TIZENKETTEDIK FEJEZET

Raven az ajtó viszonylagos fedezékében állt, arcát az ég felé fordította, és lehunyta a szemét. Homlokán apró verejtékcseppek jelentek meg, miközben ujjait idegesen összefűzte a hasán. Nem volt együtt a többiekkel, sőt a saját testén is kívül járt, és egyedül arra összpontosított, hogy megtalálja Byront. Mellette ott állt sötét, érzéki férje, akinek tudata nyilvánvalóan az övéhez kapcsolódott. Mihail nagyon hasonlított Jacques-hoz, Shea alig tudta levenni róla a tekintetét. Ahogy közeledett az ajtó felé, egy lépéssel lemaradva Jacques mögött, tisztán látta, hogy milyen ingerült Mihail. Igyekezett úrrá lenni a haragján, de az erőszak kezdett felszínre törni. Tartása mégis védelmező volt, ahogy a felesége mellett állt. Raven és a haragosan tomboló vihar között helyezkedett el.

Grigorij olyan mozdulatlan volt, akár egy szobor, arca egyeden, kifejezéstelen maszk, ezüstös tekintete üres, mint a halál. De Shea mégis érezte, hogy valami mozog odabent. Volt valami veszélyes a férfi hihetetlen mozdulatlanságában. Mégis érezte, hogy nem képes megérteni a kárpátiai férfiak igazi természetét. Grigorij összeszűkült, nyughatatlan szemmel figyelte Ravent, olyan szemmel, amely jóval többet látott, mintsem azt bárki gondolta volna. Váratlanul káromkodott egyet, mélyen és baljósan.

Tekintete találkozott Jacques pillantásával, villámló, sötét fényével. Tökéletes egyetértés a két férfi között. Shea tudata gyorsan megérintette Jacques-ét, hogy megértse, mi is történik itt valójában. Raven terhessége, már amennyiben valóban terhes volt, mindent megváltoztatott, legalábbis a férfiak viselkedése ezt sugallta. Shea nem látta semmi jelét a gyereknek. – Raven most is olyan karcsú volt, mint mindig, de biztos volt benne, hogy a gyógyító nem téved. Olyan tévedhetetlennek és tökéletesen magabiztosnak tűnt. A gyerek volt minden, ez volt a legfontosabb a férfiak számára. Meglepte, megdöbbentette Sheát, hogy a többiek hogyan viszonyulnak a várandóssághoz. Mintha egy csoda lenne mindannyiuk számára. A baba fontosabb volt, mint mindannyiuk élete. Shea zavarba jött. Jacques töredezett emlékei ellenére a védelmező ösztöne rendkívül erős volt.

A gyógyító előrébb ment, szélsebesen, szinte láthatatlanul mozgott, ahogy elkapta a nő karját, és kijjebb tolta az esőbe. Grigorij Mihail pólóját is elkapta, és őt is magával húzta a haragos viharba.

Jacques előreugrott, megragadta a fivérét, megpofozta, majd még egyszer. – Gyere vissza! – kétségbeesett kiáltás volt.

Shea az ajkába harapott, és hirtelen nagyon megrémült. A pár mintha valahogyan maga is a vámpír csapdájába esett volna, Byronnal együtt. Grigorij kilökte Ravent a zuhogó esőbe, Jacques pedig maga után húzta Mihailt. Ő volt az, aki először magához tért. Zavartan a bátyjára pillantott, majd úgy nézett körbe, mint aki nem tudja, hol van. Aztán ösztönösen kinyúlt Raven felé.

Mihail szorosan magához húzta Ravent, bár szemében még mindig zavartság tükröződött. Raven pislogott, körbepillantott maga körül, és láthatóan meglepte, hogy idekint áll az esőben. Aztán fájdalmasan a tarkójához kapott.

A férfi átkarolta a kedvesét, és még közelebb húzta magához, fejét pedig védelmezően közelebb hajtotta hozzá. Olyan bensőséges gesztus volt, hogy Sheának el kellett fordulnia. Kellemetlenül érintette, hogy a gyógyító közben őt vizsgálja. Shea közelebb lépett Jacques-hoz, és öntudatlanul nála keresett menedéket a másik átható pillantása elől.

Az ezüstös tekintet átlátott a hazugságon. – Az éhséged nagyon is látszik rajtad, és a gyengeséged mindannyiunkat veszélybe sodorhat. – Erőteljes tekintetét Ravenre emelte.

Raven láthatóan összerezzent. – Ó, elég már, Grigorij – morogta, és kék sze mével szinte villámokat lőtt a férfi felé.

Halvány mosoly jelent meg a gyógyító arcán, de szeme továbbra is fagyos maradt. – Én meg sem szólaltam.

Raven kibontotta éjfekete haját. – Senki sem engedi, hogy bármit tegyek. De én döntök. Emberként születtem, és emberként nevelkedtem, Grigorij – hívta föl rá a figyelmét a nő. – Nem tehetek mást, mint hogy önmagam legyek. Byron a barátom, és óriási veszélyben van. Segíteni fogok neki.

Igazán tudod, hogyan csinálj galibát a nők körül, ugye, tudod? Kérdezte Mihail, habár teljesen megértette Grigorijt, és együtt érzett vele.

Grigorij nem nézett rá, hanem egyenesen a vihar közepét figyelte. A gyermek, akit a méhében hordoz, az élettársam lesz. Kislány lesz, és hozzám fog tartozni. Félreérthetetlen, baljós hangon szólt, szinte fenyegetően.

Mindazon évszázadok alatt, amelyeken együtt mentek keresztül, sosem fordult elő ilyesmi. Mihail azonnal lezárta a tudatát Raven előtt. Nem remélhette, hogy a nő valaha is megérti Grigorij érzéseit. Élettárs nélkül a gyógyító számára nem maradna más lehetőség, mint hogy végül elpusztítsa saját magát, vagy pedig a gonosz megtestesülésévé változzon. Vámpírrá. Egy élőhalottá. Grigorij mindezeket a végeláthatatlan éveket azzal töltötte, hogy várakozott az élettársára, és még akkor sem adta föl, amikor nála jóval fiatalabbak már rég megtették.

Grigorij védelmezte a népét, egyedül élt, hogy biztonságot nyújthasson a fajtája számára. Sokkalta inkább egyedül volt, mintsem népe többi tagja, és jóval érzékenyebb a hatalom hívására, elvégre gyakran kellett vadászni indulnia és ölnie. Mihail nem vádolta legrégebbi barátját birtokló, erőszakos viselkedéséért, azért, ahogyan a még meg nem született gyermekhez viszonyul. Nyugodtan és magabiztosan beszélt, remélve, hogy elkerülheti a veszekedést. Grigorij olyan sokáig kibírta egyedül, hogy most, amikor az élettársa ígérete ilyen közel került hozzá, a gondolat, hogy veszélynek lehet kitéve, szinte megőrjítette. Raven nem olyan, mint a kárpátiai asszonyok. Mindig is tudtad és elfogadtad ezt a tényt. Nem tudjuk rábírni, hogy egyedül maradjon. Inkább meghalna, te is tudod.

Grigorij felnyögött, és olyan félelmetes arckifejezéssel nézett, hogy Shea ereiben egy pillanatra megfagyott a vér. Jacques készenlétbe helyezkedett, Mihail pedig közelebb lépett Ravenhez, hogy megóvja. Raven azonban előbújt mögüle, és zavartalanul Grigorij karjára helyezte a kezét. Mindenki azt gondolta, hogy Grigorij bármelyik pillanatban átváltozhat, pedig már évszázadok óta állta a sarat, és Raven ösztönösen is biztos volt benne, hogy legalább annyira nem bántaná őt, mint a gyermekét. – Grigorij, ne haragudj Mihailra. – Hangja gyöngéd és kedves volt. – Az elsődleges feladata az, hogy a boldogságommal törődjön.

Grigorij megmozdult, mintha mondani akarna valamit.

Ne mondj semmit! Szisszent fel Mihail a gyógyító tudatában. Raven azt hiszi, a gyereknek lesz választása.

Grigorij gondolatban bólintott Mihail felé. Ha Mihail engedné a feleségének, hogy azt gondolja, hogy ilyen kérdésekben a gyermek maga dönthet, és ha ez a gondolat megnyugtatja, hát legyen.

Sheát megdöbbentette, hogy egy ennyire erős, nyilvánvalóan vezető szelle mű férfi, mint Mihail, ilyen nyugodtan viseli, hogy egy másik fenyegesse, és úgy bánjon vele, mint az imént Grigorij. Kezdte gyanítani, hogy Jacques bátyja igen erős személyiséggel rendelkező férfi, tele szeretettel és érzelmekkel a fivére és Raven iránt. A gondolatra könnyek gyűltek a szemébe. Ez Jacques családja, az öröksége, és itt valódi szeretet van, valódi érintettség közöttük, és képesek komoly áldozatokat meghozni egymásért. Egyik kezével megérintette Jacques-ot, és finoman közelebb húzta magához, és arra gondolt, hogy valamiben közösek Ravennel.

Raven nem vette le kék tekintetét Grigorijról. – Ha szeretnél megvizsgálni, hogy megbizonyosodj a gyermek neméről, rendben van. – Fölemelte az állát. – De ahogyan te is arra kérsz, hogy fogadjalak el olyannak, amilyen vagy, hogy hunyjak szemet a ragadozó természeted felett, úgy én is azt szeretném, ha elfogadnál annak, aki én vagyok. A szívem és a lelkem talán már kárpátiai, de a tudatom még mindig egy emberé. Nem fogok elrejtőzni valahol egy ruhásszekrényben csak azért, mert szerinted és Mihail szerint erre szükség van. Az emberek asszonyai már elég régóta kijöttek ezekből a sötét korokból. A helyem Mihail mellett van, de nekem magamnak kell meghoznom a saját döntéseimet. Ha úgy érzed, szükség van arra, hogy Mihail mellett még te is támogass engem, azért természetesen rendkívül hálás vagyok.

Hosszú csönd ereszkedett rájuk, majd a vörös tüzek lassan kihunytak a gyógyító ezüstös tekintetében. Grigorij megrázta a fejét, és végtelenül gondterheltnek tűnt. Ez a nő annyira különbözik az ő fajtájától. Makacs. Együtt érző. Fogalma sincs arról, milyen tilalmakat szeg meg folyamatosan. Kezével megérintette Raven hasát, és széttárta rajta az ujjait. Összpontosított, célzott, és hagyta, hogy tudata elhagyja a testét. Elakadt a lélegzete, és a szíve kihagyott egy ütemet. Szándékosan úgy mozdult, hogy szinte átölelte a csöpp teremtést. Nem vállalhatott kockázatot. Ez lesz az élettársa; és mindent megtett volna azért, hogy megszerezze magának, a vércserétől és a tudatok megosztásától kezdve, mindent. Senki nem olyan hatalmas, mint ő. Ez a nőnemű gyermek az övé, egyedül az övé. Addig még tud várni, amíg eléri a megfelelő életkort.

– Megtettük, nem igaz? – kérdezte Raven lágyan. Szavai hatására Grigorij visszatért a testébe. – Kislány.

Grigorij ellépett Raventől, és óriási akaraterővel igyekezett leplezni izgatottságát. – Kevés kárpátiai asszony képes kihordani őket. A gyerek ritkán éli túl élete első évét. Még ne légy olyan biztos benne, hogy túl vagyunk a nehezén. Pihenésre van szükséged, és gondoskodásra. A gyerek a legfontosabb. Byron is ezt mondaná. Mihailnak el kell innen vinnie téged, messzire, távol a vámpírtól és a gyilkosoktól. Vadászni fogok rájuk, és megóvom a népemet a veszélytől, mialatt a társad majd a gondodat viseli. – Grigorij hangja mély volt, és éles, akár a villám, amely az égen táncol. Szinte lehetetlen volt ellenállni ennek a hangnak. Olyan nyugodt volt, olyan békés és meggyőző.

Ravennek is nehezére esett, hogy nemet mondjon rá. Ránézett. – Ne is próbálkozz ezzel, Grigorij. – Mi-hailra függesztette a tekintetét. – Te pedig, te nagy gyerek, nyilván te is egyetértesz vele ebben az egész vagány, macsó dumában. Figyeld csak ezeket a fickókat, Shea, egészen lehetetlen alakok. Bármit megtennének, hogy nekik legyen igazuk.

Shea azon kapta magát, hogy elmosolyodik. – Igen, már észrevettem. – Megnyugtató volt Ravent látni, hogy képes volt megtanulni, hogyan őrizze meg a büszkeségét a sok férfi között. Shea is legalább olyan erős volt, mint ő.

Shea a saját szemével látta, hogy mire voltak képesek azok a hentesek. Nem hagyhatta, hogy Byronnak is ugyanezzel a sorssal kelljen szembenéznie, mint ahogyan korábban Jacques-nak. Egyetértően bólintott.

Jacques fehér fogai kivillantak, ahogy széles mosolyra húzódott a szája. Csak csodálhatta Mihail nyugalmát, amelyet még az ilyen veszélyes helyzetekben is sikerült megőriznie. Hogy képes viccelődni és félretenni a kárpátiai férfiaktól nem szokatlan, óriási egóját, ez szinte csoda volt. Emléktöredékek jelentek meg a tudatában, a nagyság emlékei, egy hatalmas, erőteljes lény, aki népe védelmezésének szenteli életét. Átkarolta Sheát, a valósághoz fűződő viszonyának egyeden biztosítékát, a nőt, aki a hidat jelentette elveszett múltja és a jelen között. Shea rögtön reagált, annyira egy hullámhosszon voltak, hogy szinte sza vak nélkül is megértették egymást. Rögvest a férfinak dőlt, és melegséggel, megnyugtató érzésekkel töltötte meg tudatát.

Az eső csöndesen hullt alá továbbra is, a szél pedig megzörgette az ágakat a fejük fölött. Jacques kifejezéstelen tekintettel figyelte az erdőt, tudatában emlékfoszlányok jelentek meg, és szólongatni kezdték. – Vér. Mennyi vér. – A szavak a semmiből jöttek. Ujjaival önkéntelenül is megérintette a nyakát, majd összeráncolta a homlokát. – Vadászcsapda volt, egy durva, szinte láthatatlan drót. Majdnem elvágta a torkom.

Senki sem mozdult vagy szólalt meg, mivel nem akarták megzavarni Jacques-ot az összpontosításban. Shea visszatartotta a lélegzetét. Az emlékek nagyon fontosak voltak a férfi számára, és ezúttal lehet, hogy Byron életét is megmenthetik. Érezte a fájdalmat a másik tudatában, érezte, amint igyekszik kiszorítani azt, és egész akaratával arra törekszik, hogy vissza tudjon emlékezni. Hüvelykujjával végigsimított a szempilláin, majd kissé elmosolyodott. – Gyönge voltam. És akkor odajött hozzám, és fölajánlotta a vérét. Nem akartam megbántani, de mégis vonakodtam elfogadni. Ő olyan… Nem is tudom, valahogy zavart. – Ekkor megszakította a mondandóját, és masszírozni kezdte a tarkóját. – Nem látom. – Kétségbeesetten Sheára pillantott. – Nem tudom, hogy kicsoda.

A nő átkarolta, úgy testileg, mint a tudatában, fájdalmasan nézve a férfi elgyötört arcát. Két napja még állni is alig tudtál, és szinte semmire nem emlékeztél. Ez csoda, Jacques. Amit elértél, csoda. Igyekezett megnyugtatni a férfit, közben tökéletesen tisztában volt vele, menynyire bántja, hogy nem tud többre visszaemlékezni.

Shea szinte érezte, ahogy a fájdalom eloszlik, és Jacques megnyugszik, és ismét magára talál. A gyógyító ereje rendkívüli volt. A nő akarta, érezte, ahogy ott mozog benne, hogy vele akar tartani, hogy követni akarja.

Grigorij hangja megtörte a varázst. – Bizonyára elfogadtad az ajánlatát. A méreg az áruló vérében volt.

Shea érdekesnek találta, hogy mindhárom férfi úgy helyezkedik, hogy testükkel védelmezzék a nőket a közeledő hajnali fényektől. – Vannak bizonyos módszerek, amelyekkel ez elkerülhető, de most nincs rá idő, hogy megbeszéljük. Azonnal kell cselekednünk, ha valóban meg akarjuk menteni Byront. Raven, míg kapcsolódtál hozzá, éreztél valamilyen irányt vagy egyáltalán bármit?

Grigorij lassan megrázta a fejét. – Ha akkor nem változott át, akkor nem változott át mostanra sem. Nagyon erős, akárcsak Mihail vagy én. A világ tudna róla, ha valamelyikünk átváltozott volna. Nem, nem Aidannal állunk szemben. Bárhogyan is, van egy ikertestvére, aki még nála is erősebb, és ő bizonyára tudná, ha átváltozott volna. – Grigorij mély hangon beszélt, és biztosnak tűnt abban, amit mondott.

Shea megrázta a fejét, hogy megszabaduljon a hipnotikus hatástól. Grigorij ereje félelmetes volt. Megijesztette. Egyedül a hangjával képes lett volna bármit elérni, bármilyen reakciót kiváltani belőlük. Senkinek nem volna szabad ilyen hatalommal rendelkeznie.

– Shea képes volt érezni a vámpírt akkor is, amikor én nem – mondta Jacques. – Nem vagyok benne biztos, hogy hittem neki elsőre, de amikor kapcsolódtam hozzá, tudtam, hogy igaz.

Shea pimaszul felvonta az állát. – Gondolod, gyógyító, hogy meg tudod magyarázni, hogyan is történhetett mindez? Hogyan lehetett rá képes bárki is?

Grigorij ezüstös, igéző tekintetének minden erejével felé fordult: – Meg tudom rázkódtatni a földet a talpad alatt, és képes vagyok villámokat előcsalogatni az égből. Egyetlen gondolatommal elérhetem, hogy fuldokolni kezdj. Bármi lehetek, egér, farkas, anélkül, hogy bárki észrevenné. Ez nem elegendő a számodra, hogy elhidd? – kérdezte lágyan.

A hangja maga volt a fekete mágia legveszélyesebb fegyvere. Ebben Shea biztos volt. Megremegett, és közelebb húzódott Jacques-hoz. Mindannyian megbíztak Grigorijban, ugyanakkor ő mégis egyike volt az ősi teremtményeknek. Mind azt mondták neki, hogy a vámpír képes elrejtőzni, képes normálisnak megjelenni. Senki nem gyanakodott Grigorijra. Mindannyian elfogadták, hogy a legveszélyesebb a fajtájuk közül, aki hihetetlen tudásra tett szert az évszázadok alatt. És ő volt a gyógyítójuk, ő volt az, aki mindannyiukkal megosztotta a vérét. Shea lázasan gondolkozott, hogy rájöjjön a megfejtésre.

Lehetetlen, mondta Jacques, ahogy elcsípte a gondolatait.

Miért? Kérdezte Shea.

Mihail tudna róla. Nem tudom, miért vagyok ebben olyan biztos, de Grigorij nem volna képes eltitkolni Mihail elől.

A nő megkönnyebbülten felsóhajtott.

Jacques megértette Sheát. Láthatóan tényleg zavarta az a hangnem, ahogyan Grigorij a nőket kezelte.

Villám sújtott le az égből. Továbbra is zuhogott az eső a fejük fölött függő szürke fellegekből. – Menj, Mihail – mondta Raven csöndesen. – Menned kell. Máskülönben úgy érezném, hogy az én lelkemen szárad a halála. Ha te nem mész, az miattam lesz.

Most segítenie kell neki, a saját lelkiismerete miatt is.

Tudom. Válasza csöndes, lágy megerősítése volt mindannak, amit Shea gon dolt. – Én megyek, Mihail. –Te maradj, és őrizd az asszonyokat. Ez az egyetlen lehetőség.

Shea fájdalmasan felnyögött, majd konokul felvonta az állát. Nem fogja hagyni, hogy ezek a hatalmas teremtmények döntsenek helyette. Tekintete villámként járt egyikükről a másikra. – Sok évet töltöttem azzal, hogy összegyűjtsem azokat az adatokat – mondta mérgesen.

Raven megfogta a kezét, és figyelmeztetésképpen megszorította. Elhúzta Jacques-tól, egyenesen a ház ajtajáig. – Minden rendben, Shea, majd megbeszéljük.

Raven rámosolygott, bensőséges, gyöngéd elfogadással. Bólintott. – Sosem kockáztatnám a gyermekünk életét, szerelmem.

Mihail fölemelte a kezét, és megérintette Raven arcát. Ujjbegyével gyöngéden simogatta meg a bőrét, miközben alakja megrázkódott, megfeszült, majd összegörnyedt. Szőr nőtt ki a karjain, a hátán. Hatalmas alakja meghajolt, majd hátraugrott, és mire földet ért, már nagy, fekete farkassá vált.

Shea tágra nyílt szemmel nézte az eseményeket, megdöbbenve attól, hogy erre ilyen hihetetlenül gyorsan képesek. Elképesztő látvány volt, ahogy a szeme előtt farkassá változott. A szíve olyan hangosan zakatolt, hogy attól félt, menten felmondja a szolgálatot. Nem tudta, hogy a megdöbbenéstől vagy a rettenettől.

Jacques még egyszer megcsókolta a homlokát, mielőtt lesétált a teraszról, és eltűnt a sűrű erdőben, szándékosan elég távol kerülve Sheától ahhoz, hogy átváltozzon. Nem akarta, hogy a nő ismét sokkot kapjon.

Grigorij ezüstös tekintete a két nőt fürkészte, majd megállapodott Sheán. – A gyermeket meg kell védeni. Nem érdemes Raven logikájára hallgatni, ugyanis nincs neki, Mihailt pedig annyira az ujja köré csavarta, hogy láthatóan elfeledkezett a legfontosabb feladatáról. Így ez most rád vár. Mindannyiunk érdekében: meg kell védened a gyereket. Érted?

Shea úgy érezte, hogy ez az átható tekintet szinte áthasítja a bőrét. Lehet, hogy nem értette teljesen a másik indokait, de érezte, hogy őszintén beszél. Bólintott. Vigyázni fogok rá, gyógyító.

Shea világosan érezte a figyelmeztetést, sőt a könyörgést egy egyébként átkozott lélek mélyéről. A gyerek volt az egyeden reménye. És most először Shea azt is elhitte, hogy Grigorij nem vámpír. Bizonyára nagyon fél attól, hogy átváltozik, és a gyerek jelentette számára az egyetlen reményt. Ismét bólintott, és határozottan a másik szemébe nézett, hogy lássa, felfogta, milyen veszéllyel néznek szembe.

Grigorij szintén a nő iránt érzett tisztelettől vezérelve csak az erdő fái között változott át, majd rohanni kezdett Jacques régi otthonának romjai felé.

Raven kinyitotta a ház ajtaját, majd belépett a szoba fedezékébe. – Hozzá fogsz szokni. Amikor először találkoztam Mihaillal, fogalmam sem volt, hogy micsoda valójában. Azt hittem, neki is csak különleges képességei vannak, ahogyan nekem. Hidd el, valóságos sokk volt, amikor rájöttem, hogy miről is van szó. Fogalmam sem volt róla, hogy ez a faj létezik.

Shea kissé elmosolyodott. Megnyugtató volt visszakerülni a ház belsejébe, és látni maga körül az ismerős dolgait. – Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy el tudom-e hinni. Talán még most is azt várom, hogy fölébredek az irodámban, az Államokban. – Megfogott egy törülközőt, és Ravennek adta, majd szerzett egyet magának is. A hajáról folyt az esővíz. Jó érzés volt, hogy egy ilyen egyszerű dologgal foglalatoskodhat, mint amilyen a hajszárítás.

– Tulajdonképpen egészen normális életet élünk, Shea. Mihailnak és nekem van egy csodálatos otthonunk ezen a lélegzetet elállító vidéken. Mihailnak sok dolga és üzlete van. Vannak barátaink, igazán jó barátaink. Sokat utazunk. Ami Jacques-kal történt, az mindannyiunk számára rettenetes tragédia volt. Nagyon örülök, hogy rád talált. Mindannyian nagyon örülünk. – Raven ledőlt az egyik székbe. A napfény megvilágította várandós testét.

Shea az ágynak támaszkodott, és tanulmányozni kezdte Ravent. Gyönyörű nő volt, kissé talán sápadt, de szokatlan, kékes-lilás szeme volt.

– Jacques még mindig elég beteg. Küzd, hogy vissza tudjon emlékezni az életére. Nagyon nehéz neki – mondta nyugtalanul. – Aggódom érte. Nem mindig bízik abban, hogy épelméjű. Olyan hihetetlen fájdalom van benne.

Shea? Szükséged van rám? Jacques hangja tisztán csengett a fejében, de gondterhelt volt, mintha csak megérezte volna a másik gondolatait.

A nő rájött, hogy Jacques képtelen akár csak egy percre is teljesen elengedni őt. Kényelmetlenül is érezhette volna magát, mint akit állandóan sarokba szorítanak, de az igazság az, hogy inkább biztonságot érzett Jacques közelsége miatt. Már kezdett hozzászokni a közelségükhöz. Jól vagyok, Jacques. Csak vigyázz magadra. Hihetetlen érzés volt, hogy téren és időn keresztül képesek egymással beszélni, hogy bármikor megérintheti, amikor csak kívánja, vagy szüksége van rá, hogy bármikor tudta, ha a másikkal valami baj van.

Shea Ravent nézte, majd, amikor feltűnt neki a másik szapora légzése, önkéntelenül is odasétált, és megnézte a pulzusát. Raven fölnevetett és elhúzódott. – A férjem igazi rosszaság. Szereti, ha folyamatosan rá gondolok, miközben ő messze van tőlem. Jól vagyok. Meg fognak őrjíteni, az egyszer biztos, de mindig szórakoztatóak, és lehet rajtuk nevetni. És ez jó dolog, különösen a hosszú élettartam miatt. Ne volna kényelmetlen évszázadokat eltölteni valakivel, akit unalmasnak találsz?

Raven mélyen beszívta a levegőt. – Az az igazság, hogy Grigorij a legveszélyesebb az összes kárpátiai közül. Mihail szerint nála is hatalmasabb, és ezzel már sokat elmondtam. Hihetetlen tudása van, olyan, amiről a legtöbben nem is álmodhatunk. Mihail mostanában állandóan aggódik miatta. Ha vámpírrá változna, az mindannyiunk számára óriási veszélyt jelentene. Mihail szereti őt. Mindketten szeretjük. Ezért döntöttünk úgy, hogy megpróbálkozunk most a gyerekkel, és nem várunk tovább. Hogy létrehozzunk neki egy élettársat. A kárpátiaiak többé nem szülnek leánygyerekeket. Senki sem tudja miért, de a legtöbb újszülött élete első évében meghal. Mihail és Grigorij úgy vélik, hogy egy emberi élettárs képes volna lánygyermeket szülni, és azt hiszem, igazuk van, hiszen Grigorij szerint az én gyermekem is kislány lesz. Ő biztosan tudja.

Noelle igazán bolond volt, hogy nem várt a valódi élettársára. Rand igazán jóképű férfi. Noelle összetévesztette az élvezetet a szerelemmel.

Shea föl-alá járkált a szobában. Nyugtalan volt. A beszélgetés miatt összeszorult a gyomra. Vajon Grigorij tényleg képes volt földrengéseket támasztani és városokat elpusztítani? Ezek szerint a meg nem született gyermek épségére vigyázni még annál is fontosabb, mint eredetileg gondolta. Több száz, talán több ezer élet múlhat rajta. Ez volt az, amiről Grigorij megpróbálta meggyőzni. Szüksége volt erre a gyermekre, hogy ne változzon vámpírrá.

 

TIZENHARMADIK FEJEZET

Jacques elérte a tisztás szélét. Mihail már ott várt rá. –Farkascsapdák – mondta, majd tovább vizsgálódott.

Grigorij remegő alakja lassan megszilárdult mellettük. Egészen nyugodtan állt, ahogy belélegezte a kora reggeli, friss levegőt. – Ez az egész egyetlen, óriási csapda, barátaim. Igazán rossz előérzetem van. Hogy lehet, hogy csak egyetlen ember van Byronnal?

Mihail kelletlenül vállat vont. – Azt javaslom, hogy csöndben és az emberi szem számára láthatatlanul közelítsünk.

– Talán Byron fájdalmát érzed – mondta Mihail gondterhelten. Jacques arca továbbra is kifejezéstelen maradt, de a ráncok most mélyebbnek tűntek, és bíborszínű pettyek jelentek meg a homlokán.

Jacques, bajod esett? Odajövök. Shea gyöngéd hangja megjelent a tudatában, és a nő látta benne a fájdalmat, és segített összeilleszteni az emlékfoszlányokat. Mint mindig, most is ő jelentette számára az egyeden garanciát, hogy nem veszítette el az eszét.

Maradj, ahol vagy, de maradjunk kapcsolatban, Shea. Megzavar, hogy ismét ilyen közel vagyok ehhez a helyhez. Szükségem van rád, hogy egyben maradjak. A hangja szinte könyörgő volt, de Jacques-nak nem volt választása. Ő volt az élettársa, és a jelenléte a tudatában a vállalkozásuk sikeréről is dönthetett. Nem akarta, hogy ő legyen a hibás a társai haláláért.

Grigorij érzéki szája mosolyra húzódott, de ezüstös tekintete továbbra is komoly volt, és veszélyes fényt árasztott. – El akarnak kapni minket, Mihail. Minket, a fajtánk két legerősebb tagját. Talán erődemonstrációra készülnek ezzel.

Jacques kényelmetlenül Mihailra nézett. Talán a teste volt, ahogyan mozgott, ahogyan minden fájdalomra, minden ütésre emlékezett. A korral a fájdalom csak intenzívebbé válik, ha valaki képes érezni. A vámpírokkal ellentétben a kárpátiaiak hihetetlenül érzékenyek. Jacques olyan gyötrelmeken ment keresztül, amelyet senki, egyetlen ember vagy kárpátiai sem viselt volna el. És még csak nem is a tudomány nevében vagy hasonló célból történt, hanem pusztán egy szadista rajta élte lei a perverzióit, és annyi fájdalmat akart okozni, amennyit csak lehetséges.

Gyere vissza, Jacques. Shea hangja tele volt aggodalommal.

Nem tehetem. Nem hagyhatom itt Byront, hogy ugyanaz legyen a sorsa, mint nekem.

Érzem a fájdalmadat, Jacques. Nehezedre esik arra összpontosítani, ami a feladatod. A tudatod nagyon sérült. Mit segítesz azzal Byronnak, ha téged is elkapnak! Gyere vissza hozzám.

Ki fogom hozni innen. Csak maradj velem, Shea. Jacques a nőre összpontosított, és igyekezett megtartani a tudatában azt a melegséget és törődést, amit küldött neki. Szüksége volt rá, hogy leküzdje az egyre növekvő fájdalmat. A föld mintha megindult volna a lába alatt, és hullott rá az eső. A húsa égni kezdett, érezte a szagát. Sebei felnyíltak, és szivárogni kezdett a pórusaiból a vér. Mellkasához kapott, ahogy a fájdalom átjárta, és szétszaggatta az izmait és csontjait. A szíve úgy zakatolt, hogy attól tartott, mindjárt felrobban.

Én értem. Shea hangja ismét megjelent a tudatában. Átölelte szívének minden melegségével. Érezz engem, Jacques. Koncentrálj rám és arra, amit akkor érzel, amikor egymással vagyunk. Amikor megérintesz, amikor megcsókolsz. A nő lefestette a másik tudatában, hogy mire gondol; ahogy birtoklóan, hevesen és mégis gyöngéden átöleli őt, ahogy szája megtalálja az övét, és éhesen belecsókol. Hogy hogyan érezte magát, milyen forró és selymes volt, miközben vágyott rá és kívánta. A szája olyan éhes, akár a férfié. Kezével beletúr sűrű, fekete hajába… Érezz engem, Jacques. A suttogását ott érezte a bőrén, mintha az ujjaival érintette volna meg.

Jacques összpontosított, amíg sikerült mindent kizárnia a tudatából, kivéve a nő illatát és érintését, ahogyan az ujjai a bőréhez érnek, a lágy, szexi hangját. Ő volt számára a világ, az ő világa, és mindig is ő lesz. Semmi más nem valóságos. Ő volt a szíve és minden lélegzete. A nő lélegzete segített abban, hogy meglelje saját légzése megfelelő ritmusát. A szívverése hatására lassan saját szíve is normálisan kezdett verni. A bőre szinte lángolt, de ezúttal inkább a szexuális éhség, semmint a fájdalom vagy a szenvedés miatt.

A nő lehelete fölmelegítette a fülét, a tudatát. Szeretlek, Jacques. Tedd, amit tenned kell, és aztán siess haza hozzám. Vonakodva, de elengedte a férfit, hátrahagyva meleg érintésének emlékét.

Jacques megrázta a fejét, hogy magához térjen, és a jelenre tudjon koncentrálni. A föld szinte azonnal ismét megindult a lába alatt, és a fájdalom ismét lecsapni készült. De a vámpír nem fogja kétszer ugyanabba a csapdába csalni. Előrehajolt, és visszaemlékezett, milyen íze volt Shea ajkának, milyen volt érezni az ujjai alatt karcsú derekának vonalát, hogyan remegtek a szempillái, amikor nevetett. Közel tartotta őt a szívéhez, emlékezett vörös hajzuhatagára, és végighaladt a mezőt uraló mágián.

– Nagyszerű – mondta Grigorij elismerően. – De ez a vámpír igazán veszélyes. Még mindig rossz előérzetem van, Mihail. Emelkedjünk föl az égbe, a drótok fölé, és közelítsünk eltérő irányokból. Én megyek először. A népünk nem engedheti meg magának, hogy bármelyikőtöket elveszítse.

Grigorij ezüstös pillantását öreg barátjára vetette. –Gondolod, kockáztatnám, hogy bárhogyan is, de baja essék? Ezek az emberek semmit nem jelentenek. Túl sokáig üldözték a népünket. És most meg fogom állítani őket.

Mihail bólintott, de sötét tekintete, akárcsak a fivéréé, továbbra is jeges maradt. – Benne vagy Jacques?

Jacques mosolyában nem volt öröm, egyedül a közeli bosszú érzése.

Mihail felsóhajtott. – Két vérszomjas vadember, akik azt hiszik, hogy még mindig a sötét középkorban vagyunk.

Jacques összenézett Grigorijjal. – A sötét középkor nem is volt olyan rossz időszak. Legalább igazságot lehetett tenni anélkül, hogy aggódni kellett volna amiatt, hogy mit fognak szólni hozzá a nők.

Jacques szilárd alakja hullámozni kezdett, majd átlátszóvá vált. – Mindjárt kiderül, hogy ki itt a puhány, gyógyító. – Teste immár teljességgel láthatatlanná vált.

Mihail Grigorijra pillantott, vállat vont, majd követte Jacques-ot. Nem szerette, ami történt. Grigorij időzített bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat. És csak az ég tudja, hogy Jacques mire képes. Ez volt a lehető legroszszabb pillanat arra, hogy szembenézzenek az ellenségükkel, éppen akkor, amikor gyöngék a nappali fénytől.

Grigorij megvárta, amíg Mihail és Jacques is eltűnik, mielőtt ő maga is követte volna őket. Az ég felé vette az irányt, hunyorogva belenézett a napfénybe, majd eltűnt a sötét felhőkben. Csöndesen átkozódott. Raven most egyedül van azzal a nővel, aki szinte semmit nem tud a népük képességeiről. Nagyon gyönge volt. A gyermek az egyetlen reménye, és őrültség inkább kiszabadítani egy kárpátiai férfit, aki már így is az átváltozás határán járhat. Még néhány év, és minden bizonnyal vadászni kezdhet rá.

Jacques keresztülment a réten, magasan a fénylő drótok fölött. Víz csillogott mindenfelé, akár a kristály. Körbejárta a megfeketedett romokat, és a rejtett bejáratot kereste. Zavarta, hogy nem tudja pontosan, hol van, vagy hogy a többiek talán előbb bukkannak rá, mint ő. Emiatt úgy érezte magát, mintha beteg volna, mintha teljesen alkalmatlan volna arra, hogy segítsen.

Lágy nevetés hangzott fel a fejében, és átmelegítette az egész testét. Mégis, mikor voltál alkalmatlan? Már akkor megőrjítettél, amikor állítólag tehetetlenül feküdtél az ágyamon. Amikor először megcsókoltál, még a saját nevemet is elfelejtettem. Ezt nem nevezném alkalmatlanságnak.

Jacques érezte, amint a feszültség lassan oldódik a testében. Shea képes volt megnyugtatni, egyedül a hangjával, a nevetésével, a melegségével. A pince bejáratát keresem. A föld olyan, mintha senki nem járt volna itt.

Amikor átmentem a tisztáson, és elértem a leégett részhez, a kőből épített kályha a jobb oldalamon volt. Jobbról közelítettem. .. Az ajtó ott volt valahol a piszok alatt. Nem láttam, de éreztem a kezemmel. Azt hiszem, a kályha négyöt méterre lehetett tőlem.

Köszönöm, kis vörös hajú. Jacques kinyújtózott az esőben, majd kezével elkezdte tapogatni a sárossá vált földet.

Grigorij és Mihail gyors, sokat sejtető pillantást váltottak egymással.

Jacques nyugodtan vállat vont. Saját gyűlölete ebben a pillanatban éppen elegendő volt; mély és haragos, amely alig várja, hogy kitörjön, amint szembekerül azokkal, akik ezt tették vele. Bárki gyűlölte is őt ennyire, mindenesetre elérte, hogy benne is megszülessen ez az érzés; olyan gyűlölet, amely nemcsak elérte, de bizonyára meg is haladta azt, amit a vámpír érezhetett.

Grigorij is ellenőrizte az ember tudatát. – Nem tetszik ez nekem, Mihail. Túl könnyűnek tűnik. A vámpír tudja, hogy képesek vagyunk mozogni a korai órákban. Lehet, hogy nem vagyunk erőnk teljében, de még így is könnyedén elbánunk az emberekkel.

Jeff Smith hirtelen ébredt föl, fájt a feje, és egész lelkében kényelmetlenül érezte magát. Volt valami a tudatában, valami idegen, ami nem hozzá tartozott, valami erőteljes hatalom, amely az elmúlt napok minden részletét követelte tőle, képről képre ki akarta csikarni belőle az elmúlt órák eseményeit. Megpróbált ellenállni az utasításnak, de ez a valami túlságosan erős volt ahhoz, hogy ne vehetett volna róla tudomást. Minden részletet fölidézett magában. A vámpír elhozta a megbénított kárpátiait, Donnie megégette és vagdosta az áldozatot, miközben Slovensky a háttérben nevetett rajta. A vámpír teljesen érzelemmentesen állt mellettük, és olyannyira üres tekintettel figyelt, hogy igazán a frászt hozta Jeffre. Donnie és Slovensky elmentek a faluba, és egymással és a vámpírral sugdolóztak.

A vámpír azt ígérte, senki nem fog rájuk találni; a varázslatai az éj beálltáig megközelíthetetlenné teszik a pincét. A többi vámpír pedig egészen estig bizonyára a föld alatt lesz. Jeff biztonságban van, és kedvére kínozhatja áldozatukat. Smith azt kívánta, bárcsak a nő lett volna az, az a vörös hajú doktornő.

Igencsak pikáns elképzelései voltak arról, hogyan szórakozna el vele órákon keresztül.

Jacques felszisszent, nem hangosan, hanem csak a tudatában, majd azonnal megszakított minden kapcsolatot Sheával. Nem engedhette, hogy a nő lássa a benne szunnyadó démont fölébredni. A fogai már most nőni kezdtek a szájában, és a gyilkos, vörös köd teljesen elborította a gondolkodását. Mély, vészjósló nyögés tört ki belőle, majd Grigorij felé fordult, hogy jelezze felé a szándékát.

Mihail előrelépett, és megállította a fivérét. – Szükségünk van erre az emberre.

Grigorij nyugodtan a két társa közé lépett, miután felismerte, hogy Jacques széthullott tudata csak egyvalamire képes összpontosítani. Ne avatkozz bele, Mihail. Különben meg fog támadni. Még nem gyógyult meg teljesen, és nagyon veszélyes. Nem tudjuk irányítani, és a nővel is megszakította a kapcsolatot. Pedig ő az egyetlen, aki segíthetne. Nem menthetjük meg ezt az embert, odalent a pincében. Megvonta a vállát, mintha csak jelezné, hogy neki egyébként is teljesen mindegy. És valóban, mindegy is volt. Ha Mihail nem lett volna velük, Grigorij elkezdett volna helyette is igazságot osztani.

Smith érezte, hogy valami erősen ott van a tudatában, de ezúttal nem az, ami az információt követelte tőle. Ez támadás volt egy idegen lénytől, acélos érzés, amely azzal fenyegette, hogy szétszakítja a koponyáját. Felkiáltott, majd megpördült, hogy szembenézzen az előtte fekvő, láthatóan tehetetlen, összetört alakkal. A szeme nyitva volt, fájdalmas tekintetét rá függesztette. Gonosz és ellenséges volt, de már alig élt. A vámpír biztosította róla Jeffet, hogy ez a fickó kellőképpen bénult a testében és a tudatában egyaránt, úgyhogy még érzi ugyan a fájdalmat, de már nem tudja idehívni a barátocskáit, és így semmilyen veszélyt nem jelent a számukra.

Smith felkapott egy kést, amely még mindig bíborszínű volt az áldozat vérétől, majd tett egy lépést a véres koporsó felé. Hirtelen valami láthatatlan erő hatására a falnak vágódott, a kés pedig ellene fordult. Jeff felsikoltott, majd elhajította a pengét. A feje majd felrobbant a fájdalomtól. Bármi volt is az, odakint volt, és azt követelte, hogy nyissa ki az ajtót. Mindkét kezét a fejére szorította, és próbált ellenállni a kényszernek, de a lába már mozdult is, és engedelmeskedett a láthatatlan hatalomnak.

Az idegen türelmetlen volt, és egyre erőteljesebb nyomást gyakorolt rá. Jeff tudta, hogy a saját halálát engedi be, ahogy fölfelé ment az elkorhadt lépcsőfokokon a nehéz ajtó irányába. Minden lépésével közelebb hozta magához azokat a pengeéles fogakat, szinte már a torkán érezte. De mégsem tudott megállni. Az idegen világosan megjelenítette a számára, hogy milyen sors vár rá, mégsem tudott ellenkezni. Keze már az ajtón volt. Megremegett.

A faajtó szinte kirobbant a helyéről, majd két karmos kéz kihúzta Jeffet, egyenesen a zuhogó esőbe. Vihar volt, egy villámcsapás fülsiketítő hang kíséretében kettéhasított egy fát. Szikrák repültek mindenfelé. A földet már nem is látta, amikor Jeffet fölemelték a levegőbe. És ekkor fölismerte az arcot, azt a férfit, akit egyszer már napokon keresztül kínzott. A férfit, akit szándékosan élve temettek el, hét évvel korábban.

Az a fekete tekintet semmi mást nem ígért, csak halált, és ez a tekintet kísértette őt hét éven keresztül. Most pedig szembenézett vele. Tűz és jég volt, vöröslő, lángoló hidegség. Fehér fogai megvillantak, élesek és hosszúak voltak. Jeff felsikoltott, ahogy megérezte forró leheletét a nyakán. Érezte a fogait a bőrébe vájni, ahogyan a nyaki ütőerét keresik. Forró folyadék csurgott le a mellkasán, és amikor lenézett, a saját vérét látta folyni. Ez a teremtmény valósággal elfogyasztotta őt, miközben igyekezett eszméleténél maradni, és azért imádkozott, hogy legyen egy újabb esélye.

És ekkor megjelentek mindazoknak a nőknek a szellemei, akiket megerőszakolt és megölt, a férfiak, akiket Donnie javaslatára meg kellett kínoznia és ölnie. Az eső belehullott ég felé fordított arcába. Az idegen végül a sárba hajította, mint egy rongybabát. Jeff megfordult, igyekezett odébb mászni, majd hátrafordította a fejét, és egy farkast látott közeledni. Megpróbált kiáltani, de nem jött ki hang a torkán, egyedül egyeden, halk, fájdalmas nyögésre volt képes.

Jacques lehajolt, majd a szemébe nézett, minden együttérzés nélkül. Figyelte Jeff Smith elkerekedő tekintetét. – A pokolba mégy, és meg is érdemled, ember – suttogta megvetően a haldoklónak.

Jacques ott maradt mellette, és továbbra is vörös lángok lobogtak a szemében. A démon felüvöltött a belsejében, és bosszúért kiáltott, éhesen. Tudta, hogy Byron odalent van a pincében, és hogy ez a fickó és a haverjai ugyanúgy megkínozták, ahogyan évekkel korábban őt is. Adrenalin és erő dobogott a tagjaiban.

Mihail idegesen fel-alá járkált. Jacques-ban most több volt az állat, mint az ember, és láthatóan a ragadozó ősrégi ösztöneire hallgatott. Mély morgásokat hallatott, valami olyan hangot, amiről a bátyja nem is tudta, hogy képes rá.

Jacques lehajolt, megfogta a véráztatta pólót, és közelebb húzta magához az embert, miközben vágya, hogy lássa a halálát, szinte szétfeszítette belülről. Minden szó, amit Shea mondott erről a férfiról és a társáról, hogy milyen sorsot ígértek mindannyiuknak, most ott visszhangzott a tudatában. A kárpátiai férfi azon szükséglete, hogy megvédelmezze az asszonyát, és az éhes bosszúvágy arra késztette, hogy minden pillanatát átérezze annak, ahogyan elveszi a másik életét.

Mihail szinte látta a Jacques-ban dúló háborút. Nehéz lehetett együtt élnie ezzel, és nehéz lehetett vért vennie a gyilkosság során. Grigorij és ő mindketten megtették persze, de az érzés veszélyes volt, és függőséget is okozhatott. Jacques állapotában különösen veszélyes és káros lehetett. Óvatosan közelített hozzá. –Jacques, ne csináld ezt. Túl sok a vesztenivalód.

Jacques megpördült és ránézett. Kivillantotta fogait, és Grigorij a vészjósló jelet látva ismét közéjük lépett. –Hagyd, Mihail. Ha megöli, és elveszi a maradék vérét is ennek az idiótának, akkor ezt igazán megérdemli. Tartoztak neki ezzel. Többé már nem gyerek, aki a védelmedre szorul.

Mihail átkozódott; haragudott Grigorijra, hogy elfeledkezik a tennivalóik sürgősségéről. Túl sok mindent elveszítenek egyetlen pillanat alatt. Mihail emlékezett, hogy Jacques-ot egyszer már el kellett veszítenie, és nem akarta, hogy ez még egyszer megtörténjen. Elég jól ismerte Grigorijt ahhoz, hogy tudja, csak a testén keresztül juthatna el Jacques-hoz. Mihail biztos volt benne, hogy Jacques mindannyiuk számára veszélyt jelent. Felsóhajtott, majd beletörődött az elkerülhetetlenbe.

Grigorij látta, amint Mihailből elpárolog a harci kedv, majd ismét Jacques felé fordult, és egyszerűen csak várta, milyen döntést fog hozni.

Jacques érezte a vér bódító szagát. Az éhségét már csillapította, de a félelem és az adrenalin íze, a bosszúvágy még mindig ott égett benne. Szinte emésztették a benne felcsapó lángok, de a hűvös szellő, amelyet Shea jelentett a számára, még megtartotta a valóságban. Megrázkódott, ahogy a másikból elszállt az élet. Vonakodva, de engedte, hogy a férfi a földre hulljon a karjából. Jeff Smith meghalhat egyedül, és Jacques átélheti a gyilkosság igazi hatalmát. Lassan mély levegőt vett, majd hátralépett a széttört testtől, nézte a testvéreit, a farkasokat, ahogyan az áldozathoz közelítenek. Megrázkódott, hogy elűzze magából a démont, és egész lényével küzdött azért, hogy visszanyerje az önuralmát. Percekig tartott, amíg ismét képes volt a két kárpátiai- ban a barátait, és nem az ellenségeit látni.

Grigorij felé bólintott, majd megfordult, és óvatosan a pince bejárata felé vette az irányt. Belélegezte a dohos levegőt, és elővigyázatosan haladt előre, csapdák után kutatva. A hely bűzlőtt a vértől és a félelemtől, az izzadságtól és az égett hús szagától. Byron a véráztatta koporsón feküdt, testén ezernyi vágással. Iszonyú látvány volt. Tekintete rögtön felismerte Grigorijt, és kétségbeesve pillantott rá. Grigorij megpróbálta elérni fajtája módszerével, de Byron tudata teljesen fagyott volt. Lehetetlen volt a számára a kommunikáció. De a tekintetéből Grigorij mégis azt olvasta ki, hogy a pince nem rejt veszélyeket a számukra.

Jacques kényelmetlenül lépett be a halál színhelyére, a szag szinte fojtogatta. Grigorij csöndesen üzent neki, hogy ne közelítse meg a koporsóban fekvő alakot. Túl könnyű volt. A vámpír tudta, hogy el fognak jönni, és Jeff Smith gyanútlan csalétek volt. Talán a másik két ember is tudott róla.

Mit gondolsz? Kérdezte Grigorij.

Jacques-nak küzdenie kellett, hogy megőrizze az önuralmát. Teste folyamatosan remegett, és a gyilkolási vágy még mindig ott égett benne. Nehezére esett gondolkodnia, összpontosítania. Tudta, hogy farkasok vannak odakint, és érezte harcias ösztöneiket. Az élet egyszerű módján kapcsolódott hozzájuk. Hívták magukhoz, szólították, hogy csatlakozzon hozzájuk a vadászatban és zsákmányszerzésben.

Mit gondolsz, Jacques? Grigorij szándékosan szólította a nevén, hogy viszszahozza a valóságba, hogy a másik végre elfeledkezzen az ösztöneiről, amelyek az éjszakába szólították, amelyek hívták, hogy járjon a farkasokkal, rohanjon, vadásszon, öljön, és igazán szabad legyen.

Valami nincs rendben. Jacques nem tudta, hogy mi a gond, de biztos volt benne, hogy valamilyen rejtett veszéllyel állnak szemben.

Byron tekintete fájdalmas volt, nyilvánvalóan küzdött azért, hogy valamit elmondjon nekik. Ahogy Grigorij közelebb lépett, izgatottabbnak tűnt, és vér kezdett szivárogni a sebeiből.

– Maradj nyugton, Byron. Aludj. Egyetlen vámpír sem fog elkapni minket idelent. Mihail odakint vár. Hárman jöttünk. – Grigorij hangja gyönyörűen csengett, tiszta volt, és megnyugtató. – Lazulj el, lassítsd le a szívverésed, és engedd, hogy a tested megpihenjen. Elviszlek valami biztonságos helyre, ahol meggyógyíthatlak. A vérem erős. Hamar rendbe fogsz jönni.

Még több vér folyt ki a sebekből, ahogy Byron egyre idegesebbé vált. Grigorij hangja lágyabbá vált, amíg olyanná nem lett, amilyen a szél és a víz, amilyen maga a föld. – Jacques már számtalanszor cserélt veled vért. Adhat neked ismét, ha szeretnéd fölfrissíteni vele a vérszerződést. Ne félj tőlünk. A vámpír nem tud olyan csapdát állítani, amit ne ismernék fel. Most aludj, és engedd, hogy segítsünk. – Hangja parancsolóvá vált.

Habár Byron tudatát lehetetlen volt ellenőrizni, a hangja mégis nyilvánvalóvá tette, hogy szólni szeretne. Byron halálosan ki volt merülve, és rendkívüli fájdalmakat élt át. Érezte, hogy lassan elveszíti az eszméletét. Az élet elszivárgott belőle, és képtelen volt elmondani a többieknek azt a szörnyűséges, ördögi tervet, amelyet a vámpír elmesélt neki, amíg tehetetlenül feküdt előtte. Csak abban bízott, hogy a többiek maguktól is rájönnek, amíg még nem késő. Byron leállította a szívét, hogy ne veszítsen több vért. Tüdeje még dolgozott egy pillanatig, majd egy rövid sóhajtás kíséretében elernyedt, és csak csöndesen, mozdulatlanul feküdt, mintha meghalt volna.

Grigorij megkönnyebbülten felsóhajtott. – Érzem a fájdalmát.

Grigorij megvizsgálta a koporsót, rejtett drótok, robbanószerkezet vagy hasonló után kutatva. Óvatosan végigsimított a durva fa felületén. – Az ember, akit itt hagytak, semmit sem tudott. Szándékosan áldozták fel. Ez itt halálos csapda. – Grigorij rendkívül óvatosan vizsgálni kezdte a mozdulatlanul fekvő testet. – Rossz állapotban van. Azonnal alvásra van szüksége. Bizonyára gyors halált kívánt magának, vagy tudta, hogy a többiek várnak ránk, és figyelmeztetni akart. Bármi is a válasz, a nap egyre magasabbra tör, úgyhogy minél előbb el kell vinnünk egy barlangba, ahol elláthatjuk vérrel és gyógyhatású földdel, amire szüksége van.

Gyorsan, Grigorij. A fény egyre erősebb, és rossz érzésem van. Mihail szólt hozzá odakintről.

Jacques nagyon óvatosan közelített Byron testéhez, ráérősen, mintha a reggeli fény egyikükre sem volna hatással. A vér szagától elbódult, az égett hústól pedig felfordult a gyomra. Byron derekánál érezte a legkevesebb ellenállást. Azonnal megállt.

Grigorij lehajolt, és megvizsgálta az ördögi dróthuzalt. – Ez nagyon ócska dolog. A vámpír bizonyára tisztában van vele, hogy könnyen tudom hatástalanítani.

– Talán a két ember hagyta hátra, ajándékként. Inkább emberi csapdának tűnik – jegyezte meg Jacques, és türelmesen megvárta, amíg Grigorij megoldja a problémát. Rendkívüli erejének köszönhetően fél karral is megtartotta Byron testét, anélkül, hogy megremegett volna tőle. – Talán van egy második szerkezet is. Az első talán csak azért van itt, hogy elterelje a figyelmünket.

Grigorij egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Mestere volt a megtévesztésnek, a trükköknek. Itt minden túlságosan is meg volt szervezve ahhoz, hogy mindezt egy óra alatt állították volna fel. Már régóta készültek rá. Valaki csak a megfelelő pillanatra várt, hogy véghezvigye a tervét. De vajon miért, mi célból? Mihail is veszélyt szimatolt, akárcsak Jacques. Valami itt nagyon nem stimmelt, de vajon micsoda? Zavartan ismét megvizsgálta a szerkezetet, nehogy valami elkerülje a figyelmét.

 

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Shea kinézett a ház ablakán a zuhogó esőbe. A zivatar olyan volt, mintha ezüstös fonalakban függne le a szürke égről. Megborzongott, maga sem tudta miért, majd átkarolta magát.

Raven felült, arcáról lefagyott a mosoly. Miha-i?

Most hagyj, utasította a férfi. Raven érezte, hogy a férfi aggódik Jacques józanságáért. Egy pillanatra még látta a kavargó, erőszakos érzéseket a kárpátiai férfiakban, mielőtt Mihail megszakította vele a kapcsolatot. Kelletlenül megköszörülte a torkát: – Néha igyekeznek megkímélni bennünket életük durvább részétől.

Shea megfordult, hogy szembenézzen vele, majd felvonta a szemöldökét.

Raven belesimított kékesfekete hajába. – Sokáig én is ugyanígy éreztem – sóhajtott fel. – Az igazság az, hogy még mindig ugyanígy érzek. De még mindig az emberi mércéink szerint ítéljük meg őket. Pedig teljesen másfélék. Teljesen. Ragadozók, akiknek egészen más fogalmuk van arról, hogy mi helyes, és mi nem.

Raven ismét beletúrt a hajába, majd elgondolkodva fölnézett rá. – Várni akartam, mielőtt gyerekem lesz. De Mihail észrevette, hogy Grigorij már elkezdett megváltozni, és mindketten tudtuk, reményre van szüksége, hogy még folytatni tudja. Persze még mindig nehéz, nagyon nehéz beilleszkedni az ő világukba.

Shea keresztülment a szobán, és leült az ágyra, Raven széke mellé. Érezte a félelmet a nő hangjában, és valami rögtön válaszolt benne: – Legalább most már ketten vagyunk. Elbánhatunk velük.

Raven halkan fölnevetett. – Az mindig küzdelmes, hogy irányításra tegyek szert Mihaillal szemben. És az az érzésem, a dolog csak még nehezebb lesz, most, hogy állapotos vagyok.

Raven felsóhajtott. – Szeretném azt mondani, hogy nem így van, de igazán rettenetes lesz, igazán. De mégsem tudom vádolni érte.

Raven maga alá húzta a lábát. – A kárpátiaiaknak ritkán van gyerekük. Valami megakadályozza, hogy leánygyermek foganjon.

Shea elméje rögtön az elképesztő információra összpontosított. – Tudnál még többet is mondani erről?

Raven nem ellenkezett. – A megfogant gyermekek közel nyolcvan százaléka fiú. Senki nem tudja, hogy miért. A terhességeknek csak a hetven százalékában sikerül valóban megszülni a gyermeket. A legtöbben elvetélnek, még csak nem is az első három hónap során. Bármikor megtörténhet. Azok közül, akik végül világra jönnek, csak kevesen élik túl az első évet. Szintén, senki nem tudja, hogy miért. Az utolsó lánygyermek, aki tovább élt, ötszáz éve született. – Raven felsóhajtott. – A férfiak kétségbeesettek. Mihail és Grigorij úgy véli, hogy csak a különleges képességekkel rendelkező ember származású nők képesek változást hozni. Szerintük csak ők lehetnek a Kárpátokból való férfiak valódi élettársai. Még akkor is, ha igazuk van, láthatod, hogy mekkora problémával állunk szemben. Nők és gyermekek nélkül a faj nem élné túl. A férfiak vámpírokká változnak, mivel elveszítik a reményt.

Raven fölnevetett. – Mihail sosem engedné, hogy még egyszer beszéljek veled, ha most hallania minket! Már így is azt hiszi, hogy túlságosan független és tiszteletlen vagyok. – Vállat vont. – Talán igaza van, de mégis, olyan vicces.

Imádom, ahogy olyan elgyötörten tud nézni. Olyan édes.

Shea vonakodva ugyan, de elkezdte összegyűjteni a papírjait, és a kályhához vitte őket. Habozott, amikor a jegyzetfüzeteire került sor. Rengeteg történetet, folklórt, igazán szép meséket gyűjtött össze, a tudományos adatok mellett. Szörnyű volt arra gondolnia, hogy most mindezt elveszíti. Mélyen beszívta a levegőt, majd ezeket is bedobta a kályhába, és végül az egészet lángra gyújtotta egy gyufaszállal.

Igyekezett elfojtani a könnyeit. Szinte égették a szemét, és fojtogatta a torkát a sírás, amíg már levegőt is alig tudott venni. Tudta, hogy nem pusztán a papírjai elvesztéséről van szó; Jacques hiányzott ennyire. Hihetetlenül egyedül érezte magát, elszigetelten. Egyre nehezebbé vált számára, hogy a férfi távollétében bármire is képes legyen odafigyelni. Vajon mikor vált ennyire függővé? Utálta az üresség érzését. Vajon hol lehet most? Talán valami baja esett. Talán már meg is halt, és teljesen magára hagyta őt.

Shea átkarolta magát, mivel hirtelen fázni kezdett. A gyomra megugrott, és még mindig nehezen kapott levegőt. – Azt hiszem, talán azért, mert Jacques egyébként sohasem hagy magamra. Nem tudja elviselni, hogy egyedül legyen.

Raven szeme kitágult. – Soha?

Shea megrázta a fejét. – Először azt gondoltam, az őrületbe fog kergetni ezzel. Az idő nagy részében nem vettem róla tudomást, de tudta, hogy mi jár a fejemben, és akkor rájöttem, hogy egész idő alatt ott volt a tudatomban. Olyan sokáig volt egyedül, hogy állandó kapcsolatra van szüksége valakivel, nehogy ismét megőrüljön.

Shea bekapcsolta a számítógépét. Nagyon kényelmetlenül érezte magát, nyugtalan volt, feszült.

Shea egy pillanatra arra a feladatra igyekezett koncentrálni, hogy megsemmisítse az adatait. Felsóhajtott, majd visszament Ravenhez. – De ez nem az a fajta kényelmeden érzés. Valami más. Először azt hittem, azért van, mert nem tudom elérni Jacques tudatát, de most már nem hiszem ezt. Az az érzésem, valami gonosz figyel bennünket.

Raven vizsgálódni kezdett a tudatával, hátha talál valamit a közeli fák között. Egy mérföldnyire észlelt egy szarvast. A három kárpátiai férfi még meszszebb volt a mezőn. – Nyulak, rókák, farkasok, több mérföldnyire innen, de semmi olyasmi, ami ijesztő volna – igyekezett megnyugtatni Sheát.

Shea felkapta a puskát, majd ellenőrizte, hogy meg van-e töltve. – Rossz érzésem van, Raven. Van valami odakint.

Ugyan, ez csak az érzés, hogy nem tudsz kapcsolódni Jacques-hoz. Amikor először ez történt Mihaillal és velem, alig bírtam ki azt az éjszakát. Komolyan, Shea, ez a különlét még mindig nagyon nehéz, különösen a reggeli órákban, amikor egyre gyöngébbek vagyunk, és tudjuk, hogy a férfiak odakint veszélyben vannak. Lehet, hogy emberek voltunk, de most már az élettársaik vagyunk. Általában hiányzik, hogy nem kapcsolódhatunk a tudatukhoz.

Shea szerette volna elhinni, hogy Ravennek igaza van, de olyan erősen érezte a gonosz jelenlétét az erdőben pár órája, ahogyan most érezte, hogy bajban vannak. Ravenre pillantott. Ez a nő mindannyiuk számára nagyon fontos. Shea megígérte Grigorijnak, hogy vigyázni fog rá, és eleget akart tenni az ígéretének.

Semmi. Az eső egyre erősebben zuhogott, és a távolban még hallatszottak a vihar hangjai. Villám hasított keresztül az égen. Rájött, hogy reszket. Ujjaival önkéntelenül is a puska ravaszához ért. Végül saját maga miatt bosszankodva visszament a házba, letette a puskát az ablak alá, és igyekezett visszanyerni az önuralmát. A viselkedése teljesen elfogadhatatlan. El sem hitte, hogy ennyire szüksége van Jacques-ra, hogy testileg is belebetegszik a hiányába, és ilyen mértékben pánikba tud esni, ha nem képes kapcsolódni a tudatához. Nem akarta azt hinni, hogy illúzióról van szó, hogy csak a tudata tréfálja meg, de mégis ez tűnt a kisebbik rossznak.

Shea nyelt egyet. Szédült a gyöngeségtől. Talán ez a baj; talán semmi köze sincs rossz érzéseinek Jacques-hoz. – Tudom. De egyelőre még nem tudok ezzel szembenézni. Tudom, hogy idővel el kell fogadnom a dolgot, de most még egyszerűen túlságosan is új a számomra.

Shea is elpirult. – Igen tudom, hogy mire gondolsz. Azt hiszem, Jacques-kal is ez a helyzet. – Ujjaival ismét megérintette a puska csövét, majd megpróbálta valamelyest lelassítani szaporán verő szívét. A szája száraz volt. Félt.

Shea ismét Ravenre pillantott. Békésen ült a helyén, nyugodtan. Shea csöndesen átkozódott. Valami nagyon nem stimmelt; mélyen a belsejében tudta, érezte, bár nem tudta volna elmagyarázni, sem magának, sem pedig Ravennek.

El akartad hagyni valaha is Mihailt?

Raven meglepve pillantott fel, majd mosoly jelent meg az arcán. – Nem hagyhatod el az élettársad. Először is tudja, hogy mi jár a fejedben, másodszor pedig bárhol rád találna. Azonkívül nem is lehetnél tőle távol túl sokáig. Túlságosan rossz érzés, testileg és lelkileg is. Ha elhagynád Jacques-ot, akkor az, amit éppen most érzel, sosem maradna abba. Csak rosszabbá válna. Nem hagyhatod el őt, Shea. Meg kell tanulnod, hogyan élj vele.

Raven hirtelen talpra szökkent, és átkarolta Sheát, félreértve a fájdalmát. – Nem bánt téged, ugye? – A halvány sebhelyeket vizsgálgatta Shea nyakán. – Ezt ő csinálta, igaz?

Shea öntudatosan odahelyezte a kezét, hogy eltakarja a jeleket. – Nem szándékosan tette. Nem mindig tudja, hogy mit csinál. De nem olyan fajta férfi, aki nőket bántana. Elég sokat vagyok a tudatában ahhoz, hogy ezt biztosan tudjam. És én sem olyan jó vagyok, aki ezt elviselné. – Engedte, hogy a másik átölelje, mivel szüksége volt a megnyugvásra. – Egyszerűen csak állandóan félek. Mindentől félek. És régebben nem voltam ilyen. És sírok. Pedig régen sosem sírtam. – Bármi vadászott is rájuk, mostanra egészen közel volt. Kiáltani szeretett volna, hogy Jacques visszajöjjön hozzá.

Csak azért, mert régebb óta ismerem őket. Adj magadnak időt, és a fenébe is, tedd le azt a puskát. Semmi sincs odakint – rótta meg Raven. – Egyszerűen csak ideges vagy, mert Jacques nincs melletted.

A közelben villám csapott le, és a ház megrázkódott a vihar fülsiketítő hangja alatt. Raven megfordult, és ismét a székhez ment. – Valami biztosan történik.

Valaki a mieink közül csinálja.

Shea ismét a nyakához emelte a kezét. Nem tudott megszabadulni a közeledő végzet kellemetlen érzésétől. Ravenhez fordult. – Hogy érted, hogy a mieink? – Miért egyezett bele, hogy itt marad, és vigyáz Ravenre? Valami gonosz figyelte őket, de nem tudta, hogy micsoda. Jacques, hol vagy?

Raven fölnevetett. – Nagyszerűek, nem igaz?

Az ajtó, amit nemrég javítottak meg, ebben a pillanatban kivágódott, szinte darabjaira tört. Shea megpördült, és ösztönösen Raven és a bejárat között helyezkedett el. A küszöbön ott állt Don Wallace, sörétes puskával a kezében. Egy öregember állt mögötte. Shea hallotta a két férfi beteges nevetését, és látta a gonoszságot és a gyűlöletet a szemükben.

Jacques! Shea még akkor is a férfi nevét kiáltotta, amikor a narancssárga tűz megjelent a puskacső körül. A szörnyűséges sörétek eltalálták a karját és a vállát, miközben éppen Ravenhez fordult. Őt érte a súlyosabb találat; hátratántorodott, és igyekezett megtámaszkodni a falnál. Shea odaszaladt mellé, és látta a vért, mindenütt a vért. Raven mellkasa és hasa és a föld alatta, minden véres volt, ahogy lassan a padlóra omlott. Raven mozdulatlan és élettelen volt, arca fehér, és amikor Shea megpróbálta megkeresni a pulzusát, semmit nem talált.

Don Wallace megragadta a hajánál fogva, és elráncigálta a testtől. Megvetően nevetett, és odébb rúgta Raven lábát az útból. – Tudtam, hogy elkaplak, doki. Kicsi a világ, igaz?

Jacques! Istenem, megölte Ravent! Grigorij! Sajnálom, nem tudtam megmenteni. Shea megpróbált küzdeni, rugdalózott, és ütött önkéntelenül is, mígnem Wallace arcon nem vágta.

– Pofa be! Hagyd abba a kiabálást, vagy leütlek. –Még kétszer felpofozta. – Ezek a rohadt vámpírok nagyon okosnak gondolják magukat. Olyan könnyű volt, nem igaz, Eugène bácsikám?

Shea kontrollálhatatlanul és szaporán vette a levegőt, szinte alig érezve a fájdalmat, amelyet Wallace okozott neki azzal, hogy a sebesült karját rángatta. Ekkor melegséget érzett a tudatában. Shea? Szükség van rá, hogy jól megnézd azt a férfit, és nézz körbe lassan a szobában, nézz meg mindent, pontosan úgy, ahogy előtted van. Jacques hangja nyugodt és rezzenéstelen volt, semmi nyoma nem volt benne haragnak vagy gyűlöletnek, csak a hideg logika szólt belőle. Mindhárman összekapcsolódtunk, és segíthetünk neked.

Raven meghalt! Lelőtték! Keservesen zokogott a tudatában, félve attól, hogy magára vonja a figyelmet, és ezzel valamiképpen Jacques-ot is veszélybe sodorja.

Csak csináld, amit mondok, kedvesem. Nézz körbe a szobában. Vizsgáld meg az ellenséged, és írj le minden részletet a tudatodban, hogy mi is láthassuk. Jacques továbbra is nyugodt volt, a légzése egyenletes és lassú, és ezzel a nyugodt ritmussal is igyekezett segíteni a nőnek. Zárj ki minden egyebet. Nem számít, hogy mit mondanak. Nem számít, hogy mit tesznek. Add meg a szükséges információkat.

Shea mély levegőt vett, lehunyta a szemét, és megpróbált úgy tenni, ahogy Jacques mondta. Nehéz volt leküzdenie a Raven erőszakos halála fölött érzett sokk-hatást, hogy az a hihetetlenül fontos magzat is elpusztult. Kizárta a gonosz nevetés hangjait, a zaklatást és az egyéb szörnyűségeket. Wallace ott állt fölötte, egyik kezével a haját fogva, másikkal pedig szándékosan a karján ejtett sebet igyekezett elmélyíteni. Shea kizárta a fájdalmat, amit a seb körül érzett.

Kinyitotta a szemét, majd először Raven megtört testére pillantott. A vér úgy állt körülötte, mint valamiféle vöröslő medence. Kékesfekete haja fátyolként omlott arcára. Shea kényszerítette magát, hogy továbbhaladjon; tekintete átjárta a szobát, majd megállapodott Eugène Slovenskyn. A férfi Raven mellett térdelt, és éppen megvizsgálta, hogy megbizonyosodjon arról, hogy halott. Felállt, két lépést tett hátrafelé, megköszörülte a torkát, majd leköpte a holttestet. Hátranyúlt egy zsákért, majd kinyitotta, és elővett belőle egy hegyes, faragott karót, és előretartotta, hogy ő is jól láthassa.

Slovensky magasabbra emelte a karót, egyenesen Raven szíve fölött. – Ez nagyobb boldogsággal tölt el, mint amit valaha is el tudnál képzelni.

Koncentrálj! Grigorij hangja éles volt, és olyan erőteljes, még a távolból is, hogy jobban felrázta Sheát, mint Don Wallace pofonjai és ütései.

Shea Slovenskyre nézett, és megpróbált egyedül rá figyelni. Látta az arcvonásait, a gyűlöletet, a perverz, beteg örömöt, amely amiatt fogta el, hogy mindjárt lesújthat a karóval. Majd hirtelen látta, hogy arckifejezése megváltozik; többé nem az élvezet látszott rajta, hanem ijedtség. Lassan bíborszínűvé vált, majd lilává. Köhögött, és vér kezdett csöpögni a szájából és az orrából. Ismét felköhögött, karjával az oldalához kapott, és a karót kiejtette erőtlenné váló kezéből.

Slovensky megpróbált megszólalni, de az egyeden hang, amit képes volt kiadni, csak egy elfojtott nyögés volt. Még több vér jelent meg a szája sarkában, és vörös folyamként csorgott a derekára.

Shea undorodva fordult el.

Nézz rá! Grigorij parancsának nem lehetett nem engedelmeskedni. Az egyik legerősebb volt az élő ősiek közül, és kérlelhetetlenül utasította Sheát, hogy engedelmeskedjen, és arra figyeljen, amire ő akarja. Jacques és Mihail aligha voltak olyan erősek, mint ez a hihetetlen gyógyító.

Shea iszonyodva, de visszafordult az öregember felé, mintha nem is tehetne másképpen. A férfi már szürke volt, és a teste egyenetlenül rángatózott. Majd hirtelen térdre esett.

– A fenébe, öregember! – Wallace ijedtnek tűnt. –Ne csináld ezt velem! Mi a fene van? Szívrohamod van? – Nem lépett közelebb a bácsikájához, helyette hátralépett, és magával rántotta Sheát. A szeme vadul forgott, mintha veszélyt szimatolna, és tudná, hogy nincsenek egyedül.

Slovensky küzdött, és fuldoklott a saját vérében. Megragadta a saját torkát, és igyekezett róla lefejteni a láthatatlan ujjakat. Majd kezével a szíve felé kapott, ahogy egész mellkasa szó szerint kinyílt.

Shea felsikoltott, de nem volt képes elfordulni, mivel Grigorij még mindig kényszerítette, hogy nézzen oda. Majd hirtelen, amikor Slovensky szíve iszonytató hang kíséretében kirobbant a mellkasából, és az öreg arccal a földre zuhant, Grigorij végre elengedte a tudatát.

Wallace furcsa hangokat adott ki, apró hörgéseket, és közben halkan károm kodott. Talpra kényszerítette Sheát, majd maga után húzva elindult az ajtó felé. A nő háttal állt neki, és egy pillanatig furcsa módon hálás volt. Sosem ölt vagy bántott másik emberi lényt, soha, egész életében egyszer sem. Esküt tett arra, hogy életeket fog menteni. Minden ösztöne azt parancsolta, hogy szaladjon Ravenhez, hátha még tud neki segíteni. Sőt, hogy szaladjon ahhoz a beteg öregemberhez, hátha még ő is megmenthető. A gyilkolás tökéletesen kívül volt a világán.

Nem te ölted meg, mondta Jacques, hogy megnyugtassa.

Akkor is én voltam az eszköz, amit használtatok, tiltakozott. Ahogy Wallace kivonszolta, a fény bántotta a szemét, és felkiáltott abban a pillanatban, hogy úgy érezte, ezernyi tű szúrja a fejét belülről.

Nézz erre a férfira, nézd a kezét, amivel fogva tart, bármit, amit használhatok, utasította Jacques ellentmondást nem tűrően. Érezte a nő rettegését, a tiltakozását.

Nem tudok, Jacques. Nem vagyok rá képes. És így is volt. Egész tudatát betöltötték a vér és a halál irtózatos képei.

Ezúttal nem Grigorij volt soron. Jacques beférkőzött a tudatába, és acélos akaratával kikényszerítette, hogy azt tegye, amit mond. Sokkal erősebb volt, mintsem Shea valaha is gondolta volna. Hihetetlenül biztos volt a saját képességeiben, még így, a reggeli órákban is. A kárpátiai férfiak egyre közelebb értek. Még úgy is, hogy közben Byronra kellett vigyázniuk, rendkívül gyorsan haladtak a ház felé.

Mihail vonakodva, de otthagyta a többieket, hogy Byron holt súlyával a karjaiban megtalálja a gyógyító barlangba vezető utat az erdőből. De ugyanúgy figyelt a feleségére és születendő gyermekükre. Nem volt hely benne bármilyen más érzés számára. Elillanó életerejük érzése ott volt a tudatában, kapcsolódott hozzájuk, és nem hagyta, hogy meghaljanak, mielőtt a gyógyító oda nem ér a segítségükre.

Jacques minden erejével arra a férfire koncentrált, aki olyan kegyetlenül megkínozta, és aki most Sheát tartja fogva gyűlöletes kezei közt. A haragja mindent fölemésztett, teljes volt, és Sheán keresztül célzott vele. A nő látta a gyilkos vágy vörös ködfelhőjét, az éhséget és a szükséget a férfiban, az élvezetet, amelyet a bosszúban talál. Arra az egyeden testrészre koncentrált, amelyet Shea szemén keresztül láthatott.

Don Wallace-t hirtelen égető érzés fogta el, lepillantott, és látta, hogy a karja füstölni kezd. Hirtelen lángra lobbant, vörös és narancsfényű tűzzé. A füst felszállt, és a levegőben kárörvendő, nevető arccá alakult. Wallace ismerte ezt az arcot, hiszen ő vájta bele a kín minden ráncát jó néhány évvel ezelőtt. Felkiál tott, majd ellökte magától Sheát, és a másik szabad kezével igyekezett eloltani a lángokat, amelyek ekkor már a húsába martak. Érezte a megpörkölődő hús szagát, ahogyan korábban számtalan áldozata is érezte, akiket oly élvezettel kínzott meg.

Shea elesett, és beütötte magát, de lent akart maradni a földön, és igyekezett csukva tartani a szemét. Ám a késztetés, hogy megforduljon, és Wallace-ra figyeljen, túl erős volt. Felült, és tehetetlenül nézte a másikat.

Don Wallace a levegőbe emelkedett. Sörétes puskája alatta hevert a földön. A lángok olyan hirtelen hunytak ki, ahogyan föllobbantak, de a karja addigra már égett hússá változott. Még mindig kiáltozva megpróbálta ép kezével kihúzni a másik pisztolyát a válltáskájából. Iszonyodva nézte, ahogy a fegyver önálló életre kel, és lassan használója ellen fordul. Saját kezével akarata ellenére megtalálta a ravaszt, és ujját ráhelyezte.

Shea felnyögött. Ez az egész olyan volt, mintha egy horrorfilmben lenne, de mégsem tudott elfordulni a látványtól. Egy óriási, fekete farkas jelent meg a bokrok közül, és futva közeledett. Felugrott a levegőbe, és csillogó fogaival Wallace lábába harapott. A csontok úgy törtek össze a szorítástól, mintha csak gallyak volnának. A farkas lerántotta a férfit a földre, és fedetlen nyakához közelített.

Shea tudata ekkor kiszabadult. Gyorsan lábra pattant, és a Wallace-t marcangoló farkashoz sietett. –Jacques! Ne! Ezt nem teheted! – Egy ijesztő pillanatra a farkas Shea felé fordította a fejét, és mintha megállt volna az idő. Fölismerte Jacques jeges tekintetét, és érezte a győzelem érzését szétterjedni a tudatában.

Grigorij elkapta a karját, ahogy megjelent a fák mögül, és felé futott, félig farkasként, félig emberként. Még a futás közben változott át. – Gyere, siessünk. Nincs vesztegetnivaló időnk. A fenébe is, Shea, szükségem van rád. Orvos vagy, gyógyító. Gyere velem. – Nem engedte el a kezét, és így a nő arra kényszerült, hogy felszaladjon vele a teraszra, vissza a házba.

Grigorij a csizmájával odébb rúgta Slovensky mozdulatlan testét.

– Hallgass rám, Shea. Ezt együtt kell megcsinálnunk. Raven igyekezett anynyira lekapcsolni a testét, amennyire csak merte. Mihail életben tartja őt és a gyermeket, de nagyon gyöngék, és a gyerek veszélyben van. Neked Raven sérülését kell rendbe hoznod, én pedig a gyereket fogom megmenteni.

Shea megdöbbent. – Még mindig életben van? –Megpróbált hátralépni Grigorijtól. – Én csak az emberi orvosláshoz értek. Fogalmam sincs arról, amit te csinálsz. Lehet, hogy megölném.

Shea remegett, de felvonta az állát. – Mondd meg, hogy mit kell tennem, és megteszem.

Grigorij beleegyezően bólintott. – Ki kell zárnod mindent, ami te vagy Mindent. Fény vagy, és energia, semmi más. Amint képes vagy magadat fénynek látni, képes leszel belépni a testébe, és megtalálni a legsúlyosabb sebet. Belülről kell meggyógyítanod. A legfontosabb, hogy először is minden vérzést el kell állítani, majd utána helyre kell hozni a sérült és létfontosságú szerveket. Nagyon nehéz lesz, és te gyönge is vagy. Valamikor majd közben szükséged lesz rá, hogy táplálkozz. Jacques visszajön, és táplálni fog, ha végzett a saját dolgával. Nem vallhatunk kudarcot, Shea. Tudom, hogy képes leszel rá. Ha szükséged van a segítségemre, ott leszek a tudatodban.

Nem lett volna értelme ellenkezni és elmagyarázni, hogy képtelen arra, amit a másik kér tőle, hogy valamiképpen fénnyé és energiává változzon. Nem volt más választása, mint hogy megpróbál segíteni. Grigorij hitt benne, hogy talán képes rá, és neki is el kellett hinnie. Tartozott ennyivel Ravennek és a gyereknek, hogy esélyt adjon nekik. Bárhogyan is, először is orvos volt. A természetében volt, hogy gyógyítson.

Shea egyedül a gyógyítót érezte magában. Minden mást kiszorított. Annyi önzetlenség, annyi tisztaság volt benne, hogy nem győzött csodálkozni fölötte. Fenntartás nélkül követte a férfi utasításait. Grigorij annak volt a megtestesült eszménye, ami ő maga mindig is lenni szeretett volna. Igazi gyógyító, olyan ritka és értékes képességgel, hogy szinte megremegett az alázattól. Később emlékezett rá, hogy Grigorij erőteljes ősi teremtmény, aki képes elérni, hogy bárki azt higgye vagy lássa, amit ő akar.

 

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Shea Raven teste fölött lebegett. A világa egészen beszűkült, amíg semmi más nem volt benne, mint a mozdulatlanul előtte fekvő női test a földön. Először úgy tűnt, mintha Raven halott volna, mintha életereje már teljesen elhagyta volna. De lassan, mozdulatlanul, az új éberségével figyelve, Shea érezte, amint a másikból fokozatosan elszivárog az erő. Színek játszottak körülötte, de egyre halványabbá váltak, és kezdtek eltünedezni.

– Most, Mihail – utasította Grigorij.

A szavakat hangosan mondták ki, Shea mégis a fejében hallotta őket. Eszébe jutott, hogy egyáltalán nem is látta Mihailt. Valahol messze volt Byronnal, és a távolból tartotta életben Ravent. Shea bocsánatot akart kérni tőle, amiért hagyta, hogy mindez a szörnyűség megtörténjen, de a fény, amivé változott, már csak Ravenre koncentrált. Kellemes meglepetéssel nyugtázta, hogy magától is tudja, mi a teendője, majd rájött, hogy valójában nincs egyedül. A tiszta, fehér fénygömb ott mellette vezette a mozdulatait. Minden gondolatával Raven testére koncentrált; semmi más nem számított. Érezte, hogy Mihail utasítja Ravent, hogy ébredjen föl az eszméletlenségből.

Vér kezdett szivárogni és folyni a sebekből. Raven szíve hangosan zakatolt, és ott visszhangzott Shea fényében. Érezte, amint felkiált, abban a pillanatban, hogy meglátja a véres sebek közül a legszörnyűbbet. Gyorsan dolgozott, mélyre hatolt, és tökéletesen tudott összpontosítani, ahogy igyekezett csökkenteni a vérzést, nehogy Raven maradék életereje is elillanjon. Shea elméje rögzítette mindazt, amit a testen belül látott, minden szervet jól megfigyelt. A javításokat a gondolataival végezte el. Minden öltése rendkívül pontos volt, a sörétek minden kivétele óvatos és gondos. Nem volt nagyon különböző attól, mint amikor a kezével kellett dolgoznia a műtőasztal mellett, habár még annál is megterhelőbbnek érezte. Kimerítette, hogy ilyen sokáig összpontosítania kellett. Ennek ellenére alig érezte az idő múlását. Éppúgy, ahogyan a műtőben, most is teljesen elmerült az előtte álló feladatban. Még azt is érezni vélte, hogy izzad, és elképzelte, hogy egy nővér megtörli a homlokát egy kendővel.

Ez az a világ volt, amelyet Shea olyan jól ismert. A saját világa. Megvolt a türelme ahhoz, hogy megbirkózzon a legsúlyosabb sebesülésekkel is. Megvoltak hozzá a képességei és a tudása. És ami ennél is fontosabb, kellőképpen eltökélt volt. Sosem veszítette volna el egyetlen betegét sem, ha volt némi esélye a megmentésének.

A sérülés rettenetes volt. Sheát megdöbbentette, hogy Raven egyáltalán túlélte a dolgot. Még egy jól fölszerelt kórházban sem lehetett volna megmenteni az életét; túl sok halálos sérülést szenvedett el. És a baba… Hogyan élhette túl a történteket a baba? Grigorij óvatosan közelített az apró kis lényhez. A trauma mértéke fölmérhetetlen volt. A baba egészen sápadttá vált, ahogyan a vér elfolyt az anyja testéből. Grigorij érezte a gyermek hajlandóságát, hogy megadja magát, és hátrahagyja a fájdalmat és a támadás szörnyű emlékét. Egyedül abban bízhatott, hogy Shea gyorsan képes lesz megállítani a vérzést, mivel neki most a gyermekkel kellett foglalkoznia. Olyan kicsi volt, szinte még nem is létezett, de mégis, a férfi érezte a fájdalmát és a zavarodottságát. Megismerte a félelmet, mielőtt megszületett volna, és most már örökké rendelkezni fog azzal a tudással, hogy az élet nem biztonságos, még itt, az anyaméhben sem.

Grigorij csöndesen beszélt, és igyekezett megnyugtatni a kis teremtést. Fürdette már egyszer korábban a saját fényében, és most újra fölismerte, közelített felé, és békét keresett mellette. A férfi rendkívül óvatosan közelített az artérián lévő sebhez, amely táplálékkal látta el. Nemsokára a saját vérét adja majd neki, és ezzel megpecsételi a sorsát, és még szorosabbra fűzi majd kettőjük kapcsolatát. Számtalan apró szakadás volt az artérián, amelyeket most óvatosan és körültekintően helyrehozott. A kis teremtmény félt, ahogy a másik fénye közelebb jött hozzá, de aztán megnyugodott a melegségétől.

A jobb combján is seb tátongott. Fájt, és vér szivárgott az őt körbevevő folyadékba. A férfi a lehető legfinomabb érintéssel bezárta a sebet, és igyekezett megnyugtatni a másikat. Mormolása, mély hangja ott visszhangzott a másik szívében, a tudatában, és egyenesen a lelkébe hatolt. Grigorij beszélt hozzá, miközben dolgozott, és hangjának tisztasága elvarázsolta a másikat, megnyugtatta, úgy, hogy képes volt Raven mellett maradni, ahelyett, hogy magára hagyta volna a kicsit, és nem engedte, hogy az élete is elszivárogjon anyja vérével együtt.

Grigorij érezte az erőt a gyermekben, az eltökéltséget. Kétségtelenül Mihail és Raven gyermeke volt. Ha úgy dönt, hogy elmegy, akkor elmehet, de ha úgy határoz, hogy marad, akkor minden lélegzetvételével küzdeni fog, minden erejével, amely apró testében van. Grigorij megbizonyosodott afelől, hogy a küzdelmet választja. Legvarázslatosabb hangján szólt hozzá, izgalmas jövőt ígért neki, a rá váró világ titkairól és szépségéről suttogott. Azt ígérte, hogy sosem marad egyedül, mert ő mindig itt lesz a számára, védelmezni fogja, és gondoskodik a boldogságáról.

Mielőtt befejezhette volna a munkáját, megérezte, hogy Shea remeg, és hogy a nő hirtelen rádöbben saját sérüléseire és fájdalmára. Biztosította a gyermeket, hogy visszatér hozzá, majd elhagyta Raven testét, és Sheát is magával vitte. A nő remegve térdelt a földön, sápadtan, hogy szinte már szürkének látszott. Habár a sérülések a vállán és a karján nem voltak súlyosak, mégis jóval több vért veszített, mint amit megengedhetett volna magának.

Jacques a segítségére sietett, a mellkasához húzta, és karjával tartotta, nehogy elessen. A nő, mintha nem igazán értette volna, hogy mi történik, és csak úgy állt ott, akár egy rongybaba.

Jacques habozás nélkül Shea tudatához kapcsolódott, és utasította, hogy táplálkozzon. A nő túlságosan fáradt és kimerült volt, és ahhoz is alig volt ereje, hogy a fejét a férfi felé fordítsa. Mégis megérezte, hogy élettársa teste megfeszül, érezte a melegségét a bőrén. A férfi közelebb húzta magához, érezte magán a nő fogait, és hagyta, hogy lágyan a nyakába harapjon. Jacques majdnem hangosan felnyögött, átkozva a kárpátiai szexualitást, amely még ilyen, fájdalommal és szörnyűségekkel teli helyzetben is jelen van. Kívánta a nőt, még ebben a pillanatban is, hogy vér és halál vette körül őket.

Shea suttogott valamit, alig érthetően, valami lágyat és kedveset, amely betöltötte Jacques testét, és a nő bensőséges érintésére fokozta a férfi éhségét. Igyekezett elfojtani vággyal teli nyögését, ahogy a nő belevájt a fogaival. Forró lángok gyúltak a vérkeringésében, és apró tüskék szurkálták az izmait és minden idegszálát. Átkarolta a nő derekát, a hátát, és magához húzta a fejét, még közelebb. A testének szüksége volt arra, hogy a közelében tudja a másikat. Sosem volt még ilyen a tűz, sosem volt ilyen csillapíthatatlan a vágy Grigorij fogaival saját csuklójába vájt. Tudata Mihailhoz kapcsolódott, és együttesen kényszerítették ki Raven vonakodó engedelmességét. A nő még mindig ellenkezett, alig volt negyed évszázadnyi idős, de mégis erős volt. Mindkettőjük erejére szükség volt ahhoz, hogy rávegyék, hogy Mihailon kívül valaki mástól fogadjon el vért. Egy hosszú pillanatig ellenkezett.

A gyermekünkért, kedvesem, suttogta Mihail lágyan, szeretettel, és igyekezett meghajlítani a másik akaratát. Meg kell tennünk, a gyermekünkért.

Grigorij csatlakozott hozzá. Sosem kértem tőled semmit, Raven, sosem tettem próbára a barátságunkat. De erre most megkérlek.

Raven leküzdötte ellenérzéseit, és megengedte, hogy Mihail és Grigorij transzba juttassa, miután képes volt elfogadni az életadó folyadékot, amelyre mindkettőjüknek, neki és a kicsinek is olyan kétségbeesett szüksége volt.

Grigorij összpontosított, és igyekezett kapcsolódni a gyermekhez. Olyan tehetetlen volt, olyan apró és ijedt. Máris egy élő, gondolkodó lény. A férfi érezte a gyermek zavartságát és azt, hogy hirtelen rádöbben saját egyedüllétére. Igyekezett megnyugtatni. A vére átfolyt a kis testbe, ami remélhetőleg szorosabbá fűzi a kapcsolatukat, és gondoskodik arról, hogy kémiájuk majd a jövőben is illeszkedjék egymáshoz.

Egy egész életet töltött azzal, hogy erre a pillanatra készült, a pillanatra, amikor majd módjában áll kiválasztani a társát. Mindig tudta, hogy Mihail gyereke lesz az. Amikor évekkel korábban Ravent egyszer már megtámadták, és halálosan megsebesítették, Grigorij gondoskodott róla, hogy a saját vérével gyógyítsa meg a nőt – ősi vére erőteljes volt –, és vérével együtt azt a reményt is elküldte, hogy Raven, egy ember származású asszony, talán lánygyermeket fog foganni. Most pedig lehetősége volt rá, hogy megerősítse a kapcsolatot, hogy magához láncolja a gyermeket, örök időkre. Hozzá volt kötve, a teste és a lelke, ahogyan ő is hozzá. Évszázadok óta most először ébredt föl a lelkében a remény És egy olyan kárpátiai számára, aki a határán volt, hogy vámpírrá változzon, a remény volt az egyetlen, ami megmaradt.

Shea lezárta a sebet Jacques nyakán nyelvének érzéki simogatásával, majd felpillantott rá. Tekintete még ködös és fátyolos volt. Arckifejezése hirtelen megváltozott, és eltolta magától a férfit. Nem arról volt szó, hogy a férfi elvette tőle a szabad akaratát; egyébként is táplálkozott volna, Raven érdekében. A baj az volt, hogy arra kényszerítette, hogy megölhesse az ellenségeit. Higgadtan, érzelmek nélkül utasította, hogy mit kell tennie.

Mindig is tudtad, hogy démonok vannak bennem, vörös hajú.

Shea végigsimított a haján, majd olyan gesztust tett, mintha le akarná rázni a férfit. Mindig azt hittem, férfiként fogsz viselkedni, nem pedig gyilkolásra éhes vadállatként.

A természetünkben van a gyilkolás. Ragadozók vagyunk.

Még akkor is, ha az életemet akartad megmenteni, és úgy érezted, meg kell ölnöd Wallace-t, nem lett volna szükség arra, hogy az akaratom ellenére használj engem. Menj innen. Most dolgom van, és nagyon fáradt vagyok.

Jacques nem ment el mellőle. Az eső ellenére odakint világos volt. Még a tomboló vihar ellenére is, amit ő maga hozott létre, a fény kezdte bántani mindannyiuk szemét. Nagyon kevés idejük maradt, hogy befejezzék feladatukat; testük hamarosan követelni fogja, hogy fajtájuk álmát aludhassák. Később is meggyőzheti Sheát arról, hogy valójában nem szörnyeteg. Most azonban az volt a dolga, hogy megvédje őket, amíg a többiek dolgoznak.

Folyamatosan vizsgálta a környezetet, hátha észlel valamit. Fenntartotta a vihart, és hagyta, hogy ott tomboljon fölöttük. Ezáltal is megnehezítette a közlekedést a térségben. Igyekezett segítséget nyújtani Shea gyönge testének, fél szemét a gyógyítón tartotta, aki szintén sápadtnak és fáradtnak tűnt. Jacques számára rejtély volt, hogy pontosan mit is csináltak. De büszke volt Sheára, hogy képes az efféle csodákra, és titokban elégedetté tette, hogy a gyógyítónak szüksége volt a segítségére.

Jacques tudta, hogy Mihail bizonyára hihetetlenül aggódik, és tehetetlennek érzi magát. Logikus döntés volt, hogy ő vigye el Byront a barlangba, és ő fektesse a földbe, ahol megkezdheti gyógyulását, amíg a gyógyító oda nem ér hozzá. Ez azt jelentette azonban, hogy Mihailnak a távolból kellett életben tartania Ravent. Idővel egyre nehezebb volt a dolog. És bizonyára azt is szeretné, ha ő maga volna az, aki vért adhatna az élettársának, és megóvhatná a további veszedelmektől.

Jacques csöndesen átkozódott. Három Kárpátokból való férfinak sosem lett volna szabad megengednie, hogy ez történjen. Hogyan járhattak túl az eszükön az emberek? Hogyan lehetséges, hogy nem észlelték a jelenlétüket a közeli erdőben? Miért nem érezték, hogy Raven és Shea veszélyben vannak?

Shea karjára pillantott, amely vörös volt a nyílt sebektől. Ismét szitkozódott. Megesküdött, hogy megvédi ezt a nőt, és boldoggá teszi. Egyelőre nem mondhatta, hogy sikerrel járt volna bármelyikben is. Hogyan tudja majd elvenni ennek a szörnyűséges napnak az emlékét és megmutatni neki, hogy milyen boldog lehet az életük együtt? Most először felfigyelt Eugène Slovensky testére. Felsóhajtott, és hátralépett Sheától, majd felkapta a holttestet, és kihajította a farkasok közé. Az utolsó dolog, amire Sheának szüksége van, hogy munkája befejeztével még egyszer szembesüljön a gyilkosság nyomaival.

Jacques beletárt a hajába, és hirtelen elöntötte a fáradtság. A Sheával való kapcsolata valahogyan rossz fordulatot vett. Az akarata ellenére belerángatta ebbe a dologba. A beleegyezése ellenére. Még csak nem is segített neki a nehézségei során. És ami még rosszabb, mindig ellenséges volt vele szemben is, amikor a tudata megingott. És most, hogy tovább szaporítsa rettenetes bűnlajstromát, gonoszul, ráadásul élvezettel pusztította el az ellenségeit, és mindezt úgy hogy közben kihasználta a nőt. Nem volt igazán jó a férj szerepében.

Jacques igyekezett újdonsült energiáit használni, hogy az emlékei között kutasson, és láthassa azt az időszakot, amikor Mihail találkozott Ravennel. Mihail is a nő beleegyezése nélkül változtatta át, anélkül, hogy Raven tudott volna a kárpátiaiak létezéséről. Sietősen tette, azért, hogy megmentse az életét, és egyikük sem, még maga Mihail sem hitte igazán, hogy sikerülhet a dolog. Ravennek mégis meg kellett tanulnia, hogy mit jelent közöttük élni.

Felsóhajtott, majd szembenézett Grigorijjal, aki éppen hátralépett Raven testétől. Shea a nő mellett feküdt, és meg sem moccant. A két gyógyító hihetetlenül fáradtnak és szinte tehetetlennek tűnt.

Jacques próbálgatta az erejét, és igyekezett fölvenni a kapcsolatot a bátyjával. Mihail? Túlságosan fáradtak, hogy tovább tudnának koncentrálni. Vigyáznod kell Byronra, én pedig vigyázni fogok azokra, akik itt maradtak. A házban kell lennie egy pihenőhelyiségnek. Hol van?

Az asztal alatt van egy csapóajtó, ami levezet a ház alá. De vigyázzatok, nincs túl jól elrejtve. Viszont, ha a házat fölfedezik, vagy esetleg fölgyújtják, bezárhatjátok oda magatokat és túlélhetitek a föld alatt.

A gyógyító nem fogadja el a véremet, pedig szüksége volna rá.

Rövid szünet következett, amíg Mihail kapcsolódott Grigorijhoz. Túl fogja élni. Csak helyezd őket biztonságba.

Ismét igazi kárpátiai férfinak érezve magát, Jacques megtalálta az utat a rejtett kamra felé. Szokatlan volt a kárpátiaiak számára, hogy megosszák egymással az alvóhelyüket, vagy hogy megengedjék másoknak, hogy egyáltalán tudják, hol szoktak pihenni. Mivel teljesen sebezhetőek voltak a délutáni órák során, ezért igen elővigyázatosnak kellett lenniük, amikor a nyugvóhelyük felfedéséről volt szó. Jacques kényelmetlenül érezte magát a dolog miatt, és tudta, hogy Grigorij még inkább így érez.

Ahogy a nap egyre magasabbra hágott az égen, úgy fogyott a férfi ereje. Jacques óvatosan levitte Raven összetört testét a kamrába, és egy pokrócra fektette. Miután bezárta a házat, és ellenőrizte az ablakokat, kikapcsolta a generátort, fölkapta Shea gyönge és súlytalan testét. A nő ellenkezni próbált, de karjával mégis átfogta a nyakát, és egész törékeny testével a férfihoz húzódott. Már aludt is, mire leért vele a pincébe.

Grigorij leballagott utánuk, túlságosan fáradtan ahhoz, hogy bármi mást tegyen. A bejárat elé feküdt, és ott is maradt. Jacques-kal közösen mindenféle ősi szavakat suttogtak, és megparancsolták a földnek, hogy záródjon be fölöttük, óvja meg őket a napfénytől és az esetleges behatolóktól. Mielőtt elaludt volna, emlékezett a veszélyes drótokra a réten, és csöndes figyelmeztetést küldött mindennek és mindenkinek, aki most arra járhat. Később majd hatástalanítja a szörnyű csapdákat.

Jacques összekeverte a nyálát némi gyógyhatású földdel, majd Shea és Raven sebeire helyezte. Csak ezután bújt oda élettársa mellé, mielőtt még ő maga is elaludt volna.Az eső egész nap zuhogott. A csapadék természetes volt, és erős hullámokban folyt alá az égből, ami szürke, komor hangulatot kölcsönzött a vidéknek. Kevés állat merészkedett ki az odvából a szakadó esőbe. A vihar sokáig tartott, kiszámíthatatlan és veszélyes volt. A kicsiny ház körül, a fák között valami szörnyűség lappangott, amelynek hatására minden élet visszahúzódott. Csak kevés ember hatolt be ebbe a sűrű erdőbe, mert féltek a vad vidéktől, a vadállatoktól és a félelmetes legendáktól.

A föld alatti kamrában Grigorij többször is felriadt, mindig figyelmes volt, mindig éber, akár aludt, akár nem. Mindenkire igyekezett odafigyelni, aki ott volt a közelében. A tudatában a gyermeket kereste. Bátor volt, és intelligens, meleg, eleven teremtmény, amely fényt vitt létezésének rideg éjszakájába. A férfi ezüstös tekintete fölpillantott, és a fölöttük lévő földet kezdte vizsgálni. Olyan közel volt az átváltozáshoz, sokkal közelebb, mintsem azt akár Raven, akár Mihail gondolta volna. Már csak egy hajszálon múlott minden. Minden érzés elhagyta, már olyan régóta, hogy nem is emlékezett a melegségre vagy a boldogságra. Egyedül a gyilkoláshoz volt meg az ereje, és egyedül Mihail barátsága segített neki abban, hogy elviselje az évek múlását. Megfordult, és Raven törékeny alakjára pillantott.

Élned kell, apróság. Élned kell, hogy megmentsd a fajunkat, hogy megmentsd az emberiséget. Senki nincs a Földön, aki megállítana. Élj értem, a szüleidért.

Valami megmoccant a tudatában. Megdöbbent, hogy egy még meg sem született gyermek ilyen hihetetlen erővel és értelemmel rendelkezhet, érezte a jelenlétét, apró lelkének remegését és bizonytalanságát. Bárhogyan is, a teremtmény itt volt, és Grigorij igyekezett közel tartani a szívéhez, egészen addig, amíg nagy nehezen ismét el nem aludt.

Jacques abban a pillanatban fölriadt, amint a nap lement az égről. Grigorij már el is tűnt, keresztülhasított az éjszakában, zsákmányra vadászva. Jacques csatlakozott hozzá a vadászatban, mivel neki is élelemre volt szüksége. Ma Byronnal fognak foglalkozni, és ez azt jelentette, hogy Jacques-nak többször is vért kell magához vennie. Vagyis táplálkoznia kell. Repült az égen, miközben zakatolt a szíve, és a vér dübörgött az ereiben. Végre elevennek érezte magát.

Nem hagyhatjuk magára a nőket sokáig védelem nélkül, Jacques. Grigorij hangja ott visszhangzott a fejében. A vámpír mérges lesz, hogy nem érte el a célját.

Jacques belekiáltott a szürke éjszakába. Csöndben, de mérföldekre is visszhangzott. Megérezte a közelben a három vadász jelenlétét; egy kunyhó mellett üldögéltek a tábortűz körül. Rögtön irányt változtatott, amint megérezte őket. Grigorij mellé sodródott a levegőben. A vadászat automatikus volt, könnyű, és egészen természetesnek érezték, ahogy magukhoz csalogatják a zsákmányt. De ebben a pillanatban még könnyebbnek tűnt, hogy maguk mennek el hozzá.

Shea figyelmes lett a hangra. Csöndben és nyugodtan feküdt, nem volt biztos benne, hogy hol van. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha minden körülötte egy rémálom darabkája lenne. De amikor megvizsgálta a környezetét, rájött, hogy egy föld alatti kamrában vannak.

Mellette úgy feküdt Raven, mintha halott lenne. Valaki földet és édesen illatozó gyógynövényeket szórt a testére.

Óvatosan felült, próbálgatva az erejét, majd türelmetlenül kisöpörte az arcába hulló hajtincseket. A karja sajgott és szúrt, mégpedig olyan sok helyen, hogy az egész egyetlen fájdalmas ponttá vált. Megérintette a vállát, és a keze vérbe és piszokba nyúlt. Megrezzent az érzés hatására, és lehajolt, hogy megvizsgálja Ravent.

Úgy tűnt, nincs pulzusa, se szívverése. Az arca sápadt és nyugodt, egészen gyönyörű. Shea felsóhajtott. Raven éppúgy nézett ki, ahogyan Jacques olyankor, amikor aludni tért. Mivel most nem tehetett érte semmit, Shea felállt és kinyújtózott. Kényelmetlenül érezte magát Jacques nélkül, szeretett volna kinyúlni érte, de ösztönösen tudta, hogy a férfinak most táplálékra van szüksége, és feltehetően vadászik. Shea megvizsgálta a kamrát, amíg rá nem jött, hogy hol lehet a kijárata.

Először egy rejtett szerkezetet keresett, amelynek a segítségével kinyithatja.

Kezével végigtapogatott minden kis négyzetcentimétert a falon, de hiába. Kezdte magát klausztrofóbiásnak érezni, szíve egyre hevesebben vert, majd leült, és elgondolkozott, hogy mitévő legyen. Jacques soha nem engedte volna, hogy eltemessék a föld alá. Biztosan kell lennie kijáratnak. Kell lennie valami lyen útnak fölfelé. Felpillantott a feje fölötti döngölt földre, és erőteljesen koncentrált.

Nyílj ki, most azonnal! A kép élénk volt a képzeletében, a parancs pedig erőteljes. Ennek ellenére Shea teljesen megdöbbent, amikor a föld fölötte valóban megmozdult, egy része lehullott, és így látta a feje fölött lévő szoba padlódeszkáit.

Fölvillanyozták a történtek, majd kimászott a kamrából, és ismét bezárta a bejáratát egy erőteljes utasítással.

Büszke volt magára és újdonsült képességére, aztán belépett a szobába a csapóajtón keresztül. Szüksége volt bizonyos emberi tevékenységek gyakorlására, mint például a zuhanyozásra, aminek segítségével megőrizheti a normalitás illúzióját. Kételkedett benne, hogy ezeket a szokásait valaha is képes lesz majd feladni.

Messze a távolban Jacques riadtan fölemelte a fejét. Vér szivárgott a vadász nyakából, és a férfi vállára csorgott. Átkozódott, majd Jacques még egyszer előrehajolt, hogy táplálkozzon. Hogyan ébredhetett föl Shea anélkül, hogy engedélyt adott volna rá. Vajon tényleg elég erős volt ahhoz, hogy ellen tudjon állni az utasításainak? Még mindig aludnia kellene, ennek ellenére most odakint van, távol a biztonságot nyújtó kamrától. Sietnie kell.

Shea lelépett a teraszról, friss, tiszta ruhában, a haja még mindig vizesen. A lakásban már semmi jele nem volt a reggeli órák élet-halál harcának. Azt gondolta, bizonyára Grigorij és Jacques takarították el a nyomokat. Eszébe jutott, hogy a Kárpátok népe évszázadok óta így él, úgyhogy feltehetőleg már hozzá vannak szokva az ilyesmihez.

A gondolat hatására megugrott a gyomra. Elindult, hogy sétáljon egyet a fák között. A levelek összegyűjtötték az esőcseppeket, amelyek aztán a fejére hulltak, de nem zavarta. Úgy érezte, mintha a természet része lenne. Nem akart túl messzire menni, hátha Ravennek szüksége van a segítségére, úgyhogy csak a gyógynövényekkel teli kertig ment. Lehajolt, és megérintett egy levelet, amelyet megtépázott a vihar. Egy árnyék futott át a tudatán, sötét és baljós. Hirtelen rájött, hogy rettenetesen remeg, és semmit sem képes tenni ellene. Hamar fölegyenesedett és megpördült, hogy szembenézzen a magas, sápadt idegennel, aki előbukkant a fák közül.

Hihetetlenül gyönyörű férfi volt, lélegzet-elállítóan szép. Shea sosem látott még ennyire jóképű embert. A tekintete mély volt, és szomorú, szinte mágnesként tapadt rá. Lehetetlen lett volna megmondani a korát. A mosolyában bánat tükröződött.

– Sajnálom, hogy megijesztettelek. Hallom, ahogy ver a szíved.

Shea önkéntelenül is hátralépett, pedig éppenséggel közelebb szeretett volna menni a másikhoz. A vonzása ellenállhatatlan volt, és Shea úgy érezte, mintha megbabonázták volna.

Shea igyekezett biztosan állni a lábán, de a szája egyszeriben kiszáradt.

Shea igyekezett küzdeni az ellen, hogy hívja Jacques-ot.

A férfi közelebb lépett, és a nő gyomra ismét megugrott az ijedtségtől.

Shea a gyomrához kapott, majd még egy lépést hátrált az erdő felé, hogy távolabb kerüljön ettől az alaktól.

A másik baljósan felszisszent.

Valóban ez lenne az apja? Ó Rand? Vajon tényleg kereste Maggie-t, és mind ez időn keresztül azt hitte, hogy még életben van? Olyan elgyötörtnek, olyan őszintének tűnt, hogy Shea legszívesebben megvigasztalta volna, átölelte volna, de valami mégis visszatartotta.

Minden olyan zavarosnak tűnt, Shea tudata kezdett fátyolossá válni. A férfi a nyomában volt, követte minden lépését, hiába akart elhátrálni tőle. Fejét lehajtotta, úgy, hogy szabadabbá vált a nyaka. Megengedhetné neki, hogy táplálkozzon belőle, nem igaz? Még akkor is, ha ő nem Maggie, mégis ennek az alaknak a lánya, és ő olyan egyedül van, hogy szüksége lenne valakire, aki támogatja. Érezte a férfi forró leheletét a nyakán, az akaratát, amint a sajátjának feszül, az éhségét, ahogy ott dübörög benne. De nem akarta ezt. Mégis, mi történt vele, hogy most itt állt mozdulatlanul, arra várva, hogy a másik a vérét vegye, miközben testének minden sejtje azt kiáltja, hogy meneküljön?

Shea! Istenem, kedvesem, menekülj előle. Nem tudom, hogy mire készül, de veszélyben vagy. Ne engedd, hogy a véredet vegye. Jacques hangja erősen szólt a tudatában.

Shea hátraugrott, és igyekezett távolságot tartani kettőjük között.

– Megijesztesz. – Mint mindig, amikor az érzelmek kezdtek eluralkodni rajta, kényszerítette magát, hogy az elméje vegye át az irányítást, és megoldást keressen a számára. – Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak. Azt mondod, Jacques és Mihail tervezték el, hogy elválasszanak minket egymástól, mert te nem szeretted a nővérüket? – Feltartotta a kezét, és hatalmas zöld szeme villódzva figyelte a másikat.

A férfi tartotta a távolságot, és láthatóan megnyugodott, hogy a nő most tőle várja a válaszokat a kérdéseire.

Shea a háta mögött egy fatörzset érzett, szüksége volt arra, hogy valami valóságosat érinthessen. Ez az egész egyetlen hatalmas pókháló volt, ragadós és rejtélyes, és Sheának fogalma sem volt, mit tegyen. Valami itt nem stimmel. Egyre zavartabbá vált, miközben úgy érezte, hogy az elméje tréfát űz vele.

Szándékosan erősebben szorította a fatörzset a háta mögött, hogy valamire összpontosíthasson, hátha ezzel sikerül megtörnie a varázst.

Én vagyok az élettársad, kedvesem. Én vagyok az, akihez fordulhatsz, amikor félsz, és amikor segítségre van szükséged. Jacques hangja határozott volt, és Shea érezte, hogy közeledik felé.

Shea megrázta magát. Olyan volt, mintha két különböző irányba kifeszítették volna. Tudta, hogy Maggie lánya. Lehet, hogy Rand hisz abban, amit mond, de ő tudta, hogy kicsoda. Vagy nem?

Rand gyöngéden felsóhajtott. – Mindannyian képesek vagyunk elültetni emlékeket, Maggie. Elég logikus azt gondolni, hogy azt mondták, hogy a saját lányod vagy. Így lehetőség nyílik azt állítani, hogy esély sem lehet arra, hogy mi ketten együtt legyünk. Nem látod ennek a megtévesztésnek a zsenialitását, ennek a bosszúnak a körmönfontságát? Egy egész életen át fenn lehet tartani.

Tényleg azt hiszed, hogy annyi éven keresztül ott volt lent, abban a pincében?

Shea feje rettenetesen fájni kezdett, és már alig tudott gondolkodni. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd amikor újra kinyitotta, Rand közelebb jött, és ismét a nyakához hajolt.

Menekülj! A szó olyan erős és világos volt, hogy Shea valóban hátraszökkent, kicsúszott a lába alól a talaj, és elbotlott egy faágban. Jacques dühös volt, a haragja pedig félelmetes tudott lenni. Csöndes szellemként ereszkedett alá a levegőből, hogy elkapja Sheát, mielőtt Rand odaérne. Megragadta a nő karját, és ellenállhatatlanul tartotta maga mellett. Ahogy segített neki talpra emelkedni, Shea a két férfi közé került.

Rand elmosolyodott, nyugodtan, gyöngéden.

Rand csöndben felsóhajtott, majd megrázta a fejét.

Jacques sötét és üres tekintettel nézett az idősebb férfira.

De igen, tudod, kis vörös hajú. El akar varázsolni téged. Azt hitte, hogy Byronnal vagyok elfoglalva. Azt hitte, el tud vonni téged a népünk védelme alól. Nem fogadná el az egyenlő küzdelem feltételeit. Jacques igyekezett megnyugtatni a nőt. Shea próbált is nyugodt maradni, de túl nagy sokkhatás érte az elmúlt napok során. Jacques biztos volt benne, hogy Rand nemcsak számított erre, de kifejezetten bele is kalkulálta a terveibe.

Rand mosolya nyugodt volt.

Jacques kivillantotta a fogait.

Rand felvonta a szemöldökét.

Shea meghúzta Jacques pólójának hátsó részét.

Rand szomorú tekintettel pillantott Sheára.

Rand egyszerűen eltűnt a szemük elől, de csöndes nevetése megborzongatta Sheát. Ösztönösen elhúzódott Jacques-tól, és zöld tekintetével nem volt hajlandó megtalálni a férfiét.

Jacques gyöngéden megérintette a nő állát, és igyekezett kissé megemelni a fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Szeretlek, Shea. Nincs módom érvelni azokkal a hazugságokkal szemben, amiket neked mondott, amíg meg nem fizetem az adósságomat Byronnak. Ne ítélkezz addig, amíg nem tudjuk rendesen megbeszélni ezt a dolgot.

Hangja olyan szeretetteli volt, érintése olyan gyöngéd, hogy Sheának megdobbant tőle a szíve. Érezte, amint elsüllyed azokban az igéző szemekben.

Megtette volna, bármit kér is tőle a másik. A teste válaszolt a férfi közeledésére, fájdalmas pillantására, kétségbeesett éhségére. Életre kelt, és magához hívta a másikat, miközben elgyöngült, és érzékennyé vált, vágyakozóvá. Szaporán kezdte venni a levegőt, lángolva vágyott a másik érintésére.

Shea elkapta a tekintetét, majd hátralépett, hogy a férfi testének melege ne lehessen rá hatással, hogy az elektromosság megszakadjon kettőjük között. Remegve beletúrt a hajába. – Hogyan fogsz meggyőzni, Jacques? Szexszel?

A férfi tele volt vággyal, sötét éhséggel, amely sosem csillapodott. Ha egyszer fölébredt benne, addig növekedett, amíg a sürgetése elviselhetetlenné vált. A nő alapvetően ember volt, és nem értette, még csak ismerte azt a forróságot, amely az élettársak között lángolt.

Shea mély levegőt vett, majd megfogta a férfi kezét. Természetes és jó érzés volt. Az elektromosság ismét ott volt közöttük, a bőrükön érezték. Shea pulzusa hevesebbé vált, de csöndesen járt a fák között a férfival az oldalán, és boldog volt attól, hogy ott van a másik. Jacques olyannyira a része volt, maga a levegő, amit belélegzett. Elfogadta, mert ez tette teljessé.

 

TIZENHATODIK FEJEZET

Grigorij igazán figyelemreméltó jelenség volt. Shea figyelte, amint Raven mellett térdel, és egész figyelmével a csöndben fekvő nőre koncentrál.

A gondolat már az ő tudatában is megjelent, és igazán hűtlennek érezte magát miatta. Tudta, hogy valami nem stimmel Randdel. Talán Maggie halála miatt bomlott meg a tudata, és emiatt még mindig a múltban élt. De Rand mondott valamit a beszélgetésük során, ami szöget ütött a fejében. Valamit, amit nem értett, de nem tudta pontosan, hogy mi az.

Grigorij Raven hasára fektette a kezét, és szétfeszítette az ujjait. Érintése meglepően gyöngéd gesztus volt, majd Sheára pillantott. – Jacques tudja, hogy mi a kötelessége veled szemben, Shea. Ez az alak, Rand, aki vér szerinti apád, soha nem volt jelen az életedben. Kapaszkodj abba, ami valóságos, és felejtsd el a gyerekkori képzelgéseket.

Shea fölemelte az állát. – Nagyon is tudom, hogy ezen a téren gondjaim vannak. Sokat gondolkozom ezen, elhiheted. De vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is ebben a pillanatban. – Jacques összerándult mellette, mintha ellenkezni akarna, de végül csöndben maradt.

Tökéletes csönd borult rájuk. Grigorij ezüstös tekintetének minden erejével a nő felé fordult. A szeme úgy villogott, hogy áthatolt a nő minden ellenállásán, mígnem úgy érezte, hogy lelkének minden titkába belelát. Grigorij lassan felsóhajtott. – Megértem, hogy most miért érzel így, Shea. Ami veled történt, valóban szörnyűség. Látom a fájdalmat ebben a döntésedben. De ha képes leszel megvárni, amíg Jacques teljesen felgyógyul, mielőtt feladnád ezt a döntő fontosságú álmot, akkor, azt hiszem, rá fogsz jönni, hogy a mi népünk szereti és gondozza a gyermekeit, és tudja, hogy micsoda kincset jelentenek mindannyiunk számára. Ugyanígy érzünk az asszonyaink iránt is.

Grigorij ismét fölsóhajtott. – Minden gyermekünket szeretjük, akár lányok, akár fiúk. Szeretjük és védelmezzük őket, Shea. Nem értem Randet, és soha nem is értettem. Ebben a pillanatban azt gondolom, hogy rendkívül veszélyes, és valamit kezdenünk kell vele. A réten olyan drótokat feszített ki, amelyek nemcsak ránk veszélyesek, de mindazokra az emberekre és állatokra is, akik arra járnak. Eltöltöttem némi időt azzal, hogy hatástalanítsam a csapdáit. Nem szabad engedni, hogy továbbra is folytassa az őrült üzelmeit. Te is tudod, csak nem akarsz szembenézni vele.

Shea hátralépett, és a fejéhez kapta a kezét. – Miért ilyen átkozottul bonyolult errefelé minden, Jacques? Soha semmi ehhez fogható nem történt velem, amíg ember voltam.

Shea összerezzent, majd átkarolta magát, hogy egy kicsit fölmelegedjen.

Mihail alakja váratlanul megjelent előttük, pontosan Sheával szemközt, úgyhogy a nő szíve kihagyott egy ütemet. A férfi rámosolygott. – Köszönetet kell mondjak neked, amiért megmentetted a kedvesem életét. Nélküle a létezésem értelmetlenné válna. Nagy segítségére voltál a népünknek. Balszerencse, hogy ilyen hirtelen, mindenféle előkészület nélkül kerültél közénk, és nem volt időd megismerkedni a szokásainkkal. Bizonyára nehéz időszakot élsz át. – Gyöngéden megérintette a nő karját. – Kérlek, bocsáss meg nekünk azért, mert használtunk, hogy megállíthassuk Slovenskyt és Wallace-t. Nem engedhettük meg nekik, hogy megöljék Ravent, és elkapjanak téged, pedig nyilvánvalóan ez volt a szándékuk. Raven nem lehetett a segítségünkre, így hát hozzád fordultunk. Hiba volt a beleegyezésed nélkül használnunk, de mivel kezdtünk kifogyni az időből, nem engedhettük meg, hogy akárcsak egyetlen percet is elveszítsünk azzal, hogy megkérdezünk a dologról. Az élettársadnak nem volt más választása, minthogy megvédje az életed, és a távolból lehetetlen volt ezt másként meg tenni, mint hogy a te szemed segítségével látott.

Mihail elegánsan beszélt, és őszintének tűnt, így hát Shea nem tudott haragudni rá. Felsóhajtott, majd az ajkába harapott. – Azt kívánom, bárcsak ne így történt volna, Mihail, de örülök, hogy Raven életben van.

Shea megérezte, hogy a figyelem középpontjába kerül. Ösztönösen közelebb lépett Jacques-hoz. A férfi átkarolta a derekát, és védelmezően magához húzta.

Shea tudta, hogy Jacques igyekszik megnyugtatni, még akkor is, ha ösztö nösen érzi, hogy a nő apja az áruló. Lényének egy része tudta, hogy igaz. Randtől távol képes a dolgokat tisztábban látni. Nem egyszerűen olyan férfi, aki megzavarodott, és szenvedett Maggie halálától. Lehetséges, hogy számító és hidegvérű gyilkos.

Shea lehunyta a szemét, de képtelen volt rájönni, hogy mi zajlik a belsejében. Jacques nem lehet az, aki elveszi Rand életét. Nem lehet ő az. Melegség öntötte el, ahogy a férfi birtoklón és védelmezőn átkarolta a derekát. Nincs szükség arra, hogy én vadásszak Randre, amennyiben bebizonyosodik, hogy ő a népünket veszélyeztető vámpír. A többiek is megoldhatják a dolgot. Elmehetünk erről a helyről, messzire, ha ezt kívánod, kedvesem.

Ha Rand volt a vámpír, az áruló, akkor Jacques-nak több oka lenne arra, hogy könyörtelenül elpusztítsa, mint bárki másnak. De Shea mégsem viselte el a gondolatot. Köszönöm, Jacques. Nem szeretném, ha te lennél az, aki az életét vennéd, ha ez valóban elkerülhetetlenné válik.

Menjünk el Byronhoz, és úgy lesz, ahogy ígértem. Utána keresünk egy helyet, ahol pihenhetünk.

Shea bólintott, és a másik mellkasára hajtotta a fejét.

Érezte szívének megnyugtató ritmusát, a forróságot a testében, ahogy találkozik a sajátjával. Erős volt, és valóságos, és a nő mindkettőjüknek hálás lehetett azért, hogy lassan meg tudja érteni a dolgokat, és racionális döntéseket tud hozni. Ebben a pillanatban nem volt biztos benne, hogy képes-e ilyesmire. Briliáns elméje mostanában nem működött tökéletesen.

Grigorij vonakodva ugyan, de otthagyta Ravent és Mihailt. Egyetlen nőre sem lehet igényt tartani, amíg be nem tölti a tizennyolcadik életévét. A gyógyító életének minden pillanata a türelem próbája lesz, valóságos pokol, amíg a gyermek el nem éri a megfelelő kort. Vadászni fog, táplálkozni, és megpróbál ellenállni a gyilkolás örömének mindaddig, amíg a népének szüksége van rá. Minden idők közül ez lesz számára a legnehezebb, hogy lemondjon az élet elvételével járó erőről. És valahol, a közelben, Rand már várakozik.

Ahogy Grigorij megfordult, hogy kövesse Jacques-ot és Sheát, Mihail megállította őket. – Lehet, hogy az emberek találtak valami szert, amivel elrejtőzhettek előlünk? Ha így áll a dolog, akkor mindannyian nagy veszélyben vagyunk, és valamit ki kell találnunk ezzel az új fenyegetéssel szemben.

Grigorij megrázta a fejét. – Nem, túlságosan sok munkája van már a bosszúban. Ez gyűlölet, Mihail. Azért él, hogy öljön, és mi vagyunk az áldozatai. Itt fog maradni, és újra meg fogja próbálni, hogy magához csábítsa Sheát.

Mihail nevetése ott visszhangzott még, amikor a hatalmas madár felszállt a levegőbe.

A gyógyító kamra kisebb volt, mint a föld alatti labirintusban lévő többi helyiség. A föld gazdag volt, sötét és termékeny Kellemes illatot árasztott a benne lévő gyógynövényeknek és a föld természetes frissességének köszönhetően. Shea rátalált Jacques nadrágjának hátsó zsebére, és belecsúsztatta a kezét, hogy érezze a másikat, Byron sebeit vizsgálva. Shea rettenetes dèja vu-t érzett. Smithnek és Wallace-nak ezúttal nem volt annyi idejük, mint régen Jacqueskal, de Byron testét még így is rettenetes sebhelyek és égési sérülések borítot ták.

Shea megfogta Jacques kezét, ujjaik egymásba fonódtak, és alig mert a férfira nézni. Byron meggyötört testének látványa bizonyára rettenetes emlékeket ébresztett a férfiban. Shea igyekezett kedélyes lenni. – Nos, legalább következetesek abban, hogy mit csinálnak veletek. Így biztosak lehetünk benne, hogy segíthetek neki, a múltkori tapasztalataink alapján.

Jacques nem akarta, hogy a nő megérintse a férfit. Az ezzel kapcsolatos érzései rendkívül erősek voltak, könyörtelenek és leküzdhetetlenek. Átkozta magát, majd mély levegőt vett, és ösztönösen Byron és Shea közé állt.

A nő gyöngéden megérintette Jacques arcát. – Mi az? – A hangja gyönyörű volt, tiszta, hűvös és megnyugtató, de Jacques szégyellte az igazságot, nem akarta elmondani, mégis tudta, hogy nem hazudhat a nőnek.

Shea érezte a másik zavarát, hogy mennyire megveti saját magát az ostoba féltékenység miatt, a félelmét, hogy a nő talán nem vesz tudomást a kéréséről, és valami rettenetes történhet. A nő rájött, hogy még mindig rendkívül keveset tud a férfi kárpátiai szokásairól, hogy Jacques most össze van zavarodva, és inkább állat, semmint ember, legalábbis ebben a pillanatban. Shea ujjai finoman megérintették a karját, majd rámosolygott. –Akkor megvárjuk a gyógyítót.

Jacques érezte, amint a feszültség lassan eltűnik a tagjaiból. – Igen, azt hiszem, ez jó ötlet.

Shea finoman megérintette a férfi nyakát. Az érintés megnyugtató és izgató volt egyszerre. A férfi rögvest magához húzta Sheát, szája megtalálta a nő ajkait, és vadul belecsókolt. A csók birtokló volt, mégis gyöngéd. – Most azonnal akarlak, Shea. A testem lángol, és úgy fáj, hogy el sem tudod képzelni. Hamarosan kettesben kell maradnunk, vagy meghalok.

A nő nevetését ott érezte a mellkasán. – Még senki sem halt meg azért, mert szeretkezni akart volna – mondta, de nem volt benne biztos, hogy igaza van. A saját teste is lángolt, és vágyott rá, hogy a másikhoz kapcsolódjon.

Grigorij hirtelen megjelent mellettük, és csöndes, sóhajtásra emlékeztető hangot hallatott. Akár a rossz gyerekek, akiket rajtakaptak valami kópéságon.

A gyógyító megszólalt: – Gyönge lesz, Jacques. Lehetséges, hogy megkísérel ellenállni neked. Egy ideje már közel van ahhoz, hogy átváltozzon. Beszélj neki Raven gyermekéről, a hitedről, hogy Shea talán lánygyermeket hoz a világra majd. – Grigorij csöndesen adta a tanácsokat. – Muszáj ellenőrzést gyakorolnod fölötte. Éreztem az ellenkezését, amikor közbeavatkoztunk.

Jacques bólintott. Azt kívánta, hogy Shea távol maradjon Byrontól. A nő a kamra végébe húzódott, mivel olvasott a gondolataiban. Köszönetet mondott neki érte, majd teljes figyelmével néhai barátja felé fordult.

Shea figyelte, és hirtelen büszkeség öntötte el. Lehet, hogy nem tudja elviselni, hogy megérintsen egy másik férfit, de ezt ő maga sem tartotta jó tulajdonságnak. Viszont érezte, most milyen elszántan igyekszik megmenteni Byront. Jacques tudta, hogy nem hazudhatna neki annak érdekében, hogy jobbnak tűnjön a szemében. Nem akarta elrejteni a nő elől a sötét oldalát, inkább azt szerette volna, ha azzal együtt is képes lesz szeretni.

És képes volt rá. Lehetséges, hogy még nem értette, de mégis szerette őt, teljes egészében. Sosem futott el azok elől a dolgok elől, amelyek az útjába kerültek. Szembenézett a benne lévő démonnal, minden áldott nap. Minden olyan gyorsan történt, az egyik dolog a másik után. Sheának sok időre lesz szüksége ahhoz, hogy feldolgozza az új információkat, de az egyetlen állandó dolog mégis az, hogy Jacques mellette áll. Őszinte hozzá, bármiről is van szó; akár a félelmetes vágyról, amit iránta érez.

Byron felnyögött, és Shea figyelmét a fölötte álló emberre fordította. Grigorij mozdulatlan volt, akár egy szobor, és teljes egészében a meggyötört testre koncentrált. Jacques Byron szájához tette a csuklóját. Shea gyomra felkavarodott, de mégsem kapta el a pillantását.

Byron ellenállt, a szeme vadul forgott.

Most már van jövő, van remény, Byron. Azt akarjuk, hogy csatlakozz hozzánk, hogy megkeressük a többi nőt az emberek között, akik különleges képességekkel rendelkeznek, és a népünk segítségére lehetnek. Mi a helyzet, ha a barátságunk és a vérünk révén a lányom élettársa leszel? Mi lenne a gyermekünkkel?

Vedd el, amit önként ajánlok neked, öreg barátom, és mentsd meg az életed. Erős vagy Ki fogsz tartani, amíg újrateremtjük a fajunkat.

Byron hosszú ideig nézett Jacques sötét szemébe, valami olyasmit keresve, amit végül valóban meg is talált. Végül szája rázáródott a felajánlott csuklóra, és vadul inni kezdett. Shea most először nem találta a dolgot visszataszítónak. Volt valami gyönyörű abban, ahogyan Jacques önként adta vérét a barátjának. Sokkal személyesebb volt annál, mint ahogyan az emberek adnak vert.

Shea teste megfeszült a vad vágytól, és gondolkodás nélkül elküldte Jacques tudatába saját testének melegségét. Látta, amint a férfi összerándul, mintha valaki ténylegesen gyomorszájon vágta volna. Egy pillanatra elfogta a bűntudat, de azután érezte a nyakán a férfi mentális érintését, amely legalább olyan izgató volt, mintha valóban megérintette volna a kezével.

Grigorij lassan fölegyenesedett, és mély levegőt vett, majd Jacques-ra függesztette a tekintetét. Fogd az asszonyod, és találjatok egy helyet távol tőlünk. Te is tudod, milyen veszélyesek a kárpátiai férfiak ilyenkor. Foglalkozz a szükségleteiddel, Jacques.

Nem nagyon emlékszem ezekre a dolgokra. Azt hiszem, az otthonunkat megtámadták, és a vámpír egyébként is tudja, hogy hol található.

Menj mélyebbre a földben. A barlang tovább folytatódik, amíg el nem jutsz a központjáig, a forrásokig. Ott biztonságban lesztek. És egyedül.

És Byron?

Még nem tud beszélni. Ahogyan a te esetedben is, a hangja is elment. Kétlem, hogy emlékezne az árulóra. A földbe fogom tenni, hogy meggyógyuljon. És megkeresem Randet. A hercegünk ítéletet hozott az ilyen árulók fölött. De ne aggódj, meg fogok bizonyosodni felőle, hogy valóban ő-e az, mielőtt cselekszem.

Jacques lehajolt, és megérintette Byron vállát. –Menj aludni a földbe, Byron. Minden nap vissza fogok jönni, hogy lássam, hogy táplálkozol, és a sebeid gyógyulnak. Megbízol bennem, és hagyod, hogy megtegyem?

Byron fáradtan bólintott, majd lehunyta a szemét. Üdvözölte a gyógyító föld közelségét. A vér már áramlani is kezdett az ereiben, és elegendő erőt adott neki a felépüléshez. Jobban érezte magát így, hogy tudta, mégiscsak sikerült figyelmeztetnie a többieket a veszélyre, a csapdára, amelyet a vámpír állított fel. Arra használták, hogy elcsalja a férfiakat az asszonyok mellől. A vámpír sut togva megosztotta vele a tervét: hogy feláldozza Smitht, miközben Slovensky és az unokaöccse megölik Ravent, és elrabolják Sheát. A föld megnyílt, és súlytalan teste alászállt a bölcsőhöz hasonlító üregbe. Mindenütt körülötte a gyógyhatású föld, a hűvös, megnyugtató érzés. Átadta magát az alvásnak és a nyugalomnak.

Jacques bólintott Grigorij felé, majd megérintette Sheát. Abban a pillanatban, ahogy az ujjaik megtalálták egymást, az elektromosság szinte fájdalmasan sisteregni kezdett közöttük. A férfi kihúzta a nőt a kamrából, és maga után vonta az egyik alagútba. A nő rémületére, ahelyett hogy kimentek volna, vissza az erdőbe, Jacques mélyebbre vezette a föld alá. Az alagút elég széles volt ahhoz, hogy elfértek egymás mellett, de a nő nem volt elég gyors, és alig tudta tartani vele a lépést. Jacques teste minden lépéssel egyre jobban megfeszült, és egyre fájdalmasabbá vált. Egyre szaporábban, szinte már zihálva vette a levegőt. Karjaiba kapta a nőt, majd végigszaladt az alagút kacskaringós fordulóin.

Shea a férfi vállára hajtotta a fejét, saját teste is válaszolt a Jacques hangjában lévő sürgetésre, erőteljes légzésére, gyors szívverésére. Ajkával megtalálta a férfi pulzusát, lélegzetével simogatta a bőrét. Érezte, amint a másik összerezzen az élvezettől, majd lágyan nyelvével is megérintette. – Hm, igazán finom vagy.

Shea keze lejjebb csúszott a férfi nadrágján, játszott a gombokkal, majd lassan szabaddá tette, és tenyerét a forró bőrére helyezte. – Azt hiszem, már így is elég forró vagy, Jacques – suttogta őrjítőén a fülébe, ahogy tovább játszott a fülcimpájával. – Érzem.

Hirtelen megállt, nekidőlt a falnak, és leengedte a nőt. Nem voltak szavak, amelyekkel le tudta volna írni az éhségét, teste sürgető vágyát, tudata zavarodottságát. A nő fölé hajolt, meghajlította karcsú testét, majd vadul megcsókolta.

Kezével finoman simogatta a nyakát, gyöngéd ujjaival megérintette az állát.

Shea érezte, ahogy a föld furcsán megmozdul a talpa alatt. Mindenféle színek játszottak a fejében, és lángok nyaldosták a testét. Alig tudta elviselni ruhái súlyát végtelenül érzékennyé vált bőrén. A melle szaporán emelkedett és sülylyedt, és szinte fájt, ahogy mellbimbói a ruhájához értek.

Jacques teste is lángolt, a nadrágját kellemetlenül szűknek érezte, és már szinte alig kapott levegőt. Megragadta a nadrágját, és valósággal letépte magáról, majd a nőről is lehámozta a ruhát.

– Most azonnal akarlak, Shea – mondta vadul. A keze, mintha mindenütt ott lett volna, finoman cirógatta a nő lágy melleit, hüvelykujjával gyöngéden simogatta testének hajlatait. A nő mellbimbói már egészen megkeményedtek.

A férfi fogai óvatosan megkaristolták nyakának érzékeny vonalat, majd lejjebb haladtak, egészen a lágy emlőkig. Shea szaporán vette a levegőt, és ezzel tovább izgatta a férfit, aki egyre éhesebb lett, és vágya egyre csillapíthatatlanabb. Kezével finoman belecsípett a nő vékony csuklójába, szorosan magához ölelte. Pamut felsője már ki volt gombolva, így a férfi megpillanthatta fehér bőrét és karcsú testét. Shea apró, vad hangokat hallatott, amellyel csak fokozta a férfi egyébként is alig elviselhető éhségét.

Jacques a nő nadrágjához nyúlt, és vadul letépte róla, majd egész testével szinte befedte a másikat.

Lassabban mozgott, majd gyorsabban, mélyebben, majd kevésbé mélyen. Minden lehetséges módon kapcsolódtak egymáshoz, a szívük és a lelkük szabadon szárnyalt. Soha nem akarta volna elhagyni a nő testét, a gyönyör valóságos menedékét, amely sosem ér véget. A szíve zakatolt, a tudata pedig szinte fel robbant a hihetetlen erotikától. Fogai meghosszabbodtak a szájában, ahogy a nő minden kis porcikáját a magáévá akarta tenni. Míg a nő a vérét vette, lehajtotta fejét, és megtalálta a nyaki ütőeret.

Shea felkiáltott, ahogy fogaival mélyen belevájt, ahogy a teste kapcsolódott hozzá, ahogy a feszültség növekedett, és színek kezdtek táncolni mindenfelé. A nyelve cirógatni kezdte a férfi mellkasát, majd egy pillanatra fölnézett rá. Jacques birtoklón átkarolta a nőt, majd még mélyebbre hatolt a testében, az izmai olyan tökéletesen feszültek meg fölötte, a tudatuk és a szívük összeolvadt, mintha egyetlen egész két fele volnának. Lehetetlen lett volna megmondani, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. Vadul megcsókolta Sheát, és megosztották egymással az életerejüket, ahogy eljutottak a csúcsra, és megszűnt körülöttük a tér és az idő.

Shea nyugodtan feküdt a karjaiban, semmire sem figyelve, kivéve környezetük békéjére és nyugalmára. A föld alattuk megnyugtató volt, és lágy, a kacskaringós folyosó olyan volt, mint valami menedék a számukra. Jacques izmos és feszes teste biztos pontot jelentett a szeretkezés elsöprő viharában. Most először elmúlt az éhsége. A pillanat hevében nagyon is jól táplálkozott, és elvette azt, amit Jacques magától ajánlott fel. Rájött, hogy a másik feltehetően erre gondolt, amikor azt mondta, megtalálhatják azokat a módszereket, amelyekkel csökkenthet a vérfogyasztással szembeni ellenérzése. Finoman megsimogatta Jacques hátának szépen kidolgozott izmait, majd beszívta kettőjük közös illatát. Napok óta most először valódi nyugalmat érzett.

Jacques továbbra is szorosan magához ölelte, hálásan azért, hogy a sürgetés és a fájdalmas lüktetés végre kiszállt a testéből. Fölemelte a fejét, majd egy kedves gesztussal kisöpört egy tincset a nő arcából.

A nő hangja még álmos és érzéki volt a szeretkezéstől. A férfi szíve nagyot dobbant, majd teste megfeszült a várakozástól. – A folyosó elvezet a forrásokhoz. Gyönyörű hely, ahol megpihenhetünk egy időre. Éppen oda akartalak vinni, amikor elcsábítottál.

Shea kedvesen fölnevetett. – Valóban ilyesmit tettem volna? Ha csak annyi kell, hogy kigombolom a nadrágodat, akkor elég vad időknek nézünk elébe.

Jacques érezte a nő nyakának melegségét, majd lassan lepillantott fedetlen mellére. – Van fogalmad róla, hogy mennyire gyönyörű vagy?

– Nincs, de elmondhatod, ha akarod – bátorította Shea, és gyöngéden simogatta a férfi nyakát. Lehunyta a szemét, és csak arra az érzésre koncentrált, ahogy a férfi a mellbimbóját nyalogatja.

Shea felpillantott, és nézte a férfi csábító mosolyát, majd finoman a mellkasához simult. – Csak kitalálod.

Jacques elhúzódott, majd talpra segítette a nőt. A ruhái szét voltak dobálva mindenfelé, és láthatóan nem tett erőfeszítéseket, hogy fölvegye őket. Shea blúza még mindig nyitva volt, a nadrágja pedig lecsúszott a bokájára. Elpirult, majd felhúzta magára. A férfi keze azonban meggátolta abban, hogy begombolja a nadrágot.

Shea beletúrt a hajába, vörös hajzuhataga mindenfelé rakoncátlanul szállingózott. – Minden normális nő megnézné magának a különleges figyelmet érdemlő hátsódat, úgyhogy ezt nem kell az arrogáns erényeidhez számítanod. És maradj távol a tudatomtól, hacsak külön meghívást nem kapsz. – A nő továbbra is bámulta, és tehetetlen volt. Olyan csodálatosan férfiasnak tűnt…

Jacques hátranyúlt, és megfogta Shea kezét, majd ujjaik egymásba fonódtak. – De hiszen a te tudatodban találom a legérdekesebb dolgokat, kedvesem. Olyan dolgokat, amelyeket valamiért egyáltalán nem akarsz megosztani velem.

Shea most már hallotta a hangot. Nem egyszerűen víz szivárgott a föld mélyéből valahol a folyosón, de heves vízcsobogást hallott, amely hangosabbá vált minden lépéssel, ahogy közeledtek felé. Figyelmesen körbepillantott, és egy pillanatra megijedt, hogy a mennyezet talán beszakadhat fölöttük. Jacques megszorította a kezét, és sürgette, hogy siessenek tovább.

A következő fordulónál egy apró bejáratot találtak, és Shea vonakodva ugyan, de követte a férfit. Lehajolt, hogy átférjen, és a következő pillanatban, amikor újra fölegyenesedett, elállt a lélegzete a látványtól. A terem hatalmas volt, mindenütt kristályok borították a falakat, és ragyogtak a gőzkamrában. Több medence is volt előttük, és csak alacsony, kőből emelt falak választották el őket egymástól. Gőz csapott fel a medencékből, és az egész terem ennek köszönhetően éteri hangulatot árasztott. A legmélyebb medence távoli falából erő teljes sugárban ömlött a víz. Nagy sziklák határolták a medencéket, amelyekre kényelmesen le lehetett heveredni a fürdőzés után.

Shea gyönyörködve nézte a föld alatti paradicsomot.

– Ez olyan gyönyörű! Hogy lehetséges, hogy senki nem tud róla?

Jacques szelíden fölnevetett. – Úgy érted, az emberek? – A nő felé fordult, megérintette az arcát, majd előrehajolt és megcsókolta, mivel nem tehetett másként. Túlságosan is csábító volt így, hogy alig volt rajta ruha, hogy a haja vadul lengett körülötte, és hogy ennyire elcsodálkozott a látványtól.

Shea teste rögtön ellágyult a férfi érintésétől, ahogy megérezte kemény, férfias erejét. Az ajka forró volt, és hívogató, a melle nekifeszült a férfi meztelen hasának. Jacques megemelte a fejét, és hüvelykujjával finoman megsimogatta a nő ajkát, a nyakát, a mellét. – Ezek a kamrák mélyen vannak, és még mérföldeken keresztül folytatódnak. Könnyű elveszni bennük és egyszerűen csak eltűnni. Kevés ember jön a hely közelébe. Veszélyesnek tartják. Továbbra is simogatta a nő meztelen bőrét. – Vedd le a nadrágod.

Shea rámosolygott. – Én is látom, hogy veszélyes. És mégis, miért tennék valamit, ami nyilvánvalóan bajt hoz rám?

A férfi gyöngéden simogatta a nő csuklóját, majd minden kis bordáját megérintette a felsőtestén. Érezte, ahogy a másik válaszként összerezzen az izgalomtól. –Azért, mert akarlak. Azért, mert örömet akarsz szerezni nekem.

Shea fölnevetett, majd felvonta a szemöldökét. – Ó, valóban? Ez az, amit szeretnék?

A férfi szomorkásán bólintott. – Igen, mindenekfölött.

A nő hátralépett, és szándékosan igyekezett cukkolni a másikat. – Értem. Ezt nem is tudtam. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem.

– Szívesen – felelte Jacques, tekintetével a nő minden mozdulatát követve. Shea kecses volt, és csábító, akár egy hívogató szirén. A férfi teste összerándult, majd úgy döntött, hogy a medencéből fogja figyelni. Leereszkedett a legközelebbi forrásba, majd felnyögött, ahogy a forró buborékok fokozták testének egyébként is szinte elviselhetetlen érzékenységét.

A nő nevetése elkísérte és provokálta, mintha csak egy gyertyalánggal izgatta volna az idegvégződéseit. Shea váratlanul hihetetlen erőt érzett magában. Jacques olyannyira legyőzhetetlennek tűnt, de mégis látta, hogy teste megremeg, hallotta a szívverését, még a zubogó víz ellenére is. És mindez őmiatta. Óvatosan kicsúszott a nadrágjából, megmutatta a másiknak meztelen testét, tüzes, forró hajlatait. Blúzát is levetette, majd fölemelte a karját, mintha az eget is el akarná csábítani.

Jacques teste megfeszült a vágytól. Fekete pillantását egyetlen hajlat, egyeden kecses mozdulat, egyetlen ritmikus gesztus sem kerülhette el. Shea lassan maga is beereszkedett a medencébe, és engedte, hogy a bugyborékoló víz ellepje a testét, és úgy nyaldossa, akár egy érzékeny nyelv. A medence közepére ment, majd végül lemerült a felszín alá, akár egy kecses, ragyogó vidra. Jacques az egyik sziklán üldögélt, lábát a vízbe lógatta, derekát nyaldosta a víz. Figyelte a nőt, amint felé úszik, ahogy teste megcsillan a víz alatt, majd feltör a felszínre, és ismét eltűnik.

Shea feje végül felbukott a víz alól, zöld szeme óriásira nyílt, ahogy közeledett felé. A férfi teljesen mozdulatlan volt, mintha magából a sziklából vájták volna ki. Az izmai jól kidolgozottak, a teste készen áll, és kemény. A nő alig észrevehetően elmosolyodott, majd lassan felé úszott. – Tehát azt hiszed, örömöt akarok okozni neked.

– Igen, biztos vagyok benne. – A szavak inkább nyögések voltak, ahogy elhagyták az ajkát. Hirtelen nehéznek találta, hogy levegőt vegyen.

Shea rámosolygott azzal a szexi, izgató, nőies tekintetével: – Igazad van, valóban örömöt akarok okozni. De honnan tudhatnám, hogy nem igéztél-e meg a hipnotikus képességeiddel, és az egész csak a te ötleted, és nem a sajátom?

A férfinak nehezére esett megszólalnia, és amikor sikerült, alig lehetett hallani a szavát: – Nem lenne ellenemre, hogy hipnotizáljalak, de azt hiszem, a segítségem nélkül is működhet a dolog. – Nehezen tudott gondolkozni, a tudata ködössé vált az erotikus vágytól. Víz nyaldosta a testét, ahogy a nő közelebb jött hozzá.

Melle a lábához ért, és apró lángokat ébresztett az egész testében, az egész vérkeringésében. Közelebb férkőzött hozzá, így szét kellett nyitnia a nő előtt a térdeit. Az ajkával megérintette a combját.

– Ki kell találnom, mi lenne a legjobb módja, hogy örömet okozzak. Mindenféle izgalmas ötlet kavarog a tudatodban. Meg kell találnom a legjobbat, nem gondolod? – A légzése olyan volt, akár a meleg selyem a bőrén, és minden levegővétellel a férfi is elevenebbnek érezte magát. Shea nyelvével megízlelt egy vízcseppet.

Jacques felnyögött, ahogy az élvezet szétáramlott a testében. Lábaival átfogta a nő meztelen testét, majd közelebb húzta magához, hogy Shea jobban hozzáférhessen. Szándékosan előredöntötte a testét. Buborékok emelkedtek és pukkadtak szét körülöttük a vízben, a nő haja csuromvizesen szétomlott a felszínen. A férfi visszatartotta a lélegzetét, és már úgy érezte, többé egyébként sem képes levegőt venni.

A nő ajkának érintése olyan volt, akár a forró bársony Jacques tudata szertefoszlott, teste megremegett, szíve pedig majd felrobbant a mellkasában. Úgy érezte, mintha legbelül is belerázkódna az érintés hevességébe. A teste többé nem volt a sajátja, többé nem volt képes uralkodni rajta. Shea úgy játszott rajta, mintha csak egy hangszer lenne, amelyből hangokat csábított elő, mígnem egy egész melódiát nem költött. Jacques csak tehetetlenül figyelte. Teljesen magával ragadta a nő szépsége és szerelme.

Megérintette az arcát, kezébe vette hullámzó, vörös hajfürtjeit. Senki, soha, a hosszú évszázadok alatt, egyetlenegyszer sem készítette föl azon érzés intenzitására, amelyet most átélt. Most már valóban tudta, mit jelent, hogy szívesen meghalna valakiért.

Hüvelykujjával lassan megérintette a nő állát, kissé megemelte, hogy belenézhessen abba az erőteljes zöld szempárba, és hogy az könnyedén bepillanthasson az ő lelkébe. Minden hibája ellenére, annak ellenére, milyen ügyetlenül kezelte a kapcsolatukat, a nőnek mégis látnia kellett, hogy mit érez odabent. Könnyedén a karjába vette, és szorosan tartotta magához, olyan gyöngéden, amit Shea korábban el sem tudott képzelni. Jacques azt akarta, hogy mindig az övé legyen, hogy mindig érezze a szívverését.

A szája lejjebb haladt a nő bársonyos bőrén, és finoman megízlelte az apró vízcseppeket. – Szeress, Shea, szeress, így Te vagy a levegő, amit lélegzem. Ne félj ettől. – Kezével végigsimította a nő törékeny és érzéki vonalait, minden kis szegletét, minden titkos árnyékot és mélyedést.

Ahogy közelebb húzta magához, a víz lecsorgott a testéről a medencébe, forrón és még mindig gőzölögve. A nő szája már Jacques nyakán volt, és apró, gyöngéd csókokkal borította, mellyel szinte megőrjítette a férfit. Jacques ezúttal gyöngéd és finom volt, ráérős, kiélvezte a lehetőséget, hogy eljátszadozhat a másikkal, hogy a magáévá teheti, amikor csak akarják, ahogyan csak akarják. Gőz csapott fel körülöttük, buborékok emelkedtek fel és tűntek el. A pára egészen körülvette őket, mintha egy felhő közepén ülnének, mintha betakarná őket a víz melegsége.

Jacques hátrasimította a nő ragyogó haját, megcsókolta a szempilláit, az arcát, szája sarkát. Minden kis porcikája az övé volt, hozzá tartozott, és minden kis porcikáját imádta. Mikor végül a teste is az övé lett, Shea tekintetében ugyanaz tükröződött, mint a sajátjában. A lelke örökké összekapcsolódott az övével, az érintésével.

 

TIZENHETEDIK FEJEZET

Jacques nyugtalanul megfordult. Nem akart megmozdulni, de az éhsége növekedett, és rettenetes szüksége volt táplálékra. El kellett látnia Sheát, Byront és a saját, még mindig nem teljesen egészséges testét is. Gyakran kellett táplálkoznia, hogy tudja tartani a lépést. Óvatosan lefejtette magáról Shea testét. A nő lágyan nyöszörgött, majd hosszú szempillái megrebbentek.

– Nem mondod, hogy megint akarod. – A férfi már így sokszor és kitartóan szeretkezett vele az elmúlt órákban. Shea nem volt benne biztos, hogy egyáltalán meg tud mozdulni.

Jacques lefuttatta az egyik ujját a nő hasán. – Mindig akarom. Mindig többet akarok. Telhetetlen, ez a megfelelő szó. – Sóhajtott, majd vonakodva ugyan, de hátralépett, fölegyenesedett, és kinyújtóztatta tagjait. –Azt szeretném, ha itt maradnál, amíg elmegyek táplálkozni. Itt biztonságban vagy.

A nő felvonta az egyik szemöldökét. – Honnan tudod? Nem ismeri mindegyik kárpátiai ezt a helyett? Veled kéne jönnöm. – Azt akarta, hogy a férfinak semmiféle bántódása ne eshessék. Ha valóban Rand a vámpír, akkor minden bizonnyal Jacques-ot gyűlöli a legjobban.

Jacques igyekezett, hogy semmiféle érzelem ne mutatkozzon meg az arcán. Shea még mindig abban az illúzióban ringatta magát, hogy ő vigyázott rá. Védelmező szándéka váratlanul melegséget ébresztett a szívében. Imádta ezt a nőben. Természetesen tudta, hogy a légynek sem tudna ártani. – Ha tennél arra erőfeszítést, hogy megtanuld, mit jelent megvizsgálni a környezeted, akkor tudnál róla, hogy vannak-e kárpátiaiak a környéken. Mivel itt vagyunk, mások nem zavarnák meg a magánéletünket – felelte a férfi.

Jacques gyöngéden megsimogatta a nő haját. – Táplálkozni megyek, kis vörös hajú. Nem az én dolgom, hogy vadásszak a vámpírra. Grigorijt választották ki erre a feladatra. Nem irigylem érte. A téged aggasztó vámpírral kapcsolatban pedig, nos, nem észlelem, ha vizsgálódom, és te sem mutatsz kellemetlen érzéseket. Maradj itt, és várj meg. Már tudom, hol találok élelmet. Csak néhány percbe fog telni.

Shea fölnézett rá. – Jobban teszed, ha nem versz át, vadember.

A nő kinyújtózott a medence partján, majd beleengedte ujjait a vízbe. Teste kellemesen elernyedt. Az igazság az volt, hogy nem is akart elmozdulni innen.

Jacques megrázta a fejét. – Nem, mindig nagyon óvatos volt, nehogy ilyesmit tegyen. De aztán volt egy élettársa. Nem volt szüksége rá, hogy megossza a vérét, hiszen nem volt esélye, hogy átváltozzon.

Csönd lett, amíg Jacques igyekezett megemészteni, amit Shea mondott.

Csakis ez lehet az ok.

Jacques sötét tekintete még komorabbá vált. – Ez nem tűnt fel. Igazad van.

Tudott Byronról. A nevét említette.

Shea remegő kézzel a hajába túrt. A szemében végtelen szomorúság látszott, ahogy felpillantott Jacques-ra.

Jacques sietve megszabadította a kapcsolatot a tudatuk között. Shea továbbra is azt gondolta róla, hogy veszélyben van. Nem jutott eszébe, még azután sem, amin együtt keresztülmentek, aminek tanúja volt, hogy ő maga kezdeményezheti a közelgő küzdelmet. Hogy talán alig várja, hogy megküzdjön az árulóval. Hogy élvezné a dolgot. Mindazzal együtt, amit Shea róla tudott, még mindig nem tudta elfogadni, hogy természete szerint ragadozó. Ha ez az ára, hogy elfogadja a kapcsolatukat, akár beleegyezett volna, hogy a nő csak lassanként értse meg, kicsoda és micsoda is valójában.

Jacques számára ebben állt az élettársak közötti kapcsolat szépsége. Minden itt volt, azért, hogy egymásnak adhassák, de mégis a másikon múlt, hogy mit kezdenek vele. Jacques tudta, hogy képes lenne elrepülni a holdig, és a csillagokat is lehozná az égről a nőnek, vízen vagy láván járna a kedvéért, ha ez tenné boldoggá. Shea volt az élete, és évszázadok álltak előttük, hogy jobban megismerjék egymást. Nem volt rá szükség, hogy elaltassa benne a gyilkos ösztönöket minden lélegzetvételével.