16

Egy keringő lágy dallamai úsztak be Serenity zavaros álmába.

A zenét most közelebbről hallotta, mint valaha.

A gyermeket a karjában ringatta és gyengéden csitítgatta. Várta, hogy a napsütötte, fehér szoba ajtaja kinyíljon.

Serenity arra riadt fel, hogy egyedül van az ágyban. Fél könyökére támaszkodva az órára nézett. Hajnali három volt. Bár az álom véget ért, távolról idehallatszott a keringő.

Serenity félrelökte a takarót, és kibújt az ágyból. A gyöngyfüggöny szemei egymáshoz koccanva csilingeltek. Lábát a papucsába csúsztatta, és a köpenye után nyúlt. Ahogy a hallon áthaladt, a keringő dallamai egyre erősebben szóltak. A házban hűvös volt. A fafűtéses kályha már alig adott meleget.

Amint a nappalihoz vezető íves bejárathoz ért, látta, hogy ég a lámpa. Caleb a kanapén ült. Nem volt rajta csak egy farmernadrág. Haja nyugtalan alvástól volt borzas. A hideg ellenére a lába meztelen volt.

Előrehajolva ült, könyökét a térdén nyugtatta. Crystal Brooke ékszeres doboza nyitva állt előtte a dohányzóasztalon. Elmerülten figyelte az apró táncosok merev mozgását.

– Nem akartalak fölébreszteni – szólalt meg, anélkül hogy a szemét levette volna az ékszeres dobozról.

– Semmi baj, úgysem aludtam valami jól – válaszolta Serenity. Csendesen belépett a szobába, és leült Caleb mellé a díványra.

– Én is hibás vagyok. Nem lett volna szabad kitennem téged annak a jelenetnek a nagyapám házában.

– Én ragaszkodtam hozzá, hogy elkísérjelek. Caleb az apró táncosokra meredt. – Nem fog eljönni csütörtökön vacsorára, tudod?

– Ha nem jön el, meghívom újra, vasárnapra.

– Csak az idődet fecséreled.

– Lehet. De az is lehet, hogy nem. – Serenity kezét köntösének ujjába dugva előrehajolt, és figyelmesen szemügyre vette az ékszerdobozt. A fő rekeszben lévő újságkivágások rendesen össze voltak hajtogatva. – Min gondolkozol?

– Valamin, amit Franklin mondott ma.

– Rengeteg mindent mondott. Úgy látom, szent kötelességének érzi, hogy a múltat frissen és elevenen tartsa. Micsoda szomorú és keserű ember!

– Szomorú és keserű?

– Legalábbis ezt a benyomást tette rám – mondta Serenity. – Valami furcsa kifejezés volt a szemében, amikor apádról és Patriciáról beszélt.

– Az az érzésem, Franklin mindig féltékeny volt az apámra. Elég gyakran elmondta nekem, milyen csodaszép nő volt Patricia Clarewood. Phyllis néni meg örökké az orrom alá dörgölte, hogy milyen tökéletes úrihölgy volt. És hogy neki kellett volna az anyámnak lennie.

– Egy olyan nőnek, akinek lehet, hogy az apád háta mögött viszonya volt valakivel – merengett Serenity.

– Rolandnak és Franklinnek igaza van. Még ha Patriciának viszonya volt is egy másik férfival, az nem menti apám magatartását. El kellett volna válnia Patriciától, mielőtt teherbe ejti Crystal Brooke-ot.

– Igen, de ez már elmúlt, Caleb. Ne bolygassuk.

– Megpróbáltam. – Caleb merőn nézte a keringőző párt, amint a zene elhallgatott. – De valami miatt a múlt nem hagy nyugodni.

– Miattam. – Serenity mélyen felsóhajtott. – Ha én nem lennék, az a szörnyű jelenet közted és a családod közt sose játszódott volna le.

– Nem igaz – mondta Caleb, és a lány szemébe nézett. Ragyogott a szeme. – Ezt többé ki ne ejtsd a szádon. Amióta Roland Ventress Valleybe vitt, kísértetekkel éltem együtt. Úgy hozzájuk szoktam a hosszú évek alatt, hogy lassan már magam is kísértetté váltam.

Serenity rámeredt. – Ó, Caleb! Hogy érted ezt?

– Ne törődj vele! – Caleb felkapta az ékszeres dobozt, és újra felhúzta a zenét. – Már nincs jelentősége.

– Dehogy nincs. – A férfi karjára tette a kezét. – Még mindig úgy érzed, hogy olyan vagy, mint egy kísértet?

– Nem. – Caleb visszatette az ékszeres dobozt az asztalra. Amint felhangzott a keringő, a pár táncra perdült. – Mostanában sokkal elevenebbnek érzem magam. – Halványan elmosolyodott. Évek óta nem éreztem így magam. És ezt neked köszönhetem.

A lány felé nyújtotta a kezét, és a karjába vonta, a belőle kirobbanó szenvedély elborította Serenityt. A férfierő és energia hullámai magukkal ragadták, és a lüktető izgalom árján tovasodorták.

– Caleb!

– El sem tudod képzelni, milyen jó ez! Milyen jó, ha te mondod ki a nevem, és ilyen hangon!

Caleb hátradőlt a díványpárnákra, és magához húzta Serenityt. – Milyen jó, hogy úgy kell nekem egy asszony, ahogyan te kellesz!

– Örülök, hogy kellek neked! – Serenity a férfi meztelen mellére borult és kezével a hajába túrt. Caleb sürgető vágya benne is felszabadította azt, ami a lénye legmélyéről föltörni akart. Elöntötte a forróság és elakadt a lélegzete.

Caleb éhesen szájon csókolta. A csók egyre mélyebbre hatolt, míg válaszul Serenity egész testében reszketni kezdett. Azután a férfi ajka végigkúszott a nyakán, és kezével megpróbálta kioldani a köntösét. Amint szétnyílt, Caleb keze alácsúszott, a hálóinget a derekáig felhúzta, és tenyerébe fogta a lány fenekét. Ujjai mohón mélyedtek a lágy bőrbe és gyengéden simogatták.

Serenity visszafogta a lélegzetét. Érezte, hogy alatta a férfi lába felemelkedik. Caleb felhúzta a térdét. A farmer durva vászna végigsúrolta a belső combját, égette a bőrét. Érintésétől a combjai szétnyíltak. A férfi felmeredő pénisze a hasának feszült.

– Olyan nedves vagy, hogy a farmeren keresztül is érzem – mormolta Caleb. – Most akarlak. Mielőtt elvesztem az eszem.

Serenity lemosolygott rá.

Caleb hirtelen fölült, karjába kapta Serenityt, és a dívány mellett felállt. A lány megcsókolta a vállát, és ujjával gyengéden végigsimította a férfi szőrös mellkasát.

Caleb megkerülte a kanapét és két nagy lépést tett a hall felé. – A fenébe is, nem várok a hálószobáig!

Azzal Serenityt a lábára állította. A lány alig tudott megállni a lábán. Mindkét kezével a dívány támlájának támaszkodott. Fémes hang hallatszott, mint amikor lehúznak egy cipzárt.

Serenity félresöpörte szeméből a haját, és az első, amit meglátott, Caleb felmeredő hímtagja volt.

– Benned akarok lenni – suttogta, hangja rekedt volt az izgalomtól. Szeméből sütött az éhes vágy.

Közelebb nyomult, a lány lába közé. Karjával átölelte a derekát és felemelte. Serenity lélegzete elakadt, és erősebben kapaszkodott a dívány támlájába. Caleb tekintetével elszakíthatatlanul a lányéba kapcsolódott, miközben mélyen belehatolt.

Serenity teste ívben megfeszült. Halkan felkiáltott. Feje hátracsuklott. Caleb megcsókolta a nyakát, erősebben szorította a csípőjét és elkezdett mozogni benne. Vágya a lányét is táplálta. Serenity egyszer csak érezte, hogy ölét fantasztikus érzés önti el. Ösztönösen a férfira tapadt, körmét a dívány szövetébe vájta.

– Ölelj át a lábaddal – mormolta Caleb, miközben a nyakát csókolgatta. – Szoríts erősen. Igen. Pont így! Ó, istenem. Igen! – Felemelte a kezét, és a lány lába közt elődomborodó, lüktető dombocskára tette.

Serenity halkan felsikoltott, ahogy az orgazmus közeledtét jelző apró rángások megkezdődtek.

Caleb megmerevedett, amint egy pillanat múlva, ő is elérkezett a csúcspontra. Serenity érezte, hogy teste újra és újra megrázkódik.

Valahol a távolban keringő szólt.

Még közelebb. Egészen közel.

Hosszú idő múlva Caleb megmoccant a díványon. Fázott, rájött, hogy a szoba teljesen lehűlt. Fel kéne kelni és begyújtani a kályhába, gondolta. De talán jobb, ha Serenityvel együtt mindketten ágyba bújnak egy halom meleg takaró alá. Ha sokáig itt maradnak a díványon, biztosan megfáznak.

Érezte, hogy Serenity megmozdul fölötte, egyik lába a combja közé csúszik, gömbölyű melle a mellkasához nyomódik. Caleb elmosolyodott. Aztán látta, hogy egyikük sem fog megfázni. Azzal a hővel, amit együtt termelnek, északnyugaton, a tél kellős közepén egy gőzgépet lehetne üzemeltetni.

Es milyen jól érezte magát a szeretkezés után Serenityvel! A világon semmi nem ér fel ezzel!

– Caleb!

– Tessék! – Kezével Serenity izgató hajába túrt. Felemelte a fejét, és nyugtalanító tündérszemével lenézett a férfira. – Nem mondtad el, min gondolkoztál az előbb. Valamin Franklinnel kapcsolatban. Mi volt az, ami miatt kikeltél az ágyból?

Calebnek eszébe jutott az ékszerdoboz. Elfordította a fejét a párnán, hogy lássa. A zene néhány perce elhallgatott. A táncosok mozdulatlanul álltak a múlt kísértetei, a régi újságkivágások fölött.

Agyába újból visszaáramlottak a zavaró gondolatok, amelyeket a szeretkezés mámora elűzött.

– Azért nem tudtam aludni, mert folyton az járt az eszemben, amit Franklin mondott. A két tranzakcióról, amit elmondása szerint Asterleyvel lebonyolított.

– És mi van velük?

– Franklin azt állította, hogy mindkét alkalommal követte a levél utasításait. – Caleb vonakodva kibontakozott Serenity meleg és hívogató öleléséből. Bebugyolálta puha köntösébe a lányt, és felült. – Kocsijával a bevásárlóközponthoz hajtott, leparkolt és bement.

– És a kesztyűtartóban hagyta a pénzt – folytatta Serenity, és megszorította derekán a széles selyemövet. – Elképzelhető, hogy Ambrose kétszer is odaautózott a Ventress Valley Bevásárlóközponthoz, és úgy intézte, hogy felvehesse a zsarolásból befolyó pénzt. Mégis, nekem elég képtelenül hangzik, hogy ilyesmire vetemedett.

Caleb egy pillanatig nem válaszolt. Azután felállt és a kályhához lépett. Kinyitotta az üvegajtaját, és egy darab fát dobott a tűzre. Majd visszament a kanapéhoz, leült, és az ékszeres doboz fölött újra morfondírozni kezdett.

– Nem hiszem, hogy egyszer csinálta – szólalt meg végül halkan. – De azt sem, hogy kétszer.

– Nem értem.

Caleb felkapta az ékszerdobozt, és a tükörbe bámult, ami az elhasadt kék szaténbéléshez volt ragasztva. – Ha hihetek Franklin bácsinak – ami a nyomozásunk eredményét tekintve a legjobb esetben is elég kockázatos –, két alkalommal bonyolított üzletet Asterleyvel.

– Igen?

– Igen. És ha igazat mondott nekem akkor reggel, amikor itt nálad felhívott, a második zsaroló követelés Asterley halála után érkezett.

– Te jó ég! Igazad van!

– Franklin szerint valaki jóval azután kasszírozta be a pénzt a kesztyűtartóból, hogy Asterley lezuhant a lépcsőn.

Serenity nagyon csendesen ült, kezét a selyemöv végein ökölbe szorította. – Mostanában kicsit túl sok kísértet járkál errefelé.

– Szerintem is.

– Ahogy mondtad, nem lehetünk biztosak benne, hogy Franklin igazat mondott, hogy őt valaki zsarolja, nem beszélve a második ötezer dolláros kifizetés időzítéséről – összegezte Serenity óvatosan.

– Nem lehetünk biztosak benne – helyeselt Caleb. – Lehet, hogy evvel kapcsolatban hazudott. De már bevallotta, hogy először már kifizetett ötezer dollárt a képekért. Akkor miért hazudna a második tranzakcióról?

– Nekem az volt a benyomásom, hogy Franklin egyikkel kapcsolatban sem hazudott. De te jobban ismered, mint én. Te mit gondolsz?

A kis tükörben találkozott a pillantásuk. – Akkor nem gondolkodtam ezen. Más dolgok fontosabbak voltak.

Serenity megrázkódott. – Igaz.

– A veszekedés alatt Franklin azzal volt elfoglalva, hogy az egész ügy az ő személye körül bonyolódik. Egy hazugságon rajtakaptam, így semmit sem nyerhetett volna azzal, hogy tovább cifrázza a történetet. Nem lett volna belőle semmi haszna.

Serenity bólintott. – Ráadásul úgy érezte, joga van megtenni, amit tett. Végül is a fotók léteztek. Igaz, az az ügyes kis terv, hogy engem megzsaroljon, dugába dőlt, de a család teljesen megdöbbent a fotóimon. Így hát mindent véghezvitt, amit akart.

– Két zsarolás, egy Asterley halála előtt, egy pedig az után. – A lehetőségek szüntelenül ott zsongtak Caleb fejében. – Két zsaroló volt, vagy csak egy?

Serenity felvonta a szemöldökét. – Azt hiszed, hogy az egész ügy mögött kezdettől nem Ambrose, hanem valaki más állt?

– Lehet.

– Ezt jobban el tudom képzelni. Ambrose nem volt zsaroló típus. Nagy lejmoló volt, de nem zsaroló.

– Most ugyanott vagyunk, ahol az előbb – szögezte le Caleb. – Asterleyn kívül valaki más is tudott a fotókról, rólam, és a múltamról.

– Az aggaszt a legjobban, hogy a nagybátyád meg volt győződve, hogy mindkét alkalommal Ambrose Asterleyvel tárgyalt. És hogy Ambrose volt az egyetlen, akinél lehettek a fotók.

– Akkor tehát a zsaroló valahogy megszerezte a fotókat, és Ambrose-nak adta ki magát. Franklin sose találkozott vele személyesen, emlékszel? Így aztán nem is ismerhette fel Asterleyt. – Caleb elgondolkodott. – De csak férfi lehetett. Ezt legalább tudjuk. Franklin azt mondta, a telefonban férfihangot hallott.

– Nem olyan biztos. Van olyan nő, akinek mély a hangja.

– Például Jessie.

Serenity gyorsan megrázta a fejét. – Nem. Nem hiszem, hogy Jessie ilyesmire képes.

Caleb felvonta a szemöldökét. – Nézz szembe a dolgokkal, Serenity! Egyik Witt's End-i barátodról sem vagy képes elhinni, hogy bűnös.

– Igaz.

– Jessie mindenkinél jobban ismerte Asterleyt. Legalábbis szerinted és az itt lakók szerint. Asterley mindent ráhagyott. És mint egyetlen közeli barátja és örököse, a halála előtt és után is hozzáférhetett az irataihoz.

– És mégsem tudom elképzelni, hogy Jessie zsarolásra szánta volna el magát. Rendesen megél a művészetéből. Nem úgy, mint a legtöbben Witt's Endben.

– Ha Asterley az első sorozat képet azért adta el, hogy a pénzen új fotófelszerelést vegyen, lehet, hogy elmondta a dolgot Jessie-nek – feltételezte Caleb. – Elképzelhető, hogy Asterley halála után Jessie fantáziát látott a dologban, és elhatározta, hogy folytatja a dolgot.

– Nem!

Caleb ránézett. – Akkor mit gondolsz, másvalaki itt Witt's Endben megfelel ezeknek a kritériumoknak? Ki lehet az, aki a képekhez is hozzáférhetett, és az én múltamról is tudhatott?

Serenity rezzenetlen tekintettel nézett Calebre. – Miért kell annak mindenáron Witt's End-inek lenni?

A kérdés egy pillanatra elnémította Calebet. – Azért – szólalt meg végül –, mert minden itt kezdődött Witt's Endben. A dolgok logikáját nem hagyhatod figyelmen kívül. Azzal kezdődött, hogy Asterley hozzám küldött, kérj fel üzleti tanácsadónak.

– Ez nem jelenti azt, hogy az egész Witt's Endből indult ki – hajtogatta makacsul Serenity.

– Ez az egyetlen értelmes magyarázat – jelentette ki Caleb, és újból az ékszeres ládikára nézett. – Valamiért nem megy ki a fejemből, hogy itt – ebben a dobozban – van a válasz a kérdéseinkre. Mindig újra és újra visszatérek ide.

– Az ékszerdobozban?

– Csak ezt örököltem anyámtól. – Caleb lassan belenyúlt a dobozba, és kihúzta belőle a halom foszladozó újságkivágást. – Lehet, hogy ezekben találunk valamit. Egy nevet. Egy másik irányt, amerre elindulhatunk.

– Enyém az egyik fele, tiéd a másik –, azzal Serenity kivett a kezéből egy adag újságcikket. – Azokból a nevekből, amelyek a régi botrány kapcsán felbukkannak, összeállítunk egy listát. Ki tudja? Hátha egy név láttán valamelyikünkben megszólal a vészcsengő.

– Jó. – Caleb felállt, hogy tollat és papírt keressen. Amint talált, letette a dohányzóasztalra. Azután kiment a konyhába, és két kispohár brandyvel tért vissza.

Nem tudta, Serenity hogy van vele, de érezte, hogy a továbbiakhoz egy kis erősítésre lesz szüksége.

Fél óra múlva készen volt a lista. Nem volt hosszú, és a nevek többsége Calebnek ismerősen csengett. Rajta volt a családja, Gordon felesége, Patricia, egy sereg ember Ventress Valleyből, egy vagy két kisebb kaliberű politikus, aki akkoriban fontos szerepet játszott, de azóta már rég meghalt.

Serenity a listát tanulmányozva megszólalt. – Akik ezen a listán szerepelnek, mind ismerték a múltadat, de egy sincs köztük, aki rólam vagy az Ambrose készítette fotókról bármit is tudhatott.

– Ebben nem lehetünk egészen biztosak. Fel kell fogadnom egy magándetektívet, hogy ellenőrizzen néhány nevet – mondta Caleb.

Serenity aggódva nézett rá. – Ha kiküldesz egy nyomozót Ventress Valleybe, hogy a régi botrányról kérdezősködjön, abból biztosan nagy zűr lesz.

– Gondolod, hogy izgat? – Caleb rosszkedvűen bámulta a ládika szakadt szaténnel bélelt fedelét. – Engem csak a válasz érdekel. Azt pedig megszerzem.

– Megértem – helyeselt halkan Serenity. – Csak jobb lenne talán valami más módszert választani. Már így is sok bajt okoztunk.

– Tudod, van valami furcsa ebben a ládikában – azzal Caleb felkapta az ékszerdobozt. – Szét fogom szedni.

– Aha. Tudod mit, Caleb. Azt hiszem, a vér kiütközik! Ha egyszer elindultál egy bizonyos ösvényen, éppolyan csökönyös vagy, mint a nagyapád.

Caleb a lányra nézett. – Nem a múltra gondoltam, hanem erre az ékszerdobozra.

– Az ékszerdobozra?

– Van abban valami furcsa, ahogyan a bélés el van szakadva. Nagyon szabályos. Mintha borotvával vagy késsel vágták volna fel. A többi lyuk a kopástól van.

Serenity jobban megnézte a fakult kék szaténselymen a vágást. – Szerinted ez más, mint a többi?

– Igen.

Caleb megfogta a kis tükör egyik szélét. Egyetlen rántással letépte a dobozfedél belsejéről. A tükörrel együtt nagy területen egy vékony kék szaténdarab is lejött. A selyembélés mögül egy fekete-fehér fénykép esett ki, és a képes felével fölfelé a gyűrűs fiókon landolt.

Caleb a három személyt ábrázoló fotóra bámult. Az egyik Crystal Brooke volt. Illedelmes, magas nyakú ruhát viselt, ami már vagy harminc éve kiment a divatból. Platinaszőke haján széles karimájú, sikkesen felhajtott szélű kalap. A karjában tartott gyermekre mosolygott.

Gordon Ventress mögötte állt, keze gyengéden a vállán nyugodott. Egy büszke apa összetéveszthetetlen mosolyával nézett a kamerába.

– Caleb! – Serenity közel hajolt, szeme ragyogott, mint aki csodát lát. – Ez egy családi kép. Rólad és a szüleidről.

Caleb semmi értelmeset nem tudott kinyögni. És a szemét sem tudta levenni a fényképről. – Hát az.

– Egy igazi családi kép! – Serenity örömében elnevette magát. – Hát ez mesés! Milyen szerencsés vagy, hogy van egy képed, amelyen mindhárman együtt vagytok. Nézd csak, milyen boldogok a szüleid. Csak úgy ragyognak. Látszik, hogy nagyon szeretik egymást és téged!

Caleb érezte, hogy a látása lassan elhomályosul, ahogy a képet nézi. Ingerülten pislogott néhányat, amíg újra tisztán nem látott. – Vajon miért volt a bélés mögé rejtve?

Serenity aprót rándított a vállán. – Nem volnék meglepve, ha anyád tette volna erre a biztonságos rejtekhelyre, és aztán elfelejtkezett róla.

– A nagyapám mindenesetre nem vette észre, amikor az újságkivágásokat a dobozba tette. Különben biztosan megsemmisíti.

– Ezt sem tudhatod biztosan – mondta gyengéden Serenity. – Nincs értelme felmelegíteni a régi sztorit, hogy mit csinált volna Roland harmincnégy évvel ezelőtt.

Caleb nagy erővel visszakényszerítette magába a megfejthetetlen érzések egész sorát, amelyek egész lényét elárasztották. Egy darabig jó és szép, hogy újra eleven érzései vannak, de néha átkozottul kellemetlen. A fontos problémák megközelítésében mutatott higgadt, módszeres és logikus magatartását összezavarja, ha hagyja, hogy lényének érzelmi oldala kerekedjék felül.

Kényszerítette magát, hogy tisztán és logikusan gondolkodjék.

– A kép érdekes, de nem vezet nyomra.

– Sajnos, nem.

– Serenity! – Caleb betette a fényképet a dobozba, és rácsukta a fedelet.

– Tessék.

Caleb mély lélegzetet vett, és érezte, ahogy ereiben lassan és erősen lüktet a vér. – Hozzám jössz feleségül?

Serenity szája néma kiáltásra nyílt. Nehezen jött ki a szó a torkán. – Hozzád megyek-e feleségül? – Hangja a szokásosnál jóval magasabb volt. – Mi az ördögnek akarsz feleségül venni?

Caleb ránézett. – Valószínűleg azért, mert én egy konvencionális, prűd és régimódi fickó vagyok.

– Ó!

– Mi a baj, Serenity?

– Semmi – válaszolta gyorsan. – Nagyon meglepett a dolog, ennyi az egész. Fel sem merült bennem, hogy te házasságra gondolsz.

– Nem? Hát mire gondoltál?

– Nem is tudom. – Serenity nagyot nyelt. – És miért éppen most házasodjunk össze?

– Már mondtam, miért.

– Mert konvencionális, prűd és régimódi vagy. – Serenity gondterhelten nézett Calebre. – De én nem vagyok az. Mármint konvencionális, prűd és régimódi. Itt Witt's Endben mi másként intézzük a dolgainkat.

– És szerinted ez helyes?

– Hát, csak nézz körül. – Serenity kezével széles mozdulatot tett. – Julius és Bethanne csak a múlt hónapban házasodtak össze. Előtte évekig együtt éltek. Jessie és Ambrose sose házasodtak össze. Az én szüleim sem.

– De az enyémek se, emlékszel? A múltból épp ezt nem akarom megismételni.

– Caleb, senki se hajt. Nem vagyok terhes. Még alkalmunk sem volt, hogy igazán megismerjük egymást.

Caleb úgy érezte, valami hidegség kúszik fel a torkáig. Serenity ki akar térni előle. Távolságot akar tartani. Lehet, hogy nincs olyan nagy szüksége rá, mint neki a lányra. Elnyomta a feltörni készülő kétségbeesést.

– Garantálom, hogy te jobban ismersz engem, mint bárki a földön. – Minden erejével azon volt, hogy hangja higgadt maradjon.

Serenity a férfi szemébe nézett. Pávakék szemében különös, várakozó kifejezés ült. – Caleb, szeretsz te engem?

A kérdéstől egy pillanatra elállt a lélegzete. Joga van a válaszra, gondolta. De ő erre nem tud válaszolni.

Elfogta a kétségbeesés. Csak nem veszítheti el néhány szó miatt!

– Válaszolj neki! Hisz azok csak szavak!

Serenity a legfontosabb az életében. Ha elveszíti, önmaga egy részét is elveszíti, azt, amelyik újra megtanult érezni.

Pedig a dolog reménytelen. Ölni tudna érte, de hazudni nem. Semmi jó nem sülne ki belőle, ha hazudna.

– Nem tudom – mondta Caleb nyomatékosan. Úgy érezte, teljesen anyagtalanná válik. Szinte érezte, amint a folyamat fokról fokra végbemegy, itt a díványon.

Serenity figyelte. Olyan volt, mint egy holdfényből és mágiából szőtt lény, akit hirtelen kitesznek a vakító napsütésbe. Kettőt, hármat pislogott, és aztán tündérmosoly jelent meg az arcán.

– Nem, azt hiszem, magad sem tudod, hogy szeretsz-e – mondta. – Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?

– Nem emlékszem. – Vajon miért nem válaszol Serenity a kérdésére? Hisz csak erre vár. – De mi köze ennek a házassághoz?

– Azt hiszem, nagyon sok. De ez most nem fontos. – Serenity megérintette Caleb arcát. – Szeretlek, Caleb. De nem hagyhatom itt Witt's Endet. Megérted? Dolgom van itt.

– Nem is kérlek rá, hogy elhagyd Witt's Endet.

– De te nem maradhatsz itt örökre – mondta szomorúan Serenity. – Ezt elejétől fogva tudtam.

– Nincs igazad. Addig maradhatok, ameddig csak akarok. A fenébe is, ez a legkisebb probléma. Innen is igazgathatom a Ventress Irodát.

– Tényleg?

– Hát persze. A komputer és a fax korában! – válaszolta türelmetlenül. – Bárhol felállíthatom az irodámat.

– De vajon akarsz-e itt élni? – kérdezte Serenity.

– Meg vagy őrülve? – suttogta. – Miért akarnék én innen elmenni, amikor ez az egyetlen hely a világon, ahol úgy érzem, hogy élek!

– Caleb! – Serenity a férfi karjába vetette magát, és vadul rácsimpaszkodott. – Igen. Igen, hozzád megyek feleségül, ha ezt akarod!

Caleb fellélegzett. Olyan erősen magához szorította Serenityt, hogy a lány félig nevetve, félig tiltakozva felsikoltott.

– Bocsáss meg – mormolta a lány hajába temetve arcát. Kicsit meglazította az ölelést, de nem túlságosan. A lány testének melege és illata meghatározhatatlan érzések egész sorát indította el benne. Törődött is ő most azzal, mennyiben befolyásolják ezek az érzések a logikus gondolkodását! Csak az volt a fontos, hogy erős érzések voltak, és ezeket az érzéseket minden porcikájával megtapasztalhatta.

Nem volt többé kísértet. Hanem eleven ember. Volt jövője. Serenity az övé volt.