BATTLETECH

A KIVONULÁS ÚTJA

BLAINE LEE PARDOE

 

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Blaine Lee Pardoe:

EXODUS ROAD

 

„Uraim, álljanak le a harccal, ez a harcálláspont!" — a űr Strangelove-ból

Ezt a könyvet több embernek is ajánlom, akik fontos szerepet játszanak az életemben. Először is és legfőképp a családomnak - gyönyörű és szerető feleségemnek, Cindinek, dinamószerű lányomnak, Victoriának, és kalandorlelkű fiamnak, Alexandernek. Ha ők nincsenek, ma én sem lennék az, aki vagyok, és nem is próbálnék többé válni sosem.

Dán Q. Plunkettnek és Cullen Q. Tilmannek az Enterprise Manage-mentnél, két remek embernek mind ebben, mind akármelyik évszázadban. Ők mutatták meg, hogyan tanulhatok a múlt hibáiból - és a maguk módján hozzásegítettek Trent figurájának megalkotásához, noha kétlem, hogy tudtak róla. Kari Pardoe, valamint Trisha és Sarah Miller is említést érdemel még, vérvonalam tagjaiként. A Kivonulás Útját ajánlom még a Közép-Michigani Egyetemnek, ahol annak idején ledoktoráltam. Több ragadt ott rám a kötelező tananyagnál, és kedves emlékeket őrzök a Grawn-épület alagsoráról és a büféről.

 

Köszönetem Bill Keithnek, amiért segített nekem Trent karakterével a Gén Conon, és amién megismertetett Benedict Arnold életével. Egy árulóból hőst faragni enyhén szólva nehéz féladat. Donnának, mint mindig, a türelméért. Köszönetem még Sobhna Gargnak néhány hajó és a huntressi helyszínek elnevezéséért. Tökéletesen tisztában vagyok továbbá a politikai dzsungel szövevényességével, amelyen az igazi Russou-nak kell átverekednie magát. Hálám illeti még ezért a könyvért valamennyi volt és (remélhetőleg) jelenlegi munkaadómat, köszönet a politikai háttérinformációkért, amelyek segítettek annyira korruptra és sötétre rajzolni a Füstjaguárok világát. Furcsa, milyen formában tűnhetnek föl a munkahelyi machinációk egy irodalmi műben, nem?

Köszönetem még a többi BattleTech-szerzőnek, akik tovább szítják ezt a parazsat, míg láng nem lesz belőle. A BattleTech univerzumába írni nagyfokú koordinációt és együttműködési készséget igényel. Őszinte nagyrabecsülésem fegyvertársaimnak, Miké Stackpo-le-nak és Róbert Thurstonnek, amiért találkozhattunk a Gén Conon, és együtt kidolgozhattuk az alapját ennek a kötetnek és az ez után következőknek. Viszlát a Huntressen, fiúk!

 

ELŐSZÓ

Ködhiúz edzőtábor Szürkegerinc-hegység Londerholm, Kerenszkij-halmaz Klánterület 3037. október 3.

Porcini csillagparancsnok egy sziklán állva a felügyeletére bízott tizenkét kadét fölé tornyosult. Sötétszürke és bíbor fellegek gyülekeztek a Füstjaguárok edzőtábora fölött. A Szürkegerinc-hegység talaja durva volt és zord, a szikla viszont nagyszerű rálátást biztosított a hegyoldalt borító erdőre, mely majdnem hetven kilométerre húzódott. Porcini csillagparancsnok Fegyvermester volt - ahogy a Jaguár nevelőtiszteket nevezik -, és valahányszor lehetősége nyílt rá, ide hozta ki a rábízott fiatalokat. Ezen a reggelen arra utasította őket, hogy bemelegítésként fussanak fel a meredek emelkedőn.

Porcini világosszürke kezeslábasa sok, harcban töltött évről árulkodott, mely harcok kétségtelenül Londerholmtól messze zajlottak. A Fegyvermester a gondjaira bízott tesköz-csillagképre bámult, miközben arca oly merev és szigorú volt, akár a szikla, melyen állt. Nem látszott rajta, hogy büszke lenne a fiatalokra, csupán valamifajta sötét megvetés sugárzott belőle. Talán nem volt elégedett a teljesítménnyel, melyet aznap, azon a héten vagy hónapban nyújtottak. Ami valószínűbb - és Trent évekkel később így is gondolt vissza a Fegyver-mesterre -, hogy Porcini minden kadétot gyűlölt, men a harcossá válás útját járták, amely a klánok társadalmának csúcsát jelenti, és amely dicsőségre ő már nem számíthat. A klánok között, de legfőképpen a

Füstjaguároknál egy Porcini korában járó harcos már kiöregedettnek számított.

A Ködhiúz tesközének azonban az életet, a világosságot és a végtelen univerzumra nyíló ablakot jelentette a Fegyvermester. Ő volt a legfőbb példája annak, akivé válni akarnak - a született harcosnak. Számukra nem létezett a világegyetem, sem a Kerenszkij-halmaz, de még csak más bolygók sem. Nem volt hova menniük, nem is érdekelte őket semmilyen távoli világ. Ez volt az ő otthonuk, amelyet eddigi életük, a hosszas edzések során egyetlenegyszer sem hagytak el. A tábor, a tanulás, a kiképzés, a gyakorlás, az állandó próbatételek: számukra ebből állt a világ. Ez volt minden tudásuk, és ez is marad mindaddig, amíg kudarcot nem vallanak, vagy meg nem nyerik a végső próbát: a Besorolásét, amely felnőtt klánharcossá avatja őket.

Ez a nap pont olyan volt, mint sok másik, Trent mégis egész életében emlékezett arra, amit ekkor tanult önmagáról és a klánjáról. Ezen a napon állást foglalt, és eltöprengett azon is, hogy majd az évek és fényévek során milyen messzire juthat el ettől a helytől, illetve helyzettől. Azon a ködös reggelen, mely tüzes vasként égett az emlékezetébe, Trent elfoglalta saját helyét a klán történelmében, sokkal határozottabban, mintha az Emlékezés, a minden harcos által szívből tisztelt és fejből ismert hosszú hőseposz sorai közül érdemelt volna ki egyet.

- Mindannyian tanultunk klánunk történelméről, de ma olyasmit akarok nektek megtanítani, ami túlmutat a történelmen, és ami rólunk, mint emberekről szól. Sobna kadét, mondd meg nekem, kik vagyunk mi? - Porcini kérdése, akárcsak sok más felvetése is, egyértelműen csapdát sejtetett.

- Igenis, csillagparancsnok - kezdte Sobna, így téve szert néhány másodpercre, hogy összeszedje gondolatait. - Mi Füstjaguárok vagyunk, a Csillagliga hagyatékának jogos örökösei! Az éjszaka ragadozói vagyunk, a pusztítás mesterei, ellenségeink vadászai. A Füstjaguár rettenthetetlen, ő a harcosok törvényének megtestesülése!

A sötét hajú leány határozottan beszélt, szavaiból csengett a meggyőződés, melyet azóta sulykoltak szinte folyamatosan az agyába, hogy kikelt a fémméhből - a genetikai laboratórium kádjából, mely kitenyésztette.

- Oly szavakat idézel, amiket könyvekből tanultál; kisszerű szavak ezek egy méltatlan gyermek szájából. Fogalmad sincs, mit jelent Füstjaguárnak lenni - gúnyolódott Porcini. - Te még csak szimulátorokkal meg a hálótársaiddal vívtál csatát.

A csillagparancsnok megvető szavainak súlya alatt Sobna szégyenkezve hajtotta le fejét. A tesköz tagjait ugyanazoktól a donoroktól, egyszerre tenyésztették génlaborokban, majd öntudatuk első napjától együtt nevelték és edzették őket. A tesköz élete folyamatos katonai képzésből és heves versengésből állt. Mindenki rettegett a kudarctól, legyen az bármilyen jelentéktelen. Porcini rideg pillantása az ugyanolyan sötét hajú Russou-ra siklott, aki szemmel láthatóan alig várta, hogy felelhessen a kérdésre.

- Russou kadét, kik vagyunk mi? - csattant Porcini hangja. Russou egyenesen, félelem nélkül tekintett rá.

- Mi vagyunk a kiválasztottak, akiknek sorsa, hogy egy nap újra egyesítsék a Csillagligát. Az összes klán közül egyedül a Füstjaguár vadászik csupán a vadászat izgalmáén. Ragadozók vagyunk; türelmesek, gyorsak és könyörtelenek. Mikor a háború fátyla felemelkedik, egyedül mi fogjuk egy klán zászlaját viselni, az ilklánét és az új Csillagligáét.

A fiatal Russou egész arca felderült, ahogy minden klánbeli álmáról mesélt: hogy egy nap visszatérnek a Belső Szférába, s irányításuk alatt újra létrehozzák a dicsőséges Csillagligát. S mint az összes többi klán, a Jaguárok is hitték, hogy az ő klánjuk az összes többi fölé fog emelkedni.

Porcini csillagparancsnok kissé elfordult, majd hirtelen visszaperdült, és bőrkesztyűjével oly erősen vágta pofon Russou-t, hogy az megtántorodott. Ugyanúgy szégyenkezve, akárcsak előbb Sobna, Russou az arcán lüktető vörös sebre szorította kezét. Az ellenkezés vakmerő és értelmetlen dolog lett volna.

- Te is megtanultad a leckét, s szavaidban ott van az igazság, mégsem adnak választ arra a kérdésre, kik is vagyunk. Mivel pedig olyan kadét szájából hangzottak el, aki még sohasem harcolt a klánja nevében, szinte megcsúfolják az igaz harcosokat.

Porcini ekkor Trentre emelte tekintetét. Az ezután következő évek során Trent sosem felejtette el kadétsága tizenkettedik évének eme pillanatát, és a Fegyvermester arcán ülő, gyűlölethez oly közel álló kifejezést.

Porcini pillantása Trentébe forrt.

- Te, Trent, azt hiszed, hogy ereidben a Jaguár vére folyik, pozvál? Akkor mondd meg nekem, kik vagyunk mi?

Trent egy pillanatig az edzőtisztet vizsgálta. Szíve a torkában dobogott, keze reszketett, miközben a helyes válasz után kutatott elméjében.

- Nincsenek rá szavak, csillagparancsnok - mondta végül. - A szavak magukban senkit sem tesznek harcossá, és nem képesek rámutatni, milyen a Füstjaguár valójában. Erre csak a harc képes. Kihívom egy, az Egyenlők Körében lefolytatott harcra, hogy meg tudjam adni a választ.

Porcini csillagparancsnok sötét, majdnem kéjes mosollyal válaszolt, és biccentett.

- Jól feleltél, kadét, s teljesül is a kívánságod. Számomra azonban felesleges dőreség lenne kiállni ellened. Én harcos vagyok, te pedig csupán egy bábu. Mégis adok lehetőséget, hogy igazold álláspontod: Jez fog kiállni helyettesemként.

Jez. Egészen addig a napig Trent még zsúfolt életkörülményeik ellenére is képes volt magát távol tartani tőle. A tesköz általában szorosan összetartozó, meghitt társaság, de Trent semminemű meghittséget nem érzett Jez mellett. Nem számított, hogy életük minden napján látták egymást, ugyanattól az értékes donortól származtak, együtt táplálkoztak, tanultak, edzettek, aludtak, s együtt élték át sikereiket és kudarcaikat. Trent sosem tudott semmiféle közösséget felvállalni Jez-zel. Mindig a lány volt a csillagparancsnok kedvence, de nem valamiféle intrika következményeképp, hanem mert állandóan másokon tiporva törtetett előre. Most előrelépett, miközben a többiek körbeállták őt és Trentet.

Sok-sok évvel később, sok utazás és még több csata után, bajtársak halála, árulás és megaláztatás után, ellenségei fölött aratott győzelme és minden fontos dolog elvesztése után Trent még mindig tisztán emlékezett a napra, mikor Jezzel küzdött meg az Egyenlők Körében.

A lány hosszú fekete haját egyetlen varkocsba fonta, bőrét sötétre színezte a nap. Karcsú volt és erős, mint Trent, de neki, akárcsak néhány másik kadétnak, enyhén keleties metszésű volt a szeme. Megnyalta az ajkát, mintha ínyencfalatnak erezné ellenfelét - Trent legalábbis így emlékezett vissza később. Lehet, hogy az idő valamennyire eltorzította a valóságot, de utólag Trent mindig úgy érezte, Jez nem csak megküzdeni akart vele, hanem alkalomadtán szívesen meg is ölte volna.

Trent lehajolt, hogy teste súlypontja közelebb kerüljön a talajhoz, majd kinyújtotta a kezét. Látta már harcolni a lányt, ezen tudta, mire számíthat. Mindig ő támadott először, ez fémjelezte stílusát. Gyorsan, szinte tébolyodottan csépelte ellenfeleit, hátha így már az első másodpercek során sikerül kiütnie őket. Trent a későbbi évek során is

emlékezett erre, és többször felhasználta e tudását ugyanúgy, ahogy akkor is.

Megpróbál majd becserkészni, a hátam mögé akar kerülni. Láttam már, hogyan csinálja. A tesköz többi tagjához hasonlóan Trent is tanult harcművészeteket, gondolatban pedig a lehetséges válaszcsapások közül válogatott éppen. Porcini csillagparancsnok magasba emelte a kezét, miközben az Egyenlők Körében állva beszélt a körülötte gyülekező kadétokhoz.

- Ahogy az már alapítóink idejében is volt, az ilyen vitákat az egymással egyenrangúak harcban rendezik el. A kör vonalát ne törje meg senki, ne kapjon segítséget a gyenge, aki alulmarad! A győztesé az igazság s a jog. - Hármat tapsolt, a tesköz tagjai pedig egyszerre kán-tálták: - Seyla!

Ahogy az ünnepélyes szó elhangzott, Jez azonnal felugrott, szemében szinte lángolt a gyűlölet. Trent felkészülten várta. Megragadta a lányt, és hanyatt gördült. Áthajította Jezt a feje fölött, miközben az bele akart kapaszkodni, ő maga pedig befejezte a hátrabukfencet. Pontosan Jezre érkezett, mikor az még csak megfordulni szeretett volna. A lány Trent hajába kapaszkodott, és le akarta rántani maga mellé, azonban a fiú a légcsövébe döfte tenyere élét.

Az ütés pontos volt. Jez szeme kidülledt, levegő után kapkodott, de hiába. Trent nem akarta megvárni, amíg újra tud lélegezni. Ahogy a lány elengedte ellenfele haját, és a torkához kapott, a fiú leugrott róla, és az Egyenlők Körének széléhez rángatta. A többi kadét félrelépett előle, így engedve utat számára. Trent kilökte Jezt a körből, ezáltal megszerezte a győzelmet.

Jez még mindig lihegve feküdt a földön, mikor Trent felemelkedett, hogy szembenézzen Porcini csillagparancsnokkal.

- Ez az én jól megfogalmazott, teljes válaszom a kérdésre. Ilyen egy Füstjaguár.

- Jól megfogalmazott, teljes válasz - Porcini csak ennyit mondott, mintha semmi sem történt volna az imént. - Tisztában vagy vele, mit jelent Jaguárnak lenni, ezt már bizonyítottad, kadét. Most azt kell megtanulnod, mit jelent harcosnak lenni.

Előrelendítette lábát, Trent pedig elvágódott. Egyáltalán nem számított a rúgásra. Villámcsapásként érte, és teljes hosszában kiterítette a köves talajra.

Trent sosem értette meg, miért viselkedett így a Fegyvermester. Tisztességes küzdelemben győzte le Jezt, csak azért, hogy utána megalázzák. Igazságtalannak tűnt, hogy a jóval tapasztaltabb harcos felrúgta, különösképp azután, hogy a fiú megfelelt neki.

Sok minden kezdődött el Trent számára ezen a napon. A versengés Jezzel, a klánpolitika és az intrikák megvetése; mintha minden azokhoz a londerholmi, Szürkegerinc-hegységben lezajlott percekhez vezetne vissza. A leendő harcos életében jelentéktelen nap; olyan, mint az összes többi - mégis, akár a tóba hajított kavics hullámai, a hatás messzire gyűrűzött. Kiindulópont volt, s ugyanakkor a vég kezdete. Talán éppen azé a végé, amely az őt tenyésztő népet éri majd utol.

- Egy nap - mondta Porcini, folytatva az oktatást, mintha mi sem történt volna -, egy nap a ti vérvonalatok tagjai fogják végigvezetni népünket a Kivonulás Útján. Az én feladatom biztosítani, hogy kellően felkészültek legyetek egy ekkora útra. Mikor megkezdődik a Belső Szféra felszabadítására irányuló hadjárat, igazi Jaguár-harcosokként fogtok készen állni.

Mindannyian ismerték a történetet, mely arról szólt, hogyan hagyták el réges-régen őseik a Belső Szférát, hogy megszabaduljanak a kicsinyesség, a kapzsiság és az ádáz háborúk átkától, amely tönkretette a dicsőséges Csillagligát, az emberiség addigi legnagyobb eredményét. Az ezt követő századok során születtek meg a klánok, melyek továbbra is a feltérképezetlen űr mélyén rejtőztek, távol a Belső Szférától. Önmagukban fejlődtek tovább, és génjeik összeválogatásával alkották meg és tartották fenn harcos kasztjukat. Minden egyes Füstjaguár tudta, hogy a klán legfontosabb célja egy napon visszatérni, és visszaszerezni jogos örökségüket.

- Csillagparancsnok, mi az a „Kivonulás Útja?" - kérdezte Russou engedelmesen.

- Ez az az útvonal, melyen át Kerenszkij tábornok és a menekülő flotta elhagyta a Belső Szférát, és a számunkra ma otthont jelentő világokba érkezett. A Csillagliga, az emberiség dicsősége, elbukott. Alexander Kerenszkij mentett meg minket az ezt követő káosz embertelenségétől. Majdnem két éven át száguldottak az űr ismeretlen mélységében, míg végül találtak öt világot, amelyek menedéket nyújtottak számukra a Belső Szféra zavargásai elől. Az út hosszú és nehéz volt. A nagy Kerenszkij kimenekítette népünket a háború és pusztítás korából, amely megosztotta a Belső Szférát az azóta eltelt évszázadok során. A tábornok halála után fia, Nicholas fejezte be apja munkáját azáltal, hogy megalapított minket, harcos klánokat, így teljesítve be a nagyszerű tervet.

- A Kivonulás Útja még mindig ránk vár. Ahogy egyszer már idejutott népünk a Kerenszkij-halmazba, ugyanúgy végigmehetünk rajta, ha eljön az idő, hogy a klánok visszatérjenek a Belső Szférába. A Kivonulás Útja a mi titkunk és védelmi vonalunk. A Belső Szférában senki még csak nem is gyanítja létezését, ahogy a mienket sem. Ezért nem kell tartanunk attól, hogy egy nap idejöhetnek, és megronthatnak minket, ahogy bármit, amihez hozzáérnek.

A Kivonulás Útja. Az ezt követő évek során valahányszor Trent hallotta e szavakat, eszébe jutott ez a nap, harca Jezzel és a Fegyvermester igazságtalan viselkedése. Trent háromszor megy majd végig ezen az útvonalon klánja utasítására, kétszer pedig a lelke parancsára.

Ez azonban még a jövő zenéje. Sok minden fog még történni, mielőtt az elkövetkező évek alakot öltenek ebből a pillanatból. Hogy mennyi minden? Azt a fiatal Trent sem álmában, sem legmerészebb elképzeléseiben sem sejthetné.

 

ELSŐ KÖNYV

ÜLLŐ ÉS PöRöLY

Kerenszkij csillagaiból érkezett nyolcszáz

Az igazság és a tiszta fény zászlaja alatt,

Hogy felemelje a szenvedőt,

s lecsapjon Rettentő haragjával arra,

kik ott uralkodának

A hiúság vagy kapzsiság nevében.

- Emlékezés, 98. szakasz, 28. vers

Eljön az idő, mikor leszármazottaink

Visszatérnek, hogy elvegyék a jussuk.

Becsülettel és tiszta szívvel megküzdenek

Azon sötét érzelmek ellen, melyek elhomályosították

A Belső Szféra évszázadait.

-Emlékezés, 3. szakasz, 41. vers

Az igazi harcosok nem követnek semmilyen utat,

hanem újat törnek maguknak.

Nem azért, mert így szeretnék,

hanem mert így születtek.

- Nicholas Kerenszkij

 

Racice-folyódelta

Tukayyid

Rasa l hág Szabad Köztársaság

3052. május 2.

Trent csillagkapitány alig vette észre a kopaszodó fákat, melyek a Racice-folyódelta mocsarában álltak, miközben a széles, nyitott tisztásra rohant. Ordasa a mocsokba süppedt, miután sétatempóra váltott, és célpontok után fürkészve körülnézett. Több négyzetkilométeres ingovány és bozót után ez volt az egyetlen nagyobb tisztás, melyet láttak. Csapattársa, Schultz, egy Veszett Kutyában követte. A Kutya annyira megviselt volt, hogy Trentet már az is meglepte, hogy egyáltalán mozdulni tud, a fegyverzetéről nem is beszélve. Rengeteg harcos elesett már a csatában, csak ő és Schultz maradt meg a bináriából, amelynek a parancsnoka volt.

A madárszerűen közlekedő Veszett Kutya látványa még oly sok éves mechharcos múltja után is lenyűgözte Trentet. Az elmúlt hatszáz esztendő során a mechek vívták az emberiség csatáit és háborúit. Durván emberi formájú és tizenkét méterre magasodó testükön a mechek olyan tűzerőt hordoznak, mely elegendő ahhoz, hogy akár egy egész városrészt tegyenek a földdel egyenlővé. Bármilyen területen bevethetőek, legyen az az űr, a tenger mélye vagy éppen ez az ingoványos posvány. Irányítóik harcosok voltak, akik magasan a pilótafülkében ültek, s természetes idegrendszeri visszacsatolás segítségével koordinálták hatalmas halálosztó gépük mozgását.

Trent számára helyénvalónak tűnt, hogy a klántechnológia legjava jött el ide, hogy a Belső Szféra reményeinek utolsó morzsáit is felőrölje. A Belső Szféra meghódításáért visszatért klánok ereje ragyogó sikersorozattá avatta az inváziót. Egyik bolygó a másik után esett el, miközben seregeik ellenállás nélkül nyomultak a Terra felé.

Aztán a Komsztár, ez a technokrata, misztikus szekta, amely a Terrát birtokolta és védte, feladta addigi semlegességét. A klánok szokásairól és hagyományairól gyűjtött titkos adatok alapján kihívta a őket, hogy a Tukayyidon vívják meg a Terra csatáját. Ha a klánok nyernek, végre magukénak tudhatják az anyabolygót. Ha kudarcot vallanak, a támadók kénytelenek lesznek tizenöt évig felfüggeszteni az inváziót. Egy ilyen fegyverszünet azt jelentené egy Trenthez hasonló harcosnak, hogy már túl öreg lesz a harcok folytatásához, mire az invázió újra megindulhat. Ezen nem fogadhatta el a lehetőséget, hogy itt és most elveszítheti a csatát.

Minden klánnak két várost kellett elfoglalnia, és a Jaguárok nyerték el a jogot, hogy az első csapást mérjék. Miközben az Alfa galaxis a közeli Dinju-hegység közelében landolt, hogy a saját célpontjára rontson, az ő Béta galaxisa, a Ködszövők a Racice-folyó menti mocsarakba érkeztek, hogy onnan támadjanak a számukra kijelölt városra, Port Racice-ra. Gyors harcra és győzelemre számítottak, de a csatamezőn zajló méltóságteljes viadal helyett a Komgárda úgy döntött, hogy a mocsaras terepet és a mélyedéseket kihasználva csapdákat állít az ellenfélnek. Igen nehéz helyzetbe hozták a Ködszövőket a nagy erejű zárótüzekkel, és a gyors diadalt elnyújtott, költséges háborúvá változtatták... ami nem kedvezett a Füstjaguároknak.

- Ezüst Mancs a csillagképparancsnoknak - vakkantotta, miközben robbanássorozat tépte meg a közeli fákat. - Az öt-tizennégyes szektorban vagyunk.

A rádió recsegett, részben a Komgárda zavarása, részben a sérülések miatt. Egy tiszt - nem a saját csillagezredese - feszült hangja válaszolt.

- Ezüst Mancs, itt Sötét Virrasztó. A parancsnoki állást elfoglalták. Visszavonulunk. Ellenséges csapatok vannak a körzetében. Csatlakozzon a Vérsávos Csillaghoz, és vonuljon vissza, hogy hátulról fedezze a többieket. A folyódeltában újrarendezzük sorainkat, pozvál?

Vérsávos Csillag... Jez csapata. Valahol a szíve mélyén Trent remélte, hogy Jezt utoléri a végzete a komgárdisták húsdarálójában. Ezek nem azok a gyakorlatlan harcosok voltak, akikre Lincoln Osis kán szerint számítaniuk kellett. Első csatáikat zöldfülűek ellen vívták, akik nem mérhetőek egy Jaguárhoz, most azonban más volt a helyzet. Hírét vette, hogy Weaver sakán meghalt harc közben. Halála miatt a Béta galaxis maradéka visszavonult, hogy újracsoportosítsák erőiket még mindig valamiféle győzelemben reménykedve.

Ami még rosszabb, a komgárdisták majdnem teljesen megsemmisítették az ő bináriáját, a 267-es csillagkép Bravó egységét. Csupán Schultz maradt életben, ő is inkább a szerencséjének, mint a tehetségének köszönhetően. Temper a Komgárda gyalogságának csapdájába gyalogolt bele. Silvia a pilótafülkéjében halt meg, miközben egy kom-gárdista a területet bombázta. Winston az ellenfél Crockett-jét átölelve halt meg, mivel engedte a fúziós reaktort túlhevülni, miközben a másikat halálos szorításában tartotta.

Villámgyors győzelem hitében kezdték meg a harcot, mely a Belső Szféra alacsonyabb rendű harcosai ellen zajlott. Trent pillantása a fák és a köztük rejtező sötét árnyak fölött időzött, s eme röpke pillanat alatt megértette a helyzet jelentőségét. A Tukayyidon ez volt a legnagyobb csata azóta, hogy Alexander Kerenszkij tábornok felszabadította Terrát Amaris, a Trónbitorló fenyegetése alól, három évszázaddal ezelőtt. De nem csak ez számított.

Trent Füstjaguár volt, és tudta, hogy ilyen hatalmas összetűzés során nagy veszteségek fogják érni a feleket. Ezután új harcosok küzdhetnek a csatamezőn elhullottak vérnevéért, és el is nyerhetik azokat. A gondolat, hogy vérnevet viselhet, a legvégsőkig felkavarta Trentet.

Épp azelőtt találkozott Benjámin Howell csillagezredessel, hogy a Jaguárok a Tukayyidra ugrottak, és Howell beleegyezett, hogy támogassa Trentet, ha bármelyik Howell vérnév felszabadulna, mire a harcok véget érnek. Trent úgy gondolta, csak idő kérdése, és ő is a vérnevet viselő közé fog tartozni a Füstjaguár és az összes többi klánok előtt. A vérnév megszerzése volt a legmagasabb cél, amit egy harcos kitűzhetett maga elé. Azt jelentené ez, hogy genetikai öröksége a szent génbankba kerülhet, s így neve nem szűnik meg a halálával.

Már csak az kellett hozzá, hogy legyőzze a Komgárdát. Tudta, parancsnokai szerint a Komsztár próbálkozása, hogy gátat vessen az inváziónak, színtiszta ostobaság. Szerintük a komgárdisták gyors ütközetei is csak a készletpocsékolás költséges hobbiját szolgálták.

Trent jól látta, mi az igazság, és hogy a Komgárda macska-egér játékot játszik velük, méghozzá oly gyorsan és keményen, hogy a Béta galaxis harcosai hamar kimerültek. Most pedig a Jaguárok visszavonulnak, függetlenül attól, hogy a parancsnokaik ezt előszeretettel nevezték inkább újjászervezésnek. Megpróbálta elmagyarázni a csillagezredesnek, hogy szerinte mi is van kibontakozóban, de a mondat közepén félbeszakították. A Jaguárok parancsnoksága abban a hitben élt, hogy mindent az irányításuk alatt tartanak, s így figyelmen kívül hagyták Trentet.

Épp mikor jelezni akart Jeznek, megpillantotta a lány Harci Sólymát elszáguldani a tisztás túlsó végén, vagy egy kilométernyire. Az általa üldözött komgárdista gyalogságot követte, masszív lézereinek zárótüzével terelve őket. Mármint azzal, amelyik még működött. Trent sebes ügetésre gyorsította Ordasát, és Jez után indult.

Épp eléggé ismerte Jezt ahhoz, hogy tudja, nem hagy fel az ellenfél üldözésével csak azért, hogy teljesítse a parancsot. Valószínűleg már kapott utasítást a haladéktalan visszavonulásra, ezért küldték Trentet is utána. Egy nap az akaratossága fogja sírba vinni. Talán épp ez az a nap...

Trent jelzett Schultznak, miközben megindult Jez felé.

- Fedezz balról menet közben! Parancsunk van rá, hogy Jezzel egy kötelékben vonuljunk vissza a csillagkép hátsó vonalaiba.

- Igen, csillagkapitány - mondta Schultz, miközben felvette az Ordas tempóját. Trent végignézett szenzorain, és látta, hogy Jez előttük van, az ingoványos tisztást körülvevő fák között táncol előre-hátra. A műszer szerint egyre lassult a mozgása, ami elárulta, hogy a harc kezd elmérgesedni, ezért, miközben a gyér fák árnyékai felé futott, Trent felkészült, hogy beavatkozzon a harcba.

Hirtelen erős robbanás tántorította meg, amely kissé felemelte az Ordast a talajról. Mechjét becsapódások érték, de azok nem fegyverből származtak, hanem Schultz szilánkokra robbanó omnimechjéből.

A rövid hatótávú szenzorok árulták el Trentnek, mi történt. Egy rakétahordozó nyitott tüzet Schultzra abban a pillanatban, hogy észrevette. Alig két másodperc alatt több mint harminc rakéta szaggatta át a Veszett Kutya maradványait. Schultznak nem volt ideje katapultálni vagy lőni, ennyi idő csak meghalni elég. Jez ezalatt két másik komgárdista mechhel keveredett tűzharcba. Valószínűleg a Komgárda egyik előretolt állása lehetett a tisztás szélén, esetleg egy javítóműhely volt elrejtve ott, aminek a közelében folyt a harc. A gyalogság vállról indítható rakétákkal és gyalogsági protonágyúkkal lassan, de biztosan tette tönkre a Harci Sólymot.

Trent nem volt hajlandó elfogadni Schultz végzetét. Befogta a visszavonuló KHR-hordozót, és útjára engedte nagy hatótávú rakétáit. A gyújtófejek átszáguldottak a füsttel fedett bázison, és a hordozóba fúródtak. Átrágták magukat az oldalsó páncélon, és a jármű töltényeibe haraptak, amitől annak fegyverei óriási robbanással szakadtak darabokra.

Trent éppen megfordult, amikor Jez egyik támadója, egy erős, fehér Rák leszakadt, és megeresztett felé egy lövést. Legalább öt méterrel elhibázta, de Trent kifejezetten örült, hogy valaki rá is lő, mert ez lehetővé tette számára, hogy beavatkozzon Jez harcába anélkül, hogy megfosztaná a dicsőségtől testársát. Az utolsó nagy hatótávolságú rakétasorozatát Trent a vaskos Rákra irányította, és abban a millisze-kundumban lőtte ki, hogy meghallotta a célzóberendezés kattanását.

A legtöbb rakéta az ellenséges mech^obb oldalába fúródon. Annak leszakadt a karja, füst- és szikraesővel fröcskölve tele a levegőt. Legalább két rakéta azonban túlhúzott a Rákon, és Jez mechjébe csapódott. Ez egy igazán jó harcos. A saját csapatom tagjára lövet velem... A komgárdista mechje a robbanás hatásától kicsavarodott, de halálos nehézlézerével egyben viszonozta is a tüzet. A lövés Trent Ordasának bal lábába mélyedt, amitől a ferro-rostos páncél csörömpölő robbanássorozat kíséretében leszakadt. A fülkében kissé megemelkedett a hőmérséklet. Trent a Ráktól kissé balra lépett mechjével, hogy az nehezebben tudja befogni a fegyvereivel. Tartotta a távolságot, és tisztában volt vele, hogy ki tudja használni messzire hordó fegyvereit a sérült mechhel szemben.

Nem lőtt, amíg fel nem mérte a kettejük közti távolságot, majd tüzet nyitott nehézlézereiből. A ragyogó vörös fény dárdaként reppent a Rák felé. Az egyik sugár a földbe fúródott nem messze a találó nevet kapott mech háta mögött, amitől vékony füstcsík indult az ég felé az egykor zöldellő mezőről. A másik lézer viszont talált, oldalról vágott a Rák csípőjébe. Annak egy darabig sistergett a páncélja, majd miután a lövés mélyen a belső szerkezetébe vájt, felrobbant. A myomer rostok, a csatamecheket hajtó „izomzat" alkotóelemei leváltak és elégtek, émelyítő zöld füstfelhő emelkedett a magasba. A csípőizület is beragadt, bár csak egy pár másodpercre. Abban a pillanatban ugrott ki a helyéből, mikor a Rák pilótája már majdnem visszatornászta szétroncsolt mechjét a megfelelő tüzelőállásba... Trent legalábbis így látta.

Jez harca a másik komgárdista Hóhérja ellen halálos kutyaszorítóra kezdett hasonlítani, mikor a Rák visszafordult feléje, védtelen hátát szinte felkínálva Trent lövéseinek. Bár a férfi látta, ahogy a Hóhér a földre zuhan, majd bal térde fekete füstöt és fémtörmeléket fröcskölve felrobban, de szinte ugyanebben a pillanatban Jezzel szembefordult a szinte közvetlenül mellette heverő Rák. A nő nem is látta, honnan érkeztek a pusztító hatású lövések. A Rák kis és közepes lézerei lüktető fényfalat bocsátottak ki, amely a Rák alacsony pozíciója miatt alulról felfelé Jez Harci Sólymának hónaljába vájt. Jez omnimechjé-nek belsejében másodlagos robbanás indult be, amely leszakította és messzire repítette bal oldali fegyvergondoláját, miközben a Rák megmaradt lézerei lepörkölték a hátsó páncélzat maradékát is.

Jez szembefordult ellenfelével, csonka karjának maradékát bunkós-botként lengette. A Rák pilótája egy bonyolult mozdulattal mechjét kuporgó pózba húzta le, így elkerülte az ütést, majd ahelyett, hogy viszonozta volna a tüzet, közelebb húzódott a Harci Sólyomhoz, és egy jókora rúgással összezúzta annak lábát. Trentet valósággal lenyűgözte az akció. Ilyen magas szinten perdülni, lebukni, és tovább támadni: ez egy harcoló Jaguárhoz méltó ellenfél volt.

Trent nem hagyhatta, hogy Jez meghaljon. Mindketten Füstjaguárok voltak, és egyáltalán nem számított, mit érez iránta. A nő mechjét komoly károk érték, és ha valaki nem siet a védelmére, akár meg is halhat. Mikor azonban Trent látta, mit tesz a. Rák pilótája, önkéntelenül is elismerést kezdett érezni iránta. Ez valóban méltó ellenfél. A mechek közelsége és helyzete miatt, ha elhibázza a Rákot, akkor Jez Harci Sólymát találná el. Választania kellett: vagy tüzet nyit, vagy Jez mellé siet, amivel a nő számára valószínűleg végzetesen sok időt veszteget el.

Trent számára, aki oly biztosan volt Füstjaguár, mintha jaguárszív dobogna mellkasában, nem volt kérdés, mit fog választani.

Miközben a célkereszt a Rák képére siklott, és fegyverei az előmelegítés energiájától felzümmögtek, Trent abban reménykedett, hogy a pilóta valahogy túléli a csapást. Igen hasznos lenne a Füstjaguár klán számára, ha ez a harcos a jobbágyukká válna. Egy olyan mechharcos, aki hajlandó két ellenfele közé állni, és mindkettővel egyszerre megküzdeni, elismerést érdemel.

Trent tartotta eddigi pozícióját, miközben minden fegyveréből tüzet nyitott. Egy borzasztó lézercsapással eltalálta a Rák hátsó felét. A ragyogó vörös és zöld sugarak mélyen és kegyetlenül vájtak a páncélba, amelynek szilánkjai szétspricceltek a levegőbe. Egyetlen lövése sem tévesztett célt... Jez egyelőre életben maradt.

A. Rák pilótája kitartott, folyamatosan lőtte Jezt, miközben az végre megfordította mechjét, hogy visszavágjon. A komgárdista elég hosszú ideig csépelte a Harci Sólymot ahhoz, hogy legalább két tonna páncélt lehámozzon róla pusztító mennyiségben kiosztott lézertalálataival. A felsőbbrendű klántechnológia azonban kitartott, a Harci Sólyom gyilkolásra készen, szilárdan állt.

Trent lövései biztosították, hogy Jeznek ne legyen része abban a dicsőségben, hogy csatában esik el. Befogta a Rák sérült csípőtájékát, s lézerei alapos munkát végeztek. Fekete füstfelleg és fröcskölő zöld hűtőfolyadék jelezte a találat helyét. Láng villant fel, ahogy a csípőízület girója túlforrósodott, majd váratlanul felrobbant, földre küldve és így a csatából kivonva a Rákot. Pilótája tudta, hogy a mechnek vége. Trent még látta, ahogy a nyomás szétveti a pilótafülkét, és a katapult fehér füstcsík kíséretében a csatamező fölé emelkedik. Kiütéses győzelem.

Jez még végigsöpört a visszavonuló Komgárda gyalogságon a lézereivel. Csak egyet talált el, de a többieket visszaszorította az üregekbe és lövészárkokba. Trent szélessávú csatornát nyitott a teljes területre.

- Komgárdista Rák pilóta, isorlának nyilvánítalak a Füstjaguárok nevében!

Kommunikációs csatornája szinte azonnal életre kelt, ahogy Jez megszólította.

- Képes voltál elvitatni tőlem a dicsőséget azáltal, hogy a Rákra lőttél, pozvál? Ezért kihívlak, és meg foglak ölni!

- A Rák lőtt rám először, Jez. Dicsőséged nem szenvedett csorbát. Parancsunk van rá, hogy visszavonuljunk, és hátul őrködjünk. Velem kell jönnöd - felelte Trent kurtán.

- Parancs a visszavonulásra? Egy Jaguárharcos nem így gondolkodik!

- Minden harcos úgy gondolkodik, hogy felettesei parancsait követi, ez pedig a csillagképparancsnokságtól jött. Most azonnal indulnunk kell.

Jeznek nem volt lehetősége, hogy válaszoljon. A tisztás keleti széléről komgárdista csatamechek tömege emelkedett ki a mocsok és sár alól, hogy tüzelőállásba helyezkedjen, amit Trent rövid hatótávú érzékelői azonnal jeleztek. Látta a támadók számát is a kijelzőn, és érezte, ahogy szája kiszárad. Tíz! Trent azonnal megértette, miért utasították őket a visszavonulásra. Úgy tűnt, a komgárdisták egyenesen feléjük tartanak. A klán előtt nagyobb becsülete van a győzelemnek, mint az elpocsékolt életnek. Itt maradni és harcolni egyenlő a halállal.

A tíz mech közül a legközelebb lévő, egy rohamléptekkel közeledő Huszár épp akkor fogta be Jez gépét, amikor Trent a megnövelt hatótávolságú lézerfegyver kioldógombjára nyomta ujját. Újra megnyitotta a kommunikációs csatornát Jez felé.

- Visszavonulás azonnal, Jez! - Ordasát a tisztás közepe felé mozdította, és felkészült, hogy futólépésre váltson.

- Légy átkozott! - adta be végre a derekát a nő, és az Ordas felé indult. - Ha mindennek vége lesz, saját kezem által fogsz meghalni az Egyenlőség Körében!

- De majd később. Most fogadj szót, és tűnj innen!

Érzékelői jelezték, a Füstjaguárok csillaga sietve közeleg, hogy erősítést nyújtson nekik, de még mindig jó néhány másodpercre voltak tőlük. Jez mechje elsietett mellette, Trent pedig megátkozta magában. Függetlenül attól, hogy mit tett vagy mondott, Jez a maga céljaira fogja azt fordítani, és úgy kicsavarja majd az igazságot, hogy az az ő sztoriját támassza alá. Erre semmiképp nem volt szüksége, főleg most, hogy ilyen közel jár a lehetőséghez, hogy vérnevet szerezzen magának. Talán ő hal meg először. Becsületbeli kérdés nem szennyezhet be, mikor jelentkezem a megmérettetésre...

Váratlanul a sár és a zavaros víz kitörni látszott az Ordas körül. Szemét, fű és lángoló rögök záporoztak gépére, mintha a Tukayyid földje valósággal felrobbanna a talpa alatt. Mikor a mech megbillent, próbálta ellensúlyozni a mozdulatot. Lángok nyaldosták körbe.

Miközben mechje rázkódott, a fedélzeti komputer is figyelmet követelt magának. Tüzérségi és Arrow rakéták. Az ellenséges mechek nem álltak ki ellene becsületes harcban, hanem dicstelen halált szántak neki. Megfordította gépét, hogy megpróbáljon elmenekülni, de már nem tudta befejezni a mozdulatot.

A második sorozat nem a talajba csapódott, hanem a máris viharvert Ordast találta telibe. Szétzúzta a vállán található rakétaállást, pillanatok alatt roncstömeggé változtatva azt. Hőhullám futott végig a testén, miközben a még mindig felé tartó komsztáros Huszárt figyelte, amely lézerével az ő részegen tántorgó mechjére célzott. Az egyik Arrow VI rakéta a lábán találta el, egy másik a vállába mélyedt, és óriási robbanás kíséretében leszakította a fegyverburkolatot az Ordas torz maradékáról. Bár mechje haldoklóit, Trent tudta, ezt valahogy túl kell élnie.

Nem volt ideje, hogy lőjön, vagy akár csak megmozduljon. Az Ordas dőlni kezdett, miközben megszámlálhatatlan mennyiségű lövedék záporozott rá. A mech minden becsapódásnál megrázkódott, Trent agya pedig szinte sivított a harci komputer által a neurosisakba küldött idegi visszajelzések áradatától. Sikoltani akart, és lehet, hogy meg is tette, de a robbanások fülsiketítő visszhangja minden más zajt elfojtott körülötte. Másodlagos kijelzője még egyszer felvillant, jelezve, hogy a könnyűgyalogság is mindenhol megjelent körülötte. A monitor ezután elhalványult és megrepedt, plazmája zöld és narancs villámlások közepette kihunyt. Más műszerek is kipukkantak, füstölni kezdtek. Trent agya vadlóként száguldozott, hogy kiutat találjon a körülötte zajló katasztrófából.

A katapultkar felé nyúlt, mikor hirtelen berobbant az előtte levő védőablak. Nem messze tőle lángok özöne kelt életre. Infernók! A zselés petrochemmel töltött Inferno rakéták iszonyatos hőségre tudják hevíteni a mecheket. Mivel a gép ekkorra már nyomorék roncshalmaz volt, az Inferno becsapódása a pilóta számára tűzhalált jelentett. Trent teljes erejével a biztonsági szíjaknak feszült, de a lángok elborították a karját. Neurosisakjának rostélya lepattant, majd forróság csapott a szemébe. Orrát égett hús szaga töltötte meg, és tudta, hogy a saját testét érzi.

Fájdalma erősebb és mélyebb volt, mint amit valaha is tapasztalt. Bőrének minden egyes sejtje égett, fájdalma szinte csontig hatolt. Éles, fehér fény vonta körbe, és szétolvadt fülében minden hang. Halál. Ez már biztos a halál. Remélem, a fájdalom is elmúlik majd... Vakon nyúlt a fény forrása felé, hátha el tudja érni a halált, vagy a katapult karját - amelyiket előbb találja meg.

Vadásztanya, Füstjaguár űrugró Útban a Nadír ugrási pont felé Tukayyid, Rasalhág Szabad Köztársaság 3052. május 28.

Végtelen rémálomnak tűnt, az éjszaka sötétjének, amely sehol sem ér véget, bármilyen irányban mozog is benne. Álmában mindenhol tűzdémonokat látott maga körül. Emberi formájuk volt, de tűzből születtek, mintha az örökkévalóságig lángolnának.

Rémálmában félt, és megpróbált elmenekülni előlük. Félt már fiatalabb korában, de nem ennyire, és nem így. A rettegés leírhatatlan volt, valahányszor a démonok eléje toppantak, és érthetetlen kiáltásaik mintha nagyon messziről visszhangzónak volna. Trent megpróbált elfutni, de a lobogó alakok egyszerűen felbukkantak előtte, a semmiből lobbanva létezésre.

Nem mindig menekült. Időnként megpróbálta megütni vagy felrúgni a tűzdémonokat, amihez harcosi tudásának és merészségének legapróbb morzsáját is felhasználta. De nem ért fel a lángok erejével. Ami még rosszabbá tette az egészet, az a beléje hasító fájdalom volt, valahányszor sikerült eltalálnia valamelyiket. Üvöltött, hangja furcsán visszhangzót! az álom torzításában. Tudta, hogy ez az ő hangja, ahogy az égett hús szaga is a sajátja. Ez nem közönséges rémálom volt, hanem valami több annál.

Ami leginkább megrémítette, az az volt, hogy az álomnak nem akart vége szakadni. Megpróbált felébredni, eljutni az álom és valóság határáig, de nem sikerült kiszabadulnia. Még a fájdalom és a félelem sem volt elég ahhoz, hogy felébresszék. Mégis tovább próbálkozott; hiszen kénytelen volt. Ha ez nem egy rémálom, akkor a pokolnak kell lennie. Trent nem hitt a pokolban, de ha ő halott, akkor ugyan mi más lehet ez a hely?

A félelem nem volt tőle idegen, de harcosként megtanulta leküzdeni. Ezt a félelmet azonban képtelen volt legyűrni. A lángoló démonok jelenléte, üvöltése és lobogása rendre visszaverte próbálkozásait. Saját kiáltásai között távoli nevetést is hallott, amely a tűzdémonoktól származott. Kicsúfolták, eltáncoltak előle, és megkínozták. A nevetés sokkal rosszabb volt, mint a lángok okozta fájdalom, csalódott dühe sokkal jobban égette azoknál.

Aztán meghallott egy hangot. Ez valami egészen új volt, ami eddig még sosem történt. A hang a nevén szólította, csengése szívében és elméjében egyaránt visszhangzóit. Trent elrohant az egyik lángoló démon mellett, amely érte kapott tüzes ujjaival, és megperzselte a karját. Trent nem törődött vele. Úgy érezte, mintha lábára ólomcsizmát öntöttek volna, de tovább küzdött, és a hang irányába igyekezett. Hirtelen életre kelt körülötte a sötétség, fényt és mocorgást látott. Megpróbált az előtte suhanó alakokra összpontosítani, de elmosódottak voltak. Előrelépett, és a hely hirtelen teljesen kivilágosodott.

- Csillagkapitány? - zengett a hang ezúttal tisztán, visszhang nélkül. Trent felnyitotta bal szemét, és egy alakot látott maga fölé hajolni. Egy számára ismeretlen nő volt. Vékony fátyol homályosította el arcát, de mikor felemelte kezét, hogy elhúzza, nem sikerült. Nem tudom kinyitni az egyik szemem...

- Ne mozogjon! Ön a Vadásztanya kórházi hajón van, útban a Hyner felé. Én Karén szanitéc vagyok. Ön súlyosan megsérült, és jelenleg az ágyhoz van kötözve, így marad, amíg ellátjuk a sérüléseit.

- Győztünk, pozvál? - Cserepes ajkain és száraz torkán keresztül érkezett hangja alig volt hallható.

A szanitéc kissé lehajtotta fejét.

- Bizonyára a Tukayyid felől érdeklődik. Május harmadikán elhagytuk a csatamezőt. Csak a Farkasok foglalták el mindkét célpontjukat. A Jádesólymok és a Szellemmedvék döntetlent vívtak ki, de. igen súlyos veszteségek árán. Most a Komsztárral kötött egyezség szerint kell élnünk.

Egyezség... neg! Trent agyában lustán forogtak a kerekek, mégis felfogta a nő szavainak jelentőségét. A Tukayyid felszínén zajló harc a Terra irányításáén folyt. Ha a klánok nyertek volna, a Terra az ő fennhatóságuk alá tartozna, s csupán idő kérdése lenne, mikor foglalják el a Belső Szféra fennmaradó részét. A vereség nemcsak szégyenletes volt, de azt is jelentette, hogy a klánoknak tizenöt évre fel kell függeszteniük az invázió folytatását. A Trent korosztályába tartozó harcosok addigra már túl öregek lesznek ahhoz, hogy az invázió első soraiban küzdhessenek. Ami még ennél is rosszabb, a klánok szent háborúja a Belső Szféra birtokba vételére és az új Csillagliga megalapítására megfeneklett.

Olyan érzés volt, mintha az egyik rémálmot felcserélte volna egy másikkal. A klánok harcos kasztja nem hasonlított a Belső Szféra seregeire, ahol a harcosok fénykoruk után egészen öregkorukig csatázhattak. Nem, a klánok friss, lángoló vérű emberanyagot akartak. Mesterségesen tenyésztett, tesközökben csiszolt, erejük teljében lévő harcosok szolgáltak a Jaguárok első soraiban. Az idősebbeket, akik már elmúllak harmincévesek, tartalékos egységekhez osztották be, ahol alig volt esélyük a dicsőséges halálra.

Trentnek fogalma sem volt, mennyi ideig lehetett eszméletlen, mennyit harcolt rémálma lángoló démonjaival, de úgy érezte, szívesebben választaná azt az álmot, mint ezt, amelyikben a valóságra ébredt. Minden reménye elveszett. Egy kivételével az összes. Ebbe az egybe kapaszkodott bele.

Vérnév.

Benjámin Howell csilfagezredes a támogatásáról biztosította. A Füstjaguárok vereségének ellenére még jelentkezhet a vérnév elnyeréséén folytatott küzdelemre. Ez azt jelentené, hogy túléli önmagát, s egy nap genetikai öröksége talán tovább szolgálja a klánt.

- Meddig? - hörögte, amint a szanitéc megnedvesítette ajkát egy vizes ruhával. A felsőt duzzadtnak érezte, mintha valaki szájba vágta volna.

- Huszonhat napig volt eszméletlen. Holnap dokkolunk az űrug-róval. Vissza tud emlékezni, mi történt magával?

Trent lehunyta megmaradt szemét, és kissé összerándult az arca. Igen, emlékezett. Megmentette Jezt, teljesítette kötelességét. Hatalmas tüzérségi támadás éne a komgárdisták részéről. Láng- és tűz-tenger vette körül. Szinte újra érezte orrában azt a szagot, az égett hús bűzét.

- Póz - felelte, miközben a nő kicsivel nagyobb szögbe állította az ágyát, hogy a plafonnál többet is lásson a szobából. A válaszfalak fakózöld színe elárulta számára, hogy az intenzív gondozó egységben fekszik, a hajó „űrugró kórházként" való megjelölése pedig ennél is többet mondott. Túlságosan jól ismerte ezeket a színeket. Jaguárharcosként nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen helyen járt.

Trent nem tudta, mire gondoljon, mit mondhatna. Rengetegszer volt már sérült, de sosem annyira, hogy hosszabb időt kelljen töltenie eszméletlen állapotban. Lehet, hogy mesterségesen tartották önkívületben gyógyulása érdekében? A tűz és rémálma ijesztő emlékei most is kísértették, miközben azon töprengett, mi történt vele.

Látóterén kívülről egy újabb hang zengett fel, kizökkentve Trentet emlékeiből.

- Mióta van magánál?

- Néhány perce, uram - felelte Karén szanitéc hangja.

- Mennyit tud?

- Csak a harc kimenetelét, és a kómája időtartamát. Sérülései mértékéről egyáltalán semmit. -A hang elfojtott és visszafogott volt, de a színezete mindent elárult.

Trent megpróbálta mozgásra ösztökélni testét, mintha csak fizikai kísérletet végezne önmagán. Egy kevéssé megbillentette lábfejét, de ízületeiben hasogató fájdalom kísérte a mozdulatot. Mégis, legalább a lába a helyén volt. A bal karja is reagált, de a jobb mozdíthatatlan-nak tűnt. Bénán és élettelenül hevert, képtelen volt rá, hogy engedelmeskedjen az agyából érkező parancsnak. A karom, elveszítettem volna a karom? És a szemem, az is le van kötve. Azt is elvesztettem?

- Trent csillagkapitány! - Az új hang volt az, és egy idősebb férfi arca tűnt fel előtte. Kora és öltözete alapján Trent egyértelműen megállapította, hogy a tudós kasztba tartozik. A harcosok sosem értek meg ilyen hajlott kort, de az alacsonyabb kasztok körében általános szokás volt, hogy az időseket hagyták tovább dolgozni. - A nevem doktor Shasta. Erez fájdalmat?

- Neg - felelte Trent. Hangja erőtlen volt, de most már tisztábban csengett fülében. Mintha minden egyes lélegzetvétellel friss erőre kapott volna, amint teste ébredezett a hosszú álomból. Nem érzett fájdalmat, csak valami zavaró hiányérzetet az egyik karja és szeme helyén, ami további töprengésre késztette a sérülés ménékét illetően.

A hófehér, erősen ritkuló hajú, Shasta nevezetű orvos elgondolkozva bámult le rá.

- Ön csúnyán megégett. A felmentő csapatok és a jobbágya nélkül meghalt volna.

Jobbágy? Eszébe jutott a harcos, akire igényt jelentett be, és aki oly merészen küzdött a Rákkal.

- Milyen súlyos? - suttogta.

- A jobb karja és kézfeje erősen megégett. Myomer implantációt alkalmaztunk a helyreállítás során, hogy újra mozgatni és irányítani tudja. A csontjait is meg kellett erősíteni, amihez szénrostokat használtam. Beletelik még néhány napba a jobb kar kalibrálása, hogy újra használható legyen. Az arca szintúgy nagy felületen megégett, és nem tudtam rendbe hozni a jobb szemét. A génmintájából már csí-ráztattunk egy másikat, ami néhány napon belül készen lesz. Ezért kellett rögzítenünk a fejét is. Növekedést gyorsító mátrix van ráerősítve.

Elveszítettem a szemein. Növesztenek neki egy másikat, de hogyan állhat helyt csatában egy harcos a saját szeme nélkül?

- Fogok tudni harcolni, pozvál? - kérdezte Trent rekedten zihál-va. Leginkább attól félt, hogy azt kell hallania, mindezen erőfeszítéseket azért tették, hogy olyan életet hosszabbítsanak meg, mely során többé nem vezethet harcosokat ütközetbe.

A ráncos öreg orvos szinte rosszallóan csóválta fejét.

- Ön képes lesz csatamecheket vezetni, csillagkapitány. A sérüléseiről még mást is tudnia kell, de ezt majd később megbeszéljük, ha eljön az ideje. Most azonban táplálékra és pihenésre van szüksége. Karén szanitéc megeteti, azután elaltatjuk.

Trent lehunyta bal szemét, és nedves melegséget érzett az arcán csordogálni. Próbált megkapaszkodni Shasta doktor szavaiban. Képes lesz újra szolgálni a klánt, bejelenteni igényét a Howell vérnévre, és el is nyerni azt. Lesznek még háborúk, és Trent megesküdött magának, hogy részt fog venni bennük. Már nem voltak rémálmai. Farkasszemet nézett a tűzzel, és túlélte. Szembetalálkozott a halállal, hosszú napokig feküdt öntudatlanul, de visszatért. Mi állhatna még az útjába? Ezután már semmi sem lesz képes feltartóztatni őt.

Trent úgy ébredt, mintha az egész univerzum a testében kavarogna. Igen jól ismerte ezt az érzést, a hiperűr-ugrás okozta émelygést és irányvesztettséget. Az űrugró és űrjáróinak utasai egyik csillagrendszerből a másikba ugrottak, és ha csak egy milliszekundum erejéig is, de lyukat vágtak maguknak a valóság anyagába. A hipertérugrásnál szokásos szédülés zavaró érzése teljesen kiverte szeméből az álmot.

Kinyitotta szemét, és körülnézett. Hosszú eszméletlensége óta hatodszor volt ébren, és minden egyes alkalommal hosszabb ideig, mint korábban. Ami még fontosabb, úgy érezte magát, mintha a teste kétszer erősebb lenne minden egyes eszmélés után. Folyamatosan Karén szanitéc gondoskodott róla, akinek arca és keze hamarosan ismerőssé vált számára. Még a szintetikus élelem is ízlett Trentnek, és ez a tény már önmagában elárulta, milyen komolyak voltak a sérülései.

Megengedték neki, hogy használja a bal karját, így már saját maga tudta szabályozni ágya dőlésszögét. Eltávolították a méretes genetikus növekedésfokozót az arca jobb oldaláról, így ülő helyzetbe emelkedhetett. Bal kezét használva kitapogatta a mesterséges bőrpólyákat a másik karján. Azt is érezte, hogy az arcát fedő kötés fél fejét beborítja.

Karén ezúttal nem volt egyedül: Shasta doktor állt mellette. Trent hirtelen rádöbbent, a férfi jelenléte fontossággal bír, valami komoly dolgot jelent.

- Minden rendben van, pozvál? - kérdezte.

Shasta doktor egyik karjába támasztotta a könyökét, állat a tenyerébe fektette. Tekintete aggodalmas volt, nem válaszolt azonnal.

- Friss kötést kell raknunk a sérüléseire, így eljött az idő, hogy lássa, milyen súlyosak azok valójában.

- Azt mondta, fogok tudni még mecheket vezetni - mondta Trent nyugodtan. - Egy harcos számára más nem számít.

Bár Doktor Shasta mosolygott, miközben beszélt, Trent mégis szánalmat olvasott le arcáról.

- Egész pályafutásom alatt harcosokat kezeltem, csillagkapitány. Minden kasztnak megvan a saját terhe, ahogyan az előjoga is. Még meg kell tanulnia, mekkora az ára annak, hogy újra parancsnok lehessen egy harcban.

Mi ez? Egy alacsonyabb kasztbéli szemtelenkedni mert vele? Doktor Shasta melléje lépett, és egy ollóval a kezében nekilátott, hogy eltávolítsa betege fejéről a kötszert. Trent mozdulatlanul ült, de legnagyobb meglepetésére felgyorsult a lélegzete. Mi rémisztett meg egy egyszerű tudós szavaiban? Képes leszek harcolni, és csak ez számít, semmi más.

A teljes procedúra tíz hosszú és unalmas percig tartott. Karén szanitéc egy kis tükröt adott Shasta doktor kezébe, amit az továbbnyújtott Trentnek. Ő habozás nélkül az arca elé tartotta, s ép szemével az abban látható képre pillantott.

Egyetlen kötszercsík maradt csak a fején, amely a szemét borította. Arca egyik felén a csontot borító hús csúnyán deformálódott. Nem volt rajta bőr, csak némi nedves, szinte csillogó szintetikus bőr fedte, amely hátborzongató módon látni engedte az alatta futó ereket. Fejének mintegy feléről hiányzott a haj, a maradékot körvonalai alapján valószínűleg a neurosisak mentette meg. Jobb füléből csak egy torz húskupac maradt. Orra egyáltalán nem emlékeztetett eredeti formájára. Mintha az arca teljesen elolvadt volna, orrjáratai nyitva és fedetlenül maradtak; fertőtlenítő kenőcs gyöngyözött rajtuk.

Az a bőrdarab, ami eddig a felső ajka volt, jobb oldalon félig eltűnt, így kilátszott az ínye és fogsora. Trent már értette, mién csur-ranr az innivaló rendszeresen az állára - azaz inkább arra, ami abból megmaradt. Valaha oly markáns állkapcsa, a Howell vérvonal egyik jellegzetessége, szinte teljesen eltűnt. A bőr és izomszövetek olyan súlyosan roncsolódtak, hogy csak némi szintetikus bőr borította a maradék rostokat és csontot. A borzalmas heg lefutott a nyakán, és csak ott ért véget.

Doktor Shasta lehúzta a borítókötést a jobb karjáról, és Trent meglátta, mi volt az ára annak, hogy annak idején elérte a katapult kart, és így életben maradt. Kézfeje vörösnek, de sértetlennek látszott, alkarja és felkarja azonban oly borzalmasan megégett, mintha magán a pokol kénköves tüzén sütögették volna. Az elvesztett izomzatot myomer rostokkal helyettesítették, és szintetikus bőrrel borították be. Karja élettelenül csüngött az oldalán, de Trent valahonnan mégiscsak tudta, hogy működőképes. A myomer izmok pedig jóval erősebbé teszik, mint valaha volt.

- Az arcom... - csak ennyit tudott kinyögni, ahogy a tükörbe pillantott.

Az orvos bólintott.

- A szintetikus bőr védelmet nyújt a fertőzések ellen, és időtálló, ami a természetes bőrről nem mondható el.

Trent Karen szanitécra pillantott, és szánalmat látott annak szemében, ami dühítette.

- Egy harcos jegyeit viselem magamon - mondta büszkén, és letette a tükröt. Az ilyen sebek és hegek jelzik, hogy nem félek a harctól, és vadul, könyörtelenül küzdők. Ez lesz a jel, amiből mindenki láthatja, hogy valóban a Jaguár vére folyik bennem, azt is tudta viszont, hogy időbe telik, mire megszokja az új arcot, ami a tükörben köszönti. Ez egyelőre még új és idegen volt számára.

Doktor Shasta lassan bólintott.

- Méghozzá élete végéig, csillagkapitány. A tudomány állása alapján könnyedén helyrehozhatnánk az okozott kárt, de a harcos kaszt nem engedi, hogy orvosi készleteket pocsékoljunk el a hiúság kedvéért.

Trent ezzel nem vitatkozott. A klánok, különösképp a Jaguárok, gyűlölték a tékozlást. Eszerint éltek Nicholas Kerenszkij óta. Ezen elv nélkül talán fenn sem maradtak volna.

- Nem is kérem, hogy hozza rendbe a sérüléseimet. Büszkén fogom viselni őket. Igaz harcosnak mutatnak mindazok szemében, akik látásra használják azt.

Doktor Shasta finoman megcsóválta a fejét.

-Ahogy óhajtja, harcos. Én megtettem, ami a kasztom tagjaitól elvárható. Begyógyítottam sebeit annyira, hogy harcosként térhessen vissza az aktív szolgálatba. Újjáépítettem önt annyira, amennyire szükséges ez ahhoz, hogy ismét beállhasson azok soraiba, akik a Füstjaguár nevében harcolnak.

Trent enyhén elmosolyodott.

- Hadd lássák azok, akik az arcomra néznek, hogy nem futottam el, hanem szemtől szembe álltam ki az ellenséggel.

Judith Faber utolsó sikolya nem jutott el sehova. A Füstjaguárok Hartel nevű űrjárójának gyomrában rejtőző sötét, hangszigetelt szoba elnyelte könyörgéseit, miközben kihallgatói úgy beszélgettek ernyedt teste fölött, mintha az ott sem lenne. Tudta, hogy valószínűleg távolodik a Tukayyidtól, de csak halványan érzékelte, hogy egy hajón van. Sokkal inkább olyan érzés volt, mintha a pokol bugyraiban lenne. Judith nem látta kínzóinak arcát, mégis napokig kellett elviselnie kérdéseiket.

Elfogása óta csak halvány, elmosódott emlékei voltak, melyeket összezavart a drogok hatása és a fájdalom. Csak félig volt eszméletén, mikor a Jaguárok foglyul ejtették. Csuklóját szorosan összekötözték, majd egy űrjáróra cipelték. Menet közben az egyik őre mesélt neki a Komgárda Tukayyidon aratott győzelméről, öröme azonban rövid életű volt. Elkezdődött a kihallgatása, méghozzá halálos precizitással. Először csak kikérdezés stílusban, aztán drogokkal, elektródákkal és idegi-visszacsatolt szenzorokkal. Judith nem lepődött meg az eszközök arzenálján, mi több, megbízatása részeként még tanult is néhány dolgot róluk. Persze tudni ezekről csak egy dolog, átélni a hatásukat már egy másik. Judith csupán az akaraterejére támaszkodhatott, ez választotta el a kínt az őrülettől.

- Majdnem elájult - mondta látókörén kívülről egy mély hang. Judith számára ez már nem számított. A gyötrelem már-már elérte az elviselhetetlenség határát. Azon a ponton volt, hogy megtörik, hogy elmondja inkvizítorainak az igazat. Még a halál is megváltás lett volna számára, hisz azzal megszűnik a fájdalom.

- A gyógyszeres vallatás roppant hatásos, de ne feledjük: a Kom-sztár roppant találékonynak mutatkozott eddigi találkozásaink során is - mondta a magasabb, szinte nőies hang. - Lehet, hogy kemikáliákkal kezelték, hogy így játsszák ki a kihallgatási módszereinket.

- Fennáll ennek a lehetősége?

- Talán igen - felelte az óvatosabb hang -, de ez igencsak kétséges. Csupán néhány emberünk formált jogot jobbágyra a Tukayyidon. Különösnek tartom, hogy elhelyezésekor nem akart a többi elfogott komgárdista közé kerülni.

- A kihallgatásából egyértelműen kiderül, hogy sok barátot és beosztottat veszített el a harcban, valamint hogy halálukért önmagát tartja felelősnek, bár ő személyesen csodálatra méltóan harcolt. Ahogy már tegnap is megbeszéltük, olyan erős a lelkifurdalása, hogy mindeddig ez volt a legerősebb eszköz a megtörésére.

Judith a gyanakvó hang által tartott hosszú szünetbe próbált megkapaszkodni. Ez a hang kínozta és gyötörte meg annyira, hogy kiszedte belőle az emlékeit.

- Egy harcoshoz képest lenyűgöző a műszaki tudása.

- Lehet, hogy ez tartja életben, és ezáltal lehet hasznunkra. Trent csillagkapitány jelentette be rá igényét - mondta a mély hang. - Mi azonban nem lépünk arra az útra, amit a Farkas klán választott. Neki sosem lesz esélye, hogy Phelan Kell rangjára emelkedjen a sorainkban, legalábbis akkor, ha technikusnak soroljuk be. Márpedig nekem éppen ez a szándékom.

- Megmentette Trent csillagkapitány életét, pozvál? A mély hang nem válaszolt azonnal.

- Póz. Az erősítésként küldött egységet megtámadták, a technikus pedig nem tért többé magához. Ez a nő lehet Trent techje, ha a csillagkapitány is beleegyezik.

Judith ujjak gyors kopogását hallotta egy billentyűzeten. Pár pillanattal később a nesz megszűnt, és egy kéz simult a homlokára.

- Tudom, hogy hallod, amit mondok, Judith. Hamarosan visszatér az erőd, de most csupán rám figyelsz, pozvál? Harcosként küzdöttél, de számodra azok az idők már elmúltak. Most már a Füstjaguároké vagy, és új feladatot kapsz. A Kerenszkijek legyenek irgalmasak hozzád...

Mielőtt elájult, Judith még halványan elmosolyodott, tudván, hogy amazok sosem fogják megismerni a valódi okot. Elkezdődött. ..

Ideiglenes katonai kórház Füstjaguár bolygóparancsnokság Warrenton, Hyner Füstjaguár megszállás! zóna 3052. július 3.

Trent felült az ágyon, és jobb keze ujjait a kesztyűszerű szerkezetbe csúsztatta, majd bal kezével állított a szíjakon. Miután aktiválta, csuklóján és ujjain egy sereg kijelző- és szabályozóberendezés kelt életre, folyamatosan változó számértékeket villogtatva. Ellenőrizte, hogy csatlakoztatva van-e az ágy korlátján lévő számítógépcsatlakozóba, majd elkezdte ökölbe hajlítgatni a kezét. Minden egyes mozdulat jelzések miriádjait küldte a számítógépbe, amely a kéz és csukló határozottságát méné.

Ez is a folyamatban lévő terápia része volt, amit el kellett viselnie azóta, hogy egy héttel ezelőtt a Hynerre érkezett. A karját ért sérülés sokkal kiterjedtebbnek bizonyult, mint azt Trent először gondolta volna. Természetes izomzatának legnagyobb része megsemmisült, ezen vékony myomerszál-nyalábokkal helyettesítették azokat. Miközben karját szintetikus bőrréteg borította, s így csöke-vényesnek és gyengének látszott, ez valójában sokkal erősebbé tette, mint korábban volt.

Csupán azzal volt gond, hogy még nem szokta meg „új" végtagját. A mostanihoz hasonló terápia tette lehetővé, hogy a szanitécek kalibrálhassák az új izomrostok feszességét, aminek köszönhetően Trent képes lesz majd olyan szinten uralni mozdulatait, amennyire a pilótafülkében erre szükség van. Ujjai bár megégtek, eléggé gyorsan gyógyultak, így tapintása is visszatért. Ez hiányzott neki leginkább a karjából: teljesen érzéketlen volt, kivéve a kézfejét. Időbe tellett ezt megszokni, de egyre jobban ment.

A szeme már más lapra tartozott. A genetikailag utánnövesztett pótszem jól működött, de a szemüregből teljesen hiányoztak a mozgató izmok, tehát itt kiegészítő berendezést kellett alkalmazni. Az orvos apró, kis teljesítményű myomer izomcsoportokat plántált be, és egy mikrochip által vezérelt szerkezet vezérelte a pillantás irányát és a szem fókuszba állítását. A végeredmény egy működő sötétbarna szem volt, melyet ezüstös monokliként vettek körül a kijelzők és egyéb berendezések. Az elmúlt néhány nap során a beültetéssel járó fejfájás majdnem elviselhető szintre csökkent.

Trent fizikailag még mindig megviselt állapotban volt, bár szorgalmasan súlyzózott ennek orvoslására. A tucatnyi orvosi tapaszon keresztül belepumpált szerek működőképessé tették testét, mégis általános gyengeség jellemezte. Minden nappal egyre többet volt ébren, és egyre kevesebbet aludt. A fürdőszoba és az ágy közti út megtételénél komolyabb testgyakorlást azonban nem végezhetett. Az orvosok szerint még szükség volt jó néhány hétre, hogy visszatérhessen az aktív szolgálatba.

Mikor nem a különféle gyakorlatokat végezte, melyek visszajuttatják majd a harcos kaszt sorába, Trent az ágyához csatolt számítógépterminál adatait tanulmányozta. Az elesettek között a vérnevet szerzett harcosokat kutatta, hogy lássa, milyen vérnév lehetne elérhető számára. Csalódott volt, mert a fájlok túl kevés adatot tartalmaztak a tukayyidi csata következményeiről ahhoz, hogy teljes bizonyosságra tegyen szert.

Mindezek ellenére már kapott parancsot. A Harmadik Jaguár Lovasság Delta galaxisához osztották be, amely a „Viharlovagok" néven volt ismert. Ami azt illeti, nem sokat tudott meg az egységről, mivel a Tukayyidon elszenvedett veszteségek okán a Füstjaguárok újraszervezésekor teljesen megújították a csapatot.

A Hyner télvégi napfelkeltéjének fénye valósággal ragyogott a falakon, amikor Trent egy férfit látott a szobába lépni ropogósra vasalt szürke egyenruhában. Azonnal ráismert Benjámin Howell csillagezredesre. Howell az ágy széléhez lépett, és Trentre pillantott, arca jóval fáradtabbnak és megviseltebbnek tűnt, mint amire ő emlékezett.

- Csillagezredes - kezdte, és már lendítette is lábát, hogy felálljon és tisztelegjen. Howell egy kézmozdulattal leintette.

- Köztünk nincs szükség ilyesfajta formalitásokra, Trent - mondta, és leült az ágy mellé. - Láttam, hogy ideutalták, és úgy véltem, illene meglátogatnom.

- Megtisztel a látogatásával, csillagezredes - felelte Trent. -Azonban attól tartok, hogy a személyes holmijaimat, közte a sakk-készletemet még nem küldték utánam.

Trent három éve ismerte Benjámin Howellt, és ezalatt bajtársak lettek. Sakkmérkőzéseik legendássá váltak a csillagkép legénységének szemében. Ami még fontosabb, Benjámin Howell vállalkozott Trent támogatására, amennyiben módja nyílna egy vérnév elnyerésére.

A sakk említése, ha csak egy pillanatra is, de mosolyt csalt a csillagezredes arcára. Aztán újból elkomorodott.

- Mostanában nincs időm effajta időtöltésre, Trent. Sok minden történik a Füstjaguárok sorai közt. Hogy érzed magad?

Trent önkéntelenül sérült arcához emelte kezét, és megérintette a húsmasszát, ami egykor a füle volt.

- Voltam már jobban is, de hamarosan újra harcra kész állapotban leszek. A karom máris erősebb, mint valaha, és a sebeim bár ijesztőek, de nem fájnak. Ajánlottak nekem egy maszkot, ám lemondtam róla.

Howell megcsóválta fejét, és sokkal halkabban folytatta.

- Az igazat megvallva, nem tudom, mi lenne rosszabb: a Tukayyidra menni és meghalni, vagy tiszteletben tartani a fegyverszünetet.

- Tiszteletben fogjuk tartani?

- A legteljesebb mértékben. De mint minden egyezség alkalmával, itt is vannak kiskapuk. Vannak területek, amelyekre ki tudjuk terjeszteni feltételeinket. Ezt fogja tenni a vezetőségünk. Mi mindig ilyenek voltunk, mint a Jaguár.

- Ki tudja, talán fogunk még egymás mellett harcolni a klánért -mondta Trent. - Fogunk még a Terra talaján állni, pozvál?

Ezek a szavak nem lelkesítették fel Benjámin Howellt, mi több, válla enyhén megroggyanni látszott, miután elhangzottak.

- Neg. A klánok kétféleképpen vívják meg háborúikat. Az egyik a közvetlen harc, amely a csatamezőn folyik. A másik a szavak háborúja, amely a politika színterén zajlik. Mindkettőben könyörtelenek vagyunk. Miközben a fegyveres harcra vágyik szívem, áldozatul estem a klánon belül folyó politikai csatározásoknak.

Trentet ez teljesen összezavarta. Nem mintha nem tudott volna a harcos kaszt politikai csatáiról. Nem érhette volna el a csillagkapitányi rangot, ha nem állja ki az intrika viharát, ami a harcos kaszt külső szemlélő számára egyszerű arculata mögött rejtőzött. Az zavarta össze, hogy Howell szavaiból azt szűrte ki, ő nem volt képes felülkerekedni ezeken.

A csillagezredes a hajába túrt, amit Trent a csalódottság mozdulataként azonosított.

- Nem tudhatod, mert túl beteg voltál ahhoz, hogy tudomást szerezz mindarról, ami a Tukayyidon történt velünk. Szétzúztak minket, mert a Komgárda megtalálta egyetlen gyenge pontunkat, és kihasználta azt. A jelentések szerint mindkét kánunk odaveszett.

Hangja szinte suttogóvá vált, mintha attól tartana, szavai illetéktelen fülekbe juthatnak.

- Azonnal összehívták a vérnevet szerzettek tanácsát, hogy új kánt nevezzenek ki, és én Brandon Howell csillagezredes nevezését támogattam. Merészen beszéltem, mondván, hogy talán síken arathattunk volna a Tukayyidon, ha Osis kán nem itéli meg rosszul a helyzetet. Rámutattam, csupán Brandon Howell példamutató teljesítménye tette lehetővé, hogy egyáltalán szert tettünk némi dicsőségre. Mint kiderült, Brandon Howellt választották meg a Füstjaguár klán új kánjának.

Trent csak néhány tömör, összefoglaló jelentést látott Brandon Howell tukayyidi eredményeiről. Óvatos parancsnoknak bizonyult, akinek elővigyázatossága mentette meg a Jaguár Gránátosokat a megsemmisüléstől. Azt a közvetítést is hallotta, amely Lincoln Osis kán haláláról számolt be. Osis halála, majd az azt követő „feltámadása" igencsak megrázta a Jaguárok vezetőségét.

- Lincoln Osist mégis életben találták, pozvál?

- Valóban. Brandon Howell a sakán pozícióját foglalta el, Lincoln Osis pedig átvette a vezetést. Fülébe jutott, mit mondtam róla, és mennyire támogattam Brandon Howellt. Ennek eredményeképp úgy kezel, mint aki kevéssé lojális iránta. Eme vádját képtelen voltam megcáfolni, s valahányszor rám pillant, ezt látom a szemében.

Trent megértőén bólintott. Lincoln Osis végtelen könyörtelenségéről volt közismert, nem pedig az engedékenységéről.

- Nemrég hallottam egy mondást, mely szerint a kánok jönnek és mennek, de egy harcos szelleme örökké lángol.

- Ez bizony igaz, ha a kán tényleg halott. Ez esetben azonban nem így történt. De kérlek, Trent, hidd el, mélységesen sajnálom, hogy az általam elkövetett hiba következményeitől neked kell szenvedned. Igazi harcos vagy, méltó a vérvonalunkhoz. Nem érdemled meg, hogy megfontolatlanságom így elbánjon veled.

- De én nem...

Benjamin Howell a szavába vágott.

- Neg. Még nem tudsz mindent. Sok vérnevet szerzett harcos vesztette életét a Tukayyid átkozott földjén. Hamarosan megkezdődik a vérpróba, ami ezekért a nevekén folyik. A kán azt kérte, hogy támogassam az egyik jelöltjét a Howell vérnévért folytatott próbán.

Ezt hallva Trent szíve vadul verni kezdett. Lehetetlen... Benjámin Howell engem akart támogatni. Egy klánbeli harcos számára a lehetséges legnagyobb dicsőség a vérnév. A próba végén csak igen kevesen nyerik el a jogot, hogy vezetéknevet viselhessenek - olyat, amely az évszázadokkal ezelőtt Nicholas Kerenszkijjel tartó eredeti nyolcszáz klánalapítótól öröklődik. Minden harcos számára a vérnév elnyerése a cél, és ez az egyetlen lehetőség, hogy genetikai kódja bekerüljön a szent génállományba.

Trentet megrázta, hogy Howell ezek szerint nem szándékozik megtartani adott szavát, s a düh viharos tengerként üvöltött fülébe.

- Mit mondtál neki?

Benjámin fészkelődni kezdett a széken, nem tudván elrejteni, milyen kényelmetlenül érinti a helyzet. Mégsem tért ki Trent pillantása elől.

- Azt tettem, amit bármely, az én pozíciómban levő harcos tett volna: engedelmeskedtem kánom kérésének.

Trent ökölbe szorította kezét tehetetlen dühében. Érezte, ahogy természetes bőre felhevül, de ennél is melegebb ragyogás sugárzott a sérült arcrészt fedő szintetikus bőr alól.

- A szavad! A becsületed! Megszegted a nekem tett ígéretet?

- Póz. Nem sok választásom volt.

- Visszautasíthattad volna. Benjámin megrázta a fejét.

- Mindig rosszul ítélted meg az ilyesfajta klánbeli manőverezés fontosságát, Trent. Osis kán tud az ellene irányuló szervezkedéseimről. Ha nem fogadom el a felkérését, személyes küldetésének tekintette volna, hogy kizárjon minden, ezzel a fegyverszünettel kapcsolatos katonai műveletből. Idősebb vagyok nálad. Bár én már elnyertem a vérnevet, osztozunk a gondban, hogy lassan abba a korba érünk, mikor egy harcosnak el kell döntenie, dicsőséggel avagy szégyenben fejezi-e be karrierjét. A kán határozza meg, ki vezeti az egyes egységeket. Ha keresztezem az útját, Lincoln Osis beoszthat valami elfelejtett aszteroidára a Kivonulás Útja mentén. Vagy ami még rosszabb, elküldhet az otthonunkba tesköz-kiképzőnek. Túl keményen és túl sokáig dolgoztam ahhoz, hogy ilyen sorsot szánjak magamnak.

- Egyvalamit megtehetek - felelte Trent, miközben oldalára fordult, és átvetette lábát az ágy széle felett. - Kihívhatlak a Visszautasítás Próbáján. Ha nem tetszik, hogy kénytelen vagy meghajolni a kán akarata előtt, hát majd én visszahajlítalak. - Meg sem próbálta elrejteni haragját.

Howell megrázta a fejét, és felkelt.

- Légy racionális, Trent. Még mindig túl gyenge vagy. Vállalkozz a próbára, és pillanatok alatt legyőzlek. És ha még nyernél is valahogyan, Osis kán egyszerűen kihívna engem. A végén, biztosíthatlak, ő lesz a győztes. Nem, Trent, így lesz a legjobb... ez az egyetlen lehetőség.

Trent mély lélegzetet vett. Érezte a hűvös levegő simítását a lábán. Végigpillantott drapp kórházi köpenybe bugyolált testén, és elismerte magában, hogy még messze nem kész a harcra. Még ha valahogy győzne is Benjámin ellen, csak az erejét pocsékolná, amire pedig szüksége lesz a vérnévért folyó küzdelemben. Benjámin Howell szavai őszintének tűntek. Lincoln Osis mindkettejük életét megnehezítené, ha Trent megpróbálna dacolni az akaratával. Csalódottságában az alsó ajkába harapott. Ez nem történhet meg! Most már a politikai játszmák uralják a klán életét? Az a jelölés engem illet!

- Nem tagadhatják meg tőlem a vérnevet - mondta tompa hangon.

- Én nem tudok neked segíteni - felelte Benjámin. - Legalábbis ezúttal nem. Talán ha egy másik vérnév is elérhetővé válik...

Trent megrázta a fejét. A düh lassan felgyülemlett benne, és a megfelelő időpontra akarta tartogatni a kitörését, hogy meríthessen az erejéből.

- Nem kérem a segítségét, csillagezredes. Harcos vagyok, s mindig van másik lehetőség is.

Benjámin bólintott. -A Nagy Viadal.

- Igen - vágta rá Trent. - Most már ez az egyetlen reményem.

A vérpróbán résztvevő legtöbb jelentkező azért kap esélyt a küzdelemre, mert a vérnév egyik viselője őt támogatta. Egy jelentkező azonban nem jelölés alapján, hanem a Nagy Viadal néven közismert, mindenki számára elérhető, nyitott csihi-puhin keresztül jut be. Minden egyes harcos, aki nem talált támogatót, részt vehet a küzdelemben. A nevezésnek nincsenek feltételei, több tucat mech küzd meg egymással. Egyetlen harcost kiáltanak ki győztesnek, és ez a személy nyeri el a jogot, hogy részt vegyen a vérpróbán. Egy, a Nagy Viadalhoz hasonló általános verekedés közepén viszont a puszta túlélés a kulcs.

- Meg is halhatsz ott. Még mindig gyenge vagy a tukayyidi sérülések miatt.

Trent pillantása olyan kemény volt, akár a hangja.

- Küzdeni fogok, és ott fog beteljesülni sorsom.

- Szóval te vagy az a jobbágy, akit az én dokkomba küldtek? - kérdezte a nagydarab fickó, miközben körbejárta Judithot. Az űrjáró mechjavító részlegében álltak, a levegőt az olajos kenőanyagok szagával keveredett átható izzadságbűz töltötte meg. Judith már járt hasonló szerelődokkokban, és a körülötte zengő zaj furcsa kényelemérzettel töltötte el.

-Az, hogy te itt vagy, számomra büntetés, szabadszülött!

- Sajnálom, hogy így érez - felelte Judith.

- Sajnálhatod is - hűtötte le a férfi. - Én Phillip főtechnikus vagyok. Lehet, hogy egy harcos szunnyad benned - akasztotta be ujját a Judith csuklóján lógó jobbágyzsinórba-, de itt, ebben a szerelődokkban, én vagyok a főnököd.

- Az én nevem Judith Faber... - Phillip egy pofonnal szakította félbe.

- Neg - mennydörögte dühödten. - A te neved Judith, nincs másik neved. Nincs semmid, amit én nem engedélyezek vagy adományozok neked. Az összes többi neved meghalt a Tukayyidon.

- Értem - válaszolta Judith. Alapos oktatást kapott a klánok társadalmáról és módszereiről. Most végre közöttük élt. A szabályok megváltoztak, és ő kénytelen lesz ezt elfogadni. Rendben, Phillip. Te akarsz a főnök lenni, hát az lehetsz. Eljön majd a nap, mikor megtanulsz tisztelni engem. Addig csak játszd a domináns hím szerepét!

- Nagyon keveset tudsz. Még ha te is lennél a Belső Szféra legjobb techje, hozzám képest akkor sem tudsz semmit. Azért küldtek ide téged, mert láttak benned némi esélyt arra, hogy megtanuld, hogyan végezzük a munkánkat. Bár van ennél fontosabb dolgom, igazi techet fogok belőled faragni... ha belepusztulsz is.

Judith nem válaszolt. Ez a fickó egyértelműen magasabb rendűnek tartotta magát, és okosabbnak tűnt elfogadni, hogy övé a hatalom. Ellenkezni vele rengeteg problémát szült volna, amivel Judith jelenleg nem boldogulna.

- Most nem tudsz mit mondani, mi? - Ismét pofon ütötte, méghozzá visszakézből. Judith összegörnyedt fájdalmában, de biztos volt benne, rosszabbul járt volna, ha megpróbál elhajolni az ütés elől.

Trent álmában forgolódott, mikor megérezte, hogy valaki áll az ágya mellett. Szemét felnyitva pillantotta meg a nőt, aki szürke bőrruhájában alig volt látható a gyengén megvilágított szoba sarkában. Pisztolya a derekára csatolt tokban lógott formás csípőjén. Trent azonnal tudta, ki az, mégis felkapcsolta maga mellett a lámpát, hogy biztos lehessen a dolgában.

Mikor megpillantotta az arcát, a nő először megdöbbent, majd gúnyos mosolyra húzta ajkát.

- Szóval igaz a hír, hogy életben maradtál.

- Igen Jez, élek. - Valószínűleg bosszantja a gondolat, hogy túlélte a Tukayyidot. Főleg, mivel Trent mentette meg az életét. Mikor utoljára láttam, megesküdött rá, hogy az Egyenlők Körében fog végezni velem. Most bezzeg már nem hősködik.

- Ahogy látom, vonzóbb vagy, mint valaha, Trent. - A nő halkan kuncogott.

Válaszolhatta volna erre azt, hogy neki viszont ugyanolyan éles a nyelve, mint korábban, de ezt az elégtételt nem akarta megadni neki. Nem is pislogott, arcizma sem rezdült.

- A sebeim igazi harcosnak mutatnak, amilyen valójában vagyok. Te is élsz, Jez. Talán épp ezért jöttél ide. Meg akarod köszönni, hogy megmentettem az életed, pozvál?

Jez hátravetette fejét, és nagyot nevetett.

- Úgy tűnik, az emlékezeted jobban megsérült, mint a tested, Trent. Ha valaha is hozzájutsz a történtekről tett jelentésemhez, látni fogod, hogy én mentettelek meg téged.

Trent megcsóválta fejét, és visszanevetett rá, bár nem olyan lelkesen, mint szerette volna.

- Úgy hangzik, mintha meghamisítottad volna a tukayyidi csata igaz történetét. Mivel pedig a mechem odaveszett, nem tudom felmutatni a holodiszkemet, hogy bebizonyítsam, milyen hazug vagy.

- A csata valóságos történetét a győztes írja meg, Trent. Az én omnimechem is megsemmisült valamivel később, így csak az én szavam áll szemben a tiedével. Bár a Füstjaguárok nem foglalták el a Racice-deltát, tetteimmel elnyertem, hogy jelöljenek a Howell vérnévre.

Szavai hallatán a düh fehéres izzásig fűtött tűzként kezdett tombolni Trent belsejében. Benjámin Howell azt mondta neki, a kán parancsára másvalakit kell támogatnia a Howell vérnévért, most pedig azt kell megtudnia Jeztől, hogy hazudott a csata menetéről, és ezáltal elnyerte a jogot a megmérettetésre.

Trent visszanyerte lélekjelenlétét, pillantását pedig a nőébe mélyesztette, hogy az ne csak a szavakat, hanem a bennük rejlő fenyegetést is észrevegye.

- Veled ellentétben én a becsület útját követem, amit a nagy Kerenszkijek jelöltek ki népünk számára. Az általad választott ösvényen nem jut dicsőség, és benned kellene annyi bölcsességnek rejtőznie, hogy felmérd, mit vonsz ezzel a magad és a Füstjaguárok fejére. És bár nem tudom bizonyítani vagy megcáfolni beszámolódat a Tukayyidon történtekről, harc nélkül nem győzhetsz fölöttem, Jez - felelte Trent.

Felemelte jobb kezét, és félig természetes, félig mű kezét ökölbe szorította.

- Emlékezz erre, vésd nagyon jól az eszedbe! A tesközben együtt töltött idők óta ismerlek. Tudom, mi történt velünk valójában a Tukayyidon. A tudás pedig a leghatásosabb fegyver, amit egy harcos bevethet küzdelmei során.

Tudta, hogy az utolsó sor fullánkként döfi szíven a nőt. Ezeket a szavakat a nevelőjük még a tesközben verte beléjük. Hogy felejthette el mindezt?

Jez viszonozta pillantását, ravaszsággal teli szeme réssé szűkült.

- Ismerek még egy mondást - válaszolta. - A győztes viszi a zsákmányt.