Columbia Egyetem

Eph kihagyta a Gus által beígért vacsorát, hogy megírja a levelet Zacknek az egyik üres tanteremben, nem messze onnan, ahol Joaquin feküdt. Eph ebben a pillanatban jobban gyűlölte a Mestert, mint a hosszú, elviselhetetlen tortúra során valaha is.

Most átnézte, amit írt. Megpróbálta úgy olvasni a levelet, ahogy Zack is olvasná. Eddig még soha nem próbálta Zack szemével nézni a dolgokat. Vajon mit fog gondolni a fia?

Apa szeretett engem - igen.

Apa a barátait is és az emberiséget is elárulta - igen.

Eph olvasás közben jött rá, Zacket mennyire fogja gyötörni a bűntudat. O fogja a vállán hordozni az elveszett világ terhét. Az apja mindenkit rabszolgaságba taszított, egyvalaki szabadságáért cserébe.

Ez lenne a szeretet? Vagy ez valami más?

Inkább árulás. A könnyebbik út. Zack emberi rabszolgaként fog élni - már ha a Mester betartja az egyezség rá vonatkozó részét -, és a bolygó örökre a vámpírok martalékává válik.

Eph úgy érezte magát, mint aki lázálomból ébredt. Hogy juthatott ilyesmi az eszébe? Mintha azzal, hogy beengedte a Mester hangját a fejébe, kicsit meg is ingott, meg is tébolyodott volna. Mintha a Mester gonoszsága beköltözött volna Eph agyába, hogy áttétet képezzen. Eph most még jobban féltette Zacket: félt, hogy a fiú életben marad a szörny mellett.

Eph lépteket hallott a folyosó felől. Gyorsan becsukta és a hátizsákja alá dugta a naplóját - amikor nyílt az ajtó.

Creem volt az, szinte teljesen kitöltötte az ajtókeretet. Eph Mr. Quinlant várta, Creem felbukkanása váratlanul érte. Ugyanakkor meg is könnyebbült: úgy érezte, Mr. Quinlan rögtön átlátna rajta.

- Üdv, doki. Pont magát keresem. Pihengetünk?

- Csak próbálom rendezni a gondolataimat.

- Eredetileg Dr. Martinezzel akartam beszélni, de nem találom.

- Nem tudom, hol van.

- Lelépett azzal a hústoronnyal, azzal a rágcsálóirtóval. -Creem becsukta maga mögött az ajtót, kinyújtotta a kezét, és konyákig felgyűrte az ingujját. Egy szögletes ragtapasz virított vastag alkarján. - Ezt a vágást akarom megmutatni magának. Most jövök a mexikói tagtól, Joaquintól. Elég rossz bőrben van. Megnézné?

- Ööö, persze. - Eph megpróbálta összeszedni magát. - Lássuk csak!

Creem előrelépett. Eph egy elemlámpát húzott elő a hátizsákjából, és kézbe vette a férfi széles alkarját.

A bőrszíne egészségesnek tűnt az elemlámpa fényében.

- Szedje le a tapaszt!

Creem engedelmeskedett; virsli ujjait ezüst ékszerek díszítették. A ragtapasz néhány vastag fekete szőrszálat is magával rántott, de a férfinak a szeme se rebbent.

- Semmit sem látok - mondta Eph.

- Mert nincs is mit látni - felelte Creem.

Elhúzta a karját, és farkasszemet nézett Ephfel. Várta, hogy a férfi magától jöjjön rá a megoldásra.

- A Mester azt mondta, négyszemközt beszéljek magával.

Eph kis híján hátraugrott ijedtében. Az elemlámpa kiesett a kezéből, és a lábához gurult. Felkapta, és ügyetlenül megpróbálta kikapcsolni.

A bandavezér ezüstösen mosolygott.

- Maga az? - kérdezte Eph.

- És maga - mondta Creem. - Nem akartam elhinni. - Creem a csukott ajtóra sandított, majd így folytatta: - Figyelj, haver! Most már be kéne dobnod magad. Kezdeményezz, játszd a szerepedet! Idáig nem nagyon erőltetted meg magad.

Eph se nem látott, se nem hallott.

- Mióta...?

- Maga a Mester keresett meg nem sokkal ezelőtt. Az összes emberemet kinyírta. De nem hibáztatom érte. Most ő a góré, nem? - csettintett Creem ezüstözött hüvelykujjával. - De engem nem bántott. Mert tervei voltak velem. Ajánlatot tett nekem: ugyanazt, amit én nektek.

- Hogy játssz a kezére minket... Manhattanért?

- Csak egy darabjáért. Egy kis feketepiac, egy kis prostitúció, egy kis szerencsejáték. A Mester azt mondta, ez segítene elterelni az emberek figyelmét.

- Szóval... ez a detonátor... az egész egy nagy hazugság.

- Nem, az nem kamu. Legalább be tudtam szivárogni közétek. Különben is Gus keresett meg.

- És mi van a könyvvel?

- Azzal az ezüstfedeles könyvvel, amiről sutyorogni szoktatok? A Mester nem mondta. El akarod vinni neki?

Eph kénytelen volt belemenni a játékba. Úgyhogy bólintott.

- Rólad aztán igazán nem gondoltam volna. Bár a többiek nagyon meg fogják bánni, hogy nem voltak olyan szemfülesek, mint mi.

Creem Ephre villantotta ezüst mosolyát. Eph émelyegni kezdett a fémfogak láttán.

- Tényleg azt hiszed, hogy a Mester meg fogja hálálni a szolgálataidat?

- Már miért ne tenné? - húzta el Creem a száját. - Te nem bízol benne?

- Fogalmam sincs, mit higgyek.

- Szerinted át akar verni minket? - hepciáskodott Creem. - De miért? Te mit kértél cserébe? Csak azt ne mondd, hogy a várost!

- A fiamat.

- És még?

- Ennyi.

- Ennyi? A fiadat? Azért a menő könyvért meg a barátaidért?

- Nekem csak ő számít.

Creem úgy hőkölt hátra, mintha meghatódott volna, de Eph látta, hogy a nehézfiú hülyének nézi.

- Tudod, valami szöget ütött a fejembe, amikor kiderült, hogy te is benne vagy a buliban. Miért kell két terv? Mire készül a Mester? Vajon mind a ketten megkapjuk, amit akarunk?

- Szerintem nem - felelte Eph.

Creemnek nem tetszett a válasz.

- Az jutott eszembe, hogy az egyikünk csak B terv. Mert ha megköti veled az üzletet, rám már nem lesz szüksége. Tiéd lesz a dicsőség, én meg mehetek a búsba.

- Óriási dicsőség elárulni a barátaimat.

Creem bólintott. Ha Eph nem olyan zaklatott, nem olyan meggyötört, biztosan feltűnik neki Creem reakciója. Saját tükörképét látta a lelketlen zsoldosban.

- Szerintem a Mester át akart verni engem. Szerintem a második megállapodás olyan, mintha nem is lenne megállapodás. Ezért mondtam el a többieknek, hol van a fegyverraktár. Mert egyedül úgysem találnának oda. Mert Creemnek kötelessége segíteni.

Eph csak ekkor vette észre, milyen közel húzódott hozzá a bandavezér. A férfi kezére pillantott: üres volt - de ökölbe volt szorítva.

- Várj! - szólalt meg Eph, megérezvén Creem szándékát. -Nyugi! Hallgass meg! Én... én kiszállok. Már az is őrültség volt, hogy egyáltalán elgondolkodtam az ajánlaton. Nem árulom el a többieket. És arra kérlek, hogy te se tedd. Tudod, hol a detonátor. Megszerezzük, rácsatlakoztatjuk Fet bombájára, és elmegyünk a Fekete Földre. így mindenki megkapja, amit akar. Én visszakapom a fiamat. Te megkapod az ingatlanokat. Ráadásul egyszer és mindenkorra kinyírjuk ezt a szemetet.

Creem bólintott, látszott rajta, hogy elgondolkodik az ajánlaton.

- Mókás - szólalt meg. - Fordított helyzetben, ha te akarnál átverni engem, én is pont ezt mondanám. Adios, doki.

Creem galléron ragadta Ephet, akinek ideje sem volt védekezni. A kolumbiai párnás ökle és ezüsttel felékszerezett ujjai Eph tarkójának csapódtak. Eph először semmit sem érzett, csak hirtelen forogni kezdett vele a szoba, aztán hallotta, hogy székek dőlnek fel zuhanó teste súlya alatt. Koponyája a padlóhoz ütődött, és a szoba először fehér lett, majd koromsötét.

A látomás

A TŰZBŐL SZOKÁS SZERINT FÉNYALAKOK VÁLTAK KI. Eph Csak állt ott, mozdulatlanul - és dermedten nézte a közeledő alakokat. Egyikük egyenesen nekiment, energiája Eph gyomorszáját találta. Eph ellenállt; mintha egy örökkévalóságig birkózott volna a lénnyel. Aztán a második alak is beszállt a harcba - de Ephraim Goodweather nem adta fel. Bátran, elszántan küzdött, ám hirtelen Zack arca vált ki a ragyogásból.

- Apa - mondta a fiú, és aztán mindent elborított a fény.

Ezúttal azonban Eph nem riadt fel. Egy tájat látott maga előtt: zöldellő fű lengedezett a lágy szellőben az aranyló napsütésben.

Egy mező. Egy farm.

Felhőtlen, kék ég. Kergetőző bárányfelhők. Dús lombú fák.

Eph a kezével beárnyékolta a szemét, hogy ne vakítsa el a ragyogó napsütés.

Egy egyszerű parasztház. Kicsi, piros téglás épület fekete zsindelytetővel. A ház jó ötven méterre lehetett a férfitól - de ő három lépéssel ott termett előtte.

A kéményből szabályos időközönként fehér füst kunkorodott elő. Ekkor megfordult a szél, és kiegyenesítette a füstkígyót, amely cirkalmas betűkké állt össze.

... LEYRZOLEYRZOLEYRZOLEYZRO...

A füstbetűk szertefoszlottak, és halvány pernyeként hullottak le a fóré. Eph lehajolt, és végighúzta az ujjait a fűszálakon. Az ujjhegyei felhasadtak, vörös vér serkent ki belőlük.

Egyetlen négyosztatú ablak a falban. Eph az ablaküveghez nyomta az arcát, és amikor rálehelt, a lehelete megtisztította a homályos üveget.

Egy nő ült a régi konyhaasztal mellett. Aranyszőke haja volt, és egy vastag könyvbe írt valamit egy szépséges, túlméretezett, fénylő ezüst lúdtollal, amelyet egy vörös vérrel teli tintatartóba mártogatott bele.

Kelly elfordította a fejét, de épp csak annyira, hogy jelezze Ephnek, tudja, hogy ott van. Az ablaküveg újból bepárásodott, és amikor megint kitisztult, Kelly már nem volt sehol.

Eph megkerülte a házat, hátha talál egy másik ablakot vagy egy ajtót. De a ház tömör téglafalakból állt, és egy teljes kör után Eph már az eredeti ablakot sem látta sehol. A téglák megfeketedtek, és ahogy Eph hátrálni kezdett, az épület kastéllyá változott. A hamu feketévé változtatta a füvet Eph lába alatt, és a szálak olyan élessé váltak, hogy minden egyes lépésnél felsértették a férfi meztelen talpát.

Egy árnyék suhant át a nap előtt. Szárnyas lény volt, úgy festett, mint egy nagy ragadozó madár. Tett egy kört, majd elvitorlázott; árnyéka beleolvadt az egyre sötétülő fűbe.

A kastély tetejéből kinövő gyárkémény fekete hamut okádott az ég felé, baljóslatú éjszakává változtatva a verőfényes nappalt. Kelly jelent meg az egyik bástyán, és Eph odakiáltott neki.

- Nem hallja - mondta Fet.

Fet a munkaruháját viselte és szivarozott, de a feje helyén patkányfej volt, pici, vörös szemekkel.

Amikor Eph ismét a kastélyra nézett, Kelly szőke haja úgy párolgott el, mint a füst. A nő kopasz volt, mint Nóra, és eltűnt a kastély belsejében.

- Szét kell válnunk - rántotta ki a szivart a szájából Fet az emberi kezével. Az ezüstszürke füst kanyarogva szállt fel puha, fekete bajsza mellett. - Nincs sok időnk.

Fet, a patkány a kastélyhoz rohant, és fürgén bebújt a talapzaton lévő repedésbe, két fekete kő közé préselve be hatalmas testét.

Hirtelen egy férfi jelent meg a kastély ormán, Sears feliratú pólóban. Matt volt az, Kelly barátja, Zack pótpapája és az első vámpír, akit Eph megölt. Amikor Eph ránézett, Matt teste görcsbe rándult, és a férfi a torkához kapott. Reszketve hajolt előre, és a tenyerébe rejtette eltorzult arcát... majd hirtelen leengedte a kezét. A középső ujjából vastag karom nőtt ki. A lény felegyenesedett: most már jó tizenöt centiméterrel magasabb volt. A Mester.

Ekkor megnyílt a sötét égbolt, és ömleni kezdett az eső, de a cseppek azt kopogták:

-Apa.

Eph megtántorodott, majd futásnak eredt. Megpróbált gyorsabban szaladni a suhogó fűben, mint az esőkopogás, de a cseppek minden lépésnél azt ordították a fülébe:

- Apa! Apa! Apa!

Aztán minden elcsendesedett. Az eső elállt, az égbolt bíborszínűvé változott. A fű eltűnt, és a sáros fold úgy tükrözte vissza a pirosló eget, akár az óceán.

Egy alak tűnt fel a távolban. Ahogy egyre közelebb ért, Eph jobban fel tudta becsülni a termetét. Férfiembernek tűnt, de legalább háromszor magasabb volt Ephnél. Egy idő után megállt, de a méretei alapján, mintha egészen közel lett volna Ephhez.

Egy óriás volt, de tökéletesen arányos testű. Ragyogó fényfelhő vette körül.

Eph meg akarta szólítani. Nem félt a lénytől. Csak meghatódott a láttán.

Suhogó hang hallatszott az óriás háta mögül. Két széles ezüstszárny tárult szét: fesztávja nagyobb volt, mint maga az óriás. Akkora szélroham támadt, hogy Eph hátratántorodott. Az arkangyal - mert csak az lehetett - leengedte a karját, még kétszer meglebegtette a szárnyát, majd felröppent a levegőbe.

Az arkangyal egyre magasabbra tört hatalmas szárnyaival, a karja meg a lába azonban meg sem mozdult. Természetfölötti kecsességgel és könnyedséggel repült Eph felé. Közvetlenül a férfi előtt ért földet: Eph egészen eltörpült mellette. Ezüsttollak hullottak ki a szárnyából, és a vörös sárba ragadtak. Az egyik toll Eph felé vitorlázott. Eph elkapta. A toll hegyes vége elefántcsont markolattá változott, a pihés része ezüstkarddá.

A hatalmas arkangyal Ephhez hajolt. Az arcát még most sem lehetett látni a fényfelhő miatt. A fény furcsán hűvös volt, szinte ködszerű.

Az arkangyal Eph háta mögé nézett, és Eph - vonakodva -hátrafordult.

A sziklaszirten elhelyezett kis ebédlőasztalnál Eldritch Palmer, a Stoneheart Group egykori feje ült, védjegyévé vált fekete öltönyében, jobb karján vörös horogkeresztes karszalaggal, és késsel-villával ette a porcelántányérján heverő döglött patkányt. Jobbról, akár egy villanás, egy nagy fehér farkas ugrott az asztalhoz. Palmer rá sem nézett. A fehér farkas Palmer torkának ugrott, ledöntötte a férfit a székről, és a nyakát kezdte marcangolni.

A fehér farkas megmerevedett, Ephre nézett - majd a férfi felé iramodott.

Eph nem szaladt el, és a kardját sem emelte fel. A farkas lefékezett mellette, fröcsögött a sár a lába alatt. Hófehér bundáján Palmer vére virított.

Eph felismerte a farkas tekintetét. Abraham Setrakiané volt, csakúgy, mint az állat hangja.

- Ahsudagu-wah.

Eph értetlenül csóválta meg a fejét. Ekkor egy óriási kéz nehezedett a vállára. Az arkangyal hangos szárnycsapkodások közepette felemelte a vörös földről. Alattuk összezsugorodott és megváltozott a táj. Egy nagy víztömeghez érve jobbra fordultak, és szigetek sűrűn álló csoportja fölött repültek el. Az arkangyal ereszkedni kezdett, és a sok ezer sziget egyike felé vette az irányt.

Egy kicsavarodott vas-és füstölgő acéldarabokkal teli, medenceszerű pusztaságon landoltak. A megpörkölődött romok között szakadt ruhák és égett papírfoszlányok hevertek; a jelekből ítélve a kis sziget egy katasztrófa epicentruma lehetett. Eph az arkangyalhoz fordult, de az időközben eltűnt - egy ajtó állt a helyén. Egy egyszerű ajtó, amely önmagában állt a keretében. Rajta fekete filctollal írt, kisgyerekkéztől származó felirat, amelyet sírkövek, csontvázak és keresztek képei díszítettek:

KI ITT BELÉPSZ,

HAGYJ FEL MINDEN REMÉNNYEL.

Eph jól ismerte ezt az ajtót. És a kézírást is. Lenyomta a kilincset, és átlépett a küszöbön.

Zack ágya. Rajta Eph naplója, de az elnyűtt borító helyett a füzetet elölről-hátulról is ezüstlapok fogták közre.

Eph leült az ágyra. A matrac ismerősen, megnyugtató nyikorgással süppedt be alatta. A férfi kinyitotta a naplót, amelynek kézzel írt, illusztrációkkal díszített pergamenlapjai az Occido Lumenből származtak.

Ennél is bámulatosabb volt azonban az a tény, hogy Eph könnyedén megértette a latin szavakat. Aztán észrevett egy halvány vízjelet, amely egy második szövegréteget fedett fel az első alatt.

Mindent értett. Hirtelen mindent megértett.

- Ahsudagu-wah.

Mintegy végszóra, a Mester lépett be a fal nélküli ajtón. Hátratolta az arcát elrejtő csuklyát, és ledobta magáról a ruháit; a nap fénye megperzselte és ropogósra sütötte a bőrét. Az arcát borító bőrréteg alatt férgek nyüzsögtek.

A Mester a könyvet akarta. Eph kezében ismét ezüstkarddá változott a toll. De ahelyett, hogy rátámadott volna a Mesterre, fogást váltott, és lefelé fordította a kardot - ahogy a Lumen parancsolta.

Amikor a Mester nekirontott, Eph a fekete földbe szúrta az ezüstkardot.

Az első lökés hullámként söpört végig a földön. Az ezt követő robbanás isteni erejű volt: a vakító tűzgömb nemcsak a Mestert pusztította el, hanem mindent körülötte - Eph csak állt, és meredten nézte a kezét: a kezet, ami ezt tette. Fiatal kéz volt nem az övé.

Megtapogatta az arcát. Már nem Eph volt.

Hanem Zack.

A TŰZ ÉBREDÉSE

Columbia Egyetem

Ébresztő Goodweather!

Eph a Született hangjára riadt. Felnyitotta a szemét. A földön feküdt, a Született pedig fölétornyosult.

Mi történt ?

A látomáshoz képest a valóság sokkolóan hatott. Az érzékek tobzódása után Eph nehezen viselte a sivárságot. Almában mintha a Lumen egyik illusztrációjába csöppent volna. Minden olyan valóságosnak tűnt.

Eph felült, és bosszúsan állapította meg, hogy fáj a feje. Az arca is sajgóit. Mr. Quinlan arca szokás szerint holtsápadtan világított fölötte.

Pislogni kezdett, hogy lerázza magáról a látomás hipnotikus utóhatását, amely ragadós méhlepényként tapadt rá.

- Láttam - szólalt meg.

Mit?

Eph egyre erősödő mennydörgést hallott elsuhanni a fejük fölött. A hang alapjaiban rengette meg az épületet. Egy helikopter.

Megtámadtak minket.

Mr. Quinlan felsegítette Ephet.

- Creem - mondta a férfi. - Ö árulta el a Mesternek, hol vagyunk. A Mester tudja, hogy nálunk van a Lumen - kapott a fejéhez.

Mr. Quinlan az ajtó felé fordult. Mozdulatlanul állt, mintha hallgatózna.

Elkapták Joaquint.

Eph halk lépteket hallott a távolból. Meztelen talpak. Vámpírok.

Mr. Quinlan karon ragadta Ephet, és talpra rántotta a férfit. Eph Mr. Quinlan vörös szemébe nézett, és eszébe jutott az álom vége - de rögtön el is hessegette magától a gondolatot, hogy minden erejével a fenyegetésre tudjon koncentrálni.

Kérem a tartalék kardot!

Eph teljesítette a kérést, majd — miután magához vette a naplóját és a vállára kanyarította a hátizsákját - követte Mr. Quinlant a folyosóra. Jobbra fordultak, lementek az alagsorba vezető lépcsőn, majd egy föld alatti folyosóra értek. Az átjárókat már ellepték a vámpírok. A zajokból tudták, hogy valami történt. Emberi kiáltások és kardcsörgés.

Eph kivonta a kardját, és bekapcsolta az elemlámpáját. Mr. Quinlan szélsebesen haladt előre, Eph alig bírt lépést tartani vele. Mr. Quinlan kilőtte magát, és mire Eph befordult a sarkon, elemlámpájának fénye két lefejezett vámpírra vetült.

Hátul.

Egy vámpír lépett elő az egyik oldalhelyiségből. Eph megpördült a tengelye körül, és mellkason szúrta a lényt. Miután az ezüst legyengítette a vérszopót, Eph kirántotta belőle a kardot, és fürgén nyakon döfte.

Mr. Quinlan rohanvást vetette bele magát a csatába, és még azelőtt lekaszabolta a vámpírokat, hogy azok egyáltalán rátámadhattak volna. így jutottak előre a föld alatti elmegyógyintézet átjáróiban. A Gus fluoreszkáló festékével megjelölt lépcsőn keresztül egy másik átjáróba jutottak, amely egy, a campusépület alagsorába vezető lépcsőben végződött.

A campus közepén, a könyvtár mögött léptek ki a matematika tanszék épületéből. Azonnal magukra vonták a megszálló vámpírok figyelmét, akik csapatostul rontottak rájuk, ügyet sem vetve az ezüstfegyverekre. Mr. Quinlan - villámgyors mozgásának és annak köszönhetően, hogy immunis volt a lények savszerű fehér vérével terjedő fertőző férgekre - háromszor annyi strigoit kaszabolt le, mint Eph.

Egy katonai helikopter közeledett a víz felől, és éles kanyart vett a campus épületei fölött. Eph látta a puskaállványt, bár az elméje először elhessegette magától a képet. Látta a kopasz vámpírfejet a hosszú cső mögött, aztán meghallotta a fegyverropogást, de csak akkor fogta fel igazán, mi történik, amikor a lövedékek már a járdán kopogtak, a lába mellett - sortűz alá vonták őket. Eph és Mr. Quinlan a legközelebbi épület párkánya alatt kerestek menedéket, miközben a helikopter újra ráfordult a célpontra.

Az ajtóhoz rohantak, hogy eltűnjenek szem elől, de nem léptek be az épületbe - odabent könnyen csapdába eshettek volna. Eph előhalászta az éjjellátó távcsövét, és amikor sietve a szeméhez emelte, látta, hogy több tucatnyi neonzöld vámpír élőhalott gladiátorként masírozik be az amfiteátrumszerű belső udvarba.

Mr. Quinlan a szokásosnál is dermedtebben állt mellette. Úgy meredt maga elé, mintha ő is észrevett volna valamit.

Itt a Mester.

- Mi? — nézett körül Eph. - Biztos a könyvért jött.

Nemcsak azért.

- Hol a könyv?

Azt csak Fet tudja.

- Maga nem?

Legutoljára a könyvtárban láttam. Amikor Fet egy pótkönyvet keresett helyette a hamisításhoz...

- Menjünk! - adta ki az utasítást Eph.

Mr. Quinlannek nem kellett kétszer mondani. A hatalmas, kupolatetős könyvtár ott magasodott előttük, a belső udvar elülső részén. Mr. Quinlan kirohant a párkány alól, és futás közben lekaszabolta az útjába kerülő vámpírokat. Eph utánaszaladt, közben látta, hogy a helikopter ezúttal jobb kéz felől közeledik. Levágtatott a lépcsőn, aztán egy másikon. A puska most már félautomatán szórta a lövedékeket. Gránitszilánkok csapódtak Eph lábszárának.

A helikopter lelassított, és lebegni kezdett a belső udvar fölött, hogy az orvlövész pontosabban tudjon célozni. Eph a könyvtár-épület két vastag csarnokoszlopa mögé rejtőzött, hogy nagyjából fedezékbe kerüljön a sortűz elől. Előtte egy vámpír egészen közel lopózott Mr. Quinlanhez, aki, jutalmul, a puszta kezével tépte le a lény fejét. Majd kitárta az ajtót Eph előtt, aki bemenekült az épületbe.

De félúton megtorpant. Érezte, hogy a Mester ott van a könyvtárban. Nem a szagokból vagy a rezgésekből, hanem a Mester nyomában támadt, furcsa ellenáramlatokat keltő légörvényből.

Mr. Quinlan elfutott mellette, és berontott az olvasóterembe.

- Fet! - kiáltotta el magát Eph. Mintha lepotyogó könyvek zaját hallotta volna a távolból. - Nóra!

Semmi válasz. Eph Mr. Quinlan után rohant, de közben végig maga előtt tartotta a kardját, hátha összetalálkozik a Mesterrel. Sehol sem látta Mr. Quinlant, ezért előhúzta az elemlámpáját, és bekapcsolta.

Mivel majdnem egy évig nem használták a könyvtárat, mindenen vastagon állt a por. Eph elemlámpája megvilágította a levegőben lebegő porszemeket. A férfi végigfuttatta a fénykort a könyvállványokon, és amikor egy nyílt területre ért, látta, hogy a porfüggöny szétválik, és valami villámgyorsan előtör mögüle. Ez a valami, a részecskék légörvényszerű átrendeződése, elképesztő sebességgel száguldott Eph felé.

Eph erős ütést érzett a tarkóján. Felnézett, és látta, hogy Mr. Quinlan hatalmas csapást mér a közeledő légvonatra. Nem találta el, de úgy helyezkedett, hogy kivédje a közelgő támadást. Az ütközés elsöprő erejű volt, ennek ellenére Mr. Quinlan meg tudta tartatni az egyensúlyát.

Eph mellett óriási robajjal leszakadt egy könyvespolc, és a vasalkatrészek a szőnyegpadlóba fúródtak. A Mester, aki egy pillanatra visszafogott a lendületből, láthatóvá vált, és visszapattant a polcról. Eph megpillantotta a sötét nagyúr arcát - egy másodperc is elég volt, hogy lássa a vadul vonagló férgeket a vámpír bőre alatt —, és nézte, hogyan próbálja összeszedni magát a lény.

Mr. Quinlan a klasszikus trükköt vetette be. Elhajolt a támadás elől, és a védtelen Ephhez csalogatta a Mestert, de csak azért, hogy elterelje a figyelmét. A Mester Ephfel egy időben jött rá a turpisságra. Eddig még nem sokan próbálták rászedni.

TE FATTYÚ!

A Mester őrjöngött. Felállt, és Mr. Quinlanre vetette magát. A kard miatt nem tudott maradandó sérülést okozni, ezért inkább átbújt Mr. Quinlan karja alatt, és a szemközti könyvállványnak taszította a Születettet.

Majd, akár egy elmosódott fekete folt, visszamenekült a rotundába.

Mr. Quinlan sietve feltápászkodott, és Ephet is talpra rántotta a szabad kezével. A Mester után futottak, aki Fetet kereste.

Eph sikoltást hallott. Rögtön felismerte Nóra hangját, és berohant az egyik oldalsó szobába. Megkereste Nórát a zseblámpájával. A helyiség túlsó vége felől vámpírok közeledtek: az egyikük a könyvespolc tetején állva tartotta sakkban Nórát, a másik kettő könyvekkel dobálta Fetet. Mr. Quinlan egy székről vetette rá magát a könyvek tetején egyensúlyozó vámpírra: az egyik kezével nyakon csípte a lényt, majd keresztülszúrta a kardjával, és magával rántotta az alsó polcra. Az így felszabadult Nóra a könyvhajigáló vámpírok nyomába eredt. Eph érezte a Mester jelenlétét, de hiába hadonászott a zseblámpájával. Tudta, a martalócokat csak elterelésképpen vetették be, ennek ellenére komoly veszélyt jelenthetnek. Végigszaladt a soron, és két újabb betolakodóval találta szemben magát, akik a távolabbi ajtón át érkeztek.

Eph megsuhogtatta a kardját, de a vérszopók nem álltak meg, hanem egyenesen rávetették magukat. Eph könnyedén lekaszabolta őket - már-már túl könnyedén. Csak azért küldték rá őket, hogy elvonják a figyelmét. Eph látta, hogy újabb vámpír rohan be az ajtón, de mielőtt nekitámadt volna, óvatosan hátralesett, hogy megnézze, mi történik Fet sorában.

Fet derekasan küzdött, és a karjával védte az arcát meg a szemét a záporozó könyvektől.

Eph megfordult, és még éppen időben sikerült kitérnie egy vámpír elől, akit rögtön torkon is szúrt. Újabb két vérszívó jelent meg az ajtóban. Eph már emelte a kardját, hogy lecsapjon rájuk, amikor erős ütést érzett a bal fülénél. Odairányította az elemlámpáját, és látta, hogy egy harmadik vámpír lovagló ülésben ül az állvány tetején, és könyvekkel dobálja. Eph megértette, hogy minél előbb ki kell szabadulnia az épületből.

Miközben a két öngyilkosjelölt strigoit is lekaszabolta, látta, hogy Mr. Quinlan vág át a helyiségen. Amaz lelökte a könyvhajigáló rémséget az állványról, de úgy, hogy az végigszánkázott a padlón - majd megmerevedett. Fet felé fordult, és Eph követte a pillantását.

Nézte, amint Fet széles pengéje kettéhasít egy őrjöngő vámpírt - ám ekkor a Mester ugrott le a rágcsálóirtó feje fölött magasodó állványról, és közvetlenül a férfi háta mögött landolt. Fet valahogy megérezte a Mester közelségét, mert hátrafordult, és megpróbálta felkoncolni a vámpírt. Ám a Mester elkapta Fet hátizsákját, és hatalmasat rántott rajta. A hátizsák Fet könyökéig csúszott, hátraszegezve a férfi karját.

Fet kiszabadíthatta volna magát, de akkor elveszti a hátizsákját. Mr. Quinlan leugrott a könyvállványról, és a Mester felé rohant. Miközben Fet hősiesen küzdött, a Mester elvágta a hátizsák párnázott vállpántját középső ujjának megvastagodott, éles karmával. Fet megfordult, és teljes erőbedobással a Mesterre meg a hátizsákra vetette magát. A Mester azonban elkapta, és - mintha csak egy könyvet tartana a kezében - könnyedén Mr. Quinlan felé taszította.

Az ütközés hatalmas erejű volt, és nagyon hangos.

Eph látta, hogy a hátizsák továbbra is a Mesternél van. Most Nóra penderült a Mester elé a másik sorból, karddal a kezében. A Mesterrel és Ephfel ellentétben nem láthatta, hogy a háta mögött két nőstény vámpír szalad végig a könyvállvány tetején.

Eph ráüvöltött Nórára, de a nő transzban volt. A Mester mormolása ringatta ebbe az állapotba. Eph másodszor is elkiáltotta magát, és kardját előreszegezve rontott rá a Mesterre.

A Mestert nem érte váratlanul Eph támadása - a mozdulata azonban igen. Eph ugyanis nem a Mester testét vette célba, hanem a hátizsák szétroncsolt vállpántját, amely szabadon himbálózott a Mester markában. A férfi a Lument akarta. Elvágta a lelógó pántot, és a hátizsák a könyvtár padlójára zuhant. Eph hatalmas lendülettel futott el a félreugró Mester mellett - és ennyi elég is volt, hogy Nóra felébredjen a transzból. A nő hátrafordult, és meglátta a támadásra készülő strigoikat a feje fölött. A vérszopók dühösen öltögették rá a csápjukat, de Nóra ezüstkardja sakkban tartotta őket.

A Mester mély undorral nézett Ephre. Eph kibillent az egyensúlyából, és ezzel védtelenné vált - de időközben Mr. Quinlannek sikerült összeszednie magát. A Mester felkapta a könyvekkel teli hátizsákot, és a hátsó ajtó felé rohant.

Mr. Quinlan talpra ugrott. A Született Ephre pillantott, majd megfordult, és a Mester után szaladt. Nem volt más választása. Vissza kellett szereznie a könyvet.

Gus lekaszabolta az alagsorból támadó vérszopót, és mielőtt a lény összeesett volna, még egyszer lesújtott rá a kardjával. Majd felszaladt a tanterembe Joaquinhoz, és látta, hogy a barátja az egyik pad tetején fekszik, feje alatt egy összehajtogatott takaróval. Elvileg aludnia kellett volna, ehelyett azonban nyitott szemmel feküdt, és a plafonra szegezte a tekintetét.

Gus rögtön tudta, mi történt. Nem voltak nyilvánvaló tünetek - az még túl korai lett volna -, de Gus elismerte, hogy Mr. Quinlannek igaza volt. A bakteriális fertőzés, a gyógyszerek és a vámpírmarás mély kábulatba sodorta Joaquint.

- Adios!

Gus végzett Joaquinnal. Fürgén lesújtott rá a kardjával, aztán elborzadva meredt az istentelen káoszra, amíg az épületből hallatszó zajok ismét csatába nem szólították.

A helikopter visszatért. Gus fegyverropogást hallott, és úgy döntött, kimegy az épület elé. Előtte azonban visszaszaladt a föld alatti átjáróba. Közben megtámadott és lekaszabolt két vámpírt, akik - szerencsétlenségükre - az útjába kerültek a fegyverszoba felé menet. Gus az összes akkumulátort letépte a töltőjéről, és a lámpáival meg az éjjellátó távcsöveivel együtt egy táskába hajigálta őket.

Egyedül volt - teljesen egyedül. És a búvóhelye is felrobbant. Szabad kezére szíjazta a Luma lámpát, előreszegezte a kardját, és már indult is, hogy kicsinálja a vérszopókat.

Eph a lépcső felé indult, a kijáratot kereste. Minél előbb ki akart jutni az épületből.

Az ajtó egy rakodóterületre és a nedves és hűvös éjszakára nyílt. Eph bekapcsolta az elemlámpáját, hogy könnyebben tudjon tájékozódni. Egyelőre nem látott vámpírokat a közelben. A helikopter valahol a könyvtár túloldalán lehetett, a belső udvar fölött. Eph a szerelőműhely felé indult, ahol Gus a nagyobb fegyvereit tartotta. A vámpírok hatalmas fölényben voltak, és a kézitusa is a Mesternek kedvezett. A csapatnak tűzerőre volt szüksége.

Miközben Eph, aki minden irányból védtelen volt, épülettől épületig szaladt, észrevette, hogy egy lény rohan végig a campus épületeinek tetején. Valaki követte. Eph csak fél szemmel látta a körvonalait, de ennyi is elég volt. Pontosan tudta, ki az illető.

Ahogy közelebb ért a műhelyhez, látta, hogy fény szűrődik ki odabentről. A fény lámpát jelentett, a lámpa pedig embert. Eph a bejárathoz szaladt, és nyitva találta a műhely ajtaját. Egy jármű díszes ezüst hűtőrácsát pillantotta meg. Creem sárga Hummere lapult odabent.

Eph azt hitte, hogy Creem már rég elment. Amikor befordult a sarkon, Creem összetéveszthetetlen hordó alakú árnyékát vette észre, amint szerszámokat és akkumulátorokat pakol a jármű hátuljába.

Eph gyorsan, de hangtalanul mozgott, remélve, hogy így meglepheti a nagydarab férfit. De Creem szemfüles volt: valami azt súgta neki, hogy forduljon hátra, és így rögtön lefülelte Ephet. Megragadta Eph csuklóját, mozgásképtelenné téve a férfi kardot szorongató karját, majd a Hummer oldalához vágta Ephet.

Creem olyan közel hajolt Eph arcához, hogy Eph érezte a kutyaeledel szagát a kolumbiai leheletén és látta az ezüstfogak közé szorult morzsákat.

- Azt hittétek, hogy néhány álomvilágban élő faszfej legyőzhet egy kibaszott olvasójeggyel?

Creem hátralendítette ökölbe szorított, ezüsttel díszített lapátkezét. De mielőtt behúzhatott volna Ephnek, egy vékony alak rontott rá a kocsi mögül, hátracsavarta a karját, és a műhely hátuljába vonszolta.

Eph köhögve kapkodott levegő után. Creem a műhely sötétjében próbálta elhessegetni magától a betolakodót. Eph megkereste az elemlámpáját, és bekapcsolta.

Egy vámpír volt: acsarkodva küzdött Creemmel, aki kizárólag az ujjait díszítő csicsás vámpírölő ékszernek és a nyakában lógó vastag ezüstláncoknak köszönhette, hogy nem esett nagyobb baja. A vérszívó sziszegve rohangált körbe-körbe, majd hosszú karmával felhasította Creem combját, olyan elviselhetetlen fájdalmat okozva ezzel, hogy a nehézsúlyú férfi összeesett.

Eph a vámpír arcára irányította az elemlámpát. Kelly volt az. Azért mentette meg Ephet Creemtől, mert magának akarta a férfit. Az elemlámpa fénye rögtön eszébe juttatta, miért is jött. Vicsorogni kezdett, majd sorsára hagyta a sebesült Creemet, és Ephre vetette magát.

Eph hiába tapogatta körbe a cementpadlót, sehol sem találta a kardját. A hátizsákjába nyúlt, hogy előhúzza a tartalék kardot, de aztán eszébe jutott, hogy az Mr. Quinlannél van.

Nem volt fegyvere. Hátrálni kezdett, remélve, hogy előbb-utóbb belebotlik a kardjába, de hiába.

Kelly összegörnyedve közeledett felé, vámpírarcán várakozó vigyor suhant át. Végre megkaparinthatja Drága Egyetlenét.

Ám hirtelen rémület ült ki a vonásaira, és összeszűkült szemmel nézett el Eph mellett.

Megérkezett Mr. Quinlan. A Született Eph mellé lépett, kezében a fehér vértől csöpögő ezüstkardjával.

Kelly vadul sziszegni kezdett, a teste úgy feszült meg, mint aki bármelyik pillanatban eliramodhat. Eph nem tudta, milyen szavakat vagy hangokat ültethetett el a Született Kelly agyába, de sikerült megzavarnia és felingerelnie a vámpírt. Eph Mr. Quinlan másik kezére pillantott, de nem látta Fet hátizsákját. A könyv eltűnt.

A Hummer ajtajánál álló Eph megpillantotta az automata fegyvereket, amelyeket Gus adott el Creemnek. Miközben a Született sakkban tartotta Kellyt, Eph bemászott a kocsiba, és a vállára vetette a legközelebbi fegyvert. Kiugrott a kocsiból, és Mr. Quinlan mellett Kellyre lőtt. A gépfegyver hirtelen életre kelt a kezei között.

Az első sorozat mellé ment. Kelly eliramodott, és felpattant a Hummer tetejére, hogy elkerülje a lövéseket. Eph gyorsan megkerülte a kocsit, vaktában Kellyre célzott, majd tüzet nyitott a vámpírra, aki fürgén felszaladt az épület falán, majd eltűnt a tetőn.

Eph azonnal visszament a műhely hátuljába, ahol az időközben feltápászkodott Creem a Hummere felé sántikált. Eph mellé lépett, és a bandavezér tekintélyes mellkasához nyomta az átforrósodott fegyvert.

- Ez meg mi a franc volt? - üvöltötte Creem, vérfoltos, felhasított nadrágszárára nézve. - Hány vérszopó üldöz téged?

- Mi történt? - fordult Eph Mr. Quinlanhez.

A Mester. Elmenekült. Messzire.

- A Lumennel.

Fet és Nóra lihegve rontott be a műhelybe.

-Tartsa szemmel ezt az alakot! - mondta Eph Mr. Quinlannek, azzal kirohant, hogy lekaszabolja a támadókat. De egyet sem látott.

Odabent Fet vérférgeket keresett Nóra testén. Mindketten rémülten ziháltak, annyira kifárasztotta őket a harc meg a menekülés.

- El kell tűnnünk innen - lihegte Fet.

- A Mester ellopta a Lument — mondta Eph.

- Mindenki jól van? - kérdezte Nóra, amikor meglátta Creemet Mr. Quinlan oldalán. - Hol van Gus?

- Nem hallottátok? - szólt közbe Eph. - A Mester megkaparintotta a könyvet. Elvitte. Végünk.

Nóra mosolyogva nézett Fetre. Fet körözni kezdett az ujjával, majd megfordult, hogy Eph ki tudja cipzárazni a hátizsákját. Eph egy újságpapírba tekert csomagot húzott elő a hátizsákból. Kibontotta.

Az ezüstfedél nélküli Lumen volt benne.

- A Mester a Gutenberg-bibliát vitte el - közölte Fet. Inkább a saját agyafúrtsága késztette mosolyra, mint a szerencsés végkimenetel.

Eph végigtapogatta a könyvet, hogy meggyőződjön róla, az eredeti Lument tartja a kezében. Megerősítést várva nézett Mr. Quinlanre.

- A Mester pipa lesz - jegyezte meg Nóra.

- Á, egész jó kis hamisítványt kapott - mondta Fet. - Szerintem örülni fog neki...

- Ó, a francba! - kiáltott fel Eph. - Mennünk kell - nézett Mr. Quinlanre. - Most.

Mr. Quinlan megragadta Creem vastag nyakát.

- Mi folyik itt? - kérdezte Nóra, aki nem értette, miért bánik ilyen durván Mr. Quinlan Creemmel.

- Creem szabadította ránk a Mestert - válaszolta Eph. Azzal a hústoronyra fogta a fegyverét. - De aztán meggondolta magát. Átállt hozzánk. El fog vezetni minket a fegyverraktárba, hogy megszerezhessük a detonátort. De először a bombát kell elhoznunk.

Fet visszacsomagolta a Lument, és Nóra hátizsákjába süllyesztette.

- Odaviszlek titeket.

Eph a volánhoz ült, és a széles műszerfalra helyezte a gépfegyvert.

- Akkor indulás.

- Várj! - huppant le Fet az anyósülésre. - Először keressük meg Gust!

A többiek is beugrottak a kocsiba, és Eph beindította a motort. A fényszórók csóvája két vámpírt világított meg.

- Kapaszkodjatok!

Eph padlógázzal indult a meglepett strigoik felé. Egyenesen keresztülhajtott rajtuk. A lények szétporladtak az ezüst hűtőráccsal való érintkezés után. Eph balra rántotta a kormányt, letért az útról, átvágott a sáros gyepen, legurult két lépcsőfokon, és a campus gyalogösvényén folytatta az útját. Fet magához vette a gépfegyvert, leengedte az ablakot, és félig kihajolt rajta. Sortüzet nyitott a feléjük tartó strigoikra..

Eph jobbra fordult az egyik nagyobb egyetemi épület mellett, és elsodort egy régi biciklirácsot. Amikor meglátta a könyvtár hátulját, ellőtt a kiszáradt szökőkút mellett, és leterített két csellengő vámpírt. Ahogy megkerülte a könyvtárat, észrevette, hogy egy helikopter lebeg a belső udvar fölött.

A helikopter úgy elvonta a figyelmét, hogy csak későn vette észre az eléjük kerülő széles kőlépcsőt.

- Vigyázat! — kiáltotta oda az ablakon kilógó Fetnek és Nórának, aki a fegyverek között kotorászott a hátsó ülésen.

A Hummer hatalmasat zökkent, és úgy zötyögött le a lépcsőn, mint egy negyvenöt fokban megdöntött mosódeszkáról letotyogó sárga teknős. A jármű belseje olyan erősen rázkódott, hogy Eph beverte a fejét a tetőbe. Egy utolsó zökkenés után Eph élesen balra kanyarodott, és a filozófia tanszék előtt álló Gondolkodó szobra meg a lebegő helikopter felé vette az irányt.

- Ott van! - kiáltott fel Fet. A Luma lámpát szorongató Gus előlépett a szobor mögül, ahová a sortűz elől bújt. A helikopter a Hummer felé fordult. Fet felemelte a fegyvert, és fél kézzel rálőtt a repülő járműre, miközben a másik kezével szorosan kapaszkodott a Hummer tetejébe. Eph a szobor felé célzott, és agyonlőtte a Gus háta mögé settenkedő vámpírt.

Fet fegyvere kiürült. A férfi a kocsi belsejébe húzódott a lövések elől. A sortűz épphogy elkerülte a Hummert. Gus odafutott hozzájuk, és amikor látta, hogy Eph ül a volán mögött, gyorsan benyúlt a háta mögé.

- Adj egyet! - utasította Nórát.

Nóra engedelmeskedett, és Gus a vállához emelte a gépfegyvert. Rálőtt a fölötte köröző helikopterre - először egyetlen lövedéket, majd rövid sorozatokat küldve a célpontra.

A viszontválasz elmaradt, és Eph látta, hogy a helikopter hátrébb húzódik, gyorsan megfordul, majd orrát megdöntve elrepül az ellenkező irányba. De már későn. Gus eltalálta a pilótát, aki kezével a botkormányt szorongatva, ernyedten csuklott össze.

A helikopter megállt és zuhanni kezdett, végül az oldalára fordulva landolt a belső udvaron, maga alá gyűrve egy vámpírt.

- Dögölj meg! - kiáltotta Gus.

A helikopter kigyulladt. Egyszer csak egy lángoló vámpír mászott elő a roncsok közül, és a csapat felé indult.

Gus egyetlen fejlövéssel leterítette.

- Szállj be! - üvöltötte túl Eph a füle csengését.

Gus a járműre nézett, látszott rajta, hogy nem akar engedelmeskedni Ephnek, nem akarja, hogy más mondja meg neki, mit csináljon. Itt akart maradni, hogy az összes vérszopót lekaszabolja, aki csak a területére merészkedett.

Ekkor vette észre, hogy Nóra Creem nyakához szorítja a puskája csövét. Ezen meglepődött.

- Mi folyik itt? - kérdezte.

Nóra kirúgta az ajtót.

- Szállj már be!

Fet először kelet, majd dél, aztán megint kelet és a vízpart felé irányította Ephet. Nem láttak helikoptereket; semmi jel nem utalt arra, hogy követnék őket. A kanárisárga Hummer egy kissé feltűnő jelenség volt, de nem maradt idejük járművet cserélni. Fet megmutatta Ephnek, hol parkoljon le: egy elhagyatott építkezésen hagyták a kocsit.

A kompkikötőhöz siettek. Fet már korábban kinézett magának egy vontatóhajót, vészhelyzet esetére.

- Azt hiszem, ennyi - lépett Fet a kormány mögé, miután felszálltak a fedélzetre, és a hajó elindult az East Riveren.

Eph leváltotta Nórát, aki eddig Creem fölött őrködött.

- Engem is beavatnátok? - szólalt meg Gus.

- Creem lepaktált a Mesterrel - mondta Nóra. - Elárulta neki, hol vagyunk. Ő hozta a nyakunkra a bajt.

Gus Creemhez lépett, aki görcsösen kapaszkodott a ringatózó hajó oldalába.

- Igaz ez?

Creem rávillantotta ezüstfogait. Nem félt, inkább büszke volt arra, amit tett.

- Üzletet kötöttem, mexikói. Méghozzá előnyöset.

- Te szabadítottad rá a vérszopókat a búvóhelyemre? Meg Joaquinra? - billentette oldalra a fejét Gus, egészen közel hajolva Creem arcához. Majdnem szétrobbant a dühtől. - Az árulókat felakasztják, szarházi. Vagy falhoz állítják.

- Közlöm veled, hombre, hogy nemcsak én voltam benne a buliban.

Creem vigyorogva fordult Eph felé. A többiek követték a pillantását.

- Lemaradtunk valamiről? - kérdezte Gus.

- A Mester az anyádon keresztül próbált megkörnyékezni -felelte Eph. - Alkut ajánlott, hogy visszakapjam a fiamat. És én voltam olyan őrült vagy gyáva, hogy elgondolkodjam az ajánlatán.

Hívjátok, aminek akarjátok. Nem... nem adtam egyértelmű választ. Most már tudom, hogy hiba volt, de...

- Vagyis a nagy terved - mondta Gus -, a zseniális ötleted, hogy dobjuk be a könyvet csalinak... nem volt minden érdek nélküli.

- De az volt. Mármint ha bevált volna. Mindkét oldalt kijátszottam. Kétségbe voltam esve.

- Mindannyian kétségbe vagyunk esve - felelte Gus. - Mégsem szúrjuk hátba a társainkat.

- Én nem titkolok semmit. Tudtam, hogy erkölcsileg kifogásolható, amit teszek. Ennek ellenére fontolóra vettem az ajánlatot.

Gus az ezüstkésével támadt Ephre. Mr. Quinlan az utolsó pillanatban a mexikói előtt termett, és határozottan a mellkasához nyomta a tenyerét.

- Engedj! Hadd nyírjam ki! - mondta neki Gus.

Goodweather még nem fejezte be.

Eph megpróbálta megőrizni az egyensúlyát az imbolygó hajón, miközben a távolban feltűnt a Roosevelt Island világítótornya.

- Tudom, hol van a Fekete Föld.

- Süket duma! - meredt rá dühösen Gus Mr. Quinlan mögül.

- Láttam - mondta Eph. - Creem leütött, és látomásom volt.

- Megint álmodtál valamit? - kérdezte Gus. - Ez tényleg begolyózott! Ez a fickó nem normális!

Eph maga is belátta, hogy őrültségnek hangzik, amit mond. Nem tudta, hogyan győzze meg a többieket.

- Inkább... kinyilatkoztatásnak nevezném.

- Az egyik percben még áruló, a másikban próféta, vazze’! -kakaskodott Gus.

- Figyeljetek! Tudom, hogy hülyén hangzik. De én láttam. Egy arkangyal jelent meg előttem...

- Ó, hogy az a...!- dühöngött Gus.

- .. .ezüst szárnya volt.

Gus megint rá akarta vetni magát Ephre. Mr. Quinlan avatkozott közbe - csakhogy Gus ezúttal a Születettnek sem engedelmeskedett. Mr. Quinlan kicsavarta a kést Gus kezéből - közben majdnem szétroppantotta a mexikói csontjait —, majd kettétörte a kést, és a tengerbe hajította a darabjait.

A fájós kezét markolászó Gus úgy oldalgott el Mr. Quinlan mellől, mint egy kivert kutya.

- Rohadjon meg az agyament dolgaival együtt!

Kétségek gyötörték, mint Jákobot... mint minden vezért, aki valaha létezett. Nem a hit az, ami naggyá teszi az igazi vezéreket. Hanem a kétely. És az, hogy végül túl tudnak lépni rajta.

- Az arkangyal... megmutatta... - magyarázta Eph. - Elvitt oda.

- Hova? - szólt közbe Nóra. - A keresett helyre? Hol van?

Eph attól tartott, a látomás emléke időközben ugyanúgy elhalványodott, mint az álmai. De az szinte beleégett a tudatába. Eph azonban nem akart minden részletet kiteregetni.

- Egy szigeten van. Amit további szigetek vesznek körül.

- Egy szigeten? Hol?

- A közelben... de még utána kell néznem a könyvben. Most már biztos vagyok benne, hogy meg tudom fejteni a szöveget.

- Rendben! - kiáltott fel Gus. - Hozzátok ide neki a könyvet! Azt, amit oda akart adni a Mesternek! Adjátok oda neki! Lehet, hogy Quinlan is benne van a buliban.

Mr. Quinlan ügyet sem vetett Gus vádaskodására.

Nóra leintette Gust.

- Miért vagy olyan biztos ebben?

Eph nem tudott mit mondani.

- Csak.

- Szóval azt mondod, hogy egy sziget - lépett oda hozzá Nóra. - De miért? Miért pont neked árulták el?

- A sorsunk, még az angyaloké is, töredékekből áll össze. Az Occido Lumen olyan kinyilatkoztatásokat tartalmaz, amelyeknek a legtöbb ember nem tulajdonított nagy jelentőséget. A próféták látomásaiban jelentek meg, és agyagtáblákra vésték őket, amelyek aztán elvesztek. Mindig is így volt: a jelek, az isteni bölcsesség darabkái valószerűtlen módon jutnak el hozzánk: látomások, álmok, ómenek formájában. Isten elküldi az üzenetet, de az már rajtunk múlik, hogy megfejtjük-e.

- Ugye, tisztában vagy vele, hogy arra kérsz minket, higgyük el, hogy amit álmodtál, az igaz? - kérdezte Nóra. - Azok után, hogy az előbb vallottad be, félre akartál vezetni minket.

- Bebizonyítom, hogy igaz - felelte Eph. - Tudom, hogy nem bíztok bennem, pedig muszáj. Nem tudom, hogyan... de azt hiszem, meg tudlak menteni titeket. Az egész világot meg tudom menteni. Zacket is beleértve. Örökre elpusztítom a Mestert.

- Te begolyóztál, vázze’ — mondta Gus. — Régen csak simán szarházi voltál, de most már be is diliztél! Fogadok, hogy Joaquin bogyóiból is bekaptál pár szemet. Jössz itt nekünk a drogos álmaiddal! A doki szétkábítózta az agyát. Rájött a roham. És még elvárja, hogy úgy táncoljunk, ahogy ő fütyül? Azok után, hogy angyalok jelentek meg álmában? - emelte égnek a karját.

- Ha hisztek neki, akkor ti is ugyanolyan gyagyásak vagytok, mint ő!

Igazat mond. Jobban mondva, az ő szempontjából ez az igazság.

- Ez azt jelenti, hogy hihetünk neki? - meredt rá Gus Mr. Quinlanre.

- Én elhiszem, amit mond - szólalt meg Fet. Eph egészen meghatódott Vaszilij nagylelkűsége láttán. - Én azt mondom, hogy az az üstökös az égen neki szólt. Nem véletlenül álmodta, amit álmodott.

Nóra úgy nézett Ephre, mint egy idegenre. Ügy érezte, minden kapcsolat megszűnt közöttük. Eph látta ezt. Ugyanolyan tárgy volt a nő szemében, mint a Lumen.

- Szerintem hallgassuk meg!

Belvedere-kastély

Zack a hópárduc kifutójában ült a nagy sziklán, egy kiszáradt fa ágai alatt. Érezte, hogy valami készül. Valami fura dolog. A kastély olyan hűen tükrözte a Mester hangulatát, ahogy a meteorológiai eszközök reagálnak a hőmérséklet és a légnyomás változásaira. Valami volt a levegőben. Zack nem tudta, mi az, de érezte.

A puska az ölében hevert. A fiú arra gondolt, vajon kell-e még használnia a fegyvert. A hópárducra gondolt, amely egykor ennek a területnek az ura volt. Hiányzott neki a kedvence, a barátja, bár, bizonyos értelemben, az állat most is vele volt. A lelkében.

Zack mozgolódást vett észre a drótkerítés mögött. Az állatkertnek két éve nem volt látogatója. A fiú a puska távcsövével próbálta beazonosítani a betolakodót.

Az anyja volt, és egyenesen felé szaladt. Lerítt róla, hogy nagyon izgatott. Amikor a kifutóhoz érve meglátta Zacket, lelassított. Három véreb ugrándozott a nyomában, mint az etetésre váró kiskutyák.

Most ezek a vak vámpírok voltak a gyerekei. Nem Zack. Zack hirtelen úgy érezte, nem az anyja változott meg - azzal, hogy egy vámpír alakját öltötte magára és eltávozott az élők sorából -, hanem ő lépte át a normális létezés határait. Az anyjához képest ő számított halottnak, hiszen egy emlék volt csupán, amelyre az anyja már nem tudott visszaemlékezni, és amely kísértetként lengte be a régi házat. Zack volt a csodabogár. A különc.

Amikor a vámpír megjelent a puska távcsövében, Zack egy pillanatra a ravaszra helyezte a mutatóujját. De aztán leengedte a fegyvert.

A hátsó etetőajtón át hagyta el a kifutót, és odament az anyjához. Csupán apró jelek utaltak rá, hogy a vámpír izgatott. Az ernyedten lógó karja, a szétterpesztett ujjai. Zack eltűnődött, vajon hol járhatott az anyja. És hova ment, amikor a Mester elküldte? Zack volt az utolsó élő Drága Egyetlené - akkor meg ki után koslatott? És mi ez a hirtelen felfordulás?

A nőstény szeme vörösen izzott. Sarkon fordult, és futásnak eredt. A tekintetével jelzett a vérebeknek, hogy kövessék. Zack is utána indult, oldalán a puskával. Amikor kiértek az állatkertből, egy nagy csapat vámpír - a Mester kastélyát körülvevő sokaság egy része - vágtázott végig a fák között a park széle felé.

Valami történt. A Mester Zacket is magához rendelte.

Roosevelt Island

Eph és Nóra a hajón várakozott, a Roosevelt Island Queens felőli oldalán, a Lighthouse Park legészakibb pontján. Creem hátulról figyelte őket meg a fegyvereiket. Az East River túloldalán Eph egy helikopter reflektorait vette észre a Central Park környéki épületek között.

- Mi lesz most? - kérdezte Nóra a kapucnija alól. - Te tudod?

- Nem - felelte Eph.

- Ugye, sikerülni fog?

- Nem tudom.

- Miért nem mondod, hogy igen? Adj egy kis erőt! Hitesd el velem, hogy sikerülni fog!

- Szerintem nem lesz gond.

Nóra megnyugodott a férfi hangjának hallatán.

- Vele mi legyen? - kérdezte a nő Creemre sandítva.

- Creem szépen együttműködik velünk. Elvezet minket a fegyverraktárhoz.

Creem bosszúsan szisszent fel.

- Van más választása? - kérdezte Eph.

- Van más választásunk? - visszhangozta Nóra. - Gus bunkerét felrobbantották. A te búvóhelyedet is. Creem most már Fet rejtekhelyét is ismeri.

- Elfogytak a lehetőségeink - mondta Eph. - Igaz, egész idő alatt csak két lehetőség közül választhattunk.

- Éspedig?

- Megszökni vagy harcolni.

- Vagy feláldozni magunkat - tette hozzá Nóra.

Eph nézte, ahogy a helikopter ismét felemelkedik a levegőbe, és észak felé kanyarodik Manhattan fölött. A sötétség nem rejti el őket a vámpírtekintetek elől. A visszafelé út veszélyes lehet.

Hangok. Gus és Fet. Eph látta, hogy Mr. Quinlan is velük van, és egy vitorlavászonba bugyolált hordóra emlékeztető valamit cipel a karjában.

Gus mászott fel elsőként a hajóra.

- Nem próbálkoztak semmivel? - kérdezte Nórától.

Nóra nemet intett a fejével. Eph csak ekkor jött rá, hogy a nő mindkettejüket szemmel tartotta, nehogy ő meg Creem elhajózzanak, és a szigeten hagyják a többieket. Nórát kínosan érintette, hogy Gus Eph tudtára adta a dolgot.

Amikor Mr. Quinlan a fedélzetre lépett a csomaggal, a hajó megbillent a súlya alatt. Mégis könnyedén tette le a bombát a padlóra, megmutatva hatalmas erejét.

- Na, lássuk a medvét! - mondta Gus.

- Majd ha odaértünk - felelte Fet, és a kormányfőikébe sietett. - Nem akarom, hogy elázzon. És ha be akarunk jutni a katonai raktárba, napkeltére oda kell érnünk.

Gus leült a földre, és a hajó oldalának vetette a hátát. Szemmel láthatóan nem zavarta, hogy minden csupa víz. Úgy helyezkedett a fegyverével, hogy Creemet és Ephet is szemmel tudja tartani.

Miután megérkeztek a mólóhoz, Mr. Quinlan Creem sárga Hummeréhez vitte a bombát. A tölgyfa urnákat már előzőleg megtöltötték.

Fet vezetett, északi irányban haladt a George Washingtoniad felé. Eph aggódott, nehogy úttorlaszba ütközzenek, de aztán rájött, hogy a Mester még most sem tudja, merre tartanak. Hacsak. ..

Eph Creemhez fordult, aki szorosan összekötözve ült a hátsó ülésen.

- Szóltál a Mesternek a bombáról?

Creem rámeredt, azt latolgatta, megmondja-e az igazat.

Nem.

Creem bosszúsan nézett Mr. Quinlanre, ezzel is megerősítve a Született válaszát.

Nem futottak bele úttorlaszba. Lehajtottak a hídról, és a táblákat követve nyugatnak indultak, a 80-as autópálya felé. Eph kissé behorpasztotta Creem ezüst hűtőrácsát, miközben eltakarított néhány autót az útból, de ezen kívül semmi sem tartóztatta fel őket. Amikor megálltak egy kereszteződésben, hogy kitalálják, merre menjenek, Creem megpróbálta kicsavarni a fegyvert Nóra kezéből. De óriási teste miatt nehezen mozgott, ezért nemcsak a Hummer, hanem a kolumbiai ezüst hűtőrácsa is behorpadt, miután összetalálkozott Mr. Quinlan könyökével.

Ha egyenesen haladtak volna, a Mester azonnal rájön, hol vannak. De a folyó és az a tény, hogy a vámpírok önállóan nem tudnak átkelni a mozgó vízen, lelassította a Mester csatlósait, vagy akár magát a Mestert. Így a csapatnak csak a jerseyi vámpírok miatt kellett aggódnia.

A Hummer zabálta a gázolajat, és az üzemanyagszint-jelző mutatója már nagyon alacsonyan állt. Ráadásul az idővel is versenyt kellett futniuk, hogy napkeltére, amikor a vámpírok nyugovóra térnek, odaérjenek a fegyverraktárhoz. Mr. Quinlan gondoskodott róla, hogy Creem pontosan útba igazítsa őket.

Lekanyarodtak az autópályáról, és elindultak Picatinny irányába. Az óriási katonai létesítmény mind a kétezer-ötszáz hektárját kerítés védte. Creem azt mondta, parkoljanak le az erdőben, és az utolsó egy kilométert gyalog tegyék meg a mocsáron keresztül.

- Arra már nincs idő - mondta Fet. A Hummer tankja már majdnem üres volt. - Hol a bejárat?

- Mikor fog kivilágosodni? - kérdezte Nóra.

- Mindjárt. De nem várhatunk tovább. - Fet leengedte az Eph felőli ablakot, és a gépfegyverre mutatott. - Készüljetek!

A Hummer egyenesen a kapu felé tartott, amelyen a következő felirat állt: PICATINNY FEGYVERRAKTÁR - FEGYVERZETI ÉS LŐSZERELLÁTÁSI EGYESÍTETT KIVÁLÓSÁGI KÖZPONT, majd elhaladtak egy LÁTOGATÓK ELLENŐRZÉSE jelzésű épület előtt. Vámpírok léptek elő az őrállásból, de Fet elvakította őket a fényszórókkal, majd földbe döngölte őket az ezüst hűtőráccsal. A vérszopók úgy pukkadtak szét, mint a tejjel töltött madárijesztők. Az anyósülésen ülő Eph a gépfegyverét az ablakon kidugva lövöldözött azokra, akik elkerülték a hűtőrács szórását.

Eph tudta, hogy a vámpírok jelezni fogják a Mesternek hogy merre jár, de a csapat a közelgő hajnal miatt - ami már kezdett felderengeni a feketén gomolygó felhők fölött - akár több órányi előnyre is szert tehetett.

Ez nem vonatkozott az emberi őrökre, akik azután bújtak elő a látogatói ellenőrzés épületéből, hogy a Hummer továbbindult. A szolgálati járműveik felé rohantak, miközben Fet bekanyarodott, és végigszáguldott a kisvárosra emlékeztető terepen. Creem a kutatóközpont felé mutatott, tudomása szerint ott voltak a detonátorok és a biztosítékok.

- Itt van! - mondta, amikor megérkeztek az alacsony, felirat nélküli épületek elé. A Hummer köhögni és akadozni kezdett, ezért Fet az oldalsó parkolóhoz kanyarodott, és leállította a motort. Kiugrottak a kocsiból. Mr. Quinlan úgy emelte ki a testes Creemet az ülésről, mint egy zsák szennyes ruhát, majd a félig zárt parkolóba lökte a Hummert. Mialatt a többiek, Creemet kivéve, felfegyverkeztek, kivette az atombombát a csomagtartóból.

A kutatás-fejlesztési részleg raktárának ajtaja nem volt bezárva. A jelek szerint már régóta senki sem tette be a lábát. Bár égtek a lámpák, a raktár és a polcok olyan kifosztottnak tűntek, mint egy kiárusítás után. Az összes halálos fegyvert eltüntették, de a nem halálos eszközök és azok alkatrészei egymás mellé téve sorakoztak a tervező-és íróasztalokon.

- Mit keresünk? - kérdezte Eph.

Mr. Quinlan letette a csomagot. Fet lehúzta róla a ponyvát. A bomba úgy nézett ki, mint egy kisebb hordó: a fekete henger oldalát és tetejét szíjak fogták körbe. Rajtuk orosz felirat. Egy drótcsomó lógott le a henger tetejéről.

- Ez az? - kérdezte Gus.

Eph szemügyre vette a fedélből kiálló vastag, sodrott drótköteget.

- Biztos, hogy működik? — kérdezte Fettől.

- Nem lehetünk száz százalékig biztosak benne, amíg meg nem látjuk a gombafelhőt az égen - felelte a rágcsálóirtó. - Egy kilotonna a hatóereje, ez a többi atombombához képest kicsi, de nekünk bőven megfelel. Alacsony teljesítményű, maghasadásos. Az elsütő szerkezetet plutóniumdarabok alkotják. Egy kilométeres körzetben mindent letarol.

- Ha fel tudjuk robbantani — mondta Gus. - Mennyire kompatibilisek egymással az orosz és az amerikai alkatrészek?

- Implóziós bomba. Kis golyócskák formájában löki a mag felé a plutóniumot. Odabent minden rendben. Már csak szereznünk kell valamit, ami beindítja a lökéshullámot.

- Egy időzítőt - mondta Nóra.

- Pontosan - válaszolta Fet.

- Igyekeznünk kell. Nincs sok időnk. - Nóra Gusra nézett. -Tudsz szerezni egy másik járgányt? Esetleg kettőt.

Gus bólintott.

- Izzítsátok be a bombát, én meg beizzítok egy-két verdát.

- Most már csak egy teendőnk maradt - mondta Nóra.

Ephhez lépett, és levette a hátizsákját.

Majd Eph kezébe nyomta. A Lumen ott lapult a hátizsák mélyén.

-Jól van - mondta Eph kissé elbátortalanodva. Fet már javában keresgélt az alkatrészek között. Mr. Quinlan Creem mellett állt. Eph talált egy ajtót, amely az irodákhoz vezetett, és kiválasztott egy helyiséget, amelyben nem voltak személyes tárgyak. Csak egy íróasztal, egy szék, egy iratszekrény meg egy üres, fal méretű fehér tábla.

Előhúzta a Lument Nóra hátizsákjából, és az ütött-kopott asztalra tette. Eph mély levegőt vett, megpróbálta kiüríteni az elméjét, majd az első oldalra lapozott. A könyv közönségesnek hatott a kezei között, semmiben sem hasonlított az álmában látott mágikus tárgyra. A férfi lassan forgatta a lapokat, és nem izgatta fel magát, amiért egyelőre elmaradtak a villámcsapásszerű felismerések. Az illusztrált oldalakat átszövő ezüstszálak tompán fénylettek, a szöveg laposnak és élettelennek tűnt a mennyezeti neoncsövek fényében. A férfi most áttért a szimbólumokra, az ujjhegyével simítva végig az oldalt.

Még mindig semmi. Hogy lehet ez? Talán az idegesség, a feszültség. Nóra jelent meg az ajtóban, a háta mögött Mr. Quinlannel. Eph a szeme fölé tartotta a kezét, hogy ne lássa őket - hogy semmit se lásson, legfőképpen a kétségeit ne. Becsukta a könyvet és lehunyta a szemét, megpróbált ellazulni. A többiek azt gondolnak, amit akarnak. Most befelé figyelt. Zackre gondolt. Arra, hogy kiszabadítja a fiát a Mester karmai közül. Hogy véget vet a sötétségnek. Angyalok röpködtek a fejében.

Kinyitotta a szemét, és felült. Magabiztosan lapozta fel a könyvet. Szép nyugodtan nézte át a szöveget. Századszor is szemügyre vette az illusztrációkat. Ez több, mint álom, gondolta magában. Elhitte, amit látott. Ugyanakkor semmi sem történt. Valami nem stimmelt, valami félresiklott. A Lumen továbbra is makacsul őrizte a titkait.

- Aludj egyet, az talán jót tesz - javasolta Nóra. - Megnyitja a tudatalattidat.

Eph, aki gúnyolódásra számított, mosolyogva fogadta a biztatást. Mindenki drukkolt neki. Ő volt az utolsó reményük. Nem hagyhatta cserben őket.

Eph Mr. Quinlanre nézett, hátha a Születettnek is van valami ötlete.

Minden rendben lesz.

Eph ettől még jobban elbizonytalanodott. Mr. Quinlan csak a hitét tudta adni, az Ephbe vetett hitét, Eph azonban egyáltalán nem bízott magában. Mit tettem? - gondolta magában. Mi lesz most?

- Most egyedül hagyunk - mondta Nóra, azzal kihátrált a szobából, és becsukta az ajtót maga mögött.

Eph legyűrte magában a keserűséget. Hátradőlt a széken, a könyvre tette a kezét, lehunyta a szemét, és várta, hogy végre történjen valami.

Időnként elszunyókált, de mindig felriadt. Nem ő irányította az álmait. Ezúttal nem jött a látomás. Még kétszer elolvasta a szöveget, de aztán feladta, becsapta a könyvet, és visszamerészkedett a többiek közé.

Minden fej felé fordult. Fet és Nóra minden várakozása elillant, amikor meglátta a férfi arckifejezését és testtartását. Eph nem bírt megszólalni. Tudta, hogy a többiek átérzik a nyomorúságát, de ettől még nem viselte könnyebben a kudarcot.

Gus lépett be. Lerázta a dzsekijéről az esővizet, majd elhaladt Creem előtt, aki Mr. Quinlan meg az atombomba társaságában ült a földön.

- Két kocsit is szereztem - mondta. - Egy ponyvás katonai dzsipet meg egy Explorert. - Mr. Quinlanre nézett. - Segítesz feltenni az ezüstrácsot a dzsipre? Mindkét verda működőképes, de ennél többet nem garantálhatok. Útközben még szereznünk kell üzemanyagot, vagy fel kell kutatnunk egy működő benzinkutat - fordult Fethez.

Fet felmutatta a kezében lévő eszközt.

- Csupán annyit tudok, hogy ez egy időjárásálló biztosíték, amit kézzel kell beállítani. Azonnali vagy késleltetett robbanást eredményez. Csak el kell fordítani ezt a kapcsolót.

- Mennyi ideig tart a késleltetés? - tudakolta Gus.

- Nem tudom. De úgy tűnik, meg kell elégednünk ezzel. A drótokat elnézve megfelelő lesz - rántotta meg a vállát Fet, így jelezvén, hogy ő minden tőle telhetőt megtett. - Most már csak az úti célt kell meghatározni.

- Biztos elrontottam valamit - mondta Eph. - Vagy megfeledkeztem valamiről, vagy mit tudom én.

- A nappalnak nemsokára vége - mondta Fet. - Ha besötétedik, rögtön a keresésünkre indulnak. Mindenképpen el kell mennünk innen.

Eph szaporán bicegetett, és magához vette a könyvet.

- Nem tudom. Nem tudom, mit mondjak.

- Végünk van. Ezt akarod mondani - szólalt meg Gus.

- Semmit sem tudtál kiolvasni a könyvből? - kérdezte Nóra. -Még azt sem, hogy...

Eph megrázta a fejét.

- És mi a helyzet a látomással? Azt mondtad, egy szigetet kell keresni.

- Amit több tucatnyi másik sziget vesz körül. Egyedül Bronx-ban tizenkét sziget van, Manhattanben nyolc, Staten Islanden hat... Mintha egy hatalmas tó torkolatánál lenne. - Eph hiába törte fáradt fejét. - Csak ennyit tudok.

- Nincs itt valahol egy katonai térkép? - kérdezte Nóra.

Gus felnevetett.

- Mért is hittem ennek a hibbant, gyáva árulónak? Miért is nem öltelek meg? Akkor megspórolhattuk volna ezt a felhajtást.

Eph látta, hogy Mr. Quinlan megint a gondolataiba mélyed. Karba font kézzel áll, és türelmesen vár. Eph szívesen odament volna hozzá, hogy közölje a Születettel, kár volt bíznia benne.

De Fet megelőzte.

- Ide figyelj! - fordult Ephhez. - Azok után, amiken eddig keresztülmentünk, nem hinném, hogy sok újdonságot tudnék mondani. Csak annyit kérek, hogy gondolj az öregúrra. Azért a könyvért halt meg, amit most a kezedben tartasz. Az életét áldozta azért, hogy megszerezhessük. Ezt nem azért mondom, hogy még jobban megijesszelek. Hanem azért, hogy levegyem a terhet a válladról. Szerintem nincs miért aggódnod. A végjátéknál tartunk. Ez az utolsó reményünk. Te vagy az utolsó reményünk. És mi veled vagyunk, jóban-rosszban. Tudom, hogy most a fiadra gondolsz; tudom, hogy csak ő jár a fejedben. De egy pillanatra gondolj az öregre is! Nézz magadba! És ha van még benned valami, akkor a felszínre fog kerülni, méghozzá most.

Eph megpróbálta maga mellé képzelni Setrakian professzort a tweedöltönyében, amint a túlméretezett farkasfej fogantyús botjára támaszkodik, amely egy ezüstkardot rejt a belsejében. A tudóst és vámpírölőt. Eph kinyitotta a könyvet. Felidézte magában azt a pillanatot, amikor Setrakian az aukció után végre belenézhetett az évtizedek óta keresett könyvbe. Eph ahhoz az illusztrációhoz lapozott, amit még Setrakian mutatott nekik: a kétoldalas rajz egy ezüst-fekete-vörös mandalát ábrázolt. Ide, az illusztráció fölé rajzolta fel Setrakian a pauszpapírra a hat végtagú arkangyal körvonalait.

Eph csak most ébredt rá, hogy az Occido Lumen a vámpírokról szól - de nem a vámpíroknak íródott. Ezüstborítása arra szolgált, hogy távol tartsa a rettegett strigoikat. Minden ízében vámpírbiztos volt.

Eph visszagondolt a látomásra... eszébe jutott, hogy kint, a szabadban bukkant rá a könyvre...

Nappal volt...

Eph az ajtóhoz ment. Kinyitotta, és kilépett a parkolóba. Felnézett a sötéten gomolygó felhőkre, amelyek már kezdték eltakarni a sápadt napkorongot.

A többiek követték őt a szürkületbe, de Mr. Quinlan, Creem és Gus az ajtóban maradt.

Eph a kezében lévő könyvnek szentelte a figyelmét. Napfény. Ha a vámpírok az ezüstborítás ellenére meg is kaparintják a Lument, természetes fénynél nem tudják elolvasni, hála az UVC sugárzás vírusölő tulajdonságainak.

Eph kinyitotta a könyvet, és úgy fordította az elhalványuló nap felé az oldalakat, ahogy az emberek szokták az arcukat, kiélvezvén az utolsó meleg sugarakat. A szöveg új életre kelt, szinte leugrott a régies papírról. Eph az első illusztrációhoz lapozott. Az élénk színekben ragyogó képen felszikráztak a rejtett ezüstszálak.

Gyorsan átfutotta a szöveget. A szavak mögül újabb szavak bukkantak elő, mintha láthatatlan tintával írták volna őket. A vízjelek teljesen megváltoztatták az illusztrációkat, és az amúgy sűrűn teleírt lapok mögött részletes ábrák bukkantak fel. A második réteg tinta csak az ultraibolya fényre reagált...

A kétoldalas mandala a napfény hatására finom kézzel rajzolt grafikává változtatta az arkangyal képét, amely ezüstösen csillogott a megsárgult papírlapon.

A latin szöveget nem lehetett olyan könnyen lefordítani, mint az álomban, de máris világosabbá vált a jelentése. A legtanulságosabb a biológiai veszély szimbólumára hasonlító ábra volt, miután a virág belsejében lévő pontok egy térkép pontjaivá álltak össze.

Egy következő oldalon a kiemelt betűk összeolvasva egy furcsa, mégis ismerős szóvá álltak össze:

AHSUDAGU-WH.

Eph gyorsan olvasott, a jelek a szemén keresztül ugrottak be az agyába. A sápadt napfény és vele együtt a könyv titkai egyre rohamosabban fakultak. Pedig még annyi olvasnivaló maradt. De Eph így is eleget látott. Egyfolytában remegett a keze. A Lumen megmutatta neki az utat.

Eph elhaladt Fet és Nóra mellett. Sem megkönnyebbülést, sem örömet nem érzett. Még mindig úgy remegett, mint a nyárfalevél.

Eph Mr. Quinlanre nézett, aki mindent leolvasott az arcáról. Napfény. Hát persze.

- Na? - kíváncsiskodott Nóra.

- Készen állok - felelte Eph.

- De mire? - kérdezte Fet. - Az indulásra?

Eph Nórára nézett.

- Hozz egy térképet!

Nóra berohant az irodába. Hallották, hogy egymás után húzkodja ki a fiókokat.

Eph úgy állt ott, mintha áramütés érte volna.

- A napfény a kulcs - magyarázta. - Természetes napfényben kell olvasni a Lument. Hirtelen minden világossá vált. Egész végig itt volt az orrom előtt... rájöhettem volna, ha több időm van. Az indiánok „Égett Föld”-nek nevezték ezt a helyet. De az ő nyelvükön az „égett” megegyezik a „fekete” szóval.

Obscura. Sötét.

- Csernobil, a kudarcba fulladt kísérlet, a szimuláció - mondta Fet. - Az Ősök megnyugodtak, mert Csernobil azt jelenti: „Fekete Talaj”. Én pedig a saját szememmel láttam, amint egy Stoneheart-csapat ásatásokat végez egy Reykjavík környéki geológiailag aktív hőforrásvidéken, aminek a neve „Fekete-tó”.

- Csakhogy a könyvben nincsenek koordináták - szólt közbe Nóra.

- Mert a hely, amit keresünk, víz alatt van — mondta Eph. -Amikor Ozryel maradványait szétszórták, ez a bizonyos testrésze víz alá került. A Mester csak évszázadokkal később jelent meg.

A legfiatalabbként. Az utolsóként.

Nóra diadalmas kiáltással rohant vissza hozzájuk. Egy kötegnyi nagy alakú, celofán utcatérkép-rátéteket is tartalmazó topográfiai atlaszt szorongatott a kezében.

Eph New York államhoz lapozott. A térkép tetején a kanadai Ontario vidék déli része is látszott.

- Az Ontario-tó - mondta. - Innen keletre. - A Szent Lőrinc-folyó torkolatánál, Wolfe Islandtől keletre egy apró, névtelen szigetekből álló, „Ezer sziget” nevű csoport helyezkedik el. - Itt lesz. Ezek között. A New York-i partvidéken.

- A temetkezési hely? - kérdezte Fet.

- Nem tudom, most hogy hívják. Az eredeti indián neve „Ahsudagu-wah”volt. Szabad fordításban „Sötét Hely” vagy „Fekete Hely”.

Fet kikapta az atlaszt Eph kezéből, és New Jersey-hez lapozott.

- De hogy találjuk meg a szigetet? - kérdezte Nóra.

- Formára olyan, mint a biológiai veszély szimbóluma, mint egy háromszirmú virág.

Fet gyorsan megtervezte az útvonalat: New Jersey, Pennsylvania, aztán New York állam északi csücske. Kitépte a lapokat az atlaszból.

- A 80-as autópálya nyugati szakaszán elmegyünk a 81-es autópálya északi szakaszáig. Onnan már egyenes út vezet a Szent Lőrinc-folyóig.

- Milyen hosszú az út? - kérdezte Nóra.

- Durván ötszáz kilométer. Öt-hat óra alatt lenyomjuk.

- Ha minden jól megy - mondta Nóra. - De valami azt súgja, hogy nem lesz ilyen szerencsénk.

- Ha már tudjuk, merre kell menni, megpróbáljuk lerövidíteni az utat - válaszolta Fet.

- Induljunk! - mondta Nóra. - így nem fogunk időt nyerni. -A Született felé fordult: - Betenné a bombát a...

Hirtelen elhallgatott. A többiek riadtan fordultak hátra. Mr. Quinlan a becsomagolt bomba mellett állt. De Creem eltűnt.

Gus az ajtóhoz rohant:

- Mi a...? — A Születetthez lépett. - Képes voltál elengedni? Én vettem be a buliba, én mondom meg, mikor szállhat ki belőle.

Már nincs rá szükségünk. De még a hasznunkra lehet.

- Mi? - meredt rá Gus. - Az a patkány nem érdemli meg, hogy életben maradjon.

- Mi lesz, ha elkapják? - szólt közbe Nóra. - Túl sokat tud.

Éppen annyit tud, amennyit kell. Higgyenek nekem!

- Éppen annyit tud? De mihez?

Hogy megijessze a Mestert.

Eph végre kapcsolt. Hirtelen minden olyan világossá vált előtte, mint a Lumen szimbólumai.

- A Mester idejön, ez biztos. Mi pedig csapdába csaljuk. Ráijesztünk. A Mester úgy tesz, mintha nem lennének érzelmei, de én már láttam dühösnek. A bibliai időkben a Mester egy bosszúszomjas lény volt. Ez máig sem változott. Csak érzelemmentesen tudja összetartani a királyságát. Ilyenkor hatékony, távolságtartó és mindent lát. De ha közvetlen támadás éri, könnyen hibázik. Elhamarkodottan cselekszik. Ne feledjétek, azután hatalmasodott el rajta a vérszomj, hogy ostrom alá vette Szodomát és Gomorát! Gyilkos rögeszméje késztette arra, hogy megölje arkangyaltársát. Elvesztette a fejét.

- Azt akarod, hogy a Mester megtalálja Creemet?

- Azt akarom, hogy a Mester megtudja, van egy atombombánk, amit bármikor működésbe tudunk hozni. Ráadásul a Fekete Földet is megtaláltuk. Sarokba kell szorítanunk. Ezúttal mi vagyunk fölényben. A Mester joggal tarthat tőlünk.

Joggal retteghet tőlünk.

Gus Ephhez lépett. Úgy fürkészte Eph arcát, ahogy Eph az imént fürkészte a könyvet. Tetőtől talpig végigmérte a férfit. Egy kis doboz füstbombát tartott a kezében: ez is egyike volt azoknak a nem halálos fegyvereknek, amelyeket a vámpírok nem bántottak.

- Szóval védjünk meg valakit, aki az egész csapatot hátba akarta szúrni - mondta Gus. - Nem értelek titeket. Nem értem ezt az egészet, de főleg azt nem, miért pont te igazodsz el a könyvön. Miért pont te? Miért nem valaki más?

Eph válasza egyenes volt és őszinte.

- Nem tudom, Gus. De szerintem nemsokára kiderül.

Gus nem számított ilyen őszinte válaszra. Eph tekintetéből félelem és megbocsátás sugárzott. A férfi beletörődött a sorsába, bármi legyen is az.

Gus még nem állt készen arra, hogy elszívja a békepipát, de komoly várakozásokkal nézett az utolsó út elé.

- Szerintem is - mondta.

- A Mester nagyot néz majd - jegyezte meg Fet.