A KIADÓ UTÓSZAVA FRANCIS FLAGG NOVELLÁIHOZ

A XX. század első évtizedeiben az Egyesült Államok irodalmi tömegkultúrájának jellegzetes terméke volt az – előállításához használt gyenge minőségű papír alapanyagáról elnevezett – pulp¹² {¹²pulp = pép, massza (itt: papírpép, amiből az újságpapírt előállítják.)}, azaz az olcsó, rikító borítójú magazin. 

Általában tematikus folyóiratok voltak, egy-egy szórakoztató irodalmi műfajra szakosodva, mint például a fantasztikus történetekre a Weird Tales, az Astounding Stories, az Amazing Stories, a Wonder Stories, az Unknown, a detektívtörténetekre a Black Mask, a Dime Detective, a Detective Story Magazine, de voltak westernekre, kalandos, vagy éppen szerelmi históriákra specializálódott pulpok is. 

Természetesen a számtalan folyóiratban megjelent írások nagyrésze egyszeri fogyasztásra szánt, olcsó tömegtermék volt, melyeket joggal lepett be a feledés pora – s egyes példányait ma már csak fanatikus gyűjtők keresik, de véletlenül sem olvasási célból! Ugyanakkor ezekben a folyóiratokban bukkant fel a modern amerikai krimi- és fantasztikus irodalom élvonalbeli gárdája, akik mára már bevonultak a klasszikusok pantheonjába. Elég, ha utalunk rá, hogy a hardboiled műfaja gyakorlatilag a Black Mask hasábjain született meg. Itt publikálta novelláit Carroll John Daly, a műfaj méltatlanul elfeledett alapítója, majd Dashiell Hammett, Raymond Chandler, Erle Stanley Gardner, George Harmon Coxe, Cornell Woolrich – hogy csak a legnagyobbakat említsük. S ugyanúgy zászlóshjó volt a fantasztikus irodalom terén a Weird Tales: ide írtak H. P. Lovecraft, Robert E. Howard, August Derleth, Seabury Quinn, Clark Ashton Smith, Robert Bloch, vagy kicsivel később Ray Bradbury. Ám a Weird Tales mellett jópár másik fantasy – s később sci-fi – magazin is megjelent, melyek mind hozzájárultak kisebb-nagyobb mértékben a műfaj megszületéséhez, önállóvá válásához és megizmosodásához. 

Legendás idők voltak, a képzelet pezsgésének korszaka, amikor gigászi terek nyíltak meg és távoli, sokszor mégis egymással összemosódó dimenziók tárultak fel az olvasók előtt. Az egyik lapon még egy duzzadó izmú, fekete hajú barbár markolta meg kardját, hogy egy mágikus torony folyosóin járva nézzen szembe emberi – vagy éppen emberalatti – ellenfeleivel, s mentse meg szíve választottját, a távoli birodalom gonosz varázsló által detronizált hercegnőjét, míg a következő lapon már az univerzumnál is ősibb vak, idióta, alaktalan démonszultánok vonaglottak az átkozott fuvolák őrjítő sivítására. Olyan hősök és olyan mítoszok születtek meg ekkor, amelyek a mai napig alakítják és formálják az irodalom, a film, a zene vagy éppen a számítógépes játékok kultúráját. 

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni az – erre érdemes – ismeretlen szerzők írásait, valamint az ismert kedvencek magyarul még meg nem jelent egyes műveit – jelen kötetünkkel Fraencis Flagg második novellaválogatását. 

* * * 

Francis Flagg – eredeti nevén George Henry Weiss (1898-1946) a kanadai Halifaxben (Nova Scotia) született, és húszéves korában költözött át az USA-ba, ahol végül Arizonában telepedett le. 1927-ben jelenik meg első írása – The Machine-Man of Ardathia – az Amazing Stories-ban, ahol egyből címlapot kap. Írói álnevével öccsének, a feleségét tragikus körülmények közt elvesztő, majd a halálba menekülő Francis Flagg Weiss-nek a nevét kívánta az utókorra örökíteni.¹³ {¹³lásd: Flagg: Why I Use a Pen Name (Fantasy Magazine, 1935. február-március) és http://darkworldsquarterly.gwthomas.org/the-science-fiction-of-francis-flagg/ (letöltve 21.01.24.)} 

Ezután folyamatosan, ám nem túl sűrűn publikál különféle pulpokban, műfajilag ingadozva a fantasy és a sci-fi között (bár akkoriban még nem nevezték így ezeket, és a köztük húzódó határvonal sem volt éles). 1932-ben jelenik meg ugyancsak az Amazing Stories-ban a másik Ardathia-történet, a kisregény hosszúságú The Cities of Ardathia, amely egészen lazán kapcsolódik csak az elsőhöz, inkább csupán a filozófiájában. 

Bár tagadhatatlan, hogy Flaggnek helye van a sci-fi megteremtőinek pantheonjában, neve mégis kissé feledésbe merült. Aldiss¹⁴ {¹⁴B. W. Aldiss: Trillió éves dáridó (Cédrus-Szukits, é.n.)} sci-fi történelme meg sem említi. Jobban járt Sadoul¹⁵ {¹⁵Jacques Sadoul: Histoire de la science-fiction moderne. I. Domaine anglo-saxon. (Albin Michel, 1973.)} könyvében, aki a két Ardathia-novellát vagy egy oldalon át ismerteti, s a szerzőt többször is felhozza a korszak legjobbjai közt. (Sadoul egyébként az általa szerkesztett Les meilleurs récits de Amazing Stories¹⁶ {¹⁶J'ai lu, 1974.} című antológiába a hossza ellenére beválogatta az Ardathia városait.) 

Flegg jónéhány írásában figyelemreméltó a világkép – sokszor csak a befejezés, a végkicsengés – határtalan pesszimizmusa, néhol szinte csupán az utolsó sorokban (pl. A mesterhangyák). Ez markáns ellentétben áll a (tudományos haladás sikereitől gyakran megrészegült) korai sci-fik inkább optimizmust sugalló főáramával. (Flaggre egyébként is jellemző volt a happy endtől való ódzkodás, sőt gyakran a tragikus befejezés.) 

Flagg életműve viszonylag csekély – korai haláláig kéttucatnyi novella, néhány vers és egy posthumus regény (The Night People). Jelen kötet Flagg második magyar nyelvű válogatása – az Ardathia után –, de bízunk benne, hogy még nem az utolsó...