MÁSODIK FELVONÁS

Bilsenné lakásán egyszerű szoba.

ELSŐ JELENET

ÁRTHUR
Húszezer forint! Hol húszezret ily könnyen ígérnek, ott a magánytárcában hatvanezernek legalábbis kell lenni. A fényűzés különben is nagy. S kire néz e gazdagság? Egy kölyökre, kit egy tavaszi szél könnyen kiszólít az élők sergéből. A gazdag nagybátya nem rossz költemény volt - megtette hatását, s e hatás húszezer forintot ér. Testvérem vagyonára nem számolhatok mindaddig, míg őt felszentelve nem látom. - Feldneréknél is nyomot kell vesztenem, mert egybekelésem holnapra van határozva, ez pedig lehetetlen anélkül, hogy álarcomat továbbra is megtarthassam, s akkor végem volna. Gondolkodik. Hogy a húszezres kölcsönt hatvanezeresre fogom emelhetni ez valószínűbb, mert a szenvedélyt a legfelsőbb fokra csigáztam; verjük hát a vasat, míg meleg. - Jövel te egykori fény, kényelem és élvezet, melyekre lelkem jogosítva van! Hol és miként? Szerencsémre bízom. Míg a tényező kezem között nincs, további terveim szélnek eresztem.

MÁSODIK JELENET

Árthur, Bilsenné.

ÁRTHUR
figyelemmel nézi Bilsennét, ki őt számba sem veszi. Isten velünk, néne!

BILSENNÉ
Velünk? Velem igen - önnel sohasem volt, báró.

ÁRTHUR
félre. Ebbe ma megint sátán bújt. Fent. Méltatlanul bánik velem. Meg akartam önt látogat...

Bilsenné merőn nézi.

ÁRTHUR
félénken elhallgat. Egyetlen lény, ki felettem hatalommal bír. Fent. De egy nyájas szót legalább...

BILSENNÉ
Kívánja tán, hogy mulassam is?

ÁRTHUR
Tegyen, amint tetszik.

Bilsenné leveti kalapját, kendőjét, egy székre ül, felteszi szemüvegét, könyvet veszen elő, olvas - mindezt ünnepélyes lassúsággal.

ÁRTHUR
Templomban volt, néne?

BILSENNÉ
anélkül, hogy a könyvből kinézne. Oda önök járnak hölgyeket vizsgálgatni és kacérkodni.

ÁRTHUR
türelmetlenül. Már ez mégis bosszantó.

BILSENNÉ
ránéz. Mi boszontja, báró.

ÁRTHUR
Semmi... semmi...

BILSENNÉ
leteszi a könyvet. Nos, mi boszontja?

ÁRTHUR
magában. Végre is csak kell vele szólnom. Fent. Ha csakugyan akarja tudni, az, hogy ön legkisebb tekintéllyel sincs éveim s rangom iránt.

BILSENNÉ
Éveit vétkeiről felszámlálom, s ezek elmocskolák rangját.

ÁRTHUR
És ön sohasem vétkezett?

BILSENNÉ
Igen, mert ember voltam s vagyok, ámde az emberi gyarlóság nem menti ki az ön bűneit, s azon borzasztó végtől sem óvja meg, melyet haldokló anyja karjaim közt jövendölt.

ÁRTHUR
E bánásmód nemigen illik össze azon tartalék pénzzel és ajándékkal, mit én...

BILSENNÉ
Mit ön nekem adott, ugye? - Még nem is mondá ki egészen, s máris tudja, hogy hazudott. Ön adott? Midőn testvére ad önnek is, ki nélkül ön koldulna. Ne restellje azonban felszámítni, mit adhatok én önnek, s mit vehetek el öntől. De nem önért teszem, hanem angyal jó testvériért, valamint azt is tudom, hogy ön e pillanatban is elvesztene, ha szüksége nem volna rám. Így szeretjük mi egymást, báró: ön retteg tőlem - én gyűlölöm önt.

ÁRTHUR
Bilsenné asszony engem félreért, s teljességgel nem akarja elismerni, hogy jellemem darab idő óta egészen komoly irányt vőn, mire ha tetszik, bizonysággal szolgálhatok. Íme, én ön határtalan rendelkezése alá vetem magam, mondjon, mutasson módot, mely által fiatal hibáimat jóvátehetem?

BILSENNÉ
A halál.

ÁRTHUR
Tehát csak egy nyájas hangot sem vagyok képes ön kebléből kiesengni? Minden hajlamát elvesztém?

BILSENNÉ
Mert ön egy kárhozatos nyereség után sóvárog, s engem mint akadályt ki akart hányni kártyái közül. Szerencsére jobb lélekkel bírok, hogysem ezt megbosszulni kívánnám; nem önért, hanem anyjáért, ki barátném volt, és testvériért, kinek nevelését átvettem. - Ön azon ürügy alatt hozott Pestre, hogy testvérére az itteni lég hasznos leend; én jól tudám, miért, de engedék, mivel meggyaláztatása halálra sebzené áldott testvérét, ki még önt nem ismeri. Ön kínos nyugtalansággal lesi most testvére sírját, a kolostort, s én e kétségei közepette mint rém állok ön előtt, mert igen jól tudja, hogy csak egy szavamba kerülhet, s ön megint koldus. E szó még eljöhetne, báró, ha derék húgának valahol szép és biztos jövőt találhatnék, de - mintsem oly férj kezére jusson, mint ön - inkább menjen kolos­torba.

ÁRTHUR
De szolgáljon mentségemül...

BILSENNÉ
Semmi sem szolgálhat. Én ön helyében inkább magamat áldoztam volna fel, mintsem testvéremet elevenen eltemessem. - Térjen istenhez, még nem késő. Könyvet veszen elő, s olvas.

ÁRTHUR
magában. Ott vagyok, ahol voltam. Ezen asszony hajthatatlan, mint a márvány, s következetes, mint az idő; irántami gyűlölete sátánkedélyben fogamzott. Kétségbeesni ugyan még nincs okom, de a bizonyos való itt rám nézve fentebb állni látszik, hogysem számomra érettnek hihessem. - Jövel azért te, hatvanezer forint! Fent. Az ég segítse az olvasásában épületes tanulságra, Bilsenné asszony. El.

BILSENNÉ
Ámen!

HARMADIK JELENET

BILSENNÉ
utána néz. Életrabló. Mérges kinövése az anyatermészetnek - megvesz a lég, mely megérint, s elfonnyad az élet, mely tiédhez kapcsolva van, mint enyém, melyet bűneid rothasztának meg. A sátán sima nyelvével ajándékozott meg, és szép arcot eszközlött orgyilokul neked, hogy hozzáférhess mindahhoz, ami szent. Vessz el, s utolsó napon a véghetetlen kegyelem se találjon mentséget számodra! Tovább olvas.

NEGYEDIK JELENET

Endre, Bilsenné.

ENDRE
az ajtóban megáll. Szabad? Nem fogom önt háborgatni?

BILSENNÉ
Szabad.

Endre előrejön kezet akar csókolni.

BILSENNÉ
elvonja kezét. Szidalmat inkább, hadnagy úr, mint kézcsókot.

ENDRE
És miért?

BILSENNÉ
Sokszor tapasztaltam már, hogy a kézcsók a nyelvnek első lépése tekervényes útra.

ENDRE
Amint tetszik. Hol Margit?

BILSENNÉ
Nincs hon.

ENDRE
Sajnálom.

BILSENNÉ
S nem vagyok én itt önnek?

ENDRE
Megbocsásson - úgy vélem az idő köztünk unalmasan telnék.

BILSENNÉ
Miért?

ENDRE
Mert - alig hiszem, hogy oly tulajdonokkal bírjak, melyek tisztes kora előtt tetszést nyerhetnének.

BILSENNÉ
Bír egyet legalább: egyenes nyelvét.

ENDRE
Pedig éppen ettől féltem.

BILSENNÉ
E tulajdonának köszönheti ön, hogy házam előtte megnyílik, s azon hitemnek, hogy szándoka komoly.

ENDRE
Ezt nem állíthatom.

BILSENNÉ
Fogom-e tudni okát?

ENDRE
Mivel Margit hajlandóságában kétkedem, legalább mit eddig tapasztaltam, azt mondhatatlan jóságnál és közönséges részvétnél egyébnek a legnagyobb hiúsággal sem nevezhetem.

BILSENNÉ
Hátha én többről is biztosítnám.

ENDRE
Lehetséges-e?

BILSENNÉ
A leány még eddig sem könyvből, sem divatból szeretni nem tanult, alkalma sem volt. Ez egyszerű magyarázata elfogulatlan magaviseletének.

ENDRE
Ah, ön maga a kegy! Tehát lehet reményem?

BILSENNÉ
Mivel érdemlelte meg?

ENDRE
Fájdalom, semmivel!

BILSENNÉ
Keresett alkalmat?

ENDRE
Azt idő előtti tolakodásnak tartottam volna, hiszen tizenhárom napja hogy először láttam.

BILSENNÉ
E tizenhárom nap említésével ön kétségkívül azon tettét akarja emlékembe hozni, mint első érdemét, hogy Margitomat nehány járdahős körmeiből kiragadá, kik elég szemtelenek voltak őt a város közepén megtámadni?

ENDRE
Ön balul ítél: azt akárkiért megtettem volna, aztán bőven valék érte jutalmazva, midőn szabadságot nyertem e drága küszöbön átlépni.

BILSENNÉ
Keressen tehát ezután alkalmat.

ENDRE
Arra már nincs időm. Leverten. Így minden elveszett!

BILSENNÉ
Hogyan?

ENDRE
Csak öt napig mulathatok még.

BILSENNÉ
Ha e tárgy oly fontos önre nézve, áldozhatna még...

ENDRE
Napot, életet, mindent, de becsületet nem.

BILSENNÉ
Miért becsületet?

ENDRE
Tizennégy nap alatt becsületszavamnál fogva szolgálatban kell lennem.

BILSENNÉ
És nem tart becsületszegésnek egy ártatlan hölgyet remény nélkül hagyni, miután keblében oly szenvedélyt gyújta, melytől élete látszik függeni.

ENDRE
E tekintetben keblem tiszta, mivel e célra soha egy igét sem használtam. Mint mondám, asszonyom, öt napom van, s most azért vagyok itt, hogy elhatározó feleletet nyerjek élet-halálra.

BILSENNÉ
A leány szegény.

ENDRE
Ha kincset akarok keresni Péruba megyek.

BILSENNÉ
Alant körben született, és senkije sincs.

ENDRE
Mi köze tengernek a ranghoz?

BILSENNÉ
Én önt csak szavaiból ismerem - és a nyelv sokszor megcsalt már.

ENDRE
Ha csalhatatlan meggyőződést akar, engedje Margitot e pillanatban oltárhoz vezetnem.

BILSENNÉ
Öt nap alatt.

ENDRE
Mit mond - lehetséges-e?

BILSENNÉ
komolyan. Öt nap alatt, míg a leányt sorsához elkészítem.

ENDRE
nyakába borul. Anyám - boldogságom - mindenem!

BILSENNÉ
eltolja magától. Lám, ön nem tud uralkodni magán.

ENDRE
Tehát öt nap alatt a legboldogabb emberek egyike vagyok.

BILSENNÉ
Azon feltétel alatt, hogy titkolni fogja a szó szoros értelmében mindenki előtt, mert oly akadályokat gördíthetnének ön elébe, melyek által mindent elveszthet; érti - azon feltétel alatt.

ENDRE
Itt kezem és legszentebb becsületszavam.

ÖTÖDIK JELENET

Margit. Előbbiek.

MARGIT
sebesen Bilsenné felé. Lásd, anyám, már megjöttem.

BILSENNÉ
Nekem pedig úgy tetszik, soká késtél.

MARGIT
Lehetetlen volt hamarább. Xavéria néne oly sok szépet beszélt a kolostori életről, hogy nem lehetett otthagynom. Meglátja Endrét - meglepetve. Ah - hadnagy úr!

ENDRE
Fogadja üdvözletemet. Vonásain mereng. Ah, mily bájos!

BILSENNÉ
De mi fáraszta el ennyire, leányom?

MARGIT
A bérkocsi megrázott, aztán szaladtam a lépcsőzeten.

BILSENNÉ
Lám, egy pillanatig hagylak szabadon, és már visszaélsz engedelmemmel.

MARGIT
Anyám. Pirulva. A pirongatást megérdemlem, de én - helyedben, legalább a hadnagy úr előtt nem tenném.

BILSENNÉ
Még néhány napig tehetem csak.

MARGIT
érzékenyülten. S nem fogsz többé anyám maradni? Ó, csak pirongass kérlek, hiszen - te örökre anyám maradsz.

BILSENNÉ
A szent öltöny alatt meg kell tagadnod minden földi kötelet.

MARGIT
Az emlékeket is, mely szíved szívemhez kapcsolta? Nem, anyám, isten ezt nem fogja akarni. Sőt szeretetem egy lánc, mely a mostaninak szakadatlan folytatása lesz, s csak éltem enyészetével fog végződni. A kolostor hallgatag falai közt is rólad zeng minden szótaga imámnak. Mivé lennék ott is, ha elhagynál.

BILSENNÉ
Hátralevő életem csak néhány lépés a sírig.

MARGIT
Anyám! Ugye, hadnagy úr, ez könyörületlenség? Szünet. Ön is igaztalan irántam?

ENDRE
ki eddig rámerengett, elfordul. Magában. Örökösen a kolostor!

MARGIT
Ön nem felel. Kézen fogja. Hadnagy úr, én nem sebezném ily mélyen ön szívét.

ENDRE
Vagy legalább megédesítné a tőrt, mellyel átszúrja.

MARGIT
S érdemeltem volna ezt?

ENDRE
Nem, hiszen önnek nincs fogalma halálos sebekről.

MARGIT
Nem értem önt.

ENDRE
Meg fog egykor érteni, vajha e késő eszmélet oly fájdalommal ne ismertetné meg, minőről most fogalma nincs, és oly drágán vásárlott bilincsek között, melyekért az élet minden örömeit adta el; midőn a keresett boldogság helyett keble vágyait örök gyászszemfedél alá temette egy boldogtalan pillanat hevében. - Istenem, mi nagy innep lesz az önre nézve!

MARGIT
És önre?

ENDRE
Rám nézve? Hogy jöhet e kérdésre? Én dalolok bogárral a mezőben, madárral az erdőben, orkánnal a tengeren, s hálát adok istenemnek, hogy mezőben, erdőben és megnyomva fájdalomban szabad vagyok.

MARGIT
De e fájdalombani szabadságát örömmel odaadná boldogságbani rabságért - legalább arcáról olvasom, hogy e szabadsága igen keserű önnek.

ENDRE
Meglehet, hogy valót olvasnak szemei, hanem e keserű szabadságban mégsem zengett el talán keblem vágyainak hattyúdala, ha Margitra célozva azon drága érdek már ravatalon volna is, mely e szabadságot megváltani képes - míg ellenben önnek a kolostori életben remélendő boldogságbani rabságát egy haldokló koldus is visszautasítaná.

MARGIT
Szűnjék meg, uram - szűnjék meg.

ENDRE
Végre értjük egymást! Szünet.

MARGIT
szünet alatt felnéz, szemei az Endréével találkoznak, Bilsennére tekint, könnyekre fakad. Hadnagy úr, legyen irgalmas, s tekintse anyámat, kit még soha meg nem bántottam.

ENDRE
Véli, hogy fájdalomban feledem a kötelességet? Fövegét veszi. Azon megnyugvással megyek el, hogy e perc nehézségének oka, akaratból legalább, nem valék.

MARGIT
És ez elég önnek?

ENDRE
Hol csak fájdalmat remélhetek, igyekszem a kisebb résszel beérni. Isten önnel.

MARGIT
Isten önnel - mikor láthatom még?

ENDRE
Soha.

MARGIT
Soha - ön mondá ezt?

ENDRE
Én. Miért űznék játékot fájdalmimból?

MARGIT
megfogja. Nem - ön így nem távozik el.

ENDRE
Még ma indulok.

MARGIT
Örökre?

ENDRE
Örökre - hiszen mit érdekli ez önt?!

MARGIT
kis idő után erőt vesz magán. Megbocsásson, botor valék azt hinni, hogy ön örömmel várja meg felszentelésem napját.

ENDRE
E napot várjam meg?

MARGIT
S nem érdekelné önt, második atyámat, ki gyalázattól mentett meg? Avagy megbánta tettét?

ENDRE
Jótét által nem én lettem első koldus.

MARGIT
És mit veszthete ön?

ENDRE
Életem egész jövőjét.

MARGIT
Általam?

ENDRE
Egyedül.

MARGIT
Ön téved. Önt csupán e pillanat ámítja, és én fogok találni kárpótlást önnek.

ENDRE
Kárpótlást -

MARGIT
Feledjen el. Én ígérem, hogy sohasem feledem, és imádkozni fogok ön nyugalmáért a - elakad.

ENDRE
A kolostor falai közt?

Margit elfogódva igen int.

ENDRE
Ott nem lehet úgy, mint a tengeren.

MARGIT
Csalatkozik, a néma falak, csendes magány és - örökös korlátoltatás mindazoktól, kiket - szerettünk, ájtatra bírják a lelket.

ENDRE
Mi ez a tenger sima arcához képest, midőn testvére a látkör, tükrére borulva, gyöngéd szellőkön repíti felénk a remény biztató színében honunk kedves felhőit? Mi ez egy nap alkonyához, mely ágyát, a véghetetlen vizeket bíborral elöntve, a megaranyozott habokon küldi hozzánk búcsúját, gyászlepellel vonja be az eget, s csillagok fáklyáinál elhal? - Mi ez egy tengeri vészhez, melyben az elemek küzdésének fájdalma orkánok nyelvén jajong, midőn a dörgés villámszárnyakon hirdeti az egek harcát; míg végre ég és föld dühe, az egymás elleni csatában kifáradva medreikbe visszakorbácsolják a fellázadt hullámokat, s pihenni űzik a borús felhőket, e nagyszerű jelenetek rémeit, melyeknek sötét kárpitján a boldogságos szentanya képével átmosolygó hold szelíd arca álomba süllyeszti a felingerült természetet. A kiderült egyetem egy kivilágított egyház lesz az éj csillogó lámpáitól - melynek innepélyes csendjében, a lélek fensőbb ihlet szárnyain emelkedik hála érzetével a mindenhatóhoz?!

MARGIT
e beszédbe olvadva. Istenem, mi dicső jelenet lehet az!

ENDRE
S e jelenetek közepett egy délceg hajó árbocán állva vész és vihar felett - hányatni hullámoktól felhőkig, onnan a föld tátongó gyomráig süllyedni, hol hajszálon függ minden pillanatja az életnek; e perc az, melyben Istent nem ismerő ajkakon is mindenható név rebeg, melyben a kétségbeeső gyermeki ragaszkodással találja meg az Úrnak megtartó jobbját.

MARGIT
Ah, minő vágyat ébreszte bennem, tanúja lenni egy ily jelenetnek!

ENDRE
Ó, ha ilyenkor mellettem érezhetném önt, láthatni imát rebegő arcán a szűzanya képét, olvasni szemeiben a megtartó atya szeretetét, mely el nem veszhet vész- és viharban, ha a dühöngő elem torka előtt ön keble volna szent menedékem, melyet bántólag illetni a halál is tartózkodik, minő biztos vezérem volna Margit e harcokban, a hősi nagyság oszlopáig!

MARGIT
Endre - mindent - mindent, csak keblem nyugalmát ne háborítsa meg.

ENDRE
Engedje szívéig juthatni egy szózatát a legszentebb érzelemnek, mely önt az életre hívja vissza.

MARGIT
Azt hittem, hogy miután jövőmet tudja, nem fog alkalmat adni nekem, szívéhez folyamodni könyörületért. Miért titkoljam a valót? Míg önt nem ismertem, egy vágy nélküli teremtmény valék. Egyszerű reményt bírtam a jövőben, lelkem előtt örömszínben állt óhajtásom, mely mióta önt ismerem - kötelességgé lett. Ne állítson rémet e kötelesség elébe, a teljesítés perce előtt! Ön eltávozand, szívem megreped talán, de vigasztalásom lesz, hogy e megrepedt szív - egy háladatos jó gyermeké volt. Engedje nemes szívéhez folyamodni, s ne tegye a szent magányt, melyben boldogságot kerestem, szívemnek börtönévé.

ENDRE
Ez utolsó szava?

MARGIT
Vigye magával istenhozzádomat, s emlékezzék meg vész és vihar között, hogy van egy kolostor falai közé temetett lény, kinek könnyűi ön által forróbbakká levének, mint az ön verejték cseppei a halál óráiban. - És most, anyám, örökre tiéd vagyok! Bilsennére borul - szünet.

BILSENNÉ
Hátha én a hadnagy urat tengerre követném?

MARGIT
Anyám - mit szólsz?

BILSENNÉ
Nagyon szeretlek, gyermekem!

MARGIT
A valót - a valót - és nem a puszta reményt.

BILSENNÉ
Követnél?

MARGIT
Lehetséges-e - anyám?!

ENDRE
Margit!

MARGIT
Endre! Endre karjaiba szalad, s elalél.

BILSENNÉ
gyönyörtelve nézi. Ez az első jutalmam!

HATODIK JELENET

Első felvonásbeli terem.

HERMINA
türelmetlenül. Meddig fog ez még így tartani? Végetlen unalommal adózni sorsomnak! A legszebb nyári nap, minden lélek szabadban, sétányon, társasöröm élveiben; csak nekem kell e falak közt szenvednem helyzetem kínját - mert férjem, ki tudja, hol üzérkedik, a tengerész kerül, és Árthur - hah! e sima nád, mely eddig minden fuvallatomra hajolt, nehány nap óta rejtélyes kezd lenni előttem, érthetetlen, az egész emberen némi színét látom az alakoskodásnak. Megcsalt volna? Hiszen ezt saját romlása nélkül nem teheti, de talán csalódom, és békétlenségem oka, hogy minden iránt bizalmatlanságot táplálok? Ki háborgat?

HETEDIK JELENET

Hermina, Szolga. Később Feldner Louise.

SZOLGA
jelent. Feldner Louise kisasszony!

HERMINA
Feldner Louise?... Jöhet. Szolga el. Feldner Louise... emlékszem, a gazdag kalmár leány, kinek atyja a múlt országgyűlés alkalmával nyert nemességet. Mit akarhat nálam?

LOUISE
előkelőleg öltözve. Jó reggelt kívánok.

HERMINA
Üdvözlöm kisasszony. Helyet mutat a pamlagon; félre. Egyedül és teljes öltözékben, talán barátságomat keresi, hogy a világba vezessem, vagy ékszerit bámultatja. Fent. No, s kedves kisasszony, ön nem foglal helyet? - Minek köszönhetem e szerencsét?

LOUISE
Bocsánat, asszonyom, csupán egypár komoly szó az, mely alkalmatlankodni kénytete.

HERMINA
Komoly szó - alkalmatlankodni? - Örvendek, ha tán némi tanáccsal szolgálhatok.

LOUISE
Ön anya és feleség.

HERMINA
A kezdet meglepő. Igen - anya és feleség - tovább, édesem.

LOUISE
Ennélfogva, úgy hiszem, nem lesz szükségem ön legszentebb kötelességeit megemlítni.

HERMINA
Azt tartom, hogy e tekintetben segélyre vagy intésre szükségem nincs. Félre. Mit fogok hallani?

LOUISE
Mindaddig nincs, míg kötelességének elmellőzése más emberek szerencséjét, becsületét és életét nem fenyegeti.

HERMINA
Becsületét, életét? - Kedvesem, talán az ajtót tévesztette el?

LOUISE
Nem, asszonyom, én jó helyt vagyok, és bár tudám, hogy kigúnyoltatom, ezáltal nem fogom magam elutasíttatni. Önnek ki kell hallgatni engemet.

HERMINA
Kíváncsivá tesz - szóljon tehát, az ég szerelmére.

LOUISE
Mintegy két héttel ezelőtt kezem atyámtól kegyed férje által tengerész öccsének megkéretett. Én, ki a tengerészt e napig sem ismerem, megegyezésem nem adhatám, mindamellett, hogy ezáltal atyám haragját magamra vontam.

HERMINA
És most egyebet gondolt. - Hja! ez a jelenkor bűne. S mit segíthetnék e tárgyban gúnyosan kötelességem teljesítésével.

LOUISE
Legyen türelmes, asszonyom. Nem egyeztem meg, de inkább más ok miatt, mit önnek nyilvánítanom kell. Ezen ok - gróf Strahlenberggel való korábbi viszonyom.

HERMINA
Gróf Strahlenberg, e név ismeretlen előttem.

LOUISE
Asszonyom, az ajkat igazmondás sohasem piszkolja be, ha olykor vétket árulna is el. Ön ismeri Strahlenberget, ön csak ezelőtt három nappal páholyban ült vele a városi színházban, s ugyanaz napon együtt kocsiztak az Orczy-kertbe.

HERMINA
magában. Tehát Kahlberg, minő kalandor! Fenn. Kedvesem, én tetteimről számolni nem tartozom; azonban, ha ön viszonyt sejt köztem és Strahlenberg közt, ruházzon több ingert kecseire és vonzó szépségére, melyek elég hatalmasak voltak grófját egykor elbájolni és leláncolni. Becsületszavam adom, hogy akárminő siker jutalmazandja, sem fogom azt irigyelni.

LOUISE
Ezen eszközre szükségem, valamint eddig nem volt, úgy ezután sincs. Viszonyomat sem anyagi üzérkedés, sem rangvadászat nem szülte, csupán a legtisztább szerelem, miután a gróf nem szűnt meg ostromolni. Atyám tudja most e viszonyt, és megegyezését bírom. Hogy pedig a gróf célja komoly, azt esküiből, miket nagyrészint levelekben bírok, megmutathatom. Az eljegyzés napja ma lett volna a gróf határozta szerint, de úgy látszik, hogy esküjét és szent fogadását feledte néhány nap óta, mióta kegyed őt köréből nem bocsátja. Ó, engedjen egy emberi szózatot keblébe hatni, mielőtt néhány lépése még nagyobb fájdalmat okozhatna! Sebet ejtek talán kegyed szívén, de legyen könyörülő, s mérje meg, ha lehet lealáztatásom e percben, midőn egy férfi miatt ön előtt esengni kénytetem. Alkalom eltévesztheti a legjobbat is, kerülje ön - az istenért, kerülje ez alkalmat, hiszen nem verseny az mitől rettegek - de - becsületem...

HERMINA
magában. A dolog valóban komoly. Kisasszony, igyekezni fogok.

LOUISE
Asszonyom, nem puszta ígéretet, tettet kívánok, vagy - semmivé lettem. Elébe borul. Ó, lásson a porban lábainál, és ha még ennél is aljasb megaláztatást akar, keressen bosszút magának rajtam, fájdalmimon - csak - nyilvános gyalázatomon ne!

HERMINA
Keljen fel - keljen fel - kérem, Louise.

LOUISE
Egy ősz atyát fog ön sírba temetni! A kétségbeesés széléről kiáltom önhöz, asszonyom, halálom előtt csak egy menedékem van még - s ez ön férje! Ne hagyjon a végsőhöz folyamodnom.

HERMINA
Mindent - mindent elkövetek. Felemeli.

LOUISE
Tehát remélhetek, ó, ez felette nemes öntől, s az ég nem feledi el jutalmát. Engedje kezét csókolnom. Meg akarja csókolni.

HERMINA
Hah! Visszaretten.

LOUISE
Mit jelentsen ez?

HERMINA
E karperecek...

LOUISE
Tőle bírom ajándékban.

HERMINA
Tőle bírja ön ajándokul?

LOUISE
Ajándokul tőle egy emlékezetes napon, midőn önnek irántai szerelmét nekem megvallá, de amelyet nevetségesnek állított.

HERMINA
Szerelmemmel kérkedett - és nevetség tárgyának használta - ah, gyalázatos! Kis szünet.

LOUISE
Megbocsáthat ön?

HERMINA
Kisasszony, tartsa meg e karpereceket, és ha valaki kérdezné, mondja, hogy tőlem bírja.

LOUISE
Asszonyom...

HERMINA
Mindketten megcsalattunk egy olyantól, ki nem Strahlenberg, hanem egy alacsony kalandor.

LOUISE
Asszonyom...

HERMINA
Megengedjen, most saját fájdalmam foglal el. Azonban önnek még nincs oka kétségbeesni, hibája talán helyrehozható, a hatalom legalább kezemben van.

LOUISE
Az ég vezérelje önt.

HERMINA
Fogadja becsületszavam, anyja, barátnéja leszek, megkísértve, mit erőm tehet - de most - most hagyjon magamra, legyen nyugodt - a remény öné, enyém a fájdalom megcsókolja. Isten önnel, isten önnel.

LOUISE
Fogadja hálám - örök hálám! El.

NYOLCADIK JELENET

HERMINA
Louise elmentével rögtön kitör. Gyalázatos! Meglop és elárul - egy bőrben Strahlenberg, Kahlberg, Friedenthal, gróf, báró és kalmársegéd, és ugyanazon ördög minden alakban! Ó, hogy dühöm árjába nem fojthatom őt ármányival együtt. Bosszút, bosszút, ó ég! De hol vehessem azt, midőn álarcát nem húzhatom le gyalázatom nélkül? - Majd fogok találni gyilkot titkaidban, s ten szíved mérgével étetlek meg. - Hol volt eszem, midőn e gaz kalandor szavaiban érdeket lelék, hova aljasítám lelkemet? Ó, istenem csak percnyi erőt még, hogy bosszúm előtt meg ne őrüljek. A pamlagra veti magát. Kívül zaj. Minő lárma, zaj - talán a leány bántotott valaki által - ah, figyelmem is elveszett már!

KILENCEDIK JELENET

Kelendi, Hermina.

HERMINA
Férjem! Hidegvér, csak most ne hagyj el. Erőt vesz magán, elébe megyen. Minő szerencse vezérelt, férjem? - korábban érkeztél, mint vártalak. De e zaj - huzamosan tart, talán csak nem minket illet?

KELENDI
komoran. E zaj?- nem. Valami ifjat elfogtak, mivel egy személyes leíráshoz igen hasonlíta, de baráti s ismerősi bebizonyíták, hogy nem a keresett személy.

HERMINA
S a személyes leírás?

KELENDI
Bizonyos báró Kahlenbergről szól, ki Lembergben kamrai hivatalban levén, a királyi pénztárból elidegenített tetemes mennyiséget, mint egy évvel ezelőtt megszökött.

HERMINA
magában. Hah, öröm. A sors jól érti lelkemet, és pontos az időben.

Kelendi egy asztal mellé székre ül, s gondolatokba merülve papírral játszik.

HERMINA
E férjet mellőzém, ki értem áldozá minden percét éltének, e nemes férfit, ki talán most is jólétemen fárasztja agyát. Csendesedjél, szívem - csendesedjél, e percben nyugalomra van szükséged. Férjéhez. Édes férjem, úgy látszik, e papírok nagyon bírják figyelmedet.

KELENDI
E papírok? e tömeg nem bírná el gondjaimat.

HERMINA
E panaszt most először hallom ajkidról.

KELENDI
Fehér lapok - semmi egyéb, és mégis néhány karcolás e rongyokat nagy nyugtalanság eszközévé tehetné.

HERMINA
Aggodalmat szül bennem ezen ismeretlen hangulat. Szólj, kedves férjem.

KELENDI
Az idő itt volna szólni, hiszen rég eljött. Kedélyedtől vártam e percet, mely nyilatkozatom eddig késleltette.

HERMINA
Kedélyem parancsodnak mindig alárendelve van.

KELENDI
Legyen hát, tovább úgysem halaszthatom. Hanem ígérned kell, hogy szavaim szemrehányásképpen nem veended.

HERMINA
magában. Elárultattam volna? Istenem, mit fogok hallani! Ó, én mindent megérdemlek.

KELENDI
Hermina, mit gondolsz, mekkora összeg szükséges ezután évi fenntartásodra gyermekeddel együtt?

HERMINA
Istenem... férjem...

KELENDI
Légy erős - e nyilatkozat nekem már eddig is sok fájdalmat szült.

HERMINA
Tehát elválás.

KELENDI
Elkerülhetetlen.

HERMINA
Ó, ne engedd szíved alaptalan rágalmak martalékának.

KELENDI
Rágalmak? Úgy hiszem eddig szabadok valánk tőlük, hogy ezután mi lesz, az ég tudja.

HERMINA
Gyalázatnak kitéve?

KELENDI
Meglehet.

HERMINA
S nem bocsátsz egy hangot szívedig, mely mentségemül...

KELENDI
Arra most nincs idő. Felelj kérdésemre; mekkora összeget vélsz elégnek, hanem a fényűzésről le kell mondanod, mert ezen összeget ezután - két kezem által kell keresnem.

HERMINA
Férjem, gondolj gyermekedre, kit semmivé fogsz tenni.

KELENDI
Meglehet.

HERMINA
S férfiú kebledben, mely oly gyakran volt nemes tettek kútfeje, egy szózat sincs mellettem?

KELENDI
Ok nélküli beszéd. Tudtam előre, hogy ezzel kell elvesztegetni időmet. Néhány percnyi késés még véghagyományomat írathatná velem e papírra.

HERMINA
Istenem! -

KELENDI
Tehát csakugyan szemrehányás alakjában kell szólnom.

HERMINA
Tedd, hiszen méltán szenvedem.

KELENDI
Neveltetésed túl vala feszítve azon körön, melyet szülőid és saját vagyonod megbírhatnának, ezt tudod. Hogy házasságunk percében sem bírtunk többet csekély jövedelmemnél, ezt is tudod; de hogy bírásodban egy földi édennel valék megáldva, hogy szerelmedben minden verejtékcsepp meg volt fizetve, melyet jóléted és vágyaidnak áldozhaték, s hogy jóléted szabályozá életem perceit, nyugalmát és kényelmét, ezt - én tudom. De vágyaid soha nem voltak birtoktehetségünkkel egybehangzásban, és fényűzési szenvedélyedet csak a legnagyobb erőmegfeszítéssel elégíthetém ki mind e percig, s én ezen erőt nem sajnáltam - mert - szerettelek.

Hermina a pamlagra tántorog, rárogy.

KELENDI
Intettelek gyakran, gyermekünk nevében kértelek, kinek koldusbotnál egyebet nem remélheték, hasztalan, sőt nyertem oly feleletet is, mit e napig sem feledhettem - de - szerettelek. A fényűzés, vendégeskedés, kocsid, legényid, páholyod stb. végsőre kénytetének, s kölcsönöznöm kellett kísérletim sikerének fejében; hitelezőimet, míg vállalatim terhét bírtam, pontosan fizethetém, de az utolsó, a Spalieri-féle triesti ház megbuktával - mely a Braumüllerét rögtön vonta maga után - engem is végveszélybe döntött, és most, kétszáz­hetvenezer forint adósság közepette, három nap alatt minden remény nélkül csőd alá jutok.

Hermina az asztalra borul, zokog.

KELENDI
A fényűzésről tehát le kell mondanod. Én ezutánra többet nem ígérhetek annál, mit mindennapi falatomtól megvonhatok. Azonban, ha valahol kilátás, vagy fényesebb élet mosolyogna rád, könnyei kitörnek, e pillanaton túl szabad vagy; - én - gyalázatom terhét egyedül akarom viselni.

HERMINA
felkél - férje elébe tántorog, lábaihoz borul. Férjem! Szót keres - elakad.

KELENDI
Itt könnyeid nem segítenek.

HERMINA
S lehetne oly aljas teremtés a földön, ki áldozatid éldeletében elemésztve jobb napjaid reményét, ínségedben és nyomorodban elhagyjon? Ó, mélyen érzem, hogy az égnek ezen ostorát érdemeltem. Elfeledem minden percét eltölt életemnek, s keblembe ültetém emlékét e siralmas lecke keserű gyümölcsének, csak engedd, hogy kövesselek az ínségben, osztozzam a sanyarban, engedd - ó, engedd e vétkes nőnek az örömöt ezutáni verejtékidet letörölni - a nőnek, ki nem szerezhet már oly boldog órákat borult napjaidra, melyekkel csak e perc fájdalmát letörölhetné!

KELENDI
Azt véltem, szavaim sírodat fogják megásni, mert ennyi erőt nem sejték nálad, nem a megtérés e könnyítő malasztját. - Ily lelkű nővel nincs nyomor - nincs ínség. Jer, foglald el ismét azon helyet keblemben, mely bírásod óta mindig tiéd volt, és lesz végpercemig. Felemeli.

HERMINA
Ó, e végtelen jóság megrepeszti szívemet - nemes lelkű férj - tapodj el, én - téged - megcsal - ó én nem vagyok méltó ölelésedre.

KELENDI
Szívemre, nőm, kit az ég nekem kárpótlásul, egyetlen legdrágább kincsemül adott vissza. Jőjj velem, segíts azon pálya göröngyein, melyet balsorsom oly zordonná tett - én melletted mindent feledek.

Hermina férje karjai közé rogy.

A kárpit legördül.