MÁSODIK FEJEZET

Dél a Vulcanon. Hőség lengte körül Spockot, ahogy egy hegygerinc szélén materializálódott. Beleszagolt a vékony atmoszférába. Szárazsága csodálatos volt a transzporter hideg ködéhez képest. Feje fölött égett az égbolt, ahogy a 40 Eridani elérte a tetőpontját. A fehér homok visszaverte a fényt és a hőt, a kövek és növények hullámoztak.

Spock megkerülte az alacsony épületet, és a déli vendégbejáró felé haladt. Nem kívánta előre jelezni jövetelét, bár már évek óta nem látta a szüleit. Kissé bűnösnek érezte magát, amint elképzelte, mit szólnak majd a szülei, ha megtudják, hogy itt járt – aztán elnyomta magában az érzést. Amanda biztos szeretné tudni jövetele okát, miért jött oly hirtelen, meddig marad. Sarek pedig azt akarná, hogy járja be a birtokait. Ellepnék a családi kötelezettségek, meg aztán jönnének a kérdések...

Mikor beért a házba, bejelentkezett T’Paunál, aztán csak várt türelmetlenül, nyugodtságot erőltetve magára, testét mozdulatlanságra kényszerítve. Végül aztán a mellette levő kis képernyőn megjelent a keresztneve, az, amit csak a család használt névnapokon és vallási ünnepeken. Akarattal használta ezt a nevet, tudva, hogy T’Pau felismeri látogatásának jelentőségét, és fogadja őt, bizalmasan. Végigment a szűk, sötét folyosón, ami T’Pau nappalijához vezet, majd csendesen belépett. Egyedül volt azzal a személlyel, aki arról volt híres, hogy visszautasított egy helyet a Föderációs Tanácsban.

T’Pau egy alacsony díványon ült, lábán takaróval. Még mindig fekete volt a haja, bár néhány fehér szál is díszelgett benne. Arca azonban sokkal ráncosabb és megviseltebb volt, mint ahogy Spock emlékezett.

T’Pau formálisan köszöntötte, feltartva kezét V alakban. Az öreg ujjak kissé reszkettek. Idős – gondolta Spock, viszonozva a köszöntést.

– Hosszú és eredményes életet, T’Pau!

– Minek okán jöttél oly hirtelen, figyelmeztetés nélkül, Spock? Szüleiddel szemben nem igazán illendő cselekedet. – Selypítve beszélt, szinte suttogva. Nem kínálta hellyel – ez rossz jel.

– Elnézésedet kérem, T’Pau. Személyes ügyben kereslek, csak neked mondhatom el. Segítségedet és hallgatásodat kérem. – Erőteljes hangon beszélt. Éles, átható szem fürkészte, aztán hirtelen bólintott a nő, és hellyel kínálta. Spock keresztbe tette a lábát, ahogy leült a kis zsámolyra.

– Hallgatok szavaidról. Beszélj!

– Néhány évvel ezelőtt Kirk kapitánnyal és McCoyjal – akiket már ismersz – egy küldetésre mentünk, hogy figyelmeztessük a Sarpeidon bolygó lakóit, napjuk nóvává válik. Felfedeztük, hogy az emberek a múltba menekültek. Egy véletlen folytán McCoy és én a planéta jégkorszakába kerültünk. Majdnem megfagytunk, mikor egy fiatal nő megjelent, és egy barlangba vezetett minket. Zarabeth volt a neve, és egy ellensége száműzte abba a korba. Fogoly volt ott, nem mehetett vissza, mert átformálták a sejtszerkezetét. Engem... befolyásolt az időváltás. Visszafejlődtem olyanná, amilyenek őseink voltak 5000 évvel ezelőtt. Barbár voltam – húst ettem, és gyereket nemzettem Zarabethnek. Nem tudtam róla, egészen mostanáig.

Spock látta az utálatot a szemében, mikor bevallotta a húsevést, aztán közönyössé vált az arca. Sokáig nem szólalt meg.

– A te viselkedésed bizony nem öregbíti a családod hírnevét. Ám logikátlan a múltnak bűnein tépelődni. Mi oka volt idejövetelednek?

– Nem hagyhatom, hogy a gyerek egy hozzánk nem illő planétán haljon meg. Haza kell hoznom, a családba. Zarabethet is megpróbálom visszahozni. Tartozom neki a lehetőséggel, hogy éljen. Azt kérem, hogy lépj kapcsolatba a Föderációs Tanáccsal, és intézd el, hogy használhassam az Örökkévalóság Őrzőjét, egy időkaput, ami vissza tud vinni a Sarpeidon múltjába. Meg kell próbálnom.

T’Pau csukott szemmel elgondolkozott rajta.

– Meg kell neked ezt próbálnod. Eme gyermek lesz utódod, ha meghalsz egyéb utód nélkül. S nem is csatlakoztál a koon-ut-kal-if-fee-be mással. Meg kell védelmeznünk az utódlásnak vonalát.

Spock észrevette, hogy idáig visszatartotta a lélegzetét, s most kiengedte. A legrosszabbon túl volt.

– Elkészitettem egy jelentést, benne minden információval, amire szükséged lesz, ha a Tanáccsal beszélsz. Tartalmazza a specifikus tulajdonságokat és kódjeleket, amik az időkaput jelölik. Megjelöli a keresőcsoport embereinek számát és a múltból hozandó személyek számát is. Ha megtagadják kérésedet, küldj egy szubtér-üzenetet Kirk kapitánynak az Enterprise-ra.

A nő elvette a dokumentumot, és ránézett.

– Azonnal kapcsolatba lépek a Tanáccsal. Légy elővigyázatos! Mit szándékozol cselekedni, ha megtalálod őket?

Spock hirtelen nem tudott válaszolni. Még nem gondolkodott igazán el a dolgon, csak a puszta tény izgatta, hogy a gyerek létezik, s mi a kötelessége.

– Kihozom őket a jelenbe, és... – tétovázott.

T’Pau élesen pillantott rá.

– Úgy vélem, nem gondoltál bele alaposabban. Emlékezz, Spock! Eme gyermek egyszemély. Mindegyik létezőnek saját becsülete és élete van. Ne tagadd meg fiadtól a becsületét! A te származékod ő – de nem te magad. Emlékezz a szimbólumunkra! – Megérintette az IDIC-medált, ami összeszáradt mellén lógott. – Becsüld meg a különbözőségeket, csakúgy, mint a hasonlatosságokat! – Spock csak nagyjából értette a szavait. Merengően bólintott, s már azon gondolkodott, hogyan jut az űrkikötőbe anélkül, hogy felismerjék. T’Pau jelére felállt, és tisztelgett.

– Köszönöm neked, T’Pau. Elmehetek?

T’Pau bólintott, és hirtelen nagyon öregnek tűnt.

– Elmehetsz, Spock. Sandar elvisz téged az űrkikötőhöz. Nem közlöm szüleiddel eme látogatást, de emlékezz rá; ha sikerrel jársz, el kell fogadnod, mit tettél, a te érdekedben és a gyermeked érdekében is, Hosszú és eredményes életet, Spock! – viszonozta a tisztelgést, és intett Sadarnak, segédjének, aki mintegy varázsütésre jelent meg.

Spock könnyedén meghajolt.

– Békét és hosszú életet, T’Pau!

Csendesen elhagyta a termet.