25

 

Miriam a laborban várt rájuk. A Delta Hydrae VIII. éjszakáját átvirrasztani szinte lehetetlen volt, az asszony szemei azonban arról árulkodtak, nem járt messze a rekordteljesítménytől.

- o, maguk...! - Helyet mutatott feszengő látogatóinak, azután a munkaasztalon szétszórt jegyzetlapok rendezésébe fogott. - Csak nem találták meg az én Kassaromat?

- Még nem, doktornő - ismerte be Hiroki. - De legyen egészen nyugodt: a stábom legjobbjait küldtem ki a felkutatására.

Carrie megkerülte az asztalt, és leült Mrs. Revna mellé. A hangjából kicsendülő melegség egy hivatásos pszichológusnak is dicsőségére vált volna.

- Miriam, ha van olyasmi, amit eddig nem említett, vagy csak lényegtelennek ítélt, itt a pillanat, hogy szóljon róla. Ezzel segíthet a legtöbbet nekünk... és Kassarnak.

Az asszony eltunődött, kezei azonban egy percre sem pihentek meg.

- Nem - mondta végül -, nem jut eszembe semmi ilyesmi. Kassar a Malden-kanyonba indult, hogy eleven példányokat kerítsen abból a különös fajból, amellyel korábban nem találkoztunk. Ezekkel - mutatott a sztázishengerekben sorakozó "csontkezekre" - már nem tudott mit kezdeni. Gyakorlatilag kategorizálhatatlanok. Rendelkeznek mind a szén-, mind a szilikonalapú életformák bizonyos sajátságaival. Elrévedt. - Különös, nagyon különös...

- Olvastam a doktor jelentését - bólintott Carrie. - De honnét tudta, hogy ezeket a micsodákat épp a Malden-kanyonban kell keresnie?

- Az a nő mondta neki... hogy is hívják? - Miriam a homlokát ráncolta. - Persze! Mr. Ackland embere, Roth.

Hiroki az órájára pillantott. Nem épp diszkrét megoldás, de mindenképp indokolt: várták a feladatok.

- Mennünk kell - mondta halkan. - Amint megtudunk valamit, nyomban értesítjük, doktornő. igérem.

Egy darabig szótlanul haladtak egymás mellett az utcán. Aki nem ismerte őket, kész lett volna megesküdni rá: nincs közük egymáshoz. Meglehet, már nem is volt.

- Hogy keveredhetett Roth a Malden-kanyonba? - törte meg a csendet Hiroki. - Se Acklandnek, se más gazdának nincsenek csordái arrafelé-

- Az a lény nem a Malden-kanyonból való - mondta Carrie.

- Hogyan?

- Gondolj csak bele! - O maga néhány pillanattal korábban belegondolt már. A következtetések a legjobb esetben is aggasztóak voltak. - Ha Ackland helyében lennél, és valami új életformát fedeznél fel az állataid közelében... vajon megkockáztatnád, hogy az egész behajózásra váró állomány karanténba kerüljön miattuk? - Mély lélegzetet vett. - Készséggel lemondanál a negyedéves profitról? Dehogy! Inkább elhitetnéd a világgal, hogy azok a lények egy isten háta mögötti zugból - mondjuk a Malden-kanyonból -, a jószágtól biztonságos távolságban kerültek elő.

Hiroki arca elsötétült.

- Ha így van, miért juttatta el a példányokat Ravnáékhoz?

- Hogy lefedezze magát arra az esetre, ha a jószág áldozatul esik valami ismeretlen fertőzésnek. o teljesítette a kötelességét, továbbította, amit talált - ugyan, honnét tudhatta volna, hogy az életforma a rinoidokra is veszélyt jelent?

A férfi tunődött egy darabig, aztán kihúzta magát.

- Rád bízom az ügyet, miko - mondta szárazon. - Tégy belátásod szerint, de vigyázz! A telepesek körében Ackland sokkal népszerubb nálunk.

Carrie elhúzta a száját.

Politika! Hiroki megint bebizonyította, milyen könyörtelenül következetes tud lenni, ha úgy hozza a szükség. Szabad kezet ad neki, áthárítja rá a felelősség bizonyos részét - lelke rajta.

Úristen, csak ne lennék ilyen biztos az igazamban!

- Mit akarsz tenni? - érdeklődött Hiroki.

- Beszélek Roth-tal, aztán Acklanddel. Ha Revnát valami baj érte, fizetni fog a rohadék: előre megfontolt szándékkal vezette félre a doktort, hogy eltávolítsa innen a berakodás idejére. - Felsóhajtott. - Ámbár mi baj történhetett volna? Bradrick szerint abban a kanyonban a homokot meg a sziklákat leszámítva nincs semmi. Semmi az égvilágon.

 

 

26

 

- Nem hiszem el! A kurva életbe, ez egyszeruen nem lehet igaz!

Skip Rivers a 'koptertől tíz-tizenkét lépésnyire, a töredezett homokkőfal árnyékában állt, és nem tudott betelni a látvánnyal. Társa, aki jó tíz évvel fiatalabb, negyven kilóval könnyebb, ráadásul lényegesen higgadtabb volt nála, néma maradt. Kifinomult ösztöne - tíz nő közül nyolc emlegeti, kettő azonban él is vele - veszedelmet jelzett.

- Tudod-e mi ez, Kay? - mutatott Rivers a köves talajon szétszórt roncsokra, melyek odafentről valamiféle óriáshal feketére égett bordázatára emlékeztettek. - Akármi legyek, ha nem egy idegen urhajó - illetve ami megmaradt belőle! - A felfedezés már-már hisztérikus áhítattal töltötte el. - Ezt nem Detroitban, de nem is Oszakában vagy Szöulban építették! Ez igazi UFO, ember; a bibliai Tüzes Szekér! - Közelebb lépett, aztán visszatáncolt: a mohóság gyurkőzött benne az elővigyázatossággal. Kay időközben leguggolt, elmélyülten tanulmányozott valamit egy összevissza horpadt lemezdarab alatt. - Gondold csak meg, hány hasznos ismeretre tehetünk szert, ha megvizsgáljuk! Talán kiderül az is, mi hajtotta, és akkor...

A nő felállt. Falfehér volt az arca.

- Ha kíváncsi vagy valamire - szólt rekedten -, miért nem kérdezed őt?

Rivers odaugrott, és megpillantotta a lényt, amelyet félig betemetett a homok és a törmelék.

- A kurva életbe! - Lerángatta pilótakesztyujét, tenyerét végighúzta gyöngyöző homlokán. - Nem t'om, honnan szalajtották, de egy dolog biztos: a mumusok arrafelé baromi nagyra nőnek.

Kay fémrudat kerített, azzal piszkálta meg a mozdulatlan Ragadozót.

- Ez már nem sok vizet zavar. Kinyiffant. - Aztán feltunt neki, hogy a lény karmos ujjai megremegtek. - De nem; várj csak! - Térdre vetette magát a forró homokon. - Semmi kétség, lélegzik. Él.

Rivers megemberelte magát, és melléje guggolt. Jobbra valami különöset, valami csillogót vett észre a porban. Odanyúlt, megmozdította. Egy két méternél is hosszabb lándzsa volt az.

- Atyaisten! Én soha az életben nem gondoltam volna-

- Na persze - mormolta Kay, aztán megkocogtatta sisakmikrofonját. - Egyes a központnak: ismeretlen eredetu humanoidra bukkantunk a kanyonban. Ismétlem: humanoid a kanyonban!

Majd' megsüketítette a statikus recsegés: a rendszer napja rakoncátlankodott.

- Egyes, Egyes! - sercent a mikrofonban Jes Bradrick hangja. - Mit találtatok? Vétel.

- Felejtsd el, központ! Meglátjátok hamarosan. A dokinak semmi nyoma, de ez a lelet nem várhat: visszatérünk. Vétel és vége... - Kay megszakította a kapcsolatot, a férfira hunyorított, aztán nagy lélegzettel a Ragadozó hóna alá nyúlt. - Segíts beemelni a 'kopterbe! Baromi nehéz.

Rivers segített, aztán visszatrappolt a helyszínre, és néhány kisebb tárggyal tért vissza. Egyik-másik hasznavehetetlenné, vagy épp felismerhetetlenné olvadt a hajót elemésztő lángok között, a fémeszközök azonban makulátlanok és ragyogóak maradtak.

- Ideje odébbállnunk - mormolta, ahogy a pilótaülésbe zökkent. Valami - hogy mi, maga sem tudta - arra késztette, hogy aggodalmas pillantást vessen a fölébük tornyosuló sziklafalra. - Rajta!

Mindketten megkönnyebbültek kissé, amikor gépük a levegőbe emelkedett. Kay helyrerántotta a tolóajtót: a turbinák süketítő bömbölése odakint rekedt. A kanyon és a roncs egykettőre elmaradt mögöttük, Rivers mégis görcsösen markolta a botkormányt.

- Mi a helyzet az utasunkkal?

- Meg se mozdul - legyintett Kay. - Kész csoda, hogy egyáltalán él. A maradványokból ítélve rázós landolásban volt része.

A férfi eltunődött.

- Nem is t'om... Szerintem nem a landolással volt baj: ha egy gép becsapódik, a roncsok sokkal nagyobb területen szóródnak szét. Fogadni mernék, hogy utána történt valami.

- Arra gondolsz, hogy eresztett az üzemanyagtartálya, leolvadt a reaktora, vagy ilyesmi? - tudakolta Kay a harcképtelen Ragadozóra sandítva. - Mert ha így van, nem biztos, hogy érdemes bármit eltanulnunk tőlük...

Túl messze jártak már ahhoz, hogy lássák, amint a szirttető tucatnyi pontján vibrálni, hullámzani kezd a levegő.

A robbanást átvészelt Ragadozók egymás után kapcsolták ki fényhajlító álcázatukat, úgy bámultak a vezérüket szállító idegen gép után. Fiatalok voltak és tapasztalatlanok - nem egy közülük először hagyta el szülőbolygóját, hogy szembenézzen az elképzelhető legnagyobb kihívással, a létező legveszedelmesebb ellenféllel. Fiatalok voltak, de a végsőkig elszántak; az orvtámadás iszonytató indulatot szabadított el bennük. A módszer, melyhez ellenfeleik folyamodtak, idegenségében már-már felfoghatatlannak tunt: érezték, a cél a pusztítás volt, nem a küzdelem.

Végül elhurcolták a halottnak hitt vezért. Alighanem azért, hogy megszerezzék trófeáját, amelyhez pedig - hisz nem harcoltak érte - semmi joguk.

Bár akadtak a csoportban olyanok, akik keseruséget nem, csupán vad kárörömet éreztek az Öreg bukása láttán, a jövőre vonatkozó döntés egyhangú volt, és hamar megszületett. A Ragadozók ismét láthatatlanná váltak, azután felajzott trillázással, fegyvereiket markolva indultak neki.

Hogy igazságot szolgáltassanak - a maguk módján.

 

27

 

A halál, mint lehetőség, meg sem fordult a fejedben, mikor erre a bolygóra jöttél, ugye, Nadine?

Sikerült elhitetned magaddal, hogy mindaz, amit teszel, szükséges és szükségszeru. Láttalak párszor a Checkpointban, míg kuncsaftra vártál - nem látszottál igazán eltökéltnek, még romlottnak sem. Talán épp ez volt az igazi vonzerőd, ez a csalóka ártatlanság. A telepesek mindenesetre buktak rád. Értettétek egymást: tudták, mi kell neked, és te is tudtad, mi kell nekik.

Egy Destiny nevu félvér cafattal laktál együtt egy takarosan berendezett modulban. Volt egy 'kopteretek, két légirobogótok, egy csomó tartalékotok - és akadt közös szenvedélyetek is, kicsi Nadine, ebben biztos vagyok.

Nagyban uztétek az ipart. Nem válogattatok az ügyfelek között - öngyilkosság lett volna -, mindenütt a maximumot nyújtottátok. Mr. Shimura szemet hunyt, a farmerfeleségek kerülték a tekinteteteket, vagy épp szitkokat zúdítottak rátok, ti meg csak nevettetek, hisz nem tartoztatok elszámolással senkinek.

Szabadság. Bizonyos helyeken így hívják ezt, azt hiszem.

Láttalak benneteket aznap, mikor a Friar-tanyára indultatok. Tizenkét mérföldet kellett repülnötök, de megérte: parti készült ott, parti a javából. Bobby a Messzenéző, a kóborlók gyöngye, aki fénykorában drogokkal kereskedett odalent Miamiban, a szokásos tarifán felül egy-egy lövet Angyalvért ígért.

Ó, hogy szerettél volna szállni végre!

A légirobogót a hátsó ajtónál hagytátok: fő a diszkréció. Ned Kirby ölében ülve kifelé bámultál az ablakon, de csak a sziklafalakat meg a lassan örvénylő port láttad - később már ennyit sem.

Valószínuleg élvezted, bár a magadfajtánál sosem tudhatja az ember. Utána felvetted Kirby öreg bőrdzsekijét, és gyertyát gyújtottál az asztalon. Mindig így tettél, ha repülés volt kilátásban. Az a hajladozó, aprócska láng vezetett vissza a valóságba, miután az Angyalvér elillant belőled.

Bobby Friar kezében ott csillogott már a pneuma, mikor odakintről meghallottátok a csaholást.

Kirby istenverte dobermanja ugatott - a nevét tudtad ugyan, de most sehogy sem jutott az eszedbe. Rámosolyogtál Bobbyra, és valami olyasmit találtál mondani, hogy csinálja már, ha az élete kedves. Csak így, barátságosan, közvetlenül. És a Messzenéző Bobby hajlott rá, hogy belőjön végre - de akkor az az átkozott dög valami rettentőt vonított, aztán elnémult a ház előtt.

- Mi a jó...? - Kirby, az a hirtelen haragú állat felragadta puskáját, és az ajtónál termett. Épp idejében lépett ki rajta, hogy lássa a felnyársalt dobermant ég és föld között, ahová az a láthatatlan valami emelte.

Az a valami, ami most kékes villódzás közepette láthatóvá vált, és feléje fordította bronzsisakos gorgófejét.

Te is láttad, Nadine... és rögtön azt kívántad, bár sose láttad volna.

A kutya jókora csattanással zuhant a porba. Kirby felüvöltött, vállához kapta a puskát - azután valami nesz arra késztette, hogy felpillantson.

A második gorgófeju ott lapult a tornác tetején, és nyomban lecsapott rá jobbjának kettős pengéjével. Háromarasznyi csillogó fém ütötte át Kirby koponyáját, szétmorzsolta a gégefőt, aztán megakadt a mellcsontban, de ebből - szerencsédre - már csak annyit láttál, hogy a hatalmas test, mintha zsinóron húznák, eltunik a magasban. Valami elcikázott a füled mellett, és belevágódott a Messzenéző Bobby arcába; a pneuma a földre hullt, az Angyalvér és az igazi vér egyszerre fröccsent a combodra.

Nem sikoltottál. Az egész túl gyorsan történt ahhoz, hogy felfogd: lenne miért sikoltanod.

Destiny elég jól tartotta magát - nem látta persze, amit az imént te. Karon ragadott, elrángatott az asztaltól, taszigálni kezdett a hátsó kijárat felé. Elértétek, de bajlódnotok nem kellett vele: szilánkokra zúzta egy kívülről jövő csapás. Ahogy megtorpantatok, te hátrazuhantál, Destiny azonban csak állt, bámulta a lassan felegyenesedő rémet - talán arra gondolt, mégis hiba volt indulás előtt füvet szívnia.

A kettős pengéken megvillant az azúrkék nappali fény. Megint kijutott neked - a vérből is, a döbbenetből is.

Miközben az egyik oldalablaknak ugrottál, még láttad Destiny görcsösen rángatódzó kezét.

Erős ütést éreztél a fejeden. A cserepek összevagdalták mindkét tenyeredet, néhány szilánk mélyen a testedbe fúródott - furcsa, de belédvillant, hogy soha többé nem táncolhatsz meztelenül. A második ablak áttörése már rutinfeladatot jelentett, de eközben szerezted azt a sebet, mely szalonképtelenné tette az arcodat is. Még mindig nem sikoltottál - fontosabb dolgod volt most.

Épp robogóra pattantál, mikor rádvetült az üldöző árnya. Rohanvást, némán közeledett, markában a hatalmas lándzsa... Vértől iszamós ujjad megfeszült az önindító gombján; a turbina felpörgött, a hirtelen léglöket hátradobta a szörnyet. Mire feltápászkodott, már a kerítésnél jártál. Reménykedni kezdtél, hogy ennyivel megúszhatod, mikor a hősugár eltalált.

Bal vállad és oldalad mintha megszunt volna létezni. Fájdalmat nem éreztél, csak mélységes szomorúságot.

Istenem, ne hagyd, ne engedd...!

Valahogy sikerült úrrá lenned a gépen, és homályosan bár, de láttad a muszereket is. Nem mertél hátranézni. Nem mertél gyorsítani. A kormányra hajoltál, végighánytad a robogó oldalát. Aztán kitört belőled a zokogás.

Láttalak.

Szállni akartál, nem igaz?

Ez a repülés lett a leghosszabb - és egyben az utolsó - azok közül, melyekben valaha részed volt.

 

 

28

 

A kantin szinte üres volt; méretei elárulták, hogy tervezői népesebb kolóniával, netán csak nagyobb létszámú személyzettel kalkuláltak.

A ventilátorok hatalmas lapátjai zajtalanul, ám lustán forogtak a mennyezeten, a helyiség - a csendnek és a klasszikus stílust mímelő oszlopoknak köszönhetően - valamiféle hivatal benyomását keltette.

Judy Roth, aki középtájon, a jókora asztalok egyikén ült, bírósági tárgyalóban érezte magát. Idegesen cigarettára gyújtott, és bár nehezére esett, viszonozta a sötét hajú, mandulaszemu nő pillantását.

- Szarban van, Judy - közölte Carrie Wong. - Méghozzá nyakig. Ha Revna doktort valami baj érte a terepen, a Társaság magát teszi felelőssé. - Fújt egyet, hogy elterelje a felé gomolygó füstfelhőt. Rezzenetlen arca még Hirokinak is becsületére vált volna: lehetetlen volt róla bármiféle érzelmet leolvasni. - Ez azonban még semmi ahhoz képest, ami akkor vár magára, ha az Ackland-csoport rinoidjai döglötten, vagy ismeretlen baktériumokkal, vírusokkal megfertőzve érkeznek a Földre. - Várt. - Van mondanivalója?

Roth elnyomta cigarettáját. Keze alig észrevehetően remegett.

- Nem az én hibám - kezdte rekedten. - Utasítást kaptam, Mrs. Shimura, higgye el! Mr. Ackland szerint...

- Egy pillanat! - csattant egy éles hang. Carrie odafordult: az állattenyésztők szakszervezetének vezetője közeledett öles léptekkel a bejárat felől. - ugy vélem, asszonyom, jogom van megjelenni vádlóim meghallgatásán!

Roth halálra vált arccal tekintett Carrie-re, aki megőrizte hidegvérét. Ami azt illeti, számított efféle fordulatra.

- Leülhet, Ackland - mondta huvösen.

- Köszönöm, de inkább állok - dühösködött a nagydarab férfi. - Mondja, mi folyik itt tulajdonképpen? A távollétemben akar felettem ítélkezni? No nem, ahhoz tárgyalás meg bíró is kellene... itt, Rourke's Driftben pedig nem találni minden sarkon bírót, igaz-e?

- Maga... - Carrie mély lélegzetet vett, lehunyta, aztán ismét kinyitotta szemét. - Maga - folytatta immár színtelen hangon, noha bensőjében csak úgy forrt az indulat - szántszándékkal megsértette a Társaság szabályzatát, és ezzel veszélynek teszi ki nem csupán a települést, de annak lakóit is. - Mereven elmosolyodott. - Mondja, Ackland, maga szerint kell ennél jobb vádbeszéd?

A nagydarab férfi közelebb lépett, Carrie pedig hátratolta a széket, és felállt. Meglepően nyugodtnak érezte magát, keze lazán lógott az oldala mellett.

- Rögtönítélő bíróságnak képzeli magát? - sziszegte Ackland. - Azt hiszi, lesz ember, aki maga mellé áll, miután nyilvánosságra hozza a vádjait? - Elvigyorodott. - Ha nem vette volna észre, asszonyom, sem maga, sem a tisztelt férje nem tartozik a legnépszerubb személyiségek közé a telepen.

- igy igaz - bólintott Carrie. - A Társaság aktatologatói vagyunk, a farmerek kiszipolyozására programozott gépemberek... Revna viszont közel húsz éve él itt, Ackland! Kezeli az állatokat, kezeli a gazdáikat. Miriammel együtt ő segítette világra az összes gyereket, akiket ismer. Ma reggel eltuntnek nyilvánítottuk. - Még közelebb lépett a férfihoz. - Ha holtan találjuk, vajon kivel éreznek majd együtt a telepesek. Magával, vagy inkább a gyászoló özveggyel?

Látni nem látta, inkább érezte, hogy Ackland keze ökölbe szorul. Teste a pillanat tört része alatt készenléti állapotba került, ereiben csak úgy száguldott a vér.

Üss!

Fülében kiáltások visszhangzottak - mindazok kiáltásai, akik előtte, oly sok évszázadon át járták a győzelemhez vezető Utat, és akiknek filozófiáját, akár a Wing Tsunt, nemrég még a sajátjának vallotta.

Üss már, te nyomorult kutya!

Látni vélte, hogy Judy Roth az ajtó felé hátrál. Látni vélte az ott megjelenő alakokat is, biztos azonban csak akkor lett a dolgában, amikor meghallotta a hangot:

- Miko!

Hátralépett, és félrebillentett fejjel, zavartan pillantott férjére. Hiroki nyomában belépett Bishop, és a Társaság rendfenntartó alakulatának két tagja is.

- Nézze... - mondta Ackland megjuhászodva, egészen más hangon. - Nézze, honnét tudhattam volna, hogy Revna tüstént a kanyonba indul azok miatt az ocsmányságok miatt?

Carrie visszaült az asztal mellé. Zúgott a feje.

- Nem tudhatta - szólt halkan. - De számított rá, ezért tévútra vezette. Biztosra akart menni, ugye?

Ackland előbb Shimurára, azután Bishopra, végül a rendfenntartókra sandított.

- Ki állapíthatná meg, hogy fertőzöttek-e a rinoidjaim? Maga? Vagy maga? - Tekintete ide-oda rebbent, mint egy csapdába esett állaté. - Nem késleltethettem a szállítmányt pusztán...

- Eszébe se jutott, milyen következményekkel járhat, ha azok a dögök tényleg fertőzöttek? - csattant fel Hiroki. - Nem gondolt rá, hogy a Carioca épp emiatt vesztegel még mindig a dokkban?

Ackland meghökkent.

- Megfordult a fejemben reggel, hogy szólok róla, de...

Carrie az ablakhoz ment, elgondolkodva nézte a hatalmas hajót.

- Hány rinoidot szedtek össze az elmúlt száztíz órában? - fordult Acklandhoz.

- Ezeregyet, ezerötöt... maximum ezernyolcat. - A nagydarab férfi megnedvesítette ajkát. - Miért?

- A Cariocának kétszer kellett volna fordulnia - mormolta Carrie. - Kétszer, hogy feltöltse az orbitális raktárakat is... - Felsóhajtott. - Legalább ezer állat nyuglődik a napon reggel óta. Pokoli munka lesz megzabolázni őket, ha arra kerül a sor!

Hiroki a belső kommunikátor kapcsolótáblájához lépett, és aktiválta a nagy kivetítőernyőt. A színfoltok kavargásából egykettőre kibontakozott a repülésirányítók főnökének vállas alakja.

- Mr. Shimura...

- Röviden, Bradrick! Miért nem szállt fel ma hajnalban, terv szerint a Carioca?

A másik tanácstalannak, és... igen, kissé ijedtnek látszott.

- Nem tudom pontosan, uram. Igyekeztünk kapcsolatba lépni a pilótákkal, de hiába: nem válaszolnak.

Hiroki ajkai hangtalan szavakat formáltak. Carrie megdöbbent: sosem látta még szitkozódni házasságuk másfél esztendeje alatt.

- Küldjön át valakit hozzájuk! Azonnal!

- Magam megyek, uram - ígérte Bradrick, és felállt. Látni lehetett, hogy mikor elhalad Resnik mellett, könnyedén végigsimít a fiatal nő vállán. Carrie, aki férje oldaláról nézte a jelenetet, irracionális keseruséget érzett.

- Ne vesztegesse az idejét Conoverre, Jes! Forduljon egyenesen Strandberghez!

- ugy lesz, Car... Igen, asszonyom!

- Idézze a fickó emlékezetébe, milyen szoros az ütemtervünk! - tódította Hiroki, aztán feleségére pillantott. - Közölje vele, hogy ha a szállítmány nem ér célhoz idejében, végünk.

 

 

29

 

Ritmikus lüktetés a sötétség méhében.

Vergődő, pusztuló életek, születő életek nesze.

És persze a sziszegés.

- Édes Jézus...

- Tom... Mi történt velünk, Tom?

Aztán a hördülés: maga a büszkeség, a győzhetetlen erő.

Az életnek élnie kell.

A csillagvilág végtelenje nem ismer el más ütemtervet vagy szabályt.

 

 

 

30

 

- A Társaság - folytatta erőltetett nyugalommal Hiroki - milliókat fektetett be ezen a bolygón, Ackland. Milliókat annak érdekében, hogy...

Egy testetlen hang fojtotta belé a szót:

- ...és Mrs. Shimurát várják az orvosi rendelőben. Ismétlem: Mr. és Mrs. Shimura fáradjon azonnal az orvosi rendelőbe!

Carrie rögtön az ajtó felé indult. Belefáradt már a hiábavaló vitába.

- Reménykedjen, hogy Revna doktor került elő! - vetette oda Hiroki Acklandnak, majd felesége nyomába eredt. A nagydarab férfi tétovázott egy darabig, aztán követte őket.

Noha más-más utat választottak, tíz perc múltán szinte egyszerre értek célhoz - és a labor küszöbén mozdulatlanná dermedtek valamennyien.

- Shimura-san! - lelkendezett Skip Rivers. - Nézze csak, mit fogtunk magának!

Mrs. Revna is felpillantott, a jövevényekre biccentett, mielőtt folytatta volna munkáját. Akadt dolga épp elég.

A száztíz fokig megdöntött vizsgálóasztalon különös lény hevert leszíjazva. Másfélszer lehetett nagyobb egy jól megtermett embernél. Izomzata egy díjbirkózóé, ábrázata egy mitikus szörnyetegé; a roppant koponyához ízesült nyúlványok tömege maga az időtlen iszonyat. Carrie meg-megvonagló arccal bámult rá. Az események a kelleténél gyorsabban követték egymást, és ő - hisz mást nemigen tehetett - igyekezett tartani a lépést.

- Négy megrepedt borda. Nagy felületu zúzódások az alhasi régióban - mondta hangrögzítője mikrofonjába Miriam. - Szilánkos törésnek, belső vérzésnek nincs nyoma. A "páciens" anyagcseréjének felületes ismeretében metángáz alkalmazása mellett döntöttem.

- Metán? - visszhangozta Ackland értetlenül.

- A lélegeztetéshez - közölte a doktornő, mint magától értetődőt. - A maszkja megsérült. A segítségünk nélkül nem húzhatná soká. igy sem lehetek egészen biztos abban, megmarad-e...

Hiroki magához intette a mindeddig szótlan Kay-t.

- Mi történt?

- Átvizsgáltuk a kanyont - válaszolta a nő kelletlenül. - A dokinak semmi nyoma, egy rakás idegen eredetu roncsdarab alatt viszont ott hevert ez. Felpakoltuk és visszatértünk. Ha kívánja, tankolok és nekivágok megint. A Maldennél zegzugosabb kanyont sosem láttam még, a mellékágakban csúnyán eltévedhet az ember. Ha Revna él, alkonyatra előkerítem. Csak egyvalamit kérek cserébe... - Egészen elhalkult a hangja, tekintete Riverse villant. - Mást adjon mellém, ne ezt a félkegyelmut! - Köhintett, kihúzta magát. - Mi az utasítása, uram?

A főadminisztrátor - bár ugyancsak nehezére esett - elmosolyodott.

- Egyelőre nem kell visszamennie - mondta, ügyelve rá, hogy se a doktornő, se Rivers ne hallja. - Jelentkezzék be, aztán pihenjen - és egy szót se az ET-ről senkinek, világos?

Eszébe jutott, mi áll a Társaság gyarmatosítók számára összeállított kézikönyvében Földönkivüli értelmes lények címszó alatt. A nagy találkozás annyira valószínutlennek rémlett, hogy az eshetőségre mindössze egy mondatot vesztegettek az alkotók: "A közvetlen kapcsolat felvétele mindaddig kerülendő, míg speciálisan képzett szakembereink a helyszínre érnek." Rourke's Drift lakói most egész fejezettel lesznek kénytelenek kiegészíteni a kötetet. A kérdés az, mit szólnak majd azok a bizonyos szakemberek...

Rivers ezt a pillanatot választotta, hogy magához ragadja a kezdeményezést:

- Megtaláltuk a hajóját is, uram! Totál kész, de azért... talán ki kéne küldenie egy kutatóosztagot. Hátha nem ő az egyetlen túlélő. Hátha...

- Jézus Krisztus! - nyögte Ackland. - Ez a dög hatalmas!

- Van elképzelése, mi lehet tulajdonképpen? - firtatta Carrie a doktornő mellé lépve. - Emlős? Vagy hüllő?

- Hogyan? - rezzent fel Miriam. Tétován a homlokához nyúlt. - Elnézést... Képtelen vagyok koncentrálni. Az aggodalom teszi.

Carrie úgy határozott, a keresztkérdésekkel várhat másnapig. Egyvalamit azonban nyomban és helyben tisztáznia kell.

- Lehet összefüggés a "páciens" és az azonosítatlan életformák közt, amelyeket Mr. Ackland küldött át tegnap?

A doktornő a homlokát ráncolta.

- Nem. Ennek itt teljesen más a sejtstruktúrája. - Felsóhajtott. - Bár itt volna Kassar! Az ő segítségével többet is kideríthetnék.

Hirokit időközben egy kisebb asztalhoz kalauzolták, melyen a lény eszközei és felszerelési tárgyai hevertek.

- Valóságos arzenál - mormolta. - Ez nem felfedező, miko. Aki ilyen holmit cipel, az vadászatra vagy háborúra készül.

Carrie nyomában Ackland is odajött, és megtapintott egyet-egyet a rejtélyes rendeltetésu eszközök közül.

- Nem először jár mifelénk.

- Micsoda?

A nagydarab ember szusszant egyet.

- Hallották, nem? Fogalmam sincs, mire jó ez a sok izé, de hogy ez a heveder rinoidbőrből készült, arra mérget veszek.

- Hát ez remek! - Hiroki hangjában nyoma sem volt a lelkesedésnek. - De ha ez a lény... vagy a hozzá hasonlók megfordultak már itt, miért nem találtuk nyomukat korábban? És vajon mi közük azokhoz a fura életformákhoz, amelyeket Roth szedett fel?

Carrie már nem figyelt. A sebesült személyes tárgyainak egyikét tanulmányozta - egy felettébb különös, hosszúkás csontdarabot, mely leginkább állkapocsra emlékeztetett.

Ismerős, olyan ismerős

Látnia kellett valahol, de

Álom volt?

hiába töprengett,

A hely sötét, meleg

a hol és mikor kérdéséhez nem jutott közelebb. Zavartan fordult Miriamhoz, hogy a tanácsát kérje, mikor...

- Vigyázzanak!

Kint az utcán sikolyok harsantak, aztán süvöltés, üvegcsörömpölés, legvégül tompa dörej következett - a labor polcain összecsendültek a talaj- és anyagmintákkal teli tégelyek.

- Nyugalom, emberek! - hallatszott odakintről. - A jó úristenit, nyugalom!

- Orvost!

- Nézzék! Jézusom, nézzék az arcát!

Ajtó csapódott, a folyosón sietős léptek kopogtak; a rendfenntartók egyike rontott a helyiségbe.

- Doktornő, főadminisztrátor, jöjjenek azonnal! Súlyos sérültünk van, azt hiszem...

 

 

31

 

Nadine-t három férfi vonszolta távolabb a robogótól, mielőtt a gép felrobbant volna, üvegszilánkokat és fémrepeszeket záporoztatva a járókelőkre. Nadine a hátán hevert az izzó napsütésben, értetlenül bámulta a felette lebego arcokat.

- Ki ez? - tudakolta Shimura, noha úgy érezte, tudja a választ. Meg-megborzongva nézte az összevagdalt, vérben úszó testet.

- A Kolinchuk-lány, főnök. Az egyik... szabadúszó.

Mozgás a bal oldalán. A karjába hatoló fém huvöse.

Anya!

- Mondott valamit? - A foadminisztrátor igyekezett túlkiabálni a bámészkodók zsivaját. - Azt kérdeztem, mondott valamit?

- Keveset, uram. Bobby Friar tanyájáról jön. Mindenki meghalt ott, azt állítja...

- Segítsenek! - parancsolt a körülállókra Miriam. - Beljebb kell vinnünk.

Sötét folyosó. Kérges, kemény kezek.

- Ide! Fényt kérek.

- A karja...

- Látom. Eltörött. - A doktornő összeszorított fogakkal dolgozott, fehér köpenye lebbenő, fehér angyalszárny. - A lámpa. Emelje magasabbra!

- uristen!

- Hallgasson, Ackland, vagy tunjön el! Carrie, látja azt a vágást az oldalán? Itt a Kleenex, próbálja fertőtleníteni!

Zuhanás. Távolodás.

- A pulzus kihagy!

- Lidokaint!

Anya?

Amikor megállt a szíve, és az újabb injekció sem segített, sokkolni kezdték. Nem neheztelt érte. A fájdalom messze mögötte maradt abban a másik tartományban, ahonnét a hangok szólongatták - és ahová néhány pillanat erejéig sikerült visszatérnie.

- Óriások - mondta jól érthetően. - Szörnyetegek.

- Nadine! - próbálkozott valaki. - Hall engem, Nadine?

Mindent hallott, mindent látott - válaszolni azonban nem akart már. Nem látta semmi értelmét. Amikor azután a szomszédos vizsgálóasztalon megpillantott egyet amazok közül, úgy döntött, mennie kell.

Lehunyta szemét, és megtette, amire mindeddig nem jutott ideje.

Sikoltott és sikoltott, míg el nem akadt a lélegzete.

 

 

32

 

A gyulés alig egy órával később, munkaidőben vette kezdetét. Összehívásával Hiroki az események rendkívüli fontosságát hangsúlyozta. A kantint zsúfolásig megtöltötték a telepesek és a Társaság alkalmazottai. Rengetegen szorongtak az előtérben, sőt az utcán is - jó néhányan azonban hiányoztak.

Carrie figyelmét nem kerülte el, hogy férje legmerevebb maszkját erőlteti magára, mielőtt megkezdi beszámolóját - ezzel a Shimurával egy percig sem lett volna képes együtt élni. Benyomása meggyőződéssé érlelődött az első pár mondat hallatán: Hiroki keskeny bajusza alól mintha az Armageddón végső kinyilatkoztatásai zendültek volna.

- Mint azt bizonyára tudják már... a mai napon, huszonhét óra negyvennégykor szokatlan esemény történt Rourke's Driftben. Kolóniánk egyik polgára, Nadine Kolinchuk súlyos sebekkel tért vissza a terepről, és nem sokkal később belehalt sérüléseibe. Utolsó szavaiból kiderült, hogy Robert P. Friar kóborló szálláshelyét, mely Crown Point közelében, tőlünk alig húsz mérföldnyire található, fegyveres támadás érte. Nyomban útnak indítottam egy nehéz turbókoptert, melynek személyzete igazolta az áldozat beszámolóját. A Friar-tanya lángokban áll, az épületekben tartózkodók odavesztek. Figyelembe véve ezt, továbbá a felfedezést, melyet a reggeli órákban két pilótánk a Malden-kanyonban tett, és melynek kézzel fogható bizonyítéka az őrizetünkben lévő értelmes xenomorf, aligha kétséges, hogy kolóniánk egy magasan fejlett idegen életforma agressziójának célpontja lett. Az alkonyatig hátralévő órák alatt minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy a további emberveszteségnek elejét vegyük, és törekedni fogunk valamennyiünk tulajdonának, ingó és ingatlan vagyonának megvédelmezésére is. E feladat végrehajtásához kérem támogatásukat és együttmuködésüket a Társaság, magam és kollégáim nevében. Köszönöm figyelmüket.

Félrehúzódott és intett. Helyét az emelvényen Carrie és Kay Koblenz foglalta el.

- Minden egészséges, fegyverbíró személytől elvárjuk, hogy őrszolgálatot lásson el - vágott bele a pilótanő. - Mrs. Shimura elkészítette a beosztást, melyet hamarosan közzé teszünk. Mindazok, akik nem adnak szolgálatot, további rendelkezésig a főépületben maradnak, hozzátartozóikkal együtt.

Moraj futott végig az egybegyulteken.

- Kijárási tilalomról beszél? - kiáltotta az egyik farmer. - De hiszen ez képtelenség! A jószágot... - Elbizonytalanodott; nyilván az eszébe ötlött, hogyan végezték Friarék. - Uramisten! Mikor lép érvénybe a rendelkezés?

Carrie ugyancsak hasznát látta most a Hirokitól kölcsönzött kőmerev maszknak.

- Nyomban. - Megköszörülte a torkát, széthajtogattott egy printerlapot. - Aki a nevét hallja, a tanácskozás végeztével jelentkezzék az adminisztráción! Calver... Colton... Dewhurst...

Azután már könnyű volt.

És persze hiábavaló.

 

 

33

 

Rourke's Drift nem erődítménynek épült, ám lakói - Hiroki irányítása alatt - megtettek minden tőlük telhetőt, hogy azzá alakítsák.

Az utcák torkolatát terepjárókkal, rakodógépekkel zsúfolták tele. A házak, a modulok és a raktárak bejáratát nehézfelszereléssel, targoncákkal, konténerekből és hulladékból álló barrikádokkal iygekeztek megközelíthetetlenné tenni - s persze kiosztották a főépület páncélszekrényében tárolt fegyvereket.

Pisztolyok, puskák: özönvíz előtti félautomata valamennyi.

- Külső és belső mikrolánc áram alatt - jelentette Carrie-nek egy izzadó technikus. - Képben vagyunk...

- A légirobogók visszatértek! - kiáltott át Brosseau a rádió mellől. - Sehol semmi mozgás.

Carrie bólintott. A se vége, se hossza délután folyamán bejelentkezett tíz-tizenkét kóborló is: úgy látszik, okultak Friarék sorsából. A többi konokul hallgatott, esetleg elpusztult már.

- Hogy állunk a környező farmok lakóival?

Ezúttal Resnik válaszolt:

- A legtöbben áthurcolkodtak, két állomással viszont megszakadt a kapcsolat. Az egyetlen helyi "ellenálló" Mrs. Revna: kereken megtagadta, hogy elhagyja a laboratóriumot.

Carrie sóhajtott. A doktornő makacssága nem lepte meg, csak elszomorította. Hiába, Miriam még mindig visszavárja a férjét, és közben makacsul küzd különös páciense életéért...

- A két farmot nyilván a xenomorfok rohanták le - mondta. - Ami pedig Mrs. Revnát illeti... ugy tudom, Bradrick nagyon jóban van a doktorékkal. Ha beszól, küldje át a laborba! o talán hatni tud Miriamre.

Resnik egyik lábáról a másikra állt.

- Mi a baj?

- Bradrick, asszonyom... - A sötét hajú, mindig hetyke nő félrenézett. - Mr. Shimura déltájban utasította, hogy kerítse elő a Carioca pilótáit. Azóta nem láttuk.

Carrie szívét - a szükséghelyzet kihirdetése óta első ízben - két marokra kapta a rémület.

- Merre találom a férjemet?

- A C2-es blokkban, asszonyom. Az átjárók lezárását ellenőrzi. Santelli, Kastanen és tíz-egynéhány fegyveres farmer ment vele. - Resnik csak az aggodalmat érzékelte, és úgy hitte, pontosan tisztában van az okával. - Jelenleg nincs kontaktusunk, de ha óhajtja, néhány percen belül...

- Hagyjuk! A Cariocához megyek, de ha lehet- - mély lélegzetet vett - - ha lehet, előtte jobb belátásra térítem Mrs. Revnát.

- De asszonyom! - pattant fel Brosseau, aztán erőt vett magán, és visszaült. - Nagyon kockázatos!

Carrie csőre töltötte és kibiztosította Hirokitól kapott pisztolyát. Kilenc milliméteres, brazil gyátmányú Beretta volt módosított markolattal, tizennégy teflonlövedék befogadására alkalmas tárral.

- Kockázatos, valóban. - Végighordozta tekintetét alárendeltjein. - Tud valaki jobb megoldást?

- Értesítem az őrséget - jelentette ki Resnik. - Ha a labor felé megy, úgyis összeakad velük. Két fiú elkíséri a hajóig.

Carrie az ajtó felé indult.

- Közölje velük, hogy úton vagyok! - Visszafordult. - Még valamit. Ha a naptevékenység engedi, helyezze üzembe a Kommunikátort; bocsássanak ki általános vészjelzést a Concom-rendszeren át, ismertessék a helyzetet, kérjenek segítséget bármelyik közelben haladó hajótól! A Chigusa és a WhiteGrass gépei sem kivételek, érti? Nem ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy a huségünket fitogtassuk - ezt idővel a Társaság is belátja majd...

- Mr. Shimura nem fog lelkesedni az ötletért - jósolta Brosseau.

- Meglehet - vetette oda Carrie. - De mint már említettem, szívesen fogadok minden más javaslatot.

Mielőtt válaszolhattak volna, otthagyta őket. Atvágott az előtéren, odaintett a főbejáratnál posztoló férfiaknak, azután végigsietett azon a folyosón, amely az adminisztráció főépületétől a kórházig, onnét a raktárakig vezetett.

Mire a szabadba ért, teljes pompájában szemlélhette a lenyugvó napot, ám ezúttal nem lelte örömét a látványosságban. A felhőtlen égbolton sorra gyúltak ki a csillagok - idelent, a homályos sarkokban, a szaporodó árnyak közt fenyegetés lappangott. Carrie-t megborzongatta a bizonyosság: közösségétől, melynek tagjait megismerte és megkedvelte, az éjszaka iszonyú vámot szed majd.

Nem tehet semmit, hogy a tragédiának elejét vegye - de tartozik annnyival egy nagyszeru ember emlékének, hogy feleségét megmentse a biztos haláltól.

A doktornőt a színképelemző mellett, munkájába temetkezve találta.

- Miriam!

- Ó, Carrie... - Mrs. Revna tekintete zavaros volt a kialvatlanságtól; ajka körül, két szeme sarkában elmélyültek a ráncok. - A "páciens" állapota érdekli, ugye? - A vizsgálóasztalhoz lépett, és egy kutató elfogulatlanságával vette szemügyre a leszíjazott Ragadozót. - Nos, még mindig eszméletlen, de rohamosan javul az állapota. A légzése egyenletesebb, és a rétegvizsgálat tanúsága szerint a bordái is összeforrtak. Hajnalra akár...

- Hagyjuk ezt, Miriam; pontosan tudja, miért jöttem! Azonnal vissza kell térnie a főépületbe - ha lehet, a látogatónkkal együtt. Nem garantálhatjuk tovább a biztonságát idekint.

A doktornő elmosolyodott.

- Köszönöm - mondta -, de inkább maradok. Mindaz, amire a vizsgálatokhoz és a sebesült ápolásához szükség van, nehezen, vagy egyáltalán nem szállítható. Amellett... - elnézett a fiatalabb nő válla felett - ...amellett Kassar is ide fog visszajönni, ha a városba ér. Muszáj megvárnom; érti, Carrie?

Értette. Ugyan, ki értette volna nála jobban? Rourke's Drift lakóihoz hasonlóan Carrie sem hitt a doktor visszatérésében. Senki sem kételkedett benne, hogy a Friar-tanya támadóinak áldozatává vált. A doktornő jelenlétében azonban konokul hallgatott mindenki: nem szívesen tagadták meg az asszonytól a várakozás jogát. Voltaképp hazudtak maguknak valamennyien: azt, hogy bátrak; azt, hogy mindenre készek - azt, hogy akár győzhetnek is.

Lehajtotta fejét.

- Rendben - szólt rekedten. - De őrt állítok az ajtaja elé, és később... visszajövök.

Mrs. Revna üdvözült mosollyal tért vissza gépéhez, ő pedig kilépett a surusödő homályba.

A vizsgálóasztalon heverő szörnyetegre gondolt. Megborzongott megint, ám

Forró...?

Sötét...?

nem csak miatta.

Vajon miért érzi úgy, hogy valahonnét élénk figyelemmel kísérik minden mozdulatát?

 

 

34

 

Nem egészen így képzeltük, igaz-e Blain?

Ez volt a második lehetőségünk; két kibaszott évszázaddal - vagy még többel - az első után. Volt alkalmunk felkészülni. Voltak, akik kiokítottak, mit kell tennünk. Lépésről lépésre. Téged, engem és Billyt, Blain. Igazi fantomkommandót csináltak belőlünk - a kutya se álmodott ilyen fényes karrierről annak idején. Most meg-

Te hol fekszel, Blain?

Az a nyavalyás rézbőru mindjárt megkérdezte, miután kirángatták a szövetszintetizátorból. "Valahol az őserdőben. Nem mindegy?" - ezt felelték neki. Aztán Dutchről faggatta őket. Hogy sikerült-e megúsznia, kikészítenie a dögöt, meg ilyesmi. A fickók zavarban voltak; istenem, látnod kellett volna a képüket! A sziú csak állt, állt ott rendületlenül - nem mint android, hanem mint sziú, ha érted, mire gondolok... Aztán egyszerre megjelent Dutch. Olyan volt, mint rég, csak épp megőszült időközben. Kezet szorított velünk, de valahogy olyan szomorúnak látszott. Nagyfőnök lett, azt mondta. És azt, hogy igen, végül sikerült kinyírnia a dögöt. Meg hogy mi is elintézhetünk párat, ha eljön az ideje.

Hát eljött, ugye?

És volt közben tizenöt szájonkúrt év ezen a kurva gyarmaton, Blain.

Tudom én, egyetlen lehetőséget se adnak ingyen, de ennek nagyon megkérték az árát.

Kóborlók. Azt mondták, azok vagyunk, úgyhogy kóboroltunk, mint az a másik, a hollandus Winkle. Kóboroltunk és vártuk, hogy a dögök eljöjjenek. Egy darabig jó buli volt. Egy darabig.

Szerinted?

Persze, errefelé nem kapni Hustlert, Billytől elszedték a kését, és bagó sem nagyon akadt, ugye, Blain?

Dutch azt ígérte, minden rendben lesz. Azt ígérte, ha a sárkányok elszaporodnak, ha indul a balhé, erősítést kapunk.

Nesze neked erősítés, seggfej!

A terv jó volt, szavamra. A legpöpecebb csapda, száz százalékos lórúgás. Billy elporolta a nyomokat, te hazavágtad a dögök hajóját, én meg a városba indultam, hogy felébresszem a többieket: sima ügy. Még arra is jutott időm, hogy végignézzek egy menetet Frairék és két helyi szuka között - arról, ahogy végződött, igazán nem tehetek. Rá kellett taposnom a gázra, hogy megelőzzem a csajt, de sikerült, Blain elhiheted. Nem rajtam múlt, hogy befürödtünk. Lefogadom, a sors akarta így.

Egy századnyi erősítés várt ránk Rourke's Driftben. Egy századnyi Cyberdine-fiú, csupa elit tengerészgyalogos, mind egyforma, mind csúcsszuper. A tuzerejükkel négy nap alatt megnyerhették volna a vietnami háborút, de Kolumbia vagy Irak se tartotta volna magát ellenük egy hétnél tovább. Akkor helyezték el őket, amikor az első épületek alapjait kiásták; olyan helyen, ahol a telepesek még véletlenül se bukkanhattak rájuk. Aludtak, és biztosan álmodtak is, ahogy jóravaló androidokhoz illik - megesik olykor mindannyiunkkal, ugye, Blain? Ránk várt a feladat, hogy előszólítsuk és harcba vezessük őket. Hogy tartsuk a frontot, míg az öreg Dutch megérkezik.

Nagyon hülyén éreztem magam ott a dokkolóöbölnél, Blain.

A leszállóhely környékét tényleg elkerülték a munkagépek, még karámokat, raktárakat sem építettek a közelben. A mi századunk húsz-egynéhány éven át dekkolt a beton alatt háborítatlanul, és megérkeztem én is, hogy riadót fújjak, aztán...

Aztán csak álltam ott, és bámultam a hajót.

Sok tízezer tonna fém, Blain.

Te meg tudtad volna emelni?

Mert én nem tudtam. Álltam, mint egy sóbálvány, kezemben a távkapcsolóval.

Annak a kibaszott hajónak rég fel kellett volna szállnia!

Csakhogy maradt. És maradt a beton alatt a század is.

Visszaültem a robogóra és eltuztem onnét, de persze hiába: nem hagy nyugodni a dolog.

Visszamegyek.

Azt hiszem, előbb vagy utóbb, ilyen vagy olyan módon mind visszamegyünk. Ha máshogy nem, az időben; abba a dzsungelbe, ahol az egész piszkos komédia elkezdődött. Megyünk, hogy a szeme közé nézzünk annak, amit akkor és ott nem láthattunk. Megyünk, hogy úgy haljunk meg, ahogy akkor éltünk: emberhez, férfihoz, harcoshoz méltón.

Talán ennyi az a bizonyos második esély. Indulok, Blain.

Ha valami csoda folytán megúsznátok, számoljatok el velem Dutchnak.

És küldjétek el a bús francba helyettem.

 

 

35

 

A felfegyverzett biztonságiak a főutcára nyíló kapuknál várakoztak.

Lassan kászálódtak elő a lánctalpas terepjárók mögül, ahová cigarettázni húzódtak. Gyakorlott harcos számára már-már tapintható volt a belőlük áradó félelem - Carrie kedvéért azonban megemberelték magukat valamelyest.

- Jó estét, asszonyom...

Megannyi sápadt, épp csak ismerősnek rémlő arc.

- Azt az utasítást kaptuk, hogy kísérjük el a hajóig. Ha jónak látja...

- Ketten jöhetnek, mindenki más marad - jelentette ki Carrie. A hozzá közelebb álló, tüskehajú fiatalemberhez fordult, akinek ajkán mintha mosoly derengett volna. - Hogy hívják?

- Riley, asszonyom.

- Indulhatunk, Mr. Riley. A társa...

- Mason.

- ...Mr. Mason lesz a hátvéd. Gyerünk!

Kijutottak az épületek árnyékából, nyílt terepen folytatták útjukat a dokkolóöböl betonteknője felé. Carrie megtiltotta a férfiaknak, hogy ismét rágyújtsanak - úgy becsülte, néhány perc múlva pár száz méterre látszik majd minden villanás.

- Javítson ki, ha tévedek, Riley - mormolta -, de maguk akkor is a sarkamban maradnak, ha történetesen nem kérek a segítségükből, ugye?

- Nem téved, asszonyom.

- Resnik utasítására?

- Mr. Shimura utasítására - világosította fel fojtott hangon a fiatalember. - Nem sokkal az indulás után jelentkezett be. Aggódik magáért.

Carrie az ajkába harapott. Néhány hónappal - néhány évszázaddal - korábban még örömmel töltötte volna el ez a bizonyosság.

- És maga, Riley? - kérdezte, hogy megtörje a rájuk ereszkedett csendet. - Nem fél?

A fiatalember röviden felnevetett. Vállán puska, jobbjában rionidok megzabolázására való elektromos ösztöke. A Carioca felé tartottak mindhárman, talpuk alatt meg-megcsikordult a betonra rakódott homok.

- Tudja, Mrs. Shimura, szerintem túldramatizáljuk ezt a dolgot. Friarékkel meg a többivel elbírhatott az a pár urből jött rohadék, de a telep... - futó pillantást vetett egy közelben veszteglő, gazdátlan légirobogóra - ...a telep egészen más dolog. Akkora, hogy egy hadsereg is kevés lenne az elfoglalásához, amellett itt... hmm, ezt a zsilipajtót meg nem nyitva hagyták?... legalább száz elszánt ember várja őket. - Intett Masonnek, hogy tartsa nyitva a szemét, aztán felszaladt a rámpán. - Ha engem kérdez, azok a xenomorfok csak megnézik maguknak Rourke's Driftet, aztán szépen visszakotródnak oda, ahonnét jöttek! - Míg balja a világításkapcsolót kereste, hátrafordult és elmosolyodott. - Egy pillnat még...

Aztán eltunt.

Eltunt, mintha a föld nyelte volna el - azaz inkább mintha életre kelt volna odabent a sötétség egy darabja, hogy kinyúljon érte, és elragadja.

Az elektromos ösztöke villant egyet, fényénél Carrie valami hatalmasat vélt látni szemben.

És az a valami közeledett.

Mason puskája eldördült, a golyó Carrie bal válla felett süvített el, hogy ártalmatlanul csapódjon a hajófalba.

A rámpán sötéten csillogó patakokban ömlött Riley vére.

A tárva-nyitva álló zsilipen át hat-hét idegen rontott Carrie-re. A lány látta őket: a nyomasztó képsor, amelyre reggel óta hiába próbált visszaemlékezni, hirtelen valósággá vált. Igaz, nem közönséges álom volt - igazi lidércnyomás.

Kitérni nem volt ideje, cselekedni azonban igen.

Jobbjában önálló életre kelt, a cél felé lendült a nehéz Beretta. Az első négy lövés két idegent terített le. A második sorozat újabb két lény átlyuggatott testét lódította hátra, a többi azonban nyomult tovább, és a hajó gyomrából újabbak csatlakoztak hozzájuk - acélos izmú karok, acsargó szájak, agyarak és karmok forgataga.

Hátrált.

Nem látta a vértócsát bal kéz felé, melyben egyetlen töltényhüvely füstölgött - és nem látta a széles vércsapást sem, mely nyilvánvalóvá tette, merre vonszolta Mason testét a láthatatlan vadász. Csak lidércálmának szörnyetegeit látta, az egyszer négykézláb kúszó, másszor felegyenesedő, nem evilági fajzatokat.

Sportcipős lába a teknőn végigfutó vízelvezető vájatba csúszott - csak nagy nehezen sikerült visszanyernie egyensúlyát. Utolsó pár golyóját a rémek egyikének nyálkától csillogó koponyájába eresztette, azután az enyhe szögben emelkedő betonnak vetette hátát, és araszolni kezdett lefelé, mint valami rák. Tudta, hogy a dokkolóöböl peremét nem érheti el: néhány pillanat még, és azok könyörtelenül megragadják.

Rosszul gazdálkodtál azokkal a golyókkal. És még egy késed sincs, amit a torkodba döfhetnél, te ostoba!

Az iszonyat azonban csakhamar kilúgozott belőle minden indulatot. Felemelte fejét. Ha már tanúja lett a kezdetnek, a végét is látni akarja.

Fény villant mögötte a magasban, bántóan éles fény. A hozzá legközelebb járó, lecsapni készülő idegen fejetlenül zuhant hátra. Egy társát derékban szelte ketté az újabb hősugár.

Carrie pisztolyt markoló keze mellett két zöldes fényt árasztó, még gőzölgő henger koppant, gurult tovább a betonon.

Fura zaj odafentről: tucatnyi támadó kedvu csörgőkígyó csapna ilyet.

Az idegenek lassan hátráltak.

Carrie a hang irányába fordult, és megpillantotta a Ragadozót.

 

 

36

 

A lény a betonteknő peremén állva, különös kézifegyverét markolva bámult le prédáira. Az embert közönséges, több fokozatú hőforrásként, fehéren, vörösen és sárgán izzó szellemalakként érzékelte. Az idegenek hűvösebb teste sokkal bizonytalanabb célpontot jelentett… különösen azután, hogy ismét mozgásba lendültek.

Ezen a ponton már csak az önvezérlő sugárágyú, netán a sokéves gyakorlat segíthetett volna, ám a vadász nem rendelkezett egyikkel sem. Még két lövést adott le, azután éleset szisszent, és hátranyúlt a rugós lándzsáért.

Carrie szemei elkerekedtek, egyetlen hang sem jött ki a torkán. Mert egészen más volt ezt az életformát laboratóriumi körülmények közt, biztonságos távolból - és így, az élethalálharc küszöbén, afféle megmentőként látni.

Arra a tengernyi erőfeszítésre gondolt, melyet Rourke's Drift lakói a védelmi vonalak létrehozásába, az épületek megerősítésébe fektettek.  Megspórolhatták volna maguknak a fáradságot, ha korábban ébrednek rá: nem ők az "invázió" elsődleges célpontjai. Artatlan kívülállók csupán, két faj ősidők óta dúló háborújának kárvallottai. Az óriás termetu humanoid harcosok és a szem nélküli, némán gyilkoló rémek összecsapásában legfeljebb zavaró tényezők lehetnek - tényezők, melyeket mindkét fél a maga eszközeivel igyekszik kiküszöbölni.

Lenyugözve figyelte a Ragadozót.

Az ilyenek mészárolták le Revnát, Friarréket, azokat az embereket a másik két telepen. Ez itt alighanem megölte Masont, aztán megmentette az életemet - azért tette volna, hogy utána velem is saját kezuleg végezhessen?

Erre a kérdésre sosem kapott választ, mert a Ragadozó máris ugrott, közelharcba bocsátkozott az idegenekkel.

Carrie kihasználta az alkalmat: felhúzódzkodott a betonkáva peremére, és lázas sietséggel újratöltötte pisztolyát. Eszébe sem jutott, hogy használja is - noha nem akart, nem mert állást foglalni, lenyugözte a szeme láttára kibontakozó viadal.

A Ragadozó gyors volt. Nagyon gyors, amellett technikás; talán épp itt kezdődött a baj. Túlságosan emlékeztetett azokra a kardforgatókra, harcos szerzetesekre, akik Carrie gyermekkorának meséit benépesítették, amellett emberibbnek látszott ellenfeleinél - ez adta a végső lökést ahhoz, hogy a tragédia bekövetkezzék.

Carrie szíve összeszorult a mindenfelől közeledő rémek láttán.

- Vigyázz!

A Ragadozó egy lecsapó kobra fürgeségével ugrott oldalt, kettős pengéje újra és újra lecsapott, torkolattuzként villant az acélszürke forgatagban. ugy harcolt, ahogy közönséges halandó nem harcol soha: félelmet nem ismerőn, magabiztosan, hatékonyan.

Az iránta feltámadt rokonszenv megerősödése pillanatokig tartott csupán, alig tovább, mint az összecsapás maga - mely szükségképp a "harcos" bukásával, a "sokaság" győzelmével végződött. Acélos karmok tépték fel a vértet, kicsapódó állkapcsok martak a gőzölgő húsba. A maszkot, a körülötte tekergő vezetékeket idegen kezek tucatjai szaggatták, a kiáramló gáz a fluoreszkáló vér permetével elkeveredve kavargott a levegőben.

Carrie feltérdelt, aztán botladozva futásnak eredt az épületek felé. Nem nézett hátra többé.

Első számú aranyszabály: sose azonosulj a legyőzöttekkel!

Nehezen bár, de lerázta magáról a kábulatot. Hideg fővel igyekezett elemezni a történteket - segített ebben, hogy húsz-harminc lépésnyire megpillantotta Mason szörnyuségesen megcsonkított holttestét.

Arra a következtetésre jutott, hogy a harcos ereje, gyorsasága és rátermettsége dacára is járatlan volt a közelharcban. Azokra a karatékákra emlékeztette, akik stílusuk minden mesterfogását elsajátították, éles helyzetekben mégis rendre alulmaradtak, mert nem gyakoroltak eleget igazi ellenféllel. A humanoid nem elégedett meg egy eredményes rajtaütéssel. A győzelmet akarta kivívni bármi áron, pedig tudhatta volna: létezik különbség a hősiesség és az ostobaság között. Az előbbi a Mennyek Kapuját nyitja meg - az utóbbi jutalma kizárólag értelmetlen halál lehet...

A harcos végzetének ziháló tanúja most az egyik raktárépület falához lapult, feltette a gégemikrofonnal és fülhallgatóval kombinált adó-vevőt, azután csatlakoztatta a derékszíján függő energiatelepre.

Meg kell tudniuk. Mindenkinek meg kell tudnia!

Remegő kézzel adásra kapcsolt.

- Carrie hívja Hirót - zihálta. - Hiroki, jelentkezz!

 

 

37

 

Dante poklának egyetlen köre vagy bugyra sem lehetett sötétebb az áram nélkül maradt E blokk folyosóinál, ahol Shimura osztaga először ütközött meg a támadókkal.

A telepesek egyetlen perc leforgása alatt kilenc embert vesztettek. A még járható folyosókon át húzódtak vissza a központi épület irányába, ahonnét néhány perccel korábban ugyancsak sortüzeket hallottak.

- Carrie Hirónak. Hiroki, jelentkezz!

- Vételen - kiáltotta a férfi, míg egy fémszekrény mögött kuporogva újratöltötte fegyverét. - Merre jársz?

- A déli bejáratnál - sercent fülhallgatójában a válasz. - Két embert veszítettem, és...

A folytatás statikus recsegésbe veszett. Hiroki türelmét vesztve csapott a szekrényajtóra. A kapcsolat tüstént helyreállt.

- ...bajban vagyunk - közölte épp Carrie. - Ha megtudod, mivel állunk szemben...

- Ezen a ponton bármit elhiszek. - Hiroki aggodalmas pillantást vetett a sötét folyosókanyarulat felé. - Bármit a világon.

A C blokk felől futva érkezett két technikus. Hordozható hegesztőberendezést cipeltek.

- Melyikkel kezdjük, főnök?

A telep adminisztrátora a lezárt E kapura mutatott, és félrefordult, ahogy a szúrólángot kigyúlni látta.

- Ismételd! -  kiáltotta Carrie. - Egy szót se értettem…

- Nagy itt a felhajtás, miko. - Hiroki összerezzent, mikor valahol mögötte ismét lövések dördültek; szabad baljával óvta mikrofonját a fémrepeszektől. - Blokkoljuk és behegesztjük az ajtókat az északi szárnynan. Így talán nyerhetünk némi haladékot. Hajnalig kihúzzuk valahogy… és amíg ezek a micsodák velünk foglalkoznak, kimenekítheted a lakosságot a Cariocán.

Egy darabig csend honolt az éterben.

- Más megoldást kell találnunk - üzente Carrie. - A hajó fertőzött. Ismétlem: a Carioca fertőzött. Nem hozzáférhető.

Hiroki verítékben úszó arcán árnyék futott át.

- Hogy az istenbe?…

Carrie nem bajlódott a felelettel. Hevesen dobogó szívvel állt ugyanannál a torlasznál, ahol Riley-t és Masont maga mellé vette. Az utca néptelen volt, csak egy elszabadult ponyva csapkodott valahol az épületek között.

- Senki ne közelítsen a Cariocához - suttogta a mikrofonba. - Amint lehet, újra jelentkezem.

- Carrie...

Kikapcsolt. Kikapcsolt és közelebb lépett ahhoz a valamihez, amiben - elszoruló torokkal - egy emberi testre ismert.

Leguggolt melléje, de tüstént megbánta; minden erejére szüksége volt, hogy fel ne sikoltson.

Nem sikoltott - és valószínuleg ennek köszönhette életét.

Az emberi elme alkalmanként igazi csodákra képes. Carrie fülében önnön szívdobogása visszhangzott, tudatában a Hirokival folytatott beszélgetés mondatai rajzottak, mégis azonnal meghallotta azt a hangot, az épp csak sejthető szusszanást.

Mozdulatlanná dermedt.

Nem vett lélegzetet - ahogyan nem vett lélegzetet a fejetlen tetem sem.

Most!

Ugrott. Atfordult a vállán, a láthatatlan támadó kettős pengéje a falba csapódott mögötte. Ahogy felpattant, harcra készen perdült meg: két kezének ujjai karmokká görbülve, alkarján, combjában pattanásig feszülnek az izmok. És szemben...

Semmi.

Ahogy az újabb rohamot, a kérlelhetetlen halált várta, egyszerre minden megvilágosodott előtte.

"Ha legalább láthatnánk, kikre vagy mikre pazaroljuk a muníciót..."

Láthatatlanok.

Valami álcázóberendezés, kifinomultabb bárminél, amit az emberiség jelenleg használ vagy ismer, lehetővé tette, hogy a támadók leküzdjék az első védelmi vonalat. Különösebb kockázat nélkül, gyorsan nyomulhatnak előre - és a telepeseknek semmi esélyük ellenük.

Ahogyan egy láthatatlan lény is esélytelen préda csupán, ha a rárontó szörnyeknek nincs szemük...

Az idegenek kétfelől, a raktárépület és a terepjáró tetejéről vetették magukat az álcázott Ragadozóra, és a harcos, akinek ideje sem volt lándzsája után kapni, egykettőre alul maradt: vértjét kilökődő állkapcsok tucatjai ütötték át.

Carrie menekült. Bevetette magát a legközelebbi járatba, azután rohant, ahogy a lába bírta; ügyet sem vetett rá, hogy a nehéz Beretta minden fordulónál az oldalához csapódik. Rohant, míg meg nem pillantotta az eltorlaszolt lengőajtót, azon túl pedig az adminisztrációs központ fényeit.

- Készüljetek! - hallatszott szemből. - Valami jön!

Zihálva botorkált a hang irányába, védekezőn maga elé tartva mindkét kezét.

- Ne lőjetek! - csattant az újabb káltás. - Mrs. Shimura az!

Sikerült valahogy átvergődnie a torlaszon. Emberek gyultek köré, meleg véru, sápadt, ám eleven emberek.

- Asszonyom! Már attól tartottunk...

- Látta azokat odakint? Hányan vannak?

- Többen a kelleténél - suttogta Carrie, aztán erőt vett magán, és megköszörülte a torkát. - Figyelem! A rendfenntartó alakulat néhány tagja elesett, a támadók áttörtek védelmünk első vonalán. Azonnal megkezdjük a visszavonulást a tuzszakaszajtók mögé, és behegesztünk minden átjárót az északi szárny A kapuját kivéve - azon keresztül még visszatérhetnek harcban álló osztagaink. Engedély nélkül mostantól senki nem hagyhatja el a komplexumot, világos? - Odadobta a Berettát egyik alárendeltjének. - Töltse meg! És kerítsen hozzá tartalék tárakat is!

A férfi a szemébe nézett. Megértette.

- Három elég lesz? - tudakolta csendesen.

- Legyen öt - mondta Carrie. - Vagy inkább tíz... - Hátrapillantott. - És torlaszolják el tisztességesen ezt a kibaszott folyosót!

A repülésirányítóban Brosseau és Resnik várt rá. Mindkettőjük szemében könnyek csillogtak.

A fő videoernyőn Hiroki különítményének hírmondói küzdöttek az életükért.

Innét, a muszerek, a kijelzők steril világából nagyon távolinak rémlettek a dörrenések, a kiáltások - no meg a sikolyok.

- Vissza! Vissza az A kapuhoz! - harsogta a főadminisztrátor. - Fedezzék a... - Statikus recsegés; a képernyőn vörös és zöld csíkok vibráltak át. - Vigyázzanak!

Carrie a mikrofonhoz hajolt. Halántéka lüktetett.

- Hiroki! Hallasz minket?

- Carrie? - A férfit alakító groteszk bábfigura félrebillentett fejjel figyelt. Mintha a kamerát kereste volna a gomolygó füstben. - Visszaértél? A központban vagy? - Hosszú sóhaj. - Aggódtam érted...

- Hiroki! - csattant fel Carrie hisztérikusan. - Gyertek ki onnét!

A képernyőn újabb sortuz dörrent, a visszhang elülte után újabb sikolyok harsantak.

- Igyekszünk, miko - bizonygatta a férfi, túlharsogva a statikus recsegést. - Nincs már csapat, azt hiszem. Kevesen maradtunk, és... - Vállon ragadott és a földre rántott egy farmert, akinek bőrzekéjén Carrie a Pokol Angyalainak szárnyas emblémájára ismert. - ...és ha minden jól megy, hamarosan...

A bőrzekés farmer a falhoz lapult, célzásra emelte Winchesterét.

- Itt jönnek megint!

Ezúttal valamennyien látták a torlaszon és az elesetteken átgázoló, lándzsát markoló alakokat.

A Ragadozók nem kíméltek senkit és semmit - a távirányítású kamerákat sem.

Carrie arcán, nyakán végigperegtek a könnyek.

Néhány pillanat leforgása alatt özvegy, ráadásul egy egész világ örököse lett.

 

 

38

 

Egy sötét sarokba húzódott, hogy elrejtse előlük, ami bánatából még az övé maradt. Elvégre mostantól a vezérük; nem engedheti, hogy ilyen állapotban lássák.

És mégis...

Befelé zokogott. Kezdte belátni, hogy vezér volt az is, akit az imént veszítettek el. Vezér volt és hős, de hiába; még az sem tudta értékelni áldozatát, aki a legközelebb állt hozzá.

Csak ült könnyeivel küzdve, miközben a lövöldözés lassan abbamaradt odakint. Vérfagyasztó csend borult a főépületre, csak egy nyomtató dolgozott valahol, szavakká, mondatokká alakítva egy, a mindenségből érkezett információt.

Resnik nagy sóhajjal a géphez zarándokolt, és a lappal együtt tért vissza Carrie asztalához.

- Üzenet, asszonyom.

- A Concom-rendszeren át?

A remény. Az örök remény.

- Közvetlenül. - Resnik végigfuttatta pillantását a sorokon. - Az Ellen Ripley, a Társaság AA-osztályú nehézcirkálója, mely a Tukán Epszilonja felé repült, módosította pályáját, és ide tart. Gyalogsági támogatást ígér és kitartásra biztat... - A homlokát ráncolta. - Itt az áll, hogy ki kell tartanunk bármi áron.

- Bármi áron... - visszhangozta Carrie, aztán keseruen felnevetett. - A kurva anyjukat! Tudtam én, hogy a Társaságban nem kell csalódnunk! Ha azt mondják, jönni fognak, és készséggel átvállalják a kegyeleti költségek ötven... de nem, inkább hetvenöt százalékát!

Nagyot nyelt. Felállt, szembefordult a vöröslő szemu, elcsigázott túlélőkkel. Mert nem akarta, nem hallotta most a gyerekek sírását.

- Hallották a programot, ugye? A képlet világos: ha a torlaszok hajnalig kitartanak, megmenekülhetünk. Ha nem...

- Nem fognak kitartani.

Valamennyien összerezzentek a szenvtelen hang hallatán, és értetlenül bámultak a falat támasztó, ösztövér figurára.

- Mondott valamit, Bishop? - kérdezte Carrie, noha korántsem volt biztos benne, hogy tudni akarja a választ.

Az android ellépett a fal mellől. Noha kék munkaruháját és sapkáját viselte most is, tartásában tekintély, tekintetébe némi élet költözött.

- A torlaszok nem fognak kitartani - közölte. - És még ha ki is tartanának... kevés esély marad a túlélésre, ha megérkezik az a hajó, és a Társaság specialistái tisztogatásba kezdenek.

- Hogy érti ezt? - Ackland, a ravasz róka, a szakszervezet szószólója előrelépett. - Mi a gond azzal a hajóval? Miféle tisztogatókról beszél?

Bishop azonban ügyet sem vetett rá. Carrie-hez ment, azután az androidokra jellemző precizitással épp hogy megérintette a vállát.

- Maga vérzik. Fertőtlenítőre és kötszerre lesz szüksége.

- Hagyjon békén!

- Nem tehetném, még ha akarnám, akkor sem - emlékeztette Bishop. - Maga ember, én gép vagyok - emlékszik, ugye? - Halványan elmosolyodott. - Hiba volna alábecsülnie saját fontosságát. Nem közönséges halandó többé: jelkép, és mint ilyen, nélkülözhetetlen valamennyiünk számára!

Az elmúlt órák minden feszültsége, keserusége és félelme egyszerre lobbant el Carrie-ben. Galléron ragadta az androidot.

- Mi van azzal a kibaszott hajóval, Bishop? Mi az, amit feltétlenül tudnunk kell, mielőtt ideér?

A muember hátralépett, körülpillantott. ugy tetszett, zavarban van.

- Tíz perccel ezelőtt - kezdte -, nagyjából Mr. Shimura halálával egyidőben változás történt bennem. A legközelebb akkor járunk a valósághoz, ha egy zárványt, afféle ROM-vakfoltot képzelünk el agyam pozitroncellái között. Egy információkkal zsúfolt területet, melynek memóriatartalma hirtelen felszabadult. - Körülpillantott megint. - Mindent tudok. A maguk pártján állok ebben a küzdelemben; nem kell tartaniuk tőlem.

Egy farmer a fegyveréért nyúlt, de Carrie leintette.

- Ki az ördög maga?

Az android változatlanul mosolygott, mintha képtelen lenne abbahagyni.

- Sosem voltam a Társaság tulajdona. A névleges besorolásom "mintapéldány" lehetett, pedig nem szántak mintapéldánynak sem... - Felemelte jobbját. - A nevem valóban Bishop, gyári és azonosítási számaim azonban hamisak. A széria utolsó darabja voltam; maga a főkonstruktőr, Howard Church programozott és tesztelt néhány héttel visszavonulása előtt, 2192-ben. Minden befolyását és kapcsolatát felhasználta, hogy erre a bolygóra juttasson egy másik, hasonló modell helyett - a Weyland-Yutani vezetőségének tudta és beleegyezése nélkül. Az igazgatók tisztában voltak vele, hogy Mr. Church nem bízik az akció sikerében. Attól tartottak, valami meggondolatlanságra ragadtatja a lelkifurdalás.

Carrie felkapta a fejét. Sokan tettek így a többiek közül is.

- Akció?

- Csapdát állítottak - magyarázta Bishop - azoknak a humanoidoknak, akik most a telepet ostromolják. A Társaság két évszázada áll titkos háborúban velük. A főigazgató úgy határozott, itt kell megszorongatnia őket, ahol az emberáldozat... minimalizálható. Ezért, és csakis ezért hozták létre a kolóniát huszonhét évvel ezelőtt. Ezért kötöttek szerződést a telepesekkel. Az egész komplexum álcázásként, a személyzet csalétekként szolgált - arra, hogy elterelje a Ragadozók figyelmét a Társaság közelben elrejtett főerőiről.

- Elrejtett főerők? - hüledezett Ackland. - Kelepce? Ez a roncs azt sem tudja, mit beszél!

Valami elpattant; Carrie hozzá lépett, és egy jobbkezes ütéssel a padlóra küldte.

- Folytassa, Bishop! - fordult az androidhoz. - Hallani szeretnénk mindazt, amit Mr. Church üzent nekünk...

 

 

39

 

Miután Hawkins, az a nyálas szájú feladta, maradtunk mi ketten, Billy fiú.

Ketten a holtak, ketten a régiek közül - erősítés nélkül, remény és bagó nélkül, a nagy semmi közepén.

Ki ne mondd!

Épp erre gondoltam én is.

Dutch parancsa világos volt: iktassuk ki az adóberendezést. Attól tartott, hogy azok a dögök előbb-utóbb bejutnak a központba, és segítséget kérnek valamelyik közelben ólálkodó hajójuktól. Ha lejönnek értük, ha sikerül elhagyniuk a bolygót, veszítettünk: a mi gépeink ezerszerte, tízezerszerte lassúbbak az övéiknél. Ha a vadászexpedíció tagjai közül akár csak egy is megússza, a társai trágyadombot csinálnak a Földből - ezt kellett ott, az antennatoronynál megakadályoznunk.

Azokkal a kibaszott zsákmányállatokkal nem számoltunk, Billy fiú. Se te, se én.

Ránk rontottak, mielőtt dologhoz láttunk. Jöttek némán, tömegével mindenfelől.

Leszaggatták a bal karodat, mire lőni kezdtem. Hatvan dugasz másodpercenként nem tréfadolog: hullottak, mint a legyek. De egyre többen jöttek, és elérkezett a pillanat, amikor leszakították a jobb karodat meg a fejedet is.

Remélem nem fájt, te hülye sziú!

Nekem nem fájt; nem éreztem semmit, mikor az a tetu a vállamba mart. A vadászkésemet vágtam a fejébe viszonzásul - legyen valamije, ami rám emlékezteti. Egy másikat az Ingrammel lőttem mellbe: akkorát repült, mint az öreg Di-Maggio a félvonalról... de te nem nagyon gerjedsz a baseballra, ugye?

Azt hiszem, az utolsó pillanatig nem értették, kik vagy mik vagyunk tulajdonképpen. Hozzánk hasonlókkal korábban sosem találkoztak, én mondom neked!

Miután az egyik szarevő vére megvakított, az antennatoronyba fogódzva, tőrrel és puszta kézzel verekedtem tovább.

Valahogy éreztem, hogy a dögök is megjöttek. Nem avatkoztak közbe, csak álltak és bámultak rám - ritka szép előadás.

Keménykezuek szétmarcangolták a jobb lábamat, mégsem estem el. Nem semmi, ugye Billy fiú?

- Jön Dutch - kiáltottam oda a dögöknek, míg a feketék a beleimet szaggatták. - Jön Dutch, hogy elkapjon benneteket, rohadékok!

Nem hiszem, hogy megértették.

Ezért aztán keményebb eszközökhöz folyamodtam, és felrobbantottam a medencecsontomba épített repeszbombát.

Badabumm.

 

 

40

 

A detonáció alapjaiban rengette meg az épületkomplexumot, és letarolt néhány külső kamerát azok közül, amelyeket a kettős dúlás eddig megkímélt.

A turbó'kopter, kormányánál Bishoppal, ugyanekkor szökkent a magasba, és alapjáraton szállt tovább az éjszakában anélkül, hogy reflektorait bekapcsolta volna. Bishopnak nem volt szüksége reflektorokra. Igazában semmiféle eszközre nem volt szüksége ahhoz, hogy messzire és tisztán lásson.

- Úton vagyok, Carrie - reccsent a központ hangszóróiból. - Most magukon a sor!

A túlélők - az eszméletlen Acklandet kivéve - a repülésirányítók helyiségében gyultek össze. Az új főadminisztrátor nem vesztegette az időt kommentárral vagy ismételt helyzetértékeléssel - az elmúlt órák eseményei mindenkit meggyőztek ennek szükségtelenségéről.

- Távozásom pillanatától Resniknek engedelmeskednek. Harminc percet várnak, hogy Bishop elvégezhesse a feladatát, és adnak még tízet, hogy én is megpróbálkozhassak az enyémmel. Ha egy órán belül sem történik semmi, beszállnak a lánctalpasokba, és megkísérlik a kitörést északkeletnek, a Crab-kanyon felé. Sziklás terep, az előrejutással nem lehet problémájuk. Rejtőzzenek el a barlangokban, és várjanak! A Ripley valószínuleg bombázni fog, talán le is száll, de előbb-utóbb biztosan elkotródik. Várjanak még két napot, aztán bocsássanak ki vészjeleket az általános hullámsávon: a Weyland-Yutani konkurrenciája tülekedni fog, hogy valamennyiüket megmenthesse...

- És maga, asszonyom? - kérdezte bátortalanul Brosseau.

- Igyekszem megnyitni a könnyebbik utat, aztán követem a konvojt - ígérte Carrie. - Ha Bishop is, én is sikerrel járunk, Rourke's Driftben egykettőre elszabadul a pokol. - Körülpillantott. - Minden világos? Akkor viszlát!

Két fegyveres kísérte a belső udvarban parkoló légirobogóig. Kettő mindössze, de beérte velük: jelenlétük igazolta, hogy azok, akikért az életét kockára teszi, ugyancsak hajlandók kockáztatni érte.

Nyeregbe szállt, odaintett nekik - azután belevágott.

Meglepte, milyen könnyu szívvel gondol a halálra. Meglepte a nyugalom, mellyel az infraszemüvegen át környezetét méregette. Kiégett belőle minden tétovaság, minden félelem: harcos lett megint, ugyanaz a vadóc, aki a kikötői viadalok boldog - és felettébb távolinak tunő - napjaiban volt. Amikor a nagy teherdaru keresztrúdjáról egy idegen vetette magát gépe elejére, szenvtelenül módosított pályáján, és két vastraverz közt átrepülve valósággal széttrancsírozta a megelevenedett lidércnyomást. Egykedvuen figyelte a bal vezérsíkon gomolygó füstöt, a szörnyeteg vérének nyomát - és erről hirtelen eszébe jutott valaki, akiről a fájdalom és a megdöbbenés óráiban valamennyien megfeledkeztek.

Nem tétovázott sokat: száznyolcvan fokos fordulatot vett, majd pár perc múltán sima leszállást hajtott végre Revnáék modul-laborja előtt.

- Miriam!

A doktornő nem hallotta meg azonnal... másvalami azonban igen.

- Miriam - suttogta a sötétség egy megelevenedő darabja, ez a különös kavargás, mely gazdag zsákmányt remélve járt a nyomában, és nem tágított akkor sem, amikor az ajtó résnyire nyílt.

- Carrie! - Mrs. Revna a korábbinál is törődöttebbnek látszott. - Lövéseket hallottam mindenfelől. Baj van?

- Nagy baj - zihálta Carrie, és benyomult a rendelőbe. - A helyzetünk pocsék, de lesz még rosszabb is... El tud vezetni egy légirobogót, Miriam?

- Sosem tanultam meg bánni vele - ismerte el szemlesütve az idősebb nő. - Az ilyen dolgokban talán túlzott mértékben... hagyatkoztam Kassarra.

Carrie felszisszent: épp ettől a magától értetődő választól félt. Az órájára pillantott.

- Nincs időm arra, hogy mindent elmagyarázzak, se arra, hogy visszavigyem, de... - A kezében szorongatott puskára sandított, és felderült kissé az arca. - Ehhez csak ért, nem?

- Én...

- Félautomata. Egyáltalán nem kell bajlódnia vele - magyarázta Carrie. - Elég, ha ráfogja valamire, és meghúzza a ravaszt. - Lázasan dolgozott az agya. - A tárba csak hat golyó fér; ne vesztegessen figyelmeztető lövésre egyet se!

Miriam a homlokát ráncolta.

- Nem vagyok katona.

- Ez nem háború, doktornő! - fakadt ki a főadminisztrátor. - Ez maga az evolúció, a harc a túlélésért!

Mrs. Revna kénytelen-kelletlen átvette a puskát, mely nagyon idegenül festett törékeny kezében.

- És... kire vagy mire kell lőnöm? - tudakolta beletörődőn.

Carrie-t megborzongatta az emlék.

- Ha meglátja, rögtön tudni fogja - válaszolta, azután felpillantott, merően nézte a vizsgálóasztalra szíjazott Ragadozót. Milyen könnyu lenne ezen az irgalmatlan állaton demonstrálni a fegyver erejét - és milyen hiábavaló-! Mert Hirokit meg a többieket sem ez, sem másik száz, hidegvérrel elkövetett gyilkosság nem támaszthatja fel.

- Viszajövök, amint tehetem - ígérte, ahogy kifelé indult. - Addig is tartsa zárva az ajtaját, rendben?

- Hová megy, gyermekem?

- Együttmuködésre kérem fel a rinoidokat - mormolta Carrie. Nem lelkesedett különösebben a "gyermekem"-ért. - A második transzportba szánt barmok, lehetnek vagy kétezren, negyven órát töltöttek a tuző napon. Befogásuk óta nem kaptak se inni, se enni. Mit gondol, hogy érzik magukat most a szerencsétlenek?

A robogó felé lépett, aztán mást gondolt, és futásnak eredt. Nem vitte rá a lélek, hogy jármu nélkül hagyjon egy másik özvegyet.

Miriam Revna szomorkás mosollyal, hosszan nézett utána, aztán becsukta, elreteszelte az ajtót, és visszatért a laborba. Szöszmötölt egy darabig az anyagmintákkal, nem találta a helyét.

Valami nincs rendjén. Valami megváltozott.

Percekbe telt, mire ráébredt, hogy az az ostoba puska zavarja. Túlságosan nehéz holmi ahhoz, hogy az ember állandóan magával cipelje, le mégsem teheti: az a gyereklány, ha megint betoppan, még megrója érte...

A vizsgálóasztalhoz lépett, és álló helyzetbe fordította a sebesült lényt. Megint erőt vett rajta az a fura borzongás, ahogy a szemébe nézett. Gazdájának nyilvánvaló értelmét meghazudtolóan apró volt ez a szempár, ráadásul sárgán izzott, mint a dúvadaké.

- Javul az állapotod - mondta a doktornő színtelen hangon. - Hajnalra, legkésőbb délre összeszeded magad, tudom... - Szántszándékkal kerülte a lény tekintetét. - Akkor kellett volna ózont pumpálnom a tüdődbe, amikor védtelen voltál - mit tegyek, ha egyszer nem vitt rá a lélek? - Megperdült a sarkán, arca kigyúlt. - Tudom, hogy meghalt a férjem. És azt is tudom, hogy közöd volt a halálához. Nyilván jó okkal tetted, amit tettél, mégis gyulöllek érte. Micsoda balszerencse, hogy ilyen körülmények közt kellett találkoznunk! Rengeteget tanulhatnánk egymástól, de most...

Ekkor kopogtattak.

- Dr. Revna! - hallatszott odakintről. - Miriam!

A doktornő halványan, kimerülten elmosolyodott. Milyen okosan tette, hogy nem vált meg a puskától! Lám, őrangyala máris visszatért - talán hogy éberségét próbára tegye.

Résnyire nyitotta az ajtót: az óvatosság sosem árt.

- Tudod, kedvesem...

Elfúlt a hangja.

A küszöbön a "páciens" szakasztott mása, egy állig felfegyverzett, gorgófeju állt, és tüstént felé kapott háromujjú kezeivel.

 

 

41

 

A port és rozsdaszagot sodró szélben, az ellenségesen szikrázó csillagok alatt megszállottként dolgozott Bishop. Ábrázata - mint mikor a kólaautomatával és más rakoncátlankodó berendezésekkel küzdött - a száz százalékos összpontosítás merev maszkja volt. Nem létezett számára más, csak az ölében tartott terminál, no meg a vezetékköteg, melynek szálai közül pillanatok leforgása alatt emelte ki a megfelelőket. Kék szikrák villantak, ahogy az érintkezés létrejött, földöntúli fénybe vonták Howard Lawrence Church arcának mását.

"Nincs az a cél, amely minden eszközt szentesítene, Bishop", mondta a főkonstruktőr annak idején. Egészen erőtlen, egészen ősz volt már. A fiorinai incidens után nem fogyasztott többé endorfin-származékokat, letért a halhatatlansághoz vezető útról. Ezzel vezekelt... és persze a biztonsági programokkal. - "A Társaságot a tehetetlenség kormányozza, az meg, akár a bosszúvágy, rossz tanácsadó odakint. Hibákhoz vezet. Az akció kudarcba fog fulladni, és egy lépéssel sem juthatunk közelebb ahhoz a bizonyos célhoz. Ha visszaemlékszel majd minderre, jusson eszedbe ez a néhány mondat is!" A ráncos kéz az android homlokát érintette. Áldás? "Légy észnél, Bishop, és vigyázz rájuk. VIGYÁZZ AZ EMBEREKRE!"

Az android felpillantott a hosszútávú adó tornyára - halványkék szeme nem rebbent a szitáló porban. A szél erősödött, a fémszerkezet acélsodronyai megfeszültek: mélyen zengő hang hallatszott, olyasféle, mint a támadni készülő darazsaké. Bishop sem ezzel, sem az android-akna robbanásakor megsérült, ide-oda csapkodó kábelekkel nem törődött, ujjai száguldottak a billentyuzeten.

A dokkolóöbölben veszteglő Carioca pilótafülkéjében, ott, ahol eddig csak a vörös készenléti fények izzottak, mint a dzsungelben a vadállatszemek, most életre kelt néhány képernyő. Adatözön villámlott át rajtuk olyan sebességgel, mellyel sem a néhai Strandberg, sem a szerencsétlen sorsú Conover nem tudott volna mit kezdeni.

A robotpilóták, ezek az emberre már alig-alig emlékeztető, temérdek ROM-ból és egy kevéske fémből, plasztikból álló szerkezetek némán emelkedtek ki rekeszeikből, füstüveg arclemezükön a kijelzők visszfényei táncoltak. Száz meg száz kontroll-lámpa váltott a készenlétet jelző vörösből a megnyugtató zöldre: a hatalmas hajó indulásra készen állt.

Bishop kivillanó fogakkal mosolygott, és leütötte az utolsó ENTER-t.

A Carioca fedélzeti nyílásai lezárultak, a szörnykirálynő - és jó néhány utódja - fogoly lett odabent.

Ez azonban még nem volt elegendő. Bishop, a memóriájában frissen aktivált adatok alapján pontosan megítélhette, hány perce maradt, mielőtt azok felismerik a helyzetet, és lyukat - vagy lyukakat  - égetnek maguknak a hajófalon.

Ezt mindenképpen el kell kerülnie.

A kódok ismerete bizonyos összeköttetéseket feltételez. Howard Lawrence Church remek összeköttetésekkel rendelkezett, és gyakorlatilag minden kódot ismert a Társaság berkeiben.

Bishopnak két percre volt szüksége, hogy a kolónia adóját felhasználva, a hajó számítógépén át közvetlen kapcsolatot létesítsen a pilótákkal. A képernyőkön nagybetus felirat jelent meg:

 

EXAP W-Z 100193

INCOM: WNPND3965-6 C-S SECUR

CARIOCA, L.K. VONTATÓ

UTASiTÁS: LÉGKÖRT ELHAGYNI,

ÖNMEGSEMMISiTO RENDSZERT

T PLUSZ SZAZNYOLCVAN MÁSODPERC KÉSLELTETÉSSEL AKTIVÁLNI

 

A számítógép, mely saját léte védelmében még véletlenül sem emelte volna fel szavát, egy kérdéssel felelt:

 

EXEC W-Y 302-C

OUTGO: WPND41-15-PINQ NOMIN

ROURKE'S DRIFT, T.K.

SZÜKSÉGES-E A HIPERHAJToMU-BLOKKAL VALÓ ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS

AZ ÖNMEGSEMMISiTO RENDSZER AKTIVÁLÁSA ELOTT?

 

 

Bishop nemleges válasza és újabb ENTER puszta formalitás volt: a hajtómublokk, a hajó legértékesebb része természetesen pályán marad. Mr. Church akarta így: ne mondhassa a Társaság, hogy tett kárt valamiben, ami az övék.

A támlábak visszahúzódtak.

A hajó rezzenetlenül állt a fúvókáiból kilövellő tíz gázsugáron.

Bishop felnyalábolta a vezetékeket, hóna alá kapta a terminált, és rohanni kezdett a 'kopter felé. Az egyik veszélyforrást sikerült kiküszöbölniük - hogy mire mennek a többivel, már Carrie Shimura-Wong és a szerencse dolga.

A lány félúton járt a karámok felé, amikor meghallotta a lövést.

Meghallotta, mert számított rá - pedig Rourke's Drift kihalt utcáin mind vadabbul fütyült a szél.

- Jézusom...

Carrie megtántorodott a következo széllökéstol, de sikerült megfogódznia egy mobilraktár rögzítosodronyában, és a lélekjelenlétét sem vesztette el. Elohúzta és ellenorizte a Berettát... aztán erot vett magán, és rohanni kezdett visszafelé.

 

 

42

 

A Ragadozó elvétette prédáját, és tombolni kezdett.

Két elemi ereju csapással szétzúzta az ajtót, az előtérbe szökkent, és megint a nőstény után kapott. Elfordította fejét, mikor annak kezében eldördült a puska; nem magát, sokkal inkább harci sisakjának ultraérzékeny szenzorait féltette a becsapódástól. Az ólomlövedék alkarjának páncéllemezét érte, onnét felfelé vágódott és mély sebet ejtett a vállán. Rádiumzöld vér csordult a padlóra, az égető kín azonban csak fokozta a vadász elszánását és elragadtatását. A kiszemelt zsákmány nem tétlen, sőt, védekezik. Remek!

- Eredj innét, pokolfajzat! Takarodj!

A Ragadozó kedvtelve nézte a felfegyverzett nőstény hőképét, aztán szemügyre vette a vizsgálóasztalra szíjazott vezért is. Hamar meggyőződött róla, hogy magatehetetlen, és elégedett trillázásba kezdett. A végzet úgy rendelte, hogy e különösen sikerült vadászat záróakkordjaként eltegye az útból, azután az örökébe lépjen...

Az újabb lövés alig egy hüvelyknyivel kerülte el a fejét. Megértette: nem halogathatja tovább a leszámolást.

A nőstényhez ugrott, és három arasznyi fémmel meghosszabított jobbjának egyetlen mozdulatával a sarokba repítette a puskát. Annyira eluralkodott rajta a trófea megszerzésének mámora, hogy nem látta a mozgást az oldala mellett; nem látta az övéhez hasonló páncélzatú, lázas igyekezettel tapogatódzó kezet.

A rugós lándzsa markolata felé nyújtózó ujjak ugyanabban a pillanatban érték el céljukat, mikor a fiatal Ragadozó Mrs. Revnára emelte kettős pengéjét.

A két fémfelület érintkezésekor szikrák villantak: a zöld fényben izzó fegyver elakadt a Miriam feje felett, keresztben megjelenő másikon.

A doktornő mozdulatlan maradt, arcára a támadó csápkoszorújának tintafekete árnya hullt.

A fiatalabb Ragadozó a vezér felé fordult. Jobbjának egy ingerült rántásával messze röpítette a lándzsát is. A torkából feltörő cserregés mind fenyegetőbb színezetet kapott - eltaszította a nőstényt, hogy előbb fajtársával végezzen, amikor...

...amikor a légirobogó, nyergében Carrie-vel, áttört a modul habbeton falán, és elsodorta.

Rourke's Drift fiatal főadminisztrátora zúgó fejjel, szikrázó szemmel tápászkodott fel onnét, ahová esett. Súlyos Berettájának csöve egyenesen a maszkot viselő rémre mutatott.

- Meg se próbálj felállni, te anyaszomorító! Ha csak megmoccansz... lerobbantom azt a kibaszott fejedet!

- A tárba csak hat golyó fér - hangzott furcsán, eltorzultan az oldala mellől. - Ne vesztegessen figyelmeztető lövésekre egyet se!

Carrie nem akart hinni a fülének: a fogoly Ragadozó az ő hangját használta.

A leterített rém felszegte fejét. Kezdett erőre kapni: trillázása fokozódó intenzitással zengett a falak közt. A doktornő a vizsgálóasztalhoz ugrott, és egy szikével vagdosni kezdte a "páciensét" fogva tartó szíjakat.

- Miriam! Mit muvel?

Mrs. Revna arca rezzenetlen maradt.

- Nem hiszem, hogy ez itt ártani akar nekünk. Talán inkább...

- Megölték Hirokit, és még vagy harminc emberünket!

A szike átmetszette az utolsó csomót is.

- A társai tették, nem ő. - Miriam a rámeredő lényt figyelte. - Szerintem hálás a segítségünkért. Amikor ez a másik az életemre tört, megvédett.

- Menjen onnét! - Carrie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálta célra tartani a pisztolyt. Verítékkel elkeveredő vér csordult a szemébe: csak most vette észre, hogy megsérült a zuhanáskor. - Mit csinál a dög? - firtatta azután, mert igyekezett a veszedelmesebbnek tunő ellenfélre koncentrálni.

- A sisakját keresi. Most meg...

Valami hatalmas és sötét tunt fel Carrie látómezejének peremén.

A vezér.

Noha fegyvertelen volt még, megfellebbezhetetlen tekintélyt és erőt sugárzott. Nem nézett többé az emberekre; szétvetett lábakkal állt lassan ocsúdó fajtársa felett.

- Mit gondol, hogy érzik magukat most? - zendült maszkja alól Carrie hangja.

Jobbja hihetetlen sebességgel lendült, és a fiatal Ragadozó, aki csaknem feltápászkodott már, ismét a földre hanyatlott. Az övén hordott hálóból szanaszét gurultak a sebtében letisztogatott emberi koponyák.

- Miriam! - bömbölte a trófeáitól megfosztott lény, és ökölbe szorított kezekkel támadásra indult.

A két gigász összefogódzva, hörögve és trillázva küzdött, a forgatagban azonban egyetlenegyszer sem villantak meg a halált hozó kettős pengék.

- Kifelé! - sziszegte Carrie, és a tétovázó Miriamet vonszolva máris nekivágott a törmelékhalomnak. - Hogy ki a legigazibb bika, majd eldöntik ők... nekünk rengeteg dolgunk van még!

 

 

43

 

Bishop a nyugati körnegyed felett manőverezett gépével, mikor megpillantotta a fal mellett meg-meglapuló, a karámok felé igyekvő két alakot.

Carrie-t nem ismerte fel rögtön, dr. Revna fehér köpenye azonban úgy világított a homályban, hogy még véletlenül sem téveszthette el.

Mint valami héja, úgy csapott le melléjük, és szélesre tárta a 'kopter ajtaját.

- Ide!

Alig helyezkedtek el, máris a tetők felé szökkent megint. Arca távolinak és nagyon idegennek rémlett a muszerek fényénél. A turbinanyomást állandóan növelve mind magasabbra szárnyalt. - Carrie, aki a hus plexiüveghez szorította megperzselt arcát, így láthatta távolodni a hajót.

- Sikerült? - Maga is meglepődött, milyen erőtlen a hangja. - Sikerült?

- Részben - mondta tárgyilagosan Bishop. - A Carioca számítógépe elfogadta a kódot, végrehajtja az önmegsemmisítésre vonatkozó utasítást, mihelyt a hajó kikerül a bolygó vonzásmezejéből. A paraziták legtöbbjétől - a királynővel együtt - nyilván megszabadultunk, látnia kéne viszont, mi folyik idelent, a főépület körül! - Ezúttal nem mosolygott. - A Némák és a Harcosok között most már totális háború folyik. A mieinknek... azaz a telepeseknek még a lánctalpasok védelmében sem lesz könnyu átjutniuk.

Carrie-t nem rázta meg a bejelentés. Némák, Harcosok: dögöljenek meg egymás kezétől, ahányan csak vannak! O csak a maga fajtájáért tartozik felelősséggel... egy kis ideig még.

- Forduljon keletnek, Bishop - parancsolta. - Itt az alkalom, hogy megnyissuk végre azokat a karámokat!

 

 

44

 

A labor romjai közt csatázó Ragadozók egyikében kezdett elmélyülni a meggyőződés: elszámította magát.

Az idősebb, akit társai számos cikluson át vezérként tiszteltek, egy cseppet sem látszott megtörtnek, sőt, mind nagyobb erővel támadott. Ezer meg ezer vadászat edzette testének mozgékonysága a fiatalabb példányéval vetekedett - a többiről gondoskodott a kudarc és az árulás felett érzett düh; az indulat, mely faját bolygója más értelmes lényei fölé, utóbb a csillagokig emelte.

A folyvást zuhogó csapások páncélt, csontot repesztettek; a békétlenkedő már csak védekezett. Harmadszor, vagy tán negyedszer zuhant a földre, mikor elvesztette fejét: a hozzá hasonlók minden hagyományáról, az elődök összes törvényéről megfeledkezve őrjöngött, és kibocsátotta kettős pengéjét, hogy öljön.

Az idősebb Ragadozó lebukott, azután jobb kézfejét mereven hátraszorítva döfött, hogy elejét vegye az újabb hitszegésnek. Négy és fél arasznyi ikerpengéje átdöfte az újonc sisakját, szétszaggatta agyának szivacsos állományát, és a tarkótájt megvastagodó csontgalléron keresztülhatolva vágódott a falba.

A vezér előírásszeru mozdulatlanságba dermedt a támadás utolsó fázisában. Balja az elvetemült torkát szorította, apró szemei harci lázban égtek. Halkan, a körülményekhez képest elégedetten szólalt meg ismét Carrie hangján:

- ...meg se próbálj, anyaszomorító! - Kisvártatva pedig: - Lerobbantom azt a kibaszott fejedet!

Miután a hőkibocsátás erőteljes csökkenése meggyőzte a másik haláláról, lazított valamit szorításán, és kirántotta a pengét. A súlyos vértezetu tetem, mint valami báb, a padlóra omlott.

A vezér azonban csak állt, korábbi helyén. Tunődni látszott.

Érzékeny füle kilométernyi távolságból is meghallotta a hangokat, a harci sisak muszerei pedig jól boldogultak az egyes zajforrások elkülönítésével. Tudta, hogy övéi harcban állnak, hogy nincs lehetőségük a visszavonulásra, továbbá, hogy a küzdelem - az ellenfél adottságainak és majdnem korlátlan utánpótlásának eredményeképpen - szempontjukból csak tragédiával végződhet. Áttekintette lehetőségeit, azután megállapodott a legkézenfekvőbb megoldásnál. Annál, amit személyesen készített elő indulás előtt, mikor eltökélte, nem vizsgáltatja át a sikló rakományát, és ha a végzet úgy rendeli, szembeszáll a szökevény királynővel.

Milyen rátarti volt, milyen ostoba! Figyelmen kívül hagyta az egyetlen zavaró tényezőt, az embert. Ezt a különös lényt, melyre fajának egyes lenézett kasztjai ugyanúgy vadásztak, ahogy ő és társai a savvéru parazitákra. Keresztülnézett rajtuk, és ezért a hibáért majdnem az életével fizetett.

Ilyesminek soha többé nem szabad megtörténnie.

A legyőzött újonc emberkoponyákból összeállított gyujteményére gondolt, és elöntötte a szégyen.

Soha többé!

Felkattintotta a panelt alkarjának páncélkesztyujén, és munkába kezdett az alatta elhelyezett billentyuzeten.

 

 

45

 

Messze odafent, a bolygótól távolodó Carioca pilótafülkéjében kellemes női hang számlálta a fogyatkozó másodperceket. Ha a hajó szenzorai

- Hat...

megfelelő intenzitással muködnek,

- Öt...

bizonyára érzékelik a kiindulási pont közeléből

- Négy...

égbe szökő üzenetet. Különösen modulált, számos karakterből álló jelcsoport volt,

- Három...

alkalmas arra, hogy

- Kettő...

tudatosítsa egy éberen álmodó keltetőjármuben gazdái

- Egy...

akaratát.

A Carioca robotjai, melyek sosem álmodtak, s nem ismerték sem a ragaszkodást, sem a félelmet, egykedvuen dolgoztak az utolsó pillanatig. A teherszállító számára rendelt idő nulla másodpercében - azaz inkább néhány milliszekundummal előtte - végül átszakadtak a válaszfalak: sok száz idegen tódult a pilótafülkébe ellenséget, eleven lényeket keresve.

A muszerfalat, a képernyők és kijelzők villódzó falát, Conover és Strandberg kicsiny, meghitt birodalmát egyetlenegy sem érte el: vakító lobbanás, milliárdnyi szétrepülő fémrepesz hirdette, hogy egy királynő - udvartartásának jó részével együtt - mindörökre kiuzetett a mennyekből.

46

 

 

Végül megtaláltad, amit kerestél, ugye, Carrie? Szokásodhoz híven csak a végrehajtandó feladatra összpontosítottál, és figyelmen kívül hagytad a közelben ólálkodó halált. Rourke's Drift volt az új arénád, ellenfeled az egész világ - titokban nyilván kezdettől fogva ilyen felállásra vágytál. Ez vett rá, hogy a visszavonulás helyett a harcot, a rejtőzködés helyett a kihívást válaszd.

Amikor a karámokhoz indultál, azzal áltattad magad, hogy mindezt a telepesekért, Hirokiért meg a többiekért, és persze a Társaság ellen teszed. Veled tartott Bishop és Revna, de nem számítottak - és te tudtad, mindvégig tudtad, mennyire nem.

Futottál a porlepte betonon, a kezedben a pisztoly. Szemtől-szembe a mindenséggel, ahogy valaha akartad.

Hét kaput nyitottál ki, Carrie, és ha teheted, biztosan feltöröd a hét pecsétet is. Hetet lőttél a levegőbe, aztán - mint odahaza, a Stratton Street-i ódon szentélyben - összeverted két tenyeredet, hogy az égiek felfigyeljenek.

Hát, felfigyeltek.

Amíg élsz, nem felejted el azt az ítéletnapi hangot.

Az emlékképek tudatos visszapergetése, a töprengés és a sok tény meggyőzhet arról, hogy csak a Carioca robbant fel, miközben a nekivadult rinoidok a szabadság felé iramodtak idelent. Hitegetheted magad azzal, hogy végeredményben győztél, mert elérted a célodat - ám győztesként sem lehetsz több vagy kevesebb annál, ami vagy: célpont. Áldozat.

A patások áradata a főútra zúdult. A fújtató, bömbölő hústornyok válogatás nélkül gázoltak le Ragadozót és idegent, Harcost és Némát; nem kímélték, eltiporták a sorsukra hagyott könnyu gépeket sem. A bolygó mérte most össze erejét az univerzum erőivel, és látszólag szintén győzedelmeskedett.

Hallottál már arról, hogy a győztesek sorsa közös?

Akár a veszteseké.

Valami ilyesmit sugallhatott Bishop figyelmeztető kiáltása.

A szem nélküli paraziták a kiürült karámok kerítésén átszökellve, minden oldalról közeledtek. Sebesültek is akadtak köztük; némelyik láb nélkül vonszolta magát a porban. Ahogy őket nézted, aztán a pisztolyodra tekintettél, beláthattad, milyen üres tud lenni ez a szó: győzelem.

Hátrapillantottál, és Bishopot láttad ott. Miriam hozzád küldte. Az idegenek mindkettőtök útját elvágták már a turbó'kopter felé. Pontosan tisztában voltál azzal, mennyivel gyorsabb és erősebb nálad az android - ahogyan azzal is, hogy eszébe sem jutna nélküled menekülni.

Még néhány másodperc, és Miriam Revna megtanít valami nagyon fontosra.

Arra, hogy veszíteni is tudni kell.

Azóta sem érted, hogyan sikerült elindítania, felemelnie és elfordítania a gépet - alig egy órája közölte veled, hogy nem konyít az ilyesmihez. Remegő kezét nyilván Kassar keze vezette, ahogy megmarkolta a botkormányt, felpergette a turbinákat, és öngyilkos rohamra indult felettetek.

A kedvedért, Carrie.

Ha teheted, tartsd észben ezt is.

A 'kopter megbillent, tőletek alig negyven lépésnyire vágódott a földnek, kéken freccsenő lángszőnyeggel terítve be az idegenek tömegét - és az egész világot.

A világot.

Utolsó emléked Rourke's Driftről az épületek füstje és a keleti égbolt egy kicsiny szelete volt. Az ablak, melyben nem látszottak már a csillagok.

A félteke a hajnalt várta, a füst függönyén túl bántatlanul távolodtak a telepesekkel zsúfolt terepjárók - a te szemed előtt azonban minden elhomályosult.

 

 

47

 

A trillázás térítette eszméletre - a trópusi madarak énekét idéző, egzotikus és vérfagyasztó hang.

A hátán feküdt valami bizonytalan, homályos közegben. Huvös tenyér szorította az arcát, tüdejébe mégis tiszta levegő áramlott, valahányszor úgy akarta. Időbe telt, mire ráébredt, hogy a levegő a tenyéren át jut el hozzá, a fölé hajló arc pedig Bishopé.

- Ne mozduljon! - súgta az android, és arckifejezése láttán Carrie jobbnak látta, ha engedelmeskedik.

Tág félkörben Ragadozók álltak vagy épp kuporogtak körülöttük, őket bámulták merőn. Néhány még viselte maszkját, a legtöbb azonban nem. Nyers plazmaenergia lüktetett a helyiség hossztengelye mentén sorakozó oszlopokban, melyek alapzata feloldódni látszott a térdmagasságig gomolygó gázban.

Carrie megpróbált feltápászkodni, de az android visszafogta.

- Bizonyára kitalálta már, hová jutottunk - mormolta. - Az ő klórmetán atmoszférájuk belélegezhetetlen a maga számára, ezért pillanatnyilag a testemben tárolt készletekből fedezem a szükségleteit. Ha a helyzet úgy kívánja, kémiai úton is előállíthatok oxigént, de ez nagyon energiaigényes vállalkozás, a telepeim nem bírnák soká. - Előrehajolt, felvillantotta sajátos félmosolyát. - Túléli, Carrie. A végtagjai épek, belső sérülései nincsenek. Bólintson, ha megértett!

Carrie bólintott. Iszonyúan fájt a feje.

- Miután elhagyták a labort - folytatta Bishop -, a rangidősük kapcsolatot teremtett egy közelben tartózkodó hajóval, mely egy kisebb - és valószínuleg távirányítású - bárkát küldött le a túlélőkért. ugy éreztem, nincs más mód a menekülésre, mint hogy velük tartunk. Bár azonnal észrevettek, nem próbáltak elriasztani. - Körülpillantott. - Tetemesek a veszteségeik. Súlyos gondjaik vannak, azt hiszem.

Carrie ismét bólintott; a köréjük gyult Ragadozókat figyelte. Felszerelésük és vonásaik alapján egyelőre nem volt könnyu különbséget tenni köztük - neki legalábbis úgy rémlett, minden száj csőszeru, minden rágó nyálkától csepeg, és minden szempárból csak úgy süt a gyilkos gyulölet...

A lények egyike most cserregni kezdett, mire a vállvértjéhez erősített apró fegyvercső - korábban hol dugdosta vajon? - a betolakodókra meredt. Tíz-tizenkét célvezető sugár gyúlt ki: Carrie Wong vakon tapogatódzott a bíbor ragyogásban. Néma volt és kiszolgáltatott, feszülő izmokkal várta a pusztító energiacsapást.

A pusztulás azonban késlekedett, sőt, egy-másra hunytak ki a fények.

Rourke's Drift főadminisztrátora felpillantott. Alig két lépésnyire, kettős pengével felfegyverzett jobbját a magasba emelve ott állt Miriam Revna "páciense", a vén Ragadozó. Pillantására társai leeresztették fegyvereiket, hátraléptek, és tiszteletteljes némaságba burkolóztak.

- Látja? - mormolta Bishop. - Dr. Revna nem tévedett: ez a példány csakugyan különbözik a többitől. Igazi lovag.

Carrie mély lélegzetet vett, azután megszorította Bishop csuklóját, és feljebb húzódzkodott.

- Hová...?

- Hogy hová tartunk? Fogalmam sincs. Az atmoszférából mindenesetre pillanatok alatt kijutottunk. A szélvihar talán a nyomainkat is eltünteti, mire befut a Társaság cirkálója.

- Ha szerencsénk van, eltünteti - suttogta Carrie. - Talán.

A vén Ragadozó leengedte karját, és döngő léptekkel "vendégeihez" ment. Leguggolt, látható érdeklődéssel tanulmányozta a lány sápadt arcát.

- Látja? - mennydörögte Bishop hangján, és az oszlopok közt sötétlő folyosó irányába mutatott. - Ne mozduljon!

Carrie követte pillantását - és megdermedt.

Két Ragadozó cipelt a helyiségbe egy harmadikat, akinek fején, mint valami groteszk csontmarok, idegen spórahordozó terpeszkedett.

Királyi vér...

- Kímélje a telepeit, Bishop - mormolta a lány, miközben hátát az enyhén remegő falnak vetette. - Szükségünk lesz minden erőnkre, méghozzá hamarosan. - Szótlan irtózattal szemlélte a szerencsétlenül járt vadászt. - Mielott ez a repülo koporsó célhoz ér, idebent újra elszabadul a pokol...

 

 

48

 

Az ur végtelen, csak az idő véges. Egyeseknek eonok, másoknak csak napok, vagy épp órák jutnak belole - esetleg még ennyi sem.

A ya'utja naszád az ekliptika síkja fölé emelkedett, és hajtómuvének végso lökése nyomán meteorként cikázott rendszer szomszédos, nedvességben gazdag, irgalomban szegény bolygója felé.