1941. december 7-én reggel súlyos csapás érte az Egyesült Államok csendes-óceáni flottáját. Alighogy eltávoztak Washingtonból a japán kormány tárgyaló megbízottjai, amikor a japán haditengerészet egységei – elsősorban anyahajókról felszálló repülőgépek – váratlan támadást intéztek a Pearl Harbor-i támaszpont ellen, és megsemmisítették az amerikai flotta büszkeségeit. Ez volt a csendes-óceáni háborúnak az amerikaiakra nézve szomorúan végződő nyitánya.

Az amerikai flottának még arra sem volt ideje, hogy a csapásból felocsúdjon, amikor Japánban már újabb csapásra készülődtek. Yamamoto tengernagy, a híres Togo tengernagy tanítványa és a japán flotta legnagyobb tekintélyű vezetője, akinek fejében az új csapás terve megszületett, az eddig elért japán sikerektől megrészegülve most az előbbinél jóval messzemenőbb célt tűzött maga elé: az amerikai flottatámasztponttól kicsalogatja az Egyesült Államok még meglevő haditengerészeti erőit, lesállásból megsemmisíti őket, elfoglalja Midway-szigetet, ezt a Csendes-óceán közepén fekvő amerikai támaszpontot, és ezáltal megnyílik előtte az út az Egyesült Államok nyugati partja felé…

A japánok elbizakodottsága olyan mértékű volt, hogy még a legelemibb biztonsági intézkedésekről is megfeledkeztek, elhanyagolták a felderítést, nem ismerték az amerikai flotta erejét, sem hadmozdulatait. Az amerikai hírszerző szolgálat viszont hangyaszorgalommal gyűjtötte az adatokat, és a sok mozaik-darabból kialakult a nagyszabású japán támadás képe.

Az amerikai fél – természetesen – megtette ellenintézkedéseit, és így kiesett a legfontosabb tényező, amelyre a japánok számításukat alapozták: a meglepetés. Elkezdődött a csendes-óceáni háború legnagyobb tengeri ütközete, amely a japán flotta színe-virágának a teljes megsemmisülésével végződött. Olyan veszteség volt ez, amelyet a japán flotta többé sohasem tudott kiheverni.

A szerző, akit szinte megbabonázott a tenger óriásainak ez az egyedülálló összecsapása, lebilincselő érdekességgel írja le a mindössze három napig tartó, eseményekben gazdag küzdelmet, ahol szinte minden órában történt valami izgalmas vagy éppen drámai esemény. Nem sajnálta a fáradságot, több mint 30000 mérföldet utazott Tokióba, Washingtonba, Hawaiibe és Midwayre, a harcok közel 400 túlélőjével beszélgetett, hogy első kézből származó értesüléseket szerezzen, és hitelesen írhassa le az eseményeket. Könyve a szakmai hozzáértés, a pontosság és a publicista elhivatottság kiemelkedő terméke, amely szinte ugyanolyan drámai feszültséget kelt az olvasóban, mint amilyen a harc egykori résztvevőit töltötte el; aggódik az egyszerű hősök sorsáért, és a legyőzöttek iránt is feltámad benne a rokonszenv.