Arthur C. Clarke
A HOLD-UTAZÁS (ELHALLGATOTT TÉNYEK)
Hold származása kétséges. Egyesek szerint a Földből szakadt ki egy meteor-becsapódás által, más elmélet szerint a Föld később fogta be a gravitációs erejével. Most a Hold 380-400 ezer kilométer távolságban kering tőlünk. Sajátos forgási mechanizmusa miatt, mi itt a Földről mindig csak ugyan azt az oldalát láthatjuk. Már az ősember is figyelte a Holdat. Ezt 20 000 éves faragott naptárakból tudjuk. 1610 után Galileivel indult meg az igaz Hold-figyelés/ kutatás, és azóta is zajlik. És a kezdetektől fogva, tapasztalunk a Hold felénk eső oldalán olyan jelenségeket, amik arra utalnak, hogy van valamiféle élet a Holdon. Gondolok itt a fényjelenségekre melyek az első Holdra-szállás előtt voltak a legintenzívebbek. És ott vannak a pára és füst jelenségek melyek azért furcsák, mert a Holdon nincs semmi olyan természeti erő, mely kiválthatna ilyen jelenségeket. Aztán megállapították azt is, hogy a Hold felszínéről, folyamatosan molekuláris hidrogén távozik, és ezt sokszor holdrengések is kísérik. Találtak a Holdon olyan fizikai tárgyakat, melyek nem illettek oda. Falak vagy gyanúsan szabályos alakzatok, melyeket nem alakíthatott ki légáramlat, erózió vagy jég ugyanis ezek az erők, mint már említettem, nem léteznek a Holdon.
Ember a Holdon
A Program során négy repülésnek előkészítő jellege volt, aztán még szintén legénység nélkül két Apolló repült a Föld körül. Ezután két Apolló repült már legénységgel a fedélzetén a Holdhoz, de még nem a Holdra. És csak ezután kezdődött meg a Holdra-szállás. Az Apolló11 1969. július 16.-án indult, és három napos utazás után érte el a Holdat. Armstrong és Aldrin átszálltak a holdkompba, azt leválasztották a Collins vezette űrhajóról, aztán a holdkomp a saját üzemanyagával manőverezte magát a felszínre. És itt van az első bizonyított furcsaság: Miután a komp Holdat ért, a két űrhajós majd 5 órát még a kompban tartózkodott. Ezt a NASA azzal magyarázta, hogy abban az időben a két űrhajós aludt. Kicsit érdekes, hogy a küldetés legfontosabb pontjánál kezd el aludni a két űrhajós, mikor csupán 21 és fél órát tölthetnek a Hold felszínén. Miután kiszálltak a kompból, a hivatalos verzió szerint az előre megtervezett feladatokat látták el. Felállították a kamerákat, kőzeteket gyűjtöttek, felállították az amerikai zászlót stb. Majd visszatértek a Földre. A második mindenki számára látható furcsaság a TV-közvetítésben volt tapasztalható. Európai idő szerint 23 óra környékén félbeszakadt az élő közvetítés a Holdról. És nem adtak magyarázatot a kimaradásra. Viszont, nagy valószínűséggel egy titkosított rádiócsatornán keresztül beszéltek Hustonnal a holdon tartózkodó asztronauták. Ezt a rádióadást több rádióamatőr is fogta pár másodpercre, de mivel titkosított volt a csatorna, folyamatosan változott a frekvencia. Ezekből a felvételekből tudjuk, hogy Armstrong azt kiabálta a titkos csatornán keresztül Hustonnak, hogy: „Itt vannak… az ég szerelmére, ott állnak a kráter peremén” Ez is hallható volt: „Döbbenetesen nagyok azok a szerkezetek”.Armstrong és Aldrin évtizedeken keresztül tagadtak minden UFO megfigyelést. És próbálták az amerikai kormánnyal karöltve nevetségessé tenni azokat az embereket, akik UFO -ról beszéltek. Viszont Aldrin a 2007-es emlékiratában leírta, hogy igenis léteznek ufók a Holdon, és a saját szemükkel látták Armstrongal együtt. „A NASA attól tartott, hogy ha a titokra fény derül, tömeghisztéria tör ki. Talán igazuk is volt. Ám mostanra az emberiség van annyira fejlett és befogadóképes, hogy megtudja: igenis vannak UFO -k és mi, láttuk őket. Ne kis zöld lényekre gondoljanak – de mindenképpen idegenek voltak. Egy kalaphoz hasonló valamit láttunk, ami félelmetes gyorsasággal körözött körülöttünk. Pontosan olyan volt, ahogyan egy repülő csészealjat manapság leírnak.” Aldrin nem árulta el, hogy mi történt abban az 5 órában amikor nem volt közvetítés, de most már bizonyíték van rá, hogy a Holdutazás Összekapcsolódik az UFO -kkal. A képek eredetisége Megvizsgálva a több ezer „eredeti” holdon készült fotót, szembeötlik rengeteg furcsaság. Ezekből csak néhány: - A képeken meglebben a zászló. Ez már csak azért is furcsa, mert a Holdon nincs légkör, így nem fújhatja a szél a zászlót.
Műhold
A bolygók körül keringő mesterséges égitesteket műholdaknak nevezzük. Az első világűrbe indított űreszköz, a Szputnyik–1 a Föld műholdja volt. 1957 óta több ezer műhold állt pályára a Föld körül, de a Naprendszerben már más bolygók és holdak körül is keringenek műholdak. A műholdak az energiát általában a Napból nyerik, napelemek segítségével. 945-ben Arthur C. Clarke angol író volt az első, aki felvetette mesterséges távközlési műholdak indítását. Három geostacionárius pályára állított hold az egész bolygót lefedte volna. 1946-tól az amerikai kutatók a II. világháború során megszerzett német V-2 rakétákkal és Aerobee rakétákkal végeztek felsőlégköri méréseket. Azelőtt az ionoszféra kutatására rádóhullámokat és 30 km magasságig eljutó ballonokat használtak. A rakétás kutatások során 200 km-ig mérték a légköri nyomást, sűrűséget és hőmérsékletet. Az első műhold a Szputnyik-1 volt, amelyet a Szovjetunió indított 1957. október 4-én. Az eddigi legnagyobb, Föld körül keringő műhold a Nemzetközi Űrállomás. A műholdra helytelenül használt szó a műbolygó vagy mesterséges bolygó. A bolygók a Nap körül keringenek, ellenben a holdak, akár természetesek, akár mesterségesek, egy bolygó körül.A műholdra vagy mesterséges holdra újságírók más szavakat is használnak. Az orosz szputnyik (спутник) szó eredeti jelentése útitárs, de ezt a nevet adták az első szovjet műholdaknak is, így egy időben nálunk is használatban volt. A 'mesterséges hold' jelentésű orosz kifejezésben ma is ezt használják.Hasonló az értelme a gyakran látott szatellit vagy szatellita szónak is. A latin satelles jelentése 'testőr, kísérő, csatlós', a szatellita ennek egy kicsinyítőképzős változata. Kis zavart okoz a szó alkalmazása körül, hogy a 'satellite', 'satellit', 'satélite' szavak az idegen nyelvekben elsősorban a természetes holdakat jelentik, míg a magyarban inkább a műholdakra használják.Érdekesség a műholdakra használt másik német szó: a trabant. Ennek a jelentése szintén 'csatlós', a már elavult magyar darabont szó is ebből ered. Az érdekessége az, hogy a Trabant nevet a szocialista országokban egy fogalommá vált kisautó neveként ismerjük. Az érdekességet csak fokozza, hogy az NDK-ban az autónak ezt a nevet az első szovjet műhold felbocsátásának tiszteletére adták.
Műholdak típusai
Csillagászati műholdak: csillagászati méréseket végző műholdak.
Távközlési műholdak: rádió és mikrohullámú frekvenciát használva kommunikációs feladatokat látnak el. A legtöbb távközlési hold geoszinkron vagy közel-geostacionárius pályát használ, de vannak alacsony pályán is.
Földfigyelő vagy távérzékelő műholdak: a Földet figyelik a világűrből a felderítő műholdakhoz hasonlóan de nem katonai célokra. Környezeti, térképezési vagy meteorológiai feladatokat látnak el.
Navigációs műholdak: rádiójeleket használnak egy felszíni jelvevő berendezés pontos helyzetének a meghatározására.
Felderítő műholdak: katonai vagy kémkedési célokat szolgáló földfigyelő vagy távközlési műholdak. Keveset tudunk a teljesítményeikről, a működtető kormányzatok legtöbbször titokban tartják az ezekről szóló információkat.
Űrállomások: emberek szállítására alkalmas műholdak.
Meteorológiai műholdak: a földi időjárást és/vagy éghajlatot figyelő műholdak.
Bioműholdak: élőlényeket visznek magukkal kísérletek céljából.
Geodéziai műhold: ezen műholdak két frekvencián jeleket sugároznak, melyeket speciális geodéziai GPS vevők venni tudnak, és segítségükkel akár 1–2 cm pontosságú helymeghatározásra képesek.
A kis műholdak tömegük szerint lehetnek:
Miniműholdak 500 és 200 kg között
Mikroműholdak 200 kg alatt
Nanoműholdak 10 kg alatt
Az első kozmikus sebesség
Az első kozmikus sebesség, vagy általánosságban körsebesség az a legkisebb sebesség, amely ahhoz szükséges, hogy az űrjármű egy égitest körüli körpályára álljon. Ennél kisebb sebességgel haladó tárgy nem tudja az égitestet megkerülni, hanem visszaesik a felszínére.
Az első kozmikus sebesség olyan körpályát tud létrehozni, amely közvetlenül az égitest felszíne fölött halad. Ebből látható, hogy ez a fogalom inkább elméleti értékű, és viszonyítási alapként használható, ugyanis orbitális pályákat a gyakorlatban soha nem jelölnek ki szorosan az égitest felszíne fölött.
Az ábrán egy képzeletbeli ágyú egyre nagyobb kezdősebességekkel lő ki lövedékeket. A piros pályákhoz tartozó kezdősebességek láthatóan kisebbek a körpályához szükségesnél, azt a zöld vonallal jelölt esetben sikerült elérni, ez éppen az 1. kozmikus sebesség.
Az első kozmikus sebesség nemcsak a legkisebb szükséges sebesség a körpálya eléréséhez, hanem a körpályán maradáshoz pontosan ekkora sebességet kell felvenni. Az ennél gyorsabban haladó űrjármű a Föld körül valamilyen, a körpályánál nagyobb méretű és összenergiájú ellipszispályán (sárga) fog repülni, Kepler I. törvényének megfelelően. Ha a kezdősebesség elér egy újabb határértéket (a második kozmikus sebességet), akkor a lövedék sosem tér vissza (kék pályák).
Megjegyzés: űrhajó, ember ágyúval természetesen nem indítható ilyen sebességű útnak, eltekintve attól, hogy ilyen erejű ágyú nem is létezik. Egy ágyúgolyó a kilövéskor nagyon rövid idő alatt nagyon nagy sebességre gyorsul fel. Egy erre kiképzett ember néhány ezredmásodpercig súlyos sérülés nélkül képes kb. 300 g gyorsulást elviselni.[1] A Föld körüli körpálya eléréséhez, ha a gyorsulás 0,004 s időtartamú, 200 ezer g gyorsulás lenne szükséges. Ha a gyorsulás időtartamát a lövésszerűen rövidről megnyújtjuk 1 másodpercre, és szinte nem is képzelhető el ehhez elég hosszú ágyúcső, a szükséges gyorsulás még mindig 800 g lenne, 1 teljes másodpercen át, vagyis a Verne által az Utazás a Holdba című kalandregényében elképzelt kilövés a valóságban az utasok azonnali halálát okozná. Az űrhajók indításakor a folyamatos gyorsítási szakaszt több percnyire nyújtják, ezért terheli az űrhajósokat csak néhány g gyorsulás.
A körsebesség eléréséhez, mint ahogy az minden egyéb sebességre is elmondható, természetesen egyáltalán nem szükséges egy kilövésszerű indítás. Ha a felbocsátás folyamán a jármű a végső sebességét több gyorsítási szakaszban gyűjti össze, az eredmény ugyanaz lesz. Nem hordozórakétával indított kísérleti űrrepülőgépeknél tervezik azt a módszert, hogy a légkör legsűrűbb része fölé, kb. 10 kilométer magasra egy átalakított repülőgép viszi fel, majd ott elengedve a járművet egy rakétafokozat gyorsítja fel nagy sebességre, helyezi egy emelkedő ballisztikus parabolapályára, végül annak tetőpontjához közel a jármű a saját hajtóművével szerzi meg a szükséges sebesség maradék részét. Bár az első kozmikus sebességet ezzel a módszerrel még nem sikerült elérni,[m 1] ennek csakis technikai okai vannak, amelyek a jövőben leküzdhetők lesznek. De a dolog fordítva is igaz: a Holdról visszatérő Apollo űrhajók a sebességüket a saját rakétahajtóművükkel először a körsebességhez közeli sebességre csökkentették, és onnan további fékezéssel már lassan ereszkedtek vissza a légkörbe.
Általánosságban szökési sebességnek nevezik azt a küszöbsebességet, amely ahhoz szükséges, hogy egy bizonyos égitestről indulva az űreszköz parabolapályára álljon.
Szökési sebességen, ha a szövegkörnyezet mást nem jelez, a második kozmikus sebességet szokás érteni.
Ahhoz, hogy egy égitesttől elszakadjon, akkora mozgási energiával kell rendelkeznie a testnek, mely egyenlő vagy nagyobb – szökési sebességnél az egyenlőség esete áll fenn –, mint a gravitációs helyzeti energia. Emiatt egy égitest vK2 szökési sebességére felírható, hogy
ebből: 
ahol G a gravitációs állandó, M az égitest tömege és R az égitest sugara, azaz az indulási pontnak az égitest tömegközéppontjától való távolsága.Ha a szökési sebességet összevetjük a körsebességgel (lásd ott), ezt az összefügést kapjuk:
A második kozmikus sebesség az az elméleti küszöbsebesség, amelyet megszerezve egy űreszköz a legkisebb energiájú elszakadási pályára, egy parabolapályára tud állni, elszakadva a Föld vagy más égitest gravitációjától. A definíciók értelmezése a korábbi fejezetekben olvasható.