HETEDIK FEJEZET

Virágkorában Dellalt kiemelkedő tagja volt a pre-köztársasági - a helybeliek által Terjeszkedési Periódusnak nevezett - időszak stratégiailag fontos bolygóinak. Szerepe azóta nagymértékben csökkent: a megváltozott kereskedelmi útvonalak, az őrjárat megnövekedett távolsága, az intenzív kereskedelmi verseny, a szociális egyenlőtlenség, és a kialakulóban lévő Köztársaság újonnan felemelkedő hatalmi központjai - mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a bolygó ritkán látogatott mellékállomássá alakult, még a Tion Hegemónia többi részétől is elzártan.

Dellalt felszínét jórészt víz foglalta el. Xim kincseskamrái egy tó mellett bújtak meg, a bolygó három kontinense közül a legdélibben, egy sarló alakú földnyelven, melyet átszelt Dellalt egyenlítője, és ugyanakkor a déli sarkvidékig húzódott. A kincseskamrák körül terült el Dellalt egyetlen sűrűbben lakott települése, egy aprócska város, melyet még Xim mérnökei építettek. Az utazók ezt tanulmányozták, míg a felszínhez közeledtek.

Nehézfegyverzet! Ágyúállások és védelmi erők halmozódtak a város körül, mára megannyi kibelezett rom, széthulló gépekkel. Az összetört függővasút egyetlen sínét, és a valaha hatalmas épületek homokba dőlt romjait fává terebélyesedő kúszónövények nőtték be. A szennyvíz- és víztisztító telep romjai elárulták, mennyire visszafejlődött azóta Dellalt. Badure említette, hogy a bolygó adott menedéket a szauropteroidok egyik fajának, a hatalmas vízi csúszómászóknak, akik szigorúan lefektetett törvények szerint fegyverszünetben éltek a humán lakossággal.

Hivatalnoki kar itt nem létezett; a bürokrácia a galaxis peremén haszontalan kiadás, lett volna, olyasmi, amit a Tion Hegemónia nem engedhetett meg magának, Han és Badure, hogy magukra vonják a figyelmet, díszlépésben vonultak le a rámpán a leszállópályára, mely nem volt több, mint holmi lapos hegytető, amin megperzselődött nyomokat hagytak a korábbi le- és felszállások. Leheletük apró jégkristályokként csapódott ki a fagyos levegőben. Han magára öltötte a repülős dzsekijét, ami az idő múlásával egyre fényesebb, repedezettebb lett, patinás foltok jelezték az egykori kitüntetések helyét. Felhajtotta a gallérját, hogy a szél ellen védekezzen.

Alattuk feküdt a pusztuló város, több lankán át egészen a keskeny tóig húzódott, mely Dellalt bonyolult vízrendszeréhez csatlakozott. Han a felszállópálya állapotából arra következtetett, hogy nem több, mint három vagy négy landolás történik itt egy dellalti év alatt, valószínűleg azok is csak tioni járőrhajók és a peremterületeket járó alkalmi teherjárgányok. Egy dellalti év másfélszer annyi volt, mint a szabványév, napjai azonban rövidebbek a szabványnapoknál. A gravitáció nagyobb a standardnál, de mivel Han a Millennium Falcon gravitációs mezőjét már a repülés alatt átállította, ezt most alig érezték.

Az emberek futva közeledtek feléjük a városka felől, nevetve és üdvözlést kiáltozva. A nők öltözete Hastiéhoz hasonlított, a színvariációk, mind a ruhadarabok szabása. A férfiak viselete laza nadrágból, bélelt dzsekiből, mindenféle kalapból, turbánból, és redőkbe hulló, lengő bő köpenyből állt. A gyerekek szüleik példájára öltözködtek, kicsiben. Az emberek körül falkányi csaholó háziállat csellengett, pettyes bundájú négylábúak, tűszerű fogakkal és kapaszkodásra is képes farokkal.

Han megkérdezte, kié a mezőn álló egyetlen épület, egy lepusztult hodály, melyet vagy közraktárnak, vagy repülőgép hangárnak használhattak. A tulaj hamarosan megjelent, utat törve a tömegen át, miközben átkokat és sértéseket kiáltozó^, melyeket senki sem vett magára. Alacsony, jókötésű fickó volt, vékony pofaszakálla sem fedte himlőhelyes arcát és nyakát, melyet valami helyi betegség csúfított el. Fogai helyén csak sárgásbarna csonkok maradtak, a peremvilágokban olyannyira jellemző kezdetleges orvosi kezelés eredményeként. Han - aki ezer ilyen világot bejárt - már egyáltalán nem érzett undort.

Az épület felől érdeklődött. Dellalton a szabványnyelvet beszélték, erős akcentussal. A fickó azt bizonygatta, hogy a bérleti díj annyira csekély, hogy amiatt Han ne is vesztegesse az idejét, inkább rögtön kezdjék meg a rakomány kipakolását. A pilóta tudta, hogy ez nem igaz, de az összecsapás Badure tervének részét képezte.

Kuka ingajáratba kezdett az űrhajó és az épület között. Visítozó, nevetgélő gyerekek és fogaikat vicsorgató, szelídített négylábúak vették körül, mígnem az épület gazdájának unokatestvérei elijesztették, és átkozódások közepette elkergették őket, és védőkíséretet alakítottak ki, hogy a munkadroid viszonylagos békében dolgozhasson. így is sok szempár követte a csillogó Kukát; az efféle gépemberről még csak nem is hallottak errefelé. A házigazda unokatestvérei kinyitották az épület egyik ajtaját, de csak annyira, hogy Kuka tudjon ki-be közlekedni. Odabent halomba hordta a ládákat, bádogdobozokat, nagy nyomású hordókat és tartályokat.

A tömeg a Millennium Falcon körül és alatt hömpölygött; félénken tapogatták a leszállóművet és ámulattal csodálkoztak fel rá, maguk közt pusmogva. Aztán valaki megpillantotta a vukit, aki a pilótafülkéből vizsgálódott lefelé. Kiáltások és visítások hallatszottak; kezek lendültek a magasba, ördögűző jeleket mutatva a vuki felé. Csubakka mindezzel mit sem törődött, csak bámult lefelé; Han kíváncsi volt, eszébe jut-e valakinek is a tömegben, hogy másodpilótája kezeli a teherhajó fegyverzetét.

Már tetemes mennyiségű rakomány halmozódott fel az épületben, mikor unokatestvérei társaságában a házigazda átadta ömlengő üdvözletét majd hihetetlenül magas bérleti díjat nevezett meg. Badure a házigazda orra elé tartotta sebhelyes öklét, és Han is valami fenyegetés félét kiáltott. A fickó égre emelve karjait elődeihez könyörgött igazságért, aztán megjegyzéseket tett a külvilágiak megjelenésére és születésük körülményeire vonatkozóan. Közben persze unokatestvérei hagyták, hogy a droid folytassa a rakomány felhalmozását.

Minden egyes alkalommal, mikor Kuka kifordult az épületből, az unokatestvérek egyike bezárta mögötte az ajtót, és a primitív sarokvas fájdalmasan felnyikordult. Mikor Hasti harmadszor hallotta a fülsértő hangot, - a droid egyik szándékosan hosszúra nyúló útja alatt - fellökte hajóbőröndje tetejét és kilépett belőle, óvatosan kiemelve köpenyét és megdörzsölve elmerevedett nyakát.

Bárkit, aki az űrhajót látványosan hagyta volna el, a tömeg az egész városon át követne, s így a hajónapló könnyen illetéktelen kezekbe jutna. Badure eszelte ki a cselt.

Az épületből egy kis hátsó ajtó is nyílt, s minden úgy történt, ahogyan Badure megjósolta - egy olyan elmaradott világban, mint Dellalt, a házigazda nem engedhette meg magának, hogy minden ajtóra drága biztonsági zárat szereltessen. Ezért a hátsó ajtó és a nagyobb csapóajtó egyaránt belülről volt biztosítva, egy apró ajtóval, melyet a nagyobbá építettek be, egyetlen tolózárral látván el. Ez pedig nem jelenthet nehézséget. Han Solo adott Hastínek egy vibrovágót arra az esetre, ha erőszakkal kellene utat törnie magának kifelé. De elegendőnek bizonyult csak a reteszt elmozdítani, aztán a lány már siethetett is kifelé, az épület mögötti világos területre.

Asarok mögül visszapillantva legalább három izgatott csoportot tudott elkülöníteni. Az egyikben Han Solo és Badure egyezkedett a házigazdával, egymás felmenőit és személyes higiénéjét sértegetve ízes dellalti dialektusban; egy másikban emberek hadonásztak hevesen vitatkozva Csubakka eredetéről; végül, az utolsóban a házigazda unokatestvérei a tömeggel küzdöttek, hogy Kuka folyamatosan tölthesse a raktárát a konténerekkel, melyeket - terveik szerint - ők később majd elkobozhatnak, ha a külvilágiak nem kívánják megfizetni az elképesztően magas bérleti díjat. A dellaltiak egy emberként örültek a rendkívüli mulatságnak.

Ekkor újabb szórakozási lehetőség adódott, mely Badure előre elkészített tervében szintén helyet kapott: Skynx baktatott lefelé a rámpán, látszólag azért, hogy Hannái és az idős férfival beszéljen. Megdöbbent kiáltás hangzott a tömegből és az emberek többsége a hajóhoz épp visszatérő Kuka után nyomult, hogy megbámulja az új csodát.

Miután meggyőződött róla, hogy apró kézifegyvere a belső zsebében lapul, Hasti elindult, mindvégig úgy haladva, hogy az épület közte és a mező között legyen. Köpenyébe burkolózott, csuklyáját a fejére tette, így észrevétlenül haladt. Korábban már járt a városban, mikor a bányatelepről őt és Lannit elküldték egy apróbb beszerző körútra. Felidézve a település alaprajzát, Xim kincseskamrái felé vette az irányt.

A kincseskamrák építésének idejéből fennmaradt járdát hepehupásra és töredezettre roncsolta a használat, és az eltelt idő. Az utcákat mély kerékvágás barázdálta, és sár fedte, mivel a fenti ablakokból gyakran oda zúdították a szennyvizet. A lány óvatosan lépdelt az út közepén. Körötte emberek szaladtak, bicegtek, - egyeseket cipeltek - a leszállópálya irányába. Két aggastyánt, a helyi arisztokrácia nagyjait fényűző, zárt hordszékben cipelte hat meggörnyedt teherhordó. Két nyolclábú gerinces fenevad húzta fogat követte őket.

Három részeg tántorgott ki a sarki kocsmából; egymás vállát átkarolták; kerámia ivócsészéikkel a levegőben hadonásztak, italukat ki-kiloccsantva. Egy pillanatra rábámultak, aztán továbblökdösték egymást. A helyi erkölcs-kódex előírásai szerint a nők meglehetős biztonságot élveztek, legalábbis a városon belül, ennek ellenére Hasti mélyen lesütötte szemét, és kezét pedig - nőhöz méltatlanul - a pisztolyára csúsztatta. Az ünneplők azonban az űrhajónak szentelték minden figyelmüket, hiszen ha nem teszik, elmulasztják a nagy eseményt, melyről a város évekig beszél majd.

Átvágva a településen, mely úgy tűnt, mélyebbre már nem süllyedhet a civilizálatlanság mocsarában, Hasti végül eljutott Xim Despota kincseskamráihoz. Egymással kapcsolatban álló, kamerákkal biztosított roppant rendszer volt ez, vastag falakkal, melyek a maguk idejében erőszakos behatolók számára áthatolhatatlanok lehettek. Mégis akadtak tolvajok, akik az elmúlt évek során bejutottak, üres pincéket, ásító kincseskamrákat, kongó ládákat és csupasz polcokat találva. Hamar el is távoztak, és csak a sötét titkokat kutató, alkalmanként feltűnő vándorok és tudósok maradtak huzamosabban, hogy bejárják Xim ma már kihalt épületét. A galaxis dugig volt látnivalókkal és csodákkal, melyeket érdemesebb volt megnézni, és könnyebb megközelíteni; ha az itt található kísérteties csend nem valami csábító.

A kamrák kopott, lyuggatott homlokzatába beágyazva ott díszelgett Xim címere, a napfényszemű halálfej, és az ősi nyelv írásjelei: ÖRÖKÖS HÓDOLATTAL XIMNEK. AKI KEZÉBEN TARTJA A CSILLAGOKAT, ÉS KINEK NEVE AZ IDŐK VÉGEZETÉIG ÉLNI FOG!

Hasti megtorpant, hogy egy pillantást vessen önmagára egy kidőlt oszlop tükörként ragyogó felületén, remélve, hogy hasonlít nővérére. Bosszantotta Han Solo magatartásának hirtelen változása vele szemben - először is: biztonsági övének becsatolásakor hosszan akadékoskodott és még hosszabban segédkezett, aztán vakmerő - igaz, tökéletes - landolással igyekezett őt elkápráztatni. A fajankó vagy nem vette észre, hogy mennyire ellenszenves neki, vagy ami valószínűbb, egyszerűen nem akarta tudomásul venni.

Keresztülvágott a széles, tetejétől megfosztott oszlopcsarnokon, és belépett a kincseskamrák egyedülálló, gigantikus bejáratán. Belül hűvös és sötét

Volt; Óriási kör alakú kamra tárult fel a fél kilométert is meghaladó átmérőjű kupola alatt, az egyedül* állóan hatalmas kincseskamra-rendszer méltó előcsarnokaként.

A legkülső kamra volt az egyetlen, melyet még ma is használtak. Hasti szeme hozzászokott a gyenge fényhez, melyet a világító pálcák és a faggyúlámpások adtak, füstbe burkolva a barlangszerű helységet, melyet egykor monumentális, fénypaneles világítótestek ragyogtak be. Távolabb, a helység közepén néhány dolgozóasztal árválkodott, mozgatható válaszfalak és szekrények tornyosultak - mert bizony bármily csekély tevékenység folyt is itt manapság, adminisztrációra azért szükség volt.

Néhány dellalti, adatrögzítő plaketteket, régimódi vezetékes memória-tekercseket, sőt komputer printer-papír nyalábokat cipelve sietett el mellette. Hasti csóválta fejét a primitív eszközök láttán, úgy emlékezett, a kincseskamráknak kevés bérlője akad. A Dellalti Bank és Valutaváltó az egyik, az Állagmegőrző Hivatal, mely a kiürült labirintus felügyeletét látta el minden anyagi forrást nélkülözve, a másik. Ez utóbbihoz tartoztak az íróasztalok és a válaszfalak.

Egy férfi közeledett a félhomályból - magas, széles vállú, haja éppúgy fehér, mint kétágú szakálla. Élénken mozgott; asszisztensével a sarkában, aki alacsonyabb, félelmetes kis ember volt, őszbe hajló, fekete haját középen kettéválasztotta.

A magas férfi hangja szívélyesen és elbűvölően szólt.

- Én a kincseskamrák gondnoka vagyok. Miben segíthetek?

Fejét felszegve Hasti igyekezett a helyihez hasonló akcentussal felelni.

- A páncéldobozomat szeretném kiüríteni.

A gondnok balkezének ujjaival körülfogta jobbjának csuklóját, az udvariasság és az invitálás dellalti jelét mutatva.

- Természetesen; személyesen állok a rendelkezésére. Intett a másik embernek, aki távozott.

Hasti követte a gondnokot, jobbról mellette lépdelve, mert emlékezett rá, hogy egy dellalti nő is így cselekedne. A kincseskamrák folyosóinak padlóján színes kristály-mozaik tündökölt olyannyira bonyolult mintázattal, hogy Hasti képtelen volt kivenni, mit ábrázol. Sok darab eltört már, és egész területek hiányoztak. A falak magasan íveltek fejűk felett eltűnve a homályban. Lépéseik pedig tompán visszhangzottak.

Végül egy falhoz érkeztek, ami még nem a folyosó vége volt, pusztán valami válaszfal, melyet durván kivágott kövekből emeltek és egyenetlenül vakoltak be, oly módon hogy az eredeti konstrukcióhoz hasonlítson. A falban egy ajtó bújt meg, úgy festett, mintha valami kevésbé értékes épületből emelték volna át ide. Mellette egy audio-rögzítő várakozott. A gondnok rámutatott:

- Kérem kisasszony, szóljon bele a hangrögzítőbe, és máris továbbléphetünk a páncélterembe.

Mikor Hasti nővére a diszk elrejtéséről mesélt, csak a doboz kölcsönzési kódját és a zárkombinációt mondta el, de semmiféle hangrögzítőről nem beszélt. Hasti érezte, homloka lüktet és mellkasában a szíve vadul dobog.

A gondnok pedig türelmesen várakozott. Az audio-rögzítőhöz hajolva, mintegy isteni sugallatra a lány végűi ennyit mondott: - Lanni Troujow.

Ez az utolsó ajánlatom - Badure már negyedszer mondta pontosan ugyanezt, a Dellalton az alkuban megszokott túlzásokhoz folyamodva. - Tíz driit naponta, és három napot előre fizetünk.

A házigazda sikoltott egyet és szakállát tépte, másik kezével pedig bőszen verte a mellkasát, és őseinek esküdözött, hogy előbb csatlakozik hozzájuk, mintsem hogy hagyja, hogy egy ilyen rablóbanda kifossza őt, és kivegye a falatot a gyerekei szájából. Skynx mindent megfigyelt, és elbűvölték az alkudozók óvatosan kiszámított sértései.

Han csak fél füllel figyelt, nyugtalanította, hogy vajon sikerült-e Hastinek észrevétlenül elhagynia a leszállópályát. Taszítást érzett a vállán: Kuka volt az.

- Csak a vita miatt kérdezem, uram; folytassam a rakomány kirakodását?

Ez az előre megbeszélt jelrendszer szerint annyit tett, hogy Hasti kijutott. Badure is hallotta és megértette.

- Pakolj mindent vissza, míg ez a génhibás házigazda valami elfogadható árat nem mond.

- Lehetetlen! - kiáltotta a házigazda. - Már igénybe vettétek nagyértékű épületemet, és egyéb elfoglaltságaimtól is elvontatok. Megegyezésre kell jutnunk. Én itt tartom a rakományotokat a Tényfeltáró Bizottság megérkeztéig.

Ő és Badure halálos sértéseket vagdostak egymás fejéhez.

A házigazda borzalmas névvel illette az idős embert; Skynx izgatottságában remegett, teljesen beleélte magát a dologba, antennái reszkettek.

- Tojáspusztító! - mondta ki dacosan. Mindannyian elhallgatták, és a parányi ruuriaira bámultak, aki még lélegzetét is visszafojtotta, annyira megrémült meggondolatlan kitörése miatt. A házigazda elment, a tömeg nagy részének kíséretében, sértő jelzőket kiáltozva vissza. Unokatestvéreit hagyva hátra, hogy kívülről őrizzék az épületet. Valahonnan elcsent zavaros golyós puskákkal álltak ott, amolyan hatszögcsövű; hosszú, lencsés típusú célzóberendezéssel felszerelt özönvíz előtti vadászfegyverekkel.

Mikor a Falcon fedélzetére értek, Badure ledobta magát egy székre.

- Hát ez a házigazda! Hogy ez milyen egy hitvány gazember!

Han megragadta Kukát.

- Mi történt?

- Az épület bejáratát őrző fickók állandóan utánam vizslattak az ajtón keresztül, mialatt a rakományt lepakoltam. Valamivel azelőtt történt, hogy elunták magukat, és elunták Badure előadását is, és már Skynx belépőjére figyeltek. Hasti már nem tartózkodott a ládájában, és a belső ajtó ki volt reteszelve. Kék Max tanácsára visszatoltam a reteszt.

- Mondd meg Maxnak, hogy klassz srác - mondta Badure. - Szeretlek mindkettőtöket; egy tolvaj veszett el bennetek.

A droid mellkaslemezei kétfelé nyíltak, akár holmi szekrényajtók, és Kék Max fotoreceptorai felgyulladtak.

- Köszönöm, Badure - csipogta kimérten; Han pedig magában morfondírozott: rajta kell tartanom a szemem ezen a komputeren, különben még tinédzser-bandák öltözetét idéző színekben fog pompázni és vibropengét hord majd a fedőlemezei mögé rejtve. Micsoda egy csibész!

Ekkor Skynx jelent meg Csubakkával az oldalán, aki csak most hagyta el a pilótafülkét. A vuki kezében ott lötyögött fém flaskájában a vákuum-desztillált ital, melyet a vezérlőpult alatt tartottak, kivételes alkalmakra.

- Skynx - mondta Badure - azt hiszem, itt az ideje, hogy felálljon a zenekar.

Skynx könnyedén átgördült a másodpilóta ülésén, és kis sarok-otthonába érve különböző tárgyakat akasztott le faformájú fogasáról.

- Ha nincs számunkra több utasítása, uram, mondta Kuka Hannák - Max meg én szeretnénk folytatni Skynx kazettáinak átvizsgálását.

- Amit csak akarsz, öregfiú.

Kuka a műszaki vezérlőközponthoz ment, ahol ő és Max a Skynx által hozott ősi felvételeket olvasgat-

ták. A munkadroidon, aki már bejárta az egész galaxist, és aki már elnyűtt egy testet, most hihetetlen kíváncsiság lett úrrá: Kék Max pedig mindig is készen állt az új információk befogadására. A két gépet főleg a régen halott Xim harci robotjainak műszaki adatai és az ezzel kapcsolatos dolgok érdekelték.

Skynx, két leghátsó végtagján csücsülve egy miniatűr, erősítővel ellátott ütőhangszert vett elő, következő végtagpárjának ujjai közé egy-egy ütőt fogott, és egy pár ritmus-dobot szíjazott maga köré, ezek fölé két fújtatót erősített, hogy levegőt pumpáljon egy kürtbe, melyet felülről a második végtagpárjában tartott. Legfelső karjaiba pedig egy fuvolát fogott, és néhány futamot játszott rajta próbaképpen, olyan hangot csalva elő, mely Hant még a szülőföldjéről ismert zúgásra emlékeztette. Kíváncsi volt, milyen agy képes koordinálni ezt a sokféle tevékenységet.

Skynx belevágott egy vidám dallamba, tele hirtelen futamokkal, fényes közjátékokkal és humoros sorozatokkal, elképesztő hangzást állítva elő - mintha a hangszerek avagy Skynx végtagjai önálló életre keltek volna. A ruuriai láthatóan nehéz helyzetbe került, elhibázott egy ütemet, zavarban volt, és reménytelen kísérletet tett, hogy végtagjait ismét uralni tudja. A többiek nevettek, különösen Csuhákká, akinek vuki viháncolásától a válaszfalak megremegtek. Badure elismerése jeleként a játékasztalon kopogott, még Han is koppantott egyet vagy kettőt. Kinyitotta a flaskát, kortyolt egyet, és továbbadta a vukinak.

- Itt van, ez majd begöndöríti az irhádat. Csubakka ivott, majd ő is továbbadta. Még Skynx is elfogadott egy kortyot.

Megkívántak egy újabb kört, aztán még egyet, végül Badure felugrott, mindkét karját feje fölé tartotta, hogy bynarriai táncot mutasson be. Úgy szökdelt körbe a fülkében, mintha húsz kilóval lett volna könnyebb, és vagy húsz évvel fiatalabb.

A tánc csúcspontján a fedélzeti nyílás jelzőrendszere megszólalt; Badure és Csubakka odasietett, alig várták, hogy lássák, mit hozott Hasti. Kuka és Kék Max felpillantottak a stroboszkópos gyorsleolvasó monitorról, Skynx pedig nekilátott kiszabadítani magát a hangszerei közül.

- Az első pont elvégezve - mondta a rá jellemző gyorsasággal. - Skynx, a K’zagg Kolónia szülötte egy kincskereső expedícióban vesz részt! Bárcsak láthatnának most testvéreim a közös fészekaljból!

De mikor a vuki visszatért a fülkébe, leverten rogyott a társa melletti székbe, szőrös fejét a kezébe temetve. Ilyen nagy a baji - gondolta Han. Badure érkezett, egyik kezével a kétségbeesett Hastit ölelve át. A lány hörpintett egyet a flaskából, köhögött gyorsan elhadarta a történetet, aztán újra ivott.

- Hangrögzítő? - kiáltotta Han. - Senki nem beszélt hangrögzítőről.

- Lehet, hogy Lanni nem is tudta, hogy felvették a hangját - felelte Badure.

- Az a gondnok - motyogta Hasti. - A köldökébe kellett volna döfnöm a fegyverem, és felajánlani, hogy kifényesítem az epeköveit.

Han átadta másodpilótájának a félig üres flaskát, és felállt. - Most az én módszeremmel csináljuk. A pilótafülke felé indult, közben felhúzta repülős kesztyűit. Csutakká mögötte haladt. - Akarjátok tudni, hogy megy ez? Maradjatok itt.

Badure gyorsan a két pilóta elé lépett. - Nyugi, fiúk. Mit forgattok a fejetekben?

Han vigyorgott. - Lecsapunk a kincseskamrákra, berobbantjuk az ajtókat forgótáras fegyvereinkkel, bemegyünk és elhozzuk a diszket. Ne is fáradjatok, fel se álljatok, emberek; egy perc alatt végzünk.

Badure megrázta a fejét. - Mi történik, ha egy tioni járőr tűnik fel? Vagy egy birodalmi hajó? Nyakatokba vennétek egy fejvadász csapatot?

Han legyintett - Megkockáztatom.

Hasti felugrott. - Nos, én viszont nem! Ülj le, Solo! Legalább vedd sorra a lehetőségeket, mielőtt aláírod mindannyiunk halálos ítéletét.

Csubakka várta barátja döntését; Kuka pártatlanul figyelt, Kék Max pedig telve izgalommal.

- Nem ártana egy kicsit előre gondolkodni - szólt közbe Skynx halkan.

Han nem állhatta a komplikációkat és a kibúvókat, de elhamarkodott döntését pillanatnyilag elhalasztotta, mivel meggyőzték, hogy az életben a legkevésbé érdekes dolog halottnak lenni. - Rendben, rendben; ki éhes? - kérdezte. - Már unom ezeket a műkajákat. Menjünk és nézzük meg, mit lehet zabálni a városban. Ha ti nem vágytok rá, én akkor is megyek. A flaskát a töltényövéhez csatolta, Csubakka magához vette nyílpuskaszerű lézervetőjét és töltényöveit, Badure megtalálta a helyi pénzzel teli kis bukszáját, amit magával hozott, Kuka pedig bezárta mellkaslemezeit Kék Max előtt.

Hasti látta, hogy Skynx már levetni igyekszik hangszereit. - Hé, én még semmit sem hallottam tőled!

Badure körbepillantott. - Hozd magaddal őket - kérte Skynxet. A ruuriai kezdte bepakolni hangszereit a teste köré erősített szállító hevederbe.

Felvéve repülős dzsekijét, Han becsukta a társaság mögött a fedélzeti bejáratot, és gondosan lezárta. Viharfelhők gyülekeztek,, elektromos kisülések világították meg a felhőket különös vörös fénnyel. Badure mutatta, hogy a házigazda emberei eltűntek. - Lehet, hogy végre rájöttek, hogy üres ládákat őriznek!

- Inkább csak nem éreztek kedvet ebben a lyukas csűrben üldögélni, várva a vihart - vetette ellene Hasti. A többi nézelődő - főleg gyerekek és csaholó háziállatok - akik a távolból figyelték az űrhajót, szintén odébbálltak.

A kis csapat nekivágott az emelkedő útnak, Kuka volt a sereghajtó. Ilyen magasan, távol a dokkoktól az utcákat alig tartották karban, a világítás pedig egyenesen ismeretlen volt. Nem jutottak messzire.

Először Han érezte meg, hogy valami nincs rendben - minden túl csendesnek tetszett; a rozoga ablakok bezsaluzva egytől-egyig. Fény és hang sehol a közelben. Han megbökte Csubakka vállát, és a nyílpuskaszerű lézervető felemelkedett, ugyanabban a pillanatban jelent meg a kapitány lézerpisztolya is.

Ösztönösen egymásnak háttal álltak; Hasti már-már szólásra nyitotta a száját, hogy megkérdezze mi baj, mikor reflektorok fénye világította meg őket.

Han megállapította, hogy kézi reflektorok, mivel feltételezte, hogy jobbkezes emberek tartják őket a bal kezükben, olyan messzire kitartva, amennyire csak tudják, nos, hát elég jó célpontot kínáltak.

- Ne tedd! - parancsolta egy hang. - Lekaszabolunk valamennyiőtöket, ha bármelyiktek lő!

Bekerítették őket. Han eltette fegyverét, és Csubakka is leeresztette a magáét. Emberek és különböző más fajú lények bukkantak fel a vakító fényben, puskákat, hangkarabélyokat, golyóvetőket és egyéb fegyvereket lóbálva. Hant és társait könnyen lefegyverezték, felszerelésüket átvizsgálták. Skynx félelmében csipogott, mikor fogvatartóik megtapogatták féltve őrzött hangszereit. Szerencsére engedték, hogy megtartsa őket.

Három alak végezte a kutatást, a két alacsonyabb az emberi fajba tartozott - ikrek voltak, egy fiatal férfi és egy nő, jellegzetesen erős, egyenes szálú barna hajjal, hegyes orral, riasztóan fekete szemekkel, és keskeny, erélyes, sápadt arccal.

A harmadik személy hátramaradt, a lámpák derengő fényében nagy, esetlen alaknak tűnt. Han emlékezett a névre, amit Badure említett: Egome Fass, a kegyetlen.

Az ikrek közelebb jöttek, a nő lépdelt elöl. – J’uoch - motyogta Hasti reszketve.

Azok arcán ugyanaz a merev, halálos nyugalom ölt..- így van - felelte gyorsan J’uoch. - Hol az a diszk, Hasti? Tudjuk, hogy jártál a kincseskamrákban.

Hűvös mosolyt küldött Hannák, aztán ismét Hastihez fordult. - Add elő, különben szénné égetjük a barátaidat: ezzel a pilótával kezdjük ni!

Csubakka hatalmas karjai megfeszültek, ujjai begörbültek; felkészült a halálra, ahogyan azt el is várták tőle, a Tiszteletreméltó Vuki Család fejétől. Oly erős szálak fűzték Han Solóhoz, hogy emberi kifejezés nem is létezik, mellyel leírható lenne.

Han sorra vett számos haditervet, de mind öngyilkosságnak tetszett; ám ekkor Kuka szólalt meg. - Solo kapitánynak nem eshet bántódása. Majd én kinyitom a Millennium Falcont önöknek.

J’uoch szemügyre vette a droidot; soha nem jutott volna eszébe, hogy a droid is képes beengedni őket a hajóra. - Nagyon helyes. Csak a hajónapló lemezét akarjuk.

Han, egyre izgatottabban bámult Kukára: kíváncsi volt, mi zajlik az öreg munkarobot logikai prizmái között. Nem kerülte el figyelmét a tény: hallotta, amint nagyfrekvenciájú kommunikációs impulzusok cserélődtek Kuka és Kék Max között.

A fegyveresek visszaterelték őket a Falconhoz. Han csak most értette meg, miért szóródtak szét a dellaltiak. Csak remélni tudta, hogy a két gép valami használható tervet dolgozott ki.

Kuka, miután felmászott a rámpán, a fedélzeti nyílás zárjánál tevékenykedett, J’uoch embereitől körülvéve. Furcsa módon, amint a fedélzeti nyílás ajtaja felemelkedett, a droid úgy döntött, hogy kinyitja mellkaslemezeit Aztán Han és a többiek hallották Kék Max nagy sebességű jelzéseit.

Egy ütköző tárgy fülrepesztő sziszegése visszhangzott a levegőben. A Kukát őrző egyik férfit borzalmas ütés döntötte le a lábáról, a következő pillanatban már a rámpán terült el. Egy másikat, távolabb a rámpán, valami a levegőbe lökte.

- Uccu neki! - visította Kék Max, és abban a pillanatban kitört a káosz…