A szobaajtóm előtt pillangók hada örvénylett, mintha valaki eltörne egy kaleidoszkópot, és a színeket szétszórná a levegőben, de a színek nem oszlanának szét, hanem ott maradnának, lebegnének és kavarognának. Egy másodpercig nem is láttam az apró lábakat, kezeket, az átlátszó ruhákat, ágyékkötőket. Csak azt láttam, amit a bubájuk engedett. Egy rovarfelhőt, miként maga a szépség a levegőbe emelkedik Erősen pislognom kellett, hogy észrevegyem azt, mi a valóság. Galen hátrahúzta a karomat, és megálltunk a szivárványszínű felhő előtt.

Galen reakciója egy másik olyan alkalomra emlékeztetett, amikor a féltündék ekkora csoportosulását láttam. Galent a trónterem mellett egy sziklához láncolták. Teste csaknem eltűnt a féltündék lassan verdeső szárnyai alatt. Úgy néztek ki, mint pocsolya szélére leszállt pillangók, ahogy a nedvességet szívják, és szárnyuk a táplálkozás ritmusára lassan mozog. De nem vizet ittak, hanem Galen vérét. Galen hangosan, hosszan sikoltozott, teste megfeszült a láncok alatt. A mozdulat néhány féltündét a magasba lökött, és akkor megláttam, miért üvölt. Az ágyéka véres massza volt. Nem csak a vérét, a húsát is marcangolták.

Galen keze fájdalmasan markolta a karomat. Felnéztem rá. A szeme tágra nyílt, szája félig nyitva. Most már tudtam, hogy Cel miért alkudott meg a féltündékkel, hogy fosszák meg Galent a férfiasságától. Akkor úgy véltem, hogy csupán kegyetlensége egy újabb megnyilvánulása.

A pillangók és molyok kaleidoszkópja kettévált, és Niceven Királynő lebegett előttünk, akár egy kísérteties molylepke. Ruhája ezüstösen csillogott; koronájában a gyémántok oly fényesen ragyogtak a fényben, hogy vékony arcát homályba burkolták. Tudtam, miként néz ki, mert áttetsző, csontvázszerű szépségét már láttam ezelőtt is. Bár csak Barbie baba nagyságú, vékonysága akár Hollywoodban is divatos lehetne. Elnézve megjelenését, csupa csillogását és sápadt fehérségét, megértettem, az emberek miért hiszik azt, hogy a tündék a halottak szellemei, netán angyalok. Niceven mindkettő, és egyik sem. Túl valós, hogy szellem legyen, túl rovarszerű, hogy angyalnak nézzék.

Ha Galen nem kapaszkodik annyira a kezembe, akkor előre léptem volna, hogy mint felség a felséghez beszéljek vele, de nem volt szívem megkérni, menjen közelebb ahhoz a gyönyörű, vérszomjas felhőhöz. Doyle látta a dilemmámat, ezért odament, és meghajolt Niceven előtt.

- Niceven Királynő, minek köszönhetjük ezen megtiszteltetést?

- Sötét Szolga, szép szavak - szólalt meg, hangja akár egy gonoszul csilingelő csengettyű -, de nem gondolod, hogy egy picit elkésve?

- Egy picit elkésve mivel, Niceven Királynő? - érdeklődött udvarias, kifejezéstelen, az udvarnak szánt hangján. Azt, amit akkor használ, amikor nem tudja, éppen milyen politikai viharba sikerült belecsöppennie.

- Az udvariassággal, Sötét Szolga, az udvariassággal - röppent Niceven feljebb, hogy Doyle magas alakja fölött elnézve engem is szemügyre vehessen. I Most már arra sem vagyok elég jó, hogy a hercegnő személyesen szóljon hozzám.

- Nagyon jól tudod - szólaltam meg, ahogy Galen keze megrándult az enyémben —, hogy miért nem szeretne Galen hozzád, és a hozzád hasonlókhoz közelebb jönni.

- Talán hozzá vagy kötve a zöld lovagodhoz? Egy test lennétek, hogy nem léphetsz közelebb anélkül, hogy ő is megtenné? - billentette meg a fejét, és megláthattam halvány szemét. Meg sem próbálta eltitkolni, mennyire dühös, Már legalább ezerszer láttam a koronáját, de soha nem láttam, hogy a drágakövei ily ragyogóan verik vissza a fényt. Csak ekkor ébredtem rá, a folyosón a megvilágítás a szokásosnál nagyobb volt, megközelítve az elektromos fény erősségét.

- Látjátok, nem is törődik velünk. A folyosó plafonja érdekesebb számára, mint az udvartartásom.

- Bocsánatodat kérem, Niceven Királynő - pislantottam, és a röpdöső királynőre néztem —, de koronád ragyogása megvakított. Sokszor láttam már szépségedet, de még soha nem volt ily szembetűnő, mint ma este. Észrevettem, a folyosó megvilágítása végre olyan erős, hogy érvényre juttat téged, és ékszereidet, és ezt régóta megérdemled.

- Szép szavak, Meredith Hercegnő, de üres szavak. Hízelgésed nem feledteti velem az ellenem, és udvartartásom ellen elkövetett sértést.

fogalmam sem volt arról, miről beszél. Olyan fáradt lennék, hogy elfelejtet i em valami fontos dolgot? Mert fáradt vagyok. Azzal a csontig hatoló fáradtsággal vagyok tele, amit akkor érzel, ha túl sokáig vagy fent, vagy túl sok minden történik nagyon rövid idő alatt. Nem tudtam, mennyi az idő. A faerie-ben nincsenek órák. Egykor azért, mert az idő itt másként viselkedik, mint kint. Most azért nem, mert működnének. Még egy emlékeztető, hogy a faerie már nem az, ami régen volt.

- Milyen sértés érte az udvarodat? - érdeklődött Doyle.

- Nem, Sötét Szolga, a hercegnő tette, az ő feladata a kérdezés - sziszegte, szárnya akár egy hatalmas molylepkéé, de amikor mérges, nem úgy mozognak, mint egy molyé. Elmosódottan berregtek, ahogy elrepült Doyle mellett, hogy az orrom előtt lebeghessen.

Galen oly hirtelen lépett hátra, hogy nekiestem. Önkéntelenül elkapott, de emiatt közelebb került az apró, körözgető feyhez. A rémülettől dermedten szorított magához.

Niceven sziszeget, felvillantotta apró, tűszerű fogait, és támadásra lendült. Azt hiszem, csak a vállamra akart leszállni, de Fagy karjával elzárta az útját. Nem próbálta megütni, de a királynő testőrei rögtön akcióba léptek, és uralkodónőjük után röppentek. Úgy ereszkedtek le ránk, akár szivárványszínű levelek forgataga. Apró, csipdeső kezek és éles, harapó fogak tömegével.

Galen felkiáltott, egyik karját védekezve felemelte és rám borulva elfordult, hogy testével védjen. Futva indult el, de megbotlott és elesett. Ahogy leérkeztünk a földre, alulra kerültem. Egyik kezét sikerült kitámasztania, de teljes testsúlyát nem tudta megtartani. Az arcom összezúzott, ragyogó zöld levelekbe ütközött, illatuk elborított. Kinyitottam a szemem, és láttam, a növények csaknem betemetnek. Egy pillanatig azt hittem, Galennel együtt teleportáltunk valahová, de a növénytakaró alatt az ujjaim felfedezték a folyosó kövezetét. Felnéztem a túloldali falra, és láttam, a testőrök még mindig körülöttünk állnak. A növények a kőből sarjadtak ki.

Galen fölém gömbölyödött, testével óvott. Még mindig feszült volt, várta az első csapást. Semmi nem történt. Megfordultam, hogy ránézhessek, és láttam, szemét szorosan becsukta. 0 még nem látta a zöld takarót, de a többiek már igen.

- Gonosz sidhe, gonosz, gonosz sidhe - sziszegte Niceven. - Elvarázsoltad őket.

- Érdekes - szólalt meg Doyle -, nagyon érdekes.

- Bámulatra méltó - vélte Galagonya - de kinek a műve?

- Galené - felelte Nicca.

Galen elernyedt fölöttem. Kinyitotta szemét, és néztem, ahogy meglepődve veszi szemügyre a folyosót elöntő növényeket.

- Nem én tettem.

- De igen - jelentette ki határozottan Nicca -, te voltál.

Galen fél kézre támaszkodott, így félig ült fölöttem. Megfordulva mögénk nézett, és bármit is látott, megrökönyödött. Felültem, és hátrafordultam.

A keskeny folyosót virágok borították. A szárnyas féltündék összebújtak a kelyhekben, a szirmokon hancúroztak, pollennel maszatolták össze magukat. Mint a cicák az illatos macskamenta közelében.

Niceven királynő felettük lebegett, rá nem hatott a virágok hívogatása. Szárnyas testőrei közül tucatnyinál is kevesebb repdesett mellette. A többiek mind követték Galen virágainak invitálását. Annyit értettem, hogy bűbáj, de azon túl semmit, ahogy - arcából ítélve - Galen sem.

- Ő volt egyedül, akinek korábban egyetlen új képessége sem jelentkezett -bökött Fagy kardja hegyével az egyik bimbóra.

- Nos - szólalt meg Doyle a virágokat és a megrészegült féltündéket nézve —, ez elég nyilvánvalóan megmutatkozott — vigyorodott el; fehér villanás a fekete arcban. — Ha ez a hatalma tovább növekszik, akkor emberekkel is képes lesz megtenni, sőt más sidhékkel is, akár egy egész hadsereggel. Már majdnem elfelejtettem, hogy létezett ez a kellemes formája is a csaták megnyerésének.

- Nocsak - hallottunk egy hangot mögülünk - pár percig magatokra hagylak titeket, és máris kertet ültettetek - jelent meg mögöttünk Rhys, miután kikísérte a rendőröket a tündérdombokból. Nicca elmesélte neki, mi történt.

- Mi ez, tán virágok keze? - vigyorgott Rhys Galenre.

- Ez nem egy kéz hatalma — mondta Nicca —, hanem képesség, mágikus képesség.

- Úgy érted, akár a sütés vagy hímzés? - érdeklődött Rhys.

- Nem — felelte Nicca, nem reagálva az ugratásra. — Olyan, mint amikor Misztrál vihart hoz létre. Ez egy megnyilvánulás, valaminek az életre keltése.

- Semmiből alkotni valamit - füttyentett Rhys. - Az Unseelie már nagyon régóra nem képes erre.

Galen megérintette az egyik nagy virágbimbót, amely kigurított magából a tenyerébe egy apró féltündét. Megrándult, mint akit megharaptak, de nem ejtette le a törékeny alakot. Egy rövid barna ruhát viselő nőt, akinek barna, vörös és krémszínű szárnyai szétterültek, ahogy a férfi markában, a hátán feküdt. Még a féltündék között is alacsonynak számított, ki sem töltötte Galen tenyerét. Mozdulatlanul, elernyedve feküdt, arcán mosoly, szeme kifordulva. Testét fekete pollen borította, a virágé, amibe belemászott. Nem egyszerűen részeg volt, hanem kiütötte magát.

Galen egyre zavarodottabbá vált. Felnézett Doyle-ra, odanyújtotta feléje a kis tündét.

- Elmagyaráznád azoknak közülünk, akik nem értek még meg egy évszázadot, hogy a Danu szerelmére, mi a csuda történik? Nem készakarva tettem, mert nem is tudtam, hogy képes lennék rá. Ha nem tudtam, hogy lehetséges, akkor miként csinálhattam? A mágiának akarat és cél kell.

- Nem mindig - felelte Doyle.

- Akkor nem, ha a mágia a lényedből fakad - egészítette ki F'agy.

- Mit jelent ez? - ingatta a fejét Galen.

- Lehetséges lenne, hogy a mágialeckéket későbbre hagyjuk, amikor magunk között vagyunk? — vetette közbe Rhys, miközben a piciny királynőre nézett, aki még mindig fölöttünk lebegett, leigázott hadseregét bámulva.

- Igen, fehér lovag, titkaitokat ne áruljátok el nekem - mondta a királynő -, mert a hercegnő megszegte a velem kötött alkut. Fmbereim már nem az ő szeme és füle. Újra Cel Herceget fogjuk szolgálni.

Vigyázva felálltam, hogy ne lépjek rá a virágokon és köztük heverő ájult féltündékre. Minden szinten elhibázott lépés lenne.

- Niceven Királynő, egyezségünket nem szegtem meg; te vitted el Sage-et. Ha nincs a közelemben, a véremet sem tudja megízlelni.

Zümmögve az arcom elé reppent, fehér szárnya oly sebesen mozgott, hogy egy valódi molyszárnyat már darabokra szaggatott volna. Sage-től tudtam, ha ilyen gyorsan mozognak, a királynő rendkívül dühös.

- Egy kis vér volt az egyezségben, egy kevés szexuális energia a meghatalmazottamnak, így nekem is. Az nem volt az alkuban, hogy ő is sidhe lesz. Abban nem egyeztünk meg, hogy szárnyai használatát elveszítse. Nem volt alku tárgya...

- Hogy ágyadba túl nagy legyen - mondtam.

- Házas vagyok - tiltakozott. - Nincs más szeretőm, csak a királyom.

- Igaz, és mivel a kedvenc szeretőd nem lehet a tiéd, megtiltottad neki a gyönyört mindenki mással is.

A szárnyai által keltett szellő a hajammal játszott, arcomat csapkodta, A levegő hűvös volt, de haragja nem.

- Hercegnő, az udvarommal azt teszek, amit akarok, ahhoz neked semmi közöd.

- Igazad van, de megvádoltál azzal, hogy megszegtem szövetségünket, amit nem tettem. Még mindig hajlandó vagyok királyi vért áldozni neked - nyújtottam felé lassan a kezemet, óvatosan, csuklómmal felfelé. Nem akartam még egy félreértést. - Személyesen szeretnéd a véremet megízlelni? Sage-et azért küldted, mint helyettesedet, mert a Nyugati Tájak messze vannak a faerie-től, de most itt vagyok.

- A világmindenség minden hatalmáért sem kóstolnám meg a sidhe húsodat - sziszegett rám, akár egy megriasztott macska, magasan fölöttem lebegve, - A szárnyamat nem fogod ellopni.

- De Sage mindig képes volt arra, hogy emberi nagyságúvá növekedjen. Te nem, ezért nem is ragadhatsz ebben a formában.

Újfent sziszegő hangot hallatott, szivárványragyogás záporozott a falakra, ránk és a virágokra.

- Soha!

- Válassz egy másik meghatalmazottat.

- Ugyan ki kockáztatná meg? - akarta tudni.

- Valaki, akinek nincsenek szárnyai - szólalt meg egy vékony hangocska.

Lenézve keresgéltem, amíg észre nem vettem egy csoport féltündét a szemközti fal mellett. Egyiküknek sem volt szárnya, de rendelkeztek közlekedési eszközzel. A szekereiket karcsú, krémszínű patkányok húzták, és egy kecses hintócska elé egy tucatnál is több fehéregeret kötöttek. Volt ott két vadászgörény is, hátukon számos apró lovassal. Az egyiknek a szokásos fekete maszkja volt, de a másik albínó volt, fehér szőrrel, piros szemmel. A nílusi varánusz majd 120 centiméter hosszú volt, két nagyobb termetű lovassal. A varánusz nemcsak fel volt szerszámozva, hanem szájkosarat is raktak rá, akár egy kutyára, aminek félnek a harapásától. Ezek az állatok rosszindulatúak is lehetnek, és mindent megesznek, ami elég kicsi ahhoz, hogy elkapják. Ha Barbie baba termetű lennék, biztosan nem akarnám őket a közelemben.

A falon megmozdult valami, és odapillantva apró, a falra tapadó sok lábú fél-lündéket vettem észre. Némelyik úgy nézett ki, akár egy pici nyolc lábú pókkentaur, melyek kerekded feytesthez kapcsolódtak, átlátszó gézruhát viselve. Az egyikük olyan volt, mint egy fekete dongó, oly valósághűen, hogy csak nehezen fedeztem fel a rovar álca alatt a sápadt arcot.

- Én szóltam - mondta egy férfi a patkányhúzta kocsiról. Egy asszony ült mellette. Megpróbálta lefogni a karját, hogy ne tudjon integetni.

- Ne, Royal, ne tedd - kérlelte, - Vannak rosszabb dolgok is, mint a szárnynélküliség.

A férfi elengedte a bájos patkányhoz vezető gyeplőt, és megragadta az asszony karját.

- Meg fogom tenni, Penny. Megteszem.

- Nem akarlak elveszíteni - rázta a fejét a nő.

- Nem fogsz.

- De igen, ha a hercegnő sidhévé tesz.

- Penny, nekem nincs más alakom. Nem ejthet csapdába emberi alakban, ahogy Sage-dzsel tette, mert nekem nincs ilyen képességem - ölelte magához, és rövid, sötét haját simogatva felnézett rám. A férfi haja rövid, fekete volt, fürtjei alatt két kecses, szintén fekete csáp lebegett. A szeme hatalmas, mandulaalakú volt, tökéletesen fekete, akár Doyle-é, vagy Sage-é. Bőre a sok feketeség mellett nagyon fehérnek hatott. A nő elfordította fejét, hogy rám nézhessen, és láttam, neki is van csápja. Nagyon ritka a féltündéknél, hogy valakinek csápja legyen, és a szárnynélküliek körében még meglepőbb.

A két ovális, sápadt arc felém fordult. A férfi álla egy picit szögletesebb; a nőé kecsesebben kerekedett. A férfi egy kicsit magasabb volt, válla enyhén szélesebb, csípője keskenyebb, de a férfi-női alapvető különbségektől eltekintve kinézetük meglehetősen egyforma volt.

- Ikrek vagytok - szólaltam meg. - Pennyroyal, Penny és Royal.

Szokás a féltündéknél, hogy az ikrek nevét kettéosszák. Mindketten több ruhát viseltek, mint a féltündék legtöbbje. A nő ruhája a testét nyaktól a térdig elfedte. A férfi tunikája is épp ennyit takart el belőle. Ahogy a többi szárnyatlant is szemügyre vettem, ráébredtem, mindegyikük hasonló öltözéket viselt. A szárnyas fey férfiak a gézszerű anyagból készült szoknya és ágyékkötő darabokat kedvelik. A nők miniruhát vagy még azt sem viselnek. Csak Niceven királynő hordott bokáig érő ruhát. Ő a királynőjük, neki több ruha jár, de azt még soha nem vettem észre, hogy a szárnyakkal rendelkezők és szárnyatlanok más divat szerint öltöznének.

- Ebbe nem egyeztem bele — mondta Niceven, és a vállam fölé reppent.

- Felség, kérlek, engedd meg. Nem tudod, milyen szárnyak nélkül élni, örökre gyaloglásra vagy lovaglásra kényszerítve.

- Royal, megértem szánalmas állapotod - fonta össze vékony karját mellkasa előtt a királynő -, és mindőtöket, akiket megátkoztak, de ettől a nőtől még a szárnyaknál is többet kaphattok, ha megérintitek - intett felém. - Látjátok, mi történt a zöld lovaggal.

- Felség, oly rossz dolog lenne, ha az egyik alattvalód ily igézetet lenne képes elővarázsolni? — kérdezte.

- Hercegnő - röppent még közelebb az arcomhoz -, hogy bízhatnék benned, amikor súlyosan megsértettél engem és az udvartartásomat?

- Amikor megérkeztél, valamiféle sérelmet emlegettél - szólalt meg Doy le. - Azt állítottad, hogy a hercegnő tette. Mi légyen az?

Niceven megfordult a levegőben, hogy ránézhessen, majd addig hátrált, amíg mindkettőnket szemmel nem tudott tartani.

-Anélkül, hogy engedélyemet kérted volna, letartóztattad az egyik alattvaló* mat. Beatrice nem volt sidhe, az enyém volt. Bár emberi nagyságú alakjában kényszerült maradni, mégis féltünde volt. Beatrice-t megátkozták, de nem tart- zott sem Andaishez, sem hozzád. A gyilkos a népem közül van, az áldozat is, és még arra sem méltattál, hogy üzenetet küldj. Más udvartartással nem merték volna megtenni, hogy ennyire figyelmen kívül hagyják - közelített meg annyi ra, hogy szárnya arcomat, hajamat súrolta. - Kuraggal, a Góblin Királlyal legalább a kapcsolatot felvetted volna. Nem kellett volna szóbeszédből, pletykákból meg tudnia, mint nekem. Sholto, a Sluagh Királya múlt éjszaka neked foglalta el a hitves trónját. Nem tartóztattad volna le az emberét, hogy előtte ne kérdezted volna meg - röpült fel a plafonig, és ott lebegett előre-hátra, akár egy dühös pillangó.

Néztem őt, csupa fehérség és csillogás, csupa megbántott büszkeség, sértő dőlt arrogancia, és félelem. Rettegés, hogy az udvartartása köztünk oly kicsiny lett, hogy már tényleg csak a nevében királynő. Igaza volt.

- Küldenem kellett volna egy futárt, amikor Borsóvirágot letartóztattuk. Üzenetet kellett volna küldenem, amikor rájöttünk, az áldozatok egyike fél-itinde. Igazad van, Kurag, Góbiin Királyt értesítettem volna. Kapcsolatba leplem volna Sholtóval. Nem tettem volna meg velük azt, amit veled.

- A sidhe hercegnője vagy — figyelmeztetett Fagy. - Senkinek nem kell magyarázkodnod.

- Fagy — ingattam a fejem, és megveregettem a karját , nagyon sok időt töltök el azzal, hogy mindenkinek magyarázkodom.

- A féltündéknek nem - felelte, és arca arrogáns, hideg, és szívet dobogta-tóan jóképű volt.

- Fagy, a féltündék vagy egy udvartartás, és mint olyan, tiszteletre méltó, vagy nem. Niceven Királynő jogosan háborodott fel.

Tenyere a kardjának markolatára fonódott, de semmit nem szólt. Ha egy bizonyos ponton túl is sértéseknek teszik ki őket úgy udvarként, mint embereként, akkor megtörnek. Erre nem volt kész.

- Merrynek igaza van - állt fel lassan Galen, épp oly óvatosan helyezve a löldre a lábát, mint én. Tenyerében még mindig ott volt az alvó, barna kis szárnyas féltünde. — Lehet, hogy nem szeretem Niceven Királynőt és a féltündéket, de ő egy királynő, és udvartartást alkotnak. Küldenünk kellett volna valakit hozzá, hogy elmondja, mi történt - nézett fel az apró királynőre. — Nem tudom, érdekel-e, hogy mit gondolok, de sajnálom.

A nő lassan lejjebb ereszkedett. Szárnya lelassult, óvatosan legyezett, hogy újra kecses molylepkére emlékeztetett.

- Azok után, amit veled tettünk, még te ajánlod fel a bocsánatkérésedet -nézett rá, mint aki még soha nem vette tüzetesebben szemügyre. - Félsz tőlünk, gyűlölsz minket. Miért vagy velünk udvarias?

- Tartoztunk azzal, hogy megkövessünk - mondta végül Galen. - Merry elmagyarázta. Nem voltam biztos, mások egyetértenek-e vele, így én tettem meg.

- Bocsánatot kért tőlünk - lebbent felém Niceven, hogy rám nézhessen -, mert ez volt a helyes dolog.

- Igen - feleltem.

- Ő, Hercegnő - pillantott vissza Galenre, majd újra rám -, őt magad mellett kell tartanod, mert túl veszélyes, hogy a sidhék között egyedül maradjon.

- Túl veszélyes, de kire? - érdeklődött Galen.

- Mindenekelőtt önmagádra - felelte Niceven, odaröppenve hozzá. Vékony, halvány kezét fehér ruhája csípőjére tette. - Az arcodban jóságot látok. Jóságot és gyengédséget. Zöld lovag, te a rossz udvartartásban élsz.

- Az apám pixie volt, az anyám Unseelie sidhe - rázta meg fejét Galen oly hevesen, hogy Niceven óvatosan hátrálni kezdett. - Nem, a tündöklő sereglet hozzám sem érne.

- Most már lehet — vándorolt Niceven pillantása a virágokra és megrészegült embereire.

- Nem - szólalt meg Galagonya -, Taranis soha nem bocsát meg a sidhének, aki a homályban rejtőző sereglethez csatlakozik. Ha a száműzetésed az emberek között töltöd, akár pár évszázadon keresztül is, akkor lehet, hogy megenyhül irányodba - emelte le sisakját -, de ha egyszer itt befogadnak, akkor nincs visszaút.

- Lehet - vélte Niceven - de lehet, hogy nem.

- Niceven Királynő - szólítottam meg.

Felém fordult, arca óvatosan semleges, keze mellkasa előtt keresztbe fonva,

- Hogy érted azt, „lehet, hogy nem"?

- Ó - vonta meg a vállát -, aki akár egy légy is lehet a falon, sok mindent meghall.

- Miket?

- Olyan dolgokat, amiket talán megosztanék valakivel, aki a szövetségesem, és a megállapodásainkat tiszteletben tartja.

- Ha nem vagy hajlandó egyenesen tőlem venni a vért, akkor új, mágikus helyettesítőre van szükségem - jelentettem ki.

- Royal - fordult a patkányvontatta szekéren ülők felé.

- Igen, királynőm - egyenesedett ki a szólított. Majdnem vigyázzban állt, bár szárny nélkül nem lehetett Niceven testőre.

- Megízlelnéd a hercegnő vérét, majd az esszenciát megosztanád velem?

- Örömmel, királynőm.

- Ne, Royal, ne tedd meg - csimpaszkodott beléje Penny.

- Mily régóta is álmodozunk szárnyakról? - húzódott el tőle az arcába tekintve.

- Örökkön - ejtette le karját teste mellé a nő.

- Sage-nek nem adtam szárnyakat - figyelmeztettem.

- Nem - mondta Royal -, neki adtál szárnyakat - mutatott Niccára.

- De Nicca nem a véremet ízlelte, amikor megtörtént. Royal bólintott, és leszállt a szekérről.

- Szex közben volt - nézett fel rám.

Ránéztem. Körülbelül 25 centiméter magas lehetett, valamivel kisebb, mint egy Barbie baba, de nem sokkal. Megpróbáltam udvariasan megfogalmazni, majd így szóltam.

- Azt hiszem, a magasságbeli különbség túl nagy.

- Sage mindenről részletesen beszámolt az udvarban - vigyorodott el. -Hajlandó vagyok vért „venni" tőled, miközben másokkal szerelmeskedsz, remélve, hogy szárnyaim nőnek.

- Lehet, hogy Nicca különleges, egyedi eset volt - ingattam a fejem. Royal megragadta a tunikája szélét, egyetlen mozdulattal a feje fölé rántotta,

majd leejtette a földre. Meztelenül állt előttem - mindene arányosan kicsinyített, perfekt. Megfordult, és felfedte a hátától a felsőcombjáig érő tökéletes szárnytetoválást. A szárny majdnem fekete volt, szénszürke vonalakkal díszítve. A szélei a vállaira kunkorodtak, akár egy stóla, filénk skarlátvörös és fekete lágyan gömbölyödő csíkok borították a háta alját és fenekét, akár egy alsószoknya zsabós széle.

Megfordult, és láttam, hogy a fekete és skarlátvörös foltokat vékony, sötét sáv keretezte, majdnem pöttyök, fehérrel váltakozva, és egy vékony aranyszínű csíkkal. A szélső sáv a csípőjéig vonult, hogy az is színes csíkokkal volt borított.

Nicca szárnya egy rég kihalt molyfaj szárnyához hasonlít. Valamire, ami többezer évvel ezelőtt díszítette Európa egeit. De azt tudtam, hogy Royal bőrébe mi rajzolta be a körvonalait.

- Egy alsószárnyas moly vagy, egy Catocala ilia.

- Az egyik nevem, amit az emberek használnak - nézett rám a válla fölött mosolyogva. Szemmel láthatóan örült, hogy tudom, minek a szárnyait viseli. Majd arca hirtelen komollyá vált. - Tudod a másik nevem is?

A pulzusom felgyorsult, ami totál butaság volt. Royal gyermekjáték nagyságú. A szeme tüzének nem szabadna ekkora hatással lennie rám, de a szám kiszáradt, és hangom suttogóvá vált.

- A Kedvelt.

- Igen - mondta, majd felém indult, és ha nem nézett volna ki ostobán, hátrálni kezdek. Egy férfi, aki az alsókarom hosszát sem éri el, nem szabadna, hogy megfélemlítsen. De így történt.

- Ugye tudja, hogy szexben nem lesz része? - mondta halkan Galen a vállámnál.

- Szóval nem csak én érzem a késztetést, hogy hátrább lépjek.

- Nem - erősített meg Galen.

- Nagyon ügyes vagy - dicsérte Doyle. Ránéztem, de ő csak az apró alakot figyelte.

- Doyle, hogy érted? - akartam tudni.

- Bűbáj - felelte Doyle.

- Minden féltünde ugyanolyan jó a bűbájban, mint ez és Sage? - érdeklődött Rhys.

- Nem mindegyik, de nagyon sokan - világosította fel Doyle.

- Ezzel nem fogom megosztani az ágyamat - rázkódott össze Rhys. - Sage már adott egy leckét, többre nincs szükségem.

- Rhys, ma este nem vagy a menülistán.

- Kivételesen örülök neki.

- Akkor kivel osztozom rajtad? - kérdezte Royal. Lenéztem rá, és a megfélemlítés és szex érzése még intenzívebbé vált.

- Erősebb, ha rád nézek.

- Mert csak nézel - bólintott Royal. - Nos, kivel lesz szerencsém ma est találkozni?

- Velem - felelte Galen -, de az igazat megvallva nem vagyok biztos abban, hogy képes leszek rá. Bocsánatot kérni a nevünkben, arra hajlandó vagyok, de azt még mindig nem óhajtom, hogy hozzám érjenek.

- Egyikünkhöz ebben a pillanatban is hozzáérsz - emlékeztette Niceven -De ez mas — pillantott a tenyerében alvó feyre Galen.

- Miért? - kérdezte a nő.

- Ő nem félelmetes - emelte fel Galen a kezét Niceven felé.

- És tőlem félsz, zöld lovag? - nevetett Royal. Elég közel voltam ahhoz, hogy lássam, nyakán a verőér egyre gyorsabban lüktet.

- Igen - felelte, és hangja épp oly száraz volt, amilyennek az enyémet éreítem

- Zöld lovag - nevetett Royal, és kacagása sötét, félelmetes dolgokra utalt -, ily beszéd akár el is csavarhatja egy férfi fejét - az arcán megmutatkozott

mennyire örül, hogy Galen fél tőle.

-Van olyan bűbáj, amely fizikai érintésre tovább növekszik - mondta Adair.

A sisakját nem vette le.

- Tölgyek lordja, azt kérded, hogy az enyém is erősebb lesz-e?

- Csak tűnődöm, nem kérdés volt - felelte Adair, mint aki méltóságon alti linak tartja, hogy meghallja egy féltünde kérdését.

Nos, Adair, ha úgy óhajtja, lehet nagyképű, de nem ő az, aki egy féltünde kedvéért le fog vetkőzni.

- A bűbájad nagyobb lesz, ha megérintelek? - tudakoltam.

- Igen - vigyorgott fel rám Royal.

- Nem lehetne, hogy ma Nicca legyen soron? - suttogta a hajamba Galeri. - A következő az enyém.

- Ha kéred, igen - néztem rá.

- A francba, Merry - sóhajtott, és homlokát a fejem búbjának támasztotta.

- Mi van?

- Neked mindenképpen meg kell tenned, és akkor én sem hagyhatom ki a rémisztő részeket. Biztos vagy abban, hogy meg kell történnie?

- Nem akarod tudni, miért mondta Niceven Királynő, hogy a Seelie Udvar tartás lehet, hogy befogad, ha több hatalmat kínálsz fel nekik?

- Igen, a fenébe, igen - adta meg magát, és felnézett Nicevenre. - És ő tudja, hogy mi tudni óhajtjuk.

- Zöld lovag, a kém csak annyira jó, amennyire az információja az.

- A nevem Galen, kérlek, használd.

- Miért?

- Mert azok, akik a zöld lovag névvel illetnek, általában ártó szándékkal közelednek felém.

- Rendben van, Galen - pillantott rá hosszan, majd egy kis meghajlást eszközölt

a levegőben. - Őszinte voltál hozzánk, így én is az leszek veled, de nem fogod megnyugtatónak találni.

- Az igazság ritkán az - felelte Galen, és hangjának komolysága hallatán sza bad karját magamhoz öleltem.

- A mi táplálékunk nem csak vér és mágia.

- A félelem is - fejezte be Doyle, és hangjából éreztem, hogy e néhány szó mögött egy történet is meghúzódik.

- Igen, Sötét Szolga — mondta Niceven - ahogy sok mindenki másé is az Unseelie Udvartartásban — fordult megint Galenhez és felém. — Azt hiszem, a zöld... Galen a királynőhöz illő lakoma lenne.

- Akkor kezdődjék az alkudozás - javasoltam.

- Hercegnő, alkunkat már megkötöttük.

- Nem - ráztam a fejem -, meg kell egyeznünk abban, hogy Royal mit tehei és mit nem az ágyamban, a testemen.

- Tényleg oly félelmetes lények lennénk, hogy ugyanolyan keményen akarsz velünk egyezkedni, miként a goblinokkal is tennéd?

- Niceven Királynő, megfenyítettél minket, mert nem úgy bántunk veletek, mint a goblinokkal. Ha most nem úgy tárgyalok veletek, mint a goblinokkal, akkor az lenne számotokra sértés.

- Meredith - fonta össze kezét apró melle alatt -, nem hasonlítasz a többi sidhére, te mindig bonyolult és trükkös vagy.

- Megpróbálnád a szemedet rebegtetni rám, hogy azt gondoljam, Royal és ti, a többiek, mind ártalmatlanok vagytok? Hogy a gyermekkönyvek alakjai vagytok, akiket utánoztok? Ó nem, Niceven Királynő, mindkettő nem lehettek, velem ezt nem etetitek meg. Vagy veszélyesek vagytok, vagy sem.

- Hercegnő, veszedelmesnek tűnök? - biggyesztette le a száját, akár egy gyermek.

Hangja mézesmázosan csengett, és egy pillanatra késztetést éreztem, hogy nemmel válaszoljak. Galen megragadta karomat, megszorította. így már tudtam gondolkodni.

- Niceven Királynő, láttam igazi arcodat - mondta Galen. - A bűbájod rajtam már nem fog, még akkor sem, ha falként próbál eltaszítani.

- Igen - szólalt meg Nicca - soha nem éreztem a féltündéket ilyen erősen,

- A féltündék a faerie esszenciája - kezdte Doyle. - Ahogy a faerie hatalma nő, szemmel láthatóan úgy növekszik az övék is — fejezte be nem túl boldogan.

- Nocsak, Sötét Szolga - fordult feléje Niceven -, ha nem ismernélek job ban, úgy hinném, te is félsz tőlünk.

- Niceven, a memóriám épp oly jó, mint a tiéd - jelentette ki Doyle rejtélyesen, ami láthatóan tetszett a királynőnek.

- Félsz attól, hogy visszakapjuk a teljes hatalmunkat, és a hercegnővel pont arról tárgyalunk, hogy segít nekünk ebben. Imádom az iróniát.

- Niceven, légy óvatos, nehogy túl sok legyen az iróniából, árthat az egészségednek.

- Sötét Szolga, fenyegetsz? - kérdezte, és hangszínét nem lehetett volna jóindulatúnak mondani.

- Figyelmeztetés.

- Elég fontos lennék, hogy a Királynő Sötét Szolgája megfenyegessen? Ejha, megnőtt volna a tekintélyünk az udvarban?

- Kis királynő, tudni fogod, amikor Doyle tényleg megfenyeget - mondta neki Fagy.

Niceven felfelé és lefelé libbent a levegőben, amiről Sage viselkedéséből tudtam, hogy tulajdonképpen megbotlott.

- Nem félek a Sötét Szolgától - jelentette ki.

Fagy odahajolt hozzá, mint amikor valakinek a képébe tolod az arcod, hogy megfélemlítsd. Hatását valamennyire - de nem jelentősen - lerontotta a nő szárnya, és termetének kicsinysége.

- A Gyilkos Fagytól sem tartok - folytatta a királynő.

- De fogsz - felelte Fagy.

És ezzel elkezdődött az alkudozás. A vége az lett, hogy a szobámban egy seregnyi szárnyatlan féltünde tódult be, aminek a sidhék egyáltalán nem örültek. Niceven úgy gondolta, talán az okozta a kárt Sage esetében, hogy folyamatosan, hosszabb időn keresztül részesült sidhe vérben. A logikáját nem tudtam megcáfolni. Ha a mai este után nem kedvelem meg Royalt, választhatok valaki mást, de mindegyikük ott lesz a szobában. Kompromisszumot kötöttünk, de amíg Royal nem kapta meg a vért, addig a királynő nem hajlandó elárulni, mit tud a Seelie Udvartartásról. Holnap, ígérte, miután Royaltól részesült a véremből és testét megtisztították a mágiánktól. Holnap, lehet, hogy megtudjuk a Seelie Udvartartás némely titkát. Ma este ezekért a titkokért vérrel, testtel és mágiával kell fizetnünk. És, ahogy mindig, valaki az én véremet fogja ízlelni, az én testemet fogja harapni. Hol egy dublőr, amikor szükségem lenne rá?

Rhys a kád mellett járkált fel s alá, bár erre nem sok hely akadt. A fürdő nagyobb az átlagosnál, de ha Fagy, Doyle, Galen, Nicca a szárnyával, Kitto és é is bepréselődünk, akkor csak Andais Királynő fürdőszobája lenne elegendően nagy ahhoz, hogy kényelmesen beférjünk. Kitto a vizet engedte, a szolga szerepét játszva amit egyre gyakrabban tett Andais felajánlotta, hogy ad cselédeket, de Doyle -biztonságomra hivatkozva - visszautasította. Senkiben nem bízhatunk, csak magunkban. Ez volt az egyik ok. A másik, hogy túl sok a titkunk, és az alkalmazó biztos, hogy kémkedne Andaisnek. Ezt persze a királynőnek nem mondtuk el.

- Amikor Walters őrnagyot és a jó doktort kikísértem az autókhoz, az FB még mindig ott volt.

- Kitartó kurafiak - mondtam.

- Nem, Merry - rázta meg fejét Rhys, ahogy megállt mellettem -, nem kitartóak. Carmichael, aki a mi Gyilkos Fagyunkat annyira gyönyörűnek találta, épp akkor ért az autókhoz.

- Rhys, mit akarsz mondani? - akartam tudni.

- Hogy az FBI, és azok szerint, akik kikísérték Carmichaelt, csak pár perccel előttünk értek ki a tündérdombokból.

- De órák teltek el azóta - tiltakoztam. A kád széles márványszélén ücsörögtem, összekuporodva, hogy ne legyünk annyira szűkösen.

- A kint várakozó embereknek nem ez volt a véleménye - állította Rhys.

- Mit jelent ez? - tudakoltam.

- Azt, hogy a tündérdombság játszik az idővel - felelte Doyle.

- Az idő múlása a tündérdombokban mindig érdekesen alakul.

- De csak elhatárolt területeken — mondta Rhys —, és pár percre vonatkozva, talán egy órára. A faerie, mióta Amerikában élünk, ugyanazon az időbeosztáson működik, mint a halandó világ - dőlt neki a dupla mosdónak, elhelyezkedve (íalen mellett.

Van rá magyarázat? — kérdezte Nicca, aki a fürdő legtávolabbi sarkát majdnem egészében kitöltötte, hogy legyen hely a szárnyának is.

- Az, hogy nem csak a sidhe és a féltündék kezdik visszanyerni rég elvesztett hatalmuk egy részét — felelte Fagy az ajtó másik oldaláról.

- Azt mondtad, az emberek úgy reagáltak a faerie kapujának átlépésekor, mintha a folyosó visszanyerte volna régi hatalmának egy részét - szólalt meg Doyle. - Miért meglepő hát, hogy a tündérdombok is kezdik különféle képességeiket visszanyerni?

Megpróbálva a rászáradt vért észre sem venni, felhúztam a térdemet, és átöleltem. Kitto a majdnem teli kád vízének hőfokát ellenőrizte.

- Néha úgy beszélsz a tündérdombokról, mintha egy épület lenne — szólaltam meg-majd, mint egy saját akarattal rendelkező élőlényről, máskor meg úgy, mintha maga lenne a faerie. Egyszer megkérdeztem az édesapámat, hogy él-e a tündérdombság, és azt felelte, igen. Azt is tudni akartam, megegyezik-e a teljes faerie-vel, de azt mondta, nem. El ma egyáltalán valaki, aki meg tudná mondani, mi is a tündérdombság?

- Néha a legbonyolultabb kérdéseket teszed fel - fonta össze karját Rhys, ballonkabátja fehérsége keretbe foglalta krémszínű öltönyét. Nadrágszárán egy vizes csík jelezte, hol érte a hó. Neki - ellentétben velünk - az este még további két alkalommal ki kellett mennie a szabadba.

- Ez azt jelenti, hogy nem tudod a választ, vagy nem akarod elárulni?

- Te Meredith NicEssus Hercegnő vagy, jövendőbeli királynőnk. Ha megparancsolod, válaszolnunk kell.

- Rhys, én nem megparancsoltam - néztem rá homlokomat ráncolva -, hanem megkértelek.

Kézfejével megdörgölte ép szemét, és ahogy leengedte karját, láttam, hogy fáradt. Lehet, hogy örökké fiúsan jóképű marad, de arcvonásai néha képesek fáradtságot mutatni.

- Merry, sajnálom. De ha a sithen szórakozik az idő múlásával, akkor őrt kell állítanunk a faerie határára, hogy ki tudjuk következtetni, mekkora a két hely közti időbeli eltérés. Abból tudni fogjuk, hogy abban a pillanatban mennyire rossz a helyzet, de...

- De azt nem, mekkora lesz a különbség - fejezte be Nicca.

- Ebből nagy baj is lehet — bólintott Rhys.

- Valamiről lemaradtam - szólaltam meg. - Miért vagytok ilyen gondterheltek?

- Ne rám nézz - mondta Galen. - Én sem tudom, miért komorodtak c ennyire. Úgy értem, a sithen mindig is csinált különös dolgokat.

- Mi van akkor, ha a tündérdombság úgy dönt, hogy a faerien-n belüli é kívüli idő közötti eltolódás nem órák és percek, hanem évek és napok viszd nya lesz? - kérdezte Rhys.

Galennel egymásra néztünk.

- Képes rá? - lepődtem meg. - Ó!

- A múltban így volt - felelte Rhys.

- Azt hittem, az udvar királya vagy királynője kontrollálta az időeltérést mondtam.

- Valamikor - válaszolt Doyle -, de ez a képesség már rég eltűnt.

- Várj - szólt közbe Galen -, nem azt mondtad, hogy a királynő irányította mekkora az időbeli eltérés?

Jó néhányunk bólintott.

- A régi történetekben nem arról mesélnek, hogy amíg a faerie-ben órák tel tek el, addig kint, a való világban évszázadok?

- Igen - nézett Doyle Galenre, mint aki nagyon okos dolgot mondott.

- Sok mindent vittünk végbe az elmúlt pár órában, de a világ többi részén csak néhány perc telt el. Gyakorlatilag, a mi tündérdombunk minden másnál gyorsabban halad az időben. Nem pont fordítva működött? A halandók ideje nem gyorsabban szaladt, mint a miénk?

Figyeltem, ahogy pillantásokat váltanak egymással, kivéve Kittót, akit még mindig lefoglalt a kád feltöltése.

- Ahogy elnézlek titeket, valamiről lemaradtam.

- Ma este nagyon sok volt a dolgunk - mondta Galen. - És még mindig maradt, amit el kell még végeznünk, és amíg végrehajtjuk, a külső világban az idő csak vánszorog. A kérdés az, hogy csak a mi tündérdombunkban jön-e létre ez az időeltolódás.

- Tudod - ölelte meg fél kézzel Rhys -, okosabb vagy, mint gondoltam volna.

Ne dicsérgess túl sokat Rhys, mert még a fejembe száll - mosolyodott el (ialen.

Én vagyok ma este túl lassú, vagy mindenki gyorsabb nálam? - kérdeztem.

- Pontosan - felelte Doyle.

- Pontosan mi? - meredtem rá.

- Mondtad ki valamikor ma este hangosan, hogy több időre lenne szükséged? - kérdezte Doyle.

- Lehet, említettem valami ahhoz hasonlót, hogy nincs elég időnk arra, hogy a gyilkos után nyomozzunk, és a királynővel is eljátsszuk az udvari etikettet. Nem ezekkel a szavakkal, de... - néztem Doyle-ra. - Azt mondod, lehet, a kívánságommal hoztam ezt létre?

- A szobádban egy tükör jelent meg - emlékeztetett Doyle -, és csak annyit mondtál, szeretnéd látni, hogy áll rajtad a kabát.

Hirtelen úgy megrémültem, hogy az ujjaim hegyét is kirázta a hideg.

- De Doyle, ez azt jelenti, akármit mondok, a sithen szó szerint érti? Biccentett.

- Ki kell derítenünk, hogy egy másik tündérdombban miként jár az idő -szólalt meg Fagy. - Ha a goblinok vagy a sluagh is órákat nyer a halandó világgal szemben, akkor maga a faerie döntött úgy, hogy változik. Néha megteszi.

- És ha csak a mi tündérdombunk? - érdeklődött Nicca.

- Akkor Meredith-nek nagyon vigyáznia kell arra, mit mond - nézett rám Fagy, és szó szerint láttam, ahogy fejében egy ötlet kezd megfogalmazódni.

- Mire gondolsz? - kérdeztem.

- Nem csak ő - mondta Rhys.

- Így igaz - szólalt meg Galen is. Megborzongott, megdörgölte karját, mintha ő is fázna. - Most az egyszer én is tudom, még mielőtt valaki elmondaná, hogy mi a rossz hír.

- Akkor világosíts fel - kértem.

- Ha csak a királynő képes arra, hogy a tündérdombon belül megváltoztassa az időt, és Merry is meg tudta tenni... - mondta Galen, de mondatát nem fejezte be.

- Valamikor réges-régen - kezdte Doyle, és hangja mélyebbnek tűnt, mintha a basszus visszhang ki akarta volna teljesen tölteni a kis helyiséget -, még akkor sem, ha kiverekedted magadnak az utat a trónhoz, vagy más uralkodók választottak a legfőbb királlyá vagy királynővé, még akkor sem volt biztos, hogy uralkodni tudtál a tündérdombon. Nem ülhettél a kiválasztott tündérdomb trónjára, ha maga a domb nem döntött úgy, méltó vagy az uralkodásra.

- Ezt a történetet nem hallottam még — jegyeztem meg.

- Mert betiltották - mondta Fagy, Doyle-ra nézve.

- Miért? - akarta tudni Galen.

- Andais nem a tündérdomb kiválasztottja — tettem meg a logikai ugrást, kivételesen, először én.

- Európában így volt - világosított fel Doyle -, de amikor megérkeztünk Amerikába, az új tündérdomb nem tette meg urának.

- Hogy érted, hogy új? - kérdeztem.

- A faerie nem csak egy természeti képződmény. Abban a pillanatban, hogy Andais belépett itt az új dombba, ugyanazzá kellett volna válnia, mint ami Európában volt, de nem így történt.

- Mind azt hittük, a harmadik végzet mágia miatt van, amit az amerikai kormány kényszerített ránk, mielőtt megengedte volna, hogy ide költözzünk -1 mondta Rhys. - Közülünk oly sokan vesztettek oly nagy hatalmat, hogy... ~ I vonta meg a vállát - egyszerűen csak másfele néztünk, amikor a sithen nem dörgölődzött Andaishez.

- A nemeseknek megengedte, hogy lépjenek be a tündérdombba, és mi egyenként figyeljük őket — mesélte Fagy. — Ha a tündérdomb valamelyikükre jobban reagált volna, mint reá, akkor megígérte, lemond a trónról.

- A nagynéném beleegyezett abba, hogy átengedi a trónt bármelyik nemesnek, ha a tündérdomb kiválasztja? - csodálkoztam.

- Tudom, nehéz elhinni - mondta Rhys -, de így volt. Mind úgy gondoltuk, az utolsó végzet mágia túl sok hatalmat vett el tőle, hogy képes legyen uralkodni felettünk. Ekkor megtörtént a legrosszabb.

- A sithen egyikükre sem reagált - szólt Doyle.

- Oké, azt megértem, hogy ez miért rossz, de miért van megtiltva, hogy beszéljünk róla? — akartam tudni.

- Essus Herceg elmagyarázta neked, hogy a különféle faerie udvartartások miként jöttek létre? - kérdezte Doyle.

Majdnem azt mondtam, hogy természetesen, de nem lett volna igaz.

- Azt tudom, a sidhe egykor nem csupán az Unseelie és Seelie Udvartartásból állt, hanem tucatnyiból, saját királyokkal és királynőkkel, miként a goblinok udvara és a sluagh, de függetlenebbül.

- Annyira függetlenül, hogy egymással harcoltunk, amíg meg nem egyeztünk, hogy szükségünk van egy legfőbb királyra - mesélte Rhys.- Valauukui csak egy legfőbb uralkodó volt, nem kettő.

-Erről tudok - szólaltam meg. - A legelső Unseelie sidhe uralkodót elülték Q Seelie Udvartartásból, és ő megtagadta, hogy elhagyja a faerie-t. Egyik udvai iái tástól a másikig ment, kérte, hogy fogadják be, de azok félték a sidhét, így végül az egyetlen fey udvartartás, ahol nem próbálkozott, a sluagh volt A fey legfélel metesebb, legkevésbé emberi egyedei. Ok befogadták, és attól az időtől kezdve, ha egy sidhét elűztek egy udvarból, folyamodhatott a sluagh-hoz, fogadják be.

- Nagyon helyes - dicsért meg Rhys -( de azt tudod-e, mikor lett az Un seelie sidhe udvartartássá, a sluaghtól függetlenül?

- Amikor már elég sok sidhe élt közöttük, akik nem akarták, hogy sluagh nak nevezzék őket - feleltem.

- Majdnem - vetette közbe Doyle.

- Miért majdnem? — kérdeztem.

- Valamikor egy bizonyos fajta fey egyszerűen elég nagy hatalmúvá, erős mágiájúvá vált ahhoz, hogy a faerie esszenciája elismerje őket, királyságot hozzon létre nekik. Az egyik sidhe, aki a sluagh-hoz csatlakozott, volt az első királyunk. A faerie létrehozott neki egy helyet, ahol uralkodhatott, és a sidhe elhagyta a sluagh udvarát, majd megalapítottuk a miénket.

- Okés - mondtam.

- Mindegyikünk fél attól, hogy kimondja - folytatta Rhys -, mert mindegyikünk megtanulta, ne hozza szóba azt a részt, amely minden bizonnyal bajba keverne minket.

- Melyik részt?

- Egy uralkodó nélküli udvartartás elkezd halványulni - mondta Nicca. Mind ránéztünk, csodálkozva, hogy van bátorsága kimondani. Egy pilla

natba is beletellett, amíg ráébredtem, mire céloz.

- Istennőm, ments meg minket - szólalt meg végül Galen -, pont ez törté nik az udvarunkkal. Nem volt igazi uralkodónk, ezért a tündérdomb haldo kölni kezdett. A faerie azon szelete, amely a miénk, lassan meghal.

- Nem csak a miénk - helyesbített Doyle.

- Még kié? - akartam tudni.

- Fényesen ragyogó kuzinjaink egy olyan királyt követnek, akinek a tttl) dérdombja nem ismerte fel őt.

- Nem köszöntötte egyik nemesüket sem? - érdeklődtem.

- Azt mondják, de ez csak egy kósza hír, Taranis ahelyett, hogy örült volna a sidhének, akit a tündérdombja felismert, elűzte őt.

- Ez nem csak szóbeszéd - szólt közbe Doyle.

- Ki volt az? - kérdeztem, ahogy mindenki rá pillantott.

- Aisling - felelte.

Fagy arcán valami azt jelezte, hogy ő tudta. A többieket épp úgy sokkolta a hír, mint engem.

- Volt egy igaz királyuk, és Taranis elűzte? Doyle és Fagy bólintott.

- De ez szörnyű - mondta Nicca. - Még Andais is hajlandó lett volna feladni a trónját, ha találnak egy igaz királynőt.

- Van róla tudomása Taranis udvarának? - kérdeztem Doyle-t.

- A legtöbbnek nem.

- De néhánynak igen?

- Keveseknek.

- Miért támogatják? Az Unseelie-nek nem volt más választása, mint a lassú haldoklás, de neki lett volna egy királya, aki a Seelie trónusra ülhetett volna, Nekik nem kellett volna úgy járniuk, mint nekünk.

- A mi tündérdombunk felismerte Aislinget, amikor bebocsátást kért? érdeklődött Galen.

- Nem — mondta Doyle.

- Miért nem?

Doyle megvonta a vállát, ami, azt hiszem, elég volt válasznak, de lehet, hogy ő sem tudta, miért.

- A fürdővíz készen áll - szólalt meg Kitto. Hangja oly semlegesen üres volt, mint egy valódi szolgáé.

Megérintettem a vállát, amire halványan rám mosolygott.

- A goblinok tündérdombja - jutott eszembe - felismerte Kuragot, amikor megérkeztetek ebbe az országba?

- Én nem vagyok elég fontos, hogy ily dolgokról tudjak. Sejtelmem sincs.

- A goblinok kevésbé halványodtak el, mint a sidhe. Még mindig azok, akik nek meghagytuk őket.

- Várj csak - állította le Galen -, a Seelie sidhék hatalma kevésbé halványt i dott el, mint a miénk. Miért? Nem kellene mindkét udvartartásnak körülbelül ugyanabban az ütemben haldokolnia?

- De igen - felelte Doyle.

- Ennek ellenére nem így van - állapítottam meg.

- Nekem is úgy tűnik - vélte Rhys.

- Valami eszedbe jutott - fordult feléje Doyle.

- Mitől esett kétségbe annyira Taranis, hogy segített kiszabadítani a Névtelent, az egyik legveszélyesebb mágiánkat, kiengedve az emberek világába, hogy megölje Maeve Reedet? Több mint egy évszázada kiűzték már a faerie-ből. Nem az volt az egyedüli ok, hogy Merry meglátogatta. Ez eredményezhette volna azt, hogy orvgyilkost küld rá, de azt nem, hogy elengedje a Névtelent - rázta meg Rhys a fejét. - Már sokat törtem rajta a fejemet, de értelmét nem találtam.

- Mint az, hogy meghívta Merryt a báljukba - folytatta Galen. - Nekem ez is értelmetlen. Egész életében gyűlölte Merryt.

- Galen, Taranis nem gyűlöl. Gyűlölni akkor lehet valakit, ha foglalkozol vele, de a nagybátyám ezt soha nem tette. A Seelie Udvartartásban sokkal inkább voltam egy jelentéktelen senki, mint itt, az Unseelie Udvartartásban.

- Akkor miért ég annyira a vágytól, hogy láthasson? Miért most?

- Egyikünknek sem tetszett ez a hirtelen meghívás - biztosította Doyle -, de megbeszéltük, és elfogadtuk.

- Még mindig úgy vélem, Merrynek túl veszélyes - tiltakozott Galen.

- Ott leszünk, hogy megvédjük - próbálta megnyugtatni Doyle.

- Tudod, felettébb érdekes lenne, ha az egyik tiszteletbeli testőröm Aisling lenne.

- Nem hiszem, hogy Taranis megengedné belépni az udvarába - mondta Doyle.

- Ha akár egyetlen testőrömnek is megtagadja a részvételt, jogomban áll megsértődni és az invitációt visszautasítani.

Egymásra néztek.

- Nem rossz ötlet — jegyezte meg Rhys.

- Minden tetszik, ami megakadályozza Merryt abban, hogy elmenjen a bálba - bólintott Galen.

- Hogy mondhatsz ilyet? - szólt rá Fagy. - Láttad, Aisling hatalmának egyetlen érintése mit tett Melangellel. Taranis kialkudta, hogy csak azok a testőrök kísérhetik el a bálba Merryt, akik voltak már az ágyában.

Nem Melangell világtalan szemének látványa töltött el rettegéssel, hanem az a pillanat, amikor Aisling átölelt, és észrevettem, hogy a szeme üres, mintha valami hiányozna belőle. Aisling megpróbált a fátylán keresztül csókot lopni tőlem. Az Istennő megjelent előttem, és az agyamban nem szólaltak meg vészcsengők. Semmi figyelmeztetés, hogy ne érintsem meg Aislinget. Eléggé sidhe lennék ahhoz, hogy - fátyollal vagy akár anélkül - lefekhessek vele? Vagy talán a magyarázat ennél is egyszerűbb? Az igaz szerelem állítólag hatásos Aisling mágiája ellen. Elég szerelmes lennék, hogy ellenálljak neki? Megéri-e a rizikó, hogy Aisling testét magamon érezzem annak érdekében, hogy Taranis esetleges cselszövését megakadályozzuk?

- Ki fog hűlni a víz, ha hamarosan nem merülsz bele - figyelmeztetett KittOi

- Kittónak igaza van - öleltem meg, amit ő is viszonzott. - Velem együtt Galenre is ráfér a mosakodás.

- Majd a szex - tette hozzá Galen.

- Igen - mosolyogtam rá -, majd a szex.

- Niccának is - emlékeztetett Doyle -, mert utána szabad lesz, hogy Biddy vei élhessen.

- Az övék lesz az ágy - bólintottam. - Az első közös éjszakát jobb ágyba eltölteni, a kád kissé kényelmetlen.

- Szerelmeskedni fogsz egy 183 centi magas, szárnyakat viselő férfival e|| kádban - vigyorodott el fejét ingatva Rhys. - Azt hiszem, ezt látni akarom.

- Royalt is be kell vonnod - mondta Nicca.

- Nem felejtettem el - feleltem. - De arra nincs szükségünk, hogy az össze! új fejleményt visszamondja a királynőjének.

- Kémkedni fog Niceven részére - jegyezte meg Fagy.

- Tudom, hogy Royal elsősorban a királynőjéhez és udvartartásához hűsége

- A hálószobádban csak úgy nyüzsögnek a szárnyatlan féltündék - mondta Rhys. - Akár egy fertőzés.

-Niceven Királynő nem akarja, hogy féltündéi túl gyakran kerüljenek sorra Meredith-nél, vérét ízlelve.

- Nem akarom, hogy Meredith megossza az ágyát a féltündékkel - jelen tette ki Fagy.

- Ó, Fagy — sóhajtottam.

- Nem azt mondtam, hogy nem fogom megtenni - emelte lel kezét , hanem azt, nem hiszem, akármelyikünk óhaja az lenne, hogy minden egye szerelmeskedésünkkor jelen legyen egy féltünde is.

- Kihűl a fürdővized - emlékeztetett megint Kitto.

- Mindenki, aki nem jön be velem a kádba - álltam fel, és elkezdtem lehámozni véres ruhadarabjaimat -, távozzon. Az éjszaka nem lesz fiatalabb.

- Most az idő gyorsabb vagy lassabb lesz? - rezzent össze Fagy.

- Elfelejtettem - szóltam, blúzommal a kezemben, melltartóban. - Elfelejtettem, de ez csak egy szólás.

-Nem engedheted meg magadnak, hogy metaforákban beszélj - figyelmez tetett Doyle.

- Mindent megteszek, de lehetetlen minden egyes szavamra, folyamatosan figyelnem.

- Meg kell próbálnod, Meredith, meg kell próbálnod.

- Mielőtt pánikba esünk, derítsük ki, hogy a goblinok és a sluagh ideje úgy telik-e, mint a miénk, vagy mint az embereké - javasolta Rhys.

- Válassz ki néhány férfit, és menj - bólintott Doyle.

- Miért én vagyok az, akit újra és újra kiküldtök a hóesésbe?

- A halál nem fázik - felelte Doyle.

- Igaz, de a sötétség sem, ennek ellenére itt maradhatsz a melegben - induli el Rhys az ajtó felé. - Csak pár testőrt viszek. Nem harcolni, hanem kémkedni indulunk.

- De lehet, hogy nem tudod elkerülni az összecsapást - szólt utána Doyle.

- Vigyél legalább két férfival többet magaddal - kértem.

- Igenis, Kapitány - szalutált játékosan, majd kisétált az ajtón.

- Hacsak nem nézni akartok - pillantottam fel Fagyra és Doyle-ra, akik az ajtófélfákat támasztották -, ideje, hogy ritkítsunk a tömegen.

- Szeretnél nézőközönséget? - érdeklődött Doyle.

Kérdése annyira meglepett, hogy még el is gondolkodtam rajta, mielőtlt megráztam volna a fejem.

- Nem, nem igazán - néztem rá, sötét színű arcát vizslatva. - Nem is tudtam, hogy élvezed a kukkolást.

- Én nem. A testőrök között nagyon ritka az, aki hajlamos a voyeurizmusra.

- A királynő kiverte belőlünk - tette hozzá Galen.

- Majdnem szó szerint - biccentett Doyle.

- Én, a magam részéről - szólalt meg Fagy -, nem kívánom nézni, akár akarod, akár nem.

- Fagy, ha választhatok, soha nem kérnék tőled olyasmit, amiről úgy gondolom, megbántana.

Kezdett megsértődni, de lehet, csak színlelte, hogy nem ért, majd arca ellágyult, és még egy picit el is mosolyodott.

- Tudom, hogy nem tennéd. Nem Galen és Nicca bánt ma este az ágyadban, hanem a féltündék. Nem tetszik, hogy a sidhe hercegnője kénytelen volt a testét alkudozás tárgyává tenni.

- Fagy - mondtam odalépve hozzá -, a királyi család asszonyainak teste évszázadok óta alkuk, szövetségek tárgya. Én legalább nem házassági alkuban adom oda a testemet. Ha ember lennék, akár lehetne ez is a sorsom.

- Házasságra lépni azzal a... dologgal - mondta, és arca oly döbbent volt, hogy már mulatságosnak hatott. Nem tudtam megállni, és elnevettem magam. Összerándult, mintha megütöttem volna.

Megérintettem a karját, de elhúzta. Elegem lett.

- Először is, a féltündék ehhez az udvartartáshoz tartoznak. Ahogy a sidhe és mindenki más viselkedik velük, az egyszerűen szégyen. Vagy hozzánk tartoznak, vagy nem - néztem, ahogy arca bezárul, a sértődött arroganciájába burkolódzik, de nem állított meg azzal, hogy az érzéseit megsértettem. Nem engedhetem meg, hogy minden egyes alkalommal megállják azért, mert megorrol. Aránytalanul gyakran történik meg. - Másodszor, belefáradtam, hogy úgy viselkedsz, mintha tested és véred túl becses lenne ahhoz, hogy alku tárgyává tegyék. Testemet és véremet tettem közprédává érted, értetek. A telj húsodat, véredet nem élvezi senki. Még csak azt sem engeded, hogy egyetlen féltünde nézhessen. Rhys nem engedi, hogy góbiin érintse, vagy most a fél tünde.

- Rhys bedőlt Sage bubájának - mondta Fagy. - Nem akarja újra átélni.

- Rendben, de én megteszem. Galennek több oka van tartani a féltündétől, mint neked vagy Rhysnek, mégis ma este megteszi a kedvemért, kedvünkéri - léptem Fagyhoz közelebb, de nem próbáltam megérinteni. Nem akartam látni, ahogy elhúzódik tőlem. - Tudom, hogy testeddel borítottad testemet, felajánlottad ma az életedet az enyémért cserébe. De Galen is megtette. A mai estén csaknem meghalt, mégis készen áll arra, hogy a féltündék megérintsék.

- Mit akarsz tőlem? - tudakolta Fagy.

- Azt szeretném, ha végre nem duzzognál azért, hogy alacsonyabb rendű feyekkel is viszonyom van, miközben te nem engeded, hogy az ó-de-fehér testedhez hozzáérjenek. Azt akarom, ne érezzem úgy, kurvának nézel, miközben magadat mindenekfölött állónak tekinted - fejeztem be, és ráébredtem dühös vagyok, éktelenül dühös. De nem Fagyra, hanem úgy általában. Nem engedhettem ki a haragomat azokkal szemben, akikkel tényleg akartam, és most hirtelen, ok nélkül kitört. Felforrósította a bőrömet, ragyogni kezdett a rászáradt trutyi és vér alatt.

- Fagy, fáradt vagyok - léptem hátra -, és ma éjszaka a testemre még sok feladat vár. A megállapodást Royallel, valamilyen módon, meg kell pecsételnem. A királynő parancsára ma éjszaka le kell feküdnöm Galennel és Niccával. És még egy zöld lovaggal, mielőtt eljön a hajnal - mondtam, és gondolko dóba estem. - Mielőtt holnap este a goblinok udvarába indulnánk, Sholtóval is ágyba kell bújnom, hogy szövetségesként számíthassunk a sluagh-ra -mondtam, majd megráztam a fejem. - Már megint megtettem, igaz?

- Mielőtt eljön a hajnal - ismételte Doyle. - Igen.

- De oly sok dolgom lenne, és az óra hajnalban újra ketyegni kezd. Doyle biccentett.

- Ha Nicevennek megfelelne, felajánlanám a véremet, hogy ne neked kelljen.

- Tudom, megtennéd - mosolyogtam rá -, de úgy tűnik, a féltündék nem kedvelnek. Később, ha lesz rá időnk, szeretném hallani a történetet, hogy miért.

- Nem - felelte Doyle-nem tetszene a mese, és én sem szeretném elmondani.

Oly komornak, majdnem szomorúnak láttam, hogy megérintettem a karjai.

- Hacsak nem kell tudnom, Niceven udvarával kötött titkos megállapodásodat nem kell elárulnod.

- Tényleg megengednéd, hogy a kis fey hozzád érjen? - lepődött meg Fagy,

- Igen, ha szükséges - nézett Doyle a barátjára.

- Miként engedheted, hogy azok a dolgok megérintsenek?

- Hogy kérhetek a hercegnőtől olyasmit, amit én nem lennék hajlandó megtenni?

Fagy szemét becsukva lehajtotta a fejét. Nagy levegőt vett, mint aki mély merülésre készül, majd gyorsan, reszketegen kifújta. Szemét kinyitva láttam, hogy nyers érzelmekkel telt meg, akár egy nyílt, szürke seb.

— Meredith, soha nem kérnék tőled olyasmit, amit én magam nem tennék meg. Bocsáss meg.

Megérintettem karját, és most nem rándult meg. Feléje hajoltam, és arcomat csókra nyújtottam. Akkora köztünk a magasságbeli különbség, hogyha nem hajol le, nem érem el a száját. Szék nélkül nem. De nem volt rá szükségem.

Fagy arca félúton találkozott az enyémmel, lehajolt, kezével a karomon, hogy ne inogjak lábujjhegyen. Megcsókoltuk egymást. Jóéjt puszinak szántam, de neki más elképzelései voltak.

Ajkát hevesen a számra szorította. Nyelve próbált utat törni, és engedtem, hogy szám kinyíljon, nyelve kalandra kelhessen bennem. Ereztem, ahogy leve gőt vesz, mintha engem lélegezne be, mikor hirtelen magához szorított. Felemelt, maga köré font. Nyelvvel, fogaival, ajkával kóstolt, amíg nyögdécselni nem kezdtem, oly durva volt a szája, karjának szorítása a derekamon. Hozzásimultam. Amikor megtörte a csókot, már szédültem, próbáltam folytatni, Elfelejtettem, hol vagyunk, mi lenne a dolgom. Úgy röppent ki minden aJl agyamból, mint a sajtótájékoztató alatt. Mindent elfeledtem, kivéve szája ízét teste érintését. Mindent, kivéve Fagy csókját.

Elhúzódott, de én nem akartam megszakítani a csókot. Halk, tiltakozó hangokat hallattam, ahogy megpróbált lecsúsztatni a testén, leállítani a kövezetre. Lábamat dereka köré fontam, nem engedtem, hogy lerakjon.

- Meredith, Meredith - hallottam, azt hiszem, Doyle mély hangját. Talán már hosszabb ideje beszélt hozzám. Végül ránéztem.

- Mennie kell - mosolygott, fejét ingatva. - Mindkettőnknek mennünk kell, Visszanéztem Fagyra, aki végre újra átölelt. Felettébb elégedettnek tűnt.

- Most már itt hagyhatlak másoknak.

Megráztam a fejem, mert azt akartam mondani, ne menj el, de képtelen vo tam rá. Nem azért, mert nem akartam Galent, de... Fagynak valahogy mindig sikerült elérnie, hogy akarjam.

- Ha jössz, előtte le kell tenned Meredith-t - figyelmeztette Doyle, Lecsúsztatott a testén, és most, ezen alkalommal, hagytam. Térdem picit

remegett, és a kezét egy pillanatig még a karomon tartotta, hogy ne essek el

- Istennőm, segíts — nevetett, azzal a bizonyos mély, férfias kacagással -, hogy mennyire szeretlek.

- Fagy, elég legyen - szólt rá Doyle -, ma este még más dolgunk is van intett az ajtó felé, és Fagy most engedelmeskedett. Az ajtóban Doyle vissza fordult felém.

- Ezzel nem próbálok meg versenyezni — mondta mosolyogva.

- Ez nem vetélkedő - emelkedtem lábujjhegyre, mellkasán megrántasz kodva.

- A halandó világ halandó szavaival szólva - hajolt le hozzám -, a fenéket nem - csókolt meg, alaposan, de Fagyhoz viszonyítva szemérmesen, majd hál ráhajolt.

- Küldjem be a féltündéket?

- Először hadd mossuk le magunkról a vért. Kiküldőm majd Niccát vagy

Kittót Royalért.

- Ahogy óhajtod - mondta mögém pillantva, majd arcomat megérintve becsukta maga mögött az ajtót.

Megfordulva észrevettem, hogy amíg elfoglalt voltam, életem másik kél pasasa már levetkőzött. Galen testét itt-ott megszáradt vér borította. Nem azért léptem oda és simultam hozzá, mert annyira megkívántam, hanem meri megijedtem. Később lesz még időnk a vágy csillapítására, de ebben a pillánál ban csak ölelni akartam, érezni, hogy a karomban van, és él. Kezem valahogy nem tudta elkerülni a megszáradt vérfoltokat. Tökéletes simaságú bőrén min denütt megtaláltam őket. Tenyerem a hátán a még mindig gyógyuló sebére tévedt. Összerázkódtam.

- Fázol? - ölelt meg.

- Kicsit - mondtam ki hangosan, de magamnak bevallhattam, ez nem az a fajta hideg, amin egy kabát vagy egy fürdő segíteni tudna.

- Akkor gyerünk a vízbe — mosolygott le rám, mintha egy kis forró víz min dent megoldhatna. Bárcsak ennyire egyszerű lenne.

Az arcom valamit elárulhatott, mert összeráncolta homlokát.

-Jól vagy?

Sóhajtva bólintottam. Oly sok dolgom lenne, számos szövetségei meg, kel-

lene kötnöm eés erősítenem, ellenségeimet megtalálnom. Sietnem kellene fel

kellene állítanom egy listát céljaimról, majd megszakadva is de teljesíteni. De

abban a pillanatban másra nem tudtam gondolni, amii fontosabb lehet annál, hogy Galent oly szorosan öleljem, amennyire csak bírom. Meztelenül lenni a kádban semmiféle problémát nem old meg, de ha közben vagy valakivel, akit szeretsz, az senkinek nem árthat.

A fürdővizem még mindig forró volt, amikor végre beleszállhattam, Kitto valószínűleg melegebbre engedte, mint ahogy kedvelem. Felkészült, tudta, sokáig fogunk még beszélgetni. Kezdi előre kitalálni az igényeimet, nem úgy, mint egy szerető vagy barát, hanem egy jó szolgáló módjára. Tartózkodó, csendes, akkor van jelen, amikor szükség van rá. Egyetlen eddigi barátom vagy szeretőm sem volt visszahúzódó. Rendetlen, vidám, szívtipró, csodálatos igen, de diszkrét soha.

Néztem, ahogy Galen is belesiklik a vízbe. Kitto az egyik legöregebb a pasasaim között, és a sidhe legöregebbjei általában nem szeretik, ha köszönetet mondanak nekik, így én sem tettem.

- Túl forróra csináltad a fürdővizet, így épp jó lett, amire eljutottunk odáig, hogy belemerüljünk. Előre tudtad, rengeteget fogunk még szövegelni.

- Sok mindent meg kellett beszélnetek - hajtotta le a fejét, tekintetemet kerülve.

- Mindig az az érzésem, előbb tudod, mire vágyom, mint én - dőltem neki a márványkád szélének, hogy megérinthessem a vállát.

Felpillantott, szemét nem piszkította be fehér szín, csak tiszta, ragyogó kék ség. Mielőtt újra lesütötte volna, bizonytalanságot vettem észre benne.

- Kitto, mi a baj? — kérdeztem, ujjaimat le-föl futtatva csupasz vállán. Ágyék kötőre vetkőzött, ahogy gyakran megteszi, ha valami piszkosabb munkát végez. Ahogy mondja azért, hogy kímélje a ruháit. Az a gyanúm, Kittónak több ruhája gyűlt össze nálam, mint amennyit a góbiin udvarban egész életében léi halmozhatott.

Megrázta fejét, frissen kinőtt hajának fekete fürtjei vállát verdesve röpköd tek. Néhány centivel hosszabb, és halálbüntetés várna rá. Csak a sidhe hord hat hosszú hajat. Most már Kitto is sidhe, a kéz hatalmával rendelkezik. Miként Nicca szárnya, Misztrál újjáéledt hatalma, úgy Kitto sidhe mágiája is szex eredménye. Az új képességeivel önbizalmának is meg kellett volna nőnie, azonban ez nem történt meg.

- Mizújs Kitto, nekünk elmondhatod - hajolt ki a kádból Galen, hogy megfogja Kitto vállát.

- Ti ketten vagytok a legkedvesebb sidhe, akiket ismerek — villantotta rá Kitto ritkán látott mosolyát, majd hátranézett Niccára is. - Ti mind.

- Kitto, most már te is sidhe vagy - emlékeztettem.

Kitto megint megrázta a fejét, és Nicca két kezével hátulról átölelte. A góbiin megmerevedett, mint aki fél. Felemelkedtem, hogy a kádból kihajolva felérjem, és megcsókolhassam. Amikor a csókot megszakítva hátrahajoltam, végre felemelte fejét, és láttam szemében a rémületet.

- Mit mondtak neked? - kérdeztem. Most már komolyan aggódtam. Soha nem láttam így viselkedni, és egyáltalán nem tetszett nekem.

- Azt mondták - kezdte, és közben nem nézett rám -, hogy soha nem leszek más, mint egy mocskos góbiin. Csak egy szajha hajlandó velem megosztani az ágyát - pillantott fel, arca megbántottságot és zavart mutatott. — Nem gondoltam volna, hogy egy fey ringyónak nevezné valamely társát. Ez nálunk nem szokás.

- Ó, Kitto - sóhajtottam.

- Nem kellene itt lennem, ha ezzel veszélyeztetem, hogy királynő lehess -hajolt le, mintha picire akarná összehúzni magát, de Nicca nem engedte. Szorosan, de gyengéden ölelte testéhez.

- Féltékenyek - mondta neki Nicca.

- Féltékenyek mire? — nézett válla fölött hátra Kitto.

- Rád - állította Galen.

- Nem, nem rám - pislogott Kitto, fejét ingatva.

- Te vagy az első nem sidhe, akit évszázadok óta először juttatnak hatalmához - kezdte Galen. - Nem számít, egykor mennyire gyakran történt meg, ma már felettébb ritka. Féltékenyek, hogy Merry képes rá, és pont veled tette meg. Félnek tőled, és attól, milyen következményei lehetnek, ha még több sidhe-származék goblinból lesz sidhe.

Galenre néztem.

- Mi van? — kérdezte. — Ez az igazság.

- Igen, de...

- Nem gondoltad volna, hogy észreveszem.

- Mondjuk úgy - szégyelltem el magamat—, nem hittem volna, ennyi minden feltűnik neked, és ilyen jól értelmezed.

- Épp most fedezem fel - mosolyodott el, kissé szomorúan -, hogy eddig mindenki úgy hitte, ostoba vagyok.

- Nem, ostoba soha nem voltál - érintettem meg a vállát.

- Akkor butus, vagy nemtörődöm.

- Nemtörődöm - mondta Nicca. - Ezzel nem vitatkoznék.

- A politika legnagyobb része tényleg nem érdekelt - mosolyodtam el.

- így volt, és talán még mindig így van - bólintott Galen -, de mindannyiunknak megvan a magunkhoz való eszünk. Látnunk kell, ami fontos, külön ben meghalunk - ragadta meg a karomat oly hirtelen, hogy a víz ránk fröcs-csent. - Amikor csak az én életemről volt szó, és esélyét sem láttam, hogy valaha az ágyadban kössek ki, nem igazán érdekelt — ölelt meg. — Most már oly sok veszítenivalóm van, és nem akarok semmit elveszíteni.

Átkaroltam, magamhoz szorítottam. Kezem a megszáradt vérfoltokat simította, amelyek mindenhol elborították, ahol nem érte víz. Tenyeremet lejjebb csúsztattam, de a vér még a víz alatt is rajta maradt a bőrén. Mennyi vér, mily rettenetesen sok!

- Sajnálom, hogy korábban nem figyeltem eléggé - mondta, arcát a hajamba temetve. - Nem láttam értelmét, ha nem kaphattalak meg. Nem észlelek mindent, ahogy Doyle, Fagy, vagy akár Rhys is, de néhány dolgot azért én is észreveszek, és igyekszem, hogy még jobb legyek benne.

Akkora gombóc nőtt a torkomban, úgy éreztem, soha nem bírom majd lenyelni. A mellem elszorult, nem kaptam levegőt. Szememet forróság öntötte el, és tudtam, rögtön sírva fakadok. Nem akartam zokogni. Galen biztonságban van. Biztonságban vagyunk. De amikor megérintettem a megszáradt vért, eszembe jutott, ahogy ott feküdt a hátán, a vértócsában. A szívem megállt egy pillanatra, azt hittem, meghalt. Soha többé nem fogom ölelni. Karja már nem fog minket egymáshoz szorítani. Soha nem látom mosolyát, hallom a hanmái vagy nézek a szemébe.

- Merry, te sírsz? - simogatta Galen a hajamat, majd arcomat maga felé fi >i

dította.

Nem mertem megszólalni, csak bólintottam.

- Miért? — kérdezte.

- Mert azt hitte, hogy elveszített - felelt helyettem Nicca.

- Ezért sírsz? - nézett figyelmesen.

Megint bólintottam, és arcomat mellkasába fúrtam. Magához ölelve hátra dőlt a vízben.

- Minden rendben, minden rendben - suttogta bőrömet simogatva, hajamat paskolgatva.

- De mi lesz legközelebb? - akartam tudni.

- A királynő világossá tette, lehet, hogy én vagyok a kulcsa annak, hogy a sidhéknek újra legyenek gyerekei. Nem hiszem, hogy ezek után is bántam akarnának.

- Cel emberei igen - jegyezte meg Kitto. Mindannyian rápillantottunk.

- Senki nem vesz észre, ezért úgy beszélgetnek egymással, mintha ott sem lennék.

Nyilallást éreztem, mert ezt én is megtettem. Egyszer megvádolt azzal, úgy elbeszélek fölötte, mintha egy kutya vagy egy szék lenne. Még azelőtt volt, mielőtt a szeretőmmé vált volna, de még most is könnyebben elsiklik mellette a tekintetem, mint a többiek esetében. A goblinok tündérdombjait úgy élte túl, hogy visszahúzódó volt, amennyire csak tudta, láthatatlanná tette magát. Ezt a rulajdonságát nálunk is megtartotta.

- Hallottam valamelyik sidhét, amint megjegyzi, nem hiszi, hogy Andais családjából bárki vissza tudná adni az életet az Unseelie-nek.

- Ki mondta?

- Amikor befejezték a társalgást, megláttak. Azt hiszem, megpróbáltak volna bántani, de Sholto Király épp arra jött. Néhány sluagh is vele volt.

- Ma történt? - kérdeztem.

- Igen.

- Ha itt volt, miért nem jött a trónterembe?

- Nem tudom, de meg volt sérülve - mondta Kitto.

- Megsebesült? - csodálkozott Galen.

- Milyen súlyosan? - akarta tudni Nicca.

- Az egyik karja fel volt kötve, az arca és fejének egyik oldala is be volt kötözve.

Ki tudja ennyire megsebesíteni az Unseelie egyik harcosát, aki a Sluagh Királya?

A goblinok képesek rá - felelte Kitto -, ha meglepetésszerűen támadják meg, és nem képes a mágiáját használni. Népemnek vannak olyan harcosai, akik a ti legjobbjaitokat is képesek lennének legyőzni, ha nem lenne a mágiátok.

- Vagy egy másik sluagh — jegyeztem meg halkan. Rám néztek.

- Az emberei közül néhányan úgy hiszik, ha az ágyasa leszek, akkor teljesen sidhévé változik, és ezzel elveszítik a királyukat.

- Úgy hallottam, főleg az éjbanyákból álló háreme tartja így - vélte Nicca.

- Rajtam kívül mindenki tudta, hogy az éjbanyák a szeretői? — érdeklődtem.

- Irigyeltük — nézett egymásra Nicca és Galen —, hogy ő az egyetlen testőr, aki kielégítheti a szükségleteit - tájékoztatott Nicca.

- Félnek, hogy egy sidhe bőrének érintése megfoszthatja őket az uruktól -mondta Galen.

- Senki más nem lenne hajlandó lefeküdni vele, csak Merry - jelentette ki Nicca.

- Más sidhe nem kockáztatná, hogy teherbe essen tőle, mert attól fél, szörnyszülöttnek adna életet.

- Egykor az Unseelie örömmel fogadott minden gyermeket - ráztam a fejem. - Ez volt az udvar szokása. Mikor váltunk egy antropomorf klubbá? Mikor lett ideálunk a két kéz, két láb, és az emberek szépsége?

- Jóval azelőtt, hogy ti ketten megszülettetek volna — felelte Kitto.

Nicca biccentett. Inkább ölelte Kittót, mint csak a karjában tartotta. Kitto szemében még mindig gyengeséget láttam, mint aki mindent elhisz, amit a sidhe mond. Csak akkor bántanak meg mélyen minket a gonosz szavak, ha valahol a lelkünk mélyén elhisszük, igazuk van. Ha elég magabiztosak vagyunk, akkor csak egy zavaró zaj, de Kitto nem magabiztos, a legkevésbé sem.

- Amikor kisbaba voltam, majdnem úgy néztem ki, mintha sidhe lennék -kezdte halkan. - Anyám valószínűleg pár hónapig megtartott, majd a gerincem mellett megjelentek a pikkelyek, a fogaim is előjöttek, utána a méregfogak. Ez már elég volt neki ahhoz, hogy kirakjon a goblinok tündérdombjaihoz: fogadjanak be vagy öljenek meg. Ott hagyott, pedig tudta, a goblinok szeretik a sidhehúst - ölelte meg magát, Nicca karját még szorosabban fonva maga köré. Nem tudom, készakarva tette-e vagy önkéntelenül. A legtöbb fey szereti az érintéseket, megvigasztalja őket, de a goblinok a legtöbb fajtól különböznek. Szeretik a szexet, de köreikben a simogatások épp úgy vezethetnek erőszakhoz, mint szeretkezéshez, és nagyon kevés az az érintés, amely cs vigasztal, és nem jelent szexet.

- Meredith, nincs igazad. A sidhe, még az Unseelie is, soha nem fogadott minden gyermeket. A goblin-származék sidhéket, akik nem látszottak tiszt vérű sidhének, kirakták meghalni a góbiin tündérdombokhoz.

- A goblinok befogadták a saját sidhe-származék kisbabáikat.

Kitto megrázta a fejét, és csak Nicca karja akadályozta meg, hogy ne güm bölyödjön össze. Az apró alakot csak Nicca ereje tartotta egyenesen.

- Nem mindig - suttogta.

Kinyújtottam a kezem, hogy megsimogassam az arcát. Galen - mert karja hosszabb - jobban elérte őt. Talált egy kezet, amit megfoghatott, és Kitto megragadta. Ha nem érintem az arcát, akkor nem hallottam volna, miként folytatja.

- Néha csak addig nevelik őket, amíg elég nagyok nem lesznek ahhoz, hogy eledelül szolgáljanak. Egy kisbabán nincs elég hús - nézett fel rám, visszatartott könnyekkel a szemében. - Amikor eléggé megnőttem, az asszony, aki szoptatott, nem engedte, hogy elvegyenek tőle. Mivel az átlagosnál kisebb voltam, hosszabb ideig tartott, amíg nagy lettem, már beszélni is kezdtem, és a nu megkedvelt. Küzdött értem. Vérzett értem. Megmentett, de amikor neki volt rám szüksége, túl kicsi és túl gyenge voltam ahhoz, hogy megmenthessem öntötte el szemét a düh, amit rögtön becsukott, mint aki nem akarja, hogy meglássam. - Az egyik sidhe valami olyasmit mondott, mintha tudna a történetemről. Azt állította, mindig kicsi voltam, túl kicsi ahhoz, hogy igazi góbiin legyek, túl apró, hogy sidhe legyek, nem vagyok más, mint egy teher, és veszedelem azokra nézve, akikkel együtt vagyok - nézett fel rám. - Nem tudtam, hogy az apádon és rajtad kívül más sidhe is volt már a goblinok tündérdombjaiban. Honnan tudhatta?

Azt akartam felelni, a kérdéses sidhe csak tippelt. Csupán ránézett Kitto apró termetére, és egyszerűen gonosz volt. Nem tudta Kitto történetét, csak volt egy megalapozott feltételezése. De melyik lenne kegyetlenebb, megmondani Kittónak, a múltja oly nyilvánvaló, hogy egy ismeretlennek is elég ránéznie, és tudja mi az élete, vagy engedni, hogy azt higgye, a sorsát ismeri egy sidhe, akinek több dolga van a goblinokkal, mint az átlagnak?

Kinő, nem tudták, csak találgattak - döntötte el helyettem Galen. - Csak gonoszok voltak. Ez minden. Nem tudták, hogy amit mondanak, ennyire közel lesz az igazsághoz.

- Találgattak? — nézett rá Kitto — Csak találgattak? Hogyan? Honnan tud hatták? Honnan? - ragadta meg Galen kezét. - A szégyenem talán rám van írva? Ily könnyű látni, hogy gyenge vagyok? Hogy terhére vagyok a baráta unnak? Még rád is veszélyes vagyok - nyúlt felém, oly erősen megmarkolva kezemet, hogy már fájt. - Ha gyermeket nemzek neked, soha nem fogadnának el királyuknak, és téged királynőjüknek. A két sidhe lord azt mondta, inkább halottnak látnának, mintsem engedjék, hogy egy goblin-származék sidhe üljön az Unseelie trónuson.

Meg akartam kérdezni, kik voltak, de valószínűleg nem ismeri a nevüket, és kegyetlenségnek tartottam volna, hogy nekiálljak faggatózni. A két nemes nem összeesküvésekről beszélgetett. Egyszerűen hangot adtak előítéleteiknek A lehető legbrutálisabb igazságot mondták ki. De ha azt tervezték volna, meg ölik Kittót, és engem is, akkor biztosan nem mondanak neki ilyesmit. Nem gúnyolódtak volna. Nem engedték volna sértetlenül távozni, miután véletlenül kihallgatta őket. Érintetlen, összevérezetlen teste a bizonyíték arra, nem gondolták komolyan. Csak szájhősök, semmi más. Kittót később is megkérhe tem, hogy írja le őket. Nem akarom, hogy ma éjszaka ezen rágódjon. Azt akar tam, felejtse el, ha csak egy rövid időre is.

Becézgetni akartam, ölemben tartani, amíg az a pillantás el nem tűnik. De a ma esti táncrendemben erre nem volt hely, hacsak nem találok ki valami módot, hogy összekombináljam a férfiakat. Galen hajlandó sok mindenkivel egy ágyban aludni, de szex estén nem. Nicca nem bánja, és azt hiszem, majd nem mindenbe beleegyezett volna, csak minél előbb mehessen Biddyhez, aki a szomszédos szobában várta. Nem bánom, ha nálam gyorsan akar végezni. Élvezem Niccát is, de nem úgy érinti meg testemet és lelkemet, ahogy Galen, Doyle, vagy akár Fagy.

Végül Galen nyúlt Kittóért. O volt az, aki közelebb húzta a kádhoz.

- Sajnálom, Kitto, nagyon sajnálom. Nem azt akartam mondani... - és nem fejezte be, de ahhoz elég volt, hogy tudjam, tudatában van annak, túl sokai beszélt. Hogy kimondta, amit én csak gondolok, és megértette, megjegyzésé vei megbántotta Kittót. Megértette, és hajlandó volt arra, hogy hibáját jó\ i tegye.

Sok ember látta már, ahogy a sidhe egymást simogatja, és félreértették, sze* nek vették, pedig nem mindig az. Néha egyszerűen szükséged van arra, hogy megérintsenek. Néha oly sok fájdalmat, magányt látsz egy másik fey szemé ben, hogy kell tenned valamit, bármit, csak az a pillantás tűnjön el. Nálunk néha a szex nem is a szexről szól. Csak az utolsó próbálkozás arra, hogy valiikit mosolyra fakasszunk.

Kitto Galennek dőlve feküdt el a vízben. Galen a kisebb férfi karját, vállát simogatta, nedves fürtjeiben futatta erős kezét. Kitto félig lebegve, szemét lecsukva fészkelte be vállát és fejét Galen felsőtestének homorulatába.

Ujjaimat végigfuttattam Kitto lábán, amíg le nem értem a lábfejéig. Tudtam, ott csiklandós, és egy mosoly volt a jutalmam, de a szemét nem nyitotta ki. Két kezembe fogtam lábfejét, majd nyelvemmel is megízleltem, ahol az előbb simogattam. Elnevette magát, fészkelődni kezdett. Szeme kinyílt, lába eltűnt a víz alatt, és felült. Galen átölelte a vállát, így a testéhez szorítva nagyobb biztonságban érezhette magát.

Közelebb húzódtam a goblinhoz, szétterpesztett lábbal föléje telepedtem, épp csak súrolva az ágyékát, amitől gyönyörteli hangokat hallatott. De amikor átfogta a derekamat, a csípőm mozgását akarta megakadályozni.

Hangja feszült volt, de kis keze olyan erősen fogta a derekamat, hogy képtelen voltam hozzá simulni.

- Ma este Galennek és Niccának kell együtt lennie veled.

- Kivárom a soromat, engem egyáltalán nem zavar — mondta Nicca, a kád mellett térdelve. Szárnya lassan rebegett, ahogy karját kinyújtva ujjával a vizet kavarta.

Kitto átnedvesedett hajából víz csöpögött az arcába, ahogy megrázta a fejét. Fekete, göndör fürtjei rásimultak bőre fehérségére.

Agyékomat az övének szorítottam, és keze a csípőmön már nem tudott visz-szatartani.

- Ne - ismételte, miközben még jobban szorított, de teste bizonyos része nyilvánvaló módon reagált, pedig épphogy csak hozzáértem.

- A tested mást mond — feleltem.

- Merry - nyelt egy nagyot, és kék-a-kékben szemével rám pillantott -, én nem lehetek a királyod. Kurag, Góbiin Királytól üzenetem érkezett, hogy Kőris és Magyal párbajra hívnak minden goblint, aki jutalmukat előbb kiélvezi, mint ők.

- És ez mit jelent? - meredtem rá.

- Minden goblint párbajra hívnak és megölnek, aki bármit is tesz azért, hogy a királyod lehessen, mielőtt Magyalnak és Kőrisnek lett volna rá esélye.

- Kitto, nincs joguk parancsolni neked - emlékeztettem. - Sidhe vagy. Kéz hatalmad van, és az sidhe mágia, nem goblin.

- Te nem ismered őket annyira, mint én - mosolygott rám szomorúan. - Soha

nem haragítanám magamra őket, a faerie összes kincséért sem - érintette meg arcomat, ahol még mindig véres volt. - Engedd, hogy segítsek neked és Galennek megtisztálkodni - mosolygott, és most nem volt bánatos. - Megtiszteltetés, hogy Galen nyúlt felém először. Tudom, ez nem szokása - dőlt neki a magasabb férfinak, és felmosolygott rá.

Galen viszonozta mosolyát, és végigsimított a karján.

- Látni akartam a nevetésedet.

Kitto arca még jobban felragyogott, csaknem vigyorgott.

- Nagyon sokat jelent nekem, hogy törődsz azzal, boldog vagyok-e, avagy szomorú - mondta, majd rám nézett. - Merry, szavaimra jól figyelj, lehetsz sidhe és hercegnő, de Magyaltól és Kőristől jobb, ha félsz.

- Ők ugyanúgy elfoglalhatják helyüket az ágyamban, ahogy a többiek teszik. Megkapják az esélyüket, hogy király lehessen belőlük. Tudom, miként alkud- jak, hogy pont annyi és olyan szeretkezésben legyen részük, amit én akarok.

Ezen túl, miért kellene tartanom tőlük?

- A goblinok udvarában mi is ott leszünk Merryvel - szólt közbe Galen. - Nem engedjük, hogy bármi is történjék vele.

- A szádból oly egyszerűnek hangzik - sóhajtott Kitto, felnézve a férfira.

- Mennyire veszélyesek az ikrek? - akarta tudni Nicca.

- Az udvarunk legfélelmetesebb harcosai közé tartoznak.

- A Vörös Sipkások mellett valahogy satnyának tűntek - jegyezte meg Galen.

- Nem tudom, a satnya mit jelent - mondta Kitto.

- Kicsi, gyenge — feleltem.

- A küzdelemben a méret nem minden — biccentett Kitto. — Magyalnak és Kőrisnek rossz hírneve van a goblinok körében.

Simogató kezem megállt, megdermedtem, mert amit mondott, mindent a kellő megvilágításba helyezett. Az, hogy Magyalnak és Kőrisnek ily rémséges a híre a goblinoknál, irtózatos erőszakra utal azon emberek ellen, akik pont az erőszakon virágoznak.

- A goblinok erősebbek nálunk - mondta Galen. - Az udvarukban nagyon nehéz lehet annak, aki félsidheként kénytelen létezni.

Kitto összerázkódott, és karja annyira meglazult a derekamon, hogy hozzá indiain simulni. Galen és közém szorult; megölelt, muszáj volt éreznie magán a bőrünket

- Fogalmad sincs, Galen, halvány sejtelmed sincs arról, hogy ez mennyire áldozattá tesz. Szerencsétlenségemre a kinézetem alapján is gyenge vagyok Magyal és Kőris gyönyörű gyermekek voltak, szőkék, világos bőrűek, és a sze- műket leszámítva egyik sidhe udvarban sem tűntek volna fel. Még a szemükkel együtt is befogadták volna őket.

- Miért nem kérték, hogy az udvarunkba engedjük őket? - kérdeztem, arcommal Kitto nedves fürtjein, Galen meleg vállán.

- Nem tudom - felelte Kitto -, talán azért, mert fiatal férfi korukban sokat szenvedtek. Az asszonyaink szerették, ha szolgálatokat tesznek nekik, egész addig, amíg elég erősek nem lettek ahhoz, hogy ellenálljanak nekik.

Galen és én is csak a homlokunkat ráncoltuk tanácstalanul, de úgy tűnt, Nicca megérti.

- Úgy érted, hogy a goblin nők megerőszakolták őket?

Kitto bólintott.

- Egy asszonynak nem könnyű megerőszakolni egy férfit -jegyeztem meg,

- De lehetséges - mondta Nicca, és arcát egyik, a kád szélén nyugvó karjára fektette. Másik karja a vízbe lógott, mint aki keres valamit a felszín alatt.

- A királynő kedveli az erőszakot.

Elmozdultam a vízben, hogy megérinthessem a vállát. Megrezzent, ahogy hozzáértem, mint aki egy kevésbé kellemes érintést vár. Nicca barna szeme túl tágra nyílt. Bármi is jutott eszébe, az emlék nem lehetett kellemes. I lála Andaisnek, a testőrök túl sok rossz emléket őriznek.

Puha csókot leheltem ajkára, majd hátradőltem, hogy láthassam az arcát,

- Mindjárt tiszta leszek, akkor szerelmeskedünk. Gyengéd szerelemre vágyok, és utána Biddy a tiéd lehet, és az is gyengéd lesz.

Bólintott, de mintha túl gyors lett volna, és szemében még mindig láttam a félelem árnyékát. Éreztem, ahogy a víz loccsan, mielőtt Kitto mellém ért volna, hogy ő is megérintse Niccát.

- Amíg nem kerültem a hercegnőhöz, nem értettem, hogy lehet valamely sidhét ilyesmire kényszeríteni, hacsak nem érdemelte meg a büntetést - simogatta meg Nicca arcát. - Most már tudom, hogy minden udvartartásban ott van a fájdalom, és senki nem lehet biztonságban - nyomott egy puszit az arcára. - Engedd, hogy segítsek nektek lemosakodni, és utána a hercegnő tekintetedből kiűzi a szomorúságot.

- Vannak más dolgok is, amiket Meredith-szel csinálni lehet, nem csak a közösülés - mosolygott rá Nicca. - Kitto, te is kérheted őt arra, hogy a te szemedből kiűzze a bánatot.

- A goblin udvarban alacsonyabb rendűnek számít, aki orálisan elégít ki -villant fel hirtelen Kitto mosolya, mint aki tart attól, nehogy túl szélesen vigyorodjon el. - Azt jelzi, hogy engedelmeskedsz annak, akinek a gyönyört okozod.

- A sidhe másként látja - mondta Galen, csatlakozva hozzánk a kád közepén.

- Én is láttam - vigyorgott rá Kitto -, amikor Merry rá tudta venni valame-lyikőtöket, hogy csak érinthesse.

- Szeretem az orális szexet - jelentettem ki.

- Tudjuk - felelték unisonóban mindhárman, amitől elnevették magukat.

- Kitto, nincs ínyemre, hogy Magyal és Kőris úgy érzik, diktálhatnak nekem. De ha tényleg kényelmetlenül éreznéd magad az esetben, ha szeretkeznénk, akkor engedd, hogy befejezzem, amit épp csak elkezdhettem veletek, Sage-et kivéve.

- Igen, Sage-dzsel nem szeretkezhetsz - mondta Nicca. - Andais Királynő nem akarja, hogy esetleg egy féltünde üljön a trónunkra.

- Így nem is tettünk semmit - biccentettem amitől Sage teherbe ejthetne - néztem Kittóra, és engedtem, hogy érzelmeim betöltsék az arcomat. - És most Kittóval sem tehetek semmit, amitől babám lehetne.

- Ha goblin lennél — remegett meg Kitto hangja, de nem a félelemtől —, és így néznél rám, akkor megrémülnék, de már megtanultam, hogy a szemedben ez a fény mit jelent.

- Mit? - érdeklődtem, és a hangom elmélyült a vágytól.

- Hogy valami olyasmire készülsz, ami nem lesz ellenemre - felelte. -Engedd, hogy megtisztogassalak téged és Galent.

- És utána? - akartam tudni.

Úgy pillantott rám, mint a férfiak szoktak, akik tudják, mire készülünk, és már nincs visszaút, nincs megállás.

- És akkor engedem, hogy azt tedd velem, amit csak óhajtasz.

- Attól a kevés dologtól eltekintve, amit megengedtél Merrynek, volt már részed orális szexben? - kérdezte Galen.

- Nem - nézett rá Kitto.

Nagy, reszketeg levegőt vettem, és ahogy kifújtam, megborzongtam. Soha nem voltam még senkinél az első. Abban majdnem biztos voltam, a testőrökön ezt a bizonyos gyönyörszerzési módot valamikor már kipróbálták. Én leszek a legelső, aki Kittót a szájában tartja, nyalogatja, és harapja, ha megengedi.

- Az arcod - szólalt meg Galen -, úgy nézel, mintha a téli napforduló volna, és az összes ajándékot megkaptad volna, amire valaha vágytál.

- Ha engednéd, hogy veled is megtegyem, akkor gyakrabban láthatnád -leleltem.

- Javíthatatlan vagy - pillantott rám.

- Ha csak egyszer is igent mondanál - hajoltam el Kitto mellett, hogy közelebb kerüljek Galenhez -, rájönnél, mennyire is vagyok javíthatatlan.

Jutalmam egy csaknem fájdalmas pillantás volt, mintha igent szeretne mondani, de... a közösülés lett mindenki célja, mert úgy igyekeztünk babát csinálni, akár egy terméketlen párocska.

- Én leszek az első - jelentette ki Kitto.

- Én a második - szólalt meg Nicca - bár úgy vélem, a királynő dühös lesz, ha csak orálisan csináljuk, és semmi olyat nem teszünk, amitől teherbe eshetnél.

- Ezt felettébb pontosan elmagyarázta - bólintottam -, igazad van. Nem akarok Andaisnek csalódást okozni.

Mindannyian megborzongtunk, és ez alkalommal egyikünk sem a gyönyörtől.