30. fejezet

Az Új Köztársaság hadiflottája folytatta hadgyakorlatát. Ackbar hadihajói boszorkányos manőverekkel húztak el Wedge egysége mellett, bemutatva pilótatudásuk minden bravúrját. De mindvégig készen álltak, hogy a miniszterelnök segítségére siessenek, ha az asszony bajba kerülne.

Szerencsére napok óta minden csendes volt, és semmi jelét nem látták, hogy a huttok terveznének valamit. Leia üzenetet küldött, hogy a küldetése egy-két napon belül véget ér, így Wedge Antilles tábornoknak lehetősége maradt néhány nap pihenésre, valamint, hogy Qwi Xux társaságában ellátogasson a Csempészek Holdjára.

– Mindig érdekes tervekkel állsz elő, Wedge – mondta Qwi, a Nar Shaddaa háromdimenziós képét nézve.

Wedge felnevetett.

– Ez nem igazán az a romantikus hely, amelyet eddig mutattam.

Qwi vállat vont. A haja olyan volt, mintha kristályszálak alkották volna; gyöngyházfényű zuhatagként omlott a vállára.

– Nem, de biztosan érdekes lesz – mondta. Bőrének kékes árnyalata elf külsőt kölcsönzött neki, és idegen szépséget. Mindezek ellenére tökéletesen emberi volt.

Qwi Xux gyerekkorában agymosást kapott, hogy a Birodalom fegyvertervezője legyen. A Maw szerelőüzemekben részt vett a Halálcsillag elkészítésében, Bevel Lemelisk oldalán. Ők fejlesztették ki a Sun Crushert is. A sok megpróbáltatás ellenére Qwi megőrizte gyermeki tisztaságát, és mindig örült, ha új dolgokat fedezhetett fel. Wedge ezt csodálatosnak tartotta, és egyre jobban szerette az asszonyt, minél több időt töltött vele.

Port Authoritynál hagyták a parányi űrsiklót, és Wedge annyi pénzt vett magához, hogy nyugodtak legyenek, nem kerülnek bajba. Wedge nem viselt egyenruhát, csak egy overallt, melynek zsebeiben fegyvert, adó-vevő készüléket és egyéb hasznos holmikat helyezett el.

A Nar Shaddaa olyan volt, mint egy lázálom, amelyet düledező házak és üres raktárépületek alkottak. A zárt ajtókon mindenütt felirat jelezte különféle nyelveken: “Maradj kinn!” Gépek szálltak alacsonyan a felszín felett, beszennyezve a levegőt ócska motorjaik melléktermékével. Ipari centrumok pumpálták a szabadba és a csatornarendszerbe mérgező hulladékukat.

Az atmoszféra rendkívül szennyezett volt. A levegőt annyira elborította a szmog, hogy úgy tűnt, mintha egy pohár piszkos vízen nézne keresztül az ember. A horizonton eltűnő Nal Hutta zöldeskék gömbje azt a benyomást keltette, hogy egy gonosz, félszemű lény lesi a hold felszínét.

Wedge és Qwi a megkopott járdán haladt, amelynek felvillanó fényreklámjai különféle szolgáltatások helyét hirdették. A Csempészek Holdja leginkább egy világméretű automatizált üzletnek tűnt, ahol a hulladékot eldobták. Azután megtalálták, és újra hasznosították, vagy ott hagyták, ahol volt. Az idők végezetéig.

Utcai árusok szorongtak egymás mellett. Egy növényszerű élőlény kék színű húsokat árult, amelyek pálcikákra voltak tekerve. Mellette két rágcsáló darabokra vágott zöldséget kínált a járókelőknek.

Néhány kiszolgált ócska csillaghajó húzott el felettük, iszonyú dübörgéssel. Wedge a zajra felnézett. A két hajó eszeveszett tüzet okádott egymásra, és az üldöző hirtelen izzó, vakító gázfelhővé alakult. Wedge látta, hogy a teraszokon ülő emberek sietve menekülnek a házaikba a fémhulladékok zápora elől. A győztes hajó tovaszáguldott, bár sérült hajtóműve időnként kihagyott. Azután a hajtómű végleg leállt, és az űrhajó lezuhant a távolban.

Egy parkolóhelyen Qwi megállt, hogy megnézze az árusok kínálatát. Az árucikkek között olyan különleges holmikat is felfedezett, mint a rankorbőrből készült csizmák, vagy wampakarmokból álló nyakláncok.

– Honnan tudjuk, hogy ezek valódiak? – kérdezte Qwi az árust, aki hüllőszerű lény volt, elvékonyodó homlokkal és három szemmel.

– A szavam adom rá – felelte az árus.

– Nem, köszönjük – mondta Wedge, és odébb vonszolta Qwit a könyökénél fogva. Egy kicsi önkiszolgáló kávéházhoz értek, ahol Wedge színes italokat, valamint zselatinkockákat rendelt.

– Ez a hely más, mint a Coruscant kávézói – jegyezte meg Qwi, összegezve az érzéseit. – Sokkal több az élet benne, kevésbé kifényesített.

Wedge összevonta a szemöldökét.

– Ezt elmondhatnád még egyszer.

Qwi értetlenül nézett rá.

– Miért tenném?

– Ne törődj vele! – felelte mosolyogva Wedge.

Kerestek egy asztalt, amely elég távol esett a szürke bőrű fenevadak társaságától, akik – első pillantásra úgy tűnt, heves vitát folytatnak, aminek végkifejleteképpen hamarosan megölik egymást. De amikor Wedge jobban megfigyelte őket, rájött, hogy csupán baráti beszélgetést folytatnak.

A fejük fölött szakadozott volt az ernyő, ezért Wedge és Qwi átültek a túlsó oldalra, ahol az asztal is tisztábbnak tűnt. Evés közben a forgalmas utcát bámulták, az utca szemközti oldalán néhány jellegzetes raktárépület állt. Ezek egy részét őrizték, a többit csupán bezárták.

Qwi az italát szürcsölte egy szívószálon át, és elfintorodott, mert a buborékok az orrába szaladtak. Vett néhány mély lélegzetet.

– Ez nagyon jó, de azt hiszem, nem nekem találták ki.

– Egyszerre csak egy kortyot szívj fel! – javasolta Wedge. – És akkor élvezni fogod.

Qwi a desszertre nézett.

– Rengeteg helyet mutattál nekem, Wedge. Emlékszem, milyen volt a Maw szerelőüzem, legalábbis amióta visszavittél oda. Sokkal kisebb volt, mint ez a hely. Kevesebb embert láttunk ott. Csendes, nyugalmas és tiszta lett. Te adtad vissza az emlékezetem… Néha visszagondolok Kyp Durronra, aki egyszerűen kivette a rosszat az agyamból, és ezáltal helyet adott annak a számtalan csodának, amit te mutattál nekem.

– Tehát nem hiszed, hogy a múltad visszatér?

– Azok a részletek örökre elvesztek – felelte Qwi. – De ami megmaradt, azok élő emlékek.

Qwi a szemközti raktárakat nézte, és hirtelen elhallgatott. Wedge az asszony arcát figyelte. Szerette bámulni azt a szép arcot, a gyönyörű vonásokat.

Qwi teste megfeszült, majd felugrott a helyéről, felborítva a poharát.

– Mi történt? – kérdezte Wedge, miközben megragadta az asszony vékony csuklóját.

Qwi a raktárakra mutatott.

– Láttam őt! Felismertem!

– Kit? – kérdezte Wedge, aki semmi szokatlant nem vett észre.

Qwinek élesebb volt a szeme, ezt Wedge már korábban megfigyelte. De a raktárak közelében mozgó alakokon semmi szokatlant nem tapasztalt. Néhány ember, pár idegen lény.

– Én jól ismerem – mondta Qwi. – Bevel Lemelisk. Együtt dolgoztunk, közösen terveztük a Halálcsillagot. Itt van. De hogyan lehetséges ez?

Wedge érezte, hogy az asszony egész teste reszket.

– Ugyan, Qwi, az nem lehetett ő. Itt mindent homályosan látni a szmogtól. Bizonyára egy emlékképet láttál…

– De én biztos vagyok benne, hogy ő volt.

– Talán valóban jól láttad. De mit jelent ez? A Maw szerelőüzem már nem fenyeget senkit. A Birodalomnak vége. Lehet, hogy néhány csempésznek dolgozik.

Qwi visszaült, de még mindig nyugtalannak látszott.

– Nem akarok itt maradni – mondta.

Wedge odanyújtotta neki a saját italát.

– Megosztjuk az enyémet. Igyál belőle! Azután visszamegyünk a hajóhoz – majd mosolyogva hozzátette: – Hacsak nem akarod kipróbálni a hutt fürdők egyikét.

– Nem, kösz – rázta meg a fejét Qwi.

Bevel Lemelisk végigment kíséretével a Nar Shaddaa utcáin, míg végül elérték a raktárépületek szektorát. Lemelisk gyakran megállt, hogy letisztítsa cipőjéről a sarat, amibe minduntalan belelépett, ha véletlenül letért a járdáról.

A twi’lek kapitány előhúzta a sugárpisztolyát, és egy omladozó raktárra mutatott. A rozsdás ajtó zárva volt, és nagy ákombákom betűkkel a következő szöveget festették rá: “Tiltott terület. A belépőket megsemmisítjük!” De Lemelisk már tudta, hogy a Nar Shaddaa minden raktára tiltott terület, tehát a szöveg nem adott bővebb tájékoztatást.

Miközben arra vártak, hogy a twi’lek kinyissa a nehéz vasajtót, Lemelisk végignézett a forgalmas utcán. Úgy érezte, mintha figyelné valaki. Alaposan körbenézett, de nem látott semmi szokatlant. Amint a twi’lek kinyitotta az ajtót, Lemelisk előrefurakodott, hogy ő lépjen be elsőként a raktárba.

A twi’lek bekapcsolta a világítást. Az egyik fénypanel pislogni kezdett, majd kiégett. A maradék négy azonban megfelelő világítást biztosított a helyiségben.. Konténerek sorakoztak egymásra rakva a fal mentén. Valamennyin ismeretlen nyelven írt szöveg jelezte a tartalmát.

A humán másodpilóta a terem közepén lévő ládákhoz vezette Lemelisket. A porba taposott lábnyomokból arra lehetett következtetni, hogy az árut nemrég helyezték el a raktárban. A ládákra ragasztott címkéken a következő szöveg állt: “Szennyvízvizsgáló berendezés. Mintavételekkel.”

A gamorrai őrök kinyitották a ládákat, amelyek komputerrendszereket tartalmaztak. Lemelisk azonnal látta, hogy ezek ósdi, lassú, kis teljesítményű gépek.

Lemelisk nevetni kezdett. Ez volt hát a legjobb anyag, amelyhez Sulamar a híres birodalmi kapcsolatai révén hozzájutott. Ezek a berendezések már akkor is elavultnak számítottak, amikor a Maw szerelőüzem épült. De ha nem lesz más, amit a Sötétkard építésénél felhasználhat… Lemelisk mérlegelni kezdte a lehetőségeket. A feladat kihívást jelentett, és ő szerette a kihívásokat.

A komputerrendszerek alapos módosításra szorultak, de ez nem okozott nehézséget Lemelisknek. A Sötétkard csupán az ezredrészét képviseli a rendszereknek, amelyeket a Halálcsillag megkövetelt. Hiszen nem kell többmilliós hadsereget elhelyezni. A Sötétkardnak csak annyi lesz a feladata, hogy mozogni tudjon, és működtesse a szuperlézert. Ehhez pedig ezek a történelem előtti komputerek is megfelelnek. Feltéve, ha üzemképesek.

Miközben a komputereket vizsgálta, arra lett figyelmes, hogy a gamorrai őrök aggodalmasan morognak.

– Nos, Lemelisk mérnök, üzemképesek? – kérdezte Durga, az árnyékból előtűnő antigravitációs heverőjén fekve.

Lemelisket meglepte a hutt váratlan megjelenése, de nem jött zavarba.

– Lord Durga! Micsoda meglepetés. Nem számítottam rá, hogy személyesen eljön.

– Üzemelni fognak ezek a komputerek? – ismételte meg a kérdését Durga.

Lemelisk óvatosan fogalmazott.

– Meglátjuk. Nem tudom, Sulamar mit mondott önnek, de ezek elavult kacatok. Megpróbálok valamit kihozni belőlük.

– Helyes – bólintott Durga. – Már elnézést kértem az Új Köztársaság miniszterelnökétől, és közöltem vele, hogy szeretném, ha a diplomáciai találkozónk véget érne. Izgatottan várom, hogy visszatérjek a munkák helyszínére, és lássam, mennyit haladtak a szuperfegyver építésével.

– Azt hiszem, elégedett lesz, Lord Durga – mondta Lemelisk.

– Én is remélem – felelte Durga. – Együtt megyünk vissza az én hajómon az aszteroidaövezetbe. Minél előbb látni akarom a Sötétkardot.

Lemelisk egyetértően bólintott.

– Örülök, hogy elhagyhatom a Nar Shaddaat. – mondta közelebb hajolva Durgához. – Túl sok kellemetlen alak van itt.