NEGYEDIK FELVONÁS
Üvegajtós terem.
ELSŐ JELENET
ÁRTHUR
halványan, dúlt
vonásokkal, gondba merülve. Nincsen-e oly lény a természetben, mely szem
nélkül lát, oly tanú, ki fül nélkül hall, és oly beszéd, mely nyelv
nélkül születik, hogy azon véres bűntettet elárulja, melyre eddig
csak a sötét éj bizonyság. - Ha van, ó sors! Töröld ki az
emlékezetet a teremtés országából, öld meg a tudatot, foszd meg
eszmélettől a lelket, és lélektől a testet, áss sírt a voltnak,
állítsd meg a jövőt, és enmagad temesd el oly mélyre, hová a
végítélet feltámasztó szózata sem hat le! Eszmél.
Ennyire jutottam? - Azért
erőszakoltatott nyakamba az élet, melyet elvetendő valék, hogy
földi pályám végét vérben fertőzött kezekkel, lelkifurdalások kínos
útjává tegyem? És rettenetes legyen előttem annak utolsó perce, a
halál, mit az ifjú egykor nyugodtabb kebellel keresett - és talált
volna meg?! Hol az igazság, mely engem így büntet? Avagy magam
alkottam és készítettem e pályára véremet - kedélyemet s egész
valómat, hogy már leheletem a bűn pusztító párája legyen, s az
emberiség ellen elkövetett vétkekben szennyfoltot üssön címül
fejemre? Nem - Isten, vedd számadásra azokat, kik a gyermeket csak
követelni tanították, de kötelességet érezni nem, kit őt munkához
szoktatni elmulaták, és örömökben föröszték lelkét, melyekben az
embert elhervasztó méreg csírázott. Ölni tudtok, emberek - de
nevelni, lelket teremteni nyomorúk vagytok! - Nyugalmamnak örökre
vége van: tervem megbukott, minden oldalról tátongó örvény, és a
segélynek egy sugarát sem látom. A boldogtalan asszony tegnap óta
hideg föld alatt, anélkül, hogy vesztemre egy szót szólhatott
volna, de árnyékomban képe felém sötétlik, s minden léptemet
kíséri. Az ördög nagyon következetes, míg jobbjával kiragad a
veszélyből, rejtve tartja balját, éles körmökkel várva az időt,
melyben számára áldozat érik - megborzad.
Hátha rám ismert a tengerész
legénye, midőn az öltönyt szobájába visszaloptam - ah, kerüld
lelkemet, gyötrő félelem - rejtsd el ijesztő rémeid; az igazságnak
vért szomjuhozó pallosától talán megmenthetem magam; hiszen gyanú
még nem született. A tengerész öltönye mindenkit megcsalt, és ezt
nem mulasztom el hasznomra fordítni, míg a távolban biztos
menedéket lelek, s ezzel már tovább késnem nem lehet.
MÁSODIK JELENET
Kelendi, Árthur. Kelendi gyászban megáll a pamlag előtt, és reá mereng.
ÁRTHUR
félre. Kelendi - nem vett észre.
KELENDI
Mindig itt szokott ülni, azt hittem, most is
itt találom.
ÁRTHUR
A szánalom cégért tűzött ez arcra.
KELENDI
Nyomorú dolog egy nőben mindent bírni!
Körülnéz.
Mily üres házam.
Meglátja
Árthurt. Ön itt? Önnek még
adósa vagyok.
ÁRTHUR
ijedve.
Nekem?
KELENDI
Ön temeté el nőmet.
Árthur haboz, nem tudja, mint értse.
KELENDI
Köszönöm fáradságát, én tehetetlen
voltam.
ÁRTHUR
félre. Vagy úgy. Fent. Valóban szomorú kötelesség volt, s fájdalmasan
teljesítém.
KELENDI
Látom arcán.
ÁRTHUR
Arcomon... mit?
KELENDI
Ön teljes mértékben osztozik
bánatomban. Megszorítja kezét.
Barátom!
ÁRTHUR
reszketve átengedi kezét,
kerülve a Kelendi tekintetét magában. Néma-e a halottak hazája?
KELENDI
Valának perceim midőn kétkedtem az ön
lelkületében, de huzamos tapasztalásom megérlelé bizalmamat;
egyedül ön az, kire balsorsomban támaszkodhatom, míg öcsém, kit
imádásig szerettem - ah, mily koldus levék egy
csapással!
ÁRTHUR
Szűnjék meg, kérem, ne adja magát martalékul a
fájdalomnak.
KELENDI
Nem tud még semmit felőle, merre távozott -
hol tartózkodik?
ÁRTHUR
Legkisebbet sem.
KELENDI
Megfoghatatlan! Nem jött ön még semminek
nyomára?
ÁRTHUR
Semminek. A lövés percében álomban valék, a
durranás úgy hangzott szobámba, mintha az utcán történt volna. Az
ablakhoz sieték, s kivehetém egyenruháját, éppen midőn az ablakon
kiugrott, s a sötétben eltűnt.
KELENDI
Ennyit magam is tudok, mert szememmel láttam,
de a tettnek okát nem érthetem.
ÁRTHUR
Úgy vélem, házassága erőltetése, mivel
kútfejének a nagyságos asszonyt hitte.
KELENDI
De ezért gyilkolni! Nem - nem, ezt öcsém nem
tehette, ő, ki oly férfiasan nemes volt mindig, nem, itt valami
mélyebb ármánynak kell rejtőzni. Rabló volt, nem más, ki gazdag
zsákmányt remélt, és meglepetvén...
ÁRTHUR
közbeszól.
De hát az egyenruha? A hadnagy
ellenszenve a boldogulttal? Rögtön eltűnése...
KELENDI
Kérem, hallgasson. Ne gyilkolja le jobb
érzelmem sugallatit, hiszen ez nem vihette őt ennyire, mert a
házasságra kényszerítve nem volt.
ÁRTHUR
De az ajánlat ránézve erkölcsi kényszerítés
volt, és ez olykor hatalmasabb...
KELENDI
Végtelen a nyomor, mit fejemre hozott. Az öreg
Feldnertől e házasság reményében nagy összeget előlegezék, s már ki
is bocsátám kezeim közől, emiatt kellett elutaznom. Azonban a
boldogtalan leány tegnapelőtt mérget vett.
ÁRTHUR
megrettenve.
Meghalt?...
KELENDI
Mondják, bizonyos Strahlenberg grófot
szeretett, ki elcsábítá s megcsalá.
ÁRTHUR
elszörnyed.
Iszonyú!
KELENDI
A leány meghalt, s az összeg nincs többé
kezeim közt.
ÁRTHUR
akadozva.
Én - egészen - más okát tudom a
leány halálának.
KELENDI
Mármost mindegy rám nézve, akármi lett legyen
oka. Engem annyi csapás ért egyszerre, hogy egyike is elég
őrültségre juttatni.
ÁRTHUR
Nem akart oly férfi nyakára tolatni, ki mást
szeretett.
KELENDI
Mást?... igen tudom - de ez nem volt
szerelem.
ÁRTHUR
Sőt, szenvedély a legnagyobb túlságban, bizton
állíthatom, mivel az imádott tulajdon testvérem. - Tegnap jöttem
nyomára.
KELENDI
Testvére önnek? Bilsenné leánya?
ÁRTHUR
Bilsenné csak nevelője testvéremnek. Láthatja,
uram, hogy e körülményekben én is sokat szenvedek, de önt terhelni
nem akartam.
KELENDI
Köszönöm.
Kívül szomorú halotti zene hallik.
ÁRTHUR
Temetés!
Kelendi meghallva a zenét elfogódik, és a pamlagra borul.
ÁRTHUR
Kárhozat, ez a te köszöntésed!
A zene
közeledik.
KELENDI
Az ég könyörületlen szenvedéseimben! E zene
tegnap nőm koporsóját kísérte.
ÁRTHUR
Szűnjél meg, rettenetes hang - gyötrelem
méhében születtél - fájdalom volt anyád! Légy oly néma, mint a
halott, melyet követsz, és oly süket, mint ez engem elhagyott
irgalom!
KELENDI
Nézze meg a koporsó feliratát, ki azon
boldog.
ÁRTHUR
az ablakhoz megyen,
olvas. “Feldner
Louise”! Elborzadva
visszatántorog.
KELENDI
Kétségbe kell esnem a gondviselés
iránt.
ÁRTHUR
Ez ének lelkem nyugalmának sírdala. - Pokol,
miként meneküljek e hangoktól?! Bedugja füleit.
Ó, jaj nekem - összeborzad.
A lélek fül nélkül is hall!
A zene elnémul.
KELENDI
Egy csapásra ennyi áldozat - egy kebelnek
ennyi kín. Azt hittem, több erővel bírok!
ÁRTHUR
Mit - kérdezett ön? Elveszi kezét
füleiről.
KELENDI
Valahára megszűntek e gyötrő
hangok.
ÁRTHUR
Kelendire mered.
Micsoda?... megszűntek? Nem hallja
ön...
KELENDI
Mit?
ÁRTHUR
Tehát nem hall ön semmit?
KELENDI
Semmit - egészen megszűnt.
ÁRTHUR
Mi zúg tehát itt és itt, mint orkánnak
jajgatása? Némuljatok el túlvilági hangok, mik agyvelőmhöz
tapadtatok - hallgassatok el sírszellemek - kik e hangokba
vegyültetek. Ha! Oly szózat ez, mely nyelv nélkül született, és az
agy már nem józan többé, örök mámort ivott a gyötrelem kelyhéből,
fekélyt kapott tőle a szív - s felettök sír a remény.
KELENDI
Mit mível ön? Részvéte igenis messze ragadja.
Vonalaiból azt hinné az ember, hogy megőrült.
ÁRTHUR
Gondolja ön?
KELENDI
Szűnjék meg, ezzel mit sem ad
nekem.
ÁRTHUR
Pedig sokat elvettem.
KELENDI
Elvett - ön?
ÁRTHUR
Bocsánat, uram, oly zavart vagyok, az elmúlt
éjeken sokat virraszték - agyam szédeleg - kevés nyugalmat kell
keresnem.
KELENDI
Tegye azt, barátom.
ÁRTHUR
Vajha tehetném! Oldalra
tántorog.
HARMADIK JELENET
KELENDI
Szegény ifjú! Sorsom inkább leveré, mint
engem; nem csoda, nyomorból ragadtam ki, és házi boldogságom
életfeltétele volt. Megmondjam-e neki, hogy tovább nincs módom
tartani?
NEGYEDIK JELENET
Kelendi, Ferenc.
FERENC
Engedelmet kérek, uram!
KELENDI
Mit akarsz?
FERENC
Ó, uram - alig merem kimondani.
KELENDI
Röviden.
FERENC
Nagy teher nyomja szívemet, uram. A hadnagy úr
nem vétkes.
KELENDI
Mit mondasz?
FERENC
Fejemet teszem érte.
KELENDI
Hogyan bizonyítod ezt meg?
FERENC
Úgy, hogy a hadnagy úr a gyilkolás előtt jóval
elutazott, én kísértem őt ki a városból, uram.
KELENDI
Hová?
FERENC
Azt mondá, egy kis légváltozásra van szüksége.
Szegeden egy barátját kereste fel.
KELENDI
Tovább.
FERENC
Hát mikor hazajöttem - úgy alkonyat tájban, a
hadnagy úr előszobájának ajtaját nyitva találom, pedig bezárva
hagytam, s az ajtóban egy idegen kulcs volt. Megijedek - hamar
gyertyát gyújtva körülnézek, hogy mit loptak el, de nem vettem
akkor észre, hogy hiányzott volna valami; no, gondoltam magamban, a
zsiványnak bizonyosan szorult az irhája, nem volt ideje a belső
szobát felnyitni, s üres kézzel megugrott, azután nem is akartam a
dologból lármát ütni.
KELENDI
Tovább - tovább.
FERENC
Hát, uram, mikor meghallottam, hogy hadnagy
uramat egyenruhában az ablakon látták kiugrani, és őt tartják
gyilkosnak, akkor jutott eszembe, hogy az új egyenruhát az
előszobában hagytam, mert azt is be akartam a bőrládába pakolni, de
hadnagy uram itthon hagyatta velem, s úgy maradt az
előszobában.
KELENDI
Ferenc - egy élettel leszek adósod, ha e vádat
öcsémről leveszed.
FERENC
Isten előtt teszek esküt igazmondásomról,
uram.
KELENDI
De hát ki vihette el a díszruhát? Nem
gyanakszol valakire.
FERENC
De igenis gyanakszom, mert tegnap este, midőn
a lépcsőkön jövök fel, hát a folyosó felől, a mi szobánk tájáról
ablaktörést hallok, arra szaladok hamar - hát a segéd úrfi jön
velem szemközt, a mi szobánk felől, de úgy futott, hogy nem is
szólhattam hozzá. Megyek a szobánkba, hát a folyosóra nyíló ablak
ki van törve, s a hadnagy uram egyenruháját bevetve a földön
találom. Nem tudtam, mihez kezdjek, nem akartam a dolgot
elhamarkodni, nehogy a hadnagy uramat még nagyobb gyanúba keverjem,
hanem meg akartam várni míg megjön, s addig hallgatni, de amint a
portól kitisztítám az egyenruhát, észrevettem, hogy az egyik
vállrózsája el van súrolva; ez akkor eshetett, midőn a gyilkos az
ablakon kiszökött, gondolám, és tovább vizsgáltam, ha nem találok-e
vérfoltot rajta, hát ihol - az oldalzsebben egy aranyba foglalt
arcképet leltem, melyet én a hadnagy úrnál sohasem láttam, ezt
bizonyosan a gyilkos feledte benne. Ez az arckép, uram, tán nyomára
vezethet a dolognak, és tanú lehet mellettem. - Itt van
-
KELENDI
átveszi,
elszörnyed. Szent
egek!
FERENC
Mi baj, uram?
KELENDI
Egykori jótevőm, megmentőm képe.
FERENC
Nem értem a ténsurat.
KELENDI
Ó sors! Mi megfoghatatlanok utald!
FERENC
Hát ismeri a képet, ténsuram?
KELENDI
E kép mását bírom, az eredeti egykor a szörnyű
haláltól mente meg.
FERENC
A kép hátára valami van metszve.
KELENDI
olvas. “Kahlberg” - Kahlberg - e név nem ismeretlen
előttem. S e kép tulajdonosa lett volna nőm gyilkosa!
FERENC
Már akárki volt, és akármicsoda név van azon a
képen írva, de hogy az egyenruhát a segéd úrfi lopta vissza az
ablakon, arra le merem tenni a hitet.
KELENDI
Megáll az eszem e szövevényen.
FERENC
Talán várnók be a hadnagy úr megérkeztét,
sokáig nem késhetik már, mert holnap utaznunk kell. Majd kérdőre
veszi ő a segéd urat, mert neki ismerni kell a kép
tulajdonosát.
KELENDI
Igazad van - de megállj. Segédemnek egy
testvére van, kitől, úgy hiszem, felvilágosítást nyerhetek e kép
felől.
FERENC
Adná isten!
KELENDI
Ezért, ha tán ő részes volna e merényben,
őrizkedni kell, nehogy valamit gyanítson.
FERENC
Értem, uram, majd én szemmel
tartom.
KELENDI
Tehát a dologra. Azon lény, kinek arca e
csonton van, egykor életem tartá meg, most képe testvéremet adja
vissza! El.
ÖTÖDIK JELENET
FERENC
Hála istennek, egy mázsa nehézség esett le
rólam. Megérdemelném, hogy uram összemorzsoljon, mivel díszruháját
el nem zártam, de most legalább nyomában vagyunk a
gyilkosnak.
HATODIK JELENET
Endre, Ferenc.
ENDRE
halványan, szórakozottan
belép, fövegét elhajítja. Itt volnék hát - most eskessenek,
házasítsanak, azután el is temethetnek!
FERENC
kitörő örömmel.
Hála neked, istenem, csakhogy
megérkezett, hadnagy uram!
ENDRE
E három nap eltőlt szerencsésen, anélkül, hogy
megőrültem volna - de még három ilyenért a paradicsom sem
kell. Meglátja Ferencet.
Hát te, Ferenc - nem haltál meg
szomjan? Elfeledtem gondoskodni rólad, volt pénzed?
FERENC
Volt, hadnagy úr!
ENDRE
Mi az oka, hogy ily nagy csend van a háznál?
Nincsenek hon? Azt hittem, hogy ma a házat is
felforgatják.
FERENC
magában.
Még semmit sem tud.
ENDRE
Kétszer kérdjem?
FERENC
A nagyságos asszony nem él többé.
ENDRE
Hermina? - Meghalt?
FERENC
Tegnap temettük el.
ENDRE
Oly hirtelen - oly véletlenül! És
bátyám?
FERENC
Sokat szenved, tegnap különösen, azt hittük,
hogy megtébolyodik.
ENDRE
Kétségkívül, a szárazon örök életre számítnak
az emberek. Jó, hogy most hallom, máskor fájna.
FERENC
Meggyilkoltatott.
ENDRE
Nagy isten! - Ki a gyilkos?
FERENC
Még nem tudatik.
ENDRE
Hol van Árthur? Hajókötelet neki kihallgatás
nélkül. Nem megmondtam, hogy ezen embert Grönlandba kell küldeni -
a pokolban is igen közel volna a földhöz. Örökre bánom, hogy nyakát
nem törém.
FERENC
Úgy hiszem, nem kerüli el.
ENDRE
Mi lesz már házasságomból?
Ferenc vállat vonít.
ENDRE
Más temetésről nem tudsz?
FERENC
Temetésről -
ENDRE
Margit él még?
FERENC
Nem hallottam felőle - de el is feledém, a
hadnagy urat egy levél várja, mely elmente után nemsoká
érkezett.
ENDRE
Tőle lesz - hozd el. Ferenc el.
Szemrehányás, törött szív és
könnyük, mindegy már - nagyobb kíntól nem rettegek, mert -
nincs!
HETEDIK JELENET
Endre, szolga. Később Bilsenné.
SZOLGA
jelent.
Bilsenné asszony!
ENDRE
Bilsenné asszony? Be ne bocsásd -
Szolga
el. Most Bilsenné asszony,
inkább Egyiptom tíz csapása; örömestebb állok egy angol hadiflotta,
mint jelenleg ezen asszony elébe.
Bilsenné
bejön, Endre előtt megáll - merőn szembe nézi.
Endre elfordul -
szünet.
BILSENNÉ
Én szemtelenebb vagyok önnél is, midőn
elutasítnak is betolakodom.
ENDRE
határozottan.
Olvasta levelemet?
Bilsenné némán rátekint.
ENDRE
Megértette?
BILSENNÉ
Mégis alig hiszem, hogy önnél akarva is
szemtelenebb lehessek.
ENDRE
Ha értette - mit akar még?
BILSENNÉ
S képes ily gazul elutasítni?
Gyalázatos!
ENDRE
összerezzen - magához
térve csendesen. Ily
kifejezésekre nő ellenében - nincs fegyverem. Röviden, asszonyom -
nincs időm.
BILSENNÉ
Hm! - Az ártatlanságot megcsalni, sírba
juttatni van idő.
ENDRE
Tehát szitkozódni jött; joga van hozzá,
elismerem. Büszke lehet ön, mert egyedüli lény a földön, ki ezt
büntetlenül teheti. - Végezze hamar, s távozzék - nekem most
másnemű pellengérre kell állnom.
BILSENNÉ
De hát mi történik Margittal?
ENDRE
Margittal? - Ó legyen könyörülő, s ne említse
e nevet.
BILSENNÉ
Egy csalással megelégedhetik, ugye?
ENDRE
kínnal.
Vigye kolostorba.
BILSENNÉ
Szükségtelen, hozzá közelebb a sír, mint a
kolostor.
ENDRE
A sír...
BILSENNÉ
Hanem emléke itt marad, s átokkal ül lelkedre.
Jer, lásd, és számláld ki perceit haláláig - nem kell sok fejtörés
hozzá - jer - karon fogja.
ENDRE
Ó, legyen irgalmas!
BILSENNÉ
Tehát nincs bátorság eltemetni, kit megöltünk?
Mit vétett önnek ez az áldott teremtés? Szünet.
Ugye? Ha pénz kell, Péruba
megyünk? - Feleljen hát - hiszen mibe kerül önnek egy rövid
hazugság? Szünet.
Azt írta ön levelében, hogy rögtön
eltávozik, tengerre utazand, és itt maradt oly boldog hitben, hogy
engem könnyű rászedni. - Hol dicső arája - hadd lássam - kérem,
mutasson be neki, szerencséltetni kívánnám e boldog
házasságot. Szünet.
Ismertessen meg ön azon birtokkal,
mely miatt egy szegény leány élete számba nem vehető. A boldogtalan
nem akart hinni ön levelének, de miután hiteles kútfőből megtudta,
hogy csakugyan pénzért mellőztetik - pénzért - kétségbeesett. Bírna
ön oly fájdalommal, minővel ez angyal? Ki szerette önt - és szereti
- de ki igen szegény önnek!
ENDRE
Ah, szívem - repedj meg! Pamlagra borul.
BILSENNÉ
Csak egy szót mentségére, hiszen oly
becsületes arccal bír, hogy magát a mindentudót megcsalhatná - ön,
ki becsületére oly féltékeny volt. Merőn nézi.
Mégis lelkiismeretet színlel,
habár nincs is. A rosszak közt nem a legnagyobb rossz.
Szerencsétlen! Ön volt az, kiben még reméltem, és megemészté bennem
a hitet az egész emberiség iránt! Mivel fizeti meg a poklot, mit
ezáltal számomra teremtett?
ENDRE
Asszonyom! Ne dúld fel azon kevés erőt is,
melyre most oly nagy szükségem van!
BILSENNÉ
Halld, hálátlan - a leány gazdag és
előkelő. Szünet.
Ez keserű csapás, ugye? - Elvennéd
őt most örömmel hiszem - a sírba fog menni - a sírba.
ENDRE
összeszedve
magát. Van még
mondanivalója, asszonyom?
BILSENNÉ
Még egy pillanatig ne vettess ki az ajtón -
bár azt tettem volna egykor én veled. Csak nehány szóm van
még.
ENDRE
Megelégszel, bátyám?
BILSENNÉ
Egy kis számadás lelkiismereteddel. Kerültél
engem - kerülted a leányt, kerülted - adott szavad és kerülted a
becsület esküjét; - nyomodban vagyok, és ha tekervényes utad
földről a csillagokba viendett, követtelek volna azon árnnyal,
kitől szaladtál. El.
NYOLCADIK JELENET
ENDRE
Köszönöm neked, természet - szentatyám, e
büntetést azért, hogy megtagadtalak; köszönöm e gúnyt, mellyel
erényemet arcul csapád - köszönöm azon méregcseppeket, melyek
megölték áldozatomnak önérzetét - meg reményét e kebel entudatlani
boldogságának. Nincs többé nap, melynek sugáritól új feltámadást és
életet várhassak!
KILENCEDIK JELENET
Endre, Bilsenné, Margit. Bilsenné bevezeti Margitot.
ENDRE
meglátja.
Könyörülő szent isten - mivé lett
ez arc!
BILSENNÉ
Hová tevéd az életet, melyet ettől
elloptál?
Endre elfordul.
BILSENNÉ
mosolyog.
Fizesd ki azon pénzzel, melyért
megcsaltad - vedd elő azon tekintetet, mellyel a tengeri vészek
közt az isten arcát megtaláltad - ezt nézd, egy nyomorú teremtmény
csak megfogja Endre kezét,
Margit felé fordítja. Ugye
szép volt - de szegény!
MARGIT
szenvedőleg néz
Endrére. A kolostor fala
oly csendes volt egykor - nem az többé; - a kebel oly boldog volt
nyugalmában - nem az többé!
ENDRE
Halld végzetem! Ez átok nem engem
illet!
MARGIT
Megbocsásson, én nem akartam terhelni, én nem
akaratomból jöttem ide.
ENDRE
Legyen hát irgalmas - és távozzék!
BILSENNÉ
Mindjárt. Megfogja Margit
kezét. Nézd e színt, melyet
halottaktól orozva élőnek drágán adsz el. E színbe öltözzék
végreményed pillanatában a kétségbeesésnek, melynek nevével
legyenek keresztelve kebled érzeti. E képet lásd poharad
gyöngyében, valahányszor abból emlékét üríted hitvesed
boldogságának. E képpel ossza meg a gyötrelem minden percét
életednek, melyet századra nyújtson a teremtő; e kép jelenjen meg
halálórádban elfogadandó - bűnbánatodnak végső sóhaját!
MARGIT
Szűnjél meg - anyám - az istenért, szűnjél
meg!
BILSENNÉ
Most mehetünk, gyermekem.
ENDRE
Megálljatok - asszony - vedd vissza ez
átkot!
BILSENNÉ
Kérni fogom az eget, hogy tízszerezze
súlyát.
TIZEDIK JELENET
Kelendi, előbbiek. Kelendi az ajtóban észrevétlenül megáll.
ENDRE
Margit! Engedje nevét még egyszer ajkimra
venni. Nem, mentséget keresek, nem reményét a bocsánatnak; tudom,
nem érdemlem azt öntől, bár keblem valamint fájdalomtól zúzott, oly
tiszta a vétektől. Bilincs nyűgözé keblem szent szándokát, oly,
melytől csak égi kéz szabadíthat. Nem kérek öntől egyebet, mint
hitelét keblem szeplőtlenségének, mellyel e pillanatban Isten előtt
állok.
MARGIT
Ne kényszerítsen szólni, jól tudja, hogy
szemrehányás nélkül nem tehetem. Ön négy nappal ezelőtt már tudhatá
sorsát, és én - négy nappal ezelőtt még nyugalommal bírtam. Már
mindegy, a reménnyel együtt elhervad az élet is, de bocsánat nélkül
nem fogok sírba szállni, ezt nem vonhatom meg öntől - bár soha nem
szeretett.
ENDRE
Szerettelek, Margit, a lélek azon
tisztaságával, minő az úrnak jobbján áll. - Szerettelek, oly
lángjával e tiszta léleknek, mely az alkotó kezében világokat
egyesít - elébe térdel.
Szeretlek azon magasztos érzetével
a szívnek, melynek édesanyja, a teremtő lehelete, szeretlek oly
erejével e magasztos érzelemnek, mely az örökkévalóság hatalmával
rokon. És ezen érzet erejében bírtam a hatalmat, mely úrrá teve
kínok árjain, és ez érzet erejében küzdtem súlyával oly
fájdalomnak, minőt egyedül az anyatermészet érezhetett, midőn e
nyomorú fájdalommal vajúdott.
MARGIT
Ön írta azon levelet hozzám?
ENDRE
...Én!
MARGIT
a fájdalom legfensőbb
fokán. Menjünk,
anyám. Bilsenné vezetni akarja,
karjaiba dől.
KELENDI
Megálljatok - azon levelet nem öcsém, hanem én
írtam.
ENDRE
felkél.
Bátyám!
KELENDI
Öcsém, nemes lelked mindenét a testvériségnek
áldozá, s én mégsem nyertem volna örök fájdalomnál egyebet.
Elhallgatád e viszonyt - ám az ég jobban szerette szívem nyugalmát,
mint te, és megőrizett egy végetlen szemrehányás
marcangolásitól.
BILSENNÉ
Hogyan?
KELENDI
Meggyőződhetik, asszonyom! E testvéri kebel
enboldogságát áldozandó volt egy család életéért. Keressen ön e
világon, nemesebbet nem fog találni.
ENDRE
Bátyám, akkor akarod elveszteni a játékot,
midőn már részedre nyerve volt?
KELENDI
Olvasd e levelet - most vevém át
legényedtől egy feltört levelet
átnyújt.
ENDRE
olvas. “Hadnagy úr! Midőn e levelet olvassa, én
megszüntem élni; egyedül ön az, ki e tettet érteni fogja. Ön lelkét
minden szemrehányástól fel akarám menteni; nálam élet és halál
boldogsága volt a mérlegen. Én öné soha nem lehettem, ön ajánlatát
áldozatként nem fogadhattam el, és atyám szívében az örök bút e
rövid fájdalommal kelle kicserélnem. Fogadja istenhozzádomat,
emlékezzék síromra, s ne vonja meg vigasztalását atyámtól, ki
kérelmemre önt halálos ágyamnál fiává fogadta. Isten áldása önnel -
Feldner Louise.” Ah, meghalt - minő keserű szabadság!
MARGIT
Anyám, mi nem értettük őt. Békén tűrte - míg
szívét szaggatád. - Jer, vezess e helyről örökre - ő nem fog
megbocsáthatni.
ENDRE
Megbocsáthatni? Vajha öntől remélhetném
azt!
KELENDI
ki eddig Margitra nem volt
figyelmes, most arcára tekint. Mindenható! E kép mindenütt nyomomban. Leány,
hol vetted ez arcot?
MARGIT
Nem értem önt.
KELENDI
Ismeri ezen arcképet?
MARGIT
Igen, ez anyám arcképe.
KELENDI
Anyja, mit mond ön - anyja lett volna.
Fájdalommal,
melybe öröm vegyül. És ön
nemtőm gyermeke?
TIZENEGYEDIK
JELENET
Ferenc, rendőrtiszt, előbbiek.
FERENC
Ide tessék, uram!
KELENDI
Mi az? Mi történik itt? Az ajtón át katonák
láthatók.
RENDŐRTISZT
Bocsánatot kell e ház tisztelt lakóitól
kérnem. A törvényszék darab idő óta egy bizonyos embernek van
nyomában, kinek tartózkodását csak ma fedezhette fel.
KELENDI
Saját lakomban?
RENDŐRTISZT
Fájdalom, s ezért meg fogják engedni, hogy
hivatalos vizsgálatot tarthassak.
KELENDI
S ki azon bizonyos ember?
RENDŐRTISZT
Báró Kahlberg.
MARGIT
Szent isten - testvérem!
ENDRE
Testvére?
KELENDI
Önnek báró Kahlberg - én segédemnek
véltem.
MARGIT
Igen, testvérem.
KELENDI
És Friedenthal Árthur.
MARGIT
E név ismeretlen előttem.
KELENDI
Ismeretlen - tehát előttem is álnevet
hazudott. Értem már - e percben mindent értek. - Vajha sohase
történt volna!
RENDŐRTISZT
Tehát bocsánatot...
KELENDI
a rendőrtiszthez
titkon. Csak kevés
várakozást, míg e hölgyek eltávoznak. Magában.
Meg kell óvnom testvérét a
gyalázattól - ah, már késő -
TIZENKETTEDIK JELENET
Árthur, előbbiek.
ÁRTHUR
oldalról, lesütött
fővel. Szólított valaki?
Nem - e hang nem emberi ajkon született, e szózat a halottak
szózata - s a lélek hallja fül nélkül is - ah, a zene nem akar
elnémulni - mentsetek meg e vonító zenétől, emberek.
Felnéz,
meglátja Endrét - visszaborzad. Ez öltöny - ha! Már a lelketlen dolgok is
beszélnek! Meglátja Margitot.
Húgom itt? Mit akarsz,
boldogtalan? Látni akarod talán, miként hurcolják testvéredet
a... Meglátja a
katonákat. Mi ez? Mi
célotok velem? Ah, tudom! Ismeritek a gyilkos öltönyét? Amott
van. Endrére mutat.
Nézzétek!
ENDRE
Mit mondasz nyomorú? Feléje megy.
KELENDI
feltartja.
Csendesen! - Boldogtalan ember -
ön Kahlberg.
ÁRTHUR
összeborzad.
Ki mondta a nevet? Engem nem úgy
hívnak - hogy is hívnak engem - ki mondja meg, hogy hívnak
engem?
KELENDI
Gyilkosnak.
ÁRTHUR
Igen - nem - nem! - A véletlenség - ádáz
végzetem!
MARGIT
Anyám, meghalok. Keblére borul.
BILSENNÉ
ápolja.
Légy nyugodt,
gyermekem.
ENDRE
Margitom!
KELENDI
mutatva az
arcképet. Ez arcképet amaz
öltönyben feledé ön. - Ön anyja egykor életem tartá meg, s ezért
elhallgatom, hogy mit tettem önért, s mit szenvedtem ön
által.
ÁRTHUR
Anyám - értelek! Szellemed a sírhangok
zúgásában szól hozzám. - Igen - megyek - megyek!
Középen
eltántorog, a rendőrök követik. Nagy szünet, mely alatt Endre és
Kelendi egymást szembenézik.
ENDRE
esdőleg.
Bátyám!
KELENDI
Értelek!
ENDRE
E hölgy testvére boldogságod gyilkosának,
fogod-e azért őt büntetni?
KELENDI
Soha.
ENDRE
És ha e hölgy enyém lesz, fogod-e előtte
valaha nődet siratni?
KELENDI
Soha! Megölelik
egymást.
Margit gyöngén felemelkedik, s Endrére tekint.
A kárpit
legördül.
A SOROZATBORÍTÓT A MERCURIUS KFT. TERVEZTE
A KIADÁSÉRT FELEL A DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ IGAZGATÓJA. MŰSZAKI SZERKESZTŐ DR. BUJTOR LÁSZLÓ. KÉSZÜLT BOOK ANTIQUA ÉS TIMES NEW ROMAN BETŰTÍPUSSAL, ELEKTRONIKUS FORMÁTUMBAN
E-MAIL: INFO@DIGI-BOOK.HU
ISBN 978-963-364-425-6 PDF
ISBN 978-963-364-426-3 EPUB