IV.

A Simon Templar kezében tartott revolver kedves biztatással forgott körbe a helység három hímnemű tagján. A beszélő ember a zseblámpa mögött még mindig csak bizonytalan árnyéknak látszott, de az Angyal éles szeme eléggé áthatolt a fényen, hogy lássa, az ember szabad keze a zsebe felé nyúl.

– Ez csak az egyik módja a halál sok lehetőségének, testvér – mondta az Angyal oktatón – de persze, mindenki azt választja, amit akar…

A kéz mozgása megállt, és ugyanabban a pillanatban az ember kioltotta a zseblámpát. Csalódnia kellett azonban, ha azt gondolta, hogy ennek eredménye a pince világosságának csökkenése lesz. Mert a fényhatás nem csak hogy megkétszereződött, de most ő maga állt a vékony sugár izzó középpontjában. Az Angyal elhatározta, hogy ideje átvenni az uralmat, és az ő zseblámpája még jobb volt, mint amelyik kialudt.

Az ember, aki eddig zseblámpájának fénye mögött rejtőzködött, kiábrándító volt. Megjelenése, a kemény és parancsoló hang ellenére, a meglepetés erejével hatott. Vacak kis csontos pasi volt. Körülbelül negyven éves lehetett, s elég csinosan öltözködött, amihez hatalmas télikabát és a kamásli tartozott. Kicsi feje volt, és homokszínű szemöldöke éppen csak látható volt az aranykeretes csiptető fölött. Orra, szája, kicsi; és álla, a rosszul sikerült kísérlet után, hogy jól kifejlődött legyen, megszégyenülten a nyakába olvadt.

– Óvatosabbnak kellene lenned, Andy – korholta Simon. – Vedd ki a mozsárágyút a zsebedből, ha akarod, de dobd a padlóra, ahol mindnyájan gyönyörködhetünk benne.

– Nem Andynak hívnak – mondta az állnélküli ember.

– Nem? Az orrcsiptető és a kamásli nélkül pontosan olyan vagy, mint kedvenc lázálmom: Andy Gump – felelte az Angyal. – Pat, édes öregem, ha éppen ráérsz, növelhetnéd néhány példánnyal a fegyvergyűjteményünket.

Egyik ember sem mert megmozdulni. Ismerték az Angyal hírét, és szívből jövő, egyöntetű vágyuk volt, hogy tovább élhessenek. Az Angyal hangjának csipkelődő gúnya alatt jeges fagy érzett, ami a pincét jégszekrénnyé változtatta. Revolvere is igen szembeszökő példány volt, és az élénk barna ujjak sem biztattak sok jóval, sőt úgy látszott, hogy bármikor elkezdhetik locsolni a halált.

Patricia elszedte Gumptól a fegyverét, és Menyétszem is földre dobta az övét, mielőtt a lány még hozzáfordulhatott volna.

– Nálam nincs, Miss, bizisten nincs – esküdözött a vezető rekedten.

A lány elhitte, de azért végigtapogatta zsebeit. Simon lement a lépcsőn.

– Most pedig, fiúk, sorakozzatok ott a falnál – mondta, és revolvere is a jelzett irányba mozdult. – És ne feledjétek el, hogyan kell viselkedni… Pat vedd át ezt az ágyút és állj jól oldalt. Itt a zseblámpa is, és ezt is tartsd erősen… Talán jó ha tudjátok gyerekek – tette hozzá az engedelmeskedő trió számára –, hogy a hölgy még egy mikroba szemét is eltalálja ötven yardról. Ha nem hiszitek el, csak mutassátok meg neki a mikrobáitokat.

Átvette Gump pisztolyát Patriciától, és felvette a földről Menyétszem fegyverét is. Gyorsan megvizsgálta mind a kettőt, és zsebre vágta. Egy másik zsebéből újabb, saját revolvert vett elő. Sose bízott idegen fegyverekben. Kényelmesen tartva revolverét, végigszaladt a taxisofőrön és Menyétszem személyén. Nem nagyon érdekelte egyik sem, minthogy pontosan beleillettek a „kis vad“ kategóriájába. Viszont Gump valószínűleg közel állhatott a Z-emberhez. Gumpot gondosan ki kellett kutatni. Igen szelíd és ártalmatlan kis fickónak látszott, mikor az Angyal elkezdte a zsebeit vizsgálni – kivéve talán az aranykeretű csiptető mögött kígyó módjára csillogó szemét – ami meghazudtolta állának ártalmatlan jellegtelenségét.

És Gump egyszerre bebizonyította, hogy vagy nagyon bolond, vagy igen bátor ember. Mikor Simon Templar azon volt, hogy barna keze becsússzon a belső zsebébe, egy térd rúgott a gyomrába. Ugyanavval a mozdulattal szoros összefüggésben Gump megragadta az Angyal fegyverét, és kicsavarta, Simon elernyedt ujjai közül. A következő pillanatban csöve keményen Simon mellébe nyomódott, és Gump ujja a ravaszon volt.

– Dobja le az a fegyvert Miss Holm, mert a barátja tényleg angyallá változik – mondta Gump.

Patricia nem mozdult. Senki sem mozdult. És az Angyal nevetett.

– Ez vigyázatlanság volt tőlem, testvér, de nem annyira mint gondolod. Ezt a pisztolyt véletlenül nem töltöttem meg.

Szinte közömbösen felemelte a kezét, és megfogta Gump kis orrát. Jól megszorította a mutató- és hüvelykujja között; még meg is csavarta.– Jajj!… Katt!…

Gump vak düh és rettenetes fájdalom áradatában meghúzta a ravaszt. És csak ez az üres kattanás volt az egyetlen felelet. Újra lőni akart, de megint csak ez történt. Semmi, mindössze az érzékeny orrát ollóba fogó rettenetes kínzó csavarás erősödött. Elfojtott rikkantás hagyta el a torkát, és elejtette használhatatlan fegyverét. Ugyanakkor az Angyal is elengedte az orrát.

– Mondtam, hogy nincs megtöltve – kezdte az Angyal, mialatt felemelte a revolvert a csövénél fogva, és zsebre vágta. – Azt hiszem, inkább a tiedet fogom használni, Andy. De ne próbálkozzál több ilyen fogással, különben tényleg bántani foglak.

Gump nem felelt; a könnyes szemében csillogó bosszúálláson kívül nem mozdult. Patricia, aki jobban ismerte az Angyal csavaros humorát, mint bárki más, azon gondolkozott, hogy miért szórakozott ilyen gyerekes módon Gump rovására. Valahol volt valami oka, mert Simon Templar sohasem tett különös dolgokat ok nélkül. Érdekes, hogy az új fegyvert, amelyik halállal volt töltve, úgy tartotta, hogy Gump soha életében nem tudta volna elérni.

– Szép képeket gyűjtünk?

Az Angyal hangjában csak békés szórakozás volt, mialatt végignézte a négy női szépséget ábrázoló fényképet. Ezek Gump mellényzsebéből kerültek elő.

– Miért ne? – vágott vissza a másik védekezőn. – Filmrajongó vagyok.

– No igen, testvér, határozottan jó ízlésed van a nőkhöz – dicsérte az Angyal. – Ez a fiatal hölgy itt, a terjedelmes Viktória korabeli ruhában, kétségtelenül Miss Beatrice Avery, a Triumph Film ragyogó csillaga. Igen kedves. Persze azt hitted, hogy ma este őt fogod megszerezni. A Kettes Szám exotikus keleti öltözékben, a gyönyörű Irene Cromwell, a Pyramid Pictures sztárja. Használhatnánk őt, Andy. Hármas Szám a hihetetlenül csökkentett fürdőruhában nem kisebb személy, mint Sheila Ireland, a Summit Picture kiemelkedő tagja. Már látom, gyúrnom kell. És a Négyes Szám – szünetet tartott, és a szeme megkeményedett. – Szegény Négyes Szám, ugye Andy? Néhány hónapja Miss Mercia Landon az utolsó jeleneteken dolgozott új filmjében az Atlantic Stúdiónak. Néhány hónapja… És most?

– Nem tudom miről beszél – felelte Gump kelletlenül.

– Ha nem, akkor a Z-ember igen ügyetlenül válogatta össze az embereit – vágott vissza az Angyal.

– Mi a fenéről beszél? – dadogta az állatlan ember. Belső félelme keresztültört a külső nyugalmon, amelyet hiába igyekezett megőrizni. – A fényképekkel nem ártok senkinek. Bárki megszerezheti. Én filmrajongó vagyok, és…

– Ezt már hallottuk – felelt az Angyal, és zsebre vágta a képeket. – És emberrabló is vagy a szabadidődben – tette még hozzá. – Hát lássuk, miben telik még kedved – bár azt hiszem, most már fele ilyen érdekeset sem fogok találni, mint a kedvenc színésznőid.

Cigarettát illesztett a szájába, meggyújtotta, és meredeken felfelé fújta a füstöt. Ha az előttük álló emberek jobban ismerték volna, izzadtak volna a félelemtől, mert a cigarettának ez a merész tartása azt jelentette, hogy valami történni fog, és pedig ő személyesen fogja elindítani. Patricia érezte, hogy a szíve két ütemmel gyorsabban ver. Ettől a vészjeltől eltekintve nem tudta, hogy mit forgat a fejében.

Az Angyal befejezte a kutatást, és napvilágra hozott egy csomó cigarettát, gyufát, pénzt, kulcsot, és egy átlagember zsebeiben található másféle szokott dolgot, de bármit, amiből Gump valódi nevét megtudta volna, vagy ami összeköttetésbe hozhatta volna a Z-emberrel. Még a szabó nevét is kivágták a kabátjának belső zsebéből.

– Hát uraim, ezzel az estély végétért. – Az Angyal szelíden végigkörzött revolverével a három emberen. – Pat, öregem, dobd ide a lámpát, és menj fel a garázsba. Itt végeztünk.

A lány azonnal engedelmeskedett, és egy pillanat múlva Simon maga is felfelé hátrált a lépcsőkön, lefelé irányítva a zseblámpa sugarát. Mihelyt elérte az ajtót, bevágta és rázárta. Nem volt ugyan valami jó ajtó, tele repedéssel, öreg és rozsdás sarkokkal, és a zár is rég megszűnt működni; de az Angyal azzal ellensúlyozta a nehézségeket, hogy odatett néhány súlyos facölöpöt. Minthogy az ajtó kifelé nyílt, a három muskétásnak elég idejébe fog kerülni, hogy kijussanak börtönükből.

– Az utóbbi időben nagy szerencsénk van, nem? – kérdezte Patricia filozofikusan.

– Panaszkodtam? – kérdezte az Angyal, meg sem kísérelve, hogy halkítsa a hangját, sőt elég közel az eltorlaszolt pincelejárathoz. – Most menjünk a Parkside Courtba, kedves öregem és szólunk Beatrice Averynek, hogy jobb lesz, ha csomagolni kezd. Miután ilyen baklövést követtek el, a gazemberek biztosan gyors munkába fognak, és nekünk előttük kell lennünk. Ha szükséges, a szép Beatricét erővel elvisszük.

– Miért nem kérdezted ki ezeket a Z-emberről?

– Egy szót sem szóltak volna, hacsak ki nem pofoznám belőlük, és ma este nem vagyok kínzó kedvemben – felelt Simon. – Sose bántson téged a Három Kismalac sorsa – legalább egy óra múlva kijutnak innen, és kétlem, hogy ma este ismét csinálnának valamit Beatrice ellen. Kész vagy, szívem?

Mialatt beszélt, körbejáratta zseblámpáját a garázsban. Az egyik sarokban telefon állt, és ezt megvizsgálta, de a fal mellett heverő néhány krumpli is érdekelte ennyire. Felvette a legnagyobbat, és lehajolt a taxi hátánál, hogy belenyomja ezt a kezdetleges dugót a kipufogócsőbe.

– Na, menjünk, csillagom – mormolta, és a szemében csintalanság ragyogott.