Friderikusz Sándor és Hajdú Péter. Hogyan
vált ez a két sztár a magyar média meghatározó alakjává? Ki adhatna
erre a kérdésre hitelesebb választ, mint Dömsödi Gábor, aki hosszú
éveken keresztül dolgozott velük együtt, az első szakmai
lépéseiktől fogva segítve, követve pályafutásukat.
A könyv természetesen szubjektív módon ad magyarázatot, hiszen az
író az egyik főszereplővel némiképp elfogult. Mindig is kiemelkedő
tehetségnek tartotta, ezért nagyra értékelte őt, és emiatt hibáival
szemben is elnézőbb. A másik főszereplőt ugyanakkor a kezdetektől
fogva fenntartásokkal kezelte, és még akkor sem tartotta
barátjának, amikor már látszólag remekül kiegészítették egymást, és
jól ment a közös munka. De a szerző megpróbál igazságos lenni.
Bemutatja a kedvelt szaktárs hibáit, és keresi a másik erényeit.
Eközben szembesíti magát azokkal az okokkal, amelyek miatt ő maga
nem lett olyan sikeres, mint közvetlen munkatársai.
Dömsödi Gábor a magyar televíziózás két kimagasló nézettségű
műsora, a Friderikusz Show és a Névshowr kulisszatitkaiba is
betekintést nyújt. Történeteiből nyomon követhetjük Friderikusz és
Hajdú pályafutását a kezdeti lépésektől a sztárrá válásig. A
személyes élményekkel átszőtt fejezetekben egyaránt találkozhatunk
valódi televíziós személyiségekkel, és olyanokkal, akiket végre jó
lenne már elfelejteni. Eközben átélhetjük, hogyan lett
szocialistából közszolgálati, majd kereskedelmi- bulvár ez a
médium. Tananyag ez a könyv a feltörekvő sztárjelölteknek, és
szórakoztatóan érdekes olvasmány mind a rajongó, mind a
távolságtartó tévénézők számára.
Friderikusz Sándor és Hajdú Péter. Hogyan vált ez a két sztár a magyar média meghatározó alakjává? Ki adhatna erre a kérdésre hitelesebb választ, mint Dömsödi Gábor, aki hosszú éveken keresztül dolgozott velük együtt, az első szakmai lépéseiktől fogva segítve, követve pályafutásukat.
A könyv természetesen szubjektív módon ad magyarázatot, hiszen az író az egyik főszereplővel némiképp elfogult. Mindig is kiemelkedő tehetségnek tartotta, ezért nagyra értékelte őt, és emiatt hibáival szemben is elnézőbb. A másik főszereplőt ugyanakkor a kezdetektől fogva fenntartásokkal kezelte, és még akkor sem tartotta barátjának, amikor már látszólag remekül kiegészítették egymást, és jól ment a közös munka. De a szerző megpróbál igazságos lenni. Bemutatja a kedvelt szaktárs hibáit, és keresi a másik erényeit. Eközben szembesíti magát azokkal az okokkal, amelyek miatt ő maga nem lett olyan sikeres, mint közvetlen munkatársai.
Dömsödi Gábor a magyar televíziózás két kimagasló nézettségű műsora, a Friderikusz Show és a Névshowr kulisszatitkaiba is betekintést nyújt. Történeteiből nyomon követhetjük Friderikusz és Hajdú pályafutását a kezdeti lépésektől a sztárrá válásig. A személyes élményekkel átszőtt fejezetekben egyaránt találkozhatunk valódi televíziós személyiségekkel, és olyanokkal, akiket végre jó lenne már elfelejteni. Eközben átélhetjük, hogyan lett szocialistából közszolgálati, majd kereskedelmi- bulvár ez a médium. Tananyag ez a könyv a feltörekvő sztárjelölteknek, és szórakoztatóan érdekes olvasmány mind a rajongó, mind a távolságtartó tévénézők számára.