A Muszasi többek szerint a japán Elfújta a szél. Igazi nagyregény, amely a XVI. századi Japánt örökíti meg. Azt a Sógun történetéből is ismert Japánt, amely a több mint 150 évig tartó háborúskodás után egy igazi hősért kiállt, aki egyesíti a feldúlt és zsarnok nagyurak által felosztott országot. Itt lép színre Muszasi, a valóságban is létező páratlan kardforgató harcművész, író és zen-buddhista mester, hogy megkezdje emberpróbáló küzdelmét egy új kor hajnalán… Eidzsi Josikava egyike Japán legtermékenyebb és legnépszerűbb íróinak. A Muszasi olyan történelmi regény, amelynek öt kötetét számtalanszor jelentették meg, generációk nőttek fel rajta, film- és tévésorozatok tömege készült belőle, hiszen Japán élő folklórjának része. Az első kötettel az olvasó egy hosszú utazásra indul a felkelő nap országába, amelyet egykor szamurájok és sógunok uraltak, és ahol a kard osztott igazságot.

A Muszasi többek szerint a japán Elfújta a szél. Igazi nagyregény, amely a XVI. századi Japánt örökíti meg. Azt a Sógun történetéből is ismert Japánt, amely a több mint 150 évig tartó háborúskodás után egy igazi hősért kiállt, aki egyesíti a feldúlt és zsarnok nagyurak által felosztott országot. Itt lép színre Muszasi, a valóságban is létező páratlan kardforgató harcművész, író és zen-buddhista mester, hogy megkezdje emberpróbáló küzdelmét egy új kor hajnalán… Eidzsi Josikava egyike Japán legtermékenyebb és legnépszerűbb íróinak. A Muszasi olyan történelmi regény, amelynek öt kötetét számtalanszor jelentették meg, generációk nőttek fel rajta, film- és tévésorozatok tömege készült belőle, hiszen Japán élő folklórjának része. Az első kötettel az olvasó egy hosszú utazásra indul a felkelő nap országába, amelyet egykor szamurájok és sógunok uraltak, és ahol a kard osztott igazságot.

A Muszasi többek szerint a japán Elfújta a szél. Igazi nagyregény, amely a XVI. századi Japánt örökíti meg. Azt a Sógun történetéből is ismert Japánt, amely a több mint 150 évig tartó háborúskodás után egy igazi hősért kiállt, aki egyesíti a feldúlt és zsarnok nagyurak által felosztott országot. Itt lép színre Muszasi, a valóságban is létező páratlan kardforgató harcművész, író és zen-buddhista mester, hogy megkezdje emberpróbáló küzdelmét egy új kor hajnalán… Eidzsi Josikava egyike Japán legtermékenyebb és legnépszerűbb íróinak. A Muszasi olyan történelmi regény, amelynek öt kötetét számtalanszor jelentették meg, generációk nőttek fel rajta, film- és tévésorozatok tömege készült belőle, hiszen Japán élő folklórjának része. Az első kötettel az olvasó egy hosszú utazásra indul a felkelő nap országába, amelyet egykor szamurájok és sógunok uraltak, és ahol a kard osztott igazságot.

Az ókor tudós népszerűsítője ezúttal a 12-16 éves leányok számára varázsolja elővé az antik világot. Egy előkelő családból származó kislány, Platorinus római kormányzó Polla nevű leányának életét, férjhezadásának történetét ismerjük meg ebből az eleven sodrú, érdekes alakokat szerepeltető és színes környezetben játszódó regényből. A felvilágosult, határozott akaratú Polla szembe kerül apjával, aki egy hozományvadász piperkőccel jegyzi el tizennegyedik életévébe lépő – tehát eladósorba jutott – leányát. A leányka állhatatosságával és okosságával végül győzedelmeskedik: Pudens, a költő felesége lesz, akikhez az első szerelem rózsás kötelékei fűzik.

A mongol horda végigvonul Kelet-Európán, nyomában vér, könny, pusztulás. Hiába minden hősiesség, elszántság, egymás után lángol fel a halotti máglyák tüze az elfoglalt városok és falvak romjai felett.
A Kék Horda,a rettegett Batu kán már Nyugat-Európát, a napnyugati országokat fenyegeti. Egymás után véreznek el a lengyel, magyar, német seregek a ravasz taktikával fergetegesen támadó mongol lovasság csapásai alatt.Batu kán serege eléri az Adriai-tengert, Triesztet fenyegeti, amikor váratlan fordulat következik, a sereg megáll, visszafordul.
E roppant méretű hadjáratot, a Horda győzelmeinek, majd visszafordulásának okait mondja el a korabeli dokumentumokra épülő regénytrilógia befejező kötete.

"Egész történelmünkben nem volt borzalmasabb, végzetesebb esemény, amely jobban megrázta volna őseink képzeletvilágát, mint az a pusztító orkán, amely csaknem egész Oroszhon földje fölött elviharzott: százezernyi emberi életet elnyelt, hazánkat tűzfészkekkel, romokkal borította be, a lakosság maradékát a gyűlölt tatár iga alá hajtotta" - írja az egykori krónikás Batu kán félelmetes oroszországi hadjáratáról.
A Batu kán Jan törtenelmi regényének második része. Először 1942-ben jelent meg, s a történelmi példák erejével a fasiszta világhódító elleni összefogásra buzdította a Kelet és a Nyugat népeit.

A 81. Ünnepi Könyvhétre jelentette meg a M-érték Kiadó Eötvös Károly: A nagy per, amely ezer éve folyik, s mégsincs vége című történeti munkáját a híres-hírhedt tiszaeszlári vérvád perről, amelyet a mai kor olvasójának Simoncsics Péter professzor, aki egyébként szerkesztője is a könyvnek, segít befogadni tudós, de élvezetesen közérthető tanulmányában.
Tiszaeszláron 1882. április 1-én eltűnt egy 14 éves szolgálóleány, Solymosi Eszter. Egy faluban, ahol szinte mindenki ismeri egymást és ritkán történnek egetverő dolgok, ez bizony nagy hír, megmozgatja kicsinyek és nagyok fantáziáját. A helybéli zsidó hitközség metszőjének alig ötéves kisfia és a falusi bíró szomszédban lakó huga 12 éves leányának és pajtásainak gyermeki fantáziálásából kapott lábra a hír, hogy a Peszach-ünnepére készülődő zsidók vették vérét Solymosi Eszternek. A valóság magva ennek a borzasztó vádnak annyi, hogy a kisfiú látta, amint hetekkel korábban elhalt csecsemőhúgának testét szülei megmosták, mielőtt koporsóba tették volna, (a csecsemőhalál, mondhatni, közönséges esemény volt még akkoriban), s ezt elcsacsogta a szomszéd leányoknak, akiknek szájáról kelt szárnyra szüleik gonosz befolyásolására a rituális gyilkosság vádja a faluban. Íme a vérvád genezise, amelyet a folklorisztikus fölfogás nemzedékeket átfogó voltában szemlélhetünk.

Nagyon hosszú háború volt ez, talán a leghosszabb a történelemben. Az elején élő emberek közül egyetlenegy sem érte meg a végét, hiszen körülbelül 115 évig tartott (1337-1453).
A háború oka ősi feudális viszály volt. Sok évszázadon át harcoltak egymás ellen a hatalomért és a földért a két szomszédos állam királyai és nagy hűbérurai.
A XII. században az angol Plantagenetek uralmuk alá hajtották Franciaországnak gazdag, virágzó nyugati részét.
A következő században a Capetingek visszavágtak. Hol erővel, hol ravaszsággal, az engedetlen vazallusokat gyengítve, és a hűséges városokra támaszkodva majdnem minden elvesztett földet visszaszereztek.
Csak a Franciaország délnyugati részén fekvő Guyenne területe maradt továbbra is a Plantagenetek kezében.
Az angol királyok azonban nem mondtak le terveikről.
1328-ban kihalt a Capetingek dinasztiája. A francia hűbérurak egy Valois-családból .származó herceget, a Capetingek rokonát választották uralkodójukká. Az angol király azonban, aki szintén vérségi kapcsolatban állt a kihalt dinasztiával, bejelentette igényét a megüresedett trónra.
Az angol királyok trónigénye szolgáltatott ürügyet a háborúra, amelynek számos gazdasági és politikai oka volt.
A háború kezdeti szakaszában (1337-1360) a franciák sikertelenül szerepeltek. A Valois-királyok régi lovagi hadserege nem tudta feltartóztatni a kitűnő íjászokkal rendelkező, új taktikát meghonosító angol hadsereg előnyomulását. Gyengítették Franciaországot a nagyhatalmú feudális urak között minduntalan kir.

Jack London az Ádám előttöt legjobb alkotói korszakának derekán, 1906-ban írta. Az ötletet s a tudományos munka egy részét Stanley Waterloo igen lelkiismeretesen összeszedett, de fantáziátlan, íróiatlan őskori témájú regényétől, az Ab történetétől kapta. De őt magát is izgatta az emberi fejlődés problémája - nemcsak novellái mutatják ezt, hanem elméleti írásai is. Hisz Darwin egyike volt azoknak, akik a legmélyebb nyomot hagyták gondolkodásában. Az Ádám előtt tulajdonképpen darwinista regény, Darwin igazságának szépirodalmi bizonyítása akar lenni. Szerencse, hogy nem ez, nemcsak ennyi lett. Mert a könyv tudományos anyagának egyik részét azóta megcáfolta a modern kutatás; másrészt megállapításaiban London nem mindig a tudomány szavát figyelte, hanem a maga mesélőkedvét. A könyv szerkezeti fogása például - a faji emlékezés rendkívüli erejű feltörése - nagyszerű írói ötlet, lehetővé teszi egy sereg bonyolultabb megfigyelés elmondását, módot ad a korszerűből egészen mai fogalmakba csapó stílus játsziságára, de ilyen fokon tudományosan aligha állja meg a helyét. Hiba volna azonban a könyv tudományosságát egészen elmarasztalni, hiszen Nagyfogú története mégiscsak az ember kialakulásának lényegében igaz szépirodalmi példázata; a vérbeli mese, a mesélés minden gyönyörűségével, a fantázia szabad játékával, jónak és rossznak igazán mesei szembenállásával. S ha mese is, robusztus, valóságízű mese ez a kis regény: igazi London-mű, írója hibáival és erényeivel. Jack London az Ádám előttöt legjobb alkotói korszakának derekán, 1906-ban írta. Az ötletet s a tudományos munka egy részét Stanley Waterloo igen lelkiismeretesen összeszedett, de fantáziátlan, íróiatlan őskori témájú regényétől, az Ab történetétől kapta. De őt magát is izgatta az emberi fejlődés problémája - nemcsak novellái mutatják ezt, hanem elméleti írásai is. Hisz Darwin egyike volt azoknak, akik a legmélyebb nyomot hagyták gondolkodásában. Az Ádám előtt tulajdonképpen darwinista regény, Darwin igazságának szépirodalmi bizonyítása akar lenni. Szerencse, hogy nem ez, nemcsak ennyi lett. Mert a könyv tudományos anyagának egyik részét azóta megcáfolta a modern kutatás; másrészt megállapításaiban London nem mindig a tudomány szavát figyelte, hanem a maga mesélőkedvét. A könyv szerkezeti fogása például - a faji emlékezés rendkívüli erejű feltörése - nagyszerű írói ötlet, lehetővé teszi egy sereg bonyolultabb megfigyelés elmondását, módot ad a korszerűből egészen mai fogalmakba csapó stílus játsziságára, de ilyen fokon tudományosan aligha állja meg a helyét. Hiba volna azonban a könyv tudományosságát egészen elmarasztalni, hiszen Nagyfogú története mégiscsak az ember kialakulásának lényegében igaz szépirodalmi példázata; a vérbeli mese, a mesélés minden gyönyörűségével, a fantázia szabad játékával, jónak és rossznak igazán mesei szembenállásával. S ha mese is, robusztus, valóságízű mese ez a kis regény: igazi London-mű, írója hibáival és erényeivel.

A regény Raffaello Rómába érkezésétől korai haláláig tart Színhelye az újjászülető nemzetközi nagyváros, az a Róma, amely politikai változásaival s művészi szenvedélyeivel vet fényt vagy árnyékot a szereplők sokrétű jellemvonásaira. Kiemelkedik II. Gyula és X. Leó pápa szürke eminenciása – a kereszténység nagy kufára, Agostino Chigi, hogy a maga módján uralkodjék egész Itália fölött s ugyanakkor játssza érdekes szerepét a művészek világában és Imperia mellett is. Imperia, a „római kurtizán” címét sírfeliratként is előre vállaló széplány a maga kultúrájával, reneszánsz moráljával és ritka szépségével mintegy szimbolikus alakja ennek a bonyolult korszaknak. Vágyai szerint épül meg a legszebb villa – a mai Farnesina -melyet Raffaello freskósorozata ékesít. Ezt a villát avatja fel az ünnep melynek során még egyszer – mintegy záróakkordként – felvonulnak a szereplők. Szinte külön regény La Fornarinának dokumentumokból s trasteverei legendákból összeszőtt története – a hazai pékműhelytől Raffaello otthonán át a kolostor kapujáig. A művész barátai köréhez tartoznak a kor olyan kitűnő humanistái, mint Bembo, Castiglione, Bibbiena s feltűnnek a korképben hadvezérek és politikusok is. Mégis elsősorban a művészek világában él az olvasó: Sodoma, Piombo Giulio Romano s a többi tanítványok alakja együtt él a mesterével az Urbinói halála után bekövetkező „apostolok oszlásáig”. Ha freskó-távlatból nézzük az epizódjaiból kibomló képet, megérezzük a születő európai Újkor tragikumát – a Reformáció kezdeteit, a nagy dinasztikus háborúkat s mögöttük a parasztforradalmakat. Amikor Bakócz Tamás pápajelöltként érkezik az Örök Városába – 1514-re s a közeledő Mohácsra kell gondolnunk.

A Fekete bársonyban a XVI.század második felében játszódik, nagyrészt Hispániában. Passuth László egy rögeszmésen megnövesztett nagyhatalom bomlásának történelmi folyamatát és hangulatát idézi föl. A megoldhatatlan belső problémák baljós gyorsasággal szaporodnak, s a külpolitikai események is egyre kedvezőtlenebb helyzetbe szorítják Hispániát: a spanyol hajóhad vereséget szenved az angoloktól, a tartományok önállóságuk kivívására törekszenek, s a gigantomániás II.Fülöp tanácstalanul és igazi segítség nélkül vergődik az események sodrásában. Don Juan de Austriát, „törvénytelen” féltestvérét, aki támogatná őt, de akivel szemben bizalmatlanná teszik a tanácsadók és a féltékenység, halálos láz s gyötrelmes lelki válság pusztítja el Németalföldön. Antonio Perezt, az ugyancsak „törvénytelen” származású éles eszű minisztert , aki az írnoki sorból tornászta fel magát párnás magasságokba, bebörtönzik. Pedig Don Juan lelkesültsége vállalkozó kedve és Antonio Perez éleslátása érezhetően hiányzik az egyensúly állapot megteremtéséhez. De a regény sejteti, jelzi azt is, hogy ez az egyensúly állapot mindenképp ideiglenes és viszonylagos lenne: a bomlást és hanyatlást már lehetetlen volna hosszabb időre feltartóztatni.

"Johannával - mondja a szerző - huszonhét éves koromban találkoztam, az avignoni várban. Egészen más volt, mint ahogy ifjúkorom emlékvilágában kialakult a könnyűvérű, férjgyilkos nápolyi királynő figurája. Az avignoni Pápák Várának hagyománya tragikus sorsú, ártatlanul üldözött, ragyogó képességű s szellemű fiatal nő képét rögzítette az utókor számára. A palota nagytermében aratta a magyar Lajos király fölött élete legnagyobb diadalát: itt mentette fel a pápai szó a férjgyilkosság vádja alól. Johanna viszont Avignon városát - amely az ő birtoka volt - ajándékozta a Szentszéknek.
Megoldani az aversai bűntett csomóját s kialakítani a megközelítően hiteles Johanna-képet: ez lett számomra a következő esztendők kedves feladata. Lassan elém tárult az európai történelem egyik bonyolult korszakaként a XIV. század, melynek Itáliája (hiszen a történet jórészt itt játszódik le) magán viseli a trecento társadalmi, szellemi és politikai változásait. Nápolyban a feudális Anjou-kor meghosszabbította a Középkor Őszét; ugyanakkor a toszkán köztársaságok élete már a korai reneszánsz szellemi és politikai szabadságának fényében tündöklött. Csak Róma vált komorrá, elhagyatottá: az örökös zavarok elől elmenekült pápai udvar hét évtizedre a provence-i Avignonban költözött.
A kérdés: bűnös-e Johanna, s ha igen, mennyiben, férjének, Endrének meggyilkolásában - hosszú időn át foglalkoztatta a kor uralkodóit, diplomatáit, de a krónikásokat is, s olyan szellemi emberek, mnt Petrarca és Boccaccio is elmondták a véleményüket. Minthogy a közvetlen tetteseket gyorsan elhallgattatták - soha nem derült teljes világosság a tragikus aversai éjszaka történetére és motívumaira.
Johanna életében a merénylet szinte csak epizód volt, hiszen három évtizeden át uralkodott egy ősi királyság trónját, olyan korszakban, amikor a nők legfeljebb misztikus síkokon juthattak szerephez. Hosszú századok óta a nápolyi királyasszony volt az egyetlen, aki szépségével, tehetségével, de szenvedélyeinek erejével is - nő létére - rá tudta nyomni egyéniségének bélyegét az őt környező világra
Közel három évtizeddel ezelőtt írtam a Nápolyi Johanná-t. A hazai történelem akkori dogmája: Johanna feltétlen bűnössége volt. Így nem volt veszélytelen megbontani a hagyományt, megkísérleni e hatszáz esztendős per újrafelvételét. Johanna alakja lényegében most is úgy áll előttem, miként kialakult a regény írása során. S míg formálódott a főhősnő sorsa - egyre világosabbá vált a kor képe a maga összetevőiben. Éreznem kellett az akkori Európa belső összefüggéseit - a kontinensen kialakult szellemi, társadalmi, gazdasági viszonyokkal.
Könyvem 1940-ben látott napvilágot. Felfogásom, stílusom, de talán mondanivalóm lényege is ennek a nagyon súlyos periódusnak nyomasztó világát tükrözi."

Félreállhat-e a becsületes ember a gonosz erők elleni harcban?
1944. október 15-én öt magyar katona megszökik a frontról. Csak ők maradtak életben abból a századból, amely annak idején teljes létszámban vonult ki a keleti hadszíntérre. Parancsnokuk, Türr Pál főhadnagy már csak egyet akar: túlélni a háború utolsó hónapjait, biztos rejtekhelyen bevárni a nácizmus összeomlását. Ettől a szándéktól vezettetve jut el embereivel és a hozzájuk csatlakozó Olgával, a fiatal zongoraművésznővel egy premontrei rendházba, amely biztos búvóhelynek látszik. Itt, a rejtőzködés nehéz, idegfeszültséggel teli heteiben bomlik ki a regény drámája a kommunista Szojka gépkocsivezető és Türr főhadnagy között. Dönteniük kell: segítenek-e kiszabadulni a kolostor alatti völgybe hurcolt politikai foglyoknak, vagy végzetükre hagyják őket, hogy semmit se kockáztassanak. Türr a végsőkig ragaszkodik vélt igazához. Nem akar részt venni az akcióban, mire három embere az ő akarata ellenére kísérli meg kiszabadítani a foglyokat. Vállalkozásuk és az ezt követő drámai események a regény csúcspontja.
A kolostor csöndjében ébredt szerelem - Türr főhadnagy és Olga szerelmének - finom rajza szövi át az izgalmas cselekményt, amelynek minden részletére rányomja bélyegét a kor és az ellentétes akaratú emberek előbb alig észrevehetően izzó, majd kirobbanó feszültsége.

Az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic, a kor technikai csodája, mi is lett volna más, ha nem úszó "társadalmi minta", amelyen - akárcsak az igazi társadalomban - felül találjuk a milliomosokat, középütt a polgári középosztályt, legalul pedig a koldusszegény kivándorlókat. amikor 1912. április 14-ének éjjelén, az első atlanti átkeléskor a titanicot elérte végzete, több volt ez közönséges katasztrófánál. bizonyos értelemben jelkép az óriás hajó: a polgárság önbizalma súlyos sebet kapott: a végzetes éjszaka után "semmi sem volt többé ugyanolyan", írja világsikert aratott művében Walter Lord. A feszülten érdekes könyv aprólékos nyomozó munka eredménye: megragadóan tárja elénk a katasztrófa emberei aspektusait. A visszaemlékezések nyomán maguk a szemtanúk beszélik el a hihetetlen éjszaka történetét.

Spárta az i.e. 3. századra elvesztette korábbi nagyhatalmi helyzetét, és ennek egyik fő oka volt, hogy a szabadok hajdani szigorú erkölcsű katonai demokráciája szétzüllött, kiéleződtek a társadalmi ellentétek, és a gazdagok fényűzése aláásta a harci szellemet. Ágisz és később Kleomenész radikális reformokkal igyekeztek visszaállítani a spártai hegemóniát……