IX. FEJEZET

 

- Neve?

- Róbert Jackson.

- Foglalkozása?

- Pilóta vagyok a PAN AMERICAN légitársaságnál.

- Születési éve?

 - 1950. augusztus 5. De mit akarnak tőlem? - Az ezredes leállította a magnetofont.

 - Azonnal megtudja. Csak essünk túl az adatokon! - mondta Helden, majd újra elindította a készüléket.

- Mióta jár az Ugala-szigetre?

- Talán három éve, hetenként egyszer. Különben tegnap voltam ott, és…

- Találkozott ott mással vagy esetleg másokkal, akik…..

 - Éppen ezt akartam elmondani. Találkoztam az elnökkel - vágott közbe Jackson. - Hirtelen nem jut eszembe a neve. Az a francia hapsi… Megvan már! Francis Court.

- Honnan tudja, hogy ő volt az? Talán csak hasonlított?

 - Ugyan, ne vicceljen! Még az ikertestvére se hasonlíthatna rá ennyire!

- Nincs ikertestvére - mondta Helden.

 - Ebben biztos voltam, mert ha lenne, az nem küldene levelet az ENSZ főtitkárának. Ráadásul az elnök nevére. – Láthatóan büszke volt éles logikájára, és talpraesettségére, mert öntelt mosoly áradt szét az arcán.

- Egyéb jelentenivalója nincs? - kérdezte kurtán Helden.

- Nincs - vonta meg a vállát Jackson.

 - Köszönjük, elmehet! Erről a beszélgetésről pedig egy szót sem - mondta szigorúan Helden. - Valószínűleg szükségünk lesz még magára, ezért az elkövetkező napokban bárhová távozik, jelentse nekünk! - Jackson értetlenül ráncolta össze homlokát. Úgy látszik, gondolta magában, ha az ember egy fejest lát közelről, mindjárt beidézik és kivallatják. Vagy talán - csillant fel a szeme - a fejesben nem bíznak meg? Akkor mi a fenének kell nekem jelentkezni, meg a távozásomat bejelenteni.

 - Óhajt még valamit mondani? – ébresztette fel gondolataiból Helden.

 - Nem. Csak azon töprengek, hogy mit akarhatnak tőlem.

Különben mindegy. Ahogy jónak látják. Még a katonaságnál meg tanultam, hogy ne legyek kíváncsi. - A pilóta legyintett. – Viszontlátásra!

 Helden megvárta, amíg a pilóta elhagyja az épületet, és bekapcsolta a házi telefont:

- Halló! George?

- Igen, Ezredes Úr! - jelentkezett egy katonás hang.

- Kövessék a pilótát!

- Értettem.

Helden egy másik gombot nyomott meg:

 - Halló! Központ! Dr. Francis Courtot kéretem, hogy fáradjon be hozzám.

- Igenis, Ezredes Úr! Máris küldöm!

Az ezredes elgondolkodva simogatta az állat. Court belépett.

 - Nos, sikerült megtalálni a pilótát? - kérdezte már az ajtóból.

- Igen. Már el is ment.

 - Kár. Szerettem volna itt lenni a beszélgetésnél. Hátha felfedez valami különbséget közöttünk, és akkor kiderül, hogy mégsem én voltam ott - reménykedett Court.

 - Sajnos, még az írásuk is egyezik. Most kaptam meg a szakértői véleményt.

- Ez tragikus - mondta leverten. - És a pilóta mit mondott?

 - Felvettem a vallomását. Semmi különöset. Azonkívül, hogy látta önt, nem volt más mondanivalója. Mindenesetre készüljön fel, hogy a jövő heti Ugala-szigeti járattal elutaznak. Ez a legcélszerűbb, hiszen ez a gép zavartalanul közlekedik, így semmi gyanús nem lesz, ha mi is felszállunk. Természetesen a legnagyobb titokban, és lehetőleg a pilóta tudta nélkül. Van egy kitűnő fegyver a birtokunkban, aminek csak a kísérleti példánya készült el - fogta halkabbra beszédét Helden -, mivel azt semmiféle bázisra nem helyeztük, így nem semmisülhetett meg. Ezt személyi használatra magunkhoz vesszük, s persze visszük a két katonai szakértőt is, akik ezzel a fegyverrel bánni tudnak. Akár az egész szigetet elsüllyeszthetjük, ha valami nem tetszik - dörzsölte vidáman a kezét.

 - De kedves Ezredes Úr, nem erről volt szó! Nekünk az a célunk, hogy kinyomozzuk, mitől semmisültek meg a bázisok. Ha a szigetieknek békés céljaik vannak, miért bántanának…

 - Ugyan, ugyan, Elnök Úr! - vágott közbe erélyesen Helden.

- Ne legyen ennyire naivul pacifista. Először is túszként fogva tartanak magából egy példányt…

 - Ez nem igaz! - emelte fel a hangját Court. - Az az ember felszállhatott volna a repülőgépre, vagy megsemmisíthették volna a gépet pilótástul vagy mit tudom én, mi mindent csinálhattak volna, de így…

- Talán maga vállalja a felelősséget?

 - Látszik, hogy nem ismeri a tudósokat! - válaszolt erélyesen Court. - Meggyőződésem, hogy az a Bendi ízig-vérig tudós. És egy tudós sohasem akar „világ ura” lenni! Nincs ideje az uralkodásra.

 - Még akkor sem, ha ez idő szerint a világ legkülönösebb találmányát fedezte fel?

 - Akkor sem. Az igazi tudós, Ezredes Úr, sohasem fejezi be munkáját, örökre csiszolja, fejleszti…

 - Még csak ez hiányzik… De azt mondta - kapott a mondaton Helden -, hogy igazi tudós. Mi bizonyítja, hogy Bendi igazi tudós?

 - Délelőtt utánanéztem még egyszer a Bendi-aktának, és megtudtam egyet s mást, ami elég bizonyítóknak látszik személyével kapcsolatban.

- Hallgatom - mondta unottan Helden.

 - Azt még korábban kiderítettük, hogy dr. Marco Bendi harmincéves korában jelentkezett először a tudományos világban, de arról már nem beszélt, hogy akkori kísérletei olyan jelentősek voltak, hogy mielőtt befejezte volna, meghívták az Államokba előadó körútra.

Helden felkapta a fejét.

- Ezt nem tudtam.

 - Nem tudott még sok mindent - folytatta Court. Azt sem tudja tehát, hogy Bendi nem fogadta el a meghívást, és ebben közrejátszott az is, hogy a kísérlet esetleg államtitoknak minősült, s Bendit nem engedték ki. Vagy ő maga tisztában volt ezzel, és nem is kérvényezte kiutazását. Mégis, 1998-ban, amikor kivándorolt, első útja a San Franciscó-i egyetemre vezetett, ahonnan annak idején a meghívót kapta, és ott egy egész tanszéket akartak rábízni. Azután hirtelen behívatták a Szövetségi Nyomozó Irodára, és két hétre lezárták kémkedés vádjával. Az ott felvett jegyzőkönyvből kiderült, hogy a félreértésre egy új találmánya adott okot, amit Bendi dr. nem volt hajlandó részletesen elmondani, csupán arra utalt, hogy mindez régebbi találmányának a következménye, így azonban körvonalaiban megegyezett az Államok által megbízott Spack kísérleteivel.

 - Honnan tudta meg ezeket a dolgokat, és hogyhogy én nem tudok róla? - csodálkozott Helden.

 - Kényszerítve vagyok a nyomozásra, Ezredes Úr. Egyébként biztos vagyok benne, hogy néhány napon belül ön is utánanézett volna. Különben pedig, ha szabad emlékeztetnem, a főtitkár kettőnket bízott meg az üggyel. Szeretném, ha ehhez tartaná magát, és nem állítana kész tények elé holmi szigetelsüllyesztésekkel – fejezte be epésen Court.

 - Én még mindig nem látok itt semmiféle bizonyítékot - kötekedett Helden. - Hátha bosszút akart állni, hogy nem engedik kísérletezni, s csak alorvos egy közkórházban. Gondolom, ez elég normális emberi megnyilvánulás volna…

 - Önnek! - vágta rá dühösen Court. - Úgy látszik, képtelen megérteni, hogy egy tudós, főként ha végre lehetőséget talál kísérletei elkezdéséhez, nem bosszúálláson töri a fejét, hanem a találmányán!

 - Kikérem magamnak ezt a hangot, Elnök Úr! Úgy látszik, nincs tisztában, kivel beszél! - kiabált Helden.

 - Jó, jó. Ne haragudjon, de felbosszantott ezzel az akadékoskodással. Tudom, magának, mint biztonsági tisztnek minden lehetőséget fel kell tételezni, de hát végül is nem én vagyok a „gyanúsított”, ezért úgy érzem, nyugodtan védhetem a „vádlottat” - csillapodott le Court.

 - Higgye el - enyhült meg az ezredes hangja is -, nem akartam ön nélkül tervezni, és nem is gondoltam, hogy ilyen ellenállásba ütközöm a fegyverek miatt. Pedig azt feltétlenül vinnünk kell, ha nem akarunk mi is rabbá vagy még annál is rosszabbá válni.

 - Nem szeretem a fegyvereket, a különleges fegyverektől meg egyenesen irtózom. Azon a szigeten, mint tudja, még ötszáz bennszülött is él. Azok végképp nem tehetnek semmiről.

- Az ötszáz ez esetben nem érv - mondta hűvösen Helden.

 Court érezte, hogy nem érdemes folytatni a meddő vitát. A főtitkár meg amúgy sem írta alá a tervet. Amikor Svenson megbízta őket a terv elkészítésével, abban reménykedett, hogy mivel a levélben is óvatosságra intették őket, talán nem történik semmi erőszakos cselekmény.

 Court kilépett az ajtón. A világ nem változik. A Heldenek nem változnak. Hiába semmisültek meg a fegyverek, hiába írták alá a szerződéseket, hiába ujjongott az emberiség, és hiába ujjongana, ha megmondanánk, hogy egy tudományos felfedezésről van szó, a Heldenek nem változnának. De ebbe nem szabad belenyugodni. Meg kell tudni, mit akar Bendi. Mit talált fel? Meg kell menteni az emberiséget az új fegyverkezés veszélyétől! Elmegyek Spackhoz - határozta el Court. ő talán tud valamit mondani azonfelül is, amit a főtitkári irodában elmondott. Egészen jókedvre derült az ötletétől. Belépett a szobájába, és már hívta is a központot:

 -      Halló, itt dr. Francis Court. Kérem, adják meg dr. Helmut Spack lakáscímét. És egy kocsit is kérek a kettes kapu elé!

 

 

X. FEJEZET

 

 Csaknem fél órát várt Court a címre meg a kocsira, míg végre elindulhatott. Amikor a ház elé ért, meglátta a Biztonsági Szolgálat kocsiját, bosszúsan csengetett. Helden személyesen jött kaput nyitni, és már messziről mosolygott.

 - Mit jelentsen ez?! - kérdezte felháborodva Court. – Az imént állapodtunk meg, hogy ezentúl együtt intézzük az ügyeket…

 - Ne vádoljon, mert ezt Ön sem tartotta be! – gúnyolódott Helden. - Egyébként pedig meg kell mondanom, hogy sajnos nekem volt igazam. Bendi dr. mégsem egészen az, aminek ön gondolja. Óhajt még bemenni, vagy inkább velem tart? Útközben meghallgathatja a magnetofont. Talán ezért is felesleges bemennie.

Court lemondóan küldte el a kocsit, és beült Helden mellé.

 - Tudja, Doktor Úr - mondta az ezredes a kocsiban ülve -, ezúttal nem akartam lemaradni maga mögött, s amint kilépett, távoztam én is…     

- És megakadályozott, hogy idejöjjek? - kérdezte Court.

 - Én nem - mosolygott ravaszul Helden. - Talán csak önnek nem volt szerencséje. De hallgassa csak, mit mesél Helmut Spack! - És bekapcsolta a magnetofont.

 - Mit óhajt, Ezredes Úr? - hangzott a száraz kérdés. – Csak nem akarnak megbízni az embermásolással? Verjék ki a fejükből, úgysem vállalom!

 - Szó sincs róla! Nem azért jöttem - ez most Helden hangja volt. - Folytatni szeretném a beszélgetést, amit nálunk elkezdtünk.

 - Szóval ismét kihallgatnak. Azt hiszem, helyes lenne tájékoztatnom az Államok kormányát erről a zaklatásról. - Spack hangjából mérhetetlen ellenszenv áradt.

 - Az Államok kormánya - felelt rá készségesen Helden - jelen esetben szabad kezet adott nekünk. Ez az ügy ugyanis túlmegy az Államok határain.

- De mi közöm van nekem ehhez az ügyhöz?

- Szaktanácsadónk, ha így jobban tetszik, kedves Spack úr.

 - Amennyiben így volna, akkor ennek normális elintézési módja is lehet. Például hivatalosan felkérnek, és megkérdezik, hogy vállalom-e?

 - Nos, ebben az esetben minden valószínűség szerint elutasított volna bennünket. Igaz?

 - Térjünk a tárgyra! - tért ki a válasz elől Spack. Helden leállította a magnetofont, és Courthoz fordult:

 - Amikor elindultam Spackhoz, arra gondoltam, hogy ha Bendi doktort Spack kísérletei miatt utasították el az Államokban, akkor talán Spack is tud valamit Bendiről. Ha mást nem, azt, hogy miatta utasították el… De talán többet is. Spack sokat utazott Európában. Előadásokat tartott, lehet, hogy ismerték egymást. No, de ez mind csupán feltevés volt, amíg ideérkeztem. És most figyelje a folytatást! - Helden ismét bekapcsolta a magnót:

 - Igaza van. Térjünk a tárgyra! De mielőtt rátérnénk, egy nevet mondok önnek. Kérem, mondjon el mindent róla, mit tud dr. Marco Bendiről.

Helden ismét megállította a készüléket.

 -  Kár, hogy nem vittem filmfelvevőt magammal, mert olyan megdöbbenést még nem látott, mint ami Spack arcán tükröződött, nem is próbálta leplezni.

 - Úristen! - csúszott ki a száján. - Szóval azért vagyok érdekes önöknek! Talán Bendivel is beszéltek? - Hangjából rémület áradt.

 - Nem. Dehát mi történt? Mitől riadt meg ennyire? – Spack hallgatott. A tekercs üresen szaladt.

- Beszéljen! Mit tud róla? - unszolta Helden izgatottan.

- Várjon egy kicsit! összeszedem a gondolataimat. De engedje meg, hogy kérdezzek valamit.

- Tessék csak!

 - Csak nem ennek a Bendinek sikerült a másolás? – nevetett teátrálisan saját kérdésén Spack.

- És ha igen? - kérdezte vissza Helden.

 - Bár valószínűtlen, de akkor az beláthatatlan következményekkel járhat, hiszen nincs birtokunkban a pontos funkcionális agytérkép.

 - De hogy juthatott az agyhoz Bendi? Tudomásunk szerint csak az ön birtokában, illetve felügyelete alatt létezik. Nemzetközi egyezmény tiltja, hogy más ország vagy akár más tudós az Önnel való konzultáció nélkül kísérletekbe fogjon.

- Nos, Bendi itt járt. Nagyon szerencsétlen ember. Bizonyára önök is tudják, hogy miattam nem foglalkozhatott kísérleteivel, pedig lehet, hogy tőlem függetlenül jött rá a dolgok lényegére. Előfordul az ilyesmi a tudományban. Két tudós különböző utakon indul el, és egy célba ér. Én például mikrobiológus voltam, ő pedig agysebész. Az ő képzettsége közelebb állt a témához, mégis nekem sikerült. Hol van most Bendi? - szakította félbe gondolatát Spack.

- A csendes-óceáni Ugala-szigeten.

- Értem. És mikor fognak beszélni vele?

 - Ez esetleg az ön informácóitól függ, de hogy tisztán lásson, el kell mondanom, miről van szó. Ez a Bendi minden bizonnyal a világon egyedülálló kísérletsorozatba kezdett Ugala szigetén.

Ennek első konkrétnak mondható bizonyítéka (mivel a többit nem lehet és nem is tudnánk ez idő szerint bizonyítani), hogy esetleg lemásolta vagy lemásoltatta dr. Francis Courtot, és az egyik másolatot ott tartja a szigeten. Illetve vendégül látja, mert arra nincs bizonyítékunk, hogy fogva tartaná… Ez minden, amit jelenleg tudunk.

Ezek után várom az ön segítségét, és természetesen legnagyobb titoktartását még az Államok iránt is.

 - Ez magától értetődik - helyeselt élénken Spack. - De még egy kérdésem van. Mi bizonyítja, hogy a jelenleg New Yorkban élő Court az igazi? És hogy nem ismeri Bendit?

 - Efelől biztos lehet. Nemcsak alibije van, amit ő tud igazolni, hanem olyan bizonyítékai is vannak, amit tőle függetlenül nyomoztunk ki. Őrszem áll a kapuja előtt. Szinte minden lépéséről tudunk.

 - De csak amióta megtudták, hogy másolat létezik belőle! - vágott közibe Spack.

 - Court az Egészségügyi Világszervezet elnöke. Az ő kapuja előtt mindig állt őrszem. No meg a szokásai! Court minden reggel ugyanazon az útvonalon megy végig helikopteréhez, és jön az ENSZ-be. Ha egyszer is másképp történt volna, az egész környék emlékezne, hogy valamelyik nap valamelyik útszakaszon nem látták. Arról pedig pontos dátumunk van, hogy a másik Court mióta található a szigeten. Ha hihetünk a levelének - tette hozzá Helden -, a mi Courtunk az igazi.

- Akkor én is elmondok valamit. Bendi, mint említettem, nálam járt vagy öt héttel ezelőtt. Megszántam, és engedélyeztem, hogy két mesterséges agyrendszerrel kísérleteket folytasson. Régebbi példányokat adtam neki, azóta sokkal tökéletesebb példányaim is vannak. Az Államokban leírtam két rendszert, mintha felhasználtam volna őket új kísérleteimhez. Ha ez kitudódik, minden bizonnyal komoly dorgálásban részesítenek, esetleg nem is folytathatom kísérleteimet, ezért engedjék meg, hogy segítségükre legyek, hátha sikerül visszaszerezni az agyakat, vagy valahogy megoldani titokban ezt a problémát.

 - Ez a mi célunk is. De milyen következményekkel járhat, ha valaki embermásolással foglalkozik? Úgy tudom, ezzel kapcsolatban valami törvényjavaslatot készülnek kidolgozni az Államokban.

 - Igen. Már a szenátus előtt van a javaslat. Apropó, Bendi megkapta az állampolgárságát? - kérdezte hirtelen Spack.

 - Még megérkezéseikor. A San Franciscó-i egyetem intézte el neki.

 - Így rá is vonatkozik a törvény, hiszen nem mondta fel az állampolgárságát. Ha elfogadják a törvényjavaslatot, a puszta másolási kísérlet is életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtható bűncselekménynek minősül. Azt hiszem, felesleges részleteznem, miért veszélyes egy ilyen kísérlet. Ha Bendi nem hajlandó megsemmisíteni a másolatot, akkor őt is el kell pusztítani az emberiség nevében.

 - Ha már itt tartunk, Professzor Úr, fel kell hívnom a figyelmét még egy összefüggésre, amiről eddig nem beszéltünk, és ami egyre bizonyosabbá válik az időbeli megegyezések miatt… Az arzenálok és a bázisok megsemmisítése!

- De hogyan? - kérdezte értetlenül Spack.

- Ezt mi sem tudjuk. Csupán a körülmények utalnak erre. Említettem a levelet, amiit a Court-másolat küldött. A levélben körülbelül ez áll:

 

„Kedves Svenson úr! ~ vagy Tisztelt Főtitkár úr! - mert neki címezte a levelet - tette hozzá Helden. - Elnézését kérem, hogy nem jelenhettem meg az első bizottsági ülésen, de önhibámon kívül és megmagyarázhatatlan módon az Ugala-szigetre kerültem. Bizonyos, hogy a rejtély megoldásának kulcsánál vagyok, ezért egyelőre itt is maradok. A körülmények arra az elhatározásra juttattak, hogy óvatosságra intsem önöket stb., stb.”

 Írt még arról, hogy ott van dr. Marco Bendi, és az ott élő ötszáz főnyi bennszülött törzsfőnöke, Morris Kucho, aki különben néhány évet együtt járt a párizsi egyetemen Bendivel. Mint tudja, dr. Francis Courtot bízták meg a Nemzetközi Vizsgáló Bizottság vezetésével, és ez a bizottság foglalkozott az arzenálok ügyével.

 - Valóban lehetetlen, volna nem összefüggésbe hozni a dolgokat. Ki gondolhatta, hogy ez a Bendi ilyen célokra törekszik? Nyilvánvaló! Ez az ember világhatalmat akar - hangzott az ítéletszerű kinyilatkoztatás Spack szájából.

 Helden kikapcsolta a magnetofont, és diadalittasan nézett Courtra, majd a sofőrhöz fordult:

 - Péter, indulhatunk vissza! Ugye, nincs ellene kifogása, Elnök Úr?

- Nincs - felelte leverten Court.

Az úton többet nem beszéltek egymással.

 

 

XI. FEJEZET

 

 - Azt hiszem, megfogalmazhatjuk a jelentést és a tervet a főtitkárnak - mondta Helden, amikor a szobájába értek. - Most már nincs más hátra, minthogy megvárjuk a gép indulását, és végrehajtsuk tervünket.

- De remélem, azt belátja, hogy először beszélnünk kell Bendivel.

 - Természetesen. Meg is van az elképzelésem, hogyan…

Amikor leszáll a gép, a pilóta levelet ad át Bendinek, amit még itt megkap tőlünk…

 - Azt mondta, hogy a pilóta nem fog tudni az ügyről! - vágott közbe Court.

 - Persze. Azért hívatjuk be hozzánk, és adjuk át neki a levelet. Ultimátumot küldünk vele. Megírjuk, hogy amennyiben nem adja át magát és a másolatát nekünk, elpusztítjuk az egész szigetet.

 - Honnan fogjuk tudni, hogy feladta magát? - kérdezte kételkedve Court.

- Van egy ötletem! - csillant fel az ezredes szeme, és már nyúlt is a házi készülékért.

 - Halló! Központ? Kérem a dokumentumtárt kapcsolni! Köszönöm. Halló! Dokumentumtár? Stefansky? Küldje fel nekem a… - egy vaskos könyvben lapozott -… 9110-től 30-ig a filmeket! Kérem, siessenek! Köszönöm.

- Ebből semmit sem értek - szólalt meg Court.

 - Majd mindjárt meglátja! Azt hiszem, megtaláltam a biztonságos feladás módját. Már írhatjuk is a tervet addig, hogy a repülőre szállunk azokkal a fegyverekkel és a kezelőszemélyzettel.

- Az ítéletvégrehajtókkal - fűzte hozzá keserűen Court.

- Ha így jobban tetszik! - vonta meg a vállát Helden.

- Ezredes Úr! Stefansky van itt - jelentette a titkárnő.

- Engedje be!

 - Ez gyors munka volt. Megveregetheti a komputerek vállát - humorizált Helden. - Köszönöm, elmehet. Majd a titkárnővel visszaküldöm, ha végeztünk.

Helden megvárta, amíg becsukódik az ajtó.

- Most pedig válasszuk ki a legmegfelelőbbet!

Bekapcsolta a vetítőt.

 - Mik ezek a burák? Olyanok, mint valami vizsgálófülkék! - csodálkozott Court.

 - Lám-lám. Szerencsénk van. Azt hiszem, a többit le sem kell vetítenünk. Ez tökéletesen megfelel - mondta vidáman Helden.

- Nem csigázom tovább az érdeklődést, íme, az elképzelt tervem… Tehát a pilóta átadja a levelet Bendinek. Kifarol a géppel, és indul visszafelé. Amint felszáll, én előlépek, és megkérem, hogy repüljön az óceán felé.

 - És ha netán nem akarja teljesíteni a parancsot? - szólt közbe Court.

- Arról én gondoskodom - mutatott revolverére Helden.

 - Szóval hivatásos repülőgép-eltérítők leszünk – mosolygott Court. - Divatjamúlt „foglalkozás”.

 - Ha muszáj! - tárta szét karját Helden. - Nos, de egy pillanat! Még a sziget fölött vagyunk, sőt a repülőtér közelében, amikor előlépek, és… Majdnem elfelejtettem a legfontosabbat - csapott a homlokára Helden. - Hát még egyszer el kell repülnünk, hogy ledobassuk ejtőernyővel a fülkét, amiben három ember kényelmesen elfér. Ahogy belépnek, az ajtó hermetikusan bezárul.

Ezt itt fent a gépen egy készülék jelzi, no meg a kis kamera, amit beépítünk a fülkébe, így azután minden rendben van, mert ha nem mennek be mind a hárman: Bendi, Court és Kucho, akkor megsemmisítjük a szigetet.

- És ha bemennek?

 - Akkor elalszanak néhány órára - mondta ravasz mosollyal Helden. - Addig mi körülnézünk a szigeten, majd berakjuk őket a gépbe, és visszarepülünk New Yorkba. Remélem, elég humánus terv? - fordult Courthoz az ezredes.

 - Igen - sóhajtott Court. - írjuk meg, és mehetünk a főtitkárhoz.

 

 „A Nemzetközi Bizottság üléseit az elnök kérésére tíz nappal elhalasztották, és csak rendkívüli esetben ülhetnek össze” - hangzott a nyilatkozat a sajtó képviselőinek. - Mivel az elnöknek fontos munkája van az Egészségügyi Világszervezetben. Természetesen a vizsgálatok tartanak, csak megbeszélésekre nem kerül sor. - Fejeződött be a rövid nyilatkozat: így a közvélemény is megnyugodott, hiszen tíz napig, ha csak nem történik valami, csend lesz.

 A bizottság tagjai azonban találgatták, hogy mi lehet az a sürgős munka, ami nem szenvedhet halasztást, és ami miatt a világot legjobban izgató problémát is el kell napolni. Kovaljov, aki magánemberként is összebarátkozott az elnökkel, el is határozta, hogy felhívja telefonon, és megpróbál találkozni vele.

 - Halló! Egészségügyi Világszervezet? Az elnök úrral, dr. Francis Courttal szeretnék beszélni.

- Ki keresi?

- Igor Kovaljov szovjet megbízott, de nem hivatalos ügyben.

 - Kis türelmet kérünk… Az elnök úr pillanatnyilag lakásán található, és amennyiben személyesen óhajt találkozni vele, várja önt.

 - Ezt honnan tudja ilyen gyorsan megmondani? – kérdezte gyanakodva Kovaljov.

 - Közvetlen vonalunk van az elnök úrral, és máris beszéltem vele - válaszolt a központos.

 - Akkor mondják meg az elnök úrnak, hogy azonnal indulok - tette le a telefont Kovaljov.

 - Bizonyára csodálkozik, kedves Kovaljov úr, hogy meghívtam. Ez nem szokás, nem illik. Politikusok esetében pedig kifejezetten veszélyes, mert találgatásokra adhat okot. Tisztában vagyok azzal, hogy a bizottságban most úgyis találgatnak személyemmel kapcsolatban, és az a maga feladata lesz, hogy magyarázatot adjon találkozásunkról és elfoglaltságomról. Amiért beszélnem kell önnel, az csak kettőnk között maradhat, legalábbis addig, amíg nem válik veszélyessé a játék. - Kovaljov csodálkozva nézett az elnökre. - De ne vágjunk a dolgok elébe! Sok mindent kell elmondanom magának, és hogy miért éppen magának, azt, gondolom, tudja… Emlékszik beszélgetésünkre ott a kis tárgyalóteremben?

 - Igen, megállapítottuk, hogy a jelek szerint semmi ok az aggodalomra, mert az ismeretlen erő végső soron megoldotta a legégetőbb problémát, a leszerelés kérdését. Ha jól emlékszem - húzta össze szemét Kovaljov -, nem fejezhettük be a beszélgetést, mert a főtitkár kérette.

 - Jól emlékszik. Most befejezzük - mondta keserűen Court, majd így folytatta. - Tudom, hogy magának kellemetlen, mondhatnám úgy is, lehetetlen jelen körülmények között a titoktartás, hiszen .kormánya megbízásából dolgozik a bizottságban, de nekem tanácsra van szükségem, és nincs kihez fordulnom. Talán így, mint magánember és mint hajdani beosztottam…

 - Hogy? ön emlékszik rám? Pedig vagy tizenöt éve voltam delegálva az Egészségügyi Világszervezetbe… - lepődött meg Kovaljov.

 - Engem akkor választottak először elnökké, és az ember az első éveire egy új helyen mindig szívesen gondol vissza. Majdnem mindenkire emlékszem azokból az évekből. Szóval csak arra kérem, hogy egy hetet várjon, és ha dr. Francis Court nem térne vissza, vagy visszatérne, de egész más szándékai lennének, mint ennek a Courtnak - mutatott magára -, akkor beszéljen.

 - Ne haragudjon, Elnök Őr, de egy szót sem értek – rázta meg fejét Kovaljov.

 - Ön a legégetőbb problémának ítélte a leszerelés kérdését akkor, tíz nappal ezelőtt. Én egyetértettem önnel, és remélem, most is így vélekedik?

 - Az ilyen kérdésekben az ember nem változtatja naponta az álláspontját - felelte kissé ingerülten Kovaljov. - Ez a kérdés ember-milliárdokat érint, így nem is lehet másképp vélekedni.

 - Dehogynem! - legyintett lemondóan Court. - No, de a lényegre térek…

Kovaljov nyugtalan várakozással tekintett Courtra.

 - Amit most elmondok önnek, arról csak három ember tud.

Az ENSZ főtitkára, Svenson, Cári Helden ezredes, a biztonsági szolgálat vezetője és én. A csendes-óceáni Ugala-szigeten egy bizonyos Marco Bendi nevű, Amerikába emigrált olasz orvos és társa, Morris Kuchó, aki egyben a sziget uralkodója, furcsa kísérletbe kezdett. Azt, hogy tulajdonképpen mit csinálnak, senki sem tudja pontosan. Ez a Bendi tíz évvel ezelőtt világhírű kutató lehetett volna, de - ki tudja miért - visszavonult. Foglalkozása: agysebész specialista. Most emberi agyakkal kísérletezik. Ne rémüljön meg, mesterségesen létrehozott agyakkal! Dr. Helmut Spacktől kapta nem a legegyenesebb úton, de nem is az az érdekes. Ennek a Bendinek sikerült először a világtörténelemben az embermásolás, és mit gondol, kit másolt le?

 - Talán önmagát vagy azt az uralkodót - találgatott Kovaljov.

 - Nem, barátom. Engem. - Court kis szünetet tartott, majd folytatta. - És így már a dolgok kezdenek kissé összefüggni. Az a másik Court azóta van a szigeten, amióta engem kineveztek a bizottság élére. Meg vagyok győződve arról, hogy nem véletlen a hasonmás személye, és az az érzésem, hogy rajta keresztül akar Bendi magyarázatot adni a világnak. Nem tudom, Kovaljov úr, hogy ön mennyire ismeri a tudósok, kutatók világát, de azt tudja, hogy egy tudós sohasem törekszik rossz értelemben vett hatalomra.

 - Ami az „igazi” tudósokat illeti, természetesen így van - helyeselt Kovaljov.

 - Nos, én meg vagyok győződve arról, hogy Bendi igazi tudós. Erre számos jel mutat, hiszen ha nem volna az, akkor az eltelt idő alatt már régen jelezte volna, hogy kivel állunk szemben.

Az őrült zseni fenyegetőzik, a hatalomra vágyó fölényeskedik egy ilyen különleges fegyver birtokában, de Bendi doktor hallgat. Ezenkívül még számos tény támasztja alá elképzeléseimet, de dr. Spack áthúzta számításaimat agyrémeivel. Négy nap múlva – amennyi ben Bendi, Morris és a hasonmásom nem adják meg magukat - a sziget velük, találmányukkal és az ötszázfőnyi bennszülöttel együtt elpusztul. Helden javaslatára, melyet a főtitkár is jóváhagyott…

Ha megadják magukat, még rosszabb, mert akkor beszélni fognak.

- Ebben nem vagyok biztos - ellenkezett Kovaljov.

 - Előbb-utóbb kiszedik belőlük a találmány lényegét, és akkor vége a még meg sem kezdett nyugalomnak.

 - De hiszen akkor nincs más választás, mint megölni őket, mielőtt szólhatnának! Nem, nem értek egyet önnel, Elnök Úr! Ha nyilvánosságra hozzuk az ügyet, az emberiség meg fogja akadályozni az újrafegyverkezést!

 - Engem személy szerint a hasonmás kérdése is aggaszt. Ketten nem maradhatunk életben egy helyen, egy városban és egy házban.

- Látja, ezt valóban nehéz helyzetnek tartom, de ki tudja: talán annak a másik Courtnak mégis különbözik valamelyest az egyénisége a magáétól.

 - Ebben nem nagyon hihetek, mint ahogy abban sem, hogy az emberiség képes lesz megakadályozni az újrafegyverkezést. Az ilyesmit titokban csinálják - tette hozzá keserű gúnnyal Court.

 - Tudja mit, Elnök Úr? Ennek a történetnek valóban várjuk meg a végét. És ha lehet, kísérelje meg megakadályozni a sziget elpusztítását. Ez az egyetlen tanács, amit jelen helyzetben és a történetek alapján adhatok önnek.

 - Nem sok! De az a gyanúm, hogy ilyen kapkodva elmondott történet után nem is lehet többet mondani. Átadom magának ezt a néhány oldalnyi anyagot - egy dossziét tolt Kovaljov elé -, tanulmányozza át, addig szólók a feleségemnek, hogy főzzön egy jó kávét. Vagy esetleg valami mást inna?

- Köszönöm. A kávé jó lesz - felelte Kovaljov, és már olvasta is az anyagot.

 - Simoné drágám, kérlek, csináltass egy jó kávét! - szólt ki feleségének Court. - Nem, nem nekem, egy barátomnak, Kovaljov úrnak. - Mert felesége már rosszallóan csóválta fejét, ahogy a kávékérés elhangzott.

 Kovaljov szórakozottan szürcsölgette a feketét. Csend volt. Court kíváncsian fürkészte Kovaljov arcát, amíg az be nem fejezte az olvasást.

 - Világos! így valóban jobban értem. Változatlanul az a véleményem, hogy várjuk meg a történet végét. Az a néhány nap már igazán nem számít - tette hozzá megnyugtatóan Kovaljov.

 - Én felkészültem mindenre. Például arra is, hogy kettőnk közül csak az egyik Court fog visszatérni, de az is lehet, hogy egyik sem. Bízom benne, hogy ön majd az adott helyzetben feltalálja magát. Ugye érti, miért kellett elmondanom és megmutatnom mindezt? Ekkora felelősséget nem vihetek magammal a sírba, ha véletlenül úgy alakulna… A főtitkár nem látja tisztán a helyzetet. Helden pedig csak nyomozótiszt, a foglalkozásához illően gondolkodik. Igaz, a jelentésbe felvettem az én külön véleményemet, de abban a körítésben nem elég meggyőző. Valakinek ismernie kell mind a két oldalt. De még egyszer kérem, kedves Kovaljov Úr, hogy „idő” előtt ne beszéljen, mert ezzel csak nekem okozna kellemetlenséget. Ha pedig rosszul alakulnának az ügyek, jöjjön el személyesen hozzánk és kérje el a feleségemtől a tizenhatos dossziét. Csak maga kaphatja meg…

 - Sajnálom, hogy ilyen sötéten ítéli meg a helyzetet - mondta kifelé menet Kovaljov. - Kérem, bízzék bennem. Viszontlátásra, Elnök Úr!

 - Viszontlátásra! - De ezt inkább kérdezte, mintsem válaszolta Court.

 

 

XII. FEJEZET

 

 Undorító dolog bujkálni, állapította meg magában Court. Soha életében nem kellett ilyesmit tennie. Ellenségei nem voltak. Nem kellett letagadnia magát, és most hetek óta mást sem tesz, mint bujkál. Most azután a pontot is feltette erre a szörnyű játékra. Egy koszos repülőgép szerszámai között kucorog. Nevetséges helyzet. Bújócska felnőtt módra. Vajon Helden most mire gondol? Bizonyára a „nagy játszmára” összpontosítja minden idegszálát. És Court, az a másik Court? Van-e kapcsolata velem? Tud-e létezésemről? Sikerült-e megfejtenie a rejtélyeket? - cikáztak a gondolatok Court agyában. És ha mégis Heldennek van igaza, és ezek tényleg hatalmi vágyból követték el az egészet?

 Nem! Ez nem lehet igaz! Ám, miért mondta Spack, hogy csakis így lehet… és egyáltalán, miért akarja börtönbe juttatni? Ő nem ismeri a pontos funkcionális térképet, de Bendi kísérletei, amikről beszélt… Úristen! Hát persze! Spacknek tudnia kell mindent! Puszta sajnálatból nem ad át agyrendszereket, nem játszik a szabadságával! De akkor miért akarja eltüntetni Bendit? Pozícióféltésből, vagy saját bőrét félti, mert kiadta a két agyrendszert?

 - Helden! Ezredes Úr! Vissza kell fordulnunk! Rájöttem valamire!

 - Megőrült? Először is ne kiabáljon, mert a pilóta idő előtt megtudja, hogy itt vagyunk, másodszor pedig akármire jött rá, ez zel az üggyel nem lehet még egy hetet várni…

 - Nem érti? Spack nem mondott igazat! Mindent tud, csak el akarja tenni láb alól Bendit! Puszta állásféltésből. Érti már?

 - Hagyjon a rémképeivel! Ha így volna, akkor Bendi úgyis besétálna a fülkébe bántódás nélkül! - próbálta erélyesen lezárni a beszélgetést Helden.

 - És akkor halálra lehet ítélni, mint amerikai állampolgárt, az embermásolásért. De előtte kiszednek belőle mindent, hogy megtalálják találmánya ellenszerét, és újra kezdjék a fegyverkezést…

 - A halálos ítéletet már eltörölték az Államokban, a leszerelést pedig az összes nagyhatalom szavatolta - vágott közbe az ezredes.

 - És megtartják, mint Németország negyvenegyben a megnemtámadási szerződést - tette hozzá gúnyosan Court.

- A történelem nem ismétli önmagát, Elnök Úr!

 - Értse meg már, Helden, jelen körülmények között rajtunk múlik, hogyan alakul a világ sorsa az elkövetkező években!

 - Ne becsülje túl magát, Court dr.! A világot nem személyek irányítják.

 - Hanem az a számos szervezet, amit erre a célra létrehoztak? - kérdezte ironikusan Court. - Ez esetben ne feledje, hogy ebben az ügyben a legfontosabb szervezet az a bizottság, amelynek én vagyok az elnöke.

 - És ön mint elnök a bizottság tagjainak megkérdezése nélkül döntené el, hogy mit tegyen? - kérdezte rosszallóan Helden.

- Verje ki a fejéből ezeket a dolgokat! Ezt a játékot most már végigjátsszuk.

 Érezni lehetett, hogy ereszkedik le a gép. Még két-három óra, és minden kiderül - gondolta magában Court.

 A repülőtér kis épületében már ott ült Bendi, Morris és Court. A gépet várták.

 A gép simán leszállt. Mindhárman kisiettek az épületből a pilóta fogadására. A pilóta kikászálódott a gépből, és egyenesen Bendi felé tartott. Kezében egy levél volt, amit már messziről lobogtatott. Bendi átvette a levelet, miközben Court azt mondta a pilótának, hogy vissza kell őt vinnie New Yorkba, mivel hamarabb szándékszik visszatérni. A pilóta kedélyeskedve megjegyezte: úgy látszik, a fontos emberek szabadságát úgy szokás bejelenteni, hogy halaszthatatlan elintéznivalójuk van egy másik szervezetben! Természetesen nagy örömmel viszi vissza, de hát ez a gép nem a legkényelmesebb.

- Nem baj. Azt a pár órát még guggolva is kibírom!

- Elnök Úr! - szólalt meg az addig hátrahúzódott Bendi, miután elolvasta a levelet. - Valami baj van! Olvassa csak el, mert én nem értem pontosan… - Court átvette a borítékot, melyen az ENSZ bélyegzője áll, és olvasni kezdte a levelet:

Dr. Marco Bendinek!

Mr. Bendi! Kérjük, vegye fontolóra levelünket. Ez a gép, ahogy a pilóta befejezte a rakodást, terve szerint felszáll, de tizenöt perc múlva visszatér a repülőtér fölé, és ejtőernyővel ledob egy fülkét. Ebbe a fülkébe ön, Morris Kucho és dr. Francis Court lépjenek be! Cselekedetüket úgy fogjuk értékelni, hogy megadják magukat. Ez önmagában is enyhítő körülménynek számít. Ne próbáljanak sem most, sem később ellenállást tanúsítani, mert minden mozdulatukat látjuk, s amennyiben nem tesznek eleget kérésünknek, a szigetet elpusztítjuk. Ha valamelyikük akadályoztatva van, úgy azt félreérthetetlenül jelezzék, és ha úgy ítéljük, elfogadható a magyarázat, nem nyomjuk le a billentyűt. A pilótától hiába kérdeznek bármit, nem tud semmiről. Mindent az automaták irányítanak, de a pilóta ezekről nem tud, és az ilyen irányú kérdezősködés egyenlő a sziget megsemmisítésével.

 Még egyszer nyomatékosan kérjük, vegye fontolóra a levél tartalmát, s eszerint cselekedjen!

 

New York, 1999. május 10.

Carl Helden ezredes s. k. az ENSZ Biztonsági Szolgálatának

vezetője

 Court elgondolkozva hajította össze a levelet. Hát persze, gondolta magában, hogyan is várhattam volna más választ levelemre.

- Most mi lesz? - szakította meg a csendet Bendi.

 - Hogy hogy mi lesz? Mi van a levélben? - fogott gyanút Morris.

Court kitért a válasz elől, és Bendihez fordult.

 - Természetesen mindenben alávetjük magunkat a követelményeknek. Ne féljen, én mindenért vállalom a felelősséget. Maga helyett is vallomást teszek…

Közben a pilóta befejezte a rakodást, és odakiáltott Courtnak:

- Indulhatunk, Elnök Úr!

 - Nem jövök! Tudja, a levél miatt - tette hozzá magyarázólag Court.

 A pilóta megvonta a vállát, és beszállt a gépbe. Felbúgtak a motorok, s a repülő lassan a levegőbe emelkedett.

 - Most imádkozzon, Court, hogy magának legyen igaza! Mert bármi történne, az csak a terv szerint történhet. És maga a tanúm, hogy nem teszek másként, csak ahogy megbeszéltük. – Helden felegyenesedett, a két tiszt szintén. Felnyitották a csapóajtót, és óvatosan kimásztak. A pilóta mögé érve Court Helden hangját hallotta:

 - Ne ellenkezzék, mert lelövöm! Azonnal forduljon vissza a sziget felé, s tegyen úgy, mintha újra leszállna a repülőtéren. De nem szálltat le, csak mélyrepülést végez, majd az adott jelre felemelkedik, és a sziget fölött köröz mindaddig, míg azt nem mondom: leszállni!

 - Ismerős a hangja… Megvan! Maga az a tiszt az ENSZ-ből - mondta hátra sem nézve a pilóta. - Érdekes! Már közel tíz éve nem térítettek el repülőgépet. Nekem mindegy. De mit akarnak azon a vacak szigeten?

Érezte a hátának szegezett fegyvert, és ez láthatólag zavarta.

 - Tegye el azt a vacakot! Maga éneikül is parancsolhat nekem. Természetesen visszafordulok. - És már meg is változtatta az irányt. Közben hátrapislogott, észrevette, hogy még két férfi áll a tiszt mögött. De azok nem tették el fegyverüket. - Úgy látszik, mégsem olyan vacak az a kis sziget…

 A két férfi fenyegetően mormogott valamit, s a pilóta jobbnak látta elhallgatni.

Ettől kezdve minden az előzetes terv szerint történt.

 A fülkét ledobták, majd Court a képernyő előtt ülve megállapította, hogy mind a három ember beszállt. Kicsit megkönnyebbült, és most már kíváncsi volt arra a másikra.

Helden szólt le:

- Mi újság?

 - Minden rendben. Azt hiszem, nekem lesz igazam. Bent vannak a fülkében.

- Leszállás! - hangzott Helden parancsszava.

 

 Az ember időnként elfelejti az arcát. Ilyenkor tükröt vesz elő, és alaposan emlékezetébe vési saját vonásait.

 - Igen, ez én vagyok. Érdekes, hogy nem emlékeztem önmagámra. Ott az a ránc a szájam szegletében. És milyen színű a szemem? Azt hiszem, sötétkék. A hajam erősen őszül, de hogy az arcom milyen úgy egészében, arra nem vagyok képes visszaemlékezni - gondolta Court. - És most először a világon élő tükörbe fogok nézni, olyanba, amilyet még senki soha nem láthatott. S hogy ez mennyire igaz, arra még tanúim is lesznek.

Helden hangja zökkentette iki a gondolatmenetből.

- Mike! A pilótát vigyétek le a szerszámok közé!

 - De miért?! ellenkezett a pilóta. - Hiszen én engedelmeskedtem…

 - Ne féljen, nem bántjuk, csupán nincs szükségünk több tanúra. Egy-két óráig ott marad, amíg visszatérünk! Természetesen a csapóajtót bezárjuk.

- És ha nem térnek vissza? - rémült meg a pilóta.

 - Péter itt marad magával, ő tudja, mit csináljon, ha nem térnénk vissza - mondta, és Péterre kacsintott. - Na, kössétek be a szemét, és kísérjétek le a „szalonba”!

- Elnök Úr! Felfáradhat! - kiáltott le kedélyesen Helden.

 - Szóval még valaki van itt, akit nem szabad látnom? - kérdezte a pilóta.

- Hogy magának milyen éles esze van! - jegyezte meg Helden.

Court nagy nehezen kikászálódott.

- Nem nekem való ez a…

- Pszt! - intette csendre Helden, és a bekötött szemű pilótára mutatott. Kiszálltak a gépből. Először Mike, azután Helden és végül Court.

A fülke vagy ötszáz méterre hevert tőlük. Arra indultak.

- Remélem, érti, miért hallgattattam el?

 - Persze, de előbb is mondhatta volna, hogy a pilótával mi a terve. Egészen megfeledkeztem róla, meg arról is, hogy ő a másik Courtot ismeri.

 - Igen. És nem is szabad megtudnia, hogy ketten vannak. Ezért visszafelé is előre megyünk Mike-kal, és megtisztítjuk a terepet magának.

 Közben a fülkéhez értek, és Court percekig csak levegő után kapkodott. A másik kettőt is meglepte a látvány, de talán nem tudták felfogni, hiszen ez az egész olyan volt, mintha egypetéjű ikreket látnának, és nem ugyanazt a Courtot. Végül Helden szólalt meg. Szellemeskedni akart, de valahogy furcsán recsegett a hangja:

 - Látta már magát aludni, Elnök Úr?

 Court nem hallotta a kérdést. Zúgott a feje, és rosszul érezte magát. Valamit motyogott arról, hogy az első ember, aki ilyet láthat, de talán mégis van egy ikertestvére, csak ő nem tudott róla. Egészen megzavarodott.

 - Menjünk innen, Helden! - kiáltotta el magát. – Menjünk gyorsan! Nézzünk körül, azután vissza New Yorkba!

 - Na jó, jó! - csillapította Helden. - Nem kell azért annyira a szívére venni. Gondoljon arra, hogy ez nem maga, hanem csak ikertestvére, és mindjárt jobban érzi magát.

Karon fogta Courtot, és a sziget belseje felé vonszolta.

 - Ikertestvér? - nevetett keserűen Court. - Akkor mindjárt testvérgyilkos is lehetek… Nagyszerű! Mondhatom, nagyszerű! Jól kifundálták.

 - Ugyan, Court! Csillapodjon le. Végtére is mi nem tehetünk semmiről. Ne minket okoljon a másolásért! - háborodott fel Helden. - Különben pedig még nincs vége a küldetésének, úgyhogy próbáljon megnyugodni! Ki tudja, mi mindent fogunk még látni… Szükségünk van az idegeinkre.

- Az lesz ott a kórház! - mutatott a fehér épületre Mike.

 - Zseniális! - gúnyolódott Helden. - Ezeket a sasszemeket irigylem magától. Nincs is több építmény a szigeten, csak a bennszülöttek kunyhói. Nem értem magukat - fordult azután Court-hoz. - Mi a fenének kell egy ilyen kis szigetnek kórházat adományozni? Annyi felesleges pénze van a Nemzetközi Segélyszervezetnek?

 - Azt hiszem, ez még mindig hasznosabb, mint a fegyverkezésre költeni - jegyezte meg haraggal Court. - Évtizedek óta folynak a tárgyalások. Csupa részleges megegyezés. Mire az egyiket megkötik, már készen áll az új fegyver, amivel fenyegetőzni lehet. Gondolja csak végig! Először voltak a rakéták, azután jöttek az ellenrakéták, majd ezt követték a rakétaelhárító rakétarendszerek, és így tovább. És most végre nincs semmi, de maguk megtalálták a kibúvót, és elhozták ide a szigetre az új, minden eddigit felülmúló fegyvert, hogy ezzel félemlítsék meg azokat, akik esetleg előidézték a fegyverek halálát. Ez tökéletesen sikerült, és ha végiggondolja, hogy mi fog történni, akkor rájöhet, hogy amit most teszünk, hogy elvisszük őket New Yorkba hivatalos kihallgatásra, ahol kiderülhet a találmány, és megtalálhatják az ellenszerét… Mi magunk fegyverezzük fel újra a világot!

 Néhány szigetlakó csodálkozva nézte a három férfit. Szokatlan volt számukra a „vendégjárás”, de megnyugodtak, mert az egyik közülük az az ember volt, aki már két hete itt élt a szigeten. A kórház kapuját nyitva találták, egyemeletes, kerek kis építmény volt, hasonlított egy középkori erődre.

 - Együtt maradunk, és együtt kutatunk! - adta ki az utasítást Helden. - Kezdjük talán a földszinten.

- Három ajtó és egy lépcsőfeljárat - jegyezte meg Mike.

- Talán először ide nézzünk be - suttogta Court.

 Óvatosan kinyitották az ajtót. Egy szegényesen berendezett szoba tárult a szemük elé. Heverő, íróasztal, mögötte egyetlen fotel, a sarokban pedig egy nagy szekrény állt. Helden egyenesen az íróasztalhoz ment. Kihúzogatta a fiókokat, és kitűnő érzékkel szinte percek alatt átfutotta a papírokat, könyveket, amiket ott talált. Mike a berendezések mögött kutatott. Titkos rejtekhelyeket keresett, de látszott, hogy neon eléggé szakavatott nyomozó, hiszen ő elsősorban katonai szaktanácsadóként jött az útra mint a fegyver egyik feltalálója és szakértője. Court másodkézből olvasta és nézegette a papírokat. Helden a padlóra borította a szemétkosarat, és a papírhulladékokat kezdte böngészni. A széttépett cédulákon Courtnak akadt meg a szeme. Szórakozottan besöpörte őket, és megpróbálta összerakni.

 - Mozaikjáték? - kérdezte Helden. - Ez még lassan megy magának. Várjon, segítek, különben holnap reggel is itt fog térdelni!

 

 „A gépet ki kell kapcsolni, - ez a legfontosabb, Bendinek nem szabad megtudni, miért…

 Eddig minden jól ment, Bendi és Morris nem is sejtik, miről van szó, és ez így helyes…”

 

 „Vajon ki fogja elhinni nekem, és hogyan bizonyíthatom, hogy ez az egyetlen megoldás?”

 

 - Ezt én írtam! - kiáltott fel Court. - Jobban mondva a hasonmásom. De hol a többi papír? - kérdezte izgatottan.

- Úgy látszik, megsemmisítette őket. Ez a legvalószínűbb, hiszen annyi máris kiderült, hogy nem akarta tudatni Bendiékkel - felelte Helden. Még néhányszor végigpergette tenyerén a papírhulladékokat, de több feljegyzést nem találtak. Csupa számokkal teleírt és összegyűrt fehér lap volt a kosárban.

 - Keressük meg a géptermet! - ugrott fel Helden. - Mike, készítsd elő a felvevőt!

 Végigmentek a folyosón. Benéztek a fürdőszobába, majd a folyosó végi ajtón benyitottak.

- Cél! - mondta vidáman Helden. - Gyerünk a géphez!

- Ne nyúljon hozzá! - kiáltott rá rémülten Court.

Helden visszakapta a kezét.

 - Ugyan, ne ijesztgessen! Meg kell néznünk, mit tud ez a masina.

 - De Ezredes Úr, emlékeztetem a levéltöredékre. A gépet ki kell kapcsolnom… Ezt írta a másik Court.

- Ha igaz, ez nem is az a gép - mutatott fel egy papírt Mike.

- Nézze csak, Ezredes Úr. Ezt csupa alapműveletre próbálták ki, és azok is mind hibás eredményeket hoztak.

- Hol volt ez a kártya? - kérdezte Helden.

- A gépből húztam ki.

 - Lehetetlen. Ezek a gépek megbízhatóak, és önjavító rendszerűek. Nem dobhatnak ki hibás papírokat - csóválta fejét Helden. - Kipróbáljuk.

És már nyúlt is a kapcsoló felé.

 - Nem szabad! Nem tudhatja, milyen számításokat végzett Bendi, és esetleg az egész programot elronthatja! - kiáltott rá ismét Court.

 - Látszik, hogy nem ért a gépekhez, Elnök Úr – fordult hátra Helden, és lenyomta a kapcsolót.

Halk duruzsoló zúgás töltötte meg a szobát…

 

 

XIII. FEJEZET

 

- A fene vigye el ezeket - morgott félhangosan a pilóta. - Azt mondták, egy-két óra, és kiengednek. Eddig legalább valami zajt hallottam fent, de most teljes csend van.

 - Hé! Van ott valaki?… Feleljen!… Péter, vagy minek hívják, válaszoljon!… Mikor engednek már .ki!?… Hé! Válaszoljon!… Az ördög vigye el, ez is elment - sziszegte fogai között.

- Még az öngyújtómat is elvették. - Tapogatózni kezdett maga körül. - Az isten… ez meg micsoda!… Valami doboz, de esküszöm, hogy ez nem volt itt; megemelte. Könnyedén lejött, mert csupán egy láda volt lefelé fordítva. Arrébb dobta, csörömpölve zuhant a szerszámokra. Tovább tapogatózott, és a láda helyén egy újabb, de kisebb méretű dobozt talált. Ez azonban fémből volt, és ahogy végigsimította, rájött, hogy valami szerkezet.

 - De hiszen ez egy tévé! - kiáltott fel. Kapcsolt egyet a gombon a felfedezés örömében, és csak azután jött rá, hogy ez milyen nevetséges, hiszen mit láthatna ezen a készüléken itt a szerszámtérben, de hamar elkomorodott, mert a készülék működni kezdett, és a látványtól a pilóta megmerevedett. A képernyőn a repülőtér egy részlete jelent meg, amelyen egy kabin volt látható, és a kabinban három ember feküdt behunyt szemekkel. Bendi, Morris és az Elnök…

 - Gyilkosok!… Engedjenek ki! - felugrott, de beütötte a fejét. A csapóajtó felé irányította a készüléket.

 - Ki kell jutnom! - A tévé fényénél kutatni kezdett a szerszámok között. Megtalálta, amit keresett. Tízperces munkával sikerült felfeszíteni a csapóajtót. Kimászott. Csak amikor kidugta a fejét, akkor ötlött fel benne, hogy tulajdonképpen most nyugodtan lelőhetnék. Óvatosan körülnézett. Nem látott senkit. Előreszaladt a pilótafülkéig. Sehol egy lélek. A pilótafülkéből ezúttal szabad szemmel is észrevette a kis fülkét. Megmarkolta a feszítővasat, és kiugrott a gépből. Meglepetten vette tudomásul, hogy őrzője a gép körül sem található. Futni kezdett a fülke irányába. Lihegett, mire odaért.

 - De hiszen ezek alszanak! Nem baj, felkeltjük őket - vigyorgott magában. Észrevett a fülke falán egy gombot, megnyomta.

A fülke ajtaja kinyílt. Egy pillanatra édeskés, émelygős szag csapta meg az orrát. Az alvók lassan ébredezni kezdtek. Elsőnek Court szája mozdult meg:

 - Nem szabad! - motyogta. - Az egész programot elronthatja… Ne nyúljon hozzá!… Úristen, a gép! - kiáltott fel tágra meredt szemmel. - A gépet bekapcsolták! - Fel akart ugrani, de nem sikerült. Megrázta az előtte álló pilóta lábát. - Maga az oka mindennek! - Csak most nézett fel, és egy pillanatra kitisztult a szeme.

- Maga kicsoda?

- Nem ismer meg? Én vagyok a…

 - Persze, a pilóta - csapott a homlokára Court. – Segítsen felkelni, nekem a kórházhoz kell sietnem! - A pilóta engedelmesen felsegítette. Court pedig szédelegve elindult a kórház felé.

 Egyetlen rögeszméje volt: kikapcsolni a gépet. Úgy érezte, futnia kell. Fülében felerősödve dobogott a gép halk duruzsoló zúgása. Egyre rosszabbul érezte magát. Képek tömege tolult az agyába. Csak még néhány lépés. Csak ezt bírjam ki! Nem szabad feladnom! Ki kell kapcsolni a gépet! Így ért be a terembe. Egy mozdulat, és a zúgás megszűnt. Court lerogyott egy székre. Még annyi ereje volt, hogy körülnézett a szobába. Egyedül volt. Elsötétült előtte minden. Furcsa mély álomba merült…

- Hát nem érti, Mr. Helden? Megsemmisül, ha bekapcsolja a gépet! A levél, a fenyegetés, hogy elpusztítják a szigetet. Nem érti? Nem szabad bekapcsolni! Elrontja dr. Bendi számításait. Ki tudja, mióta fáradozott rajtuk? Ne nyúljon a géphez! Mindenki elpusztul a szigeten… Bendit halálra ítélik az embermásolásért…

Két Court nem élhet egy helyen… Én figyelmeztettem, Ezredes Úr… Én vagyok az első ember, aki önmagát élőben láthatja… és tanúim is vannak erre ,. . Igen, maga Helden, a tanúm és Mike és Péter a gépben… De most már késő… maguk hozták a fegyvert, és bekapcsolták a gépet… végük van… és nekem is…

Viszontlátásra, Kovaljov… Viszontlátásra?…

- Mi az? Mi történt? És hol vagyok?!

- Itt vagy, drágám! Itthon. Nyugodj meg! Nincs már semmi baj. Túl vagyunk a nehezén. Csak próbálj meg ébren maradni!

 - Iszonyú! De hát hogy kerültem haza? És mióta vagyok itthon? - kérdezte hitetlenkedve Court a feleségétől.

 - Két napja. Dr. Bendi és Morris Kucho voltak olyan kedvesek, és hazaszállítottak.

- És ők hol vannak? - kérdezte izgatottan Court.

 - Svensonnál. Ma reggel mentek be hozzá, de még nem tértek haza.

- Hány óra van most?

- Délután kettő.

- A ruháim…

 - Szó sincs róla! Nem kelhetsz fel. Bendi dr. megtiltotta. Nem szabad mozognod. Azt mondta, teljesen kimerültél idegileg az utóbbi napokban, és ha felébrednél, nehogy felkelj! Elég, ha megpróbálsz ébren maradni - hadarta szinte egy szuszra a felesége.

 - Nem akarok még felkelni, csak félbeszakítottál. Azt szeretném megkérdezni, hol vannak a ruháim. Igen fontos okmányok vannak a zsebében.

- Máris hozom.

- És egy jó erős kávét is légy szíves - szólt utána Court.

- Jó erős lesz, de nem kávé, hanem valami gyógyszer, Bendi keverte.

- Azt már ismerem! - jegyezte meg keserűen.

  Vajon mit tudhat Simoné, és mit tudott meg? - töprengett Court, amikor egyedül maradt a szobában. Eszébe jutott az ébredés előtti álma. Megpróbálta felidézni. Két Court egy helyen… embermásolás… Helden ezredes… Bendi élettörténete… Spack Nobel-díja… Svenson… A bizottság ülése… Sir Hamilton felszólalása az első ülésen… Utazás a szerszámok között… Igen, semmi kétség… Mind a két Court én vagyok… de vajon mi lehet a többiekkel?… Az anyag nem vész el, csak átalakul… - állapította meg magában.

- Már megint alszol, Francis? - ébresztette fel a felesége.

 - Itt a gyógyszer - nyújtotta át a poharat Simoné. Court keserű fintorral kihörpintette a folyadékot, és kabátja után nyúlt. Kotorászott egy darabig, azután felvidult az arca. Kis zöld fedelű jegyzettömböt tartott a kezében. Szórakozottan átlapozta.

 - Köszönöm, drágám! Azt mondtad, hogy Bendi dr. és Morris Kucho szállítottak haza?

- Igen.

- És rajtuk kívül ki volt még a gépen?

- A pilóta.

 - Értem - mondta szomorúan Court. - Drágám, a telefont légy szíves hozd be!

- Szó sem lehet róla! Bendi dr. megmondta, hogy…

 - Tudom, tudom - vágott közbe ingerülten -, nem szabad felemelni a kagylót, kinyitni az ablakot, levegőt venni… Nincs már semmi bajom, de ha nem tudok telefonálni, akkor Bendi dr. és társa nagy bajba kerülhet. Értsd meg, Simoné, feltétlenül kell beszélnem Svensonnal - mondta most már kissé lecsillapodva Court.

- Jól van! Hozom már - legyintett lemondóan Simoné.

 

 

XIV. FEJEZET

 

- Halló! Főtitkár Úr?

- Nem, kérem, a titkársága.

- Ezt nem értem. Hiszen én a közvetlenen hívtam…

- Igen uram, de a főtitkár kérte, hogy ma senkit ne kapcsoljunk be hozzá, fontos megbeszélése van.

 - Tudom, éppen abban az ügyben hívom. Itt Francis Court beszél.

- Kis türelmet kérek… Halló! Kapcsolom.

- Court doktor? Csakhogy a maga hangját hallom.

- Ebben ön olyan biztos? - kérdezte hamiskásan Court.

- Az egyikben feltétlenül.

 - Főtitkár úr. Nekem sürgősen beszélnem kell önnel személyesen, de az orvosi utasítás szerint nem szabad felkelnem…

- Igen, hallottam róla. Egy órán belül felkeresem.

- Mi van dr. Bendivel és Kuchóval?

- Biztonságban vannak.

 - Nagyon kérem, amíg nem beszéltek velem, ne hallgassák ki őket!

 - Sajnos, nem teljesíthetem a kívánságát, mert már megtörtént a kihallgatás, de biztosíthatom, nem lettünk okosabbak!

 - Kérem, Főtitkár Úr, ne folytassák a kihallgatást, amíg nem beszélt velem! - ismételte szinte könyörögve Court.

 - Jó. Majd leszólok a Biztonsági Szolgálatnak, hogy várják meg, amíg visszatérek - fejezte be a beszélgetést Svenson.

- Simoné!

- Igen, Francis! - jött be a felesége.

 - Rövidesen ide érkezik Svenson, amíg beszélek vele, kérlek, maradj a hallban, és ne engedj be hozzám senkit, és főzz végre egy jó erős kávét!

- Nem szabad!

 - De Simoné! Komolyan jól érzem magam! - Simoné megcsóválta a fejét, és kiment. Pár perc múlva már hozta is a gőzölgő feketét.

Svenson megállt az ajtóban, és hosszasan nézte Courtot.

 - Tökéletes - mondta végül. - Maga melyik? Úgy értem, a szigeten volt végig, vagy a…

 - Ne folytassa! - vágott közbe Court. - Foglaljon helyet… Én úgy érzem, mind a kettő vagyok.

Svenson úgy ugrott fel a székről, mintha megszúrták volna.

- Hogy? Hogyan?! - kérdezte szinte kiabálva.

 - Erre sajnos nem tudok egy mondatban válaszolni, úgyhogy kérem, üljön le, és hallgasson végig. Igyekszem mindent részletesen elmondani. Ott kezdeném a történetet, ahol a szigetről küldött levél befejeződött.

Svenson izgalommal ítéli várakozással hajolt előre a székben.

 - Lehet, hogy kicsit zavaros lesz a beszámolóm – simította meg a homlokát Court. - Enyhén szólva egy kisebbfajta idegösszeomlás vagy sokk ért az utóbbi napokban. Nevetséges egy helyzet. Gondoljon csak bele. Egyszerre kétféle emlékeim vannak.

Az egyik itt New Yorkban és a repülőn, a másik Ugala szigetén kavarog.

 - Ha nem tudnám, hogy valóban két Court létezett, most elmegyógyintézetbe szállítanák, mint tudathasadásos beteget - mondta Svenson. - Feltéve, ha valóban maga mind a kettő - tette hozzá kételkedve.

 - Erről hamarosan meggyőződhet. Az előzményekből annyit, hogy azon a reggelen, amikor elindultam a bizottságba, és kiléptem házunk kapuján, éppen a kapukulcsot keresgéltem a zsebemben, amikor hirtelen szúró csípést éreztem a szememben, mintha valami belement volna. Odakaptam, és nem találtam a szemem.

Amikor másodszor is odanyúltam, már minden rendben volt, megdörzsöltem. Kinyitottam, és… de hát ez őrület! - szakította félbe magát Court, és a fejéhez kapott.

- Rosszul van? - kérdezte aggódva a főtitkár.

- Nem. Semmi baj. Csak tudja, még nem gondoltam végig így párhuzamosan az eseményeket. Azt hiszem, ez a történet újra meg fogja viselni az idegeimet…

 - Állapodjunk meg - vágott közbe Svenson -, pillanatnyilag én csak a szigeten levő Court történetére vagyok kíváncsi.

 - Igen. Tehát kinyitottam a szememet, és ott ültem Ugala szigetén dr. Bendi íróasztala előtt, egy műszerszobában, ahol egy modern számítógéprendszer működött. Mondanom sem kell, hogy arról fogalmam sem volt, hogy belőlem abban a pillanatban, ahogy szemembe kaptam, két példány lett, sőt ez a kérdés csak most tisztázódott bennem, amikor kétnapi eszméletlenség után felébredtem. Fogadtatásom a szigeten inkább humoros volt, mint félelmetes. Ugyanis dr. Bendi úgy megijedt, amikor meglátott, hogy végül még nekem kellett megnyugtatnom. Semmit sem tudott odakerülésem körülményeiről. És amikor megmondtam, hogy ki vagyok, egészen elfehéredett, mint később kiderült, személyemtől való félelmének komoly oka volt, ugyanis - és ezt Ön is tudja - Bendi segélyt kapott szervezetünktől kórház építésére, de ezt az összeget nem rendeltetésszerűen használta fel.

 - Hogyan, nem építette fel a kórházat? De hiszen én határozottan emlékszem, hogy Ön a levélben azt írta…

 - Dehogynem. Felépítette. Csak éppen lényegesen olcsóbban, mint amekkora összeget kapott. Minden kórházi felszerelést használtan vásárolt, és a fennmaradó összegből berendezte laboratóriumát, és megvette az egyik legújabb típusú számítógéprendszert.

Egy olyan robotot, amely önjavító és bizonyos fokig munkavégző.

Természetesen nem csupán a szellemi munkára gondolok. Erről azonban Bendi mit sem tudott, és én is csak tíz nap múlva jöttem rá, hogy ez a rendszer, amellett, hogy hibás adatokat szolgáltat, valami egészen más műveletet hajt végre.

Svenson csodálkozva nézett Courtra.

- Érdekes, erről Bendi egy szót sem szólt a kihallgatáson.

- Nem szólhatott, mert nem is tudja. Nem akarták elhinni, és talán most sem hiszi el, bár erről a témáról elsősorban Haldennel beszélgettünk, hogy az igazi tudós, ha valami komoly találmánya van, akkor semmi más nem érdekli, csak a saját kísérletei.

Bendinek eszébe sem jutott megvizsgálni a hibás adatokat, hogy mit is jelentenek, és mi az a sok „melléktermék”, amit a gép kidob magából. Csak bosszankodott, hogy hiába próbálja az alapműveleteket elvégeztetni a géppel, az egész más eredményeket produkál.

Először akkor lepődött meg, amikor az aranytéglákat találtuk a szerelőkamrában…

- Micsoda? - kapta fel a fejét Svenson.

- Talán Bendi ezt sem mondta el? - csodálkozott Court.

 - Az igazság az, hogy mi nem meséltettük Bendit, hanem kikérdeztük, és főként Heldenék hollétére voltunk kíváncsiak. Találmányáról még eddig alig esett szó. Most tértünk volna arra a témára. De miféle aranytéglákról beszél? - kérdezte izgatottan a főtitkár.

 - Szóval, mint mondottam, először akkor lepődött meg Bendi és Kucho is a gépen, amikor az aranyrudakat meglátták. És hogy Bendi mennyire ártatlan, arról az a pillanat győzött meg igazán.

Nem fogja kitalálni, mit csinált Bendi, amikor meglátta az aranyrudakat. - Court hatásos szünetet tartott, miközben Svenson türelmetlenül várta a folytatást. - A szekrényhez ment, kivette a prospektusait, és megnézte benne, hogy tartoznak-e aranyrudak a szerelőkamrához. - Svenson akaratlanul is elnevette magát.

- És Kuchó?

- Ő nyitotta ki a lehető legkészségesebben a, szerelőkamrát, és majdnem hanyatt esett a látványtól. Elnök Úr, ez a két ember olyan ártatlan, mint ön vagy én, de nem szabad, hogy rajtunk kívül más is megtudja, vagy Bendi találmányát megsejtsék, vagy rájöjjenek, hogy mi történt Ugala szigetén, önnek kötelességem elmondani a történteket, de remélem, meg fogja érteni, hogy rajtunk kívül senkinek sem szabad…

 - Nem tudom még, hogy miről van szó, de mit fog mondani a bizottságban?

 - Majd kiokoskodunk valamit közösen. Ha lehet, még ma. És Bendiéknek vissza kell jutni a szigetre a lehető legsürgősebben. Nehogy valaki nyilatkozatra bírja őket!

 - Jó, jó! Csak mondja már a történetet - szólt közbe türelmetlenül Svenson.

Court szórakozottan lapozgatni kezdte jegyzetfüzetét.

- Feljegyzései?

 - Annak is nevezhetnénk, bár több annál. Van benne orvosi diagnózis, számítások és minden egyéb apróság, ami az üggyel kapcsolatban lehet. A szigeten töltött utolsó négy nap eredménye. Itt van például dr. Bendi pszichikuma. Kicsit kijöttem már az orvosi gyakorlatból, így azután nem a legszakszerűbben jegyeztem fel a dolgokat, de így is sikerült rájönnöm, hogy a rejtély kulcsa pontosan Bendi.

 - No lám, hát mégis csak helyes, hogy Bendi felügyeletünk, alatt van - jegyezte meg elégedett mosollyal Svenson.

 - Téved, Főtitkár Úr, mint már említettem, Bendi nem tudja, hogy köze van az eseményekhez, különleges képességű, ha nem irtóznék a szótól, hogy zseni, most azt mondanám rá, de ez a kifejezés devalválódott, értéktelenné vált. Ami csodálatos, hogy a doktor tehetsége és képességei mellett és amellett, hogy tipikus tudós, emberileg is tökéletes.

 - Ennyi jót már régen hallottam egy emberről. Nem túlzás ez, kedves Court? - mondta gyanakodva Svenson.

 - „Röpke” pályafutásom alatt elég sok emberrel találkoztam, így bízom az ítélőképességemben. A tudós Bendi szerénysége nem álszerénység. Első találmánya, mely ma is egyedülálló, nevetséges okok miatt megbukott. Hosszú történet. Pedig ha az első akadály után emigrál, bárhová megy, ma már világhírű tudós, és bizonyára Nobel-díjas, de ő nem babérokra pályázott, mint Spack és a hozzá hasonlók - tette hozzá gúnyosan Court.

- Miért pont Spack jutott eszébe? - csodálkozott Svenson.

- Mert Bendi és Spack kapcsolatáról tudok egy igen érdekes történetet, ami nem a legjobb fényt veti Spackre. Miért vállalja a nagylelkű adakozó szerepét Spack? Miért ajándékoz két mesterséges úton előállított agyrendszert Bendinek, holott ezzel a lépéssel saját szabadságát is veszélyezteti? Ilyesmit emberbaráti alapon vagy sajnálatból nem tesznek. Ráadásul Spack nem is az a barátkozó típus - Court fájdalmasan összehúzta szemét.

- Valami baj van? - ugrott fel Svenson.

- Egy érgörcs, de már elmúlt - nyugtatta meg Court. - önnek lesz igaza, nem szabad belekevernem a témába a másik Courtot. Hol is tartottam?

 - Ott, hogy Bendi kivándorolt az Államokba – mondta Svenson, és visszaült.

 - Nos, igen. Újabb elképzelése, ha lehet, még nagyobb kaliberű volt, mint az első. Első találmánya következményeként birtokában volt a mindmáig legpontosabb agytérkép. Ennek segítségével akarta elvégezni új kísérletét.

 - Ne haragudjon, hogy közbevágok, de ön egyfolytában feltételes módban beszél, ha Bendinek ez a kísérlet sem sikerült, akkor mi köze az eseményekhez? - kérdezte kissé türelmetlenül a főtitkár.

 - Éppen ez az érdekes. Amikor megtudtam, hogy jelenlegi kísérlete annyira kezdeti stádiumban van, hogy a robot összeszerelésén, a mesterséges agyrendszer beépítésén és a próbaműveleteken kívül még semmi sem történt, én is nagyot csalódtam. Mindezek tetejébe az alapműveletekkel kipróbált számítógép hibás adatokat szolgáltatott. Egészen letörtem. Akkor jöttek az aranyrudak, és csak a szigeten töltött tizedik nap hozta meg a váratlan fordulatot.

 Nem történt semmi látványos, új csoda - nyugtatta meg a főtitkárt Court. - Csupán egy beszélgetésem volt Bendivel, ami megvilágította az események hátterében húzódó főszereplőt. Amit most elmondok önnek, mint egyetlen megoldást, hihetetlenül hangzik, és be fogja látni, hogy ezzel semmiféle hivatalos fórumon nem állhatok elő. A tudomány jelenlegi állása szerint egyetlen forrásra sem hivatkozhatok, és bár a témával foglalkoznak tudósok is, de mindeddig csak azt bizonyították, hogy lehetetlen.

- Mondja ki már végre, miről van szó? - sürgette Svenson.

- Az úgynevezett telepátia hasznosítása, teleportálás. - Svenson megütközve bámult Courtra, de ő nem zavartatta magát.

- Ha megnézi a futurológiái intézetek előrejelzéseit, abban mind megegyezik, hogy a telepátia hasznosításának időpontja: soha! És itt nemcsak hasznosítása történt meg, hanem egy sor egyéb „lehetetlenség”. No, de vegyük sorba az eseményeket. Azon a bizonyos délelőttön bent ültünk a laboratóriumban. Morris mint asszisztens féle vizitelt a betegeknél.

 - Tudja, Elnök Úr - mondta Bendi -, valahol tudatom mélyén nagyon féltem az önnel való találkozástól. Az ember, ha valami nagy dologba kezd, végiggondolja a lehetséges akadályokat. Ez afféle alkotói betegség. Ezt megszüntethette volna első találmányom, de sajnos… No persze, nekem minden okom megvolt a félelemre, hiszen olyasmit követtem el, amit sikkasztásnak neveznek. Még akkor is, ha később fel tudom mutatni az esetleges „nagy eredményt”.

 - Ne gondoljon rá! De miért pont én jutottam eszébe? - kérdeztem meglepődve Benditől.

- Nem tudom. Talán ez is egy rögeszmém a sok közül, önről eddig csak jót hallottam. Az volt az érzésem, hogyha valaki, ön bizonyára megérti problémámat. Ez persze gyerekes elképzelés volt, de lám, nem csalódtam. Ezenkívül pedig nem is ismerek név szerint mást az egész intézményből - tette hozzá mosolyogva Bendi.

 - Milyen rögeszméi vannak még? - kérdeztem, magam sem tudom, miért.

 - No, azért nincs olyan sok, de jól utánagondolok - ráncolta össze homlokát Bendi -, mindegyik megoldódott. Hát nem érdekes? Hallatlanul izgalmas véletlenek sora. Vagy talán mégsem véletlen? Vegyük csak sorra:

 Az első nagy álom a sziget. Ez volt az egyetlen, amiért valóban tettem valamit, és közben a szerencsés véletlen összehozott Morrisszal, de itt van ön, Elnök Úr, akivel nem tudom, ki hozott össze, de hogy nem a véletlen, az biztos, és itt a harmadik rögeszmém, a nyugalom az alkotáshoz, a békés légkör biztosítása, egyszóval a fegyvermentes világban élni. Ez is megoldódott.

- De hogyan? - kérdeztem.

 - Azt nem tudom. Mindenesetre érdekes. Az utóbbi gondolat akkor jelentkezett bennem ilyen erősen, amikor építettük a kórházat. Képzelje, pár száz kilométerre innen van egy amerikai támaszpont. Valami szigeten lehet, mert állandóan katonai gépek húztak el a fejünk felett. Előbb-utóbb hozzászokik az ember fülsiketítő zajukhoz. Szóval éppen építettük a kórházat, már a befejezésihez közeledett az építkezés, amikor kigyulladt egy katonai gép a sziget felett, és zuhanni kezdett. Az első gondolatom az volt, hogy a kórházra zuhan, és vége mindennek. Nincs kísérlet, nincs gépvásárlás. Csak azután jutott eszembe, hogy fedezéket kell keresni, de szerencsére Morris reflexei jól működtek, és engem is magával rántott. A pilótának, úgy látszik, volt még annyi lélekjelenléte, hogy a tengerbe kormányozza a gépet, ahol aztán hatalmas robbanással megsemmisült, elmerült. Másnap azt hittük, kitört a világháború. Gépek százai húztak el a sziget fölött, tengeralattjárók és repülőgép-anyahajók közeledtek Ugala partjaihoz, és mi a rémülettől megdermedve vártuk a robbanásokat. Felkészülve a legrosszabbra.

 - Azt tudja, hogy hallatlan nagy szerencséjük van - mondtam Bendinek, mert emlékeztem a sajtóból és a bizalmas jelentésekből, hogy mi is történt tulajdonképpen. - Most már megvan, hogy miért volt olyan ismerős a sziget neve. Az a gép, amely a partok mellett lezuhant, félelmetes terhet vitt magával. Két új típusú rakétát, időzített, rendkívüli hatóerejű robbanófejekkel felszerelve. Ha jól emlékszem, két héttel a bázisok megsemmisülése előtt történt mindez. Napokig kutattak a rakéták után, hogy hatástalanítsák…

 - Tudom - vette át a szót Bendi. - Sikerült megtalálniuk. Ki is emelték, de addig nem tudtunk semmiről, és ők nem is nyilatkoztak. Sőt maguk a tisztek sem tudták pontosan, hogy mit keresnek. Az egyik, egy őrnagy, akivel beszéltem, például azt mondta, hogy egy új nukleáris műszerekkel felszerelt kilövőszerkezet kísérleti példányát szállította volna a szigetre az a gép, és mivel egyedi darabról van szó, meg kell találniuk. Ebből csak a nukleáris volt igaz, de nem műszerek, hanem robbanófej. Később ugyanaz a tiszt kijelentette, hogy ha tudja, miről van szó, inkább parancsmegtagadásért börtönbe megy, de nem hozza ide az embereit. Egy katona, persze, hamarabb megemészti a történteket. Engem egészen az ön érkezéséig nem hagyott nyugodni a gondolat. Emberek százezrei egy véletlen szerencsétlenség áldozatai lehetnek…

- Ez sajnos olyan, mint egy természeti katasztrófa - jegyeztem meg.

- Azt hiszi, ha a természeti katasztrófák leküzdésére annyit áldoztak volna, mint a fegyverkezésre, már nem lehetett volna régesrég megelőzni őket? - mondta keserűen Bendi. - Gondolja csak végig, emberek milliói, akiknek eszük ágában sincs meghalni, békésen élik hétköznapjaikat, de tudatuk mélyén ott a rettegés az ilyen véletlen szerencsétlenségektől. Ha nem is mindjárt a világháborúkra gondolok, csak az ilyen géplezuhanásokra, tévedésből megnyomott billentyűkre és arra a rengeteg hadianyagra, amely képes kipusztítani az egész emberiséget. Ó!, ha egyszer sikerülne befejeznem a találmányomat… és sikerülne megértetnem a világgal… Emberré válni! Igazi emberré! - Bendi mint egy imádságot, mondta el gondolatait. Egészen átszellemült arccal. Felejthetetlen látvány volt.”

 -      Tudja, Főtitkár Úr, én is, mint sokan mások belefásultam már a szólamokba - jegyezte meg Court. - Annyit hallottam már az elmúlt évtizedek alatt a leszerelési tárgyalások és a mindent felülmúló új fegyverek birtokában a nagy szólamokat, de ennyi őszinteség, ennyi átérzés és lelkesedés ritkaság. Ne értsen félre. Tudom, hogy az emberek általában békeszeretők, azt is tudom, hogy egyes országok és nagyhatalmak csupán az erőegyensúly miatt fegyverkeznek, de ez a hajsza úgy látszik megállíthatatlan.

 - Miről beszélt még Bendi? - kanyarodott vissza a témához Svenson.

 - Azt hiszem, még annyit mondott, hogy sajnos ő nem tehetett ennek érdekében semmit, mert még mielőtt beindította volna kísérleteit, ez a kérdés is megoldódott. De én már akkor nem figyeltem rá, mert érlelődött bennem a gondolat, amit ott a műszerszobában még őrültségnek tartottam, de nem voltam képes kiverni a fejemből. Elnézést kértem Benditől. Azt mondtam, valami fontos levelet kell megírnom. Azt hiszem, kicsit meg is bántottam, mert valami olyasmit mondott, hogy ő még ezeket a dolgokat soha senkinek nem mondta el, és most én bizonyára őrültnek nézem, vagy úgy látszik untatott beszédével. Mondtam, hogy szó sincs róla, és a szobámba mentem…

 - Csak nem akarja azt mondani, hogy Bendi mint valami hindu jógi általános leszerelést szuggerált?

 - Ugyan kérem, de már előre látom, Főititkár Úr, hogy ön nagyon fog kételkedni az elméletemben. Arról van szó ugyanis, hogy amikor bementem a szobába, és elővettem jegyzeteimet, amit még a bizottsági ülésre vittem magammal, döbbenten tapasztaltam, hogy „Bendi-Land”, ahogy Bendi nevezte gépét, ugyanazon órában lett először bekapcsolva, amikor a bázisok megsemmisültek. Az első egyeztetés sikere újabb számításokra buzdított. Kirohantam Bendihez, és megkértem, hogy jegyezze le nekem a gép memóriaegységéből, hogy mikor, milyen időpontokban kapcsolta be a szerkezetet az alapműveletek kipróbálására. Fantasztikus eredményeket kaptam. Minden időpont egy órán belüli időtartammal megegyezett. Sőt azóta tudom, hogy Sir Hamilton felszólalásában említett egy meghatározott kísérleti fegyver megsemmisülésének időpontjához is van egy kapcsolásom. Az én megkettőződésem reggelén is bekapcsolta Bendi a gépet. Érti már?

  - Nehezen. Mi az, hogy megkettőződés? Hogyan lesz egy emberből két azonos? Honnan az anyag a másik emberhez?

 - Azt hiszem, én már ezt is értem. Ebben a gépben szerves anyagok voltak. Agyak és a hozzájuk kapcsolódó egyéb vegyületek.

Saját rendszeréből, az én atommásom birtokában produkált egy Courtot. Lekopírozott. Érti?

 - És Heldenék eltűnése, a gépen levő fegyver elporladása, az ön eggyé válása?

 - Azt hiszem, erre is találnak majd bizonyítékot. Utolsó napon megszámoltuk az aranytéglákat. 8750 darab volt. Egyforma nagyságú, tíz kiló súlyú téglácskák. Most, bár a gépeit leállítottam, de már későn, vagy az aranytégláknak kellett szaporodni, vagy valamiféle porhalmaz maradt utánuk. Különben a feljegyzésem sok mindenről beszámol.

 - Teljesen megzavar. Mi köze Heldenék eltűnéséhez a gépnek? Miért szaporodtak az aranytéglák.

 - Ne haragudjon, már megint keverednek az emlékeim -mondta fáradtan Court. - Hol is tartottam?

 - Halasszuk el a beszélgetést, Elnök Úr? Látom, nagyon kimerült - mondta Svenson.

 - Nem! Szó sem lehet róla! - tiltakozott felélénkülve Court. - Inkább összezavarom egy kicsit a történetet, de ez az ügy nem tűr halasztást. Bendiéknek vissza kell jutni a szigetre. - Court állapota szemmel láthatóan romlott, de folytatta a beszámolóját. - Tudja, Főtitkár Úr, mielőtt az Egészségügyi Világszervezet elnöke lettem, én is foglalkoztam pszichológiával. Természetesen csak magánszorgalomból, mert a pszichológiának ezt az ágát tudományosan csak cáfolni szokták. Még az egyetemi évek alatt szereztem be néhány könyvet, hogy felfrissítsem tanulmányaimat. Mint tudja, a parapszichológia foglalkozik a telepátiával, telekinézissel, teleportálassal, tárgyak, személyek térben való áthelyezésével, ezeket az erőket pszi erőknek nevezik…

 - De kedves Court dr., nem gondolja, hogy enyhén szólva túlzás, amit képzel? - szakította félbe ingerülten Svenson -, mert ha azt akarja bebizonyítani, hogy egy gép a puszta akarat útján bemérte és megsemmisítette a bázisokat…

- Szerencsére nem erről van szó, mert akkor végképp hihetetlen lenne a megoldás, csupán nem tudok másként közelíteni az eredményeikhez. Mindegy. Megpróbálom pontról pontra bizonyítani elméletemet:

 - Azt ugyebár tudjuk, hogy Bendi két mesterséges agyrendszert kapott Spacktől, arról pedig én magam győződtem meg, hogy azt be is szerelte a számítógépbe. Mit gondol, miért állítják a tudósok, hogy agyakkal kísérletezni rendkívül veszélyes lehet? Főként, ha egy rendszerhez kapcsolják. - Court nem várta meg Svenson válaszát, hanem folytatta:

 - Mert nem tudják, mi történne, ha működtetnék. Nem ismerik a pontos adatokat az agyról. Működtetni pedig másképpen nem lehet, mert kiszámíthatatlan a reakció. Bendi volt az egyetlen, aki beindította a kísérletet, de valamivel ő sem számolt. Összekötötte a mesterséges agyat a számítógép „agyával”, akaratlanul is szimbiózisra léptette a rendszert…

 - És egy ilyen kiváló tudós - hogy csak az ön véleményét idézzem - nem volt képes rájönni, hogy milyen hibát követett el? - kérdezte Svenson.

 - Nem olyan egyszerű a helyzet. Ugyanis Bendi már az első próbaműveletnél bekapcsolta a mesterséges agyat. Tőle tudom, hogy erre azért volt szükség, mert rögtön azt is ellenőrizni akarta, hogy együtt működik-e „Bendi-Land”. Hiszen ne felejtse el, hogy magát a számítógépet még a vásárlásnál kipróbálta. Tehát nem volt mire gyanakodnia. Amikor a hibás adatok láttán kikapcsolta a rendszert, már késő volt, a szimbiózis létrejött.

 - És ezt Bendi magától nem fedezte fel - kételkedett a főtitkár.

 - Élje bele magát az ő helyzetébe, Főtitkár Úr. Évekig várta, hogy megkezdhesse kísérletét. Végre elérkezett a nagy pillanat, és akkor egy hibás géppel vesződik. Ilyen állapotban senki nem képes még a legegyszerűbb hibát sem megtalálni. Jelen esetben pedig nem is olyan hibáról van szó. Azt ugyancsak tudnia kell, hogy az agyak, amiket Spacktől kapott, régebbi példányok voltak, csupán a főbb idegpályák működése volt biztosítva. Bendi hetekig csak a mesterséges agyrendszereivel volt elfoglalva, hogy „finomítsa, csiszolja”. Tudom, ez nem a legszakszerűbb megfogalmazás, de Bendi tréfásan így nevezte ezt a munkát. Szóval minden simán haladt előre. Nem bukkantak fel váratlan akadályok, pedig ő számba vett minden akadályt, tehát elképzelheti, milyen idegállapotba kerülhetett Bendi, amikor az első működtetésnél csődöt mondott rendszere. - Court kis szünetet tartott. Kimerítette a sok beszéd, és újra elvesztette a történet fonalát.

 - Arról beszéljen - segítette ki Svenson -, hogyan semmisültek meg a bázisok.

 - Csak egy lehetséges módot ismerek, és bár nem vagyok a legkitűnőbb egészségi állapotban - mutatott a fejére Court -, de próbálja nekem elhinni! A rendszer „telepatikus” kapcsolatot létesített Bendivel anélkül, hogy az akár sejthette volna. Egy ilyen bonyolult rendszernek, mint a „Bendi-Land”, kevés táplálék volt az a néhány próbaművelet, alapfeladat. Éhes maradt tőle -tréfálkozott fáradtan Court. - És Bendi gondolatai kitűnő tápláléknak bizonyultak. Ez a kipróbálatlan különleges műszerrendszer „felfedezte” Bendiben a partnert, megtalálta „hullámhosszát”.

- Van erre valami bizonyítéka? - csillant fel Svenson szeme.

- Azt hiszem, igen. Csak nem vagyok kibernetikus, így nem tudom elemezni az adatokat. Az utolsó adatokat is, úgy tudom, elhoztam, amiket még Helden táplált a gépbe, halála előtt. Én ugyanis, ahogy ezekre a dolgokra rájöttem, kikapcsoltattam Bendivel a gépet, és megkértem, hogy ne üzemeltesse. Majd én küldök egy új számítógépet -, mondtam, de Helden ki akarta próbálni, amíg Bendi, Morris és én a kabinban…

Court visszazuhant a párnára, szemei kidülledtek.

 - Könyörögtem… Ne kapcsolja be… A levéltöredék, amit írtam… itt van a jegyzetfüzetben… Minden… Nem vagyok őrült… Csak ez lehet a megoldás… Főtitkár Úr, könyörgöm, higgyenek nekem… Ez az egyetlen lehetőség… megakadályozni az újrafegyverkezést… - tovább nem tudta mondani. Elvesztette eszméletét.

 Svenson magához vette a jegyzetfüzetet, és elhagyta a szobát. Egy óra múlva dr. Francis Courtot mentő helikopter szállította az idegklinikára. Súlyos állapotban.

 

 

XV. FEJEZET

 

 Svenson már harmadszor olvasta Court jegyzetfüzetét, és teljesen tanácstalan volt. Elhiggye, amit Court állít, vagy őrültnek nyilvánítsa, és átadja az ügyet a biztonsági szolgálatnak vagy a bizottságnak?

 Tehát ez a rendszer, azonkívül, hogy átvette Bendi gondolatait, átalakult anyagtovábbító állomássá, melynek saját rendszeréből, pótalkatrészeiből vette az energiává alakításhoz szükséges nyersanyagot. Produkált egy ismeretlen tartományba tartozó sugárnyalábot, aminek segítségével bármit lebontott és alakított tetszés szerint, hiszen az atomok rendjét és kötését megváltoztatva, bármi alakítható bármivé…

 Svenson újra letette a füzetet. Képtelen volt megemészteni az olvasottakat. Fáradtan dörzsölte szemét. Csengett a telefon:

- Halló! Itt Olaf Svenson - vette fel a kagylót.

 - Főtitkár Úr, azonnal beszélnem kell önnel! Alexander Kovaljov vagyok.

- Milyen ügyben?

- Dr. Francis Court ügyében, ha lehetne, személyesen…

 - Várom. - Svenson még egy ideig elgondolkozva tartotta a telefonkagylót. Vajon mi mondanivalója lehet a szovjat megbízottnak?

 - Főtitkár Úr, Kovaljov úr van itt — jelentette be a titkárnő.

- Engedje be!

- Jó napot! Foglaljon helyet!

 - Köszönöm. Ha megengedi, rögtön a tárgyra ítérek. Tudomásom szerint az ön birtokában van dr. Francis Court jegyzetfüzete. - Svenson meglepetten nézett Kovaljovra, és kiszaladt a száján a kérdés:

- Ezt honnan tudja?

- Madame Simoné Courtnál jártam délelőtt, és ő említette, hogy a főtitkár úr a füzetet magához vette, mielőtt Courtot a klinikára szállították.

- Hogy került Ön Courtékhoz?

- Csaknem tíz éve ismerem az elnököt. Annak idején együtt dolgoztunk az Egészségügyi Világszervezetben. Mielőtt elutazott volna Ugala szigetére, megkért, hogy keressem fel, és elmondta az egész Bendi-ügyet. Legalábbis amit addig tudott róla. Arra is megkért, hogy visszatéréséig hallgassak a történtekről, de ha valami probléma merülne fel személyével kapcsolatban, menjek a lakására, és kérjem el feleségétől a tizenhatos dossziét. Ez megtörtént, és azt is megtudtam, hogy a füzet önnél van.

 - Gondolom, tudja, hogy Court milyen betegséggel került a klinikára?

- Igen. Tudom.

 - Akkor azt is tudnia kell, hogy amit a jegyzetfüzetében leírt, azt lehetetlenség konkrét bizonyítéknak venni.

 - Ezek szerint Courtnak sikerült megoldani a rejtélyt? Nem ismerem a füzet tartalmát, de ha logikaliag és egyéb szempontok alapján bizonyítható, akkor miért ne fogadhatnánk el?

 - Nos, kedves Kovaljov Úr, mivel tudja, hogy a füzet nálam van, átadom önnek. Hangsúlyozom azonban, hogy rajtunk kívül még senki nem látta. Én eddig háromszor olvastam el, de nem lettem okosabb. Mert vagy elhiszek egy képtelen állítást, vagy ott tartunk, ahol másfél hónappal ezelőtt. Tessék, olvassa.

Kovaljov találomra kinyitotta a könyvet:

 

A „Bendi-Land” működése

 A Bendi-Land, ez a mesterséges úton előállított aggyal kombinált számítógép és robotrendszer működése az eddigiek alapján a következőkben határozható meg.

 Dr. Marco Bendi, akinek gondolataiban találmányán kívül csak az azt megakadályozó objektív tényezők kaptak szerepet -erről több beszélgetés során meggyőződtem -, miután próbaműveletek céljából bekapcsolta az immár kész rendszert, nem számolt, és nem is számolhatott egy olyan lehetőséggel, hogy a rendszer kapcsolatot létesít agyával, gondolataival, és hogy különleges pszichikuma ezt lehetővé teszi. Azonos hullámhosszra kerültek. Tulajdonképpen Bendi-Land, ahogy ez cselekedeteiből kiderül - mert amit tett, másként nem nevezhetem -, segítőtársa akart lenni alkotójának. És anélkül, hogy erről Bendinek tudomása lett volna, leküzdötte a doktor által önmagának felállított akadályokat.

 

Dr. Marco Bendi elsőrendű tudat alatti problémája: Az általános leszerelés, a béke, a nyugodt alkotás lehetőségének megteremtése.

A gép bekapcsolva: 1999. április 6-án reggel 9 óra.

 A bázisok és arzenálok megsemmisülésének időpontja: 1999. április 6. reggel 9-10 óra között.

 A próbaműveletek eredményeit, melyeket a gép bekapcsolása után kapott, dr. Bendi megsemmisítette, mivel azok helytelennek bizonyultak.

A művelet feltételezett végrehajtása

 Bendi-Land, miután az elsőrendű probléma információit telepatikus úton magába táplálta, megkereste a módozatokat a megsemmisítésére. Mivel azonban a robot alapvető törvényei közé tartozik, hogy nem szabad kárt tennie emberi lényben, így olyan módszert kellett kikombinálnia, amivel biztonsággal csak a fegyvereket semmisítheti meg. Minden bizonnyal bonyolult számítások után bemérte az összes bázis helyét, majd egyik egysége átalakult anyagtovábbító állomássá, amely sugárnyalábok - természetesen emberre ártalmatlan és jelenlegi műszerekkel fölfedezhetetlen sugárnyalábok - segítségével lebontotta, és ártalmatlan porhalmokká változtatta a fegyvereket.

 

Dr. Marco Bendi másodrendű problémája: Mivel egész életében, de főként a kísérletezéseik éveiben mindig és mindenkor a legfőbb akadályokat az anyagi keretek jelentették, valamint első találmánya bukásának okát is ez határozta meg, így gondolkodásában ez a kérdés másodrendű problémakörként sorolódott be. (Azért csak másodrendű, mert jelen esetben, ha nem is a legbecsületesebb, úton, de kísérlete erről az oldalról nem volt akadályozva. Ez a magyarázata az általam 1999. május 9-én megszámolt 8750, egyenként kb. 10 kiló súlyú aranytégláknak, melyeket még nem tudni, melyik bank széfjéből szállított ide a szigetre, és eltelhet egy év is, amíg rájönnek.

 

Dr. Marco Bendi harmadrendű problémája: Az Egészségügyi Világszervezettől való félelem, amely szintén akadályként léphetett volna fel a kísérletek beindításában. Tekintettel arra, hogy a szervezetből név szerint csak engem ismert (lásd: 5. oldal, első párbeszédünk), így a gép újabb bekapcsolásakor, 1999. április 30-án délelőtt 10 órakor a másodperc töredéke alatt kivonva belőlem a kulcsfontosságú géneket, feltérképezett úgynevezett atomképmást készített rólam, és meglevő szerves anyagaiból ismét emberré alakított. A gépbe ekkor próbaműveletek céljából betáplált adatok eredményeit mint lehetséges bizonyítékot magamhoz vettem, de mivel a kibernetikához nem értek, így azok kiértékelését végrehajtani nem tudtam.

 

 Mindezek a feltételezések arra az elhatározásra juttattak, hogy sem dr. Marco Bendit, sem pedig Morris Kuchot elképzeléseimről tájékoztatni nem fogom. Egyetlen célommá azt tűztem ki, hogy Bendi-Landet kikapcsoltassam.

 Dr. Bendinek megígértem, hogy új gépet küldök visszaérkezésem után, de azt tanácsoltam neki, hogy az új szerkezetbe ne kapcsolja be a mesterséges agyat mindaddig, amíg annak működését a rendszertől függetlenül ki nem próbálja, és ha az ilyen körülmények között is rosszul sikerülne, vagyis hibás adatokat produkálna, térjen vissza első találmányához, és tökéletesítse, mivel minden bizonnyal ott kell keresni a hiba okát. Biztosítottam anyagi támogatásomról, azaz szervezetünk támogatásáról. Dr. Bendi tanácsomat elfogadta…

 

 Kovaljov tovább pörgette a lapokat. Megakadt a szeme a bejegyzésen. „Ha Bendi nem tudja meg, hogy mi köze az eseményekhez, akkor a világgal minden további nélkül el lehet hitetni, hogy Ugala szigetén (persze a sziget neve nélkül) működik egy olyan gépezet, amely arra van betáplálva, hogy megsemmisítsen minden újabb fegyvert, bázist, arzenált. A gép központja szimbiózisban áll a két egymást ellenőrző mesterséges aggyal, így teljességgel lehetetlen felülmúlni őket. Ez a rendszer képes megsemmisíteni a hasonló rendszereket is, mihelyt egy ilyet létrehoznának. Ezzel sikerülne stabilizálni a megkötött leszerelés! egyezményt.” - Kovaljov letette a füzetet.

 

 - Nos? Mi a véleménye? - kérdezte fölényes mosollyal Svenson.

 - Az, hogy nekünk kettőnknek sürgősen Ugala szigetére kell repülnünk - válaszolta határozottan Kovaljov.

- Tud gépet vezetni?

- Tudok.

 - És ha nincs igaza Courtnak? Mégsem kockáztathatjuk az életünket. Végül is Court elmebeteg.

 - Amikor ezt írta - mutatott a füzetre Kovaljov -, akkor semmiképpen sem lehetett az.

 - Hátha valami hatás alatt állt, és ez az egész csak egy csapda.

 - Bizalmas úton tájékoztatom kormányomat az úti célról, és csak annyit közlök, hogy a bázisok ügyével kapcsolatban utazom a szigetre.

- Gondolja, hogy megelégednek ennyivel?

- Innen New Yorkból többet nem is közölhetek. Mivel kétnaponként küldök jelentést, és ez éppen ma esedékes, egy óra múlva indulhatunk. Ha két nap múlva nem megy újabb jelentés, keresésünkre indulnak.

 - Mindenesetre a jegyzeteket beiktatom - mondta kis remegéssel a hangjában Svenson.

 - De írja rá, hogy csak két nap múlva bontható fel. Nehogy idő előtt avatatlan kezekbe kerüljön - tette hozzá Kovaljov.

 A kórházban csak egy felcsernek kiképzett szigetlakót találtak, aki hosszas magyarázatok és ígérgetések után engedte be őket a laboratóriumba. A gép valóban nem működött. Kovaljov a szerelőkamrához lépett. Kinyitotta. A látvány őket is elkápráztatta.

- Azt hiszem, felesleges megszámolni - jegyezte meg Svenson.

 - Nézze csak! Még egy eredmény. Úgy látszik, Court mégsem hozta el mindegyiket - mutatott fel egy kártyát Kovaljov.

- Talán már akkor nem volt eszméleténél.

- Mindenesetre ezt is megnézzük. Tegye el, Főtitkár Úr.

 - Úgy látom, ezen a szobán kívül nincs itt semmi érdekes. Induljunk vissza.

  - Bocsánat. Még egy apróság. - Kovaljov a géphez lépett.

Svensonnak földbe gyökerezett a lába az ijedtségtől.

- Ne nyúljon hozzá! - mondta elhaló hangon.

 - Nem indítom el. Ne féljen, csak valamit bebiztosítok. -

Szakértő mozdulattal kicsavart néhány gombot, kinyitott egy kisajtót, és elszakított valamit.

- Indulhatunk, Főtitkár Úr.

- Nem is tudtam, hogy maga ért a számítógépekhez is.

- Véletlenül ez az eredeti munkaköröm.

- Akkor hogy került az Egészségügyi Világszervezetbe?

 - Az adatfeldolgozó osztályt vezettem, azután követségi titkár voltam, s most szaktanácsadóként működöm a bizottságban.

Íme, egy rövid életrajz - tette hozzá mosolyogva Kovaljov.

- Nos, és most mit tegyünk? - kérdezte tanácstalanul Svenson.

- Véleményem szerint két dolgot kell visszaérkezésünkkor cselekedni. Az egyik: hazaengedjük dr. Marco Bendit és Morris Kuchót, ellátjuk őket a megfelelő tanácsokkal és egy csekkel egy új robotra, de már „agy” nélkül; a másik: ad nekem egy nap haladékot, hogy elemezzem Bendi-Land „hagyatékait”.

 Lassan kibontakoztak a felhőkből az esti New York fényei. A gép simán leszállt az ENSZ repülőterén.

 - Van még egy problémám, Kovaljov Úr - mondta a gépből kilépve Svenson. - Ki a felelős Carl Helden, Peter Hardy és Mike Morton eltűnéséért, valamint dr. Francis Court betegségéért? Úgy látszik, ez a robot nem tartotta tiszteletben a robotok alaptörvényét…

 - Már elnyerte büntetését, ott a szigeten, amikor megsemmisítettem áramkörét - emlékeztette Svensont Kovaljov. Azt hiszem, legokosabb, ha egy ideig ezzel a témával nem foglalkozunk, esetleg azt mondhatjuk, hogy a repülő, amivel a szigetre érkeztek volna, lezuhant.

- És a pilóta?

- Majd beszélünk vele, elmeséljük neki, hogyan élte túl a katasztrófát, és hogyan menekült meg Court dr.Gondolom, ezt, a hazugságot vállalni fogja, sőt büszke lesz rá. Egyébként önnek, mint főtitkárnak jogában áll informálódni személyéről.

 - Nem vállalunk túl nagy felelősséget magunkra? - aggályoskodott Svenson.

 - De igen. Lehet, hogy a történelem legnagyobb felelősségét vállaljuk magunkra. Egy olyan felelősséget, amit nem szabad átruháznunk másra. Ami akár igaz, akár nem, egy soha vissza nem térő alkalom a leszerelés végleges biztosítására. Jelen körülmények között még kormányomat is csak a hivatalos nyilatkozatról tájékoztatom.

 Néhány héttel később összehívták az ENSZ rendkívüli közgyűlését. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége történetének legrövidebb, de egyben legjelentősebb közgyűlése volt. Mindössze egy nyilatkozatot olvasott fel Olaf Svenson főtitkár, amely így hangzott:

 

NYILATKOZAT

ELFOGADTA AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZÖVETSÉGE 1999. JÜNIUS 21. NAPJÁN NEW YORKBAN

 

„Mi, az egyesült nemzetek népeinek képviselői, akik ma már a föld minden lakosát képviseljük, az emberiség nevében nyilatkozatot teszünk közzé a világbéke megszilárdításáról és a fegyvergyártás minden időkre szóló beszüntetéséről.

 Földünkön soha többé semmiféle fegyver vagy hadianyag nem készülhet, sem nukleáris, sem vegyi, sem bakteriológiai hadianyag. Az az egyedülálló találmány, melyet dr. Marco Bendi hozott létre, s amely mesterséges agyak és számítógéprendszerek bonyolult kapcsolatából áll. Ez a szerkezet két dologra van betáplálva a lehető legrészletesebb információk alapján: megakadályozni minden kísérletet az újabb fegyverek létrehozására - miután a létezőket megsemmisítette - és megsemmisíteni minden olyan szerkezetet, amelyet ellene hoznának létre. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége a konkrét bizonyítékok alapján igaznak találta dr. Marco Bendi állítását, és tizennégy napos tudományos elemzés után meggyőződött arról, hogy minden újabb kísérlet felesleges.

 A hadianyag- és fegyvergyárak kártalanítását minden állam magára vállalja.

A fentiek figyelembevételével ezen nyilatkozatunkat az Egyesült Nemzetek tagországainak, tehát a Föld összes országának képviselői aláírták, és a benne foglaltakat országukra nézve kötelezően elfogadták.

 

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége nevében

Olaf Svenson

főtitkár

 

 És ezt a nyilatkozatot már az a tény sem árnyékolhatta be, hogy a „Bendi-Land”, amire hivatkoztak, már nem létezett, hiszen maga Kovaljov szerelte szét. Dr. Marco Bendi pedig folytatta kísérleteit, de már csak a számítógépekkel, mesterséges agyak nélkül, és néha-néha fölelevenítette emlékeit az 1999-es furcsa napokról.