STAR WARS

Steve Perry

A Birodalom árnyai

PROLÓGUS

Olyan, mint egy sétáló hulla, gondolta Xizor. Mint egy évszázadok óta szikkadó múmia. Pedig nemcsak hogy él, de egyenesen a leghatalmasabb személy az egész galaxisban. És nem is olyan öreg. Inkább mintha belülről emésztené valami.

Xizor — alig négy méterre állt a Császártól — csendben figyelte, hogy a férfi, aki valaha Palpatine szenátor volt, elhelyezkedik a holokamera látómezejében. Szinte érezte az elnyűtt test rothadó szagát, de tudta, csak a képzelete játszik vele — vagy ami még valószínűbb, a visszaforgatott levegő, amit többtucatnyi légszűrőn keresztül engednek csak át, hogy még véletlenül se kerülhessen be mérgező anyag a Császárhoz. Talán még az életet is kiszűrik belőle, ezért a halálszag.

A Császár úgy helyezkedett el, hogy a holovonal másik végén lévő személy közelképet kapjon róla. A zeyd kámzsa árnyékába burkolt arc eltakarta Xizort a holokamera elől, ő ugyanakkor akadálytalanul láthatta a holopadot.

A levegő megremegett a Császár előtt, kavarogni látszott, majd egy térdelő figura háromdimenziós képévé állt össze. A humanoid tetőtől talpig feketébe volt öltözve, arcát sisak és légzőmaszk takarta.

Darth Vader, állapította meg Xizor. Nem sokkal elevenebb, mint a Császár.

— Mi az óhajod, parancsolóm? — kérdezte Vader.

Ha Xizor a holovonalon át halálra sebezhette volna Vadert, habozás nélkül megteszi. Milyen csodálatos lett volna... De nem volt lehetséges, és Vader túl erős volt ahhoz, hogy személyesen álljon ki ellene.

— Zavart éreztem az Erőben — felelte a Császár.

— Én is érzékeltem — bólintott Vader.

— Új ellenségünk van. Luke Skywalker.

Skywalker? Így hívták Vadert is valamikor régen. Ki lehetett ez a személy, aki ugyanezt a nevet viselte, és elég erős ahhoz, hogy beszélgetés témája lehessen a Császár és gyűlöletes teremtménye közt? És ami még fontosabb volt: miért nem tájékoztatták a kémei a létezéséről? Xizort jeges düh fogta el, de az indulatnak a leghalványabb jelét sem lehetett látni arcán. A fallinok nem hagyták, hogy érzéseik felszínre törjenek — ellentétben az alsóbbrendű fajokkal. Nem, a fallinok nem ugrabugráló, szőrös emlősök leszármazottjai voltak, hanem hűvösen számító, megfontolt hüllők távoli ivadékai. És ez így volt jól. Így sokkal jobb volt. És sokkal biztonságosabb.

— Igen, parancsolóm.

— Elpusztíthat minket — folytatta a Császár.

Xizor döbbenten hallgatta. Ez igazán meglepte. Valaki, akit a Császár veszélyesnek tart magára nézve? Valaki, akitől maga a Császár is tart?

— Csak egy suhanc — mondta Vader. — És Obi-Wan már nem segíthet neki.

Obi-Wan. Ez a név ismerős volt Xizornak. Az utolsó Jedi-lovag volt, egy tábornok. De már évtizedekkel ezelőtt meghalt — vagy mégsem?

Úgy tűnt, félretájékoztatták. Obi-Wan tehát él. A kémei ezt nagyon fogják sajnálni...

Miközben feszülten a gigantikus piramis mélyének legjobban őrzött szobájában folyó beszélgetést hallgatta, nem mulasztotta el megjegyezni magának: valakinek fizetnie kell, amiért nem tudott minderről. Mert a tudás hatalom, az információ hiánya viszont gyengeség. Az a kém pedig, aki nem képes még hatalmasabbá tenni urát, mit sem ér.

— Túlságosan áthatja az Erő — figyelmeztette Vadert a Császár. — Skywalker fiának nem szabad Jedi-lovaggá válnia.

Skywalker fia?

Vader fia! Lenyűgöző!

— Ha át tudnánk téríteni, felbecsülhetetlen szövetséges lenne — jegyezte meg Vader.

Volt valami Vader hangjában, amit Xizor nem tudott azonosítani. Vágyódás? Aggodalom?

Remény?

— Igen... igen. Hasznunkra válhatna — értett egyet Vaderrel a Császár. — Meg lehet csinálni?

Pillanatnyi szünet következett, aztán Vader kijelentette:

— Csatlakozik hozzánk vagy meghal, parancsolóm.

Xizor érezte a mosolyt, bár ugyanúgy nem hagyta látszani, ahogy a dühét sem. Aha. Vader élve akarja a fiút. Ezt olvasta ki a hangjából. Igen, azt mondta, hogy Skywalker vagy csatlakozik hozzájuk, vagy meghal, de ez utóbbit csak azért tette hozzá, hogy megnyugtassa a Császárt. Vader nem akarja megölni Skywalkert, a saját fiát; ez nyilvánvaló volt. Xizor soha nem vált volna Árnyherceggé, a Fekete Napnak, a galaxis legnagyobb bűnszövetkezetének a vezérévé, ha nem tud tökéletesen olvasni a sorok között. Nem igazán értette, miben áll az Erő, amely a Császárt életben tartotta és Vaderrel együtt olyan hatalmassá tette, de tudta, hogy Obi-Wan is uralta, és most a jelek szerint ez az új játékos is igájába fogta. És Vader élve akarja Skywalkert.

Érdekes volt. Roppant érdekes.

A Császár véget vetett a távbeszélgetésnek, és Xizor felé fordult.

— Nos, hol is tartottunk, Xizor herceg?

Az Árnyherceg elmosolyodott. Nem, most nem fogja szóba hozni a hallottakat, döntötte el. Luke Skywalker nevét azonban nem fogja elfelejteni.

1.

Csubakka dühöngött. Egy rohamosztagos megragadta a karját, de a vuki egyetlen mozdulattal ellökte magától, és a birodalmi csörömpölő páncélzattal az aknába zuhant. Két másik rohamosztagos lépett a helyére; Csubakka őket is félrehajította, mint hisztis gyermek a rongybabáit...

Még egy ilyen, és Vader katonái szitává lövik Csubit. Hiába olyan nagy és erős, ekkora túlerővel szemben nem győzhet. Le fogják mészárolni...

Han rákiáltott a barátjára, és nyugalomra intette.

Leia dermedten figyelt. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhet.

— Most ne, Csubi! — kiáltotta Han. — A hercegnő! Vigyáznod kell rá! Hallod?

Egy nyirkos kamrában voltak, Felhőváros mélyében, a Bespinen, ahol Han állítólagos barátja, Lando Calrissian Vader kezére játszotta őket. A helyszín aranyló vajsárga fényben fürdött, még szürreálisabbá téve a jelenetet. Csubakka Hanra kacsintott; hátán, egy zsákba gyömöszölve a félig összeszerelt Thripio zörgött. Mögötte, az egyik sarokban az áruló Calrissian szűkölt, mint egy vadállat. Újabb őrök, technikusok és fejvadászok gyűltek a helyiségbe. Vader jelenléte és a folyékony karbonit bűze mindannyiukat körülfolyta; hullaház és temető szaga elegyedett.

Bejött még néhány őr, hogy megbilincselje Csubit. A vuki engedelmesen lehajtotta a fejét. Nem tetszett neki, hogy Han ezt kérte, de eleget tett a kérésnek. Hagyta, hogy az őrök megbilincseljék...

Han és Leia egymásra nézett. Ez nem történhet meg, gondolta Leia. Most nem.

Az érzések hatalmukba kerítették őket; egyikük sem tudott ellenállni nekik. Egymáshoz tapadtak, mint két mágnes. Ölelték és csókolták egymást, reményektől és kétségbeeséstől gyötörve.

Két rohamosztagos elrángatta Hant, és rátuszkolta a fagyasztókamra liftpadlójára.

— Szeretlek! — tört fel Leiából, izzóan és megállíthatatlanul, miként a láva a tűzhányó mélyéről.

Han, a bátor, erős Han pedig bólintott.

— Tudom.

A felhővárosi technikusok — feleakkorák sem voltak, mint Han — odaléptek, eloldozták a kezét, majd óvatosan hátrahúzódtak.

Han a technikusokra nézett, aztán ismét Leiára emelte a tekintetét. A liftpadló süllyedni kezdett vele. Han nem vette le róla a szemét; csak nézte és nézte... míg a sistergő gőz el nem takarta őket egymás elől.

Csubi felordított. Leia nem értette a beszédét, de érezte hangjában a fájdalmat, a dühöt, a tehetetlenséget.

Han!

Átható, keserű gáz tört fel; jegesen gomolygó, testet és lelket borzongató köd. Leia végignézett azokon, akiket még látni lehetett. Vader kifürkészhetetlen tekintettel szemlélte az eseményeket; Thripio ingerülten motyogott:

— Mi az? Mi folyik itt? Fordulj meg, Csubakka! Nem látok semmit!

Han!

Ó, Han!

Leia ülő helyzetbe pattant. A szíve hevesen kalapált. Az ágynemű nedvesre izzadt és gyűrött volt körülötte, hálóruhája a testére tapadt. Sóhajtva lecsúsztatta a lábát az ágy széléről, és a falba épített órára meredt. Hajnali fél hármat mutatott. A szoba levegője állott, elhasznált volt. Leia fontolóra vette, nem lenne-e érdemes kinyitni egy szellőzőnyílást, hogy a tatuini éjszaka csípősen hideg levegője beáramolhasson, de végül úgy döntött, pillanatnyilag túl nagy erőfeszítés lenne számára.

Egy rossz álom, vigasztalta magát. Csak ennyi.

De nem. Nem tehetett úgy, mintha csupán egy egyszerű rémálom lett volna. Emlék volt. Megtörtént. A férfit, akit szeret, karbonitba ágyazták, és elszállították, mint egy zöldséges ládát. Elveszett, elnyelte a galaxis mérhetetlen mélye. Az érzelmek pedig túlságosan is valósnak hatottak.

Könnycseppek tolultak a szeme sarkába, de visszatartotta őket. Ő Leia Organa Solo, az alderaani királyi család hercegnője, a Birodalmi Szenátus képviselője, a Köztársaság visszaállításáért küzdő Szövetség harcosa. Alderaan megszűnt létezni, Vader és a Halálcsillag elpusztította, a Birodalmi Szenátust feloszlatták, és a Szövetség tízezerszeres túlerővel áll szemben, de ettől ő még megmaradt annak, aki. Nem sírhat.

Nem fog sírni.

Elégtételt fog venni.

Három órával múlt éjfél, a fél bolygó aludt.

Luke Skywalker az oszlop mellett állt, hatvan méterrel a Tatuin homokja felett, és a feszes drótkötelet nézte. Mezítláb volt, egyszerű fekete nadrágban és ingben, derekán fekete bőrövvel. Még nem volt fénykardja, de már készült az új — a Ben Kenobi könyvében talált tervrajzok alapján. A fénykardkészítés hagyományos Jedi-erőpróba volt, s emellett a figyelmét is lekötötte, míg arra kellett várnia, hogy az új keze és a karja összeszokjanak.

Az utóbbi időben túl sokat gondolkodott...

A ponyva alatt félhomály uralkodott; alig lehetett látni az acélsodronyt. A műsor véget ért, a bohócok, az akrobaták és az állatok már régen nyugovóra tértek. Csak ő volt itt és a drótkötél. Meg a csend, amit a nyári szellőben hullámzó szintetikus ponyva nyikorgása tett teljessé. A forró sivatag hamar leadta a nappal begyűjtött hőt, a sátoron kívül már egészen hűvös volt. Bent azonban nem mozdult a levegő, fent pedig, a kupolában, egyenesen áporodott volt.

A bejáratnál egy őr álldogált. Nem tudott Luke jelenlétéről, mert azt a mentális parancsot kapta, hogy ne észlelje a Jedi személyét. Ez egy új képesség volt, Luke még csak most kezdte megízlelni a használatát.

Luke vett egy mély lélegzetet, majd lassan kiengedte a levegőt. Nem volt háló kifeszítve a kötél alá, márpedig ilyen magasságból lezuhanni...

Nem kellene megtennie. Senki nem kényszeríti.

Senki, önmagát leszámítva.

Lecsillapította a légzését és a szívverését, s amennyire tudta, lecsendesítette az elméjét is. Bentől, majd később Yoda mestertől tanulta meg az ehhez szükséges ősi módszereket. Yoda alapos és kérlelhetetlen tanító volt, de Luke, legnagyobb sajnálatára, nem fejezhette be a kiképzést. Nem rajta múlt. Han és Leia halálos veszélyben voltak, a segítségükre kellett sietnie. Mindketten életben maradtak, mert akkor mellettük döntött, de...

…de mégsem lett jó vége a dolognak. Egyáltalán nem.

Aztán szembe kellett néznie Vaderrel...

Az arca eltorzult, az állkapcsa remegni kezdett, és a gyűlölet olyan elemi erővel öntötte el, hogy alig bírta leküzdeni. A csuklója fájdalmasan lüktetni kezdett azon a helyen, ahol Vader fénykardja átvágta. Az új keze éppolyan jó volt, mint a régi, talán még jobb, de ha eszébe jutott Vader, mindig sajogni kezdett. Fantomfájdalom, mondták rá az orvosok. Nem igazi.

Az apád vagyok..

Nem! Ez nem lehetett igaz. Az ő apja Anakin Skywalker volt, egy Jedi.

Ha most itt lenne Ben. Vagy Yoda. Ők megerősíthetnék. Elmondhatnák neki az igazságot. Vader csak manipulálni akarta, ki akarta billenteni a lelki egyensúlyát, ez minden.

De... mi van, ha mégis igaz?

Nem. Most nem szabad ezen tépelődnie. Csak akkor lehet a többiek hasznára, ha tovább csiszolja Jedi-képességeit. Bíznia kell az Erőben, és tovább kell folytatnia. Bárki vagy bármi is legyen Vader. Háború van, sok a tennivaló, és bár jó pilóta, ennél sokkal többet is felajánlhat a Szövetség számára.

Nem volt könnyű, és úgy tűnt, még jó ideig nem is lesz az. Azt kívánta, bárcsak biztos lenne önmagában, de sajnos nem volt az. Iszonyatos teher nehezedett rá, akkora, hogy minden eddigi gondja eltörpült mellette. Néhány évvel ezelőtt még egyszerű farmerkölyök volt, aki egész nap Owen bácsi mellett téblábolt, és alig mozdult ki otthonról. Most meg ott volt Han, a Birodalom, a Szövetség, Vader...

Nem. Nem most. Ez a múlt és a jövő, a most pedig ez a drót.. Összpontosíts, vagy le fogsz zuhanni róla.

Az Erőhöz folyamodott, és érezte, hogy az áramlani kezd feléje. Fényes volt, meleg és életet adó. Luke hagyta, hogy körülölelje a testet, mint egy élő, vibráló páncél.

Az Erő vele volt. Ismét. Igen...

De valami mást is érzékelt. Valahonnan, egy távoli és mégis oly közelinek ható helyről... Egy nyers, hideg erőt, az ellenkezőjét annak, amit a mesterei mutattak meg neki. A fény ellentétét. Azt, ami Vadert is körülölelte.

A sötét oldalt.

Nem! Eltaszította magától. Nem volt hajlandó foglalkozni vele. Vett egy mély lélegzetet, és beengedte az Erőt, érezte, hogy az eggyé válik lényével. Vagy ő azzal. Mindegy.

Lassan rálépett a kötélre.

A keskeny drótkötél hirtelen kiszélesedett, tágassá és biztonságossá vált, mint egy sétány. Az Erő természetes volt azok számára, akik használni tudták, az azonban, amit művelt, mégis csodának hatott minden egyes alkalommal. Mintha varázslat történt volna. Egy alkalommal Yoda a gondolatai erejével emelte ki Luke X-szárnyúját a mocsárból. Az Erővel egészen elképesztő dolgokat lehetett művelni.

Ahogy felemelte a lábát, hogy egy újabb lépést tegyen, más is eszébe jutott a dagobai időkből.

A puha, nedves talaj alatt, a barlangban...

Darth Vader jött feléje.

Vader! Itt! Hogy lehetséges?

Luke előhúzta a fénykardját, maga elé emelte, és bekapcsolta. Az izzó fehér sugár zizegve hozzáért Vader vöröséhez, aztán a lord hirtelen oldalra kapta a kardját, és lecsapott balról Luke-ra.

Luke egy könyökmozdulattal kifordította a kardját, hegyével lefelé, és kivédte a vágást; az ütés ereje csaknem kitépte a kardot a kezéből.

Érezte a talaj dohos szagát, hallotta a fénykardok zümmögését, kristálytisztán látta Vadert. Az érzékei életre keltek. Élesebbek voltak, mint valaha, élesek, mint egy vadonatúj vibropenge...

Vader megint lecsapott, most Luke fejére. Luke egy rémült mozdulattal kivédte — éppen hogy. Az ütés olyan erős volt, hogy alig tudta megállítani a vörös csóvát!

Vader túl erős volt neki, és ezzel mindketten tisztában voltak. Ha a gyűlölet nem adott volna neki erőt, akkor Vader pillanatok alatt lekaszabolja. De Luke nem tudta elfelejteni Bent, azt, ahogyan Vader levágta...

Vak gyűlölet töltötte meg lényét. Visszakézből odavágott Vadernek, beleadva minden erejét, minden kétségbeesését a mozdulatba, és...

Leszelte Vader fejét.

Az idő mintha megfeneklett volna a sors medrében. Luke tátott szájjal bámulta, ahogy Vader teste lassan, végtelenül lassan összerogyik, és a lemetszett fej leesik róla, végiggurul a talajon.

Gurul, aztán megáll. Vér pedig sehol...

Vakító villanás következett, bíbor füsttől kísérve, és Vader maszkja széttöredezett, majd elenyészett, felfedve...

Felfedve Luke Skywalker arcát.

Nem!

Az emlék sokkal gyorsabban villant át rajta, mint ahogy az események lejátszódtak. A valóságban ezalatt egyetlen lépést tett csupán. Elképesztő volt, mi mindenre képes az elme. Még így is majdnem lezuhant a drótról, ahogy elvesztette kapcsolatát az Erővel.

Ebből elég!, parancsolta magának.

Nyugalmat erőltetett magára, és újra az Erőhöz folyamodott.

Megvolt. Magába szívta az energiát, és folytatta az átkelést, újra eggyé válva az Erővel.

A kötél felénél szaladni kezdett. Azt mondta magának, hogy azért, mert ez is a teszt része; hogy annak, aki birtokolja az Erőt, semmitől sem kell félnie. Hiszen ezt tanították neki, és ő hinni akar benne.

Nem akarta bevallani, hogy valójában menekül. Menekül a mögötte osonó sötét oldal elől, amely éppoly lerázhatatlanul követi, mint Vader levágott fejének az emléke.

Pedig már a tarkóján érezte jéghideg leheletét...

Xizor hátradőlt formaszékében. A szék, amelyben volt egy javításra szoruló áramkör, a mozdulatot kérésként értelmezte.

— Mit óhajt, Szizor herceg? — kérdezte pöszén a szék hangchipje.

Xizor megrázta a fejét.

— Semmit, csak maradj csendben.

A szék elhallgatott. A klónozott bőrkárpit alatt a gépezet életre kelt, és Xizor új testhelyzetéhez igazította az ülőalkalmatosságot. Xizor felsóhajtott. Gazdag volt, mérhetetlenül gazdag, mégis egy olyan székben ült, amely még a nevét sem tudta rendesen kimondani. Meg is ígérte magának, hogy amint végzett a dolgával, kicserélteti egy újra.

Az egy a hathoz arányú kimerevített hologramra pillantott, aztán felnézett az íróasztala előtt álló nőre. A nő éppoly gyönyörű volt, mint a hologramon látható két epicantex nő, annak ellenére, hogy más fajhoz tartozott. Az ő szépsége azonban egészen más jellegű volt, mint azoké. Hosszú, selymes haja, tiszta, halványkék szeme, tökéletes alakja ellenállhatatlanul vonzóvá tették minden hím humanoid számára. Arca és alkata hibátlan volt, csak kissé hűvösre sikeredett. Ennek oka pedig nem volt más, mint az, hogy Guri nem ember volt, hanem ERD, azaz emberi replikáns droid — abból viszont a legjobb. Olyan tökéletesre alkották, hogy bárki igazi nőnek hihette. Guri evett és ivott, s ha kellett, egy nő ennél intimebb cselekvéseit is művelni tudta. És ő volt az egyetlen a fajtájából, akit gyilkolásra programoztak. Szemrebbenés nélkül ölt, és soha nem vívódott azon, hogy elvette egy biológiai lény életét.

Xizornak kilencmillió kreditjébe került.

A herceg háztetőt formált az ujjaiból, és kérdőn felvonta a szemöldökét.

— A Pike nővérek — intett fejével a hologram felé Guri. — Valódi ikrek, nem klónok. A jobb oldali neve Zan, a másiké Zu. Zannak zöld szeme van, míg Zu egyik szeme zöld, a másik pedig kék. Ez az egyetlen látható különbség kettejük között. Mindketten a teräs käsi, az „acélöklök”-nek nevezett bunduki harcművészeti stílus mesterei. Koruk huszonhat standardév, nincsenek politikai nézeteik, nem szerepelnek egyetlen fontosabb rendszer bűnügyi nyilvántartásában sem, és amennyire mi ezt meg tudjuk ítélni, tökéletesen amorálisak. Annak dolgoznak, aki a legtöbbet fizeti, és még soha nem álltak a Fekete Nap alkalmazásában. Szabályos küzdelemben még soha nem győzték le őket. Ha nem dolgoznak, ez a kedvenc időtöltésük — mutatott ismét a hologramra Guri. A hangja, a tekintetével ellentétben, kellemes, barátságos alt volt. Guri bekapcsolta a holokészüléket.

Xizor elmosolyodott, megmutatva tökéletes fogait. A hologramon a két nő épp egy isten háta mögötti űrkikötő bárjának a padlóját törölte fel nyolc birodalmi rohamosztagossal. A katonák termetesek voltak, erősek, jól képzettek, és természetesen fegyvert viseltek. Az ikreken a megerőltetés legkisebb jele sem látszott, miután kifektették mind a nyolcukat.

— Megfelelnek — közölte Xizor. — Intézkedj.

Guri bólintott, majd hátat fordított neki, és kiment. Hátulról éppolyan jól nézett ki, mint elölről.

Kilencmillió kreditbe került, de az ára minden decikredjét megérte. Xizor azt kívánta, bárcsak lenne belőle még vagy egy tucat. A megalkotója azonban, sajnálatos módon, már nem volt az élők sorában. Milyen kár.

Nos... Két újabb bérgyilkos került a keze alá. Bérgyilkosok, akik még soha nem álltak kapcsolatban a Fekete Nappal, és Guri szakértelmének köszönhetően nem fognak ezután sem.

Xizor a mennyezetre emelte a tekintetét. Ha a világítás halvány volt — és általában az volt —, látni lehetett a galaxis holografikus képét, több mint egymillió porszemnyi, kézzel rajzolt csillagjával. A művész, aki elkészítette, három hónapig dolgozott rajta, és Xizornak egy kisebb vagyonába került, bár ez utóbbi nem volt szempont. Az Árnyherceg akkor sem tudta volna elkölteni az összes pénzét, ha akarja, arról nem is beszélve, hogy az utánpótlás folyamatosan dőlt a számláira.

Újra szemügyre vette a két bérgyilkos lányt. Gyönyörűek voltak és halálosak — káprázatos kombináció. Ő maga fallin volt; a fajtája hüllő ősökből fejlődött ki, a közfelfogás szerint az egyik legszebb humanoid fajjá. Xizor több mint százéves volt, de csak harmincnak látszott. Magas volt és izmos, kopasz feje búbján rövid lófarok lengett hivalkodóan. Fallin verejtéke feromonjai a legtöbb humanoid faj nőnemű egyedeiben heves és azonnali vonzalmat ébresztettek iránta. Bőre, amely normális állapotban sötétzöld volt, a feromonszint változásával arányosan váltotta színét: a kékestől egészen a vörösig. Melegítés nélkül is könnyedén lerúgott egy napgumót egy felnőtt humanoid fejéről, és a testsúlya kétszeresét tudta a feje fölé emelni a puszta erejével.

Mindez azonban csak külsőség volt, semmi több. Ő az Árnyherceg volt, a Fekete Nap vezére, a galaxis három leghatalmasabb férfiújának az egyike. Galaktikus befolyását csak a Császár és a Sith Fekete Lovagja, Darth Vader múlta felül.

Xizor a hologramra mosolygott. Harmadik, de ha minden a tervei szerint alakul, hamarosan a második. Hónapok teltek el azóta, hogy hallotta a Császár és Vader beszélgetését, hosszú hónapok, és már túl volt az előkészületeken. Már csak az alkalomra várt.

— Idő? — kérdezte.

A szobakomputer közölte a pontos időt.

Már csak egy órája maradt a találkozóig. Vader rezidenciája nem volt túl messze; alig valamivel a Császár égen úszó, tükörkristály palotáján túl feküdt. Csak néhány kilométer a védett folyosókon át, egy kellemes, ráérős séta. Nem akart túl korán odaérni.

Gongszó jelezte, hogy látogatója érkezett.

— Tessék — mondta Xizor. Guri nem volt itt, de nem is volt szükség rá a legbelsőbb szentélyében. Illetéktelen személy nem hatolhatott be ide, az alkalmazottai közül pedig csak néhánynak, a leghűségesebbeknek volt bejárásuk. Azoknak, akiket a félelem akarat nélküli szolgákká degradált.

Mayth Duvel, az egyik alvezére jött be. Mélyen meghajolt.

— Xizor herceg!

— Igen?

— Folyamodvány érkezett a Nezriti szindikátustól. Szövetségre szeretnének lépni a Fekete Nappal.

Xizor sokatmondóan elmosolyodott.

— Azt elhiszem.

Duvel elővarázsolt egy apró dobozt.

— Nagyrabecsülésük jeléül küldik.

Xizor elvette tőle a dobozt, és a hüvelykujjával felpattintotta a fedelét. Egy ékkő rejtőzött benne. Oválisra vágott, vérvörös tumaniai nyomadékrubin volt, ritka és látszólag hibátlan darab. Érhetett jó pár milliót. Az Árnyherceg maga elé tartotta, megforgatta, és bólintott. Aztán a következő pillanatban hanyagul az asztalra hajította a drágakövet. Az pattogott néhányat, elrepült Xizor csészéje mellett, s végül megállapodott az asztal szélén. Ha leesett volna, Xizor nem hajol le érte, hogy felvegye; ha később bejön a takarítódroid, és felszippantja, csak vigye. Kit érdekel?

— Mondd meg nekik, hogy fontolóra veszem.

Duvel meghajolt, és kihátrált a szobából.

Xizor felállt, és nyújtózkodott egyet. Gerincén felborzolódott a jól kifejlett, hüllő őseitől örökölt taréj. Más kérelmezők is vártak rá, akiket egytől egyig végighallgatott volna, ha ráér, de a mai napon ennél sokkal fontosabb dolga volt. Eljött az ideje, hogy találkozzon Vaderrel. Azzal, hogy ő megy el a Fekete Lovaghoz, azt a látszatot kelthette, hogy alárendeli magát neki, de ez nem zavarta. Ez is benne volt a tervben: nem akart nyíltan versengeni a Sith lovagjával. Ha azt akarja, hogy a terve sikerüljön, mindenkinek azt kell hinnie, hogy tiszteletet — és csakis azt — érez a Fekete Lovag iránt. Márpedig sikerülni fog.

Mint mindig.

2.

Leia Mos Eisley legrosszabb környékének legrosszabb kantinjában üldögélt.

Pedig a Tatuinnak ezen a részén kivívni ezt a „rangot”, nos, ez nem kis teljesítményt jelentett. A kantin tulajdonosainak azonban, szorgos igyekezettel, mégis sikerült elérniük ezt. S hogy mi mindent tettek ezért? Az asztallap például alumíniumból készített, könnyen mosható rács volt, amelyről nagy nyomású vízsugárral mosták bele a lemosnivalókat az alant tátongó lefolyónyílásba. Ezek után már csak az ajtót kellett kinyitni, hogy a kinti rekkenő hőség pillanatok alatt szárazra „törölje” az asztalt. A csészében árválkodó főzet is több vizet vesztett a gyors párolgás következtében, mint amennyit Leia megivott belőle. A légforgató rendszerben hibás lehetett egy áramkör: a forró sivatagi levegő ugyanolyan szabadon járt-kelt az asztalok között, mint a szemét, amit besepert magával. A bűzre sem lehetett panaszkodni — egy banthaistálló se dicsekedhetett ennél válogatottabb szagokkal. A hely egyetlen pozitívuma a világítás, pontosabban annak viszonylagos hiánya volt, ami megkímélte Leiát attól, hogy folytonosan a vendégek képét — egyik sem volt túl bizalomgerjesztő — kelljen bámulnia.

Leia meg volt győződve róla, hogy Lando szándékosan választotta ezt a pöcegödröt. Azért, hogy felbosszantsa. De azért se fog bosszankodni rajta, döntötte el. Nem adja meg neki ezt az örömöt. Egy időben gyűlölte a pasast, de aztán fokozatosan rájött, hogy Lando látszólagos árulásának valójában egyetlen célja volt: megmenteni őket Vadertől. Lando sok mindent feladott ezért — nem gyűlöletet, hanem hálát érdemelt.

De ez a hely akkor sem volt azok közül való, ahová alapos ok — igen alapos ok — nélkül besétált volna; főleg egyedül nem, annak ellenére, hogy hangosan hirdette, nincs szüksége testőrre. Pedig ha tetszett, ha nem, volt egy. Csubakka itt ült mellette, és villámló tekintettel fürkészte az asztaluk felé közelítő vendégeket. Csubi csak egyszer hagyta magára, akkor is csupán azért, hogy Landóval idejöjjön, előkészíteni Han megmentését. Aztán Leia is megérkezett a Tatuinra, és Csubi újfent a ruhatára kellékévé vált. Egy pillanatra sem tudta lerázni, ami meglehetősen bosszantó volt.

— Csubi az életével tartozik Hannak — magyarázta neki Lando. — Ez nagy dolog egy vuki számára. Han azt mondta neki, hogy vigyázzon rád, és Csubakka ezt fogja tenni mindaddig, míg Han mást nem mond neki.

Leia megpróbált határozott lenni.

— Nagyra értékelem a hűségedet — mondta Csubakkának —, de igazán nem kell ezt tenned.

Felesleges, intette le Lando. Amíg él, Csubakka mellette lesz, és ezen nem lehet változtatni. Leia nem beszélte a vuki nyelvet, néhány szaftos káromkodást leszámítva, Lando azonban mosolyogva biztosította, hogy majd hozzá fog szokni — ahogyan a trágárságokhoz máris hozzászokott.

Jól-rosszul, de valóban megértették egymást a vukival. Csubakka több nyelvet is értett, és bár nem beszélte őket, mindig sikerült Leia értésére adnia, amit közölni akart. Leia kedvelte Csubit, de most már kezdett elege lenni belőle — ami újabb, nem elhanyagolható ok volt arra, hogy mielőbb kiszabadítsák Hant.

Az igazsághoz azért az is hozzátartozott, hogy néha jó volt a közelben tudni a kétméteres vukit. Mint például most, ezen a gyönyörű helyen.

Az utóbbi egy órában Leiának jóval több vendégnek kellett a szemébe néznie, mint ahánynak szeretett volna. Annak ellenére, hogy szakadt, olajfoltos overallt viselt, haját vénlányos kontyba fonta, és igyekezett úgy ülni a helyén, mintha ott sem lenne, a különbnél különb humanoid fajok hímjei szinte sorba álltak az asztalánál. Még a morcos, állig felfegyverzett vuki sem rettentette el őket.

Férfiak. Egyformán viselkedtek, ha női társaságra vágytak, bármely faj egyedei voltak is. És a jelek szerint az sem számított nekik, hogy a nő mely faj képviselője.

Csubi világossá tette számukra, hogy a terhükre vannak, s a termete és a nyílpuskája láttán ezt mindenki tudomásul is vette. De ettől még mindig jöttek az újabb és újabb próbálkozók.

Csubi rámordult egy gumófejű bithre, aki nekiütközött az asztaluknak. A lény, mely faji adottságainál fogva egyébként békés és jól nevelt lehetett, jócskán felönthetett a garatra, ha egyáltalán gondolni mert rá, hogy ő és Leia bármi közöset is találhatnak egymásban. A bith rábámult a fogait vicsorgató Csubira, csuklott egyet, aztán továbbtántorgott.

— Nézd, én nagyra értékelem a segítséged, de el tudok bánni ezekkel a fickókkal — mondta a vukinak Leia.

Csubi oldalra döntötte a fejét, és végigmérte. A szemében vidám kétkedés csillogott.

Leia felvette a kesztyűt.

— Jól van, ha legközelebb valaki idejön, csak figyelj. Fenyegetőzés nélkül is meg lehet oldani, majd meglátod.

Nem kellett sokáig várniuk. A következő „hódoló” egy devaroni volt, egy szarvakkal büszkélkedő humanoid, aki — milyen meglepő — egy italt akart fizetni Leiának.

— Köszönöm, de várok valakit.

— Nos, akkor miért ne szórakoztathatnálak el addig? — kérdezte rutinosan a devaroni. — Mi van, ha késik? Lehet, hogy sokáig kell még itt üldögélned.

— Köszönöm, de már van társaságom. — Csubi felé intett a fejével.

Az idegen úgy tett, mint aki ezt meg se hallotta, és mivel a vuki nem nyúlt a fegyveréhez, de még csak nem is morgott, tovább folytatta:

— Tudod, egészen kellemes társaság vagyok. Sok nő mondta már ezt. De még milyen sok! — Leiára vigyorgott tűhegyes, vakítóan fehér fogaival, aztán gyorsan kilőtte a nyelvét és visszahúzta. Olyan hosszú volt, mint Leia alkarja.

Ennyit a gondok békés megoldásáról, gondolta keserűen Leia.

— Nem. Hagyj békén.

— Nem tudod, mit veszítesz, kicsike. — A devaroni vigyora tovább szélesedett, most már egészen démoni külsőt kölcsönözve viselőjének.

Leia a vukira pillantott. Látva, hogy Csubakka már alig bírja magába fojtani a nevetést, haragosan a devaronira villantotta a tekintetét.

— Majd csak túlteszem magam rajta valahogy. Hagyj magamra.

— Csak egy italra. És ha akarod, megmutatom neked a werani holokártyáimat. Nagyon... khm, stimulálóak.

Le akart telepedni az asztal túloldalán.

Leia előhúzta az overallja zsebében lapuló miniatűr sugárvetőt, és az asztallap fölé emelte, hogy a devaroni is láthassa. A mennyezet felé irányította a fegyvert, és „kábító” fokozatról „halálos”-ra állította.

A hatás nem maradt el.

— Ah, talán inkább egy másik alkalommal — mondta készségesen a devaroni. — Most jut eszembe, hogy bekapcsolva felejtettem a töltőt a hajómon. Bocsássanak meg.

Elhúzta a csíkot. Elképesztő volt, hogy milyen nevelő hatással tud lenni egy lókötőre az orra alá dugott sugárvető.

Csubi szabad folyást engedett eddig visszafojtott jókedvének. Miután lecsillapodott, Leia mosolyogva elismerte, hogy ő nyerte meg a fogadást. Bebiztosította a fegyvert, elrakta, aztán szórakozottan kavargatni kezdte az italát. Lando fizetni fog azért, hogy iderendelte ebbe a koszos lebujba. Bosszúsan felnevetett.

Valaki kinyitotta az ajtót; fény hasította át a kantin poshadt levegőjét. Egy ember körvonalai rajzolódtak ki az ajtókeretben.

Han. Éppen olyan volt, mint Han.

A bánat hullámai újra összecsaptak Leia feje felett. Amikor utoljára látta Han Solót, karbonitba dermedve feküdt.

„Tudom”, csengtek fülébe a férfi utolsó szavai. Egészen addig fogalma sem volt róla, hogy szereti Hant. Aztán hallotta, hogy Vader kiadja a parancsot a lefagyasztására, és egyszeriben rászakadt a felismerés.

Igen, ez volt az a pillanat, amikor ki kellett mondania. Akaratlanul tette, mintha nem is ő mondta volna ki, hanem valaki más — egy másik nő. Olyan... valószerűtlen volt az egész.

De nem tagadhatta. Sem akkor, sem most. Szerette őt, bármekkora csibész volt is. Ezen már nem lehetett változtatni.

Az érzés megijesztette, jobban, mint eddig bármi. Jobban félt tőle, mint Vadertől, amikor a markában volt a Halálcsillagon...

— Meghívhatlak egy italra, szépség? — szólalt meg egy hang a háta mögött.

Leia hátrafordult. Lando volt az. Dühös volt a férfira, de ugyanakkor örült neki, hogy végre megjelent.

— Hogy jutottál be ide?

— A hátsó ajtón át — vigyorgott Lando.

Jóképű férfi volt — magas, sötét bőrű, vakító fogsora fölött vékonyka bajusszal —, és ezt ő is tudta. A háta mögött R2-D2 és C-3PO álldogált. Artu körbeforgatta kupola alakú fejét, gyanakvóan végigpásztázva a helyiséget, Thripio pedig, a leggyávább robot, akivel Leia valaha is találkozott, olyan idegesen topogott, hogy a hercegnő nem tudta eldönteni, nevessen-e rajta, vagy inkább sajnálja.

Artu füttyentett.

— Igen, látom — felelte Thripio. — Lando gazda, nem lenne jobb, ha kint várakoznánk? Nem hiszem, hogy különösebben kedvelnék a droidokat ezen a helyen. Rajtunk kívül nincs is itt droid.

Lando elmosolyodott.

— Nyugi. Senki nem fog bántani titeket. Ismerem a tulajt. Emellett nem örülnék neki, ha magatokban bóklásznátok odakint. Lehet, hogy nem fogjátok elhinni, de ez a város tele van droidrablókkal. — Közelebb hajolt a két robothoz. — Ugye nem akarjátok valami távoli párafarmon találni magatokat, homokot lapátolva?

— Az ég óvjon minket ettől, Lando gazda!

Leia elmosolyodott. Micsoda bandában kötött ki! Két mulatságos robot, Lando Calrissian, a kártyajátékos, Csubakka, a vuki, Luke, a...

Mi is volt Luke? Egy Jedi—növendék, akit Vader valami oknál fogva mindenáron el akart kapni — a pletykák szerint élve vagy holtan. Leia szerette Hant, de Luke sem volt közömbös számára.

Egy újabb bonyodalom, ami igazán nem hiányzott. Miért kell mindig ilyen kacifántosnak lennie az életnek?

És Han...

— Úgy tűnik, megvan a Slave I — közölte szokatlanul csendesen Lando.

Ez Boba Fett hajója volt. A fejvadászé, aki magával vitte Hant Felhővárosból.

— Tényleg? És hol van?

— Egy Gall nevű holdon látták. A Gall egy gázóriás, a Zhar körül kering, valahol kint a Peremvidék egyik távoli zugában. A hír harmadkézből való, de az információs lánc megbízható.

— Ezt mintha már korábban is hallottam volna — jegyezte meg cinikusan Leia.

Lando vállat vont.

— Ez is jobb a semminél. A fejvadásznak már hónapokkal ezelőtt át kellett volna adnia Hant Jabbának. Valahol lenniük kell. Van egy ismerősöm abban a rendszerben, egy régi szerencsejátékos kolléga, aki másodállásban független szállítmányozóként működik. A neve Dash Rendar. Ő majd utánanéz a dolognak.

Leia megint elmosolyodott. „Független szállítmányozó.” Ezt hétköznapi nyelven csempészésnek hívták.

— Megbízol benne?

— Nos, mindaddig, míg le nem dolgozta a tartozását, igen.

— Remek. Mikor fogunk hallani felőle?

— Néhány napon belül.

Leia körülnézett.

— És addig itt várjak?

Lando rávillantotta vakító mosolyát.

— Mos Eisleyt a galaxis hónaljának nevezik. Azt hiszem, ennél rosszabb testrészben is megrekedhettünk volna.

Csubi morgott valamit.

Lando megrázta a fejét.

— Nem tudom, mit kereshet ott. Van egy elismert javítóműhely a holdon; talán javításra szorult a hajója. Valami komoly ok tarthatja vissza, mert Jabba nem fog fizetni neki mindaddig, míg le nem szállította Hant.

Csubi mondott még valamit.

— Igen, attól tartok. — Lando Leiára nézett. — A Gall a birodalmiak támaszpontja. Van ott néhány rombolójuk, plusz a hozzájuk tartozó TIE-vadászrajok. Ha Fett tényleg ott van, nem lesz könnyű elkapni.

— Mikor volt könnyű bármi is azóta, hogy megismertelek? — kérdezte Leia. — Hadd kérdezzek valamit. Miért pont a legocsmányabb helyet választottad a kikötő összes lebuja közül?

— Azért, mert ennek a tulaját ismerem. Tartozik nekem egy régi fogadás miatt. Ingyen ehetek és ihatok itt bármikor, amikor csak akarok.

— Hűha, ez aztán a szerencse! Próbáltál már valaha is enni valamit ezen a helyen?

— Még nem voltam annyira éhes.

Leia szomorúan megingatta a fejét. Az élete kétségtelenül fordulatossá vált, mióta a sors összehozta ezekkel a fickókkal. De Landónak igaza volt: mindenkinek lennie kell valahol. És míg meg nem találják Hant, ez a hely éppúgy megteszi, mint bármelyik másik.

— Akkor menjünk, és mondjuk el Luke-nak — javasolta.

Xizor az előszobában hagyta négy testőrét. Az őrök mindegyike legalább féltucatnyi harci stílust ismert mesterfokon, és a sugárvetőt a karja meghosszabbításaként kezelte, de ennek ellenére nem sokat ért volna velük Vader ellen. Ha a Sith lovagja végezni akart volna vele, még negyven testőr sem védhette meg ellene, nemhogy négy. A rejtélyes Erő révén Vader a fénykardjával, vagy akár a puszta kezével is, képes volt kivédeni egy sugárvető lövedékeit, és ha kedve támadt, egyetlen legyintéssel megbénította áldozata légzőszerveit. Csak egy bolond mert nyíltan szembeszállni vele.

Xizor, szerencséjére, a Császár védelme alatt állt. Amíg ez volt a helyzet, nem kellett tartania Vadertől.

Belépett a fogadószobába. A helyiség szinte üres volt. Egy hosszú, fényezett grílfa asztal, néhány passzív szék ugyanebből a sötét faanyagból és egy holokészülék. Valamilyen fűszeres illat lebegett a levegőben. Sehol egy festmény vagy bármi más, ami Vader gazdagságára utalna. A Sith Lovagját — aki majdnem olyan gazdag volt, mint Xizor — ugyanúgy nem érdekelte a vagyon, mint őt.

Xizor kihúzott magának egy széket, és leült. Igyekezett minél higgadtabbnak látszani; lazán kinyújtotta mindkét lábát, és kényelmesen hátradőlt. Biztos volt benne, hogy Vader technikusai rejtett kameráikon át figyelemmel kísérik minden mozdulatát. Arról is tudott, hogy Vader kémei mindenhová követik, valahányszor kiteszi a lábát otthonról. Itt, a sárkány barlangjában minden bizonnyal még a legapróbb arcrezdülését is gondosan megfigyelik és kielemzik. Ha akarná, Vader még azt is megtudhatná, mennyi levegőt szív be, mi annak a tömege és összetétele, és hány százalékát hasznosítja a szervezete.

Xizor megengedett magának egy apró vigyort. Hadd legyen min gondolkodniuk a technikusoknak. Hm, nahát, ez mosolyog. Mit jelenthet ez?

Persze, ő is folyamatos megfigyelés alatt tartotta Vadert. A Coruscanton — igen, átkeresztelték Birodalmi Központnak, de Xizor nem kedvelte az új nevét — gyakorlatilag mindenki megfigyeltetett mindenkit, aki számára fontos vagy veszélyes volt. A szükség diktálta ezt. A Fekete Nap kémhálózata pedig a legjobb volt, még a Birodaloménál is jobb. Nos, talán a bothaiak egy fokkal mesteribben...

A szemközti fal egy darabja félresiklott; Vader állt mögötte, meglehetősen drámai hatást keltve fekete palástjával és egyenruhájával, páncélozott, gépiesen sziszegő maszkjával.

Xizor felállt, és katonásan fejet hajtott.

— Lord Vader!

— Xizor herceg — felelte Vader.

Nem hajtott fejet — csak a Császár előtt hajtott térdet —, Xizor azonban úgy tett, mintha ez fel sem tűnt volna neki. Biztos volt benne, hogy ezt az egészet rögzítik, és ha ez így van, akkor a felvétel előbb, mint utóbb a Császár elé fog kerülni. Az lepte volna meg, ha ez nem így történik; az öreg aprólékos ember volt, szerette kezében tartani a gyeplőt. Éppen ezért Xizor úgy döntött, nem hagyja provokálni magát. Nem, ő maga lesz a megtestesült szolgálatkészség, az udvariasság és a jó modor iskolapéldája.

— Látni óhajtott, Lord Vader. Miben lehetek a szolgálatára?

Vader belépett a szobába; az ajtó a helyére csúszott a háta mögött. Mivel Vader nem nyúlt székért, Xizor is állva maradt.

— A Császárunk szeretné, ha rendelkezésünkre bocsátaná az egyik teherszállító flottáját. Ellátmányt kell kiszállítani a Peremvidéken lévő támaszpontjainkra.

— Hogyne — felelte Xizor. — A teljes vállalkozásom a rendelkezésükre áll. Megtiszteltetés számomra, ha a Birodalom hasznára lehetek.

Xizor kiterjedt törvényes hajózási szállítóhálózattal rendelkezett, az egyik legnagyobbal a galaxisban. A Fekete Nap illegális tevékenységből származó jövedelmének a javát a Xizor Logisztikai Hálózat mosta tisztára; már maga az XLH elég nagy volt ahhoz, hogy dúsgazdaggá és befolyásossá tegye az Árnyherceget.

Vader is tudatában volt annak, hogy holokamerák figyelik őket, és ugyanúgy igyekezett hasznot hajtani ebből, mint ellenlábasa.

— A múltban nem reagáltak ilyen gyorsan a Birodalom felkéréseire — jegyezte meg.

— Restellem, de igazat kell adnom önnek, Lord Vader. Bizonyos személyek, akik nekem dolgoztak, hanyagul végezték munkájukat. Mondanom sem kell, hogy ezek az egyének már nem állnak az alkalmazásomban.

Minden beszélgetésük hasonlóképpen zajlott: Vader támadott, apró, mérgezett nyilakkal, és Xizor elegánsan, kecsesen félretáncolt az útjukból. Olyanok voltak, mint egy szigorú apa elismeréséért versengő testvérpár.

Mostohatestvérek, természetesen. Xizor nem tekintette többnek Vadert egy útjában álló, bosszantó akadálynál. De nem csupán a hatalomról volt itt szó, bár a Sith lovagja ezt nem tudhatta.

Tíz évvel korábban volt Vadernek egy dédelgetett projektje, egy biológiai fegyverkutatási program. A kutatás központját Xizor szülőbolygójára telepítették. Az állítólag biztonságos létesítményben baleset történt, és egy mutáns szövetromboló baktériumtörzs elszabadult. Hogy megmentsék a bolygó népességét a szörnyű, gyógyíthatatlan fertőzéstől, „sterilizálták” a laboratórium körül elterülő várost.

Sterilizálták, úgymint: felperzselték, korommá és hamuvá égették; a lakóházakat, az épületeket, az utcákat, a parkokat...

És a városlakókat.

Kétszázezer fallin lelte halálát az orbitális pályáról cikázó sterilizáló sugarak tüzében. A Birodalom örvendetesnek tartotta, hogy ennyi áldozattal megúszták, amikor a szövetfaló baktériumok milliárdokat is megölhettek volna. Hajszál híján az egész bolygó elpusztult, sőt más világok is veszélyben forogtak, de végül sikerült minimális veszteségekkel megoldani az ügyet — legalábbis a Birodalom szempontjából.

Darth Vader szempontjából.

Az áldozatok között volt Xizor anyja, apja, fivére, két nővére és három nagybátyja. Ő maga abban az időpontban nem tartózkodott a bolygón. Ha nem éppen ekkor kellett volna elutaznia, hogy megszilárdítsa a Fekete Napnál frissen kivívott pozícióját, ő maga is ott vész.

Soha senkinek nem beszélt a tragédiáról. A kémhálózata segítségével töröltette a rokonait az áldozatok listájáról. Az ügynökök, akik ezt elvégezték, maguk is el lettek tüntetve. Senki nem tudhatta, hogy Xizornak, az Árnyhercegnek személyes oka van gyűlölni Darth Vadert. Az természetes volt, hogy a Császár kegyeiért versengtek — ezt nem lehetett és nem is kellett leplezni —, arról azonban senkinek nem volt szabad tudnia, hogy Xizornak más oka is van alátenni Vadernek.

Türelmes volt, a végletekig. Az, hogy Vader meg fog fizetni a tettéért, nem volt kétséges. Csak a „mikor”— nak kellett eljönnie végre.

És most úgy tűnt, hogy közeledik. Hamarosan beteljesedhet a bosszúja. Két csíkot fog átdöfni ugyanazzal a szigonycsapással: Vader, a riválisa és Vader, a családja gyilkosa egyaránt... el lesznek távolítva.

Xizor mosolygott, az arca azonban nem mutatta ezt. Akár meg is ölethetné a Fekete Lovagot, de akkor az nem szenvedne eleget — és talán túlzottan veszélyes is lenne. A kegyvesztettség, a megaláztatás sokkal nagyobb szenvedést fog okozni ennek a talpnyalónak. Meg fogja tömi Vadert, el fogja érni, hogy ott végezze, ahová való: a szemétdombra hajítva, imádott Császára által.

Igen. Az méltó fizetség lenne.

— Háromszáz hajóra lesz szükségünk — közölte Vader. — A fele legyen tartályhajó, a többi hagyományos teherhajó. Standard birodalmi szerződést ajánlunk. Egy nagyobb... építkezési programról van szó. Tud ennyi hajót biztosítani számunkra?

— Igen, mylord. Csak azt mondják meg, mikor és hova küldjem őket. És a standard birodalmi feltételek tökéletesen megfelelnek számomra.

Vader hallgatott egy sort, csak a légzőkészüléke ritmikus sziszegését lehetett hallani.

Erre nem számított, állapította meg Xizor. Azt hitte, alkudozni fogok a viteldíjakon. Nagyon helyes.

— Rendben. A flotta parancsnoka majd meg fogja keresni a részletekkel.

— Örülök, hogy a szolgálatukra lehetek. — Xizor másodszor is meghajolt, ezúttal valamivel mélyebben és hosszabb ideig, mint először.

Bárki, aki látja, arra fog gondolni, mennyire udvarias és szolgálatkész.

Vader szó nélkül hátat fordított neki, és kisétált a szobából.

És bárki, aki Vadert látja, arra fog gondolni, milyen modortalan.

Xizor megengedett magának egy újabb, apró mosolyt.

Minden terv szerint haladt.

3.

Luke olyan állhatatosan bámulta a kis kemencét, mintha a puszta nézéssel gyorsítani lehetett volna a folyamatot. Odabent egy fénykardkristály volt készülőben, hihetetlen hőmérsékleten és nyomáson. A kemence belsejében olyan magas hőmérséklet uralkodott, hogy még a homokból is vizet lehetett volna olvasztani vele, és mégis, a készüléktől egy méterre már semmit nem lehetett érezni ebből; csak egy vörös fénydióda jelezte, hogy iszonyatos erők dolgoznak az apró készülékben. És persze az enyhe ózonszag, amit akkor érezhet még az ember, ha sugárvetőt sütögetnek el az orra alatt.

A kemence már órák óta működött, de a folyamat végét jelző sárga dióda még nem akart pislogni.

Luke tekintete elszakadt a kemencétől, és körbevándorolt a néhai Ben Kenobi otthonának a falain. Kisméretű építmény volt, a Nyugati Dűne-tenger szélén, a helyi gyakorlatnak megfelelően mesterséges kőből építve — ez porrá zúzott szikladarabokból és homokból készült, amit oldó- és ragasztószerekkel alakítottak képlékennyé, hogy rávihessék a ház sajátos alakját adó vázra. Az így kialakított épületek masszívak voltak, a legerősebb homokviharokat is kibírták. Ben háza távolról olyan volt, mint egy kőcsoport, amelyet évezredek szele koptatott gömbölyűre és simára.

Ben, akit Vader a Halálcsillagon lemészárolt. Az emlék még mindig felkavarta Luke-ot.

A tanítómestere nem sok mindent hagyott hátra. Obi-Wan Kenobi, az egykori Jedi-lovag, a Klón Háborúk tábornoka szerényen éldegélt. Legértékesebb hagyatéka talán az ódon, mesterien faragott boafa láda és annak tartalma volt. Ebben találta Luke a bőrkötésű könyvet, amely hasznosabbnál hasznosabb, és még annál is káprázatosabb trükköket írt le a leendő Jedik számára. Például azt, hogyan kell fénykardot készíteni. A könyvet záró kapocs elfogadta Luke hüvelykujját azonosítóként. Amikor Luke kinyitotta, a borító belső oldalán egy villanóporos tasakot talált. Ha valaki erőszakkal próbálta volna kinyitni a könyvet, a lapok hamuvá égnek.

Ben valami módon tudta, hogy meg fogja találni ezt a könyvet, és gondoskodott róla, hogy csak ő nyithassa ki.

Elképesztő volt.

A könyv szerint a legjobb fénykardok természetes kristállyal készültek, de itt, a Tatuinon lehetetlen volt ilyet szerezni. Az elektronikus alkatrészeket — az energiacellákat, a kapcsolókat, az energiareflektort és a többit — sikerült beszereznie Mos Eisleyban, a fókuszáló kristályt azonban neki kellett elkészítenie. Ideális esetben ebből három volt, különböző sűrűséggel és csiszolattal, hogy a fénycsóva tetszés szerint állítható legyen, de első próbálkozásra az egyköves is megtette. Még így is sokkal nehezebb volt, mint azt a könyv ígérte. Luke biztos volt benne, hogy jól állította be a szupravezetőt, a hullámhosszt, és az áramköröket is megfelelően kötötte be, de bizonyosságot csak akkor nyerhetett, ha a kő is elkészült. Azt azonban, hogy ez mennyi ideig tart, már nem írta le a könyv. Luke csak annyit tudott, hogy a kemence elvileg magától kikapcsol, ha a kristály elkészült.

Akkor már csak meg kell csiszolnia a követ, aztán beszereli, beállítja a fotoharmóniát, és lesz egy működő fénykardja. Hűen követte az utasításokat, kézügyességnek és műszaki tudásnak sem volt híján, de ennek ellenére ott motoszkált fejében a gondolat, hogy a kard mégsem fog működni, ha majd bekapcsolja. Vagy ami még rosszabb, nem úgy fog működni, ahogy kellene. Ez elég kellemetlen lett volna: Luke Skywalker, az ígéretes Jedi—tanítvány, a férfi, aki kiállt Darth Vader ellen és túlélte a találkozást, elpárolgott, amikor bekapcsolta házilag barkácsolt fénykardját. Éppen ezért fokozott óvatossággal járt el, háromszor is ellenőrzött minden módosítást, minden új lépést — bele is telt egy hónapjába, mire eljutott idáig. A könyv szerint egy Jedi—mester, ha nagyon sietett, néhány nap alatt el tudott készíteni egy kardot.

Luke felsóhajtott. Talán ha már túl lesz a hetediken— nyolcadikon, akkor gyorsíthat a tempón, de addig még hosszú, nagyon hosszú utat kell...

Valamit érzett.

Olyan volt, mint egyszerre hallani, szagolni, ízlelni és látni ugyanazt a dolgot, és mégis egyik se. Valami... valaminek a közelségét érzékelte.

Az Erő okozta? Ben képes volt fényévekkel odébb történő eseményeket is megérezni, és Yoda is beszélt hasonló dolgokról, de most róla volt szó. Ő még sehol sem volt hozzájuk képest.

Bárcsak ott lett volna Ben, hogy tanácsot adjon neki.

Bármi is volt, erősödött. Egy pillanatra egy ismerős arc villant eléje. Leia?

Pedig valami hasonló történhetett akkor is, amikor ott lógott egy szondán, valahol Felhőváros alatt. Gondolatban segítséget kért a lánytól, és az, valami módon, megérezte ezt.

Most Leia lenne bajban?

Felcsatolta a sugárvetőjét, és kiment a házból. A taszken útonállók — „a homok népe” — messze elkerülték Ben otthonát, mert varázslónak hitték Bent, és tartottak tőle. Most azonban, hogy ő már nincs, ez megváltozhatott. Ő nem olyan gyakorlott, mint Ben; lehet, hogy a taszkeneket nem fogja meghatni néhány lebegő szikladarab. Célozni azonban jól tud, és bármennyire méltatlan legyen is a sugárvető használata egy Jedihez, a hatását nem lehet kétségbe vonni.

Ha kész lesz a fénykardja, és működni is fog, akkor remélhetőleg félrerakhatja a sugárvetőt. Egy igazi Jedi— nek nincs szüksége más fegyverre — ezt Ben mondta. Persze, ez sem lesz olyan egyszerű. Erre a szintre is fel kell kapaszkodni.

Forró szél fújt homokot az arcába, pillanatok alatt kiszárítva a bőrét. A távolban vékony porfelhőt lehetett látni. Valószínűleg egy terepsikló közeledett Mos Eisley felől, a pusztaságon át. Mivel senki más nem tudott róla, hogy itt van, csakis Leia, Csubakka vagy Lando lehetett. Ha a birodalmiak szagolták ki a tartózkodási helyét, fentről támadtak volna, vadászgépekkel és csapatszállító hajókkal. Ebben az esetben örülhetne, ha épségben eléri álcázott X-szárnyúját, mielőtt még a birodalmiak füstölgő rommá lövik a helyet — ahogyan azt Owen bácsi és Beru néni farmjával is tették...

Luke arca eltorzult a fájdalomtól.

A Birodalomnak még sok mindenért fizetnie kellett.

A Birodalmi Központ védett folyosóit csak azok használhatták, akik megfelelő engedéllyel rendelkeztek; a bejáratokat szigorúan ellenőrizték, illetéktelen személy még véletlenül sem juthatott be ide. A folyosók szélesek voltak, világosak, és dús, egzotikus növényzet szegélyezte őket. Állandó lakói is voltak, a fáradhatatlanul járőröző karvalydenevérek; ezek csigákra vadásztak, tisztán tartva a nyirkos gránitfalakat. A folyosókat azért építették, hogy a gazdagok és a híresek nyugodtan és biztonságban sétálhassanak, anélkül hogy a „pórnép” megzavarhatná őket.

Ennek ellenére Xizor és négy testőre mégis egy betolakodóval találta magát szembe az egyik kanyar után. A férfi kiugrott a növényzet mögül, és lőni kezdett rájuk.

A két elöl haladó testőr közül az egyiket mellkason találta; a gorilla, bár mellvértet viselt a kabátja alatt, felnyögött, és füstölgő mellkassal elterült. Társa habozás nélkül viszonozta a tüzet, és eltalálta a támadó sugárvetőjét. A fegyver kirepült a férfi kezéből. A veszély, úgy tűnt, elmúlt.

Vagy mégsem? A támadó felordított, és csupasz kézzel nekirontott a társaságnak.

Xizor értetlenül figyelte a feléjük rohanó alakot. A férfi magas volt, testesebb, mint az őrök vagy akár Xizor, és izmos, mint egy súlyemelőbajnok, de akkor is őrültnek kellett lennie, ha fegyvertelenül neki mert támadni három felfegyverzett testőrnek.

— Ne lőjétek le — parancsolta Xizor.

A férfi húsz méterre lehetett tőlük, és gyorsan közeledett.

Az Árnyherceg elvillantott egy apró, veszélyes mosolyt.

— Hagyjátok — mormogta. — Ő az enyém.

A testőrök elrakták a sugárvetőiket, és félreálltak. Eszük ágában sem volt megszegni Xizor parancsát. Azoknak, akik megpróbálták, még arra se nyílt módjuk, hogy megbánják tettüket.

Xizor hagyta, hogy a merénylő karnyújtásnyira megközelítse, aztán egy gyors lépéssel kitért előle, és a tenyere élével egy erős ütést mért a férfi tarkójára. A támadó elvesztette az egyensúlyát, és előrebukott, de sikerült suta tigrisugrássá szépítenie az esést. Felpattant, és szembefordult Xizorral. Most már jóval óvatosabb volt. Lassan közeledett, arca előtt ökölbe szorított kézzel.

— Mi a baj, polgár? — kérdezte tőle Xizor.

— Te gyilkos állat! Mocsári csúszómászó!

A férfi előreugrott, és Xizor feje felé küldött egy parasztlengőt. Ha az ütés célba ér, csontot tör. Xizor azonban elhajolt, kilépett, és villámgyorsan bevitt egy jobbegyenes rúgást a férfi gyomorszájába.

A támadó hátratántorodott, és levegőért kapkodva, kidülledt szemmel bámult Xizorra.

— Találkoztunk már? Kitűnő az arcmemóriám, mégsem emlékszem rád. — Xizor észrevett egy szöszt a zubbonya vállán. Gondosan leseperte.

— Megölted az apámat. Vagy már elfelejtetted Colby Hoffot?

A férfi újra támadott, vadul csépelve mindkét karjával.

Xizor ellépett előle, és egy hanyag mozdulattal kiütötte.

— Tévedsz, Hoff. Az apád öngyilkos lett. Sugárvetőt dugott a szájába, és szétlőtte a fejét. Ronda látvány volt.

Hoff feltápászkodott a márványpadlóról, és megint nekiugrott Xizornak.

Az Árnyherceg félretáncolt, és oldalról rátaposott a férfi bal térdére. Hallani lehetett az ízület nedves reccsenését.

Hoff összerogyott. A lába már nem bírta megtartani a testsúlyát.

— Tönkretetted! — Hoff megpróbált fél lábra állni.

— Versenytársak voltunk — közölte hűvösen Xizor. — Azt hitte, okosabb nálam. Tévedett. Ha nem tudsz veszíteni, ne kockáztass.

— Meg foglak ölni!

— Ezt kétlem. — Egy lépéssel a sérült férfi mögé került, és két kézzel megragadta a fejét. — Mint te is láthatod, velem versengeni egyet jelent a vereséggel, megtámadni engem pedig ugyanúgy öngyilkosság, mint sugárvetővel szétlőni az agyadat.

Azzal egy gyors, erőteljes mozdulattal oldalra csava— rintotta Hoff fejét. A csigolyák roppanása fülsiketítőnek hatott a folyosó kőfalai között.

— Takarítsátok el a szemetet — utasította Xizor a testőreit. — És tájékoztassátok a hatóságokat a szerencsétlen fiatalember sorsáról.

Lenézett a holttestre. Nem érzett szánalmat. Ugyanezt érezte volna, ha egy csótányt tapos el.

A Császár a belső szobában ült, és az életnagyságú holografikus felvételt nézte: azt, ahogyan Xizor herceg nyakát töri a férfinak, aki megtámadta a védett folyosón.

A Császár mosolyogva Darth Vader felé fordította antigravitációs székét.

— Nos, úgy tűnik, hogy Xizor herceg nem jött ki a gyakorlatból.

Vader a maszk leple alatt összeráncolta homlokát.

— Veszélyes személy, felség. És megbízhatatlan.

A Császár egy újabb visszataszító, fogatlan mosolyt küldött feléje.

— Maga csak ne aggódjon Xizor miatt, Lord Vader. Őt bízza csak rám.

— Ahogy óhajtja — hajtott fejet Vader.

— Azon tűnődöm, hogyan juthatott be az a forrófejű fiatalember egy védett folyosóra — mondta a Császár, de a hangjában nyoma sem volt tűnődésnek.

Vader megdermedt. A Császár tudja.. Lehetetlen volt, hiszen az őr, aki beengedte Hoffot — az egyedüli tanú —, már nem volt az élők sorában. A Császár azonban valahogyan mégis tudta.

Jobban uralta a sötét oldalt, mint Vader hitte.

— Utána fogok nézni, felség — ígérte.

A Császár nemet intett májfoltos kezével.

— Ne fárassza magát. Végül is nem történt nagyobb baj. Xizor herceg tud vigyázni magára, bár... nagyon nem örülnék neki, ha mégis valami baja esnék, míg hasznos a számunkra.

Vader erre is fejet hajtott. Mint mindig, a Császár most is burkoltan fogalmazta meg óhaját, mégis félreérthetetlen volt. Nem lesz több támadás Xizor ellen, fogadta el kényszerűen, mint tényt.

Egyelőre.

De addig is rajta fogja tartani a szemét az Árnyhercegen. Az a fallin egy álnok hitszegő, és bármire is készüljön, az csak addig fogja a Császár és a Birodalom érdekeit szolgálni, míg Xizornak is ez a jó.

Xizor végtére is egy bűnöző. Az erkölcs szót nem ismeri, a magatartása helyzetfüggő, a hűsége pedig nem létező fogalom. Semmitől nem fog visszariadni, hogy elérje célját, és egy pillanatig sem kétséges, hogy ha elérné, akkor mindannyiuknak veszniük kellene.

Xizorral versengeni egyet jelent a vereséggel?

Majd meglátjuk.

4.

Leia már messziről látta, hogy Luke kint várja őket a ház előtt. Különös, gondolta, hogy tudott a közeledésükről. Persze itt, a semmi közepén, ahol homokon, köveken és csenevész cserjéken kívül semmi nincs, hamar észrevenni a mozgást. Lehet, hogy az egésznek semmi köze az Erőhöz, pusztán a véletlen vagy Luke éberségének a műve?

Ben háza elé érve Csubi leállította a terepsiklót. A nyughatatlan sivatagi szél pillanatok alatt tovalibbentette a porfelhőt, aztán nekiesett az utasoknak. Nem fújt túl erősen, de olyan száraz volt, hogy órák alatt kopogósra szárított mindent. A szüntelenül vándorló dűnék alatt nem egy vakító fehérre csiszolt csontváz hevert: azoké, akik azt hitték, büntetlenül róhatják a sivatag úttalan útjait.

Luke mosolya zavarba hozta Leiát. Már megint nem tudta, mit gondoljon. Szerette Hant, de itt volt Luke is, és nem tagadhatta, hogy az ő irányában is vonzódást érez. Lehet egyszerre két férfit szeretni? Viszonozta a mosolyt. Luke valahogy mást jelentett számára, mint Han, de mégis...

— Hé, Luke! — kiáltotta Lando.

Csubi is elmorgott valami köszönésfélét.

— Luke gazda! Olyan jó újra látni önt — szólalt meg Thripio. Csillogó aranykarosszériája kopottnak hatott a rátapadt portól. De a többiek se képeztek kivételt; Leia már alig várta, hogy megszabadulhasson a hosszú út porától.

Artu boldogan füttyentett.

Mindannyian kedvelték Luke-ot. Olyan természetes és olyan őszinte volt — talán ezért. Vagy inkább az Erő kisugárzása tette? Valószínűleg mindkettő.

— Ideszólhattunk volna, de attól tartottunk, hogy esetleg lehallgatnak minket — mondta Lando. — Csubi látott néhány kódfejtő birodalmi droidot a városban. Úgy véli, a helyi vonalakat figyelik. Nem akartunk feleslegesen kockáztatni.

— Jól tettétek — bólintott Luke. — Kerüljetek beljebb.

Enyhe égett szag lebegett Obi-Wan egyszerű otthonában. Az aroma a kislánykori táborozásokra emlékeztette Leiát. Az asztalon egy miniatűr kemence állt. Valamilyen ékszer készült?

Elmondták Luke-nak a jövetelük okát.

Luke rögtön fellelkesült. Legszívesebben máris beugrott volna az X-szárnyújába, hogy cselekedjen.

— Csak ne olyan hevesen — állította le Lando. — Először meg kell tudnunk, tényleg ott van-e Boba Fett. Aztán nem szabad megfeledkezni a birodalmiak jelenlétéről sem.

Luke vállat vont.

— Játszva körberepkedjük őket.

Lando és Leia egymásra pillantott. Bármi is rejtőzzön Luke-ban, a magabiztosságát nem sikerült elnyomnia.

Csubi szólalt fel.

— Ah, Csubakka azon tűnődik, vajon nem lenne-e hajlandó segítséget nyújtani a Lázadók Szövetsége — tolmácsolta Thripio. — Sokat köszönhetnek Han gazdának.

Luke elvigyorodott.

— Remek ötlet! Biztosan szívesen segítenek. Jelenleg Wedge a Zsiványosztag parancsnoka. Azt mondta, ha szükségem lenne rájuk, csak füttyentsek.

— Csak úgy otthagyhatják azt, amit éppen csinálnak? — kérdezte Lando.

— Miért ne? — felelte Leia. — A Szövetség hierarchiája sokkal lazább, mint a Birodalomé. Rugalmasabbnak kell lennünk, már csak a létszámunk miatt is. A Zsiványoknak nincs állandó megbízatásuk, és nem kérdés, hogy Solo kapitány megérdemel ennyit. Nélkülözhetetlen szerepet játszott a Halálcsillag elpusztításában; emellett szükségünk van minden jó pilótára.

Leia végignézett a többiek arcán; látni akarta, sikerült-e ingatag érvelésével lepleznie valódi indokait.

Úgy tűnt, Luke nem látott a szavai mögé; már alig várta, hogy repülhessen. Lando vigyora bármit jelenthetett, a droidokat és Csubit pedig nem lehetett kifürkészni.

— Nagyszerű — bólintott Luke. — Akkor vágjunk bele!

— Lassan a testtel — hűtötte le Lando. — Én azt mondom, előbb várjuk meg, hogy megerősítsék, Fett valóban a Gallon van. Túl messze van ahhoz, hogy potyára odarepüljünk.

Luke-on látszott, hogy nem akar várni — a türelem nem tartozott a legerősebb erényei közé —, ugyanakkor tagadhatatlan volt, hogy Landónak igaza van.

— Rendben — adta meg magát Luke. — Várjunk, de közben szóljunk Wedge-nek, hogy tartsa készenlétben a Zsiványokat.

— A vezetéssel majd én beszélek — ajánlotta fel Leia.

Remélte, hogy Lando informátora — mi is volt a neve?, Dash vagy mi — hamarosan jelentkezni fog. És még inkább remélte, hogy a hír igaz. Már alig várta, hogy viszontláthassa azt a csibész Han Solót.

Xizor az asztalfőn ült, és a hosszú asztal körül ülő ideges arcokat figyelte. Guri mögötte állt, szétvetett lábbal, háta mögé rejtett kézzel.

Az alvezéreinek semmi okuk nem volt rá, hogy idegesek legyenek. Azzal, hogy ilyen magasra hágtak a Fekete Nap ranglétráján, mindannyian elnyerték a megtisztelő „vigo” címet, ami régi tioni nyelven unokaöccsöt jelentett. Ennek azt a látszatot kellett keltenie a kívülállókban, hogy a szervezet felső vezetésének a tagjai rokonok, s így jobban összetartanak.

Sajnálatos módon a látszat csalt.

Az asztalnál ülők közül valaki kém volt.

Xizor nem tudta, kinek kémkedik — a Birodalomnak, a Lázadók Szövetségének vagy egy rivális bűnszövetkezetnek —, de nem is érdekelte különösebben. Ebben a szakmában mindenki kémkedett mindenki után; megszokott dolog volt, de persze nem jelentette azt, hogy el is kell tűrni.

Most, a megbeszélés elején kilenc alvezér ült az asztal körül — mindegyik több naprendszerért felelt.

A találkozó végén már csak nyolcan lesznek, gondolta szenvtelenül Xizor.

Addig is azonban meg kellett beszélni a Fekete Nap folyó ügyeit, és ehhez mindenkire szüksége volt.

— Halljuk a beszámolókat — mondta Xizor — Lonay vigo?

Lonay twi’lek volt. Egy alattomos, éles eszű és gyáva alak. Fogásra is alkalmas csápjait beburkolva, az egyik vállára hajtva viselte; általában roskadozott az ékszerek alatt és rikított a festéktől, de most, a találkozó kedvéért, visszafogta magát.

— Felség, a fűszerkereskedelem huszonegy százalékkal, a kaszinóhajókból származó jövedelem pedig nyolc százalékkal nőtt a szektorunkban. A fegyverkereskedők is jól teljesítenek, legújabb becsléseink szerint harmincegy százalékos növekedést értek el. A rabszolgakereskedelem azonban, sajnos, ötvenhárom százalékkal visszaesett. Néhány bolygó a Lázadók Szövetségének a befolyása alá került, és betiltotta a rabszolgatartást. Attól tartok, hogy míg a Birodalom közbe nem lép, ez nem fog javulni.

Xizor bólintott. Lonay túl gyáva volt ahhoz, hogy el merje árulni a „bácsikáját”.És ezt minden fajtársára el lehetett mondani.

— Sprax vigo? — fordult egy másik alvezére felé.

Sprax, a nalroni, akinek már szürkült a bundája, noha mindig gondosan sötétre festette, hogy fiatalabbnak látsszék, eldarálta az eredményeit. Xizor szórakozottan hallgatta — már minden adatot ismert.

Sprax túl okos volt ahhoz, hogy keresztbe merjen tenni neki.

A nalroni befejezte a jelentést.

— Vekker vigo?

A quarren idegesen rámosolygott, aztán ő is előadta az adatait.

A halfejű nem akart feljebb lépni a létrán; tökéletesen elégedett volt a jelenlegi státusával.

Xizor egyenként meghallgatta a többi „unokaöccsét” is: Durgát, a huttot, Kreet’aht, a kian’thart, Clezót, a rodiait, Wumdit, az ettit, Peritet, a mon calamarit és Greent, az embert.

Nehéz volt elhinni, hogy ezek valamelyike ennyire bolond legyen; végtére is senki nem emelkedhetett ilyen magasra másként, csakis évekig tartó hűséges szolgálat által. Egyesek alulról kapaszkodtak fel — csempészek, tolvajok, egyszerű üzletemberek voltak mások születésük óta tanulták a szakmát, és apjuktól, vagy mint Kreet’ah, anyjuktól örökölték helyüket. Néhányan közülük már régebben vigók voltak, mint Xizor, aki közülük került a Fekete Nap élére.

És mégis, valamelyikük elárulta őket. Ilyen az élet.

Xizor hagyta őket üldögélni és aggódni még egy kicsit, aztán intett Gurinak. Legmegbízhatóbb testőre körbejárta a társaságot.

Mindannyian saját hírszerző hálózattal rendelkeztek, és legalább azt tudniuk kellett, amit Xizor kiszivárogtatott az árulóról — vagyis annyit, hogy van közöttük egy, de az Árnyherceg nem tudja, hogy melyikük az.

Ez persze nem volt igaz. Xizor nagyon is jól tudta, melyikük az. És most... ki fogják köszörülni a csorbát.

— Az utolsó napirendi pontunk következik, vigók. Egyikőtök hasznosnak látta elárulni minket. Nem elégedett meg a kreditmilliókkal, amelyeket nagyvonalúságomnak köszönhetően halmozhatott fel, sem a jutalmakkal, az osztalékokkal, meg a be nem jelentett egyéb jövedelmeivel. Ez a személy ezzel megfosztotta magát a jogtól, hogy vigo lehessen.

Guri lassított. Xizor kíváncsian figyelte az arcokat. Mindannyian verejtékeztek, ziháltak, vagy más módon mutatták leplezhetetlen félelmüket.

Guri elhaladt Durga, Kreet’ah és Clezo mögött, majd elérve az asztal végét, átkerült a másik oldalra, és tovább folytatta körútját.

Xizor halk, közönyös hangon folytatta:

— Garmadával akadnak a helyetteseitek között olyanok, akik boldogan felégetnék a saját szülőbolygójukat, ha ezzel elnyerhetnék a pozíciótokat. Vigónak lenni a Fekete Napban akkora hatalmat jelent, mint amit kevés lény mondhat magáénak a galaxisban.

Guri ellépdelt Lonay, Sprax és Vekker mögött. Egy pillanatra megállt Durga, a hutt hátánál.

A feszültség szinte tapinthatóvá vált.

Xizor úgy gondolta, ez jó húzás volt. Durga nem olyan ostoba, hogy eladja magát, és persze nem is szorul rá. Nem, a hutt tele van ambícióval: ha árulásra vetemedne, azt csakis azért tenné, hogy ő maga szerezze meg a hatalmat. Azzal, hogy Gurit megállította a háta mögött, Xizor üzenni kívánt neki: jobb lesz, ha vigyáz, mert rajta tartja a szemét.

Guri továbblépett; valósággal hallani lehetett, ahogy Durga szívéről legördült egy hatalmas kőtömb. Akkora, hogy kilenc sírkő is kitelne belőle.

A replikáns elsétált Wumdi, az etti és Perit, a mon calamari mögött.

Aztán Greenhez, az emberhez érve megállt.

Xizor elmosolyodott.

Green fel akart állni, Guri azonban hihetetlenül gyors volt. Egy szempillantás alatt a könyökhajlatába szorította a férfi torkát, s a másik kezével lezárta a halálos hurkot.

Az ember küzdeni próbált az életéért, de annyi esélye sem volt, mint egy cipőtalp alá szorult rovarnak. Az agyát tápláló oxigén pillanatok alatt elfogyott; Green elájult, kivégzője azonban még nem engedte el. Csak szorította, és szorította, és szorította...

Hosszú idő telt el. Egyik vigo sem mozdult.

Amikor Green már nem volt az élők sorában, Guri elengedte. A férfi előrebukott, homloka hangos koppanással az asztallapnak csapódott.

— Várom a javaslatokat — szólalt meg Xizor. — Ki legyen az új vigo?

Senki sem mert szólni, és Xizor nem erőltette a dolgot. Kár volt Greenért. Ő volt az egyik legtehetségesebb vigója. Az emberek azonban hajlamosak az árulásra, és gyakorlatilag lehetetlen megbízni bennük.

Végignézett az alvezérein, várta, hogy beszéljenek. Ezt a leckét egyikük sem fogja elfelejteni.

Xizorral versengeni egyet jelent a vereséggel.

Ezt jól véssék az eszükbe.

Miután a vigók távoztak, és a holttestet is eltakarították, Guri visszatért.

— Ez elég jól sikerült — jegyezte meg Xizor.

Guri némán bólintott.

— Sikerült összeszedned minden fellelhető adatot Skywalkerről?

— Igen, felség.

Xizor a távolba révedt. A szervezete hatalmas volt, tízezrekben mérték a neki dolgozók számát, mégis akadtak dolgok, amelyeket ajánlatosabb volt személyesen elintéznie. Különösen az ilyen kényes ügyeket.

— Minden anyagot ellenőriztél?

— Ahogy parancsolta.

— Rendben. Közöld a fejvadászokkal Skywalker fejének az árát. Semmi nem utalhat a Fekete Napra. Ha tévednek, meghalnak.

— Nem lesz tévedés, felség.

— Ó, és szeretnék beszélni Jabbával, a huttal.

— Ha ebédelt, felség, kapcsolom önnek.

— Nem. Jöjjön ide a leggyorsabb hajójával. Személyesen akarok beszélni vele.

— Ahogy óhajtja.

Guri türelmesen álldogált, míg Xizor a hálóját szövögette.

Vader Skywalkert akarja. Élve, hogy átadhassa a Császárnak. A hónapokkal korábban lezajlott beszélgetésből az derült ki Xizor számára, hogy a Császár nagyon szeretné a markában, és még inkább az ellenőrzése alatt tudni a fiatalembert.

A Fekete Nap keze messzire elért; mindaz az információ, amellyel Vader rendelkezett, Xizor személyi komputerében is rendszeresen felbukkant. A Sith Fekete Lovagja azt ígérte a Császárnak, hogy a maguk oldalára állítja a fiút — vagy megöli.

Ha azonban egyiket sem tenné, ha úgy tűnne, hogy nem akarja tovább erősíteni a Császár hatalmát ennek a Jedi-növendéknek az áttérítésével... vagy nem mert szembenézni vele, és ezért inkább megölette, akkor...

Nos, akkor a Császár kételkedni kezdene Vaderben. Palpatine csak azokat tűri meg maga mellett, akik vakon engedelmeskednek neki. Ha sikerülne elérni, hogy Vader végre megbízhatatlannak tűnjön a szemében, azzal a Fekete Lovag sorsa meg lenne pecsételve.

A Császár szeszélyes volt, nemegyszer egész városokat felégetett pusztán azért, mert egy helyi hivatalnok dacolni mert vele. Egy alkalommal a Peremvidékre száműzött egy egész — befolyásos és gazdag — családot, mert az egyik fiú hajója nekiütközött a kedvenc épületének, és megrongálta azt. Az mellékes volt számára, hogy a pilóta életét vesztette a balesetben.

Ha a Császár azt fogja hinni, hogy a jobbkeze — saját teremtménye — megbízhatatlanná vált, jobban fog őrjöngeni, mint valaha.

Igen, ez jó terv. Kissé bonyolult, de minden szempontból működőképes. Végre megtalálta a fegyvert, amivel szemben még Darth Vader is védtelen:

Luke Skywalker. A halott Skywalker.

5.

Darth Vader túlnyomásos gyógykamrájában üldögélt. A világítást lekapcsolta, és megszabadította magát a páncéltól, amely életben tartotta. Az Erő hatalmas volt, a sötét oldal — Vader szerint — pedig még annál is inkább, ennek ellenére képtelen volt újraépíteni csúnyán megégett testét. Már az is kész csoda volt, hogy élt, de Vader nem elégedett meg ennyivel. Bízott benne, hogy ha továbbfejleszti képességeit, egy napon újra a régi emberré válhat.

Legalábbis testileg.

Mentálisan nem akart a régi lenni. Gyenge, bolondos, idealista. Anakin éppen olyan volt, mint amilyen most Luke Skywalker. Egy kiaknázatlan tehetség.

Igen, az Erő Luke-kal van, talán még jobban, mint Anakinnal volt, merengett. A fiúnak azonban meg kell ismernie a sötét oldalt, meg kell tanulnia, mit jelent az igazi hatalom. És el kell fogadnia ezt. Ha nem teszi, a Császár végez vele.

Vader ezt nem akarta.

Amikor megküzdöttek, valóban megpróbálta megölni a fiút, de csak azért, hogy próbára tegye. Ha könnyen végzett volna vele, akkor Luke nem lenne méltó arra, hogy csatlakozzon hozzájuk. Luke azonban állta a sarat. Minden tapasztalata és gyakorlottsága ellenére szinte alig tudott kárt okozni Luke-ban.

Egy levágott kezet nem nehéz pótolni.

A találkozás érzelmeket keltett benne, ami pedig már régóta nem fordult elő vele. Egyrészt izgalommal töltötte el, hogy végre egy hozzá méltó ellenféllel csatázhat, másrészt büszke volt rá, hogy az, aki ilyen ádázul küzd ellene, nem más, mint a saját fia.

Vader belemosolygott az őt körülölelő sötétségbe. Obi-Wan nem mondta el Luke-nak, hogy Darth Vader Anakin Skywalkerből vált Fekete Lovaggá. Luke gyűlölete az ember iránt, aki mesterét lemészárolta, olyan hatalmas volt, hogy ha nem zavarja meg azzal, hogy elmondja neki az igazat, akár vereséget is szenvedhetett volna a fiútól. Egy Jedi soha nem küzd a haragtól vezérelve. Ellenőrzése alatt tartja az érzéseit, és hagyja, hogy az Erő áthassa. A sötét oldalt azonban erős érzelmekkel kell táplálni; ha megteszik, tízszeresen fizeti vissza a befektetett energiát.

Luke akkor, a gyűlölettől elvakulva, megízlelhette a sötét oldal hatalmát. Az első lépést már megtette, innen már csak könnyebb lehetett. A sötét oldal a rabjává teszi a használóját. Olyan, mint egy kábítószer. Ha elfogadod, többé soha nem tudsz lemondani róla. Ha Luke elfogadja, akkor hatalmasabb lesz, mint az apja, hatalmasabb még a Császárnál is. Ketten uralhatnák a galaxist.

De elég volt. Eljött egy újabb próba ideje.

Elhúzta a kezét a mozgásérzékelő felett, és a kamra teteje lassan felnyílt, hagyva, hogy a túlnyomásban lévő levegő sziszegve kiszabaduljon. Vader végignézett a testén, és Obi-Wanra koncentrált, arra az emberre, aki miatt ilyen állapotba került. Hagyta, hogy haragja és gyűlölete magasra hágjon, magához vonzva az Erő sötét oldalát.

Egy pillanatra szétroncsolt szövetei megváltoztak, sérült tüdeje és halott tüdőhólyagjai feléledtek, ép szervvé álltak össze.

Egy pillanatig lélegezni tudott, mint más, egészséges élőlények.

A megkönnyebbülés azonban, az öröm, hogy ezt sikerült elérnie, elkergették belőle a sötét oldalt, úgy, ahogyan a napfény is elűzi az árnyékot. A sötét oldal mohón falta a gyűlöletet, a boldogság azonban méreg volt számára. Elhagyta, és amint ez megtörtént, a tüdeje ismét összezuhant.

Vader végighúzta a kezét az érzékelő felett, és hagyta, hogy a kupola ismét rázáruljon.

Ezúttal is azt történt, ami az eddigi kísérleteknél is. Sikerült elérnie a testi teljességet, de nem tudta fenntartani azt. Nem lett volna szabad hagynia, hogy öröm töltse el, ragaszkodnia kellett volna a gyűlölethez, még gyógyultan is.

Nem volt könnyű. Míg tökéletesen ki nem irtotta magából Anakin Skywalkert, azt a nyomorult, pipogya alakot, addig nem is fog. Hosszú évek óta küzdött vele, hogy végre tökéletesen átadhassa magát a sötét oldalnak, de mindeddig nem járt sikerrel, bármennyire igyekezett is. Az az apró fény nem akart kialudni sötét lelke mélyén.

Luke elforgatta a követ a satuban. Az első néhány lappal már elkészült, de még jócskán akadt pattintani- és csiszolnivaló. Ha túl nagyot üt, porrá törheti a követ, és akkor kezdheti elölről az egészet.

Csubi a közelben üldögélt, és érdeklődve figyelte. Leia a hálószobában szundikált. Lando magukra hagyta őket, visszament a terepsiklóval a városba. Már legfőbb ideje volt, hogy visszatérjen.

Csubi elfordította a fejét, fülelt egy sort, aztán mondott valamit.

Thripio, aki valamiféle szójátékot játszott Artuval, odalépett Luke-hoz.

— Csubakka azt mondja, hogy Lando gazda visszatért.

Luke bólintott, de nem nézett fel. Most nem ért rá fecsegni. Rákoppintott a vésőre a kis fakalapáccsal, és...

Egy lapos szilánk lepattant a kőről. Ez az! Tökéletes...

Lando jött be vigyorogva.

— Minek örülsz annyira? — kérdezte tőle Luke.

— Az imént kaptam meg Dash Rendar kódolt üzenetét. Boba Fett hajója a Gallon van!

Elméletileg csak a Birodalom használhatta a méregdrága és korlátozott keresztmetszetű holonetet; a gyakorlatban azonban boldog-boldogtalan, aki csak egy kicsit is értett az elektronikához, a hálózaton keresztül bonyolította le fontos hívásait. Miért ne, ha úgyis a Császár fizette a számlát?

Luke felpattant.

— Mikor indulhatunk?

— A Millennium Falcon felszállásra kész. Meddig tart előkészítened az X-szárnyút?

— Addig, míg beülünk Artuval.

— Hová akartok beülni? — kérdezte Leia álmosan az ajtóból.

— Úgy tűnik, megvan Han — felelte Lando.

— Odafent találkozunk — vigyorodott el Luke. Végre véget értek a várakozás gyötrelmes órái.

— Akkor én szólok a Zsiványoknak — mondta Leia.

Luke bólintott.

Meg fogják találni Hant.

Jabba a fogadószobában várakozott. Az Árnyherceg belépett a helyiségbe, és végigmérte a huttot. Hatalmas, ocsmány teremtmény volt, de ettől még nem kevésbé hasznos.

— Üdvözletem, Xizor herceg — mondta Jabba hutt nyelven.

— Beszéljen alapnyelven — utasította Xizor.

— Ahogy kívánja.

— Hogy megy az üzlet, Jabba? Minden rendben a szektorában?

— Mehetne jobban is. A bevételek összességükben növekedtek, de ugyanez sajnos elmondható a kiadásokról is. A birodalmi hivatalnokok egyre többet akarnak zsebre vágni, s a szállítás és a munkaerő is drágult, de hát ez van.

— Hallottam, hogy üzletet kötött néhány magas rangú birodalmi hivatalnokkal.

Jabba értetlen képet vágott.

— Lord Vaderről beszélek.

— Ah! Nem közvetlenül, felség. Nemrégen felfogadtam néhány fejvadászt, hogy begyűjtsenek nekem egy tartozást. Egyiküknek... ha jól emlékszem, ön is alkalmazta már néhányszor Boba Fettet... sikerült megtalálnia a delikvenst, de az éppen a birodalmiak kezén volt. Történetesen Lord Vader fogságában. Véletlen egybeesés.

— Ha jól gondolom, akkor ön most Solo kapitányról beszél.

Ez nem kérdés volt; Xizor emlékeztetni akarta Jabbát a tényre, hogy előtte nem lehet titok. Valójában éppen információt akart a huttól, de ezt persze nem mondhatta meg annak nyíltan. Így hát kerülgetnie kellett a témát.

Jabba nem akart ujjat húzni a herceggel.

— Egy jelentéktelen csempész — közölte. — A múltban nagy szolgálatokat tett nekem, de aztán csatlakozott a Szövetséghez. És pénzzel is tartozik nekem.

— Egy kis frissítőt, Jabba?

— Köszönöm. Akad netán valami ropogtatnivaló is?

Xizor intett, és már jött is a felszolgálódroid egy tálcával. Rovarokat és valami undorító löttyöt hozott, amit a huttok fenemód kedveltek.

— Ah, ön igazán figyelmes, felség. — Jabba felcsípett egy kapálózó bogarat, és lenyelte.

Xizor előrehajolt, és bizalmasan közölte:

— Nekem is van egy kis üzletem Vaderrel. Ezért is hoztam fel a témát, Jabba. Az üzletnek ebben a kezdeti stádiumában minden, Vaderrel kapcsolatos információmorzsa hasznosnak bizonyulhat. Ezt az ügyet Boba Fett-tel... nyélbe ütötték már?

— Még nem, felség. Várom, hogy Fett átadja nekem Solo kapitányt.

Xizor összevonta a szemöldökét, mintha éppen ebben a pillanatban jutott volna eszébe valami jelentéktelen, de azért érdekes dolog.

— Hm... Ez véletlenül nem az a Solo, aki részt vett a Halálcsillag elleni támadásban?

— De igen, felség. Ő és a barátai pusztították el a Halálcsillagot. A vuki Csubakka, Leia Organa hercegnő és egy jelentéktelen fiatalember, egy bizonyos Skywalker.

— Skywalker?

Jabba felnevetett; egész lénye megrázkódott a hangos, öblös hahotától.

— Igen. A nyomorult állítólag azt képzeli magáról, hogy Jedi-lovag. Nem is olyan régen még a Tatuinon túrta a homokot.

— Hol van most?

— Ki tudhatja? Rövid idővel ezelőtt hagyta el a bolygót egy X-szárnyún.

Xizor hátradőlt.

— Hm. Lehet, hogy semmit nem jelent, de az is lehet, hogy hasznosnak bizonyul számomra ez az információ. Ha ezeknek a személyeknek valamelyike visszatérne a Tatuinra, kérem, értesítsen.

— Feltétlenül, Xizor herceg.

Xizor gyakorlatilag végzett, de tovább folytatta a társalgást a huttal, úgy téve, mintha roppant kíváncsi lenne Jabba véleményére. A témát ragozták még vagy tíz percig, aztán Xizor feltett néhány kérdést a birodalmiak csapatmozgásairól, hogy Jabba azt higgye, ez a valódi ok, amiért idehívatta. Mikor már úgy érezte, kellőképpen összezavarta a huttot, mosolyogva megjegyezte:

— Barátom, arra kérem, hogy mindaz, ami itt elhangzott, maradjon kettőnk közt. Rendkívül hálás leszek érte.

A hutt viszonozta a mosolyát. Néha egy jó szó hatásosabb tudott lenni, mint egy kemény rúgás. Jabba nem volt ostoba, jól tudta, mi vár arra, aki az Árnyherceg útjába mer állni. De hadd higgye csak azt, hogy cinkosok, hogy a vezér bizalmasaként tekint rá. A félelem hasznos, de a félelem és az elégedettség kettőse még annál is inkább.

Xizor biccentett, és elhagyta a termet.

A kémeitől tudta, hogy Darth Vader a Bespinen adta át Solót, ezt a kisstílű csempészt a hírhedt fejvadásznak, Boba Fettnek. Fett még nem adta át a zsákmányát Jabbának, de előbb-utóbb meg kell tennie ezt, hogy begyűjthesse a vérdíjat. Nagyon valószínűnek tűnt, hogy ez a Tatuinon fog megtörténni — csakhogy a kémek jelentése szerint a Slave I nem volt a Tatuinon, sőt másutt sem sikerült a nyomára bukkanni.

Nos, ami késik, nem múlik, gondolta Xizor.

Mérget mert volna rá venni, hogy Skywalker vissza fog térni a Tatuinra. Ha ki akarja szabadítani a barátját, akkor a legkézenfekvőbb ott várnia Fettet. Bár annak, hogy elhagyta a bolygót, több magyarázata is lehetett. Lehet, hogy Solótól független dolga akadt, de az is lehet, hogy a Szövetségen keresztül megtalálta a barátját. Ez nagyon is lehetséges volt, tekintve, hogy a Szövetség kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett, sőt a bothai kémhálózat támogatását is élvezte.

Nos, ha ez utóbbi volt a helyzet, nem sok mindent lehetett tenni. Legfeljebb annyit, hogy újabb esélyt adhatott az ügynökeinek Skywalker felkutatására.

Az irodájába érve berendelte Gurit. A replikáns nesztelenül besiklott a szobába.

— Közöld mindazokkal, akik Skywalker után kutatnak, hogy keressék Boba Fettet. Előbb vagy utóbb Skywalker is ezt fogja tenni.

Guri hangtalanul bólintott.

Xizor elégedett vigyorral dőlt hátra vadonatúj székében.

Leia a Millennium Falcon társalgójában ült, s a holotáblajátékkal szórakozó Csubit és Thripiót figyelte. Lando a konyhában sürgött-forgott, és a szagból ítélve valami borzalmasat készült eléjük rakni vacsora címén. Luke a hercegnő mellett ült, és Artu elektrofoto-szenzorának a lencséjét tisztogatta. Luke X-szárnyúja a Falcon törzsére volt rögzítve. Az X-szárnyúval hosszabb utakat is meg lehetett tenni, de sokkal jobb volt itt, az öreg sólyom komfortos fedélzetén.

A Falcon robotpilótára állítva száguldott át a hipertéren, jóval nagyobb sebességgel, mint amihez a külsejéből ítélve joga lett volna. Amikor Leia először látta a koréliai teherhajót, nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Mintha egy roncstemető mélyéből rángatták volna elő a teknőt. A látszat azonban csalt. Lehet, hogy volt rajta egy-két karcolás, de a Falcon, a Han és Csubi által elvégzett átalakításoknak köszönhetően, sokkal gyorsabb volt és jóval nagyobb tűzerővel rendelkezett, mint amiről koréliai tervezői álmodni mertek. A hajót Lando egy szabbakjátszmán nyerte; de az ebül szerzett jószág ebül vész el: egy másik szabbakcsata után a Millennium Falcon átvándorolt Han tulajdonába.

Han...

Ne, most ne gondolj rá..

Csubi elkáromkodta magát.

— Nos, sajnálom, de szabályos lépés volt — békítette Thripio. — Nem tehetek róla, hogy nem vetted észre.

Csubi mondott még valamit.

— Nem, nem fogom visszavonni. És ne fenyegess. Ha leszakítod a karomat, többé nem fogok játszani veled.

Csubi rámordult, aztán hátradőlt az ülésben, és morcosan a táblára nézett.

Leia elmosolyodott. Mint két kisgyerek. Luke-ra siklott a tekintete. Luke legalább annyira meg akarta menteni Hant, mint ő. Ami érdekes volt, lévén, hogy mindketten neki csapták a szelet, így riválisok voltak. Más hasznot húzott volna Han távollétéből, Luke azonban nem az a fajta volt. Amióta Hant elvitték, magába fordult. Jellemző volt rá. Nyerni akart, de tisztességesen.

Lando táncolt be a társalgóba egy csészékkel és gőzölgő tányérokkal megpakolt tálcával.

— A vacsora tálalva — jelentette be. — A menü: gidzsupörkölt.

Ránéztek, aztán mindenki folytatta azt, amit addig is csinált.

— Annyira azért nem kell tülekedni — morogta Lando. A vigyor lehervadt az arcáról.

Az étel Leiát olvasztott csizmatalp és trágya keverékére emlékeztette, amelyet egy jókora adag darált hínárral öntöttek nyakon. A bűze is ezeknek az anyagoknak a vegyülékét idézte.

— Gyerünk! Egy egész órát töltöttem el vele a konyhában. Na, ne kéressétek magatokat!

Csubi ingerülten dünnyögött valamit.

— Hé, pajtás, ha nem tetszik, akkor legközelebb te főzöl!

Luke egy pillanatra abbahagyta Artu tisztogatását.

— Azt mondod, gidzsupörkölt? Szerintem pedig darált hínárral bolondított trágyás csizmatalp. A szaga is éppen olyan...

Leia kuncogni kezdett.

— Jól van! — Lando letette a tálcát a holotábla közepére. Az apró játékfigurák derékig elmerültek a gőzölgő ragacsban. — Ha nem esztek, annál több jut nekem.

Felkapott egy tányért, és belapátolt róla egy jókora adag pörköltet.

— Látjátok? — mondta teli szájjal. — Nagyszerű íze van, egyenesen... — A szeme elkerekedett a döbbenettől, majd az undortól.

Leerőltette a torkán az ételt, fújtatott egyet, aztán megrázta a fejét.

— Huh! Azt hiszem, egy kicsit sok buntaszószt tettem bele. Lehet, hogy mégiscsak konzervbabot kellene vacsoráznunk?

6.

Miután a Millennium Falcon elhagyta a hiperteret a Zhar gázóriás közelében, Luke belebújt légmentesen záró pilótaruhájába, és átszállt az X-szárnyúba. Lando és Leia jobban örültek volna, ha velük marad, Luke azonban azzal érvelt, hogy ha bajba kerülnének, két hajóval kétszeres lesz az esélyük. Ez vitathatatlan volt.

Luke sokkal jobban érezte magát az X-szárnyújában — Artu társaságában —, mint odaát. Nem mintha Lando nem lett volna elég jó pilóta; egyszerűen elege volt a semmittevésből. Inkább a szűk pilótaruha, mint a dögunalom, zárta le magában a kérdést.

Azt viszont még mindig nem bírta felfogni, mit kereshet Boba Fett ezen az isten háta mögötti vidéken. Ez még a Peremvidéknek is a legszéle. Innen aztán sehová nem lehet továbbjutni.

Villogó pontok tűntek fel a taktikai kijelzőn, és ugyanebben a pillanatban megszólalt a kommunikációs egység.

— Hé, Luke! Légy üdvözölve a galaxis végén!

— Wedge! Hogy vagy, pajtás?

— Fogjuk rá, hogy jól. Egyik nap éppen olyan, mint a másik.

Luke elmosolyodott. Wedge Antilles egyike volt azon lázadó pilótáknak, akik túlélték a Halálcsillag ostromát. Wedge jól repült, és bátrabb volt, mint kettő. A jó öreg Wedge.

És itt voltak a többiek is. A Wedge-ével együtt összesen tizenkét X-szárnyú.

— Jó látni téged, Luke. Remélem, valami izgalmasat főztél ki nekünk, mert az utóbbi időben elég unalmasan teltek a napjaink.

— Ha a főzésről akarsz beszélgetni, akkor fordulj inkább Landóhoz...

— Hallottam! — figyelmeztette Lando a komegységen keresztül.

Luke a tőle balra repülő Falconra vigyorgott.

— Csak vicceltem, Lando.

— Hé, Calrissian! Már idejét sem tudom, mikor láttalak. Azt hittem, azóta rács mögé kerültél.

— Még nem, Antilles. Még nem.

— Kövessetek minket, Luke — fordította komolyra a szót Wedge. — Egy Kile nevű kisholdon vertünk tábort, a bolygó árnyékában. Szépen berendezkedtünk, van levegőnk, vizünk, gravitációnk is, egyszóval az otthon minden komfortját élvezhetjük.

— Akkor induljunk — javasolta Luke. — Mögöttetek leszünk.

— Szerinted ez otthonos és komfortos? — nézett körül Leia a műanyag lemezekből összeállított barakkban. Az épület gyakorlatilag négy falból és egy tetőből állt. Az ígért kényelemnek sehol semmi nyoma.

— Remélem, soha nem kell megtudnom, milyen az a hely, amit még te is kényelmetlennek nevezel.

Wedge vigyorogva széttárta a karját.

— Ismered a Zsiványokat. Nekünk nem kell más, csak egy hajó és egy sziklapad, ahová leszállhatunk.

— Nos, ez esetben a hely valóban egy luxusszálloda.

Wedge az egyik sarokban elhelyezett holovetítőhöz vezette őket. Az asztal mellett, egy fröccsöntött műanyag széken egy férfi ült elnyúlva. Úgy tűnt, alszik.

Nem hasonlított Hanhoz — vörös haja volt és fehér bőre —, de az, ahogyan ott ült...

Lehet, hogy aludt, de amint a közelébe értek, felpattant a szeme, és máris éber volt.

Magas, vékony férfi volt, zöld szempárral. Szürke kezeslábast viselt, derekán pisztolytáska fityegett. Hannal egyidős lehetett, és ugyanaz a ráérős lazaság sugárzott belőle, mint Solóból. A férfi feltápászkodott, és mélyen, színpadiasan meghajolt.

— Leia hercegnő — üdvözölte. — Micsoda megtiszteltetés, felség, hogy ellátogatott szerény kastélyomba! — Körbeintett az üres helyiségben, majd elvigyorodott.

Leia megrázta a fejét. Han eddig ismeretlen fivére lenne ez a fickó? Vagy ezek a csempészek külön tanfolyamot vesznek nagyképűségből?

— Ő Dash Rendar — mutatta be a férfit Lando. — Tolvaj, hamiskártyás, csempész és jó pilóta.

Dash vigyora tovább szélesedett.

— Mi az, hogy „jó pilóta”? Dugóhúzóban is lehagynálak, Calrissian, egy félszárnyú hajóronccsal.

— És szerény is — jegyezte meg Leia.

Dash mélyen meghajolt.

— Látom, hogy a hercegnő szépségéhez éles elme párosult.

Egek, gondolta Leia. Ez a fickó fog elvezetni minket Boba Fetthez?

— Vedd magad takarékra, Dash — mordult rá Lando.

— Térjünk rá inkább az üzletre.

— Évek óta ez az első használható ötleted, Lando — gúnyolódott Dash.

Lando bemutatta neki a többieket is.

— Csubit már ismered, ő pedig Luke Skywalker.

Luke előrelépett; a két férfi végigmérte egymást.

— Találkoztunk már? Ismerősnek tűnik.

— A Hothon láthattál — felelte Dash. — Kaját szállítottam a támaszpontra, amikor a pajzs felrobbant. Egy hósiklót vezettem a csata alatt, hogy elüssem valamivel a várakozás dögunalmas óráit.

Luke tekintete felcsillant.

— Igen, most már emlékszem. Leszedted az egyik birodalmi lépegetőt. Ügyesen csináltad.

Dash elővillantott egy magabiztos mosolyt.

— Ügyesen? Végigaludtam a csatát, kölyök. Egész nap döntögetni tudtam volna a lépegetőket, de nem tehettem, mert időre vártak valahol egy jól fizető szállítmánnyal.

Leia szomorúan megcsóválta a fejét. Mi van a férfiakkal? Még jó, hogy nem ütik le magukat, amilyen szorgalmasan veregetik a saját hátukat. Tényleg szükség van erre a hetvenkedő alakra? Lando is épp elég...

Lehet, de ha ez a fickó az, aki el fogja vezetni őket Hanhoz, akkor el fogja viselni!

— Végeztünk egy kis felderítést — jelentette Wedge. — Íme, az eredmény.

Bekapcsolta a holovetítőt.

Luke tűnődve figyelte a holdfelszínről készített holografikus felvételeket. Jól jönnek, ha Boba Fett hajója valóban ott van, de vajon tényleg ott van-e? Ez a Dash Rendar roppant magabiztos volt, és igen, valóban jól teljesített a Hoth felszínén vívott csatában, de Luke akkor sem bízott benne.

Lando viszont úgy vélte, hogy bízni lehet benne mindaddig, míg jól meg van fizetve.

Luke elmosolyodott. Han sem látszott többnek egy pénzéhes csempésznél, amikor először találkoztak, és ő is legalább ennyire verte a mellét, hogy milyen borzasztóan jó pilóta. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy Luke rájöjjön, ez az egész magatartás nem több egy álarcnál, amit Han azért ölt magára mások előtt, hogy leplezze valódi, talán túlságosan is érzékeny lényét. Ki tudja, talán Dash Rendarral is ugyanez a helyzet.

—...a hold légköri viszonyai rosszak — magyarázta Wedge. — Főként a déli féltekén, ahol hatalmas ciklonok kavarják a levegőt. Ezeket jobb messzire elkerülni.

Dash felnevetett.

— Neked, Antilles. Én viszont szélvihart eszek reggelire.

De az is lehet, hogy nem, gondolta Luke. Lehet, hogy egyszerűen csak hibbant.

Wedge rendületlenül folytatta. A birodalmi támaszponthoz „csak” két csillagromboló tartozott, de ez is bőven elég volt. Luke tudta, hogy minden egyes romboló egy egész TIE-századot hordoz, amely hat osztagot, vagyis hetvenkét vadászgépet jelentett rombolónként. Száznegyvennégy TIE a Zsiványosztag tizenkét hajója ellen.

Nem is olyan rossz. Valamivel kevesebb mint tizenkét birodalmi egy Lázadó ellen. Voltak már nehezebb helyzetben is.

Luke elmosolyodott. Ez is azt bizonyította, hogy a Birodalom halálra van ítélve — ha már az egy a tizenkettő ellen jó esélynek számít.

Már csak egy jó akcióterv kellett hozzá. Egy egyszerű, de nagyszerű terv.

Wedge kifogyott a mondanivalóból.

— Nos, nagyjából ennyi. Neked mi a véleményed, Luke?

— Gyerekjáték lesz — felelte Luke. — Már tudom is, hogyan csináljuk.

Leia és Lando úgy néztek rá, mintha csörgősipkát húzott volna a fejére. Luke azonban halálkomolyan vigyorgott.

Xizort nem lepte meg az előtte lebegő holografikus információ. Nocsak, nocsak. A fiatalember, aki balszerencséjére azt hitte, hogy képes lesz megölni őt — mi is volt a neve? Hoff? —, alig néhány száz méterrel odébb nyert bebocsátást a védett folyosóra. Az őr pedig, aki beengedte — ki hinné? —, rejtélyes módon eltűnt.

Az Árnyherceg egy lyukas decikredet nem adott az eltűnt őr életéért. Valaki rávette a birodalmi gárdistát, hogy engedje át a merénylőt, aztán ugyanez a személy szépen eltüntette a nyomokat.

Ki lehetett az? Az ellenségei annyian voltak, mint égen a csillag, és legtöbbjük szívesen látta volna holtan. Egy őrt megvesztegetni nem nagy ügy; csak itt, a Coruscanton legalább száz ellenlábasa volt, aki megtehette.

De ki gyűlölte a legjobban? Nehéz volt válaszolni erre, mivel olyan sokan voltak.

Másfelől kellett megközelíteni a kérdést: ki az, akinek elég mersze van hozzá, hogy megtegye? Mert egy dolog lett volna megölni a Fekete Nap vezérét, és megint más túlélni azt. Csakis olyan valaki lehetett, aki elég hatalmas ahhoz, hogy megvédje magát a Fekete Nap haragjától, és kellően befolyásos ahhoz, hogy kiengesztelje a Császárt, ha az sértve látja az érdekeit.

Nos, ez tovább szűkítette a gyanúsítottak körét.

Xizor hátradőlt a székében, és háztetőt formált az ujjaiból. Gyakran játszotta ezt a játékot, amelyben a puszta logikára építve kellett alátámasztani a következtetést, amit már jóval előtte tudott — mert olyan nyilvánvaló volt, vagy mert a megérzései megsúgták neki. Tudta, hogy ki a felbujtó, ahogyan azt is sejtette, az illető igazából nem is kívánta, hogy a támadó sikerrel járjon. Az egész nem volt több egy apró, az útjába vetett tövisnél; borsot akartak törni az orra alá, semmi több.

Valaki, aki nem félt sem a Fekete Naptól, sem a Császár megtorlásától. Ilyen személy csak egy volt az egész galaxisban.

Xizor legszívesebben viszonozta volna Vader „gesztusát”, de ez ütközött a terveivel. Nem, neki továbbra is Vader barátjának — vagy legalábbis szövetségesének — kellett mutatkoznia.

A végén Vader úgyis mindenért megfizet, vigasztalta magát.

De azért jó volt tudni, hogy mire számíthat a Fekete Lovagtól.

Leia elnevette magát.

— Ez a te terved?

— Miért? — kérdezte sértődötten Luke. — Mi baj van vele? — A lehelete fehér párafelhővé csapódott ki a hideg helyiségben.

— Te meg a Zsiványosztag megtámadjátok a birodalmi támaszpontot, és lekötitek a két csillagrombolót meg a száz-egynéhány TIE-vadászt, hogy Dash nyugodtan levezethesse a Falcont ott, ahol Boba Fett hajója dokkol? Csak úgy leszállunk, és megmentjük Hant? Nos, semmi baj nincs a tervvel. Mi okom is lehetne ezt mondani? Egyszerűen tökéletes. — Fáradtan megrázta a fejét.

— Jó, tudom, hogy túl egyszerű...

— Együgyű — javította ki Leia.

Luke sértődötten összepréselte az ajkait. Ó, istenkém. Megsértette férfiúi mivoltában. Leia jól ismerte ezt az arckifejezést.

— Ha van jobb ötleted... — dünnyögte Luke.

Leia sóhajtott. Éppen ez volt a baj. Nem volt jobb ötlete. Luke terve célratörő volt, és bár könnyen a vesztüket okozhatta, elég őrült volt ahhoz, hogy működjön. Ha ő lett volna a támaszpont parancsnoka, mindenre számított volna, csak egy ilyen eszement támadásra nem.

— Nos... izé — hebegte.

— Erről van szó — vágta rá győzedelmesen Luke.

— Nem mintha valami bajom is lenne a kormányzókkal — mondta Dash —, de ha észrevétlenül akarunk bejutni, alacsonyan kell repülnünk, a lombozat felett, hogy a szenzortartomány alatt maradjunk. Talán még a Nagy Árok kanyonjaiba is le kell húzódnunk. Gondolod, Lando, hogy amennyiben nem esik szét az a roncs, meg tudod csinálni?

— Te talán végigcsináltad már? — mordult rá Lando. — Mert én meg tudom csinálni.

— Nos, igen. De azt az Outriderrel tettem.

— Mióta az enyém a Falcon, komoly átalakításokat hajtottam végre rajta — védte a hajó „becsületét” Lando.

Csubi elmordult.

— Ez igaz? — kerekedett el Dash szeme. — Hol szereztetek ilyen gyors hajtóműveket?

Csubi mondott még valamit, és meglengette a karját.

Dash elvigyorodott.

— Ja, elhiszem. Solo elég lökött ahhoz, hogy megtegye. — Luke-ra, majd Wedge—re nézett. — Jól van. Ha távol tudjátok tartani a TIE—kat, én elviszem Landót Boba Fett hajójához.

Csubi mondott még valamit. Leia úgy gondolta, érti: Csubakka felajánlotta, hogy velük megy.

— Nem kell megtenned, pajtás — mondta Lando.

Ám Csubit nem lehetett ilyen könnyen lerázni.

— Kösz, ez rendes tőled.

— Én is megyek — jelentette ki Leia.

— Ezt nem tartom jó ötletnek.

— Ti komolyan azt hiszitek, hogy a parancsnok tucatnyi X-szárnyú ellen fogja küldeni mind a száznegyvennégy TIE-vadászát? A holdra is fog jutni belőlük, és ha tűz alá veszik a Falcont, valakinek vissza kell lőnie, nem? Ha Csubi a fenti toronyban lesz, ki fogja fedezni a Falcon hasát?

Lando és Luke egymásra nézett. Luke vállat vont.

— Leiának igaza van, ráadásul jól bánik az ágyúval.

— Köszönöm.

— Akkor ezt megbeszéltük — mondta Wedge. — Te vezeted az akciót, Luke. A fiúk örülni fognak neki, hogy veled repülhetnek.

— Kösz, Wedge.

— Akarsz látni valamit, kölyök? — kérdezte Dash.

Luke a csempészre nézett.

— Nézz ki azon az ajtón.

Luke az ajtó felé indult. Leia, kíváncsiságtól hajtva, követte.

Dash kinyitotta az ajtót. Egy tágas, hangárszerű terem tárult eléjük.

— Tyűha — mondta elismerően Luke.

Leia is bekukkantott.

Egy hajó terpeszkedett az olcsó műanyag padlón. Lágy vonalú, karcsú teste tükörként csillogott, mintha krómmal lett volna bevonva, hátán és hasán nehézágyúk ásítoztak. Majdnem akkora volt, mint a Millennium Falcon, és pilótafülkéje ugyanúgy oldalt volt elhelyezve, de ez volt a két hajó közt minden hasonlóság. Ez a hajó egy első osztályú jármű volt, egy igazi remekmű; első pillantásra látszott rajta, hogy nem mindennapi alkotás.

Egy droid állt mellette, egy csupasz, fémvázas modell, vállán szerszámtáskával.

— Az Outrider— mondta büszkén Dash. — És a droidom, egy LE-BO2D9. „Libo” névre hallgat, már amikor hajlandó válaszolni. Azt hiszi, ez olyan mulatságos.

— Hogy engedhetsz meg magadnak egy ilyen hajót? — kérdezte Luke.

— Nos, ezt most hosszú lenne elmesélni. Tetszik?

Luke igent intett a fejével. Leia látta rajta, hogy legszívesebben felrohanna a fedélzetre, és bevágná magát a pilótaülésbe. Mint a kisfiúk, ha valaki vadiúj játékkal jelenik meg a játszótéren. Remélte, a csempész legalább feleannyira tud repülni vele, mint ahogy azt állítja. Nehéz út állt előttük.

A tekintete a formás hajótesten túlra révedt. Újból kockáztatni készült az életét, és az, hogy ezúttal Han miatt, valahogyan még kellemetlenebbé tette az egészet. Az, hogy ennyire akart valamit — nem, valakit—, még a veszélynél is jobban megijesztette. Eddig a Szövetségért sodorta magát nehezebbnél nehezebb helyzetekbe; ezt meg tudta indokolni: az egész galaxis jövője volt a tét. De azt, hogy egy férfiért teszi ugyanezt...

Soha nem hitte, hogy megtörténhet. A Szövetség iránti elkötelezettsége, a vágy, hogy megdöntse a Birodalmat, nem sok magánéletet engedélyezett neki. Persze, voltak barátai, néhány közelebbi is, de mindig is azt hitte, hogy az élete a Császár és csatlósai elleni harc jegyében fog eltelni. Elképzelni sem tudta, hogy egyszer majd szerelmes lesz, megállapodik, és fészket rak, gyerekeket szül. Talán nem fog megtörténni, de azért mégiscsak lehetőség. Feltéve, hogy megtalálják és kiszabadítják Hant. Feltéve, hogy élve megússzák ezt az újabb kalandot.

És feltéve, hogy Hant valóban érdekli. Hiszen Han még nem mondta ki. Leiának az volt a benyomása, hogy Han ugyanúgy érez, mint ő, de ezt eddig még nem erősítette meg szóban.

Csupa feltételezés az egész.

De sebaj, majd mindenre fény derül. Szép sorjában. Addig is, egyszerre csak egy dolgot.

Mindent a maga idejében.

7.

Darth Vader mindkét kezével szorosan megmarkolta a fénykardját, és hagyta, hogy a harci droid a bal oldalára kerüljön. A droid új modell volt, egyike a tucatnyi egységnek, amelyet külön az ő igényeit figyelembe véve alkottak meg. Akárcsak Vader, a droid is fénykardot tartott a kezében. Magas volt és vékony, hasonló a Birodalomban annyira elterjedt, általános célú Aspokhoz, de valójában egy speciálisan módosított egység volt. Gyorsabban mozgott, mint egy közönséges ember, erősebb volt, és több tucat kardforgató mester tudását programozták bele, közel ugyanennyi harci stílus ismeretével együtt. Egy átlagos emberrel szemben verhetetlen és halálos lett volna.

A droid fürgén belépett, és Vader feje felé suhintott. Vader blokkolt, a droid megint támadt, egy ívelt mozdulattal Vader derekát célozva meg. Gyors volt, de a Fekete Lovag ezt is kivédte...

A droid megperdült a hossztengelye körül; kardja fényes félkört írt le a levegőben...

Vader megállította az ütést, majd egy erőteljes lökéssel a droid feje felé nyomta mindkét kardot.

A droid hagyta, hogy a támadó mozgási energiája hátrébb tolja; aztán magasan a feje fölé emelte a kardot, de még nem támadott.

Vader válla — az, amelyiket Luke megsebezte — határozottan jobban volt. A droid erős csapásai ellenére alig érzett fájdalmat.

Előreugrott, a droid nyaka felé csapott, majd villámgyorsan oldalra rántotta a kardot, és egy csuklómozdulattal lejjebb vitte, de innen is visszakapta, hogy egy harmadik, még mindig figyelemelterelésnek szánt mozdulattal, a droid középtájéka felé döfjön.

A droid elhátrált, és kivédte a döfést.

Vader balra siklott, a bal válla fölé lendítette a kardot, és negyvenöt fokos szögben a fémnyak alapja felé vágott...

A droid ezúttal negyed másodpercnyi késéssel reagált. Erős volt, de nem eléggé erős ahhoz, hogy ellensúlyozni tudja Vader csapásának az erejét. A fénycsóvák sercegve összecsaptak, de a kelleténél később. A droid megpróbált elhátrálni...

Vader fénykardja a nyak és a váll találkozásánál találta el a fémvázat, a mellkas közepéig átvágva azt. Áramkörök szikráztak, aztán füst csapott ki a géptestből. A droid elejtette a kardot, és térdre rogyott.

Vader a jobb válla fölé emelte a kardot, és laposan, egy kaszáló mozdulattal az ellenfelére csapott.

A fénykard átszelte a droid nyakát. A fej elgurult, a test hátrahanyatlott. A droidnak vége volt.

Vader tűnődve nézte a fémkupacot. Hamarosan újabb tucat droidot kell rendelnie — ez a nyolcadik volt, már csak négy maradt. És a következő sorozatnak még ennél is jobbnak kell lennie. Kezdett túl könnyűvé válni.

A válla határozottabban jobban volt.

Lekapcsolta a fénykardot, és elfordult a droidtól. Az ajtó mellől, félelemmel vegyes tisztelettel, egy segéd figyelte.

— Takarítsa fel a szemetet — parancsolta neki Vader. Kisétált a teremből. Nem nézett hátra.

Luke vett egy mély levegőt.

— Kész vagy, Artu? — Artu füttyentett. — Itt Zsivány Vezér — mondta Luke. — Állítsátok a szárnyakat támadó pozícióba, gyorsítsatok hatosra, majd jelentkezzetek.

— Itt Zsivány Egy, parancs teljesítve — hallatszott Wedge hangja a komegységből.

— Zsivány Kettő. Készen vagyok.

— Zsivány Három, megvan.

Az osztag többi tagja is jelezte, hogy teljesítette Luke parancsát. A nappali félteke felett tanyázó romboló pontosan előttük volt; nagy hatósugarú szenzorai minden bizonnyal már érzékelték a közelgő X-szárnyúakat, a TIE-k pilótái ezekben a pillanatokban pattanhattak be vadászgépeikbe. A legújabb TIE-modellek fénysebesség alatt gyorsabbak voltak, mint a módosítatlan X-szárnyúak, de elég lassan gyorsultak fel legnagyobb sebességükre. Ez gyakorlatilag egy kör előnyt jelentett a Zsiványok számára. Nem mintha ezzel sokat árthattak egy rombolónak: egy ekkora hajó pajzsai ehhez túl erősek voltak. Egy kis szerencsével azonban zavart kelthettek a birodalmiak közt, és az ilyesmi mindig jól jött.

A TIE-k gyorsabbak voltak, de nem mozgékonyabbak, mint az X-szárnyúak, és a Szövetség vadászgépeivel ellentétben nem rendelkeztek pajzzsal — ez alól csak néhány speciálisan kialakított elfogó jelentett kivételt, mint például Vader személyes prototípusa.

— Ott jönnek — mondta Zsivány Hat, igazi nevén Wes Janson, egy vén róka.

Vagy két tucat TIE röppent ki a romboló belsejéből.

— Látom őket, Wes — nyugtázta Luke. — Mindenki álljon készenlétben!

Elég sokáig tartott nekik; állapította meg. Azt hihették, csak gyakorlat. Nem sok akcióban lehet részük errefelé. Ez jót jelentett. Az ellustult, elhízott katonát sokkal könnyebb legyőzni.

— Kettőzzétek meg az elülső pajzs erejét — utasította a társait Luke. — Támadási sebesség, tetszőleges célpontok.

— Juhhhé! — rikoltotta a kommunikátorba az egyik Zsivány.

Luke elmosolyodott. Sejtette, hogy ki lehetett az illető: Zsivány Öt, vagyis Dix. Szabálytalan volt ok nélkül beleszólni a komegységbe, de Luke tökéletesen tudta, hogyan érez a pilóta.

Pontosan úgy, ahogy ő...

Mert nincs semmi, ami összemérhető lenne azzal az érzéssel, ami egy űrcsata előtt a zsigereidbe mar.

— Vigyázzatok magatokra — mondta a pilótáinak Luke.

Azzal rárepült a rombolóra, lézerágyúival megszórva a birodalmi anyahajó pajzsát.

A csata elkezdődött.

Leia Csubakka és Lando mögött kuporgott a Millennium Falcon pilótafülkéjében. Thripio mögöttük álldogált az ajtóban.

— Csak óvatosan, Lando gazda! Szörnyen közel vagyunk azoknak a fáknak a koronáihoz!

— Ó, igazán? — dünnyögte gúnyosan Lando. — Észre sem vettem.

— Hm. Semmi szükség szarkazmusra.

Néhány száz méterrel előttük Dash repült az Outriderrel. Az ezüstös testű hajó alig öt méterrel repült a fák felett, szelével kisebb vihart kavarva a lombozat magasságában.

— Még egy kicsivel lejjebb ereszkedünk, és hernyók kenődnek a hasunkra — jegyezte meg Leia.

— Nekem mondod? — morogta Lando. — Azt mondta, hogy alacsonyan fogunk repülni, de azt nem, hogy ennyire. Mennyi a magasság, Csubi?

Csubi a műszerfalra nézett, és nyögő-gurgulázó hangokat hallatott.

— Egek! — borzadt el Thripio.

— Jobb, ha nem tudom? — kérdezte Leia.

— Attól tartok, igen — felelte Lando.

— Csak nem idegeskedünk, Lando? — szólalt meg egy árnyékolt csatornán keresztül Dash.

— Még hogy mi? Mégis, mit képzelsz? Arról volt szó, hogy alacsonyan fogunk repülni. Ez itt gyakorlatilag a sztratoszféra, barátom. — Kikapcsolta a kommunikátort, és Csubakkára vigyorgott.

— Jól megmondtam neki, mi?

Dash nem vitatkozott vele; ehelyett lejjebb ereszkedett az Outriderrel, még vagy négy lábbal. A lombozat karnyújtásnyira volt a hajó aljától.

Ez megőrült, gondolta Leia.

— Megőrült — osztotta meg a többiekkel is a véleményét.

— Igen, de meg kell adni, hogy tud repülni — mondta Lando. — Adj még egy kis tolóerőt, Csubi.

— Lando gazda! Mire készül?

— Nem hagyhatom, hogy azt higgye, beijedtünk.

— De igen! — tiltakozott Thripio. — Ugyanis ez az igazság.

— Te még nála is őrültebb vagy Lando — jegyezte meg Leia.

A Millennium Falcon négy méterrel alacsonyabban folytatta útját.

Csubi morgott valamit.

— Ó, tervezőm! — kiáltott fel Thripio.

— Mi az? — kérdezte riadtan Leia.

— Azt mondja, még egy centiméter, és letörik a lézerágyú — felelte élénken hadonászva Thripio.

Leia megcsóválta a fejét.

— Mi ütött ebbe a fickóba? Mit akar bizonyítani?

— Még nem hallottad a Rendarok történetét? — kérdezte tőle Lando.

— Kellett volna?

Csubi elbömbölte magát.

— Látom, látom! — Lando megemelte a hajót, hogy elkerülje az ütközést egy a többinél jóval magasabb fával. — Szóval — folytatta Lando —, Dash a Birodalmi Akadémiára járt, egy-két évvel Han mögött. A családja jómódú volt és befolyásos. Dash bátyja teherhajó—pilóta volt a családi vállalatnál. Ügyesen kaptatott felfelé a szamárlétrán, de aztán történt egy baleset. Egy műszer elromlott, és a hajó felszállásnál visszazuhant a Coruscantra. A legénység meghalt, a hajó tönkrement.

Leia együttérzően bólintott.

— Szörnyű. És?

Csubi rámordult.

— Látom — vágta rá ingerülten Lando. — Akarod te vezetni?

Csubi horkantott egyet. Leia vuki nyelvtudás nélkül is sejtette, mi lehetett a válasz.

— Akkor maradj csendben, és hagyd, hogy csináljam.

A Falcon „átugrott” egy újabb fát, aztán visszaereszkedett az Outrider mögé.

— Az épület, amelyre rázuhant, a Császár magánmúzeuma volt. Ebben tárolta a személyes emléktárgyait. A gyűjtemény java odaveszett a balesetet követő tűzben. A Császár természetesen nem örült neki. Elkobozta a Rendar család vagyonát, és száműzte őket a Coruscantról. Dasht kirúgták a caridai akadémiáról, és száműzték arról a bolygóról is.

Leia elkomorodott. A történet ismerős volt. Éppen a hasonló húzások miatt harcolt a Birodalom ellen. Senkinek nem lett volna szabad akkora hatalommal bírnia, hogy ezt büntetlenül megtehesse. És ez csak egy csepp volt a tengerben. A Halálcsillaggal egy egész bolygót pusztítottak el, sok millió lakójával együtt. Az ő otthonát. Pusztán azért, hogy kipróbálják, mire képes a fegyver. Az élet semmit nem jelentett a Császár számára. Teljesen mindegy volt neki, hogy egy legyet csap agyon vagy egy egész bolygó lakosságát irtja ki.

— Akkor alapos oka van rá, hogy gyűlölje a birodalmiakat — jegyezte meg. — Miért nem dolgozik a Szövetségnek?

Lando vállat vont.

— Nem akar tartozni senkihez és semmihez. Annak dolgozik, aki a legtöbbet fizeti. Mágikus ügyességgel repül, és egy borsószemet is ellő a tenyeredről anélkül, hogy megperzselné a bőrödet. Jó az oldaladon tudni, ha szorul körülötted a hurok... már ameddig kitart a pénzed.

Leia szomorúan bólogatott. A Birodalom sok jó családot szétzüllesztett. Dash Rendar csak egy volt a milliárdok közül.

Négy TIE-vadász rohant feléjük, zöld tüzet okádva.

— Vigyázz, Zsivány Egy! — ordította Luke a komegységbe. — Tőled balra, három-zéró-ötnél.

Wedge X-szárnyúja oldalra húzott.

— Kösz, Luke!

Luke leírt egy éles kanyart, és szembefordult a támadókkal.

Használd az Erőt, Luke.

Amikor először hallotta ezt, a Halálcsillag elleni támadásnál, fogalma sem volt, mit kell tennie. Most már tudta.

— Célszenzorokat ki, hátsó pajzsot ki. Több energiát az ágyúknak.

Artunak ez nem tetszett, s a kis robot ezt nem is rejtette véka alá.

— Bocs, pajtás, de így sokkal jobb lesz.

Luke az Erőhöz folyamodott. Az Erő ott volt, mint mindenütt, és itt, az űrben nem volt nehezebb elérni, mint lent, a Dagoba mocsaraiban. Hagyta, hogy áthassa a lényét.

A TIE-vadászok mintha egy lelassított felvétel szereplői lettek volna. Luke keze végigzongorázott a műszerfalon, aztán határozott, precíz mozdulatokkal ráállt a két legközelebbi célpontra.

Vakító fénysugarak csaptak ki az ágyúkból; egy majd még egy TIE-vadász pukkant szét, fém és műanyag roncsdarabokkal bombázva meg az X-szárnyú testét.

— Szép lövés volt, Zsivány Vezér — mondta elismerően Zsivány Öt.

— Kösz, Dix.

— Újabbak jönnek, hat villogás egy-hét-ötnél — figyelmeztette Zsivány Négy.

— Vigyázz a hátadra, Luke! — kiáltotta valaki. — Árnyékod van.

Luke azonban már megérezte a közelgő TIE-t, és most ütközésig előretolta a botkormányt. Az X-szárnyú leírt egy külső hurkot, és a birodalmi vadászgép mögé került.

Luke csak egyszer nyomta le a lézerágyú gombját, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy a TIE méregdrága roncsfelhővé vesse szét magát.

— Zsivány Kettő, ketten közelednek feléd kettő-kettő-négy irányból!

— Vettem, Wes. Jövök neked eggyel.

— Majd bevasalom rajtad.

A szövetségi és birodalmi vadászgépek megvadult méhekként száguldottak előre—hátra az űr fekete kaptárjában, izzó fényfullánkokkal döfködve egymást.

— Eltaláltak — jelentette Zsivány Kettő. — Kilőtték az Artu egységemet, és kilyukasztották a szélvédőt. Teszek rá egy tapaszt... Rendben, a lyukat befoltoztam.

— Térj vissza a bázisra, Zsivány Kettő — utasította Luke.

— Az ágyúmnak semmi baja, és a kézi vezérlés is rendben — tiltakozott Zsivány Kettő.

— Negatív, Will. Túl sokan vannak. Fordulj szépen vissza.

Artu sietve trillázott egyet.

— Az én műszereimmel semmi baj — emlékeztette a robotot Luke. — És én vagyok a parancsnok, ezt se feledd.

— Vettem, Zsivány Vezér. Zsivány Kettő visszatér a bázisra. Sok szerencsét, fiúk. Mire visszatértek, kész lesz a tea.

Két újabb TIE lendült Luke felé. A parancsnok kilencven fokban felemelkedett, aztán gyorsan megfordult, és villogó lézerekkel fentről rárepült a két TIE-ra.

Az egyik TIE felrobbant; a másik hajtóműve kigyulladt, majd leállt. A megbénított hajó tehetetlenül kisodródott a csatatérről.

— Újabb hullám közeledik — jelezte Wedge. — Tizenkét villogás három-zéró-háromnál. Átkozottul gyorsak.

Az esélyeik ezúttal határozottabban rosszabbak voltak, és ráadásul egy Zsiványtól meg kellett válniuk. A helyzet nem volt túl rózsás, de Luke ennek ellenére mérhetetlenül élvezte a dolgot. Elképzelhető, hogy sohasem lesz belőle igazi Jedi, de legalább repülni tud.

Remélte, hogy Leia, Lando és Csubakka boldogulnak.

A gyorsulás egy újabb huroknál az ülésbe préselte a testét.

A csata tovább folyt.

8.

A késő délután már estébe hajlott, amikor Xizor elhagyta az ágyasa házát, egy kisebb palotát, amelyet búcsúajándékképpen vett a nőnek — bár az még nem tudta, hogy a kapcsolatnak vége. Xizor soha nem töltött együtt néhány hónapnál többet egyetlen nővel sem. Feromonális adottságai folytán nem jelentett számára gondot párt találni, de éppen ezért hamar meg is unta a nőt, bármilyen szép, bármilyen okos is volt az. Még nem talált olyan személyt, akit méltó társának tartott, de ha talált is volna, hogyan bízhat meg benne? Nem, ez képtelenség volt az ő helyzetében.

Emellett, ha már elfogyasztott egy finom fogást, bármilyen ízletes is volt az, mást kívánt a következő alkalomra...

Meleg eső záporozott a városrész felett függő kondenzfelhőből. Odébb, nem is olyan messzire onnan, az égbolt kristálytiszta volt, de az ilyesmi megszokott dolognak számított errefelé: az időjárást itt már nem a természet, hanem a bolygóméretű város adottságai alakították. Ahogy a sötétség sűrűsödött, a láthatár szélén látni lehetett a sarki fény lenyűgöző szín-játékát, körben pedig, amerre csak a szem ellátott, a le- és felszálló hajók kék és vörös fényeit. Ezeket még a város fényei sem tudták elhalványítani.

A kijáratnál várakozó két testőr a páncélozott luxusjárműhöz kísérte Xizort; a siklóban két másik testőr és egy droid sofőr várta őket. Xizor beszállt, és hátradőlt a klónozott bőrülésen. Az ágyasa hamarosan kap Guritól egy üzenetet, egy nagylelkű átutalás és néhány őszinte jókívánság kíséretében. Finoman, de félreérthetetlenül azt is közölni fogják vele, hogy a továbbiakban ajánlatos lesz kerülnie Xizor herceget. Ha mégsem ezt tenné... nos, akkor fájdalmas következményekkel kellene számolnia.

Mindeddig egyetlen exbarátnője volt csak, aki megpróbálta feléleszteni a kihunyt kapcsolatot. A szerencsétlen nő egy kereskedelmi központ szerves részévé vált valahol a déli féltekén, ahol egy építőipari óriásrobot valahogyan, egy sajnálatos „baleset” folytán belekavarta a talapzat betonjába.

— A Menaraiben fogunk vacsorázni — közölte Xizor a droiddal.

A jármű felemelkedett, és belesimult az esti forgalomba. Előtte és mögötte további testőrök biztosították a teret, saját siklóikban. A három jármű az Emlékpark felé vette az utat, ahol a bolygó egyetlen beépítetlen hegycsúcsa meredt elő a teljes felszínt elborító épülettenger alól. A park közelében, egy felhőkarcoló tetején volt egy étterem, ahonnan a gazdag és befolyásos polgárok számára csodálatos kilátás nyílt a hegycsúcsra. Az acélüveg falakon át még a fanatikusokat is látni lehetett, akik éjt nappallá téve őrizték a hegyet, hogy megakadályozzák a turistákat a kövek elhordásában. A vendégeknek hónapokkal előre le kellett foglalniuk az asztalt a Menaraiben, és még így is csak akkor fogadták őket, ha rajta voltak a legfontosabb személyek listáján — a Menarai a bolygó legelőkelőbb étterme volt.

De bármennyire előkelő és drága is volt, bármennyit kellett is várni asztalra, egy helyet mindig fenntartottak Xizor herceg számára. Ha úgy döntött, hogy beugrik megvacsorázni, készséges hajlongással kísérték privát bokszához. A legtöbb vendég számára Xizor csak egy másik mágnás volt, egyike a Birodalmi Központ felső tízezréhez tartozóknak. Ők méltán csodálkozhattak, miért ez a külön bánásmód, amikor sokuknak jóval több legális jövedelme van, mint Xizornak.

Ez talán igaz volt. A Fekete Nap jövedelmét azonban senkié nem múlhatta felül.

Emellett Xizor egyike volt az étteremtulajdonosoknak, és az elhangzott szó hamar az érintettek fülébe jutott: ha Xizor hercegnek várnia kell, hogy asztalhoz vezessék, az igazgató az utcán találja magát, mielőtt még eldadoghatná bocsánatkérését. És akkor még jól járt.

A hegycsúcs láttán Xizor elmosolyodott. Ritkán élt vissza a hatalmával, de szerette a jó ételt — mértékkel, persze —, és sehol nem főztek olyan jól, mint a Menaraiben.

Az eső elállt, az árnyékok megnyúltak és sűrűbbekké váltak. A Coruscant hamarosan a saját fényében fog fürödni, ékszerként ragyogva az űr bársonydobozában. Sehol a galaxisban nem volt még egy olyan bolygó, melynek minden talpalatnyi szárazföldje egyetlen összefüggő város épületei alatt roskadozott volna. Igazi élmény volt itt élni, a világmindenség szívében. Coruscant a Birodalom lelke volt; a Fekete Nap vezére aligha élhetett volna másutt, mint itt.

Igen... de mit rendeljen vacsorára? Az angolnát kiválóan készítették el a Menaraiben. Életben tartották egészen addig a pillanatig, míg bele nem merítették a fortyogó borsolajba. Az angolna, amit a vendég vacsorára elfogyasztott, aznap reggel még fényévekkel odébb, a Hoszkurim-tengerben ficánkolt. A töltött yam— gyökér és a pliktosült is kitűnő volt, akárcsak az ithoriai óriáskígyó, mogyoróolajban kisütve. Vagy inkább válassza a kashyyyki szárazföldi rákot?

Nehéz volt eldönteni. Nos, talán ahelyett, hogy előre rendelne, inkább várnia kellene, míg odaér az étteremhez. Majd kitalálja helyben. Igaz, így várnia kell, míg az étel elkészül, de végtére is a türelem az egyik legnagyobb erénye, nem?

Igen. Ezt fogja tenni. Spontánul fog dönteni.

Legfőbb ideje kipróbálni, milyen érzés.

— Figyelem, fiúk, újabb hullám közeledik — figyelmeztette a társait Luke.

— Vettem, Zsivány Vezér — felelték kórusban a többiek.

— Az áldóját! Két elfogót látok az osztag élén — közölte Wedge.

— Bízd rám őket, Wedge — mondta Luke. Ráhajolt a botkormányra, és egy éles bal kanyart írt le az X-szárnyúval. Az elfogok gyorsabbak voltak, mint a hagyományos TIE-k, és az újabbakat erősebb ágyúkkal szerelték fel. Remélte, az Erő továbbra is vele marad. Ezúttal még nagyobb szüksége lesz rá. Nem vallhat kudarcot; Han élete — a Zsiványokéról nem is beszélve — azon múlt, mennyire képes uralni ezt a mindent átható energiát.

Bízott benne, hogy Leia és Lando boldogulnak, bárhol is legyenek.

Lando magas, masszív tüskékre emlékeztető vörös kőképződmények között repült a Falconnal. Aztán egy kanyon következett — szűk és sekély, hogy még véletlenül se legyen könnyű dolga. A derűs, kék égbolt csábítóan kanyargott a szűk falak fölött — mint valami feje tetejére állt folyó —, de ebben a pillanatban elérhetetlen volt számukra.

— Azt hiszem, az áramköreim kezdenek túlmelegedni — mondta Thripio. — Ajánlatos lenne leülnöm és kikapcsolnom magam. — De nem mozdult. Akárcsak a többieket, őt is megbabonázta a szédítő száguldás.

Egy nagy hatósugarú birodalmi szenzorállomás volt a fennsíkon, melybe az idő és a víz többek közt ezt a kanyont is belevájta. Csak úgy repülhettek el észrevétlenül, ha jóval a szenzortartomány alatt maradtak.

A helyzet kísértetiesen hasonlított arra, amikor Hannal egy aszteroidamezőbe repültek, hogy megmeneküljenek Vader elől, és aztán kiderült, hogy a rejtekhely még annál is veszélyesebb, mint aki elől elrejtette őket.

Előttük az Outrider játékosan körbefordult a hossztengelye körül.

— Ez nem komplett — dünnyögte Lando. — Egy rossz mozdulat, és szétkenődünk, mint szúnyog a szélvédőn, Dash meg pörgettyűt játszik. Ez tényleg őrült.

Csubinak is megvolt a véleménye.

Thripio lefordította Leiának:

— Csubakka azt mondja, hogy Dash ősei közt madarak is lehettek.

Leia egyetértően bólintott. Landónak igaza volt. Akárki is legyen ez a Dash Rendar, repülni azt tud.

Luke spirálvonalban vezette előre-hátra a Zsiványokat, hogy a csillagromboló nehézágyúi ne tudják befogni őket. Eddig sikerült is elérnie ezt.

— Vigyázz, Dixie! — ordította Wedge.

Luke is látta a veszélyt. Egy TIE-vadász került Dix alá, és most felfelé tartott, alulról célba véve az X-szárnyú hasát. Dix jobbra rántotta a botkormányt, és...

Elkésett. A halálos lézersugarak végigperzselték a vadászgép alját, és könyörtelenül kizsigerelték.

Dix hajója oxigénéhes tűzlabdává vetette szét magát; aztán a tűz kialudt, és már csak izzó, ionizált roncsdarabok voltak a helyén.

Luke gyomra összeszorult. Ó, ne. Elvesztették Dixet.

Ettől a pillanattól fogva már nem volt játék. Emberek haltak meg. Jó emberek. Csak addig volt móka, míg az övéik közül senki nem sérült meg, és ez soha nem tartott sokáig. Ez volt a háború. Egy undok és könyörtelen szörnyeteg.

És a helyzet egyre komolyabbá vált. Az éjszakai félteke felett tanyázó romboló előjött a hold fedezékéből, és kieresztette vadászgépeit.

Itt már csak egyvalami segíthetett.

Luke átadta magát az Erőnek.

— A terminátorhoz közeledünk — tájékoztatta őket Dash. — És kint vagyunk a szenzorállomás hatósugarából. Készen álltok? Mindjárt feltűzünk.

— Már épp kezdtem élvezni — felelte Lando —, de ha muszáj...

A hold éjszakai oldalához közeledtek; noha a sötétség nem jelentett védelmet a birodalom szenzorai ellen, legalább rejtve tartotta őket a kíváncsi tekintetek elől.

— Négy percre vagyunk a dokktól — mondta Dash a komegységen át. — Egy kis szerencsével a helyet üzemeltető tuluk nem fognak észrevenni minket, míg a szájukban nem leszünk. Aztán még össze kell szedniük a vadászpilótáikat...

— Vettem — válaszolt Lando.

Leia gyomra rángatózni kezdett az idegességtől. Eddig eljutni is épp elég veszélyes volt, de a továbbiak még ennél is rázósabbnak ígérkeztek.

Lando megrázta a fejét.

— Ez az egész nem az én ötletem volt, igaz? Mindenki jól vésse az eszébe: nem az én ötletem volt.

Árnyékok festették sötétre a sziklákat; ahogy a Falcon az éjszaka felé repült, szemmel láthatóan nyúlt, vált egyre tömöttebbé alakjuk.

— Felmegyünk — közölte Dash.

Az Outrider kiemelkedett a kanyonból.

— Az áldóját! — mordult el Lando.

Alig száz méterrel előttük fekete sziklafal vetett véget a kanyonnak.

Csubi felordított.

Lando felkapta a Falcon orrát, és függőleges emelkedésbe kezdett. Leia gyomrának már csak ez hiányzott.

Centiméterekkel kerülték el a sziklafal tetejét.

— Ó, és vigyázzatok — mondta Dash, amint a Falcon kiemelkedett az éjszakába. — Ugye még nem említettem, hogy éppen itt zárja le egy sziklafal a kanyon végét?

— Várj csak, Rendar — morogta Lando. — Kerülj csak elém! Beverem azt a magasan hordott orrodat!

— Igen? Gondolod, hogy te elég vagy ahhoz?

Csubi hangosan belevicsorított a kommunikátorba. Leiának volt néhány elképzelése arról, mit mondhatott.

A komegység másik végén Dash Rendar remekül szórakozott.

Wedge hangja higgadtnak tűnt, de a nyugodt felszín alatt feszültség lappangott.

— Luke, kezd túltelítődni a táncparkett. Már nem sokáig bírjuk. Ha a második romboló beáll a déli sarok fölé, két tűz közé kerülünk.

— Értem — felelte Luke. — Artu, szerinted ennyi idő alatt odaérhettek a dokkhoz?

Artu füttyentett. Luke leolvasta a szenzorkijelzőről a füttyszavak jelentését. Sikerülhetett nekik, éppen hogy.

— Még egy perc — mondta Wedge-nek. — Aztán átmegyünk a nappali oldal fölé, és elhúzunk innen.

— Vettem, Luke. Hallottátok, fiúk. Húzzunk el nekik még egy kis talpalávalót.

Bármerre nézett, mindenütt TIE-vadászokat és elfogókat látott. A Zsiványok leszedtek vagy húszat, talán még annál is többet, és „csak” egyet vesztettek a sajátjaik közül; szép eredmény volt, de az idő ellenük dolgozott. Luke remélte, sikerült megadniuk az esélyt Landóéknak.

Egy TIE bukkant fel előtte. Egyenesen feléje repült.

Luke lenyomta a lézerágyú gombját, és a két hajó, lézeráradatot zúdítva a másikra, egymás felé rohant. Egyik pilóta sem volt hajlandó kitérni.

A TIE felrobbant, és Luke átrepült a tűzgomolyagon. Artu jajszónak hangzó füttyentést hallatott.

— Jól vagy, Artu?

A droid panaszosan pityegett. Igen, jól volt. De már volt jobban is.

Luke elmosolyodott. A buli kezdett eldurvulni. Ideje volt felszedelőzködni és lelépni.

— Ott van, pontosan előttünk — közölte Dash. Vakítóan fehér fények tűntek fel az éjszakában. — Harminc másodperc múlva fogunk átrepülni a célpont felett.

Leia előrehajolt.

— Ott van! Ott van Fett hajója!

— Jó kis kör volt, fiúk és lányok! — mondta Dash. — A bázison találkozunk.

Az Outrider felemelkedett, és kilőtt az űr felé.

— Hova mész? — kérdezte meglepetten Lando.

— Azért fizettél meg, hogy idehozzalak, nem azért, hogy lövöldözzek helyetted. Én itt kiszállok.

— Dash! A fene egyen meg!

— Ne törődj vele — tette Lando vállára a kezét Leia. — Nem lesz szükségünk rá.

Csubi a szenzorkijelzőre mutatott, és mondott valamit.

— Ó, tervezőm! — sápítozott Thripio.

— Utálom ezt hallani — sóhajtott fel Leia. — Mi az már megint?

Lando megelőzte a droidot.

— Társaságunk van. Féltucatnyi TIE tapadt ránk.

— Ez minden? Egy ilyen nagyszájú fickónak, mint te, ez igazán nem jelenthet gondot.

— Ez igaz — felelte mogorván Lando. — De azért a móka kedvéért hátramehetnétek Csubival, hogy megnézzétek, működnek-e az ágyúk...

A vuki feltápászkodott az ülésből. Leia hátrafordult.

— Enyém a felső ágyú — jelentette ki.

Csubi egyetértően elmordult.

A helyzet kezdett határozottan izgalmassá válni.

9.

Luke? — szólt Wedge a komegységből.

— Zsivány Egy, itt Zsivány Vezér. Támadást abbahagyni, ismétlem, abbahagyni! Gyorsítsatok fénysebességre, és ugorjatok!

A hipertéri ugrás trükk volt — nem mentek olyan messzire, hogy szükség legyen rá, viszont nem ártott, ha a birodalmiak mégis ezt hiszik. Így talán nem fogják őket a gázóriás ellenkező oldalán keresni.

A Zsiványosztag visszavonult a csatatérről. A TIE-vadászok azt a parancsot kaphatták, hogy a védekezésre koncentráljanak, mert hagyták őket elmenni. Legalábbis a többségük.

Ahogy távolodtak, Luke úgy érezte, mintha valaki hátulról megütögette volna a vállát. Mintha figyelmeztetni akarná...

Obi-Wan!

Habozás nélkül oldalra rántotta a botkormányt.

Egy lézernyaláb izzó csíkja villant el mellette.

Ha nem tér ki, telibe találja.

De hát egyetlen TIE sem volt mögötte. Csak Zsivány Hat. Oldalra pillantott. Az X-szárnyú irányt változtatott. Követte. Mi a...

— Wes! Mi ütött beléd?

Wes káromkodott egy sort, aztán közölte:

— Luke! Valami van az Artu egységemmel! Átvette a hajó irányítását! A botkormány nem válaszol!

Ja, gondolta Luke. És én sem fogok, ha nem csinálok valamit.

Hogy a helyzet még cifrább legyen, egy TIE-vadász mégis úgy döntött, hogy üldözőbe veszi őket. Rálőtt Luke X-szárnyújára, és hajszálon múlt, hogy nem találta el.

Luke hátrarántotta a kormányt, és maximálisra növelte a tolóerőt. A gyorsulás belepasszírozta az ülésbe; Luke arca szétterült, mintha egy óriás mancs telepedett volna rá.

— Mindenki húzzon el! — üvöltötte a gyorsulási erővel dacolva.

Mi történt? Majdnem megsütötték, és ráadásul valaki a sajátjai közül! Akár meg is halhatott volna. Igen. Ha nem lett volna az Erő, már halott lenne. Kész lenne, vége. Soha nem tudhatná meg, mit hoz a holnap...

Wes X-szárnyúja követte a manővereit; igyekezett szorosan mögötte maradni.

A TIE újra próbálkozott.

Az anyját!

Ez kellemetlen volt, nagyon kellemetlen. Mit tegyen? Nem harcolhat a sajátja ellen! Ha viszont nem teszi, akkor előbb vagy utóbb az a veszett Artu egység kilövi.

De mindent csak szép sorjában. Először is ki kell iktatni a TIE—vadászt.

Leírt egy hurkot, hogy lerázza Wes hajóját, és ugyanakkor rátapadjon a TIE-ra.

Egyik sem sikerült igazán. A TIE elhúzott, Wes droidja pedig mögötte maradt, és megint rálőtt.

Kövér verejtékcseppek gördültek végig Luke homlokán. Ha ez így megy tovább, hamarosan nyakig fog ülni a vízben.

Ha Wes tudna katapultálni, az megoldaná a dolgot. Csakhogy nem tehette: akárcsak a többiek, ő is könnyű ruhát viselt, amely nem védte meg az űr vákuumától.

Újabb lézersugár csapott ki az X-szárnyú ágyújából.

Majdnem talált!

A TIE megfordult. Valószínűleg fogalma sem volt, mi folyik a két lázadó hajó közt, de igyekezett kihasználni a helyzetet.

Luke érezte, hogy megmarkolja szívét a félelem. Mit tegyen? Ki kell találnia valamit, de gyorsan!

Támadt egy ötlete. Kockázatos volt, de nem volt abban a helyzetben, hogy válogathasson.

Lássuk...

Felkapta a hajó orrát, aztán hirtelen bekapcsolta a fékezőfúvókákat. Wes immár folyamatosan tüzelő X-szárnyúja elszáguldott alatta. A szemből közelítő TIE egyenesen belerohant a lázadó hajó lézersugarába, és felrobbant.

Egy probléma kipipálva. De csak egy.

Luke megfordította a hajót. Wes droidja ugyanezt tette, és lőtt.

Gyere...

Tudta, hogy az Erő mindenre képes, de nem volt biztos benne, hogy kellőképpen tudja uralni. Ha hibázik, egy jó ember meghal.

A feladatra összpontosított. Minden más megszűnt létezni ebben a pillanatban. Hirtelen balra rántotta a botkormányt, aztán jobbra, teljes tolóerőt adott, és felkapta a hajó orrát. Leírt egy belső hurkot, és bevágódott Wes mögé. A gyorsulás iszonyatos erejétől elfeketült előtte a világ.

Segíts, Obi—Wan!

Lőtt...

A lézersugár pontosan ott találta el az X-szárnyút, ahová célzott. Átvágta és kiégette a hajtóművet.

A Zsivány Hat tolóerő nélkül maradt.

Ahogy elhúzott mellette, Luke látta, hogy az Artu egység kapkodva igyekszik elhárítani az üzemzavart. Azt ugyan próbálhatta...

De míg a hajtómű nem működött, az ágyú még használható volt.

Ahogyan az Artu egység használta is, minden energiát az ágyúra átirányítva. Luke hajója táncolt és ugrált, gyorsult és lassult, fáradhatatlanul kerülgetve a sugarakat; ez azonban nem mehetett így a végtelenségig. Pedig valahogyan meg kellett közelítenie West, hogy elvontassa. Nem hagyhatta itt, üzemképtelen hajóban.

— Egy újabb TIE közeledik, Luke — figyelmeztette valaki.

— Most ne! — Hagyta, hogy megint az Erő célozzon helyette. A célszenzort akarta eltalálni, az orr-részben. Kitapogatta a célpontot... Amikor már biztos volt benne, hogy érzi, mintha a szeme a keze meghosszabbítása lenne, lőtt.

Eltalálta!

Wes ágyúja kihunyt, és most, szenzor hiányában már a torpedókat sem lehetett használni.

Luke megkönnyebbülten felsóhajtott. Hála az Erőnek.

De mi okozhatta ezt a különös meghibásodást?

— Wedge, nézd meg, be tudod-e fogni West egy mágneses vontatósugárral, aztán gyerünk innen!

— Vettem, Luke.

Épp elég kellemetlen volt, ha az ellenség lőtt rád; hát még ha a saját barátod!

— Hé, Sajnálom, Luke! Fogalmam sincs, mi történhetett! — hallotta West.

— Ne törődj vele. Majd kiderítjük. Most viszont menjünk, míg a birodalmiak meg nem gondolják magukat.

— Rendben, Luke.

Most, hogy a lézersugarak és a helyzet forrósága elmúlt, a félelem visszalopózott Luke szívébe.

Felrobbanhatott volna.

Ha nincs az Erő, megsült és szétpukkant volna, mint egy túlterhelt villanyégő, anélkül hogy felfoghatta volna, mi történik vele. Meghalt volna... Ő... El sem tudta képzelni — vagy most már igen?

— Közeledik néhány TIE, Luke.

— Akkor induljunk.

Egészen eddig nem hitte el, hogy egyszer ő is meg fog halni. Meg volt győződve róla, hogy a lézersugarak mindig el fogják kerülni, és a rakéták ártalmatlanul lepattannak a hajójáról... hogy örökké fog élni. Képtelenségnek tűnt, hogy egyszer ő is megszűnhet létezni.

Eddig.

Leia lőtt; a Falcon felső kvadlézeréből dühös energiacsomagok csapódtak a feléjük robogó TIE törzsének.

A birodalmi vadászgép befejezte égi pályafutását.

Ez már a harmadik volt Leiának, és Csubi is kilőtt néhányat, de ezek az átkozottak nemhogy fogytak, hanem egyre többen lettek.

Reménytelenül sokan.

— Nem tudunk leszállni — mondta a komegységen át Lando. — Ha leteszem, szétlőnek minket!

— Akkor mit fogunk tenni? — kérdezte Leia.

— Nem tudom, de nem röpködhetünk itt egész éjsza... a francba!

— Mi az?

— Boba Fett hajója. Felszáll!

— Kövesd!

— Hogyan? Kérjem meg a birodalmiakat, hogy álljanak félre?

— Kerüld ki őket!

Túl közel volt Hanhoz, hogy megint elveszítse.

— Megpróbálom...

A Falcon előrebukott, és szédítő zuhanórepülésbe kezdett. Mivel gravitációs mezőben voltak, és Lando az összes elszippantható energiát átirányította a pajzsokra, a mesterséges gravitáció ki volt kapcsolva. Leia érezte, hogy súlytalanná válik; csak a biztonsági öv akadályozta meg, hogy ne ússzon ki az ülésből. Aztán hirtelen elnehezült a teste, majd valósággal szétlapult, ahogy Lando felkapta a hajó orrát, és meredek emelkedésbe fogott.

Egy újabb TIE került a látómezőjébe. Leia rálőtt, de a vadászgép túl gyors volt. Nem talált.

A Falcon megrázkódott; valamelyik birodalmi pilóta ügyesebb volt, mint ő.

— Remélem, kitart Han feketepiacról beszerzett pajzsgenerátora — mondta Lando.

Leia nem válaszolt; túlságosan lefoglalta két közeledő TIE-vadász. Szégyen vagy nem, azon volt, hogy miszlikbe aprítsa őket és pilótáikat.

Az egyik szárnyát sikerült megperzselnie; a vadászgép pörögni kezdett, aztán eltűnt. A másik sértetlen maradt.

Hallotta, hogy Csubi kiabál valamit, de ezúttal nem tudott rájönni, mit akarhat közölni.

— Utálom, hogy nekem kell kimondanom — kiáltott vissza Lando —, de pokoli rossz előérzetem van.

Luke és Wedge kipattantak a hajóikból, és átsiettek a szétlőtt X-szárnyúja mellett szomorkodó Weshez.

— Jól vagy? — kérdezte Luke-tól a pilóta.

— Igen, remekül. De azért szeretném tudni, mit reggelizett ma az Artu egységed. Mi üthetett bele?

Luke remélte, jobban néz ki, mint ahogyan állításával ellentétben érezte magát. Még mindig nem tudott napirendre térni a történtek felett. Vett egy mély lélegzetet, és igyekezett higgadtnak mutatni magát.

— Miért nem nézzük meg? — A szerelőcsapat főnöknőjéhez fordult. — Legyen szíves lebilincselni az Artu egységet.

Füttyentést hallott a háta mögül. Hátrafordult.

— Nem tudom, Artu. Hallottál már ilyen esetről?

Artu csiripelt és füttyentett. Luke ezt nemnek vette.

A megzavarodott Artu egységet leemelték a hajóról.

A karbantartók főnöke leguggolt, és egy csavarral leblokkolta az egyik kerekét.

Artu közelebb gurult a „kollégához”, kinyújtotta interfészkarját, és összekapcsolódott a másik egységgel. Valaki rákötött egy fordítógépet a sérült R2-esre.

Amint az adatok áramlani kezdtek, Artu döbbenten elfüttyentette magát.

— A mindenit! — mondta bosszúsan Luke a kijelzőn megjelenő szöveg láttán.

— Mi az? — kérdezte Wedge.

— Ezt nézd. A robot ezek szerint nem hibásodott meg. Arra volt programozva, hogy lelőjön engem.

— Tyűha... Ki tehette ezt? Hogyan? És miért?

A főnök komlinkje jelezte, hogy hívás érkezett.

— Rendar közeledik — közölte fél perc múltán a nő.

— Leia és Lando?

A karbantartó csapat főnöke vállat vont.

— Azt nem közölte.

— Tartsa a szemét a droidon — utasította Luke. — Senkit ne engedjen a közelébe. Gyere, Wedge.

Átmentek a másik hangárba, ahová Rendar hajójának hamarosan meg kellett érkeznie.

— Itt nem fogunk átjutni! — kiáltotta Lando. — Szét fognak lőni minket. Jobb lesz, ha...

Mint akinek elvágták a hangját.

— Lando? Lando!

Semmi.

— Csubi!

Onnan se érkezett válasz.

A Falconban, úgy tűnt, nem esett nagyobb kár, de a komegység kiadta a lelkét.

— Thripio! — kiáltott le Leia. — Hol vagy?

— I—i—itt! — hallatszott a droid ideges hangja a lövegtorony közeléből.

— Menj és nézd meg, mi történt a komegységgel. Ellenőrizd, és kérdezd meg Landót, hogy jól van-e.

— Igenis, Leia hercegnő.

Egy újabb TIE húzott el mellettük. Leia rálőtt, de nem találta el. Azok az átkozottak túl gyorsak voltak.

A Falcon kitért balra, aztán jobbra. Valaki tehát még irányította.

Thripio visszatért, és bekukkantott a toronyba.

— Leia hercegnő, Lando gazda azt mondja, hogy a kommunikációs egységet találat érte. Már nincs se külső, se belső kommunikációnk. Lando gazda azt is mondta, hogy azonnal el kell hagynunk ezt a helyet, különben elpusztítanak bennünket! — tette hozzá hisztérikus hangon.

— Nem tehetjük!

Pedig már azt tették. A Falcon elkanyarodott a dokktól, és két félig felépített torony felé vette az irányt. Landónak az oldalára kellett állítania a hajót, hogy átférjen vele a két épület között. Az egyik fémváza szinte súrolta Leia ágyúját. Ha lassabban repülnek, még az építőelemek sorozatszámát is le tudta volna olvasni.

— Ne! — tiltakozott Leia.

A közvetlenül mögöttük loholó TIE pilótája nem volt olyan ügyes, mint Lando. A vadászgép nekicsapódott egy acélgerendának, és felrobbant.

A Falcon visszafordult vízszintes helyzetbe. Látva, hogy az üldözőik lassan lemaradnak, Leia kicsatolta magát, és visszasietett a pilótafülkébe. Thripio követte; a droid panaszosan motyogott valamit, de hogy mit, azt Leia nem értette.

Lando verejtékben úszott a műszerfal előtt.

— Mit csinálsz?

— Megmentem az irhánkat. Kipróbáltam minden trükköt a nagy könyvből, meg még néhány saját mutatványt is, de nem sikerült áttörnöm a vadászgépek között. Túl sokan voltak. Még néhány perc, és kilőnek minket.

— És Boba Fett?

— Elvesztettem szem elől.

— Nyilván a hipertéren át próbál szökni. Luke és a Zsiványosztag... — elharapta a szavait.

— Igen — bólogatott szomorúan Lando. — A komegységünk kipurcant. Nem szólhatunk oda Luke-nak, hogy vegye üldözőbe Boba Fettet.

— Talán tehetnénk egy kört a hold körül — mondta reményét vesztve Leia.

Lando megrázta a fejét.

— Már régen felszívódott.

Csubi jelent meg; kérdezett valamit.

— Nem — felelte Lando. — Sajnálom, pajtás.

Csubi nem leplezte dühét.

— Én is, elhiheted. De azzal nem segítünk Hanon, hogy hagyjuk szétszórni a csontjainkat a Gall felszínén.

Leia úgy érezte, mintha egy súlyos, puha takarót terítettek volna a fejére. Valósággal összegörnyedt a teher alatt.

Han... Annyira sajnálom.

— Nézzétek, én nem akarok okoskodni, de lehet, hogy Han nem is volt azon a hajón — próbálta vigasztalni őket Lando. — Lehet, hogy Fett valahol másutt rejtette el.

Leia képtelen volt megszólalni. Ez túl nagy erőfeszítést kívánt tőle.

Csubi hangosan elmordult.

— Csubakkának igaza van — mondta lelkesen Thripio.

— Han gazdát előbb—utóbb át fogják adni Jabbának. Még mindig visszamehetünk a Tatuinra, és ott megvárhatjuk a pillanatot. Szerintem ez nagyon jó ötlet.

Senki nem reagált.

— Nos, legalább életben vagyunk — igyekezett szépíteni a helyzetet a droid.

Luke legszívesebben felöklelte volna Dasht; minden önuralmára szüksége volt, hogy visszafogja magát.

Wedge figyelmét nem kerülte el a barátja feszültsége.

— Nyugalom, Luke.

— Csak úgy otthagytad őket?

— Hé, kölyök, engem azért fizettek meg, hogy megmutassam nekik, hol van a Slave I. Megmutattam nekik. Elvégeztem a munkám. Ha valami mást is akartak volna, akkor azt előre kellett volna jelezniük.

— Ha valami történik velük...

— Akkor mi lesz, kölyök? Lelősz? Nem én küldtem oda őket. Engem felbéreltek, hogy vezessem oda őket, és én megtettem. Ennyi. — Hátat fordított nekik, és elballagott.

Wedge Luke vállára tette a kezét.

— Ne, Luke. Ezzel nem segítesz rajtuk.

— Lehet, hogy nem, de sokkal jobban fogom érezni magam!

A düh kitörni készülő lávaként fortyogott benne, de ennek ellenére valami hideg, valami alattomos erő is mocorogni próbált a bensőjében. Luke pontosan tudta, mi az.

Obi-Wan figyelmeztette. Nem szabad átadnia magát a gyűlöletnek. Ha megteszi, a sötét oldal magával sodorja. Érezte a jelenlétét, tudta, az Erő sötét oldala alig várja, hogy megtölthesse lényét rideg, gonosz energiáival. Tisztában volt vele, hogy ha befogadná, a sötét oldal olyan erőkkel, olyan képességekkel ruházná fel, melyek a közönséges halandók számára felfoghatatlanok. Képes lenne térdre kényszeríteni Dash Rendart egyetlen legyintéssel...

Nem. Még Csak ne is gondolj rá. Ha átállna a sötét oldalra, éppen olyanná válna, mint Vader és a Császár. Azzá válna, ami ellen eddig harcolt. A saját ellenségévé.

Vett egy mély levegőt, majd kifújta, a lelkét mérgező indulatokkal együtt. Dashnek végeredményben igaza volt: nem ő csalta a Gallra a Falcon utasait.

Az egyik szenzorkezelő lépett eléjük.

— Egy hajó közeledik — jelentette. — Nincs kommunikáció, de úgy tűnik, egy koréliai teherszállító.

A Millennium Falcon! Életben vannak!

— Tizenöt percre vannak tőlünk — tette hozzá a férfi.

Luke mérhetetlen megkönnyebbülést érzett. Leia jól

van. Bár megérezte volna, ha a lánynak baja esik, kimondhatatlanul jó volt hallani, hogy a hajó egy darabban van.

— Akkor még van egy kis időnk — mondta Wedge. — Míg ideérnek, megnézhetnénk, mit tudunk előbányászni abból a rakoncátlan R2-esből.

— Jó ötlet — egyezett bele Luke.

Az R2-es egység helyén azonban csak egy füstölgő romhalmazt találtak. Valaki szétlőtte a droidot.

Ugyanaz a valaki, aki ebben a pillanatban fegyvert szegezett Luke-ra.

10.

Luke látta, hogy Wedge a sugárvetője után kap.

— Ne! — ordította, de már késő volt.

A karbantartó csapat főnöknője Wedge felé lendítette a fegyvere csövét, és lőtt. A sugár végigperzselte Luke és Wedge között a levegőt, de nem talált. Wedge-nek nem volt választása. Telibe találta a nőt, valahol a köldöke felett. Égett hús orrfacsaró bűze csapta meg az orrukat. Mire Luke a nő fölé hajolt, az már nem volt olyan helyzetben, hogy válaszolni tudjon a kérdéseikre.

— Nos — mormogta Luke —, azt már tudjuk, ki programozta át a robotot. — Szomorúan megcsóválta a fejét. — Szerettem volna azt is tudni, hogy miért.

— Talán kideríthetjük — vigasztalta Wedge. — Megnézem, mit találok róla a hálózatban.

— Megtennéd?

Néhány perccel később a Millennium Falcon leszállt a hold felszínére. Amint begurult a hangárba, kinyílt az ajtaja, és Lando, majd Csubi és Thripio jelent meg a rámpa tetején. De hol volt...

Ő is előbukkant. Borzalmasan nézett ki. Úgy tipegett lefelé, mintha egy ezeréves dédmama lenne.

— Leia! — Luke magához ölelte, de a lánynak nem volt ereje viszonozni ezt. — Mi történt?

— Boba Fett meglépett — motyogta Leia.

— Ja, és örülhetünk neki, hogy sikerült ép bőrrel kimenteni magunkat — tette hozzá Lando. — A hely hemzsegett a TIE-ktől. Sajnálom, Luke. Én mindent megpróbáltam.

Csubi is mondott valamit.

Luke bólintott. Átkarolta Leiát, és a másik terem felé terelte. A lány közelsége zavarba ejtő érzések garmadával töltötte el. Mintha nem lett volna így is épp elég baja Vaderrel és a sötét oldallal.

— Gyere — próbált felülemelkedni az érzésein. — Majd kitalálunk valami mást.

Leia csüggedt volt, az átprogramozott robot körüli bonyodalom azonban, ha csak időlegesen is, elterelte a figyelmét a kudarcról. A hallottak félelemmel töltötték el.

Wedge és Lando a Szövetség hálózatán keresztül utánanéztek a halott karbantartó főnök ügyeinek. Nem örültek annak, amit találtak.

— Van valami? — kérdezte Leia.

— Néhány nappal ezelőtt tízezer kredit érkezett a számlájára — felelte Wedge. — Éppen azután, hogy a Zsiványosztag ideért. Landónak sikerült további adatokat is kibányásznia egy... khm... kölcsönvett parancsnoki kód használatával.

— És?

— A pénz egy fantomcégtől érkezett a számlájára — közölte Lando. — Sikerült visszafejtenem a tranzakciókat, és két újabb fantomcégbe botlottam. Az utolsó egy Saber Enterprises nevű vállalat. Tudomásom szerint a vállalat valójában a Császár kémelhárításának egy részlegét takarja.

— Gondolod, hogy valaki lefizette a főnököt? Átprogramoztatta vele a droidot, hogy az lelője Luke-ot?

— Nagyon úgy néz ki.

Leia bólintott.

— Ez Vaderre vall.

Luke más véleményen volt.

— Nem, ennek így semmi értelme.

— Miért nem?

— Ő élve akar. Azt akarja, hogy álljak át a Császár oldalára.

— Talán meggondolta magát — motyogta Lando.

Leia a semmibe révedt. Ez kész borzalom volt. Hant már örökre elvesztette — nem, talán mégsem—, és most valaki Luke életére tört. Luke nélkülözhetetlen volt a Szövetség számára, de még annál is fontosabb volt neki.

Szerette Hant, de Luke-ot is szerette, még ha másként is. És volt egy rossz érzése a merényletkísérlettel kapcsolatban. Valami azt súgta neki, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, és odalent, a zavaros felszín alatt ennél jóval veszélyesebb és csúnyább dolgok lapulnak.

Ki kell derítenie, hogy miről van szó, és el kell hárítania a veszélyt. Amíg még nem késő.

— Van még valami — folytatta Lando. — A főnöknek van egy megkezdett átutalása, amelyet azonban még nem teljesítettek. A feladó ugyanaz a vállalat.

— Ez mit jelent? — kérdezte Luke.

— Azt, hogy a tízezer csupán előleg lehetett. Ha felrobbansz, akkor egy ennél jóval nagyobb összeg érkezett volna a számlára. Ez elég sok kérdést vet fel, nem?

Vádlón Wedge-re nézett.

— Le akarta lőni Luke-ot — vont vállat Wedge. — Az önvédelem második legfontosabb szabálya: előbb lőj, és aztán kérdezz.

— És mi az első? — kérdezte Leia.

— Legyél valahol másutt, amikor a lövöldözés elkezdődik.

Leia felsóhajtott. Ettől aztán nem lett okosabb.

Xizor tisztában volt vele, hogy a testgyakorlatok nélkülözhetetlenek az egészség megőrzéséhez — de egyben arra is szolgáltak, hogy formában tartsák, tiszteletet és félelmet ébresztve ezzel az alárendeltjeiben. Néha harcművészeti gyakorlatokat is végzett, de ez nem volt elég, ráadásul unta is. Ezért ült a myostimkamrában, amikor Guri bejött hozzá. Az egység egy viszonylag egyszerű szerkezet volt: egy szabályozható, komputervezéreit elektromyoklonikus sugárzó, egy szenzormezővel összekötve. Bekapcsoltad, beállítottad a fokozatot, és a myostimegység megdolgoztatta az izmaidat, sorozatos összehúzódásra és elernyedésre késztetve őket. Erősödhettél, izomtömeget növelhettél anélkül, hogy súlyokat kellett volna emelned. Nagyszerű játékszer volt.

Guri mintha a semmiből öltött volna alakot.

Xizor fintorogva tűrte, hogy a gép kemény csomókká feszítse a combizmait, újra és újra.

— A Skywalker elleni merényletkísérlet kudarcot vallott. A lefizetett karbantartó főnök halott.

Xizor bólintott. A myostimegység most a vádliján dolgozott.

— Nem lep meg. Az a fiú eddig is átkozottul szerencsés volt.

— Vagy tehetséges — jegyezte meg Guri.

Xizor vállat vont.

— Mindegy Közöld az ügynökeinkkel, hogy cselekedjenek, és ne sajnálják a pénzt. A lényeg az, hogy úgy tűnjön, mintha Vadernek dolgoznának. Ha elkapják Skywalkert, örülni fogok neki, de ha nem, akkor van egy másik ötletem, amely talán még hasznosabb lesz számunkra, mint az eddigi.

— Ahogy óhajtja.

A stimhullám felkúszott a lábán, és a hasizmain kezdett dolgozni.

— De van még más is. — Pillanatnyi szünetet engedélyezett magának, aztán ingerült hangon kimondta: — Az Ororo Szállítási Vállalat.

Guri jelezte, hogy tud róla.

— Úgy tűnik, a Tenloss szindikátus nem sejti, hogy az Ororo megpróbálja átvenni a fűszerpiacot a Baji szektorban. Megtehetnénk, hogy figyelmeztetjük őket, és hagyjuk, hogy maguk intézkedjenek, de ez nem lenne túl elegáns. Azt akarom, hogy menj oda, és beszélj Ororóval. Jelezd neki, hogy... helytelenítjük az ambícióit.

Guri némán bólintott.

— Mielőtt elmennél, hívd fel Vadert. Szeretnék beszélni vele, amikor neki megfelel.

— Igenis, felség.

— Ez minden.

Guri ment, hogy intézkedjen, Xizor pedig felemelte a fejét, és figyelte, mint gyűrődik szimmetrikus négyzetek hálójává a hasa. Egyetlen grammnyi zsírt nem lehetett látni az izmai felett.

Elkerülhetetlen volt Ororóhoz küldeni Gurit: a világ egyetlen pillanatra sem felejthette el, hogy ujjat húzni a Fekete Nappal egyenlő az öngyilkossággal. Guri egymaga is elég volt ahhoz, hogy ráncba szedje a vállalat vezetőit, Xizor azonban nem érte be pofonok osztogatásával, amikor rúghatott is. Különben is, az örök bölcsesség azt mondta: ha kárt okozol az ellenségednek, akkora kárt okozz neki, hogy ne legyen ereje visszavágni.

Már tudta, mit fog tenni az Ororóval. Meg fognak fizetni az ostobaságukért, de egyben egyéb terveit is előre fogják mozdítani — anélkül persze, hogy erről sejtelmük lenne.

Xizornak meggyőződése volt, hogy a galaxisban minden összefügg mindennel. Elég egy szikra itt, és máris tűzvész tombol amott — ha megfelelő irányból legyezted az erőtlennek tűnő lángot. Mindig is ezt tette, kereste a láthatatlan szálakat, az ok-okozati összefüggéseket, és ha olyat talált, ami az előrelépését szolgálta, nem habozott felhasználni azt. Ezzel a módszerrel gyakorlatilag bármit el tudott érni: elég volt meglöknie egy kavicsot, hogy a láncreakció folytán egy egész hegy mozduljon meg. Csak azt kellett tudni, hova kell nyúlni.

Igen. Ororo fizetni fog a kapzsiságáért. Keményen meg fog fizetni érte.

Hátradőlt, és hagyta, hogy a myostimegység tovább erősítse izmait.

— Rendben — mondta Darth Vader a replikáns hologramjának. — Mondja meg a gazdájának, hogy fogadom. A Császár függőpalotájában lesz dolgom. Ott találkozzunk három standardóra múlva.

Kikapcsolta a készüléket. Mit akarhat Xizor? Bármi legyen is az, egy percig sem hitte, hogy a Birodalmat fogja szolgálni — hacsak Xizor érdekei nem ezt kívánják.

A Sith Fekete Lovagja kastélya zegzugos folyosóin át az űrkompjához sietett. Turbólifttel is feljuthatott volna a függőpalotába; a legtöbben ezeket használták, ha valamelyik hatalmas, úszó légi városban akadt dolguk. A függőpalotákat a felszínnel köldökzsinórként összekötő liftekkel ritkán volt gond, de ugyanakkor gyakorlatilag védtelenek voltak a külső és a belső támadásokkal szemben.

Vader hagyta, hogy a bosszúság elsötétítse a lelkét. Nem volt elég, hogy Xizor a nyakába varrta magát, most még egy újabb problémával is szembe kellett néznie. A Császár azt akarta, hogy a továbbiakban ne személyesen felügyelje a Luke Skywalker után indított hajszát. Természetesen ezt sem mondta ki nyíltan; nem, szokásához hűen „csak úgy” megjegyezte, hogy az új Halálcsillag építésében fennakadások vannak. Azok, akik az építésért feleltek, azzal védekeztek, hogy gondok voltak az anyagellátással és a munkaerővel, hogy a tervek nem készültek el időben, vagy ha mégis, akkor folyton megváltoztatták őket — a Császárt azonban ez nem elégítette ki. Vader biztos volt benne, előbb—utóbb oda fogja küldeni őt, hogy kézbe vegye az irányítást. Elképesztő volt, hogy megtáltosodtak a tábornok urak, ha a körmükre koppintott. Akik nem féltek a sötét oldaltól, azok vagy bolondok voltak, vagy még nem álltak vele szemtől szemben.

Vader kételkedett benne, hogy az új Halálcsillag az a legyőzhetetlen és mindent elsöprő fegyver lesz, amit már az első tervezői is ígértek a Császárnak. Ezt már hallotta korábban is, és mi lett a vége? A rosszul felszerelt Lázadó erők romhalmazzá lőtték a Birodalom büszkeségét.

Igaz, ehhez szükségük volt Luke Skywalkerre — ami megint csak azt bizonyította, hogy még a legmodernebb, legdrágább technológia sem képes felülmúlni az Erőt. A Császár azonban más véleményen volt, és ez ellen nem lehetett mit tenni. Amit a Császár mondott, az szentírás volt.

Vader elérte az űrkomp dokkját.

— Készen áll az űrsiklóm? — kérdezte az ajtónál őrt álló rohamosztagostól.

— Igen, Lord Vader.

— Helyes. — Eddig csak egyszer fordult elő, hogy a jármű nem állt készen, amikor használni akarta. A példa, amit akkor statuált, azóta is elégnek bizonyult ahhoz, hogy többé ne forduljon elő.

Kiviharzott az ajtón.

Nem baj. Nem kutathatja tovább Luke-ot személyesen, de majd megteszik helyette mások. A gépezet már beindult, a kitűzött díj és személyes hálája pedig biztosítani fogják, hogy minden úgy történjen, ahogy azt szeretné. Luke hamarosan mellette lesz. Ebben biztos volt.

— Miért én? — tette fel a kérdést Luke. — És miért csak én?

A Falcon mellett álltak. A hajó körül a Zsiványosztag karbantartói sürögtek—forogtak, a sikertelen mentési kísérlet nyomait igyekeztek eltüntetni a hajótestről és annak belsejéből. A hevenyészett hangár fikarcnyival sem lett melegebb, amióta visszatértek.

— Mert te otthon vagy a Tatuinon — mondta Leia. — Valakinek állandóan ott kell lennie, hogy várja Boba Fettet. Mostanában úgyis a Jedi-képességeid fejlesztésével vagy elfoglalva. A csend, a magány jót fog tenni. Hát ezért.

Luke megrázta a fejét. Nem tetszett ez neki. Úgy érezte, Leia elhallgat valamit.

— Nem várhatnak a Szövetség ügyei még egy kicsit? — kérdezte.

— Nem. Vidd magaddal Artut, és menj vissza Ben házába. Lando, Csubi, Thripio és én csatlakozni fogunk hozzád, amint végeztem.

Luke felsóhajtott. Talán igaza van Leiának. De akkor sem örült neki.

— Jól van. De légy óvatos.

Miután Luke felszállt Artuval és az X-szárnyúval — hosszú út állt előttük, alaposan felpakolták őket élelemmel és innivalóval —, Leia magához hívatta Dash Rendart.

— Van kedve elvállalni egy újabb megbízatást? — kérdezte a férfitól.

— Nekem mindig van kedvem, édes... Ha másért nem, hát jó pénzért.

— Azt akarom, hogy menjen a Tatuinra, és tartsa szemmel Luke-ot.

Dash felvonta a szemöldökét.

— Legyek bébicsősz? Jól van, vállalom. De a kölyök nem fog örülni neki.

— Nem kell tudnia róla. Valaki meg akarta öletni, és attól tartok, újra meg fogja próbálni. Mennyit kér?

Dash megnevezett egy összeget.

Lando az állát keresgélte.

— Ember, ez kész rablás.

— A minőségi szolgáltatásnak ára van, Lando. Előre kérem a díjat, hercegnő.

Leia elnevette magát.

— Ennyire kevésre tart, Dash? Ilyen hülyének nézek ki? A harmadát megkapja előre, a többit akkor, ha visszatértünk. És minden rendben lesz...

— Ezt nem garantálhatom.

— Azt hittem, maga a legjobb.

Dash elvigyorodott.

— Az vagyok. Legyen az összeg fele az előleg.

— Rendben.

Miután kifizette Dasht, és az távozott, Leia Lando felé fordult.

— Ezzel is megvagyunk. Most pedig hadd tegyek fel neked egy hipotetikus kérdést.

— Ha a hipotetikus válasz megfelel, akkor csak rajta.

— Hogy léphetnék kapcsolatba valakivel a Fekete Nap vezetésében?

Lando néhány perc leforgása alatt immár másodjára matatott a padlón az álla után.

— Hogyan? Sehogyan. Ne tedd.

— Gyerünk, Lando. Fontos.

— A Fekete Nap csak bajt és romlást hozhat ránk. Jobban jársz, ha távol tartod magad tőlük.

— Ne aggódj, nem akarom felvenni őket a Szövetségbe. Csak a szolgáltatásaikat szeretném igénybe venni.

— Mi?

— Valaki meg akarta ölni Luke-ot. Lehet, hogy Vader volt, de az is lehet, hogy nem. A Fekete Napnak saját kémhálózata van, régebbi és talán kiterjedtebb is, mint a Szövetségé. Ők meg fogják találni a felbujtót.

Csubi jelezte, hogy rossz előérzetei vannak.

— Egyetértek veled, pajtás — bólogatott komoran Lando. — Nagy hibát készülsz elkövetni, Leia.

Leiát nem lehetett ilyen könnyen elijeszteni.

— Ismersz valakit, aki segíthet kapcsolatba lépni velük?

— Igen, de továbbra is helytelenítem...

— Lando!

— Jól van. Vannak néhányan, akik segíthetnek.

Leia sugárzó mosollyal jutalmazta a válaszát.

— Nagyszerű. Akkor menjünk, keressük fel őket!

11.

A Császár palotája másfélszer akkora volt, mint a Xizoré, és jóval hivalkodóbb annál. Az Árnyherceg szerette a talaj közelében tartani legféltettebb kincseit; úgy érezte, ott sokkal nagyobb biztonságban vannak. Nem mintha olyan nagy lett volna a veszélye annak, hogy egy függőpalota lepottyan az égből — száz év alatt csak egyszer fordult elő a Coruscanton, és akkor is egy áramkimaradás, egy napvihar és egy teherhajó-baleset képtelen kombinációjának az eredményeként.

Másrészről, a Császárnak nagyobb vagyona volt, mint bárkinek a galaxisban. Egy városméretű lebegő palota annyit sem jelentett számára, mint csepp a tengerben. Ha valami történt volna, építtetett volna másikat helyette.

Xizor egy tágas teraszon állt, magasan a függőpalota központi terét alkotó kert felett. Testőrei — tizenkettőt hozott magával az útra — félkörben helyezkedtek el, lezárva számára a terasz egy részét. Xizor ennek a biztonságos gyűrűnek a közepéből nézett le az örökzöld cserjékre és a lombhullató fákra, melyek közül egyesek a harminc métert is elérték. A park egy részét buja dzsungellé nevelték; izzóan vörös, vakítóan kék és fluoreszkálóan narancssárga virágok pompáztak a zöld árnyalatai között, melyek az egészen halvány és a borostyán méregzöldje közötti spektrum minden tónusát képviselték.

Xizor nem értett a kertészethez, de felismerte a szorgos, tehetséges kéz munkáját, ha ilyet látott. Lehet, hogy át kellene csábítania a Császár kertészét a saját palotájába?

Megérezte Vader jelenlétét, anélkül hogy látnia vagy hallania kellett volna bármit. A fickónak félelmetes kisugárzása volt, az egyszer biztos. Megfordult, és udvariasan fejet hajtott.

— Lord Vader.

— Xizor herceg. Beszélni akart velem.

Semmi bevezető, semmi csevegés. Szinte üdítő volt a sok talpnyaló után, akikkel az Árnyherceg nap mint nap találkozott. De csak szinte.

— Úgy van. Egy titkos szövetségi bázis létezésére hívták fel a figyelmem. Gondoltam, ez önt is érdekelheti.

Vader hallgatott; csak légzése ütemes, gépies sziszegése keltett némi zajt. Xizor már—már hallani vélte a kerekek csikorgását a Fekete Lovag fejében. „Mit akarhat a Fekete Nap vezére?” — kattogták.

Xizor semleges arcot mutatott a mindenütt jelenlévő rejtett holokamerák felé. Valahol ott voltak az övéi is, a Császár, Vader és még ki tudja, ki mindenki készülékei mellett.

— Természetesen — válaszolt végül Vader. — Hol található a támaszpont?

— A Baji szektorban, kint a Peremvidéken. Közelebbről a Lybeya rendszerben, a Vergesso aszteroidák egyikén. Értesüléseim szerint egy egész gyárudvarnyi hajó vár ott javításra. Több tucat, talán több száz Lázadó hajó, a vadászgéptől a csapatszállítóig.

Vader csendben maradt.

— Egy ilyen támaszpont elpusztítása nagy csapást jelentene a Szövetség számára — tette hozzá Xizor.

Hosszú másodpercek teltek el, mire Vader reagált.

— Ellenőriztetem a helyet az ügynökeimmel — mondta végül. — Ha úgy van, ahogy állítja, a Birodalom... hálás lesz önnek.

Ó, ez fájhatott neki, hogy ilyet kellett kimondania. Xizor újra fejet hajtott.

— Csak teszem a kötelességem, Lord Vader. Igazán nem kell megköszönnie.

Valósággal érezte, hogy Vader agya felfortyan a fekete sisak alatt. Fájhatott neki, hogy éppen a riválisának kell hálásnak lennie. De tehetett mást? Ha a hír igaz — márpedig az volt —, akkor a Birodalom pótolhatatlan veszteségeket okozhat a Szövetségnek. Azzal, hogy jelentette ezt, valóban nagy szolgálatot tett a Birodalomnak.

Az, hogy a hajójavító telep történetesen az Ororo Szállítási Vállalat tulajdonában volt — hát istenem. Igazán nem tehetett róla, hogy éppen egy rivális cég keveredett ilyen botrányos ügyletbe. Ez már csak hab volt a tortán. Ismét két legyet ütött egy csapásra: a Császár bizalma nőni fog iránta, Ororo pedig legközelebb alaposan meg fogja gondolni, hogy ujjat merjen-e húzni a Fekete Nappal.

Vader hátat fordított neki, és elviharzott. Xizor elégedetten nézett a fekete köpenyes alak után. A Császárt ismerve biztos volt benne, hogy az Vadert fogja a helyszínre küldeni. A lehetőség túl csábító volt ahhoz, hogy valami kétbalkezes tábornokra bízzák az ügyet. Vader egy időre el lesz távolítva az útból.

Remek. Egyszerűen zseniális!

Xizor nekitámaszkodott a mellvédnek, és lenézett az alant elterülő miniatűr dzsungelre. A tervek bizonyos tekintetben növények voltak. Elültetted őket a megfelelő helyen, tápláltad és gondoztad őket, ha kellett, lenyesegetted az ágaikat, azok pedig nőttek, és meghálálták a gondoskodást.

Magához intette az egyik testőrét.

— Mylord?

— Derítsd ki, kinek a műve ez — mutatott a parkra —, és mondd meg neki, hogy ha átjön hozzám, a jelenlegi fizetése kétszeresét fogja kapni tőlem.

— Igen, mylord. — A testőr meghajolt, aztán elsietett.

Xizor mélyen beszippantotta az oxigéndús, dzsungelillatú levegőt. Ez a miniatűr paradicsom valósággal vibrált az élettől. Ahogyan ő is, ha kedve szerint manipulálhatta a dolgokat.

Luke letakarta az X-szárnyút az álcázóhálóval, majd hátrébb lépett, Artu mellé.

— Ezzel is megvagyunk. Így tökéletes lesz. Senki nem fogja tudni, hogy egy szövetségi hajó parkol a ház mellett.

A homok felett vízként hullámzott a levegő — a nap jóval több hőt közölt, mint amit a homok el bírt nyelni. A többit visszaverte, vakítóan szikrázó fénybe vonva a sivatagot. Luke-nak hunyorognia kellett, hogy lásson is valamit.

A ház felé indult — még mindig úgy gondolt rá, mint Ben otthonára —, a panaszosan csipogó Artuval a nyomában. A kis droid aggódott, s nem volt nehéz kitalálni, hogy Leia és a többiek miatt.

— Igen, tudom. Én is aggódom értük. De ne félj, minden rendben lesz.

Legalábbis remélte.

Odabent megérintett egy kapcsolót, és a ház tetejéről félregördült a külső műkő kupola, a nap elé tárva az alatta rejtőző napelemeket. Luke távollétében a ház takarékos üzemmódban működött, így odabent nem sokkal volt hűvösebb, mint kint, a sivatag poklában. Most azonban, hogy a napelemek friss energiát tápláltak a rendszerbe, a légkondicionáló automatikusan beindult, hűs levegővel töltve meg a helyiségeket.

Luke alig várta már, hogy lemoshassa magáról az út „porát”. Napokig nélkülöznie kellett a tisztálkodást, de szerencsére a távollétében a vízkondenzátorok teletöltötték a tartályokat, így bőségesen jutott víz egy alapos zuhanyozásra. Miután végzett, sokkal jobban érezte magát. Már csak egy alapos alvás hiányzott. Ágyban, kinyújtózva.

Vagy előbb fejezze be a fénykardot? Úgysem tudna elaludni, túl sok gondolat rajzik a fejében.

Magára öltött egy köntöst, és leült a munkapadhoz.

— A Rodiára? — csodálkozott Leia.

— A Rodiára — felelte Lando.

A Falcon fedélzetén voltak, a hipertér csillagsávos útját szelték. Csubi a társalgó mögötti fülkében aludt — ez volt az egyetlen, amelyben kinyújtózva is elfért Thripio pedig kikapcsolta magát.

— Miért éppen a Rodiára? Messze van innen, majdnem feleannyira, mint a Coruscant.

— Tudom, de mit tegyek, ha egyszer ott van a kapcsolatom? A neve Avaro. Van egy kaszinója Egyenlítőváros szórakoztatónegyedében. A városrész a Fekete Nap ellenőrzése alatt áll. Avaro tudni fogja, hogyan lehet kapcsolatba lépni velük.

— Értem.

— Bár adódhat némi gond.

— Éspedig?

— Nos... nem Boba Fett volt az egyetlen fejvadász, aki Han után kajtatott. Most tudtam meg, még Mos Eisleyban, hogy volt egy Greedo nevű rodiai fickó, aki majdnem elcsípte Hant egy ottani kantinban. Greedo le akarta lőni, hogy besöpörje a vérdíjat. Lövöldözés tört ki. Han elsétált, Greedo nem.

— És hogy jön ez ide?

— Greedo Avaro unokaöccse volt.

— Gondolod, hogy ez ellenünk fordíthatja?

— Talán igen, talán nem. Csak azt tudom, hogy ha valaki lelőné az unokaöcsémet, én nem örülnék neki.

— De nem mi lőttük le, hanem Han.

Lando elvigyorodott.

— Igen, ez igaz. De a barátai vagyunk.

Leia hátrahanyatlott az ülésben. Mindig újabb akadályoknak kellett felmerülniük. Ugyanakkor, ez még nem volt igazi probléma — és hogy az lesz-e valaha, majd kiderül, ha odaértek.

A holnap gondja legyen holnap, döntötte el, és behunyta a szemét.

Vader féltérdre ereszkedve, fejét lehajtva várta, hogy a Császár feléje forduljon a város tornyaira néző ablak felől.

— Álljon fel, Lord Vader — fordult meg hirtelen a Birodalom rettegett ura.

Vader engedelmeskedett.

— A kémeink tehát utánanéztek ennek a jelentésnek?

— Igenis, felség.

— Több mint száz Lázadó hajó? Plusz a személyzet?

— Ez utóbbi nem biztos, de igen valószínű.

— Ez Kintaro főkormányzó szektora, ugyebár? Érthetetlen, hogyan hagyhatta, hogy ez előforduljon a szektorában. Beszélni fogok vele.

Vader pontosan tudta, mit jelent ez. Kintaro főkormányzót hamarosan meg fogják fosztani a pozíciójától — és talán nem csak attól.

— Nos, akkor haladéktalanul repüljön oda a flottával, és pusztítsa el a létesítményt. A Szövetség sokáig megemlegeti még ezt a támadást.

— Azt hittem, Okins admirális fogja vezetni az akciót.

A Császár elmosolyodott.

— Valóban?

Vader reményei szertefoszlottak.

— De ha ez az óhaja, személyesen fogom vezetni a támadást.

— Ez az óhajom. Magával viheti Okinst, ha akarja, de ön felel a küldetés sikeréért.

Vader meghajolt.

— Igenis, parancsolóm.

Rosszkedvűen hagyta el a Császár lakosztályát. A hajók ott voltak, ahogy Xizor mondta. Könnyű győzelem lesz ez a Birodalom számára: a javítás alatt álló hajók nem szállhatnak fel, hogy megvédjék magukat. De nem bízott Xizor hercegben, és tudta, hogy az a gátlástalan alak nem ok nélkül sietett a segítségükre.

Mire készülhetett? Mit főzött ki már megint?

Bármit is, részben sikerült keresztülhúznia az Árnyherceg számításait. A Császár nem tudta, hogy tőle származik az információ. Vader törölte a felvételeket a palota holokameráiból, a saját példányait pedig elzárta. Apró győzelem volt, de akkor is győzelem volt.

Okins admirális a kompjánál várta.

— Készítse fel a hajóit, admirális. Az én rombolóm lesz a parancsnoki hajó.

Okins fejet hajtott.

— Máris intézkedem, Lord Vader.

Vader felnézett a Birodalmi Központ éjszakai égboltjára. A felszín fényei messzire űzték a sötétséget, de ez csak látszat volt. A sötétség ott volt mindenütt — körülötte, benne... mindenütt és mindenkiben.

Oda fog menni, eltapossa a Lázadókat, aztán visszajön, és...

...a farkára lép annak a csúszómászó Xizornak.

12.

Luke kint állt Ben háza előtt, az esti égbolt halványan pislákoló csillagjai alatt. A levegő még meleg volt, de már nem az a perzselően forró, mint napközben. A befejezett fénykardot tartotta a kezében. Minden lépést a könyvben leírtak szerint végzett el; működnie kellett.

Elméletileg. Azért jött ki, hogy kipróbálja. Így legalább Ben háza épen fog maradni, ha a teszt balul „sülne” el.

Artu a közelben állt, kíváncsian figyelte. Luke vele is kipróbáltathatta volna a kardot, anélkül hogy a saját életét veszélyeztetné, de hát miféle Jedi tenne ilyet?

— Menj be a házba — mondta Artunak.

Artu nem örült ennek, és ezt nem is rejtette véka alá.

— Gyerünk. Ha valami történne, akkor legalább te legyél itt, hogy elmondhasd Leiának.

Ja. Mondd meg neki, hogy Luke, a galaxis legnagyobb idiótája üszkösre égette magát, mert nem tudott elolvasni egy egyszerű áramkördiagramot.

Artu bevonult, hangos füttyögésekkel adva hangot tiltakozásának.

Luke megvárta, hogy Artu eltűnjön a ház belsejében, aztán vett egy mély levegőt, és lenyomta a kapcsolót...

A fénykard felzümmögött; teljes hosszúságú, közel egyméteres fénycsóva bújt elő a markolatból. Ragyogó, élénkzöld színe volt.

Luke elvigyorodott. A mindenit.

Nem mintha tényleg arra számított volna, hogy fel fog robbanni.

Megsuhogtatta a kardot. Jó volt a súlyeloszlása, talán még jobb, mint az első fénykardé. Támadóállásba állt, aztán előreugrott és döfött, majd vágott néhányat jobbra és balra.

Igen!

Néhány méterrel odébb keskeny, magas szikladarab állt ki a homokból. Luke odament, válla fölé emelte a kardot, és ferdén lesújtott. A fénycsóva átégette magát a sziklán, sima felületű vágatot hagyva maga után.

Luke elégedett volt az eredménnyel. A fénycsóva mellé emelte a bal kezét. Nem érzett hőt; ez jó jel volt: azt jelentette, hogy a szupravezetők rendben működnek.

Artu csiripelve lefékezett mellette.

Luke kikapcsolta a kardot, és Artura vigyorgott.

— Tökéletesen működik — mondta a kis droidnak. — Tudtam, hogy sikerülni fog.

Artu hosszan füttyentett. Gúnyolódott volna? Vagy csak az elismerését akarta kifejezni?

Luke elnevette magát. Mindegy. A lényeg az, hogy sikerült egy elegáns, működőképes fegyvert építenie. Ez már valami.

Még a végén igazi Jedi-mester lesz belőle.

Felnézett a csillagokra. Remélte, Leia és a többiek jól vannak, bárhol is legyenek.

Leia, Csubi és Lando egy rodiai irodában ültek, szemben a sárga csontból faragott íróasztal mögött terpeszkedő Avaróval.

Avaro bőre halványzölddé kopott; a férfi sokkal kövérebb volt, mint azok a rodiaiak, akiket eddig Leia látott, és szörnyen pöszén beszélte az alapnyelvet.

— Nem lászok problémász — mondta. — Gweedónak nem lesz volna sszabad egyedül nekiszámadni Sszoló. Sszoló megfagyossz, Kenobi halossz, a sszi pénsszesszek éppen olyan jó, minssz másszé.

Nos, ennyit a családi kötelékekről. Persze, ennek csak örülhettek, de még jobban örültek volna, ha Avaro valami más nyelvet is beszél, ennél „némileg” jobb kiejtéssel. De azért így is meg lehetett érteni, hogy mit gügyög, és végül is ez volt a lényeg.

— Akkor tehát össze fog hozni minket a megfelelő személyekkel?

Avaro igent intett a fejével.

— Igen. Bele fog sszelni néhány lokálissz napba. Helyi kapcsolasszok használhasszasszlanok, mássz bolygóról kell keressznem valakissz.

— Értem.

— Addig éresszék osszhon magukassz a kasszinómban. Kényelmessz ssszobáink vannak.

— Köszönöm — bólintott Leia.

Mos Eisley is pocsék hely volt, de Egyenlítőváros aztán végképp az, gondolta Leia, miközben az irodából átmentek a szállodarészbe. A kaszinó tele volt szerencsejátékgépekkel, kártya— és szerencsekerék-asztalokkal meg effélékkel, de a padló piszkos volt, a vendégek többsége pedig vagy részeg, vagy bódult — esetleg feldobott — a fűszertől. Ráadásul a hely tele volt biztonsági őrökkel, akik a tekintetükből ítélve már alig várták, hogy lelőhessenek valakit.

Lando körülnézett.

— Látsz valamit, ami ínyedre van? — kérdezte tőle Leia.

— Néhány kártyaasztalnál, úgy tűnik, egészen tisztességes játszma folyik. Ez elkerülhetetlen, ha talpon akarnak maradni. A vendégeknek néha nyerniük is kell, különben átmennek egy másik kaszinóba. A szerencsekerekektől és a pénznyerő automatáktól azonban tartsd távol magad. Azok biztosan meg vannak buherálva.

— Miattam aztán felesleges aggódnod. Ki nem állhatom a szerencsejátékokat.

Lando elvigyorodott.

— Mi olyan mulatságos?

— Az, hercegnő, hogy te vagy a legnagyobb szerencsejátékos, akivel valaha is találkoztam. Mert te nem a pénzedet, hanem a nyakadat kockáztatod.

Ezen Leiának is mosolyognia kellett. Volt némi igazság Lando szavaiban.

Thripio a bejáratnál várta őket. Már messziről lerítt róla, hogy szokása szerint halálra idegeskedte magát.

— Remélem, jól ment a megbeszélés — szólalt meg a droid.

— Igen, jól ment — felelte Lando. — Bár még ennél is jobban mehetett volna, ha te is ott vagy, hogy tolmácsolj nekünk. Legközelebb velünk jössz.

— Szívesen! — mondta boldogan Thripio. — Úgyis gyűlölök itt kint várakozni. Néhány vendég határozottan rossz benyomást keltett bennem.

Leia elmosolyodott. Thripio már megint túl finoman fogalmazott.

— Akkor hát javaslom, jelentkezzünk be — mondta Lando. — Aztán lejövünk, és megnézzük, mennyire tisztességes ez a vállalkozás.

Közel egy standardhéttel azután, hogy a Császárral beszélt, Darth Vader Szuper osztályú csillagrombolója hídján állt, és várta, hogy a hajó elhagyja a hiperteret. A Baji szektorban voltak, a Lybeya rendszer közvetlen közelében. Az alakzathoz két Victory osztályú és egy Birodalmi osztályú csillagromboló tartozott még — több mint elegendő tűzerő egy hajójavító gyár felégetéséhez.

Ehhez is a Császár ragaszkodott. Erőfitogtatásnak mindenesetre nem volt utolsó.

Vader nem lelt különösebb örömet ebben a küldetésben; túlságosan személytelennek tartotta az effajta akciókat, de hát ezek is a háború részét képezték. Az ellenség felszerelés nélkül nem tudott harcolni, és megfosztani őket a küzdelem lehetőségétől sokkal gazdaságosabb volt, mint a csatatéren nézni farkasszemet velük.

— Fénysebesség alá lassulunk, Lord Vader.

Hátranézett. Egy fiatal tiszt állt mögötte. Vader tudott róla, hogy a tisztek sorsot szoktak húzni, ha üzenetet kell átadni neki, és hogy a vesztes járul eléje. Ez jó dolog volt. A félelem sokkal hatásosabb fegyver, mint a sugárvető vagy a fénykard.

Hallgatott, várta, hogy a tiszt félelme a tetőpontjára hágjon, aztán hirtelen megszólalt:

— Jól van. Forduljanak a Vergesso aszteroidák felé. Használják a célpont koordinátáit. A lakosztályomban leszek. Ha odaértünk, tájékoztassanak.

— Igenis, Lord Vader — vágta rá a tiszt, és már iszkolt is.

Vader undorral eltelve nézett utána. Még egy ilyen agyatlan barom is végre tudta volna hajtani ezt a küldetést, mégis neki itt kellett rostokolnia — ahelyett, hogy Luke-ot üldözte volna. Igaz, az üggyel foglalkozó ügynökei a legjobbak közül kerültek ki, de akkor se volt ugyanaz, mintha ő maga vette volna a kezébe a dolgokat.

A lélegzetvétel mintha fájdalmasabb lett volna ebben a pillanatban. Sajnos, nem kapta meg az esélyt. A Császár nem kérdezett, amikor parancsokat osztogatott.

Kedvetlenül a lakosztálya felé indult.

Lando az egyik kártyaasztalnál ült öt másik játékossal, és egy a Leia számára ismeretlen játékot játszott. Minden játékos hét elektronikus kártyát kapott a krupiédroidtól. Ezek közül négyet eldobhattak, és újat húzhattak helyettük. A játék lényege a jelek szerint az volt, hogy a kártyákat számok és színek szerint minél nagyobb pontot érő sorozatokba rakják. Hogy ennek mi volt a rendszere, azt Leia még nem tudta kikövetkeztetni.

Lando ügyesen játszott. Az ő elektronikus számlálója mutatta a második legnagyobb összegyűjtött pontszámot.

— A tét tizenöt — közölte a droid. — Bármennyivel lehet fogadni, a szín nyitott.

— Tartom a tétet — mondta a droid mellett ülő kopasz férfi. — Zöldre.

— Én is tartom, kékre — bólintott a másik szomszédja, egy fiatal rodiai nő.

— Duplázom — jelentette ki Lando. — Vörösre.

A többiek felnyögtek.

Lando elégedetten vigyorgott.

Thripio értetlenül figyelte a fejleményeket.

— Nem értem, hogyan nyerhet. Most is helytelenül döntött. Az esélye annak, hogy nyerjen, egy a nyolcszázhathoz.

— Blöfföl — suttogta Leia.

Thripio oldalra döntötte a fejét, és ránézett.

— Ez nem valami bölcs tőle.

Három játékos visszaadta a lapjait.

— De igen — állította Leia. — Nyerésben van, és a többiek elbizonytalanodtak. Nem mernek többet kockáztatni, ezért inkább kiszállnak.

— De mi van, ha valamelyik játékosnak jobb lapjai vannak, mint neki, és nem száll ki?

— Figyelj! — biztatta Leia.

Már csak Lando, a kopasz férfi és a rodiai nő maradtak.

— Tartom — dünnyögte a kopasz.

— Emelem tízzel — így a rodiai.

— Duplázom — vetette oda Lando. — Vörösre, maximális szorzóval.

— Ez nem sikerülhet — motyogta Thripio.

Csubi rámordult.

— Ez durva volt — méltatlankodott a droid. — Én csak az igazat...

— Csend legyen — szólt rá Leia. Kíváncsi volt, hogyan reagálnak a többiek Lando kijelentésére.

A kopasz megrázta a fejét, és letette a kártyáit.

— Ez túl meredek nekem.

A rodiai nő megnézte a lapjait, majd Landóra pillantott.

Lando rámosolygott. Az arckifejezése egyszerre volt kedves és gúnyos. Magabiztos volt, sőt önelégült.

Ó, és átkozottul ügyes.

A rodiai mondott valamit, amit Leia nem értett meg

— bár sejtette, hogy valamiféle káromkodás lehetett —, aztán a gyűjtőbe hajította a lapjait.

— A kört a hármas játékos nyerte — állapította meg a droid.

Lando a gyűjtőbe helyezte a kártyákat, aztán rájuk vigyorgott.

— Nem akarom elhinni — hüledezett Thripio.

— Az erő látszata néha hatásosabb, mint maga az erő — magyarázta Leia. — Gondolj csak a bulanokígyóra, amelynek nemhogy mérge nincs, de még fogai sincsenek, mégis retteg tőle mindenki, mert a mérete ötszörösére tudja felfújni magát. Nem számít, hogy tényleg le tudsz-e győzni valakit; a lényeg az, hogy az ellenfeled azt higgye, képes vagy rá.

— Azt hiszem, már kezdem érteni — motyogta bizonytalanul Thripio.

Leia remélte, hogy legalább Lando jól szórakozik. Már három napja voltak itt, és bármilyen érdekes is volt látni Landót játék közben, kezdett elege lenni a bűnbarlangból. Hogy valamivel elüsse az idejét, szerzett egy rodiai szótárgépet, és megtanult néhány kifejezést, meg kiment a városba vagy kétszer Csubi kíséretében, de ez sem volt valami nagy móka. Akárcsak Mos Eisleyban az évnek ebben a szakában, itt is kánikula volt, ráadásul az óceán közelsége folytán a forrósághoz magas páratartalom társult. A Tatuinon túl kevés volt a víz, itt meg túl sok. Sehogy sem akart jó lenni.

Persze kimehetett volna a tengerpartra, hogy elüldögéljen a víz mellett — Avaro szerint a kaszinóvendégek családtagjai is kijártak —, és lehet, hogy kellemesebb lett volna az árnyékban, a friss tengeri szellőben hűsölni... de nem egy vukival, aki folyton azért sírt, mert a bundáját telefújta homokkal a szél.

Emellett a közelben akart lenni arra az esetre, ha a kapcsolat létrejön.

A kaszinó egyik sarkában egész sor holotáblajáték állt. Csubi sűrűn pislogott arrafelé; úgy tűnt, érdekli a dolog.

— Gyerünk — mondta neki Leia. — Ha játszani akarsz, akkor játssz. Én majd nézlek, Thripio pedig majd ellát rosszabbnál rosszabb tanácsokkal.

A vuki izgatottan összeborzolta a fején a szőrt.

Otthagyták Landót, és átmentek a holotáblákhoz. Leia lehorgonyzott Csubakka mellett, és körülnézett a kaszinónak ebben a fertályában. Különös volt, de eddig sehol nem látott birodalmiakat. Se rohamosztagosokat, se eltávozáson lévő katonákat. Talán azért, mert a Fekete Nap uralta a városrészt? Nem tudta mire vélni ezt.

Felsóhajtott. Valahogy nem így képzelte el, amikor csatlakozott a Szövetséghez. Legrosszabb álmában sem hitte, hogy egy napon itt fog álldogálni, egy kilencedrangú, füstös kaszinóban, arra várva, hogy a galaxis legnagyobb bűnszervezetének a képviselője felkeresse. Ha valaki ezt jósolja neki, akár csak néhány hónappal ezelőtt, orvoshoz küldte volna az illetőt.

De ki láthatja előre a jövőt?

Az élet már csak ilyen. Tele van furcsaságokkal.

13.

Artu Luke felé lőtt egy sistergő elektronsugarat. A Tatuin reggeli levegője fájdalmas recsegéssel engedte át magán a két méter hosszú szikrát. Luke maga elé lendítette a kardot, útját állva a mesterséges villámnak. A töltés ártalmatlanul lespriccelt a fénycsóváról.

— Ez így túl könnyű — mondta Luke a droidnak.

Artu füttyentett.

— Tudom, tudom. Nem a te hibád. Te nem vagy Darth Vader.

Luke lazított. Volt még néhány másodperce, míg Artu feltölti a kondenzátorait. Az Erő eddig megvédte a kékes villanásoktól, egyszer sem kapott áramütést.

Nem mintha annyira tartania kellett volna ettől. A kisülés felborzolná a haját, és megcsiklandozná egy kicsit, de a kétszázezer voltos feszültség ellenére ez lett volna minden ártalom — hacsak nem áll egy tócsa közepén.

Ilyesmi azonban itt aligha fordulhatott volna elő.

Távoli gépzúgás ütötte meg a fülét. A hang irányába fordult, és végigpásztázta a...

Zzzt!

Luke akkorát ugrott, mint egy megbokrosodott tauntaun.

— A mindenségit! — dörzsölte meg a hátsóját.

Artu trillázó füttysorozatot hallatott; nagyon úgy

hangzott, mint egy kárörvendő kacaj.

— Ez egyáltalán nem mulatságos!

Artu nem hagyta magát.

— Jól van, majd akkor legyél ilyen nagyokos, ha olajcserére lesz szükséged.

Artu füttyentett, de már nem volt akkora hangja.

Yoda mester a fejét csóválta volna erre. Ennyit az Erő felett gyakorolt uralmáról. Elég egy kis figyelmetlenség, és puff, máris odavan.

De az, ami elvonta a figyelmét az Erőről, most a további morgolódástól is megkímélte. A zaj erősödött, és most már egy porfelhőt is látni lehetett. Valakik látogatóba készültek hozzá, és a porfelhő méretéből ítélve lehettek jó páran.

— Jobb lesz, ha elrejtőzünk — mondta Luke. — Bújj el a házban, Artu.

A kis droid begurult a házba, Luke pedig megkerülte az egyik közeli halmot, és a fedezékébe húzódott. A hajtóművek zaja fülsiketítő csörömpöléssé erősödött; Luke felismerte a hangjukat: tereprobogók voltak.

A tereprobogók hosszú, törékeny járművek voltak, és gyakorlatilag egy-két ülésből meg az ezt vontató repulzorhajtóművekből álltak. A hajtóműveket és az ülést kantárszárszerű kábelek kötötték össze. A robogók gyorsak voltak és jól — bár nem könnyen — manőverezhetőek, de ugyanakkor zajosak és megbízhatatlanok. Egy velosikló gyerekjáték volt ezekhez a megzabolázhatatlan gépparipákhoz képest. Az egyszerű polgárnak rögtön a törvényen kívüliek vadul száguldozó bandái jutottak eszébe róluk. Ezek közül egyesek, mint a Nova Démonok vagy a Fekete Csillag Gyermekei galaxisszerte hírhedtek voltak. Ők gyakorlatilag a gépeik hátán éltek, és úgy egybenőttek azokkal, hogy végtagjaik meghosszabbításaként kezelték. Fűszert és fegyvereket csempésztek, és jó pénzért bármire képesek voltak. Meg ingyen is, ha úgy hozta kedvük...

Persze, azért nem volt lókötő minden tereprobogós.

Tinédzserkorában Luke is rengeteget száguldozott a sivatagban; kanyonból ki, kanyonba be, dübörgő hajtóművekkel át Mos Eisley utcáin, főleg éjszaka, amikor a forgalom-ellenőrzés szünetelt.

De mit kereshetett itt egy tereprobogós banda? Száz kilométeres körzetben ő volt az egyetlen élőlény. Eltévedtek talán?

Nem, ez egy robogós banda esetében elképzelhetetlen volt.

Ezek hozzájöttek, és nem azért, hogy jó napot kívánjanak neki. Méltó ellenfelet akart magának, hogy kipróbálja a fénykardját? Nos, most megkapta.

A tereprobogók körözni kezdtek Ben háza körül. Nyolcan, kilencen... tucatnyian voltak, és mindannyian védőszemüveget meg bukósisakot viseltek, és bár a szerelésük nem volt egységes, ugyanazt a jelet viselték a dzsekijükön. Luke ismerősnek találta, de nem tudta, hova tegye.

Mindenkinek sugárvető fityegett a csípőjéről.

Egyikük észrevette, és már lőtt is. A sugár Luke mellett csapódott be, üveggé olvasztva a homokot. Ezek a fickók nem úgy néztek ki, mint akik foglyokat akarnak ejteni.

Ejnye.

— Lőjük szét a törpe seggét, fiúk! — üvöltötte túl a hajtóműveket valamelyikük.

Luke újabb fedezéket keresett. Átrohant két nagyobb vándorkő közé. Itt két irányból is védve volt a lövéseiktől. Ő maga a házban hagyta a sugárvetőjét; csak a fénykardjára számíthatott, meg az egy a tizenkettő elleni esélyére.

A hajtóművek dübörgése felerősödött; a hanghullám olyan erővel csapta meg, hogy belefájdult a feje. Innen, ahol állt, láthatta, hogy a robogósok szája mozog, de a szavaikat nem lehetett hallani.

Jól van, Luke. Találj ki valamit.

A robogók megindultak feléje, vezetőik lövéseket adtak le rá. A legtöbb messzire elkerülte, a többit pedig sikerült blokkolnia. Luke igyekezett magához engedni az Erőt, de nem ment. Nehéz volt lazítani ebben a zajban, tucatnyi sugárvető elől ugrabugrálva.

Két tereprobogó egyenesen feléje hajtott. Mindkettőről lőttek, és mindkét lövés jó egy méterrel elkerülte.

Szerencsére a járművek felkavarták a homokot, finom, áttetsző porfelhőbe burkolva magukat.

A háta mögött csattanást hallott. Két robogó egymásnak ütközött. Az egyik megperdült, és nekicsapódott egy sziklának; vezetőjének az utolsó pillanatban sikerült leugrania. A másik jármű a homokra zökkent, sérülten, de nem totálkárosan. Az esélyei nőttek.

Az ellenkező irányból egy robogó rohant feléje bőgve. A vezetője baltát lóbált a kezében! Egy másik is közeledett, még az előbbinél is gyorsabban. Luke félre— ugrott előle, és oldalról belerúgott a hajtójába. A fickó lerepült, a robogó pedig, mivel a hajtóművek nem kaptak gázt, leállt. Luke felpattant a homok felett lebegő szerkezetre, belekapaszkodott a kormányba, és megrántotta az indítókart. A turbinák életre keltek.

Most már egészen jók voltak az esélyei. Adott egy kis gázt, hátratolatott, aztán sebességre kapcsolt, és megugratta a gépparipát. Sűrű homokfüggöny csapott a magasba a háta mögött; Luke egy pillanatig újra gyereknek érezte magát. De csak egy pillanatig.

A gyorsulás csaknem kidobta az ülésből, de végül sikerült nyeregben maradnia.

Tyűha! Már egészen elfelejtette, micsoda móka vezetni ezeket!

Egyenesen a baltás felé hajtott. Amint melléje ért, a fickó feléje suhintott, Luke pedig blokkolt a kardjával. A zöld fény kettészelte a baltát. Luke kifarolt a gondolával, és elrobogott.

A következő ellenfele egy zöld termodzsekis fickó volt. Teljes sebességgel száguldott, így nem tartott sokáig beérnie „áldozatát”.

A zöld látta, hogy jön, de mire rájött, hogy nem az ül a nyeregben, akire számított, már túl késő volt számára. Az utolsó pillanatban megpróbált kitérni, Luke azonban gyorsabb volt. A fénykarddal átvágta a robogó jobb „kantárszárát”, megbénítva a hajtóművet ezen az oldalon. A bal oldali azonban még működött... Luke tovarobogott, biztonságban maga mögött hagyva a robogót, egy másik bandatag viszont egyenesen belerohant a vadul forgó és pörgő járműbe. Iszonyatos csattanás hallatszott, és mindkét gép a homokra huppant.

Csak így tovább. Már csak nyolc vagy kilenc maradt.

Túl szép volt, hogy még sokáig tartson.

A bandavezér meglátta Luke-ot, és kézjelekkel figyelmeztette a többieket. A csapat egybegyűlt, és alakzatba formálódott.

Luke megfordult, és gázt adott. Ha odébb repül néhány száz méterrel, kiér a homokkal és kaviccsal teli területről, s versenysebességre gyorsulhat. Percek alatt elérheti a Koldus-kanyont. Annak minden egyes négyzetcentiméterét felfedezte már T-16-osával; kizárt volt, hogy ott lekörözhetik. Egyenként leszedheti őket, tönkreteheti a robogóikat. A mindenit, elkaphatja az egész bandát!

Talált egy tartalék védőszemüveget a kormányszarvra akasztva. Az övére tűzte a kardját, és felszíjazta a védőszemüveget. Szüksége lesz rá — ha beizzítja az utánégetőket, akár a 600 km/h sebességet is elérheti. Ekkora sebességnél egy szembe repülő bogár végzetes sérülést okozhat. Bízott benne, hogy a gép gazdája legalább annyira szeret versenyezni, mint bajt keverni.

Akkor hát irány a Koldus-kanyon.

A Koldus-kanyon valójában egymásba nyíló kanyonok egész láncolata volt. Hosszú-hosszú idővel ezelőtt, amikor még sok víz volt a Tatuinon, három folyó és évmilliók esője, szele és napsütése vájta ezeket a mély, kanyargós völgyeket a sziklába.

Annak is jó ideje múlt, hogy Luke legutóbb repkedett ezekben a kanyonokban. Persze a hely mit sem változott azóta, hogy ő és a többi csillagharcosjelölt hatalmas csatákat vívtak lézerágyúnak képzelt zseblámpáikkal. Sivatagi patkányokra is vadászott itt; némelyik a három méter hosszúságot is elérte, de még így is nehéz volt eltalálni őket a száguldó gépről az ártalmatlan sportsugárvetővel.

A banda még mögötte volt, amikor leereszkedett a kanyonba. Nem érték be, kivéve az egyiket, aki legfeljebb száz méterre lehetett tőle. A falka ugyanakkor nem sokkal volt lemaradva tőle, alig pár száz méter választotta el őket a kék dzsekis cimborájuktól.

Luke elvigyorodott. Lássuk, hogyan játszotok az én pályámon.

A Főút nevű völgy többé-kevésbé egyenesen vonult két kilométeren át, mielőtt hirtelen jobbra fordult volna. A Holtak kanyarjának nevezték azt a helyet, nem ok nélkül. A kanyarhoz érve Luke lassított — nem óhajtotta felkenni magát a szemközti falra.

Bevette a kanyart, és amikor érezte, hogy a jármű kezd kisodródni balra, megint gázt adott. Tökéletesre sikerült.

A mögötte vágtató robogó vezetője — a jelekből ítélve nem volt ilyen ismerős errefelé — nem lassított le idejében. Luke hallotta, hogy a jármű a sziklafalnak csapódik. Az üzemanyagtartály széthasadt, vöröses—narancssárga tűzgömb emelkedett a kanyon fölé.

Luke azonban nem ért rá a látványban gyönyörködni. Újabb kanyar következett, egy hosszú cikcakk balra, jobbra, majd ismét balra. Luke-nak ügyelnie kellett, hogy pontosan a folyosó közepén maradjon, mert tudta, hogy az elnyújtott „Z” középtájon elkeskenyedik.

Nem látta a többi gépet, de ha el akarták kapni, valahol ott kellett lenniük mögötte. Feljebb is emelkedhettek, de ahhoz, hogy beláthassák az egész kanyont, túl magasra kellett volna repülniük, és senki nem garantálta nekik, hogy nem fog elrejtőzni egy kiszögellés alá.

Az esélyei egyébként is tovább nőttek. Az üldözői már megint eggyel kevesebben voltak.

Másodpercekkel később egy szürke dzsekis jelent meg a visszapillantóban. Ügyes fickó lehetett, hogy ilyen hamar utolérte — vagy nagyon ostoba.

A szürke tovább csökkentette a kettejük közti távolságot. Már csak hatvan—hetven méterre volt tőle.

Legfőbb ideje volt átbújni a tű fokán. A képződmény már ott is volt, közvetlenül előtte.

A Tű Foka egy keskeny hasadék volt, mindkét oldalán éles, csipkés szélű sziklákkal.

Luke gázt adott a sugárhajtóműveknek, és átsuhant a nyíláson. Elég húzós volt, egy kiálló szikladarab felszakította a dzsekijét. Az anyját...

A nyomában loholó szürke megpróbálta utánacsinálni.

Nem sikerült neki.

Bumm!

A többiek azonban még mindig valahol ott voltak mögötte, és még mindig túlerőben. Hosszú délután lesz. Vagy nagyon rövid...

Ahogy lassított, hogy bevegyen egy élesebb kanyart, rekedt hangú kiáltást hallott:

— Segítséget kapott! Ezt már nem nyerhetjük meg, Spike! Tűzzünk innen!

Mi? Miféle segítséget?

Luke hátrapillantott a válla felett.

Egy robogó zuhant alá a kanyon tetejéről. Szabadesésben, kikapcsolt hajtóművekkel és repulzorral. A vezetője fekete bőrszerelést viselt, fején sisakkal és polarizált védőszemüveggel. Fél kezében villogó sugárvetőt szorongatott. A banda robogóit lőtte.

Ha a fickó nem kapcsolja be a hajtóműveket pillanatokon belül, füstölgő kráterré fogja pukkantani a drága gépezetet, és nem utolsósorban önmagát...

Mintha hallotta volna Luke gondolatait, az ismeretlen elindította a hajtóműveket. A gépezet tovább zuhant, de már sokkal lassabban.

Úgy tűnt, nem kapcsolta be idejében a repulzort...

A fickó tovább lövöldözött zuhanás közben. Egyszer se talált, de sikerült szétkergetnie a robogókat. Ki...

Amikor már csak egy karnyújtás választotta el a kanyon aljától, a fickó bekapcsolta a repulzort. A tereprobogó megtorpant a levegőben.

Apám, ez aztán tud.

A banda megmaradt része elspriccelt. Az ismeretlen várt egy pillanatig, majd látva, hogy elmúlt a veszély, Luke mellé húzott. Levette a védőszemüveget, és elvigyorodott.

Dash Rendar!

— Mit keresel itt? — kérdezte döbbenten Luke.

Dash vállat vont.

— Láthatod. Azért vagyok itt, hogy megmentsem az irhádat a sivatag szemetétől.

— Tudod, hogy értem. Miért vagy itt? Nos?

— Ha annyira tudni akarod... Leia, az a tüzes kis kanca kért meg, hogy tartsam rajtad a szemem. Míg vissza nem tér.

— Hogy mi?

— Csak nyugi, még megárt az egészségednek. Semmi különös.

— Na figyelj, pajtás! Nekem nincs szükségem bébicsőszre!

— Hát hogyne. Egyedül is meg tudtál volna birkózni ezekkel a vízfejűekkel, nem igaz?

— Elég jól álltam.

— Igen, ez igaz. De akkor is veszítettél volna.

Luke lenyelte a dühét. Nem kedvelte ezt a hetven—

kedő alakot, de Dashnek igaza volt. A szerencséje nem tarthatott örökké. Akár örült neki, akár nem, Dash megmentette az életét.

— Kösz — motyogta kelletlenül.

— Bocs, de nem hallottam.

— Dehogyisnem.

Az idősebbik férfi elvigyorodott.

Térjen csak vissza Leia, füstölgött Luke, lesz egy-két keresetlen szava hozzá! Bármennyire is vonzódik a lányhoz, bármennyire is csodálja elszántságát és szépségét, hogy jön ő ahhoz, hogy a nyakába varrja ezt a kellemetlen alakot? És még fizet is neki érte — Dash nem az a fajta, aki emberbaráti szeretettől vezérelve röpköd a galaxis egyik végéből a másikba, hogy megmentse a bajba jutottak életét.

Dash mondott valamit; Luke bambán a férfira pislogott.

— Mi?

— Azt kérdeztem, láttad-e a jelüket. Ezek Jabbának dolgoznak.

Hát persze. Ezért tűnt ismerősnek. Jabba martalócai.

— Mos Eisleyban lófráltam éppen — folytatta Dash —, amikor véletlenül meghallottam, hogy miről beszélgetnek. Parancsot kaptak, hogy öljenek meg téged.

Igen, erre már ő is rájött. Dash folytatta:

— Úgy tűnik, már nem Vader az első számú rajongód.

— Sohase volt. Ha ő áll a háttérben.

Ő állt volna? Luke kételkedett benne. Ennek így nem volt semmi értelme.

14.

Lord Vader, a Lázadók aszteroidájához közeledünk. Vader elfordult az ablaktól, hogy megnézze, ezúttal ki húzta ki őt.

— Helyes. Mondja meg Okins admirálisnak, hogy a hídon találkozunk.

— Máris, Lord Vader.

Vader fokozott oxigénadagolásra állította a mellvértjét, aztán a híd felé indult. Nem tartotta a birodalmi flottához méltónak azt, amire készültek; de ha már meg kell tennie, akkor jól fogja csinálni.

— Ah, Xizor herceg! — mondta színlelt örömmel a Császár. — Örülök, hogy újra láthatom.

Xizor mélyen meghajolt.

— Enyém az öröm, felség.

— Kerüljön beljebb. Mi hozta hozzám?

— Kíváncsi voltam rá, felség, hogyan boldogul Lord Vader a Baji szektorban.

A sápadt hullaarc nem árulta el a Császár reakcióját, de Xizor biztos volt benne, hogy a kijelentése meglepte a Birodalom urát.

— Tényleg át kellene csábítanom magamhoz a kémeit — mondta a Császár. — Különösen azután, hogy ellopta a főkertészemet. Kár, hogy szegényt végzetes liftbaleset érte, mielőtt még felvehette volna a munkát önnél.

— Igen, kár — felelte Xizor. Ha valaki kényes volt arra, ami az övé, akkor az a Császár volt. — De meg kell jegyeznem, hogy nem a kémeimtől tudok Lord Vader távollétéről.

— Akkor hát árulja el, hogy honnan.

— Meglep, hogy Lord Vader nem említette felségednek, de az én kémeim voltak azok, akik felfedezték azt a hajójavító üzemet. Én, természetesen, azonnal megosztottam az információt Lord Vaderrel.

— Valóban? — A Császár hangja nem tükrözött érzelmeket. — A flottának hamarosan jelentkeznie kell. Lenne kedve megvárni? Addig elfogyaszthatnánk némi frissítőt.

— Megtiszteltetés lenne számomra, felség.

Xizor elrejtette mosolyát. Vader nem említette a Császárnak, hogy tőle tud a hajójavítóról. Nem lepte meg. Vader valahogyan még a Császár biztonsági kameráinak a felvételeit is törölte — ő is ezt tette volna a Fekete Lovag helyében. Éppen ezért volt most itt. Azt akarta, hogy a Császár tudja, kinek köszönheti ezt az aprócska, de korántsem jelentéktelen győzelmet.

És hogy kit kell hibáztatnia, amiért erről eddig nem értesült.

Kész élvezet volt tudni, hogy már megint sikerült keresztülhúznia Vader számításait. Bárcsak láthatná Vader arcát, amikor megtudja...

— Admirális!

— Hamarosan lőtávolságban leszünk, Lord Vader — közölte Okins.

— Nagyszerű. Amint elértük az optimális távolságot, nyissanak tüzet. Ne hibázzanak!

A híd előtti panorámaablakot fokozatosan betöltötte a hatalmas aszteroida. Akkora volt, mint egy kisebb hold, felszínén égi ütközések rücskös nyomaival. A színéből ítélve nikkel és vas volt a fő alkotóeleme, mint oly sok égitestnek ebben a térségben.

Váratlanul két hajó bukkant elő az aszteroida mögül.

— Két Nebulon-B fregatt — állapította meg a Vadertől jobbra álló tiszt.

Vader szemügyre vette őket. Hosszú, karcsú hajók voltak, masszív hajtóművekkel, tatjukon TIE-dokkokkal.

— A saját hajóink — mondta dühösen Vader.

Senki sem mert reagálni.

A lázadás kezdetén több birodalmi fregattot is elfoglaltak a Szövetség katonái, de nagy számban akadtak olyanok is, melyek önként csatlakoztak az „ügyhöz”.

— Kétlem, hogy működőképes TIE-vadászaik is lennének — jegyezte meg az admirális.

Mintegy végszóra, tucatnyi X-szárnyú rajzott ki a fregattból. Egyenesen a birodalmi flotta felé száguldottak.

— Átalakították őket — mormogta Vader. — Úgy tűnik, mégsem olyan védtelen ez az aszteroida.

Okins a TIE-kért felelős tiszthez fordult.

— Küldje ki a vadászainkat. Nem akarok ágyúval lövöldözni ezekre a... szúnyogokra.

— Máris intézkedem, admirális úr.

Vader egy harmadik, a két fregattnál jóval gyorsabb hajót látott előbújni az aszteroida mögül.

— Egy koréliai korvettjük is van — azonosította a hajót.

A maszk mögé rejtett arc elmosolyodott. Annál jobb. Inkább harcol, mint hogy karosszékből lövöldözzön nyomorék, törött lábú madarakra.

— Készítsék elő az Interceptort — parancsolta az illetékes tisztnek.

Az admirális ijedten a tisztre nézett, aztán Vaderre.

— Mylord, gondolja, hogy...

— Hogy bölcs dolog? — kérdezte Vader. — Már régen harcoltam vadászgépek ellen, admirális. Ideje megmozgatnom az ujjaimat. Önöké a hajójavító. Én majd megtisztítom a vákuumot az X-szárnyúaktól.

Az admirális katonásan fejet hajtott.

Mintha máshoz nem is értett volna.

Vader olyan régen repült az Interceptorral, hogy már nem is emlékezett rá, mennyire élvezte. A gyilkos öröm azonban nem tartott sokáig. Túl könnyen ment. Már öt X-szárnyút lőtt ki, de egyik sem volt igazi ellenfél.

Csalódott volt. A pilóták elég jók voltak, egy-kettő egyenesen kiváló, de ez nem volt elég vele szemben. Egy X-szárnyú alulról próbálta megközelíteni, de Vader egy hurokkal mögéje került, és pillanatok alatt szétlőtte.

A rombolói ezalatt megbénították az egyik fregattot, a másikat pedig menekülésre késztették. Ahogyan neki sem, a birodalom büszkeségeinek, a csillagrombolóknak sem akadt méltó ellenfelük.

Miközben a halálba üldözött egy újabb Lázadó pilótát, Vader zavart érzett az Erőben. A flotta ezekben a pillanatokban bombázta szét a hajójavító gyárat. Védtelen hajók, pilóták, katonák váltak a lángok martalékává.

Egy X-szárnyú pilótája vad manőverekkel igyekezett lerázni magáról Vader Interceptorát. Jól csinálta, de neki sem volt esélye.

Vader hagyta, hogy a sötét oldal irányítsa a kezét. Befogta a vadászgépet...

...de nem lőtt.

Undorodva elfordította a hajóját, és hagyta megszökni az X-szárnyút. Méltóságán aluli volt ez a macska-egér játék. Mióta megharcolt Luke-kal a bespini felhővárosban, egyetlen más ellenfele sem volt igazi ellenfél számára. Talán Xizor jelentett némi kihívást, de ő is csak egy bűnöző volt, nem igazi harcos. Xizor kétszínű volt és álnok, de nem mert volna szemtől szembe kiállni a Sith Fekete Lovagjával.

Az X-szárnyú elhúzott. A csata, már ha annak lehetett nevezni, véget ért. A hajóudvar lángokban állt, legalább száz hajó megsemmisült, és ezernél is több katona odaveszett. A Birodalom fényes győzelmet aratott.

Vader megcsóválta a fejét. Fényes győzelmet. Egykoron büszke lett volna rá. Most? Most csak ürességet érzett.

Egy harcosnak igazi ellenfelekre van szüksége. Obi-Wan meghalt, akárcsak a többi Jedi. Kivéve egyet, a legerősebbet. Aki az ő fia.

Azt mondta a Császárnak, hogy Luke Skywalker vagy csatlakozik hozzájuk, vagy meghal. Az igazság egy hajszálnyival másképpen szólt: Luke csatlakozik Darth Vaderhez vagy meghal.

Már alig várta, hogy újból szembekerüljenek egymással.

Az igazi küzdelem lesz. Ez még gyakorlatnak is kevés volt.

A romboló felé fordította az Interceptort.

Vader rálépett a holokamera dobogójára, és adásba kapcsolt. A holonet csomópontjai a hipertéren át létesítettek kapcsolatot egymással, a fénysebességnél sokkalta gyorsabb kommunikációt téve lehetővé. A levegő remegett és vibrált, ahogy a Császár alakot öltött a semmiből.

Vader fél térdre ereszkedett.

— Felség!

— Ah, Lord Vader. Hallgatom.

— A Lázadók hajójavító telepe nincs többé. Ellenálltak, de hamar legyűrtük őket. Száznál több hajót és ezernél is több ellenséges katonát pusztítottunk el.

— Remek, remek. — A Császár intett a kezével, és a képe összezsugorodott, ahogy a holokamerája szélesebb látószögre váltott.

A Császár közelében egy ismerős alak tűnt fel. Xizor herceg.

Vader önkéntelen reakciója automatikusan átállította a lélegeztetőkészülék mechanikáját, de csak egy pillanatra. A Fekete Lovag segítségül hívta a sötét oldalt, és a légzésszám máris visszaállt a normális értékre.

— Xizor herceg elmondta nekem, milyen örömet jelentett számára, hogy egy Lázadó bázis nyomára vezethette a Birodalmat. Hálával tartozunk neki, nem gondolja?

Vader összeszorította a fogait. Legszívesebben leharapta volna a saját nyelvét, hogy ne kelljen köszönetet mondania a hercegnek, de nem volt választása. A Császár szerette időnként megpattogtatni az ostorát, hogy megmutassa, kinek a kezében van a gyeplő.

Vader az Árnyhercegre nézett. Talán még soha nem örült ennyire annak, hogy maszk takarja az arcát.

— A Birodalom köszönettel tartozik önnek, Xizor herceg.

A Császár elmosolyodott.

Xizornak fülig ért a szája.

— Ó, igazán nincs mit, Lord Vader. Örülök neki, hogy jó szolgálatot tehettem.

Szerencséje volt, hogy fényévek választották el őket egymástól. Ha a közelében lett volna ez a csúszómászó, Vader habozás nélkül eltapossa, bármennyire is óvta ettől a Császár. Igazán ráfért volna már egy kis élvezet.

— Várom a palotámban, Lord Vader.

— Igenis, felség. Már hazafelé tartunk.

— Helyes.

A kép szétesett, majd eltűnt.

Vader kiviharzott a holokamrából. Az ajtónál egy alacsony rangú tiszt lépett eléje.

— Lord Vader, én...

Eddig jutott el. Vader összeszorította az öklét, és magához hívta a sötét oldalt.

A tiszt összerogyott. Tátogott és vergődött a padlón, mint a partra vetett hal.

— Nem akarom, hogy zavarjanak — sziszegte Vader a lába előtt heverő alaknak. — Világos?

A tiszt zajosan belélegzett.

— Vi-világos, L-lord Vader! — hörögte.

Vader dühösen félrelökte, és visszavonult a lakosztályába, hogy elmerengjen élete dolgain.

Xizor szinte kéjes örömként élte meg a Fekete Lovag felett aratott győzelmét. Valósággal sugárzott a kielégültségtől.

— Gyakrabban kellene meglátogatnia engem — mondta neki a Császár. — Biztos vagyok benne, hogy Lord Vader is már alig várja, hogy viszontláthassa önt.

Xizor fejet hajtott. Nagyon valószínűtlennek tartotta, hogy Vader örülne neki.

— Felség.

Elhagyta a termet, még mindig lubickolva az örömmámorban. A Császár láthatóan élvezte, hogy megalázó helyzetbe hozhatta Vadert. Xizor ennek örült, de a történtek ugyanakkor intő jelként is szolgáltak számára: csak addig számíthat a Császár védelmére, míg szükség van a szolgálataira.

Vigyáznia kellett, nehogy túllőjön a célon. Mert az igen fájó lett volna.

15.

Xizor kényelmesen elhelyezkedett formaszékében, és az asztal fölött lebegő apró hologramra nézett.

— Nagyítsd fel a képet — parancsolta. — Életnagyságúra.

A komputer engedelmeskedett; a kép hatszorosára nőtt. Az asztalon egy feltűnően szép, fiatal nő állt, mit sem sejtve arról, hogy rejtett holokamera figyeli.

— Tehát ő Leia Organa hercegnő — mormogta Xizor.

— Milyen érdekes.

Természetesen tudott a hercegnőről, de arról nem, hogy az ilyen vonzó teremtés. Az „ügyért” folytatott harcából arra következtetett, hogy Organa hercegnő egy pelyhedző bajszú, mogorva vénlány lehet, akinek túl sok „fontos” tennivalója van ahhoz, hogy a megjelenésére is időt szakíthasson. Ezek szerint tévedett.

— Megkereste az egyik általunk védett kaszinó tulajdonosát a Rodián. Szeretne találkozni valakivel a Fekete Nap vezetéséből.

Az Árnyherceg tűnődve összefonta az ujjait.

— De miért érdekelheti a Szövetség egyik legkarizmatikusabb vezetőjét a mi szervezetünk? Többször is visszautasították a közeledésünket; nem akarván beszennyezni magukat... Hirtelen megváltozott a véleményük? Aligha.

Mivel nem kérdeztek tőle, Guri hallgatott.

Xizor folytatta:

— Nagy bajban lehet, ha hozzánk fordul segítségért. Kíváncsi vagyok, mit akarhat. Menj oda és derítsd ki.

Guri ezúttal sem szólt, de Xizor érezte, hogy valami nincs rendjén.

— Valami gond van?

— Ez a feladat nem jelent elég nagy kihívást számomra.

Xizor nevetett. Jól ismerte Guri gyengéjét: a replikáns akkor érezte jól magát, ha borotvaélen táncolt.

— Talán nem, de ettől még fontos lehet. Úgy tudom, Organa hercegnő közeli kapcsolatban áll Luke Skywalkerrel, ennél fogva nagy a valószínűsége, hogy tudja, hol találhatjuk meg. Derítsd ki, mit akar, és haladéktalanul jelentsd nekem. Ha nem is vezet el minket Luke Skywalkerhez, a hasznunkra lehet más módon. Ha ezzel megvagy, gondoskodj arról a másik ügyről, amit már megbeszéltünk. Az igazi kihívás lesz számodra.

— Ahogy óhajtja.

Xizor a homlokához érintette a mutatóujját, színpadiasan tisztelegve a gyilkológép előtt.

Guri lelépett.

Xizor tekintete visszatért Leia Organa hologramjára.

— Forgasd meg a képet, normál sebességgel.

A hologram elfordult egy láthatatlan tengely körül.

A hercegnő hátulról is éppolyan jól mutatott, mint elölről.

Xizor elismerően füttyentett. Ez aztán a nő. Vonzó, művelt, elszánt és veszélyes. Az aktái szerint legalább olyan jól bánik a sugárvetővel, mint amilyen gyönyörű.

Jóleső bizsergés fogta el az Árnyherceget. Bőrszíne hűvös zöldről meleg, sápadt narancsszínre váltott. A legutóbbi ágyasától már megvált. Legfőbb ideje volt új jelölt után néznie, és ez a nő, aki nem csupán testi örömökkel kecsegtetett, ideális alanynak tűnt. Xizor szerette volna látni, mit csinál ebben a pillanatban. Talán éppen valami finomat vacsorázik, vagy drága ruhákat vásárol magának. A nők imádják az efféle dolgokat.

Leia Csubit figyelte, aki egy újabb holojátékba fogott bele, ezúttal egy ízléstelenül kifestett, csápjain olcsó bizsukat viselő twi’lek ellen. A vuki lépett egyet, aztán összefonta a karját, és várt.

— Nagyszerű, Csubakka — fecsegett Thripio. — Kitűnő lépés volt.

A twi’lek a droidra nézett, és kínosan elvigyorodott.

Leia Thripióhoz hajolt, és a fülébe súgta:

— Mi folyik itt? Az előbb ugyanez a twi’lek zsinórban négy játszmát is megnyert, és mindegyik ellenfele jobban játszott, mint Csubi.

Thripio a hercegnő felé fordult.

— Ah, mindössze annyi — felelte bizalmasan —, hogy vettem magamnak a bátorságot, és elmagyaráztam a twi’leknek, mi szokott történni, ha egy vuki veszít.

Leia bamba képet vágott.

— Emlékszik, hercegnő, mit mondott Solo gazda a leszakított karokról?

Leia a mennyezetre emelte a tekintetét. Igen, emlékezett. Han ezzel ijesztgette Thripiót. Csubi azonban, bár elég hevesen küzdött, soha nem vetemedett ilyen szélsőségekre. Leia egy percig sem hitte el a letépett karok meséjét. A twi’lek azonban, úgy tűnt, igen.

Ha a hercegnő tudta volna, hogy mit gondol róla ebben a pillanatban Xizor, a Fekete Nap vezére, a hasát fogta volna nevettében.

Gurival szemben két ember és egy quarren ült az asztalnál. Mögötte két gamorrai testőr állt ugrásra készen. Guri fegyvertelen volt.

— Az informátorai tévednek — mondta Tuyay, az Ororo Szállítási Vállalat stratégiai főnöke. A férfi megrögzött testépítő volt, kőkemény izmai még méregdrága zeyd öltönye alól is látványosan kidomborodtak. Állítása szerint a testsúlya négyszeresével tudott guggolni, anélkül hogy egy verejtékcsepp megjelent volna a halántékán. De bármilyen jó formában is volt, nem tűnt boldognak. Sőt nagyon úgy nézett ki, mint aki a gutaütés határán áll.

— Valóban? — vonta fel a szemöldökét Guri. Hanyagul elnyúlva, szinte elfolyva ült a székén.

— Tuyay úr az igazat mondta. Ororo nem merne ujjat húzni a Fekete Nappal. — Ezt Dellis Yuls, a halfejű quarren mondta. Ő volt a nagyvállalat biztonsági főnöke.

A harmadik személy, egy magas, sovány, ideges férfi, egyetértően bólintott.

— Ez így igaz. Soha nem állt szándékunkban rontani Xizor herceg üzletét — állította Z. Limmer, a főkönyvelő.

— Vagy úgy — gúnyolódott Guri. — Akkor tehát mondjam azt Xizor hercegnek, hogy az egész tévedés, és az ügynökeink idióták?

— Én azért nem ezt mondtam — motyogta bizonytalanul a quarren.

— Elegem van ebből — fortyant fel Tuyay. — Többé nem vagyok hajlandó a lábtörlőt játszani a főnökének! Igen, mondja meg neki, hogy az ügynökeik idióták! Mondja meg neki, hogy ő is egy idióta! Ororo nem fog meghunyászkodni. Már nem félünk a nagy és mindenható Árnyhercegtől! Ez itt a Peremvidék, nem a Birodalmi Központ, ahol Xizor palotát emelt magának a tőlünk leszedett sápból! Mi itt kínkeservvel dolgozunk meg minden egyes kreditért, úgyhogy csak ne akarjon parancsolgatni nekünk. És ha valami nem tetszik neki, akkor jöjjön ki ide személyesen!

Limmer elsápadt.

— Én-én-én azt hiszem, hogy Tuyay úr valójában arra gondolt...

— Pofa be, Limmer, te csúszómászó! Ne akard szépíteni a dolgokat. — Tuyay haragosan Gurira villantotta a tekintetét. — Menjen haza, kislány. Húzzon el, amíg még jókedvemben vagyok. És ne jöjjön vissza, vagy nagyon megbánja, hogy ilyen szépnek született. — Kajánul elvigyorodott.

Guri mosolyogva felállt. Még mindig úgy nézett ki, mint aki épp most ébredt fel egy jóízű szundikálásból.

Aztán mozgásba lendült, és ennek már semmi köze nem volt a lomhasághoz. Hihetetlenül gyors volt. Felpattant az asztalra, egy előreszaltóval Tuyay mögé ugrott, hátraperdült, és székestül felemelte a férfit. Úgy, ahogy volt, a két gamorrai testőr felé hajította a meglepett fickót. A két disznófejűt maga alá temette a székkel megtoldott test.

Dellis Yuls apró sugárvetőt rántott elő a zubbonya alól. Mielőtt még felemelhette volna, Guri elkapta a csuklóját, eltörte, és kitépte ujjai közül a fegyvert. Vigyorogva félrehajította.

Limmer megpróbált felállni; Guri a gégéjébe mártotta az ujjait, aztán egy gyors mozdulattal kitekerte Yuls nyakát, és felugrott az asztal tetejére.

Tuyay feltápászkodott, és nekiindult. A replikáns elkapta a torkát; a férfi ugyanezt tette. Egy pillanatig mozdulatlanul méregették egymást, aztán Tuyay arcára kiült a borzadály. Nem számított ekkora erőre. Guri kiszorította belőle a levegőt, aztán hagyta a padlóra zuhanni az alélt testet.

Lehajolt, kihúzta a sugárvetőt az egyik kábult gamorrai övéből, és mindkét testőrt fejbe lőtte. Ezután átugrott az asztalon, és végzett Limmerrel és Yulsszal is. Nekik egy-egy tarkólövés dukált.

Amikor ezzel is megvolt, leguggolt Tuyay mellé, és egy pofonnal magához térítette a férfit.

— Át fogom adni Xizornak az üzenetét. — Elmosolyodott, majd egy hanyag mozdulattal Tuyay bal szemének nyomta a sugárvetőt, és meghúzta a ravaszt.

Már csak egy apróság volt hátra. Felállt, a rejtett holokamerához lépett, és kitépte a készüléket a falból.

A kép elsötétült.

— Állítsd le a felvételt — parancsolta Xizor.

Fantasztikus volt, bár a felvétel semmi olyat nem mutatott, ami új lett volna számára. Ha újat szeretne látni, akkor talán ki kellene próbálnia, mire menne Guri Vader ellen. Meglehet, jobban szerepelne, mint gondolná — bár egy pillanatig sem volt kétséges, hogy Vader, megannyi Jedi-mester gyilkosa, vele is végezne.

De azért érdekes lenne. Még akkor is, ha kilencmillió kreditet veszítene rajta.

16.

Akkor hát hol van Leia? — kérdezte Luke, miután az X-szárnyú álcázóhálója alá rejtették a két tereprobogót. Dash Mos Eisleyban hagyta a hajóját, az űrkikötőben.

— A Rodiára ment, hogy felvegye a kapcsolatot a Fekete Nappal.

Luke kezében jó tíz centiméterrel lejjebb csúszott a hideg vizes termosz.

— A Fekete Nappal! Elment az esze?

Dash gúnyosan elvigyorodott.

— Ó, csak nem vagy a szervezett bűnözés szakértője is?

— Nem, de Han sokat mesélt róluk, míg a Hothon dekkoltunk. Azt mondta, még a Birodalomnál is veszélyesebbek. — Elhallgatott egy pillanatra. — De miért akarhat Leia kapcsolatba lépni a Fekete Nappal?

Dash vállat vont.

— Most megfogtál. Talán azt akarja kideríteni, hogy kinek áll szándékában hidegre tenni téged. A hercegnő kedvel, bár átkozott legyek, ha értem, hogy mit csíp rajtad. De mondd... nekem is adsz abból a vízből, vagy megvárod, hogy elpárologjon?

Luke az elfelejtett termoszra pillantott.

— Bocs. — Átadta a vizet Dashnek, aki teletöltött egy jókora bögrét, és zajosan ivott belőle.

A gondolat, hogy Leia egy közismerten veszélyes bűnszervezettel készül üzletet kötni, sehogyan se tetszett Luke-nak. De mit tehetett ellene? Leia nagy kislány volt már, tudott vigyázni magára. Nos, leszámítva azt az esetet, amikor Vader foglyul ejtette. Hannal és Csubival persze megmentették, de egyikük sem került ki dicsőségesen az ügyből. Bűzösen, nyakig átázva másztak ki abból a szemétlerakóból.

— Akkor hát mi a pálya, kölyök?

— He?

— Itt fogunk ücsörögni, míg vissza nem térnek? Vagy inkább meginterjúvoljuk a huttot? Megkérdezhetnénk tőle, miért küldte a nyakadra azokat a bohócokat.

— Jabbának nincs oka rá, hogy megölessen engem.

— Hacsak valaki meg nem győzte ennek az ellenkezőjéről. Ezért vagyok itt, emlékszel? De ha nem akarsz elmozdulni innen, akkor megtaníthatom neked, hogyan kell jól vezetni egy robogót.

— Nem értelek. Soha nem kaptak volna el a Koldus-kanyonban.

Artu ideges csipogásba és füttyögésbe fogott.

— Nem tetszik nekem a hangja — jegyezte meg Luke.

— Mi baja lehet?

— Úgy tűnik, valaki van odakint. Szerintem nézzük meg.

Artu megint pityegett.

Dash előhúzta a sugárvetőjét, és ellenőrizte a töltésmérőt. Luke megtapogatta a fénykardját. A helyén volt.

Artu izgatott füttyögéssel az ajtó felé gurult.

Egy rakéta közeledett feléjük.

— Úgy tűnik, egy hírvivő droid — állapította meg Luke.

Artu is ezen a véleményen volt.

Dash megkönnyebbülten fújtatott egyet, és elrakta a sugárvetőt.

Nem pottyant mindennap hírvivő droid az ember ölébe. Csak akkor használták ezeket a szerkezeteket, ha egy üzenetet gyorsan akartak eljuttatni valahová, és kockázatosnak találták a nyilvános távközlési vonalak használatát. Az eszköz ugyanis méregdrága volt, és csak egyszer lehetett felhasználni — hacsak nem volt kéznél egy új hordozórakétád.

Artu megint füttyentett.

— Átkozottul gyors. Remélem, ellátták sokkvédelemmel — mondta Luke.

— Ki tud róla, hogy itt vagy, kölyök?

Luke vállat vont.

— Leia, Lando, Csubi és Thripio.

— Meg Jabba — tette hozzá Dash. — De kétlem, hogy ő hírvivő droidra pazarolná a pénzét, amikor itt van egy macskaugrásra tőled.

— Akkor lehet, hogy neked jött — vont vállat Luke.

— Ez nagyon valószínűtlen. Senki nem tudja, hogy itt vagyok, kivéve a barátaidat, nekik pedig nincs okuk rá, hogy rakétákat lődözgessenek utánam.

A kis űrbárka beindította a fékezőfúvókákat; lassulni kezdett, de még mindig nagyon gyorsan zuhant. A droid alábecsülhette a gravitációt.

Luke arra gondolt, hogy talán Bennek küldte valaki. Valaki, aki már régen nem lépett kapcsolatba vele, és nem tudott róla, hogy... örökre elment.

A hírvivő a homokba csapódott. Fél kilométerre lehetett tőlük, de még így is hallani lehetett a robajt.

— Nyomás, nézzük meg — javasolta Dash.

Xizor arra ébredt, hogy a komlinkje a nevén szólítja.

— Hívása érkezett, Szizor herceg.

Képzelődik, vagy a hangchip tényleg pöszén mondta ki a nevét, mint a nemrégen kicserélt szék?

Semmi nem tartott sokáig manapság. Minden összetört, mielőtt még betörhetted volna. Ez pedig kétségkívül a hanyatlás jele volt.

— Kapcsold. És futtass le egy diagnosztizáló programot a hangchipeden.

A holovetítő életre kelt. Az egyik helyi ügynöke jelent meg.

— Tessék!

— Arra kért, tájékoztassam, ha Lord Vader visszatért. Az imént érkezett meg, felség.

Az Árnyherceg bólintott.

— Rendben. Folytassák a megfigyelést.

Az ügynök jelezte, hogy értette; a kapcsolat megszakadt.

Vader tehát visszatért a csatatérről, ahol akaratlanul is nagy szolgálatot tett a Fekete Napnak. Ez és Guri kis bemutatója alaposan el fogja venni Ororo kedvét a pattogástól.

Jobb lesz, ha egyelőre távol tartja magát Vadertől, döntötte el igen bölcsen Xizor. A Sith Fekete Lovagjának időre lesz szüksége, hogy túltegye magát a Császártól kapott fenékbe billentésen. Vader legnagyobb baja az volt, hogy hagyta, az indulatai vezéreljék. Ez egyenes következménye volt annak, hogy Vader az emlősök fajához tartozott. Sok más, hasonló faj így volt ezzel, és a következmények szinte mindig tragikusak voltak. A hidegvér precizitást jelentett; a forrófejűség óvatlanságot és kapkodást. A szenvedély remek dolog, de csak akkor, ha uralni tudod.

Ott volt például Leia hercegnő. Xizor vonzónak találta a nőt, de ez nem jelentette azt, hogy vadul rá fogja vetni magát. Nem, esze ágában sem volt felhúzni az értelem horgonyait és kihajózni a vágy tengerére. Lassan, megfontoltan fogja megközelíteni a prédáját. Hűvösen, megfontoltan. Fallin módra.

Ez mindig bejött.

Mindig.

Darth Vader egy utcaseprődroidra szerelt holokamerán keresztül figyelte a titkosügynököt. A droid lassan kúszott végig az utcán, mint holmi gigantikus gépcsiga, amely nyálka helyett egy tisztára és csillogóra sikált útfelületet hagy maga után.

Xizor ügynöke egy bár teraszán üldögélt, és úgy tett, mintha újságot olvasna. Előtte, az asztalon régen kihűlt forró ital árválkodott.

Vader dühösen elhessentette a képet. Undorodott ettől a folytonos ármánykodástól, attól, hogy mindenki mindig megfigyelés alatt tartott mindenkit, arra a pillanatra várva, mikor tesz a másik egy rossz lépést. Kénytelen volt megtanulni ezt a játékot, és jól is játszotta, de nem lelte örömét benne. A Xizor-félék meg a Császár élvezték az intrikát, Vader azonban alantasnak tartotta a háborúnak ezt a láthatatlan, mézédes mosolygásnak álcázott módját. Harcos volt, és mint ilyen, szeretett szemtől szembe kiállni az ellenségével. De hátulról lelőni valakit egy sötét sikátorban, és gyorsan áthárítani valaki másra a felelősséget — ez undorító volt.

Elfordította a tekintetét a holovetítőtől. Igen, ehhez is értett, és művelte, mert mást nem tehetett; de nem szerette.

Már alig várta, hogy összegyűljön a szükséges bizonyíték Xizor ellen. Minél bonyolultabbá vált a háló, annál nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy szövője maga is belegabalyodik. A herceg előbb vagy utóbb hibázni fog, és akkor kíméletlenül lecsap rá — majd utána ráér megindokolni tettét a Császárnak.

Ez igen. Ez már ínyére volt.

A hírvivő droid, egy repulzorral felszerelt kerekded doboz követte őket Ben házába. Úgy tűnt, nem ártott meg neki a zuhanás, de ugyanakkor valami mintha meglazult volna benne — legalábbis a belsejéből hallható zörgés erre utalt.

— Üzenetet hoztam Leia Organa hercegnő számára — közölte immár ötödszörre a droid.

— Hányszor mondjam még, hogy nincs itt? — fakadt ki Luke. — Artu, próbáld meg, hátha te szót tudsz érteni vele.

Artu közelebb gurult a droidhoz, és gyors füttyögésbe meg csipogásba kezdett, majd rávillogtatott a beszélő dobozra a holovetítőjével.

— Felhatalmaztak rá, hogy Leia Organa hercegnő hiányában a megbízott képviselőjének adjam át az üzenetet — válaszolta a robot.

— Na, ez már valami — mormogta Luke. — Akkor add át nekem. Én a... megbízott képviselője vagyok.

Dashre vigyorgott, aki megrázta a fejét.

— Jelszó? — kérdezte a droid.

Jelszó? Mit választana Leia jelszónak?

— Izé... Luke Skywalker.

— A jelszó érvénytelen.

Dash elnevette magát.

— Han Solo?

— A jelszó érvénytelen.

— Sokáig fog tartani, ha eldarálod minden ismerősöd nevét, Luke.

— Pofa be, jó? Épp gondolkodom.

— Ah, ez nagy esemény. A világért se akarjuk megzavarni, nem igaz, fiúk?

Luke megpróbált Leia fejével gondolkodni. Mit is adna meg jelszónak a helyében... Valami olyat, amit nem felejt el könnyen. Mi a legelső dolog, ami eszébe jut Leiáról?

Azt inkább ne. Akkor viszont...

— Alderaan?

— A jelszó elfogadva.

A droid belsejéből egy holovetítő bukkant elő. Egy másodperc, és egy alacsony, hosszú hajú, szakállas bo— thai háromdimenziós képe jelent meg előttük. A férfi erdészzöld öltönyt és csizmát viselt, jobb oldalára katonai sugárvető volt szíjazva.

— Üdvözlöm, Leia hercegnő. Koth Melan vagyok, és a Bothawuiról beszélek. A kémhálózatunk a Szövetség számára nélkülözhetetlen adatokra bukkant. Kérem, haladéktalanul keressen meg engem a Bothawuin. Nem győzöm hangsúlyozni az információink fontosságát, és azt, hogy az idő roppant kritikus tényező. Az Intergalaktikus Kereskedelmi Misszióban leszek az elkövetkező öt napban. Kérem, jelentkezzen ez idő alatt, vagy az információ elvész.

A vetítő kikapcsolt.

— Ejha — vigyorgott Dash — Valaki nagyon siet. Még az én hajómmal is éppen hogy meg lehetne csinálni, ha nagyon meghajtanám. Na jó, lehet, hogy a te ócska X-szárnyúddal is összejönne, bár erre nem vennék mérget.

— El kell juttatnunk ezt az üzenetet Leiának — mondta Luke.

— Semmi esélyed rá, kölyök. A holonetet nem használhatjuk, mert nem tudjuk, pontosan hol van a csaj. Kerestetni meg elég ciki lenne, nem gondolod? „Bocsásson meg, nem tudja véletlenül, hol találom a Birodalom egyik legkeresettebb ellenségét?”

— Jól van, meggyőztél.

— Ha viszont személyesen akarnánk megkeresni a Rodián, és onnan repülne a Bothawuira, akkor leghamarabb egy hét múlva érne oda.

Luke a hírvivő droidra nézett. Mit tegyenek?

— Nos, akkor nincs más választásunk, elmegyünk mi helyette — jelentette ki Luke.

— Miért? Nem nekünk küldték az üzenetet.

— Én vagyok a megbízott képviselője. Hallottad, tudtam a jelszót. Bármit is derített ki ez a Koth Melan, nekem is nyugodtan elmondhatja.

— Nekem ez az egész gyanús — mondta Dash. — Egy bothai kém nem adja fel ilyen könnyen. Mi az, hogy elvész az információ? És a neve sem stimmel. A „Melan” nem bothai név.

— Senki nem kérdezte a véleményed. Te a testőröm vagy, ha elfelejtetted volna, nem a tanácsadóm. Különben is, semmi közöd a Szövetséghez.

— Nem, hacsak fel nem bérelnek.

— Remek. Akkor én megyek. Te azt csinálsz, amit akarsz.

— Nos — vigyorgott Dash —, mivel élve többet érsz nekem, mint holtan, veled megyek. Tudod, szeretném felmarkolni a fizetség másik felét is. Visszahajtok a robogóval a városba, a hajómhoz. Odafent találkozunk.

Luke bólintott. Nem kedvelte Dasht, de a fickó jól bánt a sugárvetővel, és piszok jól repült, ez pedig sokat nyomott a latban.

— Gyere, Artu, készítsük elő az X-szárnyút — mondta kedvetlenül a robotnak. — Utazni fogunk.

Artu sem tűnt túlzottan boldognak.

Szép kis alakok vagyunk, gondolta maró öngúnnyal Luke. A Szövetség ügyéről van szó, és húzzuk a szánkat. Egy Jedi—lovag soha nem tenne ilyet.

Nem. Biztosan nem.

17.

— Sszajnálom — tárta szét a karját Avaro. — Fekessze Nap nem ugrik, amikor assz mondom neki, hopp.

Leia érezte, hogy felforr az epéje. Avaro már megint csak ígérgetett, de sehol semmi. Lando persze nem bánta, ahogyan Csubi sem. Mindketten elvoltak, mint disznó a fertőben; egyik a kártyaasztaloknál ücsörgött egész nap, a másik holotáblás játékot játszott reggeltől hajnalig. Ő volt az egyetlen, aki nem találta a helyét, és már nagyon elege volt a kényszernyaralásból. A semmittevés nem az ő stílusa volt.

— Jól van. De mondok valamit. A jövő hétig várok, aztán vége. Keresek valaki mást, aki tényleg össze tud hozni a Fekete Nappal.

Avaro vállat vont.

— Addig issz éresszék jól magukassz.

Leia ennek nem sok esélyét látta. Akkor érezte volna jól magát, ha tehet valamit, ha mozgásban lehet, ha legalább megtud valamit. Valószínűtlenül kézenfekvőnek tűnt, hogy Vader bérelte fel a karbantartók főnökét. Túl könnyen le tudták nyomozni, ez nem vallott rá. A gond csak az volt, hogy más személy nem jutott eszébe. Kinek állhatott még érdekében, hogy elpusztítsa Luke-ot?

Ez jó kérdés volt.

Guri már épp indulni készült a Rodiára, amikor Xizor magához rendelte.

— Mielőtt odamennél, még el kell intézned valamit. Van egy titkosított dokumentum a személyes állományaim között, „Útvonal” néven. Tudod, miről van szó.

— Igen.

— Töltsd le, és gondoskodj róla, hogy a bothawui kettős ügynökünk megkapja.

Guri nem mondott semmit, de Xizor érezte, hogy nem örül a megbízásnak.

— Nem értesz egyet? — kérdezte a droidtól.

— Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez az ön érdekeit szolgálja — felelte Guri.

— Pedig így van. Azzal, hogy ingyen és bérmentve a szövetségiek kezére játsszuk ezt az információt, biztosítani fogjuk magunknak a jóindulatukat. Így ha bekövetkezne az a roppant valószínűtlen eset, hogy a Birodalom elveszti a háborút, a Szövetség barátként és nem ellenségként fog kezelni minket.

Guri bólintott. Elfogadta a választ, akár egyetértett vele, akár nem.

— Felség.

Elhagyta a szobát.

Guri aggodalma arra késztette Xizort, hogy újra végiggondolja a tervét. Az információ csak egy újabb adalék volt ahhoz az anyaghoz, amelyet már a bothaiak orra elé tolt. Volt némi kockázata a manővernek, de ahhoz viszonyítva, amit nyerni lehetett vele, elenyésző. Nem hitte, hogy a Szövetség valaha is legyőzheti a Birodalmat, de csak egy ostoba nem számol minden lehetőséggel. Történtek már ennél valószínűtlenebb dolgok is, miért kellene éppen a Szövetség győzelmét kizárni?

Nem mintha Xizor annyira akarta volna, hogy a Lázadók győzzenek. Neki a Birodalom is tökéletesen megfelelt.

De ha mégis...

A Bothawuira eljutni nem volt különösebben nehéz. A hipertérből kilépve Dashnek ügyeskednie kellett egy kicsit, hogy elkerülje a bolygó körül őrjáratozó birodalmi hajót, de ez volt minden kalandjuk az út során.

Mivel nem volt karantén, közvetlenül a bolygó felszínén szánhattak le. Az űrkikötőből tömegkopterrel jutottak be a városba.

Luke-ot, aki még soha nem járt a Bothawuin, meglepte, mennyire tiszták az utcák, milyen jól karbantartottak az épületek. A bolygónak ezen a részén éppen tavasz volt, a széles sugárutak verőfényben szikráztak. Luke látott ugyan rohamosztagosokat, de úgy tűnt, a bothaiak ellenőrzik a bolygót. A legtöbb járókelő természetesen bothai volt, de szép számmal akadtak más fajok képviselői is.

— Mintha nem is lenne háború — jegyezte meg Dashnek.

— Ezt annak köszönhetik, hogy a Bothawui a kémek paradicsoma. Nincs olyan kémhálózat, amely ne „képviseltetné” magát itt. A Birodalom, a Szövetség és a többi játékos ezért úgy döntöttek, hogy megtartják semleges területnek a bolygót, az „úgyis mindig az ügyesebb győz” alapon. Így mindenki kedvére kémkedhet a másik után.

Elérték az Intergalaktikus Kereskedelmi Missziót. Kifizették a viteldíjat, és kiszálltak.

Bejutni Koth Melanhoz már valamivel nehezebb volt.

A bothai őr látni akarta a személyi azonosítójukat, amivel persze egyikük sem rendelkezett. Luke különben se óhajtotta reklámozni magát, tekintettel arra, hogy galaxisszerte körözték.

Használja esetleg az Erőt a bothain? Néhányszor már kipróbálta Ben trükkjét, és az működött. Dash is más szemmel nézne rá...

De mielőtt még átadhatta volna magát az Erőnek, Dash félrehúzta a bothait, súgott neki pár szót, és a kezébe nyomott valamit.

Az őr elmosolyodott, és intett nekik, hogy szabad az út.

— Mit mondtál neki? — kérdezte Luke.

— Én semmi különöset. A százkredites érme viszont azt mondta neki: „Hé, ezek derék fickók. Miért ne engedhetnéd be őket?”

— Te lepénzelted?

— Bizony. Ha nem tudnád, így működnek a dolgok a való világban. A pénz az univerzális kenőolaj, amely mindent mozgásban tart. Bent vagyunk, és örülünk neki. Az őr is boldog, mert venni tud a pénzből valami szép ajándékot a feleségének vagy a cicababájának. Senkinek nem ártottunk, se mi, se ő. Ha elkapnak, az őr sohasem látott minket. Tökéletes, nem?

Luke megcsóválta a fejét. Bár már maga sem tudta. Lehet, hogy Dashnek igaza van? Miért lenne rosszabb pénzt adni az őrnek, mint elhomályosítani a tudatát az Erővel? Végül is Dash egy nemes cél érdekében tette.

Ezen később még el kell merengenie.

Dash odalépett az előcsarnokban posztoló információs droidok egyikéhez.

— Hol találom Koth Melant? — kérdezte.

A droid mély, búgó hangon válaszolt.

— Tizenhatodik szint, hetes ajtó.

— Kösz.

A turbóliftek felé vették az irányt.

Az iroda előszobájában egy másik droid ült, ezúttal egy Thripióhoz hasonló protokolldroid, vakítóan fényesre sikált fémkasznival.

— Jó reggelt. Miben lehetek a segítségükre? — kérdezte tőlük a droid.

— Leia hercegnőnek Koth Melannal kellene találkoznia — felelte Luke.

— Ön Leia hercegnő?

Luke homloka ráncokba szaladt.

— Nem, nem vagyok Leia hercegnő. Én az ő... személyes megbízottja vagyok. Luke Skywalker. Melan úr nem éppen engem vár, de mivel Leia hercegnőt látni akarja, bizonyára minket is látni akar.

— Én ezt nem tartom logikus feltevésnek — jegyezte meg a droid.

— Te csak mondd meg neki, hogy itt vagyunk, rendicsek?

— Attól tartok, nem engedhetem be önöket előzetes időpontegyeztetés nélkül. Melan gazda egy elfoglalt bothai. És ilyen csekélységgel nem is zavarhatom. De el tudom intézni, hogy egy hét múlva fogadja önöket. A nevük?

Luke tanácstalan volt. Hogyan győzze meg ezt a droidot, hogy engedje be őket? Lefizetni nem tudja, az Erő-trükk sem működne...

Dash széles vigyorral előhúzta a sugárvetőjét, és a droid mellkasának nyomta.

— Jól van, aranyoskám. A nevem: A Férfi, Aki Meg Fog Sütni Téged A Sugárvetőjével. Vagy kinyitod az ajtót, és beengedsz minket a te elfoglalt bothaiodhoz, vagy holnaptól új recepciósa lesz a gazdádnak.

— Ó, tervezőm! — sopánkodott a droid.

— És eszedbe ne jusson riasztani a biztonságiakat — ajánlotta neki Dash. — Figyellek ám! Most pedig kelj fel szépen, és nyisd ki az ajtót. Kézzel!

— Máris, A Férfi, Aki Meg Fog Sütni Téged A Sugárvetőjével — mondta riadtan a droid.

Luke és Dash alig bírták magukba fojtani a nevetést.

A droid beütötte a kódot az ajtó melletti panelen. Az ajtó oldalra siklott.

— Befelé — parancsolta Dash.

A droid betotyogott a tágas irodába. Az íróasztalnál, háttal az acélüveg falnak az a bothai ült, aki az üzenetet küldte Leiának.

Vagy legalábbis nagyon hasonlított rá. Ahogyan az összes többi bothai, akit eddig Luke látott.

— Melan gazda, sajnálom, hogy meg kell zavarnom, de...

— Semmi baj, R-04. Bízd csak rám az urakat, és menj vissza az asztalodhoz.

— Én nem bíznék meg bennük, uram — mondta R-04. — Előbb azt állították magukról, hogy ők Leia hercegnő, aztán testi kényszert alkalmaztak!

— Felejtsd el, R-04. — A bothai Dash felé fordult. — Kérem, tegye el a fegyvert, Rendar. Itt semmi szükség rá.

Dasht meglepte, hogy a nevén szólítják, de azért elrakta a sugárvetőt.

A droid kiment, bezárva maga után az ajtót.

Luke előrelépett.

— Nézze el nekünk, kérem, hogy így berontottunk önhöz, de nem volt más választásunk.

— Tudom — mosolyodott el Melan. — Ön Luke Skywalker, ön pedig Dash Rendar. Már vártam önöket. Kérem, foglaljanak helyet.

Luke és Dash értetlenül egymásra pillantottak.

— Talán illene megmagyaráznom — folytatta Melan.

— Felfedeztem, hogy Leia Organa hercegnő már nem tartózkodik a Tatuinon, de túl későn ahhoz, hogy vissza tudjam hívni a hírvivő droidot. Mivel önök most itt vannak, feltételezem, hogy egyikük ismerte a jelszót, amiben a hercegnő és én megegyeztünk. Úgy sejtem, ön az — nézett Luke-ra. — Tudok róla, milyen nagy szolgálatokat tett a Szövetségnek. — A tekintete Dashre vándorolt. — Önt is megelőzte a hírneve, Rendar úr. Éppen ezért meglep, hogy a Szövetségnek dolgozik.

Dash vállat vont.

— Nem dolgozom nekik. Engem a hercegnő alkalmazott.

— Ah, értem. De mindegy. A lényeg az, hogy itt vannak.

— Nagy kockázatot vállalt azzal, hogy hagyott minket sugárvetővel hadonászni odakint — jegyezte meg Dash.

— És ha bérgyilkosok lennénk?

— Nem igazán — felelte sejtelmes mosollyal Melan. — Azóta figyeltük önöket, hogy leszálltak az űrkikötőben. Először az épület előtt álló, „megvesztegetett” őr szkennelte le önöket, aztán a turbólift, és mindkét esetben pozitív lett a személyazonosítás. Ha merénylők lettek volna, tucatnyi fegyveres őr elé toppantak volna ki a liftből.

Luke és Dash egymásra néztek.

— Sok ellenségünk van — folytatta Melan. — Megtanultunk vigyázni magunkra.

Luke letelepedett egy karosszékbe. Dash ugyanezt tette.

— Mi olyan fontos, hogy hírvivő droidot küldött Leiának? — tért rá a lényegre Luke.

— A Birodalom egy új katonai projektbe fogott. Még nem tudjuk, mi a lényege és hol akarják megvalósítani, de az biztos, hogy a Császár már eddig is rengeteg pénzt, anyagot és munkaerőt fektetett ebbe a titkos vállalkozásba.

— Hogyan bukkantak erre az információra? — akarta tudni Luke.

— A bothai kémhálózatnál nincs hatékonyabb a galaxisban — közölte büszkén Melan. — Mi is azt tettük, amit önök az őrünkkel tenni véltek: megvesztegettünk egy magas rangú birodalmi hivatalnokot. A tőle kapott adatokat felhasználva megpróbáltunk bejutni a Coruscant központi adatbázisába, hogy megkerestessük vele ennek a titkos projektnek a terveit. Sajnálatos módon nem jártunk sikerrel.

— Annyit azonban sikerült megtudnunk, éppen eme kudarc folytán, hogy a terveket olyan speciális komputereken tárolják, amelyek nincsenek összeköttetésben más hálózatokkal. Ily módon kívülről lehetetlen hozzájuk férni.

— Abból ítélve, amit még megtudtunk, a Szövetséget nagy veszély fenyegeti.

Luke bólintott.

— És mi lenne a javaslata?

— Az ügynökeink kiderítették, hogy az egyik komputert át akarják szállítani a Bothawuira. Ha a Szövetség meg tudná kaparintani, és feltörné, fényt deríthetne a Birodalom törekvéseire.

Luke ismét bólintott.

— Ez jól hangzik.

— Bocsánat — szólt közbe Dash —, de hadd kérdezzem meg, Melan úr: miért rohan annyira segíteni a Szövetségnek? Én úgy tudtam, a bothai kémhálózat dolga az, hogy összegyűjtse és eladja az információkat, nem az, hogy belebonyolódjon a háborúba.

Melan elkomorodott.

— Húsz évvel ezelőtt a birodalmiak kémkedés vádjával kivégezték az apámat.

— Ez benne van a pakliban, nem?

— Igen, és vállaljuk is. De nem minden bothai kém, Rendar úr. Az apám tanár volt. Nem volt vétkes semmiben, hacsak az nem vétek, hogy a Birodalomról tartott előadást a diákjainak. Bizonyára észrevették, hogy a nevem nem a szokásos „y’lya” címmel végződik. A Birodalom nemcsak az apámat, de a nevemet is elvette tőlem.

— Így már értem — bólintott Dash.

Luke a nagynénjére és a nagybátyjára gondolt, akikkel a saját farmjukon végeztek a birodalmiak. Tökéletesen átérezte Melan fájdalmát.

— De nem kell megmagyaráznom — mondta Dashnek Melan. — Azok után, amit a Császár az ön családjával tett...

Dash arca eltorzult a fájdalomtól.

— Ehhez semmi köze — morogta.

Luke nem szólt, bár Melan kijelentése meglepte. Mit tettek veled, Dash?

— Van valami ötlete — váltott témát —, hogyan tehetnénk rá a kezünket arra a komputerre?

Melan igent intett a fejével.

— Az ügynökeink kiderítették, hogy a birodalmiak egy egyszerű, szerves trágyát szállító teherhajón akarják idehozatni a gépet, kíséret nélkül. Nyilván úgy gondolják, minél kisebb hűhót csapnak, annál kevésbé valószínű, hogy a Szövetség megszagol valamit.

— Egy trágyával teli hajó? — pislogott Dash. — Nagyon ravasz. Ki akarna eltéríteni egy halom piszkot?

— Amint megtudják, milyen útvonalon fog haladni a hajó, az ügynökeink tájékoztatnak engem. Már vannak is a Szövetséggel szimpatizáló, önkéntes jelentkezők, akik vállalták, hogy segítenek elfoglalni a hajót. A gond csak az, hogy nem valami tapasztaltak. Kellene valaki, aki irányítaná őket.

Luke elmosolyodott.

— Az én leszek. — Dash felé fordult. — És te? Benne vagy?

— Kockáztassam a hajómat és a nyakamat? Miért?

— Azt hittem, életben akarsz tartani.

— Ennyit azért nem érsz.

— Egy teherhajó? Egy osztag bothai és az én X-szárnyúm ellen? Mennyire lehet veszélyes? Gyerekjáték lesz.

Dash fontolóra vette a kérdést.

— Emellett, ha a komputerben tárolt információ valóban olyan értékes, mint amilyennek ígérkezik, számíthatsz rá, hogy a Szövetség bőségesen meg fogja jutalmazni a szolgálataidat. Megér nekik néhány ezer kreditet, de talán még annál is többet.

Ez már hatott.

— Jól van. Úgy sincs más dolgom. Miért is ne?

Luke kezdte megkedvelni a fickót. Dash kiköpött Han volt.

18.

A Császár általában véve okos ember volt. Ritkán tett olyasmit, amit Vader rossz lépésnek, vagy urambocsá' ostobaságnak tarthatott volna. Ez a mostani húzása azonban... nos, ez tökéletesen beleillett ebbe a kategóriába. Ostoba terv volt — és veszélyes.

De ez természetesen Vader magánvéleménye volt, amit szigorúan megtartott magának. A Fekete Lovag néha eltűnődött azon, vajon tud-e a Császár az ő gondolataiban olvasni. Eddig sem tartotta valószínűnek, de most már biztos volt benne. Ha tudott volna, ezen a szent helyen porrá égette volna őt a véleményéért. És elvetette volna ezt a... tervet. De ezt ő már nem érte volna meg.

— Nem ért egyet, Lord Vader?

— Nem áll módomban helyteleníteni a tervét, felség.

— Valóban nem.

Később, amikor a kastélya felé tartott, Vader elismételte magában a beszélgetésük végét. Valóban nem volt más lehetősége, mint várni, és tehetetlenül figyelni a fejleményeket.

És ez cseppet sem javított a hangulatán.

Luke-ot és Dasht Koth Melan privát siklója repítette a várostól kétórányira lévő titkos támaszpontra. A hegy gyomrába rejtett hangárban egyosztagnyi bothai pilóta és néhány tiszt várta őket.

Az osztag hajói, tucatnyi BTL-S3-as — kétüléses Y-szárnyúak — a Szövetség legelterjedtebben használt vadászgépei voltak. Lassabbak voltak, mint az X-szárnyúak és a TIE-k, s a tűzerejük is elmaradt ezekétől, viszont szívósabbak voltak, és erős pajzsokkal szerelték fel őket. Nem tartoztak a legújabb és a legjobb vadászgépek közé, de egy egyszerű teherhajó ellen több mint elegendőnek kellett lenniük. A hajók a Szövetség színkódjaival és azonosító jeleivel voltak ellátva.

— Rég láttam ennyi kacatot egy helyen — dünnyögte Dash. — Hogy lehet ezekkel gyorsan repülni? Kiszállsz és megtolod hátulról?

Luke ügyet sem vetett rá. Az osztag parancsnokához fordult:

— Mindegyikhez van asztromech?

A parancsnok, egy Luke-hoz hasonlóan fiatal bothai, bólintott.

— Igen, vannak droidjaink. És minden hajónk Novaldex generátorral táplált Taim & Bak IX kvadlézerágyúval van ellátva. Arakyrd típusú protontorpedóink azonban sajnos nincsenek.

— Nem gond — legyintett Luke, — Úgysem akarjuk szétlőni a hajót. Hány repült órája van az osztagának?

— Nem sok. A legtöbben újak vagyunk. Száz óránál egyikünk sem repült többet. A fiúk azonban ügyesek, akárcsak az ágyúsaink, bár nekik sem igen nyílt alkalmuk gyakorolni.

Ez nem hangzott valami jól.

— Van néhány napunk, míg megérkezik a célpont — mondta neki Luke. — Addig kereshetnénk valami helyet, ahol átvehetnének néhány manővert.

— Az nagyszerű lenne, Skywalker parancsnok. Az osztagom a rendelkezésére áll.

Ez viszont jól hangzik, gondolta vigyorogva Luke. Skywalker parancsnok. És a Skywalker ezredes, meg a Skywalker tábornok még ennél is jobban hangzana.

Végül is a tábornoki rang és a Jedi-lovag cím nem zárták ki egymást. Ben is tábornok volt, vagy nem?

De ez még a távoli jövő zenéje volt. Mindent a maga idejében.

Először is ráncba kellett szednie ezeket a fiúkat. Bízott benne, hogy néhány nap felkészülés azért elég lesz egy trágyát szállító teherhajó elfogására.

Leia kínjában már azt fontolgatta, hogy belelök egy érmét valamelyik „megbuherált” játékautomatába. Éppen arra készült, hogy meg is tegye ezt, amikor Avaro tűnt fel a színen.

— Mosszt kapsszam egy insszergalaksszikussz üsszenesszessz. Fekessze Nap képvisszelője ússzon van. Három nap múlva issz lesssz.

Leia egyszeriben jókedvre derült. Hála az égnek.. Legfőbb ideje volt. Még egy ilyen hét, és a megrögzött szerencsejátékosok szintjére süllyed.

Fehér kesztyűs bűnözőkkel szövetkezni azért mégis elegánsabb volt. Vagy mégsem?

Az operatív tiszt, akire vártak, három nappal később érkezett meg a támaszpontra, Koth Melan kíséretében. A bothai rögtön rátért a lényegre:

— Ebben megtalálják az útvonal térképét — helyezett az asztalra egy apró komputert.

— Van valami információ a projekt lényegére vonatkozóan? — kérdezte Melan.

— Még mindig nincs. Még szóbeszéd szinten se.

— Ez baj.

Az ügynök éppen olyan volt, mint minden más bothai Luke szemében. Ha elvegyült volna a többiek között, csak az öltözéke alapján tudta volna megkülönböztetni tőlük.

— Gondolja, hogy ezek az adatok valódiak? — intett fejével a komputer felé Melan.

— Igen. Egy alvilági kapcsolatunktól kaptam őket. A nő eddig még soha nem szállított nekünk hamis információt.

— Miféle alvilági kapcsolatról van szó? — kérdezte Luke.

— Fekete Nap — felelte az ügynök.

A válasz még Dasht is megdöbbentette.

— A Fekete Nap? — ismételte meg Luke.

— Úgy tűnik, a szervezet szeretné elnyerni a Szövetség bizalmát — felelte Melan. — Több alkalommal is értékes adatokat bocsátottak a rendelkezésünkre. Lehet, hogy kezdik azt gondolni, a Szövetség az esélyesebb ebben a háborúban? Nem tudjuk.

— Ha ezt hiszik, akkor ők az egyedüliek — vetette oda Dash.

Melan a csempészre nézett, de úgy tett, mintha nem hallotta volna a megjegyzését.

— A háború, akárcsak a politika, néha különös szövetségeket hoz létre.

Luke megingatta a fejét.

— Nem tetszik ez nekem. Szerintem akarnak valamit.

— Azt is furcsának találta, hogy a Fekete Nap éppen most bocsátotta rendelkezésükre ezt a felbecsülhetetlen információt, amikor Leia elment, hogy megkeresse őket. Valami nagyon nem volt itt rendjén.

— Nem kértek cserébe semmit.

— Egyelőre — tette hozzá Dash.

— Jól van, tegyük egyelőre félre ezt a kérdést — javasolta Luke. — Ha az információ korrekt, mennyi időnk van még?

— Az osztagot már riadóztattam — közölte Melan. — Három standardórán belül pozícióban kell lennünk.

— „Lennünk?”

— Én is önökkel tartok. Feltéve, hogy Dash Rendar szorít valahol számomra egy kis helyet a hajóján.

Dash gúnyosan elvigyorodott.

— Semmi gond. Tud főzni? Mindig megéhezek, ha unatkozom. A konyhában ellehet.

— Kétlem, hogy lesz időnk enni — mondta Luke.

— Lehet, hogy neked nem lesz rá időd, de nekem igen, kölyök. Én egyszerre tudok repülni és enni.

Luke-nak mosolyognia kellett. Ez a fickó annyira odáig van magáért, hogy Luke-ot már az sem lepte volna meg, ha megkéri a saját kezét.

— Szerintem induljunk — javasolta.

Dash csúfondárosan meglendítette a karját.

— Igenis, parancsnok.

De azért követte.

Luke a hold árnyékában vezette ki a tizenkét Y-szárnyút, kijátszva a birodalmi járőrhajók szenzorait. Az osztag által felvett alakzat meglehetősen ingatag volt, de ahhoz képest, hogy a pilóták olyan keveset repültek, egészen jól teljesítettek. A birodalmi flotta legjobb TIE-százada ellen aligha lett volna esélyük, a teherhajó ellen azonban Luke nyugodt szívvel vetette be őket.

Luke mögött Dash repült az Outriderrel, amely krómtestével szinte láthatatlan volt a csillagpettyes háttér ellenében.

— Kitartás, fiúk — szólt bele Luke a komegységbe. — Mindjárt a helyszínre érünk. Addig is hallani akarom a hangotokat. Mindenki jelentkezzen be.

A Luke által Kék Osztagnak keresztelt harci egység pilótái engedelmeskedtek a parancsnak. Egyenként be— mondták a sorszámot, amit ugyancsak Luke adott a hajóiknak, és közölték, hogy minden rendben.

— Vettem, fiúk — közölte Luke. — Megérkeztünk. Helyben járás!

A Kék Osztag hajói lefékeztek. A semmi közepén lebegtek, és vártak. Ha az értesüléseik jók voltak, a teherhajónak pontosan előttük, száz kilométerre innen kellett előbukkannia a hipertérből.

A trágyaszállító pilótája elaludhatott. A hajó előkeveredett a hipertérből, ez rendben volt, de mindössze ötven kilométerre tőlük.

Egyszerű kisteherhajó volt, koréliai gyártmány, de itt véget is ért minden hasonlóság a Millennium Falconnal. Ellentétben Han Solo hajójával, amely csészealj formájú volt, ikerorral és oldalt elhelyezett pilótafülkével, a célpont hosszú volt és ovális, szögletesen „lenyesett” farokrésszel. Aljához leoldható konténer volt rögzítve. Messziről olyan volt, mint egy gigantikus sugárvető.

— Suprosa teherhajó, figyelem. Itt Skywalker parancsnok a Szövetségtől. Állítsák le a hajtóműveiket, és készüljenek fel a katonáink fogadására.

Koth Melan űrruhába öltözve várta, néhány őrrel és technikussal együtt, hogy átszállhasson Dash hajójáról. Az egész művelet — át és vissza — nem tartott volna tovább néhány percnél.

— Itt a Suprosa kapitánya beszél. Megőrültek? Trágyát szállítunk! Miféle kalózok maguk?

— Nem vagyunk kalózok. Mint mondtam, a Szövetség katonái vagyunk. És lehet, hogy van egy szép nagy kertünk. Engedelmeskedjen, kapitány, és senkinek nem esik bántódása.

Hosszú szünet következett. Elvileg lehetséges volt, hogy a kapitány nem tudja, mit szállít, de Luke nem tartotta valószínűnek. Ha abban a hitben lenne, hogy csak... trágyát, akkor már régen felengedte volna őket. Ha viszont tud róla...

— Ide figyelj, pajtás, én szerződést kötöttem az XLH-val. Ha nem hiszel nekem, kérdezd meg őket. Miért nem foglalkoztok inkább a fegyvercsempészekkel?

— Kapitány, vagy leállítja a hajtóműveket, vagy kilőjük őket. Van néhány ágyúsom, aki még egy legyet is eltalál röptében a lézerével. — Nos, ez lehetséges volt, bár Luke nem látott erre utaló jeleket a gyakorlataik során. A teherhajó kapitánya viszont ezt nem tudhatta.

A célpont váratlanul leoldotta magáról a konténert, és egy éles jobb kanyar után nagy sebességgel távolodni kezdett.

Luke visszaváltott a taktikai csatornára.

— Kénytelenek leszünk erőszakot alkalmazni, fiúk. Csak a hajtóművekre célozzatok! Ha nem vagytok biztosak benne, hogy eltaláljátok, inkább ne lőjetek. Nem szeretném, ha felrobbanna a zsákmány. Mozgás!

A Kék Osztag és a teherhajó között rohamosan csökkent a távolság. Képtelen helyzet volt. A teherhajó sokkal lassabb volt, mint az Y-szárnyúak, és ráadásul fegyvertelen is. A kapitánynak semmi esélye nem volt ellenük, és ezt ő is tudta.

Luke haladt az élen. Az ő X-szárnyúja jóval gyorsabb volt, mint a többi vadászgép. Még két másodperc, és elég közel lesz ahhoz, hogy kilője a hajtóműveket. Feltéve, hogy azokat standardpajzs védi...

Artu füttyentett.

A mindenit! Luke-nak nem tetszett, amit hallott.

— Tedd ki a képernyőre, Artu.

A teherhajó megjelent Luke kijelzőjén.

Az eddig sima felületű hajótesten nyílások tátongtak, Luke szeme elé tárva a teherhajó rejtett fegyverzetét. A képernyőn négy villogó vörös és két kék pont jelent meg.

— Vigyázat, fiúk, a kicsike harap! Lézerágyúkat látok az orrban és a taton, és úgy tűnik, rakétavetőjük is van. Óvatosan közelítsetek feléje!

A teherhajó bal hátsó ágyúja lőtt; Luke oldalra tépte a botkormányt, és odébb röppent. A sugár még így is szinte súrolta.

Az egyik Y-szárnyú, a Kék Négyes, rárepült a teherhajóra, és megszórta a teherhajó egyik hajtóművét. Kékes villódzás jelezte, hogy a célpontnak megerősített pajzsai vannak.

Tehát mégsem lesz olyan könnyű célpont...

A teherhajó egyik ágyúja eltalálta a Kék Négyest; a vadászgép felrobbant.

— Vissza mindenki! — ordította a komegységbe Luke.

Ahogyan a többi, a Kék Kettes is engedelmeskedett a parancsnak, de túl közel volt a teherhajóhoz. Néhány lövés, és egy újabb tűzgömb virágzott ki, majd hervadt el az űr fojtogató vákuumában.

A többi bothai hajónak sikerült lőtávolon kívülre kerülnie. Dash Outridere is visszafordult, négy Y-szárnyút terelve maga előtt.

Luke még mindig elég közel volt a célponthoz, hogy láthassa a felső rakétavetőből előtörő gázbuborékot, amely az abszolút nullával érintkezve csillogó, szikrázó kristályfelhővé fagyott.

— Kilőtt egy rakétát! — üvöltötte Luke.

— Látom — felelte Dash. — Bízd rám! Szétlövöm azt a kis rohadékot!

Dash hajója megfordult, és pörögni, táncolni kezdett, miközben a robotágyúk koncentrált lézertüzet zúdítottak a négy bothai hajó felé száguldó rakétára.

— A francba! — kiáltott fel Dash. — Eltaláltam! Miért nem áll meg?

— Dash! Gyerünk onnan! — ordította Luke.

— Pofa be, megvan! Állj meg, te rohadék, állj már meg!

— Tűnés onnan, fiúk! — kiabált bele a komegységbe Luke.

— Most megvagy!

— Rakéta közeledik! — üvöltötte Kék Hatos. — Szétszóródni!

A négy vadászgép megpróbált szétválni egymástól. Négyfelé lőttek, mint egy kinyitott ököl ujjai.

De már késő volt.

A rakéta közöttük robbant fel, és miután a tűzgömb kialudt, mind a négy hajó, a nyolc bothaival együtt, oda volt.

— Nem téveszthettem el — motyogta Dash. — Lehetetlen.

Luke agyát vörös köd borította el. A parancsnok egy éles kanyarral ráfordult a teherhajóra, és teljes sebességre gyorsított. Ez már neki is sok volt. Hat hajóját kilőtték, csak úgy. És Dash, az a nagyszájú Dash is csütörtököt mondott. Ha nem fizetett volna érte életekkel, Luke örült volna neki, hogy az a szájhős végre megkapta, amit megérdemelt.

A gyűlölet túlságosan feltüzelte ahhoz, hogy képes legyen az Erőért folyamodni. Ügyet sem vetett a villogó lézerágyúkra, Artu rémült sivításaira; ebben a pillanatban semmi nem létezett számára, csak a teherhajó reaktorblokkja. Lőtt. Aztán újra és újra lőtt. Látta, hogy a pajzs elhalványul az energiazuhatag alatt, és látta, hogy végül összeroppan. Látta, hogy a reaktorblokk fala kilyukad, széthasad. Látta a füstöt és a lobogó lángokat.

— Nem téveszthettem el — ismételte kábán Dash.

— Pofa be, Dash — parancsolta Luke. — Már úgysem változtathatsz rajta. Készülj fel az átszállásra. — Csatornát váltott. — A hajtóművei halottak, kapitány, ahogy maga és a legénysége is pillanatokon belül az lesz, ha nem szüntetik be a tüzet. Vette?

Rövid szünet következett, aztán:

— Vettem.

— Ezennel hadifoglyokká nyilvánítom magukat. Engedjék fel a fedélzetre a katonáinkat. Ha élni akarnak, javaslom, hagyják békén az igazi szállítmányukat. Ha bármi történne vele, meghalnak.

Luke kikapcsolta a komegységet. Egek. Ez rosszabb volt, mint egy lidércnyomás. Az osztaga felét elvesztette. Gondolhatta volna, hogy nem lesz olyan egyszerű. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Tizenkét bothai halt meg azért, mert nem számított erre a trükkre. Hogyan is hihette, hogy a Császár ilyen olcsón odaadja azt, ami az övé? És miért nem vette észre hamarabb, hogy Dashnek csak a szája nagy?

Egy nagy rakás csődtömegnek érezte magát. Nem ez volt az első alkalom, hogy a biztos halálba vitte a pilótáit. Most is egyes-egyedül ő volt a hibás. Igen, Dash cserbenhagyta, de akkor is az ő felelőssége volt. Azt hitte, sokkal könnyebb lesz. Azt mondta Dashnek, hogy gyerekjáték lesz.

Igen. Önelégült volt, sőt beképzelt. Azt hitte, Jedi-képességei mindentől meg fogják óvni. Mekkorát tévedett!

Ugyanakkor haragudott is. Az Erő sohasem állt rendelkezésére, amikor igazán szüksége lett volna rá.

De a sötét oldal mindig ott lenne, amikor csak szükséged lenne rá. Mindig.

Ne, erre még csak ne is gondolj. Nem szabad elindulnod azon az úton.

Elhessentette a gondolatot, és inkább azért szorított, hogy a bothaiak találjanak valamit abban az átkozott komputerben. Mert ha nem...

De erre gondolni sem mert.

19.

Avaro üzent nekik, hogy a Fekete Nap képviselője megérkezett. A rodiai felajánlotta, hogy a rendelkezésükre bocsátja az egyik irodáját, de Leia finoman elhárította. Lando már kibérelt egy szobát két kaszinóval odébb, és átfésülte a helyet Csubival — poloskák, rejtett holokamerák után. Különben sem bíztak Avaróban: nem volt rá okuk.

— Mondja meg neki, hogy a Next Chance-ben találkozunk — felelte Leia a küldöncnek, aki meghajolt, és távozott. — Gyerünk, fiúk — szakította félbe Leia Csubakka táblajátékát.

Csubakka kelletlenül feladta a játszmát; ellenfele, aki Thripio „jóindulatú” tanácsára eddig folyamatosan nyerni hagyta, szinte lebegni látszott a váratlan megkönnyebbüléstől.

Lando már úton volt a megbeszélés színhelyére, hogy egy utolsó, gyors ellenőrzést végezzen a szobában. Azt beszélték meg, hogy Lando a hálószobában fog rejtőzni, Csubi a folyosóról tartja majd szemmel az ajtót, Thripio pedig Leiával marad.

Odakint már esteledett, de a levegő még mindig forró és pállott volt. A gyér fényben a kaszinók homlokfalai egészen tűrhetően néztek volna ki, ha nem rondítják el őket az ízléstelenül színes, villogó fényreklámok. A mesterséges megvilágítás következtében a szórakoztató negyedben minden műnek látszott. Még a viszonylag ápolt gyep és a fák, bokrok is.

Valahol egy mellékutcában valaki felordított. Rohanó léptek zaja hallatszott, aztán újabb rekedt kiáltások.

Leia megérintette az övébe tűzött sugárvetőt. Megnyugtató érzés volt tudni, hogy ott van. Ebben a pillanatban még azt sem bánta, hogy Csubakka az árnyékául szegődött. A városrészben közismerten pocsék volt a közbiztonság, és ez még enyhe kifejezés volt. A helyi újság minden reggel lehozta a gyilkosságok listáját — az utolsó oldalon. Annak, aki a címoldalra akart kerülni, minimum vérfürdőt kellett rendeznie.

Mindezek ellenére épségben elérték a Next Chance-et, és felmentek a lakosztályba.

Lando sugárvetővel a kezében fogadta őket.

— Minden rendben?

— Igen — felelte Lando. A nappali felé intett. A szobából két tolóajtó nyílt, egyik a hálószobába, a másik az ápolófülkébe vezetett. A szoba berendezését egy kanapé, két fotel, egy bárpult és egy íróasztal alkotta. Ez utóbbiba egy személyi komputert is beépítettek. — A hálószoba ajtaja mögött leszek. Arra az esetre, ha a Fekete Nap képviselője használni kívánná az ápolófülkét.

— Rendben. Csubi, tied a folyosó.

Csubakka megigazította a válláról fityegő nyílpuskát, és kiment a folyosóra.

— Úgy. Thripio, te oda fogsz állni, a bárpult mellé.

Leia leült a kanapéra, és igyekezett elhitetni magával, hogy végeredményben ez is csak egy megbeszélés lesz. Rendszeresen találkozott szövetségi tábornokokkal és elnökökkel, sőt birodalmi kormányzókkal és szenátorokkal is, így a rang nem ijesztette meg. De eddig még soha nem ült szemtől szemben az alvilág ilyen hatalmas szervezetét képviselő személlyel. Legalábbis olyannal nem, akiről tudta volna, hogy az. Hát ezért volt ideges. Nem tudta, mire — vagy kire — számítson.

Csubi elbődült a folyosón.

Úgy tűnt, a látogatójuk megérkezett.

— Engedd be — kiáltott ki Leia.

Az ajtó kinyílt.

A komputer nagyjából akkora volt, mint egy kisebb diplomatatáska. Fekete volt és kerekded, sima felületét csak az egyik szélén elhelyezkedő vezérlőpanel törte meg. Az eszköz Koth Melan térdén pihent.

Az Outrider fedélzetén voltak, a hajó társalgójában. Dash egy beépített széken ült szétfolyva, és kifejezéstelen arccal maga elé révedt. Még mindig nem tudta feldolgozni a kudarcát.

Luke a számítógépet méregette. Gyűlölte ezt a fekete dobozt, amiért tizenkét bothainak az életével kellett fizetnie. Biztos volt benne, hogy rossz üzletet csinált — hiszen mi érhet fel tizenkét élettel?

— Hozzá tud férni az adatokhoz? — kérdezte Melan-tól.

— Nem. Kódolva van, és egy önmegsemmisítő mechanizmus védi az illetéktelenektől. Szakértőre lesz szükségünk. A legjobb hackereink a Kothlison dolgoznak. Ez egy bothai kolónia, néhány fényévre innen. Én azt mondom, bízzuk rájuk a komputert.

— Szeretnék én is ott lenni.

— Semmi akadálya. Megadom önöknek a koordinátákat; hamar oda fog érni az X-szárnyújával.

— Dash!

A férfi nem válaszolt. Ugyanolyan révetegen nézett maga elé, mint eddig. Nagyon megrázhatták a történtek. Luke megszánta a fickót.

— Hé, Dash — mondta jóval szelídebben.

Dash pislogott néhányat.

— Mi az? — kérdezte bambán.

Luke már látott ilyet. Harctéri sokk.

— Adódhatnak gondjaink a birodalmiakkal útközben? — kérdezte Melantól.

A bothai vállat vont.

— Ki tudhatja? Nem kizárt.

— Meg tudná kerestetni a hálózatukkal Leia hercegnőt?

— Tegnap este még Avaro Sookcool kaszinójában volt a rodiai Egyenlítőváros szórakoztatónegyedében.

Luke elmosolyodott. Ezek a fickók tényleg jók voltak. Dash felé sandított. Nem viheti magával. Ilyen állapotban nem.

— Dash...

— A célkeresztben volt — dünnyögte Dash. — Nem téveszthettem el.

— Dash!

— Mi az? Mi van?

— A Rodiára kell utaznod. Keresd meg Leia hercegnőt, és mondj el neki mindent, amit a birodalmiak titkos tervéről és a komputerről tudsz. Vetted az adást?

— Veled kellene mennem.

— Nem. Sokkal fontosabb, hogy megtaláld a hercegnőt. — Olyan volt, mintha egy gyerekkel beszélgetett volna.

Dash pislogott néhányat, aztán Luke-ra nézett.

— Rendben. A Rodia. Tervek. Értem.

— Később majd találkozunk — mondta Luke. — Rendicsek?

— Rendicsek. Később találkozunk.

— Jól vagy?

— Aha.

Luke visszafordult Melan felé. A bothai sajnálkozó arcot vágott.

— Ilyen a háború. Áldozatokkal jár.

Luke némán bólintott. A bothainak igaza volt. Nem volt mit tenni.

Leia mindenre számított, csak erre nem.

A Fekete Nap képviselője egy meghökkentően szép, ápolt és edzett fiatal nő volt, hosszú, szőke hajjal és csodálatos alakkal. Fekete köpenyt viselt, alatta testhez simuló fekete bőrnadrágot és dzsekit; derekán laza, élénkpiros öv lógott. Ha volt is fegyvere, azt Leia nem láthatta. A nő egy profi táncosnő kecsességével mozgott.

Leült Leiával szemben, elmosolyodott, majd hűvös, semleges hangon megkérdezte:

— Miben lehetünk a szolgálatára, hercegnő?

Leia viszonozta a mosolyát. Tetszett neki ez a nő. Egyenes volt és lényegre törő. Leia azonban túl régóta diplomata volt ahhoz, hogy már az első percben előrukkoljon a mondanivalójával. Ő először körbetáncolta a partnerét, alaposan megnézte magának minden oldalról, és ha úgy gondolta, hogy elérkezett az első fázis ideje, lépett. Ha nem, tovább puhatolózott. Főleg akkor, ha az illető ismeretlen volt számára, mint most ez a nő. Egyelőre semmit nem tudott róla, még azt sem, milyen pozíciót tölt be a szervezeténél.

— Azt hallottam, hogy a Fekete Nap első osztályú hírszerző hálózattal rendelkezik — jegyezte meg faarccal.

Guri felvillantott egy mosolyt.

— Az ember időnként hall ezt-azt.

— Egy kis frissítőt? — mutatott Leia a bárpult és Thripio felé.

— Egy forró teát kérnék, ha nem jelent gondot — felelte Guri.

— Én is ugyanazt kérek — mondta Leia Thripiónak. A droid máris nekilátott elkészíteni az italt.

— Kényelmesen utazott? — érdeklődött Leia.

— Nagyon — felelte mosolyogva Guri. — Remélem, Avaro hasonlóan kellemessé tette önök számára a várakozás napjait.

Nos, az már biztos volt, hogy ez a nő érti a dolgát. Régen volt már, hogy Leia egy nővel ült le eljátszani ezt a játékot — a legtöbb diplomata férfi volt, és abból is az unalmasabbik fajta —, amelyben majd teát fognak szürcsölgetni, ellejtik jól begyakorolt táncukat, és fokozatosan a másik fülébe csepegtetik azt, amit el szeretnének érni. De ez még messze volt. Akárcsak Lando kártyajátékainál, itt is csak akkor fedted fel a lapjaidat, ha már kiismerted a többi játékost.

A tea jött és ment; a társalgás lagymatagon tovább folyt. Leia nem mert továbblépni. Valami nem stimmelt ebben a nőben, de hogy mi, arra egyelőre nem tudott rájönni. Guri udvarias volt, modoros, és úgy tűnt, hajlandó belemenni a játékba, de mindennek dacára Leia mégis úgy érezte, jobb lenne megszabadulni tőle.

Mostanáig még csak nem is tett említést Luke-ról, és nem is állt szándékában mindaddig, míg ki nem derítette, hogy mi az, ami ennyire zavarja a Fekete Nap képviselőjében.

— Szeretnénk jó viszonyt kialakítani a Szövetséggel — dőlt hátra a fotelben Guri. Oldottnak tűnt, sokkal inkább, mint Leia, a házigazda. — Nem bánnánk, ha a Birodalom elvesztené a háborút, és a Szövetség lépne a helyére.

- A Szövetség rosszabb lehet a bűnszövetkezetek számára, mint a Birodalom — figyelmeztette Leia. Lássuk, hogyan reagál erre.

Guri vállat vont.

— Az igazság az, hogy a Fekete Nap egyre kisebb és kisebb mértékben vállal részt illegális tevékenységekben. A bevételeink java ma már szigorúan legitim vállalkozásokból származik. Sokan vannak a szervezetünkben, akik üdvözölnék, ha a jövőben csakis ilyen befektetésekben vennénk részt. A Birodalom nyomása alatt azonban nehéz, sőt lehetetlen ezt elérni. De ha a Szövetség kerülne kormányra, akkor talán sokkal köny— nyebb lenne az átállás.

Ez jó válasz volt, állapította meg Leia.

— Továbbá, mint már említettem, rokonszenvezünk a Szövetséggel. Már eddig is többször... segítettük önöket. A napokban például a bothai kémhálózat közvetítésével segítettünk a Szövetségnek hozzájutni egy szupertitkos birodalmi projekt terveihez.

— Valóban? Erről még nem is hallottam.

— Ez még olyan friss dolog, hogy a hírnek bizonyára nem volt ideje elérni önt.

Hmm. Leia hátradőlt a kanapén, igyekezett felvenni Guri hanyag pózát. Ennek utána fog nézni. Biztos volt benne, hogy amennyiben a Fekete Nap valóban hozzásegítette őket egy ilyen értékes dokumentációhoz, azt nem ingyen, legalábbis nem érdek nélkül tette.

Guri előrehajolt.

— Sajnálom, hogy ezt kell kérnem, de örülnék neki, ha egy későbbi időpontban folytathatnánk ezt a beszélgetést. Dolgom van az egyik helyi holdon, és a felszállás időablaka már nagyon közeledik.

— Természetesen — egyezett bele Leia. Hogy Gurinak valóban akadt-e dolga, vagy csak ürügy volt, az most nem számított. Ha igen, akkor nem gond; ha mégsem, akkor legalább marad egy kis ideje felkészülni a továbbiakra.

— Mit szólna hozzá, ha mondjuk három-négy nap múlva találkoznánk újra?

— Már alig várom — felelte mosolyogva Leia.

Guri felállt; olyan könnyedén mozgott, mint egy csúcsformában lévő akrobata. Elmosolyodott, egy aprót biccentett, és távozott.

Miután elment, Lando és Csubi berobogott a szobába.

— Mi a véleményetek? — kérdezte tőlük Leia.

— Nem mindennapi egy nő, az egyszer szent — felelte vigyorogva Lando. — Jégkockákat pakolhatnál a fejére, és azok nem olvadnának el. Fegyvertelen, hacsak valahová úgy el nem rejtette a gyilokját, hogy még én sem vettem észre. És roppant vonzó... bár van benne valami kísérteties.

Leia bólintott. Örült neki, hogy Lando is felfigyelt erre.

— Thripio?

— Képtelen voltam azonosítani az akcentusát — vallotta be restelkedve a droid. — Ami roppant furcsa, tekintve kiterjedt nyelvi ismereteimet. Az alapnyelvet hibátlanul beszéli, a hanglejtése szabatos, de attól tartok, nem tudom megmondani, hogy mely bolygóról származik.

Csubinak is megvolt a maga véleménye.

Senki nem szólt, és miután hosszú pillanatok teltek el így, Leia kifakadt:

— Nos, hajlandó lenne végre valaki nekem is elárulni, hogy mit mondott?

Thripio engedelmeskedett.

— Csubakka azt mondja, hogy a nő félelemmel töltötte el.

— Nem azt mondta, hogy félt tőle, hanem azt, hogy aggodalommal töltötte el — jegyezte meg Lando.

— Megbocsásson — tiltakozott Thripio —, de a hangsúlyozását is figyelembe véve, igenis ezt mondta. A vuki nyelvben nagy szerepe van a hangsúlyozásnak.

— Azt állítod, hogy nem vagyok elég jó a vukiban? — húzta fel magát Lando.

— Hé, ne kezdjétek már ti is — szólt rájuk Leia. Akárhogy is mondta, meglepő ilyet hallani egy vukitól. Főleg Csubitól. Nem szokott megijedni a saját árnyékától, egy nőtől főképpen nem. Ez jelent valamit.

Leia megborzongott. Már ő sem tudta, hogy csak aggódjon-e, vagy inkább féljen.

20.

Leia hercegnő hátradőlt, és elmosolyodott. Úgy tűnt, biztosnak érzi lába alatt a talajt.

Guri előrehajolt. Közölte, hogy kénytelen elnapolni a megbeszélést.

A hercegnő közönnyel fogadta a bejelentését.

— Természetesen — egyezett bele, és elvillantott egy udvarias mosolyt.

— Itt állj le — parancsolta Xizor.

A holovetítő kimerevítette a háromdimenziós képet. Tökéletes volt. Xizor el is határozta, hogy holografikus másolatot készít róla, és kiakasztja a hálószobája falára. Még jobb lett volna, ha a hercegnő meztelenül van rajta, de így is lenyűgöző volt. A pillanattal együtt sikerült a nő személyét is megragadni. Az aktot majd megszerzi később.

— Mi a véleményed róla? — kérdezte anélkül, hogy levette volna a tekintetét a hologramról.

— Kiválóan ért a köntörfalazáshoz, mint minden tapasztalt diplomata — felelte a háta mögül Guri. — Egy szót se ejtett arról, hogy voltaképpen mit akar, bár annyi kiderült a szavaiból, hogy a hírszerzésünket szeretné igénybe venni. Fizikailag vonzó nő, és intelligens.

— És?

— És úgy vélem, nem lehet véletlen, hogy éppen a Fekete Naphoz fordult. Közismert, milyen közel áll Luke Skywalkerhez.

A herceg Guri felé fordult. Kedvenc gyilkológépe finoman fogalmazott. Csak egy bolond hitte volna el, hogy véletlen egybeesésről van szó. Leia — egy ideje már a keresztnevén gondolt rá — valahogyan rájött, hogy a Fekete Nap áll a Luke Skywalker ellen elkövetett merényletkísérlet hátterében. Érthetetlen volt, hogyan, hiszen mindent megtett annak érdekében, hogy elszigetelje magát az ügytől. Nem örült neki, de ugyanakkor lenyűgözte a tény. Egy újabb pont Leia javára.

— Mit javasolsz?

— Meg kell ölni. A vuki kísérőjével és a szerencsejátékos társával együtt. A protokolldroid memóriáját törölni kell, és a biztonság kedvéért ajánlott Avarót is kiiktatni. Ahogyan mindenki mást a kaszinóban, aki felismerhette a hercegnőt.

Xizor mosolyogva hallgatta. Guri könyörtelenül hatékony volt; éppen ez tette olyan bájossá. Ha arra kérték volna meg, hogy irtsa ki a termeszeket egy épületben, felgyújtotta volna az egész házat, hogy az utolsó szálig elpusztítsa a kártevőket — de csak akkor, ha ezt engedélyezik neki.

— Nem értek egyet veled — mondta Xizor. — Menj vissza, és beszélj vele újra. Meg kell tudnunk, hogy pontosan mit tud, és kivel osztotta eddig meg.

— Megszerezhetem azt az információt, mielőtt végeznék vele.

— Nem, én szeretném kihallgatni. Azt akarom, hogy hozd ide.

Guri csendben maradt.

— Gyerünk, ki vele — biztatta Xizor. — Ne fojtsd magadba.

— Ön romantikus vonzalmat érez a nő iránt.

— És?

— Az effajta érzelmek könnyen eltompítják az egyébként racionálisan gondolkodó lények agyát.

Xizor hahotázni kezdett, ami már régen fordult elő vele. Senki más, csakis Guri mert így beszélni vele. Egy másik bájos tulajdonság.

— Attól nem kell tartanod, drága Gurim. Soha nem fogja átvenni a helyed a szívemben.

Guri nem válaszolt. Xizor biztos volt benne, hogy nem a féltékenység vezérelte a droidot. Guri egy gép, képtelen lenne átélni ilyen érzelmeket. Akár ruhafogasnak is használhatta volna, miközben az ágyasát vetkőztette; Gurit nem zavarta a látvány.

— Leia hercegnő el fog vezetni minket Luke Skywalkerhez. Ha ez megtörtént, megszabadulhatsz tőle.

Guri bólintott.

— Most menj.

Miután magára maradt, Xizor végiggondolta a hallottakat. Nem, nem kellett attól tartania, amiről Guri beszélt. Szigorúan kordában tartotta az érzéseit, talán túlságosan is, és ha szabad folyást engedett a szenvedélyének, azt is hideg fejjel tette. Guri aggódott, mert ez volt a dolga. Arra programozták, hogy megvédje őt, bármi áron, még akkor is, ha bele kell avatkoznia a szerelmi életébe. Pedig ezen a téren nem szorult védelemre.

Mint fallin tud vigyázni magára. És ezúttal még örömét is fogja lelni benne.

Luke X-szárnyúja a Kothlis bolygó közelében bukkant elő a hipertérből. A három hold által kísért világ a negyedik volt a csillagrendszer hét bolygója között, és úgy tűnt, viszonylag mentes a birodalmi jelenléttől. Luke végigpásztázta a kommunikációs csatornákat, de semmi riasztót nem tapasztalt.

— Artu, állítsd be a Melan által megadott koordinátákat.

Artu lelkes füttyszóval jelezte, hogy máris.

Darth Vader a kémeitől megtudta, hogy Xizor ismét felkereste a Császárt. A fallin készült valamire, és Vader biztos volt benne, hogy a Birodalom ellen tör. Addig azonban nem állhatott a Császár elé, míg bizonyítékot nem szerzett a herceg ellen. Mégpedig kétségbevonhatatlan bizonyítékot, mert Xizor pillanatnyilag jó volt a Császárnál.

— Hozzák ide valamelyik harci droidomat — mondta a Fekete Lovag a levegőnek. — Nem. Kettőt akarok.

A Lázadó vadászosztag, tizenkét Y-szárnyú és az őket vezető X-szárnyú, egy nagyobb, erősen felfegyverzett hajó kíséretében berepült a képbe.

A célpontjuk kitérő manővert tett, majd tüzet nyitott.

A csata rövid volt és heves. Az X-szárnyú pilótája, miután az osztaga felét elpusztították, dühösen rárepült a célpontra, és szétlőtte a reaktorblokkját.

— Azt hiszem, eleget láttunk — mondta a Császár.

A teherhajón — a Lázadók célpontján — rögzített felvétel elenyészett.

— Pontosan úgy történt, ahogy terveztük — mondta Xizor. — Meg kellett dolgozniuk érte. Nem mondhatják, hogy könnyű volt megszerezni.

A Császár sokáig nem szólt.

— Remélem, tudja, mit csinál, herceg — szólalt meg végül. — Hagytam, hogy a Lázadók megszerezzék az új Halálcsillag terveit, a maga tanácsára. Ajánlom, hogy igaza legyen.

— Nem aggódom, felség — mosolygott Xizor. — Ha a Lázadók rájönnek, milyen nagy szolgálatot tettem nekik, feltétel nélkül meg fognak bízni bennem. És ha ez megtörténik, könnyedén lépre csalom a vezetőiket. Tálcán fogom szállítani őket önnek, felség.

A Császár nem mondott semmit, de Xizor enélkül is nagyon jól tudta, mire gondol: Ha mégis tévednél, nagyon meg fogod bánni.

Egy kívülálló azt gondolhatta, hogy Xizor napjai meg vannak számlálva. A herceg azonban értette a dolgát — mint a zsonglőr, aki egyszerre hat labdát tart a levegőben. Tudta, hogyan kell mozgásban tartani a labdákat. Végül is ez volt a játék lényege. És ettől volt olyan izgalmas. Egy-két labdával mindenki elboldogult; ehhez a mutatványhoz azonban egy igazi virtuózra volt szükség.

— Biztos vagy benne, hogy működni fog? — kérdezte Leia.

Csubakka, aki a kilincsen dolgozott egy elektromos csavarkulccsal, elmordult.

— Azt mondja — sietett lefordítani Thripio —, hogy ha nem fog, az nem azért lesz, mert nem volt megfelelően felszerelve.

Leia kérdőn Landóra nézett. A férfi vállat vont.

— A fickó, akitől vettem, azt állította, hogy a legjobb fajtából való. A legújabb típusú hullámszkenner van beleépítve, plusz egy nagy felbontású szenzor. És önellátó, egy évig nem kell feltölteni. Ajánlom a fickónak, hogy működjön, mert egy kisebb vagyont kért el érte.

— Ami viszont csak töredéke annak, amit összeharácsoltál a kártyaasztalnál — tette hozzá Leia.

— Jó nagy töredéke! Remélem, nem kidobott pénz.

Én is, gondolta Leia.

Csubi gurgulázott valamit.

— Azt mondja, elkészült — tolmácsolt Thripio. — Ki lehet próbálni.

Leia leült az íróasztalhoz, és felélesztette a komputert.

— A „Bioszkenner” menü alatt keresd — mondta neki Lando.

Leia elindította a programot. Egy hologram jelent meg az asztal felett.

— Nem holografikus módot — utasította a készüléket Leia. — Csak a kijelzőt.

A hologram eltűnt. Leia lenézett az asztallapra. A „Szkenner üzemen kívül” üzenet jelent meg a kijelzőn. A kijelzőt az asztallappal azonos színű szűrő fedte, így a szemközti székből láthatatlan volt.

— Bioszkennert bekapcsolni.

A kijelzőn egy orr, egy száj és két fül jelent meg. Milyen szellemes.

— Jól van, akkor most mindenki kifelé.

Thripio, Lando és Csubakka kitrappolt a folyosóra.

— Csukjátok be az ajtót.

Valamelyikük megtette.

— Jó — kiáltott ki Leia. — Te jössz elsőnek, Lando.

Az ajtó kinyílt, és Lando sétált be rajta. Körbefordult, mint aki a legújabb divatot jött bemutatni.

Leia elnevette magát. Lando imádnivaló zsivány volt. A kijelzőre pillantott.

Az ajtókeretbe szerelt szkenner végigpásztázta Landót, és a kijelzőre lökte az adatokat: ember, hímnemű, sugárvetőt visel, bal nadrágzsebében vibropenge. Aztán következett a pulzus- és a légzésszám, az izomtónusindex, testmagasság, -tömeg, -hőmérséklet. Még a bőr korát is megsaccolta a fényvisszaverődés alapján, plusz-mínusz egy standardév hibatűréssel.

Lando a szerkezet szerint valamivel idősebb volt, mint amennyinek látszott.

Se bombát, se mérges gázt tartalmazó fiolát nem rejtett el a testén, ahogyan holokamerát vagy poloskát sem.

— Úgy néz ki, nálad működik. Te következel, Csubi.

A szkenner mért és jelentett. Leia nem tudta, mik a normális értékek egy felnőtt vukinál, de nem így a bioszkenner programja, amely közölte, hogy Csubi egy makkegészséges vuki egyed.

Leia őszintén örült neki.

Végül behívta Thripiót. A program rögtön rájött, hogy ezúttal egy droiddal van dolga.

— Nos, úgy tűnik, tökéletesen működik — állapította meg Leia a bioszkennerről.

— Miért nem próbáljuk ki rajtad is? — kérdezte Lando.

— Felesleges — tért ki az ajánlat elől Leia. — Ez is bőven meggyőző volt.

Lando komlinkje pityegni kezdett. Leia kérdőn a férfira nézett.

— Megkértem valakit az űrkikötőben, hogy tartsa nyitva a szemét — tájékoztatta Lando. Bekapcsolta a készüléket. — Hallgatlak.

— Egy hajó érkezett pár pillanattal ezelőtt — közölte egy bádoghang. — Az Outrider, fedélzetén...

— Dash Rendarral? — fejezte be helyette Leia. — Mit kereshet itt? Luke-ra kellene vigyáznia!

Kösz — mondta Lando a komlinkbe. Kikapcsolta, és Leia felé fordult. — Szerintem az lenne a legjobb, ha kimennénk eléje.

Félúton találkoztak Dashsel. Egy taxiban ült. Csubi megfordította bérelt járművüket, és a taxi mellé húzott. Dash felismerte őket, és megállította a taxit.

A férfi pocsék állapotban volt.

— Jól van Luke? — kérdezte aggódva Leia.

— Igen, remekül.

— Maga miért van itt? Mellette kellene lennie.

Dash kábán a nőre nézett.

— Ő jól van. Nincs szüksége az én segítségemre.

— Te viszont határozottan rosszul nézel ki — mondta Lando. — Valami történt?

— Hosszú történet.

— Szálljon be a siklónkba — javasolta Leia. — Útközben elmesélheti.

Így is történt. Miután a férfi végzett a mondanivalójával, Leia megingatta a fejét. A történtek ellenére tehát Luke jól volt, és úgy tűnt, Guri is igazat mondott, legalábbis a terveket illetően.

— Lehet tudni valami konkrétumot ezekről a tervekről? — kérdezte Lando. — Minek a tervei?

— Fogalmam sincs. A bothaiaknak van valami komputerzsenijük a Kothlison, aki majd elő fogja cibálni az adatokat a gépből — közölte egy hulla egykedvűségével Dash.

Lando megrázta a vállát.

— Hé, ébresztő, Dash. A harctéren előfordul az ilyesmi. Bárki mellélőhet...

— De nem én! Én soha nem lövök mellé. El kellett volna találnom azt a rakétát, érted? Nyolcan haltak meg, mert eltévesztettem. Hát nem érted?

Leia csendben hallgatta őket. Nem kedvelte Dash Rendart. A férfi egy nagyképű szájhős volt; de úgy tűnt, legalább vannak érzései. Talán a legjobban önmagát sajnálta, hiszen saját magában kellett csalódnia, de Leia úgy érezte, hogy valóban megrázták a történtek.

De ezen már nem lehetett változtatni. Ezt legfeljebb megelőzni lehetett volna.

Luke Artu gondjaira bízta az X-szárnyút, és bement a kikötő társalgójába, ahol Koth Melan már várta.

— Milyen volt az út? — kérdezte a bothai.

— Unalmas — felelte Luke. — És most?

— Van egy biztonságos házunk néhány kilométerre innen, a város külterületén. A komputer már ott van, a csapat dolgozik rajta. Oda fogunk menni, és megvárjuk, hogy elkészüljenek vele.

— Meddig tarthat?

Melan vállat vont.

— Ki tudhatja? Órákig, ha szerencsénk van, és napokig, ha nincs. A csapat elsőrangú... azok után, amibe került nekünk, borzalmas lenne, ha elvesztenénk az információt.

— Igen, az lenne.

— Egy sikló vár ránk odakint.

— Akkor induljunk — javasolta Luke.

Kint a nappali levegőnek mulatságos illata volt. Beletelt néhány pillanatba, mire Luke azonosította: meleg olvasztott sajt illatát érezte. Elmosolyodott. Ez volt az az „apróság”, amit az utazási irodák valahogy mindig elfelejtettek közölni a brosúráikban: hogy minden bolygónak megvan a saját szaga és hangulata. A fény itt valamivel vörösebb volt, mint a Tatuinon, a levegő hűvösebb, mint a Bothawuin, és aztán ott volt ez a szag is — fura, legalábbis a kintről jött számára. És ugyanakkor egyedi, mint egy retinaminta.

Az olvasztott sajt végül is nem volt olyan rossz. Érzett már ennél cifrábbat is.

Kimentek Melan siklójához, és beszálltak a járműbe. Legfőbb ideje volt kideríteni, mit tartott olyan értékesnek a bothai.

21.

A rejtekhely zseniálisan volt álcázva. Ami kintről egy elhagyatott ipari park lerobbant raktársorának látszott, valójában egy jól őrzött, a legmodernebb technikával felszerelt komplexum volt, ahol egy egész sor technikus — bothai és egyéb — dolgozott.

— Erre tessék — vezette végig Luke-ot egy csillogóan tiszta folyosón a bothai kémmester. A folyosót lezáró ajtónál egy újabb őr posztolt. Melan felmutatta az azonosítókártyáját, és az ajtó kitárult előttük.

Odabent féltucatnyi bothai technikus ügyködött. Egyikük a Kék Osztag által zsákmányolt komputert és a saját eszközeiket összekötő vezetékeket cserélgette; a többiek a billentyűzetük vagy hangvezérlő egységük előtt ültek. A levegőben holografikus képek formájában szaladt és pörgött az információ.

— Nem sok látnivaló akadt, attól tartok — mondta Melan. — Hacsak nem ért ehhez a tudományhoz, az információ nem tűnik többnek egy átláthatatlan számjegy- és betűrengetegnél.

Luke bólintott.

— Az ott mit jelent? — mutatott egy hologramra Luke.

— Most megfogott — tárta szét a kezét Melan. — Én kém vagyok. Amit én tudok a programozásról, azt egy életlen karddal is fel lehetne vésni egy mikrodióda lábára.

Luke egy fukar mosollyal díjazta a poént.

— Hé! — kiáltott fel az egyik bothai technikus. — Ide süssetek, fiúk! Nézzetek csak be a THX szektorba!

Billentyűzetek csattogtak, hangvezérlő egységek vették a parancsokat.

— Tyűha! — tátotta el a száját egy másik technikus.

— Anyám — motyogta egy harmadik. — Ezt nem akarom elhinni.

— Mi az? — kérdezte izgatottan Luke. — Mit találtak?

Mielőtt még bármelyikük is válaszolhatott volna, az ajtó berobbant, és valaki lövöldözni kezdett.

Leia az íróasztal túloldalán ülő Gurira mosolygott. De ez csak álca volt: a zavarát hivatott leplezni.

A bioszkenner szerint ugyanis Guri nem ember volt.

Hogy mi, azt még a készülék sem tudta megállapítani.

— Megkínálhatom valamivel? — kérdezte Leia.

— Egy teát elfogadnék.

— Thripio, kérlek, készíts nekünk két teát abból a különleges fajtából.

Ahogy visszafordult Guri felé, az asztallap alá rejtett kijelzőre pillantott. A program szerint Guri bőre mindössze tízéves volt.

Ez elég érdekes volt.

— Sikerült elintéznie az ügyeit?

— Ó, hogyne.

Már csak addig kellett szóval tartania a nőt, míg Thripio „különleges” teája hatni nem kezd, és néhány órára ki nem üti, hogy alaposabban szemügyre vehessék. Ez volt az előre megbeszélt eljárás arra az esetre, ha a bioszkennerrel nem sikerülne azonosítani Guri mibenlétét. A szer egyik lényeges tulajdonsága többek között az volt, hogy emlékezetkiesést okozott: Guri még arra sem emlékezett volna, hogy elnyomta az álom.

Leia bízott benne, hogy legalább így sikerül kideríteni valamit a nőről. Egyvalami már így is biztos volt: az ösztönei nem csaltak, valami nem volt rendjén a Fekete Nap megbízottjával. Nagyon nem volt rendben.

Thripio letette eléjük a teát, majd Guri háta mögül Leiára villantott a bal szemével.

Leia felemelte a jobb oldali csészét, és újra elmosolyodott.

Ha valaki sugárvetővel ront neked, nem állsz le ostoba kérdéseket feltenni neki. Luke előkapta a fénykardját, beizzította, és egy körkörös mozdulattal blokkolt.

Egy sugárvető-lövedék pattant le a fénycsóváról, vörös és narancssárga szikrákat szórva szét a levegőben. Tömény ózonszag csapta meg Luke orrát.

A technikusok fegyvertelenek voltak, és kettőt közülük már el is találtak. A többiek fedezéket kerestek.

Koth Melan előrántott egy apró sugárvetőt, és viszonozta a tüzet. Az ajtóból tüzelő támadó elterült.

A többieket azonban ez nem állította meg; egymást taposva özönlöttek be a szétforgácsolt ajtó felé.

Luke felemelte a kardját, és kaszált vele egyet; egy újabb támadó fogott padlót.

Melan lőtt. A lövedék elsistergett Luke bal füle mellett, és kiiktatott egy harmadik betolakodót.

Mögötte azonban még legalább tucatnyian voltak, és mindannyian — milyen meglepő — feléjük igyekeztek.

Újabb energianyalábok szelték át a levegőt. Luke-ot elkerülték, de néhány technikust eltaláltak, és a berendezésben is kárt tettek.

— Túl sokan vannak! — kiáltotta Melan. — Erre!

Luke fényfüggönyt vont maga köré a kardjával, elhárítva a lövéseket és egyben megtorpanásra késztetve a támadókat. Oldalra szökkent, Melan pedig tüzet nyitott, megtisztítva az ajtó környékét.

— Jöjjön!

Luke hátrálni kezdett. Kik lehettek ezek a fickók? Fekete egyenruhát viseltek, de semmilyen jelvényt nem látott rajtuk. Egy új birodalmi halálosztag? Vagy zsoldosok?

Teljesen mindegy. Ezen majd ráérsz később gondolkodni. A partinak vége, Luke . Ideje lelépni!

Melan után rohant.

Húszpercnyi fecsegés után Leia kénytelen volt megállapítani, hogy az altató nem hat. Már öt, de legkésőbb nyolc perccel a bevétele után jelentkezni kellett volna a hatásának, de semmi nem történt. Guri ugyanúgy ült és beszélgetett, mint eddig.

Thripio követett el valami ballépést? Talán túl keveset tett az anyagból Guri csészéjébe?

A komputer még mindig fogadta és értékelte az adatokat. A Leiával szemben ülő... személy levegőt lélegzett be, és a szíve vért pumpált, de a tüdeje eltért a normálistól, ahogyan a ketyegője is. A mindössze tízéves bőr alatt feszülő izmok valami olyan szövetből készültek, amelyet a program nem tudott azonosítani. A test hőmérséklete tíz fokkal alacsonyabb volt az egészségesnél. Egy ember ilyen testhővel halott lett volna.

Szemre Guri éppen olyan volt, mint minden húszas évei elején járó, normális, vonzó nő. A bioszkenner és a komputer azonban azt mondta, hogy nem ember, sőt a program az általa ismert nyolcvanhatezer faj egyikébe sem tudta besorolni. Ugyanakkor Guri szabványdroid sem volt. Mindennek tetejébe az altató sem működött nála.

Akkor hát ki lehetett ez a nő?

Ez fogas kérdés volt. Leia mindenre számított, csak erre nem.

Most mit tegyen?

A problémát végül Guri oldotta meg helyette.

— Jól van, Leia Organa. Elég a színjátékból.

— Megbocsásson, de...

Guri felemelte üres csészéjét, és összecsukta a markát, mintha semmi nem lett volna benne. Vaskos kerámiadarabok záporoztak a padlóra.

— A fejével is megteszem ugyanezt, ha akarja — mosolygott Guri. — Bizonyára van valahol a keze ügyében egy fegyver, de figyelmeztetem, sokkal gyorsabb vagyok, mint ön, és ha érte nyúlna, ott lennék, mielőtt még elérhetné.

Leia megpróbálta tovább húzni az időt.

— Tegyük fel, hogy hiszek magának. Mit akar tőlem?

— Velem fog jönni. A folyosón álló vukinak megmondja, hogy maradjon itt, különben meghal.

— Hova megyünk?

— Ezzel most ne foglalkozzon. Tegye, amit mondok, és akkor életben marad, hogy megtudja a választ.

— Én másképpen gondolom — jelentette ki Leia. — Lando! Dash! Bárki, vagy bármi is legyen maga, nem lehet gyorsabb egy energiasugárnál.

A hálószoba ajtaja félresiklott. Lando és Dash lépett a nappaliba, Gurira szegezett sugárvetővel a kézben.

— Nem olyan biztos — mondta Guri.

A folyosó felőli ajtó is kinyílt. Csubi jelent meg, felajzott nyílpuskáját Guri hátára irányítva.

— Talán — vágott vissza Leia. — De három lövedék elől akkor sem tud kitérni.

Guri hátrasandított Csubakkára, aztán ismét Leiára nézett.

— Úgy tűnik, előnyben van. Mi javasol?

Ez jó kérdés volt. Most mit tegyenek?

Az egyik bothai technikus felpattant, megragadta a komputert, és lecibálta a vezetékekről. A még működő holovetítők kialudtak.

— Nyomás! — kiáltott rá Melan a technikusra. — Majd mi fedezzük!

A technikus a helyiség másik vége felé rohant. A fal egy része félrecsúszott, felfedve egy rejtett vészkijáratot. A technikus eltűnt.

Melan ez idő alatt beleürítette a töltettárat a támadók újabb hullámába. Amikor a fegyver már csak üresen kattogott, félrelökte, és elordította magát:

— Fussunk!

Luke-nak nem kellett kétszer mondani; de mielőtt egy lépést is tehettek volna, Melant eltalálta egy lövedék.

A bothai összerogyott.

Luke letérdelt melléje.

— M-m-meneküljön! — nyögte Melan. — Hagyjon engem! Mentse az életét!

Luke az ajtón betóduló fekete ruhásokra nézett. Az ember nem hagyja csak úgy ott a bajtársát. Melan és a támadók közé állt.

— Maga idióta! M-m-menjen!

Luke kiütötte a sugárvetőt a legelső feléjük rohanó férfi kezéből. Furcsállta, hogy az illető ilyen közel jött hozzá, de nem volt ideje elmélyültebben tanulmányozni a kérdést, mivel újabb fegyveresek rohantak feléjük.

— Luke... — suttogta Melan. — Köszönöm. Én...

Az arca elernyedt, a szeme kifordult. Egy utolsó, reszketeg sóhaj hagyta el az ajkát, aztán a bothai mozdulatlanná dermedt.

Halott volt.

A szobában tartózkodó ellenséges katonák száma nőttön-nőtt. Tízen, aztán már tizenöten voltak, és mindannyian sugárvetőt szegeztek Luke-ra, de senki nem lőtt. Mi a...

— Kapcsolja ki a fénykardját — parancsolta egyikük érdes hangon. — Nem győzhet.

Luke a szószólóra nézett. Az eddig a háttérben álló alak kilépett a lámpafénybe.

Hüllőféle volt, nagyjából olyan magas, mint Luke. Testét fekete pikkelyek fedték, szájában félelmetes, hegyes fogak villogtak. Határozottan húsevőnek látszott. Luke úgy sejtette, barabel lehet, de nem volt biztos benne. Nem sok hozzá hasonlót látott. A barabelek ritkán hagyták el az ősbolygójukat.

Luke látta, hogy nincs esélye, még akkor sem, ha az Erőhöz folyamodik. Lekapcsolta a fénykardot.

— Bölcs döntés — mondta a barabel. — A népem nagyra becsüli a Jedi—lovagokat, és roppantul sajnálom, hogy ezt kell tennem, de az üzlet az üzlet. Vegyétek el a fegyverét.

Egyikük odalépett hozzá, és kitépte a fénykardot a kezéből.

Luke tekintete újra a barabelre siklott.

— Mit akarnak?

— Sajnálom, de magát akarjuk, Skywalker.

Csubi morgott valamit. Nem tűnt boldognak.

— Csubi szerint ez nem valami jó ötlet, és én egyetértek vele — mondta Lando.

— Nézd, Csubakka, én tudom, hogy tartozol Hannak, és ezért vigyázni akarsz rám, de ezt meg kell tennünk — próbálta jobb belátásra bírni Leia.

Dash a falnak dőlve állt, kezében sugárvetővel, és Gurit őrizte, akit előbb megbilincseltek, majd biztos, ami biztos alapon egy acélsodronnyal a székhez kötöztek.

— Ugye nem gondolja, hercegnő, hogy csak úgy besétálhat a Birodalom szívébe? — kérdezte Dash.

— Vannak kapcsolataim a Coruscanton — felelte Leia.

— És mivel a barátunk — intett a szótlan Guri felé — onnan jött, nincs más választásom. Luke veszélyben van. Mindenképpen beszélnem kell a Fekete Nappal, és csakis ez a... személy vezethet el minket hozzájuk.

— Emlékeztek, évekkel ezelőtt keringett egy pletyka az emberi replikáns droidokról — merengett Lando. — Azt rebesgették, hogy valakinek sikerült tökéletesítenie a technológiát, és olyan élethű másolatokat hozott létre, hogy ránézésre lehetetlen megkülönböztetni őket a hús-vér emberektől. Ez olyan tíz-tizenkét évvel ezelőtt lehetett. A bioszkenner szerint ő éppen ennyi idős — nézett Gurira.

Guri elmosolyodott, de nem szólt.

— Na és, ha droid? Mire jó az nekünk, ha tudjuk, hogy droid? — vetette fel a kérdést Dash.

Leia megingatta a fejét.

— Semmire. Vagyis... ha megtaláljuk azt, aki ideküldte, akkor talán mégis. Sokat érhet neki.

Csubi nyögdécselt egy sort.

— Csubakka azt mondja, hogy ha ön a Coruscantra utazik, akkor ő is azt teszi.

Leia haragosan Thripióra villantotta a tekintetét.

— Ne rám haragudjon, kérem, én csak tolmácsoltam a szavait.

— Jól van, velem jöhetsz. Lando, te és Dash itt fogjátok várni Luke-ot. Gurit magunkkal visszük. Ő lesz a mi útlevelünk.

— És hogyan szándékozik eljutni a Coruscantra? — kérdezte Dash. — Jegyet vesz egy intergalaktikus járatra? Már a hajó fedélzetén letartóztatnák a birodalmiak.

— Felveszem a kapcsolatot a Szövetséggel, és kérek tőlük egy kisebb hajót.

— Ez nagyon rossz ötlet — jegyezte meg Lando. — És még mindig nem tetszik nekem ez az egész.

— Nem is ezt várom el tőled, hanem azt, hogy tedd, amit mondok.

Leia igyekezett úgy viselkedni, mintha pontosan tudná, mit akar, ami persze nagyon távol állt az igazságtól. Még mindig arra alapozta a tervét, hogy Guri, ha valóban replikáns, értékes lehet a gazdájának, bárki is legyen az. És ha értékes számára, akkor remélhetőleg vissza is akarja kapni. Elég gyengécske terv volt, alig jobb a semminél, de ennél okosabbat egyikük sem tudott kitalálni.

— Mondhatok valamit? — szólalt meg Guri.

Leia a droid felé perdült.

— Mit?

— Van egy egyszerűbb megoldás is.

Leia szája tátva maradt a csodálkozástól.

— Miről beszél?

— A Birodalmi Központba akar jutni, hogy találkozzon a Fekete Nap vezetőjével, igaz?

— Valami ilyesmi.

— Engem éppen ezért küldtek: hogy elkísérjem hozzá.

— Akkor mire volt jó fenyegetőzni?

— Gondoltam, úgy egyszerűbb lesz.

— Én nem bíznék meg benne, Leia — mondta Lando.

— Én sem, de azért hadd hallgassam végig. Folytassa.

— A Birodalmi Központ körül nyüzsögnek a járőrhajók, szinte lehetetlen átosonni közöttük. Én azonban segíthetek csökkenteni a kockázatot.

— Nem akarom megsérteni, de Landónak igaza van. Miért kellene megbíznunk magában?

— Azért, mert Xizor hercegnek dolgozom.

Lando és Dash kórusban felhördült. Leia kérdőn a két férfira nézett.

— Xizor a Fekete Nap fővezére — tájékoztatta Dash.

— Ha akarja, elintézhetem, hogy beszéljen vele.

Leia összevonta a szemöldökét.

— Itt van?

— Nincs, de ismerem a privát komlinkjének a kódját.

— Nekem ez nem tetszik — morogta Lando.

Landónak az utóbbi időben semmi sem tetszett.

Csubi morgott és nyüszített.

Neki sem tetszett.

— A birodalmiak körözik önt, ahogyan a barátait is. Én azonban át tudom juttatni önt a vámon, és a herceghez is beviszem — ajánlotta fel Guri. — Sok fáradságot megspórolhat, a kockázatról nem is beszélve.

Leia egy hatalmasat sóhajtott. Ez logikusnak hangzott, még akkor is, ha Guri el akarta rabolni őt.

— Jól van. De előbb beszélni akarok a gazdájával.

— Felállhatok? — kérdezte Guri.

— Igen. Dash, oldozd el.

— Nincs rá szükség — mosolygott Guri, és megfeszítette az alkarját. A bilincs úgy pattant le a csuklójáról, mintha olcsó műanyagból lett volna. Guri vett egy mély levegőt, és kidomborította a mellizmait. A válla köré tekert kábel feljajdult, majd egy éles pengéssel szétpattant.

— Hú, ember — motyogta Lando.

Guri a szoba komegységéhez lépett, és elhúzta felette a kezét. Pár másodperc múltán egy mély, férfias hang válaszolt:

— Tessék!

— Guri, felség. Itt van mellettem Leia hercegnő. Szeretne néhány szót váltani önnel.

— Miért nincs kép? — kérdezte Lando.

— A gazdám nem szeret képet közvetíteni, még árnyékolt vonalon keresztül sem — világosította fel Guri. Intett Leiának.

— Üdvözlöm, Xizor herceg — mondta a készülékbe Leia.

— Ah, Leia hercegnő! De örülök, hogy végre megismerhetem!

A hangja mindenesetre megnyerő volt.

— A... droidja azt mondja, hogy találkozni akart velem.

— Valóban. Tudok valamit, ami érdekelheti.

— Miről?

— A Luke Skywalker elleni merényletkísérletről. Skywalker a barátja, nem igaz?

Leia alig tudta megállni, hogy ne kiáltson fel. Xizor tudott a merényletről!

— Bajtársak vagyunk, igen. De elárulná, honnan tud a Luke Skywalker elleni merényletről?

— Ez nem komlinktéma — tért ki a válasz elől Xizor.

— Majd elmondom, ha itt lesz. Kérem, bízza rá magát Gurira. Azt a parancsot kapta tőlem, hogy vezesse ide önt épségben.

Leia végignézett a többiek arcán. Erre tényleg nem számított. Már megint nem tudta, mitévő legyen.

22.

Az épület, ahová Luke-ot bezárták, legfeljebb száz kilométerre lehetett a bothaiak biztonságosnak vélt titkos laborjától, mégis mintha egy másik világban lett volna. Az ablaktalan cella falai csupaszok voltak, s valamilyen kemény és durva, szürke anyagból készültek. Az ajtó egy vastag duracél lap volt, szemmagasságban elhelyezett ablakkal, amit ujjnyi vastag rács védett. Kint, a folyosón egy két méter magas és legalább feleolyan széles őr állt, kezében lézerkarabéllyal, és mereven az ajtót nézte. Az egyik fal mellett volt egy műanyag priccs, a padlóhoz csavarozva, tetején vékony matraccal és egy takaróval. A mennyezetről egy sápadt fényforrás vetett kusza, bizonytalan árnyékokat maga alá. Az egyik sarokban, egy bemélyedés közepén ökölnyi lyuk tátongott. Nem kellett hozzá használati utasítás, hogy Luke rájöjjön, mire való.

Ezeket és Luke—ot leszámítva semmi egyéb nem volt a cellában.

Fel a fejjel, biztatta magát Luke. Lehetne rosszabb is. Legalább nincsenek élősködők.

Luke leült az ágy szélére. A komlinkjét és a fénykardját elvették, de nem kínozták meg és nem bántak vele durván. Legalábbis eddig.

Kik lehetnek? Mit akarhatnak?

Mintegy válaszként, az ajtózár kattant egyet, és a cellaajtó kitárult. A barabel belépett. Luke nem látta jól a nőt — nem tudta, miért, de biztos volt benne, hogy az —, aki olyan előszeretettel kereste az árnyékot, mintha a sötétség a lételeme lett volna. Jelen körülmények közt azonban ez sem számított. A lényeg az volt, hogy hallotta, amit mond.

— Gondolom, feleslegesen kérdezem, hogy mi folyik itt, mert úgysem fogja elárulni — mondta neki Luke.

A barabel egy vállrándításnak értelmezhető mozdulatot tett.

— Miért ne? Nem akarok feleslegesen undok lenni. Úgysem tud tenni ellene, ha nem fog tetszeni, amit mondok.

Ez bizony igaz volt.

— A nevem Skahtul. Fejvadász vagyok, akárcsak a többiek. Talán tud róla, talán nem, de bőkezű, sőt egyenesen káprázatos jutalmat ígérnek annak, aki épen és egészségesen leszállítja Luke Skywalkert. Sejtve, hogy nem lesz könnyű elfogni magát, néhányan összefogtunk. Inkább a biztosabb töredék, mint a bizonytalan egész. Szerencsémre maga és az a bothai megnövelték az egy főre eső összeget. A torta ugyanakkora, de most már kevesebb részre kell osztani.

Mielőtt még Luke reagálhatott volna, Skahtul folytatta:

— Különös módon egy vérdíj is ki van tűzve a fejére. Annak, aki ezt akarja bezsebelni, meg kell ölnie magát. Szerencséjére az első összeg a jelentősebb, ezért szándékunkban áll életben tartani magát mindaddig, míg be nem gyűjtöttük.

— Van egy harmadik lehetőség is — szólalt meg Luke.

— Mi lenne, ha én az elsőnél is nagyobb összeget ajánlanék fel?

Skahtul felnevetett; a hangja labdaként pattogott a cella csupasz falai között.

— Ó, a kollégáim és én természetesen nyitottak vagyunk minden ajánlatra.

— Mekkora pénzről van szó? — kérdezte gyanútlanul Luke. Abban reménykedett, hogy Leiától kölcsönkérheti a szabadságot jelentő összeget.

Skahtul megnevezte a summát.

— A mindenit! Ennyivel egy fél várost meg lehetne venni!

— A maradékból pedig gondtalanul megélhetnénk mindahányan, életünk végéig — tette hozzá a fejvadász.

— De motozáskor elkerülte valami a figyelmünket? Talán egy kreditkártya?

— Bárcsak így lenne. — Ha lenne is Leiának ennyi pénze, egy élet nem lenne elég rá, hogy visszafizesse neki. Még akkor sem, ha véletlenül kineveznék tábornokká. Aminek, figyelembe véve az utóbbi napokban elkövetett baklövéseit, nem sok esélye volt.

Skahtul jót mulatott rajta.

— Örülök neki, hogy legalább a humorérzéke megmaradt. — Elkomolyodott. — De vigyázzon. Ha szökni próbál, ezúttal nem fogunk mellélőni. Mindannyian tisztában vagyunk vele, milyen leleményesek a Jedi-lovagok. Élve ezerszer annyit ér nekünk, mint holtan, de inkább a kisebb vérdíj, mint a semmi. Megértett?

— Igen. Felfogtam.

— Örülök neki. Tudja, személyesen semmi bajom magával. Néhányan közülünk egyenesen csodálják azért, amit a Birodalom ellen tett, de az üzlet az üzlet. Viselkedjen, és akkor jó dolga lesz. Itt fogjuk tartani mindaddig, míg el nem jön a tranzakció ideje. Addig rendszeresen enni és inni kap, és személyesen fogok gondoskodni róla, hogy ne essen bántódása.

— Megkérdezhetem, kinek szándékoznak a kezére játszani?

— Ezen kár törnie a fejét, hamarosan úgyis megtudja.

Azzal Skahtul kilépett a folyosóra, és bezárta maga mögött az ajtót.

Luke kétségbeesetten bámult a hidegen csillogó fémajtóra. Remek. Egy csapat fejvadász markában van, és annak fogják adni, aki többet ad érte. Még jó, hogy nem rendeznek árverést. Hogy ki akarja holtan látni, azt nem tudta, de most, hogy hallhatta a nagyobbik összeget, már nem voltak kétségei a „jóakarója” kilétét illetően.

Csak őt ne. Akkor inkább a halál. De ha már úgysincs vesztenivalója, akkor miért nem próbálkozhatna meg a szökéssel?

Ez az, Luke. Találj ki valamit.

De mit?

A replikáns az esőerdőben rejtette el a hajóját, egy tisztáson, mintegy kétszáz kilométerre Avaro kaszinójától. Az út nem tartott sokáig a siklóval, melynek ezúttal csak három utasa volt: Guri, Csubakka és Leia.

Vaskos, bíborszürke felhők gyülekeztek az égbolton, hatalmas villanásokkal és dörrenésekkel adva az alant élők tudtára, hogy vihar közeleg. Távoli, eső paskolta mezők illatát sodorta feléjük a szél.

A tisztás közepén egy karcsú, szinte nőies hajó állta a szélrohamokat. Olyan volt, mint egy hasán fekvő nyolcas, elöl és középtájon sörteként meredő ágyúkkal, a tatján négy erőteljes hajtóművel.

— A hajóm, a Stinger — közölte Guri.

— Nagyon szép.

— A gazdám nevezte el így. Találó név.

— Jobb lenne, ha felszállnánk, mielőtt a vihar ideér — javasolta Leia.

Dash és Lando nem repdesett az örömtől, amiért hátrahagyta őket, de nem akarta feleslegesen kockáztatni az életüket. Csubi bőven elég volt. Ha meggyűlne a bajuk a birodalmi hatóságokkal, úgysem tehetnének ellene.

Kiszálltak a siklóból, és a hajó felé indultak. Kövér esőcseppek vágódtak az arcukba. Mire elérték a Stingert, bőrig áztak.

Luke már legalább két napja a cellában rostokolt. A pontos idejét nem tudta, mert az ablaktalan helyiségben teljesen elvesztette az időérzékét.

A lebegést gyakorolta; az ágy felett lebegett néhány centiméterrel, amikor meghallotta a közeledő léptek zaját. Hagyta, hogy a matracra zuhanjon. Nem kellett tudniuk, mire képes és mire nem.

Az ajtó kinyílt, Skahtul surrant be a cellába.

— Tehát a megbízó fizetett? — kérdezte Luke.

— Nem egészen.

Luke leszállt az ágyról, és a barabel elé lépett.

— Vagyis?

— Vagyis meghánytuk-vetettük a kérdést a kollégáimmal, és arra a következtetésre jutottunk, hogy még ennél is magasabbra srófolhatjuk az árát.

— Igen? És hogyan?

— Ketten is akarják magát. Úgy gondoltuk, hajlandóak lesznek mélyebben is a zsebükbe nyúlni, ha megtudják, hogy van másik vevő is.

Luke felsóhajtott. Éppen ettől tartott.

— Vagyis licitálni fognak rám? Mint egy rabszolgára?

— Valahogy úgy.

— Kik az érintettek?

Skahtul vállat vont.

— Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Nem állunk közvetlen kapcsolatban velük.

Luke-nak már csak egy kérdése volt:

— És ha az nyeri meg az árverést, aki holtan akar?

— Mint mondtam, ez részemről nem személyes ügy, hanem üzlet — felelte a barabel.

Luke a szemébe nézett.

— Részemről viszont igen — közölte sötét iróniával.

Xizor elégedetten vigyorogva ült az íróasztala előtt. A hercegnő Gurival van, és hozzá tartanak. Tökéletes.

Elégedetten hátradőlt, és egymásnak támasztotta az ujjait. Néha már-már kiábrándító volt, milyen könnyen el tudta érni a céljait. Hébe-hóba jó lett volna egy kis kihívás is. Mint a régi szép időkben, amikor még nem volt ilyen teljhatalmú úr.

De sebaj. Még mindig jobb könnyen nyerni, mint veszíteni.

A Császár a kedvenc trónján ült — azon, amelyiknek a talapzata jó egy méterrel a terem padlózata fölé magasodott. Vader megállt előtte, és fél térdre ereszkedett.

— Felség.

— Keljen fel, Lord Vader.

Vader engedelmeskedett. Remélte, hogy a Császár mondandója rövid lesz. Az ügynökei percekkel ezelőtt jelentették, hogy megvan Luke. Egy fejvadászbanda kapta el, és úgy tűnt, hogy több pénzt akarnak. Az ügynökei tudták, kik ezek a fejvadászok, a tartózkodási helyüket azonban nem ismerték. És a jelek szerint volt valaki más is, aki pénzt ajánlott fel Luke-ért. Vader úgy döntött, ez egyszer nem fogja érdekelni a pénz. Bármennyit megad a fiúért. A pénz jelentéktelen apróság volt ahhoz a hatalomhoz viszonyítva, amit a sötét oldal jelentett. Legszívesebben személyesen a Kothlisra utazott volna, de kockázatos volt elhagynia a Birodalmi Központot. Itt kellett lennie, hogy szemmel tartsa Xizort. A bűnözőnek sikerült beetetnie a Császárt az ígéreteivel; ha most elmegy, az végzetes lehet számára...

— A Kothlisra fog menni — közölte a Császár —, és elhozza a fiatal Skywalkert.

Vader arca eltorzult a maszk alatt. Erre nem számított. Honnan tudott róla a Császár? Ki árulta el őt? Az ügynökei közül alig néhányan tudtak az ügyről.

Hacsak... hacsak nem a Császár volt az a rejtélyes másik fél. De nem, ez képtelenség volt. Minek ajánlott volna fel ő maga is pénzt, ha egyszer rábízta Luke kézre kerítését? Hiszen akkor most saját maga ellen kellene licitálnia.

— Már elküldtem érte az ügynökeimet — próbálkozott Vader.

— Nem szabad rájuk bíznia. Skywalker napról napra erősebb. Menjen oda, vagy újra elveszítjük.

— Igenis, felség. — Felesleges lett volna vitatkoznia. Amit a Császár eldöntött, az el lett döntve.

Vader biztos volt benne, hogy ezúttal is Xizor áll a háttérben, de egyelőre ezt is le kellett nyelnie.

— És még valami. Bizonyára tud róla, hogy Xizor javaslatára hagytuk, hogy a Lázadók megszerezzék az új Halálcsillag terveit.

— Igen, felség. Tiltakozásom ellenére.

— Nem felejtettem el, hogy tiltakozott, Lord Vader. A Bothawui mellett kirabolt teherhajóról a Kothlisra szállították a terveket. Különös egybeesés, nem gondolja?

Az volt. Aligha lehetett véletlen, hogy Luke és Xizor cselszövésének az eredménye egyaránt a Kothlison kötött ki.

— Úgy kell tennünk, mintha vissza akarnánk szerezni a terveket — folytatta a Császár. — Ha a Lázadók látják, hogy aggódunk az eltűnésük miatt, azt fogják hinni, hogy tényleg valódiak. Az ön utazása ennélfogva két célt fog szolgálni. Elhozza Skywalkert, és feléget egy-két épületet, hogy a Lázadók azt higgyék, a végsőkig kétségbeestünk.

Vader tett még egy utolsó kísérletet:

— Bármelyik admirálisunk meg tudja tenni ezt. Sok sürgős tennivalóm lenne itt, felség.

— Sürgősebbek, mint az én parancsaim, Lord Vader?

— Nem, felség — felelte komoran Vader.

— Remélem is. Áttéríti Skywalkert, vagy a fiú meghal. Minél előbb, annál jobb.

— Igenis, felség.

Vader gyűlölettel eltelve hagyta el a tróntermet. Még egy ilyen, és képtelen lesz tovább türtőztetni magát. Annak a kígyó Xizornak már megint sikerült eltávolítania őt a közelből, és ki tudja, mi mindent készül a Császár fülébe csepegtetni.

De már nem sokáig teheti. Hitszegő feje hamarosan a porba fog hullni.

A hívás a bolygó körül szabályos hálót alkotó csillagrombolók és fregattok valamelyikéről érkezett.

— Belépési kód? — kérdezte egy unott hang.

Guri bemondott egy számot.

— Rendben. Álljon be a leszállósávba, és kapcsoljon automata vezérlésre.

Guri követhetetlenül gyors, precíz mozdulatokkal eleget tett az utasításnak.

Leia és Csubi kérdőn egymásra néztek. És most mi lesz?

— Vámvizsgálat fog következni — mondta Guri, mintha olvasott volna a gondolataikban. — A Fekete Napnak itt is vannak kapcsolatai, de nem árt az óvatosság. Ideje átöltözniük.

Csubi elmordult. Nem tűnt boldognak.

— Te akartál jönni — emlékeztette Leia.

Csubakka kelletlenül bevonult az ápolóegységbe.

Guri felállt, és kinyitott egy szekrényt. Néhány ruhadarabot és egy jókora, csőrös sisakot vett elő. Odadobta őket Leiának.

— Tessék. Vegye fel őket.

Leia elfintorodott. A ruhadarabok bűzlöttek.

— Boushh, egy ubéz fejvadász viselte őket. Nagyon értette a szakmáját. Rengeteg megbízást kapott a Fekete Naptól. Nemrégen... vonult vissza.

— Véletlenül tudok egy kicsit ubézül — jegyezte meg Leia.

— Tudom. Nem véletlenül kapta ezt az öltözéket.

Leia a sisakra nézett.

— Mi történt Boushhsal? Nyugdíjba ment?

— Igen, váratlanul. Többet akart elkérni egy szállítmányért, mint amennyi a szerződés szerint megillette. Nem volt túl okos tőle.

Leia megborzongott. Volt egy olyan érzése, hogy Boushhnak többé nem lesz szüksége erre az öltözékre. Nekilátott átvedleni.

Amikor Csubi néhány perccel később visszatért, Leia alig tudta megállni nevetés nélkül. A vuki szürkésbarna bundáján hatalmas, fekete foltok terpeszkedtek — még a szeme körül is, amitől olyan volt, mint egy túlméretezett mosómedve —, a fejszőrzete pedig rövidre, tüskésre lett vágva.

— Bemutatom Snoovát, a híres vuki fejvadászt — mondta Leiának Guri.

Csubi szívszorítóan boldogtalan volt.

— Ne lógasd az orrod, Csubi — vigasztalta Leia. — A festék ki fog jönni a bundádból, és a szőr is visszanő. Néhány héten belül újra a régi leszel.

Feltette a sisakot, és ellenőrizte a hangtorzító berendezést. A hangja recsegett, csattogott és zümmögött, mintha valóban egy másik faj egyede beszélt volna a sisak alól.

— Tökéletes lesz — bólintott Guri. — Hamarosan leszállunk.

Leia levette a sisakot, és a hóna alá fogta. Remélte, hogy Guri tudja, mit csinál.

23.

Egy sovány férfi hozott ételt és innivalót naponta kétszer. Luke néha mindent megevett, máskor viszont csak forgatta a szájában az ételt. Az eljárás ugyanaz volt, akár reggeli, akár vacsora érkezett: a férfi megállt az ajtónál; az őr az ablakon keresztül Luke-ra fogta a lézerkarabélyát, és a szemközti falhoz parancsolta; ezután kinyitották az ajtót, és belökték neki a tálcát.

Luke eddig még nem állt szóba egyikükkel sem, de most megkérdezte a soványabbiktól, hogy mennyi az idő.

— Mit érdekli? — kérdezett vissza a fickó.

— Mit érdekli, hogy mit érdekel? — vágott vissza Luke.

A férfi dühösen elhúzta a száját, de azért megmondta az időt, majd távozott.

Ez tehát a vacsora volt, mint Luke gyanította. Ami azt jelentette, hogy este van, a legalkalmasabb időpont a távozásra: a sötétben sokkal nehezebben fogják észrevenni, vagy megtalálni, ha rájönnének, hogy megszökött.

Nekilátott a vacsorának. Az innivaló valami édes-savanyú, barnás szénsavas ital volt, az étel pedig rántott szójaszelet narancsfélékből és egy zöld, ropogós növényből készített salátával. Egyik sem volt túlzottan finom, de arra megfelelt, hogy ne kelljen üres hassal megszöknie. Ha eléri az X-szárnyúját, és útra kel, ki tudja, mikor jut megint ételhez.

Ha eljut az X-szárnyújáig.

Teli szájjal elvigyorodott. Mintha ez olyan egyszerű lett volna.

Guri azt javasolta, hogy a vámvizsgálat előtt váljanak szét. Azzal érvelt, hogy biztonságosabb, ha nem látják együtt őket. Leia és Csubi egyetértettek vele.

— Ha átjutottak, találkozunk ezen a ponton — mondta, és megadta a koordinátákat.

A vámnál alaposan megizzasztották Leiát. A vámtiszt megnézte a holokártyát, amely Boushhként azonosította Leiát, aztán türelmetlenül ütögetni kezdte vele az asztalát.

— A látogatása célja?

— Üzleti út — felelte Leia ubéz nyelven. A sisak nedves csettintések és dünnyögések sorozatává torzította a hangját.

— Látom, hogy van fegyverviselési engedélye, de tudnia kell, hogy nem örülünk az ilyen látogatónak.

Leia nem szólt.

— Attól tartok, le kell vennie a sisakot — mondta a tiszt. — Hogy biztosak legyünk benne, valóban ön látható a hologramon. — Megint megkopogtatta a kártyával az asztalt, és a hologramra pillantott. — Az ember nem lehet elég óvatos.

— Megsérülhet a tüdőm, ha szűrő nélkül lélegzem be ezt a levegőt — tiltakozott Leia.

— Van a közelben egy atmoszferikus szobánk... — A tiszt hangja elhalt.

Csubi a férfi elé lépett, és türelmetlenül elmordult.

— Mi a gond? — kérdezte tőle a tiszt.

Csubi dühösen mondott valamit.

— Nem tehetek róla, hogy lekési a találkozót — vont vállat az őr. De elég volt végignéznie az asztala előtt kígyózó soron, hogy rájöjjön, magával tol ki, ha tovább húzza az időt. Visszaadta az azonosító kártyát Leiának, és intett neki. — Menjen, fejvadász. Ne tartsa fel a sort.

Leia egy sarokkal odébb bevárta Csubit.

— Most pedig keressük meg a kapcsolatomat — mondta a vukinak. — Örülök, hogy velem jöttél. A Coruscantnak az a része, ahová most megyünk, meglehetősen veszélyes. Ja, és kösz, hogy közbeléptél.

Csubi szerényen bólintott, és megveregette a nyílpuskáját.

Nos, akkor indulás. Még van egy kis időnk a Gurival megbeszélt találkozóig. Addig megpróbáljuk növelni az esélyeinket.

Az Executor fedélzetén Vader az előtte álló találkozás esélyeit latolgatta. Mióta legutóbb találkoztak, a fiúnak bőven volt ideje elmerengeni az általa mondottakon. Talán már azt is elfogadta, hogy ő az apja. Igaz, az még egy másik életben volt, Anakin Skywalker életében, de ettől még igaz volt.

Sikerülni fog. Biztos volt benne, mert akkor érezte Luke-ban felülkerekedni a sötét oldalt, saját testén tapasztalhatta a gyűlölete intenzitását. A fiú egyszer már hagyta, hogy az énje sötétebbik oldala elszabaduljon, és ha egyszer megtörtént, akkor legközelebb is meg fog történni. Még könnyebben, mint első alkalommal. A sötét oldalhoz vezető ösvény minden egyes lépéssel egyre szélesebbé és meredekebbé válik. Hamarosan már nem fog erőfeszítést jelenteni Luke-nak, hogy átengedje magát neki.

A Császárnak igaza volt. Luke-ban hatalmas lehetőségek rejtőznek. Tehetségesebb, mint bármelyikük, a Császár vagy ő. De ami Luke-ban rejtőzik, az egyelőre csak potenciál, nem koncentrált, ellenőrzött energia. Most még legyőzheti a fiút, és átállíthatja a sötét oldalra. És ha tökéletes lesz az összhang apa és fia között...

...akkor már semmi nem állíthatja meg őket. Világok fognak megremegni a lépteik közeledtére. Senki nem lesz, aki szembe merne szállni velük.

A maszkja alatt Vader mosolygott.

Luke légzési gyakorlatokkal igyekezett levezetni a feszültségét, és kiseperni a fölös gondolatokat a fejéből. Ben — Obi-Wan — látszólag erőlködés nélkül át tudta venni az irányítást mások elméje felett. Luke-nak nem ment ilyen könnyen. Egy párszor sikerült, de minden akaraterejére szüksége volt, hogy kellő intenzitással magához vonzza az Erőt. A baj az volt, hogy közben nem tudott másra figyelni; ha pedig mégis megpróbálta, akkor a kontroll megszűnt. És ez tényleg baj volt. Ha most elszúrja, akkor megölik, és nem lesz újabb próbálkozás.

Nem. Tedd félre azokat a gondolatokat. Emlékezz rá, hogy az Erő veled van. Meg tudod csinálni.

Vett egy mély lélegzetet, és ahogy kiengedte a levegőt, elképzelte, hogy az Erő átveszi a helyét. A folyosón álló őrre gondolt, arra, hogy az Erő összekapcsolja a gondolataikat.

Fura érzés volt, mint minden alkalommal. Mintha az énjének egy része kivált volna a testéből, és átköltözött volna valahová, a másik személy fejébe. Enyhe bódulat fogta el, aztán...

...aztán egyszer csak azt érezte, hogy az őrnek fáj a lába. És kikívánkozik a mellékhelyiségbe, meg fáradt már, elege van abból, hogy naphosszat ott kell állnia egy bezárt ajtó előtt, amely mögül úgysem lehet elszökni...

— Nyisd ki az ajtót.

— Mi? Ki van ott?

— Ki kell nyitnod az ajtót.

— Ki kell... nyitnom az ajtót.

— Le kell tenned a karabélyt, és ki kell nyitnod az ajtót. Most.

— Le kell tennem a karabélyt... ki kell nyitnom az ajtót. Most.

Luke a rácson át látta, hogy az őr leteszi a lézerkarabélyt.

Megvan!, gondolta önelégülten. Hiba volt.

— Mi a...

Elvesztetted. Koncentrálj, Luke!

— Nyisd ki az ajtót.

Egy gyors be— és kilégzéssel megszabadította a tudatát a diadal és az azt követő kudarc érzésétől. Ebben a pillanatban csak az őr létezett számára.

— Nyisd ki az ajtót.

Az őr végighúzta a belépőkártyáját a leolvasón. A zár egy kattanással jelezte, hogy szabad az út.

Luke ezúttal nem hagyta, hogy a siker mámora elvonja a figyelmét.

— Nagyon fáradt vagy. Be kell jönnöd, és le kell feküdnöd a priccsre, hogy szundíts egyet.

— Priccs. Szundítok egyet...

Az őr belépett a cellába, és elment Luke mellett. Luke kivette a kezéből a kártyát. Kilesett a folyosóra. Senki más nem volt a közelben. Kisétált a cellából, gondosan bezárta maga után az ajtót, és felvette a lézerkarabélyt. A rácson keresztül benézett a cellába. Az őr a priccsen hortyogott.

Ez az! Ezt már szerette.

Magabiztosan elindult a folyosón. Az őrt sokkal könnyebb volt elintézni, mint hitte. És ha őt sikerült, akkor a többiekkel is menni fog — ha nem az Erő által, akkor a karabéllyal. Már csak meg kellett keresnie a legközelebbi kijáratot.

Vagy mégsem. Előbb megkeresi a fénykardját, döntötte el. Sok idejébe került megépíteni a fegyvert, és mivel a szökés immár gyerekjátéknak ígérkezett, úgy gondolta, ezzel a kis kitérővel nem kockáztat túl sokat. Végtére is az Erő vele volt.

Biztos volt benne, hogy nem lehet gond.

A Déli Alvilág sötét, kanyargós sikátoraihoz viszonyítva még a Mos Eisleyt alulmúló rodiai szórakoztatónegyed is egy édenkertnek tűnt. Legalábbis így, utólag visszagondolva rá. Viszonyítás kérdése, gondolta Leia. Lehet, hogy legközelebb már a Déli Alvilág fog paradicsomként felbukkanni az emlékeiben.

Az utcák tele voltak szakadt, koszos ruhában ténfergő koldusokkal. Bármi hozta is le őket ide, komoly indok lehetett, ha ez maradt az egyetlen választásuk.

Ha éppen nem a kéregetők állították meg őket, akkor csempészárut és kábítószereket kínáló utcai árusok próbálták rájuk sózni a portékájukat. Nem akadt olyan alagút, ahol ne állította volna le őket valaki.

Leia gyomra kavarogni kezdett a bűztől és a látványtól.

Igen, eddig is voltak, akik nyomorban tengették életüket, a Birodalom azonban nagyságrendekkel megemelte a számukat. Az, ami egy apró szépséghiba volt a Szövetség idején, levedző üszőkké nőtte ki magát a Birodalom duzzadt, túlsúlyos testén.

Csubi rámordult egy hiányos öltözetű nőre, aki elrugaszkodott a faltól, és mosolyogva feléjük indult. A megfélemlített nő riadtan elhátrált.

A folyosó rosszul volt megvilágítva, és bűzlött a telefirkált falakról csorgó hideg, nyálkás nedvességtől. Ahol nem borították rajzok vagy feliratok a falat, ott arasznyi vastag moha- és gombatelepek sötétlettek: a megszámlálhatatlan városszintnek néhol több kilométer vastag alapját átszelő alagutak soha nem láttak napfényt.

A sötétből, egy szétvert lámpa tövéből fekete csuhás alak nyújtotta feléjük zöld, négyujjú tenyerét. Csubi mondott neki valamit, a figura pedig riadtan odébb lendült, magával rántva a testét körüllengő bűzfelhőt is.

Csubi elfintorodott. A hely büdösebb volt, mint a Halálcsillag szemétgyűjtője. Leiának szerencséje volt a fejvadász sisakjával: a szűrőn csak a makacsabb szagmolekulák tudták keresztülverekedni magukat. Nem így Csubinak. Leia remélte, hogy ott, ahová mennek, lesz legalább egy normális levegőforgató rendszer.

Előttük egy fényforrás pislákolt, halovány fényfoltokat vetve a falra, mielőtt végleg kihunyt volna. Valahol mögöttük felsikoltott valaki — vagy valami. A kiáltás nedves gurgulázásba fulladt.

Leia rémülten a sugárvetőjéhez kapott.

— Mennyi idő múlva hagyjuk el a hiperteret? — kérdezte Vader.

— Néhány órán belül, mylord — felelte a kapitány.

— A lakosztályomban leszek. Értesítsen, ha elértük a rendszert.

— Igenis, mylord.

Hamarosan ott leszek, fiam.

Ez szinte már túl könnyű, gondolta Luke, ahogy felemelte a fénykardot az asztalról. A kard mellett megtalálta a komlinkjét is. Nagyszerű. Felhívhatja Artut, és lekérheti a koordinátáit. Így sokkal hamarabb megtalálhatja.

Az asztalra tette a karabélyt, és fel akarta venni a komlinkjét.

— Ki van ott? — kiáltotta valaki. — Ne mozdulj, mert lövök!

A francba...

Mélyen a Déli Alvilág gyomrában a folyosó egy hatalmas, félkör alakú csarnokba torkollt. A hely akkora volt, mint egy tér, jó világítással, a szélén körben elhelyezkedő üzletekkel. Emberek és egyéb lények jöttek— mentek, egyenruhás biztonsági őrök felügyelete alatt. A komplexum éppen olyan volt, mint bármely más kisvárosi bevásárlóközpont szerte a galaxisban.

A térnek azon a részén, ahol álltak, egy pékség, egy fegyverüzlet, egy cipőbolt, egy butik és egy elektronikai felszereléseket forgalmazó üzlet működött. Odébb egy vendéglő, amott egy kantin és egy virágkereskedés.

Leia megkönnyebbülten sóhajtott. A hely megváltozott kissé, amióta legutóbb itt jártak, de még mindig megvolt.

— Arra — mondta Csubinak.

A virágkereskedésben pompás illata volt a levegőnek, ami ezen a környéken ritkaságszámba ment. A szivárvány minden színében megtalálható virágok, kúszónövények és egyéb egzotikus ritkaságok mellett megtalálható volt itt az a sárga gombafajta, amely fény nélkül is képes volt oxigént termelni az elhasznált levegőből. Az üzletben olyan erős volt a levegő, hogy Leia az első néhány percben szinte részegnek érezte magát tőle.

A helyiség szokatlanul magas volt, még Csubi is törpének hatott ebben a környezetben. Az oka ennek az volt, hogy az üzletet eredetileg egy öreg, Spero nevezetű ho’din birtokolta. A ho’dinok három méter magas lények voltak, hosszú, vastag szálú hajzattal, amely úgy meredt fejükről az ég felé, mintha vörös és bíbor testű kígyók tekergőztek volna a fejükön.

Leia egy mennyezetet súroló pihefa mellett talált rá a magas, sovány ho’dinra. A jó öreg Spero tehát még élt. Ez jó előjel volt.

— Jó találkozást — üdvözölte őket Spero. — Miben lehetek a segítségükre?

— Azért jöttünk, főkertész, hogy behajtsunk egy adósságot — felelte Leia.

Mivel a ho’dinok messze térben híresek voltak a természet és főként a növények iránti vonzalmukról, a „főkertész” megszólítás a lehető legnagyobb elismerést jelentette számukra. Spero egyébként arról volt ismert galaxisszerte, hogy kinemesítette az oxigént adó sárga gombát.

— Nem tudok róla, hogy bárkinek is tartoznék — mondta a ho’din. — Főleg embereknek nem.

— Még Leia Organának sem?

— Ah, de igen — mosolyodott el Spero. — A hercegnő. Neki köszönhetem a családom és jómagam életét.

— A hercegnő szeretné, ha segítene nekünk.

— Honnan tudhatom, hogy ő küldte önöket?

— Másképp honnan tudhatnék róla, hogy tartozik neki?

Spero bólintott.

— Ez meggyőzött. Mit szeretnének tőlem?

— A Fekete Napról kellene információ. Ki irányítja, hogyan lehet velük kapcsolatba lépni.

Spero sóhajtott egyet.

— Épp teát akartam készíteni. Meghívhatom önöket is?

— Talán egy másik alkalommal.

— Ahogy gondolja. Nos, a Fekete Napot a fallin Xizor irányítja. Az „Árnyherceg” elnevezés is őt takarja, ha már hallottak róla. Ő az XLH, vagyis a Xizor Logisztikai Hálózat tulajdonosa és elnöke. Csak önmagában ez a vállalkozás több milliárdot ér. Ritkán hagyja el a Coruscantot. A palotája a Császáréval és a Darth Vaderével vetekszik. A felszínen található, bár egy része mélyen a felszín alatt van.

Leia és Csubi összenéztek. Ez egybevágott azzal, amit Guritól hallottak. Ebben akart biztos lenni Leia.

— Köszönjük, főkertész — mondta Leia, és megfordult, hogy elhagyja az üzletet.

— Szívesen, hercegnő.

Leia meglepetten hátrafordult.

— Megbocsát?

— A ho’dinok nem csupán látnak és hallanak, hercegnő. — Vastag, húsos „hajszálai” hullámzottak és kavarogtak a fején. — Mi soha nem felejtjük el a barátainkat.

Leia fejet hajtott előtte.

— Akkor vegye úgy, hogy letörlesztette az adósságát.

A ho’din viszonozta a főhajtást.

— Lehetetlen. Még az unokáim unokái is hálásak lesznek önnek. De örülök neki, hogy legalább ezzel az aprósággal a segítségére lehettem. Legyen óvatos, hercegnő. A Fekete Nap veszélyes ellenség.

— Az leszek. És még egyszer köszönöm, Spero főkertész. — Amint kiértek, megjegyezte: — Nos, úgy tűnik, hogy Guri történetének ez a része igaz. Akkor hát irány a megbeszélt találkahely.

Csubi elmordult, de hogy egyetértéséről akarta-e biztosítani vagy éppen ellenkezőleg, azt Leia nem tudta megállapítani.

24.

Luke megmarkolta a kardját, és miközben lassan megfordult, a kapcsolóra csúsztatta a hüvelykujját.

— Bocs, én csak az ápolófülkét kerestem — mondta a hang gazdájának. Gyenge kifogás volt, de ezzel is nyert egy másodpercet.

Az ajtóban álló niktót valóban megzavarta a kijelentés; aztán a lény szaruval keretezett szeme elkerekedett — felismerte Luke-ot. Kinyújtotta a sugárvetőjét, Luke pedig ezzel egy időben bekapcsolta a fénykardot. A csóva kísérteties fénybe vonta a rosszul megvilágított szobát.

A nikto lőtt. Luke hagyta, hogy az Erő áthassa... Blokkolt, és a vörös energianyaláb visszacsapódott a kardról, s belefúródott a támadó lábába. A nikto elejtette a fegyvert, és sérült végtagjához kapott.

— Auú, auú, auú!— vonított fájdalmában.

Ha nem lett volna olyan komoly a helyzet, Luke mulatságosnak találja.

Ennyit arról, hogy észrevétlenül kisurran az épületből.

Luke fellökte a sérült niktót, és kirohant a folyosóra. Csakhogy nem ő volt az egyedüli, aki ezt tette. A zajra kirohantak a fejvadászok a szobáikból. Egyesek már alváshoz voltak öltözve, de még ezek is fegyvert szorongattak a kezükben.

Most nyakig benne volt.

Luke megsuhogtatta a kardját, és megpróbált utat vágni magának.

Leia és Csubi egy hosszú séta után elérték a helyet, ahol találkozniuk kellett Gurival. A helyszín egy felszíni park volt, egy apró, zöld oázis a duracél és plasztikbeton sivatag közepén.

— Egy kicsit sokáig tartott — jegyezte meg Guri, amikor megpillantotta őket.

— Megálltunk, hogy megnézzük a nevezetességeket — vetette oda Leia.

Guri tekintetében különös fények izzottak. Leiának valahogy az volt az érzése, hogy a replikáns nem kedveli.

— Kövessenek — indult előre Guri.

Vízszintes energiaeső záporozott Luke-ra.

Az Erő úgy felgyorsította a mozdulatait, hogy az már képtelenség volt. Luke folyamatosnak látszó fényhálót szőtt maga köré, visszaküldve a lövedékeket, amelyek válogatás nélkül megperzseltek mindent, ami az útjukba került: falakat, ajtókat, fejvadászokat.

De bármilyen gyors is volt, Luke tudta, hogy ez nem mehet így sokáig. Elég egyetlen lövést elnéznie, és vége.

Egyetlen lehetősége maradt: a futás. Rohanni kezdett a folyosón, maga előtt kergetve a szemből kilőtt energianyalábokat. A fejvadászok kénytelenek voltak félrehúzódni a saját lövedékeik elől.

Nem tudta, mennyit kell még rohannia, hogy elérje a kijáratot. Mert ha még nagyon messze van...

Az Erő azonban magával sodorta; nem ért rá gondolkodni, így nem volt, ami kizökkentse a kontroliból. Rohant és ütött és hárított.

Aztán váratlanul berobbant a fal. A folyosó bal oldalán, alig valamivel előtte.

A fejvadászok egy részét leterítette a légnyomás ereje, a többiek fedezékbe rohantak. Csípős, fojtogató füst tódult be a hasadékon át.

— Luke! — kiáltott be valaki.

A hang ismerős volt.

— Lando! Itt vagyok!

A füstből sugarak csaptak elő, de ezúttal nem Luke volt a célpont. Néhány fejvadász elterült. A zűrzavar tovább nőtt.

— Mindenkit ide! — ordította valaki. — Megtámadtak minket!

Lando betáncolt a folyosóra, és jól irányzott lövések gyors sorozatával tovább csökkentette a fejvadászok számát.

— Ez jobb, mint a céllövölde — vigyorgott. — Te hívtál taxit?

— Én? Ki mondta, hogy el akarok menni? Buli van!

Lando megperdült, és kapásból szétlőtte a sugárvetőt egy fejvadász kezében. A fegyver sercegni és szikrázni kezdett; a tulajdonosa rémülten lehajította, és elrohant.

— Ja, igazad van. Erre gyere.

Egymást fedezve a nyíláshoz oldalaztak, és kibújtak a sötét éjszakába.

— Kölcsönöztem egy siklót — mondta Lando. — Amott parkol. — Szünetet tartott egy lövés erejéig. — Mit szólnál egy vad száguldáshoz?

A nyíláson túl valaki felnyögött a meglepetéstől és a fájdalomtól, ahogy Lando lövése eltalálta.

— A Falcont egy park közepén hagytam, öt percre innen. Thripio vigyáz rá.

— Thripio? Hol van Leia és Csubi?

— Ez hosszú történet. Majd ha a hajón leszünk, elmondom.

— Hogy találtál meg?

— Dash adta meg a bolygó nevét. Idejöttem, és megtudtam, hogy támadás érte a bothaiak titkos laborját. Ismerek néhány helyi lakost, akik tartoznak nekem; ők súgták meg, hogy ide fészkelték be magukat a fejvadászok.

Lando lebukott. Egy energianyaláb sistergett el a feje felett.

— Most már mehetünk? Nagyon nem bánnám, ha későbbre halasztanánk a kvízjátékot.

— Benne vagyok.

Felvették a nyúlcipőt.

Xizor kritikus szemmel méregette a hatszáz éves csipkefa alsó ágait. A miniatűr növényt az egyik hajdani riválisától kapta, aki egy üzleti nézeteltérés után a békés közeledés jeleként ajándékozta a Fekete Nap vezérének. A durván három arasz magas fa tökéletes mása volt az Abbaji esőerdőinek egyik ligetében, és csakis ott tenyésző százméteres csipkefáknak. A törpefa tíz generáció óta volt az egykor rivális család birtokában, és mint ilyen, felbecsülhetetlen értéket képviselt. Xizor akkor sem adta volna el, ha minden vagyona füstté válik. Nem, még akkor se vált volna meg ettől a kincstől, ha valaki tízmillió kreditet ajánl fel érte.

Pedig sokan voltak, akik még ennél is többet adtak volna érte. Ez a kis fa maga volt a történelem.

A herceg óvatosan bevezette az ágak közé a fához illően apró nyesőollót. A pengék közé illesztette a szinte hajszálvékony gallyat... nyissz...

Ah. Tökéletesen sikerült. Ezzel az egy vágással végzett is a nyeséssel erre az évre. Legközelebb talán azt a sután nőtt gallyat kellene levágnia a következő ágról. Egy egész éve volt rá, hogy meggondolja a következő lépést. Kihúzta az ollót a lombkoronából, és hátrébb húzódott, hogy elgyönyörködjön a fában. Csodálatos volt. Elég csodálatos ahhoz, hogy Xizor megbocsássa az előző tulajdonos ballépéseit. A férfi hibás döntéseket hozott, de ezzel az ajándékkal megmutatta, hogy intelligens is tud lenni, és van ízlése. A hibák megbocsáthatok, ha van valami más is a mérleg másik serpenyőjében. Xizor végtére is civilizált lény volt, nem egy vérszomjas barom.

És ezt szándékában állt Leia hercegnőnek is bebizonyítani.

— Úgy örülök, hogy jól van, Luke gazda — üdvözölte Thripio.

— Én is örülök, hogy egyben vagy, Thripio.

Lando beviharzott a Falcon pilótafülkéjébe.

— Mozgás, Luke — szólt hátra. — Nem elég, hogy a fejvadászok a nyomunkban vannak, ráadásul még egy birodalmi konvoj is erre tart. Most léptek ki a hipertérből.

Luke lehuppant Lando mellé, és beszíjazta magát.

— Igen? Ismerjük őket? — kérdezte, miközben ujjai végigzongoráztak a vezérlőpulton.

— Még nincsenek elég közel, hogy el tudjam olvasni a névjegyüket, de a parancsnoki hajó egy csillagromboló.

— Victory osztályú?

— Nagyobb.

— Birodalmi osztály?

— Langyos.

Luke keze megállt a levegőben.

— Ne!

— De igen. Szuper osztályú.

— Vagyis... az Executor?

— Mint mondtam, nem mutatkoztak be. De elég valószínű.

Luke a messzeségbe révedt. Darth Vader? Mit kereshet itt?

— Fejezzük be gyorsan a tesztet, és húzzunk innen — javasolta Lando. — Már épp eleget láttam ebből a bolygóból.

— Mehetünk. Vagyis várj! Artu és az X-szárnyúm!

— Miattuk ne aggódj. Megtaláltam őket. Majd szépen elrepülünk felettük, és egy vonósugárral felhúzzuk őket. Aztán a külső markolókkal rögzítjük, ahogy a Gall felé menet is tettük. — Lando a kijelzőre bökött. — Ezen a ponton kilövünk, és fénysebességre gyorsítunk. Még ha nem is Vader az, jobb lesz messze elkerülni.

Luke bólintott.

— Hova megyünk?

— Vissza a Tatuinra. Leia kérése.

— Ő hol van?

— Majd később, jó? — Lando beindította a hajtóműveket.

— Kapaszkodj, bádogember — szólt hátra Thripiónak.

— Elpucolunk!

25.

Rohamosztagosok százai vették körül az épületet, készen rá, hogy sugárvetőikkel megfőzzenek mindenkit, aki moccanni mer.

Darth Vader a sötétben állt, és a falba robbantott lyukra meredt. Az éjszakai rovarok zümmögésétől hangos levegőben megolvadt vezetékek szaga terjengett. Vadernek nem kellett bemennie, hogy tudja: Luke nincs ott. Ötven kilométerről is megérezte volna a fiú jelenlétét.

Ezek az ostoba fejvadászok addig húzták az időt, míg Luke megszökött.

Ezért felelni fognak.

— Hozzák ide a legmagasabb rangú túlélőt — parancsolta Vader a rohamosztagosok parancsnokának.

— Máris, mylord. — A parancsnok jelt adott, és egy osztag behatolt az épületbe. Lövések dörrentek, aztán csend lett.

Kis idő múltán két rohamosztagos bukkant elő; egy férfit vonszoltak magukkal. Vader elé állították, és elengedték. A fogoly inogva ugyan, de megállt a lábán.

— Tudja, ki vagyok?

— I-i-igen, Lord Vader.

— Helyes. Hol van Skywalker?

— M-m-megszökött.

Vader ökölbe szorította a kezét. A férfi a torkához kapott.

— Tudom, hogy megszökött, maga ostoba.

A férfi szeme kidülledt. Vader hagyta, hogy kínlódjon még néhány másodpercig, aztán kinyitotta az öklét.

A fogoly mohón teleszívta a tüdejét levegővel.

— A-aludtam, mylord. Arra é-ébredtem, hogy a folyosón lövöldöznek. Kirohantam, és láttam, hogy Skywalker van odakint. Olyan... valószerűtlen volt az egész. Tucatnyian lőttünk rá, de ő csak hadonászott azzal a fénykarddal, és kivédte a lövéseket.

Haragja ellenére Vader elégedett volt. A fiú ereje és képességei tovább fejlődtek.

— Folytassa!

— Újabb társaink csatlakoztak hozzánk. Már-már úgy tűnt, hogy sarokba szorítjuk, amikor berobbant a fal. Megtámadtak minket. Nem tudom, hányan voltak, de lehettek vagy tizenöten. Túlerőben voltak. Aztán kivitték a nyíláson Skywalkert, és eltűntek.

Vader felnézett az égboltra. Biztos volt benne, hogy a bolygót is elhagyták. De talán még elkaphatja őket.

— Tudomásomra jutott, hogy valaki más is akarja Skywalkert. Ki?

— Én... én nem tudom, Lord Vader.

Vader felemelte a kezét, és lassan a tenyere felé közelítette az ujjait.

— Várjon! Kérem! Nem tudhatom. Ügynökökkel tárgyaltunk.

Vader mélyen a fejvadász szemébe nézett. A férfi elhallgatott valamit.

— Tovább! Gyanakszik valamire, ugye?

— H-hát hallottam ezt-azt. Nem tudom, hogy igaz lehet-e.

— Halljam.

— Azt... azt rebesgették, hogy a Fekete Nap.

Vader elkomorodott. Hát persze.

— És ez a másik... licitáló élve akarta Skywalkert?

— N-n-nem, mylord. Holtan akarták látni.

Vader szó nélkül faképnél hagyta a foglyot. Ki más is lehetett volna, ha nem Xizor? Eddig is sejtette, de most, hogy a gyanúja bizonyosságot nyert, hirtelen összeállt a kép. El kellett ismernie, hogy zseniális húzás lett volna Xizor részéről. Egyetlen vágással két sebet ejtett volna rajta: elvette volna tőle a fiát, és lejáratta volna a Császár előtt...

— Vissza az űrkomphoz — mondta a parancsnoknak.

— Mi legyen ezzel a söpredékkel? — intett a foglyok és az épület felé a tiszt.

— Hagyja őket. Kár rájuk fecsérelni az időt.

A Falcon röppályára állt, készen rá, hogy elhúzzon a bolygó közeléből. Artu biztonságban átkerült a teherhajó fedélzetére, és Luke X-szárnyúja is rögzítve lett.

— Artu! Már azt hittem, sosem látlak viszont! — fogadta apró társát Thripio.

Artu füttyentett.

— Igen, mindkettőnknek kijutott a kalandból. Mondanom sem kell, már elegem van ebből a folytonos hadakozásból. Hát nem lenne jobb valahol egy csendes, békés bolygón vakációzni? Egy langyos olajtócsa közelében?

Luke nevetett. A jó öreg Thripio már megint humoránál volt.

Lando kilőtt a röppályáról, bele a csillagközi térbe.

— Mennyi idő múlva ugorhatunk, Lando gazda?

— Két perc — felelte Lando. — Nem akarok hinni a szememnek. Egyetlen birodalmi hajó sem szegődött még a nyomunkba. Legfőbb ideje volt, hogy valami jó is történjen velünk.

Luke egyetértően bólintott.

— Hogy van Dash? Nagyon maga alatt volt, amikor elváltunk.

— Még mindig le van törve. Nem akarja elhinni, hogy csütörtököt mondott. Pedig időszerű, előbb-utóbb be kellett következnie.

— Háborúban gyakran megesik az ilyesmi — mondta Luke. — Csalódsz önmagadban, csalódsz másokban.

Mint ő Dashben.

— Ja. De mitől volt annyira fontos az a komputer? Mi van benne?

Luke vállat vont.

— Fogalmam sincs. A bothaiak épp akkor törték fel a kódot, amikor megtámadtak minket. Az egyiküknek sikerült meglépnie a komputerrel. Remélem, nem kapták el.

— Ha megúszta, akkor a bothaiak át fogják adni a gépet a Szövetségnek. Megbízható népség — állította Lando.

— Azok.

— Készüljetek fel a hipertéri ugrásra.

Lando rákoppintott a kapcsolóra.

Semmi nem történt.

Luke savanyú arccal a pilótára nézett.

— Ó, tervezőm! — sopánkodott Thripio. — Úgy tűnik, baj van.

— Ez már megint azért van, mert Han hozzápiszkált — morogta Lando. — Nem tehetek róla!

— Világos. De mit tegyünk most?

— Keresünk egy rejtekhelyei, és megjavítjuk, mielőtt még a birodalmiak belénk botlanának.

— Én ezt kitűnő ötletnek tartom — bólogatott Thripio.

Artu egyetértően füttyentett.

Guri visszavezette Leiát és Csubit az Alvilágba. Órákon át bolyongtak, egyre keskenyebb és keskenyebb folyosókon, míg végül egy súlyos, bezárt kapu elé értek. Guri beengedte őket, aztán ő is belépett, és visszazárta a kaput.

Egy férfi várt rájuk. Alacsony volt, kopasz és izmos, az a tipikus cirkuszi erőművészalkat. Szürke overallt viselt, csípőjéről sugárvető fityegett. Amint megpillantotta őket, elvigyorodott; groteszk, feketére pingált fogai voltak.

— Ő fogja továbbvinni önöket — közölte Guri.

— És maga hova megy?

— Nem tartozik önre. Csak tegye, amit mondanak, és hamarosan találkozni fog Xizor herceggel.

Azzal hátat fordított nekik, és elsétált.

— Erre tessék — mondta a kopasz Leiának.

A férfi egy miniatűr vasúti kocsihoz vezette őket. A jármű meglehetősen szűk volt hármójuk számára, de hátra lehetett hajtani a tetejét, így Csubinak nem kellett görnyedten kuporognia. A kocsi átgurult a téren, és bezötyögött egy másik, világos és tisztán tartott alagútba, aminek a bejáratát a kopasz egy távirányítóval lezárta mögöttük.

Hosszú ideig, úgy tíz-tizenkét kilométeren át kattogott és ugrált alattuk a kocsi. Aztán az alagút egy tágas csarnokká szélesedett, melynek közepén egy mágnespárnás kapszula várakozott.

Leia ebből arra következtetett, hogy messzire mennek. A mágneses kapszulákat arra használták, hogy nagy távolságokat tegyenek meg velük rövid idő alatt. Óránként három-négyszáz kilométeres sebességgel száguldottak, így nem volt gazdaságos rövid távon használni őket.

Átszálltak a kapszulába. A kopasz megvárta, hogy mindenki becsatolja magát, aztán kiadta a parancsot:

— Indulj.

A kapszula megemelkedett a sínen, és besiklott egy sötét alagútba. Rohamosan gyorsult, az egymást százméterenként követő sárga jelzőfények hamarosan folyamatos vonallá olvadtak össze.

Leia lopva Csubakkára pillantott. A vuki nem tűnt izgatottnak. Bárcsak ő is ilyen higgadt tudott volna lenni!

Őszintén remélte, nem csinált őrültséget azzal, hogy idejött. De most már késő volt ezen rágódni.

— Mi a gond? — kérdezte Luke.

— A gond az — hallatszott a szerelőaknából Lando ingerült hangja —, hogy Han és Csubi teljesen átszerelte, átdrótozta és átcsavarozta az egész hajót! Ott, ahol egy áramköri doboznak kellene lennie, egy egész fészeknyi drótkígyó tekergőzik. Semmi nincs ott, ahol a leírás szerint lennie kellene.

— De azért meg tudod javítani?

— Megpróbálom. Ideadnád az összekötő villát?

Luke megkereste a szerszámot — amely egy fémrúd volt egy V alakú elágazással a végén —, és lehasalt, hogy leadja Landónak.

Lando sziporkázóan színes megjegyzésekkel a tudtára adta, hogy Han ősei genetikailag hátrányos helyzetben lévő egyedek voltak, akik jobban tették volna, ha önmegtartóztatással vagy egyéb születésszabályozási módszerekkel megkímélik a világot ivadékaiktól.

A helyzet komolysága ellenére Luke elvigyorodott.

— Hívd ide Artut, és mondd meg neki, hogy kukucskáljon be. Hátha ő tudja, mire való ez a kék drót.

Artu készségesen odagurult az akna széléhez, „előrehajolt”, és szemügyre vette a szóban forgó vezetéket. Csipogott és füttyögött valamit, amire Lando egy fájdalmas ordítással válaszolt.

— Talán nem kellene hozzáérned — tanácsolta Luke.

— Ne mondd! És az a sárga?

Artu füttyentett.

Úgy tűnt, itt lesznek még egy darabig. Egy kisebb hold — vagy nagyobb aszteroida — maradványai közé fészkelték be magukat, és ráálltak az égen parabolaívben vándorló kövek pályájára. Távolról a Falcon, kikapcsolt hajtóműveivel és takarékra vett energiaellátásával, nem látszott egyébnek egy másik darab jókora kőnél. A Kothlis túl messze volt ahhoz, hogy a gravitáció visszahúzza őket, attól pedig nem kellett tartaniuk, hogy a birodalmiak a közeibe merészkednek. Még egy Szuper osztályú csillagrombolónak sem tett jót, ha egy épületnyi szikladarab nekirohan ezzel a sebességgel: ekkora kinetikus energiát képtelenek lettek volna elnyelni a pajzsok.

Legalábbis Luke és Lando remélte.

— Add ide azt a vékony csőrös fogót — szólt fel Lando.

— Ne menjek le inkább én is? — ajánlotta fel Luke.

— Enyém volt ez a hajó, majd csak kitalálom, mit baromkodott itt össze Han. Szégyen, gyalázat, hogy így tönkrevágta ezt a szép hajót.

— Majd megmondom neki, ha kivakartuk a karbonitból — ígérte Luke.

— Bízd csak ide! Majd én beolvasok neki, de úgy, hogy attól koldul.

A kapszula lassított. A sárga fénycsík szétszakadozott, és végül a lassuló pontok is megálltak. A peronon hat jól megtermett, szürke páncélt és lézerkarabélyt viselő őr várta őket.

A kopasz kiszállt, és az utasaira villantotta fekete mosolyát.

— Erre parancsoljanak.

Két őr levált az osztagról, és beállt Leia és Csubi mögé.

— Leveheti a sisakot — mondta a kopasz. — Többé már nem lesz szükség rá.

Egy irdatlan méretű fémajtóhoz vezette őket. Az olvasóra tapasztotta a tenyerét, s a tömör, méter vastagságú fémtömeg kitárult. Magas, boltíves folyosó vezetett tovább, olyan széles, mint egy négysávos sugárút. Az ajtó döndülve bezárult mögöttük.

Nem sokkal később újabb ajtó és újabb hat őr állta útjukat. Miután ezen is túljutottak, további őrökbe botlottak.

Úgy tűnt, a házigazda nem szereti a váratlan látogatókat.

Rövid séta után elérték a turbólifteket. A kopasz beütött valamit a vezérlőpanelbe, mire a bal oldali lift ajtaja kinyílt. Ők hárman beléptek, az őrök azonban kint maradtak.

— Most már bízik bennünk? — kérdezte Leia, látva, hogy az őrök nem tartanak velük.

A kopasz elmosolyodott, de nem válaszolt. A lift elindult, aztán egy idő múlva megállt. Amikor kinyílt az ajtaja, másik két őr várta őket.

Nos, ennyit a bizalomról, gondolta keserűen Leia.

A liftektől folyosók ágaztak szét. A kopasz elindult az egyiken. Mintha egy útvesztőbe léptek volna. Elágazások, kanyarok megszámlálhatatlan sokasága követte egymást. Leia megpróbálta memorizálni az utat, de valahol félúton váratlanul kialudtak a fények.

— Csak jöjjenek bátran tovább — mondta a kopasz. — Majd szólok, ha kanyarodni kell.

Legalább öt percen át bandukoltak a sötétben. A kopasz időnként elkiáltotta magát: „Balra fordulunk!” „Jobbra fordulunk!” „Negyvenöt fok balra, öt lépés előre, aztán negyvenöt fokban jobbra!”

Mire újra kigyúltak a fények — hogyan láthatta a kopasz, mikor kell kanyarodni? —, Leia teljesen összezavarodott.

Végül kiértek egy csarnokba, amelynek a végén egy díszes, kétszárnyú faajtó magasodott. Egy-egy őr állt mindkét oldalán; ezek nem viseltek se páncélt, se lézerkarabélyt, viszont jól megtermett férfiak voltak, és nagyon úgy néztek ki, mint akiknek istenigazából még az oldalukon fityegő sugárvetőre sincs szükségük. Egyikük oldalra lépett, és kinyitotta előttük az ajtót.

— Fáradjanak be — mondta a kopasz. Azzal megfordult, és elment.

Leia úgy érezte, mintha a szíve és a gyomra egymással versengve akarna kiugrani a torkán. Vett egy mély lélegzetet, és lassan kifújta a levegőt. Nem sokat segített.

Belépett a terembe. Csubi követte.

Egy magas férfi — nem, nem ember volt, hanem valamilyen egzotikus, emberszabású lény — emelkedett fel masszív íróasztala mögül.

— Ah — mosolyodott el. — Leia Organa hercegnő és Csubakka. Az ég hozta önöket! Én Xizor vagyok.

Ugyanaz a személy volt, mint akivel Leia a szálloda kommunikátorán keresztül beszélt.

Leia pulzusa tovább gyorsult. Enyhe szédülés fogta el, az a fajta kellemes bódultság, amit akkor érez az ember, ha túl nagyot szippant egy virág illatából. Itt állt, szemben a galaxis legnagyobb bűnszervezetének a vezetőjével. Ez már önmagában is képtelenség volt, de hogy még inkább az legyen, a pasas ráadásul... szívdöglesztő volt!

26.

Hogy boldogulsz odalent? — kérdezte Luke.

— Ne is kérdezd.

— Összeütök valamit a konyhában. Te kérsz valamit?

— Igen. Azt, hogy Han menjen el a jó...

Luke a konyhába indult. Nem volt kedve tovább hallgatni Lando szitkozódását.

Pár lépés után megállt. Különös érzés fogta el... mintha egy hideg kéz érintette volna meg.

— Luke gazda! Jól van?

Luke nem válaszolt. Zavart érzékelt az Erőben. Nyirkos, szinte tapintható sötétséget, amely valahogy ismerős volt...

Luke visszarohant a szerelőaknához.

— Csipkedd magad, Lando!

— Mi ez a hirtelen sietség?

— Úgy tűnik, társaságunk lesz.

Lando kidugta a fejét az aknából.

— Hogyan? Ki találna itt ránk? Hülyeség.

— Igen? Akarod, hogy fogadjunk?

— Na ne... ki ne mondd, amire gondolsz — hervadt le Lando ajkáról a mosoly.

— Mit?

— Csak azt ne mondd, hogy „rossz előérzetem van”. Luke értetlenül vállat vont.

Lando eltűnt a szerelőakna mélyén.

— Sietek. Sietek!

Luke átment a pilótafülkébe, hogy ellenőrizze a szenzorokat. Ha a megérzései nem csalnak, akkor jobb lesz mielőbb eltűnniük innen. Mert vannak dolgok, amik elől el lehet menekülni, de nem lehet elrejtőzni.

Xizor elégedett volt. A vele szemben ülő fiatal nő — akit szőrös testőre egy pillanatra sem engedett távol magától — éppolyan szép volt, mint amilyennek elképzelte, sőt még annál is szebb. Eddig jelentéktelen dolgokról fecsegtek, és félpercenként a másikra mosolyogtak. Xizor úgy tett, mintha óriási megtiszteltetés lenne számára, hogy a Szövetség egy ilyen magas rangú hivatalnoka meglátogatta, Leia hercegnő pedig megpróbálta elhitetni vele, hogy nem undorodik bűnözői mivoltától. Igazság szerint valójában nem számított, hogy mit gondol a nő — most, hogy végre a markába került.

Nem, az egyetlen kérdés itt már csak az volt, milyen tempóban udvaroljon neki. Néhány erősebb feromonját már kiengedte a levegőbe, és elégedetten látta, hogy a vuki nem vett észre semmit, ellenben Leia kedvezően reagált. A nő vonzalmat érzett iránta — ezt tapasztalatból tudta. Jóképű hím volt, és ez, összeadva a feromonjai hormonokra gyakorolt hatásával, azt eredményezte, hogy csak a nagyon határozott és akaraterős nők tudtak ellenállni neki.

Mint fiatalember ő is gyakran érezte azt a vonzást, amely most Leiát hatalmába kerítette. A fallin nőknek is megvoltak a maguk feromonjai, és elég nehéz volt nem észrevenni, ha valamelyikük érted... virágzott ki. Mint egy egzotikus növény bódító illata, úgy kavarogtak a fallin feromonok a levegőben, ellágyítva mindenkit, akit ellenállhatatlan ölelésükbe vontak.

Xizor elvárta Leiától, hogy megpróbáljon ellenállni, és a nő nem okozott csalódást: minden igyekezetével leplezni igyekezett lelkiállapotát, de az arcpírja, az, ahogyan aprókat zihálva a levegőt szedte, könyörtelenül elárulták vágyakozását.

— Bizonyára kifárasztotta az utazás — mondta Xizor. — Frissítse fel magát, öltözzön át és pihenjen egy kicsit, mielőtt rátérnénk a lényegi kérdésekre.

— Sajnos, nem állt módomban magammal hozni a ruháimat.

Xizor legyintett, és előadta „galaxisfi” mosolyát.

— Ezen könnyen segíthetünk. Howzmin megmutatja önnek a lakosztályát. Akadnak időnként más látogatóink is, és egy jó házigazda igyekszik mindent megadni a vendégeinek. Bizonyára akad a szobájában néhány ruha, amit elfogadhatónak talál. Most sajnos halaszthatatlan dolgom van, de kérem, csatlakozzon hozzám két óra múlva.

Leia a testőrére nézett, aztán vissza rá.

Xizor rávillantotta legszexisebb mosolyát.

A hercegnő elpirult.

— Rendben. Mindketten kimerültek vagyunk.

Xizor megmozgatta a lábát az asztal alatt; a szenzor továbbította a hívójelet a Howzminba beültetett vevőbe. Egy perc sem telt bele, a kopasz szolga belépett az ajtón.

— Vezesd Leia hercegnőt és Csubakkát a szobáikba.

— Igenis, Xizor herceg.

Miután elmentek, Xizor hosszú ideig csak üldögélt, és előre élvezte a küszöbönálló győzelem diadalát. A következő találkozásuk előtt meditálni fog és különleges testgyakorlatokat végez, hogy hadrendbe állítsa feromonjai teljes arzenálját. Ha egy izgatott fallin az összes „kémiai fegyverét” rászabadítja egy ellenkező neműre, akkor ott nincs menekvés. Nem számít, hogy a másik megrögzötten hűséges, nem számít, mennyire szereti jelenlegi partnerét — a fallin feromonok még a legerősebb fűszernél is erősebbek. Lehet, hogy Leia megpróbál ellenállni neki az érzelmeivel, de a teste sajogni fog utána. És ennek a vad vágyakozásnak csak egy ellenszere van.

Xizor elmosolyodott. Ezt az ellenszert pedig ő maga fogja beadagolni a hercegnőnek. Méghozzá a legnagyobb örömmel...

Leia meg volt rendülve önmagától. Mi történt vele? Hogy hagyhatta, hogy a nyers érzelmek így átvegyék az uralmat teste és lelke felett? Xizor jóképű volt a maga egzotikus módján, ezt nem tagadta, de eddig még soha nem fordult elő ilyen — hogy szinte delejezetten igya magába egy vonzó arc látványát. Amit érzett, amit legszívesebben tett volna — nos, ez egyáltalán nem ő volt. Ráadásul szerelmes volt Hanba. Az ilyesmit nem rakod csak úgy félre, ha meglátsz egy vonzó férfit, aki ráadásul nem ember. Ez nagyon nem volt rendjén.

Nem, de mégis megtörtént. A herceg valahogyan elkábította vagy elkápráztatta, mindegy. Most, hogy tudja, milyen veszélyes tárgyalópartner ez a Xizor, elhatározta, hogy még jobban fog vigyázni. Máris erősebbnek érezte magát. Azért jött ide, hogy megmentse Luke-ot, hogy aztán együttes erővel kiszabadíthassák Hant. A szerelmét. Bármilyen csábító is legyen ez a Xizor, ki fog verni a fejéből minden csacskaságot, és ezután csakis a lényegre fog koncentrálni.

Ó, valóban? — kérdezte gúnyosan az énje cinikus fele. Lehet, hogy ellenállsz a csábításának, kislány, de nem fogod egykönnyen elfelejteni.

Pofa be, mondta a belső hangnak. Nem érdekel.

Lehet, kislány de ez még nem változtat azon, hogy majd elolvadtál a jelenlétében.

— Ez lesz az ön szobája — ijesztette el a belső hangot Howzmin. — A vuki a szomszédos szobát kapja.

Csubi valami kérdésfélét morgott.

— Ne aggódj, Csubi, nem lesz semmi baj. Ha Xizor ártani akart volna nekünk, akkor már régen megtehette volna. Menj csak nyugodtan, és mosd ki a bundádból a festéket. Már nincs szükség rá. Ha készen vagy, gyere át hozzám.

Csubi bólintott, és követte Howzmint a következő ajtóhoz.

Leia közeledtére az ajtó önműködően félresiklott. Elegáns, mégis meglepően szerényen berendezett szoba tárult a hercegnő elé. Fekete, süppedős neocel szőnyeg, fehér bőr — vélhetően klónozott — ülőgarnitúra, kerek ágy fekete ágyneművel és áttetszően fehér baldachinnal, amelyet hat faragott oszlop tartott. Fehér asztal és számítógép, alatta fekete szék — mindez az ágy melletti falmélyedésben.

Csupa kontraszt.

Leia engedett a késztetésnek, és levette a csizmáját. Csodás érzés volt az egész napi gyaloglás után mezítláb végiglépdelni a szőnyegen. Mintha selymes pázsiton sétált volna.

A szobához egy ápolófülke is tartozott, ugyanúgy csupa fekete és fehér, mint a szoba — a csempe, a kagyló, a kád, de még a legkisebb kiegészítő is.

Végül volt egy gardrób is, amely szintén a szobából nyílt. Leia kinyitotta az ajtaját. A gardrób tele volt ruhákkal; legalább ezek színesek voltak. Leia találomra leakasztott egy vállfát, amelyen egy leheletfinom, áttetszően zöld ruha lógott. Megtapogatta a pókhálóvékonyságú anyagot. Nem az a fajta nő volt, aki kisebb vagyonokat költ el ruhára egy-egy vásárlásnál, de meg tudta különböztetni a minőséget a bóvlitól. Ez a ruha egy eredeti Melanani volt, loveti selyemből szőve, és az árából egy vadonatúj terepsiklót lehetett volna venni.

A többi ruhadarab is első osztályú volt, az utolsó fehérneműig. Xizor valóban gondoskodott a vendégei kényelméről, ehhez nem férhetett kétség. Egyedül ebben az egy gardróbban akkora érték volt felhalmozva, hogy abból más egy egész házat vett volna, és még bútorra, sőt szakácsra és kertészre is futotta volna belőle.

Leia be akarta zárni a gardrób ajtaját, de aztán eszébe jutott, hogy még nem is nézte meg, melyik ruha az ő mérete. Kihajtotta az első, keze ügyébe eső ruha címkéjét.

Nocsak. Ez éppen az ő mérete volt.

Megnézett egy másikat. Ez is.

Most már sorra vette a címkéket.

Mindegyik az ő mérete volt.

Döbbenten pislogott a gardrób tartalmára. Véletlen lenne? Vagy a Fekete Nap vezére ruhaméret szerint szállásolta el a vendégeit? Vagy Howzmin bevásárolt, míg ő Xizorral beszélgetett? Mindkét lehetőség valószínűtlennek tűnt, de nem volt lehetetlen.

Xizor végül is várta őt; Howzminnak nem is kellett annyira elsietnie azt a bevásárlást.

Különben teljesen mindegy volt. Akármi is volt a magyarázat, Xizor figyelmességét nem lehetett kétségbe vonni. És ha a herceg kedveli az efféle holmikat, akkor talán nem ártana felvennie egyet, miután megfürdött. Még profitálhat is belőle. Ha Xizor a... külsőségekre fog figyelni, akkor nagyobb lesz az esélye annak, hogy elkottyant valami hasznos információt.

Ugyan, kislány tényleg ennyire naiv vagy?, gúnyolódott a belső hang. Mégis, szerinted ki vezeti itt az orránál fogva a másikat? Tetszeni akarsz neki, valld be.

Na és akkor? Nem volt férjnél, és a törvény nem tiltotta a flörtölést, ennél többet pedig úgysem akart. Kinek árthat azzal, ha egy kicsit kiöltözik? Úgysem volt alkalma rá az utóbbi időben...

Csak óvatosan, kislány! Veszélyes vizekre evezel. Vigyázz, nehogy lerántson a mélybe egy víziszörny.

Ebből elég! Nagylány vagyok már, tudok vigyázni magamra.

Kiment az ápolófülkébe, hogy vizet engedjen magának a kádba.

— Szerintem most jó lesz — mászott ki Lando a szerelőaknából.

— Azt hiszed?

— Nem tudhatom, míg el nem indítottuk a hajtóművet.

— Lando gazda! Lando gazda!

Thripio zörgött ki a pilótafülkéből, és idegesen hadonászni kezdett.

— Mi az?

— A szenzorok azt jelzik, hogy egy hajó közeledik. Egy nagy hajó! Egy nagyon nagy hajó!

Lando Luke-ra nézett.

— Vajon ki lehet az...

— Remélem, megjavítottad a hajtóművet — mondta Luke —, vagy hamarosan megtudjuk a választ.

Mindketten berohantak a pilótafülkébe.

Luke nem dicsekedett el vele a többieknek, de egyre közelebbről és egyre intenzívebben érezte a hideget. Most már biztos volt benne, hogy Darth Vader az. A kérdés csak az volt, hogy vajon a Fekete Lovag is érzi-e őt?

— Lord Vader!

Vader az előttük húzódó aszteroidamezőt nézte a panorámaablakon át, és mivel a látvány jobban érdekelte, mint a kapitány képe, nem fordult hátra.

— Mi az?

— Jelentem, vészesen megközelítettük az aszteroidamezőt.

— És?

— A szenzoraink nem detektáltak hajót a közelben, uram.

— Ennek ellenére biztos, hogy van ott valami — mondta Vader. — Még nem tudom, hogy mi, de határozottan érzem, hogy az Erő az aszteroidák közé fokuszálódik.

— Bizonyára, Lord Vader. Ah... javasolhatok valamit? Mi lenne, ha vadászgépeket küldenénk ki? A pajzsoknak nem tenne jót, ha bemennénk az aszteroidák közé.

— Rendben. Mondja meg nekik, hogy ha bármi szokatlant észlelnek, szóljanak. Ha bármit látnak, érti? És ha találtak valamit, ne támadjanak, hanem tegyenek jelentést nekem.

— Igenis, mylord. Máris küldöm őket.

Vader végigpásztázta az aszteroidákat. Luke lenne az? Még nem volt benne biztos. A sötét oldalnak nem voltak korlátai, de neki igen, és ebből a távolságból egyelőre annyit tudott megállapítani, hogy az aszteroidák között valami magához vonzza az Erőt.

De ha Luke az... akkor már nem sokáig lesz így. Hamarosan át fogja állítani a sötét oldalra, és akkor egészen más kisugárzása lesz a fiúnak.

Hideg és sötét, mint neki.

Leia szárazra fújatta magát a szárítóval, aztán kifésülte a haját. Sohasem volt odáig magáért, de most, ahogy belenézett a tükörbe, határozottan elégedett volt a külsejével. Régen fürdött már ilyen jót. A legtöbb helyen, ahol járt, a hajókon, amelyeken utazott, még zuhanyozásra is alig volt víz. Ha nem voltál elég gyors, könnyen szappanhabos maradhattál — az automata könyörtelenül kikapcsolt, ha lejárt a neked kiosztott idő. Persze, ez is jobb volt, mint koszosnak lenni, de össze sem lehetett hasonlítani azzal az érzéssel, mint amikor kinyújtózol egy kád forró vízben, és hagyod, hogy a bőrödet perzselő meleg ellazítsa fáradt izmaidat. A fürdőkád kétségkívül a civilizáció legnagyobb vívmányai közé tartozott.

Átment a gardróbba, kivett magának egy alsóneműt, aztán még egyszer végignézte a ruhákat. Melyiket is vegye fel?

Nem volt könnyű eldönteni.

Xizor a szobának arra a pontjára meredt, ahol a holokép megjelent volna, ha a készüléket bekapcsolja. A palota szinte minden helyiségében volt rejtett holokamera, beleértve azt is, ahol Leiát elszállásolta.

Eljátszott a gondolattal, hogy lejátssza a felvételt, és megnézi, élt-e Leia a kényelemmel, amit a lakosztály biztosított számára.

De... nem. Nem akarta elrontani a saját örömét. Majd ha eljött az ideje... majd akkor veszi közelebbről szemügyre a hercegnőt.

Sokkal közelebbről.

27.

A Millennium Falcon a közeledő csatahajóval ellenkező irányban hagyta el az aszteroidamezőt, és hipertéri ugrásra készült.

Luke a szenzorkijelzőre nézett.

— TIE-vadászok közelednek. Jó háromtucatnyi. Legfőbb ideje, Lando.

— Ahogy óhajtja, uram — vigyorgott Lando, és beindította a hiperhajtóművet.

Azazhogy beindította volna... mert semmi nem történt.

Lando elátkozta a hajót, aztán színes frázisokban előadta — néhol beszédes gesztusokkal illusztrálva mondanivalóját —, hogy mi mindent csináljon a hajó saját magával és a rokonságával. Nagyon valószínűtlen dolgokat mondott, de úgy tűnt, hogy ettől függetlenül jobban érzi magát tőle.

— Jobb lesz, ha hátramegyek a lövegtoronyba — emelkedett fel az ülésből Luke.

— Ne! Várj...

— Nincs időnk várni. Még tíz másodperc, és a TIE-k a nyakunkon lesznek.

Lando átállított néhány kapcsolót.

— Most!

A Millennium Falcon előreugrott. A hipertér jól ismert mintázata körülfolyta a hajót.

— Ha-ha! — örült neki Lando.

Luke-ot a váratlan gyorsulás kíméletlenül visszadobta az ülésbe.

— Azért szólhattál volna — motyogta a zuhanástól kábán Luke.

Lando vállat vont.

— Ha unalmas életre vágysz, akkor miért nem maradtál a Tatuinon? — Önelégülten elvigyorodott. — Tudtam, hogy sikerült megcsinálni.

Luke megcsóválta a fejét, aztán ő is elmosolyodott. Az imént nem ezt hallotta, de mit számított ez most, hogy megmenekültek?

— Nos, hacsak egy újabb Solo-féle módosítás bele nem visz minket egy csillag közepébe, a következő megálló a Tatuin lesz. Amint Leia és Csubi is visszatért, tovább keressük Hant.

— Jól hangzik — bólintott Luke. — Merre vannak most?

Lando vállat vont.

— Egy kis kitérőt kellett tenniük.

Luke-nak volt egy olyan érzése, hogy Lando eltitkol előle valamit, de nem erőltette a dolgot. Éhes volt és fáradt. Előbb enni fog, aztán alszik egyet, döntötte el. A többi várhat.

Vader még mindig az aszteroidamezőt bámulta, amikor a kapitány megközelítette.

— M-mylord — vacogta a tiszt.

Vader elfojtott egy sóhajt.

— Felesleges mondania, kapitány. A pilótái hagyták elmenekülni a prédát.

— A hajó elhagyta az aszteroidamezőt, és ugrást hajtott végre, mielőtt még a közelébe érhettek volna. Nem volt mit tenniük.

— Legalább azonosították?

— Egy koréliai kisteherhajó volt.

Vader nyelt egyet. Solo hajója, a Millennium Falcon. Az a rozoga teknő, amivel már eddig is annyi borsot törtek az orra alá.

De már nem sokáig fogják tenni. Már nem sokáig.

Leia magára öltött egy fekete trikót, csak ezután bújt bele az átlátszó zöld ruhába. A ruha tervezője nyilván nem így képzelte el a dolgot, de Leiának nem állt szándékában annyit megmutatni magából Xizornak.

Különös érzés volt egy több ezer kreditet érő ruhát viselni. Legutóbb kislánykorában fordult elő vele ilyen, még az alderaani udvarban.

Kiment az ápolófülkébe, és megnézte magát a tükörben. Már meg sem lepődött rajta, hogy a mellékhelyiség szekrényében egy komplett sminkkészletet talált. Felvitt egy leheletnyi festéket az arcára és a szemhéjára, aztán feltűzte a haját. A frizurája hagyott némi kívánnivalót maga után, de legalább a haja tiszta volt. Elpróbált egy mosolyt.

Csubinak már jelentkeznie kellett volna.

Át akart menni Csubi szobájába, de az ajtó nem nyílt ki, amikor megállt előtte. Kézi vezérléssel is próbálkozott, de az ajtó továbbra is zárva maradt.

Hm. Úgy tűnt, Xizor nem szereti, ha a vendégei felügyelet nélkül bóklásznak a palotájában.

Épp ellépett az ajtótól, amikor az mégis kinyílt. Csubi állt a folyosón; a festékfoltok eltűntek a bundájáról, de rövidre nyírt fejszőrzetével még mindig mulatságos látványt nyújtott.

A vuki mögött Howzmin állt.

Meg kell mondanom Csubinak, hogy kettesben szeretnék beszélgetni Xizorral, emlékeztette magát Leia.

— Szeretnék négyszemközt váltani vele néhány szót, ha megbocsát — mondta Howzminnak.

A szolga egy katonásan kurta bólintással jelezte, hogy rendben.

Csubi belépett a szobába. Az ajtó a helyére siklott.

A vuki végigmérte Leiát, aztán furcsállóan oldalra döntötte a fejét.

— Mit bámulsz? Tiszta ruhát vettem, ez minden.

Csubi hallgatott.

Leia elszégyellte magát. Csubi és Han olyanok voltak egymásnak, mint két testvér. Nem tett semmi rosszat, mégis bűnösnek érezte magát, ezért magyarázkodni kezdett:

— Nézd, szükségünk van Xizor segítségére. Miért ne adhatnám az előnyösebb formámat? Hátha el tudom vonni a figyelmét.

Csubi kérdőn felvonta a fél szemöldökét, de még mindig hallgatott.

Leia felfortyant.

— Mégis, ki itt a diplomata? Én sem szólok bele abba, hogyan repülj, te se mondd meg nekem, hogyan tárgyaljak!

A vuki végül megszólalt. Az ajtó felé lendítette a mancsát, aztán Hanról mondott valamit. Leia nem értette, hogy mit, de sejtette, mit jelent: válasszon, Xizor vagy Han.

Ez már sok volt.

— Semmi közöd hozzá, hogyan öltözöm! — csattant fel. Ez kissé talán nyersre sikerült... Mentegetőzni akart, de mielőtt még megtette volna, meggondolta magát. Han és ő végtére is nem voltak házasok; még arra sem volt idejük, hogy tisztázzák egymás közt érzelmeiket. Igen, ő szerette Hant, és úgy érezte, hogy a férfi is szereti őt, de az a csibész ezt soha nem mondta ki. Amikor alkalma lett volna rá, azt mondta, hogy „tudom”. Hát miféle vallomás ez? Három szó helyett egy! Olyan nehéz lett volna kimondani, hogy „én is szeretlek”?

Leia semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy jó benyomást szeretne tenni arra a férfira, aki talán segíthet megmenteni Luke-ot. Hiszen úgysem fognak tenni semmit. Nem tehet róla, hogy Csubi ennyire szemérmes! Ő nem érzett szégyent. Egyáltalán nem!

Akkor miért mardos mégis a bűntudat, kislány?

Legbelső szobái egyikében Xizor egy gyékényen ült, behunyt szemmel, kezét az ölében pihentetve. A légzése lassú volt és egyenletes, az elméje kristálytiszta. Csak az elérni kívánt cél lebegett előtte.

A feromonok termelődése fokozódott, a pórusok pedig kitágultak, hogy szabad áramlást biztosítsanak nekik. Színtelen, szagtalan vegyületek voltak, csak a humanoid nők receptorai érzékelték őket. Ezek a szaglószervekben rejtőző apró, láthatatlan szervecskék azonban frenetikusan reagáltak a kémiai anyagokra. A hatás erőteljesebb volt, mint egy hipnózisban kiadott parancs.

A bőrszíne átcsapott lángoló vörösbe, de ez lényegtelen volt. Ha egyszer a nő megérzi a hívását, a külsőségek már úgysem fognak számítani.

Eddig csak ízelítőt adott belőlük, de most... most valóságos felhőbe fogja burkolni velük. Képtelen lesz ellenállni nekik.

Vett egy mély lélegzetet, majd lassan kiengedte a levegőt. Hamarosan... hamarosan szabad utat engedhet a hűvös számítás által kordában tartott, vad szenvedélynek.

Kajánul elvigyorodott.

Artu és Thripio gyanúsan „sutyorogtak” a társalgóban. Luke, útban a konyha felé — hogy végre elkészítse az ennivalót —, lefékezett mellettük.

— Valamire készültök?

— Artu aggódik Leia hercegnő miatt, de én biztos vagyok benne, hogy a gazdánk jól van — felelte Thripio.

— Leleményes hölgy, tud vigyázni magára.

Luke széttárta a kezét. Ehhez nem tudott hozzászólni, bár volt egy olyan érzése, hogy akárhol legyen is Leia ebben a pillanatban, veszélyben van.

Most, hogy végre ideje lett volna enni, már nem volt étvágya. Legfőbb ideje volt beszélni Landóval.

— Sajnálom, pajtás — felelte Lando, amikor Luke nekiszegezte a kérdést. — Nem beszélhetek róla.

— Miért nem?

— Mert Leia azt akarja, hogy a Tatuinon maradj, és arra kért, hogy amennyiben kíváncsiskodnál, mondjam meg neked, hogy akkor is tudott vigyázni magára, amikor még nem ismert téged, és hogy ez most is így lesz.

Luke bosszúsan összeráncolta a homlokát.

— Mellékesen Csubi is vele van. Nem fogja hagyni, hogy Leiának baja essék, ezt te is tudod.

— Igen, elképzelhető.

— Nézd, lehet, hogy hamarabb a Tatuinon lesz, mint mi. És ő a főnök, ugye emlékszel?

Igaza volt, de akkor sem tetszett ez Luke-nak. Rosszat sejtett.

Amikor Xizor szobájának az ajtaja kitárult előtte, Leiának földbe gyökerezett a lába. A herceg hosszú, lenge köntöst viselt, amely vörös színét rávetíteni látszott fedetlen bőrére. Az „öltözéket” akár ugyanaz a tervező is készíthette, mint az ő zöld ruháját — és Xizor nem viselt alatta trikót. Pompás, izmos teste volt, és ha akadtak is anatómiai különbségek közte és az emberek közt, Leia nem vette észre őket.

Xizor elmosolyodott.

— Jöjjön be, hercegnő.

Csubi morgott valamit Leia háta mögött. Xizor megérthette, mert a mosolya elhalványult egy pillanatra.

— Talán vacsorázhatna a barátja, míg mi tárgyalunk — javasolta.

Csubi nem titkolta, hogy nem érez kedvet hozzá.

Leia elfelejtette elmondani ezt neki a szobájában — annyira felhúzta magát a ruha miatt.

— Csubi, kérlek, várj kint — szólt hátra a vukinak.

Csubakkának ez végképp nem tetszett. Leia hátrafordult.

— Han megbízna bennem. Neked is ezt kellene tenned.

Csubi ebben nem volt olyan biztos, de nem akadékoskodott tovább. Elhátrált, kis híján eltaposva Howzmint.

— Ne aggódj, nem lesz semmi baj.

Az ajtó bezárult közöttük.

Mire Leia megfordult, Xizor már a bőrkanapé mögötti bárpultnál állt.

— Mit iszik? Luraniai konyakot? Zöld pezsgőt?

— A tea is jó lesz, Xizor herceg. — Esze ágában sem állt szeszes italt fogyasztani a fallin közelében.

— Szólítson egyszerűen Xizornak, kérem. Mellőzzük a címeket, most, hogy kettesben maradtunk.

Leia nem bírta levenni a szemét róla. A férfi szinte... izzani látszott, és mintha hőhullámokat sugárzott volna ki magából. Leia megszédült egy pillanatra. Le kellett ülnie... a kanapé szélére. Lazítani próbált, de valami megnevezhetetlen feszültség lett úrrá rajta. Valami olyasmi... mint egy belső láz.

Ahogy Xizor megkerülte a kanapét, hogy odaadja neki a teát, a csípője súrolta Leia vállát. Leia egész testében megremegett. Huh! Mintha meghalt volna egy kicsit. Pedig csak egy érintés volt.

Xizor odaadta neki a csészét, aztán leült a kanapé másik végére.

Leia a szó szoros értelmében csalódott volt, amiért a férfi nem ült közelebb hozzá. Aztán egy pillanatra felülkerekedett a józan esze. Mi folyik itt? Mi történik vele?

Hanra akart gondolni, hogy elűzze képével a kísértés démonait, de egyszerűen nem tudta maga elé idézni az arcát. Mintha egyszerűen elfelejtette volna, hogyan néz ki...

Elég! Vess véget ennek!

— Tehát a Szövetség szeretné felvenni a kapcsolatot a Fekete Nappal? — szólalt meg Xizor. Kortyolt egyet az italából.

Leia lenyűgözőnek találta még azt is, ahogyan ivott. Megpróbálta összeszedni a gondolatait.

— Khm, igen, mi, vagyis a Szövetség, úgy érezzük, mindannyiunknak előnyös lenne, ha együttműködnénk.

Még hogy a Szövetség ezt fontolgatja? Mi bújt beléd, Leia? Elment a józan eszed?

Xizor úgy tett, mintha nem tűnt volna fel neki, milyen bizonytalan Leia.

— Nos, kétségkívül lennének előnyei egy ilyen... viszonynak— mondta kétértelműen.

Leiát elöntötte a forróság. Már bánta, hogy felvette a trikót. Erős késztetést érzett, hogy kikéredzkedjen az ápolófülkébe, és letépje magáról az alsóruhát. Olyan csodálatos lett volna a csupasz bőrén érezni a ruha selymes anyagát.

És milyen lenne Xizor kezét érezni a meztelen bőrén...?

Megrázta a fejét. Nem, ez őrültség. Hiszen még csak nem is ismeri. De akkor is... van benne valami. Valami hihetetlenül...

— Én, azaz mi, a Szövetség, úgy gondoljuk, hogy bár a céljaink nem közösek, van egy közös ellenségünk: a Birodalom.

— Igen, a háború gyakran sodor egymás mellé furcsa párokat; nem gondolja? — mosolygott rá Xizor.

Párokat.

— Hadd melegítsem meg a teáját — mondta a férfi.

— Nem kell, így is jó lesz...

Xizor azonban már oda is lépett hozzá, és gyengéden megemelte a kezét, hogy elvegye tőle a csészét.

Az érintése elektromossággal töltötte meg Leia testét; minden sejtje vibrált, mintha egy csupasz villanyvezetékhez ért volna hozzá. Apró zihálás hagyta el az ajkait.

A fallin ezúttal is úgy tett, mint aki nem veszi észre.

A gyomorideget táncoltató belső láz tovább emelkedett Leiában. Valami nem volt rendjén itt. Túlságosan is jól érezte magát; mintha itt lenni a világ legjobb dolga lett volna. Nos, majdnem a legjobb. Xizor igazán megfeledkezhetett volna arról a teáról, és visszajöhetett volna végre ide, melléje. Akkor, igen, akkor végre kezdetét vehette volna a világ legjobb dolga...

Leia! Mi történik veled?

Bajban vagy, kislány. Nyakig. Jobb lesz, ha eltűnsz innen. Mielőbb.

Eltűnni innen? Dehogyis akart ilyet tenni.

A hipertérben Vader a következő lépését fontolgatta. Túl későn érkezett ahhoz, hogy átvehesse Luke-ot, de legalább meglengette a birodalom zászlaját, és felperzselt egy űrkikötőt. Hogy a kikötőnek köze volt-e a Lázadókhoz vagy sem, az a legkevésbé sem számított. A lényeg az volt, hogy a Lázadók azt higgyék, ő azt hiszi, és ebből arra következtessenek, hogy az elrabolt komputer fontos a Birodalom számára.

A küldetése felét teljesítette, legalábbis a Császár szempontjából.

Ugyanakkor még mindig nem volt bizonyítéka Xizor ellen, és egy fejvadász bizonytalan kijelentése aligha fogja megváltoztatni a Császár véleményét. További adalékokra volt szüksége, hogy léphessen az Árnyherceg ellen. Bizonyítékokra, kemény, megcáfolhatatlan bizonyítékokra.

Nos, ha a Császárnak bizonyítékok kellenek, akkor meg fogja kapni őket. Most, hogy végre beleshetett Xizor lapjai mögé, Vader biztos volt ebben.

Az Árnyherceg Leia fölé hajolt, és megcsókolta. Finoman, alig érintve ajkait.

Csodás volt. Magával ragadó. Leia élvezettel itta magába a ráboruló férfitest illatát.

Xizor közelebb nyomult.

Leia azt vette észre, hogy önkéntelenül viszonozza a csókját.

Elhúzódott.

— Ne. Ezt nem szabad — suttogta. A kezét azonban továbbra is Xizor vállán tartotta. Kemény, izmos válla volt, és szinte perzselte az ujjait. Nem. Ezt nem szabad.

— Azért jöttem... hogy Luke Skywalkerről... beszéljünk.

— Majd szót kerítünk rá is. Most azonban ennél jóval fontosabb dolgunk van.

A férfi közelebb húzódott, és megint megcsókolta. Az ajka tűzforró volt.

Leia átölelte, és saját tüzével tovább hevítette mindkettőjüket. Olyan nagy bűn lenne? Hagyni, hogy folytassa? Hogy ezáltal megmentse Luke-ot?

Xizor ajkai a nyakára vándoroltak, aztán még lejjebb, a vállára. A ruha lecsúszott azon az oldalon.

De ugye nemcsak azért, hogy Luke-on segítsen? Azért is, hogy enyhülést nyerjen a bensőjét emésztő tűzre. Ugye ezt is akarta?

Nem. Nem akarta.

És igen, vágyott is rá.

Magához húzta a férfit. Ó, de még mennyire, hogy akarta...

28.

Xizor Leia lemeztelenített vállához préselte az ajkait, és érezte, hogy a nő megremeg alattuk. Most már az övé volt. Ha szellemileg és lelkileg nem is, testileg kétségtelenül hozzá tartozott. Kissé csalódott volt ugyan, hogy ilyen könnyen ment, de hát... annyi baj legyen.

Keze a ruha elejéhez csúszott, hogy szétnyissa azt.

Valaki vadul dörömbölni kezdett az ajtón.

Mi a... Ki merészeli?

Leia riadtan elhúzódott tőle, és gyorsan megigazította a vállán a ruhát. Szaporán szedte a levegőt, az arca tűzpiros volt.

Kintről ordítozás hallatszott. A dörömbölés még erőteljesebbé vált.

Az az átkozott vuki! Mit akar? Hogy engedhette meg neki Howzmin, hogy visszajöjjön?

— Én... én inkább megnézném, mit akar — motyogta zavartan Leia.

— Maradjon. Majd én elküldöm — emelkedett fel Xizor.

— N-ne, majd én.

Xizor elmosolyodott. Érezte, hogy a nő még mindig akarja.

— Ahogy óhajtja.

Figyelte, ahogy Leia feláll. Kissé imbolygott az ajtó felé menet. Ez az apró, bosszantó közjáték nem jelenthetett gondot. Leia el fogja küldeni a vukit, és visszajön hozzá. Ha egyszer a bűbájába vont egy nőt, az többé nem szabadulhatott.

Leia megérintette a nyitógombot, és az ajtó kinyílt.

A vuki berontott, és dühösen magyarázni kezdett. Xizor nem értette jól a nyelvet, de a lényeget azért ki tudta szűrni a magas, szőrös lény mondandójából. Csubakka azt akarta, hogy Leia menjen vele, most, azonnal.

— Épp belemélyedtünk volna a... a tárgyalásba — tiltakozott Leia. — Nem várhat a dolog?

Xizor elmosolyodott.

A vuki tovább morgott. Talán jóval okosabb volt, mint amilyennek látszott; érezte, hogy Leia veszélyben van, még ha nem is tudhatta pontosan, hogy miről van szó. Ha ember lett volna, elég lett volna végignéznie Leián.

Leia megfordult, és Xizorra nézett.

— Izgatottnak tűnik. Jobb lenne, ha elmennék vele, és megnézném, mit akar mutatni.

Most, hogy már tökéletesen az irányítása alá vonta, Xizor azt tehetett vele, amit akart. Akár meg is parancsolhatta volna neki, hogy tuszkolja ki a vukit, aztán vegye le a ruháját, és jöjjön vissza hozzá a kanapéra. De nem. Annyira bízott a hatalmában, hogy ehelyett inkább hanyagul vállat vont.

— Ahogy óhajtja. Itt fogom várni. — A hatás kedvéért tartott egy kis szünetet, majd hozzátette: — Még egy darabig. — Hadd higgye a nő azt, hogy nem fogja itt találni, ha nem siet eléggé. Egy apró kegyetlenség, de tökéletesen alkalmas arra, hogy a hatalmát demonstrálja. Lehet, hogy már nem leszek itt. Meg akarod kockáztatni?

— Én... én máris... — Leia elhallgatott, és megrázta a fejét, mintha a férfi befolyását akarná kiverni belőle.

Xizor intett neki, hogy mehet.

Úgyis vissza fog jönni.

Az előcsarnokban Leia haragosan Csubira nézett, az pedig nem kevesebb indulattal viszonozta a pillantását.

— Ajánlom, hogy alapos indokod legyen!

Howzmin a padlón hevert. Hogy halott volt-e vagy csak elájult, azt Leia nem tudta megállapítani. Csubi megragadta a karját, és a hall végé felé vonszolta Leiát.

— Eressz el, te túlméretezett plüssmajom!

Csubi ügyet sem vetett rá. Tovább rángatta Leiát, aztán belökte egy falmélyedésbe.

— Ezt még nagyon meg fogod bánni, te...

Csubi a szájára tapasztotta egyik szőrös mancsát, a másikkal pedig a mennyezet felé mutatott.

Leia felnézett. Egy apró parabolamikrofon volt a mennyezetbe építve.

— Lehallgatnak minket? — suttogta.

Csubi igent intett a fejével.

— Látnak is minket?

Csubi megrázta a fejét. Akkor hát ezért hozta ide, kapcsolt Leia. Ez egy viszonylag védett hely. Csubi tudta, mit művelnek odabent Xizorral; valahogyan megérezte. Védeni akarta őt. És védeni akarta Hant.

A vágy elpárolgott. Szégyen töltötte be a helyét.

Hogyan hagyhatta, hogy ez történjen vele? Hiszen szereti Hant, Xizort pedig most látta először! Ilyesmi még soha nem fordult elő vele. Nemcsak hogy nem volt helyes, de egyenesen természetellenes volt. Ez nem ő volt; ő soha nem viselkedett volna így, főleg nem egy idegennel!

Valami ajzószert adott be neki Xizor? Talán a teával? Ez sok mindent megmagyarázott. De miért akarhatta a fallin már most, az első találkozásukkor elcsábítani? Ez nagyon különös volt. És Luke ügye...

Ez volt az a pillanat, amikor valósággal rászakadt a felismerés: nem Vader volt az, aki holtan akarta látni Luke-ot.

— Azt hiszem, módosítanunk kellene a tervünkön, Csubi — súgta a vuki fülébe. — Te a következőt fogod csinálni...

Mire az Executor visszaért a rendszerbe, Vader már tűkön ült. A türelem soha nem tartozott az erényei közé, és már alig várta, hogy felemelhesse a szavát Xizor ellen.

Miközben a gigantikus hajó a bolygó felé rohant, Vader még egyszer átgondolta a tennivalóit. Még mindig nem tudta eldönteni, megemlítse-e a Császárnak, amit Xizorról hallott, vagy mégsem. Ha közli, hogy gyanúja szerint a fallin volt a másik „licitáló”, akkor — mivel ezt nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani — úgy tűnhet, hogy csak a hatalmát félti. Annak ellenére, hogy a Császárnak tudnia kell, nem bízhat meg Xizorban... Ha viszont nem szól a Császárnak, akkor az később neheztelni fog rá, amiért az értesüléseit elhallgatta előle. Mert a Császár mindig mindent tudni akart — csak azt nem, amit éppen nem akart hallani.

Mint ahogyan számított rá, nem sikerült meggyőzni a Császárt.

- Csalódtam önben, Lord Vader. Úgy érzem, hogy a véleményét erős érzelmi motivációk befolyásolják. Nem jó. Határozottan nem jó.

- Téved, felség. Én csupán aggódom amiatt a bűnöző miatt. Ha valóban meg akarja öletni Skywalkert...

A Császár a szavába vágott.

- Ugyan, Lord Vader! Ön is éppolyan jól tudja, mint én, hogy egy ilyen értékes szövetségessel szemben mit sem ér egy koszos fejvadász szava. Vagy már elfelejtette, hogy felhívta a figyelmünket egy Lázadó támaszpontra? Hogy rendelkezésünkre bocsátotta a flottáját? Hogyan ítélhetnénk el szóbeszéd alapján?

— Nem feledkeztem meg ezekről — felelte Vader. Igyekezett hűvös és higgadt maradni, de nem volt könnyű. — De azt sem felejtettem el, amit ígértem. Hogy Skywalkert átállítom a sötét oldalra. Ő sokkal nagyobb hasznára lehetne a Birodalomnak, mint ez a Xizor.

— Valóban. Ha át tudja állítani a mi oldalunkra.

— Meg tudom csinálni, felség. De csak akkor, ha nem mészárolják le, mielőtt elkapnám.

— Az ifjú Skywalkernek eddig sikerült életben maradnia. Ha olyan tehetséges az Erőben, mint feltételezzük, akkor továbbra is menni fog neki. Míg meg nem találja. Nem gondolja? Ha pedig mégsem, akkor úgysem lenne a hasznunkra.

Vader kénytelen volt igazat adni neki. Ő is ugyanezt gondolta, amikor legutóbb találkozott Luke-kal. Ha olyan könnyű lenne elpusztítani a fiút, akkor nem lenne hasznos a sötét oldal számára. Ennek ellenére nem tetszett neki, hogy ezt érvként hozzák fel ellene.

Nem számított egyébre, de ennek ellenére bosszantotta a Császár magatartása. Hogyan bízhat ennyire egy olyan gátlástalan féregben, mint az Árnyherceg? Ez képtelenség volt.

— Mivel látom, hogy az ügy mennyire fontos az ön számára, Lord Vader, engedélyezem, hogy személyesen kutasson utána. Korlátozott ideig, természetesen, mert sok egyéb fontos tennivalója is van. Kielégítőnek találja?

— Igen, felség — hajtott fejet Vader, annak ellenére, hogy nem lehetett elégedett.

Meg akarta találni a fiát, de Xizor ellen is gyűjtenie kellett a bizonyítékokat. Kétfelé kellett volna szakadnia, hogy mindkét fronton helyt állhasson. Ha nincs ez az átkozott fallin, akkor minden energiáját a fia keresésének szentelhette volna. Így viszont...

Így viszont semmi. Végtére is ő a Sith Fekete Lovagja. Egy aljas csúszómászó igazán nem jelenthet akadályt számára.

Leia megállt egy pillanatra, hogy összeszedje magát, aztán egy határozott mozdulattal kinyitotta Xizor ajtaját.

A Fekete Nap vezére a kanapén ült, pohárral a kezében. Leia láttán elmosolyodott.

— Már kezdtem aggódni ön miatt.

Leia viszonozta a mosolyát. Még mindig érezte a férfi kisugárzását, de most már ellen tudott állni neki. Nem értette, hogyan, de egyszeriben erősnek érezte magát, valami olyan fura módon, ahogy még sosem. Talán a harag vont köréje pajzsot, talán az ajzószer hatása múlt el.

Mindegy, gondolta, csak működjön.

Most, hogy újra önmaga ura volt, már nem kellett egyebet tennie, mint lefoglalni Xizort, míg Csubi megszökik.

Csubinak nem tetszett az ötlet, de Leiának végül sikerült meggyőznie őt, hogy nagyobb segítséget jelenthet neki odakint, mint ide bezárva.

— Jöjjön, üljön le mellém — mondta Xizor. Ez már nem kérés volt, hanem parancs. Arról egy szót sem kérdezett, hogy miért volt annyira izgatott Csubakka. Milyen ravasz.

Leia a kanapé helyett a bárpult felé vette az irányt.

— Előbb hadd készítsek magamnak egy teát. Egészen kimelegedtem.

Lopva a fallinra pillantott. Xizor egyszerre látszott bosszúsnak és elégedettnek. Nyilván nem tetszett neki, hogy Leia nem engedelmeskedett a parancsának, de ugyanakkor élvezte, hogy a nő mégsem adja olyan könnyen magát.

Leia ráérősen tett—vett a bárpultnál. Amikor elkészült a tea, töltött magának, és kortyolgatni kezdte, de még mindig nem közeledett a férfihoz.

— Jöjjön ide — parancsolta Xizor, ezúttal ellentmondást nem tűrően.

Leia letette a teát, és feléje indult.

A fallin elmosolyodott. Azt hitte, még mindig ellenőrzése alatt tartja őt.

— Azt mondta, melege van. Miért nem... veszi le a ruháját? Úgy sokkal kényelmesebb lenne.

Leia lelassult.

— Már lehűltem — felelte.

— Azért csak vegye le. — A hangja kemény volt, mint a duracél. — Nagy örömet szerezne vele nekem. Ugye ezt akarja?

Nem igazán. Amit én akarok, az az, hogy Csubi kijusson innen.

Megállt. Felemelte az egyik lábát, és lefejtette róla a papucsot. Xizorra mosolygott, és félredobta a lábbelit. A szőnyegre tette meztelen lábát, és felemelte a másikat. Meglökte a papucsot, és hagyta leesni.

Xizor elégedetten elmosolyodott, aztán belekortyolt zöld italába.

Leia hátranyúlt, és megfogta a ruha kapcsát. Meghúzgálta, megcsavargatta, mintha küszködne vele.

— Mit csinál?

— Beszorult — felelte.

Xizor felült.

— Jöjjön ide. Majd én kiakasztom.

— Várjon. Megvan. — A kapocs máris megadta magát.

A trikó még mindig rajta volt, a ruha pedig úgyis olyan átlátszó volt, mintha nem is lett volna.

Olyan lassan vetkőzött, hogy még egy sztriptíztáncosnő is megirigyelhette. A ruha végül lehullt, zöld gyűrűt vonva a bokája köré. Az egyetlen testrésze, amit eddig lemeztelenített, a lába volt.

— Most a többit — intett Xizor a pohárral.

Leia remélte, hogy Csubinak elég időt adott, mert ez volt az a pont, ahol már nem volt hajlandó tovább játszani a játékot.

— Nem lehet — felelte.

A fallin letette a poharat, és felállt.

— Mi?

— Nem illik meztelenre vetkőzni idegenek előtt — mondta Leia.

Xizor odalépett hozzá, és a vállánál fogva megrázta. Most, hogy a férfi ilyen közel volt hozzá, Leia egy pillanatra érezte, hogy a vágy újra végighullámzik a testén. Az anyag, amely ennyire felajzotta, a fallin testéből áradt, de nem illatszer volt. Ő termelte. A hatása még az eddigieknél is erősebb volt, de most, hogy már tudta, miről van szó, Leia ellenállt neki. A teste mást akart, de Leia civilizált nő volt, akit nem a hormonháztartása, hanem az értelme irányított.

Xizor föléje hajolt, hogy megcsókolja.

Leia a fallin lába közé lendítette a térdét.

Xizor felnyögött, és ellökte magától.

Leia negédesen elmosolyodott. Nem erre számítottál, ugye?

Amikor Xizor felegyenesedett, az arca hűvös, zöldes árnyalatú volt. A szenvedély elröppent, egyetlen pillanat alatt, mintha sosem létezett volna.

— Úgy. Tehát ellenáll nekem.

— Talán mégsem olyan ellenállhatatlan, mint hitte — gúnyolódott Leia.

— A vuki az oka, ugye?

— A vukik néha nagyon okosak — felelte mosolyogva Leia. — És mindig nagyon hűségesek.

Xizor megcsóválta a fejét.

— Ez a baj a szép és okos nőkkel. Mindig akkor okosak, amikor a legkevésbé akarod, hogy azok legyenek.

— Meghajolt. — Örülök neki, hogy ilyen méltó ellenfélre találtam. — Kiegyenesedett. — Guri!

A fal egy része félrecsúszott, és az ERD lépett elő.

— Úgy tűnik, igazad volt — mondta Xizor a droidnak.

— Vidd a szobájába, és zárd be. — Leiára nézett. — Majd később folytatjuk ezt a beszélgetést. Előbb vagy utóbb rá fog jönni, hogy mégsem vagyok olyan rossz társaság.

— Azért ne vegyen rá mérget.

A droid Leia mellé lépett, és megragadta a felkarját. A keze puha volt, a szorítása azonban kemény, mint az acél.

Leia remélte, elég időt adott Csubinak.

29.

Miután Guri elvitte Leiát, Xizor ivott egy kortyot a pezsgőjéből, aztán felhívta a biztonsági főnököt.

— Megszökött a vuki?

— Igen, felség.

— De nem hagyták, hogy gyanút fogjon...

— Öt őrünket is le kellett terítenie, felség, és megperzseltük a bundáját sugárvetővel. Nem volt könnyű dolga.

— Nagyszerű.

Xizor megszakította a vonalat, és belemosolygott a zöld, buborékos folyadékba. Az első pillanattól fogva tudott a szökésről, és mire Leia visszatért hozzá, már működésbe hozta a tartalék tervet. Eredetileg is hagyni akarta, hogy megszökjön a vuki, de nem ilyen hamar. Egyébként mindegy volt: a vuki így is, úgy is fel fogja venni a kapcsolatot Skywalkerrel, és az rohanni fog, hogy megmentse a hercegnőt. Vader fia hamarosan a markában lesz...

Sürgős intergalaktikus hívás érkezett a privát csatornáján. Xizornak nem volt kedve társalogni, de ha valaki ezen a vonalon hívta, azt jobb volt meghallgatnia.

A csatorna csupán hangot továbbított, a beszélők nem láthatták egymást. Ez biztonsági okokból volt így: az ügynökök nem akarták, hogy az arcuk látható legyen. Az adást természetesen kódolták, de mint minden kód, ez is csak addig jelentett védelmet, amíg valaki meg nem fejtette. Márpedig egy titkosügynök addig titkosügynök, míg az arca rejtve van, érveltek az érintettek. Hát ezért nem volt kép a hang mellé.

A komputer a hangminták alapján azonosította a hívót; ha nem ismerte volna fel, riasztotta volna Xizor kémelhárítását.

— Igen?

— Híreim vannak Skywalkerről, felség.

— Hallgatom.

— Állítólag elfogta egy fejvadászbanda. Nem árulták el, hol tartózkodnak, de mi kiderítettük róluk, hogy a Kothlison. Van azonban egy probléma.

— Igen? Éspedig?

— Azt mondják, hogy valaki más is akarja a foglyot. Valaki, aki sokkal többet ajánl érte, mint mi, és... jó birodalmi kapcsolatokkal rendelkezik.

Hm. Vader éppen oda utazott. Látszólag azért, hogy elhitesse a Lázadókkal, valóban fontos volt a Birodalom számára az elrabolt komputer. De csak látszólag. Mert kinek kellett legalább annyira Skywalker, mint neki? Vadernek, természetesen. Ugyanakkor Vader azóta már visszatért, és nem volt jele annak, hogy magával hozta Skywalkert. Lehetséges lett volna, hogy a fejvadászok még nem értesítették?

Xizor remélte, hogy igen. Lehet, hogy erre a cselszövésre a hercegnővel nem is lesz szükség?

— Mondja meg nekik, hogy a dupláját fizetjük annak, amit a másik fél ígér.

— Felség, ha a Birodalom ellen licitálunk, akkor nincs esélyünk.

— Ezzel én is tisztában vagyok. De nem számít, mivel úgysem akarunk fizetni. Az alkudozás csak időhúzásnak kell, míg kiderítjük, pontosan hol is tartják fogva Skywalkert. Ha ez megvan, odaküldünk egy jade kommandót, és begyűjtjük ingyen. A holttestét, természetesen.

— Értettem, felség... kérem, várjon. Most érkezett egy hívás az egyik ügynökünktől. Lehet, hogy éppen a várt adatokat akarja közölni.

Xizor engedélyezte az ügynöknek, hogy fogadja a másik hívást, aztán leült, és várt. Nem kellett sokáig várnia. Az ügynök hangjában azonban már nyoma sem volt a korábbi lelkesedésnek.

— F-f-felség, van egy kis... komplikáció — hebegte.

— Komplikáció — ismételte meg baljós hangon Xizor.

— Ú-úgy tűnik, Skywalker megszökött az őrizetből. És Darth Vader is érintett lehet az ügyben, mert a helyszínen látták néhány órával az esemény után.

Az ügynök nem alaptalanul rettegett az életéért. Xizor nem szerette, ha rossz híreket hoztak neki; sokan tanúsíthatták volna ezt — ha még életben lettek volna, hogy beszélni tudjanak.

Xizor felnevetett.

— F-felség?

Végre. Végre valami jót is hall. Skywalker kicsúszott Vader karmai közül. A fiú szabad volt, akárcsak a vuki. Vagyis számíthatott rá, hogy bármikor felbukkanhat a portáján, hogy megmentse Leia hercegnőt.

— Ne aggódjon Skywalker szökése miatt — mondta az ügynöknek. — Ura vagyok a helyzetnek.

Egy nap talán nyilvánosságra fogja hozni ezt a történetet. Majd, ha már ő fogja uralni a galaxist.

Ah, fogják mondani az alattvalói. Milyen agyafúrt az Árnyherceg! Vigyázni kell vele!

Bizony, kifejezetten ajánlatos volt.

Leia megpróbálta kinyitni a szobája ajtaját, ám az természetesen zárva volt. Körülnézett, de sajnos úgy tűnt, a szoba előző lakója nem felejtette az éjjeliszekrényben a sugárvetőjét — már ha egyáltalán megengedték neki, hogy behozza magával. A fürdőszobában sem talált egyetlen olyan holmit sem, amivel kifeszíthette volna az ajtót, és persze elfelejtettek titkos kijáratot építeni a ruhák mögé, a gardróbba. A történtek után biztos volt benne, hogy figyelik, de bármennyire igyekezett is, nem sikerült megtalálnia a rejtett holokamerát — vagy kamerákat. Mivel elszökni úgysem tudott, ez végeredményben csak az öltözködésnél jelenthetett bosszúságot. Bár a szemérmeteskedéssel kissé elkésett...

Felsóhajtott. Bízott benne, hogy Csubinak sikerült kijutnia. Nem mintha ebből neki különösebb haszna származott volna, de ha Csubinak sikerül értesítenie Luke-ot és Landót, akkor legalább tudni fogják, hogy a Fekete Naptól még jobban kell óvakodniuk, mint Darth Vadertől. Biztos volt benne, hogy Luke gondolkodás nélkül ide akar majd jönni, hogy megmentse; de ott lesz Lando is, az örök realista, aki majd szépen lebeszéli róla. A Coruscanton, a Fekete Nap ellen — nem lenne esélye. Nem, nekik szabadoknak kellett lenniük, hogy megmentsék Hant.

Lám, lám... végül mégiscsak lesz valami haszna Csubi szökéséből.

Leült az ágyra, és számba vette a lehetőségeit. Nem sok volt belőlük, és akkor még túlzott. Hátrahanyatlott és kinyújtózott. Egyvalamit jól megtanult a Szövetség hadvezetésében töltött kimerítő időszak alatt: ha nincs egyetlen épkézláb ötleted sem, szundíts egyet. Nem tudhatod, mikor lesz rá alkalmad legközelebb.

Azt gondolta, nem tud elaludni ennyi feszültség után.

Tévedett.

Lando nem akart megállni, de Luke ragaszkodott hozzá.

— Nézd, az Erő azt mondja nekem, hogy Leia veszélyben van. Hívjuk fel, rendicsek?

— Nem ér rá, ha a Tatuinra értünk?

— Nem.

Lando vállat vont.

— Jól van, de ne felejtsd el: mától tartozol nekem egy szívességgel.

A Falcon visszazökkent a valós térbe. Lando vigyorogva Luke felé fordult.

— Használd a holonetet.

— Mi? — kérdezte meglepetten Luke.

— Nem Han az egyetlen, aki megbuherálta a Falcont. Még működnie kell, ha Csubival nem szedték szét ezt is ízeire.

— És hol van? — nézett szét a pilótafülkében Luke. — Mert itt olyat nem látok.

Lando átkapcsolt automata vezérlésre, és hátravezette Luke-ot a tat felőli raktérbe.

— Itt van — mutatott a falra szerelt készülékre. Hívd fel Dasht.

Luke beütötte Dash hívószámát. A pilóta nem válaszolt, de volt egy üzenet a komputerén.

— Megadta neked az üzenet lejátszásához szükséges kódot? — kérdezte Luke.

— Igen. — Lando beütötte a kódot.

Egy csúnyán lenyírt vuki képe jelent meg előttük. Luke első pillantásra nem ismerte fel, de aztán a lény megszólalt, és ez a bömbölés már összetéveszthetetlen volt.

Csubi!

— Mi a... — motyogta Lando.

— Mit mond?

— Ó, ne!

— Lando!

— Leiát fogva tartja a Coruscanton a Fekete Nap — hadarta Lando. — Csubinak sikerült megszöknie, de majdnem megölték. Leia akarta, nem az ő ötlete volt...

Az adás hirtelen megszakadt.

— Mi történt?

— Mit tudom én. Biztos rájöttek, hogy engedély nélkül használjuk a hálót. — Kirántotta a kódkártyát a készülékből, és dühösen elhajította.

— Menjünk — mondta Luke.

— A Tatuinra, ugye?

— Nem.

— Tudtam, hogy ezt fogod mondani. Nem mehetünk a Coruscantra! Túl veszélyes!

— Ha akarsz, itt maradhatsz.

— Luke...

— Leiának segítségre van szüksége. Én megyek.

Lando a mennyezetre emelte a tekintetét, aztán tehetetlenül megrázta a fejét.

— Miért pont én? Miért mindig velem tol ki a sors?

A tér és az idő a helyére ugrott; a Millennium Falcon kilépett a hipertérből. Luke a navigációs kijelzőre nézett.

— Kissé messze vagyunk, nem gondolod?

— Igen, de nem véletlenül — válaszolta Lando. — Ez nem egy isten háta mögötti sárteke, két várossal és néhány faluval a hátán. A Coruscant egy épületkomplexum, amely egy egész bolygót beterít, és körülötte a tér tele van függőpalotákkal, űrállomásokkal, áramfejlesztő műholdakkal és személy— meg teherszállító hajók megszámlálhatatlan sokaságával, a birodalmi flottáról nem is beszélve. Olyan, mint egy hatalmas karfiol, apró lyukakkal a virágok között. Ezzel a hajóval soha nem jutnánk be a torzsáig. Van egy olyan érzésem, hogy a Falcon az elsők közt szerepel a körözött hajók listáján. Kétlem, hogy egy lopott biztonsági kód megoldja minden gondunkat. Márpedig ha hagyjuk, hogy a birodalmiak elkapjanak minket, azzal nem segítünk Leián.

— Meg tudlak érteni.

— Éppen ezért lassan megyünk tovább, és menet közben megpróbálunk kitalálni valamit. Van valami épkézláb ötleted?

Luke eltűnődött néhány pillanat erejéig.

— Ami azt illeti, igen.

— Igen? Na, akkor halljuk.

Luke beavatta.

— Én ilyet még nem csináltam — rémült meg Lando.

— Han viszont igen, és egy csillagrombolóval, nem egy droid vezette teherhajóval. — Luke szúrósan a pilótára nézett. — De ha akarod, megcsinálhatom én helyetted.

Lando kényszeredetten felnevetett.

— Csak vicceltem. Én tanítottam Hannak azt a trükköt.

Luke csak mosolygott.

Elméletileg működnie kellett. A Coruscantra vezető teherpályák közelében voltak. A teherhajók itt már méretük szerinti pályákra beosztva, szigorú sorokba terelve száguldottak a bolygó felé. Ahhoz, hogy egy hajó beállhasson a nagyobbak mögé, legalább száztonnányi szállítmányt kellett cipelnie. Noha a törvény kimondta, hogy ilyen méretű hajókat nem szabad kizárólag droidok felügyeletére bízni, a legtöbb legénysége mindössze egyetlen droidból állt. Ezek a robotpilóták pedig arra voltak programozva, hogy letegyék és felemeljék járművüket, és nem arra, hogy a közelben ólálkodó hajókat figyeljék. Vagyis szinte gyerekjáték volt egy ilyen hajó hasára vagy hátára tapadni. Utána már csak arra kellett ügyelned, hogy az árnyékában maradj mindaddig, míg át nem jutott a leszállósávon. Igaz, ott volt még a Doppler-háló, de a Falcon zavarói ezt gond nélkül ki tudták játszani — még egy tízéves gyerek is meg tudta építeni a készüléket egy kiszuperált mikrohullámú sütőből és két áthangolt antigrav rácsból.

A mutatvány lényege egyébként az volt, hogy tökéletesen alkalmazkodnod kellett a nagyobbik hajó sebességéhez és mozgásához. Mert ha nem, vagyis ha ő akkor ment cikbe, amikor te cakkba, nos, akkor a birodalmi őrjáratok vagy a bolygó légvédelmi ütegei pillanatok alatt atomjaidra bontottak. De meg lehetett csinálni, ha volt hozzá idegrendszered és kellő ügyességed. Működnie kellett — elméletileg.

Igen, a Birodalom központját hadihajók gyűrűi vették körül, de ezek azért voltak ott, hogy megakadályozzanak egy nagyobb támadást. A tér túlságosan is tágas volt ahhoz, hogy mindent lássanak, és mit tehetett egy kis hajó egy egész bolygó ellen? Különösen egy olyan ellenség esetében, mint a Szövetség, amely nem volt hajlandó civil célpontok ellen bevetni fegyvereit!

— Felkészültél? — kérdezte Lando.

— Igen — bólintott Luke.

— Mi is felkészültünk — közölte Thripio. — Ha valakit érdekel.

Artu füttyentett.

— Akkor kapaszkodjatok. És... most!

A közeledő teherhajó egy tekintélyes méretű vontató volt, és szorosan egymáshoz csatolt, henger alakú konténereket húzott maga után. A konténerek mindegyike nagyjából akkora volt, mint a Falcon, és saját fékezőrendszerrel rendelkezett. Szupertranszportnak aligha lehetett nevezni, de azért apró sem volt, a szállítmánya biztosan kitett legalább nyolc-kilencezer tonnát. Az azonosító kódja szerint a Tuk Prevoz egy FH — Független Hajótulajdonosok — hajó volt, a Birodalmi Központban regisztrálták, és a Xizor Logisztikai Hálózat megbízásából szállított.

Lando hatalmas körívben eltávolodott a Tuk Prevoztól, majd hátulról, a hasa felől megközelítette.

— Most nagyjából a szenzorai árnyékában vagyunk — magyarázta.

Luke egyetértett vele. A nagy hajókon rengeteg szenzorárnyék volt, főleg azokon, amelyek nagy tömeget vontattak maguk után. Ha az árnyékban tudnak maradni, amíg rá nem tapadtak, akkor a legénység nem fogja észrevenni őket. Luke a navikomputer kijelzőjére pillantott. Lando hajszálpontosan tartotta az irányt; elég lett volna egy-két fok kitérés, és a másik hajó szenzorai kiszúrták volna őket. Eddig azonban minden simán ment.

A konténerek fokozatosan nőni látszottak. Lando egy agysebész precíz mozdulataival irányította a hajót. A Falcon lassított, majd látszólag — a Tuk Prevozhoz viszonyítva — megállt.

A legközelebbi konténer alig három méterre volt tőlük.

— Szép munka volt — mondta elismerően Luke.

— Ja, de a neheze még hátravan. Most ügyesen a közelében kell maradnunk mindaddig, míg be nem lép az atmoszférába. Kikapcsolom a szenzort és minden egyéb nélkülözhető rendszert. Nem akarjuk, hogy meglássa valaki a fényeinket, vagy fogja a szenzorjelünket. Innentől kezdve csak az ügyességünkben bízhatunk.

— Gondolkoztál már azon, mit fogunk tenni, ha leszálltunk?

Lando horkantott.

— Előbb szálljunk le, rendben? Egyébként ismerek néhány tagot, vannak kapcsolataim. Nem lesz gond.

Luke bólintott. Bízott benne.

Átadta magát az Erőnek, és megpróbálta elérni Leiát. Minden eddigi tapasztalatát bevetette... de nem érzett semmit. Leia még mindig túl messze volt.

Nem baj. Luke remélte, hamarosan közelebb lesznek egymáshoz. Ha túlélték ezt a repülést, akkor megint megpróbálja.

Ha túlélték.

Darth Vader kinyitotta a szemét. A gyógykamrájában üldögélt, anyaszült meztelenül, és testregeneráló meditációt végzett, amikor zavart érzékelt az Erőben. Kinyúlt a térbe a sötét oldal segítségével, de nem tudta azonosítani a zavar helyét és okát.

Aztán az érzés, amilyen váratlanul jött, olyan váratlanul el is múlt.

A sötét oldal még mindig tartott meglepetéseket számára. Mint a tűz, amely nemcsak meleget adott, hanem égetett is. Vader láthatta, mit tett a Császárral; valósággal kiszívta az életet a testéből. Vele azonban ez nem fordulhatott elő, mert ő uralni akarta a sötét oldalt, és jó úton járt, hogy ezt elérje. Már csak idő kérdése volt, mikor fogja elérni a tökéletességet. És ha Luke-ot átállította, akkor a folyamat még gyorsabbá válik. Ketten sokkal nagyobb intenzitással fogják magukhoz vonzani a sötét oldalt, mint egyedül, és ugyanígy uralniuk is könnyebb lesz azt.

Hihetetlenül erős volt a fiú. Ki gondolta volna?

Luke Skywalker — az ő fia!

30.

Szerintem tényleg nem jó ötlet, Luke gazda. Jobb lenne, ha Artu és én is önnel és Lando gazdával tarthatnánk.

Artu egyetértően csipogott.

— Higgyétek el, sokkal nagyobb biztonságban lesztek a hajón — mondta neki Luke. — És ha történne velünk valami, akkor lesz, aki a segítségünkre siessen.

— Nos, ebben az esetben talán mégiscsak itt kellene maradnunk.

Artu csippantott.

— Nem hallottad Luke gazdát? Itt kell lennünk, hogy segíthessünk, ha baj van.

— Baj? Mi baj lehetne? — kérdezte gúnyosan Lando. — Csak azért, mert tele van a bolygó a képünkkel, alatta az „Élve vagy halva” felirattal? És mert nem találtunk jobb helyet magunknak, mint a Birodalom fekete és gonosz szíve?

— Ugyan! — legyintett Luke. — Melyik lenne az utolsó hely a galaxisban, ahol keresnél minket, ha fejvadász vagy birodalmi ügynök lennél?

— Igen, azt hiszem, igazad van. A helyünkben senki nem lenne olyan hülye, hogy idejöjjön. Még az a szerencse, hogy nem tudják, mekkora hülyék vagyunk.

— Jól van — unta el Luke a szócséplést. — Őszinte leszek, Thripio. Előfordulhat, hogy nem térünk vissza. Ha ez bekövetkezik, ne kérd a Szövetség segítségét. Annak semmi értelme sem lenne.

— Értettem — bólintott Thripio.

Artu ingerülten füttyögött és csipogott. Luke leguggolt a kis droid mellé, és félgömb alakú fejére tette a kezét.

— Te csak maradj a komegység mellett, rendben? Ha bajba kerülünk, hívni fogunk. Thripiónak van keze és lába, te pedig mindent tudsz a hajókról. Biztos vagyok benne, hogy ketten el tudnátok irányítani a Falcont, ha a szükség úgy hozná.

— Szép kis gondolat — jegyezte meg Lando. — Ha ezt Han meghallaná, hátast dobna a karbonitban. — Lando még mindig igyekezett jópofa maradni, de Luke látta rajta, hogy azért az ő torkából sem hiányzik az a bizonyos gombóc.

Artu sem lelkesedett az ötletért.

— Ne legyen kegyetlen, Lando gazda — mondta önérzetesen Thripio. — Nem voltam én mindig protokoll— droid! Egy időben programozást végeztem, és egyszer egy egész standardhónapon át egy markolót irányítottam. És természetesen szorgalmasan figyeltem, hogyan vezeti Han, Lando és Csubakka gazda a Falcont. Merem állítani, hogy jobban repülnék ezzel a hajóval, mint ön!

Artunak erről is megvolt a véleménye.

— Ó, igazán? — sértődött meg Thripio. — De én legalább nem úgy nézek ki, mint egy elméretezett szemetesvödör!

— Gyere, Luke — mondta Lando. — Ha sietünk, még napkelte előtt elérhetjük az alvilágot. Ezek meg hadd marják egymást. Ráérnek.

— Rendben — egyenesedett fel Luke. — Nos, akkor viszlát, fiúk.

— Legyen óvatos, Luke gazda.

Artu is valami hasonlót csipogott.

— Az leszek — ígérte nekik Luke.

Lando már a fejére kanyarította a kolduskendőt és a kámzsát; ruháját rongyos köntös takarta. Luke is magára öltött egy szakadt köpenyt, és eltakarta az arcát egy koszos kendővel.

Az épületből kilépve egy viszonylag gyéren lakott övezetben találták magukat. Kevés ilyen hely volt a bolygón, itt azonban, a Déli-sarkvidék közelében meglehetősen zord volt az időjárás. Aki tehette, melegebb éghajlatra húzódott. Landónak volt itt egy „üzlettársa”, aki — mint azt Landónál már megszokhatták — tartozott neki, és törlesztésképpen megengedte, hogy a raktárjában elrejtsék a Falcont. A hely szárított planktonoktól bűzlött; a szag a tatuini nyárban gőzölgő komposzt szagára emlékeztette Luke-ot.

— Mondd csak, hányan tartoznak neked?

Lando elvillantott egy önelégült mosolyt.

— El sem tudod képzelni, hány olyan fickó ül le a kártyaasztalhoz, akinek semmi keresnivalója nem lenne ott. Még jó, hogy ennek ellenére szerencsét próbálnak.

— És most?

— Keresünk valami szállítóeszközt, amivel eljuthatunk a Déli Alvilágba. Rejtsd el jól a fénykardot, de úgy, hogy azért kéznél legyen. Ez nem az a környék, ahová randira hívnád a csajodat.

— Rossz hírű, mint Mos Eisley?

— Még annál is rosszabb.

— Nagyszerű. És miért épp a bolygónak ezen az illusztris részén landoltunk?

Lando készenlétbe helyezte a sugárvetőjét, aztán befordult egy keskeny, kanyargós sikátorba. A levegő kellemetlenül hideg volt, ráadásul a szél is fújt. A leheletük pillanatok alatt jéggé fagyott a szájukat takaró kendőn.

Lando megállt a sikátor végénél, kilesett, aztán átkelt az úton, be a következő mellékutcába.

— Hogy miért? Hallottál már Evet Scy’rrepről, a hírhedt kalózról?

— Persze, kölyökkoromban mindig megnéztem A galaxis banditáit a holoműsoron. Egész sorozatot készítettek a kalandjaiból. Valami tizenöt utasszállítót rabolt ki, és több millió kreditnyi pénzt meg ékszert szedett össze. De végül elkapták.

— Így igaz. A tárgyaláson valaki megkérdezte, hogy miért luxushajókra szakosodott, mire Scy’rrep azt felelte, hogy azért, mert azokon mindig sok zsákmányra számíthatott.

— És?

— Nos, mi meg azért jöttünk ebbe a pöcegödörbe, mert itt laknak a kapcsolataim.

— Akkor vezess. Remélem, odalent melegebb lesz.

Xizor medencének is beillő, fekete márványból faragott, süllyesztett kádjában üldögélt. Sok időt töltött vízben — a fallinok a víz szülöttei voltak, és jó volt időnként visszatérni ehhez az ősi elemhez. A forró víz pezsgett és hullámzott, a levegőben eukaliptuszolaj illata keveredett a gőzzel. Xizor hagyta, hogy a meleg ellágyítsa az izmait.

Ez volt az egyetlen hely, ahol tökéletesen lazítani tudott. Itt nem volt holovetítő, nem volt komlink, és a szolgák közül egyedül Guri léphetett be, de ő is csak alapos indokkal. Az Árnyherceg néha zenét hallgatott, ha olyan hangulatban volt, de a legtöbbször csak üldögélt, és élvezte az édes, gondtalan semmittevést.

Hátradőlt, és ráérősen kortyolt egyet a langyos délutáni italból, amely üröm és csipetnyi fűszer keverékéből készült. Az élet mindig szebbnek tűnt idebentről. Szinte tökéletes volt. Ha Leia elfogadta volna a meghívását, és csatlakozott volna hozzá, akkor valóban az lett volna.

Guri robogott be a fürdőszobába.

— Tudod, hogy gyűlölöm, ha zavarnak fürdés közben — morogta Xizor. Persze, tisztában volt vele, hogy Guri alapos indok nélkül nem jött volna be, de azért jólesett panaszkodni.

Guri feléje nyújtott egy apró kommunikátort.

— A Császár — közölte.

Xizor felült, és elvette tőle a készüléket.

— Felség — szólt bele.

— Nemsokára elhagyom a bolygót — mondta a Császár. — Meg akarok látogatni egy... építkezést, amelyről ön is tud. Ha visszatértem, találkoznunk kell. Van néhány dolog, amit meg kell beszélnünk.

— Természetesen, felség.

— Bizonyos mendemondákat hallottam, egy Lázadóval, Luke Skywalkerrel kapcsolatban. Úgy tűnt, önt is érdekli az illető.

— Skywalker? Hallottam már róla, de nem mondhatom, hogy érdekelne.

— Majd még visszatérünk rá, ha hazatértem.

A beszélgetés véget ért. A Császár nem volt a szócséplés híve.

Xizor a kád szélére tette a kommunikátort, és mélyebbre merült a vízbe. Nos, várható volt, hogy a Császár előbb vagy utóbb megszagol valamit. Ez azonban nem jelenthetett gondot mindaddig, míg óvatosan keverte a lapokat. A szóbeszéd még nem bizonyíték.

Guri lehajolt, felemelte a készüléket, és az ajtó felé indult.

Xizor utána nézett. Egy pillanatra késztetést érzett, hogy visszahívja, és maga mellé parancsolja a kádba. Megtette már néhányszor, amikor abszolút megbízható társaságra vágyott, és megelégedésére Guri bebizonyította, hogy valóban tökéletes mása egy húsvér nőnek.

De... nem. Leiát akarta, és nem volt hajlandó alább adni. Várni fog. A hercegnő idővel meg fogja tanulni értékelni őt. Ebben biztos volt.

Teleszívta a tüdejét, és a víz alá süllyedt. Sokáig bírta levegő nélkül — ez is a hüllő ősöktől örökölt tulajdonság volt. A víz lágyan, simogatóan melegítette az arcát. Xizor átadta magát az érzésnek.

Az élet, Leiával vagy nélküle, mégiscsak szép volt.

Lent melegebb volt, mint a felszínen, de a bűz itt még rosszabb volt, mint a raktárban, ahol a Falcont hagyták. Legalábbis Luke és Lando így érezték. A járókelők — emberek és más fajok egyedei — ügyet sem vetettek a szagra. Luke-ban felötlött: ahhoz, hogy megérezd valami szagát, láthatatlanul apró részecskéket kell beszippantanod belőle. Bármi is okozta ezt a kibírhatatlan büdösséget, Luke nem örült neki, hogy mikroszkopikus részecskéi az orrában ténferegnek.

A mágnespárnás vonathálózat egyik állomásán voltak, valahol a felszín alatt. A peron zsúfolt volt; a tömeget páncélt viselő rohamosztagosok és marcona tisztek tartották szemmel.

— Ideje lenne valami alkalmasabb álcát keresni — mondta Lando. — Ezekben a rongyokban nem maradhatunk észrevétlenek. A kamerák ki fognak szúrni minket.

— Mit forgatsz a fejedben?

Egy halfejű sietett el mellettük, elhaladtában megvetően végigmérte a két koldust.

— Látod, erről beszéltem. Valami olyan cuccot kell keresnünk, ami álcáz is és öltöztet is egyben.

— A rohamosztagosok páncéljára gondolsz?

— Ja — bólintott Lando. — Azoknak takarva van az arcuk. De egy sima egyenruha még jobb lenne. Az nem olyan feltűnő.

Luke körülnézett.

— Látok is egyet az én méretemben. Ott, a pénztár közelében.

— Az enyém meg ott sétafikál, az újságárus előtt. Látod? Mi lenne, ha tennénk polgári kötelességünket, és jelentenénk, hogy valami gyanúsat észleltünk a mellékhelyiségben?

— A Birodalom minden hűséges polgára ezt tenné — bólintott rá Luke.

— Akkor cselekedjünk.

Leia kábán ébredt. Fogalma sem volt, mennyi ideig aludhatott. Xizor egyszer érte küldött, hogy megkérdezze, nincs-e kedve vele fürdeni — fürdeni! —, aztán a buzgóság újra elnyomta.

Felkelt, és átvánszorgott a komputerhez.

— Mennyi az idő?

A gép közölte a pontos időt.

Egek. Majdnem hat standardórát aludt. Szép kis szundítás volt. Alaposan meg is éhezett közben.

Jóformán még ki sem gondolta, kinyílt az ajtó, és Guri jelent meg egy lefedett tálcával. Az asztalra tette a tálcát, Leia elé, és közölte:

— Étel. — Azzal kiment.

Leia felemelte a fedőharangot. Hétfogásos vacsora tárult a szeme elé, ízlésesen elrendezve apró tányérokon. Saláta, kétféle szójapástétom, párolt zöldség, gyümölcs, kenyér, innivaló. Pompásan mutatott, az illata pedig egyenesen fenséges volt.

Leia lecsípett egy darabot a kenyérből, és bekapta. Még langyos volt, friss, ropogós héjjal és enyhén kesernyés ízzel. Kitűnő. Ennie kellene. Ha Xizor meg akarná ölni, már régen megtehette volna; ha pedig ezután akarja megtenni — akár méreggel, akár másként — akkor úgysem tud ellene tenni. Különben is, akárcsak az alvás, az evés is azon dolgok közé tartozik, amiket akkor kell művelni, amikor mód van rá. És ha ráadásul az étel még ízletes is, akkor... nos, akkor enni kell.

A Luke méretű hadnagy megtorpant a vécéfülke ajtajában, és összeráncolta a homlokát.

— Miről beszél? Én nem látok itt se... Uh... Mi?

Ez utóbbit már Luke befolyása alatt kérdezte. Az ember azt hihette volna, hogy egy gárdistának, egy ilyen kemény fickónak sokkal fejlettebb az elméje. Igaz, ha ez így lett volna, akkor valószínűleg nem a Birodalmat szolgálta volna, hanem a Szövetséget... De így legalább annál könnyebb dolga volt Luke-nak.

Megparancsolta a tisztnek, hogy vetkőzzön le, aztán üljön le, és aludjon egy jó nagyot. Ő is levetette a gönceit, és gyorsan belebújt a „kölcsönzött” felszerelésbe. A sugárvetőt megtartotta, a fénykardot pedig elrejtette a zubbonya alá. Amikor megvolt, kilépett az előtérbe, és megnézte magát a tükörben. Nem rossz.

A háta mögött Lando bújt elő egy másik fülkéből, hasonló szerelésben. Megigazította oldalfegyverét, aztán ő is megcsodálta magát.

— A nők bolondulnak az egyenruhásokért — vigyorodott el. Felemelte a sisakját, és a fejére csúsztatta.

— Azért remélem, nem fogsz beállni a gárdába — kuncogott Luke.

Kihúzták magukat, és kackiásan, ahogyan az egy birodalmitól elvárható volt, kisétáltak a peronra.

Vader a császári űrkompra vezető rámpa aljában állt, a nála jóval alacsonyabb uralkodó fölé tornyosulva.

— Előreláthatóan három hét múlva fogok visszatérni — mondta neki a Császár. — Remélem, addig meg tudja óvni a bolygót a széthullástól.

— Természetesen, felség.

— Bízom benne. Mi hír Skywalkerről?

— Egyelőre semmi, de meg fogom találni.

— Talán hamarabb, mint reméli.

Vader döbbenten bámult a Császárra, aki egy félmosoly erejéig felfedte sorvadt ínyét. Tudott valamit, amit ő nem? Vagy megérezte a sötét oldal ereje által?

Bárhogyan is volt, a Császárnak egyelőre nem állt szándékában felvilágosítani őt. Hátat fordított, és hagyta, hogy vörös taláros testőrsége felkísérje a rámpán. Göcsörtös botja ellentmondást nem tűrően kopogott a fémpadlón.

A galaxis összes lakója közül Darth Vader volt az, akiben a Császár a leginkább megbízott — legalábbis Vader remélte, hogy ez így van. A Császár mégsem méltatta annyira, hogy közölje vele, mit tudott meg a fiáról.

De nem számított. A Császárnak egyvalamiben igaza volt: Luke előbb vagy utóbb elő fog kerülni. Egy hét, egy hónap, egy év múlva — mindegy, de akkor sem rejtőzhet örökké. Használni fogja az erejét, és az Erő el fogja árulni őt.

Ő pedig addig legalább szemmel tarthatja azt a férget, aki a pozíciójára pályázik. Figyelni fogja minden lépését, és ha az Árnyherceg megbotlott, kíméletlenül a nyakára hág. Egyszer ez is be fog következni. Elkerülhetetlenül.

31.

Nos, ez a hely azért valamivel jobb, mint az előbbi környék — állapította meg Luke. — De pontosan hová is megyünk?

Lando előremutatott.

— Oda.

— Egy növényüzletbe?

— Ne adj a látszatra. Egy ho’din vezeti, a jó öreg Spero. Rengeteg kapcsolata van, birodalmiak, szövetségiek és alvilágiak egyaránt.

— Hadd találjam ki: tartozik neked.

— Nem egészen. Régóta ismerem, és tudom róla, hogy mindig van egy-két jó tippje, némi kreditért cserébe.

A kereskedés felé indultak.

— Csúnyán néznek ránk — jegyezte meg Luke.

— Csodálkozol? A Birodalomnak nemigen akadnak hívei errefelé. A legtöbb itt lakó azért húzódott le ide, hogy megmeneküljön a börtön elől. De nem fognak bántani minket mindaddig, míg mi is békén hagyjuk őket. Senki nem örülne neki, ha rohamosztagosok lepnék el a környéket.

Az üzletben nyoma sem volt a ho’dinnak. Luke-ot és Landót leszámítva a hely kihalt volt.

— Sehol senki — mondta Luke. — Fura, nem?

— Igen, az. Én...

Valaki megszólalt a hátuk mögött. Luke nem értette, mit mond, de a nyelvet felismerte: vuki volt.

— Csak nyugalom, barátom — szólt hátra Lando. — Senki nem akar hirtelen mozdulatokat tenni. — Felemelte a kezét, és intett Luke-nak, hogy tegye ő is ugyanezt.

A vuki mondott még valamit.

A hangja valahogy...

— Fordulj meg lassan — mondta Lando Luke-nak.

Megfordultak.

Valóban egy vuki állt előttük. Pocsék frizurával...

— Csubi! — kiáltott fel Lando.

Az egyenruha ellenére Csubakka azonnal felismerte mindkettőjüket. Leengedte a sugárvetőt, és átölelte Landót.

— Mi történt? Miért van levágva a hajad?

Csubi megpróbált válaszolni, de Lando folyamatosan kérdésekkel bombázta, és Luke különben sem értette a vukit. Lando végül észbe kapott, és tolmácsolni kezdett:

— Sperót megkötözte, és az irodában hagyta, hogy azt higgyék, nem akart segíteni Csubinak. És... Lassíts, cimbora! Lassabban!

Csubi lassabbra fogta a tempót, de olyan izgatott volt, hogy a következő mondatot már újra hadarva nyöszörögte és morogta végig.

— Jól van, jól van. Leia azt hiszi, a Fekete Nap akar hidegre tenni téged, Luke. Ők állnak a merényletkísérletek mögött, nem a Birodalom. Mi? Nem tudom, mit tehetnénk. Csak hárman vagyunk, és ők itthoni terepen... Ha hagyjuk, hogy minket is elkapjanak, azzal semmit sem csináltunk, nem...

A beszélgetésnek egyszeriben vége szakadt, amikor egy sugárvető-lövedék vágódott be a nyitott ajtón, porrá zúzva egy mennyezetről lelógó virágcserepet. Cserépszilánkok és sáros növénycafatok záporoztak Lando páncéljára.

— Hé, odakint! — fortyant fel a piperkőc.

A kintről lövöldöző négy férfi azonban nem zavartatta magát. Most már valóságos sortüzet zúdítottak az üzletre, amelynek a levegője immár inkább volt ózon- , mint oxigéndús.

Csubi és a két alkalmi gárdista a padlóra vetette magát. Csubi felemelte a sugárvetőjét, és vaktában visszalőtt.

— Kik ezek a fickók? És miért lőnek ránk?

— Honnan tudjam? — felelte Lando. — Nem viselnek egyenruhát. — Elővette a kincstári sugárvetőt, és csatlakozott Csubihoz. A válaszként rájuk zúduló fényáradatból ítélve senkit sem sikerült eltalálniuk.

— Van másik kijárat? — kérdezte Luke.

Csubi nyöszörgött valamit, amit Luke igennek értelmezett.

— Hátul! — rikoltotta Lando, talán túlságosan is hangosan.

Eleresztettek még néhány lövést, aztán mindhárman hátrakúsztak. Az irodában a gúzsba kötött, kipeckelt szájú ho’din mellett vezetett el az útjuk.

— Sajnálom — mondta Lando a ho’dinnak. — Küldd el a számlát a Szövetségnek, ők majd kiegyenlítik!

Csubi félretolta a hátsó ajtót.

Egy lövedék villant be az ajtón, mellmagasságban, és lyukat égetett az egyik válaszfalban. Szerencséjükre még mindig a padlón feküdtek.

Lando elkáromkodta magát.

— Ezek bekerítettek minket!

Mielőtt még számba vehették a lehetőségeiket, valaki felüvöltött odakint, aztán lövöldözés tört ki, de ezúttal nem érkeztek újabb lövedékek az üzletbe.

— Mi a... — dünnyögte értetlenül Lando.

Luke kilesett az ajtón. Egy magányos alakot látott közeledni. A férfi olyan büszkén lépdelt, mintha övé lett volna az egész világ.

Luke felismerte.

Dash Rendar! Ó, ne. Már megint megmentette az életét. Luke gyűlölte ezt.

— Hahó, fiúk. Csak nincs valami gond? — Dash megpörgette a sugárvetőt a mutatóujja körül, aztán megfújta az átforrósodott csövet.

Luke felült. Kérdezni akart, de Lando megelőzte.

— Rendar! Mi a frászt keresel itt?

— Megmentettem az irhátokat, fiúk, ha nem vettétek volna észre. Úgy tűnik, ez az én specialitásom. De most gyertek, majd menet közben beszélünk. Utánam, fiúk!

— Biztos benne? — kérdezte Darth Vader a palota konferenciatermében álldogáló emberkétől.

— Igen, mylord, biztos vagyok benne.

Ennél jobb hírt csak akkor kaphatott volna, ha megtalálják neki Luke-ot. Bizonyítéknak még kevés volt, de nagy előrelépést jelentett.

— Megvan a felvétel?

— Természetesen, Lord Vader. Megtalálja az állományai között. — Az emberke elmosolyodott.

— Kitűnő szolgálatot tett. Nem fogom elfelejteni. Folytassák a kutatást.

Az emberke meghajolt, és távozott.

Vader egészen fellelkesült. Az emberei érdekes felvételre bukkantak: egy független ügynök azzal kecsegtette a Szövetség egyik vadászosztagának a karbantartási főnökét, hogy gazdaggá teszi, ha megöli Luke Skywalkert.

Egyelőre nem tudták kapcsolatba hozni Xizorral, de Vader biztos volt benne, ha létezik kapcsolat, akkor az ügynökei azt meg fogják találni. Aprólékos munkával meg fogják vizsgálni a felbujtó életének a momentumait, addig, míg meg nem találják azt, aki őt is felbérelte. Aztán megkeresik a felbujtó felbujtójának a felbujtóját, és így tovább.

Ez is egy újabb adalék volt mindahhoz, amit az ügynökei összegyűjtöttek Xizorról, és amit ezután még össze fognak gyűjteni.

Egy homokszem önmagában semmire nem jó, de ha sok van belőle, akkor akár egy egész várost is be lehet temetni vele. És a szemek szépen gyűltek. Lassan, de biztosan.

Még egy kicsi, és eltemetheti Xizort...

Dash folyosók labirintusán át vezette őket, legalább egy negyedórán keresztül. Luke már régen feladta: képtelen volt követni a kanyarok és kereszteződések véget nem érő, szeszélyes váltakozását. De a loholásnak megvolt a gyümölcse. Úgy tűnt, sikerült lerázniuk az üldözőiket.

— Szóval, hogy kerültél ide? — kérdezte Lando.

— A szokásos módon. Becsúsztam egy teherhajó hasa alá, a szenzorárnyékba. Még kölyökkoromban tanultam ezt a trükköt, az akadémián. Egy jó pilóta álmában is megcsinálja. És ti?

Lando émelyítően elmosolyodott.

— Ja, mi is úgy csináltuk. Gyerekjáték volt. Akár a robotpilótára is rábízhattam volna, olyan könnyű volt.

— Jó, de ide hogy kerültél? — kérdezte Luke.

— A ho’dinhoz? Ó, hát Sperót mindenki ismeri, nem igaz, Lando?

— De — felelte Lando. — Na és miért?

Dash sóhajtott.

— Bizonyítani akartam. Komiszul éreztem magam azok után, amin Luke-kal keresztülmentünk. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy hibázok. Úgy gondoltam, ha az ember összetöri a hajóját, akkor a legjobb, amit tehet, hogy felül egy másikra, és folytatja a repülést. Ha sokáig távol tartod magad a repüléstől, a végén félni fogsz tőle. Elcsesztem, és még mindig nem tettem túl magam rajta, de nem ülhetek és zokoghatok, míg áll a világ. Különben is, eljött az ideje, hogy megfizessek a Birodalomnak.

Luke bólintott.

— Tudom, hogy érzel.

— Van errefelé néhány jó ismerősöm — váltott témát Dash.

— Velem kell reggeliznie — mondta Xizor.

Leia hűvösen végigmérte. Még kora reggel volt, de már felöltözött, és ezúttal a fejvadász ruháját viselte. Semmit sem volt hajlandó elfogadni ettől az öntelt gazfickótól, az ételt leszámítva. De azt sem a társaságában.

— Nem vagyok éhes — felelte.

— Ragaszkodom hozzá.

Annak ellenére, hogy most már Luke potenciális gyilkosát látta benne, Leia még mindig vonzónak találta a férfit. A gyűlölete azonban sokkal hatalmasabb volt a vonzódásánál. Xizor már nem irányíthatta bábként.

Úgy döntött, megadja az esélyt Xizornak, hogy reggeli közben elkottyantson valamit.

— Csubakka is velünk tart? — kérdezte.

— Sajnos nem. Az ön vuki barátja... itt hagyott minket.

— Megszökött és nem találják?

Xizor cinikusan elmosolyodott.

— Azt hiszi, ilyen könnyű kijátszani engem? Ha megszökött, mit gondol, miért sikerült neki? Mert én akartam, hogy így történjen, Leia.

— Ugyan...

— Én Skywalkert akarom, Skywalker pedig önt akarja. Ön itt van nálam. Gondolom, a többi már világos.

Leia gyomra görcsbe rándult az aggodalomtól. Ez csak játszik velük. Azért hozatta ide, hogy csaléteknek használja fel Luke ellen. Ne!

Ez már túl sok volt így, reggeli előtt.

— Hova megyünk? — kérdezte Luke.

— Tudok egy helyet, ahol meghúzhatjuk magunkat, míg ki nem találtuk, hogy hogyan tovább — felelte Dash.

Luke érezte, hogy valami hihetetlen magabiztosság tölti el. Az intenzitása olyan meglepő volt, hogy Luke önkéntelenül elvigyorodott. Egy pillanatra eggyé vált az Erővel — noha meg sem kísérelte elérni ezt. Csak megtörtént.

— Mi az? — figyelt fel a változásra Lando.

— Megkeressük Leiát, és kiszabadítjuk — jelentette ki Luke.

Várta, hogy Lando és Dash, de akár még Csubi is tiltakozzon, hogy megkérdezzék, mióta képzeli magát a főnöküknek. A másik három azonban egymásra pillantott, és amikor ismét Luke-ra néztek, nyilvánvaló volt, hogy valami megváltozott.

— Rendben — bólintott Lando. — Természetesen.

Csubi egyetértően felnyögött.

— Mi mást tehetnénk? — vont vállat Dash.

Ahogy Lando is mondta, egyszerűen ez volt a legtermészetesebb. Az Erő műve, döbbent rá Luke. Egy spontán csoda. Eddig minden alkalommal görcsösen megküzdött érte, amikor szüksége volt rá — holott éppen lazítania kellett volna, hogy helyet adjon magában a mindent átható energiának.

Milyen egyszerűnek tűnt. Kár, gondolta, hogy az „egyszerű” és a „könnyű” nem mindig ugyanazt jelenti.

De nem baj. Szerencsére a „nem könnyű” és a „lehetetlen” sem ugyanaz. Még sokat kell tanulnia, sokkal többet, mint hitte. Elmosolyodott. Hogy is mondta Yoda mester? A tudatlanságod beismerése az első lépés a bölcsességhez vezető úton?

Valahogy így.

Guri a herceg előtt állt, miközben az megfosztotta magát a reggelihez felvett öltözékétől, hogy üzleti tárgyaláshoz illő ruhát vegyen magára. A férfi meztelensége tökéletesen hidegen hagyta.

— Az ügynökeink megtudták, hogy egy a Millennium Falconhoz hasonlító koréliai teherhajót rejtettek el a Hasamadhi raktárkörzetben, a Déli-sarkvidéken.

Xizor kiválasztott egy zubbonyt és egy hozzáillő nadrágot a gardróbból, és tűnődve szemügyre vette őket.

— És? Ezernyi ilyen koréliai hajó van, nem?

— De nem a Hasamadhi körzet egyik raktárában.

— Azt akarod mondani, hogy Skywalker és a kártyajátékos itt vannak? Kikerülték a birodalmi zárat, és csak úgy leszálltak a bolygón?

— Még egy közepesen jó pilóta is meg tudja csinálni a teherhajótrükk segítségével. A mi csempészeink is előszeretettel alkalmazzák ezt a módszert.

Az öltözék mégsem nyerte meg Xizor tetszését. Az Árnyherceg a padlóra lökte az öltönyt, és másikat, egy sötétebbet és konzervatívabb szabásút választott helyette.

— Rendben. Akkor nézz utána. Ha Skywalker hajója, figyeltesd. Ha feltűnik, öljék meg. Járjanak el körültekintően.

Guri bólintott, majd megfordult és távozott.

Miután felöltözött, Xizor a tükör elé lépett. Lenyűgöző, állapította meg. Közben végiggondolta azt, amit Guri mondott. Nem hitte, hogy Skywalker ilyen hamar ideér, de végül is nem volt lehetetlen. Ha tényleg ő az, annál jobb.

Vader nagyon bosszús lesz, ha az orra előtt gyilkolják meg a fiát. És ha ez megtörtént, akkor azt tehet Leiával, amit akar. Izgalmas kis játék lesz.

Elégedett volt. A dolgok nem is mehettek jobban. Kivéve talán azt, hogy az utóbbi időben kevesebb gondot fordított az üzletre. Ideje volt jóvátenni ezt. Végigsimított az öltönyön, és átment a fogadószobába.

— Ki az első látogatóm? — kérdezte a komputert.

— Sendo tábornok, Xizor herceg.

Ez az. Végre egy gép, amelyik helyesen ejti a nevét. Apróság, mindazonáltal kétségbevonhatatlanul újabb pozitívum.

— Küldd be.

Sendo tábornok belépett, és mélyen meghajolt.

— Foglaljon helyet, tábornok — mondta Xizor.

— Felség. — A férfi leült.

A szokásos, kötelező fecsegés következett, aztán Xizor átnyújtott neki egy műanyag borítékot, tele készpénzzel, tízezer kredittel, elnyűtt bankjegyekben. Ez volt a havi díja, amiért rendszeresen tájékoztatta a Fekete Napot mindazokról a dolgokról, amik a szervezetet érdekelhették. Sendo egy közönséges naplopó volt a birodalmi hírszerzés „Szabotázs” részlegén, és bár soha nem látott akciót, kényelmes karosszékéből bármilyen információhoz hozzáfért.

Xizor a kezébe nyomta a borítékot, aztán elbocsátotta a férfit.

A rendszer tökéletesen működött, a megvesztegetések tényét még a legbuzgóbb belső elhárító tiszt sem tudta volna bizonyítani. A palotába érkező látogatókat végigszkennelték és megmotozták, és ha valakinél rejtett holokamerát vagy egyéb, nem kívánt holmit találtak, azt a beléptetés után kivallatták, majd könyörtelenül kivégezték. Ha valaki mégis úgy döntött volna, hogy bizonyítékok nélkül tesz vallomást, csak az idejét vesztegette. Arról nem is beszélve, hogy a rendőrség, a helyőrség és a birodalmi flotta hírszerzése ugyanígy a Fekete Nap, vagyis Xizor zsebében voltak. A beépített ügynökök pillanatok alatt eltüntették a jelentést, és vele együtt azt is, aki a jelentést tette.

Mayli Weng érkezett egy petícióval az Egzotikus Szórakoztatóipari Előadók Szakszervezetétől, fizetésemelést és jobb munkafeltételeket kérve a húszezer tag számára. Xizor úgy döntött, megadja nekik, amit kérnek: ha a dolgozó elégedett, akkor a vendégei is azok lesznek. A többletkiadás így végeredményben bevétel—, sőt profitnövekedést fog eredményezni. Weng mindig kért, sohasem követelt — ezért volt még életben. A végső döntés elméletileg a Tulajdonosok Ligájáé volt, de még soha nem fordult elő, hogy a tömörülés ne fogadta volna el a Fekete Nap „javaslatát”.

— Meglátom, mit tehetek — mondta Xizor.

A nő bólintott, megköszönte a herceg nagylelkűségét, aztán meghajolt, és távozott.

Bentu Pall Tarlen, a Birodalmi Központ Építésügyi Hivatalának a vezetője a legfrissebb pályázati adatokkal kereste fel Xizort. Ezeknek az adatoknak a birtokában a Xizor által támogatott vállalatok olyan ajánlatokat tehettek, melyekkel biztosan megnyerték a pályázatokat. Ha aztán egy építkezés beindult, természetesen nem maradtak el a jól bevált manipulációk — a költségtúllépés, a különböző „fennakadások” —, melyek tovább fokozták a nyereséget. A Fekete Nap jelentős hasznot húzott ezekből a szerződésekből.

Xizor egy fantomcégen keresztül, amely „tanácsadókat” bérelt fel, egy jelentős összeget utalt át Tarlen számlájára.

A férfi elégedetten távozott.

Wendell Wright-Sims tíz kiló kivételes tisztaságú fűszerrel toppant be. Xizor maga ritkán élt a szerrel — legfeljebb fürdőzésnél néha —, de a vendégei igényelhették, és mint jó házigazda, ettől sem akarta megfosztani őket. Megköszönte Wright—Simsnek a fűszert, aztán útjára küldte a férfit. Fizetségről szó sem esett; a férfi azért hozott neki rendszeresen az anyagból, hogy biztosítsa magának a jóindulatát. Csekély kiadás volt ez számára, annak ellenére, hogy egy ekkora mennyiség utcai ára elérte a néhány millió kreditet.

Mint a Fekete Nap vezére, Xizor másokra is rábízhatta volna ezeknek a tranzakcióknak a lebonyolítását, de ő jobban szerette személyesen fogadni legértékesebb szolgálattevőit. Azt akarta, hogy tudják, ki a főnök — és ki az, aki a nyakukra fog lépni, ha valami ostobaságot csinálnak.

Akár fárasztó és unalmas is lehetett volna ez a munka, de Xizor mégsem emlékezett olyanra, hogy valaha is unatkozott volna. Túl sok gondolata volt ahhoz, hogy unatkozzon. Az unalom azoké, akiknek nincs kellő képzelőerejük. Xizor napokig tudott mozdulatlanul ülni egy üres fal előtt, anélkül hogy egyet is ásított volna unalmában. Hiszen ki mondta, hogy a testnek izegnie-mozognia kell ahhoz, hogy az elme egész világokat járjon be?

Az Ékszerészek Ipartestületének képviselője jött be...

A hely, ahová Dash vezette őket, egy koszos, bűzlő barlang volt, tele patkány rágta villanyvezetékekkel és szennyvízelvezető csövekkel. Legalábbis kintről annak látszott.

Aztán áthaladtak egy kapun, amelyet egy Csubi méretű tag őrzött, és egyszeriben minden megváltozott. Mintha egy másodrangú szállodába léptek volna be, a galaxis valamelyik forgalmasabb űrkikötőjében. Kivéve, hogy itt egy szoba áráért annyit kértek, amennyit máshol egy egész házért.

Ha Dash igazat mondott.

— Nos, ha kitaláltuk, hogyan tovább, akkor innen elérhetem a kapcsolataimat — mondta Dash. — Van valakinek valami ötlete?

— Igen — felelte Luke. — Nekem.

32.

Luke vett egy nagy levegőt, lassan kifújta, és kiürítette az elméjét. Most, hogy végre nyugodt körülmények közt voltak, ideje volt újból megpróbálnia elérni Leiát.

Már korábban levetette az egyenruhát és a sugárvetőt, s most abban a térdelő pozícióban ült, amelyet Yoda mester tanított neki. Az új ruha, Dashtől kapta, kényelmes volt és tiszta. Semmi nem zavarhatta a lazításban.

Csak nyugodtan. Hagyd, hogy a világ megszűnjön körülötted létezni.

— Leia — suttogta. — Itt vagyok, Leia. Érted jöttem.

Leia a komputer előtt ült, és kínjában a palota tervrajza után kutatott az állományok között. Sikertelenül, természetesen. Nem is számított másra. De akkor mit...

Leia...

Nem is annyira telepátia volt, mint empátia, és mivel már korábban is megtörtént, a Bespinen, Leia rögtön felismerte az érzést.

Luke.

Behunyta a szemét, és hátradőlt, de aztán eszébe jutott, hogy figyelik. Kinyitotta a szemét, és a komputer kijelzőjére szegezte a tekintetét, mintha valami nagyon érdekeset talált volna. A gondolatai azonban messze jártak, messze az aranykalitka falain túl.

Itt vagyok, Leia. Érted jöttem.

Ezt üzente Luke, szavakban megfogalmazva. De nem szavakat közvetített, hanem érzéseket, amelyek egyértelműek voltak. És tiszták, mint a frissen hullott hó.

Luke itt volt valahol, a Coruscanton. Érte jött.

A Luke-ból sugárzó Erő olyan nyugalmat árasztott, amit Leia még sohasem tapasztalt nála. Luke erősebbé, határozottabbá vált; most már sokkal jobban uralta az Erőt. Leia, különös módon, nem aggódott a jelenléte miatt. Amikor először szólította meg Luke az Erő által, sebesült volt, Vader csaknem elpusztította; most azonban erősnek, határozottnak, magabiztosnak érezte. Talán meg tudja menteni őt. Talán mindannyian túl fogják élni ezt a rengeteg megpróbáltatást.

Leia...

Leia elmosolyodott. Itt vagyok, Luke...

Luke Skywalkernek, a Jedi-lovagnak fülig ért a szája.

A gyógykamrájában tartózkodó Vader is érzékelte az Erő hullámzását. Ezúttal sokkal határozottabban, mint előző alkalommal.

Luke.

A fiú itt van. A Birodalmi Központban.

Megborzongott a tudattól.

Kiterjesztette akaratát a sötét oldal által, megpróbálta elérni a fiát. Luke...

A homloka fájdalmas ráncokba szaladt. Úgy érezte, mintha egy fényalagút falába ütközött volna. És ezúttal nem arról volt szó, hogy Luke ereje tovább nőtt; olyan volt, mintha két Jedi-képességekkel felvértezett személy kapcsolódott volna össze, két egymástól távoli pontból.

De hát ez lehetetlen volt. Bizonyára rosszul értelmezte az érzést. Nem lehetett más Luke-on kívül. Az összes Jedi halott volt, a Császár pedig messze járt, fényévekre innen.

Akkor hát mi okozta ezt a visszaverődést? Igen, biztosan ez volt. Az Erő valahogyan, valamiről visszaverődött.

Egy pillanattal később a fodrok kisimultak. Vader újra egyedül volt.

Intett a kezével; a kamra teteje felemelkedett. Vader a páncéljáért nyúlt. Luke itt van, és meg fogja találni. Megtalálja...

...és átállítja a sötét oldalra.

33.

Xizor magányosan üldögélt az ebédlőjében, és vékony holdgyöngye szeleteket majszolt. A körtéhez hasonlító gyümölcs ízletes volt és üdítő, ritka csemege még Xizor számára is, most valahogy mégsem csúszott. De nem a gyümölcs volt a hibás. Valami más, valami megnevezhetetlen érzés szegte kedvét a falatozásban.

Valami nem volt rendjén.

Hogy mi, azt Xizor nem tudta megmondani, de nem azért maradt ilyen sokáig a Fekete Nap élén, mert nem hallgatott a megérzéseire.

Tűnődve rágcsálta a holdgyöngyét. Semmi baj nem volt a gyümölccsel, és mégis... nem volt olyan finom, mint másodpercekkel korábban.

Különös.

A holdgyöngye egy száz fényévre lévő apró világ apró erdejében tenyészett. Sehol másutt nem élt meg a galaxisban. Sokan próbálták már megtelepíteni a gombára emlékeztető növényt, de senkinek sem sikerült. Az ökölnyi gyümölcs természetes állapotában az egyik legerősebb ismert mérget tartalmazta. Egyetlen holdgyöngyében elegendő méreg volt ahhoz, hogy egy egész város lakossága elpusztuljon tőle, néhány másodperc leforgása alatt. Ellenszer nem létezett, viszont fogyasztás előtt semlegesíteni lehetett a mérget. A holdgyöngyét a törvény értelmében csak olyan szakképzett személy készíthette elő, aki legalább két évig, tanulmányozta a technikát egy „holdgyöngye-séf ” szárnyai alatt, és sikeres vizsgát tett. Az eljárás maga kilencvenhét lépésből állt, melyek mindegyikét halálpontosan kellett végrehajtani, különben az elkészített étel a gyomorrontástól a halállal végződő kómáig bármit előidézhetett. Ha valaki betért egy holdgyöngye árusítására feljogosított étterembe, ezer kreditet fizetett egy adagért. Xizor havonta háromszor-négyszer evett a gyümölcsből, és hogy ezt nyugodt lélekkel megtehesse, saját holdgyöngye-séfet tartott, a legjobbat a galaxisban. Ennek ellenére, valahányszor feltálalták neki az ételt, gyomorszorító izgalom fogta el. A tévedés lehetősége, bármilyen elenyésző is volt, mindig fennállt.

Az izgalom pedig csodálatos ízt kölcsönzött a gyümölcsnek.

Holdgyöngyét enni olyan volt, mint Darth Vaderrel versenyezni. Xizor nem sok esélyt adott neki, de ugyanakkor kétségtelenül megvolt az esélye annak, hogy a Császár ölebe egy jól irányzott ugrással átharapja a torkát. Nem volt valószínű, mindazonáltal lehetőség volt.

És ez megfűszerezte a küzdelmet.

Vader küldte ezeket a fenyegető jelzéseket?

Vagy valaki más?

Kedvetlenül félretolta a tányért. Úgy döntött, haladéktalanul ellenőriztetni fogja Gurival az összes helyi és távoli műveletet. És megeteti vele a maradék ételt. Ha a séf meglátja, hogy otthagyta a javát, vérig lesz sértődve. Márpedig az ég óvja a fallint a dühös holdgyöngye-séftől.

Tanácstalanul bámulta a félig elfogyasztott fogást, melynek árából egy kisebb család több hónapig is megélt volna. Lehet, hogy mégis a gyümölcs volt a hibás.

Bárcsak hinni tudott volna ebben.

Az alvilági szálloda éttermének egyik asztalánál ültek, és várták, hogy végre-valahára előhozzák már azt az ételt.

— Ez itt a Birodalom közepe... — szólalt meg Dash.

— Tényleg? — vágott közbe gúnyosan Lando. — Na ne mondd! Akkor nem lenne szabad itt lennünk. Veszélyes lehet!

— Mit akarsz mondani, Dash? — kérdezte Luke, eleresztve a füle mellett Lando megjegyzéseit.

— A Birodalom korrupt. A hatalom nem a hűségre és a becsületre épít, hanem a korrupcióra és az érdekekre. És ez itt, a Coruscanton fokozottan igaz.

— Komolyan? Szóval fizessünk le egy őrt? Gondolod, hogy a Fekete Nap azért állítja őket az ajtóba? — ugratta Lando.

— Nem egy őrt, hanem egy mérnököt.

— Kihagytam volna valamit? — vonta fel a szemöldökét Luke.

Dash folytatta:

— Egy bürokráciában mindent többszörösen könyvelni, iktatni és tárolni kell. Egy épület felépítéséhez rengeteg engedélyre, tervre, miegymásra van szükség. Nem kell egyebet tennünk, mint megtalálni a megfelelő személyt, és kipuhatolni a gyengéjét. Lehet, hogy túl sokat kártyázik, vagy az ízlése többet megkíván, mint amennyit a hitelkerete megenged neki.

Még mindig nem értették.

— Jól van, akkor elmagyarázom — sóhajtott Dash. — Mindannyian tudjuk, hogy az igazán nagy épületek legalább olyan mélyen nyúlnak a felszín alá, mint amilyen magasak. És azt is tudjuk, hogy bármilyen jó hatásfokkal forgassák is újra a vizet, egy részét mindenképpen elvesztik. Márpedig a szennyvizet el kell vezetni valahová.

— Első számú szabály — bólintott Luke. — Ne piszkítsd be a saját fészkedet. És?

— Egy ekkora épület — bökött rá Dash egy holografikus üdvözlőlapra, amely a Császár palotáját ábrázolta — rengeteg szennyvizet és hulladékot termel. Ennek valahová mennie kell. Nem láttam sem szemeteskocsikat, sem szippantókat Coruscant utcáin vagy egén, tehát valószínű, hogy még a szilárd hulladékot is feloldják, és szennyvíz formájában elvezetik. Vagyis csövekről beszélünk.

Luke-nak leesett.

— Nagy csövekről — mondta a többieknek.

Látta, hogy ők is kezdik kapiskálni.

Csubi morgott valamit.

Lando igent intett a fejével.

— Csubinak igaza van. Azokat a vezetékeket, ha elég nagyok ahhoz, hogy valaki átférjen rajtuk, biztosan őrzik.

Csubinak további mondanivalója volt.

— Ja — értett vele egyet Lando. — Ha az egész város szennye a felszín alatt jön-megy, akkor elég nehéz lesz megtalálni a megfelelő csatornát. Végül is egy bolygóméretű labirintusról van szó.

— Igaz — ismerte el Dash. — Viszont egy szennyvízcsatornát kevesebben fognak őrizni, mint egy ajtót. Elég nehéz lenne alulról átfogó támadást indítani egy épület ellen. Az őrök hangérzékelői rögtön kiszúrnák, ha egy nagyobb csapat katona közeledne feléjük. Néhány elszánt fickó tapicskolását viszont elnyomja a vízcsobogás.

Lando Luke-ra nézett, aztán Csubira, majd ismét Dashre.

— Tegyük fel, hogy találunk valakit, aki eligazodik odalent... Te azt akarod, hogy kilométereken át szennyvízben gyalogoljunk? — Úgy nézett Dashre, mintha az hirtelen egy nagy, csúnya, szőrös pókká változott volna.

Dash elvigyorodott.

— Az őrök is éppen ezt gondolják. Ki olyan hülye, hogy megtegye?

Lando megcsóválta a fejét.

— Mi. Ki más?

Vader vett egy mély lélegzetet, kifújta a levegőt, aztán megint lélegzett egy mélyet. A sötét oldal energiái feltöltötték, újra ugyanúgy tudott lélegzeni, mint egy egészséges ember. A gyűlöletre, a mindent elsöprő dühre koncentrált. Nem igazságos, hogy ilyen nyomoréknak kell lennie, hogy nem teheti ezt minden napszakban, gondtalanul, mint más, tudomást sem véve róla. Ez nem... nem igazságos!

A gyógyító energia kitartott.

Megkönnyebbülést kellett volna éreznie, de nem hagyta, hogy az érzés eluralkodjon rajta. Megnyomorítottak, szuggerálta magának, megfosztottak a lehetőségtől, hogy azt tedd, ami minden embernek alapvető joga: hogy levegőt szívj. Hagyta, hogy a gyűlölete a tetőpontra hágjon.

A tüdeje még mindig működött. Most már két perce. Ez újabb rekord volt.

Meg fogja találni Luke-ot, és együtt olyan hatalmasak, olyan erősek lesznek, hogy végül eldobhatja a páncélt, és szabadon járhat-kelhet, mint a normális emberek.

Luke...

Mosoly ült ki az ajkára, mielőtt még bármit is tehetett volna ellene.

A sötétség visszahúzódott, a tüdeje ismét összeesett. A két perc azonban akkor is két perc maradt. És hamarosan tíz lesz, aztán egy óra, és végül soha többé nem kell lélegeztetőgépet viselnie.

Soha többé.

Leia tisztában volt vele, hogy nem tartozik a galaxis legtürelmesebb női közé, de hát ez volt, nem tudott változtatni rajta. Különben pedig még a legtürelmesebb ember is elunta volna egy idő után, hogy egész nap bezárva kell üldögélnie, bármilyen fényűző is legyen a börtöne.

Meditálni próbált, de a feje túlságosan zsongott. Nem ment.

Végül úgy döntött, elég az üldögélésből, ideje megmozgatni a tagjait. Lerúgta a papucsát, és bemelegített, aztán végzett néhány nyújtógyakorlatot, majd áttért az erőgyakorlatokra. Fekvőtámasz, guggolás, felülés és társaik. Egészségesen izzadtra dolgozta magát, aztán átment az ápolófülkébe. Lekapcsolta a világítást, levetkőzött, lezuhanyozott, aztán ismét felöltözött, még mindig sötétben — nem volt kedve ingyensztriptízműsort adni a fallinnak.

Egészen felfrissülve tért vissza a szobába. Persze, még jobban lett volna, ha tehetett is volna valamit, amivel megkönnyítheti Luke dolgát. Bármennyire is bízott Luke képességeiben, azért mégiscsak aggódott érte.

Ez volt a legkevesebb, amit megtehetett azért, aki ennyire törődött vele.

34.

Dash kapcsolata, bizonyos Benedict Vidkun, készségesen felajánlotta, hogy megszerez nekik bármilyen tervet, és elviszi őket bárhová — feltéve, hogy bőkezűen megfizetik érte.

A gond az volt, hogy négyüknek összesen nem volt annyi pénze, amit Vidkun kért. Nem mintha olyan sokat követelt volna — a becsülete háromhavi fizetésébe került, ami nem volt sok —, de pillanatnyilag ennyi sem állt Luke rendelkezésére.

A helyzet azonban korántsem volt reménytelen. Volt Leiának egy álnéven nyitott számlája, melyen keresztül vészhelyzet esetén, és csakis akkor, pénzt lehetett lecsapolni a Szövetségtől. Luke, aki ismerte a hozzáférési kódot, úgy gondolta, eljött az ideje, hogy éljenek a lehetőséggel.

Vidkun alacsony, sovány emberke volt, émelyítően sápadt arccal, dülledt szemekkel, édes bajuszkával és szakállkával, és hatalmas, kétszemélyes szelelőnyílással. A férfi elpanaszolta nekik, hogy éjszaka dolgozik, nappal alszik, és csak akkor éri napsütés az arcát, amikor munkája végeztével elhagyja a Birodalmi Komplexum alatti munkahelyét. Kiderült, hogy van egy fiatal felesége is, aki — mint kiviláglott szavaiból — már-már művészi színvonalon gyakorolja a költekezést.

—...látják ezt a vezetéket? — kérdezte két krákogás között. — Ide ömlik be az egész szektor szennyvize. Olyan széles, hogy terepsiklóval közlekedhetnénk benne. Az ág, amely minket érdekel, itt van — mutatott az asztal felett „lebegő” holografikus térképre. — Itt ömlik ki a mocsok Xizor palotájából. Egy rács zárja le a végét, amivel a patkányokat, a kígyószeműeket és társaikat próbálják távol tartani az épülettől, de a karbantartóknak van hozzá belépőkártyájuk. Utána viszont szabad az út egészen a leszálló vezetékekig. Ez durván fél kilométer.

Vidkun kinagyította a kép közepét.

— Mekkorák ezek? — kérdezte Lando a csőhalmaz láttán.

— Elég nagyok ahhoz, hogy két ember is elférjen bennük egymás mellett. — A mérnök Csubira pillantott. — A vukinak viszont le kell majd görnyednie.

Csubi rámordult az emberkére.

— Ezek már az épületbe vezetnek?

A mérnök harákolt egyet.

— Ja. Lesz egy újabb patkányrács azon a ponton, ahol a csövek kilépnek az épületből. Ezeknek a kódjait már nem kell ismernünk, de szerencsénkre éppen a sógorom, Daiv cége volt az, amelyik felépítette Xizor palotáját, úgyhogy meg tudom szerezni a belépőkártyát. Némi ellenérték fejében.

Luke és Lando összenézett.

— És mennyi lenne ez az ellenérték? — kérdezte Dash.

— Kétszázötven kredit?

— Kettőhuszonöt — vágta rá Lando, mielőtt még Dash megszólalhatott volna.

— Sok fáradtságtól megkímélnénk magunkat... — érvelt Vidkun.

— Az energiasugár olcsóbb — mondta Lando. — Szétlőhetjük a zárat. Százötven.

— Az odacsalná az őröket, amit nem szeretnénk. Százhetvenöt.

Lando bólintott.

— Rendben, megegyeztünk.

A mérnök idegesen rájuk vigyorgott, aztán folytatta:

— Nem mondtam, hogy ez előtt még ott van a féregirtó — nyúlt bele a képbe. — Ha csak úgy belesétálnánk, ebbe a mezőbe, bzzt!, hamarabb megfőzne minket, mint egy nagy teljesítményű mikrohullámú sugárvető. Szerencsére a másik sógorom, Lair tartja karban ezeket a készülékeket, így ennek a kulcsát is meg tudom szerezni.

— Némi ellenszolgáltatásért, természetesen — tette hozzá száraz hangon Luke.

— Az előbbi összeg?

Lando a mennyezetre emelte a tekintetét.

— Rendben — ment bele Dash.

— Ezután már csak ki kell jutniuk a gyűjtőkamrából, de abban nem segíthetek. Xizor őreivel nem lehet pajtáskodni.

— Majd megoldjuk valahogy — mondta Dash.

Vidkun bólintott, majd felállt.

— Hová megy? — kérdezte tőle Lando.

— Én? Haza.

— Nem hiszem — rázta meg a fejét Dash. — Velünk jön.

— De azt mondták, hogy csak holnap reggel akarnak indulni.

— Meggondoltuk magunkat. Még ma megcsináljuk. És mivel nem szeretnénk, ha egy különítmény rohamosztagos vagy Xizor őrsége várna minket odalent, megkérem, hogy ne hívjon fel senkit.

— Hé, azt hiszi, hogy elárulnám magukat?

— Ki tudhatja? — szólalt meg Lando. — Végül is a Birodalom vagy a Fekete Nap szép kis summát fizetne, ha feladna minket, nem gondolja? — De mivel úgyis maga fog elöl menni, kitalálhatja, ki kapná az első lövést.

Vidkun idegesnek tűnt. Megköszörülte a torkát, nyelt egyet, aztán könyörgőre fogta:

— Legalább a feleségemet hadd hívjam fel! Dühös lesz, ha szó nélkül kimaradok otthonról.

— Akkor majd vesz neki egy szép ajándékot, ha visszatért — javasolta Dash. — Tele lesz a zsebe, könnyen a kedvére tehet.

A mérnök megvakargatta a feje búbját.

— Hát... jól van. Gondolom, úgy sincs más választásom.

— Látom, mégiscsak szorult magába némi értelem — veregette meg a vállát Dash.

A bolygó fényei, az érkező és távozó hajók folyamatos áradata hajnali derengéssé oldották az éj feketéjét, lehetetlenné téve, hogy Xizor teraszán beesteledjen. Körös-körül mozgásban volt a levegő, a város éjszakára lehűlt mélységei porszívóként szippantották alá a fenti légrétegeket. Fent, a teraszon azonban ebből semmi nem volt érzékelhető; az arasznyi vastag acélüvegből készült bura alatt csak látni lehetett az éjszakát, de érezni nem. Csekély ár volt ez a pazar kilátásért.

Xizor bármikor megtehette volna, hogy álruhában kimegy a „nép” közé, de eddig még soha nem vágyott ennyire a hétköznapi élet után.

Guri közeledett hátulról, alig neszező léptekkel.

— Minden biztonsági rendszerünk visszajelentkezett — közölte.

— És?

— Sehol semmi. Minden a szokásos.

Xizor bólintott.

— Felhívtam ide — mondta némi tűnődés után, és körbemutatott. — Visszautasított.

Szünet következett, hosszabb, mint amit Guri általában tartani szokott, mielőtt beszélt volna.

— A feromonjai elégtelennek bizonyultak ahhoz, hogy megbéklyózzák az akaratát. Ez még soha nem fordult elő önnel, felség.

— Ezt én is észrevettem. Köszönöm.

— A kudarc még kívánatosabbá tette őt.

— Mit akarsz mondani ezzel?

— Az, amit nem kaphatunk meg, mindig vonzóbb, mint a könnyen elérhető dolgok. Minél tovább fog Leia Organa ellenállni önnek, annál nagyobb lesz a vonzereje. Odáig jutottak, hogy szinte már egyenlő felekként küzdenek egymással.

Xizor elmosolyodott.

— Úgy van. De akkor is én fogok nyerni.

Guri nem szólt.

— Kételkedsz bennem?

— Még soha nem veszített, felség.

Ez nem volt igazi válasz, mindazonáltal igaz volt.

— És te, fáradhatatlan őrzőm, nem értesz egyet azzal, amit teszek.

— Minél intelligensebb és elszántabb valaki, annál veszélyesebb tud lenni, ha fenyegetve érzi magát.

Xizor egy különösen forgalmas kifelé vezető légifolyosót figyelt. A hajók jelzőfényei sűrű, mozgó gyöngysort alkottak az égen.

— Neked kellene a legjobban megértened engem — mondta a droidnak. — Az életünk javát azzal töltjük, hogy megfelelő partnert keresünk magunknak. Te egyedi vagy. Vannak hozzád hasonlók, de egy sem olyan, mint te. Te felette állsz minden valaha is megalkotott ERD-nek.

— Igen — hagyta helyben Guri.

— Nem szeretnél egyszer találkozni valakivel, aki úgy mozog, úgy érez és gondolkodik, mint te? Valakivel, aki egyenrangú veled?

— Nem igazán. Mi értelme lenne? Több, mint én, gyengébb, mint én... mit számít ez a működésem szempontjából?

Xizor tekintete elszakadt az égi fényjátéktól, és a replikánsra siklott.

— Mégis olyan feladatokra vágysz, amelyek kihívást jelentenek számodra.

— Természetesen.

— Ez ugyanaz. Igen, veszélyes olyannal küzdeni, aki legyőzhet, és még veszélyesebb olyannal hálni, aki egy reggel tőrt döfhet a hátadba. Millió olyan nő van, aki legalább olyan szép és okos, mint ő, és aki bármire hajlandó lenne, hogy velem lehessen. Talán még olyan is akadna, akiben feltétel nélkül megbízhatnék. De én mégis ezt az egyet akarom, és meg is fogom kapni.

Guri bólintott.

— Most már értem, miért eszik holdgyöngyét.

Xizort meglepte a kijelentés. Guri tehát mégis megértette őt valamilyen szinten.

— Ha befejeztem a hódítást, ha már meguntam őt, akkor eltávolíthatod.

— Ha befejezte a hódítást.

Xizor elmosolyodott. Érezte a nyomatékot a „ha” szón.

Miután Guri elment, Xizor folytatta a nézelődést. A legtöbben örültek volna neki, ha olyan társra találnak, akivel egész hátralevő életüket boldog békességben élhetik le. De ő nem tartozott a többséghez. Akárcsak Guri, ő is egyedi volt. Addig fog várni, ameddig kell, hogy megízlelhesse Leiát; de ha ez megtörtént, akkor eldobja, mint egy megrágott gyümölcsöt. A hercegnő jó, de még ő is távol áll a tökéletestől.

Eddig még nem talált olyan lényt a galaxisban, aki elég tökéletes volt ahhoz, hogy méltó legyen hozzá. Ő egyszerűen mindenki felett állt.

Már régen megtanult együtt élni ezzel.

— Thripio!

— Igen, Luke gazda!

— Minden rendben a hajón?

Rövid szünet következett. Luke szórakozottan megforgatta a komlinket az ujjai között.

— A hajón igen. — A komlinken keresztül úgy hallatszott, mintha Thripio egy fémhordó mélyéről beszélt volna. — De Artu lehallgatott egy taktikai csatornát, és úgy tűnik, keresőosztagok szállták meg a környéket. Egy koréliai teherhajó után kutatnak.

Luke a komlinkre meredt.

— Hm. Jól van. Tartsátok nyitva a szemeteket. Ha valaki szaglászni kezdene a közelben, hívjatok.

— Természetesen, Luke gazda. Haladéktalanul hívni fogjuk — ígérte meg Thripio.

Feltéve, hogy odalent is működni fog a készülék, gondolta komoran Luke.

Vader a palotája teraszán állt, ügyet sem vetve az épületek körül tomboló szélre. Megpróbálta elérni Luke-ot az Erő által, de nem sikerült. Biztosan Luke volt az?, kérdezte magától. De hát ki más lehetett volna? És ha itt volt, akkor miért jött? Ez legalább annyira fontos volt, mint az, hogy pontosan hol tartózkodik.

Azért jött, hogy kihívja őt? Vagy a Lázadók küldték, hogy megölje a Császárt? A birodalmi hadihajók gyűrűje minden nagyobb támadást visszavert volna, egy kisebb hajóval azonban viszonylag könnyen át lehetett csúszni rajta. Egy Jedi számára nem jelenthetett akadályt.

Miért, fiam? Miért jöttél ide? Hallgass meg, fedd fel a holléted, és én érted megyek.

Ha Luke hallotta is a hívását, nem válaszolt.

— Lord Vader — szólalt meg valaki a háta mögött.

Megfordult. Az az emberke állt előtte, aki információt hozott neki a Luke elleni merényletkísérlet elkövetőjéről. Vader megparancsolta, hogy engedjék be, bármilyen késői időpontban is érkezzen.

— Hozott valamit?

— Igen, mylord. Találtunk egy kalózmásolatot a fallin nyilvántartás egy megsemmisített állományáról.

— Miért érdekes ez számomra?

— Xizor herceg családjáról tartalmaz anyagot. Az apja egy kisebb helyi állam királya volt.

Vader összeráncolta a homlokát.

— Hallottam róla, hogy királyi családból származik, de ha jól tudom, korán elárvult.

— Ez azonban nem igaz. Bizonyára emlékszik egy fallini biológiai kísérletről, amely tíz évvel ezelőtt tragédiát eredményezett.

— Igen, emlékszem rá.

— A... khm, sterilizálás során több polgár is életét vesztette.

— Sajnálatos eset.

Az emberke megérintett egy gombot az övén. Egy hologram jelent meg kettejük között. Egy családi portré, nyolc fallinnal. Vader megnézte őket. Hasonlítottak egymásra, és valahogy ismerősnek tűntek. Persze... hiszen az egyikük Xizor volt. Ugyanúgy nézett ki, mint most, csak valamivel fiatalabb volt. Nehéz volt a képről megállapítani a korát. A fallinok lassan öregedtek; hosszú életű faj voltak.

— Xizor herceg családja — magyarázta az emberke. — Mindannyian meghaltak, amikor el kellett pusztítani a mutáns baktériumot, amely kiszabadult a laboratóriumból.

Mintha egy lámpát gyújtottak volna fel Vader fejében. Aha! Ez sok mindent megmagyarázott. Xizor nem egyszerűen vetélytársnak tekintette, egy akadálynak a hatalom csúcsára vezető úton.

Ez személyes is volt.

— Hogyan tüntették el az eredetit?

Az emberke megrázta a fejét.

— Nem tudom. Minden Xizor herceggel kapcsolatos feljegyzés eltűnt azt követően, hogy felégették a várost.

Ő felelt ezért a projektért. Xizor minden bizonnyal őt hibáztatta a családja haláláért. Ezért is akarta megöletni Luke-ot — a fiát. Nem csak azért, hogy lejárassa a Császár előtt. Így akart bosszút állni.

Ez így nagyon is klappolt. Xizornak a Fekete Napon keresztül nem jelenthetett gondot töröltetni minden feljegyzést. Tíz év. Türelmes volt, mint minden fallin. Nem éppen a fallinok mondták, hogy a bosszú olyan, mint a bor? Addig kell érlelni, míg tökéletessé nem válik. Szenvtelen, számító lények voltak ezek a gyíkemberek; zokszó nélkül vártak, ha valamit el akartak érni.

— Már megint meg kell dicsérnem — mondta az emberkének Vader. — Ha befejezte ezt az ügyet, többé nem kell a megélhetése miatt aggódnia. Ez lesz a jutalma.

Az emberke mélyen meghajolt.

— Mylord!

Vader elengedte. Most gondolkodnia kellett, és ehhez magányra volt szüksége.

35.

Mire elérkezett az indulás ideje, a csapat minden tagját felszerelték a csatornarendszeren keresztül vezető úthoz és az azt követő ostromhoz szükséges holmikkal.

Luke még nem tartotta magát Jedi-mesternek, de ennek ellenére úgy döntött, a fénykardot fogja fegyverként használni. Csubinak sikerült kerítenie valahonnan egy nyílpuskát, Lando és Dash pedig maradtak a saját sugárvetőjüknél. Vidkun — soha nem lehet elég óvatos az ember alapon — nem kapott fegyvert.

Dash azzal indokolta a véleményét, hogy a Vidkun-félék hasznosak, de csak addig szabad bíznod bennük, amíg látod, mit csinálnak. És ha kifizetted őket, akkor tűnj el a közelükből, amilyen gyorsan csak tudsz.

Mindannyian egyetértettek vele.

Úgy döntöttek, a nappali órákban indulnak. Vidkun ilyenkor nem dolgozott, így nem hiányolhatták a munkahelyén. Odalent a felszín alatt úgysem számított, hogy nappal van-e vagy éj.

Luke ellenőrizte, hogy mindent elrakott és magára aggatott-e, aztán hátára kanyarította miniatűr hátizsákját.

— Készen álltok? — kérdezte Dash.

Mindenki elkészült.

— Akkor nyomás. Felség! — üdvözölte Darth Vader a holoneten keresztül jelentkező Császárt.

— Lord Vader! Hogy mennek a dolgok?

Miért kérdezi ezt?

— Jól. Minden a legnagyobb rendben.

— Legyen éber, Lord Vader. Zavart érzékeltem az Erőben.

— Értettem, felség.

A Császár arca elenyészett, de Vader még sokáig állt mozdulatlanul a készülék előtt, a semmit bámulva.

Luke-ot érezte volna a Császár? Vagy valami mást? A Fekete Napot és gátlástalan vezérét?

Nos, döntötte el, itt az ideje, hogy sarokba szorítsa ellenlábasát.

— Kapcsold Xizor herceget — utasította a komputerét.

Xizort meglepte a hívás.

— Lord Vader! Nahát, de örülök!

Vader maszkja, mint mindig, rendíthetetlen nyugalmat árasztott, a duracél mögül előtörő hang azonban minden volt, csak nyugodt nem.

— Talán nem kellene annyira örülnie. Tudomásomra jutott, hogy merényletet kísérelt meg Luke Skywalker ellen. Azonnal vissza fogja vonni minden ez irányú parancsát!

Xizor arckifejezése nem változott, a felszín alatt azonban pillanatok alatt felforrtak az indulatok.

— Tévedésben van, Lord Vader. De még ha igaza is lenne, úgy tudom, hogy a fiú Lázadó tiszt, és mint ilyen, nem élvezi a törvény védelmét. Vagy talán megváltozott a császári rendelet?

— Ha Skywalkernek valami baja esik, maga fog felelni érte.

— Értem. Biztosíthatom, hogy amennyiben az útjaink kereszteznék egymást, ugyanazzal a mély tisztelettel és megbecsüléssel fogok közeledni hozzá, mint önhöz, Lord Vader.

Vader kilépett.

Xizor sóhajtott egy hatalmasat. Megint csak azt tudta mondani magának, hogy erre is számított. Az igazságot nem lehet véka alá rejteni — ez régi és örök bölcsesség volt. Ennek ellenére bosszantotta a dolog. A terveit sem befolyásolhatta a tény, hogy Vader; és talán a Császár is, rájött a Skywalker-ügyre; mindössze óvatosabbnak kellett lennie a jövőben. Ha Skywalker eltűnik, Vader gyanítani fogja, ki a felelős, de soha nem fogja bizonyítani is ezt.

A tudat azonban nem űzte el az egyelőre még csak bizsergető félelmet.

Természetesen tisztában volt vele, hogy a Császárnál nem lehet tudni, mikor változtatja meg a véleményét. Ha viszont le tudná szállítani nekik a Szövetség vezetőit, azzal hosszú időre biztosíthatná magának a szeszélyes vénember kegyét. Ha a Lázadást lefejeznék, azzal rengeteg energiát lehetne megtakarítani a Birodalomnak; kredit milliárdok, katonák tízezrei és hajók ezrei szabadulnának fel, hogy más módon szolgálják a Császár örömeit és kényelmét. A Sith Fekete Lovagja hőböröghetne, de kénytelen lenne beérni ennyivel. Vader túlságosan is tartott a Császártól ahhoz, hogy ártani merjen neki, míg az uralkodó kegyeit élvezi. És élvezni is fogja mindaddig, amíg hasznos lesz a Császár számára.

Ha valamihez, hát ahhoz értett, hogyan kell hasznosnak látszani.

Az iménti beszélgetés meglehetősen bosszantó volt, de nem több ennél. Bár bizonyos értelemben hasznosnak is nevezhette: olyat tudott meg belőle, amit eddig csak sejtett. Vader ellencsapásra készült, és ezt jó volt tudni. Az ellenséget soha nem szabad alábecsülni.

Ez mindkettőjükre vonatkozott.

Leia már a nap második gyakorlatsorát végezte, ám ezúttal csak könnyebb, lazító és melegítő gyakorlatokat hajtott végre. Készen akart állni az akcióra, de nem akarta kimeríteni magát.

Most már bármikor bármi megtörténhetett.

36.

A trutymó zöldes-fekete volt, sűrű, olajos, és büdösebb, mint bármi, amibe Luke valaha is beleszagolt. A szennyvíznek aligha nevezhető, lomha izé a legtöbb helyen bokáig ért, de volt, ahol annál is feljebb.

Luke örülhetett neki, hogy magas szárú csizmát kapott az új öltözékéhez.

Az alagút, amelyben haladtak, valóban olyan széles volt, mint azt Vidkun állította. Mennyezetén a mérnöknél is sápadtabb izzócsövek égtek, de ezek is épp elég fényt adtak ahhoz, hogy Luke és társai legalább az orruk hegyéig ellássanak.

Valami előttük hangosan cincogott egy sort, aztán két öblös csobbanás hallatszott, mintha valaki fej nagyságú köveket hajított volna a csatorna iszapjába.

A csapat élén haladó Csubi megtorpant, és motyogott valamit. Izgatottnak tűnt.

A háta mögött, a Luke és Vidkun előtt caplató Lando megjegyezte:

— Hallottam. Nem az én hibám, hogy nem voltál hajlandó csizmát húzni. Gyerünk tovább! Képzeld csak el, ő mennyire megrémülhetett tőled!

A hátvédet alkotó Dash nem hagyhatta ki ezt a pompás alkalmat:

— Ja, jobb lesz, ha vigyázol magadra, Csubakka! Azt hallottam, hogy a csatornakígyók imádják a vuki lábujjat.

Csubi válasza rövid volt, de velős, és feltehetőn obszcén.

— Jól van, felejtsd el, hogy tartozol Hannak, és hagyd a sorsára Leia hercegnőt, mert berezeltél egy fogatlan szarzabálótól.

Csubi sértődötten rámordult, aztán továbbindult.

— Mi a baja a vukinak? — kérdezte értetlenül Vidkun.

— Nem szereti az úszó és a rohangáló dolgokat — felelte Luke. — Nagyon nem szereti őket.

Vidkun vállat vont.

— Még néhány száz méter — közölte. Olyan otthonosan mozgott a bűzlő latyakban, mint más a nappalijában.

— Hé! — kiáltotta Luke. — Vigyázz!

Luke letépte a fénykardot az övéről, és hátraperdült. A bekapcsolt kard fénycsóvája zöld fénybe vonta a riadt arcokat...

...és a Luke felé tartó véreres szemet, amelyet a szenny alatt mozgó testtel egy hosszú, húsos inda kötött össze. Egy dianoga! Luke látta, hogy Dash előrántja a sugárvetőjét.

— Ne lőj! — Azzal meglendítette a fénykardját.

A dianoga megpróbált lebukni, de Luke gyorsabb volt. A ragyogó fénycsóva átszelte a kocsányt, a szem belepottyant a szennylébe. A megsebesített teremtmény vadul csapkodni kezdett izmos tagjaival. Luke óvatosan megközelítette, és egy jól irányzott csapással kettőbe hasította.

A kettévágott test részei tovább csapkodtak, de hamarosan kifogyott belőlük az erő.

Dash hátraperdítette az ujja körül a sugárvetőt, és belenyomta a pisztolytáskába.

— Szép munka volt, kölyök.

— Nem most láttam először ilyet — mondta neki Luke.

— Legutóbb egy szemétzúzóban futottunk össze egy fajtársával. Majdnem elkapott.

Csubi izgatott nyöszörgéssel támasztotta alá Luke állítását.

— Sok időt töltesz ilyen helyeken? — kérdezte Dash.

— Ha rajtam múlik, nem.

Továbbcuppogtak.

— Helyben vagyunk — állt meg egy idő után Vidkun.

A falban két hatalmas, kerek lyuk tátongott; mindkettőt ujjnyi vastag rács fedte. A lyukak, pontosabban a mögöttük húzódó csatornák, enyhén emelkedtek. A rácsokon át szennyvíz és hígított hulladék keveréke zúdult a gyűjtőcsatornába.

— Nos, Vidkun — mondta Lando —, lássuk, hogy szuperál az a drága pénzen vett belépőkártya.

A mérnök a falhoz lépett, és bűvészkedett egy kicsit a zárszerkezetnél egy műanyag kártyával. A két kapu kinyílt. Vidkun a társaságra vigyorgott.

— Látják? Ahogy mondtam. A jobb oldalira van szükségünk.

Csubi lépett be elsőként az új alagútba. Kicsit alacsony volt neki, a többiek azonban kényelmesen elfértek benne.

A vuki megcsúszott, és hogy ne hasaljon el, fél kézzel beletenyerelt a szennybe. Nem örült neki.

— Óvatosan — mondta Vidkun. — Egy kissé csúszós.

Csubi lassan hátrafordult, és jó alaposan megnézte magának Vidkunt. A mérnök moccanni sem mert.

Lando elkuncogta magát.

— Legközelebb nézz a lábad elé, te ormótlan... huh!

Lando megcsúszott, és leült a csatorna közepén. Rögtön felpattant, de hasztalan. Az ülepén jókora bűzlő folt sötétlett.

Csubi olyan jóízűen nyihogott, hogy kis híján ő is hanyatt vágta magát. Luke-nak is mosolyoghatnékja támadt, de fékezte magát. Mint Lando példája is mutatta, jobb, ha az ember nem kísérti a sorsot.

— Valami régi cuccot kellett volna felvenned — vetette oda Dash.

— Hé, Rendar, nekem nincs régi cuccom.

— Te tudod, de kétlem, hogy ezt valaha is viselni fogod még. Attól tartok, ki fognak rúgni a gárdából.

— Pofa be — mordult rá Lando.

Most már mindannyian sokkal óvatosabban baktattak felfelé a csőben.

— Közeledünk a féregirtóhoz — közölte Vidkun. — Hadd kapcsoljam be a deaktiválót.

Megálltak, a mérnök pedig matatni kezdett egy apró fekete doboz tetején. Valamivel odébb a levegő vibrált, aztán egy lilás villanást lehetett látni.

— Úgy tűnik, rendben.

— Csak maga után — tessékelte előre Lando.

A mérnök nem úgy nézett ki, mint aki megtisztelve érzi magát, de azért előreindult. Miután megtett néhány métert anélkül, hogy ropogósra sült volna, követték.

A sápadt izzócsövek fényei kísérteties táncot jártak a nyirkos falakon, ahová az éles hangon locsogó hullámok vetették őket. A hatalmas betonvezeték, mint egy óriási szócső, sokszorosára erősítette még a legapróbb neszt is. Hátborzongató volt. És a bűz...

Azt hinné az ember, hogy egy idő után meg lehet szokni a bűzt, elmélkedett Luke. A szagok azonban folyamatosan változtak, és egyik rosszabb volt, mint a másik. Egy hónap múlva is érződni fog rajtam.

De ez lett volna a legkevesebb.

— Mindjárt ott vagyunk — mondta a mérnök.

— Helyes — vágta rá egyszerre Lando, Luke és Dash. Csubi is morgott valamit, és nem kellett hozzá tolmács, hogy Luke is tudja, örömét fejezte ki. Inkább Xizor őrsége, mint ez az undorító kulimász.

— Ott — suttogta Vidkun. — Ott jön ki a cső az épületből. Onnan átjuthatnak a legalsó pinceszinten lévő gyűjtőkamrába. Őrökre itt még nem kell számítaniuk, de a szomszédos karbantartó helyiségben már lehetnek. Itt van a patkányrács kulcsa. — Lando kezébe nyomott egy műanyag kártyát. — Viszlát. Sok szerencsét.

Megfordult, hogy faképnél hagyja őket, de Dash eléje lépett.

— Mégis, hova megy?

— Hé, én végeztem. Idevezettem magukat az épülethez, és megkapták az alsó szintek tervrajzát. Ebben egyeztünk meg.

— Most megfogott — vigyorgott a képébe Dash. — Tényleg ebben egyeztünk meg. De tudja, történt egy kis változás a napirendünkben.

Vidkun elsápadt, ami az ő esetében jelenthetett valamit.

— Nyugi, nem fogjuk lelőni vagy ilyesmi. Csak szeretnénk, ha elkísérne minket egy olyan helyre, ahol biztonságban megvárhat minket.

— Nem akarok pimasz lenni, de mi van, ha megölik magukat? — aggódott értük Vidkun. — Akkor várhatok életem végéig!

— Ezt a kockázatot vállalnia kell — tárta szét a kezét Lando. — Nem mintha nem bíznánk meg magában. Egyszerűen csak nem akarjuk, hogy valami baja essék ide— kint.

— Én nem félek a csatornában. Nekem úgyszólván ez a második otthonom.

— Szép kis otthon. De azért ragaszkodunk hozzá. Tudja... a legtöbb baleset otthon történik.

Vidkun vállat vont.

— Jól van. Ha ezt akarják...

Azzal villámgyorsan előrántott egy apró sugárvetőt az overalljából, és vadul lövöldözni kezdett.

Luke a legkevésbé sem számított erre. Nem nézte volna ki a fickóból. Ennek persze az lett az eredménye, hogy nem reagált idejében.

Az első lövés ártalmatlanul tovasistergett, és szétpukkant a szennyben. A második eltalálta Dasht; a férfi felhördült. Mozgás, Luke!

A harmadik lövést már nem volt ideje leadni Vidkunnak, mert Dash előkapta a sugárvetőjét, és tüzelt. A szeme közt találta el a mérnököt.

Vidkun elterült, fekete latyakot csapva a csatorna falára. Az áradat magával vitte egy darabon, de aztán megfeneklett valamiben. Vékony füstcsík emelkedett fel a homlokán tátongó, recés szélű lyukból.

— Dash!

— Jól vagyok. Épphogy súrolt.

Feléjük fordult, és megmutatta az égésnyomot a csípőjén. A lövedék kimetszett egy keskeny csíkot az overalljából, és leégette a felső hámréteget, de a seb nem vérzett.

— Vigyázz, ne kend össze ezzel a ganéval — figyelmeztette Lando. — Ki tudja, mi minden tenyészik benne.

— Honnan szerezhette a sugárvetőt? — tette el a kardját Luke.

— Nála lehetett egész végig — mondta Lando. — Engem inkább az érdekelne, hogy miért tette? Nem akartuk bántani.

— Lehet, hogy ő ezt másképp gondolta — vont vállat Dash.

Luke kinyitotta az elsősegélydobozt, és keresett benne egy ragtapaszt. Dash a sebre helyezte a tapaszt, benyomta a közepét, és hagyta, hogy a kötszerben lévő helyi érzéstelenítő bevonja a sérült testfelületet.

— Hazudtam neki — nézett sajnálkozva Vidkun holttestére. — Mégiscsak lelőttük. De nem a mi ötletünk volt.

— Remélem, az őrök nem hallottak meg semmit — dünnyögte Lando.

— Én is — mondta Luke. A társaira nézett. — Készen álltok?

37.

— A mindenit! — suttogta Luke. Szavai kiáltásnak hatottak a kamra csupasz betonfalai között.

— Csendesebben — szólt rá legalább ekkora hangerővel Lando. — Mit látsz?

— Őröket. — Luke visszaguggolt Lando mellé. A háta mögött egy nyílásból valami orrfacsaró folyadék csordogált lefelé.

— Hányan vannak?

— Hatan.

— Hatan? Ennyien őriznek egy büdös csatornanyílást?

— Na és? — húzódott közelebb Dash. — Ez mindössze másfél őr fejenként. Mennyi ideig tart nálad meghúzni a ravaszt, Calrissian?

— Ide figyelj, cimbora, te csak ne aggódj amiatt, hogy én...

— Pszt! — Luke átcaplatott az ajtó másik oldalára, és innen is belesett a párás üvegen át. Nem örült annak, amit látott. Alig néhány méterre tőlük valóban hat őr álldogált a karbantartó helyiségben, de valamivel odébb, egy asztalnál négy másik kártyázott, és még kettő álldogált a játékosok mögött. Ez utóbbiak a vállukon tartották a lézerkarabélyukat, míg a többieké a falnak volt támasztva. Dashnek igaza volt. Ha elég gyorsak, lefegyverezhetik és megkötözhetik az őröket, mielőtt még azok felfoghatnák, hogy mi történik velük.

Luke leguggolt, és visszakacsázott a többiek mellé.

— Jól van, akkor elmondom, hogyan csináljuk. Dash, te belököd az ajtót. Én megyek elsőnek, utánam Csubi, aztán Lando. Te jössz hátul.

— Tényleg? És miért éppen ebben a sorrendben? — akarta tudni Dash. — Ja, és ki mondta, hogy te vagy a főnök?

— Én meg tudom állítani a lövedékeket a kardommal, ha valamelyik őr gyorsabb lenne a kelleténél, Csubi pedig a méretével és a nyílpuskájával igen meggyőző tud lenni.

— Miért nem ugrunk be és nyírjuk ki őket egyszerűen? — kérdezte Dash. — Akkor nem lenne több gond velük.

— Azért, mert mi különbek vagyunk, mint ők — felelte Luke. — Ők habozás nélkül megtennék velünk. Mi csak akkor lövünk, ha nincs más megoldás.

— Remek. Hagyjuk kinyíratni magunkat, mert a mami azt mondta, legyünk jó kisfiúk.

Luke megcsóválta a fejét. Egy Jedinek tudnia kell cselekedni, ha a helyzet megkívánja, de ugyanakkor kerülnie kell az erőszakot, ha lehetséges. A „harcos” és a „gyilkos” két különböző fogalom.

— Jó. Akkor felkészültetek? — Luke megmarkolta a kardját, és a kapcsolóra tette a hüvelykujját. — Háromra. Egy... kettő... három!

Dash belökte az ajtót...

Luke beugrott, és lenyomta a kard kapcsolóját.

— Senki ne mozduljon! — kiáltotta.

Csubi szökkent elő a háta mögül. A vuki nedves lába megcsúszott a padlón, és a hatalmas, szőrös test hanyatt vágódott.

Lando át akarta ugrani Csubit, de megbotlott a kezében, és ő is elhasalt.

Az őrök riadtan felpattantak, és a fegyvereik után kaptak...

Ó, ne!

Leia az ágy szélén ült, amikor váratlanul jeges félelem markolta meg a szívét.

Tessék?

Az őrök lusták voltak, de nem lassúak. Az a kettő, amelyik az asztal mellett állt, lekanyarította a válláról a karabélyt, és már lőtt is...

Luke kivédte az első lövedéket, magához engedte az Erőt, aztán a másik lövést is kivédte...

Dash átvetette magát Lando és Csubi felett, oldalra hengeredett, és hason fekve lőtt, gyors egymásutánban háromszor...

A két őr elterült, egy másik azonban elfordult a faltól, lézerkarabéllyal a kezében...

Csubi felült, a nyílpuska működésbe lépett...

A harmadik őr is kifeküdt, egy negyedik azonban rájuk lőtt...

Luke-nak alig sikerült kivédenie az energiasugarat; az ütközés hátralökte, a lövedék megpattant, és kilőtte az egyik lámpát a mennyezeten. A helyiség félhomályba borult.

Dash sugárvetője megállás nélkül ontotta magából a sugarakat; Csubi nyílpuskája pengett és nyikorgott...

Az őrök egymás után összerogytak, már csak egy volt talpon. Fegyvertelen volt, de valamit tartott a kezében...

Egy komlink!

Lando lelőtte az utolsó őrt is. A férfi összeesett, a készülék kirepült a kezéből — egyenesen Luke csizmája elé.

— Thix? — kiabálta egy fémes hang. — Mi folyik ott? Thix! Tizenegy-harmincnyolcas szektor, jelentkezz!

Csubi feltápászkodott. Látszott rajta, hogy nagyon restelli magát.

Luke megingatta a fejét, aztán eltaposta a visítozó komlinket a csizmája sarkával.

— Észrevétlenül belopakodunk, mi? — morogta Lando. — Hát ez sikerült!

Xizor épp a havi kenőpénzt nyújtotta át a művelődésügyi miniszternek, amikor Guri besietett a szobába. Az Árnyherceg udvariasan megszabadult az államférfitól, aztán a replikánshoz fordult:

Mi történt?

— Valami gond lehet a legalsó pinceszinten.

— Miféle gond?

Guri vállat vont.

— Még nem tudjuk. Azon a részen még nincs kiépítve a kamerahálózat, és az őrök nem válaszolnak.

— Egy újabb kommunikációs fennakadás — mormogta Xizor. Gyakran előfordult lenn, hogy a vezetékrengeteg és a durbeton leárnyékolták az adást. Az ilyen helyeket süketszobának nevezték. — Vagy ez, vagy Skywalker gyorsabb és ügyesebb, mint hittük. A hangdetektorok nem jeleztek csapatmozgást a csatornarendszerben?

— Nem.

— Nagyszerű. Akkor, ha mégis Skywalker az, egyedül van, vagy esetleg a vukival. Küldj le egy egységet, hogy ellenőrizzék.

— Két osztag már úton van — közölte Guri.

— Helyes. Akkor küldd be a főkormányzót kifelé menet. Aggodalomra semmi ok.

Miért is lett volna? Egy fiú nem fogja kijátszani a Fekete Nap biztonsági rendszerét, bármilyen ügyes is legyen.

Luke és a többiek rohantak. A hely eddig pontosan megfelelt a memorizált alaprajznak, de túl nagy volt ahhoz, hogy minden részletre tökéletesen emlékezzenek. Elég lett volna egy helyen rossz irányba kanyarodni, és máris a folyosórengeteg foglyaivá válnak. De ezt a kockázatot is vállalni kellett — akárcsak a többit. Az őr riadóztatta a társait, nem állhattak meg minden saroknál kupaktanácsot tartani.

Csubi robogott elöl, mert ő tudta, hol van Leia.

A kvartett befarolt egy tágas folyosóra, és majdnem nekiütközött négy biztonsági őrnek.

Mindenki, akinek sugárvetője volt, lövöldözni kezdett.

— Luke gazda! Luke gazda! — kiabálta izgatottan a Luke övére tűzött komlinkből Thripio.

Luke kivédett egy energiasugarat, aztán legörnyedt, és beleordított a készülékbe:

— Később, Thripio! Most nem érek rá!

— De Luke gazda! Katonák közelednek a hajónk felé! Fegyver van náluk!

Remek. Már csak ez hiányzott.

Luke eltérített egy újabb sugarat, előreugrott, és lecsapott a kardjával a sugárvetőre. A fegyver, és vele együtt az őr kézfeje, a padlóra hullt. Luke megperdült, és egy oldalrúgással érzéstelenítette a férfit.

A másik három őr is a folyosó kövén hevert.

— Arra! — mutatott Luke abba az irányba, amerről az őrjárat jött. — Ott biztosan tiszta lesz a levegő! — Kitépte a komlinket az övéből. — Thripio!

— Ó, egek, ó, tervezőm!

— Thripio!

— Luke gazda! Most mit tegyünk?

— Szálljatok fel a hajóval, ahogy megbeszéltük. Máris! Ha a levegőbe emelkedtetek, jelentkezzetek! Maradjatok szuborbitális pályán, olyan magasságban, hogy a sztratoszferikus szenzorok ne szúrhassák ki a hajót. Világos?

— Igen, Luke gazda!

— Akkor nyomás!

Leia érzett valamit. Valami közelgett... valami, amit nem tudott azonosítani.

Luke? Luke lett volna az? Itt?

Sietve összekapkodta a holmiját.

— Elvesztettük a kapcsolatot a második különítménnyel is — jelentette Guri.

— Ugyanott?

— Nem. Négy szinttel feljebb.

Hm. Ez már nem lehetett kommunikációs probléma.

— Riadóztasd az őrséget!

— Már megtettem.

Skywalker lett volna? Valahogyan bejutott a palotába? Vagy valaki más volt az?

— Töröld a megbeszéléseimet, aztán menj Leia hercegnőért, és hozd a bunkerszobába.

Nyolc-tíz emelettel feljebb rohantak bele a következő őrjáratba. Heves tűzharc bontakozott ki, a levegő megtelt füsttel, égett bőr, ruhaszövet és márvány szagával. Sugárvetők villogtak, sebesültek ordítottak.

Dash nem túlzott: tényleg tudott lőni. Három őrt lőtt le három gyors egymásutánban leadott lövéssel, olyan halálos nyugalommal és precizitással, amit Luke eddig még senkitől sem látott. Luke maga a fénykarddal hárította el és verte vissza a lövedékeket, tovább növelve a zűrzavart. Csubi és Lando versenyt lövöldözött egymással. Az őrök nem voltak rosszak, de nem voltak elég kétségbeesettek. Ők azért lőttek, mert fizették őket; Luke és a barátai az életükért — és Leiáért — küzdöttek. Az utolsó őr megfordult és elrohant. Csubakka hátulról leterítette egy lövéssel. A férfi elhasalt, és jó két métert csúszott, mielőtt a fal megállította.

— Tovább, tovább! — sürgette a társait Luke.

Leia érezte, hogy valaki közeledik a szobájához. Nem tudta, honnan — talán az ösztönei súgták meg —, de hallgatott az érzésre. Az ajtó mellé húzott egy széket, ráállt, és a feje fölé emelte a fejvadász Boushh súlyos sisakját.

Az ajtó kinyílt, és Guri lépett be a szobába. Gyorsan mozgott, de a sisak már meglendült. Mielőtt még a replikáns felnézhetett volna, Leia nyakszirten csapta a sisakkal. Iszonyatos erejű ütés volt, egy embert rögtön leterített volna. Guri előrelódult az ütéstől, a szoba közepe felé.

Leia csak erre várt. Lepattant a székről, kiugrott az ajtón, és rácsapott a zárszerkezet vezérlőpaneljére.

Guri hamar összeszedte magát, és már indult is az ajtó felé, de az bezárult az orra előtt. Hangos robaj hallatszott, aztán még egy. A műanyag ajtó közepéről repedések futottak szét. Még néhány ütés, és szétszakad.

Leia rohanni kezdett a folyosón.

Már a tizenkettedik szintnél jártak, amikor megszólalt Luke komlinkje.

— Luke gazda! Sikeresen elhagytuk az épületet.

Luke leakasztotta az övéről a készüléket, hogy ne kelljen kiabálnia.

— Hol vagytok?

— Valahol az égben, Luke gazda. Hogy én... mi? Ó, maradj csendben, Artu! Én jól csinálom! Ah!

— Thripio!

Rövid szünet következett, aztán fülsértő csikorgást lehetett hallani.

— Láttam, te locsogó szemetesvödör! Ha nem vonod el a figyelmemet, akkor időben kitérhettem volna.

— Mi folyik ott, Thripio?

Artu ingerülten füttyentett.

— Hallgass! Nem az én hibám volt.

— Thripio!

— Mi? Hol? — motyogta Thripio. — Ó, ne!

Üvegcsörömpölés hallatszott.

— Thripio!

— Sajnálom, Luke gazda. Hála Artu hozzá nem értésének, tönkretettünk egy hirdetőtáblát és letörtünk egy antennát. Nem, szerintem nem ütköztünk neki annak a tehersiklónak, csak súroltuk. Igen, az is a te hibád volt! Ha nem sípoltál volna megállás nélkül, mint egy túlhevült teáskanna, akkor én...

— Hagyd békén Artut, Thripio, és mondd el, mi folyik ott.

— Alacsonyan repülünk, mert Artu azt mondta, hogy így lesz jó, de szerintem magasabbra kellene emelkednünk. Nem, nem érdekel, hogy mennyire értesz az asztronavigációhoz. Most én irányítom ezt a hajót.

— Figyelj, Thripio. Hozd a Falcont a következő koordinátára, és emelkedj magasabbra, hogy ne ütközz neki semminek.

— Látod? Én megmondtam, hogy túl alacsonyan repülünk, de neked aztán lehet beszélni, te mindent jobban tudsz...

— Thripio!

— Igen, Luke gazda! Úton vagyunk. Nem, szerintem nem kellene arra mennünk. Az az épület túl magas! Erre kellene mennünk... vigyázz!

Luke ezen a ponton kénytelen volt kikapcsolni a készüléket. Egy masszív, lezárt ajtó állta útjukat.

Lando lövésre emelte a sugárvetőjét.

— Ne — állította le Luke. — Mágneses mező védi. Le fog pattanni róla, és még eltalál valakit.

— Akkor hogyan jutunk át?

— Álljatok hátrébb. Lássuk, meg tud-e állítani egy fénykardot.

Nem tudott.

Átmásztak a füstölgő lyukon, és felrohantak a következő emeletre.

Guri rontott be Xizor bunkerszobájába. A fallin meglepetten pislogott a feldúlt replikánsra.

— Mi történt?

— Kicsúszott a kezem közül. Várt, amikor beléptem a szobájába. Megütött hátulról. Nem sérültem meg, de sikerült kiosonnia, és bezárt.

— A fenébe! — fakadt ki Xizor. Az események kezdtek kicsúszni az irányítása alól, és ehhez egyáltalán nem volt hozzászokva. Ráadásul mindez éppen itt történt, a saját palotájában! Alábecsülte Skywalkert? Úgy tűnt, legfőbb ideje volt jóvátenni ezt a hibát.

Az asztalához lépett, kihúzta a fiókot, és egy rejtett rekeszből előszedett egy karcsú turbósugárvetőt.

— Akkor menjünk, és keressük meg.

— Várjatok egy percet — mondta Lando.

— Mi az? Miért?

Lando egy falba süllyesztett dobozra mutatott.

— Ez egy elosztó.

— És?

— Álljatok odébb. — Lando célba vette a dobozt, és szétlőtte a zárat. A bádogajtó kivágódott. — A biztonsági holokamerák és szenzorok adatai ezeken az optikai kábeleken keresztül továbbítódnak — mutatott a sugárvető csövével néhány ujjnyi vastag, áttetszően fehér kábelre.

— Honnan tudod?

— Bízz bennem. Van némi tapasztalatom ezen a téren. — Azzal belőtt a kábelek közé. Füst és szikra csapott ki a dobozból, és a vezetékek sárga és narancssárga lánggal leégtek. Olvadt műanyag kesernyés, fojtogató szaga töltötte meg a folyosót. — Így már nem láthatnak minket, legalábbis ezen a szinten nem. Ha az összest kilőjük, ami az utunkba kerül, megvakulnak.

Csubi felordított. Újabb őrök rohantak feléjük, és ezek nem voltak vakok — bár amilyen összevissza lövöldöztek, akár azok is lehettek volna.

— Erre! — üvöltötte Luke.

Az őrökkel ellentétes irányba rohantak, és közben hátrafelé lődöztek. Befordultak egy saroknál, és a folyosó végén lévő ajtó felé sprinteltek. A túloldalról trappolás hallatszott, aztán félresiklott az ajtó. Dash és Lando felemelte a fegyverét.

— Ne! — kiáltotta Luke. — Ne lőjetek!

Az ajtó félrecsúszott, és aki feltűnt mögötte, az nem más volt, mint...

— Leia!

Luke elvigyorodott, és a lány visszamosolygott rá. Átölelték egymást.

— Sokáig tartott — mondta Leia. Végignézett a díszes társaságon, aztán elfintorodott. — Pfuj! Honnan másztatok elő? Olyan szagotok van, mint annak az izének, amit Lando meg akart etetni velünk. És úgy is néztek ki.

— Gondoltuk, körülnézünk egy kicsit a csatornarendszerben. De majd később elmeséljük. Most nyomás!

Immár öten rohantak tovább.

— Luke gazda!

— Mi az már megint, Thripio?

— Úgy tűnik felkeltettük egy rendőrségi hajó figyelmét. Mögöttünk vannak.

— Nos, akkor rázzátok le őket.

— Hogyan, Luke gazda?

— Repülj úgy, ahogyan Han szokott.

— Megőrültél? — nézett rá kerek szemekkel Leia. — Hagyod, hogy a droidok vezessék a hajót?

— Eddig jól csinálták, ha azt a néhány karcolást nem számoljuk.

— Hallgass, Artu! — szólt rá a kis R-esre Thripio. — Hallottad, mit mondott Luke gazda. Most csinálunk egy szép hurkot, és... jaaaj!

Artu most már folyamatosan füttyögött és csipogott.

— Luke gazda! Segítség! Segítség!

— Mit művelsz, Thripio?

— Megpróbálom visszafordítani, Luke gazda.

— Úgy tűnik, fejjel lefelé repülnek — jegyezte meg Lando.

— Még hogy jól csinálják — mondta bosszúsan Leia.

— Még mindig nem akarom elhinni, hogy rábíztátok a hajót erre a két bohócra.

— Thripio, tedd, amit Artu mond. Artu, magyarázd el neki, hogyan lehet kijönni a hurokból.

Artu és Thripio megint összeveszett, de úgy tűnt, nem eredménytelenül.

— Ah, így már sokkal jobb — mondta Thripio. — Úgy látom, leráztuk az üldözőnket, Luke gazda. Valószínűleg belecsapódott a felüljáróba, míg mi fejjel lefelé átrepültünk alatta.

— Nem akarom elhinni, hogy két droidra...

Luke bosszúsan Leiára nézett.

— Nem hagynád végre abba? Jól van, ti ketten. Gyertek a megadott koordinátára. És most már vigyázzatok.

— Már egészen jól elboldogulok, Luke gazda. Ne aggódjon.

Luke a mennyezetre nézett, és sóhajtott.

38.

Riadóztatom a birodalmiakat — mondta Guri.

— Ne! Hogy nézne az ki? A Fekete Nap nem tud megbirkózni néhány jöttment Lázadóval? Mondd meg a kijáratoknál posztoló őreinknek, hogy legyenek résen. Lehet, hogy bejutottak az épületbe, de kijutni nem fognak.

Guri bólintott, és máris intézkedett a komlinkjén keresztül.

Végigrohantak a folyosón, el a szoba mellett, amelyből Leia megszökött. Nem messze onnan volt egy terminálszoba, ahonnan hozzá lehetett kapcsolódni a holokamerákhoz. Guri beírt néhány utasítást egy ódivatú billentyűzeten. Xizor személyes logója tűnt fel a képernyőn. Guri megadta a kódot, aztán átváltott hangvezérlésre.

— Mutasd a tizenötödik szintet. Mindenkit látni akarok, aki nem a személyzet egyenruháját viseli.

A kép millió apró pöttyre hullt szét, örvényleni kezdett, aztán elsötétült.

Xizor idegesen megkopogtatta a homlokát a sugárvetője csövével.

— Hova tűnt a kép? — kérdezte Guri a komputert.

— Nem érkezik holokamera- és szenzorjel a tizenötödik szintről.

— Mutasd a tizenhatodik szintet.

Itt sem volt kép.

— Mutasd a tizenhetedik szintet.

Ugyanaz.

— Mutasd a tizennyolcadikat.

A levegő kavarogni kezdett, és üres folyosók, szobák sorává állt össze.

— A tizenhetedik szinten vannak — jegyezte meg Xizor.

Guri kérdőn a gazdájára nézett.

Xizor a képre bökött a sugárvetővel.

— Kilőtték az elosztókat, hogy ne láthassuk őket. Ha feljutottak volna a tizennyolcadikra, akkor most onnan sem kapnánk képet. Gyere.

— Nem tudjuk, hányan vannak — mondta Guri. — Legalább tizenkét őrünket elvesztettük. Biztonságosabb lenne, ha ön itt maradna.

Azt én döntöm el, hogy mi biztonságos. És mivel valószínűleg Skywalker az, nekem is ott kell lennem. Személyesen akarom átküldeni a másvilágra!

— Szóval... mi... a... terv? — lihegte Leia.

— Kijutunk innen, bevágjuk magunkat a Falconba, és elhúzunk, minél messzebb ettől az átkozott bolygótól — felelte Luke. — Thripio és Artu meg tudja csinálni — tette hozzá, hogy ne kelljen még egyszer végighallgatnia Leia sopánkodását.

Leia megrázta a fejét, de nem szólt.

Csubi mondott valamit, és Leia a hangjából arra következtetett, hogy a vuki sem elégedett az új pilótáikkal.

— Nézd, ha nem jutunk ki innen, akkor úgyis mindegy ki vezeti a Falcont — mutatott rá Lando.

Leia bólintott. Ez igaz volt.

— A pasasnak igaza van — mondta Dash.

— Senki nem fogja azt gondolni, hogy felfelé igyekszünk — érvelt Luke. — Azt fogják hinni, hogy az utcaszintre megyünk.

Lando felnevetett.

— Igen, mindig erre szoktak ráfázni. Nem tartanak elég hülyének minket.

Xizor és Guri belépett a turbóliftbe.

— Huszadik szint — parancsolta Xizor. — Ott fogjuk várni őket.

A turbólift zuhanni kezdett, egy pillanatra a szabadesés mámorító érzésével toldva meg a fallin zsigereit markolászó bizsergést. Dühe ellenére, amit a méltóságán ejtett csorba miatt érzett — hiszen a saját palotájában randalíroztak—, örült a lehetőségnek. Ritkán nyílt alkalma rá, hogy saját kezűleg öljön meg valakit. Biztos volt benne, hogy a behatolók közt ott lesz Luke Skywalker is. A fiú keserves kínhalállal fog fizetni hallatlan szemtelenségéért.

Vett egy mély lélegzetet, majd lassan kifújta a levegőt. Nem akarta, hogy izgatottnak lássák. Bár úgyis csak Guri és a személyzete láthatja. Guri véleménye nem érdekelte, az őröket pedig, döntötte el ebben a pillanatban, úgyis ki fogja rúgatni az utolsó szálig. A kollektív büntetés híve volt, de azért tartogatott némi pluszmeglepetést az igazi felelősök, a felügyelők számára.

A turbólift lassított. Xizor egy másodperc erejéig túlsúlyosnak érezhette magát.

— Huszadik szint — jelentette be a lift.

Az ajtó félresiklott.

Xizor a jobb válla fölé emelte a sugárvetőt, hogy ne tudják kiütni a kezéből, és óvatosan befordult a folyosóra. Hetente több órát is eltöltött a privát lőterén, és kiváló céllövő volt.

Guri nem viselt fegyvert, noha igazi mesterlövész volt. Ő maga volt a fegyver.

— Huszadik szint — állapította meg Dash. — A lépcsők itt véget érnek. Meg kell keresnünk a folytatást.

— Hány szintje van ennek a palotának?

— Ha jól emlékszem, a felszín felett százkettő.

— Ó, ne! — nyögött fel Lando. — És fel kell mennünk egészen a tetőig?

— Nem, van egy leszállópad az ötvenedik szint táján — felelte Luke.

— Az semmi — legyintett Dash. — Játszva megmásszuk azt a maradék harmincat.

— Én már most alig kapok levegőt — panaszkodott Lando.

— Öregszel, Calrissian.

— Igen, és szeretnék sokkal öregebb is lenni.

— Lennie kell egy másik lépcsőháznak a folyosó túlsó végén, hatvan méterre innen — idézte fel magában az épület tervrajzát Luke. — Keressük meg.

Felkerekedtek.

Xizor pillantotta meg őket először; Guri épp egy oldalajtón kukucskált befelé, rejtőzködő idegeneket keresve. Öten voltak, Leiát is beleszámítva. A vuki is köztük volt — Xizor számított rá, hogy visszatér a hercegnőért — és volt még egy sötét bőrű férfi — nyilván a kártyajátékos egy másik, akit nem tudott azonosítani, és persze Skywalker sem maradhatott el.

Az Árnyherceg elmosolyodott. Oldalra fordult, vállmagasságba engedte a sugárvetőjét — kinyújtott kézzel —, és a szabad kezét a bal csípőjére tette, éppen úgy, ahogy a lőtéren csinálta, amikor céltáblákra lőtt. A jobb szeme és Skywalker bal szemgolyója közé mozgatta a célkeresztet, kilélegzett, aztán lassan meghúzta a ravaszt...

Luke akkor vette észre a magas lényt, amikor az már célba vette őt.

A mindenit. Úgy tűnt, a fickó sok időt tölt el a lőtéren.

Előrántotta a fénykardját, bekapcsolta, és hagyta, hogy az Erő eggyé váljon vele...

A halálos energiasugár Luke felé döfött...

A fénykard félkörben előrelendült, és megállt az arca előtt, eltakarva bal szeme elől a kilátást...

Luke-ot megrázta a becsapódás ereje; ha nincs ott a kard, az iszonyatos energia szemen találja...

A lény megint lőtt...

A fénykard, engedve az Erőnek, újra mozgásba lendült. Egy újabb energiacsomag fröccsent le ártalmatlanul a házilag barkácsolt Jedi-fegyverről, és pattogott jobbra—balra, míg át nem égette magát...

Xizor összeráncolta a homlokát. Hogy képes erre? Nem lehet ennyire gyors!

Megint lőtt...

Guri ugrott ki a folyosóra. Egy szék volt a kezében, egy súlyos, öntöttvas alkotmány, amelyet a talpából fityegő csavarokból ítélve valahonnan a padlóból rángatott ki. A behatolók felé hajította, mint egy kavicsot.

— Vigyázzatok! — kiáltotta Luke.

Egy szék száguldott feléje. A fénykardot nem használhatta, hogy szétaprítsa vele, mert akkor védtelenné vált volna a lövedékek ellen...

Csubi melléje ugrott, lövésre emelte a nyílpuskáját, és bang...

A szék szétrobbant, izzó fémforgácsokkal szórva meg a folyosót...

Xizor és Guri láttán Leia gondolkodás nélkül célra tartotta az őrségtől kölcsönzött sugárvetőjét, és lőtt. Túl magasra. Lejjebb engedte a fegyver csövét...

Az Árnyherceg kénytelen volt megállapítani, hogy túlerővel került szembe, és ami még kellemetlenebb volt, hogy Skywalker meg tudja állítani a lövéseit. Méltóság ide vagy oda, el kellett tűnnie innen, mégpedig mihamarabb.

— Fedezz! — kiáltotta Gurinak.

A replikáns a herceg elé állt, és átoldalazott vele annak a szobának az ajtajához, ahonnan a széket szerezte.

Mindketten eltűntek az ajtó mögött.

— Érdekes, amit azzal a fénykarddal művel — figyelte meg Xizor.

— Vader fia — emlékeztette Guri. — Kérjek erősítést? Xizor lemondóan sóhajtott.

— Kérj.

Guri már intézkedett is.

— Az Xizor volt! — mondta a többieknek Leia.

— Remek! Akkor kapjuk el — javasolta Luke.

— Kétlem, hogy menni fog — fintorodott el Lando. — Odanézzetek!

Tucatnyi őr rohant elő egy sarok mögül, és mindegyik olyan ádázul lövöldözött, mintha fizetésemelést ígértek volna nekik érte.

— Befelé! — kiáltotta Dash.

Egy zárt ajtó volt tőlük balra. Csubi nem babrált a zárjával: átrohant rajta. Leia követte, Landóval és Dash— sel a nyomában. Luke maradt hátra, fénykardjával fáradhatatlanul csapkodva a felhőkben támadó, sistergő lövedékeket.

Amikor már mindenki bent volt a szobában, valami irodában, a társaság tagjai egymásra néztek.

— És most? — kérdezte Leia.

Az őrség továbbra is heves tűz alatt tartotta az ajtót.

Lando Luke-ra pillantott, aki bólintott.

— Nos, eljött az ideje, hogy keményebb eszközökhöz folyamodjunk — mondta Lando. Maga elé húzta a hátizsákját, és egy ökölnyi ezüstlabdát vett ki belőle. A gömb felületét néhány kapcsoló meg egy ujjnyi széles nyílás törte meg; utóbbi belsejében és tetején egy-egy fénydióda világított.

Már az ajtókeret is izzott a lövedékektől, de ez volt minden változás odakint. Az őrök nem mertek közelebb kerülni az ajtóhoz.

Lando Dash kezébe nyomta a szerkezetet.

— Ez egy hődetonátor — magyarázta Dash a hercegnőnek. — Landónak három van belőle. Időzíteni is lehet őket, de van egy másik kellemes tulajdonságuk is, az „útitárs”-kapcsoló használatának a lehetősége. Az ember átállítja a kapcsolót, lenyomja ezt a gombot, és teszi a dolgát. Aztán, ha úgy adódik, hogy rajta kívül álló okokból le találná venni az ujját a gombról, akkor kezdődhet a nagy utazás. Ha valaki mégis inkább maradna, akkor visszaállítja azt a kapcsolót, és a gömb megint olyan ártalmatlan lesz, mint egy jóllakott csecsemő.

— És egészen pontosan mit csinál?

— Egy kis termonukleáris fúziót.

— Egy kis fúziót... — ismételte meg döbbenten Leia.

— Igen, akkorát, hogy a közelében lehetőleg minden elpárologjon.

— Értem. Vagyis ez több, mint egy egyszerű kézigránát, nemde?

— De igen. Lefogadom, hogy a mi Xizor barátunk nem szeretné, ha egy ilyen kezes kis jószág a Peremvidékig repítené a flancos palotájával együtt.

— Hadd nézzem — nyújtotta ki a kezét Leia.

Dash nyelt egy nagyot. Luke intett neki, hogy adja csak.

Leia elvette a hőbombát, és közelebbről is szemügyre vette.

— És ha nem használom az „útitárs”-kapcsolót?

— Akkor időre megy a játék. Az alapbeállítás öt perc. Ha ezzel itt zárolja az időzítőt, azt többé senki nem tudja leállítani.

— Barátságos kis szerkezet — mondta savanyú mosollyal Leia. Azzal az övére akasztott ubéz sisakba lökte a bombát.

A férfiak aggódó pillantásokat váltottak.

— Nézd, Leia... — szólalt meg Luke.

— Azt mondtátok, több is van belőle. Szeretném, ha ez nálam lenne. Még jól jöhet.

Luke vállat vont.

— Rendben. Úgyis a te pénzedből vettük.

Odakint egyik pillanatról a másikra csend lett.

— Eljött az ideje, hogy eltársalogjunk Xizorral — mondta Luke.

Lando odaadott neki egy másik hőbombát. Luke átállította a kapcsolót, és rátapasztotta a hüvelykujját a gombra. A szerkezet hangosan pityegni kezdett, a fénydiódák pedig villogásukkal jelezték, hogy a bomba élesítve van.

Luke vett egy mély lélegzetet, és kilépett a folyosóra.

Xizor az őrei fedezékében kivonult rejtekhelyéről.

Halk, ismétlődő csipogást hallott. Mi lehetett ez?

Skywalker bukkant elő egy szétlőtt ajtó mögül. Az őrök rögtön célba vették, de a fiú fegyvertelen volt. Vagy mégse...

Xizor nem karosszékben kezdte pályafutását. Nemegyszer vett részt személyesen is véres, megtorló akciókban, és tudta, hogyan néz ki egy bomba.

— Ne lőjetek! — kiáltotta. — Fegyvert lábhoz!

Az őrök nem tudták mire vélni a dolgot, de engedelmeskedtek.

— Nagyon helyes — bólintott Luke.

Leia és a többiek is kivonultak a folyosóra, és Luke mögé álltak.

Az elektronikus sípszó fülsértően hangosnak tűnt a feszült csendben. Az apró lámpácskák szorgos villogással jelezték, hogy a szerkezet kész szétszórni a beléje sűrített halált.

— Tudja, mi ez? — kérdezte Skywalker.

— Van némi elképzelésem — felelte Xizor.

— Ha leveszem az ujjam erről a gombról, akkor...

Felesleges volt befejeznie a mondatot.

— Mit akar tőlem?

— Hagyjon minket szabadon elvonulni. Mind az ötünket.

— Ha felengedi a gombot, meghal. Ahogyan a barátai is. — Xizor a hercegnőre nézett. Milyen kár lenne érte.

Luke vállat vont.

— Nincs vesztenivalónk. De magának? Kész feladni mindezt? — mutatott körbe. — Ez egy „A” osztályú termonukleáris bomba. Tudja, mit jelent ez?

Az arckifejezésekből és az elfojtott káromkodásokból ítélve néhány őr tudta.

— Csak blöfföl.

— Ha olyan biztos benne, akkor jöjjön ide, és vegye el tőlem.

Xizor nem mozdult. Ha a fiú tényleg igazat mond, és valaki lelövi, akkor a hődetonátor egy szempillantás alatt szétkapja az épületnek ezt a részét, sőt valószínűleg az egész szintet. Az pedig nagy baj lenne: nyolcvankét emelet maradna támfalak nélkül. A palota nem érdekelte, mert építhetett másikat, ha túléli a robbanást. De vajon mekkora esélye lett volna a túlélésre, ha a fejére szakad nyolcvankét emelet?

Nem sok. Ez a fiú különben is egy Skywalker volt. Vader soha nem blöffölt. Nem. Nem fog kockáztatni, döntötte el.

— Jól van. Elmehetnek. Senki nem fogja megállítani magukat.

Ha életben marad, tovább folytathatja a hajszát. Holtan nem sokat érne azzal, hogy megölte Skywalkert.

Négyen elmentek az őrök mellett, Skywalker azonban még mindig ott állt, vele szemben. Az örök nyertes felülkerekedett a hercegben. Talán Guri elég gyors lenne, hogy elkapja a bombát, mielőtt az felrobbanhatna...

De hol van Guri?

Ha Skywalker nem blöffölt, akkor majd ő fog, gondolta Xizor.

— Sok bosszúságot okozott nekem — mondta Luke-nak.

— Maga kérte — felelte kurtán Skywalker.

— Még mindig lelőhetném.

— Próbálja meg. — Megmarkolta a fénykardját, és bekapcsolta.

— Lelőhetném valamelyik barátját. Mondjuk a vukit. Vagy a hercegnőt.

— Gőzzé válnánk, mielőtt még összerogyhatna. Mindannyian.

Sarokba szorították. Xizor kétségbeesetten körülnézett. A fekete ember a zsákjába nyúlt, és kivett egy másik fénylő labdát.

— Mi értelme ennek? — kérdezte keserű gúnnyal Xizor. — Kettőtől nem halunk meg jobban, mint egytől.

A fekete ember elvigyorodott. Egy szemétleöntő mellett állt, és most felnyitotta a tetejét. A leöntő a pincébe vezetett, a hulladékhasznosítóba. A férfi átállított egy kapcsolót a szerkezeten, mire az pittyegni és villogni kezdett.

— Ne! — ordította rémülten Xizor.

A férfi azonban belökte a bombát a leöntőbe.

— Van öt percük, hogy elhagyják az épületet. A helyükben csipkedném magam.

Xizor az őrei felé perdült.

— Nyomás a turbólifthez, menjenek le a pincébe, és keressék meg a bombát! Vigyék ki innen!

De csak az idejét vesztegette. Az őrök pánikba estek. A liftek felé menekültek, kis híján eltaposva rettegett vezérüket.

Mire Xizor felocsúdott, Skywalker és a többiek is eltűntek. Már csak ő maradt.

A fenébe!

Még négy perc, és a palotája felrobban!

Xizor a privát turbóliftje felé rohant. Ha siet, még lesz annyi ideje, hogy elérje a hajóját, és eltűnjön innen.

Felordított dühében. Már képtelen volt kordában tartani az érzéseit.

Felül a hajójára, és követni fogja őket! Ha kell, a galaxis végéig! Az életükkel fognak fizetni ezért!

39.

Beugrottak a liftbe, és közölték a komputerrel, hogy siessen. Egy perccel később már az ötvenedik szinten voltak. Luke közben hatástalanította a bombát, és visszaadta Landónak. Biztosak voltak benne, hogy már a kutya sem fog foglalkozni velük: akinek van egy csepp esze, az hanyatt-homlok a vészkijáratot fogja keresni.

Már csak egyvalami hiányzott, hogy maradéktalan legyen a siker: a Falcon. Luke remélte, a két droid idejében oda fogja vinni. Ha nem, akkor sem fognak bosszankodni miatta. Nem lesz rá alkalmuk.

Miután kiszálltak, húsz-harminc izgatott „bűnszövetkezeti tag” nyomult be, csordultig töltve a liftet. Azok, akik kint maradtak, nem álltak le szitkozódni: máris rohantak a következő turbólifthez, hogy horpadtra püföljék a vezérlőpaneljét.

— Mi az, lejárt a munkaidő? — poénkodott Dash.

— Már csak négy percük van — mondta szenvtelenül Lando. — Nem árt, ha sietnék.

— Ez azért durva húzás volt — jegyezte meg Luke.

— De sajnálom őket! — gúnyolódott Lando. — Hiába, bűnözőnek lenni kockázatos szakma.

— A leszállópadnak arra kell lennie — mutatott előre Dash. — Gyertek!

Már nem sokan maradtak a liftek körüli előtérben, és a következő lift — valahonnan fentről jöhetett, mert félig tele volt —, pillanatok alatt ezeket is elnyelte. Öten maradtak.

Elindultak arra, amerre a tervrajz és Dash emlékei szerint a leszállópadnak lennie kellett.

Ötven méterrel odébb Luke megtorpant a folyosó közepén. Hallott valamit. Körbetapogatózott az Erővel, de nem érzékelt semmit. Különös volt. Intett a többieknek.

— Menjetek, mindjárt ott leszek én is.

A társai, kelletlenül bár, de engedelmeskedtek.

Luke megmarkolta a fénykardját, és bekapcsolta...

— Íme a Jedi-lovag! — mondta egy női hang. — A legendák harcosa.

Luke hátrafordult. A Guri nevű nő állt előtte. A replikáns.

— Sok kellemetlenséget okozott a gazdámnak — mondta az ERD. — Ezért meg fog halni.

Luke a replikáns felé tartotta a fénykard hegyét. Az ellenfelénél nem volt fegyver, de Luke Landótól tudta, hogy hihetetlenül gyors és erős.

— Én fegyvertelen vagyok — fordította feléje két tenyerét a replikáns. — Ez így nem fair.

Luke-nak lehetett még vagy három perce. A legokosabb az lett volna, ha levágja Gurit, és a többiek után rohan. Vagy legalább hátrébb kergeti, és kiszáguld a Falconhoz — már ha az ott lesz.

De miért épp most lett volna okos?

Kikapcsolta a fénykardot, visszaakasztotta az övére, és rögzítette.

— Mit akar?

— Egy esélyt. A gazdám mindig a legveszélyesebb ellenfeleket szemeli ki magának... Nekem még soha nem adatott meg, hogy hozzám méltó harcos ellen álljak ki, mert nincs ilyen. Kivéve a Jedi-lovagokat, ha a történetek igazat regélnek.

— Az épület három perc múlva felrobban — figyelmeztette Luke. — Maga mégis játszani akar?

— Nem fog sokáig tartani. Fél a haláltól, Skywalker?

Félt, persze, hogy félt...

Vagy mégsem. Rá kellett jönnie, hogy már nem fél. Az Erő vele volt. Ami lesz, az lesz.

Guri rávetette magát...

Elképzelhetetlenül gyors volt. Ha magára lett volna utalva, Luke soha nem tér ki előle. Így azonban, az Erőtől áthatva, eloldalazott jobbra, és belerúgott a mellette elzúgó replikánsba. A csípőjén találta el, kibillentette az egyensúlyából, de ez volt minden.

— Ügyes — mondta elismerően Guri.

Luke örült neki, hogy így gondolja.

A replikáns körözni kezdett...

— Luke! — kiáltotta kétségbeesetten Leia.

Luke önkéntelenül a hang irányába pillantott...

Guri csak erre várt. Egy gyors sasszéval belépett, és ütött...

Luke hátraugrott, de még így is akkorát kapott a gyomorszájába, hogy nyögni is alig tudott. Guri a másik könyökével a fejére célzott, és Luke-nak ezúttal az utolsó pillanatban sikerült elhajolnia az oldalütés elől. Kezdte elveszteni a kapcsolatát az Erővel...

A következő ütés fültövön találta. Kábán elterült.

Az Erő, Luke. Add át magad az Erőnek. Hallotta Ben hangját téren és időn át. Igen. Tökéletesen meg kell bíznom az Erőben...

Guri pengét formált a tenyeréből, és ütésre emelte... de ez már újra mintha egy lassított holofelvétel lett volna. A replikáns arcán diadalittas vigyor terült szét. A kéz megindult lefelé, de ezúttal olyan lassú volt, olyan hihetetlenül lomha, hogy Luke könnyedén félregurulhatott előle, és felállt, mielőtt az még megközelíthette volna.

Úgy érezte, hogy normális sebességgel mozgott, de a kisebb szélvihar, amelyet maga körül kavart, másról árulkodott.

Megperdült, az ütés útjába vitte nyitott tenyerét, és félreseperte a támadó kezet. Aztán a bal lábával kaszált, kirúgva Guri alól a jobb lábát. A replikáns elvesztette az egyensúlyát, és lassan, mintha szárnyai lettek volna, hanyatt vágódott, nyekkenve elterült a padlón.

Az idő felgyorsult.

Leia kiáltása még mindig a folyosó falai közt vergődött.

Guri fel akart kelni, de az esés megbénította.

Luke fogta a fénykardját, és beizzította. A replikáns túl veszélyes volt ahhoz, hogy „életben” hagyja. Felemelte a kardot.

— Tisztességes küzdelem volt — mosolygott rá a replikáns. — Gyerünk, csinálja.

Ő végzett volna veled.

Az idő megint lelassult, megnyúlt, mint a túlhevített műanyag.

Luke leengedte a kardot.

— Gyere velünk. Átprogramoztatunk.

Gurinak sikerült ülő helyzetbe hoznia magát.

— Nem. Ha letöltik a memóriámat, az veszélyt hozhat a gazdámra. Engem arra programoztak, hogy megvédjem őt. Jobb lesz, ha megöl.

— Nem a te hibád — mondta Luke. — Nem tehetsz róla, hogy gyilkolásra programoztak.

— Az vagyok, ami vagyok, Jedi. Az én bűneimre nincs bocsánat.

— Luke! Gyere már!

Luke megrázta a fejét.

— Elég volt a gyilkolásból. Nem ölhetlek meg.

Azzal hátat fordított a droidnak, és elrohant.

Leia látta, hogy Luke kikapcsolja a fénykardját, mond valamit a leterített Gurinak, aztán feléjük fordul, és rohanni kezd. Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el, amióta Luke lemaradt, de már csak másodperceik lehettek.

Megvárták Luke-ot, és kiszáguldottak a leszállópadra.

Nyoma sem volt a Millennium Falconnak.

Xizor hajója, a Virago a tetőn parkolt. Az Árnyherceg mindig indulásra készen tartotta, éppen az ilyen — eddig valószínűtlennek gondolt — helyzetek esetére. Az őrök itt még a helyükön voltak, bár látszott rajtuk, alig várják, hogy engedhessenek a veszélyt jelző szirénák sürgetésének.

— Az épület fel fog robbanni — mondta Xizor szenvtelenül, mintha csak az időjárásról beszélt volna. — Fogják az egyik siklót, és meneküljenek el. Két percük van.

Az őrök meghajoltak, és elsiettek. Íme a két kivétel, gondolta Xizor. Lehet, hogy mégsem kell a teljes őrséget lecserélnie? Ezek ketten maradni fognak, sőt lehet, hogy még elő is fogja léptetni őket. Nehéz hűséges alkalmazottakat találni manapság.

Felsietett a Viragóra, és felemelte maga mögött a rámpát. Egy perc, és a rendszer repülésre kész lesz.

Aztán még harminc másodperc, és öt kilométeres magasságban lesz a hajóval — a Virago a galaxis egyik leggyorsabb hajója volt.

Elhelyezkedett a pilótaülésben, és végighúzta a kezét a műszerfal felett. Az érzékelők életre keltették a kijelzőket, színes fénybe vonva az arcát. A függőpalotájába fog menni, döntötte el. Az űrállomás körül állomásozott a flottája — néhány fregatt, korvettek és több száz módosított vadászgép. Feltételezte, hogy Skywalker és a barátai hajóval fognak tovább menekülni.

Mire orbitális pályán lesznek, a flottája várni fogja őket.

— Minden rendszer indulásra kész — jelentette a Virago komputere.

Ez az. A hajtómű indítógombjára tette a kezét. Még több mint egy perce maradt.

Végigsimogatta tekintetével az épület tetejét. Sajnálta, hogy el kell búcsúznia tőle. Sok jó évet töltött itt, hiányozni fog. De újra fogja építeni, még nagyobbra, még szebbre és még impozánsabbra.

Míg át nem veheti a Császár palotáját.

Megnyomta a gombot. A Virago kecsesen felemelkedett, és kiröppent, bele a ragyogó napfénybe.

Néhány száz méterre volt, biztonságos távolságban, amikor egy ütött—kopott koréliai teherhajó bukkant elő az épületek közül. Mintha egy részeg vezette volna, a hajó imbolygott és kacsázott, bukdácsolt és pörgött — és egyenesen feléje rohant.

Xizor káromkodva rácsapott a fékezőfúvókák kapcsolójára, majd oldalra kapta a botkormányt. A hajó elsuhant mellette, szelével megdobva a Virágót.

Miféle idióta vezethette ezt a hajót?

De kit érdekelt most ez? Az volt a lényeg, hogy biztonságba került. Egy pillanatra eszébe jutott Guri. Legalább annyira sajnálta, mint az épületet, amellyel a levegőbe fog repülni.

De hát ilyen az élet. Túlélni, átvészelni mindent — ez a siker lényege. Rázd meg magad, aztán gondoskodj róla, hogy az ellenségeid még azt is megbánják, hogy anya szülte őket.

Dash vette észre elsőnek a hajót.

— Káosz anyja! — motyogta elképedve.

A Millennium Falcon olyan stabilan mozgott, mint egy megbokrosodott búgócsiga. Aztán valahogy, valakinek sikerült kiegyenesítenie a pályáját, de még mindig túl gyorsan közeledett.

— Hasra! — ordította Lando.

Mindenki a betonhoz csapta magát.

A hajó átsuhant a leszállópad felett, és jobbra kanyarodott. Ha egy méterrel lejjebb ereszkedett volna, leborotválja a hátukról a ruhát.

Miután a szélvihar elült, Luke felemelte a fejét, és a hajó után nézett; a Falcon ebben a pillanatban sodort el a bal oldalával egy dopplerszenzort.

— Megöllek, Thripio, csak kerülj a kezem közé! — üvöltötte a hajó után Lando.

Luke előkapta a komlinkjét.

— Thripio, kapcsold le a hajtóműveket! Csak a repulzort használd! És siess!

— Igyekszem, Luke gazda, de meglehetősen érzékeny ez a jószág.

A hajó felröppent vagy százméternyit, mintha parittyából lőtték volna ki.

Artu, a visítozásából ítélve, az áramköri túlvezérlés határán állt.

A Falcon megrándult, oldalra billent, és zuhanni kezdett. Az utolsó pillanatban, amikor már úgy látszott, hogy a tetőnek ütközik, megállt a levegőben, aztán felemelkedett, és jó ötven méterrel felettük megállapodott.

Luke kétségbeesetten nézett felfelé. Ötven méter, ötszáz méter — mindegyik elérhetetlen magasság volt. És már alig egy percük maradt.

— Hozd le, te átkozott droid! — ordította Lando.

— Kár, hogy nem Libo ül Thripio helyén — sóhajtott Dash. — Az én droidom átkozottul jó pilóta.

— Ezzel az erővel azt is kívánhatnád, hogy bárcsak mi ülnénk a pilótafülkében — mormogta Leia.

Luke két pár összehajtott szárnyra hasonlító valamit pillantott meg a kijárat mellett. Ismerősnek tűntek, de mik lehettek? Aztán rájött: sárkányrepülők voltak. A sport kedvelői arra használták ezeket az alkalmatosságokat, hogy alacsonyabb épületek tetejére suhanjanak át velük, vagy hosszú, több kilométeres utakat tegyenek meg az utcák közötti szintkülönbségeket kihasználva. Ha nem tudnak másodperceken belül felszállni a Falconra, határozta el Luke, akkor rászíjazza az egyikre Leiát, és lelöki az épületről. A másik sárkányrepülőnek négy utasa lesz, köztük egy vuki, de azért nem lesz zuhanásra ítélve. Míg a Hoth bolygón a birodalmi lépegetők ellen harcolt, Luke felfedezte, hogyan lehet lassítani az esést az Erő segítségével; aztán Yoda mestertől is tanult még egy-két fogást...

— Ereszkedik! — kiáltott fel Dash.

Hátrébb húzódtak. Két méterre a betontól a Falcon megállt, majd hirtelen alázuhant, mint egy kő. A talpai nyekkentek egy hatalmasat, aztán levágódott a rámpa.

— Nyomás! — mondta Luke.

Csubi a hóna alá kapta Leiát, és felrohant vele a hajóba. Dash, Lando és Luke követte.

Mire Luke felért, a rámpa már emelkedett.

Harminc másodpercük, ha maradt...

Dash becsörtetett a pilótafülkébe.

— Tűnés! — dörrent rá Thripióra.

— Megyek, megyek! — motyogta a droid.

Dash félrelökte Thripiót, és belevágta magát a pilótaülésbe. A keze őrült táncot járt a műszerfal felett.

Thripio nekiesett a másodpilóta-ülésnek, és lehüppant a padlóra. Artu dühösen visítani kezdett.

— Nem kellene ennyire durvának lennie, Dash gazda...

Mély morajlás hallatszott lentről. A Falcon megrázkódott.

— Gyerünk, Dash! — kiáltotta Lando.

Luke kinézett az ablakon, és önkéntelenül megállapította, hogy hiányzik az egyik sárkányrepülő.

A hajó zökkent néhányat, aztán oldalra dőlt, és csúszni kezdett...

...majd felemelkedett.

— Ez az! Pucoljunk innen!

A Millennium Falcon elhúzott az épület közeléből. A leszállópad, mintha csak erre várt volna, levált az épületről, és a mélybe zuhant. Füst csapott a magasba, iszonyatos csikorgás hallatszott, aztán a villanyvezetékek szikrázni kezdtek, és valami berobbant. Tűzoszlop emelkedett az égbe, beton- és fémdarabokkal szórva meg a hajót.

Dash gázt adott, és a Falcon fellőtt az égbe.

Lent, mögöttük Xizor kastélya lángoló, füstölgő romhalmazzá omlott össze.

A látvány még Landónak is elvette a kedvét az élcelődéstől.

— Húzzunk innen — mondta Luke. — Amíg ki nem szúrnak minket.

— Azon vagyok — morogta Dash.

Thripio feltápászkodott.

— Úgy érzem, elég jól repültem — jegyezte meg.

Mindenki a droidra bámult.

— De azt hiszem, ennyi bőven elég volt belőle — tette hozzá sietve Thripio.

Luke megcsóválta a fejét, elmosolyodott, aztán kuncogni kezdett. Néhány másodperc múlva már mindannyian a hasukat fogták nevettükben. Fenemód jólesett elengedni magukat ennyi feszültség után.

— Mi olyan mulatságos? — kérdezte sértődötten Thripio.

Ettől csak még jobb kedvük kerekedett. Elvégre minden okuk megvolt rá, hogy vidámak legyenek. Túlélték. Biztonságban voltak.

Legalábbis pillanatnyilag. De a nehezén már túl voltak.

40.

Xizor nem emlékezett rá, hogy a családja halála óta valaha is ennyire dühös lett volna. A palotája odalett, az értéktárgyai, hatalmas információs adatbázisa egy szem— pillantás alatt semmivé foszlottak. Műkincsek, amelyeket nem pótolhatott, mert mindegyik egyedi darab volt. Zsaroláshoz használt anyagok, személyes tervek, a Fekete Nap legbelsőbb titkait tartalmazó dokumentumok — mind menthetetlenül elvesztek. Ha valami történik vele, gondolta komoran, az utódja még azt sem tudná megállapítani, mi hiányzik, mert már eleve azt se tudná, minek kellene lennie. Még a tettes kiléte is titok maradna előtte — a Skywalkert és a hercegnőt érintő összes állományt a személyi komputerén tárolta, márpedig ez, a tartalék másolatokkal együtt, hamuvá égett.

A hangja azonban a legcsekélyebb mértékben sem tükrözte érzelmeit, amikor előreszólt a függőpalotájába. Sajnos késve, de rájött, hogy a koréliai teherha— jónak, amelynek majdnem nekiütközött a palota mellett, ugyanannak kellett lennie, mint amit ő is kerestetett. És persze azért jött, hogy felszedje Skywalkert, Leiát meg a többieket.

Most igazán jól jött, hogy egy hajózási vállalat fejeként értett a hajókhoz.

— Egy dillemma-tányér formájú koréliai teherhajó fogja hamarosan elhagyni a bolygót, valahol ennek a szektornak a környékén — mondta a flottája parancsnokának. — Egy YT-1300-as, bő huszonöt méter hosszú, száztonnás teherbírással. Derítsék fel és pusztítsák el.

Ha el tudják fogni az utasaival együtt, az is megfelel. Ha viszont kicsúszik a markukból, maga és mindenki, akit vétkesnek találok a mulasztás miatt, reggelre húsipari pép lesz. Világosan beszéltem?

— Világosan, felség.

— Helyes. Most megvagy, Skywalker.

— Bocsánat, felség, de nem értettem.

— Mi? Lényegtelen. Ne törődjön vele.

Kikapcsolta a komegységet. Talán nem volt a legbölcsebb dolog Skywalker nevét említeni, de különösebb gondot nem jelenthetett. A csatorna úgyis kódolva volt. Mindegy volt. Az ügy már úgyis a végéhez közeledett.

A műszerfal órájára pillantott. Hamarosan odaér a függőpalotához.

— Mylord, ön azt kérte, hogy jelentsük, ha bármilyen információ érkezik Xizor herceget illetően — lépett Vader elé egy tiszt.

Vader végigmérte a férfit, aztán kivette a kezéből a nyomtatott lapot, és átfutotta.

— Honnan jött?

— Egy kódolt üzenet volt, mylord, amit egy Virago nevű hajóról küldtek az orbitális pályán lévő Falleen’s Fist függőpalotába. A hajó tulajdonosa...

— Tudom, kié — szakította félbe Vader. Összegyűrte a műanyag lapot, és elmosolyodott a maszk alatt, nem törődve a fájdalommal, amit az öröm okozott. — Készítsék elő az űrsiklómat.

Figyelmeztette Xizort, hogy jobb lesz, ha távol tartja magát Luke-tól, de az a bűnöző féreg nem tudta fegyelmezni magát.

Óriási hibát követett el.

Vader régen volt ilyen jókedvű. Épp eleget játszották Xizor játékát. Ideje volt változtatni a dolgokon.

— Átvennéd, Luke? — kérdezte Dash.

— Hogyne. — Luke, aki már elhelyezkedett a másodpilóta-ülésben, átvette a hajó irányítását. — Mire készülsz?

— Ide akarom füttyenteni a paripámat.

— Mi?

Dash leakasztott egy apró, fekete dobozt az övéről.

— Nagy hatótávolságú, árnyékolt, egycsatornás komlink. Csak jelzek vele, és Libo máris előáll a hintóval. Randevúzunk, te kölcsönadsz nekem egy űrruhát... az azért még akad ezen a targoncán, remélem... és átszállók egy igazi hajóra.

Luke elmosolyodott.

— Azt hiszem, meg tudjuk oldani.

— Aztán ki-ki megy a maga útján. A romeltakarítás költsége egy időre fedezni fogja a Birodalomnak benyújtandó számlámat.

— Tudj róla, hogy tárt karokkal vár a Szövetség — mondta neki Luke. — Te jó ember vagy, Dash, és igazi fenegyerek. Épp ilyenekre van szükségünk.

— Kösz, Luke, de nem hiszem, hogy élni fogok a lehetőséggel. Nem vagyok az a csatlakozó fajta.

Bekapcsolta speciális komlinkjét.

— Hé, Libo, te rozsdakupac, erőltesd meg egy kicsit a fogaskerekeidet, és hozd a hajót a következő koordinátára.

— A gazdám pillanatnyilag nincs itthon. Kivel beszélek?

— Milyen vicces — morogta Dash. Luke-ra nézett. — Soha ne vegyél olyan robotot, amit egy bukott komikus programozott.

Mire Xizor a függőpalotához ért, a flotta már bevetésre készen állt. Mivel megvolt minden szükséges engedélyük — a kapcsolatairól nem is beszélve —, a birodalmi flotta közbeavatkozásától nem kellett tartamuk.

Xizor felsietett a parancsnoki toronyba. A szintet acélüvegkupola fedte, szabad kilátást biztosítva az űrállomás feletti térre. A herceg a flotta parancsnokát hívta.

— Hallgatom, felség — szólalt meg a férfi hologramja.

— Harcrendbe állította a hajókat, parancsnok?

— Igen, felség. A szenzoraink jelezni fogják, ha a megadott kritériumoknak megfelelő hajó hagyja el a bolygót.

— Helyes. Tájékoztassanak.

A kép elenyészett. Xizor hallgatagon a környező sötétséget bámulta. Amikor megérkezett, már mindenki arról sutyorgott, ami a palotájával történt. Persze nyíltan senki nem merte szóba hozni előtte a témát. De ami elmúlt, az elmúlt. Ennél nehezebb időket is átvészelt már.

Átvészelte a bajokat, és mindig győztesen keveredett ki belőlük.

— Kösz a fuvart — mondta a komegységből Dash.

Az Outrider kőhajításnyira lebegett — pontosabban repült, orbitális pályán — a Falcon bal oldalától. Dash az űrruha sugárhajtóművével átröptette magát a hajójához. Útközben megállás nélkül arról panaszkodott, hogy ilyen büdös szkafandert még világéletében nem látott, és ilyen is csak a Falconon akadhat.

— Akarsz versenyezni az ugrásig? — kérdezte tőle Luke, immár a pilótaülésből. Lando mellette ült, Leia pedig a hátuk mögött álldogált.

Dash felnevetett.

— Hány parszek előnyt adjak?

— Ugyan...

Kemény, zöld színű fény villant át a két hajó között: egy nagyobb hajó ágyújának a célzólézere. Magát a lézert nem lehetett oldalról látni, az ionizált nyomjelzőt azonban, amit az útjába lőttek, annál inkább. Ez izzott olyan hideg fénnyel.

— A mindenit! Úgy tűnik, vendégeink érkeztek.

Újabb fények villantak, egyik sem túl közel. Már ha azt a néhány métert távolságnak tekintette az ember.

Luke gázt adott. A Falcon előreugrott, mint egy fenéken billentett szöcske.

— Egy jelzés nélküli korvett közeledik kettő-hetven felől! — kiáltotta Lando. — És négy vadászgép három-öt-kilenc felől! Ezek nem birodalmi hajók! Kik ezek a fickók?

— Nem mindegy? — kérdezte Luke. — Csubi, az ágyúhoz!

— Hallottad a főnököt, szőrpamacs — lépett a vukihoz Leia. — Az alsó vagy a felső ágyút akarod?

Csubi felnyerített, aztán eltűnt Leiával.

— Sok szerencsét, Dash!

— Nektek is, Luke!

Luke az űr mélye felé irányította a Falcon orrát, és maximális sebességre kapcsolt. A hajó megbillent, ahogy egy lövedék eltalálta a pajzsot.

Ki kellett jutniuk a rendszerből, mégpedig minél gyorsabban. Ilyen forgalom közepette lehetetlen volt hipertéri ugrást végrehajtani.

— Xizor herceg, megvan a koréliai teherhajó — jelentette a parancsnok.

— És?

— Tűz alá vettük. Pillanatokon belül megsemmisítjük.

Xizor bólintott.

— Vigyázzon velük, parancsnok. Átkozottul szerencsések.

— Itt a szerencse már nem elég, felség. Körülzártuk őket. Itt már csak a csoda segíthet.

Xizor inkább hallgatott.

— Elzárták előlünk az utat — állapította meg Luke.

— Akkor találj másikat — javasolta Lando. — Akarod, hogy átvegyem?

— Nem.

Egy újabb sugár találta őket telibe. A pajzsok kitartottak, de a hajó megrázkódott, mint egy szőrét szárító vuki.

— Mintha arról lett volna szó, hogy ti ketten vissza fogtok lőni! — ordított bele a komlinkbe Lando.

Csubi és Leia visszakiabáltak neki, de Luke túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy figyelni tudjon rájuk. Megemelte a Falcon orrát, félkörívben megemelkedett, aztán hirtelen megfordult, és visszament ugyanoda, ahonnan indult.

— Csubi azt kérdezi, hogy a fenébe találjon el bármit is, ha ilyen veszettül röpködsz — tolmácsolta a vuki üzenetét Lando.

— Hogy téveszthet célt? Hiszen teljesen körülvettek minket! Bárhová lő, célba talál!

Egy árny suhant el mellettük. Az Outrider, villogó ágyúkkal.

Nem messze tőlük egy vadászgép felrobbant.

— Látod, Csubi? Így kell ezt csinálni — mondta Lando.

Csubi olyan cifrát válaszolt, hogy még a komlink is belepirult.

— Megállították már a hajót, parancsnok?

— Még nem, felség. Elég... khm, ügyesek. És két hajó viszonozza a tüzünket. A másikon nincs jeladó, de erősen fel van fegyverezve.

— Kétlem, hogy a hajóinkban lenne a hiba, parancsnok. Jobban tenné, ha összeszedné magát.

— Le fogjuk győzni őket, felség. Egyre szorosabbra vonjuk körülöttük a hálót. Már nem sok mozgásterük maradt.

A támadók félgömb formációban fogták körül őket, és megállíthatatlanul közeledtek. Ráadásul még ott voltak a bolygó felől és felé jövő-menő civil hajók is, amelyeket Luke-nak folyton kerülgetnie kellett, miközben azon volt, hogy lerázza a rátapadt vadászgépeket. A civilek persze megpróbáltak kitérni, ami csak még jobban megnehezítette a manőverezést. Mindennek tetejébe várható volt, hogy bármelyik pillanatban felbukkan a birodalmi flotta is; hogy eddig miért nem tették, az kész rejtély volt Luke számára.

Ebben a pillanatban lőtt az egyik támadó. A sugár a Falcon helyett egy utasszállítót súrolt, majd átlyukasztott egy átjátszóállomást. Az egység kigyulladt, de a hajóban, úgy tűnt, nem esett komolyabb kár.

— Kiket ültettek ezek az ágyúkhoz? — morogta megvetően Lando. — Azt sem tudják, kire kell lőni.

Ez pedig nem volt jó. Luke azt tervezte, hogy beáll a kijövő forgalomba, és a járművek fedezékében próbál meg kijutni, de most már biztos volt, hogy ez nem fog beválni. A rosszfiúkat nem érdekelte, hány másik hajót kell szétlőniük, hogy elkapják őket.

A támadók sarokba szorították őket. Nem volt kiút. Rosszul állt a szénájuk, nagyon rosszul...

Egy ellenséges vadászgép közeledett szemből, forró kacsintásokat lövellve feléjük plazmaszemeivel...

...aztán felrobbant. A Falcon átrepült a roncsfelhőn; a vadászgép maradványai jégesőként verték végig a pajzsokat.

— Szép lövés volt! — kiáltotta Luke. — Tiéd az érdem, Leia?

— Nem — felelte a lány.

— Akkor neked gratulálok, Csubi.

Csubi morgott valamit.

— Csubi azt állítja, nem ő volt — mondta Lando.

Luke értetlenül pislogott.

— Akkor ki?

— Hé, Luke! — hallatszott a komegységből. — Beszállhatunk a buliba?

— Wedge! Hogy kerültetek ide?

— Titeket vártunk. Dash droidja leadott egy vészjelet. Bocs a késésért.

Egy újabb jel nélküli vadászgép nyílt izzó, gömbölyű tűzvirággá.

— Jó, de többé ne forduljon elő — felelte vigyorogva Luke. Most, hogy a Zsiványosztag csatlakozott hozzájuk, talán már volt némi esélyük.

Széles ívben megfordította a Falcont.

— Van egy kis gond, felség — jelentkezett a parancsnok.

Xizor gondterhelten figyelte a távolban zajló eseményeket.

— Azt én is észrevettem. Miért robbannak fel sorra a hajóink, parancsnok?

— Egy X-szárnyú-osztag csatlakozott a célponthoz. Alig tucatnyian vannak. Jelenlétükkel legfeljebb késleltethetik az elkerülhetetlent.

— Biztos benne, parancsnok?

— Még így is húszan vagyunk egy ellen, felség. És a fregattjaink már várják őket arra az esetre, ha kicsúsznának a korvettjeink és a vadászgépeink gyűrűjéből. Nem menekülhetnek.

— A maga érdekében remélem, hogy igazat mond, parancsnok.

Luke a bolygó felé száguldott, a gravitációs gyorsulást megtoldva a hajtóművek erejével, majd hirtelen elkanyarodott. Három vadászgép követte őket, és mind a három folyamatosan tüzelt. Nagyon úgy nézett ki, hogy Zsiványok ide vagy oda, el fogják veszteni a csatát. A sűrű forgalom, a felhővárosok és függőpaloták, a generátor- és átjátszóállomások, a műholdakról nem is beszélve, lehetetlenné tették a gyors manőverezést. Márpedig ekkora túlerővel szemben ez lett volna az egyetlen esélyük.

— Megvannak, Luke — reccsent bele Wedge hangja a komegységbe.

— Bízd csak rám őket — mondta Dash.

Az egyik vadászgép szétpukkant.

— Hé, azt én szúrtam ki magamnak — tiltakozott Leia.

— Rájött már valaki, kik ezek a fickók?

— Még nem — felelte Luke.

— Fogadjunk, hogy Xizor zsoldosai.

Luke és Lando egymásra nézett. Volt valami abban, amit Dash mondott, de végül is mit számított?

— Másik kettő jön egy-ötven felől! — ordította Lando.

Luke elkanyarodott, és emelkedni kezdett.

— Mit csinálsz? — kiáltotta Leia.

— Kárpótolni akarlak! — kiáltott vissza Luke.

Vader az Executor hídján járkált fel-alá.

— Mennyi ideig tart megkerülni a bolygót?

— Néhány perc, mylord — felelte remegő állal a parancsnok.

— Amint a helyszín közelébe értünk, létesítsen kapcsolatot a Falleen’s Fist függőpalotával. Beszélni akarok Xizorral.

— Igenis, mylord.

— Azt hiszem, gondjaink lesznek, pajtás — mondta csüggedten Dash.

Luke kénytelen volt egyetérteni vele.

— Wedge?

— Attól tartok, igaza van, Luke. Ezek a fickók elég gyengék, de rengetegen vannak. Még mindig legalább tizenöt jut belőlük egyetlen hajónkra, ráadásul két fregattjuk odakint csak arra vár, hogy felbukkanjunk a célkeresztjükben. Nincs hova menekülnünk, nincs hol manővereznünk. Közelednek, és az sem érdekli őket, hogy civil hajókat is eltalálhatnak.

— Hja — sóhajtott Luke. — Akkor nincs más hátra, ritkítsuk őket tovább, amíg még megtehetjük. Hacsak valaki nem akarja megadni magát.

Dash és Wedge keserűen felnevetett.

— Én is így gondoltam. Az Erő legyen veletek.

Luke úgy repült, mint még soha. Cikázott, pörgött, zuhant és hurkokat írt le, s tette mindezt olyan sebességgel, hogy egy-egy nagyobb kanyarnál elsötétült előttük a világ. Mindent beleadott, és hagyta, hogy az Erő vezérelje, de a vereség még így is elkerülhetetlennek látszott.

— Xizor herceg, sikerült kilőnünk három X-szárnyút. A háló összezárul. Még néhány perc, és végük.

Xizor némán bólintott. Ideje volt.

— Közeledünk, Lord Vader.

— Helyes. Eresszék ki a vadászainkat.

Leia követte az ágyúval a közeledő vadászt, aztán lőtt. Mellé. A másik irányba fordult a lövegtoronnyal. A vadászgép elhúzott.

Ezt elszalasztotta, de jött helyette egy másik, meg még egy. Célzott és lőtt. Az energiasugár végigszántotta a vadászgép testét, és leszelte a szárny egy részét. A sérült hajó ellenőrizhetetlenül pörögni kezdett a tengelye körül. Eggyel kevesebb volt belőlük, de mit számított ez a több százhoz képest?

Nagyon úgy nézett ki, hogy ezúttal Xizor fog nyerni.

Tucatnyi TIE-vadász száguldott feléjük.

— Az anyját! — morogta Lando.

— Már épp kezdtem hiányolni őket — jegyezte meg keserű humorral Luke. Lando felé fordult. — Kösz mindent, Lando. Jó pajtás voltál.

— Nem szeretem ezt a dumát. Még most is az vagyok.

Luke bólintott, aztán ismét a TIE-kra irányította a figyelmét. Meg sem próbált kitérni előlük. A tér nyüzsgött a hajóktól, kerülgetni őket ugyanolyan reménytelen volt, mint elugrálni a zuhogó eső cseppjei elől.

A TIE-k tovavillantak, és kilőttek két felségjel nélküli vadászgépet.

— Mi? — tátotta el a száját Lando.

— Luke — szólalt meg Leia a komlinkből. — Az előbb...

— Igen, én is láttam. Megmondaná valaki, mi az ördög folyik itt?

— Felség! — kiáltotta rémülten a flotta parancsnoka.

— A birodalmiak! Megtámadtak minket.

A holovetítő mögül egy kommunikációs tiszt integetett kétségbeesetten.

— Mi az? — kérdezte baljós hangon Xizor. — Ajánlom, hogy fontos legyen, mert az életével játszik.

— L-lord Vader, felség. Beszélni akar önnel.

Vader! Tudhatta volna!

— Kapcsolja!

Vader képe jelent meg a flottaparancsnok helyén. Xizor rögtön támadásba lendült.

— Lord Vader! Miért támadta meg a flotta a hajóimat?

Vader rövid hatásszünetet tartott, aztán közölte:

— Azért, mert a hajói veszélyeztetik a hajóforgalom biztonságát.

— Badarság! A hajóim azon vannak, hogy megállítsanak egy Lázadó árulót! Aki lerombolta a kastélyomat!

Újabb szünet következett.

— Két standardpercet kap rá, hogy visszarendelje a hajóit — mondta Vader. — És hogy önként feladja magát.

— Nem tartóztathat le — fortyant fel Xizor. — A Császár elé fogom vinni az ügyet.

— A Császár nincs itt. Én vagyok itt, Xizor.

— Xizor herceg.

— Megtarthatja a címét... még két percig.

Xizor magabiztos mosolyt erőltetett az arcára.

— Mit akar tenni, Vader? Szétbombázza a függőpalotámat? Úgysem lenne mersze hozzá. A Császár...

— Mondtam, hogy tartsa távol magát Skywalkertől. Hívja vissza a hajóit és adja meg magát a katonáimnak, vagy viselje a következményeket. Ahogyan én is fogom vállalni, ha visszatért a Császár. — Hatásszünetet tartott.

— Csakhogy maga akkor már nem lesz ott, hogy örülhessen neki.

Vader képe elenyészett, magára hagyva Xizort a kétségeivel — és a félelmével. Tényleg megtenné? Képes lenne tüzet nyitni a függőpalotájára?

Két nyomorult perc. Még soha nem alázták meg ennyire.

— Vigyázz, Luke! — kiáltotta Lando.

— Látom!

Luke meredek emelkedésbe kezdett a Falconnal, de ebben a szögben még jobban ki volt szolgáltatva a vadászgépeknek, úgyhogy jobbra kanyarodott. A vákuum tömve volt villódzásokkal, roncsokkal és alkatrészmorzsákkal, na és persze annyi hajóval, amennyit ilyen kis helyen együtt eddig elképzelni sem tudott. Mintha egy feldühített mermyns fészkébe keveredtek volna.

De — bár alkalmanként az X-szárnyúak felé is eleresztettek egy-két lövést — a TIE-vadászok a felségjel nélküli hajókat lőtték. Xizor hajóit. Miért?

— Ugyanazon az oldalon állnak, vagy nem?

— Adj hálát a szerencsecsillagodnak, hogy így van. Ha egymást lövik, akkor ránk nem jut idejük! Vigyázz!

Luke cikázott egyet, kikerülve a szemből feléjük rohanó vadászgépet.

Ismerősnek tűnő zavart érzett az Erőben. Vader?

De most nem ért rá ezzel foglalkozni. Majd később — ha lesz később — ráér választ keresni a kérdéseire.

Xizor flottaparancsnoka a végső kétségbeesés határán állt. A technikusoknak sikerült dekódolniuk a csatornát, így Vader az utolsó szóig végighallgatta az egyoldalú „beszélgetést”.

— Felség! A birodalmiak szétlövik az összes hajónkat! Semmi esélyünk! Túl sokan vannak! Lemészárolnak minket! Engedélyt kérek a megadásra. Felség!

Vader a kronométert nézte. Már nem sok ideje maradt az Árnyhercegnek.

Hét másodperc... hat... öt...

— Xizor herceg — gagyogta halálra rémülten a parancsnok. — Kérem, válaszoljon! Meg kell adnunk magunkat, vagy mindannyiunkat elpusztítanak! Kérem!

...négy másodperc... három...

— Felség, én... — az adás váratlanul megszakadt. Valamelyik TIE kilőhette a parancsnoki hajót.

...kettő... egy...

— Parancsnok, lőjék szét a függőpalotát.

— Igenis, mylord — felelte szemrebbenés nélkül a parancsnok. Akármit is gondolt, nem jelezte azt, és nem tett fel kérdéseket. Szerette volna megérni a holnapot.

Darth Vader vett egy mély lélegzetet, és lassan kiengedte a levegőt. Fájdalmas volt — mert mosolygott.

Viszlát, Xizor. És jó utat!

A Millennium Falcon orra, mintha valami égi igazságszolgáltatás akarta volna így, éppen a függőpalota irányába nézett a robbanás pillanatában.

A csillagromboló halálsugara villant egyet, és a függőkert — egy kisebb mesterséges bolygó — megrázkódott, aztán engedve a hő által gerjesztett belső nyomásnak, szétrobbant, ragyogó fényt árasztva, mint egy nóva. Aztán a fény kihunyt, és már csak a millió, izzó törmelékdarab maradt.

Lenyűgöző látvány volt, borzalmas volta ellenére. Arra a robbanásra emlékeztette Luke-ot, amely a Halálcsillagot elpusztította.

— Ember... — motyogta Lando. — Valaki bepipult.

Luke megrázta a fejét, de nem szólt.

— Megmenekültünk, fiúk! — mondta Dash. — Kövessetek!

— Mi? — pislogott értetlenül Luke.

— Valaki kinyitotta nekünk a vészkijáratot.

— Megőrültél? Nem repülhetünk át annyi törmelék között!

— Pedig nincs más választásunk. Mi az, kölyök? Nem érzed magad képesnek rá?

— Ha te meg tudod csinálni, akkor Thripio is — vágott vissza Luke, aztán leesett neki: Dash arra épít, hogy a felhő tágul, mégpedig igen nagy sebességgel. Ez azt jelentette, hogy a szélén lavírozva jó esélyük van elkerülni a nagyobb törmelékdarabokat.

— Juhhhé! — rikoltotta valamelyik Zsivány.

Luke elnevette magát. Ugyanazt érezte, mint a Lázadó pilóta.

A romok felé száguldottak. Úgy tűnt, innen már sínen vannak. Mégis a jó fiúk győztek!

— Vigyázz, Dash! — ordította Lando.

Egy hatalmas, lakótömbméretű építménydarab sodródott egyenesen az Outrider felé.

— Dash! — kiáltott rémülten Luke. De a betontömb túl nagy volt ahhoz, hogy Dash kikerülhesse...

Vakító villanás keletkezett, olyan fényes, hogy Luke-nak el kellett fordítania a tekintetét.

Mire a fény kihunyt, az Outrider már sehol sem volt.

— Ó, ember — dünnyögte Lando. — Ez... ez... elment.

Csak így, egyik pillanatról a másikra.

Luke keserű ízt érzett a szájában.

De most nem volt idő a gyászra.

— Kapaszkodjatok! Rázós lesz!

Sajnálta Dasht — végül is egészen rendes fickó volt —, de nem akart ő is egy izzó törmelékdarabnak csapódni. Hagyta, hogy az Erő vezérelje...

Néhány nappal később egy olcsó, előre gyártott elemekből felhúzott épület panorámaablaka előtt gyűltek egybe. Luke, Leia, Lando, Csubi és a két droid. A titkos szövetségi bázis egy aszteroida felszínén bújt meg, fényévekre a Coruscanttól. Most végre mindannyian úgy érezhették, hogy biztonságban vannak. Majdnem mindannyian.

— Nos, ha Xizor valóban a függőpalotában volt, mint azt a hírszerzőink állítják, akkor többé nem kell fejvadászoktól tartanod — mondta Lando.

— Ne feledkezz meg Vaderről — emlékeztette Leia.

Luke a lányra nézett.

— Nem hiszem, hogy ő holtan akarna látni. Legalábbis egyelőre. Majd elintézzük a kettőnk ügyét, ha eljött az ideje.

Wedge közeledett.

— Üzenetem van számodra, Luke. A bothaiaktól. Dashnek címezték, de... — nem fejezte be a mondatot.

— Khm. Arról a rakétáról van szó, amelyet állítólag nem talált el. Nos, kiderült, hogy nem tévesztette el.

— Mi? — pislogott Wedge-re Luke.

— A cucc egy új birodalmi fegyver volt. Gyémánt-boron bevonattal. Hagyományos fegyverekkel lehetetlen megállítani. A bothaiak azt akarták, hogy tudja.

Luke érezte, hogy gombóc gyűl a torkába. A fenébe! Mégsem Dash szúrta el, de ezt már soha nem fogja megtudni. És ami még rosszabb, ő még örült is neki, hogy Dash végre megkapta a leckéjét.

A fenébe!

— Most mihez fogtok kezdeni? — kérdezte Wedge.

— Kiszabadítjuk Hant — felelte Luke. — Ha most még nincs is a Tatuinon, hamarosan ott lesz.

— Csak úgy be akarsz sétálni a hutt palotájába, hogy kihozd?

— Valahogy úgy — kacsintott rá Luke.

Az ablak felé fordult, és felnézett a csillagos égre. Lehet, hogy még nem mester, de sokat tanult a történtekből.

Jedi-lovag volt, és egyelőre megelégedett ennyivel.

EPILÓGUS

A császári palota legbelsőbb szentélyében Darth Vader térdre borult a mestere előtt. Aggódott, és minden oka megvolt rá.

— Megszegte a parancsomat, Lord Vader.

— Igen, felség. De nem cselekedtem az ön érdekei ellen.

— Álljon fel.

Vader felegyenesedett.

A Császár egy sötét mosollyal jutalmazta alázatát.

— Tisztában vagyok vele, hogy Xizor megérdemelte a sorsát, és hogy ön, Lord Vader, elég okos volt ahhoz, hogy rájöjjön: ellenünk tör. Természetesen mindenről tudtam.

Vader nem szólt.

— Biztosak lehetünk benne, hogy meghalt? — kérdezte a Császár.

— Nem menekülhetett meg. Láttam, hogy felrobban a függőpalota, amelyen tartózkodott.

— Helyes. A Fekete Nap ettől még hasznos maradhat számunkra. Ez a szervezet olyan, mint a csirru: vágd le a fejét, és másik nő helyette. — Kuncogott a hasonlaton.

— A következő vezetőjük talán még veszélyesebb lesz — jegyezte meg Vader.

— A Fekete Nap soha nem jelenthet igazi veszélyt a sötét oldalra nézve.

— És mi a helyzet a cselszövéssel, mellyel felséged csapdába szándékozza csalni a Lázadók vezetőit?

— Az új Halálcsillag oda fogja vonzani őket, és ezúttal mindketten ott leszünk. Nem menekülhetnek meg.

Vader elkomorodott. A Császár, mint mindig, most is egy lépéssel előtte járt.

— Az ifjú Skywalker is ott lesz. Gondoskodtam róla.

Vader sóhajtott.

— Minden pontosan úgy történik, ahogy azt előre láttam, Lord Vader.

Megint elmosolyodott. Vader hátán végigfutott a hideg, pedig nem lett volna szabad félelmet éreznie. Ez a gyengeség jele volt. Anakin Skywalker lényének egy darabkája még ott rejtőzött valahol, az énje legmélyén. Ki kell irtania onnan, különben a vesztét fogja okozni.

Ben tatuini házában Luke a terv előkészítésén dolgozott. Nem tartották valószínűnek, hogy Jabba elfogadja az ajánlatukat, de nem is ez volt a lényeg. Azt már megoldották, hogy Lando, Csubi és Leia bejusson a palotájába, és ezzel a húzással Thripio és Artu is bent lesz. Ha a hutt mégis tárgyalni akarna, az csak megkönnyítené a dolgukat, de erre egyikük sem számított. Jabba pocsék természetű főúr hírében állt, és ami még rosszabb, nem volt szüksége a pénzükre.

Újabb kemény megpróbáltatás várt rájuk, de hát már megszokták, hogy semmi nem hull magától az ölükbe.

— Jól van, Artu, akkor rögzítsd.

Artu csipogott.

— Üdvözlöm, excellenciás uram. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Luke Skywalker. Jedi-lovag vagyok, Solo kapitány barátja. Tudom, hogy ön hatalmas, felséges Jabba, és hogy a Solo iránt érzett haragja ugyanilyen nagy, de azért kérem, fogadjon csodálatos palotájában, hogy személyesen könyöröghessek Solo életéért.

Luke úgy gondolta, ez elég alázatosnak és hízelgőnek hangzott. Tartott egy lélegzetvételnyi szünetet, majd folytatta:

— Az ön bölcsességét ismerve biztos vagyok benne, hogy meg fogunk egyezni. Kölcsönös megelégedésünkre, elkerülve minden kellemetlen konfliktust.

Nem sok esélyt látott erre, de azért tovább mondta:

— Jóindulatom zálogául kérem, fogadja el szerény ajándékomat: ezt a két droidot.

Összepréselte az ajkait, hogy leplezze vigyorát. Nem volt kétséges, hogy Thripio halálra fog rémülni, ha meghallja ezt. Fontolóra vették, hogy nem kellene-e őt is beavatni, de végül úgy döntöttek, nem fogják. Thripio túlságosan izgulós volt, elárulta volna magát. Így viszont ijedtségével hitelt fog adni a szavainak.

— Mindketten sokoldalúak, jó szolgálatot fognak tenni önnek.

Artura nézett, és megrándította a fél szemöldökét. A droid kikapcsolta a felvevőt.

— Gondolod, hogy működni fog? — lépett elő Artu mögül Leia.

Luke vállat vont.

— Remélem. Csak egy módja van, hogy megtudjuk.

Leia elszontyolodott.

— Hé! Azok után, amit a Coruscanton véghezvittünk, ez gyerekjáték lesz, nem igaz? — vigasztalta Luke.

Leia szomorúan elmosolyodott.

— Remélem.

Luke viszonozta a mosolyát. Vegyes érzelmek gyötörték. Még mindig nem tudta, hogy voltaképpen mit is érez iránta Leia, ahogyan azt sem, hogy Han számára mit jelent a lány. Az viszont kétségbevonhatatlan volt, hogy mindketten fontosak számára. Bármi történjék is, ennek szellemében kell cselekednie.

Ilyen egyszerű, még ha nem is olyan könnyű.

Tarts ki, Han.

Érted megyünk.