Leia arra ébredt, hogy sötétség veszi körül. Hosszú ideig feküdt mozdulatlanul, és mereven a feketeségbe bámult. Erősen koncentrált, hogy mégse moccanjon – olyan erősen, hogy már belefájdult a feje, és az izmai is elgémberedtek. „Feküdj mozdulatlanul, és maradj csendben!” Ezek voltak Han utolsó szavai, és Leia minden erejével azon volt, hogy engedelmeskedjen a parancsnak.

Aztán hirtelen rádöbbent a valóságra, az ellene elkövetett árulásra, és felsikoltott.

– Han!

Megpróbált felülni. A feje valami keménybe ütközött, ezért kénytelen volt visszafeküdni. A Millenium Falcon hiperhajtóműveinek tompa, ismerős mormogását érezte maga alatt. Öt év telt el azóta, hogy elbújt a Falcon csempészrekeszében, de a helynek még mindig ugyanolyan szaga volt.

Han Solo, én megöllek!, gondolta Leia. Nem, inkább olyat teszek veled, hogy szerencsének fogod érezni, amikor meghalsz!

A sötétben tapogatózva megkereste az ajtóreteszt. Megpróbálta visszarántani, de persze meg se moccant. Nem is nyílhatott ki, hiszen törött volt. Leia oldalra gurult, és közben talált valami kis fémtárgyat. Felemelte, és a kamra tetejéhez csapta.

– Han Solo! Azonnal eressz ki innét! – ordította.

A kezében tartott tárgy vibrálni kezdett, és sziszegő hangot bocsátott ki magából. Leia a füléhez tartotta. Óriási! Egy levegőcserélő! Szép tőle, hogy nem akarja, hogy megfulladjam.

Megrázta a levegőcserélőt. A belsejében megcsörrent egy törött alkatrész.

– Jól van, Solo! Eressz ki innét! Így nem bánhatsz egy hercegnővel!

Újra megkopogtatta a kamra mennyezetét, egyre dühödtebben dörömbölt, de választ nem kapott.

A levegő egyre jobban felmelegedett. Leiának eszébe jutott, hogy Han talán nem is hallja. Lehet, hogy a háttérzaj elnyomja a kiáltozását? A quadex energiamag, a hajó fő energiaforrása mellett feküdt. Ahogy átáramlott rajtuk a hűtőfolyadék, a feje fölöm csövek szabályos időközönként felszisszentek. Az egymásba nyíló, folyosószerű kamrák nem volt valami nagyok, de – a feljáró rámpától a pilótafülkébe vezető folyosón át, egészen az utaskabinokig – így is körülölelték a hajó belsejének egyharmad részét. Leia lehunyta a szemeit, és elgondolkodott. Han és Csubi általában az előtérben, a gépállás fölött szokott aludni. Leiát és a gépállás között volt ugyan egy fal, de biztos volt benne, hogy ha éppen az előtérben van, Han meghallotta a kopogását. Persze lehet, hogy a pilótafülkében ül, jó hét, vagy talán nyolc méternyi távolságban. Ha a pilótafülkében vannak, és a köztes hajófalon levő ajtót bezárták, Han és Csubi semmiképpen sem hallhatta meg a jelzéseit.

A kamrában fogytán volt a levegő. Leia a kezébe vette a szétvert levegőcserélőt, és újra dörömbölni kezdett. Egyre nagyobbakat ütött a mennyezetre. Ordítani akart, de mivel félt, hogy úgy hamarabb elhasználja a kamrában levő oxigént, inkább csendben maradt. Pár perc múlva már alig érezte a karjait. Abbahagyta a kopácsolást, és megpihent. A legszívesebben elsírta volna magát. Han tudta, hogy ő nem bízik ebben a szeméttelepeken összebányászott, és ószeresektől összevásárolt alkatrészekből összebarkácsolt tákolmányban. Igaz, hogy a Falcon gyors volt, és remek fegyverei voltak, de mindig elromlott benne valami. Han három droid-aggyal vezéreltette a hajó agyonvariált, szabványtalan rendszereit. Leia biztos volt benne, hogy a legtöbb technikai problémát nem csupán a véletlen okozza, hanem éppen ezek a droid-agyak, amik megpróbálják szabotálni egymás rendszereit. Leia szinte érezte, hogy egy nap az egyikük majd valami tényleg nagy bajt csinál, és akkor az egész hajó szétrobban. Csak idő kérdése az egész.

Újra dörömbölni kezdett a kamra mennyezetén.

A feje fölötti csapóajtó résnyire kinyílt. Egy Csubakka-féle morgás hallatszott.

– Hogy érted azt, hogy innen nem jöhet a hang? – kérdezte Thripio a csapóajtón túlról. – Biztos vagyok benne, hogy hallottam valami kopogást odalentről. Inkább ebben az űrszeméttel teli teknőben bízol, és nem bennem?

A csapóajtó kinyílt, Csubi és Thripio lebámult a kamrába. Csubi szemei tágra nyíltak a meglepetéstől, Thripio pedig hátra tántorodott. Csubi felmordult.

– Leia Organa hercegnő! – kiáltotta Thripio. – Ön miért rejtőzködik idelent?

– Azért jöttem, hogy megöljem Hant – mondta Leia −, és csak így tudtam felosonni a hajóra… Miért, mit gondolsz, te turbóhajtású madárijesztő? Han elrabolt engem!

– Ó, szent ég! – mormolta Thripio. Összenézett Csubival, majd közös erővel gyorsan kisegítették a nőt a padló alól.

Leia szédelegve felállt. Csubakka a pilótafülke felé nézett. A tekintete kemény volt, a tarkóján pedig felállt a szőr. Olyan fenyegetően morgott, hogy Leia egy percre azt hitte, hogy Hannak esik, és a tipikus vuki módszerrel kitépdesi a karjait. Csubi imbolyogva elindult a pilótafülke felé. Leia utána rohant.

– Várj, várj…

Han a kapitányi ülésben ült, és a műszerfal gombjait nyomogatta. A megfigyelőablakokból vakító fehér csillagörvény látszott. Ez azt jelentette, hogy 1.6-szeres fénysebességgel – a Falcon csúcssebességével – száguldanak a hiperűrben. Csubi felmordult, de Han még erre sem fordult feléjük.

– Nos, megtaláltátok, hogy mi okozta azt a zajt? – kérdezte.

– Abban biztos lehetsz! – kiáltotta Leia.

– Javaslom, hogy haladéktalanul vigyük vissza hercegnőt! – rikoltotta Thripio. – Vigyük vissza, mielőtt

mindannyiunkat fellógatnak!

Han nyugodtan megpördült a székével, és a tarkója mögé tette a kezeit.

– Attól tartok, pillanatnyilag nem tudunk megfordulni. Egyenesen a Dathomir felé tartunk, és a vezérmű már nem fogad el más utasítást.

Csubakka a másodpilóta székébe vetette magát, rácsapott egy sor kapcsolóra, majd kérdően Leiára mordult.

– Csubakka azt szeretné tudni – tolmácsolta Thripio −, hogy kívánja-e, hogy megverje Hant ön helyett.

Leia a vukira nézett. Tisztában volt vele, hogy milyen nehezen mondhatta ki ezt a kérdést. Csubakka egy életre adósa volt Hannak, és ezért a becsületkódexe úgy kívánta, hogy mindig védelmezze. Ennek ellenére ebben az ilyen extrém helyzetekben a vuki úgy érezte, hogy Solónak szüksége van egy kis nevelésre.

Han figyelmeztetően felemelte a kezét.

– Ha akarsz, megüthetsz, Csubi. Úgysem tudnálak megakadályozni benne. De mielőtt eszméletlenre versz, szeretném, ha elgondolkoznál valamin. Ezt a hajót csak két ember tudja kivezetni a hiperűrből. Egyedül, nélkülem képtelen lennél rá.

Csubi Leiára nézett, és megvonta a vállát.

– Most biztos azt hiszed, hogy okos vagy – mondta. Leia. – Azt hiszed, hogy mindenre tudsz majd felelni. Csubi, tartsd itt! A hajóra hozott egy hapan Parancslöveget. Most én fogom lelőni vele!

Han a pisztolytáskájához nyúlt, és kihúzott belőle, egy fegyvert. Leia látta, nem egy normál sugárvetőt tart a kezében, hanem a hapan löveget. Han letörte a csövéről az áramkört.

– Sajnálom hercegnő, azt hiszem, ez egy kicsit megrongálódott.

Han a padlóra ejtette a fegyvert.

– Jól van. Halljuk, mit akarsz tőlem? – kérdezte Leia csüggedten.

– Hét napot – mondta Han. – Azt akarom, hogy tölts el velem hét napot a Dathomiron. Nem azt kérem, hogy velem is annyit legyél, mint Isolderrel voltál. Csak hét napig maradj. Utána… Utána visszaviszlek.

Egyenesen a Coruscantra.

Leia összefűzte a mellén a karjait, és a padlóra meresztve a szemét idegesen toporzékolni kezdett. Végül erőt vett magán, abbahagyta a toporzékolást, és Hanra pillantott.

– Miért?

– Azért, hercegnő, mert öt hónappal ezelőtt azt mondtad, hogy szeretsz. És nem is az volt az első eset, hogy ezt kijelentetted. Szerettél. Elhitted, hogy szeretsz, és velem is elhitetted. Azt hittem, hogy a mi szerelmünk valami különleges dolog. Valami olyasmi, amiért boldogan meghalnék. És nem hagyom, hogy tönkretedd a jövőnket, pusztán csak azért, mert valahonnan előkerült egy másik herceg!

Egy másik herceg, mondta Han. Leia dobbantott egyet. Nagy erőfeszítésébe került, hogy ne kezdjen újra toporzékolni.

– Ezek szerint beismered? Beismered, hogy te vagy Korélia királya?

– Én sohasem mondtam ilyet.

Leia Thripióra nézett, majd újra Hanra meredt.

– És mi van akkor, ha már nem szeretlek? Mi van akkor, ha tényleg meggondoltam magam?

– A hírcsatornák maris azt harsogjak, hogy elraboltalak – mondta Han. – A sztori már ezelőtt adásban volt, hogy elindultunk. Ha nem szeretsz, hét nap múlva visszaviszlek, és leülöm a börtönben a büntetésemet. De ha szeretsz… – Han egy pillanatra elhallgatott. – Ha szeretsz, akkor viszont azt akarom, hogy köszönj el szépen Isoldertől, és gyere hozzám feleségül. – A hüvelykujjával a mellére bökött.

Leia csalódottan megrázta a fejét.

– Nagyon merész vagy. Han a nő szemeibe nézett.

– Nincs vesztenivalóm.

Tényleg mindent egy lapra tett fel – ahogy már számtalanszor, amikor Leiáért harcolt. Leia pár évvel korábban bátornak, vakmerőnek, és egy kicsit felelőtlennek tartotta. Most viszont, ahogy jobban belegondolt, már csak felelőtlennek – főleg azért, mert olyan sokszor kockára tette az életét… őérte. Tudta, bármit kérne, Han mindent megtenne érte.

Ám amit valamikor még emberfeletti bátorságnak tartott, azt most kitartó imádatnak látta. Leia szíve rémülten megdobbant a gondolattól, hogy valaki ennyire szeretheti őt.

– Jól van – mondta, és nyelt egyet. – Megegyeztünk…

– Leia hercegnő! – kiáltott fel Thripio megrökönyödve.

– … de remélem, szereted a börtönkosztot!

Amint a bith hajó a Roche rendszer körül keringő törmelék-örvény közelében kilépett a hiperűrből, Luke azonnal tudta, hogy baj van. Nem érezte a közelben Leiát.

Átment a kabinjába, és a szubűri rádión át felhívta az Új Köztársaság verpinekhez küldött nagykövetét. Az ágyából verte ki az idős férfit.

– Mi ilyen sürgős? – kérdezte a nagykövet ingerülten.

– Mi történt Leia Organa hercegnővel? – kérdezett vissza Luke. – Itt kellett volna találkoznom vele.

A nagykövet elkomorodott.

– Solo tábornok néhány nappal ezelőtt elrabolta. Amikor időm engedi, mindig megnézem a holovideket, de én elfoglalt ember vagyok, és nincs sok időm az efféle ostobaságokra. Ha magának ennyire fontos a dolog, hívja fel a Coruscantot!

Most Luke komorodott el. Háborús hős volt, de ennek ellenére anyagilag nem engedhetett meg magának egy hiperűri holovid hívást. Mellesleg ezzel sem kerülne közelebb Leiához. El kellett mennie a Coruscantra, hogy ott kezdje el a nyomozást.

– Van valami ötlete, hogy hol találhatom meg Hant és Leiát?

A nagykövet ásított egyet, és megvakarta kopasz fejét.

– Mit gondol, ki vagyok én? Talán a titkosszolgálat főnöke? Senki sem tudja, hogy hol vannak. A szemtanúk állítása szerint legalább száz világon látták Solót, aztán minden bejelentésről kiderül, hogy alaptalan szóbeszéd, vagy hogy valami hozzá hasonló fickót kaptak el. Sajnálom, fiam, nem tudok segíteni.

A nagykövet kikapcsolta a kommunikátort.

Luke zavarodottan ült a helyén. Csak nagyon ritkán fordult elő, hogy egy nála sokkal alacsonyabb rangú ember ilyen udvariatlan bánt vele. Lehet, hogy a központos nem mondta meg a nagykövetnek, hogy ki akar beszélni vele?

Luke lehunyta a szemeit, és kinyújtóztatta az érzékeit. Időnként előfordult, hogy Leiáról álmodott. Ez általában akkor történt meg, amikor mind a ketten ugyanabban a naprendszerben tartózkodtak, és Luke érezte a nővére jelenlétét.

Ám Leia most nem volt a közelben. Luke elhatározta, hogy kiveszi a dokkból a vadászgépét, és átugrik a Coruscantra.

A negyedik napon Han a Falcon konyhájában szorgoskodva megpróbálta összeütni a negyedik gyertyafényes vacsora menüjét. A levegőben fűszeres aric-nyelv illata terjengett, és Han éppen cora kagylókba próbált átkanalazni egy kevés pudingot, amikor a tál felfordultt és leesett a padlóra. A fal, és Han nadrágja csupa puding lett. A megfigyelőablak előtt álló Csubakka megfordult, és felnevetett.

– Gyerünk, röhögj csak, szőragyú! – mondta Han. – De mondok neked valamit: mire véget ér ez az utazás, Leia rá fog jönni, hogy szeret engem. Még csak ez a negyedik nap, és ha nem vetted volna észre, máris felengedett egy kicsit.

Csubakka becsmérlőén felmordult.

– Igazad van – mondta Han elkedvetlenedve. – A Hoth jégtakarója hamarabb fog felengedni, mint ő. Gondolom ott, ahonnan te jössz, sokkal egyszerűbben a párzási szokások. Amikor megtetszik egy asszony, biztos csak a fogaid közé kapod a nyakát, és átvonszolod a lakófádhoz. Ott viszont, ahonnan én jövök, egészen másképp intézik el ezt a dolgot. Mi finom vacsorákat készítünk az asszonyainknak, udvariunk nekik, és úgy bánunk velük, mintha valódi úrhölgyek lennének.

Csubi gúnyosan felnevetett.

– Persze időnként lelőjük őket, és átvonszoljuk az űrhajónkra – tette hozzá Han. – Jól van, lehet, hogy nem vagyok annyira civilizált, mint te, de igyekszem. Tényleg igyekszem.

– Han! Ó, Han! – kiáltott be Leia az előtérből. – Véletlenül nincs még kész legalább az első fogás? Éhes vagyok, és tudod jól, milyen ingerlékennyé válok, amikor éhezem.

– Azonnal, hercegnőm! – kiáltott vissza Han kedvesen, és kinyitotta a sütőt. Megpróbálta kihúzni a fűszeres aric-nyelvvel teli tálat, de hiába fogta a köténye sarkával, megégette az ujjait. Felkiáltott, a szájába kapta az ujjait, majd előkerített egy fogókesztyűt, és egy tálcára borította az ételt. Az aric-nyelv valahogy kékebbnek látszott, mint amilyennek lennie kellett volna, de Han nem tudta eldönteni, hogy csak túlfőzte, vagy eleve romlott volt a hús, vagy csak túl sok ju-port szórt rá.

– Már tényleg készen van? – kérdezte Leia.

– Már viszem is! – kiáltotta Han, és felszolgálta Leiának az ételt.

A holoasztalra már korábban ráterített egy szép piros abroszt, és már a gyertyatartóba tűzött gyertyákat is meggyújtotta. Leia vakító fehér ruhát és egy gyöngysort viselt; a gyertyák táncoló fénye megcsillant fekete szemeiben. Káprázatos látványt nyújtott.

Han letette a tálcát.

– A vacsora tálalva – mondta.

Leia kérdően ránézett, és felvonta az egyik szemöldökét.

– Mi van? – kérdezte Han. – Már megint mi a baj?

– Nem fogod felszeletelni nekem? – kérdezte a nő. Han az asztalon heverő vibrokésre nézett. Már látta, ahogy Leia egy kicsorbult machetával utat vág egy dzsungelben; látta, hogy egy üvegszilánkkal levágja a csuklójára kötött köteleket. Sőt, már annak is tanúja volt, hogy egy hegyes végű bottal felaprít valami mocsári szörnyet. Mindegyik szerszámmal ügyesen bánt, pedig azok korántsem voltak olyan hegyesek és élesek, mint ez a vibrokés.

– De, természetesen felszeletelem. Örömmel.

Felemelte a kést, és nekilátott, hogy kiporciózza a nyelvet. A felét már szétvagdosta, amikor eszébe jutott, hogy nem ártana megbizonyosodni felőle, jól csinálja-e.

– Neked megfelelnek ezek a szeletek? Vagy inkább vastagabbat kérsz? Vagy véknyabbat? Vagy esetleg ne keresztben, inkább hosszában vágjam szét a húst?

– A szeletekkel minden rendben – mondta Leia. Han befejezte a szeletelést, leült az asztal mellé, és felemelt egy szalvétát. Leia megköszörülte a torkát. Han felnézett.

– Most mi a baj, kedvesem?

– Ebben a piszkos kötényben akarsz asztalhoz ülni? – kérdezte Leia. – Szerintem egy kicsit undorító.

Hannak eszébe jutott, amikor a Mindaron úgy osztották meg egymással a poshadt élelmiszeradagot, hogy körülöttük mindenfelé halott rohamosztagosok hevertek.

– Igazad van – mondta. – Leveszem.

Felállt, levetette a kötényt, átvitte a konyhába, és felakasztotta egy szegre. Ezután visszament, és leült az asztalhoz.

Leia újra megköszörülte a torkát.

– És most mi a baj? – kérdezte Han.

– Elfeledkeztél a borról – mondta Leia, és a poharára nézett.

Han átnézett a tányérjára, és rögtön látta, a nő nélküle látott neki a vacsorának.

– Fehéret, vöröset, zöldet, vagy bíborszínűt kérsz?

– Vöröset – felelte Leia.

– Szárazat vagy édeset?

– Szárazat!

– Hőfok?

– Harminckilenc fok.

– Ma sem fogod hagyni, hogy veled egyek, igaz?

– Nem – mondta Leia tömören.

– Nem értem – mondta Han. – Már negyedik napja vagyunk együtt, és azon kívül, hogy parancsolgatsz meg egy szót sem szóltál hozzam. Tudom, hogy haragszol rám. Van is rá okod. Lehet, hogy ezzel most mindent tönkretettem, és már sohasem leszel képes szeretni engem. Vagy az is lehet, hogy már annyira megszoktad, hogy szolgák vannak körülötted, hogy belőlem is rabszolgát akarsz csinálni. De én mégis abban reménykedem, hogy ez az egész minimum arra jó, hogy a végén legalább barátként szeretni fogsz.

– Mintha egy kicsit túl sokat kérnél tőlem – mondta Leia.

– Túl sokat kérek tőled? – kérdezte Han. Én főzök, én mosom a ruháidat, én teszem rendbe az ágyadat, és én vezetem ezt a hajót. Árulj el valamit! Most tényleg őszintén válaszolj erre a kérdésre: már semmi sincs bennem, amit szeretni tudnál? Egyetlen ilyen dolog sincs? Valami. Bármi…

Leia nem válaszolt

– Lehet, hogy egyszerűen meg kellene fordítanom a hajót – mondta Han.

– Lehet – bólintott Leia.

– De akkor sem értem! – mondta Han. – Beleegyeztél, hogy eljössz erre az utazásra. – Megvonta a vállát. – Igaz, nem tehettél mást. De sokkal dühösebb vagy a kelleténél. Ha ki akarod tölteni rajtam a mérged, hát tessék. Itt vagyok. Han Solo, teljes életnagyságban. – Előre dugta az arcát. – Rajta, üss pofon! Vagy csókolj meg… Vagy legalább szólj hozzám!

– Igazad van – mondta Leia. – Semmit sem értesz.

, – Mit nem értek? – kérdezte Han. – Mit nem értek? Áruld már el, jó?

– Rendben van! – mondta Leia. – Elmagyarázom. Neked, Han Solónak, a férfinak meg tudok bocsátani. De amikor felhoztál erre a hajóra, elárultad az Új köztársaságot, amit mindketten szolgálunk. Te már nem egyszerűen csak Han Solo vagy. Te az a Han Solo vagy, aki a Felkelők Szövetségének hőse volt, aki az Új Köztársaság tábornoka. És ennek a Han Solónak képtelen vagyok, és nem is akarok megbocsátani. Időnként előfordul, hogy az ember olyan fontos dolgot képvisel, hogy nem engedhet az elveiből. Téged úgy imádtak, akár egy szentképet, de nem azért, aki vagy, hanem azért, ami lettél.

– Erről nem tehetek – mondta Han. – Nem vagyok hajlandó olyanná válni, amilyennek mások képzelnek.

– Remek! – mondta Leia. – Lehet, hogy nem hiszed, hogy az univerzumnak így kell működnie. Lehet, hogy szabad akarsz lenni, el akarsz rohanni, hogy újra kalóz lehess, hogy kölyökként játszadozz. De az univerzum nem így működik! Erre előbb utóbb rá kell döbbenned.

– Jól van – mondta Han, és az asztalra dobta a szalvétáját. – Akkor rá fogok döbbenni. Vacsora után. Elmondod, hogy mit kívánsz tőlem, hogy mit tegyek, hogy hogyan viselkedjem. Megváltozom. Örökre. Megígérem. Oké?

Ahogy Leia a férfira meredt, az arcvonásai valahogy meglágyultak.

– Oké.

Négy nappal később a Millenium Falcon a Dathomir fölött kilépett a hiperűrből. A proximitás-indikátorok azonnal felüvöltöttek. Leia berohant a pilótafülkébe, és Han válla fölött áthajolva kinézett. Az égen hemzsegtek a csillagrombolók, egy kis vörös hold felől pedig töretlen kompok és uszályok haladtak töretlen vonalban egy fémgerendákból és csövekből álló, gigászi test felé. Az űrben, egy L5 ponton lebegő, tíz kilométernyi, csillogó építmény olyan volt, mint egy óriási rovar. Sok ezer hajó csatolta hozzá magát: egy szuper-csillagromboló, több tucatnyi régi, Victory-osztalyú bárka, kísérő fregattok, és több ezer dobozszerű komp. Han egy percig ámuldozva meredt ki a megfigyelőablakon, majd dühösen felhorkant.

– Birtokháborítók! Leia mély lélegzetet vett.

– Nos, Han, azt hiszem, ezúttal megütötted a főnyereményt. Úgy látom, a bolygód körül több ellenséges hadihajó állomásozik, mint ahány atkája van egy huttnak.

Han Csubira pillantott. A vuki megpróbálta -lőhívni az Ottega naprendszer navigációs térképét. Közben – a mennyezeti holomonitoron jól látszott – két vörös vadászgép levált az egyik csillagrombolóról.

– Halaszd későbbre a gúnyolódást, hercegnőm, és menj fel a löveghez. Látogatókat kapunk.

Han a megfigyelőablak felé bólintott. A TIE vadászok üvöltve közeledtek a Falcon irányába. Leia nem kérdezte meg Hant, le tudja-e rázni a támadókat. Tisztában volt vele, hogy ez úgysem sikerülne.

– Komolyan, Leia, jobb, ha most felmész – mondta Han. – Ha elég közel kerülnek hozzánk, és meglátják, hogy a hajónk nem egy Incom Y4-es, habozás nélkül lőni fognak.

Leia végigrohant a belső csigalépcsőhöz vezető folyosón.

A Falcon rádiójából felhangzott a repülésirányító kántálása.

– Incom Y4 Ragadozó Madár, kérem, azonosítsa magát és jelölje meg úticélját. Incom Ragadozó Madár, kérem az azonosítást.

– Itt Brovar kapitány – mondta Han. – Egy vizsgáló bizottságot szállítok. Feladatuk a bolygófelszín védelmi rendszerének ellenőrzése. – Letörölte a verítéket a homlokáról. Mindig azt utálta a legjobban, amikor tétlenül várnia kellett, hogy beveszik-e az általa feltálalt mesét.

Amikor a repülésirányító négy másodperccel később sem válaszolt, Han tudta, hogy valami miatt eligazítást kellett kérnie a feljebbvalójától. Az ilyesmi mindig rosszat jelentett…

– Hmmm – mondta végül a repülésirányító. – Ennek a bolygónak nincs is védelmi rendszere.

Csubakka Hanra meresztette a szemét. A férfi bekapcsolta a mikrofont.

– Tisztában vagyok vele. Éppen azért vagyunk itt, hogy megvizsgáljuk a helyeket, ahová le lehetne telepíteni a bolygófelszín védelmi rendszerét. – A repülésirányító nem felelet, így bizonytalanul folytatta: – Van nálunk egy tartalék. Vagyis inkább egy tartalék alkatrészei… Elvégre valahol tárolni kell ezeket a védelmi rendszereket, nem igaz?

– Incom Y4 Ragadozó Madár – szólalt meg ugyanazon a frekvencián egy másik, ez előbbinál jóval fölényesebb hang. – Végrehajtottak a hajón valami különös változtatást?

A vadászok már látótávolságon belül voltak, így Han nem rejtőzködhetett tovább. Felnyúlt, hogy bekapcsolja a jelzavarókat.

Csubi ráhunyorított.

– Minden rendben lesz – ígérte Han. – Ezúttal nem fogjuk kiégetni a saját áramköreinket. Mielőtt elindult leteszteltem.

Han elkattintott egy kapcsolót, és imádkozni kezdett. Csubakka ijedt felüvöltött. Han odapillantott. A navigációs komputer bemondta az unalmast. Han körülnézett. A hiperhajtómű jelzőfényei is kialudtak, és velük együtt a hátsó célzókomputer is leállt. Han rádöbbent, hogy a jelzavarókat a navigációs komputerek működése közben még sohasem kapcsolta be. Az már biztos volt, hogy egyhamar nem tudnak átugrani a hiperűrbe.

Csubi elborzadva felmordult. Han a csillogó hajógyár felé fordította a Falcont, és zuhanni kezdett egy kísérőfregatt irányába. A hatalmas fémtömeg az összes szenzort megbolondította, és bár a TIE vadászok technikailag gyorsabbak voltak a Falconnál, ami a repülés tudományát illeti Han bármikor felvette a versenyt az akadémiát végzett űrzsokékkal.

Kék sugárnyalábok villantak keresztbe a Falcon orra előtt.

– Lőtávolon belül vannak! – kiáltotta Leia a rádióba. Thripio a pilótaülés mögött állt, és a hajó felé zuhogó lövedékeket nézte.

– Oooh! Aah! – üvöltött fel időnként, és le-lekapta a fejét, amikor egy-egy sugár túl közel húzott el a Falcon mellett.

Han hallotta a quadri-lövegek bam-bam-bam-ját. Leia a tűz viszonzásával üdvözölte a támadóikat. A Falcon a hatalmas építmény, és a mögötte megbúvó fregatt felé száguldott. Gigantikus plasztacél gerendák villantak el mellettük. Han oldalt fordította a Falcont, hogy átcsúszhassanak az építmény közepén, majd bekapcsolta, és a csillagromboló primer szenzorhalmazára állította az elülső célzókomputert. Aktív pajzs nélkül az óriási fregatt is csak űrhulladék volt. Han első lövése kék villámokkal borította be a szenzorokat. Han gyors egymásutánban kilőtte a protontorpedóit is. A torpedók szétrobbanásakor keletkező villámgömbök úgy ragyogtak, hogy ha nem fordult volna félre, fényük kiégette volna Han szemeit.

A fénylő gombafelhők között Han kikapcsolta a tolórakétákat, és kilőtt két gyújtórakétát – egyik a fregatt keskeny orrába csapódott, a másik pedig a hajtóműveit és az elülső lövegeit összekötő átjáróba. Ahogy a lassuló Falcon lebukott a fregatt testén tátongó repedés felé, repeszáradat vágódott az orr-pajzsára.

Csubi felüvöltött, és az arca elé kapta a kezeit. A Falcon bevágott a fregatt belsejébe. Vijjogni kezdtek a figyelmeztető szirénák. A hajó pajzsa túltöltődött; kialudtak, majd még egyszer, utoljára felvillantak a tönkrement vezérlőpult fényei. Csubi pultja füstölni, a vuki pedig bömbölni kezdett.

– Pszt! – szólt rá Han, és Csubi szájára tette a kezét. A két TIE vadász tehetetlenül belerohant a fregattba.

Mindkettő felrobbant. Fény és tűz töltötte meg a folyosót, amin keresztül a Falcon bejutott a csillagromboló belsejébe.

Ezért előnytelenek a TIE vadászok transzpor-acél ablakai, gondolta Han. Amikor valami felrobban a közelükben, minden más elsötétedik, és a pilóta a következő két másodpercben semmit sem lát Pontosan ezt akarta kihasználni. Sikerrel.

Han kikapcsolta a zavaróegységet, és nekilátott a Falcon deaktiválásának.

– Mi az ördögöt művelsz? – futott be Leia a folyosóról. – Kis híján a halálba vittél minket!

– Hallgass! – szólt rá Han, és felemelte a kezét. A rálőtt torpedók, a nekivágódott vadászgépek, és a néhány jól elhelyezett ionsugár hatására a fregatt orbitális pályája érezhetően megváltozott. Ahogy a Dathomir gravitációja magához szippantotta, a stabilitásából kibillentett hajó lassan elvált a dokk-építménytől.

– Ó! Ez remek! – mondta Leia. – Tehát most örülnöm kellene, hogy nem robbanunk szét az űrben, hanem helyette lezuhanunk a bolygóra?

– Nem – felelte Han. – A pajzsok megóvták a Falcont a komolyabb sérüléstől, és most, hogy a szenzorzavarónk nem működik, Csubi helyrepofozhatja a navigációs komputert. Amikor aztán a fregatt elkezd zuhanni a bolygó felé, és Zsinj hajói azt fogak hinni, hogy mi is összetörtük magunkat, szép csendben, legalább tíz percre… Vagy talán még több időre kikerülünk a vadászgépeik hatósugarából. Ennyi éppen elég lesz ahhoz, hogy kitaláljuk, milyen pályán haladunk tovább. Valahogy meg fogjuk találni a kifelé vezető utat, aztán szépen hazaindulunk. Bízzatok bennem! Nem ez az első eset, hogy ilyesmit csinálok.

Han mély lélegzetet vett, és elmormolt egy fohászt.

– Gyerünk, Csubi! Kapcsold vissza a nav-komputert! Mutasd meg mit tudsz!

Csubi felmordult, szúrós tekintettel Hanra pillantott, és elkattintott egy kapcsolót. A monitor sötét maradt. Csubi kétségbeesetten végigpróbálta a többi kapcsolót is, a hiperhajtómű motivátora, és a hátsó védőpajzsok azonban továbbra sem aktiválódtak. Thripio a pilótaülés mögül figyelt, és bár hevesen gesztikulált, egy szót sem szólt. Amikor azonban látta, hogy a motivátorok nem indulnak be, felkiáltott:

– Végünk van! Han talpra ugrott.

– Semmi baj, minden rendben. Senki ne essen pánikba. Csak megpörkölődött az egyik áramkörünk. Mindjárt megjavítom.

Thripio mellett kifurakodott a fülkéből, végigfutott a gépház felé vezető folyosón, és nekikészült, hogy leemelje a helyéről az egyik fedőpanelt. Csak így férhetett hozzá a motivátor áramköréhez. A navigációs komputer nélkül még legalább tíz percig elboldogultak volna. Ennyi idő éppen elég lett volna ahhoz, hogy végrehajtsanak egy gyors ugrást, kikerüljenek ebből a naprendszerből, hogy aztán valahol a szabad űrben egy pár nap alatt szép kényelmesen megkeressék a hibát. Ám a motivátorokra most volt szükségük.

Han levetette a mellényét, a kezére tekerte, és lerántotta a fedőpanelt. Tűz csapott ki az áramkördoboz salakká égett belsejéből. Leia Han mögé ugrott, és a lángoló áramkörre fecskendezte a kezében tartott tűzoltó készülék tartalmát. Han hátra húzódott. Már látta, minden hiába.

– Semmi baj, semmi baj… – mormolta. Visszarohant a pilótafülkébe, valamennyi létező áramkört aktivált, és hagyta, hogy a diagnosztizáló komputer nekilásson az értékek leolvasásának. Az előbbi manőver során a hajó valamennyi orr-szenzora tönkrement. Han felhördült.

– Semmi baj. Amíg látom, hogy merre megyek, nincs is szükségem szenzorokra!

A védőpajzsok egyszerűen eltűntek, a felső tányérantennák leszakadtak, de úgy tűnt, a hajó többi része viszonylag rendben van. Ha helyes volt a diagnosztika, a Falcon még mindig képes volt meglépni. Persze csak akkor, ha el tudnak szakadni a hajóroncstól, ha senki sem lő rájuk, ha senki sem kapja el őket, és ha a bolygó közvetlen közelében próbálnak meg kitörni.

Han szédülni kezdett. Rádöbbent, hogy ez csak attól lehet, hogy a fregatt a saját tengelye körül pörögve zuhan a Dathomir felé.

– Kapaszkodjatok! Rázós utunk lesz! – mormolta. Leiára pillantott. A nő már nem volt dühös, már nem korholta. Az arca fehér volt és rémült, szemei kiguvadtak, nyaka libabőrös volt. Han még sohasem látta ennyire ijedtnek.

– Mi van? Mi a baj? – kérdezte Han, és izgatottan a diagnoszta-monitorra nézett.

– Érzek valamit… – mondta Leia. – Odalent, a bolygón. Valamit…

– Mit? – kérdezte Han.

Leia lehunyta a szemeit. Még mindig nem volt olyan érzékeny, mint Luke, de Han tudta, hogy ő is rendelkezik az ilyesmihez szükséges adottságokkal.

– Látom… Vércseppek egy fehér abroszon… Nem… Inkább olyanok, mint a napfoltok. Fekete foltok egy ragyogó felületen. Csakhogy ezek a fekete pöttyök sokkal mocskosabbak… Undorítóak… – Leia összeráncolt homlokkal koncentrált. Mélyet lélegzett; alsó ajka megremegett.

Hirtelen kinyitotta a szemeit. Sápadt arcán iszonyat tükröződött.

– Ó, Han! Nem mehetünk le oda!