17

Elsápadtam a napcserzettségem alatt.

- Ki az, Jeeves?

- Mrs. Travers, uram. Éppenséggel amitől tartottam. Mint már említettem, Totleigh Towersből kocsival viszonylag hamar el lehet jutni Brinkley Courtba, és Gussie a felvillanyozódott lelkiállapotában bizonyára padlóig betaposta a gázpedált, nem sajnálva a naftát a masinától. Föltételeztem, hogy ő és barátnője alighanem éppen most érkeztek meg, és hogy e telefonhívás során Dahlia néni szentségelve ad majd hangot nemtetszésének. Jól tudván, mennyire rossz néven veszi a vén csont, ha bárminemű tisztességtelen húzást kell elszenvednie - és a szemében kétségkívül e kategóriába sorolódik Gussie hívatlanul történő bevágódása, Emjével a kíséretében -, minden lelkierőmmel, amit csak mozgósítani tudtam, felvérteztem magam a közelgő vihar ellen.

Önök persze most azt mondhatják, hogy Gussie hebehurgya tette nem az én hibám volt, és semmi közöm se volt hozzá, ám a nagynéniknél gyakorlatilag rutincselekvésszámba megy, hogy mindenért, ami történik, unokaöcsöket hibáztassanak. Úgy látszik, az unokaöcsök éppen erre valók. Mindig is az volt az érzésem, hogy csupán feledékenység lehetett az oka annak, hogy Agatha néném egy-két évvel ezelőtt elmulasztotta énrám hárítani a felelősséget, amikor a fiacskáját, az ifjú Thost majdnem kirúgták az iskolájából, ahová azért jár, hogy esténként kiszökdössön, és a helybeli vidámparkban célba dobáljon kókuszdió nyeremény reményében.

- Milyennek tűnt a néni, Jeeves?

- Uram?

- Nem tett magára olyan benyomást, hogy ki van akadva, mint a díványrugó?

- Nem mondhatnám, uram. Mrs. Travers hangja mindig egyformán robusztus. Van talán valami oka rá, hogy, mint mondani tetszett, ki legyen akadva?

- Ajaj, de mennyire! Most nincs időm elmesélni magának, de az égbolton sötét fellegek gyülekeznek, és a lég Izland felől érkező V alakú depressziókkal van telítve.

- Igazán sajnálom, uram.

- Nem maga az egyetlen. Ki is volt az a fickó - vagyis inkább fickók, mert azt hiszem, többen voltak -, akik bementek az izzó tüzes kemencébe?

- Sadrak, Mésak és Abédnegó, uram.

- Stimmel. A nyelvem hegyén voltak a nevek. Akkor olvastam róluk, amikor a suliban díjat nyertem Szentírás-ismeretből. Na szóval, tisztában vagyok vele, hogy érezhették magukat. Dahlia néni? - szóltam bele a kagylóba, mivel időközben odaértem a készülékhez.

Arra számítottam, hogy fülemet jól megválogatott szitokszavak fogják perzselni, ám meglepetésemre a néni vidám hangulatban látszott lenni. Hangjában nyoma sem volt neheztelésnek.

- Hello, te átok a nyugati civilizáción - mennydörögte. - Hogy vagy? Még mindig egészben?

- Bizonyos fokig igen. És te?

- Remekül. Megzavartalak a tizedik koktélod közben?

- A harmadik volt - helyesbítettem. - Rendszerint a másodiknál leállok, de Bassett papa ragaszkodott hozzá, hogy újratöltse a poharamat. Pillanatnyilag majd kiugrik a bőréből jókedvében, és élen jár a dajdajozásban. Nem tartom kizártnak, hogy a piactéren egészben megsüttet egy ökröt, ha talál egyet.

- Totál maksz a pasi?

- Az talán nem, de mindenesetre fel van pezsdülve.

- Na szóval, ha pár percre fel tudod függeszteni a részeg orgiázást, akkor elmondom, mi hír hazulról. Negyedórával ezelőtt értem vissza Londonból, és mit gondolsz, mit találtam a lábtörlőn várakozva? Azt a gőtegyűjtő csudabogár Spink-Bottle-t, a társaságában egy leánnyal, aki úgy néz ki, mint egy szeplős palotapincsi.

Mély levegőt vettem, és belevágtam védőbeszédembe. Ha Bertram kedvező megvilágításba kellett hogy helyezze magát, hát ez volt az a pillanat. Való igaz, a néni modora mindeddig szeretetre méltó volt, és semmi jelét sem adta, hogy robbanni készülne, de az ember nem lehetett benne biztos, hogy ez nem amiatt van-e, mert csupán a megfelelő alkalomra várt. Efféle esetekben sohasem biztonságos könnyed legyintéssel intézni el a nagynéniket.

- Na igen - mondtam -, hallottam róla, hogy útra kelt a fiú, a szeplős, emberszabású palotapincsivel kiegészülve. Sajnálom, Dahlia néni, hogy ezen indokolhatatlan tolakodás szenvedő alanyává kellett válnod, és szeretném teljesen világossá tenni, hogy a dolog semmi szín alatt sem holmi tőlem származó tanács vagy bátorítás eredménye. Tökéletes tudatlanságban leledzettem a srác szándékai felől. Ha a bizalmába avatott volna arra vonatkozólag, hogy mire készült, én egész biztosan...

Itt abbahagytam, mert a néni meglehetős nyersességgel arra kért, hogy duguljak el.

- Állítsd már le magad, te feneketlen dumatarisznya! Mi ez az egész aranyszájú-szónoki sóder?

- Csupán afölötti sajnálkozásomat fejeztem ki, hogy a szenvedő alanyává voltál kénytelen válni...

- Nos, ne strapáld magad. Semmi szükség mentegetőzésre. Elégedettebb nem is lehetnék. Beismerem, mindig szívesebben veszem, ha Spink-Bottle nem rontja a közelemben a levegőt, és nem foglalja el házamban a helyet, amelyet egyéb célokra tartogatok, viszont a lány annyira kapóra jött, mint manna a pusztaságban.

Hajdan díjat nyervén Szentírás-ismeretből, mint már említettem volt, nem okozott számomra nehézséget, hogy elértsem a néni célzását. Arra az epizódra utalt, amely akkor történt, midőn Izrael gyermekei valami sivatagon vagy min haladtak keresztül, és cefetül rájuk fért volna holmi üdítő, a fejadagjuk igencsak karcsúra lévén fogva. És éppen azt mondták egymásnak, hej, milyen jól jönne egy kis manna, s azon keseregtek, hogy a szállásmesternek egy szem sincs belőle raktáron, amikor vesszenek meg, ha az égből hirtelen alá nem hull egy egész rakományra való, remek napot szerezve nekik.

Persze a néni szavai kissé megleptek, és megkérdeztem, miért jött olyan nagyon kapóra Emerald Stoker, mint manna a sivatagban.

- Azért, mert napfényt hozott egy bánattól sújtott házba. Álmodni se lehetett volna tökéletesebb időzítést. Nem láttad véletlenül Anatole-t, amikor ma délután itt jártál?

- Nem. Miért?

- Kíváncsi voltam, észrevettél-e rajta valami rendellenest. Röviddel azután, hogy elmentél, mai aufoie, vagy mi a frásznak mondta, lépett föl nála, és ágynak esett.

- Sajnálom.

- Hát még Tom hogy sajnálta! Gyászos hangulatban várta a vacsorát, amelyet a konyhalány készült megfőzni, aki, bár számos kiváló érdeme van, mindig a felperzselt föld taktikáját alkalmazza, amikor ételt készít, és hát jól tudod, milyen Tom emésztése. Úgyhogy sötét kilátásoknak néztünk elébe, amikor Spink-Bottle egyszerre csak napvilágra hozta, hogy ez a palotapincsije képzett szakács, és nyomban át is vette az irányítást. Ki ő? Tudsz róla valamit?

Természetesen szolgálni tudtam a kívánt infóval.

- Egy dúsgazdag amerikai milliomos leánya, bizonyos Stokeré, aki gondolom, különleges szitkokat fog szórni, ha megtudja, hogy csemetéje feleségül ment Gussie-hoz, aki, mint bizonyára egyetértesz, nem mindenkinek esete.

- Tehát nem Madeline Bassettet veszi el?

- Nem, azt a futamot törölték.

- Ez végleges?

- Teljesen.

- Akkor nem túl nagy sikered volt mint rezonőrnek.

- Hát nem.

- Nos, azt hiszem derék felesége lesz Spink-Bottle-nek. Nagyon helyes lánynak látszik.

- Kevés párja akad.

- Csakhogy így eléggé meredek helyzetbe kerültél, nemde? Most, hogy Madeline Bassett ismét szabad, nem fogja-e elvárni tőled, hogy betöltsd az üresedést?

- Éppen az ettől való félelem az, agg rokon, ami nem hagy nekem nyugtot.

- Jeevesnek nincs valami ötlete?

- Azt mondja, nincs. De már korábbi alkalmakkor is előfordult, hogy átmenetileg tanácstalan volt, aztán hirtelen megsuhintotta a varázsvesszejét, és mindent elsimított. Úgyhogy teljesen még nem veszítettem el a reményt.

- Na igen. Gondolom, ezúttal is kikecmeregsz belőle valahogy, mint mindig. Bár annyi ötösöm volna, ahányszor már mindössze egyetlen lépcsőfok választott el az oltárrácstól, és mégis sikerült ép bőrrel megmenekülnöd. Emlékszem, egyszer azt mondtad nekem, hogy bízol a csillagodban.

- Így igaz. Mindazonáltal nem szabad úgy tenni, mintha nem fenyegetne veszély. Igenis a közelben ólálkodik. Nyakig ülök a kvaszban.

- És nyilván szeretnél már visszatérni a gondűző itókához, mi? Na jó, mindjárt folytathatod is az orgiázást, mihelyt elmondtam, amiért felhívtalak.

- Hát még nem mondtad el? - lepődtem meg.

- Persze hogy nem. Csak nem képzeled, hogy arra vesztegetem az időmet és pénzemet, hogy a szerelmi ügyeidről fecserésszek veled? A lényeg a következő. Ismered Bassettnek azt a fekete borostyánkő micsodáját?

- A szobrocskát? Hogyne.

- Meg akarom venni Tomnak. Némi pénzhez jutottam. Ma azért voltam Londonban, hogy az ügyvédemmel tanácskozzam egy örökséggel kapcsolatban, amelyet valaki rám hagyott. Egy régi iskolai barát, ha netán érdekel. Körülbelül pár ezer fontot tesz ki, és szeretném, ha megszereznéd nekem azt a szobrocskát.

- Meglehetősen nehéz lesz megumbuldálni.

- Ó, megoldod te azt! Ha szükséges, menj fel egészen ezerötszáz fontig. Gondolom, nem tudnád egyszerűen csak zsebre suvasztani, igaz? Pedig szép kis rezsiköltséget lehetne megspórolni vele. De ez valószínűleg túl nagy kérés lenne számodra, úgyhogy ragadd grabancon Bassettet, és vedd rá, hogy adja el a cuccot.

- Nos, megteszem, ami tőlem telik. Tudom, hogy Tom bácsi mennyire sóvárog arra a szobrocskára. Számíthatsz rám, Dahlia néni.

- Derék fiú vagy.

Némiképp mélázó hangulatban tértem vissza a szalonba, mivel Bassett papával olyan viszonyban voltam, hogy meglehetősen kínosnak ígérkezett azzal próbálkoznom, hogy üzleteljek vele, viszont megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy az agg rokon elvetette a holmi ellopásának gondolatát. Persze megkönnyebbülésemhez meglepetés is vegyült, mivel az egyik kemény lecke, amelyre a nénivel való sok éves együttműködésem megtanított, az volt, hogy amikor jót akar tenni egy szeretett férjjel, nemigen aggályoskodik az e cél érdekében alkalmazandó módszerek tekintetében. Ugyanő volt az is, aki annak idején kezdeményezte - ha ugyan ez a szó illik ide - a marha-fölöző ellopását, és a jelen ügylet kapcsán is számítani lehetett rá, hogy pénzt szeretne megspórolni. Mindig is azon a nézeten volt, hogy ha egy gyűjtő elcsór valamit egy másik gyűjtőtől, az nem számít lopásnak, és természetesen ebben lehet is valami. Amikor Bassett papa Brinkleyben időzött, tuti, hogy megdézsmálta volna Tom bácsi gyűjteményét, ha nem néztek volna alaposan a körmére. Ezeknek a gyűjtőknek körülbelül annyi lelkiismeretük van, mint a kirakatrabló fickóknak, akikre a rendőrök madárhálóval vadásznak.

Éppen efféléken morfondíroztam, és megpróbáltam kifundálni, mi is volna a legjobb módja a tatához való közeledésnek, különös tekintettel hátrányos helyzetemre, amely abból a tényből adódott, hogy valahányszor megpillantott a pasi, úgy összeborzadt, mintha kísértetet látna, és a jelenlétemben csak ült némán, maga elé meredve, mondom, éppen ilyesmiken filóztam, amikor kinyílt az ajtó, és Spode lépett be.