PENGÉK

A folyó Újszéphelyi oldalán mind a négyen egy használtpapír-gyűjtő konténer vízhatlan ponyvája alatt bújtak el a kíváncsi tekintetek s az eső elől. A két csúf nem viselt azonosító gyűrűt, ezt Tally örömmel látta. A városi megfigyelőrendszer nem regisztrálhatja, hogy találkoztak.

– Tényleg te vagy az, Tally? – suttogta a lány.

– Aha. Felismersz a híradóból?

– Nem! Én vagyok az, Sussy! Ő pedig Dex. Nem emlékszel ránk?

– Mondjatok valamit magatokról!

A lány csak bámult. Kézzel készített, s a hordástól elszíneződött durva bőrpertlit viselt a nyakában, olyat, amilyet a füstösök szoktak. Vajon hol szerezte?

– Segítettünk neked azzal az „ÚJ FÜSTÖS ÉL” dologgal, emlékszel? – próbálta emlékeztetni a fiú. – Amikor még… csúf voltál.

Tallynek lassan derengeni kezdett: miközben ők ketten Daviddel betörtek a Különleges Körülmények főhadiszállására, hatalmas lángoló betűk vonták el a figyelmet. Ezek ketten azok közé a csúfok közé tartoznak, akik a csínyt megszervezték, és segítettek nekik elbújni a Rozsdás Romok közt, híreket hoztak és ennivalót a városból, s közben újabb csínyeket követtek el, hogy az őröknek és a különlegeseknek legyen elég dolguk.

– Tényleg nem emlékszik ránk – mondta Dex. – Szóval igaz. Valamit csinálnak a szépek agyával.

– Jól mondod – bólintott Zane. – De ha lehetne, egy kicsit halkabban!

Az eső olyan hangosan dobolt a műanyag ponyván, mint egy sugárhajtású repülőgép motorja, amitől alig hallottak bármi! A két csúfot állandóan figyelmeztetniük kellett, hogy csendesebben beszéljenek.

Dex lepillantott Tally csuklójára, mintha nem hinné, hogy a zuhanásgátló karkötő és a rátekert sál alatt valóban ott hallgatózik a bilincs.

– Bocs!

Amikor Dex lassan újra felnézett Tally arcába, a változás láttán alig tudta leplezni elképedését. Sussy némán, lenyűgözve csüngött Tally minden szaván. Attól, ahogy bámulták, Tally magabiztosnak és furán tekintélyesnek érezte magát. Nyilván való volt, hogy a két csúf bármit megtenne, amit ő vagy Zane kér. Korábban, amikor még az agya is el volt szépítve, Tally jogosnak érezte az effajta csodálatot. De most, tiszta fejjel meglehetősen kínos volt.

A beszélgetés a két csúffal azonban kevésbé volt nehézkes, mint lehetett volna. Tallynek az elmúlt hónapban végiggondolt nem szép gondolatai megkönnyítették a tökéletlen arcok látványának elviselését. Nem borzasztották el annyira, mint múltkor Croy. Az aprócska rés Sussy metszőfogai között inkább bájos volt, mint visszataszító, és még Dex pattanásaitól sem verte ki a víz.

– De a sérülés nem végleges – magyarázta Zane. – Kezdünk okosodni. Ezt mellesleg jobb, ha nem kürtölitek szét, rendben?

Mindketten bárgyún bólogattak, és Tally azon gondolkodott, hogy vajon érdemes-e fokozni a veszélyt azzal, hogy véletlenszerűen beszélnek a kúráról néhány csúfnak. Persze, ha beszerveznék Sussyt és Dexet, az a lehető leggyorsabb módja lenne, hogy az üzenetet eljuttassák Új Füstösbe.

– Mi hír a Romoktól? – kérdezte Tally.

Sussy közelebb hajolt. Ezúttal nem felejtett el suttogni.

– Ezért jöttünk. Úgy tűnik, hogy az összes új füstös eltűnt. Legalábbis tegnap estig azt hittük.

– Mi történt tegnap este? – kérdezte Tally.

– Hát, amióta eltűntek, hetente többször is elmentünk a menőkhöz – mondta Dex. – Végigjártuk a régi helyeket, vártuk a fényjelzéseket. De egész hónapban nem láttunk semmit.

Tally és Zane összenézett. Nagyjából egy hónapja hagyta ott Croy a pirulákat Tallynek. Az időzítés valószínűleg nem volt véletlen.

– De tegnap éjjel találtunk valamit egy régi búvóhelyen – folytatta Sussy. – Kiégett világítópálcákat és néhány régi magazint.

– Régi magazinokat? – kérdezte Tally.

– Aha. Rozsdáskori magazinokat. Olyanokat, amik azt mutatják, hogy milyen csúnya volt mindenki.

– Nem hinném, hogy az új füstösök véletlenül felejtették volna ott – mondta Tally. – Azok a magazinok nagyon értékesek. Ismertem valakit, aki az élete árán is megvédte őket. Vagyis biztosan visszajöttek.

– De nem mutatkoznak – mondta Dex. – Nem akarnak kockáztatni.

– Miért? – kérdezte halkan Tally. – És meddig?

– Honnan tudjuk? – kérdezett vissza Dex. – Ezért jöttünk ide ma. Át akartunk szökni az esőben, hogy megkeressünk téged. Azt hittük, nektek van valami fogalmatok.

– Miután nemrég tele volt veled a híradó, sejtettük, hogy valami van – tette hozzá Sussy. – Az a stadion-ügy csíny volt, nem?

– Örülök, hogy rájöttél – mondta Tally. – Az új füstösöknek is észre kellett volna venniük. Úgy tűnik, észre is vették.

– Sejtettük, hogy tudsz valamit – mondta Sussy. – Főleg, miután kifigyeltük néhány szép barátotokat Csúfszálláson.

– Szépeket? Idekint? – ráncolta a homlokát Tally.

– Aha. A Kleopátra parkban. Néhányukat felismertem a híradóból. Azt hiszem, krimek voltak. Az a ti klikketek, igaz?

– Aha, de…

– Nem tudtad? – csodálkozott Sussy.

Tally a fejét rázta. Az elmúlt néhány napban kapott pár üzenetet a többi krimtől, akik főleg az eső miatt morogtak. De senki nem említette, hogy átmentek Csúfszállásra.

– Mit akartak ott? – kérdezte Zane.

Dex és Sussy gondterhelt arccal nézett össze.

– Hát, nem tudjuk biztosan – felelt Sussy. – Nem akartak beszélni velünk, elkergettek.

Tally sípolva fújta ki a levegőt. A szépeknek szabad átmenniük a folyó csúf oldalára, bárhova elmehetnek a város területén belül, de soha nem jártak Csúfszálláson. Vagyis a Kleopátra park tökéletes hely lenne arra, hogy senki se zavarja őket, főleg zuhogó esőben. De vajon mihez kell nekik egy ilyen hely?

– Nem szóltál mindenkinek, hogy egy ideig nyugi legyen? – kérdezte Zane.

– Dehogynem – felelt Tally azon töprengve, hogy vajon melyik krim állhat e mögött. És hogy egyáltalán mi is ez.

– Vigyetek oda! – kérte Tally.

○ ○ ○

Sussy és Dex a park felé vezették őket, lassan repülve az egyenletes esőben. Feltételezve, hogy figyelik a bilincsek helyzetét, Tally arra kérte őket, hogy kerülővel menjenek. Az út gyerekkora halványan ismerős helyszínei közt kígyózott: csúf kollégiumok, felázott parkok és üres focipályák között.

A felhőszakadás ellenére járt odakint néhány csúf. Egy csapat egy domboldalon sárcsúszdázott, sikoltozva vetették magukat a sárba. Néhányan fogócskáztak a kollégium udvarán, megcsúsztak, elestek és végül ugyanolyan sárosak lettek, mint az első csoport. Mindannyian túl jól szórakoztak ahhoz, hogy észrevegyék a némán repülő négy légdeszkást.

Tally eltűnődött, hogy vajon ő is ilyen jól szórakozott-e csúf korában. Nem emlékezett semmi másra azokból az időkből, csak arra, hogy alig várta már, hogy szép lehessen, átköltözhessen a folyó túlpartjára, s mindezt maga mögött hagyhassa. A föld fölött suhanva, miközben tökéletes arcát eltakarta a kapucni, valamiféle visszatért szellemnek érezte magát, irigykedve figyelte az élőket, s igyekezett visszaemlékezni arra, hogy milyen is volt közéjük tartozni.

A Kleopátra park, messze a zöldövezetben, Csúfszállás peremén, elhagyatott volt. A sétautakat az eső kis patakokká változtatta, melyek a megdagadt folyó felé vitték a vizet. Úgy tűnt, az élővilág is elbújt, kivéve néhány siralmas kinézetű madarat, melyek a víz terhétől megereszkedett fenyők ágain gubbasztottak.

Sussy és Dex egy szlalomzászlókkal végigtűzdelt tisztáshoz vezették őket, amit Tally egyszeriben felismert.

– Ez Shay egyik kedvenc helye. Itt tanított meg légdeszkázni.

– Shay? – csodálkozott Zane. – De hát ő szólna, ha valami cselre készülne, vagy nem?

– Hát, talán nem – felelt Tally halkan. A veszekedés óta egyetlen üzenet sem jött Shaytől. – Már el akartam mondani neked, hogy egy kicsit ki van rám borulva.

– Aszta! – esett le Sussy álla. – Én meg azt hittem, hogy a szépek mind szeretik egymást.

– Általában igen – sóhajtott Tally. – Üdvözöllek az új világban!

Zane gondterhelten nézett Tallyre.

– Azt hiszem, beszélnünk kell – mondta, majd a két csúfra pillantott.

Beletelt egy kis időbe, mire megértették, de aztán Sussy így szólt:

– Hát persze. Mi megyünk is. De mi van, ha…

– Ha előkerülnek az új füstösök, üzenjetek! – kérte Tally.

– A város nem ellenőrzi a hívásaitokat?

– De, valószínűleg igen. Ne is mondj mást, mint hogy láttál bennünket a hírekben, és hogy be akarsz lépni a krimekhez, ha tizenhat leszel! Az igazi üzenetet pedig hagyd az alatt a hulladékgyűjtő konténer alatt, és én elküldök érte valakit. Vili?

– Naná – felelt Sussy tökéletlen mosolyával. Tally biztos volt benne, hogy ezek után, akár esik, akár fúj, a két csúf minden este az új füstösöket fogja keresni, boldogan, hogy van valami feladatuk.

Szép mosollyal jutalmazta őket.

– Mindent köszönünk.

○ ○ ○

Tally és Zane a csúfok távozása után egy percig némán ült, és a sűrű facsoport tövéből figyelte a tisztást. A műanyag szlalomzászlók erőtlenül lógtak az esőben, a szél alig mozgatta őket. Helyenként pocsolyába gyűlt az esővíz, hullámos tükörként megkettőzve a szürke eget. Tally emlékezett arra, amikor csúfként ezek között a zászlók között légdeszkázott, itt tanult meg bedőlni a kanyarban és megfordulni. Akkor, amikor Shayjel igazi barátok voltak…

Képtelen volt kitalálni, hogy vajon Shay miért látogatja ezt a helyet. Talán nincs semmi jelentősége, csak néhány krim gyakorolja a légdeszkázást, hátha vagányak maradnak tőle. Nem nagy ügy.

Ahogy ott ültek, Tally rájött, hogy nem maradt mentsége rá, hogy miért nem mondott el mindent Zane-nek. Ideje volt bevallania, amit Füstösben tett, és azt, hogy elárulta Shaynek a pirula létezését, meg persze fel kellene hoznia azt is, amit dr. Cable árult el Zane-ről. De Tally irtózott ettől a beszélgetéstől, és csak rontott a helyzeten, hogy bőrig ázott és vacogott. A kabátfűtést már így is maximumra állította. A légdeszkázás kellette izgalom elmúlt, felváltotta a düh, amiért ilyen sokáig hallgatott. A megállás nélkül fülelő bilincsek túlságosan megkönnyítették, hogy elkerülhesse a kellemetlen témákat.

– Szóval, mi történt közted és Shay között? – kérdezte Zane. A hangja lágy maradt, de volt benne némi csalódottság.

– Kezd visszatérni a memóriája – bámult Tally a lába előtt elterülő sártócsába, s azt figyelte, ahogy a csuromvizes fenyők ágairól lehulló cseppek eltorzítják a felületet. – Az áttörés napim nagyon dühös lett rám. Engem okol, amiért a különlegesek megtalálták Füstöst. Azt hiszem, ez nagyjából így is történt. Elárultam őket.

– Sejtettem – bólogatott Zane. – Az összes sztori, amit még a kúra előtt előadtatok, hogy hogyan mentetted meg Füstösből, úgy hangzott, ahogy egy szép az árulást elmesélné.

– Szóval te tudtad? – nézett fel rá Tally.

– Hogy a Különleges Körülmények titkos ügynöke lettél? Rájöttem.

– Aha. – Tally nem tudta, hogy most megkönnyebbüljön-e, vagy szégyellje magát. Persze Zane is együttműködött dr. Cable-lel, ezért talán megérti. – Én nem akartam megtenni, Zane. Úgy értem, eredetileg azért mentem, hogy visszahozzam Shayt, hogy szép lehessek, de aztán meggondoltam magam. Ott akartam maradni Füstösben. Megpróbáltam megsemmisíteni a nyomkövetőt, de az lett a vége, hogy véletlenül beindítottam. Még akkor is elárultam mindenkit, amikor megpróbáltam helyesen cselekedni.

Zane áthatóan nézte a kapucni alól.

– Tally, mindannyiunkat manipulálja a város vezetése. Ezt Shaynek is tudnia kellene.

– Bárcsak ennyi lenne az egész! – mondta Tally. – Davidet is elcsábítottam tőle, még Füstösben.

– Már megint ez a David – csóválta a fejét Zane. – Hát akkor, azt hiszem, jogosan van rád kiakadva. Ettől legalább penge marad.

– Ettől aztán nagyon – mondta Tally gombóccal a torkában – És van még valami, ami feldühítette.

Zane némán várt, az eső csepegett a kapucnijáról.

– Elmondtam neki a kúrát.

– Ez nem lehet igaz! – suttogta Zane, de suttogása úgy sistergett az esőben, mint a sziszegő gőz.

– Kénytelen voltam – tárta szét a karját esedezve. – Félig meddig már magától is rájött, és azt hitte, egyedül is meggyógyulhat. Felmászott a Valentino tornyára, úgy mint mi, abban a hiszemben, hogy az változtatott meg bennünket. Persze nem működött úgy, mint a pirulák. Folyamatosan azt kérdezgette, hogy mi történt velünk. Azt mondta, tartozom neki azok után, amit csúfként tettem vele.

Zane halkan káromkodott.

– Szóval beszéltél neki a pirulákról? Csúcs. Akkor tehát még egy dolog van, amiből baj lehet.

– De hiszen Shay teljesen észnél van! Nem hiszem, hogy elárulna bennünket – mondta Tally, és vállat vont. – Ha más nem is, az a hír, hogy van gyógyulás, eléggé feldühítette, hogy penge legyen.

– Feldühítette? Mert te meggyógyultál, ő meg nem?

– Nem azért – sóhajtott Tally. – Azért, mert te meggyógyultál.

– Tessék?

– Neki tartoztam, de te kaptad a pirulát.

– De hát nem volt idő…

– Én tudom, Zane. De ő nem. Az ő szemében olyan ez… – Tally a fejét rázta, és forró könnycseppek futották el a szemét. Minden más része rettenetesen fázott, az ujjai kezdtek elgémberedni. Egyre jobban remegett.

– Semmi baj, Tally – fogta meg a kezét Zane, hogy megsimogassa a vastag kesztyűn át.

– Hallanod kellett volna. Igazán gyűlöl.

– Ide hallgass! Ezt nagyon sajnálom, de örülök, hogy akkor én voltam ott.

Tally felnézett, s a könnyek elhomályosították a látását.

– Na persze. Úgy érted, hogy köszönöd a fejgörcsöt, mi?

– Jobb, mint szépagyúnak maradni. Az a nap többről szólt, nem csak arról, hogy megtaláltuk a pirulákat. Örülök, hogy… szóval kettőnk miatt.

Tally felnézett, s csodálkozva látta, hogy Zane mosolyog. Összekulcsolt ujjaik remegtek a hidegtől. Sikerült visszamosolyognia a fiúra.

– Én is.

– Ne hagyd, hogy Shay bebeszéljen neked valamit! Semmi haj nincs azzal, hogy együtt vagyunk.

– Hát persze – rázta meg a fejét Tally, és érezte, hogy mennyire komolyan gondolja. Bármi is legyen Shay véleménye, Zane volt a megfelelő ember, hogy elfelezzék a kúrát. Ő volt az, aki gondoskodott róla, hogy penge maradjon, ő biztatta, hogy menjen át a füstösök tesztjén, ő erőltette, hogy bevegye a nem engedélyezett pirulákat. Tally azon a napon nem csak a szépagyúság ellenszerére bukkant rá. Talált valakit, akivel előrehaladhat, maga mögött hagyva a tavalyi nyár minden balfogását.

Picurok voltak még, amikor Peris megígérte, hogy örökre a legjobb barátja marad, de a tizenhatodik születésnapján magára hagyta Csúfszálláson. Aztán Tally elvesztette Shay barátságai, mert feladta a Különleges Körülményeknek, és elcsábította Davidét. Most pedig már David sincs meg, elveszett valahol a vadonban, félig kitörlődve az emlékezetéből. Még arra sem méltatta, hogy maga hozza el neki a pirulákat. Croyra hagyja a feladatot. Tally sejtette, mit jelent ez.

De Zane…

Tally mélyen a fiú tökéletes, aranyszínű szemébe nézett Zane itt van vele teljes testi valójában ebben a pillanatban is, ő pedig tiszta hülye, amiért hagyta, hogy ami köztük van, összekeveredjen a zavaros múlttal.

– Korábban kellett volna szólnom neked Shay miatt. De az okos falak…

– Semmi vész. De megbízhatsz bennem. Mindig.

Tally két keze közé szorította a fiú kezét.

– Tudom.

Zane megérintette az arcát.

– Nem ismertük valami jól egymást aznap, nem igaz? Azt hiszem, bevállaltuk. Fura, hogy megtörtént.

Zane felnevetett.

– Azt hiszem, ez mindig így történik. Általában titokzatos pirulák nélkül, meg különlegesek sem szoktak dörömbölni közben az ajtón. De az mindig rizikós, ha az ember megcsókol valaki újat.

Tally bólintott és előredőlt. Az ajkuk összeért. A csók lassú volt és szenvedélyes az eső hűvösében. Tally érezte, hogy Zane remeg, a lábuk alatt hideg a sáros talaj, de kapucnijuk összeért, és kizárta a világot, közös kuckójuk pedig felmelegedett a lélegzetüktől.

– Úgy örülök, hogy te voltál ott velem – suttogta Tally.

– Én is.

– Én… jaj! – Tally elhúzódott, és megtörölte az arcát. A víz beszivárgott a kapucnijába, és úgy csurgott le az arcán, mint egy rosszindulatú, hideg könnycsepp.

Zane nevetve állt fel, és felhúzta Tallyt is.

– Gyere! Nem maradhatunk itt örökre. Menjünk vissza a Pulcherbe, reggelizzünk, és vegyünk fel száraz ruhát!

– Nekem nem volt kényelmetlen.

Zane elmosolyodott, de a csuklójára mutatott, és lehalkította a hangját.

– Ha túl sokáig ülünk egy helyben, valakiben még feltámadhat a kíváncsiság, hogy mi olyan marha érdekes itt Csúfszálláson.

– Nem érdekel – súgta Tally.

De Zane-nek igaza volt. Ideje volt hazamenniük. Egész nap nem ettek semmit, csak néhány szem kalóriaégetőt és kávét. A télikabátjuk ugyan meleg, de a légdeszkázás elég megerőltető volt, és az is megtette a magáét, amikor beleestek a jeges folyóba. Tally kezdett kimerülni, és csontig fagyott. Az éhség, a hideg és a csók mind szédítőek voltak.

Zane csettintett az ujjával, és a deszkája felemelkedett a levegőbe.

– Várj egy másodpercet! – kérte Tally halkan. – El kell mondanom neked még valamit az áttörés éjszakájáról.

– Oké.

– Miután hazakísértelek… – Tally beleborzongott a gondolatba, ahogy dr. Cable állatias arca megjelent lelki szemei előtt, de nagy levegőt vett, hogy megnyugodjon. Hülyeség volt, hogy nem rángatta ki Zane-t hamarabb a Pulcher-palota intelligens falai közül, hogy elmesélhesse neki találkozását a doktornővel. Nem akarta, hogy titkaik legyenek egymás előtt.

– Mi baj, Tally?

– Ott várt rám… dr. Cable.

A név hallatán Zane arca egy pillanatra megmerevedett majd bólintott.

– Emlékszem rá.

– Tényleg?

– Elég nehéz elfelejteni – mondta Zane, majd némán bámulta a tisztást. Tally nem tudta eldönteni, hogy fog-e még mondani valamit.

Végül ő szólalt meg:

– Tett nekem egy elég furcsa ajánlatot. Azt akarta tudni, hogy…

– Psszt! – figyelmeztette Zane.

– Mi… – kezdte Tally, de Zane elhallgattatta a kesztyűs kezével. Megfordult és leguggolt a sárban, Tallyt is lehúzta magával. Egy csapat közeledett a fák között. Lassan haladtak, jóformán teljesen egyforma téli felszerelésükben összebújva, bal csuklójukra sálat tekertek. Egyiküket Tally azonnal felismerte. Élénk rézszínű szeme volt, és a villanó tetkója pörgött a hidegben.

Shay volt az.