A klónok háborúja Karen Traviss

Szerte a galaxisban a klónháború tombol. A jediből lett sith nagyúr, Dooku gróf vezetésével a szeparatisták kitartóan nyomulnak előre, egyre több világ esik el vagy hódol be az ügyüknek. Palpatine főkancellár irányítása alatt a Köztársaság hősiesen küzd ellenük klónozott katonákból állított roppant seregével és jedi tábornokaival. Anakin Skywalker, akit egy ősi jövendölés nyomán a „Kiválasztott”-nak hisznek, aki arra rendeltetett, hogy egyensúlyt teremtsen az Erőben, immár jedi lovagként harcol mestere, Obi-van Kenobi felügyelete alatt. A halál lehetősége mindvégig ott lebeg fölötte… és túlélési esélyeit csöppet sem növeli az új tanítvány érkezése: Ahsoka, egy forrófejű, tapasztalatlan, tizennégy éves padavan. Anakin azonban nem kérdőjelezheti meg a parancsot; Obi-vannal együtt olyan küldetésre indulnak, amelyben semmiképpen nem szabad kudarcot vallaniuk. Jabba drága kicsi fiacskáját elrabolták, és amikor az őrjöngő apa a jedikhez fordul segítségért, Anakin, Obi-van, Ahsoka és klón katonáik kapják a feladatot, hogy a nyomokat követve megtalálják és kiszabadítsák a hutt gyerkőcöt. Ám ennél jóval több forog kockán: ha sikerrel járnak, a hálás Jabba megnyithatja a huttok által uralt térségek űrkikötőit a Köztársaság hajói előtt, és erre nagy szükség lenne, hogy győzedelmeskedhessenek a szeparatisták fölött. Csakhogy nem a Köztársaság az egyetlen, amely ezen űrkikötők használatára vágyik. Dooku gróf, aki bármi áron meg akarja szerezni ezt a lehetőséget a szeparatisták számára, csapdát állít a jediknek. Amikor Anakinék rábukkannak az elrabolt hutt gyerekre, Dooku legképzettebb orgyilkosa, Asajj Ventress és tengernyi harci droid várja őket… A Star Wars: A klónok háborúja című animációs mozifilm az Epizód III: A Sith bosszúja történéseit megelőző években játszódik, és alapját képezi az ezt követő tv-sorozatnak. Vadonatúj történetek – közvetlenül a zseniális George Lucastól, a Star Wars legendás megteremtőjétől. És ezen izgalmas új kalandokba és karakterekbe nem más lehelt életet könyvformában, mint a New York Times bestsellerlistájának első helyezettje, az elismert Star Wars-szerző,Karen Traviss. A dühöngő klónháborúk közepette fény derül sötét szándékokra és még sötétebb sorsokra, mígnem végül felvetődik a kérdés: valóban szentesíti a cél az eszközt? Ezt a jediknek kell megválaszolniuk.

STAR WARS®

A KLÓNOK HÁBORÚJA_™

Eredeti cím:

The Clone Wars

Published in the United States by Del Rey Books,

an imprint of The Random House Publishing Group,

a division of Random House, Inc., New York

Del Rey is a registered trademark and the Del Rey colophon is

a trademark of Random House, Inc.

Forditotta: Nemes István

Hungarian translation

Debrecen

kiadás

Pro-Book Könyvkiadó, 2008

ISBN 978 963 990 103 DL

Műszaki szerkesztő: Murvai Zsuzsa

Felelős szerkesztő: Jámbor Mariann

Műszaki vezető: Kozma Szabolcs

Felelős kiadó: Székely József

APCC”A Team”-jének,

akik már szétszóródtak a szélrózsa minden irányában

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Hálás köszönetem a szerkesztőknek, Shelly Shapirónak (Del Rey) és Sue Rostoninak (Lucasfilm); az ügynökömnek, Russ Galennek; Jim Gilmernek, nagylelkű logisztikai támogatásáért; Karen Millernek, a remek író kollégának; és az 501-es Légiónak, akik segítettek megvilágítani, mi történt valójában a Tethen.

A HUTT JABBA PALOTÁJA, TATUIN

A galaxis törvényeit emberek alkották, így hát Jabba, a hutt erkölcsi kötelességének érezte, hogy semmibe vegye azokat.

A fiát, Rottát is arra kívánta nevelni, hogy ugyanezt tegye.

– Azt kellene mondanom neked – kezdte, miközben karjával végigmutatott tündöklő tróntermén –, hogy egy napon mindez a tied lesz. De nem. Azt akarom, hogy még több legyen. Sokkal több. – Felemelt egy felbecsülhetetlen értékű, smaragdokkal ékített nyakláncot, mely szinte élni látszott a belső erezetén tündöklő fényben, és meglengette gyermeke szeme előtt. Az összesereglett udvaroncok, Jabba előszeretettel hivatkozott így kiváló képességű, költséges és engedelmes lényekből álló gyűjteményére, néma csendben figyelték, míg egy magányos muzsikus megpendített egy megnyugtató hangot a hangszere húrjain. – Nézzétek! Hát nem gyönyörű? Hát nem drága?

Rotta apró nyálbuborékokat fröcsögve gyöngyözően felkacagott, megragadta a nyakláncot, és olyan közelről vette szemügyre, mintha a karátsúlyát igyekezne megbecsülni. Aztán az arca vigyorba torzult. Lelkesen rázta a smaragdokat, akár egy csörgőt.

– Minél többet birtokolsz, annál erősebb vagy. – Jabba kivárta, míg Rotta ráun az alkalmi játékra és elengedi. A nikto őr odalépett, és elvette az ékszert Jabba kezéből. – A testünk lassú, pedunkee, tehát az eszünknek kell gyorsan járni. Mindezen leckéket meg kell tanulnod, mielőtt megöröklöd a birodalmamat.

Rotta zavartan bámult az arcába. Még azt sem tudta, mi az az örökség. De ez nem számított; Jabba elhatározta, hogy nap mint nap el fogja ismételni okításait, mindaddig, míg Rotta elég idős nem lesz ahhoz, hogy felfogja: az érvényesülés egyetlen módja egy olyan galaxisban, amelyet azok a gyorsan mozgó, tolakodó, öntelt kétlábúak uralnak, ha használod az eszed és a saját szabályaik szerint játszol ellenük, aztán megkaparintod a kincset az orruk elől – vagy bárki orra elől –, és gyorsabb, halálosabb lényeket bérelsz fel, hogy segítsenek megtartani azt. A huttok nem voltak túl mozgékonyak. Ők a Varl, a rég elhagyott anyabolygó körülményeihez alkalmazkodtak, ahol méreteik és testformájuk nem jelentett hátrányt – már ameddig össze nem találkoztak a humanoidokkal.

Végül megtanultuk legyőzni őket. Megtaláltuk a helyünket, ahogy a tudósok mondják – a bűnözői köröket. És most a kétlábúak jönnek hozzánk könyörögni.

De egyébként is, mi az a bűnözés? Ugyan ki mondhatja meg a Köztársaságban, hogy mi a jó és mi a rossz?

– Közeleg az idő Rotta napi kirándulására, nagyuram – jegyezte meg a nikto. – Hívjam a vitorlás bárkát?

Jabba lassan pislogott, aztán az antik chammiai elefántcsont faliórára pillantott, amelyet egy adósság fejében gyűjtött be. Vagy inkább attól a csempésztől származik, aki nem bírta időben teljesíteni a szerződését, és ezzel váltotta meg, hogy csupán egy alapos verést kapjon, ne pedig plazmát a fejébe? Mindegy. Volt még idő Rotta sétájáig, ahogy a dadája nevezte a mozgást, dacára annak, hogy a huttok csúszva közlekednek.

Jabba lassan a fia fölé hajolt, és megcsikizte az arcát, mielőtt felemelte volna. A gyerkőc már most jelentős súllyal bírt; robusztus volt és egészséges.

– Nekem most dolgom van, meekie lorda. Menj a dadussal, és légy jó! Holnap majd én is veled tartok.

Jabba gyakorta látott visszatetszést a humanoidok szemében. A vézna, elhanyagolt külsejű, kurta létű lények mindent a saját szűk látókörű nézőpontjukból ítéltek meg. Szerintük a huttok undorítóak; nem is titkolták. Viszont Jabba imádattal dédelgette a fiacskáját – saját húsát és vérét, és csakis az övét, mivel a huttoknak nincs szükségük partnerre a gyerekszüléshez –, és teljesen elbűvölte a tény, hogy mennyire tökéletes. Ez a kölyök viszi tovább apja, Zorba vérvonalát, mely több ezer évre nyúlt vissza, huttok generációin át. Ez az örököse a gondosan kiépített birodalmának; ez a kis hutt elhalványítja majd mindazt, amit Jabba elért. Semmi más nem számít.

A kétlábúak véleménye pedig végképp nem.

Ma egy droid volt a dadus. Néha egy twi'lek vagy valami más szolga töltötte be a szerepet a véletlenszerűen változó beosztásban; Jabba nem akarta, hogy Rotta jobban ragaszkodjon bármelyik bérenchez, mint a saját apjához. Ráadásul nem bízott meg senkiben – senkiben –, és minél kiszámíthatatlanabb a rutin, annál kisebb a kockázat. Jól fegyverzett gamorreai testőrcsapat kísérte a dadát. Bár a Tatuin Jabba fennhatósága alá tartozott, sosem lehetett elég óvatos.

Jabba megsimogatta Rotta fejét, mielőtt átadta volna felvigyázóinak.

– Az életetekkel feleltek érte.

Tudták, hogy komolyan gondolja. Az őrök kimasíroztak a gyerekkel, Jabba pedig ahhoz a túldíszített, baldachinos emelvényhez irányította repulzorját, melyen a következő látogatóját – Bheriz alkirályát – fogadta. Grandiózus cím volt ez egy bányásznak. De kész volt megmunkált tenilinszemcsékkel fizetni a huttok fennhatósága alá tartozó űrutak használatáért, és bármiféle anyag, ami a hiperhajtóművek gyártásának elengedhetetlen kelléke, jó áron értékesíthető a háborús időkben.

Ha az ajánlat nem lesz elég kedvező, Jabba akkor is meg fogja szerezni az ásványt. Tudta, mi módon. De egyelőre olcsóbb és egyszerűbb volt tárgyalni.

Körbenézett a teremben, és elégedetten állapította meg, hogy a kegyencei, a testőrei, a kiszolgáló személyzete és a rabszolgái kifejezetten látványos elrendeződésben vették körül a trónját, egyértelműen sugallva a bheriziai tudatalattijának, mily hatalmas is ez a hutt nagyúr, akivel dolga van.

– Jöjjön az alkirály! – parancsolta. „Gyerünk-kápráztassa-tok-el” pózba helyezkedett. – Nem érek rá egész nap.

Pedig dehogynem.

Akár ezer évig is elélhet. A huttoknak nem igazán kell aggódniuk az idő rövidsége miatt. Jabba máris több életre szóló tapasztalattal, kapcsolattal és tudással bírt; eleve fölényben volt ezekkel a rövidke életű fajokkal szemben.

Az alkirály tiszteletteljesen lehajtott fejjel jött be – okos kezdés, jó kezdés –, aztán meghajolt.

– Lord Jabba... – kezdte tűrhető hutt kiejtéssel. – Kedves öntől, hogy hajlandó fogadni.

– Igen, az. Mennyit kínál? – Jabba hosszú, szörcsögő szippantást vett buborékpipájából. – Kis tétel nem érdekel.

Hogyan is érthetnének meg egy hosszúra nyúló játszmát?

Bheriz alkirálya minden hájjal megkent üzletember volt, csakhogy Jabba már generációk óta ezt csinálta.

– Nagyúr – kezdte a férfi, miközben tekintete ide-oda szökellt, mintha próbálná nem megbámulni a trón körül heverő twi'lek táncosnőket. – Az éves tenilintermelésünk negyedét kínálom cserébe a...

– A felét! – Jabba ismét az elefántcsont faliórára pillantott. – Az egészet kellene kérnem, de a szülői érzések szentimentálissá tesznek. – A piacelemzői felhívták rá a figyelmét, hogy a tenilin ára szinte a nullára fog zuhanni öt éven belül, most, hogy hexofilenin alapú hajtóműkomponenseket fejlesztettek. Nincs értelme felhalmozni a készleteket. – Van fia?

– Nincs – felelte az alkirály csendesen. – Lányaim vannak... három.

A férfi és nő közötti különbség átmeneti állapot egy hutt számára, de ezek kis izgága, kétnemű fajok a teljes civilizációjukat erre alapozták. Jabba nem tudta, hogy az alkirály amiatt sajnálkozik, hogy nem nemzett fiúsarjat, vagy csak a tényt szögezte le.

– Pompás – vetette oda. – A vérvonal folytonosságának biztosítása nagyszerű dolog. Most pecsételjük meg az üzletet, és szabadon használhatják a hutt útvonalakat.

De persze nem ingyen. Csupán olcsóbban, mint akkor, ha Bheriz nem lett volna hajlandó megalkudni.

– Elfogadom, Lord Jabba – felelte az alkirály.

A hutt nagyúr intett, hogy távozhat, és ismét a pipájával szörcsögött. Néha túl könnyen mentek a dolgok. Néha... mindennap ugyanazt érezte, mint legutóbb, évtizedeken át, évszázadokon át. Vágyott valami újdonságra időtöltésképpen, de nem

igazán izgalmakra... túl sok mindent megélt már ahhoz, hogy úgy gondolja, bármi élvezet is maradt még, ami után sóvároghatna... hanem csak valamire, amiben elmélyülhet. A zenészek biztosították ezt egy darabig; Jabba belemerült a dallamokba.

– Lord Jabba! Lord Jabba!

Az egyik nikto őr rontott a terembe. Térdre rogyott, és a szó szoros értelmében csúszva tette meg az utolsó fél métert a csiszolt kövezeten. A niktókra nem igazán jellemző a pánik; valószínűleg valami rettentően rossz hírt hozott, amiről tudta, hogy nem fogják jól fogadni.

– Remélem, fontos a mondandód, gazfickó! – förmedt rá Jabba.

A nikto nyelt egyet, mielőtt megszólalt.

– A fiad, nagyuram – hebegte. – Csapdába csaltak. Rottát elrabolták.

Jabba nem egészen ilyesféle izgalmakra vágyott. Teste minden egyes rostja megfeszült a rémülettől; aztán úrrá lett rajta a félelem, teljes magasságában kiegyenesedett, szétszórta magáról a táncosokat és a muzsikusokat.

– Találjátok meg! – bömbölte. – Találjátok meg a fiamat! Ha bántódása esik... valamennyien az életetekkel fizettek!

És ezt komolyan gondolta.

EGY

Meg kell szereznünk a hozzáférést azokhoz a híperűrútvonalakhoz, amelyeket a szeparatisták droidjai még nem kaparintottak meg. Azok nélkül soha nem foglalhatjuk vissza a Peremvilágokat. Sajnálatos módon ez azt jelenti, hogy együtt kell működnünk a huttokkal.

Palpatine főkancellár azon logisztikai problémákról, melyekkel a Köztársasági Hadsereg kénytelen szembenézni

A HUTT ZIRO PALOTÁJA, USCRU TARTOMÁNY, CORUSCANT

– Képes lenne megölni egy gyereket?

Dooku gróf fölöttébb furcsa kérdésnek vélte ezt, főképp, hogy Ziro tette fel. A hutt tökéletesen boldog volt, hogy felvetődött unokatestvére újszülött fiacskája elrablásának ötlete. De ha tényleg komolyan gondolja, hogy megkaparintsa Jabba haramiafészkét és bűnszövetkezetét, akkor az összes rivális kiiktatása, beleértve a leendő örököst is, az elsőrendű, kiemelt feladatai közé kellene tartozzon.

Vagy talán mégsem. És ez végzetes hiba lenne.

– És ön? – kérdezett vissza Dooku közönyösen. – Szinte az ön vére is, nem igaz?

Ziro hunyorított, kimért lassúsággal eresztette le szemére pislogómembránját. A huttok esetében ez nagyjából olyan volt, mintha szarkasztikusan felvonta volna a szemöldökét. Senki nem tartózkodott rajtuk kívül a privát teremben, még egy kiszolgáló droid sem hallhatta őket.

– Ön nem ért meg minket, még ha remekül beszéli is a nyelvünket – mondta végül Ziro. – Ő Jabba vére. Nem az enyém. Tehát megteszem, ami szükséges, és számomra a saját sarjam a legfontosabb.

Lehet, hogy Ziro csak a kemény fiút játssza, de az is lehet, hogy tényleg ennyire elszánt. Ha komolyan gondolja, akkor a saját érdekében jól teszi, ha kész megölni Jabbát is, mivel, ha az unokatestvére rájön, hogy ő a felelős, a hutt világok összes orgyilkosát rá fogja küldeni.

– Lehetőleg ne kapkodja el! – mondta Dooku. Bele ne köpj a levesembe, mielőtt megkapom, amit akarok! Ezzel a trükkel időt nyerhetünk. – Hozzunk ki belőle mindent!

– Nehogy már egy huttnak akarja elmagyarázni a hosszú távú stratégia lényegét! – csikorogta Ziro.

Dooku visszafogta magát, és nem bonyolódott vitába Ziróval. Gondosan felépített, szövevényes terve összeomolhatna, ha a hutt elkezdene azon agyalni, hogy vajon őneki mi érdeke fűződhet ehhez a gyerekrabláshoz. Dooku nem volt meggyőződve arról, hogy Rotta foglyul ejtése alapjaiban rendítené meg vagy legalábbis gyengítené Jabba hatalmát, de Ziro úgy vélte, hogy ezáltal dróton rángathatja majd rokonát – és Dookunak ez épp elég volt.

A gróf egyvalamit azonban egészen biztosra vett: ha a kölyöknek baja esik, az hihetetlen bosszúhadjáratot indít el, és Jabba hosszú-hosszú időn át fog kutatni mindazok után, akiknek közük volt hozzá, és addig nem nyugszik, míg meg nem találja és meg nem bünteti őket a maga egyedülállóan találékony módján.

Dooku épp erre számított. Azt akarta, hogy a huttok felsorakozzanak a szeparatisták mellé, és ennek útja az volt, hogy a jedikre kenje a felelősséget Rotta eltűnéséért.

De ha Ziro szerepe kiderül – őt is el kell némítani. Nem hagyhatjuk, hogy Jabba rájöjjön, mi mozgatjuk a szálakat...

Ha Jabbát sikerül megnyerni, Ziro sorsa akkor is megpecsételtetett: el kell hallgattatni, mielőtt bemárthatná Dookut.

Szükség esetén bármelyik hutt megfelel. Tökmindegy, hogy Jabba vagy Ziro lesz az, aki megtagadja a hiperűr használatát a köztársasági erőktől. Dooku nem próbálkozott eszmékkel hatni rájuk, hiszen azt úgysem vette volna be egyik hutt sem.

– Persze, hogy nem – mondta rámosolyogva arra a lényre, akit képes lett volna szemrebbenés nélkül megölni, ha veszélyezteti a terveit. Kétsége sem volt afelől, hogy Ziro ugyanezt tenné vele. – De érdemes átgondolnia, mit nyerhet Rottával hosszú távon.

Ziro végigcsúsztatta roppant testét a márványpadlón egy emelvényhez, és félresöpörte a szerteszét heverő csillámselyem párnákat. A huttoknak sima felületre van szükségük a mozgáshoz; szőnyegek és kárpitok nem illenek túlzottan a többrétegű nyálkához. Ennek ellenére Ziro a legkifinomultabb berendezéssel vette körül magát, mintha ily módon akarná kimutatni a galaxis lakóinak, milyen gazdag is ő, amit még azok is meg tudnak érteni. Dooku nem becsülte le ezt. A legcsekélyebb mértékű lesajnálást sem érezte. Ez magyarázta, miért van szükségük a huttoknak, hogy twi'lek táncosokkal és más elbűvölő humanoidokkal büszkélkedjenek, akik külsőleg annyira, de annyira eltérőek tőlük, hogy ők aligha találhatják őket vonzónak. Begyűjtötték őket, mivel a humanoidok rajongtak értük, és ezáltal küldtek egyértelmű üzenetet: nekem megvan mindaz, ami után te vágysz, tehát hatalmasabb vagyok nálad.

Mindez a félelemből eredt. A huttok tudat alatt veszélyeztetve érezték magukat. Miután Dooku rájött erre, sokkal könnyebben boldogult velük, óvatosan kihasználva paranoiájukat.

– Rotta hamarosan a Tethen lesz – mondta Dooku, és lassan az ajtó felé fordult. Harsány kiáltásokat hallott a szomszédos szobából. Aggodalmat érzékelt; bár az ilyesmi nem szokatlan egy szeszélyes hutt uraság palotájában. Talán a szolgák nem tudtak beszerezni valami értékes finomságot, amire megbízást kaptak. – Bőven jut idő átgondolni a helyzetet üres óráiban.

– Bármelyik pillanatban megérkezhet a visszajelzés. De mondja csak, miért gyűlöli ennyire a jedi családját?

– Nem a családom, és már réges-régóta nem az – felelte Dooku. – Számít ez?

– A motiváció a legfontosabb az üzletben.

– Lord Ziro, gyanítom, valójában szükségtelen is volt kérdeznie. Ön talán a kezükbe adná a sorsát?

– A Köztársaság semmit sem tesz a huttokért azonkívül, hogy megpróbálja megnehezíteni az életüket.

Ziro nem tett különbséget a jedik és a Köztársaság között. Dooku is hasonló következtetésre jutott évekkel ezelőtt.

– És bárki, aki nem akar tagja lenni a boldog köztársasági családjuknak, nyilván áruló vagy anarchista. Ha egy rendszer ki akar lépni a szövetségből, ráfogják, hogy nem demokratikus, mivel a lakói nem akarnak alkalmazkodni a Coruscant akaratához. Mily szépségesen cizellált vasfüggöny!

– Nem szükséges rám zúdítania a szeparatista eszméket, Dooku. Engem nem érdekel a maguk politikája, de tudom, mitől bűzlik a hal. – Ziro volt az „ostoba” hetvenkedő Jabba terjedelmes klánjában, de Dooku néha kifinomult intelligencia nyomait vélte felfedezni a felszín alatt. Rajta tartotta a szemét. – Segít nekem megkapni, amit akarok, és én is segítek megszerezni, amit ön akar.

– Üdv a politika világában. Ne áltassa azzal magát, hogy semmi köze hozzá.

Dooku nyugalmat erőltetett magára. A kétszárnyú ajtó hirtelen kivágódott, két droid viharzott be nagy sebesen, Dooku pedig csendesen visszahúzódott egy árnyékos alkóvba, onnan figyelt észrevétlenül.

– Méltóságos nagyúr – szólalt meg az egyik droid monoton hangon –, rossz hírt hoztunk. Lelketlen bűnözők elrabolták az unokatestvére fiát.

Ziro tettetett döbbenettel felemelkedett, majd olyan zajjal ereszkedett vissza, mintha nedves kövek csattantak volna össze.

– Ez felháborító! Váltságdíjat követelnek? Ez sértés minden huttra nézve! Azonnal szervezzetek kutatócsapatot! Megtaláljuk a rohadékot, aki ezt művelte szegény Jabbával.

Mindent figyelembe véve Ziro nem volt rossz színész, de ha most visszahallotta volna magát, ő is úgy érezte volna, hogy árulkodó a szóhasználata. Dooku felfigyelt rá, hogy inkább a szégyenre összpontosít, nem a gyermek sorsa miatt aggódik. De persze a huttok nem úgy gondolkodnak, mint az emberek, és a szervezett bűnözők társasági normái eltérnek némileg a coruscanti középosztályétól. Ő megpróbált nem ítélkezni, hiszen nem lehetett túl büszke a saját fajtájára.

Dooku hallgatott, várta, hogy a droidok távozzanak. Most jön a következő felvonás. Oda kell csalnunk a Tethre a jediket...

– Még nem követeltek váltságdíjat – jegyezte meg a droid. – Elég szokatlan.

– Rancorral fogom felfalatni a rohadékokat! – Ziro kinyújtotta roppant kezét a második droid felé. Dooku őt nem látta az alkóv szegletétől. – Add a komlinked! Hadd nyújtsak vigaszt az unokatestvéremnek. Össze kell fogniuk a huttoknak, és megsegíteniük őt!

Kezd belejönni a szerepébe...

– Úgy hírlik, Lord Jabba vigasztalhatatlan. A Köztársaságtól kért segítséget... hogy küldjenek jediket a gyermek felkutatására.

Dooku nem könnyen lepődött meg, de a gondolat, hogy Jabba – Jabba! – megbízik a jedikben, gyomron rúgásként érte.

Miért könyörögne a jediknek segítségért a galaxis egyik leghatalmasabb bűnszövetkezetének feje, aki annyi fejvadászt vehetne, amennyit csak akar, és akinek olyan besúgóhálózata van, amit bármely kormány megirigyelhetne?

Érthetetlen lépés ez egy olyan faj tagjától – egy bandavezértől –, amely rettentően ügyel a méltóságára, sosem mutat gyengeséget, és nem hagyhatja, hogy könnyű célpontnak lássák.

De nem Jabba. És igenis érthető, ha jobban belegondolunk...

A hutt valami kifejezetten ravasz lépésre készül. Dooku nem igazán sejtette, mi lehet az, de tudta, hogy résen kell lennie. Bár ez a lehető legszerencsésebb fordulat – szinte természetellenesen tökéletes –, hogy maga Jabba hívja oda a jediket a helyszínre, hogy avatkozzanak bele a gyermekrablási ügybe.

Azt is mondhatnánk, ennek így kellett történnie.

És bár Dooku feleannyira sem hitt a szerencsében, mint a konspirációban, a cselvetésben és az ellenfondorlatban, nem akarta kihagyni a kínálkozó lehetőséget.

Remélte, hogy a Jedi Tanács tisztességes, becsületes és erkölcsileg helyes döntést hoz, és igent mond a kérésre.

Biztosra vette, hogy így lesz.

KETTŐ

Megszakadt, igen, a kommunikáció Kenobi tábornokkal. Küldessék hírvivő hozzá, fontos parancsokkal!

Yoda mester parancsa Yularen admirálishoz, mely elrendeli, hogy Ahsoka Tano padavant irányítsák Kenobi tábornokhoz

PALPATINE FŐKANCELLÁR IRODÁJA, CORUSCANT

– Sose hittem volna, hogy ilyesmit hallok Lord Jabbától – mormolta Palpatine, ahogy a kékesen vibráló holoüzenet megismétlődött. TC-70, Jabba droidja hozta a segélykérő üzenetet, hogy segítsenek megtalálni Rottát, miközben sűrűn pislogó és imbolygó gazdájának képmása nagy felindultságra utalt. – Roppant aggodalom gyötörheti, ha külső segítséget kér.

A főkancellár végignézett az irodájában összegyűlt jediken, próbálva felmérni a reakcióikat. Persze érzékelte, de mindig érdekes volt megfigyelni az árulkodó, apró jeleket – a homlokráncolást, a megránduló izmokat, az enyhén megereszkedő vállakat – a belső vívódás kifejeződéseit.

Mace Windu végigsimította zord és rezzenéstelen állát. Talán soha életében nem tűnt még ennyire elégedettnek. A többiek – Plo Koon, Luminara Unduli, Bolla Ropal – ráhagyták, hogy kimondja, mi jár mindannyiuk fejében. Egyikük sem rohant Jabba megsegítésére.

Palpatine gyengéd noszogatással próbálta kicsalni a véleményüket.

– Épp jediknek való feladat. Hiszen végül is önök előtt semmi sem maradhat titokban. – Engem kivéve, persze. Még most, ennyi sok év gondosan kivitelezett tervei után is el-elcsodálkozott néha, hogy miként maradhatott titokban a Sith Lord kiléte. Ugye hogy nem érdemlitek meg, hogy ti őrködjetek a galaxis biztonsága fölött? – Mondja már, Windu mester, mi a probléma?

Windu hátradőlt a székében.

– Sajnálatos nap lenne az a Köztársaság számára, amikor átcsoportosítanánk az erőforrásainkat bűnöző söpredékek megsegítésére.

– Kemény szavak, barátom. De biztos vagyok benne, hogy ő is hasonló stílusban beszél önökről...

– Főkancellár, Jabba valószínűleg pontosan tudja, ki tette ezt... nyilván egy riválisa, akinek keresztezte az útját. – Windu hangja nem volt túl együtt érző. – Ő maga sem riadt vissza soha a gyerekrablástól, ha az érdeke megkívánta. Miért tőlünk kér segítséget? És miért irányítanánk át jediket egy alapvetően politikai feladatra, amikor a háborúban nagyobb szükség van rájuk?

– Mivel így helyes, Windu mester. – Palpatine-nak nem lett volna szüksége arra, hogy morális szálakat rezegtessen, de ez szórakoztatta és célravezetőnek ígérkezett. Micsoda vakfolt ez, jedik. így fogok emlékezni rájuk, amikor már réges-rég eltűntek. ..még azt se látják, ami közvetlenül ott van a szemük előtt,

nekem kell emlékeztetnem őket a kötelességükre. – Elraboltak egy gyereket. Ha egy ember gyermeke lenne, sor került volna egyáltalán erre a beszélgetésre? Van bármi köze is a szülők életstílusának a gyermek jelenlegi helyzetéhez? Vagy talán a hutt szülők nem ugyanúgy éreznek a csemetéjük iránt, ahogyan mi?

– Sor kerülne erre a beszélgetésre – vágott vissza Windu, nem kapva be a csalit –, ha a gyermek apja a Fekete Nap főnöke lenne?

– Mindenképp, ha ezt ajánlaná. – Palpatine leült, és bekapcsolt egy holotérképet, mely kivetült az íróasztala fölé; vonalak és fénypontok komplex szövevénye, mely az ismert galaxis főbb pontjait ábrázolta. A főkancellár pár gombnyomással eltávolította a lényegtelen részleteket, és teljes csillagrendszerek és bolygók fakultak ki a létezésből... oly könnyedén, olyan nagyon könnyen... és végül csak egy kevéske kígyózó, színes vonal maradt, amik a Peremvilágokban végződtek. – Egy hologram, azt mondják, ezer szónál is ékesebben beszél.

A vonalak hiperűrjáratok voltak, és mindegyik a huttok fennhatósága alatt állt.

Windu úgy ült ott, akár a rosszallás márványszobra. Végül kissé megbillentette a fejét.

– Még mindig kellemetlen előérzet gyötör. Több ez, mint egyszerű váltságdíj-követelés vagy egyfajta elszámolás. Érzékelem.

Palpatine megengedett magának egy szomorkás mosolyt, valami affélét, hogy osztozom az aggodalmában, de ön is tud-ja hogy nekem van igazam.

– Megértem, ha nem szívesen avatkozik a huttok ügyeibe, Windu mester, de válságos időket élünk, és nem lehetünk túl szigorúak a tekintetben, hogy milyen kritériumok alapján választjuk meg a szövetségeseinket. Ha többet segítenek, mint

amennyit hátráltatnak, máris megfelelőek. Ez a hutt uralja az összes hiperűrjáratot, amelyeken át csapatokat és muníciót juttathatnánk a Peremvilágokhoz, és megvan rá a képességünk, hogy megtaláljuk a megtalálhatatlant. Mindkét fél számára előnyös lehet.

– Még mindig azt mondom, többről van itt szó, mint sima gyerekrablásról. Ismerve Jabbát, biztosan van benne valami trükk.

– Nem is tudtam, hogy ilyen jól ismeri.

– A bűnlajstroma alapján...

– Akkor küldjön oda olyan sok jedit, amennyit csak bír... a bűnlajstroma miatt.

– Főkancellár, ez képtelenség! Már így is túlléptük a lehetőségeinket. Nincs nélkülözhető jedink.

– És a seregeink még jobban megfogyatkoznak majd, ha nem tudjuk elérni a Peremvilágokat, és nem építünk ki működőképes utánpótlásvonalat.

– Hajlok rá, hogy egyetértsek a főkancellárral – szólalt meg Unduli. Egészen mostanáig csendben üldögélt. – Függetlenül attól, mi a valódi indoka ennek a gyerekrablásnak, meg kell állapodnunk Jabbával, és ha segítünk, kiváló tárgyalási pozícióba kerülünk.

– Dupla nyereségnek is nevezhetjük – fűzte hozzá halkan Palpatine, szinte suttogva. – Megmentik a gyermeket, és megóvják a seregünket.

Windu ismét hallgatott pár pillanatig, aztán vonakodó beleegyezésként széttárta a kezét.

– Kenobi és Skywalker épp most vették be a Christophsist. A bolygó nagyrészt már a kezünkben van, tehát ha bárkiket is átvezényelhetünk, akkor ők azok.

– Nagyszerű, akkor küldjék őket! – biccentett Palpatine. – Kapcsolatba lépek Jabbával, és biztosítom a segítségünkről.

A jedik felálltak, tisztelettudóan fejet hajtottak, csaknem szinkronban. Palpatine bólintott feléjük, majd nézte, ahogy kisorolnak az irodájából. Pár pillanattal később érintkezésbe lépett Jabbával, és mozgásba lendítette az eseményeket.

Lord Jabba, együtt érzünk önnel. Magánkívül lehet az aggodalomtól.

Windu rátapintott a lényegre, még ha ezt nem is tudta. Miért mutatná ki Jabba ennyire nyilvánvalóan a gyengeségét? Dookunak rendkívüli óvatossággal kell eljárnia.

A legjobb embereinket állítjuk rá az ügyre, Lord Jabba...

Jabba segélykérése időt takarít meg a tervben, hogy még egy potenciális szövetségest elvehessenek a jediktől, már persze azt követően, ha megfelelően sikerül befeketíteni őket. Hosszú távon ez csupán egyetlen jól megkomponált szúrás és visszaszúrás, ami segít megtartani a háborút ebben a kényes egyensúlyban, addig, amíg minden a helyére nem ér, amíg a jedik sebezhető állapotba nem kerülnek, hogy akkor majd Palpatine véget vethessen a háborúnak – és azzal együtt magának a Jedi Rendnek is.

Elbűvölő, hogy nem lendültek azonnal akcióba, amint értesültek a gyermek eltűnéséről. Valójában erről Dooku gondoskodott. Jabba korrupt, de a fia... ő még bűntelen. Elbűvölő, hogy a szülő társadalmi elfogadottsága mennyire hatással van a gyermek kiszabadítására irányuló segítő hajlamra.

Rendkívül szelektíven gondolkodnak ezek a jedik, ahelyett hogy legendás együttérzésük vezérelné őket.

Palpatine remélte, hogy minden jól alakul majd, és hogy a huttfi bántatlanul kerül haza, miután a szerepe véget ér. Végtére is Rotta egy roppant hosszú távú potenciális szövetséges volt a terveiben.

De ha valami történik azzal a szerencsétlen kölyökkel... á, na tessék, lévén politikus, máris a banalitások csapdájába esik, oly

sokszor ismételgeti a hazugságait, hogy a végén még ő maga is komolyan veszi, hogy nem csinált semmi rosszat.

A háborúban mindig is akadnak ártatlan áldozatok, de a háborút akkor is meg kell vívni. És Jabba még elszántabban állna be a Köztársaság ellen küzdők közé, ha történne valami a fiával.

Elbűvölő, és... igen, furcsa is, úgy játszani néha ennek a játszmának mindkét oldalán, mintha mindkettővel győzni akarnék.

Palpatine bekapcsolta az íróasztali komlinkjét.

– Lord Jabbával akarok beszélni – mondta. – Itt a Köztársaság főkancellárja.

ELŐRETOLT ELSŐSEGÉLY ÁLLOMÁS, KRISTÁLYVÁROS, CHRISTOPHSIS

– Vegyen vissza a polírozásból, uram! – vetette oda a rajparancsnok, miközben a folyadékszintet ellenőrizte egy vérzéscsillapító fecskendőn. – Ha még tovább fényezi, le kell takarnunk magát álcahálóval.

Rex klón kapitány keze megállt a mozdulat közben, ahogy a hüvelyk- és mutatóujja között tartott pengével tükörsima fejbőrét borotválta, a másik kezét pedig végighúzta a koponyáján, ott maradt sörték után kutatva. A haj bosszantó tud lenni a sisak alatt. És ahogy újra kinő, viszket. A fejborotválás egyaránt szolgálta a célszerűséget, és lekötötte őt a csendesebb időszakokban – megnyugtató szertartás volt.

Rex precíz, egymást átlapoló, egyenletes sávokban vezette végig a pengét a fején, miközben egyik bakancsos lábát a földön heverő sisakján nyugtatta.

– Használjanak jelzőfényként. Biztos még az űrből is látni lehet.

– Kihagyott egy foltot, uram. Bóbitát növeszt?

– Inkább kontyot. – Rex megengedett magának egy mosolyt, aztán zsebre tette a borotvát. – Vagy egy olyan gusztusos varkocsot, mint amilyet azok a weequayi kalózok viselnek.

Napok óta most először dőlhetett hátra, hogy szusszanhasson egy nagyot, és a feje zsongott a kimerültségtől. A szeparatista droidsereget ócskavassá és maréknyi ellenállássá lőtték; Christophsist végül bevette a Köztársaság. Az elsősegélynyújtó állomássá alakított oszlopsoros kapualjak árnyékában előhúzta datapadját, hogy ellenőrizze a veszteségekről érkező jelentéseket, és közben a szeme sarkából látta, hogy egy sebesült katona ül a közelében egy felfordított ládán, akinek az őrmester, Coric épp most látta el a repeszek okozta sebét. A plasztoid páncél volt a legjobb védőeszköz, amit meg lehetett fizetni; Rex simán rábízta az életét. De kellettek rá kapcsok, rések, eresztékek – és ezek sebezhetőek voltak. A katonába tucatnyi csipkés szélű szilánk fúródott, melyek olyan borotvaélesek és halálosak voltak, akár a flesettek. Néhány épp a mell- és a vállvért közötti részt döfte át.

– Mi a helyzet, Ged? – kérdezte Rex.

– Még jó, hogy csak a vállamba kaptam, uram – felelte a katona oda sem nézve. – Legalább még ülni tudok.

Tényleg nem is lehetett olyan kényelmetlen az a láda. Bár lehetett volna jobb is, mint például annak a luxuskocsinak az ülése, amit útközben látott, de megtette ez is. A datapadján sorakozó nevek és azonosító számok viszonylag rövid listája is arról tanúskodott, hogy ők jártak jobban.

Alacsony veszteség egy csatához mérten. Bár nem tűnik annak.

– Fogytán a baktakészletünk, uram – mondta Coric. Fémes csendülések hallatszottak, ahogy beledobálta a vérfoltos szilánkokat egy plasztoid konténerbe. – Érzéstelenítő jelenleg még van elég.

Rex gyors fejszámolást végzett, mennyi időbe telhet, amíg a Hunter cirkáló elrepül a raktárbázisra, megrakodják és viszszatér.

– Már elküldték a hajót utánpótlásért. Megjön úgy nagyjából...

Rex hamarabb hallotta az érzékelők sípolását, mint magát a robbanást. Felkapta, és a helyére kattintottá a sisakját, épp akkor, amikor valami becsapódott a mögöttük lévő utcába.

Vuuum-vuuuum. Erős robbanás rázta meg a talajt, aztán egy újabb.

– Lőnek minket! – üvöltötte túl egy hang a záporozó törmelékek kalamolását.

Igen, észrevettük. Kösz.

Rex felkapta a karabélyát, és kirohant az utcára. Nem nézett vissza Coricra vagy a sérült katonára. A két jedi tábornok – Kenobi és Skywalker – már a nyílásban voltak, és elugráltak a lövedékek elől. Amikor Rex egy magasságba ért velük, egy sereg droidot pillantott meg, amint többsoros menetoszlopban közeledtek feléjük, hátborzongatóan egyszerre mozogva. Nem ugyanolyan volt, mint amikor jól képzett emberi lényekből álló sereg nyomul előre. Ezek hideg precizitással meneteltek, gondolatok nélkül, feltartóztathatatlanul, mintha egyenesen át akarnának gyalogolni rajtuk, letiporva mindent, ami csak az útjukba kerül. Ezek csatadroidok, szuper harci droidok, ismerte fel.

Felsóhajtott, és célzott.

A droidok maguk elé tartott tűzfegyverekkel lőttek. És nem volt látható fejük. Mindegy, miféle pléhkaszni végez veled, de a hagyományos droidok legalább némiképp emberszerűek voltak.

Vajon vannak gondolataik? Érzéseik? Kell, hogy érdekeljen?

Nem.

Vagy mi, vagy ők.

Rex megeresztett pár sorozatot az elöl masírozók közé. Nem sokat ért el, épp csak lelassította őket. Mint általában. Ebben a játszmában a létszám a döntő, és a droidok jelentős túlerőben voltak. Klón katonák riadtak fel kurtára mért álmukból, vagy nyelték le nagy sietve száraz élelemadagjuk utolsó falatjait, és sietve védelmi pozíciót foglaltak el.

Cody klón parancsnok sprintelt oda Kenobi mellé.

– Honnan a rossebből jönnek ezek?!

Kenobi tábornok épp a helyettesével pörölt.

– Ugye mondtam, hogy túl könnyen szétvertük őket! – Félkört írt le a fényszablyájával, kivédve vele egy lövedékzáport. A szisszenésektől alig lehetett érteni a szavait. – Győzelem, mi, Anakin...

– Nem én voltam az, aki úgy döntött, hogy visszaküldi a hajót utánpótlásért... – Skywalker nem hagyta magát, két kézzel markolta a fényszablyáját. – Mester.

– Hát akkor egyikünk se tökéletes, és legyen ez jó lecke számunkra. .. Érkezik a második hullám, emberek. Felkészülni!

Skywalker megperdült.

– Szakasz, hozzám! – harsogta, és megpaskolta a feje búbját, jelezve, hogy rendeződjenek. Skywalker katonásan fejezte ki magát, könnyű volt követni. – Rex, látja azt az épületet? Az energiagömböt. Szerintem az a legjobb pozíció.

Rex bekapcsolta a sisakjába épített messzelátót, hogy közelebbről szemügyre vegye.

– Kerüljünk mögéjük?

– Kockázatos, de menni fog.

– Oké, csináljuk, uram.

Csatt-csatt-csatt. A harci droidok úgy masíroztak, mintha egyetlen gépóriást alkotnának. Rex gyűlölte ezt a zajt. Sose hagyják abba!

A droidok a túlerejükre építettek, és csak jöttek, jöttek, jöttek. Agyors reagálás nem volt az erősségük. Kedvelték az egyenletes, sík terepeket és a tágas, nyílt tereket. Rex intett a szakaszának, jelezve, hogy húzódjanak vissza Kristályváros elhagyatott utcáira és sikátoraiba, aztán sisakkomlinkje révén megadta nekik a koordinátákat. Az energiagömbhöz vezető összes utca térképe megjelent mindegyik katona sisakmonitorán. Nem igazán volt szükség kézjelekre ezen a kommunikációs technikai szinten, de ösztönösen megtette – és ha a HUD-rendszerek elromlanának, vissza kellene térniük a jó öreg, hagyományos katonaszokáshoz.

Coric összeszedte hordozható orvosi felszerelését. Az elsősegélyhely mindig követte a frontvonalat.

Skywalker tábornok egy elhagyatott irodaépület bejáratához rohant, Rexszel a sarkában, hogy a romokon és a város mellékutcáin át a droidok mögé kerüljenek. Az útvonal a főutcával párhuzamosan futott. Kenobi, Cody és egy csapat viszonozták a rájuk záporozó lövedékeket, melyekkel a közeledő droidok szórták meg őket. Rex ezt nem látta, de hallotta a zajokat, és érezte a rengéseket a talpa alatt. Szürke füstcsóvák emelkedtek a levegőbe.

Foglalják le őket, Cody...

Rex átcsörtetett egy romos szökőkúton, mely még mindig vizet köpött egy törött vezetékből. Kellemes hely volt, valószínűleg jó lehetett itt élni – valaha. Rex próbálta felidézni, milyen is volt Kristályváros alig néhány nappal ezelőtt, amikor még olyan festői látványt nyújtott, mintha csillogó drágakövekből faragták volna ki. A polgári lakosság addigra már elmenekült, mire a katonaság megérkezett.

Olyan volt, mintha egy emberöltővel ezelőtt történt volna, és még egyetlen élő christophsiant sem látott. Ámbár halottakat bőségesen. Bőségesen. Amikor lerohant egy lefelé lejtő alagútba,

bekapcsolt az éjjellátó készüléke, és zöldesen világító fény rajzolta ki a környező formákat: törött üvegacél-, betondarabok és kábelek összevisszaságát.

Fény villogott egy falból kitépett konzolon; nem is gondolta volna, hogy még működik az ellátás ebben az épületkomplexumban. Nincs akna. Nem jelez a HUD-érzékelő. Csak egy kijelző. Rex futott tovább. Skywalker köpönyege összevissza röpködött, eltakarva a halovány fényforrásokat, mint valami fekete felhő.

Rex a kijelzője szélén világító HUD-ikonokra pillantott, hogy észlelje az esetleges lemaradókat, a szakasz tagjainak radarjelei és azonosító számai alapján. Coric őrmester igyekezett közvetlenül mögötte, meg a sebesült katona. Jócskán telepumpálhatták fájdalomcsillapítókkal. És persze a páncélja lyukacsos volt a vállrésznél. Rex remélte, hogy nem kerülnek olyan helyzetbe, ahol szükséges lenne, hogy légmentesen záródjon.

– Elüldögélhetett volna még egy darabig, Ged – jegyezte meg Rex.

– Unatkoztam volna, uram.

– Ne aggódjon, most majd elszórakoztatjuk...

Nagyjából tíz percbe telt a droidoszlopok mögé kerülni, olyan közel maradva a kanyonszerű falakhoz, amennyire csak lehetséges, és a földön kúszva, hogy ne észlelhesse őket a légi megfigyelés.

Aztán Skywalker magasra szökkent – jó dolog a ruganyosság, gondolta Rex, könnyedén átugorhatja az útjába kerülő akadályokat –, és már készenlétben állt az energiagömb épületének tetején, amikor Rex berontott az ajtón.

Felkapaszkodtak a gömböt övező mellvédre, lőállást foglaltak, és páncéltörő gránátot csatoltak a karabélyukra. Odalenn, a földszinten a szakasz maradéka az előcsarnokban szóródott

szét, hogy az utca magasságában szolgáljanak meglepetéssel a droidoknak hátulról.

Úgy tűnt, Skywalker újabb ugrásra készülődik. Két szinttel alattuk három pókdroid közeledett jellegzetes háromlábas, szaggatott járással; vékony görbe lábakon imbolygó gömbök, gyilkos ágyútüzet szórva.

– Mi legyen, uram? – kérdezte Ged, mintha nem tudná. Természetesen ezeknek a droidoknak is van sebezhető pontjuk, de vékony alkatuk és viszonylag kicsi gömbtestük miatt nehéz leszedni őket.

A tábornok kinézte magának az egyik pókdroidot.

– Kövessen!

– Rendben, uram...

Rex rögzítette a csörlős kötelét a tető szélén, és jelzett az embereinek. Skywalkernek nem volt szüksége ilyen eszközökre.

Egyszerűen csak leugrott.

UTCASZINT, KRISTÁLYVÁROS

Anakin a pókdroid hátára érkezett, de csak annyira billentette ki az egyensúlyából, hogy fel tudjon kapaszkodni a gömbtest sima tetejére, és ne döntse le a lábáról.

És a droid semmit sem tehetett ellene.

Forgolódott és hadonászott, de a jedi mélyen beledöfte a fényszablyáját a felső zárópanelébe. Egyik társa odafordult, és ágyútüzet zúdított rá. Anakin hárította az energialövedékeket a fegyverével, miközben Rex és a klón katonák tüzet nyitottak, és leszedték a két megmaradt fémpókot, majd máris elrobogtak a roncsok mellett, hogy összecsapjanak a hátsó sorban menetelő harci droidokkal, amelyek immár rájöttek, hogy az ellenfeleik a hátukba kerültek.

Anakin tudta, hogy ebben a fázisban ő valójában nem gondolkodik. Furcsa szellemi elszigetelődés révén valami rég eltemetett ösztön szerint cselekedett, ugyanakkor tudata egy része kihátrált, és kívülről szemlélte azt, elbűvölten és rémülten. Teste közvetlenül követte az agyi funkcióit, és mozgatta őt harc közben, anélkül hogy tudatosan irányította volna. Ismerte az összes droid és az összes klón katona pozícióját, de nem tudatosan; látta villogni Kenobi kék fényszablyáját, amint rendet vág egy seregnyi harci droid között. A zajok fülsiketítőek voltak – sikolyok, fémcsikorgások, mellbevágó robbanások –, de ő nem tudta biztosan, hogy valóban hallja-e ezeket. Egyfajta vakság volt ez, amelyben valahogy mégis látott.

Képek lángoltak fel és tűntek el a szeme elől, akár a filmkockák. Fényszablyáját lengetve rárontott egy csapat taszken portyázóra. Megöltétek az anyámat! Most ti következtek! Emlék volt a múltjából; pontosan ezt tette. A másodperc törtrészéig nem tudta biztosan, hogy droidok vannak-e előtte vagy a sivataglakók. Egyszerűen beszökkent a soraik közé, döfött és vágott, sodródott a reflexek hullámaival. Fémtörmelékek úsztak el az arca előtt. Némelyik olyan szögben érkezett, hogy a fényszablyájával nem védhette volna, hanem az Erő egy ösztönös és tudat alatti lökésével térítette el. Az egyik pillanatban szinte kirobbant guggoló helyzetből, rávetette magát egy SHD-ra, és fényszablyájával átdöfte a mellkasát, a következőben pedig már ráugrott egy harci droid hátára, és az Erő segítségével kitekerte a nyakát, letépte a fejét.

És még mindig taszkenek villantak be elé, bár nem akarta látni őket; kísértetek, amint fedezéket keresve rohangáltak az imbolygó droidok erdejében, miközben fehér páncélos katonák támadták, lőtték és vibrolapozták őket. Eliramodott az egyikük után: de Rex az útjába került, és DC-15-ös karabélya tusával lesújtott egy harci robot törékeny nyakára, ahogy az éppen feltápászkodott volna. Rex szinte oda se nézett. A klón

jobb kézzel csépelte a droidot, baljával pedig az övébe nyúlt a tartalék tárért. Csupán addig állt le, míg a helyére pattintotta az új energiatelepet, aztán már tüzelt is tovább. Egy másik droid fordult feléje – talán, hogy megsegítse földön fekvő társát, vagy talán nem –, és kapott a pofájába egy jókora sorozatot.

Anakin erőlködve próbálta kizárni a tudatából a taszkenek emlékét. Eltűntek. Azonban a forgatagban ezúttal egy magas, aranyszínű alakot pillantott meg, fekete karmokkal; egy Ke Daiv nevezetű vérvájót. Ezt is ő ölte meg pár évvel ezelőtt.

Ez nem a sötétség.

Nem vagyok sötét.

Ez nem a harag...

Előfordul ilyesmi; mindenki ezt mondta. Az embereiért harcol, és ha szeretetből vagy féltésből követi el ezeket a szörnyűségeket, nem fog átkerülni a sötét oldalra. A jedi lét ezzel jár.

Anyámért. Az embereimért. Padméért.

A teste tette a dolgát. Oly könnyedén vagdalta a fémtesteket, mintha csak füvet kaszálna. Rex és a klón katonák ugyanolyan keményen harcoltak, akárcsak ő, ugyanúgy tele adrenalinnal, mint ő, túl elszántak voltak ahhoz, hogy félelmet érezzenek – és mégis, abban a pillanatban egyáltalán nem ugyanolyannak látszottak az Erőben, mint ő; nem volt meg bennük az a fura őrült tombolás, az a torokszorító... düh.

Nem térek át a sötét oldalra!

Ezt kell tennem!

Ne állj le gondolkodni, mert belehalsz!

Anakin lerázta magáról a kétségeit, amik ijesztőbbek voltak, mint a halál. Elrohant Rex mellett a következő droidsorba, és csaknem megfulladt a kavargó füsttől és portól. Ugyanaz a sürgetés hajtotta, mint amikor anyja halálát megbosszulva elpusztította a taszken falut, egy különös, hideg őrjöngés, állati és felemésztő.

Folytatta a gyilkolást. Valahogy csöppet sem számított, hogy azok, akik ez alkalommal elhullottak a fényszablyája csapásai alatt, csupán droidok voltak. Minden ugyanolyannak hatott. Pókdroidról pókdroidra ugrott, és mindegyik gömbtestbe mélyen beledöfte a pengéjét. Úgy érezte, az idők végezetéig képes lenne folytatni, sose apad el a...

Nem, nem a dühe.

Bármi is volt az, ki kellett adnia magából.

A droidok egymásnak torlódtak, nem bírtak manőverezni. Klónok nyomultak közéjük, és halálbiztosan lőtték a gyenge pontjaikat. Repeszek röpködtek, nagyokat csattantak a klónok páncélzatán.

– Anakin! – bömbölte Obi-van. Megforgatta fényszablyáját a feje fölött, és két droidot is levágott egyetlen csapással, a csípőízületnél vágta félbe őket. – Gyere!

Anakin hirtelen kifogyott a droidokból. A csatazaj kakofóniája megszűnt. Szemtől szemben állt Kenobival a szétcincált és kibelezett droidok alkotta szőnyeg közepén. Nagy csend telepedett a harcmezőre, az a fajta, amitől az ifjúnak csengeni kezdett a füle.

– Rendben vagy, Anakin? – Kenobi úgy meredt a képébe, mintha kísértetet látna.

Anakin tett egy lépést, rendezte légzését. E pillanatban a taszkenek, a vérvájók és az ellenséges droidok mind eltűntek a lelki szemei elől.

– Igen, mester. – Hátrafordult, hogy lássa, hány embere sérült meg. – Rex? Mentsük ki, akit csak lehetséges, míg...

De ez csak pillanatnyi viharcsend volt. Az út túlfeléről ismét felhangzott az ismerős csatt-csatt-csatt.

Újabb csapat droid.

– Erősítésre lesz szükségünk, méghozzá gyorsan! – mondta Anakin.

Kenobi felnézett az égre, mintha azt várná, hogy egy hajó érkezik végszóra.

– Még mindig nincs komlinkkapcsolat az admirálissal. Valami légköri probléma lehet.

– Mindenképp ki kell mentenünk a sebesültjeinket – mondta Rex fáradtan. Az egyik katona szanitécért kiáltott; két másik pedig átgázolt a droidmaradványokon egy sebesülthöz, akinek Anakin csak az összegabalyodott végtagjait látta. Minimum tucatnyian hevertek sérülten. – Gyerünk már... azt mondtam, vigyük ki innen ezeket a fickókat! Mozgás!

A klónokon nem fogott ki a többszörös túlerő, ők emberek voltak – mozgékonyak, motiváltak és okosak. A droidok pedig csak gépek. Épp a puszta létszámuknak és a nehézkességüknek estek áldozatul minden értelemben. Csak be kellett őket szorítani egy szűk helyre, és nem tudtak kitérni egymás tűzvonalából, sem az ellenségéből. Nem harcolhattak abban a harcmodorban, amire programozták őket. Nem tudták oly módon használni a karabély tusát, ahogyan Rex, nem tudtak behajítani egy gránátot az üregbe és visszaugrani fedezékbe, mint Coric őrmester, sem megszállottan harcolni bajtársaikért, akár az őrültek, meg még gondolkodni sem. Gépek voltak. Csupán ostoba gépek.

Csak gépeket semmisítettem meg. Nem gyilkoltam.

Anakin úgy érezte magát, mintha részeg mámorból éledezne, bár ő soha nem szokott inni. Pillanatnyi zavarodottság kerítette hatalmába, amire nem tudott magyarázatot. Lerázta magáról. Újabb droidok jönnek, és a harcmezőn sebesültek hevernek, akiket ki kell menteni. Kenobival és Rexszel a sérültekhez rohantak, segíteni azoknak, akiknek tudtak, elvitetni azokat, akiknek már nem.

Csatt-csatt-csatt.

– Türelem, fémpatások! – mormolta Rex, miközben a vállánál fogva vonszolta be egyik katonáját egy kapualj fedezékébe. – Rögtön visszajövök.

És ekkor a fémes menetelés abbamaradt. Anakin feszülten hallgatózott; a közeli robbanások tönkretehették a hallását. De nem csak képzelődött. Immár látta is: egy sor mozdulatlan fémszobor, amint valószínűleg parancsra várnak.

A droidok előrenyomulása megtorpant.

– Remélem, ez nem azt jelenti, hogy nagy hatótávolságú lövegeket állítanak fel – mondta Kenobi. Kesztyűs kézfejével megtörölte a száját, port és droidolajat kenve a szakállára. A nyomorult bádogokból méterekre repültek a törmelékek és a gépnedvek, amikor eltalálták őket. – Nem sokáig tartanánk ki.

Anakin hamarabb meghallotta, mint hogy megérezte volna, jól kivehető hang volt, zene a fülnek. Ő és Rex egyszerre néztek fel, és amit láttak, még a zajnál is csodálatosabb volt. Annyira megragadta őket a látvány, hogy csaknem lemaradtak arról, ahogy a velük szemközt felsorakozott droidok éles hátraarcot csinálnak, és visszavonulnak.

Egy felfegyverzett köztársasági csatahajó húzott el az utca fölött a főtér irányába.

– Ennyi is elég volt nekik – jegyezte meg Rex. Válla kissé megereszkedett a megkönnyebbüléstől és a kimerültségtől. – Így már nem érzik magukat túlerőben.

Anakin Kenobihoz fordult, és próbált közönyösnek mutatkozni. Ujjongani szeretett volna, de az nem illene egy jedihez.

– Visszavonulnak, mester. Úgy tűnik, megijedtek az érkező erősítéstől. Gyerünk, Rex, üdvözöljük a mieinket!

– De hol a cirkáló? – kérdezte a kapitány, és úgy paskolta a sisakja oldalát, mintha kommunikációs problémái lennének. – Nem látom sehol landolótávolságon belül.

– Itt lesz az – felelte Kenobi, pozitív energiát sugározva. Úgy látszott, vagyis inkább úgy érződött, hogy a harctól új erőre kapott, mint mindig. Anakin kíváncsi lett volna, hogy vajon ő is át szokott-e élni hasonlóan őrült tombolásokat. Kenobi visszaakasztotta fényszablyáját az övére, és kocogni kezdett a főtér felé, ahol a leszállópályát kialakították. – Ideje volt már, hogy megérkezzen az erősítés, a muníció és talán az új padavanom is.

Anakin gyomra összeszorult egy kicsit. Holtsúly. Ez elvonta őt a sötétséggel kapcsolatos merengéséből, és belekapaszkodott. Egyik kellemetlen téma legalább annyira jó, mint a másik.

– Ez nem épp a legalkalmasabb hely egy padavan kiképzésére, mester. Csak a terhünkre lesz.

– Ó, nem is tudom. – Kenobi gyorsított, futásra váltott, és ott hagyta társát. – Te sem voltál teher. Többnyire legalábbis...

– Többnyire?

– Végtére is éles helyzetben lehet a legjobban tanulni. Neked is kellene kérned egy saját padavant Yoda mestertől, Anakin! Sok mindent taníthatnál neki. Komolyan mondom.

– Nem, kösz. – Anakin Rexre pillantott, és felhúzta a szemöldökét Kenobi háta mögött. A kapitány vállat vont. – Majd akkor tanítok, ha már úgy érzem, összegyűlt annyi tapasztalatom, amit megéri továbbadni. És egy tanonc csak lelassítana. Jelen helyzetben nem engedhetünk meg magunknak ekkora időpazarlást.

Anakin meg mert volna esküdni rá, hogy Rex remekül szórakozik. Igaz, nem vehette ki az arcát a sisak T alakú vágatában, de látta, ahogy a fickó kissé leereszti az állát, és a hangulatát is érzékelte az Erő révén. Aztán a férfi diszkréten odamutatta feltartott hüvelykujját.

Anakin rákacsintott. Kösz, Rex.

A csatahajó leszállt két ágyútorony közé, és leeresztette rámpáját. De nem masíroztak elő a belsejéből friss klón csapatok, sőt még kiszolgáló droidok sem jöttek, alaposan megrakott repulzorokkal és muníciós ládákkal.

Ehelyett egy kis termetű togruta nő sétált le a térre. Egy apró kislány. Egy gyerkőc.

Kenobi szinte kővé dermedt.

– Mit keres itt ez a gyerek? Hol a cirkáló? Hol a Hunter?

A kis togruta kihúzta magát teljes magasságában – ami nem igazán volt túl nagy –, és úgy fordította a nyakát, hogy Kenobi felé nézzen.

– Yoda mester aggódott, hogy nem jelentkeztetek be, és mivel nem tudott elérni benneteket, velem küldött üzenetet.

– Veled? – csodálkozott Kenobi. – De hol a cirkáló? Hol az erősítés? A légi támogatás?

– Ez az egy hajó jött, ami engem hozott. Yoda mester azt akarja, hogy azonnal térjetek vissza a Templomba. Vészhelyzet van.

– A vicc csak az, hogy itt is az van, ha nem vetted volna észre. – Anakin a csatatér fölött még mindig ott lebegő füstfelhő felé intett. Nem mert Rex felé nézni, nehogy a torkát összeszorító csalódottság fertőzőnek bizonyuljon. A droidok viszszavonulása miatt érzett kellemes megkönnyebbülés után az a tény, hogy még mindig ostrom alatt állnak, arculcsapásként érte. Még nincs vége, nincs utánpótlás, és nem lehet üzenetet küldeni Padménak, tudatni vele, hogy jól van. – Azt mondod, nem kapták meg egyetlen segélykérő üzenetünket sem?

– Szerintem nem. De talán továbbíthatunk egy üzenetet azon a cirkálón keresztül, ami engem hozott.

– Te meg ki vagy?

– Ahsoka Tano padavan – felelte a lány.

– Ah, az új tanítványom. – Kenobi udvariasan fejet hajtott, örülve, hogy legalább profitált valamit a helyzetből. – Semmi sincs olyan jó, mintha egyből a mély vízbe dobnak.

Ahsoka kényelmetlenül feszengett egy pillanatig, aztán rájuk mosolygott, mintha azt vette volna a fejébe, hogy bármi áron is, de felvidítja őket.

– Nem, mester. Én nem a számodra kijelölt padavan vagyok. – Anakinhoz fordult, és fejet hajtott. – Hanem a tiéd, Skywalker mester.

HÁROM

Készen állunk a bolygó körüli pálya elhagyására... Szeparatista gépek érkeznek. Sajnálom, Kenobi tábornok, lőnek bennünket... egyedül kell boldogulniuk.

Yularen admirális, a Christophsis mellől visszavonuló Resolute jedi cirkáló parancsnoka

JABBA PALOTÁJÁNAK TRÓNTERME, TATUIN

Soha nem jó ötlet gyengeséget mutatni a felbérelt segítők előtt.

Ha rádöbbennek, hogy te is ugyanolyan sebezhető vagy, mint ők, mindenféle fura ötleteik támadhatnak, és Jabbának arra most pont nem volt szüksége, hogy a birodalma elkezdjen kicsúszni a vasmarkából. Ő volt az állandóság, a stabilitás és a megkérdőjelezhetetlen törvény a Tatuinon. Nem emészthette magát.

Rotta iránti aggodalmát és kétségbeesését a megvető düh álcája mögé rejtette. Keményen dolgozott a fogadószobája emelvényén, és közben sós lében pácolt gorogokat csipegetett, bár nem igazán volt étvágya.

– Az adatvadászok, Lord Jabba. – A gamorrai őr két bérhackert, egy techdroidot és ember társát terelte a trón elé. – Gaib mester és Tee-Kay-Oh.

Jabba kivárta a kellő számú szívdobbanásnyi időt, csak aztán pillantott le rájuk. Nagy műgonddal a szájába csúsztatott egy gorogot fejjel előre, majd beszürcsölte rugdosó lábait az ajkáról; ezzel mindig sikerült elképesztenie a más fajba tartozókat. Úgy tűnt, ez a Gaib nevezetű esetében is hatott. A férfi szeme tágra nyílt egy árulkodó pillanatig. Végül mégsem fordította el a tekintetét.

– Jelentést! – vetette oda Jabba közömbös hangon. Belekapaszkodott minden lehetséges információba. Egyetlen perc se telhetett el úgy, hogy ne gondolt volna Rottára, hogy vajon fél-e, vagy éhes... vagy hogy él-e még egyáltalán. Vajon képesek felfogni ezt az emberek? Át tudják érezni, hogy annak, aki ezer évet él és önmaga adja saját utódját, csakis saját génjeiből, nem pedig valaki máséval szervezetlenül újra meg újra keveredve, mint a gyorsan szaporodó fajoknál, hogy annak a számára a gyermek jelenti az egész jövőt? Kételkedett ebben. Hiszen az emberek csak afféle pillanatlények. – Találtatok valamit.

Nem kérdés volt, hanem parancs. Gaib a droidhoz fordult.

– Tee-Kay, mutasd meg Lord Jabbának...

– Légiforgalmi beszámolók – mondta TK-0. Ugyanolyan fényes kupolafeje volt, akár egy R2-es egységnek. Apró henger bukkant elő a pereme alól, és egy holotérképet vetített a padló mozaikjaira, majd egy napot és a körülötte keringő egyetlen bolygóból álló csillagrendszert nagyított ki; a bolygó vörösen villogni kezdett. – Komlink-közvetítési adatok. Orvosi adatbanki bejegyzések. Mindezeket összevetve... hadd tegyem hozzá, nem csekély adatfeldolgozással... végül a Teth bolygóhoz vezettek bennünket.

Jabba ennél jóval hosszabb magyarázatra számított. Fizetett érte.

– Egész pontosan miből jutottatok erre a következtetésre?

– Több hajó is elhagyta a Tatuint a kérdéses időszakban – vette át a szót Gaib. – Mi... megszereztük az összes kimenő komlinkhívást az összes fő HoloNet csomópontról egy nap repülésnyi távolságon belül. Annak alapján ellenőriztük az összes hozzáférési kísérletet a Galaxis Összes Fajának Önsegélyező Adatbázisában. – Elhallgatott, mintha azt fontolgatná, kell-e ennél részletesebben is kifejtenie. – Azon is meghackeltük a hozzáférési naplót. Ez egy köztársasági egészségügyi erőforrás. Tee-Kay ellenőrizte az összes lekérdezést a huttok egészségi, illetve betegségi állapotával kapcsolatban.

– Mi ritkán betegeskedünk – jegyezte meg Jabba vontatottan.

– Nos, egy szóval sem állítottuk, hogy a fájl terjedelmes lett volna...

A nyomozás ezen vonala aggasztotta Jabbát.

– Egyáltalán miért néztétek meg? Miért a betegek adatbázisát?

– Vajon hány lény tudja, hogyan viselje gondját egy hutt csecsemőnek? – kérdezett vissza Gaib. – Legfeljebb egy hutt. Viszont egy hutt nem merészelne keresztbe tenni önnek, igaz? Tehát ha valakinek szándékában áll elrabolni egy hutt bébit, első dolga, hogy utánanézzen, hogyan tartsa életben, és miként gondoskodjon róla. Tudnia kell, normális-e, ha elkezd... nos, akármit is, amit a hutt csecsemők szoktak. Ha sír. Ha émelyeg.

Jabba csak a legrosszabbra tudott gondolni. A huttok nem aggódtak minden arra repülő rovar vagy fertőzés miatt. A legtöbb méreg nem hatott rájuk. Valami sokkal rosszabb történhetett; nagyon kellett küszködnie, hogy türtőztesse magát.

– Van okotok azt gondolni, hogy a fiam megbetegedett?

TK-0 zavartalanul folytatta:

– Valaki a Tatuinról távozó hajók egyikéről letöltötte a GÖFÖ-adatbázisból a hutu gyerekkori betegségeket tartalmazó fájlt, és az a hajó a Tethen landolt.

Jabba magához intette TC-70-et, a tolmácsdroidját.

– Küldj fejvadászokat a Tethre haladéktalanul! És fizesd ki ezt a kettőt! – Nehézkesen előrehajolt, és először Gaibot fürkészte, aztán TK-O-t, lassan pislogó szemével. – Megtartalak benneteket. Álljatok készen, bármikor hívlak benneteket, és bőkezű jutalomra számíthattok

– És ha épp nem érünk rá? – kérdezte TK-0.

– Akkor illő temetést kaptok... vagy a roncstelepet, a te esetedben.

– Meg fog lepődni, mily sebesen állunk a megrendelőink rendelkezésére – vágta rá Gaib, és a szó szoros értelmében az ajtó felé fordította TK-O-t mindkét kezével. – Öröm önnel üzletet kötni, Lord Jabba.

Jabba még csak azt se várta meg, míg kimennek. Behunyta a szemét egy pillanatra, és az összes szörnyű lehetőség keresztülúszott a képzeletében. Azok a férgek, akik elrabolták Rottát, elfuserálhattak valamit. Készakarva vagy véletlenül bántották a fiút, és amikor majd elkapja őket, ő is bántani fogja mindőjüket, oly módokon, amiket elképzelni sem tudnak. Ismét kinyitotta a szemét. Kegyencei, szolgái és testőrei csendben, aggódó képpel meredtek rá. A palotában két nap óta olyan hangulat uralkodott, akár egy félbeszakadt temetésen. Legszívesebben ő maga is elutazott volna a Tethre, de ezért fizetett másokat, ráadásul őrá itt lesz szükség, hogy koordinálja a műveleteket.

Ki tudja, mi történne, ha hátat fordítana, és itt hagyná a Tatuint. A puccsok nem túl szokatlanok errefelé. Ráadásul a gyerekrablók nem követeltek váltságdíjat; bármi is a céljuk, az nem egy nagy köteg lenyomozhatatlan bankó vagy

aurodiumöntvény, tehát nem zárható ki, hogy területi jellegűek a szándékaik, vagy egyszerűen csak bosszú. Valamelyik rivális bűnszövetkezet vagy akár egy rivális hutt kajidic... Jabba az elmúlt évszázadok alatt tekintélyes méretű listát állított össze a leendő ellenségeiről, akik ellene fordulnának ha lenne rá lehetőségük, nem mintha ezek bármelyike vette volna a bátorságot és lett volna annyira vakmerő, hogy nyíltan szembeszálljon vele – egyelőre. De a háborúk felfordulással járnak, és néhány ostoba remek lehetőségnek vélheti ezt, hogy kihasználja a mindenfelé egyre növekvő káoszt.

A Fekete Nap? Aligha...

Nem merészelnék. Senki nem akarhat bandaháborút most, amikor a valódi háborún mindannyian busásan megszedhetik magukat.

Vagy a Köztársaság.

Bár ez nem vallott a Köztársaság jámbor, emelkedett stílusára, de nem bízott Palpatine-ban, és tudni akarta, elutasítják-e a jedik a segítségkérését. Ha Palpatine komoly erőfeszítéseket fektet bele, a jedik rá fognak bukkanni Rotta nyomára; ha pedig nem, akkor Jabba tudni fogja, hogy a Köztársaság vagy nem akar tőle semmit, vagy ők is benne vannak.

Mindenképp nyereség. Bizonyos értelemben.

Jabba jelenleg mindenkire gyanakodott. Egytől egyig lenyomoztatja őket, és aki tisztázódik, törlődik a listáról. Aki meg nem, azokat megbünteti.

– Kapitány! – szólalt meg. Az emelvényénél várakozó nikto, a biztonsági részleg főnöke haptákba vágta magát. – Emlékezett még valamire a vitorlás bárka legénysége a gyerekrablásból? Bármiféle használható részletre?

– Nem, Lord Jabba.

– Úgy gondolja, nagyon keményen törték a fejüket?

– Igen, nagyúr.

– Akkor végeztesse ki őket!

A trónteremben senki sem vett levegőt. Vékonyka füstoszlop szállt fel a mennyezet felé egy ritka olajlámpásból. Egy neszezés, egy pisszenés sem hallatszott, de Jabba elégedett volt, hogy megértette a lényeget a környezetével. Nem dühében vagdalkozik, nem, egyáltalán nem. Nem őrjöngött mérhetetlen haragjában. Csupán egyértelművé tette, hogy ilyen szintű hibát nem tolerál, és megbünteti a vétkeseket.

Nem, ő nem vesztette el a fejét, nem lett gyenge, az biztos. Irányította a birodalmát. Csak a szokásos üzletmenet.

Kivett egy újabb gorogot az üvegből, és fejjel előre lenyelte.

DOOKU MAGÁNJACHTJA VALAHOL KEM STOR AI-N

– Roppant művészi – vélte a gróf. Vihar közelgett; hallotta a szél süvöltését a nyitott hajóablakokon át. – Igazán le vagyok nyűgözve.

Ziro, a hutt vibráló, kék holomása terpeszkedett az asztalán, mint valami ízléstelen dísz, olyasféle, amit egy fontos személy ajándékozott, és emiatt nem lehet eldugni a szekrény legmélyére.

– Jabba gyanút fogna, hogy fel akarják ültetni, ha ennél nyilvánvalóbb lenne. Az efféle apró információmorzsák csábítóbbak, mint a szemet kiverő jelek. Ezért bíztam meg valakit, hogy végezzen el pár elektronikus tranzakciót, amit csak egy igazán jó biztonsági tiszt képes kiszúrni.

És ez a te ötleted volt? Intelligensebb vagy, mint amilyennek mutatod magad, igaz? Az együttműködésekkor mindig nehéz megtalálni az egyensúlyt a veszélyesen okos és a használhatóan okos között.

– Ha pedig mégsem szúrta volna ki, ugye Lord Ziro, kapott volna pár extra sugallatot.

– De kiszúrta.

Tudom. Ezt nem kellett volna teljes mértékben rád hagynom, ugye?

– Tehát a fejvadászai már úton vannak a Tethre. Akkor innen átveszem.

Ziro tétovázott egy kicsit.

– Vegye át...

– Biztosítani kell, hogy eljusson az információ Jabba fejvadászairól a Köztársasági Hadseregben a megfelelő fülekhez, és hogy a hutt gyereket ne menthessék meg. Ezt legjobb, ha én csinálom. Ez minden.

– És aztán?

– Mint az imént már mondtam, hagyja rám a továbbiakat. Van egy megbízható társam, aki kézbe veszi majd a művelet következő fázisát. – Dooku biccentett. – Folyamatosan informálni fogom önt.

A hologram eltűnt, ahogy a komlink kikapcsolt. Dooku a fejét forgatta, hogy enyhítse kicsit nyakának merevségét, aztán letelepedett az asztala mellé – még egy űrjachton is szüksége volt az állandóság illúziójára –, és tanulmányozni kezdte a Teth bolygó felszíni adottságait és az ott található kolostor alaprajzát. Sosem lehet garancia arra, hogy egy terv épp úgy alakul, ahogyan akarták, még a kisebb mértékűeknél is lépésről lépésre kell mozgatni a darabokat a helyükre, mint a dejarik játék bábuit. Ám eleddig minden jól alakult.

Dooku aktiválta a datapadját. Oly sok rétege van a tervezésnek, annyi folyamatábrát kellett összeraknia a fejében, az események ilyen vagy olyan irányú mozgása szerint, vagy pótterveket készíteni a fővonalhoz arra az esetre, ha egy érme nem a jó oldalára hullott. A tervezés külön tudományág. Gyűlölte volna, ha ennél kevesebbre becsülik.

A gyerekrablás akár rosszul is alakulhatott volna, és elfoghatták volna az elkövetőket. De semmi sincs, ami összefüggésbe hozhatná őket Dookuval, és neki volt arra is egy pótterve, hogy ismét megpróbálja, ezúttal Ziro közreműködése nélkül. Más ékek is léteznek, amiket be lehet verni Jabba és a Köztársaság közé. Ha a Tethre vezető nyomokat esetleg nem szúrták volna ki, ez esetben apró információkat helyezett volna el Jabba útjába. Az nem volt a tervben, hogy Jabba a jediket hívja segítségül, de Dookunak volt terve arra vonatkozólag is, hogy végül elhelyez néhány jedit Rottával együtt egy kompromittáló helyzetbe.

Éveket töltöttem azzal, hogy előkészítsem a kitörést a Köztársaság fojtó szorításából. Éveket! Még mindig hosszú utat kell megtenni, de előbb vagy utóbb bekövetkezik. A galaxis már készen áll rá. A különböző világok a saját kezükbe akarják venni a sorsukat. Darth Sidious segítségével ez hamarosan bekövetkezik. A Köztársaság a legrosszabb fajta diktátorság... egy pszeudodemokrácia mosolyok és tolerancia mögé rejtve, mindaddig, amíg azt teszed, amire utasítanak.

És én nem fogom azt tenni, amit mások mondanak. Majd eldöntöm én, mi a jó nekem.

Dooku rámeredt arra a fénykavalkádra, mely egy magas falú, sok folyosóból és helyiségből álló, kastélyszerű építmény felépítését mutatta.

Ne gondolkodj, Dooku padavan!

– Akkor sem volt igazatok, jedik – mondta ki hangosan. – És most sincs.

A sorsot nem a megérzések irányítják; a sorsot a gondolkodás formálja és az ésszerűség. Dooku nem tekintett vak elfogultsággal úgy a megérzésekre, mint valami misztikus tulajdonságra, hanem mint egy gyengeségre.

Egy gyereknél inkább el kellene nyomni, mint arra nevelni, hogy az ösztöneiben bízzon, az érett gondolkodás és az önkontroll teljes hiányával.

Gyermekként őt is arra ösztönözték, hogy ne gondolkodjon. Gyermekként jedinek képezték ki.

Ne kérdezz annyit, Dooku padavan! Érezz! Ne kételkedj! Higgy!

Nos, most végképp megkérdőjelezte a dolgokat. És már nem hitt. A Köztársaság a velejéig korrupt, és a jedik a kiszolgálói – a szenteskedő zsoldosai. A kényelmes kis kartelljük léte a végéhez közeledik. Darth Sidious le fog számolni velük, és Dooku tudta, hogy erkölcsi kötelessége segíteni, hogy bekövetkezzen az a nap.

Aztán havat látott, nem a fényesre lakkozott apociafa asztalt; egy immár elcsendesedett, téli csatateret. A tervrajz piros fénynyel világító, hajszálvékony vonalai vérfoltokká és vérnyomokká folytak szét, és Dooku attól tartott, hogy ezeket sose lesz képes lemosni a kezéről.

Bokáig süllyedve állt a galidraani tél jéghideg fehérségében. Jedik és mandaloriak hevertek holtan mindenfelé. És még mindig hallotta saját elborzadt hangját, amint szavakba öntötte bűnét.

Mit tettünk?!

Mészárlás volt ez, amit a jedik hajtottak végre, a korrupt galidraani kormányzó bábjaiként, aki saját céljaira használta a mandalori hadsereget. Utólag visszatekintve erre, Dooku tudta, hogy ez volt az a pont, ami megváltoztatta az életét. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdett gondolkodni.

Hittem a mestereimben. Én magam nem gondolkodtam. Ők sem kérdeztek semmit; elfogadták a kormányzó szavát. Egyszerűen elhitték. És mi embereket öltünk. Legyilkoltuk őket egy bűnöző parancsára.

Ha az ember háborúba indul és életeket készül kioltani, nem választhatja a könnyebb megoldást, nem támaszkodhat valaki más szavára. Dooku immár csak a bizonyítékokban bízott.

Mit tettem?

Észhez tértél.

De most épp a jediket dicsőítem. Ugyanolyan degenerált vagyok, mint ők.

Gondolj arra, hogy saját önhittségüket használod fel velük szemben. Saját fegyverüket fordítod ellenük. A költői igazságszolgáltatás. Bármibe kerül is. Maguktól nem fogják azt mondani, hogy „sajnáljuk”, és nem fognak lelépni, csak mivel rámutatsz a Köztársaság módszereinek hibáira, ugye?

Nemegyszer megvitatta már magában ezeket az érveket az utóbbi időben.

A hó elolvadt; a holtakat eltemették. De ő nem bírta kitörölni az emlékezetéből Jango Fett ábrázatát, annak a férfinak az arcát, akit ő sodort élőhalott rabszolgaságba, és akinek a képére mély árkokat vájt a túlélésért folytatott küzdelem, csakhogy végül megtalálja az igazság pillanatát. Mindig ez volt az utolsó emlékkép, ami szertefoszlott Dooku tudatából. És nem csupán amiatt, mert az a sok millió katona, akit Fett-ből kiónoztak, lehetetlenné tette elfelejteni. Hanem mert Fett nem élhette meg, hogy láthassa a jedik bukását. Fett indítékát, hogy osztozzon Dooku ambícióiban és segítse őt, nem a pénzsóvárság táplálta, döbbent rá, hanem ugyanaz a felismerés, hogy a Jedi Rend nem egyéb, mint egy pusztító, destabilizáló, titkos szövetség.

Végül Fettet is a jedik ölték meg. De lényének nagy része amúgy is meghalt a Galidraanon, és csak az igazságtétel iránti olthatatlan vágya tartotta mozgásban azt a félelmetes testet.Hamarosan eljön a mi napunk, Fett.

Dooku ismét bekapcsolta a komlinket, ez alkalommal a tethi kolostort hívta. Ideje volt beindítani a művelet következő szakaszát.

– Ventress! – kezdte. – Minden rendben a hutt kölyökkel, Ventress? Tömören ismertesse a helyzetet!

NÉGY

Ismerned kell az információ eredetét, hogy ki tudd értékelni azt.

Más szavakkal, ki akarja, hogy tudj erről? Ki nem? És miért?

Ha túl könnyen jutsz lényeges információ birtokába, azt szándékosan kaphattad. Tehát ha a Tethre indultok, legyetek óvatosak!

Kom'rk hadnagy, hírszerző tiszt, N-6-os Különleges Hadműveleti Részleg, Köztársasági Hadsereg

MEGFIGYELŐHELY, KRISTÁLYVÁROS, CHRISTOPHSIS

Anakin tisztában volt azzal, hogy a fogait kellene csikorgatnia és bizonyos mértékig szembeszállni a Jedi Tanács bürokratikus módszereivel, de háború dúlt, és nagy volt az esélye, hogy itt halnak meg.

Nem volt ideje egy padavanra.

De nem akarta kiborítani a bilit Rex előtt. Semmi sem demoralizálóbb egy katona számára, mintha azt tapasztalja, hogy a parancsnoka elveszti az önuralmát. Ha ezek a klón katonák dünnyögés nélkül képesek belevetni magukat bármilyen csatába, akkor neki még kiemelkedőbben kell viselkednie. Ez a tisztek dolga. Ezt várják el tőle.

Az elhagyatott felhőkarcoló használható megfigyelőpontnak bizonyult. Jó időben harminc mérföldnyire is elláttak minden irányban. A levegőben terjengő füst drámai mértékben lecsökkentette ugyan a látótávolságot, de még így is remek hely volt pótolni valamelyest a légi fedezet hiányát és uralni a légteret. Innen remekül vezényelhette a nagy hatótávolságú tüzérséget.

Erősítésre van szükségünk. Szárazföldi csapatokra, vadászgépekre meg egy páncélos zászlóaljra is.

Ahsoka a mellvéd peremén állt, és úgy bámészkodott a magányos felhőkarcoló tetejéről, mintha csak a tájban gyönyörködne. Nem volt elég magas, a mellvéd mögül nem látott volna ki segítség nélkül. Anakin megragadta az övét, és annál fogva visszahúzta.

– Ez nem kiképzési gyakorlat, ifjonc! – förmedt rá. – A szepik éles lőszert használnak. A végén még eltalálnak.

– Tudom, mit csinálok. – A kislány megigazította az övét. – Miért nem küldtök pár szakaszt a közé a...

– Mássz csak vissza az előbbi helyedre, és szétdurrantják az agyad, akár jedi vagy, akár nem.

Rex feje a droidállások irányába nézett. Nem lehetett tudni, hallja-e őket, avagy sem. Anakin az ilyen helyzetekben néha irigyelte tőle a sisakját. Neki nem kell a fogát csikorgatnia. Egyszerűen csak kikapcsolja a beépített csatlakozókat, és visszavonulhat a saját világába. Szabad folyást engedhet az érzelmeinek, ha akarja, és senki sem fogja látni.

A klónok ezt csinálják. Tudta.

– Mintha azt mondta volna, hogy sose akar padavant, uram... – szólalt meg végül Rex.

– Valaki biztosan elkeverte a pelust. – Amint megjön a felmentő sereg, vissza fogja küldeni Ahsokát a Templomba. – Nekem nincs padavanom. Nem lehet padavanom. Normál esetben minimum el szoktak beszélgetni az ilyesfajta ügyekről.

Ahsoka lépett elé.

– Még itt vagyok, Skysrác. Ne beszélj úgy rólam, mintha nem lennék!

– Skysrác?! – Rex levette a sisakját, és hangosan röhögött. – Skysrác...

Anakin nem volt vicces hangulatban. Egyfajta ne szarakodj velem tekintettel fixírozta az apró lányt.

– Minek neveztél?! Na, ide figyelj, ne jópofizz velem, gyerkek! Még nem is vagy elég idős ahhoz, hogy padavan legyél!

– Nem vagyok gyerkőc. Tizennégy éves vagyok.

– Én pedig tíz – fűzte hozzá Rex rezzenéstelen képpel –, csak a koromhoz képest kissé nagyra nőttem.

– Bárhogy is, Yoda mester szerint már elég idős vagyok.

– Yoda mester fényévekre van innen, tehát én vagyok az, akit meg kell győznöd erről. És mivel jelenleg még nem tudlak viszszaküldeni a Coruscantra, jobb lesz, ha hasznossá teszed magad! Rex, ismertesse meg vele a harci pozíciókat! És ne hagyja feleselni!

Rex ellenőrizte a töltésszintet a karabélyán, majd mindkét oldalfegyverén, aztán a lépcső felé intett.

– Értettem, uram. Utánam, gyerkőc!

A kislány homlokráncolva, vitatkozás nélkül követte a kapitányt, de Anakin látta, ahogy az ajkai szótlanul a „padavan” szót formálják. Tényleg komolyan veszi a státusát, az egyszer biztos.

– És ha Rex kapitány parancsot ad neked – szólt utána Anakin –, engedelmeskedsz, oké?

Ahsoka összébb húzta kissé a szemét.

– Igen, Skysrác.

Nincs neki arra ideje, hogy egy kölyökkel játszadozzon. Nézte, ahogy a lány eltűnik Rexszel a kormos lépcsőházban, csak aztán bírt újra fellélegezni.

Kenobi a hordozható kommunikációs központ mellett ült, és fél füllel az egyre erősödő statikus zörejeket hallgatta; egy napkitörés vihara épp most hatolt át a Christophsis atmoszférájának legfelső rétegein.

– Nem gondolod, hogy egy kicsit keményen bánsz vele?

– Nem. Ez nem játék.

– Elismerem, hogy ő finoman szólva sem az, akire számítottam. – Kenobi elhallgatott, ahogy a fehérzaj tisztán vehető kommjellé formálódott, de aztán visszaolvadt a sercegésbe. Még mindig nem bírtak kapcsolatot teremteni a Coruscanttal. – Viszont veled is ez volt a helyzet.

– De nekem volt rá mentségem. És én nem játszottam a nagy vagányt a háború közepén.

– Nem vagy sokkal idősebb nála.

– Ó, dehogynem, mester – felelte Anakin csendesen. – Egy egész élettel öregebb vagyok.

Kenobi ránézett, egyik szemöldöke kissé megemelkedett. Mintha mosoly bujkált volna a szakálla alatt. Aztán elenyészett, ahogy ráébredt, mire gondol Anakin.

– Igen, tudom, mit művel veled a háború – mondta végül Kenobi. Sose kérte Anakint, hogy beszéljen róla, bár időről időre éreznie kellett a fájdalmát az Erőben. De ezt nem csak a háború okozta. Kenobi sosem tudakolta a részleteket, hogy mi történt a Tatuinon, és hogy ezt taktikából vagy érdektelenségből tette, Anakin nem tudta eldönteni. – Nos, akkor elég idős vagy ahhoz, hogy valamivel lazábban bánj vele.

Te nem tudod, mit jelent szeretni, mester. Sem azt, hogy mit jelent elveszíteni a szeretteidet. Te még a saját anyádat sem ismerted.

Anakinnak még nem sikerült annyira kiismerni egykori mesterét – és még mindig mesternek szólította és ekként is gondolt rá –, hogy ez a félmosoly, bármily őszintének tűnt is,

valójában nem gúnyolódás volt-e. Néha úgy érezte, Kenobi jelenti számára a stabilitást és a biztonságot; máskor pedig basáskodó, idősebb testvérnek látta, aki nemcsak hogy hátráltatta őt, de versengett is vele.

Padméval is megosztotta benyomásait, és a kedvese egészen megütközött ezen.

És nem akart padavanjává fogadni, ugyebár. Csak kötelességből vállalt el

Anakin gyakorta kapta magát azon, hogy olyan gondolatokon nyűglődik, amiken nem akart. Ez néha még a taszken falu vissza-visszatérő emlékénél is rosszabb volt, mivel annak csak a kísérteteivel kellett megküzdenie, viszont nehezebben kezelte szórványos neheztelését és kételyeit egy mesterrel kapcsolatban, akivel törődött és akit tisztelt.

– Akad némi javítanivaló – mondta Anakin, és felragadott egy viharvert komlinket az ideiglenes konzolról. – Hamarosan jövök.

Azt szokta mondogatni, hogy némi térre van szüksége. Kenobi soha nem kérdezte meg, miért. Általában amiatt, hogy magánbeszélgetéseket folytathasson Padméval, ha volt kommkapcsolat, vagy ha nem, akkor üzeneteket szerkesztett kedvesének, amiket majd elküldhet, amint lehetősége adódik rá. Nem tudott könnyen egyedül maradni. De még nehezebb volt titokban tartani a kapcsolatukat.

Nem lehetnek érzelmi kötelékek. Tudom. De én úgy nem élhetek, mester.

Anakin talált egy csendes szobát két emelettel a megfigyelőszint alatt, és letelepedett az egyik sarokba. Ez a helyiség valaha vetítőterem lehetett; jókora holovidprojektor állt ki az egyik falból, csupasz kábelek hevertek a padlón a megfeketedett törmelékek között, köszönhetően annak az ágyúlövedéknek, amely keresztülszállt a szobán, és lyukat ütött a hátsó falon.

Plüsshuzattal – ragyogó zöld farusi csillámselyem, rövidre vágott bolyhokkal – bevont székek hevertek felborogatva az oldalukon, a pleekfa lábakat kitörték, az ülésrész fakó töltelékét kicibálták, és ahogy ott hevert a padlón, épp olyan lehangoló látványt nyújtott, mintha agyvelő lenne.

Anakin szinte oda sem figyelve szedte szét a komlinket; a szondák és mikrokulcsok olyan természetesen jártak a kezében, mintha saját teste kiterjesztései lennének. Összerakni, megjavítani dolgokat mindig megnyugtatóan hatott rá. Elég ideje volt rá, hogy lenyugodjanak közben a gondolatai.

Skysrác! Fogadom, azt képzeli, hogy jópofa. Pedig csak gyermeteg.

Ahsoka tényleg felbosszantotta.

Nem tudta, miért, attól eltekintve persze, hogy nem igazán akart felelősséget vállalni másokért – sem pedig hatalmaskodni fölöttük. Ráadásul a kiscsaj túl sokat fecseg. És túlságosan pimasz a maga naiv, kotnyeles, miért nem csináljuk ezt vagy azt módján, mintha ő és a klón katonák még soha nem láttak volna ütközetet ezelőtt. Mikor harcra kerül a sor, még ő is sokat tanulhat tőlük. És ennek a kislánynak is ugyanezt kellene tennie.

A Jedi Tanács engem sem akart. Lévén a Kiválasztott, nem számíthattam semmire. Yoda mester nem akart kiképezni, és Windu sem.

A Jedi Tanács minden egyes tagja talált magának fontosabb teendőket, mint hogy segítsen neki kitalálni, mi az a rettenetes, galaxist átformáló erő, amit neki tulajdonítottak, és hogyan élhetne annak árnyékában.

Még most sem volt benne biztos.

Visszaemlékezett arra, ahogy ott állt a hatalmas, csillogó Jedi Tanácsteremben; félelem, megvetés és zavarodottság vette körül – miféle mesterek azok, akik összezavarodnak, amikor ő

az, akit elszakítottak mindentől, amit ismert, és azt mondták neki, hogy a sorsa elrendeltetett? –, és érezte, hogy az egyetlen személy, aki törődik azzal, hogy él-e vagy meghal, Qui-gon Jinn mester volt. És azok megtiltották neki, hogy kiképezze a Kiválasztottat.

Qui-gon viszont nem törődött a Jedi Tanács utasításával. Kiképezte őt, még ha hivatalosan nem is volt a padavanja.

Miért gondolok erre most? Nem hagytam már rég magam mögött? Nem szereztem azóta már éppen elég emléket, ami átvehetné a helyét? Miért ragaszkodom még mindig Qui-gon mesterhez?

Ha bármi kitörölhette volna az emlékeiből, akkor az az anyja halála lehetne. Akkoriban még Padméra sem gondolt.

Anakin csak most vette észre, hogy összeszerelte a komlinket anélkül, hogy odafigyelt volna. Próbaképpen bekapcsolta. Elsőre összejött. Néha az efféle apró győzelmek is sokat számítanak.

Lehet, hogy ez a kislány éppolyan, mint én. Őt sem akarja tanítani senki más.

Anakin nem akart padavant, de tudta jól, milyen érzés az elutasítás. Ideje kideríteni, vajon rendbe tudja-e hozni rosszul indult kapcsolatát az új padavanjával ugyanolyan könnyen, mint ahogy a komlinket megszerelte.

KRISTÁLYVÁROS FŐTERE

Rex az egykor szépséges városi park kavicsos útjain lépkedett, Skywalker új padavanjával az oldalán.

Remélte, hogy a kislány hálás a sietős távozásért. Kíváncsi volt, vajon rádöbbent-e már, hogy Skywalker nem igazán rajong a bolondozásért, és hogyha tovább feszítette volna a húrt, ezt a saját bőrén tapasztalhatta volna meg. Az emberei kedvelték Skywalkert; remek bajtárs volt, olyasvalaki, aki megértette a katonáit, de... nem haverkodott velük. Rex nem tartotta ezt hibájának. Csupán megjegyezte. Egy jó tisztnek ilyennek kell lennie. Tudatosítania kell, hogy ki a főnök.

Ahsoka megtorpant, és felpillantott rá.

– Nem kellene viselnie a sisakját?

Rex bakancsa törött márványdarabokon csikordult, az egykori szökőkút maradványain.

– A fülemben van a kommdugó. – Megpaskolta a fülét. Azt hitte, a lány azért érdeklődik, mert meg akarja ismerni a SOP-ot, a standard operációs procedúrákat. – És folyamatosan fürkésszük a mesterlövészeket.

– Gondolt már arra, hogy másutt állítsák fel azt az üteget? – Ahsoka a tüzérségi állásokra mutatott. – Lehetne sokkal jobb fedezékük is ennél.

Aha. Szóval félreértette a helyzetet; a kislány nem tanulásra vágyik. Ő nem egy klón kölyök, hanem egy mindentudó okostojás, vagy legalábbis túlságosan ijedt ahhoz, hogy beismerje, nem tud valami sokat. Neki kell rendre tanítania, különben Skywalkernek semmi másra nem jut ideje.

– Kösz a tippet, de Skywalker tábornok szerint jól vannak ott, ahol vannak.

– Fedezékbe kellene telepíteni őket.

– Innen megfelelően be tudják szórni a terepet.

– És ha parancsot adok a lövegek áthelyezésére? Maga kapitány, én pedig jedi vagyok, tehát technikailag a felettese, igaz?

– Technikailag csak egy gyerek.

– Padavan!

A kislány úgy meredt rá, mintha folytatni akarná a vitát, de magától abbahagyta, nem Rexnek kellett leállítani. Ez épp megfelelő helyzetnek tűnt, hogy megtegye azt, amit egy kapitány kollégája úgy hívott, „képbe hozni”, vagyis barátságos, kedves szavakkal helyretenni valakit.

– Figyelj, hugi – kezdte Rex –, miért is ne magyaráznám el neked, hogy működnek a dolgok a valódi világban?

Ahsokán szemmel láthatóan felborzolódott a szőr. Rex sosem szolgált még együtt togrutákkal, így nem tudhatta, hogy mi a normális viselkedés a fiatal példányaiknál. Azt viszont tudta, hogy viselkedne egy jedi, és a lány nem azt tette.

– Szerintem...

Ez alkalommal Rex szakította félbe.

– Félsz, ugye?

– Dehogy!

– Pedig kellene. Mert ha nem érzel félelmet egy háborúban, akkor nem vagy tudatában a helyzeted komolyságának. – Rex leült egy falmaradványra, így a szeme egy szintbe került a lányéval. Hagyhatta volna, hogy a kis togruta a saját tapasztalatából okuljon, de ez azt jelentette volna, hogy szétlőhetik, és szerette volna megkímélni ettől az atrocitástól. Hisz gyerek még, tele a kölykökre jellemző bizonytalanság és a vadonatúj rangjának köszönhető, túlzott önbizalom fura keverékével, de ezt hiába lobogtatja, ezzel nem állíthatja meg a sugárlövedékeket. – Én Skywalker tábornoktól kapom a parancsokat. Ezt hívják parancsláncnak, és ez igenis fontos, mivel egyértelműen tudnunk kell, ki a főnökünk, különben csak összevissza rohangásznánk, mint a mérgezett egér. És te is tőle kapod a parancsokat, mivel az ő padavanja vagy. Tudsz követni?

A lány dacos tartása enyhült valamelyest.

– Igen, kapitány.

– Meg akarod tanulni a katonáskodás leglényegesebb elemeit? Olyasmikre gondolok, amiket nem tanítanak a Templomban.

– Maga honnan tudja, mit tanítanak a jediknél?

– Téged elnézve...

– Rendben. – Ahsoka új arckifejezést öltött. – A tapasztalás is számít.

Rex visszavett valamelyest a tempóból. Semmi értelme mindent egyszerre rázúdítani egy gyerekre. Le kell ereszkedni az ő szintjére.

– Egy – kezdte. – A parancsok. Parancsokat követsz. Ezek tartanak életben. Kettő: a csapat része vagy. Odafigyelünk a bajtársainkra... én fedezlek téged, te fedezel engem. És három: a tiszti rang nem jelent automatikus tiszteletet. Azt ki kell érdemelni. Skywalkerben nemcsak a rangja miatt bízunk meg százszázalékosan, hanem mert tisztelettel kezel minket, és velünk harcol.

Rex elhallgatott, hogy a lánynak legyen ideje megemészteni az elhangzottakat. Biztosra vette, hogy Ahsoka kétségbeesetten vágyik arra, hogy komolyan vegyék és felnőttként bánjanak vele. így is túlságosan gyorsan felnőtt ehhez a háborúhoz.

A togrutáknak is vannak fej nyúlványaik, de a twi'lekekkel ellentétben nekik három is, és sokkal kurtábbak, mint a twi'lekek ikerlekkui. Ahsokáé – élénk színű és fonott – most úgy csüngött le a válla előtt, ami csüggedtnek mutatta.

– Ennek van értelme – mondta végül.

– Szóval... félsz?

– Igen. És maga?

– Naná.

– De magukat rettenthetetlenre csinálják.

Rex nevetett.

– És szerinted mi mind egyformák vagyunk, ugye?

– Hát... maguk klónok.

Rex a térdére tette a sisakját. Nem mutathatta meg a belső kijelzőre vetített képet, mivel a sisak nem ment volna fel a lány

fejére a fejnyúlványok miatt. Viszont átküldhetett valamit az adatbázisából Ahsoka datapadjára. Az okítás a végéhez közeledett. Biztosra vette, hogy ezután már teljesen rendben lesznek.

– Akárcsak a togruták – mondta. – Ti is mind egyformák vagytok.

– Micsoda?

– Vess egy pillantást a faji adatbázisra, amit kaptunk. Ez áll benne. – Rex becsúsztatta a kezét a sisakjába, és aktiválta a csatlakozót. – Tessék... láthatod a kijelződön.

Ahsoka előrántotta a datapadját az övéről, és rámeredt a képernyőjére. Eleinte csak az összpontosítás miatt ráncolta a homlokát, de aztán gondterhelt lett. Résnyire szűkítette a szemét.

– De ez nem is igaz. – Hangosan olvasni kezdte. – A togruták többsége nem önálló személy. Számos faj van abban a hiszemben, hogy a togruták harapása mérges... A togruták thiamarokat esznek, kis testű, rágcsálószerű lényeket... Hát ez nem fair! Én egyáltalán nem ilyen vagyok!

Rex mosolygott. Itt a lényeg. Ahsoka rámeredt egy hosszú pillanatig, majd egyetértően bólintott.

– Megértetted ugye, padavan?

– Igen, kapitány. – A lány viszonozta a mosolyát, először csak kissé kötelességszerűen, aztán már széles vigyorral; igen, a togruták éles ragadozófogakat örököltek az őseiktől. De a szegény kölyök rettenetesen magányosnak érezhette magát. – A tapasztalással nem ér fel semmi más.

– Jól van. Menjünk a védelmi sávhoz! – Rex felkelt, és intett a lánynak, hogy kövesse. Hallotta a helyi infókat a fülhallgatójában; még mindig semmi droidaktivitás. Ez inkább aggasztotta, semmint megnyugtatta. A bádogoknak már vissza kellett volna jönniük. Végigfuttatta a fejében a tartalék terveket; körömszakadtáig harcolhatnak, ha nem kapnak erősítést hamarosan. – Legalább a polgári lakosság miatt nem kell aggódnunk. Nincs

annál rosszabb, mint amikor városi terepen harcolsz... és ártatlan civilek életét veszélyezteted. De ez csak minket korlátoz. A bádogfejűeket persze nem zavarja, ha civileket ölnek, szórják ránk a plazmát számolatlanul, tehát hátrányban vagyunk velük szemben a saját erkölcsi normáink miatt.

Egy apró teremtmény – Rex nem bírta kinézni, hogy micsoda – ugrott elő a törmelékek alól, és elviharzott előttük. Ahsoka feje megrándult; a szemét egy pillanatra sem vette le a lényről, miközben mentek, pedig a feje furcsamód merev – természetellenesen merev – maradt egész idő alatt. Ez csupán egy gyors reagálás volt a váratlan mozgásra. E pillanatban Rex annak látta, ami: még mindig ragadozó, villámgyors és precíz vadász, mint ahogy ő maga is az volt, ami az ősei: agilis, alkalmazkodó, a társaival együttműködő falkatag. Egy ilyen háborúban, mint ez, egy ragadozó nagy előnyt jelenthet.

Remek adottságai vannak. Remélhetőleg vissza bírjuk fogni, hogy ne ölje meg magát azzal, hogy bizonyítani próbálja.

Az apró szőrpamacs megtett még pár métert, aztán ismét meglapult.

– Kérlek, ne edd meg... – morogta Rex. – Legalábbis ne a szemem láttára.

– Ó, dehogy, a rágcsálóktól felfúvódom. – Ahsoka nevetett, és elfordította a fejét a kis állatról. Aztán a horizontot fürkészte, hatalmas szeme összeszűkült. Persze, nagyon messzire elláthatott, úgyszintén ragadozó őseitől örökölt tulajdonságainak köszönhetően. Aztán lassan felemelte a karját, és előre mutatott. – Mi az?

Rex eddig észre sem vette. Abból ítélve, hogy sercegve megélénkült a társalgás a fülhallgatójában, a megfigyelőposzton is épp most fedezhették fel. Gigászi, narancssárga gömb volt, áttetszőn és enyhén ragyogva kebelezte be az épületeket a város távolabbi végén. Közeledett.

Nem, tágult.

Rex gyomra görcsbe rándult.

– Ez átkozottul megnehezíti a helyzetünket.

– Nem válaszolt... mi az?!

– Energiapajzs – felelte a kapitány visszafordulva az alkalmi lövegállások irányába. – Ennyit az esélyeinkről. Az ágyúink nem bírják átlőni, annyian pedig nem vagyunk, hogy leszedjük az összes droidot. Gyerünk, vissza a bázisra!

– De ugye van valami tervük?

– Terv mindig van. Nem is egy. Kettő... meg három, meg amennyi kell. Csak végig kell próbálni, hogy melyik működik, és bízni abban, hogy nem halunk bele közben.

A lány megiramodott utána, majd ő is futni kezdett.

– Yoda mester küld segítséget időben.

Rex megtorpant, és a táguló energiagömböt bámulta pár pillanatig, próbálta megbecsülni a terjeszkedési sebességét. El fogja nyelni valamennyiüket, mielőtt elmenekülhetnének.

– Nos, tapasztalásra vágytál, hugi. Itt az alkalom.

– Ne aggódjon! – vetette oda a lány. – Vigyázok a hátára.

Rexnek nem volt kétsége efelől.

– És én is vigyázok a tiédre – felelte.

KOMMUNIKÁCIÓS ÁLLOMÁS

Kristályváros holotérképe fájdalmasan tisztává tette a szeparatisták stratégiáját.

Anakin a droidcsapatokat jelző fénypontok mozgását nézte. Az energiapajzs mögött közeledtek a városközpont felé. Az egyik hadoszlop egyenesen a parkban lévő ütegállások irányába tartott. Tehetetlennek érezte magát, és ezt az érzést nem viselte túl jól.

Kenobi enyhén oldalra billentette a fejét.

– Nehéz hajszálpontosan meghatározni az energiagenerátor helyzetét, de itt kell lennie valahol ebben a térségben. A mező elliptikus, ami azt jelenti, hogy valószínűleg ebben a rádiuszban van. – Mutatóujjával rábökött a fényhálóra, és kört leírva mutatta, mekkora területre gondol. – Ágyúkkal semmiképpen nem tudjuk átlőni, tehát jobb, ha későbbre tartogatjuk a tüzérséget. Időközben mindössze csak annyit tehetünk, hogy újra és újra összecsapunk velük a határterületeken.

– Becsaljuk őket magunk után az épületekbe – szólt közbe Rex. – Meg kell találniuk bennünket, hogy harcra kényszerítsenek. Mivel ők sem tudják átlőni belülről az energiamezőt az ágyúikkal, a saját védelmüket fordítjuk ellenük.

Ahsoka csendben figyelt. Anakin kíváncsi lett volna, vajon mit mondhatott neki Rex, amivel sikerült leállítani a bosszantó cserfességét. Úgy tűnt, a kislány számolgat magában, tekintete összevissza cikázott a holotérképen.

– Miért nem iktatjuk ki a generátort? – Ahsoka kérdőn nézett Rexre. – Vagy nem annyira egyszerű?

– Pontosan – vágta rá Anakin. – Nem annyira egyszerű.

– Öngyilkos küldetés lenne – tette hozzá Rex. – Nem mintha nem találnék elegendő önként jelentkezőt a csapatból, de valószínűleg csak vesztegetnénk az emberanyagot, és semmire se jutnánk. Viszont azt legalább tudjuk, hogy van esélyünk, ha sikerül leszednünk a bádogokat az épületeken belül. A városi hadviselés nem az erősségük.

– Én meg tudnám csinálni – mondta Ahsoka. – Hadd próbáljam meg, Skysrác!

Rex olyan tekintetet vetett a kislányra, amit Anakin nem igazán tudott hova tenni, de nem bosszankodás volt, az biztos. Azt érzékelte: egyfajta szomorkás bűntudat.

– Nem kell bizonyítanod semmit, kishúgom! – mondta Rex csendesen.

– Meg tudom csinálni. Tudom, hogy menni fog. Kicsi vagyok és fürge. – Enyhén leeresztette az állát. – És hol vehetnénk nagyobb hasznát a jediképességemnek?

– Jól van. Anakin, vidd Ahsokát, és hatoljatok át az ellenséges vonalakon! – rendelkezett Kenobi. Ismét rábökött ujjával a holotérképre. –Rex és én megindítunk itt egy elterelő támadást, hogy könnyebben át tudjatok surranni.

– Védenünk kell a tüzérségi állásokat, uram – mondta Rex. – De ha nem csaljuk be őket az épületekbe, egyenesen a parkba masíroznak, darabokra lövik az ágyúinkat, és ez ellen nem sokat tehetünk. És ha ez bekövetkezik, nekünk befellegzett.

– Meg tudom csinálni! – szögezte le Ahsoka. Vetett egy pillantást Anakinra. – Mi ketten elintézzük.

Kenobi nem kommentálta. Elballagott a kommunikációs konzolhoz, hogy beszéljen Cody klón parancsnokkal. Ahsoka belemélyedt a térképbe, és néha kinagyított egy-egy utcát, mintha az útvonalat tervezné. Anakin tett néhány lépést, majd megállt az ajtóban, és diszkréten odabiccentett a fejével Rexnek, hogy beszélni kíván vele.

– Nehogy azt mondja, hogy maga is képes befolyásolni az elmét, Rex! – mormolta Anakin. – De bármit művelt is, elég hatásosnak tűnik.

– Oké, talán egy picit túlspiráztam a fejtágítót arról, milyen a jó katonatiszt.

– De bejött.

– Kétségbeesetten próbálja jól csinálni. Nem szívesen gondolok rá, de lehet, hogy miattam érzi úgy, hogy be kell vállalnia egy öngyilkos küldetést, csak hogy kivívja az elismerésemet.

– Ő nem egy utas, Rex. Ha képes húzni az evezőt, akkor hadd húzza. Ö sem kevésbé nélkülözhető ebben a háborúban, mint maga vagy én.

Rex képes volt felvenni a fapofát és a közönyöst játszani, de a pupillája tágulását nem tudta befolyásolni. Kissé feszélyezettnek tűnt egy pillanatig.

– Oké, uram.

Anakin elfordult, odament Ahsokához, és megragadta a vállát.

– Ha ezt túléljük, Csipisz, te meg én majd szépen elbeszélgetünk.

– Csipisz?? – visszhangozta a lány méltatlankodva.

– Így foglak hívni az apró termeted és a kényeskedő hangod miatt. Megértetted?

– Megértettem, mester. Induljunk!

Szinte szökdécselve lépkedett. Anakin remélte, hogy ez nem az izgalom jele nála, és nem egyfajta játéknak fogja fel az egészet. Tesztelte maga körül az Erő örvénylését, hogy megállapítsa a lány tudati állapotát.

Ijedtséget érzékelt.

Anakin próbálta felidézni, hogy ő vajon mit érzett ennyi idősen, amikor veszélyes akcióba indultak ellenséges terepen. Nehéz volt ilyesmire emlékezni; a sok fontos esemény, ami tisztán megmaradt a múltjából, a hozzá fűződő fájdalom miatt sosem fakult ki, azokat esélye sem volt elfelejteni.

Húszéves vagyok.

Mintha egy... örökkévalóság telt volna el.

Lopakodva osontak az elhagyatott városban a közeledő energiapajzs pereme felé. Anakin besurrant egy másik toronyba, és felkapaszkodott a huszadik emeletre. Nem volt áram, nem működtek a turbóliftek. Valahányszor fel kellett mászniuk egy magas helyre, hogy terepszemlét tartsanak, időbe és sok erőfeszítésbe

került. Anakinnak már sajogtak a combizmai. Azt kívánta, bár lenne légi támogatásuk, vagy legalább egyetlen felderítőgépük.

– Szóval, mi a terv? – érdeklődött Ahsoka.

Anakin a várost fürkészte a makrolátcsövével. A droidsereg már jócskán előrenyomult.

– Azt hittem, neked vannak terveid...

– Nem. Én csak lelkes tanonc vagyok. Nálad a tapasztalat. Te megmutatod, én tanulok.

Anakin nem tudta eldönteni, hogy őszinte naivitással beszél-e avagy gúnyolódik. Legalább Rex kitörölte belőle a vitatkozó kedvet.

– Oké. Át kell jutnunk az energiapajzson, aztán a tankok sorain. Kettős akadály.

– És ha megkerülnénk őket? Elosonhatnánk mellettük.

– Túl sok időbe kerülne.

– Hát, akkor irány a legrövidebb út! Bele a közepébe!

Anakin nagyon próbált türelmes maradni, de mégis kitört belőle az ingerültség:

– Szóval megpróbálod droidnak álcázni magad, mi? Simán becsámpázol közéjük, azt mondogatod, „gép vagyok, gép vagyok”, és bízol abban, hogy nem szúrnak ki?

– Oké – biccentett a lány beletörődőén. – Az első lecke nyilvánvalóan az, hogy fogjam be a számat és várjam meg, amíg te előrukkolsz valami megoldással.

És ekkor beugrott. De még milyen jó, hogy így történt. Hiszen nincs kevésbé lehangolóbb, mint amikor egy tiszt leugatja a beosztottját, hogy kussoljon, közben pedig neki sincs jobb ötlete. Csodálkozott, hogy ez az ötlet hogyhogy nem jutott hamarabb eszébe.

– Fordítsuk meg a problémát! – mondta. – Ha mi nem tudunk átjutni a soraikon, hagyjuk, hogy ők menjenek át rajtunk!

ÖT

Nagyon vékony a határvonal a közömbösség és az erkölcstelenség között. Sőt talán nincs is vonal egyáltalán.

DOOKU GRÓF

A KÖZTÁRSASÁG ÁLTAL ELLENŐRZÖTT SZEKTOR, KRISTÁLYVÁROS

A záporozó ágyútűz telibe találta az energiapajzsot, és egyszerűen leolvadt róla, mint a fehéren izzó folyadék. A plazma szétoszlott, pár másodperc alatt eltűnt, mintha egyáltalán el se találta volna a célt.

Rex leengedte makrotávcsövét. Tudta, hogy ennek így kell lennie. De mégis, ez a látvány csaknem olyan demoralizáló volt, mint semmi más.

Persze, mindig van egy B terv.

– Megért egy próbát – vélte Kenobi. – Oké, hátráljunk! Legalább ez meggyőzővé teszi, hogy azért vonulunk vissza, mert rádöbbentünk, hogy bajban vagyunk.

– Uram, ez elég meggyőzőnek fog tűnni, mivelhogy tényleg bajban vagyunk.

Kenobi ránézett. Egy napon, gondolta Rex, majd úgyis megröhögtetlek.

– Csak vaktában tapogatózunk, Rex. Sikerült már feltörnünk a kommunikációs kódjukat?

Pár erőteljes pislogással átkapcsolta sisakkommunikátorát egy levédetlen, nyitott csatornára. A szepik ugyanolyan tisztán hallhatták, mint a köztársasági katonák.

– Vissza! Minden egység vonuljon vissza, és rendeződjön! – Nos, ez elég hitelesen hangzott. Visszakapcsolt a védett csatornára. – Igen, uram, megtörtént.

Lehallgatta az üzenetváltást a szeparatista tankok parancsnokai és a harcidroid tisztek között. Ndorito Feereg tábornok értesült a klónok visszavonulásáról, és úgy tűnt, örül a sikernek. Parancsot adott a páncéloshadoszlopnak az előrenyomulásra.

– Ndorito tábornok kiadta a parancsot a lövegeink megsemmisítésére – közölte Rex. – Az energiapajzs széle eléri ezt a pontot tizenöt standard percen belül.

Kenobi úgy markolászta a fényszablyája nyelét, mintha csak az ujjait edzené. Imádta a harcot.

– Hisz abban, hogy a név meghatározza viselőjét, Rex?

– Hát, ha engem hívnának „Undorító Féreg”-nek, inkább nem hinnék, uram.

– Biztosra veszem, hogy az anyja szerette őt. De most húzzuk le a fejünket, amíg a pajzs áthalad fölöttünk! Majd kiderül, mekkora veszteséget tudunk okozni, ha a tankok torlódási helyzetbe kerülnek.

Volt egy durva, ám könnyű módja annak, hogyan állítsanak meg egy előrenyomuló páncélosalakulatot: ki kell lőni az elöl és a leghátul haladó tankokat, és a hadoszlop többi tagja csapdába esik közöttük, nem tud sem manőverezni, sem elmenekülni.

Rex felmérte a főutca kijáratait, és kigondolta, hova kell összpontosítaniuk a páncéltörő tüzét, hogy a maximális hatást érjék el vele. Bár lenne légi támogatásuk! Csapdába tudnák ejteni a szeparatista erőket a felhőkarcolókkal határolt utca viszonylag szűk részében, és rendesen megszórhatnák biztonságos magasságból. Ehelyett földi egységeknek kell egyenként levadászniuk a tankokat és a droidokat.

Meg tudjuk csinálni... de milyen áron! Meglehetősen nehéz lenne definiálni, mit jelent manapság az „elfogadható veszteség”.

Kíváncsi volt, vajon Skywalker tábornok és Ahsoka milyen messzire jutottak. Nem fogják megkockáztatni, hogy bekapcsolják a komlinket. De tudta, hogy a jedik rendelkeznek azzal a bizonyos érzékeléssel, és Kenobi talán képes megállapítani, hol lehetnek. Kenobi nyilván érezné, ha már nem lennének életben. Rex volt már tanúja ilyesminek.

Intett az embereinek, hogy vegyék fel a pozíciójukat, aztán bement Kenobival a legközelebbi épületbe. Vártak.

– Mi van, ha foglyul ejtették őket, tábornok? – kérdezte Rex, miközben a HUD-ját elárasztó képek és adatok leárnyékolták arcát. – Úgy értem, Ahsokát és Skywalker tábornokot.

Kenobi nem vette le tekintetét a törmelékekkel teleszórt, kihalt utcáról. A droidlábak ütemes csatt-csatt-csattja, és a tankok hajtóműveinek nyüszítése töltötte be a levegőt.

– Ha a pajzsot nem tudjuk kiiktatni, arra sem lenne lehetőségünk, hogy kimentsük őket.

Rex nyugtalanság, feszélyezettség jeleit kereste felettese arcán, vagy legalább bármiféle érzelemét. Kenobi viszont nem mondott többet. Úgy tűnt, minden figyelmét az utca látványa köti le.

– Ha úgy adódik, uram, én önként jelentkezem.

– Köszönöm, Rex. Tudom, hogy Anakin is ugyanezt tenné fordított helyzetben.

Kenobi hangszíne megfejthetetlen volt. Rex ejtette a témát, és azon tűnődött, képes lenne-e belenyugodni, ha sorsára kellene hagynia a tábornokát.

Nem hagyunk hátra senkit.

És ez idáig még nem is.

PALPATINE FŐKANCELLÁR IRODÁJA, CORUSCANT

Palpatine szusszant pár lélegzetvételnyit, mielőtt válaszolt Jabba hívására. Kibámult irodája acélüveg falán a légi sztrádákra és a város látképére, fejét a széke támlájának hajtotta, majd a segítőkészség nyájas ikonjaként lassan az adatátviteli berendezés felé fordult.

– Lord Jabba – szólalt meg halk hangon. – Hogy van?

Jabba tolmácsdroidja, TC-70 ott állt az ura mellett, és bár Palpatine beszélte a hutt nyelvet, most jobbnak látta eltitkolni tudását. Mint kiderült, a droid rendkívül akkurátusan fordított.

– Lord Jabba azt mondja, a fia még mindig nincs meg, és ez azt jelenti, hogy mélységesen boldogtalan, és amikor ő boldogtalan, hajlamos türelmetlenséget mutatni a diplomáciában.

Jelentős figyelmeztetés. Majd mindjárt adok rá okot neki.

– Talán nyomra bukkantunk, Lord Jabba. A legjobb embereimet állítottam rá a feladatra. Biztosíthatom, kiemelt figyelmet szentelünk az ügyének.

Jabba résnyire szűkítette a szemét, és enyhén remegett. TC-70 feszülten hallgatta morajló hangját.

– Lord Jabba azt mondja, úgy tapasztalta, nehézségeik akadnak azzal, hogy csapatokat és hadianyagot juttassanak a Peremvilágokhoz. Nem tudja, nem hátráltatja-e ez önöket a fia utáni kutatásban.

Az ilyen alakokkal, mint Jabba, igazán élvezet üzletet kötni. Palpatine ízlelgette a lehetőséget, hogy összeakaszkodjon vele – udvariasan, elegánsan, finoman, de mindenképp érezhetően –, ezzel a teremtménnyel, aki nem csak élvezte a hatalmát, de azt is tudta, miként gyakorolja azt. A coruscanti politikusok kisstílű népek, csekély fenyegetést jelentenek. Jabba nem egy csapatban játszott Palpatine-nal – tett ilyet bárki is? –, de a hutt sokkal értékesebb edzőpartner volt, mint bármelyikük, és sokkal kifinomultabb, mint hírlett.

Tehát mindketten tudjuk, mi van az asztalon, mire megy ki a játék... hozzáférés a Peremvilágokhoz, cserébe a fia biztonságos kiszabadításáért. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy mindketten tudjuk, mi az, amiről azt akarom, hogy a rejtett célunknak higgye.

Palpatine kíváncsi lett volna, vajon megfordult-e Jabba fejében az a lehetőség is, hogy a Köztársaság raboltatta el a fiát, hogy ezáltal nyomást gyakoroljon rá, vagy legalább megpuhítsa egy kicsit. Lévén hutt, nyilván ez lehetett az első feltételezése, no persze több réteggel alatta; oly sok réteggel és oly remekül egymásra halmozva, mintha egy kettévágott nimirotgyökér sokezernyi rétege lenne.

– El kell ismernem, hogy ha képesek lehetnénk használni az útvonalakat bizonyos szektorokon át, az roppant nagy segítségünkre lenne, Lord Jabba – mondta Palpatine épp a megfelelő fokú mártírkodó kifejezéssel. – De kutatunk, nyomokat követünk, és megfogjuk találni a fiát.

– Lord Jabba bőkezűen ki fogja mutatni a háláját, ha sikerrel járnak.

Palpatine szomorkásán mosolygott.

– Anélkül is megtennénk – hazudta, tudván, hogy Jabba is tudja, hogy ez hazugság. – Egyetlen civilizált kormány sem

hagyhat figyelmen kívül egy ilyen kérést, hogy mentsen meg egy ártatlan csecsemőt. Pontosan tudom, milyen fontos a család a huttoknak.

És mennyire szokatlan az, hogy valaki elárulja a rokonát. Szavamra, Zirónak pokoli szerencséje, hogy nem lesz lehetőséged hibáztatni őt.

TC-70 ismét a gazdájára figyelt.

– Jabba mester azt mondja, örül, hogy ön megérti őt.

Jabba úgy gondolja, hogy ő nagy tétben játszik, ez egyértelmű. Hozzászokhatott már az ilyesmihez. Nem válhatott volna belőle a leghatalmasabb kadijicek megkérdőjelezhetetlen vezetője, ha mindenkivel jóhiszemű lett volna. Palpatine afféle mosolyt vetett rá, amivel azt sugallhatta, hogy tudja, a huttok mindig, mindenkivel szemben gyanakvóak, de ő mindenképp be fogja tartani az alku rá eső részét.

Igen, Jabba halálos játszmákhoz szokott.

Ahhoz viszont nem szokott hozzá, hogy ő csupán egy bábu legyen abban a játszmában. Márpedig abban a Palpatine által aprólékos pontossággal megtervezett háborúban, amelyikben ő mozgatta mindkét oldalt a győzelem reményében, Jabba mindössze ennyi volt.

Soha nem fogja megtudni.

SZEPARATISTA FRONTVONAL, KRISTÁLYVÁROS, CHRISTOPHSIS

– Észre fogják venni...

– Túlságosan elfoglaltak.

– Mester, szükségünk van még erre az izére?

Anakin hirtelen megtorpant, fújtatásuk zaja betöltötte a kicsiny helyiséget. Nem volt könnyű tájékozódniuk az őket beborító törmelékkupacok alatt, amely úgy betakarta őket, mint egy puhatestű kasaqot a páncélja. Másztak, aztán megálltak, ez volt a minta; majd sietve kotródtak tovább az úton olyan messzire, ameddig csak bírtak, mielőtt ismét kikukkantottak volna a teknőjük alól, hogy betájolják magukat.

Törmelékek. Mindenütt törmelékek hevertek, és teljesen egyformának tűntek. A szökőkút törött részei alatt a két jedi gyakorlatilag láthatatlan volt a harci droidok számára; ugyanolyan hőmérsékletűek és színűek voltak, akár a környezetük. Csupán a mozgásuk árulhatta el őket – így hát találomra váltogatták a hirtelen megiramodásokat, a cikcakkokat és a lassú kúszást.

– Oké... készen állsz, Ahsoka? Három... kettő... gyerünk!

Előrearaszoltak néhány lépésnyit, aztán ismét meglapultak.

Anakin zihált. A nyaka sajgott az erőfeszítéstől, mivel természetellenes szögben kellett tartania, rajta a törmelékpáncél súlyával és a hátizsákja szíjának szorításával. Hallotta a közeledő energiapajzs zümmögését; a levegő megtelt elektromossággal, felállt tőle a szőr a karján és a tarkóján. Az ellenség vonala – előzékenyen – áthaladt fölöttük.

– Uhh... – Ahsoka megborzongott.

– Ez közel volt.

– Mintha valaki átsétált volna a sírod fölött.

– Mi lett a vidám és optimista kislánnyal?

Ahsoka nem felelt. Talán a rezgések irritáltak valami olyasmit a togruták idegrendszerében, amivel az emberek nem rendelkeztek. Néhány pillanattal később a bizsergető érzés megszűnt, és Anakin érezte, hogy ismét normálisan lélegezhet.

– Ez az. Bent vagyunk. Lássuk azt a generátort! – Biztosra vette, hogy sikerül megtalálnia az Erő segítségével és a furcsa

hanghatás révén, mely, ahogy közelednek hozzá, egyre erősebb lesz. – Légy óvatos!

– Nem bírja a lábam – lihegte Ahsoka. – Fel kell állnom.

– Azt mondtam, légy óvatos...

Bang!

Nekimentek valaminek. Anakin először azt hitte, egy falmaradványba futottak bele, de ahogy a hátpáncéljuk megbillent, és keresztülestek valamin, a látóterüket ízelt, görbe fém töltötte be.

A fémgömb kibomlott. Oldalpanelek nyíltak. Szervók nyüszítettek.

– Droideka! – ordította Anakin, és valahogy feltápászkodott. Előkapta fényszablyáját, és aktiválta a kék pengét. – Fuss!

A romboló droid fémburkolata felemelkedett, és láthatóvá vált a közepén elhelyezett lézerlöveg. Úgy tűnt, pillanatnyilag nem igazán tudta eldönteni, mihez kezdjen velük; valószínűleg túlságosan közel voltak ahhoz, hogy tüzelni kezdjen rájuk. Ahsoka nem mozdult a helyéről, és Anakin először azt hitte, a félelem bénította meg a lányt, de aztán megpillantotta a fényszablyát a kezében és az elszánt kifejezést az arcán.

– A jedik nem futnak el! – vicsorogta. – A végsőkig harcolunk!

A droideka kitalálta, mihez kezdjen. Visszatáncolt egy vagy két métert ízeit ráklábain. Ágyúja lőpozícióba kattant. Pillanatokon belül két halott jedi hever majd ott, ha nem mentik az életüket.

– Azt mondtam, fuss! – üvöltött rá Anakin, és megrántotta a lány vállát, ahogy eliramodott. Ahsoka is futásnak eredt, botladozva megtett néhány lépést, aztán a droideka tüzet nyitott rájuk. – Cikcakkban... ne hagyd, hogy befogjon! Rohanj!

Félreugrottak, elhajoltak, a levegőbe szökkentek, megperdültek, és a fényszablyájukkal térítették el az ágyútüzet. A droideka nem bírta befogni őket. Kiértek a hatótávolságából, a droid visszatekeredett alaphelyzetébe, és gurulva üldözni kezdte őket, akár egy fémkarika. Ez volt a nagy esélyük. A droideka nem képes mozgás közben lőni. Anakin vadul intett Ahsokának.

– Torpanj meg, amikor szólok! – üvöltötte. – Szablyát készenlétbe!

– Azt mondtad...

– Mindig a legutóbbi parancs az érvényes! – Olyan sebesen rohant, ahogy csak bírt. A droideka egyre gyorsított mögötte. Szinte már a sarkában járt. Ha el tudja hitetni vele, hogy képes tartani ezt a sebességet, a gépnek nem lesz ideje kicsomagolni magát, mielőtt ő előrántja a fegyverét. – Három... kettő... állj!

Ahsoka csúszva megfékezte futását, és a droid tovagördült közte és Anakin között, a kelleténél a másodperc tört részéig tovább. Mindketten rárontottak egy szívdobbanásnyi idő alatt, mielőtt kibontakozhatott és tüzelhetett volna. Darabokra vagdosták a fényszablyájukkal.

A burkolat egy sima, fényes darabja elgurult, és méterekre tőlük állapodott meg. Ők pedig zihálva meredtek egymásra pár pillanatig.

Anakin akarva sem adhatott volna ennél jobb leckét a lánynak.

– Most már érted, miért kell követned a parancsokat. Ha leállsz gondolkodni, halott vagy.

– A parancsok tartanak életben – motyogta Ahsoka, mintha valami leckét magolna. Épp úgy hangzott, mint Rex bölcsessége. – És fedezzük egymás hátát.

Igen, ez tényleg Rex szavajárása. Hát most a gyakorlatban is megtapasztalta. Anakin keményen megveregette a kislány vállát.

– Úgy bizony, Csipisz – mondta. – De most már keressük meg azt a generátort!

HAT

A jedik jottányit sem törődtek a világommal és szenvedő népemmel. Az egyetlen jedi, aki odafigyelt ránk, néhai mesterem, Ky Narec volt. A Köztársaság és talpnyaló jedi parazitái magára hagyták a harcban, és engedték meghalni. És most ez a nagyszerű, tisztességes és hú-de-nagyon-erkölcsös Köztársaság csodálkozik, miért van ennyi ellensége.

Asajj Ventress a Rattatakról

Erőhasználó, a jedik esküdt ellensége

FRONTVONAL, KRISTÁLYVÁROS

Amikor a szeparatista energiapajzs előrésze áthaladt Rex és Kenobi fölött, ahogy ott kuporogtak a leomlott fal mellett, Rex skalpja bizsergett.

– És most okozzunk nekik némi veszteséget! – indítványozta Kenobi.

Kivonta fényszablyáját, és belevetette magát a pókdroidok első sorai közé, szétvagdalva előmeredő ágyúikat és védve a lövéseiket egyazon mozdulattal. Ezután már Rex nem sokat látott belőle. Ahogy a klón kapitány tüzet nyitott mindkét oldalfegyveréből szinte elérhető távolságból, semmi mást nem látott, csak a szétrepülő repeszeket, amik mintha lelassítva lebegtek volna, mielőtt a sisakjának vagy a páncéljának csapódtak. Folyadék spriccelt a sisakrostélyára; alig bírta leküzdeni az ösztönös mozdulatot, hogy reflexből letörölje, mivel csak szétmázolta volna az olajat és eltakarta volna a kilátást.

A pókok mögött masírozó harci droidok lelassítottak egy pillanatra, hogy átlépjenek a lehullott burkolatok képezte akadályokon. Rex kihasználta ezt a késlekedést, és sietve fedezéket keresett a közeli kommunikációs állomás épületének sarka mögött. Hallotta, hogy lövedék érkezik, még mielőtt érzékelte volna a villogást a HUD-szenzorán. Csupán annyi ideje maradt, hogy odafordítsa a fejét és lássa, amint valamiféle csík közeledik fejmagasságban, aztán hasra vetette magát, és faldarabok omlottak rá. Egy jókora darab egyenesen a hátára esett, és kipréselte a levegőt a tüdejéből. Amikor nagy nehezen feltérdelt, látta, hogy magát a kommunikációs állomást érte találat, és két falának meg a tetejének nyoma sem maradt. Két meghökkent klón katona még mindig ott kuporgott a romok között, és veszettül lőtte a droidokat sorozatlövő sugárvetőjével. Hogy hogyan maradhattak életben, azt Rex el sem tudta képzelni.

Fehér plasztoid páncélok hevertek mindenfelé. Rexnek nem volt ideje ellenőrizni, de a szétszóródott sisakokat számolta ütközetben elesetteknek. A holtak látványa harag és bűntudat keverékét gerjesztette benne – én még élek, még mozgok. Aztán visszaváltott arra, amit a kiképzésen belevertek, szinte zsigerből cselekedett.

– Tűnés innen! – üvöltötte, és vadul integetett a lövészeknek, hogy hagyják el a területet. – Megvesztek, vagy mi a frász van?! Vissza! Irány a lövegállásokhoz!

Futottak, ahogy parancsolták, és csatlakoztak az általános visszavonuláshoz. Harci droidok lódultak a katonák után. Egyikük torkon ragadta az egyik lövészt, és a levegőbe emelte. Rex megperdült, hogy a segítségére siessen, de mielőtt célozhatott volna, Kenobi bukkant fel a semmiből, és leszelte a droid karját, alig hajszálnyival a katona fejétől. A harci droid hátratántorodott, mintha egy láthatatlan ököl mellbe vágta volna – Rex felismerte az Erő jellegzetességét, ha működés közben látta –, de a gép máris a generális irányába lendítette lövegét. Ám eddigre már Rex is célba vette, és a teljes tárat beleürítette. Fémtörmelékek röpködtek minden irányba.

Kenobi megperdült.

– Kösz, Rex! – Kivonszolta a sérült katonát a csata sűrűjéből. Akit egy ilyen fémkézzel ragadnak torkon, az nem ússza meg apró horzsolásokkal. – Vigye ki innen az embereit! Vissza a tüzérségi állásokhoz!

– Nekünk annyi, uram. Hacsak meg nem engedjük nekik, hogy a pajzs beborítsa a lövegeket.

– A pajzs belsejében akar lőni az ágyúkkal?

– Tudom, hogy az energiamező visszaveri a robbanást, és a túlnyomás péppé lapít minket, de úgyis mindenképp meghalunk, ha Skywalkernek nem sikerül kikapcsolnia a pajzsgenerátort. De ezzel olyan sok bádogot vihetünk magunkkal, amennyit csak bírunk.

Kenobi a tüzérség irányába taszigálta.

– Ez még nem egy öngyilkos küldetés, Rex. Nem, amíg én parancsolok. Vigye innen az embereit, és védjék a lövegeket! Majd én lelassítom ezeket a masinákat.

– Tisztelettel, uram, maga megőrült!

– Nem. A maga tábornoka vagyok, és parancsot adtam. Lelépni!

Én nem hagyok cserben senkit.

De most mégis, mivel parancsot kapott, és tudatának kiképzett, katonás része, amibe belesulykolták, miként reagáljon, emlékeztette rá, hogy a parancs az parancs, aminek engedelmeskedni kell. Lélekben talán még tétovázott, de a teste meglódult, és követte a parancsot. Futás közben maga köré gyűjtötte bajtársait, és noszogatta őket, de mégsem bírta megállni, hogy vissza ne nézzen, és az utolsó, amit látott, mielőtt beugrott az ágyúk közé, hogy Kenobi kettévág egy harci droidot a csípőízületeinél, aztán egy szeparatista tank bukkan fel, ledöntve a még megmaradt falakat is.

SZEPARATISTÁK ÁLTAL URALT SZEKTOR, KRISTÁLYVÁROS

Anakin nagyjából meg tudta állapítani a generátor hollétének irányát az energiamező fokozatosan növekvő intenzitásából. A narancssárga ragyogás annál fényesebb lett, minél közelebb jutott az infraszonikus zümmögéshez, amitől bizsergett a torka és a belső füle; csupán használnia kellett az érzékeit.

– Ott van! – rebegte Ahsoka.

Előrefelé mutatott. Jókora sík terep közepén egy ideiglenes építmény állt – az a fajta felvonulási épület, amit galaxisszerte használnak –, gyanúsan újnak és sértetlennek tűnt. És ahogy közelebb araszoltak hozzá, az energiamezőt egyre erősebbnek érzékelték.

– Azt hiszem, igazad van – felelte Anakin. – Gondoltam, hogy álcázni fogják, de mintha egy kissé trehány munkát végeztek volna vagy... Hé, hová mész? Várj!

Ahsoka lehajtott fejjel eliramodott, mintha prédára vadászna. Aztán megbotlott, és Anakin azonnal látta, hogy miben. Szerte a talajon apró kitüremkedések látszottak – antennák. Ó, a francba! A lány belefutott egy droid aknamezőbe. Na, pont ez hiányzott! Övé lesz a legszégyenletesebb rekord: gyorsabban kinyíratja saját padavanját, mint bármely más jedi, még egy teljes napig sem tudta kihúzni.

– Maradj veszteg! – kiáltotta. Akaratlanul is még mindig arra gondolt, vajon meglátják-e őket. – Ne mozdulj! Maradj nyugton ott, ahol vagy!... Érted megyek... de abszolút mozdulatlannak kell maradnod, ifjonc...

A lány azonban elvesztette az egyensúlyát. Hanyatt esett, egyenesen rá az egyik antennára. Anakin összerándult, várta a robbanást. De semmi sem történt.

Az ezt követő két másodperc hosszú volt, néma és rettenetes.

Anakin visszatartotta a lélegzetét, de rövid életű volt a megkönnyebbülése, mert rájött, miért nem következett be a katasztrofális detonáció.

Remegett a föld.

Semmi robbanás, semmi drámai kifejlet néhány további másodpercig. .. csak egyfajta lassú emelkedés, mintha vaskos magok bontanának szárat és indultak volna növekedésnek, hogy sietve előbújjanak a talajból. Tucatnyi narancssárga alak nyomakodott a felszínre, és lerázták magukról a földet.

– Droidok! – kiáltotta Anakin. – Ahsoka, ezek őrdroidok! Már leadták a riadójelzést. Ne foglalkozz velük... vidd a robbanótölteteket! Fuss!

– Sajnálom, mester! – A lány előrántotta fényszablyáját, levágta az egyik droid fejét, a másikat pedig az Erő segítségével hajította el, úgy, hogy elgurult, és nekicsapódott egy még szunnyadó őrdroid antennájának, és még többen kezdtek előbújni a föld alól. – Ó, ne...

Anakin robogott oda fényszablyájával a kezében, és utat vágott köztük a lánynak, aki a generátorhoz sprintelt, és félgömb alakú, mágneses robbanótölteteket csattintott a sima felületekre. Felkapaszkodott az épületre, és a tetőn is elhelyezett pár töltetet, de eddigre teljesen körülvették, narancsszínű droidtenger közepén állt. Anakin tudta, hogy még időt kell nyernie a lány

számára. Olyan sok töltetet kell elhelyeznie a generátorra, amennyit csak lehetséges, ráerősíteni az összest mind egy szálig, mivel – ahogy a klónok szokták mondani – a képlet, amit alkalmazni kell egy detonáció mértékének kiszámításához: B mint bőséges. Inkább legyen a hatás többszörös és fölöslegesen erős, mint hogy ne semmisítse meg a célt az első próbálkozásra.

Kenobinak, Rexnek és a katonáknak semmi esélyük, ha Ahsoka nem jár sikerrel az első alkalommal.

Vele volt az Erő: és a droidok ostobasága is. Inkább reagáltak az ő támadásaira ahelyett, hogy Ahsokában látták volna a nagyobb fenyegetést. Még többen bújtak elő a föld alól, Anakin körül tömörültek, és visszafelé szorították egy magányos, omladozó falrész, egy lebombázott épület utolsó maradványa felé. Anakin Ahsokára koncentrált. Vajon boldogul egyedül? Ha nem, az elég baj, de bárhogy is, meg kell semmisíteni a generátort!

Milyen könnyen veszem. És azt is, hogy akár én is meghalhatok.

Az volt a furcsa, hogy ez egy másik Anakinnal történt, nem ővele, és ettől függetlenül egyre távolabb vonta a droidokat a padavanjától. Kikapcsolt, transzszerű állapotba került.

Ki a nélkülözhető? Mindőnk? Egyikünk sem?

Lecsapott egy narancssárga droidot, egy másik alól kirúgta a lábát, majd kettévágta, miközben dőlt. Most már a falhoz szorult a háta. Sokan gondolták azt, hogy egy jedit nem lehet sarokba szorítani... de hát ő is csak ember, függetlenül az Erőtől vagy sem.

Én is ugyanúgy meghalhatok, mint bárki.

– Kész! – üvöltötte Ahsoka. – Aktiválva mind!

Anakin elvonta a tekintetét a droidokról egy pillanatra. Az a halom robbanótöltet, amit ő és a lány hoztak magukkal, jószerivel kúszva-mászva, immár szinkronban villogó, fényes mintát formáltak. Halk bip-bip-bip lüktetett a levegőben.

Most már bármi történik is, a pajzs meg fog szűnni – meg kell semmisülnie! Ez a részgyőzelem keményen felrázta, és újabb adrenalinlöketeket pumpált belé a tudat, hogy most már nincs más dolga, mint élve kijuttatni innen mindkettejüket. A droidok viszonylag gyenge páncélzattal bírtak, nem mint a robusztus SHD-k, de puszta számbeli fölényükkel simán legyűrhettek még egy jedit is, függetlenül attól, mennyire nagyon szeretné túlélni.

Ahsoka vadul vagdalkozva utat vágott felé. Anakin szólni akart neki, hogy magát mentse, rohanjon és meg ne álljon, amíg vissza nem ér Rexhez és Kenobihoz. És úgy gondolta, a lány engedelmeskedni fog, ha ezt mondja neki; nem azért, mintha előszeretettel követné a parancsokat, hanem mert Anakin úgy érezte, őt senki sem akarná megmenteni, mint amennyire kétségbeesetten ő igyekezett volna megóvni mindenkit.

De nem volt alkalma erről megbizonyosodni. A lány megtorpant a droidok gyűrűjében, és mereven bámult a mestere mögötti falra.

Csak amikor a kislány kinyújtotta a kezét, akkor döbbent rá Anakin, hogy mire készül, és a gyomra összeszorult.

Az Erő segítségével rá akarja omlasztani a falat.

– Ne mozdulj, Skysrác...

– Ne!

– Bízz bennem! Egy izmod se ránduljon!

– Nem! Neem!

Rádőlt a fal. Ösztönösen lebukott, és védeni próbálta a fejét, miközben még mindig markolta fényszablyáját. Dübbenés hallatszott, ami olyan volt, akár egy robbanás, és nem bírt lélegezni, fuldoklott a fojtogató füstben. Valami a lábának csapódott.

Kőpor záporozott az arcába. Köpködött és köhögött, próbálva tiszta levegőt belélegezni, de nem tudott. A nap kihunyt. Szürke, fullasztó ködben küszködött.

Meghaltam. Micsoda ostoba módja ez a halálnak...

Beletelt pár pillanatba, mire rádöbbent, hogy a fal nem zúzta össze. Azon kapta magát, hogy egy üregben kuporog, amely alig volt szélesebb, mint a válla, és kő-, illetve fémtörmelékek veszik körül. Egy droidkar rángatózott a szeme előtt, ismétlődő rrr-rrr-rrr zajokat hallatva, ahogy a szervója erőlködve próbálkozott. Anakin köpködött, és levegő után kapkodott. Úgy érezte, mintha a bolygó minden kőporát letüdőzte volna.

– Rendben vagy, mester? Akkor gyerünk, nem időzhetünk itt tovább!

Anakin felnézett, és egy fejnyúlványos, apró alak körvonalait pillantotta meg. A szempillái masszává duzzadtak a portól. Valami szúrta a szemgolyóját. Ösztönösen az ujjára köpött, hogy nyálával tisztára törölje a szemét, de ezzel csak még több koszt dörzsölt bele.

De nem halt meg. A leomló fal kinetikus ereje gyakorlatilag egy kisebbfajta bombát durrantott a képébe, de élve megúszta. A droidok viszont nem.

– Hogy a...

– Ablak – vágta rá a lány. – Láttam, hogy jókora rés tátongott ott, ahol régebben ablak lehetett. Gyerünk már!

– Meg is ölhettél volna!

– Dehogyis. Pontosan tudtam, mit csinálok. – Ah soka hangjában enyhe sértettség csengett; Anakin ezt még a fülzúgásán át is kihallotta. – Togruta vagyok. A mi térlátásunk sokkal jobb, mint az embereké. Tudtam, hogy pont az ablakrés fog lezuhanni rád... legalábbis akkor, ha nem mozdulsz el. – Lebámult rá. Anakin most már jobban látta, bár a szeme megtelt könnyekkel

az ingerlő kőpor miatt. – Le kéne lépnünk innen, mielőtt felrobbantom a tölteteket!

Anakin mérgesnek és bunkó módon hálátlannak érezte magát. A kislány megmentette az életét. És ő hányszor csapott már le úgy a fényszablyájával, hogy szinte súrolta vele a bajtársát, miközben megölte az ellenséget?

De vajon tényleg rászorult arra, hogy egy zöldfülű padavan mentse meg az életét, aki még csak alig néhány órája érkezett?

Ahsoka a kezét nyújtotta az üregbe.

– Gyere már, Skysrác! – sürgette. – Rex számít ránk.

A HADSEREG TÜZÉRÜTEGE, KRISTÁLYVÁROS

Rex még nem adhatott parancsot a tüzéreknek, hogy nyissanak tüzet a fő löveggel, de már nem halogathatta sokáig.

Hullottak körülötte az emberek. A szanitécek teljes erőből dolgoztak. A megmaradt lövészszakaszok hevenyészett barikádokat emeltek elgörbült rácsokból, hogy megállítsák a droidok előrenyomulását, és a réseket az SHD-k páncélcsonkjaival tömködték be, meg bármi mással, ami csak a kezükbe akadt. Gránátokkal széles és durva árkokat robbantottak maguk előtt, hogy megfékezzék a lánctalpasokat, hogy ne tudják legázolni őket pár perc alatt, és folyékony üzemanyaggal töltötték fel, mielőtt lángra lobbantották.

És ez volt minden, amit tehettek. Rex keresztülbámult a lángokon és a reszkető hőfátylon a közeledő droid- és tankoszlopokra, amik nem úgy néztek ki, mintha meg akarnának torpanni.

– Kifogytam az ötletekből, uram – zihálta Coric őrmester. Maga mögé intett, az egyik lövegre. – Nem marad más, mint bevárni őket, és jöjjön, aminek jönnie kell.

Rex kiszámolta, mit kellene tenniük, hogy egy végső sortűzzel maximális veszteséget okozhassanak a páncéloshadoszlopnak és a droidoknak. Ha elhelyeznek pár ilyen lövedéket, ők meg fognak sülni mellmagasságban, de inkább ez, mint hogy becsapódáskor a robbanás ereje mindent leszedjen a lábáról, és a droidokból szétröppenő repeszek minden szerves lényt elpusztítsanak a robbanás sugarán belül.

– Csináljuk ezt, őrmester! – döntötte el. – Mert én nem fogom megadni magam.

Felpillantott a fölé tornyosuló narancssárga pajzsra, és újratöltött. Már túl késő. Hol a jó francban van Kenobi? Rex még nem adta fel, de már elég közel volt a vég, és ő sosem hitt a holofilmszerű csodákban. Csak Díszíben – a DC-15-ös karabélyában – és a bajtársaiban.

A végén ez volt minden, ami egy katonának megmaradt.

– Uram, uram, komlink! Szepi csatorna! – Az egyik katona sürgetően megkopogtatta saját sisakja oldalát, így jelezve, hogy váltson csatornát. – Kenobi!

Rex lebukott, ahogy egy plazmalövedék perzselte meg a levegőt a feje fölött. Átváltott a szeparatisták hullámhosszára, és hallgatta.

„Megadják magukat... Kenobi tárgyalni akar a feltételekről...”

Nem, a tábornok biztosan nem!

„... koccintani rá Ndoritóval...”

Ez végképp kizárt. Kenobi biztosan nem adná meg magát, legalábbis anélkül biztosan nem, hogy ne figyelmeztetné Rexet. De ha fogságba esett... Nem. Kenobi csak trükközik Ndoritóval, időt akar nyerni.

Biztosan nem halt meg. És ez azt jelenti, hogy még mindig megnyugtatóan veszélyes.

– Mit gondol, uram, igaz ez, vagy csak egy szepi trükk, amivel demoralizálni próbálnak minket?

Rex az őket mindenfelől körülvevő káosz és pusztítás felé bökött a hüvelykjével.

– Ezzel akarnak demoralizálni. – Maroknyi katonája felé fordult. – És bejött nekik?

– Nem, uram!

– Gyerünk, bádogok, mutassátok meg, mit tudtok! – mormolta Rex, és újratöltött egy utolsó sorozatra, mielőtt a lövegek zárótüzéhez folyamodott volna. Bár valójában még nem akart meghalni. – És hozzátok a kerko cimboráitokat is!

Felemelte a karabélyt. Bizonyos értelemben már csöppet sem számított, hova céloz, de ő egy kerkoidi tankparancsnokot nézett ki magának, aki kidugta a fejét a felső toronynyíláson. A hajszálkereszt pont befogta a kerkoidi hosszúkás arcát. Rex ujja lassan rásimult a ravaszra, visszatartotta a lélegzetét egy pillanatig, aztán...

Iszonyatos durranás rázta meg a várost. Nem robbanás volt ez, inkább valamiféle pukkanás, és az ég színe megváltozott.

Ismét füstmocskos kék lett, nem narancssárga.

– Megszűnt a pajzs! – bömbölte Coric. – Elvesztették a pajzsukat!

Köszönöm köszönöm köszönöm...

Rex már mindenképp kilőtte a töltényét, ha másért nem, puszta megkönnyebbülésből, épp akkor, amikor a tank parancsnoka döbbenten felbámult az égre, nem értve, hova tűnt a pajzs. Immár néhai tankparancsnok lett.

– Lövészek! Tűz tűz tűz!

Az 501-es kontingens megviselt túlélői szánalmasan kevesen maradtak a roppant túlerővel szemben, de volt lövegük,

és az áradat megfordult. Tűz záporozott a droidoszlopokra, és lesodorta a tankok zárófedeleit. Lángok lobogtak minden résből, eresztékből és nyílásból. Rex hagyta, hogy magával ragadja a bosszú, minden halott emberéért, minden kioltott életért, átugrott a védelmi árkokban lobogó lángtengeren, és tárt tár után ürített bele a megrekedt szeparatista droidokba.

Egy pillanatig nem értette, hogy pajzs ide vagy oda, miért torpan meg egy hadsereg, amely százszoros túlerőben van, de aztán sercegés és recsegés töltötte be a sisakja komlinkjét, és ez megadta a választ. Köztársasági hajók érkeztek; hallotta, ahogy Yularen admirális próbálja elérni Kenobit. LAAT/i csapatszállítók jöttek. Most már hallotta őket, akárcsak a szepik. A lartik hajtóműveinek jól felismerhető hangja életet és reményt jelentett.

Egy pilóta hangja recsegett a sisakhangszórókban:

– Öt-nulla-egyesek, bukjatok le, míg összetakarítunk egy kicsit...

– Ndorito parancsot adott a megadásra – jelentette egy katona, aki a szeparatisták kommunikációját pásztázta. – Az ostromzár megtört, uram. Yoda tábornok van itt.

– És én még azt hittem, hogy a pusztító tüzérségünknek és a hősiességünknek köszönhetjük. – Rex intett az embereinek, hogy ne kerüljenek a larti útjába. Kettő is alacsonyabbra ereszkedett, és szaggatott sorozataik nyomán lángok és füstcsóvák szálltak fel a droidtankok közül. – Hé, még legalább két élő emberünk van odakinn! Ellenőrizzék a HUD-jüket!

A pilóta figyelmeztetésének dacára Rex és Coric áttörtek a roncsok között, és a páncélokba szerelt monitorok automatikusan sugárzott életjeleit követték. Beletelt némi időbe. Az egyik életjel megszűnt, miközben a roncsok között kutattak.

Bár egy vagy két órával korábban tűnt volna fel, admirális!

Rex lerázta a neheztelő gondolatokat szinte azon pillanatban, hogy megformálódtak. Hiszen győzelmet arattak; már ha győzelemnek lehetett nevezni ezt.

HÉT

Igen, leültem tárgyalni a megadás feltételeiről egy csésze tarinetea mellé Ndoritóval. Úriemberhez méltatlanul kezdett viselkedni, amikor rádöbbent, hogy az ő megadásukról beszélünk. Nem tanultak ezek jó modort? Még csak édes teasüteménnyel sem kínált.

Kenobi tábornok magyarázata a „megadás”-ról

JEDI CIRKÁLÓ, DOKKOLÓFEDÉLZET

Ahsoka egy csoport katona előtt állt, kifejező karmozdulatokat tett, és fejnyúlványai imbolyogtak, miközben beszélt. A klónok lőszeresládákon ültek, sisakjukat a padlóra rakták, és elmélyült koncentrálással hallgatták a kislányt.

Anakin csupán a „fal” és a „droidok” szavakat csípte el, miközben keresztülment a fedélzeten. A katonák harsányan felröhögtek.

– Nem semmi, hölgyem – mondta az egyikük. – Kihúzta a pácból a tábornokát!

Anakin felsóhajtott.

– Rex, ugye nem kell ezt hallgatnom életem végéig?

– Hadd élvezze ki a pillanatot a kislány, uram! – A kapitány ott lépkedett mellette. – Hozzátartozik a harc utáni lazításhoz, hogy miután halálra ijedünk és túléljük, kiszínezzük egy kicsit a történetét. Ezt a fiúk is jól tudják. De elég jól csinálta, ezt önnek is el kell ismernie.

Úgy tűnt, Ahsoka nincs tudatában, hogy a mestere közelít a háta mögött. A katonák persze meglátták őt, és vigyázzba vágták magukat. A lány elhallgatott a mondat közepén, és megfordult.

– A szerénység alapkövetelmény a jediknél – jegyezte meg halkan Anakin.

A lány megrezzent.

– Én csak...

– Elnézést, uram – szólt közbe az egyik katona –, de mi tettünk fel kérdéseket. Tano padavan pedig csak megosztotta velünk a tapasztalatait, nem dicsekedett.

Volt egy árulkodó pillanat, amikor Anakin látta, hogy a lány szeme egyfajta hálával villan alkalmi hallgatósága felé. Rex összecsapta a kesztyűit, és a csattanásra Ahsoka ismét összerezzent.

– Gyerünk, fiúk! – reccsent rá a kapitány a katonákra. – Mit melengetik itt azokat a ládákat a valagukkal? Tán ki akarják költeni, vagy mi? Vissza a munkához!

Szétszóródtak. Nem volt több kínos pillanat; Rex nagyon értett az ilyesmihez. Anakin kihasználta a lehetőséget, és félrevonta Ahsokát, miközben a kapitány jól kiszámított ötlépésnyire állt tőlük; jelen is volt, meg nem is.

– Csak a csapatszellemet erősítettem – védekezett a lány. – Tudniuk kell, hogy mi is bevállalunk legalább akkora kockázatot, mint ők. Jó az, ha leülünk velük beszélgetni és megismerjük a nevüket, nemcsak csettintünk nekik, és klónnak szólítjuk őket. Senki sem szereti, ha úgy bánnak vele, mintha semmit sem számítana.

Cserfessége ellenére voltak rendkívül érett, a lényeget jól érzékelő megnyilvánulásai. Anakin nagyon is jól tudta, milyen az, ha semmibe nézik.

– Nos... úgy tűnik, kedvelnek téged. Ez jó.

– Olyan sok barátjukat elvesztették már. Nem érzed a fájdalmukat?

– Katonák. Ez a sorsuk.

– A tiéd is, de te állandóan megbántasz mindenkit.

Anakin nem nézett Rexre, és Rex sem nézett őrá, de a kapitány tett pár lassú lépést, és egy kissé jobban eltávolodott tőlük, úgy téve, mintha belefeledkezett volna valamibe a sisakkomlinkjén át. Valószínűleg nem igazán akart a fültanúja lenni ennek a roppant személyes szóváltásnak.

– Igazad van, padavan – felelte Anakin. Tényleg így gondolta, de nem akart beszélni róla; azzal, hogy kifejezte egyetértését, mindkettejük célját szolgálta. – Mi mind a saját módunkon kezeljük a veszteségünket. Köszönöm, hogy törődsz az embereink érzéseivel.

Ahsoka egy darabig merőn az arcába bámult, de aztán a tekintete elkalandozott valahová a háta mögé. Nem tudott kellően fókuszálni, viszont a periferikus látása átlagon felüli volt. Anakin megfordult, és Kenobit látta feléjük közeledni, mély társalgásba merülve Yoda mesterrel. Úgy döntött, hogy eléjük siet, és félúton találkozik velük.

– Obi-van mester. – Fejet hajtott. – Yoda mester.

Yoda kritikus tekintettel fürkészte.

– Gondod, az van, az új padavanoddal, ahogy hallottam.

– Elmagyaráztam a helyzetet Yoda mesternek – szólt közbe Kenobi.

– Ha a felelősségre, mi a padavannal jár, arra nem állsz még készen, akkor talán legyen Obi-vané ő, a padavan...

Anakin nem fogadta szívesen az efféle lélektani játszmákat, még Yoda mestertől sem... sőt tőle különösen nem.

Emlékszel rám, mester? A Kiválasztott vagyok. Az, akit nem voltál hajlandó kiképezni.

– Nincs probléma, mester – mondta higgadtan. – De egyébként ki lenne képes ilyen nagy horderejű döntést hozni egy ifjonc jövőjéről ennyire rövid idő alatt? Elsietett lenne. És méltánytalan. Hiszen kötelességünk gondozni a tehetséget és támogatni azt.

Ha Yoda érzékelte is a tüskéket Anakin megjegyzésében, nem adta jelét.

– Egyre érettebbé válik, igen, az ítélőképességed. Meglehet, ő is tanít majd téged, ahogy te tanítod őt.

Anakin lenyelt egy visszavágást, mivel nem akarta bekapni a csalit. Inkább fejet hajtott.

– Megteszem, ami tőlem telik, mester.

– Akkor ő veled megy, együtt a Teth rendszerbe.

Anakin érezte, hogy belesétált valamibe, amit neki állítottak. Te tudtad, hogy ez következik, Obi-van? Nem, akkor nem mutatott volna meglepődést.

– Már odáig elértek a harcok? Nem hittem volna, hogy már ott is jelen vannak a szeparatista erők.

– Seregek nincsenek. De Jabba elrabolt fia, az ott van.

Beletelt pár másodpercbe, mire megemésztette. Nem bírta elrejteni a viszolygását, vagy legalábbis nem teljesen.

– Azt akarod, hogy mentsek meg egy huttot?

Ez egy teszt lehet. Annak kell lennie! Bármennyire is kínos, Anakin elhatározta, hogy visszautasítja a feladatot.

Kenobi egyből közbevetette magát.

– Szükségünk van Jabba támogatására ebben a háborúban, Anakin. Ha nem használhatjuk a huttok által ellenőrzött űrútvonalakat, nem tudunk harcolni a Peremvilágokon. Ennyire egyszerű. Én Jabbához megyek tárgyalni, miközben te kiszabadítod a túszt.

– A túsz...

– A gyermeke, Rotta.

Anakin kíváncsi volt, vajon ez csak a körülmények összejátszásának köszönhető, vagy egyszerű logika – ő és Kenobi is beszélték a hutt nyelvet, és vettek már részt titkos küldetésekben –, vagy valamiféle személyiségépítő gyakorlat. Yoda ismerte Anakin múltját, tudta, hogy ő és az anyja egy hutt rabszolgái voltak. Jabba részesedett a rabszolgakereskedelemből is, tehát személyesen is köze volt Anakin gyermekkori traumájához, sőt még anyja elkerülhetetlen végzetéhez is. Kérges szívű, és még csak nem is titkolja.

Anakin ösztönszerű reakciója az lett volna, hogy azt mondja Jabbának, hogy ez bizony sajnálatos, de a szeretteinket néha megölik.

Viszont így, hogy kiderült, szükségük van Jabba támogatására – így már látott értelmet a küldetésben. Lenyelte hát gyűlöletét, és azt tette, amiről tudta, hogy meg kell tennie, mivel ő ennél jobb ember kell legyen.

Úgy tűnt, Ahsoka rájött, hogy a feszültség nem miatta van. Elhátrált pár lépést, és megállt Rex mellett, aki diszkréten követte.

– Összeszedem a csapatot – jelentette be a lány. – Készen leszek, mikorra te, mester.

– Jobb lesz, ha útra kelek – mondta Kenobi. – Jabbát nem illik megvárakoztatni.

Anakin fejet hajtott, és olyan higgadtan sétált el, ahogy csak önuralmától tellett. Nem akarta, hogy a mesterek lássák rajta, hogy ez a megbízás az elevenébe talált. Besurrant a dokkolóöböl gépházába, hogy egy kicsit egyedül lehessen, hogy üzenetet küldhessen Padménak, tudassa vele, mennyire hiányzik – nem említve persze a halálos veszélyeket, az összeomló falakat meg a szédült padavanokat –, és ismét magára koncentrált.

Nem vagyok már kölyök. Nem szabadna így éreznem. Ez nem vall egy jedire. Talán Yodának igaza volt; túl idős voltam már ahhoz, hogy kiképezzenek. Nem vagyok képes olyan lenni, mint ők, higgadtak és érzéketlenek.

Ő a Kiválasztott, ezt mondták neki. Állítólag ő lesz az, aki egyensúlyt teremt az Erőben. Anakin azt hitte, minimum egy kicsike extra támogatás járna egy leendő Kiválasztottnak, egy segítő kéz vagy legalább a Jedi Tanács elismerése, de ehelyett úgy taszigálták félre, mint valami fölösleges terhet, míg végül Qui-gon Jinn keze alá került, aztán pedig Kenobihoz, mivel senki másnak nem kellett.

Kiválasztottsága a semminél is kevesebbet jelentett; sokkal inkább szégyenbélyegnek érezte. És nem értették, vajon mitől lehet ő különböző. Lehet, hogy nem is akarták ezt a bizonyos egyensúlyt, bármi is az. Talán egyikük sem akart egy olyan jedit, aki annyira más, mint ők. Úgy érezte, szálka a szemükben.

Megteszek mindent, amire kértek. Nagyon igyekszem. Mikor lesz már elég? Mikor mondjátok már: „Oké, Anakin Skywalker, most már elég jó vagy?”

A fedélzeti nyílás kivágódott.

– Mi a baj, Skysrác? – Ahsoka azzal az úgysem-bújhatsz-el-előlem tekintetével vizslatta. – Egy örökkévalóságba telt, mire megtaláltalak. Útra készen állunk.

– Hallottál már arról, mi az a kopogás? – Ne tedd ezt vele! Tudod, milyen kínos érzés láthatatlannak lenni a felnőttek szemében. – Csak félrevonultam gondolkodni, ennyi az egész.

– Nem tetszik, hogy Jabbának segítünk. Emiatt ne aggódj, mindenki más is morog.

Anakin nem válaszolt. Próbált nem gondolni rá, de a gondolat olyan, akár a zsizsik, beleeszi magát az elhatározásába. A jedik meg se próbálták kiszabadítani az anyját, vagy kivásárolni őt a rabszolgaságból. A fiát elvették tőle, ezt az új életet adták neki, de őt ott hagyták a Tatuinon. Neki el kellett fogadnia ezt akkoriban, de most... most már tudta, milyen nagy hatalommal bírnak a jedik, és egyfolytában azon csodálkozott, miért nem ért számukra annyit az anyja, hogy rászánjanak egy csekélyke időt és gondot, csak hogy ezzel neki örömet szerezzenek.

Még Qui-gon Jinn sem vetett vissza a válla fölött egy pillantást sem Shmi Skywalkerre. Ahogy a hónapok és évek teltek, ez a kérdés egyre inkább nyugtalanította Anakint.

Nem akarta hagyni, hogy a neheztelés befeketítse néhai mestere kedves emlékét, de néha nem bírta leállítani.

– Skysrác... Skysrác!Hallasz?

A Jedi Tanácsnak van pénze. Valóságos vagyona. Belerokkantak volna, ha kivásárolják az anyját a rabszolgaságból?

Anakin megértette, hogy néhány dolgot már a bölcsőből meg kell tanulni. Ő pedig már telve volt ragaszkodással és érzelmekkel, túlságosan beszennyeződött a szokásos emberi tulajdonságokkal ahhoz, hogy adoptálhassák tartózkodó és higgadt – szeretet nélküli, szenvtelen, távolságtartó és kimért viselkedésű – jedivé.

Ő mindent megtett, amit tudott.

Miért nem érdemelte meg az anyja, hogy megmentsék?

Jabba az olyan szerencsétlenek nyomorúságán hízott kövérre, mint Anakin anyja volt. Valószínűleg még abból a tranzakcióból is kapott százalékot, ami Shmi Skywalkert rabszolgaságba taszította.

És nekem mégis meg kell mentenem a fiát. Mivel szükségünk van a jóindulatára. Az űrjárataira.

Az ötlet megakadt Anakin torkán, mint egy szilánkosra tört nunatyúkcsont. A fájdalom kézzelfogható volt. Nem tudta eldönteni, hogy az anyja miatti szomorúság ez, vagy Qui-gon bűne iránt érzett harag, vagy csak valami bizonytalan, halk

elégedetlenség, ami azt suttogja, hogy jobban kézben kellene tartania saját életét.

– Megcsináljuk – mondta végül Anakin. – Nincs semmilyen ellenérzésem. Csak azon gondolkodtam, hogyan fogjuk megoldani.

Ahsoka tűnődve méregette egy darabig, mintha kivetítettek volna valamit a közelében lévő holoképernyőre. Vajon látja? Látja, ahogy lemészárolta azokat a taszkén portyázókat? Kirajzolódik mindez az Erő révén körülötte? Vajon tudja a lány, miféle rémtetteket követett el, hogy megbosszulja anyja halálát?

Még ha igen is, a bűntudatát biztosan nem érzékelheti.

Mert egyáltalán nem érzett bűntudatot.

– Menjünk! – mondta.

JABBA PALOTÁJA, TATUIN

Jabbának ezúttal nem kellett mértéktelen dühöt tettetnie, hogy leplezze Rotta iránti aggódását. Dühöngött. Ráförmedt TC-70-re.

– Kifelé, mindenki! – Körbenézett a rettegve meglapuló táncosokra és a nikto őrökre, akik nem tudták eldönteni, hogy a parancs vajon rájuk is vonatkozik-e. – Tűnés! Távozzatok! – A trónterem sebesen kiürült. – Valaki nagyon megfizet ezért! Ki volt képes lemészárolni az alkalmazottaimat, mint valami nerfeket?

A Tethre küldött fejvadászok fejeit ízléses, jeltelen, selyempapír bevonatú ládákban küldték vissza. Semmi mást, csak a fejeket. Jabba mérgesen meredt rájuk. Mindössze ennyi maradt a lehető legjobb fejvadászaiból. Ezek igazi mesterei voltak a szakmájuknak; szinte lehetetlen volt elszökni előlük, nem hogy

tőrbe csalni és meggyilkolni őket. Jabba azon törte a fejét, kik lehettek azok a bérgyilkosok, még az ő fejvadászainál is keményebbek, akik ezt művelték, és vajon kinek dolgoznak.

Nem jutott semmire. Ismert mindenkit, aki hatalommal bírt a törvény egyik vagy másik oldalán, de senkire sem tudott gondolni, aki megtehette – és képes lett volna megtenni – ezt. Kínos volt a tudat, hogy létezik egy olyan alábecsült, láthatatlan ellensége, ami elrabolhatta a fiát. Az pedig, hogy a csúcsfejvadászait feldarabolva küldik neki vissza, több volt, mint sértés. Alapjaiban ingatta meg a világát.

– Megérkezett a jedi, Lord Jabba – jelentette a droid. – Kifejezetten aggódni látszik.

– Aggódhat is. A feje miatt, ha nem mutat fel gyorsan valami eredményt. – Jabba hangos sziszegéssel kiadta magából a dühét, aztán olyan méltóságteljes pózba helyezkedett az emelvényén, amennyire csak tudott. – Bocsásd be a jedit!

Jabba megfontoltan bánt a jedikkel. Misztikus képességük óvatossá tette, mivel soha nem tudta behatárolni fizikai korlátaikat. De ezek többségében emberi lények vagy hasonló kétlábúak voltak – őket pedig meg lehet öletni, akár jedik, akár nem. Ők sem halhatatlanok, és minden élőlénynek szüksége van valamire, amiért cserébe előnyös dolgokat adhat.

Jabba bármit megadott volna azért, hogy épségben visszakapja Rottát. Azután persze – ha úgy érzi, hogy bosszút kell állnia, és naná, hogy kell – majd újragondolja az álláspontját. Manipulálni próbálják? Nem zavarta.

Obi-van Kenobi, a köztársasági hadsereg tábornoka – szakállas ember, rendezetlen hajjal, laza köntösben – bejött, megállt az emelvény előtt, és meghajtotta a fejét.

– Hatalmas Jabba, személyesen jöttem, hogy beszámoljak a fia megtalálására tett erőfeszítéseinkről. – Úgy tűnt, folyékonyan beszél huttul. Szokatlan volt ez olyasvalakitől,

aki a Köztársaság hatalmi elitjének előkelő köreibe tartozott. – Tudjuk, hol lehet, és a leghozzáértőbb jedit küldtük a kiszabadítására.

Jabba intett TC-70-nek. Tekintetével a levágott fejeket rejtő láda felé jelzett. A droid, amely mostanra már megtanulta, miféle hatásos érvekre van itt szükség, megbillentette a ládát, és kiborította belőle a fejeket a mozaikpadlóra. Szinte mindegyik kigurult. Az egyik olyan reccsenéssel csapódott a kőre, mintha porcelán repedt volna el.

– Ennyi maradt azokból a hozzáértőkből – mondta Jabba –, akik legutóbb a fiamat keresték.

Kenobi szenvtelenül vizslatta a levágott fejeket, aztán felhúzta az egyik szemöldökét. Nem tűnt döbbentnek. Vagy csak jó színész volt. De bárhogy legyen is, tudhatja, mi forog kockán.

– Úgy gondolom, a mi emberünket nehezebb lesz elválasztani a fejétől – mondta végül Kenobi. – Nem fog csalódni bennünk.

– Találják meg Rottát, és hozzák vissza hozzám! De van egy pluszfeltételem, ha a Köztársaság ingyenes hozzáférést akar az útvonalaimhoz. Hozzák elém azt a rohadékot, aki elrabolta a fiamat!

Kenobi meg se rezzent.

– Élve vagy halva, Lord Jabba?

– Mindegy – vágta rá a hutt. – De ha élve kapom meg, az jóval nagyobb elégtételt jelent számomra. Nyilván nem szükséges elmagyaráznom önnek, hogy miért.

– Megértettem, Lord Jabba.

– Őszintén remélem. – Jabba kivárt, tudván, milyen sokat számít az időzítés, amikor ki akarja emelni a lényeget az embereknek. – Mivel, ha kudarcot vall, akkor Dooku gróf és droidhadserege kapja a lehetőséget.

Nyíltan beszélt a jedivel. Ez az ember nem csúszott-mászott előtte vagy hízelkedett, mint Palpatine; ő inkább gondolkodott és kalkulált.

– Elintézzük – mondta Kenobi.

– Egy bolygóforgásnyi időt kap a megbízás elvégzésére. – Jabba intett TC-70-nek, hogy gyűjtse be a fejeket. – Egy tatuini napot.

– Tekintse elintézettnek, Lord Jabba. Most, ennek fényében átbeszélhetnénk a feltételeket?

Kenobi igazán higgadt volt. Sikerült tiszteletteljesnek maradnia anélkül, hogy félelmet mutatott volna. Általában Jabba úgy kezelte az ilyesmit, mint az elégséges hódolat hiányát, de jelenleg szüksége volt a jedik együttműködésére.

– Lehetséges – felelte.

KÖZTÁRSASÁGI CSATAHAJÓ, ÚTBAN A TETH FELÉ

Anakin furcsán nézett Kenobi kék holoalakjára a csatahajó szállítóterében.

– Egy napunk van arra, hogy megtaláljuk a kölyköt és hazajuttassuk? – visszhangozta végül.

– Pontosan.

– Megcsináljuk, mester. – Tudatában volt annak, hogy Ahsoka, Rex és a szakasz tagjai hátukat a támlának vetve, csendben ültek, miközben behatoltak a Teth légkörébe. – Te csak bájcsevegj tovább Jabbával. Szerintem neked van nehezebb dolgod...

– Tényleg nem tudjuk, ki tartja fogva a fiát. Elég kínos, hogy ezt kell mondanom, de bárki is az, sikerült elintéznie egy egész csapat fejvadászt. Ez nem valami átlagos bűnöző söpredék.

– És mi sem átlagos túszszabadító különítmény vagyunk.

– Hívni foglak, amint sikerül lezárnunk a tárgyalásokat.

– Ne aggódj miattunk, mester!

A hologram eltűnt. Anakin a csapatához fordult.

– Nem lesz könnyed sétagalopp, de szerintem arra senki sem számított. Mindenki kész?

– Kész, uram.

– Kész, mester.

Az élen haladó csatahajó alacsonyra ereszkedett az óceán fölött, alig három-négy méterre a hullámoktól, amitől Anakinnak olyan érzése támadt, amikor kipillantott a fedélzeti nyíláson, mintha egy göröngyös leszállópályán készülnének landolni. A LAAT/i mögött további csatahajók repültek alakzatban, egyazon magasságban, és néha átlósan helyet cserélve, arra az esetre, ha egy ellenséges gép próbálná befogni őket. De jelenleg egymaguk voltak egy távoli bolygón, és valószínűleg addig biztosan nem is fognak ellenállással találkozni légelhárító lövegek formájában, amíg a part vonalát el nem érik. Anakin ellenőrizte a hátvédet, majd bedugta a tejét a pilótafülkébe.

– Talált már valamit, Hawk hadnagy?

A pilóta a konzol felé biccentett. A képernyőjén piros és zöld ikonok sorakoztak.

– A távolban súlyosan védett célpont található, uram. Minimum lézerágyúállások. Ugye tudja, uram, hogy most már ők is látnak bennünket? Le fogok ereszkedni a falombok magasságába, amint lehetséges.

– Jó, aztán húzzon onnan, amint bennünket kirakott. Álljon készen a kimenekítésre!

– Úgy lesz, uram.

A nyílt tengert sötét hínárfoltokkal pettyezett, türkiz színben csillogó partszakasz váltotta fel, aztán sűrű, smaragd dzsungel következett. A fák ködbe burkolóztak. Kellemes, szokványos

napnak tűnt egy békés, háborítatlan helyen. Anakin azonban tudta, hogy ez az illúzió nem tart ki sokáig.

– Vödröket fel! – rendelkezett Rex, és ő maga is a helyére kattintotta sisakját.

A szakasz beöltözködött. Valamennyien szertartásos alapossággal ellenőrizték a töltésszintet a karabélyukon és az oldalfegyvereiken, megrángatták a karabinereket a csörlős köteleiken, és az ujjaikat ropogtatták. Mivel Anakin nem viselt olyan sisakot, mint a klón katonák, kívül rekedt adatoktól zsúfolt világukon. Ő nem látta azt, amit ők, és nem is zúdult rá tucatnyi információ – képek, szövegek, érzékelők jelzései –, és a kommunikáció állandó csobogását sem hallotta tucatnyi frekvencián. Arra tippelt, hogy Rex épp most adhatja ki az utolsó parancsokat a kötelékébe tartozó csatahajóknak. De ez sosem derült ki számára.

A szállítótérben sercegve éledt fel az audiorendszer.

– Uram, a becsült idő a célig... öt standard perc. Feltételezhetően már látnak bennünket. A fedélzeti nyílásokat légmentesen lezárom.

– Vettem, Hawk – felelte Anakin.

A szállítótér félhomályba borult, ahogy a napfényt vörös vészvilágítás váltotta fel. Anakin Ahsokára pillantott. Már-már kezdte megszokni, hogy milyen kis termetű, de itt, ebben a zsúfolt térben, eltörpülve a fej feletti sínekhez rögzített klónok között úgy nézett ki, mint aki véletlenül rossz járatra szállt.

Anakin még a lezárt nyílásokon keresztül is hallotta a lézerágyúk első dadogó sorozatait.

– Tűz alá vettek, uram – jelentette Hawk. – A lővonaluk alá ereszkedek, de kissé döcögős lesz, amikor elérjük az erdőt.

– Harminc másodperc – közölte Rex nyugodtan.

Amint földet érnek – már amennyiben földet érnek, és ha ez egy darabban sikerül nekik –, a tulajdonképpeni feladatuk

csak akkor kezdődik. A célpontjuk a sűrű dzsungeltől övezett kolostor volt egy sziklaplató tetején.

Megbirkóztak már ennél rosszabbal is.

Anakin meghúzta a derékszíját, és kitapintotta fényszablyáját. Sikerrel kell járniuk! Nem számít, mit érez a huttok iránt. És még a kölyök sorsa sem izgatta; az emberei és a sereg számít, meg az, hogy nyerjék meg a háborút, és legyen már vége. Csak erre összpontosított. A katonák most sorakoztak fel a két ajtónál.

A csatahajó megremegett, ahogy közvetlen találat érte, de a páncéllemezek kitartottak. Anakin behunyta a szemét egy pillanatra. Aztán a padló mintha szétesett volna a talpa alatt, véletlenszerű dübbenések visszhangoztak végig a repülőgépvázon – ez most nem találat volt, a csatahajó nekiütközött valaminek ereszkedés közben –, aztán határozottan megbillentek, ahogy Hawk letette a LAAT/i-t. Az ugrófények zöldre váltottak, és mindkét fedélzeti nyílás kitárult. Pára, forróság, faillatú levegő tódult a szállítótérbe.

Hogy Hawk miként tudott leszállni ebben a sűrű erdőben anélkül, hogy akár egy fegyverállvány is leszakadt volna a hajótestről, Anakinnak fogalma sem volt.

– Menj! – Rex rácsapott a sor elején álló katona vállára. – Menj, menj, menj!

Anakin megragadta Ahsoka csuklóját, így téve biztossá, hogy a lány a közelében maradjon. Aztán, miközben látta, amint egy katona fehér kontúrja eltűnik az ágak és a fénylő, zöld lombok tengerében, ő is ugrott.

NYOLC

Egy napon majd meg kell köszönnöm Yoda mesternek és a Jedi Tanácsnak, hogy oly nagylelkűen támogatták az ügyünket. Azt hihetnénk, nagyobb gondot fordítanak a Kiválasztottjukra. De úgy tűnik, értesüléseim szerint – és én sok mindenről értesülök – mindössze annyit tesznek, hogy kétségekbe kergetik és elidegenítik maguktól a fiatal Skywalkert. Azt hiszem, ezzel csak újabb problémát okoznak maguknak.

Darth Sidious, ismertebb nevén Palpatine főkancellár Dooku grófhoz

GYÜLEKEZÉSI PONT AZ ERDŐ MÉLYÉN

AZ ELHAGYOTT KOLOSTOR ALATT, A TETHEN

A droidoknak nem volt rálátásuk a köztársasági csapatra a sűrű lombok takarása miatt, de ez nem tartotta vissza őket attól, hogy tűzzáport zúdítsanak rájuk.

– Valami azt súgja nekem, hogy a kolostor lakói felhagytak az imádkozással telített, szemlélődő életmóddal – jegyezte meg Rex. Lézerlövedékek sercegtek a falombok között, ágakat és indákat szaggatva le. Szétkent valami nedves, csúszós hernyóféleséget az alkarpáncélján. – Ennyit az adómentes státusukról.

Ahsoka megperdült, és kivédett egy energianyalábot a fényszablyájával.

– Nem is akarok belegondolni, mi lett a szerzetesekkel. Egyébként mit tud maga az adókról?

– Mindent, amit a katonai közleményekben olvashattam. – Ez a fórum volt számára az ablak arra a világra, amelynek ő nem volt része, de hozzászokott, hogy ily módon szerezzen információt. A gyorstalpaló tréning formálta a nagy részét korai életének, és az gyakorta eltért a valós világtól, de ki tudta tölteni a lyukakat; legtöbbször, legalábbis. – Most, az ilyen helyzetben, mint ez, azt kívánom, bár lőttük volna rommá azt a kastélyt bolygó körüli pályáról.

Rex felbámult a csupasz gránitplatóra, amely úgy emelkedett ki a dzsungelből, akár egy sziget, vaskos indák megfagyott vízesésében. Csak egy módja volt, hogy odajussanak: a nehéz út. Precízen kiszámolta a magasságot a sisakja beépített telemetriás rendszerével.

– Elég lesz a kábel? – kérdezte Ahsoka.

– Épphogy.

Hallotta egy közelgő AT-TE lépegető csikorgó víí-umpp-víí-umpp hangját, ahogy a páncélozott szerkezet utat tört magának az erdőben vaskos, mechanikus lábain. Skywalker előtte ügetett, és megmutatta neki, hova helyezkedjen. A gép lelassított, megállt, ágyútornyai megemelkedtek.

– Megjött a tüzérségi fedezetünk. – Rex az AT-TE legénységének kommunikációs csatornájára váltott. Sikerült feljuttatniuk egy szenzort a kastély tetején végigfutó mellvéd falára, így a lombok takarásából tüzelhettek, láthatatlanul. – Kövessék Skywalker tábornok mozgását!

– Ő is ezt mondta.

– Mert ez okos tanács. – Rex megkopogtatta a sisakja tetejét, így jelezve a szakaszának, hogy rendeződjenek körülötte, és gyors kommüzenettel is megerősítette parancsát. – Igazodni! Felkapaszkodunk a tűzvonaluk fölé.

Az AT-TE elfoglalta lőállását; Rex a HUD-ja egyik ikonjaként látta. De miközben arra várt, hogy a lépegető zárótüzet zúdítson a kolostorra, súlyos tárgy zuhant alá a lombokon felülről, venyigét és kődarabokat sodorva magával.

Rex ösztönösen lebukott, arra gondolva, hogy ez valami robbanószerkezet lehet; ha ő lett volna odafenn a védők helyében, késleltetett gyújtású bombát hajított volna le, úgy időzítve, hogy egy méterrel a talajszint fölött robbanjon, és szétcincáljon mindent – és mindenkit – ötszáz méteres sugarú körben. De nem ő volt odafenn. És ami leesett a szikláról, nem bomba volt, hanem egy harcidroid parancsnok.

Hatalmas csattanással csapódott a földnek. Rex előrántotta oldalfegyverét, és gondolkodás nélkül beleeresztett egy rövid sorozatot. Fegyvertelen volt, de Rex egy kéziérzékelővel ellenőrizte, nincs-e benne robbanóanyag.

– Csak ne nagyon ugráljanak, ugye? – Ismét felnézett a sziklafalra, aztán vissza Skywalkerre. Ahsoka ott állt az oldalán, mintha odacsavarozták volna. – Mi készen állunk, ha ön is, uram.

Skywalker kifejezéstelenül meredt maga elé, és Rex nem először látta már ilyennek. Mintha transzban lenne; biztos valamiféle jedi meditációs technika lehetett. Bármi volt is az, Rex úgy értelmezte, mintha Skywalker viaskodna önmagával, próbálna felülkerekedni valami belső feszültségen, vagy feltüzelni magát, vagy mintha két belső énje lenne, amelyek különböző irányokba húznák, és amikor ennek a végére ért és kijött a transzból, azt az állapotot Rex úgy nevezte magában, hogy „átkapcsol gyilkológép módba”. Ilyenkor megállíthatatlanul tör előre, minden mozdulata halálos, és lekaszabol mindent, amivel csak szembekerül.

– A-tee – parancsolta Skywalker a lépegetőnek –, viszonozzák a tüzet!

Mászni kezdett felfelé a kúszónövényeken.

Egy sorozat kékesfehér sugárnyaláb sercegett keresztül a lombokon, szétporlasztva az útjába eső ágakat. E pillanattól kezdődően az erdőt fülsiketítő, mechanikus zaj töltötte be, és Rex sisakja aktiválta a tompító puffereket, hogy megóvja viselője hallását a megsüketüléstől. Lekapcsolhatta volna teljesen is az audiót, és harcolhatott volna hangszigetelt békességben is, de szüksége volt arra, hogy hallja a körülötte zajló harci eseményeket, hogy a zsigereiben is érezhesse, mi történik. Az ábrák és ikonok a HUD-jában most csak jelentéktelen részletek voltak. AT-TE-k mennydörögtek és nyüszítettek, miközben felfelé kapaszkodtak a sziklafalon, és közben folyamatosan lőttek.

A páncélozott lépegetőket, ezeket a vaskos, csuklós ízületekkel mozgó lábakra szerelt tankokat vízszintes terepre tervezték, még ha egyenetlenre is, és arra tökéletesen megfeleltek. Mászásra is képesek voltak, de az csökkentette a hatékonyságukat, és roppant sebezhetővé váltak. Arra használni őket, hogy megmásszanak egy függőleges sziklafalat, olyasvalami volt, amit Rex még sosem látott ebben a háborúban.

De nem csinálhattak mindent az oktatókönyvek szerint. Mindössze egy nap állt rendelkezésükre.

Mert valami felkapaszkodott hutt gengszter ezt várja el.

Kiverte ezt az elméjéből. Minden, amit egy hús-vér ember tenni tud, csak az, hogy arra koncentráljon, ami épp felbukkan előtte. Rex szinte függőlegesen felfelé lőtt a kötélvetőjével a lombok között, és érezte, ahogy a horog belemar valami szilárdba. Aztán hagyta, hogy a motoros csörlő felfelé vontassa. Ő is csak egy ember volt a fehér páncélos katonák fürtjében, akik a meredek sziklafalat mászták. Látta magát, amint könnyü célpontként libeg a levegőben, de láthatta magát sebesen mozgó kilövőpadnak is, mely tartogatja az energiáját arra az összecsapásra, ami odafönt vár rá. Ez utóbbi kép tetszett neki jobban.

Kőkoloncok, égő droidburkolatok és emberderéknyi vastag indadarabok záporoztak le rá. Félreütötte, amit tudott, vagy kilendült előle, de amikor az ember egy csörlős kötél végén lóg, nincs túl sok esélye manőverezni.

Lenézett, hogy lássa, Ahsoka hogy boldogul. A kislány egy vaskos indán kezdett felfelé kapaszkodni, tágra nyílt szemmel, zord elszántsággal. De most sehol nem látni. Rex gyomra öszszeszorult, a legrosszabbtól tartott. De aztán oldalra pillantott, és az egyik AT-TE lépegetőt látta felfelé kapaszkodni, mint ahogy egy manakur mászik fel a gyümölcsfára, és a tetején ott állt Ahsoka, a lépegető homlokzati páncéljába kapaszkodva, felfelé bámulva.

Ügyes gyerek. Mint ahogy a bajtársai is azok, akik közül nagyon sokan nem fognak majd hazatérni a barakkjukba ezután az ostrom után. A háború nem igazán foglalkozik azzal, hogy ki ügyes vagy okos, vagy hogy ki érdemelné meg, hogy túlélje.

Rex leállította fölös gondolatait. Újabb droid bucskázott le mellette, füstcsíkot húzva maga után, és nekicsapódott az egyik katona vállának. Az tehetetlenül himbálódzott a kötelén egy hosszú pillanatig, de aztán megkapaszkodott. Ha szerencséje van, a páncélja felfogta az ütközés erejének nagy részét, és nem tört csontja.

A következő lezuhanó objektum azonban egy AT-TE volt.

Rex egy robbanás lökéshullámait érzékelte maga fölött. Az a benyomása támadt, mintha zuhanna egy épületről, és a falak összeolvadnának a szeme előtt. De csak a páncélos lépegetőt látta: ő viszonylag mozdulatlanul csüngött annak sebes zuhanásához képest, és az érzékei sugallták neki azt, hogy ő a mozgó objektum. Elrúgta magát a sziklafaltól, és sikerült oldalra lendülnie. A megsebzett AT-TE lefelé bukfencezett. Épp ott, ahol a legsűrűbben kapaszkodtak felfelé a katonák.

Rex nem bírta elfordítani a tekintetét az iszonyatról, mint ahogy a legtöbb ember sem képes rá. Mindig van egy rettenetes pillanat, amikor egy haláleset foglyul ejti az ember figyelmét, és ilyenkor úgy tűnik, órákon át nem engedi szabadulni, míg végül sikerül elfordulnia a következő másodpercben. És ilyenkor jön a kétségbeesett megkönnyebbülés, hogy nem halt meg, amit nyomban hasonlóan kétségbeesett forgatókönyvek követnek arról, hogy azok a bajtársak is életben maradhattak volna, ha... ha... ha...

Rex nem engedhette meg magának, hogy elmerengjen ezen. Meghallott valami mást, egy zajt, amit a sisakja rendszere STAP-ként – egyszemélyes légi platformként – ismert fel és azonosított.

Aztán egy másikat.

Majd még egyet.

Törékeny légi platformok voltak, épp csak elegendő méretűek ahhoz, hogy elbírjanak egyetlen harci droidot; könnyű szerkezetük, vékony rögzítőelemeik nehezen eltalálható célpontokká tették őket. Sugárlövedékeik belemartak a sziklafelületbe. Fehér kőporköd homályosította el Rex periferikus látását.

Ha az 501-esek közül bárki is élve feljut a platóra, az valóságos csoda lesz. És akkor még valahogy be kell verekedniük magukat a kolostorba.

Rex ismét visszatért ahhoz az elvhez, hogy mindig csak a következő pillanat túlélésére összpontosítson, és a csörlős kötelén lógva karabélytüzet zúdított a légi platformokra.

Anakinnak nem volt más választása, ugrott.

Lezúgott az immár pókdroidoktól hemzsegő sziklafalról, és szinte nyomban megvetette a lábát a lenti AT-TE-n, csaknem lesodorva a lábáról Ahsokát, aztán ismét elrugaszkodott, és rávetette magát a STAP-alakzat élén repülő droidra.

Nagyrészt a vak ösztönei mozgatták. Ö is meghalhat, mint bárki más, tudta ezt. De amikor a teste átvette az uralmat, az elméje vele tartott, és nem bírt közbeavatkozni. Ahogy nekicsapódott a kicsi platformnak, mely épp csak akkora volt, hogy egy droid megvethesse rajta a fémlábát, keményen mellbe taszította a droidpilótát, és lehajította a több száz méterrel alattuk hullámzó zöldes lombtengerbe, aztán máris elrugaszkodott ismét, a következő platformra. Testének puszta tehetetlenségi erejétől újabb droid bucskázott a mélybe. Még a fényszablyáját sem kellett előrántania. Immár teljes sebességgel mozgott, oly módon, amivel még az Erő sem tudott versenyezni: repült, nem csupán lebegett.

És ez azt jelentette, hogy elég messzire el tudott távolodni a sziklafaltól. A megmaradt STAP-ek alakzata felbomlott, droid pilótáik láthatóan nem tudták, miként bánjanak el egy szerves lénnyel, ami képes platformról platformra ugrálni, és a zavarodottságuk megadta Anakinnak azt az előnyt, amire szüksége volt.

Végigmérte a sziklafalat, érezte, hogy hol vannak legkevesebben az emberei, ahol a legbiztonságosabban leomlaszthat többtonnányi droidot és törmeléket, aztán tüzelni kezdett a STAP lézerágyújával. Lángokkal töltött füstcsóva vágott ösvényt a sziklán a csúcsig, megtisztítva katonái előtt az utat. Anakin közelebb repült. Most már tisztán látta, hova kell lőnie, hogy szabad utat nyisson egy-egy embere előtt, vagy hogy fedezzen egy AT-TE-t, amíg megvetheti a lábait.

Egy egyszerű STAP nem lett volna elegendő, hogy megfordítsa az esélyeket, csakhogy ezt Anakin Skywalker irányította, és ő gondolkodás nélkül is pontosan tudta, hol lője az ellenséget, ahol a legtöbb veszteséget okozhatja nekik, és miként zúzza szét az ellenállásukat.

A droidok is éreznek félelmet. Most megtapasztalhatta. Ugyanúgy reagáltak a veszélyre, mint az élőlények. Legjobb

tudásuk szerint igyekeztek elkerülni a sérülést vagy a pusztulást. Ez a félelem: egy biztonsági mechanizmus, tökmindegy, hogy szerves adrenalin az vagy egy komputerprogram. A szirt tetején nyüzsgő harci droidok látták a megállíthatatlanul közeledő köztársasági katonákat, és elhatalmasodott rajtuk a káosz. Anakin tucatnyit sodort közülük félre az Erő nyers hatalmával. Vajon látja Rex a kínálkozó, szabad utat? Vagy bármelyik katonája, akik a szirthez tapadnak? Nincs megfelelő kilátásuk.

De igen, Rex meglátta.

Anakin meg tudta különböztetni őt a kamájáról, arról a tradicionális bőrszoknyáról, amit a páncélja fölött viselt. Hadonászva a füstölgő ösvény felé terelte a harcosait. Majdnem olyan jó volt, mint egy jelzőtűz. És most, hogy már elég közel jutottak a sziklatetőhöz, inkább mászni kezdtek a lelógó indákon, mint hogy tehetetlenül csüngjenek a csörlős köteleiken, Anakin már nem tehetett többet értük. Lecsapott a platón csatasorba rendeződő droidokra.

Átszökkent a STAP-ról a mellvédre, hagyva, hogy a tovazúgó platform becsapódjon a droidok közé. Ahogy visszanyerte az egyensúlyát, egy harcidroid-parancsnok lépett elé, és ráemelte a karabélyát.

– Add meg magad, jedi!

– Rosszkor kértél – motyogta Anakin inkább csak magának, mint bárki másnak, és fényszablyával a kézben a droidok közé vetette magát. – Rossz az időzítés.

Semmi más nem járt az eszében, csak a csapata, és hogy megóvja az életüket. Megóvni; oly sokakat megmentett már, de ez olyan feladat, ami sosem ér véget. Érezte, ahogy a fényszablyája fémet kaszabol – egy pici visszarúgást érzett minden egyes találatnál, mint amikor gyakorlatozás közben kemény tárgyakat csépelt –, de ez nem elégítette ki. Pusztítani akart,

nemcsak bizonyítani önmagának, hogy milyen roppant erő áll a rendelkezésére, hanem visszaszorítani a káoszt.

Anyámat nem tudtam megmenteni!

Annyi erőt birtokolt, amennyivel akár droidlégiókat is megsemmisíthetett volna, de már nem használhatta annak a személynek az érdekében, aki a legtöbbet számított.

Kaszabolta ellenfeleit, felfelé csapott, majd lefelé, és hullottak a droidok körülötte, aztán megperdült, és elintézte azokat, amelyek hátulról próbáltak rátámadni, kikaszálta alóluk a lábukat. Forró hidraulikafolyadék fröccsent az arcára, akár a vér.

Miért nem mentem vissza anyámért, amikor meg kellett volna tennem ezt, és ezt... és ezt?

Ahogy az Erő egy lökete szinte kipréselte a levegőt a tüdejéből a nagy erőlködés közben, hogy összezúzzon egy újabb csapat droidot, hirtelen úgy érezte magát, mint aki megbuggyant, és abban a másodpercben a tudatára ébredt annak, hogy a katonái dühödten küzdenek az oldalán – fémkoponyákat zúznak be a karabélyuk tusával, vibropengéket döfnek a sebezhető pontokba –, de Ahsokát sehol nem látta.

A lány nemrég még egy AT-TE-n kapaszkodott. De most nem tudta, hol lehet. A jelenlétét sem érzékelte a kétségbeesett küzdelem miatt felkavarodott Erő háborgó örvényében, de elhatározta, hogyha majd az utolsó harci droidot is térdre kényszerítik, meg fogja keresni.

Nem fog még egyszer elveszíteni bárkit is, akivel törődik. Ha valaki csak rossz szemmel néz Padméra, tenni fog róla, hogy az illető bánja a napot, amikor megszületett.

Nem gondolkodhatsz így! Jedi vagy.

Dehogynem. Csak azért is!

Ekkor három rombolódroid gurult át a roncsok között, kicsomagolták magukat, és aktiválták a pajzsukat. Anakin, elcsigázottan a párás és forró őserdei levegőtől és a kemény mászástól, két kézre fogta a fényszablyáját, dacára annak, hogy az izmai pihenésért esdekeltek. Az egyik droideka jottányit módosított az irányzékán, és tüzelni készült.

Megígértem Obi-vannak, hogy felgöngyölítjük az ügyet egy napon belül.

Megígértem Ahsokának, hogy megfogom keresni.

Mozdulatlanul állt a másodperc törtrészéig, ami szinte egy örökkévalóságnak hatott, és azt latolgatta, rárontson-e a rombolódroidokra vagy megpróbálja kivédeni az ágyútüzet, amikor a legelöl álló droideka felrobbant, és fehéren izzó repeszek záporoztak belőle. Anakin lebukott, és az Erőt pajzsként használva védte magát. A plató visszhangzott, ahogy a kolostor masszív falai visszaverték a robbanás zaját.

Amikor felugrott, készen arra, hogy haláláig harcoljon, egy AT-ET-t pillantott meg, ahogy csörömpölve nyomul előre a kolostorfal irányából. Egyik lövege még mindig arra a füstölgő helyre mutatott, ahol korábban a rombolódroidok álltak.

– Eltaláltak? – kiáltotta Ahsoka. A páncélozott lépegető tetején állt, és izgatottnak tűnt. – Sajnálom.

– Semmi bajom. – Anakinnak reszketett a lába, ahogy elenyészett az adrenalin hatása. Mindig ilyen érzés volt, amikor a harc befejeződött. – Én mondtam, hogy maradj a közelemben, tehát nem panaszkodhatok, ugye?

– Csak védtem a hátadat, mester.

A platón mostanra elcsendesedtek a harcok, és az 50l-es gyors reagálású század megmaradt tagjai szétterjedtek, biztosították a védelmi peremsávot. Anakin gyors fejszámolást végzett. Csaknem az emberei felét elvesztette.

Egy nyavalyás hutt miatt. Remélem, megéri az embereim életét!

Rex kocogott oda hozzájuk, levette a sisakját. Nyilván úgy vélte, hogy uralják a helyzetet, ha ezt tette. Anakin sem érzékelt közvetlen veszélyt. Rex HUD-érzékelői is hasonlóan megnyugtató eredményt mutathattak.

– Tizenöt sebesült, uram. – Az ütközetben elesettek számát nem említette. Kesztyűs tenyerét végighúzta borotvált fején, és furcsamód derűsnek tűnt. Azért volt furcsa ez, mert közben az arca piroslott, és a szokásosnál hevesebben lélegzett, a tekintete pedig a távolba révedt és keserűséget sugárzott. – Idehívtam egy lartit a sebesültek elszállítására. Nem vártam meg a parancsát, uram...

– Jól tette, Rex. Nem akarok egyetleneggyel sem több életet pazarolni erre a huttra, mint amennyit feltétlen muszáj. – Anakin nem nézett Ahsokára, de magán érezte a lány csalódott tekintetét. Egy jedinek nem kell örökké a szentet játszania; előbb vagy utóbb a lánynak is meg kell tanulnia, hogy ez egy mocskos munka. – A droidok jelentős létszámából ítélve úgy vélem, hogy ez hivatalos szeparatista hadműveleti bázis, nem pedig csak szabadúszó zsarolók fészke.

– Egyetértek. Dooku kezének nyomait látni mindenhol, uram. Ez megmagyarázza a halott fejvadászokat is.

Ahsoka bearaszolt a két férfi közé, és várakozóan nézett fel rájuk.

– De a leghúzósabb részén már túl vagyunk, igaz? Úgy értem, felmásztunk egy meredek sziklafalon, miközben lőttek ránk, aztán elintéztünk nagyjából egy zászlóaljnyi droidot.

– Attól tartok, még nem, hugi – mondta Rex, és megpaskolta a kislány fejét. – Addig nem ér véget a „leghúzósabb rész”, amíg újra köztársasági földre nem tesszük a lábunkat, lehetőleg egy hutt kölyökkel a fedélzeten.

Anakin úgy rugdosta széjjel a szőnyegként köréjük terülő droidalkatrészeket, akár a lehullott faleveleket. Némelyik csonk még mindig füstölgött. A lábbelije olajos lett és kormos.

– Igen, ez határozottan Dookura vall – mondta. – Még csak most jön a java.

A KOLOSTOR FELSŐ SZINTJE, TETH

A jedik oly kiszámíthatóak.

Asajj Ventress egy lépésnyire állt a keskeny ablaknyílás mögött, de látta a csata utolsó felvonását. Minden a terv szerint alakult. Skywalker azt fogja hinni, hogy káprázatos győzelmet aratott, nem pedig azt, hogy átverik. Épp elég ellenállással találkozott, hogy ne csak jelképes védelemnek higgye, de nem annyival, hogy a droidoknak szerencséjük legyen és tényleg megölhessék a jedit. Az ilyesmit nem lehet eljátszani. Nagyon gondosan meg kellett teremteni a megfelelő egyensúlyt az öszszecsapásban.

Egy darabban van szükségem rád és a kis padavanodra, Skywalker.

A Jedi Tanács átcsoportosította erőforrásait egy hutt kedvéért, akit megvetettek, mivel előnyük származhat belőle. De Rattatak – az ő szülőbolygója – felőlük akár vérbe is fulladhatott, azzal mit sem törődtek.

És ez történt.

– Te mit hoznál ki mindebből, Ky? – mondta ki hangosan. Ky Narec már réges-rég meghalt, és talán így jobb neki. Nem akarta volna látni, mivé lettek a jedik. – Vagy talán én. De tudom, hogy megértenéd, miért szükséges ez.

– Hölgyem – szólalt meg 4A-7. A droid is az ablak mögül nézte a történteket. – Ki az a Ky?

– Szükségtelen tudnod. – A nő visszább húzta a csuklyáját, és hagyta, hogy lecsússzon simára borotvált fejbőréről.

Ikerfényszablyái az övén lógtak. Készen állt a folytatásra. – A harci droidok megtették a kötelességüket. Most te következel. Légy meggyőző!

– Arra programoztak, hölgyem.

A kémdroid kisurrant. Ventress mentálisan végigfutott a teendőin. Mindössze egy terhelő holofelvételre van szükség a jediről és a hutt gyerekről, olyasmire, ami meggyőzheti Jabbát arról, hogy a jedik állnak a gyerekrablás mögött, hogy kikényszerítsék az együttműködését a Köztársasággal... és hogy durván bánnak vele, hogy megríkatják, és ez hihető lesz. Az a kis házatlan csiga rengeteget bőg; nem lesz nehéz. De persze biztosan lenne rá mód, hogy ártatlan körülményekre hivatkozva kimagyarázzák a helyzetet, kivéve, ha ő viszi majd vissza a csecsemőt Jabbának.

Bár szerintem sokkal jobb lenne a jedit lefilmezni a döglött hutt kölyökkel. Az vitathatatlan lenne. Bizonyított eset.

Ha a helyzet úgy hozza, akkor megeshet, hogy erre is sor kerül, aztán Dooku majd lehordhatja őt utólag. Csak az a fontos, hogy a jedik ne kaphassanak hozzáférést a Peremvilágokba vezető útvonalakhoz, és hogy Jabba a Független Rendszerek Konföderációja mögé álljon terjedelmes lényével.

Szóval képes lennék megölni egy csecsemőt?

Ventress néha maga is meglepődött, mi mindenre lenne képes manapság, de a csecsemőgyilkosság mindennapos esemény lenne a Rattatakon; még egy újsághírt sem érne, nemhogy akkora felhördülést, mint a civilizált Coruscanton. Számos ifjonc veszti életét a rivális hadurak közötti folyamatos csatározásokban. Ő is köztük lehetett volna. Szülei erőszakos halált haltak, csak újabb két vétlen áldozatnak számítottak a véget nem érő bandaháborúkban. Az élet olcsó ott.

A Rattatak nem bír stratégiai jelentőséggel a Köztársaság számára. Mit sem érdekli a Coruscantot, és egyetlen jedi sem lépett közbe, hogy helyre tegye a rossz dolgokat.

Kivéve Ky Nerac. Ha ő nincs, mostanra én is halott lennék.

Igen, képes lenne megölni egy gyereket, ha a helyzet azt kívánná. Simán kinyírná a sarját annak a bűnözőnek, aki vagyona nagy részét a rabszolgakereskedelemből szerezte, és ha ezzel a jedik létezésére is pontot tehet – mivel Rattatak túlságosan is jól ismerte a rabszolga-kereskedőket. A jedik tartják hatalmon a korrupt kormányt. Bármit megtehetnek. Szilárd hatalmuk megtörésére rendkívüli mértékű ellenintézkedések szükségeltetnek. Harc nélkül nem fogják feladni, az biztos.

Remek. Végképp készen állok.

A holovevő sercegve életre kelt, és Dooku gróf jelent meg halványkék szellemként, elegáns hullasápadtságban.

– Igen, Asajj? – szólította meg Dooku. – Fejlemények?

– Folyamatban, mester. – Ventress a nyélvégeknél egymásba pattintotta ikerfényszablyáit, hogy egyetlen fegyvert alkossanak. Úgy fogta a meghosszabbodott markolatot, akár egy marsallbotot. – Skywalker és csapata épp most készül behatolni a kolostorba. A droid pillanatokon belül odaér hozzájuk, és gondoskodik arról, hogy a dolgok rendben folytatódjanak.

– Légy óvatos! Ezóta már biztosan rájöttek, hogy ez nem csak egy egyszerű gyerekrablási ügy

– Számít ez?

– Akkor nem, ha a terhelő bizonyíték napvilágra kerül, a titkuk pedig velük hal.

– Lefilmezhetném őket már most, és fabrikálhatnék egy nagyon jó bizonyítékot, mester. Minél tovább hagyjuk őket játszadozni, annál nagyobb a kockázata, hogy elmenekülhetnek.

Dooku fürkészve nézte a nőt néhány pillanatig, ujjbegyével a szakálla közepét cirógatta; jól láthatóan eltűnődött.

– Nem fognak elmenekülni, Asajj – szólalt meg végül. – Megszerzed a bizonyítékot, amire szükségem van, és megmented a hutt gyereket. Nem azért, mintha félnél a rosszallásomtól, vagy attól, amit veled tehetek, ha kudarcot vallasz, hanem azért, mert te is tudod, miért kell megállítanunk a jediket és a Köztársaságot. Te mindenki másnál jobban tudod, mi forog kockán. Bizonyos tekintetben még nálam is jobban.

Dooku jól mondta; ő nem fél tőle. Nem bír fájdalmat okozni neki, testi fenyegetéssel nem uralkodhat fölötte, hiszen Rattatak már réges-régen megtörte őt, mielőtt találkoztak.

– Igazad van, mester – felelte. – Én már rég meghaltam. Mint ahogy mindenki más is, aki érdekelt. Csak az olyanok, mint én, akiknek nincs vesztenivalójuk, csak azok állnak készen szétdúlni a galaxist és újat építeni.

Dooku elmosolyodott. Amennyire a nő látta, ez együttérző gesztus volt. A grófnak is megvoltak a maga indokai, és ő tudta, hogy nem a reprezentációs alapra vagy a kormány gazdag húsosfazekaira fáj a foga. Mindketten egy igazságosabb társadalomra vágytak.

– Árvák fogják darabokra tépni a galaxist – mondta végül Dooku. – Azt hiszem, azok mindegyikét, akikről tudom, hogy képesek birodalmakat lerombolni, megfosztották a szüleitől. – Úgy tűnt, magában beszél. – Akkor csak folytasd, Asajj! Várom a fejleményeket. És vigyázz Kenobira! Ő is feltűnhet.

– Felkészülten várom. Valamennyiüket.

Asajj Ventress megvárta, amíg a hologram eltűnik, aztán két kézre fogta összecsatlakoztatott fényszablyáit, és széttekerte két különálló, halálos pengévé.

Így fogja majd kitörni Skywalker nyakát is, amikor végre az útjába kerül.

KILENC

A Jedi Rend problémája Yoda. Egyetlen lény sem képes viselni ezt a fajta hatalmat évszázadokon keresztül anélkül, hogy ne válna önelégültté, jobb esetben, vagy korrupttá, rosszabban. Neki fogalma sincs arról, hogy az már túlnőtt rajta; ő már rég nem látja azokat a halmozódó, apró gonoszságokat, amiket a Köztársaság tolerál és istápol, a rabszolgaságtól a vég nélküli háborúskodásokig, és eszébe sem jut feltenni azt a kérdést, hogy „Miért nem vetünk ennek véget?” Ha túl sokáig él valaki rothadás közelében, a végén már nem is érzi a bűzét. A jedik nem képesek segíteni a tatuini rabszolgákon, de a gazdáiknak bezzeg segítenek.

Dooku, Yoda egykori padavanja Darth Sidiousnak

A KOLOSTOR BEJÁRATA, TETH

A kolostor páncélozott kapuja olyan vészjósló morajlással tárult fel, mint ahogy egy banta gyomra korog, és a rothadás enyhe bűze érződött. Rex felmérte a terepet, ellenőrizte a hoszszú folyosót a karabélya optikájával.

Igen, gondolta. Már megint a rosszabbik vége felől próbálunk felülni a bantára.

Felkapcsolta a sisakja spotlámpáját, és kékesfehér fénykör vetült a szemközti falra. Négy katonája – Coric, Vaize, Ayar és Lunn – utánozta a mozdulatát. Sűrű, fekete foltok jelezték a folyosó teljes hosszában szabályos távolságban lévő alkóvokat, és az ilyen be nem látható helyek csapdákat rejthettek.

Épp olyan volt, mint azok a lidércnyomásos házak a Kaminón, ahol a hadsereg kiképzőtisztjei a tisztogatási gyakorlatokat tartották. Arra akarták rávezetni őket, hányféle módon érheti utol őket a halál, ha nem néznek a hátuk mögé, és nem tekintenek úgy minden árnyékra, mint amiben ellenség rejtezhet.

Ehhez képest egy kellemes, nyílt csatamezőn ácsorogni záporozó lézertűzben szinte felüdülésnek számított. Rex az ajkához érintette az ujját, és jelezte a szakaszának, hogy végezzenek átlapoló manővereket, és ellenőrizzenek minden beugrót, mielőtt továbbhaladnának.

– Lámpákat leoltani, hacsak ellenségre nem bukkanunk! – adta ki az utasítást Rex. – Éjjellátóra kapcsolni és infravörösre! – Skywalker felé fordult. – Ön is lát így, igaz, uram?

– Érzékelem magam előtt az utat – felelte Anakin.

Ahsoka cipőtalpa megcsikordult valamin.

– Velem sincs gond. A togruták jól látnak sötétben.

– Ne lakmározz a helyi rágcsálókból, kishúgom! – Örült, hogy a lány kacagott a tréfás megjegyzésén. Ez jelentős előrelépés volt. – De ha pelenkát visel, lődd le! Esélyt se adj neki!

– Sportszerű lenne az? – kérdezte Ahsoka.

A két jedi óvatosan lépkedett a folyosón a kapitány mögött. Rex remélte, hogy az Erő általi veszélyérzékelésük jól működik.

– Túszmentő akcióban nem adatik meg az a luxus, hogy ellenőrizhesd az azonosítójukat. Lyukaszd ki őket, mielőtt ők téged! Csak azokkal szemben engedheted meg a kétely árnyékát, akiket már egyértelműen beazonosítottál mint túszokat. Mindenki más ellenségnek számít, amíg nem bizonyítja az ellenkezőjét.

– Húha! – mondta a lány. – De mi van, ha...

– Szerintem itt mindenki ellenségnek számít, Ahsoka – szólt közbe Skywalker. – Tedd, amit Rex mond!

Óvatosan araszoltak előre a folyosón, a legrosszabbra számítva. Rex próbálta maga elé képzelni a kolostor alaprajzát, és a kutatási útvonalakat tervezgette. Sok időbe fog kerülni.

Ráadásul Dooku valamilyen meglepetésére is számíthatunk útközben. Ezt a tábornok is tudja. Tudom.

Pár méterrel előttük felbukkant valami Rex éjjellátó készülékében, egy természetesen sima felületű, zöldes paca. Megmozdult. Rex lövésre emelte a karabélyát. Coric és Lunn, öt méterrel a többiek előtt megragadták, a falhoz csapták, és a fejének szegezték a DC-jüket, épp akkor, amikor Skywalker kivont fényszablyával lendült előre.

Egy droid volt az – nem harci droid, csupán egy szokványos házi pléhkaszni és még örülhetett, hogy nem lett belőle nagy hirtelen egy halom füstölgő fémkupac.

– Ki vagy?! – kérdezte Skywalker. Kék pengéje a fémarc elé emelkedett.

– E szent hely gondnoka vagyok, uram. Négy-A-hét. Önök megszabadítottak engem azoktól a harci droidoktól. – A droid elhallgatott. Coric és Lunn leeresztették a fegyvereiket. – Köszönöm.

Skywalker azonban nem úgy nézett ki, mintha ki akarná kapcsolni a fényszablyáját.

– Hol van a hutt?

– A harci droidok a börtönszinten tartották a foglyaikat.

– Tartották?? – Skywalker ujjai egy kicsit sem szorították lazábban a fegyvere markolatát a múlt idő hallatán. – Tehát már valamennyit elengedték, igaz?

– Úgy tűnik, egyedül maradtam itt, igen.

Csöppet sem számított, hogy a droid mit hitt és mit nem. Rex nem hitte, és nyilvánvalóan Skywalker sem.

– Szóval, merre van a börtönszint?

– Lefelé azon a lépcsőn, uram. Az vezet a pinceraktárakhoz, amiket cellákká alakítottak azok a pogányok, akik megszentségtelenítették ezt a helyet.

Rex intett Coricnak és Lunn-nak, hogy engedjék útjára a droidot, de ő rajta tartotta a szemét, miközben az távozott. Ráadásul nem igazán tetszettek neki a pince és a lépcső szavak. Mindkettő biztonsági problémát jelent számukra.

Skywalker maga elé engedte Ahsokát, és Rexhez fordult.

– Igen, tudom... de maguk maradjanak itt, és biztosítsák a kijáratot, kapitány!

– Igenis, uram. Ön gondolatolvasó.

– Az nem. Csak ugyanolyan gyanakvó, mint maga.

Skywalker eltűnt a homályban, Ahsokával az oldalán. Coric felkattintotta a spotlámpáját, és követte 4A-7-et, ahogy a droid a folyosón a feladatát végezte, amely látszólag abból állt, hogy törmelékdarabokat pöcköl le a szegélyekről, és magában motyorékol.

Rex átkapcsolt egy védett vonalra, amit a szakaszán kívül senki nem foghatott.

– A bizalom erény, őrmester. – A bejárathoz ment, hogy szemmel tarthassa az udvart, gépek és droidok aktivitására számítva. – Akárcsak a türelem.

– Akkor én biztosan a sor végén állhattam, amikor ezeket osztották, uram.

– Én is.

– Skywalker tisztában van azzal, hogy bajba kerül, ugye?

– Igen.

– Gyötör egy olyan érzés, hogy ott kellene lennünk vele.

– Ne aggódjon, őrmester! – Rex aktivált még néhány HUD-ikont, és azok heves villogásba kezdtek. Tudta minden csatahajó és minden őrmestere koordinátáit. – Ha a tábornok törött csontokkal tér vissza... azok nem az ő csontjai lesznek.

BÖRTÖNSZINT, TETH KOLOSTOR

Anakin nem tudta ugyanúgy érzékelni a droidok közelségét is, mint ahogy a szerves lényeket érezte, de az Erő révén tudta, hogy valami nincs rendben.

Ráadásul volt annyi esze, hogy gyanítsa, hogy egy szepi parancsnok, aki stratégiai okokból túszt ejt, nem fogja ilyen könynyen feladni és elmenekülni.

Dooku gróf biztosan nem.

– Mester, ugye tudod, hogy csapdába sétálsz? – suttogta Ahsoka.

Anakin óvatosan lépkedett a kőlapokon, készen bármiféle csapdára vagy orvtámadásra. Mozgást érzékelt a periferikus látásával.

– Igen.

– Épp most mentünk el két harci droid mellett.

– Tudom.

– Elintézhetem őket?

– Ha attól jobban érzed magad. Nyilvánvalóan nem akarnak megölni minket.

Ahsoka visszafordult. Anakin hallotta a lány fényszablyájának zümmögését, látta, ahogy a penge visszavert zöldes fényében több rétegben folyadékok fröccsennek a falra, és várta a pusztítás zaját. Fémek zörögtek; Ahsoka felmordult párszor. Aztán már ismét ott állt mellette, pedig Anakin még a lépteit sem hallotta. Tényleg vérbeli vadász lehet.

– Miért mondtad, hogy nem akarnak megölni minket? – suttogta a lány. – Szerinted nem próbálták? Én úgy tapasztaltam, elég komolyan vették a dolgot.

Szóval még mindig nem érti ennek az egész lopakodásnak a lényegét.

– Nem folytathatnánk később ezt a beszélgetést?

– De nem lesz túl késő?

– Ez csapda. És ha Dooku állította, nem annyira egyszerű, hogy csak úgy simán lepuffantanak.

Az egész kolostor korhadástól és ősi nyirkosságtól szaglott. De ezen az aromán túl ott lebegett valami egészen más, egy olyan bűz, ami keményen beleivódott Anakin emlékezetébe. A szaglás az ember legfelidézhetőbb érzéke, a legalapvetőbb, még egy jedinek is; és ez a szag még a tudatos emlékeit megelőző időkből bukkant elő, a csecsemőkorából.

Ammónia!

Anakin legalábbis ahhoz tudta leginkább hasonlítani. Marta az orrüregét, de lehetett benne kén, meg még más összetevő is, amiktől émelyegni kezdett.

Hutt.

Ez az a szag volt, amivel együtt nőtt fel a Tatuinon. Mostanság, amikor keményen próbálta elnyomni az érzelmileg fájdalmas emlékeket és a feladataira koncentrálni, bármilyen mélyen ivódtak is azok a feladatok a lelkébe, semmi szüksége nem volt arra, hogy efféle elfeledettnek hitt emlékek törjenek elő eltemetett, eredeti énjének mélyéről.

– Idelenn van. – Megszaporázta lépteit, továbbra is éberen és harcra készen. – Érzem őt. Fedezz!

Amikor visszanézett Ahsokára, ő is szimatolt, enyhén résnyire nyitott ajkakkal, mintha csak ízlelgetné a levegőt. Minél többet nézte a lányt, annál inkább nem azt az esetlen gyermeket látta benne, aki kétségbeesetten igyekszik, hogy komolyan vegyék és felnőttként kezeljék, hanem egy olyan faj méltó örökségét, amely másodpercnyi gondolkodás nélkül képes kimereszteni a karmait és széttépni áldozatát, ha a szükség úgy kívánja.

Anakin jól tudta, milyen érzés, amikor az embert egyszerűen csak egy rámenős kölyöknek tartják és félreállítják, amikor sokkal több mindent tudna még tenni.

– Pfúúj, ez gusztustalan! – A lány lassú, hosszú sóhajjal szívta be a levegőt, és úgy ízlelgette az aromáját, mint valami koréliai borkóstoló. Az árnyak között droidok mocorogtak, Anakin pedig félig szemmel tartotta őket várakozás közben. – Nem csupán bűzmirigy ez... valami művibb is. Úgy tűnik, Dooku talpnyalói nem tudják, hogyan kell gondját viselni egy hutt kölyöknek. Mint mondjuk kicserélni a pelenkáját.

– Mind így bűzlik. Ez egy hutt. – Anakinnak egyszerűen csak kicsúszott a száján a visszatetszése. Vagy talán direkt akart hangot adni neki. Akárhogy is, Ahsoka elég szenzitív volt ahhoz, hogy megérezze érzelmi vívódását. – Gyűlölöm őket.

– Azt látom, mester. De akkor miért vállaltad el?

– Mert a kötelesség arról szól, hogy helyesen cselekedjünk, és megtartsuk az adott szavunkat, nem pedig egyszerűen csak azt tesszük, amit és ahogy a kedvünk tartja.

– És itt nem az a lényeg, hogy Jabbán segítünk, hanem hogy legyőzzük a szeparatistákat.

– Nem bírjuk megsemmisíteni őket, ha nem szerezzük viszsza a kölyköt. Ilyen egyszerű.

– Szerintem ez lehet a legnehezebb része annak, ha valaki jedi. – A lány a cella ajtajához érintette a kezét. A fojtogató ammónia- és kénbűz olyan volt, mintha villogó tábla hirdetné: IDEBENT VAN A HUTT. – Azt hiszem, hallom őt.

Anakin feszülten fülelt. A cella ajtaja csaknem úgy festett, mint egy kocka, amit valósággal belepréseltek az apertúrába: masszív volt és súlyos, hangszigeteltnek kellett lennie.

– Állj hátrébb!

Ahsoka aktiválta fényszablyáját, és az ajtó egyik oldalára húzódott. Anakin az Erő nyomásával taszította be, hogy szabad maradjon a keze, ha a hutt vagy akármicsoda megpróbálna rárontani odabentről. Ám ahogy a nyikorgó fatömb beljebb lendült, nem ököl vagy egy sugárvető nyalábja csapta meg, hanem

égzengető bömbölés és olyan tömény bűz, hogy szinte vágni lehetett.

A hutt sarj a padló közepén, egy matracon fekve sírt – jobban mondva fülsértően sikoltozott. Ahsoka odarohant hozzá, és letérdelt mellé.

– Ó, hiszen ez csak egy bébi! – Az arckifejezésében a sajnálat és a döbbenet keveredett. – Azt hittem, sokkal idősebb lesz.

– Na ja, és akkor ketten se bírnánk felemelni. – Anakin még mindig azt várta, mikor csapódik rájuk a csapda fedele, azonban a bébit mindenképp ki kellett juttatniuk. – Gyerünk, hozzuk ki onnan!

A hutt csecsemő az őrjöngésig felizgatta magát, úgy visított. Ahsoka próbálta megnyugtatni.

– Nincs semmi baj, Rotta! Hazamegyünk. Mész apucihoz! Ugyan már, Rotta, ne sírj... Mester, tudsz valamit huttul?

Már hogyne tudnék! A leghatározottabban igen. Úgy nőttem fel, hogy huttul kellett beszélnem. De soha többé nem akartam kiejteni a számon egyetlen szavukat sem.

– Rotta! – szólalt meg Anakin. – Rotta, pedunkee, da bunk dunko. Sala. Sala.

Egy meztelen csiga. Egy magatehetetlen csöppség, az igaz, de Anakin tudta, mivé fog majd cseperedni. Amikor Rotta végül hüppögve és nagyokat nyelve lecsendesedett, és tekeregve igyekezett megtalálni a hang forrását, Anakin nem igazán tudta összebékíteni a lelkében viaskodó érzéseket.

Hogyan is gyűlölhetnék egy ilyen csöppséget? Hiszen ő csak egy ártatlan áldozat. Nem tudja, milyen az apja. Egyszerűen csak szereti, és vágyik haza.

És Anakin jobban értette ezt az egyszerű vágyat minden jedinél, akit csak ismert.

– Ejha! – álmélkodott Ahsoka. – Nem tudom, megértette-e, amit mondtál neki, vagy csak megszeppent a hangodtól, de

mindenesetre teljesen megnyugodott. Milyen édes! Olyan, mint egy kis játék állat!

– Csipisz, épp most jelentkeztél önként, hogy te cipeld a hajóig...

– Szívesen. – A lány leguggolt, és felnyalábolta a karjaiba Rottát, Anakin azonban rögtön észrevette az arcán a meglepetést, ahogy rádöbbent: ez a bébi sokkal nehezebb, mint amilyennek kinéz. – Hogy tanultál meg huttul? Vagy az egészet csak rögtönözted?

– Jediként sokféle dolog ragad rád – hangzott a kitérő válasz.

Ahsoka azonban nem volt ostoba. Tudta, hogy valami mardossa belülről, és Anakin remélte, hogy azt hiszi: csak a huttok iránti ellenszenv az. Ez persze nem lett volna egyedi, annyi szent. A huttok többnyire nem váltottak ki túl sok szimpátiát a környezetükből.

– Menjünk! Rex, itt Skywalker, vége. Minden tiszta?

Rex hangja csendült a komlinkben:

– Itt minden rendben, uram. Megtalálták?

– Ép és egészséges. Indulunk vissza.

– Hátraküldöm Coricot, hogy gondoskodjon róla, nehogy a droidoknak az eszükbe jusson valami butaság. Most, hogy ott a kölyök, nem kockáztathatunk semmilyen balesetet.

– Jogos, kapitány. – Anakin avatott szemmel végigmérte a huttfit. – Kérje meg Coricot, hogy hozzon hátizsákot is! Rotta elég súlyos szállítmány.

– Vettem, uram.

Ezzel csaknem a végére is értek. Anakin az ajtó előtt várakozott védekező állásban, míg feltűnt Coric. Ahsoka minden tőle telhetőt megtett, hogy Rotta nyugodt maradjon: az ölében ringatta. Senki nem vádolhatta azzal, hogy nem százszázalékosan teljesít; egy hutt megölelése messze meghaladta a munkaköri kötelességét. Legalább egy hetet kell majd a zuhany alatt töltenie, mire le tudja mosni magáról a bűzt.

Szóval a Jedi Tanács megkerülhet minden akadályt egy hutt bűnöző kedvéért, ha úgy tetszik neki.

Aztán meg engem küldenek.

Yoda mester talán tanítani próbál nekem valamit az Erő akarata előtti meghódolásról? Vajon emlékszik egyáltalán, hogyan lett belőlem jedi?

Anakin azon tűnődött, mégis milyen jónak, okosnak és bátornak kell még lennie ahhoz, hogy bármilyen elismerést kapjon a jedi mesterektől. Ő nem holmi díjért vagy jutalomért szolgált; azért került közéjük, mert Qui-gon Jinn hitte, hogy neki különös sorsa van, és meg akarta tudni, mi az, hogy értelmet adjon élete minden fájdalmának és veszteségének. Azt azonban egészen biztosan tudta, hogy a katonái kedvelik őt, és törődnek a hogylétével; azzal, hogy él-e vagy hal-e. És tudta: Kenobi minden tőle telhetőt megtesz, hogy kárpótolja őt azért a puszta... gyökérnélküliségért, amit Anakin érzett amiatt, hogy magába nyelte a jediknek ez a szeretet-, család- és szenvedélyek nélküli világa.

Nekem azonban itt van Padmé, és senki nem veheti el őt tőlem. Sem a szabályaitok, sem a hagyományaitok, sem a rosszallásotok. Meg kell találnom a saját utamat, mesterek!

– Minden okés, Skysrác? – kérdezte Ahsoka. – Gondterheltnek tűnsz. Ugye tudod, hogy csak azért hívlak így, hogy kissé felvidítsalak?

– Ja...

– Amiatt aggódsz, hogy ez az egész túl könnyen ment?

– Nem ment könnyen. Az embereim fele holtan hever.

– Bocsánat.

Kint, a folyosón bakancsok dobbantak. Coric lépett be, két kézzel tartva egy hátizsákot, és szinte csikorogva fékezett, mintha valami láthatatlan falba ütközött volna. Anakin nem látta az arcát, azonban a feje félrerántásából kitalálta, hogy nyitva maradtak a sisakfilterei, és jókorát szippanthatott Rotta jellegzetes aromájából.

– Uram, beszélhetek nyíltan? – nyújtotta Coric Ahsoka felé a hátizsákot. – Ez a fránya hutt elképesztően bűzlik, uram. Az apja biztos egy rothadó nerfet használ légfrissítőként. Bedughatjuk a raktérbe, uram?

– Együttérzésem, őrmester. Gyerünk!

– Óóóóh – mondta Ahsoka. Rokonszenvező hangja erőlködő nyögéssé vált, ahogy a vállára vette a megpakolt zsákot. – Valószínűleg ő meg úgy érzi, hogy mi bűzlünk.

– Fogadok, hölgyem, most azt kívánja, bár magának is lenne egy sisakja, tele filterekkel... – Coric igazított sisakja lélegeztető egységén, és félreállt, hogy a két jedi kiléphessen a cellából. – A kapitány készenlétben tart egy lartit, uram. Mindenük megvan, ami kell?

– Igen, de tűnjünk innen, mielőtt meggondolom magam és itt hagyom a huttot!

– Ne félj, nem gondolja komolyan! – mondta Ahsoka, és megpaskolta a hátizsákot, miközben megpróbált hátrapislantani a válla fölött. – Szükségünk van rád, hogy rávegyük az apukádat, hogy használhassuk a hiperűri útvonalait. – Egy pillanatra elhallgatott, és halkabbra fogta a hangját. – És szerintem imádnivalóan édes vagy.

Anakin visszament a kijárathoz, és közben minden egyes alkóvot ellenőrzött Dooku csapdája után kutatva. Kell lennie valahol egynek. A szeparatisták elkövettek ballépéseket, és elvesztettek csatákat, de nem így, nem ilyen égbekiáltó szarvashibákkal. Napfényt látott maga előtt, amiben Rex sziluettje rajzolódott ki; a kamuja libegett, ahogy megperdült, hogy ellenőrizzen valamit odakinn az udvaron, és azt próbálta kitalálni, vajon mi sülhet el balul ezekben az utolsó percekben.

Megtámadnak, amint a levegőbe emelkedünk.

Hawk egy sokat próbált század legjobb pilótája, a LAAT/i pedig keményen állja a sarat, ha kell.

Kizárt, hogy időzített bombát raktak volna egy porontyra...

A szeparatisták sok mindennel próbálkozhatnak, de egy hutt csecsemőn nem sok hely akad, ahová felerősíthetnének egy robbanótöltetet.

Nem értem. Egyszerűen nem értem. Még nem...

– Skysrác...

Anakin nem nézett körül A tekintete ide-oda villant az előttük derengő félhomályban.

– Csak azt ne mondd, hogy a hutt lehányt!

– Nem, de azt hiszem, valami nincs rendben.

Na tessék. Helyben vagyunk.

– Mennyire nincs rendben? – kérdezte, és lassított, készen arra, hogy bármikor előkapja a fényszablyáját. Lassacskán már kezdte elhinni, hogy egy togruta olyan dolgokat is képes észlelni, amiket még ő maga sem. – Érzel valamit?

– Azt hiszem, már tudom, miért sikítozott. És hogy aztán miért csendesedett el.

– Miért? Ki vele, Csipisz! Rajta!

Ahsoka megfordult, hogy Anakin bekukucskálhasson a hátizsákba.

– Nézd csak meg! Szörnyű hangokat hallat. Úgy véled, minden rendben van vele? Szerintem beteg. Igazán beteg.

Anakin nem tudta felidézni magában, hogy valaha is találkozott volna hutt bébivel a Tatuinon, azonban nem kellett doktornak lennie ahhoz, hogy lássa, Ahsoka félelme nem alaptalan.

Rotta – a bosszúszomjas apa szeme fénye, büszkesége és öröme – küszködve nyelte a levegőt, a szeme tompán fénylett, a nyelve ernyedten lógott.

Beteg, tényleg. Immár azzal a kilátással kell szembenézniük, hogy esetleg hullazsákban kell visszaszolgáltatniuk Jabbának az elrabolt örökösét.

Na, ez aztán a csapda!

Dooku viszont sokkal, de sokkal kifinomultabb volt, mint azt Anakin képzelte volna.

JABBA PALOTÁJA, TATUIN

Alighogy Kenobi elégedetten távozott, amiért egyezséget kötöttek, megérkezett Dooku gróf.

Jabba már rég rájött, hogy mindketten ugyanazért a dologért vesznek részt ebben, és ugyanabból a fészekből repültek ki – arrogáns ootmianek, külvilágiak a Magból, akik azt hiszik róla, hogy ő csak egy tudatlan peremvilági bugris paraszt shag, és nem látja át a dolgokat, vagy az ő kisded politikai játékaikat.

Egyikük valószínűleg rászedte a másikat. Jabba csak azt nem tudta, melyikük. Talán a jedi nem annyira fondorlatos – talán, habár Jabba erre nem mert volna fogadni –, viszont ő politikusokat szolgál, és a Szenátust nem a Jabba-féle söpredék alkotja. Megvetésre méltóak. Vesztegetnek, csalnak, hazudnak, sikkasztanak, lopnak és gyilkolnak. Jabba is foglalkozott ezek közül nem is eggyel, ő azonban sosem állította az ellenkezőjét magáról; és amiket művelt, azzal sosem szegte meg a hutt törvényeket és szokásokat. A köztársasági szenátorok viszont... ők nyilvánosan egyfajta moralitást villogtattak, a magánéletben azonban egészen másfajta erkölcsi elveket követtek.

Az álszent képmutatás pedig nem a huttok útja volt. Jabba semmit sem szégyellt, mindent nyíltan vállalt.

– Vezesd be Dookut! – morogta a TC-70-es droidnak.

Dooku roppant merev volt és kimért, és sokkal idősebb, mint Kenobi. Azt beszélték, hihetetlenül gazdag, és egy ősi dinasztia sarja. Jabba azonban soha egyetlen pletykát sem hallott vagy látott arról, hogyan és mire költi azt a nagy vagyonát – már ha bármit is kezdett vele egyáltalán. És egy Jabbához hasonló gengszter biznisze a jó piaci hírszerzésen alapult, vagyis a gazdag ügyfelek szükségleteinek ismeretén.

Utálom azokat, akiket nem lehet megvásárolni. A pénz tiszta és egyszerű. Más motivációk... túlságosan mocskosak.

– Lord Jabba, fontos híreket hozok a fiáról – kezdte Dooku. – Jól tudta, valóban a Teth bolygóra vitték. Valószínűleg nagyon fel fogja bőszíteni, de mégis el kell mondanom... a jedik állnak a gyerekrablás mögött.

Nos, ezt örömmel mondod, nem igaz?

Jabba belement a játékba, amit a jelek szerint Dooku várt tőle.

– Ha ilyen sokat tud, azt mondja meg, hogy van a fiam! – bömbölte. – Él? Vagy halott? Mi van vele?

– Életben van, Lord Jabba.

– Ajánlom is. De miért kellene hinnem önnek? Tud arról, hogy a jedik eljöttek hozzám egyezkedni. Ön ugyanazt szeretné tőlem, mint ők, tehát bármit mond, csak hogy elérje, amit akar.

– Elszomorít, hogy így érez, Lord Jabba.

– Úgy? Akkor győzzön meg! Mondja el, honnan tudja mindezt!

Nem tudja. Jabba figyelte, ahogy a gróf lassan összekulcsolja a kezét, és azon tűnődött, mit sikerülne kicsikarnia a szeparatistákból, ha visszafordítaná Dooku ellen a saját érveit.

– Nem lenne helyes, ha felfedném a forrásaimat, mert azzal veszélybe sodornám az ügynökeimet. Azonban vannak bizonyítékaim.

Jabba szótlanul bámulta Dookut. Ez a taktika előbb vagy utóbb mindig bevált, és kevesebb nyűggel járt, mint hozzászíjazni egy ketyegő hőbombához.

Dooku jól láthatóan nagy levegőt vett.

– Lord Jabba, van egy bizonyos, a Teth bolygó biztonsági kamerái által rögzített felvételem, amelyen látható, hogy a fiadat a jedik tartják fogva túszként, és... sajnálom, nem könnyű ezt kimondani, de... a felvétel azt is bizonyítja, hogy az elpusztításodat tervezik.

Jabba erre azért nem számított.

De legalább Rotta életben van. Most Jabbának ismét volt némi irányítása a helyzet felett, igazi reménye; és máris azon kezdett töprengeni, miképpen álljon bosszút a bűnösökön – azon túl persze, hogy megtagadja tőlük a hiperutakhoz való hozzáférést, amire oly nagy szükségük van. Azonban nem szándékozott morzsákért rimánkodni.

– Ez felháborító! Mutassa!

Dooku feltartotta a kezét.

– Az egyik ügynököm jelenleg épp az életét kockáztatja, hogy visszaszerezze a fiát a jediktől. Nála van a felvétel, és hamarosan esedékes, hogy átsugározza... perceken belül.

Jabba az egyik könyökére támaszkodott, és elrejtette azt a fajta kétségbeesett reményt és megkönnyebbülést, ami egyáltalán nem tűnt volna illendőnek egy kajidic nagyúr ábrázatán.

– Akkor várok – jelentette ki. – Pár percet.

TÍZ

Kenobi tábornok, szabad a pálya, leszállhat az Ötös dokkolóöbölbe. Készen állunk, hogy parancsára a Tethre induljunk.

Légi irányítás, a Spirit of the Republic jedi cirkálón, a tatuini űrben

A KOLOSTOR ÉPÜLETE, TETH

Asajj Ventressnek beletelt néhány évébe, míg megtanulta, hogy az információ legalább olyan értékes fegyver a háborúban, mint az oldalán függő fényszablya.

Most tökéletesen megértette ezt, miközben figyelte, mint szerkeszti át a 4A-7-es kémdroid a holokamera-felvételeket a hutt kölyök cellájában lezajlott eseményekről.

– Ez elegáns bizonyítéka annak, amit a HNE Newsban is mondogatnak – jegyezte meg 4A-7.

– Honnan tudsz te bármit is a HoloNet Newsról?

– A médiák szerves részei a hírszerzésnek, asszonyom, akár tudják ezt, akár nem. És olykor igen hasznosak.

– Akár tudják ezt, akár nem...?

– Így van. Tápláljuk őket meggyőző információkkal, és ingyen elvégzik helyettünk a munkát.

Ventress behatóan tanulmányozta a felvételt, miközben a kronón is rajta tartotta a szemét. Nem sok ideje maradt, hogy összeállítsa ezt a bizonyítékot. Tudta, a hologram mely szakaszaira van szüksége, és most már az egész csak szerkesztés kérdése volt: hogy oly módon illesszék egymáshoz a részeket, hogy azok úgy tűnjenek, mintha egyetlen folytonos eseményt alkotnának.

– Nos, mi is hát az a bizonyos mondás?

– Hogy mindig minden hangrögzítő be van kapcsolva. – A droid megállította a felvételt, és nagyított valamennyit a képen. A kis togruta jedi mozdulatlanná dermedve látszott, karjában a hutt bébivel. – Ami azt jelenti, hogy mindenki jobban teszi, ha feltételezi, hogy bármiről, amit mond, felvétel készül, amit azután a lehető legkellemetlenebb módon használhatnak fel ellene. Úgy értesültem, számos óvatlan szenátort kaptak már el így. Túlságosan nyíltan és óvatlanul fecsegnek, amikor úgy hiszik, hogy a felvevőkészülék ki van kapcsolva.

Ventress gyanította, hogy 4A-7 élvezi a hivatását. Nem érezte, hogy az ő kondicionáltsága, amivel nagyon sóvárgott valami után – legyen az igazság, egy másfajta galaxis vagy valami hatékony módja annak, hogy elcsendesítse rettenetes emlékeit –, olyan nagyon különbözött volna attól a programkódtól, ami ennek a droidnak a motivációit irányította.

– Bármely ártatlan beszélgetést át lehet úgy szerkeszteni, hogy kevésbé tűnjön ártalmatlannak, mint amilyen valójában.

– Ám ha a beszélő különösen óvatlan... – A droid manipulátorai fénysebességgel mozogtak, és kódokat pötyögtek egy apró billentyűzeten. – Lássuk, hogy ezt a hatást akarta-e elérni, asszonyom. Ha kielégítő az eredmény, akkor úgy iga-

zítom a szerkesztési pontokat, hogy a felvétel folyamatosnak tűnjék. Az egész csupán az átmenetek elhomályosításának kérdése, hogy ne legyenek kínos, ugrásszerű váltások a jelenetek között.

Igen, annyira elégedett volt magával, amennyire egy droid csak lehet. Ventress végignézte az átszerkesztett szekvenciát, és megértette, miért.

Anakin Skywalker és az Ahsoka nevű togruta ifjonc a cella előtt álltak, és közvetlenül a fejük feletti szögből látszottak. A biztonsági holokamera képén alul volt egy keret, ami feljegyezte a helyi időt, és másodpercenként számolt előre. Skywalker tónusa nyers volt és ellenséges:

– Mind így bűzlik. Ez egy hutt... Nem bírjuk megsemmisíteni őket, ha nem szerezzük vissza a kölyköt. – A két jedi belépett a cellába, és egy pillanatra eltűntek a képről; majd a következő, benti holokam folytatta a felvételt, egy sikoltozó, nyilvánvalóan rettegő bébit mutatva. Az időkód ugrott egyet. – Gyerünk, hozzuk ki onnan! – A togruta Rotta fölé hajolt, és felemelte. Majd egy klón katona lépett be a cellába.

– Ez a fránya hutt elképesztően bűzlik, uram. Az apja biztos egy rothadó nerfet használ légfrissítőként. Bedughatjuk a raktérbe, uram? – A togruta némi nehézség árán begyömöszölte a bébit egy katonai hátizsákba; majd Skywalker megfordult, és elsőként lépett ki a helyiségből. Az arca ugyan nem látszott, ám a hangja tisztán hallható maradt.

– Igen, de tűnjünk innen, mielőtt meggondolom magam és itt hagyom a huttot!

Ezután a holokamera felvételi szöge ismét átkapcsolt a külső folyosóra, amint a togruta a vállán cipelte az immár mozdulatlan bébit, és jól hallatszott, amint kijelentette:

– Szükségünk van rád, hogy rávegyük az apukádat, hogy használhassuk a hiperűri útvonalait.

Ventressnek muszáj volt vigyorognia. Az egész nagyon ravaszul sikerült. De végül is, maguk a jedik ajándékozták meg őket vigyázatlanul ilyen csodálatos nyersanyaggal.

A droid elfordította a fejét, hogy a nőre fókuszálja fotoreceptorait.

– Még nem tökéletes, de amint kitöltőm az idővonal hézagait egy kis képkiterjesztéssel, és összhangba hozom a fény- és hangerők szintjeit, úgy fog festeni, mintha egyetlen folyamatos, valós időben zajló eseményt ábrázolna. Elég felvételem van Skywalkerről arccal elfordulva a lencsétől, hogy bármilyen hangsávot beszerkesszek alájuk az ő hangján, megfelelően öszszeillesztve. Így még csak nem is kell szinkronizálnom a hangot az ajkak mozgásával. Azután az egész képsort elködösítem kissé a szignálinterferenciából származó zavarossággal, beillesztek egy hamis időkód-szekvenciát, amitől úgy tűnik majd, mintha semmit nem vágtak volna ki belőle, és senki meg nem mondja majd, hogy nem igazi a felvétel.

Briliáns. Ventress újra ellenőrizte a kronométert.

– Három perced van rá.

– Kettő alatt kész leszek – felelte 4A-7.

És igazat mondott. A manipulátorai gyorsabban mozogtak, mintsem a nő követni tudta volna. Megbabonázva hajolt a droid válla fölé, és figyelte, ahogy a valóság elveszti eredeti formáját, majd más alakot nyer az eseményeknek egy új, ugyanolyan meggyőző felvételeként.

Az igazság rugalmas dolog, még a legjobb időkben is. Az efféle csúcstechnológia kezében azonban teljesen folyékonnyá vált, egészen addig a pontig, hogy elvesztette minden jelentését. Az igazság – a realitás – az lett, amivé csak az ember tenni akarta vagy tenni kényszerült. Ventress most talán eltorzította a tényeket, és ez zavarta, mert sosem gondolt magára tisztességtelen alakként; ám ha egy eseménynek csak a részletei torzultak, a fő

vonalai nem, azzal a valóság számára nem kompromittálódott. A jedik csupán végrehajtják a Köztársaság parancsait, a Köztársaság pedig korrupt és öncélú. Vagyis a magasabb igazság még mindig igaz maradt.

Ventress megtekintette a rövid, ám meggyőző és hatásos holofelvételt.

– Tökéletes.

– Köszönöm, asszonyom!

A nő aktiválta komlinkjét, és a holovevőre kapcsolt. Dooku képe abban a pillanatban megjelent. Türelmetlenül várakozott, és igyekezett húzni az időt egy hasonlóképpen türelmetlen Jabba mellett.

– Átküldőm a felvételt, uram – mondta a nő. Nem mosolygott. Rég túljutott már azon a ponton, hogy mosolyogjon, és a siker elragadtatottsága csupán pillanatokig tartott. Azután utat engedett egy sokkal sötétebb, kíméletlen elégedettségnek, mivel semmiféle technikai fortély és ügyesség nem tudta átszerkeszteni a múltat, és visszahozni a holtakat az élők közé. Mindössze annyit tehetett, hogy egy másfajta jövőért harcolt.

– Ez majd eléri a kívánt eredményt. Álljanak készen.

Intett 4A-7-nek, hogy közvetítse a felvételt. Majd Dooku arckifejezését figyelte, ahogy mestere tekintete a kezében tartott datapadra szegeződött.

Dooku szintén nem volt mosolygós típus, a szemöldöke mindazonáltal elégedetten megrándult.

– Kiváló, Asajj! – mondta lágy hangon. – A küldetésed teljesítve. Most pedig kapsz egy másikat.

– Igen, uram?

– Szerezd vissza a hutt bébit, épen és egészségesen! Ne hagyd, hogy Skywalker távozzon vele!

Ventress mereven, formálisan biccentett Dookunak.

– Vegye úgy, hogy máris teljesítve, uram.

JABBA PALOTÁJA, TATUIN

– Nem kapkodta el – morogta Jabba, amikor Dooku visszatért a trónterembe.

– Biztos akartam lenni benne, Jabba nagyúr – felelte Dooku. – Még engem is meglepett.

Letette a holovetítőt a legközelebbi asztalra, és várt néhány másodpercet, hogy biztos legyen benne, teljes súlyával hatni fog az, amit mutatni akar. Jabba szinte egyedül volt – se csinos táncosok, se zenészek, se a legegzotikusabb fajokból álló kísérete, melynek nem minden tagjáról lehetett egyértelműen eldönteni, hogy értelmes-e –, csak két nikto testőr állt a közelében.

A megszerkesztett bizonyíték villódzva életre kelt. Becsületére legyen mondva, Jabba megvárta az első sértő kifejezést, csak aztán kezdett őrjöngeni. Függőleges pupillái kitágultak, és olyan sértéseket és fenyegetéseket üvöltözött, amiket még Dooku sem teljesen értett. A huttok nyelve sokkal bonyolultabb és kifejezőbb volt, mint amilyennek a nem huttok tartották. Mire Jabba valamelyest lecsillapodva visszatért annak az ecsetelésére, hogy mit tenne Skywalkerrel, ha még mindig a rabszolgája lenne, illetve hogy mit fog művelni vele, amikor majd elkapja, továbbá hogy mi fog történni a huttok szektoraiba lépő jedi pudukkal, Dooku elégedetten nyugtázta, hogy sikerült egy Coruscant méretű éket vernie Jabba és a Köztársaság közé.

– A fiam! – enyhült Jabba dühe felháborodott hitetlenkedéssé. – Hallotta a sikolyait? Úgy bántak vele, mint egy állattal!

Dooku kíváncsi lett volna, Jabba dühkitörései nemcsak a látszat fenntartását szolgálják-e, hogy senkinek se legyen kedve az ellenségévé válni – nem mintha ezt különösebben hangsúlyozni kellett volna –, de most nem érzett semmi túlzást az előadásban.

– Sajnálom, hogy végig kellett ezt néznie, Jabba nagyúr, de muszáj volt. Engedelmével már bátorkodtam elküldeni a droidseregemet és ügynökeimet Rotta kiszabadítására, s ők már fel is vették a harcot Skywalker erőivel.

– A fiam épsége mindennél fontosabb! – sziszegte dühösen Jabba. – Nem hibázhatnak. Nem sérülhet meg!

– Erre a szavamat adom.

– És?

– Attól tartok, nem értem önt, Lord Jabba. – Dooku tényleg nem értette. – És mi?

– Mit akar a segítségért cserébe? Ugyanis lesznek veszteségei, márpedig ebben a galaxisban senki sem ad semmit ingyen. Még az ájtatos jedik is megszabják az árat, mint láthatjuk.

– Nos, olyasvalamit szeretnék kérni, ami mindkettőnk előnyére válik.

– Mennyi?

Dooku egy legyintéssel elhessegette a felvetést. A pénz semmit sem jelentett neki. Csak az számított, hogy meg tudják-e szerezni azt, amit pénzen nem lehetett megvenni, ő pedig egy egész galaxisra kiterjedő hadműveletet akart, amit a Köztársaság nem fojthat el, amikor csak a kedve tartja.

– A támogatását kérem, Lord Jabba – felelte. Nem akart hazudni a huttnak, legalábbis ilyen alapvető kérdésekben. A szerkesztett holofelvétel szükséges rossz volt. Amit most készült elmondani, abban őszintén hitt, lénye minden porcikájával, kész lett volna akár meghalni is érte. – A galaxisban rendet kell tenni. Álljon a Független Rendszerek Konföderációja mellé, Lord Jabba! A Köztársaság beteg, a jedik a saját hatalmuk megőrzésére használják fel, segítse hát azokat a rendszereket, amik elszakadnak, hogy egyszer és mindenkorra véget vessenek ennek a diktatúrának! Ez ugyanis diktatúra. A bolygók vagy úgy szervezik az életüket, ahogyan a Köztársaság előírja, vagy sehogy. Ha nem így van, miért nem hagyják, hogy kilépjenek a Köztársaságból?

– A hutt bolygók nem részei a Köztársaságnak. – Jabba most nem alkudozott, ez nyilvánvaló volt. Úgy tűnt, mintha soha nem nézte volna még így a dolgokat. – Már függetlenek vagyunk.

– De ha a Köztársaság megnyeri ezt a háborút, és megadásra kényszeríti a vonakodó világokat, komolyan azt hiszi, hogy örökre békén fogják hagyni önöket?

Jabba szeme egy pillanatra összeszűkült.

– Szabad bejárást kapnak a hutt rendszerekbe, a Köztársaság pedig nem. Most pedig hozza vissza a fiamat!

Dooku meghajolt, és követte az egyik nikto testőrt a kijárathoz. A palotában természetellenes csend uralkodott, mintha Jabba szedett-vedett udvartartásának minden tagja a saját vackába húzódva némán rettegett volna, várva, hogy uruk haragja kitörjön és elsöpörje őket. A folyosók üresen kongtak, aztán Dooku kilépett a Tatuin ikernapjainak vakító delébe.

– Köszönöm – mondta a niktónak. – Innen már ismerem az utat.

A homok körülfolyta Dooku csizmáit, miközben odament robogójához, amit egy homokkőszirt egyik barlangjában rejtett el.

Már majdnem! Már csaknem győztem. De ez csak egy csata volt a háborúban.

Egy pillanatig sem hitte, hogy Jabba majd fegyvert ragad és a forradalmi hevülettől égve a barikádokra rohan, így azt is kiváló eredménynek könyvelte el, hogy sikerült elvetni az ellentét újabb magvait. Megkapta, amit akart: a szeparatista erők szabadon járhatnak a Peremvilágokon, a köztársaságiak viszont nem.

Most már csak arról kell gondoskodnia, hogy a hutt kölyök épségben visszajusson az apjához.

Azután pedig elgondolkodik majd, melyik vésztervét vesse be Jabba nagybátyjával, Ziróval szemben,

Zirónak most már nem lesz lehetősége, hogy átvegye Jabba birodalmát, s csalódását úgy fogja kifejezésre juttatni, ahogyan csak egy hutt tudja. Ha Zirónak lenne egy csepp esze, akkor mélyen hallgatna a megállapodásukról, miután megtudja, hogy elvesztette a Jabbával szembeni előnyét.

Dooku eltöprengett.

Újabb felvételek arról, ahogyan Ziro megpróbál csapdába csalni? Egy tragikus baleset? Összecsapás egy rivális kajidiccsel, vagy a Fekete Nappal, ami során Ziro – szintén tragikus módon – meghal?

Számtalan módon gondoskodhat róla, hogy Ziro jellemformáló tapasztalatnak fogja fel a terv megváltozását, amiről soha senkinek nem kell tudnia.

– Felrúgtad volna a megállapodásunkat, ha a Köztársaság többet kínál, igaz? – mondta fennhangon. – Igaz?

Most már soha nem fogja megtudni. De emiatt nem lesznek álmatlan éjszakái.

A KOLOSTOR UDVARA, TETH

Anakin Delta vadászgépe leereszkedett az udvarra, és R2-D2 ugrott le az asztromechanikai droidok számára a szárnyon kialakított csatlakozóegységből. A droid Rotta felé fordította kupolás fejét, és gyászosan felcsipogott.

– Nem, egyáltalán nincs jól, Artu – nézett be Anakin a hátizsákba. – De legalább nálunk van. Kenobi tábornok elindult már?

R2-D2 kivetítette Kenobi hologramját a gazdája elé.

– Igen – bólintott Kenobi. – És erősítést is hozok. Megtaláltad Jabba fiát?

– Ha a holoadó átvinné a szagot is, akkor érezhetnéd. Igen, nálunk van. De...

– De mi?

– Nagyon beteg. Minél hamarabb egy specialistához kell kerülnie. A huttok nem szoktak betegek lenni, tehát valami komoly baja lehet.

Kenobi megsimogatta a szakállát, de nem azzal a megfontolt „fontos dolgokon töprengek” mozdulattal, hanem kapkodva, mintha egy kétségbeesett nyögést próbált volna elfojtani.

– Pont ez hiányzott, Anakin.

– Erre magamtól is rájöttem, mester. És biztos vagyok benne, hogy ez is Dooku műve. Az egész helyzet jobban bűzlik, mint ez a hutt poronty.

– Ezek szerint ránk akarja haragítani Jabbát. Hogy ne használhassuk a hutt útvonalakat.

– Akkor vettem észre, hogy valami nem stimmel, amikor az embereim felét elveszítettem a kolostor ostromában, aztán szinte ellenállás nélkül odamasírozhattunk a kölyökért. – Anakinban kezdett olyan szintre csökkenni az adrenalin, hogy át tudta gondolni, hogyan láthatta volna előre és kerülhette volna el a csapdát. – Arra számítottam, hogy rajtunk ütnek, de lehet, hogy csak ennyi volt... szó szerint a kezünkbe adta a kölyköt. Akiből talán hamarosan halott kölyök lesz.

Kenobi kihajolt a holokamera képmezőjéből, mintha ellenőrzött volna valamit.

– Szerinted Dooku mérgezte meg a porontyot?

– Fogalmam sincs. De a körülmények és az időzítés legalábbis gyanús.

– Akkor gondoskodnunk kell róla, hogy Rotta életben maradjon.

– Sajnálom, mester. Észre kellett volna vennem, mi készül. De eleve rossz ötlet volt a huttokkal tárgyalni. Velük szemben

nem lehet nyerni. Csak azt választhatja meg az ember, mekkora veszteséggel vonul vissza.

– Anakin, ha visszautasítottuk volna Jabba segélykérését, akkor nem kaptunk volna engedélyt az útvonalaik használatára. Nem volt választásunk.

– Úgy gondolod, összejátszik Dookuval? Hogy ő irányított minket? Ez nagyon nem jellemző Jabbára, hogy a Köztársaság segítségét kéri.

– Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy nem hozhatjuk előnybe a szeparatistákat azzal, hogy hagyjuk meghalni a kölyköt. Ez a legfontosabb. Egy darabban kell visszavinnünk.

Ahsoka egészen eddig a pillanatig hallgatott, álltában térdből rugózva ringatta a hutt porontyot, de Anakin most halk morgást hallott a lány torka mélyéről. Furcsa, ragadozó hang volt, amitől felállt a szőr a tarkóján.

– Oké, mester – mondta Anakin, elengedve a füle mellett a morgást. – Megértettem. Mi... Ó, te jóságos...!

Eddig jutott.

– A földre! Mindenki a földre! Ellenséges vadászok!

Anakin a következő pillanatban már csak azt tudta, hogy Rex üvöltve fedezékbe parancsol mindenkit, Ahsoka pedig rohanni kezd a kolostor bejárata jelentette menedék felé. Ragyogó fényvillanások vakították el, ahogy ösztönösen felnézett az égre. Valami morogva mennydörgött. Nem vihar volt, hanem egy óriási szeparatista leszállóegység, legalább egy osztagnyi keselyűdroid vadászgép kíséretében. R2-D2 nem mozdult, tovább közvetítette Kenobi üzenetét.

– Mester, megtámadtak minket! Mennem kell. Siess...

– Anakin? – A kapcsolat kezdett megszakadni. – Anakin!

Ekkor eltűnt a hologram, és a zuhanásba forduló vadászgépek süvítése hallatán Anakin a kolostor fala felé vette az irányt, a nyomában Artuval. A keselyűk lecsaptak rájuk,

nem maradt más választásuk, mint visszavonulni a kolostorba.

– Ahsoka! Jól vagy? – Anakin nem látta a lányt. Az egyik vadász megsorozta a kolostor tetejét, nyílegyenes vonalban robbantva szét az ősi köveket, borotvaéles szilánkokat szórva szanaszét. R2-D2 odagurult Anakin mellé. – Szólalj már meg, Csipisz!

– Jól vagyok, mester. – A lány hangja Anakin háta mögül érkezett, valami miatt tompán. Biztos beletemette az arcát az ölében tartott hátizsákba, a saját testével fedezve Rottát. A heves támadás ellenére Anakin nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy a lány most töményen szívja be a hutt szagát. Na, ehhez tényleg gyomor kell! – Itt van nálam Rotta. Szerintem túl beteg ahhoz, hogy felfogja, mi történik. Szegény gyerek!

– Remek. Tartsd behúzva a tejed. És az övét is. – Anakin odaintett a droidnak. – Artu, menjetek oda Ahsokával!

– Sajnálom, Skysrác! – kiáltotta Ahsoka. – Elfutottam, ahelyett, hogy veled maradtam volna.

– Rottának életben kell maradnia. Jól csináltad, Csipisz. – Akármilyen érzéketlennek is tűnhetett, Anakin megkönynyebbült, hogy nem egy éber, rettegő, visító hutt kölyökkel kell bajlódnia a lézersugarak közepette. – Feleslegesen lelövetni magad nem hősiesség, hanem ostobaság.

Rex a homokban csúszva bevágódott mellé, és lenyomta Anakin felemelt fejét. Fölöttük téglaport és darabokat robbantott ki a falból egy lövedék.

– Igen, uram, az. Hajtsa le a fejét!

– Érzékelem a közeledő lövedékeket, Rex.

– Oké, akkor az én kedvemért.

Anakin az ilyen gesztusok – valódi aggódás, akármilyen furcsa megfogalmazásban is – miatt érezte úgy, hogy bármivel képes lenne megbirkózni. Élvezte a kétségbeesett helyzetekben kovácsolódott bajtársiasságot. Még ebben a sarokba szorított helyzetben is tudta, hogy valaki vigyáz a hátára – és nem azért, mert ő a Kiválasztott, vagy mert tiszt, hanem mert a mellette kuporgó katona a bajtársa. És Anakin is megtette volna ugyanezt érte.

Ez nem az a derűs elfogadás volt, amit Kenobi próbált belénevelni – ezt Qui-gon Jinn jobban értette volna.

– Szóval, mi legyen, uram? – kérdezte Rex. – A hangját szinte teljesen elnyomta a lézerágyúk süvítése. – Feltartjuk őket, amíg Kenobi tábornok ideér, vagy kitörünk?

– Tudod, mit mondanak a diszkrécióról és a bátorságról. Le tud szállni értünk egy sikló? – Anakin néha nagyon örült volna egy olyan sisaknak, amilyet a klón katonák viselnek: valaminek, amiből tájékozódhat a tényekről. Pillanatnyilag valós idejű szenzoradatokra lett volna szüksége. – Ki tudjuk juttatni Ahsokát meg a huttot?

– Negatív, uram. Még ha le is tudna szállni a sikló anélkül, hogy darabokra lőnék, még Hawk sem garantálhatná, hogy át tud surranni a szeparatista hajók között, lehagyni pedig biztosan nem lenne képes őket. Itt ragadtunk.

– Oké, akkor ássuk be magunkat! Visszavonulunk és megpróbáljuk tartani a kolostort. A legfontosabb az, hogy a hutt életben maradjon.

– Igenis, uram. – Rex egy pillanatra elhallgatott, fejét lehajtotta, mintha egy másik csatornán beszélne. Anakin látta, hogy katonák rohannak vissza a fakapun át, épp mielőtt valami eltalálta a fagerendákat, füstölgő szilánkokat hagyva a helyükön. – Ha akarnák, az egész fennsíkot izzó lávává változtathatnák a levegőből.

– Élve akarják a huttot.

– Oké, kezdem átlátni a helyzetet...

– Ha ez az egész Dooku műve, akkor neki kell visszajuttatnia Rottát Jabbához.

– Mit nem adnék egy kis légi fedezetért!

– És nem először. Legközelebb csomagolunk egy szakasz Delta elfogóvadászt is.

Rex egy pillanatra megdermedt, mintha hallgatózna, majd az évszázadok óta érintetlenül álló, hatalmas kőkapu felé fordította karabélyát.

– Jönnek – közölte. – Coric, Hez: zárótűz. Az AT-TE menjen a kapuhoz, és tartsa fel a bádogokat! Mindenki más: befelé, azonnal!

– Ez rád is vonatkozik, Ahsoka! – üvöltötte Anakin. De amikor hátrapillantott a válla fölött, a lány már rohant is az ajtó felé, a mellkasához szorítva a hátizsákot. R2-D2 úgy követte, mint egy akk terelőkutya.

– Figyelem, fiúk! – suttogta Rex a komlinkbe. – Minden lövés találjon!

Az első harci droid átnyomakodott a fakapu maradványai között, az utolsó AT-TE pedig elindult felé, minden fegyveréből tüzet nyitva rá. Az első sort olyan hatékonysággal szedte darabokra, hogy a droidokból csak a levegőben lebegő fémpor maradt. Anakin a fényszablyáját fordított fogással, vízszintesen a feje fölött tartva lapult, lassan hátrálva a kolostor bejárata felé. Katonák rohantak el mellette, és tűntek el a folyosón.

– Hányan vannak még kint, kapitány?

Rex megállt, és újratöltötte karabélyát. Az AT-TE egy kapun túli célpont felé indult, amit Anakin nem látott.

– A falakon kívül senki. Az udvaron... az AT-TE, Coric osztaga és Hez osztaga.

– Oké, hívja be őket!

– Az AT-TE nem fér be az ajtón, uram. A legénységének ki kell szállnia.

Hogy abban a pillanatban lelőjék őket, amint kinyitják a csapóajtót. Anakinnak most ugyanazzal a bajtársiassággal kellett

megküzdenie, ami oly örömmel töltötte el pár perccel korábban.

Nem. Én nem fogom becsapni az embereim orra előtt az ajtót!

A tiszteknek el kell tudniuk fogadni az ilyen veszteségeket. Anakin azonban nem volt hajlandó, addig nem, amíg fényszablyát foghatott a kezébe.

– Akkor majd én fedezem őket.

Nem várta meg Rex válaszát. Talpra szökkent és futásnak eredt, hárítva a droidok lézersugarait, és az Erőre hagyatkozva a keselyűk támadásainak kikerülésében. Már majdnem az AT-TE lábainál járt, s azon töprengett, vajon a legénység megkapta-e már Rextől a parancsot a kiszállásra, vagy neki kell kopogtatnia az alsó csapóajtón, amikor egy szakasznyi pókdroid rontott be az udvarra, és vette tűz alá a páncélozott lépegetőt.

A járművet több találat is érte, miközben Anakin előrevetette magát, hogy elérje a csapóajtót. A következő sortűz eltalálta az egyik elülső ágyút, s a robbanás hanyatt vetette a fiatal jedit. Miközben feltápászkodott, füstöt és lángokat látott feltörni mindkét csapóajtóból. A lépegető megbillent, az elülső lábaira rogyott, majd felborult.

Az alsó csapóajtó kivágódott. Anakin hagyta, hogy az ösztönei vezessék, és azonnal a kilőtt AT-TE és a közeledő droidok közé vetette magát, a járművet használva fedezékként, miközben sorra hárította a lövéseket. A szeme sarkából látta, hogy odabentről előtántorog négy fehér páncélos alak, akik közül kettő egy harmadikat vonszolt. Öt. Az orrlövészből semmi sem maradt. Akkor még egy embernek kell lennie odabent. A csapóajtót lángnyelvek nyaldosták.

– Uram...

– Fussanak! Én feltartóztatom őket. Maradt még bent valaki? – Hülye kérdés, de tudnom kell.

– Negatív, uram.

– Akkor indulás! Háromra.

Anakin előugrott a lépegető mögül, és azonnal heves tűz zúdult rá.

– Három! – üvöltötte, vadul kaszálva a lézersugarak között.

A katonák rohanva indultak az ajtó felé, s eltűntek az udvart betöltő, csípős, fekete füstben. Ez legalább néhány másodpercre fedezte őket. Anakin rápillantott a társaik maradványai között botladozó droidokra, majd az AT-TE lángoló roncsára.

Csak csináld!

Adrenalin öntötte el. Az Erő egy hatalmas lökésével megmozdította a lépegetőt. A becsapódás kinetikus ereje és a kiszabaduló lángok egy bomba hatásával értek fel, amikor a roncs a közeledő droidok közé ért. Aztán újabb robbanás következett – valószínűleg a lépegető lőszertartaléka –, ami után óriási tűzgömb emelkedett az égre.

Amikor összezuhant a lángtenger, Anakin azon kapta magát, hogy szeretne odarohanni és mindent levágni, ami még áll, de a józan esze azt súgta, tűnjön el onnan. Teljes sebességgel futni kezdett a kolostor bejárata felé, átugorva a törmeléket, a téglákat és a kilőtt droidokat. A tömör ajtó még nyitva állt. Rex odakint várt, karabélyával Anakin mögé célozva. Nem fogják tudni időben bezárni az ajtót a közeledő droidok előtt, ha nem kezdik el bezárni azonnal!

– Rex, befelé! – üvöltötte Anakin torkaszakadtából. – Zárják be az ajtót!

– Tisztelettel, uram, de nem!

Rex kilőtt néhány páncéltörő lövedéket, azok Anakin közvetlen közelében süvítettek el. Jellegzetes hangjukat elnyelte a robbanás, ami előrevetette a jedit.

A háta mögül futó fémlábak kalamolását hallotta. Nem mert megfordulni és visszanézni.

– Azt mondtam, zárja be azt a rohadt ajtót!

Rex egy pillanatig mozdulatlanul állt; aztán – mintha csak számolt volna – megfordult, és beleeresztett egy sorozatot az ajtó belső vezérlőpaneljébe. A súlyos tömb elkezdett a helyére csúszni.

Nem a legszabályosabb visszavonulás.

Anakin a szűkülő résre koncentrált. Semmi más nem létezett a számára.

A legutolsó dolog, amit látott, mielőtt a jobb lábára dőlve csúszni kezdett az utolsó métereken, az volt, hogy Rex szinte vele egyszerre beveti magát az ajtó alatt. Anakin egy pillanatra felnézett, és biztos volt benne, hogy az ajtó ketté fogja szelni a koponyáját.

Ám az mögötte csattant a padlónak, olyan közel és olyan erővel, hogy a szemébe fújta a haját. A folyosó sötétségbe borult.

Semmi sem mozdult; Anakin lenézett ökölbe szorított kezére, és halkan, megkönnyebbülten felsóhajtott, látva, hogy ösztönösen kikapcsolta a benne markolt fényszablyát. A csendet csak a sötétben összehúzódó páncélok pattogása törte meg, majd az ajtó másik oldalán gyülekező droidok halk zajai. A sisaklámpák fénye bátortalan napkelteként kezdte bevilágítani a folyosót.

Behoznom sikerült titeket. De ki is foglak vinni. Anakin felállt, és felkészült, hogy eligazítsa embereit az utolsó akcióhoz.

– Uram – szólalt meg az egyik katona –, attól tartok, kint hagytam az uzsidobozomat. Nem ugrana ki érte?

A Torrent század túlélői nevetésben törtek ki, akárcsak Anakin. A kétségbeesés pillanata átadta a helyét az afölötti megkönnyebbülés fekete humorának, hogy az embernek működött a tüdeje.

– Hány embert veszített, Rex? – kérdezte Anakin. Előrébb látta felvillanni a sötétben R2-D2 lámpáját és vezérlőpaneljét. – Hány szanitéc jutott be?

– Negyvenketten maradtunk, uram, köztük három szanitéc. Van hat járóképes sebesültünk, egy súlyos sérült és egy mozgásképtelen.

Ez utóbbit Anakin is jól láthatta. Három katona vette körül az AT-TE sebesült pilótáját, félretéve páncélját és sisakját, míg megpróbálták hemosztátokkal és egy plazmacsíkkal stabilizálni az állapotát.

Az embereim háromnegyede meghalt. Egy huttért.

– Oké, tudja, mi a dolga, kapitány. Beássuk magunkat a legmélyebben fekvő helyiségbe, amit találunk, és ha átjutnak magukon, még át kell majd jutniuk Ahsokán és rajtam is. És Artun.

– Értettem, uram.

A klón katonáknak volt néhány olyan tulajdonsága, ami arra emlékeztette Anakint, hogy az ő születésüktől fogva tartó kiképzésük egyszerre volt hasonló az övéhez és teljesen idegen attól. A katonák Rex egyetlen intésére, mindenféle kimondott vezényszó nélkül csoportokra oszlottak. Az egyik csapat elkezdett leszedni minden mozdíthatót a falakról és a mennyezetről, és felhalmozták a zsákmányt az ajtó előtt. A másik robbanószereket pakolt ki a padlóra, és szemmel láthatólag aknákat kezdett összerakni; hárman végigfutottak a folyosón, és nekiláttak az elsősegélyhely kialakításának. Az egyik katona vékony huzalt feszített ki a padló fölött. Mások pedig... eltartott néhány pillanatig, míg Anakin rájött, mit csinálnak: saját magukat vezetékezték be, és robbanószert raktak a hátizsákjukba.

Itt egyetlen droid sem fog átjutni, legfeljebb a holttestükön át, sőt talán még azon keresztül sem. Az üzenet egyértelmű volt.

Anakin nem szólt semmit, csak végigment a katonák között, és mindenkivel összeütötte a tenyerét, akivel csak tudta. Néhányan viszonozták a gesztust. Mondani semmit sem kellett.

Rex volt az utolsó; Anakin megveregette a kapitány hátát, miközben elment mellette, Rex pedig szándékos hanyagsággal a vállát paskolta meg. Anakin végigkocogott a folyosón, beérte Ahsokát és Artut, majd a kolostor mélye felé vették az irányt.

Nem olyan volt, mint a holofilmeken. Anakin nem tudta, hogyan fogja elmondani Padménak, vagy hogy egyáltalán el fogja-e. Még csak nem is gondoltam rá a csata kezdete óta. Egy pillanatra rátört a bűntudat. Aztán kéretlenül egy másik vékony kis hang kezdte nyaggatni: Yoda akkor sem fog igazán megdicsérni, ha kikeveredsz innen, ugye tudod...

Ám ez a másik Anakin hangja volt. Aztán visszalendült az azokkal szemben érzett harag ingája, akik nem hagyták, hogy a saját útját járja, az inga, ami hol a vágyva vágyott bátynak mutatta Kenobit, hol pedig csak az állandóan akadékoskodó idősebb testvérnek, s a hang elnémult. Valami újra a helyére zökkent benne – saját idősebb, csatákban edződött énje.

A legbelső szentély egy hutt trónterem volt, legalábbis a giccses dekoráció alapján. Hogy előtte mi lehetett, arról halvány fogalma sem volt.

Most azonban szentélyként funkcionált. Bezárta az ajtókat, és felkészült az ostromra.

TIZENEGY

Nem kaptam még hírt Dookutól. Mit művelhet Jabba fiával? A tatuini kémeimtől aggasztó pletykák érkeznek. De hát pletykák mindig is voltak.

Ziro, a hutt, egyik bizalmas alvezérének

A KOLOSTOR UDVARA, TETH

A harci droidok sorai kettéváltak, Asajj Ventress lassan végigsétált közöttük, majd megállt a kolostor bejáratánál.

Fehér páncéldarab meredt ki a törmelékből. Kezdtek elfogyni a jedik rabszolgái, akik felfogták helyettük a lövedékeket.

– Skywalker! – Ventress sejtette, hogy a férfi nem hallja, de akkor is el akarta mondani. – Nincs hova futnod! De még eldöntheted, milyen gyorsan akarsz meghalni!

– Elbarikádozták magukat odabent – lépett mellé a harci droidok parancsnoka. – Az ajtónyitókat tönkretették, és a benti zajokból arra következtetünk, hogy a köztársasági egységek eltorlaszolják a bejáratot.

– Akkor hozzátok ki őket!

– Engedélyt kérek robbanószerek alkalmazásához, a gyors bejutás érdekében, asszonyom.

Ventress hátrált néhány lépést, két kezét csípőre téve, a két oldalán lengedező fényszablyák mellé. Nem várakozhatott az örökkévalóságig, de a jedik sem. A hutt porontyokat nehéz megölni, még akarattal is, de nem ez lett volna a legmegfelelőbb alkalom annak kiderítésére, hogy téved-e.

– Megtagadva. Nem kockáztathatjuk a kis hutt életét... egy karcolás sem eshet rajta, megértetted? Addig nem használhatsz robbanószereket, amíg meg nem bizonyosodtál róla, hogy a poronty nincs a robbantási zónában. Megértetted?

– Igenis, asszonyom.

Ventress visszavonult egy derékmagas fal mögé, amit valahogyan meghagyott a támadás, s felugrott rá, hogy szemmel tartsa az eseményeket. A droidok vágószerszámokat hordtak az ajtóhoz. Amikor ráirányították a lézersugarakat a felszínre, füst szállt fel az ősöreg lapokról – fém volt, műanyagötvözet vagy valamilyen ultrakemény fa? –, s a droidok mintha izgatottá váltak volna.

Akármiből is készült az ajtó, úgy tűnt, kell egy kis idő az áttöréséhez.

– Megpróbálhatnánk tárgyalni velük, hátha megadják magukat, asszonyom – javasolta a droidok parancsnoka.

– Időpocsékolás lenne – felelte Ventress. – Nem adják meg magukat. Ez a Köztársasági Hadsereg... meg az Ötszázegyesek, Skywalker saját emberei. Minden jel arra mutat, hogy nem pusztán hűséges kis klónok, hanem személy szerint hozzá hűségesek. Ha megparancsolja nekik, hogy haljanak meg érte, boldogan meghalnak. Bolondok! Az ő érdekükben remélem, hogy még azelőtt felismerik, valójában mik is a jedik, mielőtt feláldoznák magukat a lövészárokban, hogy megmentsék szánalmas uraikat.

– Ezek szerint nem lesz tárgyalás, asszonyom.

A droidok képtelenek voltak a gúnyra. Ventress visszafordult az ajtó előtt tevékenykedők felé.

– Skywalker kijuttatott egy üzenetet a Köztársaságnak. Előbb-utóbb társaságunk lesz. Álljatok készenlétben! Az egész komplexum körül keselyűk és pókok őrjáratozzanak!

– Értettem.

Ventress nem szerette a hősieskedést. Nem arról volt szó, hogy nem tisztelte a hősöket, egyszerűen tudta, hogy az önfeláldozás ritkán kapja meg a méltó jutalmát, viszont mindig visszaélnek vele. Mace Windu számára semmit sem jelentettek Narec hősies erőfeszítései, amiket Rattatak népéért tett – és a jedi mester volt az, aki hagyta Narecet, a mentorát, az egyetlen barátját egyedül meghalni.

Bár ne mondtad volna el, Dooku! De hát mindenkinek szüksége van valamilyen fókuszra.

Narec feláldozható volt, akárcsak azok a klónok az ajtó mögött. Azonban semmi értelme nem lenne túl mélyen belegondolni a nyomorúságukba. Csak megingatná az elszántságát. Csak egyféleképpen végződhet, ha valaki megpróbál segíteni egy akk-kutyán, amivel rosszul bántak: az állat kitépné a jóindulatú, szimpatikus torkát, mert a gazdája gyilkossá tette, és nem ismer semmilyen más reakciót.

Úgyhogy Ventress csak várt, a két fényszablya övcsatját kattintgatva.

A KOLOSTOR ELHAGYATOTT TRÓNTERME, TETH

R2-D2 mindig olyan droid benyomását keltette, aminek valamilyen küldetése van, ám Anakin még akkor sem tudta meghatározni, hogy mi lehet az, amikor szétszedte. A kis droid felmérte a helyiséget, majd céltudatosan elindult egy alkóv felé, és amikor odaért, rácsatlakozott egy komputer-terminálra.

A terminál villódzva életre kelt. R2-D2 boldogan füttyögve hatolt át a biztonsági rétegeken.

– Nem hiszem el, hogy nincs ennek a helynek rengeteg másik kijárata – mondta Anakin a droid kupolás feje fölött a képernyőre pillantva. – Ha eredetileg nem is építettek, fogadni mernék, hogy a huttok, akik később beköltöztek, kialakítottak néhányat. Igaz, Artu?

R2-D2 helyeslően csipogott. Ahsoka letette a hátizsákot a padlóra, és megvizsgálta Rottát.

– Alszik – közölte. – Vagy eszméletlen.

Anakin is megnézte a hutt porontyot.

– Lélegzik. Ez csak jót jelenthet.

– De olyan forró, hogy szinte éget. – Úgy tűnt, Ahsoka nem viszolyog a nyálkától: tenyerét Rotta fejére tette. – A kölyköknél előfordulhat, hogy hirtelen magasra szökik a lázuk, aztán egy óra múlva már semmi bajuk. Legalábbis az ember kölyköknél. Igaz?

– Ezt hol tanultad?

– Ugyanott, ahol te a hutt nyelvet, valószínűleg. A jedik felszednek ezt-azt.

Anakin nem tudta eldönteni, hogy a lány gúnyolódik vele vagy mentegetőzik, de az utóbbira gyanakodott.

– Más sem tudna többet tenni ebben a helyzetben, Csipisz. Ne vádold magad!

– Az én hibám lesz, ha valami történik vele.

– Nem. Egyébként mit próbálsz ezzel bizonyítani?

– Hogy nem vagyok túl fiatal ahhoz, hogy a padavanod legyek.

– Ó, szóval azt? Visszaküldtelek már a Templomba? Nem. Megakadályoztam, hogy harcolj? Nem. Tehát valószínűleg úgy vélem, hogy elég idős vagy.

Ahsoka nem válaszolt, csak erőltetetten elmosolyodott, és tovább sürgölődött Rotta körül. A poronty még egy hutthoz képest is rosszul festett. A szeme nem volt teljesen lehunyva, mégsem reagált semmilyen ingerre, s Anakin látta a csillogó hártyát a szemhéja alatt. A szaga pedig... meg is feledkezett róla. Az elmúlt néhány óra annyira zsibbasztó volt, hogy a bűz egyszerűen nem jutott el a tudatáig.

– Találtál valamit, Artu?

A droid egy ideig csak magában zümmögött, aztán hosszan, halkan fütyörészett valamit. Igyekszik olyan gyorsan áttörni a védelmet, amilyen gyorsan csak tudja – ezt közölte.

– Oké, várok. – Anakin beletúrt az övén lógó kis zsákba. – Csipisz, mikor ittál utoljára? S ami azt illeti, mikor ivott a mi illatos kis virágunk? – A lány felé nyújtotta a kulacsát. – Tessék. A kiszáradás előbb az öntudatodat veszi el, aztán az életedet.

Pedig mostanra már tudhatta volna, mire számítson. Ahsoka komor, elszánt mosollyal az arcán elvette tőle a kulacsot – a világért sem mutatta volna, hogy feszélyezi a helyzet –, majd beletöltött pár korty vizet Rotta szájába.

Ha Anakinon múlt volna, ezek után soha nem emelte volna a saját szája közelébe a kulacsot. Ahsoka ismét megnedvesítette a hutt poronty ajkait. Megmozdult a túlméretezett, nyálkás nyelv, és Rotta nyelt egyet.

– Ó, ez az! Jó fiú! Gyerünk, Büdikém, igyál még egy kicsit a mama kedvéért...

– Ha jól tudom, a huttoknak nincs anyjuk... – Anakin elhallgatott, próbált a kinti zajokra figyelni, próbálta felmérni a veszélyt a bejárati ajtó körül. A távolban ott lapult valamilyen

rosszindulatú sötétség, de nem Dooku. Mindegy, majd később megtudja, ki az. – Ha nem vigyázol, kötődni fog hozzád.

– Gondolod? – Ahsoka belekortyolt a kulacsba, le sem törölte előtte a száját. Anakin gyomra fordult egyet. Persze lehet, hogy ha valaki rágcsálókon él, a hutt nyál sem tűnik olyan viszszataszítónak. De azért a lány is elfintorodott. – Nem szeretném összezavarni szegény kis fickót.

– Lesz egy életre szóló barátod, amikor felnő... egy kéttonnás bandavezér.

– Ha már szóba hoztad az életre szóló hűséget... Rex és az emberei...

– Tudom. Tudom. – Nem halogathatta tovább. De ez nem jelentette azt, hogy örült a kötelességének. – Ez az egyik legszörnyűbb lecke, amit meg kell majd tanulnod, Csipisz. A parancsnoknak készen kell állnia arra, hogy a parancsára meghalnak a katonái.

– Bármit megtennének érted.

– Én pedig nem fogom a halálba küldeni őket.

– Jobb lenne, ha nem ismernéd őket.

– Nem. Nem lenne jobb. Csak kibújnék a felelősség alól, és szégyent hoznék magamra. Meg kell ismerni a katonákat, hogy teljesen tisztában legyünk, milyen ár megfizetésére kérjük őket.

– Ha szerencsénk van – tűnődött el a lány –, Kenobi tábornok hamarabb ideér.

Kenobinak különösen jó érzéke volt ahhoz, hogy akkor jelenjen meg, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Ám Anakin most úgy érezte, a Torrent század túlélőiért már semmit sem tehet.

R2-D2 diadalmasan feltrillázott. Anakin hálás volt, hogy elterelte a gondolatait.

– Megtaláltad, Artu?

A droid kilencvenfokos fordulatot tett. Megtalálta a csatornák alaprajzát, mondta, és szükség esetén még azok is jól jöhetnek. De ahol megvan a csatornák alaprajza, ott elméletileg meg kellene lennie az épületek terveinek is. Folytatja a keresést.

– Csak minél gyorsabban, pajtás! – suttogta Anakin.

A KOLOSTOR BEJÁRATA, TETH

– Nem tudtok gyorsabban dolgozni?

Ventress leugrott a falról, és odacsörtetett az ajtóhoz. Túl sokáig tartott a vágás. A droidok egy négyzet alakú nyílást akartak kialakítani az ajtó közepén, ami önmagában sem ért volna sokat, mivel nagyon lelassította volna a bejutásuk tempóját, ám ezzel a sebességgel még a nap végére sem készülhetett el.

Minél hamarabb vissza kell juttatnia Jabbához azt a porontyot! Minél tovább aggódik a hutt, annál rosszabb!

– Asszonyom, nem olyan egyszerű, amilyennek tűnik – magyarázkodott az előtte ügető parancsnok, próbálva beszéd közben hátranézni. – Az ajtó erős, és ön megtiltotta a robbantást.

– De azt sem mondtam, hogy körömreszelővel vágjátok át...

Az ajtó külső vezérlőpaneljén két droid dolgozott, szinte már belegabalyodva a színes vezetékekbe. Nem csoda, hogy a Köztársaság inkább a kiónozott emberek mellett döntött. Ventress csüggedten figyelte néhány pillanatig, hogyan vitáznak azon, hogy a kék vagy a piros vezetékeket kell-e összekötni.

– Nem egy bombát hatástalaníttok, ostobák! – csattant fel. – Próbáljátok ki az összes kombinációt, majd meglátjuk, működik-e valamelyik! Nincs túl sok, ha nem tévedek.

– Asszonyom, a köztársasági katonák megolvasztották a belső vezérlőpanelt...

– Tehát nem tudjátok kinyitni?

– Ki tudjuk, csak el kell szigetelnünk az épen maradt áramköröket a sérültektől.

Ventress végigmérte az ajtót körülvevő paneleket. Amennyi idő alatt a droidok idáig eljutottak, a benti klónok bármennyi csapdát előkészíthettek odabent, hogy lelassítsák őket. Ő legalábbis ezt tette volna. Először is vermet ásott volna az ajtó elé; aztán robbanótölteteket tett volna a sarokvasakhoz és a tartópillérekhez, hogy ráomlassza a mennyezetet a betörő droidokra. És mindenekelőtt keresett volna egy másik kijáratot.

Becslése szerint Skywalkernek negyven-ötven katonája maradhatott, azt viszont nem tudhatta, mennyi muníciójuk van, és vittek-e magukkal bármilyen különleges felszerelést.

– Álljatok félre! – parancsolt rá a droidokra.

A gépek legalább nem vitatkoztak. Hagyták, hogy megvizsgálja a vezérlőpanelt. Ventress látta, hogy az ajtókeretbe mélyesztett áramköri panelből vezetékek lógnak ki, ám maga a keret annyira vastag volt, hogy nem látta és nem érte el a beágyazott belső szerkezetet. De azért adódott egy gyors, viszszavonhatatlan megoldás. Intett a droidoknak, hogy lépjenek el az ajtótól, elővette mindkét fényszablyáját, majd a támadási parancsra várakozó harcidroid-csapat felé fordult.

– Amikor kiadom a parancsot – mondta –, megrohamozzátok a bejáratot, az ajtó ugyanis nyitva lesz. A kezdeti előny a bent lévő katonáké lesz, mert szűk helyen kell behatolnotok, és ez semlegesíti a számbeli fölényeteket, ám olyan nagy a túlerőnk, hogy egyszerűen addig fogunk támadni, míg le nem gyűrjük őket. Ennyi az egész. Semlegesítitek a köztársasági erőket, de nem mentek tovább, amíg én meg nem parancsolom, ugyanis élve van szükségem a kis huttra. Világos?

A droidok feszülten figyeltek. Nyilván beléjük programozták ezt az eljárást, de Ventress biztos akart lenni benne, hogy a kézikönyvnek ugyanarra az oldalára gondolnak. Nem tartozott az erősségeik közé az önálló gondolkodás.

– Igenis! – felelték tökéletesen egybehangzó kórusban a harci droidok.

Ventress felemelte a jobb karját, és bekapcsolta az egyik vörös fényszablyapengét, döféshez fordítva a markolatot.

– Készüljetek!

Gyors ívben lesújtott a pengével, tisztán átütve az ajtókeretet és a fémáramkört, s kékesfehér szikrák tűzijátéka közepette rövidre zárta az egész áramkört. A legtöbb ajtót biztonsági okokból már évszázadok óta úgy tervezték, hogy üzemzavar esetén teljesen nyitott állapotba álljanak, és a kolostor ajtaja sem volt kivétel. Az ajtólap félresiklott, megnyitva egy sötét szájat, ami kék lézersugarakat és páncéltörő lövedékeket köpött magából. A droidok első két sora elzuhant, Ventress pedig higgadtan félrelépett, ahogy a többiek átgázoltak elesett társaik roncsain, hogy behatoljanak az ajtón.

És csak mennek majd, mennek és mennek. Végül – ami azt illeti, nagyon is hamar – Skywalkernek elfogynak az emberei. Hamarabb, mint az ő droidjai.

Miközben várakozott, egy pillanatra megfordult a fejében a kérdés, hogy mi lett volna, ha az ajtó bezáródik az üzemzavartól.

Nem számított. Alapos tervező volt, akárcsak mestere, Dooku gróf.

Már tudta, hol van a többi kijárat, és körül is vétette őket.

TIZENKETTŐ

Ha nem tudjuk megállítani őket, akkor is feltartjuk őket, amíg csak tudjuk, és még utána is gondoskodunk róla, hogy meg kelljen mászniuk a holttesteinket. Megtiszteltetés volt önökkel szolgálni, uraim.

Rex klón kapitány, CC-7567, 501. Légió, Köztársasági Hadsereg, a Torrent századhoz

A KOLOSTOR BEJÁRATA

Számok. A számok harca volt az egész, és Rex rosszul állt benne.

Nem hangzott el tűzparancs. Az emberei tudták, mit kell tenniük. Közelharc következett, amilyen mocskos csak lehetett, s amikor az ajtó berobbant és eltűnt a mennyezetben, homokszínű fémszökőár tört be a helyén.

Erre csak egyetlen módon lehetett reagálni: tüzet nyitni mindennel, amijük csak volt, tűzbe borítani a bádogkatonákat, amíg ki nem fogynak a munícióból.

A zaj fülsiketítő volt, míg Rex sisakpuffere be nem kapcsolt. A sisakja nézőkéjén át – a lézersugarak és a felrobbanó gránátok izzó fehérségét azonnal elhalványította a szemét védő optikai interfész – azt látta, hogy az emberei csak a reflexeikben bízhatnak. De hát erre képezték ki őket egész életükben.

Ma pedig véget ér az életük.

A sisakja csillapíthatta a külső forrásból érkező decibeleket, de amíg rákapcsolódott a kommunikációs hálózatra, addig nem zárhatta ki emberei kiáltásait, zihálását és sikolyait.

A harci droidok következő hulláma átszakította a huzalt, amit Ged feszített ki néhány lépésre az ajtótól. A két oldalfalra tapasztott hődetonátorok berobbantak, és kőtörmelékkel borították be mindazt, ami a droidokból megmaradt. Ezzel kellett volna kezdenünk. Be kellett volna omlasztanunk a folyosó első tíz méterét, hadd kelljen utat ásniuk maguknak. De ezzel már elkéstek, és a kisebb harci droidok nyomában csatadroidok özönlöttek be, tüzet nyitva sugárvetőkarjaikkal. Pókdroidok surrantak előre a lábaik között, lézerfegyvereikkel csatlakozva a támadáshoz. A lövések olyan közel süvítettek el Rex mellett, hogy sérülésérzékelői regisztrálták a túlhevített levegő sistergését és izzását, mielőtt a sugárnyalábok becsapódtak volna valamibe a háta mögött.

Valamibe. Az én fiaimba!

A robbanások a zárt tér miatt a szokásosnál is halálosabbak voltak. A füst annyira sűrű lett, hogy Rexnek át kellett kapcsolnia a sisakképernyőjét infravörös üzemmódba. Felpillantott a mennyezetet és a mögöttük lévő terem boltíveit tartó hatalmas gerendákra, és látta, hogy nincs elég tűzerejük ahhoz, hogy ráomlasszák a bádogokra. Nem tehetett mást, mint hogy célzott és lőtt mindenre, ami feléje közeledett.

Látta elesni Gedet, majd Hezt és három másik katonát a szakaszából. Az egyik embere közvetlen közelről talált el egy droidot, és a szétrobbanó fémtest egyik repesze szabályosan lefejezte. Coricot tárcsere közben érte támadás, bunkóként

lendítette maga elé a karabélyát, Rex pedig a fedezékéből előreugorva beleeresztett egy sorozatot a droidba. Nem látta, hogy megmentette-e Coric életét; egyszer csak azon vette észre magát, hogy hanyatt fekszik, valami nála sokkal nehezebb dolog alatt. Ösztönösen előrántotta oldalfegyverét, és beleürítette a tárat a ránehezedő sötét alakba.

Az események olyan gyorsan zajlottak, hogy csak arra volt ideje, hogy hagyja a testét reagálni. Ennek ellenére – mint harc közben mindig – mintha lassított felvételen látta volna környezetét: egyes részleteket annyira élesen, hogy soha nem fogja elfelejteni őket, minden mást elmosódva.

Infravörös képernyője fehéren felvillant, s ebből tudta, hogy valamit közvetlen közelről talált el. Aztán hirtelen kiszorult belőle az összes levegő. Csontrepesztő súly nehezedett a mellkasára, amit éles fájdalom követett, mintha kést döftek volna a bordái közé. Nem, mégsem: döfték már meg korábban, és olyan volt, mintha megütötték volna, nem pedig ilyen metsző. Mi a fenéért járnak ilyen ostobaságok a fejében? Haldoklik. Nem ilyennek képzelte.

– Coric! – kiáltotta. – Coric?

Ha Coric hallotta is, nem válaszolt. A sisakját tompa csönd töltötte be, s hiába próbált megmozdulni, ellenállhatatlan erő szögezte a padlóhoz.

Nem, egyáltalán nem ilyennek képzelte.

ELHAGYATOTT TRÓNTEREM, MÉLYEN A KOLOSTOR BELSEJÉBEN

Anakin összerezzent a robbanások hangjától, még itt, a föld alatti járatok mélyén is. Nem rendelkezett pontos adatokkal,

de érezte, hogy halál, fájdalom és félelem hullámzik felé az Erő szövetében, s ez csak élő, érző lényektől származhatott, nem droidoktól.

Bocsáss meg, Rex! Bocsáss meg!

– Áttörtek a droidok – közölte fennhangon. – Artu, indulás! A feladatunkat még nem végeztük el. Ahsoka, készen állsz az evakuálásra?

A lány felkapta a hátizsákot, és begyömöszölődött a hevederei alá. Rotta pislogva és gurgulázva ébredezett.

– Hé, hát visszatértél közénk, Büdike? – tekerte ki a nyakát Ahsoka, hogy hátrapillantson. – Jót tett egy kis szundikálás?

– Csak ne halj meg itt nekünk! – morogta Anakin. Valószínűleg épp most veszített el egy egész századot, hogy megmentse ezt a meztelen csigát. Kíváncsi lett volna, valóban olyan létfontosságúak-e a Peremvilágok útvonalai, s nem lehetett volna-e alaposabb átgondolás után megkerülni az ellátási útvonalak problémáját. De ezzel már elkéstek. – Minél hamarabb megszabadulunk tőled, annál jobb.

Ahsoka a homlokát ráncolta.

– Tudom, hogy valószínűleg jó okod van gyűlölni a huttokat, mint ahogy általában mindenkinek, de ugyan mit követhetett el ellened vagy bárki ellen Rotta? Szinte még csecsemő. Csak annyi a bűne, hogy úgy néz ki, mint egy túlméretezett meztelen csiga.

– Biztosra veszem, hogy ezt majd bepótolja felnőttkorában. Anakinnak nem volt kedve faji vitákba bonyolódni. A hutt kölyök még élt, a katonái viszont meghaltak. Talán mind. Az volt a rossz abban, hogy egy pillanatra enyhült a nyomás, hogy azonnal visszaáradt a helyére a többi rossz gondolat és emlék. – Figyelj, én teljesítem a kötelességem, de fenntartom a jogot, hogy véleményem legyen róla, megérte-e mindez ezt a sok szenvedést és áldozatot, vagy nem.

– Ha ennek köszönhetően hatékonyabban harcolhatunk, akkor nem mentünk meg vele életeket?

– Ha bemocskoljuk magunkat a szervezett bűnözéssel, és szemet hunyunk afölött, hogy a szövetségeseink rabszolga- és kábítószer-kereskedelemből, zsarolásból és gyilkosságból élnek, akkor miért is harcolunk pontosan?

– Ez most valami próba? – meredt rá Ahsoka elkerekedett szemmel.

– Nem, csak kezdesz felbosszantani.

R2-D2 hevesen füttyögni kezdett. Hevesen és diadalmasan. Megtalálta, amit keresett. Anakin gondolatfolyama megszakadt – talán szerencsére –, és az asztromechanikai droid projektorából felbukkanó holografikus alaprajzra összpontosította figyelmét.

A hologram a kolostorból kivezető járatok hálózatát ábrázolta. Ám ami még ennél is jobb volt: a csúcstól nem messze, a puszta sziklafalból kiugrott egy leszállópálya, amelyet hátulról is meg lehetett közelíteni.

– Tökéletes hely egy sikló számára – állapította meg Anakin. – Artu, te leszel a navigátor... vezess le oda, én lekötöm az üldözőinket.

– Hazamegyünk, Büdi – súgta Ahsoka a huttnak. – Kapaszkodj erősen! Nemsokára megint az apádnál leszel.

– Szerencsés fickó – jegyezte meg Anakin keserűen.

Tudta, hogy nem így kellene viselkednie egy tábornoknak; nagyon rossz példát mutatott a padavanjának. De Anakin húszéves volt, sok olyan dolgon ment át, amin a legtöbb korabeli férfi nem, és nem sok jutott neki abból a gondtalan életszakaszból, amit kortársai magától értetődőnek tartottak.

Rexnek és embereinek pedig még kevesebb jutott. Nekem legalább itt van Padmé. Mit siránkozok?

Mégsem érezte úgy, hogy elégedettnek kellene lennie. Ő a Kiválasztott, a jedi kiválasztott, de nem ő választotta ezt a szerepet, hanem a sorsa rótta rá. Néha azonban nagyon nehezen tudott megfelelni a szerepének harag, düh és egyre több megválaszolatlan kérdés nélkül.

– Induljunk, Artu! – mondta. – A következő megálló a Tatuin.

A KOLOSTOR BEJÁRATI FOLYOSÓJA

Rex nem tudta, mikor tűnt el a mellkasáról a ránehezedő súly, de eltűnt, és ismét kapott levegőt.

Néhány szempillantással visszakapcsolta a vizorját normális fényviszonyokra. Vagy meghalt, és a halál a megszólalásig hasonlított az életre, vagy túlélte. Eltartott néhány másodpercig, míg megállapította, hogy egy falnak támaszkodva, féloldalra dőlve hever a droidroncsok szőnyegén.

A sisakképernyőjén biometrikus ikonok villogtak; öt ember még élt.

Igen, élek. Tényleg. Végeznetek kellett volna velem, bádogok, amikor lehetett...

Ám képtelen lett volna felpattanni és folytatni a harcot. Fel kellett mérnie a helyzetet.

– Senki se mozduljon! – mondta. Sisakja védelmében észrevétlenül tudott szólni az embereihez. – Jelezzék, ha veszik az adást!

– Vétel, uram.

– Igen, uram.

– Hallom, uram.

– Megvagyok, uram. – Coric. Neki is sikerült. – Megúsztam néhány horzsolással.

– Én is, uram.

– CT-kilenc-kilenc-három-kettő jelen, uram.

Rex úgy érezte, ismét ura a helyzetnek, akárhány droid is legyen még odakint.

– Szóljon, aki nem képes mozogni vagy fegyvert forgatni. – A fülhallgatójában csak a lélegzetvételek hallatszottak. – Oké, akkor itt a dinamikus kockázatelemzés ideje. Kövessenek! Egy alkalmas pillanatban kirontunk, irány az udvar, felkapunk annyi fegyvert, amennyit tudunk, aztán bevesszük magunkat a dzsungelbe.

Kórusban érkezett a helyeslő motyogás. Ahogy elmondta, nagyon egyszerűnek hangzott a terv. A látómezejében felbukkant egy pár csizma és egy köpeny lengő széle, kényelmes tempóban közeledve felé, egy pár droidláb kíséretében. Sisakképernyője szükség esetén anélkül is képes volt panorámaképet biztosítani, hogy meg kellett volna mozdítania a fejét. Halottnak tettetve magát néhány pislogással módosította a látómezejét, és megpillantott egy parancsnoki jelzéseket viselő harci droidot, meg egy szigorú arcú, borotvált fejű, fekete öltözéket viselő nőt, az egyik kezében egy fényszablyának látszó tárggyal.

Remek a frizurád, szivi, de valami azt súgja, nem vagy jedi.

Tudta, kicsoda a nő. A sisakja adatbázisa tartalmazta az összes szeparatista bűnöző arcképét, Asajj Ventresst, Dooku bérgyilkosát pedig igen könnyű volt felismerni.

– Ne moccanjanak! – suttogta.

Rex megkockáztatta a feltevést, hogy az összes többi droid továbbvonult már. Lassan az oldalfegyveréért nyúlt. Előbb a droidot vagy Ventresst? A droidot választotta. Célzott, a lövése szétrobbantotta a fejét, majd azonnal Ventress felé lendítette a fegyvert...

Vele kellett volna kezdenie.

A nő bekapcsolta fényszablyáját, és azalatt a töredékmásodperc alatt, amire Rexnek szüksége volt a célzás parányi módosításához, hárította az első energiasugarat. Ezután egy láthatatlan erő kitépte a kezéből a pisztolyt, majd a torkánál fogva felemelte az egész testét. Sisakja pereme felfogta a szorítás nagy részét, és úgy érezte, e nélkül biztos eltörne a nyaka.

Ventress szorította a torkát. És közben hozzá sem kellett érnie.

Ezt a hibát nem követem el még egyszer. Senki se mozduljon... őrizzék meg a nyugalmukat...

– Kapitány! – szólalt meg Ventress. – Milyen csodás visszatérés a halálból! Hol van a tábornoka?

– Melyik?

– Ne szellemeskedjen itt nekem! Tudja, kire gondolok. Skywalker! Tudom, hogy itt van.

– A lövöldözés kezdete óta nem láttam.

– Legalább nem hazudik.

– De nem is beszélek...

A nő meglepetten felhorkant.

– Miért pocsékolja az életét erre a jedi söpredékre? – A szorítása erősebb lett, nem annyira, hogy az áldozata elájuljon tőle, de épp eléggé ahhoz, hogy jelezze, bármikor ki tudná tépni a gégéjét. – Azt hiszi, érdekli őket, hogy mi lesz magával? Nem érdekli azokat semmi, csak saját maguk és a kényelmes kis életük a Coruscanton. – Parányit enyhített a szorításon. – Maga nem több számukra, mint egy állat. Egy felszerelési tárgy. Mondja meg hát, hol van Skywalker és a hutt! Magával és az embereivel nincs semmilyen személyes elintéznivalóm.

Hadifogolyként csak egyetlen választ kellett adnia.

– Rex, kapitány, ötszázegyes légió, CC-hét-öt-hat-hét.

Ventress ismét fokozta a szorítást a torkán.

– Nem méltóak a hűségére, katona. Mikor ismeri már fel?

– Rex, kapitány. – Kiképezték a vallatásra. Erre koncentrált, kizárva a nő fenyegetéseit és hízelgését, pontosan úgy, ahogyan tanították. – Ötszázegyes légió, CC-hét-öt-hat-hét.

– Amikor bevégezte a feladatát, hagyják elrohadni és meghalni, mint ahogy a mesterüket is hagyták. Pedig ő közéjük tartozott, jedi volt. Mit gondol, mit törődik Skywalker egy ilyen ágyútöltelékkel, mint maga? Ha nem tudja már használni, szerez maga helyett egy másik ugyanolyat.

– Rex, kapitány, ötszázegyes légió, CC-hét-öt-hat-hét.

Megpróbált elnézni Ventress mellett, egy pontra koncentrálni a falon a nő háta mögött, lélekben elszökni egy másik helyre. Arra koncentrált, hogy élve megússza. Mindenre koncentrált, csak a nő száját elhagyó szavakra nem, mert azok voltak a valódi fegyverei, melyek sokkal nagyobb veszélyt jelentettek rá, mint a fényszablyája vagy az Erő. Amikor véletlenül a szemére tévedt a tekintete, zavaró, megszállott halvány kékséget látott.

A nő gyűlölte a Köztársaságot, különösen a jediket. Ez sugárzott az arcáról. Minden szavát komolyan gondolta. Mélyen legbelül nagyon fájt neki valami. Valahogy esküdt ellenségükké tették. Nem az alkalomra leső bűnöző volt, hanem...

Nem, állj! Ez is a játszmájához tartozik!

– Cserben fogják hagyni, ha ezt diktálja az érdekük, klón. – A nő hangja lágyabb, együtt érzőbb lett. – Az ő szemükben mi egyformák vagyunk. Még mi is, akik rendelkezünk az Erővel. Mind feláldozhatóak vagyunk, ha nekik úgy jó. Segítsen szétzúzni őket, mielőtt mindegyiküket megöletik!

Rex elszakította a tekintetét a nőétől. Lénye egy része a saját játszmáját játszotta, hogy időt nyerjen, egy másik részét viszont felzaklatta az, ahogyan a szavak megérintettek benne valamit – valamit, aminek nem örült.

A jedik képesek erre. A saját szememmel láttam. Elmetrükkök. Azt mondják, csak a gyenge akaratúakon működik. Hát az én akaratom nem gyenge, próbálkozz csak, szivi...

– Rex, kapitány, ötszázegyes légió, CC-hét-öt-hat-hét.

Ventress előrehajolt. Az orra karnyújtásnyira volt a kapitányétól. Rex felhorzsoltnak érezte a torkát, de nem kívül, hanem belül.

– Most pedig kapcsolatba lép Skywalkerrel! Megmondja neki, hogy visszaverte a droidokat! Megkérdezi, hol van!

Rex koncentrált, és kiürítette az elméjét. Az alapszintű koncentrációs technikát akkor tanulta meg, amikor át kellett vészelnie egy nehéz időszakot, de sikerült meggyőznie vele Ventresst arról, hogy csak egy naiv, bizakodó, befolyásolható báb.

És persze a nő nem tudta, hogyan szokott beszélni a tábornokával.

Ventress meglazította a szorítását, Rex pedig látszólag továbbra is abban a nyugodt, alárendelő állapotában megérintette a kommunikációs panelt az alkarján.

– Anakin, jelentkezzen! – mondta a legjobb „egyáltalán nem Rex vagyok” hangján. – Visszavertük a droidokat, uram. Hol van most?

TIZENHÁROM

Asszonyom, hamarosan bolygó körüli pályára állnak a Teth körül a köztársasági erők. Lépnünk kell!

Harcidroid-parancsnok Asajj Ventressnek, felfedezve a hiperűrből kilépő köztársasági cirkálót

ELHAGYATOTT TRÓNTEREM

Anakin szorosabbra húzta Ahsoka hátizsákján a hevedereket. Rotta tiltakozóan felvisított, és rászegezte Anakinra nyugtalanító, sárga tekintetét, amit a jedi legszívesebben elkerült volna.

– Igen, tudom, hogy szoros, de ugye te sem akarsz kicsúszni, ha valahol ugranunk kell? – magyarázkodott Anakin. – Elég csúszós potyautas vagy. Felnőttkorodban pedig még nyálkásabb és csúszósabb leszel.

– Nem érti – jegyezte meg Ahsoka. – Csak azt tudja, hogy kegyetlen vagy vele.

– Ja. – A jedik lényege az együttérzés, de Ahsoka még így is túlzásba tudta vinni. – Most pedig induljunk! Észre sem veszszük, és a nyakunkon lesznek a droidok.

R2-D2 elindult a kijárat felé, Ahsoka követte, végül Anakin zárta a sort.

– Nem emlékszel, milyen volt gyereknek lenni?

Ha tudnád, Csipisz.

– Úgy érted, púpnak valaki hátán?

– Nem. Hanem amikor úgy bánnak veled a felnőttek, akiktől azért többet várna az ember, mintha béna, süket és hülye lennél.

Jaj. Ez talált, és Anakin nem tudott vitatkozni vele. A lány tökéletesen jellemezte a Jedi Tanáccsal való viszonyát. Nem jutott eszébe semmilyen csípős visszavágás, és egyszer csak azt vette észre, hogy azon töpreng, mikor múlik el róla ez a zsibbadtság, és mikor vágja a falhoz a valóság, azt üvöltve az arcába:

Miért nem mentetted meg Rexet? Miért nem tudsz senkit megmenteni, aki számít? Mi értelme Kiválasztottnak lenni, ha nem tudod megmenteni azokat, akiket szeretsz?

Az ajtóban járt, a maguk mögött hagyott boltíves termet fürkészte, amikor megreccsent a komlinkje.

– Anakin, jelentkezzen!

– Ki az? – torpant meg Ahsoka.

– Anakin, jelentkezzen!

Anakin a hangot felismerte, de a furcsán kifejezéstelen, szelíd hangot nem. Csak ez gátolta meg benne, hogy válaszoljon. Rex: Rex él, hála az Erőnek! Anakin a legszívesebben kieresztette volna a rátörő megkönnyebbülést, megkérdezte volna, hogy van a kapitány és a csapata, és persze megmondta volna neki, mennyire örül, hogy él. De valami nem stimmelt.

Rex soha nem szólítaná Anakinnak.

– Visszavertük a droidokat, uram.

Nem, nem vertétek vissza. Tudom. Érzem. Hallottam.

– Hol van most?

Ahsoka visszament Anakinhoz. A férfi nem nyomta le az adógombot, hanem az ajkához emelte az ujját. Egy szót se! A fülét hegyezve figyelte a háttérből beszűrődő zajokat. Rex nyilvánvalóan nincs egyedül, valaki kényszerítette a hívásra. Ő pedig figyelmeztette. Anakin a legszívesebben megmondta volna neki, hogy megértette, és hogy tartson ki, mert érte fog menni, de nem merte, és remélte, hogy Rex eléggé ismeri ahhoz, hogy tudja, nem fogja feláldozni a saját élete mentéséért.

Anakin kikapcsolta a komlinket.

– Skysrác, mi folyik itt? Ez Rex volt. Azt mondta...

– Tudom, mit mondott. – Anakin a vállánál fogva megfordította, és indulásra noszogatta a lányt. – Figyelmeztetett, hogy bajban vagyunk.

– Ez valami kód volt? Figyelj, él, és...

– Rex soha nem szólítana Anakinnak, nem úgy beszél, mint egy ostoba droid, és tisztában van azzal, hogy az Erő zavaraiból tudom, hogy lemészárolták a fiainkat odafent. – Anakinnak nem volt ideje a vitára. – Fogságba esett, és van egy tippem, ki próbálja meg csalinak használni.

– Ki?

Természetesen csakis Dooku valamelyik talpnyalója. Az Erő-használókat nem mindig lehet azonosítani az Erőben hagyott nyomaik alapján, csak azt lehet tudni, hogy a közelben vannak – néhányan azonban... néhányan olyan egyértelműen közlik, hogy kik ők, mintha hús-vér valójukban jelentek volna meg.

Asajj Ventress.

Anakin felismerte azt a dühöngő fájdalmat, azt a megszállott gyűlöletet, a maga sötét módján tiszta és nyers fókuszt, mely olyan volt, mintha egy gyémántba nézett volna.

– Dooku bérgyilkosa – felelte. – Ventress. Fogadni mernék, azt hitte, hogy egy elmetrükkel ráveheti Rexet, hogy csapdába csaljon minket. Azt várhatja! Vagy az alanynak kell akaratgyengének lennie, vagy nagyon finoman kell csinálni a dolgot. Lehet, hogy Ventress kétségbeesésében kezd hanyaggá válni.

– Szerinted mit akar?

Anakin ebben biztos volt.

– Azért jött, hogy megölje a huttot, és ránk kenje a gyilkosságot.

– És minket is megöljön...

Igen, ez is nyilvánvaló.

– Azért vagyunk itt, Csipisz, hogy hazajuttassuk azt a hutt kölyköt. Minden másra a végső jelentésben térünk ki.

Miközben követték a magabiztos R2-D2-t a kolostor alapjai mellett kanyargó járatokban, Anakin a megváltozott helyzetnek megfelelően módosította terveit. A tervek csak némi reményt jelentettek, valamit, amitől el lehetett indulni s amit követni lehetett, míg az ellenség közbe nem szólt, nyakon nem öntötte a valósággal, s a szemétbe nem dobta az egészet.

Hívni egy lartit.

Feltenni a huttot.

Visszaküldeni a lartit a hajóra, és megüzenni, hogy álljanak készenlétben az orvosok.

Viszamenni Rexért. Mentőegységet hívni.

Kivinni Rexet és a többi túlélőt.

Amint Rotta biztonságba kerül a LAAT/i siklón, az elsődleges küldetés kikerül a hatásköréből, s lesz ideje a katonáira koncentrálni.

Visszaküldjem Ahsokát is a huttal? Nagyobb biztonságban lenne. Ha már szóba került, maradjak végig a hutt mellett, és hagyjam a sorsára Rexet?

Nem, ez szóba sem jöhet. És ha fel is szállna a huttal a LAAT/i-re, a siklót ugyanúgy bármikor lelőhetik, mint nélküle. Végeredményben csak a szerencsén és a pilótán múlik.

Uh, ez az alagút büdösebb, mint a poronty! Biztos eltört néhány szennyvízvezeték.

R2-D2 az „én megmondtam” hangsúllyal trillázott egy sort. A járat végét egy ajtó zárta le, pontosan úgy, mint a holografikus tervrajzon. Kinyílt – kicsit nehezen, de kinyílt –, és a betóduló meleg, párás levegő úgy csapott Anakin arcába, mint egy vizes törülköző. A platform, amelyen álltak, a függőleges sziklafalból türemkedett ki. Alattuk a fákat még mindig pára burkolta be. Ahsoka vett egy mély lélegzetet, s még a bágyadt Rotta is nyilvánvaló megkönnyebbüléssel szívta be a viszonylag friss levegőt. Miközben Anakin körülnézett, hatalmas, gyémántként csillogó rovarokat pillantott meg a termiteken lebegni – legalább három méter lehetett a szárnyuk fesztávolsága. Figyelmeztetnie kell rájuk a siklót. Tönkretehetik a hajtóművek szívónyílásait: az idegen tárgy okozta sérülések klasszikus esete.

Anakin a szájához emelte a komlinkjét.

– Skywalker hívja az ötszázegyes légi támogatást! Veszi valaki az adást? Ismétlem, Skywalker hívja az ötszázegyes légi támogatást! Evakuálást és orvost kérünk...

– Skywalker, itt a harminckilences sikló. Vesszük az adást, kérem, adja meg a koordinátáit.

– Küldöm a koordinátákat.

– Vettem, uram. Úton vagyok. Érkezés hat perc múlva. Megsérült, uram?

– Negatív, de a túsz beteg, orvosi ellátást igényel. Valaki nézze át a faja farmakológiai adatbázisát. És figyeljen a repülő idegen tárgyakra... háromméteres repülő rovarok.

– Már megsütöttem néhányat a hajtóművel, uram... vonzza őket a zaj, szemmel láthatólag azt hiszik, párzásra hívjuk őket.

Leengedtük a szívónyílások elé a szűrőket, nehogy teljesen tönkretegyék a sugárhajtóművet.

– Ezek szerint végleg meghalt a romantika. Várjuk, harminckilences.

Anakin nem tudta, hol várakozhatott a sikló, vagy hogy maradt-e több is. Kíváncsi lett volna, milyen lehet pilótaként hallgatni a kommunikációs forgalmat, és csak várni, várni, ahelyett, hogy bajtársaik segítségére sietnek.

És mindezt egy huttért.

A pilóták soha egyetlen szót sem mondtak arról, mit éreznek.

– Add ide a hátizsákot! – fordult Ahsokához. – Pihenj, amíg lehet! Maradj a fal mellett... a sikló fel fogja verni a kavicsokat leszálláskor. És nem tudhatjuk, a pilótán kívül ki van még a fedélzeten.

Úgy érezte, Rotta kétszer annyit nyom, mint amikor először felvette. Még mindig ronda volt, hutt mércével mérve is. De miután Anakin a hátára lendítette a zsákot, már nem kellett ránéznie.

Ráadásul szembefordult a széllel, így az elvitte a szagát. A bűz még mindig visszavitte egy olyan helyre és időbe, amit jobb szeretett volna elfelejteni: amikor az anyjával egy Gardulla nevű hutt rabszolgái voltak. Egy játékadósság fejében kerültek hozzá, mint egy asztal vagy bármilyen tárgy, ami nem számít s aminek nincs véleménye.

Nem vagytok méltóak Rex életére, férgek. Egyikőtök sem.

A vadászhallású Ahsoka hamarabb felkapta a fejét, mint ahogy Anakin bármit érzékelt volna. Aztán amikor koncentrált, ő is meghallotta a LAAT/i hajtóműveinek jellegzetes hangját. Most már tudta, miért van olyan felvillanyozó hatással az evakuálásra váró klón katonákra. Anakin már attól fellelkesült, hogy hallotta, hogy tudta, közel a segítség. A sikló váratlanul bukkant fel a platform alól, majd kilencven fokban elfordult, és nyitott oldalajtajával feléjük ereszkedett le. Légörvénye még

ebből a távolságból is kavicsokat repített Anakin arcába. Nem érdekelte. Ez volt a legszebb látvány, amit valaha látott, még ha szétkenődött bogarak és óriási rovarszárnyak maradványai borították is. Ahsoka eltakarta az egyik kezével az arcát.

– Uram! – hajolt ki a kábelbe kapaszkodva a csörlőkezelő. – Menjünk! Nyüzsögnek a közelben a szeparatista hajók!

– Csak a huttot viszik! – kezdte levenni a hátizsákot Anakin. Ostobán érezte magát, amiért nem tette meg már korábban, hogy csak be kelljen nyújtania a csomagot az ajtón. – Mi viszszamegyünk Rex kapitányért meg a többiekért.

A csörlőkezelő nem felelt, és Anakin az arckifejezését sem látta a sisak mögött.

Fuss! Mindössze ennyit kellett tennie, átfutni a platformon, átadni a huttot, és visszafutni, miközben a LAAT/i felszáll, amilyen gyorsan csak tud.

Látta, hogy a csörlőkezelő hátrakapja a fejét, hogy megnézzen valamit a pilótafülkében; hallotta a műszerek figyelmeztető sípolását.

Tízlépésnyire járt a sziklafaltól, amikor árnyék vetült rájuk, sötét és gyorsan mozgó árnyék, egy lecsapó vadászgép süvítésétől kísérve.

A LAAT/i tűzgolyóvá változott.

A robbanás nyomán fém- és acélüvegszilánkok repültek szanaszét. Anakint feldöntötte a légnyomás, s utoljára azt látta, hogy a sikló égő váza a platform szélén billeg, majd lezuhan a dzsungelbe. Másodpercek. Csak másodpercek választották el az örvendezést a totális kétségbeeséstől. Fekete füstoszlop gomolygott az ég felé.

– Mester! – rohant oda hozzá Ahsoka. Anakin megérezte a hátizsák nyomását a hátán, és megpróbált feltápászkodni.

– Mester...

– A hutt jól van – hallotta Anakin a saját hangját. – Menj vissza! Vissza, fedezékbe!

Miközben talpra állt, ismét rávetült az árnyék. Nem füst volt, hanem egy keselyűdroid. Közvetlenül előttük szállt le, elzárva az utat a biztonságot jelentő ajtóhoz. Mindketten előhúzták fényszablyájukat. Anakin egy pillanatig azt hitte, a droid a huttért jött, és nem fog tüzet nyitni, nehogy veszélyeztesse prédája életét, de tévedett, nagyot tévedett.

A droid elfordította szárnyait, amelyek így borotvaéles lábakká váltak, majd tüzet nyitott lézerfegyvereiből. Anakin ide-oda cikázott, hárítva a sugarakat, próbálva mindig szemben maradni a droiddal, hogy a testével védje Rottát. Ahsoka igyekezett kihúzni a huttot a hátizsákból. R2-D2 hangosan felcsipogott, és előregurult, mintha részt akarna venni a küzdelemben.

– Artu! – csattant fel Anakin. A hutt lelassította, de most nem állhatott meg, nem helyezhette biztonságba – a keselyű nem várta volna meg udvariasan, hogy folytassák a párviadalt. Megpróbálta kiszámítani, elég közel juthat-e Artu ahhoz, hogy kivegye Rottát a hátizsákból és biztonságba vigye. Nem, túl szorosra húztam az átkozott hevedereket. Az asztromechanikai droid a gazdája parancsának engedelmeskedve elindult előre. – Ne, Artu, ne! Befelé! Egyben van rád szükségem!

Ahsoka oldalra vetette magát, és a keselyű egy kilencvenfokos fordulattal követte, de aztán mintha rájött volna a trükkre, és elfordult a lánytól – mindössze az egyik fegyverével vette célba, a többivel továbbra is Anakint lőtte. Ezeknek a szemeteknek soha nem fogy el az energiájuk, ahogy a hírszerzés állítja?

Többé nem fogja ostobának nevezni őket.

A droid kiszámította, hogyan rohanhatja le és kerülhet a fényszablyája ívén belülre. Előrerontott, és feléje döfött tűhegyes szárnyaival, amiből karjai és lábai lettek. Hátrálásra kényszerítette Anakint. Neki viszont nem volt más választása, mint szembefordulni vele. Egy pillanatra sem mert hátat fordítani neki. így azonban nem pördülhetett, nem ugorhatott

szaltót, nem csinálhatta azokat a dolgokat, amiket a jedik meg tudtak csinálni, egy halom ócskavas viszont nem.

Szóval így kell harcolniuk a hétköznapi lényeknek.

Remek.

Rotta felvisított a hátán. Anakin biztosra vette, hogy a heves rázkódástól el is hányta magát, és nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy a küzdelmet megnyeri, de a végén megöli a túszt. Rotta azonban hutt volt, s mint olyan, sokkal keményebb, mint bármelyik puhány ember.

– Gyere csak, te szánalmas roncs... – hátrált lassan Anakin, pontosan tudva, hol van a platform széle, s próbálva számításba venni a hátán cipelt hutt miatt megváltozott tömegközéppontját. – Mutasd, mit tudsz!

Megmutatta. Rárontott. Ám miközben Anakin hátraszökkent, a droid megtorpant és ismét tüzet nyitott, egy pillanatra kibillentve a jedit az egyensúlyából. Egy élő ellenfél szándékát megérezte volna az Erő révén, de egy droidét... egy igazán okos darab igencsak megizzaszthatott még egy jedit is. Anakin hárította a lézersugarakat, amelyek szikrákat szórva pattantak le pengéjéről. A droid ekkor felé fordította negyedik puskáját is – azt, amelyikkel Ahsokát kötötte le eddig –, és véletlenszerű mintázatban mindegyikkel lőni kezdte. Anakin csak nagy nehézségek árán tudta hárítani a lövéseit.

Közel állt a vereséghez. Érezte. Vesztésre állt. Odanyúlt az egyik hevederhez, készen arra, hogy meglazítsa a hátizsákot és odadobja Ahsokának Rottát – a lány a ragadozók hibátlan koordinációjával, könnyűszerrel elkapná –, majd rávesse magát a keselyűre.

Ahsoka hirtelen közel került hozzá, túlságosan közel.

– Hé, szemétláda! – visította, és meglendítette fényszablyáját. Nem jutott olyan közel, hogy elérhesse a keselyűt, de magára vonta a figyelmét, valószínűleg azért, mert beindította bonyolult veszélyelemző rendszerét. A droid egy rövid gépi pillanatra megtorpant. Ahsoka egy gurulással igyekezett elkerülni a várható lövéseket.

Túl messzire gurult.

Megcsúszott volna a hutt hányadékán? A fényszablyája pörögve kirepült a kezéből, ő maga pedig átbillent a platform peremén.

Ne, ne, ne...!

– Ahsoka!

A keselyű félbehagyta Anakin támadását, és odacsörtetett, ahol a lány átesett a peremen. Anakin először azt hitte, ellenőrzi, hogy valóban lezuhant-e, aztán meglátta a döfésre emelt karmot. Ekkor már közvetlenül a gép mögött állt, szinte a hátán. És meghallotta Ahsoka hangját. Meglátta az ujjai hegyét – csak az ujjai hegyét – a permakréta peremébe kapaszkodva, teljesen elfehéredve az erőlködéstől.

– Jól vagyok! – lihegte a lány. – Jól vagyok.

Nem, nem volt jól: egy droid épp levágni készül a karjait, hogy a halálba vesse, jedi vagy nem jedi. Anakin a fényszablyáját forgatva rárontott a keselyűre. A droid kitért, és lézersugarakkal válaszolt. Kihasználva a néhány másodpercet, amíg a keselyű nem figyelt rá, Ahsoka csak az ujjhegyeivel kapaszkodva visszalendült a platformra: az egyik lábát fellendítette, mint egy tornász, és elfordította a csípőjét, hogy előrelökje a testét. Aztán kinyúlt az Erővel, és a fényszablyája pörögve a kezébe repült.

Anakin közben olyan közel került a keselyűhöz, hogy szinte megvakította a hárított lézersugarak felvillanása. Aztán a gépezet félreugrott. Anakin azt hitte, csak cselez, s ugyanabban a pillanatban ráugrott, mélyen bedöfve fényszablyáját a vizuális érzékelői közé, de aztán észrevette, hogy a droid elveszítette az egyik lábát, s hogy Ahsoka vágta le.

Hagyta, hogy a keselyű hátradobja, és súlyosan a talpára érkezett, miközben a gép elveszítette az egyensúlyát, és lezuhant a mélybe.

Nem voltak ujjai. Nem tudott megkapaszkodni a peremben. És mivel a lába volt a szárnya, már repülni sem tudott.

Csak zuhant és zuhant és zuhant.

– Ah, ez ügyes volt, Csipisz... – Anakin kihallotta saját hangjából a kimerült megkönnyebbülés zokogását. Kihúzta magát. Hé, még mindig itt van a fedélzeten egy hutt. Majdnem elfelejtettem. – Azt hittem, véged.

Ahsoka fej nyúlványain élénkebbé váltak a csíkok. Talán ez volt az elpirulás megfelelője a togrutáknál. Elmosolyodott, de nem a szokásos udvarias mosolyával, hanem teljesen felvillantotta éles ragadozófogait, nyilvánvaló diadallal ellenfele legyőzése fölött.

– Nem akartam kipróbálni, igaz-e, hogy mi togruták mindig talpra esünk – felelte.

– Mindenesetre sikerült magadra vonnod a figyelmét.

– Lehet, hogy szándékosan csináltam – mondta hűvös gúnynyal a lány. – De az is lehet, hogy nem.

Minden jedi másképp oldotta meg a problémáit. Ahsoka megoldása sem volt rosszabb a többinél – hiszen bevált.

A megkönnyebbülés azonban nem tartott sokáig. Rotta szánalmasan nyüszített Anakin fülébe. Rex és az emberei – muszáj volt úgy hinnie, hogy néhányan életben maradtak – még mindig a fanatikus Ventress karmaiban voltak. Anakin próbált nem gondolni rá, mit művelhetnek velük. Várta még néhány összecsapás.

Megmozgatta a vállát, hogy enyhítsen valamelyest a hátizsák okozta sajgáson, aztán bekapcsolta a komlinkjét.

– Kenobi mester, veszed az adást? Mester... hallasz engem? A komlinkből csak statikus zörej hallatszott. Anakin várt.

JABBA PALOTÁJA, TATUIN

TC-70 majdhogynem végigtaszigálta Dookut a trónterembe vezető folyosón.

Mindössze leheletfinoman megérintette a hátát, a legenyhébb terelő mozdulattal, de egy protokolldroidtól ez felért azzal, mintha a gallérjánál fogva vonszolta volna a vendégét. Dooku figyelmeztetésnek vette a gesztust, hogy milyen haragra számíthat Jabba előtt állva.

TC-70-en a megfenyegetett, rettegő droidok tipikus tüneteit lehetett megfigyelni.

Ez felkeltette Dooku érdeklődését. Sőt majdnem elterelte a gondolatait a válságról, amivel szembe kell néznie, de mivel az információ egyszer még hasznosnak bizonyulhat, megjegyezte magában, hogy vissza kell még térni a kérdésre, és finoman ki kell szedni TC-70-ből, hogy pontosan mi történt. Gyakran hárult Dookura a vonakodók motiválásának feladata. Igyekezett összegyűjteni a szakmai fogásokat.

Az ajtószárnyak félrecsusszantak, és Dooku belépett a trónterembe, ahol már várta Jabba és teljes udvartartása. Csendben ültek vagy álltak, nem néztek egymásra, csak a padlóra. Olyan csend volt, mint egy konyhában, ahol épp felrobbanni készült egy lezárt túlnyomásos edény. Az emelvényen pedig szinte izzott a harag.

Jabbának nyilvánvalóan szüksége volt rá, hogy lássák az elégedetlenségét. Dooku kezdte már felfogni a huttok hatalomfitogtatási kényszerének a nagyságrendjét.

– A hatalmas Jabba kezdi elveszíteni a türelmét, és követeli... – kezdte volna a felvezető szövegét TC-70, de Dooku leintette.

– Köszönöm, Tíszí – mondta. – Közvetlenül kívánok szólni Jabba nagyúrhoz, hogy kifejezzem a nyelve és a kultúrája iránti tiszteletemet.

– A fiam! – csattant fel Jabba. – A fiam még mindig nincs meg! Tudni akarom, mit csinálnak az ügyben a hasznavehetetlen talpnyalói! Végeztesse ki őket, és vegyen jobbakat! Én nem tűrnék el ilyen tehetetlenséget az én szolgáimtól!

Ventressnek biztos nem tetszett volna az összehasonlítás. Dooku enyhén meghajtotta a fejét. Az alárendelődő testtartások csodákra képesek.

– A droidseregem nemsokára elfogja Skywalkert, és kiszabadítja a fiát. Már végezhettek volna, de szigorú parancsba adtam, hogy semmit sem tehetnek, ami akár csak a legkisebb sérülés lehetőségét rejti magában a kis Lord Rottára nézve. Azaz finoman kezeljük a műveletet. Ez nem holmi köztársasági túszszabadító akció, ahol füstölgő karabélyokkal rontanak be a biztonsági erők és megölik az összes túszt.

Jabba ebből érteni fog. A közelmúltban balul ütött ki egy sor köztársasági mentőakció. És Dooku nem hazudott; semmit sem nyert volna Rotta halálával. Egyelőre. Óvatosan kellett kezelni az ügyet.

Jabba nem higgadt le a szavaitól, de a fejét sem lövette szét. Dooku még mindig nyertesen kerülhetett ki a helyzetből.

– A fiam betegnek látszott, amikor Skywalker elrabolta. Vajon él még? Mert ha nem, akkor én...

– Él, Lord Jabba. Friss és megbízható híreim vannak róla. Skywalker megpróbált megszökni a Tethről a fiával, de megakadályozták, és közben nem esett bántódása Rottának. Csapdába esett, a seregét elveszítette, és nincs hová mennie.

– Dooku gróf – dőlt előre Jabba –, ön nem ostoba, és én sem vagyok az. Azt hiszi, nem figyeltetem a szektort azóta, hogy megtudtam, hogy a fiam a Tethen van? Nekem is megvannak a magam hírforrásai. És az én forrásaim azt mondják, a köztársaságiak már elindultak Skywalker megmentésére.

Igen, Dooku sejthette volna. Fáradt türelmet erőltetett az arcára, mintha Jabba nyilvánvaló dolgokat mondott volna.

– Nem szeretnék önelégültnek tűnni, Lord Jabba, de Skywalker és az elit gyalogsága kudarcot vallott a seregemmel szemben. Könnyűszerrel semlegesíteni fogjuk a flottájukat is, már ha egyáltalán flottáról van szó. Nagyobb tűzerőm állomásozik a Teth körül, mint amit a Köztársaság fel tud vonultatni.

– Feltettem magamnak egy kérdést – váltott témát Jabba aggasztó módon. – Megkérdeztem magamtól, miért akarná Skywalker elrabolni a fiamat.

– A jediknek megvan ez a rossz szokásuk, hogy gyerekeket rabolnak. Őket magukat is úgy rabolták el a családjuktól.

Jabba egy legyintéssel félresöpörte a választ.

– Miért nem jutott Skywalker eszébe, hogy Rotta elrablásával csak addig szerzi meg az együttműködésemet, amíg vissza nem kapom a fiam, és hogy mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy elpusztítsam a jediket, a Köztársaságot és mindenkit, aki akár csak rájuk mosolygott valaha? Azt hitte talán, hogy örökké fogságban tarthatja?

Dookut mindig is lenyűgözte az, hogy az értelmes lények ritkán tették fel azonnal a maguktól értetődő kérdéseket. Jabba is csak most kezdett túl kíváncsi lenni. Vissza kell terelni a haragjához.

– Látta a felvételt, Lord Jabba... gyűlöli a huttokat, és gyanítom, hogy az ön népe iránti gyűlölete ugyanúgy szerepet játszhatott a döntésében, mint az, hogy alábecsülte az ön elszántságát.

– Igen, és ezért az arcátlanságért az életével fog fizetni. De Skywalker... vagy Palpatine... megőrült, ha azt hiszi, hogy puhány vagyok, aki úgy enged a zsarolásának, hogy nem vág vissza, amint tud. – Lassan kihúzta magát, és Dookunak el kellett ismernie, hogy a puszta tömege is félelmet keltő. – Kajidic

lorda vagyok. Kötelességem megmutatni a népemnek, hogy senki sem úszhat meg büntetlenül egy ilyen felháborító bűntettet. Hová lenne a civilizációnk, ha büntetlenül hagynánk az ilyen felháborító tetteket?

Kétszer is használta a „felháborító” – csomma – szót, és Dooku hirtelen rájött, hogy a szó más jelentésárnyalattal bír, mint addig hitte. A huttokkal való kapcsolata során azt hitte, hogy a csomma egyszerűen egy rettenetes sértés valakivel szemben. Ám valójában a társadalmi rend, s így a hutt társadalom zökkenőmentes működésének a veszélyeztetését jelentette.

A csomma egyedi hutt bűn.

Az emberi bűnök pedig semmit sem jelentenek a huttok számára. Ezért tűnt minden hutt bűnözőnek a Köztársaság szemében. Nem volt közös erkölcsi alapjuk. Ez is olyan területnek bizonyult, ahol a Köztársaság azt hitte, a saját törvényei a természetesek és a nyilvánvalóak az egész galaxis és többmilliónyi értelmes faj számára.

Ezt még az előnyömre fordíthatom.

– Ők nem értik a huttokat – felelte Dooku. Igaz, abban sem volt teljesen biztos, hogy ő érti-e őket annyira, amennyire hiszi. – A Köztársaság és a jedik zűrzavaros emberi szervezetek, és azt hiszik, minden lény úgy reagál, ahogy ők. És mindkettő rendkívül gőgös. Ez az eredménye, ha valaki évszázadokon át könnyűszerrel megtartja a hatalmát.

– Skywalker fejét akarom – jelentette ki Jabba. A hangja hirtelen érzelemmentessé vált, mintha csak valamilyen adminisztratív részletről beszélne, nem tomboló haragjáról. – Rotta remekül el fog játszadozni a koponyájával. A leckét meg kell tanulni.

– Ha a seregem elég felismerhető darabot hagy belőle, megkapja mindet. – Kapcsolatba kell lépnie Ventress-szel, hogy így

intézze a dolgot. – Most pedig, Lord Jabba, amíg várakozunk, tárgyalhatunk esetleg a hutt kajidicek és a Független Rendszerek Konföderációja közötti békeszerződésről?

Jabba mélyen beleszívott a pipájába.

– Semmiről sem tárgyalok, míg vissza nem kaptam a fiamat, élve és sértetlenül. Lehet, hogy az emberek nem értik meg a huttokat, a huttok azonban nagyon is jól értik az embereket...

Dooku felkészült erre is, és összességében rosszabbra számított. Jabbának látványosan kell győznie – és ezt nem valamiféle egocentrikus hiúságnak kell tulajdonítani, hanem a hutt társadalom egyik mozgatóerejének: a vezérbe vetett teljes bizalomnak, akivel nem packázhatnak holmi ootmianok, külvilágiak. Nemcsak a tekintélyvesztésről van szó, hanem arról is, hogy a huttoknak látniuk kell: a főnökök főnöke kézben tartja a dolgokat, és minden rendben van a világukon.

Ha ezt elfogadja, hatékonyabban tud majd tárgyalni Ziróval, amikor eljön a kritikus pillanat.

– Ahogy kívánod, Lord Jabba – biccentett, és lehajtott fejjel kihátrált a trónteremből.

Visszament a hajójára, és kapcsolatba lépett Ventress-szel. A nő késett az üzenet fogadásával. Amikor végre felbukkant előtte a hologramja, szilárdan megvetett lábbal állt, mindkét kezében fényszablyával, arcán gyilkos kifejezéssel. Dooku sejtette, hogy csata közben zavarta meg, és az egyik harci droidot küldte el a komlinkért.

– Kérdezném, hogy hogyan haladnak a dolgok – kezdte a gróf –, de azt hiszem, magamtól is rájöhetek.

– Mester, Skywalker csapdába esett egy platformon. Átvágjuk az ajtót, aztán elvágom a torkát.

– Pontosan ezt kell tenned. Jabba a fejét akarja. Szó szerint.

– Te pedig továbbra is élve szeretnéd a kis huttot.

– Csalódnék benned, ha a legcsekélyebb kételyed is lenne ezzel kapcsolatban, Asajj. Ne hagyj cserben! Skywalkert már sikerült bűnbakká tenni, úgyhogy a huttok nem fognak segítséget nyújtani a Köztársaságnak, de ahhoz, hogy Jabba tárgyaljon velünk, a fiának épségben kell visszakerülnie. Elég egyértelmű voltam? Ne kockáztass semmit!

– Igenis, uram.

– Hívj, ha sikerrel jártál!

Dooku megszakította az összeköttetést. Kíváncsi lett volna, Skywalker rájön-e, hogy a kis hutt megölésével ellensúlyozhatná a Köztársaság veszteségeit, hiszen akkor egyik oldal sem kapna engedélyt Jabbától az útvonalak használatára. És ha rájönne... vajon megtenné?

Dooku ismert olyan jediket, akik legalábbis szemet hunytak volna egy baleset fölött, ha ők maguk nem is tettek volna aktívan semmit az érdekében. Érdekes módon nem ezek voltak azok a kiábrándult jedik, akik csatlakoztak hozzá.

Megfordult a fejében, hogy kapcsolatba lép Darth Sidiousszal, és tájékoztatja a történtekről, de aztán arra jutott, hogy jobb lesz addig nem zavarni mesterét a részletekkel, míg azt nem mondhatja neki, hogy elvégezte a rá bízott feladatot.

Nemcsak a hutt uraknak kell ügyelniük a tekintélyükre.

A KOLOSTOR UDVARA, TETH

– Uram?

– Hallak, Coric.

– Csak ellenőriztem, hogy velünk van-e még.

Rex nem moccant, amióta az őrült tekintetű szeparatista nőszemély végzett vele. El fog jönni a megfelelő pillanat, és

ő tudni fogja, amikor meglátja. Ott feküdt, ahová Ventress ledobta, egy fal tövében, végigpróbálva az összes kommunikációs csatornát, amit a sisakján keresztül el tudott érni, majd újra, még egyszer, hátha elér valakit, aki nincs sarokba szorítva. Amint a hadsereg kommunikációs központja semlegesítette a szeparatisták zavaró jeleit, ismét megváltoztatták őket. De ha kitartóan próbálkozik, talán rátalál egy szabad sávra.

– Jól vagyok, őrmester – mondta. Gyanította, hogy a nő eltörte néhány bordáját. Annyira fájt minden lélegzetvétel, hogy be kellett harapnia az ajkát. – Soha nem ütöttem még meg nőt, de ő lesz az első, ha még egyszer elém kerül.

– Soha nem neveztek még seggnyaló jedi lakájnak.

– Nekem a naiv ágyútöltelék tetszett a legjobban.

A droidok szemmel láthatólag nem jöttek rá, hogy a lezárt sisakok tökéletesen hangszigeteltek, így nyugodtan társaloghattak az embereivel. Lehet, hogy a gépek a saját korlátjaik szerint ítéltek. Rex soha nem értette, miért kell a gépeknek hangosan beszélniük ahelyett, hogy rádiójelekkel tartanák a kapcsolatot, egyszerűen és némán, ám ez valószínűleg inkább árulkodott a készítőikről, mint a droidokról magukról. Mulatságos: ebben a háborúban az egyik harcoló fél emberhez hasonló droidokat készített, a másik pedig az embereit tette hasonlóvá a droidokhoz.

– Azt hittem pedig, tetszeni fog a kapitány a hölgynek... már csak az egyforma frizura miatt is – mondta Coric.

– Lehet, hogy le kellett volna venni a sisakomat, és megmutatni.

– Szóval valamiféle jedi a nő is?

– Sith vagy sötét tanítvány. A vörös fényszablya a jelvényük, úgy tűnik.

– Mi a különbség?

– Talán az előjogok. De az ütésük ugyanúgy fáj. – Rexet jobban érdekelték a gyakorlati problémák. – Még mindig nem találok egyetlen szabad csatornát sem.

– Én sem, uram.

Rex visszatért a frekvencialista elejére, mindegyiken megállt néhány pillanatra, és a fülét hegyezve figyelt valamilyen értelmes adásra, mielőtt tovább kapcsolt volna. Miközben fülelt, az ajtó előtti törmelékhalomba utat vágó droidokat nézte. Négy másik a közelben állt, kint az udvaron, jelképesen őrködve a Torrent század maradéka fölött. A veszteségeik nagysága azzal fenyegetett, hogy felemészti Rexet, ha nem képes átfordítani a dühét a visszavágásba.

A kommunikációs csatornákon továbbra is csak fehér zaj és statikus zörej érkezett.

Mi hasznunkat veszik?

El tudta képzelni, mit fog tenni velük Ventress, ha másért nem, hát azért, hogy kitombolja magát, mert nem tudott elfogni egy jedit. Akármit is műveltek a fiújával, az tényleg teljesen kiforgatta a nőt önmagából. Rex elhatározta, hogy inkább harcolva fog meghalni, semmint hogy hagyja megkínozni magát, és az embereit sem engedi bántani. Inkább ő maga lövi le őket.

A bádogok elvették a fegyvereiket, de az nem fogja visszatartani. A törmelék tele volt DC-15-ösökkel és oldalfegyverekkel.

És a vibropengéjét sem találták meg...

Rex várta a megfelelő alkalmat.

Gondosan ügyelt rá, hogy kívülről ne lehessen észrevenni, hogy beszél – nem mozdította a fejét és a kezét, elfojtotta azokat az apró, öntudatlan mozdulatokat, amikkel az emberek a beszélgetést kísérték. Nem akarta magára terelni a gépek figyelmét. Biztosra vette, hogy sikerrel járt.

Aztán felcsipogott a csuklóján a komlinkje, és a legközelebbi droid körülnézett.

A fenébe! Nem irányította át azt a vackot a sisakjába!

– Rex, hallasz? Itt Skywalker.

Igen, a droidok meghallották. Még egy felé fordult.

Rex a belső kommunikációs csatornán maradt, és nem mozdult.

– Mi következünk, uraim. Álljanak készen!

A droidok gondolkodását nem lehetett volna villámgyorsnak nevezni. Ketten vitatkozni kezdtek arról, hogy mi a teendő. Az egyik odacsörömpölt Rexhez, és lehajtott fejjel keresni kezdte a hang forrását. Rápillantott a katona csuklójára. A komlinkből ismét statikus zaj tört fel.

– Rex, ha nem tudsz válaszolni... kocogtasd meg a mikrofont, vagy valami.

A droid még közelebb hajolt. Rex nagyon lassan, kézfejét kifelé fordítva felemelte a karját, és megacélozva magát felkészült a pillanatokon belül várható fájdalomra. Hallotta az akcióra készülődő emberei nyeléseit és szuszogását.

– Kíváncsi vagy, hogy működik, bádogbaka?

Rex az egyik kezével benyúlt a droid mellpáncélja alá, megmarkolta a gerincét, a másikkal pedig lesújtott az álla alá. Az ütéstől a gép feje hátrabillent, kitépve a vezetékeket a nyaki csatlakozóból. Nem kellett parancsot adnia. Az öt életben maradt katonája talpra szökkent. Coric kirántotta a hátratántorodó droid kezéből a karabélyt; Nax felkapott egy törmelékdarabot, és addig ütötte vele egy másik droid fejét, míg be nem horpadt. Rex kipattintotta a vibropengét az alkarvédőjéből, rávetette magát egy droidra, felborította, és kivágta a fotoreceptorait. Aztán, míg a gép vakon hadonászott, elvágta a nyakánál az öszszes vezetéket.

A hat klón átrohant az udvaron, és bevetette magát egy kilőtt AT-TE mögé. Elég töltött fegyver – DC-k és szeparatista karabélyok – hevert tőlük karnyújtásnyira ahhoz, hogy jó ideig

a helyükhöz szögezzék a bádogokat. Rex elővett egy fájdalomcsillapító ampullát az egészségügyi csomagjából, és beledöfte a kézfejébe, mielőtt célpontot keresett volna. Kezdetét vette a tűzharc.

A droidok meglehetősen jól tudtak harcrendből tüzelni. A harc többi része – a döfés, a fojtás, a szemkitolás, az összes közelharcelem – hozta őket zavarba. Ráadásul igazából csak sík terepen voltak hatékonyak.

– Ez jólesett – morogta Nax, szinte csak magának. – Komolyan levezetett egy kis feszültséget.

– Akkor lazítson egy kicsit azokkal – mutatta Rex a felbukkanó szuper harci droidokat. Ezeknek nem volt fejük, amit le lehetett volna tépni vagy be lehetett volna törni; és hamarosan a pókok érkezésére is számíthattak. Rex a fennsík széle felé intett. A dzsungelben jobbak lennének az esélyeik.

– A biztonság kedvéért: mindenkinél van mászókötél?

– Igen, uram.

Ez a másik lehetőség. Addig is, vannak fegyvereik és van elszámolnivalójuk a droidokkal.

– Rex, válaszolj!

Szóval Skywalker nem adta fel.

– Hallom, tábornok. Sarokba szorítottak minket az udvaron... engem és öt emberemet...

– Szüksége van segítségre?

–...és van itt egy hajórakományra való bádog is. – Kilőtt néhány plazmalövedéket. A fegyverek hangját felerősítették az udvar falai. – Eggyel kevesebb.

– Ezt igennek veszem, kapitány. Indulok.

A kilőtt AT-TE roncsa megremegett, ahogy a csatadroidok lövései becsapódtak az oldalába. Nax lehasalt, és benézett egy lyukon, majd benyúlt. Amikor előhúzta a kezét, egy oldalvágót tartott benne.

– A szerszámláda – magyarázta, miközben csattogtatni kezdte a fogót. – Gyertek, bádogok, gyertek csak, szép kis bádogok...

Rex ismét felnézett, és arra jutott, hogy ez csak még egy dolog, amitől egy emberi klón sokkal jobb katona, mint bármilyen droid.

Ők nem csak leleményesek.

Hanem a testvéreikért is bosszút kell állniuk.

– Nekem hagyjanak egyet élve – mondta.

TIZENNÉGY

A háború aljas és hitvány dolog, és a legrosszabbat hozza ki az emberekből. Ám egyúttal a legjobbat is felébreszti bennük – a bátorságot, önfeláldozást,

találékonyságot, kitartást, bajtársiasságot, zsenialitást... még a humort is.

Bárcsak elérhetnénk ezt a megvilágosodott állapotot anélkül, hogy előtte vért kelljen ontanunk!

Peet Síeben mentor, jal shey filozófus

A LANDOLÓTERASZ

Anakin nagy léptekkel sietett vissza az ajtóhoz, és közben azt számítgatta magában, miként lehetne a leghatékonyabban kimenekíteni Rexet és a katonákat az udvarból.

Soha nem tudna épségben letenni egy csatahajót, még ha maradt volna is belőlük. A szeparatista haderők helyzetétől függően talán képes lenne eltéríteni és csapdába ejteni a droidokat, vagy legalábbis lefoglalni őket, míg Kenobi megérkezik.

– Mester! – futott utána Ahsoka. – Mester, Büdi még mindig rossz bőrben van. A küldetésünk célja pedig az, hogy épségben hazavigyük, emlékszel?

– Mire akarsz kilyukadni? – Anakin úgyis tudta a választ. Továbblépkedett. – Hogy hagyjuk itt az embereinket meghalni?

– Hát nem a küldetés az első?

– Válaszolj a kérdésre, Csipisz! Ezeket az embereket ismered. Mi történt a „fedezzük egymás hátát” elvvel?

– És mi történt „a parancs azt jelenti, fel kell készülnünk a katonák halálára is” leckével, mester?

– Oké, ezt tényleg én mondtam, de a felkészültnek lenni nem egyenlő azzal, hogy magukra hagyjuk őket, mielőtt kimerítettünk volna minden lehetőséget.

– Ha Rex megmentése miatt Büdike meghal, azzal nem válna értelmetlen pazarlássá minden egyes katona halála, akit elvesztettünk?

– Mi lesz, ha a puhatestű mindenképp meghal?

Anakin a galaxis minden huttját elcserélte volna egyetlen katonáért. Ahsoka a jelek szerint újra átgondolta a helyzetüket.

– Rex nem köszöni meg neked.

– Oké, Csipisz, akkor kapcsold be a komlinked, és mondd meg neki!

– Mi, hogy én?

– Igen. Hívd fel, és mondd el neki, hogy miattad meggondoltam magam, mert meggyőztél, hogy sem ő, sem az emberei nem elég fontosak ahhoz, hogy megmentsük az irhájukat.

– Mester...

– Ha kemény döntést akarsz hozni, ami emberek életébe kerül, jobb, ha felkészülsz rá, hogy a szemükbe nézz, és elmondd nekik, miért teszed.

Lefogadta, hogy a lány nem csinálna ilyet. Viszont némileg aggódott, hogy talán mégis megtenné, csak hogy bebizonyítsa: elég nagy már ahhoz, hogy a padavanja lehessen. Azután pedig visszaolvasná az ő fejére az egészet.

– Ezenkívül – folytatta – Rex segíthet nekünk találni egy hajót. Olyat, ami kijuttat minket.

– Mester, ez nem hangzott túl meggyőzően.

– Oké, másképp fogalmazok: nem hagyom itt, amíg még van szemernyi esélyünk rá, hogy kivigyük a huttot és a katonákat is. Ő nem hagyna magamra engem. Nem hagyna magadra téged sem. Ez az, ami egyben tart egy sereget. Szegd meg ezt a kimondatlan ígéretet, és ezzel az erővel máris megadhatjuk magunkat, itt és most.

Már jó ötvenméternyit megtettek a folyosón, amikor Artu figyelmeztetően füttyentett. Anakin meghallotta azt a hangot, amitől rettegett: a rombolódroidok egyenletes zümmögését. A szeme sarkából mozgást észlelt, ahogy odafordult, látta, hogy a droidekák közül kettő feléjük gurult, és már ki is bontották az ágyúikat. A következő pillanatban tüzet nyitottak, a két jedi pedig hátrálni kényszerült.

– Csak egy irányba mehetünk – állapította meg Anakin, miközben lézerlövedékeket blokkolva távolodott. – Artu, készülj az ajtó lezárására!

Visszaszorultak a leszállóteraszra. Épp mielőtt az R2-D2 begurult volna utánuk, hogy bezárja és elreteszelje az ajtót, Anakin megpillantott egy humanoid alakot, egy borotvált fejű nőt, amint hosszú léptekkel közeledett a rombolódroidok nyomában. Artu bedugta interfészkarját az elektromos zárba. Az ajtó sziszegve bezárult.

– Ventress az – állapította meg Anakin. – Most legalább már a főnököt küldik, hogy végezzen velünk.

Az ajtó egy pillanatra vibrálni kezdett. Két forró folt jelent meg a fém lemezborítón: Anakin feltételezte, hogy Ventress odaát beledöfte fényszablyáit az ajtóba. Figyelte az izzást, majd ráébredt, hogy a nő egyszerre vág mindkét fegyverével, egy ipari lézervágóhoz hasonló szabályos kört fűrészelve az anyagba.

– Ideje visszavonulnunk – mondta. – Odakinn hatalmas dzsungel vár, ott elrejtőzhetünk.

Ahsoka átsandított a landolóhely pereme felett.

– Meg egy csomó izé is vár a dzsungelban, mindenféle húsevő és mérgező dolgok... ja, és pókdroidok is.

Anakin a platform széléhez lendült, és lenézett. A droidok máris felfelé kapaszkodtak az egész platót eleven kárpitként borító indafüggönyön. Több közülük megtorpant, hogy a landolóteraszra tüzeljen. Anakin érezte a talpa alatt a lövedékek becsapódásának rezgéshullámait.

– Nos... választhatunk. Vagy kilövik alólunk a platformot, vagy itt állunk és megvárjuk Ventresst, vagy pedig arra megyünk, és szembeszállunk a pókdroidokkal.

Ahsoka tekintete ide-oda cikázott, mintha villámgyorsan felmérné a távolságokat, és az esélyeket latolgatná.

– Mester, adhatnék nemleges választ mindhárom lehetőségre?

Rotta ekkor már szaggatottan jajgatott. Anakin felidézte a harctéri elsősegélynyújtó gyorstalpaló tanfolyamot, amit kapott, mielőtt hadrendbe állították a katonákkal – egy zajos sérülés miatt kevésbé kell aggódni, mint egy csendes miatt. Mindaddig, amíg valaki ordít, tudatánál van. A néma, eszméletüket vesztett sebesültek vannak nagyobb bajban.

– Panaszkodj csak tovább, bűzös barátom! – vetette oda Anakin a válla felett. Rotta új hangtartományra váltott, egyfajta meglepett turbékolásra, amit újra és újra megismételt.

– Nos, ez a változás is van olyan jó, mint egy pihenő.

– Mire céloz? – kérdezte Ahsoka.

– Céloz valamire?

– Ott!

Anakin a mutatott irányba fordult, Rotta pedig tovább jajongott. Ahsoka résnyire húzott szemmel pásztázta végig a fákat.

– Hogy kerülhette el a figyelmünket? Azt egészen eddig nem szúrtam ki – mondta meglepetten. – Amott! Egy másik terasz. És nézd, mi van rajta!

– Mi? Nem látom.

Anakin beletúrt hátizsákjába, és előhúzta elektromos távcsövét. A dzsungelből lépcsőfokokként előugró lapos tetejű csúcsok ősi vulkanikus lávadugók voltak, így hát akár egész láncot alkothattak a tájon egy geológiai törésvonal mentén. Ám mivel Ventress igyekezett kijutni hozzájuk a teraszra, és pókdroidok tüzeltek rájuk odalentről, az esze jelenleg nem igazán a földrajzleckéken járt. Mindössze a sűrű ködöt látta a fák fölött, és egy csapatnyit azokból a hatalmas, siklónyi méretű, rovarszerű teremtményekből. Úgy festettek, mint egy kete, vagy akár mint egy kashyyyki szitakötő; hosszú test, két pár gyorsan verdeső, fátyolszerűen áttetsző szárny és gumószerű fej. A platformok fölött köröztek, és olykor hirtelen alábuktak valami láthatatlan prédára.

– Nézd azt a csillogó izét! – mondta Ahsoka.

– Az egy... Hé, igazad van! – Egy jármű dekkolt az egyik landolóteraszon, egy nagyjából ugyanolyan szerkezeten, mint amin most ők álltak. Logikusnak tűnt a dolog; másképp hogy is tudott volna bárki közlekedni ezen a terepen? – Egy hajó. Mi viszont itt vagyunk, az meg ott. Úgy saccolom, olyan két mérföldre van innen. Háromra.

– Ja... tudom. Csak egy ötlet volt.

Artu kétségbeesetten csicsergett. Anakin az ajtó felé fordult. Ventress ikerlézere gyorsabban vágott utat magának, mint azt remélte volna. Már csak percek kérdése volt, hogy átjusson. Akkor pedig csapdába esnek.

A terasz megrázkódott a droidágyúk egy újabb zárótüzétől. Érezték: már nem sok ilyet bír ki a szerkezet.

Akkor pedig mi is lezuhanunk a fák közé...

Majd a Kashyyyk szó villant fel egyenesen a lelki szemei előtt. Egyike volt ez azoknak a pillanatoknak, amiket Qui-gon mester intuitív asszociációnak nevezett. Anakin az összefüggés után tapogatózott elméjében, majd meglátta a választ, ami tudatalattijából elé tárult. A Kashyyyk bolygón szintén voltak sűrű erdők, járhatatlan területek, hatalmas repülő rovarok, és... és azokat a jószágokat meg lehetett lovagolni – aleenai felderítők és olykor egyenesen még humanoidok is utaztak rajtuk. Az ottani repülők hajtóművének hangja is vonzotta őket, mint ahogy az itteni óriásrovarok körbedongták a LAAT/i-kat.

– Artu! – kiáltotta. – Tudsz generálni olyan audioszignált, amely megegyezik egy larti hajtómű hangjával?

R2-D2 füttyögve felelte, hogy a köztársasági járművek szinte teljes skálájának hangját képes utánozni, és akár még némelyik szeparatista hajóét is, ha szépen kérik rá. Szívességből tartott is egy rövid demonstrációt, közvetlenül a LAAT/ i-k csaknem infraszonikus hangján, ami egyenletesen zümmögött a szakadatlan lövöldözés alatt, és amitől Anakinnak égnek állt a haja.

– Mester – kezdte Ahsoka –, mondd, mit...

– Idecsaljuk az egyik olyan nagy rovart, és a hátán lovagolva távozunk.

Ahsoka komoran biccentett. Talán csak túl fáradt volt már bármiféle vitához.

– Oké. Ma már sok ennél őrültebb dolgot is tettem. Miért kell a hangeffektus?

– A rovarok azt hiszik, ez afféle szerelmi dal, vagyis felkérés a nászra. Teljesen körülzsongták a lartit is, emlékszel?

Ahsoka nem felelt. Egyszeriben nem olyasmi volt ez, amivel csak úgy viccelődhettek, miközben egy LAAT/i teljes személyzete hevert holtan valahol alattuk.

– Tudod irányítani? – kérdezte a lány. Az emelvényt újabb találat érte alulról. Kezdett az egész terasz megbillenni; egy kődarab gurult pár métert a széle felé. – Feltéve persze, ha sikerül kitartanunk itt addig.

– Egy kis Erő-húzás itt, Erő-tolás ott. Amíg el nem indulunk. Ez az én dolgom.

R2-D2 óvatosan a landolóterasz széléhez gurult, miközben csatahajók szerelmi dalát sugározta a hiszékeny óriásrovaroknak. Ez olyan eset lenne, amiről Anakin mesélhetne Padménak. Biztosan nevetne rajta. Abban viszont nem volt biztos, hogy valaha is elmondja, milyen véres ütközet zajlott itt. Akadt néhány dolog, amit egyszerűen nem volt képes szavakkal kifejezni. Olyan közel állt a peremhez, amennyire csak mert Rottával a hátán, és szerelmesen portyázó óriásrovarokat keresett.

Mögötte Asajj Ventress már közel járt ahhoz, hogy áttörjön az ajtón.

Aztán sebesen verdeső, háromméteres szárnyak gépszerű berregése hallatszott.

A LANDOLÓTERASZ AJTAJA A KOLOSTOR FELŐLI OLDALON

Ventress tökéletesen szabályos kört vágott szabad kézzel az ajtóba, amely képesség állítólag csak az igazán tehetséges művészek kiváltsága.

Miközben mindkét fényszablyát egy közös centrum körül forgatta, a két elkülönült ív összetalálkozott, majd az Erő segítségével taszított egyet a vastag fémkorongon. Az csattanva zuhant a landolóteraszra. A nő lehajtott fejjel átlépett a nyíláson, lépcsőként használva a kimetszett fémkorongot.

Skywalkernek nyomát sem látta. A togruta padavan és az asztromech droid azonban még mindig ott voltak. Ventress az Erő segítségével körbekémlelt, hogy megérezze, nem áll-e a jedi valahol fölötte lesben, hogy felülről rávetődjön. De nem, semmi.

– Nos, padavan, hát magadra hagyott! – Ventress fogta a fényszablyáit, és összecsattintotta őket a markolatuknál fogva, így egyetlen, kétpengéjű fegyverré váltak. Majd a harci droidjai lábához lökte a feldöntött asztromechet. Nem bízott benne. – Jedi szokás.

Ahsoka két marokra fogta fényszablyáját, és körözni kezdett Ventress körül. Összefonódott a tekintetük. Ventress semmiféle szánalmat nem érzett; senki, aki a Rattataknak nevezett brutális gengsztervilágban nőtt fel, nem engedhette meg magának az érzések e luxusát. Megtanulták, hogyan zárkózzanak be lelkileg annyira, hogy megállják a helyüket. Kiváló tréning volt – bárcsak már akkor is tudta volna ezt.

Skywalker azonban túlságosan nagy becsben tartja a saját hősi hírnevét ahhoz, hogy egy ilyen gyermeket itt hagyjon meghalni maga helyett. Vagyis, itt kell lennie valahol.

– Merre vagy, Skywalker? – kiáltotta Ventress. – Vagy hagynád inkább, hogy egy zöldfülű újonc végezze el helyetted a piszkos munkát? Windu mester egyik hasznos karrierépítő tippje, ha jól emlékszem.

Ahsoka olyan savanyú arcot vágott, mintha lekezelték és elutasították volna.

– Velem fogsz megküzdeni.

– Ám legyen. – Ventress hagyta, hogy Ahsoka ütőtávolságon belül kerüljön. Majd, mint egy botot, középen fogva megperdítette fényszablyáját, és egyik végével a másik után pöccintette meg Ahsoka fegyverének hegyét. – Semmi személyes, drágám.

Ahsoka magasba tartott szablyával támadásba lendült, majd térdre hullott, és Ventress védekező tartása alá csuszszant. Vagy legalábbis a jelek szerint ezt tervezhette a gyermek. Ventress azonban könnyedén hátralépett, és gond nélkül elkerülte a lábára irányzott harántcsapást. Ahsoka talpra ugrott, és széles ívben lendült, hogy ismét támadjon, ezúttal hátulról. Ventressnek piruetteznie kellett, hogy a lány a látóterében maradjon. A pengéik csapásokat védve és osztva csattantak össze; közben Ventress fél szemmel Skywalkerre ügyelt, arra számítva, hogy az szélvészként ront majd rá valamerről, hogy mentse tanítványát. A jedinek azonban még mindig nem volt nyoma sem.

Ekkor, körülbelül a párbaj negyvenötödik másodpercében – és úgy találta, az efféle ügyek sosem tartanak sokáig – Ventress kezdte elveszteni a türelmét. Mostanra már láthatta Ahsoka alaptechnikája nagy részét: a gyors váltások és színlelt támadások kombinációját, miközben a harctér egyik oldaláról a másikra szökellt. Olybá tűnt, mintha megpróbálta volna eléggé kifárasztani ellenfelét ahhoz, hogy nekirugaszkodva bevigye neki a halálos csapást. Az egész annyira togrutai volt.

Ventress válaszként rávette Ahsokát, hogy közel kerüljön hozzá: nem tért ki előle, még csak nem is követte. Egy adott ponton pedig mozdulatlanul megállt, a dupla pengét oldala mellé engedve, szinte felkínálva védtelen testét, hogy végzetes hibára csábítsa a gyermeket. A padavan óvatosan nyomult közelebb. Amint előrelendült, Ventress úgy döntött, Skywalkert mégsem tudja rábírni, hogy megmutatkozzon, és egy nyolcast formázó mozdulattal kisodorta Ahsoka kezéből a fényszablyáját. Majd egy Erő-lökéssel hanyatt vágta őt a padlóra, és kinyújtott karral odaszegezte.

– Hol van Skywalker?

A lány mellkasára helyezte az egyik csizmáját. Ahsoka megvonaglott, és igyekezett visszanyomni a lábat.

– Keservesen fogsz rájönni.

– Rendben. Tudok várni. – Ventress felpillantott. – Elkezdhetem levagdosni a végtagjait, Skywalker. Döntsd el, mi legyen!

A landolóterasz egy hajszálnyit megingott, és egy vészjósló repedés jelent meg rajta, ami derékszögben indult a kolostor falától. Skywalker droidja panaszosan füttyögött. Nos, ha a jedi herceg nem jön vissza a padavanjáért, talán a robotját többre értékeli majd.

– Kössünk üzletet! – kiáltotta Ventress. Mélyen a szeme mögött gyenge bizsergést érzett; ah, most már itt van valahol a közelben. Fényszablyája egyik hegyét tenyérnyi távolságban nekiszegezte Ahsoka torkának. – Kivételes, kettőt-az-egyért ajánlat... egy padavant és egy droidot adok egyetlen hutt porontyért. Ennél jobbat igazán nem kínálhatok.

Ventress hirtelen légáramlatot érzett, amit egyenletes zúgás kísért. Elég ideje élt már itt ahhoz, hogy kezdjen hozzászokni a túlméretezett rovarokhoz, ám ezek a teremtmények még mindig óvatosságra késztették. Felpillantott anélkül, hogy mozdított volna a fején, hogy megnézze, merre lehet.

Ekkor csapódott egyenesen a háta közepébe – valami nagyon súlyos, nagyon gyors és borotvaéles: egy suhanó árny, amely rakétaként vágódott bele.

Előrezuhant, és esés közben csaknem leszelte Ahsoka fejét. A fényszablya egyik pengéje csaknem markolatig a permakréta fedélzetbe fúródott. A nő bukfencet vetett, tovahemperedett, és a következő pillanatban máris újra talpon termett, harcra készen – ugyanebben a pillanatban azonban a szabaddá vált Ahsoka is odébb hengeredett.

Mindez azonban immár mellékes volt. Ventress egy hatalmas, masszív vadászléggyel nézett farkasszemet, amely messziről szemlélve csak egy ragyogó, irizáló testű, vékony szárnyú, szinte már szépnek mondható teremtés volt, ilyen közelről azonban már egészen másmilyennek hatott: erőteljes, gyors, ragadozó, meglepően zajos, és a karjánál is nagyobb, vad csáprágókkal felfegyverezve. Finoman erezett, kecses és törékeny szárnyait pedig valójában robusztus csontszerkezetre kifeszülő vastag, áttetsző bőrszövet alkotta.

És ennek a fenevadnak lovasa is volt: Anakin Skywalker.

A hátára szíjazva pedig a hutt bébi.

A légy ott lebegett fölötte, majd egy távirányítású vadászgép precizitásával lőtt ki, függőlegesen emelkedve a hirtelen megállásból. Aztán ott maradt függve a levegőben, látszólag teljesen mozdulatlanul – leszámítva persze a nagy sebességű rotorlapátokként zúgó, folttá mosódó szárnyait.

Automata lőfegyverek kattogtak és berregtek fel teljes összhangban, ahogy a harci robotok egyszerre emelték célzásra sugárvetőiket.

– Ne lőjetek! – csattant fel parancsolóan Ventress. Karját megálljt jelző mozdulattal lendítette a magasba. – Ha eltaláljátok, megölitek a huttot.

– Gyorsan kapcsolsz – bólintott Skywalker, és elővonta a fényszablyáját. – Szeretném visszakapni a padavanomat. Volnál szíves?

Zordan kapaszkodott fél kézzel a vadászlégybe, miközben az olyasmit művelt – a szárnyával létrehozva a saját lefelé irányuló légáramát –, ami afféle érzést keltett Ventressben, mintha heves sortűz vágott volna végig testén. Eközben Skywalker lecsapott, igyekezve kinyúlni Ahsokáért, és felhúzni őt maga mellé a „fedélzetre”. Ám ezt könnyebb volt mondani, mint véghezvinni, még egy jedi számára is. A teremtmény sebesen verdeső szárnyai csaknem lehetetlenné tették, hogy egészen közel kerüljenek a lányhoz. Ventress védekezően perdült meg, miközben az ízelt potrohvégét suhogtató és csáprágóit csattogtató vadászlégy úgy zúgott fel-alá a leszállópálya felett, mint egy irányíthatatlanná vált vadászgép. Súlyos volt és gyors mozgású, és ha nekiment volna a nőnek, olyan erővel gázolja el, mint egy repulzorvagon.

Egyértelmű volt, hogy a rovar nem örül a helyzetnek, mint ahogy Skywalker sem élvezte igazán. Hisz egy hatalmas, dühös ragadozóra sikerült ráakaszkodnia.

Ventress kereste az alkalmat, hogy kilökhesse őt a nyergéből; Ahsoka pedig összevissza szökellve igyekezett felugrani a mestere mellé. Egyikük számára keserű véget ígért a helyzet. A vadászlégy pillanatról pillanatra agresszívabb és fejvesztettebb lett; visszahőkölt a fényszablyáktól, és úgy hajlítgatta hosszú testét, mintha le akarná vetni magáról a lovasát. Az emelvény pedig olyan érzést keltett, mintha megindult volna a nő talpa alatt.

Így is volt.

Ventress látósíkja vadul megbillent, ahogy a permakréta tábla tisztán elpattant a faltól, és a végső néhány pillanatig negyvenöt fokos szögben csüngött, mindössze pár masszív tartókonzoltól támogatva, amelyek egymás után csúsztak ki helyükről a szerkezet puszta súlyától. Ventress lebukott, hogy elkerüljön egy szárnyat, amely, ha nekiütődött volna, bizonyosan eltöri a nyakát. Majd az ajtó felé rugaszkodott, a levegőbe lendült.

– Ugorj! – kiáltotta Skywalker.

Természetesen nem ellenfelének szánta a felszólítást. Ventress az ajtónyílás szűk lépcsőfokára érkezett, és megkapaszkodott a keretben. A permakréta és dúracél valóságos lavinája záporozott alá mennydörögve a dzsungel talajára.

Amikor visszapillantott, a vadászlégy éppen bedőlt jobbra, hogy függőleges emelkedésbe fogjon; Ahsoka arccal lefelé lógott Skywalker előtt, és kézzel-lábbal kapálózva igyekezett valami fogódzót találni magának. Az asztromech droid szorosan a nyomukban repült, teljes gázzal működtetve rakétahajtóműveit.

– Asszonyom! – Az ajtó másik oldaláról az egyik rombolódroid hangfoszlányai hallatszottak, csaknem teljesen elfojtotta őket az alattuk zuhogó törmelék morajlása. – Asszonyom!

– Csendet!

Ventress tehetetlen dühvel figyelte, ahogy a jedi elmenekül az ő prédájával. Egy másodpercig csaknem azon volt, hogy kiadja a parancsot a keselyűdroidoknak az üldözésükre és elpusztításukra. Az egyetlen dolog, ami visszatartotta, hogy még nem adta fel teljesen a reményt, hogy élve visszaszerezheti a hutt porontyot.

Egy pillanatra a falnak támasztotta a homlokát, és módosított a tervén. Alatta feneketlen – csaknem nyolcszáz méternyi – mélység tátongott.

– Elektrotávcsövet! – parancsolta, és kinyújtotta a kezét a droid felé. Ráfókuszált a vadászlégyre, ami ekkor már csak egy apró, egyre halványodó folt volt a lombsátor fölötti ködpárában; szorosan a nyomában a kis asztromech droid sugárhajtóműveinek ikerlángjai ragyogtak.

– Azt hiszem, tudom, hova próbálnak eljutni innen, de az irányuk talán más lehetőségeket is rejt. Kövessétek őket!

– Asszonyom, azt próbáltam jelezni az imént, hogy Dooku gróf azonnali jelentést vár a küldetéséről. Tudassam vele, hogy a jedik elmenekültek?

Ventress visszaadta az elektromos látcsövet.

– Ne! Mert nem így van. Még fel is kellene szállniuk valahogy a bolygóról. Én pedig úgyis megállítom őket.

Hosszú léptekkel visszasietett a folyosón, és ellenőrizte datapadján, hogy a keselyűdroidok tényleg megfigyelik a területet. Skywalkernek le kell valahol szállnia. Felnyitotta a komlinkjét.

– Légi irányítás, itt Ventress parancsnok. Azt akarom, hogy egy keselyű azonnal kövesse Skywalkert! És készítsék elő a vadászgépemet!

– Asszonyom, az érzékelőszkennerek jelezték, hogy köztársasági V-19-esek álltak csatarendbe egy alacsony orbitális pályán keringő cirkálóból. Az összes keselyűosztag eléjük ment, hogy feltartsák őket.

– Kenobi – állapította meg a nő.

– Igen, asszonyom.

– Akkor hát jól foglalják le őket! Nem hagyhatjuk, hogy a katonáik landoljanak. Skywalkert pedig bízzátok rám.

– Asszonyom, még mindig szeretné, hogy a Ginivex készenlétben álljon önnek?

– Igen. Lehet, hogy személyesen kell majd közbeavatkoznom.

Ventress egy pillanatra megtorpant a lépcsőn. Az udvari ütközet még mindig tombolt odakinn; neki pedig le kell mondania a légi támogatásról a Skywalker utáni hajtóvadászathoz, mivel a keselyűkre másutt van szükség. Mi történt a szeparatisták számbeli fölényével, amiről annyit hencegtek? Ez idáig egy egész seregnek nem sikerült levernie az 501 -es légió egyetlen csapatát – még a teljes létszámú zászlóaljnak sem –, és a jelek szerint senki nem volt rá képes, hogy feltartóztasson két jedit meg egy nyavalyás bébit.

Engem is beleértve. Ezt elég nehéz lesz megmagyarázni Dookunak.

A droidok csak terhet jelentenek, döntötte el, de jelenleg csak ezek álltak a rendelkezésére. Kétszeresen is meg kell győződnie róla, hogy minden kijáratot jól lezártak. Mindaddig, míg Skywalker nem tudja tisztázni magát a huttok előtt, legalább egy ilyen negatív győzelemben lehet reménykedni. Átkapcsolt egy másik csatornára.

– Négy-A-hét. Mi a pozíciód? Mostanra már rég távoznod kellett volna.

– Attól tartok, asszonyom, túl későn indultunk ahhoz, hogy elsurranhassunk a köztársasági flottilla mellett, de azt hiszem, egyébként is van még itt elvégzendő dolgunk. – A kémdroidnak különleges tehetsége volt ahhoz, hogy a megfelelő helyen legyen a megfelelő időben. Ventress csodálta ezt. Nem átlagos droid volt, annyi szent. – Figyelemmel követtem az eseményeket az elmúlt néhány órában. Csodálatos innen a kilátás a kolostorra. .. és a beérkező repülőgépekre.

Ventress kezdte fontolóra venni, hogy nagy hatósugarú tüzérséget rendel a platformra. Ezzel meglephetné kissé Kenobit, ha a megfelelő időben szállnának be a játékba.

– Van vizuális adatod Kenobi osztagáról?

– Egy vadászlegyet látok közeledni – felelte a 4A-7 halkan –, épp leszálláshoz készül. A jelek szerint némileg vonakodva.

Ventress megengedett magának egy lassú mosolyt.

– Négy-A-hét, néha nem is tudom, mihez kezdenék nélküled.

– Ezt örömmel hallom, asszonyom. – A robot hangja... elégedettnek tűnt. Sőt egyenesen büszkének. – Feltételezem, még mindig a hutt gyermek visszaszerzése a fő prioritás.

– Így van.

– Akkor igyekszem visszaszerezni őt.

– Helyes. Csatlakozom hozzád, amint tudok. Nagyon talpraesett lény vagy, de egyszerre két jedi... olyan kihívás, amire oda kell figyelnem.

– Észrevettem. Talán ezúttal beválna egy kevésbé támadó megközelítés... látásból ismerik önt mint szeparatistát, én azonban csak egy droid vagyok, semmi olyan, ami különösebb elővigyázatosságra intené őket. – A kém elhallgatott egy pillanatra. – És itt vannak velem a csatadroid kollégáim, ha netán bármi balul sülne el, mielőtt ön ideér, asszonyom.

Ventress kétségbe vonta, hogy azok bármilyen segítséget jelentenének 4A-7-nek, de valószínűleg ő maga is tudta ezt. A droid a maga módján sokkal inkább volt harcos és gentleman, mint a legtöbb organikus hím, akivel életében valaha is dolga akadt, és igazi patrióta volt – minden fenntartás és korlát nélkül szolgálta a Független Rendszerek Konföderációját. Az ő pozíciójában egy szerves létformájú ügynököt már rég kitüntettek volna.

Ráadásul ő sosem árulná el az ügyet, mert nem lehet megvenni, megvesztegetni, megfenyegetni vagy elcsábítani. A nő pontosan tudta, mire számíthat tőle, és hogy mi ösztönzi. Ventress... bízott benne. Pedig soha senkiben nem bízott (a már halott és eltemetett) Narec előtt és után, kivéve a szüleit (akik már szintén halottak) és ezt a droidot.

Egy kém élete magányos lét, legyen bár fémből vagy eleven húsból. Hirtelen belehasított, hogy 4A-7 volt a legközelebbi dolog ahhoz, amit vagy akit barátjának tudhatott, és úgy érezte, egy nap talán el is mondja ezt neki.

– Ventress, vége – jelentkezett ki.

A KOLOSTOR UDVARA

Pár percig szünetelt a droidoktól érkező zárótűz.

Minden előjel nélkül történt a dolog. Talán ez volt az az idő, amikor új parancsokat kaptak vagy átprogramozódtak, és újra kellett indítaniuk a vezérlőrendszerüket. Rexnek még nem sikerült kiderítenie, azonban kihasználta a lehetőséget, hogy újratöltsön minden energia- és lőfegyvert, amit sikerült felhalmozniuk, ellenőrizze a frekvenciákat a komlinkjén, nincs-e bármilyen hiba vagy kimaradás a szeparatisták zavaróadásában, és fürgén lekapja sisakját egy-két értékes másodpercre, hogy magas tápértékű, szárított élelmet tömjön a szájába. Vödre nélkül – ahogy mindenki nevezte a harci sisakot – vak, süket és teljesen védtelen volt a harcmezőn. Sisakja jelentette a túlélés zálogát; ez jelentette a mindent. Letörölte homlokát kesztyűje tenyérrészével, majd újra fejébe nyomta a sisakot, és biztosította a zárótömítéseket.

Nax az alkarjára erősített kronométerére pillantott.

– Gondolja, uram, hogy Skywalker elugrott, hogy hozzon nekünk egy bödön kávét?

– Még mindig nem tudom elérni – felelte Rex teli szájjal. Skywalker nem juthatott messzebb a kolostor nyugati határánál. Még egy reumás randorni puhatestű is megtette volna ezt a távot az alatt az idő alatt, amióta a tábornok azt mondta, úton van feléjük.

– Csak azt remélem, nincs semmi köze a dolognak ahhoz a nagy robajláshoz és a füsthöz, amit az imént láttunk. De itt lesz hamarosan. Azt mondta, jönni fog, tehát így is lesz.

Coric felkapaszkodott a barikádra, és kidugott egy szalagkamerát a perem fölé. A kapott kép azonnal megjelent Rex HUD-jában, és ő szemügyre vette a droid pozíciójából kapott látványt. Az egész csak egy nagy udvar volt, ám mostanra gyakorlatilag szinte lehetetlenné vált felismerni benne a békés szemlélődés helyszínét, hisz mindenütt bombatölcsérek, kilőtt tankok és a legkülönfélébb járművek válogatott roncskupacai díszítették a területet. Még mindig égtek a tüzek. Rex maroknyi embere – már nem bolondította magát azzal, hogy csapatnak nevezze őket – egy kiégett AT-TE lépegető mögött barikádozta el magát, amit azután megerősítettek kiégett droidtetemekkel és minden egyébbel, amit csak oda tudtak vonszolni.

Mostanra csak ő, Coric, Del, Attie, Zeer és Nax maradtak. A droidok pedig tudták ezt.

Így aztán nagyon aggasztotta Rexet a tény, hogy egy jó óra elteltével még mindig életben vannak. A droidoknak bizonyára van valami tartalékterv a tarsolyukban, vagy akárhol is tartják a terveiket.

Nem tudta, pontosan hány bádog maradt, de szörnyen sok: sokkal több, mint ők, hatan.

Hajtóművek zaja vonta magára a figyelmét felülről, azonban nem tudta kivenni, milyen járműveké, anélkül legalábbis, hogy el ne hagyta volna a barikád nyújtotta fedezéket. A hangjuk alapján keselyűdroidok lehettek. Ezek a robotok nyugtalanították a leginkább. Minden, ami ekkora tűzerővel bír és ilyen hatékonyan tud repülni, futni és tanulni, a legvadabb rémálmai közé tartozott.

És iszonyúan sajgott a törött bordája. Úgy döntött, leáll a fájdalomcsillapítókkal, amíg igazán nem lesz rájuk szüksége ismét.

– Ezt nem értem – jegyezte meg Zeer, a csapat egyik hadimérnöke. Mindkét kezével egy csatadroid mellkasának mélyén turkált, mintha szívműtétet végezne rajta. – Ha a Jabiimon volnánk, mostanra már rég elözönlöttek volna minket, a fejünk pedig karóra tűzve díszelegne. Vajon mi akadályozza meg ebben a pléhkasznikat? Hisz tudják, milyen kevés emberünk maradt, mert szorosan figyeltek minket.

– Ostobák – felelte Del. – Legalábbis az átlagos bádogok. Ha nem sorakozhatnak fel alakzatba, és nem tüzelhetnek, el vannak veszve. És nem hiszem, hogy a csatadroidok sokkal okosabbak lennének náluk.

– Ez nem volt így eleinte. – Zeer visszaguggolt a sarkára, és elkezdte visszahegeszteni a csatadroid mellkasi lemezeit a helyükre. – Mostanra viszont új életszemléletet nyert.

Nax még mindig a lézervágóját markolta.

– Arra várnak, hogy az az eszelős kopasz nő gondolkozzon helyettük, őt azonban túlságosan lefoglalja a tábornok felkutatása.

– Nem, mi vagyunk a csalik – szólt közbe Attie. – Mindaddig, amíg élünk, biztosra veszik, hogy Skywalker visszajön értünk. Őt akarják, meg azt a csigaporontyot.

Rex ismét ellenőrizte HUD-ját. Még a HNE-hálózathoz sem volt hozzáférése, és amikor nem tudta biztosra venni a dolgokat, Rex hajlamos volt felkészülni a legrosszabbra.

De még nem mondott le végleg Skywalkerről.

– Jól van, emberek. Kávészünet vége. Na most, várhatunk, amíg a bádogok ismét nekilendülnek, vagy kiküldhetjük a speciális követünket, hogy kifejtse az álláspontunkat. Hogy van a barátunk, Zeer?

– Azt hiszem, ismét járóképes, uram.

A szakasz abba a pozícióba manőverezte a kizsigerelt csatadroidot, ahol majd teljesen felegyenesedhet, amint aktiválják az energiatelepeit. Zeer megtöltötte a mellkasi üreget pár hődetonátorral. A terv szerint a bádog majd visszamasíroz a saját térfelére, és újra csatlakozik testvéreihez, aztán cafatokra robbantja őket, amikor jelt adnak a távirányítású robbanószerkezeteknek. Ez persze nem oldja meg Rexék minden problémáját, azonban bizonyosan elrontja a szeparatisták napját, és nyer nekik még némi időt.

Meg persze kiegyenlít néhány újabb ponttal. Ged biztos imádta volna látni ezt. Mint ahogy Hez is.

Rex ellenőrizte a kronóját. Hallotta az előre-hátra mozgó droidok túlságosan is jól ismert hangját, és azon kezdett tűnődni, mi a csudát művelhetnek igazából, amikor így tömegben nyüzsögnek, mint a megkergült birkák. Nem mintha ugyanolyan fizikai reakcióik és szükségleteik volnának, mint

egy szerves katonának. A közelmúltban nagyon sok időt töltött ellenségként a közvetlen szomszédságukban, olykor csupán pár méternyire tőlük, és mégis: úgy érezte, most még kevesebbet tud a droidokról, mint amikor a háború elkezdődött.

Talán nem is volt sok minden, amit érdemes lehetett tudni, csak azt, hogyan kell ráigazítani egy Díszí hajszálkeresztjét a legsebezhetőbb pontjukra.

– Oké, Zeer! – bólintott. – Vegyük fel a pozíciót, mielőtt visszaküldjük őt a családja kebelére.

Hol lehet Skywalker? És ha már itt tartunk, merre van Kenobi?

Így, mindenféle parancs hiányában Rex mindössze annyit tehetett, hogy harcol, amíg tud, aztán vagy elmenekül, vagy akkora rést üt az ellenséges vonalakon, amekkorát csak bír, mielőtt valaki vagy valami végez vele. A tétlen ücsörgés és várakozás a Köztársaság Napjára nem tartozott a választható opciók közé.

A klón katonák újra elfoglalták pozícióikat, Coric és Del egy sorozatvetőn, amit kemény harcok árán sikerült megkaparintaniuk a szeparatistáktól, Attie pedig az aknavetője mellett. Rex letérdelt, és kikandikált a törmelékbarikádból óvatosan kivájt réseken át.

Zeer matatott egy keveset a csatadroid hónaljában, mire az életre kelt. Sugárvetőkarja negyvenöt fokos szögbe emelkedett, a biztonsági pozícióba. Rex háborgó lélekkel figyelte a brutális mozgó egységet, és csak akkor lélegzett fel ismét, mikor az csikorogva, utat törve magának elhaladt az AT-TE vonala mellett.

– Köszönj anyádnak helyettem! – mormolta Zeer, azzal ő is felvette pozícióját Rex és Attie között.

– Remélem, az az ostoba izé nem bukik orra valamelyik kráterben.

– Nem, uram, független processzorok vezérlik őket. Beprogramoztam neki a célkoordinátáit, és a legkedvezőbb útvonalon fog haladni, minden akadályt kikerülve, hogy végül a Köztársaság ügyének mártírja legyen.

A csatadroid dübörögve visszatért az ellenséges vonal mögé. A megfigyelőpontokon őrködő bádogok némelyike felemelte a fejét; Rex látta őket a droidoptikáján keresztül. Ám azok csak felnéztek, és folytatták tevékenységüket. Nem tekintették ellenségnek, hisz válaszradarja azt tudatta velük, hogy még mindig közéjük tartozik. Zavartalanul továbbmenetelt hát a vonalaik között, egészen az ellenséges állás szívébe.

– Adok neki még néhány másodpercet – mormolta Zeer.

A fejük felett egyre lázasabbá vált a keselyűdroidok ténykedése. Rex – ismét – azon kapta magát, hogy képzeletben a droidparancsnok szerepét játssza: amint kiszúrja a köztársasági bajkeverők pontos helyzetét, megbecsüli erejüket, majd egy légi csapással kipréseli belőlük a szuszt. El nem tudta képzelni, hogy a droidok – vagy bárki, aki az utasításokat adja nekik – miért így harcolnak, és miért nem használnak ki minden előnyt, ami csak a rendelkezésükre áll. Ott vannak közvetlenül fölöttük, miért nem támadnak hát? Rendben, nem rendelkeznek irányvonalakkal, de nem kell zseninek lenniük ahhoz, hogy elég pontosan kiszúrjanak hat embert ahhoz, hogy fasírozott nerfet csináljanak belőlük.

Légy hálás az idiótákért!

– Elég mélyen behatolt már? – kérdezte Rex.

– Látom őt – felelte Zeer. – Azt akarom, hogy bejusson az állványzatok közé. Kár, hogy nincs felettük tető. Az szépen megnövelné az okozott kárt.

– Elpusztítunk, amennyit csak tudunk. Visszaszámolást, katona!

Zeer meglóbálta baljában a detonátorok távirányítóját, Díszíjét pedig pisztolyszerű stílusban tartotta jobbjában; a csőtorkolata a barikádon nyugodott.

– Három... kettő...

A fenébe is, azok a keselyűk most már tényleg bosszantották Rexet.

Picit elfordította a fejét, hogy Zeer kezére nézzen. A katona hüvelykujja rágörbült a lemezre.

– Egy!

A gomb megnyomása és a robbanás között eltelő töredékmásodpercnyi csend mindig is lenyűgözte Rexet. Olyan volt ez, mintha az egész sose akarna megtörténni: mintha megdermedne ilyenkor az idő, és taszítani kellene rajta egy jókorát, hogy elinduljon.

Nos, az idő megkapta ezt a lökést, méghozzá az elképzelhető legnagyobb fenékberúgás formájában.

A perzselő fehér tűz átmenetileg sötétségbe taszította Rex vizorát, ahogy a szenzorok beárnyékolták a szemét az intenzív fény elől, majd a robbanás döreje egy elfojtott puffá szelídült fejhallgatóiban. Tisztán érezte azonban, ahogy a lökéshullám felrúg a talajon át – és végigfut a lábán, a gyomrán, végül fel egészen a torkába. Ugyanebben a pillanatban a léglökés mellkason taszította. Ha ez ebből a távolságból is ilyen erejű volt, akkor...

Nax igazított az optikáján, ideges arcrángása meghazudtolta a gunyoros, mellékesen kommentáló sportközvetítő keltette benyomást.

– Köztársaság: egy, Független Rendszerek Konföderációja: null.

– Nos, ez elég jól bevált... – állapította meg Zeer szerényen. – Kíváncsi vagyok, vajon újra bedőlnének-e neki.

Pár pillanatig az egész udvar a szürke hamu egységes, néma förgetegébe burkolózott. Aztán fémdarabkák kezdtek hullani

az égből, és csattogva csapódtak vissza a kövezetre. A kisebb, könnyebb repeszek, amelyeket távolabbra taszított a robbanás, sisteregve záporoztak alá pontosan az AT-TE előtt, és már kihűlten értek talajt. Rex azonban egyetlen olyan darabot sem látott közöttük, ami elég nagy lett volna, hogy fel tudja venni, az azonosításáról már nem is beszélve.

– Helyben vagyunk – mormolta Attie magának. Belecsúsztatott egy lövedéket aknavetője csövébe, és várt. – Ha taktikai visszavonulásba akarunk kezdeni, uram, akkor azt most vagy soha.

A rákövetkező néhány percben bármely droid, amelyet nem szaggatott fém- és tömítésdarabkákra a robbanás, felforrva tudna csak felkapaszkodni azon a zúzalékból álló dűnén. Csaknem elviselhetetlenné vált az átmeneti nyugalom.

– Ki szavaz a most mellett? – kérdezte Rex, és várta a válaszokat.

– Nem igazán, uram.

– Ja, a soha nekem is megfelel.

– Kényelmesen ülök, uram. Nincs jobb ötletem.

Coric lesöpörte a hamut vállvértjéről. A finom szürke por alatt egykori hófehér és kék páncélja feketére pörkölődött a lézerlövedékek tüzétől.

– Egyszer láttam egy ilyen holovidet. – Hangja azt a száraz, közönyös tónust öltötte fel, mint amivel viccet szokott mesélni. – Az egész nagyon megindító volt. Az erődöt ostromló hatalmas ellenséges hordákat olyannyira lenyűgözte a maroknyi védő hősies helytállása, hogy még dicshimnuszokat is költöttek és énekeltek nekik.

– És hogy végződött a dolog? – kérdezte Del.

– Mindegyiket lelőtték

Rex azt kívánta, bár lenne már vége ennek a pillanatnak. Mint általában, most is a féktelen jókedv és a könnyes kétségbeesés közötti borotvaélen billegett. Minden kiképzése és az állam iránti hűsége ellenére, az összes elméleti érv dacára, hogy miért teszi, ami helyes, az egyetlen dolog, ami miatt rá tudta venni magát, hogy ülve maradjon, és várja az elkerülhetetlent, hogy mindezt a mellette küzdő bajtársaiért csinálta, valamint Skywalkerért – akárhol legyen is –, és még Kenobiért, de senki és semmi másért. Bárki csak eddig tudott volna látni hasonló helyzetben. És ez bőven elég volt.

A zörgő lárma újra megindult, először csak halkan, távolian, majd a tökéletes szinkronban dobbanó fémlábak csattogásává olvadt. A hang hömpölygő áradatként kapott egyre nagyobb erőre. Nem csupán előttük kelt életre, ahonnan számítottak rá, hanem mögülük és minden oldalról is.

Rex visszaereszkedett az egyik sarkára, és azon tűnődött, van-e bármi értelme a taktikailag helyes dolgot cselekedniük – fedezékből küzdeni –, vagy pedig az a legjobb, ha most teljes valójában felegyenesedik, és leplezetlenül megmutatkozik bajtársai és a droidok előtt, bármiből álljanak is az utóbbiak.

Akárhogyan is, a nyerésért harcolunk.

Talpra állt, lefektette karabélyát a legközelebbi lapos felszínre, és mindkét kezébe egy-egy DC-15-ös gyorstüzelőt vett.

– Torrent csapat – mondta Rex. – Fegyverbe!

TIZENÖT

Nem tudom definiálni, ki a hős. Csak azt tudom, olyasvalaki, akit valószínűleg észre sem veszel, ám amikor rájössz, mit tett, és milyen szerényen tette, soha nem tudsz megszabadulni az érzéstől, hogy téged kisebb vászonból szabtak, és azon kapod magad, hogy egyszeriben sokkal jobban sért a szájhősök hetvenkedése, mint általában.

Yularen admirális, Köztársasági Flotta, elutasítva a felkérést, hogy beszéljen a Köztársaság háborús hőseiről a HoloNet Newsnak

MÁSODIK LANDOLÓTERASZ, HÁROM KILOMÉTERNYIRE A KOLOSTORTÓL

Anakin azon tűnődött, vajon egy háromméteres húsevő vadászlégy képes-e ellenszenvet táplálni valaki iránt.

Az Erő révén még mindig szorosan a markában tartotta a teremtményt, miközben az – többé-kevésbé egyenesen – a hajó felé repült, ami az utolsó reményt jelentette a számukra, hogy sikerre vigyék a küldetésüket. A légy nem akart odamenni, és végképp nem akart potyautasokat megtűrni a hátán. Anakinnak minden összpontosítására szüksége volt, hogy irányban tartsa a jószágot, és megakadályozza, hogy az a fák közé ereszkedve lesodorja magáról őket – akiket egyértelműen parazitáknak vagy elbizakodott zsákmánynak tekinthetett.

– Csipisz, amikor elég közel jutunk a szilárd talajhoz, ugorj és futás!!

Ahsoka most lovagló ülésben terpeszkedett a légy hátán, közvetlenül annak szárnyai mögött, és Anakin előtt.

– Szerinted annyira veszélyes volna?

– Ez egy ornitopter, egy patkány agyával, és egy hamis nászdallal csalogattuk magunkhoz; a többit döntsd el magad.

– Azt hittem, jól kezeled a repülő lényeket.

– Gépeket. Repülőgépeket – helyesbített. És pontosan ez volt az, amire magában számított; ahogy a landolópálya egyre közeledett, már kivehette, hogy a rajta dekkoló jármű egy jobb napokat látott teherhajó.

– Bármivel tudok repülni. De ezzel a szörnyeteggel erősen próbára tettem a szerencsémet.

Egyikük sem mondta ki hangosan, de Anakin gondolatban hozzátette: ha nem sikerül levegőbe emelkednie azzal a hajóval, akkor mindössze annyit értek el, hogy ott ragadtak egy másik teraszon az ellenséges terület szívében, és nem marad más kiút számukra, mint az alattuk húzódó dzsungel, vagy a helyi repülő fauna tagjaival való újabb tusakodás. Anakin oldalra pillantott, hogy ellenőrizze, az R2-D2 tudja-e tartani a tempót. A hátizsákból Rotta rettenetes gurgulázó és szörcsögő hangokat hallatott.

– Mester, Rotta hangja kezd elég durva lenni.

– Az egyik pillanatban jobban van, a másikban rosszabbul, és még mindig él. Tudod, milyen nehéz megölni egy huttot? Még csak meg sem tudod mérgezni őket. Újranövesztik a testrészeiket. Ezer évig is képesek élni. Rotta nem valami törékeny mimóza vagy ilyesmi.

– Mégis, mi ez az egész közted és a huttok között?

– Túl sok időt töltöttem közöttük ahhoz, hogy valaha is kedvelni tudjam őket. Ennyit épp elég tudnod.

Alighogy kimondta, Anakin azonnal megbánta a szavait. Az egész úgy hangzott, mintha valami vad, sötét és rejtegetni való múltja volna, és semmi nem garantálta ennél jobban, hogy Ahsoka tovább folytassa a kérdezősködést. Ha pedig elmeséli neki, hogy hajdan egy hutt rabszolgája volt, a lány addig kutakodna, míg felszínre nem bukkanna az összes csúnya ügye. Már Padménak is épp elég nehezen tudta elmondani, pedig ő a felesége.

A felesége.

Oly ünnepélyes és csodálatos ez a szó. Nem lenne szabad ennyire féltve őrzött titoknak lennie. Anakin azon tűnődött, vajon mi történne, ha nyíltan bevallaná Yodának, hogy van egy felesége, hogy nem ért egyet az összes önkényes jedi szabállyal a személyes szeretet és kötődés elkerülését illetően, és megkérdezné – tiszteletteljesen persze –, hogy mihez kezd majd ezzel az egésszel.

Először azonban Kenobinak kell elmondania. Az pedig sokkal keményebb dió volna, mivel hallotta, hogy egykor Kenobi ugyanolyan válaszút elé került, mint Anakin, ő azonban otthagyta élete szerelmét, és mindent szigorúan a jedi kódex szerint csinált.

Hogy lehet ez helyes? Hogyan is tehetne ez minket jobb jedikké?

Nem. Anakin elhatározta, hogy nem fogja elmondani. A mestere előtti titkolózás káros hatását méregette annak a viharnak a súlyához képest, ami biztosan elszabadulna, ha megvallaná a házasságát.

Háborút kell vívnom. A kapcsolatom Padméval pedig nem tartozik senki másra, csak rá és rám.

– Az a hajó percről percre egyre vacakabbul fest – nyögte Ahsoka. – De csak a Tatuinig kell elvinnie minket, igaz?

– Ez az igazi harci szellem! Félig teli a pohár.

– Hogy fogsz leszállni ezzel a böhöm rovarral?

– Komolyan kérded?

– Igen.

– Nos, rendben. Leszorítom egy Erő-nyomással, és ott tartom, míg te eltávolodsz tőle Rottával. Aztán én is leszállok, kieresztem az Erő szorításából, és reménykedem benne, hogy örömében, hogy végre megszabadult tőlünk, egyszerűen elrepül.

Anakin megpróbált kinyúlni az Erőben a vadászlégy tudatáig, és megnyugtatni a teremtményt, ahogyan Kenobitól látta a veszélyes állatokkal való bánásmódot. Ennek az elméje azonban olyan idegen, olyan kifürkészhetetlen volt számára, hogy végül felhagyott a kísérletezéssel, nehogy tovább rontsa a helyzetet. A terasz felderengett előttük. Ami eddig a vegetáció, betonacél és üvegacél fokozatosan kibontakozó, egybemosódó foltja volt, az most nyaktörő sebességgel száguldott feléjük.

Anakin újból ellenőrizte komlinkjét. A frekvenciákat még mindig zavarták.

Rex, jövök! Esküszöm. Ássátok be magatokat valahogy!

Ahsoka nem említette a bekerített 50l-es csapat embereit azóta, hogy lelki fröccsöt tartott neki. Lehet, hogy csak kerülte a kínos témát.

– Na itt volnánk...

Magában vizualizált egy lefelé! parancsot, egyre fokozta a nyomást a légy hátán és szárnyfelületein, az pedig enyhe szögben valóban ereszkedni kezdett. Majd olyasmire koncentrált, ami – ha tudatosan meggondolta – egyfajta ellenszél volt az Erőben, hogy lelassítsa a rovar közeledését. Gyomok és a permakréta terasz repedései húztak el alattuk. A kombinált Erő-behatásokkal elérte, hogy a légy a szélétől biztonságos távolságra leszálljon, és Anakin egy egyenletes nyomással

mozdulatlan helyzetben tartotta a kreatúrát, míg Ahsoka kézzel-lábbal igyekezett leszedni róla a hátizsákot. Végül sikerült magához rántania Rottát, és gyorsan egy fa fedezékébe futott.

Anakin is leugrott alkalmi hátasáról. Szíve szerint megveregette volna a légy hátát, de annak vadul csapkodó potrohcsúcsa azt sugallta, jobban teszi, ha inkább távozik, amíg az innenső végen van.

– Köszönöm, és sajnálom, hogy átvertelek – mondta. – Egy nap találsz magadnak egy csinos nőstény legyet, ígérem.

Futni kezdett, és eleresztette az Erőben a béklyót, amivel eddig leszorította. A hutt kölyök súlya nélkül csaknem úgy érezte, hogy maga is képes volna repülni. A hirtelen turbósebességre kapcsoló szárnyzúgás a háta mögött gyorsan elcsendesült, és mire abba merte hagyni a rohanást, hogy hátrapillantson, a légy már messze járt.

Amennyire tudta, a jószág valójában akár nőstény is lehetett, és most sebesen szárnyal, hogy beszámoljon a sokkal, sokkal nagyobb és mérgesebb párjának erről a felháborító emberi potyázásról, Anakinnak pedig egész életében óriási vadászlegyek elől kell majd menekülnie.

Ahsoka Rotta körül fontoskodott, és kiszabadította a porontyot a hátizsákból. Még csak gondolni sem akarok arra, hogy kipucoljam azt a zsákot. Anakin úgy döntött, már épp elég felhajtást csaptak a hutt bébi körül, és a teherszállítóhoz sietett.

A raktárfedél meteorbecsapódásoktól himlős lemezén a TWILIGHT feliratot találta.

– Találó – biccentett. Kérlek, indulj be! Kérlek, fűtsd fel a hajtóműveket! Kérlek, juttass ki minket innen! – A külseje alapján alaposan megromolhatott a vén tragacs állapota.

R2-D2 gurult oda Anakin mellé, és elengedett egy gyászos trillát.

– Kishitű! – Anakin megveregette a droid fejkupoláját. – Már rosszabbat is helyrepofoztunk ennél. Hé, Csipisz! Megmutatom, hogyan drótozz össze egy hajót. A jedi alapkiképzésből hajlamosak kihagyni az ilyesmit a Templomban.

R2-D2 a repülőgépváz alá gurult, felnyitott egy fedőlemezt, és elkezdett különféle kinyújtható karokat és szondákat belepróbálni a nyílásokba. A Rottát a karjaiban cipelő Ahsoka odament hozzájuk. A ruháján nedvességfoltok éktelenkedtek.

– Gyorsan lemosdattam a vizeskulacsomból – magyarázta. – Tudod, huttok, szagok, szűk helyre bezárva, meg minden.

– Okos gondolat.

Ahsoka kiváló jediadottságokkal rendelkezik, és valószínűleg előbb-utóbb helyet kap majd a Jedi Tanácsban. Anakin le merte volna fogadni. Talán a két dolog valójában összefügg. Rexre gondolt és maroknyi csapatára, aztán intett Artunak, hogy nyissa ki a fedélzeti feljárót.

Tarts ki, Rex!

A nyílásfedél kipattant, és sziszegve áramlott ki a levegő a tömítések közül. Anakin hátrébb lépett, hogy leereszkedhessen a rámpa.

– Segíthetek? – kérdezte valaki a háta mögül.

Anakin megperdült. Nem volt könnyű meglepni őt. Ám az imént elmélyedt a gondolataiban, és a droidok nem hagynak olyan lenyomatot az Erőben, mint az élőlények.

– Épp távozni készülünk. – Anakin ugrásra készen állt. Vajon mi más kerülte még el a figyelmét az előbb? – Hé, te...

– Te a gondnokdroid vagy – vágott közbe Ahsoka, azzal a bosszús kis homlokráncolásával. Soha nem lenne jó sabaccjátékos. – Négy-A-hét, igaz? Azt hittem, te a kolostorra felügyelsz. Mit keresel itt?

– Magamra vigyázok – hajtott fejet a droid. – A kolostort teljesen bemocskolták és megszentségtelenítették, már megint.

Azt hittem, azok a hutt gengszterek már épp elég rosszak, azonban a droidhadsereg azóta a profanitás új mélységeit tárta fel. – Rottára pillantott. – Ne vedd zokon, csöppség! A te utad az életben még lehet teljesen ártatlan.

– Tehát ez itt a te hajód? – kérdezte Anakin, készen arra, hogy alkut kössön (vagy megtegye, amit kell) mindaddig, amíg az most történik. – Távozni készülsz?

– Megmentettem azt a néhány szent tekercset és kegytárgyat, amit még nem raboltak el vagy tettek tönkre, és biztonságba helyezem őket, míg nem találok olyan szerzeteseket, akik elfogadják azokat. – A droid a közelben várakozó szállítóládák kupaca felé intett. – Igen, szeretném elhagyni ezt a szerencsétlen helyet, amilyen hamar csak lehetséges.

– Ahogyan mi is. – Anakin csendre intette Ahsokát, aki így csak a szemöldökét ráncolta 4A-7-re, és a jelek szerint valamin nagyon törte a fejét. – Mehetnénk akkor együtt? Ha nincs konkrét úti célod, én tudnék javasolni néhányat.

– Ésszerű indítvány, uram. Kérem, szálljanak be a hajómba, és helyezzék kényelembe a bébit! A szerzetesek, akiket szolgáltam, hittek benne, hogy az önzetlen és viszonzást nem váró segítségnyújtás az istentisztelet legmagasabb formája.

Anakin már épp arra készült, hogy kezdi megbarátkoztatni 4A-7-et az ötlettel: rövid kitérőt kell tenniük, hogy megmentsék az embereit. Ám azután úgy határozott, legjobb lesz, ha ezt inkább akkorra tartogatja, ha már felszálltak. A droid klón katonákat is érthetett a pogány fosztogatók gyűjtőfogalom alatt. Anakin nem akart semmiféle vitát a landolóteraszon, sem azt, hogy az Erő használatára kényszerüljön. A hajó felszáll, Ahsoka és Rotta rajta lesznek, és amint kidolgozza a terv részleteit, megmenti Rexet és az életben maradt katonáit. Bármi, ami ennek az útjába áll – nos, annak pechje van.

A rakodónyílás oldalához állt, és intett Ahsokának, hogy szálljanak fel a hajóra. R2-D2 még mindig ide-oda gurult: ellenőrizte a hajó alvázát, és kritikusan füttyögött. Ahsoka egyik lábát a rámpára helyezte, majd megdermedt, és tompa tekintettel lebámult a bakancsára, mintha igyekezne meghallani valamit. Amikor ismét felnézett, a szeme tágra nyílt, a pupillái teljesen kitágultak; nem félelem vagy meglepetés, hanem ismét az a vadság tükröződött bennük – egy vadászé, aki érzékelt valamit, amit üldözőbe vehet vagy amivel megküzdhet.

Néha egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy túl mohó és türelmetlen kölyök. És ez csak annál nyugtalanítóbb volt.

– Csipisz?

– Artu – szólt a lány halkan. – Artu, kérlek, vigyáznál nekem Büdire? Csak egy pillanatra.

Anakin nem tett fel semmilyen buta kérdést, inkább igazodott a lány viselkedéséhez.

– Nos, hát végül mégis eleged lett a szagból? – Figyelte, ahogy R2-D2 átveszi a csomagot, és csendben odébb gurul a hajótesttől. – Ha lehet, ne hányd el magad, rendben?

A lány lazán az oldala mellett lógatta a kezét, és tett még egy lépést a rámpán. Anakin próbálta megérezni, hogy mi zavarhatta meg a kis togrutát, de hiába, és a harci zónákat mindig elárasztották az örvénylések és kavargások az Erő hullámaiban.

– Most már igazán indulnunk kell, uram! – szólalt meg a 4A-7-es. – A küzdelem egyre nagyobb területre terjed. Nem szeretnénk itt csapdába esni.

– Nem – hagyta helyben Ahsoka. – Valóban nem.

Már azelőtt elővonta fényszablyáját, hogy az első fémtalp a rámpának ütődött volna. Hirtelen két csatadroid tűnt fel a rakodónyílásban, eltorlaszolva a lány útját. Anakin szintén előhúzta a fegyverét, és fordult, hogy R2-D2 után nézzen, ám a

droid helyzete tiszta volt, és 4A-7-nek Anakin mellett kellett volna elhaladnia, hogy elérje őt.

A szuper harci robotok tüzet nyitottak Ahsokára. A lány nekik rontott, félrecsapva a lézerlövedékeket, és belehasított a fémtestükbe, mielőtt eltűnt volna a hajó gyomrában. Anakin először utána akart sietni, ám tanítványa nyilvánvalóan ura volt a helyzetnek, neki pedig más feladatra kellett fordítania a figyelmét. 4A-7-re támadt.

– Csaknem rászedtél – szegezte neki a fényszablyáját. Nem tudhatta, mit rejteget még ez a „gondnok”. – Ventress droidja vagy, nem igaz? Ő küldött, hogy végezz a hutt gyermekkel.

4A-7-et továbbra is az az önelégült nyugalom vette körül, még most is, hogy a kelepcéje kudarcot vallott.

– Azt hiszem, csak a nevemet, modellszámomat és alkatrészeim kódját vagyok köteles elárulni...

Anakin észlelte, hogy a lövöldözésnek hirtelen vége szakadt odabenn.

– Vicces.

– Nem kaptam utasítást a kis hutt megölésére. Fegyvertelen vagyok.

– Akkor hát kém vagy. Úgy még hasznosabb leszel, amikor az adatokat kinyerik belőled...

Ekkor megjelent Ahsoka, és futva közeledett feléjük, miközben olyan szorosan szorította kardja markolatát, hogy szinte belefehéredtek az ujjpercei. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy nem talál szavakat. A jedi viszont tudta, hamarosan igen durvák tolulnak majd a lány ajkára.

Kezdenie kell majd valamit ezzel a heves vérmérsékletével. Talán nem én vagyok a megfelelő mester a számára.

– Áruló vagy! – sziszegte a lány. Miközben ajkai szétnyíltak, Anakin megfigyelhette a kicsi gyilkos fogakat, amiket általában nem mutatott ki. – Áruló.

– Nem. Nem vagyok áruló – felelte 4A-7. – Egyszerűen csak nem az önök oldalán állok. Egy másik kormányt szolgálok, olyat, amelyik nem kevésbé érvényes, mint a maguké. Mindig minden történetnek több oldala van, ifjú hölgy.

A lány erre nem tudott mit felelni. Anakin ráébredt, hogy most logisztikai problémájuk akadt, ahogy Rex nevezné a helyzetet. Jövök, Rex. Tarts ki! Magával kell vinnie ezt a kémet, mert nem hagyhatja itt; a kémek pedig nem közönséges foglyok. A nap minden pillanatában veszélyesek, egy droid kém pedig – szinte túl sok, még belegondolni is. Lehet álcázott időzített bomba, szabotáló készülék vagy akár felderítő rendszer is.

Anakin úgy érezte, csak halmozza a problémákat, ahelyett hogy megoldaná őket. Az idő pedig egyre fogy.

– Gyerünk! – szólt, és indult, hogy felkísérje a kémdroidot a fedélzetre azzal a szándékkal, hogy ott R2-D2 majd ártalmatlanná teszi és hatástalanítja, mint valami bonyolult robbanószerkezetet.

Ahsoka azonban még mindig dúlt-fúlt. Ha lett volna bundája, most bizonyára minden szőrszála az égnek mered. Volt egy ilyen jellegzetes tulajdonsága, hogy az egyik pillanatban abszolút nyugodt és mozdulatlan volt, a másikban pedig szinte robbanásszerűen mozgásba lendült. Most épp szobrot játszott.

– Akkor is áruló vagy – szögezte le. Nem emelte fel a hangját. A hangok sziszegve törtek elő belőle. – Akkor is egy szörnyetegnek segítesz.

– Ha valóban azt hiszi, hogy a Köztársaság és a Jedi Rend teljesen jó, a Konföderáció pedig teljesen gonosz, akkor ön még sokkal veszélyesebb, mint ahogy az úrnőm gondolja.

Ahsoka e pillanatban robbant ki a dermedt mozdulatlanságból, és meglendítette fényszablyáját.

Anakin túl közel állt, ösztönösen hátrébb ugrott, ahogy 4A-7 feje döngve a padlóra hullott, és pattant egyet, mielőtt a rámpa

aljára gurulva megállapodott volna. Anakin hallotta, ahogy a döbbent csendben a droid hangja újra meg újra elismétel valamit.

Odarohant hozzá, és leguggolt mellé, hogy kivegye, mit mond. Igyekezett megérteni, ami az imént történt. A 4A-7-es hangja egyre gyengült, egyre utolsó szavainak foszlányait ismételgette. Anakin eddig már nagyon-nagyon sok droidnak szelte le a fejét, és egy fikarcnyit sem zavarta a dolog, ám ez a test nélküli fej – még mindig aktívan villogó szemekkel – és a tovább motyogó, nagyon is emberi hang mélyen a zsigereibe markolt.

–.. .ön még sokkal veszélyesebb... ön még sokkal veszélyesebb. .. ön még sokkal veszélyesebb...

Azzal semmivé enyészett a hang, és kihunytak szemében a fények.

Ahsoka megállt fölötte. Anakin ez egyszer felnézett rá.

– Hátborzongató – jegyezte meg a lány.

– Illékony memória. – Anakinnak tovább kellett lépnie a következő feladathoz, a hutt bébihez és Rexhez.

– A kémdroidok nyilvánvaló okokból nem őrzik meg az adatokat, amikor kiiktatják őket. Úgy hiszem, továbbsugározzák azt.

– Akkor ez most már csak ócskavas.

Anakin figyelte, ahogy R2-D2 Rottát magával cipelve felgurul a rámpán. Ha a huttok gyerekkorukban traumatizálódhatnak, akkor ez a lurkó bizonyára valósággal lelki rokkant lesz mindazok után, amiknek az elmúlt egy-két napban szemtanúja lehetett.

– Ja – bólintott Anakin. – Úgy is mondhatjuk.

Légmentesen lezárta maguk mögött az ajtót. R2-D2-nek be kellett vetnie némi asztromech mágiát a hajtóművek beizzításához, azonban utána tisztán, egy darabban sikerült levegőbe emelkedniük.

Ócskavas.

Vajon hol végződik az ócskavas, és hol kezdődik az élőlény?

– Remek munkát végeztél, Artu! – mondta Anakin elismerően. – Köszönöm, pajtás!

R2-D2 válaszul azt füttyögte, hogy örömmel tette.

A KOLOSTOR UDVARA, TETH

Rex pár perccel korábban már felhagyott a gondolkodással, de még mindig talpon volt, és tüzelt.

A bádogoknak még nem sikerült földre teperniük. Új tölténytárért nyúlt. Tökéletesítette az újratöltési technikáját: bedöfte lemerült lézervetője csövét az AT-TE lépegető tetemének egy résébe, ahol az szilárdan megállt, miközben fél kézzel eltávolította a lemerült energiatelepet, és újat tolt a helyébe – mindezt anélkül, hogy abbahagyta volna a tüzelést a másik kezében tartott lézervetővel.

Komoly teljesítmény volt megtanulni ezt az új technikát élete utolsó perceiben.

– A földre, uram! – szólt oda Attie a bal oldalára guggolva, és becsúsztatva egy új töltetet az aknavetőjébe. – Mozsármeglepetés jön...

Rex engedett a kérésnek. Földre vetette magát, és hátat fordított a rakétavetőnek.

– Fedezékbe... Tűz! – Bummm!!! – Vigyázz... Tűz! – Bummm!!! – Vigyázz... Tűz!

A robbanások folyamatos zaj- és füstfalat alkottak. A hat katona most négyzetalakzatot vett fel, négy fronton küzdve egyszerre, és a kiégett AT-TE lépegető bőkezű aknatartalékaira támaszkodott, elszórtan a lézervetők és páncéltörők rövid

sorozataival vegyítve. Zeer némi pihenőt tartva bekúszott a lépegetőroncs belsejébe, miközben erősen ügyködött valamin. Amikor újra előbukkant, lángszórót lóbált a kezében.

– Új és feljavított változat – jelentette ki. – Kiiktatja azokat a nehézfejű bádogokat is, amelyeket más lángszóró nem bír megcirógatni.

Zeer alapból gyűjtötte a szófordulatokat, és amikor rendkívüli nyomás nehezedett rá, mintha lett volna egy saját forgatókönyve, amelyet előkaphat, valahányszor túlságosan fel van pörögve, vagy túlságosan fél ahhoz, hogy tisztán gondolkozzék. Ettől persze úgy hangzott, mint aki nyugodt, és lazán eregeti az aranyköpéseket. Rex azonban tudta, hogy nem ez a helyzet. Már fogytán volt a muníciójuk, és ki tudja, meddig tarthattak még ki. Tovább mozogtak hát, és nem gondolkoztak a következő pillanaton túl. Noha Rex tudta, hogy ez a helyzet, mégis megdöbbentette a dolog.

És büszke volt.

Kicsiny, süllyedő szigetet alkottak egy droidóceán kellős közepén.

– Csak fejezzük már be! – mormolta Coric önmagának. A másik oldalról fogadta az ostromot, csaknem szó szerint Rex hátának támaszkodva. Egyik tárat ürítette a másik után egy ismétlő sorozatvetőből, a barikád egyik résén keresztül. – Valamikor abba kell hagyni.

Rex odaintett Zeernek.

– Várjon még a droidflambírozással! – Sokkal közelebb akarta tudni a harci droidokat ahhoz, hogy az a lángszóró igazán hatásos legyen. – Coric, jól van?

– Mint mindig, uram.

– Jó katona.

Rex beállította a sisakkommunikátora áramköreit, hogy automatikusan pásztázzák végig a teljes frekvenciatartományt.

Csak tudat alatt figyelt a jelekre; átlőtt egy gránátot a barikád tetején, hogy nyerjen magának egy pillanatnyi haladékot, és jó pozícióba kerüljön, majd újra tüzet nyitott mindkét lézervetőjéből. Hulltak a droidok, azonban rengeteg volt még ott, ahonnan ezek jöttek. Óceán. Igen, ez a megfelelő szó. Az elé táruló látvány folyamatosan mozgott, szó szerint hullámzott, és a droidok robbanólövedékei meg a füst finom permetet alkottak felettük.

Soha nem hagyják abba.

De még mindig megvolt öt embere, és akár csak ennyi ideig feltartóztatni egy egész droidsereget – ez már önmagában kivételesnek számított. Milyen kár, hogy soha senki nem tudja meg.

Nem mondhatsz le Skywalkerről!

Jól jött volna a nehéztüzérség. És talán némi légi támogatás, ami kezdte a pikáns ízű desszertkrémek mitikus auráját felölteni: olyan finomságét, ami után mindenki sóvárog ugyan, ám amit senki nem talál az étlapon. Csaknem elkerülték a figyelmét a fülében felrecsegő beszédfoszlányok. A jel széttöredezett.

– Öt-nulla-egy...

De legalább nem zavarták az adást; valamit tényleg hallott.

– Húsz-tizenkettő érkezik... légierő... idő a célig: tizennégy-nulla-hét...

Most már legalább tudta, hová tűntek a keselyűdroidok. Megérkezett Kenobi, a 212. zászlóaljjal. Ez volt az a segítség, amiről azt hitték, soha nem érik meg, hogy eléri őket... Egyszerre érzett ujjongást, hitetlenkedést, és különös módon, némi csalódottságot.

Az ellenséges tűz abbamaradt. Rex lebukott.

Némán hallgattak a relatív csendben – a háttérben továbbra is bömböltek a tüzek, a túlforrósodott fémdarabok még mindig csattogtak és nyöszörögtek.

– Kenobi jön – mondta. – Hallgassák a lartikat...

Egyetlen droid lába keltett csatt-csatt-csatt zajt, amint óvatosan lépkedve közeledett az elesett bádogok vastag szőnyegén.

– Köztársasági ágyútöltelékek! – kiáltotta a droid. – Adják meg magukat! Nem tudják folytatni.

A droidparancsnok volt az. Rex kikandikált egy résen, és látta a sárga rangjelzést a torzóján.

– Akkor hát nem énekelnek lelkes dicshimnuszokat a bátor és hősies klónok kitartásáért... – mormolta Coric.

Rex felállt, és a jó húszméternyi szakadék másik oldaláról farkasszemet nézett a droidparancsnokkal.

– Kit nevezel te ágyútölteléknek, bádogember?

– Haladéktalanul adják meg magukat!

Talán erre a viselkedésre programozták a droidokat, és lehet, hogy tényleg el akarták kapni őt és az embereit, hogy csalétekként szolgáljanak Skywalkernek. Pár percen belül valószínűleg úgysem számít az egész.

Rex maximálisra állította a külső hangérzékelőjét. Meghallotta a LAAT/i hajtóművek eltéveszthetetlen zümmögését. Rengeteg hajtóműét. És a V-19-es vadászgépek vinnyogását. Meg egy szeretett, ismerős, sivító hangot...

– Bár korábban kérted volna – mondta Rex lágyan. – Mert akkor...

A parancsnok mögött álló droidok egyszerre néztek fel.

Majd egyszerre robbantak szilánkokra, amint egy rakéta csapódott pontosan a tartózkodási helyükre.

–.. .nem lettél volna ekkora számbeli hátrányban.

LAAT/i csatahajók emelkedtek a magasba a fennsík pereme körül, mintegy végszóra. Nem semmi egy repülés lehetett; egy ideig bizonyára a lombkoronát kellett súrolniuk, hogy sikerüljön így idelopakodniuk. A lartik némelyike fedezőtüzet

zúdított, miközben Cody klón parancsnok katonái más hajókból köteleken leereszkedtek az udvarra, és már azelőtt tüzelni kezdtek, hogy a bakancsuk érintette volna a földet. Az óceán színe megváltozott a fakó droidbarnáról az élénkebb narancsra és fehérre.

– Épp jókor... – biccentett Nax. – Skywalker nincs itt?

Ekkor egy jedi vadászelfogó jelent meg a semmiből a kolostor fölött, és zúgva aláereszkedett, hogy végül egy udvari melléképület lapos tetején landoljon. Rex szinte várta, hogy Skywalker szökken ki belőle, és fényszablyájával látványosan hárítja a lézervetők összes lövedékét. Ám amikor a védőtető felpattant, a tetőről leugró és – tökéletes gimnasztikával – pontosan Rex mellett földet érő barna köpeny és villogó kék penge forgószélszerű kavargásából Kenobi tábornok tűnt elő.

– Remek időzítés, uram! – Rex újratöltette fegyverét, ezúttal két kézzel.

– Nyilvánvalóan nem elég jó, kapitány – felelte Kenobi. Egy droid bukkant fel a barikád tetején, ő pedig az Erő segítségével visszahajította az ellenséges vonalak mögé, mintha csak nem szeretné a hívatlan hallgatózókat. – Csupán ennyi embere maradt?

– Uram.

– Őszintén sajnálom. Hol van Skywalker?

– Az utolsó információm szerint valahol a kolostor belsejében. De ez még órákkal ezelőtt volt. Azóta nem sikerült kapcsolatba lépnünk vele.

– Megyek, megkeresem.

– Vigyázzon a nővel, aki szívemnek tetsző frizurát hord, és duplapengéjű vörös lézerszablyát forgat, uram!

– Ventress...

– Sózzon oda egyet neki a nevemben is, uram! Eltörte néhány csontomat.

– Számíthat rá, kapitány!

Azzal Kenobi odébb szökkent. Rex örült volna, ha neki is ennyi energiája maradt volna, valójában azonban rogyadozott. Csaknem úgy érezte most, mintha az ütközet, ami jelenleg az AT-TE átmeneti és törékeny szentélye körül dühöngött, valahol egészen másutt zajlana. A csuklójára erősített komlink felsípolt.

– Rex kapitány, itt Skywalker tábornok.

Rexnek görcsbe rándult a gyomra. Tehát életben van! A megkönnyebbüléstől bizseregni kezdett a fejbőre.

– Hallgatom, uram.

– Elnézést, amiért így eltűntem. Akadt egy kis dolgom.

Rex feltételezte, hogy már tudja: Kenobi és Cody parancsnok megjelentek, és teljes tűzerőre kapcsoltak.

– Már működik a komm, uram?

– Ó, igen. Akadt egy kis problémánk, Rex. A hutt poronty egyre rosszabbul van. Idevezényeltem egy légi szállítót, és Yularen admirális hajójára vitetem a kölyköt. Még nem tudunk önökért menni. Sajnálom.

Rex gyakran sajnálta Skywalkert. A jelek szerint olykor bűntudat mardosta.

– Első a küldetés, uram – felelte. – Amúgy is várniuk kellene... Cody legényei elfoglalták a legjobb helyeket. Nem zúzhatunk narancssárga csíkos páncélokat. Bántja a szemet.

Recsegő szünet következett, rövid, ám annál beszédesebb.

– Akkor hát, nincs ránk szüksége.

– Jól vagyunk, uram. Sok szerencsét a hutt kölyökkel! Értesítem Kenobi tábornokot, hogy minden rendben, és jól vannak; épp az imént indult el, hogy megkeresse önöket a kolostorban.

– Nem akartam vesztegetni az idejét.

– Nos, nem hiszem, hogy bánná, uram. – Áh, szóval még mindig aggódik, hogy mit gondol róla a mestere, pedig már saját

padavanja van. – Valószínűleg kihasználja a lehetőséget, hogy felelevenítse a régi szép időket Ventress-szel.

Skywalker felnevetett, de nem volt semmi vidámság a hangjában. Rex bontotta a kapcsolatot.

– Nos, ez megnyugtató – jegyezte meg Coric.

A hat katona – mindaz, ami megmaradt az 50l-es légió Torrent csapatából – a káosz kellős közepén állt, ami percekkel azelőtt nem csupán az utolsó erődjüket jelentette, de könnyen válhatott volna sírhelyükké is, és furcsán jelentéktelennek érezték magukat. A kettőszáztizenkettes hadtest átvette az irányítást, és visszaszorította a droidokat. Az adrenalinhullám hatása egyre gyengült, és bár tudta beletelik még némi időbe, míg teljesen megnyugszanak, Rexben máris ott bujkált az a reszketős, kiszáradt elveszettség érzése.

Ja, tudjuk, milyen érzés, amikor nincs ránk többé szükség, uram.

– Nos, őrmester, ez itt másképp ért véget, mint a holovid, amiről mesélt – fordult Attie Corichoz. – Mind boldogan éltünk, míg meg nem haltunk.

– Nem – felelte Del. – A legtöbbünk nem.

Rex a tokjukba csúsztatta rövidcsövű lézervetőit, és felemelte karabélyát.

– Ez esetben – mondta – emlékezzünk meg róluk az ötszázegyesek módján! Azzal, hogy a legutolsó bádogot is lesöpörjük erről a szikladarabról.

Másnap az egészet újrakezdik majd.

TIZENHAT

Az ellenségeket nem a vak véletlennek vagy a balszerencsének köszönhetjük. Mi teremtjük őket, mi érdemeljük ki, és mi neveljük ki őket, akár felismerjük ezt, akár nem. Ha nem sikerül igazi ellenfelet találnunk, akkor

kitaláljuk őket magunknak, és olyan hatalmasra növeljük, amekkorára csak tudjuk. Ők válnak létezésünk indokává, a saját kudarcaink és hibáink mentségévé. Sokan közülünk nagyon szenvednének, ha ők nem volnának nekünk – kinek volna szüksége a jedikre, ha nem léteznének, akik az Erő sötét oldalához folyamodnak?

Lord Gajakur Biul, kiliai ranger

KOLOSTOR, TETH

Ventress azt hitte, semmi nem maradt, amit a jedik még elvehetnének tőle, de tévedett.

A 4A-7-es hírszerző droid utolsó pillanatairól készült holofelvétel a szeme elé tárult. Miután az adásnak megfelelően cselekedett, és hideg racionalitással riasztotta a légi járműveket, hogy kutassák fel Skywalker hajóját, maradt néhány nyugodt pillanata, hogy eltűnődjön.

Az átjáró egyik fülkéjének félhomályában újra megnézte a felvételt, majd harmadjára és negyedjére is, miközben kizárta tudatából az odakinn a kolostor udvarán dühöngő csata zajait. A tüzérségi lövedékek az épület falába és a fennsík vulkanikus sziklájába fúródtak. A talaj finoman reszketett a talpa alatt.

Őt is el kellett venniük tőlem, nem igaz? Anélkül, hogy kétszer meggondolták volna.

A 4A-7 droidot úgy tervezték, hogy azonnal továbbítsa a tárolt adatokat, és törölje ideiglenes, illékony memóriáját, amennyiben túl súlyosan megsérül a megfelelő működéshez, ily módon megakadályozva, hogy az információi az ellenség kezére jussanak. Tartalék áramellátója úgy lett beállítva, hogy érzékelje a katasztrofális működési hibákat, és haladéktalanul átsugározzon mindent – a lementett és ideiglenes adatokat egyaránt – egy biztonságos helyre. Ez garantálta, hogy amikor a rendszer végleg összeomlik – vagyis amikor a droid „meghal” –, semmiféle adat nem marad az alkatrészeiben, amit az ellenég bármiképpen kinyerhetne.

Így aztán folytatta az adatok dömpingszerű áttöltését – tovább működve azon a rövid életű tartalék elemen, még mindig tudatosan – még azután is, hogy az a jedi tanonc kölyök lefejezte őt. Ez a felismerés jobban zavarta Ventresst, mint bármi más.

Mindez semmit sem jelent neked, igaz, jedi?

A droid jelentette az egyetlen megbízható lényt az egész általa ismert világban. Ventress hallotta kéme utolsó szavait, és végignézhette az eseményeket a droid fotoreceptora mellé beágyazott holofelvevők szemszögéből. Nem, szeme: neki szeme volt, és a lementett adatok az ő gondolatai. Nem volt hajlandó a steril gépnyelvezetet használni vele kapcsolatban. 4A-7 úgy halt meg, mint egy... ember. Sokkal valóságosabb lény volt, mint sok organikus alak, akiket el kellett szenvednie eddigi élete során. A droid megtette kötelességét, és legyen immár bármily mellékes, jól a szemébe mondott annak a két jedinek néhány kellemetlen igazságot a Köztársaság diktatúrájával kapcsolatban. Az aktív szolgálatának befejeződése legalább olyan heroikusnak tetszett Ventress számára, mint akármelyik húsvér katonáé.

Rápillantott datapadjára. Az mostanra már mindent tartalmazott, ami valaha 4A-7 volt – a programozását, az adatokat, és a működő memóriáját, egészen addig a pontig, amikor tartalék tápegységei végül feladták. Hús-vér értelemben véve, a nő a droid lelkét tartotta a kezében.

Eltökéltségem soha nem gyengült meg. Te azonban csak tovább erősítetted azt, jedi. Ismét csak kiérdemelted az ellenségeidet.

Ha nem tanulta volna meg, hogyan alakítsa át a fájdalmat, a veszteséget és a haragot cselekvéssé, már réges-rég nem élt volna. Megfordult, hogy új erőre kapva visszatérjen a csatába.

A komlinkje újra felpittyegett. Válaszolt a jelre, mire az üres levegőt előtte hirtelen betöltötte Dooku hologramja.

– Hallom, Asajj, hogy megérkeztek Kenobi haderői.

– Elbánunk velük.

– Visszaszerezted már a huttot?

Tudod jól, hogy még nem. Abban a másodpercben értesítettelek volna.

– Még mindig Skywalkernél van, azonban elfogjuk a hajóját, mielőtt még elhagyná a Teth rendszert.

– Tudod, mi forog kockán. – Dooku sosem tűnt mérgesnek. Mindig is látszólag higgadtan fogadta a tényeket, a nő azonban tudta, hogy a maga módján dühöng. – Most már nem elég ellenségeskedést szítanunk Jabba és a Köztársaság között. Szükség van egy látható okra, ami miatt minket ajándékoz meg majd a külső Peremvilágokhoz való egyedüli hozzáféréssel. Nekünk kell visszavinnük a gyermekét.

– Értem, mester. Az én feladatom az, hogy megállítsam Skywalkert anélkül, hogy a huttot bántódás érné. A jedi folyamatosan magánál hordozza a kölyköt, vagyis egy eleven pajzsra kell vigyáznom. Normális esetben mindez mit sem számítana, és járulékos veszteségnek tekinteném az ártatlan áldozatot, ez esetben viszont nem tehetem.

– Akkor rugalmasabban kell gondolkoznod. És gyorsabban. Dooku, vége.

Ventress az üres levegőt bámulta, ahol az imént még a hologram derengett, és visszanyelte sértettségét.

Emlékezz – ez az az ember, aki nem akar engem Sithté képezni. Ő az, aki örömmel felhasználja a képességeimet a Sithek céljára, de nem engedi, hogy csatlakozzam hozzájuk.

Közös a céljuk, de Dooku nem áll az oldalán. Ő csak a felbérelt segítője. Ventress emlékeztette magát ennek a szerteágazó következményeire.

Azonban semmi értelmét nem látta a vak engedelmességnek. Ő a parancsnok a terepen; csak ő ismeri pontosan a helyzetet. Ha Skywalkernek sikerül feljuttatnia azt a hutt porontyot egy köztársasági hadihajóra – és most nyilván ez jelentette a legjobb opciót a jedi számára –, akkor neki már nem sok esélye marad, hogy megakadályozza, hogy a hutt kölyköt visszavigyék az apjához. Megtorpant, hogy új parancsokat küldjön a keselyűdroidoknak.

Ha nem sikerül meggátolniuk, hogy Skywalker bedokkoljon egy ellenséges csatahajóra, akkor hatálytalanná válik a túsz megkímélésére vonatkozó parancs, és életbe lép a másik: a Twilight megsemmisítése.

Nem maradt más választása. Ez volt az utolsó megoldás.

Abban a röpke, csendes pillanatban megérezte, hogy valaki közeledik az Erőben: egy jelenlét hetyke harsonaszavát. Mindkét kezébe fényszablyát fogott, és a markolatok súlyát méregette, hogy fókuszálja a figyelmét, mielőtt aktiválta volna a lézerpengéket.

– Kenobi mester! – szólalt meg azután, egypár másodpercig fel sem pillantva. – Késtél. Soha ne várakoztass meg egy hölgyet!

Kenobi feléje ballagott a folyosón.

– Anakint kerestem. Ezek szerint ellen tudott állni neked?

– Pedig én készséggel kihasználom az alkalmat, ha jediölésre nyílik lehetőség. – Az egyik vörösen izzó pengét keresztben az arca elé emelte. – Te is megfelelsz.

Azzal megfordult, és besprintelt egy oldaljáratba, egy eltérő stílusú szerkezeti elembe, ahol a mennyezet lapos volt, és oszlopok támasztották, szemben a modernebb építészet tágasabb, boltíves termeivel. A helyiség, amelyben találta magát, egy egész kőerdőt alkotott; megtöltötték a gránitoszlopok precízen elhelyezett sorai, amik lágyan csillogtak a félhomályban. Kevesebb hely maradt itt a manőverezésre, azonban annál több fedezék a fényszablyacsapások ellen, és számtalan lehetőség a cselezésre.

A jedi számára úgyszintén. Ezt ne feledd!

Ventress becsusszant egy oszlop mögé, és kikapcsolt fegyverrel várt. Egy ideig azt hitte, a férfi talán ellenáll a csábításnak, vagy hogy tényleg más ügyben járt erre: hogy valamiképpen nem tudott Skywalker hollétéről, és valóban őt kereste. Ám azután a jedi lépései közeledtek. Ha elvétené a kamra bejáratát, neki kell majd útbaigazítania ellenfelét.

De nem vétette el. A nő hallotta, amint a köpenye susogása egyre közeledik.

– Ventress, semmi értelme elbújnod előlem...

A nő néma maradt, és lassan elfordította a fejét, hogy pontosan bemérje a hang irányát. A lépésekét, és olykor a fényszablyája vzzzm zúgását. Ellenfele vagy meglengette ilyenkor a pengét, vagy körbefordult, hogy a háta mögött is ellenőrizze a terepet.

Kenobit különben is könnyen lehetett érzékelni az Erőben.

– Ventress, nálunk van Jabba fia. Vége a játszmának.

A jedi hangja egyre közelebbről szólt. Persze, ő is érzékelte a nő jelenlétét az Erőben.

Gyere, és kapj el, te szájhős!

– Ventress...

A férfi túl sokat beszélt. Talán szerette a drámát, vagy csak arra használta, hogy feltüzelje magát a harc előtt.

– Ventress... – A tónusa nyugtató volt, mintha egy házikedvencet csalogatna az etetőtáljához. – Ventress...

A nő előugrott az oszlop mögül, mindkét fényszablyáját aktiválta, és az egyiket nekilendítette. A pengék sisteregve összecsaptak, vörös ív a kéken. A másodperc töredékéig látta, ahogy a fényük bevilágítja a férfi meglepett ábrázatát. A jedi hárított. Ám a nő ívben lesújtott a másik pengéjével, és máris nyakig benne voltak a küzdelemben. Ventress mindkét fegyverét egyszerre forgatta meg egy-egy ollószerű mozdulattal, hogy hátraszorítsa ellenfelét, és egy falnak vagy oszlopnak lökje, ám Kenobinak minden alkalommal sikerült hárítani és beakasztani fegyverét a nő pengéi közé.

Végül egy oszlop mögé perdült. A nő hallotta, hogy zihál. Mindkettejüknek szükségük volt néhány másodpercre, hogy visszanyerjék a lélegzetüket.

– Ennél jobbnak kell lenned! – jegyezte meg Kenobi.

– Neked pedig meg kell tanulnod befogni a nagy szádat! – Azzal a másik oldalról körbelendült az oszlop mögé. A pengéje csak hajszálnyival vétette el a lebukó jedi fejét, és szikrázó porfelhőt vert ki a kőből. Kenobi elszáguldott. A nő utána.

Nem legyőzhetetlen. Nem tudta elintézni Vettet. Ezúttal viszont nem is próbálkozik.

Ventress nem bízott Kenobiban, amíg csak van benne szusz.

Igyekezett becserkészni a férfit, és ezúttal utóbbin volt a sor, hogy egy oszlop mögül előugorva feléje sújtson. Visszaszorította Ventresst egy falhoz, ám ő ugródeszkának használta azt, hogy az Erő segítségével visszalökje őt, és odavágjon neki minden nyers izomerejével, amit csak össze tudott gyűjteni. Nem volt nehéz dolga: egyszerűen maga előtt látta Narecet, és boszszúból az egész világot le akarta rombolni.

Kenobi fényszablyája megperdült a levegőben. Ventress egy pillanatra azt hitte, ez is csak egy újabb trükk. De nem. Sikerült kiütnie a fegyvert ellenfele kezéből. A pengéje egy szívdobbanással később már a férfi torkának szegeződött.

Kenobi felnézett rá, mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, ahogy igyekezett visszanyerni a lélegzetét.

– Oké, Ventress, most akkor kárörvendően kiélvezed a helyzetet, és tartasz egy kiselőadást a küldetésem hiábavalóságáról?

– Nem – felelte a nő. – Egyszerűen csak megöllek.

Kenobi hátradobta őt egy Erő-taszítással. Ventress elég keményen nekicsapódott egy oszlopnak ahhoz, hogy halljon valamit megreccsenni. Nagy nehezen feltápászkodott. Kenobi vigyorogva rántotta vissza magához a fegyverét.

A nő eltökélte, hogy ha keservesen is, de letörli azt az önelégült mosolyt ennek a beképzelt jedinek a képéről.

A TWILIGHT TEHERSZÁLLÍTÓ A TETH RENDSZERBEN, AZ ŰRBEN

Anakin tudta: soha nem lett volna szabad arra számítania, hogy a dolgok könnyebbek lesznek.

A röppálya, amit beállított, közel juttatja a Twilightot az események sűrűjéhez. Ez elkerülhetetlen. Meg kell határoznia Yularen parancsnoki hajója, a Spirit of the Republic helyzetét.

Amint átadja nekik Rottát, visszatérhet a harchoz, vagy leválthatja a Torrent csapat embereit, ha véget ér az ütközet, vagy...

Bármit, csak ezt ne!

A legközvetlenebb útvonalat választotta. A dzsungel harci zónája fölötti légtér, és feljebb a bolygó atmoszférája, fel egészen az űrig szinte hemzsegett a V-19-es vadászoktól, keselyűdroidoktól és csatahajóktól. A Twilight még teljes gázzal is szinte csigalassúsággal kapaszkodott felfelé egy olyan pilóta számára, aki a csillagközi vadászgépekhez szokott.

Ennyi erővel akár egy nagy céltáblát is festhettünk volna a hajó oldalára.

A teherszállító emelkedés közben többször megrázkódott. Ahsoka némán ült, Rotta pedig átkulcsolta a lány térdét. Anakin számára csaknem elviselhetetlenné erősödött a bűz abban a zárt, szűk pilótafülkében. Egy picivel még feljebb csavarta az üzemanyag-adagolókat.

Gyerünk már... gyerünk!

Fehér fényrobbanások villantak fel a bolygó atmoszférájának egyre ritkuló rétegeiben. Anakin bizalmatlanul figyelte mind a hajószenzorokat, mind pedig azt, amit a pilótaablakon keresztül szabad szemmel láthatott. Látta a Spirit transzpondereit a képernyőn, azonban a cirkáló a csata sűrűjében mozgott, a köztársasági és szeparatista vadászgépeket jelző apróbb, tűhegynyi fénypontoktól körülvéve.

– Túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy miattunk aggódjanak – szólalt meg végül Ahsoka.

– Legközelebb majd próbálok kevésbé nyilvánvalóan aggódni.

– Yularen tudja, hogy feléjük tartunk.

– Igen, de lefogadom, hogy Ventress úgyszintén. Előre utasította a droidjait, hogy várjanak minket, és tudja, hogy ez az ócska tragacs eltűnt. Mint ahogy azzal is tisztában van, hogy

nem leszünk olyan őrültek, hogy egyenesen a Tatuin felé vegyük vele az irányt. Vagyis, világos a számára, hogy szerét kell ejtenünk valahogy a transzfernek, és hogy nem sok erre megfelelő hajó között válogathatunk.

– Talán mégsem tudja.

– Ahsoka, ő okos. Ha én képes voltam kiagyalni ezt a megoldást a problémánkra, akkor hidd el, hogy ő is az. – Anakin igazított az irányon, hogy kikerüljön egy V-19-es köteléket, amely egy rajnyi keselyűt üldözött. Rotta hangosan szűkölt.

– Te mit tennél?

– Ööö... bombát rejtenék ebbe a tehertragacsba, hogy felrobbanjon?

Anakin gyomra görcsbe rándult. Erre eddig nem is gondolt.

– Nem. Nem, szüksége van Rottára. A huttnak szerepelnie kell a terveiben.

– Azért ismerd el, hogy igazán kapóra jött ez a teknő, és nagyon könnyen rátaláltunk.

Már csak percek kérdése volt, hogy elérjék Yularent.

– Nem számíthatott ránk. Nem tervelhette ki előre a vadászlegyet. Keselyűdroidokat küld ki, hogy figyeljenek minket.

– Akkor hát azon múlik minden, hogy ki a jobb pilóta: te vagy egy rakás eszes ócskavas.

R2-D2 csiripelt és villogott. Azt igyekezett a tudtukra adni, lévén maga is egy „rakás eszes ócskavas”, hogy szerinte ez egy kissé szervespárti kijelentés volt.

Ahsoka még mindig tanulta a jeleit.

– Ebből nem sokat értettem.

– Majd később adok néhány leckét empátiából...

A Twilight kezdett közeledni a Spirithez. Most már bármelyik pillanatban észrevehette teherszállítójukat egy szeparatista szenzortiszt a képernyőjén, vagy egy keselyű, és onnantól kezdve minden az idegek, a gyorsaság és a tehetség kérdése lesz. Anakin tudta,

hogy az egyik ezek közül nem épp erőssége. Átállította műszereit a Spiritre, és egy vonalba állt a cirkáló dokkolófedélzetével.

Szörnyen nagy forgalom volt köztük és a csatahajó között.

– Kapaszkodj a nyálkás barátunkba, Csipisz! Kezdődik...

– Igen, mester.

Anakin bekapcsolta a kommját.

– Skywalker tábornok a jedi cirkálónak, engedélyt kérünk a dokkoláshoz. Ismétlem: sürgősen szükségünk van egy szabad hangárra leszálláshoz.

Abban a pillanatban megjelent egy radarjel a képernyőn. Egy keselyű villant elő a semmiből, és szinte súrolta a pilótafülke tetejét, miközben hozzáigazította a sebességét a hajóéhoz. Anakin nem használhatta a Twilight lézerágyúját. Olyasmi volt ez, mint egy roppant kellemetlen viszketés egy olyan helyen, amit az ember nem vakarhat meg anélkül, hogy fel ne tépné a sebet. Egy másik keselyű is levált a kötelékből, és egyenesen feléjük indult. Elfogópályára állt.

Valami keményen nekicsapódott a Twilight vázának. Szegecsek záporoztak a belső rekeszfalakból, ahogy a hajótest meggörbült az ütközés erejétől. A teherszállítót találat érte. Anakin tartotta az irányt.

– Lehet, hogy végül mégsem akarja Büdit élve megkaparintani. .. –jegyezte meg Ahsoka.

Talán.

– Mindjárt ott vagyunk. Tartsatok ki!

Már szabad szemmel is látta a cirkálót és a hangárt. Kiszúrta a nyílás körvonalait a bizonytalan megvilágításban. De észrevett egy energialabdát is, ami egyenesen a teknőjük felé tartott, és pontosan a cirkáló hátsó ágyúinak pozíciójából érkezett.

– Kapaszkodj! – kiáltotta. – Ahsoka, kapaszkodj!

Az ágyútűz becsapódott a pilótafülkébe, és Anakin érezte, ahogy a lökéshullám továbbhalad a kormányrúdon át a kezébe,

és belevágódik a könyök- és vállízületeibe. A teherhajó vadul megrázkódott.

– A keselyűkre céloznak? – kérdezte Ahsoka.

– Nem, inkább ránk tüzelnek! – A cirkálónak még mindig álltak a terelőpajzsai. Anakin újra bekapcsolta a komlinket. – Jedi cirkáló, itt Skywalker tábornok, ez köztársaságpárti, ismétlem: a Twilight teherszállító egy köztársaságpárti hajó. Tüzet szüntess, tüzet szüntess!

A kommból válasz harsant.

– Twilight teherszállító, a radarja konföderációs katonai válaszkódot sugároz... ön dönt.

Püff neki. Hát persze: a kémdroid és különítménye nyilván gondoskodott róla, hogy a saját erőik ne tüzeljenek rájuk. Akkor hát 4A-7 nevetett utoljára.

– Jedi cirkáló, tényleg Skywalker vagyok. Keselyűkkel vánszorgunk, és ki kell raknunk egy nagyon beteg hutt bébit. Nyissák ki a hangárt! Kérem!

Egy másodpercnyi csend után Yularen admirális hangja csendült fel a kommból.

– Skywalker, leeresztjük a terelőpajzsokat, de előbb meg kell szabadulnunk azoktól a keselyűktől. Kanyarodjon a hátsó hangárok felé, ismétlem: a hátsó hangárok felé! Legközelebb pedig ellenőrizze a transzponderét, mielőtt elköt egy ellenséges hajót. Volt már néhány öngyilkos támadónk, ezért először inkább lőni szoktunk.

– Igen, admirális! – Tyű! Képzeld magad a helyembe! Egy admirális mindennek ura a saját flottájában, Anakin pedig csak egy pilóta a sok közül, akinek jobban kellett volna tudnia a dolgát. – Álljanak készen egy esetleges kényszerleszállásra.

Anakin vadul a dokkterület felé rántotta a Twilightot, egy életmentő pillanatra lerázva az őt követő keselyűket, és a cirkáló alá kanyarodott. Ahsoka levegő után kapkodott, Rotta

visított, a teherszállító pedig a hajófar felé fordult. A hangár blendekapui kinyíltak; az apertúra úgy száguldott Anakin felé, mintha egy tátongó száj volna, ami épp el akarja nyelni őket.

A keselyűk továbbra is követték a Twilightot, lézerágyúikkal megállás nélkül bombázva a hajótestet. Anakinnak fogalma sem volt, hogy sikerült kitartania a tragacsnak, ám az kitartott, és egyedül ez számított.

Tíz másodperc.

A keselyűk még mindig a sarkukban voltak. Nem tudott úgy dokkolni, hogy azok közben így rájuk csimpaszkodtak. A cirkáló is pontosan tudta ezt, és tüzet nyitott a precíziós lézereivel. Az egyik keselyű szilánkokra robbant, és a roncsa bukfencet hányva távolodott, miközben vörösen izzó törmeléket szórt a pilótafülke ablakára.

A második lövés is tévedhetetlen biztonsággal szedett le egy újabb keselyűt. Ám az hirtelen lánggolyóként vetődött a teherszállító orra elé. Bezúgott a hangárba, Anakin pedig a következő pillanatban mindössze egy hatalmas tűz- és füstgomolyt látott ott, ahol a menedékhelyüknek kellett volna lennie.

– Fékezz! Rántsd fel!

– Leállni, leállni, leállni!

Anakin gondolkodás nélkül cselekedett. Visszarántotta a kormányrudat, és a teherszállító függőlegesbe váltott. Nem maradt ideje a cirkáló vagy a hangár személyzete miatt aggódni, azonban a flottahajó most jókora károkat és veszteséget szenvedett, úgyhogy pillanatnyilag nem foglalkozhatott velük sem. És Anakin nem tehetett még egy kört, hogy újra megközelítse őket.

Ráadásul továbbra is a nyomában maradt a keselyűk nem kívánt kísérete.

Ahogy nemrég Rex kapitány a csapatával, most ő és Ahsoka szintén teljesen magukra maradtak. Átérezte a helyzet iróniáját.

KOLOSTOR, TETH

Ventress végigüldözte őt a járatokon és fel az ősi kőlépcsőkön; a mozgását némiképp lassította sérülése – csigolyák? bordák? –, noha a vérét elárasztó adrenalin és endorfinadag egyelőre teljesen elfojtott mindenféle fájdalmat. Nem maradt ideje megállni, és komlinkjén ellenőrizni, hol tart Skywalker menekülési kísérlete.

Mostanra mindenesetre már vagy lerázta magáról a vadászkülönítményt, és bedokkolt a cirkálóba, vagy szénné égett – a hajóval és a huttal együtt. Dooku persze dühöngene a maga csendes, nemes módján, olykor azonban egyedül a rossz és még rosszabb megoldás között lehet választani.

És még mindig megtalálhatja a módját, hogy a jedire kenje a hutt poronty halálát.

A lépcsősor tetején egy ablak nyílt, ami a fal teljes magasságáig húzódott, Kenobi pedig úgy állt ott, mintha csak őrá várna, hogy utolérje végre. Az ablak díszesen mintázott színes acélüvegét már kitörték a bombázások. A férfi sziluettje élesen kirajzolódott a délutáni napsütésben.

A megvetés gesztusa volt ez. Azt üzente, hogy bármikor leszedhetné őt, amikor csak kedve tartja. És ezzel csak még jobban felbőszítette a nőt, mint valaha.

Ez csak egy játék neked, igaz? Se család, se szerető, se ország – semmi, amit siratnod kellene. Merő sport. Szórakozás.

– Mire vársz? – kérdezte a jedi, és ugrott.

TIZENHÉT

A politikai elvekért, valamint a családjuk és otthonuk fennmaradásáért harcolók közötti háborúban hosszú távon általában az utóbbiak győznek. Nekik nincs már több vesztenivalójuk, és ez rettenetes ellenféllé teszi őket.

Mint minket.

Jabiimi parancsnok, a Köztársaság elleni harc természetéről

a Jabiimin

A LÉGTÉRBEN

Anakinnak mindössze egy morzsányi lehetőségre lett volna szüksége, hogy kievickéljen az atmoszférából, és hiperűrugrást hajtson végre.

Minden abbeli kétség, hogy a viharvert teherszállító kibírja-e a fénysebességig és az azon is túl való gyorsulás során fellépő masszív erőket, pillanatnyilag luxusnak számított, amin majd ráértek utólag aggódni. Ez volt a nagyszerű a problémákban: mindig akadt egy komolyabb és égetőbb, ami kényelmesen a háttérbe szorította a többit. Anakinét pillanatnyilag a rátapadt keselyűk jelentették, amelyek most megpróbálták leszorítani és landolásra kényszeríteni őket.

– Nem tudom lerázni őket – morogta.

Ahsoka dicsérendő módon csendben maradt: megkímélte a segítőkész javaslatoktól és a lelkesítő szónoklatoktól, amikre nem volt semmi szüksége. Egy padavannak meg kell tanulnia, mikor a legjobb hallgatni. A lány pedig a jelek szerint megtanulta. A mellkasához szorította Rottát, mintha az vergődve igyekezett volna kiszabadulni az öléből, azonban a hutt poronty most ernyedten csüggött a karjai között, félig lehunyt szemmel és szörcsögve.

Ha valaha is sikerül elmenekülniük, végtére is könnyen megeshet, hogy csak egy halott kisdedet tudnak átadni Jabbának. Még belegondolni is rossz volt...

– Szabaduljunk meg valami tehertől! – mondta végül Ahsoka. Lézercsóva villant el a hajó orra mellett, és egy újabb keselyűdroid zúgott el előttük, olyan közel a pilótaablakhoz, hogy Anakin puszta reflexből jobbra rántotta a kormányrudat. A keselyűk nem ostoba bádogok. A jelek szerint képesek voltak gyorsan és ügyesen tanulni a kiszemelt zsákmányuktól, most pedig egy ideges nunacsirke játékát űzték – folyamatosan gyötörték a teherszállító bárkát, és neki-nekirohantak, hogy lássák, melyikük hunyja be a szemét hamarabb.

– Mit? Nem önthetem ki az üzemanyagot. – Anakin ellenőrizte a folyadékszinteket. – Amúgy sem nyom eleget ahhoz, hogy igazán számítson, és el kell jutnunk valahogy a Tatuinra.

– Víz – felelte a lány. – Ballaszt.

– Nem volt időm ellenőrizni a rakteret.

– Majd én – bólintott a lány, és mielőtt még Anakin megállíthatta volna, beszíjazta Rottát a segédpilóta ülésébe, azzal hátraindult a hajófarba. – Kihajíthatom, amit csak találok, igaz?

– Ja. Amint kinyitod a raktárzsilipet, itt felvillan egy vörös lámpa, én pedig egyszerűen megemelem kissé a teknő orrát, és

minden magától kicsúszik. Ne vesztegesd az idődet azzal, hogy a rakodórámpára vonszolsz bármilyen ládát.

A lány eltűnt a pilótafülke ajtaja mögött. Anakin a keselyűk előli kitérésre összpontosított. Vajon most már tényleg leszednék őket lángok között, és megkockáztatnák, hogy közben meghal a hutt? Nem tudta, és nem kísérletezhetett velük semmilyen katasztrófapolitikával. Miközben bedöntötte a gépet, látta, hogy alatta a V- 19-esek további keselyűkkel hadakoznak. Nem mert visszakanyarodni a kolostor irányába, hogy megnézze, mi zajlik arra. Még azt a röpke figyelemelterelést sem engedhette meg magának, hogy belefüleljen a hadsereg kommadásaiba, és megtudja, hogy van Kenobi és Rex. A nyílt dzsungel felé vette az irányt, minél távolabb a lenti harcoktól, hogy biztosra vehesse, nem súlyosbítja tovább a bajukat azzal, hogy esetleg nehéz tárgyakat szór a fejükre. Ebből a magasságból aláhullva még egy kis tárolórekesz is komoly károkat okozhatna.

Felberregett a pilótafülke interkomja.

– Mester, itt vagyok a raktérben.

– Remek. Mit látsz?

– Rengeteg ládát, és a tartalék víztartályok színültig vannak töltve. Ez legalább öt tonnát jelent.

– Annyi lehet, hogy épp megteszi. Nyisd ki a lefolyókat a tartályokon, és ügyelj rá, hogy ne állj semmilyen nehéz tárgy elé, ami megindulhat, amikor megnyomod a nagy piros gombot.

– Tudom, tudom.

– Csak a biztonság kedvéért. Szólj, ha kész vagy!

Egy ideig csak sistergés hallatszott, majd a lány újra beleszólt az interkomba.

– Kész. Mehet?

– Rajta, Csipisz! – Anakin áthajolt, hogy ellenőrizze, Rotta nem csúszott-e bele egy tócsa nyálkába a szíjak közül. R2-D2 csipogott, hogy folytassák.

– Nyomhatod!

A konzol figyelmeztető fénye villogva életre kelt: RAKTÁRFEDÉL NYITVA. Anakin feljebb vonta a hajó orrát, és a Twilight meredeken emelkedni kezdett.

Úgy tűnt, mintha Ahsoka mondana valamit, de a szavait elfojtotta a levegő zúgása a kamrában. A teherszállító felszárnyalt a magasba. Hirtelen eltűntek előle a keselyűk, és egyre sötétebb égbolt felé tartott, ahogy felkapaszkodott a felsőbb légrétegekbe.

– Ideje kijönnöd onnan, Csipisz! Nem hagyhatjuk el az atmoszférát nyitott ajtóval. – Semmi válasz. A gyomra ismét liftezni kezdett. – Zárd be a raktárfedelet! Csipisz?

R2-D2 felcsiripelt, és eliramodott. Azt mondta, megnézi, mi a helyzet.

Anakinnak egy töredékmásodperce maradt, hogy eldöntse, hozza vízszintbe a gépet, és várja meg, amíg Ahsoka tisztázza a helyzetét, vagy pedig folytassa az emelkedést, és zárja be a belső raktér rekeszfalát a pilótafülkéből, nem tudván, hol lehet a lány, és valószínűleg kiszolgáltatva őt ezzel a biztos halálnak.

Na, és most hol vannak a fennkölt szavaim a nehéz parancsnoki döntések meghozataláról, és arról, hogy el kell fogadnunk: a katonák meghalhatnak bevetés közben?

Kezdett kifutni az időből. Ellenőrizte a magasságjelzőket; a számok sebesen ugrottak egyre magasabb értékre. Keze a zárórekeszek vészirányítója felett lebegett. R2-D2-nek nem történne semmi baja, mivel az asztromech droidokat úgy építették meg, hogy működőképesek maradjanak az erős vákuumban és hidegben is, de Ahsoka...

Szörnyű dilemma volt ez.

Ne gondolkozz rajta! Ráérsz később keseregni. Most csak a küldetés, rendben?

Csak a...

A nyitott rakteret jelző vészlámpa vöröse hirtelen zöldre váltott. Bármi történt is, már megtörtént. A szenzorok jelezték, hogy a keselyűk még mindig a nyomukban vannak, azonban most elég előnnyel rendelkezett, hogy tiszta ugrást tudjon végrehajtani. Az ég odakinn sötétkékről koromfeketére váltott. A hajó kijutott a nyílt bolygóközi térbe, és készen állt a hiperűrugrásra a Tatuin rendszerébe.

– Ha hallasz engem, készülj a hiperűrbe való belépésre – mondta Anakin.

Majd lenyomta a hajtómű kapcsolóját. A csillagok egyszeriben forró fehér csíkokká mosódtak, ahogy a hajó a biztonságba szökkent.

Anakin hátradőlt a pilótaszékben, és kezével megdörzsölte az arcát. Fáradt volt, és korántsem annyira megkönnyebbült, mint azt a Teth hátrahagyásától eredetileg remélte. Rotta súlyosan zihált.

– Csipisz? Artu?

R2-D2 érkezett vissza elsőnek a pilótafülkébe, zsémbesen füttyögve és csiripelve magának valamit arról, hogy ismét egy eszes ócskavas mentette meg a helyzetet, és hogy milyen jó ötlet volna a biztonsági vonalak használatáról tartott rövid oktatás. Anakin hátrahajolt a székében, és látta, ahogy Ahsoka is megjelenik a pilótafülke ajtajában.

Csöpögött róla a víz, a kezén pedig vágás éktelenkedett, és vérzett. Megrázta magát, mintha ez afféle reflex volna nála, az egész fülkét telefröcskölve vízcseppekkel.

– Ne is kérdezd! – mondta.

R2-D2 önként vállalkozott a tájékoztatásra, miszerint a lány ismét az ujjbegyein csüngve végezte, de szerencsére ő közbe tudott avatkozni és be tudta csukni a zsilipkaput.

A lány bosszúsan pillantott rá, de mégis megveregette a kupoláját.

– Jövök neked eggyel, Artu.

– Tekintve, hogy nem kérdezek semmit – szólalt meg Anakin –, aggódjunk egy kicsit Rotta állapota miatt. Hacsak nincs szükséged valami elsősegélyre.

Ahsoka megrázta a fejét, és megvizsgálta a hutt bébit. A csöppség még tudatánál volt, és Anakinra fordította szánalomra méltó tekintetét. A megkönnyebbülés és az aggodalom közötti inga ismét határozottan az utóbbi felé lendült, és most minden erőfeszítésükkel azon kellett lenniük, hogy életben tartsák valahogy a kölyköt.

Ám talán még ez is kevésnek bizonyulhat. Anakin megpróbálta elképzelni, hogy egy beteg Rottát ad vissza Jabbának. Ő nem az a fajta személyiség, aki hálásan biccentene és kijelentené, hogy látja, megtettek minden tőlük telhetőt, ezért hát nincs harag. Ő abban az állapotban akarja visszakapni a kölyköt, amiben utoljára látta. A huttnál van minden ütőkártya, és tisztában is van ezzel.

– Az utastérben lesz egy medikus droid – mondta Ahsoka. – Lássuk, sikerül-e beizzítanunk.

Anakin a Tatuinig hátralévő időt számítgatta.

– Remélem, gyorsan operál – jegyezte meg sötéten.

KOLOSTOR, TETH

Ventress követte Kenobit a kolostor tetejére, és végigüldözte őt a bástyafal mentén. Aztán a jedi kifogyott a további tetőkből. Megtorpant a szélén, és visszafordult.

– Tudom, hogy Dooku azért idézte elő ezt a helyzetet, hogy elidegenítse Jabbát a Köztársaságtól – jelentette ki. – De ez a terv nem fog beválni. Jabba tudni fogja az igazságot.

– Tessék, már megint ezzel jössz. Az igazság! Mit értesz ez alatt, a jedik igazát vagy a tényleges igazságot? A jedik változata elég rugalmas áru.

– Még ha engem meg is ölsz, Dooku akkor is le fog lepleződni.

Ventress vízszintesen maga elé tartotta mindkét fényszablyáját, és lassan feléje lépkedett, készen arra, hogy kövesse őt, ha ismét ugrani készül. Nem sok olyan hely maradt, ahova a jedi elrugaszkodhatott volna innét, és amely ne járt volna együtt több száz méternyi zuhanással – és ennyire azért még ő sem volt jó.

– Még nem is láttad a védenced díjnyertes szereplését a holovideón... – mondta a nő.

– Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű volt, de van itt egy kis bökkenő.

– Folytasd! Az egyetlen módja, hogy elhallgattassalak, ha levágom a fejed, ezt már látom. Hadd halljuk hát a színpadi végszódat!

Kenobi felpillantott az égre.

– Érzed?

Ventress felkészült egy újabb taktikai figyelemelterelő mozdulatra. Túlságosan lekötötte, hogy megpróbálja feltartóztatni Kenobit; túl elfoglalt és indulatos volt ahhoz, hogy az Erő finomabb változásaira is koncentráljon, és úgysem vált volna be semmilyen javaslat, ami azt sugallta volna, hogy fordítsa másfelé a figyelmét. Most viszont, hogy egy pillanatra megtorpant, már ő is érezte.

Skywalker eltűnt.

Talán csak lelőtték.

Aktiválta a komlinkjét.

– Légi irányítás, jelentést kérek! Hol a teherszállító?

– Parancsnok, minden rendelkezésre álló vadászgépet utána küldtünk, amink csak volt, de...

– Később még számolunk. – Ventress visszacsapta a komlink fedelét, de küldött egy kódolt kérést a visszaszerzésére. Nem engedhette meg magának, hogy tovább időzzön a teátrális jeleneteket kedvelő Kenobival. Vissza kellett nyernie az uralmat a helyzet felett.

– Úton van a Tatuinra Jabba fiával – mondta Kenobi. – Vesztettél. Dooku nem lesz túl elégedett veled.

– Ha felhagynál az önimádatoddal, legalább annyi időre, hogy képes légy bármit tanulni tőlem, Kenobi, akkor tudnád. – Pillanatnyilag teljesen meg volt semmisülve, de korábban már nagyon-nagyon sokszor padlóra küldték őt, és az egyetlen általa ismert módját, hogy feldolgozza ezt, az jelentette, ha felállt, és újra harcolni kezdett, még elszántabban, még erősebben. – Nem könnyen adom fel. És mindig van egy tervem.

– Tedd le a fegyvert!

A jedi felemelt fényszablyával tért vissza hozzá, és összeakaszkodó pengékkel, farkasszemet nézve feszültek egymásnak a megújult küzdelemben. Figyelmeztetnie kell Dookut, hogy jön Skywalker. Véget kell vetnie ennek a rejtvényesdinek. Hátralépett, hogy újra meglendítse mindkét kardját, Kenobi azonban elcsípte az egyik hegyét, és a penge pörögve kirepült a nő kezéből.

– Add meg magad! – mondta a férfi.

Ventress hallotta, hogy egy keselyű közeledik, és kinyújtotta a kezét, hogy az Erő segítségével visszarántsa, és újra megmarkolja elejtett fegyverét. A vadászgép lassított, ahogy végigrepült a bástyafal felett.

– Még nem – felelte, és fellépett a mellette elhúzó járműre. – Ami azt illeti, soha.

Már messze járt, mire a jedinek lehetősége lett volna bármit felelni, már ha volt válasza egyáltalán. Habár, Kenobit ismerve, bizonyára volt. Mindig az övé kellett, hogy legyen az utolsó szó.

JABBA PALOTÁJA, TATUIN

Bizonyos dolgokat nem lehet biztonsággal másokra bízni.

Dooku megfeddte magát, amiért túl sokszor küldött követeket az ügyei intézésére. Legközelebb személyesen kell elvégeznie a munkát, most azonban azért kellett cselekednie, hogy megmentse a helyzetet. Jabba pedig személyes tájékoztatást követelt.

Dooku úton a trónterem felé beosont egy raktárszobába, elméje erejével utasította a két bent dolgozó rabszolgát, hogy tűnjenek onnan, és felejtsék el, hogy valaha is látták őt, és kinyitotta a komlinkjét, hogy felhívja Ventresst.

– Most nekem kell összerakosgatnom a darabokat – mormolta.

Ventress hologramja éppoly magabiztosnak és engesztelhetetlennek tűnt, mint mindig: csípőre tett kézzel állt, lábát széles terpeszben, szilárdan megvetette a talajon. Nem az a lény volt, aki összehúzza magát és bocsánatért könyörög, bármilyen tiszteletteljesnek tűnt is. Dooku csodálta ezt. Amit viszont egyáltalán nem tudott nagyra becsülni, hogy a nő kudarcot vallott egy kritikus fontosságú küldetésben.

– Én legalább annyira sajnálom, mint te, mester. De még nem adtam fel. Az egyik hajóm üldözi őket. Nem maradt más választásunk, mint hogy elpusztítsuk Skywalker járművét, és vele a huttot.

– Maradj távol tőle! – figyelmeztette Dooku. – Már túl késő. Személyesen fogom el Skywalkert, amikor leszáll. Időközben pedig készülj fel egy nyilvános bűnbánatra! Perceken belül találkoznom kell Jabbával, és amikor ez megtörténik, a szeme előtt foglak számon kérni, és te azt mondod majd, hogy a gyermek halott, Skywalker pedig a Tatuin felé tart. Kövesd az irányításomat!

– Igen, mester.

– A jövődet majd később megvitatjuk.

Dooku még csak meg sem várta a nő beleegyezését, máris lecsapta a komlink fedelét. Végigsöpört a folyosón, és mentálisan felkészítette rá magát, hogy komoran eltökéltnek, ugyanakkor kellően megalázottnak tűnjön.

Jabba vészjósló, sárga szemével figyelte, amint fellépked hozzá a díszemelvényre. Teljes udvartartása ott lebzselt körülötte, vagyis komoly kilátás volt egy igazi erőfitogtatásra a részéről.

– Remélem, jó hírekkel szolgál!

Dooku elővette komlinkjét, és nagy látványosan bepötyögött egy kódot.

– Lord Jabba, közvetlenül hallhatjuk a híreket a harctéren tartózkodó parancsnokom szájából. Vadul tombol a küzdelem a Teth bolygón, de talán sikerül kapcsolatba lépnem vele. Magam sem tudok többet önnél. – Színlelt néhány sikertelen kapcsolatfelvételt, megeresztett pár bosszús sóhajt, majd megjelent Ventress hologramja. Most sokkal meggyőzőbben tűnt harctól elcsigázottnak, mint kihívónak. Jabba nem igazán fogadta jól a dacos attitűdöt. – Parancsnok, jelentést kérek! Jelenleg épp Lord Jabbával vagyok, aki izgatottan várja a fejleményeket. Mint ahogy én is.

– Uraim, nehezemre esik ezt mondanom önöknek – kezdte teljes megsemmisüléssel és nemes áldozattal a hangjában a nő –, de a Köztársaság legyűrt bennünket. Mire átküzdöttük magunkat a soraikon, és Rotta kereséséhez fogtunk volna, Skywalker már végzett vele.

A trónteremben döbbent moraj futott végig, Jabbának pedig elakadt a lélegzete. Azután teli torokból bömbölni kezdett; nem a fenyegetés és gyalázkodás tőle megszokott áradata szakadt ki belőle, hanem egyszerűen a szavakkal kifejezhetetlen gyász rettenetes, állati üvöltése. Magánkívül volt a fájdalomtól. A jelek szerint pillanatnyilag nem törődött vele, hogy így feltárja érzelmi sebezhetőségét szolgái előtt. És, ahogy Dooku sejtette, iszonyodó tekintetük és elakadó lélegzetük sokkal inkább saját maguknak szólt; azt a félelmet tükrözte, mi lesz majd velük, ha Jabba eléggé összeszedi magát ahhoz, hogy kitörjön és őrjöngő bosszúhadjáratba kezdjen – ami nem feltétlenül csak azok ellen irányul majd, akiket közvetlenül felelősnek vél az ügyben.

Dooku igyekezett eljátszani, hogy megrázták az események, de továbbra is ura önmagának és a helyzetnek.

– Őszinte részvétem, Lord Jabba. – Nem volt benne biztos, hogy Jabba egyáltalán meghallotta-e a szavait, mivel a hutt épp szánalmasan nyöszörgött rekedt, túláradó hangján.

– A jedi a gonosztevők legalja, egy gyerekgyilkos. Nincs rosszabb ennél. Ventress parancsnok, feltételezem, hogy megtorlásul végeztél a söpredékkel.

– Nem, mester, de fáradságot nem kímélve megpróbáltuk elkapni. Jelenleg a Tatuin felé tart a padavanjával.

– Hol a fiam holtteste? – bömbölte Jabba. – Követelem a testét! Látni akarom a saját szememmel, hogy mit tett vele az a jedi szörnyeteg, és azután személyesen művelem vele a tízszeresét. ..

Dooku közbevágott. Az improvizáció nem rossz dolog, de ez a mostani helyzet kezdett kissé túl rizikóssá válni.

– Ventress, hol a holttest?

– Magával vitte, uram, így hát nincs bizonyítékunk. Ismerve, hogy mennyire nem tiszteli az életet, mostanra talán már ki is lökte Rotta maradványait a légzsilipen.

Kiváló gondolatmenet. Jabba magából kikelve nyeldekelt. Dooku acélos maradt.

– A kudarcáért később számolunk, kapitány – mondta, azzal bontotta a vonalat. A trónteremben mindenki néma csendben várta uruk következő kirobbanását.

Dooku nem hitte, hogy Jabba csak színlelte volna a felindultságát. Tisztán érezte az Erőben a hutt döbbent sokkját és fájdalmát; mintha túl közel állt volna egy detonációhoz. Mindennek semmi köze nem volt a hatalmát ért inzultushoz vagy a tekintélyvesztéshez. Egy édesapa őszinte gyászát érezte benne. Dooku, aki rég hozzászokott már a háború brutális valóságához, amit vívni kényszerült, és hozzáedződött az olyan halálesetek elfogadásához, amelyeket egy ideális világban szívesebben elkerült volna, most látta magát, amint ismét döbbenten áll a galidraani hóban.

Mit tettünk?

De aztán lerázta magáról az emlékképet.

– Lord Jabba...

Jabba megtalálta végre a hangját.

– Miért merészel ez a mocsok idejönni?!

– Azért, hogy végezzen veled, Lord Jabba, és hogy eltörölje a föld színéről az egész klánodat.

Dooku enyhén lehajtott fejjel tett pár lépést Jabba felé.

– Tudod jól, uram, hogy gyűlöli a fajtádat... magad is láttad a felvételt, és kétségtelen, hogy úgy érzi, akad itt némi kiegyenlítenivalója még rabszolga korából. Ám nemcsak erről van szó, hanem a Köztársaság ambíciójáról, mert ők örömmel felhasználják Skywalkert és családi viszályait saját töltött ágyújukként. Nem akarnak a te jóakaratodra támaszkodni, hogy továbbra is hozzáférhessenek a külső Peremvilágokhoz vezető hiperűrutakhoz. Ők maguk akarják irányítani azokat a kereskedelmi útvonalakat, és talán még a saját báb klánvezérüket is hivatalba helyezik majd.

– Hát ez nekik a köztársasági demokrácia. A köztársasági civilizáció. – Jabba kezdte végre összeszedni magát: keményebb, dühösebb és ha lehet, még veszélyesebb ellenségként tért vissza. – Teszek róla, hogy keservesen megbánják!

Mindez olyan visszafogott és csendes kijelentés volt egy hutt szájából, hogy Dooku tudta: olyan totális bosszúhadjárat van készülőben, amilyet csak ritkán látni.

– Lord Jabba – szólt közbe. – Engedelmével... Szeretném valamelyest kárpótolni a kudarcunkért, hogy nem sikerült megmentenünk a fiát. A MagnaGuardjaim készen állnak a fogadására, és személyesen intézem el ezt a Skywalkert.

Jabba ismét teljes magasságában kihúzta magát.

– A fejét! – mondta. – Ne feledd: a fejét akarom!

TIZENNYOLC

A gyűlöletet ugyan félre lehet lökni, de mindig ott suttog majd

a füledbe.

Irmenu közmondás

A TWILIGHT TEHERHAJÓ SZÁLLÍTÓTERE, VALAHOL

A HIPERŰRBEN

– Miért vannak a teherszállítókon drága medikusdroidok? – kérdezte Ahsoka, miközben figyelte, ahogy a TB-2 megvizsgálja Rottát a szkennerasztalon.

– Kalózok. – Nagyon sok ember meghalt azért, hogy eddig eljuttassa ezt a kis bűzlő puhatestűt. Nem. Anakin elhatározta: hazaviszi Rottát, vagy maga is meghal, miközben megpróbálja. – Sokat lőnek rájuk. Kifizetődő, ha van a fedélzeten egy jó elsősegély-lehetőség. Gyerünk, TéBé! Folytasd!

A medikusdroid elektródákat és szondákat hámozott le a hutt csecsemő bőréről; nedves cuppanások és bűzlő nyálka kíséretében váltak le róla.

– A páciens lázas, és ismeretlen bakteriális fertőzéstől szenved. Ezenfelül erősen dehidratált az állapota, és szüksége van egy elektrolitoldatra. Előírok neki egy általános lázcsillapítót, ami megfelelő a huttok számára, hogy csökkenjen a testhőmérséklete, egy széles spektrumú antibiotikumot, és óránként egy liter folyadékot, szájon át beadva.

Anakin fél szemmel a kronót figyelte, és számolta a Tatuinra érkezésükig fennmaradó perceket.

– Kicsit odébb van a legközelebbi gyógyszertár.

– Magam is el tudom készíteni ezeket a tételeket.

– Akkor csak fürgén, TéBé...

Anakin visszament a pilótafülkébe, és azon bosszankodott, hogy nem tud mihez kezdeni. Hosszú ideje ez volt az első olyan eset, amikor szó szerint nem volt mit csinálnia. Ritka és becses alkalom, amit bármely más helyzetben örömmel fogadott volna, a hipertérben azonban nem tudta használni a kommját. R2-D2 szolgálatkészen füttyögött.

– Tudom, Artu. Remek az idő, hogy leltárt készítsünk a dolgokról. De még mindig hosszú út vár ránk. Ventress tudja, merre tartunk, és nagyon meg volnék lepve, ha nem szervezett volna nekem máris egy hazai fogadóbizottságot.

Anakin megfogalmazott egy üzenetet Padménak, röviden kommentálva az elmúlt néhány nap eseményeit, és legfőképpen arra koncentrálva, hogy mennyire hiányzik neki, majd felvett egy üzenetet Rexnek. Ha egyszer véget ér ez a küldetés, az 501-es különítményben nagy lyukakat kell majd betömni; remek emberek helyét, akik hiányozni fognak. Anakin elég jól megértette a vezetői státusz finom bonyolultságát ahhoz, hogy tudja: itt nem egyszerűen a létszám feltöltéséről van szó. Itt barátságok szakadtak szét, amiket csak annál fájóbban hiányolnak majd azok a bajtársak, akiknek nincs családjuk. Itt csapatszellem uralkodott.

Anakin azon tűnődött, vajon hányszor megy még végig gondolatban mindezen, mielőtt véget ér a háború.

– Jobban tennénk, Artu, ha gondoskodnánk róla, hogy működőképesek legyenek az ágyúink, mielőtt még leszállunk

– mondta aztán. – Hagyd a terelőpajzsokat későbbre!

Az asztromech – különféle szerszámokkal a gépkarjai között – előzörömbölt egy nyitott rekeszfali panel mögül, és füttyentett. A maga módján azt mondta, kézben tartja a dolgot, de azt azért senki nem várhatja egy szimpla teherszállítótól, hogy állja a sarat egy katonai hajóval szemben. Végül úgyis a pilóta ügyességén múlik minden.

– Akkor csak semmi kényszer – hagyta jóvá Anakin.

Ahsoka visszajött a pilótafülkébe Rottával a karjai közt, és valamivel a markában.

– Elkelne egy kis segítség, ha épp ráérsz.

– Van köze bármiféle bűzlő ürülékhez?

– Nem igazán. Egy ideje nem evett semmit, ezért ezen a téren nincs probléma. Egyszerűen csak kellene még egy pár kéz, szó szerint. – Lefektette Rottát egy ülésre, és előrenyújtotta szétnyitott öklét. Két stimpirula volt a tenyerén. – Valahogy rá kell vegyem, hogy nyelje le ezeket.

– Nem őrölheted porrá, hogy belekeverd az elektrolitjába?

– Már próbáltam. Keresztülköpte a kabinon. Keverhettem egy új adag folyadékot.

Anakin feltűrte a ruhaujját.

– Oké. Mit kell tennem?

– Csak fogd le, és ne hagyd nyüzsögni!

Ezt azonban könnyebb volt mondani, mint megvalósítani. Anakin olyan kétkezes szorítófogást alkalmazott Rottán, ami egy kiképzőtisztet is büszkeséggel töltött volna el, és a földre

nyomta. Beteg, és ami azt illeti, apró hutt létére még mindig elég nehezen lehetett fegyelmezni. A testét borító nyálkaréteg pedig csak tovább nehezítette a dolgot. Vadul vonaglott a karjai között. Anakin azonban nem engedte el, Ahsoka pedig közben megragadta Rotta fejét, mint valami zónalabdát, és a szájnyílásába erőltette a tablettákat. Majd az egyik kezét a hutt bébi szájára szorította, míg a másikkal a fejét fogta.

Vártak. Rotta visszatartotta a lélegzetét.

– Én egész éjjel várhatok, Büdi – mormolta Ahsoka. – Add be a derekad. Számbeli és erőbeli hátrányban vagy.

Anakin is visszatartotta a lélegzetét, de nem volt benne biztos, hogy tovább képes kitartani, mint a kölyök. Azon tűnődött, hogy a csudában tudja majd eltüntetni a bűzt a köpenyéből. Végül aztán hallottak egy glumph hangot, és Rotta megrázkódott. Ahsoka elvette a kezét, és bedugta a hüvelykujját a poronty szájába, hogy szélesre tátsa.

– Na ugye! – bólintott, belekémlelve a tátongó pofába. – Már mind el is tűnt. Hát olyan rossz volt, mondd? Most már sokkal jobban leszel, meglásd.

– Lenyűgöző! – ismerte el Anakin, miközben visszavonult, hogy letisztogassa a ruházatát. R2-D2 gurgulázott egy kicsit, és odanyújtott neki egy olajos rongyot. – Igazán bámulatos.

– Tényleg érdekel téged is, hogy mi lesz vele, nem?

– Nem, nem igazán. Az viszont foglalkoztat, hogy mi lesz a hadseregünkkel. És ő az egyik fő eszköz ehhez.

– Nem hiszem, hogy olyan érzéketlen vagy, mint ahogyan viselkedsz.

– Ne aggódj, a huttok iránti legszeretetteljesebb viselkedésemet öltöm majd magamra, amikor megérkezünk.

– Milyen érzés hazatérni? Milyen régen is volt?

Anakin azon tűnődött, milyen pontszámmal értékelné őt az érzéketlenségi skálán a lány, ha tudná, mit tett a taszkén por

tyázók falujában. Embereket ölök. Férfiakat, nőket, gyerekeket. De mindig megvolt rá az oka. Mindeddig nem szégyellt semmit, amit valaha tett, csak azt, amit nem tett meg. Azon töprengett, Rex vajon mihez kezdene ezzel; az az ember, aki maga is jócskán kivette a részét a gyilkolásból, ám akinek megvoltak a maga harci szabályai. Nem tudta elképzelni, hogy Rex elveszti a fejét és irtó hadjáratra indul, akármivel is provokálnák.

Rotta, a hutt sarj békésen szunnyadt a főkabin egyik priccsén. Ahsoka pár percenként ellenőrizte, hogy jól van-e. Végül győztes vigyorral tért vissza, és feltartott egy nyáltól csöpögő takarócsíkot.

– Felébredt, és éhes. Javul az állapota.

– Hát ez igazán remek...

– Próbáld a jó oldalát nézni!

– Próbálj találni neki valami táplálóbbat! – Anakin turkálni kezdett a zsebében, és odahajított egy apró, zárt csomagot a lánynak. – Tessék, megeheti az én szárazadagomat. A huttok bármit képesek megemészteni. Csak keverd el neki egy kis vízzel!

– Rendben, vettem. Le akarod tudni a Tatuint, aztán elhúzni a csíkot, amint lehet.

Minden magyarázattal csak a bajt kereste volna. Hagyta, hogy a lány továbbra is azt higgye, ő csak egy egyszerű tatuini fiú, aki gyűlöli a huttokat, mint sok más emberi lény is, aki kapcsolatba került velük.

A Twilight kilépett a hiperűrből, pont szemben az ikernappal, és az ablakpanel szűrői borostyánszínű derengéssé csökkentették a ragyogásukat. A Tatuin csupán egy fekete korongnak tetszett a fényük mellett.

– Kész vagytok, Artu? Csipisz? Büdi?

Ahsoka szorosra húzta a biztonsági övét. Rotta a sorsáról mit sem tudva hevert egy keresztbordán a pilótafülkében.

– Jóllakott, és most szunyókál.

– Oké, helyben vagyunk. Csipisz, figyeld a szkennert, nem tűnik-e fel bármi, aminek nem kellene ott lennie!

Anakin pályára állította a Twilightot, és készenlétbe kapcsolta a lézerágyút. Azon tűnődött, vajon azon ritka, szerencsés alkalmak egyike lesz-e ez, mikor az előre megjósolható legrosszabb végül nem következik be; az élet azonban nem így működött, és Dooku egyszerűen csak úgy gondolkodott, ahogy Anakin tette volna az ő helyében.

A Tatuin felderengett az első ablakpanelen: egy fekete és vörös foltos, poros golyóbis magas, habos felhőkkel, amik első pillantásra tengerek képzetét keltették. Tudta, hamarosan elérik az atmoszférát. Ha bármi balul ütne ki...

Megszólaltak a szenzoros riasztók.

– Mester, két jel van a szkenneren, két hajó. Elfogási szögben közelítenek – mondta Ahsoka.

Bumm! Valami belecsapódott a Twilight burkolatába. Anakin rögtön megismerte a lézerágyút, ha megérezte a lövedéket.

– Ahsoka, állj készenlétben! Manővereznem kell egy kicsit. Anakin olyan éles kanyarba rántotta a teherszállítót, amenynyire csak tudta, és megfordult, hogy szembenézzen a támadó hajókkal. Keselyűkre számított, a szeparatista erők mindenütt jelen lévő és bevethető légi járművére, ám amikor ellenőrizte a szkenner felnagyított radarképét, ami a szeme előtt kirajzolódott az ikernapok nyers fényében, az sokkal, de sokkal rosszabb volt azoknál.

Két MagnaGuard vadászgép – Grievous tábornok elit személyi testőrsége –üldözte a hajójukat.

Anakin alig hajszálnyira volt tőlük az űrbeli arányok és távolságok vonatkozásában. Az ágyú feltöltve, használatra készen állt; az egyetlen lehetősége az volt, ha tüzet nyit rájuk, mivel sosem lett volna képes lerázni ezeket, még akkor sem, ha az utolsó szegecset is kidobná a hajóból. A MagnaGuard vadászgépek

ellentétes irányban elkanyarodtak, és hurkot leírva támadásba kezdtek a látótere vakfoltjai felől.

Mert a helyükben én is pontosan ezt tenném.

Így csak az egyikre tudott tüzelni. Kiszemelte az elsőt, amelyik felvillant a célkeresztjében, és megnyomta a botkormány karjába beépített gombot. Fehér energiasugarak csaptak a vadászgép felé, amit becsapódásukkor elnyelt egy vakító tűzgolyó.

– Ejha, micsoda lövés! – Ahsoka úgy markolta meg az ülése kartámláit, mintha beléjük akarná vájni a karmait. – Egynek annyi, egy maradt!

Azonban, amint arra Anakin már korábban rájött, az élet nem így működött. Gyűlölte csorbítani magában Ahsoka abbeli hitét, hogy majd ő megmenti őket. Egy ilyen ócska teknővel leszedni egy MagnaGuard kategóriájú hajót szerencsés, nagyon szerencsés dolognak számított, és Anakin tudta: ezzel nagyjából fel is használta az egész napi szerencseadagját. A másik MagnaGuard sehol nem látszott. Aztán a jel ismét feltűnt a radarképernyőn, és Grievous legragyogóbb hajója úgy festett, mintha hátulról bele akarna rohanni a Twilight farába.

Így is volt. Lézertűz csapott a raktérbe, ami mindenféle riasztókat kapcsolt be a vezérlőpanelen, és szerte a hajón. A burkolat megsérült valahol, a levegő szökni kezdett. A hajótest úgy recsegett és visított, mintha valami épp készülne lenyíródni róla.

– Tartsatok ki! – csikorogta Anakin, mintha tehettek volna bármi egyebet. – Azt hiszem, elvesztettünk egy manőverező segédfúvókát is.

A teherszállító imbolyogni kezdett. Ahsoka kipattintotta a biztonsági öve kapcsolóit, és egy bolo-ball gólkirályt megszégyenítő módon vetődött, hogy elkapja Rottát, mielőtt az lehemperedett volna a párkányról, amin feküdt. R2-D2 kidugott magából egy kapaszkodókart, hogy megszilárdítsa a helyzetét.

Anakin most a MagnaGuard vadászgép előtt repült, működő hátsó ágyúk nélkül, és rengeteg űrrel a Twilight és egy leszállópálya között – ha még egyáltalán képes lett volna landolni a járgánnyal. A hajó újra megremegett, ahogy további lézertalálatok kapták telibe. A használható tati ágyúk híján Anakinnak meg kellett találnia a módját, hogy valahogy hátrafelé tüzelhessen.

– Artu, át tudod mozdítani az első ágyúkat a biztonsági tartományon túlra?

A tüzelési ívpálya korlátozott volt, nehogy a teherszállító legénysége a saját teknőjét robbantsa szét azzal, hogy a hajóburkolathoz túl közel kezd el lövöldözni. Nagyon is könnyen megeshet az ilyesmi, mikor az ember kétségbeesetten igyekszik beleüríteni az egész tárat egy ellenséges hajóba.

– Száznyolcvan fokos fordulattal kellene elfordítani.

A droid bedugta egyik szondáját a konzolcsatlakozóba, és füttyögve kifejtette, hogy épp felülírja a biztonsági kontrollt, és hogy ez szerinte nagyon-nagyon rossz ötlet.

– Azt hiszem, öregem, mindez úgyis pusztán elméleti probléma lesz – mondta Anakin. További közvetlen találatok rázták meg a teherszállítót. – Ebben a tempóban hamarosan amúgy se sok hajóburkolatunk marad.

R2-D2 magában csipogott egy keveset, Anakin pedig hosszú másodperceket várt a jóváhagyó válaszra, hogy tüzelhet végre.

– Artu, jó volna valamivel még azelőtt, hogy lángolva lezuhanunk. ..

Azután a Twilight drámaian megvonaglott, mintha az utolsókat rúgná halálos agóniájában. Anakin várta, hogy egy hatalmas, mindent felemésztő tűzgolyó gördül végig a hajón, azonban a szkenner csupán egy forró törmelékből álló, egyre táguló felhőt mutatott a teherszállító mögött.

A MagnaGuard vadásznak befellegzett. R2-D2 lelkendezve forgatta kupolaantennáját, és vidáman füttyögött. Nagyon szoros lövés volt, magyarázta, és mint olyat, a legjobban egy precíz robotkéz tudta végrehajtani, nem pedig emberi, legyen bár mégoly gyakorlott és kiváló céllövészé.

– Szép lövés, Artu! – ismerte el Anakin. – Hamarosan munka nélkül maradok, ha nem szedem össze magam. Ha mi, haszontalan hústömlők nem vészelnénk át a landolást... ugye tudod, hova kell vinned Rottát?

A huttok nem rendelkeznek csontvázzal, így lényegében véve a testük egy rendkívül erős izomzsákot alkot. Büdike jó eséllyel túlélhet egy olyan zuhanást is, ami a humanoidok számára végzetes volna.

– Sajnálom, Csipisz. Én rángattalak bele mindebbe. – A Tatuin száguldva közeledett, hogy üdvözölje őket, és egy irányíthatatlan hajón ülve, Anakin még kevésbé örült a viszontlátásnak, mint azt eredetileg képzelte. Immár nem kell adáscsöndet tartaniuk. Muszáj üzennie Kenobinak, arra az esetre, ha netán ez volna az ő – és Ahsoka –utolsó üzenete.

– Mester, itt Anakin. Hallasz engem? Kényszerleszállást hajtok végre a Tatuinon. Rotta életben van, ellenséges hajók követnek, és...

Elvesztette a kommfrekvenciát az újbóli belépéskor. De legalább Kenobi most már tudja, hogy eljutottak eddig. Körülnézett, és látta, hogy Ahsoka a saját testével eleven pajzsként védelmezi Rottát. Nem volt szíve azt mondani a lánynak, hogy inkább ő használhatná a huttot biztonsági légzsákként.

– Készüljetek a becsapódásra! – mondta Anakin. – Mert ez most fájni fog egy kicsit.

PALPATINE IRODÁJA, A SZENÁTUS ÉPÜLETE, CORUSCANT

Palpatine élvezte Yoda társaságát, mert minél tovább ücsörgött nyájasan mosolyogva rá, és minél tovább nem sikerült a legnagyobb jedi mesternek felismernie őt annak, ami valójában, annál nagyobb megelégedésére szolgált a helyzet.

Hát ide juttatott a több évszázadnyi bölcsesség – és hatalom. Feledékeny, önelégült és öncélú lettél.

A találkozón Kenobi tábornok is jelen volt, azonban csupán hologramként. Ő még mindig a szeparatista erők felszámolásán ügyködött a Teth rendszerben.

– Anakin elérte a Tatuint – jelentette éppen. – Üzenetet kaptam tőle, hogy Jabba fia él és jól van, azonban a hajójukat támadás érte. Mostanra meg vagyok róla győződve, hogy ez a gyermekrablás a Dooku által forralt cselszövés része, amivel az volt a célja, hogy meggyanúsítsa a Köztársaságot, és elidegenítse tőlünk a huttokat.

Palpatine nagyon lassan megrázta a fejét.

– És Jabba vajon hisz majd Dookunak? Ő nem éppen a hiszékenységéről híres, még a huttok között sem.

– Ha Jabba elhiszi ezt, akkor vége a velük kötött egyezmény esélyének. – Yoda összeráncolta a homlokát. – Benne rejlik a Köztársaság utolsó reménye, Skywalkerben. A hutt bébit, azt, vissza kell vinnie, személyesen.

– Mint mindig, most is tökéletesen összefoglaltad a dilemmát, Yoda mester – bólintott Palpatine. Igen, fogalmazd csak meg újra a nyilvánvalót. Rendkívül hatékony vezetés, Yoda. – Kenobi tábornok, alkalmas Skywalker erre a feladatra? Tudom, hogy kiváló katona, ez a küldetés azonban a diplomácia határát súrolja.

Kenobi határozottan bólintott.

– Ne aggódjanak! Anakin nagyobb tapasztalattal rendelkezik a huttokkal való bánásmód terén, mint a legtöbbünk. Ha

bárki képes kiengesztelni és a mi oldalunkra állítani Jabbát, hát ő az. Kenobi, vége.

A hologram semmivé foszlott, Palpatine pedig ott maradt Yodára meredve. A vén mester mindkét kézfejét botja fejére kulcsolta, és biccentett. Az aggastyán külső egy cseppet sem tévesztette meg a főkancellárt. Yoda talán hagyta, hogy a jedik lassú hanyatlásnak induljanak, és a kényelmes opportunizmusba süppedjenek, azonban még mindig veszélyes lett volna leírni őt.

Palpatine összefonta ujjait, és előredőlt az asztalán.

– Yoda mester, ne küldjünk némi támogatást az ifjú Skywalkernek? Te is úgy gondolod, hogy képes erre a feladatra?

– Türelmetlen a fiú. Átadja magát, az érzéseknek is. Sikerrel jár viszont, valószínűleg, veszélyes helyzetekben.

Palpatine maga is észrevette ezt.

– Akkor hát én is bízom benne. Kérlek, bocsáss meg, Yoda mester, de várnak az egyéb politikai teendőim! Amidala szenátor bármelyik percben itt lehet egy megbeszélésre.

Yoda felkelt, hogy távozzon, Padmé Amidala pedig épp ekkor lépett be az irodába. Egymás mellett elhaladtukban udvariasan fejet hajtottak a másiknak, majd Padmé helyet foglalt, szemben Palpatine asztalával.

– A nabooi új biztonsági intézkedésekről fogunk beszélgetni. A biztonsági tanácsadóim tudósítottak, hogy újabb csatározások törtek ki a külső Peremvilágokban.

Palpatine szerette látni, hogy mennyi információt sikerül nyernie egy kijelentéssel ahelyett, hogy kérdéseket tenne fel.

– Igen, épp az imént beszéltem Kenobi tábornokkal az ütközetről, amiben ő és Anakin Skywalker részt vettek.

Padmé alig észrevehetően összeráncolta a szemöldökét.

– Anakin? Jól van?

– Attól tartok, a jedik és a huttok közötti politikai tárgyalások rendkívül kedvezőtlen fordulatot vettek. – Padmé reakciója (csak Anakinról beszél, Kenobiról nem) tovább erősítette a főkancellár gyanúját, hogy itt nem csupán szakmai és politikai szempontok miatt aggódik.

– Lord Jabba azt hiszi, hogy Anakin elrabolta a kisfiát.

– Anakin sosem bántana egy gyermeket – háborodott fel Padmé. A kelleténél egy töredék-másodpercnyivel később nyerte vissza az önuralmát ahhoz, hogy rászedje Palpatine-t. – Egyetlen jedi sem tenne ilyet. Hadd járjak közben a Szenátus nevében! Beszélhetek Jabbával, és elmagyarázhatom neki, hogy itt csak valami félreértésről lehet szó, és folytassák a tárgyalásokat.

– Ez rendkívül nemes és bátor cselekedet volna az ön részéről, szenátor asszony, Jabba azonban minden további kapcsolatfelvételt megtagadott a Köztársasággal. Az pedig túlságosan is veszélyes volna, ha személyesen látogatna el a Tatuinra. Itt szervezett bűnözéssel van dolgunk, nem egy demokratikus állammal.

– Jabba nagybátyjának, Zirónak van itt egy palotája – válaszolt a nő. – Megpróbálom rávenni, hogy legyen a közvetítőnk.

Minél inkább igyekeztek lebeszélni Padmét a szándékáról, ő csak annál eltökéltebbé vált. Palpatine rájött, hogy csaknem megnyomta most benne ezt a titkos kapcsolót, egyszerűen hogy lássa, továbbra is minden alkalommal működik-e. Persze ezúttal is így történt, habár nem szolgált semmi extra célt, hogy őt is belevonja ebbe a játszmába. Egyszerűen csak híreket gyűjtött.

– Gondolja, hogy ez bölcs lépés volna? Ők gengszterek.

– A diplomácia lényege, hogy az ember azokkal foglalkozik, akiket máskülönben kerülne – felelte Padmé, és felállt, hogy

távozzon. – És égető szükségünk lehet a hutt segítségre ebben a háborúban, ha a jedik tárgyalásokba bocsátkoztak Jabbával.

Palpatine megfontoltan bólintott.

– Igen, olykor félre kell tennünk az elveinket a magasabb jó érdekében. Örülök, hogy a jedik képesnek érzik magukat erre, és nem hivatkoznak a lelkiismeretükre mint kifogásra, hogy miért nem harcolnak ebben a háborúban.

Padmé visszapillantott rá az ajtóból, a főkancellár pedig megvillantotta legatyaibb mosolyainak egyikét.

– Legyen óvatos azokkal a huttokkal, szenátor asszony!

DŰNESIVATAG, TATUIN

A Twilight testét mindenütt tűzoltó hab, homok és füst borította, de valahogy mégis sikerült landolnia, és mindenki életben maradt a fedélzeten.

Anakin kikászálódott a helyéről, és ellenőrizte, nincs-e a közelben ellenséges aktivitás, ám a sivatag éppoly üresnek és élettelennek látszott, mint mindig. A következő gondolata az volt, hogy nyit egy kommfrekvenciát Kenobi tábornoknak. De csak a statikus sercegés hallatszott.

– Csipisz, nálad működik bármilyen kommcsatorna hozzám vagy a bolygón kívülre?

A lány homlokráncolva ellenőrizte a komlinkjét.

– Nem, csak zaj.

– Akkor hát minden adást zavarnak. Reméltem, hogy csak az újra belépés miatt vesztettem el Kenobi szignálját, azonban nyilvánvaló, hogy a szeparatisták egyre ravaszabbak. – Fejére húzta zubbonya csuklyáját, hogy védje magát a perzselő naptól, és bólintott Ahsokának. – Minden tiszta.

A lány előkúszott a roncsból, a vállán a hátizsákjába tuszkolt Rottával. A hutt sarj most élénk volt és kíváncsi; semmi jelét nem mutatta annak, hogy valaha is a halál ajtaján kopogtatott volna.

– Ejha, micsoda hőség! Milyen messzire kell mennünk?

Anakin a horizont felé intett, ahol a forrón vibráló levegőben tornyok és extravagáns kupolák csoportja reszketett. A homok még a legrátermettebbeket is lelassította, nekik pedig nem volt túlélőcsomagjuk, és ez nem sok jót ígért; ráadásul volt velük egy puhatestű, amelynek a fajtája nem kifejezetten illett ebbe a száraz, poros környezetbe.

– Az ott Jabba palotája, és jó néhány órányi menetelés vár ránk. Nem valami ragyogó ötlet ebben a forróságban.

– Ne várjuk meg inkább, míg besötétedik?

– Nem hiszem, Csipisz, hogy megengedhetnénk magunknak a késlekedés luxusát. – Anakin hozzá volt szokva a sivataghoz, de továbbra sem becsülte alá a képességét, hogy olyan biztosan végezzen velük, mint ahogy Dooku tenné. – Akkor hát én viszem a hutt porontyot. Te meg fogj annyi vizestömlőt, amennyit csak elbírsz.

R2-D2 előgurult a hajóroncsból, és panaszosan bippegett. Ahsoka csalogatta ki. A kis droid nem szerette a homokot.

– Gyerünk, Artu! – kérlelte. – Tudom, tudom. Undok, csiszoló anyag. Ne aggódj, ha ennek az egésznek vége, kapsz egy teljes nagygenerálozást, ígérem.

Anakin tudta, hogy tekintetek követik majd őket. A nyílt sivatagban nincs hová bújni. Ám a figyelem még nem rájuk irányult – egyelőre legalábbis –, hanem arra, ami a Twilightból maradt. Pár száz méternyi gyaloglás után visszapillantott a válla felett, és látta, amint a szemételtakarító javák máris nyüzsgő rovarrajként lepik el a roncsot, szétszerelik a hajót, és láncot alkotva mindent magukkal visznek, amit csak képesek mozdítani.

R2-D2 is forgatta a kupoláját, és csiripelni kezdett. Közölte vele: nem szívesen találkozna javákkal egy sötét sikátorban. Igazából a hidraulikus csavarkulcsok aggasztották.

– Ne aggódj, pajtás, ilyesmi soha nem eshet meg veled! – nyugtatta Anakin. – Gyerünk, tartsuk a tempót!

Mindössze annyit tehettek, hogy kitartóan rakosgatták egyik lábukat a másik elé, és nem arra koncentráltak, hogy még milyen messzire kell menniük. Ahsoka készített egy fejfedőszerűséget egy ívnyi válaszfali szigetelőrétegből, amit még a hajón talált, és betakarta vele Rotta fejét. Anakin hallotta, ahogy az alkalmatosság minden lépésnél a hátizsák szélének súrlódik.

– Kár, hogy nem látod őt, Skysrác – mondta a lány. – Nagyon édi!

– Ha látunk egy vendort, aki neuviai tejszínhabos fagyit árul, veszek neki egyet...

– Ez hát az otthonod.

– Nem.

– Mesélj róla!

– Nem.

– Oké...

– Minél többet beszélsz, annál jobban kiszáradsz. – Anakin nem volt benne biztos, hogy ez valóban így van, de azt gondolta, mindkettejük számára megszívlelendő a tanács. – A sivatag igazi gyilkos. Végül mindent elvesz tőled.

– Értem – felelte Ahsoka halkan.

Na igen... Volt egy olyan szörnyű érzése, hogy a lány – anélkül, hogy ismerte volna a pontos részleteket – valószínűleg tényleg értette.

Egész délután egyenletes tempóban haladtak; rendszeres időközönként megálltak, hogy igyanak és ellenőrizzék Rotta állapotát. A kis hutt vidáman turbékolt. Puhatestű létére a jelek

szerint egészen jól viselte a száraz hőséget. Talán a testét borító nyálka egyfajta kiszáradás elleni védőréteget képezett. Amikorra az ikernapok a horizont szélére süllyedtek, a hőmérséklet a csaknem elviselhetetlenről a balzsamosan fullasztó hőségig csökkent. Néhány órán belül viszont könnyen lezuhanhatott akár fagypontig is. A sivatag készen állt a felkészületlenekkel végezni a nap minden pillanatában.

Anakin egyszerre hideget érzett, de nem az időjárás miatt. Megtorpant.

– Érzed? – kérdezte.

Ahsoka félig lehunyta a szemét.

– Igen. Nem vagyunk egyedül.

– Ez a sötét oldal. Dooku. Rottáért jön.

– Nem kapja meg. Csak a holttestemen át.

– Óh, hidd el Csipisz, leköteleznéd vele... Ideje szétválnunk.

– Mester, meg tudom csinálni. Nincs szükségem védelemre. Együtt kellene maradnunk.

– Nem. Azt akarom, hogy vidd haza Rottát az apjának. – Anakin felkapaszkodott egy emelkedőre, és lekuporodott a dűne gerincének tetején, néhány távoli alakzat felé mutatva, amelyek csaknem teljesen láthatatlanok maradtak a homoksivatag végtelenjében.

– Látod azt a kis vízmosást a két szikla között? Az ősi folyóágyak hálózatának része. Vidd Artut, és kövessétek a medrét! Ügyeljetek Dooku droidjaira is. Ha bármi egyéb gépet is kölcsönvett Grievoustól, akkor bizonyára kiküldte őket, hogy felkutassanak minket, és idekinn nem sok fedezék van, még éjszaka sem... valószínűleg vannak infravörös szenzoraik.

Ahsoka egy pillanatra kifejezéstelen tekintettel meredt rá, mintha próbálná magában megemészteni a küldetés szörnyűségét.

– De Dooku...

– Majd nekem gondom lesz Dookura. Úgyis utánam fog jönni.

– Őrült vagy!

– Te pedig a lopakodásban vagy a legjobb, és nekem van kettőnk közül a nagyobb tapasztalatom a Dooku-félékkel való küzdelemben. Ezekkel az érvekkel te sem szállhatsz vitába.

– Nem – hajtott fejet a lány. – Valóban nem.

– De mégis győzködni fogsz.

– Nem mester, nem foglak.

Kezdett egyre könnyebbé válni a helyzet. Most végre megoldották ezt az egész mester-és-padavan bizniszt. Talán egy háború kellett hozzá, hogy rendes kerékvágásba zökkenjenek a dolgok közöttük, mert nem emlékezett rá, hogy ő annak idején ilyen gyorsan beállt volna a sorba – még abban sem volt biztos, hogy ez valaha megtörtént-e.

– Add ide azt a hátizsákot! – kérte a lányt. – Készítenünk kell egy csalit, hogy úgy tűnjön, mintha még mindig én volnék Büdi odaadó oltalmazója.

TIZENKILENC

Miért nem hagyjuk egyszerűen, hogy kilépjenek a Köztársaságból? Miért kell emiatt háborúznunk? Hiszen mi a köztársaság célja, ha nem az, hogy engedje a lényeknek eldönteni, ki irányítsa őket? Egyszerűen nem értem.

A HoloNet News közvéleménykutató show-jának egyik vendége

DOOKU GRÓF HAJÓJA, TATUIN

– A terve darabokra hullt – jelentette ki Ziro. – Van itt nálam egy szenátor, aki azért könyörög, hogy mondjam el Jabbának: a gyerekrablást ön tervelte ki, hogy rossz színben tüntesse fel a jediket.

Dookunak nem volt ideje pánikkeltőkre, különösen nem akkor, amikor épp le kellett vadásznia Skywalkert. A legügyesebb „nem-fogsz-most-visszatáncolni-nekem” pózában feszített a hologram előtt.

– Az én tervem, mi? Ne feledje, ez a megállapodás a kölcsönös előnyök jegyében jött létre.

– Rendben, a mi tervünk. De akkor is romokban hever.

– Gondolja végig alaposan, Lord Ziro! Hát persze, hogy lesznek, akik szerint a szeparatisták állnak a dolog mögött. És lesznek, akik szerint a Köztársaság. Biztos vagyok benne, hogy Jabba úgy hiszi, mindkét oldal egyformán képes volna egy ilyen húzásra, és egyikükben sem bízik, ezért hát mindössze annyi bizonyítékot akar, hogy ezúttal ki a vétkes. Kézben tartom a dolgokat. Azt mondtam Jabbának, hogy a jedik meggyilkolták a fiát, és most úton vannak felé, hogy vele is végezzenek.

Ziro megingott az ingerültségtől.

– Jabba azonnal megöli a jediket, ha a szeme elé kerülnek.

Dooku felhúzta a kesztyűjét. A sivatag nagyon lehűlt éjszakára.

– És önnek lesznek emiatt álmatlan éjszakái?

– Nem erről van szó, csak...

– Ha Jabba végez a jedikkel, akkor a Jedi Rend, nagy morális autoritását érvényesítve kénytelen lesz igazságot szolgáltatni. Ami azt jelenti, hogy ön marad egyedül, hogy irányítása alá vonja az összes hutt klánt. Ezt akarta, vagy talán nem?

Ziro szellemszerű, kék ábrázata egy pillanatig némán méregette Dookut, mintha a hutt nagyúr hirtelen ráébredt volna valamire.

– Áh. Szóval így szeretné intézni a dolgot?

– Talán nem felel meg az igényeinek?

– De igen.

– Számomra is megfelelő. Nyerek belőle egy-két halott jedit, és a seregem kizárólagos hozzáférést szerez a Peremvilágokhoz. Miért lepi meg ez a stratégia?

– Jabba sokat veszítene a tekintélyéből, ha azt látnák, hogy a Köztársaság a váltságdíj megfizetéséig fogságban tartja. Ez elég volna ahhoz, hogy elmozdítsam a trónról. De az ön módszere sokkal nyomatékosabb.

Dooku elmosolyodott. Megnyugtató volt arra gondolni, hogy a cselszövése kívülről szemlélve ennyire hibátlannak tűnik. Igen, valóban el lett tervezve minden, azonban a terv állandóan módosítást, helyreigazítást igényelt, valahányszor az egyik öszszetevője balul sikerült – és még mindig ez volt a helyzet.

– Örülök, hogy mindkettőnk elégedett, Lord Ziro.

– De mihez kezdjek a szenátorral?

– Ignorálja. Mi mást is állíthatna egy köztársasági szenátornő? Hát persze, hogy megvádolja majd a mocskos ellenséget, hogy valami égbekiáltót művelt. Ellenpropaganda, összeesküvés-elméletek, nevezze, aminek szeretné... a kormányok háború idején egymást vádolják. Csak az volna figyelemre érdemes, ha nem ezt tenné.

– Nem hagyhatom őt figyelmen kívül.

Ziro olykor nagyon lassú felfogásúnak mutatkozott, tekintetbe véve kifinomult versenyszellemének felvillanásait, és Dooku egy pillanatig azon tűnődött, vajon nem valami terhelő bizonyíték kimondására próbálja-e rávenni, amiről titokban felvétel készül. Dooku a közelmúlt eseményeinek fényében szórakoztatónak találta ezt a lehetőséget. Ellenőrizte kronóját, és körbetapogatózott az Erőben Anakin Skywalker jelenléte után. Rövidre kell fognia ezt a beszélgetést. Elvégre jedikkel kell végeznie.

– A szenátorok olyan személyek, akik rendkívül hajlamosak a balesetekre – mondta végül Dooku. – Gondoskodjon róla, hogy őt is érje egy, és a kapcsolataim majd elintézik, hogy ez a verzió kerüljön a hivatalos feljegyzésekbe. Mint egy ifjú és ígéretes politikus tragikus elvesztése. Állami temetés, miegymás. Tudja, mi ilyenkor a bevett gyakorlat.

A vonal Ziro felőli végén dulakodás elfojtott zajai hallatszottak, és a hutt hirtelen hátrafordult, mintha valaki belépett volna a helyiségbe. A képen a hutt egyik őrszemdroidja jelent meg, Amidala szenátort vonszolva magával.

– Nem, úgy értem, nincs rá lehetőségem, hogy ignoráljam őt magyarázta Ziro. – Lelőtte az egyik droid őrszememet, amikor az rajtakapta, hogy utánam kémkedett. Tehát, ezek után már a véletlen baleset az egyetlen alternatíva, ami szóba jöhet.

Dooku a nőre nézett, ami azt jelentette, hogy az is látta őt. Ezért kedvelte jobban a csak audiojelekkel működő komlinkeket, azonban a tény, hogy a nő látta őt, igazából nem változtat semmin.

– Szenátor – hajtott fejet neki. – Hogy van? Máris elkéstem egy másik találkáról, úgyhogy ha megbocsát...

Amidala megvetően nézett rá. Mint általában.

– Tehát maga áll e mögött, maga álnok kígyó! Áruló!

– Szenátor, szeretnék valamit tisztázni: én nem vagyok áruló. Soha nem álltam az ön oldalán. Engem úgy hívnak, az ellenség. – Most már tényleg mennie kellett. – Lord Ziro, talán érdemes volna újra fontolóra vennie a tanácsomat a balesetopcióról. A szeparatista szövetségeseim némelyike igen szép summát fizetne ezért a nőért.

Ziro úgy pislogott, mintha melengető napfényben fürdene.

– Kiváló javaslat, Dooku gróf. Az legalább fedezné a droidom pótlásának költségeit is.

– Tartsd meg a visszajárót! – bólintott Dooku, és bontotta a kapcsolatot. Kilépett a hideg sivatagi éjszakába, készenlétbe helyezte fényszablyáját, és felpattant siklómotorjára.

A SIVATAG, ÖT KILOMÉTERRE JABBA PALOTÁJÁTÓL

Anakin szinte hálás volt, hogy érezte, amint Dooku közeledik. Ez megállította túlságosan messzire kalandozó gondolatait.

Meditációs pózban ült a hideg éjszakai levegőben, a vállára szíjazott hátizsákkal, és pislogás nélkül, rezzenéstelen tekintettel figyelte a három holdat az égen, míg azok egyetlen folttá mosódtak a szeme előtt, és elcsendesítették az elméjét. A légzése lassult; pulzusa drámai módon lecsökkent. Ebben az állapotban – bár mostanában csak ritkán érte el ezt – a dolgok megszólították őt, és beszéltek hozzá. Ő azonban nem mindig akarta hallani őket.

Rétegek húzódtak a tudatosságában. A legfelsőben Ahsoka után tapogatott, aki a dűnék között Jabba palotája felé közeledett Rottával és – legalábbis azt remélte – R2-D2-vel. Mostanra már csaknem oda kellett érniük. Nem sikerült érzékelnie az asztromech droidot, bármennyire is próbálta, csupán az általa olykor keltett zavargásokat az élő szervezetekben. Ahsoka szintén elmosódott, ahogy elfojtották a jelenlétét az Erő benyomásai a mélyebb rétegekben, ahol Anakin Dookut érezte – mint egy precíz, céltudatos, fegyelmezett firaxacápát, amint keresztülhasít az óceán hullámain. Az igazi mélységben pedig ott derengett maga a Tatuin.

Nem csupán az emlékei voltak ezek. A korszakok alatt felgyülemlett nyomorúság, mohóság és kétségbeesés, lények nemzedékeinek szegénysége és rabszolgasága, és az ő saját kis tapasztalatszigete, ami szinte láthatatlanná törpült az egész masszában. A hang volt az végül, ami eljutott hozzá. Egy szavak nélküli suttogás, ami azt kérdezte, miért tette, amit mondtak neki, és miért nem tette fel soha a nyilvánvaló kérdéseket, miért nem követelte a válaszokat.

Miért nem vetted rá őket, hogy jöjjenek vissza érte? Miért nem vetted észre, hogy kivetett téged a biztonságba, feláldozva önmagát, és visszasüllyedve ebbe a rettenetes óceánba, csak hogy neked legyen egy esélyed az életben? Miért nem jöttél vissza hamarabb, hogy megváltoztasd az események

irányát, és miért nem mentetted meg őt, mielőtt még túl késő lett volna?

Soha nem kellett meghatároznia őt. Ő volt az édesanyja. Ma éjjel minden mást elfeledtetett vele, még a feleségét is. Feladata iróniája – egy hutt megmentése – annak határán billegett, hogy végső üzenetté, afféle ultimátummá legyen a józan eszének.

Mostantól meg kell mentened, akit csak tudsz. Meg kell mentened azokat, akik megérdemlik.

Dooku közelebb ért. Anakin felemelkedett a Tatuin mélységéből, amely soha nem hagyta el őt igazán, elhaladt a Dooku és Ahsoka keltette örvények mellett, és a felszínre bukott, amit egyszerűen a más világokon zajló, távoli háborúk keltette hullámok fodroztak. Igazított a kövekkel megrakott hátizsák szíjain.

Dooku bizonyára tudta, hogy a siklómotor hangja éjjel messzire elhallatszik a sivatagban. Anakin azon tűnődött, vajon miért nem próbálkozott lesből a rajtaütéssel. Azonban egyiküknek sem volt szüksége fizikai bizonyítékokra, hogy megtalálják egymást, és nem is tudtak volna elrejtőzni a másik elől.

Anakin hallotta, hogy Dooku pár méterrel odébb kikapcsolja a hajtóműveket. Minden egyes lépése megcsikordult a homokon. Végezetül Dooku ott állt előtte. A köpenye lágyan libegett a szellőben. Valami más zavart keltett az Erőben, Anakin azonban most csak Dookura koncentrálhatott, ezért figyelmen kívül hagyta az érzést. Felállt, megigazította a zsák követ a hátán, és aktiválta a fényszablyáját.

– Add ide a hutt kölyköt, Skywalker! – szólalt meg Dooku halkan. – Vagy meg kell hogy öljelek.

Akkor hát bekapta a csalit.

– Azt hiszem, mindenképpen végezni akarna velem.

– Helyes.

Az összecsapás tónusa furcsamód udvarias és előzékeny volt, mint az irmenui nemesek párviadala. Dooku előrevetette a kezét, és az Erő sercegő villámait küldte a homokon át Anakin felé, felragyogtatva az éjszakát. Anakin kitért a villámcsapások elől, és fényszablyájába vezette azokat.

– Fejlődtél – ismerte el Dooku. Előrelendült a saját fényszablyájával, és hátraszorította Anakint, majd átbukfencezett felette.

– Fájdalmas itt lenned, nem igaz? Az otthonod. Túl sok szellemen kell merengened. Talán túl sokáig maradtál távol...

Anakin csaknem gondolkodás nélkül felkapta a kezét, és az Erő segítségével a dűnék homokján végigseprő forgószelet kavart. A förgeteg Dooku felé pörgött, beburkolta és csaknem a földre teperte őt. A gróf egy pillanatra lekuporodott, és megvárta, míg elvonul fölötte. Majd szorosra húzta magán a köpenyét, és előrenyújtott lézerszablyával a kézben ismét felegyenesedett.

– Talán érzéketlen voltam? – Kimért lépésekkel közeledett. – Mindannyiunknak szembe kell néznünk a saját szellemeinkkel, Anakin. Én is szembesülök velük. Tudod, hogy sosem tűnnek el. Lehetnek a terheid, mint az a hutt a hátadon, vagy a tanítóid, ha megtanulsz együtt élni velük.

Vajon Dooku tudott Shmi Skywalkerről? A jelek szerint minden mással tisztában volt, vagy talán csak egy ügyes jós trükkjét alkalmazta, aki általánosságokat pufogtat, hogy érzelmi reakciót váltson ki a klienséből, és megtudjon tőle bizonyos konkrét részleteket. Bármi volt is, Anakin nem tudta elkerülni vagy kizárni a hatását. Újra átélt minden fájdalommorzsát, a sajátját és az anyjáét, és hirtelen Dooku felé vetette magát a kardjával. Bőszen és vakon támadott, teljesen megfeledkezve a hátán cipelt holt súlytól, és addig vagdalkozott a gróf felé eleven forgatagként, míg visszaszorította őt a puhább homokba, ahol az nem tudta megvetni a lábát.

Dooku azonban mesteri vívó volt, még a jedik között is, és Anakin megfeledkezett erről egy fájdalomtól elvakult pillanatig. Dooku lebukott dühöngő suhintásai alá, és mögéje perdült, csaknem Anakin gerincéig végighasítva a szilárd hátizsákot. A szorosan a zsákba pakolt kövek hirtelen meglódulása kényszerítette rá Anakint, hogy megtorpanjon, és visszanyerje az egyensúlyát.

– Jaj istenem – mondta Dooku lágyan. – Úgy fest, kettészeltem szegény Rottát.

– Csak szeretnéd.

Anakin kinyújtotta fényszablyáját, hogy védje magát, miközben meglazította a szíjakat, és hagyta, hogy a zsák a homokba hulljon. Kövek gurultak ki belőle.

Dooku felvonta a szemöldökét.

– Te jó ég! Ez egyáltalán nem is a hutt...

Anakinnak túl lassan kezdett derengeni, hogy Dookut nem lehetett volna ennyire könnyen lóvá tenni. Ez egy játék. Időt akar nyerni, arra játszik. Amikor Anakin azt hitte, átlépte már azt a vékony, megfoghatatlan vonalat, amelyen a felnőtt, tapasztalt, mindent látott felirat díszlett, egyszerre ráébredt, hogy még mindig csak egy húszéves kölyök, legyen bár jedi vagy sem, és a sérült gyermek a belsejében továbbra is a felszínre emelkedett olykor – dühödt erőszakra provokálva, vagy az elhagyástól való félelmében –, és még mindi szüksége volt a külső jóváhagyásra.

Dooku csalit játszott.

– Különben is, túl sokat késtél – mondta Anakin. Döntenie kellett: a végsőkig küzd Dookuval, vagy kereket old, és megpróbál eljutni Ahsokához. A siklómotorra pillantott. –Mostanra már Jabba palotájához értek.

– Észre fogod venni, hogy nem kérdeztem, merre van a lány – felelte Dooku, és előhúzott egy holoprojektort a köpenye alól. – És tisztában vagyok vele, hogy nem tudod kommon elérni. Viszont mutathatok néhány barátot, akikbe közben belefutott.

Anakin azt hitte, ez is egy újabb trükk, azonban az életre kelő kékes holokép elég valóságosnak tetszett. A látószög azt sugallta, hogy valami Ahsokánál sokkal magasabb készítette a felvételt. A lány elhátrált két MagnaGuard droidtól, megbotlott a homokban; Rotta a hátán volt a rögtönzött hámban, amit még ő készített neki.

Vajon valóságos volt mindez? Anakin már nem bízott semmiben, amit látott.

– Sajnos, Jabba fia továbbra is a háború áldozata, a padavanodat azonban élve szállítják a hutt palotájába. – Dooku lézerpengéjének hegye lassan egy nyolcast írt le a levegőben. – Valahogy csak ki kell valamin töltenie a haragját és bánatát, te pedig nem leszel ott, hogy veled játszadozzon. Nem igaz?

Anakin a sikló felé lódult.

Abban a pillanatban, hogy nyeregbe lendült, azonnal felszállt vele. Dooku mintha üldözni kezdte volna, Anakin azonban elvesztette őt szem elől egy homokfelhőben.

Miközben Jabba palotája felé száguldott, fogalma sem volt, hogy ez még mindig Dooku manőverei közé tartozott-e vagy sem. Vajon tényleg erősebb vagyok nála, vagy ő döntött úgy, hogy futni hagy? Miért mutatta meg nekem a hologramot? Hogy rászedjen, vagy hogy demoralizáljon és elővigyázatlanná váljak harc közben? Miért tette...

Anakin abbahagyta a töprengést. Csak elvonta a figyelmét. Meghozta a döntését, most már végig kell csinálnia, amit elkezdett. Az egyetlen, amit tudott, hogy Dooku okkal próbálta meg feltartani őt, és hogy vállalnia kell a kockázatot, hogy a

csali nem csupán azért készült, hogy rávegye őt a palotába való berontásra.

Talán Ahsoka végül mégis belefutott a MagnaGuard őrökbe. Talán máris a palotában van, és visszaadta épségben Jabbának a gyermekét.

Egyedül úgy deríthette ki az igazságot, ha odamegy.

TETH KOLOSTOR

– Micsoda felfordulás! – mondta Cody. Félrerúgott az útból egy droidvázmaradványt, miközben recsegve-ropogva átvágott az udvaron a pusztítás létrehozta kárpiton lépkedve. – És vágassa le a haját!

Rex, egyik hóna alatt a sisakjával, megvakarta a borostát, ami kisarjadt a fejbőrén, amióta utoljára lehetősége volt a borotválkozásra. – Igen, az lesz a következő, hogy végigmegyek rajta.

– Ennél sokkal okosabban kell majd nekikezdenünk a harcnak. Különben gyorsan kifogyunk az emberekből.

– Nekem mondja, uram?

– Nem ez az első csapat, amit elvesztettünk. És nem is az utolsó.

Rex úgy döntött, ezt a kijelentést nem tekinti spontán megnyugtatásnak Cody részéről, hogy mindez nem az ő hibája. Tudta, hogy nem az övé.

– Ez az első, amit én elvesztettem, uram.

– Jobban teszi, ha nem gondol rá túl sokat, kapitány.

– Megpróbálom. A gond csak az, hogy ha nem gondolkodunk, akkor annyi erővel akár droidok is lehetnénk.

Cody nem húzta tovább. Végigporoszkáltak a harcmezőn, nem lévén semmi gyakorlati feladat, amivel elfoglalhatták volna magukat, azon túl, hogy utánanézzenek, milyen technológiát és híreket sikerült összeszedegetni az elfogott droidoktól – vagy ami maradt belőlük –, és tanuljanak az elkövetett hibákból. Kenobi nem volt jelen. A két klón tisztnek – térdig gázolva az ellenséges hullák között – megvolt a privát joga, hogy eldöntse, mit és hogyan kellene legközelebb jobban csinálniuk. Jobb is, hogy szervetlenekkel kellett harcolniuk. Rex emlékezett a jelenetre, ami ilyen nagyszámú, ámde hús-vér áldozattal járt, és remélte, hogy soha többé nem kell olyasmit látnia. Épp elég rossz volt neki a saját embereit kivonszolni, és feljegyezni az ütközetben elesettek páncélzatának kódjait, habár ez a feladat hivatalosan immár a 212-es csapat tagjaira hárult, akik most óvatosan lépkedtek végig a fémtörmeléken, és igyekeztek összeszedni, ami hasznosat tudtak. Remélte, hogy a Torrent csapat néhány tagja esetleg felbukkan élve, ám ez a reménye nem tartott sokáig. De legalább az utolsó ötöt talpon tartotta maga mellett. Vagy azok tartottak talpon engem. Gyanította, hogy inkább az utóbbi.

– Nos, legközelebb nem kísérlünk meg ilyesmit légi fedezet nélkül – jelentette ki Rex. – Őrület. A lartik nem elegendőek. V-19-esek, azok kellenek nekünk.

– Elvileg nem lett volna szabad gyalogsági harcnak lennie.

– Túszmentés egy erősen védett és nehezen megközelíthető pozícióban? Speciális osztagokat kellett volna beküldenünk, hogy készítsék elő a harci terepet, majd biztosítani a légi fölényt, és landolni a légideszant-csapatokkal. Nem a dzsungelen keresztülvergődni és elveszteni az embereink negyedét, mielőtt egyáltalán elkezdődött volna a harc. És ehhez egy egész zászlóaljra lett volna szükség, nem egy vacak századra. Elvileg ez egy kritikus fontosságú küldetés volt, hát ennek megfelelően kellett volna biztosítaniuk hozzá a forrásokat.

– Oké, mindenki tanul. – Cody csípőre tett kézzel állt, és lehajtott fejjel meredt maga elé. – De ne számítson rá, hogy a közeli jövőben javulni fog a helyzet!

Rex nem tudta biztosan, kibe mélyessze a fogát. Skywalkernek nem volt semmi több beleszólása a kiosztott anyagi forrásokat illetően, mint neki. De valószínűleg még Kenobinak sem. A probléma a hatalmi piramis magasabb fokán rejlett; és az egyetlen dolog, amire igen gyorsan rájött, miután elhagyta Kamino határait, ahol csupán a katonai megoldásokat tanulták meg, és azt, hogyan legyenek a legjobb harcosok, hogy a politikusok nem úgy gondolkodtak, mint a katonák, és olykor egészen ostoba dolgokat műveltek olyan okokból, amiket leginkább csak ők maguk ismertek.

Rex hallotta, hogy Skywalker néha morog valamit a Jedi Tanácsról, és az ő... véleménykülönbségeiről. Most már értette. A Jedi Tanácson múlt, hogy mondja meg a kancellárnak: gondosan válogassa meg a csatáit.

Rex egyelőre visszanyelte frusztráltságát. Felismerte, hogy Cody kezd nyugtalanná válni, pusztán azon szokásából, hogy ilyenkor enyhén hátradőlt, és hintázni kezdett a sarkán.

– Rendben, a bádogok valóban hasznavehetetlenek a nem szokványos helyzetekben és zárt térben – mondta Rex. – Látszólag csak annyit tudnak, hogyan álljanak fel csatasorba, és hogyan meneteljenek előre, vakon tüzelve. Ha mi ugyanezt tesszük, egyszerűen kifogyunk a katonákból. El kell kerülnünk, hogy ilyen nyílt terepen ütközzünk meg velük. Esetleg vessünk be kevesebb gyalogságot, és sújtsunk le nagyobb erővel a levegőből. Talán Kenobi továbbíthatná ezt a magasabb, döntéshozói szintekre.

– Hol van Skywalker? – kérdezte Cody.

– Kényszerleszállást hajtott végre a Tatuinon, de a kis hutt még mindig életben van, legalábbis Kenobi tábornok jelentése szerint.

– Akkor hát küldetés teljesítve. Nem volt hiábavaló az egész, Rex.

Rexnek a nyelve hegyén volt a válasz, hogy amennyiben a Peremvilágokhoz vezető utakhoz való hozzáférést összhangba hoznák azon csaták számának egy realisztikusabb megközelítésével, amiket képesek megvívni, akkor valóban elértek valamit. De volt egy olyan érzése, hogy mindez jottányit sem változtatna a helyzeten, csak még jobban szétszórná és megosztaná a hadsereget.

Hitt Skywalkerben, mert ő ott volt velük, közöttük, a csata sűrűjében, és megértette, mi forog kockán. Rex ráébredt, hogy a hite olyan, mint az atmoszféra: minél magasabbra ment, annál ritkábbá vált.

– Akkor hát megyek, és összeszedem az embereimet – mondta, és az udvar szélén landolt egyik csatahajóban felállított ideiglenes elsősegély-állomás felé vette az irányt. – Nem fog sokáig tartani.

HÚSZ

Biztosítottuk a hutt helyszínt, uram. Amidala szenátor sértetlen, és úton van a Szenátusba a protokolldroidjával. Lord Zirót őrizetbe vettük. Azt állítja, Dooku gróf kényszerítette rá erőszakkal, hogy rabolja el Jabba fiát. Az áldozatok száma nulla – természetesen amennyiben nem számoljuk a droidokat.

Fox klón kapitány hivatalos jelentése a Köztársasági Hadsereg főhadiszállásának egy sikeres túszkiszabadítási akcióról

JABBA PALOTÁJA, TATUIN

– Lord Jabba, megtaláltuk Skywalkert. – A nikto őrök kapitánya fürge léptekkel közeledett. – Siklómotoron tart egyenesen a palota felé. Mesterlövészeket állíttattam a tetőre. Várjuk a parancsot, uram, hogy használjunk-e halálos tűzerőt.

Jabba erősen összpontosított, hogy ne hagyja ismét eluralkodni magán a fájdalmat. A harag remek átmeneti ellenszerül szolgált, és a hideg fókusz röpke haladékát kínálta.

– Nem! Élve hozzátok elém! – parancsolta. – Azt akarom, hogy mondja el nekem, mit művelt a fiam holttestével. Nem akarom nagyon elsietni a kivégzését. Talán néhány hetet eltöltök vele. Azután pedig a sarlacc pár ezer évig emészti majd a tetemét. Nem. Nem adom meg Skywalkernek a gyors halál ajándékát.

Jabba összehívta teljes udvartartását. Be akart kúszni egy sötét sarokba, és ott addig bömbölni, míg a mellkasában megszűnik az a gyötrelmes üresség, azonban erősnek kellett látszania: olyannak, aki még mindig a kezében tartja az irányítást. Ha nem így tenne, a kajidic famíliák, és így az egész hutt társadalom a káoszba hullana, és az védtelenné tenné a nemzetségét. Szüksége volt a hallgatóságra, hogy szemtanúi legyenek, amint még a legsötétebb pillanatában is vezér tud maradni.

A háttérben egy nerriai szaxofonos játszott egy gyászdalt. Rotta kiságya üresen állt a díszemelvény egyik oldalán. Végül Jabba droidlépéseket hallott, és kisvártatva megjelent C-70, kezében egy fényszablyával.

– Skywalker harc nélkül átadta a fegyverét, uram – jelentette be a droid. – Beszélni akar a padavanjával.

Nikto- és emberi léptek közeledtek a folyosón. Majd belépett Skywalker, szinte mellékesen, és egyértelműen nem olyan emberként, aki a halálára készül. Úgy nézett körül, mintha keresne valamit vagy valakit.

A tekintete az üres jászolra hullt, majd a szaxofonosra nézett.

– Lord Jabba, hol a padavanom? – Erős Mos Espan-i akcentussal törte a hutt nyelvet. – És hol a fiad?

A zenész a refrén közepén abbahagyta a játékát. Jabba nem merte elfordítani a tekintetét a jediről, nehogy a haragja túlforrjon, és tehetetlenné tegye.

– A fiam... ott van, ahol te hagytad a holttestét, te gyilkos jedi söpredék!

– A fiad él, hacsak Dooku MagnaGuardjai nem végeztek vele és a padavanommal. Ő indult el vele ide, a palotádba... mostanra már itt kellene lenniük.

Jabba egy kissé előrébb dőlt a trónján.

– Ha bármely másik emberi idióta volnál, egyszerű ostobaságnak tekinteném ezt a félrevezetésemre tett gyenge kísérletet. De te, Skywalker, te ismersz minket, mert itt nevelkedtél, közönséges rabszolgaként, így hát tudod, hogy ezzel megsérted a gyászomat.

Skywalker egy pillanatra pislogva elhallgatott, majd hirtelen kinyújtotta a kezét. A fényszablya, amit a TC-70-es tartott, átrepült a termen, egyenesen bele a jedi markába, a nikto őrök pedig másodperceken belül nekicsapódtak a falnak, mintha csak valami láthatatlan erő vágta volna oda őket. Skywalker bekapcsolta a fegyverét, és félreütötte vele a lézervetők lövedékeit, majd felugrott az emelvényre, és a hutt torkának szegezte a ragyogó pengét.

Jabbának fel kellett volna háborodnia, de egy pillanatra úgy érezte, hogy ez az őt gyötrő fájdalomnak a végső megoldását jelentené. Aztán azon kapta magát, hogy a régi szokások veszik át az irányítást. Azt tette, amit mindig is tett; dacosan és mozdulatlanul ült. A huttok nem tudtak futni. Ehelyett a rendíthetetlenséget tették védelmi taktikájukká.

– Tehát Dookunak volt igaza – mondta Jabba. – Megölted a fiamat, és most eljöttél, hogy velem is végezz.

Jabba tudta, hogy a nikto őrök nem nyithatnak tüzet. Azzal azt kockáztatták volna, hogy őt találják el, Skywalker pedig egyszerűen a lövedékek félrecsapásával, véletlenül is megölhette őt. Mindenki mozdulatlanná dermedt.

– Nem, én nem azért jöttem ide, hogy megöljelek. – Skywalker mélyen a szemébe nézett. Jabba látta, hogy érte küzdött. – Azért jöttem, hogy alkut kössünk.

– Attól még ugyanúgy meghalsz, shag.

– Valahol odakinn a sivatagban a padavanom ide tart. Vele van Rotta. MagnaGuard droidok támadták meg őket, ennyiről tudok. Meg kellett küzdenem Dookuval, hogy idejöhessek.

Ahelyett, hogy itt vesztegelteted haszontalanul a nehéztüzérségedet, miért nem indulnak ki, hogy megkeressék őket?

– Egy újabb gyenge próbálkozás, hogy rászedj, jedi?

Skywalker nem állhatott ott örökké. Tudnia kellett, hogy előbb vagy utóbb fölébe kerekednek, ezért hát megpróbált időt nyerni. Jabba nem érzett félelmet. Épp akkor nem maradt benne hely ilyen érzéseknek.

– Örök! – szólt aztán. – Nézzétek meg, hogy jön-e a jedi erősítése. Aztán öljétek meg őket! – Elfordította a fejét, hogy Skywalkerre meredjen, és próbált meglátni valamit az ember arcában, ami megmagyarázhatta volna, hogy tudott végezni egy bébivel. Az embereket – valójában a legtöbb érző faj tagjait – teljesen lefegyverezte minden apró és gyámoltalan csöppség, még ha nem is tartozott a saját fajtájukba. Nagyon mélyen gyökerező, ősi ösztön volt ez. Jabba még az emberi kisgyerekeket is egészen vonzónak és bájosnak találta – persze csak addig, míg fel nem nőttek.

Skywalker azonban gyerekeket ölt. Ez valahogy mássá és veszélyessé tette őt. Jabba azzal vigasztalódott, hogy felidézte magában, milyen könnyen képesek megtörni az emberek, és azt a számtalan módot, ahogyan meg tudta törni őket.

Teltek a percek.

Skywalkernek kezdett elfogyni az ideje. Jabba látta, hogy verejték gyöngyözik a szája felett.

– Lord Jabba! – Az őr kiáltása végigzengett a folyosón. Jabba még sosem hallott egy niktót sem, akinek a hangjában bujkáló érzelem jobban megközelítette volna az izgatottságot. – Itt a jedi a droidjával. És vele van ő is! Nem valami robbanószerkezet!

Ő?

Beletelt néhány pillanatba, míg megemésztette a hallottakat. Lassan elfordította a fejét, és megacélozta magát a hiú remény

utáni még mélyebb, elkerülhetetlenül bekövetkező fájdalom ellen. Ez nem jelentheti azt. Nem lehet igaz.

Egy kicsiny – zilált, lézerlövedékektől megpörkölt, ráégett homoktól borított –togruta nőstény botladozott be a terembe, egy olyan csomagot cipelve a hátán, ami túlságosan nagy volt a számára. Derékból meghajolva, csaknem összerogyva rakta le terhét a trónemelvényre.

Nem robbanószerkezet.

– Jól van, Csipisz! Nagyszerű! – mondta Skywalker. Nagyot sóhajtott, és kikapcsolta a fényszablyáját. – Szörnyen nézel ki.

A togruta kicsomagolta a batyut, és Jabbának nem igazán sikerült megőriznie jeges méltóságát. Higgadtsága egy pillanatra semmivé olvadt, de aztán gyorsan kapcsolt, és mégis uralkodott magán.

– A... fiam... – nyögte. Rotta felturbékolt, és vidáman visítozni kezdett a hangja hallatán. – Nyújtsd ide nekem!

Erre a TC-70-es fontoskodva közbelépett.

– Lord Jabba azt mondja, helyezd a gyermeket a karjai közé.

A lány így is tett. Úgy festett, mint aki aligha képes még egy ilyen erőfeszítésre, de aztán mégis Jabba karjaiba emelte Rottát. A csöppség könnyebbnek és vékonyabbnak tűnt, de élt. Élt és virult.

– Úgy, Büdike! – mondta. Rávillantotta azt a jellegzetes, csupafog mosolyát. – Újra apuval, biztonságban. Hiányozni fogsz.

Jabba szíve szerint a lány nyelvén válaszolt volna, az általános galaktikus nyelven, de fenn kellett tartania az imázsát. Ez itt az ő birodalma. Itt az ő nyelvén szólnak az idegenek.

A jelek szerint az egész udvar fellélegzett. A zenész küszködve igyekezett vidámabb dallamot találni, és a szolgák izgatottan csacsogni kezdtek.

Jabba visszakapta a fiát. Alig tudta elhinni. Dooku rászedte őt, de a jedik is. Mind egyformák, ezek az emberek, a maguk végeérhetetlen, pitiáner kis perpatvaraiban. Még nem hagyta, hogy a megkönnyebbülés a teendők útjába álljon.

– Most pedig, jedik – mondta Jabba –, azért még mindig meghaltok.

Anakin arra gondolt, hogy ezt előre kellett volna látnia. Többre van szükség ahhoz egy könnyes viszontlátásnál – már ha a huttok tényleg rendelkeznek egyáltalán ilyen mélységű érzelmekkel –, hogy Jabba használja a jobbik eszét.

– Oké, én vagyok az, akivel problémád van – vetette oda Anakin. – Engedd el Ahsokát a droidommal! Tucatnyi alkalommal megmentette a fiad életét, amióta megtaláltuk őt a Teth bolygón. Nem ezt érdemli.

Ahsoka tekintete egyik arcról a másikra ugrált; ő nem beszélte a hutt nyelvet. Fogalma sem volt, mi történik, azt leszámítva, hogy a jelek szerint még nem értek véget a bajok. Úgy festett, mint akinek egy egész sereget kellett leküzdenie. A MagnaGuardok nem holmi harci droidok. Anakint lenyűgözte, hogy a lánynak egyáltalán sikerült életben maradnia.

Ő mentette meg Rottát. Végül ő mentette meg, nem én. Én nem tudok megmenteni senkit, még akkor sem, ha megpróbálom.

– Mondd meg Lord Jabbának – fordult Ahsoka a TC-70-es droidhoz –, hogy beszélnie kell Amidala szenátorral! Kaptam egy komm üzenetet, amikor a zavaróadás megszűnt. Kenobi tábornok azt mondta, sürgősen beszélni akar vele Ziro nevű nagybátyjáról, akit letartóztattak.

Jabba már azelőtt mozdult a komlinkjéhez, hogy a TC-70 akár két szót lefordíthatott volna. Tehát Jabba remekül érti a Basic nyelvet; Anakin észrevette ezt. Mindig is gyanította, hogy a hutt többet ért a látszatnál. Azonban a pillanat iszonyata olyan erős volt, hogy még az Amidala szenátor szavaktól sem vert gyorsabban a szíve.

Padmé. A feleségem. Hé, hiszen ő a feleségem!

Padmé hologramja azon nyomban megjelent, mintha régóta várta volna, hogy átadhassa az üzenetet.

– Lord Jabba – hajtott fejet diplomatikusan, mint mindig. – A nagybátyját, Zirót letartóztatták, miután titkon szövetkezett Dooku gróffal, hogy elrabolja az ön gyermekét, és elűzze önt a trónról, valamint hogy gyanúba keverje a jediket, hogy szabotálja a Köztársasággal folytatott tárgyalásaikat.

– Bizonyítsa be! – vakkantotta Jabba.

TC-70 készséggel fordított.

– Lord Jabba azt kéri, bizonyítsa be.

– Most beszélhet Ziróval, Lord Jabba, az őrizeti cellájában. – Padmé kihajolt a képből, és a következő pillanatban egy hutt hologramja vette át a helyét.

– Remélem, elő tudsz állni egy jó történettel, Ziro... – mondta Jabba fenyegetően.

Ziro azon nyomban könyörgőre fogta.

– Unokaöcsém, tudod hogy sohasem bántottam volna Rottát! Dooku kényszerített rá. Megfenyegetett engem... megfenyegetett, hogy megöl.

– Jobb lett volna, ha hagyod, hogy megtegye – felelte Jabba zordan. – Mert amikor a kezem közé kaparintalak, megértetem veled, hogy egy hutt nem árulja el a fajtáját. Eleget láttam. Add vissza a szenátort!

Újra Padmé holoképe jelent meg. Anakin besomfordált a transzmitter látómezejébe, hogy a felesége is észrevehesse őt.

A nő elmosolyodott, kissé kimérten ugyan, de Anakin látta rajta, hogy ő ma a politikust játssza. A házasságuk legalább annyira volt titok a nő érdekében, mint az övében.

– Skywalker tábornok – köszöntötte, és ismét fejet hajtott. – Köszönjük, amiért segített megoldani ezt a problémát.

– Önnek is köszönet, szenátor asszony! – Anakin remélte, hogy sikerült magára öltenie a bátor harcos kifejezését, ám Ahsoka arcából ítélve nem igazán ért célt. Nehéz volt a halál szélén állva látni, hogy a titkos szerelme közbeavatkozik, és nem engedni, hogy ebből bármi is tükröződjön az arcán. – Tano padavan, Rex kapitány és az ötszázegyedik szakasz mind hathatósan közreműködött az eredmény elérésében.

És itt jön Padmé, aki megment engem.

A nő ismét felvillantotta professzionális mosolyát, ám ezúttal csaknem kacsintott is mellé.

– Lord Jabba, most már talán megegyezhetünk abban, hogy a Köztársaság ezentúl katonai célokra igénybe veheti az ön fennhatósága alatt álló csillagközi útvonalakat, és befejezhetjük végre ezt a háborút.

TC-70 fordított. Jabba, miközben Rotta úgy ugrált a hasán, ahogy egy ember a térdét használná, érdesen felnevetett, mintegy régi önmagaként.

– Mondd meg a szenátornak, hogy áll az alku. És azt akarom, hogy Dookut is állítsák törvényszék elé.

Ez volt az a pillanat, amikor Anakin úgy érezte, immár biztonsággal hagyhatja, hogy lába utat engedjen az adrenalinnak, és lezuhanhat az emelvényről. Ehelyett azonban egyszerűen lelépett róla, intett Ahsokának, hogy kövesse őt, és kisétáltak a teremből, hogy megkeressék R2-D2-t.

Úgy érezte, ha valaha is visszatérne még egyszer a Tatuinra, az bizonyosan túl korán lenne.

DOOKU HAJÓJA, ELHAGYVA A HUTT ŰRT

Dooku várta a fejmosást Sidioustól, ám az nem következett be. A Sith Lord hologramja higgadt arckifejezéssel, mozdulatlanul ült, mintha csupán apróbb kellemetlenségről szerzett volna tudomást.

– Mester, sajnálattal kell jelentenem, hogy a jedik sikerrel jártak, és most egyezséget kötöttek a huttokkal – mondta Dooku. – Ez sokkal nehezebben védhetővé teszi majd a Peremvilágokat.

– Ismered a mondást a csatákról és háborúkról, nem igaz, Dooku gróf? Hogy elvesztheted ugyan az egyiket, és mégis megnyerheted a másikat?

– Igen, mester.

– Akkor hagyd meg nekik ezt a kis győzelmet. Mindez nem sokat változtat a háború egészének kimenetelén. Csak még inkább szétszórja és meggyengíti az erőiket. Ráadásul túl magabiztossá teszi őket. Valójában, könnyen lehet, hogy ennek a kis csetepaténak a következményei okozzák a vesztüket, amikor a történelem visszatekint majd a háborúra az eljövendő években.

Dooku maga is fontolóra vette ezt, de csak mint csekély vigaszt. Sidiousnak viszont sikerült úgy feltüntetnie a dolgot, mintha egyenesen ezt szándékozták volna.

– Nagyon kegyes vagy, mester.

– Nem, Dooku herceg. Csak nagyon pragmatikus.

A hologram elenyészett, és Dooku ismét apociafa asztalánál ülve találta magát az elsötétített fülkében, ami, ha figyelmen kívül hagyta a válaszfalon villogó konzolfényeket, igazi tanulmány lehetett volna egy nagy kastélyban.

Még egyszer felderengett emlékezetében a Galidraan; hóval bontottan, vádlón. Dooku egy újabb kegyetlen háborún tűnődött, amely nem úgy végződött, ahogyan az ő megállapodása szólt, és megismételte magában a kérdést: Mit tettünk?

Nos, tette a kötelességét.

És megteszi újra. Teszi, egészen a halála napjáig, vagy amíg a jediket el nem pusztítják végleg. Míg maga Mustafar is olyan hideggé és fehérré nem fagy, mint a Galidraan.

EPILÓGUS

LANDOLÓTERÜLET, JABBA PALOTÁJA, TATUIN

Rex a LAAT/i csatahajó bejárati nyílásában várakozott, amíg Kenobi és Yoda odabenn ülve beszélgettek. Nem figyelt oda a jedi mesterek párbeszédére, ami egyébként is alig pár szóból állt.

A tábornokát várta.

Skywalker és Ahsoka először félbevágva tűntek fel, a homok felett vibráló forró levegő délibábjában. Aztán, ahogy közeledtek, egyre jobban megszilárdultak a körvonalaik. Az asztromech droidjuk előttük zümmögött. Rex leugrott a rámpáról, hogy eléjük menjen. Félúton találkoztak.

Skywalker kinyújtotta a kezét, Rex pedig megszorította.

– Örülök, hogy látom, kapitány!

– Én is, uram.

– Sajnálom, hogy nem tudtam visszatérni önökért.

– Nem probléma, uram. Mindenesetre, legalább adott valami tennivalót Kenobi tábornoknak. Tudja, milyen könnyen elunja magát.

Skywalker felnevetett. Kész katasztrófa volt, ahogy kinézett, és huttbűzt árasztott.

– És a rossz hírek nekem?

– Öt fő.

Ahsoka felnézett.

– Öt halott?

– Öt élő. Plusz jómagam.

– Ó! – nyögte a lány, meglepően vékony hangon. – Jaj istenem. Az emberek, akikkel a hangárban beszéltem...

– Igen, kislány. Ők is.

– Jelentést kérek! – mondta Skywalker halkan. – Nem a szokásos hivatali szöveget. Az egészet hallani akarom. Neveket. Tudni akarom, Rex, hogyan sikerült hat katonának sakkban tartania egy egész droidsereget!

– Ó, az unalmas sztori. – Rex visszafordult a csatahajó felé; csaknem képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy másnap fel kell kelniük, és újra kezdeni az egészet. – És igazából nem is olyan fontos, vagy igen?

– Nekem az – felelte Skywalker.

– És nekem is – csatlakozott Ahsoka. Rex bólintott.

Nos, ez mindjárt más.

A nyomás a debreceni

Kinizsi Nyomdában készült a 2008. évben.

Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató