Dalos György

VILÁG PROLETÁRJAI,
BOCSÁSSATOK MEG!
VICCES BÚCSÚ A LÉTEZŐ SZOCIALIZMUSTÓL

A mű eredeti címe:
Proletarier aller Lander, entschuldigt mich!
Das Ende des Ostblockwitzes

Fordította:
Győri László

© 1993 Edition Temmen, Bremen/Germany
Hungarian translation © Győri László, 2009

Jelen kiadvány a jogtulajdonos írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, sem
elektronikus, sem mechanikus eljárással, ideértve
a fénymásolást, számítógépes rögzítést vagy adatbankban való felhasználást is.

A kötetet Majoros Árpád tervezte

A borítón
Brenner György Hajótörés című grafikája

Kiadja a Corvina Kiadó Kft.,
az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók
és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1086 Budapest, Dankó u. 4-8.
e-mail: corvina@lira.hu
www.corvinakiado.hu

Felelős kiadó: Kúnos László, a Corvina igazgatója
Felelős szerkesztő: Blaschtik Éva
Műszaki vezető: Illyés Éva ISBN 978 963 13 5863 6

Előszó

Viccgyűjteményem anyagát nem a teljesség, netán a tudományosság igényével állítottam össze. Munkámnak ez a hiányossága – amellyel teljes mértékben tisztában vagyok – azzal a ténnyel magyarázható, hogy az összeállítás egyetlen forrásául a szerző emlékezete szolgált. Zsenge gyermekkorom óta előszeretettel hallgattam és terjesztettem a népi humor e produktumait: az óvodában és az iskolában, a kórházban és a sitten, véget nem érő párttaggyűléseken és istentiszteleteken, vonaton és tudományos tanácskozásokon, sőt, temetéseken is. A viccek végigkísérték az életem minden szakaszát, a boldogokat és kevésbé boldogokat egyaránt. Néha csak elszórakoztattak, máskor megkönnyítették valamely bonyolultnak látszó politikai összefüggés megértését. Mindenesetre egy egész politikai korszakon keresztül végig ott jártak a fejemben. Most, hogy ez a korszak, amelyben gyermekkorom, ifjúságom és felnőtt életem java része zajlott, egyszer s mindenkorra lezárult, véget ért, előbányászom emlékezetem mélyéről a témában szerzett tudásomat. Ez a búcsúm attól a hosszantartó léttől, amely egy kelet-európai szocialista ország polgáraként jutott nekem. Eme ünnepi aktus közepette vegyes érzelmek töltenek el: egyszerre öröm és bánat afölött, ami elmúlt, de talán egy csöpp megkönnyebbülés is, hogy magam mögött hagyhatom a világtörténelemnek ezt a legkevésbé sem vicces változatát.

Csak ülök, és nézem, hogy folyik a Volga…
Vége a kelet-európai viccnek?

1950 februárjában a magyar igazságszolgáltatás megkülönböztetett szigorral őrködött a jog és a rend betartásán. Alig egy fél esztendő telt el azóta, hogy kivégezték „Rajk Lászlót és bűntársait”. Az ÁVH azt akarta, hogy barát és ellenség egyaránt pontosan tudja, ki az úr a Magyar Népköztársaságban. A nem kommunista pártokat feloszlatták, a sajtót gleichschaltolták, az országon páni félelem lett úrrá. Ekkor történt, hogy a huszonnégy éves B. László traktoros és az egy évvel fiatalabb M. János kőművessegéd agitációs körútra indult a tavaszi szántási szerződések megkötése érdekében. Épp e rendkívüli alkalomból követték el azt a könnyelműséget, hogy némileg eltértek a száraz propagandanyelvtől. Egy útjukba eső tanyán B. László a következő viccet mesélte el: „A tanító két képet (Sztálin és Rákosi képét) adott a gyerekeknek, hogy vigyék haza, és otthon akasszák ki. Másnap a tanító megkérdezte a gyerekeket, hogy hová akasztották ki a képeket. Az egyik gyermek erre azt felelte, hogy édesapja Sztálin elvtárs képét a spájzba akasztotta, hadd lássa, hogy ott nincs semmi, és ne legyen mit követelnie. Rákosi elvtárs képét pedig a vécében akasztotta ki, hogy érezze, milyen büdös a levegő.”

M. János is hozzá akart járulni a jókedvhez, ezért megosztotta viccismereteit a jelenlévőkkel. Ő a következőt mesélte: „Rákosi és Gerő mentek autóval a hídon, és elébük állt egy szamár. Miután a szamár nem akart kitérni, Gerő kiszállt az autóból, valamit súgott a szamár fülébe, mire a szamár a Dunába ugrott. Mikor Rákosi megkérdezte Gerőtől, hogy mit súgott a szamár fülébe, Gerő azt válaszolta: azt súgtam neki, hogy lépjen be a pártba.”

A jelenlevők között akadt egy besúgó, aki a viccmesélőket feljelentette a hatóságnál. A két fiatalembert legott bíróság elé állították. Mindketten szánták-bánták a terhükre rótt államellenes cselekményt. „Védekezésül előadták – olvassuk a szolnoki megyei bíróság ítéletében –, hogy a kijelentéseket annak idején tréfaként mondották el, hiányos ideológiai képzettségük folytán azoknak romboló hatását fel nem fogták, jelenleg ezen körülménnyel már tisztában vannak, és a jövőben példás munkájukkal igyekeznek hibájukat jóvátenni.”

A magas bíróság nem hatódott meg e bűnbánó szavaktól: „Rákosi Mátyás személye ugyanis a büntetőtörvényszék megítélése szerint magát a demokratikus államrendet is megtestesíti, a személye ellen intézett ízléstelen megnyilatkozás súlyos támadás. A »viccek« és egyéb, a vád által is a törvényhely alá vont kitételek alkalmasak magának az egész demokratikus államrendnek gyűlöletes színben való feltüntetésére. A büntetőtörvényszék súlyosbító körülménynek tekintette, hogy az ízléstelen beállítás a világ dolgozóinak és a magyar dolgozóknak a vezetőit sértette, és a kijelentések az agitációs körút sikereinek lerontására is alkalmasak voltak.”

Tekintetbe véve a korabeli környülállásokat, kész csoda, hogy a bíróság „nyomatékos enyhítő körülményeket” talált a két szerencsétlen flótásnál, akikért mellesleg a helyi párttitkár is kiállt. Mindenekelőtt figyelembe vették, hogy mindkét vádlott „szegényparaszti családból származik”, s így a bíróság „a bűncselekmény jellegét nem egy ellenséges osztályidegen aknamunkájaként értékelte, hanem azt a népellenes rendszerben nevelkedett és mélyreható ideológiai képzésen még keresztül nem ment fiatalság alig tudatos felelőtlen magatartásának” minősítette. Ilyenformán B. Lászlót háromhavi, Jánost kéthavi felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték, valamint kötelezték őket a felmerült bűnügyi költségek, személyenként 194 forint és 78 fillér, az államkincstárnak történő megtérítésére.

Olyan bűncselekmény, hogy „viccmesélés”, természetesen nem szerepelt a BTK-ban. A paragrafust, amelynek alapján traktoristánkat és kőművessegédünket felelősségre vonták, „izgatásnak” nevezték. Az izgatásról szóló törvény 1961-ben nyerte el jogilag tökélyre fejlesztett formáját: 148. § (1) Aki mások előtt azért, hogy

a) a magyar nemzet vagy valamely nemzetiség,

b) a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendje,

c) a Magyar Népköztársaság szövetségi, barátsági vagy együttműködésre irányuló egyéb nemzetközi kapcsolata, d) valamely nép, felekezet vagy faj, továbbá – szocialista meggyőződésük miatt – egyes csoportok vagy személyek ellen gyűlöletet szítson, ennek felkeltésére alkalmas cselekményt követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az efféle gumiparagrafusok évtizedekig Damoklész kardjaként lebegtek a Varsói Szerződéshez tartozó országok polgárainak feje fölött. Egyaránt fenyegették a törzskocsmájukban óvatlanul beszélő munkásokat és a bátor szamizdat-szerkesztőket. De még a kritikusabb párttagok sem lehettek bizonyosak afelől, hogy javítószándékú igazságaik nem tartalmaznak-e olyan elemeket, amelyeket utólag nem találnak majd „gyűlölet szítására alkalmasnak”. Hiába védekeztek a vádlottak azzal az eufémizmussal, hogy ők csak „tréfaképpen” vicceltek, az izgatás tény-álladéka felől nézve a vicc szónak nincs relevanciája, az ítéletben következetesen idézőjelek közé zárják. Más szóval, az államhatalom nem ismer tréfát. Mi lesz azonban a viccből, ha teljesen komolyan veszik?

Kelet-Európában mindenesetre a lehetséges és valós retorziók ellenére ezerszámra terjedtek a viccek. Nem létezett a mindennapoknak és a politikának olyan témája – lett légyen az bármilyen kényes amely elkerülte a viccek kitalálóinak figyelmét. Ezért üldözte a hatalom a viccmesélést, mint a fennálló rend elleni folytatólagos uszítást. Mindazonáltal a sztálini börtönök és büntetőtáborok tekintélyes befogadóképessége is alig bizonyult elegendőnek arra, hogy mindenkit elszállásoljanak, aki nem átallott bűnös módon viccet mesélni, vagy az elmesélt viccen nevetni.

Szerencsére az izgatási paragrafust nem mindig és nem minden kelet-európai országban alkalmazták túl mereven a viccekre. A hatvanas évek Magyarországán például gyakran enyhítő körülménynek tulajdonították a „meggondolatlanságot”, az „ellenséges szándék hiányát” vagy a „csekély társadalmi veszélyességet”.

Lehet, hogy egyes jogászok természetes humorérzéke volt az, ami a tréfák bírósági kezelésében e kedvező fordulatot előidézte. Mindenesetre az efféle ügyekben ítélkező bíró kényes helyzetét már viszonylag korán rögzítette az alábbi vicc: „Egy bíró jön kifelé a tárgyalóteremből, és harsányan kacag – Min nevetsz? – kérdi egy kollégája. – Fantasztikus viccet hallottam! – mondja a bíró, és nem tudja abbahagyni a nevetést. – Meséld el! – kérleli a kolléga. — Nem lehet – feleli a bíró –, épp most adtam érte öt évet.”

Íme, az izgatási paragrafus egész konstrukciójának gyöngesége, legalábbis a viccek vonatkozásában. Aki ugyanis büntetőjogilag üldözi a viccet, annak a nevetést is üldöznie kell. Aki egy viccen nevet, legalábbis részben elismeri annak igazságtartalmát, ha pedig a vicc „alkalmas gyűlöletkeltésre”, akkor azt ismeri el, hogy a gyűlölet nem egészen alaptalan.

Némely ítélkező humorérzékét dicséri, hogy bírói körökben bizonyos vicceket „három per kettes”-nek neveztek, ami azt jelentette, hogy a mesélőnek három, a meghallgatónak két év szabadságvesztéssel kellett számolnia.

*

A modern kelet-európai vicc forrásvidéke a népmese, a nagyvárosi zsidóvicc, az anekdotakincs, valamint a korábbi századok pikáns és „disznó” viccanyaga. Hogy miként őrződnek meg és fejlődnek tovább e toposzok a jelenkori néphumorban, azt jól illusztrálja a hetvenes évek elejéről származó egyik vicc: „Megkérdezik a bölcs öreg rabbit, mibe bukott bele az 1968-as magyar gazdasági reform.

– Én nem vagyok közgazdász – feleli a rabbi –, de erről egy történet jut az eszembe. A vénséges vén és csúf Rifke, akinek horgászbotján és egy rühes öreg korcskutyán kívül semmije sincs, kifog egy aranyhalat. Kíméld meg az életemet, könyörög a hal. Ha meghagyod az életemet, teljesítem három kívánságodat.

Rifke visszadobja a tóba a halat. Elsőre azt kívánja, hogy legyen megint fiatal. Még ki sem mondja, máris csodaszép, fiatal lánnyá változik. A második kívánsága az, hogy szeretne gazdag lenni. Végig sem mondja a kívánságot, máris ott áll egy pompás palotában – A harmadik kívánságom az – folytatja, hogy ezt az öreg, rühes korcsot változtasd szép fiatalemberré. – Alighogy ezt elmondta, egy délceg ifjú áll előtte. – És most ágyba bújunk, mondja lelkesen Rifke, a hálószobába vezeti a fiatalembert, és letépi róla a ruhát. Ott áll előtte a szép fiú teljesen meztelenül, és hatalmasat sóhajt: – Istenem, csak ne heréltettél volna ki tíz évvel ezelőtt!”

Ez a vicc hasszid anekdotakeretbe foglal egy klasszikus – eredetileg orosz – tanmesét. Az elbeszélés szerkezetét a misztikus hármas meseszám határozza meg. Rifke három kívánsága közül a harmadik meglepetésszerű erotikus fordulatot ad a cselekménynek. Ez a „disznó” viccekből kölcsönzött elem a poén gyújtózsinórja. A történet brutális lezárása pedig egyszerre demonstrálja annak irreális és szimbolikus jellegét.

A mondandó triviális, obszcén szinten valami olyasmit fejez ki, amit Lukács György sejtetett a gazdasági reform bevezetésének előestéjén, vagyis hogy a reform nem lesz sikeres, ha nem egészítik ki politikai változások. A hetvenes évek bölcs rabbija azonban többet állít, mint a filozófus: azt mondja, hogy a reform Magyarországon (és alighanem egész Kelet-Európában) már 1968-ban is elkésett. Miután a társadalmat megfosztották autonómiájától („kiherélték”), most már egy csoda se modernizálhatja („fiatalíthatja meg”). Ez a problematika ismerős kell legyen mindazoknak, akik az 1989-es esztendőt elemezték.

*

Mióta politikai viccek vannak, újra meg újra felvetődik szerzőségük kérdése. Kik azok az örökös destruktívak, akik szórakozásból, gonoszságból vagy csak idő- és szellemienergia-fölöslegből egyebet sem tesznek, mint az államhatalom rovására mulatnak? Vannak, akik egy pesti kávéházban vélik őket megtalálni, mások titkos viccgyárat sejtenek mögöttük.

Olykor maguk a viccek is visszautalnak szerzőjükre, igaz, mitologizált formában. A Szovjetunióban az ötvenes évek derekán kaptak lábra az úgynevezett „jereváni rádió”-viccek. Az örmény fővárosba képzelt vicc-adóállomás voltaképpen a „Válaszolunk a dolgozók kérdéseire” típusú adásokat és laprovatokat parodizálta, amelyekkel a politika a tájékoztatás feltűnő hézagait próbálta kitölteni, főleg, ha bizonyos kérdések nyugtalanították a lakosságot.

A nyitottabb Magyarországon az Ismeretlen Viccmesélőt megszemélyesítették:

„Kádár János megtudja, hogy Magyarországon a legtöbb politikai viccet egy Kohn nevű szegény ördög találja ki. Kádár magához hívja Kohnt, meséljen neki személyesen vicceket. Amikor az első titkár gazdagon terített asztalnál fogadja, Kohn nem tud betelni a látvánnyal. Észlelve vendége csodálkozását, Kádár atyaian odaszól: – Látja, hamarosan így élnek majd hazánkban a dolgozók.

– De Kádár elvtárs – feleli Kohn ha jól tudom, itt ma nekem kell vicceket mesélnem.”

A történet két legyet üt egy csapásra. Egyfelől megfelel a jó király modern változatának, a liberális Kádárnak, aki állítólag szívesen hallgatta a róla szóló vicceket. Másfelől azonban Kohn afféle udvari bolondként szemébe mondja az igazságot uralkodójának. Kohn persze mesealak marad, de az ő révén megtudjuk a viccek kialakulásának egyik legfőbb okát: a hétköznap és az utópia közötti szakadékot. Ahogyan a pártvezető terített asztala sem változtat az országban tapasztalható szegénységen, éppúgy a mégoly jó szándékú, naiv hazugság vagy akár féligazság sem helyettesítheti a teljes igazságot. Márpedig „a humor – tudjuk Karinthy óta – a teljes igazság”.

A vicceket, akárcsak a népdalokat vagy a népmeséket, egyes emberek találják ki. Rendkívüli stílus-, műfaj- és színvonalbeli sokféleségük arra utal, hogy ezek az egyesek igen számosak lehetnek. Némelyik történet motívumkincse és nyelve félreismerhetetlenül munkásmiliőt sejtet, más viccek az értelmiségi szalonok levegőjét árasztják. Mindegyikre jellemző azonban, hogy mint a verbális folklór termékei rendesen csak a közlés folyamatában nyerik el teljes formájukat.

*

A vicc – és azon belül a politikai vicc – szórakoztató műfaj. Nemritkán azzal a céllal mesélik, hogy oldják a beszélgetésekben beállt hosszabb szünetek feszültségét, vagy hogy befolyásolják a mindenkori beszélgetőpartnerüket, hogy rábírják, igyekezzen kevésbé ortodox módon gondolkodni. Vannak jó és rossz viccmesélők. Ez utóbbiak közé tartozik az a fajta, amelyik minden mondata után megkérdezi: „És azt ismered?” Vagy ott van a hírhedett poéngyilkos, aki rosszul mondja el a történetet, mesélés közben folyvást helyesbít, és addig-addig teszi ezt, míg el nem felejti a poént, ha ugyan már az elején le nem lőtte.

A viccmeséléshez általában hozzátartozik az asztal, amelyet körülülnek, optimális esetben a bor, a kávé és a cigaretta. De mindenekelőtt az idő: a vicceknek idő kell. Paradox módon a reálisan létező szocializmus évtizedei gondoskodtak róla, hogy a viccekre mindig jutott elég idő.

Azoktól a műalkotásoktól eltérően, amelyek leírás, megfestés vagy megkomponálás révén érik el végleges alakjukat, a vicc mint műalkotás nem zárul le az első elmeséléssel. A viccet minden továbbmesélés módosítja, kiegészíti, s az új változatok magukon viselik a befogadó környezet sajátosságait. Vannak szovjet eredetű viccek, amelyek 1945 után elterjedtek Lengyelországban, Csehszlovákiában vagy az NDK-ban, hogy azután Vietnamban és Kubában bukkanjanak fel.

*

A kelet-európai vicc alakjai ősi toposzokból merítenek. Az újkor hajnalán a néphumor hagyományos céltáblái voltak a bolondok, a vakok és a sánták – az abszurd világba vetett ember szorongásának reflexiójaként. A XIX. században a viccek egész közösségeket vettek célba. így váltak a rátótiak az együgyűség szinonimájává. Hasonló szerepet játszottak a német vicckultúrában a keleti frízek és Franciaországban a belgák. Egész nemzeteknek tulajdonítottak állítólag csak rájuk jellemző vonásokat, így a székelyeknek a hallgatagságot, a skótoknak a fukarságot. A zsidókat különösen ravasznak, a cigányokat egyszerre ravasznak és együgyűnek állították be. Ezek a gyakran rasszista előítéletek, amelyek régi nemzeti viszályok nyomait viselik magukon, a modern kelet-európai viccben valóságos humoros néprajzzá szélesedtek.

A „disznó” viccek hősei és hősnői hagyományosan a papok voltak, akiket csalóknak és titkos erotománoknak tüntettek fel, valamint az apácák, akik a viccekben előszeretettel bújtak ágyba a papokkal vagy a szerzetesekkel – Boccaccio alakjai köszönnek itt vissza. Gyakran fordulnak elő a műfajban a kurvák vagy olyan nők, akik házasságuk előtt elveszítették „ártatlanságukat”, szexuális étvágyuk csillapíthatatlan, noha öregek és csúfak (férfiaknak ezt jóval ritkábban vetik szemükre), valamint – többnyire egészen övön alulian – a homokosok és az impotens férfiak. Hogy a disznó vicceket propagandacélok szolgálatába állították, nem új fejlemény. Mária Terézia császárnőről például, aki köztudomásúlag tíz gyermeknek adott életet, azt terjesztették, hogy szexmániás, betegesen „szereti a nemi aktust”. A hagyomány az erre vonatkozó ocsmány viccek mögött a porosz udvart sejtette. Ilyen módon próbálta megtépázni Frigyes porosz király politikai és katonai ellensége, a császárnő tekintélyét.

Az ősi toposzok némelyike tovább élt a kelet-európai néphumorban. A keleti frízek vonásai újra felfedezhetők a rendőrviccekben, jóllehet a rendőröknek legendás butaságukat egyre inkább meg kellett osztaniuk a pártvezetőkkel. Ez utóbbiakat a viccmesélők gyakran küldték nyugati bordélyokba, haláluk után pedig pokolba. Megmaradt az egyes népek rasszista ízű tipologizálása, amelynek középpontjába „az” oroszok kerültek, egyfelől soviniszta nagyzási hóbortjukkal, másfelől pedig állítólagos szolga-lelkűségükkel. Adva vannak még „a” lengyelek, akikről a viccek azt állítják, hogy „nem szeretnek dolgozni”, továbbá „a” kínaiak, egyfelől a régről ismert „sárga veszedelem” megtestesítőiként, másfelől pedig a Szovjetunióval szembeni káröröm kiapadhatatlan forrásaként.

A kelet-európai politikai vicc főszereplői azonban kétségkívül az egyes országok vezetői voltak. Ezeket a személyeket a viccpanoptikum gyilkosként, rablóként, hazudozóként, őrültként, vagy gyöngeelméjűként, iszákosként, tudatlanként, de legjobb esetben is ravaszdiként öntötte viaszba. Minél elérhetetlenebb, istenszerűbb volt egy politikai vezér, annál kíméletlenebbül gúnyolta ki a népszáj. Cselekedeteiknek sohasem tulajdonítottak valamely nemes indítékot.

Ugyanakkor a néphumor olykor meglepően differenciáltan reagált az egyes uralkodók közötti fokozati eltérésekre. Különösen vonatkozik ez a szovjet vicctermésre, aminek nyilván az az oka, hogy a lakosság nagyobb időtávban és változatosabb tapasztalatok birtokában derülhetett az államhatalmon, mint a kelet-európai társadalmak.

Amikor Jurij Andropov volt KGB-főnököt 1982 végén kinevezték az SZKP első titkárává, azonnal hozzálátott a szovjet polgárok munkafegyelmének javításához – jobbára rendőri eszközökkel. Erre föl Moszkvában futótűzként terjedt el egy vicc: „A KGB története telefonhívásokban” címmel: „Sztálin alatt:

– Halló, KGB?

– Igen, tessék!

– A szomszédom vörös kaviárt eszik!

– Máris megyünk!

Hruscsov alatt:

– Halló, KGB?

– Igen, tessék!

– A szomszédom vörös kaviárt eszik.

– Na és?

– De kanállal!

– Máris ott vagyunk!

Brezsnyev alatt:

– Halló, KGB?

– Igen, tessék!

– A szomszédom vörös kaviárt eszik.

– Na és?

– De kanállal!

– Na és?

– De aranykanállal!

– Máris ott vagyunk!

Andropov alatt:

– Halló, KGB?

– Igen, tessék!

– A szomszédom vörös kaviárt eszik.

– Na és?

– De kanállal!

– Na és?

– De aranykanállal!

– Na és?

– De munkaidőben!

– Máris ott vagyunk!”

Ez a vicc a szovjet államhatalom lassú leépülését írja le. Kiderül belőle, hogy az erőszakapparátus játéktere minden egyes személyi változással keskenyedett, de magáról a kontrollról sohasem akart lemondani, hiszen a lényeg mindig is a „vörös kaviár” volt, ami itt a lakosság elnyomott konzumszükségleteit jelképezi.

Természetesen a vörös kaviár és egyéb csemegék akkor sem tartoznak a tömegcikkek közé, ha fogyasztásukat hivatalosan engedélyezik. Ebben a vonatkozásban a fennen hirdetett bőség ellenére Arkagyij Rajkin aranymondása érvényesült: „Nálunk minden van, csak nem mindenkinek.” Hogy az osztály nélkülinek szánt társadalomban az anyagi javak újraelosztása körül mégiscsak érvényesül némi osztály szempontúság, hogy ne mondjam, kasztjelleg, ez éppúgy döntő tapasztalatuk volt a kisembereknek, mint az a tény, hogy ezen a téren az igazságtalanságnak és az egyenlőtlenségnek politikai háttere van. Egy pesti vicc ezt a hátteret világítja meg: „Mi a konyak? A konyak a munkásosztály itala, amelyet választott képviselői révén fogyaszt.”

Ez a vicc azok közé tartozik, amelyeknek – akárcsak a, jereváni rádió” tréfáinak – kérdés-felelet formája van, és epikus mag nélküli, tiszta aforizmát tartalmaznak. A kérdést azonban itt nem az örmény adóhoz intézik, hanem a viccmesélő fordul vele beszélgetőpartneréhez. A kérdést követő rövid szünet mintegy néma gondolatjel. A hallgató kíváncsiságával maga készíti elő a választ, maga feszíti ki a poén húrját.

Fontosabb ennél, hogy a munkásosztály italáról szóló aforizma úgynevezett meghatározásvicc, a szemináriumi marxizmus definícióin csipkelődik, s azokhoz hasonlóan axiomatikus igénnyel lép fel. Ugyanakkor alattomos és dupla fenekű: a konkrét példa ugyanis nemcsak az igazságtalan konyakelosztást leplezi le, hanem a hivatalos népképviseleti rendszeren is üt egyet. A Volkskammerek, a Legfelsőbb Szovjetek, az országgyűlések és a szejmek ebben a szemléletben a ki- és „meg”-választott konyakvedelők gyülekezőhelyei.

A kisemberek a fogyasztás terén érezték magukat a leginkább becsapottnak. Másfelől azt látták, hogy a rendszer kivételezettjei a nyugati életstílust utánozzák. Az NDK-ban „Bonzenschleuder”-nak, (Bonz=bonc, magas pártfunkcionárius; Schleuder=katapult, gyors jármű) nevezték a luxusautókat, tulajdonosaikat pedig „volgai németeknek”. Magyarországon a pártfunkcionáriusok villái adták az apropót a népszájnak a világforradalom híres jelszavának kicsavarására: „Villák proletárjai, egyesüljetek!” A pártelit orgiáit „bolse vitának” hívta a népnyelv.

Másfelől minél tovább tartott a szocializmus, annál inkább sújtotta az infláció, a szegénység és a krónikus áruhiány a létező szocializmus országaiban az árnyékos oldalon élőket. Persze ebben is léteztek fokozatok. Magyarországon például viszonylag vidáman folytak a dolgok. „Látta már az új ötvenforintost? – Még nem. – Akkor nézze meg a régi százast!” – hangzik a jó tanács a hetvenes évekből. A vicc egyébként a rendszerváltás után is forgalomban maradt. Csak a számok változtak. Manapság ezressel és ötezressel mesélik. Lengyelország „kaviárja” a hús volt. Még a politikai robbanások is elsősorban ezzel az áruval függtek össze. Valahányszor „a munkásosztály választott képviselői” – nem utolsósorban a nemzetközi pénzügyi szervezetek nyomására – emelni próbálták a húsárakat, tömeges nyugtalanság viharzott végig az országon. A megrettent kormány több ízben visszavonta az árintézkedéseket, és üres polcokkal állt bosszút a lázongó lakosságon. Ezt a helyzetet egész sor vicc örökítette meg. íme, egy: „Az üres varsói hentesüzletbe belép egy férfi és megkérdezi:

– Disznóhús van?

– Nincs.

– Marhahús van?

– Nincs.

– Borjúhús van?

– Nincs.

– Csirkehús?

– Nincs.

– Virslijük van?

– Nincs.

– Szárazkolbász van?

– Nincs.

A vásárló föladja a kérdezősködést és csalódottan távozik. Az egyik eladó álmélkodva fordul a másikhoz: – Mit szólsz, micsoda memória!”

A privilegizáltak kigúnyolása a kelet-európai viccben általában vigaszfunkciót tölt be. Itt azonban másfajta élvezettel van dolgunk. A kisember saját nyomorán, önnön kiszolgáltatottságán tréfálkozik. S minél sötétebb a vicc tárgyául szolgáló közellátási helyzet, annál maróbb a mazochista irónia.

E tekintetben sajátos csúcs-, illetve mélypontot jelentett Ceauşescu Romániája. 1980-ban Kolozsvárott hallottam az alábbi viccet: „A szórakozott román háziasszony üres bevásárlószatyrával tűnődik lakása ajtaja előtt: – Vajon még csak most indultam volna bevásárolni, vagy már haza is jöttem?”

E történet természetesen nemcsak az idős hölgy emlékezetkihagyásából meríti tragikomikus dimenzióját, hanem a vele való azonosulásból is. Mert mi magunk, a vicc hallgatói vagyunk szenilisek, mi állunk saját lakásunk ajtaja előtt, mi vagyunk a megalázottak, akiknek egyetlen előjoguk a hatalmasokkal szemben az, hogy tudunk magunkon nevetni.

*

Ez a mi-érzés volt az, ami az embereket Vlagyivosztoktól Magdeburgig, Szófiától Gdanskig összekötötte. Ha a gőgös magyarok némileg kivételnek tartották is országukat, amelyet „a szocialista tábor legvidámabb barakkjának” neveztek – ez volt a nyugati sajtóban a Kádár-rendszerről elterjedt szlogen –, még ebben az ironikus metaforában is ott rejlett a szabadság hiányának felismerése. Hasonlóképpen, az önmagát „Russzki de Luxe”-ként definiáló NDK-polgár önmeghatározásában is egyszerre érződik a Nagy Testvérrel való hasonlóság és e hasonlóság relativizálása.

Ahogy Kelet-Európa központosított gazdaságai mellett mindig is létezett egy másik, amolyan árnyékgazdaság, ugyanúgy létezett a hivatalos, monopolizált tudat mellett egy másik, amolyan árnyéktudat. E tudat sokkal világosabb, tisztább fogalmakkal operált, világképe sokkal áttekinthetőbb volt, mint a mindenkori pártideológusoké. E tekintetben a vicc kollektív „tudattalanként” lépett fel az állam által az emberekre oktrojált világnézettel szemben.

Ugyanakkor a vicc korántsem tartozott a „másként gondolkodás” kategóriájába. Kivételszámba ment, ha a viccmesélők egyben ellenzékiek is voltak. Az a másik nyilvánosság, amelyben az emberi jogok védelmezői mozogtak, inkább az elitkultúrához tartozott, szemben a vicckultúrával, ami a lakosság mindennapjaiból fakadó átlag mentalitásához kapcsolódott. Ezért is van, hogy a vicckultúra alkalmasabb támpontokat nyújt a kelet-európai emberek világlátásának rekonstrukciójához, mint bármely szamizdat-kiadvány vizsgálata.

A kelet-európai vicc filozófiai alapját az a mélységes meggyőződés alkotja, hogy a „létező szocializmusban” nincs sem egyenlőség, sem pedig szabadság, s a szocializmus alapítóinak elveit a párt figyelmen kívül hagyja. A kisembereket elnyomják, megalázzák és becsapják, a rendszer, erőszakapparátusát kivéve, működésképtelen, szükségképpen alulmarad a nyugati konkurenciával szemben, s mindez valószínűleg rosszul fog végződni.

*

A keleti és a nyugati ember között mégis az a legfőbb különbség a viccek tükrében, hogy az előbbi, legalább 1989 végéig, nem aggódott a jövő miatt, és nem félt a világvégétől. Semmiféle katasztrófa, még a nukleáris konfliktus rémálma sem riasztotta el attól, hogy vicceket faragjon róla. Az ötvenes évek kelet-európai viccmesélője például atomtámadás esetére az alábbi magatartást ajánlotta: „Burkolózzunk lepedőbe, és halkan kússzunk a temető felé.

– Jó, de miért halkan? – hangzott a csodálkozó kérdés.

– Azért – hangzott a válasz –, hogy ne legyen pánik.”

Bizonyos, hogy ezt a viccet egy nyugati békemozgalmár frivolnak találná, pedig eligazító passzusa szinte szó szerint idézi a polgári védelmi tanfolyamok idevágó instrukcióját. Az ötvenes évek harsogó békepropagandája, amely gyakran csupán a termelés növelésének és a szociális megszorítások fokozásának eszköze volt, oda vezetett, hogy a „béke” szó népszerűtlenné vált, s az emberek nem igazán hittek a gyakran emlegetett imperialista támadás eshetőségében. Igazi veszélyforrásnak inkább a véletlent vagy a katonai apparátus rövidzárlatát tekintették.

„A szovjet atomközpontban valaki tévedésből megnyom egy gombot. Néhány perc múlva berohan egy őrjöngő tábornok, és ezt ordítja: – Baromállatok! Hogy Hollandia nincs többé, az még hagyján, de hogy fegyelem nincs, az egyenesen felháborító!”

Ez a viccverziója annak a szovjet sajtóban az ötvenes évek elején felbukkant elképzelésnek, amely szerint az atomháború akár véletlenül is kitörhet, ha a Nyugat nem fogadja el a moszkvai leszerelési javaslatokat. A vicc sajátosan szovjet elemét az a feltevés alkotja, hogy a tábornok Hollandia eltűntén nem katasztrófát, hanem fegyelemsértést emleget. Az elidegenítő szóhasználat a „komoly” szovjet hírközlés bevált eszköze volt: gondoljunk csak a Csernobillal kapcsolatos első moszkvai sajtójelentésekre, amelyek a világvége főpróbájának beillő tragédiát nemes egyszerűséggel „üzemzavaraként jellemezték. Ködösítés persze Nyugaton is előfordul: a német „Entsorgungspark” (kb. hulladéktároló park, azaz atomtemető) és a „GAU” rövidítés (Größter Anzunehmender Unfall = feltételezett legnagyobb baleset, azaz még kezelhető sugárszennyeződés) a maga tárgyilagos-technicista kicsengésével hasonló bagatellizáló szerepet tölt be.

A keleti társadalmak rezignált magatartását háború és béke ügyében a kormányok gyakran próbálták politikai kampányok révén megváltoztatni. E cél érdekében a népnevelők az ötvenes évek Magyarországán – másutt még jóval később is – a magánlaksértés kockázatától sem riadtak vissza. Erről szól egy a hetvenes évek végén keletkezett NDK-vicc: „Meieréknél megszólal a csengő. Az ajtóban két agitátor, akik arról kérdezik Meier urat, hogyan viszonyul a neutronbombához. Meier az izgalomtól magán kívül rohan a konyhába, hogy megkérdezze a feleségét. Aztán a félelemtől reszketve visszatér, és így válaszol az agitátoroknak: – Legfeljebb kettőt tudunk átvenni, többet semmi esetre.”

A fenti rémálom olyan országot mutat, amelynek teljesen konformista, fantáziaszegény polgárai jobban rettegnek a háborúellenes propagandától, mint magától a háborútól. A nukleáris infernót ugyanis alig tudják elképzelni, a pártfegyelmi eljárást vagy a rendőri figyelmeztetést viszont annál élénkebben. Lehet, hogy az atomhalál borzalmas, a hatóságokkal való összetűzés viszont kellemetlen. Ugyanerre a tapasztalatra rímel a hasonló témájú román vicc: „Mi rosszabb: a neutronbomba vagy Ceauşescu? Természetesen Ceauşescu. Miért? Mert a neutronbomba csak megöli az embert, de Ceauşescu nem hagyja élni.”

*

A kelet-európai vicc komoly hatást gyakorolt a közgondolkodásra. Nem csak azért, mert a kabarettisták a berlini Distelben, a pesti Mikroszkóp Színpadon vagy a leningrádi Miniatűr Színházban gyakran szabad prédaként kezelték a népi anekdotakincset. A hatás ennél mélyebb volt: ahol a viccek többé-kevésbé szabadon terjedtek, automatikusan megfosztották hitelüktől a patetikusan ideologizáló hivatalos nyelvet.

*

Volt azonban a viccnek egy kevésbé üdvös, mondhatni metapolitikai hatása is: az, hogy hallgatóinak zöme mintegy visszaigazolva látta bennük saját mentalitását. Azt a tényt például, hogy a „reálisan létező szocializmus” országaiban a munka termelékenysége rendkívül alacsony volt, a viccmesélők a lusta munkás mitologizált alakjában örökítették meg. Ebben a gesztusban korántsem csak tréfa volt, hanem jókora önigazolás is. Amikor pedig „az” oroszokat, „a” kommunistákat vagy a minden rendű és rangú pártvezetőket aljas elnyomóknak, notórius hazudozóknak vagy korrupt disznóknak, de mindenképpen eleve adott felsőbb hatalmaknak tüntették fel, ebben természetszerűen benne volt mindenféle ellenállás értelmetlenségének elfogadása is. A kelet-európai vicc a Varsói Szerződés legtöbb országában a hiányzó lázadás pótszere, az évtizedeken át folytatott alkalmazkodás vigyorgó alibije volt. Ebben az értelemben a vicc nemcsak kincsünk, hanem nyomorúságunk is.

Ez utóbbi körülmény azért fontos, mert a viccekből kiolvasható társadalomelemzés ugyanakkor egyértelműen arra utal, hogy a kelet-európai országokban mind az átlagpolgárok, mind pedig a szellemi réteg világképe az évtizedek során minden illúziótól megszabadult. Aki ezeket a vicceket mesélte, meghallgatta és nevetésével igazolta, az bajosan állíthatja utólag, hogy mit se tudott volna a mindenkori rendszer igazi természetéről. A viccek és közvetítőik egész valóságot tettek idézőjelbe, ám ugyanakkor elviccelték az ebből a magatartásból adódó komoly konzekvenciákat. És ez az elviccelő mentalitás alighanem némely posztkommunista tekintélyelvű rendszernek is meg fogja könnyíteni a dolgát.

Gyanítom azonban, hogy a néphumor ezen túlmenően némi közvetlen hatással is volt a valóságra. Kelet-Európában az évtizedek során gyakran történtek olyan események, amelyek minden különösebb poentírozás nélkül beillettek viccnek.

Az első ilyen eset, amely a fülembe jutott, egy barátommal, P-vel, a költővel történt meg, aki egy langyos nyári éjszakán részegen kószált a budapesti utcán. Egy utcasarkon rájött a vizelhetnék. Két rendőr rajtakapta, amint éppen könnyített magán. Közölték vele, hogy tilos nyilvános helyen vizelni, elkérték a személyi igazolványát, amelyet részeg gajdolás közepette tiltakozva adott át. A rend őrei a „foglalkozás” rovatban meglátták az „író” bejegyzést, amire föl az egyik megszólalt: „Hagyd, értelmiségi.”

Esküszöm, hogy ehhez a hetvenes években megtörtént esethez nem tettem hozzá semmit, és nem vettem el belőle semmit. Nincs az a kitalált vicc, amely ennél a megtörtént esetnél találóbban szemléltette volna a korabeli magyarországi állapotokat. Tény, hogy a kádári Magyarországon az írástudók az átlagpolgárokhoz képest – akárcsak egykor az udvari bolondok – bizonyos korlátozott szólásszabadságot, illetve, miként azt a fenti eset is példázza: pisilési szabadságot élveztek. Mindazonáltal ez nem valamiféle törvényben rögzített jogosultság volt, hanem szokásjogon alapult. Nem is szólva arról, hogy sok függött attól, hogy a rendőrre, aki a langyos nyári éjeken, vagy netán téli éjszakákon kóborlót vizelésen kapta, milyen mély benyomást tett az illető költő intellektuális rangja.

A másik eset velem magammal történt meg a nagy kelet-európai átalakulások idején: 1990-ben konferenciára utaztam. A tanácskozást a Weimar közelében lévő ettersburgi kastélyban rendezték meg. Weimarban leszálltam a vonatról. A pályaudvar előtti téren felfedeztem egy bódét, rajta az „Információ” táblával. Közelebb érve megláttam egy kisebb kartonlapot, rajta a „Felvilágosítás nincs” felirattal. Az ablak mögött ennek ellenére ott ült egy idősebb hölgy, odaléptem és megkérdeztem, hogy jutok el Ettersburgba. A hölgy udvarias mosollyal közölte: – Sajnos nem vagyok idevalósi.”

Ez a különös non-fiction vicc már-már kafkai módon példázza a politikai értelemben akkor éppen senkiföldjének számító, a még és a már között lebegő NDK állapotait. A hely szellemének engedelmeskedve, a hegeli triád formájában is, még a mesebeli hármas szám sem hiányzik belőle. Esetünkben a tézis az „Információ”, az antitézis a „Felvilágosítás nincs”, a szintézis pedig a szabadkozás: „Sajnos nem vagyok idevalósi.” Oscar Wilde-nak igaza volt. Az élet utánozza a művészetet. A viccek valós dolgok, a valóság pedig viccé lesz.

*

A politikai vicchez ha nem is diktatúrák, de legalábbis rossz kormányok kellenek. Jóllehet környékünkön ma sincs hiány ilyenekben, a parlamentarizmus és a sajtószabadság már ebben a kialakulatlan formában is veszélyezteti a vicckultúrát.

Végtére is a politikai és társadalmi visszásságokat manapság a média leplezi le, az emberek boldogulásáról hosszú parlamenti ülésszakokat rendeznek, és minden egyes országban szatirikus folyóiratok tucatjai jelennek meg. Azok a viccek, amelyek egykor arra ítéltettek, hogy halkan elsuttogják őket, ma tematikus gyűjteményekben jelennek meg, amelyeket visznek, mint a cukrot.

Túléli-e a kelet-európai politikai vicc a „keleti tömböt”? Eredeti formájában aligha. Hiányozni fog belőle az a nekikeseredett szemtelenség, amellyel annak idején, kockázatot is vállalva, kifecsegte az örök államtitkot, a mindenkori uralkodó mezítelenségét. A rendszerváltozások többnyire paradigmaváltások, új toposzokat teremtenek. Reméljük, hogy a kelet-európai társadalmaknak az új fönt és lent kialakulásának fájdalmas folyamatában sikerül megtalálniuk a helyzetnek megfelelő humorukat, még mielőtt a roppant nehézségek következtében végleg elmegy a kedvük a nevetéstől.

(1993)

Orosz tanmese

Vendégségben jártam a Halálnál. A Halál szomorú volt.

– Olyan szomorú az életem – panaszkodott vagyis a halálom. Na de mesélj valamit. Mondj néhány viccet!

Elkezdtem viccet mesélni. Először elmeséltem néhányat gyermekkorom vicceiből.

Egy giliszta kidugja a fejét a földből, és köszön a másiknak:

– Jó reggelt!

Mire a másik:

– Marha! Nem látod, hogy én a farkad vagyok?

A Halál a hasát fogja nevettében.

– Soha életemben, bocsánat: halálomban nem nevettem még ilyen jót – mondja – Mesélj tovább!

Meséltem. Először kamaszvicceket, disznóvicceket nőkről és férfiakról, kurvákról és buzikról. Aztán jöttek az abszurd viccek, a szóviccek és a zsidóviccek. Aztán bolondokról, meg a szórakozott professzorokról szólók következtek, meg paposak és kísértetesek. Később politikai vicceket mondtam, főleg Hitlerről, Sztálinról, Brezsnyevről és Reaganról szólókat.

A Halál ragyogóan szórakozott. Szemüregéből még szivárgott is valami nedvesség, és megdicsért, amiért olyan halálian jó vicceket tudok.

– Még, még – nyögte.

Óvatosan megkérdeztem, mesélhetek-e róla is vicceket?

– Természetesen – biztatott –, úgyis régóta izgat, mit beszélnek rólam az emberek.

Én pedig meséltem. A Halál elragadtatásában a combját csapkodta.

– Szóval így állunk – lelkendezett ilyennek látnak az emberek! Fantasztikus!

Lassanként kezdtem belefáradni a mesélésbe és megkértem, hadd tartsak néhány perc szünetet. De a Halál nem engedte.

– Csak nem akarsz elszomorítani? – kérdezte. Úgyhogy folytattam, de egyre megerőltetőbbnek éreztem a viccmesélést. A poénokat gesztusokkal és grimaszokkal kezdtem nyomatékosítani. Megpróbáltam másodszor is elmondani egy nem különösebben emlékezetes viccet. De a Halál minden viccet pontosan megjegyzett. Aztán egyszer csak kifogytam a viccekből. Könyörögve néztem a Halálra. Ő azonban hajthatatlan volt.

– Addig élsz, amíg mesélsz! – mondta.

Hát így haltam meg.

(1990)

Az alapító atyák

Feltámadása után Marx Károly első útja Moszkvába vezet. Ahogy megérkezik, közli: televíziós beszédet szeretne mondani. Az illetékesek készek is teljesíteni a kívánságát. Mindazonáltal van egy apró kérés: adja be írásban a beszédét. A cenzorok túl hosszúnak ítélik a szöveget.

– Ez egy félóra – mondják —, márpedig nálunk csak Brezsnyev elvtárs beszélhet egy félórát a tévében.

Marx a felére húzza a beszédet.

– Nálunk csak Koszigin elvtárs beszélhet egy negyedórát. Húzzon még a szövegből.

A beszéd már csak öt perces, de a cenzorok ezt is sokallják:

– Öt percig nálunk csak egy TASSZ-közlemény tarthat. Rövidítse tovább.

A beszéd szövege végül másfél percesre zsugorodik. Marx megjelenik a stúdióban, kezdődik a felvétel.

– Világ proletárjai – mondja, aztán megköszörüli a torkát:

– Világ proletárjai – mondja még egyszer, majd a karórájára pillantva folytatja bocsássatok meg nekem.

★

Lenin magához rendeli Dzerzsinszkijt, a titkosszolgálat főnökét, és felháborodottan nekiszegezi a kérdést:

– Félix Edmundovics, hol az alsónadrágom? Nem találom sehol.

– Nem tudom, Vlagyimir Iljics – válaszolja Dzerzsinszkij. – Napok óta keressük.

– Ez az átkozott Lunacsarszkij¹ – biztosan ezt is elvitte a Forradalom Múzeumába.

★

Két csukcs² sétál a Vörös téren. Egyikük a Lenin mauzóleumra mutat.

– Látod, ott nyugszik szeretett vezérünk, Vlagyimir Kuzmics.

– Nem Vlagyimir Kuzmics – helyesbít a másik hanem Vlagyimir Lukics.

Összekapnak:

– Kuzmics!

– Nem, Lukics!

– Kuzmics!

– Nem, Lukics!

– Na de most már aztán elég –, fenyegetőzik az első –, ha nem hagyod abba, följelentelek a GUM-nál!

★

Kohnt a magyar-osztrák határon lekapcsolják a vámosok, mert egy arany Lenin-szobrot akar átcsempészni.

– Na de Kohn úr, hát ez egy arany Lenin-szobor!

– Na és? – válaszolja hetykén Kohn.

– Talán nem érdemli meg, hogy aranyba öntsék?

Diktátorok

Sztálin halála után a pokolba kerül. Az üst alatt már ég a tűz, a diktátor retteg. Egyszer csak észreveszi, hogy az egyik cellában ott van Hitler, aki egy íróasztalnál ül és nagyon elmélyülten dolgozik valamin.

– Ezt a disznóságot – méltatlankodik Sztálin a főördögnek.

– Én egy üstben fogok főni, míg ez a tömeggyilkos valami értelmes szellemi munkát végezhet!

– Maga csak ne irigykedjen – válaszol a főördög. – Ez arra van kárhoztatva, hogy héberből oroszra fordítsa A tőkét.

★

Sztálin a túlvilágon összetalálkozik Miklóssal, az utolsó orosz cárral.

– Na és mondd, barátom – érdeklődik a cár, – hadsereg van-e még az én Oroszországomban?

– De még mekkora! Sokkal nagyobb, mint a te idődben – büszkélkedik Sztálin.

– Na és mondd, börtönök vannak-e még az én orosz hazámban?

– De még mekkorák! Sokkal nagyobbak, mint a te idődben – feleli Sztálin.

– Na és mondd csak, isznak-e még az oroszok?

– De még mennyit, sokkal többet, mint a te idődben!

– És mondd, milyen erős az a vodka, amit isznak?

– Negyven fokos! A cár eltöpreng.

– Negyven fokos? Az én időmben harminc fokos volt. Na és mondd csak – fordul oda Sztálinhoz tényleg megérte azért a tíz fokért?

★

Halála után Sztálin a pokolba kerül. A pokolban teltház van, és senki sem hajlandó megosztani vele a zárkáját. A főördög hosszú keresés után bekopog egy teljesen félreeső cella ajtaján.

– Itt Marx Károly – hangzik bentről.

– Maga írta A tőkét? – kérdezi az ördög.

– Én bizony! – válaszolja Marx.

Az ördög kinyitja az ajtót és belöki Sztálint: – Itt a kamat!

★

1958. Hruscsov az Egyesült Államokba látogat. A megerőltető látogatás végén a pártfőtitkár közli: kikapcsolódásképpen szeretne megismerkedni egy igazi amerikai prostituálttal. El is viszik egy hatalmas, üres parkba, ahol egy padon egy csodaszép nő ül. Hruscsov udvarlásba kezd, már a nő combját simogatja és a keze egyre feljebb téved. Már-már célhoz ér, amikor a nő hirtelen megszólal: – Nyikita Szergejevics, Vasziljev KGB-őrnagy, szolgálatára. Most, hogy megfogja majd a tojásaimat, kérem, ne lepődjön meg nagyon.

★

Hruscsovéknál megszólal a telefon. Nyina Petrovna veszi fel.

– Nyikita Szergejevicset keresem – mondja egy női hang.

– Ki maga? – kérdezi gyanakvón a főtitkáré.

– Egykori iskolatársnője vagyok – feleli a nő.

– Rohadt kurva – ordít Nyina Petrovna a kagylóba: – Engem akarsz átverni? Pontosan tudom, hogy Nyikita Szergejevics sosem járt iskolába!

★

Moszkva, 1963. novembere. Mikojan beszámol Hruscsovnak a Kennedy ellen elkövetett merényletről. Mikojan látható megrendültséggel kérdezi főnökétől: – Mondd, Nyikita, nem kellene a Kreml falába temetnünk ezt a nagy humanistát, a béke megőrzőjét?

– Megőrültél – ordítja Hruscsov. – Nem mi öltük meg!

★

Egy buzgó szovjet tévériporter beszámolója Hruscsov vidéki látogatásáról:

– Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – tréfálkozik a vonatból kiszálló Hruscsov elvtárs a kolhozparasztokkal.

– Jól vagyunk, jól vagyunk – tréfálkoznak a kolhozparasztok.

★

Hruscsov kolhozlátogatáson. Látva a három-négy kilós tyúkokat, elégedetten megkérdezi, mivel etetik őket.

– Gabonával – válaszol a kolhozelnök.

– Gabonával? Most, amikor a gabonát aranyáron adhatnánk el az amerikaiaknak? – ordít magán kívül Hruscsov, és dühödten sarkon fordul.

A kolhozelnök fölhívja a szomszéd falu kolhozelnökét és figyelmezteti, ha Hruscsov megkérdezné, mivel etetik a tyúkokat, semmiképpen se mondja azt, hogy gabonával. Ezért aztán az illető a kérdésre azt válaszolja: – Kukoricával, Hruscsov elvtárs.

– Micsoda? Kukoricával? Öt éve nem volt ilyen rossz kukoricatermésünk, erre maguk azt is feletetik a tyúkokkal! – Innen is dühödten elviharzik.

A fejmosásban részesített kolhozelnök telefonon azt tanácsolja soron következő kollégájának, hogy Hruscsov kérdésére se azt ne válaszolja, hogy gabonát adnak a tyúkoknak, se azt, hogy kukoricát. Amikor aztán Hruscsov a kövérre hízott tyúkok láttán megkérdezi: – Mondja, elnök elvtárs, mivel etetik ezeket az állatokat, hogy ilyen gyönyörűen meghíztak?

A ravasz kolhozelnök így válaszol:

– Semmivel, Nyikita Szergejevics, reggelenként kapnak fejenként öt kopejkát, aztán ki-ki gondoskodik magáról.

★

Mi az, amit Hruscsovnak életében nem sikerült elérnie?

1. Nem sikerült a közlekedési minisztériumot oda és vissza részlegekre osztania.
2. Nem sikerült elérnie, hogy az új szovjet házak építésekor egyesítsék a padlót a plafonnal.
3. Nem tudta elérni, hogy II. Miklós cár a forradalmi helyzet megteremtésében szerzett hervadhatatlan érdemeiért posztumusz megkapja a Szovjetunió hőse címet.

★

Brezsnyev eltéved egy nagy szibériai erdőben. A KGB kutatóakciót indít a keresésére. A nyomozók találkoznak a nyúllal: – Mondd csak, nyúl, nem láttad véletlenül Brezsnyev elvtársat?

– Nem – válaszolja a nyúl –, kérdezzétek meg a medvét. Ő mindig mindent tud.

A KGB-sek megkérdezik a medvét:

– Mondd csak, medve, nem láttad véletlenül Brezsnyev elvtársat?

– Nem – válaszolja a medve. – De miért nem kérdezitek meg a rókát? Ő a legtájékozottabb az egész erdőben.

A KGB nyomozói megkérdezik a rókát:

– Mondd csak, róka, nem láttad véletlenül Brezsnyev elvtársat?

– Látni nem láttam – mondja a róka –, de feltűnt valami: a farkas néhány napja rettenetesen telezabálta magát, azóta egyfolytában nagyon rosszul van és már harmadik napja kitüntetéseket szarik.

★

Brezsnyev megnyitja az 1980-as Moszkvai Olimpiai Játékokat.

– O, O, O, O, O – olvassa fel a kezében tartott papírról.

– De Brezsnyev elvtárs, ezek az olimpiai karikák! – súgja a fülébe a titkára.

★

Brezsnyev a Moszkva közeli zágorszki kolostorba látogat. A bejáratnál egy pap a hagyományos orosz-ortodox keresztény köszöntéssel üdvözli: – Hrisztosz voszkresz (Krisztus föltámadott), Leonyid Iljics!

Brezsnyev bólint és megy tovább. A következő pópa is köszön:

– Hrisztosz voszkresz!

Amikor aztán a harmadik pópa is így köszönti, Brezsnyev dühösen kifakad:

– Hagyjanak már békén ezzel! Ezt már tudom, többször is jelentették nekem!

★

Diplomáciai találkozó, Brezsnyev beszédet mond. Szokásához híven ezúttal is papírból olvassa a szövegét.

– Mélyen tisztelt Thatcher asszony! – kezdi a felolvasást.

– De Brezsnyev elvtárs – súgja a fülébe a titkára, – ez a hölgy Indira Gandhi!

Brezsnyev ismét belekezd a beszédbe:

– Mélyen tisztelt Thatcher asszony!

– De Brezsnyev elvtárs – hajol a füléhez újfent a titkár –, a vendégünket Indira Gandhinak hívják.

Brezsnyev azonban nem zavartatja magát:

– Mélyen tisztelt Thatcher asszony! – kezd immáron harmadszor a beszédbe. Titkára harmadszor is figyelmeztetné, ám ő ingerülten csattan fel: – Tudom, hogy ez Indira Gandhi, de nézze meg, a papírra az van írva, hogy „Mélyen tisztelt Thatcher asszony!”

★

Moszkva, csöndes nyári este. Brezsnyev sétálni indul. Ahogy kilép a Kreml kapuján, szembetalálkozik egy csontvázzal. A főtitkár megijed, a csontváz azonban megnyugtatja: – Ne féljen, Leonyid Iljics! Rettegett Iván szelleme vagyok, és örülök, hogy megismerkedhetem nagy utódommal.

Brezsnyevnek jólesnek a szellem szavai, és elégedetten folytatja a sétát. A Gorkij utcán ismét egy csontvázzal találkozik, aki Nagy Péter szellemeként mutatkozik be. Brezsnyevet nagyon meghatja a találkozás. Már pirkad, amikor a Kreml bejáratánál megpillant egy harmadik csontvázat is. Barátságosan köszönti, és megkérdezi: – Na és mondd, te ki vagy? Ugye te is valamelyik nagy orosz történelmi személyiség szelleme vagy?

– Nem, Leonyid Iljics – feleli a csontváz –, én csak egy egyszerű szovjet munkás vagyok, és most megyek haza az éjszakai műszakból!

★

Sztálin a Politikai Bizottság kíséretében a transzszibériai vasútvonalon utazik. Amikor észreveszi, hogy a vonat egyre lassabban megy, már-már egyhelyben áll, kiadja az ukázt, hogy haladéktalanul lőjék agyon a mozdonyvezetőt és a többi illetékest. A parancsot azon nyomban végrehajtják, de a sebesség nem változik.

Hruscsov a Politikai Bizottság kíséretében ugyancsak a transzszibériai vasútvonalon utazik. Egyszer csak észreveszi, hogy a vonat nagyon lelassult, ezért utasítást ad, hogy haladéktalanul részesítsék a mozdonyvezetőt és a teljes személyzetet a legmagasabb állami kitüntetésben, a bérüket pedig emeljék a kétszeresére. Azonnal végre is hajtják az utasítást, ám a vonat csak nem halad gyorsabban.

Brezsnyev legközelebbi munkatársai társaságában ül a transzszibériai vasúton. A vonat egyhelyben áll, mindenki tanácstalan. Egyszer csak megszólal Brezsnyev: – Elvtársak, húzzák be a függönyöket! Ugye most látják, hogy haladunk?

★

Miért tették közzé két nap késéssel Brezsnyev halálát?

Mert senki sem merte neki megmondani.

★

Miért kényszerítette a szovjet vezetés a halálos beteg Csernyenkót, hogy vegyen részt a Legfelső Szovjet 1985-ös választásain?

Hogy szokja csak az urnát!

★

Mi az: szovjet erődemonstráció, 1985-ben?

Csernyenkó pártfőtitkár fölmegy a lépcsőn.

★

Rákosi inkognitóban szeretne megbizonyosodni népe rajongó szeretetéről. A feltűnést elkerülendő moziba megy. Amikor a teremben kialszanak a fények és elkezdődik a filmhíradó, amely őt mutatja, a közönség egy emberként emelkedik fel a helyéről, és állva tapsviharral ünnepli vezérét. Rákosi repes a boldogságtól, hogy népe ennyire szereti őt, szerénysége azonban tiltja, hogy ő is bekapcsolódjon az ünneplésbe, ezért aztán ülve marad. A szomszédja azonban figyelmezteti: – Álljon fel, uram, csak nem akar börtönbe kerülni emiatt a gazember miatt?

★

Autóbalesetben meghal három román. A mennyország kapujában Szent Péter a foglalkozásukról kérdezi őket. Az egyik azt mondja: – Mérnök vagyok.

– Mérnökökre nincs szükségünk – mondja Péter –, a pokolban a helyed.

– Tanár vagyok – mondja a második.

– Tanárokra sincs szükségünk – feleli Péter –, a te helyed is a pokolban van.

– Pszichiáter vagyok – mondja a harmadik.

– Rád nagyon nagy szükségünk van! – mondja izgatottan Péter. – Képzeld el, az Úristen nagyzási hóbortban szenved: Ceauşescunak képzeli magát!

★

Miért viszi magával Walter Ulbricht külföldi útjaira a feleségét, Lottét?

Hogy induláskor és érkezéskor ne kelljen megcsókolnia.

★

Kelet-Berlin. Erich Honecker látogatást tesz egy óvodában. Bár a látogatás programja percre pontosan meg van tervezve, elérkezik az a pillanat, amelyre a protokoll készítői nem gondoltak: a magas rangú vendég hirtelen és váratlanul magára marad az ovisokkal. Egy percig tanácstalanul szemléli őket, majd zavarát legyőzve megszólítja őket: – Szóval ti vagytok a gyerekek!

(hiteles)

★

Hogyan lehetett Antonin Novotny a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke? Megválasztását az alkotmány tette lehetővé. Az ugyanis kimondja, hogy A CsSzSzK elnöke akárki lehet.

★

Két lengyel politizál:

– Gomułka megígérte, hogy minden megváltozik, és semmi sem változott.

– Már hogyne változott volna semmi?

– Miért, mi változott?

– Hát a Gomułka…

A vezető elit és a párt

Mi a konyak?

A konyak a munkásosztály itala, amelyet választott képviselői révén fogyaszt.

★

Ki az abszolút jó káder?

Az abszolút jó káder az a parasztgyerek, aki munkáscsaládból származik.

★

Grúz pohárköszöntő a hetvenes évekből:

– Ürítsük poharunkat Osztasvili elvtárs egészségére. Nem azért, mert négy autója van. Elvégre mi sem járunk gyalog. És nem is azért, mert Tbilisziben három lakása, a Krímben pedig négy dácsája van. Elvégre mi sem alszunk a híd alatt. És nem is azért, mert nyugati bankokban több dollárszámlája is van. Elvégre mi sem csak a rubeljeinkből élünk. Azért ürítsük most poharainkat Osztasvili elvtárs egészségére, mert személyében elvhű, harcos és puritán bolsevikot tisztelhetünk.

★

A transzszibériai vasútvonalon az éjszaka közepén megáll a vonat, és nem megy tovább.

– Miért álltunk meg? – kérdezi egy utas a kalauztól.

– Mozdonyt cserélünk – feleli a kalauz.

– Na és mire?

– Vodkára! – válaszolja a kalauz.

★

A kommunista pártok időről időre tagkönyvcserét hajtottak végre. Ezeket a revíziókat arra használták, hogy megszabaduljanak a megbízhatatlan elemektől. Magyarországon egy ilyen, az MSzMP-ben elrendelt tagkönyvcsere idején vetődött föl a kérdés, hogy vajon miért veszélyesek a pártból történő kizárások? Mert felhígítják a párton kívüliek táborát.

★

Rákosi Mátyást 1962-ben sztálinista bűnei miatt kizárták a pártból. Az egykori diktátor kizárásával egyidejűleg Kohn kéri felvételét a pártba. Barátai meglepetten tudakolják, hogy mi elhatározásának oka. Kohn nem marad adós a válasszal: – Nem jó, ha az ember egy párton kívül van Rákosival.

★

Az ötvenes évek elejét írjuk. Kohnné panaszt tesz férjére a párttitkárnál, mondván, hogy Kohn elhanyagolja házastársi kötelességét. A párttitkár ezért megrója Kohn elvtársat.

– De hát párttitkár elvtárs – védekezik Kohn –, én elsősorban impotens vagyok!

– Nem, Kohn elvtárs – feleli a párttitkár –, te elsősorban kommunista vagy, és csak azután vagy impotens.

★

A bandavezér megkérdezi egyik emberét:

– Hé, Joe, mennyi kétszer kettő?

– Öt – feleli Joe, akinek nem erőssége a számtan. A bandavezér se szó, se beszéd, lepuffantja.

– De főnök – kérdezik a bandatagok – miért lőtted le?

– Túl sokat tudott!

★

1967. Háború a Közel-Keleten. A Varsói Szerződés államai megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. Budapesten Kohn a párttaggyűlésen tiltakozik a lépés ellen. A párttitkár figyelmezteti a pártfegyelemre és szemrehányóan megkérdezi: – De Kohn elvtárs, maga harminc éve kommunista!

– Ez igaz – válaszolja Kohn –, de hatvan éve vagyok zsidó!

★

Hogy nézne ki a Watergate-botrány Magyarországon? Ha valaki már az urnák megnyitása előtt tudná, hogy az MSzMP választási eredménye 98,8 százalék körüli.

★

1952. Magyarország. Kohnt jobboldali elhajlás vádjával kizárják a kommunista pártból. Lévén meggyőződéses kommunista, Kohn vigasztalhatatlan, mély depresszióba zuhan, és egy éjjelen a következő álmot látja: Az amerikaiak bevonulnak Magyarországra. Eisenhower nagygyűlést hirdet a Hősök terére, a Sztálin-szobor elé. Nagy beszédet mond, majd mindenki füle hallatára kiadja az utasítást: – És most hozzák ide Rákosit!

A vasra vert Rákosit Eisenhower elé vezetik. Eisenhower megvető pillantást vet rá, majd így szól:

– Maga pedig most azonnal visszaveszi a Kohnt a pártba!

Egy kis államelmélet

Mi a szocializmus?

A leghosszabb út a kapitalizmusból a kapitalizmusba.

★

Milyen jelszó alatt küzdöttek a rabszolgák az ókori Rómában?

„Éljen a feudalizmus, az emberiség fényes jövője!”

★

Mikor mondta Lenin híres „Tanulni, tanulni, tanulni!” jelszavát?

Amikor meglátta a kis Ljonya Brezsnyev bizonyítványát.

★

Mi a kapitalizmus?

Az ember ember által történő kizsákmányolása. És mi a kommunizmus? Az ellenkezője.

★

Mi a szocializmus építésének négy fő akadálya?

Tavasz, nyár, ősz, tél.

★

Melyik rendszerrel a legnehezebb összeegyeztetni a szocializmust?

Az idegrendszerrel.

★

Mi a kommunizmus?

Amikor mindenkinek mindenből elege van.

★

Egzakt tudomány-e a marxizmus?

Nem. Ha az lenne, előbb állatokon kísérletezték volna ki.

★

Mi az emigráció?

Békés átmenet a szocializmusból a kapitalizmusba.

★

1961 nyarán az SzKP új programja azt ígérte, hogy a szovjet állampolgárok akkor élő generációja már megéri a kommunizmust.

Kérdés a jereváni rádióhoz:

– Melyik a legrövidebb vicc?

– A kommunizmus.

– És a leghosszabb vicc?

– Az SzKP programja.

★

Hruscsov óvodalátogatásra készül. A látogatás sikere érdekében az óvónők megtanítják a kicsiket, hogy bármit kérdez majd Hruscsov bácsi, ők minden kérdésre kórusban azt válaszolják, hogy „A nagy Szovjetunióban!” Megérkezik Hruscsov, és a vezető óvónő megkérdezi: – Hol a legboldogabbak a kisgyermekek?

A gyerekek kórusban rávágják:

– A nagy Szovjetunióban!

– És hol vannak a világ legjobb óvónénijei?

– A nagy Szovjetunióban!

– És hol főzik a legfinomabb ebédet az ovikban?

– A nagy Szovjetunióban! – felelik ismét kórusban a gyerekek. Hruscsov el van ragadtatva. Egyszer csak az egyik kislány keserves sírásban tör ki: – Úgy szeretnék én is a nagy Szovjetunióban élni!

★

Magyarország. Pártiskolai vizsga az ötvenes évek elején.

– Mennyi kétszer kettő? – kérdezik a vizsgázótól.

– Négy! – feleli a férfi a legmélyebb meggyőződés hangján. Azonnal letartóztatják és évekre börtönbe zárják.

– Csak hogy tudja, hogy kétszer kettő öt – oktatja ki a vizsgálóbíró.

Az illetőt 1956 után ismét beiskolázzák pártképzésre.

– Mennyi kétszer kettő? – hangzik a kérdés. A vizsgázó most sem akarja megtagadni meggyőződését.

– Négy – hangzik ismét a válasz. A párttitkár hevesen győzködni kezdi:

– Magának aztán igazán tudnia kellene, hogy kétszer kettő három. Vagy talán az elvtárs visszasírja azokat a szörnyű időket, amikor kétszer kettő még öt volt?

★

Amikor a hetvenes évek vége felé a Spanyol Kommunista Párt vezére, Santiago Carillo megfogalmazta az eurokommunizmus doktrínáját, Budapesten így kommentálták: „Kísértet járja be a kommunizmust. Európa kísértete.”

A szocialista gazdasági csoda

Hogy néz ki a forradalmi szendvics?

Két kenyérjegy között egy húsjegy.

★

Magyarország, az ötvenes évek eleje. Párttaggyűlés. Kohn jelentkezik szólásra:

– Elvtársak! Nem kérdezem, hová tűnt a libamáj és a szalámi. Csak azt kérdezem, hová tűnt a kenyér és a tej?

Néhány hónappal később ismét párttaggyűlést tartanak. Grün jelentkezik hozzászólásra:

– Elvtársak! Nem kérdezem, hová tűnt a kenyér és a tej. Csak azt kérdezem: hová tűnt Kohn elvtárs?

★

A szórakozott román háziasszony üres bevásárlószatyrával tűnődik lakása ajtaja előtt:

– Vajon még csak most indultam volna bevásárolni, vagy már haza is jöttem?

★

Varsó, Gomułka-beszéd:

– Elvtársak, rohamléptekkel menetelünk a szocializmus felé! – A közönség hevesen skandálja:

– Enni akarunk! Enni akarunk!

Mire Gomułka:

– Elvtársak, menet közben nem eszünk!

★

Kérdés a jereváni rádióhoz:

– Mi volt régebben, a tyúk, vagy a tojás?

A válasz:

– Régebben mindkettő volt.

★

NDK. Walter Ulbricht, az Államtanács elnöke beszédet mond:

– Elvtársak! Nehéziparunk öt éven belül utoléri az NSzK nehéziparának termelését!

Közbekiabálás:

– Ulbricht elvtárs, nincs vécépapír!

A pártvezér nem zavartatja magát, folytatja:

– Elvtársak, mezőgazdaságunk öt éven belül utoléri az NSzK mezőgazdaságának termelését!

Közbekiabálás:

– Ulbricht elvtárs, nincs vécépapír! Ulbricht folytatja:

– Elvtársak, lakásépítésben öt éven belül lehagyjuk az NSzK-t.

Közbekiabálás:

– Ulbricht elvtárs, nincs vécépapír! Ulbricht elveszti a türelmét:

– Azoknak a provokatőröknek pedig, akik bekiabálásokkal zavarják a beszédemet, csak annyit mondhatok, hogy kinyalhatják a seggemet!

Közbekiabálás:

– Az rendben, Ulbricht elvtárs! De a mi seggünkkel mi lesz?

★

Magyarország a hatvanas évek közepén. A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága a következő áremelés előkészítésén dolgozik. A kérdés, hogy mennyibe kerüljön egy kiló hús, amit akkor 30 forintért árulnak. Néhány közgazdász szerint az optimális kilónkénti ár 49 forint lenne, mások szerint 60 forint a megfelelő ár. Végül Kádár János véleményét is kikérik.

– Nekem teljesen mindegy. Felőlem – mondja Kádár – lehet 49, vagy lehet 60. A lényeg, hogy 56 ne legyen.

★

Az üres varsói hentesüzletbe belép egy férfi és megkérdezi:

– Disznóhús van?

– Nincs.

– Marhahús van?

– Nincs.

– Borjúhús van?

– Nincs.

– Csirkehús?

– Nincs.

– Virslijük van?

– Nincs.

– Szárazkolbász van?

– Nincs.

A vásárló föladja a kérdezősködést és csalódottan távozik. Az egyik eladó álmélkodva fordul a másikhoz: – Mit szólsz, micsoda memória!

★

Egy lengyel, egy amerikai és egy szovjet computernek ugyanazt a kérdést teszik fel: „Miért nincs hús?”

– Mi az, hogy hús? – kérdez vissza a lengyel számítógép.

– Mi az, hogy nincs? – kérdez vissza az amerikai.

– Mi az, hogy miért? – kérdez vissza a szovjet.

★

Lengyelország. Hentesüzlet. A vevő megkérdezi:

– Van valamilyen hús?

– Csak amit itt lát a boltban – feleli az eladó.

A vevő körülnéz, de az összes polc üres. Aztán, amikor észreveszi a falon az állami címert, felderül az arca: – Kérek egy kiló sast!

★

Bukarest, vaskereskedés. Belép egy férfi:

– Nincs véletlenül szögük? – kérdezi.

– Eltévesztette a házszámot – mordul rá az eladó. – Nálunk fűrész nincs. Szög a szomszéd boltban nincs!

★

Meghal Kohn és Grün. Erkölcstelen életvitelüknek köszönhetőn mindketten a pokolra jutnak. Amikor megérkeznek, látják, hogy valójában két pokol létezik, egy kapitalista és egy szocialista. Igazi üzletember lévén, Kohn az előbbit választja, szemben a hívő kommunista Grünnel, aki az utóbbit. A két poklot üvegfal választja el egymástól. A főördög már készíti elő az üstöt Kohnnak, aki páni félelemmel figyeli, hogy mi vár rá. Az üveg túloldaláról Grün kopog rá. Amikor közel megy a falhoz, meghallja barátja hangját: – Gyere át, gyorsan! A szocialista pokol valóságos üdülés. Hol tüzelő nincsen, hol az olaj hiányzik, máskor meg az üst lyukas!

★

A hatvanas évek elején a csehszlovák párt első embere, Novotny magához rendeli az ellátásért felelős minisztert, és megkérdezi, mennyi élelmiszerkészlettel rendelkezik az ország.

– A tej – számol be a miniszter – még egy fél évre elegendő, a cukor négy hónapra, a liszt három hónapra, szalonnából pedig még két hónapra elég a tartalék.

– És mondja, miniszter elvtárs, benne vannak ebben a szlovákok is? – kérdezi Novotny.

– Dehogy! – feleli a miniszter, – csak maga, meg én!

★

Jaruzelski tábornok már nem hisz munkatársai kozmetikázott jelentéseiben. Álruhát ölt és sétára indul Varsó utcáin, hogy saját szemével győződjön meg, hogyan élnek az emberek. A Marszalkowska egyik élelmiszerüzlete előtt hatalmas sor kígyózik. Éktelen haragra gerjed, hiszen emberei egy szóval sem mondták, hogy ilyesmi létezik. Sarkon fordul, visszamegy a Központi Bizottság székházába, hogy azonnal segítsen az emberek gondján.

Alig telik bele egy félóra, amikor a Marszalkowskán az élelmiszerüzlet előtt hatalmas teherautó fékez, amelyből kétszáz széket pakolnak ki.

★

Megkérdezik a bölcs öreg rabbit, mibe bukott bele az 1968-as magyar gazdasági reform.

– Én nem vagyok közgazdász – feleli a rabbi –, de erről egy történet jut az eszembe. A vénséges vén és csúf Rifke, akinek horgászbotján és egy rühes öreg korcskutyán kívül semmije sincs, kifog egy aranyhalat. Kíméld meg az életemet, könyörög a hal. Ha meghagyod az életemet, teljesítem három kívánságodat.

Rifke visszadobja a tóba a halat. Elsőre azt kívánja, hogy legyen megint fiatal. Még ki sem mondja, máris csodaszép, fiatal lánnyá változik. A második kívánsága az, hogy szeretne gazdag lenni. Végig sem mondja a kívánságot, máris ott áll egy pompás palotában. – A harmadik kívánságom az – folytatja-, hogy ezt az öreg, rühes korcsot változtasd szép fiatalemberré. – Alighogy ezt elmondta, egy délceg ifjú áll előtte. – És most ágyba bújunk, – mondja lelkesen Rifke, a hálószobába vezeti a fiatalembert, és letépi róla a ruhát. Ott áll előtte a szép fiú teljesen meztelenül, és hatalmasat sóhajt: – Istenem, csak ne heréltettél volna ki tíz évvel ezelőtt!

★

Francia munkásdelegáció látogat Budapestre. Elmennek egy gyárba, hogy megnézzék, hogyan működik Magyarországon a szocialista termelés. Amikor a gyárlátogatás után újságírók kérdezik őket a benyomásaikról, a delegáció vezetője lelkesen mesél: — Egyszerűen el vagyunk ragadtatva. Munkabeszüntetések és sztrájkok nálunk is vannak. De sehol sem zajlanak ilyen nyugodtan és fegyelmezetten, mint önöknél.

★

Mi történne, ha a Szaharában is bevezetnék a szocializmust? Három évig semmi, de aztán elkezdenének akadozni a homokszállítmányok.

★

1963. A Szovjetunió, a világ egyik legnagyobb búzatermelője arra kényszerül, hogy aranytartalékából amerikai búzát vásároljon.

Kérdés: Hová tűnt a szovjet búza?

Válasz: Nagy Péter ablakot nyitott Európára, Nyikita Szergejevics Hruscsov pedig Afrikára, a kereszthuzat pedig kisöpörte a búzát.

★

Kérdés a jereváni rádióhoz:

– Győzhet-e Amerikában is a kommunizmus?

Válasz:

– Győzhet. De akkor honnan szerezzük be a búzát?

★

Amikor Rákosi Mátyás meghirdeti az ötéves tervet, a felesége aggodalmasan megkérdezi:

– Mondd csak, Mátyás, nem félsz, hogy az ötéves terv végén az emberek felakasztanak bennünket?

– Nyugodt lehetsz, drágám – feleli Rákosi –, az ötéves terv végén nem hogy kötél nem lesz, de már egy szál cérna sem!

★

Az ötvenes évek elején ÁVH-delegáció amerikai börtönökbe látogat. A magyar küldöttség érdeklődését különösen a villamosszék kelti fel, amelynek azon nyomban meg is vásárolják a licencét. Néhány hónappal később amerikai szakemberek látogatnak Budapestre, hogy megnézzék, hogyan működik a szerkezet. Alighogy belépnek a központi börtönbe, velőtrázó ordítást hallanak.

– Éppen kivégzés folyik – magyarázza zavartan a kísérőjük, akit a kiáltások okáról kérdeznek. – Tudják, emiatt az örökös áramszünet miatt kénytelenek vagyunk gyertyával csinálni.

★

Lengyelország, a nyolcvanas évek közepén. Jaruzelskinek álmában megjelenik az Úristen, aki fontos tanácsot ad a tábornoknak: – Vissza kell adni a lengyeleknek a jobb jövőbe vetett hitüket. Ehhez azonban egy új csodára van szükség a Visztula partján. Menj ki holnap a folyópartra, és kelj át a vízen. Gondoskodom róla, hogy sikerüljön.

Jaruzelski rádió- és tévébeszédben hirdeti meg, hogy másnap csodás tettet visz végbe. Egész Varsó kivonul, hatalmas tömeg gyűlik össze a Visztula partján. Amikor a tábornok megindul a vízen, a tömegben valaki megjegyzi: – Látjátok, ezeknek már csónakra sem telik!

★

Magyar munkásjelszavak a hatvanas évekből:

Amíg minket csak fizetgetnek, addig mi is csak dolgozgatunk.

Lenin elvtárs is megmondta, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

★

Sztálin halála után a magyar börtönökben valamelyest javultak a viszonyok, és a rabokkal való bánásmód is némileg emberségesebbé vált. Az egyik nagy börtön igazgatója összehívta a rabokat, hogy elmondja nekik, az élelmezés szűkössége egyes egyedül az ország nehéz gazdasági helyzetének köszönhető. Erre föl az egyik rab, egy régi szociáldemokrata hangosan megjegyezte: – Aki nem tud rabot tartani, az ne tartson rabot!³

Kis néprajz

Mi egy magyar? Egy magyar az egy magyar.

Mi két magyar? Három politikai irányzat.

Mi három magyar? Olyan nincs, mert az egyik zsidó, másik sváb, a harmadik cigány.

★

Mi egy orosz? Egy részeg.

Mi két orosz? Egy verekedés.

És mi három orosz? Sor a bolt előtt.

★

Mi egy német? Egy finom úr.

Mi két német? Egy férfidalárda vezetőségének a fele.

Mi három német? Világháború.

★

Mi egy francia? Egy szerelmes.

Mi két francia? Szerelmespár.

Mi három francia? Szokványos francia házasság.

★

Mi egy NDK-polgár? Russzki de Luxe.

★

Mit csinál a lengyel, ha megjön a munkakedve? Megvárja, míg elmegy

★

Az Úristen rendeletben értesíti a világ kormányfőit, hogy elege van teremtményeiből, ezért úgy döntött, hat hónap múlva megsemmisíti a Földet annak minden lakójával egyetemben.

Reagan összehívja a Kongresszust, közli a rossz hírt és azt mondja:

– Imádkozzunk és jótékonykodjunk.

Gorbacsov a Legfelső Tanácsban számol be a döntésről:

– Elvtársak, két rossz hírem van. Az első az, hogy hat hónap múlva elpusztul a világ. A második pedig, hogy van Isten.

Kádár összehívja a Központi Bizottság ülését, ahol bejelenti:

– Elvtársak, jó hírem van. Még hat teljes hónapunk van a világvégéig.

★

Egy amerikai, egy francia és egy orosz fogad, hogy melyikük a legerősebb. Megállapodnak, hogy három feladatban mérik össze az erejüket, egy hajtásra megisznak egy üveg pálinkát, kezet ráznak egy medvével, és együtt hálnak egy eszkimó nővel.

Az amerikai felhajtja a pálinkát és ájultan csuklik össze.

A francia megissza a pálinkát, belép a szomszéd szobába, kezet ráz a medvével, majd félholtan tér vissza.

Az orosz megissza a pálinkát, átmegy a szomszéd szobába, ahonnan hangos ordítást, üvöltést és bömbölést hallani, majd visszatér és megkérdezi: Hol az az eszkimó asszony, akivel kezet kell ráznom?

★

Milyen veszélyesen élnek az egyes nemzetek fiai?

Az amerikaiak bérelnek egy autót, és 180 kilométeres sebességgel versenyt száguldanak az országúton, jóllehet tudják, hogy az egyikük halálos balesetet fog szenvedni.

A franciák csoportos szexet rendeznek, jóllehet tudják, hogy egyiküknek trippere vart.

Az oroszok elmennek a kocsmába, ahol politikai vicceket mesélnek, jóllehet tudják, hogy egyikük besúgó.

★

Hogy néz ki a szerelmi háromszög a különböző nemzetek esetében? Az alaphelyzet: két férfi, egy nő.

Olaszországban az első férfi végez a másikkal, és feleségül veszi a nőt.

Franciaországban harmonikusan együtt élnek mindhárman.

Németországban a nő hétfőn, szerdán és pénteken az egyik férfival él, kedden, csütörtökön és szombaton a másikkal. Vasárnap pedig megstoppolja mindkettejük zokniját.

Oroszországban Mása Ivánt szereti, férjhez megy Pjotrhoz és mindhárman boldogtalanok.

★

Egy amerikai, egy angol, egy francia és egy szovjet ENSZ-katona vad néger törzs fogságába kerül. A feketék mindhármukkal végezni akarnak, de felajánlják, hogy teljesítik a halálra szánt katonák utolsó kívánságát. Az amerikai szeretne még utoljára egyet golfozni. Az angol egy utolsó pohár whiskyt inna. A francia együtt szeretne hálni egy szép fekete nővel. Mindhármuk kívánságát teljesítik. Már csak a szovjet katona nem kívánt semmit. Amikor megkérdezik, mit kíván, azt válaszolja, hogy szeretné, ha a törzsfőnök adna neki egy hatalmas pofont. A törzsfőnök csodálkozik, de némi habozás után lekeveri a kért pofont. Az orosz erre előrántja a géppisztolyát és lelövi a törzsfőnököt. A törzs tagjai pánikba esnek, és hanyatt-homlok elmenekülnek.

Fogolytársai meglepetten kérdezik orosz kollégájukat, miért várt eddig, miért nem lőtt hamarabb?

– Szerjózsa nye agresszor – válaszolja az orosz. – Csak akkor lő, ha megtámadják.

★

Egy nem kimondottan gazdag francia férfi rendkívül sikeres a kelet-berlini hölgyek körében. Egyszerűen nem tudja levakarni magáról őket. A keletnémet férfiak gyanakodva figyelik a francia eseménydús szerelmi életét. Amikor egyszer egyedül üldögél a friedrichstraßei utasellátóban, az egyik bennszülött nem bírja már legyőzni a kíváncsiságát, odaül az asztalához és megszólítja: – Mondja, hogy csinálja, hogy ilyen sikeres a nőknél?

– Nagyon szempia – válaszolja a francia. – Üdváriásan megszólítom és megenvitálom egy káféra. Iszogatunk egy kicsit, beszélgetünk egy kicsit. Aztán vásárolok neki egy csokor virágot. Fölmegyünk az otelomba, Levetkőztetem, lefekszik az ágyamra. Én pedig végiglocsolom a testét pezsgővel és lecsókolom róla.

A német tátott szájjal hallgatja. Egy darabig elgondolkodik, aztán némi habozás után megkérdezi:

– És tessék mondani: sörrel is megy?

A Szovjetunió és szövetségesei

Ki az abszolút politikai analfabéta?

Aki azt hiszi, Lumumba egy nemi betegség, Gomułka egy

sajtféleség, Grotewohl pedig bányászköszöntés.

★

Az ötvenes évek elején Budapesten két szobrot állítanak: az egyiket egy Csudakov, a másikat egy Budakov nevű orosznak.

– Ki a csuda az a Csudakov? – kérdi egy járókelő egy másiktól.

– Maga nem tudja? – csodálkozik a megkérdezett. – Csudakov egyebek mellett a televízió, az űrhajó, a penicillin és a magnetofon feltalálója.

– Vagy úgy – mondja a járókelő. – De ki az a Budakov?

– Budakov találta fel Csudakovot.

★

Az 1956-os forradalom első napjaiban a kormányirányítás alatt álló Magyar Rádió szándékosan hamis híreket terjesztett az országban uralkodó helyzetről.

Egy anyóka elviszi a kis néprádióját a paphoz. A plébános megkérdezi:

– Miért hoz rádiót a templomba?

– Gondoltam, ez már annyit hazudott, ideje, hogy meggyónjon.

★

1956 után a szovjet csapatok a kormány ígéretei ellenére Magyarországon maradtak. A hivatalos nyelvben az „ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok” kifejezést használták a megszállókra. Így jelenhetett meg egy napon az a sajtótudósítás, amely szerint „Szegeden az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok tisztjeinek ünnepélyesen átadták öröklakásuk kulcsát.”

★

Mekkora ország Magyarország?

Nagyon nagy. Az oroszok 1945 óta nem találnak ki belőle.

★

A magyarországi közemlékezetben nagy szerepet játszik a 150 éves török uralom. Alighanem ezért terjedhetett el a hatvanas években az alábbi vicc.

Mi a különbség a törökök és az oroszok között?

A törökök sosem állították, hogy a csapataik csak ideiglenesen állomásoznak Magyarországon.

A vicc másik változatban is létezett:

Ki volt II. Szulejmán szultán? Az ideiglenesen Magyarországon állomásozó török csapatok főparancsnoka.

★

A rendszer lassú liberalizálódásának köszönhetően a hatvanas években népszerűbbé vált a Kádár-rezsim.

– Hány magyar támogatja a politikádat? – kérdezi egyik budapesti látogatásakor Hruscsov Kádárt.

– Körülbelül nyolcmillió – feleli Kádár.

Hruscsov gyanakvón folytatja a kérdezősködést:

– És hányan ellenzik?

– Lehetnek egymilliónyian – válaszolja Kádár –, de ők nem veszélyesek. Csupa megbízható elvtárs!

★

Egy orosz és egy lengyel talál az erdőben egy hatalmas ládát, tele arannyal.

– Osszuk el a kincset testvériesen – javasolja csillogó szemmel az orosz.

– Egy frászt testvériesen! – mondja komoran a lengyel. – Fifty-fifty!

★

A lengyel és az orosz kutya találkozik az országhatáron.

– Nálatok szeretnék élni! – mondja a lengyel kutya.

– Miért? – kérdezi az orosz.

– Hogy ehessek.

– Én meg hozzátok vágyom – mondja az orosz eb.

– Miért? – kérdezi a lengyel.

– Hogy ugathassak.

★

Egy lengyel és egy orosz gyerek áll az országhatáron. A lengyel kisfiú vajas kenyérrel a kezében csúfolódik

– Bibibá, nekem van ám vajas kenyerem!

– Bibibá, nekem meg van Hruscsov elvtársam! – feleli az orosz.

– Hruscsov elvtársunk nekünk is lesz! – hangzik a riposzt a határ lengyel oldaláról.

– Igen, de akkor majd nem lesz vajas kenyeretek! – diadalmasodik a kis orosz.

★

Enver Hodzsa és Hruscsov bizalmas beszélgetése.

– Mondd csak, Nyikita, de őszintén, tedd a szívedre a kezed – kezdi az albán pártvezér. – Hányan lehetnek nálatok a pártban sztálinisták?

– Lehetnek talán hárommilliónyian.

– Hát, sokkal többen nálunk sincsenek.

★

1968. augusztus. Néhány nappal a Varsói Szerződés Csehszlovákia elleni inváziója után.

– Miért lett olcsóbb a csehszlovák ceruza?

– Mert augusztus 21. óta gyarmatárunak számít. 1968. Szovjet-csehszlovák közös nyilatkozat – ahogy az a nép száján terjedt: „A testvéri kommunista pártok moszkvai találkozójukon hozott döntésük értelmében Dubček elvtársat – a szocializmus építésében szerzett érdemeire tekintettel – felakasztották. Az akasztásra meleg baráti légkörben került sor.”

★

Az 1984-es Los Angeles-i Olimpián a Ceauşescu vezette Románia volt a Varsói Szerződés egyetlen olyan tagállama, amely bojkottálta a szocialista országok bojkottját.

Milyen szövegű üdvözlő táviratot kaptak a románok Moszkvából?

„Gratulálunk az olimpiai játékokon való részvételükhöz, stop, sok sikert kívánunk, stop, kőolaj, stop, földgáz, stop!”

★

1981. Brezsnyev a Kremlből felhívja a kairói elnöki palotát.

– Szadat elnök úr özvegyével szeretnék beszélni — mondja részvétteljes hangon.

– De hát Szadat elnök úr nem is halt meg! – értetlenkedik egy hang.

A szovjet pártvezér az órájára pillant:

– A fenébe, ez az átkozott időeltolódás!

★

Maurice Thorez, a francia kommunista párt főtitkára 1964 augusztusában a Krím-félszigeten üdülés közben váratlanul meghalt. Nem sokkal később az olasz KP vezetőjét, Togliattit is a Fekete-tenger partján érte a halál.

Kérdés: – Mi az összes nyugati kommunista vezér álma?

Válasz: – Jaltát látni és meghalni.

★

Mi volt Togliatti olasz kommunista pártvezér halálának oka? Megfázás. Túl hideg volt a kés, amellyel hátba szúrták.

A kínaiak

Reggeli műsor a pekingi rádióban:

„Itt a pekingi rádió. A pontos idő hat óra. Mao elnök felébred, és vele együtt ébred a nagy kínai nép. Hat óra öt. Mao elnök mosakszik, és vele együtt mosakszik a nagy kínai nép. Hat óra tíz. Mao elnök tornagyakorlatokat végez, és vele együtt tornázik a nagy kínai nép. Hat óra tizenöt. Mao elnök reggelizni indul, és vele együtt munkába indul a nagy kínai nép.

★

Mao elnöknek tulajdonított bölcs mondás Montenegróból:

– Bárhová forduljon is az ember, a segge mindig hátul marad.

★

Moszkvában elszaporodtak a patkányok. A helyzet aggodalomra ad okot. A probléma megoldására a szovjet kormány egy amerikai patkány-szakértőt hív. Az amerikai meg is érkezik egy kis ketreccel, benne egy kis arany patkánnyal, amely énekével a város összes patkányát előcsalja rejtekéből, és a Moszkva folyóba vezeti, amibe aztán mind belefullad.

Nyikita Hruscsov ünnepélyesen fogadja a Kremlben és két vodka között megkérdezi az amerikai szakértőt:

– Mondja, mister, nincs véletlenül egy éneklő kis arany kínaija?

★

Szovjet-kínai szakítás 1963.

Mi a bizonyítéka a kommunista világmozgalom növekvő erejének?

Hogy már kettő van belőle.

★

Kicsoda de Gaulle? – Kennedy Maója.

★

Kohn bemegy az élelmiszerboltba, és kér húsz deka teát. Az eladó megkérdezi:

– Orosz vagy kínai teát kér?

Mire Kohn felháborodottan válaszol:

– Hallja, maga engem csak ne káderezzen! Inkább adjon húsz deka holland kakaót!

★

Szovjet-kínai háború. A szovjet győzelmi jelentés az első napon arról számol be, hogy százezer kínai esett hadifogságba. A második napon már egymillió kínai hadifogolyról számol be a szovjet győzelmi jelentés. A harmadik napon már tízmillióra emelkedik a szovjet győzelmi jelentésben szereplő hadifoglyok száma.

A negyedik napon távirat érkezik Pekingből:

„Adjátok föl, különben mind megadjuk magunkat!”

★

1969. A TASSZ szovjet hírügynökség jelentése a legújabb szovjet-kínai konfliktusról:

„A szovjet-kínai határon a kínaiak támadást indítottak. Géppuskatüzet nyitottak egy békésen szántogató szovjet traktorra. A traktor viszonozta a tüzet, majd felszállt.”

★

1969. Kérdés a jereváni rádióhoz:

– Lehetséges-e a békés egymás mellett élés két azonos társadalmi berendezkedésű ország között?

★

Mit szeretnének a lengyelek Kínától? Hogy foglalja el tizenkétszer Lengyelországot, és tizenkétszer vonja is ki a csapatait.

Jó, de miért szeretnék ezt a lengyelek? Mert így a kínai hadsereg huszonnégyszer vonul végig a Szovjetunión.

★

Véget ért a szovjet-kínai konfliktus. Budapest, május elsejei felvonulás. A rendre mindenütt kínai katonák és rendőrök ügyelnek. A felvonuló tömegében ott van Kohn és Grün, egy hatalmas sárkányt visznek. Kohn így szól Grünhöz: – Ki volt az a hülye, aki állandóan azt mondta, hogy ruszkik haza?

★

A kínaiak elfoglalták az egész világot. Kohn-fu-ce és Grün-fu-ce Bu-da-pesten a „Vörös Kelet” kávéházban szomorodik. Kohn-fu-ce megszólal: – Te, nem emlékszel véletlenül, hogy ki volt az a hülye, aki Adenauer temetésén tévedésből lelőtte Walter Ulbrichtot?”

Az édes szabadság

Miért tiltották be az albán sportversenyeken a hármasugrást?

Hogy senki se tudjon disszidálni.

★

1974-es moszkvai látogatásán Nixon amerikai elnöknek föltűnik, hogy esténként milyen üresek az utcák. Csodálkozva megszólít egy járókelőt, és azt tudakolja, mi az oka, hogy egy lélek sem jár a városban.

– Tudja, elnök úr – feleli a járókelő néhány hónapja egy könyv miatt kitoloncoltak nyugatra egy Szolzsenyicin nevű írót. Azóta az emberek egyfolytában csak otthon ülnek és írnak…

★

Szovjetunió. Egy ember áll az országút mentén és stoppol. A távolban egyszer csak teherautók tűnnek fel, platójukon rengeteg ember, mindegyik ordít, ahogy a torkán kifér: – Le Brezsnyevvel!

Emberünk megörül:

– Milyen rokonszenvesek, vajon engem is elvisznek?

Az egyik teherautó megáll és felveszi. Ott áll most már ő is a platón, és a többiekkel együtt skandálja:

– Le Brezsnyevvel! – Aztán a szomszédjához fordul:

– Tulajdonképpen hová megyünk?

– Kivégzésre!

★

Kohn megkapja a „Munka hőse” címet, és ez alkalomból május elsején Rákosi mellett ülhet a tribünön.

– Látod, Kohn elvtárs, itt egy mikrofon és egy hangszóró. Ha akarsz, ezzel a mikrofonnal beszédet intézhetsz a néphez! – mondja Rákosi.

– És az egész nép hall majd engem?

– Természetesen – feleli Rákosi majdnem az egész nép. Erre Kohn a mikrofonhoz lép és torkaszakadtából beleordít: – Segítség!

★

Kohn rokonlátogatásra indul nyugatra, és magával akarja vinni a papagáját.

– Élő állatot tilos kivinni a határon! – mondja a vámos.

– Mit csináljak vele? – kérdezi Kohn tanácstalanul.

– Tudja, mit? Ha megsüti, vagy kitömi, kiviheti – ajánlja a vámos.

A papagáj kiabálni kezd:

– Kitömve vagy megsütve, mindegy, csak ki innen!

★

Albánia. A diktátornak, Enver Hodzsának van egy kedvenc cigánya, akivel olykor konzultál, hogy megtudja, hogyan vélekedik különböző politikai kérdésekről a nép.

– Mondd csak – kérdezi Hodzsa –, te mit csinálnál, ha megnyitnám az országhatárokat?

– Fölmásznék egy jó magas fára, Hodzsa elvtárs – válaszolja a cigány.

– Miért? – kérdezi a vezér.

– Hogy el ne sodorjanak – válaszolja a cigány.

A két rendszer versenye

Mi a különbség az amerikai és a szovjet AIDS-vírus között?

Az amerikai gyógyíthatatlan, a szovjet legyőzhetetlen.

★

Párttaggyűlés Budapesten az ötvenes évek elején. A párttitkár az elnyomorodási elméletet magyarázza, amelynek értelmében a kapitalizmusban a proletárok fokozatosan elszegényednek. Megosztja az elvtársakkal azt az értesülését is, miszerint az amerikaiak időközben már annyira elszegényedtek, hogy fejenként legfeljebb két nadrágjuk van. Kohn hahotázni kezd.

– Mi olyan mulatságos ezen, Kohn elvtárs? – kérdezi dühösen a párttitkár.

– Eszembe jutott a nagybátyám Amerikában – feleli Kohn. – Most kaptam tőle egy csomagot, benne két nadrággal. Az a szerencsétlen hülye most egy szál alsógatyában flangál.

★

Nixon és Brezsnyev verseng, melyiküknek nagyobb a hatalma. Nixon – tekintélyét demonstrálandó – elrendeli, hogy 0,8 százalékkal emeljék meg a hús árát. A szakszervezetek általános sztrájkot hirdetnek, az elnök kénytelen visszavonni rendeletét.

Brezsnyev elrendeli, hogy tíz százalékkal emelkedjék minden hústermék ára. A szakszervezetek hallgatnak. Erre harminc százalékkal megemeli a tejtermékek árát. Nincs reakció. Ugyancsak konfliktus nélkül sikerül ötven százalékkal fölemelnie a benzin árát és megkétszereznie a városi közlekedés tarifáit. Országszerte változatlanul nyugalom uralkodik. Végül a Pravdában megjelentet egy újabb ukázt, amelyben a szakszervezetek központi tanácsának valamennyi tagját arra utasítja, hogy egy héten belül akassza fel magát. Néhány nap múlva Brezsnyevet a Kremlben felkeresi a szakszervezeti tanács képviselője és megkérdezi: – Mondja, főtitkár elvtárs, állami kötelet kapunk, vagy nekünk kell gondoskodnunk a kötélről?

★

Brezsnyev a Fehér Házban. Nixon szeretne valami különösen barátságos gesztussal a vendég kedvében járni:

– Képzelje, Brezsnyev úr, közvetlen telefonkapcsolatunk van a pokollal.

– Valóban? – csodálkozik a szovjet pártfőtitkár.

– Próbáljuk ki! – Nixon fölhívja a poklot, néhány szót vált az ördöggel, majd leteszi a kagylót:

– Sajnos nagyon drága, másodpercenként ezer dollár. Egy évvel később Nixon látogat Moszkvába. Ezúttal Brezsnyev ajánlja fel, hogy telefonáljanak a pokolba. Tárcsáz, majd egy félórát beszélget az ördöggel. Amikor leteszi a kagylót, Nixon megkérdezi, mibe kerül egy ilyen hosszú beszélgetés.

– Két kopek – válaszolja Brezsnyev.

– Ilyen olcsó? – álmélkodik Nixon.

– Hát persze – vonja meg a vállát Brezsnyev. – Helyi hívás.

★

Három államférfi dicsekszik országa rendkívüli teljesítményeivel. Az orosz azzal henceg, hogy országának akkora repülőgép-anyahajója van, amelyen elférne az Egyesült Államokban gyártott összes repülőgép. A kínai a gyors népszaporulattal dicsekszik, amelynek követeztében a lakosság minden egyes népszámláláskor automatikusan megkétszereződik.

– Ó, ez mind semmi – mondja erre az amerikai –, nálunk van egy akkora állatkert, amelyik mindegyik szovjet és kínai városnál nagyobb. Egyszer az egyik ketrecből kiszökött egy oroszlán, de csak hónapokkal később vették észre, hogy valaki zabálja a személyzetet.

Háború, béke, katasztrófák

– Mi a teendő, ha kitör az atomháború?

– Burkolózzunk lepedőbe és halkan kússzunk a temető felé.

– Jó, de miért halkan?

– Hogy ne legyen pánik!

★

1983 kora tavaszán a szovjet légierő lelőtt egy dél-koreai utasszállító gépet. Az esemény nem hivatalos verziója a következőképpen hangzott: Szovjet vadászgép száll a Csendes-óceán fölött. A kapitány kinéz az ablakon, és odaszól a másodpilótának:

– Mondd csak, az ugye ott utasszállító gép?

A másodpilóta kicsit eltűnődik, s csak az után válaszol, hogy a kapitány megnyomott egy gombot:

– Eltaláltad!

★

A szovjet atomközpontban valaki tévedésből megnyom egy gombot. Néhány perc múlva berohan egy őrjöngő tábornok, és ezt ordítja: – Baromállatok! Hogy Hollandia nincs többé, az még hagyján, de hogy fegyelem nincs, az egyenesen felháborító!

★

Véget ér a III. világháború. A pusztításokat mindössze három nő éli túl. Reményvesztetten tengetik napjaikat egy dzsungelben. Egyszer csak egy szovjet tiszt tűnik föl. A nők könyörögnek, háljon velük, termékenyítse meg őket, hogy megmentsék az emberiséget a kihalástól. A férfi egy darabig kéreti magát, de a nők nem tágítanak.

– Rendben, egy feltétellel – egyezik bele végül a tiszt.

– És mi lenne az? – kérdezik a nők. A tiszt vigyázzba vágja magát:

– Az NDK azonnali diplomáciai elismerése!

★

Békekampány az NDK-ban a hetvenes évek végén. Meieréknél megszólal a csengő. Az ajtóban két agitátor, akik arról kérdezik Meier urat, hogyan viszonyul a neutronbombához. Meier az izgalomtól magán kívül rohan a konyhába, hogy megkérdezze a feleségét. Aztán a félelemtől reszketve visszatér, és így válaszol az agitátoroknak: – Legfeljebb kettőt tudunk átvenni, többet semmi esetre.

★

Mi az oka, hogy a hatvanas évek kínai-indiai határkonfliktusában egyik fél sem tudott győzni? Az, hogy – mint ismeretes – a szovjet fegyverek legyőzhetetlenek.

★

Mi a különbség Ceauşescu és a neutronbomba között? Az, hogy a neutronbomba megöli az embert, Ceauşescu nem öli meg, csak nem hagyja élni.

★

Aromán hírügynökség, az Agerpress jelentése az 1977-es nagy földrengésről:

„A földrengés ellátogatott a Ceauşescu sújtotta térségekbe.”

Tudomány és technika

A sztálini időkben a Szovjetunióban minden nagy tudományos felfedezést és találmányt orosz tudósoknak tulajdonítottak. A Tudományos Akadémia egy napon bejelentette, hogy nem csupán a gőzgép és a rádió fűződik szovjet feltaláló nevéhez, de a röntgen sem Röntgen professzor találmánya, hanem egy oroszé. A feltaláló egy Szibériába száműzött forradalmár volt. Az illető hagyatékában találták meg a perdöntő bizonyítékot, egy levelet, amelyet Moszkvába írt a feleségének: Mása, Mása, megcsalsz engem, te kurva, de átlátok rajtad!”

★

Kérdés a jereváni rádióhoz: – Igaz-e, hogy a poloskák világítanak?

A válasz: – Nem, mert ha világítanának, nemcsak Leningrádban lennének fehér éjszakák, hanem Moszkvában is.

★

A Rubik-kocka feltalálásakor a következő kérdés foglalkoztatta a budapestieket:

– Milyen a kommunista Rubik-kocka? A válasz: – Mind a hat oldala vörös, de mégsem jön össze.”

★

A szovjetek mintájára a bolgárok is tervezik, hogy szputnyikot lőnek fel a világűrbe. A pártlap minden nap beszámol a várható történelmi eseményről, Szófia pedig zászlódíszbe öltözik. A szputnyik tervezett startja előtti napon Zsivkov táviratot küld Moszkvába: „A kutya megvan – kérjük a szputnyikot!”

★

Visszaszámlálás az első magyar űrhajó indításakor: négy… három… kettő… egy… nulla… mínusz egy… mínusz kettő…

★

Jurij Gagarin első szavai leszállás után:

– Kérek egy tiszta alsógatyát!

★

Nicolae Ceauşescu fogadja az űrutazás után a Szovjetunióból hazatérő első román űrhajóst. Megkérdezi:

– Hogy csinálta, hogy olyan magasra repült, és nem esett le?

A kozmonauta elmagyarázza, hogy az űrhajóban van egy olyan mechanizmus, amely nem engedi érvényesülni a nehézkedési törvényt. Este a Conducator beszámol a feleségének, Elenának az űrhajóssal folytatott beszélgetésről: – De ha agyonütsz, sem emlékszem rá, hogy mikor hoztam ezt a törvényt!

★

Japán üzletemberek élménybeszámolója az NDK-ban tett látogatás után:

– A legjobban három múzeum tetszett: a Pergamon, a Pentacon⁴ és a Robotron⁵.

Zsaruk és titkosszolgálatok

Az NDK népi rendőrségének (Volkspolizei) dicséretét zengi a következő vicc:

– Ki a legostobább NDK-s rendőr?

– Az, aki bemegy az Intershopba,⁶ felül a polcra, és politikai menedékjogot kér.

★

Két magyar rendőr posztol Ferihegyen.

– Azt mondd meg, hogy a fenébe csinálják a terroristák, hogy képesek ellopni azokat az óriási nagy repülőgépeket?

– Hogy te mekkora ökör vagy! – fakad ki a másik. – Az ilyenek miatt mesélik a rendőrvicceket! A repülőket nem itt a földön rabolják el, ahol olyan nagyok, hanem ott fönt, ahol olyan kicsikék!

★

Egy rendőr új lakásának berendezéséről mesél kollégájának:

– Találd ki, hogy mi van nálunk a falon! Egy Picasso…

– Ne mondd, tényleg? – csodálkozik a másik. – És mivel irtjátok?

★

Moszkva. Egy ember megtanítja a papagájának a „Le Brezsnyevvel!” mondatot. A szomszédja följelenti, az illetőt beviszik a KGB-re. Három napig vallatják, ezúttal azonban megússza egy figyelmeztetéssel. Hazatérése után fogja a papagájt és bezárja a frizsiderbe. Két óra múlva kiveszi a fagytól reszkető madarat: – Most már legalább lehet valami elképzelésed, hogy milyen Szibéria!

★

Jurij Andropovnak pártfőtitkárként az egyik legfontosabb célkitűzése a munkafegyelem megerősítése volt. Ez tükröződik abban az 1983-ban keletkezett viccben, amely „a KGB története telefonhívásokban” címet is viselhetné.

Sztálin alatt:

– Halló, KGB?

– Igen, tessék!

– A szomszédom vörös kaviárt eszik!

– Máris megyünk!

Hruscsov alatt:

– Halló, KGB?

– Igen, tessék!

– A szomszédom vörös kaviárt eszik.

– Na és?

– De kanállal!

– Máris ott vagyunk!

Brezsnyev alatt:

– Halló, KGB?

– Igen, tessék!

– A szomszédom vörös kaviárt eszik.

– Na és?

– De kanállal!

– Na és?

– De aranykanállal!

– Máris ott vagyunk!

Andropov alatt:

– Halló, KGB?

– Igen, tessék!

– A szomszédom vörös kaviárt eszik.

– Na és?

– De kanállal!

– Na és?

– De aranykanállal!

– Na és?

– De munkaidőben!

– Máris ott vagyunk!

★

Moszkva. Egy férfi rohan a Gorkij utcán, kezében arany baltával. Egy civil ruhás nyomozó ered a nyomába:

– Hol vette ezt a baltát? – A férfi megvonja a vállát és csak annyit mond:

– Bibibá – majd megy tovább. A rendőr követi és egyfolytában azt kérdezi:

– Hol vette ezt a baltát? – Válaszul pedig mindig ugyanazt kapja:

– Bibibá! – Mivel üldözője csak nem tágít mellőle, a baltás férfi berohan egy kapubejáróba, a zsaru utána. Amikor a férfi egy perc múlva kilép a kapun, az arany baltáról csöpög a vér.

– Hol vettem, hol vettem? Bibibá. A GUM áruházban, bibibá!

★

Havannában léteznek úgynevezett posadák, olcsó, szerelmi légyottok zavartalan lebonyolítására alkalmas garniszállók. Két bolgár vendégmunkás megkérdezi a nagykövetet, szerinte használhatják-e kubai barátnőikkel ők is a szállodák egyikét.

– Természetesen, fiúk – mondja a diplomata. – De egyet tudnotok kell: minden egyes párocskát lefényképeznek. Minden felvételről öt másolat készül. Az egyiket megkapom én, egyet kap a kubai titkosszolgálat, a harmadikat a feleségetek kapja, a negyediket a bolgár titkosszolgálat…

és várjatok, nem is tudom, kinek küldik az ötödiket!

★

Híres szovjet hegedűművész KGB-kísérői feladatokat ellátó, kevésbé híres kollégájának társaságában egy nagy nemzetközi zenei fesztiválról tér vissza. A muzsikus, aki minden létező zenei versenyt megnyert, és világszerte sikert sikerre halmozott, ezúttal feltűnően deprimált. Kísérője megkérdezi: – Miért vagy olyan szomorú, amikor igazán minden okod meglenne rá, hogy örülj!

– De amikor úgy szeretnék egyszer egy igazi Stradivarin játszani, és soha nem nyílik rá alkalmam – sóhajt a művész.

– Miért olyan fontos neked Stradivarin játszani? – lepődik meg a másik.

A hegedűművész ingerülten visszakérdez:

– Miért, te talán soha nem álmodoztál róla, hogy egyszer Dzerzsinszkij elvtárs pisztolyával lőhess?

★

Berlin. Mojse az Alexanderplatz kellős közepén áll és hangosan szidja a rendszert, Honeckert és a Falat. A Stasi elviszi és kihallgatja, de magas korára való tekintettel megússza komoly figyelmeztetéssel. Hazamegy, hosszan szemléli magát a fürdőszobatükörben, majd megszólal: – Mojse, Mojse, kettőnk közül az egyik spicli!

★

Magyarország, az ötvenes évek eleje. Kohn a Szabad Népet olvassa az utcán. Egyszer csak fölkiált:

– A gazember!

A következő pillanatban már ott áll mellette egy titkosrendőr:

– Le van tartóztatva!

– De kérem – tiltakozik Kohn –, én Trumanra gondoltam!

– Ugyan, ne szédítsen – torkollja le az ávós –, gazember csak egy van!

★

Nagyarányú élelmiszer-áremelés Magyarországon. Az egyik nagy budapesti élelmiszer-áruházban egy vásárló hangosan szidja a rendszert. Odalép hozzá egy férfi, előhúzza zsebéből a szolgálati igazolványát és megszólal: – Maga velem jön!

Mire a másik is előveszi az igazolványát:

– Nem jövök!

★

Szovjet vicc a hetvenes évekből, a modern művészet ellen indított állami kampány idejéből:

A Gorkij utcán sétál egy absztrakt festő, mögötte két művészettörténész – civilben.

Zsidók, parasztok, cigányok

Mi az abszolút valószínűtlen?

Hogy egy zsidó bányász ellen roma ügyész emeljen vádat.

★

1945 után a magyar hatóságok beidéznek egy cigányt az igazoló bizottság elé, hogy tisztázzák, nem működött-e együtt a nyilasokkal. Azzal vádolják ugyanis, hogy hegedült a nyilasoknak. A cigány beismeri, leültetik. Szabadulása után a felesége súlyos szemrehányásokkal illeti: – Hogy lehettél ilyen hülye? Hogy ismerhetted be, hogy játszottál a nyilasoknak?

– Nem lett volna értelme tagadni – válaszolja a cigány –, legalább hárman közülük ott ültek a bizottságban.

★

A cigány a háza előtt ül a padon, az ajtó résnyire nyitva, bent teljes hangerővel bömböl a Szabad Európa. Hirtelen megjelenik egy ávós. A cigánynak nincs már annyi ideje, hogy elzárja a rádiót. Zavarában előkapja a hegedűjét és játszani kezd. Az ávós fenyegető hangon rárivall: – Most rajtakaptalak, cigány, ellenséges rádióadót hallgatsz!

– Még hogy hallgatom? – méltatlankodik a megszólított. – Éppen ellenkezsőleg! Zsavarom!

★

Budapest, az ötvenes évek eleje. A paraszt rokonlátogatóba megy a fővárosba, de már nem ismeri ki magát. Megkérdezi az egyik járókelőt: – Ne haragudjon, megmondaná, hogy jutok el a Teréz körútra?

– Már nincs Teréz körút. Ma már csak Lenin körút van.

– És hol az Andrássy út? – folytatja a paraszt a kérdezősködést.

– Nincs már Andrássy út. Most Sztálin útnak hívják. A paraszt azt is megtudja, hogy Vámház körút sincsen már, mert Tolbuhin marsall nevét vette fel. A Vigadó teret is Molotov térnek hívják. Emberünk nagyon elszomorodik, hogy semmit sem hívnak már úgy, mint régen. Bánatosan kiül a Duna-partra. Odalép hozzá egy rendőr és megszólítja: – Hé, maga, mit csinál ott?

– Semmit, csak, ülök itt, és nézem, hogy folyik a Volga.

★

Olaszországi útján Kohn elmegy a Vatikánba, ahol mindenáron el akarja érni, hogy egy fotóra kerüljön a pápával. Éjjel-nappal a pápai palota előtt ül, amivel fölkelti az újságírók figyelmét. Amikor a pápa végre kijön a palotából, elkészül a kép, amely kettejüket ábrázolja. Az egyik újságíró megkérdezi, miért volt olyan fontos neki, hogy együtt fényképezzék le a pápával.

– Képzelje el, az újság megérkezik a Dob utcába, az emberek megnézik majd a fotót, és azt fogják mondani: ez itt a Kohn, de ki az a tiarás Kohn mellett?

★

Varsó. Wyszynski bíboros misét celebrál. Egyszer csak meglátja, hogy az első sorban áhítatos képpel ott ül Kohn. A mise után a kardinális odalép Kohnhoz: – Kohn úr, maga tulajdonképpen mit keres itt? Azt hiszem, sokkal helyesebb lenne, ha maga inkább a zsinagógába járna.

Kohn sértődötten válaszol:

– Miért, eminenciás uram? Egy zsidó már nem is lehet reákciós?

★

Kohn turistaúton jár a Vatikánba, és mindenáron a pápával szeretne beszélni. A svájci gárda azonban nem engedi be a palotába. Amikor a pápa kilép a palota erkélyére, hogy megáldja az egybegyűlteket, Kohn kiabálni kezd: – Pápa úr, engedje meg, hogy szívélyesen köszöntsem!

A gárdisták kezdik már kitaszigálni a térről, de közben azért még odakiáltja:

– És kézcsókomat küldöm a szentséges asszonynak is!

★

Kohn hajótörést szenved a Csendes-óceánon, de életben marad, és sikerül kiúsznia egy lakatlan dél-tengeri szigetre. Ennivalót bőven talál, és viszonylag gyorsan alkalmazkodik a helyzethez. Nemcsak hogy kis kunyhót épít magának, amelyben berendezkedik, de két zsinagógát is. Néhány év múlva egy hajó köt ki a sziget partjainál. Kohn nagyon boldog, amikor a hajósok fölajánlják, hogy magukkal viszik. A matrózok csodálják Kohn rendkívüli teljesítményét, különös tekintettel építményeire. Egy dolog azonban nem fér a fejükbe: miért épít valaki egy lakatlan szigetre mindjárt két templomot is.

– Ó, egyszerű – válaszolja Kohn –, az egyik zsinagógába járok, a másik meg az, ahová be nem teszem a lábam.

★

A háború után Kohn üzleti útra indul Berlinbe. Visszatérése után budapesti ismerősei érdeklődnek a látottakról, hogy tetszett neki az egykori birodalmi főváros.

– Hogy őszinte legyek – válaszolja Kohn jelentőségteljesen –, nekem Aquincum speciel jobban tetszett.

★

A tábornok szózatot intéz egységeihez:

– Katonák! A mi szótárunkból hiányoznak az olyan szavak, mint a félelem és a rettegés!

Kohn közlegény fölteszi a kezét:

– Bocsánat, a majré alatt nem kereste?

★

1948. A kommunisták kisajátítják Kohn ruházati üzletét. A cégtáblát leszerelik, a helyére kiírják: Állami textilkereskedés. Kohnt emberiességi megfontolásokból nem rúgják ki, dolgozhat tovább egykori üzletében. Ennyi humanizmus láttán Kohn hálás a kommunistáknak, és olyan szorgalmasan dolgozik, hogy hamarosan megkapja az élmunkás címet. A kitüntetés napján Kohn fog egy létrát, fölmászik és új cégtáblát szögez a bejárat fölé: „Kohn és Röltex.”

★

1956 októberének napjaiban Kohn nem merészkedik ki a budapesti utcára. Amikor megkérdezik, miért, azt feleli: – Attól tartok, hogy összetévesztenek Rákosival.

– De hát Kohn úr – próbálják nyugtatgatni –, hiszen nem is hasonlít Rákosira!

– Gondolja – kérdez vissza Kohn –, hogy nézi azt valaki?

★

Jézus Krisztus leszáll a földre, és szeretné tudni, emlékeznek-e még rá az emberek. Először fölkeresi a katolikus papot. Becsönget, a pap ajtót nyit.

– Tudod még, hogy én ki vagyok? – kérdezi.

– Nem ismerem önt – hangzik a válasz.

Jézus csalódottan folytatja útját. Becsönget egy evangélikus lelkészhez is, aki szintén nem ismeri fel. A Megváltó nagyon elszomorodik, de végül próbaképpen még egy rabbihoz is becsönget. Nyílik az ajtó, kinéz a rabbi.

– Te megismersz? – kérdezi Jézus. A rabbi alaposan szemügyre veszi, majd némi gondolkodás után széttárja a karját, és azt mondja: – Várjon! Csináljon csak így!

Az értelmiség

Játékszabályok értelmiségieknek:

Ha valamit gondolsz, nem mondd el.

Ha valamit elmondasz, ne írd le.

Ha valamit leírsz, ne publikáld.

Ha valamit publikálsz, ne csodálkozz.

★

Móricka uszodába megy, de a pénztárosnő nem ad neki jegyet. Amikor megkérdezi, miért, a pénztárosnő azt válaszolja: – Mert mindig belepisilsz a vízbe.

– De hát itt mindenki ezt teszi – feleli Móricka.

– Lehetséges – mondja erre a nő –, de nem a trambulinról!

★

Melyek voltak Majakovszkij utolsó szavai 1930. áprilisában elkövetett öngyilkossága előtt?

– Elvtársak! Ne lőjetek!

★

Mi a szovjet vonósnégyes?

Szovjet szimfonikus zenekar nyugati turnéról hazatérve.

★

A szovjet zenészeket a hetvenes években nemigen engedték családostul nyugati turnéra, mivel a hatóságok attól tartottak, hogy nem térnének haza. Ezért néhány muzsikus elutazása előtt orvosi igazolást szerzett, miszerint betegsége miatt állandó ápolásra szorul, ezért nem nélkülözheti a felesége társaságát. A beadott kérvény többnyire az alábbi szavakkal zárult: „Nyugati utamra szeretném magammal vinni a feleségemet, mert beteg vagyok.” Egy alkalommal Msztyiszlav Rosztropovics, a világhírű csellista is beadott egy kérvényt, amely azonban az alábbi mondattal zárult: „Nyugati utamra szeretném magammal vinni a feleségemet, mivel tökéletesen egészséges vagyok.”

(hiteles)

★

A szovjet zeneművész szövetség ülésének napirendjén néhány kolléga magatartása szerepel, akik nyugati utazásaik során a szovjet kormány kultúrpolitikáját kritizálták.

– Az ilyen zenészek – így a párttitkár – soha többé nem utazhatnak külföldre.

– Hogyhogy? – értetlenkedett Rosztropovics. – Mióta számít büntetésnek, hogy valakinek a Szovjetunióban kell élnie?

★

R költő egy langyos nyári éjszakán részegen kószál a budapesti utcán. Egy utcasarkon rájön a vizelhetnék. Két rendőr rajtakapja, amint éppen könnyít magán. Közlik vele, hogy tilos nyilvános helyen vizelni, és elkérik a személyi igazolványát, amelyet részeg gajdolás közepette tiltakozva ad át. A rend őrei a „foglalkozás” rovatban meglátják az „író” bejegyzést, amire föl az egyik megszólal: – Hagyd, értelmiségi.

(hiteles)

★

Miért tér vissza olyan sok magyar értelmiségi nyugati útjáról? Kalandvágyból.

Disznóviccek

Lenin Gorkijnak:

– Alekszej Makszimics, mit szólna egy kis pálinkához és néhány csinos lányhoz? Csapjunk egy görbe estét!

Gorkij nagyon fölháborodik:

– De Vlagyimir Iljics! Most, amikor Oroszország éhezik? Amikor tombol a polgárháború?

Lenin elszégyelli magát:

– Jól van, jól van, Alekszej Makszimics. Akkor igyunk inkább egy kis gyümölcslevet, és érjük be Nagyezsda Konsztantinovnával.

★

A pápa súlyos depresszióban szenved, az orvosok – mint egyetlen hatékony gyógymódot – a testi szerelmet ajánlják. Mivel ez összeegyeztethetetlen a hittel, a pápa visszautasítja a kezelést. Püspökei azonban erős nyomást gyakorolnak rá, úgyhogy őszentsége végül beadja a derekát, mindazonáltal négy feltételt támaszt: Először is legyen vak, hogy ne lásson engem. Másodszor legyen süket, hogy ne hallja a hangom. Harmadszor legyen néma, hogy ne mesélhessen rólam senkinek. Negyedszer pedig legyen jó nagy melle.

★

Grúzia. A homoszexuális Gogoberidzét bíróság elé állítják. A vád: fiatalkorúval való fajtalanodás. Gogoberidzét felszólítja a bíró, mondja el, hogy követte el a tettét. A vádlott föláll és belekezd: – Tisztelt Bíróság, elmondom, ahogy volt. Napozom a strandon. Egyszer csak odajön hozzám ez a gyönyörű fiú. Hosszú comb, keskeny csípő, sötét, göndör fürtök, napbarnította bőr. Képzeljék csak el! Csillog az a szép fekete szeme, szinte teljesen szőrtelen testéről pereg le a tengervíz, és akkor az a csodálatos, kerek fenék…

A bíró elkínzottan sóhajt egyet és a vádlott szavába vág:

– Gogoberidze vádlott, azonnal hagyja abba! Elvégre mi is emberek vagyunk!

★

Magyarország, az ötvenes éve eleje. Az élmunkás az éjszakai műszakból hazatérve rajtakapja a feleségét az ágyban egy másik férfival.

– Na és mondja, mennyivel teljesítette túl a normát? – kérdezi komor arccal a vetélytársát.

– 165 százalékkal – hangzik a válasz. Az élmunkás elsápad:

– Nekem csak 130 százalék sikerült ma. Nyert, magáé az asszony.

★

A repülőgép kapitánya, miután a felszállás után bemondja a hangosanbeszélőbe a szokásos közleményeket, elfelejti kikapcsolni a mikrofont, így aztán mindenki hallja, amikor közli a másodpilótával: – Most megreggelizem, aztán megdugom a stewardesst. A stewardess, aki az utastérben az utasokkal együtt hallja, mit mondott a kapitány, elvörösödik és futni kezd, hogy kikapcsolja a hangszórót. Az egyik utas azonban megállítja és nyugtatgatni kezdi: – Nem kell sietnie, azt mondta, hogy előbb reggelizni akar.

★

1958. Hruscsov szovjet pártfőtitkár amerikai látogatásán szeretne ellátogatni egy bordélyba. El is megy a kuplerájba, és együtt tölt egy éjszakát egy gyönyörű, fiatal prostituálttal. Búcsúzáskor megkérdezi, mennyivel tartozik.

– Öt dollár – mondja a lány. Hruscsov csodálkozik, hogy milyen olcsón szórakozott, és leperkálja a pénzt. Elutazása előtt még egyszer kedve támad bordélyba menni. Felkeresi ugyanazt a lányt, aki azonban ezúttal ezer dollárban szabja meg az árat.

– Hogyhogy? – kérdezi döbbenten Hruscsov – Hiszen legutóbb csak öt dollárba került!

– Hát persze – válaszol a prostituált –, csakhogy múltkor a tévé vállalta a költségeket.

★

1956. London. Bulganyin szovjet kormányfő egy fogadáson kimegy a vécére. Dolga végeztével szeretne visszamenni, ám az ajtó nem nyílik. Észrevesz három gombot a falon, és azt hiszi, a három közül az egyik az automatikus ajtónyitó. Megnyomja az első gombot, mire halk zene szólal meg. Megnyomja a másodikat, hirtelen parfümszag árad a levegőben. Megnyomja a harmadikat, mire kigyullad a falon egy felirat: – Mielőtt kimennél, húzd le a vécét, te hülye!

★

Halála után Kádár János a pokolra jut. Már melegítik neki a megfelelő, olajjal teli üstöt, amikor meglátja, hogy az egyik szomszédos cellában Leonyid Brezsnyev és Gina Lollobrigida szeretkezik. Kádár mélységes felháborodással fordul a főördöghöz: – Hogy lehet, hogy nekem, aki az egész keleti tömb összes pártvezére közül a legliberálisabb voltam, egy üstben kell főnöm, míg ez a gazember a szerelem gyönyöreit élvezheti! Ez olyan, mintha még ki is tüntetnék.

– Kitüntetésről szó sincs – válaszolja a főördög –, ez Lollobrigida büntetése erkölcstelen életviteléért.

★

Két szovjet nő beszámolója tervezett és meghiúsult szexuális kicsapongásairól:

– Nagy orgiát szerveztünk, egyszerre tizenhat férfival akartunk szexelni. Közülük azonban nyolcan impotensek voltak. A maradék nyolcból négyről kiderült, hogy meleg. A maradék négyből kettő alkoholista volt, kettő pedig ideggyenge, így maradtunk szüzek.

★

Párttaggyűlés a Szovjetunióban az ötvenes évek elején. A párttitkár beszédet mond:

– A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt véresen elnyomták a munkásosztályt.

Ivanov veterán kommunistából hatalmas sóhaj szakad föl:

– Hogy micsoda szép idők voltak azok!

A párttitkár azt hiszi, nem hallott jól, úgyhogy folytatja:

– A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt kíméletlenül kizsákmányolták a parasztságot!

– Hogy micsoda szép idők voltak azok! – sóhajt Ivanov.

A párttitkár nem hagyja magát provokálni, folytatja az agitációt:

– A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt nem hagyták kibontakozni az alkotó értelmiséget!

– Hogy milyen szép idők voltak azok! – sóhajt ismét Ivanov.

A párttitkár elveszíti a türelmét:

– De Ivanov elvtárs! – tör ki belőle. – Miért mondja, hogy szépek voltak azok a forradalom előtti idők?

– Borzasztó egyszerű! – válaszolja az öreg Ivanov. – Akkoriban még felállt…

★

Egy férfi az utcán megszólít egy nőt:

– Gyere kefélni! — A nő lekever egy hatalmas pofont a férfinak, aki azonnal el is tűnik. Nem sokkal később azonban visszatér és újra próbálkozik: – Gyere kefélni! – Máris kapja az újabb pofont, ám a nő hirtelen megszánja:

– Mondja, miért csinálja ezt? Miért nem próbál egy kicsit kulturáltan udvarolni a nőknek?

– Ó, én mindig ezt csinálom – válaszolja a férfi. – Naponta legalább tizenöt nőt szólítok meg.

– Jóságos ég – szörnyülködik a nő –, hogy maga hány pofont kaphat!

– Igen, de sokat is kefélek!

★

Egy Trabant elgázol egy tyúkot. A tyúk fölugrik, megrázkódik és kiabálni kezd:

– Na tessék, most meg hová tűnt az a kakas?

★

A baromfiudvarban a tyúk menekül a kakas elől. Egy másik tyúk odakiált neki:

– Miért szaladsz el előle? Semmi rossz nincs abban, amit akar!

– Tudom – válaszolja emez futás közben de futok még néhány kört, nehogy kurvának nézzen!

★

– Miért van ekkora szemed? – kérdezi Piroska a nagy szürke farkastól.

– Hogy jobban lássalak – feleli a farkas.

– És miért van ekkora füled? – kérdezi Piroska.

– Hogy jobban halljalak – feleli a farkas.

– És miért van olyan hatalmas farkad? – kérdezi Piroska.

– Az nem a farkam – pirul el a farkas.

★

A szovjet pártvezetés elhatározza, hogy a televízió-műsort sztriptíz-számokkal gazdagítják, hogy a lakosság ilyen módon is élvezhessen valamit a nyugat áldásaiból. Javában folynak már az előkészületek, amikor a párt főideológusa, Szuszlov a politikai bizottság ülésén megkérdezi, hogy vajon az a nő, aki szovjet emberek milliói előtt fogja magát meztelenül mutogatni, fölnőtt-e a feladathoz.

– Természetesen – feleli Brezsnyev –, abszolút megbízható, régi elvtársnő, 1916 februárja óta tagja a pártnak.

★

Komszomol gyűlés. Vászja egy kis cetlit küld Másának:

– A gyűlés után menjünk a csűrbe baszni.

Mása válaszol:

– Finom célzásodat elértettem, ott leszek!

★

Julcsa hazalátogat a városból a szülőfalujába. Meglátván a lány miniszoknyáját, egy paraszt bácsi így szól hozzá: – Tudod, Julcsa, az én időmben a lányok még mosták a bugyit, nem csak szellőztették.

★

A grúz elmegy az orvoshoz, a rendelőben levetkőzik, előveszi hímvesszejét, és azt mondja az orvosnak:

– Megnézné, doktor úr?

Az orvos alaposan megvizsgálja a péniszt, és azt mondja:

– Felöltözhet. A pénisze teljesen rendben van.

– Tudom – válaszolja a grúz –, de nézze meg, milyen szép nagy!

★

A kolhozelnök magához rendeli Mását, a fejőnőt, és azt mondja:

– Ma egy nyugati újságíró látogat a kolhozunkba, és interjút akar veled csinálni.

– Mi az az interjú? – kérdezi Mása.

– Fogalmam sincs róla. Mindenestre vegyél ülőfürdőt!

★

Miért beszél Dobi István nyitott sliccel a Magyar Televízióban?

Hogy az emberek lássák, tőle is függ valami.

Viccek a viccekről

Szovjetunió. A Brezsnyev-korszak legszürkébb évei. Ketten beszélgetnek:

– Nem tudsz valami új politikai viccet?

– Á, nincs új – hangzik a válasz –, erről is ez a rohadt kormány tehet.

★

Ki építi a Moszkva-Novoszibirszk vasútvonal Novoszibirszkbe tartó sínéit?

Aki ilyen vicceket mesél.

És ki építi a síneket Novoszibirszkből Moszkvába?

Aki nevet rajtuk.

★

Kocsma az NDK-ban. Az egyik asztalnál valaki viccet mesél:

– Mi a különbség a pápa pöcse és Walter Ulbricht között? Semmi, mindkettő fölösleges.

Az asztalnál ülő spicli feljelenti a viccmesélőt, akit perbe fognak és öt év börtönre ítélnek. Az illető szabadulása után ismét feltűnik a kocsmában, ahol összetalálkozik feljelentőjével. A spicli alattomosan új viccel provokálja áldozatát: – Mi a különbség Walter Ulbricht és egy disznó között?

Emberünk, aki egyszer már megégette magát, most résen van és rávágja:

– Nincs is köztük különbség!

★

Kádár János megtudja, hogy Magyarországon a legtöbb politikai viccet egy Kohn nevű szegény ördög találja ki.

Kádár magához hívja Kohnt, meséljen neki személyesen vicceket. Amikor az első titkár gazdagon terített asztalnál fogadja, Kohn nem tud betelni a látvánnyal. Észlelve vendége csodálkozását, Kádár atyaian odaszól: – Látja, hamarosan így élnek majd hazánkban a dolgozók.

– De Kádár elvtárs – feleli Kohn –, hajói tudom, itt ma nekem kell vicceket mesélnem.

Peresztrojka és posztkommunizmus

Mi az, ami még a kommunizmusnál is rosszabb?

Az, ami utána következik.

★

Glasznoszty, Moszkva. Az újságok korábban elképzelhetetlen nyíltsággal kezdenek írni. Ivanov polgár egy reggelen felhívja cimboráját, Petrovot: – Olvastad a mai Pravdát?

– Még nem. Miért, mi van benne?

– Pszt, nem telefontéma!

★

Kuba, a nyolcvanas éve végén. Fidel Castro hajat vágat. A fodrásza egész idő alatt szóval tartja, és minden egyes mondatában legalább egyszer megemlíti a peresztrojka szót. A maximo líder elveszíti türelmét, és ordítani kezd: – Miért emlegeti minden mondatában a peresztrojkát?

– Bocsásson meg, Castro elvtárs – felel a fodrász –, nagyon egyszerű. Akárhányszor kimondom ezt a szót, Önnek égnek áll a haja, és akkor sokkal könnyebb levágni.

★

A Gorbacsov által bevezetett alkoholellenes kampány idején moszkvai körökben mindennapos beszédtéma volt, hogy vajon szexuálisan aktív-e a pártvezér.

– Hát persze, hogy az! – hangzott a válasz. – Ha nem lenne, akkor még azt is betiltotta volna…

★

Moszkva, 1991 tavasza. Gorbacsov szobájában, a Kremlben így szól saját képmásának:

– Na, te szegény, téged nemsokára leakasztanak.

– Téged, barátom meg fel – válaszol a kép.

★

Mása az erődben gombászik. Egyszer csak megpillant egy vénséges vén embert, és megijed.

– Ne félj, édes lányom – mondja az öreg. – Szerdjuk vagyok, a partizán. A megszállók ellen harcolok.

– De bácsi – feleli Mása –, ötven éve vége a háborúnak!

– Uramisten! – válaszol rémülten a partizán. – Én meg csak robbantgatok, robbantgatok…

★

Arisztid, Tasziló és Tasziló fia, a kis Agenor sétálni megy. Tasziló egyszer csak látja, hogy a fia túrja az orrát.

– Ha nem hagyod abba, de rögtön, kapsz egy fülest! – így a szigorú atya.

– De Tasziló – veszi védelmébe a gyereket Arisztid –, hadd tombolja ki magát a gyerek!

★

Habsburg Ottó beszél az Európa Parlamentben, és látja, hogy a terem kong az ürességtől.

– Mi van? – kérdezi a teremszolgától.

– Focimeccs – hangzik a válasz –, Ausztria-Magyarország.

– Ausztria-Magyarország? – kérdez vissza Ottó. – És ki ellen?

★

Egy grúz megtakarított pénzéből vesz egy Ladát. Az autó másnapra eltűnik a parkolóból. Hosszú takarékosodás után ismét vásárol egy Ladát, de másnapra az is eltűnik a helyéről. Amikor az újabb spórolás után vásárolt Ladát is ellopják, emberünk kitesz egy táblát a parkolóba: – Testvéreim! Hagyjátok, hadd autózzam legalább egyszer!

Másnap a parkolóban ott talál egy Mercedest, a szélvédő mögött egy cédulával:

„Az autózás még rendben, de hazaárulás nincs!”

★

1991. A kelet-európai rendszerváltások után Bush, Mitterrand és Havel beszélget az államférfiak nehéz gondjairól: – Képzeljétek – panaszkodik Bush elnök –, tizenegy tanácsadóm van. Az egyikük KGB-ügynök, de nem tudom, melyik!

– Nekem is tizenegy tanácsadóm van – veszi át a szót Mitterrand elnök –, és egyikük AIDS-es, de nem tudom, melyik!

– Nekem is éppen tizenegy tanácsadóm van – mondja erre Havel –, egyikük intelligens, de nem tudom, melyik!

★

Nagy az izgalom az erdőben, az a pletyka járja ugyanis, hogy a medvének van egy listája, amelyen minden olyan állat szerepel, akit fel akar falni. A róka a tisztánlátás végett felkeresi a medvét és megkérdezi: – Mondd csak, medve, igaz, hogy van egy listád?

– Igaz – válaszolja a medve.

– És mondd csak – folytatja a róka –, lehetséges, hogy én is rajta vagyok?

– Lehetséges – válaszolja a medve.

– De hát ez borzasztó – sopánkodik a róka.

– Az bizony – mondja a medve, és felfalja a rókát.

Másnap a borz tesz látogatást a medve barlangjában.

– Mondd csak, medve, igaz, hogy van egy listád?

– Igaz – válaszolja a medve.

– És mondd csak – folytatja a borz én is rajta vagyok?

– Rajta – válaszolja a medve.

– De hát ez iszonyú – fakad sírva a borz.

– Az bizony – mondja a medve, és felfalja a borzot.

Harmadnap a nyúl keresi fel a medvét.

– Mondd csak, medve, tényleg van egy listád?

– Tényleg – válaszolja a medve.

– És mondd csak – folytatja a nyúl –, ezen a listán tényleg rajta van minden állat, akit meg akarsz enni?

– Tényleg – válaszolja a medve.

– Én is rajta vagyok?

– Rajta bizony – mondja a medve.

– És mondd csak – kérdezi a nyúl – nem tennéd meg, hogy engem kihúzol?

– De, nagyon szívesen – válaszolja készségesen a medve.

★

1990-ben konferenciára utaztam. A tanácskozást a Weimar közelében lévő pettersburgi kastélyban rendezték meg. Weimarban leszálltam a vonatról. A pályaudvar előtti téren felfedeztem egy bódét, rajta az „Információ” táblával. Közelebb érve megláttam egy kisebb kartonlapot, rajta a „Felvilágosítás nincs” felirattal. Az ablak mögött ennek ellenére ott ült egy idősebb hölgy. Odaléptem és megkérdeztem, hogy jutok el Ettersburgba. A hölgy udvarias mosollyal közölte: – Sajnos nem vagyok idevalósi.

(hiteles)

★

Amikor a reálisan létező szocializmus megdőlt a Szovjetunióban és Kelet-Európában, megkérdezték a bölcs rabbit: – Mi lesz ennek a vége, rebbeleben?

– Hogy a vége mi lesz, tudom – válaszolta a rabbi. – Én csak azt nem tudom pontosan, hogy mi lesz azelőtt…

★

Mi lesz a pravoszláv egyház következő zsinatának legfontosabb napirendi pontja?

Hogy megvalósítható-e az apokalipszis egy országban.

Név-és tárgymutató

Adenauer, Konrád (1876-1967)
Német politikus, 1949-től 1963-ig szövetségi kancellár, 1950-től 1966-ig a CDU elnöke.

Andropov, Jurij Vlagyimirovics (1914-1984)
1954-től 1957-ig budapesti szovjet nagykövet, 1967 és 1982 között a szovjet titkosszolgálat, a KGB főnöke, 1982-től haláláig az SZKP főtitkára.

ÁVH
Államvédelmi Hatóság, a sztálinista Magyarország titkosrendőrsége. 1956-ban oszlatták fel.

Brezsnyev, Leonyid Iljics (1906-1982)
1964-től haláláig az SZKP főtitkára, 1967-től haláláig államfő.

Bulganyin, Nyikolaj Alekszandrovics (1895-1975)
1947-től 1949-ig, illetve 1952-től 1955-ig szovjet hadügyminiszter, 1955-től 1958-ig miniszterelnök. 1958-ban leváltották.

Bush, George Herbert Walker (1924-)
1981-től 1989-ig. amerikai alelnök, 1989-től 1993-ig az Egyesült Államok elnöke.

Carillo, Santiago (1915-)
1982-ig a Spanyol Kommunista Párt elnöke, a liberális kommunizmus, az eurokommunizmus meghirdetője.

Castro, Fidel (1927-)
A kubai forradalom vezetője, a forradalom győzelme után, 1959-től a kommunista párt elnöke, 1976-tól államfő. 2008-ban hivatalosan lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról.

Ceauşescu, Nicolae (1918-1989)
Román diktátor, 1965-től 1989-ig a Román Kommunista Párt főtitkára, 1967-től haláláig az Államtanács elnöke, 1974-től haláláig államfő. 1989 decemberében rögtönítélő katonai bíróság ítélte halálra és végeztette ki.

Csernyenko, Konsztantyin (1911-1985)
1984/85-ben az SZKP főtitkára.

Dobi István (1898-1968)
Eredetileg kisgazdapárti politikus. 1952-től 1967-ig az Elnöki Tanács elnöke.

Dubček, Alexander (1921-1993)
1968/69-ben a Csehszlovák Kommunista Párt első titkára. 1970-ben kizárták a pártból. 1989-től 1992-ig csehszlovák parlamenti elnök.

Dzerzsinszkij, Feliksz Edmundovics (1877-1926)
A szovjet titkosszolgálat alapítója.

Eurokommunizmus
A spanyol és olasz kommunista pártokban a hetvenes években jelentkező, valamiféle pluralista szocializmusmodellből kiinduló irányzat, amely bírálta a valós szocializmusban elkövetett emberi jogsértéseket.

Gagarin, Jurij (1934-1968)
Szovjet űrhajós, az első ember a világűrben, 1961-ben elsőként kerülte meg a Földet.

Gaulle, Charles de (1890-1970)
1944-től 1946-ig, majd 1958-ban májustól októberig francia miniszterelnök. 1958-tól 1969-ig államfő.

Gerő Ernő (1898-1980)
Vezető kommunista funkcionárius, 1955/56-ban miniszterelnökhelyettes, 1956 júliusa és októbere között a pártfőtitkár. 1956 után kizárták a pártból.

Gomułka, Władisław (1905-1982)
1943 és 1948 között a Lengyel Kommunista Párt főtitkára, 1951 és 1954 között börtönben ült, 1956 és 1970 között a LEMP első titkára.

Gorbacsov, Mihail Szergejevics (1931-)
1985-től 1991-ig, az SZKP főtitkára, 1988-tól 1991-ig a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöke. A peresztrojka politikájának meghirdetésével ő indította el a kelet-európai változásokat.

Gorkij, Maxim (1868-1936)
Orosz író.

Grotewohl, Ottó (1894-1964)
1949 és 1964 között az NDK kormányfője.

GUM
A legnagyobb moszkvai állami áruház.

Habsburg, Ottó (1912-)
Az Európai Parlament képviselője, az utolsó osztrák császár fia.

Havel, Vaclav (1936-)
Cseh író, ellenzéki magatartása miatt a hetvenes-nyolcvanas években több ízben is bebörtönözték. 1990 és 1992 között Csehszlovákia államelnöke, Csehország és Szlovákia különválása után 1993-tól 2003-ig cseh államfő.

Hodzsa, Enver (1908-1985)
1943-tól 1985-ig az albán kommunista párt főtitkára, 1944-től 1954-ig albán miniszterelnök.

Honecker, Erich (1912-1994)
1971-től az NSzEP első titkára, majd főtitkára, 1976-tól az NDK államfője. 1989 októberében leváltották posztjairól.

Hruscsov, Nyikita Szergejevics (1894-1971)
Sztálin halála után 1953-től 1964-ig az SZKP első titkára, 1958-tól szovjet kormányfő is. 1964 októberében leváltották.

Jaruzelski, Wojciech (1923-)
1968 és 1983 között lengyel hadügyminiszter, 1981-től 1989-ig miniszterelnök és a LEMP első titkára, 1989/90-ben lengyel államfő.

Kennedy, John Fitzgerald (1917-1963) 1961-tól 1963-ig amerikai elnök.

KGB (Komityet Gaszudársztvennoj Bezopásztnosztyi)
Szovjet állambiztonsági hatóság.

Koszigin, Alekszej Nyikolajevics (1904-1980)
1946-tól 1960-ig szovjet miniszterelnökhelyettes, 1964-től 1980-ig miniszterelnök.

Lukács György (1885-1971)
Magyar filozófus és irodalomtörténész, 1949-től 1956-ig országgyűlési képviselő, 1956-ban a Nagy Imre-kormány kultuszminisztere, a forradalom eltiprása után letartóztatták, és kizárták az Akadémiáról.

Lumumba, Patrice (1925-1961)
Kongói politikus, 1960-ban néhány hónapig miniszterelnök, 1960 végén letartóztatták és nem sokkal később meggyilkolták.

Lunacsarszkij, Anatolij Vasziljevics (1875-1933)
Szovjet politikus, 1917-től 1929-ig közoktatási népbiztos.

Mao Ce-tung (1893-1976)
1949-től haláláig kínai államfő.

II. Miklós (1868-1918)
Az utolsó orosz cár.

Mikojan, Anasztáz (1895-1978)
Szovjet politikus, 1926-tól 1955-ig népbiztosként, illetve, miniszterként több tárca élén is állt, 1964/65-ben szovjet államfő volt.

Mitterrand, François (1916-1996)
Francia szocialista politikus, 1981 és 1995 között államfő.

I. (Nagy) Péter (1672-1725)
Orosz cár.

Nixon, Richárd Milhouse (1913-1994)
1969 és 1974 között az Egyesült Államok elnöke. A Watergate-ügy néven elhíresült botrány után lemondásra kényszerült.

Novotny, Antonin (1904-1975)
1953 és 1968 között a Csehszlovák Kommunista Párt első titkára, 1957 és 1968 között csehszlovák államfő.

Reagan, Ronald Wilson (1911-2004)
1981 és 1989 között amerikai elnök.

IV. (Rettegett) Iván (1530-1584)
Orosz cár.

Rosztropovics, Msztyiszlav (1927-2007)
Világhírű orosz muzsikus, csellista, karmester, 1974 és 1990 között emigrációban élt.

Szadat, Anvar (1918-1981)
1970-től meggyilkolásáig egyiptomi elnök.

Szamizdat
A szocialista országokban illegálisan terjesztett irodalom.

Szolzsenyicin, Alexander (1917-2008)
Nobel-díjas orosz író, megjárta a Gulagot, 1974-ben kiutasították a Szovjetunióból.

Sztálin, Joszif Visszarionovics (1879-1953)
Szovjet diktátor.

Szuszlov, Mihail Andrejevics (1902-1982)
Évtizedeken keresztül a szovjet kommunista párt főideológusa, 1966-tól haláláig az SZKP PB tagja.

Togliatti, Palmiro (1893-1964)
1927-től az OKP főtitkára.

Truman, Harry Spencer (1884-1972)
1945-től 1952-ig amerikai elnök.

Ulbricht, Walter (1893-1974)
1946 és 1971 között az NSZEP főtitkára, 1971 és 1974 között elnöke, 1960-tól az NDK Államtanács elnöke.

Zsivkov, Todor (1911-1998)
1954-től 1989-ig a bolgár kommunista párt első titkára, 1962 és 1971 között miniszterelnök, 1971 és 1989 között államfő.

Nyomdai előkészítés:
Majoros Árpád

Szekszárdi Nyomda, 2009
Felelős vezető: Vadász József

Megjegyzések

[←1]

A viccekben előforduló személyekről és intézményekről lásd a Kislexikont.

[←2]

Az orosz viccek együgyű figurái a csukcsok

[←3]

Hiteles anekdota, a mondást Szalai Sándornak tulajdonítják.

[←4]

Az NDK optikai iparának legfontosabb gyára.

[←5]

A Robotron teljes nevén:VEB Kombinát Robotron az NDK elektronikai iparának „zászlóshajója” volt, amelynek technikai színvonala jóval elmaradt a hasonló profilú nyugati cégeké mögött.

[←6]

Az Intershop az NDK területén működő bolthálózat volt, amelyben kemény valutáért a kereskedelemben amúgy nem árusított nyugati árucikkeket lehetett vásárolni.