3. FEJEZET

December 17., péntek – december 18., szombat

Salander reggel hétkor ébredt, lezuhanyozott, majd lement a recepcióra, és megkérdezte Freddy McBaint, bérelhet-e homokfutót. Tíz perccel később kifizette a bérleti díjat, beállította az ülést és a tükröket, próbaképpen beindította a járgányt, és ellenőrizte, van-e benzin a tankban. Bement a bárba, tejeskávét és sajtos szendvicset rendelt reggelire, meg egy üveg ásványvizet az útra. Reggeli közben végig számokat firkálgatott egy szalvétára, és Fermat (x³ + y³ – z³ )-én töprengett.

Nem sokkal nyolc óra után belépett a bárba dr. Forbes. Arca frissen volt borotválva, sötét öltönyt viselt fehér inggel és kék nyakkendővel. Tojást, pirítóst, narancslevet és kávét rendelt, fél kilenckor felkelt, és az odakint várakozó taxihoz sétált.

Salander tisztes távolból követte. Forbes a Seascape-nél, a Carenage elején szállt ki a taxiból, és a part mentén baktatott tovább. Salander elhajtott mellette, a parti sétány közepe táján parkolt le, és türelmesen megvárta, míg elsétál előtte, majd újra a nyomába eredt.

Délután egy órára Salanderről szakadt a veríték, és a lába is megdagadt. Négy órája járkált fel-alá St. George's utcáin. Kényelmesen lépdelt, de egy pillanatra sem állt meg, s a meredek domboldalak megtették hatásukat. Kiitta az üvegből az utolsó csepp vizet is, miközben csodálattal adózott Forbes energiájának. Már épp azt kezdte fontolgatni, hogy feladja, amikor a férfi a Turtleback felé vette az irányt. Várt tíz percet, majd ő is besétált az étterembe, és leült a teraszon. Mindketten ugyanott ültek, ahol előző nap, és Forbes most is egy pohár kóla mögül bámulta a kikötőt.

Grenadában nem volt éppen szokásos viselet az öltöny és a nyakkendő, de Forbeson nem látszott, hogy zavarná a hőség.

Három órakor, Salander gondolatait megzavarva, fizetett és távozott. Sietség nélkül ballagott a Carenage-en, majd felszállt egy Grand Anse felé tartó kisbuszra.

Salander már öt perce várakozott a Keys előtt, mikor a férfi leszállt a buszról. A lány a szobájába ment, teleengedte a kádat hideg vízzel, majd elkomorodva beleereszkedett.

A fárasztó nap során egy dolog azért kiderült. Bár Forbes minden reggel úgy indult el a szállodából, mintha komoly pénzügyi csatákat készülne megvívni, valójában az égvilágon semmit sem csinált. Bármiért is jött Grenadára, biztosan nem egy új iskola alapítását tervezte, mégis azt a látszatot akarta kelteni, hogy üzleti úton van itt.

De mire jó ez a színjáték?

Az egyetlen személy, aki elöl rejtegetnivalója lehetett, a felesége volt, aki feltehetőleg azt hitte, hogy a férfi egész nap a dolga után rohangál. De miért? Befuccsolt az üzlet, és nem meri bevallani? Vagy eleve más céllal érkezett a szigetre? Várt valamire vagy valakire?

Salandernek négy olvasatlan e-mailje volt. Az elsőt Plague küldte, egy órával azután, hogy írt neki. Az üzenet titkosítva volt, és mindössze ennyiből állt: „Hát te még élsz?” Plague nem a dagályos, érzelgős levelek embere volt. Ahogyan egyébként Salander sem.

Éjjel két óra körül további két levél érkezett. Az egyik, szintén titkosítva, Plague-től érkezett, aki közölte, hogy egy Texasban élő netes ismerőse, bizonyos Bilbo jelentkezett a felhívásra. Plague csatolta Bilbo e-mail címét és PGP-kulcsát is. Néhány perccel később maga Bilbo írt egy hotmailes címről. Az üzenetben csak annyi állt, hogy Bilbo huszonnégy órán belül küldi az adatokat Forbesékról.

A negyedik, késő délután érkezett levél ugyancsak Bilbótól jött. Egy titkosított bankszámlaszámot és egy ftp-címet tartalmazott. A címen Salander egy 30 kilobyte-os zipfájlt talált, amit kitömörített és elmentett, Egy mappa volt, ami négy rossz felbontású fényképet és öt Word-dokumentumot tartalmazott.

Két fényképen dr. Forbes egyedül volt látható, a harmadik egy színdarab premierjén készült, és ketten voltak rajta a feleségével. A negyedik kép egy templomi szószéken mutatta a férfit.

Az első Word-dokumentum Bilbo tizenegy oldalas jelentése volt. A második nyolcvannégy oldalnyi, az internetről letöltött szöveg. A következő kettő karakterfelismerővel beszkennelt újságkivágás az Austin American-Statesmanből, az utolsó pedig egy kis összefoglaló dr Forbes gyülekezetéről, a Dél-Austini Presbiteriánus Egyházról.

Leszámítva, hogy kívülről tudta Mózes harmadik könyvét – egy évvel korábban alkalma nyílt tanulmányozni a különböző bűnökért járó büntetéseket –, Salandernek csak halvány fogalmai voltak a vallástörténetről. Nem igazán tudta, mi a különbség a zsidó, a presbiteriánus vagy a katolikus egyház között, kivéve azt az egyet, hogy a zsidók nem templomba, hanem zsinagógába járnak. Egy pillanatra megijedt, hogy bele kell ásnia magát a teológiai részletekbe, de aztán úgy döntött, inkább le se szarja, milyen gyülekezethez tartozik dr. Forbes.

Dr. RichardForbes, avagy Richard Forbestiszteletes negyvenkét éves volt. Honlapja szerint a dél-austini gyülekezet hét embert foglalkoztatott. A lista első helyen Duncan Clegg tiszteletes neve állt. A fényképen erőteljesférfi látszott, dús ősz hajjal és jól ápolt szakállal.

Forbes harmadik volt a listán, mint az oktatási ügyek felelőse. Neve mellett zárójelben ez állt: Szentelt Víz Alapítvány.

Salander elolvasta a gyülekezet küldetésének bemutatását.

Ima és hálaadás által szolgáljuk Dél-Austin lakóit, felajánlva nekik az Amerikai Presbiteriánus Egyház stabilitását, teológiáját és reményteljes eszméit. Krisztus szolgáiként menedéket kínálunk a rászorulóknak, valamint a bűnbocsánat ígéretét az ima és a keresztség szentsége által. Örvendezzünk Isten szeretetében! Feladatunk az emberek közötti korlátok ledöntése és az akadályok eltörlése, melyek Isten és a szeretet üzenete megértésének útjában állnak.

A szöveg alatt az egyház bankszámlaszáma volt, és egy felhívás, hogy az olvasó váltsa cselekvésre Isten iránt érzett szeretetét.

A Bilbo által küldött kivonatos életrajzból Salander megtudta, hogy Forbes a nevadai Pine Bluffban született, és volt már farmer, üzletember, iskolatitkár, egy újság új-mexikói tudósítója és egy keresztény rockot játszó zenekar menedzsere is, mielőtt harmincegy évesen csatlakozott a dél-austini egyházhoz. Könyvelői végzettsége volt, de hallgatott régészetet is. Hogy végül is milyen doktor, annak Bilbo nem tudott utánajárni.

Forbes a gyülekezetben ismerte meg Geraldine Knightot, a szintén az egyházhoz tartozó William F. Knight földbirtokos egyetlen leányát. 1997-ben házasodtak össze, és Forbes egyházi karrierje ettől kezdve egyre emelkedett. Ő lett a Santa Maria Alapítvány vezetője, melynek célja az volt, hogy „Isten tőkéjét a rászorulók oktatásába fektesse be”.

Forbes kétszer volt letartóztatva. 1987-ben, huszonöt évesen súlyos testi sértés vádjával, egy karambol után. A bíróság felmentette. Amennyire Salander az újságkivágásokból meg tudta ítélni, ártatlan is volt. 1995-ben azzal vádolták, hogy pénzt sikkaszott az általa menedzselt zenekartól. Ezúttal sem ítélték el.

Austinban prominens közszereplő lett, és a város oktatási tanácsának tagja. Belépett a Demokrata Pártba, szorgalmasan részt vett a jótékonysági munkában, és hátrányos családi hátterű gyerekek oktatására gyűjtött pénzt. A dél-austini gyülekezet leginkább a spanyol ajkú családokra fordította figyelmét.

2001-ben azt kezdték terjeszteni Forbesról, hogy szabálytalanul kezelte a Santa Maria Alapítvány pénzét. Az egyik újságcikk szerint az alapítvány vagyonának a törvényben rögzítettnél nagyobb részét fektette be. Az egyház tagadta a vádakat, Clegg tiszteletes teljes mellszélességgel kiállt Forbes mellett. Végül is nem emeltek vádat, csak egy vizsgálatot indítottak, amely azonban semmilyen szabálytalanságot nem mutatott ki.

Salander áttért Bilbo összefoglalására Forbes saját anyagi helyzetéről. Évi hatvanezer dollár jövedelme volt, ami szép keresetnek számított, de neki magának nem volt fizetése. Anyagi biztonságukért Geraldine Forbes volt a felelős. Édesapja 2002-ben meghalt, és ő lett a legalább negyvenmillió dolláros vagyon egyetlen örököse. Gyerekeik nem voltak.

Forbes tehát a feleségétől függött. Salander szerint ez nem volt éppen ideális állapot olyan ember számára, aki előszeretettel veri a feleségét.

Felment az internetre, egy titkosított levélben megköszönte Bilbó-nak a segítséget, majd átutalt neki ötszáz dollárt.

Kiment az erkélyre, és a korlátra támaszkodott. A nap lenyugvóban volt. Szellő borzolta a hullámtörők mentén sorakozó pálmák koronáját. Grenada már érezte Matilda előszelét. Ella Carmichael tanácsát követve Salander bepakolta a számítógépét, a Matematikai dimenziókat, egy tisztasági csomagot meg egy váltás ruhát a táskájába, és az ágya mellé tette. Aztán lement a bárba, és halat rendelt vacsorára egy üveg Caribbel.

Az egyetlen érdekes esemény az volt, amikor a pólóba, rövidnadrágba és teniszcipőbe öltözött dr. Forbes tűnt, és Matildáról érdeklődött Ellánál. A nyakában aranyláncon egy kereszt lógott. Nem látszott különösebben idegesnek, inkább élénknek, sőt egy kicsit vonzónak is.

Salandert kimerítette az értelmetlen császkálás St. George'sban. Vacsora után tett egy rövid sétát, de egyre erősebben fújt a szél, és a hőmérséklet is lezuhant. Visszament a szobájába, és kilenckor már ágyba is bújt. Úgy tervezte, olvasgat még egy kicsit, de amint vízszintesbe került, elaludt.

Hirtelen hangos csattanásra ébredt. Az órájára nézett: negyed tizenkettő volt. Kikecmergett az ágyból, és kinyitotta az erkélyajtót. A szélroham valósággal visszalökte a szobába. Belekapaszkodott az ajtófélfába, óvatosan kilépett, és körülnézett.

A medence fölött lógó lámpák ide-oda hintáztak, árnyjátékot játszva a kertben. Látta, hogy néhány vendég a fal egy nyílásán át kémleli a tengerpartot. Mások a bár előtt gyűltek össze. A tengert a sötétben nem látta, de a hullámok zaja sokkal hangosabb volt, mint máskor. A hőmérséklet meg tovább esett. Első ízben, amióta a Karib-szigetekre érkezett, reszketett a hidegtől.

Valaki hangosan kopogott a szoba ajtaján. Maga köré csavart egy lepedőt, és ajtót nyitott, Freddy McBain nagyon elszántnak látszott.

– Elnézést a zavarásért, de úgy néz ki, vihart kapunk.

– Matilda.

– Matilda. Este végigsöpört Tobago partjain, és a hírek szerint komoly rombolást végzett.

Salander felidézte magában, amit a földrajzról és a meteorológiáról tudott. Trinidad és Tobago úgy kétszáz kilométerre délnyugatra feküdt Grenadától. Egy trópusi vihar nagyjából száz kilométeres sugárig terjedhet ki, és a középpontja körülbelül 30-40 kilométeres óránkénti sebességgel halad. Mindez azt jelentette, hogy Matilda most már bármelyik pillanatban kopogtathatott Grenadán. Minden attól függött, hogy pontosan milyen irányba halad.

– Közvetlen veszély még nincs – mondta McBain –, de nem kockáztatunk. Legyen szíves, pakolja össze az értékeit, és jöjjön le az aulába. Biztosítunk vendégeinknek kávét és szendvicseket.

Salander megmosta az arcát, hogy felébredjen, farmert, cipőt és egy flanelinget húzott magára, majd felkapta a táskáját. Mielőtt lement volna, még benézett a fürdőszobába, és villanyt gyújtott. A gyík nem volt ott, biztos bebújt valami résbe. Okos.

A bárban letelepedett a szokott helyére és nézelődött. Ella Carmichael a személyzetet vezérelte, és forró italt töltött termoszokba. Egy idő múlva odajött Lisbethhez.

– Szia. Most ébredtél? Úgy nézel ki.

– Aludtam egy kicsit. Most mi történik?

– Várunk. Kint a tengeren nagy vihar van, és Trinidadról hurrikánriasztást kaptunk. Ha Matilda továbbra is erre jön, le kell mennünk a pincébe. Tudsz egy kicsit segíteni?

– Miben?

– Százhatvan takarót kéne levinni az aulából. Meg bepakolni egy csomó mindent.

Salander segített levinni a takarókat, és behordani a virágvázákat, asztalokat, napozóágyakat és egyéb rögzítetlen tárgyakat a medence mellől. Mikor Ella szólt, hogy ennyi elég lesz, a fal nyílásához ment, és tett néhány lépést a sötétben. A tenger fenyegetően morajlott, és a szél olyan erősen fújt, hogy talpon maradni is nehezére esett. A pálmafák dülöngéltek a fal mellett.

Visszament a bárba, kért egy tejeskávét, és leült. Már elmúlt éjfél. A szálloda légköre feszült volt. Az emberek fojtott hangon beszélgettek, időről időre a láthatárt kémlelték, és vártak. A tízfős személyzet mellett harminckét vendég volt a Keysben. Salander észrevette Geraldine Forbest egy asztalnál a recepció közelében. Aggodalmas arccal szorongatta az italát. A férje nem volt sehol.

Salander kiitta a kávéját, és már éppen belemerült volna a Fermat-tételbe, amikor McBain kijött az irodájából, és megállt az aula közepén.

– Egy kis figyelmet kérek! Most kaptam az értesítést, hogy Petit Martinique szigetét elérte egy hurrikánerejű vihar. Meg kell kérnem mindenkit, hogy azonnal menjen le a pincébe.

McBainról leperegtek a rázúdított kérdések, és a recepció mögötti pincelépcsőhöz terelte a vendégeket. Petit Martinique alig néhány kilométerre északra volt Grenada fő szigetétől. Salan-der látta, hogy Ella Carmichael odamegy McBainhez, és hegyezni kezdte a fülét.

– Nagyon súlyos?

– Nem tudom megkérdezni, süket a telefon – felelte halkan McBain.

Salander lement a pincébe, és az egyik sarokba tette a táskáját egy takaróra. Pillanatnyi gondolkodás után visszaindult, átverekedve magát a leáramló embereken. Megtalálta Ellát, és megkérdezte, segíthet-e még valamiben. Ella aggodalmas arccal megrázta a fejét.

– Ez a Matilda egy álnok dög. Nem tudunk mást tenni, mint várni, hogy mi történik.

Salandert hirtelen elfogta a rettegés.

– Gondolom, ilyenkor mindenki lemegy a pincébe – mondta szinte suttogva.

Ella a lépcsőn lefelé igyekvőket nézte.

– Sajnos ezen kívül nem sok pince van a Grand Anse-en. Valószínűleg még sokan jönnek ide menedéket keresni.

– És a többiek?

– Akiknek nincs pincéjük? – Ella keserűen nevetett. – Azok valahogy meghúzzák magukat otthon, és bíznak Istenben.

Salander sarkon fordult, és kirohant az aulából.

George Bland.

Hallotta, hogy Ella utána kiabál, de nem volt ideje magyarázkodni.

Az a viskó az első széllökésre összedől.

Ahogy kiért az útra, megtántorodott a szél erejétől, majd futni kezdett. Makacsul szembeszegült az ellenszéllel. Majdnem tíz perc alatt tette meg a négyszáz métert a kunyhóig. Egész úton egy lelket sem látott.

Az eső úgy szakadt le egyik pillanatról a másikra, mintha tűzoltófecskendőből locsolnák a jéghideg vizet. Pont ekkor fordult le az útról Salander, és meglátta a kunyhó ablakában a himbálózó kerozinlámpa fényét. Egy másodperc alatt bőrig ázott, és két méterre sem látott el. Bedörömbölt az ajtón. George Bland tágra nyílt szemmel nyitotta ki.

– Te mit keresel itt? – ordította, hogy hallani lehessen a széltől.

– Téged! Gyere a szállodába, ott van pince!

A fiú rémülten nézte. A szél bevágta az ajtót, és csak nagy erőfeszítéssel tudta újra kinyitni. Salander megragadta a pólójánál fogva, és kirángatta. Letörölte az esővizet az arcáról, megfogta a fiú kezét, és futni kezdett. George vele rohant.

A parti utat választották, amely mintegy száz méterrel rövidebb volt az országútnál. Salander félúton rájött, hogy ez nem volt jó ötlet. A tengerparton nem védte őket semmi. Olyan erővel verte őket a szél és az eső, hogy többször is meg kellett állniuk. Homok és faágak röpködtek a levegőben. Rettenetes bömbölés hallatszott. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire Salander észrevette a szállodát, és arrafelé vette az irányt. Mikor odaértek a biztonságot jelentő bejárathoz, visszanézett a válla fölött, és megtorpant.

Az esőfüggönyön át két alakot vett ki, úgy ötven méterre tőlük a tengerparton. Bland nem értette tétovázását, a karjánál fogva be akarta húzni az ajtón. Salander lerázta a kezét, és a falhoz lapulva figyelte a partot. Egy-két másodpercre szem elől tévesztette a két alakot, de ekkor egy villám az egész eget bevilágította.

Akkor már tudta, hogy Richard és Geraldine Forbes az. Körülbelül ott voltak, ahol Forbes előző éjjel sétálgatott.

A következő villámnál látszott, hogy Forbes rángatja az asszonyt, aki küzd vele.

Egyszerre a helyére került minden. Az anyagi függőség. A pénzügyi üzelmekről szóló pletykák Austinban. A fáradhatatlan sétálgatás és az üldögélés a Turtlebackben.

Meg akarja gyilkolni. Negyvenmillió hullana az ölébe. És a viharral akarja álcázni magát.

Salander megfordult, és belökte Blandet az ajtón. Körülpillantott, és észrevette az éjjeliőr rozoga székét, amit nem vittek be a vihar elől. Teljes erejéből a falhoz vágta, és felfegyverkezett az egyik letört lábbal. Bland rémülten kiáltott utána, amikor a part felé iramodott.

Majdnem felborította a szél, de összeszorította a fogát, és lépésről lépésre küzdötte előre magát. Már majdnem elérte a házaspárt, amikor újabb villám világította be a partot, és látta, hogy Geraldine Forbes térdre esik. Forbes fölé állt, és ütésre lendített valamit, ami leginkább vascsőnek látszott. Karja széles ívet írt le a levegőben az asszony feje felé. Geraldine nem harcolt tovább. Forbes viszont nem látta Salandert.

A lány eltörte a széklábat a tarkóján, és a férfi arccal előre földre zuhant.

Salander lehajolt, és a zuhogó esőben megfordított Geraldine Forbest. Hirtelen véres lett a keze. Geraldine Forbes megsebesült a fején. Nehéz volt, mint az ólom, és Salander kétségbeesetten nézett körül, azon töprengve, hogyan fogja odavinni a szállodához. Ekkor felbukkant mellette Bland. Kiabált valamit, de Salander nem értette.

Rápillantott Forbesra. Már négykézláb állt, neki háttal. Megfogta Geraldine karját, a nyakába vette, és mutatta Blandnek, hogy ő emelje fel a másik oldalról. Lassan, küszködve vonszolni kezdték a testet.

Félúton járva Salander úgy érezte, minden ereje elhagyta. Aztán összerezzent, amikor egy kéz megmarkolta a vállát. Elengedte Geraldine-t, és fordulásból ágyékon rúgta Forbest. A férfi térdre rogyott, mire a lány az arcába rúgott. Látta Bland rémült arcát, de egy fél pillanat múlva már kapta is fel Geraldine-t, és húzta tovább.

Néhány másodperccel később visszafordult. Forbes tíz lépéssel mögötte botladozott a szélben, mint valami részeg.

Újabb villám hasított a sötétségbe, és Salander szeme tágra nyílt.

Bénító rettegést érzett.

Forbes mögött száz méterre, kint a tengeren ott látta az Isten ujját.

Az égig tornyosuló fekete oszlop egy pillanat alatt el is tűnt.

Matilda.

Ez nem lehet.

Hurrikán – az igen.

Tornádó – az lehetetlen.

Grenada nem tornádóövezetben van.

Valami fura vihar lehet ez, mert tornádó biztos nem.

Tornádó nem alakulhat ki víz fölött.

Ez tudományos képtelenség.

Ez valami egyedi. Ez értem jött.

Bland is látta a tornádót. Ordítva siettették egymást, nem hallva, mit mond a másik.

Húsz méter a falig. Tíz. Salander megbotlott, és térdre esett. Öt. A kapunál még utoljára visszanézett. Épp látta, amint Forbest valami beszippantja a tengerbe, mintha valami láthatatlan kéz rántaná magával, és eltűnik. Blanddel becipelték terhüket a kapun. Átküzdötték magukat a hátsó udvaron, Salander a viharban is hallotta a darabokra törő ablaktáblák csörömpölését és a megcsavarodó fém síró csikorgását. Egy deszkadarab az orra előtt repült el. A következő pillanatban fájdalom hasított a hátába, ahogy valami kemény tárgy nekicsapódott. A szél ereje csökkent, mikor beértek a belső kertbe.

Salander megragadta Bland gallérját. Fejét a szájához húzta, és a fülébe kiabálta:

– A parton találtuk! A férjét nem láttuk! Világos?

A fiú bólogatott.

Levitték Geraldine Forbest a pincelépcsőn, és Salander megrugdosta az ajtót. McBain kinyitotta, és csak bámult rájuk. Aztán berántotta őket, és újra becsukta az ajtót.

A vihar elviselhetetlen üvöltése azonnal halk háttérzajjá szelídült. Salander vett egy mély le-vegőt.

Ella forró kávét töltött egy bögrébe. Salander annyira szétesett, hogy elvenni is alig bírta tőle. Csak ült a padlón, hátát a falnak vetve. Teljesen átázott, és vérzett a térdkalácsa alatt lévő vágás. A farmerján volt egy tízcentis szakadás, amiről fogalma sem volt, hogy keletkezett. Fásultan nézte, ahogy McBain két vendég segítségével bekötözi Geraldine Forbes fejét. Az elejtett szavakból rájött, hogy van a társaságban egy orvos. Most vette észre, hogy a pince zsúfolásig tele van, mivel a vendégekhez és a személyzethez odakintről is csatlakoztak menedéket kereső emberek.

Egy idő után odajött McBain, és leguggolt mellé.

– Megmarad.

Salander nem válaszolt.

– Mi történt?

– A falon túl találtunk rá, a parton.

– Hárman hiányoztak, amikor összeszámoltam a vendégeket. Ön és Forbesék. Ella azt mondta, hogy ön elrohant, mint egy őrült épp, amikor kitört a vihar.

– A barátomért, George-ért mentem – bökött fejével a fiú felé Salander. – Egy rozoga kunyhóban lakik, ami mostanra már biztos összedőlt.

– Ez nagyon bátor dolog volt, viszont szörnyen ostoba – mondta Blandre pillantva McBain. – A férjét nem látta valamelyikük?

– Nem – felelte Salander rezzenéstelen arccal.

Bland ránézett, majd megrázta a fejét.

Ella éles pillantást vetett Salanderre, aki kifejezéstelen arccal bámult vissza rá.

Geraldine Forbes három óra körül tért magához. Addigra Salander már aludt, fejét Bland vállán nyugtatva.

Valami csoda folytán Grenada átvészelte az éjszakát. McBain kiengedte a vendégeket a pincéből, és hajnalra el is ült a vihar, átadva helyét a legnagyobb felhőszakadásnak, amit Salan-der valaha is látott.

A Hotel Keys alapos rendbehozatalra szorult. Ella bárja úgy, ahogy volt, eltűnt a medence mellől, és elpusztult az egyik veranda is. A vihar minden ablakot leszaggatott a homlokzatról, és kettéhajlította az épület egyik kiugró részének tetejét. Az aulát elborította a törmelék.

Salander Blanddel együtt felbotorkált a szobájába. Egy takarót akasztott az üres ablakkeret elé, hogy ne verjen be az eső. Tekintete találkozott Blandével.

– Ha úgy tudják, hogy nem láttuk a férjét, nem kell magyarázkodni – mondta, mielőtt a fiú bármit kérdezhetett volna. Az bólintott. Salander ledobta a ruháit a padlóra, majd megveregette maga mellett az ágyat. Bland is levetkőzött, és mellé bújt. Szinte azonnal el is aludtak.

Déltájban, mikor Salander felébredt, a felhők résein már átsütött a nap. Minden izma sajgott, és a térde úgy megdagadt, hogy alig tudta hajlítani. Kimászott az ágyból, és ment zuhanyozni. A zöld gyík visszatért a falra. Salander felöltözött, majd kibotorkált a szobából, anélkül, hogy felébresztette volna Blandet.

Ella még mindig talpon volt. Hullafáradtnak látszott, de beüzemelte a bárt az aulában. Salan-der kávét és szendvicset kért. A kitört üvegű bejárati ajtón át egy rendőrautót látott. Épp amikor megkapta a kávéját, kijött az irodájából McBain, és vele egy egyenruhás rendőr. Mikor meglátta őt, mondott valamit a rendőrnek, és odamentek hozzá.

– Ő itt Ferguson közrendőr. Fel szeretne tenni néhány kérdést. Salander udvariasan köszönt. Láthatóan Ferguson közrendőrnek is hosszú éjszakája volt. Noteszt és tollat vett elő, leírta Salander nevét.

– Tehát Ms. Salander, úgy értesültem, ön és a barátja talált rá Mrs. Forbesra az éjszakai hurrikán során.

Salander bólintott.

– Hol találták meg?

– A parton, a kapu közelében – válaszolta Salander. – Majdnem belebotlottunk.

Ferguson ezt is lejegyezte.

– Mondott valamit?

Salander a fejét rázta.

– Eszméletlen volt?

Salander jelentőségteljesen bólintott.

– És volt egy csúnya seb a homlokán. Újabb bólintás.

– Nem tudja, hogyan sérült meg?

Salander a fejét rázta. Ferguson bosszúsan mormogott, hogy miért nem tud rendesen válaszolni.

– Mindenféle röpködött a levegőben – mondta Salander segítőkészen. – Engem is majdnem fejbe vert valami deszka.

– És a lába is megsérült – mutatott a kötésre Ferguson. – Mi történt vele?

– Nem is vettem észre a sebet, csak a pincében.

– Egy fiatal férfival volt.

– George Blanddel.

– Ő hol lakik?

– Egy kunyhóban a Coconut mögött, a reptérre vezető út mellett. Már ha megvan még az a kunyhó.

Azt nem tette hozzá, hogy Bland éppen egy emelettel fölöttük, az ő szobájában alszik.

– Látta valamelyikük a férjet, Richard Forbest?

Salander megrázta a fejét.

Ferguson közrendőrnek láthatólag nem jutott eszébe több kérdés. Becsukta a noteszét.

– Köszönöm, Ms. Salander. Jelentést kell írnom a halálesetről.

– Meghalt?

– Mrs. Forbes? Nem, ő kórházban van St. George'sban. Minden jel szerint önnek és a barátjának köszönheti, hogy életben van. De a férje meghalt. A holttestét két órája találták meg a repülőtér parkolójában. Hatszáz méterre délre. Csúnyán összeverődött.

– Micsoda pech – mondta Salander a megütközés minden jele nélkül.

Miután McBain és Ferguson közrendőr elment, odajött Ella, és leült Salander mellé. Hozott magával két pohárka rumot is. Salander kérdőn nézett rá.

– Egy ilyen éjszaka után rád fér egy kis szíverősítő. Én fizetem. Meg a reggelit is.

A két nő egymásra nézett. Aztán koccintottak.

– Egészségedre!

Matilda hosszú időre tudományos vizsgálatok és tanulmányok tárgya lett a Karib-térség és az Egyesült Államok meteorológiai intézeteiben. Végül aztán minden szakember egyetértett abban, hogy az időjárási frontok rendkívül ritka kombinációja úgynevezett „áltornádót” hozott létre – olyasvalamit, ami nem tornádó volt, de úgy nézett ki.

Salandert egyáltalán nem érdekelte az elméleti vita. Ő látta, amit látott, és elhatározta, hogy a jövőben igyekszik széles ívben elkerülni Matilda testvéreit.

Sokan megsebesültek a szigeten aznap éjjel, de csak egyvalaki halt meg.

Soha senki nem tudta meg, mi vette rá Richard Forbest, hogy kimenjen a teljes erővel tomboló hurrikánba, leszámítva az egyszerű tudatlanságot, amit az amerikai turistáknál már megszoktak. Geraldin Forbes sem tudott magyarázattal szolgálni. Súlyos agyrázkódást szenvedett, és csak töredékes emlékei voltak az éjszakáról.

Viszont vigasztalhatatlan volt, amiért megözvegyült.