PROLÓGUS

Hanyatt feküdt, bőrszíjakkal lekötözve egy vaságyra. A kötelék a mellkasát szorította. Kezét az ágy keretéhez bilincselték.

Már rég nem próbált kiszabadulni. Ébren volt, de a szemét lehunyta. Ha kinyitotta, sem látott semmit, csak egy halvány fénycsík szűrődött be az ajtó fölött. Rossz volt a szája íze. Egy pillanatig fogmosásra gondolt.

A lépések a férfi közeledtét jelezték. Fogalma sem volt, mennyi az idő, de érezte, túl késő ahhoz, hogy meglátogassa őt. Az ágy hirtelen rezgésére kinyitotta a szemét. Mintha valahol a házban beindult volna valami gép. Néhány másodperc után már nem volt egészen biztos benne, hogy valóban érezte-e a rezgést, vagy csak képzelődött.

Magában lezárt egy újabb napot.

Fogsága negyvenharmadik napját.

Viszketett az orra: elfordította a fejét, hogy a párnához dörgölhesse. Izzadt. A szoba meleg volt, és levegőtlen. Egy szál hálóinget viselt, ami begyűrődött alá. Ha kicsit felemelte a derekát, két ujjal meg tudta fogni, és oldalt lejjebb húzni, egyszerre mindig csak pár centivel. Aztán ugyanezt a másik oldalon. De a csípője alatt még mindig maradt egy ránc. A matrac is göröngyös volt. Az elszigeteltség felnagyította az apró ingereket, amiket egyébként meg sem érzett volna. Ahhoz elég laza volt a kötelék, hogy az oldalára fordulhasson, de akkor a háta mögött kellett tartania az egyik kezét, ami egy idő után elzsibbadt.

Ádáz, elfojtott haragot érzett, s nem hagyta nyugodni a kellemetlen fantáziálás, hogy mi fog történni vele. Utálta ezt a tehetetlenséget. Akármilyen erősen próbált valami másra koncentrálni – hogy teljen az idő, és elterelje gondolatait a helyzetéről – a félelem gázfelhőként lebegett körülötte, s beszivárgott a pórusain. Aztán rájött, hogy olyasmire kell gondolnia, ami erőt ad neki. Lecsukta a szemét, és felidézte magában a benzinszagot.

A férfi egy autóban ült, az ablakot lehúzta. Ő a kocsihoz rohant, benzint öntött be az ablakon, és meggyújtott egy gyufát. Egy pillanat volt az egész. Felcsaptak a lángok. A férfi vonaglott kínjában, és ő hallotta rémült és fájdalmas kiáltásait. Égő hús szagát érezte, és műanyag fanyar bűzét, ahogy az üléskárpit szénné vált.

Elbóbiskolhatott, mert nem hallotta a lépéseket, de már teljesen ébren volt, mire kinyílt az ajtó. Elvakította a beömlő fény. Mégiscsak eljött.

Magas volt. Azt nem tudta megmondani, mennyi idős, de mindenesetre kócos, vörösesbarna haja volt, ritkás kecskeszakálla és fekete keretes szemüvege. Arcszesz illata áradt belőle.

Gyűlölte a szagát.

Megállt az ágy végénél, és sokáig szemlélte őt.

Gyűlölte a hallgatását.

Csak a körvonalai látszottak az ajtóból beáradó fényben. Aztán megszólalt. Sötét, tiszta volt a hangja. Minden egyes szót gondosan megnyomott.

Gyűlölte a hangját.

Elmondta neki, hogy csak boldog születésnapot akart kívánni, mert az épp ma van. A hangja nem volt barátságtalan vagy gunyoros. Teljesen színtelen. A lány úgy gondolta, mosolyog.

Gyűlölte őt.

Közelebb jött, és megkerülte az ágy fejét. Nyirkos kézfejét a lány homlokára tette, és olyan mozdulattal simított végig a lány haján, amit ő valószínűleg barátságosnak szánt. Ez volt a születésnapi ajándéka.

Gyűlölte az érintését.

Látta, hogy mozog a szája, de kizárta a hangját. Nem akarta hallani. Nem akart válaszolni neki. Hallotta, hogy felemeli a hangját. Mintha ideges lett volna, amiért ő nem felel. Kölcsönös bizalomról beszélt. Néhány perc után elhallgatott. A lány rá sem hederített. A férfi vállat vont, és ellenőrizte a bőrszíjakat. Kissé megszorította a köteleket a mellkasán, és fölé hajolt.

A lány hirtelen a bal oldalára fordult, el a férfitól amennyire csak tudott, és amennyire a szíjak engedték. Álláig felhúzta a térdét, és fejbe rúgta a férfit. Az ádámcsutkájára célzott, és sikerült is az álla alatt eltalálnia, de a férfi készült erre, és elfordította a fejét. Így nem kapott komoly ütést. A lány próbálta újra megrúgni, de már nem érte el.

Leeresztette a lábát az ágyra.

A lepedő a padlóra esett. A hálóing felcsúszott a csípője fölé.

A férfi sokáig állt mozdulatlanul, egyetlen szó nélkül. Aztán megkerülte az ágyat, és feltette a lábbéklyókat is. A lány próbálta felhúzni a lábát, de ömegfogta a bokáját, másik kezével lenyomta a térdét, és ráerősítette a bőrszíjat. Megint megkerülte az ágyat, és lekötözte a másik lábát is.

Most már végképp tehetetlen volt.

A férfi felvette a lepedőt, és betakarta vele. Aztán két percig csendben nézte. Nem mutatta ki, de a lány a sötétben is érezte rajta az izgalmat. Egész biztosan merevedése volt. A lány tudta, hogy mindjárt megérinti.

Aztán megfordult, kiment, és becsukta maga mögött az ajtót. A lány hallotta, hogy be is reteszeli, pedig ez teljesen szükségtelen volt, hiszen az ágyból sem tudott felkelni.

Néhány percig mozdulatlanul feküdt, és az ajtó fölött beszűrődő fénycsíkot nézte. Aztán megmozdult, hogy kipróbálja, milyen szoros a kötelék a lábán. Kissé felhúzta a térdét, de a béklyó azonnal megfeszült. Visszaengedte. Csendben feküdt, a semmibe bámulva.

Várt. Benzineskannára és gyufára gondolt.

Látta őt benzinben ázva. Érezte a gyufásdobozt a kezében. Megrázta. Zörgött. Kinyitotta, és kiválasztott egy gyufaszálat. Hallotta, hogy a férfi mond valamit, de bezárta a fülét, nem figyelt a szavaira. Látta az arcát, ahogy a doboz oldalához közelítette a gyufát. Hallotta, ahogy a kén kaparja a dobozt. Mint egy éles mennydörgés. Látta, hogy a gyufa lángra lobban.

Összeszorított foggal elmosolyodott, és megacélozta magát. Ma volt a tizenharmadik születésnapja.