31. FEJEZET

Április 7., csütörtök

Salander azon a nyíláson jutott be a pajtába, amin át valamikor a trágyát mosták ki belőle. De a tanyán már nem éltek állatok. Három autót látott a pajtában: az Auto-Experttől bérelt Volvót, egy régi Fordot és egy valamivel újabb Saabot. Volt még ott egy rozsdás borona és egyéb eszközök abból az időből, amikor a tanya még működött.

Meglapult a pajta sötétjében, és a házat figyelte. Alkonyodott, és a földszinten minden lámpa égett. Mozgást nem látott sehol, de mintha egy tévé képernyője villogott volna. Megnézte az óráját. Fél nyolc. Kezdődik az esti híradó.

Meglepte, hogy Zalacsenko egy ilyen isten háta mögötti tanyát választott rejtekhelynek. Nem így emlékezett rá. Valami villanegyedre vagy külföldi üdülőgettóra számított. Valószínűleg még Salandernél is több ellensége volt. Azon is csodálkozott, hogy a ház olyan védtelenek tűnik. De odabent biztosan voltak fegyverek.

Hosszú leselkedés után kisurrant a pajtából a félhomályba. Könnyű léptekkel átsietett az udvaron. Halk zeneszót hallott. Megkerülte a házat, de az ablakokon nem mert belesni.

Nyugtalanság fogta el. Élete első felét a rettegés töltötte ki attól az embertől, aki most a házban volt. A második felében, amióta megpróbálta megölni, és nem sikerült, arra várt, hogy újra eljöjjön az alkalom. Nem akart még egyszer hibázni.

Lehetett vén nyomorék, de Zalacsenko akkor is kiképzett gyilkos volt, aki nem egy csatát túlélt már. És persze ott volt mellette Ronald Niedermann. Jobban szerette volna, ha idekint lepheti meg Zalacsenkót, amikor védtelen. Nem szándékozott beszélni vele, bőven megelégedett volna azzal, ha egy távcsöves puska végére kaphatja. De nem volt puskája, és az sem tűnt valószínűnek, hogy a férfi esti sétára indul. Ha jobb lehetőséget akar, vissza kellett volna húzódnia, és az erdőben tölteni éjszakát. De hálózsákja nem volt, és az éjszaka hűvösnek ígérkezett. Most, hogy egy karnyújtásnyira volt tőle, nem akarta megkockáztatni, hogy megint elszalasztja. Miriam Wura és az édesanyjára gondolt.

Valahogy be kellett jutnia a házba… Próbálkozhatott volna azzal, hogy bekopog, és azonnal tüzel arra, aki ajtót nyit, de akkor riasztaná a másik rohadékot, akinek valószínűleg szintén van fegyvere. Muszáj volt végiggondolnia a lehetőségeket és a velük járó kockázatot.

Észrevette Niedermann alakját, amint alig pár méterre tőle elmegy egy ablak előtt. A válla fölött hátranézve beszélt valakihez.

Mindketten a bejárati ajtótól balra eső szobában voltak.

Salander döntött. Előhúzta a zsebéből a pisztolyt, kibiztosította, és csendben fellopózott a tornácra. Bal kézbe fogta a fegyvert, jobbjával pedig lassan, óvatosan lenyomta a bejárati ajtó kilincsét. Nem zárták kulcsra. Összeráncolta a homlokát. Az ajtón kettős hevederzár volt.

Zalacsenko nem felejti csak úgy nyitva az ajtót. Libabőrös lett a háta.

Érezte, hogy valami nem stimmel.

Az előszobában koromsötét volt. Jobbra indult fel a lépcső az emeletre. Szemben két, balra egy ajtót látott. Az utóbbi fölött fény szivárgott ki egy repedésen. Csendben maradt, és hallgatózott. Beszédet és egy szék csikorgását hallotta a bal oldali szobából.

Két gyors lépéssel az ajtónál termett, belökte, és ráfogta a pisztolyt… de nem volt ott senki.

Ruha susogását hallotta a háta mögül, és megperdült, fürgén, mint a gyík. Amint tüzelőállásba emelte volna a pisztolyt, Niedermann egyik hatalmas keze a nyakára kulcsolódott, a másik pedig satuként szorította meg a fegyvert tartó kezét. A férfi a nyakánál fogva felemelte őt a levegőbe, mint valami babát.

Egy pillanatig a levegőben kapálózott, aztán kicsavarodott, és Niedermann ágyéka felé rúgott. A csípőjét találta el. Mintha egy fatörzsbe rúgott volna bele. Elsötétült a szeme előtt a világ, ahogy a férfi megszorította a torkát, és érezte, hogy a pisztoly kihullik a kezéből.

Aztán Niedermann keresztüldobta a szobán. Egy heverőnek vágódott, és lecsúszott a földre. Ahogy talpra kecmergett, érezte, hogy ömlik a fejéből a vér. Súlyos üveg hamutartót vett észre az asztalon, és megpróbálta hozzávágni Niedermannhoz, de az addigra már elkapta a karját. Akkor a bal nadrágzsebébe nyúlt a szabad kezével, előhúzta a sokkolót, és megint kitekeredett, hogy elérje vele Niedermann ágyékát.

Erős lökést érzett, ahogy az elektrosokk elérte Niedermann karján keresztül. Arra számított, hogy a férfi összeesik a fájdalomtól. Ehelyett csak meglepetten nézett. Valami kellemetlenséget talán tapasztalt, de ha érzett is fájdalmat, nem nagyon érdekelte. Salander szeme tágra nyílt a rémülettől. Ez nem normális.

Niedermann lehajolt, elvette tőle a sokkolót, és csodálkozva méregette. Aztán megpofozta Salandert. Mintha egy doronggal ütötték volna fejbe. A padlóra zuhant, a heverő mellé. Felnézett, és azt látta, hogy Niedermann kíváncsian figyeli, mintha arra várna, mit lép legközelebb. Mint a zsákmányával játszó macska.

Ekkor mozgást látott az ajtó felől, és odafordult.

Lassan kijött a fényre.

Mankóra támaszkodott, nadrágja szárából műláb lógott ki. A bal kezéről két ujj hiányzott. Felnézett az arcára. A bal fele mintha hegfoltokból lett volna összevarrva. A füle csonka volt, a szemöldöke teljesen hiányzott. Kopasz volt. Erőteljes férfiként emlékezett rá, dús fekete hajjal. Most úgy egy-hatvanöt magas volt, és ösztövér.

– Hello, papa – mondta színtelen hangon.

Alekszandr Zalacsenko kifejezéstelen arccal meredt a lányára.

Niedermann felkapcsolta a villanyt. Végigfuttatta a kezét Salander ruháján, ellenőrizve, hogy nincs-e nála más fegyver, majd kitárazta a P-83 Wanadot. Zalacsenko elment mellettük, leült egy karosszékbe, és a kezébe vette a távkapcsolót.

Salander pillantása a tévére esett. Zalacsenko megnyomott egy gombot, és a képernyőn a pajta mögötti terület és a házhoz vezető út egy részének zöldes képe jelent meg. Infravörös kamera. Tudták, hogy jön.

– Kezdtem azt hinni, hogy nem mersz idejönni – mondta Zalacsenko. – Már négy óta figyelünk. Nagyjából minden riasztóba belebotlottal a környéken.

– Mozgásérzékelők – értette meg Salander.

– Kettő az úton és négy az irtásnál a mező túloldalán. Pontosan onnan figyeltél minket, ahova telepítettük őket. Onnan a legjobb a rálátás a tanyára. Általában csak szarvasok járnak arra, meg néha gombászok. Olyasmit elég ritkán látunk, hogy valaki pisztollyal a kezében odajön az ajtóhoz. – Tartott egy kis szünetet. – Te tényleg azt hitted, hogy Zalacsenko védtelenül üldögél a kis házikójában?

Salander megmasszírozta a tarkóját, és próbált felállni.

– Ott maradsz – parancsolt rá Zalacsenko.

Niedermann befejezte a fegyver piszkálását, és csendben nézte Salandert. Felvonta az egyik szemöldökét, és rámosolygott. Salander emlékezett, milyen volt Paolo Roberto arca a tévében, s úgy döntött, hogy jobb lesz tényleg a padlón maradni. Kifújta a levegőt, és a heverőnek vetette a hátát.

Zalacsenko kinyújtotta ép jobb kezét. Niedermann pisztolyt húzott elő az övéből, felhúzta, és átnyújtotta neki. Salander felismerte, hogy egy, a rendőrségnél is használt SIG Sauer az. Zalacsenko biccentett, mire Niedermann elfordult, és vette a kabátját. Kiment a szobából, és Salander hallotta a bejárati ajtó csapódását.

– Csak szólok, ha valami hülyeséget fontolgatnál, hogy ha akár megpróbálsz felkelni, szétlövöm a fejed.

Salander nyugton maradt. Zalacsenkónak két-három lövésre is lenne ideje, mielőtt eléri, és valószínűleg olyan lőszert használ, amitől percek alatt elvérezne.

– Jó szarul nézel ki – folytatta Zalacsenko. – Mint egy rohadt kurva. De a szemed az enyém.

– Fáj? – bökött Salander a fejével a műláb felé.

Zalacsenko sokáig csak nézte.

– Nem. Már nem.

Salander a szemébe nézett.

– Szeretnél megölni, mi? – kérdezte Zalacsenko.

Salander nem felelt. Az öregember nevetett.

– Gondoltam ám rád. Majdnem mindig, amikor tükörbe néztem.

– Hagytad volna békén anyámat.

– Anyád egy kurva volt.

Salander szeme fekete lett, mint a szén.

– Nem volt kurva! Pénztáros volt egy boltban, abból próbáltunk megélni valahogy.

Zalacsenko megint nevetett.

– Azt képzelsz róla, amit akarsz. Én azért tudom, hogy kurva volt. Persze rögtön teherbe esett, és próbált rávenni, hogy vegyem el. Mintha elvennék egy kurvát.

Salander a pisztoly csövét nézte, és remélte, hogy az öregember figyelme majd csak lankad egyszer.

– Okos dolog volt az a benzinbomba. Egy ideig gyűlöltelek érte. Aztán hagytam. Nem értél meg annyi energiát. Hagytad volna te is úgy a dolgokat, ahogy voltak.

– Na ne szórakozz, Bjurman kért meg, hogy intézz el.

– Az egész más dolog. Kellett neki egy felvétel, ami nálad van, úgyhogy üzletet kötöttünk.

– És azt hitted, oda fogom adni.

– Azt, kislányom. És biztos vagyok benne, hogy oda is adtad volna. Az emberek hihetetlenül együttműködőek tudnak lenni, ha Ronald megkéri őket valamire. Pláne, ha fog egy láncfűrészt, és levágja az egyik lábukat. Az én esetemben ez bizonyos elégtétel is lett volna. Lábat lábért.

Salander elképzelte Miriam Wut Niedermann kezei közt a raktárban. Zalacsenko félreértette az arckifejezését.

– Na ne félj, téged nem vágunk fel. De mondd csak: megerőszakolt Bjurman?

Nem válaszolt.

– Talán meg kéne kérnem Niedermannt, hogy ő is dugjon meg. Úgy tűnik, rád férne – elgondolkodott. – Igaz, Ronald nem szexel lányokkal. Na nem mintha buzi lenne. Csak nem csinálja.

– Akkor talán neked kéne – próbálta provokálni Salander. Gyere közelebb. Hibázz.

– Nem, kösz. Elég perverz dolog volna.

Hallgattak egy ideig.

– Mire várunk? – kérdezte Salander.

– A társam rögtön visszajön. Csak el kell intéznie valamit. A nővéred hol van?

Salander vállat vont.

– Válaszolj.

– Nem tudom, és őszintén szólva kicsit sem érdekel.

Az öregember nevetett.

– Ez aztán a testvéri szeretet! Mindig Camilla volt az ész. Te meg csak egy koszos kis semmirekellő. De el kell ismernem, most már egész elfogadható lettél.

– Idegesítő egy szemétláda vagy te, Zalacsenko – felelte. – Niedermann lőtte le Bjurmant?

– Természetesen. Ronald a tökéletes katona. Nemcsak engedelmeskedik a parancsoknak, hanem képes önállóan is cselekedni, ha szükséges.

– Honnan kapartad elő?

Zalacsenko különös arccal pillantott a lányára. Kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, aztán mégsem tette. A bejárati ajtó felé nézett, majd rámosolygott Salanderre.

– Szóval ezt még nem szaglásztad ki? – mondta. – Bjurman azt mesélte, jó adatgyűjtő vagy- Zalacsenko hangosan felnevetett. – Spanyolországban futottam össze vele a kilencvenes évek elején, amikor a kis bombád után lábadoztam. Akkor huszonkét éves volt, és ő lett a kezem és a lábam. Nem alkalmazott… társak vagyunk. Virágzó üzletet viszünk.

– Ja, szexkereskedelmet.

– Annál azért változatosabb. Sokféle árut és szolgáltatást értékesítünk. Az üzleti modellünk arra épül, hogy a háttérben maradunk, és soha senki nem lát minket. De gondolom, azt már kisakkoztad, hogy kicsoda Ronald.

Salander nem értette, hova akar kilyukadni.

– Ó a bátyád – mondta Zalacsenko.

– Nem – nyögte Salander.

Zalacsenko megint nevetett, de a pisztoly csöve továbbra is Salanderre szegeződött.

– Vagyis pontosabban a féltestvéred. Egy kisebb kitérő eredménye, amit Németországban tettem egy küldetés során, 1969-ben.

– Gyilkost csináltál a fiadból.

– Nem, dehogy, én csak segítettem neki, hogy felismerje a benne rejlő lehetőségeket. Már jóval azelőtt megvolt benne az ölés képessége, hogy elkezdtem kiképezni. És még sokáig igazgatja a családi vállalkozást azután, hogy én elmentem.

– Ő tud róla, hogy féltestvérek vagyunk?

– Hát persze. De ha a testvéri szeretetére számítanál, felejtsd el. Én vagyok a családja. Te csak valami apró zavar. Egyébként nem ő az egyetlen testvéred. Még legalább négy bátyád és három nővéred él különböző országokban. Az egyik bátyád idióta, de egy másikban van fantázia. Ő viszi az üzlet tallinni részét. De Ronald az egyetlen, aki igazán megfelel a Zalacsenko-géneknek.

– Miért öltétek meg Bjurmant?

– Bjurman egy barom volt. Nem hitt a fülének, amikor meghallotta, hogy a lányom vagy. Azon kevés ember közé tartozott, akik ebben az országban tudnak a múltamról. Meg kell mondjam, kicsit ideges lettem, amikor egyszer csak felbukkant, de aztán minden a legjobban alakult. Meghalt, és téged gyanúsítanak vele.

– De miért kellett lelőni?

– Igazából nem így terveztük. Mindig jól jöhet egy kiskapu a nemzetbiztonságiakhoz. Még ha évekig nem is kellett. És még ha ekkora ökör is volt. De az az enskedei firkász valahogy rájött a kapcsolatra közte és köztem, és pont akkor hívta, amikor Ronald nála volt. Bjurman meg pánikba esett, és őrjöngeni kezdett. Ronaldnak azonnal döntést kellett hoznia. És tulajdonképpen helyesen cselekedett.

Salander szíve nehéz lett, mint a kő, mikor az apja megerősítette, amit eddig is sejtett. Svensson rátalált a kapcsolatra. Több mint egy órán át beszélgetett Svenssonnal és Johanssonnal. A nő elég rokonszenves volt számára, de az újságíróval szemben másként érzett. Túlságosan emlékeztette Blomkvistre – ugyanolyan elviselhetetlen jóakaró volt, aki azt hitte, hogy egy könyvvel megváltoztathat mindent. De legalább valóban becsületesek voltak a szándékai.

Kiderült, hogy a látogatása hiábavaló volt. Nem tudták eligazítani Zalacsenkóhoz. Svensson rátalált a névre, és kutatott utána, de azonosítani még nem tudta.

Salander viszont retteneteset hibázott. Tudta, hogy van kapcsolat Bjurman és Zalacsenko között, és rákérdezett Bjurmanra, hogy megtudja, ismeri-e Svensson ezt a nevet. Nem ismerte, de a kíváncsisága rögtön feltámadt, és most már ő bombázta kérdésekkel Salandert.

Nem sokat mondott el neki, de Svensson ennyiből is megértette, hogy Salander részese a történetnek. Arra is rájött, hogy mégiscsak szolgálhat információval a lánynak. Abban maradtak, hogy húsvét után megint összeülnek. Ezután Salander hazament lefeküdni. Reggel arra a hírre ébredt, hogy két embert meggyilkoltak enskedei lakásukban.

Csak egyetlen használható információt adott ki Svenssonnak. Nils Bjurman nevét. Nyilván azonnal felhívta, amint ő elhagyta a lakást.

És ő volt a kapocs. Ha nem látogatja meg Svenssonékat, még mindig élnének.

– El sem hinnéd, hogy meglepődtünk, amikor hallottuk, hogy a rendőrség téged keres – mondta Zalacsenko.

Salander az ajkába harapott. Zalacsenko kutató tekintettel mérte végig.

– Hogy találtál meg? – kérdezte.

Salander csak megvonta a vállát.

– Lisbeth… Ronald hamarosan visszajön. Megmondhatom neki, hogy egyesével tördelje el a csontjaidat, amíg nem válaszolsz. Kímélj meg mindannyiunkat ettől a kellemetlenségtől.

– A postafiók. Lenyomoztam Niedermann kocsiját a kölcsönzőnél, aztán megvártam, amíg az a pattanásos kis taknyos kiüríti a fiókot.

– Szóval ilyen egyszerűen? Köszönöm, ezt megjegyzem.

A pisztoly csöve még mindig Salander mellkasára mutatott.

– Tényleg azt hiszed, hogy ez majd csak úgy magától elül? – kérdezte Salander. – Túl sok hibát követtél el, a rendőrség el fog kapni.

– Tudom. Björck tegnap hívott, hogy az a Millennium-os újságíró is szaglászik, és csak időkérdése az egész. Úgy néz ki, vele is csinálnunk kell valamit.

– Hosszú lesz a lista – mondta Salander. – Mikael Blomkvist, Erika Berger, a főszerkesztő, az ő asszisztense és csak a Millenniumnál még vagy hatan. Akkor ott van Dragan Armanskij a Milton Securitynél és néhány alkalmazottja is. Na meg Bublanski felügyelő és mindenki, aki részt vesz a nyomozásban. Ennyi embert minimum ki kell nyírnod, ha ezt titokban akarod tartani. Most elkapnak.

Zalacsenko szörnyű, torz mosolyt villantott rá.

– Na és? Én nem lőttem le senkit, egy szemernyi bizonyíték sincs ellenem. Hidd el nekem, a pincétől a padlásig felforgathatják ezt a házat, és akkor sem találnak egy porszemet sem, ami bármilyen bűncselekménnyel kapcsolatba hozna. Az intézetbe is a nemzetbiztonságiak zártak be, nem én.

– Niedermann – emlékeztette Salander.

– Ronald holnap kora reggel külföldre utazik, hogy kivárja a fejleményeket.

Zalacsenko diadalmasan nézett Salanderre.

– Továbbra is te vagy az első számú gyanúsított. Azlesz a legjobb, ha egyszerűen eltűnsz.

Majd egy órába telt, mire Niedermann visszatért. Bakancs volt rajta.

Salander végigmérte a férfit, aki apja állítása szerint a féltestvére volt. Semmi hasonlóságot nem látott kettejük között. Sőt, egymás szöges ellentétei voltak. Azt viszont érezte, hogy Niederman-nal valami nincs rendben. A felépítése, hatalmas kezei, az arca, a hangja, ami mintha nem is mutált volna, mind-mind valami genetikai rendellenességről árulkodtak. Még a sokkolóra is érzéketlen volt. Ronald Niederman-nál szemmel láthatóan semmi sem stimmelt.

Az egész Zalacsenko család tele van genetikai defektekkel, gondolta keserűen.

– Kész?

Niedermann bólintott, és kinyújtotta a kezét a SIG Sauerért.

– Veled megyek – mondta Zalacsenko.

Niedermann tétovázott.

– Elég nagy séta.

– Akkor is. Hozd a kabátomat.

Niedermann vállat vont, és tette, amit mondtak neki. Aztán a fegyverrel kezdett bíbelődni, míg Zalacsenko felvette a kabátját, és egy időre eltűnt a szomszéd szobában. Salander látta, hogy Niedermann rácsavar a pisztolyra valamit, amiről kiderült, hogy egy házi készítésű hangtompító.

– Rendben, menjünk – mondta az ajtóból Zalacsenko. Niedermann lehajolt, és talpra rángatta Salandert. Az a szemébe nézett.

– Téged is megöllek – mondta.

– De biztos vagy magadban! – förmedt rá az apja.

Niedermann egész kedvesen rámosolygott, majd kilökdöste az udvarra. Szilárdan tartotta hátulról a nyakát. A keze majdnem körbeérte. A pajta mögötti erdő felé terelte.

Lassan haladtak, és Niedermann még így is meg-megállt, hogy Zalacsenko utolérhesse őket. Mikor elérték az erdő szélét, Niedermann elengedte Salander nyakát, de azonnal pisztolyt szegezett a hátának. Mindketten elővettek egy-egy erős fényű elemlámpát.

Nehéz terepen mentek tovább, mintegy négyszáz métert. Salander kétszer is elbotlott, de Niedermann azonnal felemelte.

– Itt jobbra – mondta végül.

Tizenöt méter után egy tisztásra értek. Lisbeth megpillantott egy gödröt, majd Niedermann lámpája megvilágította a mellé leszúrt ásót is. Most értette meg, hol járt eddig a férfi. Niedermann a gödör felé lökte, felbukott, és négykézláb ment tovább, a keze mélyen a homokos talajba süppedt. Felkelt, és üres tekintettel nézett az óriásra. Niedermann türelmesen várta, hogy Zalacsenko odaérjen. A pisztoly csöve rezzenéstelenül szegeződött Salander mellkasának.

Zalacsenko kifulladt. Több mint egy percig nem tudott beszélni.

– Most nyilván mondanom kellene valamit, de nem hiszem, hogy volna mondanivalóm a számodra – szólalt meg végül.

– Akkor jó, nekem se nagyon – felelte Salander, és megeresztett egy félmosolyt.

– Na, essünk túl rajta – mondta Zalacsenko.

– De örülök, hogy a legutolsó cselekedetemmel azért örökre lecsukatlak – folytatta Salander. – Még ma éjjel itt lesz a rendőrség.

– Egy fenét. Gondoltam, hogy megpróbálsz blöffölni. Azért jöttél ide, hogy megölj, és ennyi. Nem mondtál senkinek semmit.

Salander mosolya kárörvendően kiszélesedett.

– Mutathatok valamit, papa?

Lassan a bal nadrágzsebébe nyúlt, és elővett egy négyszögletes tárgyat. Niedermann minden mozdulatát figyelte.

– Mindent, amit az elmúlt órában mondtál, élőben közvetített egy internetes rádió – emelte fel Salander a Palm Tungsten T3-at.

Zalacsenko összevonta a szemöldöke helyét.

– Mutasd – nyújtotta ki az ép kezét.

Salander odadobta neki a szerkezetet. Zalacsenko elkapta.

– A nagy szart – mondta. – Ez egy közönséges PDA.

Amikor Niedermann lehajolt, hogy megvizsgálja a készüléket, Salander egy marék földet dobott a szemébe. Az óriás reflexből tüzelt. Ám Salander akkor már ellépett onnan, és a golyó csak az üres levegőt hasította. Megragadta az ásót, és rávágott vele a férfi pisztolyt tartó kezére. A szerszám teljes erővel a csuklója fölött találta, és a SIG Sauer nagy ívben a bokrok közé repült. Vér fröcskölt a mély vágásból.

Ordítania kéne a fájdalomtól.

Niedermann sebesült kezével tapogatózott, a másikkal pedig igyekezett kitisztítani a szemét. Salander egyetlen esélye az volt, ha minél hamarabb minél súlyosabb sérülést tud neki okozni. Hátralendítette az ásót. Próbálta kicsavarni a kezét, hogy az élével üthessen, de nem sikerült. Így az ásó lapja csapódott Niedermann arcába.

Niedermann felmordult, ahogy az orra néhány napon belül másodszor is eltört. Még mindig nem látott semmit, de meglendítette a jobb karját, és sikerült ellöknie magától Salandert, aki megbotlott egy gyökérben, és elesett, de azonnal fel is pattant. Niedermannt egy rövid időre kiiktatta.

Megcsinálom.

Két lépést tett a bozót felé, amikor a szeme sarkából látta – katt –, hogy Zalacsenko felemeli a kezét. A vén görénynek is van fegyvere! Ostorcsapásként érte a felismerés.

Éppen a lövés pillanatában változtatott irányt. A golyó a csípőjét érte, és megpördítette a tengelye körül. Nem érzett fájdalmat.

A második lövedék hátba találta, és megállt a bal lapockájában. Most viszont bénító fájdalom cikázott át a testén.

Térdre esett. Néhány másodpercig mozdulni sem bírt. Tudta, hogy Zalacsenko ott van a háta mögött, hat, legfeljebb hét méterre. Egy utolsó kétségbeesett erőfeszítéssel talpra küzdötte magát, és tett egy imbolygó lépést a bokrok fedezéke felé.

Zalacsenkónak volt ideje célozni.

A harmadik lövés fülmagasságban érte, és pókhálószerű repedéseket okozott koponyáján. A golyó a szürkeállományban állt meg, mintegy öt centire az agykéreg alatt.

De Salandernek nem számítottak az ilyen orvosi részletek. A lövedék súlyos agysérülést okozott. Utoljára vörös villanást érzékelt, ami fehér fénybe ment át.

Aztán a sötétség.

Katt.

Zalacsenko még egyszer akart tüzelni, de annyira remegett a keze, hogy nem tudott célozni. Majdnem meglépett. Aztán ráeszmélt, hogy Salander halott, és leengedte a pisztolyt, reszketve a vérében áramló adrenalintól. Lenézett a fegyverre. Először a házban akarta hagyni, de aztán mégis elrakta, mint valami kabalát. Szörnyeteg. Ketten voltak, felnőtt férfiak, ráadásul az egyikük Ronald Niedermann, a kezében egy SIG Sauerrel. És a kis ribanc majdnem meglépett!

Lepillantott a lány testére. Véres rongybabának látszott a lámpafényben. Biztosította a pisztolyt, eltette a kabátzsebébe, és odament Niedermannhoz, akit tehetetlenül állt, homokkal teli szeméből folyt a könny, orrából és kezéből pedig a vér.

– Asszem, megint betört az orrom – mondta.

– Idióta! – förmedt rá Zalacsenko. – Majdnem meglépett!

Niedermann a szemét dörgölte. Nem fájt, de ömlött a könnye, és alig látott.

– Húzd ki magad, az istenit! – Zalacsenko megcsóválta a fejét. – Mihez kezdenél te nélkülem?

Niedermann bánatosan pislogott. Zalacsenko odasántikált a lánya testéhez, és megragadta a gallérját. Odavonszolta a sírhoz, ami olyan kicsi volt, hogy még Salander sem fért el benne kiegyenesedve. Felemelte a testet, úgy hogy a lába a gödör fölé lógjon, majd beleejtette. Arccal lefelé landolt, magzatpózban, a lábait maga alá gyűrve.

– Temesd be, aztán menjünk végre haza – parancsolt rá Niedermannra.

Beletelt egy időbe, míg a félig vak Niedermann belapátolta a földet a gödörbe. A végén erőteljes mozdulatokkal szétdobálta a maradék földet a tisztáson.

Zalacsenko cigarettázva nézte, ahogy a másik dolgozik. Még mindig reszketett, de az adrenalinszintje már kezdett csökkenni. Hirtelen nagy megkönnyebbülést érzett. Még mindig látta maga előtt a szemét, miközben annak idején az autójába dobta a benzinbombát.

A SIG Sauert sokáig keresték a bozótban. Miután ráakadtak, visszamentek a házba. Zalacsenko csodálatosan érezte magát. Ellátta Niedermann kezét. A vágás mély volt, tűt és cérnát kellett kerítenie, hogy összevarrja – ezt még a novoszibirszki katonai iskolában tanulta, tizenöt évesen. De legalább érzéstelenítésre nem volt szükség. Viszont elképzelhető volt, hogy a seb súlyos, és Niedermann-nak kórházba kell mennie. Sínbe tette az ujját, és bekötözte. Ezt majd eldöntik reggel.

Mikor végzett, kinyitott egy sört, Niedermann pedig a fürdőszobába ment kiöblíteni a szemét.