– Ha a sárkánykirálynő nem repülésre való, minek van szárnya? – kérdezte Lessza. Őszintén igyekezett a kedves érdeklődés hangján megszólalni.

Meg kellett tanulnia, hogy noha természetéből adódóan könnyen dühbe gurult, ezentúl csendben kell bosszankodnia. Az átlagos permektől eltérően a sárkánylovasok könnyen megérezték az erős érzelmeket.

R'gul meglepetten összevonta bozontos szemöldökét. Lemondóan becsukta a száját. Lessza már azelőtt tudta a választ, hogy a férfi kimondta volna.

– A királynők nem repülnek – jelentette ki higgadtan a sárkánylovas.

– Kivéve a nászrepülést – javította ki Sz'lil. Éppen elbóbiskolt, ami nála könnyen és gyakran megesett, noha jóval fiatalabb volt, mint a lendületes R'gul.

Megint veszekedni fognak, gondolta Lessza, és elfojtott egy nyögést. Ebből legfeljebb fél órát volt képes elviselni, utána a gyomra háborogni kezdett. Az új sárkányúrnő megtanítása a „sárkányokkal, Sárkányfészekkel és a Pernnel szembeni kötelességekre" gyakran parttalan vitába torkollt a szó szerint bemagolandó és fölmondandó leckék legapróbb részletei fölött. Néha, mint ahogy most is, a lány abban bízott, hogy a férfiak annyira belebonyolódnak következetlenségeikbe, hogy öntudatlanul egykét igazságot is elmondanak.

– A királynő csak a nász során repül – hagyta jóvá R'gul a helyesbítést.

– De ha a párosodáshoz föl tud szállni, akkor biztosan máskor is tud repülni – ellenkezett Lessza kitartó türelemmel.

– A királynők nem repülnek. – R'gul ebből nem engedett.

– Zsora soha nem repült sárkányon – motyogta Sz'lil, és szaporán pislogott, ahogy a múltat felidézte. – Zsora soha nem hagyta el ezt a lakosztályt.

– Elvitte Nemorthot az etetőhelyre – csattant föl R'gul.

Lessza torkában fölgyűlt az epe. Nagyot nyelt. Rá kell vennie őket, hogy távozzanak. Nem lesz gyanús, hogy Ramoth ébredése mindig kapóra jön a lánynak? Talán jobb lenne, ha R'gul Hathját költené fel. Megengedett magának egy somolygást, megnyugtatta titkolt képessége, hogy a Sárkányfészek valamennyi sárkányához, zöldekhez, kékhez, barnákhoz és bronzokhoz egyaránt beszélni tud, és hallja a gondolataikat.

– Már amikor egyáltalán rá tudta venni Nemorthot arra, hogy megmoccanjon – motyogta Sz'lil, és aggodalmasan tépkedte az ajkát.

R'gul dühösen nézett Sz'lilre, hogy beléfojtsa a szót, majd jelentőségteljesen megkocogtatta Lessza palatábláját.

A lány elfojtotta sóhaját, és fölvette az íróvesszőt. Már kilencszer pontosan leírta a balladát. A jelek szerint tíz volt R'gul szerencseszáma, mert Lesszának a hagyományos tanítódalok, katasztrófamondák és törvények mindegyikét betűről betűre tízszer le kellett írnia. Igaz, a felét sem értette, de kívülről fújta mindet.

Tenger forr, és hegy vajúdik, írta.

Lehetséges. Ha nagy földrengésre kerül sor. Ruatha alagban Fax egyik testőre egyszer megtisztelte az alagot egy történettel, amely még az ükapja idejéből származott. Kelet-Erőd egy egész part menti falu a tengerbe csúszott. Abban az évben hatalmas szökőárak sújtották a földet, és ugyanabban az időben Iszta mögött egy lángoló üstökű hegy emelkedett. Évekkel később alámerült. Talán erre vonatkozik a sor. Talán.

Homok ég… Igaz, azt beszélték, nyáron az Ajgen-fennsík elviselhetetlen. Nincs árnyék, nincsenek fák, sem barlangok, csak a kopár homokpuszta. Nyáridőben még a sárkánylovasok is messzire elkerülték azt a vidéket. Ha jobban belegondol, akkor a keltető homokja is mindig melegnek érződik. Vajon felforrósodik-e annyira, hogy égessen? És különben is, mi melegítette fel? Ugyanaz a láthatatlan, belső tűz, mint ami fölfűtötte egész Benden sárkányfészekben a fürdőmedencék vizét?

Sárkány szólít… Féltucat értelmezése is lehet, és R'gul egyetlen hivatalos magyarázatot sem volt hajlandó adni. Ez azt jelenti, hogy a sárkányok fölszólítják az embereket, hogy figyeljenek a Rőtcsillagra? De hogyan? Valamiféle különleges kiáltással, mint amit akkor hallatnak, ha egy fajtársuk eltávozik, hogy túlnan haljon meg? Vagy akkor szólítanának, amikor elhalad a Rőtcsillag? Amellett persze, hogy hagyomány szerint fölperzselik a levegőben a szálakat? Mennyi mindenről hallgatnak a balladák, és senki nem magyarázza el őket! Valaha biztosan volt azonban valami magyarázat.

Falat emelj, rakd a tüzet, védd világod, irtsd a füvet!

Még több rejtély. Vajon mit raknak a tűzre? Csak nem a tűzkövekre gondoltak? És milyen fal? A kövek egymásra gurulnak, mint egy lavinában? A ballada szerzője legalább az évszakot jelezhette volna – vagy mégis megtette a fű szerepeltetésével? A növényzet állítólag vonzotta a szálat, ezért hagyomány szerint az emberi települések körül nem hagyták meg. De a kövek nem tudják kivédeni, hogy a szál a föld alá ne fúrja magát, és ott elszaporodjon. Csak a tűzkövet rágó sárkányok foszfinlehelete állította meg a szálat. Lessza halványan elmosolyodott. Manapság senki, még a sárkányemberek sem – F'lar és alárendeltjei kivételével – vették a fáradságot, hogy tűzkővel gyakorlatozzanak, nemhogy kigyomlálták volna a házak körül a füvet. Újabban az évszázadokig kopárra perzselt dombhátakat is felverte a zöld tavasszal.

Minden hágót őrizzetek!

Az íróvesszővel fölkarcolta a mondatot, és azt gondolta: nehogy egy sárkánylovas is észrevétlenül elhagyhassa a Sárkányfészket.

R'gul jelenlegi szárnyvezér-politikája azon az ötleten alapult, hogy ha sem a nagyurak, sem az alaglakók nem látják a sárkánylovasokat, senkit nem sérthetnek meg. Még a hagyományos őrjáratok is lakatlan terület fölött repültek, hogy a felzúdulás az „élősködő" Sárkányfészekről elcsituljon. Fax, akinek nyílt ellenállása a mozgalmat táplálta, nem vitte magával a sírba az elégedetlenséget. Azt beszélték, Larad, Telgar ifjú nagyura lett az új vezető.

R'gul, a sárkányvezér. Ez elkeserítette Lesszát. A férfi kétségtelenül alkalmatlan volt a posztra, mégis Hath kísérte Nemorthot a legutolsó nászrepülésen. Hagyomány szerint (kezdte meggyűlölni ezt a szót, a nevében elhallgatott titkokért) a sárkányvezér a királynő párjának lovasa volt. R'gul külsőre megfelelt

– nagydarab, erős férfi volt, élettel teli, uralkodó típus, akinek durva arca szigorú, fegyelmezett személyiségről árulkodott. Lessza azonban úgy gondolta, a fegyelem rossz irányt vett.

F'lar viszont… ő olyan fegyelemre kényszerítette magát és lovasait, amellyel Lessza is egyet tudott érteni. Ő a sárkányvezérrel szemben nemcsak őszintén hitt a törvényekben és hagyományokban, amelyeket követett, hanem meg is értette őket. A lány időről időre megfejtett egy-két zavarba ejtő leckét F'lar odavetett mondatai alapján. A hagyomány szerint azonban csak a sárkányvezér oktathatta a sárkányúrnőt.

A Tojásra, miért nem Mnementh, F'lar bronz óriása repült Nemorthszal? Hath nemes állat volt, ereje teljében, de sem méretben, sem szárnyfesztávolságban, sem erőben nem vetekedhetett Mnementhtel. Ha ő szállt volna a királynővel, nem csak tíz tojásból állt volna az utolsó fészekalj.

Zsora, az elhunyt, és nem sokáig siratott sárkányúrnő, kövér volt, ostoba és hozzá nem értő. Ebben mindenki egyetértett. Állítólag a sárkány legalább annyira tükrözte a lovas személyiségét, mint a lovasé a sárkányét. Lessza bírálóan elgondolkodott. Mnementhet kétségtelenül éppúgy taszította a sárkány, mint ahogy F'lart a lovasa – illetve nem lovasa, javította ki magát a lány, és gúnyosan a szundikáló Sz'lilre pillantott.

De ha F'lar Ruatha alagban belement abba a kétségbeesett párbajba, csak hogy megmentse Lessza életét, és az igézés egyik jelöltjeként a Sárkányfészekbe vigye, miért nem vette át az irányítást, amint a lány győzedelmeskedett, s miért nem taszította le posztjáról R'gult? Mire várt? Elég hevesen és meggyőzően érvelt, hogy Lessza lemondjon Ruatháról és Benden sárkányfészekbe menjen. Vajon miértviselkedik ilyen hűvösen távolságtartóan most, amikor a Sárkányfészek egyre mélyebbre süllyed a kegyvesztettségbe?

– Hogy megmentsd a Pernt – mondta F'lar. Mi mástól, ha nem R'gultól? Jobb lenne, ha F'lar máris nekikezdene a megmentésnek! Vagy arra vár talán, hogy R'gul végzetes hibát kövessen el? R'gul pedig nem fog hibázni, gondolta keserűen Lessza, legalábbis addig, amíg nem tesz semmit. Még annyit sem, hogy elmagyarázza azt, amit a lány tudni szeretne.

Csillagkövek égre látnak. Lessza a párkányáról látta a Csillagkő égre kirajzolódó háromszögét. Mindig egy őr-lovas állt mellette. Egy napon fölmegy oda is. Gyönyörű kilátás eshetik onnan a Benden-hegygerincre és a Sárkányfészek lábánál elterülő fennsíkra. Az előző fordulóban nagy ünnepséget rendeztek a Csillagkőnél, amikor a nap egy pillanatra megpihent az Ujj-kövön, a téli napforduló jeleként. Ez azonban csak az Ujj-kő jelentőségét fedte föl, a Csillagkőét nem. Még egy magyarázatra váró rejtély.

Sárkány fészkek készen állnak, írta Lessza mogorván. Többes szám. Nem Sárkányfészek, hanem sárkányfészkek. R'gul nem tagadhatta, hogy öt üres sárkányfészek állt a Pern különböző pontjain, ki tudja, hány forduló óta üresen. Lesszának a nevükön kívül még az alapításuk sorrendjét is meg kellett tanulnia. Az első és legnagyobb Erőd volt, aztán következett Benden, Magasorom, a forró Ajgen, a tengeri Iszta és síkvidéki Telgar. Semmi magyarázata nem volt azonban annak, miért néptelenedett el közülük öt. S annak sem, hogy a nagy Bendenben, amely ötszáz sárkányt is el tudott volna szállásolni miriád fészekalagjában, miért csak kétszáz állat élt. R'gul természetesen megpróbálta az új sárkányúrnővel elhitetni a kézenfekvő kifogást, miszerint Zsora rossz és ideges természetű úrnő volt, aki hagyta, hogy a sárkánykirálynő degeszre zabálja magát. (Lesszának senki nem árulta el, ez miért helytelen, és azt sem, hogy miért örültek ugyanakkor annyira annak, ha Ramoth telefalta magát.) Ramoth persze még növésben volt, s olyan gyorsan növekedett, hogy a változás napról napra követhető volt.

Lessza elmosolyodott. Mosolyát még R'gul és Sz'lil jelenléte sem volt képes tompítani. Fölnézett a palatáblájáról a folyosóra, amely a tanácsteremből a Ramoth fészkéül szolgáló nagy barlangba vezetett.

Érzékelte, hogy a sárkány még mindig mélyen alszik. Szerette volna, ha az állat fölébred, szeretett volna a szivárványszínű szempár szeretetében fürdeni, érezni a megnyugtató barátságot, amely elviselhetővé tette az életet a Sárkányfészekben. Néha Lessza úgy érezte, két emberre szakad: vidám és elégedett volt, ha Ramothtal foglalkozhatott, szürke és ingerült, ha a sárkány aludt. Lessza hirtelen elvágta a nyomasztó gondolatsor fonalát, és szorgalmasan a leckéje fölé hajolt. Ez legalább segített elütni az időt.

Rőtcsillag a fejünk felett.

Az a sötét, rejtélyes Rőtcsillag. Lessza a puha viaszba nyomta az íróvesszőjét, hogy a sor végét jelezze.

Ott volt az a feledhetetlen hajnal, több mint két éve, amikor baljós előérzet verte fel a ruathai sajtraktár szalmájából. A Rőtcsillag rávillogott.

Mégis itt volt, a F'lar által fölfestett fényes, tevékeny jövő azonban csak nem jött el. Lessza ahelyett, hogy rejtett hatalmával a Pern jóléte érdekében irányította volna a történéseket és embereket, eseménytelen, tanulságoktól mentes, fárasztó napok igájában nyögött, és torkig volt már R'gullal, Sz'lillel és azzal, hogy csak a sárkányúrnő lakosztályában, az etetőmezőn és a tónál tartózkodhat. A képességét csak arra használta, hogy úgynevezett tanárainak leckéit félbeszakítsa. Lessza összeszorította a fogát, és arra gondolt, hogy ha nem lenne Ramoth, egyszerűen fogná magát, és elmenne. Letaszítaná Gemma fiát, és elfoglalná Ruatha alagját, ahogy azt Fax halálakor meg kellett volna tennie.

Ajkába harapott, és gúnyosan mosolygott magán. Ha nem lenne Ramoth, az igézés után amúgy sem maradt volna tovább egy percig sem. Abban a pillanatban azonban, hogy a tekintete találkozott a keltetőben a fiatal királynőével, csak Ramoth számított. Lessza a sárkányé volt, az meg az övé, testestül-lelkestül, visszavonhatatlanul összehangolva. Csak a halál téphette el e hihetetlen köteléket.

Időnként a sárkány nélkül maradt lovas életben maradt, mint Lital, Ruatha felügyelője is, de csak árnyéka volt önmagának, és állandó kín gyötörte. Amikor egy sárkány lovasa meghalt, az állat túlnanra ugrott, a fagyos semmibe, amelyen keresztül a sárkányok azonnal a Pern egyik pontjáról a másikra tudták szállítani lovasaikat. Lessza tudta, hogy túlnan szállni nagy veszedelem a képzetlenekre nézve, félő, hogy három köhintésnél hosszabb időre csapdába esnek túlnan.

Lessza egyetlenegyszer röpült Mnementh nyakán, de kielégíthetetlen vágy fogta el, hogy megismételje az élményt. Ártatlanul azt gondolta, hogy megtanítják, ahogy a fiatal lovasokat és sárkányfiókákat is. Neki azonban, mint Ramoth után alighanem a legfontosabb sárkányfészeklakónak, a földön kellett maradnia, miközben a fiatalok a végeláthatatlan gyakorlatok során ki-be villantak a túlnanba a Sárkányfészek fölött. Felháborította az elviselhetetlen tiltás.

Ramothnak akár nőstény, akár nem, rendelkeznie kéne a túlnanra ugrás képességével, akárcsak a hímeknek. Elméletét egyértelműen alátámasztotta – legalábbis számára – Moreta röptének balladája. Vajon a balladák nem tanításra szolgáltak? Hogy oktassák az írni-olvasni nem tudókat? Ez a két felfuvalkodott tökfilkó ugyan letagadhatja a ballada létét, de hogyan tanulta volna meg Lessza, ha nem létezett? Valószínűleg ugyanazt a választ kapta volna, gondolta a lány savanyúan, mint arra a kérdésre, hogy miért van szárnya a királynőknek.

Ha R'gul beleegyezik – márpedig ő addig fogja nyúzni, amíg meg nem engedi – abba, hogy magához ragadja „hagyományos" rangját a följegyzések őrzőjeként, akkor megkeresi a balladát. Egy napon csak eljön R'gul sokáig halogatott „megfelelő ideje".

Megfelelő idő! – füstölgött. – Még hogy megfelelő idő! Sajnos túl sok nem megfelelő időt kell elütnöm. Mikor jön el a szerintük megfelelő idő? Ha a holdak elzöldülnek? Mire várnak? És vajon mire vár az felfújt hólyag F'lar? A Rőtcsillag elhaladtára, amiben egyedül ő hisz? Lessza gondolatai megtorpantak, mert még a jelenségre tett véletlen utalások is fölkeltették benne a hideg, gúnyos fenyegetés érzését.

Megrázta a fejét, hogy elűzze a balsejtelmet. Heves mozdulata fölkeltette R'gul figyelmét. Fölpillantott a feljegyzésekből, amelyeket nehézkesen tanulmányozott. Amikor a kő tanácsasztalon keresztül maga elé húzta a lány palatábláját, a zörgés fölverte Sz'lilt. A férfi fölkapta fejét, azt sem tudta, hol van.

– Hmm? He? Igen? – motyogta, és megpróbálta kipislogni az álmot a szeméből.

Lesszának elege lett. Azonnal kapcsolatba lépett Sz'lil Tuenthjével, aki szintén most ébredt föl a szunyókálásból. A sárkány nagyon kezes volt.

– Tuenth nyugtalan, mennem kell – morogta nyomban Sz'lil. Fölsietett a folyosón, s legalább annyira örült, hogy távozhat, mint Lessza annak, hogy elmegy. A lány meglepve hallotta, hogy a lovas valakit köszönt az alagútban, és remélte, hogy az érkező jó indokot szolgáltat arra, hogy megszabaduljon R'gultól is.

Manora lépett be. Lessza alig leplezett megkönnyebbüléssel üdvözölte az alsó barlangok főnökasszonyát. R'gul, aki mindig ideges lett Manora társaságában, azonnal távozott.

A középkorú, méltóságteljes nó' csendes eró't és céltudatosságot sugárzott, mint akinek nehéz egyezséget kellett kötnie az élettel, amit nyugodt tekintéllyel viselt. Türelme némán korholta Lesszát ingerlékenységéért és kicsinyes bosszúságaiért. A lány minden nő közül, akivel a Sárkányfészekben találkozott (már amikor a sárkánylovasok egyáltalán megengedték neki, hogy kapcsolatba lépjen velük), Manorát kedvelte és tisztelte a legjobban. Valami ösztön azonban megsúgta neki, hogy soha nem kerül majd bizalmas, baráti viszonyba a Sárkányfészek egyik női lakójával sem. Óvatos, hivatalos kapcsolata Manorával ugyanakkor elegendő volt, és elégedettséggel töltötte el.

Manora a raktárbarlangok nyilvántartó paláit hozta. Főnökasszonyként az ő felelőssége volt tájékoztatni a sárkányúrnőt a Sárkányfészek háztartásának vezetéséről. (R'gul ragaszkodott hozzá, hogy ezt a feladatot elvégezze.)

– Bitra, Benden és Lemosz elküldték a dézsmát, de ez nem lesz elég, hogy idén átsegítsen bennünket a hideg évszakon.

– Az elmúlt fordulókban is csak rájuk hagyatkoztunk, és mégis jól éltünk.

Manóra kedvesen mosolygott, de nyilvánvaló volt, hogy nem tartotta a Sárkányfészket kellően ellátottnak.

– Igaz, de ez csak annak volt köszönhető, hogy maradt tartósított és szárított élelmiszerünk az előző, bőségesebb fordulókból. Ez a tartalék mostanra kimerült. Leszámítva a tilleki halashordók tömkelegét… – A hangja sokat sejtetően elhalt.

Lessza összerázkódott. Újabban túlságosan gyakran került asztalra hal szárított, sózott vagy. friss formában.

– A száraz barlangokban nagyon kevés a gabona- és lisztkészlet, mert Benden, Bitra és Lemosz nem gabonatermesztők.

– Leginkább gabonára és húsra van szükségünk?

– A változatosság kedvéért több gyümölcs és zöldség sem ártana – mormolta Manora elgondolkozva. – Különösen ha olyan hosszú, hideg évszak következik, mint amilyet az időjósok jövendölnek. Persze voltunk az Ajgen-alföldön tavaszi és őszi magvakat és bogyókat szedni…

– Mi? Az Ajgen-alföldön? – szakította félbe döbbenten Lessza.

– Igen – válaszolta Manóra, akit meglepett Lessza viselkedése. – Mindig ott szüretelünk. A lápvidéken pedig kiverjük a vízinövények magvait.

– Hogyan mentek oda? – kérdezte Lessza éles hangon. Csak egy válasz létezett.

– Az öregek odarepülnek velünk. Nem bánják, és a sárkányok legalább olyasmit tesznek, ami nem fárasztja őket. De hát ezt tudtad, nem?

– Hogy az alsó barlangokban élő nők sárkánylovasokkal repülnek? – Lessza dühösen összepréselte ajkát. – Nem. Nem mondták. – A lány kedvét nem édesítette meg az sem, hogy meglátta Manora szemében a szánalmat és a szomorúságot.

– Sárkányúrnőként a kötelezettségeid ide kötnek… – mondta az asszony szelíden.

– Ha azt kérném, hogy… Ruathába vigyenek – vágott közbe Lessza, tovább firtatva a témát, amelyet Manora láthatólag igyekezett ejteni –, megtagadnák?

Manora fürkészőn, sötét szemében aggodalommal nézett Lesszára. A lány várakozott. Szándékosan olyan helyzetbe hozta Manorát, hogy vagy hazudnia kelljen, ami sértené a tisztességét, vagy kertelnie, ami viszont tanulságos lehet.

– Manapság katasztrofális következményei lehetnének, ha bármilyen okból távol lennél a Sárkányfészektől – jelentette ki kipirulva Manora határozottan és rejtélyesen. – Most, hogy a királynő ilyen sebesen növekszik, semmiképp nem mehetsz el. Itt kell lenned.

– Meglepően nyomatékos kérése és egyre növekvő aggodalma sokkal nagyobb hatással volt Lesszára, mint R'gul nagyképű intése, hogy állandóan legyen Ramoth mellett.

– Itt kell lenned – mondta Manóra, nyílt rettegéssel.

– A királynők nem repülnek – emlékeztette Lessza fagyosan. Arra számított, hogy Manora Sz'lil kijelentését fogja visszhangozni, de a nő biztonságosabb vizekre evezett.

– Még féladagokkal sem tudjuk átvészelni a teljes fordulót – hadarta Manora, és idegesen rakosgatta palatábláit.

– A… hagyományok szerint volt valaha ilyen szűkös forduló? – kérdezte Lessza bántóan édesen.

Manora kérdőn nézett Lesszára, aki elpirult, és elszégyellte magát, amiért a sárkánylovasok miatti bosszúságát a főnökasszonyon tölti ki. Még bűnbánóbb lett, amikor Manora komolyan elfogadta néma bocsánatkérését. Abban a pillanatban Lessza eltökéltsége, hogy véget vessen R'gul uralmának saját maga és a Sárkányfészek fölött, kikristályosodott.

– Nem – folytatta nyugodtan Manora hagyományosan – és gúnyos mosolyt vetett Lesszára – a Sárkányfészek a föld és a vadászat első gyümölcseit kapja meg. Igaz, hogy az elmúlt fordulók során nagyon keveset kaptunk, de nem számított. Nem voltak fiatal sárkányok, akiket etetni kellett volna. Márpedig, amint azt te is tudod, jó sokat esznek. – A két nő tekintete örök anyai mosollyal kapcsolódott össze a gondjaikra bízott ifjak szeszélyeire gondolván. Aztán Manora megvonta a vállát. – A lovasok Magasoromban vagy a Kerun-fennsíkon szoktak vadászni. Most azonban…

Elhúzta a száját, hogy jelezze: R'gul megkötései még ezt az élelemforrást is megvonták tőlük.

– Volt idő – lágyult el a hangja a visszaemlékezéstől –, amikor a forduló leghidegebb időszakát valamelyik déli alagban vészelhettük át. Vagy ha akartunk, visszatérhettünk szülőhelyünkre. A családok büszkék voltak, ha a lányaik sárkányembereket szültek. – Arcán szomorú ráncok jelentek meg. – A világ és az idők változnak.

– Igen – válaszolt Lessza rekedten –, a világ valóban változik… és az idők is megváltoznak.

Manóra riadtan nézett Lesszára.

– Még R'gul is kénytelen lesz elismerni, hogy nincsen választásunk – folytatta sietve Manora, próbálta visszaterelni a saját gondjára a szót.

– Miben? Hogy hagyjuk a felnőtt sárkányokat vadászni?

– Ó, nem. Abban a kérdésben megingathatatlan. Nem. Vásárolnunk kell Erődtől vagy Telgartól.

Lesszában felhorgadt a jogos harag.

– Azon a napon, amikor a Sárkányfészeknek meg kell vásárolnia azt, amit kapnia kéne… – elharapta a mondatot, megdöbbentette a szükség és a valaki más által kimondott szavak baljós visszhangja. „Aznap, amikor az alagjaim nem képesek eltartani magukat és jogos uralkodójukat…" Fax szavai csengtek a fejében. Vajon megint véget jeleztek? De kinek vagy minek a végét?

– Tudom, tudom – mondta Manora aggodalmasan. Lessza elhűlése elkerülte a figyelmét. – Így kevesebb lesz a gabona. De ha R'gul nem engedi a jogos vadászatot, nincs más választás. A gyomrát mardosó éhség még úgy sem tetszene neki.

Lessza megpróbálta leküzdeni félelmét. Mély lélegzetet vett.

– Akkor jobb, ha elvágja a torkát, hogy függetlenítse magát a gyomrától! – csattant fel, és a gúny észre térítette. Nem törődött Manora meglepett, helytelenítő pillantásával, hanem folytatta: – Hagyomány szerint neked, mint az alsó barlangok főnökasszonyának, föl kell az ilyen gondokra hívnod a sárkányúrnő figyelmét, igaz?

Manora bólintott. Megzavarták Lessza hirtelen hangulatváltozásai.

– Aztán én, mint sárkányúrnő, bizonyára felhívom a sárkányvezér figyelmét a problémára, aki feltételezhetően – nem is próbálta tompítani megvetését – cselekszik?

Manora zavartan bólintott.

– No – szólalt meg Lessza kedves, könnyed hangon –, kötelességtudóan elvégezted a feladatodat. Most már rajtam a sor, hogy én is teljesítsem a magam kötelességét. Rendben?

Manora gyanakvóan méregette Lesszát. A lány megnyugtatóan rámosolygott.

– Rám bízhatod.

Manora lassan fölkelt. Nem vette le a szemét Lesszáról, kezdte összeszedegetni a följegyzéseket.

– Azt beszélik, Erődben és Telgarban szokatlanul jó volt a termés – jegyezte meg, de könnyed hangja sem tudta egészen elfedni aggodalmát. – A part menti árvíz ellenére Kerunban is.

– Valóban? – mormolta Lessza udvariasan.

– Igen – folytatta Manora segítőkészen. – A keruni és tilleki csordák is szépen gyarapodtak.

– Örülök neki.

Manora kutatva nézett rá, egyáltalán nem nyugtatta meg Lessza hirtelen kedvessége. Összeszedte a feljegyzéseket, aztán gondosan egy oszlopba rendezte őket.

– Föltűnt neked, hogy K'net és a kötelékébe tartozók bosszúsak R'gul megkötései miatt? – kérdezte Lesszát lesve.

– K'net?

– Igen. És a vén K'gan. Az ő lába még mindig merev, és Tagath is olyan öreg már, hogy inkább szürke, mint kék színű, de ő még Lidith fészekaljából származott. Az utolsó tojásokból pompás sárkányok keltek ki – jegyezte meg. – K'gan még emlékszik a régi időkre…

– Mielőtt a világ és az idők megváltoztak volna?

Lessza behízelgő hangja ezúttal nem tévesztette meg Manorát.

– Nem csak sárkányúrnőként vagy vonzó a sárkánylovasok számára, Perni Lessza – szólt rá Manora éles hangon, szigorú arccal.

– Ott van például több barna lovas is…

– F'nor? – kérdezett rá Lessza.

Manora büszkén kihúzta magát.

– Felnőtt férfi ő, sárkányúrnő, és mi, az alsó barlangok lakói megtanultuk, hogy ne vegyük figyelembe a vérségi és családi kötelékeket. Barna lovasként ajánlom, nem azért, mert a fiam. Igen, F'norra gondoltam, és T'szumot és L'radot is a figyelmedbe ajánlom.

– Azért javasolod őket, mert F'lar kötelékébe tartoznak, és az igaz hagyományokat követik? Őket kevésbé ingatják meg a hízelgéseim?

– Azért őket javasolom, mert hisznek abban, hogy a Sárkányfészket az alagoknak kell eltartaniuk.

– Jól van. – Lessza Manorára vigyorgott, látva, hogy az asszony nem hagyja magát F'norral kapcsolatban csőbe húzni. – Figyelembe veszem a javaslataidat, mert nem akarom… – Félbeszakította a mondatot. – Köszönöm, hogy tudomásomra hoztad a készletek problémáját. Leginkább friss húsra van szükségünk? – állt föl.

– Gabonára is, és jólesne a déli gyökérzöldségekből is egy kevés – válaszolta Manora hivatalos hangon.

– Jól van – biccentett Lessza.

Manora elgondolkodva távozott.

Lessza sokáig töprengett a beszélgetésen. Karcsú szoborként ült a kőszékben, lábát maga alá húzta az ülőpárnán.

Elsősorban az nyugtalanította, hogy Manora szörnyen megijedt, amikor fölmerült, hogy Lessza bármilyen okból és bármennyi időre távol lehet a Sárkányfészektől és Ramothtól. Ösztönös félelme sokkal erősebb érv volt, mint R'gul bölcselkedő kijelentései. Manora azonban nem árulta el, miért olyan fontos ez. Jól van, nem fog lovassal vagy anélkül elrepülni egy másik sárkányon, mint ahogy eredetileg gondolta.

A szűkös készletek kérdésében viszont cselekednie kell. Különösen, hogy R'gul erre nem hajlandó. S mivel a sárkányvezér nem tilthatja azt, amiről nem tud, Lessza K'net, F'nor és mindazok segítségével, akikre szüksége van, megfelelően el fogja látni a Sárkányfészket élelemmel. A rendszeres étkezés kellemes új szokássá vált, amiről nem szívesen mondott volna le. Nem akart mohónak tűnni, de a bőséges termés egy részének jogos eltulajdonítását az alagok nagyurai meg sem fogják érezni.

K'net azonban fiatal volt: meggondolatlan és tapintatlan lehet. F'nor talán jobb választás. De vajon ugyanolyan szabadon mozoghat, mint K'net, aki mégiscsak egy bronz lovas? Talán K'gan. A visszavonult kék lovas hiányát, aki felett jócskán eljárt az idő, senki nem fogja észrevenni.

Lessza magában mosolygott, de a mosolya hamar elhalványult.

Azon a napon, amikor a Sárkányfészeknek meg kell vásárolnia azt, amit kapnia kéne… – Elfojtotta a figyelmeztető reszketést, és a helyzettel járó szégyenre gondolt. Ez azonban csak még jobban kihangsúlyozta önáltatásának mértékét.

Miből gondolta, hogy a Sárkányfészek annyira más lesz, mint Ruatha alag? Vajon gyerekkori taníttatása olyan feltétel nélküli tiszteletet plántált belé a Sárkányfészek irányában, hogy rögtön azt hitte, az élete is megváltozik, csak azért, mert Ruathai Lesszát megigézte Ramoth? Hogyan lehetett ilyen romantikus kis bolond? Nézz körül, Perni Lessza, lásd a Sárkányfészket tiszta szemmel! Régi és szent Sárkányfészek? Igen, de ugyanakkor elhanyagolt, elnyűtt – és elfeledett. Igen, fölemelkedtél ugyan, hogy a sárkányúrnő nagy székébe üljél a tanácsasztalnál, de a párna vékony, a kárpit poros. Alázattal tölt el, hogy a kezed ugyanott nyugszik, mint Moretáé és Torenéé? A kő azonban koszos, és ráférne egy alapos sikálás. A feneked pedig ott pihen, ahol az övék – de az agyadat máshol tartod.

A kopott Sárkányfészek fontosságának hanyatlását tükrözte a Pern életében. A jóképű sárkánylovasok pedig, akik nyalkán, vherbőr ruhájukban, büszkén ültek hatalmas sárkányaik nyakán – ők sem állták ki az alapos fürkészés próbáját anélkül, hogy csalódást ne okoznának. Ők is csak emberek voltak, férfivágyakkal és ambícióval telve, emberi hibákkal és csalódottságokkal, akik nem akarták könnyű életüket elcserélni a nehéz kényszerhelyzetre, amelyre a Sárkányfészek felvirágoztatásához szükség lenne. Túl mélyre süppedtek elszigeteltségükbe a fajuktól; nem vették észre, hogy nem tartják őket sokra. Nem állt az élükön igazi vezető…

F'lar! Vajon mire vár? Arra, hogy Lessza is lássa R'gul tutyimutyiságát? Nem, ébredt rá lassan Lessza. Arra várt, hogy Ramoth felnőjön. Hogy Mnementh repülhessen vele… figyelembe véve, milyen hagyománytisztelő F'lar, és hogy ez a magyarázat mennyire hihető… aztán pedig a párosodó sárkány lovasa a hagyomány szerint sárkányvezér lesz. Az az egy lovas!

Nos, F'lar könnyen azon kaphatja magát, hogy az események nem a tervei szerint alakulnak.

A szememet megtévesztette Ramoth ragyogása, de most már a szivárvány mögé látok, gondolta Lessza, és megacélozta magát a gyengédség ellen, amely mindig rátört, ha az arany sárkányra gondolt. Igen, most már látom a fekete és szürke árnyékokat, ahol jó

szolgálatot tesznek majd nekem a Ruathában töltött tanulóévek. Való igaz, itt nem csak egy kis alagot kell irányítani, és jóval érzékenyebbek azok, akiket befolyásolni akarok. Érzékenyebbek, de ugyanakkor figyelmetlenebbek is. Nagyobb a kockázat, ha netán veszítenék. De hogyan veszíthetnék? Lessza mosolya szélesre húzódott. Izgatottan megdörgölte combját. Semmit nem tehetnek Ramothtal nélkülem, és Ramothra feltétlenül szükségük van. Senki nem korlátozhatja Ruathai Lesszát, ugyanúgy megakadtak velem, mint Zsorával. Csakhogy én nem vagyok Zsora!

Lessza megmámorosodva pattant föl a székből. Ismét elevennek érezte magát. S jobban bízott a saját erejében, mint amikor Ramoth ébren volt.

Idő, idő, idő. R'gul ideje. Nos, Lessza nem fog többet várni a „megfelelő időre". Ostoba libaként viselkedett. Mostantól olyan sárkányúrnő lesz, mint amilyenné F'lar szerint válhatott volna.

F'lar… a gondolatai állandóan visszatértek hozzá. Vigyáznia kell vele. Különösen, miután elkezdi „elrendezni" a dolgokat, hogy megfeleljenek a számára. De bírt egy előnnyel, amiről a férfi nem tudott: minden sárkánnyal tudott beszélni, nemcsak Ramothtal. Még F'lar drágalátos Mnementhjével is.

Lessza hátravetett fejjel nevetett. A hang kongva visszhangzott a nagy, üres tanácsteremben. Ismét fölkacagott, élvezte a ritka hangot. Vidámsága felköltötte Ramothot. A döntése fölött érzett lelkesedést felváltotta a tudat, hogy az arany sárkány ébredezik.

Ramoth ismét megmoccant, és nyugtalanul kinyújtózkodott, amikor az éhség keresztültört az álmán. Lessza sebesen fölrohant. Lelkes volt, akár egy gyerek, hogy újra láthatja a ragyogó szempárt és érezheti a sárkány személyiségét átható kedvességet.

Ramoth óriási, ék alakú feje imbolygott, ahogy az álmos sárkány ösztönösen a társát kereste. Lessza gyorsan megérintette az ormótlan pofát, és a kutató fej megnyugodva megállapodott. Az összetett szem fölötti több réteg szemhéj felnyílt, és Ramoth meg Lessza újra átélték a közös elragadtatást.

Ramoth kicsit megremegve elmondta Lesszának, hogy megint ugyanazt álmodta. Nagyon hideg volt túlnan! Lessza megsimogatta a szemtaréj fölötti pihéket, lecsillapította a sárkányt. Olyan szorosan összenőtt már Ramothtal, hogy pontosan tudta, mennyire bántják a társát a különös látomások.

Ramoth arra panaszkodott, hogy a bal hátsó taraja viszket.

– Megint hámlik a bőröd – mondta neki Lessza, és gyorsan illatos olajat kent el a szóban forgó területen. – Nagyon gyorsan növekedsz – tette hozzá csúfolódva, szelíd korholással.

Ramoth megismételte, hogy rettenetesen viszket.

– Vagy egyél kevesebbet, hogy rövidebb ideig aludj, vagy ne nődd ki egy éjszaka leforgása alatt a bőrödet.

Miközben az olajat dörgölte be a sárkány bőrébe, kötelességtudóan fölmondta a leckét:

– A sárkányfiókát naponta be kell kenni olajjal, mert a kezdeti gyors növekedés túlfeszítheti az érzékeny bőrszövetet, amely így lággyá és érzékennyé válik.

– Viszket – javította ki Ramoth sértődötten, és mocorogni kezdett.

– Csitt! Csak megismétlem, amit tanultam.

Ramoth sárkányméretű horkantást hallatott, ami Lessza lába köré fújta a ruháját.

– Csitt. Kötelező a naponkénti fürdés, melyet mindig olajozásnak kell követnie. A hámló bőr felnőtt sárkánynál irhagondokhoz vezethet. A nem teljesen sima bőr megrepedezhet, ami egy repülő állatnál végzetes lehet.

– Ne hagyd abba a vakargatást! – kérte Ramoth.

– Még hogy repülő állat!

Ramoth közölte Lesszávai, hogy éhes. Nem jöhetne az a fürdés és olaj később?

– Amint a gyomrodnak nevezett barlang tele lesz, úgy elálmosodsz, hogy alig tudod vonszolni magadat. Túl nagy vagy már ahhoz, hogy cipeljelek.

Ramoth maró válaszát halk nevetés szakította félbe. Lessza megpördült, és gyorsan legyűrte az arcára kiülő bosszúságot, amelyet a párkányra vezető folyosó boltívének támaszkodó F'lar látványa keltett benne.

A jelek szerint őrjáratról érkezett, mert még mindig nehéz vherbőr felszerelést viselt. A merev tunika lapos mellkasára tapadt, és kirajzolta hosszú, izmos lábát. Csontos. De jóképű arca még mindig piros volt a túlnan fagyától. Furcsa, borostyánszínű szemében vidámság csillant, és, tette hozzá Lessza magában, ravaszság.

– Kezd karcsúsodni – jegyezte meg a férfi, és udvarias meghajlással üdvözölve az ifjú királynőt, fekhelye felé indult.

Ramoth kacéran forgatta szemét a szárnyvezér felé. A férfi szinte birtoklóan büszke mosolya kétszeresére növelte Lessza bosszúságát.

– A kíséret időben érkezik, hogy jó napot kívánjon a királynőnek.

– Jó napot, Ramoth – köszönt engedelmesen F'lar. Fölegyenesedett, és nehéz kesztyűjével a combjára csapott.

– Megbontottuk volna az őrjárat rendjét? – kérdezte Lessza kedves bocsánatkéréssel.

– Nem számít. Rutinrepülés – válaszolta F'lar zavartalanul. Lessza mellé sétált, hogy jól lássa a királynőt. – Nagyobb, mint a legtöbb barna. Telgarban dagály és árvíz volt. Ajgenben a part menti mocsarak sárkánymélyek. – A vigyora fölvillant, mintha ez a kis katasztrófa tetszene neki.

Mivel F'lar semmit nem mondott, amivel ne lett volna célja, Lessza elraktározta a megjegyzést, hogy majd később elgondolkodhasson rajta. Akármilyen bosszantó is F'lar, jobban kedvelte a társaságát, mint a többi bronz lovasét.

Ramoth szemrehányóan félbeszakította Lessza gondolatait: ha evés előtt kell fürödnie, akkor nem lehetséges-e, hogy elinduljanak, mielőtt éhen hal?

Lessza hallotta Mnementh vidám moraját a barlangon kívül.

– Mnementh azt mondja, jobb, ha a kedvére teszünk – jegyezte meg F'lar elnézően.

Lessza legyőzte a késztetést, hogy visszavágjon, miszerint tökéletesen jól hallotta, mit mondott Mnementh. Egyszer még üdvös lesz megfigyelni F'lar döbbenetét, amikor a tudomására hozza, hogy a Sárkányfészek minden egyes sárkányát hallja és meg tudja szólítani.

– Szörnyen elhanyagolom szegényt – mondta Lessza látszólag bűnbánóan.

Látta, hogy F'lar válaszra készül. A férfi elharapta, amit mondani akart, borostyánszínű szeme egy röpke pillanatra összeszűkült. Kedvesen mosolyogva intett a lánynak, hogy menjen előre.

Lessza mindig torz élvezetet talált abban, ha F'lart gyötörhette. Egy napon majd áttöri a pózt, és minden porcikájában megalázza. Időbe fog telni. A férfi eszes volt.

Csatlakoztak Mnementhhez a párkányon. A bronz oltalmazóan lebegett Ramoth fölött, aki ügyetlenül a hosszú, ovális völgy túlsó vége felé vitorlázott. A kis tó meleg vizéről fölszálló pára szétvált Ramoth esetlen szárnycsapásai nyomán. Olyan gyorsan nőtt, hogy még nem volt ideje megtanulni összehangolni izmainak mozgását és testtömegét. Miközben F'lar Mnementh nyakába ültette Lesszát a rövid repülésre, a lány aggodalmasan nézett az ügyefogyottan lavírozó királynő után.

A királynők azért nem repülnek, mert nem tudnak, mondta magában Lessza keserűen, összehasonlítva Ramoth csúf leszállását Mnementh könnyed siklásával.

– Mnementh azt mondja, nyugodj meg, ha majd rendes méretére nő, kecsesebb lesz – szólalt meg F'lar mulatva a füle mögött.

– De a fiatal hímek ugyanilyen gyorsan nőnek, mégsem… – Elhallgatott. F'larnak semmit nem akart elárulni.

– Nem nőnek olyan nagyra, és állandóan gyakorolják…

– A repülést! – csapott le Lessza a szóra, majd a bronz lovas arckifejezése láttán elhallgatott. A férfinak sem kellett sokáig kutatnia egy-egy szurkálódás után.

Ramoth megmártózott, és idegesen várta, hogy homokkal lecsutakolják. A bal hátsó taraja szörnyen viszketett. Lessza kötelességtudóan megtámadta homokos kezével a kérdéses területet.

Nem, élete a Sárkányfészekben nem különbözött Ruathától. Itt is, ott is, sikált. Ramothból pedig minden nap több volt, amit le kellett súrolni, gondolta, amikor végül a mély vízbe küldte az arany sárkányt, hogy lemossa a homokot. Ramoth dagonyázva alámerült, hogy csak az orra hegye látszott ki. Vékony belső szemhéjával eltakart szeme közvetlenül a felszín alatt izzott, akár a vizes gyémánt. Ramoth lustán megfordult, és a víz körbenyaldosta Lessza bokáját.

Amikor Ramoth kimozdult, minden munka megállt. Lessza észrevette az alsó barlangok bejáratához csoportosuló nőket, akiknek szeme kerekre tágult az ámulattól. Sárkányok ültek a párkányukon vagy köröztek lustán odafönt. Még a fiókák is, fiúk és sárkányok egyaránt, előmerészkedtek a gyakorlótéren álló barakkokból.

A Csillagkő mellett az ormon váratlanul fölbömbölt egy sárkány. A lovasával együtt körözve leszállt.

– Dézsma, F'lar, karaván a hágóban – jelentette a kék lovas, de széles vigyora csalódottságba csapott át, amikor a bronz lovas a váratlan jó hírt teljes nyugalommal fogadta.

– F'nor majd foglalkozik vele – mondta F'lar közömbösen. A kék sárkány engedelmesen a másodtiszt párkányára emelte a lovasát.

– Ki lehet az? – kérdezte Lessza F'lart. – A hűséges háromtól már megjött a dézsma.

F'lar megvárta, amíg F'nor a barna Kanth hátán föl nem kering, és át nem röppen a Sárkányfészek oltalmazó pereme fölött, nyomában a kötelék több zöld lovasával.

– Hamarosan megtudjuk – jegyezte meg. Elgondolkozva keletre fordította a fejét, és szája sarkában egy pillanatra kellemetlen mosoly tűnt fel. Lessza is arra nézett, ahol az avatott szem észrevehette a Rőtcsillag halvány csillogását, noha a nap már magasan járt az égen.

– Ha eljön a Rőtcsillag – motyogta F'lar az orra alatt –, a hűségeseket megoltalmazzuk.

Lessza nem tudta, hogyan és miért egyezett meg a véleményük a Rőtcsillag jelentőségének népszerűtlen elméletét illetően. Csak annyit tudott, hogy ő is fenyegetésként érzékelte. Voltaképpen F'lar érvei közül, hogy hagyja el Ruathát és jöjjön a Sárkányfészekbe, kulcsszerepet játszott ez a tény. Arról azonban sejtelme sem volt, hogyan lehetséges, hogy a férfi nem esett áldozatul az ártalmas közönynek, amely a többi sárkánylovasra rátelepedett. Soha nem kérdezte meg – nem dacból, hanem mert nyilvánvaló volt, hogy a férfi hite megingathatatlan. Tudta. Mint ahogy Lessza is.

Időnként ez a tudás a sárkányokban is feléledhet. Hajnalban egyként mozdultak meg nyugtalanul álmukban – ha aludtak, vagy ha ébren voltak, farkukkal csapkodtak, és kiterjesztették szárnyukat. Úgy tűnt, Manóra is hisz. Bizonyára F'nor is. F'lar magabiztossága talán a kötelékébe tartozókra is átragadt. Annyi bizonyos volt, hogy fenntartás nélküli engedelmességet követelt meg a lovasaitól, és meg is kapta, már-már az imádat határát súrolva.

Ramoth kiemelkedett a tóból, és félig csapkodva, félig botladozva az etető felé indult. Mnementh a szélén helyezkedett el, és megengedte Lesszának, hogy leüljön a mellső lábára. A völgy peremétől távol a föld hideg volt.

Ramoth evett, és keserűen panaszkodott az ebédjét kitevő rágós bakokra. Megsértődött, amikor Lessza csak hat állatot engedélyezett neki.

– Másoknak is enniük kell, te is tudod.

A sárkány közölte Lesszával, hogy ő a királynő, és előjogai vannak.

– Holnap viszketni fogsz.

Mnementh felajánlotta a királynőnek a maga részét. Ő két nappal ezelőtt jóllakott egy kövér bakból Kerunban. Lessza érdeklődve pillantott Mnementhre. Vajon ezért tűnt F'lar kötelékében minden sárkány olyan önelégültnek? Jobban oda kell figyelnie, ki veszi igénybe az etetőmezőt, és milyen gyakran.

Ramoth visszavackolta magát a fészkébe, és már szundikált, amikor F'lar a lakosztályba vezette a karaván vezetőjét.

– Sárkányúrnő – szólt F'lar –, ez a hírnök itt Litaltól hoz híreket a számodra.

A férfi nagy nehezen elszakította tekintetét a ragyogó arany királynőről, és meghajolt Lessza előtt.

– Tilarek vagyok, sárkányúrnő, Litaltól, Ruatha alag felügyelőjétől érkeztem – szólalt meg tisztelettudóan, de a szeme, ahogy Lesszára emelte, olyan csodálattal teli volt, hogy szinte a pimaszság határát súrolta. Elővett egy üzenetet az övéből, aztán habozva megállt, szemmel láthatóan őrlődött a tudás, hogy a nők nem tudnak olvasni, és a parancs között, hogy adja át a sárkányúmőnek. Alig látta meg F'lar vidám biccentését, Lessza máris parancsolóan kinyújtotta a kezét.

– A királynő alszik – jegyezte meg F'lar, és a tanácsterembe vezető járatra mutatott.

Ügyes, gondolta Lessza, F'lar gondoskodott róla, hogy a hírvivő hosszan megbámulhassa Ramothot. Hazatérve Tilarek el fogja pletykálni, milyen nagy és egészséges a királynő, és a hír szájról szájra színesedik majd. Hadd terjessze el Tilarek azt is, mit gondol az új sárkányúrnőről.

Lessza várt, amíg F'lar bort kínált a hírnöknek, és csak aztán nyitotta fel a pergament. Miközben Lital írását olvasta, arra gondolt, hogy milyen boldog, hogy végre Ruatháról hallhat. De miért kellett Litalnak éppen ezekkel a szavakkal kezdenie a levelét:

„A gyerek erős és egészséges…"

Lesszát cseppet sem érdekelte a csecsemő gyarapodása.

„Ruatha a dombtetőtől a céhházig mentes a növényektől. A termés jó volt, az új mének révén a ménes is gyarapszik. Íme Ruatha alag köteles dézsmája. Gyarapítsa a Sárkányfészket, amely oltalmaz bennünket!"

Lessza elfojtott egy fintort. Ruatha valóban tudta, mi a kötelessége, de még a másik három adózó alag sem küldött rendes üdvözlést. Lital üzenete baljós szavakkal zárult:

„Figyelmeztetés. Fax halálával Telgar került a zendülők élére. Meron, Nabol úgynevezett ura erős, és szeretne első lenni: Telgar számára túl óvatos. Egyre nagyobb a széthúzás, a szakadék kitágult, mióta F'lar bronz lovassal beszéltem. A Sárkányfészeknek kétszeresen is résen kell lennie. Ha Ruatha bármiben segíthet, üzenj!"

Lessza összevonta a szemöldökét az utolsó mondat láttán. Csak még jobban fölhívta a figyelmet, hogy túl kevés alag szolgált bármi módon is.

– …kinevettek, jó F'lar – mondta éppen Tilarek, és egy nagyot kortyolva a Sárkányfészekben készített borból megnedvesítette torkát amiért azt tettük, ami a kötelességünk. Különös, mert ahogy közeledtünk a Benden fészekhez, úgy halkult a nevetés. Néha nehéz megérteni dolgokat, különösen, ha az ember nemigen foglalkozik velük. Ha például én nem erősíteném a kardforgató karomat, hogy elbírjam a fegyvert – mutatott be jobb karjával néhány erőteljes csapást és szúrást –, akkor nehezen tudnám megvédeni magamat egy hosszúra nyúló harcban. Aztán vannak népek, akik mindig a leghangosabbnak hisznek. Mások meg azért hisznek, mert félnek attól, ami történhet, ha nem hisznek. Mindenesetre – folytatta –, katonavérből származom, és nehéz eltűrni egyszerű céhesek és alaglakók gúnyolódását. De parancsot kaptunk, hogy ne rántsunk kardot, és úgy is tettünk. Meg azt is meghagyták – tette hozzá fintorogva hogy tartsuk a szánkat. A nagyurak résen vannak, mióta… a keresés óta…

Lessza kíváncsi volt, mit akart a férfi mondani, de a hírnök józanul folytatta.

– Bánkódnak majd, amikor a szálak ismét hullani kezdenek az ajtajuk előtt burjánzó zöldre.

F'lar újratöltötte a férfi kupáját, és látszólag mellékesen rákérdezett, milyen volt a termés az út mentén.

– Jó. Bőséges és nagy – mondta a hírnök. – Azt mondják, ez a forduló volt emberemlékezet óta a legjobb. Kromban a szőlőfürtök ekkorák voltak – két kezével nagy kört formázott, és hallgatósága udvariasan hangot adott ámulatának. – És még sosem láttam ilyen kerek, nehéz telgari gabonát. Soha.

– A Pern gyarapszik – jegyezte meg szárazon F'lar.

– Már megbocsáss – vett el Tilarek egy aszott gyümölcsöt a tálról –, de ennél még az is jobb volt, amit egy szüreti szekér után vettem föl a földről. – Két harapással eltüntette a gyümölcsöt, és tunikájába törölte a kezét. Aztán rádöbbent, mit mondott, és gyorsan bocsánatot kért. – Ruatha alag a termés legjavát küldte el. Első szüret, ahogy kell. Mi nem a földről szedjük a gyümölcsöt. Biztosak lehettek benne.

– Megnyugtató a tudat, hogy Ruatha nemcsak a termés legjavát, de a hűségét is biztosítja számunkra – nyugtatta meg F'lar. – Az utak rendben voltak?

– Igen, de furcsán viselkedik az időjárás. Egyszer hideg az idő, aztán hirtelen fölmelegszik, mintha azt sem tudná a világ, milyen évszak van. Nem esik a hó, kevés az eső. De a szél! El sem hinnétek. Azt beszélik, a partokon magas a vízállás. – Kifejezően forgatta szemét, majd vállát görbítve bizalmasan hozzátette: – Azt is mondják, hogy Iszta füstölgő hegye, amelyik időnként föltűnik, aztán…pfff… ismét eltűnik… megint felbukkant.

F'lar kellően hitetlennek tűnt, bár Lessza figyelmét nem kerülte el a szemébe kiülő izgatott csillogás. A hírnök úgy beszélt, mintha R'gul kétértelmű verseit mondaná föl.

– Maradjatok néhány napig, pihenjetek! – hívta meg barátságosan F'lar Tilareket, és elvezette az alvó Ramoth mellett.

– Hálásan köszönöm. Az ember életében csak egyszer-kétszer jut el Sárkányfészekbe – mondta Tilarek szórakozottan, és miközben F'lar kifelé vezette, hátrafordult, hogy lássa Ramotht. – Nem is tudtam, hogy a királynők ekkorára megnőnek.

– Ramoth már most nagyobb és erősebb Nemorthnál – helyeselt F'lar, és a hírvivőt a fiókára bízta, akinek a szállására kellett kalauzolnia.

– Ezt olvasd el! – nyújtotta oda türelmetlenül a bronz lovasnak Lessza a pergament, amint visszaértek a tanácsterembe.

– Nem vártam mást – jegyezte meg F'lar zavartalanul, és a nagy kőasztal peremére ült.

– És…? – kérdezte mérgesen Lessza.

– Majd idővel elválik – válaszolta F'lar nyugodtan, és megvizsgált egy gyümölcsöt, nem foltos-e.

– Tilarek utalt rá, hogy nem minden alaglakó ért egyet az ura lázító kijelentéseivel – jegyezte meg Lessza, önmaga nyugtatására.

F'lar fölhorkant.

– Tilarek azt mond, ami a hallgatóságának tetszik – utánozta a hírnök beszédét.

– Azt sem árt, ha tudod – szólalt meg F'nor az ajtóban –, hogy nem minden embere nevében beszél. A kíséretben jó páran morogtak. – F'nor udvariasan, bár szórakozottan tisztelgett Lesszának. – Az az érzésük, hogy Ruatha túl sokáig nyomorgott ahhoz, hogy ekkora dézsmát adjon a Sárkányfészeknek az első termékeny fordulóban. És meg kell mondjam, Lital bőkezűbb, mint kéne. Jól fogunk enni… legalább egy ideig.

F'lar a barna lovasnak lökte az üzenetet.

– Mintha bizony nem tudtuk volna amúgy is – morogta F'nor, miután gyorsan átfutotta a levél tartalmát.

– Ha tudod, miért nem teszel ellene? – kérdezte Lessza. – A Sárkányfészek úgy elvesztette a tiszteletet, hogy eljön az idő, amikor már a saját népét sem lesz képes eltartani.

Szándékosan így fogalmazott, és elégedetten látta, hogy mindkét sárkánylovasban emlékeket ébresztett. Szinte ádázul fordultak a lány felé. Aztán F'lar fölnevetett, és F'nor is keserűen elkacagta magát.

– Nos? – kérdezte a lány.

– R'gul és Sz'lil bizonyára éhesek maradnak – vont vállat F'nor.

– És ti ketten?

F'lar is vállat vont, aztán fölkelve meghajolt Lessza előtt.

– Mivel Ramoth mélyen alszik, engedelmeddel visszavonulnék, sárkányúrnő.

– Kifelé! – kiáltott rájuk Lessza.

A férfiak egymásra vigyorogva megfordultak, ám ekkor R'gul viharzott be, nyomában Sz'lillel, D'nollal, T'borral és K'nettel.

– Mit hallok? Magasoromból csak Ruatha küldi el a dézsmát?

– Igaz, sajnos – ismerte el F'lar, és R'gul felé dobta a pergament.

A sárkányvezér elolvasta, halkan motyogva a szavakat, és a homloka egyre jobban elfelhősödött. Undorodva Sz'lilnek lökte, aki úgy tartotta, hogy a többiek is elolvashassák.

– Tavaly három alag dézsmájából etettük a Sárkányfészket – mondta R'gul elítélően.

– Az tavaly volt – szólt közbe Lessza –, de csak azért, mert volt még tartalék a raktárban. Manora éppen most szólt, hogy a tartalékok kimerültek…

– Ruatha nagyon nagylelkű volt – szúrta gyorsan közbe F'lar. – Ez kipótolja majd.

Lessza egy pillanatig habozott, azt hitte, rosszul hall.

– Annyira nem volt nagylelkű. – Folytatta, nem törődött F'lar figyelmeztető pillantásával. – A fiókáknak úgyis több élelemre van szükségük az idén. Csak egy megoldás van. A Sárkányfészeknek kereskednie kell Telgarral és Erőddel, hogy túlélje a hideget.

A lány szavai azonnal felszították az elégedetlenség parazsát.

-Kereskedni? Soha!

– A Sárkányfészek kereskedelemig alacsonyodna? Fosztogassunk inkább!

R'gul, inkább rablunk. Soha nem fogunk kereskedni!

Az eshetőség minden bronz lovast azonnal fölpaprikázott. Még Sz'lil is fölfújta magát. K'net szinte táncolt. Szeme csillogott a tettvágytól.

Csak F'lar maradt higgadt, aki karját keresztbe fonva, fagyosan meredt a lányra.

– Fosztogatás? – emelkedett R'gul hangja ellentmondást nem tűrően a zajongás fölé. – Nem lesz fosztogatás!

A parancsoló hangra megszokásból egy pillanatra mind elhallgattak.

– Nem lesz? – kérdezte aztán T'bor és D'nol egyszerre.

– Miért nem? – ütötte a vasat D'nol, nyakán kidagadtak az erek.

Nem lesz alkalmas, sóhajtott Lessza magában, és megpróbálta megkeresni Sz'lant, de aztán eszébe jutott, hogy ő a gyakorlótéren van. Néha ő és D'nol összefogtak a tanácsban R'gul ellen, de D'nol nem volt elég erős, hogy egyedül is szembeszálljon vele.

Lessza reménykedve sandított F'larra. Most miért nem beszél?

– Elegem van a rágós, vén húsból, a rossz kenyérből, a fás gyökerekből! – kiáltotta D'nol dühösen. – A Pern ebben a fordulóban dúskált a javakban. Úgy illő, ha a Sárkányfészekbe is csordogál valami a gazdagságból!

T'bor ellenségesen állt mellette, egyetértően morgott, és hol az egyik, hol a másik néma bronz lovasra nézett. Lessza belekapaszkodott a reménybe, hogy T'bor esetleg helyettesítheti Sz'lant.

– Ha egyetlen tapodtat teszünk a Sárkányfészekből – vágott közbe R'gul, és figyelmeztetően fölemelte a karját – minden nagyúr ellenünk fog indulni. – A karja drámaian lehanyatlott.

Szembefordult a két lázadóval, lábát kissé szétterpesztette, fejét magasra tartotta, szeme villogott. Másfél fejjel magasodott a zömök D'nol és a karcsú T'bor fölé. A kontraszt elég szerencsétlen volt: olyan látványt nyújtottak, mintha egy szigorú szülő megszidná tévelygő gyermekeit.

– Az utak járhatóak – folytatta R'gul vészjóslóan és sem eső, sem hó nem tartóztatna föl egy támadó sereget. – A nagyurak Fax halála óta teljes készültségben vannak. – R'gul F'lar felé fordította a fejét. – Bizonyára emlékszel, milyen kis ellenségesség fogadott bennünket a keresésen? – R'gul most minden bronz lovasra jelentőségteljes pillantást vetett. – Ismeritek az alaglakók vérmérsékletét, láttátok az erejüket. – Fölszegte az állát. – Bolondok vagytok, ha szembeszállnátok velük!

– Egy jó kis tűzkövezés… – tört ki dühösen D'nolból, de aztán elhallgatott. Meggondolatlan szavai őt épp annyira meglepték, mint a szobában tartózkodókat.

Még Lessza lélegzete is elakadt a gondolatra, hogy szándékosan tűzkövet használjanak emberek ellen.

– Valamit tenni kell… – habogta D'nol kétségbeesetten, és először F'larhoz, majd kevesebb reménnyel T'bor felé fordult.

Ha R'gul győz, vége, gondolta Lessza, és hideg harag támadt föl benne. Gondolatait T'bor felé fordította. Ruathában legkönnyebben a dühös embereket tudta irányítani. Ha képes lenne… Egy sárkány fölüvöltött odakint.

Éles fájdalom hasított Lessza rüsztjébe. Döbbenten hátratántorodott, és F'lar karjába zuhant. A férfi vasmarokkal szorította meg a karját.

– Hogy merészeled irányítani… – súgta vadul a lány fülébe a sárkánylovas, és hamis gondossággal szinte ledobta Lesszát a székébe. Keze satuként szorította a karját.

Lessza a fájdalomra nagyot nyelt, és mereven ült a széken. Amikor ismét figyelni tudott a környezetére, észrevette, hogy a válság pillanata elmúlt.

– Most semmit nem tehetünk – jelentette ki R'gul határozottan. Most… – visszhangzott a szó Lessza csengő fülében.

– A Sárkányfészekben fiatal, oktatást igénylő sárkányok vannak. És fiatalemberek, akiknek meg kell tanítaniuk a megfelelő hagyományokat.

Üres hagyományok, gondolta Lessza zsibbadtan, gondolatai keserűen kongtak. A Sárkányfészek is teljesen ki fog ürülni.

Tehetetlen haraggal meredt F'larra. A férfi keze figyelmeztetően összeszorult a lány vállán, amíg az ujjai csonthoz nem szorították az inakat, és Lessza ismét levegő után kapott a fájdalomtól. A szemébe szökő könnyeken keresztül is látta a K'net arcára kiülő vereséget és szégyent. A remény újult erővel lángolt föl benne.

Kényszerítette magát, hogy ellazuljon. Lassan, mintha F'larnak sikerült volna megrémítenie. Elég lassan, hogy a sárkánylovas elhiggye: megadta magát.

Amint tudja, félre fogja vonni K'netet. A sárkánylovas pontosan megfelelt most kitervelt céljainak. Fiatal volt, irányítható, és amúgy is vonzódott hozzá. Kiválóan fogja szolgálni a tervét.

– Sárkánylovas, ne legyél kapzsi, vagy sárkányfészked el fog bukni – citálta R'gul.

Lessza a férfira bámult, undorította, hogy a sárkányvezér képes volt kétszínű szentbeszédbe csomagolni a Sárkányfészek erkölcsi vereségét.

 

A sárkányok a fejed fölött: ők

szállnak élet s halál között.

Számycsapásuk óvja a földet,

légy hű, légy övék, tiszteld őket!