Tizenkilencedik fejezet

Biztoslábú Claudia lépett át először a hétköznapi világból. Az Őrző bizonyára megérezte Fekete Rondál jelenlétét. Úgy tűnik, nem különösebben számít, hogy valóban kifejezetten őt várta-e. Morgott és kivillantotta tépőfogait. Elharapott üvöltést hallatott, hogy idehívja a falka többi tagját is, és néhány másodpercen belül csatlakoztak hozzá a többiek is: Nyírhántó, Lógófülű Cynthia, Hajnaldalos, Árnyékot Ugató… csak Éji Rém és Vihargyilkos hiányzott. Morogtak, és a földet kaparták, ahogy lassan félkör alakban körülvették Fekete Rondált és Kaitlint; világosan jelezték, hogy szét fogják tépni őket.

Fekete Rondál abban a pillanatban felöltötte farkasember alakját, hogy meglátta, Biztoslábú mennyire indulatosan viselkedik. Krinoszként jelent meg, kezében ott volt klaive-je Ha ő – egy nyers, de megfontolt garou – készen áll arra, hogy vért fakasszon, akkor Fekete Rondál nagy bajban volt és ezt ő is tudta.

– Féregbűz terjed szét a patakban – szólította meg a többieket a garouk nyelvének torokhangú ugatásán. – Eddig még nem jutott el, de…

– Nem volt már így is elég, amit tettél? – vicsorogta Hajnaldalos. – Te magad vagy a rothadás ebben a falkában. Gaia miattad fordult ellenünk.

– Nem én fertőztem meg a patakot – Fekete Rondál nem hagyta, hogy Hajnaldalos folytassa. – A Féreg tette. De megmutathatom nektek…

– Bűzlik a Féregtől! – morogta Nyírhántó – Idejön és bűzlik a rothadástól, egy nappal azután, hogy Frederichet megölték!

Fekete Rondál füle megrebbent. Elképedve bámult a többiekre. – Éji Rémet megölték? De hát hogyan?

– Méreg – hördült Lógófül.

– Mérgezett marhák a Davidson-tanyán – szűrte Hajnaldalos összeszorított fogain keresztül. – Méreg, majd utána megtámadta néhány ember, akikre nem hatott a Delírium – fenyegetően Kaitlinre pillantott.

– Erre most idehoz egyet! – mondta Nyírhántó. Lupusz volt, a földhöz lapult és morogva Kaitlin felé oldalazott.

A lány meg sem mozdult és a rémülettől tágra nyílt szemmel figyelte őket, de mindenki láthatta, nem ragadta el a Delírium őrülete, ahogy azt Rondál korábban már megtudta. Bármi is az oka, ami a falka hangulatát illeti, ez nem valami kedvező a számára.

– Ennek a nősténynek semmi köze sincs Éji Rém halálához. Segített, hogy megtaláljam a Féregbűz forrását. Ebbe az irányba terjeng. Meg kell védenünk a patakot, mielőtt maga a caern is megfertőződik. Nézzétek! Vízisikló már nem válaszol a hívásunkra. Össze kell…

– Vízisiklót a te ittléted sértette meg! – köpte ki Hajnaldalos. – Mérgezett állatokkal csalogattak minket a tanyára. A lány a Féreghez csalogatott téged. Kezdettől fogva csakis egy lépés választott el a rontástól! Belülről rontottad meg Galiát és most azt tervezed, hogy a caernt is megfertőzöd!

Fekete Rondál fenyegetően előrelépett. A félkör szinte alig láthatóan hátrébb húzódott. Jól tudta, milyen vékony vonalon egyensúlyozik: az egyik oldalon bármikor támadást válthatott ki túlzott harciasságával, a másikon túlzott gyengeségével. Sem neki, sem Kaitlinnek nem volt valami sok esélye, ha kitör az erőszak. Márpedig a garouknál mindig ott bujkál az erőszak a felszín közelében. Ő csak figyelmeztetni akarta a többieket. Az volt a fontos, hogy meghallgassák. Azonban Éji Rém meghalt és a garouknak nem sok kedvük volt beszélgetni.

– Claudia – fordult a leghiggadtabbhoz –, jól tudod, semmi közöm sincs Frederich halálához. Jól tudod, soha nem adtam meg magamat, soha közelébe sem kerültem, hogy megadjam magamat a Féregnek. Mondd el nekik.

Minden tekintet Biztoslábú felé fordult, aki nem igazán élvezte a figyelmet. Egy ideig Fekete Rondált mérlegelte, majd így szólt: – A lány. Hogy van az, hogy itt áll, figyel, hallgat minket? Ember… vagy a Féreghez tartozik?

Kaitlin semmit sem értett a morgásokból, ugatásokból álló beszélgetésből, azonban most, hogy mindannyian ránéztek, hátrébb húzódott. Fekete Rondál remélte, nem fog megfordulni és elfutni; akkor nem tudná megvédeni. Ha így tenne, pillanatokon belül elkapnák. Közelebb húzódott a lányhoz és igyekezett minél több garout tudni maga és Kaitlin között. Azt akarta, felfogják, ő a lány mellett van, Kaitlin az ő védelme alatt áll, bármilyen keveset is jelentsen ez.

– Nem tudom, miként lehetséges, hogy lát minket, és nem menekül el – vallotta be. – Talán rokonvér, csak nem tud róla, esetleg egyszerűen csak rámosolygott Gaia – keresett valamit, amivel meggyőzheti őket. Nem úgy látszott, hogy megértő hallgatóságra talált. – Nem tartozik a Féreghez. Azt tudnám.

– Bűzlik tőle – vicsorította Nyírhántó.

– Már mondtam, hogy segített megtalálni a patakra leselkedő veszély forrását. Azonban a patak csak a kezdet. A romlás már a földet is megfertőzte. Belekúszik a fákba. Kövessetek és megmutatom nektek. Ha nem hiszitek, amit mondok, hadd mutassam meg.

– Féregfattyú! – köpte ki Hajnaldalos.

– A rohadt életbe! – üvöltötte vissza Fekete Rondál. – Hallgassatok meg, vagy romlásba taszítjátok az egész környéket! Haldoklik. A szellemek elmentek. Nem szolgáltuk őket jól. Haragosak ránk. Balthazar látta, mikor magával vitte az anyámat, és igaza volt. Össze kell…

– Féregfattyú!

– Féregfattyú! – kapta fel Nyírhántó a nevet. – Féregfattyú! Lógófül is csatlakozott: – Féregfattyú!

Biztosláb láthatóan habozott, hogy ítéletet mondjon felette, de támogatását sem ajánlotta fel. Árnyékot Ugató, aki leginkább csak a többieket figyelte – ő tűnt a legkevésbé vérszomjasnak –, most kényelmetlenül pillantott körbe a fellángoló ellenségeskedésben, ám láthatóan ő is egyre izgatottabb lett, hörgött és a fogát vicsorgatta.

– Hallgassatok meg! – kiáltotta Fekete Rondál bár tudta, hasztalanul. Abban reménykedett, valahogy megtöri ezzel az egyre élesebb vonításokat. Hátranyúlt és megérintette Kaitlin karját – nem engedhette meg, hogy hátrapillantson, de meg akart bizonyosodni róla, hogy a lány a közelében van. Még akkor is Biztoslábún tartotta a szemét, míg Hajnaldalosra kaffantott, maradjon már csendben. Ha az Őrző is csatlakozik a többiek elutasító vonyításához, minden elveszett. Ugyanakkor saját haragjának is gátat kellett vetnie. Küzdenie kellett önmagával, hogy ne vesse rá magát Hajnaldalosra, ne tépje fel a torkát, hogy ezzel hallgattassa el a többieket. Bár biztosan nem hallgatnának el.

– Elég! – szólalt meg egy erőteljes hang.

A vonyítás elnémult. Egy emberként fordultak oda és látták, hogy Vihargyilkos Evert az. Ott állt előttük, nemes tartású krinosz, karmáról vér csöpögött lassan a földre. A saját vére. Mellkasa egész hosszában mély, tépett szélű vágások éktelenkedtek. Karmait maga elé tartotta. A félkör kinyílt, hogy beengedje; hogy szembenézzen Fekete Rondállal.

Rondál látta a véres karmolásokat és hátrált néhány lépésnyit. A sebek miatta estek. Biztos, hogy így van. Ugyanúgy, mint Fekete Rondál születése óta minden egyes méltatlanság, sérülés, melyet Vihargyilkos elszenvedett, egytől egyig Rondál hibája volt. Ahogy meglátta apját, összes elképzelése arról, hogy szembeszáll a Féreggel, hogy ráveszi a többieket, higgyenek neki, semmivé lett.

– Ki ez? – mondta Vihargyilkos, de nem Kaitlinről beszélt. Valójában úgy tűnt, észre sem veszi, hogy a lány ott van. Egyes egyedül Fekete Rondálra meredt; a többi garou mintha nem is létezett volna. – Ki ez, aki számomra halott? Ki jönne ide, hogy tovább kínozzon, miután szerelmem eltávozott a világról? Talán annak a Vándornak vagy a szövetségese? Azt mondta, azért jön, hogy ügyeljen rá. Aztán ellopja a testét az éjszaka sötétjében. Ki ez, aki idejön aznap, mikor falkám egy tagját megölték, és egy embert hoz ide; egy embert, aki talán a Féreg teremtménye?! Idehozza a caernba. Hagynátok, hogy megszentségtelenítse helyeinket? Ennyire gyűlölsz hát, hogy gondoskodnál róla, mindaz, amit építettem, elpusztuljon?

Fekete Rondál némán állt, képtelenül arra, hogy megcáfolja Vihargyilkos vádjait, akit láthatóan csakis gyűlölete irányított. Mindig is így volt: szemtelen kölyök, keverék. A lábak után kapdos, míg valaki rá nem csap az orrára. Hogyan is szállhatott szembe apja, a falka alfája, a caern építője szavával? Fekete Rondál meghátrált. Érezte, ahogy púpja a földhöz szegezi; érezte, ahogy a garouk félköre ismét összezárul és gyilkos harag lobban a többiek szemében. Azonban többről van itt szó az ő gyarlóságánál: Fekete Rondál erőt merített híre sürgős mivoltából és újonnan felfedezett céltudatosságából.

– Fertőzés terjed ebbe az irányba – próbálta saját higgadtságával csökkenteni a levegőben lévő vérszomjat. – A patak medrét követi. A várostól nyugatra lévő szemétégetőből jön.

Vihargyilkos felsóhajtott. Ő nem volt púpos, de a mélységes fájdalomtól meggörnyedt. – Ez a caern a fény, mely megfékezi a romlást.

– De hát menj el és nézd meg!

Vihargyilkos felemelte véres karmát és belefojtotta a szót gyermekébe. – Bagoly és Vízisikló is védelmez minket. Nincs mitől tartanunk – kihúzta magát és magasabb lett a meghunyászkodó Rondálnál.

– De a romlás túlságosan erős – Fekete Rondál nem hagyta annyiban. – Egyre terjed. Bagoly és Vízisikló…

– Elég! – mondta másodszor is Vihargyilkos. – Nem hallgatlak tovább!

– Még nem is hallottad azt, amit mondtam! – kockáztatta meg Rondál. – Még sohasem!

Vihargyilkos hátat fordított neki és szavait a falka tagjaihoz intézte. – Ez egy kitaszított. Parancsom ellenére visszatért és veszélyeztette a caernt azzal, hogy magával hozott egy Féreghez tartozó embert is. Semmilyen büntetés sem túl nagy a számára. Gondoskodjatok róla, hogy többé ne ártson nekünk.

A tiszta vérszomj elvetemült, győzedelmes kiáltása szállt fel a garouk közül, de még mielőtt a Rondál bőrére szóló első fogadkozások elhagyták a többiek ajkát, a keverék felkapta Kaitlint és bevetette magát a Homály erdejébe. A vadászok nem sokat késlekedtek és zsákmányuk után indultak.