EGY NAGYON JÓ ÉV

- Helló!

A nő ránézett. A férfi vöröses hajú harmincas volt, kissé darabos, de jól ápolt és nagyon jól öltözött. Mosolygott.

- Elnézést, ismerjük egymást?

A férfi a lejét rázta.

- Még nem. Bradley a nevem. Brad Dent.

- Nos... Mit tehetek önért, Mr. Dent?

- Azt hiszem, szerelmes leszek magába. Persze, ehhez szükség lesz az ön együttműködésére is. Megkérdezhetem, mikor végez a munkájával?

- Komolyan beszél?

- Igen.

A nő lenézett a pultra, figyelte, amint ujjai idegesen dobolnak az üvegen. Leállította őket, és visszanézett a férfira. Az még mindig mosolygott.

- Húsz perc múlva zárunk – mondta a nő hirtelen. – Félóra múlva kinn leszek.

- Van kedve?

A nő is elmosolyodott.

- A nevem Marcia.

- Örvendek.

A vacsoránál, egy olyan étteremben, amire magától sosem talált volna rá, a gyertyafénynél a férfit vizsgálgatta. A keze sima volt, közép-amerikai akcentussal beszélt.

- Ismerősnek tűnt, amikor odajött hozzám. Láttam már valahol. Tényleg, most, hogy visszagondolok, azt hiszem, elment ma néhányszor a pultom előtt.

- Valószínűleg – mondta Brad, és bort töltött a nőnek.

- Mivel foglalkozik?

- Semmivel.

A nő nevetett.

- Ez nem hangzik túl érdekesnek.

A férfi újra elmosolyodott.

- Úgy értem, elhatároztam, hogy ezt az évet a szórakozásnak szentelem, és nem dolgozom.

- Miért?

- Mert megtehetem, és ez egy nagyon jó év.

- Mitől olyan jó?

Brad hátradőlt, s összefont ujjain keresztül nézte a nőt.

- Nincs háború sehol – mondta nagy sokára. – Nincs forradalom sem. Az ökonómia csodálatosan stabil. Az idő szép. – Felemelte poharát, és nagyot kortyolt. – Számos kitűnő évjáratú ital kapható. Játsszák az összes kedvenc filmemet és színdarabomat. A tudomány izgalmas dolgokkal foglalkozik... a gyógyászatban, az űrben. Egy halom nagyszerű könyv jelenik meg. Számos megnéznivaló akad, sok mindent lehet csinálni. Egy életbe is beletelne. – Megfogta a nő kezét. – És szerelmes vagyok – fejezte be.

Marcia elpirult.

- Alig ismer még...

- ...És már alig várom, hogy... megismerhessem.

- Ön olyan különös...

- Sokszor fogunk még találkozni...

- Tényleg kellemes évnek ígérkezik – mondta Marcia, és megszorította a férfi kezét.

Rendszeresen találkozgattak egy hónapig, aztán Marcia otthagyta a munkáját, és hozzá költözött. Éttermekbe jártak, sokat utaztak...

Az év vége felé egy este Mauiban Marcia rádöbbent, hogy szerelmes Bradbe..

- Brad – mondta szorosan átölel átölelve –, tavasszal ez az egész még csak játéknak tűnt...

- És most?

- Most már más.

- Örvendek.

Szilveszterkor a férfi kedvenc éttermében vacsoráztak, a Chinatownban. Marcia előrehajolt a rizses csirke fölött.

- Az a férfi – suttogta – a sarokasztalnál, jobbra...

- Igen?

- Pont úgy néz ki, mint te.

Brad arra pillantott, és bólintott.

- Igen.

- Tudod, még mindig nem ismerlek eléggé.

- De egyre jobban megismerjük egymást.

- Igen, ez igaz, de... Brad, az az ember, aki kifelé jön az illemhelyről...

Brad odafordult.

- Ő is úgy néz ki, mint te.

- Úgy van.

- Furcsa... Úgy értem, még azt sem tudom, honnan van pénzed.

- A családomtól. Mindig volt bőven.

Marcia bólintott.

- Értem... Még kettő! Azok az emberek, akik most jöttek be!

- Igen. Ők is úgy néznek ki, mint én.

Marcia a fejét ingatta.

- Akkor igazából sohasem kellett dolgoznod?

- Ellenkezőleg. Tudós vagyok. Fogadjunk, hogy bármikor elnyerhetném a Nobel-díjat!

A nő épp édességet és savanyúságot szedett, amikor a keze megállt a levegőben, szeme tágra nyílt, fejét újra elfordította.

- Brad, ez több mint véletlen. Még egy jött belőled!

- Igen – felelte Brad. – Szilveszterkor mindig itt vacsorázom.

Marcia letette a villáját. Elsápadt.

- Biológus vagy... ugye? És klónoztad magad? Lehet, hogy nem is te vagy az eredeti?

A férfi halkan felnevetett.

- Nem, én fizikus vagyok. És nem vagyok klón. Ez egy nagyon jó év volt, igaz?

Marcia gyengéden elmosolyodott. Bólintott.

- De még milyen jó. Azt mondtad, szilveszterkor mindig itt vacsorázol?

- Igen. Ugyanakkor a szilveszterkor. Most.

- Időutazás?

- Igen.

- Miért?

- Ez egy olyan jó év, hogy én ezt akarom megélni újra, újra és újra... egész életemben.

Két pár lépett be az étterembe. A nő hátranézett.

- Azok ott mi vagyunk! – mondta. – És a második pár... valamivel idősebb... de ők is mi vagyunk!

- Igazad van. Itt láttalak meg először. Azután meg kellett találnom. Olyan boldognak látszottunk.

- Miért nem találkoztunk még velük ezelőtt?

- Van egy naptáram. Mindig más helyekre járunk. Kivéve szilveszterkor...

Marcia beharapta alsó ajkát a fogaival.

- Miért... miért ismétled állandóan? – kérdezte végül.

- Ez egy annyira jó év.

- De mi következik utána?

A férfi vállat vont.

- Ne engem kérdezz!

Elfordult, és egy idősebb párra mosolygott, akik biccentettek feléjük.

- Azt hiszem, idejönnek. Talán meghívhatjuk őket egy italra. Hát nem kedves?

Nemes István fordítása

Megjelent a Galaktika 283. számában