SZILÁRD Leó:
JELENTÉS A KÖZPONTI PÁLYAUDVARRÓL
E novella szerzője Szilárd Leó, világhírű, magyar származású atomfizikus. A harmincas években Fermivel dolgozott, az uránium maghasadását tanulmányozták, majd 1942-ben együtt építették meg az első atommáglyát. Életének fő célja: az atomenergia felszabadítása békés célokra, az emberiség „második tűzgyújtása”. Mégis, sajátos szerepe volt az atombomba megteremtésében.
Sokak előtt ismeretes, hogy Albert Einstein 1939. augusztus 2-án levelet intézett Roosevelthez, az Egyesült Államok akkori elnökéhez. Levelében felhívta az Egyesült Államok kormányköreinek figyelmét Fermi és Szilárd kísérleteire. E levélben megírta, hogy olyan nagy jelentőségű energiafelszabadító folyamatról van szó, amely nemcsak békés célokra, hanem fegyverként is felhasználható. Felhívta az elnök figyelmét arra is, hogy német fizikusok is törekednek a probléma megoldására. E levél megírására Szilárd Leó késztette barátját, Einsteint, és a levél hatására az Egyesült Államok kormánya minden támogatást megadott az atommaghasítás gyakorlati megoldásán dolgozó tudósoknak, hogy megelőzzék a németeket az atombomba előállításában, ám mire az atombombát megalkották, a háború már a Távol-Keleten is a befejezéséhez közeledett.
Amikor az atombombát New Mexicóban kipróbálták, Szilárd tiltakozott az illetékeseknél annak háborús felhasználása ellen. S mint mindannyian tudjuk, tiltakozásával nem törődtek, Hirosimára és Nagasakira atombombát dobtak, s napjainkban is folytatják az atombomba-kísérleteket, s a világ közvéleményének, tiltakozásának fittyet hányva, már a világűr ellen is merényletekre vetemednek az Egyesült Államok kormánykörei.
Szilárd azóta is harcol az atomenergia kizárólag békés felhasználásáért. Küzdelmének egyik érdekes formája a novellisztikus írás. Az itt közölt, és az ehhez hasonló írásokban részben az atomenergia mindent megsemmisítő hatását tárja fel, részben az emberi észre apellál az atomháború, az emberiség kollektív öngyilkossága ellen. Ezt a novellát 1948-ban írta.
*
…Elképzelhetik, mennyire meglepődtünk, amikor teljesen kihalt városban kötöttünk ki. Tíz évet utaztunk az űrben, s a ránk kényszerített tétlenségtől már nagyon is türelmetlenek voltunk; és amikor végre kikötöttünk a Földön, kiderült – amint azt már bizonyára tudják –, hogy minden élet kihalt e bolygón.
Mindenekelőtt természetesen azt kellett megtudnunk, hogyan történhetett ez, mi okozta az élet pusztulását, és hogy az az anyag, amely elpusztította – bármi legyen is – hatékony-e még? Hiszen esetleg a mi életünket is veszélyezteti! Nem mintha védekezni tudtunk volna ellene, azonban döntenünk kellett afelől, hogy milyen értesítést küldjünk? Jöhet-e ide újabb expedíció vagy sem?
Elsősorban is azt a rejtélyt kellett megoldanunk, hogy miként pusztíthatott el valamiféle baktérium vagy vírus minden élőt, minden növényt és minden állatot? Végül is az egyik fizikusunk – szinte véletlenül – felfedezte, hogy radioaktivitás nyomai mutathatók ki a légkörben. Ez még az első héten történt. Mivel a radioaktivitás igen gyenge volt, nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget. A pontos elemzés azonban kimutatta, hogy a sugárzást sokféle radioaktív elem sajátságos keveréke okozza.
Xram ekkor arra hívta fel a figyelmünket, hogy mintegy öt évvel ezelőtt titokzatos fényeket figyeltek meg a Földről. A fények egy hét leforgása alatt lángoltak fel. Xram arra gondolt, hogy talán urániumrobbanásoktól származtak e fények. Ez esetben a jelenleg észlelt radioaktivitás talán az öt évvel ezelőtti robbanásokkal függ össze, s eleinte elég erős lehetett ahhoz, hogy elpusztítsa az életet a bolygón.
Ez a feltevés persze eléggé valószínűtlennek látszott, hiszen az uránium maga nem robban, és nagyon is bonyolult eljárással lehet csak robbanékonnyá tenni. Mivel a földlakók, akik ezeket a városokat építették, nyilván gondolkodó lények lehettek, nehéz elképzelni, hogy ilyen bonyolult folyamatokat végeztek el csak azért, hogy elpusztítsák önmagukat.
Az elemzés során azonban kiderült, hogy a levegőben észlelt radioaktivitás és radioaktív nyomelemek pontosan olyanok, mint amilyenek urániumrobbanás után keletkeznek. Az arányuk és intenzitásuk pedig arra utalt, hogy valóban mintegy öt évvel ezelőtt lezajlott uránium-atommaghasadás következtében jöttek létre. Ez aligha lehetett véletlen, így Xram elméletét ma már általában elfogadják.
Xram további következtetéseivel azonban már nem tudok egyetérteni. Azt ugyanis, hogy miért és hogyan keletkezett a robbanás, úgy magyarázza, hogy a Föld két kontinense között háború tört ki, s a háborúban mindkét fél győzött. A feljegyzések mindenesetre azt mutatják, hogy az első húsz fellángolást az eurázsiai kontinensen észlelték, ezeket a fellángolásokat öt (sokkal erősebb) követte az amerikai kontinensen. Első hallásra ez meggyőzőnek hangzott, s ezért eleinte el is fogadtam Xram elméletét, vagy legalábbis gondolkodtam rajta.
Azt hittem ugyanis, hogy a két kontinenst talán két különböző földlakófaj lakta, amelyek nem tudták vagy nem akarták szabályozni a népszaporulatot, és ez túlzsúfoltságot okozhatott. A túlnépesedés, az élelmiszerhiány élet-halál harcot robbanthatott ki közöttük. Ezt az elgondolásomat azonban két okból is el kellett vetnem: 1. a földlakók csontvázai – akár az eurázsiai, akár az amerikai kontinensen találtuk is őket – egyetlen fajhoz tartoztak, és 2. a csontváz-számlálás statisztikája azt bizonyította, hogy túlnépesedésről egyik kontinensen sem lehetett szó.
Xram azonban továbbra kitartott háború-elmélete mellett. És az a legkülönösebb, hogy érvelését egyetlen különös és talán egészen jelentéktelen megfigyeléssel támasztja alá. A megfigyelésre – vagy leletre – nemrégiben tettünk szert a „Központi Pályaudvar” tanulmányozása alkalmával.
Amikor megérkeztünk, nem tudtuk, hol és hogyan kezdjünk a vizsgálathoz. Kiválasztottuk tehát a város egyik legnagyobb épületét, hogy először azt vizsgáljuk meg. Hogy mit jelent az épület homlokzatán ékeskedő „Központi Pályaudvar” felirat, azt nem tudom, de az épület rendeltetése egy percig sem volt kétséges előttünk. Valamiféle kezdetleges közlekedési rendszer lehetett a Földön, amely kerekeken gördülő, idomtalan gépekkel működött. Ezek a gépek ugyancsak kerekeken gördülő kocsikat húztak maguk után. Mindez síneken gördült.
Több mint tíz napig tanulmányoztuk ezt az épületet, s számos izgalmas és meglepő részletet derítettünk fel.
Kezdjük egy érdekes megfigyeléssel, amelyet teljesen tisztáztunk – legalábbis az én véleményem szerint. Az állomáson talált kocsikat – mint megállapítottuk – kétféleképpen osztályozták: „Dohányzók” és „Nemdohányzók”. Ezzel nyilván az utasok különbözőségére utaltak. Arra gondoltam, hogy a városban nyilván kétféle színű földlakó élt, az egyiknek sötét, füstös lehetett a színe (erre utal a „Dohányzók”), a másik kevésbé pigmentált lehetett, ha nem is egészen albinó – ez felelt meg a „Nemdohányzó” kifejezésnek.
A földlakókból csak csontvázak maradtak. Ezekből pedig semmit sem állapíthattunk meg bőrük festenyzettségére vonatkozóan. Eleinte úgy látszott, nehéz lesz valamiféle bizonyítékot is találni ennek az elméletnek az alátámasztására. Azonban csakhamar néhány különös épületet fedeztünk fel. Igen tágasak voltak, és nyilvánvalóan valamilyen misztikus célt szolgálhattak. A termekben bekeretezett festett vásznak függtek a falakon, tájképek meg a földlakókról készült arcképek. És itt meggyőződhettünk arról, hogy a földlakók valóban két osztályba sorolhatók: az egyikbe azok, akiknek a bőre pigmentált volt (és ennek következtében dohányfüstös benyomást keltettek), a másikba azok, akiknek a bőre olyannyira enyhén pigmentált, hogy nem keltett füstös benyomást. Pontosan ezt vártam, ez igazolta az elméletem helyes voltát.
Talán még egy ezzel kapcsolatos megfigyelésemet is megemlítem; a képekből kiderült, hogy még egy harmadik földlakó-féleség is létezett. E harmadik féleségnek az egy pár kezén és lábán kívül még egy pár szárnya is volt, és valamennyien a „nemdohányzók” közé tartoztak, vagyis a kevéssé festenyzett variánshoz. Mivel a fellelt és megvizsgált csontvázak közül egyetlenegyet sem találtunk e szárnyas változatból, arra következtettem, hogy a képek egy régen kihalt fajt ábrázoltak. Ezt a nézetemet az is alátámasztotta – és feltevésem helyességében ma már nincs okunk kételkedni –, hogy megállapítottuk; ezek a szárnyas formák sokkal gyakrabban fordultak elő a régebben festett képeken, mint az újabbkoriakon.
Nem írhatom le sajnos a Központi Pályaudvaron tett valamennyi érdekes felfedezésünket, mert végül is rá akarok térni arra a legmeglepőbbre, amelyre Xram a háború-elméletét alapozza.
A felfedezés egy jelentéktelen apróságból Indult ki. A Központi Pályaudvar hatalmas területén két kis – meglehetősen elrejtett – helyiségre bukkantunk. Mindkét helyiség (az egyik ajtaján „Férfiak”, a másikén „Nők” felirat volt) apró fülkékre oszlott. A fülkék rendeltetése szemmel láthatólag az volt, hogy arra az időre, amíg a földlakók szervezetük salakanyagát kiürítik, elrejtse őket a többiek elől. Az első probléma az volt, hogyan találták meg a földlakók e rejtett helyiségeket? Honnan tudták, hogy hova kell menniük a Központi Pályaudvar hatalmas területén?
Ha feltételezzük, hogy a földlakó véletlenszerű mozgására bízza a helyiség megtalálását, akkor (átlagosan) egy óra járás-kelés jött ki a számításokból. Lehetséges azonban, hogy a földlakók a szaglószervükkel tájolódtak e helyiség felkutatásakor. Számításaink eredményeképpen kiderült, ha a földlakók szaglószerve a mi csökevényes szaglószervünknél 30-40-szer érzékenyebb volt, akkor a keresés ideje egy óra helyett 5-10 percre csökken. Ez azt igazolja, hogy a hely megtalálása nem okozhatott különösebb problémát.
Egy másik dolgot már sokkal nehezebben lehetett megérteni. A probléma akkor keletkezett, amikor felfedeztük, hogy bonyolult zár védte minden egyes fülkének az ajtaját. A zárat megvizsgálva kiderült, hogy egy tartály tartozott hozzá, a tartályba kis kerek fémdarabot kellett egy résen át bedobni, csak akkor nyithatták ki az ajtót, és mehettek be a fülkébe.
A fémkorongokon szám és kép van, a kép fáklyát tartó nőt ábrázol a „Liberty” felirattal. Mi a tartály, a fémkorongok és a „Liberty” felirat jelentősége?
Számos hipotézis született erre vonatkozólag. A legtöbb valamilyen szertartásnak értelmezi az egészet, amelyet a földlakók a salakanyagok kiürítésével kapcsolatban gyakoroltak. Hasonló szertartásokról számoltak be a „Szigma 25” és a „Szigma 43” bolygó lakóival kapcsolatban is. Ami a „Liberty”-t illeti, ez valószínűleg valamiféle nagyra becsült erkölcsi tulajdonság lehetett a földlakók körében vagy legalábbis az őseik között. Ez eléggé megnyugtató magyarázat: a korongokat tehát áldozatként adták közvetlenül az ürítés előtt.
De miért kellett biztosítani (vagy pedig Xram szavaival élve: kikényszeríteni), hogy minden egyes ürítés alkalmával valóban megadják ezt az áldozatot? Hiszen a zár csak akkor nyílt ki, ha bedobták a fémkorongot! Ezt is megmagyarázhatjuk, megérthetjük, ha feltételezzük, hogy a fülkék használatára törekedő földlakókat bizonyos sürgősség hajthatta. Talán egyszer–másszor elmulasztották volna az áldozatot – a sürgősség miatt –, vagy mert esetleg nem volt náluk ilyen fémkorong. Ez esetben viszont sokáig szenvedtek volna az utólagos lelkiismeretfurdalástól. A lelkiismeretfurdalásból eredő tünetek és betegségek nem ismeretlenek azokból a jelentésekből, amelyeket a „Szigma 25” és a „Szigma 43” bolygóról kaptunk. Ott is bizonyos szertartások elmulasztásáról volt szó.
Azt hiszem, ez a jelenleg adható legtökéletesebb magyarázat, és remélem, a további kutatások megerősítik majd. Xramnak azonban – amint már említettem – megvan a saját elmélete, amellyel – azt hiszi – mindent meg tud magyarázni. A tartályban levő fémkorongokat is és az életet elpusztító urániumrobbanást is.
Úgy gondolja, hogy ezeket a korongokat a földlakók bizonyos teljesítményekért, például munkáért kapták. Xram azt állítja, hogy a földlakók nem voltak értelmes lények, és speciális ösztönző tényezők nélkül nem dolgoztak volna együtt, közösen. Azt állítja: éppen azzal lehetett a földlakókat az ilyen fémkorongok megszerzésére késztetni, hogy arra kényszerítették őket: minden ürülékürítés esetén áldozzanak egyet–egyet belőlük. Ily módon a fémkorongok megszerzésének vágya tette lehetővé, hogy közös munkát végezzenek, amely nélkül a társadalmuk nem maradhatott volna fenn.
Tovább fűzve e gondolatot – Xram azt mondja – az ürítőhelyen talált korongok talán csak egy általános elv speciális megnyilvánulását jelzik. Lehet, hogy nemcsak az ürítéskor kellett ilyen korongot adni, hanem más életfunkció alkalmával is, például táplálkozáskor stb. Hiszen ezek az életfunkciók az ürítés előzményei és okai.
Napokig beszélt nekem az elméletéről, és nem vagyok bizonyos abban, hogy tökéletesen és mindent megértettem belőle, mert nagyon gyorsan és izgatottan beszélt. Inkább a lényegét próbáltam meg összefoglalni, bár nem sok értelmét látom az egésznek.
Xram bonyolult számításokat is végzett, amelyekkel megmutatta, hogy a fémkorongok kicserélésén alapuló termelés és elosztás nem lehetett stabil, szükségszerűen nagy ingadozásokat mutatott, valahogyan hasonló képet adott, mint a depresszív-mániás elmebetegség tünetei. Azt állította, hogy egy ilyen depressziós szakaszban a háború lélektanilag elképzelhető még ugyanazon fajon belül is.
Senki sem becsüli többre nálam Xram ragyogó eszét, ezzel az elméletével azonban melléfogott. Lehet ugyan, hogy van benne valami igazság, de ez az igazságmagvacska igen kicsiny lehet. Mivel bizonyíthatom be, hogy lényegében melléfogott?
Az utolsó néhány napon szúrópróbaszerűen átvizsgáltunk tíz, találomra kiválasztott lakóházat. Számos ürülékürítő fülkét találtunk bennük, de egyetlenegyet sem szereltek fel fémkoronggal működő zárral. Ez megdönti Xram elméletét.
Ezek után bizonyos, hogy a Központi Pályaudvaron levő ürítőben talált korongokat valamilyen szertartás keretében helyezték a tartályba. Ilyen szertartást nyilván csakis a nyilvános helyen végzett ürítéssel kapcsolatban gyakoroltak.
Örülök, hogy idejében tisztáztuk ezt a dolgot, mert nagyon sajnáltam volna, ha Xram bolondot csinált volna magából azzal, hogy elméletét bedolgozza a jelentésünkbe. Elvégre is tehetséges fiatalember, és ha vannak is néha merész, sőt esztelen elméletei, bizonyos vagyok abban, hogy jelentős tudományos pályafutás vár rá.