Vasököl Aaron Allston

Ők a Lázadók Szövetségének legelitebb harcoló egysége – fürgék, gyorsak és halálosak. Mert az X-szárnyúak pilótái számára nem létezik túl mocskos vagy túl veszélyes feladat. Most egy szinte lehetetlen kihívással kell szembenézniük: meg kell fékezniük egy hatalmas hadurat, s azt mímelniük, hogy ők a szövetségesei. A hihetetlen nehézségek ellenére az ellentmondásos Lidérc osztag túlélte a titkos küldetést. Azonban most ismét a halál képébe kell nevetniük. Ez alkalommal Wedge Antilles azért indítja őket, hogy állítsák meg Zsinj nagyurat és Szuper Csillagrombolóját, a Vasökölt. Ha Zsinj csatlakozik a Birodalomhoz, akkor a háború árhullámai ellepik a Lázadókat. A Lidérc osztag feladata, hogy beszivárogjanak a hadúr flottájába, és megszerezzék féltve őrzött terveit. Hogy sikerrel járhassanak, kiméletlen kalózoknak kell álcázniuk magukat, akik be akarnak lépni Zsinj seregébe. És ehhez valójában is kalózokká kell válniuk a birodalmi őrjáratoktól zsúfolt űrutakon. És ha ezt sikerült túlélniük, vár rájuk egy végső teszt – egy öngyilkos küldetés Zsinj parancsára.

STAR WARS

X-SZÁRNYÚAK

VASÖKÖL

AARON ALLSTON

A fordítás a STAR WARS - X-Wing

Iron Fist

című könyve alapján készült

Aaron Allston:

X-Wing - Iron Fist

Bantam Spectra Book, 1998

Used under authorization.

Fordította: Békési József

Hungarian translation

Budapest

Kiadja:

LAPICS Kft. AQUILA KÖNYVKIADÓJA

ISBN: 963 679 116 3

Felelős kiadó:

Labancz László ügyvezető

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönet:

Steven S. Longnak, Beth Loubetnek, Bob Quinlannek, Luray Richmondnak és Sean Summersnek, „sasszemeimnek", akik hősiesen közém és ágyútűzként záporozó hibáim közé vetették magukat;

Az összes Star Wars-írónak, akiknek műveiből megismerhettem ezt az univerzumot, különös tekintettel Michael A. Stackpole-ra és Timothy Zahnra;

Drew Campbellnek, Shane Johnsonnak, Paul Murphynek, Peter Schweighoíemek, Bill Slavicseknek, Bill Smithnek, Curtis Smithnek és Dan Wallace-nek az általuk írt, felbecsülhetetlen értékű forrásokért;

Sue Rostoninak és Lucy Wilsonnak a Lucas Licencosztályon a segítségükért; és

Denis Loubetnek, Mark és Luray Richmondnak, a szobatársaimnak, hogy a valós térben tartottak, akárhányszor csak agyam a hipertérbe próbált ugrani.

SZEMÉLYEK

A LIDÉRCEK

Wedge Antilles parancsnok (Vezér, Egyes) (koréliai ember, férfi)

Wes Janson hadnagy (Hármas) (taanabi ember, férfi)

Myn Donos hadnagy (Kilences) (koréliai ember, férfi)

Garik Loran hadnagy, az „Arc" (Nyolcas) (pantolomini ember, férfi)

Kell Tainer hadnagy (Ötös) (sluis vani ember, férfi)

Hohass „Gebe" Ekwesh (Hatos) (thakwaai, férfi)

Ton Phanan (Hetes) (rudrigi ember, férfi)

Voort „Röfi" saBinring (Tizenkettes) (gamorrai, férfi)

Tyria Sarkin (Tizenegyes) (toprawai ember, nő)

Castin Donn (Kettes) (coruscanti ember, férfi)

Shalla Nelprin (Tízes) (lingói ember, nő)

Dia Passik (Négyes) (rylothi twi'lek, nő)

Lara Notsil (Tizenhármas) (aldivyi ember, nő)

A ZSIVÁNYKOMMANDÓ KISEGÍTŐ SZEMÉLYZETE

Cubber Daine (koréliai ember, férfi, az osztag szerelője)

Köpcös (Tyria R5-ös egysége)

Kibic (Wedge R5-ös egysége)

Nyikorgó (3PO egység, az osztag szállásmestere)

Tonin (Lara R2-es egysége)

Dumás (az Arc R2-es egysége)

Az ÚJ KÖZTÁRSASÁG KATONÁI

Alton Repness ezredes (commenori ember, férfi)

Onoma kapitány (mon kalamári, férfi) Valton kapitány (tatuini ember, férfi)

ZSINJ ERŐI

Zsinj hadúr (fondorü ember, férfi)

Melvar tábornok (kuati ember, férfi)

Todrin Rossik kapitány (coruscanti ember, férfi)

Vellar kapitány (ember, férfi)

Netbers kapitány (ember, férfi)

Raslan kapitány (ember, férfi)

Bradan hadnagy (ember, nő)

A SASDENEVÉREK

Kargin tábornok (ember, férfi)

Seku kapitány (rylothi twi'lek, nő)

Dissek hadnagy (alderaani ember, férfi)

Kettch hadnagy (endori ewok, férfi)

Qatya Nassin (ember, nő)

Morrt (ember, férfi)

Egy

Meg sem próbált úgy tenni, mintha ember lenne. Valószínűleg emberként született, most azonban mechanikus végtagok - nyilvánvalóan protézisek, melyeket még bőrbevonattal sem láttak el, mesterséges mivoltukat leplezendő - helyettesítették jobb karját és mindkét lábát, kopasz koponyája jobb oldalán pedig egy szabványos számítógép-csatlakozóval ellátott fényes fémlemez csillogott.

Azt sem próbálta színlelni, hogy barátiak a szándékai. Odament a bokszukban összezsúfolódva üldögélő Lidérc Osztag tagjaihoz, és mindenféle fenyegetőzés vagy megjegyzés nélkül fejbe vágta Gebe Ekwesht a szomszéd asztalról felkapott borosüveggel.

Az üveg nem tört el. Dallamosan felcsendült, nyitott szájából kiloccsant egy kis bor, Gebe, a szőrös, hosszú arcú, nagy fogú idegen pedig felakadt szemmel lecsúszott a székében.

A Lidérc Osztag legtöbb pilótája meg sem tudott moccanni - kilencen ültek egy ötszemélyes bokszban, így helyük sem igen lett volna rá. A kör másik végén, Gebével szemben helyet foglaló Kell Tainer azonban talpra kászálódott.

Ám nem vetette rá magát szárnyembere támadójára, nem rohanta le ütésre emelt ököllel, hanem oldalazni kezdett, majd villámgyorsan megeresztett egy oldalsó rúgást, ami az álla alatt találta el a cyborgot, és a padlóról felemelve elrepítette.

Kell nyomában az osztag többi tagja is kicsusszant a bokszból. A bár többi vendége, emberek és más fajúak vegyesen, szintén felálltak, noha arckifejezésükön látszott, hogy nem tudják, részt vegyenek-e a kocsmai szórakozás eme hagyományos formájában.

Wedge Antilles parancsnok, az osztag vezetője a helyén maradt. Odafordult a csapat orvosához, Ton Phananhoz - a gúnyos modorú, szépen vágott szakállú, feje bal oldalán lemezbeültetést viselő férfihoz.

- Hogy van? - kérdezte a parancsnok.

Phanan megrázta a fejét, miközben óvatosan megtapogatta Gebe koponyáját.

- Nem hiszem, hogy betört volna. Valószínűleg csak agyrázkódást kapott. Tudod, milyen kemény a feje.

A cyborg közben ismét felállt. Különös ellentétet alkottak Kell-lel. A cyborg úgy nézett ki, mint egy halálos robogóbaleset áldozata, akinek a maradványait egy őrült szerelő drótozta össze, míg Kell, klasszikus kék szemével, szoborszerű arcvonásaival, tekintélyes magasságával és duzzadó izmaival leginkább a hadsereg toborzóplakátjaira illett volna. A mosolyuk azonban egyforma volt: örömtelen, hideg, fenyegető.

A cyborg benyúlt a szomszédos bokszba a sikoltozva szétrebbenő vendégek között, és feltépte a padlóhoz csavarozott asztalt. Hátralendítette, és nem emberi sebességgel lesújtott vele. Kell lebukott előle, átgurult a bútor alatt, és a cyborg előtt felpattant, három gyors ütést elhelyezve támadója gyomrán. A cyborg hátratántorodott, Kell lába megvillant, és egy szinte könnyednek tűnő mozdulattal kirúgta az asztalt a kezéből.

Úgy tűnt, a többi vendég megállapodásra jutott: hátrahúzódtak, és elkezdtek fogadásokat kötni. Wedge egy biccentéssel értékelte a döntés bölcsességét. Noha a Lidércek civilben voltak, egyértelműen látszott, hogy nem kell félteni őket, és a bár közönsége nem tudhatta, hogy Kellben nem csupán a csoport átlagos harci képességei testesülnek meg, hanem ő az egyik legjobb verekedőjük.

Röfi, a gamorrai pilóta a Lidércek asztalának támaszkodva figyelte az eseményeket - már amennyire ezt a mellmagasságban és afölött lebegő homályos füst lehetővé tette. Hátrapillantott a válla fölött Gebére.

- Megsérült? - kérdezte. Szavai egyszerre hangzottak fel érthetetlen morgásként és elektronikusan keltett hangok formájában, mely utóbbiakat a torkába ültetett, szinte láthatatlan hangszóró bocsátotta ki.

- Mindenki csak ezt kérdezi! - válaszolta nyűgösen Phanan. Miután végzett Gebe koponyájának vizsgálatával, egy apró lámpával a sebesült szemébe világított. - Azt persze senki sem mondja, hogy „Micsoda felfordulás! Remélem, nem okoz lelki traumát az orvosnak, hogy ezzel kell foglalkoznia." Egyébként kezd magához térni. Néhány napig valószínűleg szédülni fog. Utána kell majd néznem, hogy bírja a fajtája az agyrázkódást.

A cyborg következő ütése, egy ügyes bal-jobb kombináció második tagja, becsapódott Kell gyomrába. A nagydarab férfi félrepördülve csökkentette az ütés erejét, és a pördülést befejezve egy forgó rúgásba kezdett. Lábfeje a cyborg szegycsontján csattant, és a félember őrjöngve tántorodott hátra. Kell kétrét görnyedt, kezét a gyomrára szorította, majd a fájdalomtól eltorzult arccal felegyenesedett.

Ekkor a bár hirtelen megtelt egyenruhásokkal - az Új Köztársaság katonai rendőrségének jellegzetes öltözékét viselő férfiak és nők áramlottak be a főbejáraton.

Wedge felsóhajtott.

- Ahhoz képest, hogy milyen mélyen vagyunk, elég hamar ideértek.

Phanan egy kicsi, rózsaszínű fiolát dugott Gebe széles, lapos orra alá. A szőrös idegen orrlyuka kitágult, a teste megrázkódott, ahogy ösztönösen próbálta elrántani a fejét a szag elől.

- Nyugi, Gebe! - szólt rá az orvos. - Ahogy elnézem, nemsokára pihenhetsz néhány órát. Ráadásul nagyon kedves emberek társaságában.

Wedge elvigyorodott.

A katonai rendőrök a füstös bárból kivezették őket Coruscant utcaszintjének kevésbé nyomasztó levegőjére. Esett, és a kitartóan hulló csapadék olyan érzetet keltett, mintha háromnegyed rész vízből és egynegyed rész motorolajból állna. Wedge felnézett, próbálta megkeresni a Coruscant egét jelentő, távoli színes foltokat, de csak a végtelenbe emelkedő, sziklaszirtszerű épületeket látta minden oldalon. A felhőket teljesen eltakarták az előtetők, az utak, a felhőkarcolók közötti hidak és egyéb építmények. Az eső mégis lejutott a talajig, valószínűleg a fenti vízelvezetők, csatornák és vízterelők miatt.

Tyria Sarkin, a szőke lófarkas, karcsú nő elfintorodott.

- Nem bánnám, ha legközelebb egy szép bolygóra helyeznének át - jelentette ki. Aztán észrevette a közelben várakozó, tömör, ablakok nélküli, általában fogolyszállításra használt sikló felé intő katonai rendőrt, és engedelmesen követte a többi Lidércet a jelzett irányba. Phanan a szédelgő Gebét támogatva állt be mögé, végül pedig Wedge és az egész felfordulást okozó cyborg zárta a sort.

Előrébb Garik Loran, az Arc, a valaha jóképű színész, akinek a bal arcfelét egy fakó sebhely csúfította el, rápillantott a mellette álló katonai rendőr névtáblájára.

- Thloro - olvasta fel a nevet hangosan. - Ez koréliai név, igaz?

- Koréliai vagyok - bólintott a tiszt. - Ott születtem, és ott is nőttem fel.

Az Arc mosolyogva fordult hátra, Wedge felé.

- Aha! Pont, mint az a fogadóbizottság az M2398-on, igaz, parancsnok?

Wedge-nek sikerült megállnia, hogy ne merevedjen meg. Az M2398 rendszer harmadik bolygójának holdján megismert „fogadóbizottság" nem koréliaiakból állt. Mi több, akik rávették őket, hogy szálljanak le, csapdába csalták őket.

- Pontosan, Arc - bólintott Wedge. - És akárcsak akkor, most is te vezetsz.

Wedge látta, hogy a Lidércek lopva összenéznek, és tudta, hogy mindannyian harcra készek - kivéve talán a szédelgő Gebét. Annak idején nem az Arc volt Wedge szárnyembere. Loran most már tudta, hogy Wedge az ő kezdeményezésére vár.

Az Arc felgyorsított egy kicsit, és a kettős oszlopban lépdelő Lidércek között előrement, egészen a menetet vezető két katonai rendőr mögé. Odaért a fogolyszállító sikló hátuljához, biccentett, mikor a rendőrök intettek, hogy szálljon fel - aztán ütött, egyenesen az egyik torkára, hogy aztán rávesse magát a másikra.

Wedge látta, hogy Kell szinte azonnal akcióba lendül. Oldalsó rúgása őre térdét éri, és természetellenes szögbe taszítja az ízületet. Az őr felsikoltott és elzuhant.

Nem volt idő végignézni az események kibontakozását - Wedge a tokjukból előrántott sugárvetők surrogását hallotta a háta mögül. Megragadta a meglepett cyborgot, és pajzsként maga elé rántva megpördült.

Az őrök tüzet nyitottak, lézersugaraik a cyborg mellkasán találkoztak, szénné égetve azt. A sebből gőz és égett hús bűze szállt fel. Wedge az őrök felé tolta a halálos sebet kapott cyborgot, és szinte letarolta őket vele - majd meglátta, hogy az egyik sugárvető arrébb csúszik a permatonjárdán. Utánavetette magát.

Jól ismert zajokat hallott: Röfi hangos szusszanásai, melyekkel a kiképzések során az ütéseit kísérte, majd a lehetetlenül hangos, csattanó hangot, amikor ökle célba talált. Két sugárvetőlövés gyors egymásutánban. Gebe üvöltése. A törött lábú férfi visítása. A járókelők sikolyai és a szapora lábdobogás, miközben fedezéket kerestek.

Wedge megragadta a sugárvetőt, megpördült, egy kapáslövéssel torkon találta épp feltápászkodó másik őrét, és visszataszította a szennyes permatonra. Végre felmérhette, hogyan áll a Lidércek küzdelme a katonai rendőrökkel szemben.

- Senki se mozduljon! - Ton Phanan kiáltott, csodával határos módon sértetlenül, egyik korábbi fogva tartójuk lézerkarabélyát markolva. Wedge látta, ahogy a fickó üveges szemmel eltántorog, kezével a torkát markolászva, hiábavalóan próbálva elfojtani az ujjai között előtörő széles vérzuhatagot.

A katonai rendőrök megtorpantak, észrevették a rájuk szegezett fegyvert... és egymás után eldobták pisztolyaikat, vagy abbahagyták a Lidércek ellen folytatott küzdelmet.

- Nem úgy járt, mint a koréliaiak - felelte Loran higgadt hangon. Wedge tudta, hogy az Arc minden erejével igyekszik uralkodni magán.

A Vadászparancsnokság főhadiszállásának egyik eligazítójában ültek. A helyiség éppolyan makulátlanul fehér és tiszta volt, mint amilyen mocskosak az utcák és az a bizonyos bár. A kihallgatást egy ezredes vezette, akit Wedge nem ismert, de Ackbar admirális, az Új Köztársaság fegyveres erőinek főparancsnoka is a kihallgatók asztala mögött ült. Habár Ackbar mon kalamári volt, és elnagyolt, gumiszerű vonásaival inkább tűnt halfélének, mint embernek, Wedge kifejezetten barátságosnak érezte a jelenlétét.

- Ez nem elég ahhoz, hogy rátámadjon egy magát megfelelően igazoló katonai rendőrre - mondta az ezredes.

Az Arc megmerevedett.

- Tisztelettel, uram, de ha igazam van, akkor igen.

- Ne legyen nevetséges! Senki sem tudja megállapítani egy ember szülőbolygóját egyetlen pillantással!

- De én igen, uram.

A középkorú ezredes, akinek az arcára mély ráncokat véstek a Birodalom elleni háborúban leszolgált évek, kételkedve nézett rá. Aztán szó nélkül felállt, ellépett az asztaltól, és megtett vagy fél tucat lépést.

- Nehéz megmondani - ráncolta a homlokát az Arc. - Ha ön a szülőbolygójára jellemző módon is járt valaha, a katonai kiképzés során leszokott róla. Amire a Vogel Heten került sor, ha nem tévedek. Azt mondanám, valamikor megsebesült, és újra meg kellett tanulnia járni... vagy talán valamilyen születési rendellenességét korrigálták műtéttel? Nem tudom egyértelműen megállapítani.

Az ezredes visszaült a helyére. Az arcára nyilvánvaló meglepetés ült ki.

- Mindkét dologban igaza van. Hogy csinálja?

- Hát eredetileg színész voltam. Ráadásul megtanultam felismeri, elemezni és felvenni a fizikai testtartásokat... mint ahogy a hanghordozásokat és még egy tucat más dolgot is. De ami a legfontosabb, sok évig éltem a Lorrdon, ahonnan a családom is származik. A lorrdiak gyakorlatilag kifejlesztették a testbeszéddel történő tudatos kommunikáció művészetét.

- Elismeri, ezredes - szólalt meg végre Ackbar, nem emberi módon intonálva a szavakat -, hogy Loran hadnagy képes felismerni, ha valakinek a testtartása nem felel meg állítólagos szülőhelyének?

Az ezredes elgondolkodott.

- Nos, statisztikát nem mernék alapozni erre a bemutatóra, de azt elismerem, hogy a hadnagy meglepő képességekről tett bizonyságot ebben a kérdésben.

- Ebből a tényből kiindulva - folytatta az Arc - és abból, hogy a katonai rendőrök milyen hamar odaértek a bárba, ami, hadd emlékeztessem önöket, a kontinentális talapzat szintjén helyezkedik el, mely szinten nem sűrűn járőrözik a katonai rendőrség, nos, ebből a két tényből arra a következtetésre jutottam, hogy az egész csak megtévesztés. A cyborgot azért küldték oda, hogy belénk kössön, és jogszerűnek állítsa be a letartóztatásunkat. Nem egy eltávozáson lévő pilóta került már börtönbe pontosan ugyanígy.

Az ezredes elengedte a füle mellett az utolsó megjegyzést, és Phananhoz fordult.

- A helyzetet maga oldotta meg azzal, hogy ártalmatlanná tette az egyik álrendőrt és elvette a fegyverét.

Wedge látta, hogy Phanan magába fojtja feltörni készülő válaszát - valószínűleg azt, hogy milyen remekül felismeri az ezredes az orra alá dugott egyszerű tényeket.

- Igen, uram - bökte ki végül az orvos.

- Az az ember meghalt. Átvágta a légcsövét és a nyaki verőerét. Pedig a maga parancsnoka azt állítja, hogy a katonai rendőrök mindannyiukat lefegyverezték, mielőtt kivezették volna magukat a bárból. Milyen fegyvert használt?

- Kinyithatót, uram. Egy lézerszikét. Alaposabb vizsgálat nélkül könnyen össze lehet téveszteni egy fényceruzával... és elég jól bánok vele.

- Azt elhiszem. A mi őreinknek odaadta ezt a fegyvert, mielőtt belépett ide?

- Miféle fegyvert, uram?

- A lézerszikét.

- Az nem fegyver, uram. Orvosi műszer. A kötözőszereimet, a baktatapaszaimat, a fertőtlenítőpermetjeimet és a fájdalomcsillapítóimat sem kérték el tőlem, pedig a megfelelő körülmények között bármelyikkel meg tudok ölni egy embert.

Az ezredes elgyötörten nézett Wedge-re, aki jól ismerte ezt a tekintetet - a tükörből. Miféle egységet szedett maga össze? - kérdezte a pillantás. Wedge vállat vont.

- Rendben - kapcsolta ki az ezredes az adattábláját. - A nyomozás befejezéséig szabadon engedem az osztagát.

- Köszönöm, uram - biccentett Wedge.

- Hogy vannak a sebesültjei? Ekwesh és Janson, igaz?

- Mind a ketten a gyengélkedőn vannak - felelte Wedge. - Gebe Ekwesh enyhe agyrázkódást kapott, és teljesen összezavarta, hogy Phanan leütötte, hogy távol tartsa a küzdelemtől. Janson hadnagynak a bordáit perzselte meg egy sugárvető lövése; baktával kezelik, egy-két napon belül ismét szolgálatba állhat.

Az ezredes felállt; Wedge és alárendeltjei követték példáját.

- Sok szerencsét kívánok nekik, remélem, hamarosan felgyógyulnak. - Annak a nyilvánvaló ténynek nem adott hangot, hogy sokkal szívesebben látná őket a birodalmi rohamosztagosokkal és a hadurak erőivel szemben, mint a Coruscant polgárai között. Megvárta és viszonozta a tisztelgéseket, majd távozott.

- Mielőtt elmennének - lépett előre Ackbar admirális -, tudni szeretném, mit gondolnak az ügyről?

- Jobb szeretnék annak hinni, amit Cracken tábornok emberei szedtek ki a túlélőkből - felelte Wedge -, mégis Zsinjt sejtem a támadás mögött. Elég súlyos veszteséget okoztunk neki az Implacable elpusztításával. - A szóban forgó birodalmi csillagromboló az Új Köztársaság első számú ellenségének és célpontjának, Zsinj hadúrnak az alárendeltje, Apwar Trigit admirális parancsnoksága alatt pusztult el. - A múltban már megmutatta bosszúálló természetét, a titkosszolgálata és a kapcsolatai révén pedig könnyűszerrel felállíthatott egy ilyen hihető csapdát. Szerintem rájött, kik tartoznak a Lidérc Osztagba, és úgy döntött, megbüntet minket.

- Én is erre a következtetésre jutottam - bólintott Ackbar. - Antilles parancsnok, önre bízom az alárendeltjei megvédésének feladatát... biztos vagyok benne, hogy el tudja dönteni, folytatják-e a szabadságukat, vagy visszatérnek a szolgálatba, s azzal a Vadászparancsnokság körleteinek biztonságába. Én mindenesetre parancsokat is hoztam önnek - érintette meg a zsebében dudorodó adattáblát. - Már átküldtem az ön adattáblájára őket. Azt hiszem, tetszeni fognak önnek; leginkább az... hogy is mondjam... az osztaga improvizációs képességeire építenek.

Wedge elmosolyodott.

- Kezdek megőszülni ezektől az „improvizációs képességektől", admirális. Mindenesetre köszönöm. Remélem, nem veszi tolakodásnak, uram - tűnt el a mosoly az arcáról -, de hadd kérdezzem meg: nem hallott valamit Felről?

Ackbar elővette és bekapcsolta az adattábláját. Wedge kíváncsi lett volna, hogy az admirális valóban az állományok között kutat, vagy csak az időt húzza, hogy kitaláljon valami választ.

Soontir Fel báró a Vader halálát követő években a Birodalom legjobb vadászpilótája volt. Elit osztaga, a 181. birodalmi vadászosztag vezéreként egy alkalommal még a Zsiványkommandót is sarokba szorította, és általában véve halálos fenyegetést jelentett az Új Köztársaságra. Később átállt a Felkelők oldalára, sőt még a Zsiványkommandóba is bekerült.

Mindezek mellett azt csak kevesen tudták, hogy Fel Wedge húgát, Syalt vette feleségül. Mint ahogy azt is, hogy pár évvel korábban mind a ketten eltűntek. A 181. vadászosztag elméletileg egy másik tiszt parancsnoksága alá került, azoknak a moffoknak és főtiszteknek a szolgálatában, akik a Birodalomból megmaradt területek nem hivatalos uraiként tevékenykedtek. Érthető hát, miért volt különösen nyugtalanító Fel váratlan felbukkanása a 181. osztag egy része élén az Implacable kíséretében. Fel és számos pilótája megmenekült az Implacable sorsától, és ismeretlen helyre távozott... Wedge azonban gyanította, hogy Zsinj hadúr szolgálatában fog rátalálni sógorára.

Ackbar Wedge szemébe nézett és megrázta a fejét.

- Nincs hírünk arról, hogy a Birodalom maradéka és Zsinj hivatalosan együttműködnének. El sem tudom képzelni, miért adná kölcsön az előbbi a 181. osztagot a hadúrnak. Felről, a visszatéréséről... és a családjáról sincsenek információim. Sajnálom. Értesíteni fogom, ha megtudok valamit.

- Köszönöm, uram. Értékelem a fáradozását.

A Lidérc Osztag járművei - hét ütött-kopott X-szárnyú, két elfogott TIE-vadász és egy viszonylag jó állapotban lévő Lambda osztályú sikló - számára kijelölt ideiglenes hangárban beszámoltak az ezredes döntéséről azoknak a Lidérceknek is, akiket nem idéztek be a kihallgatás második felvonására.

- Nem szívesen mondom ezt - fejezte be Wedge -, de a szabadságnak gyakorlatilag vége. Önkénteseket kérek Gebe és Wes őrzésére, míg ki nem engedik őket a gyengélkedőről. A gépek mellé is kellene valaki a következő megbízatásig, és felszólítok mindenkit, hogy nyitott szemmel járjon. Megértettétek?

A Lidércek bólintottak.

- Majd összeállítom a szolgálatbeosztást - ajánlkozott az Arc.

- Miért éppen te? - kérdezte Kell.

Az Arc rámosolygott a nagydarab férfira.

- Mert nincs itt Janson, hogy megcsinálja. Mert két perccel hamarabb léptettek elő, mint téged, így én vagyok a rangidős. Gyertek vissza néhány perc múlva, és megkapjátok a beosztásotokat.

Miközben a Lidércek szétszéledtek, Phanan átkarolta Kell vállát.

- Tyria - pillantott a lányra -, ha megbocsátasz, szeretnék váltani néhány szót a játékszereddel...

- A mimmel? - nézett rá görbén Tyria.

- A mijével? - húzta ki magát Kell, lesöpörve magáról az orvos kezét.

- Miért, mit mondtam? - értetlenkedett Phanan, aztán vállat vont. - Mindegy, csak néhány percről lenne szó.

A lány szintén vállat vont, és odament az X-szárnyújához.

- Tudod, hogy hívják azt az ezredest? - kérdezte Phanan.

Kell dühös homlokráncolása zavarttá szelídült.

- Nem emlékszem, hogy Antilles parancsnok említette volna.

- Repness.

Kell rápillantott Tyriára, de a lány már felnyitotta gépe egyik hajtóművét, és elmélyülten szemlélte az áramköröket.

- Így hívták azt a kiképzőt is, aki megpróbálta rávenni Tyriát, hogy ellopjon egy X-szárnyút. Még mielőtt átkérte volna magát a Lidércekhez.

- Ugyanarról az emberről beszélünk. Kicsit szimatoltam a kihallgatás után. Még mindig kiképző, itt, a Coruscanton, bár nemsokára át fogják helyezni a Tedevium kiképzőfregattra. Emellett más feladatokat is ellát... főleg látványos, önkéntes akciókat, ami egyáltalán nem szokatlan az ambiciózus tiszteknél. Ma ő a szolgálatos tiszt a katonai rendőrség albázisán, ezért vezette ő a kihallgatást.

Kell vett egy mély lélegzetet. Atton Repness a lemorzsolódás szélén álló új köztársasági pilótajelöltekkel foglalkozott. Arról lett híres, hogy még az egyébként reménytelennek tartott pilótákkal is elfogadható eredményeket ért el. Kell és Phanan azonban tudták, hogy az ezredes titokban feljavította Tyria pontszámait, majd megpróbálta rávenni a lányt, hogy működjön közre egy X-szárnyú ellopásában. Amikor Tyria nemet mondott, a meghamisított pontszámokkal zsarolta, nehogy beszéljen.

- Nem hoztad volna szóba, ha nincs valami kész terved - állapította meg Kell kemény hangon.

- Ezt már szeretem - mosolyodott el Phanan -, ahogy elismered felsőbbrendű intelligenciámat, és közben nagyon dühös vagy valakire. Jó napom van ma. És igen, van egy tervem. Ismerjük Repness taktikáját... illetve csak egy taktikáját ismerjük. Egy a kiszóródás ellen küzdő, vonzó nőt keresett meg... azt nem tudjuk, hogy ezek a jellemzők mennyire fontosak, de inkább menjünk biztosra... és kétféleképpen is segített rajta. Külön gyakorlási lehetőséget biztosított neki, hogy igazolja az eredményei javulását, és feljavította a pontszámait, hogy biztosítsa a bennmaradását... és persze azt, hogy a lekötelezettjévé váljon, de legalábbis legyen mivel zsarolnia. Lehet, hogyha meglengetnénk egy csalit az orra előtt, akkor megint ráharapna.

- Csalit. - Kell a homlokát ráncolva támaszkodott neki a legközelebbi X-szárnyú vezérsíkjának. - Phanan, én nem tudom, te hogy vagy ezzel, de nekem mostanában valahogy nem volt időm annyi barátot szerezni, hogy csak csettintsek egyet az ujjammal, és elém ugorjon a megfelelő személy.

- Na igen, de te nem is rendelkezel az én felsőbbrendű intelligenciámmal, ugyebár.

- Még egy szó a felsőbbrendű intelligenciádról, és teszek róla, hogy teljesen ki kelljen cserélni az agyadat!

Phanant láthatólag nem hatotta meg a fenyegetés.

- Amikor a Borleiason kórházban voltam - hajolt közelebb -, a szomszéd szobában egy nő feküdt. Egy gyönyörű nő. Az Implacable egyik túlélője.

- Ezek szerint most hadifogoly? Ton, nem hozhatjuk ki a börtönből a terved miatt.

- Most nem hadifogoly. Az Implacable fedélzetén volt az... és Trigit admirális szeretője, bár akarata ellenére. Egy kolóniáról ragadták el, amit Trigit porig bombázott, aztán folyamatosan kábítószerezték... a többit sejtheted.

Kell elfintorodott.

- Nagyon sok mondanivalója van az Új Köztársaság hírszerzése számára Trigitről és a módszereiről. Rendkívül intelligens nő, és remek megfigyelő. A szépségéről nem is beszélve.

- Már mondtad, hogy nagyon szép.

- Tudom, de még mindig nem tudtam túltenni magam rajta. Hallottam, hogy áthozták a Coruscantra. Ha megkeresnénk, és rá tudnánk venni, hogy segítsen...

- Bejuttathatnánk a kiképzőközpontba, és a saját módszerével kaphatnánk el Repness ezredest. - Kell ismét rápillantott Tyriára. - Benne vagyok!

- Helyes. Én majd megpróbálom megkeresni a nőt... Lara Notsil a neve... aztán megnézem, ki tudok-e csikarni egy kis időt az Arctól a felkeresésére.

- És ha nem?

- Be fogom avatni a tervbe. Tyriát persze nem fogom megemlíteni - tette hozzá sietve, számítva Kell ellenkezésére.

- Hát... legyen. És neki se szólj az ügy végéig.

- Megbeszéltük.

Másnap a teljes osztag és a kisegítő személyzet is összegyűlt ugyanabban a hangárban.

Az Arc érdeklődve mérte végig az újoncokat. A legmagasabb egy kócos, szalmaszín hajú férfi volt köztük. Mellette egy sötét bőrű nő állt, nagy, figyelő szemekkel, a homlokába lógó hajfürtjén egy piros gyönggyel, és széles mosollyal, amelyből az sugárzott, hogy életének minden egyes pillanatát ki akarja élvezni. A legalacsonyabbnak egy twi'lek nő tűnt; emberi mércével ijesztően gyönyörű arca éles ellentétben állt tiltó, vörös tekintetével. Fejnyúlványait a háta mögött leengedve tartotta, nem pedig a vállaira tekerve, ahogy a twi'lekek azt barátaik és szövetségeseik között szokták. Mind a hárman az előírásos narancssárga-fehér pilótaruhát viselték.

- Sok hírem van mára - nézett föl az adattáblájáról Wes Janson. Az Arc látta, hogy a hadnagy újra a régi, örökké fiatalos arcvonásai nyugodtak, nyoma sincs rajta fájdalomnak az oldalát ért sebesülés miatt. - A legtöbb jó, de akad néhány rossz is. Az egyik rossz hír: megint itt vagyok. Rossz nekem, mert jólesett a pihenés, és rossz nektek, mert ha egyesek közületek egy kicsit gyorsabbak lettek volna, akkor nem talált volna el az a lövés. Ezt tartsátok észben, mikor megnézitek az elkövetkező hetek szolgálati beosztását.

Janson elmosolyodott a felhangzó nyögések hallatán.

- Gebe szintén visszaáll a szolgálatba - folytatta -, ami valószínűleg jó hír is és rossz is, hiszen személyiségeinek egy része szeret dolgozni, más része viszont nem. - A Lidércek már jól tudták, hogy a thakwaaiak egyik legkülönösebb vonása többszörös. személyiségük volt - amit nem valamilyen komoly érzelmi trauma okozott, mint az embereknél, hanem természetes módon jelent meg szellemi fejlődésük során. Gebe minden személyisége más és más feladatra specializálódott, és miközben új dolgokat tanult meg, új személyiségei is kialakultak. - Az osztagot új pilótákkal töltötték fel. - Az egyik Lidérc az M2398 rendszer egyik holdján vívott küzdelem során halt meg; ketten pedig abban a csatában, amelyben az Implacable is elpusztult. - Bemutatom Castin Donn repülőtisztet, új kommunikációs specialistánkat. - A szőke férfi vidáman biccentett. - Castin a Coruscanton született, úgyhogy ha legközelebb csapdába sétálunk, őt is magunkkal visszük, hogy legalább jó helyen tegyük azt.

Dia Passik repülőtiszt a Rylothról származik. - A twi'lek nő bólintott, és úgy nézett végig a Lidérceken, mintha azt próbálná kitalálni, melyikük akar legelsőként rátámadni. - Széles körű tapasztalatokkal rendelkezik az új Köztársaság és a Birodalom járműveiről, különös tekintettel a nagyméretű űrhajókra, és sokat tud a bűnszövetkezetekről, így rá támaszkodhatunk majd, ha csempészettel, rabszolga-kereskedelemmel vagy a zsoldosok tevékenységével kapcsolatos problémák merülnek föl. A harmadik pilótánk Shalla Nelprin repülőtiszt...

- Ó, ne! - kiáltott fel Kell, majd elkezdte az Arc X-szárnyúja törzsébe veregetni a fejét.

- Mondani akar valamit, Tainer hadnagy? - nézett rá Janson kissé elképedve.

Kell egy pillanatra abbahagyta a vadászgép döngetését.

- Vula Nelprin a rokonod?

Az újonc mosolya kiszélesedett, és gödröcskék jelentek meg az arcán.

- A nővérem.

- És téged az apátok tanított?

- Igen... bár szerintem én egy kicsit jobb vagyok, mint Vula.

Kell felsóhajtott.

- Azt hiszem, beszéltem már nektek az önvédelem-oktatómról... tudjátok, aki úgy dobált ide-oda, mintha egy rongybaba lennék, és még csak meg sem izzadt. Ez itt a húga.

- Akkor azon sem fog meglepődni, amit most mondok - vette vissza a szót Janson. - Nelprin lesz az új önvédelmi kiképzőnk. Maguk a lehető legjobb pilótát faragják belőle, ő pedig jutalmul félholtra veri magukat. Emellett jól ismeri a birodalmi hírszerzés taktikáját, ami jól jön nekünk, hiszen úgy tűnik, hogy Zsinj előszeretettel alkalmazza a birodalmi hírszerzés embereit. Wedge?

- Üdvözöljék az új pilótákat, Lidércek! - mondta Wedge. - Aztán azonnal munkához is láthatnak, új feladatot kaptunk. - Elővette a zsebéből az adattábláját, és beütött néhány parancsot. - Átküldtem az adattábláikra a feladat részleteit... sajnos egyelőre nem kell elmennünk a Coruscantról. - Leintette a feltörő zúgolódást. - Sajnálom. De ennek a feladatnak a megoldásától függ, hogy hová kell majd mennünk, úgyhogy figyeljenek.

A Főparancsnokság kedvezően fogadta erőfeszítéseinket, hogy nyomon kövessük Trigit admirálist és beférkőzzünk a bizalmába. Megmutattuk, hogy a hozzáértés és a szerencse is a mi oldalunkon áll. Most azonban megtámadhatatlan bizonyítékokat kell letennünk az asztalra.

Három csoportra fogunk oszlani. Minden csoport felteszi a következő kérdéseket: Mire készül Zsinj? Mik lehetnek a tervei, milyen stratégiával akarja megvalósítani azokat? Ha megszülettek az elméletek, próbára is tesszük őket: kimegyünk a terepre és megkeressük azokat a bizonyítékokat, amelyek eldönthetik, hogy melyik elmélet a legjobb.

A három csoport vezetőjét a taktikai gondolkodásra való képességeik alapján választottam ki, hogy alkalmasak-e az ellenség fejével való gondolkodásra. Gebe, te leszel Zsinj Egy. Röfi, te leszel Zsinj Kettő. Arc, te leszel Zsinj Három - biccentett Wedge egymás után a három pilótára. - Válogassátok össze a csapataitokat, utána pedig töltsetek annyi időt a főhadiszállás adatbázisai előtt, amennyit csak tudtok. Kérdés?

Janson keze emelkedett a levegőbe.

- A Zsiványkommandóval együtt fogunk dolgozni az ügyön? Wedge bólintott.

- Amint felszálltunk, de az elméleti szakaszban még nem. A Zsiványok Solo tábornokkal kutatnak Zsinj után a Mon Remondán; amint kimentünk a terepre, a körülményeknek megfelelően együtt fogunk működni velük.

A következő kérdést Tyria tette fel.

- Kiderült már, hogy Zsinj állított-e csapdát nekünk?

Wedge kipréselt magából egy keserű mosolyt.

- Annak a kis incidensnek a túlélői nem fukarkodtak az információval. Azonban egyikük sem tudta, kinek dolgoznak... kivéve a szervezőt, aki összegyűjtötte, kiképezte és a küldetés során vezette őket. Az ő torkát vágta el Phanan.

- Hoppá! - hümmögte Phanan a zavar leghalványabb jele nélkül.

- Cracken tábornok ügynökei megpróbálják visszakövetni a nyomaikat; idővel talán megtudunk még valamit róluk. Mindenesetre ez nem a mi problémánk. Még valami? Semmi? Akkor elmehettek.

Az ezt követő szervezési káoszban Gebe Kellt és Tyriát választotta partneréül; az Arc Phanant és Jansont; Röfi pedig Mynt, illetve Nyikorgót, az egység 3PO szállásmesterét. Hallgatólagos megegyezéssel mind a három virtuális Zsinj bevett egy-egy újoncot is a csapatába: Gebe Shallát, Röfi Castint, az Arc Diát, a twi'leket.

- Győzzön a legjobb Zsinj! - kiáltott fel az Arc. - Már amíg bele nem fut a Lidérc Osztagba - tette hozzá halkabban.

Kettő

Gara Petothel még egyszer utoljára ellenőrizte a kódot. Figyelme ide-oda csapongott az adatokkal teli képernyők között, majd kiadta a parancsot a kusza adattömeg programmá rendezésére - reményei szerint a program utolsó verziójává.

Maga a program igazi műalkotás volt. A Coruscant bolygóvárosának mélyen fekvő, olcsó bérlakásában lévő termináljáról titkosított adatcsomagot fog eljuttatni a nyilvános adatbankokba, ősrégi könyvelési adatoknak álcázva azokat. Aztán, majd ha Gara termináljának nyomai már kihűltek, elküldi az adatokat az Új Köztársaság HoloNetjén keresztül a Gara által már hetekkel korábban bemagolt címekre... azokra a címekre, amelyek végül Zsinj hadúr kommunikációs központjához vezetnek.

Ha van esze, gondolta Gara, márpedig van, akkor néhány hét múlva megint jövedelmező munkám lesz. Kikerülök ebből a pöcegödörből, a Lázadó rendőrség és hírszerzés karmaiból...

Valaki erősen bekopogtatott az ajtaján. Gara felpattant. A rossz lelkiismeretjele, gondolta, és megpróbálta az ártatlan kíváncsiság vonásait visszavarázsolni az arcára. A terminálját kikapcsolta.

Miközben felállt és elindult az ajtó felé, belepillantott a tükörbe, hogy megbizonyosodjon róla, azt a szerepet játssza, amit játszania kellett. Világosszőke, rövidre vágott haja még mindig furcsának tűnt, mint ahogy az arcán lévő anyajegy hiánya is - titokban távolíttatta el, miközben előkészítette ezt a személyazonosságát. Nem, ez a személyazonosság csak néhány apró részletben emlékeztetett Gara Petothelre, a hajviselete és a sminkje pedig elég eltérő volt ahhoz, hogy senki se ismerhesse fel, míg ki nem jut a bolygóról.

Kinyitotta az ajtót.

Két Lázadó pilóta állt odakint. Mindketten pilótaruhát, illetve a Coruscant sűrű viharai miatt elengedhetetlen, átlátszó esőkabátot viseltek. Az egyikük komor vonásait csak még komorabbá tette az arca bal felső felét eltakaró fémlemez, és a bal szeme helyén izzó vörös fény. A másik ijesztően jóképű lett volna intelligens, fürkésző szeme fölé lógó fekete hajával és szívet dobogtató vonásaival, az arcát azonban elcsúfította egy sebhely - egy lézersugár nyoma, vélte Gara -, amely a bal pofacsontjától a jobb halántékáig húzódott.

A fémarcút ismerte, és az is szólalt meg elsőként.

- Lara Notsil. - Állítás volt, nem kérdés.

- Igen. - Kinézett mögéjük, a lakótömb folyosóján zajló gyalogosforgalomra. Noha apró lakása az épület negyvenedik emeletén helyezkedett el, a folyosó egy több kilométer hosszú alagút részét alkotta, és mindig sokan jártak rajta. Gyakran fordultak elő lopások, gyilkosságok, mégis kifejezetten ezt a helyet választotta, mert szükség esetén gyorsan el tudott tűnni a tömegben. - Phanan hadnagy, igaz? - nézett vissza látogatóira. - A borleiasi kórházból. Jöjjenek be, kérem, mielőtt még valaki a hátukba nem döf egy vibropengét. - Hátralépett, feltárva előttük az utat, majd kizárta a végeérhetetlenül hömpölygő emberáradatot.

- Valójában csak Phanan repülőtiszt - felelte vendége. - A hadnagy, Garik Loran az érdekes itt.

Gara megdermedt kézfogás közben, és alaposabban is szemügyre vette a másikat. Ő volt az, és ettől zavarba jött, hirtelen szédülés tört rá.

- Az Arc? Ön még él?

Az Arc megajándékozta egy mosollyal. Gara tudta, hogy egy színész mosolya, amit gondosan finomítottak arra, hogy bámulatot, bajtársiasságot és vonzalmat sugározzon, de annak ellenére, hogy nem bolondult el tőle, félig elöntötték a mosoly kiváltotta érzelmek. Úgy érezte magát, mintha a férfi épp most ajánlotta volna föl neki intim barátságát. Úrrá lett rajta a szédülés, nehézkesen lehuppant a terminálja elé.

- Élek - bólintott az Arc. - Sokan meglepődnek rajta. Nem, a halálhírem csak a Birodalom propagandafogása volt, hogy elhitessék a Lázadók Szövetségéről, hogy gonoszságában még egy gyerekszínészt is megölnek. Most pilóta vagyok.

- Látom. - Gara igyekezett visszanyerni az önuralmát. Ne feledd, gondolta, te Lara Notsil vagy. Földműves az Aldivyről. Trigit admirális volt foglya. Ezért jöttek - Trigitről akarnak kérdezősködni. Phanan ott volt, lőtte az Implacable-t - lőtt téged.

- Foglaljanak helyet! Elnézést a rendetlenségért... nehéz itt bármit is tisztán tartani. Hogy találtak meg?

Phanan leült az ágy szélére, az Arc pedig egy székre.

- A Coruscant alsó szintjeinek mércéjével mérve az a hely már tiszta, ahová nem ragad oda, amikor leül - jegyezte meg Phanan. - Elhiheti, mi csak tudjuk. Ami a kérdését illeti... kérdezősködtünk egy kicsit az új Köztársaság hírszerzésénél. Azt mondták, hogy miután kiengedték a kórházból, nem kívánt visszatérni a szülőbolygójára. Lefuttattunk egy keresést a hálózaton a neve és a foglalkoztatási kérelmei után. Egy hajózási vállalatnak dolgozik mint információelemző, igaz?

- Igen. Ebből tartom fenn - mutatott körül a szűk szobában - ezt.

- Mit szólna egy jobb munkához, és az azzal járó jobb életkörülményekhez? - kérdezte az Arc.

- Örülnék neki. Mit kellene csinálnom?

- El kellene végeznie az új Köztársaság pilótaiskoláját. A teljes tiszti akadémiai kurzust.

Kösz, nem! Nem kaphatnék inkább egy jegyet Zsinj flottájához?

Azonban végig kellett játszania a szerepét.

- Az nagyon jó lenne. De sajnos nem valósulhat meg.

Az Arc ismét rámosolygott, ez alkalommal magabiztosságot sugározva.

- Miért nem?

- Amikor még az Aldivyn, a farmunkon éltem - csepegtetett egy kis vágyakozást a hangjába Gara -, mindennap erről álmodoztam. Hogy megtanulok repülni. Nagyon jól csináltam a gazdaság teherszánjaival. Nem akartam, hogy vidéki lánynak tűnjek, ezért az alapnyelvet tanultam, és elkezdtem odafigyelni a hanghordozásomra.

- Látszik is - bólintott az Arc. - Alig lehet észrevenni az akcentusát.

Ha tudnád, hogy innen alig százvonásnyira születtem és nevelkedtem fel, akkor értékelnéd csak igazán, mennyit dolgoztam ezen az alig kivehető akcentuson, gondolta Gara.

- Aztán eljött az Implacable. Lerombolták New Oldtown várost, engem pedig elfogtak. Ekkor... valami megpattant bennem. Aztán amikor Trigit admirális engem választott... - a tekintete megrebbent, a hangja reszelőssé vált, a szeméből kicsordult egy könnycsepp - ...szeretőjének, semmi más vágyam nem maradt, csak az, hogy holtan lássam. És önök teljesítették a vágyamat. Megölték. A maguk osztaga, meg a többiek. Köszönöm. - Gara megpróbált úgy tenni, mint aki nemtörődömséggel leplezi fájdalmát. - De attól tartok, nekem már semmi sem maradt. Elvesztettem az ambícióimat.

- Ezt sajnálattal hallom.

- Az Új Köztársaság egyébként sem bízna meg bennem, hiszen Trigit admirális... társa voltam - vont vállat mélységes közönnyel a lány

- Tisztázták a nevét. Nem merült fel semmilyen vád magával szemben.

Gara bólintott. Rengeteget dolgozott néhány héttel korábban a Lara Notsil-személyazonosságon, előrelátóan gondolva arra, hogy problémák merülhetnek föl a Trigittel való együttműködés során. A személyazonosság egy megtörtént eseményhez kapcsolta: Trigit porig bombázott egy földművesközösséget, mert az nem volt hajlandó sarcot fizetni neki. Megkereste és módosította annak a lánynak a szánalmasan kevés adatait, akinek a teste most szénporként kavargott a felégetett aldivyi szántó fölött. A kulcsfontosságú adatokat kicserélte a saját arcképére, a saját ujjlenyomatára, a saját DNS-kódjára. Aztán kiötlött egy mesét az Implacable-n található titkos szobáról - ez megmagyarázta, miért nem tudott róla a csillagromboló többi túlélője -, ahová Trigit bebörtönözte „szeretőjét", és folyamatosan kábítószereket adagolt neki.

Bevették az egész csomagot, különösen a gonosz Trigit fogságában történtek érdekelték őket. Gara örömmel hazudott a férfiról, annyira haragudott rá. Trigit képes volt feláldozni a legénységét - hatékony és hűséges legénységét -, pedig nem lett volna muszáj.

A Lara Notsil-személyazonosság azonban mindössze egyetlen célt szolgált: hogy kikerüljön az új Köztársaság karmai közül, és visszaállhasson a Birodalom szolgálatába - vagy egy olyasvalaki szolgálatába, aki egyszer majd méltán viselheti a Birodalom nevét.

- Nem hiszem, hogy segíthetek önöknek - rázta meg a fejét, majd összeráncolta a homlokát. - Várjunk csak! Semmit sem adnak ingyen. Maguk mit várnak tőlem?

- Aha! - dőlt előre Phanan ültében. - A lényeg. Mindössze annyit szeretnénk, ha egy kicsit bukdácsolna a kiképzésen. Ha az utolsó helyekre csúszna vissza, néha az elfogadhatónál alacsonyabb szintű képességeket mutatna fel, néha éppen csak megütné a mércét. Mint amikor tereprepülést csinál az ember, ha érti, mire gondolok.

- Miért? Miért ne hozzam ki magamból a legjobbat?

- Azért, mert szerintünk valaki meg fogja keresni, felajánlja a segítségét, feljebb viszi a pontszámait... aztán megkéri egy szívességre. Természetesen illegális szívességre.

- Szóval csapdát állítanak az illetőnek, és én lennék a csali.

Az Arc bólintott.

- Ez az ember kihasznál másokat, Lara. Pont úgy, mint Trigit admirális. Úgy gondoltuk, hogy ön talán szívesen bosszút állna rajta, ha már Trigiten nem tudott.

A lány határozottan megrázta a fejét.

- Nem ugyanaz lenne, és én nem...

Az ötlet úgy robbant fel az elméjében, mint egy protontorpedó. Egy egyszerű terv, ami még tovább növelné az értékét Zsinj hadúr, vagy bármelyik birodalmi tiszt szemében. A gondolattól hirtelen szédülés tört rá, mint tizenéves korában, amikor egy bizonyos Garik Loran nevű színész után sóvárgott.

- Lara? Jól van? - kérdezte az Arc.

Sírni kezdett. Hasznos képesség, ha az ember bármikor el tudja sírni magát; a birodalmi hírszerzésnél nagyon tetszett a kiképzőinek.

- Nem tehetem! - mondta zokogva. - Mindent elveszítenék!

Phanan előredőlt és megfogta a lány kezét. - Mit veszítene? Mit veszíthetne?

- A családom halott. Nekem már csak azok az emberek maradtak, akiket a kiszabadításom óta megismertem. Abban reménykedtem, hogy a hadseregben, valamilyen civil poszton csinálhatok karriert. Ha megteszem, amire kérnek, ha végigcsinálom a pilóta kiképzést, akkor óhatatlanul fel fog bennem támadni az a régi vágy, hogy pilóta legyek. És ha utána feladom, tönkreteszem ezt az embert, akkor mindenki ujjal fog rám mutogatni: „Ez Lara Notsil, az áruló." Senki sem akar majd az osztagába. Senki sem fog bízni bennem.

- Ez nem igaz - mondta Phanan. Gara azonban látta, hogy az Arc elgondolkodva hátradől, és tudta, hogy a férfi belátta szavai igazát.

- De igaz! - makacskodott. - Melyik parancsnok látna szívesen az egységében? Mindenki azt fogja hinni, hogy utána kémkedem, ennek a bizonyos illetőnek a barátai pedig tönkre fognak tenni. Ha megteszem, amire kérnek, akkor borzalmas jegyeim lesznek, és még a polgári repülésben sem kellek majd senkinek. – Dacosan elnézett a két pilóta között, hagyva, hogy a könnyek tovább patakozzanak az arcán. - Maguk is tudják, hogy így lenne. A saját osztagukon kívül egyik nevében sem beszélhetnek, márpedig Wedge Antilles nem fog felvenni, ha megteszem, amire kérnek.

- Ezt nem tudhatjuk - felelte az Arc gondterhelten.

- De nem is beszélhetnek a nevében!

- Nem, tényleg nem.

- Szóval azt akarják, hogy az egész jövőmet áldozzam fel egy kis kiképzésért. Köszönöm az ajánlatot. Az ajtó arra van.

- Várjon! - Az Arc hangjában vagy modorában most nyoma sem volt mesterkéltségnek. - És mi lenne, ha garantálnánk, hogy pilóta lehet? Egy olyan osztagban, amely elfogadja a képességeit, amelyben ennek az egész ügynek a következményei maga mellett, nem pedig maga ellen szólnának?

- Miféle osztag ez?

- Még nem tudom.

Gara megrázta a fejét.

- Nem bízhatok abban, hogy a parancsnok is olyan fair lesz, mint maguk hiszik. Egyszerűen nem hiszem el.

- És ha ez a parancsnok Wedge Antilles?

A lánynak elakadt a lélegzete.

- Épp most mondta, hogy nem beszélhet a nevében - nyögte ki végül.

- Még nem. Egyelőre még semmit sem tud az egész ügyről. De hamarosan tájékoztatom. Mi lesz; ha igent mond?

Gara hallgatott. Már tudta, mit fog válaszolni, de el kellett hitetnie, hogy gondolkodik rajta.

- Ha Wedge Antilles az a parancsnok - mondta végül lassan -, akár a Zsiványkommandóban, akár abban az újban, a Lidérc Osztagban, akkor igen, megteszem, amire kérnek.

- Még ma beszélek vele - állt fel az Arc, és Phanan követte a példáját. - Értesíteni fogom, amint megkaptam a válaszát.

Gara bátorítóan rábólintott.

És amikor kimentek a szobájából, mindkét kezét a szájára szorította, nehogy hangos örömujjongásban törjön ki.

- Antilles parancsnok darabokra fog szedni ezért - szólalt meg Phanan, mikor néhány lépésnyire eltávolodtak Lara Notsil ajtajától.

- Tudom. - Az Arc oldalazva próbált előretörni a sűrű tömegben.

- Negyvenéves korodig csak büntetőfeladatokat fogsz kapni.

- Valószínű.

- Amikor elmondod neki az ötletedet, lángok fognak kicsapni a szájából, és tetőtől talpig megpörkölődsz.

- Ez igaz. De van valami, amitől könnyebb lesz elviselni.

- Micsoda?

- Az, hogy te is ott leszel velem.

- Igazi jó barát vagy! - fintorodott el Phanan.

Shalla Nelprin repülőtiszt lebukott a talaj felé - amennyire csak a Coruscant végtelen épülettengerének rései engedték. Az ablakain keresztül csak elmosódott foltokat látott, amelyekről tudta, hogy valószínűleg rémült arcok lehetnek.

A nyomában száguldó két TIE-vadász fürgén követte, könnyedén utánozva a manővert, egy pillanatra sem hagyva abba a tüzelést. Shalla vízszintesbe hozta a gépet, igyekezett balra-jobbra cikázni, már amennyire a szűk tér engedte. Zöld lézersugarak csapódtak a két oldalt álló épületekbe és megerősített hátsó pajzsába.

- Központ, nem tudom lerázni őket - szólt bele a mikrofonba. - Nagyon jók.

- Shalla - érkezett válaszul Gebe Ekwesh hangja -, szerinted miért alkalmaz Zsinj hadúr olyan sok korábbi birodalmi hírszerzőt? Az Implacable, a Night Caller és sok egyéb hajó, amiről tudomásunk van...

Shalla vadászgépe megrázkódott, ahogy egy lövés áthatolt a pajzsain és becsapódott a burkolatába. A lány rápillantott a diagnosztikai monitorra. Minimális sérülés a törzsön, más problémának semmi jele. De akkor is!

- Központ, nem zavar, hogy én itt az életemért repülök?

- Ez csak egy szimuláció. Még az eredményed sem kerül be az aktádba.

- Ha sokáig akarsz élni, viselkedj úgy a szimulációkban, mintha igaziak lennének. Ezt szokta mondani az apám. - Újabb tíz métert ereszkedett, hogy elrepüljön egy magas híd alatt. Az egyik TIE-vadász követte, a másik felülről kerülte ki a két felhőkarcolót összekötő járatot. - Na jó. Először is, kéznél voltak. Ysanne Isardot, a hírszerzés fejét néhány hónappal korábban ölte meg a Zsiványkommandó. Így minden egyes beosztottja választás elé került. Vagy a Birodalom maradékát irányító tanácsnak kezd dolgozni, vagy valamelyik hadúrnak, vagy kalóznak áll, vagy elrejtőzik. Várj egy pillanatot!

Előtte és alatta egy újabb fedett híd bukkant föl; azon túl, körülbelül a híd aljával egy szinten, két épület annyira kiszélesedett, hogy alig maradt hely közöttük. Shalla megint lebukott, majd a híd alatt felkapva a gépét kilencven fokkal elfordult a hossztengelye körül, és függőlegesen álló szárnyakkal berepült a két épület közötti keskeny résbe.

Akárcsak az előbb, az egyik TIE-vadász most is felfelé kanyarodott, míg a másik szorosan követte. A TIE-vadászok profilja azonban nem olyan változtatható, mint az X-szárnyúaké. A napelemes szárnyak miatt akárhogy is fordultak, legalább hatméteres tér kellett nekik minden irányban.

A szűk rés nem volt hatméteres. Shalla üldözője besüvített az épületek közötti körülbelül négyméteres nyílásba, és gyakorlatilag leborotválta a két szárnyát. A TIE-vadász gömb alakú pilótafülkéje a falak között ide-oda pattogva zuhant lefelé, míg végül felrobbant.

- Szép repülés, Nelprin! - csendült fel egy új hang. Shalla Kell Tainerének vélte. - Már csak egy maradt.

- Köszönöm. - Az épületek közötti rés kiszélesedett, és a lány ismét vízszintesbe állította a gépét. - Szóval, hirtelen rengeteg hírszerző tiszt és hajó szabadul fel. Ez a kínálat. A kereslet már nehezebb ügy. Zsinj az aktája szerint megrögzött hazudozó. Miért fogadna fel olyanokat, akiket arra képeztek ki, hogy átlássanak a hazugságokon? Szerintem egyszerűen nem érdekli a dolog. Nem azért hazudik, hogy becsapjon másokat... kivéve persze az ellenségeit. Nem, azért hazudik, mert szórakoztatja a dolog. Na meg azért, hogy lenyűgözze a környezetét a zsenialitásával.

A megmaradt TIE-vadász továbbra is folyamatosan lőtte Shalla gépét; lézersugarak suhantak el a szárnyak fölött, lejjebb épületek robbantak fel, és a hátsó pajzs újabb találatokat kapott.

Shalla előtt és fölött egy csapatnyi nagy magasságú lebegő repült - a légi forgalom számára kijelölt útvonalon. Ezeknek a lebegőknek az oldalán azonban a coruscanti rendőrség jelvénye díszelgett.

- Hé, szabad préda! - Shalla felemelkedett a lebegők felhőjébe, és fedezékként használva átsüvített közöttük.

Üldözője lézersugarai több járművet is eltaláltak. A sorozatos robbanások repeszekkel árasztották el a lány gépét.

Amikor az egyik előtte lévő lebegő felrobbant, Shalla teljes erőből lefékezett. A vadászgép megremegett. Félig az ion-, félig az antigravitációs hajtóműveire támaszkodva kiemelkedett a láng és törmelékfelhőből...

És megpillantotta az előtte száguldó TIE-vadászt, amelynek a pilótáját váratlanul érte a lassítása. A TIE már lassított, felkészülve azoknak a lehetetlenül szűk fordulóknak az egyikére, amikre csak a TIE-ok képesek.

Shalla befogta a célkeresztjébe a gépet. A négyzetek azonnal sárgáról vörösre váltottak, ő pedig lőtt, egyenesen a birodalmi vadász pilótafülkéjébe küldve protontorpedóját. A TIE egy ragyogó villanás és törmelékzápor kíséretében felrobbant.

Ekkor Shalla gépe megpördült, és a lány elveszítette felette az uralmát. Látta egy épület oldalát felé rohanni, az ablakokból rémült arcok meredtek rá... és minden elsötétedett.

A feje fölött felemelkedett a pilótafülke teteje, és fény vetült az arcára. Gebe, Kell és Tyria álltak mellette, mindannyiuk kezében egy-egy szimulátorsisakkal.

- Mi történt? - kérdezte Shalla panaszos hangon.

- Neked ment egy lebegő - mosolyodott el Kell. - Vakon repült a robbanásfelhőben, és oldalról beléd ütközött.

Shalla bosszúsan felszisszent, és kimászott a szimulátorból.

- Mindig mondták nekem, hogy a város veszélyes hely

- Tehát - szólalt meg Gebe -, kéznél vannak a hírszerzés emberei, és Zsinjt nem érdekli, hogy átlátnak néhány hazugságán. Mi van még?

- Gebe egyszerre csak egy dologgal tud foglalkozni? - nézett a többiekre Shalla.

Felnevettek.

- Nem, elég összetett az elméje, ami azt illeti. De időnként eléggé el tud merülni egy dologban.

- Értem. - Nem értette, de úgy gondolta, előbb-utóbb tisztázódik a dolog. Visszafordult Gebéhez. - Talán nem pusztán annyiról van szó, hogy Zsinjt nem érdekli a dolog. Lehet, hogy kifejezetten szereti az értő közönséget. Azokat, akik eleget tudnak ahhoz, hogy megértsék, mit csinál, és csodálják is érte. Óriási egója lehet.

Gebe a homlokát ráncolta - nem teljesen emberi módon, ugyanis vaskos szemöldökei lefelé, nagy, kifejező szemei felé mozdultak, összpontosítását kifejezendő.

- Szereti, ha felnéznek rá.

- Azt hiszem.

- Szívesen játssza a hőst. A Birodalom hősét.

- Bizonyára. Mi másért követte volna el azokat a látványos támadásokat az Új Köztársaság telepei és helyőrségei ellen? Biztos nem a stratégiai értékük miatt, hiszen nem mind jelentős ebből a szempontból, ráadásul kisebb felhajtással nagyobb károkat is okozhatott volna. Nem, meg akarja mutatni valakinek, hogy igazi harcos. A közönségének, akárkikből álljon is az. - Shalla lehajolt, homlokával megérintette a térdét, majd karját a magasba nyújtva felegyenesedett, és megismételte a mutatványt.

- Tornázik! - sóhajtott fel Tyria. - Lett egy szenvedélyes tornászunk.

- Csak nyújtózkodom - mondta Shalla, fel sem nézve. - Elzsibbad a lábam, ha túl sokáig ülök a pilótafülkében.

- A nővére is ilyen - bólogatott Kell. - Egy pillanatra sem áll meg. Ha az őrületbe akarod kergetni, akkor kötözd egy órára egy székhez.

- Próbálja csak meg, hadnagy! - egyenesedett fel Shalla, leggonoszabb mosolyát felvillantva.

- Kösz, inkább nem.

Wedge olyan gyorsan pattant fel, hogy a széke nekivágódott az iroda falának.

- Hogy mit ígértél neki?

Phanan és az Arc eleve le sem ültek.

- Semmit - felelte az Arc. - Csak azt, hogy utánanézünk a dolognak.

- Uraim, ez az ügy az Új Köztársaság hírszerzésére tartozik. Adják át Cracken tábornok embereinek!

Az Arc feszengve nézett körül.

- Tisztelettel, uram, de Cracken emberei eddig sem figyeltek fel erre az illetőre. Ami azt jelenti, hogy lehet valakije a hírszerzésnél, aki fedezi. Ha valóban lopott már korábban is vadászgépeket, márpedig nincs okunk feltételezni, hogy nem...

- Vagy hogy valóban megtette...

- Igaz. De ha már korábban is lopott gépeket, akkor a Cracken csapatánál lévő kapcsolata megmagyarázná, hogy miért nem került elő semmilyen terhelő bizonyíték ellene. Ha átadjuk az ügyet a hírszerzésnek, akkor csak felriasztjuk, lesz ideje eltüntetni a nyomokat, hogy néhány évig a feddhetetlen tisztet játssza... aztán folytassa a fiatal, nehézségekkel küzdő kadétok magához csábítását és a lopást.

Wedge elgondolkodott.

- Ha véghezviszik ezt a kis műveletet, akkor nem leszünk túl népszerűek Cracken emberei körében. Senki sem szereti, ha behatolnak a vadászterületére.

- Ez lehetséges - bólintott Phanan. - De az is lehetséges, hogy meg tudjuk oldani úgy a dolgot, hogy észre sem vesz senki semmit. Mondjuk... Lara Notsil egy rámenős, nevetségesen jóképű pilóta ajánlására kerül be a repülőiskolára, akit a Borleias kórházában ismert meg...

- Gondolom, a Kék Osztag egyik emberéről van szó.

- Köszönöm a bizalmát, uram. Mindenesetre Lara végigcsinálja a kiképzést, Repness pedig elkezdi a kis játszmáját. Lara értesíti régi barátját a kórházból, és azonnal feljelentik az ezredest. Ez lesz a hivatalos történet, és nincs az a vizsgálat, ami megcáfolhatná.

- Nincs az a felületes vizsgálat - helyesbített Wedge, majd a homlokát ráncolva visszaült a székére. Phanan és az Arc kissé megkönnyebbülve követték a példáját.

- Azonban valószínű - folytatta Wedge -, hogy valahol máshol lesz dolgunk, amikor ennek a nőnek meggyűlik a baja Repnessszel. Ki akarnak lépni a Lidérc Osztagból, hogy a közelében maradhassanak?

- Nem. Az Arc elhelyez néhány kreditet egy számlán Lara számára, hogy használni tudja a HoloNetet. Akármikor is következik be a dolog, Lara azonnal értesíteni tud minket...

- Feltéve, hogyha éppen nem beépülünk valahová.

- Igen, feltéve. Majd meghagyom neki, hogy mit tegyen, ha nem tud elérni minket. De ha el tud, akkor keresünk valakit a Coruscanton, akiben megbízhatunk. Lennie kell valakinek. Mindig van valaki. - Phanan szégyenlősen megvonta a vállát. - Talán szólhatna Leia Organa Solónak, parancsnok...

- Lehetetlen! Leia nagyon-nagyon elfoglalt. Egyébként is elment valamilyen diplomáciai küldetésre, amiről senki sem hajlandó többet mondani.

- Csak eszembe jutott. Mindegy. Ha mi nem leszünk itt, hogy átsegítsük Larát a végjátékon, akkor rábízzuk valamelyik barátunkra. És azzal kész, vége az ügynek.

- Meg a nő karrierjének.

A két pilóta bólintott.

Wedge hátradőlt a székében.

- Rendben van. Ha a nő végigcsinálja az ügyet, megfontolom, hogy áthelyeztessem valamelyik osztagomba. De a döntésben csak az fog befolyásolni, hogy én miként értékelem a képességeit és a jellemét. Nem érdekelnek a jegyei, az eredményei, az ügyben való részvétele. Ugyanúgy kell tudnia repülni, mint egy Zsiványnak vagy egy Lidércnek. Ha viszont úgy repül, akkor, amint üresedés lesz, átveszem. Ez a legtöbb, amit tehetek érte.

A két pilóta felállt.

- Ennél többet nem is reméltünk - mondta Phanan. - Köszönjük, uram.

- Leléphetnek.

A két férfi tisztelgett, és elment.

- Wes, már megint ezt csinálják velem! - nyögött a levegőbe Wedge, miután bezárult az ajtó.

Három

- Szerintem az Iron Fist szimbolikájában rejlik a dolog nyitja - jelentette ki az Arc.

A Lidércek a Sivantlie Bázis, ideiglenes coruscanti állomáshelyük tiszti társalgójában voltak. A hajdan középszintű, külvilági birodalmi bürokratákat elszállásoló hotel most az áthelyezés alatt álló katonai egységek átmeneti otthonává vált: az őket szolgálati helyükre szállító járművekre váró katonák, két bázis között úton lévő osztagok, újonnan szervezett alakulatok gyűltek össze benne. Két emelettel lejjebb, ahol a bázis tornya a környező épületek fölé kezdett emelkedni, kis teherszállítók számára készült hangárkapuk tátongtak. Maga a társalgó óriási ablakokkal épült, melyek háborítatlan kilátást nyújtottak a Lidérceknek és a többi tisztnek a Coruscant épülettengerének hullámaira, illetve a néhány kilométeres távolságban gyülekező viharfellegekre. A felhők alatt apró, rovarszerű pöttyök nyüzsögtek - valójában siklók és egyéb járművek siettek dolgukra.

Az Arc az egyik ablaknál állva bámult le a Coruscant utcáinak mélyébe, próbálva erőt venni ízlésén, és úgy tekinteni a bolygóra, mint ami szépséget áraszt magából. Próbált lojális birodalmi hivatalnokká válni - ha csak ideiglenesen is -, hogy megértse, hogyan gondolkoztak, hogyan éltek.

- Azt akarod mondai, hogy az Iron Fist a pörölye, mind átvitt, mind szó szerinti értelemben? - A kérdést az egyik díványon elnyúló, a feje melletti asztalon egy pohár konyakot őrző Janson tette fel.

Az Arc oda sem figyelve bólintott.

- A jelentős célpontokra csap le vele. Nem a többinél könnyebb vagy nehezebb, hanem feltűnőbb célpontokra. Mint például a Noquivzor elleni támadása, hogy elpusztítsa a Zsiványkommandót... micsoda diadal lett volna! Az Iron Fistet az első hajójáról, egy öreg, Victory osztályú csillagrombolóról nevezte el. Ez szimbolikus jelentőséggel bír a számára: az ismeretlenségből a hatalomba való emelkedést jelképezi. Szerintem ez a kulcs hozzá. - Odapillantott Gebére, aki az ablak másik szélén állt, lustán nekitámaszkodva egy oszlopnak. - Te mit gondolsz?

A barna szőrzetű idegen felé fordult. Az Arc érezte, hogy megfeszülnek a hátizmai. Ez nem Gebe megszokott testbeszéde volt, és a hosszú arcú thakwaai szemei szinte teljesen lehunyva rebegtek.

- Nem adtam engedélyt a beszédre - szólalt meg zengő, mély hangon, ellentétben a tőle megszokott dallamos, furcsán hajlított beszéddel.

- Elnézést - visszakozott az Arc. Furcsa módon hivatalossá vált a hangja. - Az Iron Fist. Zsinj elsődleges és legfontosabb szimbóluma.

Gebe megrázta a fejét és hosszú, fényes lófarkát. A mosolya felfedte nagy, fehér fogait, és a legkevésbé sem tűnt barátságosnak.

- Nem értitek Zsinjt - közölte. - Zsinjt nem érdeklik a szimbólumok. Úgy használja őket, mint más a műszereket. A szimbólumok neki csak gombok és karok, amelyek révén végrehajtatja alárendeltjeivel a kötelességüket. Kijelzők és képernyők, amelyekkel felméri a félelmüket. Nem, Zsinj fegyvere maga a félelem, a félelem és a tisztelet. Zsinj az egyik kezével lesújt, a másikkal táplál. Az egyik keze megijeszti a valaha a Birodalmat szolgáló, pillanatnyilag el nem kötelezett kormányzókat, a másik csábítja. És ahogy egyre több táplálék jön abból a kézből, úgy szorul egyre erősebben a másik. - Gebe végre az Arc szemébe nézett. - A kormányzók a lényeg. Nem lehet más. Zsinj bármit meg fog tenni, hogy maga mögé állítsa őket, egyesével, tízesével. Szétzúzza őket, csalogatja őket, megvesztegeti őket, megrémíti őket.

Az Arc visszanézett Jansonra. Az osztag másodparancsnoka elvigyorodott - láthatólag jól szórakozott Gebe előadásán -, majd oldalra billentette a fejét és mozdulatlanná dermedt, a kikapcsolt droidok szinte univerzális pantomimmozdulatával, mely a pilóták zsargonjában azokra vonatkozott, akiknek nem kap elég energiát az agya.

A társalgóban álló egyik szimulátor fülkéjének teteje sziszegve felnyílt. Az új twi'lek pilóta, Dia Passik úgy pattant ki belőle, mintha rugók alkotnák a testét. Mosolygott, sőt szinte vigyorgott, és egyenesen a bár felé vette az irányt. Az Arc feszülten figyelte; volt valami különös a nő mozgásában...

Igen! Úgy lépkedett, mint a koréliai pilóták. Pontosabban szólva, mint a férfi koréliai pilóták, már amennyire a testfelépítése lehetővé tette ezt. Ezek szerint Dia is tudott valamennyit a testbeszédről.

Felnyílt a szomszédos szimulátor is, és Phanan kászálódott ki belőle, sokkal nehézkesebben, mint a twi'lek nő.

- Hát azt hiszem, most jól elkalapáltak - lépett oda az Archoz.

- Kilőtt?

- Háromból háromszor. Nem hiszem, hogy felérne Kell-lel, a parancsnokkal pedig biztosan nem, de halálos. Hátha a személyes varázsom és a vonzó külsőm könyörületet ébreszt a szívében - tette hozzá reménykedve.

- Ne bízz abban, ami nincs!

Odaléptek Dia két oldalára a bárpulthoz, és a nőhöz hasonlóan alkoholmentes gyümölcsleveket rendeltek. Nyikorgó, a szedett-vedett arany és ezüst alkatrészekből álló 3PO egység kitöltötte az italaikat, felsóhajtott, és mormogott valamit arról, hogy milyen nehezen lehet friss gyümölcshöz jutni a coruscanti piacokon.

- Ton azt mondja, nagyon jól lősz - kezdte az Arc.

- Nem fog menni.

- He? - nézett az Arc Phananra, aki viszonozta értetlen tekintetét. - Mi nem fog menni?

- Egy férfinak nem mondtál volna ilyet, legfeljebb egy igazi ütközet után. Ami azt jelenti, hogy csak azért mondtad, hogy szóba elegyedhess velem. Érzelmi reakciót, nevezetesen hálát akarsz kiváltani bennem, amiért a híres Garik Loran szemében még egy alantas repülőtiszt is értékes lehet. Aztán egyszer csak majd a karjaidba kellene omlanom, igaz?

- Ez meg sem fordult a fejemben - pislogott szaporán az Arc.

- Én nem láttam a filmjeidet, Arc. Amikor te gyereksztár voltál, engem táncosrabszolgának képeztek ki éppen, és nem sok holofilmet vetítettek kikapcsolódásképpen. Az én kamaszszívemet nem te töltötted be, mint a korombeli nőkét általában. Immúnis vagyok a te állítólagos varázsodra.

Az Arc ismét rápillantott Phananra. A másik pilóta elvörösödve fojtotta vissza nevetését.

- Annyira örülök, hogy találkoztunk - ütött meg a színész halk, zengő, romantikus hangot. - Egész életemben téged kerestelek!

- Tényleg? - jött zavarba a twi'lek. - Ugyan miért?

- Te vagy az egyetlen nő a galaxisban, aki immúnis a varázsomra. Tudod, milyen gyakran mondogatom, hogy „hol van ő, létezik-e egyáltalán"?

- Így igaz - szedte össze magát Phanan is. - Kölyökkorától kezdve én nevelem az Arcot, és még alig tudott beszélni, amikor már arra kért, hogy keressem meg neki azt a nőt, aki ellen tud állni neki, aki képes utálni azért, ami. A mai napig magányosan élt. De most már végre megpihenhetek: itt vagy te, majd te ócsárolod helyettem is.

Az Arc bölcs képpel bólogatott.

Dia elmosolyodott, majd gyorsan elfojtotta a mosolyt.

- Szórakoztok velem?

- Ó, még alig kezdtük el! - tért vissza normális hangjához az Arc. - Egyébként a képességeidről elejtett megjegyzés után azt akartam megkérdezni, hol szúrtad el az életed.

- Hol szúrtam el? - nézett a nő a két férfira. - Nem emlékszem, hogy elszúrtam volna.

- Akkor hogy kerültél a Lidérc Osztagba?

- Önként jelentkeztem. Amikor meghallottam, mit műveltetek az Implacable-lel, úgy döntöttem, nekem is ebben az eszeveszett osztagban a helyem. De miért? Ti mind bajkeverők vagytok?

- Még ezt sem tudja! - füttyentette el magát Phanan. - Még el sem terjedt az igazi hírnevünk, de már jött is egy másik, és elmosta.

- Sajnálom - nézett az Arc szigorúan Diára. - Úgy tűnik, téged csalárd fondorlattal helyeztek át ide. Mi egy peches osztag vagyunk. Ha nem vagy igazi bajkeverő, akkor kénytelenek leszünk tiszteletbeli bajkeverőnek kinevezni. Ezt jól vésd az eszedbe!

- Úgy lesz - felelte a nő komolyan.

- Nem viccel - állapította meg Phanan.

- Még ha nem is omlik a karjainkba.

- Hogy kerültél a Vadászparancsnoksághoz? - kérdezte az Arc.

Dia fürkészően végigmérte őket, majd vállat vont.

- A... gazdám... egy gazdag coruscanti volt, egy kommunikációs berendezéseket gyártó cég alapítója. A HoloNet-vevőik például nagyon megbízhatóak voltak. A kedvenc tanácsadóival egy hatalmas jachton, a Violet Hemen éltek. Az évek során rá tudtam venni néhány pilótáját, hogy tanítsanak meg repülni. Kevés dolog van, amitől egy hím olyan remekül érzi magát, mint amikor egy fiatal, ámuló nőstényt taníthat - nyitotta ártatlan arckifejezéssel tágra a szemét.

- Szóval elloptál egy hajót? - horkant fel az Arc.

- Egyszer egy felfegyverzett siklóval érkezett a gazdám egyik vendége. Elloptam, és átadtam az új Köztársaságnak.

- És a Violet Hem?

Ez alkalommal már nem volt olyan ártatlan a nő mosolya.

- Mielőtt megszöktem, lekapcsoltam a jacht pajzsait, de úgy, hogyne tudják felkapcsolni őket. Életem első harci cselekménye a Violet Hem elpusztítása lett.

Az Arc elfojtotta borzongását, és úgy döntött, témát változtat.

- Kíváncsi lennék, a többi új pilóta is ennyire tisztában van-e valódi természetével. Hé, Castin!

Az egyik fotelben ülő szőke pilóta bűntudatosan felnézett.

- Nem csináltam semmit!

Az Arc elvigyorodott.

- Nem nyomozok utánad. Csak azt szeretném megtudni, hogy kerültél a Lidércekhez.

- Önként jelentkeztem.

- Miért?

Castin elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna.

- Ott akartam lenni, ahol a dolgok történnek. Antilles parancsnok körül pedig mindig történik valami. Szeretném elkapni és megsemmisíteni az olyan ellenségeket, mint például Zsinj. Ki akarom irtani őket. Ki akarom törölni őket a galaxis történelméből.

- Hát ez nagyon szép... de mégis, miért?

- A Zsinjhez hasonló alakokra olyan keményen kell lecsapni, amilyen keményen csak lehet. Mert ha nem, akkor valami szörnyűséget tesznek. Csak szörnyűségeket képesek tenni, és emiatt ártatlan emberek halnak meg. - Castin keserű hangjára a többi Lidérc is felnézett.

- Személyes tapasztalatból beszélsz.

- Ó, igen! - Castin körülnézett, de nem a Lidérceket látta maga előtt, hanem a múltat. - Mit csináltál azon a napon, amikor meghalt a Császár?

Az Arcnak nem sokat kellett gondolkodnia. A legtöbb ember pontosan tudta, mit csinált, amikor hírt kapott Palpatine haláláról.

- A polgári repülőiskolában voltam, a Lorrdon. Asztronautikaóránk volt. Miért?

- Én a Coruscant egyik terén álltam. Az egyik kisebbik téren, nem lehetett rajta néhány száznál több ember. Elég magasan voltunk, az épületek alig vetettek árnyékot. A hír úgy terjedt, mint a tűz egy régi házban. A felkelők HoloNetjének adását áttették széles sávra, úgyhogy még a komlinkekkel is fogni lehetett. Minden holovetítő a második Halálcsillag felrobbanását mutatta. A tömegen őrület lett úrrá. A császárhűek elsápadtak, néhányan holtan rogytak össze. A Lázadók és a velük szimpatizálók teljesen megvadultak. Hamarosan ledöntötték Palpatine egyik szobrát. Egy nagyot. Csak kábelekkel és lebegőkkel tudták felborítani. - Castin vállat vont. - Aztán jöttek a rohamosztagosok.

- Hogy helyreállítsák a rendet.

- Úgy is mondhatod, ha akarod. Tüzet nyitottak a szobrot ledöntő tömegre. És nem kábításra állították a sugárvetőket. Az égett hús bűze az egész teret betöltötte. Mellettem állt egy fiatal anya. Egyenesen a fejébe kapott egy lövést. Miközben elesett, én kaptam ki a kezéből a csecsemőjét, nehogy eltapossák a menekülők. - Kifejezéstelen arccal megrázta a fejét, aztán hallgatásba burkolózott.

- A birodalmi HoloNet nem sugározta volna nyilvános csatornákon a Császár halálhírét. Előbb átalakították volna valahogy a történetet a Birodalom győzelmévé.

Castin ismét megrázta a fejét, de nem nézett az Arc szemébe.

- Tehát valaki más, valaki, aki értett hozzá, elfogta az adást és áttette széles sávra. Te voltál az?

- Igen, a csoportom is benne volt a dologban - bólintott Castin.

- Szóval Zsinj csak egy másik birodalmi gyilkos, és ha nem veszel részt a megállításában, akkor megint bekövetkezik az, ami a téren. Erről van szó?

- Lehet.

- Hát ez is van olyan jó ok, mint bármelyik másik. - De az Arc megtudta azt, amire kíváncsi volt. Lehet, hogy Castin makulátlan aktával jelentkezett az osztagba, de ez nem jelentette azt, hogy mintakatona. Most már csak azt szerette volna megtudni, Diának és Shallának milyen felrobbanásra váró érzelmi töltetei vannak.

- Kalózok - szólalt meg váratlanul Röfi. A gamorrai Janson díványa és a bárpult között, Donos és Castin közelében üldögélt.

- Beléd is! - biccentett Phanan derűsen. - Mi ez, valami új köszönés? Valami gamorrai specialitás? „Harcias kalózokat és jó reggelt?"

- ,,Neked pedig elvérző kalózokat" - hajolt meg az Arc szárnyembere előtt.

- Zsinj azért tárgyalt az M2398 kalózaival, mert a szolgálatába akarta állítani őket - folytatta Röfi. A torkába ültetett hangmodulátor gépies monotonsága ellenére az Arc mintha elgondolkodó felhangokat vélt volna felfedezni a gamorrai hangjában. - Ezt a taktikát még soha nem láttuk tőle. Olyan rossz helyzetben lenne, hogy rászorul a kalózok segítségére? Szerintem nem. Inkább egy másik flottát, valószínűleg egy feláldozhatót akar felállítani.

Gebe ismét megrázta a fejét.

- Zsinjt csak az érdekli, amit az a söpredék elfecseghet neki. Azok a hírek, amelyeket más forrásból nem tud megszerezni. A kalózok nem jelentenek semmit.

Röfi morogva felnevetett.

- Sok tisztítószerre lesz majd szükséged, ha összegyűlik az a söpredék, és rád támad. Illetve ránk.

- Van egy perce számomra, uram? - állt meg Castin Donn Wedge ideiglenes irodájának ajtajában. Jobban mondva nem is annyira megállt, mint inkább hanyagul nekitámaszkodott a keretnek. Testbeszéde azt sugározta, hogy szívesebben lenne máshol-mindegy, hol, csak ne egy katonai bázison. Borostás volt, szemében tompa fáradtság csillogott.

Wedge a régi Lidérceknek elnézte volna ezt a hangnemet és megjelenést, egy újoncnak azonban nem. Megköszörülte a torkát, és várakozóan ránézett Castinra, mintha az egy szót sem szólt volna még.

Castin láthatólag megértette a célzást. Kihúzta magát - elég lassan ahhoz, hogy jelezze nemtetszését -, és tisztelgett.

- Castin Donn repülőtiszt jelentkezik, uram. Van egy perce számomra, uram?

Wedge kivárt egy másodpercet, mielőtt viszonozta volna a tisztelgést.

- Természetesen, Donn. Üljön le.

Amint leült, Donn testtartása visszatért a hivatásos kódtörőébe; úgy rogyott le a székre, mintha a szekrényében felejtette volna a gerincét.

- Szeretnék másik szálláshelyre kerülni, uram.

Wedge elővette az adattábláját, és lekérte az osztag szobabeosztását. Megállapította, hogy Donnt Gebe Ekweshsel szállásolták el. Gebe korábban Kell Tainerrel lakott együtt, Tainer azonban külön szobát kapott, amikor hadnaggyá léptették elő.

- Valami baj van a jelenlegi szobájával?

- Igen, uram. Nem tudok aludni.

- Nem értem. Gebe horkol? - Kell soha nem panaszkodott ilyesmire.

- Nem, uram. Egyszerűen nem tudok aludni.

- Személyes ellentétek?

- Nem, uram.

- Elutasítom a kérelmét, Donn. Valami kézzelfoghatóbbra lenne szükség annál, hogy „egyszerűen nem tudok aludni".

Castin megvonaglott a székén. Wedge szokatlanul gyerekesnek tartotta a viselkedését ahhoz képest, hogy a férfi végigcsinálta a pilótakiképzést és még a Lidérc Osztagba is bekerült.

- Uram... izé... a szaga.

- Ha jól értem, azt akarja mondani, hogy Gebe büdös.

- Igen, uram. Ettől nem tudok aludni.

Wedge kifejezéstelen arccal elgondolkodott a hallottakon. Gebe Ekwesh a thakwaai faj tagja volt. A szőrös, humanoid lények átlagmagassága meghaladta a három métert. Gebe azért kapta a gúnynevét, mert faja többi tagjához képest meglehetősen alacsony volt - másképp be sem fért volna egy vadászgép pilótafülkéjébe. A szaga pedig tényleg különbözött az emberekétől, bár alig lehetett érezni, legfeljebb akkor, ha megázott, vagy több órát töltött a gépében.

Wedge hagyta, hadd tekeregjen Donn a széken, és lehívta a pilóta teljes aktáját. A coruscanti születésű férfi tizenéves kora óta foglalkozott kódtöréssel, és egy a Szövetséghez nem tartozó lázadó csoport tagjaként tevékenykedett. Nem sokkal a Császár halálát követően, körülbelül négy éve, hamis személyazonosságot kreált magának, sikerült kijutnia a bolygóról, és végül az új Köztársaság területén kötött ki. Ezt követően a technikai ismeretei jó szolgálatot tettek a hadseregnek. A flottánál kódtörőként eltöltött két év után áthelyezték a Vadászparancsnoksághoz, és megkezdte a pilótakiképzést.

Az aktából nem sok minden derült ki a személyiségéről. Wedge átlapozott a kitüntetéseire és megrovásaira. Látta már ezeket az adatokat, mikor az új jelentkezők között válogatott, de akkor csak bizonyos információkat keresett.

Donnt kitüntették a harcokban tanúsított bátorságáért és ötletességéért, ugyanakkor többször is megrótták rutinfeladatai hiányos elvégzéséért. Ez nem aggasztotta Wedge-t; tudta, hogy Castin vagy összeszedi magát ebben a tekintetben, vagy simán kirúgják a Vadászparancsnokságról. Az aktában azonban sorozatos konfliktusokról is említés történt, főleg mon kalamári tisztekkel. A flottától való áthelyezését is egy verekedés után hagyták jóvá... egy sullusti navigátorral való verekedés után. Hm.

- Esetleg Röfihez tudnám áttenni - szólalt meg végül Wedge. - Azaz Voort saBinringhez.

Castin tekergése még hevesebb lett, és Wedge úgy vélte, megtalálta a választ.

- Nem tudom, mennyire válna be a dolog - mondta Castin. - Ugyanaz a probléma?

- Igen, uram.

- Donn, ebben a független forradalmi sejtben, amelyben tevékenykedett... voltak nem emberi lények?

- Nem, uram.

Érdekes. A coruscanti lázadó sejtekben az idegen fajú tagok száma általában meghaladta az emberekét. Persze a kizárólag emberekből álló csoportok is ugyanúgy küzdöttek a Birodalom ellen... csak éppen nem hagyta érintetlenül őket a Coruscant kultúrájának legendás idegengyűlölete.

- Ezek szerint nem nyílt még módja hosszabb időn keresztül nem emberi lények társaságában tartózkodni. - Nos... nem, uram.

- Sajnálom, Donn, de attól tartok, ezt előbb-utóbb meg kell szoknia. Ha nagyon zavarja a szaguk, tegye fel magának a kérdést: „Az én szagom vajon milyen lehet nekik"?

- Nekem nincs szagom, uram. - Castin hangja elhalkult, a tónusa az udvariatlanság határát súrolta. - Nagyon ügyelek a tisztaságomra.

- Nekik azonban másfajták az érzékszerveik. Ha gondolja, kérjen meg egyszer valakit, hogy szagolgassa körbe, és mondja el, mit érez. Lehet, hogy meg fog lepődni a válasz hallatán.

- De uram, rengeteg üres szoba van a bázison... - esett kétségbe Donn.

- De nem biztos, hogy mindenhol lesz, ahová megyünk. Csak akkor módosítok a szállásbeosztáson, ha komoly okom van rá. Addig nem.

- Uram...

- Ez minden, amit mondhatok, Donn.

A helyiség pontosan úgy nézett ki, mint az Iron Fist hídja. Ott volt az elülső, a végtelen űrre néző ablakok felé vezető parancsnoki járat, és ott voltak a süllyesztett harcállások.

De valójában csak Zsinj hadúr magánlakosztályának egy részét alkotta az igazi híd másolata, és nem szolgált rajta legénység. Az ablakok képernyők voltak, amelyek az igazi ablakokra irányított holokamerák képét jelenítették meg. A harcállások monitorai az igazi harcállások történéseit mutatták; a felvillanó parancsok ugyanúgy kerültek végrehajtásra, mintha az operátorok a helyükön lettek volna. Azonban csak a konzolok hangszóróinak hangját lehetett hallani - csipogásokat, párbeszédeket, hibajelzéseket. Senki sem beszélt.

Zsinj hadúr a képzeletbeli katonák válla fölött átnézve járkált a kísértetkonzolok között, mintha a teljesítményüket mérte volna föl. Az alacsony férfi, akinek a derékbősége messze meghaladta a mellbőségét, úgy nézett ki, mint egy tisztet alakító komikus. Makulátlan fehér főadmirálisi egyenruhát viselt, pedig kopasz feje, burjánzó bajsza, pirospozsgás arca és túlságosan is vidám modora inkább egy másodrendű banditához illett volna.

Áthajolt az egyik ülés háttámlája fölött; a képernyőn egy menekülő Y-szárnyú látszott az üldöző TIE-elfogóvadász pilótafülkéjéből nézve. A háttérben hatalmas csata zajlott; Zsinj felismerte az Endor szent holdja fölött alig négy évvel korábbi káoszt.

Közelebb hajolt és leolvasta a számítógépre bejelentkezett katona nevét.

- Aha, Sprettyn zászlós! - morogta. - Már megint szimulációkat futtat szolgálat közben. Már megint elhanyagolja a kötelességét.

- Lehet, hogy pilóta szeretne lenni.

A sima, megnyugtató hang Zsinj háta mögött csendült fel. A hadúr felegyenesedett és megfordult.

- Melvar tábornok. Elfelejtette, mit mondtam magának a mögém lopakodásról?

A tábornok, akinek arcvonásai elegánsak is tudtak lenni, ha odafigyelt rájuk, egyébként lehetetlenül kifejezéstelenek és megjegyezhetetlenek voltak, elmosolyodott.

- Hogy ne tegyem.

- És mit csinált éppen?

- Egy hasba lőtt rankor könnyedségével csörtettem ide önhöz. Ön azonban olyan elmélyülten figyelte a szerencsétlen Sprettyn zászlós tevékenységét, hogy nem vett észre.

- Ez a színtiszta összpontosítás jele. A képességé, hogy az ember kizárjon az elméjéből minden más problémát.

- Természetesen.

- Mit akar?

A tábornok átadott neki egy adattáblát. A képernyőn már megjelentek az adatok.

- Magánjellegű üzenet, egyenesen önnek. Trigit admirális régi továbbítórendszerén keresztül érkezett.

Zsinj egyik szemöldökét kíváncsian felvonva ránézett, majd átfutotta a szöveget.

- Hm. Gara Petothel hadnagy. Reményei szerint néhány héten belül bekerül Antilles valamelyik osztagába. „Érdekelné-e ...?" Látom, az iróniához van érzéke. Mit tud erről a nőről?

- Mellékeltem az aktáját az üzenethez. Röviden: a birodalmi hírszerzés elárvult csodagyereke - épp egy Lázadó koordinátor szerepét játszotta, mikor Ysanne Isardot megölték. A felettese Isard törzstisztje volt, szintén meghalt. Petothelnek sikerült kapcsolatba lépnie Apwar Trigittel, felajánlotta neki a szolgálatait, és olyan információkkal látta el, amelyek elvezették Trigitet néhány fontos utánpótlási bázishoz, sőt egy egész X-szárnyú-osztag elpusztítását is lehetővé tették a számára. A nő később csatlakozott a legénységéhez, és az Implacable pusztulásakor őt is halottnak hittük.

- Ó, szóval ő az! Ezek szerint nem esett fogságba. Vagy épp ellenkezőleg. Fogságba esett, átállt, és most ellenünk használják fel. - Zsinj vállat vont. - Hol van a holoképe?

- Rájöttünk, hogy mind a birodalmi, mind a Lázadók archívumaiban található kép hamis. Egyik sem őt ábrázolja. Remekül eltüntette a nyomait. Már készül róla a szimuláció az akadémiai évfolyamtársai beszámolói alapján... de erre még várni kell, és óvatosan kell bánni az eredménnyel.

- Rendben van - adta vissza Zsinj az adattáblát. - Vegye kézbe az ügyet. Ellenőriztesse valamelyik coruscanti ügynökkel vagy sejttel, hogy igazat mond-e a nő. Derítse ki, jelenleg milyen személyazonosságot használ. Ha ezzel megvan, ki kell derítenünk, kinek az oldalán áll jelenleg, mielőtt bármilyen forrásunkat a rendelkezésére bocsátanánk.

- Értettem. Mi legyen Sprettyn zászlóssal?

- Szeretné elrendezni az ügyet? A szolgálatos tiszt feladata lenne.

- Örömmel megteszem.

- Ám legyen. Sprettyn egyértelmű parancsot kapott arra, hogy ne vesztegesse az idejét a szimulátorral, de úgy tűnik, túlságosan is vonzza a repülés. Úgyhogy lökjék ki az éjszakába. A legénység többi tagjának mondják azt, hogy parancsmegtagadás miatt kivégezték. Neki viszont mondja azt, hogy leteheti a pilóták minősítő vizsgáját. Küldje végig az összes szimuláción.

- És hajó pilótának bizonyul?

- Hát nem figyel rám? - nézett rá Zsinj sajnálkozva. - Utálok jó katonákat elfecsérelni, tiszta szívemből utálok. De nincs szükségem olyan pilótákra sem, akik nem engedelmeskednek a parancsaimnak. Mérje fel a képességeit, dicsérje meg vagy szidja össze... aztán végeztesse ki!

- Megérkezett a három Zsinj-elmélet értékelése Ackbar admirális irodájából - jelentette be Wedge.

A Lidérc Osztag a számára ideiglenesen kijelölt eligazítóteremben tartózkodott. A helyiség az épület mélyén kapott helyet, így nem voltak ablakai - csak a felhőkarcolókat összekötő folyosó sötét, mocskos permatonját lehetett volna látni rajtuk keresztül. A narancssárga falakat inkább nagy holoképernyőkkel díszítették, amelyeken távoli, csodálatos bolygókról készített felvételek váltották egymást annak a szállodaláncnak a hirdetéseivel, amely korábban az épületet birtokolta. A Lidércek mind Wedge székének közelében ültek, kivéve Shalla Nelprint, aki a terem végében járkált föl s alá - míg Wedge szúrósan rá nem nézett. A lány ekkor gyorsan leült a legközelebbi székre.

- Mielőtt rátérnék az admirális konklúziójára - folytatta Wedge -, hallgassuk meg a három jelentés készítőinek rövid összefoglalóját; nem mindenki hallott minden részletet. Gebe?

A hosszú arcú idegen felállt. A testtartása hirtelen megváltozott: egy túlsúlyos emberéhez vált hasonlóvá, és úgy fonta össze kezét a hasán, mint egy kövér szenátor.

- Megalapozott véleményünk szerint - kezdte a Zsinjét utánzó, nyávogó hangon - a hadúr nyílt és leplezett taktikájából arra lehet következtetni, hogy a lehető legjobb hatékonysági mutatókkal igyekszik majd újabb ipari és mezőgazdasági erőforrásokat az ellenőrzése alá vonni. Ez azt jelenti, hogy folytatódik annak a titkos pénzügyi birodalomnak a terjeszkedése, amelynek a határait már felfedeztük... és erősebb nyomás nehezedik majd a hajdan a Birodalomhoz, most pedig a Birodalom örököseihez tartozó kormányzókra. Mindezek alapján úgy vélem, az Iron Fist a közeljövőben nem annyira Zsinj, mint inkább a kormányzók érdekeinek védelmében fog tevékenykedni, hogy lekötelezze a hadúr felé a kormányzókat.

- És milyen ellenlépéseket javasolsz?

- Vizsgáljuk meg a jelenleg el nem kötelezett kormányzók erőforrásait, határozzuk meg, melyik szolgálná a legjobban Zsinj érdekeit, és okozzunk ennek a kormányzónak olyan problémát,

amit csak Zsinj oldhat meg... azaz csaljuk el az adott rendszerbe, és szálljunk szembe vele nyíltan.

- Nagyon képzett ez a tudatod, Gebe.

Gebe testtartása visszaállt a megszokottra; ismét szikárnak, magasnak és egy kicsit esetlennek tűnt.

- Csak éppen úgy felpuffad tőle az önérzetünk, mint egy gázóriás. - Azzal leült.

- Röfi?

A gamorrai felállt és megköszörülte a torkát. Ezzel nemrég még fülsiketítő zajjal árasztotta volna el a Lidérceket, de azóta átprogramozta a fordítóegységét, így az az irreleváns hangok nagyobb tartományát szűrte ki beszédéből.

- Az elmúlt néhány hét során, miközben Zsinj szervezetének határain tapogatóztunk, három anomáliára bukkantunk. Az egyik a semleges, sőt szövetségi területeken is található gyárak hálózata, amelyet Zsinj különböző álneveket használva szerzett meg. A másik a kalózok felfogadására tett próbálkozása. A harmadik pedig egy olyan cellának a megtalálása az egyik vállalatánál, amelyben én is nevelkedtem, miután birodalmi tudósok megváltoztatták a biokémiámat. - A tudósok változtatásainak eredményeképpen lett Röfi viszonylag nyugodt vérmérsékletű - legalábbis egy gamorraihoz képest -, és szinte zseniális matematikus. Egyik változás nélkül sem lehetett volna belőle az Új Köztársaság pilótája.

Röfi egy széles mozdulattal Myn Donos, Nyikorgó és Castin Donn felé intett.

- A csoportom szerint az ipari kapcsolatok felderítésére az Új Köztársaság hírszerzése lenne a legalkalmasabb, ezért ezt a pontot töröltük a javaslataink közül. A fennmaradó két lehetőség közül engem személy szerint rendkívüli módon érdekel a hely, ahol megváltoztattak, azonban összességében úgy véljük, nagyobb lenne az esélyünk Zsinj megtalálására, ha kalózbandának álcáznánk magunkat, és úgy próbálnánk elérni, hogy fogadjon a szolgálatába minket. Így továbbra is vadászgépekkel tevékenykedhetnénk, azaz megmaradna az erősségünk, amit véleményem szerint kellőképpen demonstráltunk Trigit admirális és az Implacable üldözése során.

- Szép munka, Röfi! Arc?

- Nos - emelkedett föl székéről a hajdani színész -, be kell vallanom, hogy nincs teljes egyetértés a csoportunkon belül. Janson hadnagy és Ton Phanan Gebe elképzelését tartja a legjobbnak. Dia Passik és én Röfiét. Mivel azonban javaslatot kell tennem a követendő taktikára, a következőt javasolom: Zsinj előéletének tanulmányozása alapján megállapítható, hogy nemegyszer kis színtársulatok előadásaiból merít ihletet. Azt ajánlom, álcázzuk magunkat vándortársulatnak, amely a hadúr legkedveltebb darabjait adja elő.

Wedge értetlenül futotta át a csoportvezetők hozzá benyújtott javaslatait az adattábláján. Az Arcé volt a legelső, de nem az állt benne, amit eddig elmondott.

- Megállapítottam, hogy Kellnek kellemes tenor énekhangja van, Gebe pedig gyakorlott pantomimszínész... kevesen tudják, de ez a művészeti ág rendkívül elterjedt a szülőbolygóján. A modern holografikus technikák, illetve a hagyományos ének és tánc ötvözésével fel tudnánk hívni magunkra a hadúr figyelmét...

A Lidérceken ekkorra már általános kuncogás lett úrrá. Wedge elkapta az Arc tekintetét, és felmordult.

- Megtenné, hogy azokat a következtetéseket ismerteti, amelyeket nekem benyújtott, Loran?

Az Arcnak volt mersze meglepetést színlelni.

- Ja, azokat? Elnézést - komolyodott el. - Szerintem az Iron Fist borzalmasan fontos Zsinj hadúrnak, és nemcsak fegyverként, hanem szimbólumként, a pályafutása és a hatalma szimbólumaként is. Ha Zsinj hadúr egy kicsit is jobban hasonlítana hozzánk, mint önnönmagához, akkor szerintem mélyen benyomulna az Ysanne Isard utódai által birtokolt területekre, lecsapna a Kuat Hajógyárra, és ellopná az ott készülő szuper-csillagrombolót.

Wedge döbbenten nézett rá.

- Feltéve, hogy a Kuat valóban egy új szuper-csillagrombolón dolgozik. Márpedig az rendkívül költséges. És bár borzalmas pusztítást képes véghezvinni egy ilyen hajó, sokkal olcsóbb erők is képesek végezni vele... bár általában csak rettenetes véráldozatok árán.

- Pontosan - bólintott az Arc. - Zsinj azonban senkiről sem ismerné be, hogy versenyezhet vele katonai intelligencia tekintetében, így azt hiszi, hogy meg tudja óvni a csillagrombolót. És hadd emlékeztessem a jelenlévőket, hogy Zsinj korábban utalt arra, hogy elő akarja léptetni Trigit admirálist. Mind azt hittük, hogy az Iron Fist kapitányi posztjára gondolt... de mi van, ha egy másik szuper-csillagrombolóra?

- Ne feledkezz meg arról az őrült ötletedről sem, amit végül nem vettél be a jelentésbe! - szólt közbe Phanan.

Az Arc leintette, de már elkésett.

- Miféle őrült ötletről van szó? - kérdezte Wedge.

- Csak egy ötlet - pillantott rá szomorúan az Arc. - Ysanne Isard él.

- Micsoda? - Wedge úgy nézett ki, mintha valaki fejbe vágta volna egy székkel.

Palpatine császár halála után Ysanne Isard lett a birodalmi hírszerzés igazgatója. Túlélte Palpatine örököseit, tanácsadói koalícióját, és fokozatosan átvette az uralmat a Birodalom fölött - igaz, csak a gyakorlatban, névlegesen nem. Végül a Zsiványkommandó, pontosabban Tycho Celchu kapitány végzett vele, mikor egy felfegyverzett siklóval menekülni próbált a Thyferra bolygóról.

- Figyeljetek! - folytatta az Arc. - Ysanne Isardot néhány hónappal ezelőtt elűzik a Coruscantról. Igazából azonban szándékosan távozik, hogy a szabadjára engedett Krytos-járvány végezzen a nem emberi populációval, és lekösse a bolygót elfoglaló új köztársasági erőket. Ez azonban csak a látszat - valójában még tettetett menekülése után is itt marad egy ideig. Végül aztán tényleg elmegy, a Thyferrára, átveszi a hatalmat, és elesik a Zsiványokkal vívott ütközetben.

- Csak éppen... senki sem látta, hogy beszáll abba a siklóba. Csak éppen... nem lett volna túl okos dolog a részéről egy olyan járművel menekülni, amely lassabb az X-szárnyúaknál, amelyekről pedig tudta, hogy üldözőbe fogják venni. Csak éppen már korábban is megtörtént, hogy elrejtőzött a menekülés helyett. Mindez a következő kérdést veti fel: mi van, ha valójában nem szállt fel arra a siklóra, hanem egy távvezérlésű egységen keresztül kommunikált az őt „üldöző" Zsiványokkal?

- Nem, ez lehetetlen - rázta meg a fejét Wedge. - Az adásai egy pillanatot sem késtek, semmi sem utalt arra, hogy nem a siklóból beszél.

- A siklót a saját kezével készítette elő, még a Császárnak. Minden további nélkül felszerelhette egy miniatűr hiperkomrendszerrel. És akkor nem is lehetett időkimaradás a kommunikációban.

- Arc, te tényleg azt hiszed, hogy él?

Az Arc megrázta a fejét.

- Néha remélem, hogy igen. Még mindig szeretném a saját kezemmel megölni. De szerintem Celchu kapitány végzett vele. Csak... - Vállat vont, és leült a székére.

Wedge kimerülten bámult rá.

- Nos, íme a büntetésed, amiért majdnem szívrohamot kaptam miattad. Írd le ezt az elméletet, én pedig továbbítom az új thyferrai kormánynak és Cracken tábornoknak a hírszerzésnél. Együtt bizonyára meg tudják állapítani, hogy Jégszív életben maradt-e. Rendben van - derült fel az arckifejezése. - Mint mondtam, Ackbar admirális értékelte a három elméletet és döntésre jutott. Felkérte a hírszerzést, hogy derítse ki, valóban új szuper-csillagrombolót épít-e a Kuat. Ez azonban alacsony prioritású feladat, és nem ránk tartozik. Tőlünk azt várja az admirális, hogy kombináljuk Gebe és Röfi elképzeléseit. Lidércek, ezennel megalapítjuk a saját kalózbandánkat, majd megtámadunk egy rendszert, amelynek Zsinj hevesen udvarol... vagy aminek udvarolnia kellene, ha esetleg még nem tenné. Hivatalosan a Mon Remondára helyeznek át minket, a Zsiványkommandóval együtt... azért vicces, hogy a többi pilóta egyszer sem fog látni minket a hajó folyosóin. Egy kicsit át kell szerveznünk az egységet, hogy elhelyezhessük benne az új pilótákat is. Donn repülőtiszt, maga lesz Lidérc Kettes, és egyben a szárnyemberem.

A zabolátlan hajú pilóta elmosolyodott. Valószínűleg nem tudta, hogy a Lidérc Kettes helyet általában a tapasztalatlan, további képzésre vagy védelemre szoruló pilóták kapták meg.

- Wes, te leszel Lidérc Hármas, Dia Passik pedig a szárnyad, Lidérc Négyes. - Janson odaintett a twi'lek nőnek, aki komoran bólintott.

- Kell, Gebe, ti maradtok az Ötös és Hatos. Gebe lesz az új kommunikációs szakemberünk. Phanan, Arc, Hetes és Nyolcas. Nem szívesen bontanám meg a legjobb szabadlábon lévő komikus párost.

- Imádom a megértő parancsnokokat! - lelkendezett Phanan. - Nem tudjátok, hol találok egyet?

- Myn Donos, Kilences. A szárnyembere Nelprin repülőtiszt... hall ott hátul?... Tízes. Röfi, te maradsz Lidérc Tizenegyes. A szárnyad és egyben Tizenkettes Tyria lesz. Én vezetem az Egyes csoportot, az Arc a Kettest, Donos pedig a Hármast. Kérdés?

Wedge Kell tiltakozására számított. Korábban Tainer vezette a Kettes csoportot, és nagyon érzékenyen vette, ha az Arc olyan elismerést kapott, ami veszélybe sodorhatta vezető helyét. Most pedig riválisa lett a csoport vezetője.

Úgy tűnt azonban, Kellnek megfelel az új felállás, és ez nagyon meglepte Wedge-t.

Ez azt jelenti... Wedge nem is tudta. Kell vagy alkalmasabbnak találta magánál az Arcot a parancsnoki posztra, vagy megváltoztak a céljai, és a parancsnokság lejjebb került a listán.

Wedge úgy döntött, hogy kivár. A végén úgyis kiderül az igazság.

- A hírszerzés már talált is egy megfelelő helyet a kalóztevékenységünkhöz. A bolygó neve Halmad. A Peremvilágokon található, nem messze attól a laza határtól, amely a Zsinj által ellenőrzött területeket körülveszi. A bolygó több forgalmas kereskedelmi út csomópontja. Körülbelül egy évszázaddal ezelőtt összeomlott a bányászatuk-felszíni, holdi és aszteroida-övbeli-, és számos elhagyott üzem maradt mindenfelé. A hírszerzés egy csapata már ott van a rendszerben; ha nem találnak megfelelő bázist nekünk, mire odaérünk, akkor is legalább azt a helyet kijelölik, ahonnan elindulhatunk.

- Visszakapjuk a Night Callert? - kérdezte Kell. - Mivel TIE-vadászokkal fogunk kalózkodni, feltételezem, kell majd valami, ami egyik rendszerből a másikba visz minket.

- Nem, a Night Callert nem kapjuk vissza - rázta meg a fejét Wedge. - Gondolj csak bele! Trigit admirálissal végez egy koréliai korvett által támogatott vadászosztag, aztán felbukkan egy koréliai korvett által támogatott kalózbanda? Ez valószínűleg legalább egy vészcsengőt megszólaltatna Zsinj fejében. - Komoran rámosolygott Kellre. - Nem, a hipertéri szállításról egy régi Xiytiar-osztályú szállítóhajó fog gondoskodni. Fegyvertelen. Lassú. Nyikorog. Szivárog. És ahelyett, hogy rögzítőkarmantyúkkal pakolnánk tele a rakterét a vadászgépek számára, néhány keresztgerendával és acélsodronnyal oldjuk majd meg a dolgot, hogy bármikor lecserélhessük a TIE-vadászokat X-szárnyúakra, anélkül hogy az összes karmantyút át kelljen szerelni.

Kell olyan arccal ült le, mint aki lenyelt egy korty hidraulikafolyadékot.

- Kapunk új vadászokat? - emelte fel a kezét Phanan.

- Nem - rázta meg a fejét Wedge. - A közeljövőben ne is számítsatok új X-szárnyúakra. Amikor összeállítottuk az osztagot, szerencsénk volt; a Thyferrán találtunk néhány X-szárnyút, amiket Ysanne Isard gyűjtött össze a hírszerzésnek. Innen van négy gépünk. Azóta viszont nem hullott ekkora zsákmány az Új Köztársaság ölébe, az Incom pedig ugyanolyan lassan és kínos alapossággal gyártja az X-szárnyúakat, mint mindig. Tehát be kell érnünk azzal, amink van... és amit meg tudunk szerezni. Dia Passikot a gépével együtt helyezték át, de még így is hiányzik négy vadász. Mindenesetre az Implacable elpusztítását túlélő két TIE-vadászunkat, Wesét és Röfiét visszakaptuk. Emellett a küldetésünk egyik feladata az, hogy új járműveket szerezzünk a kalózkodáshoz... azaz lopjunk el mindent, amit csak tudunk. Mármint a birodalmiaktól és a haduraktól. Az új pilótáknak van tapasztalata TIE-vadászokkal? Akár a szimulátorban, akár az életben?

Mindkét nő felemelte a kezét. Castin Donnt láthatólag elkedvetlenítette, hogy nem követheti a példájukat.

- Remek! Castin, Kell, Phanan, mivel nektek hármótoknak se X-szárnyútok, se TIE-tapasztalatotok nincs, azt javaslom, vessétek rá magatokat a szimulátorokra és a meglévő két birodalmi gépre. Úgy értem, amint megérkeztünk az új állomáshelyünkre. Egyelőre még van egy kis időtök összecsomagolni és elrendezni az ügyeiteket; a Borleias szállítóhajó három óra múlva indul a Halmadra. - Elengedte a füle mellett a felharsanó morgásokat és ujjongásokat. - Leléphettek. Phanan, Arc, van egy percetek?

- Mi újság azzal a... hogy is hívják?... Notsillal? - kérdezte Wedge, miközben a többiek elszállingóztak.

A két pilóta összenézett.

- Nos - kezdte Phanan -, úgy tűnt, Larát megnyugtatja az ajánlatunk. Segítettünk neki a pilótakiképzésre való jelentkezésben. Mi ketten és Kell írtunk neki ajánlóleveleket. Az Arc nyitott egy számlát, hogy a nő ki tudja fizetni a HoloNet-hozzáférést; majd itt hagyunk egy relét, hogy a Sivantlie Bázison keresztül érjen el minket. Mozgásban vannak a dolgok.

- Ajánlom, hogy sikerüljön ez az őrültség... vagy semmilyen eredménye se legyen! - figyelmeztette őket Wedge. - Ha ugyanis valami komplikáció lép fel, akkor Cracken tábornok a saját kezével fog bedugni titeket... és engem is... egy élelmiszer-újrahasznosítóba!

Négy

Meg sem próbált úgy tenni, mintha teljesen ember lenne. Valószínűleg embernek született, most azonban mechanikus végtagok - nyilvánvalóan protézisek, csillogó, robusztus ízületű rozsdamentes fémkarok és fémlábak-helyettesítették eredeti testrészeit, és az arca felső felét alkotó fényes fémlemezben egy szabványos számítógép-csatlakozó kapott helyet, pontosan a homloka közepén.

Azt sem próbálta színlelni, hogy barátiak a szándékai. Odament a bokszhoz, ahol a nagydarab, jóképű üzletember iszogatott egyedül, és mindenféle fenyegetés vagy megjegyzés nélkül lesújtott a férfi fejére a kezében tartott borosüveggel.

Az üveg eltört, szilánkokkal és vörös folyadékkal borítva be az üzletembert. A férfi pislogott egyet, felállt - csodálatos rugalmasságról és erőről téve tanúbizonyságot a bár vendégei előtt -, és megütötte a cyborgot. Az ütés ereje félrepördítette a főleg mechanikus alkatrészekből álló támadó fejét, és hátraröpítette egy tivornyázó birodalmi pilótákkal teli bokszba.

A pilóták kilökték maguk közül a cyborgot, egyenesen az üzletember professzionálisnak látszó jobb horgába. Az ütés az állán találta el, és teljesen körbeforgatta a támadót. A tántorgó test belezuhant két pilóta ölébe. Csápoló karjai leverték az üvegeket és a poharakat, itallal terítve be mindenkit.

A pilóták kilökték a padlóra, és felálltak.

- Ne csinálják már! - szólalt meg a csapos, de a hangja esdeklően csengett, és fegyvert sem tartott a kezében. Így senki sem figyelt rá.

A hirtelen elkomorodott pilóták tekintélyes, hatfős csoportja rámeredt az üzletemberre és a cyborgra. A vezérük, a legalacsonyabb, sötét hajú férfi, akinek az arca olyan ragyás volt, hogy egy kisebb vadászgéppel még a híres Árok-futamot is meg lehetett volna kockáztatni fölötte, előrelépett.

- Hé, ti ketten! Jöttök nekünk egy körrel, két üveggel a helyi specialitásból, átadjátok a helyeteket, és még száz kreditet is adtok, amiért megzavartatok!

Az üzletember fagyosan rámosolygott.

- Egy ilyen kaliberű pilóta, mint te, örülhet, ha száz kreditért lenyalhatja a csizmámat!

- Hívom a katonai rendőrséget! - jelentette be a csapos idegesen.

A pilóták rárontottak az üzletemberre. Az első egy zsák gumóként rogyott össze a hasi idegközpontjába kapott ütéstől. A második hasra esett, ahogy a cyborg két kézzel átkarolta a térdeit; a pilóta visításától az egész bárban megrezzentek az üvegpoharak. A maradék négy elkapta és a padlóra döntötte az üzletembert.

A csapos beütötte a sürgősségi kódot a komlinkjébe, és siránkozni kezdett távoli hallgatóságának.

Két percig sem tartott az egész. Két asztal összetört, remekül szórakozó vendégeik átültek a bár másik végébe. A padlón öt pilóta és egy cyborg hevert, különböző, igen kényelmetlen pózokban, törött poharak és előételekkel megrakott, kétes tisztaságú tálcák között. Az üzletember és a pilóták vezére még állt, ez utóbbi üveges tekintettel, alig reagálva a környezet ingereire, míg az előbbi látszólag hatástalan ütésekkel bombázta a gyomrát. Mind a kettő alkoholban és izzadságban fürdött, és a legapróbb mozdulattól is meg-megtántorodott.

Ekkor özönlött be a bárba a katonai rendőrség jelvényét viselő hat rohamosztagos. Néhány vendég - azok, akik fogadásokat kötöttek a még álló verekedőkre - felmordult, a csapos ajkáról azonban megkönnyebbült sóhaj szállt fel.

A rohamosztagosok higgadt hatékonysággal hátrabilincselték a nyolc bajkeverő kezét; a két álló férfi nem tanúsított ellenállást. A földre került pilóták közül hármat nem lehetett eszméletre téríteni, de az egyik rohamosztagos figyelemre méltó könnyedséggel a vállaira vetett kettőt, egy másik pedig a harmadikat. A menet elindult kifelé.

- Várjanak! - szólt utánuk a csapos. - Hol kell aláírnom?

Két rohamosztagos összenézett.

- Miért akar maga aláírni? - kérdezte az egyik, a rangidős.

- Hogy benyújthassam a kártérítési igényemet!

- Jaj, csak készítse el a számlát! -. sóhajtott fel a cyborg. - Én majd mindent kifizetek.

- Hát akkor rendben - lépett hátra megnyugodva a csapos. - Ne várasson sokáig! Örömmel látott vendég nálunk.

Miközben kisorjáztak az ajtón Halmad fővárosának, Hullisnak az utcáira, a pilóták vezére, akinek olyan alaposan ellátta a baját az üzletember, szédelegve, de elismerően ránézett a cyborgra.

- Hé, te nem is vagy olyan szörnyű alak!

- Időnként szeretek egy jót verekedni - vont vállat a cyborg. Szerencsétlenségére a mozdulattól megfeszült a bilincse. Aztán kinyílt és lehullt mögötte a sárba.

- Hé, mi a...?! - meredt rá a pilóta.

- Tűz! - vakkantotta a rohamosztagosok parancsnoka. Három rohamosztagos azonnal lőtt. A pilóták testébe kábítólövedékek csapódtak.

A rohamosztagosok parancsnoka körülnézett. Senkit sem látott, nem volt túl nagy forgalom az esős időben, a bárból sem lépett ki senki. Levette a sisakját, felfedve ezzel Wedge Antilles vonásait, és még egyszer szétnézett. Remek, nincsenek szemtanúk.

- Siessünk, emberek!

A rohamosztagosok megragadták a földre zuhant pilótákat. Foglyaikat bevonszolták az épület sarka mögé, ahol a lebegőjük várakozott egy üres telken. Nem katonai lebegő volt, hanem csak egy közepes méretű, mély rakterű teherszállító.

Amíg a többiek felrakták és letakarták a pilótákat, Wedge lehámozta magáról és utánuk dobta rohamosztagos-páncélját.

- Tainer, Phanan, szép munka! Nem sebesültetek meg?

Kell megrázta a fejét, majd izmait megfeszítve lepattintotta csuklójáról a nyitva hagyott bilincset.

- Az öltönyömnek valószínűleg lőttek. Phanan a fejét dörzsölgette.

- Kell nem sebesített meg, de az az üveg, amelyikkel valamelyik fejbe vágott, igazi volt, nem úgy, mint az enyém. Még csak el sem tört. Cseng a fülem.

- Enyhe agyrázkódás lehet. Menj orvoshoz.

- Ó, én túl fontos orvos vagyok ahhoz, hogy olyan lecsúszott alakokkal foglalkozzak, mint én!

- Arc - intett oda Wedge az egyik álrohamosztagosnak -, szedd össze a pilóták tárcáit, erszényeit, egyebeit. Szedj össze minden készpénzt. Mekkora kárt okoztatok odabent?

Kell és Phanan összenéztek.

- Talán százkreditnyit - felelte végül Kell. - Mindent beleszámolva.

- Rendben - bólintott Wedge. - Ha a pilótáknál nem találunk százötvenet, akkor majd hozzárakjuk a többit. Arc, vidd be a pénzt a csaposnak. Mondd meg neki, hogy a cyborg már fizetett is a károkért, és ne haragudjon a nyomorult öregre, akinek a verekedés az egyetlen szórakozása.

- Hé! - méltatlankodott Phanan. - A nyomorultat kikérem magamnak!

- Akkor igyekezz vissza! Három perc múlva indulunk.

Wedge és Janson, ismét rohamosztagos-páncélban, de sisak nélkül, egy domb tetején feküdve figyelte a közeli birodalmi bázist. A távcső, amelyet Wedge a szeme elé emelt, zöldes nappali képet nyújtott az éjszakában.

- Ugyanaz, mint tegnap és tegnapelőtt éjjel. Négy TIE-vadászt látok felszállásra készen. Egy félszakasznyi rohamosztagos őrzi őket.

- Nem mintha számítana - jegyezte meg Janson.

- Nem mintha azokat a gépeket akarnánk - pontosított Wedge. - De lehet, hogy kifelé menet találkozunk még velük. Az úton nem jön semmi?

Janson hanyagul odapillantott a másik oldalra. Balra, a domb tövénél várakozott a többi Lidérc a foglyokkal és a lebegővel. Jobbra futott a bázishoz vezető út.

- A távolban mintha lámpákat látnék - mondta. - Közelednek. Valószínűleg megint csak egy tiszt jön vissza a városból.

- Castin Donn elég sok pénzt szórt szét a csapszékekben, meg kell kapnunk, amit akarunk!

- Talán igazad van. Az a valami nem úgy manőverezik, mint egy egyszemélyes lebegő. Nagy és lomha.

Wedge a törzsét kicsavarva a közeledő járműre irányította távcsövét.

- Birodalmi Katonai Rendőrség. Jelezz Gebének!

Janson a zseblámpáját a lent álló Lidércek felé fordította, és háromszor felvillantotta. Ilyen közel a birodalmi bázishoz Wedge inkább nem használt komlinkeket, hiszen még a legrövidebb, kódolt üzenetekre is felfigyelhetett valaki. Gebe a bázis lábánál most ráirányítja hordozható érzékelőit a járműre...

A Lidércek között egyszer, egyetlenegyszer felvillant egy fénypont.

- Gebe azt mondja, igen. A lebegőben katonák vannak - állapította meg Janson.

- Indulás!

Wedge és Janson lerohantak a domboldalon, de nem egyenesen a többi Lidérc felé, hanem kissé jobbra kanyarodva. Mire leértek a domb tövébe - Janson páncélja behorpadt egy eséstől-, a többi Lidérc már majdnem az útnál járt.

Wedge és Janson felzárkóztak mögéjük és feltették a sisakjukat. - Igazodj! - sziszegte Wedge. - Bal, jobb, bal, jobb!

A Lidérceknek súlyos terhük ellenére nagyjából sikerült felvenniük a megfelelő alakzatot.

Gebe könnyedén lépdelt, vállán az egyik eszméletlen pilótával. Röfi szintén könnyűszerrel felkaphatott volna egyet, a rohamosztagos-páncél viszont nem ment rá, ezért a lebegőnél maradt. A most már rohamosztagosnak öltözött Kell és Dia közrefogva cipeltek egy másik pilótát, akárcsak Phanan és az Arc, Castin és Shalla, illetve Donos és Tyria. A hatodik pilóta, a vezér, Röfivel maradt.

Több száz méter választotta el őket a bázis kapujától, de ha Wedge jól kalkulált, akkor csak a táv egy részét kellett gyalog megtenniük.

Meghallották a nehéz lebegő zümmögését, és Wedge hátrafordult, hogy megnézze. Egy nagyméretű modell közeledett feléjük, majdnem teljesen olyan, mint amilyennel a coruscanti incidens során találkoztak. A raktere zárt volt, csak a vezető és az őt védő őr ült a szabadban. Az oldalára a Győzelem Bázis lecsapó ragadozó madarat ábrázoló jelvényét festették; a jelvény fölött pedig a katonai rendőrség két keresztbe tett gumibotja díszelgett.

A lebegő odaért Wedge álrohamosztagosokból és foglyokból álló menete mellé.

- Mi történt veletek? - kiáltott le a vezető.

- Lerobbant a lebegőnk - válaszolta Wedge. - Felmondta a szolgálatot az antigravitációs hajtómű energiaátvivő tekercse.

- Elvigyelek?

- Felterjesztelek a Birodalom Hőse érdeméremre!

A vezető lenyomott egy gombot, és a lenyíló raktérajtó rámpát képezett a gép hátsó részén. Wedge benézett a raktérbe. A tágas helyiségben négy rohamosztagos és két, a birodalmi karbantartó személyzet egyenruháját viselő fogoly ült. A két fogoly ébren volt, de láthatólag teljesen elzsibbasztotta őket az alkohol.

Wedge emberei felvonszolták eszméletlen foglyaikat a rámpán, és lefektették őket a fémfalak mellett álló párnázott ülésekre. Wedge feszülten állt a sor végén. A Lidércek páncéljai semmiféle problémát nem jelenthettek- a Birodalom és a Szövetség számtalan összecsapásai során zsákmányolták őket - a Lidércek által aprólékos gonddal felfestett katonairendőr-jelvények azonban nem álltak volna ki egy alaposabb próbát. Ráadásul az igazi katonai rendőrök parancsnokának - ha szigorúan ragaszkodott volna az előírásokhoz - el kellett volna kérni Wedge iratait, márpedig Castin hamisítványai... nos, Wedge egyszerűen nem ismerte még eléggé az új pilótát ahhoz, hogy feltétlenül megbízzon a munkájában, mint ahogy a Daráló, az osztag korábbi számítógépszakértője munkájában megbízott.

A Lidércek azonban besorjáztak a raktérbe, Wedge követte őket, az ajtó bezáródott, és a jármű elindult - az iratokat pedig nem kérte senki. Wedge elmosolyodott. Ha itt ilyen lazán tartják be a biztonsági előírásokat, akkor talán a bázison is.

- Hé, hiszen ez Cothron hadnagy! - szólalt meg az egyik igazi rohamosztagos.

- Elég harcias, amikor részeg - bólintott rá az Arc.

- De egyébként rendes fickó.

- Ja, persze.

- Szabakkoztál már vele?

- Persze, egyszer egy egész heti zsoldomat elnyerte.

- Viccelsz? A legrosszabb játékos, akit valaha ismertem.

Az Arc pillanatnyi késedelem nélkül módosította a történetét.

- Nem, szerintem én vagyok a legrosszabb.

- Tényleg? Mit szólnál egy játszmához szolgálat után?

- Kösz, nem. Tanultam a leckéből.

A rohamosztagos csalódottan hátradőlt.

A lebegő néhány perc múlva lelassított. Wedge hallotta a vezető és - valószínűleg - a kapuőrség beszélgetését, de a szavakat nem tudta kivenni. Aztán megint mozgásba lendültek.

A következő lassításra jó egy perccel később került sor. A lebegő antigravitációs hajtóműve leállt, és a jármű leereszkedett a kemény talajra.

Kinyílt a Wedge melletti ajtó. Úgy tűnt, valamiféle hangárban vannak. Néhány lépésnyire egy tiszt ült egy asztalnál, a két oldalán egy-egy rohamosztagossal. Az őszülő hajú, rideg arcú tiszt láthatólag unatkozott és dühös volt.

- Hozzátok ki őket! Eljött az igazság pillanata.

Wedge odaintett az igazi rohamosztagosoknak, a saját emberei pedig elkezdték felnyalábolni eszméletlen foglyaikat. Végül a Lidércek is kiszálltak a lebegőből, Wedge-dzsel a sor végén.

- Az iratokat! - morogta a szolgálatos tiszt. Wedge megmerevedett. A megszólított rohamosztagos azonban két szabványos azonosító kártyát adott át a tisztnek, melyeken a foglyai arcképe látszott. Wedge rápillantott az Arcra, aki lopva felmutatta az ő foglyaiktól elvett maroknyi kártyát. Wedge visszafordult az asztal felé.

- Tények? - nézte meg a két kártyát a tiszt.

- Részegség és rendzavarás Olánál.

A tiszt elfintorodott.

- Jobb helyet is találhatott volna ez a két idióta. Vádak?

- Nincsenek - rázta meg a fejét a rohamosztagos. A sisakja felnagyította a mozdulatot.

- Nem is olyan rossz - nézett fel a tiszt a két fogolyra. - Hatnapi bázisfogság.

A foglyok megkönnyebbültnek látszottak.

- Három nap most kezdődik - folytatta a tiszt -, három pedig a következő fizetésnap után. - Tudomást sem véve a csalódott arcokról, intett, hogy menjenek a dolgukra. - Következő!

Wedge előrelépett. Hátra sem nézve felemelte a kezét. Az Arc beletette a kártyákat, Wedge pedig átnyújtotta azokat a tisztnek.

- Részegség és rendzavarás Rojiónál. Verekedés civilekkel.

A tiszt hitetlenkedve nézett rá.

- Ezek eszméletlenek! A civilek gyűrték le őket?

- Igen, uram.

- Hányan voltak?

- Ketten.

- Öten két civil ellen - vágott fájdalmas arcot a tiszt -, és olyan részegek, hogy meg sem tudják védeni magukat! Megbánják még, hogy szégyent hoztak az egységükre. - Összeráncolta a homlokát. - Öt. Ezek nem Wanatte kapitány ivócimborái véletlenül? Hol van a kapitány?

- Cothron hadnagy az utolsó elájulása előtt azt mondta - szólt közbe az Arc -, hogy a kapitánynak társasága akadt az éjszakára.

- Aha. Rendben van. Lássuk a károkat!

- Az egyik civil kifizetett mindent, mielőtt átadtuk volna őket a városi hatóságoknak - mondta Wedge.

- Dicséretes. Jól van. Azt hiszem, jót tesz majd a moráljuknak néhány nap takarítás és karbantartás. Vigyék őket a körletükbe!

Wedge fürgén tisztelgett és elindult arra, amerre az igazi rohamosztagosok távoztak a hangárból. Hallotta a háta mögött a Lidércek lépéseit, és a foglyok csizmáinak súrlódó hangját a permatonon. Aztán meghallotta, hogy a lebegő hajtóművei újra beindulnak.

Megkönnyebbülten kifújta a levegőt. A lebegő vezetője nem vette észre, hogy tizenegyen szálltak fel, de csak tízen szálltak le. Shalla helyét Janson vette át Castin mellett. Ha a bázison a szabványos birodalmi előírásokat követték, akkor a lebegőt most visszaviszik a katonai rendőrség járműtelepére.

Aztán minden Shallán múlik. A lány még mindig a lebegő rakterében lapult - az volt a feladata, hogy megakadályozza, hogy a vezető és az őr bárkinek beszélhessen.

Az első feladata. Más dolgokat is el kellett végeznie. Wedge nem szívesen ruházott ilyen nagy felelősséget egy kommandóakció során egy újoncra, Kell azonban olyan elismerően nyilatkozott a Nelprin család képességeiről, hogy a parancsnok végül beadta a derekát.

A hangárból kiérve egy pillanatra megállt, és megigazította a felszerelését. Magában elátkozta a rohamosztagos-sisak nyújtotta szűk látóteret, periferiális látás hiányában kénytelen volt lassan körbefordulni, hogy felmérje a környéket. A dombtetőn végzett felderítésnek köszönhetően elég jól ismerte a bázis elrendezését, azt viszont nem tudta, pillanatnyilag hol tartózkodik. Amikor végzett a felszerelésével, egyenesen azok felé a kupolás tetejű épületek felé indult el, amelyekről már korábban megállapította, hogy a tisztek szállásai.

Természetesen nem fognak eljutni az épületekig. Az eszméletlen pilótákat bedugják az első sötét helyre, és nekilátnak a feladatuk végrehajtásának.

Lara Notsil, eredeti nevén Gara Petothel, összerezzent, ahogy a TIE-vadász-párok egymás után kiléptek az alakzatból, és süvítő hajtóművekkel lebuktak felé és szárnyembere felé. Nem árt összerezzenni, gondolta a nő. Ha figyelnek, fel fogják jegyezni.

- Arany Egyes Arany Osztagnak! - reccsent meg az egységvezetője hangja a korcegységben. - Szakadjatok párokra és nyissatok tüzet!

- Arany Hetes? - kapcsolta be Lara a komját. - Te vezetsz, Nyolcas.

Lara jobbra kanyarodott, elszakadt az X-szárnyú alakzattól, és látta, hogy egy másik vadászpáros szintén leválik.

Aztán rájuk zúdultak a birodalmiak első, zöld lézersugarai. Lara X-szárnyúja megrázkódott egy komoly találattól; a hátulsó pajzsai részben leváltak, kénytelen volt az elülsőkből energiát átirányítani beléjük. A rá és Arany Hetesre lövő két TIE-vadász elegánsan becsusszant mögéjük.

- Bukj le, Hetes! - mondta Lara, és előrenyomta a botkormányt. Az alatta lévő táj, egy kiterjedt, romos város, megnőtt a szemei előtt. Arany Hetessel együtt lesüvítettek egy törmelék borította utca fölé. Alacsonyabban repültek a környező épületek tetejénél, üldözőik mégsem veszítették őket szem elől. Lara gépét újabb találat érte, a fara kissé balra sodródott; a nő gyorsan korrigált az oldalkormánnyal.

Előttük az út kettéágazott. Lara tudta, hogy néhány kilométerrel távolabb a két út ismét találkozni fog. Megnyílott előtte a lehetőség, hogy Hetest elküldje jobbra, ő pedig balra folytassa útját, majd később, mikor újra találkoznak, kölcsönösen tüzet nyissanak egymás üldözőire.

Ez a taktika azonban valószínűleg bevált volna. Márpedig ő nem ezért volt itt.

- Hetes, a nagy kék épület felé, balra!

- Vettem. - Hetes hangja egy kicsit aggodalmasnak tűnt.

Lara azt tette, amit mondott. Ahogy az X-szárnyúak megközelítették a hatalmas, egykor talán raktárként működő, szemfájdító ciánkékre festett épületet, amelynek falain hatalmas, megperzselt szélű lyukak tátongtak, fürgén befordult egy merőlegesen nyíló utcába. A gépét a hossztengelye körül elforgatta balra kilencven fokkal, így az útburkolat a bal keze felé, az épületek pedig a talpa alá estek.

Az X-szárnyú tehetetlenségi kiegyenlítői nem tudtak megbirkózni az éles kanyarral; Lara érezte a ránehezedő súlyt, és belepréselődött az ülésébe, ahogy a vadászgép a manőver legszűkebb szakaszába ért.

Az X-szárnyú hasa éles, fémes csikorgás közepette szántotta végig az egyik épület homlokzatát, és megremegett. A pajzsok nem jelentettek védelmet az ilyen ütközésekkel szemben. Lara rápillantott a diagnosztikai képernyőre, és szinte várta, hogy felvillanjanak a különböző rendszerek leállására figyelmeztető vörös sorok.

A háta mögött lángba borult az ég. A robbanás hangja és lökéshulláma megrázta a gépét. Az Arany Hetest jelölő kék pont eltűnt az érzékelőiről.

Lara elfintorodott. Arany Hetes képtelen volt bevenni a kanyart. Lara tudta ezt, számított rá, de a megfigyelői miatt nem engedhette meg magának, hogy elégedetten elmosolyodjon. Tudva, hogy nem fog választ kapni, bekapcsolta a komját.

- Hetes? Arany Hetes, jelentkezz!

Mögötte a két TIE-vadász gond nélkül bevette az éles bal kanyart, és átsüvített az Arany Hetes után maradt füstfelhőn. Amint szabaddá vált a látóterük, ismét tüzet nyitottak.

Lara érezte, hogy a gép hátulja megrázkódik. Megint kezdett kicsúszni. A nő szándékosan túlkorrigált, és hagyta, hogy döbbent kifejezés üljön ki az arcára, miközben nekicsapódott az egyik épületnek. Annyi ideje volt még, hogy elolvassa az ÜDVÖZÖLJÜK MOFFICE ÁRUHÁZÁBAN feliratot, mielőtt felrobbant volna...

De nem robbant. Nem érzett éles rándulást, hirtelen lassulást, csak a pilótafülke fényei halványodtak el teljesen. Aztán felnyílt a fülke teteje.

A szimulátor mellett ott állt Sormic kapitány - alacsony kopasz férfi, akit mintha állandóan gutaütés kerülgetett volna. Az arca úgy nézett ki, mintha valaki rózsaszín agyagból mintázta volna elnagyolt vonásait.

- Notsil jelölt! Elmagyarázná, pontosan mit is akart elérni az utolsó manőverével, csak hogy a csoport is okulhasson belőle?

- Próbáltam visszaszerezni az uralmat a... - csempészett leheletnyi bizonytalanságot a hangjába Lara.

- Nem azzal. Hanem azzal az öngyilkos bal kanyarral.

- Ó! Nos, megpróbáltam lerázni a TIE-vadászokat...

- Értem. Tehát azt feltételezte, hogy két újonc pilóta le tud rázni két tapasztaltabb, ráadásul fordulékonyabb géppel repülő ellenséget, igaz?

- Nos, hát...

- Mondja csak ki nyugodtan, hogy igaz.

- Igaz, kapitány

- Lussatte jelölt, maga is ezt a taktikát választotta volna?

Lara rápillantott szárnyemberére, aki még mindig a szomszédos szimulátorban ült. A sullusti nő bocsánatkérően nézett vissza rá.

- Nem, kapitány.

- Maga mit tett volna?

- Kilőttem volna egy protontorpedót...

- A birodalmiak maga mögött repültek, Lussatte.

Lara látta, hogy Lussatte vesz egy mély lélegzetet.

- Igen, kapitány, de hadd magyarázzam meg. Látom, hogy nem tudom lerázni a birodalmiakat. Tudom, hogy hiába lassítanék hirtelen, mert jobb pilóták követnek mozgékonyabb gépeken. Ha azonban felrobbantok egy épületet és átrepülök a füstfelhőn, néhány másodpercre eltűnök a szemük elől. Ha előtte jól megjegyzem a környéket, megkockáztathatok egy gyors fordulót, lerázhatom őket, talán még a hátukba is kerülhetek.

Sormic kapitány némi töprengés után kurtán bólintott.

- Jegyezzék meg, amit mondott! Egy a négyhez, talán egy a kettőhöz eséllyel túlélné a következő tíz másodpercet, esetleg még az egyik TIE-vadászt is leszedné. Ami még mindig jobb, mint amit Notsil követésével elért. Leléphetnek!

A pilótajelöltek felálltak a székeikről és kimásztak a szimulátoraikból. Lara nem mozdult; Sormic kapitány még mindig elállta az útját.

A férfi hirtelen együtt érzővé vált arccal fordult vissza hozzá.

- Notsil jelölt - halkította a hangját szinte suttogásig -, kitűnő jegyei vannak asztronautikából és kommunikációból. Egy szavába kerül, és áthelyeztetem a két szakág valamelyikének tiszti iskolájára. Fényes karrier várna magára bármelyik sorhajó hídján.

- Nem, uram. Pilóta akarok lenni.

- Ez nem azt jelentené, hogy kihullott. Csak áthelyeznék. És ott igazi nyereség lenne a Szövetség számára.

- Nem, uram. Pilóta akarok lenni!

- Akkor hadd adjak egy tanácsot - keményedett meg a férfi arca.

- Igen, uram?

- Gondoljon Lussatte jelöltre és a többi barátjára! Gondoljon bele, mit érezne, ha tényleg megöletné őket. Higgyen nekem, amilyen pilóta magából lesz, ez óhatatlanul be fog következni. És ez még nem a legrosszabb, ami történhet. A legrosszabb az, ha túléli, hogy egy rossz döntése miatt mindenki meghal, akit kedvel. - Azzal sarkon fordult, és elindult a teremből távozó jelöltek után.

Lara elernyedt a szimulátor ülésében. Levertségének csak egy részét színlelte. Nem volt jó érzés, hogy tehetségtelennek tartották, mikor sokkal többre is képes lett volna.

Nem lett volna szabad törődnie vele, mit gondolnak róla ezek a Lázadók, hiszen az ellenségei voltak. Jelölttársait azonban naiv lelkesedés töltötte el, annyira buzgott bennük az élet, hogy egyre nehezebbnek találta nem kedvelni őket.

Váratlanul bizseregni kezdett a tarkója. Megfordult és kinézett a szimulátor hátsó ablakán.

A terem végében egy egyenruhás férfi indult el éppen a hátsó kijárat felé. Lara a magassága és a testfelépítése alapján felismerte benne Repness ezredest.

Mikor jött be a terembe? Végignézte a Sormic kapitánnyal folytatott beszélgetést, és az azt követő néhány pillanatot? Lara nem vette le a szemét a férfiról, míg ki nem lépett az ajtón, és egyedül nem hagyta őt a teremben.

Megnézte a kronométerét. A következő egy órában szabad lesz a terem. Felnyitotta a szimulátor vezérlőpultját, és sietve átkötött néhány vezetéket - csak egy kis elektronikai trükk, amihez nagyon értett. Aztán visszazárta a panelt, megfogta a fülke tetejét, és kézi erővel lehúzta magára.

Amikor lenyomta azt a gombot, az igazi X-szárnyúakon vészindítás következett volna be. Most csak a szimulátor kelt újra életre. Az eredményei és a repülés felvétele azonban nem fog bekerülni a kiképzőbázis központi számítógépébe. Akármit is csinál, az ő titka marad.

Ismét feltárult előtte a romos város, és ismét egy osztagnyi X-szárnyú között találta magát.

Öt

Shalla megpróbálta megjegyezni a lebegő minden fordulását, minden irányváltoztatását. A járműnek előbb-utóbb vissza kellett térnie a járműtelepre, vagy a hangárjába. És akkor elkezdheti a küldetés ráháruló részének teljesítését... amivel egyedül kell boldogulnia.

A jármű megtett egy elnyújtott jobb kanyart, majd egy cseppet sem zenei fémes csattanás kíséretében leereszkedett a talajra. Shalla az ajtóra emelte lézerkarabélyát. Akadtak olyan alapos és hatékony rohamosztagosok, akik még a saját járműveiket is átvizsgálták - sosem lehetett tudni. Úgy tűnt, most nem ezzel a fajtával hozta össze a sors. Az ajtó zárva maradt, aztán a lámpák is kihunytak.

Kintről egy férfi nevetése szűrődött be. Shalla megfeszült. A nevetés azonban olyan volt, ami a viccek után szokott felharsanni, nem pedig az ellenség csapdába esése feletti kárörömé. A lány megkönnyebbülten hallotta a súlyos rohamosztagos-páncél csizmáját a permatonon csattanni.

Adott magának még egy percet. Azt akarta, hogy a rohamosztagosok eltávolodjanak a lebegőtől, de nem adhatott nekik túl sok időt annak az észrevételére, hogy valami nem stimmel. Az egy perc leteltével felállt, a világítópálcája fényénél megkereste az ajtó kapcsolóját, és lenyomta a gombot.

Semmi sem történt, még csak egy csipogás sem hangzott fel. Az ajtót a lebegő rakterének energiaellátásával együtt kikapcsolták. Shalla némán elkáromkodta magát, de összességében csak apró kellemetlenséget jelentett neki a dolog.

Kikapcsolta a sisakja komlinkjét, levette a sisakot, majd óvatosan kiszerelte belőle a kommunikációs felszerelést, abból pedig a parányi energiacellát. Még néhány perc, és a kapcsoló fedlapjának leszerelése után már be is kötötte a nyitószerkezetbe a cellát. Aztán visszavette a kibelezett sisakot, és megmarkolta a karabélyát.

Az ajtó most sebesen kinyílt. Shalla egy hasonló típusú lebegő tömbszerű oldalát pillantotta meg a nyílásban, ami olyan közel állt az övéhez, hogy az ajtó centiméterek híján beleakadt. Jobbra fordulva egy sor különböző típusú lebegőt látott, azokon túl pedig a járműtelep falát. Balra, a nyílt permatontérség végében álltak az épület zárt, hangárkapuszerű ajtajai. Hangok szálltak felé; Shalla nem tudta kivenni a szavakat, de legalább két-három férfi beszélgetett, fel-felnevetve, megjegyzéseket téve. Az épület hátulja felől közeledtek. Aztán mintha elölről is meghallott volna egy férfihangot.

Eddig minden rendben. Ugrásra készen kilépett a lebegőből, és bezárta maga mögött az ajtót. A rámpa azonban csak félig emelkedett föl, nyikorogva megállt, majd lassan elkezdett visszaereszkedni a permatonpadló felé.

Shalla aláugrott és megemelte. A sisakjából kivett energiacellát nyilván nem az ajtószerkezetre méretezték. Minden erejét összeszedve a helyére emelte az ajtót. Noha nem záródott be, a helyén maradt, és a felületes szemlélő semmi rendelleneset nem vehetett észre rajta.

Ezután három problémával kellett megbirkóznia: kétcsoportnyi birodalmi szerelővel vagy rohamosztagossal, illetve az épület biztonsági embereivel. Shalla körülnézett, tekintetével végigpásztázva a sarkokat és a boltíves mennyezetet alátámasztó fémoszlopokat - azokat a helyeket, ahová általában a biztonsági kamerákat fel szokták szerelni.

Semmi. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Ezen a bázison nem tartották olyan fontosnak a lebegőket, hogy állandóan figyeljék őket. Egy problémával kevesebb. Elindult előre, a feléje szűrődő hangok irányába, és magában azt kívánta, bárcsak ő is olyan hangtalanul tudna mozogni, mint Tyria.

A Lidércek az épület legsötétebb árnyékában állva nekilapultak a külső falnak.

Wedge, Janson mögött állva az épület elülső sarkánál, visszafojtott egy káromkodást. A csillogó fehér rohamosztagos-páncélok gyakorlatilag világítottak a sötétben. Még itt, az árnyékban is óhatatlanul észrevette volna őket az első arra tévedő ellenség. Mégis, a lopakodás régi szokása nehezen halt el, és Wedge nem is akarta, hogy elhaljon - vagy hogy ők meghaljanak.

A sisak nélkül várakozó Janson hátrafordult, feltartotta két ujját, majd megrázta a fejét. Két őr az épület előtt, és nem lesznek könnyű prédák. Wedge helyet cserélt Jansonnal és levette a sisakját. Egy pillanatig élvezte az arcát érő friss levegőt, aztán megkockáztatott egy pillantást.

A hangár homlokzatát jól megvilágította két, a falra rögzített lámpa. A fal középső részét egy hatalmas, kétszárnyú tolókapu uralta. A kapuhoz vezető permatont apró égésnyomok borították - a TIE-vadászok számtalan sietős felszállásának emlékei, melyek során a kapun kiérő gépek azonnal az ég felé emelkedtek. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a bázis pilótái ászoknak tartották magukat, és a parancsnokuk sem tiltotta az ilyesfajta viselkedést - ami szintén megnehezíthette a Lidércek dolgát.

A kapu két oldalán, talán húszméternyire egymástól egy-egy rohamosztagos őr állt. Testükkel félig a kapu felé fordultak, és mindketten látták a másikat, illetve az épület elejének nagy részét. Lehet, hogy sisakjuk komlinkjének valamelyik csatornáján társalogtak, de egyébként nagyon is ellátták szolgálatukat.

Wedge elvetette az ilyen helyzetekben alkalmazott taktikák legegyszerűbbikét: a „keltsünk zajt, és az egyik majd odajön" megnyitást. Az ilyen őrök, akik még a feletteseik távollétében is kötelességtudóan elvégezték feladatukat, bizonyára utánanéznének a zajnak, de előbb jelentenék az anomáliát. Azután, ha a helyét elhagyó őr nem tájékoztatná folyamatosan a társát a fejleményekről, az ezt a tényt is azonnal jelentené. A környéken másodpercek múlva nyüzsögnének a rohamosztagosok. Wedge-nek és a Lidérceknek viszonylag sok háborítatlan időre volt szükségük a bent álló járművekhez - legalább fél órára.

Az épület elején volt még egy ajtó is, közvetlenül a bal oldali őr mellett, de be volt zárva, és páncélozottnak tűnt - azaz remekül lehetett volna védeni, ha valaki odabent úgy döntött volna, hogy megveti a lábát.

Wedge ismét helyet cserélt Jansonnal, helyettesére bízva az őrködést.

- Van valami ötletetek? - kérdezte, miután suttogva felvázolta a helyzetet.

- Talán be tudok hatolni a bázis központi számítógépébe, és fel tudom menteni őket a szolgálatból - ajánlkozott Castin. - Aztán csak odasétál közülünk két ember, és elküldi, vagy egyszerűen lelövi őket.

Wedge átgondolta a javaslatot.

- Beválhat, de akkor folyamatosan bent kell maradnod a rendszerben, vagy újra be kell lépned pár perccel azután, hogy meghatároztuk a menekülési útvonalunkat.

- Igaz.

- Szerintem várjuk meg, míg biztosan nem jár erre senki - szólt közbe Dia -, és aztán...

- Azaz várjuk meg, amíg biztosan nem tudjuk, hogy nem is kommunikálnak senkivel a komlinkjükön keresztül - tette hozzá Kell.

-...és aztán egyszerűen lépjünk elő és lőjük le őket. Két lövés, semmi várakozás. Aztán kirohanunk, felkapjuk és elrejtjük őket az épület mellett, ketten pedig a helyükre állunk. Utána annyi idő alatt szerezzük meg a belépőkódokat, amennyi idő alatt akarjuk.

- Túl egyszerű - rázta meg a fejét Wedge, majd elgondolkodott. - Persze lehet, hogy épp ettől működhet. Rendben, így csináljuk! De előbb... Gebe, meg tudod állapítani, kommunikálnak-e éppen valakivel? A birodalmi frekvenciasáv nem szabványos csatornáin keresd az alacsony energiájú adásokat; ha csak beszélgetnek, akkor nem a megszokott csatornákat fogják használni.

Gebe bólintott, és az övén lógó táskából előhúzta azt a harctéri diszpécserkomlinket, amelyet akkor kapott, amikor elvállalta az osztag új kommunikációs szakértőjének a posztját. A berendezés úgy nézett ki, mint egy vastagabb adattábla. Hatósugara és teljesítménye a nyomába sem ért az osztag előző szakértője, Jasmin Ackbar harctéri egységének, de ennél nagyobb műszert nem tudtak volna elrejteni rohamosztagos-páncélba öltözve.

Gebe végigzongorázott egy sor funkciót, türelmetlenül megrázta az egységet, majd helyet cserélt Wes-szel. Így le tudta tenni a készüléket a földre, és ki tudta dugni a végét az épület sarkán túlra. Egy-két másodperc múlva bólintott.

- Megvan! - súgta hátra a többieknek. - Olyan, mintha egységeket irányítanának, de nem egészen értem. Állítsátok nullahárom-nulla-hét-négyre a komlinkeket, ha hallani akarjátok őket.

Wedge úgy is tett, és azonnal meghallotta a két őr forgalmazását.

- Tizenkettes könnyű rohamjármű az alfa kettes négyzetre - mondta egy bársonyos basszus hang.

- Négyes TIE a delta tizenhatos négyzetre - felelte egy rekedt bariton.

- Az kívül esik a hatótávolságodon.

- Nem igaz.

- Ezek szerint átmész a plazmafalon és felrobbansz? Szép tőled, hogy így lemondasz egy egységről.

- Izé... legyen akkor négyes TIE a delta tizenkettes négyzetre.

- Egyes nehézüteg tüzet nyit négyes TIE-ra. Négyes TIE-t kihúzhatod.

- A fenébe! Felfestheted a találatod az egyes nehézütegre!

Wedge kikapcsolta a komlinket és ránézett a többiekre.

- Mond ez nektek valamit?

Dia bólintott. Wedge el tudta képzelni, milyen kényelmetlen lehet fejnyúlványait a rohamosztagos-páncélba gyömöszölve viselni, de a nő eddig egy szóval sem panaszkodott.

- Úgy hívják, hogy kvadránsjáték. A Birodalmi Akadémián találták ki. Régi játék, de nemrég valóságos őrületté vált.

- Gebe, a beszéden kívül adatátvitel is történik? - kérdezte Wedge.

Gebe megrázta a fejét.

- Fejben játszanak! - horkant fel Wedge. - Csodálatos! Van egy hangárunk, amit entellektüelek őriznek. Rendben, akkor elmondom, mi hogy játsszuk a mi játékunkat! Wes, Donos, ti fogtok lőni. Wes, menj át a másik sarokhoz, és állj készenlétben! Nem komlinkkel fogunk jelezni... észrevehetik az adást. Időzítünk. Állítsátok kábító fokozatra a sugárvetőiteket! Egyeztessétek az óráitokat, és az egyeztetés után három perccel lőjetek... hacsak nem hallotok vagy láttok valami szokatlant. Ebben az esetben rejtőzzetek el és próbálkozzatok újra hat percnél. Ha hat perc alatt sem nyelik lehetőségetek lőni, akkor gyertek vissza, a küldetés lefújva. Tainer, te Wes-szel mész elvonszolni az egyik őrt, a helyét Phanan fogja átvenni. Ezen az oldalon Gebe vonszol, és az Arc áll őrségbe.

Hosszú három perc volt. Félidőnél egy lapos lebegő ment el a hangár mellett, fedélzetén két rohamosztagossal és valamilyen lézerágyú alkatrészeivel. Wedge és a többiek odalapultak a falhoz, de a lebegő utasai feléjük sem pillantottak.

Wedge látta, hogy Donos feszülten figyeli a kronométerét. Húsz másodperccel a három perc letelte előtt a hadnagy levette a sisakját. Tizenöt másodpercnél meggyőződött róla, hogy a lézerkarabélya kábító fokozatra van állítva és lövésre kész. Tíz másodpercnél kinézett a sarok mögül, majd öt másodpercnél ismét. Aztán pontosan a megadott időpontban kilépett.

A kábítólövés döreje lehetetlenül hangosnak tűnt; Wedge biztosra vette, hogy még Hullis belvárosában is hallani lehet. Odasimult a falhoz, miközben Gebe és az Arc elrohant mellette. Csak ezután nézett ki maga is a sarok mögül, sugárvetőjét lövésre készen tartva, ha esetleg fedeznie kellett volna bajtársait.

Gebe majdnem orra esett, ahogy megtorpant az öntudatlan test fölött; nem emberi könnyedséggel felkapta a férfit, és elszáguldott vele vissza, Wedge felé. A másik sarok irányából megérkezett Kell, és bár lassabban, de azért elég gyorsan ő is elvégezte a feladatát. Mindössze néhány másodperccel maradt le Gebe mögött, vállán a derekát fájdalmasan ütögető, eszméletlen testtel.

Ismét csak két őr állt a hangár előtt, egymás felé fordulva, feszülteti figyelve. Wedge megnézte az óráját. Tizenöt másodperc telt el, és a világ - legalábbis látszólag - ugyanolyan volt, mint korábban.

- Castin! - sziszegte Wedge.

- Már csinálom - közölte a kódtörő. - Sisakok levéve, a feletteseiktől nem érkezik adás. Épp a parancsaikat és a belépőkártyáikat ellenőrzöm. Nincsenek belépőkártyák. Azaz vagy sugározzák, vagy hangosan mondják ki a jelszót. Reméljük, sugározzák. Hm...

Shalla egy önjáró szerszámoskocsi mögött kuporgott, nem egészen négylépésnyire a járműtelep irodájának bejáratától. Rajta kívül még két rohamosztagos - gyanította, hogy azok, akiknek a járművén utazott - tartózkodott a helyiségben; az egyik ült, és mindkettő levette a sisakját. A magasabb, világosabb bőrű az ajtó mellett állt, kezében egy párás, valamilyen kék folyadékot tartalmazó pohárral. A másik, átlagos magasságú és a Shalláéhoz hasonlóan sötét bőrű férfi a központi terminál előtt ült, és unott hangon diktált. Szavai nagy része eljutott a lány füléig. Úgy tűnt, egy rutinjelentést fogalmaz meg éppen, amiből arra lehetett következtetni, hogy ő a rangidős tiszt.

-...ellenállás nélkül. Vádemelés nem történt. Nettó költség: a lebegő üzemanyaga, összesen hetvennyolc vonásra.

A másik mondott valamit, amit Shalla nem hallott. Az ülő férfi bólintott, és folytatta a diktálást.

- Visszatérés közben fél vonásra a bázistól megálltunk és felajánlottuk segítségünket... milyen őrmesternek is?

A társa vállat vont.

- Egyelőre beteszek a helyére egy X-et. X őrmesternek, akinek üzemképtelenné vált a lebegője. Elszállítottuk őt, az osztagát és a foglyait, köztük Cothron hadnagyot, a bázisig. További költségek: az öt fogoly és a tíz rohamosztagos szállításával járó üzemanyag-fogyasztás...

- Tizenegy - szólt közbe a másik.

- Tíz. - Az ülő férfi elgondolkodott. - Végül is te figyeltél, én meg nem. Tizenegy rohamosztagos szállításával járó üzemanyagfogyasztás, két kilométeres távolságon. - Összeráncolta a homlokát, majd megrázta a fejét. - Jelentés vége. Még átnézem, kivágom a redundanciát, megkeresem annak az őrmesternek a nevét, és mára végeztünk. - Azonban nem nyúlt a billentyűzet felé. - Biztos vagy benne, hogy tizenegy?

- Igen.

Shalla felállt, és amilyen magabiztosan csak tudott, mintha ő lett volna a bázis parancsnoka, elindult az ajtó felé. A vállával félretaszította az ott álló férfit, és lenyomta az ajtó kapcsolóját. Az iroda ajtaja a birodalmi tervezésre jellemző ijesztő gyorsasággal zuhant a helyére.

A két férfi rámeredt.

- Tudod, már el is felejtettem, mikor tanítottam utoljára jó modorra egy ilyen nerfpásztort! - szólalt meg az, amelyiket Shalla félrelökte.

- És még egy ideig nem is fogsz! - felelte a lány, és állkapcson vágta a sugárvetője agyával. A férfi elesett, kék söre kifolyt a padlóra.

A rangidős tiszt még félig sem emelkedett ki a székéből, mikor eltalálta a lövés. A lézersugár a mellkasába csapódott, átégette a páncélját, és letaszította a rohamosztagost a padlóra.

Shalla megdermedt. Esküdni mert volna rá, hogy kábító fokozatra állította a fegyvert!

Ekkor oldalról ütés érte, ahogy első célpontja nekirontott, alig lelassulva a korábban kapott ütéstől. A férfi lendülete megperdítette és oldalával az asztalra borította Shallát. Ha nem lett volna rajta páncél, felnyársalták volna az asztallapot beborító irattartók, tüskék és egyebek, így azonban ő lapította össze azokat.

Shalla nem próbálta kiszabadítani magát, nem küzdött a sugárvetőjéért, melyre rákulcsolódott a férfi hatalmas keze, hanem belekapaszkodott az asztal szélébe, majd amennyire csak tudta, kinyújtotta és meglendítette az egyik lábát. A rúgás a térde alatt, hátulról találta el a támadóját, kisodorva alóla lábait. A férfi lezuhant a padlóra, de Shallát is magával, pontosabban szólva magára rántotta.

A szabad kezével a lány torka felé nyúlt. Shalla elengedte a sugárvetőjét, félreütötte a férfi kezét, majd ujjait laposan, szilárdan behajlítva lesújtott a torkára.

Az ütés kemény volt és tiszta. Shalla érezte, hogy az ujjpercei alatt eltörik a rohamosztagos légcsöve. Ellenfele szeme elkerekedett a hirtelen fájdalomtól, ő is elengedte a sugárvetőt, és mindkét kezével a torkához kapott.

Shalla megragadta a fegyverét és felállt, úgy nézte a férfi haláltusáját. A rohamosztagos hörögve, fuldokolva próbált levegőt venni, de hiába. Esdeklően nézett a lány felé, de az csak megrázta a fejét; ezen a sérülésen nem tudott segíteni.

Shalla hirtelen egész testében remegni kezdett. Tudta, hogy nemcsak az adrenalin utóhatását érzi. Két ember halt meg az ő hibájából. Az ölés ténye nem zavarta különösebben; háború idején ez volt a harcosok dolga. De hogy azért öljön, mert rosszul mérte fel a helyzetét... hát az apja nem lett volna büszke rá.

A fejét megrázva elhessegette maga elől az idős férfi szigorú arcát, és megpróbálta leküzdeni remegését. Átlépett a haldokló rohamosztagos fölött, és lekapcsolta az iroda világítását. Így az esetleg a hangárba tévedők csak a sötét, feltételezhetően üres helyiséget láthatták.

Gyorsan számba vette a tennivalóit, és rájött, hogy a hibája miatt alaposan megszaporodtak. A két holttestet kivinni a lebegőbe, amelyen érkezett. Rendbe tenni az irodát, hogy a legközelebbi arra járónak ne tűnjön fel a kiömlött folyadék és a feldúlt íróasztal. Iktatni a rohamosztagos jelentését. Megjavítani a sisakja komlinkjét a valamelyik áldozata sisakjából kiszedett alkatrészekkel. Kiválasztani egy lebegőt, talán azt, amelyikkel érkezett, lehetőleg szolgálatra kiírni, kiiktatni a kommunikációs rendszerét, hogy ne lehessen azon keresztül követni, vagy átvenni az irányítását. Aztán pedig készenlétben várni. Mindezt úgy, hogy közben a járműtelep másik végében dolgoznak, kártyáznak, vagy ki tudja, mit csinálnak a szerelők... hacsak őket is el nem intézi.

Shalla felsóhajtott. Többórai munka vár rá... amit valahogy bele kell sűrítenie a rendelkezésére álló harminc percbe.

Castinnak további öt kínzó perc kellett ahhoz, hogy megfejtse az őrök kódját. Az egyik őr adattáblájában rátalált harminckét klasszikus kvadránsjátszmára - csupa mesterszintű játékra, amelyeket még elemzők is kommentáltak. A helyi naptár napjai szintén harminckét napból állnak, mutatott rá Castin. A komlinkjén leadta az aznapi dátumnak megfelelő játszma nevét, és a hangár ajtaja feltárult.

A Lidérc Osztag alakzatba rendeződve masírozott be a csarnokba... és alakzatuk azonnal fel is bomlott, amint meglátták, mi van odabent.

- Főnök - szólalt meg Tainer -, megütöttük a főnyereményt! Wedge ez egyszer hálás volt a rohamosztagos-sisaknak. Így legalább nem látszott, hogy leesett az álla.

A hangárban ugyanis nem TIE-vadászok, hanem nyolc gyorsabb, veszélyesebb TIE-elfogóvadász állt.

- Annál jobb! - jött meg Wedge hangja néhány másodperc eltelte után. - Kalózok leszünk, és ezek még jobb kalózgépek. Gyerünk, emberek! Hármas fázis, igyekezzetek!

Castin az épület hátsó részében rátalált a hangár központi számítógép-termináljára. Lehívta a főmenüt, és elkezdett kutatni benne. A többiek meggyőződtek róla, hogy a tetőre szerelt biztonsági kamerák csak a gépeket veszik, majd a kódtörő köré gyűltek.

- Van egy jó hírem, és van egy rossz, parancsnok - dőlt hátra Castin a székében.

- Halljam!

- Könnyűszerrel be tudok jutni, és mindent meg tudok csinálni, amit kell.

- Azonban?

- Azonban úgy tűnik, hogy a biztonsági rendszerük indikátoralapú. Ha valamilyen anomália támad, a számítógép beállít egy indikátort, azaz jelzőértéket. Amikor túlságosan megszaporodnak az indikátorok, a számítógép riadót rendel el. Lehet, hogy csak egy rutinlekérdezést hajt végre, és ha rossz választ kap, újabb indikátorokat állít be, de az is lehet, hogy embereket küld ki a helyszínre. Ha ez a rendszer is a többi birodalmihoz hasonlóan működik, akkor az indikátorok még súlyozottak is, attól függően, hogy milyen súlyos zavart jeleznek. Tehát ha rossz időpontban nyitnak ki egy raktárajtót, akkor csak egy kis indikátor keletkezik, ha azonban az elfogóvadászokkal teli hangár kapujáról van szó, akkor nagy.

Wedge bólintott.

- Eddig beindítottunk már valamilyen indikátort?

- Valószínűleg nem. Kinyitottuk ugyan az ajtót, de az őrök is bejöttek időnként a mosdóba, úgyhogy szerintem ez nem számít különleges eseménynek.

- Jól van - gondolkodott el Wedge. Hat elfogóvadászt fel kellett készíteniük a felszállásra, ki kellett iktatniuk a helyzetjelző áramköreiket, meg kellett rongálniuk a másik kettőt, és talán a hangárt is, ki kellett jutniuk a hangárból, és fedezniük kellett az elfogóvadászok pilótáinak, illetve a gyalogosan távozó Lidérceknek a menekülését. - Én azt mondom, hogy a karbantartási ütemterv megváltoztatása kisebb indikátort eredményez, mintha egy csapatnyi kalóz nyüzsög a holokamerák előtt.

- Ésszerű feltételezés.

- Akkor hatolj be a bázis munkanaplójába! Hamisíts egy karbantartás-igénylőt az elfogóvadászoknak! Az időpontját állítsd úgy egy órával ezelőttre. Jelölj ki egy nem létező, vagy ha be tudsz jutni a személyzeti aktákba, egy szolgálaton kívüli munkacsoportot a feladatra. Aztán csináld meg ugyanezt a hangár holokamera-rendszerére. A kérelem időpontját állítsd ma délelőttre, a prioritását alacsonyra, a munkacsoport érkezését pedig néhány perccel ezelőttre.

Castin néhány perc alatt sikeresen megoldotta a feladatokat, majd kikapcsolta a hangár holokameráit. A Lidércek munkához láttak.

A kódtörő a számítógépnél maradt, és elkezdett dolgozni a távozásukhoz szükséges figyelemelterelésen.

Wedge, Janson, Kell, Gebe és Dia a nyolc elfogóvadászt ellenőrizte. Gebe kivételével mindannyian repültek már TIE-kon; így a kommunikációs szakértőjük a gépek távirányíthatóságáért felelő áramköröket, majd a kommunikációs rendszerbe épített helyzetjelzőket bénította meg.

Tyriára és Donosra a többiek által irigyen csak „vandalizmusnak" nevezett feladat hárult. A hangár szerelőinek ipari vágószerszámaival, melyek a sugárvetőket halálos fegyverré tévő energia apró, fókuszált formáját használták a különböző fémek elvágására, felvésték az osztag üzenetét a hangár falaira: ITT JÁRTAK A SASDENEVÉREK! TÉRDRE A SASDENEVÉREK ELŐTT, FÉRGEK! TŰNJETEK INNEN, VAGY MEGBÁNJÁTOK, EZ A BOLYGÓ MÁTÓL A MIÉNK! Ezt néhány válogatott trágárság követte, majd Donos művészi rajza egy sasdenevérről, a Coruscant permatonkanyonjainak szívós, repülő ragadozójáról. Végül pedig Tyria néhány ötletes helyesírási hibával egészítette ki művüket.

Mikor végeztek, szemügyre vették kezük munkáját. Donos bólintott.

- Nagyjából olyan, mintha holmi nagyképű, félművelt kalózok csinálták volna - állapította meg.

- Mi az, csak nem sérti a korábbi rendfenntartót? – mosolyodott el Tyria.

A férfi savanyú arcot vágott. A válaszadástól azonban megmentette egy hang - egy reccsenés a Lidércek komcsatornáján.

Az összes Lidérc megdermedt, és vagy a sisakjáért, vagy a komlinkjéért nyúlt.

- Egy rohamosztagosokkal teli lebegő közeledik! - suttogta az Arc odakintről. - Nem ellenségesek, de egyenesen felénk tartanak.

- Maradjatok nyugton, és folyamatosan tájékoztassatok! - válaszolta Wedge. - Tyria, Donos, az ajtóhoz! - nézett a Lidércekre. - Álljatok készen Arc és Phanan fedezésére. A többiek hogy állnak?

- Öt gép kész - felelte Kell. - Gebével épp az utolsón dolgozunk. Kettőhöz még hozzá sem nyúltunk.

- Azokkal ne foglalkozzatok. Ha szorít az idő, egyszerűen szétlőjük őket, miköz...

- Őrségváltás! - hallatszott Phanan hangja a komból. - El akarnak vinni minket. Az Arc szóval tartja őket. Belehallgatott a kvadránsjátszmákba, ismeri a fickó hangját. De... nem állnak túl jól a dolgok...

Odakintről sugárvetők sivítása hangzott fel. Aztán lövések, kiáltások és a permatonra zuhanó testek csattanása.

Hat

- Azonnal indulhatunk, hadnagy - próbált érvelni az Arc. - De a csomagjaink odabent vannak. Kérek engedélyt bemenni és felvenni a csomagjainkat!

- Melyik hülye engedte meg, hogy nem engedélyezett felszerelést hozzanak egy közönséges őrszolgálatra? - kérdezte megvetően a lebegő pilótája mellett ülő rohamosztagos.

Taktika: Ha olyan információt kérnek, ami nincs a birtokodban, próbálj meg egy változót felkínálni a kérdezőnek, hadd határozza meg az értékét ő.

- Az az új ember, uram. Nem jut eszembe a neve - felelte az Arc.

- Balawan?

- Igen, uram.

- Hát az egy hülye! De majd megjön az esze egy kis konyha szolgálattól, és maguknak is. Rendben, mehet a csomagjaikért.

De előbb végezzünk ezzel. - A tiszt hátrafordult a lebegő raktere felé és biccentett. Két rohamosztagos ugrott le a járműről és állt meg vigyázzban az Arc és Phanan előtt.

- A szolgálat alól felmentem! - szólalt meg az Arc előtt álló.

Az Arc némán elkáromkodta magát. Nem ez volt a szabványos szöveg.

Taktika: Ha olyan rítusban vagy kénytelen részt venni, amelyről semmit sem tudsz, találj valami kifogást és próbálj minél nagyobb együttérzést kelteni.

- Én... - kezdte az Arc, aztán köhögés jött rá. Mélyről jövően, szaggatottan, hogy az egész teste belerázkódott. A köhögés egyre fokozódott, és az Arc szinte kétrét görnyedt. Ennek ellenére többször is kiegyenesedett és tisztelgett, tökéletesen alakítva annak a katonának a szerepét, aki minden körülmények között igyekszik teljesíteni kötelességét.

Ha mást nem is, annyit elért, hogy a tiszt megvetése tovább fokozódott.

- Miért van ez az ember szolgálatban? A halálos ágyán kellene feküdnie.

- Nagyon lelkiismeretes - hallotta az Arc Phanan hangját.

- Ó, elég ebből! Hallani akarom azt az átkozott jelszót!

- Amelkin vs. Tovath - mondta Phanan. Ezzel a klasszikus kvadránsjátékkal jutottak be a hangárba.

- Micsoda? A váltás jelszavát, maga idióta!

Taktika: Ha nem adódik más Lehetőség, lőj mindenre, amit látsz!

Az Arc felegyenesedett, megragadta az előtte álló rohamosztagos mellvértjének felső peremét, és gyomron lőtte a férfit. Phanan hátrataszította, majd fejbe lőtte saját ellenfelét.

Az Arc emberi pajzsként maga elé rántotta halott, vagy haldokló áldozatát, a másik kezével pedig tüzet nyitott a lebegőben ülőkre. Látta, hogy legalább két embert, köztük a hadnagyot, eltalált, de tudta, hogy nem kell egy másodperc, és a rohamosztagosok is célzásra emelik fegyvereiket...

Az Arc és Phanan lövéseihez halálos kereszttűz csatlakozott a hangár ajtaja felől. Az Arc megkockáztatott egy pillantást. Két

Lidérc állt az ajtó előtt, rohamosztagos-páncélban - nem tudta megállapítani, kik azok -, majd a tüzelést egy pillanatra sem abbahagyva, elindultak feléjük.

Rossz taktika kilépni az ajtó fedezékéből, gondolta az Arc, aztán amikor újabb Lidércek bukkantak fel, megértette az indokát.

A lebegő pilótája felfelé és a támadó Lidércektől elfelé rántotta a gépet. Az éles kanyartól a még életben lévő rohamosztagosok egymásnak zuhantak, de a lebegő alja néhány másodpercre lezárta a Lidércek tűzvonalát. A jármú kisodródott az épületek közötti széles útszakaszra. Ha nem akart nekiütközni valamelyik falnak, akkor egyenesbe kellett állnia, ám ezzel elég messzire került és elég gyorsan mozgott ahhoz, hogy csökkentse a Lidércek koncentrált tüzének halálos mivoltát. A célpont után küldött lövészáporból az Arc megállapítása szerint mindössze egyetlen talált - feltételezte, hogy azt Donos, a Lidércek mesterlövésze indította útnak. Aztán a lebegő befordult egy sarkon és eltűnt.

- Kettes, nyisd ki és rögzítsd a hangárkaput! - kiáltotta az ajtóban álló rohamosztagos. Az Arc a hanghordozásáról azonnal felismerte Wedge-t. - Nem engedhetjük meg, hogy a központi számítógép bezárja. Készen áll az elterelő hadművelet?

- A második legjobb igen. A legjobbhoz kellene még néhány perc.

- Indítsd el a másodikat. Aztán a Hatossal, Nyolcassal, Kilencessel és Tizenegyessel együtt tűnjetek el innen...

- De hát úgy volt, hogy az egyik elfogóvadásszal megyek! - emelkedett szinte a visításig Castin hangja.

- Hűtsd le magad! Csak öt gépünk van. Induljatok el valamerre, csak arra ne, amerre az a lebegő. Vegyetek fel birodalmi alakzatot, és lépjetek kapcsolatba Tízessel. A többiek, irány a gépekhez!

- Kinyitották a hangárkaput - jelentette a lebegő pilótája, egy közeli épület sarka mögé rejtőzve. - Hallom, hogy odabent beindították az ionhajtóműveket. Az embereim már elfoglalták a lőállásaikat. Én...

A szavait elnyelte a minden irányból felharsanó üvöltés. Mintha valami rég elfeledett isten ordított-volna fel, a hang a páncélja ellenére megremegtette a tiszt csontjait. Látta, hogy a környező épületek acélüveg ablakai megremegnek.

Valójában a bázis légvédelmi szirénarendszere szólalt meg, az ősrégi módszerrel értesítve a bázis személyzetét - és néhány vonásnyi távolságban mindenki mást is -, hogy a levegőben ellenség közeleg. A bázis építésének idején a Birodalom volt ez az ellenség, majd a Birodalom győzelme után a bázis üzemeltetői átvették a rendszert. Hátha jó lesz még valamire.

És most megtörtént a lehetetlen, valaki az ég felől támadt a bázisra. A rohamosztagos látta a célpontok után kutató fényoszlopokat az égre törni, majd meghallotta a bázis hatalmas, automata turbólézereinek lövéseit. Célpontokat nem látott... de ha az ágyúk lőni kezdtek, akkor ott kellett lenniük fent.

Annyira lekötötte a figyelmét az égi látványosság, hogy észre sem vette a hangárból kirepülő első elfogóvadászt.

Az Arc az alakzatból kilépve előreügetett Castin mellé.

- Kettes, mit műveltél? - próbálta túlharsogni a szirénát. Kettes testtartása egy pillanatra zavartságot tükrözött.

- Megtaláltam az egyik régi szimulációjukat egy birodalmi támadásról. Nem nagyon védték le őket, egyszerűen csak archiválták. Sikerült átirányítanom az adatokat az érzékelőhálózat bemenetére, és a rendszer automatikusan reagált. Bármelyik másodpercben...

A távolban két TIE-vadász-osztag emelkedett fel az ég, és az elméletileg ott várakozó ellenség felé. Castin nem fejezte be a mondatot, csak rájuk mutatott.

- Hatos, van valami hír Tízestől? - kérdezte az Arc. - Van. Már elindult. Megadtam neki az irányt. - Remélem, kódolva.

- Kódolva. - A küldetés során a Lidércek nagyon egyszerű módszerrel kódolták a helyzetükre vonatkozó információkat, felkészülve arra a lehetőségre, hogy a birodalmiak esetleg megfejtik a forgalmazásuk titkosítását. A koordinátákat a szabványos birodalmi rácsrendszerben adták meg, de felcserélték az értékeket: az északot a déllel, a keletet a nyugattal. A rohamosztagosok persze egy adott helyre érve azonnal megállapíthatták, hogy valami nem stimmel, ám ennek a küldetésnek olyan szoros volt az időzítése, hogy a Lidérceknek nem is kellett több ennél.

Kell és Phanan, a TIE-vadászokat legkevésbé - az elfogóvadászokat pedig még a szimulátorból sem - ismerő két pilóta bukkant ki elsőként a hangárból. Antigravitációs meghajtással, szorosan a talaj fölött maradva, óvatosan araszoltak elő az épületből. Phanan még a fokozott óvatosság ellenére sem tudott időben lelassítani, és nekisodródott a szemben lévő épület falának.

Ezután a magabiztosabb Wedge, Janson és Dia bukkant fel. Wedge jelére visszafordultak a nyitott hangárkapu felé, és tüzet nyitottak a három bent maradt elfogóvadászra. Aztán kikanyarodtak a nyílt térségre, és iker-ionhajtóműveiket beindítva gyorsulni kezdtek, sokkal gyorsabban, mint az X-szárnyúak. Phanan és Kell is felzárkózott mögéjük.

- Maradjatok alacsonyan! - utasította társait Wedge. - Az antigravitációs hajtóműveket hagyjátok teljes hatásfokon, míg nem szólok. - Rápillantott az érzékelőire. A közvetlenül a talajszint fölött repülő öt elfogóvadászon kívül még harminchat TIE-vadászt látott sebesen emelkedni a képzelt ellensége felé.

Egy mozdulattal átkapcsolt a bázis által sugárzott adatokra. Azok szerint az eget ellenséges egységek népesítették be. Az első mérések kissé elavult TIE-vadászokként és egyéb birodalmi jellegű kísérő járművekként azonosították be őket. Noha birodalmi gépek voltak, hirtelen felbukkanásuk, agresszív alakzatuk és a szokásos üdvözlésekre adott válaszuk hiánya miatt a bázis számítógépe ellenséges szándékot tulajdonított nekik. A felszálló háromosztagnyi TIE-vadászhoz képest meglehetős túlerőt képviseltek, de Wedge észrevette, hogy időközben újabb két osztag indult azok után.

Miközben kétoldalt elsuhantak mellettük az épületek, Wedge bemérte a bázis sugárzásának a helyét, és átküldte a koordinátákat a többieknek.

- Rendben, Lidércek! Egyszer rárepülünk, aztán irány haza! - Hátrahúzta a botkormányt, felemelkedett az épületek fölé, és elkanyarodott a jelforrás irányába. A többiek szoros alakzatba rendeződtek mögötte.

Szinte azonnal lőtávolságba értek. Wedge összekapcsolta négy lézerágyúját. Az elfogóvadász fegyverzetképernyője eleinte kissé nehezen azonosította be a bázis irányítóközpontját, a hatalmas, lekerített bunkert célpontként, de miután megtette, sikerült különálló célpontokként megjelölnie az épületet, csillogó lövegállásait és számtalan érzékelőjét. Wedge a legközelebbi érzékelőfürtöt jelölte ki első célpontjaként, és kiadta a tűzparancsot.

Az elfogóvadászok dübörögve száguldottak a bunker felé, húsz lézersugaruk öt pusztító sávban törölte el a föld felszínéről az épületet, semmisítette meg az érzékelőket és a lövegállásokat, mintha az azokat alkotó fém csak papír lett volna. A Lidérc Osztag elsüvített a bunker helyén keletkezett olvadt folt fölött, majd felemelkedett és elindult a szabadság felé.

A bázis összes útján megélénkült a forgalom - rohamosztagosokat szállító lebegnők, gyalogosan rohanó civil munkások, akik közül néhányan félmeztelenül igyekeztek szolgálati helyükre. Mindenesetre senkinek sem jutott eszébe megállítani és kérdőre vonni egy céltudatosan haladó, fegyelmezett rohamosztagos-csapatot.

Elöl kétszakasznyi rohamosztagos fordult rá az útra és indult el a Lidércek felé.

- Vigyázzatok! - sziszegte az Arc. - Ha megszólítanak, menet közben válaszolunk. Ha megpróbálnak feltartóztatni, tüzet nyitunk, és futásnak eredünk!

Ekkor azonban egy zárt rakterű lebegő bukkant fel a két osztag mögött, hogy felgyorsítva közéjük rontson és elgázolja, szétszórja őket. A jármú tovább gyorsított, és egyenesen a Lidércek felé tartott.

- Azt hiszem, megérkezett a fuvarunk - állapította meg Gebe.

A lebegő kifarolva megállt, bal oldalát és hátulját a Lidércek és a dühösen feltápászkodó rohamosztagosok közé lendítve. Az ajtó már félig kinyílt, mikor a jármű leereszkedett a talajra.

- Szép munka, Tízes! - mondta az Arc. - Én a lövész helyére megyek. A többiek hátra. - Az Arc becsusszant Shalla mellé, társai sietősen felkapaszkodtak a raktérbe.

Az Arc hallotta, hogy az egyikük - a hangja alapján Donos - megbotlik, elesik, és elkáromkodja magát. Rápillantott Shallára. A lány vállat vont.

- Kénytelen voltam betenni hátra néhány áldozatot - magyarázta. Ugyanebben a pillanatban becsapódott az első lövés a lebegő páncéljába.

- Gyerünk, gyerünk, gyerünk! - harsant fel Donos üvöltése a komban.

Ugyanazon a kapun mentek ki, amelyen bejöttek. Ez alkalommal azonban nem álltak meg az őrök előtt. Miközben teljes sebességgel a kapu felé száguldottak, az Arc tüzet nyitott az őrbódéra. A szolgálatos tiszt lebukott, így nem tudta bekapcsolni a mágneszárakat, a mágneses erőtereket, az antigravitációs hajtóművekkel aktiválható aknákat és a többi csapdát, amit a birodalmiak az ellenséges járművek távozásának vagy behatolásának megakadályozására általában fel szoktak állítani.

Nekirontottak a puszta acélkapunak, és a sarokvasakat kitépve kiszáguldottak a bázishoz vezető útra.

Azonban alig félvonásnyi távolságra, az út első kanyarulata után, annak a dombnak a takarásában, melyről Wedge felderítette a bázist, Shalla ismét megállította a lebegőt. A Lidércek fürgén kiugrottak a járműből. Shalla beütött egy kódot a műszerfalon, és a lebegő elindult az éjszakában a város távoli fényei felé.

- Milyen pályát adtál meg neki? - kérdezte az Arc.

- Semmilyet - rázta meg a fejét Shalla. - A kommunikációs rendszer kiiktatásával tönkretettem a magasabb rendű funkcióit is. Úgyhogy csak egy egyszerű ballisztikus pályát állítottam be a városig.

- Az is elég lesz. Tűnjünk el innen!

A Lidércek sisakjaikat levéve behúzódtak egy mélyedésbe, és csak a szemük meg a fejük teteje látszott ki, mikor elszáguldott mellettük a három nyomukba eredt lebegő.

Egy perc múlva már Röfi társaságában álltak a polgári lebegő mellett. A még mindig eszméletlen Wanatte kapitány a raktérben hevert.

A Lidércek lehámozták magukról rohamosztagos-páncéljukat izzadt, de a Halmadon teljesen elfogadható civil ruháikról. A páncélokat gyorsan bedobálták a lebegő rakterében álló műanyag ládába, majd ők maguk is felszálltak.

- Vissza az űrkikötőhöz! - adta meg az útirányt az Arc. - Csak lassan. Nyugodtan. Ahogy egy csapatnyi turistához illik, akik átmulatták az egész éjszakát, és most már túl fáradtak a száguldozáshoz.

- Nagyjából így is érzem magam - bólintott rá Shalla.

A Sasdenevér Bázis a Halmad rendszer aszteroidaövezetében, egy nagy, gömb alakú sziklán kapott helyet.

A bázist néhány évtizeddel korábban a Tonheld Bányavállalat hozta létre, a Halurad rendszer egyik külső bolygójának évezredekkel korábban bekövetkezett pusztulása során létrejött, értékes fémeket rejtő aszteroida kitermelésére. Az égitest vastag külső rétegét kő, magját pedig fagyott nikkel és vas alkotta. A Tonheld Bányavállalat hatékonyan - talán túlságosan is - kitermelte a hasznos fémeket, csak a sziklahéj telérjeiben és zárványaiban rejtőzködőket hagyva meg. Aztán a vállalat leszerelte a gépeit, lebontotta a lakómoduljait, és az aszteroida negyven évig elhagyatottan, hidegen keringett az űrben.

És a felé közelítő űrhajókról nézve még mindig annak is tűnt. Vastag, érintetlen sziklafelszíne elrejtette az érzékelők elől a mélyében rejtőző élet és gépi energiakibocsátás jeleit.

A központi kürtő közepénél kilencven fokban nyílt egy, hajdan a bányavállalat felvonulási területeként szolgáló, a kisbolygó felszínével párhuzamosan futó oldalalagút. A járatot mind a két végén egy-egy vastag permatondugóval zárták le, melyekbe hatalmas, gépi nyitású kapukat szereltek.

A kapukon túl, odabent, ahol az oldaljárat a legtágasabb volt, kapott helyet a Sasdenevérek hangárja. Két TIE-vadász, öt TIE-elfogóvadász és a Sungrass nevű, Xiytiar-osztályú teherhajó állt benne.

Ez utóbbi a galaxist járó teherhajók legrondábbjai közé tartozott. Hosszú, szögletes orra rejtette magában a raktere nagy részét. Az orrot egy hasonlóan hosszú henger kötötte össze a hajtóműveknek helyet adó szögletes, rövid tattal. A Sungrass külső megjelenése sem öregbítette típusa jó hírnevét; valaha csillogó burkolatán talán egyetlen négyzetcentiméternyi terület sem akadt, amit ne csúfítottak volna el karcolások, felületesen lefestett foltok, más hajó hajtóműveinek ionperzselései, vagy régi lézertalálatok nyomai.

A törzse azonban szilárd volt, a hajtóműveit nemrég újították fel és hangolták be.

Régebben egy birodalmi hajózási társaság tulajdonában állt. Épp szárazdokkba vontatták, amikor az egész hajójavító műhelyt elpusztította az Új Köztársaság hírszerzése. A megrepedt orrú, a hangár romjai alá temetett törzsű hajót hasznavehetetlennek ítélték a birodalmi felderítők. Azonban néhány javítást követően újra felszállhatott, és megváltoztatott névvel, kitalált előtörténettel a Lidérc Osztagot segíthette küldetésében.

Wedge Antilles felhorkant, miközben megállt a hídján. Az jutott eszébe, hogy a hajó sorsa valahogy jellemző volt az Új Köztársaság egészére is. A Birodalom eldobott holmijából próbáltak még néhány működőképes évet kicsikarni, szinte mindig roncsokból és szemétből alkottak - mégis majdnem teljesen elpusztították a Birodalmat. A Birodalom nélkülijövő látomása azonban megérte ezt. Wedge kíváncsi lett volna, eljön-e valaha az az idő, amikor minden új, csillogó, és mentes lesz a Birodalom emlékétől.

Rápillantott a kapitányi ülésben ülő férfira. Valton kapitány tökéletesen illett a hajójához. Ő is viharvertnek, megviseltnek látszott, de még sok évig alkalmas volt a szolgálatra. Hosszú, napbarnított arcát nem lehetett elfelejteni, szúrós tekintetében intelligencia csillogott. Wedge úgy vélte, hogyha ráadnának egy kezeslábast, gond nélkül elvegyülhetne bármelyik új köztársaságbeli vagy birodalmi szervizállomás személyzete között. Kíváncsi lett volna, szüksége lesz-e a Lidérceknek egy nap erre.

És a kapitány szerencsére nem volt a saját hangja rajongója. Észrevette Wedge oldalpillantását, felnézett, hátha a parancsnok mondani akar valamit neki, de amikor látta, hogy nem erről van szó, visszafordult az adattáblájához, amelyen üzemanyag-tömeg arányokat számolt.

Wedge kinézett a Sungrass hídjának elülső ablakain a lopott elfogóvadászok átfestésével foglalatoskodó Lidércekre. Tyria és Kell épp egy vörös pókhálómintát vitt fel az egyik gépre, mely egyszerre tűnt fenyegetőnek és egy kicsit nyugtalanítónak. Phanan és az Arc többé-kevésbé érintetlenül hagyták a TIE festését, mindössze nevetségesen sok találatsziluettel egészítették ki azt - köztük annyi X-szárnyúéval, amit még Fel báró, Darth Vader után a Birodalom legnagyobb ásza is megirigyelhetett volna. Shalla és Donos megperzselt sávokkal díszítették fel gépüket, az egyik hajtóművet pedig úgy festették át, mintha egy kicsit meg lett volna billenve. Wedge nem tudta, mennyire jó ötlet ez; valószínűleg meggyőz majd néhány ellenfelet arról, hogy a vadász sérült, és talán arra ösztökéli majd az alkalomra leső pilótákat, hogy végezzenek vele, míg egyébként óvatosabban közelítették volna meg.

Úgy döntött, hogy nem szól bele. Az egész egy kísérlet volt.

Majd kiderül, hogy reagál az ellenség a „sérült" elfogóvadászra.

- Parancsnok! - reccsent meg a komlinkje. - Igen, Gebe?

- A Narra tizenöt perc múlva érkezik.

- Köszönöm. Készítsd elő a konferenciamodult, légy szíves. Vége.

Wedge a hajó dokkolócsövén keresztül távozott a Sungrassról, és átvágott a csípős festékszagtól bűzlő, a pilóták beszélgetésétől morajló hangáron. Rövid pihenő a háború közepette. Azt kívánta, bárcsak az ilyen pihenők lennének többségben.

Ekkor, miközben elhaladt az elfogóvadászok mellett, megpillantotta Tyriát, aki éppen végzett a pókháló egyik vörös vonalával, letette az ecsetét a festékesvödrére, és megcsókolta Kellt.

Wedge megtorpant. Már nyitotta a száját, hogy megfeddje őket, hogy felhívja a figyelmüket a nyilvános érzelemkitörések helytelen mivoltára... aztán megfordult és továbbment.

Más egységekben talán helyénvaló lett volna a feddés, de ebben az elit osztagban nem. A pilóták közötti kapcsolatokat nem tiltotta semmilyen szabály, még akkor sem, ha rangkülönbség állt fenn köztük, mint Tyria és Kell esetében is. Szolgálaton kívül, illetve az olyan könnyű rutinfeladatok, mint ez a festés, elvégzése során nem volt tilos kifejezniük az érzelmeiket. Semmi rosszat nem tettek.

Akkor miért érezte olyan bosszúsan magát? Miért lett volna kész mindkettőjüket konyhaszolgálatra rendelni, ha tiltakoztak volna a dorgálás ellen?

Áthaladt a harmadik automata ajtón, mely a Lidérc Osztag által csak Ároknak nevezett kürtő mélyébe vezetett.

A négyszögletes, egyenes, jellegtelen alagutat magából a tömör sziklából vájták ki. Az oldalfalai előtt most közepes méretű teherszállító modulok sorakoztak, három sor magasan és elég hosszan. Némelyikből szálláshelyeket alakítottak ki, másokból mosdókat, megint másokból konferenciatermet, kommunikációs irodát vagy raktárt. A felső szintekre görgős létrákon juthattak fel a pilóták.

Az Arc vette észre elsőként, hogyha végigrepítette egy X-szárnyú modelljét a modulok között, akkor az alagút egy kicsit úgy nézett ki, mint az első Halálcsillag egyik halálos árka. Aztán néhány nappal később, visszatérvén a Halmadon végzett egyik felderítésből, Wedge felfedezte, hogy valaki a lámpák kivételével feketére festette a járat mennyezetét, és a szikrázó csillagok látszatát érzékeltetve, apró izzókat helyezett el néhány helyen.

Wedge helybenhagyta a dekorációt. Nem tűnt szerencsésnek beleszólni azokba a dolgokba, amikkel a pilóták elviselhetőbbé próbálták tenni sivár környezetüket, vagy örömöt vittek életükbe. Persze csak addig, amíg mindez nem ment a morál vagy a hatékonyság kárára.

Néhány perce mégis majdnem megtette, és egyre dühösebb lett magára, mert nem tudott rájönni, hogy miért.

A konferenciaterem a bal oldali modulsor második szintjén kapott helyet. Wedge felmászott a létrán, és Gebét találta a helyiségben, aki épp az ott maradt palackokat és csomagolóanyagokat szedte össze egy zsákba. A hosszú arcú idegen tisztelgett neki, mielőtt befejezte volna munkáját.

- Gebe - ült le Wedge az egyik székre az asztal mellé.

- Uram? - egyenesedett fel Gebe.

- A te tudataid nem szoktak néha zavarba jönni egymástól?

Gebe elvigyorodott - legalábbis így értelmezte Wedge a mozdulatot, amellyel ajkát hatalmas agyarai fölé húzta, mintha harapni készülne.

- Dehogynem, parancsnok. Gyakran. Ha egyformák, s így egymás számára könnyen érthetőek lennének, akkor csak egy tudatunk lenne.

- Igaz... És mit csinálsz akkor, amikor valamelyik furcsán viselkedik, de nem tudsz rájönni, miért?

Gebe elkomorodva végiggondolta a kérdést, miközben megragadta az alkalmat, és felszedte a legutolsó szemétdarabot is.

- Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden válaszhoz több út vezet. A gondolkodás útja. Az érzelmek útja. Az emlékek útja. A biológia útja... nem zárhatjuk ki a hormonjainkat és a természetes ciklusainkat sem. És minden probléma akár e négy dolog kombinációja is lehet.

- Jó gondolat - bocsátotta el Wedge egy biccentéssel.

Lehet, hogy Gebének igaza van. Egyetlen logikus magyarázat sem jutott az eszébe arra, hogy miért tiltakozott Tyria érzelmi megnyilvánulása ellen. Eddig még sohasem kavarta fel ennyire egy csók látványa. A biológiát kizárta; nem gyötörte láz, nem történt vele semmi, ami nyugtalanította volna.

Így csak az érzelmek maradtak, és már tudta is, mi az, amit érez.

Vagy mégsem? A bosszúságával tisztában volt. Lehet, hogy valami mást leplezett vele? Visszagondolt az esetre, Tyria nem mérlegelő odaadására...

Féltékenység.

Megrázta a fejét, próbálva elhessegetni magától a gondolatot. Ostobaság. Nincs mire féltékenynek lennie.

Soha nem támadtak gondolatai Tyriával kapcsolatban. Persze, a lány fizikailag vonzó volt, de ugyanakkor a beosztottja is, ráadásul nagyon fiatal is, márpedig Wedge igyekezett elkerülni az ilyen kapcsolatokkal törvényszerűen együtt járó bonyodalmakat. És még csak nem is volt az esete, bizonytalansága és túlzott önkritikája miatt.

Akkor sem érzett féltékenységet, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Kell és Tyria között van valami. Pedig akkor féltékenynek kellett volna lennie. Tehát nem a féltékenységről van szó.

Eltekintve attól, hogy tényleg azt érezte. Az irigység kemény, kis csomóját.

Talán csak azért, mert neki senkije sem volt.

Egyre gyakrabban gondolkodott azon, milyen ember lett volna belőle, ha a szülei nem halnak meg a töltőállomásukat elpusztító baleset során. Mi lett volna belőle, ha nem kezd el vadászgépeket csempészni, majd vezetni is a Szövetség számára. Ha nem kötelezi el magát az ügy mellett, amibe előbb-utóbb óhatatlanul bele fog halni. Az a másik Wedge Antilles valószínűleg békésen él a koréliai rendszerben, egy töltőállomáslánc tulajdonosaként, kövéren, gazdagon, házas emberként, és ki tudja, hány gyerek társaságában. Egy boldog ember. Ezt az embert irigyelte Wedge.

Nem mintha az igazi Wedge boldogtalan lett volna. Elégedett volt... de magányos. Talán az lesz a legjobb, ha így is marad. Oly sok éven keresztül hívta ki maga ellen a sorsot... és oly sok pilóta halt meg mellette a csatákban, mintha élő pajzsot alkottak volna X-szárnyúja körül. Egy nap cserbenhagyja majd szerencséje, és utolérik a halálos statisztikák.

Persze neki is része lehetne a házasság, a család, a valamelyest normálisabb élet örömeiben. Mindössze el kellene fogadnia Ackbar admirálistól a tábornoki előléptetést és az áthelyezést a vezérkarhoz.

Dühösen elvetette a gondolatot. Önzés lenne. Többet ért az élete pilótaként és osztagparancsnokként, mint íróasztalhoz kötött tervezőként. Az Új Köztársaság több polgára élt, és több birodalmi ellenség halt meg azért, mert ő nem az adattábla, hanem a botkormány mestere volt. És ameddig ez így marad, addig nincs joga megállapodni, vagy a saját vágyaira gondolni.

- Lidérc Hármas hívja Lidérc Egyest!

Wedge kizökkent merengéséből és felnézett Wes Jansonra, aki mögött Dia Passik állt merev vigyázzban. Wes vigyorgott, és Dia szoborszerű arcáról is derű sugárzott.

Az asztalon párás üvegek álltak. Wedge azt sem látta, hogy Wes vagy Gebe tette-e oda őket.

Wedge, a zavarát leplezendő, megköszörülte a torkát.

- Mi hír a Coruscantról? - kérdezte.

- Nos, keményen rászálltak a szolgálatban elbóbiskoló tisztekre. Ezek a parancsok - nyújtott át egy lepecsételt dobozt Wes.

Wedge feltörte a pecsétet, és egy adattáblát húzott elő a csomagból.

- Távozzak, uram? - kérdezte Dia.

- Nem, inkább üljön le. Kivételesen engedélyezem, hogy a pilóták hivatalos kémje legyen. Ha bármi kényeset találok, majd később beszélem meg Janson hadnaggyal.

Janson és Dia kényelmesen elhelyezkedett, miközben Wedge átfutotta az adattáblán megjelenő szöveget.

- Gratulálnak a halmadi bázis elleni akcióhoz. Úgy tűnik, az öt elfogóvadász nagyobb zsákmány, mint amire számítottak. Felhatalmaznak a kalóztevékenység folytatására.

- Hoppá! - lepődött meg Janson. - Ez nem túl gyakori.

- Szabad megkérdeznem, hogy mi olyan különleges ebben? - vonta fel a szemöldökét Dia.

- Ezen a ponton szoktak elfajulni a hosszú távú titkos műveletek - felelte Wedge. - A küldetés parancsnoka önálló bevételekből fedezi a hadműveletei költségét. Aztán egyszer csak a valóságosnál kevesebb bevételről számol be. A különbözetet felhalmozza valahol, vagy nem jóváhagyott küldetésekre fordítja. Hamarosan már néhány beosztottja is a nem hivatalos feladatokon dolgozik, és egyre hatékonyabb pénzszerzési lehetőségekkel állnak elő... például fűszercsempészéssel... amikről persze soha nem készül jelentés. Ha elég ideig hagyják működni, az ilyen küldetésekből néhány év alatt valódi bűnszövetkezetek válhatnak. Ezért nem szívesen engedélyezi az új Köztársaság, különösen a hírszerzés. Nagyon bízhatnak bennünk.

- Azt mondja, bennünk - pillantott Janson Diára. - Képes azzal áltatni magát, hogy a Wedge Antillesén kívül bárki más reputációja szerepel az egyenletben.

A nőnek sikerült kipréselnie magából egy hűvös kis mosolyt.

- Felhatalmaznak rá, hogy küldetéseket hajtsunk végre a Halmad rendszer és más rendszerek birodalmi, illetve helyi erői ellen - folytatta Wedge a parancsok ismertetését. - Ezenfelül Lidérc Osztagként, a Zsiványkommandóval és a Mon Remondával együttműködve is végre kell hajtanunk néhány feladatot. Új X-szárnyúakról egy szó sincs - kapcsolta ki az adattáblát. - Nagyjából az, mint amire számítottam. Passik, van kérdése?

- Nincs, uram. Köszönöm, hogy itt lehettem, uram.

- Ismerem a friss hírek relatív értékét. Leléphet.

- Ráállítottam néhány őrült festőt arra a kirakodására - közölte Janson a nő távozása után. - Hoztunk néhány szórakoztató holót, néhány luxusholót, néhány újabb személyazonosságkészletet a hírszerzéstől, egy elfogóvadász-modult a TIE-szimulátorba, és azt a passzív érzékelőrendszert, amelyet a birodalmi bázisra akarsz ráállítani.

- Remek.

- Jól vagy?

Wedge bólintott.

- Csak kezdem érezni az éveim súlyát. Erről jut eszembe, azt hiszem, beülök egy kicsit a szimulátorba és megszorongatom a fiatalokat.

- Attól majd jobban érzed magad. Én mindig jobban érzem.

Wedge beütötte a személyi kódját a TIE-szimulátor ajtaján lévő billentyűzetbe. Az ajtó nem a gömb alakú pilótafülke tetején helyezkedett el, mint az igazi vadászgépeknél, hanem hátul, az iker-ionhajtóművek helyén.

Az ajtó feltárult. Odabentről egy sötét alak szegezett pisztolyt Wedge-re. Wedge ösztönösen a padlóra vetette magát és félregurult, hogy sugárvetőjét célra tartva, térdelő helyzetben állapodjon meg.

Az ellenség azonban nem nyitott tüzet. Wedge az ajtón tartotta fegyverét és elővette a komlinkjét.

- Valami baj van, parancsnok? - kérdezte az Arc, aki néhány méterre állt, hanyagul rátámaszkodva az X-szárnyú szimulátorra.

- Fedezékbe, van valaki odabent...!

Az Arc félig behúzódott a szimulátor mögé, majd körülnézett.

- Nem hiszem, uram. - Megrándult a szája, mintha egy mosolyt próbált volna sikertelenül elfojtani.

Wedge felemelkedett és előrelépett. Egy pillanatra előrehajolt, benézett a pilótafülkébe, majd ismét előrehajolt, és ez alkalommal hosszabban szemlélődött.

A támadója egy ewok volt.

Ám nem élő ewok. Hanem csak egy ewokméretű és alakú bábu.

Az Új Köztársaság pilótáinak arányosan lekicsinyített pilótaruháját viselte, még az eredetinek látszó vezérlőpanel is ott lógott a mellkasán. A fejét sisak takarta el, az egyik mancsában egy sugárvetőt tartott.

A másikban pedig egy adattáblát. Wedge elvette és elolvasta a képernyőjén izzó üzenetet:

Kettch hadnagy szolgálatra jelentkezik, uram!

Jub jub, parancsnok!

- Néha teljesen elmegy az eszem - rázta meg a fejét sajnálkozva Wedge. - Vidd el innen valahová - nyomta az Arc kezébe a bábut. Az Arc, aki olyan hevesen küzdött feltörni akaró nevetése ellen, hogy meg sem tudott szólalni, egyszerűen tisztelgett, majd futásnak eredt, hóna alatt az ewok pilótával.

- Áthelyeztek Repness ezredes csoportjába? - nézte meg még egyszer a parancsot Lara, úgy téve, mint aki egy szót sem ért az egészből. - Nem értem. Még nem végeztem az X-szárnyú-alapképzéssel. Hogy mehetnék haladó képzésre?

Jelenlegi csoportjának vezetője, egy vörös hajú, a kamaszkorból még alig kinőtt fiú, akit még élete legrosszabb napján is lerepült volna, ha nem köti meg a kezét szerepe, fensőbbségesen elvigyorodott.

- Tényleg nem érted. Repness foglalkozik a reménytelen esetekkel. Köztük veled. Notsil, te kihullottál. Akármit is tud Repness, csak elodázza az elkerülhetetlent. Egy hét múlva már üres lesz a priccsed.

- Lowan, hogy te milyen szemét vagy!

- Ezt inkább nem hallottam meg. Anélkül is elég hamar kirúgnak innen, hogy rávezetem az aktádra.

Azzal elmasírozott. Lara utána bámult, és egy célkeresztet képzelt a hátára, a saját kezébe pedig egy sugárvetőt. Arra gondolt, hirtelen mennyire megnőne a csoport átlagértéke.

De nem, nem ez lenne a legjobb megoldás. Inkább visszaküzdi magát Zsinj mellé, hogy aztán egy TIE-elfogóvadászban ülve végezzen a fickóval.

És mi lenne, ha Lussattével kerülne szembe, aki szintén nem vehette volna fel vele a versenyt pilótaként, de nem volt olyan mocsok, mint Lowan? Nem lenne nagy ügy lelőni... de Larának az a nyugtalanító érzése támadt, hogy sajnálná megtenni.

Elhessegette magától az érzést. A másik csoportba való áthelyezéssel a hálóterme is megváltozott. Ideje volt csomagolni.

Hét

Ha ez jutalom, gondolta az Arc, akkor én soha többé nem akarok jutalmat kapni!

Súlytalanul, gondosan becsatolva ült az egyik zsákmányolt elfogóvadász pilótaülésében, az ablakon keresztül a csillagokat és egy apró, távoli napot bámulva. A kép már egy órája változatlan volt, és a gép belső hangszóróiból szóló, nyolcadszor ismétlődő zene is kezdett az idegeire menni. Elhatározta, hogy a jövőben több szórakozásról gondoskodik magának, különösen azokon a küldetéseken, amelyek teljes rádiócsendet követeltek.

Néhány nappal korábban, egy hullisi bárban ő vette észre azt a teherhajó-navigátort, aki mohón remegő kézzel nyúlt aznap esti első italáért. Ő itatta le annyira a fickót, hogy az teljesen elfeledkezett a legelemibb óvatosságról is, és akadozó nyelvvel kezdte dicsérni kapitánya agyafúrtságát.

Az alkoholista navigátor a Barderia nevű hajón szolgált, amely három irányba szállított árukat a Halmadról, és figyelemre méltó hatékonysággal kerülte el a kalózokat. A megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után a férfi elárulta az Arcnak sikerük titkát.

- Mindig máshonnan lépj ki egy rendszerből, és mindig máshol lépj be a következőbe! Így nem tudják előre kiszámítani a pályádat.

- Ez eléggé megnehezíti a navigálást, nem? - kérdezte az Arc bizonytalanul.

- Nem mondhatnám. Amikor megközelítünk egy rendszert, mindig a legkülső bolygója pályáján túl lépünk ki a hipertérből, belehallgatunk a komcsatornákba, hogy van-e kalóztevékenység,

majd ennek függvényében pályát változtatunk, és egyenesen oda ugrunk, ahová menni akarunk.

- Aha. És ez az első kilépés, ami után pályát változtattok, az mindig ugyanott történik?

- Ettől olyan egyszerű az egész.

Az Arc volt annyira rendes, hogy visszakísérte a navigátort a hajójára, mikor végeztek az ivással, és a fickó már a környezetét, a barátait, de még a saját vonásait sem ismerte volna föl. Előtte azonban az a megérzése támadt, hogy az az ember, aki ilyen hanyagul felfedi titkait egy idegennek, talán másban is hasonlóan hanyag - így hát lemásolta, majd visszatérve a Sasdenevér Bázisra, átadta Castin Donn-nak a férfi adattáblájának titkosított tartalmát. Castin feltörte a kódot, ami nem a hajózási útvonalakat rejtette, hanem egy sor koordinátát számos környező bolygórendszer peremén. Ezek után már mi sem volt egyszerűbb, mint kideríteni, melyik rendszerbe vezet a Barderia következő útja.

Az Arc homloka rettenetesen viszketett, de akkor sem vakarhatta volna meg, ha leveszi birodalmi pilótasisakját. Az egész arcát borzalmas, kidudorodó hegek hálója borította - mesterséges hegek, amelyeket úgy festett fel. Saját, igazi forradása sem hiányzott, egyszerűen beleolvadt a műsérülések rengetegébe.

Az igazi forradás megnehezítette egy kicsit a dolgokat. Könnyűszerrel el lehetett volna távolítani egy egyszerű, bár kicsit drága plasztikai műtéttel - az Arc azonban a lényéhez tartozónak érezte, mint állandó emlékeztetőt arra az adósságra, amit soha nem fog tudni visszafizetni. Annak idején, a holodrámák gyereksztárjaként akaratlanul is segített a birodalmi morál felélénkítésében, a Birodalom céljainak terjesztésében, sőt még a hadseregbe önként belépők számának növelésében is. Márpedig ezeket a bűnöket soha nem tudja kitörölni az életéből. Erre emlékeztette a forradás.

Nézzetek rám! Tudom, mit tettem.

Mindenesetre a műforradások jól elrejtették az igazit, csak éppen viszkettek. Nagyon viszkettek. És közben újra és újra ugyanaz a zene ismétlődött.

Felvillantak az érzékelői, és egy nyolcadik pont jelent meg a hét várakozó mellett. Megérkezett a Barderia, egyenesen az ő és a Wedge ágyúinak lőtávolán belülre.

- Itt Egyes! - reccsent meg a komja, miközben a botkormányért nyúlt. - A hajtóműveket veszem célba. A pajzsai még lent vannak. Tüzet nyitok!

Miközben az Arc megfordította a gépét, megpillantotta a Barderiát, a körülbelül száz méter hosszú, szögletes koréliai teherhajót, valamivel maga alatt és jobbra. A tatján zöld, majdnem kétvonásnyi távolságból érkező lézersugarak táncoltak. Az Arc csodálattal adózott Wedge gyorsaságának; a parancsnok sem volt közelebb, vagy a teherhajóhoz képest jobb helyzetben, mint ő.

Ahogy ráirányította ágyúit a teherhajó törzsére, egy turbólézerüteget pillantott meg, amely Wedge-t próbálta éppen befogni. Az Arc a fogát csikorgatta, de tudta, hogy nem az üteg a hajó legveszélyesebb rendszere. A kommunikációs tornyot vette célba, és tüzet nyitott. Az első lövése csak a burkolatot perzselte meg, a második azonban olvadt fémtömeggé változtatta a tornyot. A kilövellő gázok kis robbanást keltettek. Ezután a teherhajó felé gyorsítva összekapcsolta négy ágyúját, és célba vette a turbólézert.

Ez a robbanás sokkal nagyobb és kielégítőbb volt, teljesen megsemmisítette az üteget. A hajó fölött cikázva elsüvítettek egymás fölött Wedge-dzsel, és felmérték a károkat.

- Itt Egyes. Hajtóművek kilőve. Levegőszivárgásnak nincs nyoma. A törzs épnek tűnik.

- Itt Nyolcas. Kommunikációs torony kilőve. Fő fegyver kilőve. Azt hiszem, elég erős alkupozícióba kerültünk. Beszélek velük. - A komját széles sávra kapcsolta és maximális teljesítményre állította, hogy akár a személyi komlinkekkel is venni lehessen az adását. Egy mély morgással megköszörülte a torkát, ezzel emlékeztetve magát szerepe hanghordozására, és csikorogva beszélni kezdett.

- Barderia, itt Kargin tábornok a Sasdenevér Független úrhadseregtől. Elfogtuk a hajójukat. Üzletemberek vagyunk, és nem áll szándékunkban bántalmazni a legénység azon tagjait, akik megadják magukat, és akiknek ezennel sértetlen távozást garantálok. Ugyanakkor meglehetősen heves természetű üzletemberek vagyunk, így aki ellenállást tanúsít, azt visszavisszük a bázisunkra, és olyan eligazításban részesítjük, amit soha nem fog elfelejteni... már ha túléli. Adják meg magukat, és nyissák meg a dokkjaikat... különben beleszagolhatnak a vákuumba!

Nem kellett sokáig várnia a válaszra.

- Itt Rhanken kapitány a Barderia független teherhajóról - hallatszott egy rekedt, levert férfihang. - Megadjuk magunkat. A bal és jobb oldali dokkolóállások készenlétbe helyezve.

A megszálló csapat elég kicsinek tűnt. Mindössze az Arc, Castin és Phanan - mindannyian a szabványos TIE-pilóta-egyenruha szürke változatában - sorakozott fel a teherhajó legénységével szemben. A Barderiára azonban öt elfogóvadász ágyúi irányultak, és a hajtóművei, pajzsai és fegyverei működtetéséhez szükséges energia nélkül a hajó bármelyiknek könnyű áldozat lett volna.

A Lidércek egy láthatóan remegő navigátort - ugyanazt a férfit, aki gondatlanul ellátta az Arcot azokkal az információkkal, amelyek lehetővé tették ezt a támadást - követve beléptek a hídra. Itt két másik férfi várt rájuk: a középkorú, őszülő, egykori birodalmi tisztnek tűnő kapitány, és a nála valamivel fiatalabb főpilóta, kinek szúrós tekintete és modora arra utalt, hogy egyben a hajó fegyvermestere is, és a legszívesebben kisöpörné támadóit az űrből.

Az Arc levette a sisakját, felfedve ezzel rettenetes sminkjét. Nem maradt el a jutalma: a két fiatalabb tiszt felszisszent.

- Én a dicsőséges Kargin tábornok vagyok, a Sasdenevérek alapítója és vezére! - közölte az Arc mély, csikorgó hangon. - Kapitány?

A teherhajó kapitánya nem tisztelgett, csak fájdalmas hivatalossággal kihúzta magát.

- Rhanken kapitány, a Barderia parancsnoka.

- Kapitány! - csempészett fenyegető felhangot a szóba az Arc.

- És a kényszernek engedve megadjuk magunkat.

- A rakománylistát! - nyújtotta ki az Arc a kezét.

A navigátor, aki láthatólag egyben a kommunikációs tiszt feladatait is ellátta, lázasan kutatni kezdett egyenruhája zsebeiben, míg rá nem bukkant a keresett tárgyra - egy adattáblára, amelyet azon nyomban át is adott az Arcnak.

Aki azonnal továbbadta Castinnak.

- Kettes, hatolj be a központi számítógépükbe, és hasonlítsd össze az ott szereplő rakománylistával! Ha nem egyeznek száz százalékig, mindegyikkel végzünk. – Az Arc visszafordult a kapitány felé. - Bár tudok megbocsátó is lenni. Ha most megmondják, hogy mi nem stimmel a listán, még elkerülhetik a kellemetlenségeket.

- Szerintem nincs vele semmi probléma - állta a tekintetét rezzenéstelenül Rhanken kapitány - Feltéve, hogy a legénységem pontos munkát végzett, mint szokott. Lesz valami probléma, hadnagy? - pillantott a kommunikációs tisztre.

A férfi, képtelenül érzelmei elrejtésére, elsápadt.

- N-a-n-em em-em-emlékszem, hogy a legutolsó leltár szerinti listát adtam oda, vagy a berakodás előttit, uram.

- Akkor szedje elő a legutolsót, és adja oda nekik! Csak a biztonság kedvéért.

- Igenis, uram - hajolt a tiszt a konzolja fölé.

Érdekes. Az Arcnak komoly erőfeszítésébe került, hogyne engedje kiülni vonásaira a szórakozást és a megvetést. A kapitány a hibátlan tiszt szerepét akarta eljátszani, és hagyta, hogy egyik beosztottjára háruljon a felelősség azért a taktikáért, amit csak ő találhatott ki. Márpedig ez a szóban forgó kalózok vérmérsékletétől függően akár az embere életébe is kerülhetett volna.

Hosszú percek teltek el, míg a tiszt összeállította a helyes rakománylistát, majd Castin a számítógép védelmén áthatolva összevetette azt az eredeti állománnyal. Az Arc és a kódtörő sorra vette az egyező tételeket, Phanan pedig a híd legénységét tartotta szemmel.

- Ezt nézd meg! - suttogta az Arc. - Több tonna valódi halmadi! A Halmad legjobb és legdrágább alkoholja! A bolygón nem is lehet kapni, csak a feketepiacon, mindet birodalmi bolygókra exportálják. Különböző gyógyszerek. Permatonfecskendők. Előregyártott épületelemek. A halmadit és a fontosabb gyógyszereket elvisszük, annál többet nem is tudunk felrakni a Sungrassra. Látsz még valamit, ami jól jöhet?

- TIE-vadász - és elfogóvadász-alkatrészek.

- Micsoda? Hol?

Castin odafordította az Arc felé adattábláját. A képernyőn látható rakománylista eltért az előzőtől.

- Akkor hívtam le a számítógépükből, amikor az övéket ellenőriztem. A visszaútjuk tervezett leltára. Hasznát vennénk néhány pótalkatrésznek és szerszámnak.

- Ez igaz, de ez a mi kis rajtaütésünk óhatatlanul megváltoztatja a menettervüket.

- Ha azonban kitaláljuk, hogy pontosan hogyan...

- Mondasz valamit. - Az Arc kihúzta magát és rámeredt a kapitányra. - Rhanken, vitesse az embereivel a huszonnyolcas és a százhetvenhéttől kettőszázasig terjedő árukat a rakodóhangárba! Kettes, szólj a Sungrassnak, hogy vegyék át a szállítmányt.

- És aztán mi lesz? - kérdezte Rhanken kapitány.

- Aztán elmegyünk.

- Itt hagynak sodródva, kommunikációs eszközök és hajtóművek nélkül meghalni?

Az Arc hidegen rámosolygott.

- A mentőkabinjaikból tudnak segítséget kérni. De megspórolunk maguknak egy kis időt, és leadjuk a vészjelzést. Nehogy már kényelmetlenséget okozzunk! És mondja meg a többi kapitánynak, akikkel hamarosan találkozni fogunk, hogy a Sasdenevérek nem gyilkolnak. Csak ha felbosszantják őket. Vagy ha unatkoznak. Ezt vehetik akár tanácsnak is.

Atton Repness ezredes, az Új Köztársaság Tedevium nevű fregattján állomásozó Üvöltő Vukik kiképzőcsoport vezetője úgy mutatott Larára a berendezéssel, mintha az egy parányi sugárvető lett volna.

A lány kíváncsian nézte. Az alakja alapján szabványos, henger alakú komlink is lehetett volna, de nem az volt. Tudta, ugyanis kívül-belül alaposan megvizsgálta a készüléket, amikor két nappal korábban betört Repness kabinjába.

- Bocsásson meg, uram. Most fel kell tennem a kezem, vagy beszédet kell mondanom?

- Nagyon vicces - mosolyodott el az ezredes. - Nos, ez nem fegyver. Mindössze arról gondoskodik, hogyne hallgathassanak le minket.

- Ki akarna lehallgatni minket?

Az ezredes körülnézett, noha csak ő és Lara tartózkodtak a gyéren berendezett szobában.

- Meg lenne lepve. Mindenesetre bekapcsolva hagyom.

- Ön az ezredes. - Magában azonban elmosolyodott. A férfi nem úgy beszélt, mint egy ezredes; a modora barátira, sőt összeesküvőre változott, s talán még észre sem vette.

- Ugye tud róla, hogy mióta áthelyezték az Üvöltő Vukikhoz, javultak az eredményei?

- Igen, uram.

- Nos, ezt részben a képességei fejlődésének köszönheti.

- Csak részben? - adta a meglepettet Lara.

- Csak részben. - Repness elővett a zsebéből egy adattáblát, és odacsúsztatta a lánynak.

A képernyőn a pontszámai látszottak-azonban két oszlopban: „Valódi" és „Módosított".

- Nem értem, uram - nézett fel Lara a férfira zavartan. - A „Valódi" oszlop szerint tovább romlottak az eredményeim. Ha nem is nagyon, de romlottak. Mik ezek a módosítások a másik oszlopban?

- Ó, csak azt akartam, hogy jobbak legyenek a pontszámai.

Lara hagyta, hogy arcvonásai elernyedjenek, mint aki annyira meglepődött, hogy azt sem tudja, mit mondjon.

- Tudja - folytatta az ezredes -, szerintem magából akár még jó pilóta is lehetne. Úgyhogy ideiglenesen módosítottam az eredményeit, hogy ne rúgják ki. Azt viszont nem hiszem, hogy segítség nélkül boldogulna. Csapatmunkára lesz szükség... márpedig maga soha nem volt csapatjátékos, igaz?

- Nos, én... szeretnék az lenni. Csak azt nem tudom, hogy csináljam. Annyira másképp mennek itt a dolgok.

- Kitűnő! Azén csapatom a hasznát venné. A velem való együttműködés persze némi erőfeszítést kíván magától... de olyan nyereséggel jár, amilyet semmilyen más egységtől nem kapna meg.

És ezután egy küldetésről kezdett beszélni Larának. Egy berepülésről lett volna szó egy A-szárnyúval, a legközelebbi lakatlan bolygó légkörébe. Lara műszerei kritikus hajtóműhibát észlelnének, a generátorai túlmelegednének és felrobbannának. Repness parancsot adna a gép elhagyására, és Lara engedelmeskedne is - de csak azután, hogy biztonságban levinné a felszínre az egyébként hibátlan A-szárnyút. A légkörben felrobbantott ionbomba szolgáltatná a vizsgálat számára a vadászgép teljes megsemmisülésének megfelelő bizonyítékát, Larát pedig egy mentőcsapat szedné fel, jóval azután, hogy Repness emberei elszállították a gépet egy távoli kikötő feketepiacára.

Lara unottan végighallgatta az elkerülhetetlen ajánlatot. Úgy tett, mint aki zavarba jön, megdöbben, felháborodik, erőtlenül tiltakozik, majd végül fájdalmasan beleegyezik, ahogy világossá válik előtte helyzete reménytelen mivolta.

És közben tudta - s fokozódó jókedvét egyre nehezebben leplezte -, hogy Repness minden szavát pontosan az a berendezés küldi el a hajó központi számítógépének egy hamis pilótapostafiókjára, ami elméletileg a lehallgatásukat akadályozta volna meg.

A Lidérc Osztagtól kérjen segítséget, mikor Repness felkeresi az ajánlatával? Miért fárassza magát, mikor sokkal leleményesebben el tudja rendezni az ezredes bukását és saját karrierje megmentését, mint azok a pilóták?

A bolygórendszer más volt - a Halmad rendszer, jóval távolabb legkülső bolygója pályájától -, a helyzet viszont nagyon is ismerős.

Amikor a Sasdenevérek másodszor is hajója fedélzetére léptek, már Rhanken kapitány sem tudta megőrizni rendíthetetlen vonásait.

- Honnan tudták, hogy hol leszünk? - kérdezte kétségbeesetten.

- Megkérdeztük a megfelelő embereket - felelte az Arc. - A céhe biztonsági rendszerében akkora rések vannak, hogy a Halálcsillaggal is át tudnék repülni rajtuk.

Ez persze hazugság volt, méghozzá nem is kicsi. Castin Donn az előző alkalommal letöltötte a hajónapló jó részét, gondosan ügyelve rá, hogy ne hagyjon nyomokat maga után. A naplóból az ugyan nem derült ki, hogy hogyan fogja megváltoztatni a Barderia kapitánya az előző kalóztámadás miatt az útvonalát... az viszont igen, hogy régebben hogyan reagált az ilyen helyzetekben. És most, a visszaútja során a Sasdenevérek másodszor is rajtaütöttek.

Az sem változtatott volna semmin, ha a kereskedőcéh elemzői nem hiszik el a hazugságot. Ha azonban mégis, akkor radikális változtatásokat fognak végrehajtani a céh biztonsági rendszerén, különös tekintettel az információáramlásra. Ez persze végül nehezíteni fogja a Sasdenevérek tevékenységét, de rövid távon, valószínűleg az álkalózbanda egész létezése során, csak fejetlenséget és zűrzavart okozhatott a céhen belül. A változások megfigyelésére és kihasználására pedig az új Köztársaság hírszerzésének seregnyi ügynöke állt készenlétben.

Jó idők jártak a kalózokra.

- Rhanken, vitesse az embereivel a rakodóhangárba a negyvenháromtól hetvenkilencig terjedő árukat - mondta az Arc. - Aztán már itt sem vagyunk. Örülök, hogy megint sikerült üzletet kötnünk.

Amikor Lara Notsil megvizsgálta a Repness ezredes ajánlatát tartalmazó állományt, az sokkal nagyobbnak tűnt, mint amit beszélgetésük hossza indokolt volna. Lehet, hogy a másokkal való tárgyalások során is használta a zavaróegységét, gondolta Lara.

Valóban. Az állományban ott volt még Repness és „csapata" egyik tisztjének, egy Teprimal nevű kiképzőnek a beszélgetése - annak a bizonyos A-szárnyúnak az elrejtéséről és azt követő eladásáról.

És volt még más is. Lara megdöbbenéssel vegyes örömmel fedezte fel, hogy Repness általában még akkor is bekapcsolta a zavarót, amikor egyedül dolgozott a számítógépén. A lehallgatástól való beteges félelme ez alkalommal azonban önmaga ellen fordult, ugyanis magában beszélt, azaz hangosan is kimondta a titkos adattárai neveit és jelszavait.

A felvétel meghallgatása után néhány perccel Lara már be is hatolt a férfi üzleti tevékenységeinek feljegyzéseibe. Úgy tűnt, a Coruscanton már olajozottan működött a feketepiaci hálózat, a Tedeviumon azonban még csak akkoriban kezdett beindulni. Főleg teherszállítmányokat térítettek el kijelölt úti céljuktól - a tételek még a hajók rakománylistáira sem kerültek fel-, hogy eladásuk után a haszon Repness csapatának zsebébe kerüljön.

Lara a saját pontszámain kívül még egytucatnyi jelölt adataira is rábukkant, akiket Repness rávett, vagy legalábbis megpróbált rávenni az együttműködésre. Néhányan, mint például Tyria Sarkin a Lidérc Osztagból, visszautasították az ajánlatot... az ő hallgatásukról zsarolással gondoskodott. Mások csatlakoztak a csapatához. Az aktákból nem derült ki, hogy készségesen, vagy vonakodva-e. És sok olyan jelölt, akit Lara is ismert, most ment át a megalázó procedúrán.

Semmilyenjel nem utalt arra, hogy Repnessnek szövetségesei lennének a katonai hírszerzésnél vagy a belső elhárításnál. Lara Cracken tábornoknak, a hírszerzés parancsnokának, és a másik ügyosztálynak is elküldte ugyanazt a levelet:

én vagyok az ismeretlen, a láthatatlan, a megállíthatatlan.

egyetlen számítógép sem állhat meg előttem. számomra nem léteznek kapuk. én ismerek minden hátsó bejáratot. a tudás magától tárul a szemem elé. én vagyok az elektronikus világ jedije.

a Tedevium fedélzetén gonoszságra és romlásra bukkantam. és akárcsak a jedik, én is leszámolok velük.

vizsgálják meg ezeket az adatokat. ellenőrizzék a valódiságukat. látni fogják, hogy igaziak.

menjenek oda, ahová az adatok vezetnek.

tegyék, amit tenniük kell. én is azt teszem.

aláírás: a fehér Lándzsás

Lara utólag véletlenszerűen beszúrt még néhány fájdalmas helyesírási és nyelvtani hibát. A mű tökéletesen hasonlított azokra, amiket a rendszerekbe névtelenül behatoló kódtörők szoktak maguk után hagyni. A Tedeviumon senki sem tudta, pontosan milyen számítógépes ismeretekkel rendelkezik ő, vagy bármelyik más pilótajelölt, úgyhogy sokan gyanúba keveredhettek - a közülük néhány ambiciózusabb valószínűleg nem fog tiltakozni a feltételezés ellen, hogy ő a Fehér Lándzsás.

Lara csatolta a levélhez Repness feljegyzéseit, és az addig felfedezett jelszavakat is.

Ezt követték azok az állományok, amelyekből kiderült, hogyan szervezte be Repness a többi pilótát. Lara ezekhez érve megállt egy pillanatra.

Az lesz a legjobb, ha mindet leleplezi, döntötte el. A pályafutásuk véget ér, a kiképzésükre költött pénz óriási veszteség lesz az Új Köztársaságnak - illetve a Lázadóknak -, és ezzel is csökken a Birodalom ellen harcoló képzett pilóták száma. Egyébként, ha pilótákká válnának, végül úgyis a birodalmiak kezeitől pusztulnának el. Jobban járnak, ha megtorpedózza a karrierjüket. Ha tudnák, hogy mit tett, egy nap még hálásak lennének érte.

A keze mégis tovább lebegett a billentyűzet fölött. Gyerekkorában arról álmodozott, hogy egyszer majd vadászpilóta lesz belőle. Amikor végül mégis szülei nyomdokába lépett, és a birodalmi hírszerzés szolgálatába állt, a képességei alapján alkalmasnak is találták erre a feladatra, az alapkiképzést is megkapta, mivel felettesei úgy vélték, egyszer a hasznára válhat még. Akkor és ott őszintén beleszeretett a repülésbe. A vadászokhoz való áthelyezési kérelmét azonban elutasították. A hírszerzéssel kapcsolatos képességei sokkal jobbak és ritkábbak voltak, mint a pilótaképességei, így kénytelen volt a hírszerzésnél maradni. Hidd el, jobb lesz így, mondták a kiképzői. Egy nap még hálás leszel érte.

A Repness csoportjába járó egyik jelölt, Bickey arca jelent meg lelki szemei előtt. A fiút mindössze egy nappal Lara után helyezték át a reménytelen esetekhez. Ha Repness tartja magát a szokásaihoz, néhány napon belül Bickeyt is meg fogja környékezni az ajánlatával. A fiatal fiú bármit megtett volna, hogy bizonyságot tegyen ügyességéről és bátorságáról. Egyszer azt mondta, hogy inkább halna meg fiatalon, csatában, mint öregen és elégedetten egy farmon. Nem, ő aztán nem lenne hálás neki azért, amit tesz.

Lara feszengve csatolta a saját pontszámait a levélhez, majd módszeresen megsemmisítette a többi pilótára és jelöltre vonatkozó feljegyzéseket, és azok összes másolatát is. Hadd haljanak

meg úgy, ahogy ők akarnak, mondta magában. Hadd haljanak meg pilótaként.

Elindította a levélbál és az állományokból álló csomagot a Cracken tábornok hivatalába vezető titkos útvonalak egyikén. A nap végére már a tábornok irodájában, valamelyik beosztottja szeme előtt lesz.

Azaz Larának semmi dolga nem maradt aznapra.

Ránézett a Repness kezében lévő zavaróegységre és hagyta, hogy megvetése kiüljön az arcára.

- Óvatos, mint mindig, igaz, Atton?

Az ezredes idegességét leplezendő körülnézett, bár kettejükön kívül senki sem tartózkodott a tanteremben.

- Szólítson Repness ezredesnek, és tanúsítson több tiszteletet!

- Banthaszar ezredesnek szólítom, és azt tanúsítok, amit csak akarok!

A férfi tátott szájjal bámult rá, de nem válaszolt azonnal.

- Úgy döntöttem, nem lépek be a csapatába, Repness - folytatta Lara. - Nem fogom ellopni magának azt az A-szárnyút. Inkább elmondom a feletteseinek, mire készül.

Repnessnek sikerült kipréselnie magából egy nevetést.

- Azzal nem sokra menne! Nincs bizonyítéka. És vége lenne a pilóta-pályafutásának. Soha többé nem szállhatna gépre. Gondoljon bele, milyen lenne az élete hátralévő része!

- Nem érdekel. Repülés nélkül kibírom. Becsület nélkül nem. - Egy pillanatra átvillant az elméjén az a nemkívánatos lehetőség, hogy ezeket a szavakat igazi énje mondatta vele, nem pedig a szerep, amit játszott. Gyorsan elhessegette magától a gondolatot. - A maga karrierjének van vége.

- Nem hinném. Amikor majd átnézik a pszichológiai felmérését... az újat, amit néhány napon belül elkészítek, és meglátják, milyen megrögzött hazudozó, még azt sem fogják elhinni magának, hogy a vákuum ártalmas a tüdőre.

- És azt hiszi, adok magának néhány napot az aktám meghamisítására? - mosolyodott el gúnyosan Lara.

- Persze. Hiszen aludni fog. - Az ütés olyan gyorsan érkezett, hogy a nő csak egy elmosódott foltot látott belőle. Repness ökle az arccsontján csattant. Lara érezte, hogy a bőre felreped a becsapódás erejétől.

Minden fehérbe borult, a hirtelen sokk túlterhelte az érzékszerveit. Lara egy pillanatig mintha lebegett volna - tudta, hogy most túljátszotta a szerepét -, és homályosan érezte, ahogy a háta és a feje a padlónak csapódik. Fájdalmat kellett volna éreznie, de nem érzett.

A látása kitisztult egy kicsit, és megpillantotta a hátralendített lábbal fölötte álló Repnesst.

Aztán a csizmás láb előresüvített, egyenesen a halántékának, és minden elsötétült.

A Lidérc Osztag X-szárnyúi - az egység nyolc megmaradt vadászgépe - elhúzott a mon kalamári cirkáló hídja előtt. Tiszteletük jeléül megbillentették szárnyaikat, majd fürgén párokba rendeződtek, és folytatták útjukat a bal oldali hangár felé.

Elsőként Wedge és ideiglenes szárnyembere, az Arc hatolt át a hangár nyomás alatti levegőjét az űr vákuumától elválasztó mágneses mezőn, és pillantotta meg a X-szárnyúak és siklók tengere közepén álló fogadóbizottságot. Wedge bekapcsolta az antigravitációs hajtóműveit, illetve csökkentette a főhajtóművei teljesítményét, és a lassú lesiklás közben elégedetten látta, hogy az Arc pontosan utánozza manőverét. Leereszkedtek az első két leszállónégyzetre, szemben az összegyűlt tömeggel, és egyszerre nyitották fel pilótafülkéik tetejét.

Közvetlenül előttük a Zsiványkommandó állt, olyan rendezetten, mint egy díszzászlóalj. A pilóták sora előtt Han Solo tábornok feszengett új köztársasági egyenruhájában. Amikor meglátta Wedge-t, megkönnyebbülten elmosolyodott.

Wedge kimászott a pilótafülkéből, és levette a sisakját. Érezte és hallotta is a többi Lidérc antigravitációs hajtóműveinek sivítását, illetve a karbantartó berendezések távoli, fémes csattanásait. A hangok, az üzemanyag és a kenőanyagok szaga, a mágneses mező által keltett ózon - sokkal otthonosabban érezte magát a hangárban, mint pályafutása bármelyik lakóhelyén.

Odalépett Solo elé és feszesen tisztelgett.

- Wedge Antilles parancsnok és a Lidérc Osztag szolgálatra jelentkezik, uram!

Solo tisztelgése kevésbé volt katonás.

- Üdvözöllek a Mon Remondán, Wedge! Szállítsd le a többi pilótádat is... hadd vegyem már végre le ezt a borzalmat!

- De uram! - adta Wedge a meglepettet. - Épp azt akartam mondani, hogy milyen jól áll önnek az egyenruha! Szerintem itt kellene maradnunk néhány órát, hogy a holofotósok készíthessenek néhány felvételt. Tudja, a történészek kedvéért.

Solo vigyora meg sem rezzent, de az arckifejezése megváltozott - talán egy sarokba szorított állatéra emlékeztetett a leginkább.

- Wedge, azt hiszem, ki foglak végeztetni! - mondta vidáman.

- Igenis, uram. Remélem, az esemény tiszteletére a díszegyenruháját veszi majd föl.

Han megadóan megroggyantotta a vállát.

- Tudod, az én előéletemmel az egész Új Köztársaság rajtam röhögne, ha függelemsértéssel vádolnám valamelyik alárendeltemet.

- Igen, uram, szerintem is.

Mikor az összes X-szárnyú leszállt, és a pilóták kikapcsolták hajtóműveiket, mindenfelé kezet rázó, egymást ölelgető katonákat lehetett látni. Wedge bemutatta a Zsiványokat a Lidérceknek, és megismerkedett Onoma kapitánnyal, a Mon Remonda parancsnokával.

Miközben a lágy ívű, a más hajókon megszokott ipari színektől eltérően kellemes árnyalatúra festett, inkább organikusnak mint mesterségesnek tűnő folyosókon átmentek a hangárból a tiszti szállásokhoz, Solo tájékoztatta Wedge-t a rá vonatkozó tényekről.

- Hivatalosan négy vadászosztag állomásozik a Mon Remondán, nevezetesen a Zsiványok, a Lidércek, az A-szárnyú Lándzsák, és a B-szárnyú Nóvák. Természetesen ti, Lidércek, általában hosszú őrjáratokon vagytok. Gyakorlatilag persze a Zsiványok, a Nóvák és a Lándzsák végzik a munkát, míg ti kalózosdit játszotok.

- Ez most harag vagy irigység a hangodban?

- Irigység. Nem akarsz cserélni velem?

- Nem.

- Ennek az egész Zsinj elleni hadtestnek a parancsnoka lehetnél. El tudom intézni, hogy előléptessenek tábornokká.

- Nem.

Solo megértően felsóhajtott.

- Mindenesetre a Zsinj által uralt űr elméleti határain cirkálunk. Amikor a felderítőink vagy a hírszerzés emberei felfedeznek egy jó célpontot, akkor lecsapunk rá. Ugyanakkor adatokat gyűjtünk az Iron Fist valószínűsíthető mozgásáról, abban a reményben, hogy esetleg meg tudjuk határozni a bázisát, vagy ki tudjuk találni, mi lesz a következő úti célja. Eddig nem volt túl sok szerencsénk, pedig olyan agresszívan követjük a nyomokat, amilyen agresszívan csak tudjuk.

- Ha adhatok egy tanácsot... egy kicsit kevésbé agresszívan kövessétek azokat a nyomokat!

Solo bevezette a pilótákat egy tágas turbóliftbe, amely levitte őket a hajó gyomrába.

- Hogy érted ezt?

- Zsinj számos hírszerzési trükköt szokott alkalmazni. Ha ő teszi az orrotok elé azokat a nyomokat, akkor előbb-utóbb meg fogja határozni, hogyan reagál a Mon Remonda a kiszivárgott információkra. És amint a rendelkezésére áll a megfelelő cselekvésminta, pontosan a kellő minőségű és mennyiségű információval olyan csapdába csalhat titeket, amelyből még ez a cirkáló sem fog tudni kijönni.

- Mondasz valamit! - füttyentette el magát Solo. - Az eddig szerzett adatok annyira hiányosak voltak, olyan nehezen tudtuk őket összerakni, hogy eszünkbe sem jutott feltételezni, hogy a félrevezetésünket szolgálják. Ha azonban feltételezzük, hogy Zsinj még az ellenséges elemzőktől is nagyon magas színvonalú teljesítményt követel...

- Azt követel. Ha akarod, megkérem a hírszerző-specialistámat... Shalla Nelprint, a hangárban találkoztatok...

- Igen.

- Megkérem, hogy elemezze az eddig szerzett adatokra adott reakcióitokat, és nézze meg, van-e valamilyen szabályszerűség a viselkedésetekben.

- Át fogom küldeni az adatokat a kabinja termináljára. - Solo már egyáltalán nem feszengett. Komolynak és elszántnak tűnt, pontosan úgy, ahogy azt az egyenruhája megkövetelte tőle.

Az Arc Dia és az egyik Zsivány, egy Nawara Ven nevű twi'lek mögött lépett ki a turbóliftből. Fél füllel hallotta, ahogy a férfi beszélgetést kezdeményez, bár mivel nem értette a szavait, feltételezte, hogy twi'lek nyelven szólította meg a nőt.

Dia azonban nem ugyanazon a nyelven válaszolt.

- Beszélj Basic nyelven, légy szíves - mondta kifejezéstelen hangon.

Nawara Vermek kellett egy másodperc, míg összeszedte magát.

- Bocsáss meg. Azt mondtam, hogy egyszer, amikor neked is megfelel, összejöhetnénk egy kicsit beszélgetni.

- Miről?

- Az otthonunkról. A hadseregben szerzett tapasztalatainkról.

- A Rylothon születtem ugyan, de az a bolygó kiköpött magából, és egy birodalmi bűnszövetkezet vezetőjének tulajdonává tett. Nekem nem otthonom a Ryloth. Nekem nincs otthonom. És kétlem, hogy a tapasztalataink hasonlóak lennének. Hacsak nem voltál te is rabszolga.

- Nos, nem, de...

- Akkor ezzel valószínűleg ki is merítettük a lehetséges társalgási témákat. - Dia megszaporázta lépteit, és otthagyta a döbbent Zsiványt.

Nawara odafordult a Zsiványok másik twi'lek pilótájához, egy magas, harcias kinézetű férfihoz. Az Arc emlékezete szerint Tal'dira néven mutatták be neki.

Tal'dira vállat vont, és halványan rámosolygott Nawarára.

- Azt hiszem, ezt az ügyet elvesztette, ügyvéd úr.

- Igen. Attól tartok, még a tárgyalóterembe sem jutottam be.

Az Arc éppen csak elhelyezkedett Myn Donosszal közös kabinjában, amikor felcsipogott a komlinkje.

- Loran hadnagy, azonnal jelentkezzen Antilles parancsnoknál! - reccsent fel Wedge hangja.

- Igenis, uram.

Mikor belépett Wedge kabinjába, a parancsnok a lehajtható asztal mögött ült, és homlokráncolva tanulmányozott egy adattáblát. Az Arc tisztelgett. Wedge hanyagul viszonozta, és fel sem pillantva intett, hogy üljön le.

- Úgy tűnik - kezdte Wedge -, hogy a Lara Notsil-ügy... megoldódott.

Az Arc gyomrában kicsi, jéghideg csomó képződött.

- Ez elég vészjóslóan hangzott, uram.

- Nos, egyáltalán nem vészjósló a helyzet - nézett végre a szemébe a parancsnok. - Úgy tűnik, a nő alaposan rákoppintott Repness ezredes orrára... anélkül, hogy téged vagy Phanant belekeverte volna a dologba. Egyetlen arra utaló nyomot sem hagyott, hogy az egész meg volt rendezve.

- Uram?

- Épp most kaptam meg az aktáit, ugyanis beadta az áthelyezési kérelmét a Zsiványkommandóhoz vagy a Lidérc Osztaghoz. Az anyag szerint Repness megpróbálta bevonni a lopásaiba, de Lara visszautasította az ajánlatait, mire az ezredes megtámadta, altatót adott be neki, bedugta a gyengélkedőre... ám egy rejtélyes kódtörő megtalálta és átadta a hírszerzésnek a Repness ügyleteit tartalmazó állományokat. A hírszerzés pedig letartóztatta az ezredest, mielőtt komolyabban is árthatott volna Larának.

Az Arc végiggondolta a hallottakat.

- De ha Lara minden egyébben tartotta magát a tervhez, akkor a pontszámai alapján nem kaphatta meg a pilótaminősítést.

- Pontosan. Az aktája szerint mikor felépült a Repness okozta sérüléseiből, az ezredessel való szembeszegülés megoldotta néhány régebbi lelki problémáját, amelyeket még az otthona elpusztulásakor szerzett. Ragaszkodott hozzá, hogy esélyt kapjon a változás bizonyítására, és a kiképzőtisztek végül bele is egyeztek. Lara Notsil végigcsinált egy gyorsított kurzust, és mondhatom, kitűnő eredménnyel. Még ha átlagoljuk is a régi és az új pontszámait, akkor is alkalmas pilótának... a hatékonysági mutatói alapján pedig bármelyik egységembe bekerülhet.

- Ezt örömmel hallom, uram.

- Jelenleg mind a Zsiványkommandó, mind a Lidérc Osztag létszáma teljes, tehát egyik egységnek sincs szüksége rá. Mindazonáltal Lara megkapta... és ez fontos... Repness ezredes saját X-szárnyúját.

Az Arc felhorkant.

- A Tedevium parancsnokának bosszúja?

- Valószínűleg. A Tedevium új parancsnoka Crespin tábornok lett, a Folor Bázisról, és ez az ő humorérzékére vallana. De az is lehet, hogy balszerencsésnek tartották Repness gépét... tudod, milyen babonásak tudnak lenni a pilóták. Mindenesetre Larát felveszem a Lidérc Osztagba, hogy feljavítsuk egy kicsit a vadászállományunkat.

- Ez nagyszerű, uram.

- A te és Phanan feladata lesz - nézett rá kihívóan Wedge -, hogy nagyszerű is maradjon, Arc!

- Igenis, uram.

- Nagyon visszafogott vagy, Arc. Nem kap elég energiát a gúnygenerátorod?

- Valahogy úgy, uram.

- Megkönnyebbültél, hogy ez a Lara Notsil-ügy nem vitte fekete lyukba a karriered, és nem szította fel Cracken tábornok haragját?

- Igen, uram.

- Hát akkor szólni fogok a csípősebb nyelvű Lidérceknek, hogy egy ideig könnyű préda vagy. Most pedig leléphetsz.

Nyolc

- Épp most osztották be a Lidérc Osztaghoz, a Mon Remonda fedélzetére - mondta Melvar tábornok.

Egyedül volt a hadúrral a tiszti társalgóban. A helyiség mégsem volt csendes - pilóták fecsegtek, üvegek csörömpöltek, folyt az ital - mindenfajta zaj hallatszott, amit Zsinj ilyenkor hallgatni szokott.

A hadúr megdermedt. A pohár megállt félúton a szája felé. Melvar így beleszagolhatott az italba; beszélgetőpartnere jófajta coruscanti konyakot ivott. De Melvar jól tudta, hogy az ital csak egy szintetikus, alkoholmentes pótlék; a látszat ellenére Zsinj sohasem ivott, ha egy egész hajónak kellett parancsolnia. Mégis egyik adagot a másik után küldte le a szintetikus löttyből, és elhitette az alárendeltjeivel, hogy részeg. Az ittas ember látszatát testbeszédével, és mondókájával is megerősítette.

- Hiszen ez tökéletes - jelentette ki Zsinj. - Intézkedjen, hogy szerezze meg nekünk a Mon Remonda pályaadatait, és útitervét. Meg fogjuk semmisíteni, és vele együtt elpusztul majd Solo tábornok, és a legbosszantóbb X-szárnyú-egység is. Ha sikerül, visszaadom Gara Petothelnek az életét, és olyan pozícióba helyezem, amilyenre csak vágyik.

- Remélem, ebben nincs benne az enyém.

- Dehogy nincs - mosolygott Zsinj. - De akkor önnek találok majd egy ennél is jobbat.

- Az a baj, hogy egyelőre nincs vele kapcsolatunk. Sok időbe került, hogy összerakjuk a fantomképét, még többe, hogy összehasonlítsuk az Antilles osztagában harcoló női pilóták képével, és még annál is többe, hogy rátaláljunk Lara Notsilra, aki az osztag pilótái közé akar bekerülni. Az a nő előszeretettel változtatja a külsejét, és ebben már meglehetősen nagy gyakorlatot szerzett.

- Ez csak azt bizonyítja, hogy nagyon előrelátó.

- És hirtelen felkerült az ismeretlen helyen állomásozó kiképzőfregattra, ott őrizték, majd szoros megfigyelés alatt elvégzett egy gyorsított pilótaképzést. Csak arra voltunk képesek, hogy nyomon kövessük... megközelíteni viszont már nem tudtuk.

Zsinj ferdén nézett rá. Arckifejezése arról árulkodott, hogy: Milyen szép, hogy gondjai vannak. Most aztán oldja is meg egyedül.

- Így rátaláltunk az egyik rokonára. Ő teremtett aztán kapcsolatot vele.

- Gara Petothelnek él rokona?

- Nem. Lara Notsilnak él rokona, akinek felvette a személyazonosságát. A közösségben, New Oldtownban, ahol felnőtt...

- Biztos vagyok benne, hogy ezzel a névvel csak tréfál - borzongott meg Zsinj.

- Az Aldivyn. Trigit admirális pusztította el, amikor megtagadták, hogy adót fizessenek neki.

- Abban biztos lehet, hogy nemcsak a neve miatt perzselte fel.

- Mivel halott, így nem tudtam kikérdezni. Bárhogy is, az igazi Lara Notsil egyik New Oldtown-i testvére...

- Ne ejtse ki a száján még egyszer ezt a nevet. Idegesít.

- ...hazatért, miután hónapokon át álnéven dolgozott a flottánál. A börtönbe kellett bevonulnia abban a városban, amelynek nem ejthetem ki a nevét.

- Így hát besorozta.

- Van vele egy ügynököm, aki megtanítja evőeszközzel enni, cipőt viselni, és eljátszani, hogy Gara Petothel a nővére. El fog küldeni egy üzenetet a következő szöveggel: „Élek, és értesültem róla, hogy te sem haltál meg." A mellékelt szövegekből nem lesz nehéz rájönnie, hogy mi történik.

- Remek. Siettesse az ügyet, Melvar. Olyan hamar ki akarom iktatni a Mon Remondát, amilyen hamar csak lehetséges. A pilótái túl szerencsések, és hosszú távon túl eredményesen dolgoznak. A létezésük elég költséges fenyegetést jelent nekem.

Az eligazítóterem holovetítője egy nem túl ígéretes világ körvonalait mutatta. Egy közepes méretű, vörösesbarna kőgolyót, melyet elszórva néhány tenger tett kissé változatosabbá. Egy sárga csillag körül keringett, amely csupán arról lehetett volna nevezetes, hogy teljességgel átlagos volt.

Az emelvényen állva Wedge egy apró, fényes foltra mutatott a bolygó felszínén.

- Ez a világ a Lavisar nevet viseli, a fényes pont pedig a legfőbb kikötővárosát, Sywardot jelzi. A Lavisar központi könyvtára szerint a bolygó valaha egy nagyon nagy gravitációjú egység része volt, amit sorozatos aszteroidaütközések pusztítottak el; maga a Lavisar pedig kilökődött a rendszerből. Bőséges nehézfémkészletekkel rendelkezik, amit a helyi ipar bányászik ki, és helyben finomítják is a nyersanyagot. Emellett fejlett a hajóépítésük is.

- Épp az a fajta világ, amit Zsinj annyira kedvel - jegyezte meg az Arc, majd Corran Hornnak, a Zsiványkommandó egyik pilótájának kérdő tekintetére bővebben is kifejtette. - Zsinj gazdasági fennhatóságának a peremén véletlenül valami ismeretlenre bukkantunk. Szereti a stabil gazdasággal rendelkező, viszonylag védtelen bolygókat, és rendszerint egy ottani üzleti vállalkozásban neki is benne van a keze, persze nem a saját neve alatt... minden bolygón más álnév alatt. Talán azért, hogy legyen valami tartaléka, ha ezek a világok úgy döntenek, átállnak az új Köztársaság oldalára... ekkor az üzleti vállalkozásai még mindig segíthetik, hogy katonailag megpróbálja megvetni rajtuk a lábát.

- Egy új keletű adatgyűjtés szerint - folytatta Wedge - a Lavisar egyike lehet ezeknek a világoknak. Habár kissé távolabb fekszik attól az űrszelettől, ami szerintünk Zsinj fennhatósága alá tartozik. Egy a napokban elcsípett adás szerint, amit szakértőink dekódoltak, egy Raptor egység tartózkodik Sywardban, ahol a Skyrung Üzem fő gyártelepe is található, és ahol Lambda osztályú siklókat szerelnek össze.

A Raptorok voltak Zsinj elit büntetőalakulata. Kiképzésük és felszereltségük is jobb volt a birodalmi rohamosztagosokénál. Ők voltak Zsinj erejének leggyakrabban látott és felismert szimbólumai, még inkább, mint a mindenütt jelenlévő TIE-vadászok a birodalomé.

- Akkor mi a terv? - kérdezte Tal'dira, a Zsiványok egyik twi'lek pilótája. - Légicsapás, a kommandó bevetése, vagy a kettő együtt?

- Talán egyik sem. Shalla, halljuk a beszámolódat.

Shalla felállt, és láthatóan kissé idegesen a Zsiványok pillantásainak kereszttüzében, beszélni kezdett:

- Analizáltam a Mon Remonda útját, és a fedélzetére behajózott harci különítményt több, szimulált külső behatásnak vetettem alá, mint például elcsípett rádióüzenetek, Zsinj elfogott embereinek a vallomásai és így tovább. De ezek közé nem vettem be az Új Köztársaságtól kapott parancsokat. Még akkor sem, ha fennáll annak a lehetősége, hogy Zsinjhez információk szivárognak ki a mozdulatainkról. És habár a válaszidőkben mutatkozott némi eltérés, ez a különítmény nagyon hasonló eredményeket mutatott. Minden behatást magas, közepes, alacsony és nagyon alacsony prioritással is kiadtunk... ezek az én szavaim, nem hivatalos kifejezések... és a reakciókat különböző fokozatokkal láttuk el. Magas prioritást kapott például az Új Köztársaság egy közeli, megtámadott hajója, a megadás, egy támadó erő, ami kis mértékben nagyobb, mint az ellenséges erők, amit egyenesen a Mon Remonda adott pozíciójából küldenénk a bajba jutott hajó segítségére. Egy ilyen hatás, mint ez, minden bizonnyal felkelti a Lavisaron tartózkodó csapatok figyelmét, és küldenének egy osztagot, hogy felderítsék a jelek forrását, amit légicsapás követ - vont vállat bocsánatkérően. - Ez a válaszcsapás elkerülhetetlen - ült nyugtalanul vissza a helyére.

- És elkerülhetetlenül - tette hozzá Corran Horn - megölnek benneteket.

- Akkor mihez kezdhetnénk?

A közbekérdező nem volt más, mint Gavin Darklighter, a Zsiványkommandó tatuini pilótája, egy barna hajú, fiatal férfi, akinek ártatlan arcvonásai és falusias modora mögött igazi harctehetség rejtőzött. - Légicsapás helyett küldjünk virágokat és édességet?

- Jobb, ha szokás szerint cselekszünk - mondta Shalla. - Az megzavarja majd őket.

Asyl a bothai pilóta, aki Gavin mellett ült, a kezét a férfi vállára vetve, felhullámzó szőrrel megrázta a fejét.

- De ha az első alkalommal nem kiszámíthatóan reagálunk, akkor Zsinj rájön, hogy a nyomába eredtünk.

Wedge pengeélesen rámosolygott.

- Üdvözöllek a parancsnoki dilemmák világában. Igazad van. És most tegyük a helyzetet még rosszabbá. Amint megkaptam Shalla... várj egy pillanatot - vette le komlinkjét az ingéről. - Igen?

A Zsiványok és a Lidércek csak mormogást hallottak, nem tudták kivenni a beszélgetésben részt vevő másik fél szavait, csak azt, amit Wedge mondott:

- Igen, minden eszközzel. Ez jó alkalom - csíptette vissza ingére a komot. - Miután Shalla megtette előzetes jelentését, Solo tábornokkal és Celchu kapitánnyal alaposan átnéztük a Mon Remonda küldetésének az adatait. A titkos jelentések nagyon felületesek, de azt mutatják, hogy legalább öt, a közelmúltban megtámadott helyen megerősödött a Raptorok tevékenysége, és nem is próbálták titkolni jelenlétüket. Akar valaki találgatni?

Nem érkezett azonnal válasz, de Nawara Ven, a Zsiványok ellátótisztje kissé megkésve felemelte a kezét.

- Ki vele.

- Ha Zsinj az orrunknál fogva akar vezetni minket, hogy felmérje az erőinket, akkor célpontokat fog felkínálni nekünk. Egy perce még azt hittem, olyan célpontokat, amelyeknek ő a tulajdonosa, vagy elfoglalta őket, olyan helyeket, melyek számára kisebb fontossággal bírnak. De ez nem feltétlenül vonja maga után a Raptorok felbukkanását. - Olyan erősen összpontosított, hogy a szemöldökét is összeráncolta. - De ha azt akarja elhitetni, hogy az adott hely az ő fennhatósága alá tartozik, pedig a valóságban nem...

- Akkor olyan célpontokat fogunk támadni, amelyeknek az elvesztése tulajdonképpen nem is érdekli - fejezte be a mondatot Tyria.

Nawara végigmérte a lányt.

- Talán még ennél is rosszabb a helyzet. Ha diplomáciával próbálna bolygókat és ipartelepeket csatolni a birodalmához, de nem járna sikerrel, akkor a támadásunk drasztikusan meggyengítené a védelmüket. Így védtelenül már könnyű prédájává válnának Zsinjnek... vagy legalábbis további tárgyalásokra kényszerülnének vele, és már nem olyan erős pozícióból, mint korábban.

Az Arc a fejére szorította a kezét, hogy elfojtsa hirtelen rátörő fejfájását.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy a harci különítmény az ő kezére játszik. Azzal a jelszóval, hogy megnyirbálja az előnyét.

- Ez nagyon is lehetséges - bólintott Wedge. - A lavisari központi könyvtár adatainak további elemzése kimutatta, hogy a népesség erősen törekszik a függetlenségre, ami annyit jelent, hogy nem érdekük csatlakozni sem Zsinjhez, sem pedig az Új Köztársasághoz, esetleg visszaolvadni a Birodalomba, ami a Császár halálával elveszítette befolyását a bolygó fölött.

- Így hát a feladatunk megvitatni azokat a „szimulációkat", amelyeket Shalla hozott nekünk, egyrészt anélkül, hogy Zsinjt belekevernénk, másrészt pedig anélkül, hogy belesétálnánk Zsinj elkerülhetetlen csapdájába. Hobbie, ez a te ötleted volt.

A Zsiványok másodparancsnoka gyászos arccal, kelletlenül állt fel.

- Zsinjnek szilárd meggyőződése, hogy áthatolunk a védelmi rendszeren, siklóinkat és az ellátóosztagokat levisszük a felszínre, és ott támadunk. Általában így is szoktunk tenni. Az én ötletem tehát, hogy küldjünk le egy földi csapatot, helyezzünk el egy bombát a fő érzékelőállomásukon, élesítsük... és ne robbantsuk fel. Maradjon épen az összes érzékelőjük.

Gavin Darklighter összevonta a szemöldökét.

- Várjál csak egy pillanatig, várjál csak. Azt akarod ezzel mondani, úgy támadjunk a bolygóra, hogy felkészülten várják az érkezésünket?

- Felküldik a véderejüket, és a Lavisar fenséges védői visszaszorítanak minket - bólintott Hobbie.

Ezen a legtöbb pilóta hangosan nevetett.

- A Zsiványkommandó nem szalad el - jegyezte meg Corran

Horn pléhpofával.

- Csak ha nagyon-nagyon muszáj.

Erre még hangosabb lett a nevetés.

- Nem - javította ki Wedge. - Ezt a küldetést a Lidérceknek kell végrehajtaniuk.

- Mi nem bánjuk, ha menekülnünk kell - vallotta be az Arc. - Még akkor sem, ha nem muszáj.

- Még fontosabb - folytatta Wedge -, hogy megerősítsük, a Lidérc Osztag tartózkodik a Mon Remonda fedélzetén. Az minden esélyünk, ha el tudjuk hitetni: egész idő alatt ott voltunk. Tehát... várjatok csak, van itt valaki, akit be szeretnék mutatni nektek.

Az eligazítóterem végében álló ajtó sziszegve feltárult. Egy nő sétált be az Új Köztársaság pilótaegyenruhájában, még a sisakját és a katonazsákját is magával hozta. Az Arc a bal arcán viselt kötés ellenére is felismerte Larát. Intett neki, mire a nő feléje irányította a lépteit.

- Zsiványok, Lidércek - folytatta Wedge -, hadd mutassam be nektek Lara Notsilt, a Lidérc Osztag legújabb pilótáját. Még nem vett részt egyetlen akcióban sem, de már lebuktatott egy feketepiaci hálózatot az Új Köztársaság kiképzőfregattján. Ez ígéretes kezdet.

A többi pilóta tapsa közepette Lara helyet foglalt az Arc mellett. Az Arc látta, hogy a lány igen kimerült - talán az idevezető úttól -, de éberen figyel.

- Köszönöm - szólalt meg a lány - De mielőtt még bárki is úgy érezné, hogy a saját kis üzlete veszélyben forog, hadd jegyezzem meg, hogy szerfelett megvesztegethető vagyok.

Erre kuncogás hangzott fel a teremben, Wes Janson pedig tenyerével beárnyékolta a szemét, hogy jobban lásson.

Wedge kivárta, amíg mindenki figyelme újra felé nem fordult.

- Térjünk vissza az eredeti témánkhoz. A Lavisarhoz... leküldünk a felszínre egy hírszerző csapatot, hogy hintsenek el hamis információt egy bombáról... és ott maradnak azután is, hogy az egységeink végrehajtották a feladatukat. Fogjuk Shalla elemzésének az eredményeit, és bemutatjuk a bolygó kormányzójának. Megpróbáljuk meggyőzni, hogy Zsinj felelős a kialakult helyzetért, és mi gyakorlati okokból hagytuk elmenekülni. Talán ez az Új Köztársaság oldalára állítja. A második legjobb eset, ha megmarad a Birodalomban... de úgy, hogy Zsinjt a jövőben az ellenségének tekinti.

- Kissé veszélyes lesz a felszíni ügynökeinknek, nem? - kérdezte az Arc.

- A csapatból csak egyetlen ember találkozhat a kormányzóval - bólintott Wedge. - Mégpedig egy önkéntes. Ha nem térne vissza... akkor a csapat megmaradt része továbbítja nekünk a rossz hírt, és eldönti, hogy vajon megkockáztatható-e egy mentőakció, vagy el kell hagyniuk a bolygót.

- Szereti a napgyümölcslikőrt - mondta Lara.

- Hallhatnám ezt újra? - nézett nagyot Wedge.

- Carmal kormányzó. Szereti a napgyümölcslikőrt. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha kapna egy palackkal ajándékba, akkor az talán kissé előremozdítaná az ügyünket.

- Hát ezt meg honnan tudja?

A lány kissé feszengett attól, ahogy Wedge ránézett.

- Amikor a Coruscanton éltem, feldolgoztam az ő adatait is. A Lavisar adatai a „feloszlásnál elveszített" címszó alatt voltak tárolva, ami annyit jelentett, hogy a társaság jó kapcsolatokat ápolt vele, amíg bele nem olvadt az Új Köztársaságba, de utána már nem. Rengeteg adat volt különböző társaságokról és világokról ez alatt a címszó alatt, beleértve olyan információkat is, amelyekkel az Új Köztársaság nem rendelkezik, mert üzleti titkok, hogy a társaságok képviselőinek könnyebb legyen majd újra felvenni a kapcsolatot, ha a normális helyzet visszaáll.

- Ezt jó tudni. Ilyen jó a memóriája?

- Hát elég furcsa a memóriám. A különböző tények, apróságok, statisztikai adatok könnyen megragadnak a fejemben. Az arcmemóriám már közel sem ilyen jó, de el tudom sorolni több mint ötven bolygó hivatalos ünnepeit, további ötszázat pedig ha nem is teljesen, de részben fel tudok idézni.

- Érdekes - fordult Wedge Nyikorgóhoz, az ezüst- és aranyszínű alkatrészekből összerakott 3PO egységhez, amely szokása szerint az eligazítóterem végében leste a parancsokat. - Mi...

- Nem szükséges elmondania - figyelmeztette a robot. - Napgyümölcslikőrre van szükségünk. És kétségtelenül jó minőségűre, valamilyen trópusi bolygóról, ahol elő is tudják állítani, nem pedig a helyi pancsra. A megszokott hatékonyságommal fogok dolgozni az ügyön.

- Nos, ebben az esetben mi is végezzük a dolgunkat a megszokott hatékonyságunkkal. A csoportvezetők dolgozzák ki együtt az akciótervet, de ha valaki pluszpontokat akar szerezni, akkor készítse el a saját verzióját erre az „odamegyünk, lecsapunk, menekülünk" küldetésre, és a legjobb részeit át fogjuk venni. Kérdés? Nincs? Akkor ez minden.

- Szakítana rám egy kis időt, uram? - kérdezte Tyria Wedge kabinjának ajtajában állva. Kifejezetten rosszkedvűnek tűnt.

- Hát persze. Gyere be.

A lány udvariasan elutasította a felkínált ülőhelyet, inkább „pihenj"-ben állt - habár testtartása azt sugallta, hogy képtelen pihenni, képtelen megnyugodni.

- Uram, néhány kósza hír járja Notsil repülőtisztről és arról a feketepiaci hálózatról.

- Igen?

- És szerintem erről önnek is tudnia kell... - küzdött az arcára kiülni készülő kétségbeeséssel, de végül sikerült legyűrnie. - Nem, önnek erről már régóta tudnia kellett, és a bocsánatát kérem, hogy nem mondtam el hamarabb. De tudnia kell, hogy rám mint pilótára, többé nem számíthat.

- Miért?

- Mert nem Notsil volt az első pilótajelölt, akit Repness őrn... Repness ezredes be akart vonni ebbe a vadászgéplopási ügybe.

Wedge állhatatosan figyelte a lányt. Egy sor zavarba ejtő részlet most került a helyére. Az Arc és Phanan személyes érdekeltsége ebben a Repness-ügyben. Phanan egy korábbi újoncról beszélt, aki elmondta neki ezt az egészet a feketepiacról... de arra is célzott, hogy ezt a jelöltet tisztára mosták, és Phanannal a Coruscanton találkozott.

Azon tűnődött, vajon Tyria mindvégig része volt Phanan és az Arc tervének? Nem; a lány még igencsak kezdő az átverés művészetében, egy becsületes lélek, akit nem nyugtat meg a hazugság. Üde újdonság a többi Lidérc számára.

- Te nem...

- Nem, uram. Nem loptam el semmit. De amit tettem, az éppen olyan elítélendő. Hagytam magam megzsarolni, és csöndben tartottam a számat. Feljelenthettem volna, ellenkezhettem volna vele, ahogy Notsil is... mégsem tettem meg - hallatszott ki a szégyenkezés a hangjából. - Repness rögeszmésen készítette a felvételeket, uram. Volt egy másolata az eredetileg elért pontjaimról. Könnyedén bebizonyíthatta volna, hogy csak azért mentem át a vizsgán, mert ő kozmetikázta ki őket. És ha ez megtörténik, akkor vége a repülőskarrieremnek.

- A tények tükrében - sóhajtott fel Wedge - kétlem, hogy túl sok védelmet tudnék neked biztosítani.

- Nem azért jöttem, hogy a védelmét kérjem, uram. Ez ellen nem létezik védelem. Csak arra gondoltam, önnek tudnia kell erről... így fel tud készülni... arra a lehetőségre, hogy ki akarok lépni a csapatból.

- Értem. De tegyük fel, hogy Repness nem vádolja meg magát. Csak négyszemközt megjegyezi, hogy „megtorpedózhatnám a karrierjét, de nem teszem. Csak annyit kell tennie, hogy küld nekem pár kreditet, amiből kifizethetem az ügyvédeimet."

- Ha egy kreditet is kér, uram, azt sem kapja meg - vette az akadályt tétovázás nélkül a lány. - Inkább mártson be és legyen átkozott.

- Abban biztos lehet.

- Meg vagyok győződve róla. Nem hagyom, hogy többé, akár csak a legkisebb mértékben is bántson. Többé nem. Soha.

Wedge egy hosszú pillanatig hallgatott. Kár, hogy a lány nem mondott el mindent rögtön, hogy bekerült a Lidérc Osztagba. Ha megtette volna, talán...

Talán mi? Talán... Hm. Közvetlenül az áthelyezése után Sarkin repülőtiszt hozzá fordult, mivel nem tudta, hogy a felettesei közül esetleg ki tagja Repness szervezetének. Wedge megbízta az Arcot és Phanant, hogy találjanak valakit, aki eljátssza a csali szerepét, és ők heteken belül meg is találták a megfelelő személyt egy borleiasi kórházban. Az ő terve volt, valamint az Arcé és Phanané, hogy Lara Notsilt a Tedeviumra, Repness ezredeshez küldjék.

Ebben a kitalált történetben csak az az egy dolog zavarta, hogy így őt illetné elismerés egy olyan tervért, amelyet valójában két beosztottja agyalt ki... de a végeredmény talán megért ennyit.

- Sarkin repülőtiszt!

A lány kihallotta hangjából a változást, és vigyázzba merevedett.

- Uram?

- Maga túl jó pilóta ahhoz, hogy ilyen könnyen hagyjam kilépni az osztagból.

- Az osztag pilótáinak a rangsorában valahol alul foglalok helyet, uram.

- Ez többé nem igaz. Az új pilóták egyike kapja meg ezt a címet, legalábbis ideiglenesen. És még ha igaz is lenne, az osztag legrosszabb pilótája bármilyen mérce szerint is az egyik legveszedelmesebb ellenfél a galaxisban, különben nem is lehetne a Lidércek között.

- Izé...

- Ez nem válasz. Most közvetlen parancsot adok: ha bárki is kérdezősködik magával és Repness ezredessel kapcsolatban, maga nem felel neki semmit. Csak annyit mond, hogy parancsra cselekedett, az én parancsomra, és nem szabad beszélnie az ügyről... és ha további részletek is érdeklik, akkor engem keressen meg. Megértette?

- A parancsot értem, uram, csak azt nem, hogy mit jelent.

- Azt jelenti, hogy a Lidércek között marad, amíg meg nem hal, vagy nem kérvényezi az áthelyezését... nem pedig addig, amíg egy kívülálló arra a következtetésre jut, hogy nem közénk való. Most pedig leléphet.

A lány meglepetten tisztelgett, és távozott.

Wedge visszaült a székébe. A történet csak addig állja ki a próbát, amíg valaki, aki bele van keverve, nem tesz tanúvallomást, de valami azt súgta neki, hogy ettől nem kell igazán tartania. Ha mégis bekövetkezik, sem őt, sem pedig az alárendeltjeit nem fogják esküszegésért hadbíróság elé állítani, hanem a vizsgálatot vezetőktől kapják meg majd a méltó büntetésüket... De ilyen büntetésekben már eddig is volt részük. És még lehet is, ha meg akarják őrizni a Tyria Sarkinhoz hasonló tudású, hűséges és bajtársias pilótákat.

Lora Notsil megtorpant a Mon Remonda bal oldali hangárjának szélesre tárt ajtaja előtt. A belépés olyan volt, mintha egy másik világba nyert volna bebocsátást.

A próbaképpen csúcsra járatott hajtóművek sivítása bántotta a fülét. De most örömmel üdvözölte ezt a hangot, mintha csak élvezné. Kevésbé örült viszont a hideg légáramnak, ami a zajt kísérte. A hangár távolabbi végében is nyitva volt az ajtó, a hangár levegőjét csak a mágneses erőtér tartotta vissza attól, hogy kiszökjön az űrbe, de ez az erőtér nem Bolt egyben hőszigetelő is - a fűtőtestek melege egyszerűen elillant az űrbe. A légkörön túl már a fagyos vákuum vette át a hatalmat.

A hangárba huszonegy X-szárnyút állítottak be szorosan egymás mellé. Felszállni anélkül, hogy hozzáérjenek a szomszédos vadászokhoz, kisebb kihívást jelentett. De ebben megmutatkozott Wedge parancsnok egyik fontos jellemvonása - sohasem hagyta, hogy a pilótái könnyen megbirkózzanak egy feladattal, még akkor sem, ha az csak egy egyszerű felszállás lett volna.

Az X-szárnyúja felé vette az irányt. Mivel utolsónak szállt le, az ő gépe parkolt a szoros formáció legszélén a legközelebb a mágneses pajzshoz, így azok között lesz, akik először indulnak útnak. Odaintett az ott lebzselő Zsivány és Lidérc pilótáknak, akik visszaintegettek és bátorítóan, vagy éppen gúnyosan odakiáltottak neki.

Nem tudta, mi késztette őket erre, és azt sem, hogy fognak reagálni erre a küldetésre.

Magát a küldetést tökéletes érzékkel készítették elő. Berepülnek, színlelnek egy elhibázott támadást, miközben megpróbálnak úgy lőni, hogy azért senkit se öljenek meg - de magukat minden erővel megvédjék - majd sértetlenül távoznak. Hadd vonjon csak le Zsinj az egészből téves következtetést, zavarodjon csak össze a félrevezető akciótól.

Ami más volt, ami kissé keserűvé tette az egészet, a Lidércek csalódásának hiánya. Trigit admirális TIE-pilótái pontosan ugyanilyen fegyelmezetten hajtották volna végre a feladatot, de engesztelhetetlenül nehezteltek volna a parancs kiadójára, aki megtiltotta az ellenség megsemmisítését. Hogy lehet valakiből ász, szerezhet magának nevet, válhat híres vadászpilótává, ha nem lövi le az ellenséget? Már maga az a lehetőség is egyszerűen undorító, hogy egy felfegyverzett ellenséges erőt életben hagynak.

De ezek a Lázadó pilóták kötelességtudóan fogadták ezt a megkötést, nyugodt arckifejezésük teljességgel őszintének hatott.

Az egységével kapcsolatban ez zavarta a legjobban. A Lázadó pilóták olyannak tűntek, mint az éppen csak megkötött veszett kutyák. Noha találkozott a borleiasi kórházban olyanokkal is, akik nem illettek bele ebbe a képbe, de azok a férfiak és nők súlyos sebesülésből lábadoztak, és kimerülten áhítoztak némi pihenés és felfrissülés után. De ezeket a Lidérceket és Zsiványokat feltüzelte a közelgő összecsapás híre. Egyre erősebb lett bennük a késztetés, hogy megsemmisítsék ellenfeleiket.

De az is előfordulhat, hogy a Birodalom egyszerűen rosszul mérte föl a Lázadó pilótákat. No nem katasztrofális tévedésről van szó - csak a birodalmi pilótáknak egyre több és jobb ösztönzést adtak, hogy minél kegyetlenebbül harcoljanak. Valójában a kegyetlenség határán tartották őket, egy kis gyűlölettel fűszerezve, ami néha, pont az alkalmatlan időben, heves erőszakban robbant ki - a körletükben, a családjukkal töltött idő alatt, vagy amikor kimenőn voltak. Velük összehasonlítva ezek az X-szárnyú pilóták érzelmileg sokkal egészségesebbnek tűntek.

Megrázta a fejét. Ezek áruló gondolatok voltak, veszélyesek egy olyan nőre nézve, aki a közeljövőben ismét a birodalmi erőknek fog dolgozni. Megpróbálta száműzni őket a fejéből.

Felmászott a létrán a vadászgép pilótafülkéjébe. A Mon Remonda szerelői még a géptörzsön voltak. Épp arról bizonyosodtak meg, jól bekötötték-e az R2-es egységet a pilótafülke mögötti helyére.

- Van itt számodra egy gyönyörűség - jegyezte meg egyikük.

Az R2-es egy sorozat dallamos füttyel fejezte ki elismerését a bókért.

A lány fellépett a pilótafülkébe, és becsusszant az ülésbe.

- Vadonatúj, egyenesen a gyárból érkezett.

Ez igaz volt; Repness ezredesnek jogában állt elrekvirálni az új felszerelést, amikor a szállítmány a kiképzőosztagához megérkezett, és szemmel láthatóan ezt időnként meg is tette. R2-ese, akit csak Toninnak becéztek, ami az aldivyi Basic dialektusban „Kis Atton"-nak felelt meg. Amióta memóriáját kitörölte, szintén újnak minősült, egyetlen karcolást sem lehetett a törzsén találni. Ezüstfehérre festették, vérvörös csíkokkal. A csúcsmodellek számos extra szolgáltatásával fel volt szerelve. Zsinj hadúr szállásmestere kétségtelenül hálát fog neki rebegni, amikor a kezére játssza.

- A legjobbakat, pilóta.

- Köszi.

Néhány pillanattal később már feltette a sisakját, magára húzta a kabintetőt, és nekiállt a felszállás előtti ellenőrző listának. Mind a négy hajtómű kijelzője zöld színben égett, az energiaszint teljes volt - Repness biztosan tökéletes gépet szemelt ki magának. Még szüksége volt az egyik szerelő segítségére, aki előrehúzta a pilótaülést; olyan előre, amennyire csak lehetett, így csak kissé kellett nyújtózkodnia, hogy elérje a lábkormány pedáljait. Repness elég magas fickó volt.

Komlinkje egy reccsenéssel életre kelt. Wedge hangja hallatszott belőle:

- Jól van, Zsiványok és Lidércek. Jelezzetek vissza.

- Zsivány Egyes készen.

- Zsivány Kettes, négy zöld fény.

- Zsivány Hármas táncra kész.

Csak a Lidércek fognak eljutni egészen a Lavisarig. A Zsiványok csupán elkísérik őket a Lavisar rendszer legkülső bolygójának pályájáig, és ott várnak majd rájuk. Bár kicsi volt az esélye, de ha ez a küldetés mégis Zsinj csapdájának bizonyulna, amit a Mon Remonda elfogására állított fel, akkor beszállhatnának a küzdelembe olyan meglepetést okozva ezzel Zsinj erőinek, amit azok nem biztos, hogy képesek lennének viszonozni.

Hirtelen jeges borzongás tört rá, amit még pilótaruhájának hőszigetelése és a fűtött kabin sem tudott eloszlatni. A Lidércek azt tervezték, hogy lőnek néhányat, talán még célba is találnak, ha úgy vélik, ezzel nem veszélyeztetnek semmilyen élőlényt, majd elszelelnek.

De bármi megtörténhet. Egy a szárnyakra irányzott lézerlövés könnyedén célt téveszthet, és átlyukaszthatja a kabintetőt. A TIE-pilótát is úgy megriaszthatja egy hirtelen manőver, hogy nekirepül a társának.

Lara ma nem akart ölni, és nem azért, mert a Lidércek látszólag emberbaráti arcukat mutatták. Mit szólnának hozzá, amikor visszatér a birodalmi szolgálatba, hogy megölt egy pilótát?

- Lidérc Tizenkettes felszállásra kész - hallatszott Röfi géphangja. A lány agya egyik szögletébe felvéste, erre is hasznos az automatika, hogy megadja neki a végszót. Gyorsan elhessegette az őt kínzó gondolatokat, és bejelentkezett:

- Lidérc Tizenhármas négy zöld fény, és vége.

- Kilépés az erőtér mögé, az adott formációban. Utána kialakítják a szárnyakat és az egységeket.

Azaz neki kellett elsőként felszállnia.

Megfordult a fejében, hogy az antigravitációs hajtóművein hátrasiklik, majd irányt vált - de nem, nem lett volna jó ötlet az okostojást játszani ezek között a pilóták között. Megragadta a botkormányt, bekapcsolta az antigravitációs hajtóműveit, majd simán, egyenletesen maga felé húzta a botkormányt, és még azelőtt belekezdett a fordulóba, hogy két méternél magasabbra emelkedett volna a levegőbe. Gond nélkül átsiklott a mágneses védőmezőn, amely a legcsekélyebb ellenállás nélkül átengedte. És már ki is repült az űrbe.

Nem először járt odakint; az Üvöltő Vukik különítménnyel végezte a gyakorlórepüléseit Repness letartóztatása után, szólózott már Y-szárnyúval is éppúgy, mint Repness X-szárnyújával, és saját maga által választott pályán közelítette meg a Mon Remondát. De ez volt az első éles bevetése.

Folytatta az emelkedést, amíg a hajó fara a puszta űr felé nem mutatott jóval a hangár bejárata fölött; majd előretolta a gázkart, és lassan elhúzott a mon kalamári cirkáló mellől.

Néhány pillanattal később Wedge felzárkózott hozzá, kissé meg is előzte a gépét, mialatt Loran a parancsnok másik oldalán, a lány gépével egy vonalba állította saját gépét. Mint az egység kilencedik pilótájának, egy meglévő pároshoz kellett csatlakoznia, ahelyett hogy saját szárnyembert kapott volna.

Úgy időzítették az érkezésüket, hogy akkor emelkedjenek ki a hiperűrből, amikor a Lavisar fővárosa, Syward néptelenül terül el előttük. És így is történt: amikor elhalványodott a szédítő fényjáték, a hipertérből való kilépés szokásos kísérőjelensége, a Lidércek pontosan a Lavisar vörösesbarna felszíne felé fordulva találták magukat, melyen távolról is felismerhetően tündökölt egy pont. Balra előttük keringett a bolygó legnagyobb holdja, melyet a bolygó árnyéka sötétbe borított. A hold gravitációs tere a hiperűrben is kifejtette hatását, így a tervek szerint ez rántotta vissza a hajókat a normál térbe. Ilyen közel hozzá nem tudnak visszatérni a hipertérbe, és ahogy közelednek a bolygó felszínéhez, a helyzet még összetettebbé válik majd; a Lavisar körül rengeteg hold kering, melyek egyenként is elég nagyok, hogy akadályozzák a belépést a hiperűrbe.

- Jó helyzetben vagy, Tizenkettes - hallatszott ismét Wedge hangja. - Rendben. Nagyjából öt-tíz percünk van, mielőtt aggódnunk kellene az érzékelőik miatt. Ne feledjétek, háromszor van lehetőségünk támadni, és az a jellegzetes égszínkék épület...

- Vezér, itt Nyolcas - szólt közbe az Arc. - A Syward katonai bázis vizuális érzékelői felszálló TIE-vadászokat mutatnak. Úgy látom, két teljes egységet riadóztattak. A bolygó véderőinek a színeit viselik.

- Nem miattunk jönnek, Nyolcas. Az érzékelőik... vizuálisan be tudod fogni a fő érzékelőállomásukat?

- Rajta vagyok, Vezér.

Lara elmosolyodott. Tehát dekódolták az üzenetét. Feltételezte, hogy a Lidércek olyan kódolást alkalmaznak, ami már egy ideje használatban volt - és már csaknem letelt az az időszak, amelyben még eredményesen lehet alkalmazni. Ha a bolygóközi véderők elég ilyen üzenetet elfogtak már, és fel is tudták törni a kódot, akkor a Lidércek megszokott társalgása egy durván elrontott akció hangjaként fog hangzani a fülükben.

- Tonin, nézd át a szabvány birodalmi frekvenciákat - utasította a robotot. - Küldj mindent, ami pilóták közötti beszélgetésnek hallatszik a sisakom komlinkjébe. Ha ezzel egy időben a Lidércek is adnak, akkor folytasd a birodalmi beszélgetések felvételét, de nekem csak a Lidércek hangját játszd be.

Az előtte lévő képernyőn, amely az asztromechanikai egységgel való kapcsolattartást könnyítette meg, egy szó villant fel: ÉRTETTEM.

És szinte azonnal meg is hallotta a távoli, zavaros adást, a csonka szavakat: ,,...gyek felfelé. Fejlődjetek fe..."; ,,...tatja, hogy a jármű köze..."

- Vezér, itt Nyolcas. A vizuális érzékelők azt mutatják, hogy a felszíni érzékelők sértetlenek. Látni némi sérülést az északi falon, arra vannak civil csoportok is. Úgy néz ki, a földi csapatunk kudarcot vallott.

Még a torzításáról híres új köztársasági komokban is szigorúan csattant Wedge hangja:

- Nagyon megbánják, ha elérnek hozzánk. Azt fogják kívánni, bárcsak a lavisari kormány tárgyalt volna velünk. Lidércek, vegyétek fel az alakzatot. Tizenkettes, várom a visszaigazolást, utána küldd át mindenkinek a menekülési vektorokat.

- Tizenkettes, értettem.

A Lidércek lassan sodródni kezdtek vissza a mélyűr felé, ahonnan érkeztek.

,,...szerek mutatják, hogy az ellenség mene..."; „Tartsátok a formációt, mindenképpen üldöz..."; ,,...mint a banthák a vadászok elől. Maradjatok rajtuk."

Lara összehúzta a szemöldökét. Ez az utolsó üzenet nem hangzott rendben lévőnek.

- Tonin, meg tudnád jelölni az eddig vett üzenetek forrását?

HOZZÁVETŐLEGESEN.

- Akkor csináld. Az eredményt jelenítsd meg a műszerfalon. A képernyőjén, amely eddig csak a közeli két égitestet és kék fényben izzó pontokkal a Lidérceket mutatta, most hirtelen feltűnt két homályos, vörös folt - az egyik a bolygó felszínén, a másik viszont a hold mellett, közel a Lidércek menekülési vektorához. A foltok reszkettek, ahogy az asztromechanikai droid folyamatosan utánaszámolta a rádióadások kiindulópontjait, és az eredményeknek megfelelően módosította az ábrát.

- Tonin, keverd le a képről a Lavisarról induló adásokat.

MEGTÖRÉNT.

- Küldd át a képet Lidérc Vezér R2-esének, és utasítsd, hogy vetítse ki a képernyőjére.

MEGTÖRÉNT.

A lány aktiválta a komját.

- Vezér, itt Tizenhármas. Bizonyos jelekből azt a következtetést vontam le, hogy társaságunk van az orrunk előtt. Talán egy holdbázis helyőrsége.

- Értettem, Tizenhármas. Jó munka volt. Lidércek, a vezetésemmel jobb felé fogunk kitörni. Tizenkettes, számítsd ki az új menekülési útvonalat.

- Tizenkettes, értettem.

Wedge jobbra borította gépét, olyan irányba, amely levezeti majd a Lidérceket a Lavisar második holdja mellett - és mindenkit fogva tart gravitációs kútjában, így még hosszabb ideig képtelenek lesznek a hiperugrásra, de ez a pálya vitt a legtávolabb a bolygótól és az ellenséges erőktől. Lara könnyedén követte, akárcsak a vezér másik szárnyembere.

A képernyő újabb aktivitást jelzett: egy magányos vörös folt vált el a bolygó első holdjától, és üldözőpályán a Lidércek nyomába eredt. Miközben Lara figyelte, a folt kettévált, az egyik fele lemaradt a másiktól. Bekapcsolta a nagyítást, és látta, hogy az előretörő folt egy egész osztag TIE-vadász, melyek maximális sebességgel haladnak, a hátramaradottak pedig „ismeretlenek", de hetvenöt százalékos valószínűséggel Lambda osztályú siklók.

Érthető. Ha egy gyár Lambda osztályú siklókat gyárt, akkor nagy valószínűséggel kifejleszt egy katonai modellt is, amely erősebb páncéllal és ágyúkkal van felszerelve, hogy ezekkel támogassa a reguláris űregységeket.

- Lidércek, itt a Vezér. Az asztromechanikai droidom számításai szerint a holdról felszállt csapat elér minket, mielőtt kikeveredhetnénk a második hold gravitációs kútjából. Ha egyszer összecsapunk... azt fogjuk színlelni, hogy felvesszük velük a harcot... körülbelül három percünk lesz, mielőtt a bolygóról indult csoport is utolér minket. A küldetési parancsot érvénytelenítem. A lehető leggyorsabban meg kell semmisítenünk a holdról felszállt egységeket. Tizenkettes?

- Kiszámítottam egy rugalmas menekülési pályát, már csak egy döntő változó hiányzik... az a pont, ahol egyesülünk, és felkészülünk az ugrásra.

- Rendben. Mindenki álljon készen.

Kilenc

Amikor a támadó TIE-vadászok már csak néhány kilométerre jártak, Wedge kiadta a parancsot:

- Szárnyakat támadó pozícióba. Szakadjatok párokra, mindenki válasszon célpontot, és igyekezzen gyorsan végezni vele.

Szavait azonnal tett követte, ahogy egy gyors manőverrel kiszakadt az alakzatból, és az ellenséges gépek felé fordult.

Lara követte, Lorannal a nyomában, aki ugyan egy szempillantással később döntötte be a gépét, de ugyanolyan biztos kézzel, mint a többiek. Valamelyik pilóta durva lihegése visszhangzott a lány fülhallgatójában, majd hirtelen felismerte, hogy a saját hangját hallja. Akarattal lelassította lélegzését, és kényszerítette magát, hogy a támadásra koncentráljon.

Az összecsapás első része egyszerű, szemtől szembeni támadásból állt, amikor is a két csapat gépei folyamatosan tüzelve, teljes sebességgel egymás felé száguldottak. Amikor a két arcvonal összeért, a sokkal könnyebben manőverezhető TIE-vadászok éles fordulót vettek, és megpróbáltak ráragadni a lassabb X-szárnyúak farkára - egyszerű stratégia. Az X-szárnyúak pilótái pedig mindent megtettek, ami módjukban állt, és minden tudásukat latba vetve próbáltak megszabadulni halálos üldözőiktől.

Lara a frontális összecsapás előtt minden energiát az orrpajzsba irányított. De ugyanezt tette Wedge és az Arc is.

Egy érdekes gondolat merült fel benne. Wedge Antilles, ahogy néhány méterrel előtte repül, és a hátsó pajzsa nem kap energiát. Négyes üzemmódra kapcsolt lézereivel egyetlen, a hajtóműveire irányított lövéssel örökre kitörölhetné a nevét a Lázadók névsorából annak az embernek, akit annyira gyűlölnek a birodalmi pilóták.

Hát ez az, a Lázadó harcosok. És utána - mihez kezdene utána? Lője ki ugyanúgy Arc Lorant is, majd küldjön egy üzenetet a lavisari erőknek, hogy megadja magát, és védőkísérettel ereszkedjen le a bolygó felszínére... és egész további életét híres emberként élje le, ami kijár annak a pilótának, aki kilőtte Wedge Antillest.

Micsoda szokatlan érzés. Wedge Antilles pont a fegyverei előtt repült, és rábízta az életét.

Persze erre nem volt oka. Mégis megtette. És meddig? Örökre.

Ujjának egyetlen mozdulatával meg tudná semmisíteni.

Felnevetett. Hallgass az eszedre. Ez nem olyan, mint az árulás. Nem más ez, mint ügyesség. Ez volt az egyik alapvető tárgy a birodalmi hírszerzés iskolájában, ő is ezekkel a szavakkal ébredt minden reggel, és tért nyugovóra minden este.

De bizonyos nézőpontból szemlélve az eseményeket úgy látszott, hogy maga Apwar Trigit admirális volt az áruló. Feláldozott egy egész hajónyi katonát, hogy az ő saját hajója ne kerüljön az Új Köztársaság kezére, és ő ugyanabból az elhatározásból segített neki előkészíteni a tervét. Ezért most az egyszerűség kedvéért elégtételt vehet rajta, na meg, ami ugyan nem volt méltó egy birodalmi titkos ügynökhöz, személyes bosszút is állt volna.

Tonin figyelmeztetően felcsipogott. A távolságmérő által mutatott érték két kilométerre csökkent, arra a távolságra, amire az Új Köztársaság fegyverrendszerei már szinte tökéletes pontossággal céloztak. És a számok csökkentek, Wedge és az Arc folyamatosan tüzelt négyes üzemmódra állított lézerágyúikkal, miközben egyre csak száguldottak a lavisari védelmi erők felé.

Újra lihegni kezdett, mintha köd borította volna el az agyát.

Védd a szárnyembered. A birodalmi pilótákat tilos megölni. A Wedge Antilles fejére kitűzött vérdíj biztonságos éveket jelent. Zsinj ugyanolyan, mint Trigit.

Egyes lövésre kapcsolta a lézereit, és gyors ciklusváltást állított be, ami lehetővé tette, hogy csaknem folyamatosan lőhessen alacsony energiájú sugarakkal, majd felkattintotta a célzó számítógépét. Az egyik TIE-vadász körül sárgajelek tűntek föl, majd zöld négyzetté álltak össze, ezzel jelezve, hogy be van fogva a célpont. A pilótafülke hangszóróiból a megerősítés jele harsogott.

Reflexszerűen tüzelt. Első lövése elsuhant a közeledő TIE-vadász mellett, de a lány lenyomva tartotta a tűzgombot, és a lövések ciklikusan ismétlődtek. Sugár sugár után hagyta el az ágyút. Kissé megrázta a botkormányt, és úgy spriccelte szét a sugarakat, mintha csak locsolócsővel öntözné a háza előtt a gyepet, és látta, hogy az egyik lövés lyukat éget a TIE-vadász bal oldali szárnyába.

Olyan közel volt - próbált célra tartani, majd hirtelen hatalmas robbanás következett be, X-szárnyúja pedig jobbról balra lendült. A konzol, amelyen a szárnyakat pozícióba állító kapcsoló volt, kiugrott a helyéből, és egy köteg dróton lengett a szeme előtt.

Egy kézmozdulattal félresöpörte, és egyszerre próbált kinézni az ablakon, valamint szemmel tartani a diagnosztikai képernyőt és az érzékelők visszajelzőit. Az ablakon át azt látta, hogy az előtte repülő Wedge jobbra és fel irányítja a gépét. Lemondott arról, hogy a képernyőt figyelje, inkább ő is belevetette magát a manőverbe.

- Tonin, jelezd hangos füttyel, ha súlyos találat éri a gépet.

Nem hallatszott semmi.

- Jól csináltad, Tizenhármas. Megerősítem a halálos találatot.

A lány úgy vélte, Hármas szól hozzá.

- Kösz, Hármas.

Hangja mintha azon a pajzson kívülről szólt volna, ami látszólag elzárta az agyát.

Odabent - odabent viszont felébredt az ellenség. Hátrafordult, de csak Tonin kupolás fejét látta, majd újra ellenőrizte a műszereket. Igen, két TIE-vadász közeledett elképesztő sebességgel, és próbált meg tüzelési pozíciót elfoglalni a háta mögött. De egy hurokfordulóval kitértek, talán megijesztette őket a tűzgolyó, amelyen épp az imént törtek át. Talán megpróbálkozhatna egy éles jobbfordulóval, és akkor szemtől szembe kerülnének, pont akkor, mikor a TIE-vadász pilótája befogja őt a célkeresztbe...

Nem. Az ő feladata, hogy kövesse a szárnyemberét. Őt kell védenie.

Wedge élesen jobbra vágott. A lány követte, de az ő manővere már nem volt olyan pontos. A tehetetlenségi kiegyenlítő képtelen volt kompenzálni a manővert, és a konzol, amely a szárnyak kezelőszerveit rejtette, forogni kezdett a drótokon, és oldalról a sisakját veregette. A lány igyekezett figyelmen kívül hagyni ezt a kis kellemetlenséget, megpróbált a vezérgép nyomában maradni, és tartani a bal hátsó pozíciót, habár egyre nőtt a két gép között a távolság. Az ablakon keresztül látta, hogy az Arc igyekszik fenntartani a köteléket.

Egy vakítóan fényes, zöld lézersugár tört utat felé és az Arc felé. Wedge kijött a fordulóból, és már a két érkező TIE-vadász felé tüzelt. Lara próbálta az egyiken rajta tartani a célkeresztjét, de nem járt sikerrel - a vadász túlságosan is jól manőverezett, és eltáncolt az útból. Ennek ellenére tüzelt, és csaknem folyamatosan érkező sugarai a TIE jobb oldali szárnya mellett süvítettek el az űrbe.

A pilóta felkapta gépét a vörös sugarak elől, oldalazott... és egyenesen belerepült Wedge négyes üzemmódra állított lézereinek a tüzébe. A lövések könnyedén átütötték a gömb alakú pilótafülkét. A vadászgép egy hatalmas vörös, narancs és sárga tűzgolyó közepette megsemmisült, Lara pedig hallotta a gépének csapódó roncsdarabokat, ahogy átrepült a törmelékfelhőn.

Ezenfelül sikoltást is hallott. Megrázta a fejét. Képtelenség, hogy meghallotta volna a pilótát.

Hacsak nem a komon keresztül.

- Tonin, azonnal szakíts meg minden összeköttetést a birodalmiakkal.

MEGTÖRTÉNT.

- Két pont a Vezérnek, egy Tizenhármasnak.

Ez ismét csak Kettes volt. Lara a gépi torzítás ellenére is felismerte a tolakodó hangot. Próbált egy újabb TIE-vadászt befogni, de a legközelebbi ellenséges gép éppen távolodott tőle, a felé a vörös pontfelhő felé, amely a képernyőn a két teljes osztagot jelezte a Lavisar felszínén.

Valójában az összes megmaradt TIE-vadász - mind az öt - távolodott.

- Lidércek, itt a Vezér. Vissza a kötelékbe. Tizenkettes, végezd el a számításokat, és vigyél ki minket innen. Egy percet sem adok nekik, és máris utolérnek. Sorban adjatok jelentést.

- Itt Hármas. Senkit sem találtam el. A gép bal oldala könnyebben megsérült.

- Négyes. Két lelőtt ellenség. Sérülés nincs.

Egy gondolat olyan erősen lüktetett az agyában, mint az a leszakadt konzol, amely a sisakját püfölte. Zsinj ugyanolyan, mint Trigit. Miért jutott ez az eszébe?

Azért, mert igaz. Raptorokat nem vetettek be a Lidércek ellen, márpedig ha ez a bolygó Zsinj fennhatósága alá tartozott volna, akkor ők emelkednek először a magasba - hiszen meg kellett őrizniük a brutalitásukról és a hatékonyságukról kialakult hírnevet. Tehát ez a világ független volt, az elcsípett Raptor-üzenet pedig egy hamis nyom, éppúgy, ahogy azt a Lidércek állították.

És mivel a lavisari erők nem szálltak szembe a Lidércekkel - különben sokkal többen lettek volna -, éppen az történt, amit Antilles parancsnok mondott: Zsinj azt tervezte, hogy az új Köztársaság...

Lázadók.

... a Lázadók megkárosítsák a bolygót védő erőket, és talán teljesen meg is semmisítsék azokat. Így Zsinj be tud vonulni, vagy mint egy hódító, de az is előfordulhat, hogy a hős felszabadító képében tetszeleg. De a két lehetőség tulajdonképpen ugyanaz: Zsinj kerül hatalomra.

Csodálni akarta a tervet, különösen azért, mivel kiterjedt azokra a világokra is, amelyeket a Mon Remonda megtámadott. Okos volt, és eredményes.

De a feláldozott pilóták, akik önként repültek a halálba, hogy Zsinj számára ezt az eredményt produkálják... Olyan volt, mint Trigit admirális. És ez nem...

- Tizenhármas.

...valami dicsőséges. Semmi dicsőséges nincs benne.

Gara Petothel utolsó tizenöt éve úgy szorította Lara Notsilt, mint egy koporsó. Szülei munkája a birodalmi hírszerzésnél. Letartóztatásuk és kivégzésük valami közelebbről meg nem nevezett árulásért. Gara gyűlölte és elveszítette őket. Olyan buzgón tanulta és bizonyította hűségét, hogy ez az esemény semmit sem jelentett neki.

- Tizenhármas.

Egész élete akörül forgott, hogy a Lázadókban, és leegyszerűsített, optimista propagandájukban nem lehet megbízni. És most már nem tudja többé alávetni sorsát azoknak az erőknek, amelyek felfedezték, kiképezték és megformálták. Számára semmi sem maradt.

Végül Tonin fülsértő csipogása vonta magára a figyelmét.

A VEZÉR TUDNI SZERETNÉ, MEGSEBESÜLTÉL-E.

- Ó, izé... - csapott le a komlink kapcsolójára. - Elnézést, Vezér. Tizenhármas jelenti... - végül átfutotta az ellenőrző műszereket is. - Az első pajzs töltöttsége negyvenöt százalékos, de növekszik. Azt hiszem, még az első szemtől szembeni támadás alatt kaptam egy találatot. Néhány mérőműszer kiment - ragadta meg a szárnyak lógó paneljét, és átkattintott rajta egy kapcsolót. A szárnyak nem záródtak vissza cirkáló pozícióba. - Úgy tűnik, a szárnyakat működtető panel is kiment. És bevertem a fejemet.

- Kapcsold le a pajzsot, nem lesz rá szükséged. A szárnyak miatt pedig ne aggódj. Csak igazold vissza az új útirányt, és próbálj a nyomomban maradni.

- Értettem, Vezér. Hm, megkaptam az adatokat, és ellenőriztem őket.

- Hármas, azt akarom, hogy öt másodperccel azután indulj, hogy az utolsó gép is eltűnt a hiperűrben. Elképzelhető, hogy valakinek a csatában megsérült a hiperhajtóműve.

- Értettem, Egyes.

- Mindenki utánam, három, kettő, egy... Ugrás.

Ugyanannyian tértek vissza a Mon Remonda bal hangárjába, mint amennyien elhagyták. Röfi géptörzsét súrolta egy lézersugár, Lara képtelen volt szárnyait cirkáló pozícióba állítani, de ezektől eltekintve sértetlenül úszták meg a kalandot.

Lara kimászott a kabinból, és bizalmaskodó kézszorítások, gratulációk és vállveregetések tengerében találta magát.

Mintha mindenki egy lassított filmen szerepelne. A szavak csaknem az érthetetlenségig lelassultak, a háttérzaj elhalkult. Tyria szőke lófarka úgy mozgott jobbra-balra, mint egy kígyó. Röfi lassú kézmozdulatokkal magyarázta az egyik vagy a másik bonyolult manővert, és ebben a pillanatban igazi gamorrainak tűnt az alacsony gravitációban.

Lara még valamit megértett az arckifejezéséből, ahogy feléje fordult. Hozzájuk tartozott.

Szülei elvesztése óta nem látott ilyen kifejezéseket egy arcon.

És a Zsiványok, a Lidércek nem szóltak egy szót sem, nem gondoltak arra, hogy kifejezésre juttassák érzéseiket: „Közülünk való vagy." Nem, ez nyilvánvaló volt, minden kimondott szónak ez állt a hátterében. A támogató osztag nagyszerű munkát regisztrált. Szép lövés; hogy tudtad megcsinálni normál üzemmódba állított lézerrel? Az első halálos találatod felvétele, gratulálok, és részvétem.

Közéjük tartozik.

Kitámolygott az embertömeg középpontjából, valahogy elszigetelte magát a szavaktól és a környezetétől, és a pilóták körletébe ment, ahol most Tyriával osztott meg egy kabint.

Talán képes lenne rá. Talán képes lenne örökké csak Lara Notsil lenni, miközben Gara Petothel hadnagyot eltemethetné az Implacable csillagtomboló roncsaival együtt.

Közéjük tartozik.

Elaludt, és álmában Gara és Lara egymással vitatkoztak. Alig hallotta, és egyáltalán nem értette a szavaikat, amikor felébredt nem is emlékezett már rájuk, mint ahogy arra sem, hogy kettejük közül melyik viselte az ő arcát.

Amikor a Lidércek új embereik kíséretében visszatértek a Sasdenevér Bázisra, látták, hogy amíg távol voltak, a többiek sem tétlenkedtek. Saját hatáskörében Kell Tainer két küldetést tervezett meg és vezényelt le, mindkettőt Gebe miatt.

- Rájöttünk, hogy a halmadi emberek hibáztak - mondta nem kis büszkeséggel a hangjában a hosszú arcú idegen, aki a tehermodul elején állt, ami ideiglenesen a Lidércek konferenciaterméül szolgált. A pilóták a keskeny, ovális asztal körül foglaltak helyet. - A Hullis nevű kontinens nyugati partjánál felállítottak egy új szenzorállomást, a régit pedig kitelepítették a nyugati szigeteken túlra. De amikor megvizsgáltuk ennek az új állomásnak a jellemzőit, felfedeztük, hogy valójában néhány száz kilométerrel kisebb területet fed csak le, mint amekkorára eredetileg szánták. Így megnyílt számunkra egy keskeny légifolyosó, ahol leszállhatunk úgy hogy a lebukás esélye minimális. Ezután földközelben repülve, hogy megnehezítsük a többi érzékelő dolgát, el tudtunk jutni a felszíni építményekig.

- A támadás elsősorban Fellon város kikötőjének körzetében található raktárház ellen irányult - vette át Kell a szót. - De attól tartok, nem sikerült jelentős mennyiségű zsákmányt ejtenünk. Elhoztunk egy nagy csomag birodalmi szórakoztató holót, propagandadrámákat, hogy az Arc is piruljon egy kicsit...

- Az nehéz lesz - szólt közbe az Arc. - Szemérmetlen típus vagyok.

- Ez igaz. De felszállás közben megszórtuk azt a kikötőt, ahol a gazdagok tengeri jachtjai horgonyoztak... és másokéi is, beleértve Hullis gazdagjait, és a Győzelem Bázis tisztjeit is. Néhány gyönyörű jármű szenvedett el pár tucat millió kredites kárt.

- A második alkalommal magára Hullisra csaptunk le. Castin egy nappal azelőtt dicsekedett el, hogy mire lenne képes a biztonsági rendszerekkel, majd Phanannal berepültünk, az egyik épület oldalába ütöttünk egy szép nagy lyukat, és annyi rakománnyal tértünk vissza, ami még éppen nem veszélyeztette a TIE-vadászaink repülési sebességét.

- Miféle rakományról van szó?

- Birodalmi hiteljegyekről, pénzről és drágakövekről. Ugyanis éppen az egyik hivatalos birodalmi pénzváltót találtuk el.

- Kiraboltatok egy bankot - tátotta el a száját Wedge.

- Aha. Ez is vicces volt. És egy kicsit trükköztünk, hogy ne kerüljünk bajba... ugyanis ilyen közelről már lehetetlen kitérni a szenzorok elől, de nem törődtünk velük, egyenesen az űrbe startoltunk, és elszenvedtük a felszíni erők támadását, akik zárótüzet zúdítottak ránk, és az üldözők gyorsabbak voltak, mint a TIE-vadászok. De a végeredmény nem volt súlyosabb, mint néhány karcolás és horpadás Phanan gépén.

- Beleértve néhány horpadást és karcolást magán a pilótán is - tette hozzá Phanan.

- Meséld csak el nekik, hogy én mit csináltam - szólt közbe Castin.

- Ó, hát persze. Mielőtt kivonták volna az akcióból, Castinnak sikerült egy magas prioritású belépési kódot hamisítani a globális információs rendszerükhöz. A vizuális és a műszerrel mért adatokat már közvetlenül a műholdas védelmi hálózatukról szerezzük. Ne aggódj, nem egyenesen ide sugározzuk. Felállítottunk egy átjátszót az aszteroidaövben található egyik bányászkolónia szomszédságában. Ha felfedezik, felrobbanthatjuk, mielőtt a nyomunkra akadnának. Különben is, arra utaló jeleket találtunk, hogy elkezdtek építeni két apró vadászbázist, talán éppen a felszíni támadásaink ellen. Egyiküket Fellon mellé helyezték, a másik Hullistól északra található egy olyan területen, amelynek látszólag nincs szüksége pluszvédelemre, ezért elkezdtünk gondolkodni rajta, mi is lehet ott - mosolyodott el Kell. Egész testtartása tükrözte a Lidércek teljesítménye fölött érzett büszkeséget, mint a legtöbb tiszt tette volna. - Castin az összes TIE-vadászunk komrendszerét is módosította, így azok sokkal hatékonyabban torzítják a hangunkat... az új számítógép-vezérlésű torzító képes a hangsúly és a kiejtés módosítására is, így a hallgatózóknak még nehezebb azonosítaniuk bennünket.

- Jó munka - ismerte el Wedge. - De ezzel a kalóztevékenységgel csak annyit akartam elérni, hogy ne kényelmesedjetek el túlságosan.

- Az elégedett munkás jobban dolgozik - horkant fel Phanan.

Wedge bólintott.

- De a boldog kalóz nem más, mint karrierkalóz. Elfelejtettétek volna, hogy a Sasdenevérek csak egy fedőszervezet, egy álca?

Kell és Phanan olyan tekintetet vetettek egymásra, ami azt sugallta, hogy számukra mindez újdonság.

- Ennyit erről. Történt még valami más?

- Igen - szólalt meg Gebe. - Azonosítottuk még egy tankhajó pályáját és szabvány-rakományjegyzékét, amely a Halmadot elhagyva körbejárja a kormány bányatelepeit az aszteroidaövben, majd visszatér Hullisba. Néhány TIE-vadász alkotja a védőkíséretét, de szerintem, ha meglepetésszerűen támadunk, legyűrhetjük őket, mielőtt vészjeleket küldenek. Ha elfoglaljuk a tankhajót, de nem térítjük el az útvonalától, az jó alkalmat biztosítana nekünk, hogy az egész osztagot ledobjuk, és talán a Sungrass is landolhat a Hullison, ha esetleg egy nagyobb szabású akciót terveznénk ott... vagy csak egyszerűen elkapjuk a tankhajót, mert szükségünk van egyre.

- Ezt jó tudni. Rendben. Lidércek...

- Sasdenevérek - javította ki szórakozottan Kell.

- Lidércek - nézett rá szigorúan Wedge. - Legyetek benne teljesen biztosak, hogy a tevékenységünk minden bizonyítéka megérkezik a Coruscantra. Most, mialatt mi odavoltunk, sok fejtörést okoztak a halmadi kormánynak – kezdett el az ujjain számolgatni. - Katonailag csapást mértünk rájuk azzal, hogy elloptuk az elfogóvadászokat és a pótalkatrészeket. A vízi járműveket ért támadással nyomást gyakoroltunk a civil lakosságra. A pénzváltó megtámadásával gazdasági csapást mértünk rájuk, és ez még nagyobb lakossági nyomáshoz vezetett. És demonstráltuk, hogy szabadon ki-be repkedhetünk a légterükben, amikor csak akarunk, látszólag anélkül, hogy észrevennének minket, és ez a legfontosabb. Túl régóta éltek már viszonylagos nyugalomban, és fogalmuk sincs, hogy kell megbirkózni egy a Lidércekhez hasonló kaliberű csapattal. Kis szerencsével ez Zsinj táborába kergeti őket, és a védelme...

- Tehát jön Zsinj, és összezúz minket.

- Ha úgy jön, ahogy azt elterveztük, akkor igen kellemetlen meglepetés fogja érni - mosolygott Wedge. - Rendben van. Tartsuk fenn a fenyegetést. Azt akarom, hogy az említett két bázist semmisítsük meg... ez elég egyértelmű üzenet a halmadi birodalmi erők felé, hogy bármit is építenek, a Sasdenevérek el tudják azt pusztítani. És azt hiszem, a fölényünket fényesen bizonyítja majd, ha azt a két bázist egyszerre semmisítjük meg. Kezdjetek megbarátkozni ezzel a gondolattal, és készítsetek valamilyen tervet.

A bázis lakómoduljainak egyikét kantinnak alakították át, a szomszédos modul pedig konyhaként szolgált. Amíg a legtöbb Lidérc a Mon Remonda fedélzetén tartózkodott, Kell és Cubber Daine szerelő lézervágóval nagy nyílást vágott a modul Árokra néző oldalán, és az így felszabadult nagydarab műanyag lapokból újabb székeket és asztalokat fabrikáltak. Így most a Lidércek választhattak, hogy „odabent" vagy „a teraszon" étkeznek. Az Arc észrevette, hogy Wedge percekig csóválta a fejét a módosítás láttán, de a parancsnok ilyesmik miatt soha nem fegyelmezte az alárendeltjeit.

Ma éjjel, az utolsó nagy megbeszélés után, amit a Hadműveleti Bázis Földbetaposása előtt tartottak - ahogy Tyria viccesen elnevezte a tervet -, az Arc a teraszon álló asztalnál evett. Általában megosztotta Phanannal az asztalát, egy dobogót, ahonnan ketten együtt szónokolhattak a többieknek, de ma este szárnyembere odabent volt Lara Notsillal. Az Arc nem hibáztatta Phanant, hogy helyette más társaságot választott; Lara vonzó volt, szellemes, egyszóval kellemes partner. Látta, ahogy éppen Phanan egyik viccén nevet.

De testbeszéde feszültségről tanúskodott. Talán még nem érezte át igazán, hogy a Lidércek befogadták maguk közé. Valószínűnek tartotta, hogy egy darabig még nem is fogja.

Lara vidáman néhány szót szólt oda Phanannak, majd letakarította tálcáját, és felállt. Phanan mögötte ballagott.

Ekkor az Arc meglátta, hogy a partnere valami olyat tesz, ami egyáltalán nem jellemző rá. Phanan lassan mozdulatlanná merevedett, de olyan jól csinálta, hogy nehéz lett volna eldönteni, éle még, vagy már halott, mivel levegőt sem vett. Máskülönben lassan fel és le mozgó mellkasa most meg se moccant; egyetlen emberszemét lehunyta, és fokozatosan felvett egy olyan testtartást, amely mélységes kudarcról árulkodott.

Az Arc felállt, és feléje indult.

- Ton? - lépte át az új bejárat alacsony küszöbét.

Phanan felpattant, és hirtelen vidám tartást vett fel.

- Arc! Az igazi férfi. Nem pucolnád ki a csizmámat, fiam? Hol nap veszélyes küldetésre indulok.

Az Arc saját hadnagyi rangjelzésére pillantott.

- Ó, hát persze. Felsőbbrendű intellektusom ellenére kitaláltad, kinek kell kezdenie. Elvesztem - állt fel Phanan, majd gyorsan lepucolta saját tálcáját. Jobban mondva betette a mosogatógépbe.

- Jól érzed magad?

Phanan nyilvánvaló zavarral nézett rá.

- Hát persze. Ja, azt a csizmásat csak a csalódottság mondatta velem. Talán rá tudom venni Wedge-t, hogy pucolja ki.

- Részt akarsz venni egy lőgyakorlaton? - horkant fel az Arc. - Úgy értem, mint célpont.

- Nem, ott már voltam. És egy porcikám sem kívánja, hogy megismétlődjön - ásított és nyújtózkodott Phanan. - Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha megcélzom az ágyat. Holnap indulunk.

- Így van.

Phanan egy utolsó mosollyal elhúzott mellette, és az Árokban a szállások felé vette az irányt. Az Arc hagyta elmenni, de ahogy barátja járását figyelte, nyugtalankodni kezdett. Mintha a régi Phanan, akit ismert, egyszerűen eltűnt volna.

Egy óra múlva, amikor az utolsó szimulációt is lefuttatták a felloni bázis elleni támadásról, az Arc megállt a szálláshely előtt, amit Phanan Röfivel osztott meg. Első kopogására nem érkezett válasz, ezért újra megdöngette az ajtót.

- Tűnj el! Vagy ha hadnagy, esetleg magasabb rendfokozatú, akkor tűnjön el, uram.

- Beszélnem kell veled, Ton.

- Majd holnap.

- Azonnal.

- Nem vagyok egyedül.

- Tudom. Röfi mesélte, hogy megkérted: töltse máshol az éjszakát. De csak egy pillanatra zavarnálak.

Az átalakított teherszállító modul ajtaja sziszegve feltárult. De ezt a hangot nem a nyitómechanika keltette; a modulok nem voltak felszerelve hidraulikus nyílászárókkal. Az elkeseredés hangja volt ez, és Phanan adta ki magából. A kibernetikusan kiegészített pilóta csak egy selyemből készült laza köntöst viselt, arcán bosszúság tükröződött.

- Na, mi van?

Az Arc elnézett a válla fölött, be a konténer külső helyiségébe. Ezeket a modulokat három részre osztották: a legnagyobb volt a társalgó, a középsőbe került a két priccs, a legkisebb pedig fürdőszobaként szolgált. Az Arc látta, hogy a központi helyiség terminálja be van kapcsolva, de a képernyő üres.

- Itt nincs senki.

- Csendesebben. A hálóban van.

- Egyik helyiségben sincs.

- Hazugnak nevezel? - Phanan hangjában több volt a kíváncsiság, mint a harag.

- Sosem iszol, amikor szórakozni akarsz. De most szeszszagot érzek a levegőben.

Phanan hanyagul vállat vont, és köntöse zsebéből előhúzott egy palackot. A címke szerint igazi halmadi volt az üvegben. Eredetileg minden bizonnyal az eltérített Barderia rakományához tartozott. Phanan az Arc felé nyújtotta.

- Kérsz egy kortyot?

- Nem. Mi a baj, Ton?

Phanan becsukta a modul ajtaját, és leült - jobban mondva lerogyott - a felfújható kanapéra.

- Mostanában egyre kevesebbet iszom.

- A korral jár?

- Nem - rázta meg Phanan a fejét. - Kevesebb maradt belőlem, amit alkohollal szennyezhetnék. Évről évre kevesebb a hús, és több a gép. Ezért az ital is gyorsabban hat.

Az Arc előhúzta a terminálhoz tartozó széket, és ő is helyet foglalt. De fordítva ült rá, kezét a támlának támasztotta, és hátat fordított a berendezésnek.

- Nem vagyok biztos benne, hogy értem.

- Nem érdeklődik, Arc. Mármint irántam.

- Lara?

- Igen, Lara. Nos, tulajdonképpen Falynn, Tyria, különböző nők a Folorról, a Borleiasról és a Coruscantról, aztán Shalla, Dia, és legfőképpen Lara - kortyolt egy nagyot az üvegből.

- Talán finomítani kellene kicsit a módszereiden - horkant fel az Arc. - Mégis, milyen szavakkal hívtad meg?

- Ó, hát éppen ez az. Nem hívtam meg. Csak üldögéltünk, beszélgettünk, én pedig olvastam a szeméből. Az járt a fejében, hogy a vicceim nagyon szórakoztatóak. Érdekelték a történeteim is a Trigit ellen viselt hadjáratról. Kedvel engem, legalábbis azt hiszem. De... másrészről viszont... semmi. Nem kértem semmire. És ez már jó néhányszor megesett velem.

- Nézd, Ton, a társadalmi korlátok elleni harc végigkíséri egész életünket. Biztos vagyok benne, hogy találsz majd valakit...

- Fejezd be ezt a hülye megnyugtató dumát, különben kénytelen leszek beverni a fejed a falba - közölte Phanan. Kedves volt a hangja, de nem hagyott kétséget afelől, hogy komolyan is gondolja, amit mondott. Nem nézett az Arcra, meg sem moccant, mégis volt valami a hangjában, ami nagyon is valószínűvé tette, hogy beváltja a fenyegetését.

- Te ezt nem értheted.

- Akkor magyarázd el.

Phanan a tehermodul alacsony mennyezetére emelte a tekintetét, mintha meg akarná pillantani a csillagos eget, hogy abból merítsen bátorságot.

- Régen, még az endori csatában a fregattot, ahol orvosként szolgáltam, zárótűz alá vette egy birodalmi hajó. A burkolat egyes részei leváltak, és a legénység nagy részét kiszippantotta a vákuum. Engem egy zuhanó gerenda talált el, amit vörösre izzított a lézertűz. Az egyik pillanatban még a pilóta agyrázkódását kezeltem, a következőben pedig arra ébredtem, hogy a pilóta már két hete halott, nekem pedig mechanikus a fél arcom és a lábam. Attól kezdve nem volt az a nő, aki komolyan érdeklődött volna utánam.

- Ez nem csak arc vagy láb kérdése, Ton.

- Én is tudom, te hülye nerf - nézett rá Phanan, és a csillogó optika, amely a bal szemét helyettesítette, kaján kifejezést kölcsönzött az arcának. - De akkor valami meghalt bennem abban a kórteremben, és elkezdtem a jövőmön gondolkodni. Az emberekre gondoltam, de az is lehet, hogy csak a nőkre, akik éppen hogy rám tudnak nézni, miközben ennyit mondanak: „Ennek az embernek nincs jövője."

- Ez nevetséges.

- Nem azért ültetnek belém alkatrészeket, hogy jövőm legyen, Arc. És minden alkalommal, amikor eltalálnak, és a testem újabb darabját kell kicserélni, mert allergiás vagyok a baktára, úgy érzem, egy kicsikét megint messzebb vagyok attól az ifjú orvostól, akinek még volt jövője. Ő már nem tér vissza, Arc. Nem lehet már velem teljes valójában.

- Ton...

- Ne kezdj arról prédikálni, hogy nem tudom, mit beszélek, mert részeg vagyok, és rossz a kedvem. Nagyon is jól tudom, hogy részeg vagyok, és rossz a kedvem. De amit mondok, az az igazság, még akkor is, ha nem vagyok berúgva. Még akkor is ez vesz körül, amikor jól érzem magam. Nincs jövőm, és nem vár rám senki a jövőben.

- Vannak barátaid.

- Igen, vannak - bólintott Phanan. - És ezért hálás vagyok a sorsnak. De amikor előrenézek, hogy meglássam, velem lesznek-e a jövőben, akkor nem látok senkit. Számomra nem létezik a jövő.

- Nem tudom, mit mondhatnék neked. Bárcsak ne éreznéd így.

- Ebben egyetértünk.

- Add ide az üveget.

- Tudom. Holnap bevetés - nyújtotta át Phanan a kétharmadáig kiürült palackot.

- Ha nem érzed jól magad holnap reggel, akkor azt akarom, hogy szólj.

- Igenis, hadnagy.

Az Arc akart még mondani valamit, de Phanan hivatalos válasza hirtelen elvágta a beszélgetés fonalát. Csak megcsóválta a fejét, és távozott.

Tíz

Tyria belépett a hálóba, amin most Larával osztozott, és felé intett a kezében tartott adattáblával.

- Levél otthonról.

- Akarod, hogy kimenjek? Akkor nyugodtan elolvashatod - mosolygott rá a lány bizonytalanul. - Semmi probléma.

- Nem nekem szól. A családom nagy része meghalt, és akik élnek, azok a Toprawán laknak... és a Toprawáról nem jön levél.

Ez igaz is volt; ezt a világot, amely a Lázadó Szövetség szempontjából létfontosságú szerepet játszott az információtovábbításban az első Halálcsillag elpusztításakor, a Birodalom olyan büntetéssel sújtotta, amit intő példának állíthatott a többi világ elé. Városait megsemmisítették, lakosait barbarizmusba taszították.

- Ráadásul neked van címezve. Én fogok boldogan kimenni, ha neked van szükséged magányra az olvasáshoz.

Lara kíváncsian átvette a táblát, és becsúsztatta a terminál megfelelő nyitásába. A képernyő tetején megjelent a neve és a jelszavát kérő ablak. A kiírt információk azt mutatták, hogy a tábla tartalma túl nagy ahhoz, hogy egy egyszerű szöveges üzenet legyen, minden bizonnyal képet és hangot is csatoltak hozzá.

- Nem, maradj csak. Nincsenek titkaim - írta be a jelszót a lány, mire a tábla tartalma megjelent a képernyőn.

Egy egyszerre jóképű és durva, rövidre vágott hajú és bajuszú férfi arca tűnt fel, a háttérben egy bézs színű fallal, egy holofelvételekkel teli asztallal és egy nyitott ablakkal, amelyen át feketére perzselt tájra lehetett látni.

- Helló, Lara! - szólalt meg a férfi. - Nem hiszem, hogy megfordult a fejedben, hogy újra hallasz majd rólam.

Lara összevonta a szemöldökét. Ki lehet ez az ember? Majd hirtelen felismerte az arcát, az arcot, amelyet azok között az adatok között látott párszor, amelyeket gyorsan kellett memorizálnia, és leesett az álla.

- Ez... ez... Tavin Notsil. A bátyám. Úgy tudtam, hogy hal...

- Tisztában vagyok vele, hogy úgy tudtad, meghaltam - folytatódott a felvétel. - De én is éppen ezt gondoltam rólad. Úgy látszik, a sors elszakított bennünket egymástól. Szokatlan utasításokat kaptam a városi rendőrparancsnokságon, de ebből az a hasznom származott, hogy álnéven éppen az aldivyi tengeren voltam, amikor New Oldtownt elpusztították. Amikor hazaértem, az a látvány fogadott, hogy minden romba dőlt, amit csak ismertem. De mostanra sikerült kiderítenem, hogy túlélted a támadást. El sem tudom mondani, milyen boldog vagyok.

Lara érezte, hogy Tyria megszorítja a vállát.

- Gratulálok - suttogta Tyria, de Lara tudata abban a pillanatban olyan utakon járt, ami messze volt attól, hogy emberekkel is kapcsolatot tudjon teremteni.

Válaszolnia kell erre az ostobaságra. Valahogy véglegesen el kell vágnia minden szálat, ami a családjához kötötte, ráadásul anélkül, hogy képet küldene a férfinak magáról - Gara Petothelről.

Aztán megakadt a szeme a Tavin mögötti asztalon heverő holókom. Családi képeket látott. Az igazi Lara Notsil szülei ültek egy faágra kötözött hintán a házuk mögött. Egy jóval fiatalabb Tavin Notsil úszkált a családi tóban. És a holók tetején, egy antigravitációs szánon ott ült Lara Notsil is...

De nem az igazi Lara Notsil. Hanem ő, Gara Petothel, rövidre vágott, szőke hajjal, és olyan napbarnítottan, amilyen a valóságban sohasem volt. Megbabonázva meredt a képre, mintha csak el akarná hessegetni magától ezt az igazságtalanságot.

A világ a feje tetejére állt. Lara térdei megremegtek. Hátrazuhant a székben, és csak annyit érzett, hogy Tyria támogatja. Hallotta a lány dünnyögését:

- Hóha, hó. Persze, neked ez nagy megrázkódtatás. Mindjárt hívom dr. Phanant.

- Nem kell orvos - kapaszkodott Lara Tyria karjába, és nem engedte kimenni. - Már jól vagyok.

Még saját füleiben is gyengén csengtek a szavai, de annyit biztosan tudott, hogy ebben az állapotban nem akar mások előtt mutatkozni. Addig nem, amíg egyenesbe nem jönnek a dolgok.

Még soha életében nem járt az Aldivyn. Olyan járművön sem ült még. Néhány hete még nem is volt Lara Notsil. Vagy mindez csak hazugság? Ő Lara, és Gara Petothel nem más, mint egy furcsa álom? A falak még mindig forogni látszottak körülötte, miközben azon igyekezett, hogy megőrizze józan eszét a rászakadt valószínűtlen események között. Feloldotta az üzenet zárolását.

- Figyelj, lehet, hogy ezt most kissé ironikusnak találod - nézett bátyja egy adattáblára. - Emlékszel még, amikor felszálltam egy járatra, hogy Greentonba utazzak, és ott elhelyezkedjek a Lachany Élelmiszer-ipari Vállalatnál? Itt van előttem az eredeti leveled. „Ha megkapod ezt az állást, érdekelne egy hozzám hasonló képességű és speciális tudású technikus? Csak abban reménykedek, hogy érdekelne."

Lara lehunyta a szemét, és ellenállt a kísértésnek, hogy befogja a füleit is. Ismerte ezeket a szavakat. Sőt mi több, á vetette papírra őket. És ha ezek Lara Notsil szavai voltak, akkor ő Lara, nem pedig Gara.

- Nos, a Lachany Élelmiszer-ipari Vállalat küldött egy válaszlevelet. Látszólag nem tudtak még New Oldtown elpusztításáról, amikor feladták... nem tudták, hogy meghaltál. Vagyis úgy értem, feltehetően meghaltál. Mindenesetre felajánlották neked az állást, amire vágytál, azzal a fizetéssel, amit akartál - komolyodott el Tavin. - Figyelj, Lara, én tudom, hogy a Coruscanton valamiféle adatfeldolgozói munkát végzel. És ha boldog vagy ott, annak csak örülni tudok. De ezt kétlem. Azok a hatalmas épületek... Ha akarod ezt a munkát, írj nekem pár sort. Tudatni fogom velük a döntésedet. És az utadat is megszervezem az Aldivyra. Csak írj.

Tavin kinézett valamire, ami kívül esett a kamera látóterén, majd tekintetét újra a lányra függesztette.

- Úgy tűnik, csaknem kifutottam az időből. Rövidre kell fognom, hogy ki tudjam fizetni az üzenetet. Akár akarod azt az állást, akár nem, írj valamit. És most ég veled.

Az arcképen fehér betűk tűntek fel, majd szavakká álltak össze. Itt íródtak ki azok az állomások, amelyeken a levél átment, mielőtt elért volna a címzetthez - az Aldivytól kezdve korábbi coruscanti lakhelyéig, majd az Új Köztársaság területére, és - egy titkossági jelző beállítása mellett - a Tedeviumra és a Mon Remondára. Végül ide is követte, habár ez már nem volt feltüntetve a szövegben, hiszen a Lidércek jelenléte a Halmad rendszerben szigorúan titkosnak minősült.

Lara csak ült, és alig kapott levegőt. Próbálta kitalálni, mi is történik vele.

Utolérte. Azok a szavak az ő szavai voltak. De a Coruscanton írta egy Zsinjnek címzett levélben. Gara írta őket, nem pedig Lara, az álegyéniség.

Érezte, hogy légzése lecsillapodik, akárcsak a szorítás, amit a mellében érzett. Ismét tudta, kicsoda is valójában.

Miért idézett neki Tavin Notsil egy olyan levélből, amelyet Zsinj hadúrnak írt? Ez nyilvánvalóan Zsinj közvetett üzenete. Tavin Notsil ott volt. Ennek így van értelme. A feltételezések szerint hitvány, önhitt ember.

Újra elbizonytalanodott. Ez azt jelenti, hogy Zsinj rájött: ő Lara Notsil. Már itt sem lehet többé menedéke. Érezte, hogy előbuggyannak a könnyei, és ezúttal nem is igyekezett visszatartani a sírást - legendás képessége, hogy akkor kezd sírni, és hagyja abba, amikor csak akarja, most cserbenhagyta. Tenyerébe temette arcát, és zokogott.

- Jól van - nyugtatgatta Tyria. - Még egy jó hír is okozhat megrázkódtatást. Biztos vagy benne, hogyne hívjak orvost?

- Nem kell.

Mihez fog most kezdeni? Csak napok teltek el azóta, hogy feladta eredeti elgondolását, miszerint Zsinjt fogja szolgálni. Elhatározta, hogy itt marad, hogy ide fog tartozni. És most Zsinj elvette tőle a jövőjét, amit oly nehezen talált meg.

Felállt, bár remegő lábai alig tartották, és bizonytalan mosollyal Tyria felé fordult:

- Azt hiszem, csak friss levegőre van szükségem. Sétálok egy kicsit.

- Értem. Ha később beszélgetni akarnál...

- Köszönöm.

A lakómodulból kilépve jobbra fordult, és egyre mélyebbre ment a járatba, amely a Lidércek otthonául szolgált. Egyre távolodott az emberektől.

Az Arc, aki visszaült kedvenc teraszasztalához, és a másnapi küldetéshez készített még néhány utolsó feljegyzést, látta, hogy a lány kijön a lakómodulból, és elsétál. Figyelmét újra a munkájára irányította, majd ismét Larára nézett. Volt benne valami szokatlan...

Kétségtelenül dühös volt. De ez nem minden. Váratlanul egy coruscanti módjára kezdett járni - rövidebbeket lépett, meggörnyesztette a vállait. Egy olyan nő testtartását vette fel, aki éveken átélt a Birodalom központi világának tiszteletet, de ugyanakkor félelmet is ébresztő kanyonjaiban.

De az is lehet, hogy Trigit admirális tanította be neki ezt a járást, amíg fogságban tartotta. Ennek több értelme van; egy hozzá hasonló ember könnyen megbotránkozik egy aldivyi farmon felnőtt lány hosszú lépteitől, és miközben megtörte a szellemét, néhány változtatást is eszközölt.

Az Arc felsóhajtott. Már eddig is gyanította, hogy Lara Notsil elméje sokkal mélyebben károsodott, mint azt képzelték. Kis szerencsével viszont Lidérc barátaihoz fog fordulni, ha bajba kerül. De amíg ez meg nem történik, nem tehet mást, csak annyit, hogy ugrásra készen figyeli.

Kissé nyugtalankodott ugyan, de tekintetét újra az előtte heverő iratokra szegezte.

Egy háztömbnyire a lakómoduljától - háztömbön a konténerek megszakítatlan sorát kell érteni - Lara beleszaladt Kell Tainerbe. A hadnagy éppen a kézitusát gyakorolta egy ember alakú bábun, amely elég kemény, de ugyanakkor rugalmas is volt, hogy ellen álljon Kell ököllel, lábbal, könyökkel és térddel bevitt ütéseinek és rúgásainak. Amikor tudatosult benne, hogy a lány figyeli, abbahagyta.

- Így vezeted le a feszültséget?

- Pontosan.

- És mit csinálsz akkor, amikor nem akarsz mást, csak ordítani?

Kell lejjebb mutatott a járatban.

- Két blokkal lejjebb, jobbra. Ott találsz egy megerősített ajtót. Egy keresztalagúthoz vezet. Nagyjából száz méterre találsz egy sárga jelet, odáig tart a gravitáció és a világítás. Nehogy a vonal mögé merészkedj.

- Köszönöm.

A férfi igazat beszélt. Amikor az ajtó bezárult mögötte, érezte, hogy el van vágva a Lidércektől, sőt minden embertől. Körülötte a falak és a fémajtó megnyugvást sugároztak.

Ordított, kiadta magából dühét és zavarát, és addig folytatta, amíg fájni nem kezdett a torka. Kiáltása ott visszhangzott a félhomályos folyosón, mielőtt elhalt volna a távolban. Újra és újra felordított, és addig folytatta, míg már alig maradt hangja. Csaknem sikerült kiűznie magából a rémületet. Csak a fáradtság nem múlt el. Majd nekivetette hátát a kőfalnak, lecsúszott a földre, és a tenyerébe temette az arcát.

Rövid vakációja véget ért. Ismét ésszerűen kellett gondolkodnia.

Először is, Zsinj azon volt, hogy elzárja előle azt a jövőt, amelyet nemrég tervezett el magának. Ezzel mihez kezdjen?

Másodszor, éppen most szabadult ki egy olyan identitásválságból, amit eddig soha nem élt át. Még nem zavarodott bele abba, hogy kicsoda is valójában. Honnan származik. Bármennyire is Lara Notsil akart lenni, most már nem kételkedhetett benne, hogy eredetileg Gara Petothelnek hívták. Mi ez az egész?

Rendben. Az első probléma.

Lehetséges megoldás: visszatérni az eredeti tervhez, és Zsinj mellé állni. A Lavisaron viszont egyszer s mindenkorra eldöntötte, hogy Zsinj erre méltatlan. És nemcsak hozzá, hanem min

denfajta segítségre és sikerre is. Becstelen volt. Soha nem fog mellé állni.

Lehetséges megoldás: bevallani mindent a parancsnokának. Nem, ezzel csak a problémák egy részét oldaná meg. Wedge Antilles talán továbbra is igényt tartana a segítségére a Zsinj ellen folytatott hadjáratban, de igazán soha többé nem bízna meg benne. Senki sem bízna meg benne. A bizalom, amit ezek között az emberek között talált, sokkal erősebben rabul ejtette, mint feltételezései szerint a fűszer tette volna. E nélkül az érzés nélkül nem érdemes tovább élnie, és nem is értette, hogy lehetett meg eddigi élete során nélküle. És van ott még egy gyakorlati ok is, mégpedig az, hogy Myn Donos hadnagy a Lidérc Osztag tagja. És mielőtt Lidérc lett volna, a Karom Osztag vezetőjeként szolgált. És mialatt Lara szupertitkos felderítő munkát végzett Trigit admirális számára, vidáman engedelmeskedett a parancsoknak, és meghamisította egy bizonyos világ biztonsági besorolását az Új Szövetség adatbázisaiban; a Karom Osztag később erre a hamis információra építve támadott, amikor megsemmisítették. Mindenki ott pusztult, kivéve Donost. Ha megtudná, hogy mit tett, minden bizonnyal megölné.

Lehetséges megoldás: Zsinjt félreállítani, késleltetni, esetleg hamis információkkal ellátni, és valahogy átvészelni az ellene indított hadjáratot. Ha már meghalt, nem leplezheti le. Ez nagyon jó megoldásnak látszott. Ha ügyesen kezeli, akkor akár még működhet is. Emellett az elhatározás mellett döntött.

Most lássuk azt az emocionális válságot, amely néhány perce tört rá.

Meg kell felelned a saját magad által felállított szabályoknak.

A selymes, gyámolító hang egy férfihoz tartozott. Egy alkalmi szemlélő azt gondolhatta volna, hogy a beszélőnek arra a személyre kell gondot viselnie, akihez beszél. De Lara ezt jobban tudta; az illető színlelte az együttérzést.

De kinek a hangját hallotta? Már nem emlékezett. Feltételezte, hogy hajdani tanárai közé tartozott, akik a birodalmi hírszerzők munkájára képezték ki. Az összefüggések is ezt bizonyították.

Mélyen magadban rejts el egy vészkapcsolót. Amikor aktiválják, újra önmagad leszel. Váltsd valóra a céljaidat. Majd temesd el újra a szereped alá.

Nem látta tisztán az arcot; csak egy férfi körvonalait az ellenfényben. És ahogy a lámpákba bámult, a szeme hirtelen megtelt könnyel.

Hagyd Larát elmenni. Ma egész nap Kirney leszel.

Ez a kijelentés szinte arcul csapta, és kinyitotta a szemét. Teljesen megfeledkezett Kirney Slane-ről. Pedig ő volt az első szerepe, a gyakorlószerepe. Egy coruscanti közgazdászhallgató, egy sohasem létezett szállodatulajdonos lánya. Kirney Slane bőrébe bújva Lara beleélhette magát a coruscanti középosztály életébe, miközben könnyed társalgásba bocsátkozott a tisztviselők feleségeivel. Flörtölt, reklámozta magát, mint oly sokan, akiknek egyedüli céljuk, hogy felfigyeljenek rájuk, és végül elvegye őket egy tisztviselő, akinek éppen emelkedőben a szerencsecsillaga.

Lara megrázta a fejét, hogy tisztuljanak az emlékek. Kirney távoli volt, halott. Gyakorlati feladatként megtette, de tilos volt újra magára vennie ezt a nevet, stílust és mentalitást.

Ha van gyakorlati értéke, vésd jól az agyadba. Ha csak szentimentális képzelgés, felejtsd el. Titokzatos tanára nem csak a felvett jellem részleteiről beszélt. Az érzelmi töltést is ide értette. Még az emlékeket is. Az ő feladata volt viszont megtisztítani mindentől, ami nem tartozott a szakmájához, az aktuális feladatához.

Hiányzott neki, hogy többé nem lehet Kirney. Olyan gondtalan volt akkor az élete.

Mielőtt valódi neve alatt Trigit admirális szolgálatába állt volna, sok időt töltött Chyan Mezzineként, az Új Köztársaság Mother Sea nevű fregattján, mint kommunikációs tiszt. Lara szinte szóról szóra emlékezett a titkos üzenetekre, amelyeket továbbított a fregattról birodalmi ellenőréhez, majd Trigit admirálishoz. Még sem emlékezett vissza Chyan Mezzine életére. Mit csinált? Kiket ismert? Voltak barátai?

Volt valami alapvető hiba a fejében, valami, amit gyermekkorában a tanárai indítottak el. Meg akarta szüntetni ezt a hibát. De semmi ötlete sem volt, hol is kellene elkezdeni.

Kissé későn jutott el a tudatáig, hogy egy pár csizmás lábat bámul. Felnézett, és Myn Donos arcát látta fölébe hajolni. A hadnagy pilótaruhát viselt, és egy fegyvertok lógott a hátán.

- Jól érzed magad? - nyújtott felé egy gyűrött zsebkendőt.

Lara elvette tőle, de ahelyett, hogy használta volna, csak bután nézte.

- A szemednek.

-Ó. Köszönöm - törölte le a könnyeit, pedig nem is emlékezett, hogy sírt volna.

- Hallottam, hogy jó híreket kaptál. Mégsem nézel ki túlságosan boldognak. Semmi közöm hozzá - vont vállat. - De ha beszélni akarnál róla...

Akart. Tudta, hogy rosszul teszi, mégis akart. A kiképzői nem helyeselnék ezt a lépését. Ennek ellenére beszélnie kellett valakivel.

- A bátyámról kaptam híreket. Mindenki azt hitte, hogy meghalt, amikor az Implacable elpusztította a szülővárosomat. De ő túlélte.

Donos levette a hátáról a tokot, és leült a fal mellé Larával szemben.

- És ez nem jó hír?

- Nem igazán. Én... nem igazán szeretem - nyögte ki. - Bűnöző volt. Börtönben kellett volna lennie, amikor New Oldtown megsemmisült, de megszökött, és álnéven bujkált. Ő egy ilyen ember. Ezért boldognak kellene lennem, hogy életben van, de ha te is arról az oldaláról ismernéd, mint én, akkor te is tudnád, hogy a levele... nos, tele van iróniával és szarkazmussal, amit rajtam kívül senki sem látott meg a sorok között. Megint bele akar rángatni a kisded játékaiba. Csak ez lehet az oka, hogy keresi velem a kapcsolatot. Akar valamit tőlem.

Donos ezen elgondolkodott, miközben az állát vakargatta. Végül megszólalt:

- Lehetséges, hogy Zsinj őt is fogva tartja?

- Micsoda?

- Na, légy egy kicsit elnéző velem szemben. Tudjuk, hogy Zsinj nagyon érdeklődik Antilles parancsnok és a Lidérc Osztag után. Lehet, hogy rábukkant a nevedre a szolgálati jegyzékben, utánanézett a családi hátterednek, és rátalált a halottnak hitt bátyádra. A bátyád pénzért hajlandó lenne Zsinj oldalára állni?

Lara fejében egymást követték a gondolatok. Próbálta olyan erősen elkülöníteni kitalált családját jelenlegi életétől, amilyen erősen csak tudta, de még mindig azzal fenyegettek, hogy összeütköznek.

- Egy coruscanti másodperc alatt - felelte.

- De az is lehet, hogy csak néhány kreditet akar kihúzni belőled... és az is, hogy egyben be akar csalni Zsinj csapdájába. Lehetséges ez?

- Lehetséges - ismerte be.

- Szerintem pontosan ki kellene derítenünk. Úgy értem, ezzel befurakszom a magánügyeid közé... de ha Zsinj a családodon keresztül vett üldözőbe, akkor talán a csapat többi tagjával is kész ezt megtenni. Ezért kell mindent tudnunk.

- Igazad van. De ezt egyedül kell végigcsinálnom. A bátyám nem bízik senkiben rajtam kívül.

- Nem kell teljesen egyedül végigcsinálnod, ezt felejtsd el. Mert mi van, ha ez egy csapda? Mert mi van akkor, ha visszasétálsz a lakhelyedre, ahol már kábítófegyverrel felszerelt Raptorok várnak, majd miután lelőttek, visszavisznek az Iron Fist fedélzetére, és ott Zsinj elkezdi majd alkalmazni egyik kifinomult vallatási módszerét?

A lány erre csak egy vállrándítással válaszolt. Még magát is meglepte, mennyire megalapozottak a félelmei.

- Igazad van.

- Ha akarod, együtt összeállíthatunk egy akciótervet, én meg majd megszerzem hozzá Antilles parancsnok hozzájárulását. Elmehetnél az Aldivyra egy kis csapattal, hogy tisztázd ezt az ügyet.

- Megtennéd? Nagyra értékelném.

Gondolataiból kisöpörte a nem odaillő dolgokat, az érzelmeket, amitől nem tudott önállóan kitalálni egy ilyen megoldást.

- Persze - állt fel a férfi, és felvette a fegyvertokot. - Miért van az nálad?

- Kétszáz méterrel lejjebb az alagút éles jobb fordulót vesz, majd belefut egy nagy terembe, ahol egy lézerágyú van felállítva.

A terem távolabbi végében célpontokat állítottam fel, azokon gyakorlok.

- De ez már kívül esik a mesterséges gravitációval ellátott területen, nem?

- Zéró gravitációnál kicsit nehezebb - bólintott a férfi. - De ez is olyasmi, amiért Antilles maga mellé vett. Elvárja tőlem, hogy formában legyek. És segíti a koncentrációt, valamint megtisztítja a gondolatokat.

- Talán én is kipróbálhatnám. Nagyon rám férne.

- Inkább próbálj kicsit pihenni - mosolygott rá a férfi. - Szükségünk lesz az éberségedre és a készenlétedre.

- Tudom. Holnap bevetés.

Donos búcsút intett neki, és egyedül hagyta a gondolataival. Nem kellett volna helyeselnie, hogy felajánlja és kidolgozza ezt az aldivyi küldetést. Állandóan, az akció minden pillanatában szem előtt lenne, vagy közbejöhet valami, ami romba dönti a terveit.

De rendkívül megkönnyebbült. Mégpedig azért, mert... mert... Megbízott Myn Donosban.

Megbízott benne. Megbízott valakiben.

Megrázta a fejét. Ez hiba, nem bízhat senkiben. Ez ellenkezik a küldetés paramétereivel.

Mégis megbízott benne, és hirtelen azon vette észre magát, hogy újra csak anélkül zokog, hogy tudná az okát.

Wedge felmászott a létrán az elfogóvadászhoz, és lenézett a pilótafülkére, hogy megbizonyosodjon róla, Kettch hadnagy, az ewok pilóta nem vár rá megint odabent. De a kabinja üres volt. Felpillantott, és meglátta az Arcot, aki éppen saját elfogóvadászának pilótafülkéjébe ereszkedett be, miközben rávigyorgott. Nyilván kitalálta, mire gondolt. Wedge mogorván rápillantott, és folytatta a helyezkedést.

Egy pillanattal később meghallotta az Arc „Sithfattya!" kiáltását, majd látta, hogy Kettch hadnagy nagy ívben kirepül a pilótafülkéjéből. Phanan, aki saját TIE-vadásza felé igyekezett, felszedte a földről a kitömött bábut, és Nyikorgó kezébe nyomta.

Wedge a fejét csóválta. Legalább a hangulat emelkedett. Felkapcsolta az energiát, és nekifogott a rendszerek ellenőrzésének.

Kell, Gebe, Donos, Tyria, Röfi és Castin már átszálltak a Narrára. Nekik az volt a feladatuk, hogy befejezzék, amit a többiek elkezdtek, de a kiindulószakaszban több időre volt szükségük. Bizonyos értelemben sokkal nagyobb veszélynek tették ki magukat, mint a többiek, és Wedge egy pillanatra elbizonytalanodott abban, hogy jó ötlet volt-e Kellt kinevezni parancsnoknak. De a férfi láthatólag megbirkózott azzal a problémával, ami az utolsó néhány héten nyomasztotta.

Wedge gyanította, habár ennek soha nem adott hangot sem Janson, sem az osztag többi tagja előtt, hogy Kell nem gyávasággal küzd. Kell apja meghalt - ha ragaszkodunk a tényekhez, akkor Janson lőtte le -, amikor a Lázadók Szövetségének megalakulása körüli időkben megszökött egy ütközetből. De Kell befagyasztotta az ellenségeskedést Jansonnal, mert maga is belátta, hogy apja halála több volt, mint egy eltúlzott erődemonstráció. De az Implacable-lel vívott végső küzdelemben túltette magát rajta. Wedge és Janson titokban nagyon is rajta tartották a szemüket, de úgy tűnt, mostanra minden rendbe jött.

Minden rendszer működött, és a műszerek azt mutatták, hogy az elfogóvadász kilencvennyolc százalékos hatásfokkal üzemel. Nem rossz ez egy olyan szerelőgárdától, amely csak mostanában sajátította el a birodalmi jármű szervizelésének fortélyait.

- Sasdenevér Vezér az osztagnak. Mindenkitől állapotjelentést kérek.

Az Arc most dörmögősre vette a figurát. Wedge azon gondolkodott, hogy játszik, vagy Castin módosított komjai torzítják ennyire el a hangját.

- Sasdenevér Hetes, két zöld jel, minden rendszer feltöltve, és van egy kis mentalikőröm lominsör kísérővel.

- Sasdenevér Tízes, minden rendben. - Shalla hangja pontosan úgy hangzott, mint egy férfié.

Wedge megköszörülte a torkát.

- Sasdenevér Egyes startra kész.

Erre a kijelentésre hatalmas nevetés támadt a komban. Szerencsétlenségére nem tudta a hangokat azonosítani.

- Van valami probléma? - érdeklődött.

- Semmi, uram - válaszolt dörmögve az Arc. - Mindent teljesen tisztán hallottunk.

De Wedge észrevette a hangjában az éppen csak elfojtott röhögést. Mialatt folytatódott a visszaszámlálás, Wedge átkapcsolta komját egy privát sávra, amely X-szárnyújával és asztromechanikai droidjával kötötte össze.

- Kibic, veszed az adásom?

R5-ös egysége egy sor vidám füttyel válaszolt.

- Az első jelre rögzítsd az adásom. A második jelre hagyd abba a rögzítést, és játszd vissza a felvett anyagot. Jel. „Mi, a Lázadók Szövetsége, azok nevében és meghatalmazásával, akik szabadságot akarnak a galaxisban, ünnepélyesen bejelentjük a szándékainkat." Jel.

Szavai egy pillanattal később már a fülében csengtek. De nem a saját hangját hallotta. Tulajdonképpen valami magas frekvenciájú és remegő csacsogást hallott. Pontosan úgy, mint amikor egy ewok próbál Basic nyelven beszélni.

- Köszönöm, Kibic! - sóhajtott fel. - Vége - kapcsolt vissza a Sasdenevérek csatornájára, és sisakba bújtatott fejét a botkormányba verte.

De legalább a hangulat jó volt.

Kísérőnek lenni elég unalmas, viszont külön fizetség jár érte. így tekintett a feladatra Milzin Ueyn, Hullis város szülötte, mellesleg vadászpilóta. És mint férj, valamint háromszoros apa, mindig jó hasznát vette a pluszkrediteknek.

Ma szárnyemberével együtt a Bastion nevű tankhajónak biztosítottak védőfedezetet. Micsoda harcias név egy ilyen ütött-kopott, otromba hajónak... Jelenleg a 17-es dokkban állt a Halmadot körülvevő aszteroidaövben még meglévő néhány bányászkolónia egyikében, mialatt Veyn és társa TIE-vadászokban ülve nagyjából egy kilométer távolságról figyelte.

- Hé, hadnagy! - reccsent meg Veyn komja.

- Itt Veyn.

- Rossz híreim vannak. Vacakol az egyik üzemanyagpumpám. Meg kell javítani, de ez órákat vesz igénybe.

- Talán elég csak kikötni, és hazarepülhetsz.

- Megpróbáltuk... De a kapitány azt mondta, hogy ha csak holnap indulunk tovább, akkor meg tudjuk saját kezűleg javítani. Ezért ezt fogjuk tenni.

- Csodálatos.

- Figyeljen, az érzékelőink működnek... maga és a szárnyembere bejöhetne egy kávéra. Frissen főztük.

-Ó, azt nem lehet - felelte, miközben arra gondolt, hogy sokkal szívesebben töltené az idejét egy csésze forró kávé mellett ahelyett, hogy zéró gravitáción sodródjon.

- Nos, ha maga mondja... Ööö... A kapitány szeretne megbeszélni néhány dolgot, mint például a Bastion jövőbeli védelmét.

- Ez már komolyan hangzik. Rögtön ott leszünk.

Két perccel később Veyn szárnyemberével együtt a kolónia apró főhangárjában kászálódott ki a gépéből. Lemásztak a létrán, és amikor megfordultak, sugárvetők torkolatai meredtek rájuk.

Két TIE-pilótaruhát viselő alak - ruhájuk azonban szürke volt a megszokott, birodalmi fekete helyett - fogta rájuk az oldalfegyverét. Egyikük egy magas nő volt, a másik egy fölöttébb testes férfi. Egy harmadik ellenfél, egy az átlagnál valamivel magasabb, szürke pilótaruhát és hómaszkot viselő férfi fedezte őket.

Veyn és a társa magasba emelték a kezeiket.

- Van egy jó és egy rossz hírem - szólalt meg a fegyvert tartó férfi. - A rossz az, hogy mi vagyunk a Sasdenevérek, elvisszük a gépeiteket, és felrobbantunk néhány épületet a felszínen. A jó az, hogy sikerült valóban szereznünk nektek ebben a nagy kavarodásban friss kávét-intett puskájával a kijárat felé. - Indulás. Amikor a fegyveres elvezette két foglyát, Tyria bekapcsolta a komlinkjét.

- Ötös, a pilóták úton vannak. Szükségünk van Kettesre, hogy feltörje a TIE-vadászokat védő biztonsági zárakat.

- Már úton is van.

- Hogy halad a szerelés?

- A Bastion készen áll a robbanásra. Nagy ramazúrit fog okozni.

A Sasdenevérek szoros alakzatban közeledtek a Halmad felé egy olyan folyosón, amelyről tudták, hogy a szenzorok hatósugarán kívül esik. Műszereik elárulták nekik, hogy a Bastion is megkezdte a közelítést a bolygóhoz egy kormányzatilag jóváhagyott pályán. Elméletileg most fejezte be a feltöltő körútját. De nem kommunikálhattak a Bastionnal, és nem kaptak híreket arról sem, hol tart a többi egység.

Perceken belül leérnek a tengerszintre, és Fellon kikötővárosa felé vehetik az irányt - pontosabban egy apró, rejtett birodalmi bázis felé, amely a várostól délre épült. Épp hajnal előtt járt az idő Fellonban, a Sasdenevérek pedig nyugat felé haladtak, így útjukat a Halmad holdjai világították meg.

A kötelék élén az Arc és Phanan repült. Szükségszerűen a Sasdenevér Független úrhadsereg alapítója, Kargin tábornok szerepében tetszelgő Arcnak kellett vezetnie a küldetést, hiszen minden bizonnyal vették az éterbe sugárzott üzeneteit, és rosszul vette volna ki magát, ha Sasdenevér Egyes utasítgatja Sasdenevér Vezért. Wedge már nem aggódott annyira az Arc miatt, de Phanan, a szárnyembere nem volt olyan gyakorlott pilóta sem X-szárnyún, sem TIE-vadászon.

Az Arc és Phanan mögött Wedge repült, ideiglenesen két szárnyemberrel, Larával és Shallával. Lara alacsonyabban állt a pilóták ranglétráján, ezért az egység egyik TIE-vadászát kapta meg, amely kisebb volt, mint az elfogóvadászok, de látszólag nem mindennapi eleganciával repült vele. Wedge a lány tudása miatt sem aggódott. Tulajdonképpen pilótatudásán kívül munkaszeretetével, együttműködési készségével, a tervezésben és elemzésben nyújtott tehetségével olyan magasra tornázta fel magát a pilóták között, hogy belőle lett a hadnagyi rang legközelebbi várományosa. Ugyan még bizonyítania kellett vezetői erényeit, de Wedge biztos volt benne, hogy a képesség ott szunnyad a lányban, csak a felszínre kell hozni.

A köteléket Janson, az egység második legképzettebb pilótája zárta Diával, aki két gépet lőtt le, miközben a Lavisarról menekültek, akárcsak maga Wedge. Nem, Wedge-t egy tapasztalt csapat kísérte. A Sasdenevéreknek ma könnyű dolguk lesz.

Nem mintha valaha is elhitte volna, hogy létezik könnyű munka.

Tizenegy

- Mindjárt belépek az atmoszférába, és megkezdem a Hullis megközelítésének végső fázisát - közölte Gebe. A Bastion pilótaülését foglalta el, és kényelmetlenül fészkelődött, mivel azt sokkal alacsonyabb emberek számára tervezték. - Még öt perc az észak felé való kitörésig.

Kell a parancsnok helyén ült, és egy diagnosztikai parancsot gépelt be az ölében tartott, túlméretezett komlinkkel felszerelt adattáblába. Ezt a típust használta a gyalogság, mert igen megbízhatónak bizonyult a távolsági adatátvitelben.

- Betöltötted az új navigációs programot? - kérdezte.

- Már megcsináltuk.

Kell aktiválta a komlinket.

- Kilences, mi a helyzet a siklóval?

- Készen állunk az ereszkedésre.

- Állj készen az ereszkedésre - veregette meg Kell Gebe vállát, és felállt. - Indítsd el a navigációs programot. Utána mi is indulunk.

- Program elindítva.

Tyriának és Röfinek, akik a védőkíséretet biztosították a TIE-vadászokban, nem kellett ennél több. Egyszerű volt a feladatuk: lépést kellett tartaniuk a Bastionnal, miközben az öreg hajó a Hullis felé zuhant, majd leszakadni tőle, és kelet felé, a második halmadi vadászbázis felé indulni. Meg kellett védeniük a tankhajót a vadászoktól, melyek nyilván most is fel fognak szállni, legalább addig, amíg a Bastion néhány kilométerre a bázistól földet nem ér. Aztán menekülni, minél messzebb, amikor Kell a komlinkjén keresztül felrobbantja a hajót és a benne maradt üzemanyagot. Két perccel a robbantás előtt a Narra biztonságos fedélzetéről Kell kapcsolatba fog lépni a bázissal, hogy követelje annak kiürítését. A bázist akarták megsemmisíteni, nem pedig az ott szolgálókat megölni.

A navigációs program aktiválása után Gebe felállt, Kell pedig követte.

Aztán a műszerfalon fellobbantak a lámpák, mintha csak tűzijátékot játszottak volna. Kell és Gebe hitetlenül bámulták a nyugaton tapasztalható heves aktivitást, és a kelet felől közeledő hatalmas jelet.

Kell belevetette magát a kommunikációs tiszt ülésébe, és aktiválta a Bastion komját.

- Ötöstől Egyesig, veszitek?

Válasz nem hallatszott, csak a hirtelen túlterhelt éter baljós recsegése.

- Ötöstől Egyesig. Akadt egy kis problémánk. Veszitek?

A szórványosan folyókkal és tavakkal megtűzdelt erdőt hullámok váltották fel a Sasdenevérek alatt. Jobban mondva Wedge biztos volt, hogy egy perce még ágak karmolászták alulról a pilótafülkét. Körülötte az összes gép, a vadászok és az elfogóvadászok megremegtek, mint harcosok az arénában, miközben repülési magasságukat hozzáigazították az alattuk megváltozott felszínhez.

A távolságmérő szerint még húsz másodperc maradt az első célpontig. Tíz, öt - majd az Arc és Phanan tüzelni kezdtek, épp abban a pillanatban, hogy a birodalmi bázis feltűnt Wedge látóterében.

Egy leszállópálya terült el előtte, egy hosszú, elnyűhetetlen fedélzet, amely egyaránt megfelelt a siklóknak és a vadászoknak is. A látványt két torony egészítette ki, melyekben a turbólifteket és a legénység körleteit helyezték el. A leszállófedélzet alatt egy zárt híd ívelt át, megkönnyítve a két torony közti átjárást, és semmi más nem lehetett benne, mint a földi ellátmány. Azonban ebből az elrendezésből az következett, hogy az átjáró alatt, csaknem láthatatlanul, van egy hangárfedélzet, éppen olyan hatalmas, mint maga a landolófedélzet.

Wedge ezeket a jellemzőket gondolkodás nélkül rögzítette az agyában. Gépe ágyúival a vonósugár generátorát célozta meg a kifutó fölött, és tüzelt.

És már el is száguldott a célpont mellett, követve az Arcot, aki egy hurkot írt le gépével, hogy máris kezdhesse a második fordulót.

- Szép lövés volt, Sasdenevérek - hallatszott az Arc komjának csikorgó hangja.

- Vezér, itt Négyes. Pajzsokat találtunk el.

- Mit mondtál, Négyes? Itt nincsenek pajzsok.

- Amíg csak közeledtünk, nem is voltak. Akkor húzták fel őket, amikor tüzeltünk. A kifutó nem kapott, ismétlem, nem kapott találatot.

Már csaknem befejezték az ívet, és számukra is nyilvánvalóvá vált, hogy Dia igazat beszél: a kifutó sértetlenül állt, és a Sasdenevérek műszerei tisztán jelezték, hogy a létesítményt pajzsok védik.

Majd TIE-vadászok és elfogóvadászok emelkedtek ki a fák mögül, és könnyedén célba vették őket. A kifutó körül mindenfelől fegyverek meredtek rájuk.

Sokkal többen voltak. A második kötelék TIE-vadász is feltűnt. Wedge ellenőrizte a műszerfalat. Harminchat barátságtalan vendégük érkezett, vagyis három teljes osztag.

Majd megszólalt Shalla, és még a torzító ellenére is érezhető volt a hangjában bujkáló keserűség:

- Nagyon halottak vagyunk.

A Bastion megremegett.

Gebe végigfuttatta tekintetét az ellenőrző műszereken. - Eltaláltak minket?

- Nem. Elkapott egy vonósugár - csapott Kell a műszerfalra, és megmutatta a hatalmas árnyékot a képernyőn. - Ezt nézd meg. Egyre nő a magasságunk.

- Mi történt? - hallatszott Donos hangja az interkomból.

- Elkaptak bennünket. A küldetés kudarcba fulladt, és nekünk is mindjárt harangoznak, hacsak ki nem találunk gyorsan valamit. Tartsd egy másodpercig. Gebe, adj minden energiát a komrendszerre!

- Megvan.

- Ötöstől Egyesig, hallotok engem? Vége.

Csak a fülsértő recsegés válaszolt.

- Ötöstől Tizenegyesig, hallotok engem? Vége.

- ...enegyes, hall... Az ad... töredezik.

- Küldetés lefújva. Ismétlem, küldetés lefújva. Vége.

- Nem ...ve. Vár... érkezéseteket. Vége.

- Ne várjatok. Közvetlen parancsot adok: küldetés lefújva. Igazoljátok vissza. Vége.

Erre már nem jött válasz.

- Vadászok közelednek a vezérhajó felől -jelentette Gebe.

- Hát persze, hogy közelednek. Nélkülük nem is lenne teljes a mai nap, ugye?

- Meger... ítve. Lefújva. Vége - tért vissza Tyria hangja a komon keresztül. A képernyőn az ő és Röfi TIE-vadászát jelképező pontok egy menekülési vektor felé fordultak.

Kell nagyot sóhajtott. Még le akart adni egy utolsó üzenetet. Szeretlek. De nem adhatott semmiféle támpontot, pluszinformációt az ellenségnek, ami a Sasdenevérek valódi kilétére utalhatott. Inkább lekapcsolta a komrendszert. Ahogy felkészült az akció következő fázisára, érezte, hogy teste és lelke elnehezedik.

- Mi a terv, Ötös? - hallatszott Donos hangja a komból.

- Gebe átszáll hozzátok a siklóra. Amikor úgy gondolom, talán közvetlenül azelőtt, hogy beszippantana minket a vezérhajó, és csapdába esnénk a belsejében, startoltok. Néhány másodpercig szabadon gyorsulhattok, mielőtt elkapna titeket egy másik vonósugár. Ekkor fogom felrobbantani a rakományt.

Gebe szeme elkerekedett. Kell látta, hogy egy pillanatra elhomályosul a tekintete. Tudta, hogy most vált személyiségei között, és azt keresi, amelyik a legtalpraesettebben birkózhatna meg a kialakult helyzettel.

- Hát akkor azt a sikló fedélzetéről kell megcsinálnotok - hallatszott Donos hangja.

- Ne csináld, Kilences. A sikló adója túl gyenge, képtelen elbánni a zavarással.

- Akkor használj időzítőt.

- Azt nem lehet olyan pontosan beállítani, hogy a lehető legnagyobb kárt okozza a vezérhajónak.

- Használd a Bastion távolságmérő műszereit.

- A Bastion távolságmérő műszereinek minden egyforma két vonáson belül, Kilences. Szerencsések vagyunk, hogy néha felújították ezt az ócska teknőt.

- Várj egy kicsit, épp Castinra gondoltam, és lehet, hogy kitaláltam valamit - tartott Donos egy pillanatnyi szünetet. - Igen. Fel tudom robbantani a távolból is a robbanóanyagot.

- Komlink nélkül?

- Igen, komlink nélkül.

- Hogyan?

- Úgy, hogy én szakember vagyok, te pedig nem. Most viszont át kell állítanod a Bastion komlinkjét, hogy képes legyen fogni az elektromágneses spektrum egy szűk tartományát.

Kell érezte, hogy a súlyos kőszikla legördül a melléről.

- Értem, mit akarsz. Rögtön ott vagyunk.

- Szakadjatok csoportokra - hallatszott az Arc hangja, és még a torzító sem tudta elnyomni a benne bujkáló feszültséget. - Lőjetek, amire csak akartok. És az...

Itt volt egy kis szünet. Wedge tudta, hogy az Arc azt akarta mondani: Az Erő Legyen veletek. Rossz ötlet, azonnal leleplezné őket. De az Arc olyan gyorsan korrigálta magát, hogy Wedge-ben szemernyi kétség sem maradt, hogy senki sem vette észre a pillanatnyi kihagyást - ...az ellenség koponyájából fogunk inni ma éjjel!

Wedge balra tört, ahol a támadó TIE-vadászok gyűrűje a legáttörhetőbbnek látszott. Shalla és Lara gyorsan követték

Taktika. Az ellenség magabiztos, és bízik számbeli fölényében. Ezt a magabiztosságot kell a Sasdenevéreknek a maguk javára fordítaniuk.

A feléjük száguldó maroknyi, párban repülő vadászból Wedge kiválasztotta a legveszélyesebbnek látszó párost, két elfogóvadászt, amelyek sokkal magabiztosabban repültek, mint a többiek. Ahogy közeledtek, a vizuális érzékelők feltárták a szárnyakra festett vízszintes vörös csíkokat: Fel báró 181. birodalmi vadászosztaga. Wedge ellenállt a kísértésnek, hogy káromkodni kezdjen.

- Tízes, Tizenhármas, tereljétek az ellenséget balra.

Mikor már csak három kilométerre volt az ellenségtől, rángatni kezdte a gépét. A másodperc törtrészével később a távolság két vonás alá csökkent, és az ellenséges bandzsik tüzet nyitottak. Zöld lézernyalábok cikáztak Wedge és szárnyemberei között.

Viszonozta a tüzet. A kilőtt sugár megérintette az egyik elfogóvadászt, és a felső ablak mellett elszenesedett a burkolat egy darabja - és már el is húztak egymás mellett.

Most az következett volna, hogy próbálnak az ellenség hátába kerülni. De Wedge elvetette a hagyományos taktikát, ehelyett jobbra döntötte a gépét, és süllyedni kezdett a felé a két támadó felé, akik éppen Janson és Dia gépét készültek célba venni. Első lövése a négyes üzemmódra kapcsolt lézerekkel briliánsra sikeredett; valósággal meghámozta az egyik vadászgépet, amely vakító narancsszínű felhőben robbant szét. Társa egy pillanattal később semmisült meg Wedge bal oldali szárnyemberének ciklikus lézertüze alatt. Shalla? Megkockáztatott egy gyors oldalpillantást. Nem, tőle balra Lara repült, nem Shalla elfogóvadásza.

Ismét jobbra borította a gépét. Az elfogóvadászok, akikkel először találkoztak, már megkezdték az üldözőmanővert. Még messze voltak, de gyorsan közeledtek. Emellett előttük és kissé fölöttük még három TIE-vadász suhant egyenesen Wedge csapata felé.

Olyan meredeken rántotta fel a gépet, hogy a gyorsulás az ülésbe préselte. Amint a célzórendszer befogta a közeledő TIE-vadászokat, egyikük remegve megállapodott a célkereszt közepén. Wedge reflexszerűen tüzelt, és látta, hogy a vadász szárnya szilánkokra robban a lézertűz alatt; az eltalált vadászgép félig kifordult, és ellenőrizhetetlenül zuhanni kezdett.

Wedge folytatta a felfelé irányuló hurkot, és az éles fordulóval járó túlterhelés még inkább az ülésbe szegezte, ahogy az ív leszálló szakaszába lépett. Lelki szemei előtt megjelent a kép, hogy az adott pillanatban felülről nem várható támadás.

Alattuk és előttük Wedge egy párban repülő elfogóvadászt és egy vadászt látott, amelyeket a műszerei barátságosnak jeleztek; ez biztosan az Arc és Phanan. Ők is menekültek.

- Vezér, Hetes, itt Egyes. Szemből közelítek felétek. Ketten ragadtak rám.

- Egyes, Vezér. Megvannak. Tiétek a mieink, miénk a tieitek.

Az Arc és Phanan mögött két TIE-vadász került tüzelési helyzetbe, és az eddig összevissza szóródó lövéseik határozottan közelíteni kezdtek a Sasdenevérek hátához.

Wedge, Shalia és Lara az Arc és Phanan felé száguldott. Mind az öt Sasdenevér tüzet nyitott, halálos, zöld lézerzárótűz keletkezett, de nem egymásra lőttek - hanem a szemközti csapatot üldöző gépekre. Wedge látta, hogy a koncentrált tűz eltalálja az egyik szárny tartókonzolját, és lemetéli a helyéről. A vadász megpördült, és zuhanni kezdett az alattuk elterülő sűrű erdőbe. A másik TIE felé irányította a tüzet, miközben folyamatosan közeledett egymáshoz a két arcvonal. Majd a vadász egyik kísérője felrobbant, és Wedge egy pillanatra megvakult, ahogy gépével átsuhant az izzó gáz- és törmelékfelhőn. Hallotta, hogy roncsdarabok csapódnak a hajótestnek, és elnyomta kezének remegését; egy nagyobb roncsdarab könnyedén átüthette volna a pajzs nélkül repülő TIE-elfogóvadász páncélját.

- Hat fent, hat lent - hallatszott Wes hangja.

- Micsoda?

- Az a kis szemtől szembeni küzdelem, amelyben részt vettél. Száz százalékosan hatékony volt. Hat fent, hat lent.

Wedge a műszereire nézett. Egy perce a képernyőn még három tucat ellenséges, és hét barátságos gépet lehetett látni. De az ellenséges gépek száma huszonötre csökkent. Wedge füttyentett.

- Vezér, itt Hármas. Épp most terjesztettem ki az érzékelőim hatósugarát. Látom a közeledő vezérhajót. Felénk tart.

- Egy cirkáló?

- Egy csillagromboló. Legalább.

Egy szuper-csillagromboló közeledett, nevezetesen az Iron Fist. Amint Kell és Gebe felcsörömpöltek a beszállórámpán, és előrerohantak a vezérlőterembe, már a sikló képernyőin is láthatóvá vált, elfoglalva az egész elülső képernyőt. Magasan a fejük fölött, orbitális pályán repült, de még így is hátborzongatóan közelinek látszott.

- Nagyon halottak vagyunk - jegyezte meg Kell.

Castin és Donos a második sor üléseit foglalták el, és egy hosszú fegyver fölé hajoltak - Donos orvlövész-lézerpuskája fölé.

- Nem is tudtuk, hogy azt is magaddal hoztad - hökkent meg Gebe.

- Magammal viszem a partikra, az ünnepi ebédekre, sőt még az ágyba is - horkant fel Donos. - A csempészrekeszben rejtegettem. Kell, megvan a detonációs kód?

Kell megveregette a mellzsebében lévő adattáblát.

- Add oda Castinnak.

Mialatt Kell átadta az adattáblát, Gebe már el is foglalta a pilótaülést.

Az Iron Fist képe megremegett, kék és fehér futófények gyulladtak ki rajta, és valami elszáguldott a siló mellett, de nagyon közel. Gebe kiiktatta a nagyítókat a vizuális szenzorok elől.

Siklójuk össze volt kapcsolva a Bastionnal, az ablakok kelet felé néztek, így főleg az eget lehetett rajtuk keresztül látni. A tankhajó csak kissé zavart bele a látványba. És az ég telis-tele volt ide-oda száguldó TIE-vadászokkal.

Kell visszagyűrte magában a feltörekvő rettegést, és megszámolta a jeleket a képernyőn. Csak hat. De olyan gyorsak, hogy sokkal többnek látszanak. Ez csak erődemonstráció, mivel az ellenséges hajó már vonósugárra vette a tankhajót, és el is kezdte húzni a rabság felé.

- Higgadjatok le - mondta. - Ezek nem lövöldözni jöttek. - Szerinted - mondta Donos.

- Ez minden, amit nyújthatok.

Wedge a képernyőn és lelki szemeivel egyaránt figyelte az ütközetet. A csata nagyjából egy nyolc kilométer sugarú félgömbön belül zajlott. Az ő csapata délen, és magasan helyezkedett el. Janson és Dia egy kilométerrel alatta repültek. Jelen pillanatban egyikük sem harcolt. A TIE-vadászok kissé összébb húzódtak, a legközelebbi talán egy kilométerre lehetett észak felé, és még nem lendült támadásba. Az Arc és Phanan az északi kvadránsban vívtak ádáz közelharcot két TIE-vadásszal, másik kettő pedig éppen feléjük tartott.

Ellenőrizte saját helyzetét a naphoz viszonyítva, majd megfordult, és hátulról kezdett közelíteni az Archoz és Phananhoz. De csaknem azonnal észrevette, hogy az egyik üldöző TIE-vadász lövése eltalálta az egyik baráti TIE hajtóművét. A vadászgép kiszámíthatatlanul megpördült, rövid időre visszanyerte az egyensúlyát, majd eltűnt a fák között.

A képernyőn elsötétedett a Sasdenevér Hetes, vagyis a Phanan gépét jelző fénypont.

- Ez nem fog működni - mondta Castin, miközben az Iron Fist közeledését figyelte. - A dokkunk relatíve felfelé néz. Egyenesen be fogunk repülni a hangárjukba.

- Erre odafigyeltem - állt fel Kell. - Gebe, foglald el a pilótaülést, készülj fel az indulásra. Ja, és ne törődj az ellenőrző listával, ha fel kell szállni, akkor szállj fel - rohant le a beszállórámpán.

Amikor leért a tankhajó apró repülőfedélzetére, bekapcsolta a hajó mesterséges gravitációját és a hajtóműveket. Így lehetett a legegyszerűbben zavarni egy nagyobb hajó műszereit. Majd úgy állította be a gravitációs rendszert, hogy a hajó feneke a bolygó felé mutasson. Most, hacsak a csillagromboló nem használ szokatlanul erős vonósugarat, vagy nincs olyan kifinomult vezérlése, hogy visszafordítsa a Bastiont, akkor sikerül úgy elfordítani a hajót, hogy a szuper-csillagromboló legyen fölöttük, és a bolygó alattuk.

A forgás akkor kezdődött, amikor visszaért a Narrára. És az Iron Fist máris sokkal közelebb került. Kell elfoglalta a másodpilóta helyét, és becsatolta a biztonsági övet.

- Készen álltok? - kérdezte Donos.

- Ha Castin jó munkát végzett, akkor igen. Különben nekünk harangoztak - vont vállat az orvlövész.

- Működni fog - biztosította Castin. - Az én kódjaim és szerkezeteim mindig működnek.

A többiek egy gúnyos pillantást vetettek rá.

- Nos, általában - nézett vissza rájuk Castin olyan arckifejezéssel, mint akit hazugságon kaptak.

Wedge érezte, hogy egy jeges kéz szorítja össze a gyomrát, és lepergette maga előtt a legvalószínűbb helyzetet. A Sasdenevérek körözni kezdenek a lelőtt pilóta körül, miközben próbálnak rájönni, hogy Phanan él vagy halott, és próbálják megvédeni az ellenség erős ágyúitól, amíg sorra ők is le nem zuhannak.

- Sasdenevérek, itt Egyes - csapott le a komlinkre. - Azt javaslom, fújjuk le a küldetést. Viharosan.

Ez az utolsó szó, a viharosan, egy pánikba esett ember kiáltása volt, és az ómega Jelzést helyettesítette, amely az evakuálásra szólította fel a Lidérceket, amikor a Sasdenevérek álcájába bújtak.

Megacélozta magát, hogy letorkolja az Arc tiltakozását. És az Arc hangja csaknem azonnal felcsendült a komlinkben, de nem azt mondta, mint amit várt:

- Sasdenevérek, itt Egyes. Viharosan megerősítve.

De az Arc elfogóvadásza eltűnt a fák koronája mögött, nyomában pedig megvillant két üldöző TIE-vadász törzse.

A TIE-vadászok fél osztaga megelőzte a leszállással a Bastiont a szuper-csillagromboló dokkjában. Kell kivárt, amíg a Bastion egyenesbe nem fordult a dokk kapuja előtt. Még egy pillanat, és a hajó megteszi az út utolsó szakaszát is, hogy végül Zsinj kezei közé kerüljön. Felkattintotta komlinkjét.

- Ne felejtsétek - szólt bele -, hogy lesz pár másodpercünk az indulás után, mielőtt kieresztenének utánunk egy másik vonósugarat. Kilences, csak ennyi időd lesz.

Donos már hátrament a vészzsiliphez. Pilótaruháját lezárta, így nyert néhány percet, mielőtt meg kell majd tapasztalnia az űr hidegét. Egy utolsó pillanatban elhatározott helycsere miatt került oda a főkabin helyett, mikor rájött, hogy a sikló fototropikus pajzsát úgy tervezték, hogy védje az ablakokat a lézertűz ellen, és így a puskájával szemben még hatékonyabb lenne.

Donos csak ennyit mondott:

- Készen állok.

- Csináld.

Gebe lecsapott a műszerekre, és eloldotta a Narrát a Bastiontól. Teljes erőre kapcsolta a hajtóműveket, és szinte kirobbant a tankhajó belsejéből. A Narra hajtóművei olyan csinos lyukat égettek a Bastion burkolatába, amivel a fejükre zúdították volna a leglágyabb szívű szerelő átkait is.

Gebe indulás után azonnal a bolygó felé fordította a siklót, majd folytatta az ívet, így a Bastion elszenesedett, ütött-kopott burkolata és az Iron Fist hatalmas tömege hamarosan a látóterükbe került.

Apró fénycsóva villant a Narra és a Bastion között.

Nem történt semmi.

Kell érezte, hogy a gyomra lesüllyed. Nem volt kedvező alkalom a lövésre. Donos a halálos energia helyett csupán üzenetközvetítésre használt lézerágyúkkal próbált lőni, és a mozgó siklóról eltalálni a Bastion kommunikációs berendezéseit.

Donos ismét tüzelt. Semmi.

A Narra megremegett, mint minden kisebb hajó, amikor egy vonósugár hatáskörébe kerül. Kell a fejét rázta.

Donos újra tüzelt.

Egy fényes, narancssárga tűzgömb lobbant fel az ablakok előtt a Bastion törzséből. Majd a tankhajó eltűnt, és a helyét sárga és narancsszínű gömb foglalta el. A gyorsan hízó tűzgömb becsapott a dokkba, és egyre terjedt a Narra felé is.

Az Arc a fák között suhant. Egyik üldözője úgy kétszáz méterrel lemaradva követte, a másik - amelyik lelőtte Phanant - pedig még kétszer olyan messze járt. Itt már nem segített az Arcon, hogy gépe gyorsabb volt az üldözők gépénél; ezen az akadályokkal teletűzdelt terepen csak a pilótatudás és a gépek manőverezőképessége számított. Az erdő hatalmas fái elég távol álltak egy mástól, gyorsabban lehetett haladni, miközben előre-hátra cikázott, nehogy fennakadjon egy akadályon.

Üldözője tüzelt. A lövés szénné égetett egy fatörzset közvetlenül az Arc gépétől jobbra. Az Arc szitkozódott. Remélte, hogy a fák között az ellenségnek kevesebb alkalma lesz tüzelni, de üldözője ennek ellenére egyre közelebb került.

Hirtelen eltűntek előle a fák, és víz fölé ért - egy tó fölött bukkant elő az erdőből. Itt nem volt fedezék, ezzel szemben nyílott előtte egy kedvező lehetőség. Jobbra döntötte a gépet, átfordult a jobb oldali szárnyán; és a vad manőver mélyen belenyomta a pilótaülésbe. A tetőablakon át megpillantotta, hogy első üldözője kisüvít az erdőből, és azonnal el is fordul, hogy kövesse a hurokba.

Az Arc nem látta a második üldözőt, de időérzéke azt súgta neki, hogy a pillanat törtrészén belül már ő is előkerül a fák közül - már ha követte a szárnyemberét. Az Arc tüzet nyitott.

És a második üldöző egyenesen belerohant a lövéseibe. A szép lövés jutalma az a látvány volt, ahogy a TIE-vadász jobb szárnya elpárolgott a lézernyalábok becsapódása alatt. A pilótafülke is találatot kapott, majd felrobbant:

Ismét fák kerültek elé. Az Arc felkapta a gépét, és kilencvenfokos szögben tűz alá vette azokat a törzseket, amelyek felé eredetileg száguldott. A másik TIE-vadász követte.

Az Arc ösztönösen lebukott, amikor egy félosztagnyi TIE-vadászt pillantott meg maga fölött egy kilométerrel, akik nyilvánvalóan őt keresték - így majd nem veszik észre.

A botkormánnyal birkózott, és ellenállt a kísértésnek, hogy összevissza rángatni kezdje, miközben az előtte felbukkanó fákat kerülgette. Majd rövid pihenő következett, ahogy egy újabb tó törte meg az erdő egységét. Ez sokkal kisebb volt, mint az előző, és vastag levéltakaró borította felszínét. Aztán ismét beért a fák közé.

Az erdő egyre sűrűbbé vált. Nehezebben találta meg a fák között azokat a réseket, ahol átfért a gépe. Üldözője hosszú másodpercekig nem tudott tüzelési pozícióba kerülni - ez jó, de előbb vagy utóbb az egyre nehezebb terep már nem fog tovább menedéket nyújtani neki, hanem a gyilkosává válik.

Hacsak - visszaemlékezett Shalla taktikájára a szimulátoron, amikor egy coruscanti támadást játszottak végig. És a következő pillanatban már rést kellett keresnie két fatörzs között. Olyan szűk volt a hely, hogy összeszorult a gyomra. Túl keskeny, túl keskeny - de jobbra döntötte a gépét, és átsüvített a résen. Oldalról a TIE-elfogóvadász keresztmetszete némileg keskenyebb volt, csak ez tette lehetővé a manővert. De így is hallotta, hogy ágak és levelek karcolják végig a szárnyait.

Üldözője próbált a nyomában maradni, majd hirtelen rádöbbent, hogy ez túl veszélyes. Az Arc alig egy másodperccel azután hallotta meg a robbanást a háta mögül, hogy kiért a szűk résből.

Lelassított, és körülnézett. Messze, jobbra az erdő nagy lángokkal égett, ahol üldözője hajtóműve lángba borította a növényzetet.

Rendben. Szenzorai mutatták, hogy a Sasdenevérek maradéka már az űr határán jár, és a legtöbb TIE-vadász őket üldözi, miközben az a fél osztag, amelyet pár perce látott, néhány kilométerrel nyugatra szétszakadt, és őt keresi.

Most lehetősége nyílt kitörni az űrbe.

Nem, mégsem. Addig nem, amíg Phanan idelent van. Talán nem halt meg. Nem volt robbanás, amikor a TIE-vadászával bezuhant az erdőbe.

Félig az emlékezetére hagyatkozva, félig szerencsével ráakadt a kis tavacskára, amelynek levelek borították a felszínét. Olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak merte, letette gépét a vízre, közel a parthoz. Mielőtt az emelkedő víz elérte volna az elülső ablak közepét, az alját máris foglyul ejtette a tó iszapos medre.

Felpörgette az antigravitációs hajtóműveket, előrenyomta a gázkart, és a tó vize megemelkedett. Folytatta a manővert, és addig vezette előre az elfogóvadászt, amíg a víz szintje el nem érte az ablak tetejét.

A vészkapcsolóval kapcsolta ki a gép energiaellátását, majd kézzel nyitotta ki az ajtót, és derékig kitornázta magát a hajóból.

Néhány loccsanást hallott, és félig már a vízben élő hatalmas kétéltűekről kezdett fantáziálni. De most nem ez volt a legnagyobb baja.

Az egyik hatalmas levéltutaj csak karnyújtásnyira lebegett tőle. Megragadta az erezett levelet, majd az elfogóvadász tetejéhez húzta.

Majd visszaült a pilótafülkébe, és várt.

Vagy belekerül az ellenfél érzékelőinek a hatósugarába, vagy megzavarja őket a többi tavi élőlény és a víz rejtő hatása, és az a tény hogy a gépe teljesen a víz alá merült. Bármelyik is következzen be, hamarosan megtudja.

Az izzó gázfelhő betakarta a Narrát, és keményebben megrázta, mint maga a vonósugár.

- Kiszabadultunk! - kiáltott fel ujjongva Gebe.

- Nyomás. Tűnjünk el innen! - üvöltötte Kell.

Csikorgást hallott, mintha valami nehéz fémdarab csapódott volna a sikló farának.

- Kilences, jól vagy?

Semmi válasz.

Kell megragadta a biztonsági heveder csatját, és már kezdte kikapcsolni, de aztán meggondolta magát. Ha hátramenne, hogy lássa, hogy dolgozik Donos, a robbanás által keltett turbulencia leverné a lábáról, talán még halálra is zúzná magát. Meg kell várnia, amíg letisztul a helyzet.

- Kilences, nyugtázd.

- Itt Kilences - reccsent meg a komlinkje. - Az ajtó zárva. Kicsit megsültem.

- Szép lövés volt, Kilences. Maradj a helyeden, amíg ilyen döcögős a repülés.

- Nyugtázva.

Úgy hagyták maguk mögött a robbanás keltette gázfelhőt, mint ahogy egy protontorpedó hagy el egy X-szárnyút. A vizuális érzékelők mutatták, hogy mögöttük az Iron Fist burkolatát ellepték a vörösen izzó roncsdarabok.

Kell addig figyelte a képet, amíg az a távolság növekedésével zsugorodni nem kezdett.

- Gyerünk, gyerünk, ajándékozzatok meg minket... tépjétek darabokra.

De a nyolc kilométer hosszú vezérhajó továbbra is egy darabban maradt.

- Se vonósugár, se üldözők - jelentette Gebe.

- Reménykedjünk, hogy így is marad. Castin, tervezz meg egy menekülési vektort és egy hiperugrást, olyan irányba, amilyenbe csak akarod.

- Már rég azon vagyok, parancsnok.

Tizenkettő

Az Arc a felette lévő levél szövetein átlátta, hogy felkel a nap. Ahogy múlt az idd, egyre melegebb és párásabb lett a levegő a pilótafülkében. Közben hallotta messze a feje fölött az elhúzó TIE-vadászok süvítését. Izzadt, és várakozott.

Aztán a zajok elhaltak, és nem maradt más, csak a természet hangjai, csipogás, amit vélhetően valami madárhoz hasonló élőlény adott ki magából, valami köhögő morgás, de ehhez hirtelen nem tudott semmilyen állatot társítani, és csapások, amelyeket a korábban látott ember nagyságú kétéltűek keltettek a vízben.

Sugárvetővel a kezében kimászott a gépből, és bezárta maga mögött az ajtaját, miközben felülről mindvégig takarta a szárny, majd a burkolaton leszánkázott a vízbe. A part néhány tucat méternyire volt tőle, és a pilótaruhában igazi kihívást jelentett az úszás.

Már korábban bejelölte azt a helyet, ahol a műszerek szerint Phanan lezuhant. Ezt most összehasonlította saját helyzetével. Biztosra vette, hogy képes lesz megtalálni Phanan TIE-vadászát. És abban is biztos volt, hogy mindent levág, ami megpróbálja megakadályozni, hogy odajusson.

A Sasdenevér bázisán egy lehangolt csapat gyúlt össze a konferenciamodulban.

Nem sérültek meg, eltekintve Donos arcától, amely olyan volt, mintha túl sokat feküdt volna a napon. Mégis úgy viselkedtek, mint a megvert katonák.

- Mindannyian aggódunk Arcért és Phananért - szólalt meg Wedge -, de szembe kell néznünk azzal a lehetőséggel is, hogy nem élték túl a bevetést. Azt akarom, hogy megértsétek. Ez nagyon fontos. Ma taktikailag győzelmet arattunk, de nagy árat kellett fizetnünk érte. Sokkal több kárt okoztunk az ellenségnek, mint azok nekünk. Belekergettük őket egy helyzetbe, és ha a Sasdenevérek identitása rendíthetetlen marad, akkor folytathatjuk a tervünket. És ha távlataiban sikerrel kecsegtet is, sohasem szabad elfelejtkeznünk róla, hogy ezért mekkora árat kellett fizetnünk.

- Mit teszünk azért, hogy megtaláljuk őket? - kérdezte Tyria.

- Amint lehetségessé válik, ledobunk egy csapatot a felszínre. Először viszont be kell gyűjtenünk annyi információt, amennyit csak lehetséges az ellenség mozgásáról abban a körzetben, ahol lezuhantak - nézett Castin Donnra. - Te fogsz minket ellátni információval a műholdhozzáférésed segítségével.

- Képtelen vagyok rá - csóválta meg Castin a fejét.

- Ezt fejtsd ki bővebben.

- A hozzáférést törölték. Amikor beléptem, nem találtam ott mást, csak két adatállományt. Az egyik nem volt más, mint egy rövid levél, amely közölte, hogy a kliens, vagyis én, nem jogosult ilyen magas prioritású adatok megtekintésére. A másik már sokkal nagyobb volt: egy holó Zsinj hadúrtól.

A pilóták erre zajongani kezdtek, de Wedge csendre intette őket.

- Megnézted a holót?

Castin bólintott.

- Különben nem is tudnám, hogy Zsinj szerepel benne. Ez is egy levél, amit a Sasdenevéreknek küldött.

- Játszd le.

Castin előrehajolt, és bebillentyűzött egy parancsot a szoba aprócska holovetítőjébe.

Az asztal fölött díszes, fehér ruhában megjelent Zsinj egy méter magas alakja. Castin igazított egy kicsit a készülék beállításain, mire az alak közvetlenül Wedge felé fordult.

- Feltételezem - kezdte a hadúr -, hogy az úgynevezett Kargin tábornokhoz, a Sasdenevérek vezéréhez beszélek - vidult fel a hangja. - Amint tapasztalhatták, a Halmad körüli játékszabályok megváltoztak. A bolygó már a szövetségembe tartozik, és megengedhetetlen, hogy önök továbbra is itt maradjanak, és bajt keverjenek. Most azt kell megérteniük, hogy egy alacsonyabb rangú emberke nagyon dühös magukra. Én nem. Becsületesen be kell vallanom, hogy le vagyok nyűgözve. Két bekerítő hadmozdulattal megsemmisítették két teljes osztagomat, miközben a vadászaim csak minimális veszteségeket tudtak okozni önöknek. Ez igazán bámulatra méltó. Ó, persze a végén veszítettek, de a győzelmem sokkal többe került, mint kellett volna. Ez is csak az önök képzettségét és elszántságát bizonyítja.

Ezért most dönteniük kell. Maradhatnak, és folytathatják a zsákmányszerző akcióikat. Más ügyeim között arra is sort fogok keríteni, hogy levadásszam és végül megsemmisítsem önöket. Sejtem, hogy ez számomra igencsak költséges lesz, de véghezviszem, ezt megígérhetem önöknek. Ezzel az alternatívával csak az a gond, hogy mindenki veszít, habár önök lesznek azok, akik végül többet veszítenek.

De el is mehetnek egy olyan űrszektorba, amely még nem került Zsinj-fennhatóság alá. Ez a választás nem annyira költséges, de senki sem nyer vele semmit. És az lesz az eredmény, hogy két osztagomat a semmiért veszítettem el... nos, azért egy bolygóval kötött szövetség összejött belőle.

A harmadik lehetőség mindkettőnk számára haszonnal kecsegtet. Találkozni szeretnék önökkel. Ehhez a holóhoz egy adatállományt csatoltam, amelyben le van írva egy útirány a hiperűrön keresztül. Indítsák el egy hajón a képviselőjüket ezen az úton. Találni fog egy navigációs állomást; ahol megkapja a további instrukciókat. Találkozni fogunk, és meglátják, hogy ez a találkozó mindkettőnk hasznára fog válni. Nem adom a szavamat, hogy semmi baj nem fogja önöket érni. Nem mintha nem tudnám garantálni a biztonságukat; egyszerűen csak nem hinnének nekem. De egyben megbízhatnak: Zsinj üzletember, és ki tudja szagolni a jó boltokat. Ezt fontolják meg alaposan.

Zsinj, üzenet vége.

A testes hadúr képe az asztal fölött elhalványodott.

Wedge hátradőlt. Észre sem vette, hogy előrehajolva hallgatta végig a hadúr monológját.

- Lidércek - szólalt meg -, lehet, hogy ezért drágán kell majd fizetnünk... de a Sasdenevér-hadművelet csak most kezd kifizetődni. Össze kell szednünk egy kapcsolatfelvevő csoportot.

Elnézett a jelen lévő Lidércek feje fölött.

- Én nem lehetek tagja a csoportnak, és Wes sem. Minket ehhez túl jól ismernek birodalmi körökben. Még akkor sem, ha egy jó maszk megakadályozná, hogy felismerjenek.

Azt nem tette hozzá, hogy az Arc, a legtapasztaltabb színészük eltűnt, talán meg is halt.

- Castin, mielőtt kiszabadultál volna, a Coruscanton bűnözőként és lázadóként voltál nyilvántartva, így lehet, hogy Zsinj aktáiban is előfordul a neved.

A kódtörő bólintott.

- Próbáltam kitörölni magamról mindent, amire ráakadtam, de túl gyorsan másolták őket.

- Kell éppen mehetne, csakhogy elég jellegzetes a megjelenése.

- Én is szeretném azt gondolni - mosolygott a nagydarab férfi.

- Myn, neked esélyed sincs. Téged nagyon is jól ismernek, mint a koréliai hadsereg kitüntetett tisztjét, majd az új Köztársaság egyik parancsnokát. Gebe, te éppen mehetnél, legalábbis akkor, ha egynél több törpe vadászpilóta is lenne a galaxisban a thakwaaiak között. Röfi azonban...

- Beöltözök barbárnak, és eljátszom a szerepet - bólintott a gamorrai pilóta.

- Pontosan. Habár Zsinj, aki a birodalmi gondolkodás iskolapéldája, talán nem fogadja majd szívesen, hogy nem emberi lény is van a Sasdenevérek között. Ezt még végig kell gondolnunk.

Dia, Shalla, Tyria, Lara, nektek minden esélyetek megvan az utazásra. De egy kis időre van szükségem, amíg összeállítom a legmegfelelőbb csapatot.

- De ez úgy hangzott, mintha mehetnénk - mondta Shalla.

- Úgy bizony - bólintott Wedge. - Éppen ezért gyűltünk most itt össze. Ámbár egy ilyen küldetés csak önkéntes alapon mehet, szóval aki nem akar menni, az írjon nekem egy feljegyzést. Most pedig oszolj.

Wedge észrevette, hogy az emberek kissé egyenesebb gerinccel és határozottabb léptekkel mennek ki, mint ahogy bejöttek a megbeszélésre. Igen, talán elvesztették barátaikat a Halmadon... de nem veszítették el a céljaikat.

Castin Donn volt az utolsó a sorban, de nem ment ki, hanem becsukta az ajtót, és Wedge felé fordult.

- Uram, szeretnék részt venni ebben a küldetésben.

- Castin, abban te magad is egyetértettél, hogy talán túl sok helyen merül fel a neved birodalmi feljegyzésekben.

- Ez így igaz, uram. De úgy fogok menni, hogy ne tudják, ki vagyok. Még csak észre sem fognak venni. Ugyanis támadt egy ötletem.

- Halljuk - mutatott egy székre Wedge.

- Bizalmas viszonyban vagyok a legtöbb birodalmi számítógépes rendszerrel - ült le Castin.

- Ezt tudom.

- Mi lenne, ha összeütnék egy programot, amely, ha bejuttatnánk az Iron Fist számítógépes rendszerébe, időnként egy üzenetet sugározna: „Itt vagyok, szedjetek fel."

- Egy olyat, amit Zsinj nem tudna felderíteni?

- Pontosan, uram. Az üzenet a többivel együtt menne ki, így nem lenne semmiféle külön rádióforgalom, amire a legénység felfigyelhet. Na már most a birodalmi szabályzat szerint kötelező időnként felülvizsgálni a programokat, a memóriaterületeket és így tovább. Egy ilyen program még akkor sem túl hosszú, ha a legmegbízhatóbb lopakodótechnikát alkalmazom, de végül meg fogják találni. Talán egy hét múlva, talán két hét múlva.

De ennyi idő alatt fel tudunk építeni egy adatbázist a hajó mozgásáról.

- Mint amilyet Trigit admirális is megpróbált az ő híres Morrtprojektjével.

- Igen. Talán lélegzethez jutunk. Ha rájövünk, hogy az Iron Fist sokáig időzik egy helyben, talán éppen azért, hogy friss készleteket és legénységet vegyen a fedélzetre, lecsaphatunk rá.

- Mire lenne szükséged?

- Nos, a programszimulátor helyben van. Csak egy rohamosztagos-páncél kellene az álcázás miatt, és egy hordozható terminál, amelyet felszereltek szabványos, hajókhoz illeszthető csatlakozóval. Elbújok a Narra csempészrekeszében... ha Röfi be tudja magát préselni egy pilótafülkébe, én is elférek majd a rohamosztagosok páncéljában.

Wedge egy pillanatig gondolkodott.

- Castin, azt akarom, hogy dolgozd ki ezt a programot.

- Köszönöm, uram! - tisztelgett Castin, és fel akart állni.

- Várj még egy kicsit. Nem engedélyeztem a részvételedet a küldetésen, legalábbis még nem.

- Micsoda? - huppant vissza Castin a székbe, és olyan dühösen nézett Wedge-re, mintha az felpofozta volna.

- Zsinj nem hülyegyerek. Mi most olyan kalózok vagyunk, akikhez eddig még nem volt szerencséje. Akik mennek, azok állandó megfigyelésnek teszik ki magukat. Az első találkozás alkalmával nem lesz idő egy ilyen meglepő mutatványra. Később, amikor majd a találkozók rutinná válnak, és a fegyelem is fellazul, akkor fogjuk kipróbálni a tervedet.

- Uram... - remegett Castin szája széle, ahogy szemmel láthatólag uralkodni próbált magán. - Uram, én ki tudok cselezni minden biztonsági technikát, amit azok ismernek. Én nem tudom megtanítani önnek, hogy kell repülni... ön ezt nálam sokkal jobban tudja. Kérem, ön se tanítson arra, miféle biztonsági előírásokat vagyok képes megszegni.

- Kezdesz elszemtelenedni. Akkor mondd meg nekem, hogy hívják Zsinj biztonsági szolgálatának a vezetőjét?

- Nem tudom, uram.

- Akkor miből gondolod, hogy jobb vagy nála? Miből gondolod, hogy nem tette meg a kellő lépéseket egy olyan program ellen, amit be akarsz vetni?

- Mert én mindenkinél jobb vagyok, uram.

- Donn repülőtiszt, közvetlen parancsot adok magának! - sóhajtott fel Wedge. - Tervezze meg a programot. De szánjon rá elég időt, nehogy valami fércmunkával álljon elő. Mert maga nem fog részt venni ebben az akcióban az Iron Fist fedélzetén. A programját később fogjuk használni. Leléphet.

Castin paprikavörösen állt fel, és egy ponton úgy látszott, mármár vitába száll Wedge-dzsel, de katonai precizitással tisztelgett - ezzel a mozdulattal szarkazmusát kívánta kifejezni -, és visszavonult.

Phanan TIE-vadásza egy láthatólag puha tisztáson ért földet, majd visszapattant, mint egy vízen kacsázó lapos kődarab, és letarolt néhány fiatal fát. Most összegyűrődött bal oldali szárnyán hevert, a pilótafülke előredőlt, és az elülső ablakát félig eltemette a zűrzavaros növénytömeg. A két ionhajtóművet valami habos massza vonta be - talán azok permeteztek rá tűzoltó folyadékot, akik később értek ide.

Most egy rohamosztagos őrködött az összetört jármű mellett, teljesen elmerülve a társalgásban két emberrel, akik Zsinj Raptorjainak jellegzetes egyenruháját viselték. A vadász ép szárnya mellett két, a Raptorok színeire festett robogó lebegett.

Az Arc néhány tucat méterrel odébb bújt meg a sűrű aljnövényzetben. Bogarak mászkáltak a hátán és az oldalán, egyre gyakrabban törölte ki a szeméből a csípős verítéket, de előrébb kúszott, hogy hallja, azok miről beszélnek.

A rohamosztagos szavait könnyen megértette, mivel hangját felerősítette a sisakba épített elektronika.

- ...figyelj. Vércseppek... Itt mászott, de nem volt emberünk... egy fél órája, tehát nem azért kúszott, mert nem akarta, hogy felfedezzék; megsebesült. Vannak robogós embereink... most. Azt mondták, hogy a nyomai egy kilométeren át követhetőek, majd eltűnnek a sziklás terepen, ahol a hegyek kezdődnek.

A két Raptor egymásra pillantott. Az első, a magasabbik így szólt:

- Van valami nyoma antigravitációs hajtóműnek a csapás mellett?

- Izé, nincs. Akkor mondták volna. Feltételezhetően a hegyek között bujkál.

- Nem hinném. Akkor több vért találtak volna. Még ha be is kötözte a sebét, akkor is felsebezték volna kúszás közben a kövek és a tüskék. Hacsak fel nem állt, és gyalogolni nem kezdett. Ami nem igazán valószínű. Ilyen csapnivaló vizsgálatot végeztek?

- Rengeteg ember tartózkodik ebben a körzetben. Profi vadászok. És néhány nagyvad, amire vadásznak. Felszólítottuk őket a távozásra, amint megérkeztünk, de az a legkedveltebb szórakozásuk, hogy tönkreteszik a kitelepített érzékelőinket.

A Raptor felsóhajtott a rohamosztagosok alkalmatlanságának eme fényes bizonyítékára, és a robogók felé fordult.

- Megtaláljuk - jelentette ki a társa. - És azután elmeséljük az embereidnek, hogy is kell az ilyesmit csinálni - indult el a partnere után.

Az Arc olyan sebesen kúszott előre, amilyen sebesen csak tudott anélkül, hogy árulkodó zajokkal felhívta volna magára a figyelmet. A rohamosztagos a Raptorokat figyelte. Testtartása azt sugallta, hogy élvezettel verné őket eszméletlenre a puskatussal. Közben nem fordult abba az irányba, ahonnan az Arc közeledett.

A Raptorok beindították járműveiket, miközben halkan egymással beszélgettek, és elfojtott kuncogásuk nyilvánvalóvá tette, hogy a rohamosztagosokat nevetség tárgyának tekintik. Felbőgették a motorokat, és elindultak.

Az Arc egy bokor mögött felegyenesedett. Első lövése a mellén találta el a jobb oldali Raptort, és kiütötte a jármű nyergéből. Majd oldalt lépett, és a második Raptort akkor szedte le, amikor az egy vonalba ért vele. A két lövés között még egy másodperc sem telt el. Lövése nyomán a Raptor előrebukott, és olyan közel esett a földre, hogy az Arc érezte az elszenesedett sisak bűzét.

Előtte a rohamosztagos már a karabélyát emelte a vállához. Az Arc a földre vetette magát, részben elrejtette a bokor, és megeresztett három lövést. Az első kettő messzire elkerülte a rohamosztagost, míg annak válasza alig egyméternyire csapódott be tőle, de a harmadikkal gyomron találta, éppen ott, ahol a fehér páncél a rugalmas, fekete szövethez kapcsolódott. A rohamosztagos felnyögött, és előrebukott.

Az Arc mögött valami felrobbant. Megpördült, és felemelte fegyverét, de nem állt előtte senki - csak a második Raptor járműve ütközött neki egy széles törzsű fának, az robbant fel. A törzsre és az aljnövényzetre izzó fémdarabok záporoztak.

De nem volt ideje ezzel törődni. Az Arc Phanan gépéhez rohant, felmászott az egyik szárny törött tartóján, és benézett a pilótafülkébe. Phanannak semmi nyomát sem látta. Ezt sugallta neki a kihallgatott beszélgetés is, de nem akart semmi olyasmit hagyni Zsinj katonáinak, amit a későbbiekben analizálhatnak. Néhány lövést eresztett meg a kabin belsejébe, és amikor a pilótaülés és a műszerfal már lángokban állt, visszaugrott a földre.

Az első robogó fennakadt egy fán, de nem robbant fel. Azonban a hátsó villa még ebből a távolságból is hajlottnak látszott, és ez nem volt igazán jó hír; a sérülés nagyban csökkenthette a jármű sebességét és manőverezőképességét.

Az Arc elvette a rohamosztagos karabélyát, és sietve elindult a robogó felé. Útközben elment mindkét Raptor holtteste mellett. Tőlük is begyűjtötte a pisztolyokat, a komlinkeket, különféle kártyákat és adattáblákat.

Amitől tartott, bekövetkezett: az épen maradt robogó hátsó villája kiugrott a helyéből: Mivel szerszámokat is talált, a javítás már nem volt kérdéses. Megesküdött magának, hogy megjavítja és mozgásra készteti a szerkezetet.

A hajtómű recsegett és köhögött, a gép pedig lefelé és jobbra húzott - de egy új hajlat a vezérsíkokon elviselhetővé tette ezt az apró hibát. Mégis gyalog talán gyorsabban haladhatna. Nyers erővel abba az irányba fordította, amerre Phanan jól látható nyomai vezettek, és elindult.

A távolból más robogók hangját hallotta. Bekapcsolta a jármű komlinkjét. Az éterben aktív kommunikáció zajlott: „Találtam egy nyomot, ami úgy néz ki, mintha valaki itt kúszott volna át. De vérnek nincs jele." „É-dé hét-négy-kettő, Ajaf és Mathem bejelentkezett már?" „Kettő-négyes négyzet biztosítva. Rajtunk kívül nincs itt nagyobb élőlény" „Kár, hogy nem tudunk intelligens élőlényeket detektálni, Dofey, azonnal tűnj el onnan." „Ne tegyen személyes megjegyzéseket, közlegény."

Az Arc a sérült járművel követte Phanan nyomát, a letaposott aljnövényzetet és a feltúrt földet. Megállapította, hogy nagyon hosszan kúszott. Negyed kilométernyit az erdőben, majd miután kiért, még fél kilométert kellett megtennie, mire elért egy keskeny, sebes folyóig, ami minden bizonnyal az volt, amit a rohamosztagos is megemlített.

Phanan látta, hogy a folyó egyik oldalán megritkul az erdő, és nem sokkal később fokozatosan sziklás terepnek adja át a helyét, ahol fák már nem nagyon éltek meg, csak némi aljnövényzet. Az Arc megcsóválta a fejét. Nem sok értelme lett volna arra menekülni, hiszen azon a terepen felülről könnyen kiszúrhatták volna - és ahogy felnézett, meglátott egy TIE-vadászt, ahogy éppen elhúz egy közeli hegygerinc felett. Lassan repült, pilótája minden bizonnyal a környéket figyelte. Phanan nyomai mégis szemmel láthatólag a hegyek felé fordultak a folyó másik oldalán.

Az Arc megállt, és visszaemlékezett Phanan veleszületett munkaundorára. A rohamosztagos azt mondta, hogy a nyomok eltűnnek a köves talajon, és a kutatóosztagnak nem volt akkora szerencséje, hogy rábukkanjon Phananra. Nem volt elég szerencséjük, hogy rábukkanjanak egy sebesült pilótára, akit ráadásul a kúszás is kifárasztott.

Phanan éppen olyan jól tudta, mint az Arc, hogyha egy lelőtt pilóta folyóra bukkan, legtöbbször az a legokosabb, ha követi a folyás irányát. A folyók más folyókba ömlenek. És a folyók mindig egyet jelentettek a friss vízzel.

Mi van, ha... ez sokkal nyilvánvalóbb, mint valaha. Mi van, ha Phanan elmászott az első olyan földdarabig, ahol már nem maradt utána nyom, majd visszafordult a folyóhoz? Ez okos stratégia. A követőit minden bizonnyal megtéveszti. Meg kellett téveszteni őket.

Az Arc jobbra fordult, amerre a folyó is igyekezett, majd lassan útnak eredt.

Itt már sokkal könnyebben lehetett haladni. A parti fák hosszú ágai elrejtették a felülről kutatók elől. A partot hosszú szálú fű borította, melynek levelei vízben áztak - vajon gyökerek helyett így veszik fel a vizet, egyenesen a folyóból? Az Arc megrázta a fejét; most nem volt ideje a Halmad növényzetének tanulmányozására.

Aztán ott voltak a vízben élő nagyobb állatok. Messze előtte, és néha messze maga mögött is az Arc nagy csobbanásokat hallott a vízből, ami ember nagyságú kétéltűekre utalt, amilyeneket már korábban is volt szerencséje látni. Talán azért tartanak tőle ilyen nagy távolságot, mert félénkek. Ez sokkal megnyugtatóbb érzés volt, mintha titokban követték volna.

Egy kilométerrel lejjebb fájdalom nyilallt az Arc fejébe. Csaknem felbukott a robogóval. Gyorsan felegyenesedett, fegyvert rántott, és a bal oldalán növő magas fűre célzott.

Fűtenger - egy sápadt kéz integetett felé.

Leszállt a járműről, beugrott a combig érő vízbe, és törtetni kezdett a kéz gazdája felé.

Phanan ott feküdt a magas partnak dőlve a levelek árnyékában, verejtékezve és sápadtabban, mint valaha. Szürke pilótaruhájáról hiányzott a lélegeztetőberendezés, a sisak és a kesztyű. A melle össze volt szaggatva - az Arc rádöbbent, hogy Phanan ettől a szakadástól várta, hogy segít hűteni a testét.

- Örülök, hogy látlak - szólalt meg Phanan. Hangja gyenge volt, és nagyon rekedt.

- Örülök, hogy fejbe dobtál egy kővel.

- Nem tudok kiabálni.

- Megsebesültél?

Phanan bólintott.

- Súlyos?

Újabb bólintás.

- Biztos vagyok benne, hogy belső vérzés. Nem hinném, hogy sokáig húzom.

- Visszaviszlek a Sasdenevér Bázisra. Fel tudsz ülni egy robogóra?

- Azt hiszem - válaszolt hosszas hallgatás után.

- Majd felsegítelek. Hanem az üldözőidet nagyon ügyesen leráztad! Ki fogunk keveredni a kutatási körzetből, mielőtt erre is kiterjesztik.

Az Arc felsegítette Phanant a járműre. Nem volt könnyű. Amikor félig már fenn volt, Phanan fájdalmában felköhögött, összegörnyedt, és remegve úgy maradt. Néhány végtelenül hosszúnak tűnő másodpercig az Arc tartotta meg. Majd összeszedte magát annyira, hogy rendesen tudjon ülni. Az Arcnak feltűnt, hogy Phanan, amint elhagyta a vizet, máris erősen izzadni kezdett, és ez később sem maradt abba.

Az Arc felmászott a vezetőülésbe, és bekapcsolta a motorokat. A motor rondábban köhögött, mint amikor először indította be, egyszer megrándult, majd lefulladt.

- Lefogadom, hogy használtan vetted - jegyezte meg Phanan.

Phanan a hátán feküdt a robogón. Kezében tartotta a jármű műszerfalát, amit az Arc szerelt ki a helyéből.

A gép antigravitációs hajtóműve rendben volt. Ezért az Arc a csomagtartóban talált kötelet hozzákötözte a vezérsíkokhoz, és húzni kezdte a gépet, hogy Phanannak ne kelljen gyalogolnia.

- Ez nagyon jó - mondta Phanan. - Egy kis napgyümölcsöt nem tudnál szerezni? - kérdezte fájdalmas hangon.

- Ez jó. Te megölöd, én meg meghámozom. Mi van az üldözőinkkel?

- Az érzékelők egy járművet sem jeleznek a közelünkben. Kiiktattam a helyzetjelzőt, így nem küldi a jeleket, és nem akadnak ránk.

- Remek.

- Arc?

- Tessék.

- Köszönöm, hogy visszajöttél értem.

- Ha hagyom, hogy elkapjanak, egy halom űrlapot töltettek volna ki velem.

- Teljes joggal. Amúgy van valami terved, vagy végigmegyünk a folyó teljes hosszában?

- Ez a legjobb az egészben - felelte az Arc. - Amikor lefelé megyek egy folyó partján, mindig nagyon jókat tudok töprengeni az emberi kultúra sokszínűségén. De előbb vagy utóbb elérünk egy települést. Akkor majd beosonok, és elrabolok neked egy orvost.

- Rendben - hunyta le Phanan a szemét. - Habár bíztam benne, hogy megtalálod a saját hátsódat anélkül, hogy igénybe vennél egy titkos műholdat.

- Innen is küldhetünk jeleket a bázisra. És bízom benne, hogy hajnalra kikeveredünk a sziklák közül.

- Rendben.

- Talán találok egy megfelelő doktornőt a városban, és ő majd magával visz.

- Ez nem történhet meg. Tudod, mik lennének az első szavai?

- Mik?

- Azt mondaná: „Garik Loran? Az Arc? Ó, mindjárt elájulok..."

- Nézz meg újra - fordult meg az Arc.

- Ó, igazad van - emelte meg Phanan a fejét. - Még mindig a Szörnyen Összeégett Áldozat álarca van rajtad. Akkor talán nekem is lehet némi esélyem - remegett meg, és összegörnyedt, ahogy rátört egy újabb fájdalomhullám.

- Felejtsd el. Neked nagyon sürgős orvosi segítséget kell szerezni. Ez pedig azt jelenti, hogy hívjuk Zsinj embereit, és megadjuk magunkat.

Phanan már nem görnyedt össze, de előre-hátra hintázott. Nyilvánvalóan nem bírt egyenesen ülni.

- Gyere ide.

Az Arc odatocsogott. Amikor mellé ért, Phanan megragadta pilótaruhájának a nyakát. Szerves szeme csaknem úgy izzott, mint a mesterséges.

- Hallgass rám, Arc. Nem adjuk meg magunkat. A te arcod és az én műszerveim nagyon könnyen azonosíthatóak. Ha megadjuk magunkat, az egész Sasdenevér-terv hiábavaló volt, és újra kezdhetünk aggódni Zsinj miatt. Ezt semmiképpen sem akarom.

- Még akkor sem, ha fel kell áldoznod az életedet.

- Így igaz - dőlt hátra kimerülten Phanan. - Az újrakezdés időt jelent. Időt Zsinjnek, hogy még több kolóniát bombázzon le, és még több hajót semmisítsen meg. Minden egyes nap azt jelentheti, hogy egy fiatal orvosnak, mint amilyen én voltam, át kell élnie azt, amit nekem is át kellett.

- Te nagyon jó vagy úgy, ahogy vagy.

- Nem olyan jó, mint egy felsőbbrendű intelligenciával megáldott kölyök, akinek nincs más célja, csak az, hogy segítsen az embereken - rázta meg Phanan a fejét. - Inkább lennék az ő helyében - sóhajtott fel. - Ha meghalok...

- Nem fogsz meghalni.

- Pofa be, és hallgass végig, Arc. Ha meghalok, nem találhatnak rá a holttestemre. Akkor azonosítanák. Bármibe is kerül, vidd vissza az egységhez, de ne hagyd, hogy megtalálják.

- Nem fogsz meghalni.

- Ígérd meg, hogy megszabadulsz a testemtől.

- Megígérem - borzongott meg az Arc. - De nem fogsz meghalni.

- Nos, megpróbállak meggátolni ennek az ígéretednek a betartásában - hunyta le szerves szemét. - Itt nincs közlekedési lámpa, mégis megálltunk. Miért?

- A te hibád. Minek veszel fel olyan sofőrt, aki nem érti a dolgát? - vigyorodott el az Arc, és visszatocsogott a vontatókötél végéhez.

A nap lebukott a horizont mögé, de a Halmad körül keringő rengeteg hold elegendő fényt szolgáltatott. Mögöttük gazdag csillagmezőt lehetett látni - minden iparosítás ellenére a Halmad ege tiszta maradt.

A folyó egyik kanyarulatában, ahol a fák vékonyabbak voltak a megszokottnál, Phanan megkérdezte:

- Mi az?

Az Arc visszafordult, hogy megtudja, mit akar Phanan mutatni, majd egyenesen felfelé nézett.

Az egyik hold előtt egy apró, fényes háromszög úszott el.

- Azt hiszem, az Iron Fist.

- Á! Jó, hogy látom egészben is, mielőtt felrobbantanánk.

Kétszáz méter megtétele után az Arc meghallotta, hogy Phanan levegő után kapkod. Visszament hozzá. Nem haladtak olyan gyorsan, mint ahogy azt tervezte. Az előrejutás egyre nehezebbé vált; a lábai kihűltek és elnehezedtek, mintha ólomból lennének.

Phanant nem a fájdalomtól összegörnyedve találta, mint azt várta. Abban a pózban nyúlt el, amit a legkényelmesebbnek talált, de az arcán látszott a gyötrelem.

- Elnézést - mondta Phanan. - Csak megijedtem egy kicsit.

A hangja egyre gyengült.

- Megijedtél?

- Csak elképzeltem, milyen szomorú hely lesz a galaxis a kimagasló értelmi képességeim és a káprázatos szépségem nélkül - vonta meg a vállát alig észrevehetően.

- Ez nem olyasmi, ami miatt aggódnod kellene.

- Különben igazad van - nyújtotta ki Phanan a kezét; valamit tartott benne.

- Mi ez? - vett el tőle az Arc egy adattáblát.

- Úgy hívják, hogy a-dat-táb-la. A gyerekek az új Köztársaságban és a Birodalomban már egészen fiatal korukban megtanulják a használatát.

- Vicces.

- Vidd vissza magaddal. Rajta vannak az utolsó gondolataim.

Az Arc lábából felkúszott a hideg a teste többi részébe. Megremegett.

- Nem az utolsó gondolataid, Ton. Ne legyél ennyire fatalista. Csak magadnak okozol vele szenvedést.

- Te aztán csak tudod! - engedett meg magának Phanan egy rekedt kacajt. - Ez a szakterületed, vagy nem? - Mire gondolsz?

- Amit tettem, azt azért tettem, mert bántani akartam azokat, akik engem bántottak. Te viszont azért teszed, amit teszel, hogy megbüntess egy kisfiút, aki egyszer játszott néhány birodalmi holodrámában.

- Ez nevetséges!

-\7alóban? Hányszor fordult meg a fejedben, hogy tartozol az új Köztársaságnak?

- Hát... egynéhányszor.

- Amiért szerepeltél. És ezzel a Birodalom jövőjét építgetted - jegyezte meg.

- Pontosan.

- De ez nem igaz. Szörnyű terhet raktál annak a kisfiúnak a nyakába, aki te magad voltál.

- Nos, adósságom van. És ez ezzel jár. De próbálom részletekben kiegyenlíteni a számlát.

- Ezt a számlát nem kell kiegyenlíteni. Az emberi élet nem fejezhető ki számokkal, és nem váltható át kreditekre. Nem mérheted egy kisfiú ártatlan tetteit egy férfiéhoz, ki egész hátralévő életében bűnösnek érzi magát.

- Most dühös vagy.

- Ó! Jó tudni. Hé, már megint megálltunk!

Egy kicsivel távolabb Phanan megint megszólalt, de olyan halkan, hogy az Arc alig hallotta meg a hajtóművek zúgásán át. - Megint itt van.

- Az Iron Fist? - nézett föl az Arc.

A szuper-csillagromboló egy újabb kört tett meg a bolygó körül.

Távoli volt, ősi, mint valami hatalmas dárdahegy, amit a mitológiák rég elfelejtett természetfeletti óriásai hagytak itt. Csak haladt előre, nem törődve élettel és halállal, győzelemmel és kudarccal, amit mind maga mögött hagyott. Ez az Iron Fist, gondolta az Arc. És ilyesminek nincs joga létezni.

Akkor is látni fogja megsemmisülni, ha az örökkévalóságig kell várnia.

Biztos akart lenni, hogy nem változott meg a hangja, amikor megszólalt:

- Ilyen messziről nem valami félelmetes, mi?

Phanan nem válaszolt.

- Mondom, ilyen messziről nem valami félelmetes, mi?

Phanan továbbra sem szólt egy szót sem.

Az Arc csak állt, és nem akart megfordulni. Nem akart visszamenni jéggé fagyott lábain, hogy meggyőződjön arról, amitől félt.

De a robogó lassan sodródott felé, amíg melléje nem ért.

Phanan melle nem emelkedett és süllyedt. De a szerves szeme még nyitva volt, egyenesen felfelé tekintett, és az arckifejezése - amiről eltűnt a fájdalom, eltűnt a gúny álarca, vagy a színlelt beképzeltség - egy gyermeké volt, aki őszinte ámulattal csodálkozik rá a csillagok tündöklő szépségére.

Az Arc előtt elhomályosult a világ. Nem sírt már gyermekkora óta.

Tizenhárom

Hajnalban az Arc lebontotta maga építette táborát. Egy utolsó pillantást vetett a csomagra, amelyet hátrahagyott - egy összetört robogó, egy összetört pilóta, valamint az adattáblájából és az egyik Raptor komlinkjéből összeállított hibrid, amit a holdfénynél programozott be fáradságos munkával, az egyik jármű csomagtartójában talált vékony termáltakaró alatt-, majd a fák felé vette az irányt.

A lüktető fájdalom ellenére, ami alvás közben látszólag átvette csontjai és izmai helyét, gyorsan haladt. Jó irányérzékkel rendelkezett. És már nem lassította le, hogy egy sebesült bajtársát kellett vontatni a nehéz terepen.

Egy órán belül elérte Phanan kizsigerelt TIE-vadászát. Már nem hevertek körülötte testek. Zsinj nyomozói jöttek és mentek, és a kiégett roncs mellé nem volt értelme őrt állítani. Még a távolból sem hallatszott TIE-vadászok vagy robogók süvítése. A kutatást vagy lefújták, vagy áthelyezték máshova.

Még fiatal volt a reggel, amikor beúszott félig víz alá merült TIE-vadászához, majd hosszú időt töltött magányosan az ellenőrző listával.

De amikor a végére ért, gyorsan kellett cselekednie. A kedvező alkalom nem tartott sokáig.

A sötét víz a gép mögött bugyborékolva forrni kezdett, ahogy bekapcsolta a hajtóműveket; még az elülső ablakon át is látta a buborékokat és a tajtékot, ahogy az elfogóvadász megfeszült. Majd az antigravitációs hajtóművek legyőzték az iszap szorítását. Felemelkedett a víz felszínére, és kilőtt a levegőbe.

Délnyugatnak fordult, elsuhant egy keskeny erdősáv fölött, és mindössze néhány másodperc alatt rábukkant a folyóra. Pár pillanatig még a folyó felett repült, olyan sebességgel, hogy a táj összemosódott a szeme előtt.

Amikor felismerte elhagyott tábora környékét, komlinkjén keresztül kiküldött egy jelet. A Raptor komlinkje erre azzal a szignállal válaszolt, amivel a hozzáillesztett adattábla programja szerint válaszolnia kellett, és egy szempillantás múlva már el is érte a tisztást, ahol az éjszakát töltötte.

És már meg is pillantotta fekete hőtakaróval beburkolt barátját.

Nem vesztegette az idejét. Nem nyerte el ugyan a tetszését Phanan kérése, de ezen most nem volt ideje gondolkodni. Az elfogóvadászt úgy fordította, hogy egyenesen lefelé nézzen, mintha csak neki akarna vele repülni a földnek.

A hajtóművek szele alatt remegtek az ágak és levelek, majd egy pillanattal később a fekete takarót is lefújták a robogóról és Ton Phanan holttestéről.

Phanan szerves szeme csukva volt - még az Arc zárta le a múlt éjjel. De a mechanikus még az eget bámulta, és Loran eltűnődött azon, hogy vajon mit is láthat.

Aztán tüzet nyitott.

Lézerei nyomán a tisztás közepe lángoló pokollá változott, és a járművet, a test szerves és szervetlen részeit fortyogó kráterré és elszenesedett hamuvá olvasztotta össze. Addig tüzelt, amíg már semmi felismerhető nem maradt a fák között; semmi, amiből Zsinj nyomozói, vagy a halmadiak Ton Phanan jelenlétére következtethettek volna.

Majd az ég felé fordította gépét, és az űrbe menekült.

Mikor az Arc végére ért a jelentésének, Wedge megkérdezte tőle: - Ettél már?

Az Arc bólintott. Az állát dörzsölgette, ahonnan már leszedték Kargin tábornok maszkját, és szinte meglepetten hallotta, hogy háromnapos borosta serceg az ujjai alatt.

- Egy kicsit.

- Jó. Figyelj rám, Arc. Tudom, hogy ez nem segít sokat, de amennyire meg tudom ítélni a jelentésedből és az elfogóvadász fekete dobozából, mindent helyesen csináltál. Mindent megtettél, ami emberileg lehetséges, hogy megőrizd a küldetés titkát, és megmentsd a bajtársad életét. Nagyon sokra tartom mindazt, amit odalent véghezvittél.

- Mégsem tudtam Phanant élve visszahozni.

- Már velem is megtörtént, hogy nem tudtam a barátaimat élve visszahozni - bólintott Wedge. - És nem akarlak azzal áltatni, hogy könnyen túlteszed majd magad rajta. Nem fogod. Nekem mindmáig nem sikerült. Csak azt akarom, hogy megértsd, mindent megtettél, amit egyedül megtehettél. Ha beszélni akarsz erről valakivel, akkor keress meg engem, West vagy Mynt. Nem hinném, hogy ettől jobban éreznéd magad... de legalább emlékeztetni tudunk arra, hogy az ilyen megpróbáltatásokat túl lehet élni.

- Igen, uram - gondolkodott el egy pillanatig az Arc. - Megpróbálnám viszonozni ezt a szívességet, ha ön is beleegyezik.

- Miről lenne szó?

- Tudom, hogy Ton bárkinél különb volt az egységben. Arra gondoltam, hogy legalább segítenék levelet írni a szüleinek.

- Ó! Nos, ez nem szükséges, Arc. Mindketten ugyanabban a különös cipőben járunk. Mialatt fürödtél, átnéztem Phanan aktáját, és az adattáblát, amit te hoztál vissza. Az a személy, akit halála esetén értesítenünk kellene, te vagy.

- Én? Hát nem a családja? - kerekedett el az Arc szeme a meglepetéstől.

- Nem él a családja. Viszonylag késői gyerek volt, és a szülei még azelőtt meghaltak, hogy befejezte volna az iskoláit. Testvérei nincsenek. Nincsenek rokonai, eltekintve néhány távoli nagybácsitól, akikkel nem is találkozott életében. A végrendeletének is te vagy a kedvezményezettje.

Az Arc nem felelt erre a bejelentésre. Csak tátogni tudott.

- Át kell futnom még ezeket az iratokat. Utána a kezedbe adom őket. Nem tart sokáig. Ezalatt viszont azt akarom, hogy aludj egy kicsit. Vagy legalább pihenj.

- Igen, uram.

Wedge viszonozta a pilóta tisztelgését, és figyelte, ahogy távozik. Várt pár pillanatig, mielőtt a következő embert maga elé hívta volna:

- Wes.

Janson bedugta a fejét a nyitott ajtón. Általában vidám arcát most komor ráncok barázdálták.

- Igen, parancsnok?

- Lara Notsilt oszd be az Arc mellé, mint szárnyembert. Nemrég esett át a katonaorvosi vizsgán, úgyhogy ő lesz az osztag szanitéce is. Adj át neki minden oktatóholót és felszerelést, amire szüksége lehet a feladat végrehajtásához. És kérd meg, hogy tartsa rajta a szemét, figyeljen oda az indokolatlan fáradtságjeleire, meg arra, nem reagálja-e túl Phanan halálát. De nagyon vigyázzon, nem akarom, hogy az Arc azt higgye, kémkedünk utána.

- Még akkor sem, ha csakugyan kémkedünk.

- Pontosan.

Egy pillanattal Janson távozása után már kopogtak is az ajtón.

- Tessék!

Donos lépett be, és tisztelgett.

Wedge viszonozta a tisztelgést, és próbálta nem ráncolni a homlokát. Volt valami fura a pilótában. A szokásos komor arckifejezés, a szokásos, szemébe lógó hajtincs - habár hiányzott az a csalódott légkör, ami mindig is körülvette, amióta csatlakozott a Lidérc Osztaghoz.

Aztán Wedge rájött. Donos civil ruhát viselt, nagyrészt feketét, zekéjén ott volt a Karom osztagjelvénye, nadrágján pedig a Koréliai Vérsáv.

Donos kiérdemelte kitüntetéseit, mialatt a koréliai fegyveres erők mesterlövészeként szolgált. De nem viselte őket a Lidérc Osztagban eltöltött első néhány hét elmúltával, ezzel is kimutatva, mennyit sérült az önbecsülése korábbi osztaga pusztulásával.

Ez a lelki sérülése látszólag begyógyult. Ez jó jel. De Donos nem volt kérkedő típus, és nem viselte kitüntetéseit a hétköznépi ruháján akkor sem, ha ahhoz minden joga megvolt. Wedge meglepett pillantást vetett rá, és intett, hogy foglaljon helyet.

- Nyilvánvaló, hogy nem az Arcról akarsz velem beszélni.

- Igaza van, uram. Laráról akarok beszélni.

Donos beszámolt Wedge-nek Lara bátyjáról, akinek nem lett volna szabad élnie, ennek ellenére jó egészségnek örvendett, és akinek nem lett volna szabad ráakadnia a lányra, ennek ellenére mégis megtalálta. És felvázolt egy lehetséges küldetést Lara szülőbolygójára, az Aldivyre.

Az Arc hosszú idő elmúltával kelt fel. Az idő nagy részét ugyan nem alvással töltötte, de nem is volt igazán ébren; nyugtalanul forgolódott, habár maga sem lett volna képes megmondani, miért, de aludni sem tudott igazán, annyira tele volt az elméje az elmúlt két nap eseményeivel.

Terminálján pislogni kezdett egy kijelző, amely azt mutatta, hogy üzenet vagy adatállomány érkezett. Erre bekapcsolta a gépet.

A parancsnok távirata. Lara, Lidérc Tizenhármas lesz a szárnyembere, és egyben a szanitéc is. Ebben nem volt semmi meglepő.

Phanan végrendeletének másolata. Az Arc átugrotta.

Phanan üzenete. Kevesebb mint egy órával a halála előtt lett keltezve. Az Arc mélyet sóhajtott, és kiíratta a képernyőre a szöveget.

Egyszerű szöveg volt, amilyen egyszerű írást akkor össze tudott hozni. Így szólt:

Arc!

Nem fogok felgyógyulni ebből a sérülésből. Elég annyit mondanom, hogy belső sérülésről, belső vérzésről van szó. Talán leszakadt a vesém; nehéz rájönnöm. Akárhogy is, nem hinném, hogy sokáig húzom.

Gondolatban azzal vigasztalom magam, hogy nehezen fogod viselni (ha tévedek, kérlek, ne mondd el nekem). Míg egy részem azt kívánja, ne így legyen, a másik fohászkodik érte.

Azt is tudom, hogy önmagadat fogod okolni. Bárcsak ne így lenne. A sebesülésemért két ember okolható. Én vagyok az egyik; nem voltam olyan jó pilóta, mint amilyennek lennem kellett volna. Valami névtelen Zsinj-pilóta a másik, őt viszont te lelőtted. (Amit szintén nagyra értékelek, de mellesleg ezt sem mondtam el neked.) Nincs semmiféle harmadik, akit okolhatnék.

Hagyok rád némi pénzt. Tulajdonképpen egy elég tisztességes összeget; gazdag szülők egyedüli gyermeke voltam, és nem költöttem el az egészet szórakozásra, vagy protézisekre. Végakaratom szerint egy részét egy különleges cél érdekében kell elköltened. Ha nem így teszel, akkor az egész összeg egy már gazdag színészre száll, akit mindig is lenézéssel a hangodban emlegettél, és neked végig kell nézned, hogy még gazdagabb lesz, pedig tehetségtelen és értéktelen alak. Nesze neked.

Igazán nincs sok időm, és kétségbeesetten próbálom összeszedni, hogy mit is mondhatnék még. Remélem, bele tudom sűríteni a következő mondatokba:

Köszönöm neked, hogy a barátom voltál. Szükségem volt valakire, és te mellém álltál.

Ton Phanan

Pilóta, Bölcselő és Felsőbbrendű Intellektus

Ja - ne hagyd éhen veszni az üvegbóklászaimat. Igazán aranyos kisférgek. És ami aranyos, azt meg kell őrizni.

Az Arc várta, hogy valami beléhasítson, de csak az a tompa fájdalom maradt benne, ami egész éjszakán át végigkísérte. A képernyőre íratta Phanan végrendeletét, és azt is elolvasta.

- Mint azt ti is tudjátok, néhányan különböző fontosságú küldetésekre indulunk - mondta Wedge. - Biztonsági okokból, meg a karbantartás miatt néhányan itt maradnak a Sasdenevér Bázison. A többiek... kapaszkodjatok... eltávozást kapnak!

Megvárta, míg elül a szavait követő éljenzés. A konferenciamodulban ültek az asztal körül, és a Lidércek arcán furcsa kontrasztban keveredett a Phanan halála fölött érzett gyász, és a hirtelen jókedv. Vagyis részben a jókedv. Még túlontúl friss volt Phanan halálhíre.

- Az első feladat: találkozni Zsinj hadúrral - folytatta Wedge. - Az Arc lesz a parancsnok, ő pedig Diát és Kellt választotta ki maga mellé. Hírszerző útra mennek, ezért áll a csapat halálos gyilkosokból. - Erre a kijelentésre a teremben többen kuncogni kezdtek. Wedge látta, hogy Tyria viccesen beleöklöz Kell vállába - kétségtelenül elszomorodott, hogy egy nagyon veszélyes küldetésen kell részt vennie, és bánatát az is tetézte, nem lesz a férfi mellett, hogy kihúzza a bajból. - A küldetés végrehajtásához a Narrát vesszük igénybe.

A második feladat: Larát összehozni a bátyjával. Reméljük, ez nem lesz egyéb, mint egy boldog családi találkozó, de fennáll a lehetősége, hogy ez is Zsinj egyik próbálkozása. Larát Donos hadnagy fogja elkísérni. Mindketten X-szárnyúval mennek.

A harmadik feladat az, hogy vissza kell repülnöm a Coruscantra, hogy megtegyem az esedékes jelentésemet, és megkapjam az új parancsokat. Öten elkísérhetnek, hogy pihenjenek és feltöltődjenek. Janson hadnagy itt marad, hogy a tábort vezesse... mert a múltkor ő ment vissza, és most rajta a sor.

- Senkinek sem engedélyezem, hogy jól érezze magát a Coruscanton - komorodott el Janson. - Ha mégis kiderül valakiről, hogy jól érezte magát, büntetésül egy hónapi konyhaszolgálatot kap.

- Megígérjük, hogy nagyon komiszul fogjuk érezni magunkat, Wes. - Wedge észrevette, hogy az egyik pilóta keze a magasba lendül. - Igen, Castin?

- Uram, emlékszik még arra a speciális feladatra, amelyről már beszéltem önnek? Hogy bejuttassunk egy programot az Iron Fist kommunikációs rendszerébe, és alkalomadtán ellenőrizhessük a pozícióját?

- Emlékszem. És arra is emlékszem, azt mondtam, hogy jó terv... de nem az első találkozó alkalmával.

- Uram, befejeztem a programot - legyintett Castin, mintha csak el akarná hessegetni Wedge mondatának a második felét.

- Megcsináltad? - biccentett Wedge. - Kitűnő.

- Úgy osztottam be az időmet, hogy elkészüljek az indulásig, uram. De továbbra is szükség van egy képzett kódtörőre, aki átvágja magát az adott rendszeren, különben még a rendszer védelmén sem jutunk át. De az én birodalmi kommunikátorszimulátoromon tökéletesen működött.

- Ezen a küldetésen nem kerítünk rá sort, Castin. De megpróbálunk hozni neked egy továbbfejlesztett szimulátort a Coruscantról, hogy jobb körülmények között dolgozhass.

- A fenébe is, uram, ez az egyetlen alkalom, amikor biztosak lehetünk benne, hogy eljutunk az Iron Fistre. Most kell megcsinálnunk. Ön túlságosan is óvatos, és ennek mi isszuk meg a levét.

A pilóták a Wedge és Castin között kibontakozó szópárbajt figyelték. Minden vidámság eltűnt az arcukról.

Wedge vett egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjon.

- Donn repülőtiszt!

- Igen, uram.

- Donn repülőtiszt!

Donn hirtelen nyugtalanul körülnézett, aztán felállt, és vigyázzba vágta magát.

- Uram?

- A taktikai érzéke és a gyomoridege azt mondatja magával, hogy most kell a tervét megvalósítani. Az enyém viszont azt mondja, hogy később sokkal eredményesebb lesz. És mit gondol, kinek a szava dönt?

- Nos, az öné, uram - mondta kelletlenül Castin.

- Most gondolkozzon el ezen. Ha úgy csináljuk, ahogy mondtam, és kiderül, hogy igazam volt, azzal életeket mentünk meg. Ha úgy csináljuk, ahogy mondtam, és kiderül, hogy tévedtem, akkor elszalasztunk egy lehetőséget... de kiköszörülhetjük a csorbát, ha a továbbiakban tartjuk magunkat a tervhez, és elkezdünk Zsinjnek dolgozni. Mindkét lehetőség megtanít valamire, és a hírnevemnek sem árt túlzottan. És bármelyik is következik be, azt túlélhetjük.

Másfelől viszont, ha úgy csináljuk, ahogy azt eltervezte, és sikerül, azzal valószínűleg sokkal hamarabb elpusztíthatjuk Zsinjt. De ha téved, és nem sikerül a terve, akkor ezzel kiszolgáltatja az egész csapatot. Elfogják, talán meg is ölik magukat. Ezt lehetetlen túlélni. Látja a különbséget?

- Igen, uram, de...

- Kíméljen meg ettől. Képzelje azt, hogy az Új Köztársaság pilótája, és késztetést érez rá, hogy kritizálja egyik feljebbvalója tetteit vagy gondolkodását. Ezt nyilvánosan vagy négyszemközt tenné inkább?

- Négyszemközt, uram - felelt megadóan Castin.

- Adok magának egy kis időt, hogy ezt végiggondolja. A bázison marad, mialatt a társai a Coruscantra utaznak. Most pedig leülhet.

Castin a szégyentől vörösen leült. Szemmel láthatóan nyomorultul érezte magát.

- Van még valami? - nézett végig Wedge az összegyűlt pilótákon. - Nincs? Akkor mindenki készüljön fel a feladatára. Oszolj.

Az Arc az Ároknál kapta el Castint.

- Mi volt ez az egész? - kérdezte.

Castin dühösen rázta a fejét. Még csak le sem lassította a lépteit... pedig látszólag céltalanul haladt a sziklás tárna közepén.

- Nincs igaza, Arc. Egyszerűen téved.

- Miért?

- Mert, nem is tudom, annyira törődik a testi épségünkkel, hogy visszaretten egy taktikától, amellyel az egész hadjárat végére egyszer s mindenkorra pontot tehetnénk.

- Nem, Castin. Wedge nem tétovázik, ha kockáztatnia kell az életünket, vagy akár a sajátját, legalábbis azóta nem láttam ilyet, hogy a Lidércek közé kerültem. De minden vicc ellenére, miszerint a koréliaiak fütyülnek az esélyeikre, ő igenis törődik velük. És többet tud az erőforrásokról és a taktikáról, mint mi együttvéve. Tehát ha azt mondja, hogy a terved nem éri meg a kockázatot...

- Neki igaza van, én viszont tévedek.

- Talán.

- Rendben.

- Azt akarom, ígérd meg, hogy nem vágsz bele semmibe a saját szakálladra.

- Megígérem - torpant meg Castin hirtelen, és körülnézett. A konyha és a tálaló mögött álltak. - Éhes vagyok - sarkon fordult és elindult.

- Egy jó kis sétától gyakran megéhezik az ember - ismerte el az Arc. Mégsem követte a kódtörőt - jobb, ha nem kényszeríti védekezésre.

Két szürke paca, Lara és Donos X-szárnyúja suhant át a Sasdenevérek hangárját a vákuumtól elválasztó mágneses mezőn. Az Arc a Narra pilótafülkéjéből figyelte, ahogy eltűnnek a messzeségben. Egy pillanattal később öt vadász követte őket - Wedge, Gebe, Shalla, Tyria és Röfi. Rutinlátogatásra indultak a Coruscantra.

Irigyelte őket. Nemcsak azért, mert egy kis nyugalomhoz jutnak, és pihenhetnek, még ha csak pár óráig is - a kilátás, hogy találkozhat a hadúrral, több volt, mint pusztán nyugtalanító. Nem táplált rendellenes félelmeket ez iránt az ember iránt - de amióta leírták neki a küldetést, attól félt, hogy a hadúrral való beszélgetés kellős közepén lelki szemei előtt felbukkan majd Phanan, és egyszerűen Zsinj torkának fog ugrani. Egy ilyen támadás megsebesítheti, talán meg is ölheti Zsinjt, de biztosan végzetes következményekkel járna rá és bajtársaira is.

- Teljesítmény - szólt.

- Kilencvenhét százalék, tartalékolva száz százalék - válaszolt Dia, aki a háta mögött ült a másodpilóta helyén. De már nem az a Dia volt, akit ismert. Sekunak, Sasdenevér-személyiségének álcáját viselte, és ez olyan drámaian különbözött a normális kinézetétől, mint az Arcé, amikor Kargin tábornok sebhelyes maszkját hordta.

Barna fejnyúlványát - vagy lekkuját, ahogy a Rylothon, a szülőbolygóján nevezték - most bonyolult, ék alakú minták díszítették. A bőrére lemosható tetoválásokat festett, melyek twi'lek nyelven bemutatták őt és a bűncselekményeit. A szürke TIE-pilótaruha helyett, amelyet az Arc és Kell viseltek, fekete bőrmellényt, bőrnadrágot és bőrcsizmát húzott, amelyet fémből készült fogakkal és karmokkal díszített. Az Arc normális körülmények között is vonzónak találta; ez a barbár külső pedig még vonzóbbá tette.

- Kilencvenhét? Miért nem száz?

- Cubber mondott valamit, hogy a kézzel irányított Narra rendszerei megsérültek az Iron Fist vonósugarától - vont vállat a lány. - És semmit sem tud kijavítani, amíg a parancsnok nem hoz pótalkatrészt a Coruscantról.

- Gyönyörű. Mondott még valamit arról, hogy mire számítsunk, mi más romolhat még el?

Kell kidugta a fejét a két ülés közül. Most ő is több volt, mint általában; álszakállt és álbajuszt ragasztott, és abszurdan hosszú, tűzvörös parókát tett a fejére.

- A hajótest tömítése is kérdéses. Tömítenünk kell majd néhány enyhe szivárgást, amikor visszatérünk. De még mindig jó formában van. Ha nem kerül szembe egy újabb csillagrombolóval, akkor minden rendben lesz.

- Jó. Ne feledjétek a személyiségeteket az akció közben.

Kell összehúzta a szemét. Lassú, megfontolt mozdulattal lesöpörte haját a bal válláról, így az most a háta mögé lógott. Ahogy az Arc felé fordult, még szemtelenül meg is rázta egy kicsit, amitől tincsei libegni kezdtek. Az Arc nem hitte volna róla, hogy ilyen alaposan felkészült, de egyszerűen tökéletesen nézett ki. Felvett személyisége tökéletesen tükrözte az arroganciát és az egoizmust.

- Undorító vagy - mosolygott rá Dia.

- Éppen ez benne a nagy ötlet - felelt az Arc. - Na jó, szedjétek össze magatokat, és induljunk. Találkozóra fel! Ne, egy pillanatot még várjunk: Kell, rángasd ki Castint a csempészrekeszből. Semmi szükség potyautasokra a fedélzeten.

Kell vigyorogva indult a tat felé, és egy bonyolult ritmust kezdett dobolni az ülések mögötti, jobb oldali rekeszfalon. Az illesztés nélkülinek látszó fal egy darabja lesüllyedt, ő pedig benyúlt az így feltárult üregbe. Majd meglepett kifejezés suhant át az arcán, és lehajolt, hogy saját szemével is meggyőződjön az igazságról.

- Hé, Castin nincs idebent!

- Üres?

- Azt azért nem mondanám - emelt ki Kell egy nagy és szőrös valamit, hogy felmutassa a többieknek. Az ewok bábut tartotta a kezében. - Üdvözöljétek Kettch hadnagyot!

- Belegondoltatok már, hogy jár-kel közöttünk? - horkant fel az Arc. - Nem vagyok benne biztos, hogy nem él.

Kell újra benézett a rekeszbe.

- És a valami bőkezű lélek hagyott itt nekünk valamit. Van itt egy csomó sugárvető, konzervek, pár üveg halmadi...

- Hé, azt hozd csak ide!

Kell visszatette Kettchet a rekeszbe, és bezárta az ajtaját.

- Azt már nem!

- Minden tábornoknak joga van hozzá, hogy annyit nyakaljon egy diplomáciai úton, amennyi belefér.

Kell belevetette magát a Dia mögötti ülésbe, és gyakorolni kezdte álszemélyisége arcmozgását. Minden egyes ismétlésnél sikerült elérnie, hogy egyre visszataszítóbb legyen.

- Addig fogom folytatni, amíg a piáról beszélsz.

- Ó! Nyertél, lázadó. Készüljetek fel az indulásra!

Tizennégy

A Narra a megadott koordinátákon lépett ki a hipertérből.

A mélyűrben jártak, fél tucat fényéven belül semmit sem lehetett látni, valami mégis várt rájuk egy sor komüzenet. Pontosabban csak egyetlen, minden kommunikációs sávot elárasztó, saját magát ismétlő és helyenként átfedő adás.

„- Üdvözlet Sasdenevérek itt üdvözlet Sasdenevérek Zsinj hadúr ne válaszoljanak üdvözlöm itt készüljenek fel a vételére Zsinj hadúr új koordináták üdvözlöm kövessék ne válaszoljanak készüljenek fel hamarosan vételére kényelmesen koordináták megállapodás kényelmesen kölcsönös kényelmesen haszon..." A szavak végtelen áradatban, összekeveredve követték egymást.

- Ennek így semmi értelme! - rázta meg a fejét az Arc. - Nézzük, ki tudunk-e hozni belőle valamit! - A keze sebes táncot járt a kommunikációs konzolon. - Rendben. Pontosan előttünk van egy kis műhold. Az egyikjel erősebb, mint a többi. A következőképpen szól... - nyomott le egy gombot, kiszűrve a kérdéses jelsorozatot.

- Üdvözlet, Sasdenevérek! Itt Zsinj hadúr beszél. Üdvözlöm önöket. Készüljenek fel az új koordináták vételére. Ne válaszoljanak. Egyszerűen kövessék a koordinátákat. Hamarosan kényelmesen megtárgyalhatjuk kölcsönös haszonnal járó együttműködésünk részleteit. - Aztán az üzenet ismétlődni kezdett.

- Egy adatállomány is érkezik ugyanezen a sávon - közölte Dia.

- Ne engedd be a rendszerbe! - figyelmeztette Kell. - Lehet, hogy egy olyan program, mint amiről Castin beszélt. Valami, ami több információt juttat el hozzájuk, mint amit mi szeretnénk.

- Mondasz valamit - bólintott az Arc. - Nem túl nagy állomány. Letöltöm az adattáblámba, aztán majd legfeljebb kézzel visszük be a navigációs adatokat. Szerintetek mi történne, ha megpróbálnánk válaszolni?

- Két dolog lehetséges - felelte Dia. - A műholdnak van még egy rendszere. Vagy fegyver, amivel elpusztíthat minket, vagy egy hiperkomegység, amivel figyelmezteti Zsinj hadurat, mielőtt még odaérnénk.

- Én azt mondom, az olcsóbbal van dolgunk - vetette hátra a haját Kell.

- Mindegy, akármelyik is az, nem válaszolunk. - Az Arc összevetette az adattábláján lévő navigációs adatokat azokkal, amiket épp akkor gépelt be a Narra számítógépébe. Megegyeztek. Lenyomta a végrehajtás billentyűt, majd odabiccentett Diának, hogy álljon rá a siklóval az új pályájukra. - Rendben van, beléptünk a második fázisba!

A két X-szárnyú az Aldivy rendszer peremén, a rendszer napjának gravitációs kútján kívül lépett ki a hiperűrből, hogy bármelyik pillanatban vissza is léphessen oda.

Lara azonnal bekapcsolta és az Aldivyre irányította vizuális érzékelőit. Az elmosódott képen egy kék-fehér bolygó tűnt fel, mindenféle azonosítható jellegzetesség nélkül.

Lara visszafogta magát, és nem vágott keserű arcot. Minden, amit az Aldivyről tudott, a birodalmi felderítésekből és a nyilvánosan hozzáférhető adatokból származott. Ismerte a bolygófelszín térképét, de az űrből nézve a felhőtakaró elfedte a könnyen felismerhető kontinenseket.

- A birodalmi csatornák némák - reccsent meg a komban Donos hangja. - Csak a szabványos planetáris és kereskedelmi sávokon van egy kis rutinforgalmazás. Ami azt illeti, nagyon kevés.

- Az Aldivy elég gyéren lakott - felelte a nő. - Alig pár száz közösség él rajta. Nincs rajta semmi értékes, amit a Birodalom meg akarna védeni. A fénykorában két TIE-vadász és egy sikló vigyázott ránk.

- Meg a bolygó saját védelmi erői, gondolom.

- Ööö... igen. - Bárcsak abbahagyná a férfi a kérdezősködést! Ha sokáig folytatja, bele fog bonyolódni a hazugságaiba. - A rendőrségünk. Attól tartok, nem sokat érne egy megszálló sereggel szemben.

- A szülőhelyed a nappali vagy az éjszakai oldalon van?

- Épp azt próbálom kitalálni. - Hallgass már! Kérlek, hallgass! - Nem tudom. Menjünk közelebb!

Az Iron Fist álhídjára vezető ajtó szokásos, ijesztő sebességgel nyílt fel, hogy utat engedjen Melvar tábornoknak. A tábornok megtorpant, amikor megpillantotta a parancsnoki járat közepét elfoglaló étkezőasztalt. Zsinj az asztalfőnél álló székben ült, csizmás lábát az asztallapon nyugtatva. Mögötte, a helyiség orr-részében a holoképernyők az igazi híd elülső ablakaiból látható látványt mutatták - azt a hatást keltve, mintha Zsinj a galaxis középpontjában ülne.

- Nos, hogy tetszik? - mosolyodott el a hadúr.

- Talán az eddigi leghivalkodóbb díszlete - felelte Melvar, miközben elindult előre. - Nem kellene fénykörrel öveznie magát, a teljesség kedvéért?

- Nem is olyan rossz ötlet! Talán majd legközelebb. Mit akar?

- Az érzékelők szerint egy sikló lépett ki a hiperűrből azon a ponton, amelyet a Sasdenevéreknek megadott. Néhány perc múlva itt lesznek.

- Szedje össze az embereit! - csattant Zsinj csizmája a padlóra, ahogy felállt. - Szóljon a konyhának. És öltözzön ki! Remek móka vár ránk!

Miközben az elülső ablakban egyre növekvő Iron Fistet nézte, az Arc azt kívánta, bárcsak megszűnne a gyomrában a görcs.

- Rendben van. Elmondom az utolsó tanácsaimat. Ne feledjétek, hogy majdnem olyan beképzeltek vagyunk, mint ők, de korántsem olyan erősek. Úgyhogy viselkedjetek durván, de ne olyan durván, hogy megölessetek minket.

- Nem... megöletni... - tett úgy Kell, mintha feljegyezne valamit egy adattáblára. - Megpróbálom nem elfelejteni.

- Szívem szerint azt mondanám, hogy hagyjátok rám a beszédet, de az nem fog menni. Azért vagyunk itt, hogy lenyűgözzük őket a képességeinkkel és az eszünkkel. De azért ne essetek ki a szerepetekből, ha megszólaltok, ha pedig az egységünk erejéről, taktikai felkészültségéről, vagy bármi ilyesmiről lenne szó, engedjétek át nekem a válaszokat.

- Megértettük, tábornok - bólintott Dia. A hangja behízelgő dorombolás volt, teljesen más, mint a tőle egyébként megszokott, kifejezéstelen, érzelemmentes tónus. Az Arc rápillantott, és egy idegen nézett vissza rá: Dia vonásai, de egy másik nő arcán. A nő egy félig megszelídített vadállat rezzenéstelen tekintetével méregette, mintha a gyenge pontjait keresné. Az Arc gyorsan félrenézett. Feszengve döbbent rá, hogy nem tudja, Dia egyszerűen született színésznő, vagy ez is természetes lényének egy eddig nem látott része.

Csalódásukra, az Iron Fist hídja egy másodlagos hangárba irányította őket, messze a főhangártól. Az Arc szívesen megnézte volna, mekkora kárt okozott Kell tankhajóbombája, és hogy állnak a javítások.

Dia berepült a siklóval a kijelölt hangárba. Odabent két elfogóvadász, egy másik Lambda osztályú sikló, illetve egy nagyobb Raptor sikló állt - egy ronda, szögletes csapatszállító, amelyet előszeretettel alkalmaztak Zsinj erői.

A hajók között pedig a fogadóbizottság - egy tiszt és fél tucat rohamosztagos. Az egyik katona kézjelzésekkel egy vörössel felfestett leszállóhelyre irányította a Narrát. Dia hibátlanul tette le a gépet.

- Színpadra, emberek! - sziszegte az Arc.

A megfelelő alakzatban ereszkedtek le a rámpán: az Arc ment elöl, Dia és Kell pedig a két oldalán, kissé lemaradva. Az Arc csak közvetlenül a tiszt előtt állt meg. Se a férfi, se a rohamosztagosok nem reagáltak a sebhelyeire - ami most először fordult elő új szerepe történetében.

Az előtte álló tiszt nem olyan volt, mint amilyenre az Arc számított. A magas, szikár férfi vonásait akár kifejezéstelennek is lehetett volna nevezni, ha nem ül ki rájuk ragadozómosoly. A tiszt lényéből mintha izzó fény áradt volna - az Arc gyanította, hogy halálos fény. Nyilván szeretett győzni, vagy ölni, vagy fájdalmat okozni - az Arc nem tudta, melyik megérzése a helyes, azt azonban igen, hogy erre az emberre oda kell figyelni. Mindamellett a férfi ujjain tiszthez egyáltalán nem illő módon hosszú, fényes körmök csillogtak; az Arc gyanította, hogy fémből vannak, és nem lepődött volna meg, ha kiderül róluk, hogy borotvaélesek.

Az Arc megköszörülte a torkát.

- Kargin tábornok vagyok, a Sasdenevér Független úrhadsereg alapítója és vezére. Azt hiszem, már várnak - mosolyodott el finoman.

- Valóban. Melvar tábornok vagyok. A hadúr fegyveres erőinek főparancsnokaként üdvözlöm önöket az Iron Fisten. - A tábornok kezet rázott az Arccal. Erős, gyors kézfogás - meg sem próbált dominanciaharcot vívni. - A társai?

- Seku kapitány, a helyettesem, és Dissek hadnagy, a testőröm - mutatott az Arc előbb Diára, majd Kellre.

- Örvendek. Mielőtt a hadúr elé vezetném önöket, sajnos át kell még esnünk néhány bürokratikus formaságon.

- Nevezetesen?

- Zsinj hadúrnak számtalan ellensége van - nézett rá sajnálkozva a tábornok. - Ennél fogva számos szabály veszi körül, olyan szabályok, melyeket a biztonsága érdekében nem engedek felrúgni. Az egyik ilyen szabály miatt ragaszkodnom kell hozzá, hogy az itt-tartózkodásuk idejére adják át a fegyvereiket.

Az Arc vállat vont... majd olyan gyorsan rántotta elő a sugárvetőjét, hogy a rohamosztagosok mozdulni sem tudtak. Lelőhette volna Melvart, és még egy-két őrét, mielőtt egyáltalán célba vették volna. Ő azonban feldobta a fegyvert a levegőbe, elkapta a csövénél fogva, és a markolatával előre a legközelebbi rohamosztagos felé nyújtotta.

- Nem tartok árulástól - közölte. - Élve Zsinj erőit növelhetem. Holtan nagyon sokba kerülnék neki.

Melvar udvariasan mosolyogva vállat vont, nem megerősítve, de nem is cáfolva az Arc kijelentését. Dia és Kell kevésbé színpadias mozdulatokkal adták át saját sugárvetőiket.

- Ennek a sajnálatos eljárásnak szintén része az is - folytatta Melvar-, hogy műszeresen is átvizsgáljuk önöket. Elképzelhető, hogy elfelejtettek ideadni egy-két fegyvert, hiszen olyannyira önökhöz nőttek, hogy már inkább az öltözékük részének vélik őket, semmint fegyvernek. Kérem.

Az Arc engedelmesen felemelte a kezét és hagyta, hogy az egyik rohamosztagos egy kézi érzékelővel körüljárja. Nem találtak nála semmit, mint ahogy Diánál sem.

Ezután következett Kell. Nála sem jelzett a műszer semmit, ám a mögötte álló rohamosztagos láthatólag úgy gondolta, hogy magasabbra kellene emelnie a kezét, ezért a karabélya csövével megbökte Kell egyik karjának alsó felét.

Kell hátralépett, és a karabély csöve a jobb hónalja alá került. A jobb karját leszorította, megfordult, és a fegyvert kitépve a katona kezéből, a könyökével lesújtott a rohamosztagos sisakjára. Ha egy kicsit más szögben üt, eltöri a fickó légcsövét, de Kell az arcát célozta meg. Tisztán hallatszott, ahogy a katona állkapcsa összecsattan.

A rohamosztagos páncélcsörgés közepette zuhant a fémpadlóra.

Társai célba vették Kellt, aki csodálatra méltó hidegvérrel kikapcsolta és eszméletlen tulajdonosára fektette a lézerkarabélyt.

- Valami gond van? - nézett fel aztán.

Melvar tábornok szája derűs vigyorra húzódott.

- Úgy látom, épp most büntette meg az egyik emberemet.

- Megbüntettem? - nézett le Kell a rohamosztagosra, mintha akkor látta volna először. - Ó, biztosíthatom, szó sincs büntetésről. Ez csak reflex. Ha meg akartam volna büntetni, már magának könyörögne, hogy ölje meg.

- Elnézést kérek - fordult vissza az Arc Melvarhoz.

- Nincs miért - rázta meg a fejét a tábornok. - Ez a katona nem kapott rá parancsot, hogy így viselkedjen megbecsült vendégeinkkel. Azt hiszem, jót fog tenni neki egy kis elektromos kezelés. - Odaintett az egyik rohamosztagosnak, hogy viselje gondját eszméletlen társának. - Mennyit fizet ennek a Disseknek a szolgálataiért? - indultak el mindannyian.

- Nem mondom meg - felelte az Arc. - Ha el akarja csábítani, akkor legalább úgy próbálja meg lekenyerezni, hogy nem ismeri az én ajánlatomat.

Melvar bosszúsan felsóhajtott.

Egy gyümölcsösben szálltak le, alig egy kilométerre attól a kiégett, ovális alakú területtől, amelyen valaha New Oldtown városkája állt. Az éjszaka sötétjében csak a fogyó hold fénye világított Larának és Donosnak.

Együtt közelítették meg az elszenesedett területet kelet felől, ahol egy magaslat nézett le az elpusztított városra. Lara elmondta Donosnak, hogy régen egy farm állt a helyén - azt viszont nem, hogy ezt csak a közösség számítógépéből, Trigit admirális bombázásának megkezdése előtt tudta meg. A magaslat gerincére érve négykézláb folytatták útjukat, míg csak a romok fölé nem értek.

Az egykori New Oldtown fekete volt, mint az éjszaka. Amennyit láttak, az alapján a település helyét most megfeketedett árkok és kráterek borították - legalábbis a közvetlen környezetükben.

A pusztítás közepén azonban egy ház állt - egy előre gyártott elemekből összeállított, rikító kék színű épület, amelynek az ablakain vidám fény szűrődött ki. Úgy nézett ki, mint egy olcsó babaház.

Donos szemügyre vette a puskája távcsövén keresztül, és a távolságnak megfelelően módosított az irányzékán. Egy szót sem szólt, de magabiztosan, pontosan tevékenykedett. Lara látta rajta, hogy sokszor volt már hasonló helyzetben.

- Amikor megérkezek, valószínűleg be fogják mérni a környéket, nagyobb életformák után kutatva - szólalt meg. - Ha esetleg hoztam volna magammal valakit. Mint ahogy hoztam is.

- Majdnem egy kilométerre vagyunk tőlük - felelte Donos. - Lehet, hogy az érzékelőik megtalálnak, de nem valószínű. Folyamatos adásra állítottad a komlinkedet?

- Nem. Azt biztos ellenőrizni fogják. Kikapcsolva viszem be, és úgy is hagyom.

- Nem túl jó ötlet - nézett rá a férfi, s csak az egyik szeme látszott homloka árnyékában. - Ha bajba kerülsz...

- Ha feltartom az öklöm, bajban vagyok. Jöhetsz kiszabadítani. Ha nem, akkor uralom a helyzetet.

- Rendben! - sóhajtott fel elégedetlenül Donos. - De azonnal kérj segítséget, amint úgy érzed, hogy rosszul mennek a dolgok.

- Ha úgy lesz, jelezni fogok. - Lara elbizonytalanodott, nem tudta, mit mondhatna még. A férfi hangsúlya arra utalt, hogy nem csak a technikai részletek érdeklik - tényleg aggasztotta, hogy mi lesz vele. Lara nem volt ehhez hozzászokva, és nem tudta, hogyan reagáljon rá. Semmi sem jutott az eszébe, így hát egyszerűen felállt és elindult lefelé a dombon, a groteszk kék ház felé.

Castin Donn végignézte, hogyan fésülik át Zsinj emberei a Narra belsejét. Kéziképernyője nem nyújtott túl jó képet - minden kékesen és fehéren villódzott, a sikló kabinjában elhelyezett miniatűr holokamera-lencséktől nem is várhatott többet -, de azt pontosan látta, melyik paneleket nyitják fel, hogy elhelyezzék mögöttük a magukkal hozott szerkezeteket. Valószínűleg egy nyomkövető egységet. A sikló vezérlőprogramjába is beléptek, de nem sok időt töltöttek vele - valószínűleg csak az érkezésük és a távozásuk nyomait törölték. Nem mintha sokra mentek volna vele; Castin jelentősen átalakította a Narra rendszereit, úgyhogy ami most a sikló programjai szabványos felhasználói felületének tűnt, az valójában csak egy hamis réteg volt afölött. A kódtörők tetszésük szerint módosíthatták ezt a réteget, de minden utasításuk rögzítésre került, hogy a jármű jogosult felhasználói később megerősítsék vagy töröljék azokat.

A csapat távozott, a leszállórámpa visszaemelkedett a helyére. Ideje volt elindulni.

Castin kikapcsolta a holokamerát, és gyengéden letette maga mellé a képernyőt. Minden mozdulatának pontosnak, óvatosnak kellett lennie. Teljes rohamosztagos-páncélban feküdt, feje mellett a sisakkal, de így is csak a titkos rekesz felét foglalhatta el. A holokamera kábelét és egy levegőcsövet sikerült kivezetnie az

árnyékoláson keresztül - igaz, a műszeres kutatás során egyik berendezést sem használta -, de a rekesz komfortszolgáltatásai ezzel ki is merültek. Órák óta izzadt már odabent, és úgy bűzlött, mint egy bantha párzás idején.

A mellette lévő tükröt ragasztószalag tartotta a helyén. A fényvisszaverő anyagból készült sáv negyvenöt fokos szögben állt a rekesz teteje és alja között, így aki benézett, az nem a hátsó falat látta, hanem a felsőt. Úgy helyezték el, hogy eltakarja Castint, és mégis üresnek látsszon a szűk kamra.

Castin most végigcsinálta ugyanazt a mozdulatsort, mint beszálláskor, csak éppen fordított sorrendben. Lehúzta a tükröt a tetőhöz rögzítő szalagot, majd maga mellé fektette a tükröt. Óvatosan félretolta a rekeszben elrejtett holmiját, szűk utat nyitva a kiszálláshoz. Felpöccintette az ajtó kapcsolóját, és kitekergőzött a Narra pilótafülkéjébe - a viszonylag friss levegőre. Pár másodpercig a padlón hevert, a levegőt kapkodva, majd kivette a rekeszből a sisakját és a többi felszerelését.

A terve mozgásba lendült. Az őrök figyelmének felkeltése nélkül ki kell jutnia a siklóból és a hangárból, keresnie kell egy teljes értékű számítógép-csatlakozót, át kell törnie a hajó védelmi rendszerén, és fel kell töltenie a programját - aztán vissza kell jönnie. Nem ígérkezett könnyűnek, de hát végül is Lidérc volt. Meg tudja csinálni.

És néhány nap múlva, amikor az Iron Fist izzó gázgömb, vagy az Új Köztársaság könnyű prédája lesz, majd Antilles parancsnok is kénytelen lesz beismerni, hogy Castin Donn-nak mindvégig igaza volt!

Melvar tábornok és a Sasdenevérek beléptek a lázas tevékenységtől nyüzsgő hídra.

A parancsnoki folyosón egy keskeny, de hosszú, akár húsz fő elhelyezésére is alkalmas étkezőasztal állt. A körülötte lévő székeknek körülbelül a felén ült valaki. Az asztalfőn, háttal a hipertéri utazás kavargó örvényeit mutató ablakoknak, foglalt helyet Zsinj, hatalmas fehér foltként makulátlan főadmirálisi egyenruhájában. A kezét összefonta terebélyes hasán, bajusza kackiásan meredezett, arckifejezéséről elégedettség sugárzott.

A tisztek az asztalánál élénk beszélgetésbe merültek, de amikor a Sasdenevérek beléptek a helyiségbe, semmit sem hallottak belőle - elnyomta a harcállásokból felszűrődő lárma.

Lent az egyenruhás szolgálatadók ijesztő nemtörődömséggel látták el feladataikat. Néhányan az ülésükben hátradőlve, lábukat a konzoljukra feltéve figyelték a képernyőket. Mások hármas

négyes csoportokban álldogáltak, szemüket a monitorjaikon tartva, de igazából a társaikra figyelve. Többen alacsony fokozatú TIE-vadász-szimulációkban mélyedtek el. Az orr közelében két rohamosztagos vibropengékkel vívott - láthatólag csak gyakoroltak, de vágásaik így is mély csíkokat perzseltek páncéljaikra.

És mind beszéltek - a hangzavar miatt a helyiség inkább emlékeztetett konferenciateremre, mint egy hadihajó hídjára.

Melvar tábornok odavezette a Sasdenevéreket az asztalfőhöz, és megvárta, míg helyet foglalnak, mielőtt bemutatta volna őket.

- Hadúr, hadd mutassam be Kargin tábornokot, Seku kapitányt és Dissek hadnagyot, a Sasdenevérek tiszteletre méltó képviselőit. Kargin tábornok, a házigazdájuk, Zsinj hadúr.

Az Arc ültében félig meghajolt.

- Örülök, hogy végre találkozhattunk - fordult új vendégei felé mosolyogva Zsinj. - Üdvözlöm önöket az Iron Fist fedélzetén.

- Csodálatos hajó - bókolt az Arc. - Remélem, nem tettünk túl nagy kárt benne.

- Természetesen nem. Igaz, még néhány olyan robbanás elég kényelmetlen lett volna, de nem jelentett volna különösebb terhet a karbantartóinknak.

Az Arc egy a megkönnyebbülését eltúlozva érzékeltető mozdulattal megtörölte a homlokát.

- Nos, ezt meg kell ünnepelnünk! A halmadiakhoz hasonló földtúrókra a legkisebb aggály nélkül csapok le, de - és ezt nem szégyellem bevallani - Zsinj haragját nem szívesen vonnám a fejemre hosszú távon.

A hadúr mosolya tovább szélesedett.

- Eddig is nyilvánvaló volt, milyen intelligens kalóz ön... különben nem is érte volna el figyelemre méltó sikereit. De mielőtt rátérnénk az est fő témájára, vacsorázzunk meg!

- Kérem. - Az Arc tudta, hogy hangjából és modorából sikerült száműznie minden feszültséget, de ez nem jelentette azt, hogy ne lett volna feszült. Az étkezés újabb lehetőséget kínált fel Zsinjnek, hogy valami új nehézséggel állítsa szembe őket - például méreggel. Ha jól készültek fel a hadúrból, akkor nem kellett ilyen cselszövésre számítaniuk. De hibák mindig előfordulhatnak az elemzések során...

Lara a háztól tízlépésnyire állt meg. Lopva megérintette sugárvetője agyát - megnyugvással töltötte el az érzés.

- Üdvözlet a tábornak! - kiáltotta el az érkező vendégek hagyományos aldivyi köszöntését. A hagyomány szerint a legnagyobb középületek és a leggazdagabb villák is tábornak számítottak. - Tavin, ott vagy bent?

A bejárati ajtó feltárult, és felbukkant problémái forrása, sötéten és jóképűen - mint aki tudja, és minden adandó alkalommal ki is használja a külseje adta lehetőségeket.

- Lara! - sugárzott, miközben közelebb lépett és ölelésre tárta a karját.

A nő tenyerét a mellkasának támasztva távol tartotta magától.

- Erre semmi szükség. Pillanatnyilag nem vagyok túlságosan oda érted.

- Sajnálom - nyúlt meg a férfi arca. - Nos, talán majd később. Bejössz?

- Nem. Túl sokat vagyok zárt helyen. Jólesik a friss levegő.

- Hát akkor csináljunk egy kis fényt - vont vállat a másik. Visszalépett az ajtóhoz, és a karját benyújtva lenyomott egy kapcsolót. Az ajtó felett felgyulladt egy lámpa, és megvilágította a ház előtti elszenesedett talajt. - Szeretnék bemutatni valakit neked.

- Képzelem.

Tavin intett, és az ajtóban feltűnt egy másik férfi is. Pengevékony volt, barna aldivyi földművesöltözéket viselt... ám finom szálú, rendezett szőke haja, puha keze, az arcán ülő fensőbbséges kifejezés és - nem utolsósorban - az övén lógó sugárvető egyértelművé tette, hogy nem egy aldivyi farmer áll előtte.

- Lara, hadd mutassam be Rossik kapitányt. Már alig várta, hogy beszélhessen veled.

A szőke férfi elmosolyodott - szép volt, de komolyság sugárzott az arcáról. Odalépett Larához, és kezet fogott vele.

- Valóban. Petothel hadnagy, engedje meg, hogy gratuláljak az eddigi eredményeihez!

Lara fagyos mosollyal fogadta a bókot. Ezért nem akart bekapcsolt komlinkkel érkezni: nem hagyhatta, hogy Donos hallja, amint igazi nevén szólítják.

- Örülök, hogy végre kapcsolatba tudtunk lépni - mondta.

- Tavin, menj, hozz székeket és valami innivalót! Meddig tud maradni anélkül, hogy gyanút keltene? - fordult vissza Rossik Larához.

- Néhány napig. Tavin hirtelen felbukkanása miatt különleges eltávozást kaptam, de csak egy-két napra.

- Nos, az aktája alapján figyelemre méltóak a képességei. Nem fog sokáig tartani, míg megtanulja használni a berendezést, amit tőlünk kap.

- Miféle berendezést?

- Egy speciális adót. Nagyon kicsi információcsomagokat továbbít a régi birodalmi HoloNeten. És alig harminc kiló. Többe kerül, mint egy elfogóvadász. Követjük vele a Mon Remondát, hogy aztán elpusztítsuk.

- Velem a fedélzeten.

- Nem, természetesen nem. Elhelyezi az adót, majd a következő küldetésén egyszerűen eltűnik. A hajót csak ezután semmisítjük meg.

Lara úgy tett, mint aki elgondolkodik a hallottakon. A komor arcú Tavin közben visszatért a házból, félkörben letette a székeket, majd visszament.

Rossik intésére Lara leült.

- Sajnálom, de ez nem fog menni - bökte ki.

- Miért?

- A Mon Remonda biztonsági rendszere nagyon szigorú. Amikor valaki eltávozásról tér vissza, nagyon alaposan átkutatják a holmiját. És soha nem tudjuk, hol vagyunk. Minden eligazításon csak kódneveket kapunk. Teljes sötétségben tartanak minket.

- Nem is tudtam, hogy a Lázadók ilyen értelmes biztonsági előírásokat foganatosítottak! - vonta fel a szemöldökét Rossik. - Hiszen állandóan a személyes szabadságról beszélnek...

- Hazugság! - legyintett Lara. - Az Implacable-en soha nem tartottak annyira szemmel, mint a Lázadóknál.

- Nos, nem tudná valahogy a Mon Remonda kommunikációs rendszerét használni?

- De igen, az talán megoldható. - Elvezethetnélek az egyesített flottához, és végignézhetném, hogyan söprik ki az Iron Fistet az űrből! - Valószínűleg ez lenne a legjobb.

Rossik zsebében felcsipogott valami. A férfi egy adattáblát húzott elő. Rápillantott a képernyőre, és megfeszültek a vállizmai.

- Senki se mozduljon! A házbeli életjel-érzékelő jelzett. Alig egy kilométerre keletre van valaki. Azaz a legközelebbi dombon.

- A szárnyemberem az - próbálta megőrizni Lara a hidegvérét. - A biztonság kedvéért elkísért.

- Érdekes, hogy eddig nem említette - nézett rá fagyosan Rossik.

- Nem volt jelentősége. Ott maradt az X-szárnyúakkal, míg meglátogatom drága bátyámat.

- A gond csak az, hogy elég közel került ahhoz, hogy megláthasson. Azt pedig nem engedhetjük meg. A Lázadók adatbázisaiban ott van a holoképem. Maguk ketten beszélgessenek tovább. Én visszamegyek a házba, kimegyek a hátsó ajtón, és a hátába kerülök. Tíz-tizenöt percre lesz szükségem, ha csendben akarom elintézni.

- Nem! - rázta meg a fejét Lara.

- Mit mondott?

- Azt mondtam, hogy nem. Nem mehetek vissza a Lidércekhez nélküle. Még felkelteném a kíváncsiságukat. - Nem nagyon kellett erőlködnie, hogy gúnyt csempésszen a hangjába.

Rossik elgondolkodott.

- Jól van. Új terv. Elmegyek és megölöm a szárnyemberét, aztán visszavisszük magát meg a két X-szárnyút az Iron Fistre. Most azonnal.

Tizenöt

Az Arc épp elmélyült a főfogás - valamilyen szárnyas, napgyümölcsös pácban - élvezetében, remélve, hogy nem mérgezett, amikor Zsinj feltett egy kérdést, amire egyáltalán nem volt felkészülve.

- Én őrültem meg, Kargin tábornok, vagy tényleg van egy ewok pilótájuk?

Az Arc megdermedt. Lenyelte a szájában tartott falatot, és gyorsan megköszörülte a torkát.

- Miből jutott erre a következtetésre, uram?

- A lehallgatott adásaikból. A Sasdenevér Egyes pilóta hangjának elemzése arra utal, hogy az illető valószínűleg, bár nem bizonyosan, ewok. Nem értem, hogyan lehetséges ez.

Az Arc vállat vont, és gondolatban végigvette a tucatnyi lehetséges választ.

- Nos, valóban ewok. Többé-kevésbé. Kettch hadnagy tényleg a legharciasabb pilótám. A műszereket természetesen nem érné el, ha egy őrült tatuini protéziskészítő nem állított volna össze neki egy-egy pár kéz- és lábhosszabbítót. Így a legkevésbé sem korlátozza alacsony termete.

- Értem. De én azt hittem, hogy az ewokok túl primitívek a bonyolult gépezetek, illetve az asztronautika elméletének és gyakorlatának elsajátításához. Hiszen még a Basic nyelvet sem tudják rendesen megtanulni!

- Így is van. Kettchet azonban... megváltoztatták. Nem tudjuk, hogy hol és miért, de megváltoztatták. Még kölyökkorában rabolták el az Endor szent holdjáról. Egy laboratóriumba vitték, és olyan vegyületeket kapott, amelyek láthatólag felfokozták a tanulási képességeit. Igazi zseni, különösen a matematika területén. - Ez igazából Röfi élettörténete volt, és az Arc nagyon örült, hogy a rendelkezésére áll.

Zsinj és Melvar összenéztek, az Arcnak pedig hirtelen szaporábban kezdett verni a szíve. Akármilyen rövid is volt a két férfi pillantása, valami azt súgta, hogy nagyon fontos a számukra ez a téma. Mit jelenthet ez az egész?

- Mindenesetre - folytatta az Arc - meglehetősen faragatlan alak. Akkor sem szívesen hoztam volna magammal, ha kifejezetten kérik. Meg szokta harapni az idegeneket. Nem örültem volna neki, ha egy falatnyi Zsinj miatt kilöktek volna minket az űrbe.

Zsinj ismét joviálisan mosolyogva fordult vissza felé.

- Nagyon mulatságos. Mindazonáltal őszintén remélem, hogy láthatom még repülni. Esetleg összemérhetné a tudását az én legjobb pilótámmal... persze csak barátságos küzdelemben.

- Itt van az illető? - nézett körül az Arc.

- Fel báró? Nem, épp szolgálatban van. - A hadúr vállat vont. - Egyébként sem túl kellemes asztaltársaság.

- Ő is harap?

Zsinj felnevetett.

Castin megvárta, míg a folyosó egy pillanatra kiürült. Odasietett a turbólifthez, és gyorsan felpattintotta a vezérlőpanelja fedelét. Az ismerős vezetékek és áramköri lapok tárultak a szeme elé. Gyakorlott mozdulatokkal eltávolította két vezetékről a szigetelést, és összetekerte a csupasz végeket.

A turbólift ajtaja félrecsúszott, felfedve a mögötte tátongó liftaknát. Castin szétválasztotta a vezetéket, lezárta a vezérlőpanelt, és belekapaszkodott az akna falán futó szervizlétra egyik fokába. Épp időben rántotta be maga után a lábát; a liftajtó a megszokott sebességgel záródott be mögötte.

Most már csak egy olyan helyet kellett találnia, ahol nyugodtan dolgozhatott - na és persze egy számítógép-csatlakozót.

Fel vagy le? A feje fölött, a távolban látta az akna végét, lefelé nézve azonban nem. Ez azt jelentette, hogy lent több felfedeznivaló van. Elindult.

Pár perccel később úgy kapaszkodott a fokokba, mintha az élete múlott volna rajta, miközben elsüvített mellette a turbólift fülkéje. A menetszél megrázta, az egyik lába lecsúszott a létrafokról, amire támaszkodott. Castin elkáromkodta magát, és folytatta útját lefelé.

Ha legalább felcímkézték volna a liftajtók belsejét ezek a birodalmi tökfejek! 15. szint: HANGÁR, FEGYVERTÁR, KANTIN... de szép is lett volna!

De azért voltak nyomok, ezekre támaszkodhatott. Például a liftakna kopása a különböző helyeken. Árulkodó jelek mutatták, hol állt meg gyakrabban a fülke, azaz melyik szinteket látogatták sűrűbben. Ezeket a szinteket el kellett kerülnie.

Hat emelettel lejjebb talált egy ajtót, amely körül az akna fala szinte teljesen érintetlen volt. Jó jel. Felnyitotta a vezérlőpanelt rejtő szervizajtót... és meglepetésében majdnem leesett a létráról.

Nem szabványos vezérlőpanelt látott. A beléágyazott biztonsági modul arra utalt, hogy valaki nagyon fontosnak tartotta az ajtó mögött rejlő területet.

Szorosan megkapaszkodott, ahogy egy újabb fülke süvített el mellette, ez alkalommal lentről fölfelé, majd visszatért a problémára. Ez a szint valószínűleg túl veszélyes a feladatához. Másfelől viszont furdalta a kíváncsiság. Előhúzta a szerszámait.

A lezárt biztonsági modul elég bonyolultnak tűnt, de Castin az egész életét birodalmi hardverek és szoftverek feltörésével töltötte, így hát néhány perc múlva siker koronázta próbálkozásait. A modulban a lift szabványos vezérlőegységére és számos biztonsági intézkedésre bukkant - az ajtók állapotát, az érkező és távozó fülkéket figyelő, és az adatokat a hajó központi számítógépébe továbbító érzékelőkre. Az érzékelőket kiiktatta. A számítógép reléjét nem kapcsolhatta ki, ugyanis az kezelte a szintre belépő és az onnan távozó emberek jogosultság-ellenőrzését is, és ha a kiiktatása után valaki a megfelelő engedélyek birtokában próbálkozott volna belépni vagy távozni, akkor azonnal fény derült volna a beavatkozásra.

A liftaknából minden különösebb erőfeszítés nélkül ki tudta nyitni az ajtót, de a bezáródása után, a másik oldalról nem tudott volna távozni a megfelelő jogosultság nélkül. Elérkezett az improvizáció ideje. Az áramkörbe bekötött egy kicsi, kommunikációs egységgel is ellátott adattáblát, és beprogramozta, hogy figyelje a komlinkje frekvenciáját, és egy adott jelre nyissa ki az ajtót. Ennek a trükknek működnie kellett.

Eltette a szerszámait, és a lézerkarabélyát vette kézbe. Aztán kinyitotta az ajtót.

A szárnyak a legtöbb turbólifttől eltérően némán siklottak félre, és egy sötét folyosót tártak fel. Castin senkit sem látott rajta. Átszökkent a létráról a folyosóra, és gyorsan körülnézett, de most sem látott senkit.

Igazából nem is folyosón állt, hanem egy hosszú teremben, melynek az egyik falát nagy ablakok alkották. Az ablakok mögötti helyiségeket fényesen kivilágították. Castin megörült; így szinte lehetetlenné vált, hogy odabentről bárki is észrevegye. Hátranyúlt, ismét lenyomta a gombot, majd kirántotta a karját a bezáródó ajtószárnyak közül.

A turbólift ajtaja mellett rábukkant egy számítógép-csatlakozóra, de azt nem használhatta, nem lett volna biztonságos. Egy birodalmi rohamosztagos kimért lépteivel végigment a termen, hogy keressen egy másikat.

Ahogy haladt, sorra elé tárultak a nagy ablakok mögötti helyiségek. Az első hatalmas volt. A távolabbi fala mentén nagy ketreceket, vagy kis börtöncellákat helyeztek egymásra hármasával. Üvegből vagy acélüvegből készülhettek, és mindegyikben egyetlen élőlény raboskodott. Castin látott néhány gamorrait, egy nagy ízeltlábút, amelynek a celláját valamiféle szerves háló vonta be belülről, és egy ewokot. Az egyik nagyobb, szinte teljesen vízzel teli cellában egy dianoga lebegett - a csápos dögevő egyetlen, kocsányon ülő szeme követte, miközben elhaladt előtte. A cellák előtt egy férfi ült íróasztalánál, melyen egy nagy, bonyolult számítógép terpeszkedett. A lábát az asztalon nyugtatva, lustán nyomogatta adattáblája billentyűit, bizonyára játszott. Nem vette észre Castint.

Elöl, a helyiség bal sarkában, Castin a félhomály ellenére is ki tudta venni egy íróasztal és egy számítógép-terminál körvonalait. Azt nem látta, hogy a terem ott véget ér, vagy csak elfordul. A terminálra lett volna szüksége, feltéve, hogy a bekapcsolásával nem riaszt fel senkit.

Elhaladt a következő ablakok előtt. Ezek egy kisebb helyiségre, egy műtőre néztek. Épp egy operáció folyt odabent, négy férfi dolgozott gumikesztyűben és légzőmaszkban egy nagydarab, fehér bundájú, két nagy és két kis szemű lényen. Castin felismerte, hogy egy talz lehet az, majd alaposabban is szemügyre vette.

A talz fejébe katétereket vezettek; a műtőasztal mellett felfüggesztett palackokból folyadékok áramlottak lassan a csövekben. A lényt leszíjazták az asztalra... és eszméleténél volt. Miközben Castin nézte, kinyitotta a száját és elüvöltötte magát. A hang áthatolt az ablakon. Karmos ujjait begörbítve, majd kiegyenesítve feszült neki béklyóinak, négy szeme vörösen meredt az orvosokra.

Ez nem a fájdalom üvöltése, döntötte el Castin, hanem a haragé. Nyugtalanító kép. A talz elméletileg békés faj volt.

Még néhány lépés, és maga mögött hagyta a műtőt. Elhelyezkedett a terminál előtt, és ismét elővette a szerszámait.

- Visszamenni az Iron Fistre? Nem hiszem - rázta meg a fejét Lara. - A Mon Remondán sokkal több hasznot hajtok Zsinjnek.

- Nem feltétlenül - felelte Rossik. - Szerzünk két X-szárnyút... még repülhet is velük egy-egy küldetésen... és megismerjük a Lidércek és a Zsiványok működési rendjét, gondolkodásmódját. Mindez talán még értékesebb, mint a Mon Remonda követése.

- Én akkor is inkább visszamennék a Lidércekhez.

- Pedig nem fog. Most pedig a szárnyemberét lekötendő kezdjen lázas beszélgetésbe Tavinnal, amíg elfoglalom a helyem.

Lara elkomorodott, ahogy rájött, mit kell tennie... ahogy rájött, hogy két olyan foglyot fog nemsokára ejteni, akik ismerik a titkát... és ezért fel kell fednie ezt a titkot Wedge Antilles előtt.

- Nem hiszem. Fel a kezekkel! Mostantól mindketten az Új Köztársaság foglyai.

Tavin a zekéje alól elővett és Larára szegezett egy apró sugárvetőt. Rossik nyílt megvetéssel nézett rá, és megelégedett annyival, hogy a saját sugárvetője agyára tette a kezét.

- Láthatólag nincs abban a helyzetben, hogy ilyen kijelentéseket tegyen, Petothel. A társa egy kilométerre van innen, és talán nem is figyel minket. Tudom, hogy nem továbbította a beszélgetést, azt elárulta volna az érzékelőm.

Lara ránézett a Tavin kezében lévő sugárvetőre, és lassan felemelte a kezét, félig megadóan, félig szemtelenül nyújtózkodva.

- Adok még egy esélyt. Dobják el a fegyvereiket!

- Vigyázz rá, és vedd el a sugárvetőjét! - vetette oda Rossik a társának. - Én azt fogom tenni, amit mondtam... kimegyek a hátsó ajtón, és a szárnyembere mögé kerülök. Nincs más dolgod, mint itt tartani.

- Semmiség - biztosította Tavin.

- Jobban tették volna, ha megadják magukat - mondta Lara, és ökölbe szorította a két kezét.

A dombról lecsapó fénydárda gyomron találta Tavint. A túlhevült szövetek felrobbanása hátravetette a férfit; fegyvere az elszenesedett talajra zuhant.

Rossik a lövés irányába fordult és tett egy lépést előre. Lara előrántotta a sugárvetőjét. Rossik a földre vetette magát, de Lara lézersugara még a levegőben eltalálta az oldalát. A férfi mozdulatlan testtel érkezett le a földre.

Lara felállt, és fegyverét a két testre szegezte, míg Donos lerohant a dombról. Felesleges volt az óvatosság, szemmel láthatólag mindkét férfi meghalt. Lara megpróbált úgy tenni, mint akit felzaklattak az események, és legnagyobb meglepetésére nem is kellett erőlködnie. Tudta, hogy ez részben amiatt van így, hogy egy időre megint biztonságba került a titka.

- Jól vagy? - kérdezte Donos.

Lara bólintott.

- Azt akarták... - A hangja elcsuklott, és ezt megint csak nem kellett színlelnie. - Azt akarták, hogy menjek vissza velük az Iron Fistre. Nem adtak lehetőséget rá, hogy hamis információkkal lássam el őket. Egyszerűen el akartak tüntetni. - Megborzongott. - Nem tehettem mást.

Donos megbökte Rossik holttestét a lábával. A test félig átfordult, felfedve a semmibe révedő, üres szemeket. A hadnagy lehajolt és elvette a férfi fegyverét.

- Miért támadt rád a testvéred?

- Nemet mondtam. Megmondtam, hogy nem megyek vissza ezzel a férfival, Rossikkal. A bátyám nyilván csak akkor kapta volna meg a pénzét, ha visszamegyek. Ha pedig nem kaphatta meg, akkor meg akart ölni.

- Nem valami szerető testvér - mérte végig Donos Tavin testét, majd az ő fegyverét is elvette. Aztán hátranézett a válla fölött Larára. - Bocsáss meg! Ezt nem kellett volna mondanom.

- Semmi baj. Az a Tavin, akit szerettem, már kislánykoromban meghalt; ez lett belőle. Hiányzik... de nem te ölted meg.

- Nem lehetünk biztosak benne, hogy Rossiknak nincs több embere a környéken. Fogjuk a irataikat, gyorsan kutassuk át a házat, aztán siessünk vissza az X-szárnyúakhoz. El akarok tűnni erről a bolygóról, amilyen gyorsan csak lehet.

Castinnak valamelyest a mögötte lévő teremre is figyelnie kellett, miközben a terminálon egymás után rombolta le az Iron Fist rendszerének biztonsági rétegeit. Az ablakok mögötti szobákból még egyetlen tudós vagy technikus sem lépett ki, de nem számíthatott rá, hogy a szerencséje örökké tart.

A számítógépes biztonsági rendszer pedig jó volt. A többrétegű védelmet, ami eddig megakadályozta abban, hogy elhelyezze programját a kommunikációs rendszerben, olyan szakember készítette, akinek a képességei majdnem felértek az övével. És bár Castin biztosra vette, hogy jobb az ismeretlen programozónál, annak az illetőnek hetek, hónapok, évek álltak rendelkezésére a kód tökéletesítésére, míg neki percek alatt kellett áttörnie rajta. Nagyobb tudása és a magával hozott eszközök ellenére sem haladt túl jól.

Ezért aztán ideges lett. Alig tudott a feladatára összpontosítani.

Nem, ennek így semmi értelme. A kemény rendszerek eddig kihívást jelentettek a számára, és nem csökkentették, hanem felfokozták a teljesítményét. De akkor mitől ideges? Hátradőlt, el a képernyőtől és a parancsaira érkező elutasító válaszoktól, hogy végiggondolja a dolgot.

Még a gyomra is kavargott, és végül ez vezette rá a megoldásra. Attól lett ideges, amit néhány perccel korábban látott. A ketrecekben lévő élőlényektől. A műtőasztalra szíjazott talztól, a vegyi anyagokkal őrjöngő vadállattá változtatott békés lénytől.

Nevetséges! Sohasem érdekelték ezek a valamik. Nem voltak emberek, nem voltak különösebben fontosak, és ha a tudósok kísérletezni akartak rajtuk, Castin a maga részéről nem ellenezte.

Az émelygése azonban egy cseppet sem csökkent.

Annak a talznak lőttek. Még ha valamilyen csoda folytán meg is tudna szökni, örökre megváltoztatnák a történtek. Visszatérhetne a bolygójára, a családjához azok után, amit tettek vele, amit átélt, amire kényszerítették? Castin nem hitt benne.

Halkan elkáromkodta magát. Ilyesmire nincs ideje! Mit izgatja magát egy rakás idegen lény szenvedéseivel, amelyeken Zsinjnek kísérletezni támadt kedve?

A talz képe azonban kiszorította elméjéből a feladata elvégzéséhez szükséges technikákat és eljárásokat, és egy nem kívánatos érzelmet keltett benne.

Szimpátiát.

Szimpátiát azok iránt a szőrös, büdös, nem emberi lények iránt, akiket a cellákban látott. Mintha minden értelmes életforma tragédiája testesült volna meg bennük.

Annak ellenére, hogy teljesen elmerült a gondolataiban, Castin meghallotta a turbólift ajtajának szisszenését a háta mögött. Kikapcsolta a terminált, felkapta az adattábláját és a sisakját, majd a jobb kéz felőli sarok mögé kuporodva visszanézett arra, amerről jött.

A terem félhomályában félosztagnyi rohamosztagos közeledett felé. Ráérősen lépkedtek. Félúton járva a vezetőjük keményen megkopogtatta az egyik ablakot. Láthatólag sikerült felkelteni a benn tartózkodó személy figyelmét, ugyanis elkezdte a sisakja oldalát ütögetni, egyértelműen azt jelezve, hogy a másik kapcsolja be a komlinkjét.

A fenébe! Biztos őt keresik. Mit rontott el? Hiszen eltüntette a nyomait, amikor bekapcsolta a terminált!

Nem, várjunk csak! Amikor az aknában állva lepattintotta a turbólift vezérlőpaneljének a burkolatát, és felfedezte a biztonsági modult... nem tudta, milyen szintű biztonsági intézkedésekkel áll szemben, míg ténylegesen ki nem nyitotta azt. Ha magára a modulra is szereltek egy érzékelőt - ami nagyon is elképzelhető volt -, akkor anélkül kapcsolta be, hogy egyáltalán észrevette volna.

Elhúzódott a saroktól. A háta mögötti ablak egy pillanatnyilag néptelen irodára nézett. Mellette egy páncélajtó állt, a szokásos vezérlőpanellel. Lenyomta a „nyitás" gombot, és a kis képernyőn

felvillant a KÉREM A BELÉPŐKODÓT felirat.

Castin tudta, hogy a rohamosztagosok hamarabb beérik, mint ahogy áthatolhatna a védelmen és bejuthatna az irodába.

Most mit csináljon - blöfföljön vagy harcoljon? A blöff semmiképpen sem válhatott be; csak mozdulatlanságra késztetné, míg a többi rohamosztagos is odaérne. Kibiztosította a lézerkarabélyát.

A rohamosztagosok vezetője befordult a sarkon, és egy pillanatra megdermedt.

- Mi a...!

Castin lőtt. A lézersugár gyomron találta a rohamosztagost, és nekitaszította a falnak.

Castin nem várta meg, hogy a következő katona is felbukkanjon. Ismét lőtt, ez alkalommal az ablakba, majd a berobbanó acélüveg nyomában bevetette magát az irodába.

A padlóra érkezve megpördült és célba vette a törött ablakot. Két újabb rohamosztagos fordult be a sarkon, fegyvereiket arra lendítve, ahol egy pillanattal korábban még Castin állt. A kódtörő tüzet nyitott, és az első lövése mellkason találta a közelebbi katonát. A másik a padlóra vetette magát, eltűnt az alsó ablakkeret alatt, így Castin lövése célt tévesztett.

Felharsant egy sziréna hangja, és az iroda lámpái a vijjogás ütemére villogni kezdtek.

Az irodából nyílt egy másik ajtó is, nagyjából a turbólift irányába, és a vezérlőpanelje sem kért kódot. Egy szekrényekkel, kézmosókkal és fertőtlenítőkkel teli mosdó tárult fel mögötte, a teremre néző ablakok nélkül.

A következő ajtó is készségesen kinyílt - a műtőre. A bent lévő technikusok felfüggesztették a talz kínzását, és az ablakokon túli eseményeket figyelték - az utolsó rohamosztagos épp ekkor haladt el odakint Castin első áldozata felé.

Castin válla fölött elsüvített egy lézersugár, és eltalálta az egyik technikus tarkóját. Castin mintha lassított felvételen látta volna, ahogy az elszenesedett koponyájú férfi lassan előrezuhant, és ahogy társai hasonló lassúsággal felé fordultak.

Megpördült, és célpontját nem is látva lőtt. Az iroda és a mosdó közötti nyitott ajtóban egy rohamosztagos állt, tökéletes célpontot nyújtva. Castin vaktában eleresztett lövése a térdét találta el. A férfi egy sikoltás kíséretében a padlóra zuhant.

Castin lecsapott a vezérlőpanelre, és az ajtó bezárult. Aztán odafordult a technikusokhoz, akik már a magasba emelték kezüket. Az egyik nem tudta levenni a szemét a hajdani kollégája feje helyén füstölgő szénkupacról.

Csak szét kellett volna lőnie az ablakot, hogy kijusson a terembe. Egy ugrás, és már ott is van a turbóliftnél, mielőtt a három, még mozgásképes rohamosztagos utolérhetné. Rendben, ezt fogja tenni. Ám miközben az ablakra emelte fegyverét, meglátta, hogy a talz őt bámulja. Négy szeme mintha négy, a színtiszta fájdalom világára nyíló üreg lett volna.

Castin tétovázott, majd előhúzta vibropengéjét az övéből. Előbb a talz bokájánál vágta el a hevedereket, majd odalépett a csuklójához.

- Ne! - kiáltotta az egyik technikus elkerekedett szemmel. - Ez már nem talz, hanem egy gyilkos...

- Tudom. - Castin végzett az utolsó hevederrel, és hátrább lépett.

Az előbb megszólaló technikus megpördült, odaugrott az ajtóhoz, és lecsapott a gombra. Az ajtó feltárult... és a férfi gyomrába egy lézersugár vágódott. Nem halt meg azonnal, kétrét görnyedt és sikoltozni kezdett.

A talz legördült a műtőasztalról. A csövek még mindig kilógtak a fejéből. Vetett egy ádáz pillantást Castinra, majd lassan elindult a többi technikus felé. A különféle vegyületekkel teli palackokat tartó állvány felborult, de a talz oda sem figyelve maga után vonszolta. Aztán az idegen lény megpillantott valamit az ajtón keresztül, és megtorpant - láthatólag azt próbálta eldönteni, kire támadjon először.

Castin belelőtt az ablakba, és kiugrott a lyukon. Semmi sem állt közte és a turbólift ajtaja között. Miközben futásnak eredt, eldobta a vibropengét, és előrántotta az adattábláját.

A belé hasító fájdalom olyan erős volt, hogy azt sem tudta megmondani, hol támadt. Érezte, hogy zuhan, és érezte, ahogy becsapódott a terem padlójába.

Meggörnyedt a kíntól, mintha csak valami gonosz kisgyerek bábja lett volna. Látta, és homályosan fel is fogta, hogy a bal csípőjén lévő feketeség egy a rohamosztagos-páncélt és a húsát megégető lézersugár nyoma: Látta azt is, aki eltalálta: a férfi óvatosan, fegyverét újabb lövésre készen tartva közeledett felé.

A turbólift pedig egyszerre túl messzire került ahhoz, hogy kúszva elérhesse.

Elkapták. Elkapták, és az adattáblájában ott volt minden, amit Zsinj tudni akarhatott róla és az itteni feladatáról.

A fájdalomtól remegő kézzel a karabélya torkolata elé tartotta az adattáblát, és meghúzta a ravaszt.

- Most pedig talán térjünk rá találkozásunk tulajdonképpeni céljára - mondta Zsinj a desszertként felszolgált jeges sütemény fölött. Az Arc elégedett arcot vágott, és hátradőlt a székében.

- Hallgatom.

- Hamarosan nagyszabású vállalkozásba... azaz katonai akcióba kezdek.

- Meg akarja támadni a Lázadókat?

- Pontosan. Csatahajókra és vadászgépekre számítok, ezért minden lehetséges vadásztámogatásra szükségem van... különösen a legutóbbi veszteségeim miatt - fejezte be morogva a mondatot. - De ha önök az ellenségeimmel szemben is olyan hatékonyak lesznek, mint velem szemben, akkor gyakorlatilag veszteségek nélkül vehetem fel a harcot. - Ekkor mögé lépett egy szárnysegéd, és súgott valamit a fülébe. A hadúr arckifejezése nem változott, de felállt. - Elnézést, szólít a kötelesség. Melvar, kérem, folytassa az eligazítást. - Biccentett, és félrevonult a szárnysegéddel.

Melvar elmosolyodott - az Arcnak az a benyomása támadt, hogy a férfi akkor a legboldogabb, amikor tehetetlen rovarok szárnyait tépkedheti ki.

- Egy bolygó körüli pályán keringő feltöltő- és kereskedelmi állomásról van szó. A raktáraiban számos olyan dolog van, amire nagy szükségünk lenne... létfontosságú dolgok. Időre lesz szükségünk, míg berakodjuk az anyagokat... nem sok időre, de ahhoz elegendőre, hogy a bolygó vadászgépei felszálljanak odalentről, illetve a bolygó körül cirkáló csatahajókról.

- Értékes szállítmányt szemeltek ki! - füttyentette el magát az Arc. - Mi az?

- Titok - rázta meg a fejét Melvar. - Csak a helyszínen árulhatom el.

- Amit mi szeretnénk tudni - ült vissza a helyére Zsinj -, azaz, hogy hány vadászgéppel tudnának részt venni az akcióban.

- Hattal - felelte az Arc.

Észrevette, hogy Zsinj viselkedése hirtelen erőltetett lett.

- Csak hattal?

- Hússzal is felérnek.

- Harminccal is. És úgyis fogok fizetni, mintha harmincan lennének.

- Azaz...?

- Négyszázezer birodalmi kreditet, az akció befejezése után azonnal.

Az Arc megpróbálta elrejteni meglepetését. Az összeg kész vagyon volt, két X-szárnyú ára, pótalkatrészekkel együtt.

- De ha az akció nem sikerül, akkor semmit sem fizet, igaz?

- Nem, mindenképpen megkapják a teljes összeget... feltéve, hogy nem hagynak meghalni az ütközetben.

- Bámulatos. Ha nem ismerném az egységem képességeit, azt mondanám, túlfizet minket.

- Mert túl is fizetem - hervadt le Zsinj arcáról a hamis mosoly. - Számításaim szerint a maga emberei közül is és az enyéim közül is elfognak esni néhányan. Azért fizetek ennyit, mert azt akarom, hogy minden pilóta győzni akarjon, örömmel tegye kockára az életét... és nyugodt legyen, hogy a halála esetén az özvegye és a gyermekei nem fognak éhezni.

Az Arc elgondolkodott.

- Szívesen keresnék többet is - szólalt meg végül lassan. - Több Sasdenevérem van, mint vadászgépem. A technikusaim pedig egyszerűen kitűnőek. A többiekről nem is beszélve.

- Diverzánsok?

- Jól sejtettem! - mosolyodott el az Arc. - Oda akar küldeni egy csapatot, még a flottája érkezése előtt.

- Úgy látszik, hasonlóan gondolkodunk - vont vállat Zsinj. - Igen, persze.

- Vannak diverzánsaim. Jól ismerik mind a birodalmi, mindaz új köztársasági berendezéseket.

- És ott van ő is - szakította félbe Melvar, egyik csillogó körmével Kell felé bökve.

- És a tanára - bólintott az Arc.

- A... tanára? - döbbent meg Melvar.

Kell szerepe jellegzetes mozdulatával hátravetette a haját, és bosszúsan összeráncolta a szemöldökét.

- A tanára. A legjobb pusztakezes harcos, akit valaha láttam. A hölgy... ugyanis nő az illető... megtévesztően csinos, így a legtöbb helyre feltűnés nélkül be lehet juttatni. Pilótaként a nyomába sem érhet Dissek hadnagynak... de egyszer láttam, amint megölt egy vukit. Puszta kézzel.

Zsinj és Melvar összenéztek.

- Tábornok, ön bizonyára túloz - jelentette ki Zsinj.

- Nem, nem túloz - szólalt meg Kell, első alkalommal azóta, hogy leültek az asztalhoz. - A vukik emberi mércével mérve hihetetlenül erősek, ám nem túl gyorsak... és rengeteg sebezhető pontjuk van. Idegközpontok. Ízületek. Belharcba persze nem szabad bocsátkozni velük... az biztos halál. Hosszú karjaik miatt folyamatosan ki-be kell ugrálni. De meg lehet csinálni. Qatya, a tanárom, először a gerincre mért egy ütést, amitől összepréselődött a vuki gerinchúrja, és valószínűleg megsérült néhány csigolyája, azaz részben lebénult... különösen a lábai. Amikor a vuki visszaütött, Qatya a megfelelő szögben elkapta a karját, és egy csavarással eltörte a csuklóját. Aztán puszta szórakozásból két ujját is. Tudják, milyenek a nők. Aztán...

- Dissek, légy szíves! - szólt rá az Arc megrovóan, de magában elismeréssel adózott Kell rögtönzésének - ő maga ezeket a gyomorkavaró részleteket nem tudta volna előadni. - Kérem, bocsássanak meg neki. A harc a mindene.

- Semmi gond, semmi gond! - tiltakozott Zsinj. - Átküldené majd azoknak a Sasdenevéreknek az aktáit, akiknek ön szerint hasznát vehetem?

- Természetesen. Csak azt mondja meg, hogyan.

- Melvar majd megad néhány HoloNet-időpontot és frekvenciát a távozásuk előtt.

- És amennyi adatot csak tud az akcióról, hogy elkészíthessük a saját szimulációinkat...

Melvar elővett a zsebéből egy adattáblát, és odacsúsztatta az Arcnak.

- Ellenükre lenne, ha most azonnal megbíznám önöket egy aprósággal? - kérdezte Zsinj.

- A legkevésbé sem.

Zsinj hátranézett, arra az ajtóra, amelyen keresztül a Sasdenevérek is beléptek a hídra. Két rohamosztagos közeledett feléjük, egy harmadikat vonszolva magukkal, aki ernyedten lógott karjaik között, és szőke haját nem fedte sisak.

- Meg kell bizonyosodnom a könyörtelenségükről - magyarázta Zsinj szinte bocsánatkérően. - Tudom, hogy tisztességes küzdelemben képesek ölni, én azonban olyan férfiakat akarok... és igen, nőket is... akik kevésbé ellenséges körülmények között is képesek gyilkolni. Tehát megtennék, hogy lelövik ezt az embert a kedvemért?

A rohamosztagosok ledobták terhüket az asztal lábához.

Castin Donn volt az. Csukott szemmel feküdt. A jobb lábán lövés nyoma látszott. A mellkasa szabályos ritmusban emelkedett és süllyedt.

Az Arc lenyelte a torkába toluló epét, és nagyon remélte, hogy nem olyan sápadt, mint amilyennek érezte magát. Castin, te hülye! Mindannyiunkat megöltél.

Kell csodálatra méltóan nyugodt arccal nézett le Castinra, majd vissza az Arcra. A tekintetéből kérdések záporoztak - Kapjam el Zsinjt? Vagy várjak? Dia furcsa, elragadtatott arccal meredt Castinra.

- Elég könnyű célpont - húzta az időt az Arc. Ki kell találni valamit, amivel megmentheti az életüket, de nem teszi tönkre a küldetés sikerét. Lennie kell valamilyen megoldásnak!

Semmi sem jutott az eszébe.

- Így van - bólintott Zsinj. - Lelőné, kérem?

- Ó, persze! - mondta az Arc, de nem mozdult. - Elég költséges próba, nem gondolja... lelöveti az egyik katonáját?

- Nem az én emberem - felelte Zsinj. - Egy behatoló.

- Nem akarja kikérdezni?

- Nem érdekel, mit tud mondani - rázta meg a fejét Zsinj. - Lelőné, kérem?

Az Arc megpróbált úrrá lenni a rátörő pánikon. Az asztalnál ülő tisztek egyre nagyobb érdeklődéssel figyelték. És semmi sem jutott az eszébe.

- Természetesen - bólintott. - Mennyit fizet?

- Micsoda? - nézett rá meglepetten Zsinj.

- Mennyit fizet azért, hogy lelőjem? Mennyit ér meg magának?

- Kargin tábornok, nem találok szavakat! Egy lépést sem kell tennie, egy lövés költségei pedig elenyészők... különösen így, hogy még a sugárvetőt is mi biztosítjuk. - Odabiccentett az egyik tisztnek, aki előhúzta a fegyverét. - Nem tehetné meg jó szándéka bizonyításául?

- A galaxis legértékesebb árucikke az intelligens élet - felelte az Arc nagyképűen. - Ennélfogva soha nem oltom ki megfelelő anyagi ellenszolgáltatás nélkül.

Ebben a pillanatban felállt Dia, hirtelen mozdulatával megriasztva az asztalnál ülőket. Melegen rámosolygott a hadúrra, és szerepe buja hangján megszólalt:

- A tábornokot csak a tisztjei és a katonái jóléte foglalkoztatja, hadúr. Nem is tehet mást, a Sasdenevérek alkotmánya szerint ez a kötelessége. Én azonban magánszemélyként elvállalhatom a megbízatást. Ideadná azt a sugárvetőt? - nyújtotta ki a kezét.

Az Arcot megkönnyebbülés árasztotta el. Dia kitalált valamit. Látta, hogy Kell maga alá húzza a lábát. Valószínűleg Zsinjt fogja megtámadni. Azaz az Arcra marad Melvar tábornok, miközben Dia sakkban tartja a többieket a sugárvetővel. Feltéve persze, hogy működő fegyvert adnak neki.

Melvar bólintott; a tiszt átadta Diának a sugárvetőt. A nő ellenőrizte a töltetet, odalépett Castin mellé...

És torkon lőtte.

A Sasdenevéreket egy fiatal, szószátyár tiszt, akit láthatólag felvidított a behatoló kivégzése, vezette vissza a siklójukhoz.

Amint bezáródott mögöttük az ajtó, Zsinj felállt. Tapsolt egyet, és a helyiséget betöltő zsivaj egyszerre megszűnt.

- Jó munkát végeztek! - közölte a hadúr az embereivel. - Köszönet a szép előadásért!

A katonák tisztelegtek, és elkezdtek kisorjázni a harcállásokból.

- Hogy van az a... hogy is hívják? Yorlin? - ült vissza Zsinj a székébe.

Melvar vonásai ellazultak, ismét kifejezéstelenné váltak.

- Az a Dissek nevű fickó úgy megütötte, hogy agyrázkódást kapott és eltört néhány foga.

- Nos, meg kell jutalmaznunk, amiért jelentős fájdalmak árán is végrehajtotta a parancsaimat. Léptesse elő, és ha kikerül a gyengélkedőről, adjon neki három nap eltávozást. Ezt meg adják oda a technikusoknak - bökött az állával a behatoló holtteste felé. A nyaka helyéről még mindig füst szállt fel. - Tudni akarom, hogy ki volt, honnan jött, hol élt, és hogy került az Iron Fistre... mivel úgy tűnik, mégsem a Sasdenevérekkel jött.

- Értettem. Egyébként mibe került nekünk a fickó?

- Az előzetes jelentések szerint lelőtt két rohamosztagost és két technikust, aztán a legjobb talz kísérleti alanyunk megölt még két technikust és egy rohamosztagost, végül pedig az életben maradtak lelőtték a talzot. Egyszóval sokba. - Zsinj komoly tekintettel nézett Melvarra. - Tűnt el valaha is ewok kísérleti alanyunk?

- Az Iron Fistről nem. De előfordulhatott, hogy valamelyik felszíni laborból megszökött egy... csak éppen nem jelentették.

- Valakit ki fogok végeztetni ezért, Melvar. Derítse ki, ki a felelős, és ölje meg!

- Igenis, uram.

Az Arc kézjelekkel egyértelművé tette, hogy társai maradjanak csendben, míg eltávolodnak az Iron Fisttől. Csak akkor szólalt meg, amikor beléptek útjuk első hipertéri szakaszára.

- Jelentést kérek!

- Már halott volt! - törtek ki Diából a szavak, mint amikor az áradat végre áttöri a gátat. - Már halott volt, Arc! - A fájdalomtól elcsuklott a hangja, az arca kifejezéstelen maszkká merevedett.

- Lélegzett!

- Nem, nem lélegzett! Valamilyen trükk volt. Egy mechanikus pumpa, vagy valami, nem tudom. - Dia mélyet lélegzett. - Teljesen ernyedt volt, amikor behozták. Nem úgy, mint amikor eszméletlen az ember. Hanem úgy, mint amikor halott. A páncélja ágyékrésze meg volt pörkölődve, a csíknak a mellvértjén kellett volna folytatódnia, de nem folytatódott, tehát nyilván másikat adtak rá... ahelyett, ami átégett, amikor megölték. Az őrök testtartása pedig arról árulkodott, hogy terhet cipelnek, nem pedig egy foglyot, aki egyszer majd magához tér. - A nő becsukta a szemét és lehajtotta a fejét. - Jól ismerem a testbeszédet, Arc. Halott volt.

- A jelentést elfogadom. - Az Arc felsóhajtott, és hátradőlt az ülésében. - A fenébe! Miért nem követte a parancsokat? Dia, te jól vagy?

- Én... én... - Elakadt a hangja. Nyelt néhányat, aztán csak bámult maga elé a levegőbe.

- Dia?

A nő felsikoltott, mintha belédöftek volna, és hirtelen csapkodva, tombolva mozgásba lendült, mint egy forgószél. Ütései Kellt, a vezérlőpultot, az ablakot, a sikló falát találták el.

Kell bevetette magát Dia és a vezérlőpult közé, testével fogva fel az ütéseket.

- Arc, szedd le rólam, mielőtt eltalál valamit!

Az Arc előredőlt, megragadta Diát, és kapott egy ütést az állára a nő egyik fejnyúlványától.

- Dia! Higgadj le!

A sikolyok és az ütések azonban tovább erősödtek, és most már fájdalmas rángások is kísérték őket. Az Arc átnyúlt a másodpilóta ülése fölött, és mindkét kezével megkapaszkodva az ölébe rántotta a nőt. Eltalálta még néhány ütés, mielőtt két karjával átfogva a derekát sikerült magához szorítania.

Dia még egyszer utoljára felnyögött, majd elernyedt. Megállíthatatlanul záporoztak a könnyei, és az Arc döbbenten bámulta a cseppeket - nem hitte volna, hogy a nő képes ilyen érzelmekre.

- Dia?

- Ő halott - préselte ki magából a nő. - Ő? Kicsoda?

- Dia. Diap'assik. Halott.

- Nem, nem vagy halott! - jelentette ki dühös hévvel az Arc. - De igen! Ő nem tette volna meg. Nem lőtt volna bele. Inkább meghalt volna. Dia meghalt, Arc!

Garik hallotta a kattanást, a bőrön csúszó fém neszét, így felkészülten érte, amikor a nő keze az arca magasságába emelkedett,benne a sugárvetővel. A baljával elengedte Diát, és bedugta a hüvelykujját a ravasz alá.

Dia ismét felsikoltott, bűntudattal és szenvedéssel teli, zaklatott hangon.

- Engedj el, Arc!

A férfi kicsavarta a kezéből a fegyvert, átadta Kellnek, majd ismét leszorította a nőt.

- Nem.

- Akkor ölj meg!

- Nem.

- De! Nem tudok így élni!

- Muszáj. Szükségünk van rád.

Dia ekkor némán zokogva megadta magát. Az Arc magához ölelte, és végre lett néhány perce gondolkodni.

Hová lett az a Dia, aki néha olyan hidegvérrel végzett a szimulátorban az ellenfeleivel, hogy a társai megijedtek tőle? Ki ez az összetört alakváltó a karjaiban? Csak az a Dia lehetett, aki a könyörtelenség maszkja alatt rejtőzött, az a Dia, akit gyerekként raboltak el a Rylothról és adtak el rabszolgának. Az a Dia, aki megismerte a rettenetes bűntudatot - az önpusztító bűntudatot.

- Dia, köszönöm - mondta az Arc olyan gyengéden, amilyen gyengéden csak tudta.

A nő nem válaszolt.

Az Arc megismételte a szavait, és Dia végre elhúzódott tőle, vonásain értetlenkedéssel és fájdalommal.

- Mit mondtál?

- Köszönöm.

- Hogy belelőttem... hogy belelőttem...?

- Nem. Hanem az életemet. Ha nem tetted volna meg, amit tettél, akkor most halott lennék. Nem tudtam volna meggyőzni Zsinjt, és megölt volna minket. És én jobban szeretek élni, Dia. Köszönöm.

Az Arc látta, hogy a nő szemében végre felcsillan a megértés szikrája.

- Dia - fordult hátra Kell is. - Én is köszönöm. Nélküled halott lennék. Vagy Zsinj foglya, ami még a halálnál is rosszabb. Mindketten neked köszönhetjük az életünket.

Dia egy hosszú pillanatig zavartan meredt rá, majd ismét az Arc karjaiba omlott.

- Nem, nem, nem! - ismételgette zokogva. Aztán elaludt.

Az Arc Kellre hagyta a Halmad rendszerbe való visszaugrás rutinfeladatát. Az aszteroidaövben kellett találkozniuk Cubberrel - és azzal, akit Castin helyére beosztottak -, hogy átkutassák a siklót, nem rejtettek-e el rajta valamilyen nyomkövetőt. Csak ezután folytathatták útjukat a Sasdenevér Bázisra.

Tehát ennyi ideje volt megírni a jelentését, a jelentést, melyben meg kellett magyaráznia, miért halt meg néhány napon belül két beosztottja is a közvetlen környezetében.

Tizenhat

Wedge időnként rákérdezve erre-arra végighallgatta az Arc jelentését, hagyva, hogy a férfi - aki minden színészi tehetsége ellenére sem tudta leplezni a Castin halála miatt érzett bűntudatát - előadja a Zsinj hadúrral való találkozás történetét. Az Arc korábban már begyakorolta a jelentését; még aznap felmondta Jansonnak, amikor visszatértek a Sasdenevér Bázisra. Időközben Wedge is megérkezett a coruscanti eltávozásról, így másodjára mondhatta el. Mégis, az ismétlés ellenére érzelmei még mindig a felszínre törtek, s a legkevésbé sem rejtette el őket szakmai tudása.

- Engem terhel minden felelősség Castin haláláért, uram - fejezte be a jelentést komoran.

- Téged terhel minden felelősség? - nézett rá meglepődve Wedge.

- Igen, uram.

- Tehát Castin Donn-nak semmi szerepe nem volt a halálában. Semmiért nem lehet hibáztatni.

- Hát...

- Én még nálad is jobban ismerem az eddigi függelemsértéseinek és parancsmegtagadásainak a történetét. És én vagyok ennek az egységnek a parancsnoka. És rám mégsem hárul felelősség? Az egész a tiéd?

- Hát...

- Arc, szerinted mit tehettél volna, hogy megakadályozd a halálát?

- Elrendelhettem volna, hogy ne csak megnézzék, hanem át is kutassák a csempészrekeszt.

- És miért tetted volna, ha benézve üresnek látszott?

- Indulás előtt meggyőződhettem volna Castin hollétéről.

- De hát meggyőződtél! Pontosan annyira, amennyire a feladatod szempontjából szükségesnek láttad. A legjobb tudomásod szerint nem volt veletek, így a hollétével kapcsolatos többi információ elvesztette a jelentőségét. Egyszerűen egy lépéssel előtted, mindenki előtt, járt. Tudtad, hogy meghamisította a szolgálatbeosztást, hogy a visszatérésetekig ne kerüljön' rá a sor, az ágyába pedig berakott egy mozgó, hangszóróval felszerelt bábut, hogy úgy tűnjön, mintha ott aludna?

- Nem, uram, akkor még nem tudtam. Janson hadnagy tájékoztatott a dologról.

- Castin Donnért nem tartoztál felelősséggel. És bár a halála nagyon sajnálatos, és valóban a te küldetésed során történt meg, nem a te hibád. Azt mondd meg nekem, kiért tartozol valójában felelősséggel?

- Nos, magamért, uram. Meg Kellért és Diáért.

- Velük kapcsolatban hogyan intézkedtél?

- Megkértem a többi Lidércet, a szerelőket, és különösen a szobatársát, Shallát, hogy figyeljenek oda Diára. Már nem akar öngyilkos lenni, de valahogy... más lett. Mint egy páncélos állat, amelynek hirtelen letépték a páncélját. Sérült, rémült, és sokkal sebezhetőbb.

- Helytállónak tűnik a megállapításod - bólintott Wedge. - És Kell?

- Nem értem. Mire kellenem vigyáznom Kell-lel?

- Ő nézett be a csempészrekeszbe. Nem vette észre Castint. Mit gondolsz, hogy érezheti magát?

Az Arc összerezzent.

- Nagyjából úgy, mint én.

- És mit akarsz tenni az ügyben?

- Azt hiszem, beszélek vele. Megpróbálom megértetni vele, hogy nem az ő hibája.

Wedge várt, nem szólt egy szót sem, s végül a fiatal tiszt riadtan ránézett.

- Igen, uram - bökte ki az Arc. - Mint ahogy nem is az én hibám.

- Helyes. Van még valami?

- Igen, uram. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy nagyon jelentőségteljesnek éreztem Zsinj és Melvar összenézését, amikor előadtam Röfi élettörténetét. Úgy értem, Kettch hadnagy élettörténeteként feltüntetve. Teljesen megrémültek. Vagy van valami közük egy hasonló projekthez, vagy tudnak egyről, és nagyon érdekli őket.

- Akkor én is jelentőségteljesnek fogom tartani a dolgot, és utánanézek, mit tudok kihozni belőle.

- Köszönöm, uram.

- Egyelőre ez minden. Illetve... - tette hozzá Wedge, miközben az Arc felállt és megfordult.

- Igen, uram?

- Te jó tiszt vagy, Arc, de tudnod kell, hogy ez azt jelenti, hogy újra meg fogod tenni ugyanezt. A küldetésed sikerrel járt. Lehet, hogy ez lesz a kulcs Zsinj elpusztításához. Ha tudtam volna, ha száz százalékig biztos lettem volna, hogy ehhez a sikerhez fel kell áldoznom az egyik pilótám életét, akkor is útjára indítottam volna a küldetést. Mint ahogy te is.

Az Arc úgy nézett rá, mint aki végiggondolja ezt a lehetőséget, majd kurtán biccentett.

- Igen, uram. Azt hiszem, én is. - Azzal bezárta maga mögött az ajtót.

Wedge mozdulatlanul ült, amíg úgy nem gondolta, hogy az Arc már legalább harminc-negyven lépésre eltávolodott az irodájaként szolgáló tehermodultól. Akkor mindkét öklével lesújtott az íróasztalra, és lesöpörte róla az összes átkozott adattáblát, iratot és szemetet.

Megint meghalt egy pilótája, és most szinte értelmetlenül. Megint meg kell írnia egy levelet. Megint el kell készítenie egy jelentést, és meg kell magyaráznia, hogyan veszítette el néhány napon belül a második beosztottját is.

Felállt, kiment az irodából, és szapora léptekkel elindult a hangár felé. Az Árok másik oldalán, a kantin teraszán üldögélő Janson fölpattant és utánaszaladt.

- Hogy ment?

- Ahogy mehetett.

- Akkor mi ez a rohanás?

- Még nem állok készen a Zsinjtől kapott adatok elemzésére.

- Aha.

- Nem akarok írni Castin rokonainak.

- Aha.

A két férfi viszonozta az ellenkező irányba tartó Gebe tisztelgését.

- A fiú halála súlyos csapás lesz az egység moráljára.

- Aha.

- Gyerekeknek parancsolok, és sorra megöletem őket.

- Ez igaz.

Wedge megtorpant. Már majdnem a hangárkapunál jártak.

- Mit mondtál?

- Hogy ez igaz. - Janson vállat vont. - Wedge, te akartál problémás eseteket. Tudnod kellett, hogy még az alkalmasak között is nagyobb veszteségek lesznek, mint egy normális egységben. Olyan sokuknak vannak érzelmi problémái. És ettől nehezebben ugranak a megfelelő pillanatban a megfelelő irányba.

- Hát... lehet.

- Ennek ellenére jobb csapatot alkotnak, mint amit hinne róluk az ember. Néhányat akár még normális emberek közé is be lehetne ültetni. Sőt más egységben is repülhetnének. Ez azért nem így volt, amikor megalakítottad a Lidérc Osztagot.

- Azt hiszem, igazad van. - Wedge-re hirtelen rátört a fáradtság, ahogy a néhány perccel korábbi őrült energia eltávozott belőle. Visszafordult az irodája felé. - Mi a helyzet Larával?

- Ahhoz képest, hogy nemrég próbálta megölni a bátyja, elég jól érzi magát. Donos rajta tartja a szemét.

- Azoknak, akiknek van még családja... - Wedge megvárta, míg szertefoszlanak egyetlen, rég eltűnt rokona, Syal húga emlékei. - Értesítenünk kell őket. Ha esetleg Zsinj másvalakit is a családjával próbálna zsarolni. Rá vallana.

- Ahogy mondod. Szólok a Lidérceknek, és elmagyarázom nekik, mit kell mondaniuk a családjuknak.

- Rendben, de ne most. Szeretném, ha segítenél a Zsinjtől kapott adatok elemzésében.

- Ah, köszönöm szépen! Wes Janson, a statisztikusok ásza kalandjai...

Wedge és Janson a nap hátralévő részét a Zsinjtől kapott adatok kiértékelésével töltötték.

A hadúr az átmérője és a tömegvonzása alapján átlagos méretű, átlagos tömegű bolygót szemelt ki célpontjául, amit nagy erőkkel őriztek. Tíz birodalmi csillagromboló és hét mon kalamári cirkáló, tekintélyes mennyiségű felszínről felszálló vadászgéppel - köztük szokatlanul sok A-szárnyúval.

- Ez a Coruscant! - nézett rá hitetlenkedve Janson. - Meg akarja támadni a Coruscantot.

Wedge megrázta a fejét.

- Ezt állítják az adatok a legfelső réteg lehántása után. De én nem értek néhány dolgot. Zsinj akciójára hamarosan sor kerül... különben nem adott volna ki róla ilyen sok információt. Ez a hajóállomány mégsem felel meg pontosan a Coruscant védelmének... a napokban ott jártam, és nem egyeznek a számok. Azért tévedne Zsinj, mert nem megfelelő a hírszerzése?

- Az nem vallana rá.

Wedge felsóhajtott.

- Aztán ott van a kérdés, hogy pontosan mit is akar Zsinj megszerezni. A mi feladatunk az emberei védelme, amíg berakodnak egy hajóba... de miért nem várják meg, míg a gazdáik berakodják az árut? Mit őrizhet az Új Köztársaság kormánya egy coruscanti űrállomáson, amit nem lehet a felszínről, vagy szállítás közben megszerezni?

- A Belső Tanácsot? - kérdezte Janson némi töprengés után.

- Micsoda? Nem. Persze óriási fegyvertény lenne, ha el tudná fogni, vagy meg tudná ölni őket. De a tanács minden gyűlését a bolygón tartják.

- Ez biztos?

- Nem, de semmi okom másképp hinni. Egy űrállomáson sokkal problémásabb, sokkal kevésbé titkos és sokkal kevésbé biztonságos gyűlésezni, mint a felszínen. Szerintem egy kicsit meglódult a fantáziád.

- Rendben, akkor te jössz! Mi lehet egy űrállomáson, amit nem lehet megtalálni egy bolygón, vagy két bolygó között, az űrben?

- Nos, maga az űrállomás. Talán el akarják vontatni.

Janson felhorkant.

- Nagy teherhajók - ráncolta a homlokát Wedge. - Tudod, azt rebesgetik, hogy Leia hercegnő erről a nagy, titkos küldetésről új erőforrásokat fog hozni a Zsinj elleni küzdelemhez. Ha Zsinj tud erről, ha tudja, hogy mik ezek az erőforrások, ha tudja, mikor érkeznek vissza a Coruscantra...

- Most viszont neked lódult meg a fantáziád.

- Igaz. Akkor maradjunk a teherhajóknál. - Wedge elméjében hirtelen felvillant egy ötlet. Lenézett az adattáblája képernyőjén izzó számokra. - Várjunk csak! Azt hiszem, tudom, mit akar. - Felkapott egy papírdarabot, sietve ráfirkantott valamit, majd többször összehajtotta és odaadta Jansonnak. - Ezt tedd el. Majd csak akkor vedd elő, ha megtaláltuk a választ. Mindenki stratégiai varázslónak fog tartani.

- Már most is annak tartanak - tette zsebre a papírt Janson.

- Nos, akkor kétszeresen is. Szólj Castinnak, hogy jöjjön ide.

- Ööö... Castin... izé...

- Igaz - temette a két tenyerébe az arcát Wedge. - Én is fáradt vagyok. Ki maradt a legjobb kódtörőnk?

- Valószínűleg Lara Notsil.

- Akkor hívd őt.

A nő kissé lihegve érkezett, valószínűleg futva tette meg a szállásától a Wedge irodájáig vezető utat.

- Lara Notsil repülőtiszt jelentkezik, uram!

Wedge hanyagul viszonozta a tisztelgését.

- Most nincs szükség a formalitásokra, Lara. Kíváncsi lennék valamire. Mit gondolsz, a számítógépes ismereteid alapján át tudnál fordítani egy nagyobb katonai erőt... a nagyságát, a képességeit, satöbbi... egy másik kultúra megfelelő nagyságú erőire? Tehát ha megadom például egy új köztársasági flotta adatait, akkor meg tudod állapítani, milyen összetételű koréliai flotta képviselne ugyanakkora csapásmérő erőt?

Janson értetlenül nézett rá.

Lara elgondolkodott.

- Nem hiszem, hogy túl pontos eredményeket kaphatnánk, uram. Speciális programokra lenne szükség, és nincs... - Aztán hirtelen felélénkült. - A szóban forgó erőktől függően, uram, azt hiszem, elég jó munkát tudnék végezni.

- Ez elég gyors váltás volt.

- Elfelejtettem - mosolyodott el a nő -, hogy már összekötötték a bázis TIE- és X-szárnyú szimulátorait. És már beállították őket a hajók statisztikai adatainak elemzésére, illetve az ellenség pontos támadóerejének felmérésére. Annak a programnak az alapján meg tudom csinálni, amit kért. Nem lesz túl nehéz.

Wedge átmásolta Zsinj adatait egy üres adattáblába, és odaadta Larának.

- Azt szeretném, ha ezt lefordítanád tisztán birodalmi hadihajókra és járművekre. Ha elkészültél, gyere vissza, és összehasonlítjuk őket néhány bolygóvédelmi adattal. Meddig fog tartani?

- Nem tudom. Fél óra, tizenkét óra... miután átnéztem a szimulátorokat és ezeket az adatokat, többet tudok majd mondani.

- Értesíts, amint tudsz.

Wedge úgy döntött, jár egyet, míg megérkezik az első becslés. Odakint valami furcsa dolog készülődött a kantinnál. Az általában előtetőként használt hőtakarót valaki leengedte az ablak elé, jelezve, hogy a hely zárva van, a teraszról pedig félrehúzták az asztalokat és a székeket. A modul ajtajára egy kézzel festett táblát akasztottak: A KANTIN GEBE KALÓZ PARANCSÁRA ZÁRVA VAN.

Gebe a teraszon felszabadított térség közepén állt, festőszemüvegben, és a karbantartók egyik festékszórójával épp zöld réteggel vonta be a kőpadlót.

Wedge odament, és megvárta, míg Gebe befejezi egy nagy, ovális, szürke kő átfestését. Gebe ezután kikapcsolta a festékszórót, és levette a szemüvegét.

- Gebe, mit csinálsz? - kérdezte Wedge.

- Festek, uram - nézett rá rezzenéstelen tekintettel Gebe.

- Aha. Miért?

- Az ünnepséghez, uram.

- Tehát ünnepséget rendezel.

- Igen, uram.

- A néped egyik szokása?

Gebe gondolkodott néhány másodpercig, mielőtt válaszolt volna.

- Tulajdonképpen igen, uram.

- És úgy gondolod, be kell zárni a kantint az ünnepséghez?

- Igen, uram. Még most főzik az ételeket. Ez elengedhetetlen része az ünnepségnek.

- És ki lesz jelen az ünnepségen?

- Nos, erről már szerettünk volna beszélni önnel, uram. Nagyon sokat segítene, ha parancsba adná, hogy nyolc órakor minden pilóta jelenjen meg, díszegyenruhában.

Wedge elfojtotta feltörni készülő nevetését. Gebe olyan őszintének, olyan komolynak tűnt.

- Azt mondod, segítene?

- Igen. És a szolgálaton kívül lévő civileknek is itt kellene lennie, hivatalos öltözékben.

- És szerinted miért adnám én ki ezt a parancsot? - Mert keveset kérünk, de ön sokat nyerhet vele. - Aha. Elárulnád, mi ez az egész?

- Nos, nem, uram.

- Értem. Folytasd a munkát.

Larának mindössze két órába tellett lefordítani az adatokat, az ismert birodalmi bázisok védelmével való összehasonlítást pedig öt perc alatt elvégezték Wedge-dzsel

- Nem mondjátok komolyan! - horkant fel Janson. - Kuat?

Wedge rámutatott helyettese zsebére. Janson elővette és kibontotta a papírfecnit. Egyetlen szó állt rajta: Kuat. Wes elfüttyentette magát.

- Igen, a Kuat az - bólintott Wedge. - Zsinj meg akarja támadni a kuati űrplatformot.

- Honnan tudtad?

- Zsinj néha olyan körmönfont, hogy már kiszámítható. Nagyon bizalmas információkkal látott el minket, az igazi célját mégis eltitkolta előlünk. Biztosra veszem, hogy a többiek, akik neki dolgoznak, nagyon elégedettek magukkal, hogy felismerték a Coruscantot, mint leendő célpontot. Ugyancsak meg fognak lepődni, amikor a Magban lépnek ki a hipertérből.

- Zsinj tehát nem valamilyen rakományt akar megszerezni - vette át a szót Lara. - Hanem egy csillagrombolót.

- Méghozzá egy szuper-csillagrombolót - bólintott Wedge. - Ahogy azt az Arc már hetekkel ezelőtt megmondta.

Janson szándékos lassúsággal hátradőlt, tarkóra tette a kezét, és felemelte a lábát Wedge íróasztalára. Aztán elmosolyodott.

- Ezzel Zsinj a kezünkbe adta magát.

- Nem, még nem - rázta meg a fejét Wedge. - Szerinted milyen értelemben van a markunkban? Megjelenik a flottájával a Kuatnál... és aztán? Kiugrunk a hipertérből, és megtámadjuk? Az Új Köztársaság flottájának jelentős része kellene hozzá, hogy ráijesszünk, és közben megvédjük magunkat a kuatiaktól. Túl nagyok lennének a veszteségeink.

- Talán riasztanunk kellene a kuati kormányt - vélte Lara.

- Nem... Zsinj kémei már mindenhol ott vannak. A hírszerzés szerint a hajóépítő gyárakat, különösen az űrbelieket, aláaknázták és felrobbantják, ha valaki megpróbálja elfoglalni őket. Zsinj bizonyára számolt ezzel, és a kémei minden gyanús jelre fel fognak figyelni. - Wedge felsóhajtott. - Attól tartok, hagynunk kell elmenni Zsinjt az új játékszerével... hogy később csapjunk le rájuk.

- Honnan tudjuk majd, hogy hol vannak? - kérdezte Janson.

- Lara, te ismerted Castin tervét, és azt a programot, amelyet az Iron Fist kommunikációs rendszerébe akart juttatni.

A nő bólintott.

- Át tudod alakítani erre az új szuper-csillagrombolóra?

- Ha Castin nem olyan zűrzavarosan kódolta, hogy rajta kívül senki más nem értheti meg, akkor igen, uram.

- Akkor láss neki! - Wedge visszafordult Weshez. - Elkészítek egy előzetes akciótervet. Kíváncsi vagyok, Ackbar admirális jóváhagyja-e.

- Ami engem illet - felelte Janson -, én alszom egyet.

- Te kiszámítod, milyen útvonalakon távozhat Zsinj a Kuat rendszerből, és javaslatot teszel, hogy milyen flottaegységek állhatják útját!

- Ez is olyan, mint az alvás, csak kevésbé érdekes.

Wedge elmosolyodott.

- Ami pedig téged illet, Lara... szép munka volt, köszönöm!

Gebe egyre komolyabb előkészületeket tett a kantin környékén. Több asztromechanikai droidot is beállított a festési munkálatok elvégzésére. Akis R2-es és R5-ös egységek ecsetet ragadtak, és aprólékos gondossággal fekete vonalakat festettek fel a zöld padlóra, egy füves mezőt ábrázoló réthez hasonlóvá téve azt.

Gebe felszerelt egy reflektort, amely csak a lefestett területet világította meg.

Ugyanarra az oszlopra hangszórókat is erősített, melyek kábelei végigkígyóztak az Árkon, a bázis kommunikációs központja felé.

Időnként bement a kantinba, és az arra járó Lidércek látták, amint élénk eszmecserébe mélyed Nyikorgóval. A 3PO egység, aki kiváló szakács volt, ha rá tudták venni, hogy főzzön, a tőle megszokottnál is izgatottabbnak látszott.

Wedge nem felejtette el kiadni a parancsot, és nem sokkal nyolc óra előtt elkezdtek gyülekezni a Lidércek.

- Nem tudom elhinni, hogy díszegyenruhában rángattál ide! - panaszkodott Janson. - Ráadásul csak azért, mert Gebe megkért rá. Engem sokkal régebben ismersz. Jobban kellene kedvelned, mint őt.

Wedge felhorkant.

- Fogalmazzunk úgy, kíváncsivá tett a rejtély.

- Rejtély? Majd adok én neked rejtélyt! Holnap pirosra festem a lábam meg a homlokom, és senkinek sem fogom elárulni, miért. Ez elég rejtélyes lesz?

- Bármit megtennél, hogy ne kelljen díszegyenruhát venned, igaz?

- Bármit.

A Lidércek lassan, egyesével, kettesével összegyűltek. Janson láthatólag nem volt egyedül a díszegyenruhával kapcsolatos érzéseivel, többen nem vették teljesen komolyan a felszólítást. Röfi komoran vakarózott. Shalla minden jelenlévőt végigkérdezett - egyenként -, hogy mi ez az egész, majd félrehúzódott, és idegesen mocorogva várni kezdett. Az Arc egy homokszínű tatuini sállal egészítette ki öltözékét, olyan tiszt benyomását keltve, aki túl sokat állomásozott a sivatagbolygón, és szinte bennszülötté vált. Néhány szerelő még érkezése után is tisztítókendőkkel próbálta leszedni kezéről a rátapadt olajfoltokat.

Gebét még akkor sem lehetett látni, amikor néhány másodperccel a megadott időpont után felbukkant Donos. Aztán kihunytak az Árok nagyobb lámpái, csak az új reflektor és az apró csillagok világítottak. A kantinból előlépett Gebe - remekül nézett ki a díszegyenruhában.

- Barátaim - tárta szét a karját kissé színpadias mozdulattal -, annyira örülünk, hogy elfogadtátok meghívásunkat!

Elszórt kuncogás lett a jutalma, de ő tovább ütötte a vasat.

- El kell ismernünk, hogy véletlenül rosszul tájékoztattuk Antilles parancsnokot, amikor beszámoltunk neki erről az eseményről. Attól tartunk, hogy az a benyomás alakult ki benne, hogy ez egy thakwaai ünnepség.

- „Véletlenül?” - fonta össze a karját szigorúan Wedge.

- Nos, ezt attól a Gebétől kellene megkérdezni, akivel délután beszélt, parancsnok. Mi jelenleg nem ő vagyunk.

- Mi jelenleg az a Gebe vagyunk, aki a nyakát behúzva visszakozik, amikor szembesítik módszerei hibáival?

Gebe elvigyorodott, s hatalmas agyarai megcsillantak a kantin előtti fehér fényben.

- Bizonyára Kell adott leckéket abból, hogyan állapíthatja meg, kik vagyunk éppen, parancsnok. Szóval, ezt az ünnepséget az Új Köztársaság hadserege körében ismertük meg. Össztáncnak nevezik. Felfestettem ide egy pázsitot. Lidércek, lépjetek előre, és táncoljatok a csillagok alatt!

A Lidércek és a karbantartók úgy néztek össze, mintha némán azt kérdezték volna egymástól, hogy nem kellene-e kihívni a katonai rendőrséget ehhez az őrült pilótához?

- És mi van, ha nem tesszük? - mordult fel Röfi.

- Azt sértésnek vesszük - vált komollyá, sőt fenyegetővé Gebe arckifejezése. - És mivel a tánc kötelező, le fogjuk lőni az engedetleneket.

Kell odalépett hozzá, megmarkolta két szőrös fülét, és megrázta a fejét.

- Gebe! Ez egy vicc volt! Olyan, amilyet az emberek szoktak mondani! Annyira büszke vagyok rád!

- Örömöd örömünkre szolgál - mosolyodott el Gebe ismét.

Kell belépett az abszurd táncparkett közepére, és kinyújtotta a kezét. Tyria mosolyogva követte. Kell jelentőségteljesen rápillantott Gebére, aki odabiccentett a reflektort tartó oszlop alatt álló Köpcösnek, Tyria R5-ös egységének, és hirtelen zene harsant fel a hangszórókból - egy alderaani udvari tánc zenéje, ismerte fel Wedge. Gebe a kezével lefelé mutogatva jelzett valamit Köpcösnek, és a hangerő elviselhető szintre csökkent.

Kell és Tyria pedig mosolyogva, az egész univerzumról elfeledkezve táncolni kezdtek.

- Le fogom lövetni Gebét! - sóhajtott fel Janson.

Wedge türelmesen elmosolyodott.

- Várd ki a végét, mielőtt megbüntetnéd.

- Most megint úgy beszélsz, mint egy tábornok.

- Ó, ez fájt!

Ekkor Shalla is kiperdült a táncparkettre, odaintve Donosnak, hogy kövesse, és Wedge látta, hogy az egyik technikusnő az erőt lenül tiltakozó Cubbert vonszolja táncba.

- Nos, szárnyam? - fordult oda Janson Diához.

- Én nem tudok táncolni! - nézett rá riadtan a nő.

- Azt hittem, táncos voltál.

- De nem ilyen. Én másoknak táncoltam. Nem pedig másokkal.

- Akkor ideje ezt is megtanulni - nyújtotta a kezét a férfi.

Wedge pedig egyedül maradt.

Szótlanul nézte, ahogy a többiek a táncparkettre szállingóznak - egyesek mosolyogva, mások vonakodva, megint mások beletörődve. Látta, hogy Gebe bemegy a kantinba, majd Nyikorgó segítségével kicipel egy hosszú asztalt a teraszra, és tálcákkal, tálakkal, üvegekkel és poharakkal kezdi megrakni azt. A szőrös idegennek és az ezüst-arany színű droidnak némi munkával és ötletességgel sikerült az aznapi vacsorafejadagot változatos, az estélyhez illő fogásokká változtatnia.

Amikor végeztek, és Nyikorgó visszament a kantinba, Wedge odalépett az asztalhoz. Gebe épp egy sajtgömböt szeletelt fel egy tányérra.

- Szép munka volt, Gebe!

Gebe kiegyenesedett, és majdnem tisztelgett.

- Bocsánat, uram. Meglepett minket. - Azzal folytatta a szeletelést.

- Nincs szükség bocsánatkérésre. És a hivatalos hangnemre sem. Ez végül is egy társasági esemény. Honnan szedted az ötletet?

- A táncét? Öntől, uram... izé, parancsnok... izé, W-Wedge. - A név úgy hangzott el, mintha Gebe alig tudta volna kiejteni idegensége miatt. - Amikor elmentünk mellettetek, épp azt mondtad Janson hadnagynak, hogy milyen csapás érte a Lidércek morálját. Márpedig amikor valaki megsebesül, nemcsak állunk és várunk, hogy meggyógyuljon. Hanem megpróbáljuk meggyógyítani.

- De miért pont tánccal?

- Azt figyeltük meg - válaszolta Gebe lassan -, hogy az Új Köztársaság népei körében a tánc, ha jelent valamit... márpedig nem mindig jelent... akkor a párok időtöltése. Arra való, hogy a párok találkozzanak. Egymással foglalkozzanak. Megerősítsék a kötelékeiket. A Lidércek az elmúlt időszakban nem csináltak mást, csak szembenéztek a halállal. Az életet azonban párok jelentik. Hogyan lehetne jobban megfeledkezni a halálról, mint a párunkra, a jelenlegi és hajdani párjainkra gondolva?

Wedge végiggondolta a dolgot.

- Gebe, attól tartok, ettől a perctől kezdve te vagy a morálért felelős tisztünk.

Gebe furcsa, félig horkanó, félig köhögő hangot hallatott.

- Hallottunk már róla, hogy a te parancsnokságod alatt nem lehet úgy jót tenni, hogy utána ne váljon kötelességgé.

- Ez újabb vicc volt?

- Reméljük.

- Csak így tovább, Gebe! - mosolyodott el Wedge. - És jó munkát - fordult el.

- Te nem táncolsz?

Wedge megtorpant.

- Az udvariasság kedvéért táncolok egyet, aztán visszavonulok - válaszolta a válla fölött hátranézve. - A Lidércek valószínűleg jobban elengedik magukat, ha nem vagyok itt.

- És mi lesz a te moráloddal?

- Azt már sikerült helyre tenned, Gebe.

Az Arc a táncparketten gyülekező, majd az alderaani keringő örvénylésében feloldó párokat figyelte, amikor két kéz feszült a hátának, és perdítette a forgatag közepébe.

Megfordult, és szembenézett támadójával. Lara közeledett felé céltudatosan. Az Arc tettetett rémültséggel emelte fel a kezeit; a nő megfogta őket, és behúzta a férfit a táncolók közé.

- Ez lázadás! - jelentette ki az Arc.

- Állíts hadbíróság elé. Akkor legalább nem kell részt vennem az Iron Fist elleni támadásban.

- Mondasz valamit. Lehet, hogy én is fellázadok.

- Mellesleg jogom van lökdösni téged. Te juttattál be ebbe az egységbe.

- Igaz - bólintott az Arc. Aztán addigi halvány jókedve is elpárolgott. - Illetve én... és Ton.

- Bocsáss meg! Nem akartalak elszomorítani. Tudom, milyen közel álltatok egymáshoz. Amióta meghalt, szinte nem is mosolyogtál, és egyetlen viccet sem mondtál.

- Csak néhány hete ismertem meg, de a második együtt töltött napunk végén már egymás mondatait fejeztük be, és mindenkit az őrületbe kergettünk a megjegyzéseinkkel.

- Hát akkor most kettőtök helyett kell tartanod a frontot. Phanan is ezt akarná.

- Az biztos - mosolygott le a nőre az Arc. - Nagyon jól táncolsz.

- Te is.

- Nos, a szakmával jár. Tudod, a holofilmek. De te hol tanultál meg így táncolni?

- A Coruscanton, még réges-régen.

- Réges-régen?

Lara megfeszült, aztán ellazult és elmosolyodott.

- Hát tudod, mintha évtizedek teltek volna el a kiképzés óta.

- Értem, mit akarsz mondani.

- Ezt a táncot a Coruscanton tanultam. De az Aldivyn állandóan táncoltunk. A tánc fontos része volt a társasági életnek. A táncmulatságokon találkoztak a fiatalok, és kötötték meg az üzleteiket a családok. - Furcsa módon nem látszott szomorúnak amiatt, hogy már soha nem lehet része ilyesmiben.

- Szóval miért löktél be ide? Csak gondoskodni akartál a szárnyemberedről?

- Egyfelől. Másfelől irányítalak.

- Nem akarlak elkeseríteni, de messze nem te vagy az első nő, aki ezt teszi velem.

- Na igen - szélesedett el Lara mosolya -, de hány nő irányított azért, hogy aztán otthagyjon?

A tánc ekkor ért el ahhoz a szakaszához, ahol a konzervatívabb párok kört alkottak, a merészebbek pedig felemelték összefogott kezüket, és egymáshoz képest forogni kezdtek - a férfiak balra, a nők jobbra -, a zene ütemére kerülve újra és újra szembe egymással. Lara a kezét felemelve jelt adott a bonyolult lépéssor megkezdésére.

Ám amikor hátat fordítottak egymásnak, az Arc egy pillanatra túl sok ujjat érzett a kezén, és a fordulást befejezve a rémült tekintetű Dia Passikkal találta magát szemben. Lara és új partnere, Janson, elégedetten nézték őket, majd arrébb léptek és odaintettek nekik.

Dia testtartása és merev karizmai arra utaltak, hogy nem érzi teljesen a táncot, de azért riadtan rámosolygott az Arcra.

- Azt hiszem, átvertek minket.

Az Arc a nő merevebb mozgásához igazította lépéseit és tempóját.

- Mikor fundálták ki ezt a váltást?

- Lara jelzett valamit Janson hadnagynak, mielőtt elvitt volna téged táncolni. Azt hittem, flörtölni akar.

- Nos, úgy tűnik, mindkettőnket elcsábítottak, majd otthagytak.

- Nem hiszem. Szerintem azért van, mert mondtam valamit.

- Mit?

- Hogy én... - Elhallgatott, láthatólag át kellett gondolnia a szavait. - Hogy beszélni akarok veled, de nem merek.

- Nem is hittem volna, hogy ilyen félelmetes vagyok. Különösen egy olyan nőnek, aki egyetlen holodrámámat sem látta.

Ezzel sikerült egy kis mosolyt keltenie.

- Nem. Úgy értem, nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg a mondanivalómat. Hogy mikor beszéljek veled. Nem tudtam, ki legyek, mikor megszólítalak.

- Hogy ki legyél? Kik között választhattál?

- Dia Passik és Diap'assik között.

- A pilóta és a Rylothról elrabolt twi'lek kislány között?

A nő komor arccal bólintott.

- Amikor az Iron Fistről való visszatérésünk után felébredtem, már egyikük sem voltam. Illetve egyszerre voltam egy kislány, akit rég halottnak hittem, és egy nő, aki túl vérszomjas ahhoz, hogy különösebben kedveljem. Aztán elgondolkodtam az előző nap eseményein, és arra jutottam, hogy szeretek élni. Ezért meg akartam köszönni neked, hogy nem hagytál meghalni. - A szavai gyors egymásutánban, szinte lélegzetvételnyi szünet nélkül követték egymást. Megfeszült, és úgy nézett fel az Arcra, mintha attól félt volna, hogy a férfi megüti.

- Igazán nincs mit. - Miért lehetett ez ilyen nehéz Diának? Az Arc megpróbálta a nő helyébe képzelni magát - elrabolt gyermek, aztán egy birodalmi úr rabszolgája, majd ismeretlen emberek között az elismerésért küzdő pilóta, fajának ritka képviselője. De hát még a twi'lekekről sem mondott soha semmi jót; talán az egész népét hibáztatta azért, ahogyan elrabolták közülük.

Az Arc korlátozott tudásával nem tudta megérteni, honnan indult Dia, de a töprengés során legalább támadt egy ötlete.

- Dia, mikor engedted el magad utoljára?

- Sokszor. A napokban is.

- Amikor egyedül vagy?

- Igen.

- De mikor engedted el magad igazán mások jelenlétében? Mi kor érezted magad biztonságban utoljára valaki más társaságában?

A nő tekintete elrévedt az idő távolában.

- Hogy mikor engedtem el magam? Nem tudom. Talán gyerekkoromban. És biztonságban? - Összerezzent, és visszatért a jelenbe, önmagához. Megpróbálta kihúzni a kezét az Arcéból. - Köszönöm a táncot. Ideje mennem.

A férfi nem engedte el.

- Dia, tudom, hogy csak prédikálok, de ha nekem nem nyílsz meg, akkor kinek fogsz?

- Nem hiszem, hogy bárkinek is képes lennék.

- Beszélhetnél Nyikorgóval. Ráférne egy barát.

A nő hitetlenkedve nézett fel rá, aztán elmosolyodott, és már nem próbált elszabadulni.

- Megint viccelsz. Néha olyan nehéz megmondani, hogy komolyan beszélsz-e.

- Ezzel én is így vagyok.

Néhány másodpercig szótlanul táncoltak, s a zene közben átváltott egy lassabb, bensőségesebb chandrilai táncra.

- Egyébként nem olyan rég volt, amikor utoljára biztonságban éreztem magam - szólalt meg Dia olyan halkan, hogy az Arc alig hallotta a szavait.

- Pontosan mikor?

- Amikor a mélypontra kerültem. Amikor belelőttem Castinba, amikor megszentségtelenítettem egy bátor ember holttestét, és úgy tettem, mintha örömmel csináltam volna. Amikor megpróbáltam megölni magam, de te nem engedted. Mielőtt elaludtam, biztosan tudtam, hogy te senkinek sem engednéd, hogy bántson.

Még azt sem engednéd, hogy én ártsak magamnak. És abban a pillanatban, gyerekkorom óta először, tudtam, hogy biztonságban vagyok.

Az Arc lenézett rá, egyenesen a szemébe - a szempárba, amely túl nagy és csillogó volt ahhoz, hogy a Diáé lehessen, a szempárba, mely ismerős volt ugyan, de egy ismeretlen nő lelkére nyílott. Egy nőére, aki csak az Iron Fistről való visszatérésük után született meg.

- Ezt szerettem volna... ezt nem mertem elmondani neked - folytatta Dia. - És azt, hogy tudom, úgy érzed, cserbenhagytad Phanant. Engem azonban nem hagytál cserben.

A férfi a két kezébe fogta a nő arcát, megcsókolta, és magával ragadta a csók édes íze, az emberekétől annyira különböző fűszeres aromája. Érezte, hogy Dia átöleli a nyakát. Aztán csak álltak, mozdulatlanul, a csillagok alatt, miközben a tánc tovább örvénylett körülöttük.

Tizenhét

- Szinte biztos - kezdte Wedge -, hogy célpontunk a Kuat rendszerben lévő Kuat Hajógyár. - Odabiccentett a holovetítő felé, amely egy napot mutatott, körülötte számos bolygóval és űrállomással. A konferenciamodul zsúfolásig megtelt, és a parancsnok megint nem bánta volna, ha van egy igazi eligazítóterme.

Megfogott egy mutatópálcát, és körberajzolt vele egy megdöbbentően sok űrállomásból álló gyűrűt, amely a legtávolabbi bolygó pályáján túl ölelte körbe a rendszert.

- Összességében ez a Kuat központi hajógyára, a híres Kuat Művek. Mindazonáltal nem ez az egyetlen hely, ahol a vállalat a hajóit építi. Ez maga a Kuat - mutatott az egyik bolygóra. - Fölötte további létesítmények találhatók. Na már most, a Zsinjtől kapott adatok szerint a hipertéri ugrások gravitációs kutak miatti késleltetése nagyobb, mint amivel kint, az űrállomások gyűrűjében számolni kellene, továbbá olyan gyorsan érkezik a megtámadott célpont segítségére a felmentő flotta, hogy mindez a bolygót teszi a valószínűbb célponttá. Ugyanakkor, mivel az Új Köztársaság hírszerzése nem tudta megerősíteni, hogy akár csak egyetlen új szuper-csillagrombolót is építenének ott, nem lehetünk biztosak a dolgunkban. A célpont akár a rendszer valamelyik másik bolygója, vagy egy űrállomás is lehet.

A Lidércek elmélyült figyelemmel hallgatták előadását. Valahogy másnak tűntek aznap reggel - magabiztosabbnak, hetykébbnek, néhányan egyenesen önelégültnek. Élőnek és ugrásra késznek. Wedge magában még egyszer hálát adott a szerencsének, ami Gebe Ekwesht az egységébe vezérelte.

- Röfinek van néhány megjegyzése a küldetéssel kapcsolatban - folytatta a parancsnok. - Megosztanád velünk őket, Röfi?

A gamorrai pilóta elkezdett felállni ültéből, de aztán meggondolta magát, és a helyén maradt. Az eligazításokon általában állva illett volna felszólalni, de a zsúfolt modulban ez nem tűnt kivitelezhetőnek.

- Megint csak Zsinjre és a kalózokra kell visszatérnem - rezegtette meg gépies hangja az asztalt és a rajta álló kávéscsészéket. - Most azonban néhány bizonyítékkal is alá tudom támasztani a spekulációimat. Feltételezésünk szerint Zsinj egy új szuper-csillagrombolót akar megszerezni. Tudjuk, hogy felbérelte a Sasdenevéreket az akcióra. Szerintem a Sasdenevérek pusztán egy nagyobb, kalózok és zsoldosok alkotta egység részei lesznek, mely egység feladata az új szuper-csillagromboló oltalmazása lesz, miután az elindult.

Kell felemelte a kezét.

- Egy kicsit elvesztettem a fonalat. Miért egy nagyobb zsoldoscsapat, és miért csak azután, hogy a csillagromboló elindult?

- Zsinj szempontjából a maximális hatékonyság egy bizonyos lépéssort követel meg - válaszolta Röfi. - Azt például nem teheti meg, hogy egyenesen a Kuat rendszer közepébe ugorva próbálja megszállni az új csillagrombolót. Minden egyes perccel időt adna a kuati erőknek az ellentámadásra. Ennélfogva...

- Ennélfogva - vágott a szavába az Arc - az új csillagromboló elfoglalásának még az Iron Fist érkezése előtt meg kell történnie.

- Pontosan - bólintott Röfi. - A kuati erők azonnal támadásba lendülnek, amint az új csillagromboló elindul, ha nem hamarabb. Megpróbálják majd visszafoglalni... vagy elpusztítani.

- Ezért vagyunk azon a véleményen - vette vissza a szót Wedge -, hogy Zsinj a lehető legnagyobb flottát gyűjti az Iron Fist köré... és hogy ez a flotta az új csillagrombolót fogja oltalmazni, míg az eléggé el nem távolodik a legközelebbi gravitációs kúttól, és végre nem hajtja a hipertéri ugrást.

- Zsinj szempontjából az a legjobb - mondta Röfi -, ha a kalózok, köztük a Sasdenevérekkel, alkotják az első harci vonalakat a kuatiakkal szemben. Így kevesebb TIE-t fog veszíteni, a túlélő kalózok között pedig lesznek olyanok, akiknek a bandái teljesen megsemmisülnek, és ezek valószínűleg a szolgálatában akarnak majd maradni... ráadásul valószínűleg ezek lesznek a legjobb pilóták.

- Már megbocsáss, Röfi... - ráncolta a homlokát Dia -, de ez nem puszta találgatás?

- Megalapozott találgatás - bólintott a gamorrai. - És mi van, ha tévedsz?

- Hármunk közt legyen szólva - nézett Röfi Wedge-re és Jansonra -, ekkorát azért nem tévédhetünk.

Dia kipréselt magából egy mosolyt.

- Röfi, mi van, ha tévedsz? - ismételte meg.

- Akkor improvizálunk - felelte Wedge. - Azért számolunk Zsinj támadásának ezzel a modelljével, mert ezt tartjuk a legvalószínűbbnek. A célunk azonban ugyanaz marad, akár így támad, akár nem. A célunkat pedig, ha megvalósítani nem is, de megfogalmazni igen egyszerű.

De mielőtt rátérnénk erre, hadd emlékeztessek mindenkit, hogy mindeddig ez a legnagyobb lehetőségünk Zsinj és az Iron Fist kiiktatására. Ez azt jelenti, hogy minden egyéb megfontolás... mint a személyes biztonságunk, sőt az életben maradásunk... másodlagos. - Végignézett a hirtelen elkomorodott arcokon. - Ezzel senkit sem arra kérek, hogy öngyilkos küldetésre induljon. Azt viszont igenis kérem, hogy hasonló módon mérlegeljetek, mint én. Nevezetesen: ha végezni tudok azzal az ellenséggel, aki eddig is oly sok fájdalmat és pusztulást okozott, és aki még okozni is fog; ha hagyjuk, akkor fontosabb-e az életben maradásom, mint az ő veresége?

Tehát... a céljaink. Az első számú és legfontosabb az, hogy elhelyezzünk egy jeladót az Iron Fisten, vagy az új csillagrombolón, vagy mindkettőn. Ezt többféleképpen is elérhetjük. Az egyik lehetőség Castin programja. Ennek a feltöltését talán meg tudja valósítani valaki, aki Zsinj diverzáns csapatához csatlakozik majd. A másik lehetőség egy szabványos jeladó, amit az Iron Fist, vagy valamelyik kísérő hajója külsején helyezhetünk el. Ez nem olyan kifinomult, mint Castin megoldása, de csak akkor fog sugározni, amikor a hajó kommunikációs rendszere üzemel, így talán nem veszik majd észre. A harmadik lehetőség az, hogy feljuttatunk valakiket a két hajóra, akár potyautasként, akár látszólag Zsinj szolgálatába állva.

A kettes számú célunk az, hogy életben maradjunk, és a lehető legtöbb ellenséggel végezzünk. És ne feledjétek: bár a kuatiak most Zsinj ellenségei, de ettől függetlenül ami ellenségeink is. A Birodalom maradványát szolgálják. Minden nekik okozott kár az új Köztársaság érdekeit szolgálja. Kérdés?

Donos felemelte a kezét.

- Kinek mi a feladata a küldetés során?

Janson lenyomott egy billentyűt az adattábláján, és a holovetítőn a Kuat rendszer képe helyett a Lidércek beosztása jelent meg.

- Két, illetve reményeink szerint három csoportra fogunk oszlani. Egyes csoport: a Sasdenevérek. Antilles parancsnok, Dia, Kell, az Arc, Tyria és Röfi. Repülünk, lövünk, pusztítunk.

Kettes csoport: diverzánsok. Lara már elkészítette és elküldte Zsinjnek Shalla, Dia és a saját hamis személyazonosságát és aktáját... igaz, Lara? Helyes. Reményeink szerint egyiküket beválasztják a diverzáns csapatba, amelyre az új csillagromboló elfoglalása hárul.

Hármas csoport: Lidérc Osztag. A többiek az X-szárnyúikkal csatlakoznak a Mon Remonda egységeihez, és lesben állnak.

Véleményünk szerint Zsinj csak egy rövid ugrást fog megkockáztatni a Kuat rendszerből az új csillagromboló még ki nem próbált hiperhajtóműveivel. Ez azt jelenti, hogy a Solo tábornok parancsnoksága alá tartozó flottaegység, és minden erősítés, amit csak össze tudunk szedni, Zsinj valószínűsíthető menekülési útvonalai közelében fog várakozni. A főbb kereskedelmi és katonai útvonalakkal valószínűleg nem kell számolnunk... ami a birodalmi fennhatóság alatt álló űr kellős közepén nem mellékes. A flotta tehát lesben áll, és várja valamelyik nyomkövető egység jelzését.

Ha szerencsénk van, és ha elég idő telik el a kuati rajtaütés befejezése és a nyomkövető jelzése között, akkor a terv első fázisából visszatérő Sasdenevérek csatlakozhatnak a Lidércekhez a harmadik fázisban.

- És amikor vesszük a jelzést - szólalt meg Donos -, akkor beugrunk, és ráejtjük a kalapács nehezebbik végét az Iron Fistre és az új csillagrombolóra.

- Pontosan - bólintott Wedge. - Álljatok készenlétben. Úgy véljük, hamarosan megkapjuk Zsinj üzenetét... de nem tudjuk, pontosan mikor, úgyhogy igyekezzetek. Arc, készítsd elő az álcákat azoknak, akiket Zsinj beválaszthat a diverzáns csapatba. Kell, te fegyverekkel, robbanóeszközökkel lásd el őket... minden lehetőséget meg kell adnunk neki, hogy visszatérhessenek hozzánk, ha balul ütnének ki a dolgok. Kérdés? Nincs? Akkor munkára!

Zsinj üzenete még aznap megérkezett. Kijelölt egy találkozási pontot, ahol a Lidércek gyanúja szerint csak egy újabb műhold várt rájuk, és kérte, hogy Qatya Nassin - Shalla álneve a Sasdenevérek között - csatlakozzon Zsinj diverzáns csoportjához.

A Lidércek néhány óra múlva összegyűltek a hangárban.

Shalla teljesen kicserélődött. Az Arc keze alatt haja döbbenetes fehér színt öltött, a bal szemét pedig fehér festékkör vette körül. Ez és a pofacsontja megemelése teljesen megváltoztatta a vonásait. Bő, utcai öltözéket viselt; Zsinj nyilván ellátja majd az akcióhoz illő ruházattal.

Dia, Kell, az Arc, Tyria és Röfi a Sasdenevérek sminkjét és szürke TIE-pilóta-egyenruháját viselték, Janson, Gebe, Donos és Lara pedig az új Köztársaság szabványos narancssárga, fehér és fekete kezeslábasát.

- A parancsnok késik - állapította meg az Arc. - Valami baj van?

- Ugyan! - legyintett Janson. - Más dolga nincs, semmit nem kell ellenőriznie az utolsó pillanatban, nem kell átnézni még egyszer a tervet... csak azért késik, hogy minket idegesítsen.

- Én is erre gondoltam.

Miközben várakoztak, a Sungrass hídjának legénysége végzett a felszállás előtti ellenőrzéssel, és próbaképpen beindította a teherhajó antigravitációs hajtóművét. Az öregjármú felemelkedett néhány méterre, majd ismét leszállt. A hajó csak azután szállhatott fel, hogy Shalla elvégezte a feladatát, azután pedig az aszteroida fölött kellett várakoznia a Sasdenevérek elfogóvadászaira és vadászaira.

- Viiii-gyázz! - kiáltotta el magát Janson.

Wedge felbukkanására a Lidércek elfogadhatóan egyenes sorba állva vigyázzállásba merevedtek. A parancsnok a többi Sasdenevérrel szemben hagyományos, koromfekete TIE-pilóta-egyenruhát viselt, egy apró különbséggel, amire az Arc azonnal felfigyelt: az egyébként csillogó fekete kiegészítőket, például a sisakját és a légzőmaszkját matt feketére festette. És mintha a mellkasán és a karján is több rögzítőkampó lett volna a szokásosnál. A vállán egy nagy, henger alakú ruhászsákot cipelt, majd megállt, és letette a lábához.

- Nem fogom egy ostoba, lelkesítőnek szánt beszédben ecsetelni, miért vagyunk itt - közölte Wedge mindenféle bevezetés nélkül. - Az a tömegeknek való, nem a pilótáknak. De azért szeretnék mondani valamit. A Lidérceknek gyorsan kellett tanulniuk, gyorsabban, mint bármelyik más egységnek, amelyhez valaha tartoztam. Sajnálom, hogy ennek így kellett lennie... ez a módszer ugyanis óhatatlanul megterhelő és fájdalmas... ugyanakkor örülök, hogy képesek voltatok végigcsinálni.

A közelmúlt eseményei, különösen Gebe estélye és néhányótok viselkedése az estélyen, meggyőzött arról, hogy újabb leckét tanultatok meg, úgy egyénenként, mint csapatként. Ez a lecke arról szólt, hogy vigyázzatok egymásra. Ez mostanra a lényetek részévé vált. Erre a képességre ma sokkal nagyobb szükségetek lesz, mint bármikor. Éljetek vele, és többen fogunk visszatérni.

Elhallgatott, és lassan, egyenként, mindenkinek belenézett a szemébe.

A Lidércek arcáról korántsem acélos magabiztosság áradt. Kell, mint általában az akciók előtt, egy kicsit idegesnek tűnt, Tyria pedig inkább rá figyelt, mint Wedge-re. Dia szeme a szokásosnál tágabbra nyílt, korábbi merev álarcának nyoma sem volt. Az Arc Kargin tábornok sminkje alól szinte idegenként nézett vissza a parancsnokra. Azonban mindannyiukon látszott, hogy elkötelezték magukat a küldetés sikere mellett - tekintet nélkül az árra, amit ezért fizetniük kell.

- Azoknak, akik hisznek benne... Az Erő legyen veletek és vezesse kezeiteket! - fejezte be beszédét Wedge. - Azoknak, akik nem: bízzatok a szándékotokban, a fegyvereitekben és a szárnyemberetekben! Indulás, emberek! - ütötte össze a két tenyerét.

A pilóták kiléptek a sorból, kezet ráztak, megölelték egymást, majd elindultak gépeik felé. A szürkébe öltözött Sasdenevéreknek meg kellett várniuk a Sungrass felszállását, csak utána vihették fel rá TIE-aikat. Ezután kellett elindulniuk a narancssárga Lidérceknek a Halmad rendszer peremén várakozó Mon Remondához.

- Wes, van egy perced? - szólította meg Wedge a helyettesét. Felkapta a zsákját, és fürgén elindult az elfogóvadásza felé; Janson sietve követte.

Wedge megállt a gép létrája mellett. Kinyitotta a zsákot, és előhúzta belőle Kettch hadnagyot. Az ewok bábun a Sasdenevérek szürke egyenruhája virított, a karjaira pedig acélnak látszó, de műanyag súlyával lengő protéziseket szereltek.

- Ugye csak viccelsz? - hőkölt hátra Janson.

- Nem. Gondolj csak bele! Mi van, ha valamelyik állítólagos szövetségesünk elrepül mellettem, és egy embert lát Kettch hadnagy gépében? - Wedge ráakasztotta a Kettch sisakjára rögzített hurkot a mellkasán lévő kampóra. - Segíts felvenni a karjait! Janson engedelmesen ráakasztotta Kettch bal kesztyűjének hurkát Wedge bal felkarjának kampójára.

- Szóval ezért vagy feketében - állapította meg, miközben Wedge jobb karján is megismételte a műveletet. - Így beleolvadsz a háttérbe.

- Pontosan.

- Figyelj csak, amikor bekerültél a vadászokhoz, hitted volna, hogy egy nap majd ewokot kell játszanod?

Wedge rámeredt.

- Most a derekát.

- Persze. Tudtad, hogy néhány bolygón főbenjáró vétségnek számít, ha valaki úgy tesz, mintha ewok lenne?

- Wes!

- Arról nem is beszélve, hogy szerintem a szabályzat tiltja, hogy repülés közben bábműsorral szórakoztassuk az ellenséget.

- Wes!

Janson beakasztotta az utolsó hurkot, felegyenesedett, és tisztelgett.

- Jub jub, parancsnok!

Wedge viszonozta a tisztelgést.

- Hogy nekem mi mindent el kell szenvednem ettől a csapattól...! - sóhajtott fel.

A Sungrass Zsinj armadája mellett lépett ki a hipertérből.

A hajóraj közepén gyilkos kék nyílhegyként lebegett az Iron Fist. Számos csata- és kiszolgálóhajó vette körül: egy birodalmi csillagromboló, egy Interdictor osztályú cirkáló, négy Carrack osztályú könnyűcirkáló, illetve rengeteg teherszállító és korvett. Néhány teherhajót kalózmotívumok díszítettek; mások teljesen ártalmatlannak látszottak. Nem sok TIE-vadászt lehetett látni, de ez nem is volt meglepő, hiszen a TIE-kat csak a célpontjuk közelében szokták útnak indítani.

- Az az Ill Wind - mutatott a kisebb csillagrombolóra Valton kapitány, a Sungrass parancsnoka. - Az pedig az Emperor's Net - lendítette tovább az ujját az Interdictorra. - Már jó ideje nem láttam egyiket sem. Legutoljára talán még a Császár halála előtt.

A kommunikációs tiszt ülésében ülő Arc bólintott.

- Akkoriban Zsinj alatt szolgált valamelyik?

- Az Ill Wind. Az Emperor's Net bizonyára később csatlakozott hozzá. - Valton lenézett a műszereire. - Üzenet az Iron Fistről.

Nem ártana meghallgatni.

A Sungrassnak az Iron Fist főhangárjában kellett leszállnia. Miközben berepültek, és az irányítást követve lassan egy tágas térség felé fordultak, az Arc látta, hogy a javítások jól haladtak. A Sasdenevérek okozta robbanás egyetlen nyoma a hangár egyik végének felhullámosodott padlója volt, amit még nem cseréltek ki. Azonban teljes TIE-vadász, elfogóvadász- és bombázórajok álltak felszállásra készen.

Az Arc és Shalla kilépett a hajóból, és kezet rázott Melvar tábornokkal.

- Ezzel jöttek? - mérte végig Melvar a Sungrasst.

- Elismerem, nem túl elegáns - vont vállat az Arc. - A teljesítménye viszont bámulatos.

- Hamarosan vehet egy másikat, tábornok.

- Melvar tábornok, hadd mutassam be Qatya Nassint, pusztakezes-harc specialistánkat.

- Örvendek - rázta meg Melvar Shalla kezét barátságosan, miközben tetőtől talpig szemügyre vette, kissé fensőbbséges, mérlegelő tekintettel. - Ez coruscanti civil öltözék. Alsó középosztály Alig valamivel a legalsó szintek fölött.

- Pontosan - mosolyodott el Shalla. Az arcán megjelentek a gödröcskéi.

- Remek. Mi szüksége van az adattáblára? - nézett a tábornok szemöldökráncolva a lány kezében lévő eszközre.

- Fegyver, tábornok - húzta végig Shalla az egyik ujját az adattábla vasalt szélén. - A közönséges érzékelők nem mutatják ki, hogy ez a széle meg van erősítve. Ha úgy látom, hogy valaki túl kíváncsi, egyenesen a fejébe töltöm le az információt.

Melvar felkuncogott.

Az Arc is, pedig egyáltalán nem volt jókedvű. Nem engedhették, hogy a tábornok túl sok figyelmet szenteljen az adattáblának. A Lidércek hosszú órákat töltöttek azzal, hogy beszereljék egy modern adattábla áramköreit egy régebbi, elavult modell nagyobb házába, és a már említett módon megerősítsék az egyik szélét. Ugyanakkor egy titkos rekeszben elhelyeztek néhány apró bombát is, Kell készleteiből. A közönséges érzékelők nem tudták ugyan kimutatni őket - az adattábla áramkörei miatt-, de egy alaposabb vizsgálatot nem úsztak volna meg.

- Nos, örülök, hogy megismerhettem - folytatta Melvar. - Annak viszont kevésbé örülök, hogy próbára kell tennem. - Azzal csettintett egyet.

A Sungrass előtt félkörben álló rohamosztagosok és tisztek közül előlépett egy férfi, a híd legénységének egyenruhájában. Magasabb és izmosabb volt, mint Kell, és úgy nézett ki, mintha több évfolyam is gyakorlóbábunak használta volna az arcát.

- Ő Netbers kapitány - mutatta be Melvar -, az egyik önvédelmi oktatónk. Attól tartok, fel kell mérnie a hölgy képességeit.

Netbers mosolyogva, kezét előrenyújtva elindult Shalla felé. A lány előrelépett, mintha viszonozni akarná a kézfogást, majd egy hirtelen mozdulattal a férfi arcába tolta az adattáblát. A kapitány orra egy hangos reccsenés kíséretében eltört, a férfi pedig hátratántorodott. Shalla a következő lépéssel ágyékon rúgta, de lába becsapódását egy határozottan fémes koppanás követte, ami egyértelműen arra utalt, hogy a kapitány páncélt visel a nadrágja alatt.

Shalla megfordult, a tartalmát meghazudtoló nemtörődömséggel átnyújtotta az adattáblát az Arcnak, majd visszafordult ellenfeléhez. Netbers az arcából patakzó vér és a fájdalom ellenére, amit a páncéltól függetlenül az ágyékában éreznie kellett, kihasználta a pillanatnyi szünetet, és küzdőállásba helyezkedett - bal láb elöl, testsúly a hátsó lábon, kezek felemelve, ütésre készen. Az arca komoly volt, a tekintete átható, de sok harcostól eltérően nem kezdte sértegetni ellenfelét.

Shalla egyenesebb testtartással, gúnyosan mosolyogva körözni kezdett.

- A kapitánynak hosszabb a keze - lépett Melvar az Arc mellé. - A hölgynek közel kell mennie, ha meg akarja ütni.

Shalla, mintha csak meghallotta volna, döbbenetes sebességgel tett egy fél lépést előre. Netbers ösztönösen hátrált ugyanannyit. A lány azonban megtorpant, és tartotta a távolságot. Netbers elmosolyodott, és intett, hogy támadjon újra.

Shalla kettős fedezékbe emelte a kezét, folytatta a körözést, majd váratlanul előrelendült.

Netbers a bal lábával elindított egy rúgást fejre. A jobb lába azonban megcsúszott - az Arc látta, hogy egy vértócsában, a saját vérében. Shalla elkapta és felrántotta a lábfejét és a lábszárát, kibillentve a férfit egyensúlyából, így az nem tudott ütni, csak tehetetlenül hadonászott kezével. Aztán megvillant a lány bal lába, és becsapódott a kapitány jobb térdébe.

A férfi egy nyögéssel a padlóra zuhant. Shalla előrelépett, hogy újabb rúgást indítson útnak, de Netbers kigurult az esésből, és felemelt kézzel várta a támadást. Shalla nem vitte be a rúgást; mosolyogva tovább körözött, ugyanerre kényszerítve a kapitányt. Netbers megpróbált felállni, de a jobb lába nem bírta el, ezért térdelő helyzetben maradt.

- Elég! - szólalt meg Melvar. - Nem élethalálharcról van szó. Csak lehetőséget akartunk adni Netbersnek, hogy felmérje a hölgy képességeit. Kapitány, feltételezem, megfelelőnek találja azokat?

- Bit bondhadnég, urab? - fintorodott el Netbers. - Bár begind eldörd az orrob.

- Maga szerint megölhetett egy vukit? Vagy csak túlzás volt, amit hallottunk?

- Szerindeb puszda gézzel senki deb dud begölni egy vugit, urab. De deki legalább esélye lenne.

- Mindazonáltal elég aljas küzdelem volt - fordult hűvös arckifejezéssel Shalla felé Melvar. - Kezet kellett volna fogniuk a harc megkezdése előtt.

- Ostobaság! - fagyott le a mosoly Shalla arcáról. - Meg akarta fogni a karom, hogy eldobjon. Láttam a tartásán.

- Netbers?

- Így vold, urab. Ha részd agar venni az agcióban, deb árd, ha észre dud venni ilyen abróságogad.

- Értem. - Melvar visszafordult az Arc felé. - Ami hangárunkból akarják indítani a TIE-ikat?

- Nem. Kettch már így is elég izgatott, nem tenne jót neki, ha túl sok idegen embert látna. Inkább a Sungrassról szállunk föl.

- Megértem. Kérem, állítsák be a kommunikációs eszközeiket a mi frekvenciánkra, és kapcsolják ki a kódolásukat; nem ártana, ha az akció közben tudnánk tartani a kapcsolatot. Szálljanak föl és álljanak készenlétben. Én elviszem ezt a figyelemre méltó fiatal hölgyet az egységéhez.

Nyolcan voltak. Három nagy termetű, a született harcosok magabiztosságával mozgó férfi és egy nő; jellegtelen kezeslábast viseltek, mellkasukon a KUAT HAJÓGYÁR felirattal. A másik négy rohamosztagos-páncélba bújt. Melvar bemutatta őket, és Shalla elraktározta a nevüket. A tábornok ezután tömören elmondta, mi a különbség a korábban felvázolt és a tényleges feladat között. Shalla tettetett meglepetéssel fogadta, hogy célpontjuk nem egy űrállomás, hanem egy szuper-csillagromboló.

- Ebben az órában - folytatta Melvar - a Razor's Kiss, az új szuper-csillagromboló, ha Zsinj meghagyja a nevét, szinte teljesen kihalt. Csak a biztonságiak és a létfontosságú feladatokon dolgozó munkások maradnak rajta.

Két éven keresztül segítettünk a hajó egyik leendő ezredesének kiépíteni egy virágzó kis csempészüzletet. Nem tudja, hogy Zsinj áll a háttérben, de a hadbíróság előtt majd rá fog jönni. Mindenesetre az üzlet érdekében el kellett intéznie, hogy az emberei át tudjanak hatolni a Kuat Hajógyár biztonsági rendszerének több szintjén, és mivel szoros megfigyelés alatt tartottuk, megtudtuk, pontosan miben is állnak ezek.

Egy közönséges siklóval fognak leszállni a tisztek hangárjában, az ezredes egyik kódját használva. Ezzel feljutnak a Razor's Kissre... de attól tartok, ez minden. A csapat a hangárból elindulva elfoglalja a hidat, majd betáplál egy programot, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos korlátok között csak a hídról is működtetni tudják a hajót. Egy hamis levegőszivárgási riadó miatt mindenki el fog tűnni a gépházakból és a segédhídról. Ezeket az embereket a szabotázs megakadályozása érdekében el kell szigetelni. Végül leadnak nekünk egy hipertéri jelzést, a flotta beugrik a rendszerbe, a Razor's Kiss pedig elindul kifelé. Kérdés?

A csapat többi tagjának arcán egyértelműen látszott, hogy korábban már megkapták az eligazítást.

- Ha jól sejtem, engem valamiféle csalinak szánnak - szólalt meg Shalla.

Melvar bólintott.

- A csapat előtt kell haladnia. Elkerülhetetlen, hogy ne találkozzanak a legénység tagjaival. A maga feladata az, hogy elterelje a figyelmüket, feltartsa őket, míg a többiek felfejlődnek, s ami a legfontosabb, megakadályozza, hogy riadót fújjanak. Egyetlen figyelmeztetés a hídnak, és az egész terv kudarcba fullad.

Shalla bólintott.

- Nem lesz nehéz, csak a rohamosztagosokkal, meg a sisakjukba épített komlinkkel. De még az ő esetükben is elég gyorsan és keményen lecsapni.

Miközben végignézett a csapaton, észrevette, hogy a csapat másik nőtagja, noha jelenlegi öltözetében elég egyszerűen nézett ki, egy kis smink segítségével meglehetősen vonzó külsőt ölthetett volna.

- Eredetileg neked szánták a feladatomat - állapította meg Shalla.

A nő, akit Shalla emlékezete szerint Bradannak hívtak, bólintott.

- A tábornok úgy gondolta, hogy egy kisebb termetű nő kevésbé lesz gyanús, kevésbé ijeszti meg a Razor's Kiss biztonsági embereit.

- Valószínűleg igaza van - vont vállat Shalla. - Hát sajnálom.

Bradan fürkészve nézett rá.

- Ha sikerre viszed a küldetést, mindannyian fürödni fogunk a dicsőségben. Tedd azt, és megbocsátok.

- Megegyeztünk.

Tizennyolc

- A tökéletes küldetést arról lehet felismerni - jelentette ki Raslan kapitány -, hogy unalmas.

Shalla rábólintott. A küldetés elég unalmasan indult. Felszálltak az Iron Fistről egy mocskos, nyikorgó, első generációs Lambda siklóval, beugrottak a Kuat rendszerbe, ráálltak a bolygó felé vezető pályára, leadták a kódokat, amelyeket láthatólag elfogadtak, és most épp befejezték a bolygó körüli első körüket, hogy a megfelelő irányból közelíthessék meg a hajóépítő űrállomást.

- Ha nem unalmas - folytatta a kapitány -, akkor már sejteni lehet, hogy kudarcot vallott.

- Úgy látom, nincs hozzá szokva a kudarchoz - jegyezte meg Shalla.

- Ahogy mondja. - Raslan visszafordult a sikló műszereihez. - Megérkezett az automatikus „forduljatok vissza" üzenet. Leadom a belépőkódot.

- Akkor sem fognak szólni - súgta előrehajolva Shalla fülébe Bradan -, ha működik. Mindössze néhány másodpercre elhallgat a szöveg.

- Így még unalmasabb - állapította meg Shalla -, tehát még jobb.

- Pontosan - dőlt vissza az ülésébe Bradan.

Shalla kénytelen volt elgondolkodni a helyzetén. Annyira ellentétesen zajlott minden ahhoz képest, ahogy az Arc leírta az Iron Fist tisztjeinek durva, kalózos viselkedését a Zsinj-nyel elköltött vacsora során. Ami azt illeti, ez a csapat sokkal jobban beleillett abba a képbe, amit a hadúr eddigi sikerei sugalltak. De hát nem feltétlenül kellett minden tisztnek osztoznia Zsinj magamutogatásában.

És szavaik ellenére a Razor's Kiss felé vezető néma út egyáltalán nem volt unalmas. Ahogy megközelítették az űrállomás gerendáival és kitüremkedéseivel körülvett, egy hatalmas rovar áldozatának tűnő, nyílhegy alakú csillagrombolót, Shalla érezte, hogy légzése és szívverése felgyorsul, testhőmérséklete megemelkedik.

Elég egyetlen hiba, és meghal azon a hajón. Talán még hiba nélkül is. A zsebében lévő ártatlan kinézetű adattábla több ezer új köztársasági polgár életét menthette meg.

Az apja büszke lett volna rá.

Megnyugtatta a gondolat, megnyugtatták emlékei az epés férfiról, aki már akkor is öreg volt, mikor hamis adatokat kreált haláláról, letelepedett az Ingo bolygón, és gyerekei nevelésének szentelte életét, arra tanítva lányait, hogy vigyázzanak a gonosszal, és keressék a jót. Ha itt lenne, ezt suttogná a fülébe: Most Qatya vagy. Öltsd fel a zsoldosok arcát. Légy kedves ezekkel az emberekkel, egyszer talán ismét fel akarnak majd fogadni. Vigyázz a hátadra, ha esetleg meg akarnák spórolni a béredet. Nem fog megtörténni, amíg el nem éred a hidat; egyelőre minden vágyuk az, hogy sikerrel járj. Lehet, hogy egyáltalán nem fog megtörténni; Melvart lenyűgözted, és ezt ők is észrevették. Fülében apja megnyugtató hangjával, a lány végre ellazult. Magabiztosan rámosolygott Raslanra.

- Ne unja el magát túlságosan! - figyelmeztette. - Még elalszik, mire leszállunk.

A Razor's Kiss egyre növekedett előttük, míg végül betöltötte az egész látóteret. Raslan egy apró fehér pont felé vitte őket, ami fokozatosan egy szabványos, téglalap alakú hangárkapuvá nőtt.

A hangárt félig sem töltötte meg a többi sikló és néhány elfogóvadász.

Embereket nem láttak. Shalla összeráncolta a homlokát. Nem őrizték, és a szerelők közül sem volt senki szolgálatban? Igaz, ha a kétszínű ezredes állandó utasításokat hagyott hátra, akkor elintézhette, hogy a bizonyos belépőkódokat sugárzó járművek érkezésekor a hangárt hagyja el a személyzet.

Némán sorjáztak ki a siklóból. A hangárból Shalla lépett ki elsőként egy hosszú, kísérteties félhomályba burkolózó folyosóra.

Ahogy elindult a néptelen folyosón a híd felé - több mint három kilométeres út állt előtte -, arra jutott magában, hogy ez egy kísértethajó. Minden más hajó, amire valaha rátette a lábát, élettől lüktetett-az ember érezte a talpában és minden merev felületen az állandó rezgést, mely olyan általános volt, hogy néhány nap után már észre sem lehetett venni. Ezt a hajót nem járta át ez a rezgés, és Shalla azon sem lepődött volna meg, ha hirtelen egy kísértet materializálódik előtte a járatban.

Azonban nem ilyen éteri lett a Razor's Kiss lakóival való első találkozása. Alig egy kilométert tehetett meg, amikor egy sor kabin előtt elhaladva kinyílt az egyik ajtaja, és egy rohamosztagos lépett ki rajta.

A katona megpróbálta célzásra emelni a karabélyát.

- Mi a...!

Shalla rávetette magát, a férfi mellkasához préselte a fegyvert, majd nyitott tenyérrel alulról felütötte a rohamosztagos sisakjának állát. Az ütés ereje levetette a sisakot a katona fejéről, s az csörögve zuhant be a mögötte lévő kabinba.

A rohamosztagos hátralépett, próbálva kiszabadítani fegyverét, de Shalla követte. Karjait keresztbe téve két kézzel megragadta a karabélyt, majd megállt és megrántotta. A váratlan csavaró mozdulat kitépte a férfi kezéből a fegyvert.

A katona előrevetette magát, Shalla pedig állcsúcson vágta a karabély tusával. A rohamosztagos eldőlt, mint egy kábító lövedéket kapott bantha.

Shalla körülnézett. Egy kis kabin, talán egy fiatal tiszt kabinjának ajtajában állt. Senki mást nem látott. Benyitott a belső ajtón is, de az csak egy kis zuhanyfülkébe vezetett.

Amikor visszalépett, Raslant pillantotta meg a kabinban.

- Tizenöt méterre elhallatszott annak a sisaknak a leesése! - közölte panaszos hangon, a sisakot a kezében tartva a kapitány.

- A lövéseket háromszázról is meghallották volna - nyomta a kezébe a karabélyt a lány, miközben kicsusszant mellette az ajtón.

A következő kilométeren senkivel és semmivel nem találkozott, kivéve néhány padlófényező droidot, amelyek olyan primitívek voltak, hogy a megtisztított területeken kívül semmit nem rögzítettek memóriájukban. Ha Shalla az Iron Fistre hatolt volna be, akkor aggasztotta volna a jelenlétük; Zsinj valószínűleg valahogy bevonta volna őket a hajó biztonsági rendszerébe. Itt azonban nem tartott ettől a lehetőségtől.

Megnézte a térképet, amelyet Bradan korábban átküldött az adattáblájára, és balra fordult a következő keresztfolyosónál... egyenesen az ott álló karcsú birodalmi hadnagyba. A férfi hátralépett, keze az oldalfegyvere után kapott... aztán végigmérte Shallát, és ellazult.

- Azonosítsa magát! - szólalt meg inkább kíváncsian, mint dühösen.

Shalla csípőre tette a kezét, naiv dühöt színlelve.

- atya vagyok! Ki más lennék?

- Kérem a belépőkártyáját!

- Pszt! - tette a szájára az ujját a lány. - Halkabban! Csak Stoghit keresem.

- Stoghit? - ráncolta össze a szemöldökét a hadnagy. - Stoghi Learzt? Learz őrnagyot?

- Őt, őt.

- Mi dolga Learz őrnaggyal?

- Hiányzik - vont vállat Shalla. - Már napok óta nem járt nálam.

- Értem - bólintott a hadnagy, holott lerítt róla, hogy nem érti. - Megkérdezem a hídtól, hogy merre lehet.

- Azért nagyon hálás lennék. Már kilométereket gyalogoltam, és még mindig nem találom.

- Aha. - A hadnagy elővette a komlinkjét.

Shalla mindkét kezével megragadta a karját, megcsavarta, tenyerét fájdalmas szögben előre és lefelé nyomta. A férfi elejtette a komlinket, még mielőtt felfogta volna, hogy mi történik vele, megfeszült, próbált elhúzódni, de a lány a háta mögé rántotta a karját, és nekitaszította a falnak. A hadnagy feje nagyot koppant a fémen. Aztán Shalla lesújtott az alkarjával a tarkójára, és a fém ismét koppant egyet.

A szerencsétlen hadnagy ernyedten zuhant a padlóra.

Shalla gyorsan elvette az oldalfegyverét, és bedugta a tunikája redői, a fehérneműje dereka alá. A saját övével kötözte meg a férfit, a pisztolytáskákat pedig elrejtette. Mire a csapat utolérte, már csak egy eszméletlen foglyot találtak mellette, és semmi jel nem utalt arra, hogy fegyvere lett volna.

- Ez csendesebb volt? - állt fel Shalla.

- Igen - nézett rá döbbenten Raslan. - A munkádat végzed. Ezért vagy itt. Bocsánatot kérek.

Felsorakoztak a hídra vezető biztonsági fülke ajtaja előtt. Bradan odalépett az ajtó melletti ellenőrző panelhez, ellenőrizte, nincs-e rajta riasztó, majd módszeresen nekilátott a kinyitásának. A négy álrohamosztagos készenlétben állt az ajtó mellett, mintha arra vártak volna, hogy az ajtó feltárulása után leváltsák az előző őrséget. A többiek igyekeztek meglapulni a folyosó árnyékos részein.

- Megvan! - suttogta Bradan hosszú másodpercek múlva. - Késleltetett üzemmódra állítottam. Három másodperccel a nyitás után fog bezáródni. Addig ne lőjetek, ha lehet; nem szeretném, ha meghallana valaki.

Felvették az alakzatot: a rohamosztagosok elöl, Shalla leghátul. Az ajtó a birodalmi berendezések megszokott sebességével nyílt ki.

Feltárult mögötte a biztonsági fülke. A folyosóval ellentétben ezt fényesen kivilágították, és Shallának pislognia kellett a hirtelen ragyogásban. A rohamosztagosok szemét azonban megvédték sisakjaik fényszűrő lencséi - tétovázás nélkül beléptek.

- Ne mozduljanak, ha kedves az életük! - hallotta Shalla az egyiküket.

Shalla követte a többieket, hallotta, ahogy az ajtó sziszegve bezárult mögötte, hallotta a fülkéből a hídra siető rohamosztagosok csattogó lépteit, aztán kitisztult a látása.

A biztonsági fülkében egy birodalmi kapitány rangjelzéseit viselő tisztet pillantott meg. A férfi felemelt kézzel, kelletlen arccal állt.

Raslan előrelépett és betaszította a parancsnoki folyosóra.

- Mozgás! - Hátranézett a fülkében maradt egyetlen rohamosztagosra. - Őrizd az ajtót! Bradan, zárd le a turbóliftet, nehogy valamelyik becsvágyó bolond a liftaknán keresztül támadjon ránk. Aztán zárd le a harcállásokhoz vezető ajtókat is.

Bradan bólintott és felhívta a liftet. A rohamosztagos elhelyezkedett a külső folyosóra nyíló ajtók előtt. A csapat többi tagja kijelölt helyére sietett, ketten a fegyver- és a védelmi konzolokhoz, mások a vezérlőpultokhoz. A rohamosztagosok a híd négyfőnyi személyzetét tartották sakkban karabélyaikkal.

Shalla egyszer csak egyedül maradt. Igaz, csak néhány méterre állt a rohamosztagostól és Bradantól, de azok teljesen megfeledkeztek róla. A feladatát elvégezte, a szerepe megszűnt.

És ott voltak előtte a hajó központi kommunikációs konzoljai. Csak a kezét kellett kinyújtania.

A rohamosztagos és Bradan viszont bármelyik pillanatban megfordulhatott.

A késlekedés sokkal több akció végzete, mint az árulás, a rossz tervezés vagy a balszerencse, mondogatta annak idején az apja.

Shalla gyors, nesztelen mozdulatokkal elővett egy kábelt a zsebéből. Az egyik végét az adattáblájába dugta, a másikat pedig a legközelebbi kommunikációs konzol egyik szabványos csatlakozóaljzatába. Aztán előhívta Castin programját, és kiválasztotta az „automatikus" üzemmódját, ami minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy magára hagyva, Shalla irányítása nélkül hatoljon át a Razor's Kiss védelmi rendszerein. A lány letette az adattáblát a konzol előtt álló székre, majd betolta a széket, szinte teljesen észrevehetetlenné téve a szerkezetet.

Közben mindvégig hallotta a harcállásokból és a harcrendszerek felől felszálló beszélgetésfoszlányokat: „A gépház és a kisegítőhíd a miénk. Készen állunk a jelzés elküldésére." „Várjátok meg, amíg lezárjuk a kommunikációs csatornákat." „Le vannak zárva, uram." „Miért nem szóltál?" „Épp most végeztem vele." „Rendben, küldhetitek a jelzést. Mi a helyzet a lövegekkel?" „Feltöltve, lövésre készen. Betápláltam az űrállomás rögzítőszerkezeteinek a koordinátáit; csak ki kell adnia a parancsot, és elpárolognak."

Shalla még kikapcsolta a konzol képernyőjét, hogy senki se láthassa Castin programjának tevékenységét, majd gyorsan odalépett a szemközti konzolhoz. Leült az egyik ülésre, a lábát pedig feltette egy másikra.

- Mit csinál? - pillantotta meg a turbóliftből kilépő Bradan.

- Semmit - fonta össze a tarkóján a két kezét Shalla. - Elvégeztem a feladatomat. A munka többi részét magukra, profikra hagyom.

- Igaz - bólintott Bradan savanyúan. - Hát maradjon itt. Ne menjen sehova.

- Számíthat rám. Amíg fizetnek, addig meg sem mozdulok.

Bradan megfordult és elindult a parancsnoki járat felé. Shalla ellazult, de meggyőződött róla, hogy a lopott sugárvető a keze ügyében van. Ha valaki észrevenné az adattáblát a széken, akkor gondoskodnia kell róla, hogy soha semmi mást ne vehessen észre.

- Jelzést kaptunk a célzónából! - harsant fel Melvar tábornok hangja a Sungrass hídjának komegységéből. - Készüljenek fel; két perc múlva belépünk a hipertérbe.

- A Sungrass engedélyt kér a felszállásra - kapcsolta be a komot az Arc.

- Az engedélyt megadom. Készítsék elő a vadászaikat az azonnali támadásra.

- Készen lesznek. - Rápillantott Valton kapitányra, de a férfi már be is indította a Sungrass antigravitációs hajtóműveit, és kifelé oldalazott az Iron Fist hangárjából.

- Sok szerencsét! - mondta az Arc.

Valton biccentett, az Arc pedig hátrasietett a Sungrass saját zsúfolt hangárjába.

A Razor's Kiss hídját fülsiketítő zaj töltötte be.

A hajó ütegei megsemmisítették a Razor's Kiss és az űrállomás közötti kapcsokat, és a szuper-csillagromboló mozgásba lendült. A pusztulás szélén álló űrállomás, a Kuat és a gyár vezetése egyaránt a hídtól követelt magyarázatot. Az érzékelők szerint a bolygóról és a rendszerben nem túl távol állomásozó hadihajókról vadászrajok szálltak föl, maguk a hadihajók pedig elfogópályára álltak. A vezérlőpultnál álló kommunikációs szakember felszólította a csapat tagjait, hogy foglalják el harcállásaikat, és készüljenek fel a birodalmiak támadására.

Mindeközben Shalla kényelmesen üldögélve figyelte a dolgukra siető társait.

A kommunikációs konzolra csatlakoztatott adattábla felsípolt, jelezve, hogy a program futtatása sikeresen befejeződött. Sikeresen! A program a helyére került.

- Hallottad ezt? - fordult a lány felé az ajtónál álló rohamosztagos.

- Hallottam - állt fel Shalla mereven a férfi mögé bámulva, majd néhány lépést előrelépve.

- Mit nézel?

- Az ajtót, te hülye! Onnan jött a zaj. Az ajtó másik oldaláról.

- Nem, a hátam mögül jött. Felőled.

- Ostoba, a sisakod a bolondját járatja veled! Valami van a másik oldalon - biccentett jelentőségteljesen az ajtó felé Shalla.

A rohamosztagos odalépett a legközelebbi biztonsági konzolhoz - csak háromülésnyire állt az adattáblát rejtő széktől -, és bekapcsolta a képernyőt. A holokamerák az ajtó előtti térséget mutatták.

- Senki sincs odakint - fordult vissza az ajtó felé a férfi.

Shalla gyorsan felkapta az adattáblát, kirántotta a kábelt a csatlakozóból, zsebre vágta a készüléket, majd odalépett a rohamosztagos mellé. Alaposan szemügyre vette a képernyőt, felmérve, hogy a folyosó mely részeit tartják ellenőrzés alatt a kamerák.

- Igazad van. Tisztának látszik.

- Megmondtam.

- Nem tetszik ez nekem! - rázta meg a fejét Shalla. – Forralnak valamit. Megyek, megnézem.

A rohamosztagos elgondolkodott, majd nyilván bekapcsolta a komlinkjét.

- Kapitány hallottunk valamit a bejáratnál, de a kamerák nem mutatnak semmit. Qatya vállalta, hogy megnézi, mi folyik odakint.

- A kapitány szerint jó ötlet - mondta egy pillanatnyi hallgatás után.

- Fegyvert kapok?

- Nem lesz rá szükség. Komlinked van?

- Igen, de nem ismerem a frekvenciátokat.

A rohamosztagos a kezébe nyomta a sajátját.

- Sok szerencsét! - Kinyitotta az ajtót a lány előtt. Shalla kisurrant, és az ajtó bezáródott mögötte. És bár odakint ugyanaz a levegő keringett, hirtelen mégis könnyebben lélegzett. Mindazonáltal még mindig a holokamerák hatókörében volt.

Lassan, magabiztosan lépkedett előre, mintha valóban egy ellenséges egységet közelített volna meg, míg csak ki nem ért a holokamerák látóteréből.

A biztonságos zónába érve várt néhány percet, majd bekapcsolta a komlinkjét.

- Itt Qatya! - suttogta.

- Jelentést kérek! - felelte Bradan hangja.

- Néhány méterre tőlem, a folyosón biztonsági embereket látok. Fegyveresek. Úgy tűnik, arra készülnek, hogy berobbantsák az ajtót.

- Szép munka. Gyere vissza, felkészülünk az ellencsapásra.

- Nem, várj! A tűzszerészek közel vannak hozzám, és senki sem őrzi őket. Nem várnak támadást ebből az irányból. Egyetkettőt el tudok kapni, és a bombáikat is be tudom kapcsolni. A következő csapat, amelyet küldenek, valószínűleg nem fog örülni a felfordulásnak, amit magam után hagyok.

Néhány másodpercre csend támadt.

- Engedélyezem. A kapitányjutalomra terjeszt föl, ha sikerrel jársz.

- Qatya kiszállt. - Shalla kirázta az adattáblából Kell négy töltetét. Kettőt letett a padlóra, az egyik fal tövébe. Előhúzta zsákmányolt sugárvetőjét, háromszor belelőtt a mennyezetbe, majd aktiválta a töltetek tíz másodperces időzítőjét, és futásnak eredt.

Ideje volt keresni egy mentőkapszulát, és biztonságban kivárni a csata végét... és a következőét.

Zsinj flottája mélyen a Kuat rendszerben lépett ki a hiperűrből, ahol magának a bolygónak a gravitációs kútja gátolta meg a hipertéri utazást. A Sungrass érzékelői egy közeledő szuper-csillagrombolót és ijesztően sok vadászgépet jeleztek.

- Felszállás! - adta ki az utasítást az Arc, és amint elkezdett kinyílni a hangárkapu, kidübörgött a gépével az űrbe. Ideiglenes szárnyembere, Kell követte saját elfogóvadászával, és a többiek sem késlekedtek sokat.

Természetesen nem abba a rendszerbe érkeztek, amelyre elméletileg számítaniuk kellett volna. A nap színe eltért a Coruscant napjáétól, és a közeledő birodalmi csillagrombolókat nem kísérték mon kalamári cirkálók. A komcsatornákat hirtelen kiáltások és dühös kérdések töltötték meg. A szerepének megfelelően az Arc is bekapcsolta a komlinkjét.

- Sasdenevér Vezér az Iron Fistnek. Mi ez? Hol van a Coruscant?

A válaszul felhangzó kuncogás ismerős volt; felismerte Melvar hangját.

- Mi egy szóval sem mondtuk, hogy a Coruscant a célpont, Sasdenevér. Üdvözöljük a Kuat rendszerben! Kövessék a tervet. Minden a legnagyobb rendben lesz. - A tábornok egy pillanatra elhallgatott, majd kissé halkabban folytatta. - Sasdenevér Vezér, sajnálattal kell közölnöm, hogy a diverzáns csoport jelentése szerint Qatya elesett.

Az Arc gyomrát jeges görcs rántotta össze.

- Hogyan?

- Egyedül végzett egy tűzszerészcsapattal, és a robbanásban lelte halálát. Ezzel megakadályozta, hogy újabb támadásokat indítsanak a híd ellen. Fogadja részvétünket.

- Köszönöm. - Az Arc gyomrában enyhült valamelyest a görcs, de nem tűnt el teljesen. Melvar története nagyjából megfelelt annak, ahogy Shalla megtervezte volna a diverzáns csapatból való szökését; ugyanakkor azonban a történet akár igaz is lehetett. És nem kérdezhette meg, hogy látta-e valaki a saját szemével a halálát. Gyanús lett volna. Csak imádkozhatott. - Ezért drágán megfizet még valaki! - sziszegte a komba.

Körülöttük a teherhajók és a régi cirkálók vadászrajokat öklendeztek ki magukból. Akadtak a Sasdenevérekéhez hasonló modern, jól karbantartott gépek, és akadtak ócska, alig működő tákolmányok is. Ezeket csak a Disznók, a különböző típusú gépekből összeszerelt, repülő ócskavashalmok múlták alul.

Helyenként ötös, máshol tizenkettes csoportokban fordultak a számukra kijelölt irányba, és indultak el a közeledő kuati erők felé.

- Sasdenevérek, kövessetek! - Az Arc egy távoli csillagromboló irányába fordult. Szabad szemmel nem látta a TIE-vadászokat, az érzékelői azonban egyértelműen jelezték a három teljes osztagot. Ez azonban csak a fele volt a csillagrombolók teljes állományának; az Arc kíváncsi lett volna, hogy a hajó ellátási gondokkal küzd, vagy csak tartalékolja az erőit. - Felismeri valaki ezt a csillagrombolót?

- Vezér, itt Ötös. A Mauler az. Semmi különös. Semmi különös. Csak egy átlagos birodalmi csillagromboló.

- Ez megnyugtató. Köszönöm, Ötös. - Átkapcsolt egy nyilvános csatornára. - Itt Sasdenevér Vezér. Ki tart még a Mauler felé?

A válaszul felreccsenő hang felső osztálybeli coruscanti akcentussal szólalt meg.

- Sasdenevér Vezér, itt Vibrobárd Egyes. Ti vagytok a lándzsa hegye, mi a nyele.

Az Arc érzékelői harminc-negyven szedett-vedett vadászt mutattak a Sasdenevérek mögött. A gépek lassúak voltak, és a számítógép nem tudta egyértelműen meghatározni a típusukat -valószínűleg Disznók lehettek.

- Helyet cseréljünk, Egyes?

- Köszönöm, inkább nem, Sasdenevér. Legyen csak a tietek az első vér.

- Majd szálljatok be, ha már nagyon unatkoztok, Vibrobárd. Vége.

Wedge hallotta ugyan az Arc és Vibrobárd Egyes párbeszédét, de nem figyelt rá igazán. Még mindig az ewok bábuval, álcája legjobban látható részével küzdött.

Amikor az ewokkal az ölében leült, a bábu felcsúszott és eltakarta a szemét. Mostanra sikerült kikapcsolnia a hevedereit, s az ewokon is átvetve újra bekötnie azokat, s ez láthatólag megoldotta a problémáját... ha azonban manőverezés közben meglazul, akkor még sok bajt okozhat.

Tucatnyi másodperccel az Arc és Vibrobárd Egyes párbeszéde után a Sasdenevérek és a Mauler erői lőtávolba értek. Wedge komjában ismét megreccsent az Arc hangja.

- Rendeződjetek párokba, készüljetek fel a Kettch-fúróra, és tüzeljetek belátásotok szerint. - Az érzékelők jelezték, hogy az Arc balra húzódik, nyomában Kell-lel. Tyria és Röfi jobbra tértek ki. Wedge előreengedte a botkormányt; ő és Dia maradtak középen, a többiekhez viszonyítva kissé alacsonyabban.

Ahogy a távolságjelző számjegyei elérték azt az értéket, amikor lehetségessé váltak a találatok, Wedge előre-hátra, jobbra-balra kezdte rángatni a kormányt, hogy a lehetd legnehezebb célpontot nyújtsa, és tüzet nyitott a legközelebbi TIE-vadász-párra. Az érzékelői szerint megpörkölte az egyik törzsét, de nem okozott komoly károkat. Az ellenséges gép zöld lézersugarai Wedge felső ablaka fölött süvítettek el, alig tévesztve el célpontjukat.

Balra elöl felrobbant valami - az Arc vagy Kell találatot ért el. Wedge tovább lőtte kiszemelt áldozatát, látta, amint lövései ismét kipettyezik a burkolatot, majd áthatolnak az elülső ablakon. A TIE pilótafülkéje elsötétült, de a gép, most már kísértethajóként, egyenesen tovább száguldott. A pilóta nyilván teljesen előrenyomta a tolóerő-szabályzót haláltusája közben.

Ekkor túljutottak az első támadóhullámon, az első fél osztagon.

Az ellenfeleik arra számítottak, hogy felbontják az alakzatukat és közelharcba bocsátkoznak velük. Azonban Wedge taktikájának - a Kettch-fúrónak - megfelelően teljes sebességgel továbbrepültek a második hullám, egy teljes TIE-osztag felé. Wedge látta a képernyőin, hogy az első hullám négy túlélője megfordul és a nyomukba ered, de a manőver egy kicsit lassú, egy kicsit vonakodó volt - a Sasdenevérek váratlan taktikája készületlenül érte az ellenséget.

Lőtávolba került a második hullám. Wedge továbbra is ide-oda rángatta a gépét, tüzet nyitott, és látta a tőle jobbra repülő Dia lövéseinek felvillanását is. Aztán szinte az egész égbolt zöldbe borult körülötte, és a gépe megrázkódott, ahogy egy lézersugár súrolta a törzsét. Ismeretlen érzés volt, és Wedge megint azt kívánta, bárcsak visszaülhetne pajzsokkal ellátott X-szárnyújába.

Dia és ő ugyanazt a szerencsétlen TIE-vadászt vették tűz alá. A gép izzó gáz- és törmelékfelhővé robbant szét. A két Sasdenevér kikerülte a felhőt, és áthatolt a második támadóhullámon.

Az érzékelők szerint az első hullám négy megmaradt gépe felzárkózott, és a második hullám több vadásza is mögéjük kanyarodott. Wedge elmosolyodott. A terv eddig tökéletesen bevált.

Igaz, másfél osztagnyi vadász üldözte őket, de sikerült csökkenteniük a Mauler erőinek lendületét.

A Sasdenevérek jól végezték a dolgukat. Azaz jól szolgálták Zsinjt. Wedge szórakozottan elhessegette a gondolatot, inkább a harmadik támadóhullámra koncentrált.

Ezt egyenesen, szemből közelítették meg, mindannyian kiválasztva egy-egy célpontot. Csak annyira tértek ki, hogy megnehezítsék az ellenség célzását, egyébként úgy száguldottak feléjük, mintha fel akarták volna öklelni őket. Wedge folyamatos lövései felrobbantották célpontját, és hangos koppanások közepette repült át a törmelékfelhőn. A képernyőjén látta, hogy Dia elől az utolsó pillanatban kitért ellenfele, egyenesen az első hullám egyik bosszúszomjas vadásza elé. A két pont eggyé olvadt, majd eltűnt.

Felbukkant előttük a negyedik hullám, egy fél osztag. Wedge látta, hogy az Arc kivezeti az egységet a Kettch-fúróból, vissza arra, amerről jöttek. A Sasdenevérek felzárkóztak mögé. Nem egészen háromosztagnyi TIE-vadász vette üldözőbe őket azonnal.

Shalla a hangárban álló két TIE-elfogóvadász fölötti függőhídon lopakodott. Teljes TIE-pilóta-öltözéket viselt, amelyet a másodlagos hangár melletti öltözőben talált, a kezében pedig egy tartalék létfenntartó egységet tartott.

Mostanra már rég el kellett volna rejtőznie egy mentőkapszulában. Ám amikor végzett a feladatával, eszébe jutott valami... így aztán három kilométert gyalogolhatott vissza a hangárba, ahová érkezett, eszméletlen katonákat hagyva maga mögött a folyosókon, melyek ide vezettek.

És ezért lopakodott most a függőhídon is. A mágneses erőtéren túl látta a távoli csata jeleit: az apró fénycsíkokat és felvillanásokat, melyek forrásait nem lehetett ilyen messziről kivenni.

Shalla után alig néhány másodperccel kuati rohamosztagosok érkeztek a hangárba, és kezdték el átvizsgálni a diverzáns csapat siklóját. Néhányan megálltak a hangár ajtaja előtt. Nem számított; a lány nem arra szándékozott távozni. Lemászott a bal oldali, a rohamosztagosoktól legtávolabb eső elfogóvadászba. Nem csatolta be magát, csak végigfutott a felszállás előtti ellenőrző listán. Hosszabb volt, mint a szokásos - az elfogóvadászt, nyilván valamelyik főtiszt gépét, hiperhajtóművel és a szabványosnál fejlettebb navigációs számítógéppel szerelték fel.

Úgy tűnt, minden rendszer működőképes, bár Shalla nem indította be a generátorokat; az antigravitációs hajtómű dübörgése felkeltette volna a rohamosztagosok figyelmét.

Felállt, és egy kézzel kapaszkodva kiemelkedett a pilótafülkéből. Elővette Kell utolsó tölteteit, kibiztosította, majd eldobta őket, amilyen messzire csak tudta, a hangár másik végébe. A töltetek a diverzáns csapat siklója mögött estek le, hangos csattanással.

A rohamosztagosok felnéztek, fegyvereiket a hang forrása felé kapták.

- Mi volt ez?

- Te és te, menjetek át a másik oldalra...

Shalla visszaugrott a pilótafülkébe és lerántotta magára a tetőajtót.

Már majdnem teljesen becsatolta magát, mikor felrobbantak a töltetek. A sikló másik oldaláról sárgásvörös lángok csaptak fel, a levegőben játék babákként repültek szét a rohamosztagosok. Shalla elfogóvadászát is megrázta a robbanás, a mágneses erőtéren keresztül pedig egy hatalmas légbuborék préselődött ki az űrbe.

Miközben a rohamosztagosok a fülsiketítő hangzavart követően a fejüket rázogatva rohantak elesett bajtársaik felé, Shalla beindította a hajtóműveit, és elhúzott a katonák feje fölött. Antigravitációs meghajtással áthatolt a mágneses erőtéren, majd kiérve élesen a hajó fara felé kanyarodott. Aztán azonnal lelassított, körülbelül egy futó ember sebességére.

Ahogy azt várta, a Razor's Kiss külsejét beborították az űrállomás szerkezetéből származó törmelékdarabok. A hajó mesterséges gravitációs mezeje hosszú fémgerendákat, szerelvényeket, darukarokat ejtett fogságba. A szuper-csillagromboló a kipróbálatlan hajtóművek engedte legnagyobb sebességgel igyekezett a rendszer pereme felé, miközben a távolból birodalmi csillagrombolók közeledtek.

Shalla vett egy mély lélegzetet, és megpróbálta lecsillapítani kavargó gyomrát. Rögtönzött terve nagyobb valószínűséggel okozhatta halálát, mint bármi más. De amikor felismerte az elé táruló lehetőséget, tudta, hogy meg kell próbálnia megragadni azt.

Olyan közel maradt a hajó külsejéhez, amilyen közel csak tudott, és időnként megpörgette a gépet, a törmelék mozgását utánzandó.

Tudta, hogy az érzékelőkön semmi különös nem látszik belőle. Azonban, ha valaki szabad szemmel, vagy egy holokamerán keresztül vetett volna rá egy pillantást, azonnal megállapíthatta volna, hogy egy ép TIE-t lát. Aztán egy lövés valamelyik ágyúból, és tényleg csak törmelék marad utána. Így hát Shalla elfehéredő ujjakkal szorítva a botkormányt tovább folytatta hihetetlenül lassú repülését, és imádkozott, hogy senki se figyeljen fel rá.

Tizenkilenc

A Sasdenevérek, nyomukban a Mauler TIE-vadászaival, a lemaradt Vibrobárdok felé száguldottak. A Vibrobárdok tüzet nyitottak szedett-vedett arzenáljukkal, és a Sasdenevérek és üldözőik öngyilkosok módjára merültek el a pusztító lézertűzben.

Wedge úgy érezte, mintha a gyomrában bekapcsoltak és maximális teljesítményre állítottak volna egy hűtőegységet. Kevésbé fenyegette őket a halál, amikor az ellenség felé repültek, mint most, a kalózok zárótüzében. Elméletileg meg kellett volna tudniuk különböztetni a Sasdenevérek jelzéseit a többitől... de nyilvánvalóan nem voltak elég képzettek, vagy nem rendelkeztek a megfelelő műszerekkel ahhoz, hogy erre számítani lehessen. Vörös és zöld lézersugarak, fehér ioncsóvák és kék torpedócsíkok villantak fel közöttük.

A Sasdenevérek áthaladtak a Vibrobárdok első sorain, és a három pár három különböző irányba tért ki. Az őket üldöző TIE-k közül néhány leszakadt, hogy elkerülje a Disznók felhőjét, mások berepültek a raj sűrűjébe, megint mások igyekeztek megmaradni a szélén. Wedge elfogóvadásza megrázkódott egy torpedó közeli robbanásától; rápillantott az érzékelőire, és látta, hogy Dia továbbra is sértetlenül repül mellette.

A komcsatornái hirtelen megteltek, lehetetlen volt követni a forgalmazást: „Kettes osztag, tovább az elsődleges célpont felé!" „Sasdenevér Ötös, itt Tizenkettes, húzz fel!" „Eltaláltak, eltaláltak, eltaláltak...!" „Nem tudom lerázni!" „Elkaptam, Bantha!" „Archer, itt Vé Egyes. Küldj egypár torpedót a kicsike felé, egy egész osztag van a nyomában!" „Ez... a Császár orrára, ez egy ewok! Az egyik pilótájuk ewok!"

Wedge bekapcsolta a komlinkjét, amelyen még mindig működött Castin ewok hangmodulációja.

- Vér és halál, jub-jub! - rikoltott bele, majd jobbra, és a kalózokhoz képest lefelé döntötte a gépét, ahogy észrevette az új szuper-csillagromboló felé tartó vadászosztagot. A tíz megmaradt TIE-vadász kiverekedte magát a Disznók sűrűjéből, és most felzárkózva haladt tovább. Wedge még ki sem ért a szövetséges gépek közül, de már tüzet nyitott, és egy gyönyörű lövéssel, mind a négy lézersugárral eltalálta az egyik TIE hajtóműházát. A vadászgép tűzijátékként robbant fel, lángfelhője beborította a szárnyemberét is, de az sértetlenül emelkedett ki a túloldalon.

Dia lövése egy másik TIE bal oldali napelemét találta el, de egyszerűen csak átlyukasztotta a felületet, nem okozva komoly kárt a gépben. Wedge és Dia fej fej mellett törtek ki a hajók forgatagából és vették üldözőbe a kilenc megmaradt TIE-vadászt.

Shalla meglátott valami mozgást a hajótörzs fölött, és gyorsan levitte a gépét az űrállomás egyik roncsdarabja mögé. Azonnal leállította a hajtóműveket.

Ettől eltűntek a képernyőjéről az új pontok, azonban az ablakán kinézve láthatta a forrásukat is. Vagy félosztagnyi elfogóvadász közeledett nagyjából az ő irányába, és ahogy közelebb értek, meglátta, hogy a napelemeiket a 181. vadászosztag vízszintes vörös sávjai díszítik - Soontir Fel báró halálos egységének sávjai. Shallának elakadt a lélegzete.

Az elfogóvadászok alig száz méterre dübörögtek el tőle. Egyik sem tért le a pályájáról, hogy közelebbről is szemügyre vegye, egyik sem tétovázott. Shalla megnyugodott. Bizonyára a Razor's Kiss külsején esett károkat mérik fel.

Ismét bekapcsolta a hajtóműveit, végigfutott az ellenőrzési listán, majd mozgásba hozta a gépet.

Még fel kellett jutnia valahogy a szuper-csillagromboló parancsnoki felépítményéig. Nehéz út várt rá, mivel a hajó távolból viszonylag simának látszó törzse a felépítmény körül meglehetősen szaggatott, lépcsős elrendezésűvé vált.

Shalla azonban mindig is remekül tudott a felszín közvetlen közelében repülni, és néhány másodperc múlva szépen - és nagyon óvatosan - leereszkedett a felépítmény tetején lévő pajzsgenerátor-kupolák között.

Az űrruháján és a kommunikációs eszközökön kívül minden más rendszert kikapcsolt. A komot széles sávra állította, vett egy mély lélegzetet, és kimondott három szót:

- Parazita Kettes, rendben.

A csillagromboló persze valószínűleg észlelte az adást. Ezért aztán Shalla, amennyire csak tudta, elmélyítette a hangját, és tovább beszélt.

- Kuat Igazgatóság, kérem, jelentkezzenek! Itt Mate Vula mérnök a Razor's Kissről. A hajót Lázadók vagy kalózok foglalták el. Azt hiszem, mozgásban vagyunk. Utasításokat kérek.

Sziszegés, majd zavaró zörej.

- Vula, itt a Mauler. Tudunk a történtekről. Hol van?

- Nem mondhatom meg. Ez egy nyílt csatorna. Valószínűleg lehallgatják.

- Akkor keressen egy mentőkapszulát, és jöjjön el! Már teljesítette a kötelességét.

- Értettem, vége. - Shalla felsóhajtott. Keressen egy mentőkapszulát. Különös, hogy az ellenség ismételte meg a parancsot, amit egyszer már megszegett. Mindenesetre őszintén remélte, hogy a rövid párbeszéddel sikerült megtévesztenie Raslan csapatát. Megpróbált lazítani egy kicsit.

Dia épp egy vadásszal végzett - eltalálta a tetejét, lövéseivel felpattintva az ajtót, és a vákuum szinte kirántotta a pilótát -, amikor Wedge meghallotta az adást: „Parazita Kettes, rendben".

Döbbenten meredt a képernyőire. A kód azt jelentette, hogy az egyik Sasdenevér sikeresen mímelte, hogy becsapódott a második szuper-csillagromboló törzsébe, és készen állt a pajzskupolák kilövésére. A képernyőn azonban az összes Sasdenevért megtalálta.

Női hang volt. Csak Shalla lehetett. Wedge gyomrában kezdett felengedni a jeges görcs.

Jó, nagyon jó, és nemcsak azért, mert a lány élve elvégezte a feladatát, hanem azért is, mert így csak egyszer kell megpróbálkozniuk a küldetés Parazita fázisával. Kétszer még akkor is gyanús lenne, ha mindkét kísérlet sikerülne.

Elöl két TIE-vadász egy hurkot leírva visszafordult Wedge és Dia felé. Késleltető taktika - az osztag parancsnoka tudta, hogy a gépei nem tudják maguk mögött hagyni a gyorsabb elfogóvadászokat, ezért inkább feláldozott két pilótát, hogy elérhesse célját, a szuper-csillagrombolót. Az áldozati TIE-k alaposan elnyújtották a hurkot, hogy ha a Sasdenevérek nem térnének le pályájukról, akkor könnyedén mögéjük kerülhessenek.

- Négyes - szólt bele Wedge a komba -, maradj velem, aztán válj le, amikor elhaladtunk mellettük. - Azzal egyenesen a közeledő gépek felé vette az irányt.

A két TIE úgy szórta a tüzet, mintha egy virágoskertet locsoltak volna. Wedge a kitérő manőverekre koncentrált, csak akkor lőtt, amikor célkeresztje befogást jelzett, de a lézersugarai rendre célt tévesztettek. Aztán a két páros elsüvített egymás mellett, és fordulóba kezdett.

Wedge összeszorított foggal próbálta megtartani gépét a lehető legszűkebb kanyarban. A gravitációs kiegyenlítője nem sokat ért, a manőver hátrataszította ülésébe, vére a fejébe tolult; érezte, hogy elszürkül körülötte a világ. Az áldozata azonban nem is kísérletezett ilyen nagyra törő manőverrel, így Wedge azon vette észre magát, hogy szinte ösztönösen besiklott a vadászgép mögé. A célpontja cikázni kezdett, próbálta lerázni magáról, de Wedge a farkára ragadt, megvárta, míg a lőelemző számítógép tökéletes befogást jelez, és tüzet nyitott. A vadász izzó gázok és repeszek záporává robbant szét. Wedge oldalra rántotta a kormányt, hogy ne kelljen átrepülnie a törmelékfelhőn.

A képernyőjén megpillantotta a Dia gépét jelző pontot, és leírt egy kört, hogy felmérje a helyzetet. A lány szintén ellenfele farkára tapadt, kettős lézersugarakkal bombázta azt, és lövései felemésztették az ellenfél ionhajtóműveit és szárnytartóit. Wedge látta, hogy az egyik tartógerenda izzó masszává olvad, az egyik hajtómű pedig kigyullad.

A pilóta a hajtóműveit kikapcsolva, elkanyarodva próbált megmenekülni Dia elől.

A nő hagyta elmenni. Hagyta, hogy a megbénított TIE-vadász a biztonságot jelentő irányba forduljon. Visszakanyarodott, és felzárkózott Wedge mellé.

A parancsnok eredeti céljuk felé fordult, és elgondolkodott a látottakon. A régi Dia tétovázás nélkül végzett volna áldozatával. Az új láthatólag megelégedett a célja elérésével, nem az hajtotta, hogy még egy találatot festhessen fel gépére. Wedge őszintén remélte, hogy a változás nem lesz végzetes a nő számára.

- Szép repülés, Négyes! - szólt bele a komba. - Jub-jub, Egyes.

Elöl, az új szuper-csillagromboló környékén Wedge villanásokat látott.

Az érzékelői szerint a hat TIE-ből tizenkettő lett - az újakat azonban kék pontok jelölték, arra utalva, hogy azok az Iron Fist baráti egységei. A hat piros pontból öt maradt, majd négy, majd kettő, majd egy sem. Wedge lelassított, Dia követte példáját.

A jövevények feléjük fordultak.

- Vezér, mit csináljak? - kapcsolta be Wedge a komlinkjét. - Itt még mindig elég meleg a helyzet, Egyes. Gyere vissza!

- Az ewok pilótával beszélek? - reccsent fel egy új, előkelő, de harcias akcentusú hang - Fel hangja. Wedge gyomra ismét kriogenikus szintre hűlt.

Az érzékelői szerint az adás a közeledő TIE-elfogóvadászokról jött.

- Jub jub - válaszolt Wedge. - Itt Kettch. Ki beszél?

- A nevem Fel. Fel akar repülni Kettch-csel. - A kifinomult hang és az egyszerű fogalmazásmód sehogy sem illett össze. Wedge elhessegette a gondolatot, és visszafordult gépével a küzdelem sűrűje felé. Dia követte, kegyesen nem szólva bele a besszélgetésbe.

- Igen - mondta Wedge. - Repülni Kettch. Látni Kettch legjobb pilóta.

- Hát a legjobb ewok, az biztos.

- Kettch nem igazi ewok.

- Nem? - kérdezte Fel meglepetten.

- Nem lehet. Ewokok buták. Nem felfogják asztro-navigáció. Nem felfogják ellenőrző lista. Buták.

- Szomorú.

- A hat vörös sávos elfogóvadász felzárkózott Wedge és Dia mellé.

- Szomorú. Kettchnek nincs pár. Ewok nőstények buták.

- Még szomorúbb.

- Felnek van pár? - Ez volt az a kérdés, amit Wedge fel akart tenni, amit fel kellett tennie. Mi lett Fel feleségének, Wedge húgának, Syalnak a sorsa?

- Ó, Felnek van párja!

- Okos pár?

- Okos pár. Színésznő. Érted? Színésznő.

- Mint a mesemondó. Jó pár?

- Jó pár.

- Repül veled nagy szigethajón?

- Nem, neki saját projektjei vannak. Érted a projektet?

- Felfogom. Bombákat csinálni, vadászgépet javítani, embereket ölni.

- Igen, úgy valahogy.

Közben odaértek a csatához. Wedge látta, hogy a Vibrobárdok nem állnak túl jól, mindössze hat gépük maradt - mindössze azok, illetve a négy Sasdenevér nézett szembe tizenöt TIE-vadásszal.

- Maradni Kettch-csel - mondta Wedge. - Kettch tanít jól. - Lebukott, és a küzdelem sűrűje felé vette az irányt, ahol három pár TIE próbált végezni az Arccal, Kell-lel és a Vibrobárdok parancsnoki hajójával, egy páncélozott csatasiklóval.

- Felnek nem kell tanítás. Fel a legjobb emberpilóta.

- Nem. Többi ember mond más legjobb. - Provokáld; talán feldühödik és elszólja magát. Wedge még nem nyitott tüzet. Az ellenséges TIE-k nem reagáltak az újonnan érkezettekre, és minden eltelt másodperccel jobb helyzetből lőhetett.

- Akkor Luke Skywalker. Lázadó söpredék, de jó pilóta.

Végre Dia is közbeszólt, selymes Seku-hangján:

- Tulajdonképpen Wedge Antillest és a Zsiványkommandót említettük neki.

- Antillest? - robbant ki a nevetés Felből. - Ó, persze, igazi szerencsefia, de repülni azt nem tud!

Wedge-t rá nem jellemző módon elöntötte a düh. Optimális távolságba érve tüzet nyitott a legközelebbi, Kellt üldöző TIE-vadászokra.

Fel is ugyanabban a pillanatban lőtt. Váratlan támadásuk mindkét géppel végzett, szinte csak ezredmásodpercnyi eltéréssel.

Wedge elkanyarodott az Arc ellenfele mögé. Fel követte. A páros bonyolult, körkörös pályákat írt le, mintha két apró bolygó keringett volna egy közös nap körül, majd tüzet nyitott az Arc üldözőire, és az előbbihez hasonló könyörtelen hatékonysággal elpusztította azokat.

Antilles és Fel, a két sógor évek óta, Fel eltűnése óta először repült együtt. Ez azonban nem adott okot örvendezésre. Fel láthatólag jól érezte magát Zsinj szolgálatában, és az évek során elvesztette minden tiszteletét Wedge iránt.

A Vibrobárdok siklója felé kanyarodtak, de csak egy izzó törmelékfelhőt láttak mellette - ami mögül Dia és Fel szárnyembere bukkant elő.

Az érzékelők szerint a megmaradt TIE-k visszafordultak egy másik birodalmi csillagromboló felé. Nem a Mauler irányába; a hajó jelentősen eltávolodott a küzdelemtől, beért az Iron Fist lőtávolába, és harcba bocsátkozott vele. A Mauler lassan, irányíthatatlanul forgott a hossztengelye körül, a törzsén tucatnyi lyukból lángok csaptak elő. Mentőkapszulák nem szálltak fel róla; a hajó parancsnoka nyilván úgy gondolta, hogy ellenőrzése alatt tudja tartani a károkat.

A Mauler kiesésének örülni lehetett volna... azonban még egy tucat, vagy annál is több birodalmi csillagromboló közeledett.

- Sasdenevérek, Vibrobárdok, Száznyolcvanegyesek! - reccsent meg Melvar hangja a komban. - Visszatérni, visszatérni! Közeledünk az ugrásponthoz.

- Jó volt veled repülni, Kettch - kanyarodott el hirtelen Fel az egysége felé. - Egyszer majd megismételjük.

- Jub-jub! - Wedge-nek sikerült több lelkesedést csempészni hangjába, mint amennyit valójában érzett.

Úgy tűnt, Fel jól érzi magát Zsinj szolgálatában. Talán visszavonhatatlanul elkötelezte magát. Ami azt jelentette, hogy amikor legközelebb együtt repülnek, Wedge-nek talán meg kell majd ölnie.

A Razor's Kisst jelentősen lemaradva követő, s egyben oltalmazó ernyője központját alkotó Iron Fistet heves támadások érték, miközben a Sasdenevérek visszatértek a Sungrassra. A hatalmas szuper-csillagromboló bal oldalát néhány komoly találat érte. A megbénult Mauler és a Gilded Claw birodalmi csillagromboló néhány ezer kilométerrel hátrább lévő, lángoló maradványai némán tanúskodtak a találatok eredetéről. Az Iron Fistet még mindig a Gilded Claw TIE-osztagainak támadásai kötötték le.

- Vezér, itt Tizenkettes. Még nincs elég találatom. - Röfi az Iron Fist felé kanyarodott vadászával.

Az Arc vett egy mély lélegzetet. Ez volt a kód, és Röfi csak azt tette, amit feladatul ráosztottak; csak most kerülhetett feltűnés nélkül az Iron Fist közelébe. Ennek ellenére a látszat kedvéért bekapcsolta a komlinkjét.

- Tizenkettes, itt Vezér. Negatív. Térj vissza a Sungrassra!

- Nem hallak, Vezér.

- Tizenkettes, a fenébe...! Tizenegyes, menj vele!

- Vettem, Vezér. - Tyria elsüvített vadászával Röfi után.

Az Arc feszülten megosztotta figyelmét a Sungrassra való leszállás, illetve az érzékelői és a komja között. Az érzékelők szerint Röfi és Tyria egy magányos TIE-vadászt üldöztek az Iron Fist parancsnoki felépítménye felé. A beszélgetésük felfokozott hajszáról árulkodott, aztán a felépítmény előtt kétfelé váltak... és egyszer csak Röfi került előre, nyomában a vadásszal, annak nyomában pedig Tyriával...

Az Arc gyomra kemény görcsbe rándult. Ez volt a legőrültebb manőver, amit életében látott. Röfi szándékosan kitette magát a lövéseknek, hogy a megfelelő benyomást keltse az Iron Fist érzékelőit figyelő legénységben. Néhány rövid másodpercig csak Tyria lövésztudományában bízhatott.

A komlinkből sikolyok harsantak föl, ahogy Tyria szinte egyetlen szótagba sűrítette diadalát és rémületét. Röfi és az őt üldöző TIE jelzései eltűntek a képernyőről.

Tyria hangja végre elhalkult, s fájdalommal telt meg.

- Vezér, Tizenkettes nincs többé. Barátunk, Morrt eggyé vált a világegyetemmel.

Morrt. Egy gamorrai parazita. Ennek azt kellett jelentenie, hogy Röfi él és készenlétben áll, de hivatalosan halott, és Tyria azért nevezte Morcnak, hogy ne kelljen kétszer használniuk a „parazita" szót. Az Arc sóhajtott egy nagyot, és hirtelen tíz évvel öregebbnek, fáradtabbnak érezte magát.

- Sajnálom, Tizenegyes. Te minden tőled telhetőt megtettél. De most már alig egy perced van leszállni, mielőtt kiugrunk a rendszerből. Dacsoránál poharat ürítünk Morrt emlékére.

Röfi az oldalán feküdt, és csak a pilótaülés hevederei akadályozták meg, hogy leessen a pilótafülke jobb oldalára.

Az Iron Fisttel való ütközése csak félig volt színlelt. Üldözője utolsó lövése valahol a két ionhajtómű között és fölött találta el, károkat okozva a gép elektronikus rendszerében. A diagnosztikai képernyője úgy villogott, mint egy ünnepien kivilágított nagyváros, mielőtt kikapcsolta.

Elöl, az Iron Fist parancsnoki felépítménye mesterséges dombja fölött látta a hajó egyik pajzskupolájának a tetejét.

De azzal még várnia kellett. Egyelőre bonyolult asztronautikai egyenleteket, a valós tér és a hipertér közötti kapcsolatot leíró gyönyörű számstruktúrákat kezdett megoldani.

A csillagok, amelyeket kényelmetlen helyzetéből látott, hirtelen elnyúltak, ahogy Zsinj flottája belépett a hipertérbe.

Az Iron Fist főhangárjában az Arc kilépett a Sungrass zsilipjéből. Meglehetősen nagy fogadóbizottság és a különböző kalózbandák képviselői várták. Melvar a legnagyobb szabad terület közepén állt, körülötte egy rohamosztagos-falanxszal. Egymás után rázott kezet a szedett-vedett külsejű pilótákkal és tisztekkel, alkalmanként egy-egy csillogó, vadonatúj adattáblát nyújtva át nekik.

Miközben az Arc elindult feléjük, az egyik kalóz az öklét rázva üvöltözni kezdett Melvarral, és színpadias dühét láthatólag a legkevésbé sem színlelte. A kalóz devaroni volt, és sokat adott a külsejére: a szarvait aranyborítás fedte, éles fogai csillogása pedig csak mesterséges eredetű lehetett. Az öltözéke a birodalmi admirálisok egyenruhájára emlékeztetett, de vörös szövetből és bőrből készült, illetve feltűnő, vörös-arany köpeny egészítette ki.

Ahogy az Arc közelebb ért, meghallotta a devaroni hangját - azaz Vibrobárd Egyesét.

-...rosszindulatú hazugságok! Szövetségesek között nem ilyen az együttműködés, Melvar.

- A hazugságra a titoktartás miatt volt szükség - vont vállat Zsinj tábornoka. - A legkevésbé sem becsültük alá a várható ellenállást.

- De igen! A flottám sokkal jobban küzdött volna Y-szárnyúak és X-szárnyúak ellen. Azok szerepeltek a szimulációinkban, azokra ment el az idő, amit a TIE-k elleni harc szimulálására fordíthattunk volna. A hajóim nyolcvan, a pilótáim ötven százaléka odaveszett!

- Meg fogja kapni a veszteségeiért a jutalmat, ahogy ígértük, a második körben - csitította Melvar.

- Nem lesz semmiféle második kör! Most akarom, az egészet! És nem számlákat, hanem árut, drágaköveket, fegyvereket! Nem a maguk adattáblatrükkjét!

- Miféle trükk, Melvar? - furakodott előre az Arc a tömegben.

- Ah, Kargin tábornok! - Melvar hátranyújtotta a kezét, és az egyik szárnysegédje belenyomott egy adattáblát. - Huszonnyolc százalékos veszteség, és bámulatos találati arány. Már csak ezért is jutalmat kap a második körben. Egyelőre az előleg, ahogy megígértük - nyújtotta át az adattáblát.

- Mi ez? Azt látom, hogy nem készpénz.

- Ezek azok az információk, amelyekkel hozzáférhet ahhoz a számlához, amelyen a fizetsége várja. A Halmadon. Úgy véltük, így kényelmesebb lesz.

- Az lesz - nézett az Arc kétkedve az adattáblára. - És ha anyagi javakban kérem, mint a Vibrobárdok?

- Akkor azt kapja. A kialkudott összeg felét. Ha rákényszerít minket, hogy a készpénzzel és az árukkal vesződjünk, akkor levesszük érte a részünket. És erről nem tárgyalunk.

Az Arc vállat vont és elvette az adattáblát.

- Én megbízom Zsinjben! - jelentette ki. - Egyszerűen nem járna jól, ha átverne minket. A hír minden kalózbandához eljutna a köztársasági és a birodalmi űrben. És akkor semmit sem kapna tőlünk, legfeljebb egy lövést a fejébe.

Melvar elmosolyodott.

- Mint mindig, a Sasdenevérek most is okosan döntöttek. Fogadja együttérzésemet a veszteségeiért. A Qatya nevű hölgy különösen nagy segítségünkre volt.

- Remélem, sokáig emlékeznek még rá, mit tett magukért. De legalább a fizetés második köréig, Melvar. - Az Arc gúnyosan tisztelegve a homlokához emelte az adattáblát, majd visszafordult a Sungrass felé.

Mögötte Vibrobárd Egyes és a többi kapitány lecsendesedve elkezdte átvenni az adattáblákat, vagy kialkudni a fizetségül járó áruk mennyiségét.

A Sungrass első hipertéri ugrása egyenesen a Halmad felé vezetett, de csak egy fényévnyi távolságba. A második ugrás ahhoz a mélyűri találkozási ponthoz vitte a teherhajót, ahol a Mon Remonda várakozott.

Illetve nemcsak a Mon Remonda, hanem Solo tábornok flottájának más egységei is, köztük egy Nebulon-B fregattal, egy könnyű anyahajóvá átalakított Quasar Fire osztályú cirkálóval, és egy kicsit ócskának látszó Marauder osztályú korvettel - bár ez utóbbi hajóosztályt általában csak a Corporate szektorban lehetett látni. Wedge arra a következtetésre jutott, hogy Han Solo bizonyára távoli, túlterhelt forrásokból volt kénytelen összeszedni erőit.

Solo tábornok mosolyogva várta a mon kalamári cirkáló hídján.

- Van valami hír a szuper-csillagrombolóról? - kérdezte Wedge, miután kezet ráztak.

- Köszönöm, jól - felelte Solo. - És te?

- Bocs - vigyorgott Wedge. - Hogy vagy?

- El sem tudom mondani - intett Solo a híd közepét uraló csillagmező holoképére. A kép körül sürgölődő mon kalamári tisztek ügyet sem vetettek az emberekre. - Ne idegeskedj már! Ráfér egy kis pihenés a pilótáidra.

- Röfi vadászán csak annyi levegő van, amennyit magával vitt - mondta Wedge. - Ha elfogy, dönteni kell. Vagy megpróbál elmenekülni... amivel nem sokra megy, ha a mélyűrben van, hiszen azzal a TIE-vadásszal akkor sem jut messzire, ha sikerül kikerülnie az Iron Fist vonósugarait és turbólézereit... és aminek egyéb okok miatt sem örülnék. Vagy pedig megpróbál feljutni a csillagrombolóra, ami nem lesz könnyű dolog. Ráadásul fogalmunk sincs, mi a helyzet Shalla Nelprinnel. Úgyhogy a Parazita-tervre akkor sincs túl sok időnk, ha sikerült elhelyezni a kommunikációs programunkat.

- Nos... akkor is. Higgadj le egy kicsit. Lehet, hogy az Iron Fist és a másik csillagromboló megtesz néhány ugrást, mielőtt visszatérne a valós térbe és beindítaná a hipertéri kommunikációt. Feltéve persze, hogy a programotok a helyére került és működik is...

Onoma, a mon kalamári kapitány a parancsnoki ülésben ülve elindult feléjük. Recsegő hangja izgatottságról árulkodott.

- Jelzéseket vettünk Donn programjától - közölte. - Megvannak a célhajó néhány perccel ezelőtti koordinátái.

- Tudod, szinte sosincs igazam - mondta Solo halkan. - Vetítsék ki a helyzetét! - emelte fel a hangját.

A csillagok között felbukkant egy villogó sárga pont.

Han, Wedge és Onoma odamentek a holovetítőhöz.

- Úgy látom, a Zsinj területei felé vezető egyeneshez képest merőlegesen ugrottak el- állapította meg Solo. - És ez jó nekünk. A Mon Remonda van hozzá a legközelebb.

- Egyenesen az adás helyére akarsz ugrani? - kérdezte Wedge.

- Nem - rázta meg a fejét Solo. - Egy kicsit szét akarom szórni az erőimet. Megnézzük, el tudunk-e helyezni hajókat az összes menekülési vektorán. A mélyűrben van, távol mindenféle gravitációs kúttól... bármikor visszaléphet a hipertérbe, ha nem sikerül végeznünk vele. Nincs valami ötleted, hogy fog viselkedni a valós térben, a következő ugrás előtt?

- Egy ideig ott marad, ahol most van, hogy a technikusai átvizsgálhassák az új csillagromboló hiperhajtóműveit - gondolkodott el Wedge. - Azaz vagy teljesen megáll, vagy cirkálósebességre lassít. Amikor a Kuat rendszerből ugrott ki, akkor az ugrás irányában haladt tovább... Be tudnák jelölni a Kuattól a jelenlegi helyzetéig vezető utat?

Megjelent egy vékony vonal, összekötve a villogó sárga pontot egy néhány tenyérnyire lévő csillaggal.

- Erre gondoltam - bólintott Wedge. - Ugyanebbe az irányba fog haladni cirkálósebességgel, aztán megint ugrik.

- Nagyítsák ki! - utasította a tiszteket Han, és a kép addig tágult, míg szinte az Iron Fist hipertéri ugrását jelző fehér vonal töltötte be az egész vetítőteret. Csak néhány tucat csillag maradt a környékén.

- Jól van - mutatott Han a csillagromboló útvonala elé. - Számítsák az ehhez a ponthoz vezető ugrás időtartamát. Vessék össze az Iron Fist normális cirkálósebességével. Ennek alapján számítsák ki a csillagromboló valószínűsíthető helyzetét. Oda fog érkezni a Mon Remonda. Aztán abból a feltételezésből kiindulva, hogy a saját területeire akar ugrani, állapítsák meg a két legvalószínűbb pályáját, és az egyikre állítsák rá a Tedeviumot, a másikra pedig ennek a különítménynek a másik két hajóját.

- A Tedeviumot? - Wedge döbbenten nézett ki az elülső ablakon, és pillantotta meg a fregattot. - Hiszen az csak egy kiképzőhajó, nem harci egység!

Han vállat vont - láthatólag tehetetlensége, nem pedig érdektelensége miatt.

- A flottám három részre van osztva, a lehető legkiegyensúlyozottabb módon. Azt használjuk, amink van. A Tedeviumon állomásozik egy végzős Y -szárnyú osztály, a parancsnokuk pedig régi

veterán.

- Igaz. De akkor is... kadétokkal. - Wedge elfojtotta a rátörő borzongást.

- Sok szerencsét, parancsnok! - nyújtott kezet Han. - Sajnálom, hogy nem jutottál hozzá a pihenéshez, amit felkínáltam.

- Így vagy úgy, de hamarosan részem lesz benne - rázta meg a kezét Wedge.

Húsz

- A pontossága szinte tökéletes, uram - jelentette Raslan kapitány, illetve az Iron Fist hídján vibráló hologramja. - A hatékonysága viszont más lapra tartozik. Az idevezető ugrás során az optimálisnál háromszor több energiát használt el.

Zsinj nem hagyta, hogy bosszúság üljön ki az arcára. Hiszen jó híreket kapott. Szinte mindent arra a feltevésre alapozott, hogy a Razor's Kiss valóban olyan készültségi fokon áll, ahogy azt építői állították, és sikerült is biztonságba jutnia zsákmányával. Ehhez képest minden más megfontolás eltörpült.

- Mi a helyzet a károkkal?

- Úgy tűnik, hogy néhány kuati munkás a biztonsági rendszabályok ellenére felfeszített egy zsilipet az űrállomás és a hajó közötti alagutak egyikénél. Amikor a Razor's Kiss levált az állomásról, a környékről kiszökött az összes levegő. Már helyrehoztuk a problémát. Az azon a részen lévő kuati munkások természetesen meghaltak. Felfoghatjuk azonnali büntetésként a szabályok megszegéséért.

Zsinj elvigyorodott, majd gyorsan komolyságot erőltetett magára.

- Szép munka, kapitány Csak így tovább, és folyamatosan tájékoztasson.

- Igenis, uram. - Azzal a kép kihunyt.

Zsinj megfordult az ülésével és felugrott. Melvar tábornok közvetlenül mögötte állt, a tőle megszokott vidám, mégis kifejezéstelen arccal.

- Már megint kezdi! - mordult rá Zsinj.

- Igen, uram.

- Elégedettek a kalózok?

- Nem mindegyik, de egyik sem lőtt le, ami szerintem jó jel. Azt hiszem, a legtöbbjükre a jövőben is számíthatunk. Különösen azokra, akik elfogadták az adattáblákat, és hazaérve rájönnek, hogy nem csaptuk be őket. Meglep, hogy nincs odaát, uram - nézett kíváncsian Zsinjre. - Mármint a Razor's Kissen. Arra számítottam, hogy személyesen ellenőriz minden szegecset és minden lefestett négyzetcentimétert.

- Ó, hamarosan átmegyek. De előbb megvárom, míg a biztonságiak eltávolítanak minden kuatit és szabotőrt.

A harcállások felől hirtelen izgatott kiáltások hallatszottak. Az Iron Fist kapitánya, Vellar, egy szigorú arcú, hízásnak indult férfi lenézett a parancsnoki folyosóról, hogy megállapítsa a felfordulás okát, majd gyászos képpel visszafordult Zsinj felé.

- Uram, épp most lépett ki több ellenséges hajó a hipertérből a közelünkben. Az egyik pontosan elénk érkezett, a többi jobbról kísér minket. Az előttünk lévő valószínűleg egy mon kalamári cirkáló.

Zsinj úgy érezte, mintha sarkvidéki szél csapott volna le rá, de elfojtotta feltörő borzongását.

- A Mon Remonda, itt?

- Ez még nem egyértelmű, uram, de...

- Hallgasson! Üzenet a Razor's Kissnek. Számítsanak ki egy öt fényéves ugrást ezen a pályán, és azonnal hajtsák végre!

- Uram, a cirkáló egyenesen a pályánk felé tart. Hamarabb bele fogunk ütközni, mint ahogy el tudunk ugrani. Kerüljük ki?

- Nem, maga idióta! Egy mon kalamári cirkáló két szupercsillagromboló útjában? A két hajó minden ágyújával vegye tűz alá! Mielőtt belépnénk a hipertérbe, még megszabadítjuk a galaxist a Lázadók legbosszantóbb cirkálójától... és Han Solo örökségétől.

Shalla meglepetten riadt fel, amikor komlinkje hirtelen megreccsent az Új Köztársaság csatornáin támadt hirtelen aktivitástól.

Bűntudatosan ellenőrizte a létfenntartó egységét. Elaludt, és az oxigénpalackja majdnem teljesen kiürült. Buta halál lett volna, gondolta. Elővett egy új palackot a tárolórekeszből, és rácsatlakoztatta az egységre.

A komadások kódolva érkeztek, de ha erősen nézte, ki tudott venni a csillagok sűrű háttere előtt egy távoli fénytűt, amely nem lehetett csillag. Az érzékelői meg tudták volna mondani, mi az... de ha bekapcsolja őket, akkor a Razor's Kiss legénysége felfedezheti a jelenlétét.

A két oldalán álló kupolák azonban hirtelen fellüktettek a beléjük áramló energiától, kifeszítve a szuper-csillagromboló hatalmas pajzsát, és Shalla úgy döntött, hogy a legénységnek komolyabb problémái is vannak, mint ő. Bekapcsolta a hajtóműveit.

Wedge kidübörgött a Mon Remonda bal oldali hangárjából, párhuzamos pályára állt a cirkálóval, és megvárta, míg a többiek alakzatba rendeződnek körülötte.

Röfi X-szárnyújával Kell repült, de az egységből még így is hiányzott egy vadászgép. Dia az egyik TIE-elfogóvadásszal szállt fel, amelyet kapkodva átfestettek a Lidércek szürkéjére a Sasdenevérek mintázata helyett. Wedge megpróbált kizárni egy aggodalmas hangot az elméjéből. Tudta, hogy nem kell mondani Wesnek, hogy vigyázzon pajzs nélküli szárnyemberére. Tudta, de azért szeretett volna szólni.

Az Arc és Lara, az egység utolsóként felszálló tagjai is elfoglalták helyüket az alakzatban. Néhány másodperccel később kettesével elkezdett felszállni a Zsiványkommandó, elsőként Tycho Celchu és Corran Horn. A Mon Remonda másik oldalán gyülekezni kezdtek a Lándzsa Osztag A-szárnyúi és a Nóva Osztag B-szárnyúi.

- Észrevettek minket - reccsent meg Han hangja a komban. - A vadászaik még nem szálltak fel. Ezek szerint az a tervük, hogy áttörnek és visszaugranak a hipertérbe.

- A mieink merre vannak? - kérdezte Wedge. - A hátuk mögül közelednek.

- Légy szíves szólj nekik, hogy hajók lesznek, talán nekik is hagyunk valami célpontot.

Han Solo a Mon Remonda ablakán keresztül figyelte a megdőlt világegyetemet, ahogy a cirkáló elfogópályára állt.

Megérezte magán Onoma kapitány tekintetét. Odafordult a mon kalamárihoz, és megrázta a fejét.

- Még nem - mondta. - Tartalékolja az energiát. Állóharc lesz.

- Mintha nem örülne neki.

- Utálom az állóharcot.

Röfi beindította a hajtóműveit.

Semmi sem történt. A TIE-vadász pilótafülkéje sötét és néma maradt.

Shalla érzékelői négy közeledő vadászosztagot jeleztek.

Mikor cselekedjen? Minél később támadja meg a pajzskupolákat, annál jobb lesz az egységének. Azonban tudta, mit élnek át pilótatársai, miközben felé száguldva fogalmuk sincs, hogy sikerrel járt-e a küldetése, vagy sem.

Az érzékelők adatai alapján kiszámította a sebességüket. Amikor már csak harminc másodperc választotta el őket a lőtávolságtól, bekapcsolta az antigravitációs hajtóműveit, és mindössze egy méterrel a Razor's Kiss teste fölött lebegve a jobb oldali pajzskupola felé fordult. Aztán tüzet nyitott. A kupola izzó gázfelhővé és repeszekké robbant szét, az egyik fémdarab nagyot csendült Shalla gépének burkolatán. A lány elfordult, és ismét lőtt, ugyanolyan véglegességgel semmisítve meg a másik kupolát is.

Aztán ismét leereszkedett a törmelék borította parancsnoki felépítményre. Még vámi akart a felszállással - várni, amíg be nem népesül körülötte az űr, és kevésbé könnyű célpontot nem nyújt.

- A Razor's Kiss felső pajzsgenerátorai felmondták a szolgálatot! Zsinj úgy meredt a kapitányra, mintha a férfi hirtelen devaroni szarvakat és agyarakat növesztett volna.

- Mondja, hogy nem igaz!

A kapitány tehetetlenül megrázta a fejét. Zsinj az öklével rásújtott a falra.

- Új pálya: nyolc-öt! A Razor's Kiss maradjon szorosan mellettünk, mi oltalmazzuk a Mon Remonda lövéseitől! Számítsanak ki egy új ugrást ezen a pályán, és amint lehet, kezdjék is el! Az összes vadász szálljon fel! - pillantott Melvarra.

Wedge látta az érzékelőin, hogy a második szuper-csillagromboló felső pajzsai szétfoszlanak. A berendezés érzelmek nélkül közölte az információt, nem tudva, mennyivel szaporábban kezdett verni a ténytől a pilóták szíve.

- Minden osztagnak, itt Lidérc Mezér! Készüljetek fel a második romboló támadására. Az Iron Fisttel egyelőre ne foglalkozzatok. X-szárnyúak, B-szárnyúak, elő a protontorpedókkal! Hagyjatok meg néhányat a hajtóműveknek is. - Wedge élesen elkanyarodott a második csillagromboló felé, és magában ujjongva köszönetet mondott Shallának.

Az Iron Fist előreszökkent, orrágyúiból tüzet nyitott a közeledő vadászgépekre, majd lassan jobbra kezdett fordulni, miközben a másik csillagromboló mögé húzódott. Wedge módosította a pályáját, és magasan az Iron Fist orra fölé vezette osztagát.

Aztán már benne is voltak a közepében. Ionágyúk energiafolyamai csaptak közéjük, s az űr szinte kivilágosodott a lézersugarak fényétől. Wedge érezte, hogy az összes szőrszála feláll egy közeli ionsugártól; a pilótafülkéje lámpái elhalványultak, de a számítógépe és az R5-ös egysége nem szenvedett energiaveszteséget. A komlinkben felharsant egy kiáltás - egy túlélő kiáltása, aki épp akkor volt szemtanúja szárnyembere halálának - Lándzsa Ötös eltűnt a képernyőről.

Ekkor már túljutottak az Iron Fisten, de a hajó borzalmas energianyalábjai követték őket, és tüzet nyitott a másik csillagromboló is.

Most azonban ők is viszonozhatták a tüzet.

- Lőjetek belátásotok szerint! - adta ki a parancsot Wedge, és néhány vadászgép már azelőtt útnak indította protontorpedóit, hogy a mondat utolsó szavát kiejtette volna. A gépekről halványkék fénycsíkok indultak el a csillagromboló orra felé, hogy a másodperc törtrészével később hatalmas, pusztító robbanásokat keltsenek.

Elöl egy apró szikra - ionhajtómű-sugárzás - szökkent el a parancsnoki felépítményről, majd az elé fordulva tüzet nyitott. A szikra és a csillagromboló hídja között parányi, zöld tűk villantak fel... és Wedge látta, hogy a híd ablakai berobbannak, aztán hirtelen kirepülnek a bentről kitörő levegővel.

- Új köztársasági erők, itt Lidérc Tízes! Küldöm a helyzetjelzőm adatait. Legyetek szívesek szövetségesként megjelölni.

- Szövetséges, megerősítve - mondta Wedge. - Emberek, ez a hölgy nyitotta ki nekünk a főkaput!

A komlinkből örömujjongás harsant fel. Aztán a vadászgépek elsüvítettek a híd romjai és a megfordulva nyomukba eredő elfogóvadász mellett, hogy torpedókkal árasszák el a szuper-csillagromboló tatját, a hajó hajtóműveit hagyva áldozatlistájuk utolsó helyére.

- Vadászok, itt a Mon Remonda! - reccsent meg egy mon kalamári hang. - Az Iron Fistről jelentős vadászegységek szálltak fel.

- Vettem - nyugtázta az adást Wedge. - Minden osztagnak: tartsátok az alakzatot! Forduljatok kilenc-nullára, de ameddig csak tudjátok, lőjétek a csillagrombolót. Készüljetek fel az önálló harcra.

- A Razor's Kiss hídja nem válaszol a hívásainkra - jelentette a kapitány. A hangja tompa volt, mintha belefásult volna az egymást érő rossz hírek felsorolásába. - Az érzékelők szerint a hidat súlyos találatok érték. Attól tartok, elveszítettük őket.

Zsinj rámeredt a Razor's Kiss holoképére. A percekkel korábban még oly erős, oly gyönyörű szuper-csillagrombolót most orrától a tatjáig lángok borították. A felső fedélzetéről több száz tűzoszlop tört a magasba.

- Mi van a kisegítőhídon lévő emberünkkel?

- Ő sem válaszol. Valószínűleg meghalt a támadás során. Egy teljes személyzettel működő csillagrombolón már nekiláttak volna a tüzek oltásának. A kisegítőhídra új tisztek érkeztek volna, és helyreállították volna a kapcsolatot az Iron Fisttel. Ennek a csillagrombolónak azonban nem volt teljes a személyzete.

- Mi az iránya? - kérdezte Zsinj halk, higgadt hangon.

- A parancs szerint nyolc-ötre fordult, de nem gyorsított fel. Ha nem lassítunk, le fog maradni.

- Csökkentse a...

- Adás a Razor's Kissről! - harsant fel egy hang a harcálláspontok egyikéről.

- Beadni! - üvöltötte Zsinj.

A megnyomorított csillagromboló lehangoló képének helyét átvette egy rohamosztagos halvány képmása. A férfin nem volt sisak, így láthatóvá vált kerek arca, vastag nyaka, az előírásosnál valamivel hosszabb, fekete haja, és elszánt arckifejezése.

- Gatterweld másodosztályú rohamosztagos jelentkezik!

Zsinj a homlokát ráncolta. A Razor's Kissen lévő összes ügynöke nevét ismerte. Ez a férfi nem tartozott közéjük.

- A hajó biztonsági személyzetéhez tartozik?

- Igen, uram.

A hadúr elmosolyodott. Baráti csevegés egy ellenséggel, aki még csak nem is tiszt. A helyzet nevetségessége elégedettséggel töltötte el.

- És mit tehetek önért ezen a szép napon, Gatterweld közlegény?

- Uram, épp elfoglaltam a kisegítőhidat, hogy visszaszerezzem a hajó irányítását, amikor bekövetkezett a támadás. De sokkal szívesebben látnám a hajót az ön kezében, uram, mint a Lázadók kezétől elpusztulni.

Zsinj térde megroggyant.

- Azonnal hívok egy kommunikációs tisztet! Ő majd lépésről lépésre elmondja, hogyan irányíthatja át a Razor's Kiss vezérlését a mi hidunknak. És akkor megmentjük a hajót!

- Igenis, uram.

- Gatterweld, gazdaggá teszem, ha túléljük!

- Nem azért tettem, uram. Csak a kötelességemet teljesítem.

Zsinj átadta Melvarnak a helyét. Hirtelen kimerültség tört rá, belerogyott az egyik kommunikációs konzol előtt álló ülésbe. Az ilyen események emlékeztették újból és újból arra, hogy létezik jó a világegyetemben, hogy elég hittel és elszántsággal győzhet. Mindent legyőzhet.

Röfi hónaljig elmerült a kábelekben, mire megtalálta a problémát. A bal oldali ionhajtóműve teljesen kiégett, a csatlakozói leváltak, az energiavezetékek pedig beesve a többi vezeték közé, ki tudja, hány egyéb berendezést tettek tönkre.

Ki kellett iktatnia a szétlőtt hajtóművet az áramkörből, és amennyire csak lehetett, minden mást vissza kellett kötnie - aztán reménykedhetett, hogy a rendszer működni fog. Igazán nem bánta volna, ha ott van vele Kell, az egység műszaki zsenije.

Bár, jobban meggondolva, nem kívánta volna senkinek, akit igazán kedvelt, hogy „ott" legyen vele.

Munkához látott.

A TIE-osztagok - vadászok, elfogóvadászok, sőt még bombázók is - úgy rajzottak elő az Iron Fist hangárjaiból, mint levert fészkükből a dühös, fullánkos rovarok. A rajok az Új Köztársaság egységei felé vették az irányt.

Az Arc hallotta Wedge parancsait, talán az utolsó parancsokat a csata vége előtt:

- Szakadjatok párokra. Ha tudjátok, lőjétek az Iron Fistet, de a fő cél az önvédelem és a vadászok feltartása. Lándzsák, ti lesztek a lándzsa hegye... zavarjátok meg az alakzatukat, törjétek meg a lendületüket, mielőtt ideérnek. Utánatok jönnek a Zsíványok. A Lidércek hátramaradnak, és minden pár két B-szárnyút oltalmaz. Ez minden.

- Itt Lándzsa Vezér. Parancs nyugtázva.

- Itt Zsivány Vezér, benne vagyunk.

- Itt Nóva Vezér, köszönjük.

A Lidércektől csak néhány elszórt nyögés érkezett. Az Arc legszívesebben panaszt tett volna. Hogy csecsemőket dajkálgasson, miközben a Lándzsák és a Zsiványok harcolnak... azonban mélyen legbelül megértette a dolog logikáját. A Lidérceknek több mint a fele éppen csak visszatért egy másik akcióból. Fáradtak voltak, még ha nem is vették észre.

Elöl a Lándzsa Osztag A-szárnyúi az X-szárnyúak által utolérhetetlen sebességgel dübörögtek a TIE-k felé. Az Arc látta, amint a vadászgépek halálos alakzata besüvít a TIE-osztagok közé, és sűrű lövéseik súlyos veszteségeket okoznak a célpontban gazdag területen. Az ellenséges erők ettől még inkább egy nyüzsgő rovarrajra kezdtek emlékeztetni, az alakzatuk szétesett, két, három, sőt hat TIE is egy-egy A-szárnyú nyomába eredt.

Ekkor érkeztek meg közéjük a Zsiványok. Az egység rutinosan párokra bomlott, s minden pár egy emberként mozgott, minden pilóta többéves tapasztalattal lőtt. Az Arc egy pillanatra szinte megsajnálta a velük szembekerülő TIE-vadászokat, és hirtelen úgy érezte, a nyomába sem érhet a Zsiványoknak. Tudta, hogy soha nem érheti el az ő szintjüket.

- Parancsok? - csendült fel a fülében Lara hangja, visszazökkentve a jelenbe.

- Tényleg. Kövess! - Lebukott az alakzatból, és elhelyezkedett egy B-szányú páros fölött. - Itt Lidérc Nyolcas és Tizenhármas - csökkentette le a komja teljesítményét. - Ma este mi leszünk a kíséretetek. Miben állhatunk szolgálatukra?

- Itt Nóva Hármas és Négyes. Eljátszadozhatnánk a TIE-kkel, de igazából ahhoz öltöztünk, hogy azon a ronda fémszörnyön pakoljunk ki, amelyen a hadúr ücsörög.

- Akkor kapaszkodjatok, közelebb viszünk titeket. - Az Arc fokozta a sebességét, és a négy vadászgép a közelharctól elkanyarodva az Iron Fist felé vette az irányt.

Előttük néhány vadász - kilenc, majdnem egy teljes osztag - kivált a küzdők közül, és az elfogásukra indult. Az Arc páros lövésre állította a lézerágyúit, és tüzet nyitott rájuk.

A célpontja mögött ott tornyosult az Iron Fist. A célt tévesztett lövései sem mentek kárba.

A TIE-k pörögve, forogva, bukfencezve, lehetőleg minél nehezebb célt nyújtva közeledtek. Az Arc kezdte megbánni, hogy az összes protontorpedóját kilőtte a másik csillagrombolóra. Ugyanakkor az szépen égett, és nem is volt ideje sajnálkozásra.

Az egyik közeledő TIE felrobbant Lara folyamatos lövéseinek nyomán, és a lány halkan, diadalmasan felkiáltott. Vajon miért? Ó, igen - négy találattal a pilótafülkéjén szállt fel. Épp most lett belőle ász.

Egy másik TIE egyenesen belerepült az egyik B-szárnyú ionnyalábjaiba, és tehetetlenül pörögve repült tovább egyenes vonalban. Az Arc észrevette, hogy egy másik kiszámíthatatlan manővereket tesz - kiszámítható időközönként. Kivárta a következőt, találomra megeresztett egy lövést, és a vadászgép egyenesen a lézersugár elé táncolt. A szárnyembere belerepült a robbanásfelhőbe, de sértetlenül bukkant ki belőle.

Az Arc gépe megrándult, ahogy egy lövés áthatolt az elülső pajzsán, és megpörkölte a burkolatot. Aztán átjutottak a TIE-vadászokon, és semmi sem állt köztük meg az Iron Fist között.

- Tizenhármas, lassíts, és erősítsd meg a hátsó pajzsod! - szólt bele a komba. - Oltalmazzuk a Nóvákat, amennyire csak lehet. - Más szavakkal, egy időre váljunk célpontokká. Mint ahogy az első Halálcsillag támadói az árkokban, mielőtt meghaltak.

- Értettem, Nyolcas.

Wedge, ezúttal szárnyember nélkül, szabadon, átkapcsolta a rejtjelkódját, hogy csak a Zsiványok hallják az adást.

- Itt Lidérc Vezér. Láttátok már a száznyolcvanegyeseket?

- Itt vagyunk a sűrűjükben - érkezett Tycho Celchu feszült válasza. - Jössz segíteni?

Wedge felsóhajtott. Mit sem szeretett volna jobban, mint bebizonyítani Fel bárónak, hogy alábecsülte a képességeit. Aztán hátrapillantott a két B-szárnyúra.

- Szeretnék. De nem tudok. Nemsokára itt lesznek.

- Értem.

Meg is érkeztek - félosztagnyi TIE, négy vadász és két bombázó. Wedge látta, hogy az egyik jobbra kanyarodik, megcélozta annak a szárnyemberét, elé lőtt, és izzó törmelékfelhővé változtatta - a küzdelem első másodperce, egy találat.

- Elértük az Iron Fist menekülési vektorát.

- Állj! - Han gyomra úgy zsiborgott, mintha parányi idegen lények szállták volna meg, de igyekezett megőrizni vonásai higgadtságát. – A jobb oldali ütegek a parancsomra tüzet nyitnak. Tengely körüli forgásra felkészülni. Kapitány, tartsa a hajót közvetlenül az Iron Fist előtt! Folyamatosan kövesse a pályáját. Ha valamelyik ütegsor energiaszintje nyolcvan százalék alá csökken, forduljon el annyira, hogy egy új sor kerüljön lővonalba, és közben növelje meg azon az oldalon a pajzsok teljesítményét.

- Igenis, uram.

Az Iron Fist tüzet nyitott. A lövegei olyan sűrűn ontották a lézersugarakat, hogy azok a hipertéri ugrások elmosódott csillagsávjainak tűntek. Han teste megfeszült, felkészülve az óhatatlan találatokra.

- Tűz!

Röfi felpöccintette a főkapcsolót, és jutalmul köhögve felvisítottak a hajtóművei, illetve életre kelt a fegyverzet- és navigációs képernyője.

A diagnosztikai képernyő szerint egyetlen rendszer sem működött.

Felmordult. Ne hallgass azokra, akik azt állítják, hogy valamit nem tudsz megcsinálni. Nem mert még felszállni, de a lőelemző számítógéppel megpróbálta befogatni az egyik távoli pajzskupolát.

A kupola egy parányi darabja a célkereszt alá került, és időnként, mindig csak néhány pillanatra, ott is maradt.

Wedge szaporán pislogott, a szemei valósággal égtek. A harmadik TIE-vadász eltalálta a gép orrát, mielőtt végezni tudott volna vele, és most sűrű füst töltötte be a pilótafülkét.

Az érzékelői szerint a kezdeti kilenc támadóból négy már elesett - eggyel a B-szárnyúak végeztek, melyek közül az egyik még megégett törzzsel velük repült, a másikból azonban csak gyorsan oszló lángfelhő maradt pár tucat kilométerrel mögöttük.

Wedge ráállította a célkeresztjét egy másik TIE-ra, a vadász azonban félresiklott előle. Aztán egy oldalról érkező találat felrobbantotta a gépet.

Az érzékelők szerint a második csillagromboló felől járművek közeledtek - egyosztagnyi sértetlen Y-szárnyú egy A-szárnyú vezetésével. Folytatták a tüzelést, és a Wedge-t szorongató TIE-k megsemmisültek a lézersugarak tömegében.

- Lidérc Vezér az érkezőknek. Kivel beszélek?

A válaszul érkező kemény, katonás hangban vidámság csendült meg.

- Nahát, parancsnok! Ilyen hamar elfelejti régi barátait?

- Crespin tábornok! - Végre megérkezett a fregatt hátulról támadó raja is.

- És az Üvöltő Vukik kiképzőcsoport.

- Át tudják venni Nóva Hármas kíséretét?

- Adja át az összes B-szárnyút, fiam, hadd mutassak néhány régimódi szőnyegbombázás-taktikát!

- Nóva Osztag, itt Lidérc Vezér. Csatlakozzatok az Üvöltő Vukikhoz. - Wedge elköhögte magát a füsttől. - Én már itt sem vagyok, tábornok. Vár néhány régi barát.

- Sok szerencsét!

- Lidércek, kísérjétek el a Nóvákat a tábornokhoz, aztán csatlakozzatok a Zsiványokhoz. - Azzal Wedge megfordult és elindult a csata legsűrűbb része felé.

Messze előtte, az Iron Fist orrán túl, a Mon Remonda parányi tűje tüzet nyitott lézerágyúival. A lézersugarak felvillantak, majd tehetetlenül szétfröccsentek az Iron Fist pajzsain.

- Maga szerint feláldozzák a Mon Remondát, hogy megállítsanak? - kérdezte Zsinj, miközben az állát dörzsölgetve az előttük lévő cirkáló egyre növekvő képét nézte.

- Folyamatosan úgy helyezkedik, hogy elzárja a pályánkat - felelte Melvar. - Nem lehetünk biztosak a szándékaiban, amíg el nem értük azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés. Akkor vagy kitér előlünk, és beléphetünk a hipertérbe... vagy összeütközünk, és valószínűleg mindkét hajó itt pusztul.

- Pillanatnyilag nagyobb a tűzereje, mint a miénk. Az ágyúinak majdnem a felét tudja egyszerre ránk irányítani. Mi viszont csak az orrlövegeinket használhatjuk. - Zsinj megrázta a fejét. - Rendben. Az összes ágyú kezdje el lőni a hajtóműveit. Szögezzék oda az űrbe! Minél hamarabb megvan, annál hamarabb kikerülhetjük.

Zsinj gyomra kezdett összeszorulni. Még mindig győzhetett, de az Új Köztársaság támadása, az, ahogy pontosan megállapították a helyzetét, és az, ahogy számítottak rá, hogy a Razor's Kiss oltalmazása le fogja lassítani, aggodalomra adott okot.

TIE-elfogóvadász volt, de lomhábban mozgott, mint kellett volna. Az Iron Fist hídjától néhány kilométerre tüzet nyitott egy TIE-vadászra, azonban egy másik mögé kanyarodott.

Wedge célba vette a második vadászt, befogta, mielőtt az még észrevehette volna, és miközben az első elfogóvadász végzett áldozatával, az ő négy lézersugara is célba talált.

- Tízes, te vagy az?

- Végre hallom a hangod, Vezér! Utálom ezt a gépet. Olyan sebezhető, mint egy elfogóvadász, és olyan lassú, mint egy X-szárnyú.

- Hát akkor ne játssz tovább egyedül! Te vagy a szárnyam.

- Igenis, uram.

Annak ellenére, hogy a füst elhomályosította a látását, Wedge észrevette az Iron Fist törzsén felvillanó apró, zöld tűt - egy hosszú, tapogatózó sugarat, amely kétszer-háromszor is eltalálta a bal oldali pajzskupolát - és a kupola felrobbant.

A lézersugár forrása, egy TIE-vadász felszökkent az Iron Fist törzséről. Úgy hatolt át a csillagromboló pajzsain, mintha csak véletlenül került volna arra. Láthatólag arra készült, hogy leereszkedik, és végez a másik kupolával is, de ekkor eltalálta egy ionágyú sugara. A vadászgép egyenes vonalban repült tovább a csillagok felé.

- A Mon Remonda nem mozog! - kiáltott fel diadalmasan a kapitány. - Végeztünk a hajtóműveivel, hadúr!

- Kitűn...

A híd megrázkódott, a fények elhalványultak, a mennyezet néhány darabja lezuhant a harcállásokba. Zsinj megtántorodott, majd elesett. Felnézett, Melvar a távolba meredt, nem nyújtotta a kezét. Helyes, helyes. A hadurat senki sem láthatta kínos helyzetben.

- Mi történt? - tápászkodott fel Zsinj.

A kapitány öröme egy másodperc alatt kétségbeesésbe csapott át.

- Elvesztettük a bal oldali pajzsainkat. A középvonalunkon felére csökkent a pajzsok teljesítménye.

Zsinj úgy érezte, mintha hirtelen az ő energiái is a felére csökkentek volna. Gyorsan számolni kezdett.

- A nyomunkban van még az a fregatt?

- Igen, közeledik. A jelenlegi sebességével két perc múlva lőtávolba ér.

- Hívja vissza a vadászokat! - hunyta le Zsinj a szemét. – Az Iron Fist gyorsítson teljes sebességre. Vegye fel a kapcsolatot a Razor's Kiss-szel, és adja ki a „hajót elhagyni" parancsot! Nem kellett hozzátennie, hogy ezt a csatát elvesztettük.

Az Arc észrevette a cikázó vadászok közül kibukkanó elfogóvadászokat, és elkiáltotta magát:

- Tizenhármas, jönnek! - A közeledő TIE-k felé fordult, minden energiát az elülső pajzsaiba irányított...

De elkésett. A legelöl haladó elfogóvadász lövései áthatoltak erőtlen pajzsain, majd a pilótafülkén. Az Arc bal oldalát hirtelen kínzó forróság öntötte el, majd ugyanolyan kínzó hideg. Lusta kíváncsisággal figyelte, hogyan változik meg a látása - először a pilótafülke levegője szökött el, majd az űrruhája mágneses mezeje próbálta elszigetelni a vákuumtól. Miközben támadója elsüvített mellette, megpillantotta a szárnyaira festett vörös sávokat.

- Nyolcas, hallasz?

Nem érkezett válasz, és az Arcot távoli szomorúság fogta el. Nyolcas, akárki is legyen az, bizonyára elesett.

- Nyolcas, itt Tizenhármas, hallasz?

Dumás, az Arc R2-es egysége is felvisított, és Loran azt kívánta, bárcsak befogná a világegyetem a száját egy rövid pillanatra.

- Osztag, itt Tizenhármas. Segítségre van szükségünk. Nem bírok ezzel a két...

- Itt Lidérc Hármas. Négyes és én jövünk. Tarts ki!

- Itt Ötös. Már majdnem ott vagyok.

Beletelt egy hosszú másodpercbe, míg az Arc megértette. Eltalálták, vége. A fájdalomtól meg sem tudott moccanni. Az Iron Fist ott tornyosult előtte. Bele fog csapódni, és végre megfizeti az adósságát.

Nyugalmat kellett volna éreznie. Egész életében arra számított, hogy nyugalmat fog érezni. A nyugalom azonban elkerülte. Valamit nem tett volna még meg? Igen, ott volt a másik pajzskupola. Ha meg tudná mozdítani a kezét, talán egyenesen felé fordulhatna. Ha nem találják el a csillagromboló ágyúi, ha nem zúzódik szét a pajzsán, akkor talán egyenesen nekirepülhetne, és azt is elpusztíthatná.

Egy a millióhoz az esélye. Igazából még rosszabb. De azért jó halálnak tűnt. Hideg, jéghideg kezét odaemelte a botkormányhoz.

Nem érezte, hogy az ujjai rákulcsolódnak, de látta.

- Elkaptam, elkaptam... a fenébe, meglógott!

- Itt Ötös. Rajta vagyok a másikon.

- Kapd el, kapd el...!

- Nem fog lerázni, Hármas. Te vigyázz Nyolcasra.

Ó, igen, ő a Nyolcas. Miért aggódnak miatta? Nem vették még észre, hogy halott?

Nem, nem vették észre. Áldassék az optimista kis szívük, azt hitték, hogy túlélheti. Most már tudta, mit érzett Phanan, mikor akkora hűhót csapott körülötte. A Lidércek nem tudták, hogy eljött az ő ideje, hogy kiegyenlítse a számlát.

Ezt a számlát nem kell kiegyenlíteni. Ton Phanan hangja, valami rég elfeledett beszélgetésből. Az emberi élet nem fejezhető ki számokkal, és nem váltható át kreditekre.

A gépe ismét megrázkódott, ahogy újabb találatok érték. Bizonyára hátulról kapta őket; de legalább már nem fájtak. Az Iron Fist egyre nagyobb lett.

Tonnak igaza volt. Ton, aki legalább annyit szenvedett a Birodalom sikereitől, mint bárki más, biztosan tudta. Nem kell kiegyenlítenie azt a számlát.

A bal oldalán pörögve elhúzott egy X-szárnyú. Az Arc úgy vélte, Lidérc Tizenegyes az. Tyria.

Ha így repült, az azt jelentette, hogy üldözik. Az Arc zsibbadt ujjaival bekapcsolta a lőelemtő számítógépet, és balra lendítette a célkeresztjét.

Egy elfogóvadász villant a célkereszt elé, és az Arc lőtt. Érdektelenül figyelte, ahogy a lézersugarak áthatolnak a TIE jobb szárnyán és a pilótafülkén. Az elfogóvadász felrobbant, izzó darabjai lepattantak az elülső pajzsáról.

- Szép lövés, Nyolcas! - harsant fel Donos hangja. - Megint itt vagy köztünk?

- Itt vagyok.

- Nyolcas, itt Tizenhármas. Felzárkózom melléd. - Lara odasiklott az Arc jobb oldalára, majd kissé megelőzte. - Visszavezetlek a Tedeviumra. Tudsz követni?

- Persze.

- Menni fog?

- Persze. Ébressz fel, ha elaludnék.

- Úgy lesz!

Újabb TIE-vadász hullott darabokra Wedge lövéseitől. Tiszta lett az út a küzdelem közepéig, ahol a 181-esek- és Fel báró – vártak rá.

Az elfogóvadászok azonban váratlanul az Iron Fist felé kanyarodtak.

Az összes TIE az Iron Fist felé kanyarodott, még akkor is, ha ezzel kitették védtelen hátukat az új köztársasági ágyúknak. Az Iron Fist pedig felgyorsított.

- Ó, nem, ez nem lehet! - Wedge teljes sebességre kapcsolt, még több energiát irányított át a hajtóművekbe. A gyorsabb TIE-k azonban elhúztak előle, bekanyarodtak a szuper-csillagromboló hasa alá, és eltűntek a hangárokban. A Lidércek, Zsiványok, Lándzsák és Nóvák búcsúlövései több áldozatot szedtek az alatt a néhány másodperc alatt, mint az egész küzdelem során, de a TIE-k csak menekültek.

Az Iron Fist mindössze néhány kilométerrel száguldott el a mozdulatlan, lángoló hajtóművű Mon Remonda mellett. A két csatahajó sortüzei szinte egymást érték. Wedge biztonságos távolságba kanyarodott a kettejük közötti lézertengertől, és látta, hogy mindkét hajó törzséből hatalmas darabok válnak ki. A Nóva Osztag B-szárnyúi folyamatosan lőtték az Iron Fist tatját, de a csillagromboló pajzsa kitartott.

Aztán az Iron Fist előreszökkent, és eltűnt a hipertérben.

Messze a hátuk mögött a másik csillagrombolóról spórákként kezdtek szétpattogni a mentőkapszulák, ahogy egyre több lángoszlop tört fel a belsejéből. Aztán középen felizzott egy mindent elhomályosító tűzgömb, és elkezdte felfalni maga körül a hajót. A közelében lévő néhány vadászgép teljes sebességgel menekülni kezdett.

Még egy utolsó, nóva fényességű felvillanás, és a csillagromboló aszteroidaméretű darabokat lövellt szét minden irányba.

Huszonegy

Wedge néhány óra múlva, frissen megmosakodva, egyenruhában, a tüdejét a füsttől megtisztító, ám a szájában kesernyés ízt hagyó rövid baktakezelés után, bemasírozott a Mon Remonda hídjára.

Nem teljesen ugyanarra a hídra érkezett, mint amit utoljára látott. A parancsnoki ülés tartószerkezete eltört, Onoma kapitány állva kezelte műszereit. A fedélzet helyenként felpúposodott, és egy teljes vezérlőpult kiégett. A szolgálatot új váltás látta el. Han Solo a hipertér mélyébe bámulva, gondolataiba merülve állt az ablaknál.

- Antilles parancsnok jelentkezik! - lépett mellé Wedge.

Solo hosszú pillanatokig hallgatott. Fáradtnak tűnt, Wedge még soha nem látta ilyen mélynek a ráncokat viharvert arcán.

- Elszalasztottuk! - sóhajtott fel Han.

- Lecsaptunk rá. Végeztünk a másik csillagrombolóval. A Razor's Kiss-szel.

- De Zsinj erői szinte érintetlenek.

- Legközelebb elkapjuk.

- Hányingerem van a „legközelebb"-ektől. - Han végre elvigyorodott, egy pillanatra visszanyerve régi énjét. - Fogadni mernék, hogy neked meg a gyászos Han Solótól van hányingered!

- Együtt fogjuk elpusztítani Zsinjt, aztán élheted felelőtlen, vidám életed.

- Erre iszom. Hogy vannak az embereid?

- Jól. Loran hadnagy fel fog épülni. Röfi saBinringet majdnem elvesztettük... hajtómű, lézerek, komlink nélkül sodródott a semmiben... de Shalla Nelprin kiszámította az utolsó ismert pályáját, és a Sungrass felszedte. Még egy hiperhajtóművel felszerelt elfogóvadásszal is gyarapodtunk.

- Ha egyszer tábornokot csinálnak belőled, ragaszkodj hozzá, hogy te légy a szállásmesterek főnöke. Kezded megtanulni, hogyan kell profitot elérni.

Solo visszafordult az ablak felé. Ismét elmélyedt gondolataiban.

- Han, milyen érzés? - kérdezte Wedge halkan. - Milyen érzés, hogy valakinek a személyes ellensége vagy?

- Utálatos. De nem rázhatom le magamról a feladatot. Addig nem, amíg valaki ugyanazt nem érzi, amit én.

- És mi lesz azzal az itallal?

- Mégis, mit gondolsz? - horkant fel Han.

Melvar szokás szerint nesztelenül érkezett Zsinj íróasztala mellé a hadúr irodájában. Letett egy adattáblát felettese elé.

- A jelentés a végleges veszteségekről.

Zsinj meg sem rezzent. Teljesen erőtlennek tűnt, még a hája is megereszkedett.

- Majd később megnézem.

- Ön szerint hogy csinálták?

- Az egyik kalóz lehetett az - felelte Zsinj. - Elhelyeztek egy jeladót az Iron Fisten, miközben felvették a fizetségüket. Az érzékelőink orra előtt. Nem tudom, hogy csinálták, de rá fogunk jönni.

- Parancsok?

Zsinj oda sem figyelve bólintott.

- Az összes teherhajó és vontató menjen vissza a csata színterére. Azt akarom, hogy gyűjtsék össze a Razor's Kiss minden darabját, és hozzák vissza a Rankor Bázisra.

- Igen, uram. - Melvar udvariasan kivárt néhány másodpercet.

- Megkérdezhetem, hogy miért?

- Majd holnap. Mára elegem van a beszédből.

Melvar tisztelgett - ritka őszinte tisztelgései egyikével -, majd távozott.

Az Arc majdnem kiugrott az ágyából, amikor Kell egy cserepes virággal a kezében berontott az ajtaján. A nagydarab férfi körülnézett, majd letette az ibolyaszínű növényt az étkezőasztalra. Aztán Kell megpillantotta az Arc ágya mellett ülő Diát, aki az egyik kezével az Arc nyakát ölelte át, a másikkal pedig a férfi homlokát simogatta. Elég kényelmetlen póz lehetett, de Kell megjelenése véget vetett neki.

- Aha! - hördült fel Tainer. - Úgy látom, már el is kezdődött az ünnepség!

- Miféle ünnepség? - meredt rá az Arc.

- A parancsnoktól kérdezd.

Kell mögött felbukkant Röfi, Janson és az összes többi Lidérc is. Tyria egy szoborféleséget tartott a kezében, egy szürke, alkarnyi emberalakot, amely valamit a magasba emelt. Wedge utolsóként lépett be az ajtón.

- Mindenki itt van? - kérdezte.

- És nem is várunk senki mást - bólintott Janson.

Wedge szigorú arccal fordult oda Loranhoz.

- Loran hadnagy! Ön olyan állapotban vitte vissza X-szárnyúját a Tedeviumra, amilyen állapotban a szerelők még soha nem láttak vadászgépet repülni. Az ön állapota pedig a szerves életformák között vívhatta volna ki ugyanezt az elismerést. Ha jól tudom, szabály szerint összekeveredtek a testrészei az X-szárnyú alkatrészeivel.

- Úgy kellett kivágni a pilótafülkéből - erősítette meg Lara. - Egyfolytában a sebészekkel akart beszélni.

- Figyelj, már akartam szólni róla... - kezdte az Arc.

- Mindezért - vágott a szavába Wedge - átnyújtjuk önnek a Szerelők Rémálma Díjat!

Tyria előrenyújtotta a szobrot, amely egy új köztársasági szerelőt ábrázolt, fegyverként feltartott csavarkulccsal a kezében. A szerelő arcán színtiszta, bár kissé ütődött harag látszott.

Az Arc átvette a kitüntetést.

- Olyan, mintha Cubber fia lenne. - Körülnézett a szobában. - Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki összeszedte a darabjaimat, és aki összeszedte az X-szárnyúm darabjait, de különösen azoknak, akik sikeresen szétválogatták azokat.

- Most pedig térjünk rá a komolyabb dologra - mondta Wedge. - Viii-gyázz!

A Lidércek vigyázzba merevedtek, kivéve az Arcot, aki Dia segítségével felült az ágyán.

- Az elmúlt napok izgalmai közepette - folytatta Wedge - elmulasztottam pontot tenni egy ügy végére, amelyet már rég le kellett volna zárnom. De örülök, hogy végül is most kerülhet rá sor, mert így az Arc is köztünk lehet. Shalla Nelprin, lépjen előre!

A lány előrelépett, próbálva leplezni értetlenségét.

- A Lidérc Osztaghoz való áthelyezése óta ön kiváló pilóta- és diverzáns képességekről tett tanúbizonyságot, az Új Köztársaságot és ezt az egységet szolgáló rögtönzéseiről nem is beszélve. Így hát az Új Köztársaság Vadászparancsnokságának nevében örömmel léptetem elő hadnaggyá. - Wedge átnyújtotta a lánynak az új rangjelzését, majd megrázta a kezét. - Gratulálok, Shalla!

Shalla kinyitotta a száját, de csak néhány másodperc múlva tudott megszólalni.

- Köszönöm, uram.

- Ne nekem köszönje, magáé az érdem. Megérdemelte. Azt hiszem, nem kevésbé fontos hír, hogy a Vadászparancsnokság felmérte a Razor's Kiss elpusztításában játszott szerepét... és úgy döntött, hogy jogában áll felfesteni egy fél szuper-csillagrombolót a vadászgépére. A találat fele önt illeti.

Shalla a szájához kapta a kezét, a Lidércek pedig ujjongva veregették a hátát.

Dia, aki még mindig az Arc homlokát simogatta, hirtelen összeráncolta a szemöldökét.

- Hé, ez meg micsoda? - A hangjából áradó meglepetés hallatán a többiek is elcsendesedtek. Dia belecsípett az Arc bőrébe, és a férfi sebhelyének egyik végén felvált a hámréteg. A nő meghúzta.

Az Arc megvonaglott.

- Ööö... izé... egy kis újdonság... még nem volt alkalmam szólni róla...

Dia tovább húzta a bőrdarabot, és a sebhely levált, mint valami tapasz, egészséges, rózsaszín bőrt tárva fel maga alól.

- Arc?!

Az Arc felsóhajtott.

- Mindig ez van: az ember beleszeret egy nőbe, és az rögtön azt hiszi, hogy letépheti az arcát!

Dia rántására az Arc sebhelyének fele a nő kezében maradt. Még egy rántás, és a tapasz másik fele is ott lógott az ujjai között. Dia hitetlenkedve bámult le a teljesen egészséges arcbőrre. A forradás helyén rózsaszín, új, de egyértelműen sértetlen bőr feszült.

Az Arc körülnézett a Lidérceken, aztán vállat vont.

- Ton Phanan tehet róla. Rám hagyott egy kis pénzt. Pont elég volt a plasztikai műtétre. Egyébként olyasvalakié lett volna, akit ki nem állhatok. Úgyhogy azt kellett tennem, amit Ton akart.

- Nos, jól áll - állapította meg Dia. - Majdnem olyan fiatalnak látszol, mint A fekete banthában.

- Azt mondtad, egyetlen holodrámámat sem láttad! - nézett rá vádlón a férfi.

- Hazudtam - mosolyodott el Dia.

Gebe kinyúlt az ajtón, és behúzott rajta egy hűtővödrökkel és poharakkal megrakott tálalókocsit.

- Az Arc még nem ihat - közölte. - Mi viszont ihatunk rá! - Azzal átnyújtott egy palackot Jansonnak.

- És Ton Phananra, meg Castin Donnra - kezdte el kinyitni az italt Wes.

- És a forradásokra, amelyeket levehet az ember, ha már nincs szüksége rájuk - tette hozzá Dia.

- És a... - kezdte az Arc.

Dia a szájába nyomta a műsebhelyet.

- És a barátokra, akik nem próbálják állandóan átverni az embert! - fejezte be a férfi mondatát.

Az Arc kivette a szájából a műsebhelyet, és siralmasan ránézett a nőre.

- Dia, ez a Lidérc Osztag. Itt sohasem tudhatod!