Adrian ROGOZ:
AGGODALOM A MRINÁN
Az egyenlítői oázis gránittal és akvamarinnal ékesített hatalmas amfiteátrumát zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők. Megkezdődött a „csatornák évi tanácskozása”.
A hatalmas képernyőn feltűntek Avda éles kontúrjai: sokszorosan felnagyítva közvetítették a képet a 45-ös obszervatórium hatalmas teleszkópjából.
Az a hír, hogy Vivirix rendkívüli bejelentést kíván tenni, általános izgalmat váltott ki. A közleményt természetesen az egész bolygó azonnal meghallja, hiszen a televifonhálózat termeiben, a lakóházak készülékei mellett, a gyárakban és az intézetekben ott szoronganak e pillanatban Mrinának és két holdjának lakói – néhány százmillió ember.
A tanácskozás megnyitására készülő Xeinton jó néhányszor kérdezte izgatottan: – Hol késhet Vivirix? Mi történhetett vele?
Végül is az elnökségből összeköttetést kért a 45-ös obszervatóriummal, és rövidesen meghallotta az avdeográfus izgatott hangját:
– Bocsánatot kérek Xeinton… Nem jöhetek… Kezdjétek el a tanácskozást nélkülem. Ahogy befejezem a sürgős megfigyelést, azonnal bekapcsolódok a hálózatba.
A főkoordinátor nyugtalansága egyre nőtt. De abban az ünnepélyes pillanatban, amikor az ülést megnyitotta, arca visszanyerte megszokott, férfias nyugodtságát.
Beszéde elején most is – mint az előző években – a csatornák és az oázisok állapotát ecsetelte.
– Őseink arra törekedtek, hogy a fukar természettől mindent kicsikarjanak, amit csak adni képes – mondta Xeinton. – Mrinát behálózták csatornákkal, és elvezették a sarkvidék olvadt vizét a sivatagokba. De ezek a készletek, ahogyan mindenki tudja, nem elegendőek. Azt már megtanultuk, hogy a talajban levő oxidok felhasználásával hogyan készítsünk vizet. Most az a feladatunk, hogy kiszélesítsük a vízgyárak hálózatát, és néhány éven belül megtízszerezzük a kapacitásukat. Hatalmas víztárolókat kell létesítenünk, gyakorlatilag kimeríthetetleneket. Bolygónk tömege túlságosan csekély ahhoz, hogy megőrizze a légkört és a vízpárát. Mrina közepes hőmérséklete egyre alacsonyabb, az éghajlata egyre zordabb. Tudományunknak meg kell találnia a módját, hogyan tehetjük légkörünket sűrűbbé, vastagabbá, hogyan teremtsünk vastag védő felhőréteget, a dús vegetáció megteremtésével is meg kell birkóznunk, hogy a növénytakaró több oxigént termeljen.
Beszédét befejezve, Xeinton arra kérte az egybegyűlteket és a készülékek mellett ülő hallgatóságot, hogy őrizzék meg nyugalmukat és bölcs higgadtságukat, amint azt Mrina lakói mindenkor, minden megpróbáltatás idején tették. Az amfiteátrum közepén elhelyezett képernyőn Vivirix arca jelent meg.
– Mintegy tíz napja az Avdáról sugárzott jelzéseket fogtunk fel – mondta az avdeográfus. – Tegnap megállapítottuk, hogy űrhajók hagyták el az Avdát, és felénk közelednek, ma kiderült, hogy az űrhajók rendkívül gyorsan száguldanak – tízszer olyan gyorsan haladnak, mint az utolsó avdai rakéta, amelyik megközelítette bolygónkat. A Vízben Gazdag Térségek bolygójának küldöttei, mintegy húsz nap múlva elérhetik Mrinánkat.
Riadt tekintetek fordultak a felhőkkel burkolt hatalmas zöldes gömb képe felé.
– A meggyőződésem az – folytatta Vivirix –, hogy már az Avdán is győzött a béke és az értelem, de eddig erről sajnos még nem sikerült közvetlen bizonyítékokat szereznem. Ha alkalmazzuk is velük szemben védelmi berendezéseinket, akkor is azt javaslom, hogy járjunk el igen óvatosan.
Mortiflex kért szót.
– Mrina még sohasem élt át súlyosabb pillanatokat, mint ezek – mondotta, miközben a ragyogó képernyőre mutatott. – Az elpusztulás veszélye óriási. Még sokunk emlékében frissen él a néhány évtizeddel ezelőtt történt atomrobbanás emléke.
– De hiszen az a Két Háromszög kontinenséről küldött rakéta volt – mondotta Vivirix.
– És most honnan indult el a gép?
– Nehéz lenne erre felelni, mert az Avdának azt a területét az indulás idején nem láthattuk.
– Ez végeredményben semmit sem jelent. Akármint is van, onnan küldik, amelyik oldal a leginkább megfelelő a számukra. Nemde?
– De a jelzéseik…
– Azok jelenthetnek hadüzenetet is, vagy ami még rosszabb, csapdát. Úgy látszik, Vivirix addig gyönyörködött a csillagokban, míg elfelejtette a saját történelmünket. A legkomolyabban fel kell készülnünk a védekezésre. Azt tanácsolom: gyűjtsünk össze minden erőforrást, és sürgősen teremtsünk bolygónk körül antigravitációs hálózatot, természetesen a holdjaink körül is. A hívatlan vendégeknek nem szabad elérniük Mrinánkat. Inkább a kozmosz egyéb területeit kutassák fel…
*
Mortiflex tervét elfogadták. Mrina egyetlen éjszaka alatt hatalmas antigravitációs állomássá alakult. Milyen lesz az összeütközés a hasonlókkal? A gondolkodó lényekkel való harc lehetősége ismét felszította az ellenséges osztályok közötti harc régen elfeledett tüzét. Mindaddig, amíg nem szereznek bizonyságot arra, hogy az avdaiak milyen szándékkal közelednek, Mortiflexnek és támogatóinak javaslata megfontoltnak látszik. Éppen ezért a bölcs Xeinton nem is próbálkozott megakadályozni az előkészületeket, Mrina lakóinak jó része pedig igen örült az óvintézkedéseknek.
A csillagászokat, köztük Vivirixet, valósággal elárasztották a bolygó lakói kérdésekkel, természetesen arra voltak kíváncsiak, hogy mi újat tudnak az avdaiakról, és sikerült-e megbizonyosodni arról, hogy milyen szándékkal jönnek?
Vivirix újból tanácskozott a főkoordinátorral.
– Meg kell találnunk a kiutat, nem pusztíthatjuk el az avdai rakétákat csupán azért, mert félünk.
– Igaza van. Arra törekszünk, hogy az antigravitációs tér csupán visszatérítse a rakétákat abba az irányba, ahonnan küldték. Ha megfelelő erős motorjaik és kellő hajtóanyaguk van, akkor visszatérhetnek az Avdára.
– Mégiscsak mindent meg kellene tennünk, hogy megismerjük az avdaiak szándékát.
– És ha felelni próbálnánk a jelzéseikre?
– Ez nem megoldás. Kevés az időnk ahhoz, hogy kölcsönösen megérthessük egymást. És végül is, azoknak a bizonyítékoknak, amelyeket meg kell szereznünk, tökéletesen objektíveknek kell lenniük, és minden tekintetben függetlennek az avdaiak szándékától. Abban Mortiflexnek vitathatatlanul igaza van: ha agresszív szándékkal közelednek, akkor természetesen arra törekszenek, hogy becsapjanak bennünket.
*
Azon az éjszakán a 45-ös obszervatórium ultralokátoraival megállapította néhány avdai rakéta tartózkodási helyét.
A spektrálanalízist végző legérzékenyebb berendezések megállapították, hogy a rakéták belsejében radioaktív anyag van.
Vivirix hazatérve nem tudta elleplezni elkeseredését.
– Mi történt veled? – Xiriviv, Vivirix felesége ugyancsak elfoglalt volt az utóbbi időkben, és ezért a közelmúlt eseményeinek sok apró részletét nem ismerte.
Xiriviv egy hatalmas vízgyárat vezetett, s néha napokig a gyárban tartózkodott.
– Nap nap után új tények hajtják Mortiflex malmára a vizet. Tegnap megállapítottuk, hogy a közeledő űrhajókban radioaktív teher van. Lehetséges, hogy csupán atomerővel hajtják ezeket a gépeket, de az is lehet, hogy bennünket akarnak elpusztítani.
– Miért tennék ezt?
– Én nem hiszek ebben, de bocsáss meg, a rakéták belsejében radioaktív anyag van, s ez elegendő alap a nyugtalanságra.
Mindketten hosszú ideig hallgattak.
– Kérdezd meg őket – mondta végül Xiriviv.
– Ehhez olyan nyelvre lenne szükség, amelyet egyformán értünk, de már nagyon kevés az időnk. Már mondtam neked, hogy nincs időnk.
– Akkor biohullámok útján lépj velük közvetlen érintkezésbe…
– Valamikor megpróbálkoztam hasonló kísérlettel, de sikertelenül. Az őrültek és a zsenik, a boldog és boldogtalan, az emberszeretettel és a pusztítás vágyával eltelt agyak – tökéletesen hasonló biohullámokat sugároznak ki.
– Azt hallottam, hogy Efreix meg tudja különböztetni ezeket a hullámokat.
– Melyik Efreixre gondolsz?
– Arra, aki Axrukén dolgozik a főkórházban. Az élő szervezetek kibocsátotta villamos árammal és kisugárzásokkal foglalkozik, és éppen tegnap igen érdekes dolgokról beszélgettünk néhányan. Köztünk volt ő is. Egyesek a te pártodon álltak, mások Mortiflex nézeteit osztották. Efreix teljes mértékben téged támogat. Valaki Mortiflex barátai közül azt mondta, hogy a főkoordinátor egy kissé már megöregedett. Efreix nevetve válaszolja neki, hogy Mortiflex ugyancsak éppen elég öreg, de sokkal kevésbé okos. „Úgy véled, hogy az ész mérhető?” – kérdezte a Mortiflex párti ironikusan. „A súlyokban nem hiszek, de a berendezéseimben megbízhatok” – válaszolta Efreix. Azután arról biztosított bennünket, hogy az agy kisugárzásai alapján akkor is képes Xeintont megkülönböztetni Mortiflextől, ha nem látja őket. Nem gondolod, hogy helyes lenne, ha holnap tanácskoznál vele?
*
– Éppen idejében jött – e szavakkal fogadta Efreix Vivirixet, amikor a csillagász felkereste az Axrukén.
– Rám gondolt talán?
– Még annál is többről van szó – mosolygott a biológus –, magam akartam felkeresni, és felajánlani a szolgálataimat.
– Tehát a biohullámokon kívül még egyéb agysugárzások is léteznek?
– Kétségtelenül. Az élő anyag, így az agy is sokféle sugárzást szül, egyik esetben ennek eredménye az anyagcsere folyamata, másik esetben energia-átalakulás az idegsejtekben. Rendkívül érzékeny felvevőkészülékekkel és erősítőkkel már egész sor ilyen kisugárzást sikerült feljegyezni. Önt természetesen azok a kisugárzások érdeklik, amelyek a gondolatok tartalmával állnak összefüggésben. Miután ezen kisugárzások sajátosságait (gyorsaság, intenzitás, gyakoriság stb.) sikerült megállapítanunk, elmondhatjuk; néhány általános vonását már ismerjük a gondolkodásnak.
– Ön azt állította, hogy Xeinton agya olyan kisugárzásokat bocsát ki, amelyek Mortiflex agyából hiányoznak?
– Ebben tökéletesen biztos vagyok.
Ezzel néhány, a laikus számára érthetetlen vonallal telezsúfolt lapot tárt a csillagász elé.
– Ezek a hullámok – sajátosságaikkal összefüggésben – a mi berendezéseinket meghatározott színű és mintájú vonalak rögzítésére ösztönzik – mondta Efreix.
– Íme ezeket – a tudós a lila vonalakra mutatott – egy rendkívül fejlett, hatalmas alkotókészségű, logikus gondolkodású, világszeretettől eltelt, a haladás ügyének szentelt agy sugározta ki. Ezek a lila hullámok „BH”-hullámok, a bölcsesség hullámai, ahogyan mi nevezzük őket, a legnagyobb mértékben jellemzőek korunk embereire.
– Ön arra gondol tehát, hogy talán sikerül hasonló hullámokat felfogni olyan távolságból is, mint amilyen messze van tőlünk az Avda? – kérdezte Vivirix.
– Elméletben – igen! Ezek a hullámok rendkívül nagy távolságra terjednek el. De ön is tudja, hogy a gyakorlatban nem foglalkoztam a hullámok távolból való regisztrálásával.
– Tudom, de azt reméltem, hogy valamiben mégis segíthet…
A mesterséges holdon levő obszervatóriumban haladéktalanul munkához kezdtek. Az elektronikus szakemberek felszerelték a legnagyobb távcsövet a biohullám-vevő készülékekkel, és elsősorban „BH” antennával. A berendezésekhez bioelektro-enkephalographot és nagy kapacitású erősítő berendezést kapcsoltak.
A rakéták megérkezéséig már csak tizenöt nap maradt, amikor új felfedezések keltettek újabb rémületet. Megállapították, hogy a rakéták egy része elvált a többitől, és olyan gyorsan közeledik a Mrinához, hogy mindössze öt nap alatt elérik a bolygó légkörét. Ez még Vivirixet is megzavarta, mivel sehogyan sem tudta megérteni, hogy mit akarnak az avdaiak ezzel a manőverrel.
Amikor a szupererősítő felszerelésével elkészültek, már csupán egyetlen nap maradt az első rakéta megérkezéséig. Ezen a reggelen Prixton, Xeinton, Vivirix és Efreix ott álltak a berendezések mellett. A hatalmas érckupolát a felkelő Nap sugaraiban izzó Avda felé fordították. Vivirix eleinte a Vízben Gazdag Térségek bolygójának azon része felé irányította a készüléket, amely a mesterséges tenger közelében volt, mivel azt gondolta, hogy az avdaiak innen küldték az első jeleket.
Hirtelen riadó hangzott. A televifon képernyőjén Mortiflex izgatott arca jelent meg.
– Az avdai űrhajósok megközelítették a Mrinát. Néhány pillanaton belül elérik az antigravitációs teret.
– Azonnal indulok – felelt Xeinton. – Ha sikerül valamit kiderítenie, azonnal jelentse a Legfelsőbb Adminisztrációs Központnak – szólt távozóban Vivirixnek.
*
Amikor az első rakéták elérték az antigravitációs hálózat hatóterét, sebességük hirtelen lecsökkent. A jelzőberendezések azonban rendkívül furcsán viselkedtek. Minden jel arra vallott, hogy a rakéták energiáját nem sikerült tökéletesen semlegesíteni.
Az antigravitációs tér erősségét egészen a legvégső határig megerősítették. Ez a rakétákat a szó szoros értelmében véve kitaszította a világűrbe. De ekkor Mortiflex rémületére és Xeinton legnagyobb csodálkozására az antigravitációs hálózattól feltartóztatott űrhajók, mintha magukhoz tértek volna, kezdték áttörni ezt a hatalmas védőfalat, olyan könnyedén haladtak át rajta, mint egy darab ólom a folyékony olajon.
A rakéták az egyenlítői oázis fővárosa irányába fordultak, és a közelében szálltak le.
Mielőtt bármit megkíséreltek volna, Xeinton Vivirixszel keresett összeköttetést a Legfelsőbb Adminisztratív Központ utasítására. A csillagász azonnal jelentkezett, s úgy lihegett izgalmában, mintha rohant volna.
– Drága Xeinton… éppen most derült ki, hogy az Avda is belépett a bölcsesség korszakába…
– Pompás, igazán pompás! – örvendezett az idős tudós. – Másként nem is lehet. És most szálljon le az obszervatóriumából, és jöjjön, fogadjuk a vendégeket.
Az űrhajót körülvette a közeli és a távoli oázisok lakossága. A bolygó minden lakosa feszülten várta azt a pillanatot, amikor a két világ képviselői találkoznak.
Ebben az izgatott és ünnepélyes várakozásban telt el egy teljes óra. És ekkor a rakétán megnyíltak a zsilipajtók. Rugalmas anyagból készült, könnyű lépcsőket bocsátottak le. Ezeken szokatlan, tetőtől talpig fémbe öltözött lények jelentek meg. A mrinaiak egy pillanatig azt hitték, hogy űrruhás élőlények jelentek meg, de azonnal megértették, hogy csupán emberekhez hasonló robotgépeket látnak maguk előtt.
Minden űrhajóból három robotember jött ki. Amikor a kiszállás megtörtént, sorbaálltak, rövid ideig mozdulatlanul maradtak, mintha csak minden apróságot, amit láthatnak, fel akartak volna jegyezni.
A mrinaiakat valósággal elkeserítette a csalódás, hogy a hajókban nem élőlények voltak.
Epilógus
És íme mi, a kommunizmusban élő bolygónak, a Földnek, a titokzatos Avdának fiai ugyancsak megérkeztünk a Marsra. Robot előőrseink után néhány nap múlva mi is ráléptünk Mrina felszínére. Bizonyos ideig vesztegzár alatt tartottuk magunkat, azután egy nagyobb csoportunk kiszállt, hogy megismerkedjen az életkörülményekkel, majd végül mindannyian elhagytuk kozmikus „barlangunkat”, természetesen űrruhába öltözve. Sok csodálatra és követésre méltót találtunk. Elsősorban a marslakók állhatatosságát és hősiességét csodáltuk, ahogyan a zord természetet átalakították.
A Földön már régen megkezdődött a „fény terjedésének” korszaka, ahogyan egy híres kínai költő nevezte a kommunizmus építésének korszakát. A gazdaság és a technika, a tudomány és a kultúra rendkívül gyorsan felvirágzott. Malthus pesszimista próféciájával szemben a bőség gazdagsága és az anyagi erőforrások olyan erővel áradtak, hogy messze túlhaladták a Föld egyre növekvő lakosságának igényeit. Az emberiség úgy érezte, meg kell osztania gazdagságát azokkal, akiket sikerül elérnie, meg kell osztania bölcsességét és boldogságát is.
Tudósaink állandóan kutatták a legújabb csillagászati felszerelésekkel a világmindenség végtelen térségeit…
A Mrinán történteket Vivirixnél vendégeskedve jegyeztem fel. Hamar megtanultuk a marsi beszédet. Ennek a sok-sok nemzedék csiszolta egyetlen nyelvnek rendkívül logikus szerkezete van, és igen könnyű megjegyezni. Mennyire meglepődtek Mrina lakói, amikor megtudták, hogy bolygójukat itt a Földön Marsnak nevezzük, a régi görög hadisten neve után.
A hivatalos találkozásunk egy gránit és akvamarin díszítette hatalmas teremben zajlott le.
– A Vízben Gazdag Térségek bolygója – mondta egyikünk – természeti viszonyait tekintve valóban méltó erre a névre, amelyet ti adtatok neki. Hajóink kóstolót hoztak ebből, a ti számotokra oly fontos folyadékból. Ha ízlik a vizünk, akkor megkíséreljük, hogy egy egész tengert szállítsunk át ide.
Az amfiteátrumból messzire áradt a gyűlés résztvevőinek elragadtatott, lelkes helyeslése.
– Önök úgy gondolják, hogy ez lehetséges lenne? – kérdezte a főkoordinátor.
– Önök szűkölködnek a vízben, nekünk pedig szinte sok az, ami van; tulajdonképpen fel szeretnénk olvasztani a sarki jeget Földünkön. Ami azt illeti, reméljük, hogy közösen oldjuk meg ezt a feladatot – javaslom, hogy adjuk át a szót Higden mérnöknek.
– Módunk van arra, hogy egy egész tengert adjunk Önöknek – kezdte Higden, a sarki jég felolvasztását előkészítő nemzetközi tervbizottság tagja. – Bolygónknak majdnem fele hidroszférából állna azután, ha végrehajtanánk a sarki jég felolvasztását.
– És milyen módon gondolják megoldani egy egész óceán átszállítását a kozmoszon? – hallatszott Mortiflex közbevetése.
– A következő évben befejezzük az óriás fotonrakéták első sorozatát, ezek majdnem a fény sebességével haladnak majd. Próbaútjukat arra használnánk fel, hogy vízzel megterhelten elküldenénk azokat a Marsra. A rakétatartályok egy részét itt kellene megépíteni a mi terveink alapján. Ezeknek a rakétáknak hatalmas sebességével a nagy együttállás idején a Mars-Föld távolságot sikerül 4 percre lerövidíteni, de még a legnagyobb távolság idején is elegendő 28 perc az útra, pedig akkor a távolság 401 millió és nem 55 millió kilométer.
Ezt a tervet tíz év alatt megvalósíthatjuk. Íme itt vannak a számítások és a tervrajzok.
*
Az első marsutazásom óta húsz év telt el, és íme együtt sétálgatunk Vivirixszel és feleségével, Xirivivvel a tegnap született tenger partján. A tengert a marsiak az Emberiség Tengerének nevezik. Mindazok közül a bolygók közül, amelyeket életemben felkerestem, Mrina maradt számomra a legdrágább. Lehetséges hogy azért, mert mindig az ifjúságomra emlékeztet. De lehet hogy azért, mert a Föld után valóban ő a legszebb égitest.
(Adrian Rogoz román író novellája
nyomán:
„Vokrug Szveta”)