A cseh sci-fi a kezdetektől napjainkig

A cseh science-fiction a 19. századig vezethető vissza, ugyanis 1881-ben jelent meg Karel Pleskač Zivot na Měsíci (Élet a Holdon) című műve, amelyben már felfedezhetők a műfaj jellegzetességei. A történet elbeszélője képzeletben elutazik egy holdbéli utópiába, ahol találkozik egy asztrológus lányával, majd beleszeret. Ebben az időben íródtak más, SF elemeket tartalmazó könyvek is, mint például Svatopluk Čech Hanumanja 1884-ben, ami két emberszabású faj viszályát meséli el, vagy Jakub Arbes romanetói (novellák), melyek különböző, fantasztikumhoz kapcsolódó témákról szólnak (pl. időutazás a Newton agyában (Newtonuv mozek)).

Az említett írók nagyban hozzájárultak a műfaj elindulásához, előre meghatározták a kialakulóban lévő zsáner témáit is (jövőbeli társadalmak, űrbéli kalandok és felfedezések, őrült tudósok, misztikus technikai találmányok). Mindezek ellenére a sci-fi ekkor még nem tudott kitörni a ponyva skatulyából. Egy kivétel azonban akadt: Karel Čapek. Az író 1912-ben írta meg R.U.R. (Rossum Univerzális Robotjai) című színművét, amelynek egyrészt köszönhetjük a robot szó mai értelmét, de magának Čapeknek még több mindent. Műveiben olyan témákat tárgyal, mint a technológia használatának erkölcsi problémái (pl. tömegtermelés, atomfegyverek, intelligens lények), de Aldous Huxleyhoz és később George Orwellhez hasonlóan a szociális és emberi evolúció jövőjére is fókuszált műveiben. Čapek ezzel lefektette a klasszikus science-fiction alapjait, amelyekre később olyan szerzők építkeztek, mint Brian W. Aldiss vagy Dan Simmons, de Ray Bradburyre és Salman Rushdie-ra is hatást gyakorolt.

A korlátozás évei (1948–59)

Csehszlovákiában a 40-es évekre lezárul a kaland-sci-fi történetek korszaka. Az utolsó ide sorolható SF-eket J. M. Trorka (1947-ben jelenik meg űropera trilógiájának első kötete, a Zápas s nebem – Küzdelem az éggel) és R. V. Fauchar írja. 1948-tól barátságtalan korszak köszönt a sci-fire. Az addig jól menő magánkiadók eltűntek az országból vagy az Egyesült Államokba költöztek. A megmaradtak élére kerülő szerkesztők pedig teljesen új igényekkel álltak a prózaírók elé: realista történeteket vártak el. Ennek a kitűzésnek a megalkotásában természetesen némi politikai ideológia is közrejátszott: az irodalomnak az új szocialista állam felépülését kell segítenie, amihez mindenféle jövőbe tekingetés nem járul hozzá. Az új szerzők igyekeztek is megfelelni a kitűzött elvárásoknak, és ennek szomorú eredménye lett az SF-re nézve: 1948-tól számítva jó, ha két ilyen műfajú írás született.

Azonban ezen a néhány íráson keresztül is lehetett látni, hogy a kezdetekhez képest milyen változáson ment át a cseh sci-fi. A lehető legkevesebb tudományos-fantasztikus elem volt fellelhető ezekben a művekben, s ha bármelyik is foglalkozott a jövővel, akkor kizárólag a nagyon közelivel.

Ebből a nehéz időszakból kevés az említésre méltó mű. Vladimír Babula nevét érdemes kiemelni, aki 1955-ben megjelentette a Jelek a világűrből (Signály z vesmíru) című munkáját, továbbá szerkesztette a Věda a Technika Mládeži című lapot. Babula mellett még jelen volt František Běhounek tudós is, aki 1942 és 1968 között kilenc hard sci-fi történetet írt. Műveiben gyakran olvashatunk a szocialista rendszer jövőbeli megdicsőüléséről. Egyik ezek közül az Akce L (1956), amely a Hold kolonizálását meséli el. Egy másik említésre méltó műve a Robinsoni vesmíru (Az űr Robinsonok) 1958-ban, amiben a főhős megpróbál egy elpusztítani egy üstököst, mielőtt az összeütközne a Földdel.

A cseh sci-fi újjászületése

A nehézkes 40-es és 50-es évek után boldog időszak köszöntött a science fictionra, hála Josef Nesvadbának. 1958-ban írta meg a „Tarzan halála” (Tarzanova smrt) című kisregényét, ami nagy sikert hozott számára. A történet Edgar Rice Burroughs jól ismert hősét, Tarzant viszi el az európai világba, ahol a majomembernek szembesülnie kell a társadalmi és politikai képmutatással. A népszerűség annyira felbátorította Nesvadbát, hogy több hasonló mű megírásába kezdett: „Einstein agyveleje” (Einsteinův mozek, 1960), „Utazás a múltba” (Výprava opačným směrem, 1962), vagy a „Hogyan halt meg Nemo kapitány” (Jak zemrel kapitan Nemo, 1966), csak hogy néhányat említsünk. Művei igen változatos témákat dolgoznak fel (pl. időutazás, társadalom, vámpírok), nagy hangsúlyt fektet a karakterekre, a cselekménybe filozófiai elmélkedést csempész, s mindebbe gyakran szatirikus hangvétel is vegyül.

Az újjászületés egy másik említésére méltó írója, Ludvík Souček, korának legnépszerűbb SF-szerzője, aki A vak madarak titka (Cesta slepých ptáků , 1964) trilógiával gazdagította a sci-fit. A cselekmény egy prágai és egy izlandi orvosprofesszor, egy izlandi hegyi vezető és egy prágai fényképész kisasszony kalandjait meséli el: Jules Verne Utazás a Föld középpontja felé című könyvének útvonalát bejárva hőseink nem mindennapi kalandokba keverednek.

Souček egy nagyon szórakoztató történetet adott az olvasók kezébe, azonban nem az ilyen jellegű könyvek uralták a 60-as évek sci-fijét. Ahogy már a Tarzan halála is sejteti, az újjászületett cseh SF elveszti az előző időszak optimizmusát, helyette sötét víziókat és vészterhes jövőt tár olvasója elé. Ez a pesszimista világnézet erősen jelen van Achille Gregor Odnikud nikamjában (Sehonnan sehová, 1964) vagy Vladimir Straka Druhá potopa světa (A második világ áradása, 1964) című írásában, hisz mindkettő veszélyes sugárzáshoz köthető katasztrófáról szól.

Két további disztópia is erősíti a korszak sötét látomásait: Jiří Jobánek Stříbrné ostrovyja (Az ezüst szigetek, 1965) és Jiří Marek Boldogkora (Blažený věk, 1967). Az utóbbi, magyarul is elérhető regény egy olyan társadalmat jelenít meg City lakóin keresztül, akiknek minden megnyilvánulása már csak automatikus reakciókból és sztereotípiák ismételgetéséből áll: így a lakókat nem is olyan nehéz egy előregyártott emberautomatával helyettesíteni.

Végül, de nem utolsó sorban jöjjön a korszak legjobbnak tartott alkotása, Čestmír Vejdělek Návrat z Ráje (Visszatérés a Paradicsomból, 1961) című regénye. A főhős, Řehoř a Lucie nevű bolygóra látogat, mint újságíró. A bolygó első ránézésre tökéletes, utópikus világnak tűnik, azonban hamar fény derül az igazságra: a lakók egy számítógép által uralt világ rabszolgái, s erről fogalmuk sincs. A regény nagyon összetett alkotás, ami megmutatkozik a világ felépítésében és a leírások magas, szépirodalmi igényességű kidolgozásában is.

Az új hullám

A cseh sci-fi a felemelkedés időszaka után a 70-es években újabb, de az előzőhöz képest azért jóval kisebb krízist élt át: a 60-as évek végén egy egyre terjedő mozgalom célja az volt, hogy normalizálja a „cseh kultúrát” a Varsói Szerződés tagállamainak 1968-as invázióját követően. Ennek hatása a sci-fi irodalomban ismét drasztikus kiadási visszaesés mutatkozott meg. 1970-ben még 13 SF regényt jelent meg, 1974-re ez a szám 4-re csökkent.

A 70-es évek második felére azonban feltűntek az új hullám írói, akik science fictionön nőttek fel (megjegyzés: az előző korszakok írói mainstream írókból avanzsáltak SF-szerzőkké vagy csak kisebb kitérítőt tettek a műfaj felé). A korszak legfontosabb írói Jaroslav Veis, Zdeněk Volný és Ondřej Neff.

Jaroslav Veist a cseh új hullám vezető írójának tekintik, még napjainkban is jelentős szerepe van az irodalomban (a Mladá Fronta kiadó szerkesztője). A szakmai elismerést két novellagyűjteménnyel vívta ki magának: Experiment pro třetí planetu (Kísérlet a harmadik bolygóért, 1976) és Pandořina skříňka (Pandora szelencéje, 1979). Veis mesteri szinten tud pszichológiai drámát és vidám prózát is írni, némi filozófia bevonásával. Őt tartják a legjobb cseh novellaírónak.

Veis kortársai közül említésre méltó Ludmila Vaňková és Karel Blažek is. Vaňková a történelmi történetei (pl. Mosty pres propasti času – Hidak az idő mélysége felett, 1976) miatt ismert. Blažek nem mondható olyan termékeny írónak, mint Vaňková, sem pedig olyan befutottnak, de munkái (pl. Přistaní – A landolás, 1979 vagy Nejlepší století – A legjobb ország, 1982) hasonlóan ambiciózus vállalkozások.

A 80-as évekre (Ivan Adamovič kifejezésével élve, a Szüret idején) a többi kelet-európai országhoz hasonlóan Csehszlovákiában a science-fiction ismét fellendülni látszott az olvasópiacon és az irodalomkritikusok közt is, ami jelentős lépésnek tekinthető, hisz korábban a kritikusok nemigen foglalkoztak a fantasztikummal. A Cseh Írók Szövetsége még külön sci-fi szekciót is alkotott, továbbá nagy számban publikálhattak SF-írók népszerű folyóiratokba és magazinokba. Ezen időszak alatt tűnt fel az irodalmi palettán Miloš Kratochvíl, Zdeněk Rosenbaum és Ladislav Szalai, akik mindhárman novelláikkal futottak be.

Még fontos megemlíteni Vojtěch Kantor ikerantológiáját, a Lidé Ze Souhvězdí Lva-t (Emberek az oroszlán csillagképből) és a Zelezo přichází z hvězdet (Vas a csillagokból), amely megjelenést biztosított olyan íróknak, mint Zbynek Černík, Miroslav Kostka, Ondřej Neff és Jiří Čihař. Az új hullám említésre méltó szerzője még az itthon is ismert Vladimir Páral, aki szépíróként belekóstolt a sci-fibe. 1987-ben megírta a Země zen (Nők országa) disztópiát, de SF-nek számít még a Kísértések Á-tól cettig (Pokušení A-ZZ, 1982).

A felsorolt nevek közül két szerzőre érdemes egy kicsit több figyelmet szentelni, hisz nagyban hozzájárultak a science fictionhöz: Ladislav Szalai és Ondřej Neff.

Szalai novelláin keresztül megmutatta, hogy végtelen találékonysággal és képzelőerővel rendelkezik, amelyet abszurditással ötvöz. A cseh Lemként is szokták őt emlegetni. A novellák közül magyarul sajnos csak kevés érhető el (pl. „Akad a tű” Trethon Judit Téren és időn túl antológiájában és a Galaktika 74-ben a „Sztrájk”), de ezeken keresztül is megtapasztalható Szalai írói zsenije.

Barna Otília, Neff, Svoboda Róbert, Németh Attila (fotó: Csata Judit)

A másik, Ondřej Neff korunk legnépszerűbb cseh SF-szerzője, újságíró lévén pedig nagyon is aktív szerepet vállal irodalomárként, fordítóként, előadóként, fényképészként, és természetesen rajongóként is. Neki köszönhetjük a cseh science-fiction első történelmi összefoglalóját (Něco je jinak – Valami másként, 1982), s adott ki 1987-ben Všechno je jinak (Minden másként) címen egy, a külföldi SF-fel foglalkozó művet is. Továbbá az első cseh sci-fi lap, az Ikarie szerkesztője volt 1990-től 1993-ig.

Barna Otília, Neff, Svoboda Róbert (fotó: Csata Judit)

Íróként is nagy eredményeket ért el. Nagyon jól ismert sajátos, ironikus hangjáról és változatos témáiról: írt thrillert, tabukat döngető humoros darabokat, de komoly műveket is az ökológia és emberi természet kapcsán. Az első sikert novellagyűjteményével, a Vejce naruby-val (A kifordított tojás) érte el 1985-ben, de addigra már belevetette magát a regényírásba is. 1984-ben publikálta első regényét, a Jádro pudla-t (A szívügye), 1988-ban pedig a Měsíc mého zivota (Életem holdja) jelent meg, amiben a Hold telepeseiről olvashatunk Neff jellegzetes, ironikus hangvételében. 1998-ban jelent meg Sötétség(Tma) című disztópikus science-fictionje, amely akkora népszerűségre tett szert hazájában, hogy a következő évben már újra kellett nyomni. A regényt a legjobb cseh SF-nek járó Čapek-díjjal is kitüntették. Neff azzal a gondolattal játszik el a Sötétségben, hogy mi történne áram hiányában a világgal. A sötét víziókat felvonultató regény izgalmas, nehezen lerakható olvasmány, aminek különlegessége, hogy több nézőpontból ismerhetjük meg a cselekményt.

dedikálás (fotó: Csata Judit)

A cseh science-fictionnek meg kellett vívnia saját harcait a túlélés érdekében, de mindig is érdekes színfolt volt a műfaj világában. Habár hazájában az irodalomkritika mellőzi, népszerűsége töretlen: napjainkban körülbelül 100 000 példányt adnak el cseh és külföldi sci-fiből, sokszor akár néhány nap leforgása alatt. A cseh folyóiratok továbbra is nyitottak a műfaj felé, ha lehet, mindig publikálnak ilyen témájú műveket. Remélhetőleg ez a tendencia nem fog csökkeni.

Scheirich Zsófia