Második fejezet

Kharl felnyögött, amint Liam egy fának támasztotta. Dőlt a vér az oldalából, de nemcsak a törzse sérült meg, hanem a combja is.

Liam hátrapillantott, de Purdun testőrei szerencsére nem követték.

— Ki?

Liam értetlenül nézett Kharlra.

— Micsoda?

— Ki élte még túl?

— Csak mi — csóválta meg a fejét Liam szomorúan.

Kharl leszegte a fejét, és zokogni kezdett.

— Tudtam. Tudtam, hogy rossz ötlet ez a rajtaütés.

— Valaki csapdát állított nekünk. Tudtak a tervünkről.

Kharl azonban nem figyelt Liam szavaira.

— Mégis mit gondoltunk? Hogyan győzhetnénk le Purdun nagyurat? Ez az egész lázadás, ez a szabadságharc mindnyájunkat a sírba visz. — A hangja elcsuklott. A lábából kiszállt az erő, és a földre siklott. — Átkozott Purdun... átkozott Ryder... átkozott Liam...

Liam lehajolt hozzá, és keményen megragadta a gallérját.

— Szedd össze magad! — mondta a fiúnak, és megrázta, hogy magához térjen. — Tudom, hogy félsz, de szedd össze magad! Ryder meghalt. Hallod? Meghalt! — elengedte. — Nem hagyom, hogy szidalmazd!

Kharl a tenyerébe temette az arcát, és tovább zokogott.

— Elegem van ebből. Azt akarom, hogy vége legyen.

Liam meg akarta nyugtatni a fiút, de folyton a bátyja képe villant fel előtte, amint maga alá temeti az a nagydarab testőr. Bűntudata támadt, amiért nem tudta megmenteni az életét. Szúró fájdalmat érzett a szívében, amely felszínre tört, és végiggyűrűzött a végtagjain. Fojtó szorítást érzett, és egy pillanatra vágyta a halált.

Felállt, és úgy nézet le Kharlra.

— Tudtad, hogy milyen veszélyt vállalunk — mondta neki.

A fiú sokkot kapott, és zokogott tovább.

— Ryder is tudta, és számolt a következményekkel, mégis vállalta a harcot.

Kharl meredten bámulta a talajt.

Liam egy ideig csak némán nézte a fiút, majd megszólalt.

— Te döntöd el, hogy mihez kezdesz ezután. De én folytatom a harcot Purdun ellen, amíg csak élek!

Ezzel megfordult, és elindult Barázdafalva felé, a bátyja házához.

— Nem hagyom, hogy hiábavaló legyen Ryder halála.

* * *

Liam bekopogott a vastag faajtón. Fogalma sem volt, hogy mit mondjon. Még magához sem tért igazán. Alig pár perce hagyta hátra a bátyja holttestét.

Samira megkönnyebbült mosollyal az arcán nyitott ajtót.

— Liam! — A nyakába ugrott, és melegen megölelte. — Hála az isteneknek, hogy épségben visszatértél!

Liam gyomra borsóvá zsugorodott. Ennél nehezebb próbatétel előtt még sosem állt.

Megpróbálta felemelni a karját, hogy viszonozza az ölelést, de az izmai nem engedelmeskedtek. Semmi nem úgy történt, ahogyan akarta. Csak állt ott, mint egy kiszáradt fa, halott bátyja feleségének ölelésében.

Samira megérezte, hogy valami nincs rendjén, mert elhúzódott tőle.

— Hol van Ryder? — kérdezte.

Könnyek szöktek Liam szemébe.

— Liam! — Samira hangjába hisztérikus félelem keveredett. — Hol van Ryder?

— Elment — zokogta Liam. — Feláldozta magát, hogy engem megmentsen.

— Nem! Nem! Nem! Nem! Az nem lehet! — Samira belekapaszkodott Liamba, és rázni kezdte. — Mondd meg, hogy hol van! Mondd, hogy visszajön!

Liam leszegte a fejét. Nem tudott Samira szemébe nézni. A földre hulló könnycseppeket bámulta.

— Sajnálom — mondta esetlenül, majd összeszedte a bátorságát, és Samira szemébe nézett. Bár erős asszony volt, látszott rajta, hogy nem bírja elviselni ezt a veszteséget. — Ryder meghalt.

Minden erő kiszállt Samira testéből. Az arca eltorzult fájdalmában, a térde megroggyant. Liam vállára rogyott, és keserves sírásba kezdett. Liam úgy érezte magát, mint akinek átmosták az agyát. Korábbi énje megszűnt létezni, és a gonosz játékszerévé változott. Az ő hibája miatt ölték meg a bátyját. Őmiatta maradt magára Samira.

Várta, hogy átsöpörjön a lelkén a bűntudat hulláma.

Hiába várta. Tudta, hogy sosem bocsáthat meg önmagának.

Gyengéden betessékelte Samirát a házba, és bezárta az ajtót.

— Mi történt? — kérdezte egy női hang.

— Anyám? Mit keresel itt? — kérdezte döbbenten Liam.

Az ősz hajú nő felállt az étkezőasztaltól, ahol addig üldögélt.

— Azért jöttem, hogy Ryder születésnapjáról beszéljek Samirával — Átvágott a szobán, és Samira vállára tette a kezét. — Mi történt? És hol van Ryder?

Liam az ágyhoz vezette Samirát, aki még mindig zokogott.

— Válaszolj nekem, fiam! Hol van Ryder?

Liam lefejtette magáról Samira kezét, és az anyjára nézett. Egy gyerekkori kép villant fel előtte, amikor az anyja még fiatal volt. Gyönyörű, mogyoróbarna haja volt és selymes, napbarnított bőre. A haja időközben megőszült, a bőre megereszkedett, és ráncossá vált.

— Liam! — Az idős asszony megrázta a fiát. — Mi történt veled, fiam?

Liam az anyja szemébe nézett. Ugyanaz a mérhetetlen szomorúság öntötte el a lelkét, mint akkor, amikor Samira ajtót nyitott.

— Ryder elment.

— Tudom, de mikor jön vissza?

Liam megérintette az anyja vállát.

— Nem jön vissza. Meghalt.

— Mi? Meghalt? — Az anyja értetlenül nézett rá. — Miről beszélsz? Nem lehet halott. Hol van? — kérdezte ismét, és megszorította a fia karját, hogy végre értelmes válaszra bírja. — Ne tréfálkozz tovább! Mondd meg, hogy hol van!

Liam nagy levegőt vett.

— Ryder és én rajtaütöttünk egy hintón... a Zerith erődből jött. — A hangja megremegett. Nem akarta felidézni a történteket. Tudta, hogyan reagál majd az anyja. — Purdun nagyúr hintója volt. Egy levelet kerestünk, amelyet Laxaella Bronshieldnek, Tanistan bárónőjének írt. Több mint egy tucat testőr támadt ránk.

— De miért? — kérdezte az anyja, és a tenyerébe temette az arcát.

— Ryder és én... a helyi ellenállókhoz tartozunk.

— A Karmazsin Karomhoz? Szóval ti vagytok a Purdun nagyurat fosztogató útonállók? De miért, Liam?

— Mert nem tehetünk mást! Purdun nagyúr gonosz ember. Elveszi a termést, adót szed, elveszi az állatainkat, és kegyetlen törvényeket hoz. — Liam többször vitatkozott már az anyjával erről, de korábban mindig engedett neki. — De leginkább azért, mert szövetkezni akar a többi báróval, hogy lerombolja azt, amit felépítettünk.

Nagy levegőt vett, és felemelte a kezét, hogy védje anyja várható pofonját.

— A Karmazsin Karom kis szervezet. Parasztokból és kézművesekből áll. Nem indíthatunk nagyszabású háborút, de elég sok kárt okoztunk már Purdun nagyúrnak. A testőrei megfogyatkoztak, és nem tud újakat toborozni.

Ahlarkham lakói hisznek a harcunkban, és nem segítenek a bárónak. De ha sikerülne szövetkeznie Tanistannal, akkor az eddigi munkánk kárba veszne. Akkor minden áldozat feleslegessé válna.

— És mi van Ryder áldozathozatalával? Tudott erről az egészről?

— Ő volt a vezetőnk, anyám. Ő tervelte ki a rajtaütéseket, és én segítettem neki.

Liam anyja hirtelen haragra gerjedt.

— Mit ártott neked Purdun nagyúr? — kérdezte, és megütötte a fiát, de csak a mellkasát találta el. — Te, és a te ostoba elképzeléseid a jóról és a rosszról! Hányszor mondta az apád, hogy ne avatkozz a báró dolgaiba? Most jól nézd meg, hogy mit tettél! A bátyád meghalt. Sosem kapjuk vissza — kitört belőle a zokogás. — Ez a te hibád, Liam. Az egész a te hibád.

— Nem az övé, Angeline.

Liam megfordult. Samira kisírt szemmel ült az ágy szélén, de az élet visszaköltözött az arcába.

— Ryder tudta, hogy mit tesz — felállt, és Liam vállára tette a kezét, támogatása jeleként. — Tudta, hogy milyen veszélyekkel jár, ahogy Liam is tudja.

— Hogy mondhatod ezt, Samira? — kérdezte döbbenten az idős asszony. — A férjed halott.

— Tudom, Angeline.

— Nem gyászolod?

Samira letörölte a könnyeit. Fájdalma hirtelen haraggá változott.

— Hogy kérdezhetsz ilyet? Persze, hogy gyászolom. Ahogy Liam is.

Liam megkönnyebbült. Szóval Samira megbocsátja neki azt, amit ő sosem fog önmagának. Hogy képes erre?

Samira valóban egy angyal. Annak kell lennie. Csakis egy angyal lelkében lakozhat ennyi szeretet. Senki más nem tudna megbocsátani a fivérnek, akiért a másik az életét áldozta.

Angeline hosszan nézett Samirára. A szavait ízlelgette. Fiatalabb, és most már egyetlen fiára nézett.

— És mi történt a többiekkel? Samira talán megbocsát a vétkedért, de ezzel a rajtaütéssel mindenkit veszélybe sodortatok.

— Miért? — kérdezte ártatlanul Liam.

— Gondolod, hogy azok a testőrök vakok voltak? Gondolod, hogy Purdun ostoba? Ha megtudja, hogy az egyikőtök elmenekült, testőröket küld utánad. — Egészen közel lépett a fiához. Már-már összeért az orruk. — Idejönnek, és megkeresnek. Ha megtalálnak, mind veszélybe kerülünk.

Fájdalom hasított Liam fejébe, és megnyomkodta a halántékát. Erre nem is gondolt.

— Mit akarsz, mit tegyek? Menjek el az erődbe, és adjam fel magam?

Angeline válaszra nyitotta a száját, de Samira megelőzte.

— Nem! — mondta határozott hangon. Angeline szemébe nézett. Az idős asszony nézett félre elsőként. — Elég egy halál mára.

Kellemetlen, feszült csend ereszkedett a házra. Csak a tűz ropogása hallatszott.

Liam az anyját nézte. Nem tudta, hogy mitévő legyen.

Az idős asszony rosszalló pillantást vetett rá. Dühe lelohadt, és engedékeny melegség költözött a szemébe. Megölelte a fiát.

— Sajnálom, Liam. Igazad van. Sajnálom.