4. csatanap: 1944. október 9.
hétfő
(Időjárás: derült és felhős időszakok váltakoznak, helyi záporok, 20 Celsius-fok, az utak általában járhatók.)
Plijev altábornagy október 9-én hajnali fél egykor kapta kézhez a további feladatokra vonatkozó, de a SZTAVKA által már módosított parancsot. Az újabb támadás megszervezésére, a csapatok átcsoportosítására mindössze három és fél órát kapott. A végrehajtást nagymértékben nehezítette, hogy a lovas-gépesített csoport erői még harcban álltak, és a felváltásukra utasított 49. lövészhadtest sem érkezett még be. Az 53. hadsereg 27. lövészhadteste továbbra is északnyugat felé nyomult előre. Az elfoglalt településeket nem volt kinek átadni. A 4. gárda-lovashadtest ennek ellenére 9-én 04 órakor megkezdte új feladatának végrehajtását.[525]
Egyes források szerint Malinovszkij marsall október 9. körül erősítést kért Tyimosenko marsalltól, aki nem szívesen bár, de küldött hat önjáró tüzérezredet.[526] Források hiányában nehéz pontosan megbecsülni, hogy ez mekkora segítség volt. Ha abból indulunk ki, hogy ezek valószínűleg a SZTAVKA tartalékából érkeztek, akkor joggal feltételezhetjük, hogy többé-kevésbé teljes volt az állományuk. Egy feltöltött szovjet önjáró tüzérezred ekkor 20 önjáró lövegből és egy parancsnoki harckocsiból (összesen 21 páncélosból) állt. Bizonyára nem becsüljük túl a 2. Ukrán Frontnak juttatott páncélos-megerősítést, ha hat ezredben összesen 100 beérkező páncélossal számolunk.
A magyar 3. hadsereg harcálláspontja aznap Kecskeméten volt. A hadsereg jobbszárnyán 9-ére virradóra a szovjetek páncélosokkal megközelítették Szabadkát. A Magyarkanizsánál és Martonosnál kialakított hídfőket tovább erősítették. A szegedi hídfőbe visszavonuló 4. SS-páncélgránátos-hadosztály üldözését a szovjetek sötétedés után is folytatták, de a németek minden előretörésüket visszaverték.[527]
Az SS-páncélgránátos-hadosztály zöme Szegednél átkelt a Tiszán, és ezután a hídfőt felszámolták, a hidat pedig felrobbantották. A hadosztály egy része Szegedtől északra támadást indított, és Mindszent déli körzetéig megtisztította a Tisza nyugati partját a kisebb átkelt szovjet erőktől. A hadosztály 8. SS-páncélgránátos-ezrede délután a Szentes körül átkelt, és zászlóaljnyi erőkkel Kiskunfélegyháza és Kistelek irányban előrenyomuló szovjeteket Mindszent északnyugat–Pálmonostora kelet–Kiskunfélegyháza északkelet vonalon megállította. A szovjet hídfő ellen a németek Kiskunfélegyháza keleti és északkeleti előteréből[528] a 1. honvéd páncéloshadosztállyal és az 1. huszárhadosztállyal közösen támadást indítottak.
Az algyői magyar hídfőt 9-ére virradóra fel kellett adni. Az ottani hidat felrobbantották. Szentes körzetében a szovjetek éjjel már pontonhidakat építettek a Tiszán. Az előrevetett szovjet osztagok, egyelőre harckocsi-támogatás nélkül, már Csongrád birtoklásáért harcoltak, és hamarosan el is foglalták a várost.
A 23. tartalékhadosztály Szeged és Mindszent, a 8. tábori póthadosztály pedig Mindszent és Szolnok között, a Tisza nyugati partján foglalt védőállásokat. Napközben Szolnoktól délre a szovjet csapatok átkelve a Tiszán, már Jászkarajenő és Tószeg körzetében harcoltak.
A 20. honvéd gyaloghadosztály roncsai Szolnok körzetében gyülekeztek. A szolnoki hídfő védelmére a délelőtti órákban már rendelkezésre állt a 20. gyaloghadosztály 400 katonája, két 15 cm-es tarackos üteg, 20 darab 8,8 cm-es légvédelmi löveg, hét 3,7 cm-es légvédelmi gépágyú, 35 darab 2 cm-es légvédelmi gépágyú, 100 német légvédelmi katona gyalogsági feladattal, 90 utász és rövid időre két német menetzászlóalj is, amelyeket visszatartottak a városban. Szolnok harcparancsnoka Csatkay vezérkari ezredes volt, de a harcvezetést hamarosan Kleemann páncélos tábornok vette át.[529] A hídfőt egyelőre nem érte szovjet–román támadás.
A III. páncéloshadtest arcvonalán hajnalban a 13. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjának utolsó elemei is elhagyták Kisújszállást, és Kunhegyesen át Kunmadarasra vonultak, ahol a hadosztály harcálláspontját is berendezték.
Az elszakadási műveletet csak nagy gonddal lehetett végrehajtani, mert a településtől északnyugatra a szovjet harckocsik tűz alatt tartották az utat. A németek először páncélöklökkel felszerelt páncélromboló járőröket küldtek ki a páncélosok ellen, majd a Panther harckocsik és 15 mm-es háromcsövű nehézgéppuskával[530] felszerelt Sd.Kfz. 251/21 lövészpáncélosok tüzével fogták le a szovjeteket addig, míg a harccsoport zöme elvonult. Eközben az út menti erdő sarkánál legalább egy szovjet T–34-et biztosan kilőttek.[531] A módszernek köszönhetően a németek nemcsak a sebesülteket, de két mozgásképtelen harckocsijukat is el tudták szállítani.
A Kunmadarason gyülekező harccsoport (a 66. páncélgránátos-ezred II. zászlóalja nélkül, valamint az ezrednek alárendelt 4/II. páncélososztály) azt a feladatot kapta, hogy a Karcag felé vezető úttól keletre törjön előre, Karcagnál forduljon Püspökladány irányába, foglalja el a települést, tartsa meg, és készüljön fel az 1. páncéloshadosztállyal való egyesülésre.[532]
Karcag elfoglalását a 93. páncélgránátos-ezred kapta feladatul. A 93/I. és 66/II. páncélgránátos-zászlóaljaknak, valamint az ezred-közvetlen alakulatoknak a páncélozott harccsoport mögött, jobbra lépcsőzve kellett a városig előretörnie, birtokba vennie, megtisztítania azt a szovjetektől és felkészülnie a dél, illetve nyugat felől várható szovjet támadások visszaverésére. A páncélgránátosok támogatásként megkapták a 13. páncélos-tüzérezred egyetlen tarackos tüzérosztályát is, amely azonban még mindig nem érkezett be.
A 13. páncélos-felderítőosztály a hadosztály nyitott nyugati szárnyát biztosította és felderítette a körzetben tevékenykedő szovjet erőket.
A páncélozott harccsoport 12 óra 30 perckor indított támadást Karcag irányában. Két órán belül a német páncélosok elérték a város északi szélét. A 66/I. páncélgránátos-zászlóalj két századának lövészpáncélosai déli irányban kiszorították a szovjet hadtáp-alakulatokat Karcag keleti feléből, a Panther harckocsik pedig felszámoltak egy páncéltörő ágyúkból létesített páncélelhárító körletet a Püspökladány felé vezető úton.
A 93. páncélgránátos-ezred a 66/II. páncélgránátos-zászlóaljjal együtt az út jobb oldalán követte a páncélosokat. A páncélgránátosok Karcag déli és délnyugati peremén létesítettek állásokat. A tűzerőt délen egy odatelepült német légvédelmi tüzér-harccsoport növelte.
A páncélozott harccsoport 15 óra 30 perc körül folytatta támadását Püspökladány felé. A nehéz terep lassította a támadás ütemét. A harccsoport élén néhány harckocsi haladt, ezeket követte a 66. páncélgránátos-ezred törzse, majd a 4/II. páncélososztály zöme és a 66/I. páncélgránátos-zászlóalj következett az ezred-közvetlen alakulatokkal együtt.
Püspökladánytól három–négy kilométerre nyugatra, a Hortobágy– –Berettyó főcsatornán átívelő hídnál a németek a szovjet 16. gépesítettdandár néhány harckocsijának közeledését figyelték meg. A német harccsoport élén haladó Panther két szovjet harckocsit kilőtt, erre a többi délkeleti irányban visszavonult.[533]
A híd biztosítására a harccsoport a 66/2. páncélgránátos-századot hagyta hátra, amelyet megerősítettek egy–egy 7,5 cm-es löveggel, illetve 15 mm-es háromcsövű nehézgéppuskával felszerelt lövészpáncélos-rajjal. A megerősített század állásai az úttól északra és délre, valamint a híd két oldalán húzódtak déli arcvonallal.
A német páncélozott harccsoport Püspökladány nyugati részét gyenge szovjet ellenállás közepette az esti órákban, 22 óra 30 perc körül érte el. A szovjet erők helyzetével kapcsolatos bizonytalan adatok, valamint az időközben beköszöntött éjszaka miatt a németek nem nyomultak keresztül a településen, hanem a 66/I. páncélgránátos-zászlóalj nyugatról behatolt a helységbe, és lezárta annak déli és keleti kijáratait. A 4/II. páncélososztály ezalatt Püspökladány szovjetek által már kiürített nyugati felében maradt, mert a németek attól tartottak, hogy a délután észlelt szovjet harckocsik ismét megpróbálják elérni a Karcag–Püspökladány utat.
A németek csak azért tudták viszonylag könnyen birtokba venni Püspökladányt, mert a helységet egy nappal korábban elfoglaló szovjet 4. gárda-lovashadtest csapatai Plijev altábornagy parancsára 9-én kora reggel északkeleti irányban elhagyták a helységet. A helyi lakosok elmondása szerint a szovjet katonák rövid ottlétük alatt fosztogattak[534] és több alkalommal nemi erőszakot is elkövettek.[535] Nádudvaron a szovjetek aznap 19 magyar leventét lőttek agyon.[536]
Aznap a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportját, alárendelve a Kleemann-féle törzsből frissen megalakított IV. páncéloshadtest-parancsnokságnak, a német 6. hadsereg alárendeltségébe utalták. A harccsoportnak – szoros együttműködésben a III. páncéloshadtesttel – Debrecentől nyugatra folytatandó támadó harctevékenységre kellett felkészülnie.[537]
A harccsoport egy páncélgránátos-zászlóalja előző nap már a tiszafüredi német hídfőt biztosította. A német szárazföldi haderő vezérkarának vezetési csoportja a hadosztály harcképes erőit először a Tisza nyugati partján akarta védelemben tartani, de Heinz Guderian vezérezredes, a német szárazföldi haderő megbízott vezérkari főnöke úgy rendelkezett, hogy a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály bevethető kötelékeit összpontosítva, a 13. páncéloshadosztállyal közösen kell alkalmazni. A harccsoportot a Tisza-hidak műszaki állapota miatt Szolnokon keresztül akarták meneteltetni.
A Dél Hadseregcsoport vezérkari főnöke, Helmuth von Grolman vezérőrnagy, miután tájékoztatta a német 6. hadsereget a harccsoport támadó célokra való átadásáról, megemlítette, hogy a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály erőit a 13. páncéloshadosztállyal közösen a IV. páncéloshadtest irányítása alatt kellene bevetni.
A helyzet azonban napközben Debrecennél jelentősen megváltozott. Ezért a 6. hadsereg törzse késő este azt kérte, hogy a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportját ne Szolnokon, hanem Polgáron keresztül vezényeljék a harcok színterére. Mint az kiderült, a „Feldherrnhalle” harccsoport páncélosai (minden valószínűség szerint a 109. páncélosdandár Budapestről érkező 15 Panther harckocsija) már Szolnok felé tartottak. Így azonnali útvonal-módosításuk ellenére is csak 11-én reggel érhettek Miskolcra. Miután döntés született arról, hogy a harccsoport Polgáron átvonulva csatlakozik a 13. páncéloshadosztályhoz, a hadseregcsoport 250 tonna szállítókapacitású tehergépkocsi-oszlopot utalt a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály alárendeltségébe, mivel annak hiányzott 150 tehergépkocsija, jelentős mennyiségű vontatójárműve, és kevés volt a lőszere is.[538]
Az 1. páncéloshadosztály Biharnagybajom ellen 9-én 00 óra tájban megindított támadása a szovjet 6. gárda-lovashadtest 8. lovashadosztályának jelentős ellenállása és a nehéz terep miatt csak igen lassan haladt. Miután észak felé a Panther harckocsik meg tudták kerülni a nehezen járható terepszakaszt, a páncélosok újabb támadáshoz gyülekeztek. Október 9-ére virradó éjjel az 1. páncélgránátos-ezred egyetlen zászlóalja és a 113/I. páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai a megerősített I/2. páncélosszázad Panther harckocsijainak támogatásával a Biharnagybajom felé vezető úttól északra újabb támadást indítottak. A szovjet páncélvadász-gyalogság a környék napraforgótábláiban heves támadásokat hajtott végre a német harckocsik és lövészpáncélosok ellen. Ennek ellenére a németek hajnalig 400 méternyire megközelítették a község keleti és északkeleti szélét. A kimerült németek rövid szünetet tartottak, mielőtt folytatták volna a támadást.
Reggel 08 órakor a páncélgránátosok harckocsi-támogatással rohamra indultak. A Pantherek kilenc T–34 kilövését jelentették. A német támadás élén haladó 113/I. páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai betörtek Biharnagybajom házai közé, de csaknem négy órába telt, mire teljesen elfoglalták a települést. A községnél a 73/III. páncélos-tüzérosztály foglalt tüzelőállást. A német katonák 13 légvédelmi tüzér bajtársuk ásóval agyonvert tetemét találták meg a falu egyik utcájában.
Biharnagybajom elfoglalásával a „Breith” páncéloscsoport átvágta a „Plijev” lovas-gépesített csoport Szeghalom felé vezető egyetlen utánpótlási vonalát. A község védelmét a 113/I. páncélgránátos-zászlóalj mintegy 120 katonája vette át. A zászlóalj alárendeltségébe került a 37/1. páncélvadász-század négy Marder páncélvadásza és négy rohamlövege is. A faluban foglalt tüzelőállást a 73/III. páncélos-tüzérosztály. Kiépített állások nem voltak, a védelem csupán a gyorsan berendezett támpontokra épült. Az 1. páncélgránátos-ezred egyetlen zászlóalja és 113/I. páncélgránátos-zászlóalj az 1. páncélosezred harckocsijaival együtt egy előzetes hadosztályparancs értelmében felkészült a másnapra tervezett Sárrétudvari elleni támadásra.
A Nagyrábétól Bihartordán át Bakonszegig tartó csaknem 10 kilométer hosszú arcvonal védelme továbbra is a 37. páncélos-utászzászlóalj, az 1. páncélos-felderítőosztály és néhány ellátó alakulat feladata volt. Reggel Bihartordát szovjet támadás érte, de a páncélos-utászok és a 73. páncélos-tüzérezred részei ezt visszaverték. A szovjetek Bakonszegtől délnyugatra is behatoltak a német biztosító állások közé, de három rohamlöveg bevetésével visszavetették őket.[539]
Az 1. páncélos-felderítőosztály aznap parancsot kapott, hogy a Szolnok–Debrecen műúttól délre, Perjés felé indítson tehermentesítő támadást. Az osztály felderítő páncélgépkocsi-osztagai felvették a kapcsolatot a 13. páncéloshadosztály erőivel. A támadást végül Perjés elérése előtt le kellett állítani, mert a német lövészpáncélosok elakadtak a terepen.[540]
Időközben a „Plijev” lovas-gépesített csoport második lépcsője, a román lovashadtest csapatai október 6-án megindított menetükkel Kisjenő–Békés–Szeghalom menetvonalon 9-ére elérték Füzesgyarmat és Szeghalom körzetét. A hadtest Cialîk Gheorghe hadtest-tábornok parancsnoksága alatt az 1. gyalog-kiképzőhadosztályból (4958 fő) és az 1. lovas-kiképzőhadosztályból (mindössze 1454 fő) állt.[541] A lovashadtest parancsnoka úgy határozott, hogy jobbszárnya és háta biztosítása céljából Köröstarcsa és Szeghalom között elfoglalja a Sebes-Körös átkelőhelyeit. A román felderítő egységek ennek végrehajtása után megállapították, hogy Biharnagybajom felől német oszlopok közelednek. A román lovashadtest Plijev altábornagytól azt a feladatot kapta, hogy foglalja vissza Nagyrábé és Biharnagybajom körzetét.[542]
A szovjet 4. gárda-lovashadtest 18 óra körül birtokba vette Derecskét, majd rövid pihenő után folytatta támadását Konyár és Pocsaj felé.[543] Derecske elfoglalásával most a szovjetek vágták át a „Breith” páncéloscsoport zömének utánpótlási vonalát Berettyóújfalu és Nagyvárad felé.
A 7. gépesítetthadtest harcászati helyzete volt a legkedvezőtlenebb, mivel 9-én hajnalban új feladatainak helyszínétől még 60–65 kilométerre volt. Miután a hadtest megtisztította, majd birtokba vette Karcagot és Kisújszállást, erőit Karcag körzetében gyülekeztette. Katkov vezérőrnagy a lovas-gépesített csoport új manőverét nyugat felől a hátrahagyott 16. gépesítettdandárral biztosította, amelyet a Hortobágy–Berettyó főcsatorna keleti partján védelembe rendelt. A 7. gépesítetthadtest zöme a késő délelőtti órákban megkezdte menetét, és estére beérkezett Derecske délnyugati előterébe. Innen a 4. gárda-lovashadtest erőivel együtt folytatta támadását. A szovjet csapatok 9-én 23 óra körül elfoglalták Konyárt.[544]
A szovjetek tovább folytatták északi és északkeleti irányú előretörésüket a 13. és 1. páncéloshadosztályok közötti hézagban, és kisebb erőkkel elérték a Debrecen–Balmazújváros vasútvonalat. Előrevetett osztagaik Debrecentől hat kilométerre északnyugatra, Józsánál álltak. A város ellen délnyugati irányból indított támadásokat a német–magyar csapatok visszaverték, és összesen hét szovjet páncélos kilövését jelentették.
A 23. páncéloshadosztály arcvonalán a szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg csapatai továbbra is heves támadásokkal akartak kitörni Komádinál foglalt hídfőjükből. Elért betöréseiket a németek egymás után felszámolták. A németek a Csökmő, Darvas és Zsáka elleni szovjet támadásokat is visszaverték. Az újirázi hidat a németek felrobbantották.
A szovjet 4. gárda-lovashadtest három hadosztálya és 6. gárda-lovashadtest 13. gárda-lovashadosztálya hajnali 04 óra 30 perckor megindultak Hajdúszoboszló felé. A 23. páncélosezred sérült harckocsikkal megerősített 2. százada 100 méterre engedte magához közel az első szovjet lovasokat, majd a németek öt géppuskából egyszerre nyitottak tüzet. Az előreküldött szovjet lovasszázad súlyos veszteségeket szenvedett. A támadást kísérő szovjet harckocsik 1000 méterre a településtől megálltak. Amikor a német páncélosok tüzet nyitottak, visszahúzódtak. A szovjet aknavetők a német századnak jelentősebb veszteséget (négy halottat és 10 sebesültet) okoztak. A déli órákban Debrecenből erősítést küldtek: 70 német csatlakozott a magyar 16. rohamtüzérosztály már ott harcoló mintegy 80 katonájához. Délután beérkezett egy légvédelmi harccsoport is Hinze százados parancsnoksága alatt két 8,8 cm-es légvédelmi löveggel és három 2 cm-es légvédelmi gépágyúval.
Egy Püspökladány felé indított felderítő vállalkozás során tűzharc alakult ki a szovjet harckocsikkal és páncéltörő ágyúkkal. A 23. páncélosezred elemei két harckocsit és öt páncéltörő ágyút semmisítettek meg. Egy német 8,8 cm-es légvédelmi löveg és egy 2 cm-es gépágyú megrongálódott.
A szovjetek nem sokkal később Püspökladány felől négy–hat harckocsival, lövészgyalogsággal és lovassággal törtek előre. Hajdúszoboszlót északon is jelentős erők kerülték meg. Ekkor a települést védő harccsoport parancsot kapott Hajdúszoboszló kiürítésére. Lindenmayer hadnagy csoportja tűztámogatást adott ugyan Häussler hadnagy katonáinak, de azoknak így is át kellett törni a támadó szovjet gyalogság és páncéltörő ágyúk oszlopán. Eközben Häussler halálosan megsebesült. Két mozgásképtelen német harckocsit fel kellett robbantani, de a német–magyar harccsoport hat sérült páncélossal vissza tudott vonulni a Debrecentől hat kilométerre délnyugatra kiépített légvédelmi lövegekből álló reteszállásig. Lindenmayer hadnagy felderítésre indult, és megállapította, hogy a szovjetek öt kilométerre megközelítették ezt a reteszállást is, és polgári személyeket küldenek maguk előtt. Fischer százados, a 23/II. páncélososztály parancsnoka utasította Lindenmayer hadnagyot, hogy a 2. páncélosszázad maradékával induljon Nyíregyházára, és vegye át a kijavított harckocsikat.
A három Panther harckocsival és két rohamlöveggel is rendelkező német reteszállás új parancsnoka von Oechelhaeuser főhadnagy lett. Hamarosan 60 szabadságról visszaérkezett német gránátossal gyarapodott a harccsoport.
A magyar 16. rohamtüzérosztály Hajdúszoboszló körzetében bevetett szakaszai Ebesen keresztül délelőtt 09 óra 30 percig visszavonultak Debrecen nyugati szélére. Sok magyar rohamtüzér eltűnt; volt néhány hősi halottjuk és sebesültjük is. Délelőtt 11 órakor a teljes osztályt átcsoportosították a Balmazújváros felé vezető úthoz. A rohamtüzérek 13 óra körül elérték a kishegyesi úton települt német légvédelmi harccsoport állásait, majd a Balmazújváros és Hajdúszoboszló felé vezető utak között, a Debrecentől nyugatra állt téglagyárak közelében foglaltak védőállást nyugati-délnyugati arcvonallal, mintegy négy és fél kilométer szélességben. Az osztály harcálláspontja mellett egy magyar tüzérüteg három lövege volt állásban.[545]
A 4. gárda-lovashadtest hadosztályai a déli órákban a 6. gárda-lovashadtest 13. gárda-lovashadosztályával együttműködésben tehát birtokba vették Hajdúszoboszlót, majd támadásukat Hajdúszováton keresztül délkeleti irányban folytatták.[546]
Délután 14 órakor a szovjet 6. gárda-lovashadtest 8. gárda- és 13. gárda-lovashadosztályai elérték a Debrecentől délnyugatra létesített reteszállás előtt biztosító német harckocsikat. A német légvédelmi lövegek már mintegy 3000 méterről tüzet nyitottak. A szovjet oszlop előtt kényszerből menetelő polgári személyek az út menti árokba futottak. A nyolc T–34 élén haladó szovjet harckocsit a légvédelmi lövegek kilőtték; erre a kötelék visszahúzódott.
Nem sokkal később, 15 óra 45 perc körül a Hajdúszoboszló felől Debrecenbe vezető út mentén újabb nyolc szovjet harckocsi indított támadást lövész- és lovassági támogatással. A németek ismét tüzet nyitottak. A légvédelmi lövegek négy, a harckocsik három szovjet páncélos kilövését jelentették. Ekkor a szovjetek jobbról megpróbálták átkarolni a reteszállást, de ezt a korlátozottan mozgásképes német harckocsik ellenlökése meghiúsította. Az összecsapásban egy német Panther harckocsit és egy rohamlöveget súlyos, de javítható találat ért.
A 23. páncéloshadosztály törzsét az esti órákban Berettyóújfalun is megtámadták a szovjet harckocsik. A németek páncélököllel egy páncélost kilőttek. A szovjetek harckocsi-osztagai 18 óra körül átvágták a Berettyóújfalu– –Szentpéterszeg utat, és 23 óra tájban lezárták a Hencida és Pocsaj közötti útszakaszt is.[547]
A 76. gyaloghadosztály részei által Körösszakálnál felváltott 126. páncélgránátos-ezred és a 23. páncélos-felderítőosztály (2. százada nélkül) beérkeztek Csökmő–Újiráz körzetébe, és átvették az 1. páncéloshadosztály biztosító állásait Darvas–Zsáka–Furta vonalában, valamint Bakonszegtől délre. A 128. páncélos-tüzérezred Komádi északi és északnyugati előterében foglalt tüzelőállásokat. Újiráz és Komádi között a szovjetek mintegy 500–1000 fővel ismét átkeltek a Sebes-Körösön.
A németek Komáditól délre előző este harckocsik és lövészpáncélosok előretörésével visszavetették a hídnál betört szovjeteket, de azok a sötétség leple alatt visszaszivárogtak a német támpontok között. A hadosztály páncélozott harccsoportja 9-én hajnalban ismét visszafoglalta a korábbi peremvonalat. A szovjetek nappali kísérleteit a német páncélgránátosok visszaverték, és az egyik T–34 harckocsit páncélököllel kilőtték.[548]
A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály két napja Zsadány körzetében bekerített harccsoportja Vandieken SS-Hauptsturmführer vezetésével aznap mintegy 600 fővel, kisebb csoportokban áttört észak felé, és nagy nehezen átjutott a német vonalakon. Tizennyolc SS-lovaskatona a 128/I. páncélgránátos-zászlóalj állásait érte el, és erősítésként betagolták őket a zászlóaljba. A kitört SS-lovasok később a III. páncéloshadtest különböző alakulataiba kerültek, és itt harcoltak egészen október 26-ig, amikor a túlélőket kivonták a további harcokból, és útba indították őket hadosztályukhoz.[549]
Az SS-harccsoport 164 tagja azonban Ameiser SS-Sturmbannführerrel és az 52. SS-lovasezred törzsével együtt elszakadt a zömtől, és a szovjet–román vonalakon keresztül megtett hosszú éjszakai menetekkel nyugat felé indult. A saját vonalakat közülük csupán 47 katona érte el október 30-án Dunaföldvárnál. [550]
Nagyvárad körzetében 9-ére virradóra jelentősen megélénkült a szovjet–román csapatok harctevékenysége. Váradles és Váradszentmárton között heves tüzérségi, aknavető- és páncéltörőágyú-tűzzel fedezték csapataik felzárkózását a magyar–német főellenállási vonalra. A felderítő előretöréseket az 57. határvadász-zászlóalj és a 36/II. gyalogzászlóalj visszaverte. Az elfogott román katonák „elkeseredve szidják az oroszokat”.[551]
Tömöry Jenő vezérkari ezredes csak napközben értesült arról, hogy a 128. páncélgránátos-ezredet felváltották a 76. gyaloghadosztály erői. Délután jelentés érkezett, hogy Mezőtelegden a magyar lakosság 60 szovjet harckocsit számolt meg. Ezek a „Gorskov” lovas-harckocsicsoport Nagyvárad délkeleti körzetébe átcsoportosított páncélosai voltak.
Az esti szürkületben a szovjet–román ütegek ismét tüzet nyitottak. Újabb kisebb támadások indultak a 36/II. gyalogzászlóalj, az 57. határvadász-zászlóalj, majd a 2. gépkocsizó lövészzászlóalj és az 53. határvadász-zászlóalj vonalán is. A Váradcsehinél és Püspökfürdőnél kialakult jelentéktelen betöréseket a magyar csapatok felszámolták. A német–magyar tüzérség kiválóan vezetett tüzével jelentős veszteségeket okozott a támadóknak.[552]
Aznap a német 76. gyaloghadosztály 230. lövészezrede elfoglalta állásait a 178. gránátos-ezred jobbszárnyán, Nagyváradtól nyugatra. A német lövészezred nyugat felé a 23. páncéloshadosztály Komádinál harcoló kötelékeihez csatlakozott. A Nagyvárad védelmét irányító LXXII. hadtest alárendeltségi viszonyai első látásra meglehetősen kuszának tűntek. Ugyanis a hadtestnek alárendelt német 76. gyaloghadosztály 178. gránátos-ezrede a 12. tartalékhadosztály alárendeltségében volt, de maga a magyar hadosztály a 4. tábori póthadosztály maradványaival együtt a 76. gyaloghadosztálynak volt alárendelve. Egyszerűbben szólva: a 76. gyaloghadosztály irányította a magyar csapatokat is, miközben saját 178. gránátos-ezredének elméletileg csak magyar közvetítéssel adhatott parancsot. Nagyvárad közvetlen védelme a 12. tartalékhadosztály feladata volt. A 76. gyaloghadosztály harcálláspontját a várostól mintegy 15 kilométerre északnyugatra, Ártándon rendezték be.[553]
Schmidt altábornagy, a LXXII. hadtest parancsnoka aznap meglátogatta a Nagyvárad védelmére készülő 76. gyalog- és 12. tartalékhadosztályt. Német jelentés szerint a hadosztály jobbszárnyán a 178. gránátos-ezred, az 53. határvadász-zászlóalj és a 2. gépkocsizó lövészzászlóalj alakulatai helyezkedtek el. Vörös Géza altábornagy, a VII. hadtest parancsnoka egyetértett a magyar és német kötelékek kevert arcvonalával, de többször is hangsúlyozta, hogy két hadosztályának harcértéke rendkívül alacsony. A város körül még nem volt összefüggő lövészárok-rendszer, csupán sűrűn elhelyezett lövészteknők vonala. Az állások építése nappal a szovjet– –román csapatok rálátása miatt nem volt lehetséges. A magyar csapatoknak kevés volt a gyalogsági ásója. A 12. tartalékhadosztály fegyverzete ekkor 20 golyószóró és géppuska, illetve két aknavető volt zászlóaljanként. A hadosztály 17 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett, de volt további négy zsákmányolt szovjet 45 mm-es páncéltörő ágyúja is. A hadosztály tábori tüzérsége igen erős volt: 57 lövegből állt. Ebből 28 eszköz magyar gyártmányú volt. A gyalogság és a tüzérség közötti együttműködést jól megszervezték: az előretolt tüzérségi megfigyelők közvetlenül a peremvonal mögött települtek. Tüzérségi lőszerből azonban nem volt elegendő, mindössze 250 lövés állt rendelkezésre ütegenként. Nagyváradban a 325. hadsereg-közvetlen rohamlövegdandár egy ütege tartózkodott öt páncélossal. Egy másik rohamlöveg-üteg a 4. tábori póthadosztály jobbszárnyát biztosította. A 178. gránátos-ezred tartalékát egy megerősített utászszakasz (70 fő), egy alacsony harcértékű magyar század és a Váradszentmártonnál állomásozó 178/6. gránátos-század alkotta.
A védelmi állások Nagyváradtól nyugatra elkészültek, de a város déli és keleti előterében még dolgoztak rajtuk. A tüzelőállásokat azonban már mindenhol kiásták. Magának a városnak a védelmére két magyar határvadász-zászlóalj állt csupán rendelkezésre, egyenként 300, illetve 120 (javarészt öregebb) katonával. Az engedély nélkül visszavonulókat 150 csendőr tartóztatta fel. A várostól nyugatra, a Sebes-Körös mentén kiépítés alatt volt egy felvételi állás. A Körös hídját azonban nem készítették elő robbantásra. Még robbanóanyagot sem készítettek elő e célból. Ezért Schmidt altábornagy azt javasolta, hogy helyezzenek készültségbe egy robbanóanyagokkal felszerelt utászszázadot a híd közelében arra az esetre, ha a szovjet harckocsik elérnék az átkelőt. Vörös altábornagy rámutatott, hogy a híd létfontosságú a nagyváradi lakosság számára, mert azon futott a vízvezeték is. Ha a hidat idő előtt felrobbantanák, a 12. tartalékhadosztály a déli parton rekedne. Schmidt ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy a hidat készítsék elő robbantásra. Német javaslatra a híd lábánál egy házban vagy pinceablakban egy páncéltörő ágyút is el lehetett volna helyezni, amely fedezte volna az átkelőt.
A 76. gyaloghadosztály által tartott körösszakáli hídfőben a 325. hadsereg-közvetlen rohamlövegdandár újabb öt páncélosa állt tartalékban. A hadosztály aznap négy erős gránátos-zászlóaljjal, egy erős tábori pótzászlóaljjal, két 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval és 20 darab 10,5 cm-es tábori tarackkal rendelkezett. A gyalogság harcoslétszáma meghaladta a 2000 főt. A védelemre is csak feltételesen alkalmas hadosztály két gránátos-zászlóalja, hadosztály-közvetlen lövészzászlóalja, 12 nehéz páncéltörő ágyúja és 13 bevethető Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélosa azonban még mindig nem érkezett be az idegen alárendeltségből.[554]
A 4. légiflotta bombázó repülőgépei 9-ére virradó éjszaka ismét Simeria (Piskitelep) vasútállomását támadták. Az éjszakai csatarepülőgépek a Debrecen délnyugati térségében zajló szovjet csapatmozgások ellen hajtottak végre bevetéseket. Napközben a szovjet légierő tevékenység az előző napokhoz képest csökkent. A német–magyar repülőgépek továbbra is Debrecen környékén, illetve kisebb kötelékekkel Szentes körzetében támadták a szovjet–román járműoszlopokat. A támadások eredményéről a hadseregcsoport hadinaplójában nem maradtak fenn adatok.[555]
A Dél Hadseregcsoport aznap tervbe vette, hogy a „Wöhler” seregcsoport állományából 10-ére virradó éjjel kivonja a német 46. gyalog-hadosztály[556] egyik gránátos-ezredét, és erősítésként útba indítja a 6. hadsereghez.
A német 6. hadsereg szándéka az volt, hogy másnap Püspökladány körzetében az 1. és 13. páncéloshadosztály támadása találkozik, és a térségben megsemmisíti a szovjet kötelékeket. Ehhez azonban a 23. páncéloshadosztály egy részét is át kellett csoportosítani, és a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportjára is szükség volt.[557]
Von Grolman vezérőrnagy este 20 óra 55 perckor telefonon beszélt von Greiffenberg gyalogsági tábornokkal, aki tudomására hozta, hogy a német szárazföldi haderő vezérkarának hadműveleti osztálya szerint a hadseregcsoport hamarosan még két seregtestet fog kapni. Ebből az egyik a 24. páncéloshadosztály volt. A Wehrmacht magyarországi meghatalmazott tábornoka még reggel értesült arról is, hogy a Tiger B nehézharckocsikkal feltöltött 503. nehézpáncélos-osztályt Magyarországra vezénylik. Mivel azonban az osztály kiképzése még nem fejeződött be, azt egyelőre még nem Dél Hadseregcsoport, hanem von Greiffenberg kapta meg.[558]
5. csatanap: 1944. október 10.
kedd
(Időjárás: változóan felhős, 18 Celsius-fok, az utak általában járhatók.)
A „debreceni támadó hadművelet” ötödik napján a magyar 3. hadsereg erősen legyengült erői már nem vettek részt az Alföld tiszántúli területein folyó hadműveletekben. Fő feladatuk a Tisza nyugati partján, Szegedtől Szolnokig kialakított, a szovjet, majd hamarosan a román csapatok által tartott hídfők felszámolása volt. Meg kellett akadályozniuk a 2. Ukrán Front balszárny-csapatait abban is, hogy a Duna-Tisza közén jelentősebb (hadműveleti) hídfőt hozzanak létre, és abból támadást indítsanak Budapest ellen. A Nagyvárad, Szolnok és Debrecen körül kialakult páncélos-összecsapásban azonban már nem vettek részt, így a hadsereg harcaival a továbbiakban részletesen nem foglalkozunk.
A Tiszántúlon (beleértve a szolnoki hídfőt) alapvetően a német 6. hadsereg „Breith” páncéloscsoportja tevékenykedett, amelynek alárendeltségében azonban magyar alakulatok is harcoltak.
Napközben a szolnoki hídfőt megközelítő szovjet 27. lövészhadtest kötelékeinek előreszivárgását a Tiszától nyugatra, Tószeg körzetében a német légvédelmi harccsoportok megakadályozták. Az átkelt szovjet alakulatok visszaszorítására ellenlökés indult.
A „Plijev” lovas-gépesített csoport kelet-délkeleti irányú támadása következtében 10-ére virradó éjszaka az 1. páncéloshadosztály hátában, utánpótlási vonalai mentén már szovjet kötelékek tevékenykedtek. Emiatt az elkövetkező napokban a német lőszer, élelmiszer- és üzemanyag-szállítmányokat csak harckocsi- és lövészpáncélos-kísérettel lehetett rendeltetési helyükre eljuttatni. A hadosztály Szlovákiából beérkezett 1. páncélos-felderítőosztályát Bakonszeg körzetében szárnybiztosításra vetették be.
A hadosztály Bakonszeg–Nagyrábé–Biharnagybajom körzetében húzódó arcvonala mögött Fink főhadnagy két rohamlöveggel megerősített, Dancsházán tartalékban álló 113/10. páncélos-utászszázada 10-én dél körül megtisztította Sápot és Földest a szovjet 7. gépesítetthadtest betört kötelékeitől. A német utászok éjszakára Földesen maradtak.
Pocsajon a páncélosokkal támogatott szovjet 9. gárda-lovashadosztály hajnalban az 1. páncélgránátos-ezred málhaoszlopát támadta meg. A németek harckocsi-aknákkal és páncélöklökkel védekeztek. Hencidán az 1. páncéloshadosztály kötözőhelyét is támadás érte, és csak az utolsó pillanatban sikerült kiüríteni a helységet.[559]
Az 1. páncélgránátos-ezred zászlóalja (Schriewer százados) Biharnagybajom nyugati körzetéből 10-én hajnali 05 óra 30 perckor újabb támadást indított északnyugati irányban, Sárrétudvari felé, hogy lezárja a nyugat felől támadó 13. páncéloshadosztály és az 1. páncéloshadosztály között még meglévő rést. A zászlóalj egy páncélgránátos-százada felkapaszkodott a I/2. páncélosszázad nyolc Panther harckocsijára, a másik páncélgránátos-század lövészpáncélosokon, a harmadik pedig gyalog csatlakozott a támadáshoz.
A német harckocsik nem sokkal az előrenyomulás megindulása után kilőttek egy T–34-et, és hamarosan elérték Sárrétudvari délkeleti szélét. A páncélgránátosok benyomultak a településre. A szovjetek egy részét még álmukban lepték meg. A Pantherek további hat T–34-et lőttek ki. A németek viszonylag kis veszteséggel vették birtokba Sárrétudvarit. Huppert őrnagy, aki a támadást parancsnoki lövészpáncélosával követte, egy kisebb páncélozott kötelékkel haladéktalanul tovább nyomult a mintegy nyolc kilométerre fekvő Püspökladány felé. A település délkeleti kijáratánál aztán reggel 06 óra 20 perckor felvették a kapcsolatot a 13. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjával.
Ezzel a Hajdúszoboszló–Debrecen terepszakaszon harcoló szovjet 6. gárda-lovashadtestet és a délkelet felé fordult „Plijev” lovas-gépesített csoportot elvágták a 2. Ukrán Front zömétől. Ez azonban azt is jelentette, hogy a szovjet gárda-lovashadtestek és a 7. gépesítetthadtest a német csapatok hátába kerültek, és azok utánpótlási vonalait legalább akkora mértékben veszélyeztették, mint a németek a szovjetekét.
A kapcsolat felvétele után az 1. páncéloshadosztály járművei visszatértek Sárrétudvariba. Mivel az egyesült német páncéloshadosztályoknak nem volt megfelelő erejük a bekerítést hézagmentesen végrehajtani, a Sárrétudvari és Püspökladány közötti terepszakaszt csak gépkocsizó felderítő járőrökkel biztosíthatták. Ez később nem bizonyult jó megoldásnak.[560]
Sárrétudvarit az 1. páncélgránátos-ezred zászlóalja és az I/2. páncélosszázad négy Panthere biztosította, Biharnagybajomon a 113/I. páncélgránátos-zászlóalj, a 37. páncélvadászosztály négy Marder páncélvadásza és négy rohamlövege állt készenlétben, de a két település közötti mintegy négy kilométeres távolságot a németek csak páncélozott felderítő osztagokkal és tüzérségi tűzzel tudták lezárni. Nagyrábét a 113/II. páncélgránátos-zászlóalj és a 37. páncélos-utászzászlóalj részei, Bihartordát pedig a páncélos-utászzászlóalj zöme és néhány ellátó alakulat védte. Bakonszegig az 1. páncélos-felderítőosztály fedezte a hadosztály szárnyát. A 113/10. páncélos-utászszázad délelőtt visszatért Dancsházára. Földesen az utászokat az 1. páncélosezred Sárrétudvaritól elvont másik négy Panther harckocsija váltotta le az észak felé néző biztosító állásokban.
Mivel fogytán volt a harckocsik lőszere, és az 1. páncéloshadosztály utánpótlási vonalait pedig időről időre szovjet kötelékek vágták át, Huppert őrnagy három lövészpáncélost elküldött a 13. páncéloshadosztályhoz Püspökladányba, hogy onnan hozzanak páncélgránátokat. Huppert a várható heves ellenlökések miatt megerősítette Biharnagybajom védelmét. Sárrétudvariról idevezényelte az egyik páncélgránátos-századot, az ott álló négy Panthert pedig kicserélte az itteni négy rohamlöveggel.[561]
Igaza is lett. Miután a 1. és 13. páncéloshadosztályok Püspökladánynál találkoztak, a szovjet–román csapatok (a szovjet 8. lovashadosztály és a román 1. kiképző-gyaloghadosztály 22 szovjet önjáró löveg támogatásával) 13 órától heves támadásokat indítottak Biharnagybajom és Nagyrábé ellen, hogy áttörjék az újra összezáródott német vonalakat. A román 1. kiképző-lovashadosztály Darvas és Szeghalom között megszállta a Berettyó vonalát, de a keleti partra csak felderítőket küldött ki.[562]
Püspökladánynál a 13. páncéloshadosztály harccsoportja napközben biztosító állásokat létesített a település déli és nyugati szélén, valamint felderítő járőröket küldött ki a szomszédos német alakulatokkal való kapcsolat felvételére. Ennek során a hadosztály részei Püspökladánytól északkeletre ismét birtokba vették Kabát.[563]
A szovjetek aznap jelentősebb támadást sem Püspökladány, sem pedig az innen nyugatra létesített hídbiztosító állás ellen nem indítottak. Ezért a hadosztály-parancsnokság délelőtt parancsot adott arra, hogy a 4/II. páncélososztály zömét indítsák útba a Nagyivánon létesített harcálláspontra. Emiatt a hadosztály rendelkezésére álló 20 bevethető harckocsiból a Püspökladánynál biztosító páncélozott harccsoporttal csak egy gyenge páncélosszázad maradt.
A hadosztály-parancsnokság felé haladó páncélosok Karcagtól keletre szovjet csapatokba ütköztek.[564] Ezért kerülniük kellett, és csak nagy nehézségek árán érték el menetcéljukat. Útközben több harcképtelen német harckocsit (valószínűleg az elvontatás megoldatlansága miatt) fel kellett robbantani.
Karcagon a 93. páncélgránátos-ezred rendezkedett be, miután kötelékei végeztek a város megtisztításával. Délután a szovjetek déli és keleti irányból támadást indítottak, de rohamukat a németeknek – többek között a 13. páncélos-tüzérezred egyetlen, itt állásban lévő osztályának segítségével – sikerült visszaverni. A páncélgránátosok hét szovjet harckocsit és kettő felderítő páncélgépkocsit lőttek ki. A szovjetek továbbra sem hagytak fel támadó szándékukkal, s ennek következtében a német védők igen nyugtalan este elé néztek a városban, amelyben az éjszaka folyamán[565] különböző helyszíneken egyre-másra tűzharcok alakultak ki.
A 4. páncélos-utászzászlóalj részei és a 13. páncélos-felderítőosztály Karcagtól északnyugatra Kunmadarast és Kunhegyest biztosították.[566]
A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály megerősített ezred erejű harccsoportja aznap délelőtt parancsot kapott, hogy a tiszafüredi hídfőből megindulva Hajdúszoboszló felé nyomuljon előre.[567] Délben újabb parancs érkezett (valószínűleg közvetlenül a hadseregcsoporttól), amely szerint a harccsoportnak Debrecentől mintegy 25 kilométerre északnyugatra, Balmazújvárosnál kellett gyülekeznie. A csapatok 13 óra körül készültek fel az indulásra, s hamarosan meg is kezdték menetüket.
A hadosztálytörzs kikülönített vezetési osztaga a terepkutató osztagokkal és az előretolt tüzérségi megfigyelőkkel sötétedéskor érkezett meg Balmazújvárosba. A helységtől néhány kilométerre délre a kiküldött német felderítő járőrök már beleütköztek a szovjet 6. gárda-lovashadtest felderítőibe.
A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportja az éjszaka folyamán a másnapra tervezett Hajdúszoboszló elleni támadáshoz a városban tovább gyülekeztette erőit. Ezek a csapatok egyebek mellett 28 bevethető StuG. III G rohamlöveggel rendelkeztek. Déli irányban a németek megerősített biztosító osztagokat küldtek ki, s a rendelkezésre álló gyenge tüzérséget is állásba vitték. A 109. páncélosdandár, amelyet csak elméletileg soroltak be a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály állományába, a harccsoporttól távol, 33 harcképes páncélosával aznap még menetben volt.[568]
A 6. gárda-lovashadtest két lovashadosztálya 10-én nehéz helyzetük ellenére is tovább folytatta Debrecen elleni támadásait déli, délnyugati és nyugati irányból.
A várostól nyugatra védőállást foglalt magyar 16. rohamtüzérosztálynál hajnali 02 órakor páncélosriadót rendeltek el, de a szovjetek mégsem támadtak. A T–34 harckocsik jellegzetes zúgása azonban folyamatosan hallható volt a mintegy 1000 méterre elterülő kukoricás irányából. A rohamtüzérosztály korábban kiképzési célokra kapott két Turán harckocsijából az egyiket 10-én reggel Nacsády István tartalékos zászlós parancsnoksága alatt felderítésre küldték ki. A magyar harckocsi a rohamtüzérek állásaitól négy kilométerre nyugatra néhány szovjet kozák lovasba ütközött, és szétugrasztotta őket.
Délelőtt 10 óra 30 perckor a szovjetek 14 T–34 harckocsival és egy gyalog támadó lovasezreddel ismét támadást indítottak. A szovjetek zöme nem a magyar állásokat támadta, de négy harckocsi és egy lovasszázad feléjük tartott. A két magyar Turán harckocsit a rohamtüzérosztály balszárnyán vetették be. Nacsády zászlós harckocsija kilőtt egy T–34-et, a másik hármat a német légvédelmi lövegek és a rohamtüzérek semmisítették meg. A magyar rohamtüzérek csak két könnyű sebesültet veszítettek.
Délután 15 órakor bevonult a 16/3. rohamtüzér-üteg két napja Hajdúszoboszló felé kiküldött szakasza is. Parancsnoka, vitéz Jankovich Ferenc főhadnagy aknavetőgránát-találat következtében hősi halált halt.
A szovjetek 17 óra tájban újabb támadást indítottak négy–öt páncélos és némi gyalogsági támogatás bevetésével. Bernolák őrnagy téves jelentés alapján elrendelte a visszavonulást. Később, miután kiderült a tévedés, a rohamtüzéreket visszaparancsolták a védelmi állásokba. A 16/3. rohamtüzér-üteg rendezetlenül visszavonuló részeit csak a felkoncolás kilátásba helyezésével lehetett visszavinni az arcvonalba. Estére a 16. rohamtüzérosztály újra elfoglalta korábbi állásait.[569]
A németek 10-ére virradóra több mint 40 szovjet harckocsi gyülekezését figyelték meg a Hajdúszoboszló felé vezető út és vasút vonalától keletre elterülő fás-bokros területen. A 23. páncélosezred riadóalakulatának katonái úgy vélték, nem tudják megvédeni Debrecent, ha a beígért erősítés megérkezéséig elenyésző erejükkel (két Panther, egy rohamlöveg, két 8,8 cm-es légvédelmi löveg) nem tartóztatják fel a szovjetek túlerőben lévő páncélos-erőit. Ezért úgy döntöttek, ők támadják meg a gyülekezőben lévő harckocsikat. Von Oechelhaeuser főhadnagy Panther harckocsiját előrevonták mintegy három kilométernyire a légvédelmi reteszállás elé, ahol az lesállást foglalt. Az „átcsoportosítás” zajának elnyomására a helyben maradt páncélosok és a légvédelmi lövegek vontatói teljes gázzal körbe-körbe jártak a reteszállás körül. Az előretolt Panther meglepetésszerű tűzmegnyitásával öt T–34-et lőtt ki, amelyek fekete füstöt ontva kiégtek. A szovjetek többi harckocsija gyorsan a fák mögé húzódott, a német Panther pedig visszatért a reteszállásba.
Délelőtt 10 óra 30 perckor a szovjetek újabb támadást indítottak. Körülbelül 30 harckocsi és 400–500 támogató lövész nyomult előre széles arcvonalon. A németek nem akarták felfedni állásaikat, ezért csak akkor nyitottak tüzet, amikor a támadók mintegy 800 méterre megközelítették őket. A légvédelmi lövegek öt, a páncélosok rövid idő alatt újabb hét szovjet harckocsit lőttek ki. A szovjet gyalogság két kilométerre a reteszállástól beásta magát, de a megmaradt harckocsik visszatértek az erdőbe.
Dél körül hat szovjet harckocsi a német reteszállástól északra elérte Debrecen szélét. Az egyik Panther hamarosan megjelent a helyszínen, és két újabb T–34-et lőtt ki hátulról. A másik négy észak felé visszahúzódott.
A szovjetek délután a város déli szélén is fokozták nyomásukat. Itt, a repülőtértől délre is volt egy német légvédelmi reteszállás 8,8 cm-es lövegekkel és 2 cm-es gépágyúkkal. Erősítésként beérkezett a 23. páncélosezred egy Panther harckocsija és egy rohamlövege, valamint az ezred utászszakasza. A németek 17 óráig elfoglalták állásaikat a Debrecenből kivezető út mentén fekvő majornál. Az esti órákban a reteszállást déli irányból nehézfegyverekkel támogatott gyalogsági támadás érte, de ezt a németek visszaverték.[570]
A mintegy 40 harckocsival és önjáró löveggel támogatott Debrecen elleni szovjet támadási kísérletek tehát aznap is kudarcot vallottak. A 15. légvédelmi tüzérhadosztály harccsoportjai, valamint a 23. páncéloshadosztály néhány harckocsija és rohamlövege összesen 20 szovjet harckocsi kilövését jelentette. A helyi betöréseket ellenlökéssel felszámolták. A várostól délkeletre elterülő erdős területen a németek azonban jelentősebb szovjet erők beszivárgását feltételezték.
A 23. páncéloshadosztály arcvonalán Komáditól délre a szovjetek – még hajnal előtt – harckocsikkal és lövészgyalogsággal széles arcvonalon beszivárogtak a hadosztály páncélozott harccsoportjának állásai közé. Heves tüzérségi előkészítés után reggel 06 óra 30 perckor a komádi híd körzetéből mintegy 50 páncélossal és 800 főnyi lövészgyalogsággal indítottak támadást. A 128/2. páncélgránátos-századot bekerítették: csupán hét német jutott el Komádiba.
Miközben a 128. páncélgránátos-ezred 3. és 4. százada felvételi állásokat létesített a csatorna gátjának vonalában, a 23. páncélosezred 16 bevethető harckocsija és öt rohamlövege Komádi délnyugati széléről ellenlökést indított. A német páncélosok nyugatról megkerülve támadták meg a szovjeteket, és 13 óra 30 percig (más források szerint 15 óra 30 percig) 22 harckocsijukat és öt páncéltörő ágyújukat lőtték ki. A páncélosokból 11 T–34, 10 M4A2 Sherman harckocsi és egy önjáró löveg volt. A németek három páncélost veszítettek: kettőt ellenséges tűz, egyet pedig műszaki hiba miatt.
A 128. páncélgránátos-ezred ezután néhány páncélos támogatásával déli irányban ellenlökést indított, amellyel visszafoglalta Mihálytelepet és a híd környékét. Az itt elhelyezett biztosító erők a délután folyamán további hat különböző típusú szovjet harckocsit lőttek ki (ebből egyet a 128/4. nehézfegyver-század páncéltörő ágyúja). A páncélgránátosok átvették az elért terepszakasz védelmét, a páncélozott harccsoport pedig visszatért Komádiba.
A 126. páncélgránátos-ezred hajnalban leváltotta az 51. páncélos-utászzászlóaljat, és a továbbiakban Darvastól északnyugatra, Kóróssziget-major, Csökmő nyugati és déli széle, Cirkó-major és Újiráz nyugati széle körzetében biztosított. Reggel 08 órakor 10 szovjet páncélos támadást indított, de a 128/3. páncélvadász-század és a páncélgránátos-zászlóaljak nehézfegyver-századai három harckocsi és egy önjáró löveg kilövésével visszaverték a kísérletet. A szovjetek délben újabb támadást indítottak, és ekkor már elfoglalták Csökmőt. A hadosztály nyugati szárnyát a 23. páncélos-felderítőosztály és az 51. páncélos-utászzászlóalj részei fedezték.[571]
A 23. páncélosezred 10-én összesen 28 T–34, 12 T–34/85 közepes harc-kocsi és két ISZ–2 nehézharckocsi kilövését jelentette.[572]
Az elvágott „Plijev” lovas-gépesített csoport Derecskén át Berettyóújfalu irányában, illetve délkelet felé, Pocsaj és Kismarja ellen intézett támadásokat. A Berettyóújfalu elleni összpontosított, harckocsikkal is támogatott szovjet támadást az 1. páncéloshadosztály ellátó alakulatai és a Debrecenből 10-én hajnalban érkezett 112. tábori hegyi-pótzászlóalj katonái visszaverték.
A németek egyik javításról visszaérkezett harckocsikból álló páncélozott harccsoportja kilőtte a szovjetek két harckocsiját, és visszavetette őket Nagylétától, majd Sáránd és Derecske érintésével támadást intézett a Berettyóújfalut támadó szovjet kötelékek ellen, és súlyos veszteségeket okozott nekik.
A Pocsaj körzetébe kijutott szovjet 4. gárda-lovashadtest 9. gárda-lovashadosztálya 16 óra körül elfoglalta Kismarja vasútállomását, majd Bihar és Nagyvárad felé fordult. A 10. gárda-lovashadosztály azt a feladatot kapta, hogy a lovas-gépesített csoport Nagyvárad elleni támadását észak felől fedezze. A 7. gépesítetthadtest egy része Berettyóújfalu irányába fordult, és 64. gépesítettdandárával menetből elfoglalta Bojt községet.[573]
A magyar VII. hadtest korábban Berettyóújfalun tartózkodó törzse a 10-ére virradó éjszakát a szovjet páncélosok elől való állandó meneküléssel töltötte, így a 12. tartalékhadosztály nem tudott vele híradókapcsolatot létesíteni.[574]
A német 6. hadsereg parancsnoka délelőtt 09 óra 20 perckor felhívta a LXXII. hadtest vezérkari főnökét, Engels vezérkari ezredest, és utasította, hogy a hadtest északnyugat felé fedezze magát. Ennek érdekében a hadtest rendelkezésére álló rohamlövegekből és Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélosokból, valamint támogató gyalogságból energikus vezetés alatt állítsanak össze egy harccsoportot. Engels vezérkari ezredes közölte, hogy már megtették a szükséges lépéseket.[575]
A 76. gyaloghadosztály által már korábban összeállított harccsoport legalább annyira volt magyar, mint német. Ugyanis a magyar 12. tartalékhadosztály Biharra rendelt és három gépvontatású 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval megerősített 48/III. gyalogzászlóaljából, két magyar tüzérütegből, valamint a német 176. tábori pótzászlóaljból és a 325. hadsereg-közvetlen rohamlövegdandár hat páncélosából állt. A német–magyar harccsoport Bihar körzetéből indított ellenlökést.[576]
A szovjet harckocsik 13 órától tűz alá vették Biharkeresztest. A helységben állomásozó német ellátó alakulatok gépkocsijainak egy része pánikszerűen menekült nyugat felé. A településre betört szovjet harckocsik közül a németek egyet páncélököllel kilőttek. A 23. páncéloshadosztály törzsének anyagi ellátásért felelős csoportja és felcserszázadai sietősen kelet felé távoztak, és délután 15 óra után Nagyváradra érkeztek.[577]
A szovjet harckocsi-osztagok rajtaütöttek a 4. tábori póthadosztály egyik vonatoszlopán is, és „annak egész személyzetét az utolsó hajtóhonvédig legéppisztolyozták”.[578]
A 76. gyaloghadosztály 14 óra 52 perckor közölte a LXXII. hadtest törzsével, hogy harccsoportja Biharkeresztestől közvetlenül északra 10–12 szovjet harckocsit és gyalogságot észlelt. További négy páncélost figyeltek meg Biharpüspökitől és Bihartól északnyugatra.[579] A LXXII. hadtest este 20 óra 30 perckor jelentette a német 6. hadseregnek, hogy Biharkeresztesen 19 óra körül már nem voltak szovjetek. A 76. gyaloghadosztály harccsoportja ugyanis hat páncélost kilőtt, a többi pedig északi irányban visszahúzódott. A hadtest arcvonalán aznap addig összesen hét harckocsit lőttek ki.[580]
Az esti órákban Biharpüspökibe is betörtek a szovjet páncélosok, és szétlőtték a 12. tartalékhadosztály vonatalakulatait. A magyar katonák az egyik ház ablakából egy harckocsit páncélököllel kilőttek. Erre a többi páncélos elhagyta a települést.[581]
Abraham altábornagy, a 76. gyaloghadosztály parancsnoka éppen Nagyváradon tartózkodott, amikor tudomást szerzett arról, hogy Biharpüspöki és Bihar körzetét elérték a szovjet csapatok. Emiatt kénytelen volt a 176. tüzérezred nagyváradi harcálláspontjáról további vezetni hadosztályát, annak ellenére, hogy törzse 1. (hadműveleti) vezérkari tisztjével, Wagner vezérkari őrnaggyal együtt az Ártándon berendezett harcállásponton maradt. Abraham elrendelte, hogy Bihart és Biharpüspökit a 176. tábori pótzászlóalj, továbbá az ellátó egységek katonáiból felállított riadóalakulatok, észak felől ide keveredett javításra szoruló harckocsik és rohamlövegek, valamint magyar gyalogság és tüzérütegek védjék.[582]
A kedvezőtlen időjárás miatt a német–magyar légierő csak 14 óra 30 perckor kezdhette meg tevékenységét Debrecen délnyugati térségében, de az esetleges eredményekről a hadseregcsoport hadinaplója nem tartalmaz adatokat.[583] Más források megemlítik, hogy 16 óra körül Debrecentől nyugatra szovjet és német vadászrepülőgépek légiharcot vívtak.[584]
A német III. páncéloshadtest két páncéloshadosztályának találkozó irányú támadása tehát aznap elvágta a 2. Ukrán Front csapásmérő csoportosításának, a „Plijev” lovas-gépesített csoport zömének utánpótlási vonalait. Megítélésünk szerint helytálló Friessner vezérezredes azon megállapítása, hogy a szovjetek lebecsülték a Szolnoktól keletre és Debrecentől délnyugatra felvonuló német páncéloshadosztályok képességeit. Azzal már kevésbé tudunk egyet érteni, hogy a Dél Hadseregcsoport egykori főparancsnoka emlékirataiban a szovjet 4. gárda-lovashadtest és 7. gépesítetthadtest 10-én végrehajtott támadásait a bekerítésből való kitörési kísérletnek, s nem egy újabb hadműveleti feladat végrehajtásának minősíti.[585] Persze a német hadseregcsoport főparancsnoka könyve megírása idején még csak nagyon kevés szovjet forrást használhatott, s ráadásul a szovjet támadás iránya is Friessner feltételezését támasztotta alá. Csakhogy azt Malinovszkij már 9-ére virradó éjjel elrendelte, amikor német bekerítésről még szó sem volt.
A német 6. hadsereg arcvonala mögött aznap továbbra is szovjet kézben maradt Nádudvar, Hajdúszoboszló, Báránd, Hajdúszovát, Derecske, Konyár, Szentpéterszeg, Gáborján, Hencida, Kismarja és Pocsaj. A németek mögöttes területére betört szovjet erők (öt lovashadosztály, két gépesített- és egy harckocsidandár, valamint kisebb alegységek) igen megnehezítették az amúgy sem zökkenőmentes német lőszer- és üzemanyag-utánpótlást. A szállítmányokat sokszor harc árán kellett átjuttatni az állandóan változó, és szinte sehol sem folytonos arcvonalon. A német hadosztályok 1. vezérkari tisztjeinek hamarosan az lett a feladata, hogy a nagy nehézségek árán megkapott csekély lőszer- és üzemanyag-mennyiséget harcászati szempontok szerint, súlyozva osszák ki a csapatoknak.[586]
Aznap újabb gyalogsági erősítések indultak a német 6. hadsereghez. A 76. gyaloghadosztály 203. gránátos-ezredének egy zászlóalja 19 órakor tehergépkocsi-szállítással úton volt Nagyváradra. A 46. gyaloghadosztály 72. gránátos-ezredének harccsoportját két vasúti szállítmánnyal 14 óra 20 perckor Bethlenről, illetve 18 óra 55 perckor Szerétfalváról indították útba Fretter-Pico tábornok hadseregéhez.
A 6. hadsereg szándéka továbbra is az volt, hogy csapatai megsemmisítik a Debrecen délnyugati térségében elvágott szovjet erőket. Ezt a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportjának Hajdúszoboszló elleni támadásával és egy Debrecenből déli irányban induló támadással akarták kiegészíteni. A III. páncéloshadtest harcálláspontja aznap Álmosdon volt, Kleemann páncélos tábornok törzse (a IV. páncéloshadtest parancsnoksága) pedig Hajdúnánáson tartózkodott.
A német felderítés úgy vélte, hogy a szovjet csapatok Debrecen délnyugati térségében aznap mintegy 450 páncélost vetettek be: a „Plijev” lovas-gépesített csoport 170-et, a 6. gárda-harckocsi-hadsereg 100-at, a 18. harckocsihadtest 80-at, a 23. harckocsihadtest pedig 100 harckocsit és önjáró löveget.[587] Ez a felsorolás a „Gorskov” lovas-harckocsicsoport másik hadtestét, az 5. gárda-lovashadtestet figyelmen kívül hagyta. Úgy véljük a német elemzők a teljes mennyiséget megközelítően pontosan mérték fel, de az egyes magasabbegységek bevethető páncélos-állományának becslésekor helyenként tévedtek.
A beérkező jelentések összesítése után kiderült, hogy a III. páncéloshadtest arcvonalán aznap 81 szovjet harckocsit semmisítettek meg, további kettőt pedig mozgásképtelenné tettek. Ezzel együtt az elmúlt három csatanap során már összesen 162 páncélos megsemmisítését, és további kettő zsákmányul ejtését jelentették.[588]
A Tiszántúlon aznap a német „Breith” páncéloscsoport 59 bevethető harckocsival és 66 rohamlöveggel, összesen tehát 125 harcképes páncélossal rendelkezett. Beérkezőben volt a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportja 28 bevethető StuG. III rohamlöveggel, valamint a 109. páncélosdandár 33 bevethető Panther harckocsival és Panzer IV L/70 vadászpáncélossal. A 6. hadseregnek átadott, de még be nem érkezett 1176., 1179. és 1257. rohamlövegosztályok (valós harcértéküket tekintve csupán századok) összesen 25 bevethető Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélost számláltak. Ezek alapján a német 6. hadsereg már harcoló 125 páncélosa mellé erősítésként további 86 bevethető harckocsit és rohamlöveget várhatott.[589] Többször tervbe vették ugyan a magyar 2. páncéloshadosztály átadását is (12 bevethető harckocsival), de ez mégsem valósult meg. Ezért nem indokolt ezeket a magyar harckocsikat is beleszámolni a Tiszántúlon zajló páncéloscsata résztvevői közé.[590]
A Debrecennél kialakult helyzet miatt a szovjetek a 18. harckocsihadtestet is visszafordították Kecskemét körzetéből. A Tisza nyugati partjáról átcsoportosított harckocsik ellen a hadseregcsoport az I. repülőhadtest bevetését kérte. A hadseregcsoport utasította a magyar 3. hadsereget is, hogy a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztályt vezényelje Szolnokhoz, amint az befejezte Szentes körzetének megtisztítását.[591] Az SS-hadosztály szétszórtan bevetett részei a Szegedre betört szovjet erőket egyelőre visszavetették. A várostól északkeletre a szovjetek ismét át tudtak kelni a folyón, de ezt Algyőnél az SS-páncélgránátosok meghiúsították. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály erői Mindszenttől délnyugatra is visszavetették a szovjet kötelékeket a Tisza keleti partjára, majd Szentestől 12 kilométerre délnyugatra harcoltak. A 8. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja visszafoglalta Csongrádot.[592]
6. csatanap: 1944. október 11.
szerda
(Időjárás: borult, átmeneti záporok, 18 Celsius-fok, az utak feláztak és csak korlátozottan járhatók.)
A Szolnoktól délre, Tószeg felé indított magyar ellenlökést a szovjetek szilárd ellenállása és az elégtelen nehézfegyver-támogatás miatt napközben le kellett állítani. A támadás valószínűleg a 20. honvéd gyaloghadosztály hajtotta végre. A magyar hadosztály aznap 14 órakor (ezredtörzsek nélkül) három zászlóaljjal, két harccsoporttal, három századdal, összesen legkevesebb 2320 fős harcoslétszámmal, valamint három tüzérüteggel rendelkezett. A harcoslétszámban a 20. honvéd gyaloghadosztálynak alárendelt 51. határvadász-zászlóalj nem szerepel, mert még az 1. huszárhadosztálynál harcolt.[593]
A szovjet 27. lövészhadtest 409. lövészhadosztálya az esti órákban Törökszentmiklós felől támadást indított a szolnoki hídfő ellen. Kisebb szovjet kötelékek a kiskörei hídfőig nyomultak előre, de onnan visszaszorították őket.
Október 11-ére virradó éjszaka az 1. páncéloshadosztály erőinek zömét átcsoportosította Biharnagybajomra. Emiatt az 1. páncélgránátos-ezred harccsoportja Sárrétudvariból kivonult, s csupán egy gyenge, nehézfegyverzet nélküli páncélgránátos-századot hagyott a községben.
A szovjet 49. lövészhadtest balszárnyán észak felé támadó 203. lövészhadosztály 11-én estére birtokba vette Kunhegyest, Fegyverneket és Törökszentmiklóst.[594] A hadtest 110. gárda-lövészhadosztálya a 7. gépesítetthadtest 16. gépesítettdandárának páncélos-támogatásával Sárrétuvari–Biharnagybajom körzetében zászlóalj és ezred erejű támadásaival betört az 1. páncéloshadosztály jobbszárnyának védelmébe.[595]
Erről értesülve a 13. páncéloshadosztály parancsnoka utasította a Püspökladányban állomásozó 66. páncélgránátos-ezred parancsnokát, hogy lehetőség szerint teljes páncélozott harccsoportjával törjön előre délkeleti irányban, s ezzel tartsa fenn a kapcsolatot az 1. páncéloshadosztállyal. Ezt azonban nem volt veszélytelen végrehajtani, mivel Karcag irányából, Püspökladánytól nyugatra már erős szovjet páncélos kötelékek (a 18. harckocsihadtest és a 49. lövészhadtest zöme)[596] tevékenykedtek, amelyek a Hortobágy–Berettyó főcsatornán átívelő híd német védelmét is erősen szorongatták.
Malinovszkij marsall 11-én 11 óra 30 perckor utasította az 53. hadsereg parancsnokát, hogy a 49. lövészhadtest és a 18. harckocsihadtest erőivel mérjen csapást Bihartorda, Biharnagybajom, és Püspökladány irányában, és október 12-én estig jusson ki a Hajdúszoboszló–Hajdúszovát–Karcag terepszakaszra, majd létesítsen összeköttetést a 6. gárda-lovashadtesttel.[597]
Mivel a szovjetek a Karcag felé vezető úttól északra is támadtak, Schöning őrnagy a 66/I. páncélgránátos-zászlóalj egy részét Püspökladánytól északra tartotta készenlétben, hogy feltartóztathassa őket. Schöning lövészpáncélos-zászlóaljának csak mintegy felével indult meg délkeleti irányban. A németek megkerülték Sárrétudvari keleti szélét és helység délkeleti részén foglaltak biztosító állásokat. A lövészpáncélosok előretörése súlyos szovjet és érzékeny német veszteségek mellett felszámolta a betörést. A település nyugati szélén az 1. páncéloshadosztály 1. páncélgránátos-ezredének egyik kis létszámú, elcsigázott páncélgránátos-százada volt védelemben, amelyet – noha a szovjetek állandó támadásai érték – a 66. páncélgránátos-ezred parancsnoka megérkezésük után sem engedett távozni, s ezt a századot is bevonta tűzrendszerébe.[598]
Eközben a Püspökladánytól nyugatra lévő hídnál erősödött a szovjetek nyomása. Noha a németek még tartották a hidat, lövészpáncélosaikat szovjet harckocsik vették tűz alá és okoztak nekik veszteségeket. A hídtól északra gyalog bevetett páncélgránátosokat is visszaszorították.
A Püspökladánytól északra alkalmazott német lövészpáncélosok egy szovjet harckocsi-csoport elől kénytelenek voltak a település északi szélére visszavonulni. A páncélozott harccsoportnál lévő négy Panther harckocsiból kettőt a szorongatott páncélgránátosok megerősítésére küldtek. Az egyik német páncélos (parancsnoka Fix hadnagy) az egymás mögött haladó, kelet felé tartó szovjet harckocsikból meglehetősen kis lőtávolságból hatot lőtt ki. A páncélosokat követő szovjet lövészköteléket és az azokat támogató páncéltörő ágyúkat a helység északi részéből indított német lövészpáncélos-ellenlökés szétverte. Ezután itt a 13. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjának helyzete megszilárdult.
Püspökladánytól nyugatra a szovjetek késő délután elfoglalták a hidat. Így a szovjetek támadása már közvetlenül a település nyugati széle ellen irányult. A kedvezőtlen utcaszerkezettel rendelkező Püspökladány védelmére a németeknek két gyenge lövészpáncélosokkal felszerelt páncélgránátos-százada, három bevethető Panther harckocsija, egy szakasz Sd.Kfz. 251/21 lövészpáncélosa (15 mm-es háromcsövű nehézgéppuskával) és kettő 2 cm-es önjáró légvédelmi gépágyúja volt. Ez a kis létszámú, de viszonylag nagy tűzerőt felvonultató kötelék átmenetileg megakadályozhatta volna Püspökladány újabb szovjet elfoglalását. Hamarosan azonban parancs jött a 13. páncéloshadosztály törzsétől, miszerint a páncélozott harccsoportnak lehetőleg még az esti órákban, de legkésőbb éjjel ki kellett ürítenie Püspökladányt, majd Nádudvar délnyugati körzetében a hadosztály rendelkezésére kellett állnia.[599]
Schöning jelentette, hogy Püspökladánynál a kezdeti nehézségeken úrrá lettek, Sárrétudvarinál sem fenyegetett különösebb veszély, s a felderítés szerint Bárándon és Kabán sem tartózkodtak még szovjet csapatok. Ennek ellenére a hadosztály kitartott kiürítési parancsa mellett, mondván, hogy a kapott feladatot csupán mozgóharccal tudják végrehajtani, s ezért a mozgékonyság érdekében a páncélozott harccsoportot nem alkalmazhatják egy–egy terepszakasz tartós állóvédelmére. A hadosztály döntése miatt a bekerített szovjet 6. gárda-lovashadtest elvágott utánpótlási vonalát egyre nehezebb volt bénítani.[600]
Éjfél körül a 66. páncélgránátos-ezred harccsoportja kiürítette Püspökladányt és Sárrétudvarit. A holdvilágos éjszakán a szovjetek nem zavarták a német elszakadási műveletet. A Püspökladány nyugati szélén hagyott biztosító osztagok másnap reggel visszahúzódtak a helység északkeleti részébe. Az 1. páncéloshadosztály Sárrétudvariban hagyott gyenge páncélgránátos-százada még 11-én délután csatlakozott Biharnagybajomon állomásozó ezredéhez.[601]
Karcagnál az 1. gárda-légideszant-hadosztállyal megerősített 18. harckocsihadtest 11-én dél körül indított támadást. A várost a 66/II., a 93/II. páncélgránátos-zászlóalj és a 13. páncélos-felderítőosztály részei védték.[602] Egy heves tüzérségi tűzcsapás után a szovjet páncélosok a 6. gárda-légideszant-lövészezred 2. zászlóaljának támogatásával betörtek a város északkeleti részébe és lerohanták a 93. páncélgránátos-ezred törzsének harcálláspontját, amelyet a helység északnyugati szélére kellett áttelepíteni. A város déli részéből is kiverték a német védőket. A 66/II. páncélgránátos-zászlóalj megpróbálkozott egy ellenlökéssel, de kudarcot vallott. Délután 15 órára a németeket Karcag északnyugati részére szorították vissza a szovjetek. A környék utcáit eltorlaszolták a németek megmaradt gépjárművei. Az észak felől is közeledő szovjet harckocsik legázolták a 13. páncélos-tüzérezred egy ütegét, és lezárták a Kunmadaras felé vezető utat. A németeket ezzel gyakorlatilag bekerítették.
Az északi irányban tervezett német kitörés támogatására a 13. páncéloshadosztály törzse északkelet felől egy páncélosszázadot (15 Panther harckocsit) és a 13. páncélos-felderítőosztályból egy századot (10 lövészpáncélost) küldött. Az 1. gárda-légideszant-hadosztály 4/2. gárda-tüzérosztályának lövegei tűz alá vették őket, kilőttek két német harckocsit és egy lövészpáncélost. A megmaradt német páncélosok közül négy harcjármű 16 óra körül elérte a bekerített csapatokat, és támogatta a meginduló járműoszlop kijutását. A szovjet légideszant-hadosztály csapatai 18 óra körül elfoglalták Karcag központját.[603]
A várostól három kilométerre északra a német járművek a szovjet harckocsik megsemmisítő tüzébe futottak, s a terep- és útviszonyok miatt még megkerülő mozdulatot sem tehettek. A német harccsoport igen jelentős anyagi veszteséget szenvedett. A páncélozott járműveken kívül alig valamit sikerült megmenteniük. Egyes források szerint azonban a Tiszafüred felé vezető út környékén összesen nyolc–tíz kilőtt német harckocsi is maradt.[604] A 13. páncélos-tüzérezred osztályának lövegei és vontatói, a páncélgránátosok tehergépkocsijai és a sebesültszállító járművek csaknem mind megsemmisültek. Az érzékeny veszteségeket szenvedett személyi állomány csak hosszas gyalogmenet után, október 12-ére virradó éjjel érte el Nagyivánt, ahol gyülekeztették és rendezték a kötelékeket, majd Nádudvar felé irányították őket. Oda, ahová a Püspökladányból kivont páncélozott harccsoport is beérkezett.[605]
A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály Balmazújvárosban gyülekező harccsoportja október 11-én a III. páncéloshadtest alárendeltségébe került.[606] Éjjel érkezett a parancs, hogy a harccsoport hajnalban Hajdúszoboszló felé törjön előre, s a helységet megkerülve biztosítsa a Püspökladány–Debrecen utat. A szovjetek helyzetéről többszöri kérés ellenére sem érkezett tájékoztatás.
A harccsoport 11-én hajnalban megindította támadását. A páncélgránátos-ezred zászlóaljait a páncélvadászosztály 28 bevethető StuG. III rohamlövege támogatta. A hadosztály gyenge harcképes tüzérségéből egy megerősített üteget állítottak össze, hogy ez adjon tűztámogatást az előrenyomulás során. A harccsoport páncélos-utászzászlóaljának zöme a második hullámban haladt. A németek hamarosan a szovjet 6. gárda-lovashadtest páncélosaiba ütköztek, s felvették velük a harcot. A németek néhány szovjet páncélost kilőttek ugyan, de a harccsoport támadása estefelé Hajdúszoboszlótól északra mégis elakadt.[607] Egyes források szerint néhány német rohamosztag a városházát mégis elérte.[608]
A német 6. hadsereg törzse napközben a III. páncéloshadtestnek olyan utasítást adott, hogy a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály erőit késedelem nélkül Hajdúszoboszlón keresztül délnyugat felé kell előrevonni, hogy a Sárrétudvarinál áttört szovjet csapatok ellen támadást indíthasson, amennyiben a 13. páncéloshadosztálynak ez még nem sikerült volna. A harccsoportot 12-ére virradó éjszaka a 13. páncéloshadosztály balszárnyának felváltásra kellett alkalmazni Püspökladány–Sárrátudvari körzetében. Ezzel párhuzamosan a 13. páncéloshadosztálynak erői zömét át kellett helyezni a jobbszárnyára, s azt is kilátásba helyzeték, hogy a hadosztály rövidesen a IV. páncéloshadtest alárendeltségébe kerül.[609] A IV. páncéloshadtest harcálláspontja ekkor Tiszaszentimrén, Kunhegyestől 12 kilométerre északkeletre volt.
Az 1. páncéloshadosztály Biharnagybajom körüli állásait egész nap eredmény nélkül támadták a szovjet 8. lovashadosztály és a román 1. kiképző-gyaloghadosztály csapatai. Este a román lovashadtest parancsnoksága csökkentette a román hadosztály támadási sávját, és megerősítette egy szovjet rakéta-sorozatvető-ezreddel. Mindez a másnapi megismételendő támadás érdekében történt.[610]
A 6. gárda-lovashadtest erői 11-ére virradóra betörtek Debrecen északnyugati részébe. Ellenük a németek 06 óra 30 perckor a 23. páncélosezred négy javításból visszaérkezett Panther harckocsiját és az ezred utászszakaszát vetették be. Két Panther megsüllyedt a felázott talajon, ezért a németek kénytelenek voltak a város délnyugati bejáratánál álló másik két Pantherüket is itt bevetni. Ennek ellenére csak dél körül tudták visszavetni a szovjet lovasságot.
A németek néhány páncélosból álló kötelékükkel 14 órától folytatták a szovjetek üldözését, és visszafoglalták a Debrecentől három kilométerre lévő téglaégetőt. A harcokban négy ott biztosító szovjet páncélost lőttek ki, de eközben elfogyott a páncéltörő lőszerük.
A magyar 16. rohamtüzérosztály erői 15 óra 30 perckor ugyancsak támadást indítottak balszárnyukkal a kishegyesi útra támaszkodva, amelyen az osztály egyik Turán harckocsija is előretört. A támadás során Parácsi László hadnagy páncélököllel két újabb szovjet harckocsit lőtt ki. A németek által már elfoglalt téglaégető előtti házcsoportban a magyar rohamtüzérek nyolc–tíz némettel közösen (valószínűleg a 23. páncélosezred utászszakaszából) közelharcba keveredtek a visszamaradt szovjetekkel, és kifüstölték őket. A magyarok hamarosan beleütköztek a már ott lévő Panther harckocsikba, és azokkal együtt még körülbelül két kilométert nyomultak előre. A téglaégetőt a magyar rohamtüzérosztály gyalogsága szállta meg. Ezzel a Debrecen körüli német–magyar arcvonalat estére helyreállították. A 16. rohamtüzérosztálynak aznapi támadása alatt vesztesége nem volt. Kozma György főhadnagy feljegyezte naplójába:
„Hangulatunk kiváló, bár rettenetesen fázunk a hideg őszi éjszakában. Tőlünk balra kísértetiesen ég 4 orosz páncélos. Az egyikben hirtelen nagy mennyiségű lőszer elkezd robbanni. Olyan tűzijátékban van részünk, amelyet még eddig nem nagyon láttunk.”[611]
A Debrecenbe dél felől bevezető út mentén létesített reteszállás (Gruppe Zirr) ellen is páncélosokkal támogatott kisebb szovjet támadások indultak. Az ott biztosító német rohamlöveget kilőtték. A várostól nyugatra bevetett Pantherek közül egyet hamarosan ide irányítottak. A város ellen indított újabb szovjet támadási kísérletek összesen nyolc szovjet harckocsi kilövése után ismét kudarcot vallottak.[612]
Plijev altábornagy visszaemlékezései szerint még 10-én este parancsot kapott Malinovszkij marsalltól, hogy Nagyváradot 11-én reggel 06 (moszkvai idő szerint 08) óráig foglalja el.[613] Más források szerint a támadást csak 11-én 16 (moszkvai idő szerint 18) órakor kellett megindítani, és csak a város északi részének birtokbavételére.[614]
A 4. gárda-lovashadtest két hadosztálya és a 7. gépesítetthadtest zöme napközben Berettyóújfalu keleti előteréből dél felé, 30 páncélos támogatásával pedig délkeleti irányban, Nagyvárad ellen indított támadást. A 10. gárda-lovashadosztály továbbra is észak és északnyugat felől fedezte a támadó csapatok hátát. A „Plijev” lovas-gépesített csoport egy kisebb köteléke (egy–két harckocsiszázad kísérő lövészgyalogsággal), Bihardiószeg és Jákóhodos felé nyomult előre, de Paptamási kelet–Mezőfalva-puszta vonalában a német–magyar védők és a magyar tüzérség lövegei visszaverték támadásait. A lövészek beásták magukat.[615]
A szovjetek Nagyváradtól északra 10–12 páncélos és két–három zászlóalj bevetésével a reggeli órákban támadást indítottak Bihar ellen, és lerohanták a 76. gyaloghadosztály ellátó ezredét. A helységet súlyos harcokban bekerítették, majd elfoglalták. A német védőket Nagyvárad felé szorították vissza.
Biharkeresztest az itt állomásozó 176. híradóosztály erre alkalmatlan századai nem tudták megvédeni, és a település átmenetileg szovjet kézbe került. A német zászlóalj parancsnoka elesett. Dél körül azonban a 1176. rohamlövegosztály Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélosainak támogatásával német riadóalakulatok mégis visszafoglalták Biharkeresztest.
A német ellenlökés idején a szovjetek Borsot is elfoglalták. Az itteni harcokban elesett von Borcke százados, a 176. páncélvadászosztály parancsnoka. Délután a németek ezt a községet is visszafoglalták. A német 3. hegyihadosztály Berettyóújfaluról beérkező 112. tábori hegyi-pótzászlóaljával a németek egyelőre tartani tudták állásaikat Nagyváradtól északnyugatra.
A 76. gyaloghadosztály Ártándon tartózkodó törzsének híradókapcsolata már 11-én hajnalban megszakadt saját Nagyváradon lévő hadosztályparancsnokával és a LXXII. hadtest törzsével egyaránt. Ezért a 76. gyaloghadosztály 1. (hadműveleti) tisztje, Wagner vezérkari őrnagy napközben elérte, hogy a hadosztályt a III. páncéloshadtestnek rendeljék alá, mert azzal még volt rádiókapcsolata. Délután Wagner ártándi harcálláspontján megjelent Breith páncélos tábornok, a III. páncéloshadtest parancsnoka, és Abraham altábornagy visszatéréséig Wagnert nevezte ki a Nagyváradtól északnyugatra húzódó arcvonalszakasz és az azt védő csapatok parancsnokának. A tábornok azonnali erősítésekre tett ígéretet. Ezzel együtt a Nagyváradnál harcoló német–magyar csapatok továbbra is a LXXII. hadtest alárendeltségében maradtak. Estére az úgynevezett „Wagner” harccsoport állásai megszilárdultak. A Berettyóújfalu felé vezető út mentén fekvő falvak újra német kézben voltak. A magyar 4. tábori póthadosztály kötelékei a Sebes-Körös vonalán álltak. A körzetben aznap szovjet repülőtevékenységet nem tapasztaltak. A magyar VII. hadtest harcálláspontja este 18 órakor Micskén volt.[616]
A 7. gépesítetthadtest erői 11-én délután elérték Biharpüspökit. A települést keletről a 4. gárda-lovashadtest 30. lovashadosztálya, nyugatról pedig a 9. gárda-lovashadosztály kerülte meg. A gépesítetthadtest a sötétség beálltával megrohamozta a helységet, de a nyugati irányból támadó szovjeteket a németek először visszaverték, és csak a lovashadosztályok megkerülő manőverei után adták fel a települést.[617] A támadó harckocsikat és önjáró lövegeket a 152. gárda-páncéltörő tüzérezred (Kosztiljev gárda-őrnagy) lövegei is támogatták. A szovjetek két páncélos kilövéséről és 19 löveg (ebből nyolc 10,5 cm-es könnyű tábori tarack) zsákmányolásáról számoltak be.[618]
A Nagyvárad felé törő „Plijev” lovas-gépesített csoport azonban egyre jobban meggyengült. A város elleni végső rohamra a szárnyak biztosítására visszahagyott kötelékeket leszámítva már csak két lovashadosztálya, egy gépesített- és egy harckocsidandára maradt.[619]
A 23. páncéloshadosztály állásait 11-ére virradó éjjel a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály harccsoportjának újabb 80 katonája érte el.
A hadosztály balszárnya ellen a 6. gárda-harckocsihadsereg aznap is tovább folytatta támadásait. A szovjetek Csökmő felől délelőtt három harckocsival és azokon gyalogsággal megtámadták a 126/II. páncélgránátos-zászlóalj harcelőőrseit. A községtől keletre, Cirkó-majornál állásban lévő 128/III. páncélos-tüzérosztály ütegei tűz alá vették őket. A szovjetek erre visszahúzódtak.
A szovjetek hamarosan újabb kísérletet tettek. Három felderítő páncélgépkocsival, négy harckocsival és 60 lövésszel Csökmő irányából északkelet felé nyomultak előre, de a 128/7. páncélos-tüzérüteg tüzében a vállalkozás összeomlott. Több szovjet páncélgépkocsit és harckocsit találat ért.
A komádi hídfőből reggel 06 órakor újabb szovjet támadás kezdődött. A támadók tüzérségi és aknavető-tűzelőkészítés után páncélos-támogatással indultak rohamra. A 23. páncélosezred Panther harckocsijai jobb felé kitérve, a Panzer IV harckocsik Komádi déli kijáratától indítottak ellenlökést. A szovjetek betörését délelőtt 10 óráig sikerült felszámolni. A németek négy T–34 és egy M4A2 Sherman harckocsi kilövését jelentették.
A szovjetek délután újabb kísérleteket tettek. Néhány harckocsival megpróbáltak előnyösebb állásokra szert tenni. A Komáditól délre húzódó csatorna töltésén két német Panzer IV harckocsi Mihálytelepnél biztosította a páncélgránátosokat, és újabb négy szovjet páncélos kilövését jelentette. A 126/I. páncélgránátos-zászlóalj átmenetileg a 128. páncélgránátos-ezred alárendeltségébe került, hogy fedezze az arcvonal egy nagyobb hézagát. A 126/2. páncélgránátos-század északkelet felől indított ellenlökése 17 óra 15 perc körül felszámolta a szovjetek által elért betörést.
A napközben összesen 20 páncélossal támogatott újabb szovjet rohamok tehát csak kisebb betöréseket eredményeztek, de ezeket a németek felszámolták, és a nap végéig 13 szovjet harckocsi kilövését jelentették.[620] Szovjet adatok szerint a 6. gárda-harckocsihadsereg aznap ennél több, 17 harckocsit és önjáró löveget veszített.[621] A 23. páncéloshadosztály kötelékei Debrecennél és Komádinál saját adataik szerint aznap együttesen 17 T–34-et, öt T–34/85-öt, négy géppuskát, hat aknavetőt és két páncéltörő ágyút semmisítettek meg.[622]
Aznap 06 órától már a Nagyváradot védő LXXII. hadtest déli arcvonalán is heves harcok dúltak. A 76. gyaloghadosztály 230. lövészezrede a Biharugra felől érkező támadást még visszaverte. A szovjet–román támadások a 4. tábori póthadosztály balszárnyát négy kilométerrel visszavetették északi irányban. Miután a magyar csapatok pánikszerűen elhagyták állásaikat, a 33. lövészhadtest dél körül elfoglalta Rojtot. A betörést Rojttól három kilométerre északra a 176. utászzászlóaljnak sikerült elreteszelni. A szovjet páncélosokkal támogatott román 3. hegyihadosztály Váradles ellen intézett támadást, ahol a német 230. lövészezred csak a vasútállomást tudta tartani. A 178/II. gránátos-zászlóalj csatlakozásán, Hájónál is betörtek a 33. lövészhadtest csapatai, de ezt a németek el tudták reteszelni.[623]
A német 203. gránátos-ezred (egy zászlóalja nélkül) aznap a LXXII. hadtest alárendeltségébe került. A hadtest este 22 óra 35 perckor a 6. hadsereg parancsnokától, Fretter-Pico tüzérségi tábornoktól az alábbi üzenetet továbbította a 76. gyaloghadosztálynak:
„A hadműveleti helyzet kiváló, 200 páncélost megsemmisítettünk. Az állásokat minden áron tartani kell. Ez most döntő. Fretter-Pico” [624]
A 12. tartalékhadosztály arcvonalán reggel 06 óra után az 53. határvadász-zászlóaljnál Hájó, illetve a 2. gépkocsizó lövészzászlóaljnál Félixfürdő körzetében kisebb szovjet–román osztagok indítottak támadást. A magyar védők, némi német segítséggel, visszaverték őket. A magyar tüzérség ismét hatásos zárótüzet lőtt.
Délelőtt 09 óra tájban a 2. gépkocsizó lövészzászlóalj egyes részei ismét elhagyták állásaikat, de a zöm kitartott. A 12. tartalékhadosztálynak alárendelt német 178. gránátos-ezred egyre fokozódó lőszerhiányát Tömöry vezérkari ezredes csupán gyalogsági lőszer terén tudta enyhíteni. A szovjet–román csapatok Püspökfürdőnél 10 óra körül elért kisebb betörését az 53. határvadász-zászlóalj tartaléka felszámolta.
Nagyvárad védelme 11-én délben az északnyugat felől egyre közeledő szovjet páncélosok miatt válságosra fordult. Tömöry vezérkari ezredes 15 órakor a következő jelentést adta a magyar VII. hadtest törzsének:
„A 12. hadosztály négy gyenge zászlóaljnyira leapadt csapatai eddig minden ellenséges támadást visszavertek. Ellenálló erejük a végéhez közeledik. Semminemű tartalékkal nem rendelkezem. A Biharpüspökit elfoglalt orosz páncélosok támadását legkésőbb 12-én reggel várom.
Javaslatom: Nagyvárad védelmének déli arcvonalát a Pecze patakra visszavonni. Ezzel az arcvonal felére rövidül és két zászlóalj (vagy a 178. német gyalogezred) a város északi védelmének megerősítésére felszabadul. E visszavonulással a délről támadó ellenséggel szemben egynapi időnyereséget remélek, amely nap alatt
a, ha erők rendelkezésre állnak, a város védelmét megerősíteni;
b, ha erők nincsenek, Nagyvárad tervszerű kiürítését lehet remélni;
c, megerősítések, különösképpen páncélelhárítás nélkül a város védelme 12-én összeroppan.
Kérek lehetőleg azonnali döntést.” [625]
Tömöry nem volt biztos benne, hogy a hadtest megkapta jelentését. Mivel 17 óra 30 percig választ nem kapott, a zászlóaljak parancsnokait szóban utasította a Pecze patak menti védőállások szemrevételezésére. Ezt követően a 12. tartalékhadosztály parancsnoka 18 óra körül átment a 76. gyaloghadosztály parancsnokához, Abraham altábornagyhoz. Tömöry szerint a német tábornok igen tartózkodó volt. Meghallgatta a magyar ezredest és támogatta javaslatát, de egyéb megjegyzést nem fűzött hozzá. A magyar hadosztályparancsnok visszatért harcálláspontjára, és német összekötő tisztje segítségével a német híradóhálózaton keresztül is leadta korábbi jelentését.
Abraham altábornagy évekkel később másképp emlékezett ezekre az órákra. Korábbi ezredparancsnoka, Hans Kissel alföldi harcokról írott könyvében azt olvashatjuk, hogy az altábornagynak október 11-én este az volt az érzése, hogy „a magyarok nagyon örültek, amiért egy német tábornok törődött velük”. Úgy tűnik, Abraham később a saját ötleteként adta elő a déli arcvonal visszavételét a város szélére, annak érdekében, hogy tartalékokra tegyenek szert. A német tábornok saját visszaemlékezése szerint körvédelemre készült: a megerősített 178. gránátos-ezrednek Nagyvárad déli részén kellett volna védenie az ottani erődszerű építményt.[626]
A német csapatok éjszakai visszavonulását elrendelő parancsot még a sötétség beállta előtt kiadták. A visszahúzódás nem ment azonban minden bonyodalom nélkül. Így például a 178. gránátos-ezred nem régen kapott négy 7,5 cm-es páncéltörő ágyújából három a vontatójárművekkel együtt elakadt, mire a kezelők felrobbantották őket.[627]
Este 20 óra körül a 12. tartalékhadosztály rövid időre ismét híradókapcsolatba került a VII. hadtest törzsével. Tömöry újra megismételte javaslatát, de még mielőtt a hadtest parancsnokával vagy vezérkari főnökével beszélhetett volna, a kapcsolat ismét megszakadt.
Hamarosan Abraham kereste fel Tömöry vezérkari ezredest. Megkérdezte, kapott-e választ a javaslatára. Mivel ez nem történt meg, 22 órakor Tömöry mind írásban, mind szóban kiadta a parancsot az állások Pecze patak vonalára való visszavételére. E parancs lényege abból állt, hogy a zászlóaljak századonként egy–egy géppuskával megerősített puskás szakaszt visszahagynak a főellenállási vonalban, amelyek csak ellenséges támadás esetén követik a zászlóaljakat. Este 22 óra 30 perckor meg kellett kezdeni az állások kiürítését, és a Pecze patak partján tartós védelemre kellett megrendezkedni. A város északnyugati részének védelmét, súllyal a vasútállomásnál, a két utászszázaddal megerősített 53. határvadász-zászlóaljnak kellett átvennie. A német 178. gránátos-ezred Abraham kívánságára visszakerült a 76. gyaloghadosztály alárendeltségébe. A magyar tüzérségnek ütegenként kellett állást váltania, de ez a hátramozgás már szürkületkor kezdetét vette. A 12. lovasszázadnak páncélöklökkel felszerelt szakaszát utóvédként hátra kellett hagynia, majd zömével és páncéltörő ágyúival Nagyvárad keleti szegélyén csatlakoznia kellett a 2. gépkocsizó lövészzászlóalj dél felé védő balszárnyához.
A magyar zászlóaljak körülbelül 23 órakor kezdték meg a visszahúzódást. Ekkor a rövid időre ismét működő híradókapcsolat útján Tömöry azt a parancsot kapta a VII. hadtesttől, hogy a 76. gyaloghadosztállyal együtt továbbra is védje Nagyváradot, és az arcvonalat nem veheti vissza. Tömöry végre beszélni tudott a hadtest parancsnokával, Vörös Géza altábornaggyal is, aki elfogadta ugyan a vezérkari ezredes érveit, de a kiadott parancsot nem állt módjában megváltoztatni.[628]
A napközben Biharpüspöki és Berettyóújfalu felől Nagyváradra menekült német ellátó és kiszolgáló alakulatok (a 76. gyalog- és a 23. páncéloshadosztály részei) az esti órákban, 20 óra körül kelet felé megpróbálták elhagyni a várost. A 23. páncéloshadosztály mintegy 250 gépjárműből álló oszlopához más alakulatok is csatlakoztak. Azonban Nagyváradtól 16 kilométerre keletre már szovjet géppuskatűz vágta el az útjukat. Az egyik felderítésre kiküldött német terepjáró Volkswagen személygépkocsit kilőtték. A németek végül sáros kerülőutakon és patakokon átgázolva elérték Élesdet (Nagyváradtól 34 kilométerre keletre). Innen északnyugat felé fordultak abban a reményben, hogy Debrecen körzetében csatlakozhatnak saját hadosztályaikhoz.[629]
A kelet felé menekülő németek útját a „Gorskov” lovas-harckocsicsoport alakulatai zárták el. Malinovszkij eredetileg Gorskov altábornagy egy–egy lovas- és harckocsihadtestét tartalékban akarta tartani, hogy Nagyvárad bevétele után a siker kifejlesztésére vethesse be őket. Azonban a városért vívott elhúzódó harcok a 2. Ukrán Front parancsnokát arra kényszerítették, hogy egyetlen fronttartalékát idő előtt alkalmazza.[630] A 23. harckocsihadtest Nagyváradtól keletre Szarándon és Mezőszakadáton keresztül észak felé nyomult előre, és átvágta a Nagyvárad– –Kolozsvár útvonalat. Izsópallagát is szovjet támadások érték.
Gorskov altábornagy délelőtt 11 óra 50 perckor azt a parancsot kapta Malinovszkij marsalltól, hogy Mezőtelegd körzetéből az 5. gárda-lovashadtest egyik (15 harckocsival és önjáró löveggel megerősített) lovashadosztálya keletről indítson támadást Nagyvárad ellen, és támogassa a város bevételét.[631]
A tartósan kedvezőtlen időjárás miatt a német–magyar légierő aznap csupán Szeged és Debrecen körzetében támadta a 2. Ukrán Front erőinek gyülekezési körleteit és menetoszlopait, mindössze 50 bevetésben. Az alacsony felhőalap minden további repülőtevékenységet megakadályozott.
A német szárazföldi haderő vezérkarának hadműveleti osztálya hajnali 01 óra 30 perckor táviratban tudatta a Dél Hadseregcsoporttal, hogy az A Hadseregcsoportot már utasították: a 24. páncéloshadosztályt haladéktalanul indítsa útnak Budapestre. Egy 12 óra 25 perckor kezdeményezett telefonbeszélgetésben a Dél Hadseregcsoport rákérdezett, hogy Budapesten kirakodjon-e a páncéloshadosztály? Erre a hadműveleti osztály közölte, hogy nem, és a hadseregcsoport oda szállíthatja a páncéloshadosztályt, ahová jónak látja. Viszont az 503. nehézpáncélos-osztályt egyelőre Budapestre irányították, mert kiképzési szempontból még nem volt bevethető.
A 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztály egy megerősített ezred-harccsoportja menetben volt Szolnok felé, ahonnan másnap keleti irányban támadást kellett indítania.
A német 6. hadsereg vezérkari főnöke, Heinz Gaedcke vezérkari ezredes 17 óra 55 perckor helyzettájékoztatót tartott von Grolmannak. Eszerint a szovjet „Plijev” lovas-gépesített csoport aznap egységesebb harcvezetésről adott tanúbizonyságot, mint egy nappal korábban. A németek megfigyelései szerint egy repülőgép (bizonyára futárrepülőgép) berepült a német vonalak mögött harcoló szovjet csoportosításhoz, majd ki is repült onnan. A szovjetek minden látható jel szerint Nagyvárad felé próbáltak áttörni. Nagyváradtól keletre szovjet harckocsik vágták át a Kolozsvár felé vezető utat és vasútvonalat. A 13. páncéloshadosztály helyzete Karcag elveszítése után kritikus volt. Némi erősítést jelentett, hogy a 46. gyaloghadosztály első szállítmányai aznap elérték Érmihályfalvát.
Estére a Nagyvárad felé törő szovjetek tovább szaporították a német hadvezetés gondjait. Mivel nem volt már tartalékuk a szovjet támadás lefékezésére, a 6. hadsereg vezérkari főnöke azt kérte, még aznap éjjel csoportosítsák át a magyar 2. páncéloshadosztály részeit a szovjet „kitörés” megakadályozására.
A szovjetek „kitörési kísérletei” miatt a német szárazföldi haderő vezérkari főnöke, Guderian vezérezredes is aggódott. Von Grolman ezzel egyetértett. A hadseregcsoport vezérkari főnöke úgy gondolta, hogy a magyar 2. páncéloshadosztály, a 76. gyaloghadosztály részei és egy Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélosokkal felszerelt rohamlövegosztály bevetése talán segíthetne ezt megakadályozni. A veszély annál is nagyobb volt, mivel a németek szerint a magyarok Nagyváradnál, és a magyar 2. hadsereg arcvonalán már alig harcoltak.
A nagyváradi arcvonal megerősítése céljából a „Wöhler” seregcsoport 15 óra 25 perckor parancsot kapott, hogy a magyar 2. páncéloshadosztályt csoportosítsa át Nagyváradhoz. Este 22 óra 10 perckor ezt azzal egészítették ki, hogy a 6. hadsereghez indítsa útnak a 114. tüzérparancsnokságot (Arko 114), a 1335. rohamlövegosztály Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélosait, a 661. hadsereg-közvetlen nehéz-páncélvadászosztály maradványainak, valamint a 663. és 721. hadsereg-közvetlen páncélvadászosztályok 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyúit.
A rendkívül feszült helyzetben 12-ére virradó éjjel 00 óra 45 perckor a 6. hadsereg tudomására hozták, hogy a Führer különös várakozásokkal tekintett a hadsereg harci kedvét és állhatatosságát illetően az elkövetkező döntő csatanapok elé.[632] Ez burkolt hitleri utalás volt az elvárt végsőkig való kitartásra.
A németek tehát továbbra is úgy vélték, a szovjetek minden áron igyekeznek kijutni a bekerítésből. Ha viszont megvizsgáljuk az október 11-i helyzetet, a német III. páncéloshadtest 1. és 23. páncéloshadosztályai, valamint a LXXII. hadtest Nagyváradot védő csapatai legalább annyira szovjet bekerítésben voltak, mint a továbbra is többé-kevésbé szabadon manőverező 4. gárda-lovashadtest és 7. gépesítetthadtest. Csupán a „Plijev” lovas-gépesített csoport harmadik hadtestét, a 6. gárda-lovashadtest erőit vágták ketté, és kényszeríttették védelemre a németek (két hadosztályt Debrecennél, egyet pedig Biharnagybajomnál). A 18. harckocsihadtest által támogatott 49. lövészhadtest támadása miatt azonban Püspökladány és Sárrétudvari körzetében a németek is kénytelenek voltak védelembe átmenni. A német „Breith” páncéloscsoport lassan az üllő és a kalapács közé került.
7. csatanap: 1944. október 12.
csütörtök
(Időjárás: borult égbolt, 16 Celsius-fok, az utak nagyjából felszáradtak.)
A német 6. hadsereg jobbszárnyán 12-ére virradó éjjel a szovjet 49. lövészhadtest 203. lövészhadosztályának kisebb kötelékei Tiszaderzs és Tiszaszentimre felé nyomultak előre. Kunmadarast és Karcagot a 49. lövészhadtest csapatai elfoglalták. A Hortobágy–Berettyó-főcsatorna és Biharnagybajom elleni szovjet támadásokat a németek egyelőre visszaverték.[633]
Október 12-én a mindszenti hídfőt támadó 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztály csapatai kijutottak a Tiszához, de hamarosan visszavonulásra kényszerítették őket. A hadosztály Csongrádon egy nappal korábban bekerített zászlóalja kitört nyugat felé.
A hadosztály egy része aznap átkerült a német 6. hadsereg alárendeltségébe.[634] Dörner SS-Standartenführer 8. SS-páncélgránátos-ezredének megerősített harccsoportja délben Schmedes SS-Brigadeführer, a hadosztályparancsnok vezetése alatt a szolnoki hídfőből Panther harckocsik[635], valamint saját rohamlövegeinek támogatásával támadást indított kelet felé. A harccsoport ekkor a hadosztály törzséből, a törzs kísérőszázadából, a 8. SS-páncélgránátos-ezred három zászlóaljából és ezred-közvetlen századaiból, a 7/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljból, a 4. SS-tüzérezred törzséből és törzsütegéből a 4/II. és 4/III. tüzérosztályokkal (utóbbi a 9. ütege nélkül), a 4. SS-páncélos-utászzászlóaljból, a 4. SS-páncélos-felderítőosztályból (2. és 3. százada nélkül), a 4. SS-páncélososztály rohamlövegeiből, a 4. SS-híradóosztály részeiből, a 4/3. SS páncélvadász-század gépvontatású 7,5 cm-es páncéltörő ágyúiból, valamint a 2. SS-felcserszázadból és a 2. sebesültszállítógépkocsi-szakaszból állt.[636]
Miután az SS-harccsoport erői a 27. lövészhadtest 409. lövészhadosztályának gyenge ellenállásával szemben késő délután elfoglalták Törökszentmiklóst, még négy kilométeren át folytatták előrenyomulásukat kelet felé.[637]
A 13. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjának zöme Püspökladánytól három kilométerre északkeletre biztosító állásokat tartott délnyugati arcvonallal, de a hadosztály kisebb kötelékei még mindig a helység északi felében voltak.[638]
A németek a lövészpáncélosokkal felszerelt 66/1. páncélgránátos-századot (Max Pichlmaier főhadnagy) Püspökladány felé küldtek ki felderítési célból, amely hamarosan egy éppen északkeleti irányú előrenyomuláshoz készülődő szovjet harckocsi-kötelékbe[639] ütközött. A németek meglepetésszerű támadása kissé visszaszorította a szovjeteket. A Sd.Kfz. 251/9 lövészpáncélosok 7,5 cm-es lövegükből kilőtt üreges töltetű gránátjukkal néhány szovjet páncélost ki is lőttek.[640] A vasútvonaltól délre a németek szovjet lövészcsapatokat és üzemanyag-szállító gépkocsikat láttak, amelyek minden valószínűség szerint a bekerített 6. gárda-lovashadtest felé igyekeztek. A Sd.Kfz. 251/21 lövészpáncélosok 15 mm-es háromcsövű nehézgéppuskái tűz alá vették az oszlopokat, de a szovjetek páncéltörő ágyúikból igen rövid idő alatt páncélelhárító körletet alakítottak ki a vasúti töltéstől délre. Ezzel a németek már nem boldogultak. A szovjetek így biztosították a Debrecentől dél-délnyugatra harcoló csapataik utánpótlási vonalát, s ezzel azok manőverezési szabadságát is. A német csapatok ezt nem tudták megakadályozni, mivel tüzérségük és 12 cm-es nehézaknavetőik tüze csak átmenetileg zavarhatta az utánszállítást.
Dél körül a szovjetek Püspökladány irányából ismét támadást indítottak. A nehezen átlátható kukoricaföldeken órákig tartó küzdelem vette kezdetét, amely mindkét fél számára jelentős veszteségekkel járt. Amikor a német lövészpáncélosoknak fogytán volt a lőszere és az üzemanyaga, a 66/I. páncélgránátos-zászlóalj katonái gyalog harcoltak tovább, és a járművek legtöbbjét Nádudvarra küldték vissza utánpótlásért. A megmaradt kevés lövészpáncélos tűzereje nem tudta visszaverni a szovjetek újabb összpontosított rohamát, és a napközben megtartott német állások elvesztek.
Sötétedéskor a németek újabb állásokat foglaltak el a Kaba és Nádudvar között vezető úttól két kilométerre nyugatra. Mivel ezt a vonalat nem tudták a Püspökladány–Hajdúszoboszló műútig megszállni, a fontos utánpótlási útvonal a szovjet csapatok kezébe került. A szovjetek egyre több köteléket vontak össze az út védelmére.[641]
Szovjet források aznap Püspökladány körzetében harckocsik közötti összecsapásról is beszámolnak. V. Sz. Scserbakov főhadnagy, a 18. harckocsihadtest 110/3. harckocsi-zászlóaljának szakaszparancsnoka aznap ebben a körzetben egy német ellenlökés alkalmával a támadó 10 Panter harckocsiból négyet semmisített meg. Tettéért később megkapta a „Szovjetunió Hőse” kitüntetést.[642]
A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportja 12-ére virradó éjszaka átcsoportosította erőit és hajnalban újra támadást indított Hajdúszoboszló irányában. A németek a helységet keletről megkerülték és jó ütemben nyomultak előre. Már Hajdúszoboszló keleti és északnyugati szélén folyt a harc, amikor a III. páncéloshadtest Pape ezredest rádión a 13. páncéloshadosztály nádudvari harcálláspontjára rendelte. A harccsoportnak utóvédek hátrahagyása nélkül haladéktalanul Kabára kellett vonulnia.
Mindez akkor történt, amikor a lehallgatott rádióforgalmazás szerint a Hajdúszoboszlót védő szovjet erők már bekerítésben érezték magukat. A III. páncéloshadtest intézkedése mögött az a tény húzódhatott meg, hogy a 13. és 1. páncéloshadosztályok között szakított rés és a szovjet kézbe került utánpótlási útvonal lezárására csak a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportja állt rendelkezésre.[643]
A harccsoport Kabát Nádudvaron keresztül 12-én éjfél körül érte el. Pape ezredes a 13. páncéloshadosztály harcálláspontján a III. páncéloshadtesttől azt a parancsot kapta, hogy a 13. páncéloshadosztálynak alárendelve erői jobbszárnyával a Püspökladány–Hajdúszoboszló műútnál és vasútvonalnál, balszárnyával pedig a Hajdúszovát–Tetétlen délkelet–Báránd délkelet vonalon zárja le az 1. és 13. páncéloshadosztályok közötti rést, és rendezkedjen be védelemre. A harccsoport előretolt állásának Bárándot jelölték ki.
Pape gyorsan megszervezte Kaba védelmét. A helység északnyugati részén a „Feldherrnhalle” páncélos-utászzászlóalj, délkeleti felében pedig egy páncélgránátos-zászlóalj rendezkedett be. Kaba központjában a páncélvadászosztály állt tartalékban a harcképes rohamlövegek zömével. A harccsoport megerősített tüzérütege is itt foglalt tüzelőállást. A hadosztály-harcálláspontot a templomban rendezték be. A második páncélgránátos-zászlóaljat néhány rohamlöveggel megerősítve Bárándon rendelték védelembe. Tetétlenen az 1. páncéloshadosztály egy páncélgránátos-zászlóaljának részei állomásoztak, amelyeket a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztálynak rendeltek alá.[644]
A 109. páncélosdandár zöme október 11-én Hajdúhadházon keresztül elérte Debrecent és ugyancsak a III. páncéloshadtest alárendeltségébe lépett. Másnap, 12-én reggel a páncélosdandár 18 páncélossal és egyéb támogató járművekkel támadást indított Hajdúszoboszló irányában. Hajdúszováttól északra a német oszlopot meglátta Z. Sz. Huszainov törzsőrmester, a 4. gárda-lovashadtest 30. lovashadosztályának 134. harckocsiezredében szolgáló harckocsiparancsnok, aki páncélosával előző nap kisebb műszaki hiba miatt lemaradt ezredétől. A magányos szovjet harckocsi jól kiválasztott tüzelőállásból meglepetésszerűen tüzet nyitott a német oszlopra. Elsőként egy gépkocsit semmisített meg, majd gyorstűzzel öt Panther harckocsit lőtt ki, egyet pedig megrongált.[645] Ekkor egy német harckocsi Huszainov páncélosának oldalába került és három páncélgránáttal szétlőtte a szovjet harckocsi tornyát. A törzsőrmester elesett, de halála után kitüntették a „Szovjetunió Hőse” címmel.[646] A német páncélosok ennek ellenére visszavonultak Debrecen irányában. Valószínűleg úgy vélték, a szovjet páncélos nincs egyedül.
A III. páncéloshadtest azon terve, hogy a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportja és a még mindig önállóan alkalmazott 109. páncélosdandár Hajdúszoboszló elleni támadásával megsemmisítse a körzetben védekező 6. gárda-lovashadtestet, kudarcot vallott. Ennek egyrészt a 109. páncélosdandár szerencsétlen bevetése volt az oka, másrészt pedig a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportjának idő előtti elvonása Kaba felé, amely miatt a Hajdúszoboszló elleni sikeres támadás eredményei elvesztek.[647] A rendelkezésre álló források alapján úgy tűnik, a német csapatok Hajdúszoboszló elleni támadásait nem hangolták össze. Sőt, a támadásban résztvevő kötelékek egymás tevékenységéről nem is tudtak.
Az 1. páncéloshadosztály arcvonalán Biharnagybajomot reggel újabb román támadás érte. Félórás tüzérségi előkészítés után az 1. kiképző-gyaloghadosztály csapatai 09 óra 40 perckor támadást indítottak, és heves közelharc után betörtek a település délnyugati szélére, de a németek ellenlökése később kivetette őket onnan. A beavatkozó szovjetek nyolc páncélost veszítettek. A településen védő 1. páncélgránátos-ezred egyetlen zászlóalja és a 113/I. páncélgránátos-zászlóalj nem számíthatott az ismét gyülekező szovjet–román csapatok tüzérségi tűzzel való támadására, mert az itt állásban lévő 73/III. páncélos-tüzérosztálynak mindössze 300 gránátja maradt.
Nem sokkal 12 óra előtt újabb szovjet–román támadás indult. Az 1. páncélgránátos-ezred zászlóaljának balszárnyát érte a támadás északi és délkeleti irányból. Bár a település nyugati szélén harcoló németek kitartottak, és a páncélosok több szovjet harckocsit is kilőttek, a kevés páncélgránátos mégsem bírta a nyomást. Délután 13 óra 15 perc körül a szovjetek már az 1. páncélgránátos-ezred zászlóaljának (Schriewer százados) harcálláspontját támadták Biharnagybajom belső területén, ahol közelharc alakult ki.
Ekkor az 1. páncélgránátos-ezred harcálláspontján Reinhardt hadnagy parancsnoksága alatt az 1/3. páncélosszázad egyik szakaszának három Panther harckocsija jelentkezett. Huppert őrnagy gépjárművezetőkből és egyéb kisegítő katonákból összeállított utolsó tartalékával együtt ezeket a harckocsikat utasította ellenlökésre. A német ellenlökés 13 óra 45 perckor indult meg. A szovjetek további előrenyomulását sikerült elreteszelni. A Biharnagybajomnál kialakult kritikus helyzetről az 1. páncéloshadosztály vezetéssel megbízott parancsnoka, Thunert ezredes is értesült. Erősítésként a településre küldte a 113/10. páncélos-utászszázadot, valamint az „Ameiser” harccsoport Berettyóújfalun összeszedett SS-lovasait.
A beérkezett erőkkel megismételt német ellenlökés azonban kudarcot vallott, és jelentős veszteségeket eredményezett, mivel időközben a község délnyugati részén a nagy veszteségeket szenvedett román csapatokat megerősítették a szovjet 110. gárda-lövészhadosztály erőivel.[648]
Az 1. páncéloshadosztály harckocsijai aznap 26 szovjet páncélos kilövését jelentették. Egy további harckocsit a németek közelharcban semmisítettek meg. A 13. és az 1. páncéloshadosztály erői a Püspökladány és Biharnagybajom között vívott harcokban 12-én összesen 44 szovjet páncélos kilövését jelentették.[649]
A meggyengült németekkel szemben a szovjet csapatok azonban nem használták ki az éjszakát, és nem indítottak újabb támadást. Így Biharnagybajom északkeleti része az 1. páncéloshadosztály kezén maradt.
A hadosztály arcvonalának más pontjain, Bihartordától délkeletre és Nagyrábénál a németek továbbra is tartották állásaikat. A Földesen biztosító 1. páncélosezred Pantherei tűzharcba keveredtek a 7. gépesítetthadtest 78. gárda-nehézharckocsi-ezredének ISZ–2 páncélosaival.[650]
A magyar 16. rohamtüzérosztály továbbra is tartotta Debrecentől nyugatra húzódó állásait. Kozma György főhadnagy aznap feljegyezte naplójába:
„5h, lassan ébredünk és kezdjük összeszedni magunkat. Fejünket azonban nem nagyon emelhetjük ki az árokból, mert [a szovjetek – Sz.N.] rögtön lőnek. Az úton a háború borzalmas képe tárul elénk. Kilőtt páncélosok sorozata. Holttest holttest mellett borzalmasan összeégve. Az édeskés hullaszag elkezd terjeszkedni.” [651]
A rohamtüzérek 06 óra 30 perckor támadást indítottak a Szolnok felé vezető vasútvonal elérése céljából. Középen az osztály egyik Turán harckocsija, a balszárnyon németek követték az előrenyomulást. A magyarok jobbszárnya fedezetlenül maradt. Egy órán belül elérték a vasúti töltést, és elkezdték beásni magukat. A szovjet 8. gárda-lovashadosztály aknavetői hamarosan igen pontos aknatűzzel árasztották el a körzetet. A töltés oldalában elfoglalt állásokat a rohamtüzérosztály 13-ára virradó éjjel fél egykor kiürítette, és visszavonult a balmazújvárosi és kishegyesi út közötti területre, amelyet addig németek tartottak. A négy légvédelmi gépágyúval megerősített 16/2. rohamtüzér-üteg átvette a németek állásait, az osztály többi része pedig visszatért a debreceni laktanyába, ahol tartalékba került.
Német források szerint a Debrecenbe 10-én beszivárgott mintegy 300 szovjet katona, akiket a németek a Hatvan utcai temetőben már 11-én bekerítettek, aznap 11 órakor megkísérelte a kitörést. A németek szerint 80 szovjet elesett, 42 főt pedig hadifogságba ejtettek. A Piac utcában székelő német helyőrség-parancsnokság a régi postaépület előtt akadályrendszert építtetett. Napközben kihirdették a rögtönítélő bíráskodást a szökött katonák, a fegyverrejtegetők, valamint a rémhírterjesztők és fosztogatók ellen. A magyar városparancsnokságra hadbírák érkeztek.[652]
A 23. páncéloshadosztály Debrecenben harcoló részei 11-én késő este a város közepén gyülekeztek, ahol lőszert és üzemanyagot vételeztek. 12-én hajnalban Debrecen német parancsnoka (Huffenbach ezredes?) a várostól három kilométerre délre lévő útelágazásnál azt a feladatot adta Fischer századosnak, a 23/II. páncélososztály, és egyben a „Debrecen” majd „Fischer” páncéloscsoport parancsnokának, hogy az utat tisztítsa meg, és Mikepércset vegye birtokba. A harccsoport hét Panther harckocsiból, egy rohamlövegből, egy légvédelmi gépágyús szakaszból, valamint egy páncélgránátos- és egy páncélos-utászszakaszból állt.
A német harccsoport 07 órakor megindult a műúton dél felé. A talaj menti köd nehezítette a tájékozódást. Miután az utászok helyreállították a két kilométerre délre lévő hidat, a páncélosok elérték Mikepércset. A község északi szélén tapasztalt gyenge szovjet ellenállást az úttól keletre felszámolták, majd a páncélgránátosok birtokba vették a helységet. A páncélosok minden kijáratot lezártak, majd nyugati irányban, a vasútvonal felé nyomultak tovább. A vasúttól keletre harcoló szovjet kötelékek belőtték az utat, ezért azon utánpótlás csak nagy nehezen juthatott át. Amikor a 128. páncélos-tábori pótzászlóalj kelet felől elérte Mikepércset, azt a feladatot kapta, hogy igyekezzék vissza Debrecenbe, ahol a német parancsnok rendelkezésére kellett állnia.
A „Debrecen” harccsoport parancsnoka azonban a pótzászlóalj 2. századával előbb észak felé megtisztítatta a vasútvonal környékét. A rosszul belátható terepen, nehézkes harcok árán 13 óráig a németeknek sikerült a szovjeteket nyugat felé visszaszorítani, s eközben három páncélost és öt páncéltörő ágyút megsemmisíteni. A pótzászlóalj 3. (tüzér-) százada egyetlen, kiképzésre használt fogatolt 10,5 cm-es tábori tarackjával lőtte a szovjeteket. Ezzel – mivel a szovjet tűz megszűnt – a műút és a híd újra járhatóvá vált.
A német páncélosok 16 órától nyugat felé biztosító állásokat létesítettek, és felvették a kapcsolatot a szovjetek által kiürített Derecskén tartózkodó németekkel. A megnyílt létfontosságú utánpótlási vonalon lőszert és üzemanyagot vitték a Berettyóújfalutól délkeletre harcoló német csapatoknak, és sebesültjeiket elszállították.[653]
A Debrecen nyugati szélére behatolt szovjet kötelékeket a német– –magyar védők közelharcban megsemmisítették. A várostól délkeletre elterülő erdős vidék megtisztítása folytatódott. Eközben négy szovjet páncélost kilőttek.
A Berettyóújfalu felé keleti irányból páncélos-támogatással előrenyomuló szovjet erők egyelőre nem indítottak támadást a helység ellen.
A 23. páncéloshadosztály arcvonalán Komádinál aznap is heves harcok folytak. Reggel 08 órától a település állandó tüzérségi és aknavetőtűz alatt állt. A településtől nyugatra 10 órakor a szovjetek 18 harckocsival és önjáró löveggel, valamint lövészgyalogsággal betörtek a német állásokba. Heves küzdelem vette kezdetét. A német páncélgránátosok hét szovjet harckocsival szemben kiürítették Mihálytelepet, és Komádi déli széléig vonultak vissza. A 23. páncélosezred harckocsijai a helység nyugati kijáratától jobb felé kerülve ellenlökést hajtottak végre, és visszaverték a támadást. A szovjetek 12 páncélost (főleg M4A2 Sherman harckocsikat) veszítettek, de a németek a betörést csak nagyjából számolták fel.
Délután 17 óra tájban a szovjetek déli irányból ismét támadást indítottak. A német páncélgránátosok megint Komádi széléig hátráltak, ahol a páncélosokkal együtt védekeztek tovább. A hadosztályhoz hamarosan megérkezett a parancs: a Komádinál védett állásokat ki kellett üríteni.
Hat T–34 harckocsi és a rajtuk szállított lövészek Komáditól északnyugatra 16 óra 30 perckor megpróbálták a 128/I. páncélos-tüzérosztály állásait felszámolni. A német lövegek közvetlen irányzással védték magukat, és mind a hat szovjet páncélost kilőtték. A tartalékból bevetett két újabb Panthernek már nem akadt dolga, mert a támadók ismét visszahúzódtak nyugat felé.[654] Komádi körzetéből aznap összesen 19 szovjet páncélos kilövését jelentették.
A 23. páncéloshadosztály 19 órakor megkezdte a visszavonulást Komáditól. A hátramozgást a 128/I. páncélgránátos-zászlóalj fedezte 21 óra 45 percig, amikor maga is csatlakozott a Darvas–Vekerd– –Nagynyesta-tanya–Körmösd puszta–Told terepszakaszon ismét védelemre berendezkedő hadosztályhoz.[655]
A páncéloshadosztály hat napig tartotta fel Komádinál a szovjet 6. gárda-harckocsihadsereget. Ezalatt a német mesterlövészek 76 igazolt találatot értek el. A hadosztály csapatai összesen 94 szovjet páncélos kilövését jelentették. A németek vesztesége elsősorban élőerőben volt jelentős.[656]
Szovjet források szerint a 6. gárda-harckocsihadsereg október 13-án reggel 71 harckocsival és önjáró löveggel rendelkezett.[657] Mivel a hadsereg október 6-án 130 páncélossal újította fel támadását, Komádinál legalább 59 páncélosa megsemmisült. Ez 45 százalékos veszteségi arányt jelent. Arról viszont nem rendelkezünk forrásokkal, kaptak-e a hat nap alatt utánpótlást Kravcsenko vezérezredes harckocsicsapatai? Ha igen, akkor a 6. gárda-harckocsihadsereg még ennél is súlyosabb veszteségeket szenvedett el.
A 12. tartalékhadosztály csapatai 12-ére virradó éjjel 01 óráig ellenséges behatás nélkül elfoglalták védelmi állásaikat Nagyvárad déli szélén, a Pecze patak mentén. A hadosztály hét könnyű tüzérütege a város északi részén volt, a VIII. gépvontatású tüzérosztály 15 cm-es tarackjaival pedig a nagyváradi vasútállomástól északkeletre települt. A német 178. gránátos-ezred hajnali 02 óráig ugyancsak beérkezett. Csak az 53. határvadászzászlóalj nem ért még oda a város északnyugati részében, a vasútvonaltól északra húzódó dombokon kijelölt állásaiba, ahol a hadosztályt kellett volna fedeznie Biharpüspöki irányából. Végül 03 óra körül beérkezett Bartos őrnagy, a határvadász-zászlóalj parancsnoka, és közölte, hogy Kissel ezredes, a 178. gránátos-ezred parancsnoka addig nem engedte visszavonulni zászlóalját, amíg a németek nem távoztak. Tömöry vezérkari ezredesnek azt is tapasztalnia kellett, hogy a Nagyváradon időközben összegyűlt mintegy ezer csendőrből 12-én hajnalra alig egy szakasznyi maradt a városban.
A magyar VII. hadtest által a német LXXII. hadtestnek küldött reggeli helyzetjelentés alapján a 76. gyaloghadosztály elemeiből álló „Abraham” csoport (Gruppe Abraham) négy szovjet–román támadás után is tartotta középső állásait. Balszárnyát a Blaga tanyára vette vissza. Vörös Géza altábornagy úgy vélte, a támadások a németek mindkét szárnya ellen folytatódni fognak. A védelmi harcokat nehezítette, hogy már nem volt lőszerutánpótlás. A magyar hadtestparancsnok a kitartáshoz lőszer-szállítmányokat kért. Mivel azonban a nagyváradi repülőtér már a szovjet–román csapatok birtokában volt, Vörös altábornagy azt javasolta, a lőszerutánpótlás egyik felét a nagyváradi piactérre, a másik felét pedig Körösszakál környékén dobják le.
A 76. gyaloghadosztály parancsnokának harcálláspontját még hajnal előtt áthelyezték a nagyváradi városházára, amely a Sebes-Körösön átívelő legfontosabb hídtól nem messze, a déli parton állt.
Reggel 05 óra 45 perckor a „Plijev” lovas-gépesített csoport észak-északkelet felől, Biharpüspöki irányából 20 harckocsival és önjáró löveggel, valamint kísérő gyalogsággal betört Nagyvárad északi részébe. A vasútállomás környékét védő 53. határvadász-zászlóalj, a két magyar utászszázad és kisebb német kötelékek mintegy húszpercnyi ellenállás után elhagyták állásaikat. Tömöry hadosztályparancsnok 06 óra 30 perckor, látva a meginduló menekülők áradatát, kiadta a parancsot a hadosztály-hírközpont lebontására, és a Körös déli partjára való visszavonulásra. A magyar csapatok hamarosan egy kettő és fél kilométer széles és öt kilométer hosszú zsákba szorultak.
A szovjet páncélosok tűz alá vették a folyótól délre, déli arcvonallal harcoló német–magyar csapatokat. Az északi városrészben rekedt német–magyar harcoló és ellátó alakulatok dél felé özönlöttek. Ezzel egy időben délről a 33. lövészhadtest erői is erőteljesen rohamoztak, és behatoltak a városba. Kérdésessé vált, hogy a 178. gránátos-ezred időben körvédelembe tud-e vonulni.
Nem sokkal azután, hogy a Körös hídját német utászok eltorlaszolták, a városházától néhány száz méterre, az északi parton megjelent a 7. gépesítetthadtest 78. gárda-nehézharckocsi-ezredének néhány ISZ–2 nehézharckocsija. A városházába 122 mm-es gránátok csapódtak. Az ott tartózkodó német tisztek elhagyták az épületet. Az észak és dél felől előrenyomuló szovjet–román erők a Sebes-Körös partjára szorították vissza a védőket.
Abraham előtt két választás állt: vagy a reménytelen további védekezés, vagy a kitörés a reggeli köd takarásában a Körös völgyén keresztül nyugati, esetleg keleti irányban. Mialatt az altábornagy ezt mérlegelte, jelentkezett nála a 176. híradóosztály egyik hadnagya, aki Wagner vezérkari őrnagy parancsára az ártándi hadosztályparancsnoki harcállásponttól a Körös mentén új távbeszélő kábelt húzott. Ennek segítségével Abraham 05 és 06 óra között beszélt Ártándon tartózkodó 1. (hadműveleti) vezérkari tisztjével, aki értesülve a kitörés tervéről, a nyugati irányt javasolta, mert így a hadosztály széles területen szétszóródott alakulatai újra egyesülhettek volna. Wagner szerint a legtöbb sikert a Sebes-Körös déli partja mentén, a köd fedezetében végrehajtott kitörés hozhatta.
Tömöry vezérkari ezredes számított rá, hogy a németek a magyar csapatokat hátrahagyva valószínűleg kitörnek. Ezért egy németül tudó tisztjét Abraham után küldte, aki addig a 12. tartalékhadosztály parancsnokával együtt intézkedett, de a déli folyópartra való visszavonulás után köszönés nélkül magára hagyta. Az elküldött magyar tiszt tíz perc múlva jelentette, hogy Abraham „valami német parancsoksággal” (valójában saját Ártándon hagyott törzsével) a visszavonulásról tárgyalt. Erre Tömöry megkereste Abrahamot, aki térképpel a kezében éppen akkor beszélte meg Wagnerrel a kitörés irányát. Ezt hallva Tömöry németül közölte az altábornaggyal, hogy maga is csatlakozik az elhatározáshoz.[658] A 76. gyaloghadosztály parancsnoka hamarosan ki is adta a kitörésre vonatkozó parancsot, amit német csapatai távbeszélőn, illetve futárok útján kaptak meg.
A németek 08 óra körül kezdték meg menetüket a folyó mentén északnyugat felé. Az élen hat rohamlöveg haladt (valószínűleg a 325. hadsereg-közvetlen rohamlövegdandár Nagyváradon maradt ütege). Ezeket körülbelül 10 Schwimmwagen terepjáró személygépkocsi követte, rajtuk géppisztollyal felszerelt német gránátosokkal. A Pecze patak északi partján a Biharszentandrásra vezető út mentén két–két 7,5 cm-es páncéltörő ágyú fedezte a gyülekezést. Ezután egy utászokkal megerősített gránátos-zászlóalj, majd a hadosztályparancsnok és tisztjei következtek. A következő az oszlopban egy tüzérosztály volt. Utánuk a 178. gránátos-ezred zöme, majd egy újabb tüzérosztály zárkózott fel. Néhány ellátó csapatrész és egy újabb tüzérosztály következett. A 230. lövészezred egy megerősített zászlóalja még két órán keresztül utóvédként halogató harcokat vívott a várostól nyugatra. A menetoszlop déli szárnyát felderítő osztagokkal fedezték.
A 230/II. lövészzászlóalj részei két harccsoportban, kelet felé törtek ki. A 176. tüzérezred kisebb részei és a hadosztály megmaradt ellátó alakulatai, amelyek a folyó északi partján voltak, még az éjszaka folyamán, illetve a szovjetek betörésekor északkelet felé távoztak. Csak napokkal később sikerült csatlakozniuk a hadosztályhoz.
Hamarosan a magyar 12. tartalékhadosztály csapatai is megkezdték a kitörést. Tömöry vezérkari ezredes így emlékezett az utolsó Nagyváradon eltöltött percekre:
„Midőn úgy 9 óra tájban a németekhez csatlakozva a 12. hadosztály visszavonulására is sor került, fokozatosan sűrűsödő és teljesen átláthatatlan köd feküdte meg a Sebes-Körös völgyét, befedve gondosan Szent László király katonáinak késő utódait és megbénítva minden légitevékenységet.
A hidat nem engedtem felrobbantani. Autóba ültem magam is, és a 2. gépkocsizó zászlóaljhoz csatlakozva, szomorú lélekkel, de teljesen tiszta lelkiismerettel hagytam el ezt a szép magyar várost, amit 17 napig igen nyomoruságos körülmények között mégiscsak a 12. hadosztály tartott meg! Isten oltalmába ajánlottam a 100 000-es városnak még mindig itt lévő legalább 50 000 fős magyar lakosát.” [659]
A német LXXII. hadtest parancsnoka, Schmidt altábornagy 11 óra 35 perckor a következő rövid rádióüzenetet küldte a 76. gyaloghadosztály parancsnokának és a magyar VII. hadtestnek:
„A hadsereg parancsára Abraham altábornagy Nagyvárad harcparancsnoka. Feltétlenül kitartani, ellenintézkedések folyamatban. Schmidt altábornagy” [660]
Ekkor azonban Abraham és hadosztálya már régen elhagyta Nagyváradot. A 76. gyaloghadosztály menetoszlopa 11 óra tájban különösebb ellenséges behatás nélkül elérte Körösgyérest. Itt a németek északi irányba fordultak. Egy kis hadihídon átkeltek a Sebes-Körösön, majd a Wagner vezérkari őrnagy által Ártánd és Körösgyéres között alaposan szemrevételezett felvételi állásokat szállták meg délkeleti arcvonallal. A jobbszárnyon, a Körösre támaszkodva a 178. gránátos-ezred, mellette balra a 230. lövészezred, ettől északra a 112. tábori hegyi-pótzászlóalj, és a hamarosan beérkező magyar alakulatok foglaltak védőállást.[661]
A 12. tartalékhadosztály élén menetelők először a nagyszalontai úton haladtak dél felé, majd nyugati irányba fordultak, és harc nélkül elérték Köröstarjánt. A magyar menetoszlop a német hadihídnál feltorlódott.
Ekkor az 57. határvadász-zászlóalj a 38. ezred-közvetlen páncéltörőágyús-század egyik szakaszával (három 7,5 cm-es löveggel) és a 12. lovas-századdal még Nagyvárad déli előterében volt. Ezek az utóvédharcokat vívó magyar csapatok csak 11 óra 30 perc körül kezdték meg a visszavonulást.[662]
Időközben felszállt a köd, és a szovjet–román csapatok észrevették, hogy Nagyváradot kiürítették. Ekkor a város déli részét heves szovjet tüzérségi tűz érte, amely az utolsónak távozó magyar határvadászoknak és lovasoknak jelentős veszteséget okozott.
Úgy tűnik, a szovjetek valóban nem észlelték a védők kitörését. Kissel megállapítása szerint az észak és dél felől lendületesen támadó szovjet és román csapatok a Körösnél egymásba szaladhattak, és a köd miatti rossz látási viszonyok közepette egymással keveredtek hosszabb tűzharcba.[663]
Plijev altábornagy visszaemlékezései szerint a szovjet csapatok 12-én éjfélkor (moszkvai időszerint 12-én 02 órakor indítottak támadást. A 4. gárda-lovashadtest 9. gárda- és 30. lovashadosztálya Nagyvárad északi és északkeleti részébe, a 7. gépesítetthadtest 41. gárda-harckocsidandára és 64. gépesítettdandára pedig a város északnyugati felébe hatolt be. A szovjet parancsnok szerint „az összes bejáratokat aláaknázták és műszaki zárakkal zárták le”, és a városban „hatalmas gyalogos és páncélos erők tartózkodtak”. A lovas-gépesített csoport parancsnoka szerint az utcai harcok éjszaka és egész nap folytatódtak. Csupán 12-én este 18 (moszkvai idő szerint 20) órakor jelentették Malinovszkij marsallnak, hogy Nagyváradot elfoglalták.[664] Felmerül a kérdés, hogy a magyar csapatok 09 óra körüli távozása után a szovjet csapatok kivel harcoltak még csaknem kilenc hosszú órán át?
Ártándon Abraham altábornagy 11 óra után a III. páncéloshadtest egy tisztjétől értesült Hitler azon parancsáról, miszerint Nagyváradot feltétlenül tartani kellett. A 76. gyaloghadosztály parancsnoka ekkor úgy döntött, ellenlökést indítanak délkeleti irányban. Az altábornagy célja az volt, hogy hátba támadva és meglepve a szovjeteket, újra birtok veszi Nagyvárad Köröstől északra elterülő részét, és a folyóra támaszkodva déli arcvonallal védelemre rendezkedik be.
A meginduló támadás során a hadosztály északi szárnya nem jutott előre a szovjetek védelmével szemben. A német–magyar ellenlökés kudarcot vallott. A németek szerint a magyar csapatok megmaradt harcértéküket is elveszítették, ezért Abraham altábornagy útnak indította őket Debrecen felé, ahol a magyar VII. hadtest törzsét sejtette. Este a 76. gyaloghadosztály Körösgyéres és Ártánd-kelet vonalában ismét védelemre rendezkedett be.[665]
Tömöry vezérkari ezredes visszaemlékezésében ezt a német ellenlökést nem is említi, magyar részvételről pedig egyáltalán nem tudósít. A 12. tartalékhadosztály megmaradt erőit egy szóban közölt német parancsnak megfelelően a hadosztályparancsnok délután az alábbi településekre irányította:
– az 53. határvadász-zászlóalj háromnegyed
részét Körösszakálra;
– a 36/II. gyalogzászlóaljat Körösszegapátira;
– a 2. gépkocsizó lövészzászlóalj felét, az 57.
határvadász-zászlóaljat, a 89/1. önálló üteget, a 12. légvédelmi
gépágyús üteget, a 48. gyalogezred négy 7,5 cm-es páncéltörő
ágyúját és a hadosztály törzsét pedig Berekböszörménybe.
Tömöry hamarosan parancsot kapott a németektől, hogy a hadosztálya egyik újabb zászlóalját adja át a 4. tábori póthadosztálynak. A vezérkari ezredes a 36/II. gyalogzászlóaljat adta át. Ezek után a 12. tartalékhadosztály mindössze hat puskás- és három géppuskás-századot, egy üteget, négy légvédelmi gépágyút, négy 7,5 cm-es páncéltörő ágyút és egy lovasszakaszt számlált. A hadosztály tüzérségének zöme a visszavonuláskor még az északi városrészben volt, ezért vagy szétverték a szovjet páncélosok, vagy az ütegek más irányban törtek ki.
Éjféltájban Tömöry Berekböszörményben a németektől azt az újabb parancsot kapta, hogy hadosztályának Váncsod és Mezőpeterd területét kellett biztosítania a Berettyótól északra harcoló szovjet csapatokkal szemben. Ezzel egy időben a 4. tábori póthadosztálynak a Körös védelme jutott feladatul Köröstarjántól nyugatra.[666]
Nagyváradtól keletre a szovjetek a „Ludwig” záróosztag (nagyjából egy német utászzászlóalj) gyenge biztosító erőit Mezőtelegden át kelet felé vetették vissza.[667]
A német éjszakai csatarepülőgépek 12-ére virradóra Debrecen déli körzetében támadták a szovjet csapatmozgásokat. Napközben a leghevesebb szovjet légitevékenység Nagyvárad és Kisújszállás körzetében volt. A német 4. légiflotta, amelynek alkalmazását az időjárás délelőtt hátráltatta, aznap összesen 190 bevetést repült.[668]
A német 6. hadsereg helyzete aznap Debrecen és Nagyvárad között felettébb kedvezőtlenné vált. A reggeli jelentések szerint a szovjetek Karcag birtokbavétele után a Tisza mentén, a németek jobbszárnyát átkarolva nyomultak előre.
Délelőtt 10 óra 05 perckor a hadsereg vezérkari főnöke azt jelentette von Grolmannak, hogy a Nagyváradtól nyugatra húzódó arcvonalat a III. páncéloshadtestnek rendelték alá. A szovjetek betörtek Nagyvárad északi részébe, és ezzel szétzúzták a német bekerítést. A német hadvezetés 12 óra körül még nem tudta, vajon a szovjetek Nagyváradon keresztül kiürítik-e a korábbi bekerítés területét, vagy pedig újabb erőket vetnek itt be?
Ha a németek Nagyváradtól északra újabb arcvonalat akartak kialakítani, akkor Biharkeresztes körzetében támadásra alkalmas erőket kellett gyülekeztetniük. Ezt csak úgy tehették meg, ha a 23. páncéloshadosztályt rövidebb arcvonalra vonták vissza, és a felszabaduló erőkkel támadtak. Az 1. és 23. páncéloshadosztályok ereje még így is olyan csekély volt, hogy csak mozgóharcban lehetett őket alkalmazni. Szilárd arcvonal védelmére már alkalmatlanok voltak. A német 6. hadseregnek már ahhoz sem volt elég ereje, hogy a 6. gárda-lovashadtest elvágott erőit Debrecennél megsemmisítse.[669]
Az aznap jelentett 66 kilőtt szovjet páncélossal együtt a németek saját adataik szerint október 8–12. között a 2. Ukrán Front 256 harckocsiját és önjáró lövegét semmisítették meg.
A német 6. hadsereg úgy tervezte, október 13-án a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztállyal eléri Kisújszállást, és ezzel átvágja a Mezőtúr– –Karcag útvonalat. A Nagyváradnál keletkezett hézagot a németek még 12-én éjszaka le akarták zárni. A tervek szerint Biharkeresztes és Bihardiószeg déli előteréből a 76. gyaloghadosztály, a 23. páncéloshadosztály egyes elemei, a 46. gyaloghadosztály részei, valamint a hadsereg-közvetlen rohamlöveg-alakulatok bevetésével támadást indítanak Nagyvárad felé, és lezárják a város elveszítése után az arcvonalban tátongó rést. Ezzel együtt a 23. páncéloshadosztály kiugró arcvonalát is visszavették Komádi körzetéből. Berettyóújfalunál egy 14 harckocsiból álló páncéloscsoportot helyeztek készenlétbe, hogy szükség esetén beavatkozhasson. Erősítés gyanánt a „Wöhler” seregcsoportnak a német 3. hegyihadosztály egy ezredcsoportját is útba kellett indítani tehergépkocsi-szállítással a 6. hadsereghez Debrecenbe.[670]
Este 19 óra körül Plijev altábornagy is új feladatot kapott a 2. Ukrán Front parancsnokától. A lovas-gépesített csoportnak támadást kellett indítania Berettyóújfalu és Debrecen irányában, hogy szétverjék a német 6. hadsereg erőit a Sebes-Körös és a Berettyó-csatorna között. Ezt követően folytatniuk kellett a támadást Hajdúszovát felé, hogy segítséget nyújtsanak az 53. hadsereg 49. lövészhadtestének a Báránd–Bihartorda terepszakaszon harcoló német csapatok megsemmisítésében. Plijev hadtestei csak ezek után folytathatták a tulajdonképpeni hadműveleti cél megvalósítását, vagyis a Debrecen–Nyíregyháza–Csap irányú támadást. A szovjet lovas-gépesített csoport erői 22 órakor megkezdték újabb feladatuk végrehajtását.[671] A német 6. hadsereg helyzete ezzel végképp kritikussá vált.