Lessza kirohant a teremből, hogy megkeresse a céhalag bábaasszonyát, s közben emésztette a harag. Olyan közel volt már! Olyan közel! Hogyan juthatott el idáig, hogy aztán kudarcot valljon? Faxnak ki kellett volna hívnia a sárkánylovast. A lovas erős és fiatal volt, az arca egy harcosé: szigorú és fegyelmezett. Nem lett volna szabad húznia az időt. Minden becsület kiveszett a Pernről, mindenhol megfojtotta a zöld fű?

És miért, ó, miért épp ezt a pillanatot választotta Gemma úrnő, hogy szüljön? Ha a nyögése nem terelte volna el Fax figyelmét, kirobbant volna a harc, és a nagyúr nem tudott volna fölébe kerekedni a sárkányembernek, akit Lessza támogat, hiába kérkedik azzal, hogy ügyes és ádáz harcos. Az alagot vissza kell juttatni a jogos örököshöz! Fax nem hagyhatja el élve Ruathát!

Fönt a nagytornyon a bronz sárkány különös zümmögést hallatott, összetett szeme ragyogott a sűrű homályban.

Lessza öntudatlanul elhallgattatta, ahogyan az őrvhert tette volna. Á, az őrvher. A gyíkféreg nem bújt elő a vackából a közeledtére. Lessza tudta, hogy a sárkányok zaklatták. Hallotta, hogy a teremtmény félelmében vartyog. A végén még a halálba kergetik.

A céhalagba vezető út lejtése szárnyakat adott lábainak, és szinte csúszva érkezett meg a bába kőküszöbére. Bedörömbölt a zárt ajtón. Rémült kiáltást hallott bentről.

– Szülés! Szülés az alagban! – kiáltotta be Lessza két dörömbölés között.

– Szülés? – jött a fojtott válasz, és a reteszt elhúzták. – Az alagban?

– Fax hölgye szül, és ha kedves az életed, szeded a lábad, mert ha fiú, Ruatha ura lesz.

Erre csak kibújik, gondolta Lessza, és abban a pillanatban az ajtót kitárta a ház ura. A lány látta, ahogy a bába sietve összeszedi a holmiját, és a kendőjébe csavarja. Lessza kihessegette a nőt, föl az alagba vezető meredek úton, át a torony kapuja alatt. Amikor az asszony a rábámuló sárkány láttán el akart rohanni, elkapta a karját. Maga után húzta az udvarba, majd belökte a bábát a terembe.

Az asszony belekapaszkodott a belső ajtószárnyba, meghökkentette a benti vendégsereglet látványa. Fax, lábát a kecskelábú asztalra téve, még mindig nevetve a körmét farigcsálta késével. A sárkánylovasok vherbőr tunikájukban csendesen ettek az egyik asztalnál, míg a sültnél a katonákra került a sor.

A bronz lovas észrevette a nőket, és sürgetően intett a belső alag felé. A bába lába a földbe gyökerezett. Lessza hiábavalóan cibálta a karját, s próbálta átvezetni a termen. Meglepetésére a bronz lovas odament hozzájuk.

– Siess, asszony, Gemma úrnőre idő előtt jöttek rá a fájások! – Aggodalmasan ráncolta homlokát, és parancsolóan az alag bejáratára mutatott. Végül megragadta a bába vállát, és a vonakodó asszonyt a lépcsőhöz vezette, miközben Lessza a nő másik karját rángatta. Amikor elérték a lépcsőt, a lovas elengedte a bábát, és biccentéssel jelezte Lesszának, hogy az út hátralevő részében már ő kísérje föl. Amikor az erőd belső ajtajához értek, a lánynak föltűnt, milyen élesen néz rájuk a sárkánylovas. A kezére a bába karján. Óvatos pillantást vetett a kezére, és ő is úgy látta, mintha egy idegené lenne: hosszú ujjak, a kosz és a töredezett körmök ellenére for másak, kis, törékeny csontozatú kézfej, amely kecsesen fonódik az asszony karjára, hiába erős a szorítása. Lessza azonnal elkente a látványt.

Gemma úrnőt valóban nehéz fájások közben találták, és a szülés rosszul alakult. Amikor Lessza megpróbált kiosonni a szobából, a bába olyan rémült pillantást vetett rá, hogy ha vonakodva is, de maradt. Az látszott, hogy Fax többi hölgyére nem lehet számítani. A magas ágy egyik oldalán tömörültek össze, kezüket tördelték, és magas, izgatott hangon beszélgettek. Lesszára és a bábára maradt, hogy megszabadítsák Gemmát a ruháitól, eligazgassák, és megfogják a kezét az összehúzódásoknál.

A terhes nő arcán nyoma sem maradt a szépségnek. Nehezen lélegzett, bőre elszürkült. A lélegzése éles, reszelős volt, és beharapta az ajkát, hogy föl ne kiáltson.

– Ez nem jó – motyogta a bába az orra alatt. – Te ott, hagyd abba a nyafogást! – parancsolta az összeverődött nők egyikére mutatva. Miután hivatása ideiglenes hatalmat adott neki a rangban fölötte állók fölött, elvesztette bizonytalanságát. – Hozzál forró vizet! Add ide azokat a gyolcsokat! Keressetek valami meleg holmit a csecsemő számára! Ha élve születik, meg kell óvni a huzattól és a hidegtől.

A nők, akiket megnyugtattak a parancsok, abbahagyták a kéztördelést, és engedelmeskedtek.

Ha élve születik, visszhangzott Lessza agyában. Ha túléli, Ruatha ura lesz. Fax kölyke? Ő nem ezt akarta, bár…

Gemma úrnő vakon Lessza keze után kapott, és a lány akaratlanul is megnyugtatta, már amennyi vigasz a kézszorításától kitellett.

– Túl sokat vérzik – mormolta a bába. – Még több gyolcsot!

A nők ismét sírva fakadtak, és rémült, tiltakozó kiáltásokat hallattak.

– Nem kellett volna ilyen hosszú útra kényszeríteni.

– Mindketten meg fognak halni.

– Ó, tényleg túl sok a vér!

Túl sok a vér, gondolta Lessza. Nekem vele nincsen bajom. A gyerek viszont túl korán jött. Megfog halni. Lenézett a görcsbe rándult arcra, a véres alsó ajakra. Ha most nem kiált föl, akkor miért tette? Lesszában fellángolt a harag. Ez a nő, valamilyen homályos indíttatástól hajtva a döntő pillanatban elterelte Fax és F'lar figyelmét. Lessza szinte összetörte szorításával Gemma kezét.

A nem várt forrásból érkező fájdalom fölrázta Gemmát az egyre rövidebb időközönkénti, remegő összehúzódások közti kimerült pihenésből. Kipislogta a szeméből az izzadságot, és kétségbeesett tekintetét Lessza arcára emelte.

– Mit követtem el ellened? – sóhajtotta.

– Mit követtél el? Ruatha már majdnem ismét az enyém volt, amikor hamisan fölkiáltottál – mondta Lessza a fejét lehajtva, hogy még az ágy lábánál szorgoskodó bába se hallja. Olyan dühös volt, hogy minden óvatosságról megfeledkezett, de nem számított, hiszen ez az asszony már amúgy is közel állt a halálhoz.

Gemma úrnő szeme elkerekedett.

– De… a sárkánylovas… Fax nem ölheti meg a sárkánylovast. Olyan kevés a bronz lovas! Mindre szükség van. És a régi történetek… a csillag… csillag… – Képtelen volt folytatni, mert egy heves összehúzódás megrázta a testét. Ahogy a lányba kapaszkodott, ujjain a nehéz gyűrűk belevágtak Lessza kezébe.

– Hogy érted ezt? – kérdezte Lessza rekedten suttogva.

Az asszony kínjai azonban annyira fölfokozódtak, hogy lélegezni is alig bírt. A szeme szinte kiugrott a gödréből. Lesszát, aki a bosszún kívül minden más érzelem ellen megkeményítette a szívét, megrázta a női ösztön, hogy enyhítse asszonytársának fájdalmait. Gemma úrnő szavai azonban még így is a gondolatai közt csengtek. A nő ezek szerint nem Faxot, hanem a sárkánylovast védte. És a csillag? A Rőtcsillagra gondolt vajon? Milyen régi történetek?

A bába mindkét kezét Gemma hasára tette, és lefelé nyomta, miközben bátorításokat mondott a nőnek, aki azonban túl messzire utazott a fájdalom szárnyán, hogy meghallja. A remegő test összerándult, és fölemelkedett az ágyról. Ahogy Lessza megpróbálta megtámasztani, Gemma úrnő tágra nyitotta a szemét, és arcára hitetlen megkönnyebbülés ült ki. Összeomlott Lessza karjában, s mozdulatlanul elhevert.

– Meghalt! – sikoltotta az egyik nő. Zokogva kirohant a szobából. A hangja visszaverődött a kőfalakról. – Meghalt… halt… halt… – A hang visszatalált a kába nőkhöz, akik döbbenten, dermedten álltak.

Lessza lefektette az asszonyt az ágyra, és zavartan meredt a Gemma arcán látszó különös, diadalmas mosolyra. Visszahúzódott az árnyékokba, jobban megrázta a dolog, mint a többieket. Ő, aki soha nem habozott megtenni azt, ami meghiúsíthatja Fax terveit, vagy még jobban elszegényítheti Ruathát, most bűntudattól remegett. Szűklátókörűségében elfelejtette, hogy lehetnek mások is, akiket Fax iránti gyűlöletük mozgat. Gemma úrnő volt az egyik, aki jóval több erőszakot és megalázást viselt el, mint Lessza. Ő mégis gyűlölte Gemmát, és rásugározta gyűlöletét, holott az asszony tiszteletet és támogatást érdemelt volna, nem elutasítást.

Lessza megrázta a fejét, hogy a tragédia és önutálat érzésétől megszabaduljon, mely már elnyeléssel fenyegette. Nem volt ideje bánatra és töredelemre. Most nem. Most Fax halálának elősegítésével nem csak a saját, de Gemma sérelmeiért is bosszút állhat.

Ennyi. Nála volt a kulcs. A gyerek… igen, a gyerek. Azt fogja mondani, hogy élve született. És fiú lett. A sárkányember kénytelen lesz harcolni. Tanúja volt Fax esküjének.

Lessza arcán mosoly suhant át, hasonló ahhoz, mint amelyik a halott asszony ajkán játszott, és végigsietett a folyosókon a nagyterembe.

Már éppen berontott volna a helyiségbe, amikor rádöbbent: hagyta, hogy a győzelem közelségének érzése megtörje önuralmát. Lessza megállt az ajtóban, és mély lélegzetet vett. Leeresztette vállát, és ismét szürke jobbágyként lépett be.

A halálhír vivője kupacba omolva zokogott Fax lábánál.

Lessza összeszorította a fogát, ahogy újult erővel föltámadt benne a nagyúr iránti gyűlölet. A férfi láthatóan örült, hogy Gemma úrnő meghalt, miközben az ő sarját próbálta a világra hozni. Már most olyan parancsot adott a hisztérikus nőnek, hogy menjen, és hívja ide legújabb kedvencét, hadd tehesse első hölggyé.

– A gyerek életben van! – kiáltotta Lessza, hangját eltorzította a düh és a gyűlölet. – Fiú.

Fax fölpattant, ádázul belerúgott a zokogó nőbe, és dühösen Lesszára meredt.

– Mit beszélsz, asszony?

– A gyerek él. Fiú – ismételte a lány, és lesétált a lépcsőn. Csodálatos látvány volt a Fax arcára kiülő hitetlenség és harag. A felügyelő emberei gyorsan elfojtották akaratlanul is előtörő éljenzésüket.

– Ruathának új ura van. – A sárkányok fölbömböltek.

Lessza annyira csak a céljával törődött, hogy nem vette észre a többiek viselkedését, s nem hallotta meg a kinti sárkányok üvöltését.

Fax fölugrott. Tagadást ordítva átszelte a távot, és mielőtt Lessza elhajolhatott volna, az ökle a lány arcába vágott, aki elesett, lerepült a lépcsőről, és a kőpadlóra zuhant. Koszos rongycsomóként hevert a földön.

– Állj, Fax! – törte meg F'lar hangja a csendet, amikor Magasorom ura fölemelte a lábát, hogy belerúgjon az eszméletlen testbe.

Fax megpördült, keze azonnal összezárult a kés markolatán.

– Hallottuk és tanúsítjuk, Fax – figyelmeztette F'lar, intőn kinyújtott karral. – A sárkányemberek hallották. Tarts ki kardod és esküd mellett!

– Tanúsítjátok? Sárkányemberek? – nevetett föl Fax megvetően. – Úgy érted, a sárkányasszonyok – vicsorgott. A szeméből lenézés sütött, és egy legyintésével mindannyiukat leintette.

Egy pillanatra meghökkentette a gyorsaság, amellyel a bronz lovas kése a kezében termett.

– Sárkányasszonyok? – kérdezett vissza F'lar, dühtől remegő ajka látni engedte fogait, a hangja veszedelmesen lágyan csengett. Ahogy Fax felé indult, köröző pengéjéről visszaverődött a parazsékok fénye.

– Asszonyok! A Pern parazitái. A Sárkányfészek hatalmának vége! Szerencsére! – kiáltotta Fax, és támadóállásba ugrott.

A két ellenfél csak homályosan észlelte a körülöttük támadt mozgolódást, ahogy félrehúzták az asztalokat, hogy a párbajozóknak jusson hely. F'larnak nem volt ideje a jobbágy földre csuklott alakjára pillantani, de most már minden ösztönön felül és túl biztos volt benne, hogy ő a hatalom forrása. Megérezte abban a pillanatban, hogy a lány a terembe lépett. A sárkányok bömbölése is csak megerősítette az érzését. Ha az esés megölte… Fax közelébe szökkent, majd félreugrott, hogy elkerülje a lecsapó kést, amikor a nagyúr erőteljes lendülettel fölegyenesedett a várakozó állásból.

F'lar az ellenfele karhosszát látva könnyedén elkerülte a támadást, úgy érezte, e szempontból ő van előnyben. Majd szigorúan figyelmeztette magát, hogy ez nem nagy előny. Faxnak jóval több a valós tapasztalata gyilkolás terén, mint neki, akinek a párbajai a gyakorlóteremben első vérig tartottak csak. F'lar ügyelt rá, hogy ne kerüljön közel a testes nagyúrhoz. A férfi széles mellkasú ember volt, akinek puszta tömege is veszélyt jelentett. F'larnak az ügyességét kell fegyverként fölhasználnia, nem az erejét.

Fax cselezett, gyengeséget vagy botlást keresett F'lar részéről. A két férfi behajlított lábbal, egymástól emberhossznyira várt, kést tartó kezük imbolygott, a másik kéz ujjait széttárták, készen arra, hogy megragadják ellenfelüket.

Megint Fax indította a támadást. F'lar közel engedte, épp csak annyira, hogy egy söprés kíséretében el tudjon bukni előle. Érezte, hogy kése hegye szövetet szakít, és Fax felhördült. A nagyúr gyorsabban fölpattant, mint ahogy azt a súlya alapján sejteni lehetett, és F'larnak másodszor is el kellett hajolnia. Érezte vastag vherbőr zekéjén Fax késének vágását.

A két férfi komoran körözött, rést kerestek egymás védelmén. Fax előrerontott, megpróbálta súlyát kihasználni a könnyebb, gyorsabb férfi ellen, és beszorítani az emelvény és a fal közé.

F'lar hárított, mélyen lebukott Fax karsuhintása alá, és rézsút a nagyúr oldalára vágott. Ellenfele elkapta, erősen megrántotta a karját, és F'lar máris csapdába esett a másik férfi oldalán. Bal kezével kétségbeesetten erőlködött, hogy a kést tartó kezét megtartsa. Hirtelen fölrántotta a lábát, és egyúttal váratlanul vissza is húzódott. Hátrapenderült, Fax pedig levegő után kapott, és összegörnyedt az ágyékában szétáradó fájdalomtól. A sárkánylovas eltáncolt, csak a vállán végigfutó égő érzés jelezte, hogy nem menekült meg sértetlenül.

Fax arca vörös volt a dühtől, zihált fájdalmában és döbbenetében. F'larnak azonban nem volt ideje kihasználni pillanatnyi előnyét, mert a feldühödött nagyúr kiegyenesedett, és rárontott. A sárkánylovas gyorsan oldalra lépett, nehogy Fax testközelbe kerüljön. F'lar úgy helyezkedett, hogy a sülttel megrakott asztal közöttük legyen, s óvatosan körözött, megfeszítette vállát, hogy felmérje a sérülés mértékét. Mintha egy billogot sütöttek volna a bőrébe. A mozgás fájdalmas volt, de a kar még használható.

Fax hirtelen felmarkolt pár zsíros cafatot a tálcáról, és F'larra hajította. A sárkánylovas lebukott, és Fax futva megkerülte az asztalt. F'larnak azt súgták ösztönei, hogy ugorjon oldalra, és ellenfele villanó pengéje csak néhány ujjnyira kerülte el a hasát. Saját kése végigszántott Fax karjának külső oldalán. A két férfi megint azonnal szembefordult egymással, de Fax bal karja ernyedten csüngött az oldala mellett.

F'lar előreszökkent, s míg Magasorom ura tántorgott, megkísértette a szerencséjét. A sárkánylovas azonban rosszul mérte föl a másik állapotát, és hatalmas rúgást kapott az oldalába, amikor megpróbált lebukni a cselező kés alá. F'lar kétrét görnyedt a fájdalomtól, és kétségbeesetten elgurult ellenfele elől. Fax előrevetődött, megpróbált ráugrani a sárkánylovasra, hogy maga alá gyűrje, és bevihesse az utolsó döfést. F'lar azonban valahogyan talpra kecmergett, és fölegyenesedett, hogy Fax botladozó rohamát fogadni tudja. Csak a helyzete mentette meg. Fax elszámította magát, és elvesztette az egyensúlyát. F'lar minden erejét összeszedve lesújtott jobbjával, és késének hegye a nagyúr védtelen hátába mélyedt, míg meg nem érezte, hogy a túloldalon beleütközik a szegycsontba.

A legyőzött nemes a kőre zuhant, és esése ereje ujjnyira kitolta a szúrás helyén a véres kést.

Magas hangú jajveszékelés tört át a fájdalom és meg-könnyebbültség fátylán. F'lar fölnézett, és verejtéktől homályos szemével megpillantotta az alag ajtajába tömörült nőket. Egyikük egy ruhába tekert holmit tartott a karjában. F'lar nem fogta föl azonnal a látvány jelentőségét, de tudta, hogy nagyon fontos, hogy kitisztuljanak a gondolatai.

Lebámult a halott férfira. Rádöbbent, hogy semmilyen élvezetet nem okozott neki a megölése, csak megkönnyebbülést érzett, amiért ő még életben van. Ing-ujjával megtörölte a homlokát, és kihúzta magát. Oldala még mindig lüktetett az utolsó rúgás fájdalmától, bal válla égett. Odabotorkált a jobbágyhoz, aki ugyanott hevert szétterülve, ahová esett.

Óvatosan megfordította. Megpillantotta a koszos bőr alatt szétterjedő szörnyű véraláfutást az arcon. Hallotta, hogy F'nor rendet teremt a fejetlenségbe veszett teremben.

A sárkánylovas a nő mellkasára tette a kezét, hogy a szívverését kitapintsa, bár minden igyekezet ellenére is remegett a keze. Megérezte a lassú, de erős lüktetést.

Nagyot sóhajtott, mert az ütés és az esés egyaránt halálosnak bizonyulhatott volna. Akár az egész Pern számára végzetes lehetne.

A megkönnyebbülést undor színezte. A mocsoktól nem látszott, hány éves lehet ez a nyomorult. A karjába vette a szolgálót. A nő súlya még harcban kifáradt izmainak sem jelentett megterhelést. F'lar tudta, hogy F'nor minden gondot hatékonyan meg tud oldani, ezért a saját szobájába vitte a jobbágyot.

A magas ágyra fektette a testet, aztán fölélesztette a tüzet, és még több parazsékot tett a matrac melletti polcra. A gyomra háborgott, amikor arra gondolt, hogy meg kell érintenie a haj mocskos sátorát, de ennek ellenére szelíden félresöpörte az arcból, és erre-arra forgatta a fejet. A nő vonásai finomak, szabályosak voltak. Az egyik, rongyokból kilógó kar a könyök fölött tiszta volt ugyan, de régi véraláfutások és sebhelyek borították. A bőr ruganyosnak és ránctalannak tűnt. A tenyerébe vett kezeket koszréteg borította, de formásak voltak, és törékeny csontozatúak.

F'lar elmosolyodott. A nő olyan ügyesen elkente a kezét, hogy még ő is kételkedett benne, hogy jól látta. És a piszok és zsírréteg alatt a nő fiatal volt. Elég fiatal a Sárkányfészeknek. Nem volt született szolga sem. Szerencsére ahhoz nem volt elég fiatal, hogy Fax sarja legyen. Talán az előző nagyúr egyik fattya? Nem, közönséges vérnek nyoma sem látszott rajta. Mindegy, kinek a vérvonalából származott, a származása tiszta volt, és F'lar gyanította, hogy ruathai lehet. Valaki, aki valamilyen ismeretlen csoda révén megmenekült a tíz fordulóval korábbi mészárlásból, és kivárta a bosszú idejét. Mi másért bírta volna rá Faxot, hogy mondjon le az alagról?

F'lart örömmel töltötte el és lenyűgözte ez a váratlan szerencse. Kinyúlt, hogy letépje a ruhát az eszméletlen testről, de aztán mégsem jutott el odáig. A lány fölébredt. Nagy, éhes szeme a férfi arca felé fordult. Nem riadt vagy várakozó volt, hanem gyanakvó.

Az arcon lopva változás ment végbe. F'lar még szélesebben mosolyogva figyelte, ahogy a lány szokványos arcvonásait undok csúfsággá torzította.

– Egy sárkánylovast akarsz megtéveszteni, kislány? – kuncogott. Nem próbálta újra megérinteni a lányt, de nekidőlt az ágy faragott oszlopának. Keresztbe fonta a karját, aztán hirtelen megmoccant, hogy válla fájdalmán enyhítsen. – A nevedet, te lány, és a rangodat!

A lány lassan kihúzta magát. Arcvonásait nem kente többé el. Szándékosan hátracsúszott a fejtámlához, hogy szembenézzen a férfival a magas ágy fölött.

– Fax?

– Halott. A nevedet!

A lány arcán túláradó diadal kifejezése jelent meg. Kisiklott az ágyból, és meglepően magasra húzta ki magát.

– Akkor visszakövetelem, ami az enyém. A ruathai vérvonalból származom. Magamnak követelem Ruathát – jelentette ki csengő hangon.

F'lar egy pillanatig meredt rá, s csodálta a lány büszke tartását. Aztán hátravetette a fejét, és fölkacagott.

Ezt? Ezt az omladozó trágyadombot? – Nem tehetett róla, kigúnyolta a lány viselkedése és ruhája közti éles ellentétet. – Ó, az nem lehet! Különben is, szép hölgyem, mi sárkánylovasok hallottuk és tanúsítjuk Fax esküjét, hogy örököse javára lemond az alagról. Vagy a csecsszopót is kihívjam neked egy párbajra? Fojtsam meg a pólyájával?

A lány szeme megvillant, és ajka mosolyra húzódott.

– Nincsen örökös. Gemma meghalt, a gyerek meg sem született. Hazudtam.

– Hazudtál? – kiáltott rá F'lar dühösen.

– Igen – nézett rá kihívóan a lány, és előreszegte az állát. – Hazudtam. Nem született gyerek. Csak biztos akartam lenni benne, hogy kihívod Faxot.

A férfi megragadta a lány csuklóját, arculcsapás volt, hogy már kétszer engedett a sugallatának.

– Harcra ösztökéltél egy sárkányembert? Ölésre? Amikor keresésen jár?

– Keresés? Miért érdekelne engem a keresés? Ruatha megint az én alagom. Tíz évig gürcöltem és vártam, szőttem a terveket és szenvedtem érte. Mit számítana nekem a keresésed?

F'lar legszívesebben egy pofonnal törölte volna le a lány arcáról a gőgös megvetést. Vadul kicsavarta a karját, és a földre lökte a ruathait, s csak aztán engedett szorításán. A lány kinevette, oldalra penderült, aztán talpra szökkent és kirohant, mielőtt még a férfi rájöhetett volna, mire készül, s elállta volna az útját.

A sárkánylovas magában káromkodva végigrohant a sziklás folyosókon. Tudta, hogy a lánynak a teremhez kell futnia, hogy kijusson az alagból. Amikor azonban elérte a nagytermet, sehol nem látta az ott tolongók között a menekülő alakot.

– Nem járt erre az a teremtés? – kiáltott oda F'nor-nak, aki éppen az udvarba vezető ajtóban állt.

– Nem. Mégis ő lenne a hatalom forrása?

– Igen, ő – válaszolta F'lar, akit csak még inkább földühített a lány szökése. Hová mehetett? – Ráadásul ruathai vérből származik!

– Ohó! Akkor a csecsemőtől is meg akar szabadulni? – kérdezte F'nor a bába felé intve, aki most a lángoló tűzhely mellett ült egy karszékben.

F'lar, aki már majdnem visszatért az alag miriádnyi járatába, megtorpant. Zavartan nézett a barna lovasra.

– Csecsemő? Milyen csecsemő?

– A fiúgyerek, akit Gemma szült – felelte F'nor, aki nem tudta hová tenni F'lar értetlen tekintetét.

– Él?

– Igen. A bába azt mondja, erős gyerek, ahhoz képest, hogy koraszülött és erővel tépték ki a halott anya hasából.

F'lar hátravetett fejjel, nyerítve fölnevetett. Akármennyit ármánykodott is a lány, a végén az igazság lett a veszte.

Abban a pillanatban meghallotta, hogy Mnementh üvöltése megváltozik, és a többi sárkány furcsa vartyogása is csatlakozott hozzá.

– Mnementh elkapta – kiáltotta F'lar, és szélesen vigyorgott örömében. Lesietett a lépcsőn, el Magasorom néhai ura mellett, és kirohant a nagyudvarba.

Látta, hogy a bronz sárkány eltűnt kakasülőjéről a tornyon, és magához szólította. Mozgolódás vonzotta a szemét fölfelé. Látta, hogy Mnementh lassan leköröz az udvarba, mellső mancsában tart valamit. A sárkány közölte F'larral, hogy meglátta a lányt kimászni az egyik magas ablakból, és egyszerűen fölkapta a párkányról, mert tudta, hogy a sárkánylovas őt keresi. A bronz sárkány esetlenül hátsó lábára ereszkedett, szárnyával csapkodva tartotta magát egyensúlyban. Óvatosan talpra állította a lányt, és nagy karmaival kalitkát formált körülötte. A ruathai mozdulatlanul állt a körben, arcát az ék alakú fej felé fordította, amely fölötte imbolygott.

Az őrvher félelmében, haragjában és gyűlöletében rikoltozva a láncát rángatta, s megpróbált Lessza segítségére sietni. Amikor F'lar a sárkány és a lány felé indult, odakapott az állkapcsával.

– Van benned annyi bátorság, hogy repülni tudj, te lány – ismerte el a férfi, és fél kezét hanyag mozdulattal Mnementh karmára tette. A sárkány rettenetesen önelégülten engedte le fejét, hogy a lovasa megvakarhassa a szeme fölötti tarajokat.

– Nem hazudtál, tudsz róla? – kérdezte F'lar, aki nem tudta megállni, hogy ne ugrassa egy kicsit a lányt.

Lessza lassan, kifejezéstelen arccal felé fordult. F'lar elismeréssel látta, hogy a lány nem fél a sárkányoktól.

– A gyerek él. És fiú.

A lány nem tudta elrejteni csalódottságát, válla egy pillanatra megereszkedett, aztán ismét kihúzta magát.

– Ruatha az enyém – jelentette ki feszült, halk hangon.

– Igen, a tiéd lett volna, ha azonnal fölkeresel, amint a kötelékemmel megérkeztem.

A lány szeme elkerekedett.

– Hogy érted?

– Egy sárkánylovas bárkinek bajnoka lehet, akinek a sérelme jogos. Mire Ruathába értünk, hölgyem, bármilyen ésszerű indokért hajlandó lettem volna párbajra hívni Faxot, hiába voltam keresésen. – Ez ugyan nem volt teljesen igaz, de F'larnak meg kellett mutatnia a lánynak, hogy ostobaság sárkányemberekre rákényszeríteni az akaratát. – Ha figyeltél volna a hárfásod dalaira, tudnád a jogaidat. És

– F'lar hangja bosszúálló élt kapott, amely még őt is meglepte – akkor Gemma úrnő sem heverne holtan. Az a bátor lélek sokkal többet szenvedett el a zsarnok kezétől, mint te.

A lány viselkedése azt súgta F'larnak, hogy sajnálja Gemma úrnő halálát, és hogy az mélyen megrázta.

– Mi hasznod van Ruathából? – kérdezte a férfi, és szélesen körbeintett az omladozó udvaron és az alagon, Ruatha egész terméketlen völgyén. – Sikerült elérned a célodat: örömtelen hódítást és a hódító halálát. – F'lar fölhorkantott. – Jó is persze. Az alagok visszafogadják jogos nemeseiket, és épp időben. Egy alag és egy nagyúr. Minden más a hagyományok ellen való. Persze előfordulhat, hogy meg kell küzdened azokkal, akik nem hisznek ebben az előírásban, akiket már megfertőzött Fax kapzsiságának őrülete. Meg tudnád védeni Ruathát a támadásoktól… most… ebben az állapotában?

– Ruatha az enyém!

– Ruatha? – F'lar megvetően nevetett. – Amikor sárkányúrnő is lehetsz?

– Sárkányúrnő? – lehelte Lessza, döbbent ámulattal.

– Igen, te kis bolond. Mondtam már, hogy keresésen járok… ideje mással is foglalkoznod, nem csak Ruathával. A keresésem célja pedig… te vagy!

A lány a férfi rá mutató ujjára bámult, mintha valami veszedelmes holmi volna.

– Az első tojásra, te lány, van benned elég hatalom, ha képes vagy rá, hogy egy sárkánylovast akarata ellenére rá tudsz bírni, hogy engedelmeskedjen neked. O, de többé nem így lesz, mert most már figyelek rád.

Mnementh helyeslően dorombolt, halk moraj kélt a torkában. ívbe hajlította nyakát, hogy az udvar sötétjében csillogó fél szemét a lányra irányíthassa.

F'lar tartózkodó büszkeséggel látta, hogy a lány nem rándul össze, és nem sápad el a fejénél jóval nagyobb szem közelségétől.

– Szereti, ha megvakargatják a szeme fölötti tarajt – jegyezte meg F'lar barátságosan, taktikát változtatva.

– Tudom – felelte halkan a lány, és kinyúlt, hogy megvakarja a sárkányt.

– Nemorth arany tojást tojt – folytatta F'lar meggyőzően. – Közel áll a halálhoz. Ezúttal erős sárkányúrnőre van szükségünk.

– A Rőtcsillag? – akadt el a lány lélegzete, és ijedt tekintetét F'lar felé fordította. Már önmagában ez meglepte a férfit, mert Lessza eddig nem árult el félelmet.

– Láttad? Erted, mit jelent? – F'lar észrevette, hogy a lány idegesen nyel egyet.

– Veszély… – kezdte a lány suttogva, és nyugtalanul keletre nézett.

F'lar nem kérdezte, milyen csoda folytán tudta a lány, hogy

veszély közeleg. Hajlandó volt akár puszta erővel a Sárkányfészekbe rángatni Lesszát. De valami a lelke mélyén nagyon szerette volna, ha a lány önként fogadja el a kihívást. Egy lázadozó sárkányúrnő legalább olyan veszélyes, mint egy ostoba. Ennek a lánynak túl nagy volt a hatalma, és túlságosan hozzászokott a ravaszsághoz és a stratégiák kiépítéséhez. Botorság lenne igazságtalan bánásmóddal elidegenítenie magától.

– Az egész Pernt veszély fenyegeti. Nem csak Ruathát – mondta, és hangjába árnyalatnyi könyörgést engedett. – Rád van szükség. Nem Ruathának. – Egy legyintéssel mellékesnek tüntette föl ezt a megfontolást az átfogó képpel szemben. – Erős sárkányúrnő nélkül, nélküled, elvesztünk.

– Gemma azt mondta, minden bronz lovasra szükség van – suttogta kábultan a lány.

Vajon mit értett ezalatt? F'lar összevonta a szemöldökét. Vajon hallott a lány egy szót is abból, amit mondott?

Tovább érvelt, de csak abban volt biztos, hogy rátalált a megfelelő húrra.

– Itt győztél. Hadd neveljék föl a gyereket – látta a lány ijedt elutasítását, és könyörtelenül folytatta –, Gemma gyerekét Ruathában. Sárkányúrnőként minden alag fölött uralkodhatsz, nem csak a lerombolt Ruatha fölött. Elérted Fax halálát. Hagyd a bosszút!

Lessza ámuló szemmel nézett F'larra, itta a szavait.

– Soha nem gondoltam tovább Fax halálánál – ismerte be lassan. – Soha nem gondoltam bele, mi történjen utána.

A zavara szinte gyerekessé tette, és ez mélyen megérintette F'lart. Addig nem volt sem ideje, sem kedve végiggondolni a lány bámulatos sikerét. Most azonban megpillantott valamit Lessza hajlíthatatlan személyiségéből. A lány nem lehetett több tíz fordulónál, amikor Fax meggyilkolta a családját. Olyan fiatalon is képes volt azonban kitűzni egy célt maga elé, túlélte a kegyetlenséget és elkerülte a felfedeztetést, amíg el nem érte végül a bitorló halálát. Micsoda sárkányúrnő lenne belőle! A ruathai vérvonal hagyományainak szellemében. A sápadt hold fényében a lány fiatalnak, sebezhetőnek és majdnem csinosnak tűnt.

– Lehetnél sárkányúrnő – ismételte F'lar szelíd erőszakkal.

– Sárkányúrnő – sóhajtotta a lány hitetlenül, és körülnézett a lágy holdfényben fürdő belső udvaron. F'lar úgy érezte, a másik megingott.

– Vagy talán szeretsz rongyokban járni? – kérdezte a férfi, kemény, gúnyos hangon. – Szereted, ha összeragad a hajad, koszos a lábad, föl van törve a kezed? Szeretsz szalmában aludni, gyümölcshéjat enni? Fiatal vagy… illetve, gondolom, hogy az vagy. – A hangja őszintén kétkedő volt. A lány hűvösen ránézett, ajkát összeszorította. – Ez a becsvágyad végső határa? Ki vagy te, hogy csak ezt az apró szeletét akarod a nagyvilágnak? – Elhallgatott, majd mély megvetéssel kijelentette: – A ruathai vér fölhígult, látom. Te félsz!

– Lessza vagyok, Ruatha urának lánya – vágott vissza a lány, felelésre ösztökélte a vérvonalát ért sértés. Kihúzta magát, a szeme lángolt, állát előreszegte. – Én nem félek semmitől!

F'lar megelégedett egy halvány mosollyal.

Mnementh azonban hátravetette a fejét, és teljes hosszában kinyújtotta kígyónyakát. Teljes torokból felüvöltött, bömbölése átzengett a völgyön. A bronz sárkány közölte F'larral a megérzését, hogy Lessza elfogadta a kihívást. A többi sárkány válaszolt neki, magasabb hangon vartyogtak, mint Mnementh férfias üvöltése. Az őrvher, amely a lánca végén kuporgott, vékony, nyugtalanító rikoltást hallatott, mire az alagból elősereglettek a megriadt bentiek.

– F'nor! – kiáltotta a bronz lovas, magához intve szárnyvezérét. – Hagyd itt a kötelék felét, hogy vigyázzanak az alagra! A nagyúrhoz közel állók közül valaki talán még úgy dönt, hogy követi Fax példáját. Küldj egy másik lovast Magasoromba a jó hírrel! Te menj egyenesen a takácsok házába, és beszélj L'to… Litallal. – F'lar elvigyorodott. – Azt hiszem, kiváló felügyelő és helytartó lesz, ha a Sárkányfészek és a csecsemő nagyúr nevében uralkodik.

A barna lovas arcára lelkesedés ült ki, ahogy kezdte megérteni vezére szándékait. Fax halott, Ruatha pedig a sárkánylovasok védelme alatt maradt, lényegében ugyanaz vigyáz majd rá, aki megölte a nagyurat. Így az alag biztonságban lesz és bölcs igazgatással virágzásnak indul.

– A lány okozta Ruatha bukását? – kérdezte a vezérétől.

– És az ármányaival majdnem a miénket is – válaszolta F'lar, de a keresés céljára bukkanva megengedhette magának, hogy nagylelkű legyen. – Fékezd a lelkesedésedet, testvér! – tanácsolta gyorsan, amikor meglátta F'nor arckifejezését. – Az új királynőt még csatolni kell a lovasához.

– Én majd elrendezem itt a dolgokat. Lital kiváló választás – mondta F'nor, bár tudta, hogy F'larnak nincs szüksége senki helyeslésére.

– Ki ez a Lital? – kérdezte Lessza nyomatékosan. Hátravetette arcából a koszos hajtömeget. A holdfényben kevésbé látszott a kosz. F'lar észrevette, hogy F'nor túl könnyen megfejthető arckifejezéssel bámul a lányra. Ellenmondást nem tűrően intett a testvérének, hogy azonnal teljesítse parancsait.

– Lital sárkányát vesztett férfi – mondta F'lar a lánynak – és nem volt barátja Faxnak. Jól igazgatja majd az alagot, az pedig virágozni fog. – Meggyőzően, csillapító tekintetet vetve a lányra megkérdezte:

– Nem?

Lessza komoran, némán nézett vissza rá, amíg a férfi el nem nevette magát a lány kényelmetlenségét látva.

– Visszatérünk a Sárkányfészekbe – jelentette ki F'lar, és a kezét nyújtotta, hogy visszavezesse a lányt Mnementh oldalához.

A bronz sárkány az őrvher felé nyújtotta nyakát, aki most zihálva hevert a földön, lánca a porban feküdt.

– Ó! — sóhajtotta Lessza, és a rusnya szörnyeteg mellé térdelt. Az állat csak egy kicsit emelte föl a fejét, és szánni valóan nyüszített.

– Mnementh azt mondja, hogy nagyon öreg, és hamarosan halálba álmodja majd magát.

Lessza karjába vette a visszataszító fejet, megsimogatta a szem fölötti tarajt és megvakarta az állat füle tövét.

– Gyere, Perni Lessza! – szólt oda F'lar, aki türelmetlenül várta már, hogy indulhassanak.

A lány lassan, de engedelmesen fölállt.

– Megmentett. Ismert.

– Tudja, hogy jót cselekedett – nyugtatta meg ridegen F'lar, és elcsodálkozott Lessza tőle szokatlan elérzékenyülésén.

Megint megfogta a lány kezét, fölsegítette a földről, és visszavezette Mnementhhez.

Abban a pillanatban leverték a lábáról, és elterült a kövön. Megpróbált ismét talpra gurulni, hogy szembeforduljon ellenfelével.

Az ütés ereje azonban elkábította, és szétterülve feküdt a hátán. Döbbenten látta, hogy a pikkelyes őrvher egyenesen ráveti magát.

Ugyanekkor meghallotta Lessza rémült kiáltását és Mnementh ordítását is. A bronz sárkány nagy feje lecsapott, hogy félresodorja az őrvhert a sárkánylovastól, a lány pedig fölsikoltott, amikor az őrvher teste kinyújtva előrelendült az ugrásba.

– Ne ölj! Ne ölj!

Az őrvher morgása elkínzott, figyelmeztető kiáltásba csapott át, és a levegőben elképesztő manőverrel elfordult áldozatától. Ahogy a kőudvarra zuhant a férfi lábánál, F'lar hallotta a tompa reccsenést, ahogy az állat gerince eltörött.

Mielőtt a férfi föl tudott volna tápászkodni, Lessza máris ott termett az elterült test mellett, és megrendülten átölelte az állatot.

Mnementh lehajtotta a fejét, hogy szelíden megbökje a haldokló őrvher testét. Tudatta F'larral, hogy az állat kitalálta, hogy Lessza elhagyja Ruathát, amit az ő családjából származók nem tehetnek meg. Öregkori zavarában csak azt tudta elképzelni, hogy a lány veszélybe került. Amikor meghallotta Lessza kétségbeesett parancsát, csak az élete árán tudta kiköszörülni tévedését.

– Csak meg akart védeni – tette hozzá Lessza elcsukló hangon. Megköszörülte a torkát. – Ő volt az egyetlen, akiben bízhattam. Az egyetlen barátom.

F'lar esetlenül megveregette a lány vállát. Elképesztette, hogy bárki olyan mélyre süllyedhet, hogy egy őrvhert tartson a barátjának. Elfintorodott, az eséstől fölnyílt a kés vágta seb a vállán, és újfent sajogni kezdett.

– Valóban hűséges barát volt – mondta a sárkánylovas, és türelmesen állt, amíg az őrvher zöld-arany szemében elhalványult, s kihunyt a fény.

Minden sárkány kísérteties, emelkedő, alig hallható éles hangot adott ki, amely rendszerint egy fajtársuk halálát jelezte.

– Csak egy őrvher volt – motyogta tágra nyílt szemmel Lessza, akit megdöbbentett a tiszteletadás.

– A sárkányok azt tisztelnek meg, akit ők akarnak – jegyezte meg F'lar szárazon, elhatárolva magát.

Lessza hosszan lenézett az ocsmány fejre. Lefektette a kőre, megsimogatta a megnyirbált szárnyakat. Aztán fürge ujjakkal kibontotta a nehéz csatot, amely a fém nyakörvet rögzítette, és hevesen elhajította a pántot.

Egyazon mozdulattal fölállt, és eltökélten odasétált Mnementhhez, egy pillantást sem vetett hátra. Nyugodtan a sárkány fölemelt lábára lépett, és F'lar utasításait követve leült a nagy nyakra.

F'lar körülnézett az udvaron összeverődött kötelékére. Az alag lakói visszahátráltak a nagyterem viszonylagos biztonságába. Amikor a kötelék lovasai mind fönt ültek hátasukon, ő is felmászott Mnementh nyakára, a lány mögé.

– Kapaszkodj erősen a karomba! – parancsolta, majd megragadta a legkisebb nyaktarajt, és kiadta az utasítást a repülésre.

A lány ujjai görcsösen a karjára szorultak, amikor a nagy bronz sárkány fölszállt, és a hatalmas szárnyak csapkodni kezdtek, hogy a függőlegesen fölemelkedhessenek. Mnementh jobban szeretett egy szikláról vagy egy toronyról indulni. A sárkányok hajlamosak voltak a hanyagságra. F'lar hátrapillantott, és látta, hogy a sárkánylovasok kialakítják az első sort, s szétválnak, hogy eltüntessék a Ruatha alagban maradtak helyén támadt réseket.

Mikor kellő magasságba értek, utasította Mnementhet az ugrásra, hogy túlnan szálljanak a Sárkányfészekbe.

A lány döbbenetét csak a pillanatra bennszakadó lélegzete árulta el, ahogy a túlnanban függtek. Bár F'lar hozzászokott már a végtelen hideg csípéséhez, a fény és hang tökéletes és ijesztő hiányához, még mindig nyugtalanítónak találta az érzést. A különös út azonban nem tartott tovább, mint ha háromszor köhintett volna.

Mnementh elismerősen fölmordult, érezvén Lessza nyugalmát, amikor kivillantak a kísérteties túlnanból. A lány nem sikoltozott félelmében, mint más nők tették volna. F'lar érezte ugyan a Lessza mellkasa köré fonódó karján a lány szívdobogását, de ez volt minden.

Aztán már a Sárkányfészek fölött szálltak. Mnementh behajlította szárnyát, hogy levitorlázzon a napsütésben. Félvilágnyira voltak az éjszakai Ruathától.

Lessza keze szorosabbra zárult a férfi karján, ezúttal meglepetésében, ahogy a Sárkányfészek nagy, sziklás völgye fölött köröztek. F'lar a lány arcára sandított, és elégedetten látta az örömöt; a ruathai nyomát sem mutatta rettegésnek, amiért ezer emberhossznyira lebegnek a magas Benden-hegygerinc fölött. Aztán, amikor a hét sárkány üdvözlésképpen fölbömbölt, hitetlen mosoly világította be Lessza vonásait.

A többiek a kötelékből széles spirálban ereszkedtek lefelé, miközben Mnementh lustán körözve süllyedt. A sárkánylovasok ügyesen leváltak és lebuktak a saját párkányaikra a Sárkányfészek barlangjai előtt. Mnementh végre befejezte ráérős ereszkedését a lakhelyük felé, és élesen füttyentett, miközben szárnya legyintésével megtörte lendületüket, és végül könnyedén landolt a párkányon. Lekuporodott, F'lar pedig leemelte a lányt a durva sziklára, amelyet összekaristolt a több ezer karom és leszállás.

– Ez csak a mi lakrészünkbe vezet – mondta F'lar a lánynak, amikor beléptek a folyosóra, amelynek boltívei és tágassága biztosította, hogy a hatalmas bronz sárkányok is kényelmesen elférjenek.

Amint elérték a nagy, természetes barlangot, amely F'laré volt, mióta csak Mnementh elérte a felnőttkort, a férfi megújult szemmel nézett körbe. Először volt hosszabb ideig távol a Sárkányfészektől. A hatalmas barlang kétségtelenül nagyobb volt, mint a legtöbb terem, amelyben Fax kíséretében járt. Azokat a helyiségeket emberek gyűlés termének szánták, nem sárkánylaknak. Most azonban majdnem ugyanolyan elhanyagoltnak látta a lakosztályát, mint Ruathát. Annyi biztos, hogy Benden a legrégibb sárkányfészkek egyike volt, mint ahogy Ruatha a legvénebb alagok egyike, de ez nem volt mentség. Hány sárkány aludt a mélyedésben, hogy a szilárd szikla hozzáidomuljon a sárkányméretekhez! Hány láb koptatta az állat fészke mellett a hálókamrába és a mindig friss vizet adó természetes termálforrást magában foglaló fürdőbe vezető ösvényt! A faliszőnyegek azonban fakók és rojtosak voltak, a szemöldökfán és a padlón pedig nagy foltok látszottak, amelyeket könnyen föl lehetett volna súrolni homokkal.

Észrevette Lessza arcán a gyanakvó kifejezést, amikor megállt a hálószobában.

– Azonnal meg kell etetnem Mnementhet. Megfürödhetsz előttem

– mondta egy ládában turkálva tiszta ruhák után, amelyeket lakrészének korábbi lakói hagytak nála, de mindenesetre szebbek voltak, mint a lány jelenlegi öltözéke. Óvatosan visszafektette a hagyományos igézéskor használt fehér gyapjúköntöst. Azt majd később kell Lesszának fölvennie. Néhány ruhát és egy zacskó szappanhomokot a lány lába elé hajított, aztán a függönyre mutatott, amely a fürdőszoba bejáratát rejtette.

Majd otthagyta a lányt, lábánál a kupac ruhával, mert Lessza meg sem próbált elkapni semmit.

Mnementh közölte F'larral, hogy F'nor már eteti Kanthot, és ő, Mnementh is éhes. A lány nem bízott F'larban, de tőle nem félt.

– Miért félne tőled? – kérdezte F'lar. – Őrvher barátjának unokatestvére vagy.

Mnementh tudatta F'larral, hogy ő, egy kifejlett bronz sárkány semmiféle rokonságot nem hajlandó elismerni azzal a girhes, leláncolt, megnyírt szárnyú őrvherrel.

– Akkor miért részesítetted sárkánytiszteletben? – kérdezte F'lar.

Mnementh dölyfösen közölte vele, hogy illendő és helyénvaló egy hűséges és önfeláldozó lélek elmúlását meggyászolni. Még egy kék sárkány sem tagadhatná, hogy a ruathai őrvher nem árult el semmit a titkokból, amelyeket rábíztak, pedig ő, Mnementh keményen szorongatta. Amikor pedig valami ügyes mozdulattal saját élete árán elfordította támadását F'larról, sárkányhoz méltó bátorságról tett tanúbizonyságot. Természetes hát, hogy a sárkányok kimutatták tiszteletüket a halálakor.

F'lar örült, hogy ingerelhette egy kicsit a bronz sárkányt, és magában felkuncogott. Mnementh méltóságteljesen leereszkedett az etetőfennsíkra.

Amikor Mnementh lebegve megállapodott F'nor mellett, F'lar leugrott a hátáról. Ahogy a földre huppant, érezte, hogy jobb lesz, ha megkéri a lányt, kötözze be a sebét. Figyelte, ahogy a bronz sárkány lecsap a legközelebbi kövér bakra a tébláboló csordából.

– A kikelés bármelyik órában bekövetkezhet – üdvözölte a guggoló F'nor a fivérét, és fölvigyorgott rá. A szeme csillogott izgatottságában.

F'lar elgondolkodva bólintott.

– A hímek számára lesz elég választék – jegyezte meg, tudván, hogy F'nor szándékosan visszatartja a legérdekesebb híreket, csak hogy őt kíváncsivá tegye.

Figyelték, ahogy Kanth kiválaszt egy őzsutát. A barna sárkány ügyesen fölkapta mancsába a kapálózó állatot, és fölszállt, majd letelepedett enni egy üres kőpár-kányra.

Mnementh végzett az első tetemmel, és ismét lesiklott a karámokon túl a csorda fölé. Kiválasztott egy testes futómadarat és karmába kapta. F'lar végignézte fölfelé szárnyalását, és mint mindig, most is átsöpört rajta a büszkeség az óriási szárnyvitorlák könnyed csapása, a bronz bőrön játszó napfény, a leszálláshoz kimeresztett ezüstös karmok villanása láttán. Soha nem fáradt bele, hogy Mnementh röptét nézze, vagy megcsodálja öntudatlan kecsességét és erejét.

– Lital magánkívül volt a hírtől – jegyezte meg F'nor. – Üdvözletét és tiszteletét küldi. Jót fog tenni Ruathával.

– Ezért választottam – mordult föl F'lar, de elégedett volt Lital üzenetével. A helytartóság nem helyettesítette ugyan az elvesztett sárkányt, de tiszteletre méltó poszt volt.

– Nagy volt az öröm Magasoromban – folytatta F'nor szélesen mosolyogva – és őszinte bánat Gemma úrnő halála hallatán. Érdekes lesz látni, hogy a versengők közül kié lesz a cím.

– Ruathában? – kérdezte F'lar összevont szemöldökkel nézve le féltestvérére.

– Nem. Magasoromban és a többi alagban, amelyeket Fax meghódított. Lital átviszi a saját embereit, hogy Ruatha biztonságát szavatolja, és megtorpanásra késztessen bármiféle sereget, amely meg akarná ostromolni az alagot. Sok olyanról tudott a magasormiak közül, akik szívesen alagot váltottak volna, még ha Fax nem is ura többé Magasoromnak. Igyekezett minél előbb Ruathába érni, hogy az embereink hamar csatlakozhassanak hozzánk.

F'lar elismerően bólintott, és elfordult, hogy tisztelegjen a köteléke két másik tagjának, két kék lovasnak, akik éppen akkor ereszkedtek le az etetőfennsíkra állataikkal. Mnementh visszament egy újabb madárért.

– Keveset eszik – jegyezte meg F'nor. – Kanth még mindig tobzódik az ételben.

– A barnák lassan érik el végső nagyságukat – jegyezte meg F'lar unottan, és elégedetten látta, hogy F'nor szemében haragos szikra villan. Ez majd megtanítja, hogy ne tartsa vissza a híreket.

– R'gul és Sz'lil visszatértek – jelentette ki végül a barna lovas.

A két kék ráijesztett a csordára, amely rémülten bőgve, egymást taposva menekült.

– A többieket is visszahívták – folytatta F'nor. – Nemorth szinte hullamerev. – Nem bírta tovább visszatartani. – Sz'lil kettőt hozott. R'gul ötöt. Azt mondják, erős akaratúak és szépek.

F'lar nem szólt semmit. Számított rá, hogy az a két lovas több jelöltet is magával hoz. Hadd hozzanak akár százat is, ha akarnak! Ő, F'lar, a bronz lovas egyet választott, a győztest.

F'nor csalódottan, amiért az újságok olyan szerény érdeklődést váltottak csak ki, fölemelkedett.

– Vissza kellett volna mennünk azért a lányért Kromba, és a csinos…

– Csinos? – vágott vissza F'lar, és megvetően fölvonta szemöldökét. – Csinos? Zsora csinos volt – köpött ki cinikusan.

– K'net és T'bor nyugatról hoznak versengőket – tette hozzá F'nor aggodalmasan.

A hazaérkező sárkányok bömbölése megreszkettette a levegőt. Mindkét férfi az ég felé kapta a fejét, és látta a két visszatérő, húsz sárkányt számláló kötelék spiráljait.

Mnementh dorombolva magasba emelte a fejét. F'lar magához hívta, és örömmel látta, hogy a bronz sárkány nem berzenkedik, pedig csak keveset evett. F'lar barátságosan tisztelgett a testvérének, Mnementh kinyújtott lábára lépett, és fölemeltette magát a saját párkányára.

Ahogy a boltíves belső terem felé tartottak, Mnementh szórakozottan csuklott. Kivájt ágyához csoszogott, és elfészkelődött a tálforma sziklán. Miután Mnementh kinyújtózkodott, és kényelmesen elhelyezkedett, és lefektette ék alakú fejét, F'lar odament hozzá. A sárkány a közelebb eső szemével végigmérte barátját; a számtalan lap csillogott, s a belső szemhéj lassan lecsukódott, ahogy a lovas nyugtatóan megvakargatta a fölötte lévő redőket.

Azok, akik nem szoktak hozzá, nyugtalanítónak találták volna a szemlélődést, de a sárkánylovas attól a pillanattól fogva, amikor húsz fordulóval korábban a hatalmas Mnementh előtört a tojásából, és átbotladozott a keltetőn, hogy erőtlen lábain imbolyogva megálljon a gyermek F'lar előtt, a hosszú nap legboldogabb idejének tartotta ezeket a pillanatokat. Egy embert nem érhetett nagyobb megtiszteltetés, mint a Pern szárnyas jószágainak bizalma és társasága. A sárkányok hűsége ugyanis megingathatatlan és teljes volt az igézés pillanatától fogva.

Mnementh annyira boldog volt, hogy nagy szeme hamar lecsukódott. A sárkány aludt, csupán farka vége mutatott fölfelé, biztos jeleként annak, hogy ha kell, azonnal fölébred.

 

Faranth arany tojására,

bölcs és igaz asszonyára,

bronzok és barnák szálljatok,

Zöldek, kékek repüljetek!

Jöjjenek bátor lovasok,

újjászületve, ha kikel

Ezer tojásból a csoda,

s ember, sárkány egymásra lel.