18.

Ma­son Di­xie Day­ton­nal és Mor­ris Al­burg­gel né­zett far­kas­sze­met a tár­gya­ló­te­rem mel­let­ti kis szo­bá­ban.

– Most pe­dig – mond­ta – té­nye­ket aka­rok. Hol ta­lá­lom meg Tho­mas E. Sedgwic­ket? Al­burg Di­xie Day­ton­ra né­zett. A lány a fe­jét ráz­ta.

– Meg nem mon­dom sen­ki­nek a vi­lá­gon.

– De ne­kem igen – vág­ta rá Ma­son. – Azon­nal elő­ál­lít­juk, amint Tr­agg vég­zett Frank Ho­xie-val.

– Mr. Ma­son, tud­ja maga, mit be­szél? – ki­ál­tott rá Di­xie Day­ton mér­ge­sen. – Ez rend­őr­gyil­kos­ság! Azon­nal ki­nyír­ják. Annyi ide­je se len­ne, hogy ész­be kap­jon és mond­jon va­la­mit. Azon­nal a si­ra­lom­ház­ba lök­nék, még mi­előtt rá­jön­ne, mi tör­tént.

– Mi­ért? – kér­dez­te Ma­son.

– Hogy­hogy mi­ért? – tá­madt rá Mor­ris Al­burg is. – Mi­ről be­szél maga? Meg­őrült?

– Nem őrül­tem meg, és nem va­gyok sü­ket sem – mond­ta Ma­son. – De mi­ért lök­nék a si­ra­lom­ház­ba?

– Mert ilye­nek a zsa­ruk. Ha va­la­ki meg­öl egy rend­őrt, ki­te­ke­rik a nya­kát.

– Mi­ért?

– Mert bosszút akar­nak áll­ni. Ter­mé­sze­te­sen. És meg akar­ják ér­tet­ni az em­be­rek­kel, hogy rend­őrt nem le­het meg­öl­ni bün­tet­le­nül. A sa­ját ér­de­kük­ben és vé­del­mük­ben te­szik ezt.

– És kin akar­nak bosszút áll­ni?

– Akár­kin, akit bű­nös­nek hisz­nek.

– Pon­to­san így van – mond­ta Ma­son. – Ed­dig azt hit­ték, hogy Tom E. Sedgwick a bű­nös. De nem hi­szem, hogy most is így gon­dol­ják.

Di­xie Day­ton szó­lalt meg hal­kan: – Tü­dő­ba­ja van. Nem dol­goz­hat. Pi­hen­nie kell. Hosszú és el­ke­se­re­dett har­cot foly­tat azért, hogy job­ban men­je­nek a dol­gok. Ezért tet­te, amit tett. Ezért ke­ve­re­dett bele abba a vesz­te­ge­tés­be. Azt hit­te, ha némi va­gyont sze­rez, egy ide­ig könnyebb lesz majd. Nem rossz em­ber ő, Mr. Ma­son, ő. ő iga­zán na­gyon jó em­ber. Azt tet­te, amit raj­ta kí­vül még na­gyon so­kan, az­tán. rá­fog­ták ezt a rend­őr­gyil­kos­sá­got, csak azért, mert az a rend­őr a nyo­má­ra buk­kant.

– Maga búj­tat­ja? – kér­dez­te Ma­son. A lány bó­lin­tott.

– Vele él, mos, főz rá, meg­pró­bál­ja élet­ben tar­ta­ni.

A lány is­mét bó­lin­tott, és azt mond­ta: – Az éle­te­met ad­nám érte.

– Rend­ben van – mond­ta Ma­son. – Ak­kor most adja meg a cí­mét, ahol meg­ta­lá­lom, ez­zel meg­ment­he­ti az éle­tét, és a sa­ját­ját is, mel­lé­ke­sen.

Mor­ris Al­burg hir­te­len Di­xie felé for­dult: – Mondd meg neki, Di­xie.