- Szükségem van rád idekint. Hozz egy hordozható elektronikai készletet, tartalék műszertáblát és chipeket!

- Azonnal indulok a csapattal.

- Neg. Egyedül gyere! - mondta Trent olyan hangsúllyal, amely azt sugallta, hogy komoly ügyben hívatja. - Sok munkánk lesz.

 

HARMADIK KÖNYV A KARD

...lenyűgöző lény a Füstjaguár. Maga a határtalan elszántság, a végtelen kitartás. Ha egyszer áldozata torkára csattintotta erős állkapcsát, többé nem engedi el azt.

A legnagyobb harcosok is szégyenben maradnának, ha ilyen ádáz merészséggel próbálnák magukat összehasonlítani...

- Nicholas Kerenszkij: Egy új társadalom születése

A harcos szerepe több, mint csupán a legmagasabb kaszt betöltése. Feladata a gyengék védelme, az ártatlanok megkímélése, és hogy többé váljon, mint puszta katona, aki a letűnt korokban volt. Nem, egy harcos több, mint a génállomány, melyből származik. Ők lesznek álmaim megtestesülése, fajunk új iránymutatói.

- Franklin Osis, a Füstjaguár klán megalapítója

A történelem kegyes lesz hozzám, mivel szándékom, hogy magam írom meg.

- Winston Churchill

 

17

Füstjaguár bolygóparancsnokság Warrenton,

Hyner Füstjaguár megszállási zóna

3055. április 7.

Judith a kis berendezésbe csúsztatta a csata ROM-ot, és összekapcsolta a Paul Moon íróasztalába épített kommunikációs rendszerrel.

Moon hatalmas termete a nő fölé tornyosult, miközben az egy gombnyomással aktivizálta a modult, és a monitoron életre kelt a kép, amely egyre nagyobbra nőtt, ahogy a rendszer bemelegedett. Trent vigyázzban állt Judith mögött, és szintén a képernyőt figyelte.

A Guillotine jelent meg a képen, amellyel Trent és Jez harcolt. Hatalmas villanás kíséretében Jez Harci Sólyma tüzet nyitott maradék fegyvereiből, majd az ellenséges csatamech viszonozta azt. Ezután érkeztek Trent lövései, melyek célba találtak, megsemmisítették a Guillotine-t és az belecsobbant a mocsár enyhén sós vizébe.

A kép oldalt fordult, és megmutatta a Harci Sólyom szétégett pilótafülkéjét, amit ezek szerint a Guillotine utolsó zárótüze pusztított el, még mielőtt Trent tüzet nyitott volna. Füst gomolygott a mechből, és Paul Moon a távirányítóval elfordította a képet, mintha úgy alaposabban megvizsgálhatná az okozott kárt. Csendben kikapcsolta a monitort, ami visszasiklott az asztal lapjába. Hűvösen Judithra pillantott.

-Jez Howell csata ROM-ja menthetetlen volt,pozvál?

- így igaz, csillagezredes - válaszolta Judith.

Paul Moon a nő szemébe nézett, mintha mérlegelné szavait, mintha nem bízna bennük.

- És már halott volt, amikor odaértél, pozvál? -Póz.

Paul Moon várt pár másodpercet, mielőtt ismét megszólalt volna.

- Rendben, technikus, távozhatsz.

Judith lehajolt, kivette a csata ROM-ot meg a modult, és csupán egyetlen pillantást vetett jobbágyura felé. Ezután elhagyta a szobát, és becsukta maga mögött az ajtót.

- Jez Howell csillagkapitány halott - mondta Moon olyan hangon, mintha Az Emlékezésből idézne. - Hősként halt meg a Füstjaguárra rontó sereg elleni küzdelemben, így fogunk emlékezni rá.

Trent bólintott, de nem szólalt meg. Lélekben csak úgy ficánkolt izgalmában, de nem engedte, hogy ez akár a legcsekélyebb ménékben is meglátsszon arcán. Moon rámeredt.

- Nem ért egyet, csillagkapitány?

- De igen, Moon csillagezredes.

- Ezek a zsoldosok elmenekültek a bolygóról, előrenyomulásukat Jez Howell akciója állította meg. Ő egymaga szervezte meg elpusztításukat, és ez a jelentésemből is kiderül majd.

Trent area kissé megrándult ennek hallatán, de ismét sikerült megőriznie látszólagos nyugalmát. Hazugságai alátámasztják a többi hazugságot.

- Csillagezredes, Jez Howell egysége vezető nélkül maradt, én pedig már sikeresen túljutottam a csillagkapitányi rang próbáján. Feltételezhetem, hogy engem állít majd a Béta Trinária élére, pozvál?

Paul Moon arcára döbbent kifejezés ült ki, ami egyértelműen elárulta, hogy nem számított ilyen kérésre Trenttől.

- Maga csillagkapitány ugyan, de egysége sérült és hiányos. Rus-sou csillagában mindössze két túlélő maradt, a magáéban pedig csak három - mondta Moon, és jól látszott rajta, hogy időt próbál nyerni. - Amíg utánpótlást nem kapunk harcosokból és omnimec-hekből, visszahívom a Béta Trináriát a harcvonalból újrafelszerelés-re. Amint ismét működőképessé válik, megtárgyaljuk, hol lesz benne hely magának. Megértette, pozvál?

- Póz - felelte Trent. Túlságosan is jól értette, mire gondol Paul Moon csillagezredes.

Trent belépett a régi barakkba, ahová Judithot szállásolták el, amikor a Füstjaguárokhoz került. Önkéntelenül is emlékezetébe idézte a napot, mikor utoljára járt itt, mintegy másfél évvel ezelőtt. Rozsda- és penészszag ütötte meg orrát, miközben becsukta maga mögött az ajtót.

Judith felegyenesedett az egyik rakat doboz mögül, és eléje sietett. Még Trent kikérdezése előtt megbeszélték, hogy a barakkban találkoznak, tudván, hogy a telepen ez az egy hely kecsegtette őket észrevétlenséggel. Nem tűnt valószínűnek, hogy ezt valaha is figyelték volna.

- Feltételezem, minden úgy ment, ahogy tervezte, csillagkapitány - mondta.

- Valóban - felelte Trent, miközben körülnézett a teremben, mintha ellenőrizni akarná, hogy tényleg magukban vannak, majd visszafordult a nő felé-. - Tökéletesen megvágtad a csata ROM-omat. Amennyire a többiek tudják, Jez a Hynerre támadó zsoldosok keze által halt meg.

Trent számára nemigen maradt más választás, mint hogy megölje Jezt ott a mocsárban, de senkinek sem kellett megtudnia, hogy szertartásos próba nélkül gyilkolt meg egy másik harcost. A kezére játszott az a tény is, hogy egy klánbelinek még csak meg sem fordult volna a fejében ez a gondolat. Senki sem gyanította, hogy bármi része lenne egyik harcostársa halálában.

- Gondolkozott azon, amiről néhány hete beszélgettünk? - kérdezte Judith. - Ezért kérte, hogy itt találkozzunk?

Trent pár másodpercig a nőre bámult, mielőtt válaszolt volna.

- A népem letért a klánok igaz ösvényéről. Arra vágyom, hogy harcosokat vezessek csatába, de ezt is megtagadják tőlem. Mielőtt megöltem, Jez elárulta nekem, hogy az általam megtapasztalt romlás magáig a klán kánjáig is elér. Nem maradhatok tovább a Füstjaguárok közt. Én nem változtam meg, de a klán igen. Fel nem foghatom, mivé váltak.

- Tehát akkor? - kérdezte a nő.

Trent nagyot sóhajtott, de továbbra is büszkén kihúzta magát.

- El akarom hagyni a Füstjaguárokat. Ha fel tudod használni a kapcsolataidat, szeretnék minél hamarabb túlesni rajta. Mindazért cserébe, amit a klánomról tudok, csupán egy parancsnoki posztra vágyom, hogy más harcosok élén indulhassak dicsőséges küzdelemre.

Judith türelmesen kivárta, míg Trent befejezi mondandóját, aztán óvatosan, lassan válaszolt.

- Ez nem lesz olyan egyszerű, csillagkapitány. Igaz, hogy rengeteg tudást hoz magával a Füstjaguárokról. A megszállási zónán kívüli kapcsolataim azonban valami mást keresnek. Azzal az egy információval a kezünkben garantálhatom, hogy biztonságban kimenekítik a klánból, és parancsnoki posztot is kap.

- Ez az információ - kezdte Trent óvatosan -, mégis, mi lenne?

-A Kivonulás Útja-mondta Judith határozottan. -Ebben a pillanatban is, amíg mi itt társalgunk, a Felfedező Alakulatok a klánok otthonául szolgáló világok helyét keresik, de mindeddig nem jártak eredménnyel. Biztos vagyok benne, hogy ha ön át tudná adni ezt az adatot, bármilyen tisztséget kérhetne magának a Belső Szférában.

Trent érezte, ahogy arcába tolul a vér.

- Amit kérsz, közel lehetetlen. Az otthonvilágok koordinátája az egyik legnagyobb titkunk.

- Ez az innen kivezető jegy ára - ellenkezett a nő. - Az egyetlen reménye, hogy ismét harcoshoz méltó életet élhessen.

Trent döbbenten ingatta fejét.

- Az otthonvilágokra vezető út leírása egyben sehol sem található meg. A Kivonulás Útja mentén közlekedő űrugrók csupán a térkép egy részével rendelkeznek. Az útitervek folyton változnak, és a hajók az új térképszegmens átvételekor kötelesek leadni az előzőt. Még a HPG forgalmunkat is szegmensekre osztották és csomagokként továbbítják, nehogy a kommunikációs hálózatot felhasználva valaki betudja mérni az otthonvilágok koordinátáit.

- így van - mondta Judith. - De biztosan van megoldás, pozvál? Trent a fejét csóválva vadul töprengett.

- A Belső Szférából az otthonvilágokra körülbelül egy évig tart az út. Más megoldás nem jut eszembe, csak hogy valamiképp oda kellene utazni: megjárni a Kivonulás Útját. Aztán valahogyan vissza is kell jutnunk.

- Igen - bólintott Judith -, és azt hiszem, van is egy ötletem. Felszerelhetek néhány készüléket amikkel egy ilyen úton mérhetjük az ugrások távolságát. A különböző csillagok spektrumanalízisével össze fogjuk tudni állítani az útvonal leírását.

Trent sérült arcán hitetlenkedés tükröződött.

- Legjobb esetben is egy év az út oda, és még egy év vissza, Judith. Az én koromban, az én beosztásommal már nem küldenék ide a harcosokat, kivéve a vérneveseket és a kánokat. Nem juthatunk vissza. Habár remélem, megmérkőzhetek a Howell vérnévért, ami Jez halála révén felszabadult, kétlem, hogy támogatna engem bárki. A csillagezredes igazán hatékony módszert eszelt ki az eltüntetésemre. Vérnév nélkül a magamfajta, küzdelemhez öregnek tartott harcosokat gyakran küldik haza, de sohasem térnek vissza. Judith arca a hallottak ellenére is felderült.

- Ön nagyszerű harcos. Ez csupán egy újabb taktikai hadművelet. Biztosan van rá mód, hogy visszaküldesse magát az otthonvilágokra, főleg mivel Moon csillagezredes olyan szívesen szabadulna meg öntől.

Trent összefonta karját, és elgondolkozva meredt maga elé. Homloka egyenetlenül gyűrődött meg természetes és szintetikus bőre közt, miközben a problémán töprengett. Ahogy Judith mondta, tekintheti ezt más szempontból is, mintha egy megnyerésre váró csata előtt állna, így nézve hirtelen ráébredt, hogy van megoldás, de a büszkesége lesz az ára.

- Igazad van, Judith. Tudok egy módot, hogy hazajussunk az otthonvilágokra. Ide visszatérni nehezebb lesz, de valahogyan azt is megoldjuk majd.

- Nagyszerű, de hogyan?

- A tervhez szükség van arra, hogy mások csalárdságát és módszereit a magunk előnyére fordítsuk. Lényegében el kell érnünk, hogy Moon csillagezredes ragaszkodjon az odaküldésünkhöz...

18

Füstjaguár bolygóparancsnokság Warrenton,

Hyner Füstjaguár megszállási Zóna

3055. április 9.

Judith a különleges tervezésű antisztatikus kesztyűk segítségével a helyére rakta Trent Ordasának lábszárában a myomer rostdarabot. A myomer szupererős izomként szolgált a lábban, és a most beilleszlett darabok azokat a szétégett kötegeket pótolták, amelyek jobbágyurának előző csatájában mentek tönkre. Nagy nehezen helyére illesztette a rostokat, majd lassan kihúzta fejét az omnimech óriási lábából, megfordult, és megpillantotta Phillip főtechet, aki alig pár lépésre állt tőle, és őt bámulta.

Phillip attól a naptól kezdve gyűlölte, hogy megérkezett a Jaguárokhoz, és ez az érzés azóta csak fokozódott. Judith tisztában is volt ezzel. Ahogy telt-múlt az idő, a férfi leszokott a fizikai bántalmazásról, de szavakkal továbbra is szívesen sértegette, és folyamatosan ócsárolta munkája minőségét. Judith is gyűlölte a férfit, de örömét lelte abban, hogy félelmet színlelt előtte. Mindvégig tudta, hogy egy nap még a maga hasznára fordíthatja ezt, mert Phillip valószínűleg nem is gyanítja, hogy a nő egyáltalán nem olyan engedelmes és alázatos, mint amilyennek látszik.

- Főtechnikus - mondta nyájasan, miközben lehúzta könyékig érő kesztyűjét, és a szerszámövébe tűzte. - Mivel lehetek szolgálatára?

Amaz szigorú, kegyetlen pillantást vetett rá.

- Azért jöttem, hogy tájékoztassalak. A csillagezredes felkért, hogy osszam ki az egységetek számára szükséges pótalkatrészeket. -Judith észrevette, hogy a férfi a „felkért" szót használta a „megparancsolta" helyett, azt sugallva, hogy egy szinten van Moon csillagezredessel. -Ennek a trináriának az újjáépítése jelenleg a csillagkép legkevésbé fontos teendője.

Gondolatban Judith vagy ezerszer elismételte a mondatot, amelyet Trent terve szerint kellett elmondania.

- A csillagkapitány nem lesz boldog, ha ezt megtudja. Azt mondta, készítsem fel mechjét úgy, hogy harcra kész legyen, amikor hivatalosan is kiírják a Vérnév Próbáját Jez Howell vérnevére.

- A jobbágyurad azt hiszi, hogy sikerül elnyernie azt a vérnevet, pozvál? - vonta fel szemöldökét a kövérkés főtech.

- Poz - felelte Judith szinte büszkén. - Mivel pedig már megvan hozzá a megfelelő rangja, úgy véli, a trinária parancsnokságát is elnyeri.

- Csakugyan? - kérdezte Phillip. - Még te is biztosan hallottál róla, mennyire megveti a csillagezredes Trentet, pozvál? Több tiszt véleménye szerint is gyenge ember, méltatlan a klánhoz.

- Neg, uram. Láttam harcolni. Ők talán még nem láthatták. -Judith elhallgatott, mintha büszkén végiggondolná Trent hőstetteit, majd kissé elkomorodott. - Ő olyan bátor, hogy csupán egyetlen dologtól fél.

- És mi lenne az? - lépett közelebb Phillip frissen ébredt kíváncsiságtól hajtva.

Judith gondosan körülnézett.

- Ez bizalmas információ - mondta szinte suttogva. - Bízhatom benne, hogy senkinek nem árulja el?

- Én tettelek azzá a techhé, aki vagy. Egy kaszthoz tartozunk. Bízhatsz bennem, a szavamat adom.

Judith várt pár másodpercig, mintha alaposan meggondolná a dolgot, aztán beszélni kezdett:

- Azt mondta nekem, hogy a vérneves harcosok kódexét visszaküldik az otthonvilágra, a Huntressre, ahol az a génállomány részévé válik. Attól fél, hogy a csillagezredes őt jelöli ki díszőrségre, elkísérni Jez génmintáját hazáig. A kora miatt, uram, biztos benne, hogy nem térhetne vissza az otthonvilágokról, hanem áthelyeznék valami ottani solahma egységhez. De annak esélye, hogy ez megtörténik, igen csekély, nem igaz, Phillip főtech?

- De igen - súgta vissza amaz, miközben látszott, hogy alig tudja letörölni arcáról a ravasz vigyort. - A csillagezredes biztosan nem gondolt erre, különben már rég kiadta volna a parancsot.

Judith megkönnyebbülten sóhajtott egy nagyot.

-Jó, hogy ezt tudom. Amennyiben a csillagkapitányomat visszaküldik a Huntressre, engem is minden bizonnyal vele küldenek. És bár kíváncsi vagyok a Füstjaguárok otthonára, nem tudom, mi lenne belőlem, ha őt áthelyeznék.

- Hát persze - mondta Phillip ismét normál hangerőn. Judith látta az arcán, hogy az elhintett szavakból máris csírázni kezd egy gondolat. - Ne aggódj! Ez a titok nálam jó helyen van.

Trent telerakta tálcáját a tiszti étkezdében, majd leült vele az egyik hosszú asztal végén a kis, makulátlan tiszta teremben. Egyedül foglalt helyet, merev pózban, szinte egy kadét precizitásával. Lassan evett, s egy pillantást sem vetett a jelenlevő többi tisztre. Senki sem szólította meg vagy hívta maga mellé, és ez egyszer Trent nem érzett haragot, amiért saját klánjában számkivetettként bánnak vele. Egyszerűen rágta tovább ételét, tudván, hogy ma társai megvetése az ő malmára hajtja a vizet.

Oleg Newersan csillagkapitány azzal lepte meg Trentet, hogy csatlakozott hozzá. Nem hozott magával tálcát vagy italt, de leült a mellette levő székre. Oleg megsérült a mocsárbeli harcban, amikor a zsoldosok körbenyüzsögték mechjét. Agyrázkódást szenvedett, legalábbis Trent így hallotta. Most pedig egyértelműen tervezett valamit, az arcán ülő kifejezésből ítélve méghozzá valami kellemetlenséget. Trent ügyet sem vetve rá folytatta az evést.

- Csillagkapitány - kezdte Newersan lassan -, Jez mindig azt mondogatta, hogy maga gyenge, most pedig bebizonyosodott, hogy igaza van. Ő meghalt, maga viszont él, és sértetlen.

Trent a másik férfi felé fordult, arcuk alig néhány centiméterre volt egymástól.

- Megkérdőjelezi harcosi képességeimet?

- Én csupán annyit tudok - mosolygott Newersan bátran, mint akit nem lehet egykönnyen megijeszteni -, hogy Jez Howell, egy tiszteletre méltó harcos és tiszt azt mondta nekünk, maga tudja, hol fog az ellenség földet érni. Arra bátorított minket, hogy alacsonyabban licitáljunk. Ő most halott, ahogy az én egyik harcosom is. Maga mégis él.

- Mire próbál célozgatni, Oleg Newersan? - kérdezte Trent nyugodtan, majd lassan újabb falat ételt vett a szájába, és rágni kezdte.

- Egyesek azt rebesgetik, bármit megtenne egy magasabb posztén. Mondja csak, milyen érzés volt nézni, hogyan hal meg egy igazi harcos?

Trent Oleg szemébe nézett, és kihívó vigyort villantott rá.

- Pont úgy halt meg, ahogy megérdemelte. Végül pedig még a posztját is megkapom.

- Sokan állnak majd szemben magával, egy idősebb, nyomorék harcossal, aki magasabb tisztségre vágyik - jelentette kis Newersan.

- Lehetséges. De most már semmi sem állíthat meg. Alkalmas leszek a Howell vérnév elnyerésére, ahogy a parancsnoki posztra is -mosolygott Trent olyan alattomosan és elégedetten, ahogy csak kitel-lett félig mű arcától. - Már csak annyi van hátra, hogy Jez génmintáját minél hamarabb visszaküldjék a Huntressre.

Newersant egyértelműen meglepte ez a kijelentés, így nem is leplezte kíváncsiságát.

- Ez miért olyan fontos?

Trent először nevetett fel azóta, hogy Jez a keze által halt meg.

- Ehhez már semmi köze, csillagkapitány - mondta, majd hátratolta székét, és felkelt. Nem áldozott rá energiát, hogy visszavigye tálcáját, és mindvégig a hátán érezte Newersan pillantását, miközben keresztülsietett az étkezőn, ki a teremből.

Paul Moon csillagezredes az asztala előtt álló Phillipre, személyes techjére és a csillagkép főtechjére pillantott. A mögötte levő ablakon át látta, hogy az esti csillagok kezdenek keresztülragyogni a felhőkön, amint az éjszaka leszáll Warrentonra. Úgy tűnt, a nap nyugodtan és békésen ér véget.

- Az általad hozott információ egybehangzónak tűnik azzal, amiről az egyik tisztem nemrégiben tájékoztatott - mondta Paul Moon.

- Azért létezem, hogy szolgáljam a Füstjaguárt és a harcos kasztot, csillagezredes - hajtott fejet a köpcös férfi.

-Jól szolgáltál - felelte Moon. - Innentől átveszem a dolgok irányítását, Phillip. Minderről pedig ne beszélj senkinek!

- Értettem, csillagezredes - mondta Phillip, miközben kihátrált az irodából.

Amint az ajtó becsukódott a tech mögött, Paul Moon szélesen elmosolyodott, majd hátradőlt székében, és arra gondolt, milyen szerencsés. Végre megtalálta a módját, hogyan bánjon el azzal a stravag Trenttel egyszer és mindenkorra. Sem ő, sem az a szemétszülött jobbágya nem fog tovább éktelenkedni a csillagképében. Visszaküldi őket a Füstjaguárok szülőotthonába, nem mint hősöket, hanem mint trágyadombra való szemetet.

- Ma éjjel aludj jól, Trent - mondta Moon lágyan -, mert holnap a legrosszabb álmod fog valóra válni.

A csillagezredes az ablak felé fordította székét, és elégedetten hátradőlve szemlélgetni kezdte a hyneri ég csillagait.

19

Füstjaguár bolygóparancsnokság Warrenton,

Hyner Füstjaguár megszállási zóna

3055. április 11.

Trent kőmerev arccal, szándékosan bámult Paul Moon csillagezredesre.

- Elismételné ezt a parancsot, uram?

Moon a lehető legvisszafogottabb kárörömmel mondta ki ismét:

- Magát nevezem ki Jez Howell génmintájához díszőrségnek. - A mintát tartalmazó kis fémhengert keresztülcsúsztatta az asztalon. Több beépített szerkezet zárta le, oldalán pedig a tudós kaszt jeleit viselte. A henger vastag tetejébe egy chip illeszkedett, Jez kódex karperecének memóriaegysége. Amint a génminta elér a Huntressre, a többi dicső harcosé mellett bekerül a génállományba, amelyből a tudós kaszt folyton új és jobb harcosok generációit tenyészti a Füstjaguárok számára.

- Elkíséri Jez génmintáját az otthonvilágunkra, hogy elfoglalhassa megtisztelő helyét - folytatta Paul Moon. - E pillanatban is várja már egy hajó a rendszerben.

Trent megfeszítette arcizmait, amitől a sebhelyei miatt úgy nézett ki, mintha kissé elcsavarta volna az arcbőrét.

- Csillagezredes, mi lesz a felszabadult Howell vérnéwel?

- A Vérnév Próbáját mához három hétre írták ki. Addigra maga már nem lesz ebben a csillagrendszerben; no, nem mintha a házában bárki is hajlandó lenne támogatni magát.

- És annak esélyét is elveszítem, hogy átvegyem Jez helyét a trinária élén? - kérdezte Trent azon a mély, szinte fenyegető hangon, amelyet a Jaguár-harcosok időnként használtak.

- Tudja, hogy az út vissza az otthonvilágra igen hosszú. Egyelőre persze a Béta Trináriát visszavontam, amíg meg nem érkezik a megfelelő mennyiségű pótalkatrész és személyzet. Majd megtartom a megfelelő Próbát, ha úgy döntök, hogy újra aktiválom az egységet.

- Miután én már elmentem, pozvál?

- Pozitív - vágta rá Moon kurtán.

- Tiltakozom az eljárása miatt! - felelte Trent.

- Feljegyeztem.

- Neg, ez még nem elég. Kihívom önt a Sérelem Próbájára, csillagezredes. - Trent minden egyes szót úgy ejtett ki, mintha arcul csapná vele a másikat.

Paul Moon felkelt, és megállt vele szemben, s úgy tűnt, remekül szórakozik.

- Megtagadom kérése teljesítését, csillagkapitány.

- Attól tart, hogy alulmarad? - jegyezte meg Trent gúnyosan.

- Negatív, bár egész jó próbálkozás volt arra, hogy feldühítsen. Nem, azért utasítom vissza, mert jogomban áll. Arról nem is beszélve, hogy visszautasítani Jez díszőri tisztjét sértés a harcostársaira nézve. Amennyire én tudom, soha senki nem utasított még vissza ilyen feladatot. Genetikailag tervezett harcosokként olyan kötelességeink is vannak, melyek túlmutatnak a harcon és rangokon. Foglalkoznunk kell az utánunk jövő generációk vérvonalának minőségével is.

- Neg, csillagezredes - mondta Trent. - Ennek semmi köze dicsőséghez vagy kötelességhez. Parancsa sokkal inkább árulkodik az irántam érzett gyűlöletéről. Ezzel a beosztással eltávolít engem a közeléből. Tudja, hogy harminchárom éves vagyok. Mire elérem az otthonvilágokat, harmincnégy leszek, amely korban egy harcos a közfelfogás szerint túljutott élete virágán. Tudja, hogy nem fognak visszaküldeni. Ugyanakkor megfoszt az utolsó lehetőségtől is, hogy vérnévért küzdhessek, vagy tisztavérű társaim élén harcba vonuljak. Neg, Moon csillagezredes, követelem ezt a Sérelem Próbát, mivel maga elárulta népünk törvényeit! Kalmár módra politikával foglalkozik ahelyett, hogy harcosként viselkedne!

- Ennyi elég lesz - vágott közbe Paul Moon. - Túl sokat tulajdonít nekem, Trent. Maga szerint úgy intéztem a Belső Szférából való eltávolítását, mintha előre kiterveltem és gondosan megszerveztem volna az egészet. Én igazi harcos vagyok, és mint ilyen, csupán a kötelességemet teljesítem. Nekem nincs időm ilyen cselszövésekre. Maga Jez testársa volt, ugyanabban a tesközben nevelkedett, és sok csatában harcoltak egymás oldalán, még a Tukayyidon is. Akkor is mellette volt, amikor meghalt. Döntésem nem a maga iránti ellenszenvemből ered. Azt a kívánságomat fejezi ki, hogy ama tisztességben részesítsem, miszerint maga a legmegfelelőbb személy erre a feladatra.

- Tagadja, hogy azért küld vissza, mert tudja, hogy alig van esélyem a visszatérésre? - A levegőben ott lógott a vád: hazug.

- Gondoljon, amit akar, Trent - csóválta fejét Moon. - Én már elmondtam, amit akartam. - Felemelt egy papírlapot az asztaláról, végigfutotta, majd átcsúsztatta Trent elé.

- Több harcos is elkíséri az útján. Legtöbbjüket solahmának nyilvánították, bár az egyik még dezgra is. A Huntressen levő helyőrségnél kell jelentkezniük. Maga lesz a rangidős tiszt, úgyhogy az utazás időtartama alatt magának tartoznak jelentéssel. - Intett Trentnek, hogy vegye el a parancsokat tartalmazó lapot. - A papírok közt megtalálja az űrjárója rakományának teljes jegyzékét.

- Megszégyenült, öreg harcosok és egy már meg is rakodott űrjáró, amivel azonnal indulhatok - jegyezte meg Trent, miközben elvette a papírt, és megvetőn méregetni kezdte.

- Véletlen egybeesés, erről biztosíthatom - felelte Moon csillagezredes. - A Tukayyid óta sok tiszttársam próbálja megszabadítani a Jaguárokat attól a selejttől, amelynek köszönhetően ott vereséget szenvedtünk. Biztosra veszem, hogy sok közös vonása van új csapatának tagjaival.

Trent jó szeme összeszűkült, és hűvös pillantást vetett parancsnokára.

- Ha olyan sok közös van bennünk - mondta lassan -, akkor bizonyos, hogy a legjobb harcosok lehetnek, akik valaha dicsőséget hoztak a Füstjaguár klánnak.

Paul Moon elégedetten nevetett.

- Talán lehetősége nyílik még rá, hogy részt vegyen csatában, és esetleg ott is haljon meg, csillagkapitány. A Felfedező Alakulatok hajói egyre erőszakosabban próbálják kifürkészni a Kivonulás Útjának koordinátáit. Ki tudja? Talán összetalálkozik velük.

- Bárhogy is legyen, ön nyer - mondta Trent. - A Kivonulás Útján való találkozásra vajmi kevés az esélyünk. Ha meghalok, ön nyugodt lehet, mert vérnév híján génjeim sosem kerülnek be a nagy génállományba. Ha életben maradok, tesz róla, hogy ne jussak vissza a Belső Szférába.

- Már megint túl sokat feltételez rólam, Trent. Ez az összeesküvés csupán a saját elméjében létezik.

Trent dacosan összefonta karját maga előtt, úgy nézett a tisztre.

- Maga ítélt bukásra engem.

- Neg, Trent - válaszolta Moon csillagezredes. - Saját maga bukott el.

Trent a barakk ajtajában állva várta, hogy Judith befejezze a csomagolást. Személyes holmijait egy zsákban, a vállára vetve fogta, benne minden e világi tulajdona. Egy harcos egész élete egyetlen kis csomagba sűrítve.

Judith felpillantott, miközben az utolsó holmikat tuszkolta bele zsákjába.

- Ha jól tudom, több csatamechet is viszünk.

- Isorla, zsákmányolt holmi. Ezek képviselik az új technológiát, amivel a Belső Szféra megpróbál versenyre kelni velünk, és a tudós kaszt tagjai a Huntressen kétségkívül meg fogják vizsgálni őket.

- Mindeddig bevált a tervünk - jegyezte meg Judith, miközben felerősítette zsákját. - Ezúttal sikerült túljárnia Paul Moon eszén. Az, hogy önt jelölte ki Jez génmintájának díszőreként, pont az a lehetőség, amire szükségünk volt az otthonvilágokig vezető út beméréséhez.

- Sohasem gondoltam volna, hogy harcosként leélt életem egyszer a csalárdság útjára vezet - csóválta fejét Trent. - Ha általa meg tudjuk szerezni, amire szükségünk van, valószínűleg egy nap megtanulok együtt élni ezzel a tudattal. Időközben sikerült jutnod valamire?

Judith felmutatott egy kis, fekete, lapos szerkezetet. Akkora volt, mint egy pénztárca, és látszólag csak egy kezelőfelületet tartalmazott.

- Ez egy egyszerű neutrínó-érzékelő. Arra használjuk, hogy manuálisan ellenőrizzük a mechreaktorok működését, hogy biztosan ne bocsássanak ki túl sok neutrínót.

- De ez hogyan segít nekünk a Kivonulás Útja feltérképezésében?

- Amikor egy űrugró megérkezik egy új csillagrendszerbe, a magja EMP-t, elektromágneses impulzust bocsát ki.

- Ennyit én is tudok - felelte Trent még mindig értetlenül. - Ha van ott azon az ugróponton egy másik hajó, le tudja olvasni az érkező hajó EMP-jét, és megállapíthatja a konfigurációját.

- Póz - bólintott Judith -, de a legtöbben nem tudják, hogy a meghajtó neutrínó impulzust is bocsát ki. A neutrínók gyakorlatilag a külső hajófal közelében keletkeznek, és alig száz méter megtétele után szétszóródnak. Onnantól nem lehet különbséget tenni köztük és az alacsony szintű neutrínók közt, amelyeket a hajó fúziós meghajtója folyamatosan sugároz.

- Az azt jelenti, hogy nem használható egy másik hajó útvonalának mérésére. Az impulzus szinte azonnal szertefoszlik, ráadásul szinte a hajó oldalán kell lenned, hogy megmérhesd az ugrás által kibocsátott neutrínók mennyiségét. Természetesen soha egyetlen ugróhajó sem jut elég közel egy másikhoz.

- Pontosan - felelte Judith. - Katonai szempontból nézve a neutrínó impulzusnak nincs semmilyen értéke. Jelzi ugyan a másik hajó jelenlétét, de azt nem, hogy mekkora út van mögötte. A mi célunknak azonban megfelel. Ha ezt a szerkezetet vagy az űrugró külső falára, vagy annak közelében egy zsilipben felerősítjük, az érzékelő leméri és rögzíti az impulzus által kibocsátott neutrínószintet, ami egyenes arányban nő a hiperűrugrás nagyságával. A rögzített értékek segítségével meg tudjuk határozni, mekkora utat tett meg az űrugró a csillagok közt.

- Ami segíthet meghatározni, pontosan hova is ugrottunk. - Az ugrásokat mindig ugrópontok közt kellett végrehajtani. Ezek általában egy csillag gravitációs mezejének zenit vagy nadír pontján voltak. Léteztek még kalózpontok is, olyan helyek, ahol a gravitáció a csillagrendszerben nulla volt, de ezeket használni lényegesen nagyobb kockázattal járt. Annak ellenére, hogy a Belső Szféra és a klánok otthonvilágai közti úton több ezer csillag helyezkedett el, az ugrások pontos távolságának ismerete erőteljesen lecsökkentette a szóba jöhető rendszerek számát.

- Pozitív, uram. És ha összevetjük néhány egyszerű színképelemzéssel, amit elkészíthetek, valahányszor beérkezünk egy rendszerbe, nem csak bizonyos csillagokat tudunk beazonosítani, de a klán által használt utat is megállapíthatjuk.

Trent a kezében tartott szerkezetre nézett, majd visszaadta jobbágyának.

- Nehéz lesz bejutni egy űrugró zsilipjébe. Az utasok általában csak az űrjárók fedélzetén tartózkodhatnak az úton. - A csillagok közti utazásra űrugrókat használtak, a hozzájuk csatolt űrjárók szállították az embereket és rakományt. Az űrjárók tudtak ugyan egy csillagrendszeren belül a bolygók közt közlekedni, de csillagközi útra már csatlakozniuk kellett egy űrugróhoz.

- Ön, mivel harcos, a szabályzat ellenére szabadabban mozoghat. Valószínűleg önnek kellene valamilyen úton-módon elhelyezni az érzékelőt.

- Ebben nem vagyok olyan biztos - felelte Trent. - Technikusként talán jobb kifogást találhatnál arra, miért mész át az űrugró fedélzetére.

- Póz, de én csatamechekre specializálódtam. Csupán egy főtech részesül szerteágazó oktatásban. Jelenlétem az ugrás idején gyanút keltene. Továbbra is úgy vélem, hogy önnek több lehetősége van a szabad közlekedésre.

- Ilyen egyszerű lenne? - nézett rá Trent.

- Ez a klán gyengéje. A Jaguárok csupán azzal foglalkoznak, hogy külső fenyegetések ellen védekezzenek. Senki sem számít rá, hogy egy harcos belülről fenyegetné biztonságukat. Az egyetlen módszer, amely valamiképp összefüggésben van a biztonsági intézkedésekkel, hogy indulás előtt minden utast génminták alapján azonosítanak, nehogy kémek férkőzzenek közéjük.

Trent bólintott, és hirtelen szomorúság fogta el.

- Ahogy mondod, a klán gyengéje...

- Egyetlen Füstjaguárnak sem fordulna meg a fejében, hogy közülük valaki információt adhat ki.

- A becsületkódexünk akadályozza meg - hajtotta le fejét szomorúan Trent. Már döntött a sorsáról, és nem gondolta meg magát.

Judith halványan elmosolyodott.

- Ugyanaz a kódex, amelyet saját vezetőink folyton-folyvást megsértenek.

Trent bólintott.

- Nem kell aggódnod, Judith. Oly tisztán látom az előttem álló utat, amilyen biztos, hogy a Kivonulás Útja az otthonvilágokra vezet. Most már túl késő visszafordulni.

20

Dhava Füstjaguár űrjáró

Az Andrews Admirális űrugróhoz csatolva

Nadír ugrópont, Hyner

Füstjaguár megszállási zóna

3055. április 21.

Trent belibegett a dokkgyűrű légzsilipjébe; a választófal fogantyúiba kapaszkodott, hogy ellensúlyozza a zéró G súlytalanságát. A Dhava űrjáró az imént kapcsolódott rá az űrugró kilométeres gerincén levő dokkgyűrűk egyikére, és ez volt az egyik légzsilip a két hajó közt. Kinézett, és megpillantotta a gyűrű egy darabját. Viszonylag egyszerű szerkezete volt az egyetlen, ami együtt tartotta a két hajót, csupán ez akadályozta meg, hogy ő és az űrjáró többi utasa kirepüljön a végtelen űrbe, a biztos halálba. Judithtal úgy döntöttek, hogy vagy a légzsilip, vagy maga a hajófal lenne optimális hely az űrugró neutrínó-kibocsátásának mérésére. Trent körülnézett, olyan helyet keresve, ahol a szerkezet észrevétlen maradhat, ha eljön a fölhelyezés ideje.

Egy kis, különlegesen megerősített kitekintőnyílás lehetővé tette, hogy végigpillantson a hajón. Két másik, a Dhavához hasonlóan Union típusú jármű is rákapcsolódott az Odyssey típusú űrugró hosszúkás gerincére. Egy dokkgyűrű üresen állt, de Trent egyetlen szempillantásig sem kételkedett abban, hogy előbb-utóbb azt is elfoglalja egy hajó. Az otthonvilágokra való visszatérés nem kis vállalkozás, a klán pedig sohasem követne el olyan pazarlást, hogy hazaküld egy tele nem rakott hajót egész a Huntressig.

Egy kéz nehezedett a vállára. Megfordult, és Judithot pillantotta meg, ahogy a padló fölött lebeg.

- Hamarosan ugrani fogunk, csillagkapitány.

- Igen, az imént hallottam a tízperces figyelmeztetést - mondta. -Gondolom, megtaláltad a szállást, pozvál?

- Póz - felelte a nő. Felvonta szemöldökét, és kissé gúnyosan megjegyezte: - Majdnem olyan fényűző, mint amilyen a Warrentonon volt.

Váratlanul egy harmadik személy csatlakozott hozzájuk a zsilipben. Egy elementál volt az, óriás az emberek közt; homokszőke, vállig érő haját lófarokba fogva viselte, copfja aprónak tűnt a fatörzsszerű nyak mellett. A piciny kamrában még hatalmasabb benyomást keltett, mint amúgy, mintha szándékosan préselné be magát Trent személyes terébe.

- Gondolom, ön Trent csillagkapitány, pozvál? - mondta az elementál.

- Póz - felelte Trent. Judith mellette állt, onnan nézett fel a lenyűgöző harcosra. - Trent vagyok a Howell vérvonalból.

- Allén csillagparancsnok vagyok a Moon vérvonalból - mondta a másik hűvösen. - Az űrugrónk kapitánya értesített, hogy végre megérkezett a fedélzetre. Biztonsági tiszt lévén átnéztem az aktáit, amíg megtette a Hyner felszínéről idevezető utat. A Viharlovasoknál szolgált, pozvál?

Moon, a volt parancsnokom vére, azé az emberé, aki ideküldött, hogy solahmaként rohadjak meg.

- Paul Moon csillagezredes alatt szolgáltam a Viharlovasoknál. Önök tehát egy vérhez tartoznak, pozvál? - Trent úgy döntött, jobb lesz óvatosan fogalmaznia.

- Pozitív - felelte Allén. - Pontosabban szólva egy tesközben nőttünk fel. - Ő is óvatosnak tűnt, valószínűleg Trent reakcióit figyelte.

- Akkor ön a bajtársa és barátja, pozvál? - találgatott merészen Trent.

Allen felnevetett, őszinte, öblös kacaja megtöltötte a levegőt.

- Negatív, Trent csillagkapitány. Gyűlölöm Paul Moon csillagezredest. - Egy váratlan, gyors mozdulattal felgyűrte inge bal ujját, így láthatóvá vált egy hosszú vágás helye, amely csuklótól könyékig húzódott. Mélynek tűnt, bizonyosan átvágta az izmot.

- Egy harcos nem siratja a már megromlott ételt, de egyvalamit elmesélhetek Paul Moonról. Megküzdöttem vele a Besorolás Próbáján a csillagkapitányi posztért, ahol is sérültnek tettette magát, aztán váratlanul rám rontott. Majdnem elvesztettem a karom, végül pedig ez lett az oka, hogy tengerészgyalogosként szolgálok egy űrugrón, nem pedig igazi harcosként küzdők a csatatéren. Trent keserűen felnevetett.

- Akkor nem fog örülni a hírnek, hogy a csillagezredes jól van.

- Szabadszülött! - átkozódott Allén, miközben visszahúzta ingujját. - És mivel ezen a hajón van, feltételezem, hogy ön is valamiért az útjában állt.

- Valóban - felelte Trent. - Ebben hasonlítunk egymásra.

- Csakugyan - nyújtott kezet Allén.

Trent megrázta az elementál hatalmas kezét, majd fejével Judith felé intett.

- Ez itt a jobbágyom, Judith. Allen a nővel is kezet rázott.

- Melyik klánból való, csillagkapitány? Nóvamacska vagy talán Gyémántcápa? - Humoros megjegyzés volt, mivel mindkét klán régi ellenfele a Füstjaguároknak. Biztonsági tisztként Allén minden bizonnyal átnézte Judith aktáját is. Trent hirtelen rájött, hogy társalgásuk több ártalmatlan csevejnél. Ez az ember épp a munkáját végzi.

- Egyik sem. A Belső Szféra szülötte. Egykor a Komgárda mech-harcosa volt, de legyőztem őt tisztességes harcban. Bátorságát és ügyességét elismerendő, a Tukayyidon isorlának nyilvánítottam - mondta Trent, büszkén önmagára és Judithra egyaránt.

Allén felvonta egyik szemöldökét, úgy nézett a nőre, aztán ismét Trentre.

- Harcolt a Tukayyidon, és jobbággyá tett egy komgárdistát? Nem kis dolog, pozvál?

- Poz - felelte Trent, és olyan büszkeséget érzett, amilyenben nemigen volt része azóta, hogy hosszú hónapokkal ezelőtt a Hyner talajára lépett.

- Leírhatatlanul becses ajándékot kapsz, jobbágy - fordult Judith felé Allén csillagparancsnok. - A klánok területére utazhatsz. Hány volt fajtádbeli mondhatja el ezt magáról? Legfeljebb egy vagy kettő? A legnagyobbak nyomdokán haladsz majd, azok útján, akik századokkal ezelőtt először hagyták el erre a Belső Szférát. Megláthatod klánunk otthonvilágát. Ez nagy megtiszteltetés.

- Igen, csillagparancsnok - hajtott fejet Judith.

- Egy Belső Szféra-szülöttet jobbágyként tartani oly ritkaság, mellyel korábban még nem találkoztam, csillagkapitány.

Trent bólintott, és helytelenítő, szomorkás mosoly ült ki arcára.

- És amely jónéhány harcostársam megvetését vonta fejemre -mondta. - Ettől lettem pária, de legalább jó álcának bizonyult. Ha másra nem is volt jó, a politikától távol tartott, ami meglátásom szerint olyan játék, mely a gyengék kedvelt időtöltése. - Önkéntelenül is Jez és Paul Moon jutott eszébe, és az, hogyan fordította ambiciózus és önző játszmáikat a maga hasznára, hogy megszervezze a menekülését innét.

Allén ismét felnevetett.

- Most már tudom, miért nem lopta be magát Paul Moon szívébe. Ön úgy beszél, mint aki hű maradt klánunk törvényeihez. - Az űrug-róba vezető ajtó felé intett. - Mint az Andrews Admirális rangidős biztonsági tisztje, ezennel meghívom az űrugróra. Sok a közös vonás bennük, Trent csillagkapitány. Remélem, van néhány jó története magáról és Paul Moonról. Nagyon szívesen hallanék egy keveset a Tukayyidról is; nem azoknak a meséit, akik szeretnék eltemetni a múltat, hanem olyasvalakiét, aki harcolt ott, átélte és túlélte.

Trent egy pillantást vetett Judithra. Ő alig észrevehetően bólintott, és senki más nem értette volna az ajkán játszó halvány, elégedett mosolyt.

Később, miután a hajó ugrott, és Judith visszavonult a neki kijelölt szálláshelyre, Trent átnézte a többi Füstjaguár tisztről szóló jelentést; többen a másik két bedokkolt űrjáró valamelyikén utaztak, páran pedig az utolsó hajóval fognak csatlakozni. Összesen egy tucat harcos, mindegyik azzal a paranccsal, hogy jelentkezzen a Huntressen, ahol a Vasgárda néven emlegetett Zéta galaxishoz kerülnek.

Ez lesz az utolsó őrhelyük, ezt jól tudta. Abban is biztos volt, hogy még egy parancs van úton a Huntress felé, amely őt magát is áthelyezi a Vasgárdába. Solahma. Ez a szó felért egy átokkal a klánbeli harcos számára. Ha nem esett el dicső küzdelem során, vagy nyert vérnevet egy bizonyos korig, gyakorlatilag használhatatlannak nyilvánították. Az ilyen harcosokat visszaküldték a Huntressre, ahol berakták egy solahma egységnek nevezett roncstelepre. A legtöbb ilyet különféle, nem harci feladatokra küldik ki, bár van némi halvány esély, hogy a szerencsésebbje részt vehet valamilyen öngyilkos küldetésben, amely biztosít egy végső lehetőséget a dicső halálra. Végül is ez az egyetlen vég, amely harcoshoz méltó: nemes küzdelemben elesni.

Az egység, melyet Trent terelt a Huntressre, az otthonvilág védelmét lesz hivatott ellátni, de ez puszta ámítás. Ugyan mi fenyegetné őket, amíg a klánok legerősebbjei még a Belső Szféra meghódítására összpontosíthatnak? Az pedig bizonyos, hogy a Huntressen senki sem tart ellenséges seregek támadásától. Trent volt az egyetlen Füstjaguár, aki tudta, a Belső Szféra erejének fenyegetése hamarosan valóssá válik. Nem táplált illúziókat afelől, mire fogják felhasználni a Kivonulás Útja adatait, melyeket Judithtal összegyűjtenek, hogy átadják a nő kapcsolatainak.

Talán a klánterületen szolgáló solahma harcosokat legalább boldoggá teszi. Egyelőre csak a lassú, dicstelen enyészet vár rájuk. Amennyiben át tudja adni a Belső Szférának az adatokat, melyek birtokában azok támadást indíthatnak az otthonvilágok ellen, néhány solahma harcosnak a Huntressen esélye nyílik rá, hogy egy nap harcoljon, és dicső halált haljon. Talán évek telnek el addig, de jó esély van rá.

Ha pedig kudarcot vall, Trentnek hasonló, halálnál is rosszabb sors jut: áthelyezik egy solahma egységhez. Akkor Paul Moon győzne. A solahma egységeknek csak másodvonalbeli mecheket adnak, ha adnak egyáltalán. Néha csupán oldalfegyverrel és késsel felszerelve küldik őket harcba csatamechek ellen.

Egy harcosnak sem volna szabad így pusztulnia.

Trent sem ilyen véget szánt magának.

A kornak semmi köze a képzettséghez és vitézséghez. Azt tudta, hogy a vele utazó harcosok közül legalább az egyik igazán dezgra. Becstelenül és dicstelenül viselkedett, amikor megpróbált elleplezni egy szabálysértést a Harc Próbája során, a szertartásos liciten. A többiek Trenthez hasonlóan egyszerűen megöregedtek, némelyikük a Tukayyidon is harcolt.

El tudta képzelni elkeseredettségüket és fájdalmukat, és hogy mennyire reménykednek abban, hogy a sors még kínál nekik egy utolsó esélyt a bizonyításra. Bármilyenek is legyenek, bármit gondoljanak vagy erezzenek, ez a harcoscsoport jelenleg az ő egysége. Ha minden jól megy, Trent akkor is kap egy utolsó esélyt, ha ők már nem. Ennek ellenére nem tudta csak úgy a szőnyeg alá söpörni őket. Harcosok lévén méltóak a tiszteletére, és igenis valamiféle egységbe fogja kovácsolni őket.

Együtt utazunk majdnem egy éven át, és amikor megérkezünk a Huntressre, megmutatjuk a többi Jaguár-harcosnak, bogy a solahma nem több puszta szónál. Büszkén kihúzzuk magunkat, és felszegett fejjel lépünk ismét otthonvilágunkföldjére.

Gondolatait halk kopogtatás szakította félbe. Trent kinyitotta az ajtót, és megpillantotta Judithot a folyosón lebegni. Intett, hogy jöjjön beljebb, majd gondosan bezárta az ajtót, míg a nő átúszott a szobán, és megragadott egy széket, hogy lehorgonyozzon.

- Azt hittem, már rég alszol - mondta Trent.

- Meg akartam köszönni, amit ma tett - felelte a nő.

- Megköszönni?

- Igen, amiért úgy megdicsért Allén csillagparancsnok előtt. Ismét eszembe juttatta, milyen büszke voltam egykor harcosi mivoltomra. Ugyanakkor megerősítette hitemet, hogy helyesen cselekszünk.

- Csak az igazat mondtam - válaszolta Trent.

- Ez a csillagparancsnok jó embernek látszik - jegyezte meg a nő. -Társasága segít majd felgyorsítani a hosszú úton eltelt időt.

- Igen, barátsága pedig segít hozzáférnem az Andrews Admirálishoz. - Allén csillagparancsnok körbevezette őket az űrugrón, ami máris segítséget jelentett terveik megvalósításához. Olyan segítséget, melyet soha sem fognak tudni megköszönni neki.

- Úgy tűnik, minden összevág - mondta Judith.

- Hosszú az út a Huntressig - vont vállat Trent. - Sok minden történhet addig, míg odaérünk. Sok minden sülhet el rosszul.

Az Andrews Admirális űrugró

Zenit ugrópont

Richmond

Füstjaguár megszállási zóna

3055. június 2.

Trent a fedélzeti cipők segítségével végigsétált az űrugró folyosóján. Az enyhén mágneses talpakkal ellátott lábbeli lehetővé tette a padlóval való érintkezést, és legalább egy bizonyos fokig a normális járásmódot. Ilyen cipőt általában nem használtak rövidebb utakon, de egy majdnem egész éven át tartó repülésen a hajó személyzete ennek segítségével tartotta fenn erőnlétét. A hosszú űrutakon az izmok hajlamosak elsatnyulni a nulla gravitáción, a járás gyakorlása pedig fontos volt egészségük megőrzéséhez.

Megállt a karbantartó zsilip mellett, és mindkét irányban végignézett a folyosón. Beütötte a kódot, melyet minden, a fedélzeten tartózkodó tiszt megkapott, mire a belső ajtó sziszegve és búgva feltárult. Trent belépett a légkamrába, kivette az egyik kapaszkodó mögé rejtett neutrínó-érzékelőt, és az övébe dugta. Ez csupán próbaút volt, egyike azoknak, melyeket Judithtal a megszállási zónában hajtottak végre. Miután kilépett a zsilipből, Trent ráütött a gombra, amely bezárta az ajtót.

Később, az este során Judith ellenőrzi, megfelelően és pontosan működik-e a szerkezet. Valószínűleg soha többé nem lesz újabb alkalmuk rá, hogy eljussanak a klánok területére, ezért ha rosszul kalibrálták a mérőeszközt, az egész utat hiába tették meg.

Míg végighaladt az ugrómaggal párhuzamos folyosón, Trent azon gondolkodott, milyen messzire jutottak máris. A Richmond narancsszín csillaga alattuk reszketett; ez volt a mérföldkő, amely kijelölte a Belső Szféra külső határát. A Richmondon túl kezdődött a Mély Periféria, ez volt a Kivonulás Útjának első csillaga.

Megállt a folyosó végén, és végignézett saját magán. Szürke díszegyenruháját viselte, és kitűzte az összes jelvényt az új tisztekkel való első találkozáshoz. A negyedik űrjáró Idlewindnél, az újratöltő állomásnál csatlakozott rá az Andrews Admirálisra, és magával hozta az alá tartozó utolsó harcosokat is. Utasítást küldött nekik, hogy találkozzanak az egyik kis eligazító szobában, hogy felmérhesse őket, és azt, mire számíthat tőlük.

Trent kinyitotta az ajtót, és belépett. A harcosok fele vigyázzba vágta magát, egyik lábát a székbe akasztotva, hogy a hirtelen talpra ugrás következtében ne lebegjenek el a padlóról. A többiek ülve maradtak, egyik-másik keserűnek, kiábrándultnak tűnt. Trent a szoba elejében felállított asztalhoz lépett, majd a csapathoz fordult.

- Pihenj - mondta, és leült az asztalfőre. - Trent csillagkapitány vagyok, az út idején én leszek a parancsnokotok.

Az egyik férfi, aki nem kelt fel, előrehajolt, és az asztalra könyökölt.

- Más szavakkal maga a börtönőrünk, aki visszavisz minket a Huntressre, hogy életünk hátralevő részét foglyokként töltsük.

- Negatív - felelte Trent. - Tudom, hogy solahmának vagy dezgrának is nyilvánítottak benneteket, de számomra ez semmit sem jelent. Az én szememben ti még mindig Füstjaguár-harcosok vagytok, és elvárom, hogy ehhez méltóan viselkedjetek. - Felemelkedett székéről, mire az imént felszólalt harcos lekapta kezét az asztalról, és kihúzta magát.

- Bátor szavak egy olyan tiszttől, aki korának köszönhetően valószínűleg nem tér már vissza erről a küldetésről - mondta egy csillagparancsnoknő, akiben Trent az aktája alapján könnyedén ráismert Kristára. - Van egyáltalán értelme ennek a megbeszélésnek, uram?

Trent értette, mire céloz a nő, és azt is, honnan meríti bátorságát.

- Sajnálom, hogy megzavartam a napirendjét, Krista. Azt hittem, olyan harcosokkal fogok beszélni, akik méltók rá, hogy a Füstjaguár nevet viseljék. Úgy tűnik, maguk nem ilyenek, hanem ostoba szabadszülöttek, akik nem tudják, mit jelent az, hogy parancs vagy kötelesség. Talán kapcsolatba kéne lépnem a biztonságiakkal, hogy értesítsem őket, miszerint a bandita kaszt bejutott a hajóra, és ebben a szobában fellelhető, pozvál? A nő arca és több más harcosé is kivörösödött a dühtől.

- Én valódi harcos vagyok - mondta Krista -, csak nem kaptam rá esélyt, hogy bebizonyítsam. -A szobában többen is alátámasztották kijelentését. Trent nem mosolygott, pedig kedve lett volna. Az elevenükbe talált.

- Rendben Krista, és ti többiek. Megnyugtató gondolat, hogy mégiscsak a Jaguár vére folyik ereitekben. Megértem panaszaitokat, de most nincs itt az ideje, hogy ilyesmivel foglalkozzunk. Annak az ideje jött el, hogy megmutassuk azoknak, akik ideküldtek bennünket, hogy rosszul döntöttek. Mi nem a klán értéktelen selejtje vagyunk, hanem igaz harcosok, most és mindörökké.

- A szavai mögött nincs igazi erő - jegyezte meg egy kissé túlsúlyos tiszt az asztal túlsó feléről. Trent ráismert Marcusra, a dezgrának nyilvánított harcosra. Rangjával és egy hajón töltött több hónapos szolgálattal fizetett azért, hogy megszegte a klán törvényeit. -Miért nem hagy minket békén, csillagkapitány? Semmit sem nyer azáltal, hogy ilyen komolyan veszi a feladatát.

- Negatív, Marcus - mondta élesen Trent. - Ezen múlik az önbecsülésem, harcosként, egy tisztként és a klán tagjaként. Persze nem kell mindenkinek részt vennie, ha úgy gondolják, hogy értelmetlen tevékenység vagy időpocsékolás harcosként szolgálni a kezem alatt. Azt persze vegyék figyelembe, hogy felettesükként az engedetlenséget zendülésnek fogom venni most, hogy hamarosan elhagyjuk a Füstjaguárok hivatalos felségterületét.

- Zendülés?

Trent látta, hogy ez a szó mélyen érintette őket. Mi volt az, amit a klánbeliek nem tudtak a Prinz Eugen fedélzetén lezajlott zendülés-ről, arról a hajóról, amely Kerenszkij tábornokot kísérte a nagy Kivonuláson? Amint elfogták őket, Kerenszkij tábornok parancsba adta, hogy a hajó fedélzetén levő összes tisztet végezzék ki. A zendülés volt az árulás legkomolyabb formája a klán számára.

- Poz - mondta Trent, és ismét tapasztalhatta, hogy az elevenükbe talált. - Azokat, akik nem követik parancsaimat, zendülőkként könyvelem el. A büntetés gyors lesz, és a bűn mértékéhez méltó. Utasítani fogom a tengerészgyalogosokat, hogy a zendülőket dobják egy zsilipkamrába, és onnan lökjék ki az űrbe. - Trent mindezt komolyan is gondolta, és eltökélte, hogy mindenkinek a fejébe veri.

Hosszú szünet következett, miközben az asztalnál ülő tucat tiszt elgondolkozott az imént hallottakon. Trent végignézett az arcokon és elégedetten állapította meg, hogy megértették.

- Van még kérdés? - szegezte nekik. Szavait csend követte.

- Kívánja valaki kijelenteni, hogy a programom nem az ő érdekeit szolgálja?

A harcosok egyhangúlag válaszoltak:

-Neg.

Trent kihasználta az alkalmat, és elmosolyodott.

- Nagyszerű. A Dhava fedélzetén négy szimulátorfülke van. A raktárakban több, a Belső Szférában isorlaként zsákmányolt csatamech is sorakozik. Utasítani fogom a technikusomat, hogy lásson neki a megjavításuknak arra az esetre, ha működőképes mechekre lenne szükségünk. Mindeközben mindannyiuknak kijelöltem rendszeres továbbképzési és szimulátorhasználati időpontokat. Minden nap együtt végzünk testgyakorlatokat, átfutunk taktikai terveket, és azokat a csataleírásokat, melyeket naponta elküldök.

- Csillagkapitány! - Egy szakállas harcos jelentkezett, akiről Trent tudta, hogy a neve Stanley. - Megenged egy kérdést, pozvál?

- Póz - mondta Trent.

- A mai eligazítás előtt beszélgettünk a többiekkel. Azt már tudjuk, mi miért vagyunk itt. Hogyan lehet, hogy ön lett a parancsnokunk?

Trent öt teljes másodpercig gondolkozott a válaszon. Lelkében ott élt a kísértés, hogy kimondja, amire igazában gondol. A belpolitika miatt vagyok itt, a Nicholas Kerenszkij álmának eltorzulása által kudarcot vallott politikai húzások miatt, és mivel hiszem, hogy a harcos több, mint fegyvertelen civilek gyilkosa. Azonban ellenállt a kísértésnek.

- Azért vagyok itt, hogy díszőrséget biztosítsak egy elesett társunknak. A feladatom, hogy elkísérjem a genetikai örökségét a Huntressre, és gondoskodjak róla, hogy a megfelelő helyére kerüljön. Mi ketten egy tesközben nevelkedtünk, ezért engem ítéltek a legmegfelelőbbnek, hogy biztosítsam társunknak az őt megillető sorsot. - Miközben kiejtette eme szavakat, Trent tudta, hogy ő az egyetlen, aki fölfogja, milyen iróniát rejtenek. - Az elkövetkező hónapok során alaposan meg fogjuk ismerni egymást, és mire megérkezünk a Huntressre, ti lesztek a legjobb harcosok, akik valaha kikerültek a tesközökből.

Judith kabinja ajtajának vetette hátát, úgy nézett a neutrinó-érzékelőre, amint az információt miniatűr számítógépébe töltötte át.

- Úgy néz ki, minden a terv szerint halad, csillagkapitány. Egyszerű, kézi távcsövek használatával szereztem be a színképértékeket, melyeket összevethetek az ön adataival.

Trent ott állt a nő mellett, elétartotta karját, és a rácsatolt órát.

- Az információt közvetlenül a csuklókomomba fogod letölteni. Judith már mozdult is, majd hirtelen megtorpant.

- Uram, jobb lenne két helyen tárolni az információt. A csuklókomp a tartalék vagy az elsődleges tárolóhely legyen?

- Egyik sem, kizárólag itt lesz megtalálható az információ - közölte Trent.

- Nem értem.

- Feltétel nélkül bízom benned, Judith. Méltónak bizonyultál a harcosi névre, és tudom, hogy barátomnak nevezhetlek. Hiszem, hogy becsületes vagy, különben már nem élnél - mondta, és eszébe jutott az Ordas szándékos megrongálása a Nagy Viadal előtt. - Ezek az emberek, akikkel üzletelni fogunk, ezek az ismerőseid a Hyneren számomra idegenek. Semmit sem tudok róluk, ezért magamnál tartom az adatokat addig, míg biztos nem vagyok a megbízhatóságukban.

- Csillagkapitány-mondta Judith, gondosan mérlegelve minden egyes szavát. - Ők a Komsztárhoz tartoznak, ahogy egykor én is.

- Személyesen ismered őket, és tapasztalat alapján hajlandó vagy jótállni a megbízhatóságukért?

- Negatív.

- A mai nap során rájöttem valamire, Judith. Amit mi teszünk, az nem kis dolog. Az általunk gyűjtött információt csupán egyetlen dologra lehet használni, hogy a háborút a Füstjaguár klán szívének kellős közepén folytassák. Kész vagyok átadni az adatokat, de nem fogom forrófejűén vállalni az ezzel járó kockázatot. Amit az ismerőseid kezébe teszek, nem más, mint a fegyver, mellyel egy halálos ellenfelet zúzhatnak szét, egy vérszomjas vadállatot, amely többé nem képes vagy nem hajlandó gátat szabni vérszomjának. Ha elfognak minket, az a legkevesebb, hogy megkínoznak.

- Ezt a kockázatot mindketten vállaltuk, és mindketten egyformán vagyunk felelősek - jelentette ki a nő határozottan.

- Neg, Judith. Még mindig a jobbágyurad vagyok. Eletedért és tetteidért én tartozom felelősséggel, egyes-egyedül én. Ha elbukunk, akkor nekem kell megfizetnem az árát.

A nő bólintott, és nekilátott, hogy az információt a kis komputerből áttöltse a férfi csuklókompjába. Trent látta Judith arcán, hogy megértette: mindegy, mi történik, ő akkor is igaz Klánharcos marad. Nem Füstjaguárharcos, akit a rosszul elsült politikai húzások és a vezetői posztért folyó csatározások megrontottak. Neg. Olyan harcos, aki igazán Nicholas Kerenszkij, a klánok megalapítójának szellemében nevelkedett. Bármit is tesz, azt becsülettel kell lennie. Büszkén viselte a harcosi zubbonyt, annak súlya mégis nap mint nap jobban húzta vállát.

Dfiava űrjáró

Nadir ugrópont, névtelen csillagrendszer

A Kivonulás Útja

3055. november 15.

Trent megállt a szimulátorfülke mögött, ahol a taktikai és a sérülés-t mutató kijelzők jól látszottak. Szemmel tartotta az eseményeket, miközben Lucas a harcba vetette magát.

Csak egy maroknyi működőképes csatamech volt azAndrewsra Admirális csatolt űrjárókon. A legtöbb valamilyen sérülést szenvedett, mivel csatában vagy harc után tettek rájuk szert. Judith ötöt tudott működőképes állapotba hozni.

Mivel tizenkét harcosa és csak öt csatamechje volt, Trent a klán hagyománya szerint határozta meg, ki ülhet mech-nyeregbe az esetben, ha erre szükség lesz. Rang Próbáját vívtak minden egyes gépért. Ő maga is harcba szállt, és elnyerte a jogot, hogy egy isorla Martalóc II nyergébe ülhessen. Ez a gép emlékeztette leginkább az Ordasára. Lucas eddig nagyszerűen teljesített, Trent pedig titokban örült, hogy Marcus már az előző körben kiesett egy magas, Tamara nevű nőnek köszönhetően.

A többképernyős kijelzőknek hála Trent figyelemmel tudta kísérni Lucas állapotát, amint az harcba száll a Stanley nevű harcos ellen. Mindketten ugyanazt a mech-típust vezették, amelyért versenyeztek, így megmutathatták, milyen jól fognak bánni vele, ha harcra kerülne sor. Lucas elszánt harcos volt, szimulált Hatamoto-Cbijét sebessége és képességei végső határáig hajtotta. Annak ellenére, hogy páncélzatának több mint a felét elvesztette, vad támadásba lendült, aminek köszönhetően Stanley kénytelen volt szimulált mechje számára fedezéket keresni a holografikus terep kis erdejében.

Lucas elszántan folytatta a harcot. Nem próbálta kiugrasztani ellenfelét a fedezékből azáltal, hogy vaktában belő a fák közé, pedig sok harcos ezzel próbálkozott volna. Ehelyett Stanley Hamamoto-Chije után vetette magát. Nem nyúlt a fegyverekhez, viszont a lehető legtöbb hőt próbálta levezetni. A támadás teljesen váratlanul érte Stanley-t. Megpróbált megfordulni és tüzet nyitni, miközben Lucas maximális sebességgel rárontott. A becsapódás mindkét mechről letörte a maradék páncélzatot, és a komputer füstfellegekkel töltötte meg a kettejük közti teret. Stanley gépe megtántorodott. Lucas még mindig nem volt elégedett, csapások áradatát zúdította a másikra, oly vadul, hogy a szimulátorfülke minden egyes ütésnél teljesen kilengett.

Csupán néhány másodperc telt bele, és véget ért. Stanley szimulátorfülkéjében a világítás és a külső monitorok kialudtak, amikor motorja hibát jelzett. Lucas fülkéjének ajtaja kinyílt, ő pedig szinte kivetődött belőle. Testét verejték borította, és az erős szag szinte szúrta Trent orrát. Úgy állította be a fülkék belső hőmérsékletét, ahogy a valóságban is működnek a mechek. Ezek a Belső Szférából származó mechek voltak, amelyek sokkal nagyobb hőszintet értek el, mint a Füstjaguárok modernebb hűtőberendezéssel felszerelt gépei.

- Tiéd a győzelem, Lucas.

- Most már csak ellenségre lenne szükség - mondta a harcos. Trent remélte, hogy Lucas és a többiek megtalálják, amit keresnek.

Ő maga máris talált ellenséget, a legnagyobbat, leghatalmasabbat, amellyel valaha szembe kellett szállnia: saját Klánját.

- Talán idővel teljesül a kívánságod, Lucas.

Végigsétálva az űrugrón, Trent megállt a kis karbantartó zsilip mellett, ahová elrejtette a neutrínó-érzékelőt. A hajó harminc perce ugrott, és most a napvitorla kibontását végezte. A hatalmas napenergiagyűjtő vitorla felfogja a szabadon áramló, töltéssel rendelkező részecskéket a névtelen csillagrendszerből, és eltárolja az űrugró hajtóműmagjában. Amint azt teljesen feltöltötték - ami négy-öt napig tart -, a hajó ismét ugrásra képes lesz.

Ez idő alatt Trentnek vissza kell szereznie a szerkezetet, eltárolnia az adatokat, aztán ismét el kell rejtenie a következő ugrás előtt. Hasznos ténynek bizonyult, hogy Trent az űrjárók fedélzetén utazó harcos kontingens parancsnoka, így könnyebben meg tudta győzni Allén csillagparancsnokot, hogy átadja neki az ugrások ütemtervét, nehogy megzavarja az edzésprogramját. Teljességgel logikus és hivatalos kérés volt, bár természetesen senki sem sejthette a valódi indokokat.

A zsilipbe lépve kipillantott a kis kitekintőablakon, mielőtt előhúzta volna a neutrínó-érzékelőt a rejtekhelyéről. Alig egy kilométerre egy másik hajót látott lebegni. Nem egy egyszerű űrugró volt ez, hanem egy hadihajó. A hajótest külső lámpáinak halvány fényében jól látszott a ráfestett jel: a vetődő, szürke Füstjaguár képe.

Romboló, gondolta magában Trent, ránézésre Whirlwind típusú. Harcosi ösztönei azonnal bekapcsoltak, és agyában végigperegtek a hajó adatai. Míg az űrugrók általában távol maradtak a harctól, a hadihajókat arra tervezték, hogy egyenesen a csata közepébe vethessék magukat.

Az ember nem találkozhatott túl gyakran hadihajókkal a Belső Szférán kívül manapság. Az a kevés, ami nem teljesített aktív szolgálatot a megszállási zónában, néhány ugrásonként állomásozott a Kivonulás Útja mentén. Védelmet biztosítottak, valamint ők továbbították az erre járó hajóknak az otthonvilágokra vezető, folyvást változó útvonal egy szakaszát ábrázoló térképet.

A hadihajók hatalmasak és lenyűgözők voltak, de egy harcos számára nem sok érdekességgel szolgálhattak. Egy ilyen jármű fedélzetén a ő nem több, mint bámész utas. Csak egy mech pilótafülkéjében ülve válhat igazán jó szolgálatára a klánnak; Trent legalábbis így vélekedett.

Zsebébe csúsztatta a neutrínó-érzékelőt, és sarkon fordult, amikor felfedezte, hogy nincs egyedül. A zsilip keskeny ajtajában egy fiatal férfi állt; homokszín haja rendezetlen tincsekben meredt szanaszét, és a hajó techjeinek egyenruháját viselte. Trent szíve nagyot dobbant, de azt tette, ami számára természetesnek tűnt: támadásba lendült.

- Valami gond van, tech? - kérdezte miközben pillantása a férfi azonosítójára villant, és a Miles névvel találkozott. Fogalma sem volt róla, hogy ez a Miles látta-e őt az érzékelővel, vagy csak most ért az ajtóhoz.

- Negatív, uram. Csak észrevettem, hogy nyitva van a zsilipajtó. -Hangjából idegesség csendült ki, de Trent tudta, hogy ez lehet pusztán az alsóbb kaszt egy tagjának félelme egy ingerült harcos láttán.

Trent a kitekintőablak felé intett.

-A rombolót nézegettem. Lenyűgöző jármű, vagy tán nem? Miles lábujjhegyre emelkedett, hogy kilásson Trent válla fölött az ablakon.

- Póz, igazán lenyűgöző, csülagkapitány.

- Engedj a dolgomra! - intett az ajtó felé Trent. - És legyen rá gondod, hogy a kamrát bezárd magad után, pozvál?

- Poz - felelte Miles, pillantását még mindig a klánbeli hadihajó félelmetes alakjára szegezve.

Judith közelebb lépett Trenthez. A Martalóc II lábánál álltak, a nő épp azon dolgozott a mech-csarnokban. Suttogva beszélt jobbágyurához, aki a Martalóc hatalmas lábának tartóbordájába kapaszkodott, hogy ne lebegjen ki a nyílt csarnokba.

- Nem biztos, hogy látta az érzékelőt?

- Neg - felelte Trent szintén suttogva, miközben óvatosan körülnézett. - Nem tűnt valami intelligensnek, de lehet, hogy csak a gyanakvását próbálta leplezni.

- Miles fenyegetést jelent, nem csupán a küldetésünkre, de az életünkre is.

- Ezzel még igen finoman fogalmaztál - bólintott Trent. - El kell intéznem.

- Negatív - vágta rá Judith. - Én intézem el.

- Neg. Judith - rázta fejét Trent. - Én vagyok a harcos, ez az én feladatom.

- Nem fog tudni közel kerülni Mileshoz. Ő egy tech. Én a hajó több techjével is összebarátkoztam. Az űrugró és űrjárók azon részeibe is eljuthatok, ahova ön még harcos léte ellenére sem lenne képes. Gondoskodom róla, hogy bármit is látott, senkinek se beszélhessen róla.

- Úgy beszélsz, mintha túllépted volna a jobbágyság határát, Judith - jegyezte meg Trent.

- Aznap túlléptem, hogy odahaza a Hyneren elfogadta az ajánlatomat. Csak annyit kérek, csillagkapitány, hogy végrehajthassak egy olyan tettet, amilyenre a régi életemben kiképeztek. Igaz, hogy többé már nem vagyok harcos, de ez egy dicstelen tett. Ráadásul mindeddig ön vállalt minden kockázatot. Ez olyasmi, amivel én is hozzájárulhatnék a küldetés sikeréhez. Engedje meg, hogy az lehessek, ami egykor voltam! -Judith a szívéből beszélt, és Trent úgy érezte, nem egy tech áll előtte, hanem egy másik harcos. - Rendben, Tedd, amit tenned kell.

Az Andrews Admirális legkényesebb szerkezete az űrugró hajtóműmagja volt. A titángermánium ötvözetű Kearney-Fuchida mag végigfutott a hajó teljes, 740 méteres hosszán. A héliumtokban, tökéletes egyensúlyi helyzetben felfüggesztett mag, melyet a napvitorlák segítségével töltöttek fel, tulajdonképpen egy masszív, szupravezető kondenzátor volt. Magát a héliummal töltött aknát egy vastagabb, de ugyanolyan hosszú karbantartó járat ölelte körül.

A belső mag karbantartását ezen a járaton keresztül intézték; az alagutat a csillagok közötti hiperűrugrások idejére lezárták, mégpedig alapos indokkal. Az ugrás alatt a hajó hátsó mezőgenerátora megcsapolta a magban eltárolt hatalmas mennyiségű energiát, hogy meggörbítse a teret az űrugró és a hozzákapcsolt űrjárók körül, gyakorlatilag egyetlen pillanat alatt átmozgatva így a járműveket a hi-pertéren keresztül egyik csillagtól a másikig. A mező létrehozásának időtartama alatt a mag elképesztő energiájú statikus kisülésekkel telítette a szervizalagutat. A járatot kívülről jó védték, azonban bármi, ami a héliumba zárt és felfüggesztett mag melletti csatornában maradt, a másodperc tört része alatt színtiszta elemi szénné redukálódott volna az intenzív hőnek és az elektromos töltésnek köszönhetően.

Miles tech elvégzett még egy utolsó ellenőrzést az elülső kiegyenlítő-rendszeren, és gondosan lezárta az ellenőrzőpanel védőlapját, mielőtt elhagyta volna a karbantartó járatot. Ez is a rutinellenőrzés részét képezte, amelyet minden ugrás előtt néhány perccel végre kellett hajtani. Nem volt kockázatos feladat. Az akna ajtaja tőle alig húsz méterre állt szélesre tárva, és nála volt a bezárásához szükséges elektromos kulcs. Amíg az az ajtó nyitva, a biztonsági rendszer nem engedi senkinek, hogy beindítsa az ugróhajtóművet.

Munkája közben nem is gondolt minderre. Elvégre Miles elfoglalt tech volt, ráadásul pár perc múlva ugraniuk kell. Eltökélten végezte feladatát, miközben agyában motoszkálni kezdett a gondolat, amely már az aznap esti, a hármas teherraktárba tervezett kártyaparti örömeit ecsetelte. Valami neszt hallott a háta mögött, de nem vette a fáradságot, hogy odaforduljon. Biztos csak a szerszámkészlete lebeg arrébb. Soha senki nem jönne be az ugrómaghoz. A kockázat miatt ez volt az utolsó hely, ahol a techek dolgozni akartak.

Szeme sarkából látott valami elmosódott foltot: Judith csapott tarkójára a franciakulccsal. Aztán az egész világ elsötétült.

Ajkán érezte az ugrókamra padlójának fémes ízét, füle még mindig csengett a rá mért ütéstől. Szédült, végtagjai merevek és hidegek voltak, mintha nem tudna parancsolni nekik. A hirtelen felvillanó vörös fények láttán szíve eszeveszetten verni kezdett. Vörös fény a hajtóműmagban: a hajó ugráshoz készülődik. Miles feltápászkodott, akár egy részeg, és az ajtó felé támolygott. Keze a létfontosságú kulcs után markolászott, de sehol sem találta. Eltűnt! Kábultan az interkomhoz kapott, és megnyomta a vészjelző gombot, de semmi sem történt.

Nem szenvedett. Éles villanás töltötte meg a folyosót, és egy utolsó ölelésbe fonta testét.

Judith félig besétált, félig berepült Trent szállására, és becsukta az ajtót maga mögött. Gyomra még mindig kavargóit az utolsó ugrástól. Megállt a férfi előtt, arcából kifutott a vér. Trent pár másodpercig csak nézte, aztán megszólalt:

- Elvégeztetett, pozvál?

- Pozitív. Balesetnek fog látszani. Azonban még mindig fennáll a veszélye, hogy beszélt a feletteseivel, és említést tett önről.

- Erre is gondoltam - bólintott Trent. - Ezért gondoltam, hogy nekem kellene végrehajtanom ezt a tettet.

- Téves feltételezésből indult ki, csillagkapitány - csóválta fejét Judith. - Azt hiszi, még nem öltem.

- Tudom, hogy harcos voltál, Judith.

- Negatív - tiltakozott vadul a nő. - Mielőtt a Komgárdához csatlakoztam volna, a ROM tagja voltam. Kellett már máskor is gyilkolnom. Nem élvezem, de elvégzem a feladatom.

Trent végigfuttatta ujjait haján, és bólintott.

- Amit pedig én tettem Jezzel, az is olyan közel van a gyilkossághoz, hogy másnak nem is tudom nevezni a dolgot. Tettünkre azonban jó okunk van. Azt tesszük, ami ahhoz szükséges, hogy véget vessünk saját tulajdon klánunk megrontásának.

Trent bátran beszélt, de még jól emlékezett az érzésre, ami Jez halála után töltötte el a Hyneren. Harag, csalódottság, bűntudat és keserűség keveréke dühöngött benne. Most már van egy újabb közös vonás benne és Judithban.

- Szoktál sakkozni? - kérdezte.

A nőt meglepte a hirtelen témaváltás.

- Régebben. Sok éve már, hogy utoljára játszottam.

Trent kihúzta az ágya fölötti fiókot, és kivette belőle a dobozt, amelyben a sakk-készletét tartotta.

- A Tukayyid előtt rendszeresen játszottam. Russou csillagparancsnokkal is, de belőle hiányzott az a finom fortély, amit úgy élvezek.

- Nem szegjük meg ezzel az illemszabályokat? Egy alacsonyabb kaszt tagjával játszana.

- Amikor kettesben vagyunk, Judith, ettől a pillanattól kezdve egyenlők vagyunk. - Trent kirakta a táblát, és felsorakoztatta maga előtt a fehér figurákat. Az űrjáró csekély gravitációjában épphogy a helyükön maradtak. Hosszúnak ígérkezik ez az éjszaka...

Dhava űrjáró

Nadir ugrópont

Pivot Prime, Caliban-csillagköd

A Kivonulás Útja

3056. január 24.

Trent a szobájában álló asztalra helyezte az ételt, ami kicsivel a lap fölött lebegett a gravitációmentes környezetben. Egyedül ebédelt, ahogy az űrjárón töltött idő java részében. Nem mintha nem törődött volna a többi harcossal. Ellenkezőleg, társaságukat igen élvezetesnek találta azon kevés alkalmak során, amikor csatlakozott hozzájuk az étkezdében. Hozzá hasonlóan ők is igazvérű harcosok voltak, sokan osztották nézeteit, érdeklődési körét, szeretem-nemszeretem dolgait.

Ennek ellenére szíve mélyén tudta, hogy ugyanakkor nagyon is különböznek tőle. Éppen ezért maradt inkább távol tőlük. Az az érzés zavarta, hogy kilóg a sorból, itt, az őt tisztelő harcosok közt éppúgy, mint a Hyneren az őt megvetők közt. Míg ő cselekvésre szánta el magát a saját fennmaradása érdekében, ők hajlandóak voltak megadni magukat a parancsoknak; engedelmesen masíroznak a solahma beosztás felé anélkül, hogy feltennék a kérdést: miért? Belenyugvásuk elszomorította Trentet, akinek helyzetét az is súlyosbította, hogy gondolatait és érzéseit senkivel sem oszthatta meg. Senkivel, kivéve Judithot.

Kopogtatás szakította félbe sötét gondolatait.

- Tessék - mondta, és meglepetten iátta, hogy Allén csillagparancsnok lebeg az ajtóban. Mögötte egy világosszürke kezeslábast pillantott meg, amiből kitalálta, hogy Judith elkísérte az elemental!. Valahányszor Trent meglátta Allén csillagparancsnokot, szíve kicsit a torkában dobogott. Tudja, vagy talán csak sejti már, mi történt Miles techhel? Sejti tán, hogy Judith vagy az én kezem benne van a dologban?

- Remélem, nem zavarunk - mondta Allén, és óriási termetét meghazudtoló eleganciával siklott keresztül a bejáraton. Judith követte és becsukta maga mögött az ajtót.

- Elértük az Első Pillért, és bizonyos hagyományokban osztoznunk kell.

- Pillér? - vonta fel Trent valódi szemöldökét. - Ezt nem értem.

A nagydarab férfi valahogy leereszkedett a székre Trenttel szemben, és egy vászonzsákot helyezett az asztalra. Judith beúszott ugyan a szobába, de távol maradt, elfogadván helyét a két harcos mellett.

- Ez a hely, ez a bolygó alattunk a Pivot, azaz Pillér névre hallgat -mondta Allén. - Most a Caliban-csillagköd peremén járunk. Ez volt az első pont, ahonnét a nagy Kerenszkij és a Kivonuló Flotta megláthatta a Pentagon-világokat, amelyek köztudomásúlag őseink első otthonául szolgáltak. Ez egy fontos hely, nagy jelentőségű helyszín.

- Még mindig nem értem - felelte Trent zavart arckifejezéssel.

- Ez nem lep meg - nevetgélt Allén. - Mi tengerészgyalogosok és az űrutasok, akik ezt az utat járják, úgy gondolunk erre a helyre, mint a terrai hajósok az Egyenlítőre vagy a Horn-fok megkerülésére. Számunkra ez egy mérföldkő a Kivonulás Útján, és mi ennek megfelelően jelezzük ezt.

Felhúzta szürke egyenruhájának ujját, így felfedett egy sor kis jelet. Csillagok voltak, az egykori Csillagliga Cameron-csillagai, melyek a bicepszére tetoválva sorakoztak. Aprók voltak, de csillogó sárga, szinte aranyszínben tündököltek.

- Mindegyiket akkor kaptam, mikor átutaztam a Pivot fölött. Megemlékezünk a múltról ezen jelek segítségével, és felidézzük, mién indítottunk inváziót a Belső Szférába: hogy helyreállítsuk a Csillagligát. - Allén elővett egy kis, fekete, négyszer két centiméteres szerkezetet a zsákból.

- Ez egy lézeres bélyegtetováló. Az átkelés jelére, a Cameron csillagra állítottam. Szeretnék mindkettejükkel osztozni ebben a szertartásban.

- Mindkettőnkkel? - kérdezte Judith.

Allen csak egyszer bólintott, határozottan és gyorsan.

- Póz, Judith tech. Te és a gazdád sok jó történettel ajándékoztatok meg. Más kasztba tartozunk, de a hajó techjeinek is van hasonló szertartása, úgyhogy talán nem követek el nagy hibát, ha ezt megosztom veled. Olvastam a Tukayyidról szóló hivatalos jelentéseket, de a te történeteidnek köszönhetően éreztem úgy, mintha tényleg jártam volna ott.

Trent el tudta képzelni, hogy még a mesék is valamennyire csillapíthatják a harcéhségét olyasvalakinek, akit harcosnak tenyésztettek és neveltek. A hajó felügyelete kevés esélyt kínált az igazi harcok megvívására, kivéve a ritka Birtoklás Próbáját az értékes űrugróért. Felgyűrte jobb ingujját, felfedve a karja mesterséges bőrét, amely a váll közelében hagyott csak meg egy kis valódi bőrfoltot.

- Megtiszteltetés - mondta. Judith is feltűrte az ujját, és szabaddá tette karját.

Allén átnyúlt az asztal fölött, és Trent karjára illesztette a szerkezetet. Kattanás és halk zúgás hallatszott. Amikor a nagydarab férfi felemelte a bélyegzőt, Trent megpillantotta a durván körömnagyságú, aranyszín Cameron-csillagot a bőrébe tetoválva. Allén azután Ju-dithhoz fordult, és rajta is végrehajtotta az eljárást.

- Más is tartozik ehhez a szertartáshoz? - kérdezte Trent.

- Póz - mondta Allén, majd a zsákba nyúlt, és egy fura jelzésekkel ellátott üveget húzott elő. - Ez egy alkoholtartalmú ital. Whiskey. A hagyomány azt kéri, hog)' osszunk meg egy italt ugyanabból a pohárból: ez a testvériség jele.

Trent nem fogyasztott alkoholt, mert az eltompította az érzékeket, és ezt egy harcos sem engedhette meg. Ez azonban szertartás volt, még ha nem is hivatalos klánrituálé. A visszautasítás sértő lett volna. Az éjjeliszekrényhez nyúlt hát, és elővett egy kis összecsukható poharat, amit átnyújtott Allén csillagparancsnoknak.

Allén pár másodpercig a pohárra meredt, mintha elméjét hirtelen más gondolatok töltötték volna be.

- Haláleset történt az űrugró fedélzetén, amit ki kell vizsgálnom -jegyezte meg.

- Haláleset? - kérdezte Trent.

Allen szóra nyitotta száját, de kintről és az ágy fölötti, mennyezetbe beépített hangszóróból szirénaszó zendült fel, ami félbeszakította Vörös fény villant fel a szobában, és ez egy csapásra megváltoztatta az ünnepélyes hangulatot. Allén méltóságteljesen felemelkedett, és szájához emelte csuklókommunikátorát, amelyen közvetlen kapcsolatot létesített az űrugró hídjával. Halk, elfojtott hangon mondott pár szót, majd figyelmesen hallgatta az apró hangszórón érkező választ.

- Mennünk kell, csillagkapitány - fordult komor pillantással Trent felé. - Vészhelyzet állt elő.

- Miféle vészhelyzet?

- Egy űrugrót észleltek az ugróponton. A Felfedező Alakulatok hajója.

Trent többször is járt már az Andrews Admirális harci adatközpontjában az utazás megkezdése óta. Tökéletes harcálláspontot biztosított krízis esetére, mivel az űrugrót és az összes űrjárót innen, erről a helyről lehetett irányítani. Trentet az is lenyűgözte, milyen gyorsan össze tudták hívni az Andrews Admirális és a rádokkolt űr-járók kapitányait.

Jonas csillagkapitány, az űrugró első embere hórihorgas férfi volt. Ránézésre túllépte már a kort, ameddig a harcosok aktívak maradhatnak, de eddig valahogy elkerülte a solahma beosztást. Az adatközpont közepén álló holografikus vetítőhöz lépett, és körbefuttatta tekintetét az összegyűllek arcán.

- A helyzet a következő: úgy tűnik, a Komsztár Felfedező Alakulatainak egyik Scout típusú űrugrója néhány órával előttünk érkezett. Érzékelőink csak akkor fedezték fel, amikor riadót hívattunk. A másik hajó épp a vitorlák kiterjesztésével foglalatoskodott és nem kísérelt meg elmenekülni. Valószínűleg még nincs eléggé feltöltve az ugrás végrehajtásához.

- Űrjáró? - érdeklődött Walter Stiles csillagkapitány, a Dhava ura.

- Egyet észleltünk, amint nagy sebességgel tart a Pivot Prime felé -érkezett a válasz, amely tartalmazta a rendszer egyetlen bolygójának nevét. - Union típusú. A Pivot lakható világ, rajta egyetlen klánbeli helyőrség állomásozik, hogy védje az ottani HPG átjátszót. Az optikaiak szerint négyórás előnyük van.

- A helyőrség nagysága? - szólalt meg ezúttal Trent.

-Jelenleg egy csillag - simogatta meg szakáiiát Jonas. - Két ág csatamech, három elementál.

200 B/o/ne Lee Pordoe

- Egy Union típusú hajó akár két és fél csillagnyi mechet is tud szállítani - jegyezte meg Trent.

- A Belső Szféra-béliekkel való találkozás esetén a Kivonulás Útján tartózkodó egységekre pontosan meghatározott parancsok vonatkoznak - jelentette be Jonas. - Minden lehetséges és elérhető eszközt be kell vetnünk, hogy elfogjuk vagy megsemmisítsük ezeket a csapatokat. Semmilyen körülmények között sem menekülhetnek el.

Trent ezt meg tudta érteni. Amennyiben a Belső Szféra tudomást szerez a Pivoton levő klánbeli településről, egy lépéssel közelebb kerül az otthonvilágok helyének meghatározásához. Jól jött volna, ha Judith itt lehet mellette, és elmeséli, komsztáros korában mit tudott meg a felfedező alakulatokról. Ez persze teljesen lehetetlen: egyetlen tech sem vehet részt harcosok tanácsán.

- Akkor két fenyegetéssel kell foglalkoznunk - mondta. - Az egyik az űrugró, a másik pedig az e pillanatban a bolygó légkörébe beérő csapat.

- Póz - válaszolta Jonas határozottan. - Ha elfoglalják a HPG-t, nem jutnak hozzá a Kivonulás Útja térképéhez, de eleget tudnak meg ahhoz, hogy rengeteg útba eső csillagrendszert kihúzhassanak a lehetőségek közül.

- Ezt nem engedhetjük meg - jelentette ki Allén csillagparancsnok.

- Igaz - vágta rá Jonas kapitány. - Lecsatoljuk a Mohawkot és a Lopakodó Macskát, valamint űrvadászokból álló kíséretet küldünk melléjük. Egy órán belül elfoglalják és kiiktatják az űrugrót. A tengerészgyalogos erőknek képesnek kell lenniük rá, hogy átvegyék az irányítását, vagy megakadályozzák az ugrást.

Ekkor Walter Stiles csillagkapitány szólalt meg:

- Feltételezem, ez azt is jelenti, hogy nekem kell a földi egység után menni a Dhavával. - Trentre pillantott. - Talán eljött a lehetőség, hogy solahma egységeink még egyszer utoljára tanúbizonyságát adják, hogy méltóak a Füstjaguárhoz.

- Nem fogják cserbenhagyni a klánt - mondta Trent. - Az ellenfél erejét azonban figyelembe kell venni. Hat működőképes csatamechem van, és ugyanennyi harcosom. Hadd vigyek egy csillag tengerészgyalogost is közelharci segélycsapatnak!

Stiles bólintott, és Allén csillagparancsnokra pillantott, akinek mosolya már fültől fülig ért, majd visszanézett Trentre.

- Jó alku volt, elfogadva. A hadművelet tizenöt perc múlva kezdődik. Letöltjük a Pivot Prime taktikai adatait ide a központba, és küldünk egy kiemelt fontosságú üzenetet a bolygó állomásának. A Kerenszkijek vezessék lépteiket!

Judith az állványzatról még egyszer ellenőrizte a Martalóc II pilótafülkéjének ajtaján a zárat, miközben Trent bemászott a helyére.

- Biztos benne, hogy ezt az utat akarja járni? Válaszul Trent kissé elhúzta száját.

- A Felfedező Alakulatok ugyanazt keresik, amit mi, a Kivonulás Útja leírását. Azok ellen fog harcolni, akiket egy nap támogatni remélünk.

- Póz - felelte Trent. - Teljesítem a kötelességemet, méghozzá legjobb tudásom szerint, Judith. Bármi mással azt kockáztatnám, hogy nem tesszük egy hiteles klánbeli harcos és a techje benyomását.

A nő lehajtotta fejét.

- Értem - mondta. - Azért legyen óvatos! A lőszermennyiség minimális, minden mech csupán félig van töltve. Ezek isorla gépek, arra szánták, hogy tudósaink megvizsgálják és kielemezzék őket, nem pedig hogy harci bevetésre kerüljenek. Működnek, de némelyiknek lehet olyan hiányossága, amely a rutintesztelés és diagnosztizálás során nem jött elő.

- Ahogy minden egyes embernek és holminak is, Judith - felelte Trent, és felvette neurosisakját -, de tesszük a dolgunkat.

L.

Füstjaguár HPG állomás Pivot Prime,

Caliban-csillagköd

A Kivonulás Útja

3056. január 30.

- Füstjaguárok, itt Bryant Foster a Meredith Martalócaitól. Legyőztük a HPG-t védő erőket, és a Komsztár tulajdonává nyilvánítjuk. Azonnal vonuljanak vissza, és nem lesz több áldozat.

Trent hátradőlt a MartalócII pilótafülkéjében, és feltérképezte a terepet. A Pivot sziklákkal és barnás porral borított, kietlen, sivár bolygó volt. A növényvilágot csupán némi moha és zuzmó képviselte. Az előrenyomuló mech-egység lábai alól majdnem százméteres porfelhő emelkedett a magasba. Egy teljes napja a bolygót járták, amióta kirakta őket a Dhava. Hat magányos csatamech legalább tíz, a Komsztár alkalmazásában álló zsoldos ellen.

A zsoldosok jól harcoltak. Két oldalról egyszerre ütöttek rajta a klán HPG létesítményén. A csupa solahma harcosból álló védőcsapat hiábavaló, ámde hősies erőfeszítést tett a visszaverésükre az ember-öltőnyi korú páncélokkal felszerelt, másodvonalbeli csatamechek-ben. Meredith Martalócai elfoglalták a kis helyőrséget, és váratlanul szembesülniük kellett a problémával, hogy immár ők a védők, míg Trent csapata támadja őket.

Taktikailag átnézte a helyzetet, és tudta, hogy nehéz lesz elfoglalni a bázist, mivel ellenfelei túlerőben vannak. A számítógépes szimuláció szerint alig negyvenöt százalékos az esélyük a sikerre, de Trent néhány olyan dologra is számított, amit a klán harci komputerei sem tudtak bekalkulálni. A győzelem kulcsa az időzítés. Ezzel a gondolattal leütött egy billentyűt a pilótafülke műszerfalán, mire egy digitális óra jelent meg a másodlagos kijelzőn. A számok lassan ketyegve mutatták a harc megindításáig hátramaradó másodperceket.

Trent jelzett kis csapatának, hogy a HPG létesítmény előtti utolsó hegygerincen innen álljanak meg. Jobbján Lucas sietett a Hatamoto-Chi nyergében, balján pedig az isorla Komodóban Deleon kavart fel nagy porfelleget a hirtelen megtorpanással. Tőle jobbra, a szárnyon érkezett a többi solahma harcos. Sötét gesztenyebarna Gallowglasá-ban az örök arrogáns Krista, a Daikyu nyergében Geronimo, valamint Winchester, az elképesztően könnyű és törékeny Méreg mechpilótája. Erről a gépről sok helyen - ahol utólag pótolták a szétlőtt páncélzatot - hiányzott a festék. Trent végignézett rajtuk, majd ellenőrizte a kronométer kijelzőjét.

- Mindannyian ismeritek a tervet, és a vele járó kockázatokat. Tudom, némelyikőtök úgy tekint erre a bevetésre, mint utolsó lehetőségre, hogy dicső harcban essen el. Tartsátok észben, hogy itt most a győzelem a legfontosabb! Akár éltek ma este, vagy sem, kódexetek tükrözi majd a tisztességet, mellyel itt küzdöttetek, hogy megóvjátok klánunkat az ellenségeitől. - Ismét az időkijelzőre pillantott. - Jaguárok, támadás!

Felrohantak a hegyre, és együtt léptek át a gerincen. A központ ott volt előttük. Hatszöget formázó, fakószürke fal vette körül a létesítményt alkotó öt épületet. Első látásra áttörhetetlen akadálynak tűnt, de aztán Trent észrevette a lyukakat, ahol a Martalócok utat lőttek maguknak. A bázison belül, a nekik csípőig érő falak mögött a zsoldosegység megmaradt csatamechjei tüzelési pozícióba helyezkedtek.

Trent a legnagyobb mechre lőtt PPC-jéből, miközben a többi Jaguár folyamatosan tüzet okádó fegyverekkel a központ felé rohant. Az emberkéz alkotta villám ragyogó kék csapásai egy Martalóc Atlasz mellkasába vájtak, pont a koponyaszerű fej alatt, amitől minden irányba repültek szanaszét a páncéldarabok, ahogy a kisülések egyre mélyebbre égtek.

Két perc, jegyezte meg magában Trent, miközben lefelé sietett a hegyről. Előtte Deleon zömök Komodója megtorpant, és tüzet nyitott tíz közepes lézerével egy nyurga Gyorstüzelőre. A skarlát sugarak át-száguldottak a védelmet nyújtó falak fölött, és lemetszették a Gyorstüzelő jobb karját, ám mielőtt a végtag lehullott volna, a zsoldos kilőtt egy raj rakétát, amely szinte elnyelte a Komodót, és földrögökkel, kőtörmelékkel szórta meg Trentet.

A Gallowglas és a Daikyu a védőfalra zúdította pusztító energiáit, így javát egyetlen zárótűzzel elrobbantották; a faltöredék egy kisebb zsoldos Őrszemre omlott. Trent feljebb húzta a célkeresztet, miközben a támadásából magához tért Atlasz viszonozta a szívességet. A Gauss-fegyver lövedéke olyan erővel találta el a Martalóc lábát, hogy majdnem egyensúlyát vesztette, de Trent addig küzdött a mech irányításával, míg sikerült talpon maradnia. Épp kiegyenesedett, mikor a rakéták és lézersugarak hulláma eltalálta.

A másodlagos kijelző sárgára festette a mech teljes törzsét és vállát, ahol a támadás szétroncsolta páncélját. Trent egy célzóáramkörre kapcsolta protonágyúit és az LB-X gépágyút, és abban a pillanatban húzta meg a ravaszt, hogy neurosisakja hangszóróiban meghallotta a cél befogását jelző hangot. A rettegett Atlasznak főképp a bal oldalát érték a találatok, a PPC mélyre hatoló lövésének nyomán füstfelleg emelkedett a magasba. Trent nagyot nyelt, mert a pilótafülke hőmérséklete egy pillanatra szinte az egekig csapott. Ez a mech a Belső Szférából származott, nem a klán technológiájával készült, sokkal inkább érzékeny volt a túlforrósodás veszélyére.

Az Atlasz ismét tüzet nyitott a Gauss-fegyverrel, és ismét célba talált; a lövedék elcsavarta, majd letépte a páncéllapot, és vájatot fürt Trent mechjének combjába. Fülkéjéből látta, amint egy Mennykő halálos zárótüzet zúdít Winchester Méregére. A könnyű mech megtántorodott, majd összerogyott, a lábak tartóbordái megadták magukat, és összecsuklottak a mech sértetlen részeinek súlya alatt. Amikor elvágódott, egy éles villanás jelezte a belső robbanást, és Trent tudta, hogy a pilóta meghalt. Lucas megállt az elesett Méreg felett a Hatamoto-Chi-vel, és minden egyes fegyverével bosszút állt Winchesterért. A Menny-kő pilótája a lövedékek erejétől elvesztette az egyensúlyát, és elvágódott, a mech pedig eltűnt az erődfal mögött.

Rakéták egy hulláma taszította meg Trent Martalóc II-jét, miközben megpróbálta lokalizálni az Atlaszt a levegőt megtöltő füst- és porfellegben. A lövedékek a törzset találták el, lehámozták a páncélzatot, és kivonták a forgalomból az egyik hűtőtartályt.

Egy perc, gondolta, miközben a másodlagos kijelzőn levő kronométerre pillantott. Az Atlasz közelebb lépett a védfalhoz, majd váratlanul áthatolt a füstfüggönyön. Trent ugyanabban a szempillantásban lőtt. mint a zsoldos mechharcos. de ezúttal az Atlasz célt tévesztett, Gauss-fegyverének lövedéke Trent mellett a hegyoldalba csapódott, és azonnal nagy krátert fúrt. Az ellenséges mech lézerei és rakétái azonban eltalálták, még több drága páncélzatot szedtek le és tettek tönkre, ráadásul lökésük miatt Trent protonágyúja elfordult és elszakadt célpontjától.

Visszafordította a Martalóc II-t, és meglátta, milyen sérülést okozott. Az Atlasz koponyaszerű pilótafülkéje komolyan megégett, hosszú, fekete sebhely futott végig átlósan a felületén. Deleon Komo-dója és Lucas a Hatamoto-Chi nyergében a falon tátongó lyuk felé tört, miközben vakon lődöztek a túloldalon levő védőkre, akik teljes tűzerejüket a Füst jaguárokra zúdították. A Komodó megingott a folyamatos gépágyú- és lézertűz alatt, páncélzata szó szerint szétforgácso-lódott és szanaszét repült, mintha csak úgy elpárologna. Egy robbanás történt, és a mech megszűnt létezni.

Trent a saját ellenfelére összpontosított. Martalóc II-jében már csupán egy tár maradt a gépágyúhoz, de ő tudta, jobb elhasználni a löszén, mint azt kockáztatni, hogy berobban. Aktiválta a fegyvert, és lövedékek hosszú sorát küldte fel az ellenség előtti falon, majd afölött, egyenesen az Atlasz törzsébe. Sokáig tartotta a célt, míg a lövedékek mélyen a mech belső szerkezetébe vájtak, útjuk során szétszedve a myomert és a reaktor burkolatát.

Az Atlasz megremegett, majd újabb Gauss-töltetet köpött egyenesen a Martalóc II jobb lábába, amitől a gép vadul rázkódni és dülöngélni kezdett. Trent a másodlagos kijelzőre pillantott, és elmosolyodott a neurosisak alatt a digitális számjegyek láttán. Most...

A központ másik oldaláról hirtelen fülsiketítő zúgás hallaszött, amely még a hangszigetelt csatamechek pilótafülkéibe is behatolt. Az alacsonyan és sebesen repülő Dhava űrjáró söpört el a HPG központ fölött, mindössze néhány méterre a tányérantennáktól. Lefelé mutató lövegtornyai hátba kapták a védőket. A mech-hangárok ajtajai kinyíltak, és Allén csillagparancsnok elementál tengerészgyalogosai ugrottak ki rajtuk, a páncél lábába épített rakéták maximális fokozaton égve lassították landolásukat. Az elementálok lassan a zsoldosok csatamechjeire ereszkedtek, még a levegőben kilőtték rájuk a kis hatótávú rakétákat, majd amint földet értek, birokra keltek a mechek-kel. A Dhava felemelkedett, és elszáguldott, de a zűrzavarban Trent és csapata oda tudott rohanni a tátongó lyukhoz, és belépett rajta. A hirtelen kitört káosz tökéletesen szolgálta a javukat: pont úgy, ahogy ő eltervezte.

A csata ebben a pillanatban véget én, és a Pivot Prime felszínén egyetlen harcos sem volt, aki ne lett volna tisztában ezzel a ténnyel. Maga a küzdelem még vagy további öt percig tartott, amíg a pánikba esett zsoldosok megpróbálták először újra magukhoz ragadni a kezdeményezést, majd menekülőre fogták. Az Atlasz, mellyel Trent oly ádáz küzdelmet vívott, megpróbálta lerohanni, de ő is nekifutott, és olyan erősen, ügyesen csapódott az Atlasznak, illetve annak, ami maradt belőle, hogy az összeesett, mivel girója túl komoly sérülést szenvedett ahhoz, hogy meg tudjon állni a lábán.

Geronimo Daikyuja kifogyott lőszerből, de folytatta a küzdelmet, és ökölharcba bocsátkozott az időközben ismét talpra kecmergett Mennykővel. A zsoldos utolsó csapása, egy halálos ütés, áthatolt a pilótafülkén, és fekete, szemcsés füstfelhőt vett fel; Geronimóval egy szempillantás alatt végzett. Amint ő meghalt, Trent a magáénak nyilvánította a Mennykőt, és mindkét protonágyúval tüzet nyitott rá. Egy nagy lézer felvillant, ragyogó, smaragdszín sugara a Martalóc II-be mélyedt, aztán semmi, csupán síri csend. A Mennykő összeesett, mellkasán hatalmas lyuk tátongott, melyből kis löketekben élénkzöld hűtőfolyadék fröccsent a tűzforró, szétroncsolt páncélzatra. A zsoldos mech öklére rászorult Daikyu követte a zuhanásba.

Trent körülnézett a törmelékhalmon, amely egy órája még harctér volt, és megnyomkodta nyakizmait, hogy enyhítsen a feszültségen. Az elesett csatamechekből még mindig füstcsíkok kúsztak az égre, a központ technikusai és medtechjei pedig körbejárták a terepet, hogy ellássák a sebesülteket, és felmérjék a károkat. Judith a Martalóc II-t ért, elsöprő erejű lövések nyomait vizsgálta.

Allén csillagparancsnok mellette állt, miközben a medtechek Dele-ön megfeketedett holttestét vitték el egy hordágyon. Trent ránézett, és az égett húson, amely nemrég még egy ember arca volt, furcsa nyugalom és derű jeleit vélte felfedezni. Az elementál a vállára tette a kezét.

- Remek volt a terv minden részlete, csillagkapitány - mondta.

- Ahogy a kivitelezése is - bólintott harcostársa felé elismerően Trent. Az elesettek becsülettel haltak: Deleon, Geronimo, Winchester, és a többiek, akik talán soha nem épülnek fel sérüléseikből.

- Köszönöm, hogy lehetőséget adott rá, hogy ismét igazi csatában harcolhassak. Ritkán van ilyen örömben részem.

Trent épp azt akarta mondani Allennek, hogy harcostársak közt nincs szükség hálálkodásra, amikor a medtechek egy újabb hordagyat vittek el előtte. Ez a sérült férfi fehér kezeslábast visel, és az egyik karján a Komsztár lógója látszott. Csurom vér volt, arca majdnem olyan fehér, mint az egyenruhája, de valahogy még eszméleténél sikerült maradnia. Judith odalépett Trent mellé, és lepillantott a sérültre, aki a nő szemébe mélyesztette tekintetét.

- Én ismerlek téged, Judith... Judith Faber... - mondta a férfi, és kinyújtotta feléje a kezét.

- Furdon püspök - suttogta Judith. Trent látta az arcán a fájdalmat, melyet a klánbeli évek előtti élet emlékeinek felidézése okoz. - A nevem most már csak Judith. A Füstjaguárok jobbágya vagyok. - Egyértelműen látszott, hogy korábbi vezetéknevének említése zavarja.

A hordágyon fekvő férfi fájdalmasakat köhögött.

- Akkor hát igaz, amit hallottam. Egyesek szerint bevetésben vesztette életét, de mások azt beszélték, átállt. Ellenünk fordult. Maga áruló! - mondta, és olyan hevesen köhögött, hogy az egész teste rázkódott bele.

- Neg - felelte a nő. - Most már a Füstjaguár klán tagja vagyok. A sebesült hangja egyre gyengült, néha szinte suttogássá halkult.

- Nem, ez még az árulásnál is rosszabb. Nem csupán a Komsztárt árulta el, hanem... az egész Belső Szférát!

Trent a fejével intett, hogy vigyék el a hordagyat, de a férfi szeme még aközben is Judithra szegeződött, hogy a medtechek elsiettek vele.

- Nem vagy te áruló, Judith - jelentette ki Allén csillagparancsnok határozottan, látván a nő arcára kiülő fájdalmat.

- Neg - mondta ő, és Trentre nézett. - Én nem vagyok áruló. Trent bólintott, mert megértette a rejtett tartalmat. Egyikük sem áruló. Egyelőre.

Dhava űrjáró

Huntress

Kerenszkij-halmaz, Klánterület

3056. február 19.

Trent kinézett a Dhava űrjáró kitekintőablakán, végigpásztázta a klánok otthonvilágait rejtő_: gömbszerű csillaghalmazt, és megpillantott egy csillanást, amely a pár nappal ezelőtt maguk mögött hagyott újratöltő állomás felületéről visszaverődő fény lehetett. Tudta, oda dokkolt be az Andrews Admirális. Allén csillagparancsnok elmesélte, hogy legalább egy hónapos átvizsgálás és tatarozás vár a hajóra, mielőtt megkezdené a visszautat a Belső Szférába.

Trent eltökélte, hogy ezen a visszaúton maga is részt vesz. Pillantása lefelé tévedt, és megpillantotta a zöld és kék színben pompázó bolygót, amely egyre nagyobbra nőtt, amint a Dhava sebesen száguldott, hogy pár órán belül landolhassanak. A Huntress. A Füstjaguár klán otthona. Majdnem egy év utazás után, miközben ő és Judith titokban adatokat gyűjtöttek minden egyes ugrásról, és csillag, végre megérkeztek a klánok területére. Most már csak az van hátra, hogy visszajussanak a Belső Szférába, az értékes adatokkal együtt.

A forgó űrjáró lendületéből eredő enyhe gravitáció elég volt ahhoz, hogy leüljön a kis kilátószobában. Judith is ott ült, és csendben szívta magába ugyanazt, a Jaguárok otthonvilágának látványát. Az ajtó ekkor feltárult, és Allén csillagparancsnok hatalmas alakja töltötte be a nyílást, amint lehajtotta fejét, hogy átférjen.

- Legyenek üdvözölve a Huntressen! - mondta büszkén. - Lenyűgöző látvány, ugye?

- Most vagyok itt először - biccentett Trent. - Észrevettem, hogy a hajó számítógépe nem tartalmazza a bolygó térképét.

- A biztonsági előírások tiltják, hogy bármelyik hajónk bármely klán-béli világ térképét szállítsa - bólintott Allén.

- Bölcs szabály - jegyezte meg Judith megfontoltan. - Ha a Belső Szférából bárki rátenné a kezét a klánterületek leírására, arra használhatná, hogy csapást mérjen az otthonvilágokra. - Beszéd közben a lehető leglojálisabb Füstjaguár-hangnemet használta.

- Poz - válaszolta Allén. - Ráadásul ez valós veszély. Az ideút során arra gyanakodtam, hogy egy kém, de legalábbis egy gyilkos van közöttünk.

- Neg! - kiáltott Trent, szívverése felgyorsult. - Egy kém, köztünk?

- Poz - folytatta Allén. - Egy Miles nevű tech az ugróhajtómű magjában pusztult. Lehetett baleset, lehetett gyilkosság. Nyomozást rendeltem el, de úgy tűnt, a halála napján bizonyíthatóan csupán önnel lépett kapcsolatba, csillagkapitány.

- Velem? - kérdezte Trent. - Lehetetlen. Nem is ismerek Miles nevű techet. Arra azonban emlékszem, hogy említette az esetet épp a Pivot Prime-on végrehajtott akció előtt.

- Valóban erről az esetről beszélek. Lehetséges, hogy Miles nem természetes halállal pusztult, de önnek semmi esetre sem volt köze az egészhez. Erre akár az életemet is feltenném - mondta Allén. - Hosszú közös utunk során megismertem és megtanultam tisztelni önt, csillagkapitány. Ön becsületes ember.

- Akkor hát gyilkosság volt? - kérdezett közbe Judith gyorsan.

- Balesetnek ítéltem a dolgot - vont vállat Allén. - Ha pedig megölték, valószínűleg a saját kasztjából tette valaki. Bármilyen szigorúak is a biztonsági előírások, az alacsonyabb kasztok tagjaira nem mindig terjed ki a figyelmünk. Elvesztése a készleteink csökkenését jelenti, de végül is csupán egy szabadszülött tech volt.

Ekkor a Dhava épp úgy fordult, hogy megpillanthatták a bolygót. Allén tekintete ismét a kitekintőablakon keresztül feltűnő Huntress képe felé fordult.

- Nézzék, innen láthatják az Osis-tó zöld vizét! - mutatott a legnagyobb földrész felé.

- Meséljen még a Huntressről, csillagparancsnok! - mondta Trent megkönnyebbülten attól, hogy nem gyanúsítják Miles tech meggyilkolásával. Annak is örült, hogy Judith tartotta a száját a „szabadszülött tech" megjegyzés hallatán, és a klánban betöltött helyéhez illőn viselkedett. Allén beleegyezőn bólintott.

- Népünk a legnagyobb kontinensen él, melynek neve Jaguar Prime. A másik, kisebb földrész neve Abysmal, amelynek jelentése feneketlen vagy mélységes, és a név találó. Nagyrészt kihalt sivatag borítja, ott csupán egy kis kiképzőbázis van.

Mi a fővárosban, Looterában fogunk földet érni - fordult feléjük Allén. - Valaki egyszer elmondta, hogy a név hindi nyelven ragadozót jelent. Remek elnevezés, pozvál? Lootera a keleti tengerparton található, ott terül el, ahol a Fekete Shikari-folyó a Dhundh-tengerbe ömlik. Remek város, tisztelgés a szenvedés és az áldozathozatal előtt, amelyet a népünk túlélt, és melynek ellenére felvirágzott. A város fölé tornyosul a Szabó-hegy. A város bármely pontján, ha az ember felnéz, látja. Igazán lenyűgöző látvány, és mindenkit emlékeztet rá, hogy a Huntressen a Füstjaguár uralkodik.

Trent bólintott. Ő is hallott már a Szabó-hegyről. A Lootera fölé nyúló egyik meredek csúcs a vetődő jaguárt, a Füstjaguár klán jelképét ábrázolta. Lézerrel és fémmel faragták a majdnem kétszáz méter magas szikla felületébe. A domborművet éjszakára kivilágították, és épp a felhők vonulata alatt helyezkedett el. Már sok történetet hallott arról, milyen lenyűgöző látványt nyújt.

- A génállomány is Looterában van, ugye jól tudom? - Trent már hónapok óta nem gondolt Jezre és a génjeire. Szándékosan nem foglalkozott az egész témával, de most már nem folytathatta ezt a gyakorlatot.

- Csakugyan - felelte Allén. - Még sohasem voltam benn, de gyakran megcsodálom az épületet. A Szabó-hegy lábánál van, egy piramis örök-tűzzel. Ha a harcosnegyedben jár, nehéz eltéveszteni.

Trent felkelt, és Judith felé fordult.

- Sok dolgunk van. Fel kell készítenem harcosainkat az érkezésre. Átadom őket a helyőrség parancsnokának. - Jez gondolata égő hús és lángok emlékeit kavarták fel benne. Kisietett a szobából. Ideje felkészülnie rá, hogy hamarosan a Füstjaguárok otthonának földjére léphet.

Trent a hajó mech-csarnokába hívatta csapatát. A megmaradt solahma harcosok köréje gyűltek, mindegyik vasalt szürke díszegyenruháját viselte. A tárolófülkékben hallgatagon álló csatamechek a Pivoton vívott harcról meséltek: mindegyik megégett és súlyosan megsérült a zsoldosok elleni harcban. Alig nyúltak hozzájuk azóta, hogy az űrjáróról a Huntress felszínére hozták őket.

A sor élén Krista állt, arcán egy, a Pivoton szerzett forradás húzódott. Túlélte a harcot, akárcsak Lucas, bár a férfi két hosszú napig, míg a medtechek ápolták, élet és halál közt lebegett. Mögöttük egy lépéssel állt Marcus és a többi harcos, aki nem vívta ki magának a mech-vezetés jogát. Trent büszke volt kis csapatára, látta, hogy a közös edzések és a pivoti helytállás során visszanyerték büszkeségük és magabiztosságuk jó részét.

- Alakzatba! - kiáltotta. A harcosok vigyázzba vágták magukat.

Trent az alakzat élére állt, ugyanazzal a fegyelemmel és pontossággal vezette őket, amit a tesközében tanult annak idején. A rakodóajtóighoz kisérte őket, onnan pedig ki, a Huntress földjére.

A kinti levegő nehéz volt, tele párával és ismeretlen illatokkal. Az aszfalton a techek azon szorgoskodtak, hogy megszabadítsák a Dhavát rakományától. Úgy tűnt, észre sem veszik Trentet és a rámpán lesiető maroknyi harcost. Lootera városa ott tornyosult a távolban, de Trent számára a látvány kiábrándító volt.

Szó szerint tulajdonképpen csupán a Szabó-hegy csúcsa tornyosult. Felületén jól látszott a város felé vetődő Füstjaguár óriási vésete. Szürke és sivár. Azok után, amiket erről a helyről hallottam, sokkal többre számítottam.

A távolban Jaguár-harcosok kis csoportja várakozott és társalgott. Figyelemre sem méltatták az űrjárót vagy a kis csapatot. Trent feléjük masírozott szálfa egyenesre húzott háttal, fejét magasan és büszkén tartotta. Alig öt méterre állt meg a három tiszttől, és vigyázzba vágta magát. Várakozás közben az éles napfény körbefürdette őket, és izzadságcseppeket csalt elő Trent arcának bal felén az igazi bőrből. Amikor a tisztek végre feléje fordultak, egyikük látványa dühös tüzet gyújtott a lelke mélyén.

Nem engedte, hogy ebből bármi is meglátsszon. Mereven előrelépett.

- Trent csillagkapitány, Delta galaxis, Harmadik Jaguár Lovasság - harsogta hivatalos hangon. - Ezennel átadom a Dhava űrjáró harcosainak parancsnokságát!

A másik férfi is előrelépett, és szélesen elmosolyodott Trent láttán.

- Én, Benjamin Howell, a Zéta galaxis parancsnoka, felfogadom eme harcosokat az egységembe. Néhány nappal ezelőtt, míg önök közeledtek, átküldték nekünk a Pivoton történtek jegyzőkönyvét. Bármely harcos, aki kitüntette magát klánunk szolgálatában, szíves fogadtatásra lel a Huntress védelmét ellátó Zéta galaxisban. - Ezzel Howell intett az egyik tisztnek, aki elfoglalta Trent helyét az alakzat élén, majd elvezette a harcosokat.

- Jólesik újra látnom téged, Trent, a mi vérvonalunk tagját - mondta Benjámin Howell.

Trent nem szólalt meg. Torz ajkát összeszorította, szeme összeszűkült az elfojtott gyűlölettől. Ez az ember elcsalta tőle a jogot, hogy megküzdjön a vérnevéért, méghozzá ambíciók és szánalmas politikai okok miatt. Ez az ember az, aki inkább Jezt juttatta vérnévhez, és épp ahhoz, mely Trent meggyőződése szerint az övé kellett volna legyen. Azon dolgok miatt kérdőjelezte meg mindazt, amit a Füstjaguár képviselt, amelyeket Benjámin Howell elkövetett vagy elmulasztott.

- Most csalódott vagy és dühös - folytatta a galaxisparancsnok. - Ezt meg is értem. Találkozzunk az irodában, és beszélgessünk! Egykor barátok voltunk, Trent. Semmi akadálya, hogy újra azok legyünk.

- Ez utasítás, galaxisparancsnok? - kérdezte Trent hűvösen.

- Ha annak kell lennie - mosolyodon el halványan Benjámin Howell -, akkor igen, az.

Sarkon fordult, és elsietett, Trentnek pedig rá kellett ébrednie, hogy nem kedveli a Huntresst. Nem, egyáltalán nem tetszik neki a Huntress.

A Vadász Csarnoka, Zéta galaxisparancsnokság

Huntress

Kerenszkij-halmaz, Klánterület

3056. február 19.

A Szabó-hegyhez vezető úton Trentet elkísérte a permetező eső, amely csak tovább fokozta a rászálló komor hangulatot. A kocsi csendesen siklott a széles utcákon; volánjánál egy gyalogos katona ült, aki kétségtelenül egy idősebb solahma harcos lehetett. Nem kezdeményezett beszélgetést, és Trent ezért hálás is volt.

Lenyűgözte Lootera harcosnegyedének viszonylagos pompája. A főutca széles volt, és mindkét oldalon faragott, szürke kőoszlopok szegélyezték. A végén egy kerek szökőkút állt Alexander Kerenszkij tábornoknak, a több évszázaddal ezelőtti Kivonulás nagyszerű vezetőjének szobrával.

A szökőkúton túl egy piramisforma építmény látszott, majdnem a Szabó-hegy lábánál. Kövezett, széles gyakorlótér vette körül, pereménél kifelé forduló arccal csatamechek szobrai álltak. Mindegyik talapzatába belevéstek valamilyen szöveget. Trent ilyen távolságból nem tudta ugyan elolvasni a sorokat, de úgy gondolta, valószínűleg bizonyos harcosok emlékét őrzi, akik valamely nagy tettet hajtottak végre a klán és a szent génállomány védelmében. A kőmechek az örökkévalóságig állnak, s az idők végeztéig őrzik a klán jövőjét.

Trent légpárnás kocsija elszáguldott a szobrok között, és megkerülte a piramist, hogy a hegy lábához érjen. Már azelőtt tisztában volt az épület funkciójával, hogy megpillantotta volna mellette az öröklézer égre törő fényét, génmegőrző. Lenyúlt az oldalán lógó táskához, és meglapogatta. Benne rejlett Jez génmintája.

Az autó megállt, Trent kiszállt, és ismét felpillantott a föléje tornyosuló Füstjaguár képére. Elérkezett a Vadász Csarnokához, a Jaguárok Szabó-hegy szívébe rejtett parancsnokságához. Megállt a kis biztonsági állomásnál, ahol letapogatták és ellenőrizték a kódexét. Az őr a retináját is megnézte egy kis kézi leolvasóval. Ezután a harcos, aki elhozta Trentet, intett neki, hogy kövesse.

Majdnem húsz perc hosszan lifteztek, hogy elérjék Benjámin Howell galaxisparancsnok irodáját. Trentet a bejáratig kísérték, majd magára hagyták. Egy másodpercig csak nézte az ajtót, és arra gondolt, egyszerűen odébbáll. Aztán azonban meggondolta magát. Egykoron ő és Howell barátok voltak, közeli barátok. Talán a barátságból maradt még néhány morzsa, amit érdemes megmenteni. Ami megkönnyítheti számára a visszautat a Belső Szférába... Hármat kopogott, amire egy elfojtott „tessék" volt a válasz. Belépett.

Moon csillagezredes hyneri irodájához képest Benjámin Howell galaxisparancsnoké igen nagynak tűnt. Ablak ugyan nem volt rajta, a hangulatát azonban mégsem érezte fenyegetőnek, talán mivel az asztali lámpa sokkal puhább fényt árasztott, mint az épület többi részére jellemző mennyezeti világítás. Benjámin Howell a fekete kőasztal mögött ült. Intett Trentnek, hogy foglaljon helyet. Ő egyetlen szó nélkül, lassan engedelmeskedett.

- Rég találkoztunk. Trent.

- Talán nem elég régen - felelte amaz.

- Egy italt? - kérdezte Howell, és az asztal alsó fiókjából előhúzott egy üveget. - Isorla a Belső Szférából. Az invázió kezdete óta tartogattam annak reményében, hogy egy nap megoszthatom egy baráttal.

Trent rámeredt, a mesterségesen felerősített szemét körülvevő áramkörök vörös fénye felvillant.

- Még mindig nem iszom, galaxisparancsnok. Ráadásul már nem vagyok biztos benne, hogy még mindig barátok vagyunk.

Benjámin Howell elővett egy poharat, és töltött magának.

- Olvastam a jelentést a Felderítő Alakulatok elleni, Pivot Prime-on vívott csatáról. Érdekes összecsapás. Világéletemben csodáltam taktikai érzékedet. Rajtaütni a központon, hogy az egyik szárnyra összpontosítsák figyelmüket, aztán a nyakukba dobatni az elementálokat... igen lenyűgöző stratégia.

- Az ember azzal dolgozik, ami a rendelkezésére áll - mondta Trent, és hátradőlt székén.

- Ettől függetlenül érdekes győzelmet arattál. Mindig tanúbizonyságát adtad, hogy jól választottam, amikor megbíztam benned. Ráadásul iszonyú hátrányban voltál azáltal, hogy az én mechjeimet kellett használnod.

-A. te mechjeidet? A teherjegyzék szerint ezeket a tudósoknak szánták, kutatási célokra.

- Papíron és digitális jegyzőkönyvben - felelte Benjámin, és belekortyolt italába. - Neked tudnod kell az igazat, Trent. Ez a csapat, mely a Huntresst védi, az a hely, ahová a magamfajta harcosokat küldik. Én öreg vagyok, túl életem virágán. Két galaxisunk állomásozik a bolygón, a Vasgárda és az Őrszemek. Röviddel érkezésem után megmérkőztem ezért a pozícióén. Rangidős tisztként gyakorlatilag mindkét galaxisnak parancsolok. Legtöbbjükben azonban több a katona, mint a gép. Minden újonnan gyártott felszerelést elszállítanak az utánpótlással: a megszállási zónába küldik, és ama napra szánják, amikor újraindul a Belső Szféra elleni invázió. Mi itt semmit sem kapunk.

- Tehát megállapodást kötöttél a tudós kaszttal - kezdett derengeni az igazság Trentnek is. - Csatamecheket igényelnek kutatási célokra, te pedig megkapod őket, saját használatra.

- Nagyszerű, Trent - bólintott Howell -, mindig jó taktikus voltál. Öröm látni, hogy a stratégiázáshoz is értesz.

- Mién?

Benjámin elmosolyodott, és még egy kortyot ivott italából.

- A parancsnokságom alá tartozó solahma és tesköz erők nem rendelkeznek a védekezéshez elegendő fegyverzettel. Amit teszek, a Jaguárok otthonvilága és klánunk védelmében teszem. Ezeknek a mecheknek a kölcsönvételével feldúsítom a nekünk kiutalt régi, CsLVE felszerelést. A tudósok adtak nekem egy rakás prototípust is, amit normál esetben bezúztak volna. Az eltelt másfél évben ebből a két galaxisnyi roncsból tekintélyes mech-sereget faragtam.

Trent ismét azonnal felfogta, mi a helyzet. A Huntress nem egy komolyan felfegyverzett erőd volt. Ehelyett solahma egységek és a tesközben gyakorlatozó kadétok védték. Benjámin Howell úgy okoskodott, hogy a klán érdekében cselekszik.

- Titokban felszerelted a csapatokat. Mién nem kértél mindent egyszerűen a kántól?

- Te mindig olyan ártatlanul beszélsz a politikáról - kuncogott Benjamin Howell. - Lincoln Osis kán száműzött engem ide. Arra kért, hogy Jezt jelöljem helyetted vérnévre, a Howell vérvonal kőkemény Keresztesét. Aztán vérbeli politikus módjára azonnal áthelyezett ide. Ez itt csak papíron sereg. Más klán több mint egy évtizede nem vívott próbát a Huntressen. Nincsenek is itt, csak egy kis Jádesólyom bázis, ők meg nem vegyülnek el velünk.

Jádesólymok a Huntressen? Neg!

- Mién vannak itt a Sólymok? - kérdezte Trent.

- Leo Showers ilkán ajándéka volt még a Hadjárat előtt. Van egy kis bázisuk a hegyekben, amit Sólyomfészeknek hívnak. Én csak nyomo-rúságnak nevezem. Itt ugyan majdnem minden nap esik, de odafenn ők azt sem tudják, hogy néz ki egy napsugár.

- Mién nem hívják ki őket, hogy egyszerűen elhajtsák innét?

-A Huntress elég nagy bolygó, ők pedig nem kötekednek. Nagyon ritkán látjuk őket. Erőpazarlás lenne az elkergetésük. Ezúttal Trent nevette el magát.

- Miket beszélsz, galaxisparancsnok! Valaha elég lett volna megemlíteni a Jádesólymokat vagy bármelyik másik klánt, hogy harci indulatokat ébresszen benned. Most meg szinte közönyösnek tűnsz.

- Neg - hárította el a vádakat Benjámin -, csupán jobb rálátásom van a dolgokra, mint amikor együtt harcoltunk a Belső Szférában. Megértem, hogy a politika harcmezején nem vagyok méltó ellenfele vezetőinknek. Azt is tudom, hogy fő feladatom és kötelességem a Huntress védelme.

- Mitől akarod megvédeni?

- Egy nap a Belső Szféra parancsnokai kiderítik koordinátáinkat -szűkült össze Howell szeme. - Talán még tíz év is van addig, de nem fogjuk tudni elkerülni. Amikor megérkeznek, én itt leszek, és várom őket. Seregemben friss harcosok és edzett veteránok, jól kiképzett katonák várják, hogy megmérettessenek, hogy utolsó esélyt kapjanak a becsületes harcra és dicső halálra. Csak annyit kell tennem, hogy életben maradok, és végül a háború utolér. Ezért van szükség itt rám és a szervezkedésemre.

Trent a lába mellé támasztott táskára pillantott.

- Ha olvastad a jelentésemet, tudod, miért vagyok itt.

- Jez Howell génmintáját hoztad. Tudván, milyen jól kijöttetek egymással, biztos vagyok benne, hogy mihamarabb le akarod tudni ezt a feladatot. El kell ismernem, kissé meglepett a hír, miszerint épp te kaptad a díszőr tisztségét.

- Póz - mondta Trent nyugodt hangon. - A csillagképparancsnokom gyűlöl. Vesztesnek tart engem, ahogy számára minden, a Tukayyidot megjárt harcos vesztes. Azért küldött ide, hogy végül át is helyeztessen melléd. Akkor nem kell tovább foglalkoznia velem. Díszőrként a Huntressre küldött, hogy megszabaduljon tőlem, ugyanakkor utoljára még meg is fricskázott: utasított, hogy hozzam el legnagyobb ellenfelem génörökségét, így aztán végleg leírhatott.

- Végigolvastam a jelentéseket. Ezt a Paul Moon csillagezredest jól ismerem. Egykor úgy gondoltam, meg tudom lovagolni a Jaguár-politika tengerének hullámait, de végül ide jutottam. Egy nap talán ő kerül a helyemre, pozvál?

- Póz - felelte Trent halkan, bár titokban remélte, hogy Paul Moont az ő keze által éri utol végzete, csatában, - Mennem kell - mondta, felemelte a táskát, és erősen megszorította. - Eleget kell tennem a kötelességemnek, ahogy arra magad is rámutattál.

- Csakugyan, Trent - mondta Benjámin Howell és ő is felkelt székéből. - A hangod másképp cseng azóta, hogy először léptél be ide. Eldöntötted már, hogy barátok vagyunk-e még mi ketten?

-El.

- Nagyszerű - mondta Howell. - Akkor együtt vacsorázhatunk, mint annak idején. És talán még egy sakkjátszmára is marad idő.

Trent bólintott, de már az általa végrehajtandó feladaton járt az

A géntár belseje egy hatalmas, kőből faragott terem volt. Márvány burkolatú fekete, szürke és fehér padlózata száguldó jaguárok képével volt kirakva. A sötét, fenyegető falak mindegyikében több tucat fémfedelet látott. Valamennyin egy név és digitális kód állt, mind egy-egy génmintát tartalmazott. Mindegyikről őriztek egy másolatot Sztrana Mechtin is, de ezek voltak az eredetik, a Füstjaguár klán harcosi kasztjának alapanyagai.

A halvány fényben egy fehér köpenyes tudós állt a terem közepén, két oldalán egy-egy sötétszürkébe öltözött elemental harcos posztolt. A falon levő füstölők erős illatot árasztottak, ezáltal is tovább fokozva a pillanat ünnepélyességét.

Trent előrelépett, és megállt tíz méterrel a tudós előtt. A férfi idősebb volt, mint bárki, akit valaha látott, vastag szemüveget hordott, és reszelős hangon beszélt.

- Én vagyok a Jaguár fajának, harcosaink vérének őrizője. Ki zavarja eme legszentebb helyünk nyugalmát?

A szavak visszhangja a terem valamennyi sarkából érkezett, amitől Trent szinte minden ízében megremegett. Biztos volt benne, a helyiséget épp ilyenre tervezték, hogy bámulatot és félelmet keltsen az ide belépőkben.

Mély levegőt vett.

- Én, Trent a Howell vérvonalból, állok díszőrséget annak, ki becsülettel szolgált. - Az út során többször gyakorolta ezt a mondatot, és legmélyebb, ünnepélyes hangján ejtette ki.

- Egy vérneves harcos a nemlétbe távozott?

- Neg. Egy harcos meghalt, mégis tovább él. - Trent felemelte a génmintát tartalmazó ezüsttartályt. - Elhoztam Jez Howell csillagkapitányt a Delta galaxisból. Dicső halált halt. - Hazugság volt, de oly könnyén gördült le nyelvéről, mint az igaz szó.

Az egyik elementál elvette a tartályt, és átnyújtotta a tudósnak, aki egy kis leolvasót tartott a henger fedelébe mélyesztett kódexhez. A műszeren felvillanó zöld fény mutatta, hogy minden rendben.

- Itt, az összegyűltek előtt kijelentem, hogy harcosok új generációja fogja vérében Jez Howellt megőrizni. Lényének lényege élni fog, mikor mi már mindannyian az enyészet markában leszünk.

- Seyla - mondta Trent és az elementál mély, ünnepélyes hangon.

- A díszőrség ideje lejárt, te teljesítetted kötelességedet. Tudd, hogy ez a harcos hazáén. A csillagok sötétjébe vetetted magad, hogy elkísérd ide, ahogy törvényünk megköveteli. Becsülettel szolgálod a Jaguárt - mondta az öreg tudós, és fejet hajtott.

Trent viszonozta a főhajtást. Többé már nem a Jaguárokat szolgálta, csupán azt az ideált, aminek Nicholas Kerenszkij szánta őket és a többi klánt. Már csak az van hátra, hogy visszajusson a Belső Szférába, ahol visszaszerezheti becsületét.

Technikusnegyed Lootera,

Huntress Kerenszkij-halmaz,

Klánterület

3056. február 19.

Trent felhajtotta esőkabátja gallérját, és belépett az épületbe, ahol Judith lakott. Lootera tcchnikusnegyede sokkal kevésbé volt pompázatos, mint a harcosnegyed. Hiányoztak a felvonulási terek, a hatalmas gránit és márvány emlékművek. Itt az utcák keskenyek, az épületek régebbiek voltak, bár jól karbantartották őket. A technegyed sötétebbnek és szűkösebbnek tűnt. Ugyanakkor emberibb és vendégszeretőbb benyomást tett, mint a harcosnegyed a maga személytelenségével, viszont furcsa csend uralkodott benne.

Megkapta Judith üzenetét, amelyben a nő értesítette, hol szállásolták el éjszakára. Trent sokkal szívesebben találkozott vele a technikusnegyedben, mint harcostársai pillantásának kereszttüzében. Judith a kis előtérben várta, majd felkísérte a lépcsőn, a szobájába.

Trentet meglepte, hogy saját lakhelyének spártai berendezése nem sokkal volt jobb annál, mint amit jobbágya élvezhetett. Judith becsukta és elreteszelte az ajtót, majd leült az ágy szélére, míg Trent a falikampóra akasztotta vizes kabátját, és elfoglalta az egyetlen széket.

- Feltételezem, hogy eddig sikerrel próbálkoztál.

- Igen, csillagkapitány - mondta a nő, és több optikai diszket varázsolt elő zubbonya zsebéből. - Nemigen találtam katonai adatot a Huntressről, de sikerült szert tennem néhány várostérképre és a bolygó topográfiai adataira. -Judith átfésülte a szállásán található terminált a Jaguárok otthonvilágát leíró információk után keresgélve. Bár az elérhető anyagok száma erősen korlátozott volt, úgy tűnt, sikerült eleget összegyűjtenie, hogy egész éjszaka a fájlokat és a hozzájuk tartozó jegyzeteket másolja.

- A Huntressen csupán néhány település van, ezek pedig viszonylag közel helyezkednek el egymáshoz. Pahn City és New Andery mezőgazdasági központ, vegyiműveknek ad otthont, és ahogy nézem, mindent kitermel a dzsungelból, ami értékes. Myer és Bagera bányász- és feldolgozóközpont.

- Milyennek a benyomásaid a bolygóról most, hogy már itt vagyunk, Judith?

A nő elhallgatott, mivel a kérdés kissé váratlanul érte. Pár pillanatig gondolkozott, majd azt mondta:

- Őszintén szólva csalódott vagyok. Sokkal többet vártam. Ez a Jaguárok hazája, de amennyire ki tudtam deríteni, mindössze két galaxis védi. A Szabó-hegy igen erős bástya, ezt elismerem, de a statikus pozíció hátrányos, a múlt stratégiájának maradéka. Az otthonvilágot pedig olyan harcosok védik, akiket a klán többi tagja használhatatlannak, gyengének tan. Ezt nem tartom logikusnak.

- Nem jól látod - rázta meg fejét Trent. - A hangsúlyt a Belső Szféra megszállására helyezték. Az otthonvilágokat nem fenyegeti veszély. A Belső Szféra nem ismeri a Kivonulás Útját. Egyelőre...

Trent kérdő pillantást vetett Judithra, amit az azonnal értelmezett.

- Nincs poloska - mondta, mire a férfi megkönnyebbült. Bízott Judith azon képességében, hogy megtalálja a lehallgatókészülékeket. Ráadásul nem valószínű, hogy egy tech szállását az otthonvilágon megfigyelés alatt tartsák.

- No és az emberek, akikkel eddig találkoztál?

- Elégedettek. Mégis, valahogy csüggedtnek tűnnek, még a Hynerhez képest is. Mintha mindenki előre készített program szerint működne, automatikusan teszik a dolgukat. Még sosem jártam ilyen helyen, ahol biztonságban erezhetném magam, és mégsem megy.

- Csak egyetlen napja vagy itt, Judith.

- Poz - felelte -, de nem szeretnék sokáig maradni, mert félek, unatkoznék

- Remélhetőleg hamarosan elutazunk.

- Találkozott a volt parancsnokával? - érdeklődött Judith.

- Igen - felelte Trent. - Benjamin Howell most már galaxisparancsnok, és ő felel a Huntress védelméért.

- Lenyűgöző - mosolyodott el a nő, mintha megpróbálna a gondolataiban olvasni. - Van már ötlete, hogyan küldessen minket vissza a Belső Szférába?

- Talán - mondta a férfi. - Howell holmikat csempésztél a Belső Szférából a Huntressre.

- Ez elég becstelen tettnek hangzik - ingatta fejét Judith.

- Neg, nem arról van szó, amire gondolsz. Szerinte ez az egyeden módszer, hogy felszerelést szerezzen a solahma csapatoknak. A kánok nem juttatnak elegendő holmit az itteni két galaxisnak. A régi, megmaradt felszerelést küldetik ide. Ezt a csempészkedést nem nyereségért, hanem a Huntress védelmének megerősítésére indította be.

- Milyen ironikus! Az idevezető úton kénytelenek voltunk megsemmisíteni egy Felderítő Alakulatot, amelynek célja ugyanaz, mint nekünk. Most úgy beszél, mintha ez a csempésztevékenység segítségünkre lehetne abban, hogy visszajussunk a Belső Szférába... de amely ugyanakkor ennek a bolygónak a védelmét erősíti.

Trent bólintott. Csakugyan visszás helyzet állt elő.

- Ma este találkozom vele, és megpróbálok bogarat tenni a fülébe. Van egy ötletem, és azt hiszem, tudom, hogyan vezessem rá Howell galaxisparancsnokot, hogy egyetértsen velem.

- Sok szerencsét. A Kivonulás Útján összegyűjtött adatok értéktelenek, ha nem tudjuk kijuttatni őket innen, vissza a Belső Szférába.

- Ez bizony így igaz, Judith.

Trent belépett Benjamin Howell galaxisparancsnok szállására, és a kis íróasztalra pillantva látta, hogy azt már megterítették vacsorához. Howell egyszerű egyenruháját viselte, és mosolyogva intett neki, hogy foglaljon helyet. Az idősebb férfi egészen más volt, mint amire Trent pár éven korábbról emlékezett. Nem tűnt már olyan hevesnek, mintha eltompult volna. Talán a kudarcai kiölték belőle a harci szellemet.

- Örülök, hogy eljöttél velem vacsorázni - kezdte Howell. - Ma este az Aranyagyar Tesköz tagjai részt vesznek a Besorolás Próbáján, melynek során új galaxist alapítanak.

Aktiválta az egyik falba beépített holovetítőt.

-A próbát minden tiszt szállására közvetítik, és arra gondoltam, szívesen néznéd. - A képernyő életre kelt: egy aréna látszott rajta, melynek szélénéi öt omnimech várakozott. A próba még nem vette kezdetét.

Látván, hogy a kép elég tiszta, Howell elégedetten fordult vissza Trent felé.

- Hagyományos huntressi étel lesz a vacsora; nem amit az étkezdénk szakácsai szoktak készíteni. Boltonpecsenye, hagyma a Dhuan-mocsárból, Acélvipera-tojások a Shikari-dzsungel mélyéről. Azt hiszem, ízletesnek fogod találni.

Trent a tányérjára pillantott, és örült, hogy nem a szokásos, a seregben rendszeresített ételfajtával van dolga megint.

- Harcosok közt az ilyen ételnek nagy értéke van, galaxisparancsnok.

- Itt semmi szükség formaságokra, Trent. Szólíts Benjáminnak. Trent bekapott egy falatot a húsból: forró volt és fűszeres.

- Örülök, hogy együtt időzhetünk - mondta -, de szeretnék mihamarabb visszaindulni.

Benjámin szája előtt megtorpant a villa, és visszaereszkedett a tányérjára.

- Érdekes, hogy szóba hoztad. Majdnem három hete, kaptam egy kommunikációs csomagot Paul Moon csillagezredestől. Kérvényezte, hogy helyeztesselek át a Vasgárda galaxisba. Indoklásképp a korodat és a vérnév hiányát hozta fel.

Trentet nem lepte meg a hír, megőrizte higgadtságát.

- És te miképp vélekedsz a dologról?

- Mire visszatérsz a Belső Szférába, eléred a kort, amelytől solahma egységhez helyezhetnek - mondta Howell lassan, mintha nem akarná megbántani. - Azt is be kell ismernem, hogy vonzó ötlet egy régi barát és pártfogolt társasága. Több speciális hadművelet előkészítése folyik innen délre, a dzsungel rejtekében. Tenyészprogramunk igen kiterjedt, és több új tesközünk is a titkos műveletek tesztelésén dolgozik. Mire elvégzik feladatukat, a Belső Szféra új technikai fenyegetéssel találja szemben magát, és ismét félni fogja a Jaguár üvöltését.

- Új technológia, pozvál?

- Pozitív. Tudós kasztunk zseniális. Míg társaink a Belső Szférában lehetővé tették, hogy azok a mocskos szabadszülöttek utolérjenek minket műszaki fejlettség terén, itt a Huntressen mi a Terra visszafoglalásához fejlesztjük fegyvereinket.

Trent szívesen hallott volna még erről, de tartott tőle, hogy esetleg árt a saját ügyének, vagy gyanút ébreszt Howellben. Kíváncsiságát kénytelen lesz később csillapítani.

- Sokat gondolkoztam - mondta két falat közt. - Hasznodra lennék a Belső Szférában.

- Mégpedig hogyan? - vonta fel szemöldökét Benjámin félrebillentett fejjel.

- Neked fegyverre és felszerelésre van szükséged az itteni csapataid számára. Harcosként sokféle holmihoz hozzá tudok férni. Céljaid szempontjából az is hasznos lehet, hogy van egy tech jobbágyom. A már működő programjaiddal együtt komoly nyereséget jelentenék számodra, pozvál?

A holovetítőn megkezdődött a próba: az omnimechek fegyvercsövei felragyogtak. Az egyik gép egy robbanás keretében gyorsan elesett, a harcos abban a szempillantásban katapultált, hogy a mechet elnyelték a lángok. Trent és Howell beszéd közben időnként vetett egy-egy pillantást a holovetítőre, aztán visszafordult a másik felé.

- Logikus, megalapozott tervnek hangzik. Azonban mién tennél nekem ilyen ajánlatot? Tetteim látszólag távol állnak a becsület fogalmától.

- Poz, de én értem, mi a célod. Elég jól ismersz, hogy tudd, én csupán harcolni akarok, dicső küzdelemben elesni. Ezt nem kapom meg itt a Huntressen. Ha visszatérek a Belső Szférába, és végül mégis visszaküldenek hozzád, sokat jelentene nekem a tudat, hogy legalább segítettem a Zéta galaxis felszerelését. A magam szemszögéből nézve csak nyerhetek az ügyön.

Howell visszafordult a holovetítő felé, és végignézte, ahogy egy Tűzidéző elvágódott egy pusztító Harci Sólyom sortüzének erejétől.

- Mindeddig sem el nem fogadtam, sem vissza nem utasítottam Moon csillagezredes kérését.