ISTENEK ELEDELE

Délben indultak.

Az egész falu összegyűlt búcsúztatásukra, és mindenki hozott valamit útravalónak. A legtöbb ajándék túl nehéz volt ahhoz, hogy magukkal cipeljék, ezért Andrew és Tally udvariasan visszautasította őket. Andrew azonban megtöltötte csomagját rémes kinézetű szárított húscsíkokkal, amiket ajándékba kaptak. Amikor Tally rájött, hogy a szörnyű holmit meg kellene ennie, igyekezett ugyan leplezni rémületét, de nem nagyon sikerült. Az egyetlen ajándék, amit elfogadott, egy fából és bőrből készült csúzli volt, amit picurokból álló rajongótáborának egyik idősebb tagjától kapott. Emlékezett rá, hogy egészen ügyesen csúzlizott, amikor még maga is picur volt.

A főnök nyilvánosan áldását adta az útra, s még egyszer bocsánatot kért – Andrew fordításában –, amiért majdnem betörte egy ilyen fiatal és szép istenség fejét. Tally biztosította róla, hogy az idősebb istenek soha nem fognak tudni a tévedésről, mire a főnök megkönnyebbülten mosolyodott el. Még egy ütött-kopott réz karkötőt is ajándékozott hálája jeleként az ifjú szent embernek, amiért segített jóvátenni a vadászok hibáját.

Andrew belepirult a büszkeségbe az ajándék láttán, a tömeg pedig éljenzett, amikor magasra emelte. Tally rájött, hogy kavarodást okozott. Váratlan látogatása felborított mindent, mintha elegáns ruhában érkezett volna jelmezbálba, de attól, hogy Andrew segít neki, mindenki fellélegzett egy kicsit. Egy szent ember legfontosabb feladata nyilvánvalóan az istenekről való gondoskodás, amiről Tallynek eszébe jutott, hogy vajon a városi szépek milyen gyakran avatkoznak bele a falusiak életébe.

Amikor Andrew-val elhagyták a falu határát, és picurokból álló hatalmas kíséretüket az aggódó anyukák hazahívták, úgy döntött, feltesz néhány komoly kérdést.

– Andrew! Tulajdonképpen hány istent ismer… izé, személyesen?

Andrew elgondolkodva simogatta nem létező szakállát.

– Apám halála óta rajtad kívül nem jött egyetlen istenség sem. Egyikük sem ismer engem szent emberként.

Tally bólintott. Sejtette, hogy a férfi még mindig igyekszik helytállni apja helyett is.

– Értem. De olyan jó a kiejtése. Ugye nem csak az apjától tanulta a nyelvünket?

Andrew ravaszul vigyorgott.

– Nem lett volna szabad beszélnem az istenekkel, csak hallgatnom, amikor apám szolgált nekik. De néha, amikor elkísértem egy-egy istent valamelyik romhoz, vagy egy furcsa, ismeretlen madár fészkéhez, beszéltem is vele.

– Jól tette. És miről beszéltek?

Andrew egy percig hallgatott, mintha gondosan megválogatná szavait.

– Az állatokról. Hogy mikor párzanak, és mit esznek.

Ez érthető. – Minden városi zoológus élvezné, ha egy csapat prerozsdás állna a szolgálatára a kutatómunkában. – Másvalamiről nem?

– Voltak istenek, akik a romok iránt érdeklődtek, mint mondtam. Őket elkísértem oda.

Az archeológusokra is igaz – gondolta Tally.

– Hát persze.

– És van egy Doktor is.

– Kicsoda? Egy doktor? – Tally megtorpant a meglepetéstől.

– És az a doktor… nagyon félelmetesen nézett ki?

Andrew a homlokát ráncolta, majd felnevetett.

– Félelmetes? Nem. Az a férfi olyan, mint te. Gyönyörű. Olyan szép, hogy alig lehet ránézni.

Tally beleborzongott a megkönnyebbülésbe, majd elmosolyodott, és felvonta a szemöldökét.

– Nem úgy tűnik, mintha nehezére esne rám néznie. Andrew lesütötte a szemét.

– Sajnálom, Ifjú Vér.

– Ugyan már, Andrew, nem úgy értettem. – Finoman megérintette a vállát. – Csak vicceltem. Nézzen amennyit csak… na mindegy. És nevezzen Tallynek! Rendben?

– Tally – mondta a férfi, ízlelgetve az új nevet. Tally elvette a kezét a válláról, mire Andrew odanézett, ahol megérintette.

– Te nem olyan vagy, mint a többi isten.

– Remélem is. Szóval ez a doktor fazon normálisan néz ki? Mármint szép? Vagyis… olyan, mint egy isten?

– Igen. Gyakrabban jön, mint a többiek. De nem érdeklik sem az állatok, sem a romok. Csak a falusiak életéről kérdezget. Ki udvarol, ki várandós? Melyik vadász hívhatja ki párbajra a törzsfőnököt?

– Értem – mondta Tally, és azon törte a fejét, hogy hogyan is nevezik az ilyet. – Egy antro…

– Antropológusnak nevezik – mondta Andrew. Tally csodálkozva vonta fel a szemöldökét. Andrew elvigyorodott.

– Apám mindig mondta, hogy jó a fülem. A többi isten néha ugratja a Doktort.

Úgy tűnt, a falubeliek többet tudnak isteni látogatóikról, mint azok sejtik.

– Szóval még sosem találkozott igazán… félelmetes külsejű istenekkel?

Andrew maga elé meredt, és tovább indult. Néha hosszú időbe telt, mire megválaszolt egy-egy kérdést, mintha a falusiak a sietséget sem ismernék.

– Nem. Én nem találkoztam. De apai nagyapám mesélt olyan lényekről, akiknek furcsa fegyvereik voltak, és olyan arcuk, mint a sólyomnak. Ezek teljesítették az istenek akaratát. Emberi formájuk volt, de furcsán mozogtak.

– Mint a rovarok? Gyorsan és hirtelen mozdulatokkal?

Andrew nagyot nézett.

– Szóval tényleg léteznek? A külnesek?

– Külnesek? Ja, mi különlegeseknek hívjuk őket.

– Elpusztítanak mindenkit, aki nem tesz az istenek kedvére.

Tally bólogatott.

– Ők azok, bizony.

– Ha néha eltűnik valaki, azt beszélik, hogy a külnesek vitték el.

– Elvitték? Hová? – csodálkozott Tally.

Elnémult, s csak az előtte húzódó erdei csapást nézte. Ha Andrew dédnagyapja találkozott a Különleges Ügyosztállyal, akkor a város évtizedek óta, sőt, valószínűleg régebben tud a faluról. A tudósok, akik kihasználják ezeket az embereket, már régóta ezt teszik, és azt sem bánják, ha a különlegesek segítenek fenntartani a hatalmukat.

Úgy tűnt, az istenekkel ellenkezni rizikós dolog.

○ ○ ○

Már egy napja mentek, s elég jól haladtak a hegyeken át. Tally Andrew segítsége nélkül is kezdte észrevenni a falusiak által kitaposott ösvényeket, mintha a szeme megtanulta volna jobban látni az erdőt.

Amikor leszállt az éjszaka, találtak egy barlangot, almi letáborozhattak. Tally nekilátott tűzifát gyűjteni, de fél behagyta, amikor észrevette, hogy Andrew értetlen arccal figyeli.

– Mi baj?

– Tüzet? Észreveszik az idegenek!

– Ja, persze. Bocsánat! – Tally sóhajtva dörzsölte össze a tenyerét, hogy dermedt ujjai egy kicsit felmelegedjenek. – Szóval emiatt a bosszúállósdi miatt fagyoskodhatok az erdőben éjszaka?

– Jobb fázni, mint meghalni – vont vállat Andrew. – És az út talán nem is lesz olyan hosszú. Holnap elérjük a világ végét.

– Hát persze.

Tally hiába próbálkozott egész nap, nem sikerült meggyőznie Andrew-t, hogy a Föld egy gömbölyű bolygó, melynek kerülete 40 000 kilométer, a levegőtlen űrben lóg, és a gravitáció ragaszt rá mindenkit. Persze a férfi szempontjából mindez valószínűleg meglehetős őrültségnek tűnt. Tally az iskolában azt tanulta, hogy valamikor börtön járt azért, ha valaki hitt benne, hogy a Föld gömbölyű, és éppen a szent emberek gondoskodtak a letartóztatásukról.

Tally kiválasztott két csomag SvéHúGót.

– Legalább nem kell tüzet raknunk, ha meleg ételt akarunk enni.

Andrew közelebb húzódott, és figyelte, ahogy Tally megtölti a víztisztítót. Ő egész nap szárított húst rágcsált, és izgatottan várta, hogy megkóstolhassa az „istenek eledelét”. Amikor a víztisztító pityegett, Tally felnyitotta a tetejét, mire Andrewnak leesett az álla az újra összeállt svéd húsgombócokból felszálló gőz láttán. Tally odanyújtotta neki.

– Tessék! Jó étvágyat!

Nem kellett győzködnie, hiszen a faluban mindig a férfiak ettek előbb, a nőké és a picuroké volt a maradék. Tally persze isten volt, és bizonyos szempontból tiszteletbeli férfiként kezelték, de némely szokás nehezen változik. Andrew elvette Tallytől a víztisztítót, és belenyúlt, hogy kivegyen egy gombócot, de rögtön ki is rántotta a kezét.

– Vigyázzon, meg ne égesse magát! – mondta Tally.

– De hol a tűz? – kérdezte a férfi halkan, az ujjait szopogatva, és felemelte a készüléket, hogy benézzen alá.

– Elektromos… nagyon kicsi tűz. Ne adjak hozzá evőpálcikát?

Andrew egy ideig reménytelenül próbálkozott a pálcikákkal, amitől egy kicsit kihűlt a húsgombóc, s végül kézzel fogta meg. Kissé csalódott arckifejezéssel rágott.

– Hmm.

– Mi baj?

– Azt hittem, az istenek eledele finomabb.

– De ez csak az istenek dehidratált eledele, világos?

Tally is evett, miután Andrew befejezte, de a currys tészta nem ízlett túlzottan az előző esti lakoma után. Füstösben töltött napjaiból emlékezett, hogy mennyivel finomabbnak tűnt minden odakint a vadonban. Még a friss gyümölcs és zöldség sem volt nagy élmény, ha hidroponikus medencéből származott. Abban pedig kénytelen volt egyetérteni Andrew-val, hogy a dehidratált ennivaló egyértelműen nem isteni.

A fiatal szent ember csodálkozott azon, hogy Tally nem akart hozzábújva aludni, elvégre tél volt. Tally elmagyarázta, hogy az egyedüllét isteni dolog. Persze Andrew nem értette, és tovább szomorkodott, miközben a lány elrágta a fogkrémtablettáját, és keresett magának egy sarkot a barlangban, ahol elalhatott. Tally az éjjel kellős közepén arra ébredt, hogy vacog, s megbánta faragatlanságát. Miután hosszasan és némán bosszankodott döntésén, nagyot sóhajtott, és odamászott Andrew-hoz, hogy a hátához fészkelhesse magát. Nem Zane volt, de egy másik ember melege is jobb, mint vacogva, szerencsétlenül és egyedül feküdni a kövön.

Amikor hajnalban újra felébredt, füstszag töltötte be a barlangot.