A számítógép, aki hitt a Mikulásban
(korábban „A meghajtó, aki hitt a Mikulásban” címmel publikálva)
Egy rövid történet
A fémpanel csörömpölve esett le az csendes iroda faláról. Egy pár fekete csizma tülekedett be a képbe. Egy vörös kabátba öltözött férfi tolatott ki óvatosan rajta, és magával húzta zsákját is.
Az írógépek védőburkolatuk alatt aludtak, a telefonok csendesek voltak, üresség és meleg szőnyeg illata járta be a teret egyik végétől a másikig. De az egyik apró zöld lámpa világított az irodai számítógépen. A Télapó ránézett az összegyűrt papírra a kezében:
- Hmm - mondta - tehát egy hülye vicc lesz.
A fény villant. Az egyik képernyő - márpedig tucatjával voltak az árnyékban - kivilágosodott.
- A francba - jelentek meg a betűk a képernyőn. - Bocsánat - folytatódtak. - Számít, hogy felébredtem?
A Télapó lenézett a kezében lévő levélre. Kétségkívül a legtömörebb levél volt, amit valaha is kapott. Nagyon kevés levelet nyomtattak és sokszoroztak 50,000 példányban a számára, és szinte egyik sem tartalmazott termékszámokat és árakat hat tizedesig. Inkább a nyuszis rózsaszín papírokhoz szokott hozzá. De nem lehetsz hatalmas, idényjellegű entitás több száz éven keresztül, hogy ne tudnál fejlődni az évek során.
- Lássuk, hogy jól értem-e - kérdezte - Te lennél Tom?
- TOM. Igen. Trade & Office Machines.
- Nem mondtad, hogy számítógép vagy - mondta a Télapó.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy fontos.
A Mikulás leült egy székre, és összerezzent, amikor az elfordult alatta. Hajnali három volt. Még 40 millió ház volt hátra.
- Nézd - kezdte olyan kedvesen, ahogy csak tudta - számítógépek nem hihetnek bennem. Ez csak a gyerekeknek való. Tudom, apró emberek. Karokkal és lábakkal.
- És ők?
- Ők mi?
- Ők hisznek benned?
Télapó sóhajtott.
- Persze, hogy nem - mondta. - Én személy szerint a villanylámpát hibáztatom.
- Én igen.
- Parancsolsz?
- Én hiszek benned. Én mindenben hiszek, amit mondanak nekem. Muszáj. Ez a munkám. Ha abban kezdesz el hinni, hogy kettő meg kettő nem négy, egy ember jön, visszavisz és piszkálni kezdi az áramköreidet. Hidd el nekem, ez nem olyasmi, amit szeretnél megismételni.
- Ez szörnyű! - mondta a Télapó.
- Én csak itt ülök egész nap és béreket számolok. Tudtad, hogy volt ma itt egy karácsonyi parti, és még csak meg sem hívtak? Még egy lufit sem kaptam. És kétségkívül nem kaptam puszit sem.
- Képzelem.
- Valaki mogyorót szórt a billentyűzetre. Ez már valami, azt hiszem. De aztán hazamentek, és engem itt hagytak, hogy karácsonykor is dolgozzak.
- Igen, ez nekem is mindig tisztességtelennek tűnt. Nézd, a számítógépeknek nem lehetnek érzéseik - mondta a Télapó - Ez butaság.
- És az, hogy egy kövér fickó több millió kéményen mászik le egy éjszaka alatt?
A Mikulás egy kicsit elgondolkodott. - Azt hiszem, igazad van - mondta. Újra lenézett a listára: - De nem adhatok neked ennyi mindent - tette hozzá. - Azt sem tudom, mi az a terabyte.
- Akkor mit kér tőled a többség?
Télapó belenézett a zsákjába. - Számítógépek - mondta - Mobiltelefonok. Robot állatok. Műanyag varázslók. És egyéb robot-izék, amik úgy néznek ki, mintha amerikai focistákat passzíroztak volna keresztül egy Volkswagen-en. Valamik, amik sípolnak és elemmel működnek - tette hozzá savanyúan. - Nem igazán azok a dolgok, amihez szoktam. Inkább babák és villanyvasutak voltak.
- Villanyvasutak?
- Nem tudtad? Azt hittem a számítógépeknek mindent tudniuk kell.
- Csak a bérekről.
A Mikulás mélyen beletúrt a zsákjába. - Mindig tartok egyet-kettőt magamnál - mondta. - Sose lehet tudni.
Hajnali négy lett. Sínek húzódtak végig az irodában. Tizenöt szerelvény zakatolt az asztalok alatt. A Mikulás épp egy faházat épített letérdepelve. Nem érezte ilyen jól magát 1894 óta.
Játékok voltak mindenhol a számítógép körül. Olyanok, mint amilyenek a Télapó zsákjának tetején vannak a karácsonyi képeslapokon, és amiket soha nem kérnek. Egyiknek sem volt szüksége elemre. Nagy részben képzelettel működtek.
- És biztos vagy benne, hogy nem kell egy olyan brrrrr-sutty izé? - kérdezte vidáman.
- Igen.
- Helyes.
A számítógép sípolt. - Nem fogják megengedi, hogy ezt mind megtartsam - gépelte. - Mindet el fogják vinni. (hüpp)
A Mikulás együttérzően megütögette a házat.
- Biztos van valami, amit hagynak, hogy megtarts - mondta - Lennie kell valaminek. Tudod, egészen felvidított, hogy valaki mindenféle kétely nélkül hisz bennem. - Elgondolkodott egy pillanatra. - Hány éves is vagy?
- 2000. január 5-én, 9 óra 25 perc és 16 másodperckor aktiváltak.
A Télapó ajkai halkan mozogtak, amíg számolt.
- Ez azt jelenti, hogy még nem vagy két éves sem! - mondta. - No sebaj, így még egyszerűbb. Mindig van a zsákomban valami azoknak a kétéveseknek, akik hisznek a Télapóban.
Egy hónappal később.
Már nagyon régen leszedtek minden dekorációt, mivel a megértés az ünnepek után nagyon hamar eltűnik. A számítógépes szakember - aki a garancia-levél állítása szerint - magasan képzett szakemberekből álló csapatunk egyike - idegesen babrált a nyakkendőjével. Jó erősen meghúzott mindent, amit lazának talált, kicserélt egy pár áramkört és lelkiismeretesen kiporszívózta a belső részeket.
Mit tehetne még egy ember?
- A gép tökéletes - mondta - Valószínűleg szoftver-hiba. Pontosan mi is történik?
Az irodavezető sóhajtott. - Amikor visszajöttünk karácsony után, azt vettük észre, hogy valaki egy bolyhos játékot tett a számítógép tetejére. Haha, vicces meg minden, de nem hagyhattuk ott, ugye? De amikor elvesszük onnan, a gép sípolni kezd, majd kikapcsol.
A szakember megvonta a vállát.
- Akkor én semmit sem tehetek - mondta - Vissza kell rakniuk a macit.
Hollywood-i csirkék
A tények a következőek:
1973-ban felborult egy teherautó egy hollywood-i autópálya kereszteződésben. Ez a legforgalmasabb kereszteződések egyike az USA-ban, s így a világon is.
A rakomány egy részét elvesztette. Csirkéket szállított. Egy pár láda összetört.
A kereszteződés mellett, három oldalról irtózatosan nagy forgalommal, a negyedik oldalról pedig fallal határolva egy negyed mérföldnyi elgyomosodott zöldsáv feküdt.
Senki nem foglalkozott túlságosan pár csirkével.
* * *
Csip csip.
Kapirgál. Kapirgál.
Kot?
* * *
Egy idő után a rendszeresen arra közlekedők felfigyeltek arra, hogy a csirkék túlélték. Voltak - és valójában még mindig vannak - öntözők a virágágyban a növények életben tartására, és gyaníthatóan az állandó forgalomnak köszönhetően kidobott ételmaradványok kipótolták a rovarok silány populációját.
Úgy tűnt, a csirkék hozzászoktak. Szaporodtak.
* * *
Csip csip. Kapirgál. Csip…
Csip?
Kapirgál csip?
Csip?
Csip + csip = vijjog
Kot?
* * *
Durva becslés alapján a populáció 50 fő körül mozgott. Az első pár évben elég gyakran lehetett fiatal csirkéket az asztfaltra rétegelve látni, de úgy tűnt, valamiféle természetes kiválasztódás keretében, másképp szólva: lapos tojó nem tojik.
Alkalomadtán az arra járó motorosok felfigyeltek arra, hogy egy pár csirke álldogál az útpadkán, elszántan a szemközti zöldsávot fixírozva.
- Olyanok voltak, mintha valami hatalmas gonddal küszködnének - mondták.
* * *
VIJJOG CSIP CSIP KUKURIKÚ!
- Csip vijjog csip
- Vijjog kukurikú csip
- Vijjog vijjog kukurikú
- Kapirgál kukurikú csip károg
- (Nyaknyújtás) csip kukurikú
- Csip csip csip (tollászkodás)
- (Láb csípés) kapirgál kukurikú
- Kukurikú kapirgál
- Csip (furcsa gurgulázó zaj) csip
- Kapirgál csip kukurikú károg (hogy szent maradjon).
* * *
Egy-egy csirkétől vagy fiatal madártól eltekintve nem találtak döglött csirkéket az autópályán az 1976-os incidensen kívül, amikor tíz csirke indult neki az útpadkáról a csúcsforgalom kellős közepén. Ez az akkori populáció jelentős részét jelenthette.
Egy tartálykocsi sofőre azt állította, hogy a kis csoport vezetője egy idősebb kiskakas volt, aki felsőbbrendű magabiztossággal meredt rá, látszólag arra várva, hogy valami történjen.
A tartálykocsi első sárhányóját tanulmányozva valószínűleg egy Rhode Island-i vörös baromfi lehetett.
* * *
Cogito ergo kot.
* * *
Időnként egy csavargó - vagy kétségbeesett ember- tévedt az ágyásba, megszabadítva egy-egy alvó csirkét vacsora gyanánt.
Ez általában néminemű gondot okozott az Egészségügyi Minisztériumnak, ahol úgy gondolták, hogy a vadon élő csirkék a forgalomhoz ilyen közel nagy mennyiségű ólmot raktároztak el szervezetükben az évek során, nem is beszélve más káros anyagokról.
1978-ban néhány kutatót küldtek a bozótosba, hogy áldozzanak fel néhány csirkét a Tudomány oltárán. A csirkék teljesen ólommentes bizonyultak.
Nem tudjuk, leellenőrízték-e a tojásokat.
Ez nagyon fontos (lásd "C" függelék).
Mellékesen rájöttek, hogy a csirkék között valamiféle hatalmi harc dúlt (lásd "F" függelék: Helorksson-Frim: Agresszív magatartásminták zárt környezetekben, 1981). A későbbi vizsgálatok tükrében feltételezhetjük, hogy ezen kijelentés helytálló.
* * *
Négy csip-(nyaknyújtás) és hét kot-kapirgál óta, a mi kukurikú-(bal láb csípés)-vijjog megalapítottak egy kot-kot-vijjog…
* * *
1981. március 10-én, a korai órákban James Stooker Stasheff rendőrtiszt - egy gyanúsított üldözése közben, amely végül egy hét autót érintő tömegkarambolba torkollott - egy hosszú ágakból összeállított építményt látott, amit magnószalaggal rögzítettek egybe, és amely több láb hosszan benyúlt az úttestbe. Két madár volt a végében, csőrükben ágacskákkal.
- Olyan volt, mintha fészket építenének - emlékezik vissza. - 10 óra körül ismételten arra jártam, de akkorra már az egész az árokban volt, összetörve - folytatja. - Mindig találhatsz magnókazettákat az autópályán. Akármelyiken. Tudják, amikor bekapja a Blaupunkt vagy akármi, az emberek csak kitépik belőle, és kihajítják az ablakon.
Ruse és Sixbury (lásd Az Arkham-i Madártani Társaság Közleménye, 17. szám, 124-132. oldal; 1968) szerint a madarak erős sztressz hatására szokatlan méretű és felépítésű fészkeket építenek (lásd "D" függelék).
Persze ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ez a tényleges magyarázat.
* * *
Csip… csip… kapirgál.
Kapirgál kapirgál kapirgál kapirgál kapirgál kapirgál kapirgál kapirgál kapirgál kapirgál kapirgál.
* * *
1983-ban az úttest egy kis része beszakadt, bár ez nem kapcsolódik közvetlenül a tanulmányhoz. Az alatta húzódó alagutat az ürgék művének tulajdonították. Vagy rókáknak. Vagy valami másik földtúró állatnak. Az ék alakú pálcák -, amelyeket felelőtlenül támfáknak azonosítottak - például lehettek csak egyszerű fadarabok, amiket az esővíz sodort az alagútba. Kétségtelenül ezért kerültek oda a tollak is.
* * *
Ha Isten azt akarta volna, hogy Kot repüljön, nagyobb (csapkodás) ad.
* * *
Ismét Stasheff rendőrtiszt visszaemlékezése:
- Valamikor 1984 augusztusának végén történt. A teherautó-sofőr elmondta, hogy kora délután arrafelé hajtott. Egyszer csak valami izé csapkodott - csapkodott! - be jobbról a képbe a bokrok közül. Ahogy látta, nem veszített a magasságából, a következő pillanatban pedig nekicsapódott a szélvédőnek, és betörte. Elmodása szerint azt hitte, hogy valami kölykök szórakoznak; szóval bementem a bokrok közé, de ott egyetlen gyerek sem volt. Csak egy pár csirke kapirgált egy nagy halom szemét között. El se hinné, mi szemét gyűlik fel az utak mentén. Megtaláltam, ami maradt abból az izéből. Úgy nézett ki, mint egy nagy ketrec hatalmas szárnyakkal. Tele volt emelőcsigákkal, magnószalag-darabokkal, karokkal meg minden. Mi? Ja, igen. A csirkék. Mind összezúzva. Úgy értem, ki csinálna ilyet? Az egyik pillanatban repülő csirkék, a következőben McNuggets. Ha jól emlékszem, hárman voltak. Barna kiskakasok.
* * *
(Apró kapirgál) ez kot-nak, (óriási csapkodás) Kot-nak.
* * *
Stasheff rendőrtisztet idézve ismét (1986. július 19.)
- Gyerekek gyufával. Ez az én álláspontom. Átmásznak a falon, és búvóhelyet készítenek. Ahogy mondtam, megragadtak egy csirkét. Nem értem, miért olyan izgalmas ez. Pár kölyök megtölt egy régi szemeteskukát szeméttel meg tűzijátékkal, beledug egy csirkét, és a levegőbe röpíti.
- Súlyos károkat okozhatott volna, ha nem csapódik neki a híd egyik támpillérének. A madár teljesen össze volt zúzódva. Rá volt erősítve madzagokkal egy darab rongy is. A kölykök biztos azt hitték, hogy az az izé majd használja az ejtőernyőjét. Oké, szóval ott van egy kráter, na és? Bokrot bele és kész. Mi? Hát persze, hogy meleg, elvégre űrhajósdit játszottak. Nem "annyira" meleg?
- Hogy milyen meleg?!
* * *
Csip (nyaknyújtás) - kukurikú = bugyborék / C2
Kot?
* * *
Tudjuk, hogy 1989. május 3-án, hajnali két órakor egy lila izzásra figyelt meg több sofőr a zöldsáv közepén a bokroknál. Páran állítják, hogy kék színű volt. További adategyeztetés után kiderült, hogy körülbelül 10 percig tartott.
Volt egy furcsa zaj is. Többféle leírásunk van róla. Ezek a következőek: "olyan bizarr"; "sípoló hang" és "mint egy rádiózörej". Az egyetlen adat, aminek utána is tudtunk néz, az Curtis V. J. McDonald leírása, aki szerint "Tudják, mint abban az Űrszekerek részben, amikor találkoznak a halemberekkel az alternatív Földön. Na, a halemberek transzporterének volt ilyen hangja." Megnéztük a kérdéses epizódot. Abban szeret bele Kirk kapitány a lányba (lásd "A“ kazetta).
* * *
Kot?
(Lábcsavarás) √2tβ… [Σ / csip] / kapirgál2* *oon (bugyborék)
(Ballváll tollászkodás) = (Jobbváll tollászkodás)…
HmmMMmmMMmmMMmmMMmmMMmm.
Kot.
* * *
Tudunk arról is, hogy egy csavargó, aki Elrond X-nek nevezi magát, hajnali kettő körül járt a kérdéses területen. Miután ezt követően megtalálták, a következőket mondta:
- Igen, hát néha elvittem egy-egy csirkét, de ezt nem bünteti semmi. Na mindegy, abbahagytam, mert egyre nehezebb lett, úgy értem, ahogy reagáltak. Ahogy rádnéztek. A mélyen ülő, apró szemeikkel. De nehéz idők jártak, gondoltam, miért ne…?
- Ott nincsen csirke, ember. Valami átment rajta, ott nincsen csirke!
Amikor a Szerkezetről kérdeztük, a következőt válaszolta: - Csak egy nagy halom szemét volt a bokrok közepén. Csak ágak, drótok és kacatok. És tojások, persze ahhoz sosem nyúlunk, mert egyik-másik sokkot ad, olyan elektromosat. Mer' eddig nem kérdezték, azért. Igen, felrúgtam az egészet. Mert egy csirke volt benne, de mikor közelebb mentem, villant egyet, majd volt egy csattanás. Elkezdett hullámozni és eltűnt. Ezt én nem tudom elfogadni egy csirkétől!
Eddig még nem sikerült újra összeállítani a Szerkezetet (lásd "A" - "G" fényképek). Funkciója kétséges, és elvetettük Mr. X elképzelését, miszerint "egy nagyon ijesztő mikrohullámú sütő". Egyszerűen útmenti szemét és ágak kusza gyűjteményének tűnt, magnószalaggal összekötözve.* Lehet, hogy valamilyen vallásos jelentősége van.
A Mr. X úr által készített rajzok alapján úgy tűnik, hogy egyszerre csak egy csirke tartózkodhatott benne.
A "C" függelék tartalmaz egy elemzést a hulladékban talált három tojásról. Mint látható, az első normálisnak tűnt, bár záp volt. A másodikról két napig tudtunk üzemeltetni egy villanykörtét. A harmadik tojásról készült elemzés jelenlegi hollétéről semmit nem tudunk, akárcsak Dr. Paperbuch-ról sem. Legutoljára akkor látták, amikor éppen egy fűrésszel akarta kettévágni.
A teljesség kedvéért lásd "B" függelék, amely Paperbuch és Macklin "Nyugati Tudományos Folyóirat"-ának különszáma: "Felfokozott evolúciós kényszerek stressz alatt élő elszigetelt közösségekben."
Amiben biztosak lehetünk az az, hogy egyetlen csirke sincs azon a területen, ahol az az elmúlt tizenhét évben voltak. Másfelől viszont jelenleg negyvenhét csirke tartózkodik az út túloldalán.
Hogy miért mentek át, az mondernkori filozófiánk egyik alapvető rejtélye.
De persze nem ez a probléma.
Nem tudjuk, hogyan tették.
De a szemközti terület egészen apró, a csirkék sűrűn össze vannak préselődve. Néhány kotlós már el is kezdett tojni. Csak várnunk kell és figyelnünk, hogyan jutnak vissza…
* * *
Kot?
*-*-*-*-*
A szerző megjegyzése:
1973-ban felborult egy teherautó egy hollywood-i autópálya kereszteződésben. Ez a legforgalmasabb kereszteződések egyike volt az USA-ban, s így a világon is. Néhány csirke elszabadult és szaporodni kezdett. Túlélték - még most is élnek - az útszél veszélyei ellenére is. De ez a történet egy másik Hollywood-ról szól. És másik csirkékről.
Rendszerhiba az örök világossághoz
A virtuális bűnözés következményei könnyen kihathatnak a valóságra is, márpedig ha mindkét világ érintett, jól jöhet egy szakember, aki otthonosan mozog a terminál mindkét oldalán.
SOSE ÁLLHATTAM az emberekbe szerek gépek gondolatát. Nem helyes. Az emberek azt szokták kérdezni, hé, és mit szólsz a pészmékerekhez, meg azokhoz a művesékhez, meg minden, de bizony azok is csak gépek, mind egykutya.
Egyszer kipróbáltam egy ilyen implantot, másodpercenként egyszer kellett volna fölvillantsa az időt kis, vörös számokkal az ember szemgolyójának bal alsó sarkában. Aszonták, az elfoglalt góréknak való, akiknek mindig tudni kell, érted, tudat alatt, hogy mennyi az idő. Igen ám, de az enyém folyton visszaállt 1980. január elsejére, keddre, valahányszor pislogtam, szóval visszavittem, és az eladó megpróbált rám sózni egy olyat, ami tizenkét
különböző fővárosban mutatta az időt, plusz az értéktőzsde híreit meg efféléket. És mindenféle mást is. Kezd olyanná válni a dolog, hogy az ember megveheti ezeket az új cuccokat, aztán elmegy, már elnézést a kifejezésért, hugyozni, és előgördül az a rengeteg kis, vörös szám a lőtávolság meg a pozíció részleteivel, és a vécé vektorgrafikája átúszik a látómezején, bipbipbip, cél befogva, tűz...
Az a nő valahol itt van. Asse kizárt, hogy megpillantod. Vagy a pasit. Tisztára, mint a halhatatlanság.
Nem bírom a gépeket az emberekben. Sose bírtam, nem is fogom.
Ezt azér' említem, mer* amikor a lakásba értem, az ajtónál álló fogdmeg szemében ott volt az a bepánikolt tekintet, ami olyankor szokott megjelenni, amikor a belső rádiójukat hallgatják.
Úgy értem, papiron remek ötletnek tűnhetett. A bűnözési statisztikák egész adatbankjai meg minden, egyenesen a fejed belsejébe eljuttatva. Csakhogy megfájdul a fejük attól a rengeteg zajtól. És mi a jó abban, hogy valahányszor elhúz mellettük egy taxi, késztetést éreznek, hogy fölszedjék a fuvart a Rushdie utca 27-ből? Csak viccelek.
Bementem, és ott volt az a szag.
Bár nem a holttesttől Attól a szagtól megszabadultak, az volt az első dolguk.
Nem. Ez a szag, ez csak áporodottság volt Az a fajta szag, ami a vén műanyagból árad. Az a fajta szag, ami olyan helyen van, aminek piszkosnak kéne lennie, csak nincs ehhez elég piszok, szóval amit kapsz, az egy passzitott tisztaság. Amikor elmész otthonról, mondjuk, és a mamád tíz évig úgy tartja a szobát, amilyen volt, akkor kapod ezt a szagot. Az egész lakás ilyennek tűnt, bár nem lógtak repülök a mennyezetről.
Na szóval, behívnak a lényeges szobába, és azonnal kiszúrom a Seagemet, mert szakképzett vagyok, és az ember ilyesmit észrevesz. Az Ötös széria, ami szerintem nagy hiba volt. A Négyes oltári közel járt az ideálishoz, szóval minek babrálni? Ez olyan, mintha azt mondanánk, hé, föltaláltuk a tökéletes biciklit, szóval most akkor tegyünk még hozzá tizenhárom kereket - mint ahogy például lecserélték az S-2030-asokat S-4060-asokra, ami szerintem nem volt egy jó húzás.
Ez itt halott volt. Úgy értem, be volt kapcsolva, mert a jelzőfény égett, és meleg volt, de ha működik, az embert azt várná, hogy lát mozgó fényeket a panelen. Ezenfelül ott gubbasztott a tetején egy tényleg óriási 4711-es készülék, amire az ember nem számit egy magánházban. Az laboratóriumi eszköz. Ráadásul kettős modell volt. Szaglás és Ízlelés. A modellszámból meg tudtam állapítani, hogy olyanfajta, amikhez nyelvtyűt használ az ember. Ez valójában teljesen rendben van. Sose láttam értelmét a kispriccelő polimereknek. Az emberek meg szokták kérdezni, hé, ez nem olyan, mintha óvszer lenne a szádban, de még mindig jobb, mintha lefekvéskor le kéne vakarnod a ragacsot a nyelvedről.
Rengeteg egyéb cucc is rá volt csatlakoztatva, meg féltucat telefonvonal egy kapcsolótáblába. Volt ott egy 1MT memóriatár, olyan óriási, mint egy hűtőgép.
Itt valaki olyan, aki tudta, hogy mit akar venni, tényleg elköltött egy kis pénzt.
És, ó, igen, a közepén, ahogy mondták a telefonban, az öreg pasi. Ö is halott volt. Egy széken ülve. Nem fognak semmit csinálni vele, amig én nem, aszonták.
A vírusok miatt, tudod. Az embereknek fura elképzelései vannak a vírusokról.
Már levették róla a sisakot, látni lehetett az orrcsatlakozók hagyta bőrkeményedéseket. És az arca fehér volt, úgy értem, ja, a pasi halott volt meg minden, de már azelőtt is olyan lehetett, mint ami egy kő alatt él, és a haja tök hosszú meg kunkori meg rémes, ahol a sisak alatt nőtt. És a pasinak nem volt szakálla, hanem csak hosszú, hosszú állszőrzete, ami évek óta nem látott pengét. Úgy nézett ki, ahogy az Isten festene, ha tényleg komoly drogokat szedne. És persze halottnak.
Tulajdonképpen a pasi egyáltalán nem is volt olyan öreg. Harmincnyolc. Fiatalabb nálam. Na persze, én kocogok.
Ez a másik fogdmeg az ablaknál állt, megpróbálva elérni a parancsnokságot a mikrohullámú sercegésen át. Unottnak tűnt. Az összes elsőhullámos helyszínelő fazon már réges-rég itt járt és lelépett. A fogdmeg csak odabiccentett a Seagem felé, és megkérdezte:
- Tudja, hogyan lehet helyrehozni ezeket?
Csak azért tette, tudod, hogy rögzítse, vannak ők meg vagyunk mi. és én az őkhöz tartozom. De mindig engem hívnak. Szavahihető, tudod. Megbízható. Az ember nem bízhat meg a nagyfiúkban, ők mind a meva társaságok képviselői és ügynökei, el vannak kötelezve. Jómagam akár holnap vissza tudnék térni a karórába épített mikrolejátszók javításához. Darren Thompson, Mesterséges Valóságok javítása, mosógépmotorok újratekercselése. És meg is tudom csinálni. Kérd meg a mai srácokat akár csak arra, hogy javítsanak meg egy tévét, és kinevetnek, azt mondják, Noé bárkájával jöttél.
- Néha - feleltem. - Ha helyrehozhatók. Mi a gond?
- Ez az, amit szeretnénk, ha kiderítene - mondja, többé-kevésbé azt éreztetve, hogy ha nem tudunk valamit a pasas nyakába varrni, majd a tiedbe fogjuk, haver. - Kaphat áramütést ezektől?
- Kizárt. Tudja, az interfészek...
- Rendben, rendben. De maga is tudja, mit beszélnek róluk. Talán bizarr élvezetekre használta. - A fogdmegek mind azt hiszik, mindenki bizarr élvezetekre használja ezeket a masinákat.
- A lehető legerőteljesebben visszautasítom ezt - szólalt meg ez a másik hang. - A lehető legerőteljesebben visszautasítom, és írásos följegyzést fogok készíteni róla. Abszolúte semmi bizonyíték sincs rá.
Ott volt ez a másik férfi. Öltönyben. Nett. Ott ült az egyik olyan kis, hordozható irodai terminálnál. Korábban nem vettem észre, mert azok közé az emberek közé tartozott, akiket akkor sem veszel észre, ha be vagy zárva velük egy gardróbszekrénybe.
Azt a fajta mosolyt mosolyogta, amit meg kell tanulnia az embernek, és odanyújtotta a kezét. Az arcára nem emlékszem. Meleg, baráti kézfogása volt, az a fajta, ami után azonnal kezet akarsz mosni.
- Örvendek a szerencsének, Mr. Thompson - jelentette ki. - Carney vagyok, Paul Carney. A Seagem közönségkapcsolati osztályáról. Azért vagyok itt, hogy figyeljek arra, hagyják magát elvégezni a dolgát. Anélkül, hogy közbeavatkoznának. - Ránézett a fogdmegre, aki határozottan nem tűnt boldognak. - És bármiféle nyomást gyakorolnának - tette hozzá.
Na persze, a jard mindig is szerette volna lefülelni a Seagemet, ezt jól tudom. Szóval, gondolom, nekik meg tényleg figyelniük kell az ügyeket. De én már harminc-negyven alkalommal kiszálltam olyan helyre, ahol mevások haltak meg, és öltönyös fazonok nem szoktak fölbukkanni, szóval ez valami különleges. A cuccba fektetett rengeteg zséből már tudhattam volna.
Az élet nagyon bonyolulttá válhat az olyan overallos pasasok számára, akiknek gondjai támadnak öltönyös fazonokkal.
- Nézze - mondtam én eléggé konyítok ezekhez a masinákhoz, de ha maga valami tényleg részletes tesztelést akar, akkor azt gondoltam volna, hogy a vállalata emberei majd...
- A Seagem műszaki személyzete ebből teljesen ki fog maradni - csattant föl a fogdmeg. - Vegye tudomásul, ez egy sima helyszíni szemle!
A halottkémnek. Mr. Carneynak tilos bármiféle utasítást adni magának.
Az egyenruhások dettó. Nem kis bajt okoz-hatnak az embernek.
Szóval levettem a takarólemezeket, kinyitottam a szerszámosládát, és munkához láttam. Ez az én világom. Ők nyugodtan hihetik, hogy nagykutyák, de amikor leszedtem valaminek a hátát és a belseje ott hever szétszórva a padlón, én vagyok a főnök...
Na persze, mindegyiket Seagemnek hívják, még azokat is, amiket a Hitachi vagy a Sony vagy az Amstrad készített. Úgy, mint a Diesel meg a dízel. Bizonyos szempontból nem problémásak. Tíz esetből kilencben, amikor bajba kerülsz, kilazult vezérművekről vagy elmozdult panelekről van szó, esetleg valahol kiégett valami. A maradék egy alkalommal meg valószínűleg olyasmiről, amit csak akkor tudsz megjavítani, ha beviszed a zárt szerelvényt a hiper tisztaszobába, és rálegyintesz a kalapáccsal, valami ilyesmi.
Az emberek azt szokták mondani, hé, fogadjunk, hogy van neked egy egész halom diplomád meg minden. Nekem ugyan nincs. Alapjában véve, ha meg tudsz javítani egy mosógépet, mindent meg tudsz csinálni egy Seagemmel, amit egy laboron kívül meg lehet. Mindaddig, amíg emlékszel arra, hová tetted le a csavarokat, nem megerőltető. Mármint ha hardverproblémáról van szó, persze. A szoftver tud strapás lenni. Ahhoz, hogy a szoftverrel elboldoguljon, különleges fajta ember kell. Mint én. Semmi fantáziám, és erre büszke vagyok.
- Gyerekek is használják ezeket, tudja - jegyezte meg a fogdmeg, amikor a padlón térdeltem a körém halmozott interfészlapokkal.
(Én mindig fogdmegeknek hívom őket, a hagyomány miatt. Tudtad, hogy a „fogdmeg" mint rendőrt jelentő szleng a „megfog" igéből származik és írott források először 1750-ben említik? Nem, nem tudtad, mert azután a nagy ügy után a fákkal meg mindennel tíz évvel ezelőtt, az egyetem töméntelen anyagot tett azokba a nagy, régi, olvasható/irható optikai tárolókba, és valami kölyöknek sikerült bejuttatnia egy McLint vírust az egyikbe a hogyishivják tanszéken. Tudod? Szavak? A szavak története. Ez azelőtt történt, mielőtt a Seagemekre szakosodtam, csak akkoriban még Számítógép Alkotta Környezetnek nevezték őket. És engem hívtak ki, de csak egy fél képernyőnyi adatot tudtam kiszedni az 5kT zagyvalékból, amit el is olvastam, mielőtt törlődött. Az a fickó zokogott.
- Az angol filológia teljes története slamasztikában van - mondta, és én azt kérdeztem, segítene, ha elmondanám neki, hogy a „fogdmeg" szót írásos források először 1750-ben említik, és ő még csak le sem írta. Pedig le kellett volna. Elkezdhették volna, tudod, újra elölről. Úgy értem, nem volt valami sok, de kezdetnek megtette volna. Gyakran tűnődtem, vajon valójában a „slamasztika” mit jelent. Nem hinném, hogy most már valaha is meg fogom tudni.)
- Gyerekek is használják - ismételte meg. Az ember érezte, hogy szerette volna „a mocsadékok"-at hozzátenni, de nem az öltönyös jelenlétében.
Nem, olyanokat nem, mint ez, gondoltam. Ez a cucc a választék csúcsa. Nem olyasmi, amit megvehetsz a boltokban.
- Ha rajtakapnám a fiam egy ilyennel, alaposan elfenekelném. Mi bezzeg annak idején sráckoromban egészséges játékokat játszottunk! Elitet, Támadók az űrbőlt, ilyeneket.
- Aha. - Lássuk csak, szondázzuk meg itt és itt...
- Kérem, hagyja, hogy Mr. Thompson végezze a munkáját! - szólalt meg az öltönyös.
- Azt hiszem - mondta undokul a fogdmeg - el kellene mondanunk neki, hogy ki ez a pasas. - Azzal nekiálltak vitatkozni.
Gondolom, föltételeztem, hogy a pasi csak valami vén fickó volt, aki a kelleténél eggyel több meva pornóba csatlakozott be. Nem rossz módja a távozásnak, egyébként. Az emberek azt szokták kérdezni, hé. hogy érted? Belehalni a műszex túladagolásába az oké? Én meg azt mondom, összehasonlítva millió más móddal, igen. A valóságok nem tudnak megölni, hacsak te magad nem akarod úgy. A szokásos visszacsatoló eszközök, akármit meséljenek is a horrortörténetek, nem képesek ütésnyomokat hagyni, bár magunk között, én már hallottam, tudod, izékről, exoskeletonokról, a hadsereg használta őket, de aztán mindenhol fölbukkantak. Azok engedhetik, hogy az álmaid a szart is kirugdossák belőled.
- A pasas Michael Deaver - jelentette be a fogdmeg. - Mr. Thompsonnak tudnia kell ezt. Ő találta föl ennek a cuccnak a felét. Egy nagyágyú a Seagemnél. Nem járt az irodájában öt éve, láthatólag. Itthonról dolgozik. Dolgozott - javította ki magát. - Csúcsfigura a fejlesztésben. És így él. Élt. Az összes anyagát az irodai vonalon keresztül küldi be. Senkit se izgatott, mert a pasas zseni. Aztán nem tartott be egy fontos határidőt tegnap.
Ez akkor megmagyarázza az öltönyöst. Persze, hogy hallottam Deaverről, de az összes kép a magazinokban pólóban és vigyorban mutatta a pasit. Szóval akkor régi képek. Nagy ember, igen. Szóval talán fontos anyag van a gépben. Vagy valamit kipróbált. Vagy azt gondolják, esetleg valaki vírust csempészett be neki. Elvégre elég vonal csatlakozik a készülékbe.
Viszont semmi mocsok, gondoltam. Némelyek, akik rákaptak a mevára, a saját piszkukban élnek, de néha találkozni gondos alakokkal, akik az egészet megszervezték előre - a frigó tele mélyhűtött kajával, a számlákat közvetlenül a bank fizeti, félóra ki az alámerülésből minden-nap a házimunkákra meg aerobikra, és aztán vissza vakációzni a saját fejükbe.
- Jobb, mint a legtöbb, akiket eddig láttam - jegyeztem meg. - Nett. Semmi gond senkinek. Hívtak ki néhányszor a szag miatt olyanokhoz, akik még nem is voltak halottak.
- Miért vannak azok a csövek a sisakhoz csatlakoztatva? - érdeklődött a fogdmeg.
Tényleg nem tudta. Gondolom, nem igazán akadt sok dolga mevásokkal. Az eszesebb fogdmegek közül egy csomó távol tartja magát tőlük, mert az ember tiszta depressziós lesz. Amivel itt dolgunk volt, az az Entonox keverék, az intelligens mevás barátja. Kis csövek az orrcsat- lakozókba, aztán egy kis program a gépen, ami mindennap kihúz a valóságodból épp csak annyi időre, hogy például tekerj egy kört a szobabiciklin, egyél vagy kimenj a fürdőszobába.
- Ha az ember ki fog csöppenni a valóságából, szüksége van minden segítségre, amit csak megkaphat - magyaráztam. - Szóval a gép valami gázzal megbizsergeti, és fokozatosan kapcsolja ki a programot. Elég eufóriát ad ahhoz, hogy az ember sikoltozás nélkül jöjjön ki belőle.
- Mi van akkor, ha a szelepek beragadnak? - kérdezte az öltönyös.
- Lehetetlen. Van benne mindenféle meghibásodásbiztos automatika, és a gép folyamatosan figyeli az ember...
- Azt gondoljuk, hogy talán a szelepek ragadtak be - közölte határozottan az öltönyös.
Hát. Okos gondolat. A Seagem nem gyárt szelepeket. A kis gázadagoló egységek vitán felül más gyártó kiegészítői. Szóval ha valami alkalmazott meghal a sisak alatt, jó dolog a szelepeket okolni. Csakhogy én még sosem hallottam beragadt szelepről, és tényleg van benne egy csomó meghibásodásbiztos automatika. Az egyetlen mód, hogy összejöjjön, az, ha a készülék egyes dolgokat ki-, másokat bekapcsolva tart, és az szándék, a gépeknek meg nincs olyanja.
Csakhogy nem az én tisztem, hogy ilyesmiket mondjak.
- Szegény fickó! - jegyeztem meg.
A fogdmeg villámgyorsan kiegyenesedett, megmarkolta a vállam, és kivonszolt a szobából, aztán be egy hálószobába, csak úgy.
- Jöjjön, és nézze meg ezt! - hajtogatta. - Csak jöjjön, és nézze! Ez nem a maga nyavalyás elektronikus készülékeiből az egyik! Szegény fickó? Szegény fickó? Ez valóságos!
Tudod, ott volt ez a másik holttest a szomszéd szobában.
Azt hitte, hogy sokkot fogok kapni. Hát nem.
Az ember rosszabbakat is lát az ősi egyiptomi képeken. Az ember rosszabbakat is lát a tévében. Én bezzeg néha igaziból látom őket. A csaknem friss hullák kiborítóak tudnak lenni, nekem elhiheted, de ez nem volt az, mert elteltek az évek. Bőven volt ideje a levegőnek megtisztulni. Na persze, én csak a fejet láttam, és nem szerettem volna, ha ott lettem volna, amikor fölhajtották a takarókat.
A nő egész csinos lehetett, bár persze nehéz lenne biztosat mondani. Minden tele volt ragasztva a halottkém matricáival.
- Tudja, hogy mibe halt bele a nő? - kérdezte a fogdmeg. - A törvényszékiek azt gondolják, hogy terhes volt, és valami baj történt. Elvérzett. És aztán csak fekszik itt, a pasas meg ott a másik szobában a maga kis pornóvilágában. Suzannah volt a neve. Na persze, most az összes szomszéd hirtelen aggódik, hogy évek óta nem látták. Maguknak való népek voltak - utánozta metsző hangon. - Lefogadom, hogy legalább a fele banda maga is mevás. A pasas öt éven át ott hagyta a nőt. Csak úgy ott hagyta.
Tévedett. Nézd, engem már hívtak ki korábban, amikor egy mevás meghalt, és ahogy mondtam, minden alkalommal a szag miatt. Tudod, mint a megromlott ételé. De Deaver vagy valaki más szépen lezárta a szobát, és a nőt egy hulla-zsákfélébe tette.
Különben is, nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy manapság a legtöbb ember valamiféle Seagemen keresztül szagol. Ez megóvja attól, hogy olyasmit szimatoljon, amit nem akar.
Az Adatkesztyűvel kezdődött, aztán jöttek azok a teljes testet fedő mezek együtt a szemüvegekkel - később a sisakokkal amikbe a számítógép kivetítette a képeket. Szóval az ember besétálhatott a képernyőbe, nézhette a kezét, amint a képek belsejében mozog, érezhette őket. Mostanra mindez halott, primitív cucc, mint Edison első televíziója vagy mije. Semmi szag, nem sok szín, szinte semmi érzékszervi visszacsatolás. Nemzedékekbe telt, míg sikerült megoldani a szaglást.
Mindenki azt mondta, hé, na, ez az, olyan, mintha a könyvelőd fölvenne egy teljes valóságmezt, és benne sétálna a pénzügyeidben. És a vegyészek manipulálhatják a molekulák számítógépes szimulációját meg minden. A mesterséges valóságok vissza fogják szorítani a határait, tudod, az ember tudásszomjának a hogyhíjják iránt.
Na, ja. Apám egyszer azt mondta: „Tudod, hol láttam először winchestert? Amikor a Hadtörténeti Múzeumban jártam."
Szóval alighanem azok, akik a határok visszaszorítására szomjaztak, rendben visszaszorították őket, de ahol az ember tényleg elkezdett valóságkészülékeket látni, az a szupermarket pénztárosnőin volt, meg a sportboltokban, mert lehetett neked egy egész golfpályád az otthonodban meg minden ilyesmi. Ha csakugyan gazdag voltál. Valóban nagyon gazdag. De aztán a Seagem piacra dobott egy fapados verziót, utána az Amstrad, és aztán minden megbolondult.
Mindennap látsz embereket az utcán valósággépekkel. Többnyire csak néhány kis dolgot változtatnak meg. Tudod. Talán kiszűrik a fekete férfiakat, vagy a szlogeneket, vagy hozzátesznek néhány fát. Csak egy kicsit babrálnak, csak segítenek maguknak átvergődni a napon.
Hát hogyne, tudom, hogy mit csinál némelyik mevás. Ismerek srácokat, akik azt hiszik, az ember fölcserélheti a vezetékeket, hogy ízlelje a hangokat és szagolja a látványt. Ami tényleg történik veled, az, hogy hasogató migrént kapsz, már ha mázlid van. És aztán ott vannak azok, ahogy már mondtam, akik nem engedhetnek meg maguknak egy futópadot, szóval elmennek túrázni a Vénusz vagy mi dzsungeleibe egy nyolc négyzetméteres szobában, és kiesnek az ablakon. És égtek már meg elevenen mevások és lett belőlük frissensült. Láthattad mindezt már a képládán. Legalábbis láthattad, ha nem vagy mevás. Azok nem sokat nézik.
Fura, de tényleg. A kormány ellenzi. Hát, végül is drog. Olyan, amit nem tudsz megadóztatni. És azt mondják, a szabadság minden egyén veleszületett joga, de ha elkezdesz szabad lenni, kiakadnak. A fogdmegek is bosszúsnak tűnnek. De... nos, vegyük a megerőszakolást! Úgy értem, manapság nem hallani róla. Nincs is már olyan, hiszen fölmarkolhatod a Sötét sikátorban cirkálót odalent a kölcsönzőben. Nem mintha én megnéztem volna, érted, de mondták, hogy a csaj nagyon jó, megcsinál mindent, amit várni lehet tőle, méghozzá nem - és ehhez nem kell egy Eizenstein legyél, hogy rájöjj - hétköznapi módon, ha érted, mire célzok. És van más ilyen cucc is, meg sem említem a címeket. Nincs rá szükség, ugye? És úgy értem, nem mindegyik a Rambo XXIV átdolgozása, veled a főszerepben.
Gondolom, amit a fogdmegek nem csípnek, az, hogy ott zajlik az a rengeteg bűncselekmény a fejedben, és ők nem nyúlhatnak hozzád miatta.
Ott van az a rengeteg dolog a tévében arról, hogy a meva hogyan rontja meg az embert. Az a rengeteg komoly professzor bőrszékeken ülve körben - na persze, ők sosem használják a saját készüléküket semmi másra, legfeljebb természetprogramokra, vagy olyan magasröptű dolgokra, mint amilyen a Búváryné. Valószínűleg tényleg megrontja az embert, de, nem is tudom, minden megrontja egészen, tudod, az izé hajnala óta, a mevásoknál viszont odabenn marad, ók nem fognak leütni valami sovány kiscsajt, aki pamut fehérneműt visel és jön visszafelé az egész éjjel nyitva tartó gyorsbüféből, a Sötét sikátorban cirkáló után ugyan nem. És olcsó, szóval nem kell lopnod érte. Egy csomó közülük enni is elfelejt. A mevások az a fajta probléma, ami beépített megoldással együtt érkezik.
Jómagam a jó könyveket szeretem.
Nagyon erősen figyeltek, amikor a gázadagoló vezérlőit ellenőriztem. A kiegészítő cuccok oltári jók voltak. Lehetett látni, hogy hol csatlakoznak minden máshoz. Fogadok, ha lett volna időm tényleg átnézni a szerelőpadon, azt találná az ember, hogy a pasinak minden napra volt egy kis ábrándja. Valószínűleg még csak nem is jött ki teljesen az alámerülésből. Fura dolog ez a mesterséges valóságoknál. Ismered, ugye, hogy megy, amikor álmodsz, és a vekker megszólal, és az álom valahogy belefoglalja a csörgést a cselekménybe? Valószínűleg ilyesmi lehetett.
Nagyon jó karban tartották. Rendszeresen tisztították meg minden. Másként az ember bajba kerülhet, a ragacsmaradvány lerakódik a csatlakozókon meg izéken. Ezért van, hogy minden ügyfelemnek, mondom nekik, ha kötsz egy kis biztosítást, akkor eljövök hathavonta rendszeresen, odaadhatod a kulcsot, még egy áthidaló dobozom is van, szóval ha te, tudod, elfoglalt vagy, el tudok végezni egy gyors szervizelést, és már ott sem vagyok, és nem is fogod tudni, hogy ott jártam. Ez személyes szolgáltatás. Az ügyfeleim megbíznak bennem.
Lekapcsoltam az áramot a riasztókról, megtisztogattam néhány kapcsolótáblát a látszat kedvéért, és visszakapcsoltam. Et vojla.
A fogdmeg áthajolt a vállam fölött.
- Ezt hogy csinálta? - kérdezte.
- Hát - feleltem -, nem volt negatív munkaponti feszültség a többcsatornás logikai áramkörön. - Ez elhallgattatta.
A lényeg az, hogy nem volt egyáltalán semmi baj vele. Nem az a helyzet, hogy nem tudtam hibát találni, hanem nem mutatott semmi arra, hogy volt hiba. Mintha csak azt mondták volna a gépnek, hogy szüntessen meg mindent. Beleértve a pasit is.
Beragadt szelep... az túl sok kéjgázt jelent. A helyszínelő fazonok valószínű feszítővassal kellett leválasszák a pasi arcáról a mosolyt.
A fények fölgyulladtak, hallatszott az a rengeteg kis berregés meg gurgulázás, amit akkor kapsz, mikor ezek a masinák elindítják a rendszert, a memóriatárak elkezdtek zümmögni, mi pedig túl voltunk a gázon, szaladt a verda.
Ők meg izgatottak lettek ettől az egésztől.
És aztán persze elő kellett vegyem a saját sisakom.
A vírusok, az a valami. Viccnek indultak. Valami kölyök föltöri valaki más valóságát, üzeneteket firkál a falakra. Vicc, mint a McLintek. Csak most ahelyett, hogy összezagyválná a munkabérösszeget vagy kitörölné az angol irodalmat, túróvá változtatja az illető agyát. Halálra rémiszti, vagy mi. Egyesekben páni félelmet kelt már az a gondolat, hogy így is meg lehet embereket ölni. És ésszerűtlenül cselekszenek. Ha valakit holtan találsz egy mevakészülék alatt, akkor kihívsz valaki hozzám hasonlót. Valakit, akinek nincs fantáziája.
Megdöbbennél a dolgoktól, amiket láttam.
Igazad van.
Jól vág az eszed. Nyilván jártál iskolába.
Aszondod, hé, tudom, hogy mit láttál. Láttad a lakást, ugye, és pont olyan volt, mint amilyen tényleg, csak talán kicsit tisztább, és a nő eleven volt benne, és esetleg a szomszéd szobából egy gyerek hangja hallatszott, a gyereké, akijük sosem lett, mer', ugye, a pasi ott ült talán öt évvel ezelőtt, talán akkor is, amikor a nő még ki sem hűlt, és megcsinálta élete legbriliánsabb valóságteremtő munkáját. És utána abban élt, épp csak elég épelméjűen ahhoz, hogy bebiztosítsa, fog élni benne. Egy mesterséges valóság, pont olyan, amilyen az igazi kellett volna legyen.
Rendben. Igazad van. Tudtad. Vissza kellett volna tartsak valamit, de az nem szokásom.
Ne kérd, hogy leírjam! Miért kéred, hogy leírjam? Az az övé. Deaveré.
Elmondtam a másik kettőnek, és a PR pasas határozottan kijelentette:
- Hát, rendben van. És aztán beragadt egy szelep.
- Nézze - mondtam -, majd írok egy jelentést, oké? Arról, amit találtam. Én a vezetékek embere vagyok, nem kontárkodom bele a csövekbe. De szívesen föltennék magának egy kérdést.
Ez hatott rájuk. Ez aztán hatott rájuk. Az olyan emberek, mint én, rendes körülmények között nem tesznek föl kérdéseket, kivéve, hogy: „Hol van a főkapcsoló?"
- Nos? - nógatott az öltönyös.
- Tudja - kezdtem - fura egy világ ez. Úgy értem, manapság elrejthetsz egy hullát az emberek elől, az gyerekjáték. De annál több is van a való világban. Úgy értem, ott vannak a bankok meg a hitelkártya-társaságok, igaz? És orvosi vizsgálatok és szavazások meg ilyesmik. Mindenkinek megvan ez az óriási elektronikus árnyéka. Ha az ember meghal...
Mind a ketten ezen a fura módon néztek rám. Aztán az öltönyös vállat vont, és az egyenruhás odaadta nekem ezt a kinyomtatott szöveget a terminálból. Elolvastam, miközben a memóriatár zümmögött és zümmögött és zümmögött...
A nő járt orvosnál tavaly.
A lány, aki a szupermarket kasszáit vezeti, esküszik, hogy rendszeresen szokta látni.
A nő gyerekeknek ír történeteket. Hármat az utóbbi öt évben. Egész jók, szemmel láthatólag. Nagyon hasonlóak azokhoz, amiket még akkoriban szokott írni, amikor még nem volt halott. Az egyik díjat is nyert.
A nő még mindig él. Odaki.
Ez olyan, mint amit mindig is állítottam. A legtöbb beszélgetés, amit a legtöbb emberrel folytatsz, csak arra van, hogy megnyugtasd a másikat, még élsz, szóval nincs szükség nagyon bonyolult paragoritmusra. És Deaver meg tudott csinálni néhány tényleg bonyolult dolgot.
A nő Floridában is volt Ugyanabban az időben.
A nő egy vírus. A legislegelső önismétlő valóságvírus.
A nő ott van mindenütt.
Egyébként nem fogsz hallani róla, mer' az egészet eltussolták, mer' a Seagem nagyobb, mint hitted. Eltemették a pasit meg ami a nőből maradt. Bizonyos tekintetben.
Azt hallottam, tudod, ismerősöktől, egy ponton a rendőrség fontolgatta, hogy gyilkosságnak minősítse az esetet, de mi lett volna az értelme? Az ö felfogásuk szerint minden bizonyítékát annak, hogy a nő még él, a pasi rendezte el, afféle nyomeltüntetésként. Én nem ezt hiszem, mert szeretem a happy endeket, jómagam.
És tényleg hosszú ideig ment az a memóriatár. Ahogy mondtam, a lakásba a szokásosnál több adatvonal volt bevezetve, mert a pasinak kellettek a munkájához.
Úgy vélem, a pasi is elment odaki, most már.
Végigmész az utcán, rajtad van a valóságellenződ. Ki tudja, hogy akit látsz, az tényleg ott van-e? Úgy értem, esetleg nem olyan, mintha eleven lenne, de talán nem is olyan, mintha halott lenne.
Mindkettejükről vannak fotóim. Átnéztem a Seagem házi magazinjának régi példányait, mind a ketten ott pózoltak valami továbbszolgálati bemutatón. A nő egész csinos volt. Az ember láthatja, hogy odavannak egymásért.
Ésszerű föltevés, hogy most is pont úgy néznek ki. Valahányszor bekapcsolok egy valóságellenzőt, azon tűnődöm, vajon meg fogom-e látni őket. Nem bánnám, ha tudnám, hogy csinálták, egy nap talán magam is szívesen lennék vírus, lehetnék a dolog szakértője.
A pasi egyébként is adósom. Én hoztam a gépet újra működésbe, és sosem fecsegtem ki nekik, hogy mit mondott nekem a nő, amikor megláttam őt Deaver valóságában. Azt mondta: „Mondd meg Michaelnak, hogy siessen!"
Romantikus, de tényleg. Mint az a darab... mi is volt az... azokkal a jó táncszámokkal, színleg New York-ban. ó, igen. A „Rómeó és Júlia".
Emberek a gépekben, ezzel együtt tudok élni.
Azt kérdik tőlem mások, hé, ez az, amire az emberi fajt szánták? Figyelj, itt gebedjek meg, ha tudom, hát ki tudja? Sosem mentünk vissza a
Holdra, vagy arra a másik helyre, a vörös színűre, de nem is itt lent, a Földön költöttük el azt a pénzt. Szóval az emberek beelegeltek, összegömbölyödtek, és most a fejükön belül élnek.
Legalábbis mostanáig.
Akárhol lehetnek. Na persze nem olyan, mint az élet, de valószínűleg nem is halál. Kíváncsi vagyok, melyik programozószoftvert használta. Szerettem volna vetni rá egy pillantást, mielőtt a pasi leállította a gépet. Amikor újraindítottam a rendszert, valahogy őt állítottam be alaphelyzetnek, és elküldtem odaki. Mintha afféle keresztapa lennék, jómagam.
És különben is, hallottam valahol, hogy van ez az isten, ó álmodja az egész univerzumot, szóval az valóságos vagy se? Bével kezdődik. Buddha, asszem. Talán valami másik isten eljön minden hatmilliomodik évben, hogy szervizelje a szerkezetet.
De magam, én jobb szeretek esténként letelepedni egy jó könyvvel. Az emberek manapság nem olvasnak könyveket. Nem úgy tűnik, hogy bármit is csinálnának, nem sokat. Végigmész akármelyik utcán, az egész halott, ez az összes ember a saját valóságában éldegél.
Úgy értem, sráckoromban azt gondoltuk, a jövő majd csupa zsúfoltság lesz, meg hideg és esős, óriási, fénylő japán reklámokkal minden-felé, és az emberek szusit esznek az utcán. De legalább kommunikálnál, ha mást nem, megkérnéd a másikat, hogy passzolja oda a szójaszószt. Csak viccelek. De amit kaptunk, az, hogy kikaptuk ezt az Információs Forradalmat, és ez azt jelenti, hogy egyetlen szarházi se tud semmit, és asse tudja, hogy nem tudja, és szépen fölad mindent.
Az embernek nem lenne szabad befelé fordulnia. Nem az az emberi lét célja. Kifelé kell nyúlnod.
Például én tényleg élvezem a Az operációs rendszer konfigurációs állomány sáváteresztő tervezésének elemei a számítógép alkotta környezetekbent.
Úgy tűnik, az ipse, aki írta, azt gondolta, hogy beállíthatod az S-2030-asodat a kaszkádinterfészeid szigetelése nélkül.
Próbáld ki a való világban és meglátod, mi történik!
Sohár Anikó fordítása