„A Heltai-történetek bája a mesélés módjában van. Egy pillanatra nem engedi el az olvasó figyelmét, egy paradoxont, egy szójátékot ki nem hagyna. Nem elégszik meg a csattanóval a történet végén, csattanót rejt minden mondata. Történeteinek irama gyors, elbeszélései karcsúak. A csevegés művésze. Az anekdotának gazdag hagyománya van a magyar irodalomban: mondjuk a legnagyobbat: Mikszáthot. Mikszáth elvitatkozik, komótosan mesél, hosszabb kitérőket tesz, hogy meggyőzze olvasóit: belefűz elbeszélésébe egy másik történetet, ami valamiről eszébe jutott, játszik az olvasóval: ráér összefogni a szálakat. Heltai csevegve is azonnal célra tör. Tudja, hogy figyelnek rá. Amit mond, rögtönzésnek hat, holott a legapróbb pongyolaságig kiszámított. Kosztolányi a Heltai-próza kulcsát lírájában találja meg. „Aki ismeri a rímek és metszetek édes fékét, akkor is mértéket tart, midőn a próza szabadabb területén mozog. A versíró prózájában fő az arány”. S ez humorának is egyik forrása.” A kötet Heltai Jenő elbeszéléseinek legjavát tartalmazza, remekbe szerkesztett, csúfondárosan bölcs történeteket.