– Ezt tűnt a legjobb megoldásnak minden érintett számára – felelte a kormányzó. – A Konkordátum erői bosszút követeltek Calderon meggyilkolása miatt, de nem kockáztathattam egy háborút a Nemzetközösséggel. – Összevont szemöldökkel végigmérte Sun-Tzut. – És a Canopusi Magisztrátus is megmutatta, hogy valóban vannak előnyei szövetkezni a Belső Szféra nagyurainak némelyikével.

És most, hogy rátértünk a lényegre… Sun-Tzu elgondolkodva, bizonytalanságot színlelve beharapta az alsó ajkát.

– Igen, abban reménykedtem, hogy felajánlhatok önnek egy hasonló szerződést. Mindketten a Canopus szövetségesei vagyunk, miért nem kerülünk közelebbi kapcsolatba egymással?

A Konkordátum kormányzója látszólag őszinte tétovázással vonta össze szemöldökét.

– Nem hiszem, hogy ez lehetséges volna – közölte végül.

Kezdődik az alkudozás, értelmezte a mondatot Sun-Tzu.

– Miért nem? – kérdezte.

– Az ön csapatai az Új Kolónia Régióban, a Konkordátum és a Magisztrátus között nyugtalansággal töltik el a népemet. – Megpróbált zavartnak tűnni, de nem nagyon sikerült neki. – A védelmi minisztériumom rámutatott, hogy bár Maltin államcsínyét valószínűleg a Davion-ház támogatta, a Detroiton jelen pillanatban kapellán csapatok állomásoznak. – Elhallgatott, bocsánatkérően köhécselt. – És a húga nemrégiben elszabadított terrorhulláma után a Konföderáció nem éppen a legjobb színben tündököl.

Sun-Tzu elfintorodott a megjegyzésre, és ezúttal színészkednie sem kellett. Anyja szelleme arra ösztönözte, hogy keljen Kali védelmére, ő azonban a szomorkás beismerés mellett döntött.

– A húgom őrült – mondta keserűen, de közben megpróbált a fő témára koncentrálni. – Remélem, soha nem tér vissza az Atreusról. – Természetesen vissza fog térni; Thomas Marik biztosan nem akarja saját birodalmában tartani őt, és ezt Sun-Tzu sem engedné. Kali ide tartozik, a Konföderációhoz, bármennyire szeretném is máshol tudni. – Egyszerűen nem tudom, mihez kezdjek vele. – Ez viszont igaz volt. De ha a Fekete Májust akarod felhozni a Detroit birtoklásáért, jobb, ha el is felejted. A Konföderáció túl sokat fektetett azokba a gyárakba ahhoz, hogy ilyen könnyen feladja őket.

– A Konkordátum állampolgárai biztosan felismerik a különbséget egy indokolható katonai hadművelet és egy mentális instabilitás eredményeképpen végrehajtott cselekedet között – mondta tettetett reménykedéssel. Sun-Tzu ennél nyilvánvalóbb utalást nem mert tenni Jeffrey Calderon apjának paranoiájára. Kétségtelenül nem normális dolog, hogy valaki nyolc teljes évre teljes riadókészültségbe helyezze a Konkordátum hadseregét egy teherhajó rosszul kiszámított ugrása miatt.

A Tauri Konkordátum kormányzója nyilvánvalóan ugyanerre a következtetésre jutott, bár ezt ügyesen titkolta.

– Talán. – Mindössze ennyit mondott.

Shraplen biztosan kíváncsi volt rá, mit tud felajánlani neki Sun-Tzu birodalma, különben már rég rövidre zárta volna a beszélgetést. Ám az is egyértelműnek tűnt, hogy nem akar gyengébb pozícióból tárgyalni. Mindenesetre nem kezdett rosszul, Sun-Tzu ezért más irányból próbált tapogatózni.

– A Detroiton állomásozó konföderációs csapatok a Magisztrátussal kötött szerződés részét képezik – emlékeztette a kormányzót. – Gyakorlatilag Naomi Centrella felügyelete alá tartoznak. – Felsóhajtott, mintha részben elismerné vereségét. – De megértem az aggodalmát.

Néhány másodpercig csendben maradt, hogy időt adjon Shraplennek a diadal kiélvezésére. Hadd örüljön a pillanatnak.

– Megnyugtatná, ha beengedném a Konkordátum csapatait a Konföderáció területére, hogy önálló helyőrségi szolgálatot lássanak el a Rollison, a Larshán és a Zanzibaron? – Három olyan világot nevezett meg, ahonnan Zahn nemrégiben kénytelen volt kivonni a csapatokat, és amelyeknek most helyőrségre volt szükségük egy esetleges nemzetközösségi agresszió esetén. Romano szelleme átkozódva tiltakozott az ő világainak a felajánlása ellen. – Ez létrehozna egy semleges ütközőzónát a birodalmaink között – folytatta Sun-Tzu. – Ezenkívül átadnám önnek ezeknek a világoknak a kitermelési jogait, ahogy a Magisztrátusnak is tettem.

– A Magisztrátus valójában csak két világ felett rendelkezett ilyen jogokkal, de azok sokkal gazdagabbak voltak nyersanyagokban.

Shraplen most óvatossá vált, igazolást keresett az előnyös megegyezésre.

– És elkezdi felfejleszteni a hadseregemet ugyanolyan szintre, mint ahol most az öné van? – Hangja semleges, szinte már érdektelen maradt, a szemében azonban mohó fény gyűlt.

Sun-Tzu beleegyezően bólintott.

– Elsőként a Paktum területén harcoló csapatai felszerelését rendelem el – ígérte. Ebből én húzok nagyobb hasznot. – Aztán következnek a birodalmamban helyőrségi szolgálatot ellátó egységek. A victoriai Shengli gyárból egyenesen önökhöz irányítom a pótalkatrészeket.

– A Magisztrátusnak ennél jóval többet ígért – jegyezte meg Grover Shraplen. – Oktatókat és kiképzőket küldött nekik. Technikusokat, mérnököket, katonai tanácsadókat.

Élősködő, elégedetlen, hálátlan kártevők! Romano epés kifakadása most közvetlenül Shraplenre irányult, de nagy általánosságban az egész Perifériára vonatkozott.

Sun-Tzu vasmarokkal zabolázta meg anyja szellemét. A Canopusszal kötött egyezség megtanította rá, milyen sokra értékelik a Periférián az oktatást. Jóval a Belső Szféra előtt megtanulták, hogy a tudás sokkal értékesebb a technológiánál, mert a technológia bármikor elveszhet.

– Önnek is ugyanazt ígérem – mondta. – A szállításra pedig sor kerül, amilyen hamar csak lehetséges. – Amint úgy döntök, hogy elérhetővé teszem. Ezen a ponton engedett megvillanni egy csepp kétségbeesést. – Bizonyára megérti, hogy erőforrásaink túlnyomó részét jelen pillanatban a St. Ives-i konfliktus lezárására kell fordítanunk. Nem gátolhatom nemzetem erőfeszítéseit a minket jogosan megillető területek visszaszerzésében. – Az utolsó előtti szó kis híján megakadt Sun-Tzu torkán. Területek. Ezt az elvet a Periférián fontosnak tartják. Valójában nem a világok, hanem az emberek alkotják a nemzetet.

Miután saját igényeit sikerült kielégítenie, Shraplen továbblépett, hogy egy jobb időbeosztást csikarjon ki a kancellárból.

– Két ezredem van a Castrovlán – mondta, mintha emlékeztetni akarná Sun-Tzut a megállapodásukra. – Ha engedem, hogy csatlakozzanak a Paktumban harcoló egységeimhez, és újabb egységeket küldök a Konkordátumból… – Jelentőségteljesen elhallgatott.

Mintha szükségem lenne az emlékeztetőre, gondolta Sun-Tzu, de kihúzta magát, és folytatta a félbehagyott mondatot:

– Azonnal megkezdem a felfejlesztésüket – ígérte. – És biztos vagyok benne, hogy ez a lépés lehetővé tenné a Konföderáció számára egy szállítmány elindítását a Konkordátumba. – Egy kis szállítmányét. Sok késlekedéssel. – A hazaúton akár csatlakozhatna is hozzá.

Shraplen elmosolyodott – ez volt az első egyértelmű jele, hogy az üzlet megköttetett.

– A Davion egységekkel szemben akarunk állni – állt elő a követelésével. – Ugyanazok a feltételek, mint korábban. A Konkordátum csapatai csak önvédelemből harcolnak a Paktum egységei ellen. Nem akarok ellenszenvet kelteni a jövőbeli állampolgáraiban.

Inkább te, mint én, gondolta Sun-Tzu, és bólintással jelezte beleegyezését. Az önvédelmet szerencsére igen szabadon lehet értelmezni.

– Gondoljon csak bele! – dőlt hátra a székében. – Haderőink egymásnak vetett vállal harcolnak, ahogy a Konkordátum – vigyázott, hogy Shraplen birodalmát mondja elsőként –, a Magisztrátus és a Konföderáció együtt, egyenlőként küzd egy új korszak kezdetéért. – Néhányan azonban egyenlőbbek másoknál. Romano Liao szellemének elsuttogott emlékeztetője a többi nagy házra utalt a 3050-es outreachi konferencián.

Sun-Tzu elfojtotta a gondolatot, nem akarta, hogy anyja megmérgezze a diadalmas pillanatot. Megszereztem, amit akarok, amire Talon Zahnnak szüksége van, és most már csak az maradt hátra, hogy egy kicsit felfejlesszük a Konkordátumot. Persze nem olyan gyorsan, mint szeretnék – soha nem olyan gyorsan. Elvégre mit számít két ezred? Majd én gondoskodom róla, hogy sokkal többe kerüljön nekik.

Elméje hátsó szegletében Romano Liao kísértete kacagott Grover Shraplenen, miközben Sun-Tzu elbűvölő mosolyt villantott a kormányzóra.

– Üdvözlöm a szövetségben.

30.

Shen-hágó

Liaoning provincia, St. Ives

St. Ives Paktum

3062. augusztus 15.

Aris Sung elhomályosuló látással, lüktető fejjel próbálta lerázni magáról a szédülést, ám jutalma csupán éles, nyilallásszerű fájdalom volt a nyakában és a bal vállában. A biztosítóhevederek a mellének feszültek, ott tartották a feltúrt földbe fúródott pilótafülke és műszerfal fölött lógva. Megmarkolta az irányítókarokat, és a csatamech karjainak és lábainak mozgatásával újra talpra állította a Kísértetet.

A Hiritsu-ház Raymond Páncélos Gyalogsága ellen harcolt, megpróbálta átküzdeni magát a St. Ives fővárosához, Tian-tanhoz vezető Shen-hágón. Kiegyenlített ütközet volt, mindkét oldalon két zászlóalj harcolt. A harcos ház csatamech haderőben talán felülmúlta ellenfelét, de Raymond ezredes páncélosai kiválóan kordában tartották a Hiritsu gyalogságot. Kiegyenlített, amíg Aris össze nem futott egy Jagermechhel, melyet egy teljes szakasznyi Vedette páncélos támogatott. A koncentrált gépágyútűz pillanatok alatt földre vitte a mechjét. Egyetlen pillantással meggyőződött róla, hogy a mech minden testrészéről elveszített valamennyi páncélzatot, de belső sérülés nem történt. Egyelőre.

A Jagermech és a Vedette-ek durván kétszáz méterre voltak Aristól, és már Raven Clearwaterrel, Aris egyik Huron Harcost vezető szakaszparancsnokával harcoltak. A pozíciókban alig történt változás, ami megerősítette, hogy Aris nem veszítette el az eszméletét. Csak egy pillanatra érintett meg a sötétség. Két Galleon könnyű tank suhant előre a bal szárnyról, a közeli város széle mellett, talán abban a reményben, hogy végezhetnek a sérült Kísértettel. Azonnal irányt változtattak, amikor az ötvenöt tonnás csatamech felállt a földről és feléjük fordult.

– Minden rendben, lien-zhang Sung? – jött Raven suttogó hangja a neurosisakba épített adóvevőből.

Aris bólintott, sokkal inkább magának, mint társának. Jobb váltónak sajgása egy meghúzódott izomról árulkodott.

– Minden rendszer működőképes – mondta, és nehéz impulzuslézerével az egyik menekülő Galleon után lőtt. A vörös fénydárdák a jármű hátsó részébe fúródtak, leolvasztották a páncélzat felét, és még gyorsabb visszavonulásra ösztönözték a legénységet.

Aris századának előrenyomulása miatt a Jagermech és páncélos kísérete kénytelen volt feladni a területet.

– Lassan, türelmesen – rádiózta Aris a többieknek. – Most már nincs okunk az sietségre. – Legalábbis másnak nincs. Kísértetével túlságosan a többiek elé került, sokkal jobban bízott a mech sebességében, mint védelmében. De biztos akart lenni benne, hogy messzire elkerülik Naqiuót, mert aggódott a Shen-hágó mellett fekvő kisváros épsége miatt. Amint visszaszorítjuk a gyalogságot a település északi határának vonalán túlra, békés úton elfoglalhatjuk a várost, Raymond ezredes pedig elveszíti a logisztikai támogatását. A hágó automatikusan a miénk lesz.

Rápillantott a homloküveg kijelzőre, és látta, hogy a többi század tartja a pozícióját, shiao-zhang utasításainak megfelelően kíséri az ő egységét. Aris örömmel fogadta a nem hivatalos támogatást. A gyalogság valamivel szélesebb fronton húzódott szét; a járművekkel támogatott szakaszok és a Fa Shih csatapáncélos egységek sokkal több taktikai szabadságot élveztek, de még így is megmaradtak az Aris harcosai által kialakított harcvonalnál. Kezdett optimista hangulatba kerülni.

Nem tartott sokáig.

Az a távolság, amelyről Aris úgy gondolta, biztonságos teret hoz létre a Hiritsu erők és Naqiuo között, csábító rést kínált a páncélos gyalogság számára. Egy két Clintből és két újabb Hélioszból álló szakasz kivált a harcvonalból, és megpróbált becsusszanni ebbe a nyílásba; kísérletüket egy vegyes páncélos szakasz támogatta.

Aris a veszélyt felismerve beindította ugróhajtóműveit, és tüzes plazmasugáron az égbe emelkedett.

– Fordulás balra! – adta ki az utasítást. – Szorítsák őket vissza a hágó felé! – Aris századának gyorsabb gépei a levegőben vagy a földön követték parancsnokukat, és megszólaltak a nagy hatótávolságú fegyverek. Nem volt probléma a célpontválasztással, a Hiritsu harcosok halálos Gauss-ágyúikkal a Hélioszokra koncentrálták tűzerejüket.

– Felzárkózni! – szólalt meg egy új hang a rádióban. Az elektronikus átvitel miatt erőtlennek és színtelennek tűnt, de jól felismerhető volt benne az izgatottság.

Miközben Aris megpróbálta talpon tartani a Kísértetet a Clintek PPC-inek össztüze alatt, első gondolata az volt, hogy az adás valamelyik saját harcosától érkezett. Csak amikor saját impulzuslézerének sugarai mélyen az egyik Héliosz testébe fúródtak, akkor jött rá, hogy az egyik gyalogsági frekvenciát hallja. Egy pillanattal később a hangot is felismerte.

A rossz hírt először a HUD-ról olvasta le, aztán a másodlagos monitorra vetett gyors pillantás igazolta félelmeit. Li egységének két, Fa Shih csatapáncéllal felszerelt, illetve járműves támogatással rendelkező szakasza behatolt Naqiuo déli külvárosába.

– Li Wynn, maradjanak a városon kívül! – üzente, bár tudta, hogy nem igazán adhat közvetlen utasításokat a gyalogságnak. – Ismétlem, ne lépjenek be a városba!

– Már késő, lien Sung. – Zhang-si Smith volt az, a bal szárnyat őrző Villám pilótája. – Bent vannak.

Aris elnyomott egy káromkodást, és elfehéredő ujjakkal szorította az irányítókarokat. Kivonta századát a harcvonalból, hogy elhárítsa a páncélos gyalogság fenyegetését, és ezzel gyakorlatilag engedélyezte a mögöttük lévő egységek szükség szerinti átrendeződését. Ismerem Li Wynnt. Ez nem véletlen egybeesés; alig várta már az alkalmat. Aris gondolkodás nélkül átvágott a kereszttűzön, folyamatosan eregetve a rubinvörös sugarakat a Hélioszba, hogy megpróbálja elterelni a Páncélos Gyalogságot a város irányából.

Aris századának gyors reakciója kis híján elejét vette a katasztrófának.

A Héliosz mechek túlságosan lassúnak bizonyultak, képtelenek voltak végrehajtani támadásukat Naqiuo ellen, mert a Hiritsu-ház mechjei visszaszorították őket. A tűztámogatás megszűnésével a diriteknek a visszavonulás mellett kellett volna dönteniük, csakhogy a házak közül érkező nagy hatótávolságú rakéták felingerelték a pilótákat. Mindkét közepes csatamech kivált az alakzatból és elindult a város felé, nyomukban egy Vedette és egy Blizzard légpárnás tankkal.

Raven Clearwater Huron Harcosa egyetlen lövéssel kivégezte az egyik Clintet; a nagy hatótávolságú Gauss-ágyú lövedéke pontosan a mech háta közepébe fúródott, és kis híján a mellpáncélon jött ki, útközben belenyomva a girót a fúziós reaktor pajzsába. A negyventonnás gépet tűzgolyó nyelte el, de a másik mech és a két páncélos beért az épületek védelmébe.

– Elszakadni! – szólt bele a rádióba Aris Sung, amikor látta, hogy zhang-si Sainz új Ti Ts’angja is a házak felé tart. A mech azonnal megfordult és távolodni kezdett, ám ekkor felhangzott Li Wynn segélykérő hívása.

– Echo és Foxtrot szakaszok azonnali támogatást kérnek – üzente Li nyugodt hangon. – Heves harcot vívunk négy, ismétlem négy páncélossal és egy Clint csatamechhel.

Arisnak kétsége sem volt afelől, hogy Li szándékosan alakította így a helyzetet. A gyalogsága kiváló kiképzést kapott városi harcra, ő pedig megvet engem, amiért kikerültem Naqiuót. A külváros felől hangos robbanás tudatta az egyik ellenséges jármű pusztulását.

– Harcban állunk egy csatamechhel és három páncélozott harcjárművel. – Pániknak még mindig nem volt semmi nyoma, de Aris felfigyelt Li higgadtnak tűnő hangjában a növekvő aggodalomra. – Egyetlen mechet kérünk támogatásként.

Füst gomolygott a St. Ives tiszta egére. A tűz terjedni fog. Li Wynn nem törődött a St. Ives civil lakosságával. Tisztelte a házat – hiszen azt szolgálta –, de Ty Wu Nonnak igaza volt abban, hogy soha nem fogja megérteni az alapelveket. Képtelen felfogni a problémát, és az enyhítésére tett kísérleteimet sem érti. Aris sajnálatot érzett Li Wynn iránt, és most első alkalommal azt kívánta, bárcsak sose hozta volna el a fiatalembert a Kaifengről.

A Ti Ts’ang tartotta pozícióját, a pilóta szemlátomást habozott, hogy újra csatlakozzon a fő támadáshoz, és segítsen visszaszorítani Raymond Páncélos Gyalogságát a hegyekbe, vagy inkább megpróbáljon támogatást nyújtani Li szorongatott egységének. Az én szárnyam, az én döntésem.

– Folytatni az eredeti feladatot! – Aris az általános frekvenciát használta, hogy Li legalább tudja, magára maradt. – Tovább előre, és figyeljék az ellenfél egységeinek újbóli megjelenését!

Mindannyian a magunk útját járjuk, Li Wynn. Aris kényelmes tempóban elindította előre a Kísértetet, hátulról megkerülte Clearwater szakaszát, és csatlakozott saját harcosaihoz. Sajnálom, hogy a mieink nem egy irányba visznek.

Li Wynn kioldotta Fa Shih csatapáncéljának zárjait, leemelte a fejéről a sisakot, majd kitornászta magát a sérült páncélruhából. Mellkasának alsó részén nyomást érzett, és amikor megmozdult, bal oldalából fájdalom sugárzott szét a testébe. Hálószövésű alsóruházatán keresztül ellenőrizte a hólyagokat és égésnyomokat, a páncélját harcképtelenné tevő lézersugár munkáját.

Életben maradok, gondolta, de a következő pillanatban vért köhögött fel. Nem jó jel.

Az ellenséges Clint távolodott Li pozíciójától, elrobogott néhány összedőlt épület mellett; észre sem vette a hátrahagyott harcost, vagy úgy gondolta, nem érdemes foglalkozni a magányos gyalogossal. A város utcáin keresztül kijut a település északkeleti részébe, és hátba támadja a Hiritsu mecheket. Hasonló helyzetben Li is ezt tette volna. Némi szerencsével csatlakozhatna az ezredéhez, de mindenképpen drága árat fizettetne a támadókkal. Olyan drágát, mint amilyet a harcosaim fizettek, gondolta, miközben a pusztítást szemlélte.

A Maultier szállítójárműből csak egy halomnyi roncs maradt; orra belefúródott az utca talajába, égő hajtóművéből fekete füst gomolygott, amely összevegyült három másik páncélos, valamint egy lángoló irodaépület füstjével. A Blizzard ott lebegett az utca végén, ahol csatapáncélos szakasza felnyitotta, hogy végezzen a legénységgel. Li megpróbált nem odapillantani az utcára dobott, megcsonkított tetemekre. Inkább túlélők után kutatott.

Li tisztában volt vele, hogy a kérése ellenére Aris nem fog jönni. Az egyik – jelenleg lángban álló – épület tetejéről, csatapáncélja optikáján keresztül látta, hogy a Ti Ts’ang megtorpan, mielőtt beérne a házak közé. Megpillantotta a Kísértet kékacél, a horizont előtt feketének tűnő sziluettjét is; a mech mozdulatlanul állt, miközben Aris a döntését fontolgatta. Li Wynn abban a pillanatban tudta, hogy Aris Sung magára hagyja a gyalogságot.

Ahogy én is magára hagytam őt.

Ott, a csata forgatagában megértett valamit, amire Aris mindvégig próbálta megtanítani. Aris Sung soha nem nekem tartozott felelősséggel, hanem értem. Ő a sifum. Li Wynn azonban nem volt hajlandó figyelni, tanulni. Nem bízott mentorában, és fellázadt az ellen, amit a Hiritsu-házban eltöltött rövid idő alatt helytelennek gondolt. Ezek voltak Li Wynn hibái. Li még a mai csata során is csak figyelte, leste a lehetőséget, hogy behatolhasson Naqiuóba. Nem azért, mert a St. Ives polgárai megérdemelték, hogy a háború beköltözzön az utcáikra, vagy mert az egységét utcai harcra képezték ki, bár ezek a gondolatok is megfordultak a fejében. Egyszerűen csak azért tette, mert Aris Sung meg akarta kímélni a várost. Mással nem is igazán törődött. Sem a lakosokkal, sem magával.

Sem a szakaszával.

Li felfordított néhány testet, életjeleket keresett, de egyet sem talált. Halott, mindenki halott. Saját harcosai, Raymond Páncélos Gyalogságának néhány katonája, valamint a civilek, akik véletlenül a harcmezővé változott utcákra keveredtek. Én hoztam ezt rájuk. Mindegyikükre. És a harcosai halála felett érzett gyászába – akik a családtagjainak számítottak, hiszen ugyanabban a házban szolgáltak – keveredett némi szomorúság a kapellán életek miatt is, melyeket ő oltott ki. Ő nem ezt a diadalt kereste. Ez csak pusztítás volt.

Tüzes izzás hasított a mellébe, és Linek ismét köhögnie kellett. Testét fájdalom rázta, gondolatai összemosódtak, alig érezte saját vére sós ízét. Fülében nyögés visszhangzott, és csak hosszú másodpercek múlva jött rá, hogy valaki más hangját hallja.

A Maultier roncsa mellett megrándult egy test, és újabb nyögés hallatszott. Li odatámolygott a harcoshoz. Mikhail Chess nyílt törést szenvedett a karján, de még élt. A katona szeme kinyílt, amikor Li odaért mellé.

– A Clint? – kérdezte. Első kérdése nem saját magára vagy Lire, hanem a házat fenyegető veszélyre vonatkozott.

Li a fejét csóválta, és köhögött.

– Elment – felelte.

Képtelen volt Mikhail szemébe nézni, ezért inkább valami mással kötötte le a figyelmét. Látta, hogy az orrával a földbe csapódott Maultier törött aszfaltdarabokat és földgöröngyöket tornyozott fel maga előtt. Tekintete a még mindig működő, elhagyatott Blizzardra tévedt.

– Figyeljen! – köhögött Li. Kiköpte oldalra a szájában összegyűlt vért, és Mikhail fölé hajolt. – Minden rendben lesz. A ház nemsokára visszatér. Ha látja Aris Sungot, adjon át neki egy üzenetet. Mondja meg neki…

Mit mondjon meg neki? A „sajnálom” nem magyarázna meg semmit.

– Mondja meg neki, hogy nem értem. Pontosan ezt mondja. – Li tántorogva felállt, de puszta akaraterejével talpon tartotta magát. Nem értem. A bölcsesség kezdetének kinyilvánítása, ahogy Lao-ce tanításaiból emlékezett. Li nem tudta, hogy érti-e a mentorát vagy sem, és gyanította, hogy már nem sok ideje maradt a megértésére, de Arisnak biztosan nagy könnyebbséget jelent majd, ha tudja, hogy védence legalább ennyit elismert.

– Hová…? – kérdezte Chess közlegény, de egy újabb fájdalomhullám félbeszakította. – Hová megy?

Li hátra sem nézett, tekintete a Blizzardra tapadt.

– Egy utolsó, dicsőséges rohamra – felelte, de már a szarkazmus is túl sok erejét emésztette fel. – Teszek egy utolsó szolgálatot a házamnak – suttogta.

Aris csak onnan tudott a Clint visszatéréséről, hogy az egyik mech szimbólum egy pillanatra felvillant a HUD-ján, majd rögtön aztán eltűnt. Egy másodperccel később már érkezett is zhang-si Smith rádióüzenete:

– Elvesztettük pai McDanielst.

Aris utasította pai-zhang Jill McDanielst és zhang-si Smith-t, hogy maradjanak le az alakzattól, mert mechjeik súlyos sérüléseket szenvedtek, és inkább őrizzék a város északkeleti peremét arra az esetre, ha a Clint vagy egy páncélos megpróbálná meglepni a Hiritsu-házat. A Clint egy darabig a szárnyukon ólálkodott, majd végül elszánta magát a támadásra; teljes sebességre kapcsolt, és nagy hatótávolságú fegyvereivel tűz alá vette McDaniels Blackjackjét. A Clint szerencsés PPC-lövése eltalálta a rövid hatótávolságú rakéták tárolóját, és a megmaradt rakéták robbanása szétvetette a Hiritsu mechet.

A főként kis hatótávolságú fegyverekkel rendelkező Villám kilőtt néhány NHR-t, de a rakéták ártalmatlanul robbantak a Clint jobb karján. Aztán a gyorsabb ellenséges gép teljes sebességre kapcsolt és megrohamozta a Hiritsu hátsó alakzatot, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy áttörjön saját ezredéhez.

Arisnak gyorsan kellett döntenie. Hátraküld két mechet, hogy bánjanak el a Clinttel, és ezzel meggyengíti saját alakzatát, vagy hagyja tovább jönni, és ezzel megkockáztatja, hogy tűz alá veheti harcosai vékony hátpáncélzatát. Egyik megoldás sem tetszett neki. Smith második rádióüzenete pedig kis híján megfosztotta a választási lehetőségektől.

– Egy Blizzard – rádiózta beosztottja, ráirányítva a figyelmet a város épületei közül valamivel délebbre, százötven kilométeres óránkénti sebességgel előszáguldó légpárnásra. Ezzel a sebességgel könnyedén odaérhetett a Clinthez, és onnantól már összehangoltan folytathatják a harcot. Aris majdnem utasította Raven Clearwatert, hogy az egyik emberével szakadjanak le, de Smith ismét közbeszólt:

– Na shen-me? – Mi ez? – Tüzet nyitott a Clintre!

Li Wynn. Aris visszahúzódott a harcvonalból, a hátul kibontakozó összecsapás felé fordította gépét, és nagyított képet kért a másodlagos kijelzőre. A Blizzard nagy távolságból nyitott tüzet NHR-jeivel, és minden másodperccel egyre közelebb ért a Clinthez. A légpárnás tank elejét mintha feltépték volna. Valószínűleg így is volt – egy Fa Shih csatapáncél karmai.

A Clint pilótája rájött, hogy nincs mód a menekülésre, ezért inkább megfordult, és célzásra emelte részecskeágyúját. A fegyver csövéből azúrkék villám csapott ki, de a lövés a Blizzard bal oldala mellett fúródott a földbe. A következő azonban már szaggatott szélű forradást húzott a légpárnás orrára, a páncélon keletkezett résen energia áramlott keresztül. A jármű oldalra billent, de az utolsó pillanatban tett egy éles kanyart, és belerohant a Clint jobb lábába, csípőből kiszakítva a végtagot. Mindkét gép felborult; a mech az oldalára dőlt, a tank pedig több átpördülés után a földbe fúródott. Még mozgott, amikor a felrobbanó hajtómű tűzgolyója elemésztette.

– Lien-zhang Sung? – Ty Wu Non hangja még a rádióhullámokon keresztül is erőteljesnek hatott. – Meg tudja magyarázni ezt az epizódot?

Aris nem tudta, hol is kezdhetné. Visszafordította mechjét a csata felé, és működésbe hozta az adóvevőt.

– Nem, shiao-zhang.

Csatlakozott a századához, és folytatta az előrenyomulást a Páncélozott Gyalogság irányába.

– Nevezzük talán egy harcos reménytelen csatájának. És kétségtelenül dicsőséges halálának.

Elvégre Li Wynn valójában mindig is erre vágyott.

31.

Az Éji Lovasok főhadiszállása

Yasu, Nashuar

Xin Sheng Közösség, Kapellán Konföderáció

3062. augusztus 21.

A nyitott ajtó jobb oldalán, a durva gipszfalnak dőlve várakozó Maurice Fitzgerald alparancsnok nem látott be a helyiségbe, és nem is nagyon törekedett erre, mivel egy Nakjama impulzuslézerpuska veszélyesebbik végével nézett farkasszemet. Inkább ellazította magát, és a padlót nézve próbált minél kevésbé fenyegetőnek látszani. Reménykedett benne, hogy ezzel sikerült egy kis együttérzést kicsikarnia a gyalogos katonából, aki kissé túlzott lelkesedéssel vigyázott rá. Végül lehunyta a szemét, és megpróbált nem gondolni a csuklójára tett bilincsre, illetve az arca előtt alig néhány centiméterrel imbolygó fegyvercsőre.

Nem volt könnyű feladat.

Mi másra számíthatott volna? Senki sem mondta, hogy a Nevarr-tól kapott megbízatás gyerekjáték lesz. Folytatnia kellett a napi munkáját anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna bárkinek a Nashuarra vonatkozó további tervekről, és várta, hogy a hírszerzés meghatározza az Éji Lovasok főhadiszállásának helyét. Fitzgerald legalábbis remélte, hogy valóban azt sikerült megtalálniuk, és az éjszaka közepén útnak indult könnyű páncélzatú J. Edgar légpárnás tankjával. Búcsúzkodás nélkül. Még Danielle Singh-gel és a szakasztársaival sem beszélt. Kisuhant a kapun, és máris egyedül volt. Megpróbált átsurranni az ellenséges megfigyelőpontok között, és reménykedett benne, hogy az antennájára kötözött fehér kendő – természetesen csak Hazlet elhagyása után tette fel – lehetőséget teremt neki arra, hogy beszélhessen, mielőtt még tüzet nyitnának rá.

Ráadásul a főhadiszállást is áthelyezték! Fitzgerald ezt a pontot sem akarta lehagyni a panaszlistáról, amennyiben lesz még lehetősége beszélni Nevarr-ral.

A sao-wei, aki bevezette Fitzgeraldot a szállítójárműből, kilépett az irodából.

– A fogoly kövessen! – intett állával a nyitott ajtó felé. A Nakjama csöve Fitz minden mozdulatát követte, ahogy óvatosan ellökte magát a faltól, és a férfi után indult.

Az asztal mögött senki sem ült. A fal mellett, oldalt egy férfit látott, rangjelzése szerint zhong-shao volt, ami a Xin Sheng mozgalom kezdete előtt a Konföderációban őrnagynak felelt meg. Fitz úgy vélte, ő lehet az Éji Lovasok parancsnokhelyettese. Amanda Gahn-Skeeng az ablaknál állt, oda sem figyelt Fitzgerald érkezésére. Az ablak arra a romhalmazra nézett, ami egykor Yasu kereskedelmi negyede volt; a háztömböket tűz emésztette el. Fitzgerald elfintorodott. Ő is ott volt a tüzeket előidéző összecsapásban.

– Tehát maga az a gárdista harcos, akit Chéng-hainál ejtettünk fogságba? – kérdezte az Éji Lovasok ezredparancsnoka. Nem illett hozzá ez a száraz, mély hang. – Aki azt vallotta, fontos információt hozott… miután lerohanta az előző főhadiszállásomat?

Fitz megvonta a vállát; az ezredparancsnok nem láthatta a mozdulatot, de ő a helyettesének játszott, aki le sem vette róla a tekintetét.

– Ha ön így nevezi, amikor egy magányos tank fehér zászlóval egyenesen a kapuhoz hajt, és felnyitja a kémlelőnyílását… – felelte szinte már cinikus komolysággal. – Mi, a Nashuaron ezt megadásnak hívjuk.

Gahn-Skeeng elfordult az ablaktól, zöld szeme elkerekedett a kíváncsiságtól.

– Ezt nem hallottam – ismerte el, és Fitzgerald azonnal módosította véleményét a nő hozzáállásáról. – Tárgyalni küldték?

– Igen, Nevarr ezredes, a Nashuar katonai koordinátora – bólintott Fitz. – Persze abban reménykedett, hogy valamivel hamarabb idekerülhetek. – Nem túl árnyaltan arra a tíz napra célzott, amíg fogva tartották, miközben folyamatosan győzködött egy paranoiás századparancsnokot, hogy valóban tárgyalni küldték sang-shao Gahn-Skeenghez.

– A legutolsó alkalommal, amikor egy magányos tank megközelítette az Éji Lovasok egyik zászlóalját, harminchat jó harcosunk halt szörnyű halált – morogta a parancsnokhelyettes. – Tehát lesz olyan kedves elnézni nekünk a késlekedést. – Hangja minden udvariasságot nélkülözött. – Az ellenséges tankpilótákat nem kedvelik az Éji Lovasoknál, de McCarron Páncélos Lovasságának egyik ezredénél sem.

– Én nem vagyok tankpilóta – jelentette ki Fitzgerald. – Többé már nem. Mostanában egy Men Shent vezetek. – Észlelte a sang-shao érdeklődésének hirtelen fokozódását, és bólintott. – Az egyetlen ilyen gépet, amit zsákmányoltunk. – Rövid szünetet tartott. – És azt hiszem, egyetért velem amikor azt mondom, nagyon jól tudom, mi történt önökkel a Wein.

A megjegyzés célba talált. Fitzgerald leolvasta Amanda Gahn-Skeeng és a helyettese megmerevedő tartásából. Tehát kellemetlenül érzik magukat a Nashuar elleni gáztámadás miatt. Emlékezett rá, mennyit gondolkodott ezen hónapokkal korábban, amikor az Éji Lovasok támadásainak sűrűsége és hevessége drasztikus mértékben csökkent. Eszébe jutott, hogy kihasználja ezt az előnyt, de ellenállt a késztetésnek. Ha Nevarr nem tévedett Gahn-Skeenggel kapcsolatban, akkor övé a következő gesztus.

A nő meg is tette, elküldte az őrt és a sao-wei kísérőt. Amikor a szobában nem maradt más, csak a két Éji Lovas tiszt és Fitzgerald, megszólalt:

– Ha azt reméli, hogy hasznot húzhat az előző találkozásunkból, csalódást kell okoznom: az állás egyenlő. – Ám látszott rajta a habozás, és nyilvánvalóan nem törődött vele, hogy Fitz észreveheti tétovázását. – Rendben van, másodparancsnok. Mi az ajánlata?

– Béke – felelte Fitz kertelés nélkül, kitéve az elképzelést a tárgyalóasztalra. – Béke a Nashuaron.

A helyettes parancsnok vakkantásszerű kacajt hallatott. Amanda Gahn-Skeeng egy pillanat alatt kiismerhetetlen álarccá rendezte vonásait, hogy elrejtse gondolatait.

– Folytassa, Fitzgerald alparancsnok!

Fitz pozitív jelnek vélte, hogy most első alkalommal a nevén szólították. Egyfajta hitelességi előléptetésként értelmezte.

– A St. Ivesért vívott csata kezdetének pillanatában a Nashuar elvesztette jelentőségét. Ezt tudja Nevarr ezredes, és tudják önök is, ezért azonnali fegyverszünetet javasol. Itt maradunk a bolygón, és megőrizzük a St. Ives-i ütközet győztesének.

Gahn-Skeeng elgondolkodva tekergette hosszú, sötét fürtjeinek egyikét.

– Merész ajánlat, alparancsnok. A Konföderáció valószínűleg nem fogja elveszíteni azt a csatát.

– Ha nem tartjuk a szavunkat, akkor a Nashuart bekerítik és lerohanják. – Fitzgerald számított erre a felvetésre. – Nem is reménykedhetünk abban, hogy kitarthatunk. A vége az lesz, hogy mindkét oldalon tovább nő a halottak száma. Minden halál borzalmas, sang-shao Gahn-Skeeng.

Az Éji Lovasok parancsnoka még mindig nem mutatta ki, mit gondol; oldalra billentett fejjel nézett helyettesére.

– Véget kell vetnünk az ellenállásnak a Nashuaron – mondta óvatosan. – Sang-jiang-jun Zahn parancsai egyértelműek.

Fitzgerald komoran elmosolyodott.

– Nem folytatjuk az ellenállást – ígérte. – Candace Liao utasítása érdekében meg kell akadályoznunk, hogy a Konföderáció használhassa a Nashuart, és ezt a parancsot sem szeghetjük meg. Nem gyülekezhetnek csapatok a többi világ inváziójához. Lezárjuk mindkét újratöltő állomást, és a Nashuar semleges világgá válik.

– És azt gondolták, hogy ebbe mi belemegyünk? – kérdezte a sang-shao. – Milyen alapon? – A tekintete meg sem rezzent. – Mert egyszer már viszonoztam a harctéri előzékenységét?

Fitzgerald meglehetősen ostobán érezte magát, de bólintott.

– Valami olyasmi – felelte félszegen. – És azt kell mondanom, az itteni látogatásom friss optimizmussal töltött el az ötletet illetően. Mondja csak, sang-shao Amanda Gahn-Skeeng – az ablak és a romok felé biccentett –, azért választotta ezt a helyiséget az irodájának, mert örömét leli a yasui pusztulásban, vagy mert emlékezetni akarja magát arra, hogy el kell kerülnie a hasonló eseteket?

Gahn-Skeeng kihúzta magát, odalépett az ablakhoz, és ismét kinézett a lerombolt városrészre. Percekig állt ott némán, szinte meg sem moccant. Fitzgerald bölcsen a hallgatás mellett döntött, mert attól félt, hogy a téma erőltetésével ugyanúgy kiválthat ellenkezést, mint beleegyezést. Azért kell jól döntenie, mert ő is így akarja. Nevarr is ezt mondta. A csend egyre jobban elhúzódott.

Kopogtak az ajtón, majd rögtön ezután két beosztott tiszt lépett be az irodába. Az egyik megállt Fitzgerald mellett, a másik pedig átnyújtott egy levelet a parancsnoknak. Gahn-Skeeng elolvasta, szeme keskeny réssé szűkült a koncentrációtól.

– Úgy tűnik – szólalt meg végül gondosan visszafogott hangon –, hogy miközben a második zászlóaljam canopusi támogatással a mai napon harcba szállt az ön Nevarr ezredesével, két csatamech század megkerülte a vonalainkat, és egyenesen errefelé tart. Azt hiszem, pontosan meg tudom határozni, melyik ígérkezik keményebb harcnak. – Fitzgerald szemébe nézett. – Mit tud erre mondani, alparancsnok?

– Csak annyit, hogy a jelek szerint van egy kis problémánk. – Ügyelt rá, hogy kihangsúlyozza az utolsó szót.

A Jagermech III-at vezető Danielle Singh két harcvonalba osztotta egységét, miközben nagy sebességgel közeledtek Yasu felé. Mindkét alakzat egy-egy csatamech századból állt, a támogatást pedig két páncélos szakasz biztosította. Gyors és kíméletlen akcióra van szükség, gondolta. A jelentések szerint az Éji Lovasok pont errefelé hátráltak, így a mechjeinek minden valószínűség szerint csak kemény harcok árán sikerül majd visszajutnia Hazletbe. De ha sikerülne lerohanni az Éji Lovasok főhadiszállását… Félbeszakította a gondolatot, most nem akart feltételezésekbe bocsátkozni. Először derüljön ki, mire jutnak, és majd utána ráérnek aggódni a következő lépés miatt.

Elnyomott egy nevetést. Kezdek úgy gondolkodni, mint Fitz.

– Éji Lovasokat látok – szólalt meg egy hang figyelmeztetően az általános harci frekvencián. – A tűzzónában próbálnak alakzatba rendeződni.

Danielle gárdista százada, melyet a „W” Csoport zsoldos alakulat egy másik százada támogatott, északnyugati irányból közelítette meg Yasut. Ez volt az a hely, ahol egy évvel korábban az Árkádiaiak és a Hiritsu-ház közötti harcok során leégett az északnyugati lakóövezet, valamint a város néhány másik kerülete. Ha üldözni kell őket Yasuba, sokkal szívesebben teszem olyan helyen, ahol a harcmező már mentes a civilektől.

Az érzékelők adatait egy másodlagos kijelzőre irányította, és számba vette a szembenálló csapatok erejét. Kétszázadnyi csatamech; összsúlyban enyhe fölényben voltak saját egységével szemben, és gyalogos támogatással is rendelkeztek. Páncélosokat nem látott a környéken, sem a Konföderáció új csatapáncélos alakulatait, melyekre a St. Ivesről már figyelmeztették őket.

Egyetlen páncélozott járművet látott csak, a könnyű légpárnás tank éppen ebben a pillanatban siklott elő egy Yu Huang rohammech háta mögül. A számítógép J. Edgarként azonosította. Fitz tankja! Korábban sikerült kiderítenie, hogy Fitzgerald önálló felderítő küldetésre indult régi páncélosával, de soha nem tért vissza. Tehát az Éji Lovasok elkapták. Ujjai a Jagermech irányítókarjaira szorultak. Ezért külön megfizetnek.

– Légpárnás tank tart felénk! – üzente a Fitzgerald szakasza élére kinevezett Cameron Long alparancsnok.

– Itt Csavargó Egyes – szólalt meg egy új hang az általános frekvencián, melyet az Éji Lovasok és a gárdisták egyaránt hallhattak.

– Danielle, kérlek válaszolj!

– Fitz? – Elhallgatott, figyelte, ahogy a J. Edgar pilótája rövid cikcakkot tesz a gépével, mintha az ő kérdésére reagálna. – Mit keresel te itt? – Képtelen volt értelmesebb mondatot kicsikarni magából, bénító erővel hatott rá, hogy Fitzgerald az ellenség sorai felől közeledik hozzájuk.

– Nevarr ezredes parancsát teljesítem. Danielle, le kell állítanod a támadást. Tűzszüneti megállapodást kötöttünk az Éji Lovasokkal.

Tűzszünet? Ez lehetetlen!

– Nevarr jelölt ki erre a feladatra. Azért küldött ide, hogy ha lehetséges, söpörjem el az Éji Lovasok parancsnokságát.

Fitz válasza nem nélkülözte az elkeseredett felhangokat.

– Én voltam itt előbb – jelentette ki, akár egy makacskodó kisgyerek.

Danielle-t elfutotta a méreg.

– Állj félre az útból, Fitz! Nem tudom, mit tervezel, de nem fog működni. Parancsot kaptam.

– Ha tovább közelítesz a Yasu felé, kénytelen leszek tüzet nyitni rád, Danielle. – Danielle érzékelői azonnal jelezték, hogy a légpárnás célzószámítógépe befogta őt. – Ne ronts el mindent! Nevarr pontosan tudja, mit tesz.

– Nevarr ilyet nem tette – felelte bizonytalanul Danielle. – A hercegnő soha nem támogatná.

– Mikor támogattam én a vesztes oldalt, Danielle?

Danielle Singh beleharapott az alsó ajkába. Megpróbált döntésre jutni. Az egész ügy egyetlen hatalmas szerencsejátéknak tűnt, de tudta, hogy ha Nevarrnak valóban eszébe jutna valami ilyesmi, akkor mindenképpen Fitzet bízná meg a végrehajtással. És ha ez az igazság, akkor lehet, hogy nagy hibát készül elkövetni. Bárki másról lett volna szó, egyértelműen azt feltételezte volna, hogy átállt, vagy kényszerítés hatása alatt áll. Fitzgeraldot azonban nagyon is jól ismerte. Végül bekapcsolta az adóvevőt.

– Remélem, tudod, mit teszel – mondta, majd következő mondatát az egységnek címezte. – Megállni, de mindenki maradjon készültségben! Fitzgerald alparancsnok, elintézné, hogy személyesen beszélhessek az Éji Lovasok parancsnokával? – kérdezte hivatalos hangnemben.

– Könnyen elintézhető – jött a válasz. – Most, hogy a Nashuarra beköszöntött a béke.

32.

K'ris-fennsík

Henan körzet, Ambergrist

Xin Sheng Közösség, Kapellán Konföderáció

3062. augusztus 24.

– Elég ebből!

Sao-shao Evans minden elkeseredettségét és elszántságát belesűrítette ebbe az egyetlen, Ni Tehn Dohnak címzett mondatba. A parancsnokban felvillantak a Hustaingi Harcosok első hadműveletének emlékei, amikor ugyanezek a szavak előzték meg Evans kevésbé szokványos, ám annál hatékonyabb akcióját.

Itt is szükség volna valami hasonlóra.

A Hustaingi Harcosok folyamatosan azért harcoltak, hogy visszavonulhassanak az Ambergristről; megpróbálták elérni űrjáróikat, melyek a Hartford hegylánc belső felén találtak maguknak biztonságos leszállóteret. Dohnak két zászlóaljat már sikerült kimenekítenie. Ő és a parancsnoki szakasza a 3. zászlóaljjal maradt, de nem vette át a parancsnokságot. Eszébe sem volt elmenekülni, amíg nem tudja biztonságban minden egyes harcosát. Ehhez mindössze a következő átjárón kellett volna átkelniük, csakhogy ez korántsem volt olyan könnyű feladat, mint korábban gondolta.

A hartfordi K’ris-fennsíkot Illiciai Lándzsások 1. zászlóalja tartotta, erejének és létszámfölényének biztos tudatában. Doh először a páncélosokat küldte előre, de egy csatamech szakasz várta őket. A Hustaingi Harcosok ezután egy mechszázaddal próbálkoztak, de kettő szállt velük szembe, nem beszélve a lég-űr vadász-támogatásról. Álcázásra vagy átkaroló hadmozdulatokra nem volt hely, Doh erőinek egy tágas senki földjén kellett átkelnie. Taktikailag teljesen reménytelen helyzetnek tűnt. Veszett ügynek. Mennyire jellemzően kapellán, gondolta Doh, amíg Evans meg nem szólalt.

A sao-shao elkezdte magához rendelni a szakaszokat, saját századából és a többiből egyaránt. A Hustaingi Harcosok mintegy felét felsorolta.

– Amikor szólok, alkossanak harcvonalat a fennsíkon, a peremtől harmincméternyire! Mindenki más, beleértve a páncélosokat is, a gerinc mögött hozza létre a második vonalat! Tömörüljenek össze, amennyire csak tudnak!

– Így elsöpörnek minket! – tiltakozott valaki.

– Mi lesz a vadászokkal? – kérdezte egy másik hang.

A katonák kezdtek pánikba esni. Doh tapasztalt már hasonlót, a Konföderáció Fegyveres Erejében eltöltött hosszú szolgálata során. A harcosok bármelyik pillanatban futásnak eredhettek, és akkor egyesével fogják levadászni őket, miközben egy szervezett visszavonulással talán megmenthetnek néhány életet. Ilyet is látott már. Azokban az esetekben azonban mindig valamilyen konvencionális taktikát alkalmaztak, ami sajnos itt most nem működhetett, ezért örömmel hagyta Evansnek végrehajtani a tervét.

– Valóban el fognak söpörni minket – ismerte el a fiatal sao-shao –, de még az is jobb, mint itt várni, hogy megérkezzen az erősítésük, és hátba támadjanak minket. A vadászok miatt pedig majd én aggódom. – Sorra hívta a szakaszparancsnokokat, akik egymás után bejelentkeztek. – Doh ezredes, legyen szíves csatlakozni a második vonalhoz, uram.

Az ezredparancsnok továbbadta az utasítást saját szakaszának, majd egy magánfrekvencián összekapcsolódott Evansszel.

– Ha így sorakozunk fel, azzal kiváló célpontot kínálunk a légűr vadászaik számára.

– Na din ma – felelte Evans. Valóban. – Kiugrasztom a nyulat a bokorból. – Visszaváltott az általános frekvenciára. – Indulás előre negyven kilométeres sebességgel! – adta ki a parancsot, a Harcosok leglassabb mechjéhez igazítva a tempót. – Tüzelni csak az én parancsomra! Felkészülni, rajta!

A csatamechek három megfogyatkozott százada és a maradék páncélosok kirontottak a fennsíkra, és az utasításnak megfelelően két harcvonalba rendeződtek. Azonnal magukra vonták a Lándzsások szórványos tüzét, de egyelőre nem viszonozták a lövéseket. Aztán mindenki – köztük sang-shao Ni Tehn Doh – legnagyobb meglepetésére Evans rázendített egy halványan ismerős dallamra.

Célozz a tisztekre, a földre velük!

Első sor, tűz! Második sor, tűz!

Púpos a jobb szárnyon, kilőni mind!

Első sor, tűz! Második sor, tűz!

A tüzelés először még igencsak akadozó volt, senki sem tudta igazán, miről van szó. Az Automata Vadászok százada vette át elsőként a rigmust, de gyorsan követte őket a zászlóalj többi része is. Evans folytatta az éneket, miközben az egység folyamatosan nyomult előre az Illiciai Lándzsások pozíciói felé; sorban megnevezte a Harcosok sorait, és a szövegbe beillesztette az egyes parancsokat és a célpontokat. Az ellenséges Púpos még a második strófában is kitartott, de a jobb szárny tíz mechjének összepontosított tüze végül mindkét lábától és egyik karjától megfosztva a földre taszította.

Doh a harmadik versszaknál ismert rá a dalra egy sportesemény halovány emlékéből, melyet még a Hustaingen látott. Annak az iskolának az indulója volt, ahonnan az Automata Vadászok nagy részét toborozták, csak a „Gyerünk, csapat, gyerünk!” biztatás helyett Evans most tűzparancsot adott.

A parancsnok azt is észrevette, hogy Evans nyílt frekvencián sugároz, vagyis az Illiciai Lándzsások is hallhattak minden szót. Egy idő után már látszott is a hatás: a megnevezett célpontok visszavonultak vagy fedezéket kerestek ahelyett, hogy szembenéztek volna az össztűzzel. Evans így gyakorlatilag komolyabb lövésváltás nélkül tisztította meg az utat. Doh kis híján elnevette magát, és valószínűleg meg is tette volna, csakhogy akadt egy kis probléma.

A Lándzsások lég-űr vadászai lecsapáshoz készülődtek.

Evans azonban erre is számított. Egyetlen ütem kihagyás nélkül folytatta énekét, éppen csak annyit változtatva a szövegen, hogy igazodjon az ellentámadás üteméhez.

Jönnek a repülők, támadni készülnek.

Automata vadászok, fel az égbe, fel!

Senkinek a figyelmét sem kerülte el, hogy ezúttal elmaradt a szokásos tűzparancs. Ennek ellenére eldördült a dupla sortűz, egyedül az Automata Vadászok nem nyitottak tüzet. Az ő csatamechjeik a levegőbe emelkedtek – Evans már hónapokkal korábban ugróképes mechekre cserélte az egység gépeit. Már korábban kidolgozhatta ezt a taktikát, mert a mechek tökéletes alakzatban röppentek fel. Az ugrás ívének csúcspontján célba vették a lég-űr vadászokat rakétáikkal, PPC-ikkel és lézereikkel – vagyis minden rendelkezésükre álló fegyverrel.

Ez a manőver nem sok teret hagyott a hibázásra. A Hustaingi Harcosokra lecsapó Stuka vadászok tizenkét repülő mechhel találták szembe magukat, melyek lövedékekkel árasztották el az előttük lévő légteret. Az első géppár megpróbált kitérni, de az egyik pilóta elszámította magát, és belerohant egy magányos sziklaszirtbe. A második pár megpróbálta végrehajtani a támadást, de az egyik felrobbant három ellenséges mech össztüzében, a második pedig átjutott épségben, de egyetlen lövést sem tudott leadni.

A rádióban felhangzó éljenzés sem gátolta meg Evanst abban, hogy tovább vezényelje a sortüzeket. Több Automata Vadász is átvette a kántálást, és végül egy szép kis kórus alakult.

Ennyi elég volt az Illiciai Lándzsásoknak. Légi fedezetüket szétszórták, a célzott össztűz hatására pedig minden egyes kilőtt mechért legalább egy saját géppel kellett fizetniük. A csatát ezek után veszett ügyként könyvelték el, holott két perccel korábban még biztosak voltak a győzelmükben. Sang-shao Doh abbahagyta a tüzelést, figyelte a rendezetten visszavonuló Lándzsásokat, akik nem akartak további veszteségeket szenvedni. Az átjáró szabad. A Hustaingi Harcosok elkerülték a számukra felállított csapdát, és egyetlen harcost sem veszítettek. Doh ezt el tudta viselni, bármilyen módszerrel is érték el.

Ismét jól dolgoztunk.

Királyi palota

Tian-tan, St. Ives

St. Ives Paktum

Bár Candace Liao semmi okot nem érzett a vidámságra, kurta mosollyal köszöntötte fiát, amikor Kai belépett a szobájába. A fiatalember helyet foglalt az egyik magas támlájú, elefántcsontszín párnázattal ellátott széken. A feszes, katonai tartás mögött Candace felfedezte a kimerültség és a csalódottság nyomait az acélos, szürke szempárban és a homlokráncolásban, melyet Kai meg sem próbált rejtegetni előle.

– Alhatnál néha – mondta Candace, mert biztos volt benne, hogy fia az utóbbi huszonnégy órában egy percet sem pihent. Kai napok óta a harcmezőn tartózkodott, az ő St. Ives-i Lándzsásai jelentették a főváros védelmének lelkét.

– Jól vagyok, anyám – felelte Kai halvány mosollyal, de azért hátradőlt a fotelben. – Azt üzented, haladéktalanul jöjjek ide. Hallottam Sasha Wanliról. Megtaláltad a biztonsági rést a palota védelmén?

– Mondjuk úgy, nem féltettem magam miatta. – A palotában napokig tartott a felbolydulás, amikor Sasha Wanlit holtan, megmérgezve találták a szobájában. Bizonyítékok nem kerültek elő, de Candace-nek kétsége sem volt afelől, hogy Sun-Tzu áll a gyilkosság hátterében. Wanli semmi olyat nem kapott, amit ne érdemelt volna meg. Sajnálatos módon ő nem viszonozhatta unokaöccse szóbeszédkampányát. Ezzel a tettel Sun-Tzu ugyanis semmiképpen sem haragíthatta magára a népét. Az is kétségtelen, hogy a királyi palotában sokan voltak, akik személyes bosszút fontolgattak a Maszkirovka egykori igazgatója ellen. – Jobb, ha hagyjuk feledésbe merülni az ügyet.

Kai előredőlt.

– Akkor valami más ok miatt hívattál ide? – Egyből éberebbnek tűnt.

Candace tétovázott, nem akarta fiára terhelni a problémáit, főként miután látta, milyen állapotban van, de végül úgy határozott, jobb, ha tőle tudja meg.

– A tárgyalás három nappal ezelőtt véget ért. Nem akartam hivatalos bejelentést tenni, amíg vissza nem térsz Tian-tanba. A beszédemkor ott kell állnod mellettem.

Kai megragadta a szék karfáját.

– Kali megúszta. – Nem kérdés volt.

– Hogyan lehetne megbüntetni valakit, aki még csak nem is hajlandó felismerni tettének szörnyűségét? – kérdezte Candace. – Sun-Tzu nagyon jól tudta, mit tesz, amikor bíróság elé állíttatta. Ha a Csillagliga törvényszéke sem tudja elítélni, akkor az emberek könnyebben megbocsátják neki, hogy ő maga is képtelen volt kordában tartani Kalit.

Kai sóhajtott, ujjaival beletúrt rövidre nyírt hajába.

– Valószínűleg így van, de azt akkor is nehéz lesz beadni a Paktum polgárainak. – Válla megroggyant, de azonnal ki is húzta magát, Candace figyelmét azonban nem kerülte el a mozdulat.

– Nagyon rossz a helyzet odakint? – A harcmezőre célzott, ahol Kai folyamatosan tartózkodott, mióta csak visszatért a St. Ivesre.

Kai megigazgatta gyakorló egyenruhájának ujját, az elefántcsonttal szegélyezett, világosszürke kezeslábast, amely még jobban kiemelte bőrének sötét árnyalatát.

– Nem, nem annyira. A Novamacskák meglehetősen nagy ellenségességgel találkoznak, még a mi embereink részéről is, de erre végeredményben számítani lehetett. A harcok korántsem olyan hevesek, mint korábban az Ambergristen, vagy a Nashuaron az átállása előtt.

Candace kihúzta magát, nem szándékozott ezt a hiedelmet táplálni.

– Ez nem átállás volt. Nevarr ezredes nagyon jól tudja, mit tesz.

Kai az anyjára nézett.

– Engedélyt adtál rá?

– Akár adhattam is volna – felelte a hercegnő lassan. Tudta, hogy fia nem hagyja annyiban a dolgot, és azt is, hogy nehéz lesz vele elfogadtatni a tényeket. – Ha egy ilyen utasítás nem ártana az egész Paktum harci szellemének. – Gyorsan témát váltott. – Tehát nem olyan hevesek a harcok. Ez is valami.

Kai elkomorodott.

– Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vagyunk kénytelenek hátrálni.

Candace-nek eszébe jutott Caroline Seng, aki még mindig nagyon bízott Kaiban és az 1. St. Ives-i Lándzsásokban. A Konföderáció seregei meg sem próbálták őt visszavonulásra bírni. Inkább helyhez kötötték, erős védelmi állásokba vonultak előtte, vagy akár meg is hátráltak, hogy inkább máshol nyomuljanak előre. Ám még Kai sem lehetett egyszerre mindenhol, bár Candace időnként három különböző helyszín harcjelentéseiben is találkozott a nevével, ami azt mutatta, hogy elszántan próbálkozik.

– Olyan ez, mint a viharba kiáltott szó – mondta Candace kedvesen. – De azért mindent meg kell tennünk. És nem számíthatunk több segítségre.

– Victor jönni fog – próbált Kai a barátja védelmére kelni.

– Talán – bólintott Candace –, ha hívnád. – Elhallgatott, fia szemébe nézett. Kai kapta el előbb a tekintetét. – De nem hinném. Victornak is megvan a maga baja mostanság. – Komorabbá vált a hangja. – A solarisi krízis komoly problémával állította szembe az Egyesült Nemzetközösséget. George Haseké kivételével egyik körzet hírszerzési jelentéseiben sem bízhatunk meg száz százalékban.

A hírszerzés említésére Kai összevonta a szemöldökét.

– Quintus? – utalt a testvérére.

– Hallgat. Hetek óta nem kaptam hírt róla, de nem ez lenne az első alkalom, hogy kénytelen meglapulni. Ne aggódj érte! – Az az én kötelességem.

– Tehát magunkra maradtunk. – Kai egy bólintással elfogadta a Paktumra és személyesen rá osztott szerepet. Felállt, odalépett az anyjához, és lehajolva homlokon csókolta. – Éjszakára itt maradok, csak reggel repülök vissza az ezredemhez.

Miközben Kai elhagyta a szobát Candace kiolvasta lépteiből, mekkora teher nehezedik rá. A klánok elleni háború sem kényszerítette rá Kait, hogy ennyire próbára tegye saját teljesítőképességét. És a hercegnő tudta, hogy nélküle a St. Ives már rég elveszett volna. Bárcsak adhatnék neked reményt, fiam. Ám ha van remény a St. Ives számára, azt neked kell szolgáltatnod.

És ha nem sikerül, még mindig ott van Cassandra.

33.

Báo-feng űrrepülőtér

Wuhan, Ambergrist

St. Ives paktum

3062. szeptember 6.

Treyhang Liao a parancsnoki központ közepén állt, gondosan ügyelve rá, nehogy rálépjen a Szabad Kapella címerére, és katonai győzelmekről szóló történetekkel szórakoztatta az Ambergrist kormányzónőjét, miközben szeme sarkából Warner Doles közeledését figyelte. Számított erre a látogatásra, amióta a Blackwindi Lándzsások visszatértek a Wuhanra, de kissé sajnálta az időzítést. Ehn Wa’Tíng úrnőt nem lehetett félreállítani egy katona kedvéért, még akkor sem, ha egy ezredparancsnokról van szó. Ha kissé megtépázva is, de a nő még mindig a hatalmat képviselte az Ambergristen.

Mindent a maga helyén, mindent a maga idejében, emlékeztette magát. Doles kétségtelenül kiérdemelte a meghallgatást. Különös, hogy az ünneplő egyenruháját viseli. Treyhang figyelmét nem kerülte el az ezredes derékszíján lógó dadao, amivel Tormano elnyerte Doles együttműködését. A kard, amivel Doles megölte Trisha Smithsont.

– Hölgyem, még számtalan órát tudnék eltölteni azzal, hogy elmesélem, hogyan űztük ki a Konföderációt a világáról – fordult a nőhöz legjobb udvari modorában –, ám ez esetben kénytelen lennék eleget tenni a feladatoknak, melyeket nagynéném bízott rám.– Finoman emlékeztette a kormányzónőt, hogy az ő neve mögött jóval több hatalom állt. – Vissza kell térnem a háborúba, ma estére azonban szerveztem egy szerény vacsorát, és nagy öröm volna számomra, ha ön is tiszteletét tenné. – Kezet csókolt a nőnek, majd egy elegáns meghajlással búcsút vett tőle.

– Rosszkor jöttem? – kérdezte Doles, miután Ehn Wa’Tíng úrnő elhagyta a helyiséget.

Treyhang vállat vont, és megrázta a fejét.

– Szerencsés egybeesés – felelte. – Ha később érkezik, kénytelen lettem volna elmesélni azt is, miként vallott kudarcot a Szabad Kapella a 3. konföderációs tartalékosok megfutamításával, nem beszélve a Tauri Könnyűgyalogság érkezéséről.

– Biztosan megtalálta volna a módját, hogyan tüntesse fel magát jó színben. – Doles hangjából hiányzott a gúny, szinte már jóindulatúnak hatott. – Nagyon élvezi ezt az egészet, nem igaz, Trey?

Treyhang egy hónappal korábban még tudott volna olvasni Doles gondolataiban. A nagy termetű tiszt azóta megtanult uralkodni magán, ami sokkal érdekesebbé tette a játékot. Treyhang hagyta, hogy udvarias mosolya valódi vigyorrá szélesedjen.

– Mindenki a magáét, Doles ezredes. – Közelebb hajolt, és eltúlzott figyelemmel szemügyre vette Doles váll-lapját. – Igen, azt hiszem, megérdemelte.

Doles enyhén elvörösödött, amivel búcsút is mondhatott a pókerarcnak.

– Talán majd egyszer – mondta. – Addig azonban teszem, amit tennem kell, és közben megpróbálok rendezni néhány tartozást.

Treyhang megállta, hogy ne vonja össze a szemöldökét. Nem úgy ismerte Warner Dolest, mint aki kicsinyes bosszúkra szomjazik. Biccentett az oldalán lógó kard felé.

– Netán aggódnom kellene? – Remélte, hogy ez emlékeztetni fogja a Lándzsás tisztet a legutóbb lerendezett „tartozására”.

Doles elfintorodott, és megrázta a fejét.

– Nem, nem így értettem. A hercegnő felé van tartozásom, mert korábban cserben hagytam őt. És ön felé is, Trey, mert emlékeztetett rá, ki voltam, és hogy ki az ellenség. – Lassan előhúzta a kardot a hüvelyből, és átnyújtotta Treyhangnek. – Ez nem az enyém. Tegye vissza a helyére, vagy adja oda másnak, aki megérdemli.

Treyhang átvette a kardot, és lazán tartotta a kezében, miközben érdeklődve méregette Dolest.

– Ez azt jelenti, hogy elhagyja a Szabad Kapellát? Tovább akarja kergetni a Hustaingi Harcosokat az Indicassra?

Doles tagadóan intett a fejével, és jókedv nélkül elvigyorodott.

– Ők nem az én ellenségeim, nekem pedig rengeteg dolgom van még itt, az Ambergristen. Mintha a 3. konföderációs tartalékosokat említette volna, jól hallottam?

– Azt hiszem – bólintott Treyhang. – És a Tauri Könnyűgyalogságot.

– Ezt vehetem úgy, hogy egy ideig még itt szándékozik maradni? – Doles karba tette a kezét, és viszonozta Trey korábbi, méricskélő pillantását. – Vacsorák Ehn Wa’Tíng úrnővel. Szivarozás valami helyi mandarinnal és más nemesekkel. Hat hónap múlva maga lesz az Ambergrist legnagyobb médiaszenzációja.

Treyhang megjátszott sértődöttséggel húzta fel az orrát.

– Hat hónap? Maga nem bízik bennem eléggé, Warner. – Megvonta a vállát. – Hogy meddig, azt nem tudom megmondani, de kétségtelen, hogy maradok. A marlette-i szolárjacht versenyt egyébként is törölték, köszönhetően a Nemzetközösségben felmerült problémáknak. Emellett Candace nagynéném felkért, hogy hivatalosan is maradjak a Szabad Kapella vezetője. Még formális címet is felajánlott nekem. – Elkapta Doles kérdő pillantását. – Ó, egyébként is nemes vagyok, azt hiszem. Ez Tormano öröksége. Viszont nem rendelkezem birtokkal, és nem tartozom a kardnemesek közé. Candace úgy véli, esetleg eleget tehetnék ennek a pontnak is.

– Csupán egyetlen apróság érdekel – bólintott Doles túljátszott komolysággal. – Ezután Treyhang Liao nagyúrnak, vagy mandarinnak szólíthatom?

– Egyiknek sem. Visszautasítottam. – Treyhang nevetve nyugtázta Doles meglepődését. – Egyelőre – tette hozzá. – A címekkel túlságosan sok korlátozás jár. Egyelőre bőven elég az a felelősség, ami a Szabad Kapella irányításával jár. – Mintha csak most jutott volna eszébe, a kezében lévő kardra pillantott. – Csodálatos remekmű, nem gondolja?

– Az – bólintott egyetértően Doles.

Treyhang is bólintott, és apró mosollyal az ajkán, két kézzel felemelte a gyűrűs markolatú dadaót.

– Aleisha Liao úrnő kardja kétségtelenül méltó ajándék lenne olyasvalaki számára, aki ilyen komolyan veszi származását és kötelességét. – Egy hirtelen mozdulattal a térdének feszítette a kardlapot, és a penge elpattant.

Ha Treyhang meg akarta volna lepni Warner Dolest, egy hónapnyi előkészülettel sem tudott volna jobbat kitalálni. Igazából csak az utóbbi néhány nap kellett hozzá.

– Másolat – közölte. – Egyszerű hamisítvány. – Biccentett az egyik segédnek, aki egy másik kardot hozott oda neki, egy gyűrűs markolatú dadaót, melyet gondosan elefántcsontszín selyemkendőbe tekertek, hogy megóvják a csiszolt pengét az érintéstől. Ezen a fegyveren látszott néhány csorbulás – a használat nyomai.

– Ez a valódi. – A segéd Doles felé nyújtotta a kardot, de az ezredes csak pislogott értetlenül.

– Tormano ajándékait mindig érdemes alaposan szemügyre venni – mondta Treyhang – a valódi értékük, és a ráaggatott nehezékek miatt is. Meg akarta venni a Blackwindi Lándzsásokat, meg akarta venni magát, de hamis pénzzel fizetett, nem tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy csak azt vedd el, amit ki is fizettél. – Treyhang biztatóan biccentett Dolesnak, hogy vegye el a kardot. – Kiérdemelte. Az ön Blackwindi Lándzsásai tökéletesen kiegészítik a Szabad Kapellát.

Doles baljával óvatosan megfogta a kardgombot, és az oldala mellé eresztette a fegyvert, miközben viszonozta Treyhang kézfogását. Kezében az értékes pengével gyanakodva nézett a másik férfira.

– És honnan tudjam, hogy ez a valódi? – Nem kötekedni akart, inkább olyan ember benyomását keltette, aki nem egészen ismeri a szabályokat.

Treyhang elmosolyodott, felnevetett, és visszahúzta a kezét.

– Warner, magának mindenki másnál jobban kellene tudnia. – Lepöckölt egy pihét a ruhájáról, megigazgatta zubbonyát, majd lesimított egy láthatatlan ráncot. – Én nem foglalkozok másodosztályú holmikkal.

34.

Mennyei Palota

Zi-jin Chéng, Sián

Sián Közösség, Kapellán Konföderáció

3062. szeptember 15.

A Mennyi Trónon ülő Sun-Tzu dermesztő bizsergést érzett, amikor a trónterem ajtaja kinyílt, hogy „testőrei” kíséretében belépjen rajta húga, de arca semmiféle érzelmet nem árult el. Kali Liao zöld selyemruhát viselt, melynek hasára ezüst szálakkal, pókhálószerűen, hindu névadó istennőjét hímezték.

Ceremoniális lassúsággal lépkedett, ügyet sem vetve az őt körülvevő veszélyes emberekre. A négy Halálkommandós díszegyenruhában kísérte Kalit a kancellár színe elé: ezüsttel díszített fekete ruha, köpeny, derékszíjról lógó dao kard. Mindössze Mydron rohampuskájuk utalt arra, hogy itt valójában őrségről, és nem díszkíséretről van szó.

Sun-Tzu felkészült saját előadására. Vagy inkább mindkét előadásra, jegyezte meg magában, amikor látta, hogy a menet nyomában Naomi Centrella is belép a trónterembe. Bár azt az utasítást adta, hogy Kalit az űrrepülőtérről egyenesen a palotába kísérjék, nem számított rá, hogy Naomi is rögtön idejön. Elismeréssel adózott a nő megelőző manőverének, de tudta, hogy bármikor megfoszthatja őt a kezdeményezéstől.

Sun-Tzu felállt a trónról, és lelépdelt az emelvényről, hogy odalent, szemtől szembe fogadja a húgát. Romano szellemjelenléte, amely időről időre még mindig kínozta emlékképeivel és suttogásával, követelte, hogy mutasson tiszteletet lánya bátor tette miatt. Sun-Tzu azonban nem sok figyelmet szentelt ezeknek a követeléseknek, de őrültsége ellenére Kali a Liao-házhoz tartozott, és megérdemelte a tiszteletteljes fogadtatást. Ráadásul ezzel megfosztom Naomit attól az előnytől, amire a fogoly feletti rendelkezés hivatalos átruházásával próbálna szert tenni. Anyja szelleme csak mosolygott.

– Isten hozott újra a Siánon, Kali – szólalt meg Sun-Tzu, amikor a kíséret néhány lépéssel előtte megállt.

Kali tett még két lépést előre – vagy szándékosan hagyta figyelmen kívül a Halálkommandósokat, vagy észre sem vette őket. Köszöntésképpen bólintott – a mozdulatot nem lehetett éppen meghajlásnak nevezni, de legalább mutatott némi tiszteletet a kancellár személye irányában.

– Üdvözöllek, bátyám. Jó újra itthon lenni. – Kali hangja selymesen lágy volt, nem érződtek rajta az utóbbi hónapok megpróbáltatásai, melyeken az Atreuson át kellett esnie.

– Nem sokáig – felelte Sun-Tzu kertelés nélkül, ügyet sem vetve rá, mekkora haragot fog kiváltani egy ilyen rendelkezés Romano Liaóból. – Ott fogsz maradni a Highspire világán, amíg el nem árulod a Csillagligának, hogyan találhatják meg a Wei világáról ellopott, még hiányzó ideggázt. – Árgus szemmel figyelte húgát, bármiféle érzelem után kutatott az arcán. Kali sötét szeme nem árulkodott megbánásról eddigi bűnei, vagy haragról száműzetése miatt. Mindvégig kifejezéstelen, érzelemmentes maradt.

– Anyánk szülőbolygója – mondta végül. – Igen, ott boldog leszek. Köszönöm. – Megfordult, hogy távozzon; nyilvánvalóan úgy vélte, hogy a beszélgetés véget ért, de aztán megtorpant, és látható büszkeséggel visszanézett. – Igazam volt.

Sun-Tzu, akit néhány pillanatra megzavart húga nyugodt beletörődése és Romano tombolása, csak ennyit tudott kérdezni:

– Miben?

– A konföderáció még áll – felelte Kali apró mosollyal és erősebb, mint valaha. Találtál egy másik utat, ahogy a jelek megmondták. Ahogy én is megmondtam neked. – Azzal kísérete gondjaira bízta magát, és magasra emelt fejjel, egy csak őáltala látható jövőt fürkészve kivonult a trónteremből.

Sun-Tzu csak jelentős erőfeszítéssel volt képes fenntartani álarcát. Nem hagyta, hogy húga őrülete hátrányosan befolyásolja, különösen nem Naomi Centrella előtt, aki közben elfoglalta Kali helyét.

– Naomi – köszöntötte a nőt, majd fellépkedett az emelvényen, és újra elfoglalta helyét a Mennyei Trónon.

– Liao kancellár. – Naomi köszönése megfelelt az előírásoknak, ami tovább csökkentette a kancellár félvállról odavetett megjegyzésének értékét. Gyorsan tanul, gondolta Sun-Tzu. – Engem is üdvözöl a Siánon? – Barátságos hangját egy árnyalatnyi jókedv színezte meg. Anyja, a Canopus vezetője jól kitanította az udvari formaságokra, ami tetszett Sun-Tzunak.

A kancellár bólintott, szája sarka mosolyra görbült.

– A Centrellákat természetesen mindig ugyanolyan szívesen látom a Siánon, mint saját családom tagjait.

Naomi tétova mosolya harcba szállt a Sun-Tzu szavai mélyén lapuló keménységgel.

– Feltételezem, ez nem azt akarja jelenteni, hogy egy kategóriába sorol Candace nagynénjével.

Sun-Tzu apró bólintással jelezte a találatot.

– Nem egészen – mondta, bár a belső Romano már Candace nevének említésére is dühös szitokáradatba kezdett. Sun-Tzu a témaváltás mellett döntött, mert minél előbb rá akart térni az üzletre. – Úgy látom, hasznosan töltötte az idejét az Atreuson. Nem mondhatnám, hogy örülök, amiért személyesen kell felelősséget vállalnom Kali jövőbeli cselekedeteiért, de ekkora áldozatra szükség volt annak érdekében, hogy a tárgyalás megrekedjen.

Naomi képtelen volt elrejteni ingerültségét, érzelmei kiültek az arcára, amit Sun-Tzu gondosan megjegyzett a későbbiekre. A Canopusi Magisztrátus trónörökösének befolyásolása az egyik legfontosabb szál volt hálószerűen szerteágazó tervében.

– El sem tudja képzelni, milyen nehéz volt ez a tárgyalás – mondta a nő. – A követői által a St. Ives Paktum területén elkövetett bűnökről készült holofelvételek igen meggyőzőnek bizonyultak. A Paktum követe vért követelt, míg Thomas Marik az igazságos ítéletért küzdött.

És te melyiket támogattad? Sun-Tzu szerette volna tudni, bár érezte Romano saját paranoiájának sürgető nyomását. Gyorsan visszahátrált ettől a gondolatmenettől. Nem hagyom, hogy a paranoia irányítsa az életem. Nem leszek olyan, mint ő.

– Ehelyett azonban kénytelenek voltak belenyugodni Kali… állapotába – állapította meg. Ön segített megmenteni a kapellán államot. – A nő szemébe nézett, és engedte, hogy egy pillanatra megmutatkozzanak valódi gondolatai. Ezt is egy tesztnek szánta.

– Ezt soha nem felejtem el Naomi Centrella.

– Anyám Magisztrátusának sorsa a Konföderációéhoz van kötve.– Naomi fekete kesztyűs keze elsimított egy képzeletbeli ráncot türkizkék egyenzubbonyának ujján. Komoly tekintettel méregette a kancellárt. – Mi nem feledkezünk meg a szövetségesünkről, tekintet nélkül a személyes érzésekre.

Sun-Tzu nagyon tudta értékelni, ha valaki az állam érdekét a sajátjai elé helyezi. Olyasvalami ez, amire az anyám soha nem volt képes, gondolta hirtelen jött bosszússággal. Számára az államügyek mindig személyes győzelmet vagy kudarcot jelentettek, és haraggal vagy elégedettséggel reagált rájuk. Sun-Tzu szerette volna azt hinni, hogy ő maga nem szenved ilyen tévképzetektől, bár érezte Romano mosolyát elméje legmélyén.

Gondolataiba feledkezve kis híján észre sem vette, mekkora hangsúlyt helyezett Naomi a szövetséges szóra. Különös, és biztosan nem véletlen. A hosszú kihagyást újabb fürkésző pillantással leplezte, gondosan tanulmányozta a Magisztrátus trónörökösét, miközben összeütögette ujjhegyeit.

– A Konföderáció tudja, mi a különbség hűség és egy kényelmes diplomáciai megoldás között – mondta végül. A mondat elég ködös volt ahhoz, hogy többféleképpen is lehessen értelmezni, attól függően, mit akart hangsúlyozni Naomi. Ha tovább akarja folytatni ezt a játékot, neki kell megtennie az első lépést.

És megtette. A sötét szempár elfátyolosodott, hangjába aggodalom férkőzött, de Naomi a legfinomabb udvari modorban folytatta:

– Szeretném elutasítani a gondolatot, hogy a Canopusi Magisztrátus nem élvezi tovább a Konföderáció bizalmát, különösen a közelmúlt rendelkezéseinek fényében. – Elhallgatott, szeme összeszűkült. – Akármilyen mély elhatározás is álljon mögöttük.

Kételkedik elkötelezettségemben Grover Shraplen és Konkordátuma, valamint saját birodalma iránt. Sun-Tzu jádezöld tekintete Naomit fürkészte. És milyen jól teszi, suttogta egy gúnyos hang valahol a fejében. Sun-Tzu ingerülten pislogott, ahogy megrohanták az emlékek. Felállt, az emelvény szélére sétált, és a kezét nyújtotta Naomi Centrellának, meghagyva a lehetőséget a belső Romanának, hogy belepillanthasson a terveibe. Tudta, hogy anyja dühöngeni fog, és személyes sértésnek veszi, hogy így bánik egy perifériai állammal – különösen azzal, amelyik a Konföderáció leggyengébb pillanatában szövetkezett ellene másokkal.

Hogyan vagy képes elárulni azt az emléket? Érezte anyja kérdését, melyet kétségtelenül egy egész seregnyi Maszkirovka-ügynök is támogatott volna.

Mert a Konföderáció – a kapellán állam – sokkal fontosabb bármiféle történelmi lábjegyzetnél, eszménynél, és adott körülmények között akármennyi életnél is. És kétségtelenül fontosabb egy bukott kancellár emlékénél.

Naomi óvatosan előrelépett, mintha csapdától tartana. Meleg, puha keze Sun-Tzu tenyerébe siklott, a kancellár pedig felvezette őt az emelvényre. Egyforma magasságban voltak, de ahelyett, hogy a kancellár leereszkedett volna hozzá, hogy így mutassa ki tiszteletét, felemelte őt magához, ahogy még senki mást ebben a trónteremben azok közül, akik Sun-Tzu elismerésére áhítoztak. A szimbolizmusnak megvolt a maga helye az életben, és különösen itt, a siáni Mennyei Palotában. És Naomi arcszínének változásából, döbbenten és izgatottan elkerekedő szeméből Sun-Tzu tudta.

Naomi megértette.

Míg Isis képtelen volt megérteni a kapellán örökséget, melynek részévé kívánt válni, Naominak egyetlen szó sem kellett hozzá. Egyetlen szimbolikus gesztus elég volt. Csendben álltak egymás mellett, mindketten a saját maguk által alakított jövőre gondoltak. Sun-Tzu egy erős kapellán nemzetet látott, a Konföderáció megújulását és újjászületését, Naomi pedig nem kétséges, egy erősebb Magisztrátust. És Sun-Tzu nem akarta megtagadni tőle.

Hiszen ez is csak a kapellán államot fogja erősíteni.

35.

HildCo csatamechüzem

Tian-tan, St. Ives

St. Ives Paktum

3062. szeptember 19.

Tian-tan északkeleti peremén a Hiritsu-ház csatamechjei és a Daidachi páncélosok előrontottak a fák közül, az alacsony dombok fedezékéből. A St. Ives legnagyobb gyárát körülvevő kerítés egy pillanatig sem állhatott ellen a rohamnak. Szikrák csaptak fel, amikor Aris Sung Kísértete az elektromos szálakhoz ért, de a feszültség hamar elillant a vezetékekből. A két mechszázad és a páncélos támogatás ezután a valódi erődítmény ellen indult; a tíz méter magas vasbeton falat rakétatornyok, valamint lézer- és PPC-ütegek védték.

– Sikerült magára… figyelmet, lien Sung. – Az üzenet a nagy távolság és az interferencia miatt csak töredékesen jutott el Aris füléig. Shiao-zhang Ty Wu Non hangja volt, aki a maradék Hiritsu századdal a Daidachi-ház parancsnoksága alatt egy nagyszabású csatában vett részt Tian-tantól nyugatra. – Háromszázadnyi… Lándzsás… csillag Novamacska indul vissza… Tian-tanba.

Vagyis az ellenség rájött, hogy a főváros elleni, átfogó támadásnak tűnő akció valójában csak elterelő művelet, miközben egy kisebb haderő megpróbálja elfoglalni a St. Ives legnagyobb mech-gyártó komplexumát. Aris terve az volt – és ebben Ty Wu Non is támogatta –, hogy kivonják a forgalomból a Tian-tan elsődleges támogató létesítményét, és ezáltal sokkal nehezebbé teszik a védők számára a város ostromát. Aris meggyőzte felettesét, hogy az akció mindkét oldalon minimális veszteséggel fog járni, és így elkerülik azt is, hogy Tian-tan utcáin kelljen harcolniuk. És amíg a nagyobb támadás eredményesen vonja el az ellenség erőit, reménykedhetett benne, hogy nem fog sok saját harcost veszíteni.

Úgy tűnt, bejött a számítása. Olyan jól sikerült a meglepetés, hogy a gyorsabb mechek már megtették a távolság felét, mire az első védelmi üteg tüzet nyitott.

Most már elkéstek, gondolta Aris, és nehézlézeréből skarlátvörös energiasugarak záporával árasztotta el az egyik tornyot. Egy közeli Villám gépágyúja is csatlakozott a megsemmisítő erejű zárótűzhöz, és ketten együtt sikeresen lebontották az üteg páncélvédelmének nagy részét. Egy Holló a fallal párhuzamosan száguldva szintén csatlakozott a műsorhoz két félnehéz lézerével és egy rajnyi rakétával. Két rakéta átütötte a páncélzatot, és berobbantotta az üteg belsejében felhalmozott lőszerkészletet. Aris érezte a detonáció lökéshullámát, ahogy a torony gyakorlatilag megszűnt létezni; a robbanás magával vitte az erőd falának egy részét is.

– Megvan az első repedés a falon! – rádiózta a lien-zhang az általános harci frekvencián. – Ji-song egységek, nyissanak rést!

A frissen előléptetett Jené Silvers századának két mechje, egy Cataphract és egy Blackjack, a nyomukban Aris egységének két Ti Ts’angjával megrohamozták a falat, miközben a többiek főként arra koncentráltak, hogy kitérjenek az ütegek egyre hevesebb tüze elől. Egy PPG kékesfehér villáma belevájt a Kísértet jobb karjába, lefejtette a páncélzatot, és tönkretette Aris célzását. A két elülső ji-song mech az egykori torony két oldalán nekirontott a falnak, és elég nagy rést ütött az acéllal megerősített falon ahhoz, hogy egymás mellett két mech is áthaladhasson. A két Ti Ts’ang azonnal benyomult utánuk a résen.

Minden földhöz kötött gép, beleértve a Daidachi-háztól kölcsönkapott páncélosokat is, megindult a kiszélesített nyílás felé.

– Át a falon! – vezényelte Aris a többieknek, és működésbe hozta mechje ugróhajtóműveit. A lapos ívű ugrás átlendítette a falon, és a réstől jókora távolságban landolt a gyár udvarán. Mire megérkezett, már tombolt a tűzharc. A HildCo egyik rohammechekből álló szakasza védte a belső udvart, a Victorokból és Fosztogatókból álló egység az egyik épület árnyékából tartotta tűz alatt a területet. Várható volt, hiszen főként ezeket gyártják itt.

Az elsőként behatoló Blackjacket hat Gauss-ágyú össztüze terítette a földre. Gyenge célpontválasztás, gondolta Aris, amikor a Ti Ts’angok kibontakoztak a füstből, és TSM-mel megnövelt sebességgel lerohanták a védőket. A tripla erejű myomer azonban nem csak a gyorsaságot fokozta. Ebben az üzemmódban a mechek megsemmisítő sérüléseket okozhattak a kezükben tartott csatabárdokkal. És így is tettek. Mindkettő lecsapott egy-egy Fosztogatóra – a legveszélyesebb ellenfelekre – titánélű pengéjével. Az egyik bárd mélyen a rohammech jobb lábába fúródott, a másik pedig a félig elforduló Fosztogató hátpáncélján keresztül darabokra zúzta a giró tartószerkezetét. A rohammech hevesen megremegett, majd előredőlt és mozdulatlanul elnyúlt a talajon.

A Hiritsu mechek folyamatosan özönlöttek be az udvarra. Egy szakasznyi Regulator tank érkezett; a páncélosok össztüzet zúdítottak a még állva maradt Fosztogatóra, miközben a Ti Ts’ang az egyik Victor ellen fordult. A négy Regulator közül három lövése talált; a Gauss-lövedékek mélyen a rohammech testébe fúródtak, fémszilánkok záporoztak a földre. A Victorok közben tűz alá vették a Ti Ts'angokat, ám mivel képtelenek voltak koncentrálni tüzüket, könnyű célpontot nyújtottak a kisebb, de közelharcban halálos konföderációs mechek számára. A könnyű- és félnehéz lézerek össztüzébe kerülő Victorok egyike kis híján elvesztette jobb karját egy csapás következében, a másik pedig a lábára kapott egy ütést. Kezdtek alulmaradni a számbeli túlerővel és a modernebb gépekkel szemben, ezért működésbe hozták ugróhajtóművüket, és vakító plazmasugarakon a levegőbe emelkedve berepültek az eddig védett épület mögé.

A támadók tüze most már a magányos Fosztogatóra irányult, és Aris is arrafelé indult Kísértetével. Impulzuslézerének sugarai és a Daidachi Cataphract repeszlövedékei végül megtették a hatásukat, és az egyensúlyából kibillentett Fosztogató elterült a földön. Végül sikerült behúzódnia az épület sarka mögé, de a Regulatorok előbb még leszedtek róla néhány tonnányi páncélzatot.

A harc olyan hirtelen ért véget, mint ahogy elkezdődött.

A HildCo komplexumára ereszkedő csendben Aris felmérte a helyzetet. A földön fekvő Fosztogató feladta a harcot, a pilóta inkább lekapcsolta a hajtóművet, minthogy a Hirtisu-ház mechjeinek további tüzét kockáztassa. A védők feladták a falakat, fegyvereik nem voltak alkalmasak a gyár belső területének tűz alatt tartására. Két Holló és egy Men Shen további ellenállás után kutatva beljebb nyomult a komplexum belsejébe. A korábban földre döntött Blackjack bizonytalanul lábra állt – ránézésre megsérült a girója, és az infravörös kép szerint a fúziós hajtóműből is szivárgott a hő. Aris hallotta, hogy Jené Silvers hátraküldi a mechet. A zsákmányolt Faltörőben ülő Silvers a felderítő mechek után indult, hátha sikerül újabb prédát találnia.

– Egyes fázis teljesítve – üzente Aris egy külön frekvencián Ty Wu Nonnak. A shiao-zhang majd továbbítja a hírt a Daidachi-háznak, ha a Regulatorok pilótái még nem tették meg. – Kezdjük a második fázist!

– Vettem, Aris Sung. – A Hiritsu-ház mesterének hangja most erősebbnek hatott. – Legyenek óvatosak… Lándzsások és a Novamacskák ötpercnyire vannak maguktól. Mi is arrafelé tartunk… támogatjuk a visszavonulásukat.

Öt perc. Aris majdnem elmosolyodott. Addigra végzünk és eltűnünk innen. Nem volt kétsége afelől, hogy a HildCo létesítmény udvarát más egységek is őrzik, és éppen ezekben a pillanatokban próbálják megszervezni a további védelmet. Arra azonban nem számítanak, hogy még beljebb hatolunk.

Visszaváltott az általános frekvenciára.

– Mindannyian ismerik a kijelölt épületeiket. A ji-song egységek utat nyitnak, maguk pedig követik őket. A Regulatorok tudják, hogyan bénítsák meg a telepet az egész komplexum elpusztítása nélkül, így a csatamecheknek csak alkatrészekre, cseredarabokra és félig kész gépekre kell koncentrálniuk. Ne feledjék, mindenki hozzon el egy fődarabot. – Azok kedvéért, akik még nem fogadták el teljesen a korlátozott harcérintkezés taktikáját, folytatta: – Ne bóklásszanak idekint, mert nem lesz támogatásuk, ha azok a rohammechek felveszik a kapcsolatot a társaikkal, és újra ellenünk indulnak. Három perc múlva találkozunk az udvar déli végében. A falak áttörése után adjanak húsz másodpercet a munkásoknak a menekülésre! Gyerünk!

Mintha csak a parancsra vártak volna, a Cataphract és a két Ti Ts’ang kiválasztottak egy-egy épületet, és a megerősített fal áttörésével utat nyitottak a többieknek. A réseken benyomultak a Regulatorok, majd őket követték a csatamechek. Három perc, és a HildCo létesítménye működésképtelenné válik. Aris engedélyezett magának egy másodpercnyi büszkeséget teljesítménye miatt, de rögtön eszébe is jutott, hogy mibe került ez nekik már eddig is. Nem Li Wynn volt a ház egyetlen harcosa, aki egy dicsőséges rohamban keresett menekülést, miután Non mester Aris új – vagy inkább régi – taktikája mellé állt.

– Kapcsolat – szólt bele valaki a rádióba. Jené Silvers várakozással teli hangja volt. – A rohammechek jelenleg a munkások evakuálását felügyelik. A Men Shen szerint egy másik szakasz közeledik délről a találkozási pont felé. – Rövid szünet után hozzátette: – Nem fognak senkit találni, akivel felvehetnék a kapcsolatot.

– Negatív – válaszolt azonnal Aris. – Ne bocsátkozzon harcba! – Nem volt rá szükség. Már veszítettek, és erre hamarosan ők is rájönnek.

Jené Silvers azonban nem adta fel ilyen könnyen.

– Lien Sung, azok a rohamgépek komoly sérüléseket szenvedtek. Néhány sorozattal el lehetne őket intézni.

Shiao-zhang Non közbeszólása megmentette Arist a további vitától.

– Ami pontosan néhány sorozattal lenne több… amit az ottani emberek kibírnának. A HildCo működésképtelenné vált… nincs szükség további civil életek elvesztegetésére.

Aris megfeszülő izmokkal várta Silvers reakcióját. Vajon engedelmeskedik a parancsnak, vagy követi elődeit a túlvilágra? Végül a túlélési ösztöne, vagy a ház mesterének fogadott hűsége győzött.

– Értettem, elszakadok – rádiózta. – Indulunk a hetes épülethez.

Aris megkönnyebbülten sóhajtott, és Kísértetével besétált az egyik közeli épület falában ütött résen. Ty Wu Nonnak igaza volt. A HildCo valóban kiszállt a játékból, és leállása előrevetítette a St. Ives bukását. Ezt a diadalt harcosok vívták ki, becsületes harcban, tiszteletet mutatva az ellenfél iránt. Egy győzelem, amelyik nem sérti a Hiritsu-ház alapelveit.

Arisnak csak az ilyen győzelem számított.

A Honi Gárda összpontosítási körlete

Hazlet, Nashuar

A Paktum és a Konföderáció közös fennhatósága

A Nevarr ezredes irodájában megtartott gyűlés alaposan próbára tette a helyiség kapacitását. Nevarr az íróasztala mögött ült, Danielle Singh-gel és Maurice Fitzgeralddal az oldalán, de az ő székük szinte már a szoba sarkában állt. Torri Hughes ezredes, a Nemzetközösség 7. ezredharccsoportjának rangidős tisztje Nevarr-ral szemben foglalt helyet, mellette pedig Darryl Burns püspök, a 403. Komsztár divízió parancsnoka. Jelen voltak továbbá a bolygón tartózkodó zsoldos egységek képviselői, vagyis George Relant a „W” Csoporttól és az Arkádiaiak parancsnoka, Anya Trovich. A zsoldosok a szomszédos helyiségekből áthozott székeken kaptak helyet.

Fitzgerald sorban végignézett a szövetséges parancsnokokon, várta, hogy valaki megtörje a csendet. Ő Hughesra, a 7. EHCS ezredesére tippelt. És nyert.

– Bizonyára észrevette, hogy az elmúlt hetekben az Éji Lovasok a „fegyverszünetet” kihasználva beásták magukat az állásaikban.– Hugheson látszott, hogy csak nagyon nagy erőfeszítéssel képes uralkodni magán. – A jelentéseink elég hiányosak, de úgy becsüljük, legalább egy zászlóaljnyi lovassági mechet, valamint egy teljes ezrednyi vegyes egységet küldtek a St. Ivesre, a Konföderáció inváziójának támogatására.

Nevarr néhány másodpercig várt a nem túl megalapozott vádra adott válasszal.

– Gahn-Skeeng pontos jelentést továbbított hozzánk három nappal ezelőtt – mondta végül nyugodtan, hűvös tekintettel. – Puszta udvariasságból. A pontos szám egy zászlóalj híján két ezred.

Burns püspök megnyugtatóan helyezte a kezét Hughes karjára.

– Nem szegi ez meg az önök semlegességi nyilatkozatát? Hiszen ezt a világot használják felvonulási területként.

Nevarr biccentett Fitznek, hagyta, hogy beosztottja válaszoljon.

– Beszéltem Sang-shao Gahn-Skeenggel. – Fitz a nő helyes rendfokozatát használta. – Ezeket az erőket valójában a Brighton-ra küldték, ahonnan nem kétséges, hogy továbbirányítják őket a St. Ivesre. A tűzszünet így nincs megszegve.

– Mi pedig higgyük el, hogy Liao Hercegnő egyetlen üzenettel sem reagált az itteni helyzetre? – horkantotta Hughes ezredes. – Hogy nem támogatta, és nem is helytelenítette az ön döntését, Nevarr ezredes? – Megrázta a fejét. – Én nem tartozom a St. Ives hadseregéhez. Ha rájövök, hogy a parancsnokunktól származó információkat tart vissza…

Ismét a Komsztár tisztje próbálta jobb belátásra bírni Hughest.

– Az ön parancsnoka az Új-Avalonon tartózkodik – mutatott rá.

– És biztosíthatom, hogy sem Katrina Steiner-Daviontól, sem Candace Liaótól nem érkezett üzenet a Komsztár csatornáin keresztül.

– Tehát egyedül maradtunk – vonta meg a vállát közömbösen a „W” Csoport parancsnoka. – Úgy tűnik, a semlegességi nyilatkozat kitart. Tehát akkor mi is indulunk a St. Ivesre? – Fanyarul elmosolyodott. – Természetesen az Armaxán keresztül.

Fitzgeraldnak tetszett a zsoldos nyugodt, tárgyilagos stílusa. Persze, hiszen számára ez is csak egy munka. A „W” Csoportot a Lyrán Szövetségtől kértük kölcsön. Ha itt nincs harc, továbbmennek a következő világra. Fitz nem találta túl vonzónak ezt az életformát, de tudta, hogy nem ártana elgondolkodnia rajta. Amikor a füst eloszlik, senki sem tudja, milyen posztot fogok betölteni a St. Ives hadseregében. A fiatal harcosnak esze ágában sem volt szakítani a mechharcosi pályával.

– Csak a 7. ezredharccsoport megy – közölte Nevarr szokásos, tömör stílusában. – A cél egy kis kitérő után a St. Ives, ha még nem késtünk el. – Biccentett a zsoldos parancsnokok felé. – Az Árkádiaiak itt maradnak, hogy ügyeljenek a Paktum fennhatósága alá tartozó területre. A „W” Csoport a Tantarára indul, hogy újjászerveződjön és a tengi fronton folytassa a harcot.

Burns püspök bólintott.

– Én is megkaptam a parancsaimat Davion kardinálistól. – felállt. – Sok szerencsét a háborújukhoz, ezredes. Attól tartok, szükségük lesz rá.

– Sok szerencsét a magukéhoz is – felelte Nevarr.

– Egyelőre nem veszek részt benne – mondta Burns. – Kurita területre indulok, a Szabad Rasalhág Köztársaságon keresztül. – Elhallgatott, Nevarr szemébe nézett. – És mivel látom a St. Ives-i konfliktus végét, azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam a megbízatásommal. – A püspök búcsúzásképpen biccentett a többieknek, és elhagyta a helyiséget.

Mintha ez lett volna a jel a megbeszélés befejezésére. Kiosztották a parancsokat, Hughes röviddel Burns után távozott. Fitzgerald felállt és nyújtózkodott.

– Kíváncsi lennék valamire – szólalt meg a „W” Csoport parancsnoka. – Nem aggódnak Hughes ezredes kérdése miatt? Candace Liao reakciójára gondolok.

Fitzgerald Nevarr-ról Danielle-re nézett. Nevarr hűvös hallgatással fogadta Relant kérdését. Danielle kényelmetlenül viszonozta Fitz pillantását.

– Ami engem illet – felelte vonakodva Fitz, mivel úgy érezte, ráruházták a válaszadás jogát – én nem aggódom. Önszántamból követtem az ezredes javaslatát, mert úgy éreztem, ez a legjobb megoldás a nashuari problémákra. Ugyanúgy felelősséggel tartozunk a védelmünkre bízott emberek, mint a Paktum vezetője felé.– Megvonta a vállát. – Az első bizonyos esetekben háttérbe szoríthatja a másodikat.

A zsoldos vagy elfogadta a magyarázatot, vagy úgy döntött, hogy felesleges volt feltennie a kérdést. Hanyagul tisztelgett Nevarrnak, és az Árkádiaiak parancsnokával együtt távozott. Fitzgerald képtelen volt ilyen könnyedén túltenni magát a dolgon. Felismerte a döntésükben rejlő potenciális veszélyeket, de a kocka el volt vetve, és úgy vélte, megéri a kockázatot.

Bármennyire is aggódott Candace Liao reagálása miatt, Maurice Fitzgerald sokkal jobban aludt éjjelenként mióta tudta, hogy a Nashuar polgárai biztonságban érezhetik magukat.

36.

A gárda körlete

Lhasa,Tantara

St. Ives Paktum

3062. szeptember 24.

Cassandra Allard-Liao második emeleti szobája ablakából nézte a gárda teljesen néptelen alakuló terét. A kietlen tájra boruló felhős égbolt tökéletesen illett a hangulatához. Szürke. Komor. A fel-feltámadó szél papírdarabokat sodort a földön.

Egy darabka jelképez minden családtagot, akik a Belső Szférában tomboló vihar útjában állnak. Kuan Yin valahol a megszállt zónában, az úgynevezett Xin Sheng Közösségben folytatja humanitárius tevékenységét. Kai és én a harcmezőn élünk egymástól több világnyi távolságra. Quintus valahol az Egyesült Nemzetközösség területén bujkál. Anyám… A kezében tarott üzenetre pillantott. A számokkal nem lehetett vitatkozni, pedig nagyon szeretett volna. A közeli asztalra dobta a hitelesített üzenetet. Anyám pedig a St. Ives elhagyására készül.

És ami a legzavaróbb volt, a fővilág elvesztésének gondolata korántsem lepte vagy döbbentette meg Cassandrát, mint amennyire hitte volna.

Ott kellene lennem, gondolta, bár tisztában volt vele, hogy nem sok mindent tehetne. Kainak is csak patthelyzetet sikerült kialakítania a számbeli fölényben lévő konföderációs erőkkel, és azt is csak a harcmező egyes pontjain. Cassandra szerette volna azt hinni, hogy a jelenléte döntően befolyásolná az eseményeket, de az elmúlt két év konfliktusai ha másra nem is, saját korlátaira megtanították.

Követnünk kellene Kai korábbi módszerét, és elvinni a háborút a Konföderációba. Ám ismét lebeszélte magát az ötletről, mert tudta, hogy ez a csak vágyálom lehet. A Paktum még Victor Steiner-Davion CSVE és Komsztár csapatainak segítségével sem rendelkezett elegendő erőforrással saját területei védelméhez, egy támadó hadművelet kivitelezéséről pedig szó sem lehetett. A Nashuar, majd a Taga is kénytelen volt semlegességet hirdetni a St. Ives-i harcok végéig. A Milos ismét elesett, ezúttal valószínűleg végleg. Nem sok értelme lenne a Konföderáció területén harcolni, amikor nincs otthon, ahová hazatérhetnénk.

Cassandra legalább ebből a szempontból képes volt értékelni saját győzelmeit, illetve azok jelentőségét a Paktum számára. Sikerült tartanom a frontot, és van hová visszavonulnunk. Még nem veszett el minden. A Spicától a St. Lorison keresztül az Ambergristig a Paktum uralta a tengi frontot. Mivel a nemzet katonai gyártókapacitásának háromötöde a mi kezünkön van, és most már sokkal kisebb területet kell ellátnia, gyakorlatilag a végtelenségig képesek leszünk kitartani.

Mióta, anyám? Cassandra megborzongott – nem a hidegtől, hanem mert felismerte Candace Liao makacs ellenállásának valódi okát. Cassandrától mindvégig megtagadta az erőforrásokat egy offenzíva elindításához, és inkább a különféle világok között rángatta őt ide-oda, hogy összehangolja a tengi front védelmét. Mióta tudtad, hogy végül erre kényszerülünk?

Cassandra elfordult a lehangoló látványtól, és elhatározta, hogy újra a feladatára fog koncentrálni. A Kozákoknak ellátmányra volt szükségük, akárcsak Treyhang Szabad Kapella Mozgalmának. Kidolgozta egy indicassi rajtaütés tervét; ha a világot nem is sikerül visszafoglalnia, semlegesíteni akarta a Ceres Fémművek gyárait. Nem ígérkezett dicsőséges és irigylésre méltó munkának, köze sem volt ahhoz az egy ütközetes megoldáshoz, amiről a St. Ives Paktumért vívott háború kezdetén álmodozott, de ezt a feladatot is el kellett végezni. És rá esett a választás.

Cassandra még mindig tudta a kötelességét.

Sem-po-hegység

Vedray körzet, Ambergrist

St. Ives Paktum

A harag elmúlt, a düh távozott. A bosszúvágyat felváltotta a kötelességtudat. Egy janshi harcos kötelességtudata.

A Császár pilótafülkéjének hőmérséklete több fokkal megemelkedett, amikor Warner Doles ezredes újabb sortüzet adott le fegyvereivel, miközben óvatos léptekkel ereszkedett lefelé az ambergristi Sem-po-hegység egyik egyenetlen, sziklás lejtőjén. Lézersugarak vájtak a menekülő Martalóc hátába, mély krátereket ütve kar- és hátpáncélján. A Császár karjait alkotó LB-X gépágyúk repeszlövedékei eltávolították a maradék páncélzatot, az apró repeszek rést kerestek a védelmen, de egyelőre még nem találták meg.

Warner ingerülten horkantott, aztán nekifeszült az irányítókaroknak, mert a Tauri Könnyűgyalogság harcosa váratlanul megfordult, és ráemelte a jobb karjába épített PPC-t. Az azúrkék korbács végignyalta Doles mechjének jobb lábát, a páncélcseppek fénylő, olvadt gömbökben záporoztak a földre.

A Wei-shi-ji hegység északi részét alkotó dombok és sekély völgyek között a Blackwindi Lándzsások tovább nyomultak a Tauri Könnyűgyalogság tábora felé. Dolesnak sikerült átcsempésznie egy zászlóaljat a 3. konföderációs tartalékosok által nemrég elhagyott hágók egyikén, és egy hajnali támadással meglepte a tauri egységet. Az ellenfél felderítő százada folyamatosan hátrált Doles erőszakosan támadó mechjei elől. A tauriak elavult fegyverzete egyenlőtlenné tette a harcot. Az ő bajuk, gondolta részvét és rosszindulat nélkül. Ez nem az ő háborújuk.

Doles a következő sorozatánál csak a gépágyúját, az energiafegyverek közül pedig csak az egyik nehézlézerét használta. Semmi értelme nem volt túlhevíteni a gépét, amikor a csata kimeneteléhez kétség sem férhetett. A harctéren már antiknak minősülő, ám még mindig kemény ellenfélnek számító Martalóc beleállt a támadásba, és vastag mellpáncélja ezúttal elnyelte a találatokat. Működésbe lépett saját gépágyúja és két PPC-je; a vakító energianyalábok vastag forradásokat húztak a Császár jobb és bal oldalára, a gépágyúsorozat pedig a már sérült bal lábat ostromolta tovább. Az egyik domb mögül felbukkant egy rakétaindítókkal felszerelt könnyű Gerely, és útjára indított két sorozatnyi RHR-t. A spirális füstcsíkot húzó rakétáknak több mint a fele célba talált, és megrongálta a Császár belső szerkezetét védő vastag páncéllemezeket.

Az esélyek kiegyenlítődtek, legalábbis Doles játszmájában. A rádióüzenetek szerint újabb egységek érkeztek az ellenfél támogatására, de egyelőre még nem kellett aggódniuk.

– Tartsák a pozíciójukat! – utasította embereit Doles, de nem akart kockáztatni. – Ez csak jelentéktelen mozgás a szárnyakon. Lecsapunk rájuk, és visszahúzódunk.

Egy vagy talán két hónappal korábban még nem lett volna megelégedve egy ilyen tervvel. Komoly károkat akartam volna okozni, megsemmisíteni őket. És közben az egész egységemet kockára tettem volna. Ma már nem érezte ennek szükségességét. Nem aggasztotta, hogy elveszítheti az előnyét. És ha lehet, ez még veszélyesebbé tette. Nem követett el hibákat.

Nem úgy, mint a Gerely.

A Martalóc a támogatás tudatában helyben maradt, és folytatta a lövésváltást ellenfelével, miközben a Gerely a mech alsó részét eltakaró domb fedezékéből fedezte. Doles az izgalomtól és az emelkedő hőmérséklettől kipirult bőrrel célpontot váltott, és a nehéz mechről a Gerelyre mozgatta a célkeresztet. A jel vörösről mélyaranyra váltott, ahogy a számítógép befogta a célpontot. Az ezredes beszedett még két PPC-találatot, miközben tüzet nyitott a könnyű mechre.

Az egyik nehéz- és két könnyűlézer sugara a Gerely lábát védő dombgerincbe fúródott, a rubinvörös energianyalábok elhamvasztották a fűszálakat, és elpárologtatták a földet. A többi fegyver tüze azonban a könnyű mech felsőtestére, karjaira és fejére koncentrálódott. A gépágyú repeszlövedékei lepattantak a fej védelméről, de lefaragtak némi páncélzatot, és kétségtelenül alaposan megrázták az odabent ülő harcost. Doles együttérzően elfintorodott, mert tudta, mit kell kiállnia a biztonsági hevederek szorításában hánykolódódó pilótának.

Úgy tűnt, nem bírta ki a megpróbáltatásokat. A Császár taktikai számítógépe nem fedezett fel rést a páncélzaton, és Doles sem látott erre utaló jeleket, a Gerely mégis hátradőlt, és eltűnt a szeme elől. Warner Doles nem irigyelte a harcost az ébredés utáni fejfájásáért.

A Martalóc közben egészen közel jött, és a PPC-k helyett ezúttal főként a félnehéz lézereket vetette be. Doles balra fordult rohammechjével, hogy védje sérült lábát. A Martalóc gépágyúja még mindig nem találta meg ellenfele gyenge pontját, csak a páncélzat maradékét ostromolta, miközben a PPC sugara a Császár jobb lábának még érintetlen védelmét gyengítette meg.

Kétségbeesett támadás, gondolta Doles, vagy pedig úton van a segítség.

– Készüljenek a visszavonulásra! – szólt bele a rádióba a zászlóalj általános frekvenciáján. – Koncentrálják a tüzet a sebezhetőbb célpontokra! – Dolesnak a többi lassú géppel együtt, elsőként kellett visszahúzódnia. Előtte azonban végezni akart még egy ellenféllel. A Periféria harcosa vagy nem értette meg, vagy képtelen volt elfogadni, hogy túlerővel áll szemben. A Császár teljes sorozatok leadására volt képes akár hosszabb ideig is, ötven százalékkal több páncélzatot hordozott, és tudott még valamit, amit a Martalóc nem.

Ugrani.

A fúziós reaktorból plazma áramlott az ugróhajtómű reakciókamráiba, és a Császár egy kilencvenméteres ugrás végén közvetlenül a Martalóc háta mögött landolt. Az ellenséges harcos felismerte hibáját és megpróbált szembefordulni a támadással, de elkésett. A lézerek rubin energiasugarai a gép meggyengített hátába és oldalába fúródtak, elpárologtatták a maradék páncélzatot, és mélyen a belső tartószerkezetbe vájtak. A gépágyú repeszlőszerei behatoltak a réseken, mindegyik darabka mélyebbre fúrta magát az előzőnél, és valamilyen kritikus fontosságú alkatrészt keresett.

Egyszerre találták meg őket. Az energiafegyverek átmetszették a Martalóc jobb vállán elhelyezett, ötven milliméteres gépágyú tartószerkezetét, és leválasztotta a gépről a hatalmas fegyvert. Az impulzuslézerek ragyogó sugarai a fúziós reaktor pajzsát fenyegették. A páncélon ütött réseken lángnyelvek csaptak ki, ahogy a hajtómű közvetlenül a belső szerkezetre ömlesztette a felesleges hőt. Végül az egyik gépágyúsorozat kiszakította helyéről a giro foglalatát, és az égő, megnyomorított mech rongybábuként omlott a földre.

Ennyi volt a Konkordátum néhány milliót érő állami tulajdona, gondolta Doles, miközben megkerülte a kilőtt Martalócot, és elindult visszafelé.

A következő domb gerincéről végignézett a széttagolt harcmezőn. Harcosai a körülményekhez képest jól tartották az alakzatot, és fokozatosan számolták fel a felderítő század ellenállását. Taktikai számítógépe a távolban egy új zászlóalj közeledését jelezte. A szimbólumok szerint nehéz mechek voltak, könnyebb támogató gépek kíséretében. Állának egy mozdulatával aktiválta a neurosisakba épített adóvevőt.

– Húsz másodperc a teljes visszavonulásig. Nem akarok hősöket, sem mártírokat. A lassabb mechek máris indulhatnak.

A nehezebb gépek – először csak egyesével vagy párban – kiváltak a Lándzsások alakzatából. Aztán teljes szakaszok szakadtak el, hogy erős hátvédet alkossanak, melyet Doles szerint az ellenfél még akkor is képtelen lett volna áttörni, ha megpróbálja üldözőbe venni a visszavonuló Lándzsásokat.

Doles a napi munkával elégedetten bólintott. Büszke volt a katonáira. Ma újabb győzelmet arattak, de az Ambergrist problémája nem fog megoldódni egy nap, de talán még egy hónap alatt sem. Újabb csatákat kell megvívniuk; előrenyomulások, visszavonulások és kegyetlen összecsapások várnak rájuk, ahol a Lándzsások győznek, vagy keserű vereséget szenvednek. Harcosok és csatamechek vesznek el, semmisülnek meg, esnek fogságba, sőt bizonyos esetekben még váltságdíj fizetésére is sor kerülhet. Ez volt a háború természete.

És ez volt az ő munkája. Semmi több.

37.

Királyi komplexum

Tian-tan, St. Ives

St. Ives Paktum

3062. szeptember 27.

A harminc emelet magas, Fortress osztályú Xiang-ya Lei űrjáró mellett eltörpült a St. Ives királyi palotája. Roppant tömege a palota melletti terület felét elfoglalta, a fák és bokrok kilapultak a leszállótalpak alatt, a föld pedig üvegessé olvadt a hatalmas hajtómű hőjétől. A hajó büszkén viselte a Paktum elefántcsontszín lófej címerét, a hat emelet magasságban lévő emblémát három oldalra is felfestették. A hercegnő űrjárója.

A menekülőjármű.

Candace Liao a fő rámpa árnyékában várakozott, miközben a palota stábjának és őrségének utolsó tagjai is besorjáztak a masszív járműbe. Vitték a családjukat, és minden tulajdonukat, amit engedélyeztek számukra. A hercegnő aggódó tekintetében nyoma sem volt a vereségnek, ahogy odabólintott valamelyik evakuáltnak, vagy egy-egy bátorító szót szólt hozzájuk. Az utolsó beszálló csoportban, a katonai vezetők és tanácsadók között a fiát kereste. Kai nem jön. Tudta. Érezte a vállára nehezedő súlyból, még mielőtt megpillantotta volna Caroline Senget.

– Nem volt hajlandó otthagyni az ezredét – szólalt meg Seng, megelőzve Candace kérdését. – Már kidolgozta saját menekülési tervét. Arra, az esetre, ha az 1. St. Ives-i Lándzsásoknak nem sikerülne elérniük az űrrepülőteret, Kai megbeszélte Kuan Yinnel, hogy az északi hegyek között szálljon le egy másik űrjáró flottával. – Candace hallgatását aggodalomként értelmezte, ezért még hozzátette: – Sikerülni fog neki.

A hercegnő azonban nem annyira a fia miatt aggódott, inkább csak szemlélődött, elmélkedett. A csata hangjai már ideszüremlettek Tian-tan északi szegélye felől, ahol két ezred vívta végső hátvédharcát. Nyugaton három űrjáró emelkedett a levegőbe, hogy találkozzon a nadír ugrópontot tartó űrugró flottillával. Egy negyedik jármű hajtóműve is felvillant, a hajtómű lángját elhalványította a St. Ives fényesen ragyogó holdja.

Így kellett történnie, nyugodott bele Candace. Harcol az utolsó pillanatig. Drámai menekülés. Azzal, hogy eljött a St. Ivesre, Sun-Tzu rákényszerített annak a döntésnek a meghozatalára, melyre a Fekete Május után nem voltam hajlandó. Caroline Seng már hat hónappal korábban felvázolta a problémát; vagy teljes kapituláció, vagy feladják a birodalom nagy részét, hogy életben tartsák a St. Ives-i frontot. Most azonban feladom a St. Ivest, hogy megmentsem a nemzetem felét. Megvertek, de nem győztek le. És amíg folytatjuk a harcot, van remény. A kapellán megoldás, hogy legjobb tudásunk szerint harcolunk, amíg meg nem találjuk a visszatérés módját. A negyedik utódlási háborúban kettészakított Konföderációnak sikerült. A Paktumnak is sikerülni fog.

Nem közölte gondolatai Caroline Senggel. A Paktum tisztje anélkül is tudta.

– Be kellene szállnunk – mondta a hercegnő. – Minél előbb távozunk, annál előbb tér vissza a béke a St. Ivesre. Még akkor is, ha az konföderációs béke lesz. – Visszanézett a palotára, képtelen volt leplezni a tekintetéből sütő szomorúságot.

– Ez egyetlen világ, Candace – mondta halkan Seng, mert látta az ellentmondásos érzelmeket uralkodójában és barátjában. – Nem a teljes Paktum.

Candace kihúzta magát, álla határozottan megfeszült.

– Ez az otthonunk – közölte eltökélten. – És ide is fogunk visszatérni. – Nagyot sóhajtott. – De nem a közeljövőben. Talán nem is az én életemben. – Utoljára még visszanézett. Ez a hely mostantól csak emlék lesz, egy ügy, amely mögé felsorakoztathatja a többi világot.

Nehéz léptekkel felsétált a rámpán, és maga mögött hagyta a St. Ives földjét.

Aris Sung előrelendült, Kísértete a Hiritsu- és Daidachi-házak járműveinek leggyorsabbjai közé tartozott. Gyorsan balra fordult, és bevetette magát egy ritkás fenyőligetbe. A 14. Donegali Gárda egyik Enfieldje közelebb húzódott. Nehéz impulzuslézeréből zöld sugarak röppentek a fák közé géppuskája pedig a megtépázta a törzseket, de a sorozatok nem találták el Aris mechjét. A Hiritsu-ház harcosa sokkal jobban célzott. Saját impulzuslézerének vörös nyalábjai lyukakat olvasztottak az Enfield jobb oldalába.

A közepes súlyú lyrán mech visszamenekült saját harcvonala védelmébe, amely jelen pillanatban Tian-tan külvárosában húzódott, miközben Aris százada előrenyomult, hogy a parancsnok segítségére siessen.

A váltás végigment az egész arcvonalon, a Hiritsu-ház egységei igazodtak Aris századához. A déli szárnyon a Daidachi-ház is tartotta a lépést, nem akart elmaradni a rivális/testvér háztól. Csak a Konkordátumi Vadászok maradtak le északon, őket jobban érdekelte a tűzpárbaj a Donegali Gárdával, mint a területszerzés.

A Tian-tan látóhatára alacsonyan húzódott végig a horizonton, sima vonalát csak a város közepén várakozó űrjáró tömbje törte meg. Aris sejtette, mit jelenthet ez, de minél közelebb értek a lakónegyedekhez, annál jobban aggódott. Pedig ott voltak a jelek. A hajó Aris számítása szerint a palotakomplexum mellett állt. Valamivel nyugatabbra, a város űrrepülőteréről rendszeresen indultak az űrjárók. Az 1. St. Ives-i Lándzsások Kai Allard-Laio vezetésével méterről méterre vonultak vissza, egyszerre mindig csak egy kis területet adtak fel. Minden egy evakuációs stratégiára utalt, ebben shiao-zhang Non is egyetértett vele, de harc nemsokára eléri a várost, ezt pedig Aris szerette volna elkerülni. Egyszerűen nincs rá szükség.

Mintha csak megérezték volna, hogy a falnak szorították őket – szinte szó szerint így is volt, mivel a város épületei már egy kilométerre sem voltak –, a Donegali Gárda és az 1. St. Ives-i Lándzsások egy összehangolt manőverrel előrelendültek. Aris működésbe hozta ugróhajtóműveit, és kiröppent a hirtelen koncentrált össztűz alá kerülő fák közül. Még a levegőben sikerült elérnie egy újabb találatot az Enfielden – úgy tűnt, a közepes mech vezeti a rohamot. Túlságosan lelkes.

– Támogató szakasz, forduljanak délre! – szólt be a rádióba gyorsan, amint megérezte a kínálkozó lehetőséget. Egy pillanatig habozott, nem szívesen vetett be ilyen megsemmisítő tűzerőt a meggyengült lyrán harcos ellen. – Cél az Enfield!

Majdnem fél kilométernyire északkeletre négy nehéz, LRM-ekkel felszerelt szállítójármű megfordult, és tüzet nyitott az Enfield-re. A harcjárműveket nemrég szerezték a St. Ivesen harcoló canopusi ezredtől, és a Hiritsu gyalogság még mindig csak tanulta a manőverezést a lassan mozgó rakétaplatformokkal. Ennek ellenére el sem lehetett volna képzelni a nyers tűzerő ennél hatékonyabb bemutatását. Több mint háromszáz rakéta indult útjára, az indító járműveket fehér füstfelhő takarta be, és a lövedékek beterítették az Enfield kétszáz négyzetméteres körzetét. Ahogy Aris számított rá, a gyalogság tapasztalatlansága és az Enfield sebességváltoztatása az átlagosnál jóval nagyobb hibaszázalékot produkált. A célpontot a rakéták alig egynegyede találta el – nem elég ahhoz, hogy a mech megsemmisüljön, viszont csaknem az összes páncélzatát elvesztette, és a belső szerkezete is megsérült. A mech megbillent, és a földre zuhant.

A félelmetes bemutató láttán a lyrán vonal megingott, az előrenyomulás megtorpant. Ismét Aris százada vette át a kezdeményezést, és Aris sorban jelölte meg a célpontokat. A saját Kísértete és egy Men Shen omnimech között fekvő Enfield meg sem próbált felkelni. Raven Clearwater Huron Harcosa Gauss-ágyújával felnyitotta egy ellenséges Lopakodó oldalpáncélját, és Aris felderítőszakasza gyilkos lézer- és rakétatűzbe borította a mechet. A Lopakodó is kiszállt a játékból, a reaktor pajzsán keletkezett résen hő áramlott kifelé, a lyukból égett fémdarabok röpködtek. Mindkét mechharcos katapultált, ejtőernyőjük a hátsó vonalak felé vitték őket, ahol már gyors légpárnások vártak rájuk, hogy begyűjtsék őket.

Az űrjáró ebben a pillanatban felemelkedett.

– Ott megy! – kiáltotta pai-zhang Julie McDaniels az Aris századában szolgáló két Ti Ts’ang egyikének pilótafülkéjéből. Aris nem volt benne biztos, hogy a nő az űrjáróra vagy annak utasára céloz-e.

– Ennyi volt. – Ty Wu Non hangjában még a rádión keresztül is érződött az erő. – Eddig bírták. – Mintha csak meghallották volna a szavait, a Paktum egységei az egész frontvonalon abbahagyták a harcot, és elszakadtak a város felé. Shiao-zhang Non egy olyan frekvenciára kapcsolt, amely összekötötte őt mindhárom ezred tisztjeivel. – Úgy tűnik. Liao hercegnő feladta a St. Ivest. Kétlem, hogy a Donegali Gárda vagy a Lándzsások további ellenállást fejtenének ki a város széle és az űrrepülőtér között.

Aris egyetértően bólintott a ház mesterének helyzetértékelésére, és átváltott egy másik frekvenciára.

– Második század, rendeződjenek menetoszlopba. Bevonulunk Tian-tanba.

– Nem üldözik őket? – kérdezte a Konkordátumi Vadászok parancsnoka.

Menekülnek, felelte magában Aris. Hadd menjenek!

Ty Wu Non ennél sokkal egyszerűbb megoldást választott.

– Nem. Senki másnak sincs kedve egy kis győzelmi felvonuláshoz? A Hiritsu-ház követi a Daidachit – határozott, kifejezve tiszteletét a másik harcos ház iránt. – A Vadászok Követnek minket. Aris Sung, mivel az ön százada máris készen áll, maga vezeti a Hiritsu-házat. Irány a királyi palota, és ha odaértek, szedjék le a Paktum zászlaját! A St. Ives a miénk.

Aris néma tisztelettel adózott a Konföderáció győzelmének. Szerette volna, ha Li Wynn is itt van és látja – látja és megérti. Csaknem két évembe került, hogy újra rájöjjek: egy harcos dicsősége nem a diadalaiban és a hódításaiban rejlik, hanem az azokhoz vezető harcok közbeni viselkedésében. Ez volt az igazi kihívás – hogy a harcos tartsa magát saját hitéhez és elveihez, miközben az állam utasításainak engedelmeskedik.

Én a Kapellán Konföderáció harcosa vagyok, a szó legnemesebb értelmében. Aris lépésben elindította Kísértetét, és bevezette a Hiritsu-házat Tian-tanba. És ez valóban nagy dicsőség.

EPILÓGUS

Mennyei Palota

Zi-jin Chéng, Sián

Sián Közösség, Kapellán Konföderáció

3062. október 2.

Zhong-qiu-jie. Az őszi hold fesztiválja.

Mindenki, aki szerepet játszott a Konföderáció St. Ives elleni erőfeszítéseiben, vagy elég befolyásos volt ahhoz, hogy bejusson a rendezvényre, megjelent a Mennyei Palota harmadik szintjén lévő bálteremben. A felszolgálók italokat, fűszeres almabort és a fesztivál tradicionális, hold alakú süteményeit hordták körül. A bálterem keleti falának egynegyedét alkotó ablakon keresztül jól látszott a királyi fenségében tündöklő elsődleges hold, a Fu Fsi; az égitest rézben gazdag földje borostyánszín derengésbe borította a környéket. A teremben élénk beszélgetés folyt, az emberek az ekkora rendezvényeknél megszokott módon, kisebb csoportokba verődve társalogtak.

– De nem társadalmi osztályok szerint – dünnyögte Sun-Tzu éppen csak annyira hangosan, hogy Talon Zahn meghallja.

Sun-Tzu Liao Zahnnal az oldalán sétálgatott a teremben, majd nem túl sietősen az északi falnál felállított emelvény felé indult. Aranyszínű köpenyt viselt, melynek bő ujjain ezüst sárkányok kergetőztek, gyűrűikkel körülfonva néhány elefántcsontszín lófejet. Két Halálkommandós testőr járt a nyomában.

– Kancellár? – kapta fel a fejét Zahn. Sötét szeme körbevillant, miközben belekortyolt almaborába, és minden további magyarázat nélkül megértette, mire célzott ura. – Igen, ez felettébb… – rövid hatásszünetet tartott – más.

A szünet a „különös” jelentésével ruházta fel a „más” szót. Sun-Tzu egyetértett vele, és elégedetten bólintott. Más alkalommal az emberek társadalmi osztályok szerint csoportosultak volna, ma este azonban nem így történt. Keveredett a vezetés és az értelmiség, a jelenlévők elképzeléseket és véleményeket cseréltek. A janshik, a harcosok is belevegyültek a társaságba, időnként felkeresték a magasabb társadalmi rangban lévőket, hogy kikérjék a véleményüket, vagy egyszerűen csak gratuláljanak nekik.

És ami a legszebb, egyetlen hívatlan vendég sem volt jelen. Romano Liao csendben maradt. Elmaradtak a szellemsuttogások és a viták. És ez így helyes egy tíz éve halott nőtől – gondolta Sun-Tzu összehúzott szemmel. Emlékekben visszatérhetett, de soha többé nem fogja sötét palástját az ő uralkodására borítani. Tudta, hogy Romano végső távozása mögött számos ok áll, egyebek között a Xin Sheng mozgalom sikere, a Konföderáció újjászületése.

– A kapellán polgárok harminc év óta először megfeledkezhetnek a darabokra szakított nemzetről, melyet Hanse Davion negyedik utódlási háborúja hagyott hátra. – Sun-Tzu lehalkította a hangját, nem akarta, hogy más is hallja tanácsadójával folytatott beszélgetését. – Visszaszereztük, ami egykor a miénk volt.

Zahn ismét kortyolt az italából.

– A végső megoldás még odébb van – emlékeztette kancellárját. – A Paktum világai hat hónapig, vagy még tovább is kitarthatnak.

Sun-Tzu csak legyintett.

– Hat hónap vagy hat év, nem számít. St. Ives eleste után a Xin Sheng mozgalom olyan lökést kapott, amely egy emberöltőig is kitarthat.

Egy pillanatra lelassítottak, mert egy csoportnyi harcos és hivatalnok közelébe értek, akik félbeszakították beszélgetésüket és tiszteletteljesen meghajoltak, holott az alkalom ezt nem követelte volna meg. Sun-Tzu viszonozta az udvariassági gesztust, tekintete sorban végigvándorolt az embereken, hogy tudják, kancellárjuk az emlékezetébe véste arcukat. Azt a kettőt, akinek megrándult az arca, még alaposabban megjegyezte, későbbi vizsgálat céljából.

– Igen, egy emberöltőig – mormolta. Elmosolyodott, amikor egy másik közeli csoport tagjai köszöntésre emelték poharukat. Bár a zhong-qiu-jie egyértelműen az ősz és a jó termés reményének megünneplése volt, majdnem minden pohárköszöntő, amit hallott, a St. Ives Közösség visszacsatolásáról szólt.

Ez is elégedettséggel töltötte el. Nem az ellenség legyőzését ünnepli, hanem az elveszített Közösség visszatérését. A St. Ives elfoglalása után a Kancellár gyorsan visszaadta a Közösségnek az eredeti nevét – ez is egyfajta jelzés volt az ott élő kapellán polgároknak, hogy örömmel fogadják őket a Konföderációban. A köszöntőket hallva reménykedni kezdett benne, hogy egyszer talán sikerül teljes mértékben újjáépítenie a Konföderációt, helyreállítania a kapellán államot.

Az utolsó csomó is kibomlott.

Az emelvény felé menet elhaladtak Ion Rush és Nancy Bao Lee mellett. A nő smaragdzöld bársonyruhát viselt, a férfi az Imarra-ház zöld és elefántcsontszín díszegyenruháját, és jól láthatóan mindketten kényelmetlenül érezték magukat a másik társaságában. Jó páros, gondolta Sun-Tzu, és örült, hogy együtt jöttek el a rendezvényre. Letompítják egymást.

Megálltak, és fejet hajtottak Sun-Tzu előtt. Nancy Bao Lee közben a kancellár szemébe nézett, és halványan elmosolyodott. Így emlékeztette őt a sikeres akcióra, Sasha Wanli meggyilkolására a St. Ivesen. Sun-Tzu engedélyezte a Maszkirovka ügynökének a pillanatnyi büszkeséget. Akármennyire is próbálta lerázni magáról Romano befolyását, soha nem szabadott volna engednie Wanlinak, hogy megússza. Anyám talán túlságosan hideg és könyörtelen volt az embereihez, időnként pedig logikátlanul döntött, de ez nem jelenti azt, hogy olykor-olykor ne lett volna igaza.

Ennek a ténynek az elfogadása is sokat segített Romano szellemének elűzésében. Soha nem fogom hagyni, hogy az emléke bármilyen formában is befolyásolja a véleményemet, fogadta meg újból.

Rush és Lee mögött megpillantotta Naomi Centrellát, az Utódok Házának két nemese kíséretében. Türkizkék és fekete színű, mélyen kivágott estélyije élesen elütött kísérői ruhájától, sokkal inkább tükrözte perifériai hovatartozását, mint kapellán származását. Újabb pozitív jel, hogy Naomit ilyen könnyen befogadta a társaság. Mindhárman formálisan bólintottak, először a kancellárnak, azután sang-jiang-jun Zahnnak.

Amikor Sun-Tzu megállt, hogy viszonozza a köszöntést, Zahn a saját és a kancellár nevében egyszerre szólalt meg:

– Centrella nagykövet. – A siáni udvarban kapott hivatalos címen szólította a nőt, nem a Konföderáció területén tevékenykedő magisztrátusi csapatok parancsnokaként kapott katonai rangján. A nemeseket egy egyszerű „uraim”-mal üdvözölte. A Barduc, a kardnemesség tagjaként Zahnnak nem kellett hivatalos címükön szólítania őket.

Sun-Tzu semleges arccal leemelt egy teli poharat az egyik mellette elhaladó szolgáló tálcájáról.

– Naomi, a Konföderáció ismét köszönetet mond önnek a St. Ives visszafoglalásában nyújtott segítségéért.

Magasba emelte a poharat, ügyet sem vetve a nemesek megrökönyödésére, illetve a közelben beszélgető emberek hirtelen elhallgatására. Bár ez a gesztus nem számított illetlenségnek egy szövetséges nemzet képviselőjével szemben, Sun-Tzu szerette volna felmérni, hogyan reagál Naomi egy ilyen váratlan helyzetben. Ez csak az egyike volt a ma estére kitalált tucatnyi tesztnek.

Naomi felvette a kesztyűt. Elfogadta a poharat – visszautasítása sértés lett volna a kancellárral szemben két kézzel vette át az italt Sun-Tzutól. A kancellár kis híján elmosolyodott az erősebb hatalom elismerését jelző egyszerű gesztuson.

Naomi fejet hajtott.

– Dicsérete örömmel tölt el, Liao kancellár, de semmi szükség sincs rá. A Magisztrátus egyszerűen csak szövetségesi hűségét bizonyította. – Azzal továbbadta a poharat Talon Zahnnak. – Ha valakit ki akar tüntetni a győzelemért, akkor inkább válassza sang-jiang-jun Zahnt.

Zahn egy szolgáló tálcájára tette félig üres poharát, és egy könnyed főhajtással elfogadta a bort Naomitól.

Nem is rossz, gondolta Sun-Tzu, és magának is vett egy sötét szilvaborral teli poharat. Naomi válla felett látta, hogy Nancy Bao Lee a homlokát ráncolja, de nem tudta, hogy az ügynök Naomi iránti ellenszenvét akarja így kifejezni, vagy ő is szeretne hasonló megtiszteltetésben részesülni. Mindkettő megfelel a céljaimnak, gondolta Sun-Tzu, de ki kell derítenem, melyikről van szó. Majd holnap.

Sun-Tzu minden további beszélgetésnek véget vetett azzal, hogy elfordult, és fellépett az emelvényre. A harminc centiméter magas dobogó segítségével a kancellár a vendégsereg fölé emelkedhetett, és uralhatta az egész helyiséget. A beszélgetések fokozatosan elhaltak, ahogy mindenki odafordult felé. Kancellárként tekintenek rám. Liaóként. A nemzetet alkotó kapellán nép hangjaként. Ez volt Sun-Tzu karmája: hogy legjobb tudása szerint szolgálja a nemzetet. Semmi más nem számított.

– A St. Ives Közösségre, melyet mostantól Xin Sheng Közösségként fogunk ismerni! – emelte tósztra szilvaborral teli poharát. – Valamint a Kapellán Konföderációra és a Hármak Szövetségére! – Mozdulatlanul állt, hosszú másodpercekig nyújtotta a csendet, hogy mindenki átgondolhassa az elmúlt két év eseményeit.

Az emelvényt körülvevő sokaság első sorában Talon Zahn feszes vigyázzba merevedett, és tisztelgésre emelte poharát a kancellár felé.

– A Xin Shengre! – vakkantotta, erőteljes hangja megtöltötte az egész báltermet.

A levegőbe emelt poharak és öklök hullámai alól több száz hang kiáltotta:

– Xin Sheng! Xin Sheng! – Minden kiáltás hangosabb volt az előzőnél, a visszhang sokáig zengett a helyiségben.

Mindenki ivott Sun-Tzu kivételével, aki csak élvezte a pillanatot, és engedélyezett magának egy pillanatnyi büszkeséget amiatt, amit elkezdett. Nem engem ünnepelnek, hanem saját magukat. A többi tennivaló ehhez képest most jelentéktelenné vált.

Sun-Tzu végül az ajkához emelte a poharát. Semmi sem állhat az utunkba.

A Kapellán Konföderáció visszatért.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

A lista folyamatosan bővül. A következő emberek nélkül a Kapellán Megoldás el sem készült volna, vagy ha igen, akkor nem ezen a színvonalon.

Köszönöm Jim LeMondsnak az első leckéket. Szüleimnek, akik mindvégig fő támogatóim maradtak. Az Orlando Groupnak, egy hatalmas „Isten hozott”-tal Ray Sainznek, valamint Russell Loveday-nek a kémiai/biológiai/radioaktív részletekért (őt kell hibáztatni).

Mik Stackpole-nak jó barátomnak és tanácsadómnak. Mint mindig, Dean Wesley Smith-nek és Kristina Kathryn Rusch-nak, akik nélkül túl korán feladtam volna.

A FASA BattleTech csapatának, Bryan Nystulnak és Randall Billsnek. Jordan Weismannak és Ross Babcocknak, amiért ilyen szórakoztató, játszható univerzumot teremtettek. Chris Hartfordnak, Chris Hussey-nak és Chris Trossennek a kommentárjaikért. Szerkesztőmnek, Donna Ippolitónak, aki hagyta, hogy megússzak egy gyilkosságot – hiszen azt követtem el.

Maurice Fitzgerald és Warner Doles BattleTech rajongóknak, akik szereplésükkel segítették a regényt. Samuel Fangnak, a kínai terminológiában nyújtott segítségéért. A W Csoportnak és Khorsakov Kozákjainak, amiért kölcsönadták egységeiket. Róbert Kyde-nak a figurákért.

Ügynökömnek, Don Maassnak, valamint a stábjának.

Családomnak – Heathernek, Talonnak, Connernek és Alexiának, amiért velem voltak a projekt végéig, és velem lesznek a következőben is.

 

A SZERZŐRŐL

 

Loren L. Coleman élete nagy részét az északnyugati partvidéken töltötte, többször lakott a Washington állambeli Longview-ban, illetve költözött el onnan. A gimnáziumban már írogatott fantasztikus novellákat, de csak akkor kezdett bele komolyan az írásba, amikor öt évet töltött az Egyesült Állomok haditengerészetének nukleáris energia részlegén.

Miután leszerelt a hadseregtől, Loren csatlakozott az Eugene Professional Writers Workshop írói körhöz, és néhány hónapon belül megjelent az első írása. Az elmúlt négy évben hivatásos szabadúszóként működött, forrásanyagokat és fantasztikus novellákat írt olyan játékgyártó társaságoknak, mint a FASA Corporation és a TSR. A FASA számára egyaránt dolgozott a BattleTech és Earthdawn világához. Első két könyve, a Double-Blind és a Bin-ding Force szintén a BattleTech univerzumában játszódnak; ezek a regények a Roc Books gondozásában jelentek meg.

Loren Coleman jelenleg Washington államban él feleségével, Heather Joy-jal, két fiával (Talon RaLon és Conner Rhys Monroe), egy lányával, (Alexia Joy) és a szokásos bajkeverő macskákkal.