A mandarin nagylelkűsége eddig nem ismert határokat. Korlátlanul kapták az utánpótlást, új harcosok és új mechek érkeztek. Sőt, még egy űrjáró is! Doles felnézett a jármű oldalára, vegyes érzelmekkel vizsgálta a Blackwindi Lándzsások kék baltafej emblémáját a Szabad Kapella Mozgalom arany sárkánya mellett. Tudom még egyáltalán, miről hogyan gondolkodom? Egyértelműen voltak előnyei a Tormanóval való együttműködésnek. Újból összehozott minket a Hustaingi Harcosokkal, de mibe fog ez kerülni nekünk, amikor végül benyújtja a számlát? A kérdés sokkal kevésbé zavarta, mint ahogy várta.

Voltaképpen a legtöbb dolog sokkal kevésbé zavarta. Nem feledkezett el a közelben lerakott hullazsákokról, bár nem is mutatott komolyabb érdeklődést irántuk. Az egyik egy Lándzsás, a Cataphract pilótája, a másik egy Hustaingi Harcos. Egy életet egy másikért. A Harcosok rommá lőtték a Cataphractot, saját emberei pedig megszerezték a Jagermechet és a kilőtt Huron Harcos maradványait. Ismét egyenlő, igaz?

– Uram! Doles őrnagy! – Egy fiatal zászlós sietett le a rámpán csillogóan tiszta, arany- és elefántcsontszín egyenruhában.

Jóképű fiatalember volt jellegzetesen ázsiai vonásokkal, sötét, mandulavágású szemmel, sárgás árnyalatú bőrrel. Tormano Liao mintha csak ilyen embereket keresett volna Szabad Kapella Mozgalmába. Toborzóplakátra való példány, mint mindenki más, akivel a mandarin körbevette magát. Ravasz, gondolta Doles. Bár a Kapellán Konföderáció népességének csupán töredéke rendelkezett ázsiai ősökkel, az őrnagy tudta, hogy az emberek az ázsiaiakkal azonosítják a Konföderáció uralkodó osztályát. És itt vannak a Blackwindi Lándzsások. Voltaképpen ázsiai vér, bár saját elvekkel.

A zászlós felemelt egy laptopot.

– Üzenet érkezett a nyílt frekvencián, uram. A Hustaingi Harcosok parancsnoka küldte a Blackwindi Lándzsások vezetőjének.

– A mandarin már látta? – kérdezte Doles karba tett kézzel.

A fiatal tiszt arca rezzenéstelen maradt.

– Önnek szól, uram.

Tehát Tormano látta. És akkor mi van? Doles megrázta a fejét.

– Csak a lényeg érdekel.

A zászlós megvonta a vállát, és az oldala mellé eresztette a gépet.

– A Hustaingi Harcosok üdvözlik a Blackwindi Lándzsásokat az Indicasson, és felkérik önöket, hogy fogadják el Sun-Tzu Liao kancellár törvényes uralmát. A válaszától függetlenül igényt tartanak harcosuk holttestére, hogy visszavigyék a Hustaingre.

Doles bólintott. A többi Hustaingi Harcos bejelentkezett, és ha a foglyot nem kérik, akkor ő is eljutott a találkozási pontra.

– Hívják vissza a keresőcsapatokat! – Tudta, hogy a zászlós voltaképpen nem tartozik az ő parancsnoksága alá, de sejtette, hogy a fiatal tiszt a mandarin utasításának megfelelően engedelmeskedni fog. – És küldjön üzenetet a bázisra! Bontsanak tábort, és készüljenek az átköltözésre! – Ha olyan közel vagyunk a Hustaingi Harcosokhoz, hogy a járőreink találkoznak, hátrébb kell vonulnunk, hogy egy kis lélegzethez jussunk.

Úgysem tart sokáig a nyugalom, gondolta belenyugvással vegyes reménykedéssel. Elindult, de a zászlós jelentőségteljesen megköszörülte a torkát.

– Uram, válaszol valamit a holttesttel kapcsolatban?

– Hagyják itt! – legyintett Doles. – A repülési útvonalunkat visszakövetve idetalálnak. Aztán elvihetik a Hustaingre, vagy ahová akarják. – A két hullazsákra nézett, hátha érez majd egy kis sajnálatot, de csak bénult ürességet talált. – Küldök néhány Lándzsást, hogy eltemessék az emberünket.

A Blackwindi Lándzsásoknak nem volt többé valódi otthona. Bárhol is szálljanak le a Paktum védelmében, az a föld megfelelő lesz a temetéshez.

Ha már meghalni is elég jó volt.

10.

Jeilong, Indicass

Xin Sheng Közösség, Kapellán Konföderáció

3062. április 28.

Treyhang Liao megállt a dolgozószoba ajtajában, hogy köszönetét mondjon Warner Dolesnak a kíséretért.

– Nagyon örültem, őrnagy – hazudta a kezét nyújtva. Az Indicass eddig nem tett rá pozitív benyomást. Treyhang szeme meg sem rezdült az őrnagy kezének satuszerű szorításától, de utána hosszasan dörzsölte az ujjait, hogy visszatérjen beléjük az élet. – Ha vadászidényben jár Marlette’s Riviera felé, keressen fel! Garantálom önnek a kellemes időtöltést.

Az őrnagy egy gyors pillantást vetett a dolgozószobába – a tökéletesen szenvtelen pókerarc apró mozdulata nem kerülte el Treyhang figyelmét.

– Köszönöm, uram.

Óvatosság, vagy csupán helyzetelemzés? Treyhang úgy vélte, maga az őrnagy sem tudja. Szegény fickó. Beleesett az apám csapdájába. Oldalra lépett, megigazgatta Rossini öltönyét és nyakkendőjét, Doles pedig becsukta maga mögött az ajtót. Aztán, még mindig a mandzsettagombokkal matatva lassan az íróasztal mögött ülő férfi felé fordult. Pontosan tudta, hogyan fest, és hogy kifinomult nemtörődömsége mennyire bosszantja vendéglátóját.

– Üdv, Tormano – köszönt semleges hangon. Üdvözlés két egyenrangú között, semmi több. És nem is az illő hán-yu szerint.

Tormano jól leplezte ingerültségét, de nem olyan jól, hogy Treyhang ne vegye észre.

– Ni hao – felelte sokkal formálisabban, majd nyomatékosan hozzátette: – Fiam.

Az idősebb Liao gondosan kiválasztotta öltözékét a találkozóra, szokásos selyemöltönyét szürke kasmírpulóverre és sötét nadrágra cserélte. A végletekig hiú Tormano általában sokat adott a kinézetére, de jóképű, ázsiai vonású fia ellenében semmi ilyesmivel nem próbálkozott.

Treyhang helyet foglalt egy kényelmes bőrfotelben, apjával szemben. A második legjobb nem az ő stílusa.

– Hogy van anyád? – kérdezte Tormano egy pillanatnyi hallgatás után.

– A feleségedre gondolsz? – Treyhang elsimított egy ráncot ötezer C-jegyes öltönye ujján. – Jól van. Boldogan nyújtottam neki menedéket új-monacói villámban, ahol leélheti hátralévő napjait. Nélküled.

Ha a nyers kijelentés bántotta is Tormanót, nem adta jelét. Szomorú, szinte már sajnálkozó mosollyal méregette elhidegült fiát. Treyhang nem kérte apja beleegyezését életstílusához, a partikhoz, a fogadásokhoz és a társadalmi eseményekhez, de az anyja iránt mutatott nemtörődöm hozzáállása bosszantotta. Küzdött a késztetés ellen, hogy felálljon, kisétáljon innen, és maga mögött hagyja az Indicasst és apja legújabb eszelős tervét.

Csak a gyermeki lojalitás halovány maradványa tartotta a helyén. Ugyanaz a lojalitás, amely idevonzotta őt – egy háborús zóna közepébe hogy engedelmeskedjen apja ritka hívásainak. Treyhang hagyta elszivárogni haragját, nem akart ilyen nagy előnyt adni apjának abban a játékban, amely már egy ideje folyt közöttük.

– Szép hely – mondta nyugodtan. Nem akart a tárgyra térni, inkább körülnézett, felmérte a hivalkodó dolgozószobát. Párnázott bőrbútorok, antik íróasztal és polcok. Egy teljes könyvtár klasszikus művekből. Amennyire a házban – vagy inkább villában – töltött rövid idő alatt képes volt megállapítani, ez a helyiség sem különbözött a többitől.

Apja vállat vont, mintha semmiség volna az egész.

– Egy hálás hazafi adta kölcsön indicassi tartózkodásom idejére. Ezzel támogatja a Mozgalmat.

– Ha rólam lenne szó, a helyzet kihasználásának hívnád az ilyesmit – emlékeztette Treyhang az apját egy néhány évvel korábbi beszélgetésükre, melyet soha nem sikerült lezárniuk. – Azt hiszem, mostanában jóval többet költök nálad.

A döfés talált. Tormanóban volt annyi tisztesség, hogy legalább úgy tűnjön, mintha lelkifurdalása lenne fia kemény szavai miatt. A megbánás hat teljes másodpercig tartott.

– Azt szeretném, hogy térj vissza a Szabad Kapellába – közölte a mandarin kertelés nélkül.

Treyhang éles kacajt hallatott. Apja a maga módján jó játékos volt, de időnként türelmetlenné vált.

– Tudod te ezt ennél jobban is. – Azt akarta, hogy apja megfizessen türelmetlenségéért.

Tormano vonakodva bólintott.

– Rendben. Szükségem van rád. A Szabad Kapellának szüksége van egy erős örökösre a hátam mögött. Túl sok az átfedés, nem hagyhatok figyelmen kívül egyetlen potenciális problémát sem. Nem követhetek el hibát.

Mint amikor megpróbáltad átverni Kait azzal, hogy rábíztad a Szabad Kapella Mozgalmat, ő pedig jótékonysági szervezetté alakította? Az biztosan nagyon fájhatott.

– Van fogalmad róla, mikor ültem utoljára csatamech pilótafülkéjében? – Felkészült az udvarias, ám határozott elutasításra.

– Kétlem, hogy a huszonkét világot érintő tengerparti üdülőkörutad során és a sétahajókázás közben lett volna alkalmad ilyesmire – mosolyodott el Tormano. – Ó, igen, Trey, természetesen mindvégig szemmel tartottalak. Valószínűleg még nálad is jobban ismerem saját nettó jövedelmedet, és meg kell hogy mondjam, le vagyok nyűgözve. Mindezt segítség nélkül hoztad létre. Szép munka. – Újra elkomorodott. – Csakhogy én most nem egy újabb harci kutyát keresek. – Tekintete automatikusan az ajtó felé villant; Treyhang kételkedett benne, hogy Tormano egyáltalán tudatában volt a mozdulatnak. – Azokból rengeteg van. Nekem egy zászlóvivőre van szükségem. Egyetlen emberre, aki mögé felsorakozhat az egész Szabad Kapella. A jövő reménységére.

Miután te hátat fordítasz az uralkodásnak, gondolta Treyhang, aki gyakorlottan váltott át a Szabad Kapella párti retorikára.

Apja ezt hangsúlyozta, de Treyhang a kétségbeesést is kihallotta szavaiból.

– Ez az utolsó esélyed, igaz? – kérdezte.

Voltaképpen volt benne ráció. A Tyihonov, a Káosz Határvidék világai, a Konföderáció a Paktum ellen – mikor lesz még egy ilyen konfliktus a kapellán sakktáblán? A játékmező romokban, és egyetlen magányos lovag lesöpörheti az egész táblát. Vagy legalábbis sakkot adhat néhány főszereplőnek.

– Felkínálom neked a lehetőséget, hogy azt tedd, amit szeretsz – mondta Tormano. – Amiben jó vagy. Állj ki előre, a reflektorfénybe! Vezess néhány győzelmi felvonulást! Fogj kezet emberekkel, akár egy király! Légy látható.

Csábító ajánlat. Treyhang azon kapta magát, hogy rossz szokása szerint egymáshoz dörzsölgeti jobb kezének ujjait. Igen, nagyon csábító, de vajon a várható haszon megéri a belépti díjat?

– Mennyi ideig?

Tormano nem vesztegette az időt finomkodásra.

– Hat hónap – vágta rá.

A fiatalember felnevetett.

– Ne viccelj! Ki kell hagynom a marlette-i szezont, a solarisi nyári játékok helyi megfelelőjét, és már beneveztem a ’62-es szolár-jacht selejtezőire.

– Három hónap. – Az ajánlat ugyanolyan gyorsan és határozottan érkezett. Tormano nyilvánvalóan felkészült az első ajánlat megfelezésére.

Ez már a megvalósíthatóság határát súrolta. Két hétig el sem mehetnék erről a koszfészekről. Ám ha elfogadja, az azt jelenti, hogy három hónapig távol lesz a társasági élettől, nem számítva az utazás idejét. Treyhang hátradőlt a fotelben, hogy átgondolja a dolgot.

Nem számított, hogy hisz-e valójában a harcban, vagy sem. Véleménye szerint a Szabad Kapella Mozgalom több jót tett Kai vezetése alatt. Most azonban újra Tormano vezette a szervezetet, akár tetszik neki, akár nem. Nem mondhatom, hogy ő nem cselekszik semmi jót – akár véletlenül is –, miközben megpróbál egyre nagyobb hatalomra szert tenni. Valakinek uralkodnia kellett, és kétségtelen, hogy a múltban sokkal alkalmatlanabb jelöltek foglalták el a trónokat. Ami valóban számított, az csak a fizetség volt, márpedig Tormano hajlandó volt fizetni Treyhang segítségéért.

És valóban ellene akarsz fogadni? Az apa és fia közötti feloldhatatlan ellentét ellenére Treyhang tisztában volt vele, hogy Tormano igazi túlélő.

– Két hónap – szólalt meg végül.

Tormano kivárt néhány pillanatot, majd könnyedén bólintott.

– Rendben, Trey. Két hónap.

Treyhang elmosolyodott. Egy kis szolgálati idő nem jön rosszul, ha a hitelezőkkel kell tárgyalnia, a holovidfelvételek pedig szép kis summát hoznak majd a szolárjacht-versenyek ideje alatt működtetett video-könyvtárban. Némi szerencsével ezt az egészet akár be is válthatom egy előnyös meghívásra, amikor legközelebb a Solarison járok.

Meg aztán mi történhetne két hónap alatt?

11.

Chingdasun Közösség

Layting, St. Loris

St. Ives Paktum

3062. április 29.

Aris Sung a nagyterem fényezett teakfa padlóján ült, körülötte a Hiritsu-ház harcosai. Jobb kezében egy kis tálka rizst tartott, baljában pedig két evőpálcikát. Ujjatlan selyemköpenye a háta mögött nekigyűrődött a nyitott mennyezetet tartó öt fapillér egyikének. Az elmúlt két hét tempója kimerítette a mechharcost, arra ösztönözte, hogy hátradőljön, és kihasználja a támasztékot. Ő azonban ellenállt a késztetésnek, figyelmét megpróbálta a beszélőre koncentrálni, és közben azon gondolkodott, hogy sikerült shiao-zhang Ty Wu Nonnak ilyen tökéletes helyet találnia a Hiritsu-ház gyűlése számára.

A St. Loris-i Chingdasun Közösség leginkább a nashuari T’ao-shui tóparti üdülőtelepére emlékeztette Arist. Ám az üdülőhely csupán idegenforgalmi okokból adoptálta a kínai stílusjegyeket és építészetet, az itteni közösséget viszont teljes egészében átitatta a kultúra. A helyiek életét Kung-Fu-ce mester – itt soha nem emlegették Konfucius néven – tanításai befolyásolták. A filozófia türelemmel, udvariassággal és harmóniával ruházta fel őket. A tagok nagyon egyszerű életet éltek, a földeken dolgoztak, és kézműves termékeket adtak el a falusiaknak. A házak aprók voltak, de otthonosak, a lejtős tetők és a csúcsos sarkok a Song időszakot idézték. A külterületre már kisebb gondot fordítottak, de a közösségi épület valódi építészeti mesterműnek számított, a hatalmas teremben a teljes harcos ház összegyűlhetett.

Kung mester filozófiája a Hiritsu-ház nézeteinek is központi részét képezi. Miért érzem mégis úgy, mintha elveszítettem volna ezt a fókuszt? Körbenézett a szobában, végigtekintett a kétszáznál is több harcoson, akik a hagyományok szerint felsorakoztak, hogy panaszt vagy javaslatot tegyenek. A ház tradíciói közé tartozott, hogy a személyes és katonai problémákat családon belül rendezték le. A mai beszélgetés a St. Loris-i konfliktusról szólt, és kétszakasznyi járőröző mechharcos és egy szakasznyi gyalogos kivételével mindenki megjelent. Aris elméjében ezek az arcok – ázsiai vonásúak és mások – összeolvadtak a Paktum katonáinak és polgárainak vonásaival.

Értük teszem, vagy magamért?

– Miért nem különítünk el néhány szakaszt egyedi akciókra? – kérdezte Jené Silvers az összegyűlt háztól, miután perceken keresztül arról beszélgettek, hogyan veszítette el az erejét a St. Loris elleni támadás. Aris előrébb hajolt, és ezzel magára vonta a közelében ülő harcosok figyelmét. Jené shiao-zhang Non csatamech századának egyik szakaszparancsnoka volt, ezért véleménye csaknem olyan súllyal esett latba, mint egy századparancsnoké – például Arisé vagy lien-zhang Jamesé. Aris észrevette, hogy többen egyetértően bólintanak.

– Vagy vadász osztagokat – folytatta a nő a hozzá legközelebb ülő gyalogosokra mutatva. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg önkéntest találnánk bajtársaink között. – Újabb bólintások.

Orgyilkos osztagokat. Aris ügyelt, hogy helytelenítése ne üljön ki az arcára. Gyalogosként eltöltött szolgálata alatt őt is kiképezték ilyen taktikára. Ám ennek alkalmazása más kapellánok ellen nem tűnt helyes megoldásnak. Vagy csak a mechharcos beszél belőlem, aki a géppel segített harc vélt eleganciáját értékeli?

Két gyalogos szakaszparancsnok is felállt; egyikük a ház egyik kipróbált veteránja, a másik pedig Li Wynn, akit csak nemrég neveztek ki pai-zhanggá. Az egységben jól meghatározható, rangidősség szerinti hierarchia létezett, de Ty Wu Non hivatalos elismerése – egy adoptált harcos előléptetése – érezhetően emelte a fiatalember értékét. A Hustaingen Li mentette meg Isis Marikot a fogságba eséstől, és talán a haláltól is. A tettek pedig sokat számítottak egy harcos házban. Ha úgy kívánta volna, valószínűleg ő kap először szót. Ám Li udvariasan biccentett az idősebb szakaszparancsnok felé, és visszaült a helyére. Aris büszkeséget érzett védence előzékenysége láttán. Bizonyos szempontból igazi mintakatona.

– Ami a katonáimat illeti – kezdte a veterán –, mi mindig készen állunk az akcióra. Ha mást nem is sikerül elérnünk, a St. Ives-i Lándzsások parancsnokának, és talán Marko Rubinsky ezredesnek a kiiktatásával felgyorsíthatnánk az ellenállás összeomlását.

Arisnak feltűnt, hogy a katona nem ejtette ki Cassandra Allard-Liao nevét. Már a megölésének az említése is komoly politikai következményekkel járhat. Aris kételkedett benne, hogy halála demoralizálná a St. Ives-i Lándzsásokat. Lehet, hogy csak fanatizálná őket, vagy ami még rosszabb, idehozná a bátyját. Nem félt Kai Allard-Liaótól, de ostobaságnak tartotta volna, ha valaki nem tisztel egy ilyen kiváló képességekkel rendelkező harcost. A győzelmünket akarjuk előrébb hozni, nem pedig a zűrzavart növelni.

Amikor a gyalogsági tiszt visszaült, mindenki Li Wynnre nézett. A fiatalember felállt, és megigazgatta egyenzubbonyát.

– Véleményem szerint pai-zhang Silvers javaslata nem elég megalapozott – tért vissza az előző témához. Lassan beszélt, láthatóan jól megválogatta a szavait, hogy megpróbálja elrejteni az utcán összeszedett, durva stílusát. – A Konföderációt nemcsak a katonai ellenállás erőssége lassítja, hanem a polgári ellenállás is. A szakaszommal több városban és faluban állomásoztunk az előrenyomulásunk sávjában, és el kell mondanom, hogy ezek a települések ugyanúgy harcmezőnek számítanak. Az embereimmel méreg, tüntetők és mesterlövészek végeztek. A gondolatra is elfog a rosszullét, hogy ezek a kutyák elnyomhatják az olyan becsületes konföderációs állampolgárokat, amilyenekkel Pardrayben és itt, Chingda-sunban találkoztunk.

Hiba volt a pardrayi kormányzatot ehhez a közösséghez hasonlítani, gondolta Aris, magában kritizálva Li Wynn érvelését. Chingdasun lakói valószínűleg ugyanilyen vendégszeretően bánnának a Paktum katonáival is, és hibásnak érezte konföderációpártinak beállítani békés semlegességüket. Ám a harcos házak többsége a katonai láz szorításába került. A harcos házak nem egyenlők a Konföderáció hadseregével. Mi elkülönülünk tőlük, a ház mesterein keresztül a kancellárt szolgáljuk. Ha Aris valaha is vitatni akarta ezt az elképzelést, ennél jobb alkalmat keresve sem találhatott volna.

A rizses tál már félúton volt a szája felé, amikor rádöbbent, hogy meg fog szólalni. Már megint.

– És mi lenne az ön megoldása, Li Wynn? – kérdezte, mielőtt lebeszélhette volna magát a közbeszólásról. Félrerakta a tálkát, a combjára fektette a kezét, és védencére nézett. Li Wynn sifujaként, mentoraként Aris bármikor közbevághatott anélkül, hogy udvariatlannak tűnt volna. Egészen addig, amíg olyan témában szólok hozzá, amely részét képezi a ház filozófiájába való beavatásának. – Azt akarja javasolni a ház mesterének, hogy vessük be harcosainkat a civilek ellen? Azok ellen az emberek ellen, akik ha meg is vannak tévesztve, ugyanúgy a Konföderáció állampolgárainak kellene lenniük? Az ilyen atrocitások ellenkeznek a Lorix Rendelettel.

A Lorix Rendelet, a Konföderációban négyszáz éve meghozott vallási jellegű szabályok gyűjteménye minden harcos ház alapelveiben megtalálható volt kisebb-nagyobb mértékben. A Hiritsu-ház meglehetősen szabadon értelmezte, de így is elegendő jogosultságot szolgáltatott Aris számára a közbeszólásra.

Ahogy abban Aris reménykedett is, Li Wynn beleesett mentora csapdájába.

– Akik ellenállnak, és nem akarnak visszatéri a Konföderációba, azok az ellenségeink. És a ház ellenségei…

– Ne beszéljen shiao-zhang Ty Wu Non nevében! – szakította félbe élesen Aris. Li válaszra nyitotta a száját, Aris pedig előrehajolt, felkészült a még nyersebb rendreutasításra. Azt mondtam, a Konföderáció állampolgárainak kellene lenniük. Bár Li csak a véleményét akarta hangsúlyozni, mégis helytelenül értelmezte.

– Kérem, üljön vissza a helyére, Li Wynn – mondta Aris csendesen, mintha csak javasolna valamit, de hangja egy közvetlen parancs erejét hordozta.

Tudta, hogy valaki fel fogja venni a kesztyűt. Egy gyalogosra számított, mivel a civil lakossággal leginkább ők foglalkoztak. Jené Silvers azonnal felpattant, és ez némiképp meglepetésként érte.

– Ön pedig azt akarja mondani, lien Sung, hogy shiao-zhang Nonnak nem kellene fenyegetésként felfognia a Paktum lakosságának ellenségességét? – Hangjának hivatalos színezete arra utalt, hogy ő is a logika és hűség csapdájába akarja csalni Arist.

Ő azonban nem volt ennyire könnyű préda. Felállt, hogy egy szintben legyenek egymással, és nem kerülte el a figyelmét, hogy mindennapi viselete a nő díszegyenruhájával szemben azt a látszatot keltheti a többiekben, mintha a katonai és a civil álláspont feszülne egymásnak.

– Amennyire én tudom – felelte semleges hangon –, a ház mestere még nem fejezte ki hivatalos véleményét ebben a kérdésben.– Mivel eddig senki sem feszegette a témát. Óvatosan folytatta, tisztában volt vele, milyen ingoványos talajon jár. – Ám reménykedem benne, hogy házunk mesterének akarata soha nem sérti meg saját házának előírásait.

Halálos csend fogadta Aris szavait. Egy dolog volt vélemény formájában javaslatot tenni, és egy egészen másik egyáltalán csak célozni arra, hogy a ház mesterét a Konföderáció kancellárján kívül bárki is kérdőre vonhatja. Jogilag ha a ház mestere úgy döntött, hogy eldobja a formális esküt, és ír helyette egy újat, büntetlenül megtehette. Aris nem hitte, hogy egy ilyen átszervezést bármelyik harcos ház is túlélne – talán csak az Imarra –, de a kihívás megtörtént. Ha ez nem követeli meg Ty Wu Non személyes beavatkozását, akkor nem tudom, mi lenne rá képes.

Ty Wu Non ugyanolyan karcsú testfelépítésű volt, mint Aris, csak nem annyira magas. Ám amikor hangtalanul felemelkedett székéről, senki nem hagyhatta figyelmen kívül a tekintély auráját, amely a ház mestereként eltöltött négy év alatt gyűlt köré. Szokásos hétköznapi öltözékét viselte, a széles vállú, sötétzöld, a helyiség világításában szinte már feketének látszó selyemköpenyt. Aris reménykedett benne, hogy a ruhaválasztás nem véletlen egybeesés műve. Az egyenruhák egyre növekvő változatossága, bár nem számított szabálytalannak, csak egy jele volt annak, ami miatt Aris úgy vélte, a ház kezd letérni a helyes útról.

A mester egy biccentéssel visszaültette a helyére Jené Silverst, aztán hosszan nézte Arist, mintha megpróbálná kifürkészni a fiatalember szándékait. Senki sem szólt. A csendet csak a selyem suhogása, és a padló halk reccsenése zavarta meg, ahogy valaki testhelyzetet változtatott. Non sötét szeme keskeny, érzelemmentes réssé szűkült, amikor megszólalt, mintha szavain kívül minden mást el akarna rejteni:

– A helyzet néha nehéz választás elé állít minket, Aris Sung. Szükség van áldozatokra.

Nem mindig, akarta válaszolni Aris, de tartotta a száját. Ty Wu Non nem az az ember volt, aki értékelte az udvariatlanságba rejtett bátorságot. Lehetőséget ad nekem a reagálásra, amivel jóváhagyja aggodalmamat, ha a következtetésemet nem is. Most bizonyítanom kell az igazamat, vagy legalább még több gondolatot szentelnem a témának. Mindkét esetben védtelenné válik a büntetés előtt, de ezzel már nem törődött.

Aris bólintott, mintha valami nagy bölcsességet hallott volna.

– Erős szavak – ismerte el. Összevonta a szemöldökét, mintha gondolkodna. – És ismerős szavak.

A ház mestere nyilvánvalóan be akarta fejezni a beszélgetést, és Aris szavait a behódolás jeleként fogta fel. Hiába próbálta elrejteni gondolatait, Aris észrevette a pillanatnyi zavart a shiao-zhang arcának és vállizmainak megfeszülésében.

– Ismerősek? – kérdezte végül Ty Wu Non, engedélyezve ezzel Aris számára a további érvelést. – Nem emlékszem, hogy máskor is mondtam volna.

– Hm, valóban? – Aris néhány másodpercig ártatlan zavarodottságot tettetett. – Ó, ön nem is lehetett, shiao-zhang Non. Egy másik vita jutott eszembe, amikor a Konföderáció egyik állampolgára érvelt hasonlóképpen… Romano Liao tisztogatásai mellett. – Aris könnyedén megrázta a fejét, de a szemkontaktust egy pillanatra sem szüntette meg. – Biztosan én tévedtem.

Ezúttal senki nem mert moccanni. Aris biztos volt benne, hogy sokan az elkövetkező másodpercekben az ő teljes megsemmisítését várják. Leplezett sértés egyszerre házam mestere és a kancellár felé. Minden joga meglenne hozzá, hogy elbánjon velem. Aris azonban már nem önmagában bizonytalan emberként, vakon tévelygett ebben a konfliktusban. Ha a mester elítél, én elfogadom. Lehet, hogy itt ér véget harcosi pályafutásom, de akkor is elfogadom…

Ty Wu Non tekintete elsötétedett, mindenki láthatta elégedetlenségét. Aztán újra kitisztult – mintha a lavina lassan visszahúzódott volna a hegyre.

– Talán igaza van – mondta érzelemmentes, ám erős hangon. – Erre még vissza kell térnünk a későbbiekben. Leléphet. – Tekintete végigsöpört a helyiségen, mindenkire kiterjesztve a parancsot.

Miközben Aris kisétált az ajtón harcostársai között, akik szemlátomást kényelmetlenül érezték magukat a közelségében, már el is kezdte a tervezgetést. A cselekvés többet jelent bármennyi szónál, emlékeztette magát. A ház mestere haladékot adott neki, illetve hallgatólagosan beleegyezett, hogy saját útját kövesse. Egyeseknek meggyőzésre lesz szüksége, de reménykedett benne, hogy többen is felismerték a kihívásában rejlő igazságot. Az idő majd megmondja. Ha van időnk. Ha képes leszek megteremteni az időt.

Aris megesküdött, hogy képes lesz rá. Választ kell kapnia a kérdésére.

Értük teszem, vagy magamért?

12.

Mennyei Palota

Zi-jin Chéng, Sián

Sián Közösség, Kapellán Konföderáció

3062. május 2.

Sun-Tzu Liao a stratégiai tervező központ holografikus térképét tanulmányozta, Romano szelleme pedig a válla felett lebegve hallgatta, ahogy sang-jiang-jun Talon Zahn a közelmúlt csapatmozgásait ismerteti. Ion Rush a konzolokat kezelő fiatal tisztek munkáját felügyelte. Sasha Wanli csendesen állt a közelben, de nyilvánvalóan felkészült rá, hogy válaszoljon bármilyen kérdésre. Sun-Tzu érezte anyja éber jelenlétét, és eszébe jutott, milyen megszállott figyelemmel fókuszált mindig a katonai ügyekre.

Ma nem a tradicionális kancellári selyemköpenyt viselte, inkább fekete selyeming és vörös zakó, valamint mellény mellett döntött. A zakó ujjait arannyal szőtt jian kard és napsugár minták díszítették. A hagyományok egyik birodalomban sem vesztek ki könnyen, Sun-Tzu pedig különösen ritkán feledkezett meg uralkodói köpenyéről, amikor a Siánon tartózkodott. A mai napnak ebben az órájában azonban elrendelte, hogy a parancsnoki központot két konzol kivételével ürítsék ki, mert azt akarta, hogy csak ő és három tanácsadója legyenek jelen. Még így is a Liao-házat képviselte, de mivel mostanában feszült viszony alakult ki Zahn és közte, úgy vélte, jobb, ha egy kis időre félreteszi a hivatalával együtt járó formalitást.

– A Canopiai Lövészeket pedig átirányítottuk a Second Try világára – fejezte be Zahn a jelentést a Szabad Világok Ligájának határán létesített új helyőrséggel. – Innen könnyen támogathatják a styki „megfigyelő” egységet is.

Isis Marik elbocsátása a várt eredményt hozta – Thomas csapatösszevonásokat hajtott végre a határ mentén.

– Hol van az űrugrója? – kérdezte a kancellár.

– A Necromónál – felelte Zahn azonnal, meg sem kérdezve, kire céloz Sun-Tzu. – Utasítottam az Elias Jung hadihajót, hogy maradjon ott, amíg az űrugró újratölti a hajtóművét. Amint elhagyja a Konföderáció területét, az Elias visszatér járőrözni a Xin Sheng Közösségbe.

Ion Rush ránézett.

– Ha Thomas Marik tervez valamit, akkor rögtön azután fog lépni, hogy Isis átlépett a határon.

Sun-Tzu hosszú körmének sima hátával végigsimított az arcán, és fontolóra vette a problémát. Elképzelte anyja paranoiáját a Konföderáció határa mentén zajló nagyszabású csapatmozgások miatt, aztán elhessegette a gondolatot.

– Semmit nem tervez – jelentette ki határozottan, és félresöpörte Romano heves kitörését, mielőtt elvonhatta volna a figyelmét. – Isis meg sem próbál visszatérni a Ligába, Thomasnak nincs oka konfliktust kirobbantani. – Sasha Wanlira pillantott. – Ezenkívül a Maszkirovka biztosított róla, hogy nem halmozott fel egy nagyobb offenzíva megindításához szükséges készleteket.

– Félve mutatok rá – mondta Zahn tiszteletteljes hangon, de valódi félelem nélkül –, hogy a Szabad Világok Ligájának határvidékét megerősítő csapatokat abból az erőből kellett elvonnunk, melyet Kai Allard-Liao kordában tartására tartogattunk, hogy ne legyen képes még mélyebben betörni a Konföderáció belsejébe.

Sun-Tzu elmosolyodott. Ritkán avatkozott be a háború részleteibe, ezeket meghagyta Zahnnak és Ion Rushnak. Kai problémája azonban legalább annyira volt politikai, mint katonai természetű.

– Erősítsék meg a Sarnát még egy ezrednyi megfigyelővel! – utasította tanácsadóit. – Ha kell, hívják vissza a styki egységet! Közben pedig rendeljék kapellai helyőrségi szolgálatra a Sarnai Hadi Akadémia ezredét!

Ion Rush és Talon Zahn összenéztek. Zahn mindkettejük nevében beszélt, amikor megszólalt:

– Az SHA-t nem engedtük el a bolygóról, mióta elfoglaltuk a Sarna Fennhatóságot élelemmel ellátó Kaifenget. Miután Kai legutóbbi rajtaütésénél nem voltak hajlandóak segíteni, miből gondolja, hogy most készek lesznek az együttműködésre? – A térképre pillantott. – A Kapella fontos világ. Az unokaöccse csábító célpontnak fogja tekinteni.

Sun-Tzu egyetértően bólintott.

– Ám a hajózási gondok miatt a Kaifeng és a Sarna között sajnos korlátozni kell az élelmiszer-szállítást. Körülbelül abban az időpontban, amikor az SHA a Kapellára ér, a harcosok családjai elkezdenek éhezni. Együtt fognak működni velünk Kai ellen, bár tudom, hogy ő nem erre számít.

– Ne aggódjanak Kai Allard-Liao miatt! – szólalt meg egy hátborzongatóan lágy hang az árnyékból. Kali lépett a konzolt megvilágító, irányított fényű lámpák bizonytalan derengésébe; vörös ruhája mintha vérben ázott volna. Megkerülte az egyik konzolt, de megtorpant, mielőtt egy világosabb fénykörbe lépett volna. – Hamarosan más problémákkal lesz elfoglalva.

Sun-Tzu emlékezett Romano rajongására Kali iránt, és azt sem felejtette el, milyen kutyaszerű, vak elkötelezettséggel rajongta körül húga az anyjukat. Szinte még most is éreztem hogyan melegíti át Kalit Romano kísértetszerű jelenléte. Kali talán őrült, de képességeit és erőforrásait nem lehet kétségbe vonni. Lehet, hogy valóban tud valamit.

– Miről beszélsz, Kali?

Húga karcsú csípője előtt összekulcsolta ujjait. Vörösesbarna haja vastag, ám szabályos fürtökben omlott a hátára, szeme pedig két keskeny, sötét hasítéknak látszott sápadt arcában.

– A Konföderációnak vannak barátai, kedves bátyám, olyan apostolok, akik hisznek felsőbbrendűségünkben. A jelek leszámolást ígértek, és ez most bekövetkezik általam. – Mosolya szinte ragyogott. – Az áruló Liaók egy hét múlva nem lesznek többé. Egy hónapon belül pedig megoldom a St. Ives-i konfliktust. Ez lesz a végső válasz imáinkra.

Utasította a thug orgyilkosait, hogy eredjenek Candace és az utódai nyomába? Sun-Tzu gyomra görcsbe rándult. A thugok nem a megbízhatóságukról és a feltűnésmentes munkájukról voltak híresek. Ráadásul a halálistennő reinkarnációjaként szolgálták a húgát. Ha csak egyetlen orgyilkos is sikerrel jár, mindenki tudni fogja, hogy ők is érintettek az ügyben, és ez katasztrofális következményekkel járhat.

Kivéve, ha mindannyian sikerrel járnak, súgta Romano hangja a fülébe.

Sun-Tzu rettegése tovább fokozódott.

– Mit tettél? Mit műveltél, Kali? – Hangja alig volt több suttogásnál, de más jelét nem adta felindultságának. Aztán inkább megnyugtató, mint fenyegető hangon megkérdezte: – Mi a te végső megoldásod a problémáinkra?

Kali merev arcán egy pillanatra zavar suhant át, mintha azon gondolkodna, hogyhogy a bátyja nem tud semmit, és miért őt kérdi. Aztán magabiztosan kihúzta magát.

– A wei megoldás – felelte könnyed hangnemben.

Sun-Tzu hátán végigfutott a hideg, miközben Romano szelleme gúnyosan kacagott a háta mögött.

– Az új és ősi istenekre, nem! – Bár határozottan elutasított minden vallást, az átkozódás kiszakadt belőle, mielőtt felismerte volna, mit mond. Gyorsan rendezte vonásait, konzerválta döbbent arckifejezését, de ennél többet nem árult el. – Megszerezted a wei ideggázt, és átadtad a vallási fanatikusaidnak?

Kali szemében leplezetlen düh villant.

– A követőimnek! – javította ki bátyját. Ám képtelen volt hosszabb ideig dühös lenni Sun-Tzura. Másodpercek alatt lehiggadt, arcára harag helyett messiási kifejezés költözött. – Isteni megtorlásunk eszközeinek.

Egy régi emlék bukkant a felszínre. Romano Liao egy alkalommal a trónterembe hívatta az egész családját, és rövidített formában felidézte a negyedik utódlási háború történetét. Mesélt nekik Candace Liaóról és Justin Allardról. A megölésükre küldött bérgyilkosról. Sun-Tzu ugyanerre az önigazoló hangsúlyra emlékezett, anyjának ugyanez az őrület égett a szemében, mint most Kaliéban. Valóban anyánk lánya. Romano szelleme elmosolyodott, és elégedetten bólintott.

– Valóban ezt tette – suttogta környezetéről megfeledkezve, és érezte, ahogy álcamaszkja elenyészik. Döbbent arckifejezéssel meredt Talon Zahnra és Ion Rushra. A két rangidős harcos szinte egyszerre nézett Sasha Wanlira, majd gyorsan elkapták a tekintetüket a nőről. Tudják, hogy egy halott embert néznek. És Sasha is tudja. Az idősebb nő egészségét egyébként is megviselték a hosszú évtizedek megpróbáltatásai, de most úgy tűnt, hogy hibáját felismerve bármelyik pillanatban megállhat a szíve. Bőre szürkés árnyalatot öltött, arcán ugyanaz a rémült döbbenet látszott, mint a többiekén.

– Mennyi? – kérdezte Sun-Tzu, hátat fordítva a húgának. – Mennyi ideggáz?

– Elég ahhoz, hogy meg lehessen nyerni vele egy háborút – felelte Kali, aki bátyja sokkját egyértelműen belenyugvásként értelmezte. – Tizennégy tartály – megfelelően elosztva – tette hozzá büszkén.

Sun-Tzu Sasha Wanlihoz fordult. A Maszkirovka vezetőjének mozgott az ajka, néma számításokat végzett. Néhány másodperc múlva megszólalt:

– Ha a legnagyobb hatást akarják elérni vele, kisebb egységekre kell bontani, és szétszórni a nagyobb lakóközpontok felett. – Újabb számítások következtek, majd egy hatalmas nyelés.

– Körülbelül ötmillió ember megöléséhez elegendő az anyag.

Ötmillió! Romano le volt nyűgözve, Sun-Tzu viszont el sem akarta hinni, hogy ez megtörténhetett.

– Vagyis elegendő a Kentares óta elkövetett legnagyobb atrocitáshoz – mondta fakó, erőtlen hangon. – Elegendő ahhoz, hogy a teknőcparti bombázás egyszerű űrhajóbalesetnek tűnjék mellette, pedig az az eset a Füstjaguároknak a klánjukba került. – A hír irtóztató erővel csapott le rá, és a kancellár kis híján megtört. Sosem érzett még ehhez hasonló rettegést, és tisztában volt vele, hogy ezt most nem sikerült teljes mértékben elrejtenie.

– Darabokra szakítják a Konföderációt – folytatta élettelenül, begyakorolt érzelemmentességgel. – A többi nagy ház. A népeik nem adnak számukra más lehetőséget. Követelni fogják.

– Ez nem történhet meg, Sun-Tzu – lépett előre Kali, bár még így is elkerülte a helyiség legfényesebb pontját. Szeme továbbra is csupán két sötét foltnak tűnt. – Nem fog megtörténni – ígérte.

A Konföderáció kancellárja higgadtan ránézett; még mindig nem tért magához a bénultságból.

– Miért nem?

– Az előjelek kedvezőek – felelte húga fanatikus hittel. – Szerinted miért vártam vele ilyen sokáig? Nem fog megtörténni, vagy létezik másik magyarázat, amit majd kitalálsz. A Konföderáció túléli, és erősebb lesz, mint valaha.

Sun-Tzu odalépett Ion Rushhoz, és kihúzta a Dián-ya lézerpisztolyt az Imarra-ház mesterének derékszíjából. Rush mozdulatlanul tűrte, hogy a kancellár lefegyverezze. Sun-Tzu az oldala mellé eresztett pisztollyal Kali felé fordult. Érezte, hogy Romano helyesli Kali lépését, ő maga viszont legszívesebben szabadjára eresztette volna haragját. Most végre egyértelmű rálátása nyílt anyja és húga közös őrületére.

– Mikor? – kérdezte suttogó hangon, abban reménykedve, hogy talán még megakadályozhatja a katasztrófát. – Mikor kerül sor a támadásokra?

Kali elmosolyodott, nyilvánvalóan ügyet sem vetett bátyja fenyegetésére.

– Ne aggódj, Sun-Tzu. Az embereim már hetek óta a helyükön vannak, és csak a jelre várnak. Az első hullámra pontosan a megadott időben kerül sor. Vagyis ma.

Sun-Tzu kis híján lelőtte. Húgára emelte a lézerpisztolyt, és az anyja másvilági jelenlétéből sugárzó dühödt tiltakozás hatására csaknem meghúzta a ravasz. Aztán megpillantotta a közelben álló Sasha Wanlit. Romano ezúttal egyetértett, mert gyűlölte a nőt korábbi hibái miatt.

Kali üres tekintettel bámult rá, mintha saját vízióiba feledkezve nem is látná a fegyvert. Sasha elsápadt, de meg sem rezdült, szemlátomást elfogadta a sorsát. A fegyver csöve kettejük között mozgott ide-oda, a kancellár ujja megfeszült, de nem tudta eldönteni, melyiküket lője le. Mindenkit. Senkit. Kali, Sasha, Zahn, Rush és a két szolgálatos tiszt is kővé dermedten figyelte a jelenetet. Sun-Tzu látta magát, amint kiüríti az energiatárat, és addig rángatja a ravaszt, amíg a fegyver el nem hallgat.

És így miben különböznék Romanótól? – tette fel a kérdést magában, és ez visszahúzta őt a szakadék széléről. Milyen gyakran kerültem közel a halálhoz? Hányszor jutott eszébe, hogy megparancsolja apámnak, a Maszkirovka vezetőjének, hogy végezzen velem? És hányszor adta ki a parancsot, hogy aztán magának Tsen Shangnak kelljen lebeszélnie róla?

Sun-Tzu remegő kézzel eresztette le a fegyvert. Én nem vagyok az anyám. Az ő módszere haragból vagy csalódottságból meghúzni a ravaszt, nem az enyém. Még mindig tombolt benne a vágy, hogy végezzen valakivel; ökölbe szorította bal kezét, és érezte, ahogy borotvaéles körmei saját húsába vájnak. Én nem leszek olyan, mint az anyám! – fogadkozott.

Visszaadta a fegyvert Ion Rushnak.

– Kali – szólalt meg komoly, visszafogott hangon –, mindent fel kell jegyeznünk az utókor számára. Az ügynökök nevét, akik most már a Konföderáció hőseinek számítanak, a dátumokat, időpontokat, a támadások célpontjait. Sasha, vigye fel Kalit az irodájába, és próbáljon mindent kiszedni a memóriájából!

Sasha Wanli, aki jól láthatóan meglepődött azon, hogy élve hagyhatja el a helyiséget, gyorsan odalépett Kalihoz, és udvariasan a liftre mutatott. Kali felsőbbrendű mosollyal engedelmeskedett. Sun-Tzu megvárta, hogy távozzanak, miközben próbálta figyelmen kívül hagyni Romano folyamatos suttogását: túl késő, túl késő, túl késő.

– Az ideggáz bevetését mindenáron meg kell akadályoznunk

– jelentette ki. – Elrendelem, hogy bármilyen eszközzel is, de szedjék ki az információt Kaliból. Azt hiszem, ezzel a „konföderációs hős” mesével nem lehet sokáig etetni.

Összeérintette a kezeit, egyik ujjhegyét a másikhoz, és néhány másodpercig lehajtott fejjel töprengett. Homlokáról egy verejtékcsepp hullott az ujjára, majd vérrel keveredve tovább-csorgott a bal csuklóján.

– Zahn, vonjon ki annyi erőforrást a háborúból, amennyit csak szükségesnek lát, de állítsa meg őket! Ion, maga kapcsolatba lép Candace-szel. Mondjon el neki mindent – ismétlem, mindent – amit Sashának sikerül kiszednie Kaliból a thug ügynökökkel és a célpontokkal kapcsolatban.

A két férfi komoran bólintott.

– Reménykedjünk benne, hogy sikerül leállítanunk ezt az egészet, mielőtt még túl késő lenne. – Azzal sarkon fordult, és elindult a felvonó felé. Romano gúnyos kacaja kísérte lépteit.

Gunming, Indicass

Xin Sheng Közösség,

Kapellán Konföderáció

Az Indicass napja zavartalanul sütött, egyetlen felhő sem mutatkozott a zafírkék égbolton, hogy útját állja ragyogó sugarainak. Kedvező előjel azoknak, akik hisznek az ilyesmiben, gondolta Tormano. A mandarin Gunming kormányzója mellett állt, egy fal nélküli sátorpavilon hűst adó árnyékában, és türelmesen várta, hogy a trollszerű kis ember befejezze nyitóbeszédét. Vetett egy gyors pillantást a város vásárterének keleti szélén őrködő Blackwindi Lándzsás századra, és az alakzatot vezető Hélioszra, melynek pilótafülkéjében saját fia foglalt helyet. Ígértem, hogy megmutathatod magad, Treyhang, de csak utánam. Mindig csak utánam. Ezek voltak az utolsó összefüggő gondolatai, mielőtt a káosz elnyelte Tormano Liao mandarin elméjét, és könyörületesen elorozta élete utolsó néhány másodpercének józanságát.

13.

Halálvirág űrjáró

Kalóz ugrópont, Taga rendszer

Xin Sheng Közösség, Kapellán Konföderáció

3062. május 2.

Petyr Andreyevich befejezte a felszállás előtti ellenőrzést az előző évszázadban gyártott Lucifer lég-űr vadászon, és a zéró gravitációban körbelebegett a Union osztályú űrjáró jól karbantartott indítóhangárjában. Még egy utolsó bevetés, ígérte némán az öreg vadászgépnek. Elkapott egy tartóoszlopot, és erős kézzel a padlóhoz kényszerítette súlytalan testét. Egy mérgezett tőr, egyenesen a St. Ives Paktum szívébe.

A You-dú Xin-záng űrugró már leadta az első figyelmeztetést az ugrás előtt. A következőnél átugranak a Taga rendszeréből a St. Ives-i fővilág, a Tian-Tan egyik kalóz ugrópontjára. Petyr kapta a megtisztelő feladatot, megelőzve ezzel régóta szolgáló thug hittestvéreit. Az istennő engem választott; tudja, hogy nem fogom cserben hagyni.

Ellökte magát az oszloptól, átlebegett a lég-űr vadász orra felett, és keresett egy másik kapaszkodót. Belenézett az elülső rakétaindítók megtévesztően üres feketeségébe, és kezét a gép hűvös fémbőrére helyezte. Egyetlen rakéta, melyet megérintett az istennő. Ez fog véget vetni Candace Liao szentségtelen uralkodásának,

A Halálvirág űrjáró a célhoz érve leválik az űrugróról, elindul a Tian-tan felé, és valahol útközben útjára bocsátja a magányos vadászt, amely egyenesen a királyi palotát veszi célba. Talán soha nem térünk vissza, de ez a karma, és az istennő megjutalmaz – ha nem ebben az életben, akkor a következőben.

Petyr megkerülte a létrát, és fellökte magát a pilótafülkébe. A második figyelmeztető jelzés megszólalásakor már be volt szíjazva a székébe. A hármas jelzés után már az ugrás következett a St. Ives rendszerbe. A pilóta úgy döntött, a hajójával együtt utazik. Mintha máris érezte volna a Halálvirágot szállító csillaghajó energiáinak dübörgését, de gyorsan meg is dorgálta magát ostobaságáért.

Az űrugrók Kearny-Fuchida hajtóműve egyetlen hatalmas adagban eresztette szabadjára az eltárolt energiát, amely áthasította az einsteini tér határait, és harminc fényévnyire repítette a hajót, illetve utasait. A rendszer gravitációs kútjától való védelem miatt a hajóknak általában a nadír vagy zenit ugrópontra kellett érkezniük. A rendszer belsejében elhelyezkedő kalóz ugrópontok, ahol a gravitációs mezők kioltották egymást, sokkal pontosabb számításokat igényeltek, ám ugyanakkor lehetővé tették, hogy a hajó a céljához közel érkezzen meg. A rés a Paktum páncélján, gondolta Petyr. Akkor érkezünk, amikor a hold áthalad Tian-Tan fölött. Az újhold. Kell ennél jobb ómen a sötét istennő hű szolgáinak?

És akkor megtörtént. A You-dú Xin-zang ugrott.

Petyr érzékei számára az ugrás soha nem tartott tovább néhány rövid másodpercnél, bár a valós időben akár percek is eltelhettek. Az ugrás minden ember elméjére másképpen hatott, sőt, az egyes ugrásokat is másként élhette meg ugyanaz az ember. Röviden vagy elnyújtottan, néha rosszullét vagy félelem is jelentkezett, de az okokat senki sem tudta. Petyr tartotta magát ahhoz a pilótahiedelemhez, hogy az ember ilyenkor néhány pillanatnyi őrületet él át, mert az elme olyan dolgokkal találkozik, melyek a normál térben nincsenek jelen. Az ugrás végeztével mindig köszönetét mondott istennőjének a biztonságos utazásért, és magában ünnepelte az emberiség hatalmát a világegyetem törvényei felett.

Csakhogy az utazás ezúttal nem akart véget érni.

A fizikai világegyetem mintha megnyúlt volna egy negyedik dimenzióban, minden eltorzult Petyr szeme előtt egy végtelen horizont felé, csak hogy azután újra visszaalakuljon a majdnem tökéletes valóságba. Aztán kezdődött minden elölről. Elméje sikoltott az izzó, perzselő fájdalomtól. Még soha, egyetlen ugrás sem volt rá ilyen hatással. És amikor már úgy tűnt, elérte ép elméjének legvégső határát, az univerzum új irányban terjedt tovább, és magával rántotta őt a káoszba. A színek illatokat hordoztak, és látta saját üvöltésének hangját, ahogy körbeölelték őt a sötét árnyékok. Küzdött és kapálózott, kezében szúró fájdalmat érzett a homály megérintésekor.

Az ugrásnak már be kellett fejeződnie, sugalmazta elméjének racionális fele, de kis híján újra beleveszett a fejében tomboló viharba. Vége, mert tudok gondolkodni és mozogni. Nem ragadhattam két másodperc között. Megpróbálta becsukni a szemét, de a sötétséget sokkal ijesztőbbnek találta, mint az eltorzult valóságot. Petyr zokogott.

A Lucifer, emlékezett vissza. Az istennő. Akárhová nézett, semminek nem látta értelmét. Az ajkába harapva megpróbálta összpontosítani gondolatait a fájdalmon keresztül. Sikerült azonosítania a lég-űr vadász szárnyát, bár az olajos fém szaga eltorzította látását. Oda akart mászni, de képtelen volt megmozdulni. Egy sötét, keserű aroma tartotta leszorítva, szinte satuba fogta vállát és combját. A biztosító hevederek… már be vagyok szíjazva.

Ám amint sikerült legyűrnie ezt a kihívást, máris egy újabb jelentkezett, amikor a műszerfalra nézett. Ott volt előtte a panel, egy végtelen kiterjedésű, hegyes-völgyes, hideg fémmel borított mező. Ez egy próba. Az istennő próbára tesz engem. Az egyik hegy tetején megpillantotta parancsolóját.

Petyr elszántan mászni kezdett felfelé.

Halálvirág űrjáró

Elhibázott belépési pont, St. Ives rendszer

St. Ives Paktum

Bármilyen filigrán termetű is volt, Simone Devon tábornok alig tudta átpréselni magát a Halálvirág hajóközi átjárójába vezető, deformálódott ajtón. A gravitáció hiánya megkönnyítette a dolgát, mert így legalább nem kellett cipelnie a nehéz űrruhát. Látta a hajófalon a horpadásokat, és a gyenge drótként elcsavarodott támoszlopokat. Csoda, hogy a hajótest egyes részeiben még maradt némi levegő. A ruha maszkját csak akkor emelte fel, amikor a sebesültekkel próbált beszélgetni.

Devon saját hajójának fedélzetén, a St. Ives felé tartó Karthágó űrjáró hídján tartózkodott, amikor megszólaltak az ütközésveszélyre figyelmeztető szirénák. Pillantása rögtön a fő kijelzőre siklott, ahol néhány pillanattal korábban még csak a St. Ives látszott. Most azonban egy alaktalan fémroncs sodródott az űrben, egy törött gerincű tetem törmelékfelhővel körülvéve – alig lehetett kivenni a St. Ives árnyékos oldalán.

– Beérkező űrugró! – kiáltotta valaki. – Vadászokat kibocsátani!

– Felülbírálva! – vakkantotta Devon, és közelebb lépett a kijelzőhöz. – Istenem, nézzék ezt! Teljesen összeroncsolódott. – A hajó kapitányára pillantott. – Küldjenek ki mentőcsapatokat!

Hallotta, hogy valaki a Kaifeng nevet mormolja – a Sarna Fennhatóság világát a Konföderáció egy sérültnek álcázott űrugró segítségével foglalta el. Megrázta a fejét. Ez a hajó három darabra tört, a hajtómű fele pedig hiányzott. És bár megesküdött rá, hogy ezt soha senkinek nem fogja bevallani, mintha látta volna a hajó egyik nagyobb darabját kifakulni a létezésből. Illúzió, győzködte magát. Elvégre rendes megvilágítás nélkül, csillagfénynél nézzük.

Simone mentőhajója elérte a Halálvirágot; a hajó neve kínai képírásjelekkel volt felfestve a törzsre, közvetlenül a Kapellán Konföderáció címere alá. A dokkológyűrű leszakadt az űrugróról, de viszonylag épségben maradt. Ha vannak túlélők, gondolta a tábornok, akkor ott kell lenniük.

Valóban voltak – ha egyáltalán annak lehetett nevezni őket.

A vészzsilipek izolálták a hajótörzs sérüléseit, így viszonylag sokan életben maradhattak. Néhányan nyilvánvalóan a hibás ugrást követően végeztek magukkal. Az egyik űrhajós kikaparta saját szemét, és addig üvöltött, amíg be nem nyugtatózták. Sokan egyszerűen csak katatóniába süllyedtek, néhányan viszont eszeveszett tombolásba kezdtek, vagy értelmetlen szavakat motyogtak. Nagyon kevesen voltak olyan állapotban, hogy képesek legyenek önállóan cselekedni a súlytalanságban, akik pedig igen, azok sem gondoltak az ellenállásra. A tengerészgyalogosok visszavitték a sebesülteket a mentőhajókba. Simone Devon kezdte feladni a reményt, hogy bárkit is talál, aki válaszolni tudna a kérdéseire. Pedig nem ártana tudnom, honnan érkezett a hajó, de még inkább azt, mi lett a harci felszereléssel, amit a Paktum területére beugró konföderációs űrugró szállíthatott.

Kis híján elment a vadászindító mellett, mivel a szűk térben senkit nem látott lebegni, és senki nem kiáltott segítségért. Aztán az agya feldolgozta a képet, és gyorsan visszanézett. Valami volt az ősrégi Lucifer fülkéjében. Simone intett az őt követő katonáknak, és egy három szinten végighúzódó repedés fölött átrepülve behatolt a helyiségbe. Négy embere követte, lehorgonyozták magukat a nyitott pilótafülke peremén.

A repülős öltözéket viselő, sisak nélküli pilóta meredten bámult maga elé. Arcán könnyek csorogtak, a cseppek összekeveredtek az alsó ajkából szivárgó vérrel. Egyik keze az irányítókarra fonódott, ujjai lassan kúsztak fel a botkormányon. Másik keze a műszerfal gombjai fölött lebegett, de mintha el is feledkezett volna róluk.

– Hall engem? – kérdezte Simone. – Saját szavai hangosan visszhangoztak sisakjában, de tapasztalatból tudta, hogy kívülről mennyire tompának hallatszanak. Megismételte a kérdést, ezúttal valamivel hangosabban.

Semmi reakció. Megfogta a férfi szabad kezét. Érintésére a pilóta szeme elkerekedett, és a könnycseppek felgyorsultak. Simone felnyitotta az arcvédő lemezt.

– Hall engem? – próbálkozott újra. – Azért vagyunk itt, hogy segítsünk magának. – Semmi válasz. – Vegyük ki innen! – Kezek nyúltak a hevederek felé, mások pedig a pilóta karját fogták meg. A férfi felüvöltött, és csapkodni kezdett a bal kezével, de a jobbját egy pillanatra sem vette le a botkormányról.

Simone Devon tábornok életének utolsó pillanataiban azon töprengett, mit akarhatott elérni a Konföderáció egyetlen Union osztályú űrjáróval, illetve a fedélzetén lévő lég-űr vadásszal.

A pilótafülke színes hangokkal telt meg, aztán Petyr Andreyevich megérezte az istennő érintésének hidegét. Még ne! – könyörgött. – Ne most, amikor ilyen közel vagyok! Féltucatnyi kar tört át a zűrzavaron, hogy istennője elkezdte magához emelni őt. Kapálózott, még egy pillanatnyi időért könyörgött. A hangárajtó csukva maradt, a vadászgép édes illatú hidegben fürdött, de tudta, hogy jutalmat kap az áldott rakéta kilövéséért. Jeges merevséget érzett a kesztyűjén keresztül, és küszködve próbálta a parancsot eljuttatni engedetlen ujjaihoz. Pattintsd fel a biztonsági kapcsolót, és lőj! Pattintsd fel a biztonsági kapcsolót, és lőj! Pattintsd fel! Lőj!

Az isteni elégedettség moraja színes zaj kíséretében lecsapott rá, és meleg narancsfényben fürdette arcát. A karok visszahúzódtak, így kiélvezhette diadalát. Aztán érezte, hogy a sötét istennő fizikailag belép a testébe, átveszi az irányítást izmai és érzékei fölött. A sötétség összezárult, ám Petyr Andreyevich ez alkalommal nem félt. Megkapta az áldást.

14.

Overlake kórház Hunan,

St. Loris St. Ives Paktum

3062. május 6.

Cassandra Allard-Liao ökölbe szorított kézzel, tenyerébe vájó körmökkel bámult keresztül az Overlake kórház intenzív osztályának üvegfalán. A nővér odabent széthúzta annyira a függönyt, hogy láthassa Tamas Rubinsky kimerült, sápadt arcát – már ahol nem takarták el a csövek és a lélegeztetőkészülék. Az ágy lábánál két orvos beszélgetett. Bár Cassandra jobban szeretett volna kevesebb konzultációt és több aktivitást látni, tudta, hogy mindent megtesznek Tamasért. A Hunan központi kórháza a St. Loris legjobb egészségügyi létesítményei közé tartozott, ha a vegyszerek okozta sérülések kezeléséről volt szó. Jelenleg az ideggáztámadás túlélőit ápolták az intézményben.

Hol lennék most Tamas nélkül?

Cassandrát már csak saját akarata hajtotta előre, fizikai erejét rég elszívták az utóbbi két hét megpróbáltatásai, illetve az elmúlt huszonnégy óra ébrenléte. Még mindig azt a kezeslábast viselte, melyet az űrjárón terítettek hűtőmellényére és sortjára, de nem akart elmenni, amíg nem hall valami konkrétabbat Tamas állapotáról annál, hogy „mindent megpróbálunk”. A kávé már nem segített, de még az a keserű, iszapra emlékeztető szer sem, amit az egyik ápoló hozott neki.

Nem volt hajlandó befeküdni egy üres szobába, és amikor az egyik orvos nagyon makacskodott, elárulta neki a nevét. Egyike volt ez azoknak a ritka alkalmaknak, amikor visszaélt a származásával, de úgy vélte, jó helyen használta fel a befolyását.

Így mikor megérezte, hogy valaki ismét odalépett mögé, meg sem fordult, úgy közölte:

– Jól vagyok, köszönöm. – Ez felért egy kurta elbocsátással.

– Nem óhajtottam vitába bocsátkozni önnel – felelte egy ismerős, szláv akcentusú hang. – Csatlakozhatok?

Cassandra meglepetten fordította el a fejét.

– Rubinsky ezredes. – Elhallgatott, nem tudta, mit mondhatna.

– Őszintén sajnálom a történteket, ezredes. És bár tudom, hogy nem sokat ér, engedje meg, hogy kifejezzem megbecsülésemet Tamas bátorsága miatt.

Marko Rubinsky ötvenkilenc éves korára is megőrizte katonás tartását. Háta mögött összekulcsolt kézzel, olyan egyenes tartással állt, mintha acélmerevítő volna a gerince helyén. Acélszürke haja és rövidre nyírt szakálla a fiáéhoz hasonló, helyes arcot keretezett.

– Amikor megérkezett a hír a St. Ives-i és az indicassi támadásokról, azonnal összeszedte a századát, és ön után indult. Semmi sem állíthatta meg.

Az ezredes hangjában nyoma sem volt a fia hősiessége miatt érzett helyeslésnek – igaz, a helytelenítésnek sem. Egyszerűen csak közölt egy tényt, a kozákok egyenes módján. Cassandra ezt úgy értelmezte, mint a hálanyilvánítása elfogadását.

– Hogyan történt? – kérdezte Rubinsky, mielőtt a lány még egyszer megköszönhette volna, amit a fia tett.

Hol is kezdje? Cassandra visszanézett Tamasra, aztán oldalra lépett, hogy Marko is lássa a fiát.

– A Lándzsások zászlóalja a kilencedik napon századokra vált szét, hogy minden egység a saját célja felé induljon. A tizenegyedik napon, május 2-án a parancsnoki századom erős rádiózavarásba került, miután megpillantottunk egy konföderációs űrjárót. Azt hittem, a páncélos dandár egyik századát küldték utánunk. Mivel a tervünk szerint el kellett kerülnünk a komolyabb ütközeteket, félrehúzódtunk, de a zavarás alól így sem sikerült kikerülnünk. Mindössze töredékes üzeneteket kaptunk, semmi értelmeset nem tudtunk összerakni belőlük. A hajó tegnap kapott el minket.

Rubinsky bólintott.

– Ez már azután történt, hogy meglátta Tamast, da?

– Igen. Zavaros üzeneteket kaptunk a neki fenntartott frekvencián, így tudtam, hogy nagyon közel jár. Aztán a felderítőszakaszom megpillantotta a századát, és nemsokára fel is bukkantak a pozíciónktól délre húzódó gerincen. A konföderáció űrjárója ekkor csapott le. Miközben megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot, a hajó ereszkedni kezdett a két egység között. – Cassandra megborzongott, amikor visszagondolt a következő percek eseményeire. Öklével az üvegfalnak támaszkodott, érezte bőrén az anyag hűvösét. – Lövésváltásba bonyolódtunk az űrjáróval, az én egységem az egyik oldalon, Tamasé a másikon. Láttam, hogy a hajóból kilőnek négy rakétát, melyek még a levegőben felrobbantak. Arra vártam, hogy a Union kinyitja a hangárajtaját, de az mindvégig zárva maradt. Aztán Tamas katapultált. Megpróbált áthatolni a rádiózavaráson, de a hajó már olyan közel volt, hogy erre esélye sem lehetett. Ezért aztán működésbe hozta a Rendfenntartó katapultját, és átrepült az űrjáró fölött, hogy látótávolságba kerüljön. Teljes vegyvédelmi felszerelést viselt, maszkkal együtt. – Megrázta a fejét. – Azt hiszem, a katapultálás közben elmozdulhatott a maszkja.

Mit lehet még ehhez hozzáfűzni?

– Egyenesen belerepült a gázfelhőbe, és elég sokat belélegzett ahhoz, hogy ide kerüljön. – Az ágy felé biccentett, majd szembefordult Tamas apjával. Felesleges lett volna említenie, hogy azonnal parancsot adott az embereinek a fülkék légmentes lezárására és a visszavonulásra. Hogy milyen pánikot, és később milyen tehetetlen haragot érzett, amikor két előretolt harcosa túl lassúnak bizonyult. A többit pedig már elmondta, vagy várhatott még egy ideig. Odabent Marko Rubinsky fia feküdt.

A Rubinsky Könnyűlovasság parancsnokának arca semmiféle érzelmet nem árult el. Nem mutatott szánalmat vagy sajnálatot. Hajthatatlan tekintete csupán megtorlást ígért, és ebben Cassandra őszintén egyetértett vele.

– Tamas erős ember – mondta az idősebb Rubinsky. – Fel fog épülni. – Az ágyon fekvő fiára nézett. – Úgy tűnik, befejezték.

A szobában az orvosok nyilvánvalóan valamilyen következtetésre jutottak. Az idősebb férfi elhagyta a helyiséget, a fiatalabb pedig ellenőrizte a műszereket. A kilépő orvos halkan becsukta maga mögött az ajtót, és odajött Cassandráékhoz.

– Cassandra Allard-Liao? – Nem igazán kérdés volt, inkább a figyelmet akarta magára vonni. – Dr. Halburren vagyok. – Marko Rubinskyra pillantott. – Ön is érdekelt Tamas Rubinsky állapotában?

Cassandra felfigyelt az orvos rendezetlen hajára és borostájára, valamint a véreres szem alatti sötét karikákra. Valószínűleg sokkal több súlyosabb sérültet látott el az utóbbi négy napban, a támadás kezdete óta, mint az előző évben összesen.

A lány bólintott.

– Ő Tamas apja, Rubinsky ezredes. – A zsoldos parancsnokra nézett, és következő kérdése mindkettejüknek szólt: – Életben marad?

– Majdnem biztos – felelte az orvos habozás nélkül, de akárcsak a többi doktor, akivel Cassandra valaha beszélt, azonnal módosította is a véleményét. – Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem léphetnek fel további komplikációk.

Most, hogy megtudta, Tamas valószínűleg nem forog közvetlen életveszélyben, Cassandra az utóbbi huszonnégy órában megengedte magának első megkönnyebbült sóhaját.

– Fog tudni újra mechet vezetni? – kérdezte az ezredes.

Ha az orvos ridegnek és lélektelennek tekintette is a kérdést, nem mutatta. Cassandra nem talált benne semmi kivetnivalót. Tudta, hogy Tamasnak is ez lesz az első kérdése, amint magához tér. Néhány mechharcos számára ez minden másnál fontosabb volt. Mint amikor meg kell mondani egy sasnak, hogy soha többé nem szárnyalhat a felhők között.

A doktor habozott.

– A vegyszer hólyaghúzó hatása következtében jelentős mennyiségű tüdőszövetet veszített, és egyelőre nem lehet megmondani, mennyire károsodtak az agysejtek.

De legalább életben marad. Ez is valami.

– Köszönöm – mondta mindkettejüknek, mintegy elbocsátva ezzel az orvost. A férfi távozása után az ezredesre nézett: – Egyedül hagyom önt Tamassal, Marko. Szükségem van egy kis alvásra.

– De nemsokára visszatérek, ígérte némán Tamasnak.

És utána következik a leszámolás. Kali vagy Sun-Tzu, a Konföderáció ezúttal túl messzire ment. Először a St. Lorison tartózkodó konföderációs erők kerülnek sorra, és amikor visszavertük őket, elviszem hozzájuk a háborút. Anyámnak is látnia kell ennek a szükségességét, vagy ha nem, majd én meggyőzöm. Így vagy úgy, de megtalálom a rést a Konföderáció páncélján, és nem állok meg, amíg a Lándzsások le nem szállnak a Siánon!

Meg fogom látogatni az unokatestvéremet.

Chiang Ho deltavidék

Xi'an provincia, Indicass

Xin Sheng Közösség, Kapellán Konföderáció

Warner Doles kigázolt mechjével az Indicass belső tengerének északnyugati ágába torkolló hatalmas folyódelta vizéből. Ő volt az utolsó Blackwindi Lándzsás, aki átért az északi partra; azonnal megfordult, hogy új védelmi állást vegyen fel. Ragyogó, koherens fénysugarak vágódtak a mechek közé a túlsó partról, ahol a Hustaingi Harcosok ezredének kétharmada nyomult előre egyenetlen harcvonalban. A létszám, Ni Tehn Doh. Csak a létszámban vagy fölényben.

Egy Kígyó belegázolt a folyóba, mögötte pedig néhány másik konföderációs mech. Gépágyúja megszólalt, a sorozat az egyik Lándzsás Kozák páncéljába csapódott.

– Cél a Kígyó! – adta ki a parancsot Doles. Elhatározta, hogy drága árat fizettet az ellenséges harcossal merészségéért.

Energiafegyverek és gépágyúk tüze összpontosult a szerencsétlen konföderációs mech felsőtestén. Doles legalább egy tiszta találatot látott a pilótafülkén, és remélte, hogy sikerült áttörni a páncélzatot. Ám csalatkoznia kellett. A Kígyó pilótája felismerte reménytelen helyzetét, és tudta, hogy egy lassú visszavonulás végzetes következményekkel járna, ezért beindította gépe ugróhajtóműveit, és kiröppent a víz halálos öleléséből.

Ha lenne még két századom, gondolta Doles, visszafoglalhatnám a déli partot, és visszaszoríthatnám a Harcosokat Quining provinciába. Mostanra kiismerte a Hustaingi Harcosokat. Lelkesek voltak és kétségtelenül bátrak, de a belső fegyelem hiányzott belőlük. Apró darabokra szakíthatnám és megsemmisíthetném őket. Hol vannak a Szabad Kapella maradék haderői? – tűnődött, bár tudta a választ. Elrejtőztek. Visszavonultak.

Meghaltak.

A Tormano Liao életét követelő, és a Szabad Kapella Mozgalom vezetését lefejező gáztámadás nem az utolsó ilyen akció volt. Doles ellen is elkövettek egy hasonló kísérletet. A Blackwindi Lándzsások izgatott hangvételű rádióüzenetben értesültek róla, hogy sikeres ideggáztámadást hajtottak végre Emanual ezredes és a Janicsárok parancsnoki szakasza ellen, melyet a Leger egység halott harcosainak pótlására küldtek az Indicassra. Tehát Kalinak nincsenek nagyobb készletei az ideggázból. Orgyilkosai a Paktum katonai vezetőségét vették célba.

Ez azonban nem jelentette azt, hogy nem voltak civil áldozatok. A Tormanóval és Siddara kormányzóval végző támadás több mint háromszáz civil életét vette el. A St. Ivesről a Komsztáron keresztül érkező jelentés arról tudósított, hogy Liao hercegnő túlélte a Tian-tan elleni támadást, de újabb „Fekete Május” gáztámadásokra kell számítani. Sun-Tzu Liaónak is küldtek egy komor köszönetnyilvánítást, mert az információ kiszivárogtatásával kétségtelenül ezrek, ha nem milliók életét mentette meg. Doles köpni szeretett volna; a bocsánatkérés íze még másodkézből is keserűnek tűnt.

Taktikai visszavonulást rendelt el a folyópartról észak és nyugat felé. A Blackwindi Lándzsások egy kis szerencsével lerázhatják a Hustaingi Harcosokat a folyódeltánál. Ideje volt a menekülésre gondolni. Akárhogy is próbálkozott azonban, nem tudta kiverni a fejéből a politikai helyzetet. Elfehéredett ujjakkal szorította az irányítókarokat, amikor eszébe jutott Sun-Tzu, aki elhatárolódott az ideggáztámadásoktól.

Ő azonban nem igazán hitt neki. Ezt nem veszem be. Lehet, hogy Kali fanatikusai szórták szét a gázt, de a hatásából Sun-Tzu húzott hasznot. A Paktum egységei megtorpantak, mert fel kellett készülniük a vegyi hadviselésre, miközben a Konföderáció bántatlanul folytathatta az előrenyomulást.

Vajon Kali fanatikusai miért hibáztak az Isis Marik elleni támadásnál? Gyorsan elnyomta háborgó lelkiismeretét. Ha a támadás sikerrel jár, a Paktum oldalára állítja Thomas Marikot, és Isis egykori vőlegényének sorsa ezzel megpecsételődik. A jelentések szerint azonban a Konföderáció hadihajóját utasították, hogy azonnal semmisítse meg a thugok űrugróját, amint az megérkezik a Necromo rendszerébe. Esélyt sem adtak nekik a megadásra.

Sun-Tzu tehát elkerülte a potenciális csapdát. Sebaj, lesz még több is, és Doles remélte, hogy ezek közül néhányat ő állíthat fel. Fizetségként a Hustaingért és a Denbarért. Smithsonért és Tormanóért. A mandarin azt ígérte, lehetőséget kapok az események befolyásolására, és én élni is akarok vele. A halála nem menti fel az ígérete alól.

15.

Fellfield-síkság Layting,

St. Loris St. Ives Paktum

3062. május 18.

A St. Loris napja alacsonyan lebegett a nyugati horizonton húzódó Duguan-hegység vonulatai fölött, vörösre és narancssárgára festve az eget, tűzbe borítva a néhány magányosan úszó felhőt. Miközben a következő fogolycsoportot vezette az átadási hely felé, Aris Sung csak egy röpke pillanatot szentelt a látványnak, és reménykedett benne, hogy az alkonyat semmiféle kellemetlen meglepetést nem tartogat számára. Ez a legutolsó hely, ahol bárki is megengedhet magának egy hibás lépést, gondolta Aris.

A füves síkság déli szélén, pontosan egy kilométernyire shiao-zhang Ty Wu Non készenlétben tartotta saját csatamech századát, délen pedig a St. Ives-i Lándzsások gépei sorakoztak fel. A két haderő között Aris Sung úgy érezte magát, mint egy papír céltábla a lőtéren, miközben a Hiritsu-ház egyetlen szakasznyi gyalogosával a fogolycserét felügyelte. A St. Loris-i gárda állásai felé menet egy pillanatnyi sajnálatot érzett amiatt, hogy az ő számukra kétszer annyi gyalogost engedélyeztek. A mi embereink ugyan kettővel is felérnek, de egy kissé kényelmetlen érzés ennyi rohampuska csöve előtt sétálgatni.

A csatamechek vezetése meglágyított, mondta magának Aris. Jó emlékeztető ez a mai megbízatás.

Ty Wu Non eredetileg azt szerette volna, ha Li Wynn felügyeli a fogolycserét. Aris azonban, aki Li sifujaként tevékenykedett, egy másik művelethez rendelte a fiatalembert, és személyesen vette át a fogolycsere irányítását. Személyesen neki kellett jelen lennie, mivel megesküdött rá, hogy megpróbálja csökkenteni a harcok során mindkét fél részéről tapasztalt vak erőszak mértékét. Ha valami rosszul sül el, neki kell a középpontban lennie. Ráadásul Li Wynn mostanában mutatott viselkedése nem tette alkalmassá a gyalogost a tárgyalásos helyzetek kezelésére. Aris reménykedett benne, hogy ez a fogolycsere lesz a következő lépés abban a folyamatban, melynek célja a St. Loris-i konfliktus eszkalálódásának megakadályozása volt. A gáztámadások a kritikus pontig fokozták a feszültséget, még akkor is, ha majdnem az összes kudarcot vallott. Ennek most sikerülnie kell.

Aris az előre meghatározott ponton megállította a kísérő szakaszt, és megvárta, hogy a Paktum katonái megtegyék az utolsó tíz métert a következő ötös fogolycsoporttal. Aris felismerte egyik saját mechharcosát, Jasmine Troyt. A nő lábát durva kötés fedte, arca sápadtnak és nyúzottnak tűnt. Többen is az elhanyagoltságjeleit mutatják, figyelt fel rá Aris, de legalább élnek és hazajöhetnek. Ez most nem a megfelelő idő rá, hogy megjegyzéseket tegyek. Annyira lekötötte saját elveszett harcosának látványa, hogy észre sem vette a nőt, aki kilépett a Paktum kísérő szakaszából.

– Százados… maga Aris Sung?

Aris kis híján ügyet sem vetett a kérdésre, mert azt hitte, a Xin Sheng előtt reguláris hadseregben alkalmazott rendfokozat használata szándékos sértés akar lenni. A fogolycsere nem követeli meg a kommunikációt. Ők idehoznak egyszerre öt foglyot, és mi is; ennyi az egész. Ám amikor hátat akart fordítani a harcosnak, a mozdulat közben megtorpant. Meglepődését leplezve biccentett.

– Allard-Liao őrnagy – köszöntötte –, nem hittem volna, hogy itt fogom látni.

Cassandra a legalapvetőbb udvariassági szabályokkal sem törődött.

– Találkozni akartam azzal a konföderációs harcossal, akiben van elég qiú, hogy fogolycserét ajánljon fel három Fekete Május támadás napján. – Udvariatlan, durva hangneme előrevetítette, hogy a jövőben szó sem lehet könyörületről.

Aris érezte gyalogosai egyre növekvő feszültségét; ők is felfigyeltek Cassandra Allard-Liao kihívó hangsúlyára. Biztosan többen is fontolgatják, vajon megérné-e leszedni, és utána szembenézni Ty Wu Non haragjával. A ház mestere biztonságos lebonyolítást ígért, és a legtöbb esetben ez bőven elegendő lett volna. Ám Aris személyes tapasztalatból tudta, hogy egyes katonák néha hajlamosak túl messzire menni.

– Folytassák! – szólt oda nekik Aris. Bízott benne, hogy han-zhang Chess képes lesz lebonyolítani a cserét.

Aris úgy döntött, hagyja magáról leperegni Cassandra ellenségességét.

– Nem álltunk kapcsolatban az elszabadult thug fanatikusokkal – mondta halk, egyenletes hangon. Bár nem bízott benne, hogy a lány hinni fog neki, valójában őt is megrázta a gáztámadások híre. Visszataszítónak találta az egész módszert, ráadásul a morális tartás hiányára mutatott mindkét oldalon ebben a háborúban, ahol Aris kötelessége az volt, hogy harcoljon. A tett elkerülhetetlenül szembeállította őt saját nemzetével, saját házával. A kancellár nyilvános, dühös kirohanása amiatt, hogy húga parancsot adott a támadásra nem igazán állította helyre Aris hitét a Konföderációban. És most rajtam a sor, hogy helyreállítsam a saját házamba vetett hitemet.

Ennek ellenére nem szeretett volna vitába bocsátkozni a jelenlegi helyzetről. Shiao-zhang Non nem vitatkozni küldött ide.

– Folytathatjuk? – kérdezte. – A biztonságot hivatalosan csak egy óráig garantálhatjuk.

– Megszámláltam a foglyokat – mondta Cassandra látható sietség nélkül. – Úgy tűnik, tizenkettővel több elfogott harcosunk van, mint maguknak. Legtöbben pardrayi gárdisták. Néhányan további egészségügyi ellátást igényelnek.

– A végén átadhatják őket – felelte könnyed hangon Aris, bár érzékelte a közelgő támadást. – Vagy növeljék a csoportokat hét fősre.

Cassandra a fejét rázta, mogyorószín szemét egy pillanatra sem vette le Arisról. A füves pusztán átsöprő könnyű szél összeborzolta barna haját.

– Nem látom okát, hogy bármiféle kompenzáció nélkül átadjam őket. Ez nem volt benne az alkuban.

Aris összefonta a karját karcsú teste előtt, megpróbált úgy tenni, mintha csak könnyed társalgás folyna, pedig valójában ennek nyomát sem tapasztalta. De nem akarta, hogy a feszült légkör negatívan hasson a gyalogosokra.

– Mindketten beleegyeztünk, hogy az összes foglyot átadjuk. Semmi másról nem alkudoztunk, csak a teljes cseréről.

– Akkor most fogunk – felelte a nő nyersen. – Minden extra fogolyért tíz kilométeres visszavonulást akarunk. – Komoran elmosolyodott. – Vagy a pardrayi szövetségeseik netán nem tartják elég fontosnak az embereiket, hogy alkudozzanak róluk?

– T’ai Shan vigye el! – köpött ki a harcos ház egyik katonája, az alvilág Han istenét említve.

Aris nem nézett a gyalogosokra. Reménykedett benne, hogy kiképzésük állni fogja a próbát az őrnagy provokációjával szemben.

– Vigyék vissza őket! – mutatott a konföderációs foglyokra, köztük saját emberére. – Ha akarja, vigyék vissza az összeset! Mi is visszavisszük a mi foglyainkat. – Megvonta a vállát. – És megtartjuk a maradékot, köztük néhány St. Ives-i Lándzsást. – Jeges pillantást vetett Cassandrára, megfeszülő izmokkal várta a nő reakcióját. – És ezentúl talán mi is ugyanolyan figyelemmel kezeljük az önök katonáit, mint maguk a mieinket.

Nyilvánvaló volt, hogy Cassandra erre számított a legkevésbé.

– Arrogáns wang ba dan! – sziszegte, káromkodás közben automatikusan nyelvet váltva. – Inkább azonnal maguk ellen vezénylem az erőimet, semmint hogy hagyjam a harcosaimat még egy órát a Konföderáció rabságában szenvedni!

Aris várta, hogy valamelyik oldal harcosai megtörjék a fegyverszünetet, mert biztos volt benne, hogy Cassandra kirohanása nem marad reakció nélkül. Két hihetetlenül hosszú pillanat után válaszolt:

– Ezt megteheti. Ám mielőtt dönt, közölnöm kell önnel, hogy a mögöttünk várakozó csapatoknak a parancsuk szerint minden foglyot ki kell végezniük, amint eldördül az első lövés a maguk irányából. És mivel a szakaszom összes katonájának a fegyvere magára irányul, Allard-Liao őrnagy, biztos vagyok benne, hogy ön sem fogja túlélni a vérfürdőt.

– De maga sem, Sung.

– Biztos vagyok benne, hogy a Hiritsu-ház az én elvesztésem után is ugyanúgy fogja folytatni a harcot – közölte Aris kellő szelídséggel, és véleménye szerint ezzel nem is mondott nagy valótlanságot. – Ön is elmondhatja ezt a lándzsásairól? És mit fog szólni a családja, amikor hírt kapnak értelmetlen haláláról? – Hagyta, hogy a kőkemény tények célhoz érjenek. Cassandrának jóval több vesztenivalója volt, mint neki.

– Fattyú! – morogta Cassandra ezúttal angolul.

– Gondoljon, amit akar – felelte Aris semleges hangon, és érezte, hogy a pillanat halálos feszültsége lassan alábbhagy. – Én viszont mindent megteszek, hogy tartsam magam a Hiritsu-háznak tett eskümhöz.

– Mostantól hetesével küldjük a foglyokat – szűrte a szót összeszorított fogai között Cassandra. – De jobb, ha tudja, nagyon fogjuk figyelni az órát. – Azzal megfordult és elsétált.

Aris Sung a nő dühös visszavonulását figyelte. Ennyit a jó szándékú gesztusokról, töprengett, de gyorsan el is hessegette a gondolatot. A ház harcosai nem adják fel. Újra kell próbálkozni.

Talán még nem késő.

A vegyi hadviselésre kifejlesztett védőruhába – gyakorlatilag egy zéró gravitációban is használható EVA „űrruhába” – öltözött pai-zhang Li Wynn a szakasz tisztogató tevékenységét figyelte. Néhányan holttesteket cipeltek a hamvasztás helyére, mások erős lúggal fertőtlenítették a területet. Li Winn elégedetten bólintott.

A St. Loris-i Ruann űrrepülőtere volt a thug ideggáztámadás legutóbbi célpontja; az akció részben sikerrel zárult, és a St. Loris-i alkony gyengülő fényében a terület úgy nézett ki, mint bármelyik csatamező, amit Li eddig látott. Mindenütt testek hevertek a betonon, arcukat és ruhájukat beszennyezte a pórusaikon keresztül szivárgó vér. Sokan még mindig különböző fajta kézifegyvereket szorongattak. Szervezett védekezésnek nyoma sem látszott, de hatékonyságukat így is két kiégett Líu-yán légpárnás szállítójármű jelezte, melyekből még mindig gomolygott a fekete füst a lassú naplementétől vörösre színeződő égbolt felé.

Ezek az emberek a Kozákok védelmében haltak meg. Időt nyertek a zsoldosok számára, hogy kitérjenek a támadás elől, és északra meneküljenek. Li bakancsa orrával megbökdöste az egyik holttestet. Jól tették, döntötte el magában. Nincs helyük az ilyen áruló kutyáknak, akik a zsoldosokat támogatják ahelyett, hogy saját kapellán vérük hívásának engedelmeskednének. Li még erősebben megbökte a tetemet, és örült, hogy Aris Sung ezzel a feladattal bízta meg.

Amikor megtudta, hogy Aris felmentette őt a fogolycsere felügyelete alól, és helyette a fertőtlenítő osztag felügyeletének feladatát bízta rá, Li egy pillanatnyi dühöt érzett sifuja iránt. Miért küld el engem ilyen messze a ház többi harcosától, ha nem büntetésből? A ház gyűlése, illetve Li nyilvános megszégyenítése óta a fiatal harcos mindent megtett azért, hogy minél messzebbre elkerülje mentorát. Jobb megoldás volt ez, mint szembenézni az Arisszal kapcsolatban felmerülő kétségeivel.

Li egyike volt azon kiválasztott keveseknek, akik pontosan tudták, mit tett Aris, amikor a Hiritsu-ház elfoglalta a Kaifenget a Sarna Fennhatóságtól. Hogy a fiatal mechharcos áldozatul esett a Hiritsu-házon belül működő felforgató csoportnak, és csupán eszének, valamint kivételes szerencséjének köszönhette, hogy túlélte a kalandot, és sikerült elpusztítania a fertőzést. Ugyanaz az Aris Sung volt ez, aki most óvatosságra és elővigyázatosságra intett? Aki ostoba módon kihívást intézett shiao-zhang Nonhoz, és szemrehányást tett Liao kancellárnak? Li Wynn csendben szenvedett kétségeitől, figyelt és várakozott.

Aggodalmai egy része azonban nyilvánvalóan hibás alapokra épült. Aris most ugyanis szívességet tett neki. Ki akar egy teljes napot eltölteni a biztonságos fogolycserével? A valódi háború itt zajlott. Mindenütt Sun-Tzu Liao kancellár abszolút hatalmának dicsőséges jeleit lehetett látni. Lehet, hogy a kancellár Kali felhasználásával védi magát a politikai bukástól, de Li Wynn kételkedett benne, hogy bármi is történhetne a Siánon – vagy akár az egész Konföderációban – Sun-Tzu Liao tudta és beleegyezése nélkül.

Ha Aris tanulni, tapasztalni küldött ide, akkor megértem az indokait. Lélegzete dübörögve visszhangzott a védőruha hermetikus zártságában, ahogy kinézett a halál hideg mezejére, és figyelte emberei munkáját. Odafent egyre sötétebbé vált a fekete füsttel szennyezett, vörös és narancsszínű égbolt. Mintha a tűzbe borult világ tükröződne vissza. Li Wynn nagyon találónak gondolta a hasonlatot.

Hadd égjen csak, gondolta, és elégedetten biccentett. Boruljon lángba az egész St. Ives Paktum.

16.

Hondahi űrrepülőtér

Hazlet, Nashuar

St. Ives Paktum

3062. május 22.

A tucatnyi tűzfészekből gomolygó füst fekete leplet vont a Nashuar fővárosának északi része felé; az űrrepülőtér felé ez a füstfelhő egyre vékonyabbá vált, de a levegő még itt is fojtogató volt az égő otthonok és gyárépületek bűzétől. Az égbolt narancssárgára színeződött, a távoli szirénák hangja arról árulkodott, hogy a tűzoltók még mindig küzdenek a lángokkal, bár a rádión érkező jelentések szerint sikerült megfékezni az utolsó néhány tüzet.

– Ez már csak anyagi kár – mormolta Maurice Fitzgerald inkább csak magának, miközben a földre eresztette a hordágy végét. – Mostanra senki sem maradt, akit meg lehetne menteni.

A hordágy másik végét tartó Danielle Singh a homlokát ráncolta.

– Sokkal rosszabb is lehetne a helyzet, Maurice. – Körülnézett és felsóhajtott. – De sokkal jobb is.

A legutóbbi Fekete Május támadás után az űrrepülőtér déli végében állították fel a segélyhelyet, ide érkezett meg Kuan Yin Allard-Liao a humanitárius segítséggel, melyet a Paktum összes ostromlott világára megpróbált eljuttatni. Kuan Yin három űrjárója – egy Overlord és két Union – háromszög alakban landolt; két sarkot a tábori kórház foglalt el, a harmadikban pedig a készleteket halmozták fel. A sebesültek legtöbbje füstmérgezést szenvedett – ilyen volt az a két mechharcos is, akiket most szedtek ki a mentőkből. Ők a támadás helyszíneinek közeléből érkeztek. A leégett területekről kimentett, a gáztámadást és a gyújtogatásokat csodával határos módon túlélő embereket már rég ellátták, vagy továbbküldték a jobban felszerelt létesítményekbe. Fitzgerald tudta, hogy soha nem fogja elfelejteni a nyílt keléseket és az ideggáz hólyaghúzó hatása következtében keletkező vakságot, amely még így is elhanyagolható mértékű volt a belső sérülésekhez képest.

Danielle megborzongott; valószínűleg ugyanaz járhatott a fejében.

– Adjunk hálát a sorsnak, hogy Nevarr ezredes megmenekült.

Fitzgerald erre csak bólintani tudott, bár meglehetősen keserű vigasz volt ez számukra. Az utolsó thug támadás után Nevarr őrnagy, a Nashuari Gárda parancsnoka lett a bolygó rangidős katonai vezetője. Trahn Soo Lee ezredes, a Nashuar katonai koordinátora pontosan a támadás középpontjában tartózkodott Leonid Perrinnel, a Blackwindi Lándzsások ezredparancsnokával, valamint az egység 1. zászlóaljával együtt. Hauptman general Seisert, az Egyesült Nemzetközösség 7. ezredharccsoportjának parancsnokát, aki azért ment a városba, hogy egyeztessen Lee ezredessel, a hírek szerint a gyújtogatások közben ölték meg.

– Ha az Éji Lovasok ma támadnak, könnyedén bevehetik a várost.

– Minden jel arra mutat, hogy McCarron Lovassága visszahúzódott. – Danielle oldalra lépett, hogy odaengedjen a hordágyhoz egy ápolónőt. – Valószínűleg fentről érkezett a parancs. Sun-Tzu megpróbálja minél jobban eltávolítani saját csapatait a thug támadásoktól. – Arcizmai megfeszültek, és Fitz felfigyelt a komor, eltökélt hangsúlyra. – Nem mintha ez segítene rajta.

Fitzgerald inkább megtartotta magának a véleményét. Tudta, hogy az Éji Lovasok a Wei világán találkoztak először ideggáztámadással. Talán megzavarta őket, hogy a támadás ezúttal a Konföderációt támogatta. Ez a következtetés logikusnak tűnt, és egyben magyarázatot adott az Éji Lovasok korábbi kegyetlenkedéseire is a nashuari hadműveletek során. Persze ez nem jelentette azt, hogy megsajnálta őket. A nashuari konfliktus most már olyan szintre emelkedett, ahol öngerjesztővé vált, és a politikai helyzet nem sokban befolyásolta. A harc tehát folytatódni fog, Fitznek efelől semmi kétsége sem volt. És a helyzet egyre csak romlik majd.

Ha valahogyan lett is volna rá mód, hogy befolyásolja az eseményeket, Fitz nem látta ennek lehetőségét.

Királyi palota

Tian-tan, St. Ives

Candace Liao hercegnő a St. Ives-i palotakomplexum harmadik emeleti ablakából nézte a távoli főkapu környékén támadt felfordulást. Védőruhába öltözött katonák mozogtak óvatos léptekkel a totálkáros Savannah Master légpárnás körül, amelynek sikerült ugyan áttörnie a kaput, de néhány másodperccel később kilőtte egy járőröző Héliosz csatamech. A fertőtlenítő osztag megjelenése igazolta gyanúját, meg sem kellett várnia a futárt, akit bizonyára már elindítottak. Újabb thug támadás.

Candace összefonta maga előtt a kezét, és erősen megmarkolta alkarját, hogy elrejtse remegését. Nem félt. Hetvennégy éves korára még mindig nem félt a haláltól, még ha az olyan csúf formában is érkezik, mint a Weiről származó ideggáz. Fiatalkorában a Konföderáció csatamech haderejénél szolgált, és ez segített neki legyőzni ezeket a félelmeket – sőt, ahhoz is volt bátorsága, hogy a St. Ives Paktumot elszakítsa a Konföderációtól. Később túlélt egy gyilkossági kísérletet, amely végzett férjével, de aztán Romano meggyilkolásával bosszút állt érte. Az utóbbi egy hónapban végig a palotában maradt, pedig öt – vagyis most már hat – thug támadást is kapott. Nem volt hajlandó biztonságos óvóhelyre húzódni.

Nem, kezének remegése nem félelemről, inkább haragról árulkodott.

Több mint tízezer halott a gáztámadások következményeként. Az Indicass elveszett, a tagai és nashuari meghátrálás pedig szintén azzal fenyegetett, hogy ott is felbillen az egyensúly. Cassandrát a St. Lorison csak Tamas Rubinsky kis híján végzetes önfeláldozása mentette meg. Simone Devon, a pótolhatatlan segítő és barát nem volt ilyen szerencsés – megfizette az árat, amit Candace-nek kellett volna, ha nincs az az elhibázott az ugrás a kalóz ugrópontra. Tormano meghalt, a fia eltűnt. Ez utóbbit még mindig nehezen tudta elhinni. Testvére született túlélő volt, mégis elsőként esett áldozatául Kali őrült tervének. Kali, a halálistennő. Le sem tagadhatná, hogy Romano lánya.

És egy olyan ember, akinek az életét a kezemben tartottam tíz évvel ezelőtt, amikor Justin halálát követően megkíméltem Kalit és Sun-Tzut a bosszúmtól. Mit is mondtam neki? „A versengés erősebbé tesz, és én a helyedben inkább a házon belül, mint azon kívül keresnék riválisokat. ” Candace emlékezett, milyen elégtételt érzett azon a napon. Sun-Tzu azonban a Paktumban talált magának riválist. Kali őrülete pedig, melynek reményeim szerint az unokaöcsémre kellett volna nehezednie, visszatért hozzám kísérteni.

Igen, több ezer halott. És kizárólag Sun-Tzunak köszönhette, hogy nem lett belőle több százezer. Az Ion Rush-on keresztül tőle érkező információk révén sikerült megakadályozni a támadásokat, vagy legalább a hatásukat csökkenteni. Ám ez is bosszantotta – igazságtalannak tartotta, hogy az unokaöccse adósává vált. A kancellár azonnali cselekvése és felelősségáthárítása ellenére nagyon könnyű lett volna őt okolni. Ahogy a népem is teszi. Egy ilyen döntés azonban legfeljebb Romanóhoz lett volna méltó, vagy esetleg az apjukhoz. Csak a harag beszélt belőle.

Okosabb volt annál, semmint hogy hagyja felülkerekedni dühét józan ítélőképességén, azt pedig végképp nem engedhette, hogy mások is meglássák az eltökéltségén támadt repedéseket.

– A Paktum népének stabilitásra és erőre van szüksége – mondta ki hangosan. Ő stabilitást adott az embereknek, immár három évtizede, mióta elszakadtak a Konföderációtól. Most nekem kell erősnek lennem, mert a nemzetemnek már nem maradt több ereje.

Caroline Seng két hónappal azelőtti előrejelzése, vagyis hogy a Paktumnak nagyon kevés ideje maradt hatékony ellenállás kifejtésére, hétről hétre egyre valóságosabbá vált. Kainak sikerült egy kevés időt nyernie azzal, hogy sorban vezette rajtaütéseit a Konföderáció rendszerei ellen. Sun-Tzu ezenkívül búcsút mondhatott biztonságos határvidékének a Szabad Világok Ligájával, ami további segítséget jelentett, mert a Konföderációnak ott is kellett értékes csapatokat állomásoztatnia. És a Paktum erői most fanatikus elkötelezettséggel harcoltak, konföderációs katonák életében követelték a megtorlást – kapellán életekben, emlékeztette magát.

Ennek ellenére azonban kezdtek megjelenni az első repedések a Paktum utánpótlási és logisztikai szerkezetében, ami nemsokára a fronton nyújtott teljesítményt is befolyásolni fogja.

Tormano halálával gyakorlatilag az utolsó remény is megszűnt a békés megegyezésre vagy a fegyverszünetre, és a thug támadások óta az esély tovább csökkent a Paktum minden egyes polgárának és katonájának halálával. Szó sem lehetett újabb világok feláldozásáról, bármilyen előnye is legyen ebből a Paktumnak Caroline Seng szerint. Az emberek most már csak a győzelmet fogadják el, pedig annak megszerzésére nincs mód. Addig nincs, amíg ki nem ég belőlük a harag. A háború tehát folytatódni fog még napokig, hetekig és hónapokig, és életek vesznek oda Kali jóvoltából, ha nem is közvetlenül a thugok támadásai által. Nem maradt más lehetőség.

– Légy átkozott, Sun-Tzu! – átkozódott hangosan, engedélyezve saját maga számára azt a pillanatnyi megkönnyebbülést, amit unokaöccse szidalmazása adott neki. Légy átkozott, amiért nem fogtad rövidebb pórázon Kalit, és belekényszerítettél ebbe a döntésbe. Mindketten tudjuk, hogy addig fogjuk őrölni a Paktumot, amíg már túlságosan nagynak nem találod az árat, amit kisajtolunk belőled, vagy amíg nem marad más, amit elfoglalhatnál, csak egy romokban heverő birodalom.

Egy végső, kétségbeesett csata. Talán ez az egyedüli megoldás.

17.

Mennyei Palota

Zi-jin Chéng, Sián

Sián Közösség, Kapellán Konföderáció

3062. június 4.

Sun-Tzu Liao nem közelítette meg a Mennyei Trónt, lassú léptekkel, gondolataiba mélyedve járkált az emelvény peremén, miközben Talon Zahn és Ion Rush folytatta jelentését a legfrissebb helyzetről. Elméje a káosz birodalmában tévelygett, Romano Liao emléke ellen harcolt, és megpróbálta kibogozni az elmúlt másfél évben szőtt szálakat. Igazság szerint még mindig feldúlt volt Sasha Wanli hirtelen eltűnése miatt; a nő elhagyta a palotát és Siánt. Kizárólag a megfontolt léptekben talált – találhatott – enyhülést.

Az elmúlt néhány hétben, Kali bejelentése óta ő is felfigyelt rá, hogy Sasha milyen mechanikusan végzi a dolgát. Minden alkalommal csak vonakodva jelent meg ura előtt, mintha arra számítana, hogy a trónteremben már a felsorakozott kivégzőosztag várja. Sun-Tzut nagyon zavarta, hogy egyik legközelebbi tanácsadója a nyilvánvaló különbségek ellenére ugyanúgy tekint rá, mint korábban az anyjára. Romano Liao haladéktalanul megölte volna Sashát. És bár ő is megfontolta, hogy még aznap végez vele, végül meghozta döntését, és semmiféleképpen nem változtatott volna. Még akkor sem, ha Romano szelleme folyamatosan gyötörte, kifejezve gyűlöletét Sasha hibái és gyengesége miatt.

Gyengeség vagy jól felépített álca?

Sasha Wanli, a Maszkirovka vezetője egyetlen éjszaka alatt nyom nélkül felszívódott. Senki sem látta, hogy elhagyja a palotát; biztosan felfedezett egy titkos átjárót, amit még a kancellár sem ismert. Csakhogy a Maszkirovka sem találta, a keresés nem vezetett eredményre. Ez nem egy összetört nő műve volt. A cselekedet eltökéltségről, előkészítettségről árulkodott. És ha Sasha ilyen könnyen elhagyott, mennyire bízhatok a többi tanácsadómban?

– Legfrissebb jelentésünk szerint Kai Allard-Liao készletei ötven százalékra, emberállománya nyolcvan százalékra esett vissza – mondta éppen Talon Zahn. – A Kapellán szenvedte a legnagyobb veszteségeket.

Sun-Tzu összevonta a szemöldökét.

– Ennél sokkal fontosabb, hogy sikerült megszöknie – felelte élesen. Az unokatestvére számára a Kapellán létesített csapdát sikerült bezárni, de a St. Ives-i Lándzsások kitörtek a kelepcéből. – Az önök becslése szerint a samai ezred nyolcvanszázalékos anyagi, és negyvenszázalékos személyi veszteséget szenvedett. – A szavait követő hosszú csend figyelmeztette, hogy hibát követett el.

– Kai a mechgyártó telepre csapott le – mondta Zahn semleges hangon, a durva kiigazítás határát súrolva –, és hasonló mértékű ellenállást várt a Sarnai Hadi Akadémia egységétől, mint korábban. Komoly árat kellett fizetnie a győzelméért. A Lándzsások most kénytelenek lesznek visszavonulni saját területükre, hogy feltölthessék őket. Ráadásul a Sarna Fennhatóság továbbra is az ön kezében van, kancellár, még ha a fő hadseregét szét is verték. – A tanácsadó összevonta sötét szemét. – A csapda feladata nem az ön unokaöccsének elfogása volt.

Kai katonai győzelme áll szemben egy sokkal értékesebb politikai diadallal. Ez volt az eredeti terv. Sun-Tzu megtorpant, és nyugodtan helyet foglalt a trónon. Megbocsáthatatlan fegyelemsértést követett el, de Zahn szemlátomást nem látott rá okot, hogy kételkedjen urában és parancsolójában.

– Sang-jiang-jun Zahn – mondta Sun-Tzu jeges tekintettel oly nagy kívánság lenne azt kérni, hogy a fegyveres erőim legalább időnként várakozáson felül teljesítsenek?

Talon Zahn, aki szembesítve érezte magát korábbi hibás előrejelzéseivel a St. Ives-i konfliktust és a Káosz Határvidék hadműveleteit illetően, feszesen kihúzta magát.

– Nem, kancellár.

Sun-Tzu biccentett a hivatalos beismerésre, bár magában már megbánta a szükségtelen dorgálást.

– Van valami pozitív híre is? – kérdezte, esélyt adva Zahnnak, hogy összeszedje magát.

A tábornok felkészülten várta a kérdést.

– Tudjuk, hol állomásozik Kuan Yin – közölte olyan higgadt magabiztossággal, hogy Sun-Tzunak eszébe sem jutott kételkedni benne.

Cassandra elszánt védekezése is sértette a konföderációs érdekeket a tengi fronton, ám Sun-Tzu időnként még nála is károsabbnak ítélte meg Kuan Yin aktív jelenlétét. Mintha egyszerre mindenhol ott lett volna, humanitárius segítséget szállított a világokra, elnyerte a Paktum népének szimpátiáját, és ami sokkal fontosabb, aláásta Sun-Tzu hasonló jellegű próbálkozásait.

– Hol? – kérdezte, és szeme összehúzódott a várakozástól. Elképzelte, hogy elméje mélyén Romano is mohón várja az információt, és ez alkalommal hagyta, hogy gondolatai az övét tükrözzék. Ha sikerülne kikapcsolnia Kuan Yint…

Zahn egy biccentéssel átadta a szót az Imarra-ház mesterének.

– A Kitteryn – mondta Ion Rush, megnevezve az Egyesült Nemzetközösségnek a St. Ives Paktum két ága közé ékelődött világát.

A Kitteryn? Egy nemzetközösségi világon?

– Biztosak ebben? – kérdezte élesen Sun-Tzu.

– Az utazásai árulták el – bólintott Zahn. – Folyamatosan ingázik a St. Ives és a tengi front között, és soha sehol nem látták megállni. Ez azt jelenti, hogy vagy az Egyesült Nemzetközösség területén vág át, vagy pedig a holt rendszereken. A sebessége miatt én az előbbit tartom valószínűbbnek.

– A Nemzetközösség újratöltő állomásait használja – tűnődött Sun-Tzu.

Zahn és Rush egyszerre bólintottak.

– A Hustaingi Harcosok megszerezték az Indicasson hagyott készleteik egy részét – folytatta Rush. – A felszerelések gyártási kódja arra utal, hogy a Kitteryn készültek.

Ahol nem férhetek hozzá, csak ha kockáztatom Katrina haragját. Sun-Tzu hátán végigfutott a hideg, de kívülről semmi nem látszott meg rajta. Szerencse, hogy csak Kali lépése után fedeztük fel. Egy ideggáztámadás a Nemzetközösség ellen a Konföderáció végét jelentette volna. Ennek ellenére bosszantotta, hogy egy újabb megoldás került elérhetetlen távolságba. Megpróbált ellenállni anyja suttogásának, aki folyamatosan arra biztatta őt, hogy csapjon le a Kitteryre.

– És mi van a gáztámadásokkal? – kérdezte. Kali őrületének felvetése ismét előtérbe hozta a gondolatot.

– Az utóbbi napokban mindössze kettő – felelte Zahn. – Úgy tűnik, a szektások kezdenek kifogyni a munícióból.

Sun-Tzu bólintott.

– Kármegelőzés?

Az Imarra-ház mestere már várta a kérdést. Ion Rush az utóbbi időben szorosan együttműködött a Maszkirovkával arra az esetre, ha Sashát mégis eltávolítanák a helyéről. A nő eltűnésével időlegesen ő vette át a siáni műveletek irányítását.

– Azzal, hogy még időben felfedte a támadások célpontjait, és átadta Kalit az atreusi háborús bűnök törvényszékének, sikerült elhatárolódnia az atrocitásoktól, és csökkentenie azok káros hatásait a Konföderációra.

Sun-Tzu apró bólintással fogadta a jelentést.

– A Luthiennek jobban örültem volna. Thomas így szabad kezet kap rá, hogy kárt okozzon a Konföderációnak. – Igazából számíthattam volna rá. Thomas megpróbálja magát olyan helyzetbe hozni, hogy ő lehessen a Csillagliga következő Első Nagyura, így természetesen ő jelentkezett elsőként a tárgyalás lefolytatására. Az Atreus ráadásul sokkal nyilvánvalóbb hely az érintett felek számára.

Rush bátran állta Sun-Tzu pillantását.

– A jelenlegi Első Nagyúr, Theodore Kurita támogatta a kérelmét, és beválasztotta Naomi Centrellát a törvényszékbe – emlékeztette a kancellárt.

– Ez talán annak a jele, hogy a Csillagliga nem akarja maradéktalanul elítélni a Konföderációt – bólintott Sun-Tzu. Bár ha a tárgyalás rosszul alakul, még ez a lehetőség is fennáll. – Naomi majd képviseli az érdekeinket – mondta, bár nem tetszett neki, hogy egy ilyen fontos eseménybe semmiféle beleszólása sem lehet.

Zahn kelletlen arckifejezése arról árulkodott, hogy a Konföderáció rangidős tábornoka hasonlóképpen kételkedik annak helyességében, hogy ekkora bizalmat szavaznak egy kívülállónak. Sun-Tzu érezte anyja helytelenítését is, bár hogy a lánya bíróság elé állítása miatt, vagy azért, mert fia elfogadta egy perifériái képviselő közvetítését, nem tudta megmondani. Talán mindkettő.

– Kifejezésre kell juttatnunk, hogy igazságos döntést akarunk. – Sun-Tzu úgy érezte, ezt kénytelen elmondani. – Egy konföderációs képviselőt nem engedtek volna be.

Ion Rush kifejezéstelen tekintettel nézte a kancellárt, elfogadta a magyarázatot. Talon Zahn kényelmetlen érzése azonban szemlátomást más forrásból eredt.

– Kétlem, hogy bármi különbséget is jelentene, ha az Egyesült Nemzetközösség nem küszködne saját komoly problémáival. Katrina minden befolyását latba vetné, hogy a teljes nemzetét ön ellen fordítsa.

Sun-Tzu ezért voltaképpen nem is hibáztathatta az arkhónt. Micsoda tökéletes időpont lenne humanitárius zászló alatt inváziót indítani, miközben az ellenfél hadseregének zöme máshol van lekötve. Katrina Steiner-Davion erői a laza szövetség ellenére akadálytalanul foglalhatnák el a kisebb államot. Ám a Konföderáció szerencséjére a két trónon ülő Katrina sem volt olyan könnyű helyzetben, mint azt korábban remélte.

– Milyen a katonai helyzetünk? – kérdezte a kancellár.

– Némiképp megtévesztő, ha figyelembe vesszük a mostani előretörésünket – felelte Talon azonnal, kertelés nélkül. – A Fekete Májusnak a Paktumra gyakorolt sokkoló hatása következében jelentős területeket nyertünk, mivel a Paktum védekező képessége jelentős mértékben meggyengült. Így sikerült megkaparintanunk az Indicasst is. Ám minden egység komoly veszteségeket szenvedett, és a Paktum lakosságát is mind nehezebb féken tartani. Egyre aktívabb lázadó tevékenységgel kell számolnunk. – Rövid hatásszünetet tartott. – A halálszámláló egy perc negyvenöt másodpercre csökkent.

– Tudják, mire volna szükségünk? – Tette fel Sun-Tzu a nyilvánvalóan költői kérdést. – Koncentrációra. – A válasz ugyanúgy tükrözte saját elméje, mint birodalma zűrzavaros állapotát. – Az utóbbi egy évben ezt elvesztettük, és az ezredeink motiváció nélkül harcolnak. – Jádezöld szemével elkapta tanácsadóinak tekintetét. – Meg kell alapoznunk a követelésünk jogosságát.

Zahn zavartan ráncolta a homlokát.

– Nem tettük meg? – kérdezte. – Szilárdan megvetettük a lábunkat a Paktumban, és demonstráltuk, hogy vissza akarjuk kapcsolni a világokat a Konföderációhoz.

– Nem eléggé – csóválta a fejét Sun-Tzu. – Ennél többet kell tennünk. Valami jelképeset, amit a St. Ives-i konfliktus mindkét résztvevője megért.

Ion Rush előrehajolt.

– Van valami ötlete, kancellár?

Sun-Tzu bólintott. Lelki szeme előtt megjelent egy szál amely végre kibomlott a központi csomóból. Oly sok kudarcba fulladt kísérlet, emlékeztette magát. De ez lesz a megoldás. Hosszú körmeinek egyikét végigfuttatta a trón karfáján, a pengeéles karom keskeny árkot vájt a sötét, erezett fába. Egy ösvény a sötétebb árnyak között.

Amikor megszólalt, dallamos suttogással egy régi rigmust idézett:

– „Amikor a St. Ivesen jártam…”

18.

Shi-gao síkság

Henan körzet, Ambergrist

St. Ives Paktum

3062. június 9.

Az Ambergrist Shi-gao síkságán a kaktuszok és néhány tüskés bokor kivételével semmi nem élt meg. A látóhatár szélén kopár sziklaszirtek törtek a magasba. Odafent, a ragyogóan kék égen a Hustaingi Harcosok magányos vadásza húzott el a csatatér felett, egy égő Drillson légpárnás tankból gomolygó füstoszlop felé tartva. Két Vedette suhant el szerencsétlenül járt bajtársuk mellett, őket követte egy Victor és egy Holló csatamech.

A Holló és a Vedette-ek leereszkedtek egy vízmosásba abban a reményben, hogy egy rövidebb úton utolérhetik a Szabad Kapella menekülő századát. Sang-shao Ni Tehn Doh Victorával besétált egy kisebb domb mögé, kihasználva a terep nyújtotta szegényes fedezéket. A nyolcvantonnás harci gép léptei alatt sziklák és kövek morzsolódtak szét, zúzódtak porrá. A domb tetején sikerült meglepnie egy ellenséges Blackjacket, amelyik a lehető legrosszabb pillanatot választotta a kitörésre. Végighúzta a célkeresztet a főképernyőn, és rávezette a csatamech alakjára. Gauss-ágyújából ezüstös fémtömb röppent ki, és a rövid távolság megtétele után a Blackjack combjába fúródott. Négy rövid hatótávolságú rakéta szintén célba vette a sérült gépet; három a széles mellkason robbant, a negyedik pedig egy közeli sziklaalakzatba csapódott.

A Blackjack pilótája állva tartotta a közepes mechet, és talán sikerült is volna elszöknie egy sekély völgyön keresztül, ha az egyik váratlanul felbukkanó Hustaingi Harcos nem állja el az útját. A régebbi típusú Griff tűzerő szempontjából nagyjából megegyezett a Blackjackkel. A Blackjack azonban meglepő módon nem bocsátkozott tűzharcba, hanem megfordult, és elindult Doh gépe felé.

Ami a Griffet illeti, szintén hátat fordított a Blackjacknek, hogy tüzet nyisson egy másik ellenséges mechre, melyet Doh nem láthatott.

– Az öné, sang-shao – szólalt meg egy hang a Doh neurosisakjába épített kommunikációs egységből. Si-ben-bing Taho volt az, az Automata Vadászok legújabb tagja.

Doh működésbe hozta minden fegyverét, és velük együtt az adóvevőt is.

– Ha ilyen könnyű hátlövésre van lehetősége, használja ki! – utasította alárendeltjét, miközben figyelte, ahogy lézerei újabb lyukakat fúrnak a Blackjack páncéljába, egy újabb Gauss-lövedék pedig elroppantja a jobb lábat. A Victor testén remegés futott végig, ahogy a Blackjack könnyű gépágyújának sorozata páncéldarabokat mart le a nagyobb mech bal oldaláról, ám a gép girója könnyedén állta a próbát. – Soha ne fordítson hátat az ellenségnek, mert azzal ugyanígy felkínálja magát neki.

Statikus recsegés tudatta vele, hogy megszakadt a rádiókapcsolat, ami a vízmosások, völgyek és sziklák labirintusában könnyen megtörténhetett.

– Én vagyok a hunyó, sang-shao – jelentkezett be Evans, Taho parancsnoka. – Szükségem volt a tűzerejére, hogy segítsen leszedni egy szép új Kozákot. A Szabad Kapellánok csak ritkán dugják ki a fejüket a fedezékeikből, és biztos akartam lenni benne, hogy ezzel a géppel elbánunk. – Még a rádión keresztül is érzékelni lehetett Evans jókedvét. – Meg aztán egy pillanatig sem hittük, hogy szüksége lesz a segítségünkre.

A Hustaingi Harcosok parancsnoka összeszorított foggal fogadta a megjegyzést. A harc nem az oktatás és dorgálás ideje, emlékeztette magát, itt sokkal komolyabb leckék mennek. Ám magában ígéretet tett rá, hogy a terület biztosítása után leül beszélgetni Evansszel. Nem mintha arra számított volna, hogy bármi haszna is lesz.

A sikerrel ugyanis nehéz vitatkozni.

A szervezetlen, támogatás nélkül maradt Szabad Kapella erőket sikerült kiűzni az Indicassról, és Doh Hustaingi Harcosai most az Ambergrist birtoklásáért szálltak harcba velük. A győzelem mámorában úszó harcosok kiváló teljesítményt nyújtottak. Az ilyen események ritkának számítottak a Kapellán Konföderáció Fegyveres Erőinek történelmében, ám mégsem voltak teljesen ismeretlenek, ő pedig nem akarta megfosztani az ezredét ezektől a diadalmas pillanatoktól.

Félig még kölyökkorban lévő harcosai sajnos túlságosan is félvállról vették intelmeit. Állandóan olyan kockázatot vállaltak, melynek következtében könnyen elveszíthették mechjüket, vagy akár az életüket is. Ám számított mindez, ha a módszerük sikeresnek bizonyult? Ha a Szabad Kapella katonái egyszer rájönnének, milyen meggondolatlanok Doh harcosai, sokkal költségesebbé tehetnék a győzelmeiket. Az egésznek az volt a trükkje, hogy felkészülten várják a pillanatot, amikor az ellenállás megszilárdul.

A sang-shao legalábbis ezt a tapasztalatot szűrte le hosszú pályafutása során; nehéz leckét kapott a konföderáció sötét korszakában. Ám az egység akadozó, nem túl szokványos indulása ellenére a Hustaingi Harcosok még mindig nem ismerték meg az igazi vereséget. Azt a pörölycsapásszerű, gerincroppantó kudarcot, amely megfosztja az alakulatot a saját sérthetetlenségébe vetett hitétől.

Ni Tehn Doh reménykedett benne, hogy harcosainak soha nem lesz részük ilyen tapasztalatban – saját, valamint a Konföderáció egészének érdekében. A lehetőség azonban állandóan fennállt. Mint minden másnak az életben, a háborúnak is megvolt a maga ciklusa. Amikor eljön a mi időnk, semmi sem állhat a katasztrófa útjába.

Csak remélhetem, hogy ott leszek, és össze tudom szedni a darabokat.

Treyhang Liao gyűlölte az Ambergristet. Semmi társasági összejövetel, nívós üdülőhely vagy nagyobb sportesemény; a bolygó semmivel sem tűnt ki az átlagból. Utazásai során még soha nem hallott az ambergristi idényről, és talán nem véletlenül. Gyakorlott csuklómozdulattal felhajtott még egy Gibsont, otthagyva a maradék meleg folyadékban az apró fokhagymagerezdet. De legalább jó vermutot adnak.

A Szabad Kapella Mozgalom vezetőjeként módja volt kibérelni egy vidéki birtokot, jókora távolságban a harcoktól. Miközben megtette a magasított szék és a dolgozószoba bárszekrénye közötti, jól ismert útvonalat, végigmérte a szoba félig már állandó berendezésének számító vendéget.

– Biztos hogy nem kér inni valamit, őrnagy?

Warner Doles őrnagy mindent megtett azért, hogy Treyhang ellenségességének célpontjává váljon. Mindkét férfi azért kötött ki az Ambergristen, mert a világ tele volt a Szabad Kapella Mozgalom híveivel, és az Indicass elhagyása után az összes űrjáró ide tartott. Treyhang először szívélyesen fogadta a Blackwindi Lándzsások tisztjét, mert már beleunt a Szabad Kapella katonáinak állandó hízelgésébe. Treyhang élvezte az életet, és a megfelelő körökben el is várta az elismerést, de a talpnyalókat sosem állhatta.

Az őrnagy egészen más miatt bosszantotta. A megtermett harcos soha nem engedett fel, állandóan úgy nézett Treyhangra, mintha az ifjú Liao valami személyes szívességgel tartozna neki, és úgy viselkedett, mintha semmivel sem lehetne hatni rá. Még most is, ahogy a falnak támaszkodva állt, Treyhang képtelen volt megállapítani, melyiknek van szüksége igazából támaszra.

Doles megvárta, amíg Treyhang tölteni kezd magának, és csak akkor szólalt meg:

– Azt hiszem, az apja a szilvabort szerette.

Treyhang keze megrezzent, ruhájának ujjára ital fröccsent. Reszkető kézzel helyezte vissza az üveget.

– Fattyú!

Doles csak megvonta a vállát.

Treyhang megpróbált nem gondolni az apjára és arra, hogyan töltötte az utolsó pillanatait. Doles legutóbbi megjegyzésére fontolóra vette, hogy behúz egyet az őrnagynak, és ebben csak az a tény akadályozta meg, hogy a Lándzsás tiszt tíz centivel magasabb és húsz kilóval nehezebb volt nála. Inkább befejezte az ital elkészítését.

– Tudom, hogy szórakoztató társaság vagyok, de mégis, mi a fenét akar tőlem, Doles?

– Kezdetnek száz tonna muníciót és kétszer annyi páncélzatot.

Treyhang megtapogatta öltönye zsebeit, mintha keresne valamit, majd megrázta a fejét és kihalászott az üvegből egy újabb hagymagerezdet.

Az őrnagy azonban nem hagyta annyiban.

– A Szabad Kapella széthullik, Trey. Talán más világokon nem ilyen rossz a helyzet, de ezek az emberek ott voltak Tormanóval a halálakor. Szétszóródtak, és egyesével levadásszák őket. Az apja álma odakint haldoklik, minden egyes emberében.

Treyhang belekortyolt az italba.

– Ez nem az én álmom. – Oldalra billentette a fejét, úgy tanulmányozta Dolest, mint valami absztrakt festményt. – És nem is a maga álma. Amikor először találkoztunk, bármennyit rá mertem volna tenni, hogy maga csak zsoldosként áll a Szabad Kapella mellett. Miért van még mindig itt?

– Üzletet kötöttem Tormanóval – felelte gyorsan Doles. – És mi a maga kifogása?

Treyhang óvatosan semleges arckifejezést erőltetett magára; túlságosan tapasztalt szerencsejátékos volt ahhoz, hogy kimutassa Doles ütésének célba találását. Ezzel együtt azonban továbbra is tény maradt, hogy nem volt semmiféle kifogása.

– Saját terveim vannak – felelte.

Doles a Gibsonra pillantott.

– Azt látom. – Tetőtől talpig végigmérte Treyhangot, mint egy vevő, aki a versenylovat veszi szemügyre. – És azt is, hogy meglehetősen jól halad vele.

Treyhang sértett önérzettel húzta ki magát.

– Mit akar ezzel mondani?

– Megnézte már magát a tükörben? – kérdezte Doles. Előrelépett, ellentmondást nem tűrően megragadta a fiatalember könyökét, és a falra szerelt tükörhöz vezette.

A kényszerhelyzetbe került Treyhang először a gyűrött ruhát vette észre, amely néhány kisebb világon egy autót is megért volna. A nyakkendő hanyagul lógott ki gallérja alól, zakója ujján sötét folt jelezte az imént kilöttyintett alkoholt. Kócos haj, karikás szem, és egy borotválkozás is ráfért volna.

– Láttam már rosszabbat is – dünnyögte. – Talán egy kicsit gyűrött vagyok. – Gyakorlott ujjakkal megigazgatta nyakkendőjét, majd hátrasimította a haját. – Egy jó fodrásszal és egy kis időráfordítással akár divatot is teremthetek.

– Tormano azt mondta, maga két hónapot ígért neki – közölte nyersen Doles. – Gyakran szegi meg az ígéretét, Trey?

Treyhang arcizma jól láthatóan megrándult. Ez övön aluli ütés volt. Doles tudott az alkuról, és arról is, hogy Tormano szerette volna még tovább maga körül tartani új utódjelöltjét. Nos, nem sikerült teljesítened az üzlet rád eső részét, gondolta lángoló haraggal, de nem igazán tudta volna megmondani, miért ilyen dühös, mint ahogy azt sem, milyen üzletre gondol pontosan.

– Mit akar tőlem? – kérdezte, és kirántotta karját Doles szorításából. – Maga is pontosan tudja, mit tervez. Hajtsa végre a maga erejéből!

Doles tekintete ikerlézersugárként fúródott a szemébe.

– Csakhogy ha maga itt van, akkor lehetetlen végrehajtanom. Az együttműködés nem lehetséges központi hatalom nélkül, és az én vezetésemben senki nem bízik, amikor Tormano fia is a bolygón tartózkodik. Azt várják, hogy maga hozza meg a döntéseket.

A másik férfi szavai felizzítottak egy apró zsarátnokot az ürességben, melyet Treyhang maga választotta elszigetelődése teremtett. Eltávozott apjának emlékére összerezzent.

– Hibát követett el – mondta érzelemmentes hangon. Elfordult, de a tükörben tovább nézte Dolest.

A pillantással, amit az őrnagy vetett rá, nem sűrűn találkozott. Szánalom sugárzott belőle.

– Én is azt hiszem. Összetévesztette magát egy Liaóval. – A megtermett férfi apró vállvonással hátat fordított Treyhangnak, és kisétált a szobából.

A magára maradt Treyhang Liao percekig tanulmányozta saját arcát, majd a pohár tartalmát a tükörre löttyintette; a folyadék elmosta vonásait. Figyelte, ahogy az alkohol lassan felszárad, és közben Tormano arcát vélte felfedezni a tükörképben; apja ferde mosollyal bámult vissza rá.

– Rendben van, apám – suttogta. – Te győztél.

19.

Fellfield-fennsík

Layting, St. Loris

St. Ives Paktum

3062. június 11.

Cassandra Allard-Liao megtámasztotta Tamas Rubinskyt, biztonságos távolságban tartva a fiatalembert a meredély peremétől. Innen is kiváló rálátásuk nyílt a Hiritsu harcos ház űrjáróira. A négy gömb alakú űrjármű nyolc kilométeres távolságban tornyosult a magas, sárgás fűvel és törpeborókával borított síkság fölé. A negyven emelet magas Overlordokat avatatlan szem akár épületeknek is nézhette volna, melyeket tévedésből emeltek a síkság közepén.

– Gondolod, tényleg elmennek? – kérdezte Cassandra inkább csak azért, hogy megtörje a feszültséget, és kiragadja Tamast a rátelepedett csendből. Maga az információ annyira nem érdekelte. Valahol mélyen tudta, hogy a harcos ház távozik, de hogy milyen ok vezérli, azt jelen pillanatban nem is sejthette.

Tamas mély lélegzetet vett, mielőtt megszólalt – sérült tüdejének a szokásosnál több oxigénre volt szüksége.

– A Konföderáció nem engedheti meg magának, hogy hadihajó fedezetet biztosítson rutinműveletekhez. – Hangja még gyenge volt, de fel lehetett fedezni benne a régi erő nyomait. – A Daidachi-ház még mindig tartja a nadír ugrópontot?

– Az utolsó jelentések szerint igen. – Cassandra kezével árnyékolta szemét a déli nap sugarai elől. – Az újratöltő állomásról folyamatosan figyelik őket.

A zsoldos bólintott; az egyszerű mozdulat most idegennek tűnt tőle, ahogy izmai összerándultak és megremegtek.

– Da. Akkor tehát elmennek. – Két kézzel felemelte a távcsövét, melynek párja Cassandra nyakában lógott, és alaposan megnézte a távoli járműveket. Keze jól láthatóan remegett, és Cassandra érezte az izmok feszülését, ahogy Tamas az optika stabilizálásáért küzdött.

A lány visszahúzta a kezét, engedett egy kis magányt a Fekete Május utóhatásaival harcoló Tamasnak. Csodálta a fiatalember akaraterejét, bár időnként felvetődött benne, hogy az apjától örökölt keményfejűsége vajon nem válik-e a kárára. Alig épült fel a szövet felhólyagosodása következtében kapott tüdőgyulladásból, és még mindig szenvedett egy enyhe idegkárosodástól, amely leginkább a rendellenes izomműködésben mutatkozott meg.

Cassandra szerint még a kórházban lett volna a helye, de Tamas visszautasította a további ápolást. Azt mondta, bármiféle cselekvés jobban elősegíti a gyógyulását, mint a felesleges heverészés egy kórházi ágyban. Valóban egészségesebben nézett ki most, az arcába kezdett visszatérni a szín, és az egyenruha is jobban állt rajta, mint a kórházi köntös. Cassandra azonban tudta, hogy nem a gyakorlója hiányzik neki, hanem inkább a hűtőmellény, a sort és a bakancs.

A mechharcosok felszerelése.

Első útja a kórházból a mechhangárba és saját Rendfenntartójához vezetett. A csatamech csak lomhán reagált Tamas parancsaira, a neurosisakkal való tökéletlen kapcsolódás miatt a mozgás lelassult, és utána hosszú ideig szenvedett a degeneratív visszacsatolási anomália következtében fellépő fejfájástól. Bár az ilyesmi a fejlettebb neuroáramkör-technológia kidolgozása óta meglehetősen ritka jelenségnek számított, az idegroncsolódást szenvedett harcosoknál időnként még jelentkezett. A fő oknak a feji trauma minősült, bár a wei ideggáz neurotoxikológiai hatása is hasonló tüneteket okozhatott.

– Az idő majd megoldja – közölte a DVA-t diagnosztizáló orvos. Tekintete azonban mindent elárult, és Cassandra biztos volt benne, hogy Tamas is ugyanúgy kiolvasta belőle az igazságot, mint ő. Lehet, hogy soha többé nem vezethet mechet. Cassandra az emlék hatására önkéntelenül megborzongott. Ez velem is történhetett volna.

– Indulnak – mondta Tamas, és leeresztette a távcsövet. Az Overlord hatalmas hajtóművei alól füst csapott ki, ahogy a plazmasugár elhamvasztotta a füvet és a földet, majd a felhőkarcoló vakító lángoszlopon lovagolva a levegőbe emelkedett. A két kisebb Union következett tökéletes összhangban, majd a gyalogságot szállító Seeker űrjáró.

A négy jármű laza gyémántalakzatban hagyta el a bolygót. Az Overlord elfordult a tengelye körül, és láthatóvá vált a Konföderáció címere. Cassandra még ebből a távolságból is tisztán ki tudta venni a felemelt darndao kardot és a háromszöget, melyet ötven méteres magasságban festettek a hajó acélszürke oldalára. Az volt a Daimwu, Ty Wu Non zászlóshajója. Egy pillanatra eltöprengett, melyik Unionon utazhat Aris Sung, de gyorsan ki is űzte gondolatai közül a fiatal harcost.

Csakhogy megszabadultunk tőletek! – üzente nekik gondolatban. Csupán azt sajnálta, hogy a Hiritsu-ház távozását nem a Lándzsások és Rubinsky Könnyűlovasságának erőfeszítései idézték elő. De legalább elmentek.

– A Hiritsu-ház tehát elhagyta a St. Lorist – dünnyögte Tamas, mintha Cassandra gondolataiban olvasna. Lassan leeresztette a távcsövét. – Két harcos ház, hadihajó-kísérettel. Szerinted a Spica vagy a Tantara? – utalt két közeli világra, melyeken a Paktum és az Egyesült Nemzetközösség közösen osztoztak.

Cassandrát ugyanez a kérdés gyötörte.

– Volna értelme a kíséretnek, ha az Egyesült Nemzetközösség ellenállására számítanak a Spicánál. – Felsóhajtott. – Vagy akár a Tantaránál, mivel a világ mélyen az irányításunk alatt lévő terület közepén fekszik, és a tengi front logisztikai központját képezi. – Elgondolkodva rágcsálta az ajkát, aztán megrázta a fejét. Sun-Tzu gondolatainak kitalálása olyan, mintha rendet akarnánk felfedezni a káoszban. Hiszen Kainak is sikerült csapdát állítani, ami nem kis teljesítmény. – Innen két ugrással a Paktum bármelyik világára lecsaphatnak. Nemsokára úgyis megtudjuk, hová mentek.

– Szerintem hamarabb, mint szeretnénk – visszhangozta Tamas Cassandra korábbi gondolatait. Kiismerhetetlen arckifejezéssel fordult a lányhoz. – És most elmész?

Cassandra egy másodpercnyi habozás után bólintott.

– Igen. A kozákok 1. ezredének visszatérésével felveheted a harcot a Páncélosdandárral, a hírszerzés szerint pedig a 151. repülőosztály távol marad Pardraytől. Engem a Tantarára rendeltek újjászerveződésre, aztán pedig az Ambergristre, ahol nem áll túl jól a szénánk. – Az utolsó félmondat túlságosan keserűre sikeredett, pedig nem így akarta. Tamas közelében mindig nyugalom szállta meg. Az istenekre, kell valaki idekint, aki a józan eszemnél tart! Amíg ki nem mondta, hogy el fog menni, nem is jutott eszébe, mennyire hiányozni fog neki a zsoldos.

Tamas haloványan, jókedv nélkül elmosolyodott a lány nyilvánvaló zavarától.

– Még mindig unod az állandó reagálást? – kérdezte.

Cassandra bólintott.

– Jobban mint valaha – ismerte el. – Kai a kapellai csata után kénytelen volt hazamenekülni, ezért létfontosságú, hogy újabb támadást vezessünk a Konföderáció belsejébe. Kali tevékenysége mindkét fél erőfeszítéseinek keresztbe tett. – Tamas fintorára egy pillanatnyi sajnálatot érzett, de folytatta: – Az a kérdés, ki tudja előbb magához ragadni a kezdeményezést.

Anélkül, hogy bármelyikük is utalt volna rá, mindketten önkéntelenül a távozó hajókra emelték a tekintetüket. A Hiritsu-ház hajói a találkozási pont felé igyekeztek, ahol a Konföderáció hadihajója várta őket. Nem öntötték szavakba aggodalmaikat.

– Csodát műveltél a tengi fronton, Cassandra – szólalt meg Tamas egy mély lélegzet után. – Ha esetleg elfelejtetted volna.

Cassandra érezte beszélgetésük kínlódó voltát, ahogy a zsoldos fáradt, szláv akcentusú hangját hallgatta. Megpróbálkozott a tétovázással, hogy a férfi összeszedhesse magát, de Tamas egy fejrázással eloszlatta aggodalmait.

– Nélküled számos könnyűlovas harcos meghalt volna az Indicasson. Ezt nem felejtjük el neked. – Néhány ziháló lélegzetvétel erejéig elhallgatott, kapkodva próbált oxigénhez jutni. – Rengeteg jó… – A megfelelő szót kereste. – Rengeteg jó karmát halmoztál fel. Hiszek benne, hogy teljesülni fog a kívánságod.

Cassandra becsülte Tamas erőfeszítését, bár ez sem segített fellazítani az őt gúzsba kötő csomót.

– Akkor azt kívánom, hogy leszállhassak a Siánon – felelte, majd sóhajtva hozzátette: –…egy napon. Most azonban a Tantara jön, azután az Ambergrist.

Tamas bólintott.

– Ha átmész támadásba, először gyere vissza értem.

Cassandra meglepetten pislogott.

– Érted?

– Értem és a századomért. Szükséged lesz valakire, aki figyel a hátadra. – Tamas könnyed hangon beszélt, de az arcáról halálos komolyság tükröződött. – Megegyeztünk Cassandra Allard-Liao?

Egy évvel ezelőtt – de még egy hónappal ezelőtt is – Cassandra sértésnek vette volna a célzást arra, hogy nem tud vigyázni magára. Vagy a legjobb esetben is más témára terelte volna a beszélgetést. Tamas azonban már több alkalommal is kiérdemelte magának a jogot, hogy rámutathasson a korlátaira, Cassandra pedig nem akarta elbagatellizálni a zsoldos iránta érzett aggodalmát.

– Megegyeztünk, Tamas Rubinsky – felelte ünnepélyesen, apró főhajtás kíséretében.

Tamas arckifejezése lassan felengedett.

– Helyes. Most pedig menjünk vissza a mechekhez. Ott vannak a poharak, és persze egy üveg.