3.

 

  Charlotte gyomra vetett egy lassú bukfencet. Ismerte látásból Tariq Asenguardot. Ki nem? A város legkelendőbb agglegényének tartották. A képeivel voltak tele a magazinok, cikkek tömege szólt róla. Fantasztikus volt. Robusztus, csupa izom, széles váll, hosszú, mégis elegáns haját lófarokba fogta a tarkóján. Hullámos, dús, gesztenyeszín fürtjei spirálokba rendeződve egészen a háta közepéig értek. Fekete nadrágot, ugyanolyan kabátot és kék inget viselt. A szemei élénk kékek voltak, bár jelen pillanatban inkább tűntek feketének, hosszú szempillák keretezték őket.

Tudta, hogy nem szemrevételeznie kellene a klubtulajdonost, aki ott áll a közvetlen életveszély előtt, hanem inkább figyelmeztetni. De mi a fenét mondhatna, ami nem hangzana komplett őrültségnek? Hogy a velük szemben álló férfi torkokat tép ki és vért iszik? Hogy megölte Genevieve nagyanyját és a lány barátját Párizsban? Hogy ugyanott az ő mentorát is megölte? Aztán pedig visszacsalogatta őt az Államokba azzal, hogy megölte a testvérét? Kizártnak tartotta, hogy az éjszakai klub nagyvilági, kifinomult tulajdonosa hinne neki. Túlságosan elegánsnak tűnt ahhoz, hogy bármit is tudjon a sorozatgyilkosokról.

Egy levélből is ismerte a nevét, amit Richard Beaudet olvasott fel neki. Ez a férfi körhinta lovakat gyűjt. Talán ez volt az oka, hogy a lány éppen ezt az éjszakai klubot választotta. Nem azért, mert ez volt a legfelkapottabb hely a városban, hanem talán tudat alatt abban reménykedett, hogy összefut vele, és valahogyan sikerül kimanővereznie, hogy vethessen egy pillantást azokra a hőn áhított festett lovakra. És most ez a férfi miatta veszélyben van. Tudta, hogy a veszély nagyon is valós. Fridrick figyelme teljes egészében rá irányult, nem nézett senki másra sem.

Fridrick vonásai lassan megváltoztak, és nem még jóképűbb lett. A szemei vörösnek, véreresnek tűntek. A fogai valahogy már nem voltak annyira fehérek, és mintha enyhén kihegyesedtek volna, amikor a szája obszcén mosolyra nyílt. Még a bőre is más lett, sokkal sápadtabbá vált, és a körmei is hosszabbnak látszottak.

– Vi – suttogta egészen halkan –, hátrálj el. – Legalább Genevieve élje túl. Ő maga maradni szándékozott, és legjobb tudása szerint segíteni Tariq Asenguardnak életben maradni, bár halvány ötlete sem volt, hogyan. Elment Asenguard klubjába, és maga után vonzotta oda a sorozatgyilkost is. Ez az ő felelőssége volt, nem Tariqé. Szíve szerint elfutott volna Fridrick közeléből, az agya folyamatosan sikoltozott, hogy Lourdes is az ő felelőssége, de valami maradásra kényszerítette, hogy megvédje Tariqot. Muszáj volt megvédenie.

– Ne, Genevieve – mondta váratlanul Tariq, és a hangja parancsolt –, maradj a közelemben.

Genevieve azonnal abbahagyta a lassú hátrálást.

– Micsoda nagyszerű gondolat, egy kis háziállat – mondta gúnyosan Fridrick. – Tanulj meg engedelmeskedni a gazdádnak, bár Tariq aligha tart meg. Másé vagy. Mindketten gyertek el tőle. Nem igazán van más választásotok.

Tariq élesen beszívta a levegőt, tudta, hogy mindvégig jól gondolta. Fridrick valóban nincs egyedül. A mestervámpír még beszélt, amikor a többi előlépett az árnyak közül. Heten. Hárman közülük egyértelműen vámpírok voltak, nem bábok, nem feláldozható gyalogok. Mindhármukat felismerte. Az első Fridrick testvére, Georg volt. A másik kettő a Malinovok unokatestvére, Dorin és Cornel Malinov. Mindegyiküknek rendkívül kegyetlen hírneve volt.

A maradék négy kész rejtély volt Tariq számára. Embernek tűntek, valahogy mégis többek voltak annál. Báboknak, de valamiféle továbbfejlesztett változatoknak. Tudta, hogy Vadim embereket is toboroz, a társadalom söpredékét, akik a többi emberre vadásztak. Olyanokat, akik pénzért mindenre hajlandóak voltak, táplálták a vámpírokat és megölték nekik a kijelölt személyeket. Ezek itt valahogyan mások voltak. Emberek és mégsem emberek. Meg kell tudni, micsodák is pontosan, és hogy mire használja őket Vadim. De még ennél is fontosabb volt, hogy rájöjjön, miért nem érzi rajtuk a vámpírok fertőzését.

Kísérleteket végeztek a város alatt. Volt egy óriási labirintus, egy város a város alatt, ahol Vadim és a testvére, Sergey, a hatalom megszerzésére irányuló konspirációikat űzték. A Kárpáti vadászok kifüstölték őket, de nem volt idejük alaposabban megvizsgálni minden kifinomult berendezést, amit hátrahagytak. Arra koncentráltak, hogy kövessék a két mestervámpírt, és lehetőleg megsemmisítsék őket, de most nyilvánvalóvá vált, hogy bármilyen kísérletek is folytak odalenn a város alatt, azok kézzel fogható eredményekkel jártak. A négy ember, akivel farkasszemet nézett, mindent összevetve egy teljesen új tapasztalatnak számított. Nagyon nem tetszett neki, hogy egy ismeretlen elem is vegyül a csata koktéljába, amikor két nő, akik közül az az egyik az életpárja, szintén ott van a harci zónában.

Kiegyenesedett teljes magasságában, kissé megmozgatta a vállait, hogy ellazuljanak, nyugalom telepedett rá. Eljött hát a háború ideje. Pont itt. Épp most. Az agya már dolgozott, fontossági sorrendbe állította a teendőket. Fridrick a legveszélyesebb, de ő nem fogja bevállalni a csatát. Megkarcolódni sem szeretne. A nők után jött, de ha azt akarta volna, hogy meghaljanak, sokkal hamarabb megölte volna őket annál, mint ahogy Tariq odaérhetett volna.

– Maradj mögöttem – figyelmeztette Tariq halkan Charlotte-ot. Nagyon is jól tudta, hogy Fridrick is tisztán hallja. Mind a négy vámpír hallotta a szavait, mégsem moccant egyikük sem, úgy tűnt Fridrick parancsára várnak. Távol akarta tudni magától a lányt, olyan helyen, ahol Fridrick viszont a többi élőholtat fogja távol tartani tőle. Nagyon is elképzelhető volt ugyanis, hogy a csata hevében valamelyik élőholt elveszti az önuralmát, és ölésvágya támad, mert az a pillanatnyi hatalommámor felülírja még az uruk parancsait is.

Charlotte két lépéssel beállt mögéje, de mindkét nő szinte egyszerre nyitotta ki lehetetlenül apró táskáját, és kihúztak belőle valamit. Fegyvereket? Nem láthatta.

– Mr. Asenguard. – Charlotte hangja tökéletes nyugalommal szólt. Szinte sokkolta Tariqot. Nem számított rá, hogy ennyire hűvös marad, hiszen már rá kellett jönnie, hogy hatalmas bajban vannak, még ha arról fogalma sem lehetett, mi is Fridrick valójában. Már csak amiatt is tudta, hogy a lány nagyon is tisztában van a helyzetükkel, mivel az előbb a karjára tette a kezét, és megpróbálta finoman hátrébb tolni. – Talán már nem is emlékszik rá, de küldött egy levelet Párizsba annak az embernek, aki a mentorom volt. Richard Beaudet a restaurálás nagymestere volt, különösen nagy szaktekintélye az Európából származó körhinta lovaknak.

Tökéletes higgadtsággal, a leghétköznapibb módon társalogva beszélt, és messze nem véletlenül. Azt remélte, hogy Fridrick kiborul tőle. – „Jó kislány” – suttogta Tariq magában. Kizökkentésre, késleltetésre remek volt. Maksim jönni fog, és a többiek is. Amikor felfedezték Vadim alagútrendszerét, kiküldött egy hívást minden vadásznak, aki San Diego környékén tartózkodott. Mindannyian a közelben maradtak, ugrásra készen várakoznak, és villámgyorsan ideérnek. Tariqnak csak némi időt kellett nyernie. A nője hűvösen intelligens volt tüzes természete alatt, és ez talán megadhatja nekik ezt az időt.

– Persze, hogy emlékszem Beaudet professzorra. Megkértem, hogy jöjjön az Államokba, és állítson helyre néhány lovat, amikhez nemrég jutottam hozzá. – Csatlakozott életpárjához a játékban, ő is társalgási hangnemet ütött meg, de olyan halkan beszélt, hogy Fridricknek és a többi vámpírnak valóban oda kellett figyelnie, hogy hallják a szavait. – Válaszolt is, levelezésbe kezdtünk, küldtem neki képeket a gyűjteményemről, és végül repülőjegyet is, de nem érkezett meg.

Charlotte tekintete Tariqról egy pillanatra Fridrickre vándorolt, majd azonnal vissza is tért. – Richard meghalt Párizsban. Meggyilkolták. A rendőrségnek a leghalványabb sejtése sincs, hogy ki tehette. Elszabadult egy sorozatgyilkos. Sebet üt az áldozat torkán, és kiszívja belőle szinte az összes vért.

Tariq hallotta a hangjából a professzor iránt érzett szeretetét. A halála miatti gyászát. És azt is, hogy a lány tudja, hogy Fridrick a felelős Beaudet haláláért. Tariq ösztöne azt követelte, hogy átölelje. Hogy megvigasztalja. De nem tehette, távolabb kellett lépnie Charlotte-tól, hogy legyen elég helye a harchoz, és hogy a lány a lehető legtávolabb legyen a tűzvonaltól, amikor a vámpírok rátámadnak.

A levegő elnehezült a feszültségtől. Fridrick kiegyenesedett egy szinte észrevehetetlen mozdulattal, amit Tariq mégis meglátott, és néhány lépéssel közelebb siklott hozzá, sokkal inkább azért, hogy eltávolodjon egy kissé Charlotte-tól, nem pedig azért, hogy elkezdje a csatát. A lány azonban vele moccant, mozdulatai híven tükrözték az övét, egészen a közelében maradt.

Figyelmeztetően rászisszent, és rávillantotta a tekintetét, mielőtt figyelme visszatért volna Fridrickre. A lány meg fog sebesülni, ha folytatja ezt.

– Gyere el tőle, Charlotte – parancsolta Fridrick. A kényszer a hangjában olyan erős volt, hogy Genevieve ismét a fülére tapasztotta a kezeit, de mégis hátrafelé lépett Tariqtól egy lépést. – Most azonnal.

Charlotte halkan felnevetett. – Fridrick. Hónapjaid voltak rá, hogy tanulmányozz. Ahhoz mindenesetre elég ideje jársz már a nyomomban, hogy tudd, nem az a fajta nő vagyok, aki jól reagál a parancsokra, főleg pedig egy olyan ember parancsaira nem, aki minden valószínűség szerint megölte a bátyámat. Honnan az istencsodájából veszed, hogy megtennék bármit is, amire utasítasz? A hangod miatt gondolod? Én nem úgy hallom, ahogyan Genevieve is hallja. Nekem förtelmesen ronda, fülsértő csikorgásnak tűnik, és a legkevésbé sem meggyőző. Ha azt akartad, hogy veled menjek, nem kellett volna kérkedned Párizzsal, és azzal, amit ott tettél, ahogyan azzal sem, hogy megölted a bátyámat, és mindössze azért hagytad életben az unokahúgomat, hogy visszatérjek az Államokba.

Bár a vámpírok alapjában véve igencsak sápadt lények, Fridrick mégis elpirult. Mintha lennének érzései. Mintha Charlotte halk szavai nemcsak bosszantanák, de zavarnák is. Tariq próbálta megérteni, hogyan történhet mindez. Miért történhet. Valami sokkal nagyobb dolog van itt folyamatban, mint amiről a Kárpáti vadászok valaha is hallottak, és jól tudta, hogy neki és a többi vadásznak villámgyorsan meg kell értenie, mi történik, ha azt akarják, hogy a fajuk túlélje. Nyilvánvalóan egy jól átgondolt, ragyogóan megtervezett támadás alatt álltak. Le kell jutnia abba az alagútba, és rájönni, mivel is töltötte ott pontosan az idejét Vadim, Sergey, Fridrick és a hozzájuk hasonlóak.

– Fridrick – mondta ki halkan a nevét, hogy elvonja a figyelmét Charlotte-ról. A lány észre sem vette, hogy bottal piszkált bele egy darázsfészekbe.

A szeme sarkából látta, hogy Fridrick kicsiny serege egyre türelmetlenebb és nyugtalanabb. Ez pedig betekintést engedett Tariqnak Fridrick gondolkodásába. A vámpír nem volt annyira ura a katonáinak, mint ahogyan azt ő gondolta. Ez pedig elárulta a vadásznak, hogy az élőholt teljes figyelme Charlotte megszerzésére irányul, nem pedig a csatára. – Ténylegesen beismerted, hogy gyilkosságokat követtél el?

Fridrick mogorva tekintettel ismét átfésülte a parkolóház hatalmas terét, mintha találhatna bármiféle nyomot, hogy Tariq csapdát állított neki. Aztán a pillantása visszatért Charlotte-ra, a megjelenése még mindig jóképűséget sugárzott, de az arcbőre kipirult, és inkább tűnt zavarodottnak, mint hideg, számító irányítónak. Intett egyet, elutasítva a témát.

– Charlie, adok egy utolsó esélyt, hogy ide gyere. Ha nem, meg fogod bánni a döntésedet. – A hangja már nem volt sármos. Elnehezült a dühtől, elárulva, hogy a feszültség szinte forr benne a hűvös külső alatt.

Mielőtt Charlotte válaszolhatott volna, befutott Maksim. Vele volt a hármas ikerpár mindhárom tagja, Mataias a testvéreivel, Lojossal és Tomassal. Tariq szemöldöke felszaladt, amikor meglátta Tomast, a tekintete gyorsan végigfutott rajta, hogy felmérje az állapotát. Tomas megsérült a legutóbbi csatájukban, a földbe vitték, hogy az meggyógyítsa. Csak két hét telt el azóta, ez az idő pedig nem volt elegendő, hogy a Kárpáti vadász teljesen felépüljön azokból a súlyos sebekből.

Tomas rávillantott egy pimasz vigyort, és a négy vadász legyező alakban széthúzódott a háta mögött, Fridrick seregével szemben. Újabb vadász lépett elő az árnyak közül. Tariq nem látta Dragomir Kozult, amióta egymás oldalán harcoltak, még Oroszországban. Az azóta eltelt századok nem voltak kegyesek a férfihoz. Kevés Kárpáti viselt sebhelyeket, de Dragomir úgy nézett ki, mint egy úti térkép sebhelyekkel megrajzolva. Az arcán és a nyakán olyan tetoválások voltak, amiket inkább belevéstek a bőrébe, mint tintával rajzoltak. A szemei tiszta aranyszínűek voltak. Szokatlan, óarany árnyalatúak. Egy valóságos óriás volt, még a szálfatermetű Kárpáti vadászoknál is magasabb és izmosabb, de a vonások túlságosan mélyre vésődtek az arcába, mintha már annyira belefáradt volna az életbe, hogy még azt is elfelejtette, hogyan fejezzen ki valamit, amikor mások társaságában van.

Még két vadász foglalta el a pozícióját a két oldalán néhány lépésnyivel mögötte maradva. Az egyiküket Tariq jól ismerte, Afanasiv Balan éppúgy a jó barátja lett az idők folyamán, mint Maksim. Siv rendkívül veszélyes és erőteljes volt, különleges szemeiben mintha a kék és a zöld örvénylett volna folyamatosan, mindkét szín vibrálóan élénk volt. A haja fekete helyett – ami a legtöbb Kárpátira jellemző volt –, hosszú, dús hirtelenszőke volt. Nagy ritkaságnak számított ez a Kárpáti világban, mindenki mástól megkülönböztette. Éppúgy, mint Dragomir, csak nagyon ritkán beszélt, de annál gyorsabban cselekedett. Tariq hálás volt, amiért eljött.

A másik vadászt szinte egyáltalán nem ismerte. Néhány évvel korábban született nála, de még a harmincat sem töltötte be, amikor az apjával és az anyjával orosz területekre költözött. Bár osztoztak a gyerekkorukon, Tariq csak a hírneve alapján ismerte. Megkopottnak, komornak látszottak szürke szemei, fekete haját egyetlen hosszú fonatban viselte bőrszíjjal megkötve. A bal halántékától a bal szeme sarkáig egy sebhely húzódott végig az arcán.

Majdhogynem vékonynak látszott Dragomir és Siv mellett, de a mozgása egy színizom testről árulkodott. Elegánsnak, robbanékonynak tűnt, egy ragadozó folyékony mozdulataival siklott. Nicu Dalca volt a neve. Harc közben gyors volt, akár a villám, még a legélesebb szem is legfeljebb elmosódó foltokat láthatott belőle.

Tariq odabólintott neki, így üdvözölte a közelgő csatában. Remélte, hogy nem lesz küzdelem az életpárja és a barátnője közelében, de minden esetre az esélyek mérlege most átbillenni látszott az ő javukra.

Fridrick a fogait felvillantva felszisszent, mogorván meredt a még mindig a figyelme középpontjában álló Charlotte-ra. – Ide kellett volna jönnöd, amikor esélyt adtam neked erre – vicsorgott rá a lányra. – Meg fogod bánni ezt az éjszakát. Most meg fogod tapasztalni, milyen igazán egyedül lenni, mielőtt végzek veled. Megtudod mi az igazi szenvedés...

– Elég! – csattant fel Tariq, a hangja parancsolt. Charlotte mégis szinte odadermedt mellé a rémülettől. Eszébe jutott, hogy a lánynak van egy unokahúga. Emlékezett rá a korábbi beszélgetésből. Fridrick megölte a lány bátyját, de életben hagyta a gyereket, hogy visszacsalogassa Charlotte-ot az Államokba.

A szín kifutott a lány arcából, és tett egy lépést Fridrick felé. Tariq elkapta a kezét, és valósággal bilincsként a csuklója köré kellett fonnia az ujjait, hogy visszatarthassa a vámpírtól. Fridrick rátalált a gyenge pontjára. A vámpír igazán gonoszul elmosolyodott, és intett társainak. Mindannyian belevesztek az árnyékba. A vadászok közül többen utánuk siklottak halálosan, csöndesen, terveik felől senkinek sem lehetett a leghalványabb kétsége sem.

– Az unokahúgod – húzta maga felé Charlotte-ot Tariq, mert muszáj volt megérintenie, és mert szerette volna elterelni a figyelmét a zsákmányaikat követő vadászokról. De leginkább azért, mert haladéktalanul információt kellett kapnia, mivel Fridrick bosszúra készült. Most először tűnt fel neki a jókora magasságkülönbség kettejük között. A lány annyira egyenesen állt eddig, hogy fel sem tűnt neki, hogy mennyire alacsony. – Tudnom kell, hol van most. – Charlie habozott, és ő nem hibáztatta ezért. Megértette. Megfogta a vállait, és egy kicsit megrázta. – Nézz rám. Most azonnal. Nézz rám!

A tekintete az arcára ugrott. Szinte belekapaszkodott a tekintetébe. Tariq nem eresztette a pillantását, amikor sikerült csapdába ejtenie. – Tudod, ki vagyok. Ismered a hírnevemet. – És ez egyáltalán nem volt olyan jó. A legtöbben egy léha playboynak gondolták, akinek jó kapcsolatai vannak a szervezett bűnözéssel. – Meg tudlak védeni téged, de az unokahúgod nyomába eredt. Az embereimnek hamarabb kell odaérniük. Hol van? – Charlotte egyáltalán nem volt fogékony Fridrick kényszerére, úgyhogy kételkedett benne, hogy küzdelem nélkül bevehetné az elméjét, és azt akarta, hogy a lány megbízzon benne.

A pillantása egy örökkévalóságnak tűnő ideig kutatta az arcát. Tariq tudatában volt minden másodpercnek. A lány minden szívverésének. A két férfi mögötte mozdulatlanul, szoborként várakozott. A Charlotte mentorának írt levele mellette érvelt, bizonyította, hogy egy tisztességes üzletember, és ezt csak megerősítette a nyilvánvaló tény, hogy ő és Fridrick ellenségek.

Pontosan tudta, melyik volt az a pillanat, amikor a lány úgy döntött, hogy megbízik benne. – Lorell Lane. A farmon van. Csak egy földút vezet odáig. A dadája és annak egy barátja van vele. De Grace nem fogja odaadni senkinek, hacsak nem mondják neki, hogy „A körhinta egyre csak körbe jár.” Idétlen, de csak ez jutott eszünkbe. A neve Lourdes, és még csak három éves.

Maksim, Dragomir és Siv maradtak csak Tariq mellett, a többiek Fridrick serege után eredtek. Fridrick pontosan tudta, hogy a vadászok nem fognak rájuk támadni ilyen közel a klubhoz. Túl sok lenne a szemtanú. Megparancsolta a négy emberszerűségnek és egy vámpírnak, hogy mutassák meg magukat, tartsák fel a vadászokat, foglalják le őket a klubbéli emberek védelmével. A vadászok így az emberek közelében maradnak, Fridrick és a Malinov unokafivérek pedig vadászhatnak Charlie unokahúgára.

Maksim azonnal moccant, beleolvadt az árnyékokba, és molekulákra omolva már száguldott is a farm felé, akár egy üstökös, eltökélve, hogy megelőzi Fridrick csapatát. Őt Dragomir követte, egy bármely embernél vadabb, csöndes, rettentő, brutális kísértet. Ő a legősibb Kárpátiak közé tartozott, azok közé, akiket soha nem érintett meg a civilizáció, vagy az emberi társadalom. Azért léteztek, hogy vadásszanak. Rég eltűntek, még a fajuk szeme elől is, néhányuk bevette magát egy kolostorba valahol magasan a Kárpátok hegyei között. Lehetetlen lett volna megmondani, hogy Dragomir a kolostor szerzeteseinek egyike-e, de ha igen, akkor legalább olyan veszélyes, mint amilyennek látszott. Vagy még veszélyesebb.

Siv halálos csendben indult utánuk, ami nagyon is jellemző volt rá, követte a másik két vadászt, hogy biztonságban tarthassa Grace-t és a kis Lourdest Fridricktől. Ezzel segíthetnek megmenteni Tariq életpárját is, ami szent és sérthetetlen kötelessége minden Kárpáti férfinak.

– Elhozzuk az unokahúgodat – mondta teljes magabiztossággal Tariq. Vonakodva elengedte a lány karját. Meleg volt és puha, fantasztikus volt megérinteni a bőrét. Hagyta magában mélyre ágyazódni ezt az érzést, mielőtt egyáltalán észrevette volna, mit tesz. – Hogyan kerültél kapcsolatba Fridrickel? Ő nagyon veszélyes.

– Tisztában vagyok vele. Bevallotta, hogy megölte a bátyámat.

– Hadd vigyelek el téged és a barátnődet az otthonomba. Van néhány ház a birtokomon, és nagyon hálás lennék, ha ott maradnátok, amíg elmúlik a veszély – ajánlotta fel Tariq, tovább játszva az emberi klubtulajdonos szerepét. – Onnan felhívhatod a rendőrséget, és elmondhatod nekik, amit Fridrick bevallott. Az otthonom nagyon biztonságos. Él ott néhány család is. Gyerekek is vannak, akikkel az unokahúgod játszhat. – Végül bevetette a legvastagabban bemézezett madzagot is. – Talán míg ott vagy, hajlandó lennél egy pillantást vetni a körhintaló gyűjteményemre is. Ha érdekel, dolgozhatsz is rajta. Monsieur Beaudet a levelében említést tett a legkiválóbb pártfogoltjáról, Charlotte Vintage-ről. Valójában azt írta, hogy már felülmúlod a mestered.

Charlie döbbenten bámult fel rá. – Tényleg ezt írta?

– Ott van a levele az asztalfiókomban. Már többször is mondogattam magamnak, hogy fel kellene hívnom, mi a késedelmének oka, de a munkám állandóan annyira lefoglal, hogy folyamatosan elhalasztottam. – Tudta, hogy hihetően hangzik a magyarázata, mivel valóban ez volt az igazság. – Gyertek haza velem, legalább az éjszaka hátralévő részére, míg mindketten biztonságban nem érzitek magatokat, és amíg hírt hallunk a másik barátnőd és a kis unokahúgod felől is.

Hátralépett, hogy teret adjon neki a döntéshez. Nagyon nehéz volt, hogy ne használjon kényszert, ami annyira megkönnyítette volna a dolgot, de nem akarta megkockáztatni, hogy Charlotte kényelmetlenül érezze magát. A lány már készségesen hajlott is rá, hogy elfogadja a meghívását.

– Azt hiszem, ez egy jó ötlet, Charlie – mondta Genevieve –, ő maga a nagybetűs biztonság. Láttad azokat a férfiakat. Teljesen megfélemlítették azt a pszichopatát. Hónapok óta nem éreztem magam biztonságban. És azok után a hátborzongató pasik után, akik követtek bennünket, Fridrickről már nem is beszélve, igazán ránk férne legalább egy éjszakányi mély, háborítatlan alvás.

Tariq megpördült. – Miféle hátborzongató pasik követtek benneteket? Fridrick emberei? – Daniel Forester, Vince Tidwell és Bruce Van Hues ott szőtték a maguk összeesküvését a klubjában, de úgy kellett tennie, mintha semmiről sem tudna.

Genevieve megrázta a fejét. – Nem. Mintha nem lenne elég ez az elszabadult sorozatgyilkos, aki mellesleg azt is beismerte, hogy megölte Párizsban Richard Beaudet professzort, és majdnem egészen biztos vagyok benne, hogy az ő lelkén szárad a nagymamim és Eugene Beaumont halála is. Randevúztam Eugene-vel, és ő is ugyanúgy halt meg, mint Beaudet professzor, a nagymami és Charlie bátyja.

– Miféle férfiak követtek benneteket? – fordította a fejét Tariq ismét Charlie felé, rákényszerítve ezzel a lányt, hogy ránézzen. El kellett mondania mindent, hogy úgy tűnhessen, minden információt tőle és Genevieve-től tud.

Charlotte felsóhajtott, és hátrasimított az arcából egy kóbor fürtöt. Tariq azt is megjegyezte, hogy remeg a keze. Igazán csak egy kicsit, de azért remegett. – Három férfi. Ott voltak Párizsban is, de nem hiszem, hogy bármi közük is lenne Fridrickhez. Elmentünk egy pszichés képességtesztre egy központba, merő szórakozásból. Csak a móka kedvéért, tudod, mint mikor tenyérjóshoz megy valaki.

Halovány pír futotta el a nyakát és az arcát, a tekintete lesiklott Tariqéról. A férfi rájött, hogy azt hiszi, talán őrültnek fogja gondolni, amiért hisz a pszichés képességekben, és igyekezett mentségeket keresni. Gyorsan bólintott hát, az arckifejezése változatlan maradt, hogy megmutassa a lánynak, nagyon is komolyan veszi. – Folytasd.

– Állítólag mindketten nagyon magas eredményeket értünk el a teszten, és arra kértek bennünket, hogy vegyünk részt még több vizsgálaton. Először beleegyeztünk, de annyira tolakodó, nagyon személyes kérdéseket tettek fel, hogy egyikünk sem akart válaszolni rájuk. Aztán szét akartak választani bennünket. Ekkor egy apró szobában voltunk, és olyan érzésünk támadt, mintha mindent, amit teszünk, figyelnének és rögzítenének. Úgy döntöttünk, hogy távozunk. Néhány percig úgy tűnt, mintha nem akarnának elengedni bennünket. Igazából néhány ember az utunkat állta, és nekünk nagyon határozottnak és harciasnak kellett lennünk.

Genevieve bólintott. – Azt mondogatták, hogy hibát követünk el, és hogy mindenképpen be kellene fejeznünk a teszteket. De mi csak megragadtuk egymás kezét, és futásnak eredtünk. Egy kicsit őrültnek éreztük magunkat, miután kijutottunk az utcára, az emberek közé, de már azelőtt tudtuk, mielőtt hazaértünk volna, hogy követnek bennünket.

– Láttátok azt a három férfit? – kérdezte Tariq.

Charlotte megrázta a fejét. – Nem azonnal szúrtuk ki őket. Láttuk őket a tesztközpontnál, de csak messziről. Még csak fel sem ismertük őket egyből, amikor újra láttuk őket a klubodban.

– Azok a férfiak követtek benneteket a klubomba? – Döbbenetet színlelt, és eltávolodott tőlük egy lépésnyit, mintha most azonnal szándékában állna bemenni a klubjába, és kirángatni onnan azt a három férfit. – Megközelítettek benneteket?

– Ma este igen – mondta Genevieve –, flörtöltek és táncoltak egy csomó nővel, de mindig visszatértek az asztalunkhoz, még azután is, hogy világossá tettük, hogy nem keresünk kapcsolatot.

– Egészen biztosan ugyanazok, akiket Párizsban láttatok?

Charlie bólintott. – Abszolút biztos.

– Milyen napszakban mentetek be a tesztre? Este volt?

– Délben – válaszolt Genevieve –, de mi köze van ennek bármihez is?

– Fridrick éjszakánként szeret előjönni. Azt hiszi, hogy a sötétség elrejti a bűnét, senki sem láthatja meg. – Tariq vetett egy pillantást az órájára – eljöttök a házamba? A barátnőtöket és a kislányt is oda fogják vinni.

Charlie hátranézett Genevieve-re, aki határozottan bólintott. – Ma éjszakára – egyezett bele végül. – És köszönjük a meghívást. A többit majd holnap megbeszéljük, ha rendeződtek egy kissé a dolgok.

Tariq egy pillanatra sem akarta magára hagyni. Nem érzett vámpírokat a közelben. A társai a nyomában voltak a négy emberszerűségnek és a vámpírnak, akit Fridrick hátrahagyott. Az őket cserkelő Kárpáti vadászok távol tartják őket a két nőtől, de neki az ő autójukkal kellett mennie, nem volt hajlandó kockáztatni az életpárja biztonságát.

– Maksim hozott el – mormolta a hazugságot, nagyon kényelmetlenül érezve magát, amiért valótlanságot mondott az életpárjának. Ez nem fordulhatott volna elő, de tudta, hogy most szükség van rá. A lánynak minden oka megvolt rá, hogy tartózkodó legyen idegenekkel, és minden szándéka, igyekezete ellenére Tariq még idegen volt a számára. Az ő szemében Charlotte már a világának része volt. Nem volt visszaút. Évszázadokon át kutatott, hogy megtalálja őt, és a lány minden volt, sőt több is, mint amit valaha gondolt vagy remélt. Nem veszítheti el.

Charlie mély lélegzetet vett, zöld szemei lassan bejárták Tariq arcát. – Akkor azt hiszem, velünk kell jönnöd.

A lány tudta, hogy hazudik. A szíve megugrott a férfi mellkasában. Büszkesége életpárja képességeire szinte megrázta. Ki gondolná, hogy egy emberi nő ilyen játszi könnyedséggel képes olvasni olyasvalakit, mint ő? Rámosolygott.

– Én is azt hiszem. Csak hadd adjam oda a kocsikulcsom a parkolóőrnek, hogy ha már én nem hoztam magammal, legalább ő álljon be az autómmal a parkolóházba. Sokkal biztonságosabb itt.

Charlotte rámosolygott, és most először valódi volt a mosolya. Elővette a mobilját. – Nagyon gyorsan fel kell hívnom Grace-t, hogy számítson a barátaidra. És szeretném, ha nekünk is becsomagolna pár dolgot.

Genevieve szorosan felzárkózott Charlie mellé, és újabbnál újabb tételekkel egészítette ki a listát, hogy mit csomagoljon neki Grace.

– És a pasik, akik érkeznek majd, igazán, tényleg nagyon dögösek – biztosította végül Charlotte a barátnőjüket.

Tariq összeráncolta a homlokát. – Dögösnek találod a barátaimat? – A szemei Charlie pillantását keresték. Az arcát kutatták. Valami megmozdult benne ettől, valami, ami nagyon nem volt jó. A hasa megfeszült, a gyomrára ezernyi görcs kötődött egy pillanat alatt.

– Nagyon jó megjelenésűek, Mr. Asenguard, persze, hogy észrevettem. Hogy fog Grace örülni, hogy dögös pasik mentik meg!

– Hívj csak Tariqnak. És mérhetetlenül a kedvemre lenne, ha nem találnád dögösnek a barátaimat. Nem is lenne ezzel semmi problémám, ha engem értékelnél így, nem őket.

Genevieve felkacagott.

Charlie szemöldökei felszaladtak. – Szóval engedélyt adsz rá, hogy vonzónak találjalak?

Ünnepélyes komolysággal rábólintott, majd velük tartott, amikor a kocsijuk felé indultak.

– Több, mint vonzónak. Több, mint dögösnek. Van erre valami jó szó? – Folyamatosan olvasta a környezetüket, figyelte, hogy nincs-e vámpír a közelben.

A négy emberszerűség beköltözött a klubjába. Jó dolognak tartotta, hogy Maksimot Siv és Dragomir kísérte el Charlotte unokahúgáért. Egyiküket sem tudta elképezni egy zsúfolt szórakozóhelyen, és nem is bízott volna meg bennük teljesen annyi szívdobogással körülvéve. Mindketten messze-messze túlságosan közel voltak már a véghez. Azok ott a kolostorban a hatalom érzéséről suttogó kísértést sem hallották már. Még az sem maradt meg nekik. Dragomirt beküldeni egy szórakozóhelyre olyan lenne, mint rókát szállásolni a tyúkólba.

Charlie nevetett, csengő kacagása belécsusszant, helyreállította jókedvét. Kicsit flörtölősnek hangzott. És ez tetszett neki. – Ha van valami, ami dögösebb a dögösnél, arra te vagy a jó szó, Tariq – nyugtatta meg a lány –, de ezt te is pontosan tudod. Van egy bizonyos hírneved playboyként.

Ohó, ezt viszont már egyáltalán nem volt jó hallani. – Nekem? Tényleg? Néhány a nyilvánosságnak készült fotó és jótékonysági esemény miatt, amin megjelentem? Biztosíthatlak Charlotte, hogy nagyon csendesen élek.

Becsusszant a kormány mögé, Genevieve elfészkelte magát a hátsó ülésen, így Tariqnak az anyósülés maradt.

– Csendesen élsz? – visszhangozta Charlie, és a hangja meglehetősen hitetlenkedően csengett.

Nem indította el az autót, arra várt, hogy bekösse a biztonsági övét, amit nem akaródzott megtennie, mert villámgyorsan kellett mozdulnia, ha szükség lenne rá. Aztán mégis megtette, amit elvártak tőle, hosszú ideje élt már az emberek világában, megtanult beilleszkedni.

– Igen, csendesen – biztosította a lányt, és áthúzta maga előtt a biztonsági övet.

A lány halkan felhorkant, ami gyanúsan úgy hangzott, mintha nem hinne neki. – Egy éjszakai klubod van.

Összeráncolta a szemöldökét, hitelesen mutatva zavarát. – Több is van.

– A nők nagyon szexi aligruhákba öltöznek, hogy találjanak maguknak valakit az éjszakában. Dögös vagy. Gazdag vagy. Remek beszélgetőpartner vagy. A nők minden éjjel a lábaid elé vetik magukat. Semmiképpen sem élhetsz csendben.

Elkapta azt a fura kis mellékzöngét. Charlie igyekezett tárgyilagosan társalogni, de határozottan volt egy kis éle a hangjának. Sokkal érdeklődőbb volt annál, mint amit mutatni igyekezett. – Fordulj balra, a tóparti övezet felé. „Maksim, Dragomir, Siv, szóljatok, ha a gyermek biztonságban van.” Túlságosan sok múlik azon, hogy kimenekítsék a csöppséget. Charlotte kislányát. Ha Fridricknek sikerül rátennie a kezét a gyermekre, Charlotte őrjöngeni fog. Bármit megtenne, hogy visszakapja, beleértve ebbe azt is, hogy habozás nélkül átadná magát a vámpírnak.

„Még nincs. De rajta vagyunk.” – Maksim válaszát mintha elvágták volna.

Tariq elfordította a fejét Charlie-tól, hogy kinézzen az ablakon. Remélte, hogy a három vadász hamarabb ér oda, mint Fridrick. Ha Maksim egyedül ment volna, három mestervámpírral találja magát szembe, de vele volt Dragomir és Siv is. Fridrick azóta kétségbeesetten töprenghet, hogyan kösse le a három ősi vadászt. Mit is mondott? Hogy Genevieve valaki másé. Tehát úgy gondolja, hogy Charlotte viszont az övé.

Megdermedt. Vadim Malinov már lecsalogatott két nőt a város alatti alagútrendszerbe. Az egyikük Blaze volt, Maksim életpárja. A másik pedig az ő legjobb barátnője, Emeline. Vadim Emeline-t akarta, de megpróbálta Blaze-t is megszerezni. Amikor a vadászok lerohanták az alagútrendszert, felfedezték, hogy mindenféle kísérletek folynak odalenn. Rátaláltak több nő, a terhesség különböző fázisaiban lévő holttestére is. Lehetséges, hogy mindez aköré összpontosult, hogy a vámpírok saját nőket néztek ki maguknak? Családot próbálnak teremteni? A gondolat olyan erőltetettnek tűnt, hogy Tariq még belegondolni sem tudott mélyebben.

A vámpírok vére savassá válik. Képes egészen átégetni egy ember testét. Egyetlen magzat sem lenne képes elviselni azt a fájdalmat. A Malinov fivérek soha nem voltak olyanok, mint a többi vámpír. Ragyogó elmék voltak, akik eltervezték, hogy megdöntik a Kárpátiak hercegének uralmát, majd nagyon is tudatosan, szántszándékkal vámpírrá váltak. Mind az öten. Nagyon gyorsan mestervámpírokká váltak, és legendás hírnevet szereztek maguknak kegyetlenségükkel és ravaszságukkal. Az alagutakban talált bizonyítékok pedig pontosan azt támasztották alá, hogy Vadim megpróbál utódokat létrehozni. Ha úgy tervezték, hogy Emeline Vadimé, Blaze pedig Sergeyé lesz, ez azt jelentette, hogy az élőholtaknak szüksége lenne két másik nőre, akik átvehetik fentiek helyét.

– Fridrick azt mondta, hogy Genevieve másé, te viszont az övé vagy, ugye? – mormolta visszafordítva a fejét Charlie felé.

– Igen, valami ilyesmit jelenthetett az, amit Genevieve-nek mondott. – A lány megborzongott. – El akart rabolni minket, igaz? És el akarta Vi-t vinni valakinek, aki ugyanolyan borzalmas, mint ő.

– De Fridrick azt mondta, hogy az övé vagy – ismételte meg Tariq, és próbálta rendezni a gondolatait. Ha Fridrick is a képben van, akkor a vámpíroknak három nőre van szükségük, nem kettőre. Tehát ki a harmadik? Blaze-t és Emeline-t már megmentették.

– Mi az? – kérdezte Charlie. – Aggódsz. Grace sem küldött még sms-t, hogy biztonságban vannak. Mondd el, mi a gond.

Hogyan magyarázhatná el neki? Azt mégsem jegyezheti meg mellékesen, hogy vámpírok garázdálkodnak a városban, hacsak nem akarja, hogy Charlie sikoltozva elrohanjon az éjszakába. Azt hinné, hogy őrült, és mire fény derülne az igazságra, túl késő lenne. Kétsége sem volt felőle, hogy Fridrick újabb játszmába kezdene.

– Fridricknek van néhány hozzá hasonló mentalitású barátja. – Nem tudta máshogyan elmagyarázni, és nem akarta több hazugsággal sem traktálni. Már így is rajtakapta. – Ha meg akart szerezni téged, és úgy fogalmazott, hogy az övé vagy, akkor lennie kell egy harmadik nőnek is, akit célba vettek. Fridrick barátai éppen olyan romlottak és erősek, mint ő, de még nála is rosszabbak. Fridrick nem lenne abban a helyzetben, hogy a magáénak nevezhessen téged, hacsak a másik kettőnek nincs már meg a nője.

Csend telepedett a kocsira. Charlie az ujjaival dobolt a kormányon. – Tehát úgy gondolod, hogy már megszereztek egy nőt? Erre célzol? Elraboltak valakit, és fogva tartják valahol?

Tariq megdörzsölte az orrnyergét. – Ez is lehetséges, de ugyanakkor... – Elhallgatott. Vadim úton volt. Mataias egészen a kikötőig követte. Elment, ideje sem lett volna elrabolni egy harmadik nőt. Semmilyen jel nem utalt arra, hogy fogva tartana valakit. Emeline-t elkapta, és majdnem elmenekült vele. Az egyetlen szerencséjük az volt, hogy Val Zhestokly-t is elkapták a vámpírok, rabságban tartották és kínozták. Amikor Blaze kieresztette, Emeline után indult, hogy a segítségére legyen, és olyan szorosan Vadim nyomában maradt, hogy a mestervámpírnak nem nyílt alkalma megtartani a nőt. Hogy a saját életét mentse, hátra kellett hagynia Emeline-t.

– Lehetséges, de ugyanakkor micsoda? – kérdezte Charlie.

Tariq hirtelen kiegyenesedett, a szíve nekicsapódott belülről a mellkasának. Újra a félelem ízét érezte a szájában, de most nem az életpárját féltette, hanem egy fiatal nőt, aki már annyi mindenen, túl sok mindenen ment eddig is keresztül. Kihozták a labirintusból Emeline-t, aki véres és hátborzongatóan csendes volt a sokktól. Vadimnak nem sok ideje volt vele, de azért volt ideje. Egy egész hadsereget küldött ellenük, hogy lelassítsa őket, késleltesse a lány kiszabadítását, értékes perceket nyerve ezzel magának, amit egyedült tölthetett vele. Amit egyedül is töltött vele.

– Van egy fiatal nő, aki a birtokomon tartózkodik. Fridrick egyik barátja elrabolta egy rövid időre, de sikerült visszaszereznünk tőle – minden más zavaró gondolatot száműzött a fejéből. – Ha még mindig a nőjének tekinti őt, akkor ez mindent megmagyaráz. – Mindent megmagyarázott, de ettől csak még borzalmasabb lett az egész.

Emeline egyikükkel sem beszélt. Visszavonult a kis házba, és nem engedte, hogy bárki is segítsen neki, beleértve ebbe a barátnőjét, Blaze-t is. Blaze minden áldott éjjel meglátogatta, de azt mondta, Emeline nem beszél arról, ami történt. Sötétséget és csendet tartott maga körül, még csak egy tanácsadóval sem volt hajlandó beszélni. Mindez alig két hete történt, így mindannyian visszahúzódtak tőle egy kicsit, hogy időt adjanak neki megemészteni mindazt, amit Vadim tett vele.

Azt mindannyian tudták, hogy vért cserélt vele. Ez önmagában is elég borzalmas volt. Lehetővé tette, hogy Vadim bárhol megtalálja. Suttogni tudott neki, parancsolni, látni a szemein keresztül. Amíg Tariq birtokán maradt, a környékbeli összes vadász biztonsági intézkedései mögött, Vadim nem férhetett hozzá, és az elméjét sem tudta ellopni, de ha elmegy onnan...

Megcsóválta a fejét, még csak gondolni sem akart rá, hogy Emeline-re még ennél is borzalmasabb sors várjon. Gyönyörű fiatal nő volt, bátor és édes. Lement az alagútba, hogy gyerekeket mentsen, akik teljesen idegenek voltak a számára, pedig pontosan tudta, mi fog történni vele. Látta a sorsát az álmaiban, mégis odament, elhatározta, hogy kimenti azokat a gyerekeket egy rendkívül kegyetlen vámpír kezéből.

– Tariq – mondta Charlie halkan – nagyon magadba mélyedtél. Mi a baj? Segítettél nekünk, most engedd, hogy mi is segítsünk neked.

Felnézett. A birtokára vezető út épp feltűnt előttük. – Balra. Az visz a birtokra. Maksimé határos az enyémmel. „Nálatok van már a gyerek?” – Nem tudta mit mondana Charlie-nak, ha Maksimnak, Dragomirnak és Sivnek nem sikerülne megmentenie Grace-t és a kislányt.

„Biztonságban van. Mindketten biztonságban vannak. Siv vigyáz Lourdes-re, én a lánnyal vagyok, aki csomagol. Nem tetszett neki, hogy elválasztottuk a gyerektől, de muszáj volt beletörődnie. Siv nem egy megvitatós fajta. Besétált mögöttem, míg én megadtam a nőnek a jelszót, felvette a kislányt az ágyából, és eltűnt vele, mielőtt Grace egy szót is szólhatott volna. Egyetlen civilizált hajszála sincs. Dragomir Fridrick és a testvére után ment.”

Tariq legszívesebben elmosolyodott volna ezen. Siv soha nem is volt egészen civilizált. Sok évszázadnyi harc után valószínűleg még annyira sem az, mint volt. És Vallal minden valószínűség szerint ugyanez a helyzet. Éppúgy, mint Valt, Dragomirt és Sivet is hosszú ideig kínozták, nem Vadim, valaki más, és még sokkal rosszabb körülmények között. Tariqot megkímélte ettől a sors.

– Lourdes biztonságban van – jelentette ki halkan.

– Honnan tudod? – Charlie felkapta a telefonját. – Genevieve, hívd fel Grace-t! Hogy biztosan tudjuk, hogy mindketten biztonságban vannak.

– Mondhatjuk úgy, hogy nekem magamnak is van egy pár pszichés képességem – mondta Tariq, és közben mindkettejükre rámosolygott. A megkönnyebbülés, hogy a gyerek biztonságban van, óriási volt, még elképzelni sem akarta, mit tehettek volna vele a vámpírok. Beszélnie kell Emeline-nel. Erre mindenképp szükség volt, hogy megvédhesse őt, meg kell bizonyosodnia róla, hogy nem hagyja el a birtok és a biztosítékok védelmét.

– Kijutott – erősítette meg Tariq hírét Genevieve –, de Grace egyáltalán nem örül, hogy elválasztották Lourdes-től, Maksim vezeti a teherautóját, idejönnek. Azt mondja, hogy Maksim barátja viszont egy első osztályú bunkó.

 – Hála Istennek – mondta Charlie –, mármint nem azért hála, hogy a barátod, aki segített nekünk egy bunkó, hanem hogy Grace és Lourdes kijutott. – Vetett egy lopott pillantást a férfira. – Még mindig gondterhelt vagy.

– Nem, csak furcsa, hogy ti mindketten jártatok Párizsban, ahogyan Emeline is, a nő, aki Vadim foglya volt odalenn az alagútban. Emeline is elment egy pszichés képesség tesztre, itt az Államokban, Blaze, Maksim barátnője és az ő édesapja társaságában. És Párizsban ti is elmentetek. Emeline is akkoriban lehetett Franciaországban, amikor ti. Nemrég tért vissza, amikor Blaze édesapját meggyilkolták.

Charlie elhajtott egészen a hatalmas, kétszárnyú kapu elé, majd hátrafordult az ülésen, hogy a válla fölött ránézhessen Genevieve-re. – Az Emeline egy elég különleges név. Találkoztunk egy lánnyal, akit Emeline-nek hívtak. Nem akarta elárulni, de valaki ezt a nevet kiáltotta, és ő automatikusan odafordult. Egyértelmű volt, hogy ez a neve. Aztán elárulta, hogy valaki vadászik rá, ezért egy másik néven bujkál. Pár napig együtt laktunk vele, de aztán egy reggel eltűnt. Úgy gondolom, hogy ez túl sok egybeesés ahhoz, hogy egyszerű véletlen legyen.

Tariq is így gondolta. Párizs lenne a kapcsolat a három nő és Vadim között? A tesztközpont? Tudta, hogy Vadim parancsára a tesztközpont számítógépeit mind feltörték, és a pszichés képességekkel bíró nők minden adatát ellopták.

A kétszárnyú kapu lassan nyílni kezdett befelé, a birtok felé.

Charlie sebességbe tette az autót, és lassan begördült.

– Azt hiszem, igazad van – értett egyet Tariq –, de fogalmam sincs, mit jelent ez az egész. A teszt előtt, vagy utána találkoztatok Emeline-el?

– Utána – mondta Genevieve –, körülbelül három napra rá. Ez még azelőtt volt, hogy a nagymamit megölték volna. Az életünk azután maga lett a téboly. Alig tudtunk kimozdulni otthonról, hátborzongató fazonok követtek bennünket, egy sorozatgyilkos pedig üldözőbe vett mindenkit, akit szerettünk. Az igazat megvallva, meg is feledkeztem Emeline-ről, pedig nem kellett volna, hiszen bajban volt. Gondolod, hogy ő ugyanaz az Emeline?

– Ha egy szerencsejátékos típus lennék – mondta Tariq –, igen nagy összegben fogadni mernék erre.