5. Fokozzuk az éberséget

Egyrészt úgy tetszik, hogy jól mennek a dolgok, másrészt: mintha a szó és a tett ellentmondanának egymásnak! A munkások ezreit emeljük ki az üzemekből, a gépek mellől és állítjuk vezető helyekre. Proletárdiktatúra van és ezt a vezető munkásokkal kell erősíteni – hallom szüntelenül.

Az állami vonal erősítése van napirenden – az államigazgatás, a belügyminisztérium, az államvédelem, a hadsereg, a diplomácia területe.

Legfőbb érték az ember – olvassuk. Minden káder aranytartalék – a kommunista pártban minden a kádereken múlik! Törődni kell velük… Szeretni kell az embereket, foglalkozni velük és meg kell becsülni őket!… De hogyan is megy ez minálunk?

Kiemeljük őket – ellentmondásról szó sem lehet, a párt küldi, pártmegbízatást teljesítenek. Az államvédelmi és a hadsereg különösen igényes: oda csak nagyüzemi munkás kell! Válogatnak és parancsolnak. Akire sor kerül, azt feleli: értettem! Parancs! Megyek, ahová küldenek…

Márciusban összeült a Központi Vezetőség, és határozatot hozott a tagzárlat meghosszabbításáról. Ez a határozat zárta le az 1948. szeptemberi határozatot a tagság felülvizsgálására vonatkozóan. A határozat megállapítja:

„Még mindig nincs kellő megértés a munkásosztály forradalmi pártjának élcsapat jellege iránt. Sok a pusztán egyéni érvényesülésre törekvő, korrupt elem, sőt itt-ott a belső és külső ellenség tudatos ügynökei is befurakodtak”.

Sokszor kérdeztem magamtól: hol ez a korrupt és ellenséges elem? Válasz: meg kell keresni és meg is kell találni!

A szeptemberi határozat 3. pontja szerint: „Pártunk szociális összetételében a kispolgári elemek túlsúlya megnövekedett, pártunk proletár jellege rovására. Sőt, polgári elemek is behatoltak a pártba.”

A 4. pont kimondja: „Az egyesülés szükségessé teszi a régi kommunista és szociáldemokrata tagsági könyvek kicserélését, amelyet e határozat szellemében gondosan elő kell készíteni.” Vége van – ha egyáltalában vége lehet – a nagy élet-halál harcnak, amelyet néhány hónap alatt kellett lebonyolítani.

Én ismertem mindkét párt 1945 utáni szociális összetételét A rivalizálási harcok következtében mindkét párt igen rövid idő alatt közel másfél millió taggal rendelkezett; az egyesülés után is több mint 1 millió ember volt a pártban – pontosan 1.100 000. Rövid idő alatt kizártunk ebből 190.000-t, és 125.000-t visszaminősítettünk tagjelöltnek. Ez a munka 60.000 ember „lelkes és fáradhatatlan munkájának az eredménye”. Ahogy a március 5-i határozat rögzítette:

„Felderítettük és eltávolítottuk az ellenséges, pártunkba nem való elemeket, a kritika és önkritika kommunista módszerének alkalmazásával éberségre, fegyelemre, pártszerű magatartásra tanítottuk párttagságunk százezreit, megszilárdult a fegyelem, megerősödött az ideológiai, szervezeti egység, kiszélesedett tömegbázisa, megnőtt pártunk tekintélye az egész dolgozó nép előtt”

„Megjavítottuk pártunk szociális összetételét, emeltük tagságunk politikai színvonalát…”

S ami előttem igen jól hangzott

„A határozat végrehajtása megerősítette a párton belüli demokráciát… Felfedtük a rossz munkamódszereket, a hanyagságokat, megjavítottuk az ellenőrzést…”

Mégis, a Központi Vezetőség vitája után megállapítást nyert

1. „A felülvizsgálás után is maradtak még osztályidegen, a pártba nem való elemek soraink között”.

2. „…Ugyanakkor, egyes bizottságok azzal, hogy túlzott követelményekkel léptek fel a munkásokkal és a dolgozó parasztokkal szemben, egyeseket indokolatlanul távolítottak el sorainkból”.

A túlzott követelmények cifra dolgokat eredményeztek. Bár a felülvizsgálást nagyrészt a párt legérettebb, ideológiailag, politikailag legfejlettebb tagjai végezték, ezek közé igen sok kispolgári elem is bekerült. Ha egy munkás, vagy nincstelen paraszt nem tudta elmondani az MDP elvi nyilatkozatát, vagy nem tudta pontosan idézni valamelyik vezető beszédének a pártra vonatkozó megállapításait már nem volt alkalmas arra, hogy a párt tagja legyen; még akkor sem, ha 40 év óta részt vett a munkásmozgalomban.

Sértő és felháborító volt az, hogy régi munkásokat – nemcsak volt szociáldemokratákat, de olyanokat is, akik az illegális kommunista párt szimpatizánsai voltak – egymás után zárták ki a pártból.

Könnyű volt afféle bélyeget ragasztani valakire, hogy jobboldali szociáldemokrata, vagy affélét, hogy régi frakciós. Ezeket kizárták, de a sok helyezkedő bent maradt a pártban! Találkoztam félelmetes nézettel is ebben az időben. A legjellemzőbb:

„A baloldali szociáldemokraták csak taktikából határolták el magukat a jobboldaltól; sőt: a baloldal azért ment bele az egyesülésbe, hogy aztán belülről bomlassza a pártot!”

Hát igen! Úgy festett ez, hogy a baloldali szociáldemokraták megtették a magukét, s most aztán menjenek a fenébe!

Ez ellen hadakoztam. Rákosi és Farkas azt kérték tőlem, hogy hagyjam abba ezt a hadakozást.

Lezajlott a Magyar Függetlenségi Népfront kongresszusa, nagy országos ünnepélyekkel. Engem is beválasztottak az elnökségbe. Sor került a képviselők jelölésére. Szőnyi Tibor, a káderosztály vezetője azzal jelentkezett nálam, hogy utasítást kapott Rákositól, beszéljen velem a volt szociáldemokrata képviselők jelöléséről – illetve új, személyi kombinációkról. Ez több napi munkát adott. Szőnyivel ismertük az embereket s vigyáztunk, úgy válogassuk össze a jelölteket, hogy a minőségi szempontok is érvényesüljenek. Szőnyi referált Rákosinak. Ezután került sor a Rákosival való beszélgetésre.

Rákosi közölte, hogy alapjában egyetért a kialakított névsorral. Egy kérése volt hozzám: szeretné, ha több helyen vállalnék jelöltséget; különösen vidéken, és ott, ahol nagyobb volt a szociáldemokraták befolyása. Először szabadkoztam: nincs erre szükség!…

– Nincs igaza, Marosán! Az országnak és a világnak látni kell, hogy mi nem nyeltük le a volt szociáldemokratákat.

Arra is megkért, hogy lesz majd egy országos jellegű parasztgyűlés Celldömölkön, menjek el arra is; mi majd ketten megmutatjuk az egységet! Halas majd gondoskodik mindenről…

Halas régi építőmunkás, a kommunista párt illegális mozgalmának egyik tagja, most a két párt egyesített rendező gárdájának parancsnoka.

Ebben az időben kerestek meg régi elvtársaim és barátaim: Gerson, Komélly és Vas Károly, hogy megyek-e velük húsvétkor locsolkodni? A régi brigád együtt van!… Mi csak 1944-ben nem locsolkodtunk. Megegyeztünk, hogy találkozunk, nekem is van néhány kedves helyem a locsolkodásra. Arra gondoltam, hogy a párt néhány vezetőjét is fel fogom keresni.

Húsvét reggel 8 órakor állítottam be Rákosiékhoz. Kedves volt, közvetlen; különösen a felesége örült

– Hiába – mondja Rákosi nevetve – Marosán nem változik meg! Megmarad fiatalnak és bohémnak…

Azt feleltem: – Locsol az egész ország – és nemcsak a fiatalok, meg a bohémek…

Pohár konyak, aztán tovább Révaihoz. Itt melegebb hangulat fogadott. Révaiék szeretik az ilyen népi szokásokat. Itt van pirostojás is, szép művészi kivitelben. Tőlük Farkas Mihályékhoz megyek.

Farkasékhoz belépve látom, hogy kirándulásra készülnek a gyerekekkel. Farkas fanyalog, de a felesége és a nagyobbik lánya kedvesek. Farkas felhasználja az alkalmat és megkérdi;

– Mondd, miért csinálod te ezt a gyerekes locsolkodást? Komoly kommunista vezető ne tegye nevetségessé magát!

Amióta Farkas hadügyminiszter, még merevebb. Nem vitázom vele. Felállok és továbbmegyek.

Rajkékat keresem fel. Új lakásba költöztek. Ha náluk végzek, elindulok a barátaimmal.

Rajk házi kabátban, fiával foglalkozik a meleg szobában. Ez a hosszú, csontos ember úgy tartja ölében a gyereket, hogy sugárzik róla a gyerek iránti imádat. Felesége elújságolja, hogy Rajk meg is fürdeti a gyereket.

Rajkáknál érezhető, hogy várták a locsolókat – pedig nem volt lány a családban. Az asztal megterítve – ital, sonka, tojás az asztalon.

Rajkkal nekiülünk enni. Aztán iszogatunk és dúdolgatunk. Arra gondoltam, hogy ez mind sokat mond egy emberről!

Rajk Júlia két díszes tojással ajándékoz meg. Kikísérnek. Jókedvűek vagyunk.

– Gyere el máskor is – mondja Júlia.

– Majd jövőre!

Barátaimmal felkerestük a régieket – locsoltunk, ittunk és nagyokat nevettünk, énekeltünk. Este, amikor hazakerültem, arra gondoltam, hogy szép nap volt!

Húsvét után teljes erővel megindult a választási agitáció, amelyre a celldömölki nagy parasztgyűlés tette fel a koronát.

Halassal a rendezés munkájával voltunk elfoglalva. Segítettünk a vidéki elvtársaknak, Halas Rákosi biztosítását is ellátta.

Ekkor figyeltem fel arra, hogy Rákosi már nem iszik akármit, amivel ilyen alkalom esetén kínálják; sőt, nem is mindenütt eszik. Kísérete hozza magával az italt – a termoszt, a poharakat. De azért vidám és barátságos.

Rákosit lelkesedéssel ünnepelték a parasztok. A gyűlés után Rákosi arra kért, hogy áldozzunk több időt a Dunántúlra.

– Marosán, maga tudja, nehéz helyek ezek…

Az agitáció során csak két emberrel találkoztam ezeken a helyeken: Rajkkal és Kádárral. Nekem is volt nagygyűlésem Szombathelyen és Szentgotthárdon.

Eljött május 1. Többórás felvonulás. Állok a dísztribünön. Érdekes az elhelyezkedés: a tribün egyik szélén Rákosi, Farkas, Gerő, Vas; a másikon Szakasits, Révai, Rajk, Kádár és Marosán. Még őrzöm a képet – akkor ennek nem tulajdonítottam jelentőséget!

Május 14-én hosszabb megbeszélésem volt Rákosival. Május 15-én 41 éves vagyok. Szűk baráti köröm kedves születésnapi ajándékkal lepett meg: albumot kaptam, amelynek a képei az egyesülésért folytatott harc jeleneteit örökítették meg.

A választás simán lezajlott – az ország szavazott.

Este Rákosi közölte velem, hogy jó lenne, ha nagyszabású gyűlés keretében ülnénk meg a 96,6 %-os választási győzelmet.

A pestiek örültek. Megindult a mozgósítás.

Május 16-án, hétfő délután ritkán látott nagy tömeg verődött össze a budapesti pártház előtt. Rákosi, Farkas, Gerő, Révai, Rajk, Kádár, Szakasits, Kovács István, Szirmai István, Orbán László, Szőnyi Tibor vannak jelen. Megvendégeltem őket. A nagygyűlést én nyitottam meg és Rákosinak adtam át a szót.

Rákosit olyan óriási lelkesedés fogadta, amilyet még életemben nem láttam. Emiatt alig tudtam megnyitni a gyűlést Rákosi minden jelentősebb szavát taps és hangorkán fogadta.

A tömeg nem akart eloszlani. Rákosit többször kihívták az erkélyre. Engem valahányszor magával húzott. Új tisztségemben eltöltött hónapok után először töltött el a jól végzett – ez esetben szervező – munka öröme.

A gyűlés után is együtt maradtunk, kisebb társaságokban folyt a diskurzus. Az egyik sarokban Orbán László, Szőnyi Tibor és Szirmai István; a másik sarokban: Révai, Gerő, Farkas. Késő este indultam haza. Elégedetten?… Afféle érzéssel, hogy fog ez menni!