ŐSKOR ÉS KELET

TABULA SMARAGDINA

1.     Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.

2.     Az, ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van. Így érted meg az egyetlen csodát.

3.     És ahogy minden dolog az Egytől származott, az Egy gondolatból: úgy, elfogadva azt, lett minden teremtett dolog.

4.     Apja a Nap, anyja a Hold; a szél hordozta méhében; dajkája a föld.

5.     Ez a világ első anyagának forrása.

6.     Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.

7.     Válaszd el a földet a tűztől, a durvát a finomtól, gyengéden, hozzáértéssel.

8.     A földről az égbe száll, aztán pedig a földre, befogadja a magasabb és az alacsonyabb erőket. Így éred el a világ legnagyobb dicsőségét. Ettől kezdve menekül előled minden sötétség.

9.     Ez a nagy erő erejének ereje: mert minden légneműt legyőz és minden szilárdat áthat.

10.     Így teremtették a világot.

11.     Annak, ami ezt a módszert követi, eredménye csodálatos lesz.

12.     Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világ tudásának három része birtokomban van.

13.     Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.

Hermész Triszmegisztosz

PTAH HOTEP MONDÁSAI

Akit Isten szeret, annak fülét kinyitja; akit Isten gyűlöl, annak fülét süketté teszi. A szív az, amely az embert hallóvá vagy nem hallóvá teszi. A szív az ember élete, egészsége, üdvössége. Ha valakinek fia elfogadja azt, amit az apja mond, annak egyetlen szándéka sem vall kudarcot; gyermekeihez éppen úgy fog beszélni, mint ahogy a tudást apjától hallotta. Vigyázz arra, amit kimondasz, s amit szádon kiejtesz, hogy a bölcsek így szólhassanak: Milyen szép az, amit ez az ember beszél!

A BÖLCS PARASZT

Az igazság halhatatlan. Azt, aki megtalálta, a sírba is elkíséri.

 

Az ember olyan, mint a mérleg, s az ember nyelve a mérleg nyelve. Ha szádat hazugság hagyta el, ez a hazugság eltéved és nem fog átkelni a folyón. Aki a hazugsággal egy csónakba ül, az a túlsó partot nem éri el.

 

Ne végy fel álarcot olyannal szemben, aki rád akar nézni.

 

Ne taszítsd el azt, aki segítségedet kéri.

 

A rest nem tudja, mi a tegnap; aki az igazságra süket, nem talál barátot; a kapzsi nem ér meg egyetlen boldog napot.

AZ ÉLETUNT BESZÉLGETÉSE ÖNMAGÁVAL

Kihez beszéljek mainapság? – A testvérek gonoszak s a barátokat nem lehet szeretni.

Kihez beszéljek mainapság? – Mindenki kapzsi és az emberek egymást megrabolják.

Kihez beszéljek mainapság? – A józanság elveszett és az arcátlanság lett úrrá.

Kihez beszéljek mainapság? – Aki elégedettnek látszik, az komisz, a jóságot pedig elhanyagolják.

Kihez beszéljek mainapság? – A tegnapra már senki sem emlékszik és senki sem hálálja meg, ha vele jót tettek.

Kihez beszéljek mainapság? – Arcát mindenki elfedi és ábrázatukat egymás elől eltakarják.

Kihez beszéljek mainapság? – Az emberek mohók, s akire az ember számít, annak nincs szíve.

Kihez beszéljek mainapság? – Nincsen többé igazságos ember, a földön a gonoszak uralkodnak.

Kihez beszéljek mainapság? – Az országot a bűn árasztotta el, s ez határtalan, határtalan.

BABILONI BÖLCSESSÉG

Ha céljaidat alacsonyabbra tűzöd, az igazság útjáról letérsz.

 

Ha bölcs vagy, a szerényebb utat választod, hallgatsz és óvatosan beszélsz. Ha szádat kinyitod, az emberek tekintsék úgy, mintha valaki kincseskamráját nyitja ki; sértés és káromlás legyen számodra idegen; kihívó szót ne mondj, hazugságot soha; aki fecseg, azt megvetik.

 

Adj enni kenyeret, inni bort annak, aki alamizsnát kér, öltöztesd fel, aki szükséget szenved, és aki szegény, azt ne vesd meg, Istened szívét öröm fogja elárasztani, és megjutalmaz.

 

Ha ígértél, adj; akit felbátorítottál, azon segíts.

AHIKÁR TANÍTÁSAI

Ha megverlek, fiam, nem halsz bele, de ha engedem, hogy a magad feje után élj, elveszel. Verés a fiúnak, szidás a leánynak, szigorú szó a szolgának – aki így cselekszik, az cselekszik helyesen.

 

Emeltem homokzsákot, hordoztam sót, de mindegyik könnyebb volt, mint az adósság. Emeltem szalmát, hordoztam szénát, de mindegyik nehezebb volt, mint a jó barát.

 

Sok csillag van az égen, amely mind névtelen; sok ember él a földön, aki mind névtelen.

KÍNA ŐSKORÁBÓL

A helyes kormányzás alapja az erény.

 

Az ember védekezhet a sors csapásai ellen, de tehetetlen a saját szenvedélyei által idézett szerencsétlenségekkel szemben.

 

Ha valaki önkéntelenül elkövetett hibájára nem pirul el, újabb hiba.

 

Az embert nem az ég pusztítja el: maga öli meg magát azzal, hogy az örök törvényeket áthágja.

 

Az előny: az emberek között a régieké, a szerszámok között az újaké.

 

A legtöbb ember, ha még bölcset nem látott, látni kívánja, és ha már látta, nem nyer semmit.

 

Ne utasítsd el a korlátoltat és ne követeld, hogy az ember mindenben tökéletes legyen.

 

Az igazságot mindenki tudni véli, de mindenki csak a magáét. A sok fény viszálya – sötétség, s csak ahol egyetlen nap süt, van világosság.

Su-king

 

Miért titkolnám el szerelmem? Hiába rejtem el szívemet mások elől – magam hova rejtőznék előle?

 

A foltos gyöngyszemet ki lehet csiszolni s visszakaphatja eredeti fényét, de a könnyelműen kiejtett szónak nincs orvossága.

 

A szépség és a bölcsesség minden más erénnyel összhangban áll. Ez a kettő mindennek a kulcsa.

 

Ha barátoddal találkozol, ne mutass se szomorúságot, se komor ne légy. Ellenkezőleg: fogadd barátodat derűs arccal, meleg szavakkal, de vigyázz, nehogy kedvességeddel terhére légy.

 

A keleti szél langyos, könnyű, de miután elsuhant, a jeges hegycsúcsok felett nincs növény, amely ne hervadna, nincs fa, amely ne száradna ki leheletétől. Miért tanítanók a majmokat, hogyan kell fára mászni?

 

Középszer: házam ajtaja egyetlen keresztbe tett gerenda, azonban életemet e rozoga házban gond nem homályosítja.

 

Megittasodtam, nem a dicsőségtől, hanem egy holdsugártól.

Si-king

TAO-TE-KING-BŐL

A nagy taót az emberek elhagyták:

így támadt az erkölcs és a kötelesség.

Megjelent az okosság és a tudás:

így támadtak a nagy hazugságok.

A rokonok egymástól eltávolodtak:

így támadt a gyermeki kötelesség és a szeretet.

Az állam fölött úrrá lett a rendetlenség:

így támadtak a hű szolgák.

 

Aki mást ismer, okos,

aki magát ismeri, bölcs.

Aki mást legyőz, hatalmas,

aki önmagát legyőzi, erős.

Aki célját eléri, szívós,

aki megelégszik, gazdag.

Aki helyén marad, állhatatos,

aki a halálban sem pusztul el, él.

 

Az egész világ azt mondja, hogy a tao nagyszerű, de úgy látszik, nem alkalmazható.

 

Éppen az benne a nagy,

hogy nem látszik alkalmazhatónak.

Mert az alkalmazhatóság hovatovább kicsinyességre vezet.

Három kincsem van:

erre vigyázok s ezt őrzöm: az első a szeretet,

a második az elégedettség, a harmadik az alázat.

A szeretet bátorrá tesz,

az elégedettség nagylelkűvé tesz,

az alázat képessé tesz a világuralomra.

 

Az emberek ma bátrak úgy, hogy szeretetüket feladják,

nagylelkűek úgy, hogy elégedettségüket feladják,

de mindenekelőtt feladják az alázatot.

Ez a halál.

Csak a szeretet tart ki a harcban és

szilárd a védelemben.

Akit az ég meg akar menteni,

szeretettel őrizteti.

 

Nem kell, hogy a küszöböt átlépjed

s a világot mégis megismerheted.

Nem kell, hogy az ablakon kinézz

s az ég értelmét megértheted.

Minél távolabbra indulsz,

annál kevesebbet fogsz megismerni.

A bölcs:

Nem indul sehová, s mégis a célhoz érkezik.

Nem tekintget maga köré, mégis minden dolgot a nevén nevez.

Nem tevékeny, és mégis eléri a tökéletességet.

Lao-ce

KUNG MESTER BESZÉLGETÉSEI

Az erkölcs

A Mester így szólt:

– Sima modor és hízelgő szó ritkán az erkölcs jele.

 

Önvizsgálat

A Mester így szólt:

– Önmagamat naponta háromféleképpen vizsgálom: vajon tettem-e valamit szívből másokért; vajon barátaimmal való beszélgetés közben voltam-e szavammal hűtlen; vajon én megtartottam-e azt, amit másnak tanítottam.

 

Ismeret

A Mester így szólt:

– Nem törődöm azzal, hogy az emberek nem ismernek. Azzal törődöm, hogy nem ismerem az embereket.

 

Az élet tökéletes befejezése

A Mester így szólt:

– Reggel megismerni az igazságot és este meghalni.

 

A szülők kora

A Mester így szólt:

– A szülő éveiről az ember ne feledkezzék meg soha: azért, hogy örüljön fölötte, s azért, hogy aggódjék miatta.

 

Elég

Csi-ről, a bölcsről azt beszélték, hogy mielőtt cselekszik, háromszor meggondolja magát. A Mester hallotta és így szólt:

– Kétszeri meggondolás is éppen elég.

 

Önjellemzés

Si hercege azt kérdezte Ce Lu-tól, hogy milyen ember az a Kung-Ce. Ce Lu nem is válaszolt. Később a Mester így szólt:

– Miért nem mondtad meg neki egyszerűen: olyan ember, aki annyira keresi az igazságot, hogy enni is elfelejt, barátai közt a gyászról is megfeledkezik, és észre sem veszi, amint az öregség eléri?

 

A lángész

Egy miniszter azt mondta Ce Kung-nak:

– Mestered lángeszű ember. Milyen sok és gazdag tehetsége van!

Ce Kung azt felelte:

– Igaz. Ha az Ég alkalmat ad neki, lángesze ki fog tűnni. És sok tehetsége is van.

A Mester meghallotta, és így szólt:

– Honnan ismer engem ez a miniszter? Ifjúságom szigorú volt s így szereztem néhány képességet. Ez azonban mellékes. Jelent valamit, ha a bölcs sok dologhoz ért? Nem a sok a lényeges.

Lao azt mondta:

– A Mester azt mondogatta: Nincs állásom, s ezért ráérek a fontos dolgokkal foglalkozni.

 

A nép hite

Ce Kung azt kérdezte, hogyan kell helyesen kormányozni. A Mester így szólt:

– Gondoskodni kell, hogy elég táplálék, elég nagy hadsereg és a népben elég hit legyen.

Ce Kung szólt:

– Ha az embernek kényszerből még egyet fel kell adnia, a három közül melyiket nélkülözné a leginkább?

A Mester így szólt:

– A hadsereget.

– Ha az ember kényszerből az egyiket még fel kell adja, a megmaradt kettő közül melyiket nélkülözné inkább?

A Mester így szólt:

– A táplálékot. Örök időktől fogva úgyis mindenkinek meg kell halnia. Ha azonban a népből a hit hiányzik, minden kormányzás lehetetlen.

 

A szavak helyes használata

Ce Lu szólt:

– Vej herceg várja a Mestert, hogy a kormányzást átvegye. Mi legyen első teendője?

A Mester így szólt:

– A szavak helyes használatának helyreállítása.

Ce Lu szólt:

– Ez az egész? Most az egyszer a Mester hibázni fog. Miért kell a szavakat helyesen használni?

– Milyen együgyű vagy te, Jü! A bölcs mellőzi azt, amit nem ért. Ha a szavak használata nem helyes, a fogalmak értelme zavaros; ha a fogalmak értelme zavaros, nem lehet szabatosan cselekedni; ha nem lehet szabatosan cselekedni, az erkölcs és a művészet nem virágzik; ha az erkölcs és a művészet nem virágzik, a büntetés értelmetlen; ha a büntetésnek nincs értelme, a nép nem tudja, hová lépjen és mit tegyen. A bölcs első dolga, hogy fogalmait szavakká s a szavakat tettekké tegye. Nem tűri, hogy szavaiban rendetlenség legyen. Minden ezen múlik.

Kung Fu-ce

A VILÁGTÖRTÉNET ÉRTELME

Sun, a nagy uralkodó azt kérdezte Csentől:

– Elsajátíthatom-e a világtörténet értelmét?

Csen így felelt:

– Még a tested sem a tiéd, hogyan akarod az értelmet a magadévá tenni?

Sun így szólt:

– Ha testem nem az enyém, ugyan kinek a tulajdona?

Az így felelt:

– Az Ég és a Föld mérte ki ezt a formát. Életed sem a tiéd. Az Ég és a Föld által számodra kimért erők egyensúlya az. Természeted, sorsod, az sem a tied. Ez az út, amit az Ég és a Föld neked szánt. Fiad és unokád sem a tied, a Föld és az Ég ezeket az utódokat szánta neked. Ezért van az, hogy megyünk, de nem tudjuk, hová, maradunk, de nem tudjuk, hol, eszünk, de nem tudjuk, miért: ez mind az Ég és a Föld nagy ereje – ki mondhatná, hogy az az övé.

A SIRÁLYOK

A partlakók közül sokan kedvelték a sirályokat. Reggelenként kimentek a tengerre és a sirályok után úsztak. Százával sereglettek arra a madarak. Valaki egyszer így szólt: Hallom, mennyi sirály úszik utánatok, fogjatok néhányat, hadd játsszam velük.

Másnap ismét kiúsztak a tengerre. A sirályok a levegőben keringtek, de nem szálltak a vízre.

A tökéletes beszédben nincsen szó.

A tökéletes tettben nincs mozdulat.

Amit az okos ember tud, az közhely.

A MAJOMBARÁT

Szung tartományban élt egy ember, aki igen kedvelte a majmokat, és egész sereget gondozott házában. Még a gondolatukat is eltalálta, a majmok pedig jól értették gazdájuk szándékát. Kívánságukat még családja rovására is teljesítette.

Egyszer azonban hirtelen drágaság lett, és kevés takarmányra futotta. Azonban nehogy a majmok megvaduljanak, ravaszul így szólt hozzájuk:

– Ha holnap reggel három köteg szénát adok nektek és este négyet, elég lesz?

Háborogni kezdtek erre a majmok, és dühbe gurultak. Akkor hirtelen így fordította a szót:

– Rendben van, reggel négy köteg szénát adok nektek és este hármat. Meg lesztek elégedve? Örültek a majmok és megnyugodtak.

Valamint a majombarát túljárt a majomsereg eszén, úgy jár túl a bölcs a balgák értelmén.

KLEPTOMÁNIA

Volt egy ember Csi tartományban. Módfelett szerette az aranyat. Kora reggel felöltözött, sapkát tett fejére, s kiment a piacra. Megállt az aranybeváltók sátora előtt, vette az aranyat és elillant.

Az őr elfogta és azt kérdezte:

– Ilyen sokaság közepette hogyan vehetted el a más aranyát?

Az pedig így felelt:

– Amikor az aranyat elvettem, nem a sokaságot láttam, hanem az aranyat.

A ZENE HATALMA

Amikor Ven citerázott, a madarak körülrepkedték, s a halak kiugráltak a vízből. Elhagyta otthonát és Sziang mesterhez szegődött. Három hosszú éven át tartotta kezében a hangszert, anélkül hogy egyetlen dalt is játszott volna. Sziang mester azt mondta:

– Menj most már haza.

Ven félretette a citerát és felsóhajtott:

– Nem az a baj, hogy nem tudok a húrokkal bánni, nem mintha nem jutnának eszembe a dallamok. Az, ami bennem él, nem a húrokon múlik, az, ami bennem él, nem a hangokon múlik. Ameddig nem éltem szívem mélyében, hogyan mondhatnám ki azt, ami benne van. Ezért nem merem a kezemet megmozdítani, ezért nem merem a húrokat megérinteni.

Kis idő múltával ismét Sziang mester elé lépett. A mester azt kérdezte:

– Nos, mi van a citerával?

Ven felelt:

– Most megtörtént. Kérlek, hallgasd meg játékomat.

Ezután tavasszal a Sang-húrt pengette, a nyolcadik fuvolahanggal kísérve. Ilyenkor egyszerű hűvös szél támadt, füvek és fák virágba borultak. Ősszel a második fuvolahang kíséretében a Csin-húrt pengette. Szelíden áramlott ilyenkor a langyos levegő, növények és fák teljes díszben pompáztak ott. Aztán a tizenegyedik fuvolahang kíséretében a Jü-húrt pengette. Most jött a zúzmara és a hó, és befagytak a tavak. Jégdarabok úsztak a folyamon. Aztán a Csi-húrt pengette és hozzá az ötödik fuvolahangot. Most a nap melege szúrós forró lett és a kemény jég egyszerre összeomlott. De végül a Kung-húrt pengette együtt a másik négy húrral, és játszi szellők zizegtek. Az égen szerencsét hozó felhő úsztak, édes harmat csepegett, és zúgtak a források.

Lie-Ce

A SZENTEK BŰNE

Amíg a ló a mezön él, füvet eszik és vizet iszik. Ha a másiknak megörül, nyakát hozzádörgöli; ha a másikra megharagszik, megfordul és kirúg. Ez az egész tudománya.

Ha a lovat befogják és hámba kötik, elkezd félénken pislogni, ugrálni, dacolni, és a zablát titokban elharapja. Így okosodik meg és tanulja meg a fogásokat. Mindez az első állatszelídítő bűne.

Az aranykorban a nép csendesen üldögélt, és nem tudta, mit cselekszik. Elment, nem tudta, hová; bendője tele volt, boldogan élt, barátja vállát veregette és sétált.

Ez volt a nép minden tudománya, amíg egyszerre csak előjöttek a szentek, és elkezdtek beszélni a rendről és az összhangról, a világ viselkedését megrendszabályozták, erkölcsi törvényeket állítottak fel, és a világot úgy táncoltatták, ahogy ők fütyültek.

Akkor a nép elkezdett sietni, futkosni, botorkálni, igyekezni, elkezdett ismeret és pénz után loholni, amíg már nem volt megállás. Mindez a szentek bűne.

A PILLANGÓ

Csuang-ce egyszer azt álmodta, hogy repkedő pillangó, boldog és egészséges és azt se tudta, hogy ki az a Csuang-ce. Amikor felébredt, ismét igazi és valóságos Csuang-ce lett. Most igazán nem tudom, Csuang-ce álmodta, hogy pillangó, vagy a pillangó álmodta, hogy Csuang-ce. Pedig Csuang-ce és a pillangó között bizonyosan van különbség. A dolgok így meg tudnak változni.

NYUGALOM ÉS BÉKE A VILÁG FÖLÖTT

Tudom, hogy a világ csak akkor élhet szépen, ha békében van. Semmit sem tudok arról, hogy a világot meg kell rendszabályozni. A világ szépen él, ha mindenki gondoskodik arról, hogy a természet benne meg ne háborodjék; szépen él, ha gondoskodik arról, hogy az igaz életet el ne hagyja. Ha a természet nem háborodik meg, és ha az igaz életet senki sem hagyja el, a világ a szabályok betöltésének teljességét elérte.

Jao, a szent király, a világot szabályozni akarta úgy, hogy vidámmá akarta tenni. Ha azonban az emberek vidámságukat tudatosan élik, a nyugalom elvész. Csie király a világot szabályozni akarta úgy, hogy szomorúvá tette. Ha azonban az emberek szomorúságukat tudatosan élik, az elégedettség elvész.

A nyugalom és az elégedettség elvesztése nem lehet igaz élet. Ha olyan helyzet támad, amelyből az igaz élet hiányzik, bizonyos idő múlva minden felbomlik. Ha az ember számára túl sok az öröm, a világosság ereje hamar elhasználódik. Ha az ember számára túl sok a szomorúság, a sötétség ereje hamar elhasználódik. Ha pedig ezekben az erőkben zavar támad, az évszakok váltakozásának rendje is megbomlik. Meleg és hideg nem tud kiegyenlítődni. Ez viszont visszahat az ember testi életére. Az ember a gyönyör keresésének és a szenvedélyes haragnak határait átlépi. Lényegében elégedetlen, gondolataiban kielégíthetetlen. A munkát félbehagyja. Így keletkezik a világban a kevélység, a rosszkedv, a becsvágy, a féltékenység. Így jutnak szóhoz a gonosztevők és az erényhősök.

Ezért a jó megjutalmazásával és a rossz megbüntetésével a világ rendjének növelése esztelenség. A világ oly határtalanul nagy, hogy a jutalom vagy a büntetés még csak nem is érinti. A történeti, feljegyzések kezdete óta az ember nem lát mást, csak csupa izgalmat. Mindenki állandóan azzal foglalkozik, hogyan jutalmazzon vagy büntessen. Így aztán nem jut idő arra, hogy a természet nyugalmában megpihenjen.

Ha valakinek a látása túl éles, a színeket fogja kiemelni. Ha valakinek a füle túl éles, a hangokat fogja kiemelni. Ezzel megzavarja az élet ősi rendjét. Az igazság művelésével megzavarja a józan észt. A szokások ápolása kifejleszti a képmutatást. Az összhang ápolása kifejleszti a mértéktelenséget. A szent élet ápolása kifejleszti a hazugságot. A tudás ápolása kifejleszti a bírálgatást.

Ha a világ a természet ősi állapotában megnyugszik, ezek a dolgok akár megvannak, akár nincsenek, hiányukat senki sem érzi. Ha azonban a világ a természet ősi állapotában nem tud megnyugodni, ezeket a dolgokat elkezdik firtatni vagy elnyomni, a világ megzavarodik és az emberek elkezdik ezeket vagy tisztelni, vagy megvetni. Az emberiség elvakul. Nemhogy szó nélkül elhaladna mellettük. Nem. Böjtöl és lemondást gyakorol, és egész nap ezekről fecseg. Egész életében ezekről énekel és ezeket tanulja. Mit tegyünk?

Ezért, ha a nagy embert arra kényszerítik, hogy a világi kormányzattal érintkezésbe lépjen, a nem-cselekvés a legjobb. A nem-cselekvés vezet a nyugalomhoz. Ez vezet a természet ősi rendjének helyreállításához. A világ fölött levő uralmat csak annak a kezébe lehet letenni, akinek saját szelleme a hatalomnál fontosabb. Ha az uralkodó belső világát nem osztja meg, hanem az ősi egységben tartja, ha értelmét nem használja, ha a viszonyok közepette olyan érzéketlen, mint a holttest – a nagy dolgok egyszerre kiemelkednek. Hallgatása néma, mint az éj, s mégis megrázza a földet, mint a mennydörgés. Szelleme az, ami sugárzik, és a természet engedelmeskedik neki. Szellemi erőit szabadon ereszti; nem cselekszik, mégis minden lény köréje sereglik. Hogyan lenne kedve az ilyen embernek a világot megrendszabályozni?

Csuang-ce

AMIN A BIRODALOM NYUGSZIK

A bölcs dolga, hogy a birodalmat helyesen kormányozza. Éppen ezért tudnia kell, hogy a zavar honnan ered, mert csak így tudja leküzdeni. Ha az okot nem ismeri, semmit sem tehet. Ha pedig az okot keresi, azt fogja tapasztalni, hogy az a kölcsönös szeretet hiánya.

Ha a gyermek és az alattvaló apját és az uralkodót nem tiszteli, az erkölcsök romlásáról beszélnek. A fiú csak önmagát szereti, de apját már nem; ezáltal apjának árt, és csak önmagának használ. Az alattvaló csak önmagát szereti, de uralkodóját már nem; ezáltal uralkodójának árt, és csak önmagának használ. Ez az erkölcsök romlása. Hogyan lehet ez? Úgy, hogy a kölcsönös szeretet hiányzik.

A tolvaj és a rabló is így cselekszik. A tolvaj csak saját otthonát szereti, másét nem, ezért a másét meglopja, hogy sajátjának használjon. A rabló csak saját személyét szereti, ezért erővel a másét elveszi, hogy önmagának használjon. Hogyan lehet ez? Úgy, hogy a kölcsönös szeretet hiányzik.

Ha a nagyurak egymás családjának romlására törnek, éppen így tesznek. Ha a hercegek egymás birodalmának romlására törnek, ugyanígy tesznek.

Ha a birodalom minden polgára kölcsönös szeretetben egyesülne, vajon lennének-e gonoszak? Lenne-e barátságtalan ember? Lenne-e tolvaj és rabló? Ha az ember más házát a sajátjának tekintené, vajon meglopná? Ha a másik embert valaki magával egyenlőnek érezné, vajon bántalmazná?

Ezért mondta Mo-ce:

– Ha az egyik állam a másikat megtámadja, ha az egyik család a másikkal civódik, ha az uralkodó és az alattvaló egymáshoz rideg, ha apa és fiú egymást nem kedveli – ez mind a birodalom romlását idézi.

Az ősidőktől a mai napig senki sem volt, aki Taj hegyét felemelte és a Jangce folyón átugrott. De e kölcsönös szeretetet az ősidők szent királyai már gyakorolták.

– Honnan tudjuk azt, hogy a szent királyok ezt gyakorolták?

Mo-ce azt felelte:

– Nem éltem velük egy időben, nem hallottam szavukat, de láttam, amit selyemlapokra és bambuszra írtak, kőbe és ércbe véstek és a kései utódoknak hagytak. Ven király olyan volt, mint a nap és a hold, fényét szüntelenül sugározta. Ven szeretete az egész birodalomban szétáradt, anélkül hogy az egyiknek vagy a másiknak kedvezett volna.

A PÉLDA

Ce-Hszia azt kérdezte Mo-cetől, hogy a nemes emberek között is támadhat-e viszály?

A Mester így szólt:

– Nemes emberek között viszály nem támadhat.

Ce-Hszia azt mondta:

– De a kutyák és a disznók is marakodnak. Hogyan lehet, hogy a nemes emberek között nem támadhat viszály?

A Mester így szólt:

– Szavainkkal Ven királyt dicsérjük, tetteinkkel a kutyákat és a disznókat utánozzuk? Szomorú!

A BOLOND SZOLGA

Vuma-ce kifogást emelt Mo-ce magatartása ellen, hogy olyan embereken segít, akiket nem ismer, áldozatot mutat be olyan szellemi lényeknek, akiket nem is láthat. Ez az eljárás tiszta bolondság.

A Mester így szólt:

– Tegyük fel, hogy két szolgád van. Az egyik csak akkor dolgozik, ha látod, s ha nem látod, semmit sem csinál. A másik akkor is dolgozik, ha nem látod. Melyik szolgát fogod előnyben részesíteni?

Vuma-ce azt mondta:

– Azt, aki akkor is dolgozik, ha nem látom.

A Mester így szólt:

– Tehát előnyben részesíted azt, aki bolond?

AMELY ÁLLAMNAK TÖNKRE KELL MENNI

Az az állam, amelyben a szellemi ember nem talál otthont, az a pusztulás elé megy. Ha valahol szellemi ember jelenik meg, és nem fogadják tisztelettel, annyi, mintha az uralkodót feláldoznák. Ha a szellemi embert megvetik, annyi, mintha az állam jólétéről lemondanának. Az az állam, ahol a szellemi emberről megfeledkeztek, még sohasem tudott fennmaradni.

Mo-ce

A VILÁG MEGMENTÉSE

Sun-jü Kun szólt:

– Igaz, hogy az erkölcsi szabály szerint, ha férfi és nő egymásnak valamit nyújt, nem szabad, hogy egymást megérintsék?

Meng-ce válaszolt:

– Ez a szabály.

– És ha valakinek a sógornője a folyóba esik és fuldoklik, nem szabad megfogni és kihúzni?

Meng-ce válaszolt:

– Aki fuldokló sógornőjét nem menti meg, az dúvad. A szabály az, hogy férfi és nő egymást ne érintse. Ha valakinek a sógornője fuldoklik és kezét megfogva kirántja, az a kivétel.

– A világ ma fuldoklik. Mi az oka annak, Mester, hogy nem mented meg?

Meng-ce válaszolt:

– Ha a világ fuldoklik, úgy kell megmenteni, hogy az ember az igazságot tanítja. Ha valakinek a sógornője fuldoklik, kezét meg kell ragadni és a vízből kirántani. Azt akarod, hogy a világot kezénél fogva kihúzzam?

A HASZON KÁRA

Meng-ce, Liang királya, Huj elé járult.

A király így szólt:

– Ezer mérföldet nem átallottál megtenni, öreg, hogy ide gyere; biztosan van valami tanácsod, amivel birodalmamnak használhatok.

Meng-ce így felelt:

– Miért beszélsz a haszonról, király? Tulajdonképpen az emberiességről és a jogról kellene beszélned. Mert ha egy király azt mondja: „Mi az, ami birodalmamnak használ?” – akkor a nemesek is arról beszélnek: „Mi az, ami házamnak használ?” – és a nép is arról beszél: „Mi az, ami nekem használ?” A magasrangú és alacsonyrangú mind a hasznot keresi, s így a birodalomban úrrá lesz a zavar.

Meng-ce

KÍNAI KÖLTŐK

Ablakát kinyitotta a holdnak – a bánat lépett be rajta.

 

Eladó lányok, ne sírjatok! Ki tudja? Talán hú szívű férfit találtok, aki majd gyakran mondogatja: megöregszünk csendben, együtt.

 

Isten veled, életem ura! Egy folyó sem térhet vissza forrásához, egy rózsa sem nőhet vissza a fára, amely lehullajtotta.

 

Az élet egyetlen bizonyossága a halál. Ma te csókolod ezt a szájat, holnap a föld; ma én játszom ezen a hárfán, holnap a tyúkok gubbasztanak rajta.

 

A nők mosolya elfelejteti, hogy a tavasz rövid.

 

Az élet káprázat, akár az álom. Miért kínozzuk tehát magunkat?

 

A rózsa nem élhet fény nélkül, a nő nem élhet szerelem nélkül.

Li Taj-po

 

Ez az aggastyán mindig szegény volt, mégis énekel; és te, akinek annyi szép emléke van, miért panaszkodsz?

 

Amikor a felhő a holdra siklik, a folyamra is felhő siklik. Úgy érzem ilyenkor, mintha az ég tengerében eveznék, és kedvesemre gondolok, akinek arca szívem tükrében fénylik.

 

Felhő terjeszkedik fölöttünk. Közeledik a vihar – verset írok a szerencse állhatatlanságáról.

Tu Fu

HUJ SI PARADOXONAI

Az ég olyan alacsony, mint a föld. A hegy és a tenger egy szinten vannak.

A Nap akkor nyugszik, ha delel, és a teremtmények meghalnak, amikor megszületnek.

 

Ha ma reggel elindulsz Jüe tartományba, tegnap estére megérkeztél.

 

A tyúknak három lába van.

 

A fehér kutya színe fekete.

 

A hegyek énekelnek.

Huj Si

A VILÁG FORRÁSA

Ha az ember valamit megismer, az igazságot szólja. Nem szólja az igazságot az, aki nem ismeri. Csak aki ismeri, az szólja az igazat. A megismerést kell tehát kutatni.

Tanítsd, uram, a megismerést.

Ha az ember gondolkozik, akkor megismer. Gondolkozás nélkül nincs megismerés. A gondolkodást kell kutatni.

Tanítsd, uram, a gondolkodást.

Akiben hit van, az gondolkozik. Hit nélkül nincs megismerés. Csak akinek hite van, annak van gondolata. A hitet kell kutatni.

Tanítsd, uram, a hitet.

Amiben az ember gyökerezik, az a hite. Akinek nincsen gyökere, annak nincs hite. Ki miben gyökerezik, az a hite. A növekedést kell kutatni.

Tanítsd, uram, a növekedést.

Az ember a teremtésben gyökerezik. Teremtés nélkül nincs növekedés. Csak amit teremt az ember, abból emelkedhet ki. A teremtést kell tehát kutatni.

Tanítsd, uram, a teremtést.

Amikor az embert eltölti az öröm, akkor teremt. Öröm nélkül nincs teremtés. Csak aki ismeri az örömet, az teremt. Az örömet kell tehát kutatni.

Tanítsd, uram, az örömet.

A határtalanban van az öröm. A korlátok között nincs öröm. A határtalan az egyetlen öröm. A határtalant kell kutatni.

Tanítsd, uram, a határtalant.

Aki semmi mást nem hall, semmi mást nem ismer, az határtalan. Aki a másikat látja, hallja, ismeri, az elhatárolt. A határtalan a halhatatlan. A határolt a halandó.

De mondd, uram, miből szőtték a határtalant?

Saját nagyságából szőtték, vagy így mondom: nem a nagyságából szőtték. Mert a nagyság a világban sok tehenet, elefántot, paripát, aranyat, rabszolgát, asszonyt jelent. De nem ilyenekre gondolok, mert az ilyeneket mind egymásból szőtték. A határtalan helye a mélység és a magasság, nyugat és kelet, észak és dél, a határtalan helye ez a nagy világ. Ezért mondják az öntudatról: helyem a magasság és a mélység, nyugat és kelet, észak és dél, én vagyok a nagy világ. Ezért mondják a lélekről: a lélek helye a mélység és a magasság, nyugat és kelet, észak és dél, a lélek helye ez a nagy világ. Aki így látja, így gondolja, így ismeri, aki a lélekkel játszva örvendezik, a lélekkel egyesülve gyönyörködik, az önmagában teljes, minden világban szabad lény. De akik másképpen látják, azok a szétszóródó lények. Üdvösségük mulandó és számukra börtön minden világ.

A TÁPLÁLÉK

Brahman legmagasabb alakja a táplálék. Mert táplálékból való az élet. És ha az ember nem eszik, akkor nem gondolkozik, nem érez, nem lát, nem beszél, nem szagol, nem ízlel, az életerő elhagyja. Így mondják: ha újból eszik, megnövekszik benne az életerő, és újból gondolkozik, hall, érez, beszél, ízlel, szagol és lát. Mert így mondják: a földi lények táplálékból születnek. Az életet a táplálék adja, s a táplálékban oszlik fel az élet.

Valóban, ahány lény van, mind a táplálék után röpdös, nap mint nap lesi a zsákmányt. A nap a sugaraival szívja fel a táplálékot, ez izzik benne. Az életerők tápláléktól átitatva emésztenek. Táplálék lobbantja fel a tüzet, és Brahman a táplálék után való vágyból teremtette a világot.

Valóban a táplálék a Fenséges világfenntartó alakja. A táplálék lényege az élet, az életé a belső érzékelés, a belső érzékelésé az ismeret, az ismereté a gyönyörűség. Aki ezt tudja, az bővében lesz a tápláléknak, az életnek, bővében lesz a belső érzelmeknek, az ismeretnek, a gyönyörűségnek. Igen, ahány lény csak táplálkozik itt a földön, mindegyiknek a belsejében lakik és élvezi a táplálékot mindenkiben, aki ezt tudja.

ISTEN ÉS ÉN

Két Brahman van, az alakot öltött és az alaktalan, a halandó és a halhatatlan, az egy helyben álló és a járó, az itt lévő és a túlnan lévő.

Az alakot öltött más, mint a szél, más, mint a világűr. Ez a halandó, ez az egy helyben álló. Ennek az alakot öltött, halandó, egy helyben álló, itt lévő Brahmánnak lényege amott szikrázik az égen, mert ez a nap, minden létező lényege.

Az alaktalan Brahman a szél, a világűr. Ez a halhatatlan, ez a járó, ez az, aki túl van az életen. Ennek az alaktalannak, ennek a halhatatlannak, ennek a járónak, aki odaát van, lényege a tűzlélek, amelyik ott szikrázik a napban, mert a túllévő magja a tűzlélek.

Ennyit az Istenségről. És most az isteni Énről.

Az, ami alakot ölt, más, mint a lehelet; az, ami itt van, más, mint a test mélyén rejtőző végtelen űr. Ez a halandó, ez az egy helyben álló. Ennek az alakot öltött ittlévőnek, ennek a halandónak, ennek az egy helyben állónak a lényege a szem. Mert a szem minden ittlévő lényege.

Az alaktalan pedig a lehelet és a test belsejében rejtőző végtelen űr. Ez a halhatatlan, ez a járó, ez az életen túl lévő. Ennek az alaktalannak, ennek az életen túl lévőnek, ennek a járónak lényege a tűzlélek, amely a jobb szemben szikrázik, ez a lényege annak, aki odaát van.

A tűzlélek képe az arany, olyan, mint a sáfrány-köntös, fehér, mint a báránygyapjú, bíbor, mint az indragopa-bogár, alakja, mint a lobogó tűz, mint a lótusz virága, olyan, mint a hirtelen felcikázó villám. Mert aki ezt megérti, abban hirtelen, mint a villám, a boldogság felcikázik.

De a tűzlelket megnevezni csak így lehet: nem ez, nem az. Nincs, aki másként nevezhetné. Neve mégis a valóságok valósága, mert az életszellem a valóság, és a valóság benne: Ő.

TAT TVAM ASZI

Uddálaka Áruni így szólt fiához, Svetaketuhoz:

– Hadd tanítsalak meg, kedvesem, arra, hogy mi az alvás. Amikor az ember, mint mondják, alszik, a létbe olvad és a léttel egyesül. Ha a méhek, kedvesem, mézet készítenek, a sokféle virág nedvét összegyűjtik és a sokféle nedvet összehordják. Amint a mézben az egyes növények nedveinek íze egybeolvad, és a különbséget az ízek között senki sem érzi, éppen úgy, kedvesem, amikor a világ lényei a mély alvásban a létbe olvadnak, nem érzik, hogy a létbe olvadtak. Akár tigris, akár oroszlán, akár farkas, akár vadkan, akár féreg, akár madár, akár bögöly, akár szúnyog vagy akármi más itt az érzékek világában, újra csak létező lesz, semmi egyéb. S ami ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

– Taníts tovább, tiszteletreméltó – szólt Svetaketu.

– Legyen – szólt Uddálaka Áruni. – A folyók, kedvesem, keleten keletkeznek és kelet felé folynak, nyugaton nyugat felé ömlenek, tengerből tengerbe és tengerré lesznek. De amint a tengerben egyik sem tudja, hogy melyik folyóból jött, éppen úgy, kedvesem, a lények közül, amikor az életből kilépnek, senki sem tudja, hogy az életből lépett ki. Akár tigris, akár oroszlán, akár farkas, akár vadkan, akár féreg, akár madár, akár bögöly, akár szúnyog, akármi más itt az érzéki világban, újra csak létező lesz, semmi egyéb. S ami ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

– Taníts tovább, tiszteletreméltó – szólt Svetaketu.

– Legyen – mondta Uddálaka Áruni. – Ha ezt a nagy fát itt gyökerén megmetszed, kedvesem, csöpögni kezd, mert él; ha törzsén megmetszed, csöpögni kezd, mert él; ha csúcsán megmetszed, csöpögni kezd, mert él; így áll itt eleven élő Énjében büszkén és vidáman. De ha az élet az egyik gallyat elhagyja, elszárad; ha a másikat elhagyja, az is elszárad; ha a harmadikat elhagyja, az is elszárad; ha az egész fát elhagyja, az egész fa elszárad. Jegyezd meg, kedvesem, ha az egész fát elhagyja az élet, a test meghal, de nem hal meg az élet. S ami ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

– Taníts tovább, tiszteletreméltó – szólt Svetaketu.

– Legyen – mondá Uddálaka Áruni. – Szedj csak gyümölcsöt arról a njagrodhafáról.

– Itt van, tiszteletreméltó.

– Hasítsd ketté.

– Kettéhasítottam.

– Mit látsz benne?

– Semmit.

– Az, amit nem látsz, kedvesem, az az elmúlhatatlan, amiből az egész njagrodhafa kinőtt. S ami ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

– Taníts tovább, tiszteletreméltó – szólt Svetaketu.

– Legyen – mondta Uddálaka Áruni. – Itt van egy szem só, tedd vízbe és holnap ismét gyere hozzám.

Úgy történt, s akkor így szólt:

– Add ide a sót, amit tegnap este a vízbe tettél. A vízbe nyúlt, kereste, de nem találta, mert elolvadt.

– Kóstold meg ezen az oldalon. Milyen íze van?

– Sós.

– Kóstold meg a közepén. Milyen íze van?

– Sós.

– Kóstold meg azon az oldalon. Milyen íze van?

– Sós.

– Hagyd ott és ülj ide mellém.

Úgy történt, s akkor így szólt:

– Eltűnt.

– Igazad van. Így hiszed azt is, hogy az élet eltűnt, de mégis itt van. S ami ez a láthatatlan, s ami ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

– Taníts tovább – szólt Svetaketu.

– Legyen – mondta Uddálaka Áruni. – Ha valakit a gandhárik országából bekötött szemmel idevezetnek és a sivatagban eleresztenek, kelet vagy észak vagy dél felé fog tévelyegni, mert bekötött szemmel hozták ide és bekötött szemmel eresztették el. De ha valaki hozzámegy és a köteléket szeméről leveszi, és azt mondja: „Amott fekszik a gandhárik földje, arrafelé tarts”, akkor faluról falura menve, kérdezősködve az úton, hazatalál – úgy az ember, aki az életben tanítóra talál, felébred: „Csak addig fogok a zűrzavarban a földön tévelyegni, amíg megváltóm elérkezik, s akkor az elmúlhatatlanba hazatérek”. Ez az elmúlhatatlan, amiből az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

– Taníts tovább, tiszteletreméltó – szólt Svetaketu.

– Legyen – mondta Uddálaka Áruni. – A halálos beteg körül vannak rokonai, és azt kérdezik tőle: „Megismersz, megismersz?” Amíg a beszéd nem merül el az érzésbe, az érzés nem merül el a lélegzetbe, a lélegzet a szellembe, a szellem az istenségbe, addig rokonait megismeri; de ha a beszéd elmerül az érzésbe, az érzés elmerül a lélegzetbe, a lélegzet a szellembe, a szellem az elmúlhatatlan istenségbe, akkor rokonait már nem ismeri meg. Ez az elmúlhatatlan, amiből az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

– Taníts tovább, tiszteletreméltó.

– Legyen – mondta Uddálaka Áruni. – Megkötözött kezű embert vezetnek elő, kedvesem, és azt kiáltják: Lopott, rabolt! Tüzes vasat neki! Ha ő a tettes, menthetetlen, mert ha tagad, hazugságban marad, megérinti a tüzes vasat, megperzselődik, és akkor kivégzik; ha azonban nem ő a tettes, megmenekül, mert az igazat mondja, és szabadon eresztik. Ami által az ember nem perzselődik meg, az az igazság, az az elmúlhatatlan, amiből ez az egész világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

Uddálaka Áruni fiát, Svetaketut így tanította.

Upanisádok

A SZÁNKHJA JÓGÁBÓL

Nem volt idő soha, hogy ne lettem volna én, ne lettél volna te. Soha nem lesz idő, amelyben ne lennénk.

A test hordozója megéri a gyermekkort, az érett, az öregkort, ugyanúgy megéri az egyik test életét és a másikét. A bölcs tudja ezt.

Az anyagi természettel való kapcsolatból származik a meleg és a hideg, az öröm és a fájdalom; mindez elmúlik. Viseld türelemmel.

Akit ez meg nem ingat, az bölcs, aki örömben, fájdalomban egykedvű marad és derűs, csak az érett meg a halhatatlanságra.

A nem-létező nem keletkezhet soha, a létező nem múlhat el soha. Aki az igazságot látja, a kettő különbségét megismeri.

Tudd meg, hogy az, ami által a világ kibomlott, elmúlhatatlan. Senki ezt az elmúlhatatlant meg nem semmisítheti.

A test mulandó. Aki a testet áthatja, örök. Halhatatlan és mérhetetlen...

Aki azt hiszi, hogy valaki öl, azt hiszi, hogy valakit meg lehet ölni, az nem ismeri az igazságot. Senki sem öl, senkit sem ölnek meg.

Nem születik és nem hal meg, nem keletkezett és nem szűnik meg, ha egyszer van, örök. A testet megölhetik, ő elpusztíthatatlan.

Aki e megölhetetlenről, örökről, soha nem születettről, mindig létezőről tud, hogyan hiheti, hogy valaki ölet vagy öl?

Mint ahogy az ember nyűtt ruháját leveti és az újat felölti, úgy veti le a testben levő lény elviselt testét és költözik a másikba.

Kard meg nem sebesíti, tűz nem égeti, víz nem áztatja, szél nem szárítja.

Sebezhetetlen, elégethetetlen, nem fog rajta víz és szél, örök, mindenütt jelenvaló, állandó, mozdulatlan, múlhatatlan.

Senki sem látja, senki elgondolni nem tudja. Változást nem ismer. Ha ezt így megismered, nem szabad többé gyászolnod senkit.

De ha abban hiszel, hogy mindig újra születik és meghal, gyászolnod akkor is fölösleges.

Aki megszületett, annak halála biztos. Aki meghalt, annak születése biztos. Elkerülhetetlen szükség. Azon, ami elkerülhetetlen, ne bánkódj.

A lények serege a láthatatlanból lép elő. Az út a látható világon át vezet, de végül minden lény a láthatatlanba visszatér. Miért panaszkodsz emiatt?

Van, aki csodának nézi. Van, aki úgy beszél róla, mintha rendkívüli lenne. Van, aki úgy vesz róla tudomást, mintha alig hihető lenne. De akárhogy is nézze, senki sem érti.

A test hordozója mindenkiben örök és sérthetetlen. Ne gyászolj hát senkit...

Így szólt a Szánkhja tanítása. Halld most, mit tanít a jóga, mert a tettek bilincseitől csak ezáltal szabadulhatsz meg.

A fegyelmezett értelem tudása egy. Ezzel szemben áll az ingadozások végtelen lehetősége.

A tudatlanok szóvirágokban ömlengenek a Védák szavairól, mondván: nincs más, csak ez, de tetteik fogva tartják őket, vágyuk az üdvösség, és vakon hisznek a beszédnek, amely a cselekedetek jutalmául új születést ígér; a jólét és égi hatalom elérését pedig szertartásokhoz kötik.

Akik e téves tanításoknak felülnek, akik a mennyei üdvösségbe kapaszkodnak, sohasem fogják elérni a megvilágosodást.

A Védák a lét hármas természetéről beszélnek. Szabadulj meg e háromtól. Szabadulj meg az ellentétektől, a szerzéstől és birtoklástól, az örök valósághoz, Atmanhoz hűen.

A megvilágosodáshoz eljutó brahmannak a Védák csak annyi, mint árvízben egy víztartály.

Hivatásod, hogy megteremtsd életed művét, ám a tettek gyümölcsével ne törődj. Tevékenységed irányítója ne a jutalom legyen. De tétlen se légy.

Művedet végezd a jóga odaadásával, de annak következményeire ne figyelj. Legyen mindegy, siker vagy kudarc. Ezt a közönyt hívják jógának.

A tevékenység jógája mélyen a tudás jógája alatt áll. Menedéket a tudásban keress. Szánalomra méltó az, aki a jutalmat hajszolja.

Aki a tudás jógáját követi, legyen tette jó vagy rossz, mindkettőn átlép. Ezért szenteld magad a jógának. A jóga a helyes cselekvésre megtanít.

A jóga bölcsei a cselekedetek gyümölcséről lemondanak, és a születések béklyójától megszabadulva elérik a helyet, ahol nincs több szenvedés.

Ha értelmed a káprázatok zűrzavarából kilép, terhedre lesz már, amit a szent könyvekből tanultál, s az, amit azokból tanulhatsz.

Ha pedig tudásod már a szent könyvek tanításával is szemben áll, és te a meditációban sziklaszilárdan elmélyülsz, eléred azt, amit úgy hívnak, hogy: jóga.

Bhagavad Gitá

A VILÁG ÁLOM

Ahogy a nap üldözi az éjt, úgy üldözi a tudás a nem-tudást. Mert a dolgok és keletkezésük olyanok, mint az álom képei. Míg az álom tart, az egész világ valóságnak látszik, de a világ nincs többé, ha az álom véget ér. A megszabadult, aki ehhez a tökéletes felismeréshez eljutott, az egész világegyetemet Istenben látja. A mindenséget egyetlen léleknek látja, saját lelke ebben a lélekben feloldódik, ahogy a víz feloldódik a vízben, ahogy a láng egyesül a lánggal, ahogy a levegő elvegyül a levegővel. Mert nincs más, mint Brahman, és ha valami egyéb számunkra lenni látszik, olyan az, mint a sivatagi fata morgana.

HAJNALI MEDITÁCIÓ

A hajnali szürkület idején emlékezetembe idézem saját szívem ragyogó, önfényét ontó magvát, a negyediket, az örökéletűt, a tiszta szellemi tudatot, az áldást – a „Legfensőbb Hattyú” célpontját és üdvét. Felidézem a Lényt, aki látja az álom, az ébrenlét és a mélyálom állapotát, a mindenekfelett való lényeget, aki én magam vagyok. Oszthatatlan az, részek nélkül való. Nem vagyok a veszendő elemek egyesülése, nem vagyok a test, sem az érzékek a testben, sem az értelem a testben. Nem vagyok az én-működés, sem az élet- és lélegzőerők találkozása, nem vagyok az ihletett értelem. Távol asszonytól, gyermektől, távol földtől és vagyontól és mindezekhez hasonlóktól, én vagyok a Tanú, az Örökkévaló, a Belső Én, a Boldog és Egyetlen.

Aki nem ismeri a kötelet, annak szemében a kötél kígyónak látszik; aki nem ismeri az Ént, annak szemében az egyén korlátolt, mulandó állapota és látszat jelensége maga az Én. De ha egy szavahihető ember a hamis látszatot felfedi, a kötél kötél lesz; ugyanígy mesterem felfedte előttem: nem individuális élet-monász vagyok – a Boldog és Egyetlen vagyok.

Nem születtem; hogyan létezne számomra születés és halál?

Nem az életlehelet vagyok; hogyan létezne számomra éhség, szomjúság?

Nem a gondolat és érzés szerve, az értelem vagyok; hogyan létezne számomra bánat, csalódás?

Nem a cselekvő vagyok, hogyan létezne számomra kötelék, feloldódás?

Nem gyűlölök és nem érzek ellenszenvet, nem ismerem a szenvedélyes ragaszkodást, sem a sóvárgást, sem a csalódást. Nem vagyok sem önző, sem önbálványozó. Életkötelességek szertartásos törvényei, evilági célok, a gyönyöröknek sokasága – ez mind nem érint engem, és még a végső üdv is közömbös számomra. Siva vagyok, a tiszta szellem, a maradéktalan boldogság. Siva vagyok, rendíthetetlen nyugalom, tökéletes lény.

Számomra nincs halál, nincs félelem, nincs kasztok közötti különbség. Nincs apám, nincs anyám, rokonom, barátom.

Számomra nincs mester, nincs tanítvány. A rendíthetetlen béke vagyok, akinek alakja szellem és maradéktalan boldogság.

Nem vagyok férfi, nem vagyok nő, nem nélküli sem vagyok. Vagyok a rezdületlen béke, az Egy, akinek alakja az önmaga fényében ragyogó hatalmas sugárzás. Nem vagyok gyermek, nem vagyok ifjú, sem aggastyán, nem tartozom semmilyen kaszthoz, semmilyen életszakaszhoz. Vagyok a Szent, a Békés, az Egy, a világ kezdetének és felbomlásának egyetlen Oka.

Sankara

AZ ŐSKORI TÖRVÉNYKÖNYVBŐL

Most pedig szó szerint és sorjában el fogom mondani, hogy ha valaki életében valamilyen bűnt elkövetett, annak mi a büntetése.

A nagy gonosztevők, miután éveken át a poklok kínját szenvedték el, ez idő múltával a következő új születésekre ítéltetnek:

A szellemi kaszt tagjának gyilkosa bűnének különböző körülményei szerint a kutya, a vaddisznó, a szamár, a teve, a bika, a kecske, a birka, a szarvas, vagy a szolgakaszt tagjának testében születik meg.

A pap, ha részegítő italt iszik, nagyobb vagy kisebb alakú féreg alakjában születik újjá, vagy molylepke lesz, vagy légy, amely hulladékból él, vagy pedig valamilyen ragadozó állat.

Az az ember, aki akármilyen érző lénynek kárt okoz, az újjászületik mint macska vagy más durva húsevő.

Aki tiltott ételekből torkoskodik, az mint légy születik újjá, az, aki közönséges tárgyakat lop, mint valamilyen mohó zabáló állat, az, aki megvetett nőkkel viszonyba kezd, mint bolyongó kísértet.

Aki kitaszítottakkal érintkezik, aki bűnös feleségével kezd viszonyt, aki paptól házi tárgyat lop el, az lidérccé változik.

Az a gonosztevő, aki kapzsiságból rubint vagy más drágakövet, gyöngyöt, korallt lop, az mint harkály születik újra.

Aki csépeletlen gabonát lop, az mint patkány születik újjá, aki sárga fémet lop, az mint gúnár; aki vizet lop, az búvármadárként bűnhődik, aki mézet lop, az mint szúnyog, aki tejet, az mint varjú; aki préselt gyümölcslevet lop, az mint kutya; aki tisztított vajat lop, az mint gyík.

A hústolvaj mint keselyű születik újra; aki valamilyen zsiradékot lop, az mint mocsári madár; aki olajat lop, az mint rovar; aki sót lop, az mint sáska; aki függőágyat lop, az mint hintázó madár.

Ha a szellemi kaszthoz tartozó kötelességét nem végzi el, akkor mint démon születik újjá; ez a démon olyan, mintha tüzet okádna szájából, mindent felfal, még azt is, amit kiköpnek; ha a lovagi kasztból való megszegi kötelességét, az mint olyan démon születik újjá, amely sárral és döghússal táplálkozik.

Ha a gazdasági kaszthoz tartozó nem végzi el kötelességét, olyan démonba születik újra, amely a rothadó hullákkal táplálkozik; a szolgakaszthoz tartozó, aki kötelességét elmulasztja, ronda testű kísértetté lesz, amely tetvekkel táplálkozik.

Olyan lények, amelyek az érzékiség rabságába estek, következő újjászületésükben olyan lényekké lesznek, amelyek fokozottabb mértékben érzékeik rabjai, de érzékiségük kielégítése irtózatos fájdalmakkal jár.

Először is a Tamiszrába, vagyis a Külső Sötétségbe kerülnek és a borzalmak más helyére, olyan erdőkbe, amelyekben a falevelek éles acélkardokból vannak, olyan helyekre, ahol gúzsba kötik őket és állandóan halálfélelemben kell élniök.

El nem képzelhető szenvedések várnak reájuk: varjak és baglyok vájkálnak a húsukban, tűzforró kenyeret kell nyelniök, lángoló homokon kell járniok mezítláb, és forró kemencében kell sülniök.

Megveszett és nyomorult állatok alakjait kell magukra venniök, az egyik percben jéghideg fagy, a másikban perzselő forróság kínozza őket, és minden rémületet át kell élniök.

Kínok között kell megszületniök, szomorú fogságban kell élniök, rabszolgai szolgálatban, olyan lények között, amelyek velük teljesen egyenlőek.

El kell válniok szeretteiktől, rokonaiktól, istentelenek között kell eltölteniök életüket, nehéz robotban, közben nem lesz egyetlen barátjuk s egyetlen jóakarójuk sem.

Öregkorukban támasz nélkül fognak állani, betegségbe esnek, a lelkiismeret fogja furdalni őket, és így következik el az elkerülhetetlen halál.

Manu

VACCHAGOTTO

Így hallottam. A Magasztos Veszáli mellett, a nagy erdőben, a magány csarnokában időzött, Vacchagotto, a zarándok pedig a Fehér Lótuszrózsa remetekertjében. A Magasztos jókor felkerekedett, vette köpönyegét és a csészét, s indult Veszáli felé alamizsnáért. S a Magasztos azt gondolta: – Igen korán van még a városban az alamizsnára várakozni, mi lenne, ha most a Fehér Lótuszrózsa zarándokkertjébe mennék és meglátogatnám Vacchagottót, a zarándokot?

És a Magasztos belépett a Fehér Lótuszrózsa remetekertjébe és oda igyekezett, ahol Vacchagotto, a zarándok időzött. Ekkor Vacchagotto, a zarándok észrevette a Magasztos távolról közeledő alakját, és meglátván, így szólt hozzá:

– Jöjj, uram, ó, Magasztos, üdvözlégy, Uram, ó, Magasztos! Már réges-régen felébresztetted bennem a reményt, Uram, ó, Magasztos, hogy egyszer felkeresel. Ülj ide, Uram, ó, Magasztos, rád vár ez a hely.

A Magasztos leült a felkínált helyre. Vacchagotto, a zarándok azonmód alacsonyabb széket vett magának, és melléje ült. Melléje ülve Vacchagotto, a zarándok, így szólt a Magasztoshoz:

– Ilyeneket hallottam, ó, Uram: Gotamo, az aszkéta, mindent tud, mindent ért, magát szüntelenül ébernek vallja: „járjak vagy álljak, aludjam vagy virrasszak, minden időben a teljes éberség birtokában vagyok”. Akik így szóltak, Uram, azok valóban a Magasztos szavait idézték, azok nem jogtalanul hivatkoztak a Magasztosra, azoka Tanítás szerint szóltak, úgy, hogy nem származhat abból hamis tanítás?

– Azok, Vaccho, akik így szóltak: „Gotamo, az aszkéta mindent tud, mindent ért, magát szüntelenül ébernek vallja; járjak vagy álljak, aludjam vagy virrasszak, minden időben a teljes éberség birtokában vagyok” – azok nem az én szavaimat idézték, azok alap nélkül és jogtalanul hivatkoztak reám.

– Hogyan szóljunk hát, ó, Uram, úgy, hogy a Magasztos szavait idézhessük, hogy a Magasztosra ne jogtalanul hivatkozzunk, hogy a Tanítás szerint szóljunk, úgy, hogy ne származhassék abból hamis tanítás?

– Gotamónak, az aszkétának hármas tudása van. Így szólván, Vaccho, az én szavaimat idézik. Nem jogtalanul hivatkoznak reám, s a Tanítás szerint szólnak, úgy, hogy nem származhat abból hamis tanítás. Mivel, ó, Vaccho kedvemre emlékezem én vissza akárhány különböző elmúlt létformára, úgy mint egy életre, azután két életre, azután három életre, azután négy életre, azután öt életre, azután tíz életre, azután húsz életre, azután harminc életre, azután negyven életre, azután száz életre; azután ezer életre, azután százezer életre, azután sok világ keletkezésének idejére, azután sok világ pusztulásának idejére, azután sok keletkezésének és pusztulásának idejére. Ott voltam, így hívtak, ilyen családba, olyan rendbe tartoztam, ez volt a foglalkozásom, ilyen örömet s fájdalmat éltem át, s így végződött életem; amott ismét másként jelentem meg a létben: most ott voltam, amúgy hívtak, olyan családba, olyan rendbe tartoztam, az volt a foglalkozásom, olyan örömet és fájdalmat éltem át, és úgy végződött életem; akkor ismét más alakban jelentem meg a létben. Így emlékezem számos különböző régi létformámra, mindenki sajátságos jegyére, sajátságos vonatkozására. És, Vaccho, az égi szemmel, a megtisztulttal az emberi határokon túl nézővel kedvemre szemlélem az eltűnő és ismét felmerülő lényeket, a hitványat és a nemeset, a szépet és a csúnyát, a boldogot és a boldogtalant, látom a lényeket, amint tetteik szerint visszatérnek. Azok a kedves lények tetteikben nyilván a rosszhoz szegődtek, a szentet ócsárolták, az igaztalant tisztelték, az igaztalant cselekedték; a test feloszlásakor a halál után a lelkek lefelé kerülnek a hamis nyomra le a mélybe, a pokoli világba. Ezek a kedves lények azonban tetteikben a jóhoz szegődtek, gondolatban a jóhoz szegődtek, a szentet nem ócsárolják, az igazat tisztelik, az igazat cselekszik; a test feloszlásakor, a halál után az égi világban a jó nyomra lelnek. Így látom az égi szemmel, a megtisztulttal, az emberi határokon túl nézővel az eltűnő és ismét felmerülő lényeket, a hitványat és a nemeset, a szépet és a csúnyát, a boldogot és a boldogtalant, látom a lényeket, amint tetteik szerint visszatérnek. És Vaccho, a káprázat forrását kiapasztottam, és még életemben megnyilatkozott és megvalósult bennem a kedély és az értelem megszabadulása mindabból, ami káprázat. Gotamónak, az aszkétának hármas tudása van: így szólva, Vaccho, az én szavaimat idézik, nem jogtalanul hivatkoznak reám, és a Tanítás szerint szólnak úgy, hogy nem származhat abból hamis tanítás.

E szavak után Vacchagotto, a zarándok, ekképpen szólott a Magasztoshoz:

– Akad-e valaki, ó, Gotamo, az otthonunkban lakók között, aki, anélkül hogy házi kötelékeit előbb elszakítaná, a test feloszlásakor szenvedéseinek végére ér?

– Nem akad olyan, Vaccho, az otthonunkban lakók között, aki anélkül, hogy a házi köteléket előbb elszakítaná, a test feloszlásakor szenvedéseinek végére érne.

– Azonban akad-e olyan, ó, Gotamo, az otthonunkban lakók között, aki a házi kötelékek feloldása nélkül a test felbomlásakor az égi világba jut?

– Ó, Vaccho, nemcsak száz, vagy kétszáz, vagy háromszáz, vagy négyszáz, vagy ötszáz, hanem még több is akad az otthonunkban lakók között, aki a házi kötelékek elszakítása nélkül a test feloszlásakor az égi világba jut.

– És akad-e, ó, Gotamo, olyan mezítelen vezeklő, aki a test feloszlásakor szenvedéseinek végére ér?

– Nem akad, Vaccho, olyan mezítelen vezeklő, aki a test feloszlásakor szenvedéseinek végére ér.

– Azonban akad-e, ó, Gotamo, olyan mezítelen vezeklő, aki a test feloszlásakor az égi világba jut?

– A mai naptól visszafelé számítva kilencvenegy világkorszakot, amennyire én visszaemlékszem, nem tudok egyetlenegy mezítelen vezeklőről, aki az égi világba jutott volna, kivéve egyet: az azonban tudta, hogy csakis saját tettei és saját cselekedetei válthatják meg.

– Így, Gotamo, bizony hiábavaló az ilyen vezeklés, s még az égi világba sem vezet.

– Így, Vaccho, bizony hiábavaló az ilyen vezeklés, s még az égi világba sem vezet.

Így szólt a Magasztos. Szavai nyomán Vacchagottóban, a zarándokban a megelégedés öröme szétáradt.

Gautama Buddha

A ZEN MESTER TALÁLÓS KÉRDÉSEI

Vu herceg azt kérdezte Bodhidharmától:

– Uralkodásom kezdete óta sok templomot építtettem, sok szent könyvet másoltattam le és sok barátot segítettem. Mit gondolsz, mennyi érdemet gyűjtöttem?

– Nem érdem, felség – válaszolt Bodhidharma.

– Hogyan? – kérdezte Vu.

– Alacsonyrendű tettek. Eredményük legfeljebb, hogy aki azokat tette, a mennyben fog újjászületni. Mindegyik magán viseli földi természetét és következő tettek előzményeit. Ma úgy látszik, hogy léteznek, de tulajdonképpeni természetük szerint üresek. A valóban érdemes tett tudásból fakad és túl van az emberi észen.

Vu ismét azt kérdezte:

– Mi a szent tanítás legfőbb tétele?

– Minden üres – válaszolta Bodhidharma –, és nincs itt semmi, ami szentnek lenne hívható.

– Ki az, aki velem szemben áll?

– Nem tudom, felség.

*

Hui-neng azt mondta:

– Szellemedben van valaki, aki lát, és ez az, aki lényedet valóságossá teszi. Ha benned zavar uralkodik és tévesen látsz, a tudások hegye sem segít, egyetlen bölcs barát sem, és nem fogsz tudni megszabadulni. De ha a veled született észt meghaladó tudásod megnyílik, szempillantás alatt minden tévedésed eloszlik.

*

Csi-san így szólt:

– Ha a viszonylatok feloldódnak, minden megszűnik, tárgy, dolog, én, és az eredeti üresség helyreáll.

Most a barát lép elő és azt kérdezi:

– Mi történik akkor, ha az üresség is feloldódik?

Csi-san a barátot nevén szólítja.

– Igen – feleli a barát, és odalép. – Kérlek, mondd meg, hogy az üresség hova tűnik?

– Megmondtad – szólt a Mester.

*

A Mester magyaráz:

– A Zenben tökéletes szabadság van. Néha igent mond, néha tagad, aszerint, ahogy kedve telik benne.

A barát azt kérdezi:

– Hogyan tagad?

– A következőképpen. Ha a tél elmúlik, jön a tavasz.

– És mi történik, ha a tavasz elérkezett?

– Válladra botot veszel, batyut kötsz rá, és a földeken vándorolsz északnak vagy délnek, keletnek vagy nyugatnak, és ócska értelmed maradványain rágcsálsz.

*

Hsziang-Jen azt mondta:

– Valaki egy ezer láb mély szakadék felett kinyúló faágra kötelet köt és fogával ráakaszkodva lóg. Most valaki arra jön és azt kérdezi: „Mi volt az értelme annak, hogy Bodhidharma Indiából Kínába jött?”

– Ha az ember válaszol, száját ki kell nyitnia, a kötelet elereszti és a mélybe zuhan. Ha nem válaszol, a legfontosabb kérdéssel szemben közömbös. Mit tennél helyében?

*

Egy barát Jah-hszientől azt kérdezte:

– Ajánlatos a szútrákat olvasni vagy sem? A Mester szólt:

– Itt nincsenek se mellék-, se keresztutak. A hegyek egész évben frissek és zöldek, és sétálhatsz, amerre akarsz, keletnek vagy nyugatnak.

– Szeretnék tőled valami határozottat tanulni.

– Nem a nap hibája, ha a vak az utat nem látja.

*

A Mester a ruháját mosta, amikor Tan-jüan éppen arra jött és azt kérdezte:

– E pillanatban mire gondolsz?

A Mester rögtön válaszolt:

– Mit akarsz, mire gondoljak e pillanatban?

*

Mu-csou azt kérdezte:

– Mindennap fel kell öltöznünk és ennünk kell. Hogyan szabadulhatnánk meg mindettől?

A Mester azt mondta:

– Öltözünk és eszünk.

– Nem értem – válaszolt Mu-csou.

– Ha nem érted, öltözz fel és egyél.

*

Han-csu a baráttól azt kérdezte:

– Vang, Huang, Li, Csao nem igazi családnevek. Mi az eredeti neved?

A barát válaszolt:

– Ugyanaz, ami a tied.

– Hagyd el. Eredeti családnevedet szeretném tudni.

– Ha a Han folyó megfordul, megmondom.

– Miért nem most?

– Megfordult a folyó?

Han-csu meg volt elégedve.

*

Tan-hszin egy télen, amikor rendkívül hideg volt, a kolostor templomának fából készült Buddha-szobrát tűzre dobta, és ott melegedett. A templomszolga azt kérdezte:

– Hogyan merted Buddhámat elégetni?

Tan-hszin erre pálcájával a hamuban keresgélni kezdett.

– A halhatatlan részeket keresem itt az üszökben.

– Hogyan éghettek el a szobor halhatatlan részei?

– Ha nincsenek, akkor tűzre tehetem a többi fa Buddhát is?

Később egy barát a szobor elégetésének körülményei felől kérdezősködött. A Mester így szólt:

– Ha hideg van, a tűzhely köré ülünk és a fa lángol.

– Bűn volt vagy sem?

– Ha meleg van, a folyópartra megyünk a bambusznádasba.

*

– A születés és halál fontos dolgok, és az idő nem vár senkire – szólt a tanítvány.

A Mester azt kérdezte:

– Miért nem ragadod meg azt, ami nem született, és miért nem nézel abba, ami időtlen?

– Mert az, ami nem született, ragad meg, és az időtlen az, ami néz.

A Mester bólintott.

– Úgy van.

*

A Mestert megkérdezték:

– Mi a Zen?

– Ez az – válaszolta.

Más alkalommal pedig:

– Aminek nincs állítmánya.

*

A Mester szólt:

– Ha Buddha nevét hallom, már tiltakozom.

Lung-tan:

– Ha látni akarsz, nézz bele. Ha gondolkodni kívánsz felőle, tévedni fogsz.

*

Fa-jen tanítványától azt kérdezi:

– Hogyan érted ezt: ha egyetlen hüvelyknyi rést engedsz, olyanná nő, hogy ég és föld szétesik?

A tanítvány válaszol:

– Ha egyetlen hüvelyknyi rést engedsz, olyanná nő, hogy ég és föld szétesik.

– Kérlek – szól Fa-jen –, ilyen válaszokat ne adj.

A tanítvány most azt mondja:

– Nem tudom másképpen mondani. Hogyan, érted te?

– Ha egyetlen hüvelyknyi rést engedsz – szól Fa-jen –, olyanná nő, hogy ég és föld szétesik.

*

Csient megkérdezték:

– Van-e különbség a zen és a szútrák között? A Mester így válaszolt:

– Ha a hűvösebb idő közeledik, a madarak a fákra repülnek és a vadlúd a vízre száll.

Fa-jen ezt a mondást így magyarázta:

– A nagy Mester az igazságnak csak a felét mondta ki. Az én véleményem szerint, ha a vizet kézzel merítik, a holdfény csillog rajta, ha a virágokat ápolják, az illat a ruhába szívódik.

*

Vej a hadsereg tisztje volt és Hszüan-sa Mestert teára hívta meg. A tiszt azt kérdezte:

– Hol van a bejárat az igazság ösvényéhez?

A Mester így szólt:

– Hallod a folyó zúgását?

– Hallom.

– Ott van a bejárat.

*

Sou-sanhoz a barát így szólt:

– Kérlek, játssz valamit a húrtalan hárfán.

A Mester néhány percig mozdulatlanul ült, azután azt kérdezte:

– Hallod?

– Nem hallom.

Mire a Mester:

– Miért nem szóltál, hogy hangosabban játsszak?

*

Valaki Lao-sant megkérdezte:

– Hol van ennek a háromszoros világnak az ura?

A Mester ezt válaszolta:

– Tudod, hogyan kell rizst enni?

*

A tanítvány megkérdezte Taj-szuit:

– Mi az én énem?

Taj-szui azt felelte:

– Ez az én énem.

– Hogyan lehet, hogy az én énem a te éned?

– Úgy, hogy a te éned.

*

Szan-seng és Jang-sen találkoztak. Jang-sen azt kérdezte:

– Mi a neved?

Szan-seng azt felelte:

– Jang-sen.

– Nem! Jang-sen az én nevem!

– Jó. Akkor legyen az én nevem Szan-seng.

Mire mindketten hahotában törtek ki.

*

A Mester nem ragaszkodott a szegénységhez. Amikor a barát azt kérdezte, hogy iskolájának mi a lényege, azt felelte:

– Bőröm száraz, csontjaim kilátszanak.

Kínai és japán koan-gyűjteményekből

SZERELEM

A hindu herceget gyönyörű nő tartotta a szerelem rabságában. Naphosszat róla álmodozott a kertben a tó partján, de amikor az éjjel közeledett sötét palástjával, kedveséhez sietett és ott maradt, amíg csak megpirkadt.

Egy éjjel ismét úton szerelme felé, csillagtalan sötétben, az úton kuporgó alakba ütközött. Mint megzavart kígyó emelkedett fel előtte, és átkot szórt a hercegre. Jógin volt, aki magába mélyedt, hogy Istent láthassa. A herceg meditációjából zavarta fel. Az aszkéta így kiáltott:

– Míg én belső látomásomat szemlélem és Istent látom, te testemet tapodod!

– Bocsáss meg – felelt a szerelmes herceg –, egy asszonyhoz sietek, aki minden érzékemet rabságában tartja, szívem csak őt látja, ezért nem veszek észre a magam útján semmi mást. De ha te Isten szemlélésébe mélyedtél, hogyan veheted még észre azt, ami Istenek kívül történik? Ugyan kié a nagyobb elmélyedés?

Az aszkéta a válasszal adós maradt. A szerelmes herceg azonban később szent lett, aki egész bensejét Istennek áldozta. Mikor szerelmétől elbúcsúzott, így szólt:

– Több voltál számomra, mint boldogság, tanítóm és mesterem voltál, te tanítottál meg arra, hogyan kell szeretni Istent.

JÓ ILLAT

Két halaskofa hazafelé tartott a vásárról. Útközben jégeső kapta el őket. Szerencsére egy derék kertész behívta őket a sátrába, s éjjeli szállást adott nekik.

Az asszonyok lepihentek a virágkosarak mellé, azonban a szobában az erős szagtól nem tudtak elaludni. Az egyiknek jó ötlete támadt. A szennyes halaskosarakat bőven megöntözte a virágok vizével, s a kosarak tüstént a megfelelő halszagot kezdték árasztani.

A halaskofák megelégedéssel nyelték a levegőt, s nemsokára mély álomba merültek. Még javában horkoltak, amikor megérkezett a kertész, hogy a sátrat kinyissa. Visszahőkölt, s hirtelen azt sem tudta, hová került, olyan szörnyű halbűz terjengett.

HOGYAN LEHET A VÍZEN SZÁRAZ LÁBBAL ÁTKELNI?

A tanítvány hite a mester csodatévő erejében sziklaszilárd volt. Ha a gurunak csak nevét ejtette ki, már úgy tudott a vizeken járni, mint akár a szilárd talajon.

Meghallotta ezt a guru, s azt gondolta: „Hogyan? Már puszta nevem is csodát tesz? Milyen nagy és csodálatos lehetek akkor én magam!”

Másnap maga is megkísérelte, hogy száraz lábbal átjusson a folyón. Közben így suttogott: „Én! Én! Én!” De alig érintette lába a vizet, elmerült és megfulladt.

A hit csodát tesz – az önimádat halál.

DRÁGAKŐ A PORBAN

A férfi a világi forgatagban elfáradva kereste az utat Isten felé. Házát és minden vagyonát gyermekeire hagyta, maga pedig feleségével zarándokútra indult a szent helyekre, ahol Isten csodálatos alakjaiban megmutatta magát a népeknek. Széltében-hosszában nagy buzgalommal vándorolt, de Istent csak nem találta. Asszonya türelmesen követte.

Egyszer a tűző napon árnyéktalan utcán haladtak. Felesége még nála is fáradtabbnak látszott, s kissé hátramaradt, míg ő türelmetlenül előrement. Most lába előtt hirtelen megcsillant valami. Fölemelte. Hatalmas drágakő volt. Gyorsan ledobta, de hirtelen az jutott eszébe: „Ha feleségem megtalálja, kísértésbe esik és megszegi szegénységi fogadalmát, s így elzárja az Istenhez vezető utat. Jobb, ha elrejtem, hogy észre ne vegye.”

Ezzel port hintett a drágakőre, de felesége éppen ekkor ért oda, nézte, mit keres férje a földön. Lehajolt, megtalálta a drágakövet, kezébe vette, aztán lassan a földre ejtette, a férjére nézett, és így szólt:

– Ugyan, kedvesem, amíg a drágakövet a portól megkülönbözteted, addig Istentől még igen messze jársz!

KOLDUSOK

Akbar királyhoz, akit az övéi nagy tiszteletük jeléül Isten árnyékának neveztek, kolduló barát érkezett és alamizsnát kért.

A királyt éppen imába merülve találta, s ezért hangtalanul az imaszoba ajtaja elé térdelt, ott várta türelmesen, míg a király áhítata véget ér.

Akkor a szerzetes hallotta, hogy Akbar, akinek több királysága volt, mint valaha is bárkinek Indiában, így könyörgött:

– Ó, Uram, adj nekem több hatalmat, több országot, több gazdagságot.

A koldusbarát most észrevétlenül el akart osonni, de Akbar befejezte imáját, fölemelkedett és észrevette.

– Azért jöttél, hogy kérj tőlem valamit – szólt –, és most szó nélkül távozol?

– Uram – felelte a barát –, koldulni jöttem, de hallottam, hogy magad is több országot, nagyobb hatalmat és gazdagságot koldulsz. Kolduljak egy koldustól? Akkor inkább magától Istentől kérek, ha már koldulni kell.

A CSODAFA

Hosszú utat tett meg a vándor, át az árnyéktalan pusztaságon. De egyszerre csak pompás fa állította meg, mint valami csoda állt az izzó sivatagban. Árnyékot adó koronája királyi sátorként terebélyesedett, sötétlő lombja fűszeres virágokat, ragyogó gyümölcsöket rejtett. A vándor kimerülten vetette magát hűvös árnyékába, és önkéntelenül ezt gondolta: „Jó lenne ide egy nyugágy, lágy párnákkal, nem kellene a kemény földön feküdnöm.”

Még ki sem mondta, már pompás nyugágy termett a fa alatt, fényes selyemből készült dagadó párnákkal. A fa, amely alatt pihent, csodafa volt, abból a fajtából, amelyek az istenek világában nőnek, s amelyek az üdvözültek minden óhaját teljesítik. De ki hinné, hogy van ilyen a földön is? A vándor minden tagjában reszketni kezdett. Jó ideig tartott, amíg rémülete elült, s ismét a csodafa alá merészkedett. Végül is, mivel semmi más ijesztő nem történt, összeszedte magát, lefeküdt a csábító kerevetre, a lágy pihe testét felüdítette, s csak most érezte igazán, milyen fáradt. „Ó, ha egy szép leány jönne – sóhajtotta –, s gyengéden kenegetné a lábamat!”

De még jóformán el sem képzelhette, milyen gyönyörűség is lenne az, fáradt lábait máris szép leány kenegette. Kicsit megrémült, aztán nyugodtan átadta magát az élvezetnek. Mikor már jól felfrissült, akkor vette csak észre, milyen éhes, és így szólt: „Kívánságom teljesült, most azonban ehetnék valami jót!” Már ott is állt előtte az asztalka válogatott ételekkel, italokkal, szemét-száját boldogító tele tálakkal. Most kényelmesen visszafeküdt az ágyra, s a lombkorona árnyékában így merengett: „Ha most egyszerre egy tigris előugrana és felfalna engem...” Még abban a pillanatban szörnyű fekete-sárga tigris ordítva, egyetlen ugrással a fekhelyére ugrott, s egyetlen mozdulattal megfojtotta.

Így járt a vándor, akinek minden kívánsága teljesült.

MI A TEENDŐ?

Három férfi ment az erdőn. Szemben velük egy tigris sompolygott. Az első így szólt:

– Testvéreim, sorsunk megpecsételődött, a halál elkerülhetetlen. A tigris mindnyájunkat felfal.

Aki így szól, az fatalista.

A második kiáltott:

– Testvéreim, hárman együtt kiáltsunk Istenhez segítségért. A könyörületes meg fog menteni bennünket.

Aki így szól, az jámbor.

– Miért nyaggatnók Istent – jegyezte meg a harmadik –, másszunk fel mind a hárman a fára.

Aki így szól, az valóban szereti Istent.

Indiai mesék

KÁIN ÉS ÁBEL

„És az ember megismerte feleségét, Évát...”

Rabbi Abba pedig magyarázatát a következő mondattal kezdte:

– Ugyan kicsoda az, aki az emberek lelkét ismeri, hogy az fölfelé száll, avagy pedig, mint az állaté, a föld felé, lefelé süllyed?

Ennek a mondatnak igen sokféle értelme van. De így van ez a Tóra minden szavával. Mindegyiknek sok-sok értelme van, és mindegyik megfelel saját értelmének. Mert az egész Tóra hetvenszeres: hetven arca van és hetven oldala és hetven elágazása és így van ez a Tóra minden egyes szavával is. És mindaz, ami minden egyes mondatból származik, az ismét minden oldalra ágazik el.

Így most jegyezd meg a következőt: Ha az ember az igazság útján jár, akkor jobb felé halad és magas Szent Szellemet vonz magához, aki akaratával mindig fölfelé törekszik, hogy a felsőbbekkel egyesüljön és a legmagasabb szentséget elérje, hogy azt soha el ne hagyja.

Ha azonban az ember a gonosz útját járja, a lefelé vezető utat, akkor bal oldaláról sötét szellemet vonz magához. Mert így szól az írás: „Ne keveredjetek el velük, hogy ne legyetek tisztátalanok. Mert aki a tisztátalanok közé megy, az tisztátalanná válik.”

De ezt is jegyezd meg jól: Ha az ember az igazság útját járja, és magas szent szellemet vonz magához és azzal magát egybeköti, akkor fia is, akit nemzeni fog, ilyen magas Szent Szellemet fog magához vonzani és ő is részesedik a szentségben. Mint ahogy az írás szól: „Törekedjetek arra, hogy szentek legyetek és váljatok szentekké.”

Ha azonban a bal oldali utat járja és a sötét szellemet vonzza magához, akkor fia is, aki tőle származik, a sötét szellemet fogja magához vonzani. Mert ahogy az írás mondja: „Ugyan kicsoda az, aki az ember lelkét ismeri, hogy fölfelé száll, avagy...”

Ha az ember a jobb oldal felé tart, lelke fölemelkedik, ha azonban a bal felé, akkor a sötét szellem lehúzza, tanyát üt ebben az emberben, és nem hagyja el, és a fiú, akit nevel, szintén ilyen sötét szellemet kap.

Így volt Ádám esetében is, aki sötét szellemmel kapcsolódott össze, de felesége még nála is korábban tette ezt, aki ezt a sötét szellemet a bűn és a gyalázat és a tisztátalanság elemeitől kapta, és így szülte meg fiát. Így született két fiú: az egyik a sötét szellemtől, és a másik Ádámtól, amikor Ádám megrettenve visszafordult. Az egyik fiú sötét lett, másik a világos.

Rabbi Eleazar azt mondta: „Abban az órában, amikor a tisztátalanság szelleme, a kígyó Évának a sötétséget átadta, megfogamzott, és amikor Ádám megismerte őt, két gyermeket szült: az egyiket a sötét oldaláról, a másikat Ádám oldaláról.” Így Ábel képében a felső világ áll, Káin képében az alsó világ. Ezért kellett, hogy útjaik elváljanak. Káin, a sötét nemzedék fia, a kígyó fia, és mivel így lépett a földre, mint a halál angyalának szolgája, megölte testvérét, s így lett minden gonoszság őse, őse minden kártevőnek és gonosz szellemnek, amely csak a világra lábát beteheti.

Így mondja Rabbi Jose is: – Káin a gonosz szellemek fészke, azoké a szellemeké, amelyek a sötét régióból jönnek a világba.

Ekkor aztán mindegyikük áldozatot hozott. Káinról pedig írva vagyon: „A nap éppen végére ért, amikor Káin a föld termékeit elhozta.”

Rabbi Simon így szólt: „A nap éppen végére ért” – ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a hús útja végére ért. Amikor pedig a hús útjának végére ér, azt jelenti, hogy a Halál Angyala megjelenik. A hús útjának erről a végéről hozta Káin áldozatát.

A föld terményeiből – ez pedig azt jelenti, hogy célzás történik ama bizonyos fa gyümölcsére.

Rabbi Eleazar szerint ez azt jelenti, hogy tetteinek gyümölcse. Magyarázatul szolgál ez a mondat: „jaj lesz pedig a gonosznak, azt a gonosz elemészti, mert tetteinek eredménye el fogja pusztítani.”

Ez pedig a halál angyala, aki vele eggyé lesz és ennek oka a sötétség és a halál.

Így hozott Káin áldozatot saját oldaláról, Ábel pedig a föld első gyümölcseit hozta el, a legelsőt, ami azt jelenti, hogy a javát, azt az oldalát a gyümölcsnek, amely jobbra fekszik. Az írás erre azt mondja, hogy: „Az Úr pedig kedvesen fogadta.” Ábel áldozatát pedig elfogadta, Káin áldozatát nem. Káin pedig szenvedélyes haragra gerjedt és arca elsötétedett. Ezzel az írás tulajdonképpen az arc bal felére gondolt.

Zohár

A PRÓFÉTA TANÍTÁSA

A hagyomány azt tanítja, hogy Rabbi Jose így szólt: „Utazáson voltam, és Jeruzsálem romjainak egyikébe léptem, hogy imádkozzam. Ekkor odajött hozzám az áldott emlékű Élijáhu próféta, és a kapunál megvárt. Addig állt ott, míg imámat befejeztem.

Amikor imám véget ért, azt mondta nekem: Üdvözlégy, Rabbi. – Én pedig feleltem: Üdvözöllek, uram és mesterem. – Azt kérdezte: Miért léptél ide a romok közé, fiam? – Azért, hogy imádkozzam. – De hiszen az utcán is imádkozhattál volna. Mire azt feleltem: Attól féltem, hogy a járókelők meg fognak zavarni. – Ő pedig: A rövid imát is elmondhattad volna.”

Ebben a percben három dolgot tanultam meg: azt, hogy az ember ne lépjen a romok közé, azt, hogy az ember az utcán is imádkozhat, és azt, hogy aki az utcán imádkozik, a rövid imát is elmondhatja.

MI A TILOS?

A Rabbi felesége meghalt. Halála után az első éjszaka a Rabbi megmosakodott. A tanítványok így szóltak hozzá:

– Azt tanítottad, Mester, hogy aki gyászol, annak mosakodni tilos.

A Rabbi azt felelte:

– Nem vagyok olyan, mint a többi ember: én szenvedek.

Amikor hűséges szolgája, Tobi meghalt, a Rabbi vigasztaló mondásokat sóhajtozott. A tanítványok így szóltak hozzá:

– Azt tanítottad, Mester, hogy szolgákért vigasztaló mondásokat kiejteni tilos.

A Rabbi azt felelte:

– Tobi, az én szolgám, nem olyan volt, mint a többi.

Ha a vőlegénynek kedve van, nászéjszakáján imádkozhat és énekelhet. Rabbi Simon ben Gamliel azt mondja: „Nem mindenkinek szabad hírt szerezni, akinek kedve van.”

ISTEN DICSÉRETE

Valaki egyszer Rabbi Hemina jelenlétében így imádkozott: „Isten nagy, erős, hatalmas, fenséges, dicsőséges.” A Rabbi megvárta, amíg a felsorolás véget ért, aztán így szólt: „Elkészültél végre a dicsőítő szavakkal? Mit akarsz? Olyan vagy, mintha olyan királyt, akinek milliónyi aranytallérja van, ezüstdénárjaiért dicsérnének.”

JÓL ÍTÉLIK MEG AZT, AKI FELEBARÁTJA FELŐL JÓL ÍTÉL

Egyszer egy ember Felső-Galileából délre érkezett és egy birtokosnál három esztendőre szolgálatba állott. Szerződésük lejárta előtt való este így szólt gazdájához:

– Add meg nekem béremet, vissza akarok menni, hogy feleségemet és gyermekeimet ellássam.

A gazda azt felelte:

– Nincs pénzem.

Mire a másik azt mondta:

– Akkor adj gabonát.

Ez pedig:

– Nincs gabonám.

– Akkor adj egy darab földet.

– Nincs földem.

– Akkor adj marhát.

– Nincs marhám.

– Akkor adj ágyneműt.

– Nincs ágyneműm.

Erre az ember fölkerekedett, holmiját hátára vette és rosszkedvűen hazatért. Ünnep után a gazda magához vette az ember bérét, megrakta három szamarát takarmánnyal és élelemmel, különleges ajándékokkal és drágaságokkal, s elment Felső-Galileába.

Mikor ettek és ittak, és a gazda a bért kifizette, azt mondotta:

– Mire gyanakodtál, amikor azt mondtad, hogy fizesd ki béremet, és én azt válaszoltam neked, hogy nincs pénzem?

Az ember azt felelte:

– Azt hittem, hogy kedvező alkalom kínálkozott számodra valamit olcsón vásárolni, és a pénzed arra kellett.

– Mire gyanakodtál akkor, amikor azt mondtad: „Akkor adj marhát”, és én azt feleltem neked, hogy nincs marhám?

– Azt hittem, másnak adtad haszonbérbe.

– Mire gyanakodtál, amikor azt mondtad, akkor adj egy darab földet, és én azt válaszoltam, nincs földem.

– Azt hittem, hogy felesbe adtad valakinek.

– Mire gyanakodtál, amikor azt mondtam, hogy nincs gabonám?

– Azt hittem, hogy a tizedet még nem fizetted meg.

– Mire gyanakodtál, amikor azt mondtam, hogy nincs ágyneműm?

– Azt hittem, hogy egész vagyonodat az Égnek szentelted.

Ekkor a gazda azt mondta: Eltaláltad, egész vagyonomat felajánlottam, mert a fiam, Hiroquanosz nem akart a Tórával foglalkozni. Amikor azonban rokonaimhoz mentem, azok fogadalmam alól feloldottak. És mivel te felőlem kedvezően ítéltél, úgy ítéljen felőled is az Úr kedvezően.

ÖRÖMÖTÖKBEN IS RESZKESSETEK

Rabbi Nachman Jichák azt idézte: „Szolgáljatok az Úrnak félelemmel és örömötökben is reszkessetek.”

Mit jelent az, hogy örömötökben is reszkessetek?

Rabbi Ada Mathan azt mondta: Ahol az öröm, ott a reszketés.

Mar, a rabbi fia, fiának menyegzőjét ünnepelte, és amikor észrevette, hogy a vendégek túlságosan vidámak lettek, elővett egy drága serleget, amely négyszáz zuzba került, és előttük eltörte. Akkor mindnyájan elszomorodtak.

Rabbi Ashi fiának menyegzőjét ünnepelte, és amikor észrevette, hogy a vendégek túlságosan vidámak lettek, elővett egy fehér kristályból való drága serleget, és előttük összetörte. Akkor mindnyájan elszomorodtak.

A mesterek azt tanították: Az embernek ezen a világon tele szájjal hahotázni tilos, mert meg van írva: „A diadal napján tele lesz a szájuk nevetéssel és a nyelvük tele lesz ujjongással”.

Laquis mesterről mondják, hogy miután ezt meghallotta, azóta sohasem nevetett többé tele szájjal.

Babilóni Talmud

KÁIN UTÓDAIRÓL

„És ismeré Káin az ő feleségét, az pedig fogadá méhében és szülé Hénochot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hénochnak” (l. Mózes 4,17).

A következőkben meg kell vizsgálnunk, miért lépett fel ugyanez a Káin mint városalapító és városépítő. Nagy tömeg embernek, persze, tágas, nagy város kell lakóhelyül, de annak a háromnak, aki abban az időben élt, akármilyen kis búvóhely vagy egy kis barlang is tökéletesen megfelelt. Azt mondtam, hogy „annak a háromnak”, valószínű azonban, hogy csak egyetlenegy ember részére alapította azt a várost; mert hiszen az alattomban meggyilkolt Ábel szülei bizonyára nem tudták volna elviselni, hogy egy városban lakjanak a gyilkossal, aki megölte saját testvérbátyját, vagyis nagyobb bűnt követett el, mintha egy másik embert ölt volna meg. Természetesen mindenki világosan látja, hogy nemcsak paradox, de érthetetlen dolog is, hogy egy ember egyedül akarjon egy várost felépíteni. Hol kezdje el? Hiszen még egy háznak a legjelentéktelenebb részét sem lehet segítőtársak nélkül felépíteni. Vagy talán képes egy és ugyanaz az ember a követ megfaragni, a fát felvágni, a vasat s az ércet feldolgozni, hatalmas védőfalakat emelni a város köré, udvarokat és kerítéseket, szentélyeket, templomokat, csarnokokat, kikötőket és lakóházakat építeni, és elvégezni ezenfelül mindazt, amit még magán- és középületeken csinálni kell? És ráadásul még csatornákat fektetni a föld alá, a szűk utakat kiszélesíteni, kutakat, vízvezetéket létesíteni, egyszóval véghezvinni mindazokat a munkálatokat, amelyek egy város felépítésével együtt járnak? S mivel mindez ellentmond a valóságnak, helyesebb, ha az allegória értelmében így fejezzük ki magunkat; Káin elhatározta, hogy úgy rendezi be a maga életét, mint egy várost. S mivel minden város épületekből áll, és minden városnak lakói és törvényei vannak, az ő épületei azok a szavak, amelyekkel – mint valami védőfal tetejéről – ellenségei ellen harcol, amennyiben könnyen hihető koholmányokat költ az igazság ellenében: lakói pedig az önmaguknak bölcsként tűnő cimborák: az elvetemültség, az istentelenség, az önszeretet, a hatalomvágy és az a hazug szempont, amely az igazi bölcsesség ismeretének hiányában összekovácsolta a tudatlanságot, a képzetlenséget, a járatlanságot és mind a többi ártalmakat, amelyek a fentiekkel együtt járnak; a törvények pedig: a törvénytelenségek, az igazságtalanságok, a méltánytalanság, a fegyelmezetlenség, a szemtelenség, az őrület, a bitorlás, mértéktelenség az élvezetekben, megnevezhetetlen gerjedelmek természetellenes dolgok iránt. Ilyen városnak építőmestere minden istentelen a maga boldogtalan lelkében, egészen addig, amíg Isten arra az elhatározásra nem jut, hogy ezeket a szofisztikus mesterkedéseket teljesen és végleg összezavarja. Ez azonban csak akkor következik be, amikor ezek az istentelenek a városban egy tornyot is emelnek, amelynek csúcsa az égig ér (l. Mózes 11,4), vagyis: a gonoszságból építenek mesteri beszédet, s erről a beszédről azt hiszik, hogy csúcsa az ő saját gondolatuk, amelyet itt az ég jelképez, mert kell, hogy minden beszédnek csúcsa és vége a benne megnyilatkozó értelem legyen...

Philón

KERESS...

Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó.

Keress magányos és barátságos helyet, amely szemlélődésre és elmélyülésre alkalmas, ott telepedj meg.

Keress barátot, akinek szokása és érzülete a tiedhez hasonló, s akinek emberi értékére büszke lehetsz.

KERÜLD...

Kerüld a tanítót, akinek szívében becsvágy él, aki hírnévre szomjazik, s aki földi kincsre éhes.

Kerüld a barátot, társat vagy tanítványt, akinek jelenléte kedélyed nyugalmára vagy szellemi fejlődésedre káros.

Kerüld a házat s a helyet, ahol az emberek barátságtalanok s ahol nem találsz nyugalmat.

Kerüld a vagyont, amelyhez csalás vagy tolvajlás útján jutottak.

Kerüld a tevékenységet, amely szellemednek árt és azt csökkenti.

Kerüld a kicsapongást és a könnyelműséget, amely értékedet embertársad szemében leszállítja.

Kerüld azt a tevékenységet, amelynek nincs értelmes célja.

Kerüld a szót, amely saját hibádat palástolja, de más hibáját aláhúzza.

TUDNI KELL...

Tudni kell, hogy minden jelenség káprázat, s így elmúlik. A szellemnek nincs független léte, s nincs Énje, s így tudni kell, hogy csak az üres térhez lehet hasonlítani.

Tudni kell, hogy a gondolatok tömege, ami az ember számára a szellemet jelenti, az okok és okozatok sora, egyik a másikból táplálkozik, de mindkettő káprázat, s így elmúlik.

Tudni kell, hogy a szenvedés az elkövetett tettekben rejtőzik. Ezekért a tettekért az emberen kívül senki sem felelős. A szenvedés pedig arra való, hogy az embert felébressze.

NEM TÉVED...

Nem téved az, aki szenvedélyeiről lemond, házi tűzhelyét elhagyja, hogy barát, asszony és gyermek nélkül éljen.

Nem téved az, aki szellemi vezetőjét tiszteli.

Nem téved az, aki a tanításokat gondosan megvizsgálja, megbírálja, gondolkodik fölöttük, és önálló véleményt alkot.

Nem téved az, aki szellemi magasságokat és erkölcsi tökéletességet igyekszik elérni, s amellett szerény és visszavonult életet él.

Nem téved az, aki nagylelkűen gondolkozik, elhatározása és kötelessége mellett kitart.

Nem téved az, aki átható szellemet táplál és lehetőleg mérsékli büszkeségét.

Nem téved az, aki szellemi tudását, kitartását, hogy mesterré legyen, az elmélyedést s amellett a hiúságtól való mentességet magában egyesíti.

Nem téved az, aki önmegtagadásban él, önmagát másért feláldozza, saját javát nem keresi és embertársainak hasznára él.

JÓ ANNAK...

Jó annak, aki a vallásos babona szálait el tudja szakítani, és aki magas szellemű bölcs mestert keres.

Jó annak, aki a gazdagság csábításának ellen tud állni.

Jó annak, aki a társaséletről le tud mondani, hogy embertől távol eső helyen a magányban éljen.

Jó annak, aki becsvágytól függetlenítve, az étel és ital örömeiről le tud mondani.

Jó annak, aki elhatározza, hogy soha sem a más, sem a maga önző célját nem szolgálja, és elhatározása mellett ki tud tartani.

Jó annak, aki felismeri, hogy az érzéki világ káprázat, ettől a káprázattól magát el tudja oldani, és teljesen a szellemnek tudja magát szentelni.

NINCSEN SZÜKSÉG...

Ha az ember a világ értelmét megértette, már nincsen szüksége vezekelni és bűnbánatot tartani.

Ha az ember a béke ösvényén jár, már nincsen szüksége a bűnök bocsánatáért küzdeni.

Ha az ember a szenvedélyektől megszabadult, már nincsen szüksége harcolni ellenük.

Ha az ember megismerte, hogy ez a világ káprázat, már nincsen szükség arra, hogy elutasítsa, sem pedig arra, hogy ezen kívül más tudást is szerezzen.

Dragsz-po-lha-rje

ISTEN ÉS EMBER BARÁTSÁGA

Tudd meg, hogy társad, aki sem otthon, sem úton sem álomban, sem nappal, sem életben, sem halálban nem hagy el, az a te Urad, védelmeződ, teremtőd, vagy nevezd úgy, ahogy jólesik. Ő a te kísérőd, mert Allah mondja: „Társa vagyok mindenkinek, aki nevemet kimondja.” Valahányszor szíved tehetetlenségedben megtörik, melletted áll, mert Allah mondja: „Ott állok azok mellett, akiknek szíve miattam megtört.” Ha igazán ismernéd őt, társadul fogadnád és az embereket elhanyagolnád. De ha ezt minden időben nem tudod megtenni, óvakodj attól, hogy tőle eltávolodj, akár nappal, akár éjszaka, ajánld védelmeződnek és szenteld magad a vele való barátságnak. Ehhez azonban ismerned kell az Allahhal való érintkezés szabályait. Ezek a szabályok:

Fejedet hajtsd le, szemedet hunyd be, gondolataidat gyűjtsd össze,

hallgass szüntelen, testedet tartsd nyugalomban,

a parancsokat teljesítsd gyorsan,

a tilost kerüld, a sorssal ne ellenkezz,

mondd ki sokszor Allah nevét, gondolj rá szakadatlanul,

ne a semmiségekre figyelj, hanem az igazságra,

az emberre ne építs, a tekintély előtt ne hajolj meg,

légy szerény, ne vessz el a vagyonszerzés útvesztőjében,

bízzál az ő gondviselésében, higgy Allah segítségében, de ne add fel a magad szabad akaratát.

Ezzel foglalkozz ébren és alva. Mert ezek olyan baráttal való érintkezés szabályai, aki sohasem hagy cserben, az emberek pedig bármikor elhagyhatnak. Ha a szellem embere vagy, tizenhét szabályt kell megtartanod:

Légy kitartó.

Egyesíts magadban jóságot, tekintélyt, méltóságot.

Fejedet hajtsd le, más emberrel ne légy fennhéjázó, csak az igaztalannal, hogy az ő igaztalanságát neki megmutasd.

Összejöveteleken és üléseken légy szerény.

Tanítványaiddal szemben mellőzd a tréfát és a bizalmaskodást.

A gorombával légy udvarias.

Javítsd az ostobát azzal, hogy jósággal vezeted, és ne haragudj rá.

Ne szégyelld kimondani azt, hogy: nem tudom.

Fordulj teljes érdeklődéssel a kérdező felé, és igyekezz kérdését megérteni.

Óvd meg tanítványodat a káros tudástól.

Akadályozd meg, hogy hasznos tudással mást keressen, mint Isten arcát.

Tanítványodat beszéld le arról, hogy a magasabb rendűt az alacsonyabb rendűnél előbb tanulja meg.

Magasabb és alacsonyabb rendű, külső és belső célja csak egyetlenegy: az Istenben való hitet tisztítani.

Kíséreld meg, hogy az istenhitben magadat rendreutasítsd, hogy tanítványod először tetteidet kövesse, s csak aztán szavaidat.

al-Gazáli

SZUFI SZÖVEGEK

Bármit akartál adni nekem a földön, osszad szét ellenségeim között, bármit akartál adni a mennyben, osszad szét barátaim között, én megelégszem veled magaddal.

Életem bennem lehanyatlott, és benne feltámadt.

 

Hívőinek szívén Isten szélesen pihen, mint trónusán.

 

Az észben a szellem egyhamar nappali fényt gyújt.

 

A hit képek nélkül, burok nélkül, csakis a meztelen nyelvvel tanítható.

 

Aki egy ujjal közeledik felém, ahhoz én egy arasszal közeledem.

Rabia

 

Több vagyok, mint az üdvöm.

Ibn Karram

 

Akinek nincs mestere, azt az ördög vezeti.

Amikor azt kérdezték tőle, hány éves, azt felelte:

– Négyéves vagyok.

– Hogyan?

– Hetvenig éltem az alsó világok fátylai alatt, négy éve szabadultam meg és látom az Istent.

 

Azt hittem, szeretem, de amikor feleszméltem, láttam, hogy az ő szeretete az enyémet megelőzte.

al-Bisztámi

 

Az idő annak a lénynek az állapotát fejezi ki, akinek megvilágosodásra van szüksége. Akit ez az állapot nem elégít ki, az a dolgokat megismerte, vagyis Mohameddel azt kell mondani: van Istennel eltöltött időm, amikor egyetlen angyal, egyetlen kerub sem érinthet.

 

– Melyik út vezet Istenhez?

– Húzd vissza mindkét lábadat, az egyiket a földi, a másikat a túlvilági életből, és akkor nála vagy.

 

Aki Istent keresi, saját vezeklésének, akit Isten keres, saját ártatlanságának árnyékában ül.

 

Én, mi, te, ti, ők – ez mind egy és ugyanaz.

 

Isten lényege a szeretet. A teremtés előtt Isten önmagával teljes egységben élt, és ebben a szeretetben önmagának önmaga megnyilatkozott. A nem-létből önmaga képét kiemelte, és ezzel valamennyi tulajdonságát és nevét.

 

A fecsegés hitetlenségből fakad.

 

Én vagyok a létező és a nem-létező, a mulandó és az örök, én vagyok a képzelt és az érzékelhető, én vagyok a kígyó és a sas, én vagyok a feloldott és a kötél, a bor és a serleg, én vagyok a kincs és a szegénység, én vagyok a teremtmény és a teremtő.

 

A test is szellem, csak észre kell venni.

 

Bennem minden dolog megvan, de nincs bennem hely a magam számára.

 

A csoda az Istenhez vezető ezer lépcső közül csak az első.

 

Ha Istennek adod a magad semmiségét, ő neked adja a mindenségét.

al-Halládzs

 

Al-Halládzs és én ugyanazt a magatartást vettük fel. Engem az én őrültségem megmentett, őt az ő értelme elpusztította.

 

Egyetlen pillanatra együtt lenni Istennel több, mint az egész emberiség tisztelete a teremtéstől a világ végéig.

Sibli

 

Ami a fejedben van, dobd ki, ami kezedben van, hajítsd el, amivel találkozol, az elől ne térj ki – ez a szufi.

 

Ha Isten az embernek kedvezni akar, megmutatja neki az alázathoz vezető utat.

Abu-Szaid

 

Hetvenezer fátyol takarja el az Istent, az egyetlen valóságot az anyag és az érzékek világa elől. És minden lélek születése előtt e hetvenezer fátyol alá süllyed. A fátylak belső fele világos, külső fele sötét. A világosság minden fátyla Isten egy tulajdonságát feltárja, a sötétség minden fátyla Isten egy tulajdonságát eltakarja, más szóval e fátylakon való áthaladással a lélek felejt, a testben mélyebbre hull. A világosságban egyre jobban látja az Eggyel való eredeti egységét. A test nem elvetendő, meg kell finomítanod és át kell szellemítened, mert segítségedre és nem hátrányodra van – csak a tűz lényegét kell megváltoztatni.

Bort ittam szeretőm emlékére, mielőtt a szőlőt megteremtették volna, lerészegedtem. Azt mondják: „bűnt ittál”. Abból ittam, amit bűn lett volna nem inni. Még mielőtt születtem, mámorban voltam tőle, így maradok mindörökké, még akkor is, ha csontjaim elporladtak.

ibn-al-Farid

 

A szerelmes kopogtat a szerető ajtaján.

– Ki vagy?

– Én vagyok – hangzik a válasz.

Felelet nincs, újabb kopogás.

– Ki vagy?

– Én vagyok itt.

Az ajtó nem nyílik, harmadszor is kopog.

– Ki az?

– Én vagyok itt, te magad.

Az ajtó kinyílik.

 

A világ olyan, mint a kút, minden cseppjében ezer nap alszik.

 

Minden porszemet könnyű fátyol takar. Ha felemeled, rejtett tűz sugárzik elő.

 

– Helyes, ha az ember beavatását egy embertől nyeri?

– Helyes, feltéve, ha a második beavatás nem követeli az első megsemmisítését.

 

Az igazi szent a nép között járkál, azzal eszik és alszik és a piacon ad és vesz és megnősül és a társalgásban részt vesz – és Istent soha, egy pillanatra sem felejti el.

 

Ha valamit elvesztettél, ne bánkódj, semmiség.

 

Ha vagyont szereztél, ne örvendj, semmiség.

 

Az imában az ember saját isteni lényéhez emelkedik.

 

Az Egység az, ami oszthatatlan és ugyanakkor a legoszthatóbb.

 

Hercegem, te magas lélek vagy, mondd csak, miképpen süllyedt le a szellem ebbe a világba? Hogyan történhetett, hogy ez a szabad lény trónusáról lezuhant, és ebbe a börtönbe jutott?

– Tudd meg, varázslat tette, Isten varázsszava, amelyet a szellemnek mondott, hogy a semmiből varázslat legyen, ami láthatatlan volt a semmibe rejtve, abból világ keletkezzék. Varázslat az, ami a semmiből lényt teremt, varázslat, amely a való létet árnyékká teszi. A rózsa fülébe mondta ezt a szót, és a virág illata elárasztotta a világot. A testnek varázsszót mondott, hogy szellem legyen, az éjszaka népének, hogy most nap legyen. Ismered a varázslatot, amit a földnek mondott, ami a teremtés óta nem hallgatott el? Minden ember, akit kétség kínoz, Isten varázslatának rejtélyét fájdalmasan hordja magában. Ha e káprázat átkából ki akarsz lépni, tépd ki füledből ezt a zűrzavart, és meglátod a tiszta valóságot, s akkor füled megszokja a szellem hangját, a nyelvet, amelyet az érzékek nem hallanak. A szellem füle és szeme Isten fénye, amelyet sem az ész, sem az érzék nem ért.

Dzseláluddin Rumi

EGYSZERŰ ÉS KÉTSZERES BOLOND

Hodzsa Naszreddin gabonát vitt a malomba. Mások zsákjai közt forgolódva, mindegyikből kivett egy marokra valót, és a sajátjába tette.

– Mit csinálsz te itt? – kérdezte a molnár.

Hodzsa így szólt:

– Én bolond vagyok. Azt teszem, ami éppen eszembe jut.

– Ha bolond vagy – mondta a molnár –, miért nem töltöd meg más zsákját a magad gabonájával?

Hodzsa így szólt:

– Én egyszerű bolond vagyok. Azt csak akkor tenném, ha kétszeres bolond lennék.

A KÖLCSÖN

Egy barátja Hodzsát arra kérte, hogy rövid határidőre adjon neki kölcsön pénzt.

Hodzsa azt felelte:

– Pénzt nem adhatok neked. De barátom vagy, s ezért határidőt annyit adok, amennyit csak akarsz.

A TOLVAJ

Egy napon tolvaj suhant Hodzsa házába. Az asszony kiáltozni kezdett:

– Tolvaj! Tolvaj!

Hodzsa rászólt:

– Csend legyen! Hátha talál valami használhatót. Aztán majd elszedjük tőle.

MERRE VAN JOBB?

Este Hodzsa házába vendég érkezett. Nemsokára lefeküdtek. Éjfélkor a vendég azt mondta:

– Jobbra tőled van a gyertya, add csak ide, hadd gyújtsam meg.

Hodzsa azt telelte:

– Megbolondultál? Hogyan tudhatnám ebben a vaksötétben, hogy merre van bal és merre van jobb?

ZSÁK DIÓ

Három fiú jött Hodzsához egy zsák dióval, és így szólt: – Osszad szét közöttünk ezt a diót úgy, mintha Isten osztaná.

Hodzsa erre az egyiknek egyetlen szemet, a másiknak egy marokra való diót adott, a harmadiknak pedig mind, ami a zsákban maradt.

A fiúk csodálkoztak. Hodzsa bólintott és így szólt:

– Nem tetszik? Jó. Akkor majd elosztom úgy, ahogy a szolgák osztanák.

Most aztán a diót egyenként megszámolta és egyenként elosztotta.

A FELESÉG ESZE

– Feleséged elvesztette az eszét – mondták Hodzsának.

Hodzsa gondolkozni kezdett.

– Min tűnődsz? – kérdezték tőle.

Hodzsa azt felelte:

– Feleségemnek sohasem volt esze. Most azon gondolkozom, hogy ugyan mit veszíthetett el?

AZ ELVESZETT SZAMÁR

Hodzsa elvesztette szamarát. Mialatt kereste, folyton hálát adott Istennek. Néhányan megkérdezték tőle, hogy miért teszi.

Hodzsa azt felelte:

– Hálát adok Istennek azért, hogy nem ültem a szamáron. Képzeljétek, ha rajta ültem volna, én is elvesztem volna.

Nasszreddin Hodzsa legendái

KÖLTÉSZET – BÖLCSESSÉG

Építs kunyhót vagy büszke termeket,

fanyar, vagy édes töltse serleged:

életfádról a hervadt őszi lomb

lassan, keringve hull – míg eltemet.

Tölts és koccints! a bor vad láza sok

gondot megöl: reményt s gyalázatot!

Holnap? – Holnapra elsodornak az

örök homályba hulló századok.

 

Élet s Halál közt dús gyümölcsbe ért

lelkem ágyában sok fanyar miért;

csak az Ember maradt örök titok:

„Mért él, ha meghal? S mért hal meg, ha élt?”

 

A Nagy Kéz ír s továbbmegy; és a holt

egek zúgják a lángoló sikolyt:

millió könny egy sort le nem törül,

millió jaj egy betűt ki nem olt!

 

Az ősi Titkot sose leste ki

elmém: azt hittem, nincs mit veszteni

az élettel; s most búsan mondom: Óh,

bárcsak lehetne újra kezdeni!

Omar Khajjám