William Shakespeare
Lear király
Fordította: Vörösmarty Mihály
A könyv borítója a
http://www.fromoldbooks.org/Dalziel-RecordOfWork/pages/079-Lear-Fantastically-Dressed-With-Flowers/ oldalról származik.
Ez a könyv az Országos Széchényi Könyvtár
Magyar Elektronikus Könyvtárából származik:
A konvertálást a Kindle-varázs készítette (szerkesztette: Schiff Beáta),
további PRC/MOBI könyvek a Kindle Tékában:
http://kindlevarazs.wordpress.com/kindle-teka/
Ha támogatni kívánja munkánkat, azt a http://kindlevarazs.wordpress.com/ oldalon lévő
PayPal gomb segítségével teheti.
2012
Tartalom
SZEMÉLYEK
ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
2. SZÍN
3. SZÍN
4. SZÍN
5. SZÍN
MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
2. SZÍN
3. SZÍN
4. SZÍN
HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
2. SZÍN
3. SZÍN
4. SZÍN
5. SZÍN
6. SZÍN
7. SZÍN
NEGYEDIK FELVONÁS
1. SZÍN
2. SZÍN
3. SZÍN
4. SZÍN
5. SZÍN
6. SZÍN
7. SZÍN
ÖTÖDIK FELVONÁS
1. SZÍN
2. SZÍN
3. SZÍN
SZEMÉLYEK
LEAR, Britannia királya
A FRANCIA KIRÁLY
A BURGUNDI FEJEDELEM
CORNWALL FEJEDELEM
ALBAN FEJEDELEM
KENT GRÓF
GLOSTER GRÓF
EDGAR, Gloster fia
EDMUND, Gloster törvénytelen fia
CURAN, udvaronc
OSZVALD, Goneril udvarnoka
AGGASTYÁN, Gloster haszonbérlője
ORVOS
BOLOND
TISZT Edmund szolgálatában
NEMES Cordelia kíséretében
HÍRNÖK
SZOLGÁK, Cornwallnál
GONERIL
|
REGAN
| Lear leányai
CORDELIA
|
Lovagok a király kíséretében.
Tisztek, követek, katonák és kísérők
Történik Britanniában
ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
Kent, Gloster, Edmund jőnek
Udvari terem Lear király palotájában
KENT
Úgy hittem, a király inkább kedveli Alban herceget, mint Cornwallt.
GLOSTER
Nekünk is mindig úgy tetszett; de most az ország felosztásánál ki nem vehető, melyik fejedelmet becsüli inkább; mert az egyenlőség úgy ki van mérve, hogy maga a szigor sem tehet választást osztályrészeik közt.
KENT
Nem a te fiad az, mylord?
GLOSTER
Nevelése, sir, rovásomra történt. Annyiszor pirultam elismerni, hogy most már elég orcátlanul teszem.
KENT
Nem foghatlak meg.
GLOSTER
De igen ezen fickó anyja, mert domborúvá lőn, és valóban, sir, előbb volt fia a bölcsője, mint férje az ágya számára. Orrontod a hibát?
KENT
Miután az eredmény ily derék, nem kívánhatom nem történtnek a hibát.
GLOSTER
Egyébiránt, sir, nekem törvényes fiam is van, valami egy évvel idősebb ennél; de mindamellett nem kedvesb előttem, ámbár ez a gazkölyök egy kissé mohón jött a világba, mielőtt hítták volna. De anyja szép volt; jó mulatság volt összecsapnunk a gyereket, s a kurafit végre is el kell fogadnom. Ismered ezen nemes urat, Edmund?
EDMUND
Nem, mylord.
GLOSTER
Kent lord. Úgy tekintsd ezentúl, mint tisztelt barátomat.
EDMUND
Szolgálatjára nagyságodnak.
KENT
Kell hogy szeresselek, s rajta leszek, hogy jobban ismerjük egymást.
EDMUND
S én, sir, törekedni fogok, hogy azt megérdemeljem.
GLOSTER
Külföldön volt vagy kilenc évig, s ismét mennie kell. – A király jön!
Harsonaszó Lear, Cornwall, Alban, Goneril, Regan, Cordelia s kíséret jőnek
LEAR
Gloster! menj, hídd elő Frankhon s Burgund urait.
GLOSTER
Tüstént, felség.
Gloster és Edmund el
LEAR
Azalatt kimondjuk rejtett szándokunkat.
Adjátok a térképet. Tudnotok kell,
Hogy országunkat három részre osztók
S erős szándékunk minden gondot és bajt
Lerázni agg korunkról, általadván
Ifjabb erőknek, míg magunk tehertől
Menten mászunk a sír felé. Fiunk,
Cornwall, és nem kevésbé szeretett
Fiunk, Alban, ez órában szilárd
Akaratunk lányaink jegydíjait
Külön kiszabni, hogy jövő viszálynak
Már most elejét vegyük. Két fejedelem,
Burgund- és Frankhon, nagy vetélkedők
Legifjabbik lányom szerelmeért,
Rég udvarolnak házunknál, s nekik most
Választ kell adnunk. Szóljatok, leányim,
Minthogy mi most le akarunk mondani
A trón és az ország gondjairól
S jövedelmiről. Mondjuk hát: melyitek
Szeret leginkább, hogy legfőbb kegyünket
Érdem szerint adhassuk. Goneril,
Elsőszülöttünk, szólj először.
GONERIL
Én, sir,
Jobban szeretlek, mint kimondható,
Drágább vagy előttem, mint szemem világa,
Tér és szabadság s minden, ami ritka,
Dús és becses. Szeretlek nem kevésbé
Egy épség-, kellem-, szépség- és becsűlet-
Áldotta életnél; mint valaha
Gyermek szeretett s imádva volt apa;
Szeretettel, melyhez a szó üres,
A lélegzet szegény. Szeretlek úgy,
Hogy annak módja és határa nincs.
CORDELIA
(félre)
Cordelia mit tegyen? Hallgat s szeret.
LEAR
E két vonal közt mind e tartomány,
Ez árnyas erdők, dús mezők, e tágas
Legelők és bővizű folyamok
Urává teszlek: Alban és a te
Utódaidnak légyen öröke.
Mit mond most második leányunk,
A drága Regan, Cornwall nője? Szólj!
REGAN
Egy ércből szerkesztve nénémmel én
Méltónak tartom hozzá magamat.
És úgy találom igaz szivem szerint,
Hogy ő saját érzelmimet nevezte meg,
Csakhogy nem egészen: minden más örömnek,
Mit az érzékek legdúsabb tára nyújt,
Én ellenéül vallom magamat,
S csupán boldognak felséged iránti
Szeretetemben.
CORDELIA
(félre)Szegény Cordelia!
És mégsem az, mert szívem gazdagabb,
Mint nyelvem: abban bizonyos vagyok.
LEAR
Szép országunknak e bő harmada
Neked s utódidnak jut örökül,
Térségre, bájra, becsre Goneril
Részénél nem csekélyebb. S most örömünk,
- Végső, de nem utolsó – te, kinek
Ifjú szerelmeért Burgund teje
S Frankhon bora versengve küzdenek,
Mit szólsz te, hogy szerezz egy harmadot,
Dúsabbat, mint testvéridé? Beszélj!
CORDELIA
Semmit, mylord.
LEAR
Semmit?
CORDELIA
Semmit.
LEAR
Még egyszer szólj; a semmiből mi sem lesz.
CORDELIA
Boldogtalan én! ki számhoz nem birom
Emelni szívemet. Szeretem fölségedet
Tisztem szerint, sem többé, sem kevésbé.
LEAR
Hogyhogy, Cordelia? jobbítsd szavaidat,
Nehogy szerencsédet megrontsa.
CORDELIA
Jó uram!
Nemzőm vagy, fölneveltél és szerettél.
A tartozást én úgy rovom le, mint
Illik s méltó: szeretlek, engedelmes
Vagyok, tisztellek mindenek fölött.
Mért mentek férjhez nénéim, ha mondják,
Hogy csak téged szeretnek? És ha egykor
Tán férjhez mennék, akkor az, kivel
Jegyet váltottam, bírni fogja fél
Szerelmem, gondom s tartozásomat.
Úgy, mint nénéim, hogy csupán atyámat
Szeressem, férjhez nem megyek.
LEAR
De hát
Szived szerint szólsz?
CORDELIA
Úgy én, jó uram!
LEAR
Oly ifju s oly szivetlen.
CORDELIA
Ifju s oly
Őszinte csak, mylord.
LEAR
Legyen tehát:
Őszinteséged vedd jegypénzedül;
Mert esküszöm a nap szent sugárzatára,
Hecate rejtelmeire és az éjre,
A bolygók minden működésire,
Mik által élünk s lenni megszününk:
Az atyai gondot ím, megtagadom,
A vérrokonság minden jogait.
Légy szívemtől örökre idegen.
A durva scytha, vagy ki gyermekét
Emészti föl, étvágyát csillapítni,
Csak úgy legyen velem rokon, csak úgy
Segítve, szánva, mint te – volt leányom!
KENT
Ó, jó uram -
LEAR
Békével, Kent, ne jöjj
A sárkány és haragja közé. Leginkább
Szerettem őt, s szelíd dajkálatára
Reméltem bízni végső napjaim.
Cordeliához
El innen! menj szemem elől! – Úgy legyen
Nyugalmam a sír, mint most leveszem
Az atyai gondot róla. – Jöjjenek
A frank s burgund. Ki mozdul? Ím, e harmadot,
Cornwall s Alban! vessétek két leányom
Jegybirtokához. Házasítsa ki
Emezt a dölyf, mit nyíltságnak nevez.
Most kettőtöknek adjuk a hatalmat,
Előjogot s mind a hasznot, mi a
Felséghez tartozik. Magunk havonkint,
Fenntartva száz legényt, kiket ti fogtok
Ellátni, nálatok veszünk lakást
Felváltva, sorban. Mi csak a királyi
Címet tartjuk meg s járulékait.
Jövedelmek, uralkodás s a végrehajtó
Hatalom legyen tietek, kedves fiaim!
Minek jeléül, ím, e koronán
Osztozzatok.
KENT
Fejedelmi Lear,
Kit mint királyom tisztelék, szerettem
Atyám gyanánt, s mint gazdámat követtem,
S imámba zártam mint nagy pártfogómat -
LEAR
Feszült a húr, szaladj a nyíl elől.
KENT
Csak jöjjön bízvást, hogy szivem körébe
Fúrjon hegyével. Kent legyen goromba,
Ha Lear őrjöng. Vén ember, mit cselekszel?
Hiszed, hogy a kötelesség szólni nem mer,
Midőn a hatalmat a hizelkedésnek
Bókolni látja? Hol dőre lett a fölség,
Ott a becsület nyiltsággal tartozik.
Vond vissza végzésed, hozd helyre tüstént
Legjobb belátásod szerint ez undok
Elhirtelenkedést. Éltem reá!
Hogy ifjabb leányod nem szeret kevésbé,
S nem is mind léha szív, kinek halk szózatát
Nem veri vissza a kongó üresség.
LEAR
Ne többet, életedre!
KENT
Éltem eddig is csak
Zálognak tartám ellenségeid
Számára, s most, midőn saját
Megmentésed forog fenn, föl merem
Áldozni érted.
LEAR
El szemeim elől!
KENT
Láss jobban, Lear; engedd, hogy én legyek
Szemed világa.
LEAR
Apollóra mondom, -
KENT
Apollóra hát, király,
Hiába hívod istenségidet.
LEAR
Ó, pártütő jobbágy!
Kardjára teszi kezét
ALBAN
és CORDELIA
Bocsáss meg, drága felség!
KENT
Tedd, öld meg az orvost, s a rossz nyavalyának
Juttasd a díjt. – Határzatod
Vedd vissza, vagy mig a szó torkomon
Kiférhet, azt mondom: rosszúl tevél.
LEAR
Hallgass meg, hitszegő!
Hűbérencem ki vagy, hallgass meg engem.
Minthogy te minket esküt szegni késztél
(Mit eddig tenni nem merénk) s kihívó
Gőggel hatalmunk s végzésünk között
Utunkat álltad, (mit sem helyzetünk,
Sem vérünk el nem tűrhete) hogy hatalmunk
Csorbát ne szenvedjen, meg kell lakolnod:
Ím, öt napot hagyunk, hogy magadat
Ellásd világi baj s szükségek ellen,
Hatodikat rá, hogy gyűlölt hátadat
Országunknak fordítsd, a tizedik
Napon, ha számüzött fejed itt találják,
A perc halálod. El innen. Jupiterre!
Ez visszavonhatatlan.
KENT
Isten veled, király! Mig így cselekszel:
Künn a szabadság, itt a számüzés.
Cordeliához
Az istenek ójanak meg, drága szűz,
Ki jogosan érzesz s oly bölcsen beszélsz.
Gonerilhez s Reganhoz
S ti, amint szóltok, úgy cselekedjetek,
Hogy jó eredményt szüljön a kegyes szó.
S igy, ó, fejedelmek, Kent bucsút veszen,
S öreg lábakkal új országba megy.
El
Harsonaszó, Gloster visszajő Burgund és Franciaország fejedelmeivel és kísérettel
GLOSTER
Ím, nagyságos király:
Burgund és Frankhon fejedelmei.
LEAR
Először is tehozzád fordulunk,
Burgund fejedelme, aki e királlyal
Kérője voltál lányunknak. Mi volna
A legkevesb, mit jegyben kérsz vele,
Különben felhagyván a mátkasággal?
BURGUND
Magas királyi felség! többet én
Ajánlatodnál nem követelek,
Sem fenséged kevesbet adni nem fog.
LEAR
Nemes Burgund, mi úgy tartottuk őt,
Mig előttünk kedves volt. Most ára csökkent:
Itt áll, sir. És ha bármi a kevésből,
Mi benne értéknek mutatkozik,
Vagy mindaz bár, megtoldva haragunkkal
És semmi mással, képes kedvedet
Megnyerni: ím, itt áll, tiéd.
BURGUND
Így nem tudok felelni.
LEAR
Sir,
Amilyen gyarló és barátlan, új
Leányunk a gyülölségben, kinek
Jegypénze átkunk, s tőlünk idegen
Szent eskü által, így mint van, veszed
Vagy itthagyod?
BURGUND
Felséges úr, bocsáss meg,
Ily feltétellel nem választhatok.
LEAR
Úgy hagyd őt, sir. Mert a hatalomra,
Mely megteremtett, minden vagyonát
Elődbe tártam!
A francia királyhoz
És te, nagy király?
Nem akarnék vonzalmadtól annyira
Eltérni, hogy téged, hol gyűlölök,
Ott párosítsalak. Kérlek tehát,
Fordítsd szerelmed méltóbb tárgy felé,
Mint e nyomorult, kit elfogadni csaknem
Pirúl a természet.
FRANK
Ez rendkívüli,
Hogy az, ki legkedvesb volt csak imént,
Dicséretednek tárgya, balzsama
Agg napjaidnak, legdrágább s becsesb,
Egy perc alatt oly szörnyet vétkezett,
Mi kedvezésid annyi jeleit
Lefosztja róla. Vétsége, úgy hiszem,
Oly nagy lehet s természetellenes, hogy
Vagy ő a szörny, vagy korábban hirdetett
Hajlandóságod jön gyanú alá.
Mit róla hinnem oly hit kellene,
Melyet csoda nélkül az ész soha
Belém nem olthat.
CORDELIA
Mégis kérem fölségedet (mivel
Nyelvem nem elég beszédes és sima
Cél nélkül szólni, mert én, amit jót
Szándékozom, szó nélkül megteszem),
Tudassa fölséged, hogy nem sötét
Bűnfolt, gyilkosság vagy hivalkodás,
Tisztátlan élet vagy tán becstelenség
Az, ami jóakaratától s kegyétől
Megfoszta engem, és csupán hiánya
Annak, mi által gazdagabb vagyok,
Mert telhetetlen nyelvem és szemem nincs,
Minek én örűlök, bár nem bírva azt,
Kiesém kegyeidből.
LEAR
Jobb lett volna: nem
Születned, mint nekem jobban nem tetszened.
FRANK
Csak ennyi hát? természet lassusága,
Mely vágya tetteit nem mondja el,
Noha megtenni kész? – Burgund ura,
Mit szólasz a hölgyhöz? A szerelem
Csak úgy szerelem, ha nem zavarjuk össze
Tekintetekkel, melyek a valódi
Ponton kivűl esnek. Kivánod? Ő
Magában is jegykincs.
BURGUND
Felséges úr!
Add át a részt, mit önként megigértél,
És én tüstént kezet nyújtok neki,
Mint Burgund asszonyának.
LEAR
Semmit, megesküvém s szilárd vagyok.
BURGUND
Sajnállak, hogy ki elvesztéd atyádat,
Most férjet vesztesz.
CORDELIA
Békesség vele!
Burgund szerelme kincseket vadász,
Én nője nem leszek.
FRANK
Gyönyörű Cordelia,
Ki szegényül legdúsabb vagy, elhagyottan
Legfeltünőbb, s utáltan legszerettebb!
Téged s erényid elfoglallak itt,
Szabadjon fölvennem, mit eldobának.
Ó, istenek! istenek! mily különös,
Hogy a hidegség, mely téged lenéz,
Szerelmem lángzó tiszteletre gyújtja.
Jegydíjtalan lányod, király, kit a sors
Hozzám vetett, királyném lesz, királyné
Népem s a szép Frankhon felett, vizes
Burgund valamennyi hercege képtelen
Megvenni tőlem e dicsértelen,
De drága hölgyet. Szép Cordelia!
Végy búcsut tőlök, ámbár nem szerettek.
A vesztett ittért jobb másholt nyerendesz.
LEAR
Vidd őt, király, legyen tied, nekünk
Nem lányunk és ne is jöjjön soha
Többé szemünk elé. – Most menj tova,
Kegyünktől elszakadtan, nem szeretve
S áldatlanúl. – Nemes Burgund, jerünk.
Harsonaszó, Lear, Burgund, Cornwall, Alban, Gloster s a kíséret el
FRANK
Bucsúzz nővéreidtől.
CORDELIA
Atyámnak drága gyöngyei, nedvesült
Szemmel hagy el Cordelia. Jól tudom,
Mik vagytok; s mint testvér, igaz nevén
Hibátokat nevezni nem fogom.
Atyámmal bánjatok jól: megdicsért
Jó szívetekre bízom. Ó, ha még kegyében
Volnék, jobb helyre vágynám tenni őt.
Isten veletek.
REGAN
Ne oktass tiszteinkre.
GONERIL
Urad kedvében járj, ki a szerencse
Koldúskenyeréhez juttatott. Dacoltál:
Ezen hibádért most méltán lakolsz.
CORDELIA
Mit a csel rejt, kifejti az idő.
A képmutató kudarcot vall utóbb.
Szerencse veletek.
FRANK
Jer, szép Cordeliám.
Cordelia s a francia király elmennek
GONERIL
Sok mondanivalóm van, testvér, mi kettőnket legközelebbről érdekel. Úgy gondolom, atyánk az éjszaka távozik.
REGAN
Bizonyosan, éspedig veled, a jövő hónapban hozzánk jő.
GONERIL
Láthatod, agg kora tele változékonysággal; efelől nem csekély tapasztalást vehettünk éppen most. Nővérünket mindig legjobban szerette, s mely nyomorú ok miatt taszította most el magától. Ez mégis igen feltűnő.
REGAN
Korának gyöngesége. Egyébiránt ő magát is örökké csak fölületesen ismerte.
GONERIL
Legjobb, legépebb életkora is csupa meggondolatlanság volt. Mindig készen lehetünk rá, hogy éreztetni fogja velünk nemcsak egy rég megrögzött életszokás gyarlóságait, hanem ezenfölül mindazon korlátlan szeszélyeket, mik a gyenge s mogorva vénséggel együtt járnak.
REGAN
Megérjük, hogy több ily váratlan kitörései lesznek, mint most Kent száműzése volt.
GONERIL
Továbbá a búcsúvétel bókja közte s a francia király között! Kérlek, tartsunk össze, ha atyánk ily szeszélyekben mutatja ki tekintélyét; ez utóbbi lemondása is csak szégyenünkre válik.
REGAN
Majd beszéljünk róla.
GONERIL
Kell tennünk valamit, mégpedig hevenyében.
Mindketten elmennek
2. SZÍN
Csarnok Gloster gróf palotájában.
Edmund jő, kezében levél van
EDMUND
Természet, istenem vagy: hódolok
Törvényednek. Mért kéne a szokás
Bilincseit hurcolnom, s magamat
A nemzeteknek finnyássága által
Kifosztani hagynom, mert tíz, tizenöt
Hóval bátyám után vagyok? Miért
Fattyú? miért korcs? ha szintúgy megütöm
A mértéket, szintoly hőslelkű vagyok,
S arcom, mint ama tisztes hölgy fiáé?
Mért bélyegeznek korcsnak, fattyunak?
Miért volnánk mi korcsok? Fattyu és korcs!
Kik a természet fürge meglopása
Közben hatalmasb alkatot, szilajb
Erőt nyerénk, mint egy egész sereg
Fajankó, kik pállott, fáradt, megúnt
Ágyban félálom és ébrenlét között
Fogamzanak. Jól van hát, földedet,
Törvényes Edgar, bírnom kell. Atyánknak
A fattyu Edmund szintoly kedvese,
Mint a törvényes. Törvényes! finom szó!
Jól van: törvényesem! ha a levél
Kézhez jut, a csel jól sikerül, a fattyú
Edmund lesz úr a törvényes felett.
Növök, gyarapszom: a fattyúk javára
Csináljatok most pártot, istenek!
Gloster jő
GLOSTER
Száműzve Kent, haraggal vált a frank,
S az éjjel elmegy a király. Hatalma
Átírva s kegytartásra összevonva,
S mind villámgyorsan, minthogyha bögöly
Kergette volna. – Edmund, mit csinálsz?
Mi hír?
EDMUND
Nagyságod engedelmével, semmi.
A levelet elteszi
GLOSTER
Miért akarod hát oly mohón eltenni azt a levelet?
EDMUND
Én semmi újságot nem tudok, mylord.
GLOSTER
Miféle írást olvasál imént?
EDMUND
Semmit, mylord.
GLOSTER
Mire való hát az az iszonyú sietség, hogy azt zsebedbe dugd? A semmit érőnek nem szükség magát elrejtenie. Ha semmi, úgy nem kell hozzá pápaszem.
EDMUND
Bocsáss meg, sir, levél bátyámtól, melyet még nem olvastam el egészen, ami keveset kivehettem, nem arra való, hogy nagyságod belenézzen.
GLOSTER
Add ide a levelet, sir.
EDMUND
Megbántlak, akár megtartom, akár átadom. Tartalma, mint részint felfoghattam, feddésre méltó.
GLOSTER
Hadd lám! hadd lám!
EDMUND
Bátyám igazolására azt kell hinnem, hogy ezt csak erényem kísértése s kipuhatolása végett írta.
GLOSTER
(olvas) »Az agg kornak ezen tisztelete s rendőrködése felettünk, keserűvé teszi a világot legjobb éveinkben; visszatartja javainkat, míg vénségünk azt többé nem élvezheti. Igen silány és dőre rabságot kezdek találni az elévült zsarnokság nyomában, mely uralkodik, nem mert hatalma van, hanem mert eltűretik. Jer hozzám, hogy ez iránt bővebben szólhassunk. Ha apánk addig alunnék, míg én fölkelteném, fele jövedelmével te bírnál mindörökre s maradnál kedvence Edgar bátyádnak.« Üm! árulás. »Alunnék, míg én fölkelteném« – »fele jövedelmét te bírnád.« Fiam, Edgar! Volt keze ezt írni? Szíve és esze kigondolni? Mikor kaptad ezt? ki hozta hozzád?
EDMUND
Nem hozták, mylord, éppen ez a ravaszság benne. Az ablakon vetették szobámba, úgy találtam.
GLOSTER
Gondolod, hogy ez bátyád keze írása?
EDMUND
Ha tartalma jó volna, megeskünném, hogy az övé; de ilyen lévén, szeretném hinni, hogy nem az.
GLOSTER
Övé.
EDMUND
Kétségtelen, de reménylem, szíve nem foglaltatik benne.
GLOSTER
Nem példázgatott előtted ezelőtt soha e tárgyban?
EDMUND
Soha, mylord. De gyakran hallám őt állítani, miszerint igazságos, teljeskorúak lévén a fiúk, hanyatlók az atyák, hogy az atyák a fiúk gyámsága alatt legyenek, s a fiúk kezeljék a jövedelmeket.
GLOSTER
Ó, semmirekellő gazember! Ugyanaz, ami a levélben van. Irtózatos gazember, természetellenes, kárhozatos gazember, több mint baromi! – Menj, fiú, keresd fel. Tüstént elfogatom. Utálatos gazember! Hol van most?
EDMUND
Nem tudom, mylord. Ha méltóztatnál felfüggeszteni haragodat bátyám ellen, míg jobb bizonyságot szerezhetsz szándéka felől, biztosabb úton járnál; ellenben, ha erőszakosan lépsz föl ellene, szándéka iránt tévedésben lévén, az igen nagy csorbát üt becsületeden s engedelmes szívét összezúzza. Életemet merném lekötni érette, hogy ezt csak nagyságod iránti vonzalmam kitudása végett írta s nem valami veszélyes célzatból.
GLOSTER
Azt hiszed?
EDMUND
Ha nagyságod jónak találja, elhelyezem, hol kihallgathat bennünket, midőn efelett értekezünk, és saját hallomása után meggyőződést szerezhet magának, éspedig minden további halogatás nélkül még ma estve.
GLOSTER
Nem lehet oly szörnyeteg.
EDMUND
Bizonyosan nem.
GLOSTER
Atyja iránt, ki őt oly gyengéden, oly bensőleg szereti. Menny és föld! Keresd fel őt, Edmund, kutasd ki őt, kérlek, intézd a dolgot legjobb belátásod szerint. Kivetkezném mindenemből, hogy bizonyost tudjak.
EDMUND
Tüstént fölkeresem őt, sir. Ügyekezni fogok a dolgot lehető legjobban elintézni, s majd hírt adok felőle.
GLOSTER
Ezek az utóbbi nap- s holdfogyatkozások nem jót jelentenek nekünk; ámbár a természet bölcsessége ezt így is, úgy is magyarázhatja, a természetet magát is ostorozzák a bekövetkező események: a szeretet meghűl, a barátság meghasonlik, testvérek összecsapnak, a városokban zendülés, viszály a falukon, palotákban árulás, s a viszony felbomlik apa s fiú között. Ez az én gazfiam is e jóslat alá esik; itt a fiú az apa ellen van. A király kivetkezik természeti hajlamából, s az apa feltámad gyermeke ellen. Megettük kenyerünknek javát. Fondorság, csel, árulás, romboló zavargás kísérnek nyakra-főre sírunkba. – Keresd fel ezt a gazfiút, Edmund; nem vallod kárát. Óvatosan csináld! – S a nemes és hűséges Kent számkivetve! Vétke: becsületesség. Különös, nagyon különös. (El)
EDMUND
Ez a legfölségesebb bohózat a világon, hogy midőn szerencsénk beteg (mi pedig többnyire erkölcseink megzabálásából ered), balsorsunkra vetünk: napra, holdra, és a csillagokra, mintha gazemberek kényszerűségből volnánk, bolondok az ég akaratjából, semmirekellők, tolvajok, országárulók a szférák hatalmánál fogva, részegesek, hazugok, házasságtörők csupa megrögzött engedelmességből a planétai befolyások iránt, szóval, ami rosszban leledzünk, az mind isteni unszolásból történnék. Csodálatos kibúvási mód a kurafinak bakkecske hajlamait a csillagokra hárítani. Atyám a sárkányjegy alatt közösködött anyámmal, s születésem a nagymedve alá esik, azért vagyok én durva és korhely. Eh! én biz az lettem volna, ami vagyok, ha mindjárt a legszűziesebb csillag pislogott volna az ég boltozatán, mikor engem fattyúvá nemzettek.
Edgar jön
És ő itt terem, mint a végfordulat a régi komédiában. Szerepem most »egy semmirekellő melankóliája«, sóhajjal, mint Tamásé Bedlamben. Ó, ezek a sötétedések e viszályok előjelei. Fa, sol, la, mi.
EDGAR
Hogy vagyunk, Edmund öcsém? Miféle komoly dolgokról elmélkedel?
EDMUND
Azon jóslatról gondolkozom, bátya, melyet a napokban olvastam, melynek ezen napsötétedés után kellene bekövetkezni.
EDGAR
Foglalkozol te ilyenekkel?
EDMUND
Bizonyossá teszlek, hogy amely események fel vannak jegyezve szerencsétlenségünkre, mind beteljesednek, vagyis: természetellenesség szülő s gyermekek közt, halál, éhínség, régi barátságok felbomlása, meghasonlás a státusban, fenyegetés, átkozódás a király s nemesség ellen, alaptalan gyanúskodás, jóbarátok számkivetése, a seregek kicsapongásai, házasok elválása, s mit tudom én.
EDGAR
Mióta tartozol a csillagászati sectához?
EDMUND
Hagyjuk el. Mikor láttad atyámat legutóbb?
EDGAR
Hát, a múlt éjjel.
EDMUND
Beszéltél vele?
EDGAR
Vagy két egész órát.
EDMUND
Jól váltatok meg? Nem vettél észre neheztelést szavában vagy magaviseletében?
EDGAR
Egy szikrát sem.
EDMUND
Gondolkozzál, mivel bánthattad meg, s kérlek, kerüld tekintetét, míg egy kevés idő bosszúsága hevét csillapítandja, mi most annyira dühösködik benne, hogy alig érné be személyed megtámadásával.
EDGAR
Bizonyosan valami semmirekellő rágalmazott.
EDMUND
Attól tartok én. Kérlek, viseld magad csendesen, míg haragja hullámai egy kissé lelohadnak, s mint mondom, vonulj el velem szállásomra, honnan alkalom szerint majd elhozlak, hogy magad halljad őt beszélni. Menj, kérlek. Itt kulcsom. – Ha kimégy, fegyverrel járj.
EDGAR
Fegyverrel, öcsém?
EDMUND
Bátyám, én javadat akarom: fegyverrel járj. Ne legyek becsületes ember, ha valami rosszat nem forralnak ellened. Elmondtam neked, amit láttam és hallottam, de csak csínján, távol sem oly ijesztőleg, mint valóban van. Kérlek, távozzál.
EDGAR
Hallok felőled nemsokára?
EDMUND
Szolgálatodra leszek ez ügyben.
Edgar el
Hiszékeny apa és nemes testvér, kinek
Lelkéhez úgy nem fér mást bántani,
Hogy ilyesről még csak sejtelme sincs!
S így dőre jámborságát cseleim
Könnyen megnyergelik. Most a dologra!
Kell lenni birtokomnak, és ha nem
Születés, úgy ész után. – Mind jó nekem -
Akármint jő, ha én élvezhetem. (El)
3. SZÍN
Szoba Alban herceg palotájában
Goneril és Oszvald jőnek
GONERIL
Igaz, hogy atyám megütötte az udvarmesteremet, amiért bolondját megszidta?
OSZVALD
Igen, asszonyom.
GONERIL
Későn-korán bánt. Óra nem mulik,
Melyben ki nem tör egy s más durvaságra,
Mi végre mindnyájunkat összeveszt. Tovább
Nem tűrhetem. Legényei korhelykednek,
S maga ránk támad minden semmiségért. -
Ha a vadászatról visszatér, tagadj el,
Mondd, hogy beteg vagyok. Nem árt ha felhagysz
Előbbi készségeddel; a hibáért
Én számolok.
OSZVALD
Éppen most jön, asszonyom.
Kürtszó a színfalak mögül
GONERIL
Légy, mint csak bírsz, nehézkes és hanyag,
S legényid is; szeretném szóba hozni:
Ha nem tetszik neki, menjen el hugomhoz,
Ki ebben, jól tudom, egyetért velem
S magán kifogni nem hágy. A bohó agg!
Folyvást szeretné éreztetni súlyát,
Melyet már elvetett. Lelkemre mondom!
Az agg ember gyermekké lesz megint,
Kit majd szigorral, majd hizelgve kell,
Ha csínt tesz, rendbe hozni. – Ne feledd,
Amit mondottam.
OSZVALD
Értem, asszonyom.
GONERIL
Vitézivel hidegebben bánjatok.
Történjék bármi, mindegy. Mondd meg ezt
Legényeidnek. Alkalomra várok,
És ebből várom azt, mert szólanom kell. -
Tüstént irok testvéremnek, hogy ő is
Ez úton járjon. – Láss ebéd után.
Mindketten el
4. SZÍN
Csarnok ugyanott
Kent álöltözetben jő
KENT
Ha kölcsönzött hang képes lesz beszédem
Elváltoztatni, úgy teljes sikert
Küzdhet ki célzatom, miért
Ez alakot fölvettem. – Most, száműzött Kent,
Ha ott, hol elitéltek, még tehetsz
Szolgálatot (s bár úgy lehessen), szeretett
Urad nem fog henyén találni.
Harsonaszó. Lear, lovagok, kíséret jőnek
LEAR
Percig se kelljen várnom az ebédre. Eredj, sürgesd.
Egy a kíséretből el
Mi baj? ki vagy?
KENT
Ember.
LEAR
Mi a hitvallásod? Mi dolgod velem?
KENT
Hitvallásom: nem lenni kevesebb, mint látszom; híven szolgálni azt, ki bizalmába fogad; szeretni, aki becsületes; társalogni avval, aki bölcs és keveset beszél; irtózni a törvényszéktől; víni, ha ki nem kerülhetem, s halat nem enni.
LEAR
Mi vagy?
KENT
Jószívű fickó, s oly szegény, mint a király.
LEAR
Ha oly szegény vagy jobbágynak, mint ő királynak, elég szegény vagy. Mit akarsz?
KENT
Szolgálni.
LEAR
Kinek?
KENT
Neked.
LEAR
Ismersz engem, fickó?
KENT
Nem, sir, de van valami magad-tartásában, mit uramnak szeretnék nevezni.
LEAR
Mi az?
KENT
Méltóság.
LEAR
Miféle szolgálatra vagy alkalmatos?
KENT
Tudok becsületes titkot tartani, lovagolni, futni, furcsa regéket elbeszélés közben megrövidíteni, egyszerű követségben őszintén eljárni; alkalmas vagyok mindenre, mire közönséges emberek képesek; de fő érdemem az ügyekezet.
LEAR
Milyen idős vagy?
KENT
Nem oly ifjú, hogy nőt énekeért megszeressek, sem oly öreg, hogy semmiért belebolonduljak: negyvennyolc év van hátamon.
LEAR
Kövess. Szolgám vagy. Ha ebéd után nem tetszel kevésbé, nem fogunk többé megválni. – Ebédet, hejh! ebédet. – Hol az én legénykém? Hol bolondom? Menjetek, hívjátok ide bolondomat.
Oszvald jő
Te, te kölyök, hol van leányom?
OSZVALD
Bocsánat, sir.
El
LEAR
Mit mond ez a fickó? Hívjátok vissza a tökfejűt. – Hol van bolondom, hejh! – mintha alunnék a világ. – Nos? hol az a pimasz?
LOVAG
Azt mondja, mylord, hogy leányod beteg.
LEAR
Miért nem jő ide a rabszolga, ha hívatom?
LOVAG
Biz az, sir, kereken kimondta, hogy nem akar.
LEAR
Nem akar!
LOVAG
Nem tudom, mylord, mint van, de úgy veszem észre, mintha fölségedet kevesebb tiszteletteljes szeretettel környeznék, mint hozzá szokva volt. A nyájasságnak igen nagy fogyatkozását tapasztalom mind a közönséges alattvalóknál, mind magánál a fejedelemnél és leányodnál.
LEAR
Hah! hogy mondád?
LOVAG
Bocsánat, uram, ha tévedésben vagyok, mert a kötelesség nem enged hallgatnom, midőn nagyságodat megsértve gondolom.
LEAR
Saját tapasztalatomra emlékeztetsz. Igazi kiszámolt hanyagságot vettem észre most legutóbb, mit én inkább féltékeny furcsaságomnak kívántam tulajdonítani, mint szántszándékos udvariatlanságnak. Majd végére járok. – De hol a bolond? nem láttam vagy két nap óta.
LOVAG
Mióta legifjabb asszonyunk Frankhonba ment, a bolond egészen elemészti magát bújában.
LEAR
Ne többet erről; magam is észrevettem. – Eredj, hídd leányomat, szólni akarok vele.
Egyik kísérő el
Eredj, hídd bolondomat.
Másik kísérő el
Oszvald visszajő
Te vagy, sir? Jer ide. Mi vagyok én, sir?
OSZVALD
Mylady atyja.
LEAR
Mylady atyja! Mylord gazembere: te fattyú csont! e rabszolga! te bitang!
OSZVALD
Bocsánat, mylord, én nem vagyok az.
LEAR
Még te farkasszemet nézsz velem, te semmirekellő?
Üti
OSZVALD
Nem tűröm, hogy üssenek, mylord.
KENT
Azt sem, hogy földhöz csapjanak, te, süvölvény.
Gáncsot vet neki
LEAR
Köszönöm, cimbora, szolgám vagy. Szeretlek.
KENT
Jöjj, sir, kelj fel s el innen. Majd megtanítlak én különbséget tenni. Maradj, ha egész kamasz-hosszaságodban még egyszer meg akarod mérni a földet. De menj, tisztulj. Van eszed? Így ni.
Kilöki Oszvaldot
LEAR
Köszönöm, te barátságos kópé; itt a foglaló szolgálatra.
Pénzt ád Kentnek
Bolond jő
BOLOND
Én is felfogadlak. – Itt a tarajom.
Sapkáját Kentnek adja
LEAR
Nos, csinos kis gyerkőcém, hogy vagy?
BOLOND
Pajtás! legjobb, ha elveszed a csörgősipkámat.
KENT
Miért, bolond?
BOLOND
Miért? Mert olyannak fogod pártját, ki kiesett a kegyelemből. – Hja! ha nem tudsz úgy mosolyogni, ahogy a szél fú, tüstént náthát kapsz. Itt van, fogd meg sipkámat. Mert ez a cimbora száműzte két leányát, s a harmadikat akaratja ellen megáldotta; ha követed őt, szükségképp viselned kell sipkámat. – Hogy vagy, komám? szeretném, ha két csörgősipkám volna és két leányom.
LEAR
Minek, fiam?
BOLOND
Ha minden vagyonomat nekik adtam volna, a sipkáimat magamnak tartanám. Itt az enyém; kérd a másikat leányaidtól.
LEAR
Vigyázz, fickó, korbácsot kapsz.
BOLOND
Az igazság kutya, melynek ólban a helye, azt ki kell korbácsolni; míg a lady, a szuka, a tűz mellett szabadon bűzölöghet.
LEAR
Keserű galacs nekem!
BOLOND
Fickó! én egy mondásra tanítlak.
LEAR
Tedd.
BOLOND
Figyelj, hát, komám: -
Gazdagabb légy a látszatnál.
Szólj kevesbet, mint mondhatnál.
Kölcsön többet végy, mint adtál.
Ha örökké gyalogolnál,
Nem volnál jobb a lovadnál.
Higgy kevesbet, mint tanultál.
Kockán többet húzz, mint raktál.
Hagyd rimádat s a tivornyát,
Őrizd honn a kapufélfát:
S többet nyersz e gazdaságon,
Mint Bertók a csíkvásáron.
LEAR
Hisz, bolond, ez semmi.
BOLOND
Igen, mert hasonló a fizetetlen ügyvéd lélegzetéhez; mitsem adsz nekem érte. Semmi hasznát sem veszed a semminek, komám?
LEAR
Hogy vehetném, fiú, hisz a semmiből mitsem lehet csinálni.
BOLOND
(Kenthez)
Kérlek, mondd neki: éppen annyira megy országának jövedelme is. Bolondnak nem hiszi.
LEAR
Keserű bolond!
BOLOND
Tudod, fiam, mi különbség az édes bolond és a keserű bolond között?
LEAR
Nem, fiú; taníts meg.
BOLOND
Az urat, ki rávett, hogy
Add át országodat,
Jer, állitsd ide mellém,
Vagy állj helyén magad.
Megláthatd, melyik édes,
Melyik fanyar bolond.
Itt áll egyik tarkán, amott
A másik. – Meg ne mondd.
LEAR
Te bolondnak hívsz engem, fiú?
BOLOND
Minden egyéb címeidet elajándékoztad, az veled született.
KENT
Ez nem egészen bolond, mylord.
BOLOND
Bizony nem. Lordok és nagy emberek nem engednék azt nekem: ha egyedáru-jogosítványom volna rá, ők is részesek akarnának benne lenni; s a hölgyek, éppen azok nem hagynák egymagamnak a bolondságot, ők is kaparítanának el belőle. – Adj egy tojást, komám, s én két koronát adok neked.
LEAR
Miféle koronák lehetnek azok?
BOLOND
Nos hát! ha középen kettévágom a tojást, s a székét kieszem, két tojáshéjkorona marad belőle. Midőn te koronádat kettészelted s mind a két darabját odaadtad, hátadon vitted át a szamaradat a sáron. Igen kevés ész volt tar pilisedben, midőn arany koronádat elajándékoztad. Ha magam feje szerint beszélek, korbácsoltasd meg, ki azt legelőször igaznak találja.
Dalolva
Ez év nem kedvez a bolondnak,
Mert most a bölcs is dőre;
Nem bír eszével, s a majommal
Komázik nyakra-főre.
LEAR
Mióta vagy oly tele dallal, fickó?
BOLOND
Mióta leányaidat anyáiddá tetted, komám; mert midőn a vesszőt kezökbe adád s bugyogódat leoldtad,
Dalolva
Szilaj gyönyörtől sírtak ők,
Én dallék a bánat miatt,
Hogy ily király a bohók között
Bujóskát játszogat.
Kérlek, komám, fogadj nekem mestert, hogy hazudni oktasson; úgy szeretném megtanulni a hazudást.
LEAR
Ha hazudsz, fickó, még korbácsot kapsz.
BOLOND
Bámulok, mily nagy rokonszenv van közted s leányaid között. Azok meg akarnak korbácsoltatni az igazmondásért, te meg akarsz korbácsoltatni a hazudásért s néha megkorbácsolnak, ha békén vagyok. Inkább akármi más lennék, mint bolond, s mégsem szeretnék te lenni, komám. Te eszedet mindkét végén megnyested, s középen mitsem hagytál. Itt is jön egy afféle nyesedék.
Goneril jő
LEAR
Nos, nos, lányom? Mit keres e párta fejeden? Úgy látszik, egy idő óta igen komor vagy.
BOLOND
Pompás cimbora voltál, komám, míg komorságával nem kelle törődnöd: most zerus vagy szám nélkül. Én különb ember vagyok náladnál: én legalább bolond vagyok, te semmi vagy. De bocsánat, már megfogom nyelvemet, mert arcod
Gonerilhez
úgy parancsolja, bár mit sem szólsz.
Mum, mum,
Ha sem bakancsom, sem sarum,
Mezítláb járok a falun.
Ez csak olyan kicsépelt borsóhaj.
Learre mutat
GONERIL
Nem e bolond csupán, kinek minden szabad,
Többen garázda népeid közől
Kötődnek, dúlakodnak, s új meg új
Rendetlenséget tesznek tűrhetetlen
Tivornyáikkal. Azt hivém, ha ezt
Meghallod, sir, elégtételt adandsz,
S rémülve látom, amint az imént
Szóltál s tevél, hogy pártolod magad
Ez életmódot s elnézésed által
Még unszolod. Ha így téssz, a hiba
Meg fog rovatni és a büntetés
Ki nem marad, mely a közcsend javára
Történve bár, tán bántalmadra is lesz
Hatása által. Ezt ha kénytelenség
Ildomnak nem nevezné, még utóbb
Gyalázatunkra válnék.
BOLOND
Mert tudod, komám:
Ökörszem a kakukfiút
Mindaddig eteti,
Mig végre az szegény fejét
Bekapja s megeszi.
S így a gyertya elaluván, sötétben maradtunk.
LEAR
Leányom vagy te?
GONERIL
Ohajtanám, sir, hogy józan eszeddel élnél, mellyel áldva vagy, s vetkeznéd le ezen szeszélyeket, melyek végre egészen kiforgatnak magadból.
BOLOND
Nem érzi meg a szamár, mikor ló húzza a szekeret? Hejh, babám, beh szeretlek!
LEAR
Ismer engem itt valaki? Hisz ez nem Lear! Így jár Lear, így beszél? Vagy emlékezete gyengül? vagy látása? Aluszom-e vagy ébren vagyok? Ha! biz Isten, ez nem így van. Hol, aki megmondja, mi vagyok?
BOLOND
Lear árnya.
LEAR
Szeretném tudni, mert a fölségnek, tudomásomnak, eszemnek tanúsága szerint azon álhitben kellene lennem, hogy leányaim vannak.
BOLOND
Kik engedelmes apává fognak tenni.
LEAR
Neved, szép úri hölgy?
GONERIL
Hagyd abba, sir.
E bámulás is mind azon szabású
Egyéb tréfáiddal. Szándékomat,
Kérlek, ne értsed félre.
Amilyen tisztes agg vagy, éppen oly
Okosnak kéne lenned.
Száz embered van, apród s lovagok,
Oly rendetlen nép, korhely, vakmerő,
Hogy udvarunk, megfertőztetve rút
Erkölcseikkel, aljas fogadónak
Mutatkozik. Korhelység, fajtalanság
Bordélyhoz és csapszékhez teszik azt
Hasonlóbbá, mint úri palotához.
Orvoslatért kiált maga a szemérem.
Engedj azért ohajtásomnak, aki
különben, amit kér, elvenni kész:
Kiséretednek számát tedd alábbra,
S szolgálatodra, kik még megmaradnak,
Legyenek korodhoz illő férfiak,
Kik ismerik magokat és tégedet.
LEAR
Ördög s pokol! nyergeljetek lovat,
Híjátok össze kísérőimet! -
Nem háborgatlak, elfajult teremtmény;
Van még egy más leányom.
GONERIL
Cselédimet vered; s magánál jobbakat
Szolgáivá tesz csőcselék hadad.
Alban jő
LEAR
Jaj annak, akit késő bánat ér.
Albanhoz
Ó, itt vagy, sir? Te akartad ezt, uram? -
Lovat nekem! -
Hálátlanság! te márványszívü ördög,
Utálatosb, ha gyermekben lakol,
A tenger szörnyinél!
ALBAN
Kérlek, sir, légy türelmes.
LEAR
(Gonerilhez) Átkozott
Sárkány! hazudsz. Kiséretem
Szemen-szedett nép, ritka jellemű,
Kik értik tisztük minden részletét,
S kik legvigyázóbb gonddal őrizik
Nevök becsűletét. – Csekély hiba,
Mi rútnak látszottál Cordeliában:
Mely, mint a kínpad, természetes arcomat
Elforgatá, minden szeretetet
Kiölt szűmből s beléje mérget öntött!
Ó, Lear, Lear, Lear! verd e kaput,
Fejét vervén
Mely dőreséged előtt utat nyitott,
Midőn eszed kiment! – Jerünk, jerünk,
Fiaim.
ALBAN
Mylord, én bűntelen vagyok,
Azt sem tudom, mi izgatott fel így.
LEAR
Lehet, mylord. Természet, hallj meg engem!
Te, drága istenség, hallgass reám!
Tartsd vissza szándokod, ha kész valál
Gyümölcsözővé tenni e teremtményt;
Tedd magtalanná méhét mindörökre,
Hervaszd el benne a tenyészetet,
Hogy hitvány testéből gyermek soha
Ne származzék, mely díszt adjon neki!
S ha akarnád, hogy szüljön valaha,
Haragból alkosd gyermekét, hogy éljen
Természet csúfjaként gyötrelmeül,
Hogy ráncokat ásson ifju homlokába;
Hulló könyűi arcain csatornát
Égessenek; szülője gondjait,
Jótéteményét gúny- és megvetéssel
Térítse meg: hogy lássa, mennyivel
Élesben fáj, mint a kigyó foga,
Hálátlannak tudni gyermekét. -
El innen, el!
El
ALBAN
Teremtő istenek!
Honnan van ez?
GONERIL
Ne fáraszd eszedet
Okát kitudni. Hagyd inkább szeszélyét
Céljához jutni, melyet kábasága
Tüzött magának.
Lear visszajő
LEAR
Mit? Ötven kísérőim egy csapásra,
Két hét alatt?
ALBAN
Mi baj, mylord?
LEAR
Megmondom: – Élet és halál!
Gonerilhez
Szégyenlenem kell, hogy van annyi lelked
Igy megrendítni férfiságomat, hogy
Kitörésükre méltattak e forró,
Erőszakos könnyek. Dögvész reád!
Az apaátok gyógyulhatlan sebei
Nyilaljanak által minden ereden. -
Ti balga, vén szemek! csak sírjatok még
Ez ok miatt: kivájlak és ledoblak
Azon vizestül, melyet öntötök,
A földet nedvesítni. – Ennyire
Jutottunk, hajh! – De jól van: még maradt
Leányom, aki – bizton mondhatom -
Szeret s megengesztel. Ha megtudandja
Felőled ezt, körmeivel nyúzza meg
Farkaspofádat. És megéred azt,
Hogy a tisztet, melyet te már örökre
Letettnek hittél, újra fölveszem.
Megéred, biztosítlak.
Lear, Kent s kísérői elmennek
GONERIL
Hallod ezt, mylord?
ALBAN
Bármint szeretlek, Goneril,
Oly részrehajló lenni nem tudok -
GONERIL
Kérlek, nyugodj meg. Hejh! Oszvald, te itt?
A bolondhoz
Gaz inkább, mint bolond, eredj uradhoz.
BOLOND
Lear komám, Lear komám, várj, vigy magaddal!
A róka tőrbe hágva,
Atyának ily leánya
Jutnának még ma fára,
Ha csörgősipkám ára
Kötéllel jegyben járna.
S most a bolond megy utjára.
El
GONERIL
A gondolat nem volt rossz: száz lovag!
Bölcs önvédelem, hogy száz lovagot
Fegyverben tartson. Igen, hogy minden álom-,
Panasz- vagy suttogásra, minden ábránd,
Rossz kedv miatt erejökkel támogassa
Eszelősködését s életünk csupán
Kegyétől függjön. – Hejh, Oszvald, ha mondom.
ALBAN
Ez túlzó félelem.
GONERIL
Jobb, mint a túlbizás.
Hárítsuk inkább a bajt, mely remegtet,
Semmint remegjünk az elháritástól:
Én ismerem szivét; megirám hugomnak,
Miket beszélt. Ha most a száz lovaggal
Az befogadja, bár eléje tártam,
Hogy mily veszély fenyegeti, – Nos, Oszvald!
Oszvald jön
Kész a levél hugomhoz?
OSZVALD
Igen, asszonyom.
GONERIL
Ülj lóra és végy társakat magadhoz,
Tudósítsd őt ez aggalmam felől;
Adj hozzá, amit tudsz magad, hogy annál
Inkább meggyőződhessék. Indulás;
És fordulj hamar!
Oszvald el
Nem, mylord, ha íly
Tejszelíd modorú vagy – noha én
Nem kárhoztatlak érte – megbocsáss:
Inkább illet vád észhiány miatt, mint
Dicséret kártékony jóságodért.
ALBAN
Nem mondhatom, mi messze hat szemed; de
Jobbat keresve gyakran jót veszítünk.
GONERIL
Sőt -
ALBAN
Jó, jó! Multával a napot.
Mind a ketten el
5. SZÍN
Udvar ugyanott
Lear, Kent s a bolond jőnek
LEAR
Menj előre Glosterbe ezen levelekkel. A tudott dolgokról ne mondj leányomnak többet, mint amit e levél után kérdezni fog. Ha rendkívül hamar nem jársz, még előtted ott leszek.
KENT
Nem alszom, uram, míg leveledet kézbe nem adom.
El.
BOLOND
Ha valakinek veleje a sarkában volna, nem lehetne félni, hogy feltörik?
LEAR
Igen, fiú.
BOLOND
Úgy légy vígan, kérlek, mert eszed sohasem fog papucsban járni.
LEAR
Ha-ha-ha!
BOLOND
Meglásd, másik leányod nyájas lesz hozzád; mert ámbár az úgy hasonlít ehhez, mint vackor a körtéhez, de én mondom, amit mondok.
LEAR
Hát mit mondasz, fiam?
BOLOND
Ízről ízre oly hasonló lesz a másikhoz, mint a vackor a vackorhoz. Nem mondhatnád meg, miért van az ember orra az arc közepén?
LEAR
Nem.
BOLOND
Hát, hogy orra mindenik oldalán legyen egy szeme, hogy amit meg nem szagolhat, belepisloghasson.
LEAR
Méltatlanul bántam vele.
BOLOND
Tudod, hogy csinálja az osztriga a héját?
LEAR
Nem.
BOLOND
Én sem; de tudod-e, miért van a csigának háza?
LEAR
Miért?
BOLOND
Hát, hogy fejét beledughassa, nem pedig, hogy leányainak elajándékozza s szarvai tok nélkül maradjanak.
LEAR
Levetkezem természetemet. – Oly szerető atya! – Készen vannak lovaim?
BOLOND
Szamaraid már elmentek értök. Az ok, miért a hét csillag nem több mint hét, igen csinos egy ok.
LEAR
Mert nem nyolc.
BOLOND
Igazán úgy van. Belőled igen jó bolond válnék.
LEAR
Ha visszavenném ismét – erőszakkal? – Hálátlan szörnyeteg!
BOLOND
Ha bolondom volnál, komám, megvernélek, miért vénültél meg idő előtt.
LEAR
Hogy érted azt?
BOLOND
Nem kell vala megvénülnöd, mielőtt fejed lágya benőtt.
LEAR
Irgalmas ég, ne hagyj megtébolyodnom!
Eszméletem ne vedd el: nem szeretnék
Megtébolyodni!
Egy nemes jő
Nos, készen a lovak?
NEMES
Igen, mylord.
LEAR
Jer, fiú.
BOLOND
Ki még leány s nevetni tud,
Midőn én távozom,
Nem lesz soká leány, hacsak
Meg nem fogyatkozom.
Mind el
MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
Udvar, Gloster gróf kastélya előtt
Edmund és Curan találkoznak
EDMUND
Légy üdvöz, Curan.
CURAN
Légy üdvöz, sir. Atyádnál voltam, s tudtára adtam, hogy Cornwall fejedelem s Regan fejedelemnő ma éjszaka ide szállnak hozzá.
EDMUND
Hogy lehet az?
CURAN
Valóban, nem tudom. Bizonyosan tudod a bolygó híreket, értem a suttogásokat, melyeket még csak fülheggyel hallhatni.
EDMUND
Nem, én mitsem tudok. Kérlek, mik azok?
CURAN
Nem hallottad, hogy Cornwall s Alban fejedelmek között legközelebb harcra kerül a dolog?
EDMUND
Szót sem.
CURAN
Meghallod nemsokára. Élj boldogul.
El
EDMUND
Estére itt a herceg? jó! a legjobb!
Ez összevág tervemmel. Itt apám
Őrséget rendelt bátyámat befogni.
Egy kényes dolgot kell még végzenem.
Szerencse! gyorsaság! működjetek. -
Egy szóra, bátyám! Jöjj le, bátya, mondom.
Edgar jő
Apám leset rád. E helyet kerüld.
Már rejteked tudják. Az éj segít. -
Nem mondál semmit Cornwall herceg ellen?
Útban van, itt lesz rögtön, még az éjjel,
És Regan is. Nem szóltál a viszályról
Alban s Cornwall között? Eszmélj reá!
EDGAR
Egy szót sem, mondhatom.
EDMUND
Apámat hallom jönni. – Megbocsáss,
Cselből kardot kell húznom. Húzz te is,
Tégy, mintha védekeznél. – Hirtelen! -
Add meg magad. – Előzd meg őt. – Világot!
Fuss, bátya. – Fáklyát, hejh! – Élj boldogul.
Edgar el
Egy pár csepp vér tanúságot teend,
Karját megsebzi
Hogy bátran szembeszálltam. Korhelyek -
Elégszer láttam – tréfából rosszabbul
Bánnak magokkal. – Hejh, apám, apám!
Megállj! – Segítség!
Gloster és szolgák fáklyákkal jőnek
GLOSTER
Hol van a semmirekellő?
EDMUND
Itt álla éles karddal a sötétben,
Rémes varázzsal a holdat esdekelvén,
Fő-mesterét, hogy kedvezzen neki.
GLOSTER
De hol van?
EDMUND
Nézd, uram, én vérzem.
GLOSTER
Edmund, szólj, hol a gazfiú?
EDMUND
Erre szökött meg. Mert hogy semmi módon -
GLOSTER
Utána! nyomozzátok.
Néhány szolga el
– Mit semmi módon?
EDMUND
Rávinni nem bírt nagyságod megölnöm,
S midőn azt mondám, hogy az istenek
Haragjok minden villámával az
Apagyilkost sújtják, és hogy mennyiféle
És mily szoros lánc köt fiút s apát,
Szóval, megértvén, mily megborzadással
Hárítám el vérbántó szándokát,
Nekibőszült és védetlen testemet
Kivont karddal támadva, karomba szúrt.
De hogy látá, miként lelket veszek,
Ügyemben bízva bátran szembeszállok,
Vagy megriadván, amint zajt ütöttem,
Nagy-gyorsan elment.
GLOSTER
Menjen bárhova,
Megkapja büntetését. – A fejedelem,
Az én derék uram, főm s pártfogóm
Itt lesz ma éjjel még: annak nevében
Kihirdetem, hogy aki kézbe adja
A gyáva gyilkost, hálánkat nyerendi
S halált, ki elrejtendi őt.
EDMUND
Midőn
Szándékát rosszalám s ő makacsul
Annál maradt, bosszúsan megfenyegettem,
Hogy felfödöm; de azt felelte rá:
»Te semmiházi fattyu, azt hiszed,
Ha szemben állunk, bárhogy bíznak is
Becsűletedben és erényeidben,
Hitelt tudnál szerezni szavaidnak?
Bizonnyal nem. Mit én eltagadok
(S azt megteszem, habár saját kezem
Irását hoznád is fel), mind reád
Hárítom vissza mint árulkodást,
Rágalmat, átkozott cselt. Tökfejűvé
Kén’ tenned a világot, hogy ne higgye:
Az a sok haszon, amit a halálom
Hozna reád, van oly hatalmas ösztön,
Hogy életemre törj.«
GLOSTER
Konok gazember!
Levelét tagadja? Nem fiam nekem.
Künn harsonaszó
A herceg harsonái. – Nem tudom, miért jön.
A réveket bezárom. Meg nem szabadul
A semmirekellő. Képét szerteküldöm -
A herceg azt megadja – hogy mindenütt
Megismerjék, s kieszközlöm, te hű
Fiam s vérem, hogy minden birtokom
Végzés szerint rád szálljon örökül.
Cornwall, Regan kísérettel jőnek
CORNWALL
Hogy vagy, nemes barátom? Még alighogy
Megérkezém, máris rendkívüli
Hírt hallok itt.
REGAN
S ha az való,
Minden bosszú csekély a bántalom
Megtorlására. Mint vagy, jó uram?
GLOSTER
Ó, hercegnő, agg szívem megszakadt.
REGAN
Hogyan? Tehát apánk keresztfia,
Kinek apánk adott nevet, Edgar fiad
Tört volna életedre?
GLOSTER
Ó, asszonyom, szégyenlem mondani.
REGAN
Nem cimborált a korhely lovagokkal
Apám szolgálatában?
GLOSTER
Nem tudom, asszonyom,
Ez szörnyü, szörnyüség.
EDMUND
De igen, asszonyom,
Velök tartott.
REGAN
Így nem csodálhatom
Rossz indulatját; ők unszolhaták, hogy
Ez agg embert megölje s javain
Zsákmány gyanánt ők dúlakodjanak.
Ez este kaptam néném levelét,
Melyben felőlök értesítve int;
S ma hozzám jőnek szállni: nem leszek honn.
CORNWALL
De én sem, Regan, arról biztosítlak.
Apádnak, Edmund, hallom, hű fiúi
Szolgálatot tevél.
EDMUND
Sir, azzal tartozom.
GLOSTER
Föltárta Edgar cselét, s – ím – e sebet
Akkor kapta, hogy el akarta fogni.
CORNWALL
Nyomozzák őt?
GLOSTER
Igen, kegyelmes úr!
CORNWALL
Ha kézre jő, nem lesz többé soha
Mit félni tőle. Szabd ki büntetését,
S én végrehajtom azt. Mi téged illet, Edmund,
Kit engedelmesség s erény
Ajánlanak, miénk vagy; íly szilárd
Hűségü lelkek kellenek nekünk.
Számot tartunk rád.
EDMUND
Hű szolgád leszek, sir,
Minél elébb bár.
GLOSTER
Vedd hálámat érte!
CORNWALL
Még nem tudod, hozzád miért jövénk -
REGAN
Ily rémborús éjjel s időn kivűl.
Nagy dolgunk van, nemes Gloster, miben
Tanácsodat szeretnők hallani.
Apám, úgyszinte néném is tudósít,
Hogy meghasonlás van köztök, s mi ezt
Legjobbnak gondoljuk házon kivűl
Intézni el. Külön követjeik
Válaszra várnak. Nyugtasd meg magad,
Öreg barátunk, és fordítsd figyelmed
Ügyünkre, mely gyors eljárást kiván.
GLOSTER
Szolgálatodra állok, asszonyom.
Örömest fogadjuk el nagyságtokat.
Harsona. Mind el
2. SZÍN
Gloster kastélya előtt Kent és Oszvald különfelől jőnek
OSZVALD
Jó reggelt, barátom. A házhoz tartozol?
KENT
Ühüm!
OSZVALD
Hova köthetjük be lovainkat?
KENT
A pocsolyába.
OSZVALD
Mondd meg, kérlek, ha szeretsz.
KENT
De nem szeretlek ám.
OSZVALD
Úgy hát semmi közöm hozzád.
KENT
Volnánk csak a lipsbury-i gulyáknál, majd megtenném, hogy gondolj velem.
OSZVALD
Mért bánol így velem? Én nem ismerlek.
KENT
Ismerlek én, fickó.
OSZVALD
Hát mit gondolsz, ki vagyok én?
KENT
Gazember, semmirekellő, tányérnyaló, aljas, hetvenkedő, silány, kócipór, háromöltözékű, százfontos, piszkos harisnyájú gaz kölyök; nyúllal béllett, pofperből élődő gaz kölyök; fajtalan, tükörmászó, kotnyeles, felpiperézett bitang; te három szilvafás rabszolga: te, ki hajhász akarnál lenni, hogy másoknak jó szolgálatot tégy, s nem vagy egyéb, mint keverék gaz lator-, koldus-, gyáva- és kerítőből, fia és örököse egy korcs szukának, kit én egész a sivalkodásig döngetlek most mindjárt, ha csak egy betűt is eltagadsz ezen címeidből.
OSZVALD
Ejnye, micsoda szörnyeteg fickó vagy te, hogy így rám támadsz, holott sem én, sem te nem ismerjük egymást.
KENT
Micsoda arcátlan gazember vagy te? Még tagadod, hogy ismersz? Hisz alig két napja, hogy sarkadra hágtam s megvertelek a király előtt. Húzz kardot, bitang, mert habár éjszaka van is, de a hold süt; holdvilágmártást csinálok belőled.
Kardot húz
Húzz kardot, te rimától szakadt, semmirevaló borbélyinas, húzz kardot.
OSZVALD
Félre! Semmi dolgom veled.
KENT
Húzz kardot, cenk; te leveleket hoztál a király ellen; a báb hiúságnak pártjára szegődtél apja királyi méltósága ellen. Húzz kardot, útonálló, vagy rostélyossá verem a csánkjaidat. Húzz kardot, semmirevaló, ki a síkra!
OSZVALD
Segítség! hejh! gyilkos! segítség!
KENT
Védd magad, rabszolga. Megállj, bitang, megállj, te piperés rabszolga, védd magad. (Üti)
OSZVALD
Segítség! hejh! gyilkos! gyilkos!
Edmund kivont karddal, Cornwall, Regan, Gloster, szolgák jőnek
EDMUND
Nos? Mi dolog ez? Válljatok el.
Szétválasztja őket
KENT
Ide veled, nyáladék, ha tetszik. Jer, hadd tapogassalak meg.
Csak ide, úrfi!
GLOSTER
Kard, fegyver! Mi dolog ez?
CORNWALL
Békével, hejh! ha kedves éltetek.
Halál fia, ki megmozdul. Mi baj?
REGAN
Nénénknek s a királynak hírnökei.
CORNWALL
Mi viszály van köztetek?
OSZVALD
Alig vehetek lélegzetet.
KENT
Nem csoda, mert nagyon megerőltetted vitézségedet. Te gyáva semmirekellő! a természet lemond rólad. Téged szabó csinált.
CORNWALL
Te furcsa fickó vagy. Szabó hogyan csinálhat embert?
KENT
A szabó, sir! Kőfaragó, képíró nem csinálhatták volna rosszabbul, hacsak két óráig dolgoztak volna is rajta.
CORNWALL
Szólj már: miből eredt vitátok?
OSZVALD
Ez a vén gyilkos, sir, kinek deres szakálláért kíméltem életét –
KENT
Te rimától szakadt Y, te haszontalan betű! Mylord, ha megengeded, tapasszá morzsolom ezt a fargatlan kölyket, s az árnyékszék falát meszelem be vele. Ősz szakállamat kíméled, te barázdabillegető!
CORNWALL
Békével, fickó! Bőszült gaz ripők,
Nem tudsz becsűletet?
KENT
Sir, én tudok,
De a harag kiváltságos.
CORNWALL
Mért haragszol hát?
KENT
Hogy ily rabszolga is kardot visel,
Kiben becsűletérzés nincs. Az ilyen
Mosolygó latrok gyakran, mint a patkány,
Berágják a legszentebb kötelet,
Mely bensőbb, hogysem oldható legyen.
Ők hízelegnek minden szenvedélynek,
Amely uraik vérében pártot üt,
A tűzre olajt, a hűlő vonzalomra
Tesznek havat, mondván igent, nemet;
Akként forgatván csüllő orrukat, mint
Szél és szeszély uroknál változik;
És, kutyaként, csak igazodni tudnak.
Dögvész szakadjon szélhüdött pofádra!
Mosolygod szómat, mintha dőre volnék?
Lúd! kapjalak csak Sarum mezején,
Gágogva hajtlak vissza Camelotba.
CORNWALL
Megőrültél, vén cimbora?
GLOSTER
Szóljatok:
Min vesztetek össze?
KENT
A nap s az éj nem oly
Megférhetetlen, mint én e cudarral.
CORNWALL
Miért cudar? Mit vétett ő neked?
KENT
Nem nézhetek rá.
CORNWALL
Tán rám se, nőmre, és amarra se?
KENT
Uram, szokásom nem himezni a szót:
Jobb arcokat is láttam már életemben,
Mint milyeket bármelyik váll fölött
E percben látok.
CORNWALL
Ez is afféle fickó,
Ki, egyszer nyíltságáért megdicsérve,
Durvaságot színlel, s természetére
Álruhát húz. Nem hízeleg, nem ő,
Becsületes, nyílt lélek, ő valót szól;
Tetszik, nem tetszik: ő nyílt. Ismerek
Ilyen gazokat, kik nyíltság alatt
Több álnokságot s rossz célt rejtenek,
Mint húsz ügyetlen csúszómászó, aki
Túltesz kötelességén.
KENT
Sir, igaz
Lelkem szerint, őszintén és valóban,
Ha nagy tekintélyed megengedi,
Melynek hatása, mint sugárfüzér,
Mely Phoebus homlokán rezg -
CORNWALL
Mit jelent ez?
KENT
Hát csak szójárásomat változtatom, mely neked annyira nem tetszik. Én tudom, sir, hízelgő nem vagyok. Ki őszinte szavakkal rászedett, őszinte gazember volt, mi részemről lenni nem akarok, habár idegenségedet annyira legyőzhetném is, hogy arra megkísértenél.
CORNWALL
Mivel bántád meg őt?
OSZVALD
Éppen semmivel.
Tetszett urának, a királynak, engem,
Félreértvén, megütni a minap,
Midőn ez, rossz kedvének hízelegve,
Ott terme és hátulról leütött.
Földön levén már, ingerelt, kicsúfolt,
S oly férfiasnak mutatta magát,
Hogy a király tetszését megnyeré,
Üldözvén azt, ki önként meghajolt.
Rám, e borzasztó hőstett hevenyében,
Kardot húzott.
KENT
E gyáváknak s gazoknak
Bolondja csak Ajax lehet.
CORNWALL
Hahó!
Kalodát elő. Hajh! Makacs, vén, gaz lator,
Te tisztes kérkedő! majd megtanítlak.
KENT
Hagyd el, sir, vén vagyok már én tanulni.
Én a királyt szolgálom, akinek
Dolgában jöttem hozzád követül:
Ez nem nagy tisztelet, s vad bántalom
Személye iránt, s fönsége ellen is
Kalodába zárni küldöttét.
CORNWALL
Hitemre
S éltemre mondom, délig benne űljön.
REGAN
Délig? Nem, estig, éjjel is, mylord.
KENT
Ej! asszonyom, volnék apád ebe,
Nem kéne így bánnod velem.
REGAN
De te gazembere vagy, s azért így akarok.
CORNWALL
Ez olyan szőrü cimbora, mint kiket
Nénéd leírt. – Elő a kalodát.
Kalodát hoznak
GLOSTER
Legyen szabad kérnem, fenség, ne tedd azt.
Hibája nagy; de őt azért ura,
A jó király megfeddi. E fenyítés,
Mit rá szabál, oly bántó, hogy csupán
A megvetett legalsóbb csőcseléket
Szoktuk lopásért s aljas csínyekért
Büntetni. Rossz néven veheti
Ezt a király, követében oly kevéssé
Levén becsűlve, hogy az lezáratik.
CORNWALL
Hagyjátok rám.
REGAN
Nővérem még rosszabbúl
Veszi majd, hogy lovagját megrohanták
S csuffá tevék, midőn a rábizott
Ügyekben eljárt. Zárjátok le lábait.
Kentet kalodába zárják
Jerünk, kedves lord.
Cornwall, Regan el
GLOSTER
Szánlak, barátom; a herceg akarta ezt,
Kinek döntése, tudja minden ember,
Avatkozást nem tűr, sem akadályt,
De még megkérem őt.
KENT
Kérlek, ne tedd.
Megtört az út és virrasztás; fele
Időt elalszom, más felét elfütyörészem.
Vakot vet a sors néha jóknak is.
Most jó reggelt, uram!
GLOSTER
Rosszalni fogják. A herceg hibázott.
El
KENT
Szegény király! Terajtad is betelt
A közmondás: cseberből a vederbe.
Közelgess, alvilágnak őrtüze,
Hogy enyhe sugáridnál e levélkét
Megolvashassam. Most csak a nyomor
Lát még csodát. Ez Cordeliától
Jött, úgy hiszem, ki aljas helyzetemről,
Úgy adta jó szerencsém, értesült,
S időt talál majd e zavar között
A veszteségre írt szerezni. Fáradt,
Nehéz, kivirrasztott szemek, legyen meg
Jutalmatok: e gyalázatos tanyát
Nem látni. Most jó éjszakát, szerencse,
Fordulj meg egyszer még, s mosolygj reám.
Elalszik
3. SZÍN
Vidék a fenyéren. Edgar jő
EDGAR
Hallám száműzetésem hirdetését,
S szerencse szolgálván, egy faodú
Rejtett el a hajtók elől. Egyetlen
Rév sem szabad. Nincs hely, hol rendkivűli
Vigyázat és őrség lesben nem áll,
Hogy elfoghassanak. Míg van reményem
Menekülni, fenntartom magam. S azért
Szándékom a legaljasabb s szegényebb
Alakba búni, melyben valaha
Embert az ínség és megvettetés
Barmok közé alázott. Arcomat
Bepiszkolom durva kendő lesz az
Ágyékomon, csomókban fürteim.
Igy szállok szembe széllel és az ég
Minden dühével, nyíltan, csupaszon.
Példát e tartomány ad a bolondház
Koldusiban, kik zsibbadt s elgyötört
Csupasz karukba tüskét, rozmarinszárt,
Szálkát, szeget tüzdelnek s rémletes
Alakban rossz faluk, juhásztanyák,
Majorok s malmok körül fúlt hangokon
Majd koldusátkaikkal, majd imákkal
Krajcárt csikarnak. – Szegény Turlygood!
Szegény Tamás! Ez mégis valami:
Én, Edgar, semmi sem vagyok.
El
4. SZÍN
Gloster kastélya előtt
Lear, a bolond és egy nemes jőnek
LEAR
Hazunnan elmenének s követem
Nem küldték vissza. Mégis különös.
NEMES
Mint hallám, egy nappal előbb még nem vala
Szándékok eltávozni.
KENT
Üdv neked,
Tisztelt uram.
LEAR
Mi ez? Te ezt a szégyent
Időtöltésből űzöd?
KENT
Nem, mylord.
BOLOND
Haha! nézzétek, milyen goromba harisnyakötője van. Lovaknak a fejét kötik meg, ebeknek s medvéknek a nyakát, majmoknak ágyékát: embernek a lábán, ha a lábaival csintalankodott, fabotost kell viselnie.
LEAR
Ki az, ki annyira félreismert,
Hogy ide zárt?
KENT
Mindketten: az úr s a hölgy:
Fiad s leányod.
LEAR
Nem.
KENT
Igen.
LEAR
Nem, mondom.
KENT
Igen, mondom.
LEAR
Nem, nem, azt nem tehették.
KENT
De megtették.
LEAR
Jupiterre esküszöm, nem.
KENT
Junóra esküszöm, igen.
LEAR
Nem volt szabad azt tenniök, nem tehették,
Nem akarhatták. Ez több, mint gyilkolás,
A tiszteletet ily durván sérteni.
Mondd el serényen s kurtán: mit tevél,
Vagy mint tevék ők, hogy tőlünk jövén,
Ily szégyent kell tűrnöd?
KENT
Midőn, mylord,
Házokban általadtam leveled,
Alig hogy térdeimről fölkelék,
Hol illendően hódolék nekik,
Egy illatos követ jön nagysietve,
Tikkadtan, párolgón és Goneril
Üdvözletét lihegve, levelét
Átadta, melyet – bár elsőbb jövék -
Legott elolvasának s arra házok
Népét felhajtván, rögtön lóra keltek.
Mondák, kövessem őket és a választ
Várjam be ott. Ferdén néztek reám.
Találkozván itt a másik követtel,
Kinek, mint láthattam, üdvözlete
Megmérgezé az enyémet (aki nem más,
Mint a pimasz, ki múltkor oly merészen
Fenséged ellen támadt), férfimód
Inkább, mint bölcsen, kardot húztam ekkor;
Ő gyáva orditással felveré
A házat. S lányod és vejed hibámat
Méltónak tartá ily csúfságra, melyet
Most szenvedek itt.
BOLOND
A tél még nem múlt el, habár a vadludak erre szállanak is.
Apának, aki rongyban jár,
Mind vak lesz a fia.
Apának, aki erszényt tár,
Nyájas honn a tanya:
Szerencse, a bolygó rima,
Szegényhez bé nem nyit soha.
De mindamellett annyi bánatpénz kaphatsz leányidtól, hogy könnybe lábad a szemed, míg azt megolvasod.
LEAR
Ó, mint dagad fel e görcs szívemig.
Le, sorvadás! le, lázadó bú!
Alant az elemed. – Hol e leány?
KENT
Ott bent a gróffal.
LEAR
Ne kövessetek.
Maradjatok itt. (El)
NEMES
Nem tettél más hibát,
Mint melyet elbeszéltél?
KENT
Semmi mást. S mért jön a király ily kevés néppel?
BOLOND
Ha e kérdésért zártak volna kalodába, megérdemlenéd.
KENT
Miért, bolond?
BOLOND
A hangyához küldelek iskolába, ott megtanulhatod, hogy télen nincs munka. Mindazok, kik orruk után járnak, szemöktől vezettetnek, kivéve a világtalanokat; s nincs orr húsz között, mely meg ne érezné azt, kinek rossz szaga van. Ne fogózkodjál meg, midőn a nagy kerék völgynek rohan, mert kivetvén, nyakadat szegi; de ha fölfelé megy, hagyd, hogy felvontasson. Ha valami bölcs ember jobb tanácsot ád, add vissza az enyémet. Óhajtanám, hogy csak gazemberek követnék, mivel bolondtól származik.
Ki pénzért szolgál és veled
Csak színre egyesül,
Elhagy, midőn zápor közelg,
A vészben egyedül.
Én várok, a bolond marad,
Míg a bölcs fut tova.
Futó bolonddá lesz a gaz,
Gazzá bolond soha.
KENT
Hol tanultad ezt, bolond?
BOLOND
Nem a kalodában, bolond.
Lear visszajön, Glosterrel
LEAR
Nem akarnak látni? Fáradt, betegek?
Erős utok volt éjjel? Puszta mentség!
Elpártolás, lázadság jelei.
Szerezz jobb választ.
GLOSTER
Jó uram, ismered
A hercegnek heves természetét,
Milyen szilárd és rendíthetetlen ő
Határzatában.
LEAR
Bosszú, halál, dögvész és pusztulás!
Heves természet? – Gloster, hallod-e?
Cornwall herceggel és nejével akarok
Beszélni.
GLOSTER
Kegyelmes úr, igy vannak értesítve.
LEAR
Igy értesítve! ember! hallod-e?
GLOSTER
Hallom én, jó uram.
LEAR
Cornwall herceggel a király, az édes
Atya lányával kíván szólani
És szófogadást vár. Errül is értesültek? -
Vérem! lehelletem! – Heves?
Heves herceg? – Mondd meg tehát az izzó
Hercegnek – mégse, most ne. Meglehet,
Nem jól van: a betegség hanyagol
Minden szolgálatot, mire az egészség
Kötelezve van. Mi nem vagyunk mi többé,
Mikor a természet, elnyomatva lévén,
A testtel a lelket tűrni kényszeríti.
De felhagyok. Tán hirtelenkedém,
Midőn a kedve-csökkent beteget
Ép embernek veszem. – Halál és kárhozat!
Mért űl ez itt? Ez meggyőz afelől,
Hogy a herceg s leányom távozása
Csak ál fogás volt. – Adjátok ki szolgám!
Menj, mondd meg a hercegnek és nejének,
Hogy szólni akarok velök, most, e percben.
Mondd, jöjjenek ki és hallgassanak meg,
Vagy ajtajok előtt üttetek dobot,
Míg halálba nem dörgi álmukat.
GLOSTER
Ó, bár jó véget érjen dolgotok.
El
LEAR
Jaj nekem! Szívem, lázadó szivem!
Le! csillapulj.
BOLOND
Kiálts rá, komám, mint az egyszeri szakácsné az angolnákra, melyeket elevenen a pástétomba dugott; tarajokra koppantott egy főzőkanál nyelével s azt kiáltotta: «Le veletek!« Ugyanennek testvére volt, ki lova iránti nyájasságból a szénát írósvajjal kente meg.
Cornwall, Regan, Gloster, szolgák jőnek
LEAR
Jó reggelt.
CORNWALL
Üdvözlöm nagyságodat.
Kentet kiszabadítják
REGAN
Örülök, hogy látom fenségedet.
LEAR
Hiszem, Regan; azt hinni van okom.
Ha nem örülnél, válópert kezdenék
Anyád sírjával, mert hűtlent födöz.
Kenthez
Ó, hát szabad vagy? Erről majd egyébkor. -
Kedves Regan, nővéred mitsem ér.
Ó, Regan, ő ide
Szívére mutat
vágta kányaként
A szívtelenség éles körmeit.
Nem mondhatom neked, te nem hiszed,
Mily romlott lélek ő. – Ó, Regan!
REGAN
Kérlek, sir, légy türelmes. Én reménylem,
Hogy érdemét kevésbé méltatod,
Mint ő felejti tisztét.
LEAR
Mit beszélsz!
REGAN
Nem gondolom, hogy ami kötelesség,
Nővérem elmulasztaná. Ha tán, sir,
Kiséreted lakomáit megszorítá,
Oly ok miatt s üdvös célból tehette,
Hol felmenthetni minden gáncs alól.
LEAR
Átkom reá!
REGAN
Ó, sir, te már öreg vagy,
Természeted határa szélein jár.
Neked már jó tanács kell, mely vezet,
Szabályoz és jobban tud helyzetedről
Itélni, mint magad. Igy hát könyörgök,
Térj vissza testvéremhez, mondd neki,
Hogy megbántottad őt.
LEAR
Bocsánatát
Kérjem? Figyelj csak, mint fog illeni
A házi rendhez: »Drága lányom, én már
Öreg vagyok, megvallom; csak teher
Letérdepel
A vén kor. Íme, térdimen könyörgök,
Juttass nekem ágyat, ételt és ruhát.«
REGAN
Ne többet, jó sir. Ez csúf tréfaság.
Térj vissza testvéremhez.
LEAR
(fölkél) Nem, soha.
Kiséretemnek elküldé felét;
Sötéten néze rám, kigyóilag
Vert meg nyelvével szívem belsejében. -
Az ég minden haragja sújtsa meg
Hálátalan fejét! Dögpára, szállj rá,
S verd bénasággal ifju csontjait!
CORNWALL
Huj! huj! huj!
LEAR
Te, gyors villám, szórd gúnyos szemei
Közé vakító lángodat! Mocsár-
Lehelte pára, melyet a hatalmas
Nap szítt fel, fertőztesd meg bájait,
Hogy büszkesége megtörjék!
REGAN
Egek!
Ha felindulsz, majd rám is ezt kivánod.
LEAR
Regan, terád nem száll átkom soha.
Gyengéd természeted nem ád okot
Felindulásra. Az ő tekintete
Vad; de a tiéd vigasztal és nem éget.
Az nincs meg benned, hogy te kedvemet szegd,
Kiséretem fogyaszd, jogrészemet
Sértő szavakkal korlátozni merd,
S a végén ajtót zárj, mikor jövök.
Jobban tudod te a természet parancsát,
A gyermek tisztét, a szokás s az illem
Szabályait, s a hála tartozását;
Te nem felejtéd fél országodat,
Mit jegydijúl adék.
REGAN
Jó sir, beszéljünk
Most a dologról.
LEAR
Emberemet ki tette
A kalodába?
Künn harsonaszó
CORNWALL
Harsonázni hallok.
REGAN
Jól ismerem, nővéremé. Valósul,
Amit megírt, hogy nemsokára itt lesz.
Oszvald jő
Megjött-e asszonyod?
LEAR
E rablélek az,
Kinek olcsó büszkesége ingatag
Kegyében áll annak, ki most közelg. -
El innen, gazkölyök!
CORNWALL
Hogy érted, uram?
LEAR
Ki tette kalodába emberem?
Remélem, Regan, tudtodon kivűl
Történt. – Ki jő itt? Ó, egek! ha kedves
Goneril jő
Nektek a vén, szelíd uralmatoknak
Az engedelmesség, ha magatok is
Vének vagytok, vegyétek át ügyem,
Közelgjetek s fogjátok pártomat!
Gonerilhez
Nem szégyelsz e szakállra nézni? – Ó,
Regan, te még illeted a kezét?
GONERIL
Miért ne, sir? Mivel bántottalak meg?
Nem mindig bántalom, mit méltatlankodás
Annak hisz s balgatagság úgy nevez.
LEAR
Feszült bordák, nem dőltök össze még? -
Hogy jött kalodába emberem?
CORNWALL
Magam
Zárám le őt, bár féktelenkedése
Kisebb megtisztelésre érdemes.
LEAR
Te tetted azt, te?
REGAN
Hagyjuk azt, atyám.
Gyenge vagy, légy hát külsőleg is az.
Ha míg havad lejár, most visszatérve
Nénémhez, addig ott tartózkodol,
Fél kísérettel aztán szállj be hozzám:
Most házon-kívül vagyok, s készületlen,
Hogy illendően elfogadjalak.
LEAR
Megtérni hozzá? s ötven emberem
Elcsapva? Nem, inkább ellene esküszöm
Minden fedélnek, harcot állok a lég
Haragja ellen, farkast és bagolyt
Választok cimborákul. – Ó, nyomor:
Csipésed éles! – Visszatérni hozzá!
Ejh! aki elvivé jegydijtalan
Legifjabb lányomat, a hővérű frank,
Inkább rá hagynám venni magamat,
Trónjához térdepelve szolgaként
Koldulni nyugbért, hitvány éltemet
Tengetni rajta. – Visszatérni hozzá?
Mondjátok inkább, e cudar kölyöknek
Oszvaldra mutatva
Legyek rabja, teherhordó lova.
GONERIL
Amint tetszik, sir.
LEAR
Ne tébolyíts meg, kérlek, ó, leány!
Nem akarlak háborgatni, gyermekem;
Élj boldogul. Mi nem találkozunk,
Nem látjuk egymást többé. És te mégis
Testem, leányom, vérem vagy – vagy inkább
Betegség testemben, mit kénytelen
Vagyok magaménak mondanom: fekély vagy,
Duzzadt kelés, mirígyes daganat
Romlott véremben. Nem szidlak tovább;
Nem hívom a szégyent; jöjjön, mikor
Akar. Nem kényszerítem sújtani
A Villámhordót; rólad nem regélek
A fenn birói széket űlő Jupiternek.
Okulj, ha bírsz; javulj kényed szerint.
Én várhatok; én megmaradhatok
Regannál, és a száz lovag.
REGAN
Nem éppen így, sir. Most nem vártalak,
S ellátva nem vagyok, mint kellene,
Téged fogadnom. Hajts néném szavára.
Kik ésszel nézik szenvedélyedet,
Azt kell gondolniok, hogy agg vagy, és így –
Ő tudja, mit tesz.
LEAR
Jól beszélsz-e így?
REGAN
Hiszem, hogy jól. Hogyan! félszáz lovag?
Nem jól van így? Mi végre volna többed,
Vagy bárcsak ennyi is, midőn teher
S veszély a nagy szám ellen szólanak?
Egy házban annyi nép két úr alatt
Hogy élne békességben? Ez nehéz,
Csaknem lehetetlen.
GONERIL
Nem szolgálhat-e
Neked hugom háznépe vagy enyém?
REGAN
S mért nem, mylord? Ha vétnek ellened,
Mi megfenyítjük őket. Most, ha hozzám
Jössz (mert veszélyt látok), csak huszonöt
Jöjjön veled; többnek nem adhatok
Tanyát, sem rólok nem gondoskodom.
LEAR
Én mindent nektek adtam.
REGAN
S éppen idején.
LEAR
Gazdámmá s gyámjaimmá tettelek,
De fenntartám, hogy folyvást ennyi ember
Járjon velem. Hogyan? Csak huszonöt
Lovaggal menjek? Igy mondád, Regan?
REGAN
Ismételem, mylord, hozzám ne többel.
LEAR
És e gonosz faj még nem is nagyon rút!
Ha van gonoszabb, mint ők, nem levén
Legundokabbak, némi becsben állnak.
Gonerilhez
Veled megyek: mert a te ötvened
Kétszerte huszonöt. Vonzalomban is
Két annyi vagy, mint ő.
GONERIL
Halljad, mylord.
Mi szükség, hogy kisérjen huszonöt,
Vagy tíz, vagy öt bár, olyan házba, hol
Parancsaidra kétszer annyi vár?
REGAN
Mi szükség egy?
LEAR
Ne szóljatok szükségről. A legalja
Koldús is, bár teng, bír fölöslegest.
Ha természetnek többet, mint mire
Szüksége van, nem adsz, az emberélet
Az állatéval egy értékü lesz.
Te úri hölgy vagy. És ha melegen
Öltözni már dísz volna, díszruhádra,
Melyet viselsz és mely alig fedez,
A természetnek nincs szüksége. Ami
Valódi szükség! – Ó, egek, türelmet!
Türelemre van szükségem. Istenek!
Szegény agg embert, láttok engem itt,
Megrakva búval, korral, tönkretéve
Mind a kettőben. Most, ha ti voltatok,
Kik e leányok szívét atyjok ellen
Felizgatátok, oly csufúl velem
Ne játsszatok, hogy ezt eltűritek.
Lobbantsatok nemes haragra, és ne
Hagyjátok női szerrel, vízcseppekkel
Bemocskoltatni férfi arcomat.
Természetből kivetkezett banyák,
Oly bosszut állok mindkettőtökön,
Hogy a világ – oly dolgokat teszek -
Miket, még nem tudom, de amiken
Megrémül a föld. Azt vélitek,
Hogy sírok? Én nem sírok, bár elég
Okom van sírni. Százezer darabra
Törjék előbb e szív, mint én sirok. -
Bolond! megőrülök.
Lear, Gloster, Kent s a bolond el
CORNWALL
Jerünk be, vész közelg.
Távolból vihar
REGAN
E ház kicsiny,
Az öreg és népe itt nem férnek el.
GONERIL
Saját hibája; nyugalmát önmaga
Dulá fel, most ízlelje balgaságát.
REGAN
Én őt magát örömmel fogadom,
Kiséretéből senkit.
GONERIL
Szinte én is.
Hol van Lord Gloster?
Gloster visszajő
CORNWALL
Az agg után ment. Im, már itt van.
GLOSTER
A király
Fel van bőszülve.
CORNWALL
Most hová megyen?
GLOSTER
Lovat parancsolt. Nem tudom, hová megy.
CORNWALL
Legjobb, ha menni hagyjuk; ő maga
Vezérli önmagát.
GONERIL
Mylord, ne tartsd őt vissza semmiképp.
GLOSTER
Ah, itt az éj, a szél vadul forog,
Mértföldnyire is alig van egy bokor.
REGAN
Ó, sir! makacsnak legjobb mester a baj,
Melyet magának szerzett.
Akaratos ember önkárán okuljon.
Kaput kell zárni, mert kiséretében
Elszánt szolgái vannak. Amire
Ők feltüzelhetik, könnyenhivő
Levén, attól jobb lesz majd óvakodni.
CORNWALL
Mylord, ez zordon éj lesz; zárj kaput.
Reganom jól beszélt. Jerünk a vész elől.
Mind el
HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
Fenyér. Égiháború, mennydörgéssel és villámlással.
Kent s egy nemes találkoznak
KENT
Ki van még itt, a rossz időn kivűl?
NEMES
Egy oly kedélyű ember, mint ez éj,
Egészen nyugtalan.
KENT
Ismerlek. Hol van a király?
NEMES
Csatában
A bősz elemmel; idézi a vihart,
A földet a tengerbe sújtani,
Vagy örvényző hullámmal a világot
Borítni el, hogy változzék meg arca,
Vagy véget érjen. Tépi fehér haját,
Mit vak dühében fölkap s kerget a szél,
Hogy semmivé tegye. Emberi
Csekély világában megvetni küzd
A zápor és szél visszás harcait.
Ily éjszakán, hol meghúzná magát
A kölykes medve is, s az éhsanyarta
Farkas s oroszlán féltik bőrüket,
Födetlen fejjel száguld s mindenét
A pusztulásnak engedi.
KENT
De ki van vele?
NEMES
Csak a bolond, s tréfáival törekszik
Eljátszani szívgyötrő bántalmait.
KENT
Ismerlek, sir, s bizom, hogy nem csalódom.
Egy drága üggyel bízlak meg. Viszály
Van Alban s Cornwall hercegek között,
Melyet ravaszságuk még födve tart.
Ezeknek (és kinek nem, kit magasra
Visz s trónra ültet büszke csillaga?)
Szolgáik vannak, látszólag hivek,
Kik által Frankhon kémkedik s kitudja
Beldolgainkat. Mit láthattak ők
A hercegek vitáiban, vagy a
Kemény bánásban, mellyel mind a kettő
A jó királyt illette, vagy talán
Mélyebbre is hatottak, aminek
Mindez külszíne csak: de bizonyos,
Hogy Frankhonból utban van egy sereg
E tépett hon felé, mely, renyheségünk
Árán okulva, legjobb réveinkben
Titkon megfészkelé magát,
S oly ponton áll, hogy zászlaját kitűzze.
És most, ha szavamra mersz építeni
És elsietsz Doverbe, ott találod,
Ki hálás lesz ezért, ha híven
Elmondod, mily természet elleni
És őrületbe hajtó bánat az,
Mi a királyt panaszra kényszeríti.
Én régi és jó vérből származom, s irántad
Bizalmam lévén s némi tudomásom,
E tisztet rád ruházom.
NEMES
Majd utóbb
Még szóljunk róla.
KENT
Nem úgy. Hogy megmutassam,
Miként nagyobb vagyok, mint látszatom,
Ez erszényt nyitsd meg, s vedd mi benne van.
Ha meglátod Cordeliát (miről
Biztos lehetsz), mutasd meg e gyürűt,
Megmondja majd ki a te társad, akit
Most még nem ismersz. – Csúf egy zivatar!
Megyek keresni a királyt.
NEMES
Adj kezet.
Nincs még mit mondanod?
KENT
Kevés, de legfőbb,
Mit most végezni kell. Ha a királyt
Fölleltük (erre te, én amarra menvén),
Ki először rátalál, kiáltsa meg
A másiknak.
Kétfelé el
2. SZÍN
Más része a fenyérnek. A zivatar még tart
Lear s a bolond jőnek
LEAR
Fújj, szél, szakadj meg, fújj, dühöngj! Vihar,
Felhő, omoljatok le, míg a tornyot
S a szélvitorlát elsüllyesztitek!
Ti gondolatnál gyorsabb kéntüzek,
Kengyelfutói a tölgyhasgató
Mennykőnek, hamvasszátok el
Ez ősz fejet! Világot rengető
Villám, döngesd laposra e kemény,
Kerek világot! Rombold el a
Természet műhelyét s egyszerre fojts meg
Minden csirát, miből a háladatlan
Ember keletkezik!
BOLOND
Ó komám, az udvari szentelt víz többet ér száraz házban, mint ez az esővíz házon kívül. Jó komám, eredj, s kérd leányaid áldását. Itt olyan éj van, mely nem könyörül sem a bölcs embereken, sem a bolondon.
LEAR
Bőgj, ahogy bírsz, hullj, zápor; tűz, okádj!
Tűz, zápor, villám, szél nem lányaim.
Titeket én nem vádollak, elemek,
Kegyetlenséggel. Én nektek soha
Nem adtam országot, nem híttalak
Lányaimnak, nem tartoztok szót fogadni.
Teljék be hát borzasztó kedvetek.
Itt állok, rabszolgátokul, szegény,
Kór, gyenge megvetett öreg.
És mégis szolgalelkü udvaroncnak
Kell, hogy nevezzelek, kik elfajult
Két lányaimmal frígyesülve, ádáz
Hadat viseltek egy fej ellen, amely
Agg és fehér, mint ez. – Ó, ez gyalázat!
BOLOND
Akinek háza van, hova fejét dugja, annak jó fejrevalója van.
Ha a fej még lakházat nem csinált
S a gatyapőc már lakzit üt.
Tetves lesz mind a kettő. Így szokott
A koldus nőszni mindenütt.
Ember, ki szívén gyalogol
S kiméli kérges lábait,
Jajgat, ha majd tüskébe hág
S elveszti csendes álmait.
Mert még eddig nem volt szép asszony, aki ne fintorgatta volna száját, mikor tükörbe nézett.
Kent jő
LEAR
Nem, a türelemben példát mutatok.
Nem szólok semmit.
KENT
Ki van itt?
BOLOND
Biz itt a kegyelem és gatyapőc, azaz egy bölcs és egy bolond.
KENT
Ah, sir, te vagy? Kik az éjet kedvelik,
Nem kedvelnének ilyen éjszakát.
Még a setétség kóbor népe is
Elrémül a zord ég tekintetén
S odvába rejtezik. Mióta férfi lettem,
Tüzáradást, mint ez, ily szörnyü kitörését
A mennydörgésnek s ily vad förgeteg
Dörömbölését, nincs emlékezetem, hogy
Hallottam volna; ember alkata
Nem bír meg ennyi kínt és rémülést.
LEAR
A nagy istenek, kik ily rémületes
Dörömbölést tesznek fejünk fölött,
Hadd leljék fel most ellenségöket.
Reszkess, nyomorú, kit még utól nem ért
A törvény keze eltitkolt bűnödért;
Véreskezű, s te hitszegő, s te, ki
Erényt színlelsz s vérfertezetben élsz;
Szakadj izekre, gaz képmutató,
Ki nyájas kép alatt más életére
Törtél. Nyilatkozzál, elzárkozott bűn,
S feltárva rejlő tartalmad, kiálts,
Hogy irgalomra bírd ez iszonyú
Törvényszolgákat. Én oly ember vagyok,
Kik ellen mások többet vétkezének,
Mint mások ellen én.
KENT
Ah, hajadon-
Fővel! Kegyelmes jó uram, itt közel
Egy pajta, mely tán némi enyhet ád
A zivatar ellen. Kérlek, ott pihenj meg,
Mig én a zordon házhoz (zordonabbhoz,
Mint a szirt, melyen épült, hol imént,
Midőn utánad kérdezkedtem, megtagadták
A bemenetelt) most újra visszatérek,
S fösvény irgalmukat kialkuszom.
LEAR
Elmém bódulni kezd. Jerünk, fiam.
Hogy vagy, fiam? Fázol? Én magam is
Fázom. Hol hát a szalma, kis suhancom?
Hatalmas mester a szükség, becset
Ad a silány dolgoknak is. Jere
Szegény, bolond fiú, még egy darab
Maradt szívemből s téged szán az is.
BOLOND
(dalolva)
Kinek csak egy kis esze van,
Ejh-hajh, mi annak zápor s szél!
Elégli sorsát, mert eső,
Az napról napra esdegél.
LEAR
Igazad van, jó fiacskám.
Kenthez
Jer, vezess
Most a pajtába.
Lear, Kent el
BOLOND
Ez ám csak a derék egy éj kéjenceket meghűteni. Jóslatot mondok, mielőtt elmennék:
Míg pap sok jót mond, s tesz keveset,
A szaladhoz serfőző önt vizet;
Ha majd szabónak úrfi gyáma lesz,
S máglyán nem hithagyó, kurafi vesz,
Ha bíró minden ügyben jól itél,
S lovag, nemes adósság nélkül él,
Ha nyelven többé pletyka nem repes,
S a zsebmetsző tolongást nem keres,
Ha pénzén uzsorás földet mivel,
S keritő, kurva templomot emel:
Akkor lesz Albion
Zavarral teljes hon,
És oly idő jön, aki még megéri,
Hogy fő divat lesz lábbal mendegélni.
E jóslatot Merlin fogja tenni, mert én kora előtt élek.
El
3. SZÍN
Szoba Gloster kastélyában
Gloster, Edmund jőnek
GLOSTER
Ejh, ejh, Edmund, nekem nem tetszik ez a természet elleni eljárás. Midőn engedelmöket kértem, hogy rajta könyörülhessek, elvették tőlem saját házam használatát, s örökös kegyvesztés büntetése alatt eltiltottak róla szólalni, érte könyörögni, vagy őt akármi úton gyámolítani.
EDMUND
Rendkívül kegyetlen, természet elleni.
GLOSTER
Hagyd el: ne szólj semmit. Meghasonlás van a hercegek közt s még valami, ennél is rosszabb. Ez éjjel levelet kaptam. – Veszedelmes róla szólani. – A levelet szobámban elzártam. Ezen bántalmak, melyeket a király szenvedett, súlyosan meg lesznek torolva. A hadsereg egy része már kiszállt. Nekünk a királyhoz kell szítanunk. Én most fölkeresem, s titkon segítségére leszek. Te menj s tartsd beszéddel a herceget, hogy szánakozásomat észre ne vegye. Ha kérdezősködik felőlem, mondd, hogy rosszul vagyok s lefeküdtem. Ha meghalok is, aminthogy ezért nem kevesebb vár rám, a királyon, régi jó uramon, segítenem kell. Rendkívüli dolgok vannak készülőben, Edmund. Kérlek, légy vigyázatos.
El
EDMUND
E tiltott buzgalomról s a levélről
A herceget tüstént kell értesítnem.
S ez nagy szolgálat, s amit veszt apám,
Mi nem kevesebb, mint minden java,
Énnekem jut. Az ifjuság fölül-
Fordul, midőn bukásnak indul az öreg.
El
4. SZÍN
Más része a fenyérnek, melyen kunyhó van
Lear, Kent, a bolond jőnek
KENT
Helyben vagyunk, mylord. Eredj be, jó uram.
A puszta éjnek zsarnoksága zordabb,
Mint ember elviselheti.
Zivatar
LEAR
Hagyj magamra.
KENT
Ó, jó uram, kérlek, menj be ide.
LEAR
Ne repeszd meg szivem.
KENT
Inkább a magamét!
Jerünk be, jó uram.
LEAR
Te oly nagynak veszed,
Hogy bőrig áztat e vad zivatar,
Ez nálad úgy lehet. De hol nagyobb
Betegség fészkel, ott a kisebb alig
Érezhető. Futnál, ha medve jő:
De ha előtted a tenger dühöng,
Inkább a medve torkának rohansz.
Hol ment a lélek, kényes ott a test.
A förgeteg lelkemben elveszen
Érzékeimtől minden érzetet,
Kivéve azt, mely itt szur. – Ó, gyermeki
Hálátlanság! Nem olyan-e, mintha e száj
Megmarná e kezet, hogy tápot ad neki?
De meg fognak lakolni. Nem sirok
Többé. Ily éjszakán kizárni engem!
Zápor, szakadj, eltűröm. Ilyen éjjel,
Mint ez, kizárni! Ó, Regan, Goneril!
Jó agg apátok, aki nagyszivűleg
Odaadta mindenét. – Ez úton őrülés van;
Ne többet erről, ezt kerülni kell.
KENT
Eredj be, jó uram.
LEAR
Menj, kérlek, magad.
Keress magadnak enyhet. Engem a vész
nem hágy eszmélnem oly dologra, mely
Még inkább fájna. Mégis bemegyek.
A bolondhoz
Jer, menj elől, fiam. Te házatlan szegénység!
Csak menj be, menj, én még imádkozom.
S aztán elalszom.
A bolond bemegy
Ó, ti mezetlenek,
Szegény nyomorfiak, bármerre vagytok,
Az irgalmatlan vész dühében élve,
Mi védi meg födetlen fejetek
S a kiaszott testet szellős rongyotokban
Ily évszak ellen, mint ez? Ó, kevés
Gondom volt eddig erre. Fényüzés!
Vedd ezt a gyógyszert; tedd ki magadat,
S tűrd, amit tűrnek a nyomor fiai,
Hogy köztök elszórd a fölösleget,
S mutasd meg, hogy van égben még igazság.
EDGAR
(benn)
Egy öl meg fél! egy öl meg fél!
Szegény Tamás!
A bolond kiszalad a kunyhóból
BOLOND
Ne jöjj be, komám, lélek van odabenn. Segítség! Segítség!
KENT
Add kezed. Ki van ott?
BOLOND
Lélek! Lélek! Azt mondja, neve: szegény Tamás.
KENT
Ki vagy, ki itt a szalmában morogsz? Jőj
Elő!
Edgar tébolyodottnak öltözve jő
EDGAR
Félre! Engem a gonosz lélek űz. A tüskés galagonyán keresztülfú a szél. Huh! eredj hideg ágyadba, s melegedjél.
LEAR
Két lányaidnak adtad mindened,
S most erre jutottál?
EDGAR
Ki ád valamit a szegény Tamásnak, kit a gonosz lélek keresztülhurcolt tűzön, lángon, zátonyon és örvényen, posványon és morotván, ki vánkosa alá kést tett, széke lábára hurkot kötött, ki levesébe patkánymérget vetett, s benne fölébresztette a büszkeséget, hogy egy pejlovon vágtatva menjen át négy hüvelyk szélességű bürökön, és saját árnyékát mint árulót kergesse. Őrizd meg öt érzékeidet. Tom fázik. Ó, do, di, do di, do di. Őrizkedjél a forgószéltől, gonosz csillagok ragályától s a döghaláltól. Mutassatok irgalmat a szegény Tamás iránt, kit a gonosz lélek megszállt. Most megfoghatnám ott – ott – és ott meg amott.
A zivatar még tart
LEAR
Hogyan? Leányai vitték ennyire?
Mindent nekik adtál, nincs megmentve semmi?
BOLOND
Nem, megtartott egy foszlányt, különben mindnyájunknak pirulnunk kellene.
LEAR
Hát minden vész, mely a híg levegőben
Végzetszerűleg függ a bűn felett,
Leányaidra csapjon!
KENT
Nincsenek
Leányai, sir.
LEAR
Halál rád, áruló
Nem alázhatá meg a természetet
Ily mélyen más, mint gonosz lányai
Mióta lett divat, hogy a lemondott
Apák igy elgyötörjék testöket?
Ó, élesagyú büntetés: e test
Nemzette a pelikán leányokat.
EDGAR
Pillicock a Pillicock-halmon ült.
Hajhó! hajhó! hajhó!
BOLOND
Ez a hideg éj mind bolondokká és őrűltekké tesz bennünket.
EDGAR
Őrizkedjél a gonosz lélektől. Engedelmeskedjél szüleidnek; tartsd meg szavadat; ne esküdjél; ne vétkezzél más ember hitvesével. Ne add át édes szívedet a büszke pompázásnak. Tamás fázik.
LEAR
Mi voltál?
EDGAR
Szerelmi inas, szívben és lélekben büszke, ki hajamat fodorítám, kesztyűt viseltem kalapomon, szolgáltam úrnőm szíve kéjeinek, s vele a sötétség munkáját űztem. Annyi esküt mondtam, ahány szót s megszegtem azokat az ég nyájas színe előtt. Kéjgondolatokon aludtam el, s azokat végrehajtani virradtam föl. Mélységesen szerettem a bort, mindenáron a kockát, s az asszonyok szerelmében túltettem a törökön. Szívem álnok, fülem könnyenhívő s kezeimen vér volt. Disznó a renyheségben, róka a lopásban, farkas a torkosságban, kutya a veszettségben, oroszlán a ragadozásban. Nehogy a cipő nyikorgása s a selyem suhogása a némberekhez csábítsa szegény szivedet. Ódd lábaidat a bordélytól, kezedet a szoknyahasítéktól, tolladat a váltókönyvektől, s dacolj a gonosz lélekkel. A csipkebokorra hidegen csap a szél. Azt mondja: szum, szum. Nincs semmi kardal? Dolphin fiam, Dolphin fiam, légy veszteg; hadd szaladjon.
Folyvást zivatar van
LEAR
Neked is jobb volna sírodban lenned, mint födetlen testeddel kiállanod az egek haragjának. Nem több az ember, mint ez? Nézd meg őt jól: te nem tartozol a bogárnak selyemért, az állatnak bundáért, a juhnak gyapjúért, s illatszerért a macskának. Hah, három közőlünk álzott. Te maga a lény vagy. A föl nem szerelt ember nem több, mint ilyen szegény, meztelen villás állat, mint te vagy. Félre ezen toldalékokkal. Jertek, gomboljatok ki.
Vetkezni kezd
BOLOND
Kérlek, komám, maradj veszteg; ez teljességgel nem úszni való idő. Most egy kis tűz a pusztában hasonló volna az agg bujának szívéhez: benne egy parányi szikra, s teste többi része hideg. Nézd, itt egy bolygó tűz jön.
EDGAR
Az a gonosz lélek Flibbertigibbet. Alkonyodáskor jön s bolyog egész az első kakasszóig. Ettől származik a hályog és a farkashomály. Ő kancsalítja meg a szemeket, cserepesíti a szájat, ő üszögösíti meg a búzát, s rontja meg a föld szegény teremtményeit.
Háromszor szent Vida
Gyalog bejárta a pusztát.
Kilenc csikajával
Ott találta a vasorrú banyát.
S mondta neki: add meg magad,
Hűséged esküvel fogadd,
És hordd el magad, boszorkány, takarodjál!
KENT
Hogy vagy, kegyelmes úr?
Gloster jön, szövétnekkel
LEAR
Ki ez?
KENT
Ki jő itt? Mit keressz?
GLOSTER
Kik vagytok itt? Hogy hínak?
EDGAR
Szegény Tamás, ki úszó és varangyos békával él, ebihallal, gyíkkal és gőtével. Ki szívének dühében, midőn a gonosz lélek megszállja, tehénganajt eszik saláta helyett, elnyeli a vén patkányokat s az árokbeli kutyát; leissza a poshadt vizeknek zöld köpönyegét; kit faluról falura korbácsoltak, kalodáztak, megbotoztak, megbüntettek és bezártak; kinek három kabátja volt hátára, hat ünge testére, paripája lovagolni s hordozni való fegyvere.
De patkány és egérke,
S ily kisded állatkák
Voltak Tamásnak étke
Hét hosszu éven át.
Óvakodjatok üldözőmtől. – Békével, Smolkin! hagyj békét, gonosz lélek!
GLOSTER
Hogy? nagyságodnak nincs jobb társasága?
EDGAR
A sötétség fejedelme nemes ember. Neve Modo és Mahu.
GLOSTER
Husunk és vérünk úgy elaljasult, hogy
Saját nemzőjét gyűlöli.
EDGAR
Szegény Tamás fázik.
GLOSTER
Kövess, uram, hűségem ki nem állja
Lányod kemény parancsit teljesítnem.
Bár meghagyák bezárnom a kaput,
Hogy itt a zsarnok éjben künn rekedj,
De én merészlém téged fölkeresni,
S elviszlek, hol tüzet s étket találsz.
LEAR
Előbb hadd szóljak e bölccsel. Miből lesz
A mennydörgés?
KENT
Ó, jó uram, fogadd el
Ajánlatát, eredj a házba be.
LEAR
Egy szóm van még Thebának bölcs fiával.
Mi a tudományod?
EDGAR
Hogy kell a gonosz lelket megelőzni s a férgeket kiölni.
LEAR
Még egy szót kérek, csak magunk között.
KENT
Sürgesd őt menni még egyszer, mylord!
Esze ingadozni kezd.
GLOSTER
S te azt csodálod?
Folytonos zivatar
Leányai életére törnek. – Ah,
A jó Kent! Ő megmondá azt, hogy így lesz.
Szegény száműzött ember. – Gondolod,
Hogy a király megőrül? Mondhatom,
Hogy én is csaknem őrjöngök. Fiam volt,
Kitagadtam őt, mert életemre tört,
Nem régen, ah, nem is régen; barátom,
Szerettem őt, mint gyermekét apa
Soha jobban nem szerette – s igazat
Szólván, búm megzavarta eszemet.
Minő éj ez! – Kérem fölségedet.
LEAR
Bocsánat! – kérem társaságodat,
Nemes bölcsész!
EDGAR
Tom fázik.
GLOSTER
Kunyhóba, fickó, menj, és melegedjél.
LEAR
Menjünk be mind.
KENT
Emerre az út, mylord.
LEAR
Vele. Én bölcsészemmel maradok.
KENT
Kedvezz neki, jó uram, hadd hozza e
Fiút magával.
GLOSTER
Hát hadd jöjjön el.
KENT
Jer, fickó, jöjj velünk te is.
LEAR
Jer, jó athéneim!
GLOSTER
Halkan! ne szóljon senki.
EDGAR
Rowland vitéz, hogy a sötét toronyhoz ért,
Szavajárása lévén, így beszélt:
Hujhá! pihá! brit vért orrontok itt.
Mind el
5. SZÍN
Szoba Gloster kastélyában
Cornwall és Edmund jőnek
CORNWALL
Bosszúmat állom, mielőtt e házat elhagynám.
EDMUND
Mit fognak rólam ítélni, hogy a természetet alávetettem a jobbágyi hűségnek, borzadok rágondolni.
CORNWALL
Most értem már, hogy bátyád nem éppen elvetemültségből tört élete ellen, hanem inkább kárhozatos rosszaságában talált okot, mely őt erre indította.
EDMUND
Mily konokul bánik velem a szerencse, hogy nem lehetek igazságos, megbánás nélkül. Ez a levél, melyről szólt, s melyből világos, hogy ő is a francia párthoz tartozik. Ó, egek! vajha ez árulás ne léteznék, vagy ne nekem kellene azt felfödöznöm.
CORNWALL
Jer velem a hercegnéhez.
EDMUND
Ha ezen irat tartalma való, nagy munka vár rád.
CORNWALL
Való, vagy hamis, téged Gloster urává tett. Kutasd ki, hol van atyád, hogy azonnal elfogathassuk.
EDMUND
(félre)
Ha a királyt gyámolítani ment, és ott kaphatom, ez még leginkább fogja nevelni a gyanút ellene. -
Cornwallhoz
Én állhatatosan megmaradok hű szolgálatomban, bármi fájdalmas is az összeütközés közötte s a vérem között.
CORNWALL
Én bízom benned, s szeretetemben jobb apára fogsz találni.
Mind a ketten el
6. SZÍN
Szoba egy majorházban, mely a kastéllyal van kapcsolatban.
Gloster, Lear, Kent, a bolond és Edgar jőnek
GLOSTER
Itt jobb lesz, mint a szabad ég alatt. Vegyétek jó néven. Kiegészítem kényelmeteket, amint csak tőlem telhetik. Tüstént itt leszek.
KENT
Eszének minden hatalma a türelmetlenségnek adott helyet. – Az istenek fizessék meg jóságodat.
Gloster el
EDGAR
Frateretto szólít s azt beszéli, hogy Nero horgász a sötétség pocsolyájában. Imádkozzál, jámbor, s őrizkedjél a gonosz lélektől.
BOLOND
Kérlek, komám, mondd meg: a tébolyodott nemesember-e vagy paraszt?
LEAR
Király! Király!
BOLOND
Nem; paraszt, kinek nemesember fia van, mert mind bolond paraszt az, ki fiát maga előtt megnemesedni hagyja.
LEAR
Hogy sisteregve százezer tüzes nyárs
Csapjon beléjök!
EDGAR
A gonosz lélek hátamba harap.
BOLOND
Mind bolond, ki a farkas szelídségében, lova lábaiban, legény szerelmében s a rima esküjében bízik.
LEAR
Bevádlom őket: meg kell lennie.
Edgarhoz
Igen tanult törvénybiró!
A bolondhoz
S te, bölcs úr, itt fogsz ülni. – Most, ti rókák!
EDGAR
Nézd, nézd, hol áll, s szemét meresztgeti. -
Hát, drága hölgy, a vallatás alatt is
Kacérkodol?
Jer, Böske, jer által a kis patakon!
BOLOND
Csónakja repedt
S nem fejtheti meg,
Mért kell tova tőled epednie honn.
EDGAR
A gonosz lélek csalogány képében kísérti szegény Tamást. A morkoláb két szárított heringet kiáltoz hasamban. Ne morogj, fekete angyal, nincs tápom számodra.
KENT
Miként vagy, sir? Hová nézsz oly merőn?
Kérlek, pihenj meg itt e vánkoson.
LEAR
Lássunk előbb a vallatáshoz. A
Tanúk hadd jöjjenek.
Edgarhoz
Foglalj helyet,
Igazságnak palástos embere!
A bolondhoz
S te, a méltányban társa, ülj e padra.
Kenthez
A törvényszékhez tartoztok ti is,
Foglaljatok helyet.
EDGAR
Járjunk el a dologban annak rendi szerint.
Ébren vagy-e, alszol-e, fürge juhász?
Tilosba kalandoz a juh.
Szácskádnak egy hangja elég, s juhodért
Szíved sosem érheti bú.
Brr! a macska iromba.
LEAR
Először. Ez Goneril. Ím, eskümet teszem ezen tisztes gyülekezet előtt, megtapodta a szegény királyban atyját.
BOLOND
Lépj elő, asszonyság. Neved Goneril?
LEAR
Nem tagadhatja.
BOLOND
Bocsánat, nagyságos asszonyom, azt gondoltam, hogy zsámolyszék.
LEAR
Itt egy másik, kinek kancsal szeme
Mutatja szíve indulatjait.
Fogjátok meg. Hejh! Fegyvert, fegyvert ide!
Tűz! tűz! Meg vannak vesztegetve mind.
Hamis biró, mért hagytad szökni őt?
EDGAR
Ódd meg öt érzékeidet.
KENT
Ó, irgalom! – Sir, hol van most türelmed,
Mellyel dicsekvél, hogy megőrized?
EDGAR
(félre)
Könyűim pártját fogják annyira,
Hogy álkodásom még zavarba jő.
LEAR
A kis kutyák, a Bodri, Cicka, Kedves, nézzétek csak, mind rám ugatnak.
EDGAR
Tamás utánok dobja fejét. Csiba te, rossz kutyák!
Legyen a szád fehér vagy fekete,
S midőn marakszol, tajtékkal tele:
Harapós korcs, melák, avagy agár,
Kopó, öleb, avagy vérvizsla bár,
Rövid vagy bojtos fark, mindannyitok
Nyüszögni és üvöltni fog.
Ha így hozzátok sújtom fejemet,
Megugrotok, mint az eszeveszett.
Hajhó, hajrá, utcu! Jer velem a búcsúra, a vásárra és a sokadalomba. – Szegény Tamásnak száraz az ivószaruja.
LEAR
Azután boncoljátok fel Regant; nézzétek meg, mi forog a szíve körül. A természetben van-e az ok, mely szíveiket ily keménnyé teszi. –
Edgarhoz
Téged, sir, befogadlak száz lovagjaim közé, csupán ruhád szabása nem tetszik. Azt mondod talán, hogy ez perzsa öltözet; de mégis meg kell igazíttatnod.
KENT
Most, jó uram, pihenj le egy kicsit.
LEAR
Ne zajogjatok, ne zajogjatok. Bocsássátok le a függönyöket. Úgy, úgy, úgy: reggel majd megvacsorázom. Úgy, úgy, úgy!
BOLOND
S én délben megyek aludni.
Gloster visszajő
GLOSTER
Barátom, jer! Mondd csak, hol a király?
KENT
Itt, de ne zavard: meg van háborodva.
GLOSTER
Kérlek, barátom, fogd fel karjaidba;
Halálát tervezik, mint észrevettem.
Itt a gyaloghintó: tedd őt oda,
S eredj Doverbe, ott majd pártfogást lelsz,
S szives fogadtatást. Vidd uradat.
Ha csak fél órát késel: élete
Bizonyos veszélynek van kitéve, s a
Tiéd s mindé, kik védni készek őt.
Vedd fel s kövess: én majd gyors kalauzt
Adok, hogy biztosan mehessetek.
KENT
Az elnyomott természet aluszik.
Talán az alvás írt adhatna még
Feldúlt eszére, mely súlyos beteg lesz,
Ha most nem nyughatik.
A bolondhoz
Vegyük fel
Urunkat; jer: te hátra nem maradhatsz.
GLOSTER
Jerünk, jerünk.
Kent, Gloster s a bolond elviszik a királyt
EDGAR
Ha főbbjeink is szenvednek velünk,
Kis bajnak látszik, mit mi szenvedünk.
Legtöbbet tűr, ki tűr s szenved maga,
Kit a szabad, vig élet elhagya.
De a lélek megbír bármily sokat,
Ha búban lel osztályos társakat.
Mi könnyen hordom most e kíntehert,
Mely engem sújt, de egy királyt levert:
Ő gyermek-, én atyátlan. Most, Tamás,
Várd a mozgalmak végét és vigyázz
Ha jobbra fordul a balvélemény,
Mely szégyent ejte rajtad s lesz remény
Igazoltan visszanyerni jogodat.
Úgy vedd fel ismét régi arcodat.
S akármi történjék ez éjszaka,
Csak bizton menjen a király tova.
Hallga! Hallga!
El
7. SZÍN
Csarnok Gloster palotájában
Cornwall, Regan, Goneril, Edmund, szolgák jőnek
CORNWALL
Menj sietve férjedhez, a herceghez, s mutasd neki e levelet. – A francia hadsereg már partra szállt. – Kutassátok fel az áruló Glostert.
Néhány szolga el
REGAN
Tüstént föl kell akasztani.
GONERIL
Ki kell vájni szemét.
CORNWALL
Engedjétek őt az én haragomnak. Edmund, menj el húgunk társaságában. A bosszú, melyet áruló apádon venni kényszerülünk, nem arravaló, hogy lásd. Sürgesd a herceget, hova most mégy, hogy minél előbb készen álljon. Nekünk is azt kell tennünk. Gyors futárokat fogunk tartani, kik az értekezést közöttünk fenntartsák. Élj boldogul, drága húgom.
Edmundhoz
Élj boldogul, Gloster gróf.
Oszvald jő
Nos, nos? Hol a király?
OSZVALD
Lord Gloster vitte el.
Lovagjai, mintegy harminchatan,
Itt a kapunál találkozván vele,
Együtt menének el Dover felé,
Hol, mint dicsekszenek, jól fegyverelt
Barátaik vannak.
CORNWALL
Szerezz lovat
Úrnőd számára.
GONERIL
Édes lord s öcsém,
Élj boldogúl.
Goneril, Edmund, Oszvald el
CORNWALL
Járj boldogúl. -
Keressétek Glostert, az árulót,
Hozzátok őt kötözve, mint a tolvajt.
Több szolga el
Bár életét, míg el nem itéltetik,
Nem támadhatjuk meg: mégis hatalmunk
Szolgáljon egyszer a haragnak, amit
Gáncsolnak bár, gátolni nem lehet.
Ki az ott? Az áruló?
Szolgák visszajőnek Glosterrel
REGAN
Hálátlan róka, ő az!
CORNWALL
Meg kell kötözni száraz karjait.
GLOSTER
Mit akar nagyságod? Jó barátaim,
Vendégim vagytok, gondoljatok erre
És ne csúfoljatok meg.
CORNWALL
Kössétek meg, ha mondom.
Szolgák kötözik
REGAN
Jól erősen.
Fertelmes áruló te!
GLOSTER
Embertelen nő! én az nem vagyok.
CORNWALL
Kössétek e székhez. Várj csak, gaz zsivány.
Regan Gloster szakállát tépi
GLOSTER
Az istenekre! ez már nemtelenség?
Szakállam tépni!
REGAN
Ősz, s ily áruló!
GLOSTER
Te semmirekellő nő; amit kitépsz
Államról, minden szál föléled és
Vádolni fog. Házigazdád vagyok.
Nem kéne vendégszerető arcomon
Rabló kezekkel dúlnod. Mit akarsz?
CORNWALL
Szólj, sir, Frankhonból milyen levelet
Kapál legújabban.
REGAN
Szólj egyszerűn,
Mi tudjuk a valót.
CORNWALL
S mily frígyben állsz
Az árulókkal, kik most legutóbb
Kiszálltak országunkban?
REGAN
Szólj, kinek kezébe
Adád a hóbortos királyt?
GLOSTER
Levél
Jött hozzám, mely sejtelmeket közöl,
De pártatlan s nem ellenség kezéből.
CORNWALL
Fogás.
REGAN
Hazudság.
CORNWALL
A királyt hova
Küldötted?
GLOSTER
Doverbe.
REGAN
És miért
Doverbe? nem kötöttük életedre -
CORNWALL
Miért Doverbe? Erre szólj előbb.
GLOSTER
Bitóhoz kötve tűrnöm kell a kínzást.
REGAN
Miért Doverbe?
GLOSTER
Mert nem akarám
Meglátni, mint vájják ki szegény öreg
Szemét kegyetlen körmeid; sem azt,
Mint bőszült nénéd vadkan-agyarát
Fölkent testébe vágja. Ily viharral,
Mely e vak éjben érte tar fejét,
Föllázadt volna még a tenger is,
S kioltott volna minden csillagot;
De ő, szegény öreg szive, még segített
Az égnek záporozni. Kapúd előtt
Ha farkas ordít ilyen zord időben.
Így kéne szólnod: »Jó őr, nyiss kaput.«
A vadság megtört e közrémületben.
De meglátom még, a szárnyas boszú
Mint éri utól az ilyen gyermeket.
CORNWALL
Azt nem látod meg. Tartsátok, fiúk,
A széket. Lábamat szemeidre szegzem.
A széket! hadd rúgjam ki a szemét.
Glostert letartják székében, míg Cornwall kiüti szemét, és lábát ráteszi
GLOSTER
Ki hosszu életet vár, jöjjön és
Segítsen! Ó, vadság! Ó, istenek!
REGAN
Ezt majd amaz gunyolná: még amazt is!
CORNWALL
Ha! Látsz-e most bosszút?
SZOLGA
Megállj, mylord,
Gyermekkoromtól hű szolgád vagyok. Jobb
Szolgálatot még nem tettem soha,
Mint most, midőn azt mondom, hogy: megállj!
REGAN
Mi ez, te cenk?
SZOLGA
Ha szakállt viselnél, most e tettedért
Megrángatnám! Mit akarsz vele?
CORNWALL
Gaz inas!
Kardot húz s rárohan
SZOLGA
No hát, jer, s vedd el, amit a harag nyújt!
Kardot húz, vívnak, Cornwall sebet kap
REGAN
(más szolgához)
Adj kardot. Ó, a fellázadt paraszt!
Kiragad egy kardot, s hátulról megszúrja
SZOLGA
Oda vagyok. Még van egy szemed, mylord,
Láthatd még némi bűnhödésit. – Ó!
Meghal
CORNWALL
Nehogy többet lásson, meg kell előzni.
Pusztúlj, silány kocsonya.
Kinyomja Gloster másik szemét s a földre veti
Hol van most világod?
GLOSTER
Minden sötét s örömtelen. Hol Edmund
Fiam? Edmund! szíts fel minden szikra lángot
A természetben, megtorolni e
Borzasztó tettet.
REGAN
Kotródj, hitszegő gaz!
Azt hívod, aki gyűlöl. Pártütésed
Ő födte fel nekünk, ki sokkal is jobb,
Hogysem megszánjon.
GLOSTER
Ó, én kába! Edgar
Méltatlan szenved. Megbocsássatok,
Jó istenek, s neki adjatok szerencsét.
REGAN
Vessétek őt ki a kapun: szagolja
Dover felé az útat. – Nos, mylord,
Hogy vagy?
CORNWALL
Megsebesültem. Jer velem. -
El e szemetlen gazzal. – E dögöt
Vessétek a szemétre. – Regan, én nagyon
Kezdek vérezni. Rosszkor jött e seb.
Jer, nyújtsd karod.
Cornwall, Regan által vezetve el, szolgák feloldják Glostert s elvezetik
ELSŐ SZOLGA
Ha ez ember is jó véget ér,
Nem félek elkövetni bármi bűnt.
MÁSODIK SZOLGA
Ha e nő
Sokáig él s természetes halált ér,
Szörnyekké lesznek mind az asszonyok.
ELSŐ SZOLGA
Kisérjük a grófot s adjuk a
Bedlamot mellé: mint kóbor bolond,
Minden dologra kész.
MÁSODIK SZOLGA
Eredj utána.
Vérző szemére én majd szöszt hozok
S tojás fehérit. Az ég legyen vele!
Kétfelé el
NEGYEDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Fenyér
Edgar jő
EDGAR
Jobb így: megvetve lennünk s tudni azt,
Mint megvetetten hallanunk hizelgést.
Ki a szerencse elhányt rongyaként
Legrosszabb állapotját érte el:
Az még remélhet, s nincs mit félnie.
Siralmas változás csak boldogot sújt,
Inség kacagja azt. Légy üdvözölve,
Te testetlen lég, melyet ölelek!
Ki porba fúttál, a boldogtalan
Szélvészeidtől többé nem remeg.
Gloster egy aggastyántól vezetve jő
Ki jön? ah, apámat hozzák betegen.
Világ, világ, világ! ha nem gyülölnénk
Ily rendkivűli változásidért,
Kor alatt az élet nem görbedne meg.
AGGASTYÁN
Jó mylord, én a te bérlőd voltam, bérlője voltam már atyádnak is, összesen mintegy nyolcvan évig.
GLOSTER
Menj, jó barátom, menj, siess el.
Vigasztalásod rajtam nem segít,
Neked meg árthat.
AGGASTYÁN
Ah, uram, hiszen nem láthatod utad.
GLOSTER
Nekem nincs útam, és azért szemekre
Nincs szükségem: botlottam, míg szemem volt.
Gyakran láttuk: erőnk könnyelmüvé tesz
S fogyatkozásink kényelmünkre vannak.
Ó, drága Edgarom, ki apád dühének
Vagy martaléka, ó, csak azt megérném,
Tapintásommal megláthatni téged:
Azt mondanám, hogy ismét van szemem.
AGGASTYÁN
Hejh! ki van itt?
EDGAR
(félre)
Ó, istenek! ne mondja senki, hogy
Legrosszabbúl van: én most gonoszabbul
Vagyok, mint bármikor.
AGGASTYÁN
Szegény bolond Tamás.
EDGAR
(félre) S jöhet gonoszb is még. Nem leggonoszb,
Míg azt mondhatjuk: ez volt leggonoszb.
AGGASTYÁN
Hová mégy, fiú?
GLOSTER
Koldús?
AGGASTYÁN
Bolond és koldus egyszersmind.
GLOSTER
Még kell eszének lenni, mert különben
Nem koldulhatna. A múlt éjviharban
Láték egy ilyen legényt; azt gondolám;
Az emberek csak férgek, s enfiam
Jutott eszembe, ámbár még vele
Eszem meg nem barátkozott: azóta
Többet hallottam. Amik a legyek
A pajkos gyermekeknek, az vagyunk
Az isteneknek mink; mulatkozásból
Ölnek bennünket.
EDGAR
(félre) Hogy történhetett?
Rossz mesterség, a búnak bohóca lenni,
Gyötörve mást s magunkat. -
Glosterhez
Jó napot,
Uram.
GLOSTER
Ez a meztelen fiú?
AGGASTYÁN
Igen, mylord.
GLOSTER
Úgy kérlek, távozzál. S ha volna kedved
Dover felé egy-két mérföldnyire
Utánunk jönnöd, kérlek, tedd meg azt
A régi vonzalomból, s hozz ez árva fejnek
Egy kis gunyát: most már majd ez vezet.
AGGASTYÁN
Ah, sir! hisz ez bolond.
GLOSTER
Időnk csapása, hogy bolond vezet vakot.
Tedd, mit mondtam, vagy inkább, ami tetszik,
Csak távozz.
AGGASTYÁN
Elhozom legjobb ruhámat,
Akármi történjék. (El)
GLOSTER
Mezítlen ember, hejh!
EDGAR
Szegény Tamás fázik. -
(Félre)
Nem titkolhatom tovább.
GLOSTER
Jer ide, cimbora!
EDGAR
(félre) És mégis kell.
Glosterhez
Az Isten tartsa meg
Édes szemeidet: vérzenek.
GLOSTER
Tudod az utat Dover felé?
EDGAR
Ismerek minden sövényhágcsót és léckaput, kocsiutat és ösvényt. Szegény Tamást kizavarták ép eszéből. Ég őrizzen meg, jó embernek fia, a gonosz lélektől! Szegény Tamást öt rossz szellem szállotta meg egyszerre: a bujaságé, Obidicut; Hobbididance, a némaság fejedelme; Mahu, a tolvajságé; Modo, a gyilkosságé; s Flibbertigibbet, az arcfintorgatásé és mekegésé, mely azóta a szobalányokba és komornákba költözött. És így, Isten áldjon, uram.
GLOSTER
Fogadd itt ez erszényt. Ime, kit az ég
Minden csapása sújtott, némileg.
Romlásom által a boldogabb te lettél.
Csak mindig ilyen osztályt, istenek!
Hogy a dúsgazdagok és kéjtől zabáltak,
Kik rendelésid megvetik, s akik
Nem akarnak látni, mert nem érzenek,
Hadd érezzék rögtön hatalmadat.
S így bőkezűleg szétmegy a fölösleg,
S jut és marad mindenkinek. – Ismered
Dovert?
EDGAR
Igen, uram.
GLOSTER
Egy szirt van ott,
Melynek magas tetője rémesen
Függ a szomszéd mélység fölött.
Vigy engem annak legszélére, s ami
Rajtam becses van, azt én nyomorod
Enyhítésére nyújtom. Onnan aztán
Kalauzra nincs szükségem.
EDGAR
Add kezed,
Szegény Tamás vezetni fog.
Mindketten el
2. SZÍN
Tér Alban herceg palotája előtt
Goneril s Edmund jőnek, mindjárt utánok Oszvald
GONERIL
Légy üdvöz itt, mylord. – Csodálkozom, hogy
Kegyes férjünkkel nem találkozánk.
Oszvaldhoz
Nos, hol van urad?
OSZVALD
Ott benn van asszonyom; de
Úgy ember meg nem változott soha.
Beszéltem a seregről, mely kiszállott,
S mosolygott rajta. Jelentém, hogy te jössz,
S azt mondta: annál rosszabb. És amint
A pártütő Glosterről értesítém,
S fia hű szolgálatáról, ostobának
Hítt, s azt mondá, hogy ez fonák beszéd.
Szeretni látszott, ami visszatetszős,
S min örülni kelle, bántalmára volt.
GONERIL
(Edmundhoz) Úgy hát ne menj el. – Gyáva lelke nem
Mer vállalkozni. Bántalmat nem érez,
Csakhogy ne kelljen érte megfelelni.
Vágyunk, miről útközt szólánk, sikerülhet.
Menj vissza, Edmund, bátyámhoz: siettesd,
Hogy gyűjtse össze s hozza el hadát;
Én itthon fegyvert váltok s a guzsalyt
Férjemre bízom. E hű szolga lesz
Köztünk a hírnök. És ha magadért
Szerencsét mersz próbálni, nemsokára
Megtudhatod úrnőd kivánatát.
Emlékjelt ád neki
Viseld ezt és ne szólj. Hajtsd meg fejed:
Ha szólni bírna e csók, egekig
Emelné lelkedet. Érts meg, s üdv veled.
EDMUND
Halálban is tiéd.
Edmund el
GONERIL
A kedves, drága Gloster!
Ó, mily különbség férfi s férfi közt!
A nő vonzalma téged illet; ágyam
E balga embert csak bitolja.
OSZVALD
Úrnőm!
A herceg jő. (El)
Alban jő
GONERIL
Egy füttyentésre én is
Csak méltó volnék.
ALBAN
Ó, Goneril,
Te nem vagy méltó a szemétre, melyet
Szemedbe hord a szél. Én rettegem
Kedélyedet. Természet, mely saját
Kútfőjét megtagadja, nem maradhat
Korláti közt meg. Amely ág magát
Letépi s önként megszakad tövétől,
Idő előtt elhervad s a halálnak
Lesz áldozatja.
GONERIL
Ne többet. Ez nagyon
Idétlen szöveg.
ALBAN
Silány a jóság s bölcsesség silánynak;
Magának tetszelg a piszok. Mit tettetek?
Nem lányok, tigrisek! hogy lehetett
Atyát, ily tisztes őszt, kit tisztelettel
Nyalt volna még a súnyó medve is,
Embertelen vadsággal, elfajultan
Igy őrületbe hoznotok?
Hogy tűrheté jó bátyám, férfi és
Uralkodó, ki annyi javával élt?
Ha isteneknek látható keze
Nem sújt le rögtön, megtorolni e rút
Bántalmakat, még eljön az idő,
Hogy az emberiség, a tenger szörnyeként,
Egymást emészti fel.
GONERIL
Lágyszívü férfi! akinek
Arcod van, hogy megüssék, és fejed,
Hogy szégyen érje; akinek
Agyában nincs szem, megválasztani
A bántalomtól a becsűletet;
Ki nem tudod, hogy dőre szánja csak
Az oly gonosztevőt, ki bűnhödik
Előbb, mint vétkeznék. Mért hallgat a dob?
Csendes honunkban frank zászló lobog,
Győződ sisakán ijesztve reng a toll, s te,
Erkölcs bolondja, veszteg ülve így nyögsz:
»Miért teszi azt?«
ALBAN
Sátán, nézd meg magad!
Ördögben a rútság, mely sajátja,
Nem oly borzasztó, mint nőben.
GONERIL
Hiú bolond!
ALBAN
Szégyen reád, te váltott szörnyeteg!
Ne torzítsd arcodat! Ha illenék,
Hogy indulatomnak engedjen kezem,
Leszedném csontjaidról húsodat;
De, ördög vagy bár, véd a nő-alak.
GONERIL
Ó, milyen férfias vagy!
Hírnök jő
ALBAN
Nos, mi újság?
HÍRNÖK
Ah, jó uram, Cornwall megholt, ledöfte
Saját szolgája, hogy kiszúrni készült
Gloster másik szemét.
ALBAN
Gloster szemét!
HÍRNÖK
Egy szolga, kit ő nevelt fel, szánalomból
Ellenszegült a tettnek, és urára
Kardot huzott, ki erre feldühödvén,
Megtámadá s az halva maradott.
Előbb azonban ő kapott sebet,
Melyben most meghalt.
ALBAN
Ez mutatja, hogy
Fenn vagytok még ti, bírák, akik aljas
Bűneinkért gyorsan állotok bosszút.
De ó, szegény, jó Gloster! Elveszíté
Másik szemét is?
HÍRNÖK
Mindkettőt, mylord.
E levél gyors választ vár, asszonyom;
Nővéredtől van.
GONERIL
(félre) Félig szeretem.
De özvegy lévén, s Glosterem vele,
Légváram gyűlölt életemre dőlhet.
Másképp az újság nem rossz. -
Fenn
Elolvasom,
S választ irok. (El)
ALBAN
Hol volt akkor fia,
Mikor szemeit kivájták?
HÍRNŐK
A myladyt
Kísérte ide.
ALBAN
De nincs itt.
HÍRNÖK
Nincs, jó mylord.
Már visszaútjában találtam őt.
ALBAN
Tud ő a szörnyü tettről?
HÍRNÖK
Ó, igen, mylord.
Ő adta fel, s azért ment el hazonnan,
Hogy büntetése annál szabadabban
Hajtassék végre.
ALBAN
Én élek, Gloster, a király iránti
Részvéted meghálálni és szemed
Világát megbosszúlni. – Jer, barátom,
S beszéld el, amit még tudsz.
Mindketten el
3. SZÍN
Francia tábor Dover mellett
Kent és egy nemes jőnek
KENT
Nem tudod okát, miért ment vissza oly hirtelen a francia király?
NEMES
Még egy s más rendezetlen maradott,
S azóta, hogy eljött, újra fölmerülvén,
Honát veszélybe s rémületbe hozta.
Személyes visszatérte okvetetlen
Szükségessé lett.
KENT
Kit hagyott vezérül?
NEMES
La Far urat, Frankhon tábornagyát.
KENT
Leveledre nem adta a királyné jelét a fájdalomnak?
NEMES
Igen, sir, átvevén, elolvasá
Jelenlétemben, s gyengéd arcain
Egy-egy nehéz könny pergett el koronkint.
Királynőnek látszott a bú felett,
Mely pártütőleg rajta zsarnokul
Királlyá lenni tört.
KENT
Ó, bizonyos,
Az őt felinditá.
NEMES
De nem haragra.
A bánat és türelem küzdöttenek,
Melyik fejezze őt ki leghivebben.
Láttál esőt egyszerre és verőfényt?
Mosolya s könyűi még szebb zivatarhoz
Voltak hasonlók. A boldog mosoly,
Mely érett ajkán játszott, tudni sem
Látszék, szemében mily vendégi vannak,
Mik, mintha gyémánt cseppent volna le,
Úgy gyöngyözének el. És végre a bú
Kapóssá lenne, drága kincs gyanánt,
Ha minden archoz oly jól illenék.
KENT
S nem szóla semmit?
NEMES
Vagy két ízben atyját
Sohajtá, mintha szívét nyomta volna,
És felkiálta: »Ó, nővéreim,
Nők szennyei, nővérim! Kent! atyám!
Nővérim! Őt az éjbe, és viharba…
Ne higgyen senki irgalomban!« Aztán
Kitörlé a szentelt vizet, mivel
Panaszát meghintezé, és elrohant
Osztozni a bánattal egyedül.
KENT
A csillagoktól függ lelkűletünk,
Különben egy szülőknek gyermeki
Egymástól így nem üthetnének el.
Azóta nem szólál vele?
NEMES
Nem.
KENT
Előbb
Volt ez, mint a király elútazott?
NEMES
Nem, azután.
KENT
Jól van, sir. A szegény boldogtalan Lear
A városban van. Jobb óráiban
Felfogni látszik, hogy mit akarunk,
De semmiképpen rá nem vehető, hogy
Lányához menjen.
NEMES
Miért, jó uram?
KENT
A szégyen tiltja őt: hogy szívtelen volt
E lányától áldását megtagadni,
Hogy messze földön minden vak esetnek
Kitette őt, és drága jogait
Az ebszivű lányoknak adta át.
E dolgok lelkét úgy megmérgezék,
Hogy égő szégyen tartóztatja vissza
Cordeliától.
NEMES
A szegény király!
KENT
Nem tudsz-e hírt Cornwall s Alban felől?
NEMES
Hadseregök megindult.
KENT
Jól vagyon, sir.
Most majd urunkhoz viszlek s nála hagylak,
Hogy rá gondot viselj. Még nagy okom van
Egy ideig titkolózni. És ha majd
Valódi képemben kiállhatok,
Hogy ismeretségedbe juttatál,
Nem bánod meg. Most, kérlek, jer velem.
Mindketten el
4. SZÍN
Ugyanott. Tábor Cordelia, az orvos, katonák jőnek
CORDELIA
Ah, ő az! Éppen most ment erre el,
Őrülten, mint a feldúlt tengerek,
Fennhangon énekelvén s koszorúja,
Vadfüstikék, tikhúr, bogáncs, bürök,
Kakukvirág, konkoly s minden, mi gyom
Az éltető gabonák közt terem.
Egy század menjen érte, kutassa át
Holdankint a magasranőtt vetést,
És hozza őt előnkbe.
Egy tiszt el.
A tudomány
Mit képes tenni, elrabolt eszét
hogy visszaadja? ki rajta segítni bír,
Jutalmul kapja minden kincsemet.
ORVOS
Van eszköz, asszonyom. Legelső
Természetes dajkánk, a nyúgalom,
Mit nélkülöz. De van bőven ható
Füvünk azt visszahozni, s erejök
Képes bezárni a bánat szemét.
CORDELIA
Ti szent csodák, s minden fel nem fedett
Erői a földnek, sarjadjatok fel
Könnyűimen, hogy enyhet és segélyt
Nyújthassatok szegény jó betegemnek! -
Keressétek, míg féktelen dühe
Fel nem dulandja éltét, mely magát
Vezetni nem képes. (Hírnök jő)
HÍRNÖK
Asszonyom!
Újságot hoztam. A brit hadsereg
Útban van erre.
CORDELIA
Azt előbb tudók már,
S mert vártuk, el vagyunk készülve rá.
Ó, kedves, jó atyám, ez a te ügyed,
Miért most síkra szállok. A hatalmas
Frankhon megszánta búmat s szüntelen
Esdő könyűimet. Nem felfuvalkodás,
Mi harcra inditott, de vonzalom,
Hő vonzalom s szegény atyám joga.
Ó, vajha már láthatnám s hallanám őt.
Hírnök jő
5. SZÍN
Szoba Gloster kastélyában
Regan és Oszvald jőnek
REGAN
Csakugyan kiindult már bátyám hada?
OSZVALD
Igen, asszonyom.
REGAN
Személyesen velök van ő is ott?
OSZVALD
Nagy bajjal bírhaták rá.
Nővéred a valódi katona.
REGAN
Edmund úr nem szólt otthon az uraddal?
OSZVALD
Nem, asszonyom.
REGAN
Mit foglalhat magában
Nénémnek e hozzá írt levele?
OSZVALD
Azt nem tudom, asszonyom.
REGAN
Úgy hiszem,
Nagy balgaság volt Glostert, vak levén már,
Életben hagyni. Hová csak érkezik,
Minden szivet fellázit ellenünk.
Edmund talán, megszánva nyomorát,
Vak életének véget vetnie
S egyúttal ellenségünk erejét
Kémlelni indult.
OSZVALD
Okvetetlen
Utána kell sietnem e levéllel.
REGAN
Hadunk holnap megyen: maradj velünk;
Az út nem biztos.
OSZVALD
Nem lehet, asszonyom.
Úrnőm lelkemre kötötte az ügyet.
REGAN
Miért ír Edmundnak? Üzenetét
Nem mondanád meg szóval? Nincs-e tán -
Mit is tudom, mi? Én kegyembe veszlek.
Hagyd e levelet feltörnöm.
OSZVALD
Asszonyom,
Jobban szeretném -
REGAN
Úrnőd, jól tudom,
Nem szereti férjét. Ez már bizonyos;
S végső ittlétekor sokat jelentő
S igen csodálatos szemeket vetett
Nemes Edmundra. S én tudom,
Hogy meghízottja vagy.
OSZVALD
Én, asszonyom?
REGAN
Jól érts meg. Én tudom jól, hogy te az vagy.
Azért tanácslom, jegyzd meg magadnak:
Uram meghalt; Edmund s én egyezénk,
S illőbb is ő hozzám, mint asszonyodhoz.
Ebből itélhetsz. Add ezt át neki,
Kérlek, ha feltalálod. És ha úrnőd
Mindezt megtudja tőled, mondd neki,
Kérlek, hogy tartsa ildomhoz magát.
Élj boldogúl. Ha a vak árulónak
Hirét történnék hallanod, jelentsd, hogy
Jutalmat kap, ki őt agyonveri.
OSZVALD
Bár én találnék rá, majd megmutatnám,
Mily párthoz tartozom.
REGAN
Élj boldogul.
Mindketten el
6. SZÍN
Vidék Dover mellett
Gloster és Edgar, ez paraszt öltözetben, jőnek
GLOSTER
Mikor leszünk már a hegy tetején?
EDGAR
Most hágunk fel. Nézd, hogy erőlködünk.
GLOSTER
Úgy tetszik, ez sík föld.
EDGAR
Borzasztó meredek.
Halkan! hogy zúg a tenger, hallod-e?
GLOSTER
Valóban nem.
EDGAR
Úgy hát érzékidet
Mind meggyengíté a szemfájdalom.
GLOSTER
Biz az lehet. De úgy tetszik nekem,
Hangod megváltozott, s jobban beszélsz
És jobbat, mint előbb.
EDGAR
Csalódol; én miben sem változám,
Csak öltözetemben.
GLOSTER
Mégis, mintha jobb
Beszédü volnál most.
EDGAR
Csak jer fölebb, sir.
Helyben vagyunk, megállj. – Mily borzalom
S szédítő ily mélységbe nézni le.
Középtájon varjú és csóka repdes,
S kisebbnek látszik csaknem egy bogárnál.
A fél uton – szörnyű pénzkereset! -
Lóromszedő függ és alig nagyobb
Saját fejénél. A partszéleken
Járó halászok egérnél nem nagyobbak.
Ott egy magas hajó áll horgonyon,
Ladikká zsugorodva, és ladikja
Kis bójává, mely alig látható
A szemnek. A zúgó csörgeteg,
Mely a teménytelen rest kavicson
Dühöngve küzd, nem hallik ily magasra.
Nem nézhetek tovább, nehogy fejem
Megszédülvén, s elkáprázván szemem,
Hanyatt-homlok lebukjam.
GLOSTER
Vígy oda,
Hol állsz.
EDGAR
Add a kezed. No most
Egy lépés kell s a szikla élin állsz.
A hold alatti minden kincsekért
Nem ugranám le.
GLOSTER
Bocsásd el kezemet.
Barátom, íme, itt van még egy erszény,
És benne ékszer, méltó elfogadni
Szegény embernek. Tündér- s istenek
Áldják meg azt kezedben! Menj tovább most,
Búcsúzz, s hagyd hallanom, hogy távozol.
EDGAR
Élj boldogul hát, jó uram.
GLOSTER
Szivemből
Kivánom ezt neked.
EDGAR
Ha tréfát űzök csüggedt szellemével,
Azért teszem, hogy meggyógyítsam őt.
GLOSTER
Nagy istenek! lemondok a világról
És színetek előtt békével teszem le
Nehéz gyötrelmemet. Ha még tovább
Bírhatnám, s perbe nem szállnék örök
Végzéstekkel, természetem leégett
És útált része elhamvadna úgyis.
Ha Edgar még él, áldjátok meg őt! -
Fiú, élj boldogúl.
EDGAR
Te mégy? élj boldogúl.
Gloster ugrik s hosszában elesik
És mégis félnem kell: a képzelődés
Életkincsét el nem rabolja-e,
Midőn az élet önmagát kitárja,
Hogy ellopassék. Ott ha volna most,
Hol képzeli, hogy van, nem képzelne többet. -
Uram, barátom, szólj! hejh, hallod-e? -
Talán meg is halt. – Nem, nem, éledez. -
Glosterhez
Ki vagy, uram?
GLOSTER
Hagyj meghalni; félre tőlem.
EDGAR
Habár ökörnyál lettél volna, toll,
Vagy lég, lebukván oly sok ölnyire,
Elzúzattál vón, mint tojás. De te
Lihegsz, van súlyod, nem vérzel, beszélsz,
S ép vagy. Tiz árboc egymás tetején
Nem volna oly magas, mint amennyiről
Egyenest leestél. Életed csoda.
Szólj még egyszer.
GLOSTER
De hát leestem-e?
EDGAR
Csak e meszesnek rémséges fokáról.
Nézz bár föl: az éles torku pacsirta is
Elvész ott fenn a szem elől, s nem hallható.
GLOSTER
Hajh! nincs szemem. – A nyomor
Meg van hát fosztva a jótéteménytől,
Halállal véget vetni önmagának?
Az mégis némi vigaszt adott, míg az
Inség kikerülte a zsarnok bosszuját,
És büszke végzését kijátszhatá.
EDGAR
Nyújtsd a karod: fel! így! most talpon állsz.
Hogy érzed lábaid?
GLOSTER
Nagyon, nagyon jól.
EDGAR
Csodálatos! Mi volt a szirttetőn,
Mi tőled távozott?
GLOSTER
Egy nyomorult
Koldús.
EDGAR
Hogy itt lenn álltam, szemei
Olynak látszottak, mint két teli hold:
Ezer orra volt, s hoporcsos szarvai,
Mik a háborgó tengerként mozogtak.
Az rossz szellem volt. És azért, szerencsés
Apó, hidd meg: a legfőbb istenek
Tartottak meg, kik abban helyzenek
Dicsőséget, mi embernek lehetlen.
GLOSTER
Elismerem, s ezentúl készen állok
Inséget tűrni, míg azt nem kiáltja:
»Elég, elég! halj meg.« Miről beszélsz,
Embernek véltem, »A gonosz, a gonosz!«
Kiálta gyakran. Ő vitt a magasra.
EDGAR
Nyugodt s türelmes légy. De ki jön itt?
Lear jő, virágokkal ábrándszerűleg ékesítve
Ép elme urát igy nem cifrázza fel.
LEAR
Nem, senki sem bánthat, hogy pénzt csináltam:
Király vagyok.
EDGAR
Ó, szivrepesztő látomány.
LEAR
Ebben a természet fölül áll a mesterségen. Itt foglalód. Ez a fickó úgy kezeli íját, mint egy kerti váz. Tégy fel nekem egy rőfös nyilat. Ni! ni! egér. Csendesen. Ez a kis darab pörkölt sajt megteszi. Itt van hadi kesztyűm: szerencsét próbálok vele egy óriás ellen. Hozzátok lándzsásaimat! Jól repülsz, madár. A közepébe, a közepébe: zurr! Mi a jelszó?
EDGAR
Édes majoranna.
LEAR
Mehetsz.
GLOSTER
E hangot ismerem.
LEAR
Hah, Goneril! fehér szakállal! Ők hízelegtek nekem, mint az eb. Azt mondták: fehér szálak vannak szakállamban, míg fekete sem volt. Mindenre, mit szólék, igent és nemet mondtak. »Nem és igen« egyszersmind nem jövendölt jót. Midőn az esőben, a szélben dideregtem, s a mennydörgés nem akart megszűnni parancsomra, ott találtam őket, ott éreztem őket. Hagyjátok el: ők nem urai szavoknak. Azt mondták: minden vagyok. Hazudság: én nem vagyok lázmentes.
GLOSTER
E hangjárásra jól emlékezem.
Nem a király ez?
LEAR
Ízről ízre király.
Ha szemet meresztek, nézd, mint reszket a nép.
Im, most kegyelmet adok annak ott.
Mi volt a vétked? Házasságtörés?
Nem kell meghalnod. Házasságtörésért?
Nem, nem! Hisz az ökörszem is ugy él, s az aranyos
Kis légy szemlátomást bujálkodik.
Hadd menjen a párzás. A fattyu Gloster
Jobb volt atyjához, mint törvényes ágyban
Nemzett leányaim. Csak rajta, bujaság!
Katonaságra van szükségem. Nézd csak azt a
Bárgyún mosolygó hölgyet: arca szinte
Havat jósol a combjai tövébe,
Erényt fitogtat, s elfordul, ha csak
Nevét hallja a kéjnek. S a görény
S a sárló kanca nem rohan neki
Mohóbban, mint ő. Centaurok alul,
Bár asszonyok különben. Csak övig
Birják az istenek; mi azon alúl van,
Az mind az ördögé: ott a pokol,
Ott a sötétség, ott a kéngödör,
Mely forr és ég, ott bűz van és enyészet.
Huj, huj! Pihá!
Adj egy nehezék pézsmát, jó gyógyszerárus, hadd édesítsem meg képzelődésimet. – Itt a pénzed.
GLOSTER
Ó, hagyj kezet csókolnom!
LEAR
Hagyd előbb
Letörlenem a halandóság szagát.
GLOSTER
Ó, természetnek roncsolt műve! A nagy
Világ is így kopik majd semmivé.
Ismersz-e engem?
LEAR
Jól emlékezem szemeidre. Reám kacsingatsz? – Nem, vak Cupido, kövess el, amit csak bírsz, én nem fogok szeretni. Olvasd ezt a kihívást, nézd meg csak ezen vonásokat.
GLOSTER
Minden betűje egy nap volna bár,
Nem láthatom.
EDGAR
A hírnek nem hivém ezt.
Hogy így van, szívem megszakad belé.
LEAR
Olvasd!
GLOSTER
Hogyan? ez üres szemekkel?
LEAR
Oho! Hát úgy vagyunk? Nincs szem a fejedben, sem pénz az erszényedben? Szemed súlyos, erszényed üres állapotban van? S mégis látod, hogy foly a világ?
GLOSTER
Érezve látom azt.
LEAR
Hogyan? Megtébolyodtál? Az ember szem nélkül is láthatja, hogyan folyik a világ. Nézz a füleddel: lásd, mint korholja ama bíró az együgyű tolvajt. Köztünk maradjon. Cseréljük fel a helyeiket, s pár, nem pár – melyik a bíró, melyik a tolvaj? – Láttál-e koldust, kit a gazdag kutyája megugatott?
GLOSTER
Igen, uram.
LEAR
S hogy a szegény pára elfutott a kutya elől? Ez a tekintély valódi képe.
A kutyának is engedelmeskednek, ha hivatalban van.
Gaz hajdú, vond el véres jobbodat!
Miért vesszőzöd a ringyót? Saját
Hátadra verj. Leghőbb vágyad, vele
Azt tenni, amiért most megvered.
Uzsorás csenészt akasztat. Rongyokon
Keresztüllátszik a kis vétek is,
Prémes bekecs s palást mindent befed.
Borítsd arannyal a bűnt, és a törvény
Lándzsája rajta kártétlen törik meg;
Göngyöld rongyokba, s a törpe szalmaszál
Keresztülszúrja. Senki sem bünös,
Ha mondom, senki! Én segítem őket.
Hidd meg, barátom, akinek hatalmad
Van a vádló száját bezárni. Tégy fel
Szemüveget s mint megrögzött csaló,
Látszódjál látni, mit nem látsz. No csak, no!
Csizmámat húzzátok le. Jobban!
Még jobban! Így.
EDGAR
Ó, mennyi mélység s mennyi képtelenség!
Az őrületben ész!
LEAR
Ha sorsomon kivánsz könnyezni, vedd
Szemeimet. Jól tudom, ki vagy. Neved
Gloster. Legyen türelmed; sírva jöttünk
Ide. Jól tudod, hogy amint legelőször
Léget szagoltunk, síránk és üvölténk.
Én prédikálok most neked: figyelj rám.
GLOSTER
Ó, fájdalomnak napja!
LEAR
Születésünkkor sírunk, hogy a bolondok
E roppant színpadára feljövünk.
Jól áll ez a kalap? Pompás hadicsel
Lehetne, egy csapat lovat daróccal
Patkolni. Én próbát teszek vele,
S ha én e vőket egyszer megcserkelem,
Ó, akkor öld, öld, öld, öld, öld!
Egy nemes jő, kísérettel
NEMES
Ó, itt van; tartsátok fel őt. Uram,
Kedves leányod -
LEAR
Nincs mentség? Hogyan?
Elfogva? Én valóban a szerencse
Természetes bolondja vagyok. Jól bánjatok
Velem, váltságom meglesz. Hozzatok sebészt;
Agyban vagyok megsértve.
NEMES
Mindened lesz.
LEAR
Nincsen segéd? Minden magamra száll?
Ez képes az embert sóvá tenni, hogy
Szemét használja kerti kannaként,
Az ősz porát elverni.
NEMES
Jó uram -
Bátran halok meg, mint egy vőlegény. Mit?
Vigan leszek! Jertek. Király vagyok.
Tudjátok ezt, urak?
NEMES
Királyi férfi vagy,
S mi engedelmes szolgáid vagyunk.
LEAR
Még él; ha el akarjátok fogni, futtában kell elfognotok. Uccu!
Hajrá!
Elszalad, a kíséret utána
NEMES
Siralmas látvány még szegényben is,
Hát még királyban! – Még van egy leányod,
Az majd megváltja a természetet
A közátoktól, mit két lányod hozott rá.
EDGAR
Légy üdvöz, sir.
NEMES
Siess, sir. Mit akarsz?
EDGAR
Mi hírt tudsz a közelebbi ütközetről?
NEMES
Meglesz bizonnyal; közhír, s tudja azt
Minden, ki képes szót megérteni.
EDGAR
Bocsánatoddal! Milyen messze áll
A másik had?
NEMES
Közel, s gyors haladásban.
S a főhad minden órán várható.
EDGAR
Köszönet, uram, csak ezt akartam.
NEMES
Ámbár
Magánügyért jött által a királyné,
Serege már megindult.
El
GLOSTER
Örök, jó istenek
Vegyétek éltem, hogy rossz szellemem
Ne kísértsen meghalni, mielőtt
Tetszéstek volna.
EDGAR
Jól imádkozál, apó.
GLOSTER
Nos hát, uram, ki vagy te?
EDGAR
Én nagyon
Szegény ember, megbénitott a sors
Sok-sok csapása, múlt és meglevő
Keservek iskolájában tanultam
Irgalmas lenni. Nyújts kezet: tanyára
Vezetlek innen.
GLOSTER
Fogadd szives hálámat. Az egek
Legjobb áldása szálljon érte rád
Ezer meg ezerszer.
Oszvald jő
OSZVALD
Hó, ez jó szerencse!
A díj enyém. – Szemetlen rossz fejed
Azért fogant, hogy sorsomat javítsa.
Boldogtalan vén áruló, hamar
Vess számot lelkeddel: már künn van a kard,
Mely semmivé tesz.
GLOSTER
Sújtson jó erősen
Baráti jobbod.
Edgar közbelép
OSZVALD
Vakmerő paraszt,
Hogy mersz te egy kikiáltott árulónak
Pártjára kelni? Félre, nehogy reád
Ragadjon balsorsának dögmirígye.
Bocsásd el karját.
EDGAR
Nem bocsátom biz én, uram, hacsak különb ember nem mondja.
OSZVALD
Bocsásd el, rabszolga, vagy meghalsz.
EDGAR
Jó uram, eredj dógodra, hagyj békét a szegény népnek. Ha kiáttássó hattam vóna magamat az életbű kikergettetnyi, már ezelőtt tizennégy nappa megeshetett vóna. Közel ne gyűjj az öreghő’. Megájj, mondom, mert különben megtoróbállom: tökfejed keményebb-e vagy ez a furkósbot? Má csak kimondom igazán.
OSZVALD
Félre, trágyadomb!
EDGAR
Majd megkopogtatom a fogaidat, sir. Jer, egy csöppet sem fíllek a furfangjaidtú.
Harcolnak s Edgar leüti Oszvaldot
OSZVALD
Megöltél, szolga. Vedd, zsivány, ez erszényt,
Ha Istent félsz, temesd el testemet
S amely leveleket nálam találsz, add
A glosteri grófnak, Edmundnak: keresd őt
A brit seregnél. Rosszkor jött halál – ó!
Meghal
EDGAR
Ismerlek jól: egy szolgalelkü gaz!
Úrnője bűneinek oly hű eszköze,
Hogy jobbat nem kivánhat a gonoszság.
GLOSTER
Meghalt?
EDGAR
Ülj le, apó, és pihenj meg.
Hadd lám zsebét. A levelek, miket
Említe, jó szolgálatot tehetnek.
Meghalt. Csak kár, hogy nem más ölte meg.
Hadd lássuk. Megbocsáss, gyengéd viasz; -
Ne vádolj, illem. Hogy az ellenünk
Titkához férjünk, feltépnők szivét;
Hát még e papirost.
Olvas
»Emlékezz kölcsönös fogadalmainkra. Sok alkalmad akadhat őt eltenni az útból. Ha akaratod nem hiányzik, idő és hely talán sikeresen ajánlkozni fognak. Semmit sem nyertünk, ha mint győző tér vissza. Akkor én rab vagyok, s ágya börtönöm. Ments meg annak utálatos melegétől, s foglald el helyét fáradságodért. Nőd (bár így mondhatnám) s engedelmes szolgálód: Goneril.«
Ó, női vágy határtalan világa!
Összeesküvés derék férje ellen!
S cserébe érte öcsém! A homokba
Leáslak itt, gyilkos bujálkodóknak
Istentelen követje. S annak idején
Ez átkos íratot benyújtom a halál
Környezte hercegnek. Rá nézve jó, hogy
Halálod s a rád bízott terveket
Elmondhatom neki.
Edgar kiviszi a holttestet
GLOSTER
A király megőrült. S még idegzetem
Olyan szilárd, hogy én fenn járhatok
Roppant keservem éber érzetével.
Mért nem vagyok bódult? Úgy bánatomtól
Külön válnának gondolatjaim,
S a fájdalom hiú ábrándozásban
Elvesztené eszméletét.
Távolról dobszó
Edgar visszajő
EDGAR
Nyújtsd karodat.
Úgy tetszik, dobszót hallok. Jer, apó,
Egy jó baráthoz viszlek.
Gloster, Edgar el
7. SZÍN
Sátor a francia táborban
Cordelia, Kent és az orvos jőnek
CORDELIA
Ah, jó Kent, mit tegyek, hogy amig élek,
Jóságod megszolgáljam? Ahhoz éltem
Rövid lesz és minden mérték csekély.
KENT
Elismerés a legszeb díj. – Amit
Elmondék, az mind egyszerű valóság.
Nem több, nem kevesebb.
CORDELIA
Végy más ruhát,
Ez öltözet rossz órák emléke.
Ó, vesd le, kérlek.
KENT
Megbocsáss, nemes hölgy!
Ha fölfedem magam, tervemnek ártok.
Ajándékul azt kérem, hogy ne ismerj,
Mig én s az idő nem javalljuk.
CORDELIA
Hát legyen
Úgy, jó mylord.
Az orvoshoz
Miként van a király?
ORVOS
Még alszik, asszonyom.
CORDELIA
Jó istenek,
Javítsátok kidúlt természetének
Roppant törésit s hangoljátok újra
Zavartan rezgő érzelmeit e
Gyermekké lett apának!
ORVOS
Most, ha tetszik
Felségednek, felköltjük a királyt.
Már régen alszik.
CORDELIA
Tudásod vezessen,
S tedd, mit legjobbnak látsz. Felöltözött?
Szolgák Leart egy széken behozzák
ORVOS
Igen, asszonyom; mély álma közben új
Ruhát adánk rá.
KENT
Légy itt jelen, kegyelmes asszonyom,
Midőn fölkeltjük; nem kételkedem,
Hogy enyhűltebb lesz.
CORDELIA
Jól van.
Zene
ORVOS
Közelebb
Méltóztassál. – De hangosabb zenét!
CORDELIA
Hajh! drága jó atyám! Tégy ajkaimra írt,
Ó, gyógyulás, és hozzon enyhet e csók
A durva bántalomra, mit nővérim
Tisztes korodra szórtak.
KENT
Ó, drága jó királynő!
CORDELIA
Ne lettél volna atyjuk, akkor is
Irgalmazhattak volna hóhajadnak.
Oly arc-e ez, melyet kitenni kelle
A küzdő szélnek, hogy zord kitörésű
Mennydörgések közt szembeszálljon a
Cikázó villám gyors csapásival,
Virrasszon (ó, szegény feje)
Ily hűs sisakban? Ellenség kutyáját,
Ha megmart volna bár, ily éjszakán
Tüzem mellé bocsátnám. És, szegény
Atyám, neked disznókkal s nyomorult
Csavargókkal kellett megosztanod
A silány, penészes almot. Hajh, csoda,
Hogy eszeddel egyszersmind az élet is
Véget nem ért. – Ébred. Szólítsd meg őt.
ORVOS
Szólj, asszonyom, te; az legüdvösebb lesz.
CORDELIA
Uram király, mint vagy? Hogy érezi
Magát felséged?
LEAR
Ah, méltánytalanság
Engem kivennetek a sírból. Te egy
Megboldogultnak lelke vagy. De engem
Tüzes kerékhez köttek, hogy könyűim
Ugy áthevülnek, mint az olvadott érc.
CORDELIA
Ismersz-e engem?
LEAR
Szellem vagy, tudom.
Mikor haltál meg?
CORDELIA
Ó, még nagyon, nagyon távol van.
ORVOS
Aligha ébren van, még hagyjuk egy kevéssé.
LEAR
Hol voltam, hol vagyok, szép napvilág?
Szörnyen megcsaltak. Mást ha így találnék,
Meghalnék szánalomból. Nem tudok
Mit szólni. Nem mernék reá fogadni,
Hogy ez az én kezem. Lássuk csak: e tű
Szúrását érzem. Bár tudnám, hogyan
És mi vagyok.
CORDELIA
Ó, nézz reám, uram.
S tedd rám kezed, hogy áldjon meg. – Nem így,
Ne térdepelj.
LEAR
Kérlek, ne űzzetek
Tréfát velem. Valóban, én bohókás,
Gyarló öreg vagyok, már nyolcvan éves,
Sőt több is annál, s nyíltan szólva, félek,
Hogy nem vagyok valódi eszemen.
Úgy tetszik, ismerlek, sőt ismerem
Ez embert is. S mégis kételkedem.
E helyről nincs fogalmam, s bárhogyan
Erőlködöm, e ruháról nem tudok.
Hol voltam éjjel? Ki ne nevessetek,
Mert életemre mondom, azt hiszem,
Hogy ez úri hölgy lányom, Cordelia.
CORDELIA
Ó, az vagyok, az vagyok!
LEAR
Könnyed nem nedves-e?
Valóban az. Kérlek, ne sírj.
Ha van számomra mérged, megiszom.
Tudom, te nem szeretsz. Testvéreid
Amint emlékszem, megbántottak engem.
Neked lehet, nekik nem volt okuk.
CORDELIA
Ó, semmi, semmi ok nincs!
LEAR
Frankhonban vagyok?
KENT
Saját országodban, sir.
LEAR
Ne csaljatok meg.
ORVOS
Vigasztalódjál, drága hölgy: a düh
Rohamja, mint látod, gyógyítva van;
De még veszélyes az elveszett időt
Előtte fejtegetni. Vidd be őt most,
S ne bántsuk, míg jobban lecsillapul.
CORDELIA
Méltóztatik, felséged?
LEAR
Ó, legyen
Türelmetek velem, Kérlek, felejts
S bocsáss meg: én agg és bohó vagyok.
Lear, Cordelia, orvos, kísérők el
NEMES
Igazolódik a hír, hogy Cornwallt megölték?
KENT
Kétségtelen.
NEMES
Ki vezérli most hadát helyette?
KENT
Mint híre jár, Gloster fattyú fia.
NEMES
Mondják, Edgar, a számüzött fiú,
Kent gróffal Némethonba ment.
KENT
A hír
Bizonytalan. Most már ideje lesz
Körülnéznünk. Az ország serege
Gyorsan közeledik.
NEMES
A hadi döntés
Gyaníthatón sok vérbe fog kerülni.
Élj boldogul.
El
KENT
Most célom és pályám itt véget ér,
Jól, rosszul, mint rá e harc sorsa mér.
El
ÖTÖDIK FELVONÁS
1. SZÍN
A brit hadak tábora Dover mellett
Edmund, Regan, tisztek, katonák s egyebek jőnek zászlókkal, dobszó mellett
EDMUND
(egy tiszthez)
Menj, tudd meg a hercegtől, megmaradt-e
Legutóbbi szándékánál, s valami
Nem jött-e közbe, ami terveit
Másítaná; mert változékony ő
S folyvást tünődik. Menj, hozd meg nekem
Szilárd akaratát.
Tiszt el
REGAN
Néném emberét
Aligha baj nem érte.
EDMUND
Az meglehet, asszonyom!
REGAN
Most, édes lord, tudod,
Mi jó szándékom van veled, s azért
Nyiltan beszélj, de aztán szólj valót: nem
Szereted nénémet?
EDMUND
Tisztes vonzalommal.
REGAN
De nem törél-e bátyám tilosába?
EDMUND
Ebben csalódol.
REGAN
És mégis gyanúm van,
Hogy frígyesülve s legbensőbb viszonnyal
Vagy kötve hozzá, és övé egészen.
EDMUND
Becsűletemre, nem! asszonyom.
REGAN
Soha
Sem szenvedhettem őt, ne légy vele,
Kérlek, bizalmas.
EDMUND
Ó, ne félts.
Ő, s férje, a herceg.
Alban, Goneril s katonák jőnek
GONERIL
(félre)
Inkább csatát veszítsek, semhogy Edmund
S én őmiatta elveszítsük egymást.
ALBAN
Kedves hugom, légy üdvöz. Híre van, sir,
Hogy a király többekkel, akiket
Felbolygatott kormányunk szigora,
Lányához ment. Hol nem lehettem
Becsületes, ott hős nem voltam soha.
Ez ügy bennünket annyiban érdekel,
Hogy Frankhon országunkba tört, de nem
Hogy a királyt segíti, s másokat,
Kiket, félek, méltó és súlyos ok készt
Ellenszegűlni.
EDMUND
Nagylelkűn beszélsz, sir.
REGAN
Mi jő ki ebből?
GONERIL
Egyesült erővel
Keressétek föl ellenségteket;
E házi és külön bajt nem lehet
Most szóba hozni.
ALBAN
Végezzünk tehát,
A had fejeivel mittevők legyünk.
EDMUND
Követni foglak sátorodba tüstént.
REGAN
Velünk jössz, néne?
GONERIL
Nem.
REGAN
Kérlek, jere:
Nagyon úgy illenék.
GONERIL
(félre)
Ohó! tudom
Rejtvényedet.
Fennhangon
Megyek.
Edgar jő álruhában.
EDGAR
Ha ily szegénnyel valaha
Beszélt nagyságod, hallgasson meg egy szót.
ALBAN
Megyek mindjárt. Beszélj.
Edmund, Goneril, Regan, tisztek, katonák, kísérők el
EDGAR
Előbb, mint ütközetre
Mennél, tekintsd meg ezt a levelet.
Ha győzöl, adass jelt harsonával annak,
Ki ezt hozá. Nyomorúnak látszom is bár,
Állíthatok ki bajnokot, ki azt
Kivíja, ami vád ott írva van.
Ha balsors érne, úgyis vége lesz
Világi dolgaidnak, s megszünik
Minden fondorkodás. Most jó szerencsét.
ALBAN
Várj, míg a levelet elolvasom.
EDGAR
Szoros
Tilalmam van. Ha majd ideje lesz,
Hivass fel a bajhírnök által, én
Itt termek ismét. (El)
ALBAN
Járj boldogúl hát; én ez íratot
Elolvasom.
Edmund visszajő
EDMUND
Szemünk előtt az ellenség: hadaid
Vond össze. Itt van seregök s hadi
Erejök jegyzéke, a legpontosabb
Kikémlelés szerint. Most rajtad a sor
Sietni.
ALBAN
Majd a vésszel szembenézünk.
El
EDMUND
Szerelmet esküvém mindkét nővérnek.
Úgy gyűlölik egymást, mint kigyót a megmart.
Melyik legyen nőm? Egy, vagy mind a kettő,
Vagy egy sem? Nem lesz boldog egyik is,
Ha mindkettő megél. Az özvegyet
Elvenni annyi, mint elkeserítni
S őrültté tenni nénjét, Gonerilt;
S bajos lesz boldogúlni terveimmel,
Míg férje él. Tekintélyét azonban
Használom e csatában, mely megesvén,
Találjon módot ő, ki örömest
Szabadulna férjétől, miként lehet
Minél előbb eltenni láb alól.
Az irgalom, mit Alban a király és
Cordelia iránt kiván mutatni -
Hatalmunkban levén, a harc után -
Megérni nem fogják bocsánatát.
Itt gyors cselekvést kíván helyzetem,
Okoskodással meg nem védhetem.
El
2. SZÍN
Tér a két tábor közt
Zaj hallik. Dobszóval és zászlóval Lear, Cordelia s hadaik általmennek a színen
Edgar és Gloster jőnek
EDGAR
Jer, apó, pihenj meg itt e fa alatt,
S imádkozzál, hogy győzzön a jog.
Ha visszatérhetek, tán hozhatok neked
Egy kis vigasztalást.
GLOSTER
Istenek áldjanak meg.
Edgar el
Riadó, visszavonulás. Edgar visszajő
EDGAR
El innen, öreg! Menjünk, add kezedet!
Lear vesztett: ő és lánya fogva vannak.
Add a kezed, jerünk.
GLOSTER
Ne tovább, uram,
Rothadni itt is jó hely van.
EDGAR
Hogyan?
Megint rossz gondolat bánt? Embereknek
Kell tűrni a jövést, mint elmenést:
A fő dolog, hogy elszántak legyünk.
GLOSTER
Az is való.
Mindketten el
3. SZÍN
A brit tábor Dover mellett
Edmund jő diadalmasan, dobszóval és zászlókkal;
Lear, Cordelia mint foglyok; tisztek, katonák stb.
EDMUND
Vigyétek; néhány tiszt menjen velök,
S jó őrizetben tartsa, míg azoknak
Magas tetszését meg nem tudjuk, akik
Majd ítélnek felettük.
CORDELIA
Nem vagyunk
Az elsők, akik legjobb akarat
Mellett a legrosszabbat értük el.
Én még dacolnék a balsors dacával:
Érted, megtört király, levert vagyok;
Megnézzük e nénéket, e lányokat?
LEAR
Nem, nem, nem; menjünk a fogságba: ott
Fogunk mi, mint kalitban a madár,
Dalolni ketten. Áldásom ha kéred,
Letérdelek s kérem bocsánatod!
Igy élünk majd, dallunk, imádkozunk,
És agg regéket mondunk, nevetünk
Az arany lepkéken, s mint mulatkozik
A kócos nép az udvar hírein,
És közbeszólunk, hogy ki nyer, ki veszt,
Ki van benn, vagy künn, és oly rejteményes
Arcot veszünk fel, mintha kémei volnánk
Az isteneknek. Börtönünkben így
Kivárjuk a viszálykodó nagyok
Fondor világát, mely árad s apad
A hold szerint.
EDMUND
Vigyétek őket el.
LEAR
Ily áldozatra, ó, Cordeliám,
Még isteneink is tömjént gyújtanak.
Hát bírlak ismét? Aki el akar
Választni minket, hozzon üszköt égből,
S úgy pörköljön ki, rókákként. Töröld meg
Szemeidet. A süly rágjon le rólok
Minden húst és bőrt. Éhen vesszenek
Előbb, mint minket megrikassanak. Jer.
Lear, Cordelia őrizet alatt el
EDMUND
Kapitány jer, s hallgass rám: Vedd ez írást.
Irást ád neki
Menj, kísérd őket a börtönbe. Én
Egy fokkal már fölebb emeltelek,
Ha úgy teszesz, mint itt vagy útasítva,
Magas szerencse vár rád. S megjegyezd:
Amily idő jár, olyan az ember is,
A lágyszivűség a kardhoz nem illik.
Nagy megbizásod nem tűr közbeszólást;
Vagy mondd, hogy megteszed, vagy más uton
Kisérts szerencsét.
KAPITÁNY
Megteszem, mylord.
EDMUND
Láss hozzá, és örvendj, ha kész a munka.
Jól érts meg: tüstént! S járj el benne úgy,
Mint itt leírtam.
KAPITÁNY
Én nem húzhatok
Kordélyt, sem pörkölt zab nem kenyerem:
Mire férfi képes, én is megteszem.
El
Harsonaszó. Alban, Goneril, Regan, tisztek, kíséret jőnek
ALBAN
Uram, te eznap hősleg harcolál,
S szerencse járt veled; mind foglyaiddá
Lettek, kik e nap harcában nekünk
Ellent állottak. Most add őket át,
Hogy aszerint bánhassunk el velök,
Ahogy biztonságunk és érdemük
Kivánni fogja.
EDMUND
Azt vélém, uram,
Hogy jó lesz a tehetetlen, agg királyt
Őrség alatt fogságba küldeni.
Kora és inkább még címe nagy varázst rejt
Pártjára vonni a köznép szivét,
S bérlett dsidáik visszatűzni ránk,
Kik most vezetjük őket. A királynét
Hasonló okból elküldém vele.
De holnap, vagy tán később, készen állnak,
Hol törvényszéket tartasz, megjelenni.
Most vér, veríték van rajtunk, barát
Barátját veszté, s a legjobb csatára
Átkot mond első hévben, aki súlyát
Érezte. A király s Cordelia
Ügye alkalmasabb időt kiván.
ALBAN
Bocsánatoddal, sir, én e csatában
Jobbágynak, nem testvérnek tartalak.
REGAN
Azaz, miként mi feljogosítjuk őt.
Ugy vélem: illőbb volna előbb megkérdened
Tetszésünket, mint ily fennen beszélj.
Ő hadseregünk vezette, képviselt
Személyünkben és méltóságainkban
Hatalmazottunk lévén, merheti
Magát testvérednek nevezni.
GONERIL
Ne oly hévvel, őt jobban emeli
Saját erénye, mint magasztalásod.
REGAN
És mégis legméltóbban jelenik meg
Jogainkban, felruházva általunk.
GONERIL
Az is csak úgy, ha nőül venne tán.
REGAN
A gúnyolódók gyakran jósok is.
GONERIL
Hahó, hahó! A szem, mely azt neked
Beszélte, kancsalít.
REGAN
Nem jól vagyok,
Különben, lady, igaz mérgem szerint
Felelnék meg neked. Fogadd, vezér,
Hadunkat, foglyainkat, s örökünket,
S rendelkezz rólok s rólam. A vár tiéd.
A világ legyen tanúm, hogy férjem- és urammá
Emellek.
GONERIL
Azt hiszed, hogy bírhatod?
ALBAN
Nem tetszésedtől függ azt helybehagyni.
EDMUND
Sem a tiedtől, lord.
ALBAN
Félvér fickó! igen.
REGAN
(Edmundhoz)
Üttess dobot s hirdesd ki címemet
Tied gyanánt.
ALBAN
Megállj! egy szóra, Edmund!
Letartóztatlak országárulásért,
Gonerilre mutat
S ez arany kigyót veled.
Reganhoz
Mi illeti
Igényed, szép hugom, betiltom azt
Nőm érdekében, aki kéz alatt
E lorddal esküdött meg, s én, ura,
Ellenzem a kihirdetést. Ha kedved
Van házasodni, vess reám szemet:
Mylady már eligérkezett.
GONERIL
Ez közbejáték.
ALBAN
Fegyverkezett vagy, Gloster: harsonáztass.
Ha senki sem jő rád bizonyítani
A sok világos, undok hitszegést,
Itt zálogom.
Kesztyűt dob
Ki fogom mutatni szíveden,
Előbb, mint étket ízlelnék, hogy az vagy,
Aminek most itt hirdettelek.
REGAN
Rosszul vagyok.
GONERIL
(félre)
Ha nem volnál rosszúl,
Nem bíznám többé méregben soha.
EDMUND
(kesztyűt vet)
Itt ellenzálogom. Ki árulónak
Mond, bárki a világon, gaz, hazug.
A harsona zengjen. Aki jőni mer,
Az ellen, ellened, vagy bárki ellen
Megállom a harcot becsűletem-
S hűségemért.
ALBAN
Hírnök, hejh ide!
EDMUND
Hírnök, hírnök!
ALBAN
Most saját erődben
Bizzál csupán, mert hadad, amiként
Nevemben volt fogadva, úgy nevemben
El van bocsátva.
REGAN
Ó, bajom növekszik.
ALBAN
Nem jól van. El, vigyétek sátoromba.
Regant elvezetik
Hírnök jő
Bajhírnök, jöjj. Zendítsd a harsonát.
Kiáltsd ki ezt.
TISZT
Fúdd, harsonás!
Harsonaszó
HÍRNÖK
(olvas)
»Ha valaki a seregben, kinek tisztsége vagy rangja van, be akarja bizonyítani Edmund, állítólag glosteri gróf ellen, hogy az több rendbeli hitszegést követett el, jelenjék meg a harmadik harsonaszóra. Ő kész magát védeni.«
EDMUND
Fúdd!
Első harsonaszó
HÍRNÖK
Még egyszer!
Második harsonaszó
HÍRNÖK
Még egyszer!
Harmadik harsonaszó
Harsonaszó felel künn
Edgar jő fegyveresen, előtte harsonás
ALBAN
Kérdezd meg szándokát, mért jelenik meg
A harsonaszóra?
HÍRNÖK
Mondd, ki vagy?
Mi neved? Mi rangod? És mért válaszolsz
E felhívásra?
EDGAR
Tudd: nevem elveszett,
A rágalom fenéje és foga
Marták le rólam azt. De nemes vagyok, mint
Ellenfelem, kivel megvíni jöttem.
ALBAN
Ki hát az ellenfél?
EDGAR
Ki felel itt Edmund glosteri gróf nevében?
EDMUND
Maga. Mi mondani valód van neki?
EDGAR
Ránts kardot, hogyha tán nemes szivet
Sért meg szavam,
Elégtételt szolgáltasson karod.
Ím, itt az enyém. Nézd meg: e kiváltság
Becsűlet, eskü s rang után jutott rám.
S kimondom itt, bár ifju és erős
S hatalmas vagy, s bár kardod győzedelmes,
Szerencséd ragyog s bátor a szived,
Hogy áruló vagy, hűtlen isteneid,
Bátyád s apád iránt, s fondorkodó
Ezen magas hercegnek élte ellen.
S fejed tetejétől a silány porig,
Melyet lábad tapod -
Varangyosbéka-mérgü áruló vagy.
Ha ezt tagadni mernéd, e kor, e kard
És szellememnek legjobb ereje
Szivedre sújtják e szót, hogy: hazudsz!
EDMUND
Jogom szerint neved kén’ kérdenem.
De minthogy külsőd szép és daliás,
S beszéded is neveltséget mutat,
Mit bátran s könnyen elhalasztanom
Lehetne a lovagtörvény szerint -
Én megvetem, s fejedhez visszavágom
Az árulást, s szivedre halmozom fel
A pokol-hazudta szót, mely elsuhant
Mellettem és alighogy sérthetett,
Melynek most kardom tüstént útat ád,
Hol mindörökre kell feküdnie.
Zendüljön harsonátok.
ALBAN
Ó, mentsétek meg!
Zaj. Vínak, Edmund elesik
GONERIL
Gloster! ez csel, ármány.
Harcjog szerint nem tartozál kiállni
Az ismeretlen ellenségnek. Te nem vagy
Legyőzve, nem; megcsalva és kijátszva.
ALBAN
Te fogd be szádat, asszony, vagy ezen
Papírral fojtom azt be. Ide nézz,
Te rosszabb, mint az szóval mondható:
Olvasd itt bűnödet. Ne tépd el, asszony,
Úgy látom, ismered.
A levelet Edmundnak adja
GONERIL
Ha ismerem!
Enyém a jog; ki bírálhat meg engem?
El
ALBAN
(Edmundhoz)
Ó, szörny! isméred ezt az iratot?
EDMUND
Ne kérdd, ha ismerem-e?
ALBAN
Magán kivűl van, menjetek nyomába,
Egy tiszthez
Vigyázzatok rá.
Tiszt el
EDMUND
Mivel vádoltok, tettem többet annál,
Ó, sokkal többet: az idő majd fényre hozza;
De vége, s úgy nekem is. Most szólj, ki vagy te,
Kinek e szerencse szolgált ellenem?
Ha nemes vagy, úgy megbocsátok.
EDGAR
Legyünk egymáshoz irgalommal. Nem vagyok
Silányabb vérü, mint te vagy. Ha jobb,
Úgy többet is vétettél ellenem.
Edgar vagyok s apádnak gyermeke.
Az ég igazságos, mert kéjeinkből
Csinál, bennünket ostorozni, eszközt:
A bűnös és setét hely, hol fogantál,
Szemeibe került.
EDMUND
Jól szólottál: való,
Megfordult a kerék, s én itt vagyok.
ALBAN
Járásod már fenségest mutatott.
Jer, hadd öleljelek: hasítsa szét
Szivem a fájdalom, ha valaha
Apád s téged gyülöltelek.
EDGAR
Tudom,
Nemes herceg.
ALBAN
Hol rejtezél? Hogyan
Tudád meg apád balesetét?
EDGAR
Ápolván őt, mylord. Halld röviden
Történetét, s bár megszakadna szívem,
Mire elmondom. – A véritéletet
Hogy elkerüljem, mely sarkamba volt
(Az édes élet – ó, hogy minden órán
Inkább viseljük a haláli kínt,
Mint meghaljunk egyszerre), én bolondnak
Tevém magam, rongyokba burkolóztam,
S oly képet ölték, hogy még a kutyák is
Felzendültek rám. Így találkozánk
Én és atyám, vérző gyűrűivel,
Melyekből elveszett a drágakő.
Kalauza lettem; őt vezetve és
Koldúlva érte, megmentettem a
Kétségbeeséstől. És, ó, balgaság!
Fel nem födém magam, csak most, alig
Fél óra előtt, midőn fegyverkezetten,
Nem biztos még, de bízván a sikerben,
Áldását kértem, elmondván neki
Kezdettől végig bujdoklásomat.
De fáradt szíve – az összeütközést
Megbírni gyenge – két vég szenvedély,
Öröm s bú közt mosolygva megszakadt.
EDMUND
Ezen beszéded meghatott, s talán még
Jót szűlhet. Ámde szólj; mert szemeidből
Látom, hogy még több mondanod való van.
ALBAN
Ha még van, ami ennél sajnosabb,
Úgy el ne mondd, mert ezt hallván, egész
Lényem bomlásnak indult.
EDGAR
Úgy látszik talán
Annak, ki búval nem barátkozék,
Hogy ez legfőbb; de még más is van, ami
A soknál több s érintkezik
A végletekkel.
Hogy hangosan sirék, egy férfi jött,
Ki látva engem ínséges koromban
Kerülte útált társaságomat.
De megtudván, ki az, ki oly sokat tűrt,
Nyakamba fűzte izmos karjait
S feljajdult, mintha a menny boltozatját
Akarta volna megrepeszteni.
Aztán atyámhoz fordult, s Lear s maga
Felől a legsiralmasabb mesét
Beszélte el, milyet csak valaha
Fül hallhatott. Mi közt a fájdalom
Erőt vőn rajta s életidegei
Ernyedni kezdtek. S már a harsona
Másodszor zengvén, őt eszméltelen
Hagyám el ott.
ALBAN
De ki volt az?
EDGAR
Kent, uram,
A számüzött Kent, aki álruhában
Kisérte a rá fölbőszült királyt,
Szolgálatot tőn, mely a rabhoz is
Alighogy illenék.
Egy nemes jő sietve, véres késsel
NEMES
Segítség, ó, segítség!
EDGAR
Miképp segítsünk?
ALBAN
Ember! mit jelent ez?
EDGAR
Véres kés?
NEMES
Forrón párolog, hisz épp a
Hölgy szivéből jött. Meghalt…
ALBAN
Meg? Ki? Szólj!
NEMES
Nőd, uram, nőd, ki megmérgezte húgát
És azt be is vallá.
EDMUND
Mindkettejökkel
Jegyben valék, és most egy pillanatban
Kelünk mindhárman össze.
ALBAN
Élve, halva
Hozzátok őket. Az ég itélete
Megreszkettet; de szánalmat nem indít.
Nemes el
Kent jő
EDGAR
Itt jő Kent, sir.
ALBAN
Ó, ő az. Az idő
Nem enged bókolnunk, mint megkivánná
Az udvariasság.
KENT
Örök jó éjet mondani
Jövök király uramnak; nincsen itt?
ALBAN
Nagy dolgokat felejténk. Mondd meg, Edmund,
Hol a király s hol van Cordelia?
Goneril s Regan testét hozzák
Kent, látod ezt?
KENT
Ah, hogy történhetett ez?
EDMUND
Edmund mégis szeretve volt. Egyik
Értem megmérgezé a másikat,
Aztán megölte önmagát.
ALBAN
Valóban.
Födjétek el arcaikat.
EDMUND
Halállal küszködöm.
Természetem dacára némi jót
Kivánok tenni. Tüstént küldjetek,
De gyorsan, a kastélyba; mert parancsom
Lear és Cordelia életére szól.
Ó, küldjetek, míg nem késő.
ALBAN
Szaladjatok,
Ó, szaladjatok!
EDGAR
Kihez, mylord? ki van
Szolgálaton? Küldj jelt, hogy elhalasztod.
EDMUND
Jól mondod. Vedd át kardomat,
És add a kapitánynak.
ALBAN
Siess, ahogy csak bírsz.
Edgar el
EDMUND
Megbíztuk, én
S feleséged, hogy Cordeliát
Felkösse börtönében, s fogja rá,
Hogy csüggedésből ölte meg magát.
ALBAN
Óvják meg az egek! – Addig vigyétek ezt.
Edmundot kiviszik
Lear jő, ölében a meghalt Cordelia; Edgar, tiszt s egyebek
LEAR
Üvöltsetek, ó, üvöltsetek! Ti mind
Kő-emberek vagytok. Ha nyelv- és szemetek
Enyéim volnának, oly zivatart
Indítanék velök, hogy meghasadna
A mennynek boltozatja. Ó, oda van
Örökre! Én tudom, ki holt meg, és ki él. Ő
Holt, mint a föld. – Egy tükröt adjatok; ha
Lapját lélegzetétől köd borítja,
Ó, úgy még él.
KENT
Ez az ígért vég tehát?
EDGAR
A végitélet?
ALBAN
Roskadj össze, szűnj meg!
LEAR
Mozdúl a toll, még él! Ha úgy van, e csere
Megvált minden bút, melyet valaha
Éreztem életemben.
KENT
(térdepelve) Jó uram!
LEAR
Kelj innen, kérlek.
ALBAN
Ez Kent, hű barátod.
LEAR
Pusztúlás érjen, gyilkos árulók ti!
Megmenthetém! s örökre oda van.
Cordelia, Cordelia, várj egy kicsit. Hah!
Mit mondasz? Mindig nyájas volt szava,
Szelíd és halk – nőben dicső dolog.
Megöltem a szolgát, ki felkötött.
TISZT
Uraim, valóban azt tevé.
LEAR
Hát nem tevém-e, fickó?
Volt oly idő, hogy éles pallosomtól
Megszöktek volna mind. Most agg vagyok
S a szenvedések megtörtek. Ki vagy te?
Szemem nem legjobb. Megmondom legitt.
KENT
Ha szerencse kettővel dicsekhetik,
Kiket szeretett s gyülölt, az egyikét
Itt láthatod.
LEAR
Mily tompák e szemek.
Nem Kent vagy-e te?
KENT
Az, szolgád, Kent. De hol van
Cajus cseléded?
LEAR
Az, mondhatom neked,
Derék fiú; nem vár, ha ütni kell.
Meghalt és rothad.
KENT
Nem, nem, jó uram:
Az én vagyok.
LEAR
Mindjárt meglátom.
KENT
Az,
Ki a legelső megbomlás után
Kisérte gyászos léptedet. -
LEAR
Hozott
A jó szerencse.
KENT
Az vagyok bizony,
Senki más. Itt örömtelen, sötét,
Halálos minden. Idősebb lányaid
Magok kárhoztaták el magokat
S kétségbeesetten haltak el.
LEAR
Úgy hiszem.
ALBAN
Nem tudja, mit beszél. – Hiú dolog
Magunkat ismertetnünk.
EDGAR
Mind hiába.
Egy tiszt jő
TISZT
Edmund meghalt, mylord.
ALBAN
Az itt most csekélység.
Most halljátok meg szándokom, nemes
Urak s barátim. Ami enyhet hozhatunk
Ily nagy csapásra, megkisértjük. Ami
Magunkat illet, élte fogytaig
Az agg fölség kezébe adjuk át
Teljes hatalmunk. -
Edgarhoz és Kenthez
Minden jogotokba
Ezennel visszahelyzünk titeket,
Oly ráadással, mit hűségetek
Bőven megérdemelt. Izlelni fogják
Erényök díjait minden jó barátink,
És bűnök kelyhét ellenségeink.
Nézzétek, ó, nézzétek!
LEAR
S az én szegény kis
Bolondomat megfojtották. Nincs, ó, nincs
Már benne élet. Miért kéne élnie
Patkánynak, ebnek, lónak, ha neked
Lélekzeted nincs? Ó, nem fogsz te többé
Eljőni, nem, soha, soha, soha!
Gomboljatok ki, kérlek. – Köszönöm.
Látjátok ezt? Nézzétek őt. Nézzétek ajkait,
Ide nézzetek, ide nézzetek!
Meghal
EDGAR
Szédül! – Mylord, mylord!
KENT
Szakadj meg, szív,
Kérlek, szakadj meg!
EDGAR
Nézz fel ránk, uram!
KENT
Ne gyötörd lelkét. Hagyd, menjen, Nem barátja,
Ki e konok világnak kínpadán
Tovább is nyujtóztatja.
EDGAR
Ó, valóban
Már vége van.
KENT
Csoda, hogy eddig kibírta;
Már úgyis csak bitorlá életét.
ALBAN
Vigyétek el. – Jelenleg fő ügyünk
Az általános fájdalom.
Kenthez és Edgarhoz
Ti ketten,
Lelkem baráti, kormányozzatok,
S tartsátok fenn a sebzett államot.
KENT
Reám nagy út vár, melyet tenni kell:
A gazdám hí, nem mondhatok nemet.
ALBAN
Nehéz idő sújt: itt engedni kell,
És mondanunk, mi fáj, nem ami illik.
A legkorosb legtöbbet szenvedett.
Ifjabbak, akik itt vagyunk, nem érünk
Ily dolgot, s nem jut ily sokáig élnünk.
Mind el, gyászinduló mellett
.oOo.