25
 ROULETABILLE ELUTAZIK…

Az­nap este mi is tá­voz­tunk Ro­u­le­ta­bil­le-lal Glan­di­er-ból. Örül­tünk, hogy most már sem­mi sem tart vissza ben­nün­ket ezen a he­lyen. Én ki­je­len­tet­tem, hogy ré­szem­ről fel­adom a re­ményt, s nem igyek­szem meg­fejt­he­tet­len tit­ko­kat meg­ol­da­ni. Ro­u­le­ta­bil­le vi­szont ba­rát­sá­go­san meg­ve­re­get­te a vál­lam, s kö­zöl­te ve­lem, hogy Glan­di­er-ban már nem fog meg­tud­ni sem­mi ne­ve­ze­te­sebb ada­tot, mint­hogy Glan­di­er-ban már min­dent meg­tu­dott… Nyolc óra táj­ban ér­kez­tünk Pá­rizs­ba. Gyor­san meg­va­cso­ráz­tunk, majd pe­dig, mint­hogy mind­ket­ten fá­rad­tak vol­tunk, el­vál­tunk, és meg­ál­la­pod­tunk ab­ban, hogy más­nap reg­gel az én la­ká­so­mon ta­lál­kozunk.

A mon­dott idő­ben Ro­u­le­ta­bil­le be­top­pant hoz­zám. Koc­kás, an­go­los ruha volt raj­ta, kar­ján fel­öl­tőt tar­tott, fe­jét uta­zó­sap­ka föd­te. Egy kis bő­rön­döt is ho­zott. Kö­zöl­te ve­lem, hogy el­uta­zik.

– Mennyi idő­re lesz tá­vol? – kér­dez­tem.

– Egy vagy két hó­nap­ra – fe­lel­te –, asze­rint amint…

Nem mer­tem kér­dé­sek­kel in­ge­rel­ni…

– Tud­ja ön – kér­dez­te tő­lem –, mi volt az a szó, ame­lyet Stan­ger­son kis­asszony teg­nap köz­vet­le­nül el­áju­lá­sa előtt mon­dott, mi­kor Dar­zac Ro­bert­re né­zett?…

– Nem… Sen­ki sem ér­tet­te…

– De igen! – ki­ál­tot­ta Ro­u­le­ta­bil­le. – Én meg­ér­tet­tem! Azt mond­ta: „Be­szélj!”

– És Dar­zac be­szél­ni fog?

– Soha!…

Sze­ret­tem vol­na még foly­tat­ni a tár­sal­gást, de ba­rá­tom erő­sen ke­zet szo­rí­tott ve­lem, s min­den jót kí­vánt… Még csak ennyit kér­dez­het­tem:

– Nem fél at­tól, hogy a tá­vol­lé­te alatt újabb me­rény­le­tek tör­tén­het­nek?

– Nem fé­lek sem­mi ilyes­mi­től – fe­lel­te –, mi­óta Dar­zac le van tar­tóz­tat­va…

Ezek után a bi­zarr sza­vak után ott ha­gyott… Nem is lát­tam vi­szont, csak az es­küdt­szé­ki tár­gya­lá­son, a Dar­zac-féle pör al­kal­má­val, ami­kor meg­je­lent a bí­rói kor­lát­nál, hogy a meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lant meg­ma­gya­ráz­za…