V.

És hát szép disznóság az egész, ha jól megnézi az ember, gondolta Simon aznap este, ahogy legördült a Cornwall House homályos lépcsőin. De az összes külső szereplők között, akik a véletlen folytán összeköttetésbe jutottak az esettel, ő volt az egyetlen, aki ezt ilyen elragadtatott formában kinyilatkoztatta.

– Semmi értelme sincs – mondta Patricia tehetetlenül, mikor az Angyal az utolsó adatot is tudomásukra hozta.

– Pedig egyszerű és logikus – fejezte be az Angyal.

De nem mondott többet, mert a titokzatosság egyik gyöngesége volt. A többi csak kétségbeesetten találgathatta, tudván az Angyal gúnyosan mosolygó szeméből és tiszteletlen nevetéséből, hogy valami forr a belsejében. Mintha rakéta robbant volna benne, hogy lelkének sötét zugait is bevilágítsa, abban a dinamikus pillanatban, mikor ösztöne a kaland helyes megértésére vezette.

Bár ebben a percben sem mosolya, sem szeme nem árulhatott el semmit a szemlélőnek, mert fehér szakáll és bajusz ékeskedett rajta, és fekete szemüveg ült a szemén, s az arcának csak igen kis része maradt takaratlanul. A szobájának szekrényén átmenve a szomszéd lakásban tette föl gondosan ezeket a hasznos holmikat, ahol egy gyógyíthatatlan öregúr, Joshua Pond lakott, mint azt Sam Outrelltől, a portástól, vagy a lakók névjegyzékéből meg lehetett tudni. De amit a kíváncsi kérdezősködő már nem tudhatott volna meg olyan könnyen, az volt, hogy Mr. Pond személye pusztán képzeletbeli, és csupán akkor öltött alakot, ha az Angyal céljainak megfelelt. Mr. Pond csak igen ritkán hagyta el a lakását, agg életkora és beteges természete miatt.

Füstös szemüvegének és hófehér szőrzetének biztos rejtekében – fehér sál a nyaka körül és fekete puhakalap a fején – Mr. Pond ott ült a kerekes tolószékében és Sam Outrell, meg egy fiatal, egyenruhás sofőr végiggördítette a folyosón. Két overálos ember, aki szétszórt szerszámok között ült, és látszólag a telefondrótokat javította, föltekintett amikor kinyílt a lakás ajtaja, és aztán tovább dolgozott. A szék a liftbe került és eltűnt. A hallban egy újságolvasó ember pillantott föl amikor megjelentek, és temetkezett vissza, szinte gépiesen. A tolószék elment mellette, kigördült az utcára, ahol fekete autó várt rájuk. Sam Outrell és a másik ember megfogták az öreg két könyökét, és besegítették a kocsiba. A sofőr pokrócot csavart a lába köré. Sam Outrell becsukta az ajtót és tisztelgett; a sofőr a kormány mellé ült, és a kocsi – egy másik ember unatkozó tekintetéből követve, aki az utca túlsó oldalán újságokat árult – eltűnt az éjszakában.

– És most – kérdezte a sofőr, míg a Piccadilly felé tartanak – mi a fenét fogunk csinálni?

Az Angyal nevetett.

– Sajnálom, hogy kihalásztalak a koktélparti közepéből, Peter, öreg fiú, de Claud Eustace-nek ismét rohama volt. Láttad őket mind? Négyen voltak, legalább három négyzetméternyi lúdtalpú alak. Ha több nem.

Visszanézett a hátsó ablakon, vajon nem követik-e? Erről megbizonyosodva, ismét megfordult.

– Menj körbe a Parkban Peter, míg leszedem a hasonszőrömet.

Gondosan elrakta a dolgokat a kocsi egyik rejtett zsebébe, készen arra, hogy szükség esetén újra elővehesse. Az avítt fekete kalap a szürke kesztyűkkel együtt eltűnt, s a fekete kabátot levetve, összehajtogatva maga mellé fektette az ülésre. Néhány perc múlva lesimította sötét haját és cigarettára gyújtott.

– Mi okozott ezúttal rohamot Tealnek? – kérdezte Peter Quentin. – És miért nem szóltál a mókáról nekem már előbb?

– Csak most kezdődött – felelt az Angyal.

Elmondta a történetet kezdetétől végéig, gyorsan pergő mondatokban, semmi fontosat nem hagyott ki, kivéve azokat a részleteket, amelyeken még dolgozott az agya.

– Sherry, Spanyolország, spanyol forradalmárok, amerikai kötvények, titokzatos kalapácsos és tüzérségi Pongók, és egy lengyel hamisító, akit Oviedóban a falhoz állítottak – mondta végre. – És a spanyol polgárháború még javában dühöng, egyre véresebb mocskosabb, ha elfeledted volna. Épp elég összekevert dolgot láttam a magam idejében, de ez díjnyertes lehetne.

– És ki csinálja az egészet? – kérdezte Peter.

– Ezt szeretném én is kideríteni – válaszolta Simon nyugodtan. Az Oviedo feletti befolyás vagy fél tucatszor változott, de még azt sem tudom, ki volt uralmon, amikor Urivetzkyt elintézték. Azt se tudom, melyik oldalon volt Urivetzky, és hogy miért keveredett bele egyáltalán – bár úgy látszik, mintha fél Európa gazfickói részt vermének ebben a piknikben. De van már egy gyönyörű ötletem az egészről, és még többet fogok megtudni, mielőtt ma este lefeküdnék.

A kocsi lassított és Peter megszólalt:

– Még egyszer körbemenjek, míg gondolkozol?

Simon kifricskázta a cigarettavéget az ablakon.

– Már mindent végiggondoltam, mielőtt elhívtalak volna. Itt kimehetünk… a Cambridge Square-re hajtva.

– Tudom, hol van, de nem tőled – felelt Peter ironikusan. – Miért megyünk oda? Graham Bloomsburyben lakik, nem?

Ez igaz – mondta az Angyal éppoly nyugodtan –, de Quintana a Cambridge Squaren lakik.

Hosszú és mély csönd következett, míg Peter keresztülnyomult a Hyde Park Corner-i kereszteződés forgalmán.

– Mindig sejtettem, hogy hülye vagy – jegyezte meg, amikor kikerültek az áradatból a Grosvenor Place nyugodtabb vizeibe, – de most legalább tudom.

– Miért? – kérdezte az Angyal méltatlankodva. – Quintana Ingleston haverja, és így biztos érdekli őt a barátjával kapcsolatos újság. Vagy ha már hallott a kellemetlen esetről, talán szüksége van vigasztalóra. Ám ha megtudta, engem az érdekelne, hogy honnan! Minden esti újságot elolvastam, de egy sor sincs egyikben se a gyilkosságról.

– Miért ne hallott volna a rendőrségtől?

– Lehet. De valahogy mégse hiszem. Azt a fényképet akkor nyomtam oda Teal vizslaorra alá, amikor forrt a dühtől, hogy tudtam a néhainak a nevét, és így nem vette észre a legérdekesebb nyomot. Az valóban megeshet, hogy azóta tovább szimatolt, de még így is elég idejébe kerülhet, míg rájön, hogy mit jelent Luis Quintana. És nekünk mindenáron meg kell játszanunk ezt, mert ő az egyetlen nyomunk… Itt megállíthatod a kocsit, Peter – nem szeretnék a kapu előtt kiszállni.

– Miért vagy egyszerre olyan szerény? – kérdezte Peter ártatlanul, amikor behúzta a féket.

Az Angyal mosolygott, és kilépett a járdára.

– Ez csak természetes nálam. Azonkívül ez nem hivatalos látogatás lesz.

– Fogadok, hogy még azt se tudod, mivé fejlődik a látogatás – mondta Peter vádlón, és Simon szégyentelenül vigyorgott.

– Úgy van. És ezért annál érdekesebb. Várj itt rám öreg fiú, és később mindent elmesélek.

Csak a tiszta igazat mondta. Az Angyal mindig bolondos volt, – hülye, ahogy Peter kifejezte, de ez a hihetetlenül pimasz és váratlan bolondság a kétségbeesésbe kergette ellenfeleit, akik reménytelenül próbálták meg kitalálni és előre megmondani ösztönös és „hülye” cselekedeteit. Minthogy nem volt mire terveket alapoznia, az Angyal nem is vesztegette rá az idejét, mert közben valószínűleg feltételezett nehézségek garmadájába fog ütközni, és a valódiakra még csak nem is fog gondolni. Quintana címét újsághirdetésből tudta meg, és csak annyit, hogy ebben az utcában a 319-es szám. Fogalma sem volt róla, miféle ház lehet, pedig ezen múlt a hadjáratának sikere.

Végigsétált az út déli oldalán, elolvasta a számokat, és nyitva hagyta a lelkét, hogy az ihlet szabad bejárást találjon. A 319-es szám sarokház volt, az út délkeleti oldalán, egy utca keresztezésénél. György király korabeli széles, kétemeletes épület, kerítésfal vette körül, és valószínűleg kert övezte. Oszlopos tornác alatt kocsifelhajtó szaladt be a kapu alá. S ahogy az Angyal a sarkon meggyújtotta cigarettáját és gyakorlott szemmel futott végig minden részleten, taxi pöfögött be a kapualj alá és állt meg nagyokat köhögve. Simon kissé elmozdult, hogy belásson az oszlopok közé: csak egy pillanatig látta az utast, aki a kocsist kifizette, és azonnal befordult a közben megnyílt kapun.

Csak egy pillanatig látta, de ez elég volt ahhoz, hogy az Angyal nagyon is mély lélegzetet vegyen, akkorát, hogy az öngyújtó kialudt a kezében. Mert az ember, akinek arcát egy megdöbbentő másodpercig látta, Ladek Urivetzky volt, a huszadik század legravaszabb pénzhamisítója, akiről azt írták az újságok, hogy négy héttel korábban egy szakasz katona kivégezte Oviedóban.